2015 január: Római katonaváros a Duna-parton - Borhy László „Az ókori Brigetio katonavárosának díszes fürdőkomplexuma, csatornázott, padlófűtéses házai kerültek napvilágra a Komárom–Almásfüzitő árvízvédelmi projekt keretében végzett megelőző ásatásokon – tájékoztatott Borhy László akadémikus, az ELTE Régészettudományi Intézetének igazgatója” – olvashattuk 2014. október végén az MTI tudósításában. Borhy László azt is elmondta, hogy a Római Birodalom védelme szempontjából Brigetio, birodalmi szinten, a harminc legfontosabb település közé tartozott. „A brigetiói katonaváros és légiótábor komplex régészeti kutatásá”-t 2013 szeptembere óta az OTKA is támogatja. Miért nem olyan híres Brigetio, mint Aquincum? Talán azért, mert nem fejlődött ki belőle Budapesthez hasonló város, noha minden adottsága megvolt hozzá. Nézzük meg a Pannonia dunai határvonalán épült négy légiótábort: Aquincumból Budapest lett; Vindobonából Bécs; Carnuntumból Bad Deutsch-Altenburg; Brigetióból Komárom/Komárno és Szőny – a korai középkortól kezdve a Duna két partján jött létre nagy kiterjedésű település. Ugyanez nem mondható el Carnuntumról – Bad Deutsch-Altenburgról, a negyedik légiótáborról. Itt felépült egy híres 19. századi erődrendszer, amely a római korra vezethető vissza. Brigetióban már a római korban nagy erődrendszer alakult ki a légiótáborral és a Duna északi oldalán, tehát a „barbaricumi” oldalon létesített ellenerőddel, amely a Római Birodalomba való átkelést ellenőrizte Celemantiánál (Izsa/IžaLeányvár, Szlovákia). Ilyen erőd Carnuntumban és Vindobonában sem volt.
Borhy László
Brigetio azért is kevésbé ismert a nagyközönség körében, mert kisebb-nagyobb megszakításoktól eltekintve a folyamatos kutatások nagyon későn, az 1990-es évek legelején kezdődtek csak meg. Az 1920-as években a Magyar Tudományos Akadémia Gróf Vigyázó Sándor és Ferenc Alapítványának támogatásával már indultak feltárások, és ezek viszonylag hosszú ideig tartottak, de a második világháború megszakította a folyamatot, s a háború után kisebb-nagyobb leletmentésektől eltekintve nem voltak folyamatos és szisztematikus ásatások. Ugyanakkor Brigetio területéről, római kori épületmaradványairól, az onnan előkerülő tárgyi emlékekről, érmekről, feliratokról a XVII. század végétől már tudósítottak azok az első angol utazók, akik a török uralom alóli felszabadítást követően jártak erre. Ők azok, akik a település nevét is megpróbálták megfejteni. Eleinte Apollonia néven került be a köztudatba, később Pannonia néven – az Apollonia valószínűleg a Pannonia félreértéséből származik. Végül a feliratos emlékek előkerülésével, értelmezésének megindulásával derült fény arra, hogy mi volt ennek a településnek az ókori neve. Ne felejtsük el, hogy Aquincumban több mint 200 évvel ezelőtt, Brigetióban pedig alig több mint húsz évvel ezelőtt kezdődtek meg a szisztematikus feltárások. A két településrendszer szerkezete nemcsak egymással egyezik meg, hanem a carnuntumival és vindobonaival is. A településkomplexum magja a légiótábor. Körülötte kialakul egy táborváros, és a brigetiói
táborvárostól két, két és fél kilométer távolságra – nyugatra, Győr irányában – jön létre a civil település, a polgárváros. Ez a fejlődés megfigyelhető a másik három pannoniai táborközpont környékén is. A brigetiói polgárváros az idők folyamán városi rangra emelkedett, municipium, majd colonia lett. Az 1920-as évektől kezdve elsősorban a tábort igyekeztek feltárni, de kutatták a táborvárost is, a táborfalon kívül létrejött, nagy kiterjedésű, városias jellegű települést. Főként a tábor szerkezete, belső épületei, a Duna felé néző főkapuja, védművei váltak ismertté. Megtalálták a tábortól keletre fekvő, római korban működő iparos negyedet, a helyi kerámiát gyártó fazekasműhelyeket, a temetőket is. Egy-két szentély feltárására ugyancsak sor került, de az ezekről készült dokumentáció bombatámadás miatt, sajnos, elpusztult. Az 1992-ben megindult ásatások a polgárváros megismerését célozták meg – azt a területet, amelyről szinte semmit sem tudtunk. Szisztematikusan haladtunk a város feltételezett központjában, és az elmúlt években már kiderült, hogy a rómaiak szabályos szerkezetű várost terveztek. A településnek észak-déli vonalvezetésű, kővel burkolt utcahálózata volt, egymással párhuzamosan futó utcákkal, amelyeket a keresztutcák derékszögben metszettek, tehát a város insula-rendszerből épült fel. Egy insulát majdnem teljes egészében sikerült feltárnunk, és két, vele szomszédos insulának a keleti, illetve a nyugati részébe is elindultunk a feltárásokkal. Az ásatás helyszínéhez közel eső területeken szintén folytattunk ásatásokat, amelyek azt mutatják, hogy a település mind a négy égtáj felé folytatódik. A város falát még Barkóczi László háború előtti kutatásai nyomán ismertük meg. Az insula-rendszer szokásos beépítési forma? Az alapított városok esetében igen. Kevésbé megszokott például a municipiumokban, amelyek elsősorban őslakos településekből nőttek ki és a római korban fejlődtek tovább, szemben a coloniával, ahol a kiszolgált veteranusokat telepítették le castrum-rendszerben – katonai építészetet és katonai rendszert utánzó szisztémában. A városok megalapítása és kiépítése, az utcahálózat insula-rendszere szabályos formát követett, de nem példa nélküli, hogy az insula municipiumokban is megjelent. Brigetio esetében valószínűleg az magyarázza a szabályos alaprajzot, hogy a polgárváros helyén nincs meg az őslakos település, sehol sem találjuk a nyomát, tehát valószínűleg nem az őslakos településre épült rá a római város. Inkább egy I. század vége felé alapított településről lehet szó, amely a II. század legvégén, a III. század legelején kapott városi rangot: ekkor lett municipium. Az insulákon belül észak-déli irányban elnyúló „hosszú házak” találhatók. Ezt a típust németül Streifenhausnak nevezik; nagyon távol áll a római peristyliumos vagy átriumos háztól. A házrészeket nehéz pontosan azonosítani. Mindenesetre római mintára épített lakóháztípus, amely ötven–hatvan méter hosszúságot is elérhet, és tíz méter széles. Egy insulában három ilyen ház helyezkedett el egymással párhuzamosan. Északi részükön lakórészek voltak, hálótermekkel, étkezőkkel, belső udvarokkal, folyosókkal, a déli részen udvarok, attól délre valószínűleg kertek, vagy kisebb, megművelhető földterületek húzódtak. Kik laktak a polgárvárosban? A feliratos emlékanyag nagyon színes képet mutat. Titokban számolunk azzal, hogy helybeliek is lakhattak itt, hiszen Brigetio territóriumán a nevek alapján kimutatható az a kelta szubsztrátum, amelyikre Brigetio rátelepült. Környéről, Sárisápról, Esztergomból ismerünk olyan bennszülött feliratokat, amelyek a romanizálódó őslakosságra utalnak. Brigetio környékén is lennie kellett
őslakosságnak. Az I. század folyamán jelentek meg az első római csapatok, és az I. század végén, a II. század elején állandósult a katonai jelenlét, amely nagy gazdasági vonzerőt jelentett. Brigetio területén megtelepedtek a római, itáliai, galliai, közel-keleti, hispániai, talán észak-afrikai származású kereskedők, kézművesek, akik felemelkedtek a városi elitbe. Velük együtt lakott a leszerelt katonaság, a veteranus réteg. Megint csak a feliratokból tudjuk, hogy a kiszolgált katonák már nem feltétlenül tértek haza a szülőföldjükre, hanem a leszereléskor kapott pénzből földet vásároltak maguknak Brigetióban, és itt élték le az életüket. Előfordult, hogy Brigetióból katonai szolgálatra elvezérelt, majd huszonöt év után leszerelt egykori brigetióiak települtek vissza a városba. A III. század abból a szempontból érdekes, hogy Septimius Severus, akit Pannoniában, Carnuntumban kiáltottak ki császárrá, nagy engedményeket és a korábbinál magasabb zsoldot adott az itt állomásozó katonaságnak, amelynek kiemelkedő szerepe volt a hatalomra jutásában, hatalmának megtartásában és egyszemélyi hatalmának kialakításában. A nagy pénzadomány, zsoldemelés sok gazdag kereskedőt vonzott Brigetióba, akik a Közel-Keletről, Szíriából, Palesztinából érkeztek ide. Találtunk például civis surus (szír polgár) megjelölésű, szír származásra utaló feliratokat; néhol a nevekben megjelennek szíriai városnevek: Antiochia – Antiochianus; emelkedett a görög nevű emberek száma, ami arra utal, hogy a közel-keleti területekről, legalábbis görög nyelvterületről jöttek ide polgárok. Brigetio pici tükre a Római Birodalomnak: népességbeli összetételének; sokszínűségének; kereskedelmi, ipari, katonai potenciáljának; vallási életének. Jó minőségű házakban éltek ezek a pannoniai emberek? Római módra éltek. Ez a házak kivitelezésében is megmutatkozik: nagyon gazdagon díszített, falfestményekkel borított, impozáns belső tereket találtunk. Olyan falfestmények kerültek elő az elmúlt évek, évtizedek ásatásai során, amelyek a római művészet történetében is előkelő helyet foglalnak el. A házakat római módra fűtötték, padlófűtéses rendszerrel. Valószínűleg a falakat is fűtötték – a padlófűtés csatornáiból üreges téglákkal fölfelé is elvezették a meleg levegőt, ami komfortérzetet adhatott. A településnek – római módra – utcahálózata, csatornahálózata volt, és a római életvitel fenntartásához távoli területekről importáltak élelmiszereket, például halszószt, osztrigát, olívabogyót, bort, olívaolajat.
Az Andromeda és Pégasos állócsillagpárt ábrázoló mennyezetfestmény az 1. insula I. épületének 1. helyiségéből (fotó: Klapka György Múzeum, Komárom, Török Csaba; restaurálta:
Harsányi Eszter és Kurovszky Zsóia) Az egyik írásában szerepel, hogy egy lakomát ábrázoló falfestményen valószínűleg póréhagymát fogyasztanak, mártással. Ez is ínyencség volt? Az ábrázolás legalábbis összecseng Apicius De re coquinaria című, a római konyhaművészetről szóló könyvében olvasható hagymagrillezési recepttel és Martialis egyik epigrammájával, amely megénekli ezt a csemegét. Katalóniában még napjainkban is különleges fogás a grillezett hagyma, a calçots. Hogyan zárult a város története? Külön kell beszélnünk az egyes településrészekről. A polgárvárost a III. század közepe táján, a III. század első harmadának vége felé valamilyen katasztrófa érte. Meglátásunk szerint ez Severus Alexander uralkodásának környékén történhetett. Severus Alexander 222 és 235 között volt császár. A házak leégtek, összedőltek, és 235 környékén, 240-re a lakók elhagyták ezt a területet. Mi történhetett? Talán ellenséges betörés, ami a rómaiakat védekezésre kényszerítette. Az ásatáson ugyanis a polgárvárosi környezetből katonai tárgyak, köztük vassisakok, kardfüggesztők, páncélingtöredékek, fegyvertöredékek kerültek elő. Megfigyelésünk szerint ez a római kori város központi részén elhelyezkedő terület a 240 körüli pusztulást követően évekig, akár évtizedekig üresen, lakatlanul állhatott. A 270-es évek folyamán, a 280-as évek legelején elegyengették a romokat, és újabb épületeket húztak rájuk. Ez Aurelianus és Probus császár uralkodásának tájékán lehetett, amikor rövid ideig új lakók telepedtek meg. Nem élhettek itt sokáig, mert – egyegy értéktelen bronzpénztől eltekintve – nincsenek késő római leletek a városnak erről a területéről. Az újbóli megtelepedés azért is tekinthető provizórikus jelenségnek, mert a korábbi épületek romjaiból, töredékeiből, törmelékeiből építkeztek. Épülettörmelékből készítették a csatornákat; a korábbi pusztulási rétegre építették rá a későbbi alapfalakat. Gyanúnk szerint a katonai tábor közelébe húzódott a lakosság, a falak védelmébe. A katonai tábor használata – forrásadatok és régészeti adatok alapján – a IV. század végégig folyamatosnak tekinthető. Már utaltam rá, hogy a Kr. u. 70-es, 80-as években jelent meg először légió Brigetio területén, és Traianus, Hadrianus idején épült meg az állandó tábor. Tudjuk, hogy évszázadokon át használták. Valamikor Severus Alexander idején a keleti hadszíntérre vezényelték az itt állomásozó légiót – ezt használhatták ki a túlparton élő kvádok vagy markomannok, és feltehetően ők pusztították el Brigetio polgárvárosát. A III. század folyamán ez a terület fontossá vált Itália és a Római Birodalom történetében, újra jelentős katonaság állomásozott itt, és I. Valentinianus császár ennek a tábornak a falai között halt meg 375-ben. Addig egészen biztosan légiótáborként működött a tábor. Az OTKA-kutatás keretében most Brigetiónak azokat a részeit próbáljuk feltárni, amelyekről – szemben a Vásártéren huszonhárom éve folyó ásatásainkkal (a Vásártér az egykori polgárváros központja tájékán helyezkedik el) – kevesebbet tudunk. Korábban alig ismertük a municipium területét, most már azt mondhatjuk, hogy sokkal több információnk van róla, vagy volt – a legközelebbi közelmúltig –, mint a táborvárosról, a katonai tábor körül elhelyezkedő, városi ranggal nem rendelkező, de városias jellegű településről. Az utóbbi években kezdett kirajzolódni, hogy ez a városrész is összefüggő utcahálózattal, nagyméretű lakóépületekkel,
szentélyekkel rendelkezhetett. Ezt az információt elsősorban légifotók és roncsolásmentes geofizikai felmérések alapján szereztük. Az OTKA-kutatásnak az is célja, hogy a természettudományos és a hagyományos régészeti módszereket közelebb hozzuk egymáshoz, s régészeti módszerekkel igazoljuk mindazt, ami a levegőből látszik a föld felszínén és geofizikai felmérésekkel kirajzolódik a föld alatt.
Utcák és lakóépületek nyoma a táborvárosban (Czajlik Zoltán légifotója) A légifotók alapján felismerhető városnegyedet, épületrendszert vagy utcahálózatot geofizikai módszerekkel is kutatjuk. Szerencsés esetben az épületmaradványok szántóföldek alatt helyezkednek el. Ha például egy búza- vagy kukoricaföldön a földfelszín alatt húsz-harminc centiméterre hosszan elhúzódó falmaradványok vannak, a búza vagy a kukorica nem nő olyan magasra, mint ott, ahol nincs fal. A hóolvadás is segíti a tapasztalt fotóst: a falak fölött hamarabb elolvad a hó, mint a falak közötti részeken. Kellő magasságból szemlélve ezek a jelenségek összefüggő rendszerekké állhatnak össze. A levegőből érzékelhető objektumokat többnyire geofizikai mérésekkel is észleljük, ha végigpásztázzuk a kiszemelt területet. Általában ott kezdünk ásatásokat, ahol a légifotók és a geofizikai mérések eredményei összecsengenek, és biztos eredmény várható. A polgárvárosról régészeti módszerrel nagyon sok információt gyűjtöttünk, és itt is megpróbáltunk az általunk feltárt területekhez kapcsolódva, de még feltáratlan részeken geofizikai méréseket folytatni: azt akartuk tudni, hogy egy részben feltárt épület falainak a folytatása kimutatható-e geofizikai módszerekkel. Ez a következő évek kutatásait készíti elő. Közben megindultak az árvízvédelmi munkálatok előtti, leletmentő ásatások… A gát építését megelőző feltárás egészen elképesztő, nem várt eredményeket hozott. Miért? Már említettem, hogy ezen a területen nagyon kevés kutatás folyt. A légifotók és a geofizikai mérések alapján sejtettük, hogy az eddig kutatott területen összefüggő városrészek vannak. Ez a terület a Dunától délre fekszik. A gát a Duna vonalával párhuzamosan, a Duna közelében épült volna, és körülbelül hatszáz méter hosszan keresztülhaladt volna a táborvároson, amely a tábor előterében, attól nyugatra épült föl.
A Duna melletti területet ártéri erdő borította, a korábbi légifotók semmilyen lelőhelyet sem jeleztek. Azért volt váratlan a felfedezés, mert amint a területet borító fákat, bozótot kivágták, kiirtották, a területet elegyengették, és közvetlenül a Duna partfalában elkezdték kialakítani a leendő gát rézsűjét, a rézsűből épületmaradványok kerültek elő. Ahol a Duna magas partja elkezdődik, azonnal elkezdődik a római város is, és a tervezett gát teljes hosszában és teljes szélességében tart, egészen két-három kilométerig délre a Dunától, összefüggő településrendszer formájában. Tehát mindjárt a Duna-parton, közvetlenül a mai felszín alatt húsz-harminc centiméterrel, összefüggő, nagyon jó állapotban megmaradt, komplett római város került elő! Most már bizton állíthatjuk, hogy például az architektúra minősége, az épületek monumentalitása meghaladja a polgárvárosban általunk eddig ismert, önmagában nagyon díszesnek és monumentálisnak tartott épületek méretét. Ha összehasonlítjuk a polgárvárosban feltárt csatornákat azzal a csatornahálózattal, amit csak az augusztus és október között kutatott területen tártunk fel, szembeszökő a különbség. Itt, a táborváros területén precízen megépített, téglaalapozású, kőből épített csatornák futottak. Hatalmas, csodálatosan kiégetett, tökéletes alakzatokat mutató téglalapokkal fedték le őket. A polgárvárosi csatornákat épülettörmelékből, kődarabokból rakosgattak össze, inkább vízelvezetőnek tűnnek, mint csatornának. Ugyanez mondható el az épületekről. A Vásártéren feltárt, polgárvárosi épületekben legfeljebb négyszer hat, négyszer nyolc méteres belső termekkel számoltunk, ami nem kicsi: harmincnegyven négyzetméter. Az általunk feltárt és most már egészen biztosan fürdőként azonosítható épület egyik folyosója négy méter széles és több mint harminc méter hosszú, tehát százhúsz négyzetméteres. Az épületben padlófűtés-rendszerrel ellátott, vízelvezető csatornával rendelkező, festett termek vannak. Legszerényebb becsléseink szerint is legalább nyolcszáz négyzetméter az eddig ismert területe. A gát nyomvonalának körülbelül egytizedét tártuk fel, a többi érintetlenül maradt. A felszínen látszik, hogy sűrűn beépített városrész húzódik a katonai tábor irányában. Ez a véletlen felfedezés tökéletesen illeszkedik az OTKA-projektünkbe, hiszen a város nagy szelete vált ismertté, ami bővíti és megváltoztatja a Brigetio táborvárosáról alkotott eddigi képünket. Miből ered ez a változás? Most már össze tudjuk hasonlítani a táborváros és a polgárváros minőségét. A táborváros nagyszerűsége valószínűleg azzal magyarázható, hogy itt a katonaság építkezett: a téglák a helyben állomásozó Legio I (prima) Adiutrix, a brigetiói légió bélyegeit viselik. Minden bizonnyal a hadsereg mérnökei tervezték, a katonák építették az épületeket. A katonák sokkal jobb anyagi helyzetben voltak, mint a polgárok, mert a római társadalomnak azt a rétegét képezték, amelyik rendszeres és magas jövedelemmel rendelkezett. A zsoldot hónapról hónapra megkapták, a győztes csatáért jutalom járt. Ha hatalomra segítettek egy császárt és az kellően hosszú ideig maradt a hatalomban, lényegesen megemelte a katonák zsoldját; ilyen volt például az említett Septimius Severus, aki pannoniai helytartóból lett uralkodó. Ez az anyagi jólét a településen is látszik. A táborvárosban megtaláljuk ugyanazokat a középületeket, amelyekkel a polgárváros is rendelkezhetett. A táborváros amfiteátruma régóta ismert, és most előkerült egy hatalmas fürdő. Voltak templomai, szentélyei, sokkal nívósabbak, mint a polgárvárosban, ahogy mondtam. A huszonhárom évi polgárvárosi ásatásunknak köszönhetően van összehasonlítási alapunk.
Mekkora területet tárhatnak most fel? Még a tervezés is meghaladja a lehetőségeinket. Nagyfokú összefogásra van szükség. Mindenki azzal számolt, hogy megépül a gátszakasz, amely keresztülhalad a római táborvárosnak ezen a részén. Az előkészítő munkálatok során a bozótirtáson, a fatörzsek kiemelésén, a terület tereprendezésén túl az egész nyomvonal „lehumuszolására” is sor került. Ez azt jelenti, hogy a humuszréteget egészen a római jelenségekig eltávolítottuk. Jelenleg van egy öt-hatszáz méter hosszú, negyven méterre kiszélesedő nyomvonalunk. Szerencsére, mindenki felismerte ennek a helynek a jelentőségét, a régészeti emlékek intenzitását, és áttervezték a gát nyomvonalát: a gát elkerüli ezt a területet, amely egyelőre szabadon áll. Ha a döntési helyzetben levő vezetők szeretnének valamit bemutatni Brigetióból, akkor ez lenne a legalkalmasabb terület. Ezen a régészeti feltárással előkészített területen, a jelenlegi felszínen, összefüggő építészeti maradványok láthatók, például száz méter hosszú falak belső helyiségosztásokkal, utcarészletek, padlórészletek – tehát gyorsan, nagy felületen, rendkívül látványos elemeket hozhatnánk felszínre. Jövő nyárra – éppen az OTKA-projekt keretében – azt tervezzük, hogy a hallgatóinkkal itt folytatunk majd ásatást. Nem szükséges most ezt a területet befedni? Egyelőre „ambuláns” megoldást alkalmazhatunk: téliesíteni tudjuk, hogy a várható hó-fagy ne tegyen benne kárt. Ha nem adódik lehetőség a gyors feltárásra, konzerválásra, bemutatásra, akkor nincs más lehetőségünk, mint betakarni: földréteget kell rá hordani, hogy megmeneküljön a jövőnek. És ha lenne elég pénz? Szívünk szerint, és ezt valamennyi munkatársam – a kutatócsoportban alkalmazott kutatók és az ásatáson részt vevő doktoranduszok, posztdoktori ösztöndíjasok, BA- és MA-szintű egyetemi hallgatók – nevében mondhatom: a legszebb álmunk az lenne, ha ezt a területet teljes egészében feltárhatnánk, és utána romkertként várná a látogatókat. Silberer Vera ---------------------------------------------------Hol épült Brigetio? A természettudományos és régészeti módszereket ötvöző projekt egyik kérdése az volt, hogy szigeten épült-e Brigetio. A kutatásban részt vevő geográfusok így válaszolják meg a kérdést: „A római határvédelmi rendszer menti települések egyik legfontosabbika Brigetio volt. Különleges helyen fekszik: egy egykori dunai szigeten, ami azonban nem volt állandóan lakott – sem a rómaiak előtt, Brigetio helyén pedig még a rómaiak után másfél évezredig. Vajon miért épp a római időkben népesedett be, mi segítette és mi korlátozta az itteni megtelepedést? Milyen természeti és antropogén folyamatok határozták meg a térség birtokbavételét majd kiürülését? … A „Brigetiói sziget” területe – mint folyóháttal emelt magasártér – a szubatlanti fázis elejétől volt
csak alkalmas a megtelepedésre. Ekkor, mintegy két évszázadig igen fontos római település jött létre a legmagasabb terepszinteken. Brigetio ekkor már félszigeten állt, s a déli határt alkotó ősDuna-mellékág fontos védelmi szerepkört kaphatott: a feltöltődő holtmedren ugyan utat vezettek át, de szükség esetén mindez elárasztható volt. A rómaiak ugyanis jól használták ki a földrajzi adottságokban rejlő védelmi lehetőségeket és a nagy gáttal és a benne lévő zsilipekkel vissza tudták duzzasztani a régi Duna-mellékágban és a Fényes-patak völgyében lévő vizeket. Az így kialakult tó vagy mocsár a mai Komárom, Tata és Dunaalmás között terült el. Brigetio hanyatlása után a holtmeder létesítményei – kezelés híján – gyors ütemű mocsarasodást és feltöltődést segítettek elő, mindez pedig alapjaiban gátolta az egykori brigetiói település környezetének lakhatóságát.” (Nagy Balázs – Deák Márton – Viczián István– Jámbor Zsófia – Rupnik László: A jó időben a jó helyen: Duna-menti ártérfejlődés és a római kori Brigetio, Földrajzi Közlemények, 2013. 137. 3. pp. 278–286.) ---------------------------------------------------Geofizikai módszerek a régészetben Ellenállás- és földradarmérések (Meskó Attila írása) Mágneses mérések (Puszta Sándor írása) Légirégészet (Beszélgetés Czajlik Zoltánnal)
