Szentes Város Polgármesterétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. U-15807-4/2011. Lencséné Szalontai Mária tel.: 63-510-323 e-mail:
[email protected]
Tárgy: Gyermekjóléti rendelet módosítása Mell.: 1 db rendelet-tervezet Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete Székhelyén Tisztelt Képviselő-testület! A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény értelmében az önkormányzatoknak évente két alkalommal van lehetősége megállapítani, illetve módosítani a gyermekek napközbeni ellátásához kapcsolódó gyermekétkeztetés intézményi térítési díjait. Az intézményi térítési díj alapja az élelmezés nyersanyagköltségének egy ellátottra jutó napi összege. A személyi térítési díj, amit az intézményvezető állapít meg, az élelmezési nyersanyagköltség általános forgalmi adóval növelt összegének és az igénybe vett étkezések számának, valamint a törvényben biztosított normatív kedvezményeknek a figyelembevételével kerül megállapításra. Gyermekétkeztetés esetén a) a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő aa) bölcsődés, ab) óvodás, ac) 1-8. évfolyamon nappali rendszerű iskolai oktatásban részt vevő, ad) fogyatékos gyermekek számára nappali ellátást nyújtó, az Szt. hatálya alá tartozó intézményben elhelyezett, aa)-ac) alpont szerinti életkorú gyermek után az intézményi térítési díj 100%-át, b) az a) pont alá nem tartozó, rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyermek és tanuló után az intézményi térítési díj 50%-át, c) három- vagy többgyermekes családoknál gyermekenként az intézményi térítési díj 50%-át, d) az ad) alpont alá nem tartozó, tartósan beteg vagy fogyatékos gyermek, tanuló után az intézményi térítési díj 50%-át kell kedvezményként biztosítani. A Központi Gyermekélelmezési Konyha, valamint Szentes Város Bölcsődéje a 67/2007. VII.10.)GKM-EÜM-FVM-SZMM együttes rendelet mellékletében foglalt napi energia- és tápanyag beviteli, illetve élelmiszer felhasználási ajánlások betartásával állítja össze az étrendet, és készíti az ételeket.
2 Az Országos Tisztiorvosi Hivatal 2011. augusztusában közzétett egy táplálkozásegészségügyi ajánlást a köz-étkeztetők számára, az intézmény anyagi lehetőségei függvényében törekszik az ebben foglaltak betartására. A 2011. évi élelmiszerek áremelkedésének átlagos mértéke a 2010. júliusi 3,7 %-hoz viszonyítva 2011. júliusában 6,3 %-os volt. A nyersanyagok beszerzési ára folyamatosan változik, melynek figyelemmel kísérése az étlap-szerkesztés egyik meghatározó eleme. Másik nagyon hangsúlyos terület, hogy az ellenőrző hatóságok által is ajánlott korszerű táplálkozási ajánlásokat (magvas sütőipari termékek, korpás zsömle, korpás kifli, minél több zöldség, gyümölcs stb.), valamint a szeptembertől bevezetett „chips adó”-val kapcsolatos ellenőrzési szempontok, továbbá az ellátotti kör igényeit, kéréseit az étlap- szerkesztésnél minél jobban igyekeznek figyelembe venni. E három cél összhangjának megteremtése nem könnyű feladat, figyelemmel arra is, hogy a gyermekétkeztetés a lakosság kb. 20 %-át öleli fel, és a nehezülő gazdasági helyzetben sok család a gyermek teljes napi étkeztetését ezen keresztül oldja meg. A belső ellenőr 2011. október 26-i ellenőri jelentésben megjelölt 2011. évben eddig elért megtakarítás egy kisebb részéből az eddigi gyakorlatnak megfelelően decemberben mikuláscsomagot terveznek adni a gyerekeknek, az időseknek pedig egy szerény, tartós élelmiszereket tartalmazó karácsonyi csomagot állítanak össze. A megtakarítás többi része az év hátralevő hónapjaiban bekövetkező, előre nem látható élelmiszer-áremelkedések fedezésére szolgál, figyelemmel arra, hogy az üzemanyagár emelkedés várhatóan minden nyersanyag árának emelkedését maga után vonja. A Központi Gyermekélelmezési Konyha a különböző korcsoportokba tartozó ellátottak esetében – az ellenőri jelentésben foglaltakkal egyezően - az alábbi norma emelésre tesz javaslatot: Óvodai nyersanyagnorma Megnevezés Tízórai Ebéd Uzsonna Összesen:
2011. év 67 213 60 340
2012. év 75 220 65 360
Növekedés %-a 11,94% 3,29% 8,33% 5,88%
2012. év 80 240 70 390
Növekedés %-a 6,66% 4,35% 7,69% 5,41%
Általános iskolai nyersanyagnorma Megnevezés Tízórai Ebéd Uzsonna Összesen:
2011. év 75 230 65 370
3 Középiskolai nyersanyagnorma Megnevezés Reggeli Ebéd Vacsora Összesen:
2011. év 120 300 210 630
2012. év 125 320 215 660
Növekedés %-a 4,17% 6,67% 2,38% 4,76%
Az Általános Iskolai Kollégium és a Gyermekek Átmeneti Otthonában ellátott gyermekek által igénybevett étkezési norma Megnevezés Reggeli Tízórai Ebéd Uzsonna Vacsora Összesen:
2011. év 120 75 230 65 210 700
2012. év 125 80 240 70 215 730
Növekedés %-a 4,17% 6,66% 4,35% 7,69% 2,38% 4,29%
Szentes Város Önkormányzat Bölcsődéje 2011. június 30. óta működik a felújított és 120 férőhelyre bővített Vásárhelyi utcai székhelyen. A 0-3 éves korosztály számára a Központi Gyermekélelmezési Konyha szállítja a bölcsőde által összeállított étlap nyersanyag kiszabata alapján a szükséges, előkészített nyersanyagokat. 2011. év eddig eltelt időszakában minimális nyersanyag megtakarítása van az intézménynek, melyből mikuláscsomagot vásárolnak a gyermekek részére. 2012. évben a 2011. évi áremelkedések, illetve a 2012. évi várható üzemanyag és egyéb költségek miatt azzal indokolt a nyersanyagnormát megemelni. Bölcsődei nyersanyagnorma Megnevezés 2011.évi Reggeli 67 Ebéd 213 Vacsora 60 340 Összesen:
2012. évi 75 220 65 360
Növekedés %-a 11,94 % 3,28 % 8,33 % 5,88 %
A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 2011. novemberében hatályos 1997. évi XXXI. törvény intézményi térítési díj meghatározására vonatkozó rendelkezése értelmében „a gyermekek napközbeni ellátása (továbbiakban: gyermekétkeztetés) intézményi térítési díjának alapja – ide nem értve a bölcsődét – az élelmezés nyersanyagköltségének egy ellátottra jutó napi összege. A bölcsőde intézményi térítési díjának alapja az élelmezés nyersanyagköltsége és a nyersanyagköltség legfeljebb 50 %--át kitevő rezsiköltség egy ellátottra jutó napi összege.” A rezsiköltség térítési díjba történő beépítésre jelenleg nem teszek javaslatot, figyelemmel a kormány egyes szociális tárgyú törvények módosításáról szóló előterjesztés-tervezetére, amely szerint a bölcsőde esetében az intézményi térítési díjat külön meg kell határozni a gyermek gondozására, nevelésére,
4 nappali felügyeletére és a vele történő foglalkozásra, valamint a gyermekétkeztetésre vonatkozóan. A tervezet szerint a szolgáltatási önköltséget a tárgyévre tervezett adatok alapján a tárgyév április elsejéig kell megállapítani. Tisztelt Képviselő-testület! A szociális étkeztetés esetén a 2007. évi törvénymódosítást megelőzően a Képviselő-testület rendeletben határozta meg az étkezési térítési díj alapját képező normát, melynek figyelembevételével került megállapításra a személyi térítési díj. Jelenleg erre a szociális törvény nem biztosít lehetőséget. Célszerűnek látszik viszont, hogy a Képviselő-testület minden évben határozattal döntsön - a Központi Gyermekélelmezési Konyha szakmai javaslatát figyelembe véve – a tárgyévre vonatkozó nyersanyagnormáról. Ugyanilyen módon szükséges meghatározni az ételallergiás gyermekek nyersanyag normáját is. A Konyha a nyersanyagárak emelkedésének figyelembevételével készítette el a szociális étkeztetés, valamint az ételallergiás gyermekek normájára vonatkozó alábbi javaslatát: Szociális étkeztetés nyersanyag normája Megnevezés Reggeli Ebéd Vacsora Összesen:
2011. év 154 320 200 674
2012. év 170 360 220 750
Növekedés %-a 10,39% 12,50% 10,00% 11,28%
A normaemelés mértéke a többi normaemelési javaslathoz képest magas, melynek oka, hogy 2009-ben volt utoljára normaemelés, és az azóta bekövetkezett nagy mértékű élelmiszer áremelések miatt már nem tudják tartani ebből a normából a korcsoportra előírt napi tápanyag beviteli, illetve élelmiszer felhasználási ajánlásokban előírt követelményeket. Az idősek étkeztetésére vonatkozóan a Gondozási Központ szociális étkeztetésére fordított szolgáltatási önköltség, valamint a normatíva különbözete adja az intézményi térítési díj alapját, melynek kiszámításánál a Központi Konyha szociális étkeztetésre elfogadott normáját kell figyelembe venni. A törvényi szabályozás szerint az idősek szociális étkeztetéséhez kapcsolódó térítési díjakat 2012. februárjában kell a Tisztelt Képviselő-testület elé terjeszteni, csakúgy, mint a többi szociális, valamint gyermekvédelmi intézmények keretében biztosított ellátások tekintetében. Ételallergiás gyermekek nyersanyag normája Megnevezés Ebéd
2011. év 392
2012. év 392
Növekedés %-a 0,0%
5 A diétás étkeztetésre szorulók sokfélesége – szinte már személy szerinti diéták elkészítését igényli, különösen az ételallergiás gyerekek esetében - jelentős odafigyelést igényel. Az ételallergiás gyermekek részére készített ebéd élelmiszer nyersanyagának ára jelentősen magasabb a „normál nyersanyag áránál” – különösen igaz ez azoknál a diétáknál, ahol speciális nyersanyagokra van szükség (tojásmentes, lisztmentes élelmiszerek) – ezért sokkal magasabb ennél az étkezésnél a nyersanyag norma. Ez esetben az intézmény nem javasol normaemelést, mivel 2011. évben is jelentősen magasabb az ellátottak által fizetett térítési díj, mint más korcsoportban étkezőknél, ami nagy terhet jelent a családok számára. Az előzőeknek megfelelően terjesztem be a pénzbeli és a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokról szóló 29/2011. (XI.14.) önkormányzati rendelet módosítására vonatkozó, valamint a nyersanyagköltség megállapítására irányuló határozati javaslatot, és kérem a Tisztelt Képviselő-testületet annak elfogadására. HATÁROZATI JAVASLAT Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta a szociális étkeztetés, valamint az ételallergiás gyermekek nyersanyagnormájának emelésére vonatkozó előterjesztést, és a Központi Gyermekélelmezési Konyha szakmai javaslata alapján az alábbiak szerint határoz: 1. A Képviselő-testület a szociális étkeztetés esetében 2012. évre az alábbi nyersanyagnormát határozza meg: a) reggeli 170,-Ft b) ebéd 360,-Ft c) vacsora 220,-Ft. 2. A Képviselő-testület az ételallergiás gyermekek esetében 2012. évre az alábbi nyersanyagnormát határozza meg: a) ebéd 392,-Ft A határozatról értesítést kapnak: 1. Szentes Város Polgármestere 2. Központi Gyermekélelmezési Konyha Vezetője 3. Gondozási Központ Vezetője 4. Dr. Sipos Ferenc Parkerdő Otthon Vezetője 5. Polgármesteri Hivatal Számviteli és Tervezési Iroda Vezetője 6. Polgármesteri Hivatal Szociálpolitikai Osztálya Szentes, 2011. november 7.
Szirbik Imre
6 Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete .........../2011........önkormányzati rendelete a pénzbeli és személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokról szóló 29/2011. (XI.14.) önkormányzati rendelet módosításáról 1. § (1) A Rendelet 1. számú melléklete az alábbiak szerint módosul: 1. számú melléklet Étkezések
Reggeli (Ft)
Gyermekétkeztetés intézményi térítési díjai Bölcsőde Központi Gyermekélelmezési Konyha Óvoda Általános Általános Középiskolai Iskola Iskolai Kollégium Kollégium 125 125
Tízórai (Ft)
75
75
80
80
Ebéd (Ft)
220
220
240
240
Uzsonna (Ft)
65
65
70
70
Vacsora (Ft)
215
320
215
Napi 360 360 390 730 660 norma összesen (Ft) Fentiek a nyersanyagnorma összegét tartalmazzák, melynek figyelembe vételével a személyi térítési díj mértéke a nettó nyersanyagköltség + a mindenkori áfa együttes összege. A számlázásnál a kerekítés szabályai szerint kell eljárni. 2. § (1) Ez a Rendelet 2012. január 1-jével lép hatályba.
Dr. Sztantics Csaba s. k. jegyző
Szirbik Imre s. k. polgármester