1Móz 47,11-27 Az üdvösség kegyelem. Krisztuséi vagyunk

1Móz 47,11-27 Az üdvösség kegyelem. Krisztuséi vagyunk „Megtelepíté tehát József az ő atyját és atyjafiait, és ada nékik birtokot Égyiptom földén, annak a földnek legjobb részében a Rameszesz földén; a mint megparancsolta vala a Faraó. És ellátja vala József az ő atyját és atyjafiait, és az ő atyjának egész házanépét kenyérrel, gyermekeik számához képest. És kenyér nem vala az egész föld kerekségén, mert igen nagy vala az éhség, és elalélt vala Égyiptom földe, és a Kanaán földe az éhség miatt. József pedig mind összeszedé a pénzt, a mi találtatik vala Égyiptomnak és Kanaánnak földén a gabonáért, a melyet azok vesznek vala; és bévivé József a pénzt a Faraó házába. És mikor elfogyott a pénz Égyiptom földéről is, Kanaán földéről is, egész Égyiptom Józsefhez méne, mondván: Adj nékünk kenyeret, miért haljunk meg szemed láttára, azért hogy nincs pénz? És monda József: Hozzátok ide barmaitokat, és adok néktek a ti barmaitokért, ha nincs pénz. És elvivék barmaikat Józsefhez, és ada nékik József kenyeret lovakért, juhokért, ökrökért és szamarakért: és eltartá őket abban az esztendőben kenyérrel az ő barmaik összeségéért. Mikor pedig elmúlék az esztendő, menének hozzá a második esztendőben, és mondának néki: Nem titkolhatjuk el uramtól, hogy bizony elfogyott a pénz, és a barom-nyájak mind uramnál vannak, a mint látja az én uram semmi sem maradt, csak testünk és földünk. Miért veszszünk el szemed láttára mind magunk, mind földünk? végy meg minket és földünket kenyéren, és mi és a mi földünk szolgái leszünk a Faraónak; csak adj magot, hogy éljünk s ne haljunk meg, és a föld ne pusztuljon el. Megvevé azért József egész Égyiptom földét a Faraó részére, mert az Égyiptombeliek mind eladák az ő földjöket, mivelhogy erőt vett vala rajtok az éhség. És a föld a Faraóé lőn. A népet pedig egyik városból a másikba telepíté Égyiptom egyik határszélétől másik széléig. Csak a papok földét nem vevé meg, mert a papoknak szabott részök vala a Faraótól és abból a szabott részből élnek vala, a mit nékik a Faraó ád vala; annak okáért, nem adák el az ő földjöket. És monda József a népnek: Ímé megvettelek titeket a mai napon, és a ti földeteket a Faraónak. Ímhol számotokra a mag, vessétek be a földet. És takaráskor adjatok a Faraónak egy ötödrészt; négy rész pedig legyen a tiétek, a mező bevetésére és éléstekre, mind magatoknak, mind házatok népének, és gyermekeiteknek eledelűl. És mondának: Életünket megtartottad; hadd találjunk kegyelmet uram szemei előtt, és szolgái leszünk a Faraónak. És törvénynyé tevé azt József mind e mai napig Égyiptom földén, hogy a Faraóé az ötödrész, csak a papok földe, egyedűl az nem volt a Faraóé. Lakozék azért Izráel Égyiptom földében a Gósen földén, és ott megöröködének, s megszaporodának és megsokasodának felette igen.” Bevezetés Két dologról szeretnék ma szólni ebből az Igéből. Az egyik, ami az üdvösségünkre vonatkozik. Arról, hogy az üdvösség, az élet ingyen kegyelemből van. A másik, ami a hívő emberekre vonatkozik, akiknek már üdvösségük van, hogy nem a magunkéi vagyunk, mert Krisztus megvásárolt bennünket Isten számára. 1.) Az üdvösség kegyelemből van A 13. versben azt olvastuk, hogy: „… kenyér nem vala az egész föld kerekségén, mert igen nagy vala az éhség...” Szellemileg a kenyér Jézus Krisztus. „A mi atyáink a mannát ették a pusztában; a mint meg van írva: Mennyei kenyeret adott vala enniök. Monda azért nékik Jézus: Bizony, bizony mondom néktek: nem Mózes adta néktek a mennyei kenyeret, hanem

az én Atyám adja majd néktek az igazi mennyei kenyeret. Mert az az Istennek kenyere, a mely mennyből száll alá, és életet ád a világnak. Mondának azért néki: Uram, mindenkor add nékünk ezt a kenyeret! Jézus pedig monda nékik: Én vagyok az életnek ama kenyere; a ki hozzám jő, semmiképen meg nem éhezik, és a ki hisz bennem, meg nem szomjúhozik soha” (Jn 6,31-35). Itt is arról van szó, hogy van kenyér, az Úr Jézus, aki életet ad a világnak. Akkor az egész földkerekségen nem volt kenyér, csak egy helyen, Józsefnél. Korábban olvastunk arról, hogy az éhség első esztendejében a fáraóhoz mentek az egyiptombeliek. A fáraó azt mondta: Ne hozzám jöjjetek „…Menjetek Józsefhez…” (1Móz 41,55)! Nem mehet senki Istenhez, nem mehet az örök életre Jézus Krisztust kikerülve. Azt mondja az Úr Jézus: „…Én vagyok az a kenyér…” (1Jn 6,41). Józsefről az van megírva, hogy Isten Őt küldte előre, hogy gondoskodjon kenyérről (1Móz 45,5). Így küldte el Isten Jézus Krisztust is, hogy gondoskodjon kenyérről. Ő maga az igazi, mennyei kenyér. Azt is olvastuk: „…a ki hozzám jő, semmiképen meg nem éhezik, és a ki hisz bennem, meg nem szomjúhozik soha” (Jn 6,35). Ezért kellett Józsefhez menni, ezért kell most is Jézus Krisztushoz menni. Oda is mentek azután az emberek, és egy nagyon fontos leckét kellett megtanulniuk, melyet nekünk is meg kell, csak nagyon nehezen tudjuk megtenni. Ez a lecke pedig az volt, hogy ez a kenyér ingyen van! (1) Először József testvéreinek és apjának kellett megtanulni Az első leckét testvéreinek és atyjának tanította meg József, amikor lementek először kenyeret, élelmet, magot venni. Azt parancsolta József a háza gondviselőjének, hogy mindenkinek a pénzét tegyék vissza a zsákjába. „Azután parancsola József az ő háza gondviselőjének, mondván: Töltsd meg ez embereknek zsákjait eleséggel a mennyit elvihetnek; és mindeniknek pénzét tedd zsákja szájába” (1Móz 44,1). Ez is nagyon fontos dolog, hogy „…a mennyit elvihetnek…” Jézus Krisztusnál bőséggel van eledel, mennyei áldás, nem fogy ki sosem. József tárházai egyszer kifogytak, ez nincs megírva, de az mégis csak egy földi tárház volt. Krisztus mennyei tárháza nem fogy ki sosem. Amennyit csak elbír egy ember, amennyire kitárja a szívét, azt mind elviheti Krisztusból, az életből, a mennyeiekből. Azt mondta: „…mindeniknek pénzét tedd a zsákja szájába” (1Móz 44,1). Ez furcsa volt a testvéreinek, és az apjukkal együtt megijedtek: „És lőn a mint zsákjaikat kiüresíték, ímé az ő csomó pénze mindeniknek zsákjában vala. A mint látták az ő csomó pénzeiket ők és az ő atyjok, megfélemlének” (1Móz 42,35). A világban ez szokatlan. A világban úgy van, hogy mindenért meg kell fizetni. Sokszor nagyon meg kell fizetni. Amikor ilyen helyzet áll elő, hogy nincs kenyér, akkor nagyon felviszik az árát. Itt pedig pont fordítva volt, visszatették a pénzt. Megijedtek. Mi lehet ez? Nincs ebben valami csel? Nem lesz ennek majd hátulütője? Sok ember így gondolkozik most is Isten kegyelme felől: Ingyen van? Az nem lehet! Valami tévedés ez, vagy rászednek. Később József testvérei visszamentek Egyiptomba: „És megfélemlének azok az emberek, a miért bevivék őket a József házába, és mondának: A pénzért hozattatánk ide be, mely először a mi zsákjainkba tétetett volt, hogy reánk rohanjon, megtámadjon és minket rabszolgákká tegyen a mi szamarainkkal együtt. És járulának József házának gondviselőjéhez, és szólának néki a ház ajtajában. És mondának: Kérünk uram! Ennekelőtte alájöttünk vala eleséget venni. És lőn mikor éjjeli szállásra jutánk és kioldjuk vala a mi zsákjainkat: ímé mindenikünknek pénze az ő zsákjának szájában vala, tulajdon pénzünk teljes mértéke szerint; és visszahoztuk azt magunkkal. De más pénzt is hoztunk le magunkkal eleséget venni; nem tudjuk ki tette a mi pénzünket zsákjainkba. És monda: Legyetek békén, ne féljetek; a ti Istenetek és a ti atyátok Istene adta néktek azt a kincset zsákjaitokba…” (1Móz 43,18-23). Nehéz az embernek eddig

eljutni, hogy maradjon békén, mert Isten fizette meg élete váltságának az árát. Krisztus fizette meg tulajdon életével. Nem akarták elhinni József testvérei sem.

(2) Vannak, akiket más módon tanít meg Isten erre az igazságra Kérdezhetné valaki: Ingyen van az élet? Azt olvastuk: „József pedig mind összeszedé a pénzt, a mi találtatik vala Égyiptomnak és Kanaánnak földén a gabonáért, a melyet azok vesznek vala; és bévivé József a pénzt a Faraó házába” (14. v.). Amikor az ember nem tudja elfogadni ezt az ingyen kegyelmet, akkor Isten különösen bánik vele. A legtöbb embert Istennek meg kell tanítania arra, hogy nem tud fizetni, akárhogyan is akar. Így tanította meg Isten József által azokat, akik mentek eleséget venni. Ha megrettentek attól, hogy visszaadta a pénzt, hogy ingyen van, akkor más utat választott a tanításra. Akkor fizessetek! Mindenki összeszedte a pénzt. Mindenki minden pénzét odaadta. Ezzel azonban nem lett vége az éhségnek, csak egy esztendő telt el. Az éhség még hat esztendeig tartott. Mit jelent szellemileg az, hogy odaadjuk a pénzünket az üdvösségért? Sok ember úgy gondolkozik, hogy valamit csak kell fizetni Istennek az üdvösségért. Sokan úgy gondolják, hogy a feleslegből lehet fizetni. A megtakarított pénz az, ami nem létszükséglet, amihez lehet nyúlni. Először úgy gondolkodik az ember, hogy nekem is vannak összegyűjtött szellemi kincseim. Próbál azzal fizetni Istennek: jó cselekedetekkel, adakozással, nyomorultakon való segítéssel, jó szándékkal. Tudjuk, hogy a vallásos ember valahogy ki akarja érdemelni Isten jóságát, az örök életet. Cselekedjünk jót, karoljuk fel a nyomorultakat, a szegényeket, szociálisan is, megértéssel is, sokféleképpen. Adjunk! Tegyünk! Jók legyünk! Ezzel fizessünk Istennek! Akkor hátha majd örök életet fog nekünk adni, mert Isten a jóakaratú emberekkel van. A jóknak fizet Isten a jóval. Rendben van - mondja az Úr -, akkor tessék, aki úgy gondolja, hogy jócselekedettel ki lehet érdemelni, tegye. Rá kell azonban jönnie az embernek - mint ahogy rájöttek itt Egyiptomban és Kánaán földjén is -, hogy a pénzt már mind odaadták, de az éhség még mindig tart. Nem csillapítják az ember belső éhségét a jócselekedetek. Akármennyi jót is tesz, akármennyit adakozik: „…ha vagyonomat mind felétetem is, és ha testemet tűzre adom is…” (1Kor 13,3) a szegényeknek, mégis hiányzik valami, üresség van belül. Azt mondták, amikor Józsefhez mentek: Uram, elfogyott a pénzünk. Most éhen haljunk? Nem - mondta József – nem haltok éhen, van még jószágotok is. Hozzátok ide amitek csak van, lovakat, teheneket, szamarakat, juhokat, és akkor eltartalak titeket. Ezeket mind odavitték, egy esztendőre elég is volt, de az éhség hét esztendeig tartott (15-18. v.). Mit jelentenek szellemileg a jószágok? Tulajdonképpen még ez is tartaléka az embernek, még itt sem nyúl hozzá a testéhez, az életéhez. Még ez is félretett valami, már szükségesebb, mint a pénz, de még ez is a felesleg. Amikor látja az ember, hogy üres és kiégett, hiába tesz akármennyi jót, akkor elkezdi a másfajta vallásos cselekedeteket: imádkozni, könyörögni, sírni Isten előtt, bűnbánatot tartani, gyülekezetbe vagy templomba járni, Igét hallgatni. Azt mondja az egyik ének, hogyse bűnbánatod könnye, se imád, bűnödért nem elég. Akármennyit imádkozunk, akármennyit sírunk, akárhogy gyötörjük a lelkünket, ha elvonulunk remetének, vagy bármit teszünk, nem elég. Van, amikor így bánik Isten az emberrel: jó, fizess, ha úgy gondolod, hogy tudsz fizetni. Mivel tudsz még fizetni? Nem elég az sem! Ez csak formaság lesz, amíg nem érti meg az ember azt, hogy az üdvösség csak kegyelem. A kegyelem azért kegyelem, mert ingyen van.

Mit jelent, hogy csak testük és földjük maradt? „…Nem titkolhatjuk el uramtól, hogy bizony elfogyott a pénz, és a barom-nyájak mind uramnál vannak, a mint látja az én uram semmi sem maradt, csak testünk és földünk. Miért vesszünk el szemed láttára mind magunk, mind földünk? végy meg minket és földünket kenyéren, és mi és a mi földünk szolgái leszünk a Fáraónak; csak adj magot, hogy éljünk s ne haljunk meg, és a föld ne pusztuljon el” (18-19. v.). Nem József tette az ajánlatot, hanem a nép. A nép ajánlotta fel a testét, meg a földjét, csak vegye meg, és adjon magot. Mi az, amit az ember még próbál megtenni az üdvösség érdekében? Pál apostol írja: „Mert mi vagyunk a körűlmetélkedés, a kik lélekben [szellemben] szolgálunk az Istennek, és a Krisztus Jézusban dicsekedünk, és nem a testben bizakodunk: Jóllehet énnékem van bizakodásom test szerint is. Ha bárki más mer testben bizakodni, én sokkal inkább; Körűlmetéltettem nyolczadnapon, Izráel nemzetségéből, Benjámin törzséből való vagyok, zsidókból való zsidó, törvény tekintetében farizeus, Buzgóság tekintetében az egyházat üldöző, a törvénybeli igazság tekintetében feddhetetlen voltam. De a melyek nékem egykor nyereségek valának, azokat a Krisztusért kárnak ítéltem. Sőt annakfelette most is kárnak ítélek mindent az én Uram, Jézus Krisztus ismeretének gazdagsága miatt: a kiért mindent kárba veszni hagytam és szemétnek ítélek, hogy a Krisztust megnyerjem” (Fil 3,3-8). Ezekből az Igékből csak azt emelném ki, hogy vannak akik a testben bizakodnak, és vannak, akik a testben dicsekednek. Pál apostol is azt mondja magáról, ha bárki más mer a testben bizakodni, akkor ő sokkal inkább. Mi ez a bizakodása a testben? „Körűlmetéltettem nyolczadnapon, Izráel nemzetségéből, Benjámin törzséből való vagyok, zsidókból való zsidó, törvény tekintetében farizeus, Buzgóság tekintetében az egyházat üldöző, a törvénybeli igazság tekintetében feddhetetlen…” (Fil 3,5-6). Vannak, akik így gondolkodnak: Isten adta a törvényét, mondjuk a tízparancsolatot, és azért adta, mert azt kell megtartani. Ha azt megtartjuk, akkor majd örök élettel fizet nekünk. Megfeszítik minden testi erejüket, bíznak magukban, hogy majd megtartják. Ebből csak az származhat, hogy képmutatókká válnak, mert nem tudják megtartani, csak a látszatot tudják megőrizni. De az is lehet, hogy összetörnek, mint Isten kegyelméből Pál apostol is. Meglátta, hogy hiába tartotta meg a törvényt, buzgólkodott az atyai hagyományokban, ez csak odáig juttatta el, hogy Krisztus ellensége lett. Azt mondja: „…a melyek nékem egykor nyereségek volának, azokat a Krisztusért kárnak ítéltem […] most is kárnak ítélek mindent…” (Fil 3,7-8). Csak Krisztus fontos nekem. A Galatákhoz és a Rómaiakhoz írott levélben azt olvastuk hogy „…a törvény cselekedeteiből nem igazul meg egy test sem” (Gal 2,16; Róm 3,20). Hiába ajánljuk fel és bizakodunk a testben, az nem megy. A törvényt azért adta Isten, hogy Krisztusra vezérlő mester legyen (Gal 3,24), és az ember felismerje, nincs más út az életre, csak Krisztus, az élet kenyere. Őt Isten ingyen adta, nem a törvény cselekedeteinek betartásáért! Amikor már semmijük nem volt Amikor a nép felajánlotta a földjét és a testét, azt mondta József: rendben van, adjátok ide. Nézzük meg, a végén hová jutott el ez a nép? Amikor már mindent odaadott, már mindenből kifogyott, a legvégén tanulta meg azt a leckét, amit a 25. versben olvastunk: „És mondának: Életünket megtartottad; hadd találjunk kegyelmet uram szemei előtt…” Végül az éhség mégiscsak tovább tartott, mint ahogy a pénzük, jószáguk, földjük, testük. A végén mit mondtak? – „… hadd találjunk kegyelmet…” Ezt tanulja meg nehezen az ember: kegyelemből, hit által, cselekedetek nélkül. Van, akit így kell Istennek megtanítani: rendben van, akkor próbáljad, próbálj fizetni, próbáld így is, úgy is. Majd rávezeti Isten arra, hogy csak ingyen, kegyelemből: „…hadd találjunk kegyelmet uram szemei előtt…” (25. v.).

(3) Az eddigiek összefoglalása „A kik gazdagságukban bíznak, és nagy vagyonukkal dicsekesznek? Senki sem válthatja meg atyjafiát, nem adhat érte váltságdíjat Istennek. Minthogy lelköknek váltsága drága, abba kell hagynia örökre; Még ha örökké élne is és nem látná meg a sírgödört. De meglátja! […] Csak Isten válthatja ki lelkemet [szellememet] a Seol kezéből, mikor az megragad engem…” (Zsolt 49,7-11.16). Ezt a tapasztalatát írja le a zsoltáríró is: nincs pénz, nincs gazdagság, nincs jószág, még a saját jócselekedeteink sem, ami elég lenne, mert abban is lehet gazdag az ember. Senki nem válthatja meg sem az atyjafiát, sem önmagát, mert: „…lelköknek váltsága drága, abba kell hagynia örökre” (Zsolt 49,9). Még ha örökké élne is az ember, örökké fizetni, javulni akarna, és örökké mindig jobbá és jobbá tenné az útját, újból és újból megfeszítené az erejét, az sem lenne elég. Örök életen át ezt tehetné, mégsem jutna egyről a kettőre, mert ugyanaz maradna. Ezt abba kell hagynia! De Isten adta Krisztust, hogy Őáltala váltsa ki lelkünket a Seolból. Őt adta nekünk, de csak ingyen! Az igazán értékes dolgokért nem lehet fizetni A nagy dolgokért ma sem fizetünk. Amire minden lélegzetvételhez szükség van, a levegőért nem fizetünk. A napfényre szükség van, nem tudnánk élni nélküle, de nem fizetünk érte. Ez mind ingyen van és kegyelemből. A föld terem, és esőt is ád, nem fizetünk érte. Ezek csak földi dolgok, de ez is kegyelem. Az igazán fontos dolgok mind kegyelemből vannak. Az örök élet pedig különösen csak ingyen, csak kegyelemből! „Szeretem az Urat, mert meghallgatja esedezéseim szavát. Mert az ő fülét felém fordítja, azért segítségűl hívom őt egész életemben. Körülvettek engem a halál kötelei, és a pokol szorongattatásai támadtak meg engem; nyomorúságba és ínségbe jutottam. És az Úrnak nevét segítségűl hívám: Kérlek Uram, szabadítsd meg az én lelkemet [szellememet]!” (Zsolt 116,1-4). Figyeljük? A zsoltáríró amikor látja, hogy körülvették a halál kötelei és a pokol szorongattatásai, már megtanulta azt, hogy nem tud elérni a maga erejéből semmit. Ezért azt mondja: „… segítségűl hívom őt […] az Úrnak nevét segítségűl hívám: Kérlek Uram, szabadítsd meg az én lelkemet [szellememet]!” (Zsolt 116,2.4). Mivel fizessek az Úrnak? „Mivel fizessek az Úrnak minden hozzám való jótéteményéért? A szabadulásért való poharat felemelem, és az Úrnak nevét hívom segítségűl” (Zsolt 116,12-13). Szabadulás és a pohár. Amikor emlékezünk, hogy Krisztus meghalt értünk, az „A hálaadásnak pohara…” (1Kor10,16). Mit tudnánk mást tenni? Fizetni nem tudunk! Hálát adunk. „Istennek pedig legyen hála az ő kimondhatatlan ajándékáért” (2Kor 9,15). Az ajándékot nem kell kifizetni. Az ajándékot meg kell köszönni. „Mivel fizessek az Úrnak minden hozzám való jótéteményéért? A szabadulásért való poharat felemelem, és az Úrnak nevét hívom segítségűl.” Vagyis megtanultam egy életre, hogy csak az Úr segíthet, és az Ő nevét hívom ezután segítségül. Eddig arról volt szó, hogy ha valaki még nem ismeri Krisztusban az örök életet, Isten kegyelmét, a mennyei kenyeret, hogyan lehet azt elfogadni. 2.) Krisztuséi vagyunk A másik, amiről még szólnék, amikor már valaki Isten gyermeke lett. Akkor egy másik leckét kell megtanulni. Ez az, ami a 23. versben van: „És monda József a népnek: Ímé megvettelek titeket a mai napon, és a ti földeteket a Faraónak. Ímhol számotokra a mag, vessétek be a földet.”

(1) Áron vétettünk meg „Avagy nem tudjátok-é, hogy a ti testetek a bennetek lakozó Szent Léleknek [Szellemnek] temploma, a melyet Istentől nyertetek; és nem a magatokéi vagytok? Mert áron vétettetek meg; dicsőítsétek azért az Istent a ti testetekben és lelketekben, [szellemetekben] a melyek az Istenéi” (1Kor 6,19-20). Ezt kell megtanulnunk, hogy amikor az Úr Jézus Krisztus kifizette értünk a váltságdíjat, ingyen, kegyelemből üdvösséget adott, akkor még mást is tett. Megvásárolt bennünket az Atya számára, mint ahogy József egész Egyiptomot, a földet, jószágot, embert, mindent megvásárolt a fáraónak a kenyérért. Ugyanígy Jézus Krisztus egész életünket, testünket, lelkünket, szellemünket, házunkat, állásunkat, pénzünket, gyermekeinket, javainkat, mindent, ami a miénk, velünk együtt. (2) „…nem a magatokéi vagytok...” (1Kor 6,19). Ebből sok minden következik. Azt olvastuk, hogy amikor József megvásárolta a népet, akkor elköltöztette az ország egyik szélétől a másikba. (21. v.), oda, ahová akarta. Többé már nem rendelkezünk magukkal Azt kellett tenni, amit József mondott. Felolvasok egy igeverset abból a történetből amikor a szőlőmunkásokat kifizette a gazda, és az egy órát dolgozók is annyit kaptak, mint akik egész nap dolgoztak (Mt,20,1-14). Az egyik munkás, aki reggel óta dolgozott, ezt nagyon rosszallotta: Miért kapott az is tíz pénzt, aki csak egy órát dolgozott? Ő pedig az egész nap terhét hordozta, izzadt, fáradt. Azt kérdezte tőle a szőlősgazda: Barátom, nem ebben egyeztünk meg? Ebben egyeztünk meg, akkor vedd, ami a tied, és menj el! A gazda az utolsónak is annyit akart adni, mint neki, és a következőt mondta: „Avagy nem szabad-é nékem a magaméval azt tennem, a mit akarok?...” (Mt 20,15). Ezt kell megtanulni. Tehet-e Isten velünk azt, amit akar? Megvásárolt, és ez ezt jelenti: az Övé vagyok, és azt tesz velem, amit akar! Jóbbal is Isten rendelkezett „Ki adott nékem elébb, hogy azt visszafizessem?...” (Jób 41,11) Ez még kapcsolódik az előbbi témához, hogy az üdvösségért nem tudunk fizetni semmit. Nincs olyan, hogy előbb én fizetek Istennek jó cselekedeteimmel, a törvény betartásával és egyebekkel, és majd Isten nekem visszafizet üdvösséggel. „Ki adott nékem elébb, hogy azt visszafizessem?...” Senki sem adott Istennek előbb. „Jobb adni, mint venni” (ApCsel 20,35). Először Isten ad ingyen, Krisztusban. Amikor elfogadtuk ezt az ingyen kegyelmet, akkor meg kell tanulni, hogy mindenestül az Úréi lettünk, azt tesz velünk, amit akar. Jóbbal is azt tett, amit akart. Jób nem értette, Isten miért bánik úgy vele. Miért vette el minden gazdagságát? Miért halt meg az összes gyermeke egy napon? Miért fordult szembe vele a felesége? Azt mondta neki: „…Átkozd meg az Istent, és halj meg!” (Jób 2,9). Miért nem volt egészsége? Miért támadják a saját barátai? Azt mondták neki, hogy bűn van az életében, azért van ez a nyomorúság rajta. „…igaz, istenfélő, és bűn-gyűlölő” (Jób 1,8) volt Jób, de Istené volt, és Ő azt tett vele, amit akart. Meg volt persze az értelme, hogy miért. Nem azért, mintha Isten szeszélyes lenne. Fontos leckére tanította meg Jóbot. A mi életünkben is megvan az értelme annak, amit és ahogyan Isten cselekszik. Pál apostollal is Isten rendelkezett Azt mondta: „… megmutatom néki, mennyit kell néki az én nevemért szenvedni” (Ap Csel 9,16). Sokat szenvedett. Azt tett vele, amit akart. Megkötözték, és azt mondta Isten: királyok elé fogsz állni, és a császár előtt is bizonyságot fogsz tenni. Azt akarta Isten elérni az ő

életében, mert választott edénye volt, hogy hordozza az Ő nevét királyok előtt, pogányok előtt (ApCsel 9,15). Így is történt. Előre nem tudjuk, hogy Isten a mi életünkben is mit hoz, de azt teszi, ami jó és hasznos. Nekünk csak ezt kell megtanulni: „… nem a magatokéi vagytok? Mert áron vétettetek meg […] Avagy nem szabad-é nékem a magaméval azt tennem, a mit akarok?...” (1Kor 6,19-20; Mt 20,15). (3) A javaink is mind az Úréi Nemcsak a testemmel tesz azt az Úr, amit akar, hanem azzal is, amit először ajánlottak fel az egyiptombéliek: a jószággal, és a földjükkel is. Tehát: vagyonommal, javaimmal, családommal, mindennel azt tesz az Úr, amit akar. Nem az enyém, mert: „…nem a magatokéi vagytok? Mert áron vétettetek meg…” (1Kor 6,19-20). Felmerült még egy dolog, hogy mivel akartunk fizetni annak idején az Úrnak: a törvény betartásával. Ez nem azt jelenti, hogy amikor az Úré lettünk, akkor törvénytelenül élünk. Hogy Istennek tetsző életet tudjunk élni, Krisztus bennünk is betartja a törvényt. Nagyon sokszor Isten éppen a nyomorúságok árán tanít meg bennünket arra, hogyan kell halálba adni a lelkünket, hogy ne én éljek többé, hanem éljen bennem a Krisztus (Gal 2,20), és az Ő élete legyen látható rajtam. Nagyon sokszor ennek vagyunk híjával, és ezért bánik velünk Isten keményen, amikor kell. Mindig csak annyira keményen, amennyire szükségünk van, és amennyit elbírunk. „Mert nem cséplő szánkával csépelik a fekete köményt, és nem szekér kerekével tapodják az illatos köményt; a fekete köményt bottal verik ki, és az illatost pálczával” (Ézs 28,27). A fekete köményt bottal verik, az illatost pálcával, mert nem bírná ki a súlyosabbat. „A búzát csépelik; de nem örökre csépli azt, és bár hajtja rajta szekere kerekét és lovait, de szét nem töreti” (Ézs 28,28). Nagyobb erőre van szükség a búzánál, de többet is bír. Így bánik Isten velünk is. Nem hagy feljebb kísérteni, mint elszenvedhetjük (1Kor 10,13), de kevesebbet sem ad, mint amire szükségünk van, hogy megtanuljuk: nem a magunkéi vagyunk. Isten azt akarja, hogy Krisztus élete látható legyen a mi halandó testünkben (2Kor 4,10-11). Befejezés Még egy Igét olvasok befejezésül. „Mert az Isten mindeneket engedetlenség alá rekesztett, hogy mindeneken könyörüljön. Óh Isten gazdagságának, bölcsességének és tudományának mélysége! Mely igen kikutathatatlanok az ő ítéletei, és kinyomozhatatlanok az ő útai! Mert kicsoda ismerte meg az Úr értelmét? vagy kicsoda volt néki tanácsosa? Avagy kicsoda adott előbb néki, hogy annak visszafizesse azt? Mert ő tőle, ő általa és ő reá nézve vannak mindenek. Övé a dicsőség mindörökké. Ámen” (Róm 11,32-36). Azt olvastuk: „…mindeneket engedetlenség alá rekesztett, hogy mindeneken könyörüljön.” Isten az egész földet belevitte a hét esztendeig tartó nyomorúságba. Nem azért tette, hogy elveszítse, hanem hogy könyörüljön rajta. Azért, hogy megértsék, nem olyan természetes, hogy az embernek kenyere, háza, földje van, hanem mindez kegyelem. Isten minket is a bűn alá rekesztett, de nem azért, hogy elvesszünk. Úgy rekesztett bűn alá, hogy bűnben születtünk, egyikünk sem kivétel. Nem azért tette, hogy elveszítsen, hanem hogy könyörüljön rajtunk. Ezért adta Krisztust! Így folytatja az Ige: „…Mely igen kikutathatatlanok az ő ítéletei, és kinyomozhatatlanok az ő útai!” Egy-egy ember életét is mennyi csalódáson, fájdalmon, keserűségen, szenvedésen kell Istennek keresztülvinnie, amíg végre megtanulja: Isten rajtam is akar könyörülni, de én nem adhatok Neki előbb semmit, és Ő nem tartozik nekem semmivel. Néha úgy beszél az ember Istennel, mintha Őneki számadással tartozna. Néha olyanokat mond az ember Istennek, mintha a tanácsosai lennénk. Megmondjuk hogyan és mit kellene tennie velem, vagy másokkal. Isten kikutathatatlan utakon vezet bennünket, mire megtanuljuk az alázatot. Ő teszi, mert könyörülni akar rajtunk. „Óh Isten gazdagságának, bölcsességének és tudományának

mélysége! […] Mert kicsoda ismerte meg az Úr értelmét? vagy kicsoda volt néki tanácsosa? Avagy kicsoda adott előbb néki, hogy annak visszafizesse azt? Mert ő tőle, ő általa és ő reá nézve vannak mindenek...” Belőle fakad, Rajta át halad, és Bele torkollik az egész mindenség. Ő „…az Alfa és az Ómega…” (Jel 22,13). Ő kezdi el a munkát, Ő folytatja, és Ő fogja bevégezni! Ami jó csak történik az életünkben minden az Ő kegyelme, még ha rugódozunk is, és nehezen akarjuk megérteni, hogy az Övéi vagyunk. Minden, amit tesz, azért van, hogy megértesse: „…nem a magatokéi vagytok…” (1Kor 6,19), azt tesz velünk, amit akar. Ez is az Ő munkája, és kegyelme. Rajta halad át, és a végén úgy lesz, ahogy olvastuk: „… Övé a dicsőség mindörökké…” (Róm 11,36). Ámen. Debrecen, 1995. február 19.