MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK a 16/1998. (V.5.) sz., a 37/1998. (IX.28.) sz., a 24/1999. (VII.5.) sz., a 31/2000. (VII.3.) sz., a 23/2001. (VII.2.) sz., a 10/2003. (III.10.) sz., a 74/2003. (XII.23.) sz., a 30/2004. (IX.29.) sz., a 60/2004. (XII.17.) sz., 44/2006. (XII.6.) sz. önkormányzati rendeletekkel módosított
46/1997.(IX.8.) számú rendelete a vásárokról és a piacokról (egységes szerkezetben) Miskolc M. J. Város Közgyűlése az 1990. évi LXV. tv. 16. §. (1) bek.ben kapott felhatalmazás alapján a vásárokról és piacokról szóló módosított, 35/1995. (IV.5.) rendeletben foglaltakra figyelemmel az alábbi rendeletet alkotja: I. A rendelet hatálya 1. § (1) A rendelet hatálya kiterjed Miskolc Megyei Jogú Város közigazgatási területén üzemeltetett és tartott valamennyi piacra, vásárra és vásárcsarnokra, illetve az ezeken értékesítő tevékenységet folytatókra. 1
(2) A vásár, a piac és a vásárcsarnok területén létesített üzlet működésére, az annak üzletkörébe tartozó áruk forgalmazására ideértve a jövedéki termékek árusítását is - a vonatkozó jogszabályok az irányadók, kivéve, ha az önkormányzati tulajdonú piacok, vásárok és vásárcsarnokok tekintetében e rendelet másként rendelkezik.
(3) Vásárokon és piacokon csak a hatályos devizajogszabályok szerint belföldinek minősülő természetes és jogi személy árusíthat.
1
A 60/2004. (XII.14.) sz. önkormányzati rendelet 1. §.-ával megállapított szöveg. Hatályos: 2005. I. 1.-től.
II. A piacokra, vásárokra és vásárcsarnokokra vonatkozó általános szabályok 2. § (1) Vásárt az rendezhet, piacot az tarthat fenn (továbbiakban: üzemeltető), akit a Jegyző nyilvántartásba vett. (2) Az üzemeltető feladata a rend fenntartása, az árusítóhelyek kijelölése, a pénzdíjak beszedése és minden egyéb üzemeltetéssel kapcsolatos feladat végrehajtása. (3) Az üzemeltető jogosult és köteles a vásárokra és piacokra vonatkozó jogszabályok és egyéb hatósági előírások végrehajtásának ellenőrzésére és annak megsértése esetén a szükséges eljárás kezdeményezésére. 3. § (1) Használtcikk piacon és kirakodó vásáron - a mindenkor hatályos jogszabályok által tiltott termékek kivételével - alkalomszerűen minden fajta saját tulajdont képező, nem viszonteladás céljára beszerzett cikk értékesíthető. (2) Állatvásáron az árusításra szánt háziállat vészmentes helyről a mindenkor hatályos állategészségügyi rendeletek szerint hozható forgalomba. (3) Szabadon termő gomba csak a gombavizsgáló szakellenőr engedélye alapján hozható forgalomba és csak azokon a piacokon, amelyek területén gombavizsgálat a teljes nyitvatartási idő alatt biztosítva van. Ha a szakellenőr a megvizsgált gomba árusítását engedélyezte, gombafajonként az adott napra érvényes árusítóengedélyt állít ki. Az árusítóengedély az eladó nevét, lakhelyét, a gombafajta nevét, súlyát, az engedély keltét, a szakellenőr aláírását tartalmazza. Az engedélyt vagy a termesztési igazolást az árus az árusítás időtartama alatt jól látható helyen köteles tartani. A fogyasztásra alkalmatlan gombát a szakellenőr helyben köteles megsemmisíteni. A termesztett gombát termesztési igazolással látja el a forgalomba hozó. Ennek hiányában a termesztett gombát is vizsgáltatni kell. A piacokon a szakellenőrök a magánszemélyek által saját célra gyűjtött gombát is kötelesek megvizsgálni és erről igazolást adni.
2
(4) Piacon és vásáron csak olyan növényi és állati eredetű terméket szabad forgalomba hozni, amely emberi fogyasztásra nem ártalmas és megfelel a mindenkori közegészségügyi, állategészségügyi, élelmezés-egészségügyi előírásoknak. (5) A piacon és vásáron forgalomba nem hozható termékekről hirdetményben kell az árusokat és vásárlókat tájékoztatni és jól látható helyen kifüggeszteni. (6) Vásáron és piacon nem hozhatók forgalomba olyan termékek, amelyek forgalombahozatala jogszabályba ütközik.
4. § (1) A nyitvatartás rendjét az üzemeltető állapítja meg, a hatályos jogszabályokat és a lakossági igényeket is figyelembe véve. (2) A piacok és vásárcsarnokok területén működő vállalkozók a saját nyitvatartási rendjüket önállóan állapítják meg a piac nyitvatartási rendjén belül és azt tudomásulvétel végett előzetesen írásban bejelentik az üzemeltetőnek, illetve üzletük bejáratára kifüggesztik. 5. § Vásáron és piacon terméket az hozhat forgalomba, aki e tevékenység végzésére jogszabály alapján jogosult. 6. §
2
A vásárokon és piacokon alkalmazott díjakat a vásár rendezője, illetve a piac fenntartója saját hatáskörében állapítja meg. A díjak megállapítása önkormányzati tulajdonú vásárok, illetve piacok esetén - üzemeltetési vagy egyéb szerződéssel történő hasznosítás esetén a szerződésben foglaltak szerint történik, - közszolgáltatási szerződéssel történő hasznosítás esetén a Közgyűlés hatáskörébe tartozik. 7. § (1) A piacok és vásárok területén bármilyen jellegű bővítéshez, fejlesztéshez (építés, bontás, átalakítás, műszaki berendezés létesítése, stb.) az üzemeltető hozzájárulása és hatósági engedély szükséges. (2) Vendéglátóipari tevékenység csak üzletben folytatható. 2
Módosította a 44/2006. (XII.6) sz. önkormányzati rendelet 1. §.-a. Hatályos: 2007. I.1.-től
3
8. § Amennyiben ugyanazon területen egyidejűleg többfajta vásár vagy piac működik, a piac fenntartója vagy a vásár rendezője köteles ezeket területileg elkülöníteni. 9. § 3
(1) A vállalkozói, illetve őstermelői igazolvánnyal rendelkező magánszemélyek, gazdasági társaságok, illetve egyéb szervezetek árusító tevékenységük helyén jól látható módon kötelesek kihelyezni a nevüket (cégnév), székhelyüket és igazolványuk vagy cégbejegyzési számukat tartalmazó, cégük azonosítására alkalmas táblát, feliratot.
(2) Az (1) bekezdésben felsorolt személyek kötelesek a vásár, piac rendjét ellenőrző szervek (személyek) felszólítására személyazonosságukat és megbízási minőségüket igazolni. 10. § 4
A vásárrendező köteles az általa tartandó vásárról, a vásár jellegéről, az ott árusításra kerülő termékek köréről, időpont megjelölésével, legalább 60 nappal a megrendezést megelőzően írásban tájékoztatni a vásár helye szerint illetékes rendőrkapitányságot, vámhivatalt és a területileg illetékes kamarát. Ennek alapján a kamarák vásárnaptárt tehetnek közé.
III. 5
Önkormányzati tulajdonú piacokra, vásárokra és vásárcsarnokokra vonatkozó külön szabályok 11. §
6
(1) Az önkormányzati tulajdonú piacok és vásárok fenntartásával, rendjének biztosításával, az árusítóhelyek használatával, azok hasznosításával kapcsolatos feladatok ellátásáról az önkormányzat közszolgáltatási, üzemeltetési vagy egyéb szerződés útján gondoskodik.
3
A 31/2000. (VII.3.) sz. önkormányzati rendelet 1.§-ával megállapított szöveg Hatályos: 2000.VII.3.-tól 4 A 74/2003. (XII.23.) sz. önkormányzati rendelet 1.§-ával megállapított szöveg Hatályos: 2004.I.1.-től 5 A III. fej. címét módosította: 60/2004. (XII.17.) sz. önkormányzati rendelet 2. §.-a. Hatályos: 2005. I.1.-től. 6 A 44/2006. (XII.6.) sz. önkormányzati rendelet 2.§-ával megállapított szöveg Hatályos: 2007.I.1.-től
4
7
(2) A helyiségek hasznosítása csak pályáztatás útján történhet. A pályázatot a megüresedést követően 8 napon belül a helyi lapban egy alkalommal meg kell hirdetni, illetőleg 8 napos időtartamra az önkormányzati tulajdonú piacokon ki kell függeszteni. A pályázat nyertese az, aki a legmagasabb bérleti díjra tesz ajánlatot.” Ezen előírásokat nem kell alkalmazni a Búza téri ideiglenes piacon kialakított helyiségek hasznosítása során. 12. §
8
(1) Az önkormányzati tulajdonú vásárok, piacok, vásárcsarnokok (továbbiakban: piacok) felsorolását, jellegét e rendelet 1. sz. melléklete tartalmazza.
9
(2) Az (1) bekezdésben felsorolt piacok közül a Búza téri és a Zsarnai vásártér díjtételeit a Közgyűlés a rendelet 1/a. és 1./b sz. mellékleteiben állapítja meg. A mellékletben szereplő díjtételek 20 %-os általános forgalmi adót tartalmaznak, azonban az ÁFA kulcsok módosulása esetén a díjtételek annak megfelelően változnak.
10
(3) E rendelet alkalmazásában: az üzemeltető tulajdonában lévő asztal és árusítóhely négyzetméterenkénti ára. Helyhasználati díj: az árus tulajdonában, birtokában lévő árusító berendezés által elfoglalt terület négyzetméterenkénti ára. Bérleti díj: az üzemeltető által a bérlő részére rendelkezésére bocsátott bérlemény (üzlethelyiség, raktár) négyzetméterenkénti ára.
Helypénzdíj:
11
13. §
(1) Vásáron és piacon az árusok, illetve szolgáltatók helyét az üzemeltető jelöli ki. 12
(2) A piaci helyhasználat kijelölése határozott időre történhet.
7
A 44/2006. (XII.6.) sz. önkormányzati rendelet 3.§-ával kiegészített szöveg Hatályos: 2007.I.1.-től 8 A 60/2004. (XII.17) sz. önkormányzati rendelet 5. §.-ával megállapított szöveg Hatályos: 2005. I. 1.-től 9 A 44/2006. (XII.6.) sz. önkormányzati rendelet 4.§-ával megállapított szöveg Hatályos: 2007.I.1.-től 10 A 31/2000. (VII.3.) sz. önkormányzati rendelet 4.§-ával megállapított szöveg Hatályos: 2000.VII.3.-tól 11 Módosította a 44/2006. (XII.6) sz. önkormányzati rendelet 5. §.-a. Hatályos: 2007. I.1.-től 12 A 74/2003. (XII.23.) sz. önkormányzati rendelet 2.§-ával megállapított szöveg Hatályos: 2004.I.1.-től
5
13
(3) A határozott időre szóló helyhasználati megállapodást az üzemeltető írásban adja ki. A helyhasználat feltételeit a megállapodás tartalmazza. A helyhasználó a megállapodásban foglalt fizetési kötelezettségét tárgyhónapot megelőző hó 25. napjáig köteles teljesíteni, ellenkező esetben a megállapodás azonnali hatállyal felmondható, és az árusítóhely tárgyhó 1. napjától az üzemeltető által kijelölt más igénylő részére újból kiadható. A Búza téri ideiglenes piac területén az új helyhasználati megállapodás megkötésekor a helyhasználó két havi helyhasználati díjnak megfelelő, egyszeri, vissza nem térítendő költségtérítést köteles fizetni.
(4) Napi helyhasználatra és a gépkocsival történő tartózkodásra a piac és vásár nyitásától zárásáig helypénzjegy, parkolójegy jogosít. 14
(5) A helyhasználati megállapodás, valamint a helypénzjegy másra nem ruházható át és az árusítóhelyet önkényesen megváltoztatni nem lehet.
15
(6) Ha a helyhasználati megállapodással vagy helypénzjeggyel kiadott árusítóhely napközben megüresedett, úgy azt az üzemeltető másnak és többször is kiadhatja. Ilyen esetben függetlenül a helyhasználat időtartamától az egész napra megállapított helypénzdíjat kell fizetni. Aki az ellenőrzés során a ”24/1995. (XI.22) PM. rendelet előírásainak megfelelő” helyhasználati jegyét bármilyen okból felmutatni nem tudja, köteles új jegyet váltani. Amennyiben a napi helyhasználó a helypénzt felhívás ellenére nem fizeti meg, illetve az árusítási előírásokat súlyosan megszegi, az üzemeltető az árusítást megtilthatja.
(7) A határozott időre szóló megállapodással igénybe vett terület helypénzdíjas területként is kiadható, ha az árus a piac nyitását követő 1 órán belül nem foglalja el helyét. 16
(8) Vállalkozónak helyhasználati megállapodás zöldség- és gyümölcs árusítására csak abban az esetben adható, amennyiben a piac területén telephellyel rendelkezik.
13
A 44/2006. (XII.6.) sz. önkormányzati rendelet 6.§-ával megállapított szöveg Hatályos: 2007.I.1.-től 14 A 74/2003. (XII.23.) sz. önkormányzati rendelet 4.§-ával megállapított szöveg Hatályos: 2004.I.1.-től 15 A 44/2006. (XII.6.) sz. önkormányzati rendelet 7.§-ával megállapított szöveg Hatályos: 2007.I.1.-től 16 A 74/2003. (XII.23.) sz. önkormányzati rendelet 6.§-ával megállapított szöveg Hatályos: 2004.I.1.-től
6
17
(9) Helypénzt kell fizetni a piac területére hozott, illetve az ott tárolt minden áruért, göngyölegért, illetve az általa elfoglalt terület után. Helyhasználat szempontjából minden megkezdett négyzetméter egésznek számít.
18
(10) A megállapodásban rögzítettnél nagyobb terület elfoglalása vagy a helypénz megállapítása alapjául szolgáló áru eltagadása esetén a helyhasználó a többletterület, illetve árumennyiség után megállapított helypénz kétszeresét köteles megfizetni. Az árusító asztalok előtt és mellett áru, göngyöleg vagy egyéb tárgy tárolása tilos.
19
(11) Az üzemeltető helypénzkezelője megfelelő értékű, folyószámmal, keltezéssel és adószámmal ellátott napi ”24/1995(XI.22) PM. rendelet előírásainak megfelelő” helyhasználati jegyet ad, amelyet az árus köteles a helyhasználat teljes ideje alatt megőrizni, illetve ellenőrzés alkalmával felmutatni.
20
(12) A piacokon az árusítóhelyeket az árusítók kérelmének figyelembe vétele mellett az üzemeltető jelöli ki. Amennyiben egy adott árusító helyre több kérelmező tart igényt, a megállapodás kiválasztása licit alapján történhet. Ez esetben a helyhasználati díj mértéke ennek eredménye szerint kerül megállapításra.
21
(13) Alkalmi árusítás esetén (pl.: Nőnap, Húsvét, Mindenszentek, Karácsony stb.) az üzemeltető a helyhasználati díjat a mellékletben meghatározott díjtételektől eltérően az elfoglalt terület figyelembevételével állapítja meg.
22
(14) Helyhasználók részére a piacokon legfeljebb 2 db árusító asztal jelölhető ki. Az első asztalért alapárat, a második asztal után az alapár kétszeresét kell megfizetni.
23
(15) A piacok területén tilos a forgalmat akadályozni, a közlekedési utakat eltorlaszolni, hangoskodni, a piac rendjét megzavarni.
17
A 74/2003. (XII.23.) sz. önkormányzati rendelet 6.§-ával megállapított szöveg Hatályos: 2004.I.1.-től 18 A 74/2003. (XII.23.) sz. önkormányzati rendelet 6.§-ával megállapított szöveg Hatályos: 2004.I.1.-től 19 A 44/2006. (XII.6.) sz. önkormányzati rendelet 7.§-ával megállapított szöveg Hatályos: 2007.I.1.-től 20 A 74/2003. (XII.23.) sz. önkormányzati rendelet 6.§-ával megállapított szöveg Hatályos: 2004. I.1.-től 21 A 74/2003. (XII.23.) sz. önkormányzat rendelet 6.§-ával megállapított szöveg Hatályos: 2004.I.1.-től 22 A 74/2003. (XII.23.) sz. önkormányzati rendelet 6.§-ával megállapított szöveg Hatályos: 2004.I.1.-től 23 A 74/2003. (XII.23.) sz. önkormányzati rendelet 6.§-ával megállapított szöveg Hatályos: 2004.I.1.-től
7
24
(16) Ha a helyhasználati megállapodással rendelkező kereskedő: - a helyhasználati díjat e rendeletben meghatározott időpontig nem fizeti meg, - az árusítás szabályait ismételten, vagy súlyosan megszegi, - az árusító helyen a megállapodástól eltérő tevékenységet folytat, vagy a szükséges szakhatósági- vagy a jogszabályokban előírt egyéb megállapodásokkal nem rendelkezik, - a jogszabályban előírt, vagy megállapodásban foglalt egyéb kötelezettségét megszegi az üzemeltető a megállapodást azonnali hatállyal felmondhatja. A megállapodás felmondásának csak akkor van helye, ha az üzemeltető a következményekre való figyelmeztetéssel a helyhasználót előzőleg írásban felszólította kötelezettsége teljesítésére.
25
(17) A megállapodás felmondása esetén a kereskedőnek legalább három hónapig új megállapodás nem adható ki.
14. § 26
(1)
A helyhasználat megszűnésekor a helyhasználó árusítóhelyét köteles kiüríteni, tisztán, eredeti állapotban, berendezéseivel és eszközeivel az üzemeltetőnek átadni.
(2) A helyhasználó az általa okozott kárért a polgári jog szabályai szerint tartozik felelősséggel az üzemeltetőnek. 27
(3) A helyhasználó köteles az árusítóhelyét és annak környezetét a közegészségügyi rendelkezéseknek megfelelően tisztán tartani. A piac területén keletkezett állati tetem elszállításáról a helyhasználó költségére az üzemeltető gondoskodik. A helyhasználó a növényi hulladékot, romlott árut az értékesítés alatt folyamatosan, és annak befejezése után a kijelölt szeméttárolóban köteles azonnal elhelyezni. Az árusítás befejezésével a nem értékesített árut (dinnye kivételével), göngyöleget és minden más ingóságot a helyhasználó köteles a piac területéről elszállítani.
24
A 74/2003. (XII.23.) sz. önkormányzati rendelet 6.§-ával megállapított szöveg Hatályos: 2004.I.1.-től 25 A 74/2003. (XII.23.) sz. önkormányzati rendelet 6.§-ával megállapított szöveg Hatályos: 2004.I.1.-től 26 A korábbi (1) bekezdést hatályon kívül helyezte és a korábbi (2), (3), (4), (5), (6) bekezdést (1), (2), (3), (4), (5) bekezdésre átszámozta a 74/2003. (XII.23.) sz. Ör., hatályos 2004. I. 1-től 27 A 74/2003. (XII.23.) sz. önkormányzati rendelet 8.§-ával megállapított szöveg Hatályos: 2004.I.1.-től
8
(4) A piac területén lévő árusítóhelyek, fülkék, pavilonok szakmai üzletkörének megváltoztatásához az üzemeltető előzetes írásbeli hozzájárulása szükséges. 28
(5) A Búza téri és Vasgyári piac és vásárcsarnokok területén - amennyiben egyéb jogszabályi előírás jelenleg is nem így rendelkezik - tilos a szeszesital fogyasztása.
29
(7) 15. §
30
31
(1) A piacon lévő bérlemények (pavilonok, fülkék, üzlethelyiségek) hasznosításáról a 11.§ (2) bekezdésében foglaltaknak megfelelően az üzemeltető gondoskodik. A Búza téri ideiglenes piac területén az új bérleti szerződések megkötésekor a bérlő két havi bérleti díjnak megfelelő, egyszeri, vissza nem térítendő költségtérítést köteles fizetni. Az a bérlő, aki vállalja, hogy az ideiglenes piacon a hatósági követelményeknek is megfelelő értékesítési helyet saját költségén kialakítja, 50 %-os bérleti díj kedvezményre jogosult.
32
(2)
33
(3)
34
(4)
(5) A helyiségekre csak határozott időtartamú bérleti jogviszony létesíthető. (6) A határozott időre szóló bérleti szerződést az üzemeltető írásban adja ki. 35
(7)
28
Az Alkotmánybíróság 39/1998. (IX.23.) AB. Határozatával megállapított szöveg Hatályon kívül helyezte a 74/2003. (XII.23.) sz. önkormányzati rendelet 7.§-a Hatálytalan: 2004.I.1.-től 30 A 74/2003. (XII.23.) sz. önkormányzati rendelet 9.§-a alapján a 15.§ (2)-(9) bekezdésekkel egészül ki. Hatályos: 2004.I.1.-től 31 A 44/2006. (XII.6.) sz. önkormányzati rendelet 8.§-ával megállapított szöveg Hatályos: 2007.I.1.-től 32 Hatályon kívül helyezte a 44/2006. (XII. 6.) sz. Ör., hatálytalan 2007. I. 1-től 33 Hatályon kívül helyezte a 44/2006. (XII. 6.) sz. Ör., hatálytalan 2007. I. 1-től 34 Hatályon kívül helyezte a 44/2006. (XII. 6.) sz. Ör., hatálytalan 2007. I. 1-től 35 Hatályon kívül helyezte a 44/2006. (XII. 6.) sz. Ör., hatálytalan 2007. I. 1-től 29
9
(8) A bérlő a bérleményt /pavilon, üzlethelyiség, árusító asztal stb./ albérletbe vagy egyébként másnak használatba nem adhatja. Ezen előírás be nem tartása esetén tízszeres bérleti díj fizetendő és az üzemeltetőt azonnali felmondási jog illeti meg. (9) Az üzemeltető és a bérlő mind a határozott, mind a határozatlan időre szóló szerződést 30 napos határidővel felmondhatja. 16. § (1) Az üzemeltető jogosult a városképi, tűz- és balesetvédelmi szempontból kifogásolható pavilonok bontását vagy bontatását kezdeményezni, amennyiben, tulajdonosa felhívás ellenére sem teszi meg a szükséges intézkedést a veszély elhárítására. (2) Munkavédelmi, tűzvédelmi és árusítási okok miatt tilos a piac közlekedési útjait gépkocsiparkolásra használni, áruval eltorlaszolni, göngyöleggel elfoglalni.
IV. Vegyes rendelkezések 17. § 36
(1) Aki a rendelet 3.§ (2), (3), (4), (6) bekezdésében, a 4.§ (2) bekezdésében, a 8.§-ban, a 9.§ (1), (2) bekezdésében, a 13.§ (10) bekezdés második mondatában, a (15) bekezdésében, a 14.§ (1), (3), (5) bekezdésében, a 16.§ (2) bekezdésében foglalt előírásokat megszegi szabálysértést követ el és 30.000 forintig terjedő pénzbírsággal sújtható.
37
(2)
V.
36
A 44/2006. (XII.6.) sz. önkormányzati rendelet 9.§-ával megállapított szöveg Hatályos: 2007.I.1.-től 37 Hatályon kívül helyezte a 44/2006. (XII. 6.) sz. Ör., hatálytalan 2007. I. 1-től
10
Záró rendelkezések 18. § (1) E rendelet 1997. szeptember 15-én lép hatályba, ezzel egyidejűleg hatályát veszti a 37/1995. (VII.1.) sz. önkormányzati rendelet. M i s k o l c , 1997. szeptember 4.
Dr.Szádeczki Zoltán jegyző
K o b o l d Tamás polgármester
11
38
1. sz. melléklet
39
Az önkormányzati tulajdonú piacok, vásárcsarnokok, vásárok helye és ideje
1. PIACOK a.) élelmiszer, virág, napi és heti piac
Búza tér
b.) élelmiszer, virág, napi és heti piac
Vasgyár
c.) helyi vásár alkalmi jelleggel (csak a Búza téren – a Közterületfelügylet által meghatározott területen – elkülönítve az élelmiszer-, virágárusítástól)
2. VÁSÁRCSARNOKOK a.) Vásárcsarnok (élelmiszer)
Búza tér
b.) Vásárcsarnok 2 db (élelmiszer)
Vasgyár
3. VÁSÁROK Zsarnai telepi vásártéren a.) Országos állat és kirakodó vásár (minden szerdán) b.) Országos kirakodó vásár (minden pénteken) c.) Helyi kirakodó vásár (kedd, csütörtök, szombat, vasárnap) d.) Országos közúti gépjármű vásár (vasárnaponként)
38
A 23/2001. (VII.2.) sz. önkormányzati rendelettel megállapított szöveg Hatályos: 2001.VII.1.-től 39 Az 1. sz. melléklet címét a 60/2004. (XII.17.) sz. önkormányzati rendelet 6. §.-a módosította. Hatályos: 2005. I.1.-től
12
40
1/a. sz. melléklet
A Búza téri ideiglenes piac díjtételei A. Helypénz díjak (napidíj) Ft (ÁFA-val) Az elfoglalt terület minden megkezdett m²-e után
130.-
B. Helyhasználati díjak (havi) Állandó jellegű 2 m²-es árusító asztal biztosítása fedett nyitott
5300.2100.-
C. Bérleti díjak Üzemeltető által bérbeadott üzlethelyiségek m²-enkénti havi bérleti díja a bérbeadó és bérbevevő közös megállapodása alapján. D. Szolgáltatási díjak Szemétszállítás, takarítás, közhasználatú vízvétel és térvilágítás m²-enként, havonta
700.-
E. Eszközhasználat 1. Mérlegkölcsönzés a.) 1 db mérleg súlyokkal (1 db 1 kg-os, 1 db 0,5 kg-os súly) b.) minden további súly darabonként 2. Hangosbemondó igénybevétele (piaci célú bemondás esetén)
160.20.150.-
40
A 44/2006. (XII.6.) sz. önkormányzati rendelet 10. §.-ával megállapított szöveg. Hatályos: 2007.I.1.-től
13
41
1/b. sz. melléklet
Zsarnai vásártér díjtételei ---------------------------------------------------------------------------------------------Megnevezés Ft (ÁFA-val) A. Állatvásár 1. Ló, szarvasmarha (darabonként)
350.-
2. Csikó, borjú, szamár, öszvér, sertés (darabonként)
230.-
3. Süldő, juh, kecske (darabonként)
210.-
4
140.-
Választási malac, bárány, gida (darabonként)
A fenti díjtétel alá eső áruknál gépjárműről, pótkocsiról, egyéb járműről történő árusítás esetén az üres járművekre megállapított díjtétel is felszámítandó.
B. Autóvásár 1. Személygépkocsi és 5 fő férőhely alatti mikrobusz
880.-
2. Motorkerékpár (oldalkocsis)
190.-
3. Motorkerékpár
180.-
4. Tehergépkocsi 3 tonnáig
800.-
5. Tehergépkocsi 3 tonnán felül
880.-
6. Kerékpár
60.-
7. Lakókocsi, utánfutó, pótkocsi
350.-
8. Mikrobusz (5 fő férőhely felett)
880.-
9. Autóbusz
880.-
41
A korábbi 1/b. sz. mellékletet hatályon kívül helyezte és a korábbi 1/c. sz. mellékletet 1/b. sz. mellékletre módosította a 44/2006. (XII.6.) sz. önkormányzati rendelet. Hatályos: 2007.I.1.-től
14
C. Iparcikk és használtcikk vásár I. Sátorban és lakókocsiban történő árusítás esetén 1. Vendéglátó üzletkörben lakókocsi, pavilon m²-enként havonta 2. Iparcikk, ruházati üzletkörben m²-enként
2200.180.-
II. Padokon, állványokon, földön történő árusítás 1. Kőasztalon az elfoglalt terület minden megkezdett m²-e után (földön árusítás esetén) (szerződéses bérleti jogviszony esetén)
200.-
2. Kőasztalon az elfoglalt terület minden megkezdett m²-e után
290.-
III. Járműről történő értékesítés 1. Tehergépkocsi 3 tonnáig
1540.-
2. Tehergépkocsi 3 tonnán felül
2310.-
3. Mindenféle pótkocsi
940.-
4. Személygépkocsi
940.-
5. Személygépkocsi utánfutóval
1540.-
IV. Parkolási díjak vásárlók részére 1. Tehergépkocsi
420.-
2. Autóbusz
1430.-
3. Személygépkocsi
140.-
4. Személygépkocsi utánfutóval, vagy lakókocsival (mikrobusz)
300.-
5. Lófogatú kocsi
70.-
6. Motorkerékpár
30.-
V. Parkolási díjak árusítást végzők részére Üres járművek parkolása (helyhasználata) esetén: 1. Személygépkocsi
140.-/nap
2. Tehergépkocsi
460.-/nap
3. Személygépkocsi
2860.-/hó
4. Tehergépkocsi
3410.-/hó
15
VI. Kőasztalok havi bérleti díja (méterenként) (napi helypénzdíj megfizetése mellett)
1490.-
VII. Sarki első 3 kőasztalra méterenként (minimum) (napi helypénzdíj megfizetése mellett)
1820.-
VIII. Sátorból történő árusítás havi bérleti díja (m²-enként) (napi helypénzdíj megfizetése mellett) 730.D. Szolgáltatási díjak Szemétszállítás, takarítás, közhasználatú vízvétel és térvilágítási díj m²-enként havonta
530.-
E. Eszközhasználat 1. Piacok, vásárok területén hídmérlegen történő egyszeri mérlegelés 2. Tizedes-mérlegen
110.60.-
3. Hangosbemondó igénybevétele (esetenként)
16
390.-