1963. XVII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM
1963. XVII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 1
SOPRONI SZEMLE HELYTÖRTÉNETI FOLYÓIRAT XVII. ÉVFOLYAM 1963. 1
1–4 SZÁM Alapította: Heimler Károly Kiadja: SOPRON VÁROS TANÁCSA Szerkesztı bizottság: CSIKÓS GYÖRGY, DOMONKOS OTTÓ, ERDÉLY SÁNDOR, FALLER JENİ, FÁBJÁN LAJOS, FEKETE FERENC, FÖLDI LİRINC, FRIEDRICH KÁROLY, GÁL JÁNOS, GUNDA MIHÁLY, GYULAI ZOLTÁN, HAMMERL LAJOS, HARACSI LAJOS, HORVÁTH JÓZSEF, KELÉNYI FERENC, MOLLAY KÁROLY, PINTÉR FERENC, RADÓ FERENC, RÉTHLY ENDRE, SIMON JÁNOS, SOMKUTI ELEMÉR, TARJÁN GUSZTÁV, TÁRCZY-HORNOCH ANTAL, VENDEL MIKLÓS, VERBÉNYI LÁSZLÓ, WINKLER OSZKÁR, ZÁMBÓ JÁNOS, ZÁRAI KÁROLY Szerkeszti: CSATKAI ENDRE 1963. XVII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM / Kelényi Ferenc: Soproni gyermekkertek a 19. század második felében
Kelényi Ferenc: Soproni gyermekkertek a 19. század második felében Sopron városában a fejlett gazdasági viszonyoknak és a korai polgárosodásnak megfelelıen az elmúlt évszázadok során egymás után létesültek különféle mővelıdési és jótékony célú intézmények.1(1) Ezeknek a sorában ott találjuk a többszáz éves elemi iskolákat és gimnáziumokat, a másfél-két évszázada létesült kórházakat és árvaházakat, a rajziskolát, a zeneegyletet stb. A soproni polgárság mővelıdési igénye, valamint az emberbaráti célok iránti fogékonysága és áldozatkészsége teremtette meg ezeket az intézményeket, mint megannyi szerény tégláit az egyetemes magyar kultúra épületének. A 18. és 19. században megjelent magyar újságokban: a Magyar Hírmondóban, a Hazai és Külföldi Tudósításokban, a Pozsonyi Hírnökben, a Magyar Kurirban lépten-nyomon találkozhatunk a soproni kulturálódásra, civilizálódásra utaló hírekkel. A Hazai és Külföldi Tudósítások 1837. április 29-i számában rövid beszámoló jelent meg a „Szegény mesterlegények és cselédek” számára létesült soproni kórház elızı évi mőködésérıl, majd ennek folytatásaként ezt olvashatjuk: „Többrendő s jótékony s közhasznu intézeteink sorában nem sokára egy uj járuland, t. i. kisdedovó intézet. Némelly elıbbkelıink által közrebocsátott elsı felszólitására köz részvét mutatkozék, s a felállitási s három esztendei fenntartásra kivántató költségek fejében nyitott aláirás kis idı alatt 2393 pengı forintra ment.”2(2) Alig 9 esztendıvel Brunszvik Teréz Angyalkertjének megnyitása után tehát ismét megnyílt Sopron polgárainak a szíve és erszénye, hogy újabb „közhasznú intézménnyel” gazdagodjék városunk. 2
A föntebb idézett néhány soros tudósítás egyébként a legkorábbi nyilvánosan megjelent hír az elsı soproni kisdedóvó intézetre vonatkozóan. A következı évben a Pozsonyi Hírnök 1838. november 22-i száma már az új intézmény megnyitásáról számol be: „Azon több idı- s czélszerü javitás és szépités közt, mellyben Sopron város néhány év óta, leginkább Vághy Ferenc polgármester s most biró munkás buzgalma által, mellyel az minden jót s hasznost mindenkor elımozditani törekvék, rövid idı óta kisdedovó intézet is tündöklik. October 16dikára nagyszámu gyülekezet elött nyiták meg e hasznos intézetet. Mint igen szép példája a valódi polgári érzelmeknek, emlitendı, hogy az intézet megnyittatását követett napon a városi tisztujitás után dr. Töpler 2Károly inditványára 10 ujonnan választott tanácstag 200 pgı forintot ajándékozott az intézeti pénztár gyarapitására.”3(3) Itt kell megjegyeznünk, hogy a soproni kisdedóvás történetének a kutatása, feltárása nem kecsegteti könnyő sikerrel a vele foglalkozót. Verbényi (Veszelka) László az elsı soproni kisdedóvó intézet megnyitásának 100. évfordulóján „A soproni kisdednevelés megindulása” címmel írt rövid emlékeztetıjében4(4) még csak néhány, kevésbé lényeges adat felderítésére hivatkozik, s mint mondja:
3
„További kutatásokra vár annak megállapítása, kinek a kezdeményezésére alakult a soproni kisdednevelést pártoló egyesület, kik voltak tagjai, ki volt a tanító, hol folyt a tanítás munkája s életben maradt-e az intézmény a szabadságharc után is.” Sajnálatos, hogy a Soproni Állami Levéltár mutatói alig nyújtanak valami támpontot a kérdéses anyag felderítéséhez, így aztán kizárólag csak a nyomkövetés módszerével, hatalmas iratkötegek idıt rabló átvizsgálása útján remélhetünk eredményt. 3Sokezer
iratcsomó tüzetes átkutatása módot ad ugyan ma már arra, hogy a Verbényi fölvetette kérdésekre választ adjunk, helyenként azonban a szálak megszakadnak, úgyhogy a soproni kisdednevelés elsı 4
szakasza történetének a megírásához még néhány kiegészítı levéltári adat feltárása szükséges. Egyébként a már eddig összegyőlt gazdag anyag is azt bizonyítja, hogy ennek az idıszaknak, az intézmény „hıskorának” a története sok érdekes neveléstörténeti és helytörténeti adalékkal szolgál. Egy 1838-as keltezéső latin nyelvő beadvány szövegébıl például kiderül, hogy már 4 esztendıvel korábban, 1834-ben is felvetıdött Sopronban a kisdedóvó intézet felállításának a gondolata.5(5)
1839-ben még a Pozsonyban tartózkodó két országgyőlési követet, az elsı soproni óvoda létrehozásában vezetı szerepet vitt Vághy Ferenc volt polgármestert és Martiny Frigyes tanácsnokot is mozgósította a városi tanács, hogy saját kisdedóvó intézetének az irányítását tökéletesebbé tehesse. A hozzájuk küldött 5
magyar nyelvő utasítás szövege így hangzik: „Tudván mi különös részvéttel viseltetnek tiszteltt Uraságtok bár távol is az ide való kisded óvó intézetnek mindennemü ügyei, ’s meg állapitását (?) 4’s gyarapodását érdeklı tárgyak iránt: kivántuk az ’/. alatti a’ Fı Méltóságu Magyar Királyi Helytartó Tanácstól legujjabban érkezett Rendelvényt tiszteltt Uraságtokkal közölni. Ezen Rendelmény a’ kebelbéli Intézet Igazgatóságának adandó nyilatkozása végett kiadatik, ’s mind ezért, mind pedig a’ beküldendı tudósitás okául kivánatos tudnunk, hogyan igazgattatik a’ Posoni Óvó-intézet és micsoda visszonyban áll annak Igazgatósága a’ fenn dicsértt Kormány székkel: mire nézvest ezennel megkérjük tiszteltt Uraságtokat mélytóztassanak ezekrıl tudakozni ’s a’ kitudandókat értésünkre adni; kik egyéb iránt szives indulataikba ajánlottak tellyes tisztelettel maradunk fenn czimzett Uraságtoknak Sopronban Július 5dikén 1839. szives baráti, tiszttársai ’s attyokfiai: Szabad Királyi Sopron Városának Tanácsa.”6(6) A fiatalabb soproni intézmény tehát tapasztalatszerzés céljából az idısebb pozsonyi testvérintézethez fordult, s különösen érdekes, hogy – miként a levél külzetének szövegébıl kiderül – maga Grabner András, az elsı soproni „kisdedóvó” juttatta el ezt az írásbeli utasítást a követekhez. Feltehetı hát, hogy Grabner személyesen is meglátogatta a pozsonyi óvodát. Mindenesetre érdemes lenne a pozsonyi levéltárban megkeresni ennek a korai „tapasztalatcserének” a nyomait. *** A soproni kisdedóvás történetének második szakaszáról, a 19. század második felérıl – a rendelkezésünkre álló anyag alapján – az elızınél lényegesen átfogóbb, teljesebb képet sikerül kialakítanunk. Itt meg viszont éppen a források rendkívüli bısége teszi lehetetlenné az anyagnak egy rövid értekezésben való összefoglalását. Ezért a továbbiakban csupán azoknak a kisdedóvó intézeteknek a történetérıl szólunk részletesebben, amelyeknek az életre hívója és fenntartója a Soproni Gyermekkert Egylet volt. Sopronban ugyanis fıleg ezeket, a frıbeli elveket érvényesítı intézményeket nevezték gyermekkerteknek vagy népgyermekkerteknek, a többieket általában a kisdedóvó intézet (Kleinkinderbewahr-Anstalt) elnevezéssel emlegették. Miként már utaltunk rá, az elsı soproni kisdedóvó intézet közadakozásból jött létre, fenntartási költségeihez a város nem járult hozzá, csupán a téli tüzelıt biztosította évrıl évre számára.7(7) Szokásban volt ezenkívül „a közelgı év-fordulat alkalmával a divatozó uj-évi köszöntésektıli megváltás”, vagyis újévi üdvözlı lapok nyomtatása és szétküldése helyett bizonyos összegek – „legkevesebb 1 forint” – felajánlása valamilyen jótékony célra. A Soproni Állami Levéltárban sok ilyen újévi felhívást találhatunk, amelyek szövegébıl kiderül: „A bejövendı összeg egy harmada a helybeli kisdedóvó intézet, másik harmada szükölködı mesterlegények ’s szolgálók beteg-intézetének és egy harmada a házi szegények javára fog forditatni.”8(8) 5Az
a nagy kezdeti áldozatkészség, nekibuzdulás azonban, amely az elsı kisdedóvó intézetet létrehozta, csakhamar alaposan lelohadt, úgyhogy a 19. század közepén már komoly gondot okozott ennek a Halász utcában létesült intézménynek társadalmi, helyesebben közadakozás útján való fenntartása. A város még ekkor sem vállalta magára az intézet anyagi gondjait, így „a helybéli kisdedovoda, hova gyermekek 2–5 évig vallás különbség nélkül fölvétettek”, a teljes pangás képét mutatta. 6
Milyen nagy lelkesedéssel olvasták fel az 1838. március 22-i tanácsülésen „Gróf Festetits Leó Úr mint a’ kisdedovó intézetnek Magyar Országban terjesztı Egyesület’ igazgatójának Pesten September 1-sı napján 1837dikben költ Levelét, mellyben ezen Tanáts felszóllittatik: hogy ezen Egyesületnek mennél több tagtársat, a’ köz ügynek pedig minél számosabb hatalmasb’ pártfogót szerezzen”9(9) – 15–20 év múltán meg már hideg közönnyel nézték a tanács urai a fiatal intézmény végvonaglását. A Bach-korszak dermesztı légkörében régen elfelejtették már a városatyák, hogy a 48-as idıkben még lelkesen támogatták az elsı egyetemes tanügyi kongresszus keretében is megtárgyalt „Javaslati irányeszmék”-nek azokat a fejezeteit, amelyek közül „Az óvoda külviszonyai” címő II. rész elsı pontja így hangzik: „Az óvoda álladalmi intézet.”10(10) Nem meglepı hát, hogy az áldozatvállalás helyett az 1863. december 6-án megtartott tanácsülés már azzal a kérdéssel foglalkozik: miként lehetne az intézetet egyházi kezelésbe adni, vagyis felosztani a katolikus és evangélikus vallásfelekezet között. Érdemes idéznünk a helytartótanácshoz intézett fölterjesztésbıl: „A kisdedovoda már számos év óta hanyatló állapotban létezett, s utóbbi idıben a szó való értelmében tengett … Az egész idı alatt nem csak a részvét csökkent, hanem általában az intézet kormányzásában oly lassuság és gondtalanság mutatkozott, hogy utóbbi idıben senki sem tudta voltakép, mily alapokon nyugszik az intézet, s annak kormányzatában minı rendelvény tartandó zsinórmértékül.”11(11) A további sorokban terjedelmes és körmönfont jogászi érvelés következik, mely szerint – bármennyire közadakozásból létesült is az intézet – kézenfekvı a két hitfelekezet közti felosztása, mert miként az alapításkor a pártoló egyletben, most a kérdést felvetı tanácsülésen „nem csak mind két felekezet részérıl tekintélyes lelkészek és a polgárság részérıl is jó hirü ’s nevő egyének, hanem a városi tanácsnak több tagja is részt vett.” Az utoljára hagyott, tehát valószínő leghatásosabbnak szánt érv meg a közhangulatra utal: „Az e tekintetben uralgó hangulatot ismervén azon tiszta meggyızıdést jelenthetjük ki, hogy a mostani viszonyok között, midın némi vallási féltékenység harapódzott be, mely legnagyobb részben oka volt az intézet iránt utóbbi idıben mutatkozó részvétlenségnek, a közgyülésnek jelen határozata az egyedüli és leg czélszerübb mód, mely választathatott, hogy a kisdedovoda messzeható és oly rendkívüli jótékony feladata végkép meg ne sikerítetlenítessék.” 6Az
elsı soproni kisdedóvó intézet megszőnése nyomán keletkezett két felekezeti intézmény mőködésének az ismertetése nem tartozik jelen témánk keretébe. A maguk módján mindketten hasznos tevékenységet fejtettek ki, távolról sem voltak azonban képesek arra, hogy a 19. század utolsó negyedében egyre jobban iparosodó és rohamosan népesedı városban megoldják a kisdednevelés ügyét, amely a 70-es évektıl kezdıdıen ismét országos problémává terebélyesedett. 1872 tavaszán megalakult a Soproni Gyermekkert Egylet elıkészítı bizottsága, s a városi győjtés rövid idın belül „3000 forinton felül eredményezett”, sıt hamarosan „vidékrıl is jelentıs összegek folytak be”. A Sopron címő hetilap 1873. január 18-i számában maga a lap szerkesztıje ismertette a „Felszólitás a kisded megvédés és nevelés érdekében” címő röplapot, mely az országos egyesület január 26-i pesti alakuló közgyőlésének az irányelveit népszerősíti. A felhívás bevezetése elsısorban a népoktatás eredményességének a szemszögébıl világít rá a kisdedóvás fontosságára, s így folytatja: „A kisdedek okszerü nevelése tehát már a közoktatás szempontjából sem másodrendő kérdés: sıt inkább, 7
tekintve azt, hogy a gyermek lelke fogékonyabb, s hogy az elsı benyomások minden tekintetben a legfontosabbak, ezen nevelést a leglényegesebbnek tekintjük. A magyar birodalomban – sajnos – ez ügyben még aránylag kevés történt, a törvényhozás egyáltalában nem gondoskodott a kisdedekrıl, s huszonegyezer község közül alig van 200, hol úgy a hogy reájok is kiterjed a társadalomnak oly sok oldalról igénybe vett figyelme.” A felhívás a továbbiakban széleskörő társadalmi mozgalmat sürget, hogy „…a nagyobb községekben rendes óvodák és gyermekkertek, s ezek – mint egyszersmind ápolónıi képezdék – által: a szegényebb falvakban is azok igényeihez mért szerény kisded menhelyek alapittassanak.” A Sopron ugyanez évi március 29-i számának Különfélék rovatában ez a kis hír jelent meg: „A soproni gyermekkert alapszabályai a ministerium által megerısitve megérkeztek, minélfogva az egylet f. é. april. hó 6-án d. e. 10 órakor megtartja szervezkedı közgyülését. Ezzel kapcsolatban megemlitjük, miszerint dacára annak, hogy semmi tudakozódás, annál kevésbbé pályázati hirdetés nem tétetett közzé, mégis már jelentkezett tanitónıi és kertésznıi oklevelekkel biró s jelenleg egy magánintézet vezetésével megbizott nı a kertésznıi állásra Délmagyarországból! Ez is világos jele annak, milyen népszerü jelenleg a gyermekkertek eszméje!” Ugyanennek a lapnak az 1873. április 5-i számában „A gyermek-kertekrıl” címmel Kapi Gyula tanítóképzı intézeti tanár rövid értekezését olvashatjuk „a gyermek-kertek pedagógiájából”. Lelkesen vázolja Fröbel nevelési elveit. Különösen kiemeli a játéknak a fröbeli rendszerben betöltött sajátos szerepét, s nyomatékosan hangsúlyozza az értelmi, érzelmi és akarati nevelés összhangjának fontosságát a kisdednevelésben. Cikkének folytatásaként „A soproni gyermekkeret-egylet alapszabályai” következnek 3 hosszú hasáb terjedelemben, 7 szakaszra, 26 pontra tagoltan, melyeknek a lényegét az alábbiakban foglalom össze. Az egylet már céljának megfogalmazásában is kifejezi óhaját: „Fröbel F. nevelési elveinek Sopronban a nyilvános és házi nevelés terén kiván érvényt szerezni.” 7A 3.
és 4. pontot teljes terjedelmében idézem:
„3. E cél elérésére szolgáló eszközök: a) Gyermekkertek szervezése a város területén, Fröbel elvei szerint, ugy, mint azok az ı irataiban és elıadásaiban megállapitva s az általa létesitett gyermekkertekben kifejlesztve vannak. b) Alapitása egy nyilvános s a Fröbel-féle irodalom mőveit tartalmazó könyvtárnak és egy raktárnak a Fröbel-féle foglalkoztató eszközök olcsó beszerzése végett. 4. Az ehez szükséges pénz a gyermekkertek növendékei által fizetett havidíjakból, a tagok évi járulékaiból, ajándékokból, gyüjtésekbıl, hangversenyek jövedelmeibıl, sorsolásokból stb. szereztetik be.” Az egyletnek alapító, rendes és tiszteletbeli tagjai lehettek. Az alapító tagnak egyszerre legalább 25 forintot, a „rendes”-nek évente 2 forintot kellett lefizetnie, tiszteletbeli tagok pedig azok lehettek, „kik a nevelés terén kitünı érdemeket szereztek.” A közgyőlés – rendes körülmények között – csak évente egyszer, a választmány azonban havonként tartja üléseit. Érdekes, hogy az alapszabályok értelmében a 24 fınyi választmány „felerészben hölgyekbıl áll.” 8
Feladatkörébe tartozik – többek között – „Az intézetek tan- és nevelészeti vezetésére alkalmas egyén kinevezése”, továbbá „Az intézetek felügyelete bizonyos számu hölgyek által.” Pontosan körvonalazzák az alapszabályok az egylet tisztviselıinek, az elnöknek, alelnöknek, jegyzınek és pénztárnoknak a hatáskörét. Különösen figyelemre méltó a 22. pont, amely így hangzik: „Az egylet intézetei az alapitott gyermekkertek s mihelyt az egylet anyagi körülményei megengedik az alapitandó gyermekkertésznı - intézet.” Az újságnak ugyanebben a számában a Különfélék rovatban adta hírül „az ideiglenes gyermekkerti bizottmány”, hogy másnap, 1873. április 6-án a Kaszinóban tartja meg a Gyermekkert Egylet szervezı közgyőlését, melyen a minisztérium által jóváhagyott alapszabályok ismertetésén kívül sor kerül „a bizottmány és a tisztviselık megválasztására”, húsvét vasárnapján pedig a színházban mőkedvelı színelıadás lesz a gyermekkert javára.12(12) A következı számban „A gyermekkert ügye” címmel Petrik Gyula ügyvéd, a közgyőlés szavazatszedı bizottságának az elnöke ad tájékoztatást az egylet tisztikarának a megválasztásáról. Az öttagú elnökségben két pedagógus: Thiering Károly tanár és Schranz Mihály tanító nevével találkozunk; elnökké Kania József ügyvédet választották. A választmány 12 nı tagja kivétel nélkül a vagyonos polgárság soraiba tartozik. A férfi választmányi tagok közül hatan pedagógusok. Petrik Gyula rövid tájékoztatóját így zárja: „Közleményemet azon óhajjal fejezem be, vajha a megválasztottak ügyszeretete és erélye a gyermekkerthez kötött reményeket mielıbb megérlelnék.” Sajnos, ennek az óhajnak a teljesedése még hosszú ideig váratott magára. Az elsı soproni gyermekkert szép tervrajzát vastag por lepte be; a merész ívő vonalak nyomán nem emelkedhettek falak, nem alakulhatott ki játszótér, mert a májusi tızsdeválság fillérekké zsugorította össze az egylet tekintélyes 8vagyonát. Kora tavasztól majdnem a nyár végéig alig lehetett valamit hallani a Gyermekkert Egyletrıl. Valószínő, hogy „A magyarországi központi Fröbel nıegylet” Sopronban is közzétett felhívása13(13) rázta fel a 388 tagból álló helybeli egyesületet a súlyos anyagi csapás okozta kábultságból. A tagok zöme bizonyára nemcsak a 25- vagy 2 forintos egyleti díj elvesztését siratta, hanem inkább saját vagyona jelentıs részének elúszásán kesergett. Vajon akasztófahumor vagy féltı ügyszeretet sugallta-e azt az ötsoros kis közleményt, amelyet a Sopron 1873. augusztus 16-i számában olvashatunk: „A gyermekkert létrehozásáról oly keveset hallunk most, mi az oka? Vagy ide is besereglettek a répcemelléki egerek14(14) s gyökerén rágták el a gyermekkert szép virulásnak indulandott életfáját? Rosszul, nagyon rosszul kertészkedünk!” Egy héttel késıbb aztán „Egy szó a közönséghez” címmel megszólal végre az egylet választmánya is. İszinte önbírálattal bélyegzi meg a többhónapos „férfiatlan tétlenség”-et és „kislelkő csüggedés”-t. Meglepıen jól látja a kapitalizálódásnak a hatását a városi polgárságra. Ezt írja: „Azt hisszük, hogy nem tapogatódzunk roszul, ha bajaink kutforrását korunk tulságos anyagi irányában, a közönség nagy részének a munka nélküli könnyü siker általi elkapatásában, s azon jellemet ölı könnyü és könnyelmü életmódjában keressük, melyet a tızsdebárók hirtelen és érdemtelen sikere a közerkölcsöknek 9
megmételyezésével tett lehetıvé.” A bajok orvoslását azonban távolról sem a társadalom szerkezetének megváltozásában keresi, hanem a nevelés által véli megvalósíthatónak: „Nevelni egy jobb generatiót, mely önmagában, erkölcseinek tisztaságában, szellemének mőveltségében, s folytonos és igazi haladásban lelje mindenkor biztos támaszát, oly feladat, mely a mai sajgó fájdalmak közt is minden családfınek magasan dobogtatja kebelét, midın emberi céljainak legközelebbike, maradékai jövıjének biztositása jut eszébe. S lehetetlen, hogy e feladat, e cél, a tettek mezejére ne hivjon egyuttal minden emberbarátot, mindenkit, a ki jobb érzelmeit keblébıl teljesen ki nem engedé.”15(15) A felhívás szerint az egylet lemond egyelıre arról a szándékáról, hogy az intézetet „saját helyiségeiben” nyissa meg, de vagyonának megsemmisülése ellenére – mint mondja –: „a gyermekkertet a lehetı legrövidebb idı alatt megnyitandjuk bérelt helyiségben.” A majdnem két hónappal késıbbi, október 18-án kelt tájékoztató viszont azt mondja: „A bizottság elhatározta, hogy a múlt tavaszszal indítványozott s tervbe vett épitést minél elıbb foganatositandja és pedig ugy, hogy a papréten 9lévı telken a célnak megfelelı házat épitend, s valóban azóta erre nézve a legkomolyabb lépések meg is történtek már. Így tehát remélhetı, hogy a bizottság fáradozásának a jövı Sz.-György napra sikere lesz.”16(16) Aztán mégsem lett egyelıre semmi az építkezésbıl, így a gyermekkert közeli megnyitásából sem. A folyamatosan tartó győjtések szép eredménnyel záródtak ugyan, de a befolyt pénzösszeg egy új épület emeléséhez mégsem lett volna elegendı. Megint majdnem egy esztendı telik el eredmény nélkül. „Hosszú küzdés után végtére sikerült a soproni gyermekkert egyletnek határozott adatokkal a nagyérdemü közönség elé lépni” – olvassuk a Sopron 1874. június 27-i számának „Felszólitás Sopron városa t. lakosaihoz” címő cikkében. A „bizottmány” közlése szerint „Az egylet Schmidt úrnak házában (elıbb Taschner-féle ház) hosszu sor 8. sz. alatt 3 földszinti szobát, mely szükség esetében két nagyobb szobává alakítható át, a szükséges mellékhelyiségekkel és egy téres, nyájas kerttel bérelt.” A jelenlegi Rákóczi Ferenc utcát nevezték akkoriban Hosszú sornak, s a szóban forgó ház a mostani Ruhagyár helyén állt. A Zrínyi Ilona Leánynevelı Intézet felépítését megelızıen bontották le. Bejelenti azt is a felhívás, hogy a gyermekkert 1874 októberében okvetlenül megnyílik, mert már „egy alkalmas tanitónı megnyerésére is lépések tétettek.” Hogy képet alkothassunk az intézmény belsı életérıl, az ott folyó nevelésrıl, érdemes pontosan idéznünk az ismertetı ide vonatkozó szakaszát: „1. A gyermekkertbe minden ép kifejlıdésü 3–6 éves gyermek vétetik fel, mind fiuk, mind leányok. 2. Az intézet a vasár- s ünnepnapok kivételével minden nap 2-3 délelıtti és 2 délutáni órában nyitva áll. A kisdedek tehát naponta 4-5 órát töltenek az intézetben e hivatalra különösen kiképzett gyermek-kertésznı anyai felügyelete és vezetése alatt és pedig nyáron kedvezı idıben a kertben. 10
Mivel foglalkoztatja a gyermek-kertésznı növendékeit? İ hasznos képzı munkákra vezeti ıket, minı e zsenge kor számára elég van, – például épités, tábla-pálca-rakás, borsófüzés, kibökés, kivarrás, rajzolás, homok-agyag-munkák stb., továbbá kis mozgási-játékokat játszik velök, kis versekre tanitja, melyeket azután elénekelnek, rövid történeteket mesél nekik, és gyermekded egyszerü fesztelen mulattatással oly dolgokra tanitja ıket, mely e kornak megfelelnek. Mindez nem történik azonban szoros rendszeres modor szerint, mint az iskolában, hanem úgy, mint az anya odahaza kisdedeivel mulat, ıket oktatva s foglalkoztatva. Azért a gyermekkert nem iskola, hanem inkább egy nagy, sok tagból álló család, melyben a gyermek-kertésznı pótolja az anyát. A gyermekkert látogatása épen azért nem lehet oly szigoru rendszabályokhoz kötve, mint az iskoláé, ugy hogy kedvezıtlen idıben a szülék gyermekeiket bizvást hon tarthatják. Mily jelentıséggel bir azonban a közös nevelés a gyermekkertben? Sok egykoru és egyenlı igényü gyermekek együttléte által minden foglalatosság 10érdeke nagyobbá és bensıbbé lesz. Ezt jelenleg legjobban tapasztalhatni a nyilvános iskolában. Mig tehát egy részrıl helyes, hogy a gyermek ezen korban csak a családi körbe tartozik, addig más részrıl megint szükséges és elınyös, hogy naponta egynéhány órát magához hasonlókkal együtt tölthessen, mert épen gyermeknek legjobb tanitója a gyermek. Eléggé ismeretes a tapasztalásból, hogy oly gyermekek, kik kizárólag felnıttekkel társalognak, koraeszüek és okosdiak lesznek, hogy a gyermekdedség hamar eltünik mig ellenben a gyermekies magaviselet soká tart. Gyermekek közt a gyermek mindig gyermek marad, míg kivánatos, gondolkozása, érzése, akarata életkorának megfelelı marad.” Majdnem négy évtizeddel korábban, az elsı soproni kisdedóvó intézet szervezésekor kiadott latin nyelvő Útmutató Szabályrendelet nyomatékosan hangsúlyozta: „Az intézménybe elsısorban azon szülık gyermekei veendık fel, akik foglalatosságuk miatt hazulról elszólíttatnak, akiknek a gyermekei felügyelet nélkül sorsukra vannak hagyva, s ez idı alatt ıket veszély fenyegeti.” Az elsı soproni gyermekkert tájékoztatója – ezzel ellentétben – mintha csak a módosabb polgárok gyermekeire számítana a havi 2 forintos „tandíj” és „a tan- és munkaeszközök használatáért évente befizetendı 1 forint” kiszabásával és mellette azzal az érvelésével, hogy „a gyermekkert oly családok számára is szükséges és üdvös, kik gyermekeiknek bonne-t vagy nevelıt tartani képesek.” Ezt a feltevésünket erısíti meg az az újságcikk is, amely a Sopron 1874. október 3-i számában „Soproni” aláírással17(17) „Késerı hangok” címmel olvasható. Szerzıje hangsúlyozza, hogy cikkében a rövidesen megnyíló intézet „iránya” ellen emel szót, mert „A gyermekkert nem az alsó, szegény néposztály sarjadékainak nevelésére céloztatott felállíttatni, melynek tudvalevıleg minden tekintetben legnagyobb szüksége lett volna reá; hanem a vagyonosabbak, tehát olyanok számára, kiknek módjukban van akár a családi tőzhelynél, akár másutt nevelést adni vagy adatni gyermekeiknek. Elfojtottuk eddig a szót, mert reményeket tápláltunk az iránt, hogy az elsı lépés után második is fog következni s nemsokára köznépünk gyermekei számára is nyilnak meg jól rendezett óvodák, vagy ha úgy tetszik gyermekkertek, melyekben alapos és gondos nevelésen kívül a kisdedek az édes anyai emlıkbıl magukba szítt hagyományos – ha szabad úgy kifejezni eredendı hazafias érzelmekben magyarországi 11
kertésznık által neveltetnek, erısbittetnek. És ezt kétségkivülinek is tartottuk.” A cikk írója a továbbiakban Schranz Mihálynak, az egylet jegyzıjének azzal a 3 héttel korábbi – szintén a Sopron hasábjain megjelent – bejelentésével foglalkozik, mely szerint „Czensny Alma kisasszony gyermekkertésznınek megnyeretett, s hogy „a t. c. szülık nyugodt lélekkel bizhatják gyermekeiket gondjaira.” Soproni hevesen tiltakozik e választás ellen: „Dacára annak, hogy hazánk fıvárosában már pár év óta rendes gyermekkertésznı-képezde áll fenn, az uj intézet számára nem onnét, hanem – ha jól tartom Striegauból választottak egy nıt, ki gyermekeinket német, 11cseh, morva vagy isten tudja minı szellemben, de magyar szellemben nem neveli.” Cikke végén azt követeli, hogy „oly kertésznıt alkalmazzanak, ki magyarul és németül egyaránt tud.” Véleményéhez – csillag alatti megjegyzésben – a lap szerkesztıje is csatlakozik. A tiltakozásnak azonban nem lett semmi eredménye, mert az egylet ekkor már megkötötte a szerzıdést Czensny Almával, aki aztán majdnem 5 esztendın át vezette a gyermekkertet, sıt 1879. január 18-án azzal a beadvánnyal fordult a választmányhoz, hogy „az elsı gyermekkert magán kezelésére bocsátassék, s a szereket becsáruk szerint átvehesse.”18(18) Kérelmét azonban – mint tudjuk – elutasították. Hosszas vajúdás után 1874 októberében tehát megnyílt végre az elsı soproni gyermekkert. Schranz Mihály tanító az egylet jegyzıje alig egy hónappal késıbbi, a szülıkhöz intézett felhívásában19(19) azt kéri, hogy az intézetbe beiratni szándékolt gyermekek adatait haladéktalanul közöljék vele, ugyanis eredetileg 40 gyermekre számítottak, s a létszám máris 80-ra emelkedett. Egyúttal bejelenti az egyletnek azt a szándékát, hogy – a nagy érdeklıdésre való tekintettel – a következı év tavaszán egy második gyermekkert is megnyitja kapuit. Erre természetesen nemcsak a nagyszámú jelentkezés miatt lett volna égetıen szükség, hanem azért is, mert a város lakossága kezdetben az elsı gyermekkertet „német óvoda”-ként emlegette. Persze joggal, hiszen Czensny Alma idejövetelekor egy szót sem tudott magyarul. Aztán sokan az intézmény „iránya” ellen is hadakoztak – mint láttuk, nem alaptalanul –, mivel zömmel vagyonosabb polgárgyermekek lepték el, a szegényebb rétegek gyermekei meg kívül rekedtek. A népgyermekkert, másképp „magyar óvoda” létesítésének az eszméje került tehát most az érdeklıdés középpontjába. Természetesen ez sem valósulhatott meg sem máról holnapra, sem a Schranz Mihály jelezte 1875 tavaszán. Megint két teljes esztendı múlt el, míg 1876 októberében a Schlipper Gasse (Balfi út) 30. szám alatti házban létesült népgyermekkert Wagner Emma – a késıbbi Schranz Mihályné – vezetésével magához ölelhette a „kevésbé vagyonos és szegény szülık gyermekei”-t, akiknek nem havonta, (mint az elsı gyermekkertben) hanem évente kellett 2 forintot fizetniök. A népgyermekkert céljára bérelt régi. Giczy-féle ház azóta sem sokat változott. Jelenlegi lakói is tudják, hogy ott óvoda mőködött. Egy idıs asszony: Varga Jánosné Göltl Zsuzsanna már 60 éve lakója a háznak. Édesanyja a népgyermekkert növendéke volt. Elbeszélése szerint kezdetben csak az épület utcai része és a nagy kert 1/3-a volt az óvoda használatában, a többi épületrészekben lakók voltak, s a kert 2/3-át is ık mővelték: a 80-as években – miként arról az egyleti jelentések is megemlékeznek – szerezte meg a népgyermekkert az épület és a kert nagyobb részét. 12
Magától értetıdı, hogy két ilyen intézménynek a fenntartása kizárólag jótékonysági alapon, az egyleti tagdíjakból, a gyermekek után járó szerény összegekbıl, ajándékokból, bizony nem kis gondot jelenthetett. Ráadásul a Gyermekkert Egylet taglétszáma ahelyett, hogy emelkedett volna, inkább évrıl évre csökkent. 12A
Soproni Állami Levéltárban sikerült megtalálnom az egylet 1882. évi április 16-i közgyőlésének nyomtatott beszámolóját,20(20) melyet Poszvék Gusztáv egyleti titkár olvasott fel. Bevezetıjében az egylet létrehozásának a körülményeit vázolja, majd a vagyoni helyzet alakulásáról fest riasztó képet. Az egyleti tagok számának növelésében és azok aktivitásának fokozásában keresi a megoldást. Keserően állapítja meg, hogy „a választmányi és közgyüléseken mindig csak egynéhány tag jelenik meg és pedig mindig ugyan azon személyek.” Így folytatja: „Ha jól tudjuk is, hogy ez a sorsa majd nem minden egyletnek Sopronban, abban még sem lelhetünk vigaszt; sıt ellenkezıleg nagyon kell tartanunk attól, hogy elıbb utóbb ezen egynéhány is belefárad, ha egyedül kénytelenek az egylet terheit hordozni.” „Az egylet mőködése” címő részben ıszintén megírja, hogy az 1874-ben megnyitott gyermekkert elsısorban a vagyonosabb polgárok gyermekeit fogadta be, hogy a gondozási díjakból a fenntartási költségek nagyrészt megtérüljenek. Mégis deficit jelentkezett évrıl évre, különösen „miután magyar ajkú gyermekek kedvéért nem sokára segédnıt kellett fogadni.” Petrik Vilma, aki magyarul és németül egyaránt jól beszélt, vette át 1879-ben Czensny Almától a gyermekkert vezetését, miután „a helyben létezett gyermekkertésznıi tanfolyam sikeres befejezte után 2 évig Czensnyné mellett mint segédnı közmegelégedésre müködött.”
13
A kép baloldalán a hajdani Tsehurl-átjáró (1936-ban bontották le)
Itt kell megjegyeznünk, hogy már 1876-ban nyílt Sopronban egyéves gyermekkertésznıi tanfolyam, amely 1879 októberétıl kétévesre bıvült. A felvételi hirdetmény21(21) szerint 16. életévüket betöltött, egészséges hajadonok kérhették 13felvételüket; havi 5 forint tandíjat kellett fizetniök. Fehér Samu líceumi tanár volt a tanfolyam vezetıje. „Rendkívüli növendékek”-ként azokat is felvették, akik nem életpályául választották a gyermekkertésznıi munkát, hanem „csak a családban akarják gyümölcsöztetni ezirányu ismereteiket.” Az elsı soproni gyermekkert 1879-ben a Paprétre költözött át, a Vaszary-féle házba. Fenntartásának a gondjai tovább súlyosbodtak, úgyhogy az egylet 1881. június 1-tıl az intézetet magánkezelésbe, Petrik Vilmának adta át, csupán a felügyelet jogát tartotta fenn. Akkoriban a gondozott gyermekek száma 30-50 volt. A Sopron 1881. augusztus 3-án beszámol a gyermekkert növendékeinek a Váris melletti vadászlakhoz tett kirándulásáról, s itt is kiemeli Petrik Vilma „szakavatott vezetésé”-t. 1895. augusztus 2-án ismét költözködött Petrik Vilma gyermekkertje, mégpedig a Domonkos utcai Tschurl-féle házba. Ezt az alkalmat ragadta meg az egylet az elsı soproni gyermekkert 20 éves jubileumának megünneplésére, holott mindössze 2 hónap volt már csak hátra a 21 évhez. A Soproni Hírlap ad tudósítást az ünnepélyrıl. Megtudjuk belıle, hogy a gyermekkert növendékei – nagyszámú 14
vendégsereg kíséretében – zászlókkal, ének- és dobszóval vonultak át a papréti helyiségbıl új otthonukba, a Domonkos (ma Móricz Zsigmond) utcába. Petrik Vilma ünneplése után a gyermekek adtak mősort, melyben szavalatok, énekek és játékok szerepeltek. Az egykorú tudósítás igen jónak, az elızınél lényegesen korszerőbbnek, kényelmesebbnek mondja a gyermekkert új, Domonkos utcai elhelyezését. Annál meglepıbb, hogy nem egészen egy évvel késıbb ugyanez az újság az intézet megszőnésérıl ad hírt, midın 1896. április 24-én bejelenti: „Petrik Vilma urhölgy jóhirü gyermekkertje május elsején feloszlik.” Nekrológhoz illı fájdalmas hangon siratja el a cikkíró az elsı soproni gyermekkertet, mert – mint a befejezésben mondja: „Városunk elıkelı családjainak gyermekei zsenge korukban ezen gyermekkertben sajátították el a hazai nyelvet.” A már említett, 1876-ban létesített népgyermekkert lényegesen nagyobb szerepet töltött be a soproni kisdednevelésben, mint Petrik Vilma gyermekkertje. Poszvék Gusztáv hivatkozott 1882-es egyleti jelentése is utal erre, sıt táblázattal is szemlélteti az intézet egyre növekvı benépesedését. 1877-ben a beírt gyermekek száma 70, 1880-ban 88, 1881-ben meg már 91. Az egylet 16. rendes közgyőlésén, 1888. június 17-én Kania József elnök beszámolója „a leglátogatottabb év”, 1887 statisztikai adatait havonkénti részletezéssel közli.22(22) Eszerint januárban 72, áprilisban 112, júniusban 120 volt a gyermekek száma. Ez az intézmény a szó valódi értelmében népgyermekkertté vált: „Hogy oly szülık gyermekei, kik napszámra mennek, vagy a szılıkben, szántóföldeken dolgoznak, reggeltıl estélig itt maradhassanak, mindjárt kezdettıl arról lın gondoskodva, hogy az ápoló asszony ezeknek délben 4 krnyi fizetésért meleg ételt nyujtson” – írja Poszvék Gusztáv egyleti jelentésében. A legnagyobb elismerés hangján emlékezik meg az „ápoló asszony”-ról, Fröhlichnéról, aki nem a maga hasznát, hanem a szülık és a gyermekek javát tekinti. A legszegényebbek ingyen ebédben részesültek; helyettük egy-egy jótevı fizette a díjat. A beszámoló számos adata bizonyítja, mennyire népszerő 14volt a napközi otthonos óvodák e korai elıdje a lakosság szerényebb rétegei körében. A gyermeklétszám hirtelen növekedése miatt Wagner Emma mellett az egylet már 1877-ben „segédnı”-ként alkalmazta Poszvék Vilmát, akit aztán 1881-ben a lemondás folytán megüresedett gyermekkertésznıi állásra egyhangúan megválasztottak. Áldásos mőködésérıl a tanácsi iratok is többször megemlékeznek. Ez az intézet – ellentétben az elsı gyermekkerttel – kora reggeltıl késı estig nyitva állt, s bizony nem kis hivatásérzetet és áldozatvállalást igényelt a mindössze egy „segédnı”-vel dolgozó gyermekkertésznıtıl a 100–120 gyermekkel való foglalkozás.
15
Poszvék Vilma
Poszvék Vilma érdemeit a felsıbb tanügyi hatóságok is elismerték, s 1908-ban a közoktatásügyi miniszter oklevéllel tüntette ki. Ugyanakkor a város is melegen ünnepelte a 30. szolgálati évét betöltı óvónıt. A Soproni Napló 1908. május 10-én „Egy derék óvónı ünneplése” címő cikkében ezt írja: „Nemcsak a kisdedóvásban és a magyarosításban szerzett Poszvék Vilma érdemeket, hanem a kisdedóvásról szóló új törvény életbelépte elıtt nagyon sok gyermekkertésznı és óvónı nála képezte ki magát és ezeket is magyar szellemben nevelte hivatásukra. Méltán éri tehát a miniszter kitüntetése.” A városszerte köztiszteletben álló érdemes óvónı 1919. augusztus 12-én hunyt el; temetésérıl is megemlékezik a Sopronvármegye augusztus 14-i száma. A népgyermekkert anyagi támogatását a város vezetısége is szívügyének tekintette. Évrıl évre megtalálhatjuk a tanácsi iratok között az intézet segélyt kérı folyamodványait. Tüzifával évenként a város látta el a népgyermekkertet, azonkívül néhányszáz forintnyi szubvenciót is folyósított részére. Az egylet 1882. október 24-én benyújtott kérvényében pl. „az eddig szokásos 200–300 forintnyi segélypénz felemeléséért esedezik,” s a kérvény külzetén az alábbi intézkedést olvashatjuk: 15„Tekintettel
arra, hogy a gyermekkert egylet a népgyermek kert utján 100-nál több szegénysorsu gyermek dijtalan nevelésérıl gondoskodván kiválóan humanistikus müködést fejt ki, részére 400 ftnyi segély az 1883. évre megszavaztatván a közköltség elıirányzatba felvétetni határoztatott.”23(23) A városi támogatás és a szerényen csordogáló egyleti tagdíjak mellett sorsjátékkal egybekötött mősoros estek, különbözı egyesületek mulatságainak a bevételei és magánosok adományai tették lehetıvé a 16
népgyermekkert fenntartását. Köztudomású, hogy halhatatlan zeneköltınk, Liszt Ferenc, 1874-ben városunkban adott hangversenyének jövedelmét is a népgyermekkert létesítésének céljára ajánlotta fel.24(24) *** A soproni gyermekkertek vezetıi sem esküdtek már a 19. század utolsó 2 évtizedében a frıbeli elvek kizárólagosságára. Ez természetesen a gyermekekkel való foglalkozások minıségi változásában mutatkozott meg, de jelentkezett az „új” elnevezésben, helyesebben a régi „kisdedóvó” megjelölésben, valamint abban is, hogy az újabb intézmények felállítását sürgetı városi és megyei iratok, újságcikkek Fröbel helyett ismét Brunszvik Teréz nevét emlegetik gyakrabban. Az 1880-as évek közepétıl nemcsak Sopronban, hanem egész megyeszerte megint élénk tevékenység indult a kisdedóvó intézetek szervezésének felkarolására. Hogy erre a mozgalomra milyen égetıen szükség volt, bizonyítja az a megdöbbentı adat is, amelyet Gaar Vilmos tárt fel „A sopronmegyei kisdedóvodák ügye” címő cikkében, amely a Sopron 1888. december 1-i számában jelent meg. Eszerint abban az idıben – a soproni kisdedóvó intézeteket nem számítva – mindössze 6 óvoda mőködött a megye területén, mégpedig 1 Csornán, 1 Kapuvárott, 4 pedig a megyének ma Burgenlandhoz tartozó területén. Drucker József polgármester és Szabó Károly tanfelügyelı volt ennek az ismét fellángolt mozgalomnak a vezetıje, melynek eredményeként megalakult a Soproni Magyar Kisdedóvó- és Gyermekmenház Egyesület. Dicséretére váljék a Gyermekkert Egyletnek, hogy gáncsoskodás helyett a születı újat támogatta, s egy 1881-ben rendezett majális jövedelmébıl mindössze 125 forintot tartott meg, 750 forintot pedig a felállítandó „magyar kisdedóvó” céljára ajánlott fel. A győjtés eredménye 1888-ban már 4655 forint volt, s végre 1891. május 14-én ez az intézet is megnyílhatott a Mezı utca 4. számú, Wanitzky-féle házban.25(25) Jäger Emmára bízták a vezetést. Mind a városi tanács, mind az egylet elégedett volt a munkájával. A következı évi, 1892-es egyesületi jelentés26(26) örömét fejezi ki, hogy egészen rövid idı alatt mennyire kedveltté vált megyeszerte a magyar kisdedóvó, csak azt fájlalja, hogy az intézetet mindössze 50 gyermek foglalkoztatására méretezték, holott máris újabb 70 az elıjegyzettek száma. Ez az adat is igazolja, hogy a már eddig is mőködött intézetek mellett milyen rohamosan nıtt az igény a város lakossága körében a 19. század utolsó 16évtizedében a kisdedóvó intézetek iránt. Ebben az idıben – mint az eddig elmondottakból kiderül – már 5 kisdedóvó intézet mőködött Sopronban, mégpedig (felállításuk sorrendjében) az alábbiak: 1. Az Evangélikus Konvent kisdedóvó intézete. 2. A Katolikus Konvent kisdedóvodája. (Az 1838-ban létesült Kleinkinderbewahr-Anstalt megszőnésével 1864-ben váltak külön.) 3. Petrik Vilma magánjellegő gyermekkertje (az 1874-ben alakult volt elsı soproni gyermekkert). 4. Népgyermekkert (1876-ban létesült). 5. Magyar kisdedóvó (1891-ben nyílt meg). Heimler Károly „Sopron topográfiája” címő mővének 52. lapján kimutatást közöl a soproni kisdedóvó intézetekrıl, adatainak a többsége azonban nem felel meg a valóságnak, illetıleg a fentiek szerint 17
módosítandó. Az 1891. évi 15. törvénycikk végrehajtási utasítása elrendeli országosan az óvodaköteles gyermekek összeírását, s a kellı gondozásban és felügyeletben nem részesülı gyermekek számára új óvodák felállítását vagy a régiek kibıvítését szorgalmazza. A Soproni Állami Levéltárban hatalmas iratköteg27(27) ırzi a nyomát a városi tanács és a különbözı szervezetek, egyesületek 1891–93. évi ezzel kapcsolatos tevékenységének. Ennek a részletes taglalására itt nincsen módunk, csupán néhány érdekesebb adatot emelünk ki belıle. A közigazgatási bizottság 1892. évi április hó 12-én tartott ülésén elhangzott tanfelügyelıi jelentés szerint az óvodaköteles gyermekek száma a városban 1638 volt, ebbıl 816 leány, 822 fiú. A bizottság véleménye szerint közülük 1090-nek a felügyelete elsısorban a családban, másodsorban az 5 kisdedóvó intézetben (kb. 300-400 gyermek) biztosítottnak látszik, 548 azonban „minden gondozást nélkülöz”. Szabó Károly tanfelügyelı 1892. április 12-i jelentése alapján 9-10 új óvoda létesítésére lenne Sopronban égetıen szükség, a népnevelési bizottság 1893. december 15-i ülése azonban már csak 6–7 új óvoda felállítását javasolja. Hogy azonban ez a bizottság mennyire nem állt hivatása magaslatán, azt ülésüknek a jegyzıkönyve tanúsítja, mely szerint: „Mindaddig, mig Sopron sz. kir. város el nem határozza, vajjon a törvény követelményeinek közvetlenül maga kiván-e eleget tenni, avagy ebbeli jogát és kötelezettségét átruházza a hitfelekezetekre: a bizottság ügykörébe esı teendıt nem talál.”28(28) Annál inkább „talált teendıt” Kánia József, aki korábban a Gyermekkert Egylet elnökeként, ebben az idıben meg a Városi Kisdedóvó Bizottság alelnökeként fejtett ki igen értékes szervezı tevékenységet. Következetesen harcolt azért, hogy az 1891-es törvény szellemének megfelelıen végre maga a város is létesítsen óvodát. Mikor sok huzavona után, 1894. szeptember 2-án a „városi kisdedóvó” a papréti tornacsarnok épület-tömbjében megnyílt, méltán bízták Kánia Józsefre az avatóbeszéd elmondását, aki haladó felfogásával a népoktatás és népnevelés modern eszméinek bátor hangú szószólója volt városunkban. Beszéde utolsó részében többek között ezt mondta: 17„Hálát
mondok mindenekelıtt Sopron városa törvényhatósági bizottságának, melynek túlnyomó többsége megmutatta, hogy nincsen áthatva az ujabb idıben lábra kapott felekezeti szellemtıl, mely e város lakosait a gyermekkertben, iskolában sıt haláluk után is felekezetek szerint egymástól elválasztja. Óvodánkban a különbözı felekezetek gyermekei együtt fognak gondoztatni és ápoltatni.”
18
A papréti tornacsarnok a megnyitás évében, 1867-ben
Nincsen módunk arra, hogy itt részletesen foglalkozzunk az utóbbi két kisdedóvó intézet mőködésének a leírásával. Inkább csak érdekességként említem meg, hogy a Papréten létesült városi kisdedóvó intézetben sem igen lehetett szó mai értelemben vett óvodai oktató-nevelı munkáról; már magának az óvoda céljára kiképzett épületrésznek a méretezése, elrendezése sem tette ezt lehetıvé. Miként egynéhány esztendıvel azelıtt, a nagyobb arányú iskolaépítések megindulásakor, az 1891. évi 15. törvénycikk óvodalétesítési követelményeinek is akként próbáltak eleget tenni országszerte, hogy hatalmas mérető tantermeket és óvodai foglalkoztató helyiségeket alakítottak ki. Nyelték aztán ezek a rideg hodályok az iskolás és óvodás gyermekeket; százan vagy még többen is elfértek bennük. Így persze olcsóbbá vált a népoktatás – az iskolafenntartó számára. A törvény betőinek így könnyebben eleget lehetett tenni, a szellemével meg csak a legjobbak törıdtek. Ma már nehezen tudnánk elképzelni, hogy egy-egy óvónı akár csak 50–60 gyermekkel is eredményesen tudna foglalkozni. A papréti városi kisdedóvó intézet avatásakor viszont az épületet megszemlélı újságíró még így lelkesedik: „A tágas játszó teremben 150-200 gyermek nagy kényelemben elfér. Tıle balra majdnem akkora tanulószoba helyezkedik el kis padokkal…”29(29) Azt hiszem ehhez nem sok kommentár kell. A millenniumi idık ragyogása, a századforduló éveinek viszonylagos gazdasági konjunktúrája méginkább kiemelte 18az akkori magyar oktatás- és nevelésügy cifra nyomorúságát, riasztó sivárságát. Az Ausztriával fennálló monarchikus kapcsolat és az esztelen nemzetiségi politika adta meg ennek a képnek a sötét alaptónusát. Itt-ott jelentkeztek ugyan már biztató fények, gazdasági elmaradottságunk és kiszolgáltatottságunk következtében azonban a közmővelıdés terén 19
csak lassú derengés mutatkozott. Büszkék lehetünk arra, hogy Sopron városában – miként a bevezetıben is mondottuk – a kulturálódásra vágyódás igénye oly korán és erıteljesen jelentkezett. Gyakran ellentmondásosan vagy kiábrándító huzavona árán, de mégis – más városoknak is példát szolgáltatva – korán elırelendült óvodahálózatának kiépülése. Errıl azonban a megszabott keretek között még egy ilyen viszonylag rövid idıszakra vonatkozóan sem sikerülhetett teljes képet adnunk. A soproni kisdedóvás történetének a megírása viszont most már elérhetı közelségbe került hozzánk. Addig is hadd ajánljuk fel az elmondottakat szerény adalékként a magyar kisdednevelés története szintézisének megrajzolásához.
1963. XVII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM / Kölkedi István: Soproni május elsejék és a szociáldemokrata pártszervezet kialakulása Sopronban 19
Kölkedi István: Soproni május elsejék és a szociáldemokrata pártszervezet kialakulása Sopronban
A soproni szakmai munkásszervezetek kialakulásával foglalkozó rövid írásomban foglalkoztam azokkal a gazdasági jellegő harcokkal, amelyeket az egyes szakmák folytattak. Nem tértem ki azonban az egyéb, fıként politikai jellegő harcokra, tüntetésekre, megmozdulásokra. Ez azt a látszatot keltheti, mintha a munkásság különféle harcait kategorizálni lehetne. Holott minden megmozdulás, akár a gazdasági jelleg, akár a politikai jelleg dominál benne, kölcsönösen visszahat egymásra. Sopron munkásmozgalmából is világosan látszik, hogy a munkások gazdasági harcai erısítették a szakmai szervezeteket, nıtt politikai jelentıségük, a politikailag erısödött szervezetek pedig bátrabban és eredményesebben vívták gazdasági harcukat. Az 1890-es évtıl kezdıdıen ismertetem az inkább politikai jellegő megmozdulásokat, fıként pedig a május elsejéket, hogy a megmozdulásokon keresztül meglássuk a soproni munkásság politikai erejének növekedését, hogyan érett meg a lehetısége a munkásság helyi pártszervezete megalakulásának. Tíz évvel a századforduló elıtt, 1890-ben Sopronban már viszonylag nagyszámú, felvilágosodott munkás élt. Ismeretes, hogy a II. Internacionálé alakuló győlése, kongresszusa elhatározta, hogy 1890. május elsején nemzetközi munkásünnepet rendeznek a II. Internacionálé szervezetei valamennyi országban. 20
Magyarországon is sor került május elseje megünneplésére. Budapesten hozzávetılegesen hatvanezren vettek rajta részt. Ez annál is inkább számottevı, mert a szociáldemokrata párt csak az év vége felé tartotta alakuló győlését. Tudomásunk van arról is, hogy Budapesten kívül az ország több városában volt hasonló megmozdulás. A Népszava 1890. május 4-i tudósítása megemlíti, hogy Sopronban is megrendezték a nemzetközi munkásünnepet, ebbıl az alkalomból népes győlést tartottak. Ezt a rövid híradást szeretném néhány részlettel kiegészíteni. Sopronban az ünneplés már április utolsó napján megkezdıdött. Az Oedenburger Zeitung 1890. május 2-i száma szerint harminc forrófejő (Hitzköpfe) férfi találkozott szerdán a Papréten, a rendırség felszólítására azonban szétoszlottak, egyedül csak a rendırség által többször büntetett „csavargó” (Strabanzer), névszerint Huber kísérelte meg az ellenállást. Letartóztatták. Május elsején a munkások a vagongyár (jelenleg Zárgyár) elıtt csoportosultak. A város rendırfıkapitánya azonnal a gyárhoz sietett kísérettel és megmagyarázta a „sztrájkolóknak”, hogy a város területén semmiféle gyülekezést nem engedhet. A munkások azonban, ha akarnak, ünnepelhetnek, de akkor 20rendzavarás nélkül haza kell menniök. A munkások a felszólításra minden további nyugtalanság nélkül dolgozni kezdtek. A Népszava által említett győlésre május elsején délután került sor. Az Oedenburger Zeitung május 3-i száma errıl részletesen beszámol. Délután 2 órakor mintegy 300 munkás a mai Erzsébet-kertben (Neuhof-park) gyülekezett. Az ott lévık többsége vagongyári dolgozó volt, de megjelentek a Seltenhófer-gyár munkásai, a Hoxfelder- és Bergmann-mőhely lakatosai, valamint a csizmadiák egy része. A vagongyáriaknak szabad délutánt engedélyezett a gyárvezetıség, a lakatosok önkényesen hagyták abba a munkát. Amikor a rendırség értesült a gyülekezésrıl, Glózer rendırfıkapitány 7 rendır kíséretében a helyszínre sietett. Tájékozódni kívánt. A munkásság vezetıi biztosították a rendırséget, hogy nem lesz rendzavarás. Ezután a munkások Bánfalvára vonultak. Minden bizonnyal itt volt az a győlés, amelyet a Népszava említ. A munkások Bánfalváról két csoportban tértek vissza a városba. Az elsı csoport délután hat óra körül ért haza, a másik este 10 órakor. A vagongyári munkások zenekísérettel, harmonikaszó mellett, lombbal feldíszített kalapokban érkeztek az Erzsébet-kertbe, ott a rendırség elvette tılük a harmonikát, azzal a megjegyzéssel, hogy másnap visszaadja. Innét a gyárvezetıség lakása elé mentek és megköszönték a szabad délutánt. Ez volt az elsı csoport. A munkások második csoportja, mintegy 140 ember, este tíz óra tájban tért vissza a városba, rendezett sorokban, katonásan. Az Erzsébet-kerten keresztül a Domonkos templomig meneteltek s ott megálltak. Néhányan ekkor azt beszélték, hogy mindjárt kezdıdik a zavar (Kravall). A rendırség azonban éber volt, s megakadályozta a rendbontást. A brennbergi bányászok – holott Sopron környékén komoly erıt képviseltek mint nagyüzemi munkások – dolgoztak 1890. május elsején. Az elsı nemzetközi munkásünnep megtartását, mint azt a fentebb közölt híradásokról láthattuk, a gyáripari munkásság, elsısorban a vagongyári munkások tették lehetıvé Sopronban. Ne higgyük ugyanis, hogy a vagongyár vezetıi saját jószántukból engedélyezték munkásaiknak a szabad délutánt. Sztrájktól, önkényes munkabeszüntetéstıl, zavargástól tartottak, s ezért hallgattak a munkásság vezetıinek a tanácsára. Annyi biztos, hogy Sopronban 1890. május elsejének megünneplése volt az elsı olyan megmozdulás, 21
amelynek teljesen politikai jellege volt, hiszen a II. Internacionálé jelszavaival, annak célkitőzése érdekében került rá sor. Az elsı májusi ünnep aránylag zavartalanul zajlott le, minden bizonnyal azért, mert az akkori államhatalom nem számított arra, hogy Magyarországon ilyen aránylag nagyarányú munkástüntetésre kerül sor. A tapasztaltak alapján a következı években már nem engedélyezték a május elsejei tüntetéseket. 1891-ben még nem adtak hangot a tilalomnak. A következı évben a rendırség hirdetményt tett közzé, amelyben a belügyminisztérium 1892. április 8-án kelt, 155. számú rendeletére hivatkozva figyelmeztette a Sopronban alkalmazott iparossegédeket és gyári munkásokat, hogy május elsején „mindennémő körmenetek, felvonulások s ilyféle utcai tüntetések s győlések tartásától tartózkodjanak, minthogy ellenkezı esetben a fent hivatkozott rendelet ellen vétıket a törvény teljes szigorával” fogják büntetni. Ugyanakkor figyelmeztette az iparosokat és gyárosokat, hogy a hirdetményt közöljék munkásaikkal és tartsák vissza ıket a tüntetésektıl („SOPRON”, 1892. április 24.). Réti László: Magyar Május elsejék címő tanulmányában megemlíti, hogy az uralkodó osztályokban ebben az idıben még ott élt az elsı május elseje 21okozta félelem, ezért tiltották be nemcsak a felvonulásokat, hanem a győléseket is. Arra törekedtek, hogy a munkásünnepet végleg megszüntessék. A tilalom azonban hiábavalónak bizonyult. 1891-ben minden üldözés és fenyegetés ellenére 15 000 ember tette le a szerszámot Budapesten, 1892-ben pedig országszerte munkabeszüntetések és délután munkásünnepségek voltak. Sopronban azonban ilyen megmozdulásokra nem került sor. Éppen ez az a körülmény, ami magyarázatot kíván. A legésszerőbb indok kézzelfogható. Míg 1890-ben még teljes erıvel dolgozott a Weitzer-féle vagongyár, e gyári munkások kezdeményezték és szervezték a május elsejei megmozdulást, másszóval a vagongyári munkások vállalták a politikai megmozdulás vezetıszerepét. A következı évben, 1891-ben azonban már zavarok mutatkoztak a gyár körül és ez a zavar nem gazdasági válság következményeként keletkezett, hanem soproni sajátosság okozta. Sopron város tanácsa félt, idegenkedett a gyáripartól. A Weitzer-gyár tulajdonosai fejleszteni akarták gyárukat, s a tanács nemhogy elısegítette volna ezt, hanem inkább igyekezett megakadályozni. „Május 1… Még Budapesten, az ország szívében is csak olyan mondvacsinált munkás kérdés, csak olyan festett socialis munkásmozgalom létezik… S mégis a Weitzer-féle vagongyár egy millió alaptıkével gyárt akart létesíteni, melyben 1000 ember kapott volna munkát, s a létesüléshez csak az hiányzott, hogy a város bizonyos coulanteriával járjon el a vállalat irányában, ez meg lett tagadva azzal a titokban tartott indokolással, hogy sok lesz Sopronban a socialdemokrata. Ez a dolog ötlött most eszünkbe május 1-én, amikor látjuk, hogy széles e hazában sehol sincs socialdemokratia, hogy ez a nem létezı rém, mely Sopront egy óriási vállalattól s évi 500 000–800 000 Ft forgalom többlettıl fosztotta meg…” – írja a SOPRON, 1892. május 3-i számában. S nincs okunk kételkedni az újság híradásában. Hiszen a tények igazolják. A tanács merev magatartása miatt a Weitzer-gyár beszüntette üzemét, munkásai kénytelenek voltak másutt munkát keresni. Weitzerék pedig új gyárat létesítettek Aradon, ahol nem kellett a tanács ellenállását leküzdeni, hanem minden támogatást megkaptak tıle. Ez a tény magyarázza meg, hogy e két évben miért nem volt május elsejei ünnepség. Az erjesztı erı, a gyáripari munkásság oly kicsinyre zsugorodott, hogy a soproni munkásság már nem tudta követni az 22
ország többi részének példáját. Hosszabb idıre megbénult a helyi munkásmozgalom egészséges fejlıdése. Ezek után már azon sem csodálkozhatunk, hogy 1893-ban sem mertek ünnepelni a soproni munkások. 1894-ben azonban már kiheverte a mozgalom a Weitzer-gyár megszőnésével keletkezett veszteséget. A városban maradt szociáldemokraták újból tevékenykedni kezdtek. Ehhez hozzájárult az is, hogy a kormányzatnak május elsejével kapcsolatos politikájában változás állott be még az elızı évben. Engedélyezte ugyanis a munkásgyőléseket május elsejére, bár a felvonulásokat még mindig betiltotta. Ez az engedékenység bátorította fel a nagyobb részt kisipari munkás szociáldemokratákat, hogy 1894. május elsejére győlést hirdessenek. A SOPRON, 1894. április 26-i száma a következıket közli: „A soproni munkások is meg fogják ünnepelni május elsejét, amely napon a munkától tartózkodva, gyülésekkel, kirándulásokkal demonstrálva a 8 órai munka és a szavazati jog elnyerése mellett. Ezt megelızıleg április hó 29-én, vasárnap délután gyülést terveznek a Vadászkertben. A gyülés engedélyezése 22ügyében már interveniáltak a rendırségnél. Napirenden a következı kérdéseket tüzték ki: 1. Május elsejének jelentısége 2. Mit akarnak a socialisták?” Az elıkészületeket megzavarta az a körülmény, hogy Hódmezıvásárhelyen letartóztatták Szántó Kovács Jánost, s hívei ki akarták szabadítani. A hódmezıvásárhelyi események következtében a kormányzat ismét betiltotta a vidéki győléseket. Ez volt az oka, hogy, mint a SOPRON 1894. május elsejei száma írja: „Sopronban aligha lesz zajos a socialisták napja. Vasárnap este tartott ülésükben azt határozták, hogy május 1-én is munkára mennek, mint rendesen. A fiatalabbaknak nem igen tetszett ugyan ezen határozat, de azért – ha holnap is olyan esıs lesz az idı, mint ma – csak úgy dolgoznak mindenütt, mint dolgoztak május 1-én hajdanta, amikor a május elseje nem jelentette a rendbontó eszmék ünnepét, hanem a szép tavasz felavató napját.” A következı év, 1895 ismét erısítette a soproni munkásmozgalmat. A Weitzer-féle gyár újból megkezdte mőködését, ezúttal mint az aradi vagongyár épületipari asztalos és lakatos áru üzeme. Ugyanebben az évben kezdték építeni a sörgyárat is. Ebben az évben alakult meg a nyomdászok szakmai szervezete és a következı évben a szakmai szervezkedés meghozta a politikai gyümölcsét is. 1896-ban ugyanis, bár belügyminiszteri tilalom gátolta a május elsejei győléseket, a nyomdászok munkaszünetet tartottak. A Soproni Újság május 1-i száma közli, hogy a három soproni lap: az Oedenburger Zeitung, a Soproni Hírlap és a Soproni Újság legközelebbi száma a nyomda személyzetének ünnepe miatt két nap múlva jelenik meg. A nyomdászok elsı soproni szakmai szervezete ettıl az idıtıl kezdve hosszú éveken keresztül ünnepelt május elsején. Két év múlva, 1898-ban ugyancsak tilalom akadályozza az ünnepségeket. Sopronban sem volt népgyőlés, amint azt a SOPRON közli. 1899-ben hallunk elıször az újból megindult Weitzer-gyári munkások május elsejei megmozdulásáról: „Tegnap, május elsején a munkások legnagyobb része dolgozott. A Weitzer-gyári munkások – kik között tudvalévıleg legtöbb a mozgalomra hajlandó elem – szüneteltek ugyan, de semmiféle győlést, tüntetést, vagy ünnepélyt nem rendeztek …” – közli a SOPRON 1899. május 3-i száma. Mielıtt a századfordulót követı idıre rátérnénk, még vessünk egy pillantást az elmúlt tíz esztendıre. Mint 23
láttuk, Sopronban éltek szociáldemokrata munkások és tevékenykedtek is anélkül, hogy eleinte akár szakmai, akár politikai szervezetük lett volna. Ezek a szociáldemokrata munkások szervezet nélkül is részt vettek az országos párt munkájában. A május elsejéken kívül politikai kérdésekkel is foglalkoztak. 1893-ban például győlést hívtak egybe, amelyen a választói jogon kívül a polgári házasságról is beszélt a szónok (SOPRON 1893. július 11.). A munkások politizálását dokumentálja a SOPRON 1893. november 26-i száma, amely közli, hogy a rövid idıvel ezelıtt alakult munkásönképzıkör, amelynek az lenne a feladata, hogy a munkások általános ismereteit bıvítse, november 20-ára győlést hívott egybe. A győlés azonban elmaradt, mert az önképzıkör elnöke lemondott. A lemondás oka az volt, hogy a győlésen politikai kérdésekkel is akartak a kör tagjai foglalkozni, az elnök véleménye szerint ezzel megsértették volna az önképzıkör alapszabályait (SSz, 1960, 340. lap. Koncsek: Adalékok a soproni munkásmozgalom történetéhez). A 19. század utolsó évtizedeinek frakcióharcaiban is részt vettek a soproni szociáldemokrata munkások. A Népszava 1894. április 6-i számában cikket 23közöl, amelynek az volt a kitőzött célja, hogy a két szociáldemokrata frakció egyesülését elımozdítsa. A cikkben elmondja a Népszava, hogy a budapesti kerületek bizalmi férfi értekezlete elfogadja a soproni elvtársak javaslatát és ötös bizottságot választva beszélik meg az egyesülés módozatait. A soproni szociáldemokrata munkások képviselıje részt vett az egyesülési kongresszuson (1894. május 13–15), az ötödik kongresszuson (1897 június) és a hatodik kongresszuson (1899 április. – Népszava, 1897. június 11. és 1899. április 7.). Az évtized második felében már szakmai szervezetek is alakultak a városban és a szociáldemokraták a politikai harcok mellett gazdaságit is folytattak (például az 1896-os Weitzer-gyári sztrájk). Ebbıl azt a következtetést vonhatjuk le, hogy Sopronban egyre izmosodó munkásmozgalmat talált a századforduló. És ha figyelembe vesszük, hogy a kormányzat a századfordulót követıen engedett a május elsejékkel kapcsolatos szigorú rendszabályaiból, azt hihetnık, hogy ettıl kezdve harcos, jelentıs politikai megmozdulásokat hozott a nemzetközi munkásünnepek sorozata. Nem így történt azonban. A kormányzat engedékenysége összefüggött a szociáldemokrata párt országos szervezete vezetıségében beállott változással. A pártvezetésben ugyanis a reformista irányzat kerekedett felül, amely a szociáldemokraták korábban megnyilvánuló harcosságát le akarta szerelni, s a május elsejéket majálisokká akarta alacsonyítani, harcos jellegüktıl meg akarta fosztani. S ez Sopronban is sikerült a vezetıknek. 1900-ban május elsején néhány iparvállalatnál, a többi között a nyomdákban, szünetelt a munka. Ünnepeltek a munkások, de felvonulás vagy más „rendbontás” nem volt (Soproni Napló, 1900. május 3.). 1901-ben vörös májust hirdettek. A jelszó a régi volt: a 3 nyolcas és a szavazati jog elnyerése (SOPRON, 1901. április 27.). Több üzemben, elsısorban a nyomdákban szünetelt a munka (Soproni Napló, 1901. május 1.). Az 1902. évi május elsejérıl a következıket írja a SOPRON 1902. május 3-i száma: „ …Csendben minden feltünés nélkül folyt le a munkások napja, május elseje. Nem volt vörös május, nem voltak gyülekezések, még csak kirándulások sem… Csupán a szedık, szabók és famunkások vették ki részüket az ünneplésbıl. Vagy hatvanan vonultak ki az erdıkbe, majd pedig betértek a Svájczer-házba, hol jó itóka mellett ünnepelték meg a munkások tizenharmadik szabadság napját.” Ebben az évben tehát már nem volt semmiféle harcias jellege a május elsejének. Kevés szakma, csak a legszervezettebbek vettek részt az ünneplésben, hiányoztak soraik közül a legharcosabbak, a Weitzer-gyári munkások. A gyárral ismét baj volt. A gazdasági válság megrendítette a talajt az üzem alatt, Weitzerék ki 24
sem tudtak lábolni a bajból, a gyár hamarosan gazdát cserélt. Az egyéb politikai megmozdulásokban, például a szociáldemokrata pártkongresszuson részt vettek a soproni munkások megbízottai is. Ezzel kapcsolatban meg is jegyzi a SOPRON 1903. április 1-i száma: „…Tudtunkkal a szocializmus soproni hivei szervezett egyesületet nem képeznek, s így a kongresszuson sem képviseltethetik magukat, legfeljebb, ha valamelyik munkástestület a maga kebelébıl megbizottat nem küld a kongresszusra.” És küldött. De nemcsak az 1903. évi szociáldemokrata kongresszuson vettek részt a soproni szociáldemokraták küldöttei, hanem – amint Koncsek László értekezésébıl tudjuk – ott voltak az 1902-es, 1904-es, 1905-ös, 1906-os és 1907-es 24kongresszuson is, sıt a soproni szabómunkások különküldöttei megjelentek a Magyarországi Szak- és Önképzıegyletek II. kongresszusán is. Ha a május elsejei ünnepségek harciasságán nem is látszott meg, de a századfordulót követı években hamarosan egyre komolyabb tevékenységet kezdett kifejteni a soproni munkásság politikailag is. 1904. február 14-én győlést tartottak a soproni munkások az általános választói jog érdekében. A SOPRON c. lap megemlíti, hogy a győlés „nagyon látogatott” volt (1904. február 17.). A győlésrıl adott rendıri jelentés a következıket mondja: „…Ezen a gyülésen körülbelül 300 egyén – munkások és gazdapolgárok vettek részt… Elsı ízben Witig Pál Pozsonyból – a szociáldemokrata párt küldötte – beszélt a bejelentett tárgyról, különösen hangsúlyozván, hogy a jelenlegi miniszterelnök oly rendeletet bocsájtott ki, amelynek értelmében a szocialisták gyülekezési és egyesülési jogai megszorittattak, illetve ezen joguktól megfosztattak és felkérte a megjelenteket miszerint ez ellen tiltakozzanak. Ennek utána Varga Ferenc Szombathelyrıl a bejelentett tárgyról magyar nyelven és végül Földi István Pozsonyból szintén magyar nyelven beszélt, mindannyian a szociáldemokrata párt kiküldöttjei. A gyülésen határozatba ment, miszerint a fentjelzett rendelet ellen állástfoglalnak…” (1676–442/1904 rk. Soproni Állami Levéltár). A munkásmozgalom erısödését bizonyítja az is, hogy erre az idıre már a szakmai szervezetek, a szakszervezetek is megizmosodtak. Létszámban és öntudatban annyira fejlıdtek, hogy lehetıvé vált önálló helyiség, munkásotthon nyitása. 1904-ben került sor a munkásotthon felavatására. Elıször április 10-én akarták tartani a megnyitót, de elhalasztották az erre az alkalomra összehívott győlést április 24-re, mert Bokányi Dezsı, a győlés szónoka, április 10-re nem tudott – más elfoglaltsága miatt – Sopronba menni. Április 24-én sem tudták megtartani a tervezett népgyőlést, helyette szombaton este elıadást tartottak (Részletesen lásd: Kölkedi: Bokányi és Sopron, SSz. 1961. 4. sz.). A május elsejei ünnepség ebben az évben – a szociáldemokrata párt központi vezetıségének intencióihoz híven 1904-ben – már majdnem teljesen majális jelleget öltött Sopronban is. Kirándulásokat rendeztek a soproni munkások, de népünnepélyt is tartottak. A Városligetben mintegy négyszáz munkás ünnepelte a „vörös májust”. A délutánt szónoklatokkal, szavalással és vidám mulatozással töltötték” (Soproni Napló, 1904. május 5.). A következı évben, 1905-ben még inkább megélénkült a politikai élet Sopronban is. E tényben nagy része volt annak a körülménynek, hogy a kormányzat az év elejére országgyőlési választásokat írt ki, amelyen a szociáldemokrata párt is indult. A választási harc keretében a soproni szociáldemokraták január 15-én 10 25
órára győlést hívtak egybe, amelyen Buchinger Manó, a szociáldemokraták egyik képviselıjelöltje mondta el programbeszédét. A választási győlésen kevesebben vettek részt, mint az elızı évi tiltakozó győlésen, a hallgatók száma mindössze 80 munkást tett ki. Fıként nyomdászok és vasasok hallgatták végig Buchinger magyar és német nyelvő beszédét. Buchinger kitért arra is, hogy a gazdasági szervezkedés mellett szükséges a politikai szervezkedés is. A beszéd híven tükrözte a szociáldemokrata párt reformista irányzatának véleményét, mert kizárólag az általános választójog kivívását tartotta égetıen szükségesnek, s ebben a kérdésben, meg a többi felvetıdött kérdésben (önálló vámterület, magyar vezénylés a katonaságnál stb.) a többi ellenzéki párt nézıpontja ellen foglalt állást [453–281 (rk.) 1905.]. A soproni szociáldemokrata munkások követték a pártvezetıség hivatalos állásfoglalását. İk is az általános, titkos, egyenlı választójog kivívását tartották 25legfontosabb feladatuknak. Az ellenzéki pártok ugyancsak célul tőzték a választójog reformját, emellett nemzeti összefogást hirdettek, az önálló vámterület, a magyar hadsereg felállítása, a katonaság magyar vezényleti nyelve megvalósítása érdekében. Ez utóbbiakat a szociáldemokraták, a soproniak is ellenezték. E helytelen állásfoglalás elszigetelte a munkásokat az ellenzéki pártoktól, ami megmutatkozott Sopronban is. A soproni szociáldemokrata munkások 1905 augusztusában küldöttséggel keresték fel Zsombor Géza nyomdatulajdonost, a soproni radikálisok egyik városi képviselıjét és kérték, hogy tartsanak közös népgyőlést az általános választójog érdekében. Zsombor azonban kijelentette: ha „a soproni munkások, mint szociáldemokraták akarnának népgyülést tartani, ahhoz semmiféle segitıkezet nem nyujt… Az általános választójog hive ı is… Ha arról volna szó, hogy a polgárság ez irányban felvilágosittassék, abban szivesen közremüködik, de nem oly célzattal, hogy a választójog kiterjesztése most elsı helyen emlegettessék és nem a nemzeti követelményeket – amelyekben különben is benne foglaltatik a választói jogosultság kiterjesztése is – csak e miatt háttérbe szoritsák, amint ezt a szociáldemokraták most akarják Bécs kedvéért. A fıkérdést kell elıször eldönteni, utána eldıl minden más mellékkérdés” (SOPRON, 1905. augusztus 5.). Ha a pártközpont hibás politikai irányvonalának követése el is szigetelte a soproni munkásságot az egyéb ellenzéki pártoktól, a munkásmozgalom annyira megerısödött már, hogy az egyes soproni szakszervezetek együtt vehetnek részt politikai demontsrációban. Erre alkalmuk is volt 1905 augusztusában. Augusztus 20-ra ugyanis koalíciós népgyőlést hirdettek, amelyre Apponyi Albertet hívták meg szónoknak. A soproni munkásság ugyan maga is felkészült az Apponyi elleni tüntetésre, de a szomszédos városok szociáldemokratáit is segítségül hívták a tüntetés minél jobb megszervezéséhez. Szombathelyrıl és Pozsonyból érkeztek a győlés megzavarására munkások, röpcédulát is hoztak magukkal a szombathelyiek, amelyben felszólították a lakosságot az Apponyi-ellenes tüntetésre. A népgyőlés alkalmával meg is akarták zavarni a szónokokat, de az erıs karhatalom, valamint a soproni polgárokból álló rendezıség szétszórta és megverte a munkás közbeszólókat (Részletesebben lásd Kölkedi: Soproni munkástüntetés Apponyi Albert ellen. SSz. 1961., 3. sz.). Ha e demonstráció nem is ért el komoly sikert, de megmutatta, hogy egyre fejlettebb, egyre érettebb lesz a soproni munkásság politikai gondolkodása, hiszen majdnem kétszáz soproni munkást sikerült megmozgatni a tüntetésen való részvételre, holott ezzel saját testi épségüket veszélyeztették. A soproni munkásság egyre inkább bekapcsolódott a párt országos politikájának érdekében folytatott harcba. A párt szeptember közepére országos tüntetést hirdetett meg a választójog érdekében. Sopronban is folyt rá a készülıdés, a kormányzat azonban ezt a tüntetést betiltotta. A soproni munkások december 10-én tüntetı felvonulást tartottak zenével és zászlókkal a választójog érdekében, majd a Tornacsarnokban népgyőlést rendeztek. A népgyőlésen Ferenczy János és Stricker Jakab 26
ügyvédjelölt mondott beszédet. Felszólalt Bancsó pozsonyi szociáldemokrata vezetı is (12.201–12.302–281(rk)1905. – Nemzetır, 1905. december 12.). A jelentések szerint a csarnokot megtöltötték a hallgatók, sıt jónéhányan be sem fértek a terembe. Az elmondottakból láthatjuk, hogy 1905-ben milyen komoly politikai fejlıdésen ment keresztül az eddig csak szórványosan politizáló és sztrájkoló soproni munkásság. Ebben a fejlıdésben nagy része volt az év elején Oroszországban kitört forradalom ösztönzı hatásának. Érdekes megemlíteni, hogy Sopronban elég sajátosan jelentkezett a forradalom hatása. Azt várhattuk 26volna, hogy a megelızı évek gazdasági válsága és a forradalom együttesen gazdasági harcok vívására ösztönzi a munkásokat, mint ez országszerte ténylegesen így is történt. Sopronban 1905-ben gazdasági (sztrájk) harc egyetlenegy sem volt, annál több a politikai jellegő megmozdulás. Ugyanakkor a Soprontól alig 90 kilométerre fekvı Gyırött már az év elsı felében egymás után indultak sztrájkharcra az egyes szakmák, de ugyanez történt az ország egyéb területein is. Sopronban a sztrájkharcok 1906-ban kezdıdtek meg és 1907-ben érték el tetıpontjukat. Az 1906-os év gazdasági harcai mellett Sopronban politikai megmozdulások is erısítették a szociáldemokrata szervezkedést. Tevékenységük már a szomszédos területekre is kihatott. Felsıpulyán 1905 végén és 1906 elején a szociáldemokrata kımővesek a bérekkel voltak elégedetlenek. A soproni munkások – a kımővesek nyugtalanságát felhasználva – szakmai szervezetet akartak a községben létrehozni. Ez azonban egyelıre nem sikerült (Nemzetır, 1906. január 13.). A kormányzat új választásokat írt ki. A szociáldemokraták képviselıjelöltje Sopronban Buchinger Manó volt, aki áprilisban népgyőlésen mondott programbeszédet. A győlésen 500-an vettek részt. Buchinger a rabszolgatörvényrıl, az adóreformról és az ingyenes oktatásról beszélt (382–4311–922 (rk) 906.). Május elsején vörös zászló alatt vonult fel a soproni munkásság. Délelıtt győlést tartottak a Szent György utca 3. szám alatti munkásotthonban, amelyen 250–300 munkás volt jelen, köztük 14 fiatal munkáslány. Ez volt az elsı alkalom, amikor politikai megmozduláson soproni munkáslányok is részt vettek. A győlés a szokásos módon zajlott le. Énekkel kezdték, majd magyar és német nyelven méltatták május elsejét. A győlést a Marseillaise eléneklésével fejezték be. A felvonulást délután két órakor tartották. Zeneszóval és vörös zászlókkal vonultak fel a munkások a „Váris”-ra, ahol ünnepséget rendeztek. Az ünnepélyen körülbelül 400 férfi és nımunkás volt jelen (4425–4216–4496–922 (rk) 906.). A felvonulás némi bonyodalmat is okozott. A történtekrıl így számol be a Nemzetır 1906. május 3-i száma: „A munkások ünnepe. A soproni iparos- és gyári munkásoknak szociáldemokrata része tüntetı felvonulást rendezett a munkások ünnepén, május 1-én. Délután 1 órakor az Erzsébet-kertben gyülekeztek, hol aztán Ferenczy János mondott beszédet, különösen az általános választói jog mellett. Innen a Kossuth uton, Hosszu soron, Hátulsó utcán, az Ó-gabonatér és Várkerületen át a Deák-térre vonultak. Szándékuk az volt, hogy tüntessenek a Weitzer-gyár ellen, melyben mintegy 300 munkás dolgozott, mert a gyár vezetısége nem csatlakozott azokhoz a gyárakhoz, melyek a május elsejét ünnepül elismerték. Esztl rendırbiztos hevesebb tüntetéstıl tartva nem engedte meg, hogy a Weitzer-gyár Csengeri utcai része mellett haladhasson a menet, hanem a felsı leányiskola Deák-téri részénél való elvonulást követelte. Ez így is történt. Az Alsólöwer utcán át vonultak ki a munkások a Váris erdıbe, hol vigan mulatozva mult el a délután is. Több beszéd is hangzott el a Várison. Ferenczy és Ackerler Károly a kömővesmunkások szakszervezetének 27
elnöke szólt a munkásokhoz, jogaik kiküzdésére buzditva ıket.” Ebbıl a híradásból hírlapi vita keletkezett. A szervezett munkások vezetısége cáfolta a Nemzetır cikkének állításait: 27„Nyilttér.
Nyilatkozat… nem igaz, hogy Ferenczy az Erzsébet-kertben beszélt és légbıl kapott állitás, hogy a munkások a Weitzer-gyár elé akartak vonulni… Jegyezze meg a cikkiró, hogy a soproni munkásoknak az igazság, a közvetlen meggyızés és az intelligencia a fegyverük, nem pedig az erıszakoskodás, amellyel jogaikat és igy május 1-ét kivivhatják… A soproni szervezett munkások vezetısége…” (Soproni Napló, 1906. május 10.). A Nemzetır nem hagyta magát: „...Az ez érdemben való állitásunkat tovább is fenntartjuk. A Deák-térhez érve a munkások közül kettı Esztl rendırbiztoshoz fordult és kérte, hogy engedje meg azt, hogy a bejelentett útvonaltól eltérıleg a Csengeri utcán át, a Weitzer-gyár elıtt vonulhasson a menet az Alsólöwer utcába. Esztl biztos, ki az inspekciót a felvonuláskor teljesitette, a két megbizottnak kijelentette, hogy az eredeti felvonulási tervtıl való eltérést nem engedheti meg annál kevésbé, mert már a felvonulás elıtt néhány munkás elkeseredéssel jelentette neki, hogy a Weitzer-gyári munkásoknak a május elseje megünneplésére adott engedélyt az igazgatóság visszavonta, joggal tarthatott tehát a munkások izgatott hangulatára való tekintettel esetleges tüntetéstıl…” (Nemzetır, 1906. május 11.). Érdekes számunkra a híradás, mert megtudjuk belıle, hogy a soproni szervezett munkások között akadtak olyanok, akik forradalmi gondolkodásúak voltak, nem nyugodtak bele vezetıik opportunista magatartásába. A hírlapi vita különben is jellemzı az akkori soproni munkásvezérekre. A rendırséggel való jó kapcsolatuk megtartása érdekében megtették még azt is, hogy Nyíltteret tegyenek közzé az egyik soproni újságban ilyen, egyáltalán nem nagy jelentıségő megmozdulás cáfolására. Az ısz folyamán is tartottak tüntetı körmenetet a soproni munkások. Október 7-én délután 3 órakor a Pannoniában népgyőlést rendeztek, ezt megelızıen a Deák tér–Erzsébet utca–Színház utca–Várkerület útvonalon felvonulást tartottak. A népgyőlésen két napirend szerepelt: 1. Az általános titkos választói jog. 2. A kerületi betegsegélypénztár reformja. A beszédet Szathmári Sándor soproni és Wittich Pál pozsonyi küldött tartotta (10350–922 (rk) 906.). A győlés napirendjének második pontja új témakört jelent a szociáldemokrata népgyőléseknél. A felsıbb vezetés úgy látta, hogy a betegsegélyezı pénztárak tevékenységébe jobban bele kell kapcsolódnia. Ezzel kettıs célt ér el: némileg megjavul a munkások betegpénztári ellátása, ugyanakkor a tıkés munkaadóktól függetlenül biztosíthatja a pártvezetık megélhetését. A szociáldemokraták bekapcsolódása a betegpénztárba Gyırött már egy évvel korábban, 1905-ben felvetıdött, s valószínőleg Pozsonyban is. Ezért bízták e nagy jelentıségő kérdés ismertetését pozsonyi szociáldemokratára. A betegsegélyezı pénztár ügyének felvetıdése volt az az utolsó mozzanat, amely teljesen megérlelte a helyzetet önálló és függetlenített szociáldemokrata pártszervezı beállítására Sopronban. Az év elején ugyanis a városban sztrájkharcok indultak, s ennek következtében a szervezett munkások száma is ugrásszerően nıtt. A Szociáldemokrata Párt XIV. kongresszusa megállapította: „…Sopronban alig van szakma, amely küzdelmet ne vivott volna. Sopronban 2 új szakcsoport, környékén pedig 17 alakult. A szervezett munkások száma meghaladja az 1500-at…” (A Magyar Munkásmozgalom 28
Történetének Válogatott Dokumentumai 1900–1907, II. kötet 508. l.). Ez a körülmény tette szükségszerővé a helyi szociáldemokrata pártszervezet megalakulását. Erre azonban csak 1906 ıszén került sor. A soproni 28állandó titkárság élére Wajdits Béla könyvkötısegéd került. Ekkor még nem tartozott a betegsegélyezı pénztárhoz, az anyagiakat a központi pártvezetıség biztosította a függetlenített pártszervezınek. Az állandó titkárság azonban hamarosan kibıvült. Ekkor már saját embereiket helyezhették a szociáldemokraták a betegsegélyezı pénztárba, így került ide két nagyobb szakmai szervezet vezetıje, Ferenczy János és Szathmári Sándor is. Az állandó titkárság megalakulása újabb lendítı erıt jelentett a soproni munkásmozgalom fejlıdésében.
A Tómalom 1890 körül
1963. XVII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM / Szigeti Kilián: Középkori hangjegyes kódextöredékek a Soproni Állami Levéltárban
29
29Szigeti
Kilián: Középkori hangjegyes kódextöredékek a Soproni Állami Levéltárban
1963. XVII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM / Szigeti Kilián: Középkori hangjegyes kódextöredékek a Soproni Állami Levéltárban / I. rész
I. rész Sopron ma Magyarországnak mőemlékekben talán leggazdagabb városa. A török megszállástól megkímélve sok középkori értéket ırzött meg számunkra. Nyugathoz való közelsége és a német területekkel való szorosabb kapcsolata korán európai színvonalú, mővelt várossá tette, ahol a kódexeknek a középkorban nagy becsülete volt, és szellemi életében a zene és mővészet méltó helyet foglalt el. Csatkai Endre Sopron zenetörténetérıl szóló mővében1(30) a középkor zenéjét csak röviden érinti. Tanulmányunkban éppen ennek a középkori zenének, a gregoriánumnak Sopronban fennmaradt emlékeivel foglalkozunk. A könyvnyomtatás tökéletesedésével – sajnos – a legtöbb helyen megszőnt a középkor kéziratos könyveinek, a kódexeknek értékelése, és a pergamenlapokat széltében-hosszában könyvkötésre használták fel. Ezáltal számtalan kódexünk elpusztult, bár az is igaz, hogy a könyvek kötéstábláján megmaradt így mégis azoknak egy-két lapja, fóliója emlékként és bizonyságául középkori könyvkultúránk fejlettségének. – A soproni Állami Levéltárban közel 300 kódexlapot, köztük 65 hangjegyekkel ellátott pergamenlapot találunk. Radó Polikárp már régebben ismertette a soproni evangélikus líceum könyvtárának könyvtáblákon található kódexlapjait, köztük szép számmal hangjelzett fóliókat is.2(31) Mivel azonban ezek kivétel nélkül külföldi, fıleg német eredető könyvek, így nem lehet tárgyi megalapozottsággal állítanunk, hogy a kötésükön található kódexlapok magyarországi vagy éppen soproni eredetőek lennének. (Ezt természetesen Radó P. sem állítja.) Ezért azoknak a soproni vagy a magyar zenetörténet szempontjából nincs jelentıségük, csak általános, európai zenei emlékként értékelendık. Nem így van a Soproni Állami Levéltár töredékeivel. Azok egy kivétellel mind a soproni városi hivatalos könyveknek (jegyzıkönyvek, protocollumok) vagy a soproni templomok (Sz. Mihály, Sz. György templom) számadáskönyveinek és hasonlóknak bekötéséül szolgáltak. Ezeket a könyveket kétségtelenül Sopronban kötötték, és a felhasznált pergamenlapok nyilván a Sopronban levı, már nem használt kódexekbıl kerültek ki.3(32) A töredékek ma leáztatva, szakszerően konzerválva és mintaszerően tárolva találhatók a levéltárban. E téren Sopron minden más magyar várost megelızve, követendı példaként áll könyvtáraink és levéltáraink elıtt.
30
301. Graduale a 13. sz. elejérıl (Soproni Áll. Levéltár 38–1. szám)
31
312. Graduale a 15. századból (Soproni Áll. Levéltár 167. szám) 32A
közel 300 lapra, vagyis fólióra terjedı kódextöredékbıl mi most csak a hangjelzett lapokkal foglalkozunk. 62 hangjelzett fóliót találunk leáztatva a pergamenlapok között, egy fóliót az 1719-i Freysag Buech tábláján, és két fóliót egy ısnyomtatvány magyar misekönyv (Missale ad usum dominorum Ultramontanorum, Verona, 1480.) belsı elızéklapjaként bekötve. – Van ezeken kívül még 7 kisebb hangjelzett töredék a levéltárban, de ezekkel az apró töredékekkel most érdemlegesen nem foglalkozunk. A 65 fólió 20 különbözı kódexnek maradványa. Ezek a következıképpen oszlanak meg. I. Misével kapcsolatos könyvek: 1. Énekekkel ellátott misekönyv (Missale notatum) 2 db 2, ill. 3 fólió. 2. Mai értelemben vett misekönyv (Missale) 4 db 1–1 fólió. 3. A mise énekeit tartalmazó könyv (Graduale) 6 db. Ebbıl 32
4 db 3–3 fólió, 2 db 4–4 fólió. II. Zsolozsmával kapcsolatos könyvek: 1. Zsoltároskönyv (Psalterium) 2 db 1, ill. 2 fólióval. 2. Énekekkel ellátott zsolozsmáskönyv (Breviarium notatum) 1 fólió. 3. A zsolozsma énekeit tartalmazó könyv (Antiphonale) 4 db. Ebbıl 1 db 2 fólió, 2 db 8–8 fólió, 1 db 13 fólió. 1963. XVII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM / Szigeti Kilián: Középkori hangjegyes kódextöredékek a Soproni Állami Levéltárban / I. rész / Az egyes töredékek ismertetése
Az egyes töredékek ismertetése Missale notatum A magyar középkor elsı felében szokás volt, hogy ugyanazon könyvbe írták a mise gregorián énekeit és a mondott (recitált) imádságait. Az ilyen könyvet mondjuk hangjelzett misekönyvnek, Missale notatum-nak. – Két ilyen jellegő kódex töredéke található Sopronban. 1. XIII. századi Missale notatum 2 fólióját tartalmazza a levéltár 71. számú töredéke (Radó P. számozása szerint). Nagysága 297 × 220 mm. Itáliai kerekded betőket alkalmazó, ún. rotunda írás két oszlopban, kolumnában. Hangjelzése 4 fekete vonalon a közép, ill. dél itáliai (beneventán) dialektust követi némi franciás (metzi) beütéssel. Ez az írásmód és hangjelzés alig fordul elı máshol Magyarországon a ránk maradt emlékekben. Közvetlen itáliai hatást a magyar középkor elsı felébıl csak az ún. Németújvári Missaleban (XIII. sz.) találunk ezen töredéken kívül. A két fólió a nagypénteki szertartás énekeibıl és olvasmányaiból tartalmaz részeket (oratio, lectio, tractus, passio). 2. A második Missale notatum a XIV. sz.-ból való. (Levéltári sorszáma 113.) A két és fél fólió mai mérete 268×247 mm. Gótikus írás két kolumnában. Hangjelzése 4 fekete vonalon hanyag gótikus neumák, hangjegyek. A szögletes betőket alkalmazó gótikus szövegírás a XII–XIII. sz. fordulójától általánosan elterjedt volt Európában, hazánkban is. A gótikus hangjegyírás a XIII–XIV. sz.-ban alakult ki. Jellemzi a hangjegyeknek vastag, élesen megtört vonalakkal és rombusz alakú jelekkel való ábrázolása. Hazánkban fıképp a káptalanok és a bencés monostorok másolómőhelyei, scriptoriumai alkalmazták. Jelen töredék Szőz Mária szombati miséjének énekeit tartalmazza. 33Missale
33
A XIII. században szétválasztják a misekönyv énekes részeit a mondott szövegektıl. Az énekes részeket ettıl kezdve a Graduale néven ismert könyv foglalja magában, míg a misekönyv (Missale) azoknak csak szövegét tartalmazza. A misekönyvben ezentúl csak néhány díszesebb szöveg (prefáció, Exsultet) dallamát jelzik. A soproni töredékek között négy misekönyvbıl találunk egy-egy hangjelzett lapot. 3. Missale a XIV. sz. elejérıl (levéltári száma 219). Két fólió, nagysága 349×228 mm (kissé levágva). Gótikus írás két kolumnában. Hangjelzése a francia (metzi) dialektus németes (gótikus) változata. 5 piros vonalat használ. Tartalmazza a templomszentelés miséjének sajátos evangéliumdallamát. Sajnos, rongált állapota miatt a dallamnak csak részletei olvashatók. 4. XV. sz-i Missale egy fólióját ırizte meg a 141. sz. töredék. Nagysága 309×257 mm. Írása a Magyarországon viszonylag ritkábban elıforduló bastarda írás egy kolumnában. A bastarda írás átmenet a nyomtatás elıfutáraként szereplı, ún. könyvírás (scriptura textualis) és a magánjellegő folyóírás (cursiva) között. – Hangjelzése kissé kurzív jellegő rombikus hangjegyírás 4 piros vonalon. (A rombikus hangjelzésrıl lásd alább a 11. számú kódex ismertetését is). A töredék a karácsonyi prefáció ünnepélyes és egyszerőbb dallamát tartalmazza. A dallam csak parányit tér el a mai gyakorlattól. 5. XV. sz.-i Missale két fólióját látjuk a 42. sz. töredéken. Mérete 366×286 mm. Klasszikus gótikus írás (scriptura gotica textualis fracta) két kolumnában. Hangjelzése 4 piros vonalon gótikus hangjegyek. Tartalmazza Szentháromságvasárnap és Úrnap miséjét hangjelzés nélkül, két prefáció részletét dallammal, majd a Gloria és Credo szövegét ismét hangjegyek nélkül. 6. XV. sz.-i Missale kis töredékét tartalmazza a 247. sz. Gótikus írás, 4 piros vonalon quadráta hangjegyekkel. – A quadráta hangjelzés kb. ugyanazon idıben alakult ki a XIII. században Franciaországban és Itáliában. Magyarországon fıleg a ferencesek, valamint a domonkosok, ágostonosok, kartauziak (az „új” szerzetesrendek) terjesztették el Itáliából. Jellemzi, hogy minden hangjegy négyzetalakú, csak a lefelé haladó dallamoknál találunk gyakran rombuszalakú hangjegyeket. A kis töredék a Pater noster bevezetı részét tartalmazza. Graduale 7. Egy XIII. sz. elejérıl való Gradualeból három fóliót találunk a soproni levéltárban (38.1–3. sz.). Mérete kissé levágva 314×218 mm. Írása karoling minuscula, hangjelzése vonalrendszer nélküli, késıi st. galleni neumaírás (lásd 1. kép). A mai Svájc területén egykor virágzó Sankt-Gallen híres énekiskolája a legtovább ırizte a vonalrendszer nélküli pontokból, vesszıkbıl és görbe vonalakból álló hangjegy-, pontosabban neumaírást. Sankt-Gallen hatása kiterjedt Európa nagy részére. Hazánkban a Pray-kódex keletkezéséig (1192–95) minden ismert hangjelzett kódexünk és töredékünk st. galleni hangjelzést használ. Sıt amikor a Pray-kódexszel nálunk is megindul a francia metzi hangjelzésmód, mellette a st. galleni továbbra is gyakorlatban marad. A három fólió tartalmazza ádvent elejétıl karácsonyig, valamint nagybıjt II.-tól III. vasárnapig terjedı 34
idıszak miseénekeit. 8. A XIV. sz. végérıl maradt fenn egy Graduale három fóliója (106, 26, 134. számú töredék). Mérete 360×260 mm (Kissé levágva.). Gótikus írás (scriptura gotica textualis fracta) és 4 piros vonalon jellegzetes gótikus hangjelzés, amelyet egyes hangjegyek patkószeges alakja miatt Hufnagelschrift-nek is 36szoktak mondani. Mivel mindhárom megmaradt fólió kettıs lap, így igazában hat fóliót ismerünk belıle.
343. Graduale a 15. sz. végérıl (Soproni Áll. Levéltár 266. szám)
35
354. Antiphonale a 13. századból (Soproni Áll. Levéltár. 1480-i Missale elızéklapja)
Tartalmazza a jan. 20–21, jún. 19–24. és aug. 8–15. közti ünnepek miseénekeit. 9. A XV. századból négy Graduale szerepel a soproni töredékek között. Az elsı jellegzetes ferences Graduale a XV. sz. elejérıl. Három fóliója maradt fenn. (135–2, 135–1. 256. sz. töredékek.) Mérete 344×255 mm. Gótikus írás (scriptura gotica textualis fracta) és 4 piros vonalon quadrata hangjelzés jellemzi. Tartalmazza nagyböjt elsı napjainak (csütörtöktıl vasárnapig), továbbá nagyböjt IV. vasárnapja elıtti két napnak miseénekeit. 10. A másik XV. sz.-i Gradualeból négy fóliót ismerünk (48, 99, 171, 257. szám). Mérete 460×332 mm 36
(köröskörül kissé levágva). Írása az elızıvel azonos gótikus írás. A dallamok lejegyzésére quadrata hangjegyeket használ 4 piros vonalon. Tartalmazza nagyböjt III. és V. vasárnapja utáni hét részleteit, valamint húsvét miséjének énekeit (a húsvéti Alleluja verse hosszabb a mai gyakorlatban levınél). 11. A harmadik XV. sz.-i Gradualet három fólió képviseli (167, 238, 166. szám). Mérete 537×349 mm. Szövege gótikus írás, mint az elızı Gradualeban. Hangjelzése 4 piros vonalon rombikus hangjegyírás. – A rombikus hangjegyírás a francia (metzi) hangjelzés késıi változatából alakult ki a XIV. században, valószínőleg Csehországban. Jellemzi, hogy minden hangja rombus alakú, a felmenı hangcsoportban éppúgy, mint a lefelé haladóban vagy az önálló hangok esetében. A rombuszokat összekötı vonalak hajszálvékonyak. Hazánkban a XV. századtól kezdve találjuk nyomát. Virágkorát Jagello királyaink alatt élte a XVI. sz. elején (lásd a 2. képet). A Graduale-töredék tartalmazza a karácsonyi és áldozócsütörtöki miseénekek egy részét. A harmadik fólió annyira megrongált állapotban van, hogy tartalmát nem tudjuk pontosan megfejteni. 12. Az utolsó XV. sz.-i Gradualeból négy fólió maradt fenn (266, 176, 234, 109. szám). Mérete 563×378 mm. Írása gótikus, mint az elızı Gradualéké. Hangjelzése 4 piros vonalon gótikus hangjegyírás. A soproni Graduale-töredékek között ez látszik legkésıbbinek. Keletkezési idejét a XV. sz. végére tesszük (lásd 3. kép). Tartalmazza dec. 6., dec. 21. és aug. 10. ünnepi miseénekeit, valamint néhány részletet a szentek közös miséibıl. Psalterium 13. A Psalterium vagy zsoltároskönyv csak elvétve tartalmaz hangjelzett részeket. A soproni levéltárban levı szép számú Psalterium-töredékbıl tanulmányunkban csak azt a három fóliót ismertetjük, amelyen hangjegyeket találunk. – Az egyik Psalterium-töredék (237. szám) csak egyetlen fólión ad dallamot. 14. A másik Psalteriumot két hangjelzett lap (78. és 214. szám) képviseli. De ezen két fólión kívül több más részlete is megtalálható a győjtemény nem hangjegyes töredékei között Breviarium notatum 15. Értékes emlék a soproni levéltárban az 1719-i Freysag-Buech kötéstáblája. A pergamenlap ma is a könyvön található, nincs lefejtve. A XIII. sz. elejérıl származó kódexlap olyan zsolozsmáskönyv (Breviarium) töredéke, amely 37még együtt tartalmazza az énekes és recitált részeket. A magyar emlékek között eddigi ismereteink szerint ez a legrégibb ilyen hangjelzett kódex. (A debreceni ref. fıiskola könyvtárának R. 1571. jelzető, hasonló könyvbıl származó töredékérıl nem lehet bizonyítani a magyarországi eredetet.) Ezen soproni pergamenlap írása korai gótikus írás két kolumnában. Az énekes részeket vonalrendszer nélküli st. galleni neumákkal jegyezték be. Tartalmazza aug. 1. ünnepi zsolozsmájának két responzoriumát, három antifonáját, valamint a hangjelzés nélküli olvasmányok részleteit. 37
Antiphonale Ahogyan a hangjelzett misekönyv (Missale notatum) kivonataként keletkezett a Graduale, úgy alakult ki a hangjelzett zsolozsmáskönyvbıl (Breviarium notatum) az Antiphonale, vagyis a zsolozsma énekeit tartalmazó könyv. Négy Antiphonale töredékei találhatók a levéltári győjteményben, köztük egyik elég tekintélyes fólió-számmal. 16. Egy XIII. sz.-i Antiphonale két fóliója az 1480-ban Veronában Magyarország számára nyomatott misekönyv (Missale ad usum dominorum Ultramontanorum) elızéklapja. Mérete 332×200 mm. Írása rendkívül finom, mővészi gótikus írás (lásd 4. kép). Hangjelzése a st. galleni iskola késıi, hanyatló stílusát mutatja. Tartalmazza jan. 25. és febr. 2. ünnepének zsolozsmás énekeit. 17. Jellegzetes ferences kódex a következı két Antiphonale. Az egyiket 14 fólió képviseli (34, 156, 157, 74, 155, 49. két fólióval, 158, 81. 62 a-b, 63 a-b, 53, 159, 222. szám). A XV. sz. elejérıl származó kézirat írása gótikus (scriptura gotica textualis fracta), hangjelzése 4 piros vonalon quadrata hangjegyírás. Írásuk és hangjelzésük jól ismert a budapesti Egyetemi Könyvtár ferences Antiphonaleiból (Cod. lat. 118, 119, 121, 122.). A tizennégy fólió a hetvenedvasárnap és virágvasárnap közötti idıszakból tartalmaz antifonákat és responzoriumokat. 18. A másik ferences Antiphonale nyolc fóliót tartalmaz (265, 32, 163, 161, 162, 160, 101, 86. szám). A kódex a XV. század elsı felébıl való. Írása és hangjelzése ugyanaz, mint az elızı Antiphenalénak, vagyis gótikus írás, quadrata hangjelzés (lásd 5. kép). Tartalma is kb. ugyanazon idıszakból való: hetvenedvasárnaptól nagyszombatig tartó kilenc hét zsolozsmaénekeibıl ad részleteket. 19. Az utolsó Antiphonaleból nyolc fólió maradt ránk (52, 275, 251, 33, 181, 164, 165, 101. szám). A XV. századi kódex írása gótikus, hangjelzése quadrata notáció. Tartalmazza a fehérvasárnaptól Úrnapig terjedı idıszak több responsoriumát és antifónáját. 20. Különleges értéket képvisel a XVI. sz. második felében lejegyzett, többszólamú kórusmővet tartalmazó 295. számú töredék. Az egyetlen fólió egyik oldala a Lumen ad revelationem antifona alt és basszus szólamát ırizte meg (lásd 6. kép), a másik oldal pedig egy Kyrie-részlet szoprán és tenor szólamát. A szöveget kurzív gótikus írással, a dallamokat a szokásos korabeli idımértékben, menzurális hangjegyírással írták a pergamenre. Mindkettı négyszólamú polifon mő. Sajnos csak 2-2 szólamunk maradt meg. A fólió bıvebb polifon kódexbıl származik, mert az eredeti lapszámozás szerint ez a 110. fólió.
38
385. Antiphonale a 15. sz. elejérıl (Soproni Áll. Levéltár 162. szám)
39
396. Négyszólamú antifóna töredéke a 16. századból (Soproni Áll. Levéltár 295. szám) 40A
középkori kezdetleges többszólamúság virágzását hazánkban tárgyi bizonyítékok birtokában ma már eléggé ismerjük. A XV. században a két- és háromszólamú organum Esztergomban, Egerben, Kassán éppúgy felhangzott, mint északon a szepesi káptalan kórusán vagy délen a zágrábi székesegyházban, és a ferences kolostorokban ugyanúgy, mint a jelek szerint a bencés monostorban, Pannonhalmán.4(33) A reneszánsz kórusmővészet Korvin Mátyás európai színvonalú kórusán kívül más magyar városokban is virágzott, mint azt a pozsonyi Hansen-kódex gazdag motetta-győjteménye, a bártfai kótaállomány hatalmas aránya mutatja, és amit az itt-ott feltőnı töredékek megerısítenek.5(34) Ezekhez ad újabb adalékot a soproni levéltár ezen töredéke.6(35) (Folytatjuk)
40
1963. XVII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM / Domonkos Ottó: Sopron megye pásztormővészete 41Domonkos
Ottó: Sopron megye pásztormővészete
Az elsı részben tárgyalt három nagy stíluskorszak (ékrovás, spanyolozás, domborúfaragás) pontosan egybeesik a pásztorkodás fejlıdési szakaszaival. A XVIII. század második felében meginduló népi díszítımővészet a gazdálkodás konjunkturális viszonyainak következménye. A viseleti és használati tárgyak díszítése, színezıdése országosan megindult és az élet minden területére kiterjedt. Erre az idıre esik a pásztorfaragások ékrovású díszítése is, fıleg geometrikus elemek alkalmazásával, ritka még a növényi és állati motívumok használata. Ebbıl az idıbıl elsısorban mángorlók, beretvatokok, sulykolók és ivócsanakok maradtak fenn, jórészt mint ajándéktárgyak.
1. Mángorlófa. Nagycenk, 1841. A nagycenki ált. iskola győjteményében
Az állattartás fellendülésével, a finomabb és nagyobb gyapjúhozamú merinói juhok meghonosításával, illetve XIX. század eleji elterjesztésével esik egybe a pásztormővészet fénykorának kezdete. Az 1820-as években már találkozunk az ún. „spanyolozott” faragásokkal. E díszítı mód kialakulásához az indítékot a Spanyolországból hozott nyájakkal együtt betelepült pásztorok munkái adhatták, vagy pedig az uradalmakban látott intarziás bútorok hatottak ösztönzıen díszítımővészetükre. Területünkön a legkorábbi darabok az 1820-as évekbıl származnak, majd a következı évtizedekben számuk jelentısen növekszik. 41
Díszítésükre jellemzı a növényi elemek túltengése, a díszítendı felület minél teljesebb kitöltése virágokkal, levelekkel, cserépbıl kinövı csokrokkal. A figurális ábrázolás csak az 1830-as években jelentkezik mángorlókon, állótükrösökön, főszer- és beretvatartókon. Ember- és állat-alakok mellett szerszámok, egyházi kegyszerek rajzai is helyet kapnak a motívumok között, azonban a növényi elemek továbbra is túlsúlyban maradnak. A középpontba helyezett szerelmespárt vagy beszélgetı pásztorok, betyárok kis csoportját gazdagon keretezik virágok, leveles ágak, vagy éppen körülfolyják a szerelmes-párt virágos-leveles ágak, fölöttük egyesülnek és szimbolikusan közös virágot hoznak. A legkorábbi alakos világi téma 1841-bıl ismert: egy nagycenki mángorlóról spanyolozott kivitelben, melyet „Király Zsiga Tsinált Kiss Eörzsébetnek”. 45A túltengı piros, zöld és sárga növényi ornamensek között egy szerelmes pár áll, egymás felé nyújtott kezekkel, mögöttük magyar ruhás hegedős. Az alakok ruhája piros, sárga és fekete spanyolviasszal mintázott, s a naturális hatás visszaadásának törekvését mutatja. Megjegyezzük, hogy e sok színnek egy tárgyon való alkalmazása szokatlanul korai, figyelembe véve az egész Dunántúl pásztormővészetét, ahol általánosságban csak a XX. század elején jelentkezik, mint a hanyatlás ismérve. – Máshol poharazgató juhászokat, barátkozó kanászt és juhászt, mulató pásztorokat, zenélı cigányokat faragtak vagy karcoltak a tükrösök lapjára, beretvatartók fedelére. A férfiak ruházata bıgatya, kötény, csizma, dolmány, magyar nadrág, pörgeszélő kalap, máskor cifraszőr, bırrátétes bunda. A leányok mintás bıszoknyában köténnyel, majkóban, csizmában, födetlen fıvel, szalaggal befont vagy feltőzött hajjal vannak ábrázolva. Az 1870-es évekbıl bemutatott fénykép (I. rész 1. kép) alakjainak ruházatával egyeznek ezek a stilizált és egyszerő eszközökkel mintázott, ünneplıbe öltöztetett figurák. Feltőnı azonban, hogy vidékünkrıl csak egyetlen betyárábrázolás maradt fenn pásztorfaragáson, míg a délebbre fekvı Vas, de fıleg Veszprém megyében éppen egyik jellemzıje a faragásoknak a gyakori betyárábrázolás. Igaz, a néphagyományban is összehasonlíthatatlanul kevesebb az emlékezés a megyében mőködı betyárokról, mint a délebbre fekvı országrészben. A betyáréletre bizonnyal alkalmasabb volt a Bakony vad rengetegeivel, mint a folyókkal, erekkel átszıtt Rábaköz és az emberveszejtı Hanság. Megyénkbe inkább csak átrándultak, de állandó tartózkodásra nem rendezkedtek be a betyárok. Az egyházi témát a díszes monstranciák, keresztek, gyertyatartók motívumai képviselik a spanyolozott munkák között, illetve ritkán elıfordul Madonna-ábrázolás is. Ezeket is többnyire növényi elemek keretezik. Az 1880-as évektıl kezdve már csak ritkán találkozunk e technika képviselıivel, csökken a faragványok száma is. Az intenzívebb földmővelés, a kapitalista mezıgazdasági nagyüzemek nagy területeket vesznek el a korábbi legelıkbıl, csökken vagy belterjesebbé válik az állattartás, újabb városi hatás jelentkezik a pásztorfaragásokon.
42
422. Betyár-ábrázolás tükrösön. Süttör, 1866. (Néprajzi Múzeum. L. sz. 102. Francisci József felv.)
43
433. Karcolt bot részlete, Nick, 1835.
44
4. A 3. sz. ábra elıképének egyik változata
45
5. Karcolt bot részlete
46
6. Az 5. ábra lehetséges elıképe
47
447. Zsebtükrös. Miklóspuszta, 1888. (Liszt Ferenc Múzeum, 57. 68. 1. 1. sz.)
48
8. A 7. ábra elıképe
49
9. Zsebtükrös. Süttör. 1910. (Liszt Ferenc Múzeum)
50
10. A 9. sz. ábra elıképe
11. „A vadász temetése”’. Horvátzsidány, 1868. Néprajzi Múzeum. 114. 976. (Francisci József felvétele)
A pásztorfaragások virágkorára jellemzı spanyolozással egyidıben a karcolt-díszítés is elterjedt volt. Sıt éppen ez a technika kínálkozott a legalkalmasabbnak a figurális ábrázolások kivitelezésére, lehetıséget nyújtott finom részletek megoldására, míg ez a spanyolozással lehetetlen volt. Így érthetı, hogy megyénk területén az alakos ábrázolások nagyobb része karcolt technikával készült. – A témák vallásosak és 51
világiak, sıt a kettı egy tárgyon is 47elıfordul. Ezt láthatjuk az 1835-bıl Nickrıl származó boton is, amely talán rendelésre, az uraság kívánságára készült. Az öt képmezıre osztott bot szárán a kezdı kép a keresztre feszített Krisztust ábrázolja, a kereszt tövében térdeplı Magdolnával; a másodikban a trónoló Madonna, a harmadikban Szent József a gyermek Jézussal, a negyedikben alabárdos, pajzsot tartó férfi és az utolsó mezıben egy fejét hátra fordító szarvas képe kapott helyet. Az alakok arcának primitív vonásai, a végtagok elrajzolása, a mozdulatok és a drapéria megoldása amellett bizonyít, hogy egyszerő ember munkájával állunk szemben (a latin és magyar felirat pontossága ellenére is: És az Ige testé lın; Bé tellyesedett; Consummátum est.), valamelyik pásztor faragását láthatjuk benne. Elsı látásra is világos, hogy az egyes témákat valamilyen nyomdai elıkép után, másolataként karcolta készítıje a botra. A jelenetek beállításai erısen emlékeztetnek vallásos képek, párlapos imádságok illusztrációira. Sıt az egyes részletek finom fény-árnyék hatásának bizonyosan metszetes elıképe volt. Kitartó nyomozás után sikerült is néhány jelenet lehetséges elıképét vagy annak változatát megtalálni. Így a bőnbánó Magdolnát a kereszt tövében egy 48párlapos imaszöveg fametszetes nyomataként mutathatjuk be. Igaz, hogy a nyomtatvány késıbbi, mint a bot keletkezése, de bizonyosra vesszük, hogy korábban is ismert volt a téma ponyvaszerő nyomtatványokon. A karcolt és a nyomtatott kép hangulata azonos, kis részletében, a háttérben levı fenyı pedig feltétlenül elıkép mellett bizonyít. A második jelenet tulajdonképpen a „Patrona Hungariae”, melynek ismerete általános ebben az idıben a forgalomban levı „máriások”-ról, de szentképekrıl is. A negyedik kép, alabárdos, pajzsos férfi, elıképe valószínőleg egy kártyalap cégjelzéses darabja volt, mint amilyen a képen közölt tarokk-kártyán is látható. Ilyen példa hatására került itt is a pajzsra az „Emlik Nickrül 1835” felirat.
52
4612. A 11. ábra elıképe. Anton Plank bécsi nyomtatványa
53
13. Beretvatartó fedele és oldala. Sopron, 1869 (Malonyai D. rajza után)
54
14. Juhászkampó. Tompa Pista faragása 1890 körül. Hegykı. (Népr. Múzeum, 5. 618. Francisci József felvétele)
A nyomtatott ábrázolások hatását láthatjuk két kis imakönyv alakú zsebtükrösön is. Az egyik 1888-ban készült szanyi faragványon a lorettói sokszorosított kegykép mását látjuk viszont, még az alakok fölötti architekturális, íves keretelés is egyezik. A másik darabon, amely 1910-ben Süttörön készült, a kis-celli Madonna ábrázolásával találkozunk, fekete spanyolozott kivitelben. Az alakos ábrázolások között szarvasok, oroszlánok, juhok, marhák, kutyák, madarak szintén helyet kaptak. Az erdei vadaknak azonban egy külön csoportjával együttesen is találkozunk beretvatokok oldalán, bájos és szokatlan megjelenítésben. Rettegett ellenségüket kísérik utolsó útjára az erdı állatai, temetik a vadászt. A halottas menet a vadász házától indul, elöl a keresztet vivı nyúl halad, utána kettı-három égı gyertyával, majd a medve következik, két elsı lábával nyitott könyvet tartva, mint pap. A koporsót négy szarvas viszi a hátán átfektetett rudakon, a koporsó fedelén mókus ül és trombitát fúj, mögötte pedig a vadász tollas kalapja fekszik. A szarvasok között egy vadkan fogai közé véve viszi az ásót. A menet a vadász elárvult lovával és kutyájával zárul le. A ló hátán nyereg és a vadász puskája látható. A szereplı állatok egy része az embereket utánozva két lábon jár, elsı lábaikat kezek gyanánt használják. Pásztorfaragáson eddig Sopron megye területérıl öt változatát ismerjük, más vidékrıl pedig csak Zala megyébıl ad hírt azonos kivitelő beretvatartóról Hermann Ottó az Ethnographia 1904-es évfolyamában, mint „rabviselt” ember munkájáról. Hermann a magyar nép ízlésétıl és hagyományaitól idegen, német 55
eredetőnek mondja a témát, amit a bécsi kiadású, Anton Plank cég jelzésével ellátott színes nyomatok magyarországi elterjedésével és azonos témájával bizonyít is. E nyomatok felirata: „Des Jaegers Leichenzug” vagy néhol magyarul: „A vadász temetése”. E színes kocsmai nyomatok több változatát közli Solymossy Sándor: „A vadász temetése” c. dolgozatában, ahol a téma középkori francia eredetét mutatta ki. A közelmúltban nekünk is sikerült ilyen nyomatra szert tenni Sopronban „Des Jaegers Leichenzug” felirattal, szintén a bécsi Plank cég kiadásában, sıt párdarabja is a múzeumunk birtokába jutott „Begraebniss des Jaegers” felirattal. Az elsı a temetési menetet ábrázolja, amint a pásztorfaragásokon is láthatjuk, a másikon pedig a tulajdonképpeni temetés, a sírbaeresztés került megörökítésre, ami azonban sohasem volt témája faragásoknak. Téves tehát „a vadász temetése” megjelölés a témára, ez helytelenül került a szakirodalomba a hibás fordítású és néhol elıforduló színes magyar nyelvő nyomat felirata alapján, amit Hermann Ottó említ cikkében. Az eddig ismert hat darab beretvatok közül öt készült Sopron megyében (Kapuvár 2, Hegykı, Csorna és egy csak Sopron megye megjelöléssel), egy pedig Zalából Hermann Ottó közlése szerint. Két darabon Kováts József neve is szerepel, öt faragás évszáma 1868 vagy 1869. A hat darab között csak a gyertyát vivı nyulak és a menetben szereplı madarak számában van lényegtelen különbség. Kétségtelennek tartjuk, hogy 49valamennyi egy kéz munkája. A lelıhelyek a faragó munkahelyének változásával hozhatók kapcsolatba, aki késıbb „rabviselt” emberré vált. Bármennyire is idegen a téma, azonban meg kell állapítanunk, hogy szokatlan mondanivalójával mégis megértésre és megırzésre talált a magyar nép körében is. Az elıkép után való másolás kétségtelen, azonban valamelyes átformálás mégis történt, pl. a német vadászkalap helyett magyar tollaskalapot, a német vadászkürt helyébe pedig trombitáló mókust ültetett a koporsó tetejére, igyekezett magyarossá tenni a képet e mővészkedı pásztorember. A karcolt dísző pásztorfaragások között természetesen több olyan darab is van, amely nem elıkép után készült. A fentebb elmondottak és a képeken látható egyezések azt bizonyítják, hogy a kötetlen mondanivaló, természetbıl vett motívumok mellett a városi kultúra is befolyásolta a pásztormővészetet és az elıképek felkutatása is sikerrel jár hellyel-közzel.
56
15. Tompa Pista falakatja saját képével. Nagycenk, 1890 körül. (Horváth Ernı felvétele)
A domborúfaragás korszakában, melyet kb. 1880–90-tıl számíthatunk, a már korábbi évtizedekben is meglevı ünnepi és hétköznapi botok mellett, furfangos zárak, lakatok, képkeretek, virágtartók, gyújtótartók is kerültek ki a pásztorok keze alól. Ezeket saját szórakoztatásukra és kézügyességük bizonyítására készítették. Egyik-másik még országos kiállításra is került. Ilyen volt Tompa István kiscenki juhászgazda szarukulcsos falakatja is. A Széchenyieknél volt számadó már az apja is. Egyébként nemes emberek voltak, amire mindig büszkén hivatkozott is „Tompa Pista”, amint faragványain jelzi magát, sıt furfangos lakatjának hátlapjába helyezett fényképen is nemesi öltözetben látjuk, akárcsak a Máriacellbe vitt nagymérető faragványba helyezett képen. 50Ennek felirata így szól: „Nemes Tompa István 25 éves koromban Csináltam Czenk Sopronmegyében 1888 évben.” Ügyes kező juhász volt, szép botokat faragott, de pl. az említett nagy képkereten az ízléstelenségig összehalmozott mindent. 1900-ban, amikor furfangos lakatjáról írt a Soproni Napló, már nem juhász, hanem szergényi kocsmáros Tompa Pista. Munkáin egyébként az írástudó ember kultúrája érzıdik. A külsı behatás a századfordulótól még csak fokozódik. Az állattartás belterjesebbé vált, uradalmi intézık rendelkeztek az állat tartására vonatkozóan. A pásztorok mestersége és vele a mővészkedı hajlam sem öröklıdött már apáról fiúra, hanem alkalomszerően a béreseknek is bele kellett tanulni ebbe a munkába. A faluról, városról ismert képek és tárgyak a faragványokon is jelentkeznek. A dombormővő gyújtótartók, gyökérbıl faragott ember- és állatfejek mellett, amelyek a maguk nemében mővésziek, körplasztikai kísérlettel is találkozunk. Kapuvárott 1928-ban mezıgazdasági kiállításon került bemutatásra Varga György juhász két szoborcsoportja. Ügyes kező juhász volt, amirıl szépen mintázott botvégei tanúskodnak. A két szoborcsoportot az intézı biztatására készítette. Az elsıt 1927-ben kb. három hónap alatt faragta ki és szerelte össze egy falikonsolra, a másikat 1928-ban már rövidebb idı alatt készítette Varga György, 57
amint ezt maga vallotta 1957-ben. A feladat meghaladta a juhász látásmódját, alakjait csak két-síkúan, oldal- és szemközti nézetben látta, amint az domborúfaragás esetén jól is van, itt azonban a „szobrok” is csak két-síkúan megoldottak. A kiállításon megcsodálták az egyszerő ember munkáját, de a romantikus szemlélető urak kifogásolták, hogy a csoport gulyás alakja nem bıgatyában van, és a kutyája nem puli vagy komondor, hanem farkaskutya. Nem tartották „igazi” gulyásnak, nem akartak tudomást venni az idı múlásáról és a dolgok változásáról. A két szoborcsoportot nem vették meg, azok Varga György szobáját díszítették Gémespusztán 1957-ig, amikor a múzeum az egyiket megvásárolta, mint a pásztorfaragások hanyatló korszakának beszédes bizonyítékát. Tudomásunk szerint érdemes alkotás ez idı után nem készült megyénk pásztorainak kezén. A felszabaduláskor teljesen kihalt már területünkön a pásztormővészet, amihez az is hozzájárult, hogy jelentısen lecsökkent a gulyák és nyájak száma is, másrészt a kereskedelem és idegenforgalom sohasem ösztönözte a mővészkedı pásztorokat, mint pl. Somogyban. Így az is érthetı, hogy népmővészetünknek ez a jellegzetes ága nem újult meg 1945 után és nem is tudunk olyan eredményekrıl számot adni, mint a Dunántúl déli felében ma is élı és dolgozó pásztorok munkája. A bemutatott és a Liszt Ferenc Múzeum népmővészeti kiállításában is látható pásztorfaragások egy letőnt kor és életforma emlékei, amelyek tanúságot tesznek a nép szépérzékérıl, díszítıkedvérıl. Tanulmányozásuk és megbecsülésük a jelen kornak is megtisztelı kötelessége. Malonyai Dezsı: A magyar nép mővészete. III. K. A balatonvidéki magyar pásztornép mővészete. Bp. 1911. Dr. Madarassy László: Vésett pásztortülkök. Magyar Népmővészet III. Bp. 1925. Dr. Madarassy László: Mővészkedı magyar pásztorok. Bp. 1934. Dr. Madarassy László: Dunántúli tükrösök. Bp. 1932. Monumenta Hungariae Ethnologica. A) Ethnographica. 1. Dr. Bátky Zsigmond: Pásztor ivópoharak. A Magyar Nemzeti Múzeum Néprajzi Múzeum Győjteményei VI. Bp. 1928. 1963. XVII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM / Domonkos Ottó: Sopron megye pásztormővészete / Fıbb irodalom 51Fıbb
irodalom
A balatonkörnyék népmővészete. Szerk. Dr. Domanovszky György 1943. Ortutay Gyula: A magyar népmővészet. Bp. 1941. Manga János: Egy dunántúli faragó pásztor. Magyar Népmővészet XVI. Bp. 1954. Domanovszky György: A két faragó Kapoli. Magyar Népmővészet XX. Bp. 1955. A magyar népi díszítımővészet. Bp. 1954. Edit Fél, Tamás Hofer, Klára K.–Csilléry: Ungarische Bauernkunst. Bp. 1958. 58
Ferkai Lóránt: Remekel a bicska. Bp. 1958. János Manga: Hirtenkunst in Transdanubien. Acta Ethnographica. Tomus X. Fasc. 1–2. Bp. 1961.
16. Rábaréti-puszta, 1927. Készítette Varga György juhász. (Liszt Ferenc Múzeum. 58. 196. 1. l. sz.)
1963. XVII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM / HELYTÖRTÉNETI ADATTÁR
59
52HELYTÖRTÉNETI
ADATTÁR
1963. XVII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM / HELYTÖRTÉNETI ADATTÁR / A Városi Tanács Mővelıdésügyi Osztálya: Sopron általános iskolái az iskolareform tükrében
A Városi Tanács Mővelıdésügyi Osztálya: Sopron általános iskolái az iskolareform tükrében Az MSZMP VII. kongresszusa jelölte ki oktatásügyünk továbbfejlesztésének feladatait. A nyomában megszületett iskolareform kettıs feladatot jelöl meg: miközben megszilárdítjuk és továbbfejlesztjük oktatásügyünk eddigi eredményeit, kiküszöböljük a gyengeségeket, egyúttal kialakítjuk az új, a korszerő szocialista iskolarendszert. A jelenlegi iskolareform olyan általánosan (politechnikailag) képzı és szakirányú elıképzést is nyújtó szocialista munkaiskola megteremtésére törekszik, amely oktatásügyünk eddigi vívmányain alapul, ugyanakkor társadalmi fejlıdésünk szükségleteinek jobban megfelelve, hatékonyabban tehet eleget a szocialista embernevelés követelményeinek. E törekvések központjában ma az elmélet és gyakorlat minél teljesebb és sokrétőbb összekapcsolása áll. Meg kell szüntetni az iskolának az élettıl való elszakadottságát, az egyoldalú intellektualizmust, az öncélúan ható elméletieskedést. Ezzel alapvetıen emelkedik az oktatás színvonala, a nevelés pedig valóban sokoldalúvá válik. Nem arról van szó, hogy a képzés és a nevelés általános jellege megszőnjék, vagy szakirányú eltolódáshoz vezessen, hanem arról, hogy az korszerő, szocialista értelmezést nyerjen. Elıször találkozunk azzal a törekvéssel, hogy – a termelıerık és társadalmi viszonyok nagyarányú fejlıdése alapján – mindenkit mővelt dolgozóvá kívánunk tenni és a mővelıdést az általános munkakultúrára kívánjuk alapozni. Az iskolareform nemcsak azt igényli, hogy bevezesse a konkrét munkaoktatást, hanem azt is, hogy az oktatás tartalmát összekapcsolja a termelı munkával. A város területén részben függetlenített szakfelügyelık segítik az iskolavezetést és a szaknevelıket. Munkájukat a Megyei Tanács és a Városi Tanács Mővelıdésügyi Osztálya irányítja. Velük osztályunk kéthavonként megbeszélést tartott, ahol az osztály munkaterve szerinti ütemezéssel megkapták az iskolalátogatási szempontokat. A szempontok megadásánál körültekintıen figyelembe vettük az utasításokban, a módszertani levelekben rögzített követelményeket. Szakfelügyelıink alkalmasaknak bizonyultak az irányító, ellenırzı munka végzésére. E munkát egy alsó tagozati, egy matematika–fizika–gyak. foglalkozási, egy magyar–történelem, egy biológia–földrajz, egy orosz, egy napközis szakfelügyelı látja el; a rajz, testnevelés, ének és mezıgazdasági gyakorlati foglalkozások szakfelügyeletét pedig megyei szakfelügyelık végzik. Iskoláink helyzetével kapcsolatosan megállapíthatjuk, hogy a személyi feltételek megfelelıek, de az anyagi feltételek biztosításában elmaradás van. E helyen nem térünk ki másra, csupán arra, hogy a váltakozva tanító iskoláink 53száma – sajnos – emelkedett. 11 általános iskolánk közül a múlt tanévben csupán 2 60
iskolában folyt váltakozó tanítás, az 1961/62. tanévben azonban 4 iskolában kellett váltakozva tanítani. Teljes váltakozással tanított a Rozália úti általános iskola. A Színház u. általános iskola ez év február hó végéig váltakozott, mert a felújítási munkák itt nagymértékben elhúzódtak. Februártól kezdıdıen azonban továbbra is váltakozva kellett tanítani az alsó tagozatban. A Halász utcai általános iskolában két évvel ezelıtt sikerült egy újabb épület megszerzésével a váltakozó tanítást teljesen megszüntetni, a múlt és az idei tanévben azonban 2, illetve 4 alsó tagozati osztályban kellett visszatérni a váltakozásra. Az idei tanév közepén újból súlyosabb lett a helyzet, mert a Gyógypedagógai Intézet épületének használhatatlansága, életveszélyes volta miatt azt ki kellett üríteni és a Halász u. iskolához tartozó Fövényverem utcai épületet át kellett adni. Így az alsó tagozat újból váltakozva tanít hat osztállyal. Iskoláink zöme koedukált, azaz fiúk és lányok együtt járnak, egy osztályba. A város területén – az iskolareform követelményének megfelelıen – a koedukációt a következı években minden iskolában be kívánjuk vezetni, biztosítva hozzá a feltételeket is. Tanulóink beiskolázottsága 100%-os. Iskoláink teljesen osztottak az alsó és felsı tagozatban egyaránt. Kivételt képez a sopronkıhidai iskola, ahol az 1961/62. tanévtıl kezdıdıen csak alsó tagozat mőködik. A volt felsı tagozatos leányok az Orsolya téri, a fiúk pedig a Petıfi téri iskolába iratkoztak be. Az iskolareform elıkészítésének utolsó évében mind a nevelık, mind a tanulók munkafegyelme lényegesen javult. Ma már alig találkozunk pontatlan órakezdéssel, késéssel. Ez utóbbi nevelıinknél szinte teljesen megszőnt. Egy-két iskolát (Pl.: Kellner, Halász u.) azonban súlyos helyzet elé állított a nevelık betegség miatti hiányzása, a szülési szabadságok és a nevelık családjában elıforduló fertızı betegségekbıl eredı mulasztás. A tanulók munkafegyelme sem kifogásolható. Évrıl évre csökken azoknak a száma, akik ellen szabálysértési eljárást kell az igazgatóknak indítani. Az 1961/62. iskolai évben csupán a Május 1. téri, a Rozália u. általános iskolának 1-1 esetben, a Halász u. általános iskolának pedig 3 alkalommal kellett élnie ezzel a rendszabállyal. A tanulók iskolai késése egészen elenyészı. A javulás a múlt évihez viszonyítva ugrásszerő. Emelkedett a tanulólétszám mellett (5715 ált. iskolás tanuló) az év végi, egy fıre esı mulasztási átlag 9,23 nap. A tavalyi év végéhez viszonyítva – sajnos – erısen emelkedett, noha a félévben a tavalyihoz viszonyítva lényeges javulás volt tapasztalható (3,38 nap). A második félévi emelkedés oka: a tél végén, tavasz elején jelentkezı nagyfokú influenza-járvány. A városi általános iskolák év végi tanulmányi eredménye 3,6. Félévkor 3,4 volt. A múlt év végén 3,55 volt az átlag. Tanévvégi eredményfelmérések alkalmával megállapítható volt, hogy az adott érdemjegyek reálisak, a korábbi évek liberális osztályzása már a múlté. Jelentısen emelkedett a kitőnı és jeles rendő tanulók száma: 1143 (félévkor: 743). Örvendetesen csökkent a bukott tanulók száma: 189 (félévkor: 384). A bukottak közül 95-öt javítóvizsgára, 94-et pedig osztályismétlésre utasítottak. A közbülsı jegyek közötti eltérés nem számottevı. A jobb eredmények elérésének oka abban rejlik, hogy az iskolák majdnem mindenütt megszervezték a tanulószobákat, ahol rendszeresen folynak a korrepetálások. Ebben a foglalkozási formában fıleg olyan tanulók vesznek részt, akik a múlt évben megbuktak, vagy gyengébb tanulmányi eredményt mutattak a tanév elsı felében. Városunk területén mindjobban kiépült a tanév végével az üzemi és területi ifjúság- és gyermekvédelmi aktívahálózat, melyre a jövıben egyre jobban számíthatnak az iskolák nevelıi. Munkájukhoz hathatós 61
támogatást kell adnia az Oktatási Állandó Bizottságnak is, melynek nagyobb figyelemmel kell kísérnie – rendszeres munkavégzéssel – az iskolák sokirányú életét. Mind több lesz azoknak a tanulóknak a száma, akik a VIII. osztály elvégzése után középiskolában vagy iparitanuló-iskolában folytatják tanulmányaikat. Ebben a tanévben 695 VIII. osztályos tanuló végezte el eredményesen általános iskolai tanulmányait. Egészen kiemelkedı ezeknek a tanulóknak a továbbtanulási készsége. Közülük 294 nyert felvételt 54gimnáziumba, 110 tanuló pedig a különbözı soproni szaktechnikumokba. 180 tanulónak az állami vállalatok, üzemek biztosították az ipari tanulói szerzıdést. Rajtuk kívül kb. 52 tanulóval kötnek szerzıdést a különbözı helyiipari szövetkezetek, ktsz-ek és magánkisiparosok. Meg kell jegyezni, hogy már ebben a tanítási évben a különbözı szervek, üzemek, vállalatok „közepes” általános tanulmányi eredménynél gyengébb elımenetelőekkel nem kötnek szerzıdést. Ez nemcsak az általános iskolák nevelıire, hanem a szülıkre is komoly felelısséget hárít. Pedagógusainknak fokozniok kell éppen a gyengébb tanulóknál az esetenkinti egyéni korrepetálást. Vizsgálataink megállapították, hogy a korrepetálás mértéke erısen a nevelık egyéni felelısségérzetén múlik. Van nevelınk, aki rengeteg idıt szán rá, van, aki még mindig nem ismeri fel jelentıségét. Különösen nagyon elhanyagolt e munka a napközi otthonokban. Pedig rendelkezés is van, hogy a nevelık matematikából, oroszból, magyarból a kötelezı óraszámon felül is – díjazás mellett – kötelesek ezt a munkát elvégezni. A napköziotthon-vezetık és igazgatók egyetemlegesen felelısek ezért. A tovább nem tanuló gyermekek a továbbképzı iskolában egészítik ki általános iskolai ismereteiket. Fontos feladat minden iskolában, hogy a túlkoros tanulók száma egy-két éven belül a lehetı legkisebbre csökkenjen, hogy a normál korúakkal együtt elvégezzék az általános iskola nyolc osztályát. Nevelıink oktató-nevelı munkájáról az iskolareform tükrében az alábbiakat állapíthatjuk meg: A módszertani levelek fıbb tételei: a túlterhelés csökkentése, a tanulók aktivizálása a tanítási órákon, a tanult anyag elsajátítása, a készségek fejlesztése, a házi feladatok mennyiségi és minıségi megállapítása. A túlterhelés csökkentésérıl adminisztratív úton gondoskodnak a módszertani levelek úgy, hogy egyes tananyagrészek elhagyását rendelik el, s határozott utasításokat adnak. Pl. házi feladatok a hétfıi napra nem adhatók, rendszeres írásbeli feladat csak a nyelvi tárgyakból és számtanból adható. E téren a végrehajtás során kifogás nem merült fel. A fokozott, céltudatos ellenırzés felszámolta még a kisebb hiányokat is. A túlterhelés csökkentésének másik, nehezebb módja a jó tervezés, szervezés, vezetés. Ezen a téren még bıven akad javítani való. A tervezet végrehajtása sokszor az alapos elıkészület ellenére sem ment zökkenımentesen. Hosszúra nyúltak a számonkérések, s ezért kárt szenvedett az új tanítási anyag megtárgyalása. Vagy a tárgyalás elhúzódása miatt alig-alig maradt idı a bevésésre, a gyakorlásra, az elmélyítésre és készségfejlesztésre. Következésképpen nem maradt idı a házi feladatok alapos elıkészítésére, megbeszélésére sem. Ezek a jelenségek fıleg a tanév elsı hónapjaiban jelentkeztek, azonban a tanév további részében jelentısen megjavult a helyzet. Tudunk arról, hogy mind több azoknak a nevelıknek a száma, akik az új követelményeknek megfelelıen, újszerő óravezetésre törekszenek. Nagy kár viszont, hogy nem teszik azt közkinccsé, nem adnak eredményeikrıl rendszeresen tájékoztatást. Felügyeleti munkánk alkalmával néha csak véletlenül fedezzük azokat fel. Találkoztunk olyan jelenséggel is, hogy nevelıink egy része – szerencsére mindinkább kevesbedik számuk – az eddig szerzett rutinra alapozza a tanítást és nevelést. Ez a szemlélet káros, mert mellızi a pedagógiai tudatosságot, és egyértelmő a fejlıdésnek, az új bevezetésének 62
tagadásával. A túlterhelés csökkentéséhez iskolaszervezési vonatkozásban is sikerült hozzájárulnunk. Ebben a tanévben ugyanis megnyitottuk az ún. „kislétszámú osztály”-t a Színház u. általános iskolában. Ide azokat a gyenge képességő, normál korú tanulókat telepítettük át a város iskoláiból, akik képtelenek a teljes szellemi értékő tanulók osztályában a tantervi követelményeknek megfelelni. Számuk 17. A módszertani levelek utasítása szerint alapvetı követelmény a tanulók aktivizálása a tanítási órán: tevékeny részvételük biztosítása az anyag feldolgozásában. Ezen a téren mutatkozott a legjelentısebb eredmény. Szinte nem találkoztunk a tanév folyamán olyan nevelıvel, aki nem ennek a jegyében végezte munkáját. A tanítási órák felépítésének modern és szükségszerő követelménye, hogy tanulóink már az iskolában, a tanítási órán sajátítsák el a megtanulandó ismeretanyagot. Szakfelügyelıi jelentések, valamint az osztály tapasztalatai arra mutatnak, 55hogy tanulóifjúságunk többségében megalapozott ismeretekkel rendelkezik. Jól tájékozottak az egyes tárgyak tantervi anyagában, azonban arra kell törekedni a következı évben, hogy az óra harmadik részében, a begyakorlás során, a tanulók zömmel elsajátítsák az óra egységének anyagát, hogy minél kevesebb idıt kelljen fordítaniok az otthoni tanulásra. Ez különösképpen a magyar helyesírásból, fogalmazásból, valamint számtanból szükséges. Nevelıink iskolán kívüli oktató-nevelı munkájáról már kevesebb eredményrıl számolhatunk be. Szép számmal vannak ugyan, akik a város sokrétő kulturális munkájában részt vesznek, ott társadalmi munkát vállalnak díjazás nélkül, sokszor nem is egy, hanem több helyen, de sajnos nagy általánosságban ez nem áll. Pedig a pártkongresszus programja, az egységes mővelıdésügyi program határozottan számít munkájukra. Iskoláink igazgatói sem érzik ennek felelısségteljes súlyát, s nem késztetik testületük tagjait ilyen jellegő munkák végzésére. A kulturális rendezvényeken való megjelenésük, azoknak támogatása is gyenge. Okát feltétlenül abban is kell látni, hogy maguk az igazgatók sem vesznek részt a munkában, nem jelennek meg a különbözı rendezvényeken. Alig 1-2 igazgatónk van csak, aki e téren teljesíti kultúrpolitikai kötelességét. Munkájukat a jövı tanévtıl kezdıdıen a mővelıdésügyi osztály komolyan ellenırzi, és meg fogja találni a módját annak, hogy e téren gyökeres változás álljon be. Mint elöljáróban már szóltunk róla, a pedagógusnak nemcsak az oktatás, hanem a nevelés is kötelessége. Az idei tanévben sikerült elérni, hogy a nevelık nagyobb súlyt fordítsanak óráik megtervezésénél a nevelési feladatok hangsúlyozására. Ezt óravázlataikban rögzítik, s a kiadott útmutatókban foglaltak alapján érvényre is juttatják. A jó nevelımunkát azonban nemcsak a tanítási órákon kell biztosítani, hanem az iskolán kívül is, elsısorban a növendékek családi életébe kell alapos, körültekintı módon belepillantani. A családlátogatások száma alaposan megnövekedett. A szülıi házban folytatott beszélgetések nyomán sok szép eredményt értek el pedagógusaink a gyermeknevelés, fıleg a nehezen nevelhetı gyermekek nevelése terén. Nagyobb eredmények eléréséhez azonban feltétlenül szükséges, hogy nevelıink tudatosan, határozott céllal, konkrét feladattal kopogtassanak a szülıi ház ajtaján. Nem szabad félnünk az ún. kényes kérdésektıl, s azokban határozottan állást kell foglalnunk. Felbecsülhetetlen hasznot jelent, ha például határozottan állást foglalnak nevelıink a kettıs nevelés kérdésében. A tanítási órákon már alig tapasztalható, hogy nevelıink idealista gátlásokkal küzdenének. Az is jellemzı vonása már pedagógusainknak, hogy határozottan állást foglalnak a szülık nagy közössége elıtt, de még vannak nevelıink, akik egyedi esetekben megtorpannak, és nem merik 63
vagy nem akarják ezt a kérdést feszegetni. Az iskolareform egyik alapvetı követelménye, hogy iskoláink igazi értelemben vett munkaiskolákká váljanak. Ezt nemcsak a már említett tanítási órán történı tanulói aktivitással kívánjuk elérni, hanem a szó szoros értelmében vett munkáltatással is: a politechnikai képzéssel, a tanulói kísérletek tervszerővé tételével, a napköziben végzett felszolgálási rendszerrel, közhasznú munkák végzésével, társadalmi munkával, győjtéssel stb. A gyakorlati munka megkönnyítésére létrehoztuk a központi gyakorlómőhelyt az Orsolya téri iskolában, mely nagyon jól felszerelt, gépekkel ellátott mőhely. A helyiség átalakításában – melyet társadalmi segítséggel hoztunk létre – támogattak bennünket a 403. sz. Iparitanuló Iskola, a Siketek Faipari Tanintézetének igazgatója, szakoktatói és növendékei. Az anyag feldolgozásához, feldarabolásához a tanév második felében lehetıvé vált egy csökkent munkaképességő ember alkalmazása, aki lelkiismeretesen kielégíti az iskolák igényét, s igazi gazdája, ırzıje a mőhelynek. A nevelés másik hathatós tényezıje ifjúsági szervezetünk: az úttörı-mozgalom. Nevelımunkáját a szocialista pedagógia szellemében végzi. Tagjait az életkori sajátosságok figyelembe vételével, a legnemesebb emberi tulajdonságok fejlesztésével, a kommunista erkölcs alapján neveli. Iskolai kötelezettségeik maradéktalan elvégzésére, a közösségi élet és munka szeretetére, egymás megbecsülésére nevel, s elıkészít a KISZ-tagságra. Csapataink alkalmasak ezeknek a célkitőzéseknek megvalósítására. A nevelımunka legfontosabb feladata, hogy a gyermekek figyelmét elsısorban a jelen 56és jövı kérdéseire, társadalmunk mai életére fordítsa. S e téren jelentkezik a leglényegesebb változás az elmúlt évekhez viszonyítva. Ma már csapataink a távoli múlt romantikája helyett a jelenkor romantikáját, a szocialista építés egyszerő emberét állítják elıtérbe. A tanév elején 1014 gyermek kérte felvételét a napközi otthonokba. Sajnos, férıhely- és létszámhiány miatt csak 841 tanulót tudtunk felvenni. A tanév megkezdése után 2-3 hónappal a Halász utcai általános iskola egy csoport bıvítést kapott, így újabb 40 tanuló felvételére nyílott lehetıség. Összes napköziseink száma a tanév végén 881. Férıhely hiánya miatt 133 tanuló felvételét kellett elutasítani. A felvétel jogosultságát iskolánként társadalmi bizottság döntötte el. Napközi otthonaink felszerelése általában jónak mondható, noha még mindig sok a javítani, pótolni való: fıleg a munkaasztalok, székek pótlásáról kell gondoskodni. Elhelyezésük viszont nem mindenütt megfelelı. Az iskolák az idei tanévben sokkal jobb osztálytermeket bocsátottak a napközi elhelyezésére, de önálló napközis teremmel csak kevés iskolánk rendelkezik. A napközi otthonok tanulmányi eredménye mindenütt magasabb az iskola tanulmányi átlagnál, ami komoly eredmény, de napközi otthonainknak még nagyobb támogatást kell kapniuk az iskolák igazgatóitól, helyetteseiktıl és az egész nevelıtestülettıl. Napközis nevelıinkben megvan a készség, hogy gyermekeik tanulmányi eredményeit és magatartását figyelemmel kísérjék a tanítási órákon. Az osztályfınökök és osztályvezetık azonban ezt a viszontlátogatást alig-alig teljesítik. Pedig sok-sok nehéz esetben az ilyen kölcsönös látogatások igen eredményesek lehetnek, hiszen másként nyilatkozik és viselkedik a tanuló a tanítási órákon és másként a napközis közösségben. Még inkább fokozható az eredmény, ha napközis nevelıink gyakrabban, jól felkészülten és határozott céllal látogatják a családokat. Az iskolareform végrehajtásának alapvetı feltétele a színvonalas iskolavezetés megteremtése, biztosítása. Ez igazgatóinkon múlik. A végrehajtás megköveteli, hogy mind a szakmai, mind a politikai vezetés szempontjából igazi gazdái legyenek iskolájuknak. Ma még hiányoznak tantestületeinkbıl az ún. „aktív mag”-ok. Pedig sok-sok jó nevelıvel 64
büszkélkedhetünk. Ezek a nevelık azonban sokszor az összefogottság hiánya miatt légüres térben mozognak, öncélúan dolgoznak, s nemegy esetben a lazább nevelık lebecsülésében van részük. Alapvetıen meg kell változnia a légkörnek egyes testületeinkben, s ez úgy érhetı el, hogy az igazgató ne engedje ki kezébıl a vezetést, hogy önkényeskedésre ne kerülhessen sor. Az igazgatók lássanak igazi segítıtársakat nevelıtestületükben, a nevelıknek pedig feltétlenül el kell ismerniök a vezetés, az irányítás szükségszerőségét. E tanévben levelezı úton 10 nevelı végzett pedagógiai fıiskolai, ill. egyetemi tanulmányokat, 6 nevelı pedig a Marxista Esti Egyetemet. Munkájuk lelkiismeretességet, eredményességet tükröz. A jövı tanévre 15 nevelı kérte felvételét különbözı szakokra a pedagógiai fıiskolákon és egyetemeken. Felvételi vizsgájuk eredményessége érdekében – középiskolai tanárok bevonásával – június hó végén konzultációkat szerveztünk. Városi kezdeményezésre, a pedagógus pártalapszervezet bekapcsolásával és rendezésében, a továbbképzésnek egy érdekes formáját valósítottuk meg: összehívtuk a középiskolai és általános iskolai történelem szakos tanárokat és vitaindító megtartása után mélyreható, igen elemzı eszmecsere folyt köztük. A cél annak a megvitatása volt: mit nyújtson az általános iskola a középiskolának, mit várhat a középiskola az általános iskolától a korszerő történelemtanítás nyomán. E találkozó sikere arra késztet bennünket, hogy a jövı tanévben e találkozókat rendszeresítsük, minden szaktárgy nevelıje között. A társadalmi szervek, így a szülıi munkaközösségek és iskoláink kapcsolatában a legmutatósabb eredmények eddig fıleg anyagi és szervezési téren jelentkeztek. A szülıi munkaközösségek jelentıs mértékben segítették iskoláinkat. Egyre több szülı tartja természetesnek, hogy együttmőködése az iskolával szülıi kötelesség, belátja annak hasznosságát, jó hatását gyermeke fejlıdésére. Mégis azt kell állítanunk – az elért eredmények mellett –, hogy az óvodákkal és az iskolákkal való együttmőködésben minden szülı tevékenyen nem vesz részt. Pedig az iskolareform végrehajtása során mindinkább szükség lesz a teljes együttmőködésre, 57oly együttmőködésre, amely valamennyi szülı bekapcsolódását igényeli. Hiszen a szülıknek hathatósan kell támogatniok azokat az iskolai törekvéseket, melyek a munkára nevelést, a közösségi nevelést stb.-t célozzák. Sokan a szülık közül, de még a szülıi munkaközösségek vezetıségében tevékenykedı – sokszor felelıs közéleti személyiségek – szülık is abban látják tevékenységük lényegét, hogy anyagiakkal vagy anyagi alapot biztosító rendezvényekkel adják meg támogatásukat. Sokszor úgy, hogy azok az utasításoknak, rendelkezéseknek ellentmondanak. Iskoláink igazgatóira e téren is hatalmas munka vár. Az igazgatók felelısek a szülıi munkaközösségek mőködéséért, a tartalmi munka megszervezéséért, tervszerő viteléért. S éppen ezen a téren vannak a legnagyobb hiányosságok. Vannak kiváló aktivisták, de nem támaszkodnak rájuk, s nem igénylik munkájukat rendszeresen. Csak nagyon kevés azoknak az iskoláknak száma, ahol a szülıket a cél érdekében megfelelıen, gazdaságosan és céltudatosan bevonják munkájukba (Kellner S. általános iskola). Az oktatás tárgyi feltételei közül a szemléltetı képek, az iskolai bútorzat, a felszerelés a tanulók létszámának, illetve az osztálytermek számának megfelelıen általában biztosítottak. A korszerőbb bútorok beszerzése folyamatban van, azonban még mindig vannak iskoláink, ahol kényelmetlen, meg nem felelı padokban ülnek a tanulók (Brennbergbánya, Kellner S. ált. iskola, Halász u. ált. iskola). Végül néhány mondattal foglalkozzunk még a dolgozók általános iskolájának mőködésével. A város területén 2 függetlenített nevelı irányítása mellett az idei tanévben 19 osztály mőködött. A hallgatók száma: 324 fı, ebbıl 295 vizsgázott eredményesen, 29 pedig eredménytelenül, akiket részben pótvizsgára és egy 65
kis százalékot osztályismétlésre utasítottak. A két vezetı sokat foglalkozott a hiányzás és a lemorzsolódás megszüntetésével, azonban azoknak a nevelıknek, akik e csoportokban tanítanak, a következıkben nagyobb segítséget kell nyújtaniok a hibák megszüntetéséhez, és ezért mint osztályfınökök, esetenként meg kell hogy látogassák a dolgozókat munkahelyükön, és vezetıikkel elbeszélgetve kérjék az ı segítségüket is. *** Befejezésül megállapíthatjuk, hogy városunk pedagógusai többségükben alkalmasak a munkák elvégzésére, képesek arra, hogy oktassák, neveljék a jövı, a szocialista társadalmat építı nemzedéket. Ez a munkájuk azonban akkor lesz igazán megnyugtatóan eredményes, ha maguk mögött érzik a társadalom támogatását és érzik munkájuk további megbecsülését is. 1963. XVII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM / HELYTÖRTÉNETI ADATTÁR / Boronkai Pál: A soproni belváros talajvizsgálatának eredményei
Boronkai Pál: A soproni belváros talajvizsgálatának eredményei A belváros altalaját a kristályos palákból álló alaphegységig terjedı tortonien-korú kavicsos, feljebb homokosabb, legfelül pedig agyagos tengeri lerakódások alkotják, amely rétegek legfelsı sora bádeni agyag. Ezen a rétegösszleten helyezkednek el a csupán néhány m vastag diluviális kavics-, homok- és vályogrétegek, míg az alluviális kavicsos, homokos üledékek a patakok mentén találhatók. Ezen ún. termett talajok felett a belvárosban már csak iszapos feltöltıdéseket és mesterséges feltöltéseket láthatunk. A rómaiak Scarbantia házait a diluviális rétegekre alapozták. A Scarbantiából Savariába vezetı római út burkolatát találták meg 1894-ben a Tanácsháza, 1911-ben a Postapalota építésekor, végül 1959-ben a Földmérı és Talajvizsgáló Vállalat feltárásai a Szt. György u. 1., 3., 7., Új utca 20. és Fegyvertár u. 3. sz. épületeknél. Az út felszíne követte a terep domborzati viszonyait és pályája 30-40 cm vastag zúzott kı alapon elhelyezett 20 cm vastag szericites csillámpala burkolatból állt. A népvándorlás elpusztította a 400 évig virágzó Scarbantiát és annak romjait a patakok árvizei eliszapolták. A mélyebb fekvéső helyeken mocsarak keletkeztek, a nádból és a sásból pedig tızegrétegek képzıdtek. A létrejött feltöltıdések alsó rétegei öntés jellegő kötött iszapok, amelyekbıl a fúrások kı- és téglatörmeléket 58hoztak a felszínre, tehát tulajdonképpen kultúrrétegeknek tekinthetık. Az elpusztult belváros helyén az új építkezés – az eddigi kutatások szerint – csak az Árpád-házi királyok korában indult meg. A középkori építımesterek azonban nem voltak olyan gondosak, mint római elıdeik és ezekkel ellentétben épületeiket nem a termett talajra, hanem az iszapos feltöltıdésre alapozták, ami a süllyedéseknek fı oka lett. Cölöpalapok – kivéve a Lenin körutat – csak az Elıkapu 1–3., Templom u. 5. és Fegyvertár u. 5. sz. épületeknél kerültek elı. További fogyatékossága a középkori épületeknek az a körülmény, hogy a késıbbi falkötı vasak, ill. a mai vasbetonkoszorúk helyett a falakba fagerendákat építettek be, ami a szuvasodás és gombásodás folytán idıvel jelentékeny épületkárokhoz vezetett. A középkori belvárosban az utcák felszíne a jelenleginél kb. 0,8–1,5 m-rel mélyebben feküdhetett, amire abból lehet következtetni, hogy egyes épületek pincéi – mint pl. Kolostor u. 5., Új utca 9. sz. házaké – eredetileg földszinti lakóhelyiségek voltak és csak a terep feltöltése után váltak pincékké. Feltehetı, hogy az ostromok és a tőzvészek okozta romtörmeléket nem szállították el, hanem vele az 66
utcákat és az udvarokat töltötték fel. Erre utal az is, hogy a legfelsı feltöltések rétegei laza épület- és kıtörmelékbıl állanak. A Lenin körút külsı oldalán a volt Kovács-szer és a Kocsma-szer már a középkorban be volt építve, házait a várárkon túl a termett talajra építették. A jelenlegi úttest azonban a volt vizes árok helyén halad, amit a Bástya tér elıtti földalatti illemhely építésekor kiásott cölöprácsok is igazoltak. A vizes ároknak a Hátsó-kapu felé volt az esése és a Torna utcán át torkollott az Ikvába. A Lenin körút belsı oldalán a várárok helyén az építkezés csak a XVIII. század közepén indult meg, amikor a török és kuruc háborúk elmúltával a vár hadászati jelentısége megszőnt. Dr. Thirring Gusztáv: „Sopron házai és háztulajdonosai 1734-tıl 1939-ig” c. mőve szerint 1734-ben itt még egyetlen ház sem volt, hanem csupán vásáros bódék álltak, viszont 1776-ban a könyv ugyanitt már 33 épített házat sorol fel. Az alapozások most már szakszerően készültek, a feltárások mindenütt facölöpöket találtak. A vizes árok legmélyebb helyén közvetlenül a Zwinger elıtt csatornát építettek, az árkot pedig betöltötték, és megkezdıdött a Lenin körút teljes beépítése. A belvárosi házak alapozásai a régebbi idıkben nem okoztak különösebb gondokat. Talajsüllyedésbıl származó épületkárok alig fordultak elı. Megváltozott az épületek alapfalait hordó altalaj állapota a 30-as években, amikor a belvárosban is megkezdıdött az új általános csatornázás végrehajtása. A mélyebben fekvı új szennyvízcsatornák és ezek alagcsıvezetékei ugyanis leszállították a talajvíz szintjét. Emiatt a felsı talajrétegek ülepedése következett be, ami többnyire egyenletes volt és ezért nagyobb károkat nem okozott. Kivételt képezett a Szt. György u. 16. sz. ház, amelynek kapuszintjében, lépcsıházán és hátsó udvari részein 1937-ben jelentékeny fal- és boltozatrepedések keletkeztek. Az épület akkor az Országos Társadalombiztosító Intézet tulajdona volt, amely a helyreállítással Rosenstingl Antal építészmérnököt bízta meg. A megejtett vizsgálat megállapította, hogy a megrokkant falaknak nem volt alapjuk, hanem fagerendarácson iszapos feltöltésen állottak. Rosenstingl az épületet a pillérek aláalapozásával és vasbetonkiváltók építésével állította helyre. Megváltozott az épületek egyensúlyi helyzete, amikor 1949-ben lebontották a romos épületeket és az Ingatlankezelı Vállalat fedezet hiányában képtelen volt a foghíjtelekre hulló csapadékvíz elvezetésérıl és a megrongált tetıcsatornák pótlásáról gondoskodni. Az altalajba beszivárgó víz megkezdte romboló munkáját, alámosta az alapokat, süllyedéseket és roskadásokat idézett elı. Az egyre növekvı épületkárok arra késztették 1959-ben a Városi Tanács Végrehajtó Bizottságát, hogy megbízást adjon a Földmérı és Talajvizsgáló Vállalatnak, készítsen tanulmányt a belváros talajhidrológiai és alapozási viszonyainak vizsgálatáról. Azt hiszem, a belváros további felújításával kapcsolatban nem érdektelen, ha a Regele Zoltán szakosztályvezetı és Kemény György technikus készítette tanulmány fıbb eredményeit, továbbá a keletkezett épületkárokat, a végzett alapmegerısítési munkákat és az új foghíjbeépítések alapozásait röviden ismertetem. 1963. XVII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM / HELYTÖRTÉNETI ADATTÁR / Boronkai Pál: A soproni belváros talajvizsgálatának eredményei / I. TALAJFELTÁRÁSOK 59I.
TALAJFELTÁRÁSOK A Földmérı és Talajvizsgáló Vállalat (FTV) a tanulmánnyal kapcsolatban, továbbá az Ingatlankezelı Vállalat, az Országos Mőemléki Felügyelıség és a Múzeumok Központi Igazgatóságának külön 67
megbízásai alapján 73 talajfúrást végeztetett el. A tanulmány elkészítéséhez ezenkívül felhasználta a Gyıri Tervezı Vállalat talajfúrásainak eredményeit is. Az 1. jelő térkép ábrázolja a 3–4, 4–5, 5–6 és 6 m-nél vastagabb feltöltések szintvonalait. A fúrások átlagos mélysége 8,00 m volt. Ezenkívül készült négy 13,0 m-es fúrás a feküt képezı bádeni agyag lejtési viszonyainak megállapítása céljából. A tanulmány összefoglalóan megállapítja, hogy a legfelsı szinten 0,8–3,2 m mélységig tégla- és épülettörmelékes laza feltöltés található, amely alatt 3,3–6,3 m mélységig tégla- és kıtörmelékes tömör iszapfeltöltıdés húzódik. 6 m-nél vastagabb feltöltés az Új utca 25., Szt. György u. 24. sz. házak alatt, továbbá a Színház utcában a színház épülete mellett van. Az 5-6 m-es feltöltés területe magában foglalja az Új utca mindkét oldalán kívül a volt bencés templom, a Tanácsháza és a színház környékét. Ez a terület volt az egykori mocsár, a tızegveszélyes környék. E terület szélén állapították meg a fúrások 211,00–213,00 m A. f. magasságban a 0,2–1,0 m vastag tızeglencséket a feltöltéses rétegekbe beékelve. A feltöltések alatt 5,8–12,1 m mélységig szürkés, kavicsos homokréteg van. Ennek magasabban fekvı rétegei sárga színőek, ezekbe különbözı iszap és sárga sovány agyaglencsék települtek be.
68
3. A Fegyvertár utca 3. sz. épület deformált homlokzati fala
Különösen zavart a rétegezıdés a Szt. György u. és Új utca találkozásánál és a 61volt bencés templomnál. A kavicsos homokréteg vegyes szemnagyságú és tömör, ezért alapozásra igen alkalmas. Az ebbe a rétegbe vagy föléje ékelıdött iszapok és agyagok nagyrészt szervesek, puhák, nagy az összenyomhatóságuk, és vízzel telítettek. Az iszap- és agyaglencsék mélyebb részei is tızegesek. A kavicsos homokréteg alatt kékesszürke, felsıbb szintjein szürkéssárga kövér agyagréteg van, amely egyenletesen lejt DNy-ról ÉK-re. Ez a bádeni agyag az elızı agyagoktól nemcsak színben különbözik, hanem korban is, ezenkívül homogénebb, kövérebb és nem tartalmaz szerves anyagot.
69
Térkép a feltöltés vastagságáról.
Az Új utca 25. sz. romtelek délnyugati sarkán végrehajtott fúrás 3,20 m mélységben kb. 70 cm vastag tızegrétegre bukkant, alatta 2,30 m vastagságú törmelékes iszapfeltöltés, majd 0,50–0,80 m-es homokos iszap és 1,10–1,60 m-es kavicsos homok után a bádeni agyag van jelen. A Hátsókapu 2. sz. épület udvarán lemélyített fúrás a laza feltöltés és az iszapfeltöltıdés harántolása után 6,40 m mélységben 0,40 m-es tızeget, majd 0,90 m vastag iszapréteget tárt fel a kövér agyagréteg felett. A Templom utca 5. sz. ház elıtt 4,40 m-es mélységben kezdıdött az 1,50 m vastag tızeges sárga iszap, a kavicsos homok felett. A Színház utca 10. sz. épület Ógabona téri elıkertjében lehajtott fúrás a 3,60 m-es laza feltöltés alatt kb. 3 m vastag homokos iszapot, majd 2,80 m-es kavicsos homokot talált a bádeni agyag felett. 70
A Színház utca 26. sz. romtelken lemélyített fúrás 4,60 m-es mélységben 1,30 m vastag kavicsos homokon hatolt át, majd 7,00 m mélységben homoklisztben ért véget. 1963. XVII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM / HELYTÖRTÉNETI ADATTÁR / Boronkai Pál: A soproni belváros talajvizsgálatának eredményei / II. AZ ALAPOZÁSOK VIZSGÁLATA
II. AZ ALAPOZÁSOK VIZSGÁLATA Az FTV a belváros területén 27 épület alapozását vizsgálta meg. A várfalon belül az épületek sávalapozásúak. Cölöpalapokat találtak, mint már említettem, a Templom u. 5. sz., valamint a Fegyvertár u. 5. sz. házaknál. Az utóbbi két épületnél feltárt cölöprácsok teljesen korhadtak voltak. Az Elıkapu 1–3. sz. ház újjáépítésekor napfényre került cölöpök ugyancsak korhadtak voltak. A Lenin körút belsı oldalán álló épületeket általában vörösfenyı- és tölgyfacölöpökre alapozták. Ott, ahol a talajvízszint leszállítása következtében a cölöpök fejei kiértek a vízbıl, a cölöpök felsı részei elkorhadtak. Ez az eset fordult elı a Lenin körút 114. sz. épületnél is, ahol a cölöpfejek 211,81 m A. f. magasságban vannak. Ezzel szemben a Lenin körút 70–72–74. sz. épületek cölöpei 209,50 m A. f. szinten kezdıdnek, a talajvízszint alatt és jó állapotban maradtak meg. Épségben találtuk meg a Hátsókapu 8. sz. épület cölöprácsát is a foghíj 1960. évi beépítésekor. A belvárosi sávalapok általában a kı- és téglatörmelékes laza feltöltésen, illetve – különösen az alápincézett épületszárnyak – az iszapfeltöltıdésen nyugszanak. Az alapok többnyire fertırákosi mészkıbıl, részben vegyes falazatból készültek. Az alapok szélessége általánosságban elég jelentékeny és 1,00–2,60 m között változik. A Beloiannisz tér 8. sz. Stornó-ház alapjainak vizsgálatát a térrel párhuzamos udvari fıfal süllyedése tette szükségessé. A fúrások a 4,50 m mély alapok alatt még 0,30–0,60 m-ig a laza épülettörmelékes iszapos feltöltést, majd 0,10–0,60 m iszapot, továbbá 0,80–1,20 m vastag iszapos homokliszt réteget tártak fel. Ezután következett durvahomokos kavics, ill. sárga agyag. A volt bencés templom sávalapjai 3,00 m mélységben a laza feltöltés alatti törmelékes iszapfeltöltıdésen állnak. E két réteg együttes vastagsága 4,70–5,10 m. Ezután 0,10–0,70 m-es homokos iszap, 1,30–2,50 m-es sovány agyag, 3,50 m-es kavicsos homok következik. A Szt. György u. 1. sz. épület alapjait 4,20 m mélyen szerves, iszapos feltöltésre építették. Ezt a réteget 4,80 m mélységben 50 cm vastag római kıréteg váltja fel. Ezt követi 1,60 m vastag iszap és 0,30 m-es homokos kavics. Alatta találták meg az agyagréteget. A Szt. György u. 7. sz. Káptalanház alapfalai 3,90 mélységben iszapos feltöltésen nyugszanak, 7,20 m-en sovány agyag, 8 m-en kavicsos homok és 12,50 m-en a bádeni agyag kezdıdik. A Szt. György u. 24. sz. épület alapfalai részben téglatörmelékes feltöltésen, részben az alatta elterülı tızegrétegen, részben pedig az ez alatt fekvı szerves feltöltéses 62iszapon állanak. A süllyedéseket és a falak repedéseit a tızegréteg egyenlıtlen összenyomódása okozta. Az Új u. 9. sz. háznál a fúrások csak az udvari hátsó épületszárny alatt bukkantak tızegre, míg az utcai rész alatt tızeg nincs. Ez volt az oka, hogy csupán a hátsó udvari traktuson mutatkoztak süllyedések és 71
repedések, amelyek végeredményben szükségessé tették a belváros szanálási tervében egyébként is lebontásra ítélt, veszélyes hátsó szárny lebontását. A megmaradt épület alapozását a feltárás 0,60 m, ill. 1,90 m mélységben jó állapotban találta. Az Új u. 20. sz. ház alapfalait a kutatás 0,80 m, ill. 2,20 m mélységben jó állapotban tárta fel. Ezek az alapok vastag szerves feltöltéses iszaptalajon nyugszanak. Kb. 5 m mélységben mutatkozik a kavicsos homok majd 10 m-nél az agyag. Az Orsolya tér 5. sz. Lábas-ház töredezett sávalapjai 1,70 m mélységben a felsı laza feltöltés és az iszapfeltöltıdés határvonalán állanak. Ezt a rétegsort váltja fel 6,20 m mélységben a kavicsos homok, majd 8,10 m-nél a bádeni agyag.
1. sz. rajz
A Lenin krt. 114. sz. ház utcai traktusa már a várárkon túl a termett homokos kavicstalajon épült, mert itt a várárok csak kb. 25 m széles volt. Ezzel szemben az utcai épület udvari traktusát, valamint az udvari épületet a várárok helyén 1,50–3,30 m vastag szürke csigás iszapra helyezték. Az iszapréteg alatt a fúrások homokos kavicsot szeltek át. Ebbe a rétegbe értek le az épületnek a talajvízszint ingadozása miatt teljesen elkorhadt facölöpei és gerendarácsa. A faszerkezet elkorhadása okozta az épület süllyedéseit és a pinceboltozatok megrepedéseit. A Lenin körút 46–116. sz. házak a volt vizesárok helyén épültek fel, többnyire cölöpalapokon. Az ingatlanoknak utcai és különálló udvari épületei vannak. A közöttük levı udvarokat helyenként a járdaszintig feltöltötték, helyenként azonban a szint azonos a pincék padlóvonalával. Az udvari épületeket hozzáépítették a vár falszorosához a Zwingerhez, sıt azt is beépítették. A 72. sz. ház udvarán a törmelékes feltöltés 2,80 m, alatta a fekete szerves iszapfeltöltıdés 2,90 m vastagságú. Itt van a volt vizesárok talpa, amelynek hullámtörı kıhányását a Zwinger elıtt meg is találták. Az árok fenékvonala alatt 0,80–2,20 m vastag szürke agyag, alatta homokos kavicsréteg van. Mivel a cölöpök mindig a vízben álltak, jó állapotban maradtak meg. 1960-ban kezdıdtek meg Sopronban az emeletráépítések. Ekkor került vizsgálat alá a Színház u. 14. sz. 72
épület alapozása. A feltárás azt mutatta ki, hogy az alapfalak alatti talaj fekete, szerves, iszapos feltöltés minimális teherbírással. Cölöpöket nem lehetett találni, bár a Színház utca házai a volt vizesárok helyén épültek fel. A színházépület Petıfi téri homlokzata elıtt a felsı törmelékes iszapfeltöltés vastagsága 632,80 m, az agyagfeltöltésé 1,40 m, az alatta levı homokfeltöltésé 0,90 m, a kavicsos homoké 0,70 m, a szürkés sárga agyagé 0,60 m, ezután találták meg a kékesszürke agyagot. A színház alapfalai a homokfeltöltésen állanak és semmiféle elváltozást nem mutatnak. 1963. XVII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM / HELYTÖRTÉNETI ADATTÁR / Boronkai Pál: A soproni belváros talajvizsgálatának eredményei / III. HIDROLÓGIAI VIZSGÁLAT
III. HIDROLÓGIAI VIZSGÁLAT A soproni medence vízgyőjtı területére hulló csapadékvíz a felszíni laza rétegeken átszivárogva a patakok kavicsteraszaiban tározódik és a belváros alatt DNy–ÉK irányban mozog. Az FTV a fúrásokban a talajvizet a kı- és téglatörmelékes iszapfeltöltıdésben 209,00–212,00 m A. f. szinten észlelte. A fúrások az iszap- és agyagrétegek átütése után a kavicsos homokban ismét találtak vizet, azonban a nyugalmi vízszint általában azonos magasságon állt be. Ez azt bizonyítja, hogy tulajdonképpen összefüggı talajvízrıl van szó, amelyet csupán vízzáró lencsék osztanak helyenként 2–3 rétegvízre. A talajvízszint ingadozásának megállapítása végett az FTV 20 kútban egy éven át figyelte a vízszintmagasságokat. Ezek a kutak az alábbiak voltak: Széchenyi tér 4., 12., Lenin körút 17., 35., 67., 87., Színház u. 2., 20., 29., Beloiannisz tér 8, Szent György u. 7., Hátsókapu 2., Új u. 11., Orsolya tér 3., Kolostor u. 11., Templom u. 4., 9., 18., 27., Hátulsó u. 7. Ezenkívül ugyanígy mérték az Ikva vízszintjét a Festıközi hídnál. A min. és max. vízállások 50 cm-es szintvonalait 1:1000-es térképen rajzolták be. Összeállítás készült a max. csapadékeloszlás havi értékeirıl is az 1951. évtıl kezdve. A legcsapadékosabb és legaszályosabb év között kb. 100 mm csapadékmennyiség-különbség mutatkozik. Ez aránylag csekély, és ha figyelembe vesszük, hogy a belváros közterületei burkolattal és csatornával vannak ellátva, megállapíthatjuk: az esıvíznek csak aránylag kis része juthat be a talajba. Ezért az FTV a becsült max. talajvízszint meghatározásához az 1958–59. évben végzett talajvízszint-megfigyelését vette alapul és a max. talajvízszintet az általa észlelt talajvízszint felett 0,60–0,80 m-re állapítja meg. Az Ikva- és a Rák-patakból az elszivárgás a kibetonozott medrek miatt csekély. Ezt bizonyítja, hogy a patakokhoz közeli kutakban a vízszintet néhány dm-rel mélyebben észlelték, mint az Ikva vízszintje. A talajvízszintnek a belváros alatt lejtése van az Ikva felé. A talajvízszint ingadozása az 1958–59. években 0,6–1,0 m volt. A talajvízszint most 2,–3 m-rel alacsonyabb, mint volt 40 évvel ezelıtt. Ennek oka az új – a réginél mélyebben fekvı – szennyvízcsatornák és az alagcsövezés létesítése. Az FTV végezte vegyvizsgálatok szerint a talajvíz a belvárosban nem agreszszív jellegő, kivételt képeztek a 73
Hátsókapu u. 2. sz. és az Új utca 9. sz. háznál a talajvizek, amelyek betonra káros jelleget mutattak. 1963. XVII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM / HELYTÖRTÉNETI ADATTÁR / Boronkai Pál: A soproni belváros talajvizsgálatának eredményei / IV. ÉPÜLETKÁROK ÉS ALAPMEGERİSÍTÉSEK
IV. ÉPÜLETKÁROK ÉS ALAPMEGERİSÍTÉSEK A nagyobb épületkárok 1949 után jelentkeztek, amikor a romépületek hatósági lebontása megkezdıdött. Ekkor bontották el a Fegyvertár utca 1. és 3. sz. épületek romos udvari szárnyait. A bontások következtében megváltozott az épületek erıjátéka, és az esıvíz kellı elvezetés hiányában az alapfalakat kezdte alámosni. A keletkezett süllyedések és falrepedések miatt veszélyessé vált az 1. sz. épület jobboldali része. A megejtett feltárások kimutatták, hogy a két épület közös határfala mindössze 1 m-es mélységben volt alapozva az átázott törmelékes feltöltésen. A Városi Tanács megrendelése alapján 1957-ben az Áll. Építıipari Vállalat elbontotta a tönkrement alapfalakat, és a megtalált római maradványokra új alapozást létesített. A romos 3 sz. épületet 1960–61-ben az Országos Mőemléki Felügyelıség soproni mővezetısége állította helyre véglegesen. A Szt. György u. 1. sz. épület keleti részén a hatósági rombontások után léptek fel süllyedések, ami miatt a lakások egy részét ki kellett üríteni. A további süllyedéseket az Áll. Építıipari Vállalat az épület 1955–56. évi újjáépítése során az alapok szakaszos aláfalazásával szüntette meg. A Szt. György u. 12. sz. mőemlékház utcai fıfala a kapu két oldalán 1959-ben süllyedt meg. A feltárás itt is azt igazolta, hogy a középkori fal csekély mélységben törmelékes, átázott feltöltésen nyugszik. A fal új aláalapozása a 4 m-es mélységben 64talált római falakra való átváltással történt meg. Bombatalálatot kapott a Szt. György u. 15. sz. ház udvari része, és ezért késıbb le kellett bontani. A bontás szabad utat nyitott az esıvíznek, hogy a szomszédos 13. sz. épület alapfalai alatti talajt átáztassa. A falsüllyedések késztették 1958-ban az épület kezelıit az Erdészeti Technikumot, hogy megbízást adjon az FTV-nek a megrokkant falak helyreállítására. A vállalat a tervezés megindítása elıtt háromféle próbainjektálást hajtott végre. Az 1. próba a Joosten-eljárást alkalmazta (vízüveg+CaCl2) 2,60 m mélységben a törmelékes feltöltésben, és ez megnyugtató eredményt adott. A másik két próbát cementhabarcsbesajtolással végezték el a mélyebben fekvı átázott agyagos feltöltésben. Az egyik próbacsı perforált, a másik nyitott végő volt. Az utóbbi kedvezıbb eredményhez vezetett. A kivitel két ütemben történt. Az elsı ütemben a 2,60–4,50 m mélységben levı átázott agyagos feltöltést szilárdították meg cementléinjektálással, nyitott végő csövek felhasználásával. A második ütem a közvetlenül az alapok alatt fekvı szemcsés feltöltés szilárdítását célozta tömény vízüveggel és CaCl2-vel.
74
2. Talajszilárdítás az Elıkapu 11. sz. háznál. Ágostházi László felvétele 65A
Szt. György u. 16. sz. épület baloldali oldalszárnyánál hasonló alapmegerısítés vált szükségessé. A mellette levı 18. sz. ház bombatalálat következtében romossá vált, és 1958-ban lebontották. Így szabaddá vált a 16. sz. épület tőzfala. A beszivárgó esıvíz alámosta a tőzfal alapjait, és alatta 10–15 cm-es üreg keletkezett. A Városi Tanács 1959-ben a helyreállítási munkákkal az FTV-t bízta meg. A vállalat az alapok megerısítését cementhabarcs besajtolásával végezte el.
75
3. Az Elıkapu 11. sz. épület alapjainak megerısítése. Ágostházi László felvétele
Az Elıkapu 1–3. sz. ház felújítási terveinek elkészítését az Ingatlankezelı Vállalat 1958-ban a Soproni Tervezı Irodánál rendelte meg. A felújítás azért vált sürgıssé, mert a középfıfal kb. 30 cm-rel roskadt meg. A szükséges talajmechanikai vizsgálatokat a Gyıri Tervezı Vállalat ált. mérnöki osztálya végezte el és annak alapján új középfıfal részére kút- v. fúrtcölöpalapozást javasolt. A pincefalak alapjainak feltárása után megállapítást nyert, hogy az utcai fıfal, valamint az udvari fıfal egy része és a harántalak sávalapjai teherbíró talajon állanak, ezzel szemben a középfıfal és az udvari fıfal egy része a várárokban cölöpökön áll. A cölöpöknek a talajvízszint feletti részei, a cölöpráccsal együtt teljesen elkorhadtak; ez okozta a középfıfal jelentékeny süllyedését. A Tervezı Iroda a kiviteli tervek elkészítésénél eltekintettt a roskadási veszéllyel járó kútalapozástól, amely a várostorony közelsége miatt nem 66lett volna engedélyezhetı, hanem a pince padlóvonalában alulbordás vasbetonrácsot tervezett. A vasbeton bordák a két szélsı fıfalon és a szélsı határfalakon fekszenek fel. A közbensı harántfalak két oldalán levı vasbetonbordákat ezekbe a falakba beékelték. Az alapmegerısítési munkákat és az épület felújítását a Megyei Tanácsi Építıipari V. soproni építésvezetısége végezte el. Az Elıkapu 11. sz. épületen 1958-ban olyan súlyos repedések keletkeztek, hogy a benne levı 76
bérleményeket ki kellett üríteni. Az alapozási munkák megtervezésével megbízott FTV szakvéleményében a megrokkant alapok alatti agyagos feltöltés és szerves agyagrétegeknek a Joosten-féle kétfolyadékos elektroozmotikus szilárdítását javasolta. A vállalat 1959 végén a helyszínen kísérletet hajtott végre az ozmotikus hatás megfigyelése és a legkedvezıbb vegyi anyag kiválasztása céljából. A kísérletnél az egyik folyadék a vízüveg, míg a másik folyadék a katalizátor: kalciumklorid, ill. magnéziumklorid, foszforsav vagy mőanyag volt. A talaj feltárása azt igazolta, hogy a legnagyobb szilárdságot a vízüveg és magnéziumklorid adagolása adta. Ezért a vállalat eszerint készítette el a helyreállítás tervét és költségvetését. A terv az alapozási sík alatti 1,70 m vastag szerves agyagréteg szilárdítását irányozta elı. Az elektródaként is szolgáló injektáló csöveket részben a pincében, részben a földszinti helyiségekben és a járdán helyezték el. Az injektáló csöveket a csúcstól számított 1,70 m-es szakaszon perforálták. A megerısítendı falak mentén 87 db 2,70, ill. 4,70 m hosszúságú injektáló csı került elhelyezésre, éspedig a feltöltésben elıfúrással, az agyagban pedig kézi veréssel. A folyadékok szállítását elektromos szivattyú végezte. A pozitív elıjelő elektródában történt a besajtolás, a negatív csövekben a víz eltávolítása. Az elıírt vízüvegmennyiség adagolása után került sor a MgCl2 felhasználására. A kivitelt 1961-ben az I. sz. Mélyépítı Vállalat végezte. Az épület felújítási munkáit az Országos Mőemléki Felügyelıség soproni mővezetısége végzi. Ennek során mélyítették az alá nem pincézett rész alapjait is. Az FTV említett tanulmányában az épületkárok talajmechanikai okaiként a következıket sorolja fel: Az épületek alatti feltöltés helyi vízelszivárgásból kifolyóan átázott, felpuhult, összenyomódott (pl. Szt. György u. 13. sz.), sıt bizonyos esetekben kiüregelıdik (Szt. György u. 16. sz.). A szerves anyagú vagy tızeges rétegeken épült házaknál a szerves anyagok lassú bomlása miatt újabb károsodásokkal kell számolni. Egyenlıtlen süllyedések lépnek fel, ha az épületet részben régi, jó alapozású falmaradványokra, részben laza feltöltésre alapozták (Szt. György u. 13., Lábas-ház). A talaj újabb összenyomódását okozza a födémcsere is, ha az alapok többletterhelést kapnak (Szt. György u. 1–3). – A facölöpöknél a talajvízszint süllyedése idézi elı a károkat. A tanulmány az alapmegerısítések elıtt a terhelések csökkentését tartja fontosnak, az aláfalazás szerinte csak az alápincézetlen, sekély alapozású épületeknél jöhet szóba, amikor az új alapsíkot az iszapfeltöltıdésen lehet kialakítani, míg a feltöltés alatti puha konzisztenciájú iszap- és agyagrétegekre való aláalapozás újabb süllyedéseket von maga után. A talajvízszint alatti teherbíró kavicsos homokrétegig való aláfalazást sem mőszaki, sem gazdasági szempontból nem ajánlja. Legmegbízhatóbb és legolcsóbb alapmegerısítési módnak a tanulmány a cementbesajtolást vagy az elektroozmotikus eljárást jelöli meg. Az elkorhadt facölöpöknél pedig a fúrt vagy sajtolt cölöpökre való átváltást hozza javaslatba. 1963. XVII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM / HELYTÖRTÉNETI ADATTÁR / Boronkai Pál: A soproni belváros talajvizsgálatának eredményei / V. ÚJ ÉPÜLETEK ALAPOZÁSA
V. ÚJ ÉPÜLETEK ALAPOZÁSA Az FTV tanulmányában új épületeknél elsısorban a síkalapozást javasolja a tömörebb iszapfeltöltıdésen, megfelelıen választott alacsony talajfeszültség mellett. A mélyalapozások közül a fúrt cölöpözés nyújtja a szomszédos épületek tekintetében a legnagyobb biztonságot, azonban a nehezen fúrható felsıbb rétegek elkerülése végett a fúrást mélyebb szintrıl kell indítani. Az FTV nem javasolja a vert vasbeton cölöpözést a káros dinamikus hatás miatt, a kútalapozást sem, mert a kialakuló roskadási kúp a szomszédos épületek 77
állékonyságát veszélyezteti. Az ellene való védekezés – a szomszédos alaptestek aláfalazásával – meglehetısen költséges. A belvárosi foghíjbeépítések esetében az FTV javaslata a fúrt cölöpözés kiviteli kapacitás hiányában nem jöhetett szóba. 67A Templom u. 23., 24., és Szt. György u. 18. sz. foghíjbeépítések terveit a Gyıri Tervezı Vállalat soproni irodája készítette el. A szükséges talajvizsgálatokat a vállalat mérnöki osztálya 1959-ben végezte el. A fúrások a Templom u. 23. sz. telek esetében 5,20–5,40 m-ig törmelékes, homokos, agyagos feltöltést, alatta 1,20–1,60 m vastagságban agyagos feltöltést találtak. Ez alatt kezdıdött a kavicsréteg. A talajvíz 4,90 m-re a járdaszinttıl, 211,80 m-en jelentkezett. Az alapozási javaslat kútalapozásra vonatkozott 210,00 m-es szinten, feltételezve, hogy a talajvízszint 213,50 m-ig emelkedhet fel. Eszerint történt az alapozás megtervezése 16 db 1,30–2,10 m belsı átmérıjő kúttal és 4 db 2,50×1,20 m alapterülető szekrénnyel. Az építkezés kivitelezıje az Állami Építıipari Vállalat soproni fıépítésvezetısége, az építtetı Gyır-Sopron Megye Tanácsa VB. Tervosztálya volt.
78
4. A Szt. György u. 18. számnál foghíjbeépítés cölöpalapozása. Becska Ferenc felvétele
A Templom u. 24. sz. telken 1959-ben végzett fúrások 4,60–4,80 m-ig törmelékes homokos, humuszos, agyagos feltöltést, alatta 0,70–1,20 m-es homoklisztes agyagot és alatta kavicsos agyagréteget tárt fel. A talajvízszint 211,80 m volt és a talajvíz itt is agresszív jellegőnek mutatkozott, ezért itt is kohósalak portlandcement, ill. S 54-es portlandcement-adagolásra volt szükség. Az alapozási javaslat 210,00 m-es szinten kútalapozásra szólt, feltételezve, hogy a talajvíz maximális szintje 213,50 m lehet. Az altalaj 68határfeszültségének alapértéke homoklisztes agyagnál 3,2 az agyagos kavicsnál 4,5 kg/cm2. Ezen az alapon történt az alapozás tervezése 16 db 1,40–2,60 m átmérıjő 6,10–6,50 m hosszú kúttal B 100 betonból kohósalak portlandcementtel. A kivitel során (1960–1961) a talajvízszint 3,50 m mélységben állandósult.
5. Cölöpalapozás a Szt. György u. 18. sz. telken. Becska Ferenc felvétele
A Szt. György u. 18. sz. telken végzett talajvizsgálatok 1,30 m mélységig törmelékes feltöltést, alatta 3,70 m vastag kı- és téglatörmelékes iszapfeltöltést és alatta kavicsos homokréteget rögzítettek. A talajvizet 211,00 m-es szinten észlelték. A szakvélemény robbanófejes cölöpalapozást javasolt. Ennek alapján tervezte meg a Soproni Tervezı Iroda az új épület alapozását 96 db 30×30 cm keresztmetszető 6,00 m hosszú vasbetoncölöpökkel, felettük – a harántfalas rendszernek megfelelıen – vasbeton talpgerendákkal. A 79
robbanófejes cölöpverés a 3,70 m-es pinceszintrıl indult ki és a leverés után kb. 70 cm-es felsı részt kellett a vasbetoncölöpökbıl levésni és a szabaddá váló vasbetéteket a talpgerendákba beépíteni. Az 1961. évi kivitel során nehézséget okozott az a körülmény, hogy a lebontott 18. sz. ház és a szomszédos házak között beépítetlen köz, ún. Reihe volt, és hogy a szomszédos falak alapjai nem voltak kellı mélységőek, és ezért támfalakra és aláalapozásra volt szükség. A robbanófejes cölöpveréssel járó rázkódtatás ugyan okozott a szomszédos épületek falain és boltozatain kisebb repedéseket, de ezek helyreállítása nem jelentett nagyobb költséget. 1963. XVII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM / HELYTÖRTÉNETI ADATTÁR / Boronkai Pál: A soproni belváros talajvizsgálatának eredményei / VI. ÖSSZEFOGLALÁS 69VI. ÖSSZEFOGLALÁS
A belváros altalajának vizsgálata, a talajrétegek, a talajvízviszonyok megállapítása és rögzítése, az eddigi épületkárok okainak, valamint a régi alapozások feltárása nélkülözhetetlen támpontot adnak a még helyre nem állított épületkárok kijavításánál, a további károk megelızésénél, a tervezett foghíjbeépítések megtervezésénél és kivitelezésénél. Különös jelentısége van a talajvizsgálatoknak a Lenin körúton és a Színház utcában tervezett emeletráépítések végrehajtásánál. A meglevı épületeknél legfontosabb teendı az épületalapok alatti iszapos rétegek felpuhulásának, a csapadékvíz-beszivárgások megakadályozása. Ebbıl a célból felül kell vizsgálni a belváros csatorna- és vízvezetékeit, a csıtöréseket meg kell szüntetni, az ereszcsatornákat és tetılefolyó csöveket rendbe kell hozni, és össze kell kötni a közcsatornával, az udvarokat burkolattal kell ellátni, a romtelkeket pedig minél elıbb be kell építeni, addig is gondoskodni kell a csapadékvíz megbízható elvezetésérıl. Ezekkel az intézkedésekkel lehet a Belváros értékes mőemlékegyüttesének fennmaradását biztosítani és a további épületkárokat megelızni. 1963. XVII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM / HELYTÖRTÉNETI ADATTÁR / Boronkai Pál: A soproni belváros talajvizsgálatának eredményei / Forrásmunkák:
Forrásmunkák: dr. Csatkai Endre: Sopron és környéke mőemlékei. dr. Thirring Gusztáv: Sopron házai és háztulajdonosai 1734-tıl 1939-ig. Dr. Vendl Miklós: Sopron város földjének földtani felépítése. 1935. 1963. XVII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM / HELYTÖRTÉNETI ADATTÁR / Fried István: Rumy Károly György soproni évei
Fried István: Rumy Károly György soproni évei 1810–1813 között élt Rumy Károly György Sopronban, s csak az újabb irodalomtörténeti (s kis mértékben mővelıdéstörténeti) kutatás figyelt föl ennek jelentıségére.1(36) Jelentıs e három év egyrészt soproni szempontból: Rumy kéziratai, nyomtatvány-győjteménye között számos soproni vonatkozású adattal, 80
nyomtatvánnyal, kiadott vagy kiadatlan kézirattal találkozunk. De jelentısnek tartjuk e három esztendıt Rumy fejlıdése szempontjából is. Bekerült egy kulturált, haladó közvéleményő, a polgári haladás szempontjából is viszonylag fejlett város életébe, s tevékenyen vett részt annak kulturális mozgalmaiban. Sopron szerencsésen túljutott a francia beszállásolásokon, a polgárok a franciákkal aránylag jó viszonyba kerültek (a Fabricius család sokáig ırzött egy Napóleon-képet).2(37) A város lakói több kölcsönkönyvtárból olvashattak jó könyveket,3(38) a német színházban Kunz Kristóf társulata játszott, de ideszerzıdött ekkorra Ferdinand Raimund.4(39) A városban élı Siess család nyomdáját Kazinczy is dicsérte.5(40) Rumy Szomolnokon lelkészkedett, mikor – Kazinczy közvetítésével – Kis János ajánlatára megválasztották soproni tanárnak.6(41) Raits professzor akadékoskodása meg Rumy szorult anyagi helyzete tette nehézzé a választás véglegesítését. Az elıbbit Kis szívós szervezı munkája, az utóbbit Kazinczy önzetlen baráti támogatása számolta föl. „In der Nähe eines Kis, in einer Stadt, wo es einige gute Köpfe gibt, nahe zu Wien, zu Pressburg und Raab” – biztatta Kazinczy Rumyt.7(42) Kis boldogan jelenti, még 70„augusztus vége elıtt itt lesz”,8(43) hogy a syntaxis osztályban tanítson, történelmet s filozófiát adjon elı. Tudunk arról, hogy jogot és statisztikát is oktatott,9(44) s hogy nagyszámú családjának megfelelı jólétet biztosítson, több német anyanyelvő családnál magyar nyelvleckéket adott. Ugyanakkor a késıbbiekben az evangélikus líceumban megszaporodott a munkaköre: egy – nyilván általa írt – cikk szerint logikát, természetjogot, statisztikát, földrajzot, egyetemes történelmet (Universalgeschichte) és természetrajzot (Naturgeschichte) tanított.10(45) Majd bekapcsolódott a katolikus konviktus (védnöke: a keszthelyi Festetich gróf) munkájába, itt német nyelvre és stílusra oktatta növendékeit.11(46) Termékeny cikkírói munkássága mellett széleskörő levelezést folytatott a kor számos mővészével, tudósával, pedagógusával, szakemberével, de a társasági életbıl is kivette részét. Zay Imre szalonjába volt bejáratos.12(47) A báró felvilágosult szellem, rendkívül mővelt, emberséges ember volt, olvasmányai között Schlegel, Goethe, Schiller, Aristophanes mőveit is megtalálhatjuk. E szalonba Rumyt talán Gamauf Theofil vezette be, kivel levelezeti, majd személyesen is bizalmas barátságot kötött. A tág érdeklıdéső tanár bizonyára sok érdekes, közös témát talált a földmővelés korszerősítése és a technika iránt fogékony báróval. De a bárónı köre sem volt érdektelen a németes mőveltségő Rumy számára. A szalonban Artner Terézia állt az érdeklıdés középpontjában, ez a ma már elfelejtett, de akkor még igen népszerő költını. S megfordult itt Köffinger Pál is, ki Rumyval együtt a birodalmi patriotizmus lelkes terjesztıjének, Hormayr-nak volt munkatársa. Ez a kis irodalmi kör ízlésben a klasszicizmus nagyjainál állapodott meg, s azt tartotta föladatának, hogy a magyarországi német polgárság kezébe érdekes és hasznos olvasmányt adjon. Igaz, a nagy klasszikusok mővei, eszméi Bécs szőrıjén keresztül jutottak el Sopronba, így költészetük (elsısorban Artner Terézé) sajátosan konzervatív. Bécs azonban nem volt képes megakadályozni a francia felvilágosodás írói okozta szabadabb levegı áramlását. Hiszen Rumy – és soproni tanítványai közül is sokan – megjárták Jénát, Göttingát, egyikük-másikuk – Rumy is – eljutott Weimarig. Rumy például Eichhornnak a francia forradalomról szóló kollégiumát is hallgatta. Ezért számára e soproni szalon csak a társasági életet, az elıkelıkkel való kapcsolatot jelentette. Igazi tevékenysége nem is költıi munkássága. Típusa volt annak a XVIII. század végi, XIX. század eleji cipszer tanár-tudósfajtának, mely élete céljául tőzte ki a különféle kultúrák közötti közvetítést. Minden ízében kultúrközvetítı volt, újságírói, tanári, fordítói pályája bizonyítja ezt. S ez a hivatás (mely feladatnak is nemes a soknemzetiségő Magyarországon) éppen itt, Sopronban tudatosodik. Kultúrközvetítı tevékenységét három csoportban tárgyalhatjuk. Elıször – hogy Schlözer professzor elítélı szavai fölébresztették a külföldet járt cipszerben a magyart13(48) – be akarta bizonyítani az osztrák, a német 81
s a magyarországi német nyelvő lapokban a magyarság kulturális értékét, rátermettségét. Kazinczy, Kis János, Baróti Szabó Dávid14(49) és mások eredeti mőveit meg fordításait recenzeálja, kiemeli azok költıi értékét, hajlékony, értékes nyelvét. Kis János lefordította Horatius leveleit, errıl így számol be például: ,,Als Dichter … hat er sich … einen glänzenden und bleibenden Ruhm erworben, in Prosa ist er den Magyaren Gellert, Garve und Mendelssohn zugleich”.15(50) Nem a barátnak kijáró hízelgı 71bírálatot olvassuk, hanem a Kazinczy esztétikai s magyar irodalmi elveit magáévá tévı újságíró-tanár véleményét. Talán soproni szempontból sem érdektelen, hogy mennyit ír a különféle soproni kiadványokról, s ezek alapján Szinnyei bibliográfiájának nemegy adatát helyesbíthetjük. Csak egyet említenénk példaképpen:16(51) Fábri Pál (1790–1872) tollának tulajdonítja a Párta és a Fıkötı címő verses mővecskét, mellyel a Soproni Magyar Társaság tagjai Festetits Teréz és Nagyszentmiklósi Nákó Sándor házasságát köszöntötték. A cikk elárulja, hogy Fábri – ez is új adat – Göttingában tanult. Másutt megírja Andreas Kralovánszky17(52) és Nagy György János,18(53) e két kiváló soproni tanár nekrológját. Kralovánszkyról így ír: „sein Tod war ein sanftes Hinüberschlummern in eine höhere Welt”. Több helyen szól a beavatott, a jól értesült bizalmas hangvételével a soproni evangélikus líceumról, az evangélikus „Bürgerschule”-ról,19(54) a katolikus konviktusró.20(55) Részletesen beszámol az ott folyó munkálatokról, ismerteti a tanárok nevét, mit tanítanak, milyen egyéb munkásságot folytatnak. A soproni nemesi konviktusról írva szót ejt Festetits Györgyrıl, ki bıkezően jutalmazta a konviktusban közremőködı pedagógusokat.21(56) A Bürgerschule állapotáról is beszámol, szól a tanárokról, az osztályok túlzsúfoltságáról. Az a célja, hogy korának német olvasója tisztán lássa a magyarországi iskolák magas színvonalát, milyen jónevő, jelentıs munkásságú tanárok tanítanak a líceumokban. Sokágú tevékenykedése nem volt eredménytelen. Ismerısei sokat vártak tıle. Schwartner Márton arra buzdította, írja meg Sopron történetét.22(57) Hogy Rumy e felszólítást komolyan vette, s nekikezdett az anyaggyőjtésnek, mutatja az Országos Széchényi Könyvtárban található soproni vonatkozású kézirat- és nyomtatványkötege.23(58) Érdeklıdése és tehetsége azonban szétforgácsolódott a napi föladatokban. Ugyanígy járt vele Eichhorn professzor is, aki még 1804-ben megbízta volt tanítványát, hogy számára egy összefoglaló magyar irodalomtörténetet készítsen.24(59) Az adatok kötetekre rúgtak, a Literarische Notizen über Ungarn25(60) megvan még ma is. Kazinczy ismerte e munkát, tudott keletkezésérıl: „igy mondá … a M. Országban élı, minden nyelven író, Dolgozókról készít zum Behuf der Auslaender egy kis Literatura-históriai Lexikont”.26(61) Eleinte csak adatokat győjtött, majd a cenzúra szigora rémítette, késıbb a napóleoni háborúk jelentettek leküzdhetetlen akadályt, végül Eichhorn nem tudta bevárni Rumy késlekedését. Csak sajnálhatjuk, hogy ez a kompiláció nem nyithatott ablakot Németország felé a magyar irodalomnak. Az adatok nem vesztek azonban kárba, töredékekben, hírek formájában jelentek meg a németországi s az osztrák újságokban. Meg aztán Heyne professzor levele is elkedvetleníthette: arról írt a göttingai mester, hogy a magyarországi tudósítások nem igen érdeklik a némethoni olvasó közönséget.27(62)
Miután ezt tisztázta maga elıtt – e szélmalomharcnak tőnı küzdelmet ugyan föl nem adta soha –, jut el annak felismeréséig: az országon belül, a különbözı népek sem ismerik eléggé egymás 72kultúráját, irodalmát, mővészetét. A hírverık között találhatjuk Rumyt, s – említettük – ebben az idıben tudatosul benne e törekvés. Ez tevékenységének második csoportja. S itt vetjük föl a problémát: az eddigieknél alaposabban kell megvizsgálnunk azt a kérdést, milyen kapcsolat állt fönn Sopron és Pozsony között. Sopron, mint német kultúrközpont a magyarság kulturális törekvéseinek is egyik központja (Magyar Társaság, Kis János), Pozsony pedig a XIX. század elején többek között kiindulópontja a szlovákság nacionalista-nemzeti, kulturális autonómiára törekvı mozgalmainak. Az elsı szlovák professzor, Palkovič, Sopronban járt iskolába a XVIII. század végén, innen jutott ki Jénába. Egy újságcikk szerint28(63) Kis János megismerkedett az egyetemi városban késıbbi 82
szlovák kollégájával. Emlékezéseiben maga is írja, hogy Halleban ismeretséget kötött Bilnicza Pállal,29(64) aki majd szintén Pozsonyban lesz líceumi tanár. Mindenesetre Kis János nemzetiségi türelmessége nem perdöntı tény (vend nyelvő könyvet adott ki, fiát szlovákra taníttatta),30(65) e korban a közös haza iránt érzett patriotikus szeretet az alapja a nemzeti érzésnek. S ebben Kis János, Kazinczy és Palkovič is egyetértett. Ugyanakkor azonban Rumy levelezett a cseh nyelvőség két legnagyobb szlovák alakjával, Palkovičcsal31(66) és Tablicssal. S e levelezésen túlmenıen jól ismerte célkitőzéseiket, módszereiket, munkáikat. Tablic Poezye címő kötetérıl közöl recenziót,32(67) s pontosan föltünteti, hogy szerzıje „im bıhmisch-slavischen Dialecte” alkot, felsorolja, kik írtak e nyelven a XVI–XVII. században, két költeményt mutat be (az egyik Hamlet monológjának a fordítása). Nagyjából ennek a cikknek a gondolatmenete található meg a Széchényi Könyvtár kézirattárában is.33(68) Más alkalommal Palkovič és Tablic mőveit sorolja föl.34(69) Egy alkalommal Palkovič Tydennik címő hetilapjából fordít le egy cikket (pontosabban: „abgekürzt und frey übersetzt”.35(70) De korábban megjelent (1809) „Geographisch-statistisches Wörterbuch des österreichischen Kaiserstaats” címő mővében, melyért Frigyes Vilmos porosz király „ein eigenhändig unterzeichnetes Schreiben” adott számára,36(71) forrásmunkaképpen hivatkozik Palkovič egyik munkájára, a Známost vlasti címő földrajzi kompendiumra. Ez utóbbit kivéve mindezek a munkák soproni tartózkodásának idején készültek, így Sopron és Pozsony ilyenfajta kapcsolatainak egyik láncszemeként tarthatjuk számon.37(72) Ám ezen túlmenıen a magyar nyelv szláv jövevényszavainak problémája is izgatja képzeletét. Egy 1813-ban megjelent (tehát korábban írt) kis cikkében jegyzi meg, hogy a magyar paraszt szó a szláv „proszt”-ból származik.38(73) Kazinczy ilyen kéréssel fordul hozzá: „Eine gleiche Bitte mache ich Ihnen wegen einigen slavischen Wörtern…. Sie seyen in der slavischen Sprache fest”.39(74) Rumy 73egy újságcikkben szinte programot ad: „Ich will mir einmahl die Mühe nehmen (ob ich gleich kein Slave bin, jedoch mit der slowakischen, böhmischen und pohlnischen Mundart vertraut), diejenigen Wörter zusammen zu stellen, die die Magyaren erweislich von den Slaven entlehnt haben”40(75) Merész program; ismerjük viszont soha meg nem valósult tervének töredékét, egy kéziratát:41(76) Magyarisch-slavische etymologische Miscellen. S ebben – valóban – jó néhány magyar szó szláv eredetét fejtegeti, ilyen szavakét mint tárnok, paraszt, nádor, ábrázat, lengyel, abroncs, bab, bába, bálvány, bocskor stb. E mővecske igen jelentıs, ha meggondoljuk, Rumy elıtt nagyon kevesen s azok is alkalomszerően (például Sándor István a Sokféle egyik kötetében) foglalkoztak a szláv jövevényszavak problematikájával. Nyilvánvaló, hogy Palkovič és Tablic mőködése, hatása nélkül Rumy nem érdeklıdött volna ilyen témák iránt. De az is bizonyos, hogy Sopron viszonylag szabadelvő levegıje, a Kis Jánosok türelmessége, emberséges légköre kellett ahhoz, hogy belevághasson e munkába. A kezdeményezést becsüljük, s a szándék kudarcát sajnáljuk. Rumy nem volt elég alapos és kitartó nyelvész, s nem tudott eléggé szlovákul, csehül stb. ahhoz, hogy a szándékból valóság legyen. E néhány töredék, melyhez késıbb még egy párat csatolhatunk, adalék csupán a magyar–szláv nyelvhasonlítás történetéhez.
Érdeklıdését, tevékenységét harmadsorban a magyar történelemben való búvárkodása határozza meg. ,,Monumenta Hungarica” címmel forráskiadványt tervez,42(77) s ebben Kazinczy legfıbb segítıje, támogatója, de Pápay Sámuel, Vitkovics Mihály is segíti, sıt még Virág Benedek is megmozdul e hírre43(78) 1811-ben már részletes tudósítás jelenik meg a mőrıl,44(79) melyet a szerkesztı Festetits Györgynek akart dedikálni. A gróf – Kazinczy roppant felindulására – kibújt a dedikáció elfogadása alól, tudva, hogy ez bizonyos pénzbeli kötelezettséget is jelent. A cenzúra is akadékoskodik, s 1812-ben úgy látszik, mintha a kötet kiadása végleg kútba esett volna. Rumy valamikor Engelnek a biztatására fogott bele, s azt tervezi, hogy oly forrásmővek, mint a Fata Tarczaliensia, megjelenjenek. Kazinczy jól tudja: „Der Name Rákóczi wirkt elektrisch”.45(80) Közben folyik az elıfizetık győjtése, s az anyagi gondok viharfelhıként sőrősödnek Rumy feje fölött. A devalváció ıt is tönkre teszi. Kazinczy közvetítésével erdélyi állásokra pályázik – minden siker nélkül. Kazinczy az érdeklıdı Dessewffy grófnak 1813 februárjában keserően válaszolja, a Monumentát még nem nyomják. S bár Rumyt még vigasztalja, ne adja föl minden 83
reményét, maga is egyre lemondóbban nyilatkozik a kézirat sorsáról. Végre 1813 áprilisában írja Cserey Miklósnak, hogy a sok vihart megért mő nyomdába került. Kazinczynak azonban még több évet kell várnia, míg a teljes mő mindkét kötete megjelenhet. Ez a könyv nem Sopronban készült, csak a könyvért vívott harc, türelmes várakozás ideje esik soproni tartózkodására, mint ahogy Sopronban létekor írta meg a német stílusról szóló könyvét is. Ennek elemzése azonban már nem vág e tárgykörbe. Kis János írta meg Kazinczynak, miért kellett Rumynak elhagynia Sopront.46(81) 1813 pünkösdjének hétfıjén beszédet mondott, „Gusztáv Adolfnak a Vallás és tudományok iránt szerzett érdemeirıl”.47(82) S miután Rumy meglehetısen jó viszonyban volt a „pápista urak”-kal, meghívott közülük néhányat. Rendkívül heves beszédet mondott, mely – úgy látszik – sértette többek között a város plébánosának önérzetét. Kis János önéletrajzának vallomása szerint, ı ezért „baráti hangon” 74intette meg Rumyt.48(83) Azt azonban nem akadályozhatta meg (nem akarta megakadályozni?), hogy az 1813. jún. 2-ról keltezett konventi jegyzıkönyvben ezért Rumy megrovást ne kapjon.49(84) Rumy ezen feldühödött, s a „Scholastica Commissio” elıtt „nagy hevességgel kifakadott…” Rumy a plébánoshoz is elmegy, aki tapintatosan próbálja elsimítani az ügyet. Ám ennek ellenére úgy érzi, nem maradhat. Elhidegül Kis Jánostól, sértett önérzetét gyógyítandó, elhagyja az állását. „Hiányzott… mind az ifjúsággal, mint általában az emberekkel s a világgal illıképp bánni tudás” Rumyból – emlékezik reá Kis János.50(85) Bizonyára igaza is volt. Sopronnal való kapcsolata nem szakadt meg. Gamauf Teofil leveleiben részletesen tudósította ıt Sopron nagy eseményeirıl. Keszthelyen írt néhány mőve számára a soproni Siess nyomdát találta legmegfelelıbbnek. S bár a soproni evangélikus líceum történetírója talán szigorúbban bánik vele, mint ahogy megérdemelné, ti. túlzottan nagyravágyónak találja, s minden tettét e nagyravágyásból származtatja, mégis az ı közlésébıl tudjuk, hogy Rumy szívesen vállalta volna Raits professzor halála után az ı állását Sopronban.51(86) S még egy: családi kapcsolatai örökre Sopronhoz főzték. Harmadik felesége, ki több mint harminc esztendın keresztül élettársa, s számos gyermekének anyja volt, ki ıt rosszban-jóban, keresztül-kasul a Monarchián követte, Müller Zsófia is soproni származású.52(87) Sopron nem epizód Rumy életében, hanem életének talán egyik legfontosabb állomása. Rumy pedig érdekes egyéniség Sopron kultúrtörténetében, kinek tanításai tanítványaiban tovább élnek. Soproni kéziratcsomóját, nyomtatvány győjteményét itt nem ismertettük, erre külön tanulmány vállalkozhat csak. Talán egy-két problémára azonban fölhívtuk a figyelmet. S ez volt a célunk.
1963. XVII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM / HELYTÖRTÉNETI ADATTÁR / Nováki Gyula: A Szent Mihály temetı második csontház-kápolnája
84
75Nováki
Gyula: A Szent Mihály temetı második csontház-kápolnája
A Szent Mihály templom melletti, ma is álló Jakab-kápolnán kívül többször emlékeznek meg szőkszavúan az egykori írások még egy kápolnáról ugyanezen a környéken. Történetérıl alig tudunk valamit. Elsı említése 1458-ból ismeretes, amikor megemlítik, hogy a Szent Mihály temetıben Mária-Magdolna tiszteletére egy új csontház-kápolna épült, melytıl való megkülönböztetésül a régebbi Jakab-kápolnát régi csontháznak nevezik. Keletkezése valószínőleg összefügg azzal, hogy a mészáros céh céholtárhoz kívánt jutni. Házi Jenı ezt úgy értelmezi, hogy a városi tanács átadta a céhnek a régi csontházat (Jakab-kápolna), a város pedig új csontházat építtetett. Az alábbi adatok azonban ennek ellentmondani látszanak, mert a Magdolna-kápolnát úgy említik, mint a mészáros céh kápolnáját. 1516-ból egy végrendeletben értesülünk arról, hogy a megholtak lelki üdvéért itt is mondanak misét.1(88) 1543-ban két kápolnát említenek a Szent Mihály temetıben, nyilván a Jakab- és Magdolna-kápolnát értik ezen.2(89) Ezután már csak 1675-bıl olvashatunk róla, de ekkor már mint puszta, azaz használaton kívüli kápolnát említik.3(90) A kápolna sorsát a kurucok ostroma végleg eldöntötte. Errıl Ritter György krónikája emlékezik meg 1704-ben. A kurucok elleni készülıdéssel kapcsolatban a külváros négy helyén építenek bástyákat, többek között a mészáros céh kápolnáját is átalakítják a Szent Mihály temetıben, két ágyút vontatnak fel rá, melyeket Kıhida felé irányítottak.4(91) Ezek után úgy látszik már végleg romos maradt, mert az 1713-as egyházlátogatás a jó állapotban levı Jakab-kápolna mellett a mészáros céh kápolnáját mint rossz állapotban levı, tetı nélküli csontházat említi.5(92)
Ez a rom még sokáig ott éktelenkedett, mert végleges felszámolására csak Mária Teréziának a temetık rendezésérıl szóló rendeletével kapcsolatban került sor. A rendelet 1775-ben érkezett Sopronba. Mivel a Szent Mihály templom körüli temetı már nagyon zsúfolt és így a közeli lakókra nézve egészségtelen volt, új temetıt jelöltek ki, a mögötte levı területen és azt kıfallal vették körül. Felülvizsgálták a kriptákat és a domonkos, valamint a ferences (késıbb bencés) templommal együtt a Szent Mihály templom kriptáit is bezáratták és megtiltották a további használatukat.6(93) Így új kriptákra volt szükség és ezzel kapcsolatban olvashatunk utoljára a Magdolna-kápolnáról 1789-ben, amikor megemlítik, hogy már lebontották, de van egy boltozott pincéje, abból lehetne kriptát csinálni és elrendelik a terv készítését.7(94) A kápolna pontos helye és alakja eddig ismeretlen volt. A Soproni Áll. Levéltár térképgyőjteményében azonban találunk egy színezett kézirajzot, amely a Szent Mihály templom környékérıl mutat pontos térképet és ezen a tárgyalt kápolnát is megtaláljuk, az azóta már ugyancsak eltőnt Szent Mihály-kapu mellett.8(95) Az alaprajz egy aránylag kismérető, de a Jakab-kápolnánál valamivel hosszabb kápolnát mutat, szögletes szentélyzáródással, kívül támpillérekkel, keletkezési idejének, a 15. század közepének megfelelıen. A rajz jól érzékelteti a romos állapotot, mindkét oldala már át van törve, körülötte pedig elvadult bokros környezetben nagyobb kövek, faltöredékek hevernek. A rom-kápolnán belül felirat: „Rudera der sogenanten Magdalena 77Capelle”. A térkép készítıjét nem ismerjük, keltezve sincsen, de minden jel arra mutat, hogy a temetı-rendezéssel kapcsolatban készült, tehát 1775 után, de 1789 elıtt, mert akkor már nem állt a kápolna.
85
761. A Szt. Mihály templom környéke a 18. század második felében
A helyszínen, az ún. régi temetı Ny-i sarkában, ma már nyomát sem találjuk. Valószínőleg kriptának sem használták fel, mert a szentély helyén egy 19. század közepérıl származó kisebb épület, a hajó többi részén pedig ugyancsak múlt századbeli egyszerő földsírok vannak. 86
2. Az egykori Magdolna-kápolna
1963. XVII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM / HELYTÖRTÉNETI ADATTÁR / Csatkai Endre: Volt-e Sopronban Götjen nevő nyomdász?
Csatkai Endre: Volt-e Sopronban Götjen nevő nyomdász? A SSz 1961-ben tanulmányt közölt tılem a soproni nyomdászat múltjáról a 18. század elsı felében. Itt említettem Götjen nevő nyomdászt, aki Németh Jánosnak cikkében ezzel a címmel: A Magyar Országi és Erdélyi Könyvnyomtatóknak neveik, és a helyek, a hol, és az idı, a meddig nyomtattak kerül említésre. A cikk a Tudományos Gyüjtemény 1817-es évfolyamának 11. kötetében jelent meg. Németh csak annyit mond róla, hogy 1736 után mőködött Sopronban. Magamnak pedig az volt az észrevételem röviden: Róla eleddig semmiféle adat nem merült fel. Mindamellett nyugtalanított Németh közlése és szerettem volna tisztázni Götjen soproni mőködését. Sikerült a soproni Berzsenyi Gimnázium híres könyvtárában Németh Jánosnak egy latin nyelvő füzetére bukkanni, amely a Götjen-közlés forrását megvilágította. 1818-ban ugyanis az említett Németh Pesten Trattnernél Memoria typographiarum regni Hungariae (A magyar királyság nyomdái) címmel újabb idevágó munkát jelentetett meg és ebben a 143. lapon Szavoyai Jenı hercegrıl szóló gyászbeszédet közöl (Lobrede auf… Eugenius Franciscus Herzog v. Savoyen … in der Metropolitankirche zu St. Stephan gehalten). Jelzése: Oedenburg bey J. C. Götjen. Évszáma nincs, oktáv, 68. lap. Felkérésemre Borsa Gedeon szíves volt a Széchényi 78Könyvtárban a könyvnek utánanézni, meg is találta és íme a címlapról világosan 87
kitetszett, hogy a gyakran megesı, fatálisan téves olvasás oka a bonyodalomnak, ugyanis nem Oedenburg áll ott, hanem Oldenburg, az írott e és 1 könnyen felcserélhetı. Götjen tehát oldenburgi nyomdász volt és nem soproni. Eugen herceg tudvalevıleg 1736-ban halt meg, a beszéd a második kiadást érte meg, tehát Németh datálása helyes volt, ha 1736 utánra keltezte a munka második kiadását. A soproni nyomdászat történetét azonban ez már éppen olyan kevéssé érdekli, mint az, hogy a szerzı Peickhardt jezsuita volt, és hogy a bécsi beszédet mért éppen Oldenburgban nyomatták ki másodízben. Mellesleg a derék Stark János soproni grafikust is általában, hasonló téves olvasással, bizonyos lexikonok el szokták vitatni tılünk és Oldenburgnak adni. Valószínőleg e német városban született Kamiensky híres lengyel zeneszerzı is és nem Sopronban, ahogy szintén lexikonok hirdetik, itt legalább az anyakönyvekben nem szerepel. 1963. XVII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM / HELYTÖRTÉNETI ADATTÁR / Klafsky Henrik: Néhány adat a soproni zenei mővelıdés történetéhez
Klafsky Henrik: Néhány adat a soproni zenei mővelıdés történetéhez 1962 elején jelent meg Csatkai Endre fáradságos, körültekintı, nagy hozzáértést mutató újabb munkája: „A soproni képzımővészet és zenei mővelıdés története 1848–1948.” Mint ennek a kornak szinte utolsó öt évtizedében mőködı muzsikus, szabad legyen egypár kiegészítı adatot közölnöm. Úgy találtam, hogy Zupancsics Miklós munkássága nem kapta meg a kiérdemelt méltatást. Ha Sopron kamarazenélésérıl hírneves, abban neki óriási része van, mint annak megalapítója, szervezıje, még ha legtöbbnyire csak a háttérbıl, csendben irányította is évtizedeken át Sopron muzsikáját. Mőködésének hangsúlya mindig a kamarazenére esett. Az elsı világháború elıtt alig volt ház Sopronban, ahol Zupancsics- és Altdörfer-tanítványokból ne állhatott volna össze, ha nem is mindig quartett, vagy trió, de legalábbis zongora-hegedő duó. Tanítványaiba Zupancsics utánozhatatlan módon át tudta vinni a zene iránt érzett fanatikus szeretetét. A könyvben említett ellenséges viszony Zupancsics és Kossow Jenı között nem volt örökélető. Kossow maga is nemegyszer részt vett Zupancsicsnak vasárnap délelıttönként tartott kamarazenei összejövetelein, annak lakásán, sıt késıbb, pozsonyi karmester korában többször áthívta kisegíteni, hol mint hegedőst, hol mint csellóst. A mester létesítette a Haydn–Mozart–Beethoven Klubot, amely azonban alapszabályok nélkül mőködött, tagdíja sem volt. Mikor Zwinz karmester az elsı világháború után beolvasztotta a Zeneegyesületbe, ezzel nem örvendeztette meg Zupancsicsot és híveit, akik szívesebben maradtak volna önállóak. A klubot csakis a zene szeretete tartotta össze. 1919-ben Kellner Sándornak, a város és megye népbiztosának, aki nagy zenekedvelı volt, kívánságára a klub több vasárnap délután hangversenyeket rendezett, belépıdíj nélkül a munkások részére; a vonósnégyes tagjai Hoffer Ottó, Klafszky Henrik, Zwinz Károly és maga Zupancsics mester voltak. Az elsı világháború elıtt a fúvós hangszereknek nem sok képviselıje akadt Sopronban, bécsi zenészek segítették ki a szimfonikus hangversenyeken a zenekart. Különösen az elsı világháborút közvetlenül követı években nagy volt Ausztriában a nyomor, és ekkor szinte versenyeztek a bécsi mővészek, hogy az aránylag jobban ellátott Sopronba jöhessenek. Ily alkalommal ismerkedett meg városunkkal Bartos Frigyes, kiváló kürtös, itt is ragadt és a rézfúvósok tömegét nevelte fel. Így érthetı, hogy számos alakulatnak volt fúvós 88
zenekara, így a hadastyánoknak, a Vasárugyárnak, a SOTEX-nak, Pamutiparnak, Concordiának stb. Wurditsch Antal karnagy említését is hiányolom. 1919-ben a színházi zenekar élén egy igen jó zenekari hangversenyt adott. Mint kommunista, a rendszer bukása után kénytelen volt Ausztriába menekülni; egyébként maga is alapított korábban zenekart Zenebarátok Zenekara címmel, amely fıleg a dolgozók rendezvényein szokott közremőködni. A neves soproni cigányprímások között Nyáry Rudit nem szabad említetlenül 79hagyni. Igaz, hogy zenészeivel együtt sokszor volt távol. Egy alkalommal Klafszky Antal, neves osztrák zeneszerzınek beszéltem e zenészek csodálatos zenei képességeirıl, nem hitt nekem: elvittem a Csitkovics kávéházba, hol akkor Nyáryék muzsikáltak. Egy szünetben a zeneszerzı kisebb elıadási darabot írt, de csak a vezetı szólamot, és íme öt perc múlva a zenekar kifogástalanul már játszotta is. Makkay Bélának, a félvilágot bejárt kiváló zenésznek is volt egy különlegessége: hangszerismeretérıl híresedett el. A Waldbauer-Kerpely vonósnégyes játszott Sopronban; Kerpely tılem érdeklıdött, igazak-e a hírek Makkayról. Makkay Béla természetesen ott volt a hallgatóság soraiban, behívtuk a mővész-szobába, Kerpely csellója a sarokban állt és Makkay öt lépésrıl egy percnyi gondolkodás után megnevezte mesterét. Erre a vonósnégyes többi tagjai is próbára tették, Makkay megállta a próbát. Egyébként a bécsi konzervatóriumot végezte. E sorok írója oly szerencsés volt, hogy kamarazenész és zenekari szereplése mellett 1936-ban a nyári Liszt ünnepségek alatt a Liszt-emléktábla leleplezésekor a színhelyen vezényelhette a zenekart, amely Liszt Ünnepi dalát adta elı, a meglevı fúvósok lehetıségeihez képest írta át a szegedi Király-Kınig Péter, neves zeneszerzı. Sopron zenekari életének feléledését már 1945-ben megérhettük Samsonov-Love szovjet karnagy jóvoltából, majd Portnof karnagy is vezényelt egy hangversenyt. Samsonov-Love nagy zenei élményt szerzett azzal a még romos Sopronnak, hogy lehozatta Bécsbıl a híres Wiener Symphoniker teljes zenekarát, amely a városi színházban hangversenyezett. 1963. XVII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM / HELYTÖRTÉNETI ADATTÁR / Irmédi-Molnár László: Emlékezés a soproni temetıben Tóth Ágoston születésének 150. évfordulóján
Irmédi-Molnár László: Emlékezés a soproni temetıben Tóth Ágoston születésének 150. évfordulóján Az 1962. év október 28-án volt 150 éve annak, hogy Marcaliban napvilágot látott Tóth Ágost Rafael, a késıbbi hıs honvéd ezredes, a nagymőveltségő tudós térképész. Egy borongós, esıs novemberi napon a Magyar Geodéziai és Kartográfiai Egyesület soproni szakosztálya összegyőlt a régi szent Mihály templom mögött elterülı mőemlék temetıben és a magasra nıtt tuja piramisok között álló síremlékre letette nemcsak a megemlékezés, de a tisztelet koszorúját is.
89
Tóth Ágoston fényképe
A magyar geodéták, térképészek megilletıdött tisztelettel adóztak az elıtt a magyar szellemi nagyság elıtt, aki egész életét a hazának, a tudománynak szentelte és küzdött, hogy legyen magyar csillagda, legyen magyar szintezési hálózat, legyenek magyar térképek. Fáradhatatlanul beszélt, írt, harcolt ezeknek és még számos más, a nemzet haladását elısegítı jó ügy érdekében. Megvalósulásukat sajnos, életében nem érte meg, sıt úgy érezte, hogy minden erıfeszítése hiábavaló, és félrevonultan, elkeseredve írta fel naplója élére a címet: „Egy élet elveszett fáradozásai.” Való igaz, hogy az a kor, amelyben küzdött a szellemi jóért, a szellemi értékért, csak kevesek részérıl mutatott megértést az ilyen törekvések iránt. Tóth küzdelme azonban csak látszólag volt hiábavaló: azok az eszmék, amelyekért életében oly sokat fáradozott, az ı korában még csak érlelıdtek, hogy majdan nagy lendülettel induljanak el azon az úton, amely út elvezette a magyar
80geodétákat,
térképészeket a tudás magaslatai felé. Amíg Tóth még szégyenkezve jelentette az antwerpeni nemzetközi fokmérési kongresszuson 1869-ben, hogy Magyarországnak nincs csillagdája, nincs szintezési hálózata, addig egy mai jelentésben több csillagdáról, több szintezési vonalról számolhatnánk be. De azt is jelenthetnık, hogy van nemcsak katonai térképészetünk, de polgári térképészetünk szervei is magas szinten végzik nemzetközileg is felelıs munkálataikat. Ki volt hát az a férfi, aki annyira szívén hordozta a magyar geodéziát, a magyar térképészetet? Családja soproni volt. Atyja Tóth József, az Esterházy majd a Széchenyi birtokok ügyésze. Anyja a jeles Kıszeghy Márton család sarja volt, Johanna. Tóth Ágoston Sopronban élt, ott, valamint Fertıszéplakon járta iskoláinak elejét, majd katonának ment. Ekkor Bécs lett a tanulás központja, ahol nemcsak a nagyhírő és kitőnı Ingenieur- und Genie-Akademie-t vallotta Alma Mater-ének (1827-ben került ebbe a nagymúltú intézetbe), hanem a bécsi Mőegyetem elıadásait is szorgalmasan és ambiciózusan hallgatta. A magyar szabadságharc kitöréséig a béke katonája volt, de amikor a magyar nemzet ügyérıl volt már szó, elhagyta századosi rangját, kilépett az osztrák hadseregbıl és a magyar honvédség ırnagya lett. Mint 90
zászlóaljparancsnok, mint ezred- majd késıbb mint hadtestparancsnok egyik gyızelmet a másik után vívta ki. Talán legszebb haditette a hegyesi csata volt, amikor Jellasich bácskai haderejét áttörte és visszaszorította délre. Ragyogó katonai pályájának Világos vetett véget. Halálra ítélték, de azután 18 évi várfogságra kapott kegyelmet. Olmützben töltött le 7 évet. Amnesztia mentette meg a további börtöntıl. Kiszabadulva csak igen nehezen tudta életét fenntartani. A megalkuvók győlölték a 48-asokat, ahol csak lehetett, ellenük tettek. Hosszú éveken át gazdálkodott, így Nagycenken is tanított, de mindenütt el kellett viselnie az aulikusok tőszúrásait. A kiegyezés meghozta részére is a lelki elnyomatás végét. Felszabadult lélekkel, óriási tettvággyal fogott hozzá új állásában régi kedves munkájához, a térképezéshez. Tanult, utazott, dolgozott, csak azért, hogy Magyarországnak is legyen térképezı intézete, hogy hazája bekapcsolódjék az európai mővelıdésbe, a tudományos világ vérkeringésébe. Tanított a budapesti egyetemen, lelkesített mindenütt, ahol lehetett, ellenfeleinek azonban mindig sikerült valami gátat vetni tudományos alkotó munkája útjába. Tóth azonban mindig újra kezdte. Tudományos munkásságáért a M. Tud. Akadémia levelezı tagjává választotta. Csak akkor veszítette el végleg munkakedvét, amikor saját miniszterének szinte lebecsülı szavait kellett végighallgatnia. Ugyanis a bécsi világkiállításon vett részt ügyosztálya. Szép dombormővekkel és jeles térképekkel szerepelt. Kitüntették munkáját. Elkészítette az európai nemzetközi felmérési kongresszusról a jelentését. Mivel ismerte egyesek nagy ellenszenvét személye és törekvései ellen, megírta egyszersmind nyugdíjaztatási kérvényét és így felszerelve jelent meg miniszterénél. Írjuk le a jelenetet, amelyet Tóth megörökített naplójában. – Jelenti szabadságról való visszatérését. Semmi válasz. – Jelentette, hogy szép és értékes térképgyőjteményt kapott Festetich Taszilótól. – Jól van, volt a felelet. – Jelentette az antwerpeni kongresszus anyagának összefoglaló írását, és hogy a bécsi világkiállításon éremmel tüntették ki az ügyosztályt. „Olyan sok érmet osztogatnak egészen méltatlanoknak, hogy ez egyáltalában nem kitüntetés.” „Ez volt az egyetlen elismerés, amit nekem miniszterem adott” – írja Tóth. Mindenesetre ilyen sértı, esetlen válasz, akármennyire nem bírta is Tóthot Kerkápoly, nem volt miniszterhez méltó válasz. Tóth tehát elıvette nyugdíjaztatási kérvényét és azt is átnyújtotta. Ez ugyan meglepte a minisztert, de átvette és intézésre továbbadta. Úgy látszik, Kerkápolyban valami szikra világossá tette helytelen viselkedését és legalább a nyugdíjazási kérvényt elınyös támogatással küldte tovább. Nyugdíjidejét Ausztriában élte le. Sokat dolgozott, rajzolt és írt akkor is, mígnem 1889. június 6-án agyvérzés kioltotta életét. Grazban halt meg 77 éves korában. Utolsó kívánsága volt, hogy hazai földben pihenjen. Ezt a kívánságot hın szeretett felesége teljesítette is. Sopronban temette el és sírja fölé emeltette azt a fekete márvány emlékkövet, amelyet Tárczy-Hornoch Antal dr. akadémikus, 81Tóth iránti legnagyobb tisztelettıl indíttatva bekapcsolt a magyar háromszöghálózatba: a tudós geodéta a tudós geodétának, a múlt tisztelıje a múlt harcosának. Ezzel Tóth sírjára soha el nem hervadó virágot helyezett, igazolva a sokszor idézett nagy francia filozófus szavait, hogy „igazán csak az hal meg, akinek emlékét már egyetlen szív sem hordozza”. Tóth Ágoston emlékét pedig sok szív hordozza. Tisztelet tehát emlékének, tisztelet minden törekvésének. 1963. XVII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM / HELYTÖRTÉNETI ADATTÁR / László Ernı: Újabb adalékok a soproni természetrajzi győjtés történetéhez
91
László Ernı: Újabb adalékok a soproni természetrajzi győjtés történetéhez A SSz 1960. évfolyamának 92/93., továbbá az 1962. évinek 284. lapján szó esik a soproni természetrajzi győjtés múltjáról, említve benne Torkos József, Gallus Ferenc, Ocskay Ferenc, Rumy Károly és Fábry Sámuel győjtési körét. Az alábbiakban ez adatokat néhány mással bıvítjük. 1847-ben ugyanis a tudósgyőlés tiszteletére többek között „természettani” kiállítás is volt. Errıl Eöttevényi F. a gyıri Hazánk c. lapban (101. szám) részletes tudósítást közöl, amelybıl megtudjuk, hogy Ocskaynak kígyó- és gyíkgyőjteménye is volt; ennek érdekességeképpen említi a cikk a másfél láb hosszú krokodilust. Rovargyőjteménye mintegy 200 darabból állt csak ugyan, de a külföld nevesebb példányai mindegyik világrészbıl képviselve voltak. Különlegessége e téren ezenfelül 300 változatban egy szöcskegyőjtemény. Vidák Össe bencés, aki egyébként a tudósgyőlésen az elsı soproni mővészettörténeti összefoglalással jelentkezett, 3000 darabból álló rendezett rovargyőjteményt is mutatott be, ugyancsak neki volt gazdag madárgyőjteménye, úgyszintén madártojásai, amelyekkel Ocskay győjteménye is dicsekedhetett. Bizonyos Kayszrat is állított ki madarakat. Végül „föld- és kınemőek, corallok, kövesült állat hal-maradványok” adtak külön csoportot, szintén Ocskay, továbbá Pürtzel voltak a tulajdonosai. Az utóbbi bizonnyal azonos azzal a jogtudóssal, akit Csatkai a soproni mőgyőjtésrıl szóló füzetében mint metszetek és régi térképek győjtıjét említ.
92
Fekete nyárfa a Frankenburg úton. 1937-ben kivágták
1963. XVII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM / SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE
93
82SOPRON
KULTURÁLIS ÉLETE
1963. XVII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM / SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE / Friedrich Károly: Mővelıdési események 1961-ben
Friedrich Károly: Mővelıdési események 1961-ben Az 1961. évi kultúrmérleg összeállításánál örvendetesen tapasztalható a kulturális igényesség mellett a gondos és mindenkivel törıdı változatosság. Csak így lehetett elérni a fokozódó érdeklıdést és ennek köszönhetı, hogy egy-egy elıadáson átlagosan már 100 fınél több volt a látogatók száma. 252 TIT elıadáson 13 126, a Liszt Ferenc Mővelıdési Házban lebonyolított és az ismeretterjesztés körébe tartozó 178 rendezvényen összesen 67 247 a résztvevık száma. Szomorúbb a színházi élet statisztikája. A gyıri Kisfaludy Színház 11 elıadásából 9 volt a könnyő mőfaj (zenés komédia, operett, daljáték) és 2 komolyabb, nívósabb elıadás. Ez a visszafejlıdés részben a színházi technikai fogyatékosságokkal (főtési nehézségek) függ össze. Változatlanul élénk volt a látogatottság a filmszínházakban és a televízió elterjedése ellenére is szép számmal látogatták különösen a szélesmérető filmek elıadásait. 1963. XVII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM / SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE / Friedrich Károly: Mővelıdési események 1961-ben / A fıbb események statisztikája
A fıbb események statisztikája Ismeretterjesztı elıadások a Liszt Ferenc Mővelıdési Házban Tárgykör
Elıadások száma
Résztvevık száma
Politika
12
4366
Közgazdaság
2
126
Történelem
6
698
Mővészettörténet
16
1834
Különfélék
26
3653
Mőszaki tárgy
6
851
Agrártudomány
3
393 94
Egészségügy
6
626
Sport
3
764
80
13 311
Összesen:
A Soproni Városi Tanács „Liszt Ferenc” Szimfonikus Zenekarának hangversenyei a Liszt Ferenc Mővelıdési Házban. 1961. III. 11
Wagner: Nyitány a NÜRNBERGI MESTERDALNOKOK c. operából Chopin: II. zongoraverseny (f-moll, op. 21) Beethoven: III. Szimfónia (Eroica) Közremőködött: A. Mihálka Margit
1961. V. 6.
Mozart: Nyitány a SZÖKTETÉS A SZERÁJBÓL c. operából Beethoven: D-dúr hegedőverseny 83Mozart:
g-moll Szimfónia Köch. No. 550
Közremőködött: Kovács Dénes 1961. VII. 8.
Liszt: LES PRÉLUDES Mozart: A-dúr zongoraverseny (Köch. 488) Bartók: III. zongoraverseny Közremőködött: FISCHER ANNIE
1961. X. 22.
LISZT FERENC SZÜLETÉSÉNEK 150. ÉVFORDULÓJA ALKALMÁBÓL Liszt: TASSO ESZ-DÚR ZONGORAVERSENY LES PRÉLUDES Közremőködött: ZEMPLÉNI KORNÉL
95
Az Ógabonatér a Lackner utca megnyitása elıtt 1890 körül
1963. XVII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM / SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE / Friedrich Károly: Mővelıdési események 1961-ben / Hangversenyek és különféle rendezvények a Liszt Ferenc Mővelıdési Házban:
Hangversenyek és különféle rendezvények a Liszt Ferenc Mővelıdési Házban: 1961. IV. 22.
ANDRÉ GERTLER (hegedő) Belgium DIANA ANDERSON (zongora) Belgium Bach: f-moll szonáta Beethoven: G-dúr szonáta op. 96 Bartók: I. szonáta
1961. VII. 1.
ANTAL IMRE a nemzetközi Liszt–Bartók hangverseny magyar résztvevıje
96
Liszt: Desz-dúr Consolation, XV. Rapszódia Mefisztó-keringı Legiorozza Bartók: 6 román tánc 6 tánc bolgár ritmusban Szvit op. 14 1961. VII. 2.
AZ ALPESEKTİL A KISALFÖLDIG Kapuvári Népi Együttes A Városi Tanács Központi Fúvószenekara
841961.
X. 10.
EMLÉKEST a Német Demokratikus Köztársaság megalakulásának 12. évfordulója alkalmából Siegfried Hentzsch, Kulcsár Klára, Mészáros Tibor, Bencsik Erzsébet, Szabóné Schey Márta A Liszt Ferenc Szimfonikus vonósnégyese
1961. XI. 18.
A FERTİDI HAYDN KÓRUS HANGVERSENYE Vezényelt: Kovács Sándor Közremőködött: Horváth Ferenc, Jankó Katalin, Pintér László, Maros Ernı
1961. V. 20.
INTÉZETI HANGVERSENY A MEGYEI TANÁCS KAMARAZENEKARA Vezényelt: Halmos László Közremőködött a Felsıfokú ÓVÓNİKÉPZİ INTÉZET énekkara Vezényelt Törzsök Béla
1961. VII. 9., 15.
KÉKFRANKOS SZIMFÓNIA A Városi Tanács Központi Fúvószenekara, a brennbergi bányászsramli, a Havasi Gyopár kvartett és Bettelheim Vilmos
1961. IV. 28.
KÓRUS-HANGVERSENY A Soproni Martos Flóra Leánygimnázium, a Szombathelyi KISZ Ifjúsági Ház és a Savaria Mővészeti Együttes 97
Vezényeltek Békefi Antal és Horváth Rezsı 1961. VII. 18.
LENGYEL–MAGYAR EMLÉKEST Szendrei Imre, Pavlánszky Edina, Bodor Tibor
1961. X. 28.
MISKOLCI BARTÓK BÉLA ZENEMŐVÉSZETI SZAKISKOLA nıi karának hangversenye Vezényelt: Kardos Pál Közremőködık: Osvay Ágnes, Röczey Ferenc
1961. XII. 10.
A MORVA ÁLLAMI HANGVERSENYE
FILHARMONIKUS
ZENEKAR
(OLOMOUC)
Vezényelt: Jaromir Nohejl Dvorák: VII. szimfónia (d-moll. op 70) Pauer: Scherzó nagyzenekarra Smetana: MOLDVA Szimfonikus költemény Janácek: Bulba Tarasz Rapszódia 1961. V. 9.
SZERELEM… SZERELEM Irodalmi összeállítás a magyar és világirodalom szerelmes verseibıl A SOPRONI IFJÚSÁGI IRODALMI SZÍNPAD együttese Bárdos Károly, Gombay Ildikó, Gombócz János, Kulcsár Klára, Lırincz Norbert, Szivós Sándorné, Takács Zsuzsa, Varga Vince Zongora: A. Mihálka Margit Összekötı szöveg: dr. Szabó Jenı
1961. III. 14.
SZÉP MAGYAR VERS Az Erdımérnöki Fıiskola Mővelıdési Tanácsa és a Liszt Ferenc Mővelıdési Ház rendezésében Török Erzsi, Horváth Ferenc, Jancsó Adrienne
1961. V. 19.
SZONÁTA-EST Simon Atala, Horváth Rezsı 98
Mozart: Szonáta e-moll (K. 304) Beethoven: Szonáta D-dúr (op. 12) Farkas Ferenc: Szonatine (Hannover) Grieg: Szonáta F-dúr 1961. IX. 10.
VIETNAMI EMLÉKÜNNEPÉLY Nguyen Van Hing nagykövetségi ügyvivı és Faller Jenı közremőködésével
851961.
II. 12.
ZENÉSZBÁLI FÚVÓSZENEKARI HANGVERSENY A Városi Tanács Központi Fúvószenekara Vezényelt: Sziklai Adolf
1963. XVII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM / SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE / Friedrich Károly: Mővelıdési események 1961-ben / 1961. évi rendezvények a Liszt Ferenc Mővelıdési Házban
1961. évi rendezvények a Liszt Ferenc Mővelıdési Házban Asztalitenisz-versenyek III. 5., IV. 20., VI. 14. Az Asztalosipari Ktsz ünnepélye III. 18. A Balettiskola vizsgája VI. 18. Bábcsoportképzés, vezetık oktatása XII. 14., 21. Berzsenyi-emlékünnepély V. 24., VI. 7. Brunszvik emlékünnepély XI. 27. Fenyıfa-ünnepély XII. 24. Ifjúsági KISZ-akadémiák I. 11., II. 13., IV. 17., V. 8., XI. 13., XI. 20., XII. 4., 11., 19. Ifjúsági Klubest III. 23. Képzımővészetet kedvelı gyermekek klubja XI. 19., XII. 10. Képzımővészeti könyvkiadás. Ankét. XI. 17. KISZ kulturális seregszemle III. 25. Közalkalmazottak akadémiája XI. 13., 27., XII. 11., 27.
99
A Magyar Irodalomtörténeti Társaság vándorgyőlése V. 21., 22. Mesefilmek bemutatása IX. 24., X. 15., X. 28., XI. 12., XI. 26., XII. 4. A Munkásırség emlékünnepélye III. 4. Népi táncok oktátása XI. 19., XII. 17. Nık akadémiája I. 3., II. 7., III. 7., V. 2., VI. 6., X. 3., 10., 17., 24., XI. 14., 27., 28., XII. 12. Növendékhangverseny. A Liszt Ferenc Zeneiskola növendékeivel VI. 16. Nyelvtanfolyamok indítása IX. 11., 12., 20. Az Októberi Szocialista Forradalom emlékünnepélye XI. 4. Pedagógusok napja VI. 4. Sakkverseny II. 16. Találkozás az íróval. A József Attila Leánygimnázium rendezésében III. 3. Tanévnyitó ünnepélyek IX. 1., 4., 5., 7. Vallomások. A József Attila Leánygimnázium rendezésében. IV. 14. 1963. XVII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM / SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE / Friedrich Károly: Mővelıdési események 1961-ben / Kiállítások a Liszt Ferenc Mővelıdési Házban
Kiállítások a Liszt Ferenc Mővelıdési Házban Liszt Ferenc emlékek – Mi készül Sopronban? – Gyır-Sopron megyei népmővészet – Ipari Kiállítás – Magyar–Szovjet Barátság 15 éve. A kiállítások látogatóinak száma: 51 301 (A Soproni Ünnepi Hetek kiállításait 33 829 fı tekintette meg). 1963. XVII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM / SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE / Friedrich Károly: Mővelıdési események 1961-ben / Egyéb kiállítások
Egyéb kiállítások Munkásmozgalmi dokumentumok (Berzsenyi Gimn.) Színes Fotómővészet. (Az Erdımérnöki Fıiskola fotó-tanszékének kiállítása a Petıfi téri Festıteremben.) Természetvédelem (Orsolyatéri iskola). Modern bútorok. A Siketek Faipari Intézete növendékeinek készítményei a Petıfi téri iskola dísztermében. Vietnami népmővészet (Berzsenyi Gimn.). A SOPRONI FOTÓKLUB EREDMÉNYEI. (Metesz-helyiség.)
100
Természetbarátok kiállítása (Orsolya téri iskola). 1963. XVII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM / SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE / Friedrich Károly: Mővelıdési események 1961-ben / Rendezvények az Ady Endre Kultúrházban
Rendezvények az Ady Endre Kultúrházban A Természetrajz, Munkásmozgalom, Irodalom, Egészségügy, Társadalomtudomány és Film témakörébıl összesen 14 elıadás.
Történelem,
Mővészettörténet,
1963. XVII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM / SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE / Friedrich Károly: Mővelıdési események 1961-ben / Rendezvények az Erdımérnöki Fıiskola KISZ Házában
Rendezvények az Erdımérnöki Fıiskola KISZ Házában 4 irodalmi, 3 zenetörténeti, 4 társadalomtudományi, 1 kémiai, 5 földrajzi (élménybeszámoló) és 1 filmesztétikai elıadás. Összesen 18 elıadás. 1963. XVII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM / SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE / Friedrich Károly: Mővelıdési események 1961-ben / Rendezvények az Elzett Vasárugyár Petıfi Sándor Mővelıdési Otthonában 86Rendezvények az Elzett
Vasárugyár Petıfi Sándor Mővelıdési Otthonában
7 mőszaki, 4 egészségügyi, 2 történelmi, 7 társadalomtudományi, 1 közgazdasági és 6 politikai tárgyú, összesen 27 elıadás. 1963. XVII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM / SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE / Friedrich Károly: Mővelıdési események 1961-ben / A Központi Bányászati Múzeum Haydn-kertjében hangversenyek
A Központi Bányászati Múzeum Haydn-kertjében hangversenyek Kamarazene VI. 28., VII. 3., 7., 14. Közremőködött a soproni Áll. Liszt Ferenc Zeneiskola. 1963. XVII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM / SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE / Friedrich Károly: Mővelıdési események 1961-ben / Zenei rendezvények az Ady Endre Kultúrházban
Zenei rendezvények az Ady Endre Kultúrházban BÍBORMADÁR. Az Orsolya téri Általános Iskola úttörıinek elıadása XII. 7., 8. OPERA OPERETT-HANGVERSENY. A Városi Tanács Központi Fúvószenekara. TÜNDÉRKERT ARANYALMÁJA. A Hunyadi utcai Ált. Iskola elıadása IV. 13. 1963. XVII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM / SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE / Friedrich Károly: Mővelıdési események 1961-ben / 1961. évi szabadtéri rendezvények a Beloiannisz téren
1961. évi szabadtéri rendezvények a Beloiannisz téren 101
1961. VI. 24.
NYÁRESTI SZERENÁD – TORONYZENE A Kisipari Szövetkezetek énekkara, vezényelt Radó Ferenc A Városi Tanács Központi Fúvószenekara vez. Sziklai Adolf
1961. VI. 29.
INDULÓK, KERINGİK. Fúvószenekari hangverseny
1961. VII. 5.
OPERA OPERETT-EST Fúvószenekari hangverseny
1961. VII. 13.
MAGYAR–SZOVJET ZENEI EST Fúvószenekari hangverseny
1961. VII. 16.
Du. Sétahangverseny a Lövér-szálló elıtt este Záró Toronyzene tőzijátékkal
1963. XVII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM / SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE / Friedrich Károly: Mővelıdési események 1961-ben / Színelıadások a Soproni Petıfi Színházban
Színelıadások a Soproni Petıfi Színházban 66 nap alatt 83 elıadás keretében 49 színházi, 19 sport és 15 ünnepi rendezvény 1963. XVII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM / SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE / Friedrich Károly: Mővelıdési események 1961-ben / A színházi elıadások
A színházi elıadások A Kisfaludy Színház vendégjátéka I. 31., és II. 16. NEBÁNTSVIRÁG Hervé operettje III. 16., V. 18. SZERESS BELÉM, Abai Pál és Horváth Jenı zenés komédiája (TV-közvetítés) IV. 3. AZ ARANYEMBER Jókai Mór regénye után készült dráma IV. 25. és VI. 27. SYBILL, Jakobi operettje VI. 14. SZABADSZÉL, Dunajevszkij operettje VIII. 16. AZ ÖRDÖGLOVAS, Kálmán Imre operettje IX. 30. VÁCI UTCA, zenés komédia Viski András zenéjével XI. 12. és 18. A CIGÁNYBÁRÓ, Johann Strauss romantikus daljátéka XII. 3. ÉJFÉLI MISE, Peter Karvas drámája 1963. XVII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM / SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE / Friedrich Károly: Mővelıdési események 1961-ben / A Soproni Vasas Mővészegyüttes
102
A Soproni Vasas Mővészegyüttes III. 24., 25., 26., VII. 9. TARTUFFE, Moliére vígjátéka Locsmándi Erzsébet – Mészáros Tibor – Kovács Éva – Hetessy László Katona Antonia – Schulek Gyula – Varmuzsa Ferenc XII. 9., 10. AZ ÉJSZAKA ÚTJÁN, Renato Delli bőnügyi játéka Mészáros T., Robb Vilmosné, Nagy Imre, Schulek Gyula 1963. XVII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM / SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE / Friedrich Károly: Mővelıdési események 1961-ben / Különféle munkásszínjátszók
Különféle munkásszínjátszók V. 5. Kénytelen házasság, Botcsinálta doktor, Moliére vígjátékok Az Erdész Színpad elıadásában
87A hajdani fürdıház a Halász kunyhónál 1890 körül. Petrik Lajos felvétele
103
A Tómalom 1890 körül. Petrik Lajos felvétele
1963. XVII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM / SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE / Friedrich Károly: Mővelıdési események 1961-ben / Hangversenyek a színházban 88Hangversenyek a színházban
I. 20. Örökszép melódiák, Jelmezes zenés játék I. 21. A Határırség zenekarának hangversenye II. 8. A Szovjet Tiszti Zenekar hangversenye II. 26. A Magyar Rádió és Televízió Zenekarának hangversenye IV. 9. Holéczy Ákos zenekarának hangversenye IV. 17. A FORRADALMAK DALAI, a Kisipari Szövetkezetek Dalárdájának és a Városi Tanács Központi Fúvószenekarának hangversenye VII. 15. MÚLT ÉS JÖVİ, hangverseny az Odry Árpád Mővészotthonban
104
VII. 17. WROCLAVI NÉPI EGYÜTTES, Nizzai díjjal kitüntetett lengyel együttes mősora X. 16. Egész évben szilveszter. Budapesti kabarémősor 1963. XVII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM / SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE / Friedrich Károly: Mővelıdési események 1961-ben / Különféle rendezvények a színházban
Különféle rendezvények a színházban II. 23. KISZ-elıadás Irakról III. 5. A Nemzetközi Nınap ünnepsége III. 24. Kulturális seregszemle IV. 15., 16. FELSİFOKÚ KULTURÁLIS INTÉZMÉNYEK KULTURÁLIS SEREGSZEMLÉJE Kaposvár, Keszthely, Mosonmagyaróvár, Szombathely, Veszprém és Sopron KISZ-együtteseinek versenye IV. 29. Fiatalok ünnepe IV. 30. Obsitosok búcsúztatása V. 6. Állami Bábszínház: Ludasmatyi V. 7. Anyák napja a Nıtanács rendezésében V. 14. A KILIÁN GYÖRGY KULTURÁLIS SEREGSZEMLE JÁRÁSI BEMUTATÓJA A soproni járási körzeti bemutatókon legjobb eredményt elért kultúrcsoportok bemutatója VI. 2. TÖBBSINCS KIRÁLYFI, általános iskolások elıadása VI. 11. A KILIÁN GYÖRGY KULTURÁLIS SEREGSZEMLE megyei bemutatója VI. 18. A Balettiskola záróvizsgája IX. 29. A NÉPHADSEREG NAPJA X. 9. SZOVJET KULTÚREGYESÜLETEK ünnepélye XI. 6. AZ OKTÓBERI FORRADALOM ÜNNEPE XI. 22. A Magyar Néphadsereg Vörös Csillag Érdemrendjével kitüntetett Mővészegyüttesének ajándékmősora XI. 29. Az Ezüstfurulya, az Állami Bábszínház elıadása III. 17., 18., 19. Tornaünnepélyek 16 alkalommal ökölvívó-mérkızések 105
1963. XVII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM / SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE / Friedrich Károly: Mővelıdési események 1961-ben / A GYİR-SOPRON MEGYEI IDEGENFORGALMI HIVATAL rendezvényei a soproni üdülık és az Állami Szanatórium beutaltjai részére
A GYİR-SOPRON MEGYEI IDEGENFORGALMI HIVATAL rendezvényei a soproni üdülık és az Állami Szanatórium beutaltjai részére 36 zenei rendezvény. Résztvevık száma kb. 8000. Közremőködık a soproni Állami Liszt Ferenc Zeneiskola növendékei, a Városi Tanács központi fúvószenekara, a Budafoki Munkásdalárda, a Brennbergi sramlizenekar, Szentgyörgyi Kálmán orgonazenével. 122 városismertetési séta 16 000 résztvevıvel, 47 vetítettképes elıadás az üdülıkben és az Állami Szanatóriumban. 27 mőteremlátogatás 900 résztvevıvel. 1961. A Mőszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetségének elıadásai Faipari tudományos egyesület: tizenkettı elıadás Geodéziai és kartográfiai egyesület: öt elıadás Ipargazdasági osztály: egy elıadás Közlekedés és közlekedéstudományi tudományos egyesület: tizennyolc elıadás 89Mezıgazdasági
és élelmiszeripari tudományos egyesület: négy elıadás
Mőszaki geofizikus tudományos egyesület: három elıadás Mőszaki kémikus tudományos egyesület: tizenkét elıadás Országos erdész egyesület: hat elıadás Országos magyar bányászati kutató egyesület: hat elıadás Textilipari mőszaki tudományos egyesület: tizenhét elıadás Építıipari tudományos egyesület: tizennyolc elıadás Bólyai J. matematikai tudományos egyesület: nyolc elıadás Agrártudományi tudományos egyesület: négy elıadás Összesen 115 elıadás Vendégelıadók voltak: Czirfusz Miklós, Kecskés Mihály, Csanádi Etele, Raum Frigyes, Gallai István, Kelen Tibor, Nagy Elemér, Huszár Sándor, Horják Gyula, Pallai Marika, Solymos Rezsı, Szendrey István, Richly Sándor, Soós Elek, Babos Árpád, Pajor Ferenc, Németh Jenı, Czirák József, Tokai István, Babók László, Füzi István, Wiesler József, Veres Pál, Pécs László, Erdész Nándor, Kardos László.
106
Soproni elıadók voltak: Nikolics Károly, Gyurkó Pál, Wallner Ákos, Gerencsér Miklós, Hárs György, Winkler Oszkár, Huszár Sándor, Sébor János, Horják Gyula, Nemki Ernı, Szendrey István, Hargitai Nándor, Benkı Ferenc, Berec Zoltán, Németh Kálmán, Fekete Tibor, Molnár Ernı, Hammerl Antal, Fogas István, Ramaszéder Károly, Szabó Zoltán, Kovács József, Horváth Péter, Starck Jenı, Bettelheim Vilmos, Szuszmann Antal, Mihalik Béla. mmm 1963. XVII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM / SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE / Friedrich Károly: Mővelıdési események 1961-ben / A soproni filmszínházak 1961. évi mősara
A soproni filmszínházak 1961. évi mősara A soproni Petıfi, Ady, Szabadság és Vörös Csillag filmszínházakban az év folyamán lepergett 416 mősorral 2161 elıadás. A mősorok összetétele a következı volt: 163 fekete-fehér, 201 színes és 52 szélesvásznú. A mősorok származási helye: 301 népi demokratikus és 115 nyugati ország filmgyára.
1963. XVII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM / MEGEMLÉKEZÉSEK
90MEGEMLÉKEZÉSEK
1963. XVII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM / MEGEMLÉKEZÉSEK / Lesenyi Ferenc 1887–1962
Somkuti Elemér: Lesenyi Ferenc 107
1887–1962
Lesenyi Ferenc a Soproni Erdımérnöki Fıiskola nyugalomba vonult tanára, 39 éven át Sopron város lakója, az erdészeti szakágazat terén kifejtett több mint 50 éves munkálkodás után, élete 75. évében 1962. szeptember hó 6-án elköltözött az élık sorából. Lesenyi Ferenc 1887. április hó 28-án született Geletneken, Bars megyében. Az 1905/1906-os tanévre iratkozott be a Selmecbányai Akadémia Erdımérnöki Szakára. Tanulmányait 1909-ben fejezte be. Eleinte Selmec környékén dolgozott, erdımérnök gyakornoki minıségben. 1911-ben Kolozsvárra, majd 1912 áprilisában a Görgényszentimrei Állami Erdészethez helyezték. Ezen az állomáshelyén nyerte el a segéderdımérnöki kinevezést is 1913 januárjában. 1914-ben Besztercére helyezték át, az Aranyosvölgyi vasútvonal építési munkálataihoz. Lesenyi Ferenc képességei hamar kitőntek. 1917 szeptemberében erdımérnökké nevezték ki. Ezt követıen a minisztériumba került, ahol eleinte a Faértékesítı Hivatalban, majd pedig Kaán Károly titkáraként tevékenykedett. Kaán Károly mellett – aki az alföld-fásítási törvény kezdeményezıje volt, egyúttal a kapitalista idık legnagyobb magyar erdészalakja is – figyelme egyre inkább a közgazdasági tárgyú erdészeti problémák felé irányult. Elvégezte a mőegyetem 91közgazdászmérnöki szakát, s az itt töltött évek alatt átfogó képet kapott a magyar erdıgazdálkodás akkori helyzetérıl. Már fıerdımérnök volt, amikor 1923. december 15-én rendkívüli tanári kinevezéssel újra az Alma Mater falai közé költözött és kiváló pedagógiai érzékkel megáldott tanára lett a Soproni Fıiskolának. Elıadásait 108
igyekezett mindig élvezetessé tenni hallgatósága számára. 1923-tól az erdıgazdasági politikai tanszék, majd 1939-tıl az erdıgazdasági politikai és jogi tanszék vezetıje. Az erdıgazdasági politika címő tárgy mellett 1926-tól oktatta a nemzetgazdaságtan, az erdészeti adminisztráció, 1927-tıl az erdészeti jog, 1939-tıl a közgazdaságtan, 1940-tıl az erdészeti igazgatás címő tárgyakat is. Tanári pályáján gyorsan haladt elıre, hiszen 1927. április 14-én fıiskolai rendes tanárnak, 1934. július 18-án egyetemi nyilvános rendes tanárnak nevezték ki. 1951 augusztusában nyugdíjazták. Oktatómunkája mellett kiterjedt irodalmi munkásság is főzıdött a nevéhez. Fıleg a hazai erdıgazdálkodás történeti feldolgozásával foglalkozott behatóan. Kiemelkedı munkái: az 1936. évi Nemzetközi Erdészeti Kongresszus részére írt mőve: „A magyar erdıgazdaság története és mai helyzete”, valamint az 1958-ban megjelent munkája: „A Selmecbányai Erdészeti Tanintézet története (1808–1946)”. Ezeken kívül mintegy 15 fontosabb dolgozata jelent meg az erdészeti szaksajtó hasábjain. Lesenyi Ferencet erdıszeretete sok kérdésben közel hozta a szocializmus eszméinek megértéséhez, azok támogatásához. Örömmel üdvözölte az erdık államosítását. Jól látta, a magyar erdık ügye a felszabadulással megfelelı kezekbe került. Ezért írta meggyızıdéssel, mintegy örökségül hagyva az utódoknak, halála elıtt alig néhány héttel: „Minden erınkkel arra kell tehát most már törekedni, hogy az erdészeti tudomány fejlıdését fokozott mértékben vigyük elıre, hogy minél nagyobb erıvel támogathassuk a mi nagy és szép feladatunk munkálását: a szocialista magyar erdıgazdaság kiépítését és fejlesztését.” Lesenyi Ferenc, aki életében oly nagy szorgalommal és szeretettel kutatta Alma Matere, a magyar erdıgazdaság múltját, 1962. szeptember 6-ával maga is belekerült volt intézete, Sopron város történelmi alakjai közé.
109
Hess egri festı oltárképe az iváni templomban: Szt. András vértanúsága
1963. XVII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM / SOPRONI KÖNYVESPOLC
92SOPRONI
KÖNYVESPOLC
1963. XVII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM / SOPRONI KÖNYVESPOLC / Leopold Schmidt: Die Entdeckung des Burgenlandes im Biedermeier. Studien zur Geistesgeschichte und Volkskunde Österreichs im 19. Jahrhundert
110
Angyal Endre: Leopold Schmidt: Die Entdeckung des Burgenlandes im Biedermeier. Studien zur Geistesgeschichte und Volkskunde Österreichs im 19. Jahrhundert Wissenschaftliche Arbeiten aus dem Burgenland, Band 25.) Eisenstadt 1960, Burgenlandisches Landesmuseum. 170 lap, 16 kép. Az Österreichisches Museum für Volkskunde igazgatója és a bécsi egyetem professzora, Leopold Schmidt, sokoldalú muzeológiai és néprajzi munkássága közben gyakran talál idıt arra, hogy a Burgenland kérdéseivel foglalkozzék. Idevonatkozó tanulmányainak győjteményébıl állt össze ez az igen érdekes könyv, amely a Burgenland „fölfedezését” tárgyalja, a biedermeier-korban. Magát a biedermeiert Schmidt professzor eléggé tágan értelmezi: a napóleoni háboruktól egészen az 1867. évi kiegyezésig. Vissza-visszanyúl azonban az elızményekig, egészen II. József koráig, az utolsó három fejezet hısei: a soproni néprajzkutató Bünker, a geológus Eduard Sueß és a néprajzzal is foglalkozó osztrák mérnök, Anton Dachler pedig már az elsı világháború idején, illetve röviddel utána halnak meg. Tulajdonképpen tehát a XIX. századi osztrák és német „Burgenlandkunde” története a könyv, kevés francia és angol anyag (Alexandre de Laborde, John Paget) felhasználásával. De nemcsak a biedermeier-fogalom idıbeli, hanem a mai Burgenland területi határait is átlépi Schmidt: utazói, írói, kutatói, akikkel foglalkozik, nem egyszer a mai Gyır-Sopron és Vas megyék területére is eljutottak, vagy egyenesen ott mőködtek. Ez teszi a könyvet hazai kutatóink számára is olyan érdekessé, sıt becsessé. Igaz, a szerzı néha kissé osztrák perspektívából látja a magyar népet, magyar történelmet, s néhány megállapítását meg lehetne kérdıjelezni. Rögtön hozzá kell azonban tennünk: a tudományos objektivitás, az elfogulatlanságra-törekvés határait általában nem lépi át, s így a vitatható pontokon sem válik bántóvá vagy sértıvé. Olyan érdekes német és osztrák írók és tudósok jutottak el a régi Nyugat-Magyarország területére, mint Zacharias Werner vagy Franz Grillparzer, a bécsi ballada-költı Johann Nepomuk Vogl, a liberális publicista Johannes Nordmann, a német etnográfia kutatásában úttörı Wilhelm Heinrich Riehl, s amellett sok, kevésbé ismert, de a tudomány vagy irodalom történetében mégsem jelentéktelen egyéniség. Itt legföljebb csak azt hiányolhatjuk, hogy Schmidt professzor figyelme majdnem csak az osztrákokra és németekre terjed ki, s arról például nem vesz tudomást, hogy a XIX. század elsı felében olyan nagy szláv tudósok is jártak a mai Burgenland területén, mint a lengyel Kucharski és az orosz Szreznyevszkij, akik – egyébként soproni kiindulási ponttal! – a horvát falukat, horvát nyelvjárásokat tanulmányozták. Hiányzanak a horvát Burgenland-kutatás eredményei is – elsısorban a zágrábi Mate Ujevic jelentıs munkái –, s a különben eléggé gazdag jegyzetanyagban csak egy-két magyar cím szerepel. Csatkai Endre, Thier László részben németül is hozzáférhetı munkái, vagy a Soproni Szemle és Vasi Szemle ilyen szempontból igen fontos cikkei sajnos kívül maradtak Schmidt érdeklıdési körén. Jó volna, ha egy újabb kiadásban pótolná ezeket a hiányosságokat, hiszen – mint ı maga mondta 93nemrég e sorok írójának Bécsben – igen fontosnak tartja a magyar tudománnyal való kapcsolatokat. Ezeknek elırebocsátásával mégis újból hangsúlyoznunk kell: a munka magyar szempontból is nagyon érdekes. Nemcsak, hogy a soproni Bünker János Rajnáld, a századforduló nagy néprajzosa, vagy a pannonhalmi bencés Sztachovics Remig (akit Schmidttıl eltérıen nem horvát, hanem inkább szlovák származású embernek kell tartanunk!) külön fejezettel szerepel benne, hanem olvashatunk az osztrák utazó Franz Sartori (1782–1832) soproni és sopronbánfalvi élményeirıl (16–20. l.), a költını Karoline Pichler nagycenki látogatásáról (30–31. l.), a Sopronba is eljutó osztrák „biedermeier-vándorról”, Adalbert 111
Krickel-rıl (51. l.), a Gyıry-család társaságában Szombathelyrıl Stájerország felé vándorló Johann Nepomuk Vogl-ról (66–67. l.), a Tarcsára utazó Grillparzer soproni és kıszegi idızésérıl 1852. júliusában (80. 1.), a biológus Gottlieb Haberlandt magyaróvári gyermekkoráról (129–131. 1.) és sok egyéb gyır-soproni vagy vasi vonatkozásról. Schmidt könyve ezért mindenképpen megérdemli figyelmünket. 1963. XVII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM / SOPRONI KÖNYVESPOLC / G. Soós Katalin: A nyugat-magyarországi kérdés (1918–1919). Akadémiai Kiadó, Budapest, 1962. 67 l. – Értekezések a történeti tudományok körébıl, új sorozat, 25. füzet.
Fogarassy László: G. Soós Katalin: A nyugat-magyarországi kérdés (1918–1919). Akadémiai Kiadó, Budapest, 1962. 67 l. – Értekezések a történeti tudományok körébıl, új sorozat, 25. füzet. A szerzı Soproni Szemlében megjelent elıtanulmánya után nagy várakozással tekintettünk az értekezés elé, amely lényegében az osztrák–magyar határpörnek az elsı világháború végétıl a magyar proletárdiktatúra bukásáig lejátszódott fázisát ismerteti. Elsı ízben használta fel az akkori békekonferenciának az amerikai külügyminisztérium által kiadott anyagát és vette igénybe a magyar külügyminisztérium és a bécsi magyar követség által kiadott diplomáciai iratokat. Nem találtuk azonban nyomát annak, hogy a burgenlandi tartományi levéltárban is kutatott volna, felhasználta azonban az idevonatkozó osztrák irodalmat. A könyvnek igen jelentıs soproni vonatkozásai vannak, hiszen Sopron lett a Tanácsköztársaság idején a nyugat-magyarországi német országrész központja. Nem érthetünk azonban egyet a szerzıvel abban a tekintetben, hogy értekezését a tanácshatalomnak Sopronban való megszünésével zárja le. A tanácskormánynak a német nemzetiségi kérdés rendezése érdekében tett intézkedései valóban igen figyelemre méltóak, azonban a proletárdiktatúra bukása nem jelentette a kérdéses területért folyt osztrák–magyar diplomáciai küzdelem elsı szakaszának a bevégzıdését. A nyugat-magyarországi kérdés második szakasza akkor állott be, amikor Renner osztrák kancellár korábbi álláspontját feladva, a magyar ellenforradalom idején elutasító álláspontot foglalt el a népszavazással szemben. Ami az osztrák pártok álláspontját illeti, úgy véljük, hogy a szerzı némileg általánosít. Nemcsak a nagynémet és keresztényszocialista, hanem a szociáldemokrata párt képviselıinek az álláspontja megoszlott az annexió kérdésében. Nem ártott volna mind ezzel, mind pedig az érdekelt lakosság hangulatával bıvebben foglalkozni. A csornai ellenforradalom a nyugat-magyarországi kérdés tárgyalása szempontjából közömbös és kellıen feldolgozott esemény. A szerzı nem következetes a helynevek írása szempontjából. Vezérelvül szolgáljon, hogy magyar szövegben magyar helyneveket írunk és zárójelben tüntessük fel az idegen nyelvő helynevet. E szabály mellızése oda vezetett, hogy pl. a most is magyar területen levı Kıszegnek elsısorban a német nevét tüntette fel a 13. oldalon és csak zárójelben a magyart. A 60. oldalon Kittsee magyar nevét (Köpcsény) nem is ismeri. Nagymartonnál viszont fel kellett volna tüntetni, hogy mostani neve Mattersburg, mert a helyi viszonyokkal nem ismerıs olvasó nem tudhatja, hogy azonos Mattersdorffal. Ugyancsak nem ártott volna, ha valamivel többet foglalkozik Kalmár Henrik német népbiztos személyével. (A Károlyi-kormány által kinevezett német miniszter dr. Junker János volt.) Muraközi ellenforradalom (lásd 42. o.) nem létezett, tekintettel 94arra, hogy ezt a területet a horvátok 1918 végén megszállották. Amire a szerzı gondol, az a vendvidéki ellenforradalom volt (Murától északra és nem Mura és Dráva közt fekvı területen.) Az osztrák megszállási tervekre vonatkozólag még annyit, hogy nehéz volt az ántántnak Ausztriát a Magyar Tanácsköztársaság elleni akcióba belevinni, amikor szövetségese, a 112
Szerb–Horvát–Szlovén Királyság Karinthia végett Ausztriával szabályos háborút folytatott. Ottó Bauer részére a Magyar Tanácsköztársaság megdöntése azért sem volt fontos, mert annak a vörös hadserege végeredményben az ellenséges déli szomszéd csapatait kötötte le és a tanácskormány összeomlása esetén ezek a zászlóaljak felszabadultak volna. A szerzı nyilván ismerte dr. Nagy Iván „Nyugat-Magyarország Ausztriában” c. könyvét, legalább is erre vall könyvének vonalvezetése. Nem használt fel azonban néhány – Sopron történetére vonatkozóan fontos és erıs kritikával használható könyvet, mint pl. Ernst Löger: Heimatkunde des Bezirkes Mattersburg, Gagyi Jenı: A nyugat-magyarországi kérdés, Victor Miltschinsky: Das Verbrechen von Ödenburg és Missuray-Krug Lajos: A nyugat-magyarországi felkelés. Éppen az öreg soproniak tudják, hogy nemcsak az osztrák parlament képviselıinek, hanem a helyi lakosságnak az álláspontja független volt attól, hogy munkás- vagy polgári párthoz tartoztak-e. Ez fıleg a nyugat-magyarországi felkelés idején bizonyult be, amikor pl. dr. Thullner pápai prelátus Nezsiderrıl a magyar felkelık elıl elmenekült, Sopron viszont, amely a népszavazás idején Magyarország mellett döntött, szociáldemokrata képviselıt küldött dr. Hébelt Ede személyében a nemzetgyőlésre. Véleményünk szerint a szerzınek 1922-ig kellett volna feldolgozni az anyagot. Ebben a formában a könyv ’inkább adalék a Károlyi-korszak és a Tanácsköztársaság nyugat-magyarországi történetéhez, különös tekintettel annak diplomáciai vonatkozásaira. Úgy hisszük, hogy a szerzı nem fog megállni félúton és hamarosan elkészül az értekezés folytatásával is. 1963. XVII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM / SOPRONI KÖNYVESPOLC / Szokoly Endre: „…És Gömbös Gyula, a kapitány.” Budapest, 1961.
Fogarassy László: Szokoly Endre: „…És Gömbös Gyula, a kapitány.” Budapest, 1961. A Gondolat Kiadónál megjelent könyv szatirikus történelmi riport, Gáspár Antal karikatúráival. Gömbös Gyula azon fiatal századosok közé tartozott, akiket az elsı világháború utáni forradalmi idıszak vetett a felszínre. Ezek közt volt Heltai Viktor, az ıszirózsás forradalom budapesti városparancsnoka, aki a vezetése alatt álló tengerészkülönítmény pozsonyi és nagyszombati garázdálkodásaival járatta le magát, Csernyáli százados, az elsı Katonatanács elnöke, aki Hollandiába kapott diplomáciai megbízatást, Steinbrück Ottó, Pogány népbiztos nagy ellenfele, a szolnoki ellenforradalom leverıje, majd a Vágó hadtest de facto helyettes parancsnoka. Legtöbbet hallatott magáról a Tanácsköztársaság idején Sárói Szabó Tibor (a soproni katonai fıreáliskolában végezte tanulmányait!) Rimavölgyében végrehajtott fegyvertényeivel, akinek az alakját a 39-es dandár c. magyar film is megörökítette. Gömbös más lóra tett: míg kollégái a Károlyi-forradalom, illetve a Tanácsköztársaság idején gyors- és rövidélető karriert csináltak, ı százados létére meg tudta szerezni a szegedi kormány hadügyi államtitkárságát. Az elsı világháború jelentéktelen vezérkari tisztje, aki Bartha hadügyminiszter megbuktatása idején vált ellenforradalmárrá, nemcsak váratlan karriert csinált, hanem megalapozta további pályafutását is. Kevesen tudják, hogy Gömbös Gyula mielıtt kadétiskolába került, Sopronban végezte gimnáziumi tanulmányait, szállásadója pedig Krug Lajos evangélikus tanító, Missuray-Krug Lajos, a nyugat-magyarországi felkelés krónikásának édesapja volt. A szegedi haderı tisztjei közül Prónay és Ostenburg-Moravek századosok voltak Gömbös riválisai (Ostenburg, mielıtt Szegedre szökött, a vörös tengerészdandárnak volt a vezérkari fınöke). A 113
nyugat-magyarországi események után azonban sikerült 95ıket eltüntetnie a politikai süllyesztıben, ami annál is könnyebben sikerült neki, mert a fehér terrorban nem volt annyira kompromittálva. Ezen mitsem változtatott az a tény, hogy egy idıben ı maga is ellenzékbe szorult. Ismeretes, hogy Gömbös a kormányzó bizalmi embere volt és a saját sikerének könyvelte el, hogy Horthy Károly király mindkét visszatérési kísérlete idején a Habsburg-restauráció ellen foglalt állást, sıt a második kísérletnél csapatokat is küldött ellene. A Budaörsnél harcoló kormánycsapatoknak Gömbös volt quasi politikai megbízottja. Szokoly Endre könyve megírásánál rengeteg anyagot tanulmányozott át. Mivel Gömbös belekapcsolódott a nyugat-magyarországi felkelésbe is, ki kellett térnie ezekre az eseményekre is, amelyek – mint ismeretes – a soproni népszavazáshoz vezettek. A szerzı valószínőleg nem ismerte a felkelés bibliográfiáját, nyilván fellapozott néhány egykorú újságot és ismerhette Prónay Pál kéziratos naplóját, de nem merült el a részletekbe. Így nem csoda, ha elkerüli a figyelmét olyan jelentıs apróság, mint az, hogy a Prónay-zászlóalj a felkelésben nem vett részt. Tény az, hogy körülbelül egy századnyi erı, Prónayval együtt belekapcsolódott a felkelésbe. Felsıırnek nem Neuwart, hanem Oberwart a német neve, ettıl függetlenül a szerzınek illett volna tudnia, hogy Burgenland legnagyobb magyarlakta községe. Héjjas különítményének csak egy részét hozta ki Sopronba, illetve a felkelés területére, tény az, hogy sokan azért mentek Nyugat-Magyarországra harcolni, hogy a fehér terror alatt viselt dolgaikért megkapják a kilátásba helyezett amnesztiát. (A felkelık hısi halottai közt véletlenül egy „amnesztiás” sem volt.) Az is tény, hogy Héjjasék, miután az osztrákok elleni hadmőveleteiket befejezték, a Friedrich-féle szabadcsapatok ellen indítottak polgárháborút és el is foglalták Kismartont. A szerzı ott is téved, amikor azt írja, hogy az eredeti „Lajtabánság” bélyegeket Budapesten nyomatták, mert elıállítójuk – a sors iróniája gyanánt – a bécsi Paulussen-féle nyomda volt. Fraknó, Városszalónak, Németújvár látképe, Prónay arcképe és Lajtabánság címere váltakoztak rajtuk. Gömbös magának a felkelés vezetıjének szerepét arrogálta, ámde a parancsnokság rövidesen kicsúszott a kezébıl, mert míg ı a biztonságos Budapestrıl csak kirándulni járt Nyugat-Magyarországra, Prónay a hadszíntéren tartózkodott és a rangidısség jogán ragadta magához a vezetést. Amikor Gömbös ellenzékbe került, fölcsapott fajvédınek, hogy azután a kormánypártba visszakerülve, szolgálatonkívüli vezérırnagy és honvédelmi miniszter legyen gróf Károlyi Gyula második kormányában. Károlyi Gyula, Bethlen olasz–angol orientációjával szemben franciabarát politikával kísérletezett. Ebbe a kormányba jól beleillett Gömbös, akinek jugoszláv kapcsolataival a könyv külön is foglalkozik. Ki kell emelni, hogy a Károlyi Gyula-féle második kormány (az elsı Szegeden mőködött) nemcsak gazdasági, hanem külpolitikai vonalon is csıdött mondott. A hozzáfőzött remények elsısorban a kisántánt államainak magatartása miatt nem teljesültek. Így került hatalomra a condottiere típusú Gömbös németbarát kormánya. Az öregedı Gömbös miniszterelnök már körültekintıbb, mint a fiatal Gömbös százados. Egykori fajvédıprogrammjának antiszemita jelszavait nem váltotta készpénzre. Szokoly megírhatta volna, hogy a miniszteri bársonyszék hajlamossá tette nagylelkő gesztusokra is. Nemcsak amnesztiát és nyugdíjat juttat a magyar Vörös Hadsereg politikailag elmarasztalt tisztjeinek, hanem Stromfeld Aurél özvegyének is kegydíjat adott. Nem tudta azonban megállni, hogy az erre vonatkozó okiratot ne az alábbi szavak kíséretében nyújtsa át az özvegynek: – Ezt nem a szocialistáktól kapja! (Földes Péter közlése.) (Stromfeld egyébként a Ludovikáról kikerülve, a soproni 18. honvédgyalogezredben kezdte meg katonai szolgálatát.) Jó lett volna kideríteni, hogy mennyiben igaz dr. Victor Miltschinsky, a „Das Verbrechen von Ödenburg” szerkesztıjének azon állítása, hogy az 1921. szeptember 4-i kirchschlagi csata hadmőveleti terveit Gömbös dolgozta ki. Ez természetesen egy szatíra írójával szemben pium desiderium, hiszen nem lépett fel 114
tudományos igényekkel. Mindamellett nem ártott volna, ha mőve végén felsorolja a felhasznált forrásokat. A szerzınek egyébként az a véleménye, hogy Gömbös irányítása alatt lépett az ország arra az útra, amely elkerülhetetlenül a német szövetséghez és ezen belül az ország második világháborús katasztrófájához vezetett. 1963. XVII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM / SOPRONI KÖNYVESPOLC / Aggházy Mária: A barokk szobrászat Magyarországon. Bp. 1959. Akadémiai Kiadó 96Csatkai
Endre: Aggházy Mária: A barokk szobrászat Magyarországon. Bp. 1959. Akadémiai Kiadó A magyarországi mővészettörténet 1959 végén ismét nagyszabású munkával gyarapodott. A pár éve megjelent kétkötetes barokk festészet történetének, Garas Klára munkájának párdarabja, a magyarországi barokk szobrászat története is napvilágot látott Aggházy Mária avatott tollából és kettıs alakban hagyta el a sajtót. Van egy háromkötetes kiadás és egy második, egyetlen kötetes, ez annak a rétegnek szól, amelyik szereti a régi mővészetet, bár egyetemi képzettsége nincs. A két kiadásnak azonos a képanyaga, a nagyobbiknak elsı kötete 150 lapon alapos mővészettörténeti összefoglalást hoz, majd a mővészek és mesterek életrajzát adja sok száz névvel. A második rész helyrajzi csoportosításban ismerteti a barokk szobrászat emlékeit, a községeket ábécé sorrendben hozva, ide csatlakozik a német összefoglalás, a név- és tárgymutató, meg az ikonográfiai index. Végül a harmadik kötet a képanyagot hozza az egykötetes kiadással azonosan. Ebben az egyes kiadásban is van összefoglalás, de 17 lapra összezsugorítva. Goethét juttatja eszünkbe, aki szerint in der Beschränkung zeigt sich der Meister. Tiszteletre méltó teljesítmény, képzeljük el, mily nehéz egy annyira szövevényes talajon, amilyen Magyarország a barokk korszak elején, biztos kézzel meghúzni az irányvonalakat olyan olvasók számára, akiknek nem mindig van meg a kellı elıképzettsége. Mégis pontosan kirajzolódik a török megszállás a mővészeti kifejlıdés akadályaképpen, Erdély a renaissance-hagyományokkal, Észak-Magyarország, ahol a sziléziai és lengyel hatás mutatkozik nagy változatosságban, végül a mi nyugati országrészünk az osztrák befolyással, a vándorló mesterek szerepével és nem utolsó sorban a metszetek közvetítésével. Figyelmeztet a könyv rá, hogy a díszítés milyen fontos korjelzı. Po. a soproni barokk sírkövek díszeit viszontlátni az épületek faragványain, a sírkövek pedig nagyon pontos évjelzéssel szolgálnak. Bécs hatása lassanként szétfoszlik, kialakul a Pest-Buda-i kör, amelybe belekapcsolódik a soproni születéső Conti kıfaragó és a kismartoni kıfaragók közül is kettı-három. A 150 lapos értékes tanulmányt a tizedére összeszorítani heroikus munka lehetett, de sikerült; tömörsége ellenére szépen folyó olvasmány. Sopron nagy szerepet kap a hármas kiadásban, kilenc lapon tárgyalja a barokk szobrászati emlékeket, Gyırt ötön, Kismartont három lapon. Ezenkívül szó esik a falvak szobrairól is, így együttesen hatalmas számot tesznek és mutatják, hogy a szerzı a legaprólékosabb forrást is kiaknázta. Számos soproni barokk szobrász és kıfaragó neve bukkanik fel a könyv hasábjain. Hogy esetleg némely kisebb adat tévesen csúszott be, ilyen óriási munkánál megesik, po. a soproni Két mór ház faragványait rám hivatkozva Miller Bálint nevén hozza az egyetlen kötet, jóllehet a hármas kiadásban pontosan úgy van róla szó, ahogy annak idején írtam: valószínőleg Millertıl való. Ugyanis ez a mester a temetı közelében, azaz a mai Kellner Sándor utcában lakott. Azóta sem sikerült a feltevést sem megerısíteni, sem megcáfolni, ma is csak feltevés. 115
Ami a kiadások külsejét illeti, egyaránt bıkező és szőkmarkú a kiadó. Bıkező, mert mostanában nem jelent meg magyar könyv, mely az illustrációk ily tömegével mutatkozik, szőkmarkú volt a kiadó ugyanakkor, mert egyik-másik kép sokkal jobb is lehetett volna, no meg mert példányszámát csupán 1650-ben szabta meg, jóllehet ennek a ragyogó könyvnek kitőnı szövege és tán nem utolsósorban az eddig ismeretlen magyarországi barokk szobrászat ismerete nagyobb elterjedési lehetıséget érdemelt volna.
116
Végjegyzet 1 (Megjegyzés - Popup) Egy 1839-ben kelt s a kancelláriához fölterjesztett jelentés alapján (Soproni Állami Levéltár: Fasc. VIII. 1150/I. sz.) ismertettem ıket a SSz 1962. évi 2. számában (147. lap).
2 (Megjegyzés - Popup) A SSz, 1958. évi számának 316. lapján Szele Lajos is idézi.
3 (Megjegyzés - Popup) Régi szokás volt már Sopronban, hogy az új tanácstagok ilyen gesztussal fejezték ki hálájukat megválasztásukért.
4 (Megjegyzés - Popup) SSz, 1938., 5–6. szám, 315–316. lap.
5 (Megjegyzés - Popup) Drezmitzer József iskolafelügyelı 1838. június 24-én kelt átiratában utal rá (Soproni Állami Levéltár: Fasc. VIII. 1150. sz.).
6 (Megjegyzés - Popup) Fasc. VIII. 1150. sz., 1839. július 9. (Soproni Állami Levéltár).
7 (Megjegyzés - Popup) A Soproni Állami Levéltárban (Fasc. IX., késıbb XXV. sz. iratkötegekben) évrıl évre megtalálható az egylet téli tüzelıt igénylı kérelme. Az „elintézés módja” minden esetben utal a mennyiségre is, mely rendszeresen „9 öl Kemény hasábfa, és 12 öl lágy Rızse” volt.
8 (Megjegyzés - Popup) Tanácsjegyzıkönyv 1838/742. sz. (Soproni Állami Levéltár).
9 (Megjegyzés - Popup) Ezek a plakátszerő felhívások évtizedeken át egy lapon, magyar és német szöveggel, újév elıtt kerültek kibocsátásra. Hatásukat a Soproni Állami Levéltárban található számos győjtıív tanúsítja, melyeken többszáz forintos végösszegek s a város elıkelıi mellett a legegyszerőbb polgárok nevei is szerepelnek.
10 (Megjegyzés - Popup) Vág Ottó: „Az óvodai nevelés kialakulása” c. mővének 115. lapján idézi.
11 (Megjegyzés - Popup) 117
Fasc. VIII. 2446. sz. (Soproni Állami Levéltár).
12 (Megjegyzés - Popup) A mősorban két egyfelvonásos színmő: „Egy férj a ki sir” és a „Ministerelnök bálja” szerepelt, a szünetben pedig Prohaszka Proszke Klementine énekelt és Munczy Lajos cigányprímás zenetársasága szórakoztatta a közönséget. A tiszta bevétel 354 forint 15 krajcár volt (Sopron, 1873. április 19-i szám).
13 (Megjegyzés - Popup) „A természet törvényein alapuló, minden felekezeti, nemzetiségi elıitéletet és külön érdekeket kizáró Fröbel pädagogiai elvei nyomán gyermekkertek behozatala által a zsenge fiatalság természetszerü nevelésének terjesztése, továbbá ezen haladási és humanus irányban a gyermekkertek számára tanitónıknek kiképzése, valamint az úralgó elıitéletek csökkentését célzó hazafias közös müködéshez, Magyarországon az e téren müködı helyi egyleteknek elvi egyesitése, – képezi a magyarországi központi Fröbel nıegyletnek alapszabályszerinti feladatát.” – Így kezdıdik a felhívás, melyet a Sopron 1873. augusztus 16-i száma is közölt.
14 (Megjegyzés - Popup) Arra a tetemes egér-kárra utal, amely az aszályos 1873-as esztendıben különösen a Rába és Répce vidékén okozott sok gondot a gazdáknak.
15 (Megjegyzés - Popup) Sopron, 1873. augusztus 23-i szám.
16 (Megjegyzés - Popup) „A soproni gyermekkert-egylet” (Sopron, 1873. október 18-i szám).
17 (Megjegyzés - Popup) Írói álnév.
18 (Megjegyzés - Popup) Lásd a Sopron 1879. január 18-i számának Hirek rovatában.
19 (Megjegyzés - Popup) Lásd a Sopron 1874. november 21-i számában.
20 (Megjegyzés - Popup) Fasc. XXV. 25085. sz. (Soproni Állami Levéltár).
21 (Megjegyzés - Popup) „Gyermekkertésznıi tanfolyam Sopronban” (Sopron, 1879. szept. 20-i szám). 118
22 (Megjegyzés - Popup) Sopron, 1888. július 18-i szám.
23 (Megjegyzés - Popup) Fasc. XXV. 21665/a. szám (Soproni Állami Levéltár).
24 (Megjegyzés - Popup) Fasc. VIII. 1313. sz. (Soproni Állami Levéltár).
25 (Megjegyzés - Popup) Lásd a Sopron 1891. május 16-i és május 20-i számát, ill. az egylet titkári jelentését ugyancsak a Sopron 1892. február 11-i számában, valamint az Illustrirter Führer durch Oedenburg und Umgebung 1891., 9. lapján: „Ungarischer Kindergarten und Kinderaysl”.
26 (Megjegyzés - Popup) „A soproni magyar kisdedóvó- és gyermekmenház egyesület titkári jelentése 1891-rıl” (Sopron, 1892. február 11. sz.).
27 (Megjegyzés - Popup) Fasc. 24914. sz. (Soproni Állami Levéltár).
28 (Megjegyzés - Popup) Ugyanott A/g. jelzéső mellékletben.
29 (Megjegyzés - Popup) „A városi kisdedóvó megnyitása” (Sopron, 1894. szeptember 4-i szám).
30 (Megjegyzés - Popup) Csatkai E.: A soproni muzsika története. Sopron, 1925.
31 (Megjegyzés - Popup) Radó P.: Középkori liturgikus könyvek és bibliák maradványai a soproni ev. líceum könyvtárában. Magyar Könyvszemle, 1940, 362–372. l.
32 (Megjegyzés - Popup) Lásd Radó P.: Libri liturgici manu scripti bibliothecarum Hungariae. Budapest, 1947, 97–98. és 135–137. l.
33 (Megjegyzés - Popup) Az organum középkori magyarországi emlékeirıl lásd Rajeczky: Spätmittelalterliche Organalkunst in 119
Ungarn. Stud. Musicologica. Bp. 1961. Tom. I. 15–28. lap.
34 (Megjegyzés - Popup) A magyar városok reneszánsz zenei életérıl lásd Szabolcsi: A magyar zenetörténet kézikönyve. II. kiadás. Bp. 1955. 22. lap.
35 (Megjegyzés - Popup) A soproni levéltár kódextöredékeivel eddig csak Radó Polikárp és Berkovits Ilona foglalkozott.
36 (Megjegyzés - Popup) Kelényi Ferenc: Kazinczy soproni kapcsolatai. SSz. XII. 317–18, 320–21. 1.; J. Hajdu Helga: Soproni vonatkozású német kéziratok az Országos Széchenyi Könyvtárban, SSz. XII. 25–26. l.; Traeger Ernı: Az elsı magyarországi gyorsírási tankönyv soproni kapcsolatai II. rész. SSz. XII. 218. l.
37 (Megjegyzés - Popup) Fabricius Endre: Sopron és a napóleoni háborúk. Klny. a SSz. III. 3. sz-ból. 5–6. l.
38 (Megjegyzés - Popup) Csatkai Endre: Régi soproni könyvgyőjtık könyvesboltok és olvasó kabinétok, Magyar Könyvszemle 1939. 58–59. l.
39 (Megjegyzés - Popup) Vatter Ilona: A soproni színészet története 1341-ig. Budapest 1929. 58–65. l.
40 (Megjegyzés - Popup) Csatkai: i. m. 55. l.
41 (Megjegyzés - Popup) Kelényi: i. m.
42 (Megjegyzés - Popup) Kazinczy levele Rumyhoz 1810. ápr. 7-én. Kazinczy Lev. VII. 353. l.
43 (Megjegyzés - Popup) Kis János levele Kazinczyhoz 1810. júl. 14-én. Uo. VIII. 14. l.
44 (Megjegyzés - Popup) Kırösy László: Rumy élete, Esztergom 1887, 53, 68. l.
45 (Megjegyzés - Popup) 120
Evangelisches Gymnasium in Oedenburg. Intelligenzblatt der Annalen der Literatur und Kunst 1811. I. 391–397. l.
46 (Megjegyzés - Popup) Uo. III. 103. l.
47 (Megjegyzés - Popup) Pausz Gabriella: Nemes Artner Mária Terézia és írói köre. Budapest 1917 (Német Philológiai Dolgozatok XXI.).
48 (Megjegyzés - Popup) Dümmerth Dezsı: Göttinga és a magyar szellemi élet, Filológiai Közlöny VII. 353. l.
49 (Megjegyzés - Popup) A „Tövisek és Virágok”-ról így ír: „kevés – de színarany”. Annalen … 1811. II. 317–28. l.; Baróti Szabó Aeneis fordításának I–V. énekérıl Uo. 304–17. l.
50 (Megjegyzés - Popup) Annalen … 1812. II. 187–96. l. Párhuzamosan közli Virág Benedek és Kis János fordításait.
51 (Megjegyzés - Popup) Annalen … 1811. III. 73–74. l.
52 (Megjegyzés - Popup) Intelligenzblatt … 1810. I. 339–40. l.
53 (Megjegyzés - Popup) Uo. 1812. II. 391–92. l. A nekrológ után néhány soproni alkalmi mő címe áll.
54 (Megjegyzés - Popup) Uo. 1811. II. 356–58. l.
55 (Megjegyzés - Popup) Uo. 1812. I. 389–90. l.; II, 385. l.
56 (Megjegyzés - Popup) Errıl szól Váczy János is, A keszthelyi Helikon, Budapesti Szemle 1905, III. 32. l.
57 (Megjegyzés - Popup) Schwartner levele Rumyhoz 1811. júl. 31-én. Közli: Lukcsics Pál, Schwartner Márton élete és tudományos 121
jelentısége, Veszprém, 1914, 117. l.
58 (Megjegyzés - Popup) Handschriften und Druckwerke, gesammelt von Georg Karl Rumy, OSZK. Kézirattára Quart. Germ. 782. (E köteg alapján Szinnyei nehány adata módosítható: pl. Kutasi György két – Szinnyei által nem említett latin nyelvő nyomtatvánnyal szerepel.)
59 (Megjegyzés - Popup) Kepp Mária: Rumy Károly György Göttingában, Budapest, 1938, 66. l.
60 (Megjegyzés - Popup) Rumy soproni tartózkodása után is vezette e kötetet, egészen 1837-ig, OSZK. Kézirattára Fol. Germ. 924.
61 (Megjegyzés - Popup) Kazinczy Lev. VII. 544. l.
62 (Megjegyzés - Popup) Kepp: i. m. 59. l. (Heyne 1812-ben írta e levelet)
63 (Megjegyzés - Popup) Intelligenzblatt … 1804. IV. decemberi szám.
64 (Megjegyzés - Popup) Kis János superintendens Emlékezései Életébıl I. Sopron 1845. 119. l.
65 (Megjegyzés - Popup) Kazinczy levele Kis Jánoshoz 1810. júl. 27-én. Kazinczy Lev. VIII. 33–34. l.
66 (Megjegyzés - Popup) MTA Kézirattára, Irod. Lev. 4. r. 18. sz. Palkovič 1806. dec. 10-én írja elsı levelét, a Tablic-levelezés lappang. Egy levél nyomára akadtunk csupán: Pressburger Aehrenlese 1833, 99. sz.
67 (Megjegyzés - Popup) Annalen … 1810. II, 50–54. l.
68 (Megjegyzés - Popup) Quart, Germ. 5. sz. 191–193. l.
69 (Megjegyzés - Popup) Intelligenzblatt … 1810. III. 146–48. l. 122
70 (Megjegyzés - Popup) Beschreibung des gegenwärtigen Zustandes der Majolika- und Steingutgeschirr Fabrik zu Holitsch in Ungarn... Vaterläische Blätter für dem österreichischen Kaiserstaat 1813. 215–16. l.
71 (Megjegyzés - Popup) Intelligenzblatt… 1812. I. 412. l.
72 (Megjegyzés - Popup) Az Annalen … c. folyóiratból idézett mővek alatt nincs Rumy vagy más szerzı névjegye. Mégis Rumy szerzıségére vall valamennyi. Tudjuk (Kırösy: i. m.), hogy 1802 óta szorgalmas, rendszeres munkatársa a lapnak (Recenziókat s híreket ír – vallja Önéletrajzában – e lapba. Önéletrajzának másolata a Széchényi Könyvtárban, Quart. Germ. 285/VII. 104, 113. l.). A cikkek, adatok egy része a Literarische Notizen címő adatgyőjteményben található némi változtatással. Néhány recenzió Rumy-szerzıségére Kazinczy levelezésébıl következtethetünk. De errıl tanúskodnak a cikkek s a hírek témái, stílusa is.
73 (Megjegyzés - Popup) Intelligenzblatt zur Wiener Allgemeine Literaturzeitung 1813. júliusi szám.
74 (Megjegyzés - Popup) Kazinczy Rumynak 1812. jún. 13-án. Kazinczy Lev. IX. 512. l.
75 (Megjegyzés - Popup) Intelligenzblatt zur Wiener Allgemeine Literaturzeitung 1813. 14. szám.
76 (Megjegyzés - Popup) OSZK Kézirattára Quart. Germ. 5. sz. 383–85. l.
77 (Megjegyzés - Popup) A kiadvány törénete részletesen: Kazinczy levelezése VII–XII.
78 (Megjegyzés - Popup) Virág Benedek levele Rumyhoz 1811. szept. 7-rıl. Közli: Kırösy László, Reliquiák, Esztergom és Vidéke 1880. 46. sz. melléklete.
79 (Megjegyzés - Popup) Annalen … 1811. IV. 259–62. l.
80 (Megjegyzés - Popup) Kazinczy Rumynak 1812. aug. 1-én, Kazinczy Lev. X. 57. l.
123
81 (Megjegyzés - Popup) Kis János levele Kazinczyhoz 1812. júl. 2-án, Kazinczy Lev. X. 458–59. l.
82 (Megjegyzés - Popup) De meritis invictissimi Regis Suecorum Gustavi Adolphi in rempublicam sanctionem et literariam. Az elıadás a latin filológiai szemináriumban hangzott el (Intelligenzblatt zur Wiener Allgemeine Literaturzeitung, 1813. 17. szám).
83 (Megjegyzés - Popup) Kis János: i. m. II. Sopron 1846. 119. l.
84 (Megjegyzés - Popup) Müllner: A soproni evangélikus fıtanoda története, Sopron, 1857. 95. l.
85 (Megjegyzés - Popup) Kis János: i. m. 117. l.
86 (Megjegyzés - Popup) Müllner: i. m. 96. l.
87 (Megjegyzés - Popup) Sopronban született két gyermeke: Emil és Wilhelmine Louise. Rumy soproni tanítványai közül Edvi Illés Pál és Malatides Dániel emlékezik rá tisztelettel és szeretettel.
88 (Megjegyzés - Popup) Házi J. Sopron középkori egyháztörténete. Sopron 1939. 121.
89 (Megjegyzés - Popup) Póda E., A soproni kath. „Parochia” és a Soproni Kath. Hitközség története. Szent Jakab kápolna Sopronban. Sopron 1892. XIII.
90 (Megjegyzés - Popup) Póda E. i. m. 62.
91 (Megjegyzés - Popup) Hans Georg Ritter’s Oedenburger Chronik… Herausgegeben von Ivan Paúr. Oedenburg 1874. 19.
92 (Megjegyzés - Popup) Bán J., Sopron újkori egyháztörténete. Sopron 1939. 284. 124
93 (Megjegyzés - Popup) Bán J. i. m. 409–412.
94 (Megjegyzés - Popup) Sopron város, Tanácsjegyzıkönyv 1789. XI. 5. 2614. tétel. Soproni Áll. Levéltár. Csatkai Endre szíves közlése.
95 (Megjegyzés - Popup) Soproni Áll. Levéltár Sv. T. 30. I. a. 6.
125
