TORNALJA ÉS VIDÉKE
XX. évfolyam 11.-12. szám 2012. december 14.
Tornalja város hivatalos közlönye
Az 1. szám 1911-ben, a felújított 1991-ben jelent meg
Befogadás és befogadtatás
0,50 €
Hetvenöt esztendővel ezelőtt, 1937. december 3-án vetett véget életének a magyar költészet egyik legkiemelkedőbb alakja, József Attila.
Nagy ünnepek, jeles napok közeledtével hajlamosak vagyunk számvetést készíteni, vissza- vagy épp előre tekinteni, tervezgeti, s leginkább magunkba nézni, saját magunkkal „elbeszélgetni”. Többször szóltunk már e lapokon a kultúráról és a hagyományról, erről a két jelenségről, „szellemről”, amiről azt gondoljuk, hogy megfoghatatlan, ám mégis látjuk, érezzük és igen, meg is érinthetjük. Ez az a két dolog, ami olyanná tesz bennünket, amilyenek vagyunk. Nos, ehhez a kultúrához, ehhez az életérzéshez kapcsolódik, ebből táplálkozik az élet jeles fordulói alkalmából újra és újra ránk törő „magunkba nézési kényszer”, a számvetés igénye, a lecsendesedés. Szemben a nihilista, mindent tagadó gondolkodás- és magatartásformával, a pénz és a fogyasztói társadalom irányítói, mozgatói és haszonélvezői által terjesztett, sulykolt eszmerendszerrel – ti. a pénz és a profit mindenek felett!
JÓZSEF ATTILA: Betlehemi királyok Adjonisten Jézusunk, Jézusunk! Három király mi vagyunk. Lángos csillag állt felettünk, gyalog jöttünk, mert siettünk, kis juhocska mondta – biztos itt lakik a Jézus Krisztus. Menyhárt király a nevem, Segíts, édes Istenem. Istenfia, jónapot, jónapot; Nem vagyunk mi vén papok. Úgy hallottuk, megszülettél szegények királya lettél. Benéztünk hát kicsit hozzád, Üdvösségünk, égi ország! Gáspár volnék, afféle földi király személye. – a hétköznapi emberek, legalább is tájainkon, Közép- és Kelet-Európában még ismerik és gyakorolják. Bár időről időre bennünket is megcsap a múlt tagadásának kénköves lehelete – „a múltat végképp eltörölni…”; az idősebbek még bizonyosan jól emlékeznek az Internacionálé soraira – hol vörös, hol barna, hol kék alapon csillagos, hol meg csillagos-sávos formában tör ránk, s néha már azt gondoljuk, hogy ember legyen a talpán, aki ennek ellen tud állni. Mindezzel együtt egyre többen próbálnak kiszakadni az ünnepek előtti vásárlási őrületből, próbálnak kilépni a félrevezetett emberek tömegéből (ismerjük: csak itt, csak most, csak neked!), és teljes lelki nyugalommal, kiegyensúlyozottan tekintenek magára, az ünnepre. De hogyan csinálják? Egyszerű: kultúra és hagyomány. A miénk. A sajátunk. Regionális és helyi. És még egy, nem elhanyagolható, nélkülözhetetlen hozzávaló: a család. Az organikus (szerves) társadalmakban, szemben az organizált (szervezett) társadalmakkal, közösségekkel, a társadalom legkisebb egysége a család. Nézzük csak meg a reklámokat, miről is szólnak? Kit, kiket és hogyan is szólítanak meg? Szinte kivétel nélkül az egyént helyezik a középpontba, még Folytatás a 2. oldalon
Adjonisten, Megváltó, Megváltó! Jöttünk meleg országból. Főtt kolbászunk mind elfogyott, fényes csizmánk is megrogyott, hoztunk aranyat hat marékkal, tömjént egész vasfazékkal. Én vagyok a Boldizsár, aki szerecseny király. Irul-pirul Mária, Mária boldogságos kis mama. Hulló könnye záporán át alig látja Jézuskáját. A sok pásztor mind muzsikál. Meg is kéne szoptatni már. Kedves három királyok, jóéjszakát kívánok!
Áldott, boldog karácsonyi ünnepeket kívánunk minden kedves Olvasónknak! A Tornalja és Vidéke szerkesztői
TORNALJA ÉS VIDÉKE
Befogadás és befogadtatás Befejezés az 1. oldalról
olyankor is, ha a háttérben felsejlik a férj / feleség, gyerekek, nagyszülők („mert neked ez jár”; „mert megérdemled”; „mert végre csak magammal foglalkozhatok”; „mert én ilyen vitaminokat szedek”, stb.). Ezzel szemben a hagyományos társadalmakban az egyén – kis túlzással mondva – nem létezik. A néprajztudomány nagyon találóan fogalmazta meg, miszerint az egyén a családján keresztül tagolódik be a közösségbe. Mit is jelent ez? Egyszerű! Mindannyian ismerjük, emlékszünk a kérdésre, amikor egy-egy csínytevés alkalmával azt kérdez ték tőlünk gyerekkorunkban felnőttek, hogy „Ki fia vagy?” S felnőtt fejjel nyilván mi magunk is feltettük már ezt a kérdést egyik vagy másik gyerkőcnek Ismételjük: Az egyén a családján keresztül tagolódik be a közösségbe. Valljuk be, felebarátainkat mi is a szerint helyezzük el a közösségen belül, hogy melyik család tagja. A nyugati vagy pesti elmélkedők erre máris azt mondanák, hogy előítéletesség, mi meg azt mondjuk: nem, ez a hagyomány. Ennek alapján építünk kapcso-
latot, kötünk futó ismeretséget vagy szövögetünk egy életre szóló barátságot. Ahhoz azonban, hogy ez a dolog működjön, fontos, hogy mi magunk is közösségi életet éljünk. Keressük más emberek társaságát, látogassuk meg a rokonokat, barátokat, szomszédokat, vegyünk részt családi és közösségi eseményeken, hogy a közösség többi tagja is tudomást szerezzen rólunk, létezésünkről, milyenségünkről. Az ilyen kapcsolatépítésre – hm, egy újabb modern szó; találkozásra, barátkozásra, együttlétre – nagyon is alkalmas időszak a karácsony, az azt megelőző és az azt követő napok. Nem véletlen, hogy a téli ünnepkörhöz kötődő népszokásaink központi motívuma a szálláskeresés, a közösség tagjainak felkeresése, ami részben bibliai témaként a keresztény kultúrkörből, részben az organikus létből, együttélésből és egymásra utaltságból táplálkozik. Ugyanis ennek köszönhetően lesz a lakosból polgár, a községben lakóból falu- vagy városbeli. A befogadás élménye, hogy a szerves közösség tagjaivá válunk, legalább olyan jó érzéssel tölti majd el lelkünket, mint történt az idestova 2000 esztendeje Betlehemben, egy szállást kereső családdal. Pusko Gábor
Tornaljára látogatott Magyarország pozsonyi nagykövete Tornalja. November 23-án városunkba látogatott dr. Balogh Csaba, Magyarország pozsonyi nagykövete. A becses vendéget útjára elkísérte Czimbalmosné Molnár Éva, kassai főkonzul is, aki egy évvel ezelőtt már ellátogatott Tornaljára. A nagykövetet és a főkonzul asszonyt Szögedi Anna polgármester fogadta a városházán, ahol megbeszélést folytattak. Az eszmecserén részt vett Lax László alpolgármester és Balajti Lajos elöljáró is. A polgármester asszony üdvözlő beszédében ismételten köszönetet mondott Czimbalmosné Molnár Éva főkonzul asszonynak azért a tanácsért, javaslatért, aminek köszönhetően beruházót sikerült hozni a tornaljai ipari parkba. Balogh Csaba nagykövet elmondta, hogy bár Tornalja és Gömör tulajdonképpen a főkonzul asszony működési területére esik, s mindenben szabad kezet ad neki, mégis úgy tartotta helyénvalónak, hogy városunkba is ellátogasson, annál is inkább, mert a Bodrogközbe illetve Kassára utazva már többször is átutazott ezen a területen.
Az üdvözléseket követően a megbeszélések zárt ajtók mögött folytatódtak. Sz.
Elment az utolsó személyvonat
Víz nincs, kifogás van
2012. december 8-án, 19 óra 29 perckor kigördült a tornaljai vasútállomásról az utolsó személyvonat! Ezzel az 1874-ben indított vasúti közlekedés illetve vasúti személyszállítás méltatlan véget ért. Hogy térségünk kivéreztetése módszeresen folyik, azt igazolják a mindenkori hatalom lépései: a ki- és betelepítések, Tornalja járási székhely státusának megszüntetése, az egyedülálló mezőgazdasági szakközépiskola megszüntetése, a munkahelyek megszüntetése, városunknak és közvetlen térségének a Nagyrőcei járásba történő betagolása két ország, két megye és három járás határainak találkozásánál – „Das ist ein Unikum”, mondaná erre is a derék II. József, a kalapos király – most pedig a vasúti személyszállítás megszüntetése, csaknem 140 év után! Úgy tűnik, mi itt fölöslegesek vagyunk. Úgy tűnik, ránk nincs szükség. Köszönjük, Szlovák Vasúttársaság, köszönjük Szlovákia! P.G.
November 29-én csőtörés miatt több falu maradt víz nélkül a Rimaszombati járás déli térségében. A lakosságot tartálykocsik látták el ivóvízzel. A szolgáltatás az ígéretek ellenére nagyon nehezen állt helyre. A Bátkánál történt csőtörés miatt több dél-gömöri település maradt ivóvíz nélkül. A hiba elhárításán a Veolia cég munkatársai folyamatosan dolgoztak. Mint lapunk megtudta, vezetékes vizet ígértek már péntekre, azonban nem sikerült a terveknek megfelelően megoldani a csővezeték problémáját. Meg nem erősített információk szerint a cégnek, mely a még jótállás alatt lévő vezetékeket kivitelezte, nem volt 250 mm átmérőjű csöve, így a sérült szakaszt kisebb átmérőjű csővel próbálták kijavítani, sikertelenül. A víz hiánya komoly gondokat okozott a községek iskoláiban és óvodáiban, ahol nem tudtak a gyerekeknek meleg ebédet főzni, de víz nélkül maradt a csízi gyógyfürdő és a hanvai öregek otthona is. „Naponta kétszer, változó időpontokban jár a tartálykocsi, így állandóan figyelni kell a dudálására. Sok falusi hosszú percekig, néha órákig vár a vödrökkel a friss vízre“, tudtuk meg egy hanvai lakostól. December 3-án több faluból jelezték, hogy lassan helyreáll
2
Folytatás a 6. oldalon
TORNALJA ÉS VIDÉKE
Félidei mérleg
Interjú Szögedi Anna polgármesterrel + Polgármester asszony, a négyéves választási ciklusnak éppen a felénél tarunk. Ilyenkor szokás afféle leltárt készíteni az elvégzett feladatokról, illetve arról, mi várható a második fél időben. - A 2010-es novemberi helyhatósági választások óta valóban eltelt két év. Hadd tegyem mindjárt hozzá, hogy két igen nehéz esztendőt vészeltünk át. Hiszen már a képviselő-testület december 17-i alakuló ülése előtt komoly tárgyalásokat kellett folytatni, hogy a város elkerülje a banki felügyeletet vagy a csődeljárást. Tornalja ebben az időben egymást követően harmadik alkalommal gazdálkodott szigorított költségvetési rendben. Ezt az önkormány zatok akkor kötelesek bevezetni, ha a lejárt határidejű tartozások összege meghaladja az előző évi költségvetés folyó kiadásainak 15%-át. Nos, Tornalja 2010 decemberében csak az AVE cégnek 375 000 euróval tartozott a hulladékszállításért. Ha nem sikerült volna részletfizetési szerződést kötni, a város banki felügyelet alá kerül. A másik igen komoly problémát a Clean Kft. által felhalmozott tartozások jelentették. Ebben is azonnal lépni kellett, nehogy újabb veszteségek érjék a várost, illetve hogy a vállalat munkásai ne kerüljenek utcára, hiszen a közvilágítás, a közterületek takarítása és egyéb feladatok biztosítása semmilyen körülmények között nem szünetelhet. A Clean Kft-t tehát fel kellett számolni, párhuzamosan pedig megalakítani a Városi Szolgáltatások költségjárulékos szervezetet. 2011 februárjára sikerül elérni, hogy a város lezárta a szigorított költségvetési rendben való gazdálkodást, és megmenekült a kényszerfelügyelettől. + Ezek olyan sikerek, amelyek kifelé nem igen láthatók. - Igen, ebben egyetértek, de ha nem sikerült volna elkerülni a banki felügyeletet, nem tudtuk volna befejezni és átadni a barnamezős ipari parkot, nem tudtuk volna befejezni a Kazinczy Ferenc Alapiskola rekonstrukcióját, a Pavel Jozef Šafárik Alapiskola részleges felújítását, vagy nem foghattunk volna hozzá a városközpont és néhány utca felújításához sem. Ezek a beruházások igen megterhelték az amúgy is szűkös költségvetést, hiszen közben törlesztenünk kellett az előző időszakban felhalmozódott, kifizetetlen számlákat is. Ugyanis a
2006-2010-es végzett fejlesztések (focipálya, temetők, Fő téri munkák, strandfürdő…) számlái közül jó né hány kifizetése csak az elmúlt két évben történt meg, sőt a törlesztés még most is folyik. Említettem, hogy a hulladék szállításért 2010 decemberében még 375 000 euróval tartoztunk az AVE cégnek. Ebből mára 220 ezret sikerült törleszteni, (közben persze rendes határidőben fizettük az aktuális számlákat is), s ha minden igaz, 2013 végére ezt a tartozásunkat kiegyenlítjük. Ezen kívül idén október végéig 292 000 euró régi tartozást fizettünk ki. Tulajdonképpen mi már két éve annak a memorandumnak a szellemében gazdálkodunk, amit a kormány és a Szlovákiai Városok és Falvak Szövetsége idén novemberben írt alá. Vagyis takarékoskodunk. A memorandum értelmében a folyó költségeket 10%-kal, a béreket pedig 5%-kal kell csökkenteni. Mi második éve mintegy 20%-ot faragunk le ezekből a kiadásokból. Csakhogy a folyó kiadásokon megtakarított összeg nagy része a tőkekiadások, vagyis a fejlesztésekre szánt költségvetési fejezetből azonnal kifizetésre kerül a régi tartozások felszámolására. Ha ez a teher nem nyomna bennünket, sokkal bátrabbak lennénk a városfejlesztés és városszépítés terén szükséges további beruházások beindításában. De csak addig nyújtózkodhatunk, ameddig a takarónk ér. Mielőtt bármibe is belevágnánk, nagyon komoly számításokat kell végezni, hogy mire futja. Ám vannak vészhelyzetek, amikor mindenképpen és azonnal lépni kell. Ilyen volt az Iskola utcai óvoda és a városi művelődési ház. Mindkét épület lapos tetős, s a nyár folyamán annyira beáz tak, hogy az oviban pl. a hiba elhárításáig az egyik pavilon felső szintjét le kellett zárni. A művelődési házban meg hasonló okok miatt nem üzemelhetett a turistaszálló. Vagy a Kazinczy Alap iskolában és a művelődési házban a kazánok olyan állapotban voltak, hogy a fűtési szezon előtt megoldást kellett találnunk. Sikerült ezt a problémát is megoldanunk. + Az egyik nagy siker tehát az ipari park… - Nos erre tényleg büszkék lehetünk. Több oknál fogva is. Az elmúlt hetekben a kormányhivatal mellett alakult egy ügynökség, amely most monitorozza az uniós támogatással épített ipari parkokat. Jártak már nálunk is, és
igen elismerően nyilatkoztak az itt tapasztaltakról. A tornaljai park ugyanis (a miénkkel egy operációs programba besorolt, de máig befejezetlen, üresen álló parkokkal ellentétben) elkészült, sőt önerőből sikerült befektetőt is találnunk. Méghozzá olyan céget, amely sem adókedvezményt sem munkahelyteremtő támogatást nem kért az államtól. A Himolla zselízi leányvállalata mára Tornalján 82 munkást foglalkoztat, s ez a szám folyamatosan tovább bővül. S nem akarom elkiabálni, de nagyon reménykeltő tárgyalásokat folytatunk egy újabb befektetővel… Az építkezés befejezése viszont nálunk sem ment könnyen, hiszen a kivitelezés során keletkezett többletköltségek (amelyek részben tervezési pontatlanságokból, másrészt pedig objektív okok miatt keletkeztek) a város költségvetését terhelték. A kivitelező cég eredetileg több mint 400 000 euró többletköltséget akart a városra terhelni, ezt sikerül késhegyre menő tárgyalásokon lefaragni 175 ezerre. De nekünk ennyi tőkénk sem volt, ezért kénytelenek voltunk rövid futamidejű banki kölcsönt felvenni. Tudni kell, hogy a vonatkozó előírások alapján a banki hitelek összege nem haladhatja meg az előző évi költségvetés folyó kiadásainak 60%-át. Tornalja 2010 végén alig-alig volt a vonal alatt. Összesen 2,5 millió €-val tartoztunk a bankoknak. A kiadások szigorú visszafogásával, a kamatok és törlesztő részletek pontos fizetésével a hitelmutatót sikerült majdnem 50%-ra lenyomni, de ez a 175 ezres kölcsön megint visszavetett bennünket. Mivel tudomásunkra jutott, hogy azon települések polgármesterei, ahol nem tudták befejezni az ipari parkokat, most az államtól kérnek pénzt a befejezésre, mi is levéllel fordultunk az illetékes minisztériumhoz, hogy a többletköltségeinket térítsék meg. Igazságtalannak tartjuk ugyanis, hogy mi teljesítettük, sőt önerőből túlteljesítettük a szerződésben foglaltakat, s nem kapunk támogatást, ahol meg kimerítették a keretet, de nem tudták időben befejezni a beruházást, oda most plusz pénzek mennek. Egyelőre nem kaptunk választ, de bizakodunk... + Azt már tudjuk, hogy a városnak (még mindig) sok a tartozása. Mi a helyzet a kinnlévőségekkel? - Igen, ez is komoly és érzékeny prob léma. A városnak valóban sokan tarFolytatás a 4. oldalon 3
TORNALJA ÉS VIDÉKE
Félidei mérleg Befejezés a 3. oldalról
toznak. Helyi adókkal, illetékekkel, lakbérrel. 2011-ben az Állami Számvevőszék ellenőrei néhány héten keresztül azt vizsgálták, mennyire volt Tornalja város hatékony a helyi adók és illetékek behajtása terén 2005 és 2010 között. Az ellenőrzésről készült jegyzőkönyv alapján ezen a téren is voltak hiányosságok. Ezért a pénzügyi szakosztály egyik legfontosabb feladata behajtani az adófizetőktől a tartozásaikat. Nagyon sok esetben nem túl jelentős összegről van szó, ám mint tudjuk, sok kicsi sokra megy. Ha emlékeznek rá, tavaly az ország szinte minden településén jelentősen emelték a helyi adókat és illetékeket. A mi javaslatunkat a képviselő-testület levette a decemberi ülés napirendjéről, így Tornalján 2012-ben maradtak a régi tarifák. Ez számításaink szerint mintegy 100 000 € bevétel kiesését jelentette. Túléltük, ám idén újra átdolgoztuk a vonatkozó általános érvényű rendeletet. Tudjuk, hogy a legtöbb ember nem szeret adót fizetni, de egy országot, egy települést csak a lakosság adóiból lehet működtetni. Az elmúlt hetekben ismét több száz felszólítást küldtünk a lakosoknak és jogi személyeknek az elmaradt adók és illetékek befizetésére. Sok polgár méltatlankodik, miért most kértjük pl. a 2005-ös ingatlanadót, ebadót vagy szemétszállítási díjat. Megéri-e a városnak a postaköltség, a munka, amikor 3-4 euróért „zaklatják” a polgárokat? Erre csak azt tudom mondani, hogy egyrészt ezek az adótartozások nem évültek el, másrészt meg nekünk kötelességünk minden törvényes eszközt felhasználni a kinnlévőségek behajtására. Mondom, a pénzügyi szakosztály igen alapos munkát végzett, aminek köszönhetően 2011-ben 28.000 eurót, 2012. novem-
ber 30-ig pedig 33.562 euró adóhátralékot sikerült behajtani. Ez utóbbi összeg ezer (!) egyéni befizetésből jött össze. Hangyamunka, de el kell végezni. Azt is sokan nehezményezték, hogy idén tavasszal közzétettük a jelentősebb összeggel tartozók jegyzékét. Magánszemély esetében ez 160, jogi személyeknél pedig 1600 eurónál nagyobb összegű tartozást jelent. A törvény ezt már tavaly is lehetővé tette, mi azonban – sok más településhez hasonlóan – csak 2012-ben éltünk ezzel a törvény adta lehetőséggel. A 2011. december 31-i állapotot tükröző listán 437 fizikai és 6 jogi személy szerepelt. Előbbiek tartozása közel 165.000 euróra rúgott, a vállalatok pedig összesen 28.120 euróval tartoztak (tartoznak még most is) a városnak. Ez a két összeg együtt kb. egy havi folyó költségvetésnek felel meg (a két alapiskolát nem számítva). Az aktualizált listát jövőre ismét nyilvánosságra hozzuk, mert november végéig magánszemélyek mintegy 23.000 eurót törlesztettek a fentebb említett összegből. + Polgármester asszony, szólhatna még valamit a 2013-as év terveiről? - A költségvetési tervezet elkészült. A törvény értelmében november 28-án nyilvánosságra is hoztuk, hogy minden polgár megismerhesse, és módosító javaslatot tehessen. A pénzügyi szak bizottság egyébként a tervezetet elfogadásra javasolta, s a képviselők sem adtak be ezidáig módosító javaslatot. A végső döntés a december 13-i rendes képviselő-testületi ülésen születik. November 15-ére rendkívüli testületi ülést hívtam össze, hogy tájékoztassam a képviselőket a 2013-ra tervezett nagyobb beruházásokról, illetve hogy kikérjem a testület véleményét ezekről a tervekről. A két nagy volumenű beruházás a városi csatornahálózat és szennyvíztisztító építése, illetve szociális
bérlakások építése a Berekben. Főleg az előző nagyon sürgető feladat, hiszen Szlovákia kötelezettséget vállalt, hogy 2014-ig a 2000-nél nagyobb lélekszámú településeken megépülnek a szennyvíztisztítók és a csatornahálózat. Nem szeretnénk azon városok közé kerülni, amelyekre büntetés vár, ha nem tudják deklarálni, hogy ennek érdekében mindent megtettek. Gőzerővel dolgozunk tehát az anyagok előkészítésén. Terveink között szerepel a városi közvilágítás és a helyi hangosbemondó felújítása, valamint a városi iskolakonyhák üzemeltetésének megoldása is. Be kell fejeznünk a Pavel Jozef Šafárik Alap iskola felújítását. Reményeink szerint 2013-ban megépül két kisebb játszótér is a Déli lakótelepen, illetve a Škultéty utcában. Sajnos, a városi fenntartású tanintézmények mindegyike igényelne kisebb-nagyobb javítást, csak az a kérdés, honnan teremtsük elő a szükséges pénzt. A városnak már alig van értékesíthető ingatlanja, a kölcsönfelvételről meg már beszéltem. Az elmondottak kiegészítésére álljon itt néhány táblázat egy-egy gazdasági mutató alakulásáról az elmúlt időszakban. Talán tanulságos átböngészni őket. Kommentárt most nem fűzök hozzá, de a januárra tervezett lakossági fórumon minden ezzel kapcsolatos és a további kérdésekre is szívesen válaszolok-válaszolunk majd. Remélem, a fórumra sokan eljönnek. Végezetül hadd mondjam még el, hogy 2013 biztosan nem lesz könnyű év. Sőt 2014 sem. Csodák nem történnek, de észszerű gazdálkodással, szigorú takarékoskodással talán egy kicsit megint előbbre léphetünk majd. Legvégül pedig szeretnék ezúton is kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kívánni a lap minden kedves olvasójának és Tornalja minden polgárának. + Köszönöm a beszélgetést.
A) A költségvetés bevételi oldala Az osztalékadó alakulása (az állami költségvetésből):
Év 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 4
Tervezett bevétel 1 325 499 1 586 669 1 563 964 1 669 654 1 774 440 1 684 574 1 763 651 1 759 880 1 669 699
Az adóból befolyt tényleges összeg 1 426 907 1 607 282 1 579 898 1 952 566 1 833 716 1 599 169 1 694 809 1 660 884 (becslés)
Teljesítés % 107,65 101,30 101,02 116,94 103,34 94,93 96,10 94,37
Ingatlanadóból befolyt bevételek alakulásának áttekintése
Év 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013
Tervezett adóbevétel 92 943 88 960 94 934 106 221 145 000 158 785 184 330 165 000 201 412
Az adóból befolyt tényleges összeg 92 013 100 445 126 103 132 377 150 278 143 528 164 385 147 000 (becslés)
Teljesítés % 99,0 112,91 132,83 124,62 103,64 90,39 89,18 89,09
TORNALJA ÉS VIDÉKE A hulladékszállítási illetékből befolyt bevételek alakulásának áttekintése
Év 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013
Tervezett adóbevétel 66 387 66 387 66 387 79 665 161 416 171 672 180 365 172 000 140 000
Az adóból befolyt tényleges összeg 57 857 50 886 67 716 99 648 123 209 135 370 171 087 138 000 (becslés)
Teljesítés -% 87,15 76,65 102,0 125,08 76,33 78,85 94,86 80,23
Az ebadóból befolyt bevételek alakulásának áttekintése
Év 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013
Tervezett adóbevétel 1 328 996 1 560 3 651 3 720 4 016 4 150 6 000 9 000
Az adóból befolyt tényleges összeg 1 022 1 593 1 677 3 637 3 490 3 424 3 886 6 500 (becslés)
Teljesítés % 76,96 160,00 107,50 99,62 93,82 85,26 93,64 108,33
B) A költségvetés kiadási oldala A folyó kiadások alakulása
Év 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013
Tervezett folyó kiadások 1 637 688 3 256 369 3 876 884 4 430 092 4 351 936 4 653 793 5 549 841 5 006 556 4 892 890
Tényleges merítés 3 242 027 3 556 439 3 974 596 5 227 321 4 352 863 4 345 450 4 699 354 4 670 517 (becslés)
Teljesítés % 197,96 109,21 102,52 118,0 100,02 84,30 84,68 93,99
Személyi és dologi kiadások (áruk és szolgáltatások vásárlása) – a városi hivatal és az óvodák költségei A személyi kiadások alakulásának áttekintése
Év Euró összesen 2008 1 004 191 2009 946 708 2010 1 030 606 2011 935 240 2012 (becslés) 809 368 (2012 10. 31-ig: 674 473 €) (2011 10. 31-ig: 749 099 €) A személyi kiadások csökkenése a szigorú takarékossági intézkedések következménye. A 2011-es kiadások a 2010-es
évhez viszonyítva 95 366 euróval, azaz 9,25 %-kal csökkentek, a 2012-es becslés az előző évihez viszonyítva 125 872 €, azaz 13,46 %. A 2010-es és a 2012-es évet viszonyítva a csökkenés 21,47%, ami 221.238 eurós megtakarítást jelent A dologi kiadások (áruvásárlás) alakulása:
Év 2008 2009 2010 2011 2012 (becslés) (2012. 10. 31-i adat: 240 330 €)
Euró 440 272 340 186 277 374 314 353 288 396
A szolgáltatások alakulása:
Év 2008 2009 2010 2011 2012 (becslés)
Euró 782 756 592 768 307 054 267 175 230 354
A tartozások alakulása: Év
Tartozás összesen
2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011
502 556 338 279 707 395 850 727 2 978 689 3 300 595 3 660 865 4 143 284 4 357 800
Ebből üzleti partnerek felé 0 9 858 30 837 200 657 622 352 402 896 838 970 1 248 981 963 172
Banki hitelek alakulása:
Év 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012
Banki hitelek össz. 86 436 286 297 584 080 556 562 2 189 006 2 716 455 2 612 121 2 498 264 3 106 674 2 650 986
Ebből hosszúlejáratú 86 436 286 297 584 080 556 562 2 189 006 2 118 965 2 612 121 2 498 264 2 355 285 2 501 574
Ebből rövidlejáratú
597 490 751 389 149.412
A város kölcsönterhe 2012. 01. 01-jén: 53,15%. A város kölcsönterhe 2012. 10. 31-én: 56,65%. Részlet a városi főellenőr költségvetési véleményezéséből: Az üzleti partnerekkel (beszállítók) szembeni tartozás 2011. december 31-én 963.172 eurót tett ki, míg az előző év azonos időszakában a tartozás még 1 451 895 euró volt. Vagyis a csökkenés egy év alatt 357.510 euró, amit nagyon pozitívan értékelek. Folytatás a 6. oldalon 5
TORNALJA ÉS VIDÉKE Befejezés az 5. oldalról
Az üzleti partnerekkel (beszállítók) szembeni tartozás 2012. október 31-én 1 112 482 euró. 2012 október 31-én a lejárt fizetési határidejű tartozások ösz-
szege: 248 865 euró. 2011. december 31-én a lejárt fizetési határidejű tartozások a város előző évi költségvetése folyó bevételeinek 10,93 %-át tették ki, míg 2012. 10. 31-én ez a mutató már csak 5,29%.
Rendkívüli önkormányzati ülésen tárgyaltak a szennyvíztisztító építéséről
November 15-én rendkívüli önkormányzati ülést tartott Tornalja város képviselőtestülete. Mint azt Szögedi Anna polgármester a procedurális szavazások után elmondta, a tanácskozás összehívását az tette szükségessé, hogy több pályázatot is be kíván nyújtani különféle témákban a város, ám az ügyvitelhez szükséges a testület felhatalmazása is. A polgármester asszony elmondta, hogy az egyik, évek, évtizedek óta húzódó ügy, a szennyvíztisztító kérdése, melyre nem csak azért van szükség, hogy a jövőben tovább lehessen bővíteni a városi szennyvízrendszert, hanem az sem elhanyagolható szempont, hogy hamarosan tetemes büntetést lesznek kénytelenek fizetni az államnak azok a települések, amelyek nem rendelkeznek ilyen létesítménnyel, illetve kísér letet sem tettek szennyvíztisztító építésére. Jövőre a 10 ezer lakos feletti városok számíthatnak büntetésre, 2014től pedig már a 2 – 10 ezer közötti lakosságlétszámmal
rendelkezők is. Mint arról lapunkban az elmúlt években többször is beszámoltunk, Tornalján ennek a kérdésnek az orvoslása még az 1990-es évek derekára nyúlik vissza. Mivel azonban egy ilyen létesítmény felépítése jelentős anyagi forrásokat igényel, a munkálatok elkezdése folyamatosan csúszott. Tornalja esetében a folyamatot adminisztratív akadályok is hátráltatták. Most a város háza illetékes szakosztálya újult erővel kezdett hozzá a folyamat véghezviteléhez, s hogy a hivatal az ügyben el tudjon járni, a képviselőtestület felhatalmazását kérte a polgármester. A képviselők – miután néhány részletet tisztáztak – jóváhagyták ez ügyben a meghatalmazást. A következő kérdés további szociális lakások építésének kérdése volt a Berekben. Mivel azok az ideiglenes szálláshelyek, bódék, amelyekben a Temető utcából kiköltöztetett családok élnek, nagyon rossz állapotban vannak, tizennyolc család számára vált szüksé-
Víz nincs, kifogás van
Befejezés a 2. oldalról
a vízszolgáltatás. A Veolia Közép-szlovákiai Vízszolgáltató Vállalat még az adott hétvégén elhárította a hibát, a vezeték rendszer sajátosságai miatt azonban órákig, helyenként napokig tartott, míg az egyes falvakat, régiókat ellátó tartályok megteltek vízzel. A csövekben bár nehezen, de helyreállt a nyomás. A korábbi ígéretek ellenére azonban nehezen állt helyre a vízszolgáltatás Hanván, Runyában, Lénártfalván, Velkenyén, Csízben és Rimaszécsen. Czókoly Lajos, Hanva polgármestere arról tájékoztatott, hogy a hiba kijavítására adott időponthoz képest további három napig nem volt vezetékes víz. A lakók helyzetét tovább nehezítette, hogy a tartályko csis vízellátás is kiszámíthatatlan volt. Az üggyel kapcsolatban december 3-án a Veolia Közép-szlovákiai Vízszolgáltató Társaság az alábbi állásfoglalást tette közzé: 6
gessé szociális lakások építése. Mag Róbert mérnök, a városfejlesztési és építésügyi szakosztály vezetője ez ügyben két javaslatot terjesztett a képviselők elé. Ezek lényege, hogy vagy maga a város építteti fel ezeket a lakásokat, vagy bérbe adja a területet egy vállalkozónak vagy cégnek, amely az egész folyamatot levezényli. Miután felépítik az épületet, azt eladják a városnak azért a pénz ért, amit a város pályáz meg a lakásfejlesztési alapból. Kihangsúlyozta azt is, hogy a támogatás megítélése nem garantált, tehát előfordulhat az is, hogy a város nem jár sikerrel a pályázaton. Nagy László (Most – Híd) képviselő kérdésére az osztály vezető elmondta, hogy a munkálatok 400 ezer euróba kerülnének, melynek 75 százalékát uniós forrásból, 25 százalékát a lakásfejlesztési alapból biztosítanák. Harmadik kérdés a városi közvilágítás és a hangszóró modernizációját érintette. A polgármester asszony ez ügyben felhatalmazást kért
a testülettől arra, hogy beruházókkal tárgyalhasson erről a kérdésről. Mint elmondta, olyan beruházót keresnek, mely saját költségen végezné el a rekonstrukciót azzal, hogy meghatározott ideig ez a vállalat üzemeltetné ezeket a rendszereket, s a költségeket a város nekik térítené. Ehhez a kérdéshez kapcsolódik, hogy egy vállalat megvásárolná a hangszóró kábelrendszerét és felfüggesztési pontjait azzal a céllal, hogy itt informatikai kábelrendszert helyezzen el azzal a céllal, hogy így tegyék hozzáférhetővé szolgáltatásaikat valamennyi háztartás számára. Ez a megoldás a város szempontjából azért is lenne jó, mert így nem kellene fel ásni a járdákat, utcák burkolatát a kábelrendszer lefektetésének érdekében. Végezetül a képviselők megbízták a polgármester asszonyt, hogy az iskolai étkeztetés ügyében folytasson tárgyalásokat a potenciális beruházókkal csakúgy, mint az oktatási minisztérium illetékes munkatársaival is. TéV
A magasnyomású adagoló vezeték meghibásodását, mely a hanvai víztartályt és ezáltal Hanva, Runya, Velkenye, Lénártfalva, Csíz és Rimaszécs falvakat látja el, 2012.11.28án észleltük. Ezt követően munkatársaink megkezdték a hiba elhárítását, mely egy 35 méteres szakaszon található az E571-es állami út alatt. A vezeték magasnyomású üvegszálas anyagból készült, mely ritka és nehezen elérhető. Az időjárási viszonyok és a sáros terep nehezítették a földmunkák elvégzését. Ennek ellenére 2012. 12.1-jén helyreállt a szolgáltatás az érintett falvakban Hanva és Runya kivételével. 2012.12.3-án, hétfőn új meghibásodás keletkezett, melynek elhárítása intenzíven folyik. Feltételezzük, hogy az esti órákban megkezdődik a tároló tartály feltöltése ivóvízzel. A vizet jelenleg tartálykocsikkal szállítjuk hat községbe (Hanva, Runya, Velkenye, Lénártfalva, Csíz, Rimaszécs). A falvak lakosai a szolgáltatás szüneteléséről a polgármesterek által lettek tájékoztatva. Gömörilap.sk, TéV
TORNALJA ÉS VIDÉKE
Tornaljai Kulturális Ősz 2012
Sikeres volt a rendezvénysorozat Tornalja. A két hónapig tartó Tornaljai Kulturális Ősz 2012 rendezvénysorozat novemberi eseményei közül kiemelkedett a tizedik alkalommal megrende zésre került Hagyományok Napja, a komáromi Jókai Színház vendégjátéka, a Gemarofest 2012 és Tamás Gábor erdélyi származású, de már évek óta Svéd országban élő énekes koncertje. A Hagyományok Napja szervezői az idén a hangszeres népzenét helyezték a rendezvény középpontjába, ennek megfelelően válogatták a fellépőket is. A rendezvényen a szlovákiai magyar népzenészek és barátaik, zenésztársaik színe – java jelent meg, kiváló, különleges zenei csemegét kínálva a helyi közönségnek. Az egyetemes magyar kultúra élmezőnyéhez tartozó előadók – akiknek nagy többsége együtt vagy külön-külön bejárta a világot – számot
adtak arról, hogy mitől különleges és hiteles, s legfőképp mitől hatékony a magyar folklóroktatás, a táncház-módszer. Mint az közismert, ezt a módszert tavaly az UNESCO felvette a legjobb hagyományápoló, megőrző és oktató módszerek listájára. A módszer egyik hozadéka, hogy mára a folklóroktatás három lábon áll, három irányból adja át az ismereteket. Az egyik az iskolai – művészeti iskolai oktatás, a másik, amikor táborokban, tanfolyamokon, kurzusokon, táncházakban hivatásos előadóművészektől tanulják a zenét, táncot, a harmadik irány pedig, amikor hagyományőrzőktől sajátítják el az ismereteket. A budapesti Fonó zenekar tagjai a rendezvényen vették át Tornalja polgármesterétől a „Tiszteletbeli tornaljai” díjat, melyet az idei városnapok alkalmából ítélt oda a népszerű zenekarnak
Tornalja város képviselő-testülete. A Fonó mellett a rendezvényen fellépett a somorjai Figur Banda, a komáromi Ritka Magyar Folkband és a RÉV zenekar Lakatos Róbert brácsaművész vezetésével, a párkányi Varjos zenekar és a városunkat képviselő Parapács zenekar. A zenekarok koncertjei között a füleki Rakonca Ifjúsági Néptáncegyüttes magas színvonalú produkcióinak tapsolhatott a közönség. A rendezvény ideje alatt a várhosszúréti Gömöri Kézművesek Társaságának tagjai kirakodóvásárt és kézműves foglalkozásokat tartottak. Ezt követően a Jókai Színház tartott fergeteges előadást. A Régi nyár zenés darab főszereplője a kiváló budapesti színésznő, Nagy – Kálózy Eszter volt. Az élőzenés előadáson olyan ismert és közkedvelt dallamok kerültek előadásra, mint a Hol van az a nyár… vagy a Legyen a Horváth-kertben Bu dán… kezdetű dalok. A lelkes közönség, mely zsúfolásig megtöltötte a művelődési központ színháztermét, vastapssal köszönte meg a nagyszerű színházi élményt. Elismerésre méltó az a rendezvény, melyet helyi és környékbeli roma értelmiségiek szerveztek meg Gemarofest 2012 címmel, példát mutatva a
cigány származású fiataloknak a tekintetben, hogy tanulással, kitartó munkával és szorgalommal kiszámítható és tervezhető jövőt képes létrehozni mindenki saját maga számára, függetlenül a származásától vagy szociális helyzetétől. ATornaljai Kulturális Ősz 2012 záró rendezvénye Tamás Gábor előadói estje volt. A hangversenyre - annak ellenére, hogy a korábbi esztendőkben többen is kifogásolták, hogy a művész miért nem lép fel Tornalján – korlátozott érdeklődés mellett került sor. Egyébként az est során Tamás Gábor legismertebb, legnépszerűbb dalait adta elő. Ezzel természetesen még nincs vége az idei kulturális évad 2012. évi programjainak! Karácsony közeledtével sor kerül az iskolák hagyományos karácsonyi műsoraira, illetve december 15-én a miskolci és a pécsi nemzeti színházak művészei – élükön a tornaljai Varga Andreával – emelik zenés műsorukkal a karácsony fényét, melyre természetesen sok szeretettel várnak minden kedves érdeklődőt. Sz.
7
TORNALJA ÉS VIDÉKE
GEMAROFEST 2012 2012. november 17-én a Tornaljai Művelődési Központban megrendezésre került a GEMAROFEST 2012 kulturális fesztivál, melyet a rimaszécsi székhelyű Ternipe Polgári Társulás szervezett. A műsort a Tornaljai Zeneiskola növendékei kezdték, Szajkó Tamás tanár úr vezetésével. A fellépők sorában következőként a rimaszécsi Tanoda volt diákjai léptek fel, Busa Viktor és Busa Roland, akik már több rendezvényen is megmutatták tehetségüket. A fiatal fellépőket rutinos zenészek követték, Lakatos László és barátai személyében, akik a Snétberger Ferenc által alapított tehetséggondozó központ diákjai. Előadásukban magas színvonalú jazz előadást láthattunk. A zenekar tagjaként fellépett Szlovákia egyik leghíresebb basszusgitárosa, Tibor Borský is. E nagyszerű produkció után újra a Snétberger központ diák jai léptek színpadra. Farkas Attila és Horváth Márió egykori zenetanáruk, Farkas Árpád együttműködésével jazz összeállítással gazdagították az est programját. A továbbiakban a környék egyik legismertebb zenekara, a Misiband kapott teret, akik cigány és mulatós dallamokkal szórakoztatták a
amely különféle érdekektől függetlenül, magas színvonalú, szervezett kulturális műsort biztosít az érdeklődőknek. A szervezők mindent megtesznek annak érdekében, hogy a Gemarofest 2013-ban is megvalósulhasson. A Ternipe Polgári Társulás ezúton is szeretne megköszönni minden támogatást, valamint köszönetet szeretne mondani mindenkinek, aki munkájával segítette a rendezvény sikeres lebonyolítását. Kép és szöveg: Ternipe Polgári Társulás
„Tudod-e ki vagy?“
Evangelizáció a tornaljai református templomban Igét Prókai Árpád, a magyarországi Boldvai Református Egyházközség lelkipásztora hirdetett. Az egyes találkozókra december 7. és 9. között került sor. Pénteken az evangelizátor fiatalokkal érkezett, akik bizonyságot tettnek hitükről. Szombaton egy házaspárral, vasárnap pedig a felesége, valamint gyülekezetének a tagjai is elkísérték, akik énekkel gazdagították a szolgálatát. Fazekas Ágnes lelkipásztor tájékoztatása szerint nem első alkalommal szerveztek evangelizációt Tornalján. Korábban pünkösd és az újbori úrvacsora előtt is lehetőségük volt hitben is elmélyülni és elcsendesedni a híveknek. Az adventi időszakban viszont most harmadszor szerveztek evangelizációs istentiszteletet. Először Szeverényi János, a Magyaror szági Evangélikus Egyház missziós lelkipásztora, majd Sebők János, a Mentő Misszió vezetője, madi lelkipásztor volt a szolgálattevő. reformata.sk
MEGEMLÉKEZÉS El nem múló fájdalommal emlékezünk 2012. december 1-én halálának 10. évfordulóján
Ondrejšík Istvánra (Lenke)
Emlékét őrző szerető családja. közönséget. Őket követte a budapesti Dromara (Dromara vándorok) roma folk együttes, akik a környéken kevésbé ismert autentikus cigányzenéből adtak egy kis ízelítőt. Ezek után a Trifonti Iván, feledi prímás által vezetett, klasszikus cigányzenét játszó zenekar muzsikált csodálatos hallgatókat és csárdásokat. Ha mindez még kevés lett volna a közönség számára, a későbbiekben valódi sztárok közül csemegézhetett. A szervezők ugyanis színpadra szólították Ciwannát, a Kmeťoband énekesnőjét. Őt követte a komáromi származású Csonka Andreas, aki a Megasztár tehetségkutató verseny legjobb énekesei között szerepelt. Csonka Andreas produkciója után 2004 legjobb férfihangja, Gáspár Laci foglalta el a színpadot, aki fantasztikus hangulatot teremtett. A fesztivál utolsó fellépőjeként a Raggamoffin stílus megteremtője, L. L. Junior lépett színpadra, aki kitűnő táncosaival fergeteges hangulatban zárta az estet. A szervezők örömére a rendezvényt nagy érdeklődés övezte, ami a résztvevők számában is megmutatkozott, ugyanis a fesztiválra több mint négyszázan látogattak el. A nagy érdek lődés és pozitív visszhang arra enged következtetni, hogy a fesztivál programja elnyerte a közönség tetszését. A Gemarofest küldetésének tartja, hogy rendszeresen megrendezésre kerülő rendezvénnyé nője ki magát, egy olyan eseménnyé, 8
MEGEMLÉKEZÉS Akit úgy szerettünk, búcsú nélkül ment el. Észbontó dolog ez, mit nem ért az ember. Remegő kézzel simogatjuk fejfádat, nem nyugszik a szívünk, hogy többé nem láthat. Fájó szívünk felzokog érted, örökké szeretünk, nem feledünk Téged. Fájó szívvel emlékezünk
Tóth Erikára
(Beretke, 1982 – 2006) halálának 7. évfordulóján. Emlékét örökké őrző szülei és családja.