OBLÁCIÓ BENCÉS LELKISÉGI LAP
2008 VIII/1
TARTALOM
VIII/1.
AZ OBLÁTUSSÁGRÓL Sólymos Szilveszter OSB
Az obláció megújításának liturgiája Szent Benedek-érme
Krizsán Mihályné Klaudia OSB obl. Gróz Andrea . Hernádi László Zénó OSB obl.
Zsolozsmáskör Békéscsabán Lelkinapok Attyapusztán Oblátus honlapunk
Nagy Szent Gergely Borián Elréd OSB II. János Pál pápa
Anselm Grün OSB Pilinszky János Ciszterci szerzôk Tóth Veremund OSB Pálmai Godofréd OSB Hirka Antal OSB
Nagy Szent Gergely Kovács Arisztid OSB Borián Elréd OSB Danner-Stipkovits Gerhardt Bernardin OSB obl.
LEGYETEK TANÚIM!
MÚLTUNK FORRÁSAINÁL Szent Benedek és Skolasztika utolsó találkozása Nagy Szent Gergely és Szent Benedek találkozása
4 7 9 11 12 17
19
MEDITÁCIÓK A házasság a Teremtés könyvének elsô fejezete szerint Közösen Istent keresni Keresztrôl keresztre A stabilitás fogadalma A stabilitás lelkületének kialakítása Az imaterem lelkülete Valóban áldott éj
23 27 34 36 39 41 43
IMÁDSÁGOK Imádság Szent Skolasztikához A húsvéti örömének
47 48
SZÉPIRODALOM Nagyböjti himnusz Madár-Magnificat Ki megjelensz Harang és hamu
51 52 53 53
SZEMLE
54
HÍREK
57
A Boldogasszony-kápolna szentélye Pannonhalmán A jobb oldalon levı oltárképen Szent Benedeket láthatjuk, aki a testvérek között a halálra készül. Fölötte pedig az égbe távozó Skolasztikát festették meg. Középen Mária mennybevétele és megkoronázása látható. A bal oldalon a feltámadt Krisztus oltára található.
3
AZ OBLÁTUSSÁGRÓL AZ OBLÁCIÓ MEGÚJÍTÁSÁNAK LITURGIÁJA (Zsolozsma keretében a Magnificat elôtt; szentmisében pedig az evangélium után vagy a szentáldozás után ajánlott ez a liturgia. Mindenki kezében legyen gyertya, amit az elöljáró meggyújt, mint húsvét éjszaka a keresztségi fogadalom megújításakor.)
Elöljáró (dékán): Egyedül Isten ad erôt a kitartáshoz. Ô erôsít meg minket a hitben, a reményben és a szeretetben, hogy új örömmel járhassunk tovább azon az úton, amelyet Ô mutatott nekünk. Imádkozzunk az obláció megújításáért, a hitért és a bizalomért. (Csendes ima)
Jézus Krisztus, akit elküldött az Atya, hogy gyógyítsd a töredelmes szívûeket, Uram irgalmazz! Oblátusok: Uram, irgalmazz! Elöljáró: Jézus Krisztus, aki eljöttél, hogy magadhoz hívjad a bûnösöket, Krisztus kegyelmezz! Oblátusok: Krisztus kegyelmezz! Elöljáró: Jézus Krisztus, aki az Atya jobbján ülsz, hogy közbenjárj értünk, Uram, irgalmazz! Oblátusok: Uram, irgalmazz! Elöljáró:
Elöljáró (dékán): A mi Urunk Jézus Krisztus nevében. Ámen.
(Meggyújtja a gyertyákat.)
Oblátusok: Oblációnkat megújítva felajánljuk magunkat a hûséges és szeretô Istenünknek és a Boldogságos Szûz Máriának. Megígérjük, hogy a pannonhalmi Szent Márton Monostorral közösségben Szent Benedek atyánk Regulájának szellemében az evangélium vezetése szerint élünk, és Krisztusnak semmit elébe nem teszünk.
4
Az oblátusságról Fogadj el engem, Istenem, szent igéd szerint, hogy Neked éljek, és ne szégyeníts meg engem, mert tebenned bíztam, Uram. Dicsôség az Atyának és Fiúnak és Szentlélek Istennek, miképpen kezdetben, most és mindenkor és mindörökkön-örökké. Ámen. Könyörgések: Elöljáró (dékán): A mi Urunk Jézus Krisztus, az élô Isten fia buzdított minket arra, hogy hívjuk segítségül ôt. Ezért kérjük bizalommal: Elôimádkozó (oblátus): Neked ajánljuk minden élô és elhunyt oblátus testvérünket, családtagjaikat és hozzátartozóikat. Válasz: Kérünk Téged, fogadd be ôket az örök otthonodba!
Elôimádkozó: Segíts kérünk, hogy újult erôvel térhessünk vissza oda, ahová rendeltél minket. Válasz: Kérünk Téged, adj békét és örömet nekünk!
Elôimádkozó: Küldd el ránk Szent Lelkedet, hogy a kísértések ellenére is tévedhetetlenül járhassuk utadat. Válasz: Kérünk Téged, adj halló szívet nekünk!
Elôimádkozó: Kérünk Urunk, küldd el bencés oblátusaid számára a Lélek adományait, hogy egyre jobban növekedhessenek a szeretetben és egymás gyengeségeinek elfogadásában. Töltsd el ôket igazi alázatossággal, erôs hittel, bátorsággal és reménnyel. Válasz: Kérünk Téged, hallgass meg minket.
(Egyéni vagy közösségi szándékra lehet szabadon könyörgéseket megfogalmazni.)
5
Az oblátusságról Elöljáró (dékán): Mindenható Istenünk, Szent Benedek atyánkban olyan mestert és tanítót ajándékoztál nekünk, aki arra tanít minket, hogy Téged keressünk és Neked szolgáljunk. Add kérünk, hogy szereteted elébe semmit ne helyezzünk, hanem teljes örömmel és bizalommal járjunk parancsaid útján. A mi Urunk Jézus Krisztus által. Válasz: Ámen.
(A zsolozsmában a Magnificat következik; a szentmisében pedig egy hálaadó ének.)
***
Oblátusközösségünk Szabályzatának 10. pontja ajánlja az obláció idônkénti megújítását. – Különösen szép az obláció megújítása február és november hónapban. Február 2-án van a megszentelt életre való megemlékezés, illetve február 10-én Szent Skolasztika ünnepe. November 21-én emlékezünk Szûz Máriának a templomban való bemutatására, fölajánlására. Ez a bencés oblátusok és obláták ünnepe; a hagyomány szerint ez volt az obláció megújításának napja.
6
Az oblátusságról Sólymos Szilveszter OSB
SZENT BENEDEK-ÉRME Szent Benedek mindenkor nagy áhítattal tisztelte a szent keresztet, megváltásunk eszközét. A kereszt jelével gyôzte le kísértéseit, ûzte ki a gonosz lelket, gyógyította a betegeket. Ezért Szent Benedeket ôsidôktôl fogva a szent kereszttel szokták ábrázolni. A barokk korban különösen elterjedtek voltak érmei. Egyik oldalon apáti díszben, süveggel és pásztorbottal, valamint kezében a Regulával látható, lábánál pedig kehely, amelybôl kígyó mászik ki. Ez utóbbinak magyarázata az ismert történet: remetesége után meghívták apátjuknak a vicovarói szerzetesek; mikor azonban szigorúnak érezték az ô vezetését és fegyelmét, mérgezett borral akarták megölni. Benedek a mérgezett borral teli kehelyre keresztet vetett, mire az összetört és kígyó mászott ki belôle. A jelenleg leginkább elterjedt érem Szent Benedek születésének 1400 éves jubileumára készült Montecassinón, beuroni stílusban. Az egyik oldalon Szent Benedek mint a jó halál patrónusa látható ezen körirattal: EIUS IN OBITU NOSTRO PRAESENTIA MUNIAMUR! Halálunkkor jelenléte erôsítsen meg bennünket! A másik oldalon a kereszt négy szára között C S P B betûk: CRUX SANCTI PATRIS BENEDICTI Szent Benedek atyánk keresztje A kereszt száraiban lévô betûk a következô fohász rövidítései: CRUX SACRA SIT MIHI LUX, NON DRACO SIT MIHI DUX. A szent kereszt legyen a fényem, ne a sátán a vezérem!
7
Az oblátusságról Majd körben a latin szavak rövidítve, elsô betûjükkel:
VADE RETRO SATANA, NUNQUAM SUADE MIHI VANA, SUNT MALA, QUAE LIBAS, IPSE VENENA BIBAS! Távozz tôlem sátán, sohase ámítgass hiú dolgokkal, rossz az, amivel kínálsz, idd ki magad a méregpoharat! ***
Sólymos Szilveszter: Ezeréves Pannonhalma, in: Benedictina, Pannonhalma, 2001, 132. – Szilveszter atya ebben az átfogó tanulmányában a magyarországi bencés oblátusság történetérôl ezt írja: „Az 1920-as évektôl alakult ki. Célkitûzése a világban élô keresztényeket Szent Benedek szellemében segíteni a keresztény életben. Harmadrend jellegû intézmény, nem annyira jogi szervezettel, mint inkább spirituális jelleggel. Szunyogh Xavérnak ezen a téren is úttörô érdemei vannak. – Az oblátus intézménynek 1940-ben 12 szövetségben kb. 600 tagja volt.” Vö. Sólymos Szilveszter: Szent Benedek keresztes érme, Effo Kiadó, Bp., 2000. – Uô.: Kegyérmek Pannonhalmán, Kuncze Leó bencés gyûjtése, Pannonhalma, 2002, 6369.
8
LEGYETEK TANÚIM! Krizsán Mihályné Klaudia OSB obl.
ZSOLOZSMÁSKÖR BÉKÉSCSABÁN Hosszú évek óta ismertük már egymást Békéscsabán, hiszen a Belvárosi Plébániához tartoztunk, mire megérlelôdött a gondolat: „Imádkozzunk együtt!” Szent Benedek szava vált valóra: „Gyakran a fiatalabbnak nyilatkoztatja ki az Úr azt, ami a jobb” (R 3,8) Nálunk is egy fiatal volt az, aki ezt mondta: „Ne várjunk tovább! Jövô hét szerda jó lesz?” Azóta minden második szerdán este másfél órát együtt imádkozunk. Mindig egy kis énekpróbával kezdünk, majd a zsolozsmázás következik. Közösségünk elsôdleges célja: énekelve dicsérni Istent a zsoltáros szavaival. Szerencsére a közösség tagjai ismerték már a zsolozsmát, illetve olyan is van köztünk, aki naponta imádkozta. Így feladatunk inkább csak a ben cés dal la mok meg ta ní tá sa lett (leg in kább Pé ter test vé ré). Hosszú évek vágya valósult meg ezzel, mert ketten Péter testvérrel, a férjemmel esténként együtt zsolozsmázni személyes és bensôséges. De tizenketten: az valami gyönyörûség! Ilyenkor sokszor becsukom a szemem, és úgy érzem, hogy egy bencés monostorban vagyok. A zsolozsmázás után kétféle témáról beszélgetünk. Egyik alkalommal Péter apostol levelérôl, amelyet egyik társunk magyaráz nekünk, aki Hittudományi Fôiskolát végzett és hitoktató is egyben. Megpróbáljuk a lectio divinát értelmezni és gyakorlatra váltani. A következô szerdán aktualitásokról szoktunk beszélgetni: ünnepekrôl, plébániai eseményekrôl. Összejöveteleinket egy kis agapéval fejezzük be. A szokásos találkozásainkon kívül igyekszünk részt venni a plébánia életében. Közösségünket egy lelkipásztori kisegítô, három hitoktató, egy könyvelô, két fôállású anya, egy fogorvos, egy kft-ben dolgozó, egy tanítónô, egy nyomdász és egy szakoktató alkotja. Így aktívan részt tudunk venni a plébánia feladataiban (pl. elsôáldozás elôkészítése). Külön élmény számunkra a minden évben megrendezett plébániai farsang, melyre vidám mûsorral szoktunk készülni. A próbák igazán nagy közösségformáló erôt jelentenek: egészen más oldalról ismerjük meg egymást, és egyre közelebb kerülünk egymáshoz. Nem ijedünk meg a fizikai munkától sem: tavasszal temetôrendezést és kórustakarítást vállaltunk. Tavaly kétnapos lelkigyakorlatot szerveztünk elsôsorban magunknak, mert az imádságos körünkhöz tartozók nagy része nem tud eljutni 9
Az oblátusságról ilyen alkalmakra. Külön öröm, hogy ezen a makói testvéreink is részt vettek, így a Szent Pachomiusz-dékánia és a zsolozsmáskör egyként dicsôítette az Istent. Nagyböjtben Makóra ment a kis csapat, hogy egy napot csak Istennek szenteljünk. Ezt a lelkinapot egy fiatal atya gondos vezetésével töltöttük. Erre az alkalomra meghívtunk másokat is, és bár hárman nem tudtak eljönni, mégis pontosan tizenketten (apostoli szám!) lettünk. A negyven nap jelentése teljesen új tartalommal töltôdött meg. Hát látjátok, így szeret minket az Isten: megtart minket az imádságban, barátságban, testvéri szeretetben. Feladatokat ad nekünk, hogy ne lankadjon szívünk! Kérjük, hogy Jézus tanítson meg minket egyre jobban, neki tetszôen imádkozni. Kérjük oblátus testvéreink imádságát is: hadd lehessünk egy pislákoló mécses a viharsarokban.
10
Legyetek tanúim! Gróz Andrea
LELKINAPOK ATTYAPUSZTÁN (2007. november 16-18.)
Az oblátusok közösségi élete iránt érdeklôdôk és a még oblációt nem tett testvérek lélekemelô napokat tölthettek Attyapusztán. A karmelita nôvérek lelkigyakorlatos házában, Isten közeli környezetben elmélkedések, egyéni meditációk s közös imák segítették Szent Benedek Regulájának megismerését. Zénó testvér és Elréd atya szervezte a találkozót, Lengyel Pál atya, Tamás testvér pedig az elmélkedéseket tartotta. A lelkigyakorlat vezetôjeként kiváló „útjelzônk”, kalauzunk volt azon az úton, amelyet belsô szabadságunk, hitünk, meggyôzôdésünk szerint követhetünk. Tamás testvér feltárta nekünk: hogyan irányuljon figyelmünk a lényeg felé, mit jelent az Istenre hagyatkozás szerint élni mindennapjainkat, és nem utolsósorban mit jelent a szív nyitottsága, tisztasága. Szent Benedek lelkiségének alapjaira is rámutatott. Délelôtt szilencium, csend segítette az egyéni meditációt, délután egymás szavában is kereshettük Isten útjait. A lelki hétvége programjai között Adelheid és Zénó testvértôl nagyon tanulságos, az egyéni, az Istenhez vezetô út megtalálásához lelki-életteli tapasztalatokon nyugvó elôadást, elmélkedést hallhattunk. A házaspártól mindannyian megtudhattuk s megtanulhattuk, hogy mit jelent Szent Benedek Regulája szerint élni a világi lét, a mindennapok nehézségei, megpróbáltatásai közepette. Elmondták, mekkora áldás lehet és mennyire szükséges a sok-sok családi tennivaló és a napi zsolozsmázás összeegyeztetése. Azzal, hogy minden gondolatunkat, cselekedetünket Istenhez kapcsoljuk, az Istennel való párbeszéd mindennapi életünk keretét jelentheti. Köszönet nektek, Tamás, Adelheid és Zénó testvér! A lelkigyakorlat legfontosabb üzenete a Szent Benedek-i hagyományok jegyében egyfajta rend, rendezettség, illetve harmónia megtapasztalása. A meditációk, az eucharisztia, valamint a közös és egyéni imádság segítette a belsô béke megtalálását. A próféta felhívása visszhangzik szívünkben: „Ismerjük meg, törekedjünk megismerni az Urat: biztosan eljön, mint a hajnal, megjön, mint a zápor, mint a tavaszi esô, amely öntözi a földet.” (Oz. 6, 3) 11
Legyetek tanúim! Hernádi László Zénó OSB obl.
OBLÁTUS HONLAPUNK Cím: http://bences-oblatusszovetseg-pannonhalma.hu „Ha Isten vár tôlünk valamit, akkor megadja a megvalósításhoz szükséges kegyelmet is. Vagyis amikor Isten kér tôlünk valamit, megad minden szükségeset, hogy szándéka megvalósulhasson: az egészséget, a képességeket, az idôt és azt az ösztönzést is, ami a teológiában a kegyelem nevet kapta, és amire az embernek folyamatosan szüksége van ahhoz, hogy Isten akarata szerint cselekedhessék.” (André Louf: A többi – kegyelem. Bencés Kiadó. Pannonhalma, 2006, 244.)
A honlap története Amióta nagy létszámúvá vált közösségünk, állandó problémánk, hogy nem ismerjük egymást eléggé. Idôrôl idôre készítettünk ugyan listákat, nevekkel, telefonszámokkal, névnapokkal – legutóbb éppen az Obláció VII/1 számában. Sokunknak hiányzott azonban, hogy nem mindig tudtuk összekapcsolni a neveket az arcokkal, illetve, hogy nincs olyan hely, ahol minden – számunkra fontos – információ naprakészen megtalálható. További gondot jelentett, hogy az oblátusság intézményét, történetünket, mindennapjainkat nem tudtuk bemutatni a közösségünk iránt érdeklôdôknek. Nem voltak meg azok a korszerû kommunikációs csatornák, amelyeken keresztül a középkorosztály és a fiatalabbak kapcsolatot teremthettek volna velünk. Kétségtelen azonban, hogy a pannonhalmi monostor központi honlapján (www.osb.hu) is többen olvasták az oblátusságról szóló részeket. A fômonostor honlapján egy link jelzi, hogy az oblátusoknak saját web-lapjuk van. (A honlaptérképen találjuk meg a róluk szóló részt.) Oblátusrektorunk finoman, ámde szüntelenül ösztökélt, biztatgatott, bátorította próbálkozásainkat. Lelkesedésben, tenni akarásban, ötletekben nem is volt hiány, csak hát a honlapszerkesztés komoly felkészültséget igényel, köztünk pedig nem volt honlap-készítésben járatos informatikus. Külsô segítséget nem tudtunk bevonni, illetve ez túl sokba került volna. Az sem látszott biztosítottnak, hogy – ha már meglesz a web-lap – szakértelem híján ki fogja gondozni, folyamatosan frissíteni. Holtpontra került tehát az ügy, szinte feladtuk. Csakhogy – amint ilyenkor 12
Legyetek tanúim! lenni szokott – a ránk figyelô Úr nem így gondolta, és váratlanul olyan lehetôségeket, ötleteket, indítást adott, amelyeknek köszönhetôen amolyan „muszájherkules”-ként, autodidakta módon, mégiscsak belevetettem magamat a tanulásba, a szerkesztés munkájába, és mára sikerült is összeraknom egy statikus honlapot. Ezen ugyan még nincsenek interaktív funkciók, keresôk stb., de mûködik, és mirajtunk áll a folytatás! Sokat segítettek a kedves oblátustestvérek, akiket szüntelenül bombáztam újabb és újabb kísérleteimmel, rajtuk tesztelve azt, hogy jó irányba haladok-e? Különbözô fényképalbumok, próba-honlapok küldözgetésével tettem próbára a testvérek türelmét, de nagyon jól fogadták, és a sok biztató visszajelzéstôl mindig újabb lendületet kaptam. Volt tehát elegendô motivációm, amibe nemcsak biztatás, de helyenként hasznos fékek is beépültek: ide tartoznak kis feleségem, Heidi „pozítív zsörtölôdései”, amikor is sûrûn kísérletezett azzal, hogy kirobbantson a számítógép elôl. Ez néha sikerült is, ilyenkor beszélgetni szoktunk. Hogy mirôl? Természetesen a honlapunkról. (De félretéve a viccet: valóban sokat segített nekem a közös gondolkodással és háttérmunkájával, amelyet hálásan köszönök!) Köszönjük Hortobágyi Cirill perjel atyának is, hogy a monostor a honlap bejegyzéséhez szükséges anyagi támogatást megadta.
Mirôl is szól a honlap? Web-lapunkon bemutatjuk az oblátusság intézményét, történetét, külön a dékániákat, és olvashatunk bemutatkozó írásokat, láthatunk fényképes tablókat. Ezekrôl még hiányzik néhány arc: várjuk a fényképek küldését! Itt adtunk – és adunk a jövôben is – helyt azoknak az írásoknak, fotóknak, amelyek dékániáink, közösségeink életérôl szólnak. A képekben gazdag fejezetek egyike a „Képes krónika”, de ez a „gazdagság” csak az utóbbi pár évre vonatkozik. Gyûjtést indítottunk, hogy minél több képet, beszámolót tehessünk fel a korábbi évekbôl is! Sokat jelenthet egy-egy megsárgult régi fotó, amelyet beszkennelve meg tudunk menteni, be tudunk mutatni! Ebben a fejezetben készült el egy táblázat a beöltözésekrôl és az oblációkról, kronologikus rendben a kezdetektôl máig. Helyet kaptak a honlapon a minket érdeklô hírek, aktualitások; ajánlunk letölthetô olvasmányokat, és megtalálhatók itt a közösségünk életét szabályozó dokumentumok is. A „Kapcsolatok” fejezet segítségével barangolhatunk a többi bencés honlapon, és felkínáljuk a mi elérhetôségeinket is. Egyik legfontosabb forrásunk az Obláció címû folyóirat, amelynek utóbbi három száma (VI/2 ; VII/1 ; VII/2) már teljes terjedelmében
13
Legyetek tanúim! olvasható a képernyôn is. A monostor környezetének bemutatásaként és felüdülésként látható egy természetfotós galéria – „Teremtett világ” címmel –, amely fôleg a Fôapátság Arborétumának és a monostor környékének természeti szépségeit igyekszik bemutatni. A lap természetesen soha nem lesz kész, folyamatosan változik, fejlô dik! Vígh Bri git ta fog lal ko zik majd néhány szöveg német nyelvre fordításával. Sokat segített nekem, köszönöm a lelkesedését! Janka testvérünk munkáiból egy éremgaléria elkészítését tervezzük. Annál jobb lesz a lap, minél többen adják hozzá „rejtett kincseiket”: írásokat, képeket, információkat! Várom tehát az oblátustestvérek, az Obláció folyóirat minden olvasójának, és a bencés lelkiség iránt érdeklôdôknek ötleteit, javaslatait. Elôre is köszönöm a segítséget. *** Az anyagok átadhatók, elküldhetôk: Elréd atyának (Pannonhalma); Fockné Vígh Brigittának (1173 Budapest, Borsó u. 64/c); Zénó testvérnek (9022 Gyôr, Móricz Zs. rkp. 4). Ha elektronikus formában vannak, akkor a szintén nekem, erre a címre:
[email protected]
14
Maurus atya a Szent Szabina-kápolnában elmélkedést tart a Budapest környékén élô testvéreknek.
15
Nagy Szent Gergely és Szent Benedek
16
MÚLTUNK FORRÁSAINÁL Nagy Szent Gergely
SZENT BENEDEK ÉS SKOLASZTIKA UTOLSÓ TALÁLKOZÁSA (A Dialógusok II. könyvének 33. és 34. fejezete)
33. fejezet: Szent Skolasztika csodája Gergely – Péter, ki áll ebben az életben magasabban Pálnál, aki a test ösztökéjét illetôen háromszor kérte az Urat, és amit akart, mégsem kaphatta meg? Ezért el kell mondanom néked a tiszteletreméltó Benedek atyáról, hogy igenis, volt valami, amit akart, de mégsem tudott elérni. Testvére, akit Skolasztikának hívtak, s gyermekkora óta Istennek volt szentelve, évenként egyszer el szokott hozzá jönni, mikor is Isten embere nem messze a kaputól a monostor egyik birtokára ment le eléje. Egyik nap is szokása szerint megérkezett oda és tiszteletreméltó testvére szintén lement hozzá tanítványaival együtt. Az egész napot Isten dicséretében és szent társalgásban töltötték. Mikor pedig már az éjszaka sötétje közeledett, együtt is étkeztek. Még az asztalnál ültek – a szent társalgásban késôre járt már az idô, midôn az Istennek szentelt szûz, a testvére, ezekkel a szavakkal fordult hozzá: „Kérlek, ne hagyj el ezen az éjszakán, hogy egészen reggelig beszélgethessünk a mennyei élet örömeirôl.” Ezt felelte: „Hogy mondhatod ezt, nôvérem? A monostoron kívül semmiképp sem maradhatok.” A mennybolt akkor olyan derült volt, hogy egyetlenegy felhô sem volt látható az égen. Az Istennek szentelt szûz pedig, amint testvére tagadó válaszát hallotta, kezét összekulcsolva az asztalra fektette, ráhajtotta a fejét, és a mindenható Úrhoz kezdett könyörögni. Ahogy aztán a fejét felemelte, oly erôs villámlás, mennydörgés és akkora záporesô kerekedett, hogy sem a tiszteletreméltó Benedek, sem a vele ott tartózkodó testvérek nem tudták átlépni annak a helyiségnek a küszöbét, ahol beszélgettek. Az Istennek szentelt szûz, fejét lehajtva könnyeivel árasztotta el az asztalt, és ezzel az ég derültségét záporrá változtatta. A felhôszakadás nem egy kis idô elteltével tört ki az imádság után, hanem oly tökéletes volt az ima és a zápor idôpontjának egybeesése, hogy fejét az asztalról már az égzengéssel egyidejûleg emelte fel. Valóban, egy és ugyanazon pillanat mûve volt fejének felemelése és a zápor megindulása. Isten embere erre átlátta, hogy a villámlás, mennydörgés és a hatalmas felhôszakadás közepett nem térhet vissza a monostorba. Szomorúan kezdett ezért panaszkodni: „Legyen irgalmas hozzád, nôvé17
Nagy Szent Gergely rem, a mindenható Isten – mondta. – Mit is cselekedtél?” Azt felelte: „Íme, kértelek, és te nem akartál meghallgatni. Az én Uramhoz fordultam, és ô meghallgatott. Most indulj csak el, ha tudsz; bocsáss csak el engem, és térj vissza a monostorba.” Ô azonban nem tudott a házból kimenni. Ahol tehát önként megmaradni nem akart, ott akarata ellenére kényszerült maradni. Így történt, hogy az egész éjszakát ébren töltötték, és a lelki életrôl beszélgetve kölcsönösen istenfélô társalgásban üdítették egymást. Ezért mondtam, hogy Benedek akart valamit, amit azonban nem tudott elérni. Mert ha a tiszteletreméltó férfiú szándékát tekintjük, nincs kétség afelôl, hogy ô azt óhajtotta: maradjon a derült idô, amely megérkezésekor volt. Viszont olyan csodával találta magát szemben, Isten akaratából, mely egy szûz szándéka szerint valósult meg. De nincs is csodálkoznivaló azon, hogy a szûz, aki testvérét oly régóta óhajtotta már látni, ekkor erôsebbnek bizonyult, hiszen János szava szerint: „Szeretet az Isten” (1 Jn 4, 16). Nagyon is igazságos tehát, hogy ô többre volt képes, mert jobban szeretett. Péter – Megvallom, nagyon tetszik, amirôl beszélsz. 34. fejezet: Szent Skolasztika halála Gergely – Mikor aztán másnap a tiszteletreméltó szûz cellájába távozott, Isten embere is hazatért saját monostorába. De íme, három nap múlva, amikor éppen az égre emelt tekintettel cellájában tartózkodott, látta testvére lelkét, amint testébôl elszállt és galamb képében az égi otthonba repült. Nagy dicsôségében együtt örvendett vele, himnuszokkal, dicsérô imával adott hálát Istennek, s halálát jelentette a testvéreknek is. Ezeket aztán tüstént el is küldte, hogy a holttestet a monostorba hozzák, s helyezzék el abban a sírboltban, amelyet saját magának készített már el. Így történt, hogy akiknek lelke Istenben mindig egy volt, azoknak a testét még a sír sem választotta el. (Nagy Szent Gergely: Szent Benedek élete, fordította: Rados Tamás OSB és Szabó Flóris OSB, Bencés Kiadó, 1993, 64-67. Bencés Lelkiségi Füzetek 4.)
18
Múltunk forrásainál Borián Elréd OSB
NAGY SZENT GERGELY ÉS SZENT BENEDEK TALÁLKOZÁSA Gergely pápa Szent Benedekrôl szóló Dialógusainak már az elsô fejezetében összeköti a múltat saját korával. A világot elhagyó ifjú Benedek imádsága meghallgatást nyert: a vele tartó dajka összetört szitáját eggyé forrasztotta. Kifejezheti ez a csoda az igazi gyermekséghez való visszatérést, ahogy a Regula elsô fejezete is sürgeti, hogy térjünk vissza Krisztushoz. Ahogy Benedek a szitát, úgy „forrasztja” össze Gergely pápa az idôsíkokat, amikor azt említi, hogy ez a szita Effide templomának kapuja fölött függött „a longobárdok ezen idejéig” (usque ad haec Longobardorum tempora). Mivel Gergely beszélgetô társát, Péter diakónust, a pápa jó barátját mindenki ismerte, az olvasók, illetve a hallgatók a jelenbôl szemlélt elbeszélésként értelmezhették a történeteket. Gergely pápa tehát a saját jelenébôl nézi Benedeket, ezért kapcsolatuk kölcsönös. Nemcsak Benedek jelleme vonzó a római fiatalember számára, aki magas közjogi méltóságáról apja halála után lemondott, hanem az idôs, a kiforrott egyházképpel rendelkezô Gergely pápa nézetei is tükrözôdnek Szent Benedek-képén. (Gondoljunk arra, hogy ma is, aki a bencés életrôl beszél, óhatatlanul rávetíti saját életét, nézeteit Szent Benedekre.) Gergely pápa egyik alapvetô elképzelése volt a longobárdok és az angolszászok megtérítése, hogy békét teremtsen a világban és az emberi szívekben. Ebben a nagy munkában fontos szerepet szánt a szerzeteseknek. A pápa az apátságában utódját, Ágoston apátot küldte Angliába téríteni negyven szerzetestársával. A szerzetesek szerepének megváltozása nem mindig tetszett a klérusnak, ezt tükrözheti, hogy Benedek ellenségei között Gergely hosszan beszél egy Florentius papról, aki mérgezett kenyeret küldött Benedeknek. Ez a Florentius ráadásul az életrajz megfogalmazása szerint „a mi alszerpapunknak nagyatyja” (VIII). Látszólag tehát csak ketten beszélgetnek, valójában ott a harmadik is, Benedek, aki dialogizál Gergely pápával. Benedek elôször a világot elhagyó ifjúként, majd remeteként áll elôttünk, aki azt sem tudja, hogy mikor van húsvét. Késôbb a magányból kiszólítják és szerzeteseinek atyja lesz, végül próféta, aki egyre többet törôdik a környék evangélizációjával: új monostorokat létesít, kijár szerzeteseivel a környékre „pasztorálni”, és 19
Borián Elréd OSB mindent megtesz a szegénység enyhítéséért. Szent Benedek a keleti, a világtól teljesen elzárkózó szerzeteseszménytôl eljut a Szent Márton-i, sôt Nagy Szent Gergely-i térítô szerzetes mintájához. A világgal való érintkezés sok veszélyt rejt magában, és a sátán több szerzetest meg is téveszt, de Benedek próféta, aki mindenrôl tud, megfeddi a szabályokat megszegôket. A szabálynál azonban nagyobb a szeretet. Az evangélium elôbbre való a törvénynél. Ezt példázza a párbeszédes életrajz egyik legismertebb részlete: Benedek és szerzetes nôvére, Skolasztika találkozása. Skolasztika érzi, közeledik a halála, és azért imádkozik, hogy Benedek ne tudjon visszatérni a monostorba, noha jól tudja, a szabályok ezt írják elô. Az Úr meghallgatja, és olyan esôt küld, hogy Benedek nem tud visszatérni: „az egész éjszakát ébren töltötték, és a lelki életrôl beszélgetve kölcsönösen istenfélô társalgásban üdítették egymást.” Ez a XXXIII. fejezet „dialógus a Dialógusokban”, amely drámai helyzetet teremt a törvény és a szeretet között. Szent Ágoston a szeretetparanccsal kezdi Reguláját, Gergely pápa is a fôparancsból vezeti le a szerzetesi regulák felfüggesztésének lehetôségét ebben a konkrét helyzetben: „De nincs is csodálkozni való azon, hogy a szûz, aki testvérét oly régóta óhajtotta már látni, ekkor erôsebbnek bizonyult, hiszen János szava szerint: »szeretet az Isten«. Nagyon is igazságos tehát, hogy ô többre volt képes, mert jobban szeretett.” Ez a jelenet felidézhette az olvasókban a római nagy árvizet 589/590 telén, amikor az ítéletidô miatt kiöntött a Tiberis. Az árvíz sok házat elpusztított, majd szörnyû éhség és pestis következett (II. Pelagius pápa halálát is a pestis okozta). Ebben a helyzetben az óriási közigazgatási tapasztalattal és tekintéllyel rendelkezô Gergely apát irányította a Várost. Ekkor megérezhette az apáti és a nép szolgálatára felszentelt diakónusi szolgálat összeegyeztethetetlenségét, amit csak kötelességei sorrendbe állításával, Szent Ágoston kifejezésével a „szeretet rendjének” felállításával (ordo amoris) lehetett feloldani. Mivel apátként ily nagy áldozatot hozott a népért, nem lehetett vitás, hogy Pelagius pápa halála után kit kívántak látni Szent Péter székén. Benedek elôször Krisztushoz tér meg a magányban, legyôzve a hármas kísértést: a hiúságot, a testiséget és a bosszúállást. Ezért ismerheti fel a hozzá jövô papban az igazi húsvétot, Krisztus jövetelét. Majd a Dialógusok folyamán a közösséget formáló, építô atyát látjuk benne, késôbb pedig a Lélekkel eltelt prófétát. Isten emberében a Szentháromság lakozik. Gergely így felel a XVI. fejezetben Péter kérdésére: „A szent férfiak, 20
Múltunk forrásainál amennyiben egyek az Úrral, igenis ismerik az Úr gondolatát. Hiszen ugyanez az apostol ezt is mondja: »Mert ki ismeri az ember bensô dolgait, ha nem a benne lakó emberi lélek?« (1 Kor 2,11) Éppúgy Isten dolgait sem ismeri senki, csak Isten Lelke. És hogy megmutassa: ô is ismeri Isten dolgait, ezt fûzi hozzá: »Mi nem a világ lelkét kaptuk, hanem az Istentôl eredô Lelket« (1 Kor 2,12).” Benedek Isten Lelke hatására megkapja „a prófétaság szellemét”: Mózes, Illés, Elizeus, Dávid, Nátán utódjává válik (VIII, XXI, XXII). Benedek látja a múltat, a jelent és a jövôt egyaránt. Illésként felfedi a neki nyújtott mérgezett kelyhet (III), és megfeddi az elôtte álló és gondolatban ôt megvetô testvért (XX.), majd meglátja Skolasztika, valamint Germanus capuai püspöknek a mennybe tartó lelkét (XXXIV., XXXV.). Benedek szellemének idôben való kitárulása felidézheti bennünk Szent Ágoston Vallomásait, amelyben az író önmagával és Istennel beszélget. Ágoston megtérésének leírása után az idôrôl elmélkedik a legtöbbet. Az emlékezetnek (memoria) a múltba, a jelenbe és a jövôbe látását a Szentháromság példázatának tartja (Memoria est Deus). Az isteni egységet pedig az jelzi bennünk, hogy a múlt és a jövô voltaképpen a jelennek a kitárulása. Benedek életét úgy is szemlélhetjük tehát, mint akiben a Szentháromság titka egyre jobban feltárul, és az engedelmes Krisztus, a szeretô Atya és a prófétaság Lelkének képmására hasonul. Rubljov Szentháromság-ikonján egymásra néz a három angyal által jelképezett Háromság.4 Az isteni személyeket példázva beszélget egymással Nagy Szent Gergely, Szent Benedek és Péter diakónus a Dialógusokban, az egységet pedig Gergely minden szereplôre kiáradó lelke szimbolizálja. Az ikon és a Dialógusok is a Szentháromság életébe akar belevonni minket. Gergely pápa mûvének utolsó, negyedik könyve nem véletlenül szól az emberi lélek örökkévalóságáról, a halál utáni, Isten színe elôtti életérôl. Benedek változik élete során, de megváltoznak a róla beszélgetôk nézetei is, a párbeszéd megadja a gondolkodásmód változásának lehetôségét, ha hittel szemléljük a Lélek mûvét. A Krisztust hordozó emberi szó révén, a dia-logosz-ban mi is átváltozhatunk a Logosszal, az Igével egyesült Fiú képére. A legtökéletesebb átváltozás eredménye a monasztikus élet vállalása, amelyre a legkiválóbb itáliai példa Szent Benedek élete, aki egyrészt elvonult a világtól, másrészt apostoli munkát végzett a világ javára. Nagy Szent Gergely az itáliai szentek közül Szent Benedekben látta meg példaképét, akit mások elé például állított, hogy Jézus Krisztus kö21
Borián Elréd OSB vetésének sokféle életformája közül az Egyház javára minél inkább elterjessze a szemlélôdést és az emberek üdvösségéért fáradozást vállaló, közösségben élô szerzetességet. (Pannonhalmi Szemle 1998/1. 126-132. Rövidített változat.)
Jegyzetek 1 Sólymos Szilveszter: Szent Benedek életrajza Nagy Szent Gergely pápa Dialógusainak II. könyvében, in: Népek nagy nevelôje, kiad.: Dr. Szennay András, Bp., 1981, 223-224., illetve in: Nagy Szent Gergely: Szent Benedek élete, Bencés Lelkiségi Füzetek 4., ford., Rados Tamás OSB és Szabó Flóris OSB, Pannonhalma,1993, 14-15. 2 Cuthbert Butler: Benediktinisches Mönchtum (német fordítás), 1925, Augsburg, 97-99. 3 Borián Elréd: Szent Ágoston szerzetessége, in: Corona fratrum, Dr. Szennay András fôapát úr 70. születésnapjára, Pannonhalma, 1991, 205-216. 4 Paul Evdokimov: Rubljov Szentháromság-ikonja, Pannonhalmi Szemle, 1996/4. 89-96.
22
MEDITÁCIÓK II. János Pál
A HÁZASSÁG A TEREMTÉS KÖNYVÉNEK ELSÔ FEJEZETEI SZERINT Általános audiencia, 1979. november 21. 1. Gondoljuk át ismét, hogy Krisztus, amikor a házasság egységérôl és felbonthatatlanságáról kérdezték, arra hivatkozott, ami „kezdetben” volt. Idézte a Teremtés könyvének elsô fejezeteiben megírt szavakat. Ezért igyekszünk tehát elmélkedéseink során ezeknek a szavaknak és fejezeteknek sajátságos mélységeibe behatolni. Diadalmaskodik itt az ember eredeti egységének jelentése, akit Isten „férfinak és nônek” teremtett (különösen a Ter 2, 23 fényében) azáltal, hogy megismerjük az embert létének csorbítatlan megáldottságában, vagyis a teremtés titkának teljes gazdagságában, amelyen a teológiai antropológia alapszik. Ez az ismeret, vagyis az egyén emberi identitásának tanulmányozása, aki kezdetben „egyedül” van, mindig átmegy a kettôsségbe, a „kapcsolatba”. Idézzük fel a Ter 2, 23 szakaszt: „Az ember így szólt: »Ez már csont cson tom ból s hús a hú som ból. Asszony a ne ve, mi vel fér fi bôl lett.«” E szöveg megvilágításában megértjük, hogy az ember ismeretei a férfiasságon és nôiességen, mintegy ugyanazon metafizikai magányosság két különbözô „megtestesülésén” keresztül gyarapodnak Isten és a világ elôtt – mintha két útja volna a „testté” és ugyanakkor emberré válásnak, amelyek kiegészítik egymást –, két komplementer dimenziója az öntudatnak és önmeghatározásnak, és egyúttal két, komplementer útja annak is, hogy tudatában legyenek a test értelmezésének. Amint a Ter 2, 23 már jelzi, a nôiség bizonyos értelemben a férfiasság jelenlétében találja meg magát, míg a férfiasságot a nôiesség szilárdítja meg. Éppen a nemiség szerepe, amely bizonnyal „a személy alkotórésze” (nem pusztán „a személy egy tulajdonsága”) igazolja, milyen mélyen meghatározza az embert a „férfi” vagy „nôi” test: egész szellemi magányosságát, személyiségének megismételhetetlen egyediségét. A nôi elem jelenléte a férfi mellett, vele együtt, gazdagodást jelent az ember számára történetének egész látóhatárán, beleértve a megváltás történetét is. Mindezek az egységrôl szóló tanulságok már a Ter 2, 23-ban kifejezést nyernek. 23
II. János Pál A teremtés titkának újbóli felfedezése 2. Az egység, amelyrôl a Ter 2, 24 szól („a kettô egy test lesz”), kétségtelenül az, ami a házastársi aktusban kifejezôdik és megvalósul. A Biblia rendkívül tömören és egyszerûen fogalmazva úgy utal a nemiségre, a férfiasságra és nôiességre, mint az ember – a férfi és a nô – jellegzetességére, amely lehetôvé teszi, hogy amikor „egy testté” lesznek, egyúttal egész emberségüket átengedjék a termékenység áldásának. Bár a kôkemény fogalmazás összefüggése nem hagyja, hogy az emberi szexualitás felszínén maradjunk, azt sem engedi, hogy a testtel és a nemiséggel az ember teljes dimenzióján és a „személyek közösségén” kívül foglalkozzunk. Kezdettôl fogva arra kötelez bennünket, hogy meglássuk annak az egységnek teljességét és mélységes jellegzetességét, amelyet a férfinak és nônek kell megalkotnia a test kinyilatkoztatásának fényében. Tehát mindenekelôtt az elôremutató kifejezés, amely így szól: „a férfi… feleségéhez ragaszkodik” olyan bensôségesen, hogy „a kettô egy test lesz”, mindig oda térít vissza, ahol a bibliai szöveg korábban az egységet az emberségben fejezte ki, amely a férfit és a nôt a teremtés igazi titkához kapcsolja. A Ter 2, 23 imént elemzett szavai sajátságos módon magyarázzák ezt a fogalmat. A férfi és a nô egymással egyesülve a házastársi aktusban, olyan szorosan, hogy „egy test” lesznek, úgyszólván minden alkalommal és különleges módon, újra meg újra felfedezik a teremtés misztériumát. Ily módon visszatérnek az emberségben való egyesüléshez („csont a csontomból és hús a húsomból”), amely által megismerik, és mint a legelsô idôben, néven szólítják egymást. Ezáltal az ember valamiképpen Isten elôtt, a világ kellôs közepén átélt magányosságának titkából fakadó, eredeti, szûzi értékét éli meg újra. A tény, hogy „a kettô egy test lesz”, Isten által megerôsített, erôs kötelék, amelyben egyesülve mindketten felfedezhetik saját emberségüket annak eredeti egységében, és egy titokzatos, kölcsönös vonzás kettôsségében. A szex tehát valami más; több mint az ember testiségének titokzatos hatalma, amely többnyire az ösztönök hatása által mûködik. Az embernek, és a személyek kölcsönös kapcsolatának a szintjén a szex mindig a magány korlátainak új áttörését fejezi ki; ez hozzátartozik teste alkatához és meghatározza eredeti jelentését. Ennek az áttörésnek határozott feltétele, hogy az ember a „második én” testének magányosságát úgy éli meg, mint a sajátját. 24
Meditációk A választás megerôsíti a szerzôdést 3. Mindez feltétlenül összefügg a választással. A Ter 2, 24 tökéletes fogalmazása nemcsak azt jelzi, hogy a férfivá és nôvé alkotott emberi lények az egységre születtek, hanem arra is utal, hogy éppen ezt az egységet, amely által „egy test” lesznek, a kezdet kezdetétôl egy választásból származó egyesülés jellemzi. Valóban, így olvassuk: „a férfi elhagyja apját és anyját és feleségéhez ragaszkodik”. Ha az ember „természeténél fogva”, fogantatása alapján apjához és anyjához tartozik is, másrészrôl, választása következtében feleségéhez (a nô férjéhez) „ragaszkodik”. A Ter 2, 24 szövege az összetartozás kötelékének jellemzôjét az elsô férfire és az elsô nôre vonatkoztatva határozza meg, de ugyanez érvényes az ember egész jövôbeli földi látóhatárán. Tehát a földön élô Krisztus erre a szövegre hivatkozik, mely az ô korában változatlanul helytálló. Az Isten képmására teremtett elsô férfi és elsô nô, mivel a személyek valódi közösségét alkotják, ennek az egyesülésnek a kezdetét és példaképét alapozzák meg valamennyi férfi és nô számára, akik bármely korban olyan bensôségesen egyesülnek, hogy „a kettô egy test lesz”. A test, amely a maga férfi vagy nôi mivolta által segíti a másikat („a segítôtársat, aki hasonló hozzá”), hogy megtalálja önmagát a személyek kapcsolatában, sajátságos módon egyesülésük alkotóelemévé válik, amikor férj és feleség lesznek. Ez viszont kölcsönös választás alapján történik. Ez az a választás, amely megalapozza a személyek közötti házastársi szerzôdést,1 akik csakis ezen az alapon válhatnak „egy testté”. A személyek önátadása
4. Mindez összhangban van az emberi magányosság, sôt ez esetben a „kettôs magány” szerkezetével. A választás megalapozottsága, amely önmeghatározásának kifejezôdése, az ember öntudatán nyugszik. Csakis jellegzetesen emberi felépítése alapján lehet valaki „test” és a testén keresztül egyúttal férfi vagy nô. Amikor mindketten olyan szorosan egyesülnek, hogy „egy testté” válnak, hitvesi egybekelésük feltételezi testük érett tudatosságát. Valójában ez a test jelentésének a személyek kölcsönös önátadásában megnyilvánuló, különleges tudatos megértését rejti magában. A Ter 2, 24 ilyen értelemben is perspektivikus szöveg. Ténylegesen azt állítja, hogy a férfi és nô minden házastársi egyesülésében ismét feltárul a test egyesítô jelentôségének egyazon, eredeti tudata, a maga férfias-
25
II. János Pál ságában és nôiességében. A bibliai szöveg egyúttal azt is sugallja, hogy az egyesülések mindegyikében mintegy megújul a teremtés titka, eredeti mélységében és éltetô erejében. „A férfibôl lett” asszony „hús a húsából”, ennélfogva mint „feleség”, anyasága által minden élô anyjává lesz (vö. Ter 3, 20), bár anyasága is a férfiból ered. A nemzés a teremtésben gyökerezik, és bizonyos értelemben megismétli a teremtés titkát. 5. Egy speciális gondolatot: „Tudomány és nemzés” kell még bevonni ebbe a tárgykörbe. Ezen belül további utalásokra lesz szükség, a bibliai szöveg más elemeire. Az eddig elvégzett elemzés az eredeti egység jelentésérôl bizonyítja, hogy elrejtve a teremtés misztériumában, milyen módon vált a férfi és nô ezen egysége „kezdettôl fogva” az idôk végezetéig szóló kötelezettséggé. Jegyzet
1 „Az életre szóló társas kapcsolatot és a szerelmet, amely megalapozza a házasságot, a Teremtô alkotta, és látta el saját, tulajdon törvényeivel: a házastársak szerzôdésében, vagyis visszavonhatatlan személyes megegyezésében gyökerezik.” (GS 48)
(II. János Pál: Férfi és nô. Elmélkedések a Teremtés könyve alapján. Audiencia-beszédek a Vatikánban 1979. szeptember 5.–1980. április 2., O.M.C.–Christianus, Bécs –Budapest, 48-51. Fordította: Nemessányi Lászlóné)
26
Meditációk Anselm Grün OSB
KÖZÖSEN ISTENT KERESNI Keresésünk Benedek az apát lelkére köti, hogy a belépô szerzetesnél gondosan vizsgálja meg: „valóban az Istent keresi-e?” (RB 58) Istent keresni azt jelenti, hogy soha nem állunk meg a külsô eredményeknél, a jó emberi kapcsolatoknál, az egészségnél és a jó lelki közérzetnél. Istent keresni, azaz mindig tovább kérdezni, mindent végiggondolni: Mi után vágyódom igazából? Mit keresek a munkámban, az imádságomban, a barátságban? Végül is Isten az, akit mindenben keresünk. Ez azonban nem minden fiatal szerzetes számára világos kezdettôl fogva. Némelyek közösséget keresnek, amelyben jól érzik magukat, mások értelmes munkát keresnek, amelyben megláthatják tevékenységük eredményét, ismét mások a világ zajától mentes csendet keresnek. Mindez azonban nem tart ki huzamosan. Ha valaki nem valóban Istent keresi, hamar csalódik, mert a kolostori közösség nem tökéletes és a munka hamarosan rutinná lesz. Istent keresni azt jelenti, hogy a munka és a barátság mögé tekintünk, az alapra nézünk. És végül is ott találom meg Istent, aki minden létezés alapja, aki minden öröm forrása, s minden élet eredete, aki minden vágyakozás célja, aki egyedül képes nyugtalan szívünknek nyugalmat adni. Isten keresése azt is jelenti, hogy ôszintén találkozunk önmagunkkal. A régi szerzetesek számára az is világos volt, hogy Istent nem ismerhetjük meg, ha elôbb nem ismerjük meg alaposan önmagunkat. Az ôszinte önismeret elôfeltétele az igazi Istennel való találkozásnak. Az önmagunkkal való találkozás nélkül az imádság gyakran a saját életünk valósága elôl való jámbor menekülés lesz. Gyakran jámbor érzésekbe menekülünk, de nem találkozunk az igaz Istennel. Istent nem bennem és valóságom mellett találom meg, hanem csak általa. El kell fogadnom igényeimet, kívánságaimat és vágyaimat, boldogságra, igaz örömre való törekvésemet, beléjük kell élnem magamat, végiggondolnom ôket és éreznem, mirôl van bennük szó. Akkor fogom Istent felfedezni a szívem mélyén. Az Isten, akit keresek, nem távoli, hanem bennem van. Szívemben vagy lelkem mélyén, ahogyan a misztikus Tauler mondja. Ez a lelki alap azonban elég gyakran betemetôdik, a nap problémái és gondjai betakarják, az érzések és az érzelmek lármája elborítja. Gyakran elszakadok lelkem 27
Anselm Grün OSB alapjától. Az istenkeresés megkívánja, hogy ismételten kapcsolatba kerüljek igazi lényegemmel, azzal a bennem lévô hellyel, ahová sem gondolatoknak és érzelmeknek, sem problémáknak és embereknek nincs bejárása, ahol egyedül Isten lakik. Istent szívem legbelsejében keresni, ez az út igazi önmagamhoz is, saját hamisítatlan lényemhez. Mert ahol Isten lakik bennem, ott vagyok egészen hiteles, ott érintem meg azt a képet, amelyet Isten magának készített rólam. Akkor tûnhet el aztán minden kép, amelyeket mások rám erôltettek, vagy amelyekkel én magam felismerhetetlenné tettem magam. Isten szabaddá tesz önmagam számára. Szent Benedek radikális istenkeresése így vezet el az igazi önmagammal való találkozáshoz és igazi önmegvalósításomhoz. Ekkor jutok el igazán önmagamhoz, ekkor leszek szabad, hiteles és átlátszó. A szerzetes olyan ember, aki nem engedi, hogy bármiféle külsô befolyás eltérítse e radikális istenkereséstôl és valódi önmaga keresésétôl. A monachus az a valaki, aki egyedül él, aki elkülönült, hogy egyedül Istent keresse. Azonban a monachus szó levezethetô – ahogy ezt Areopagita Dénes teszi a 6. században – a monasz szóból is, amely egységet jelent. A szerzetes olyan valaki, aki egész ember akar lenni, aki össze akarja kapcsolni önmagában azt, ami elkülönül, az animát és az animust, az Istent és az embert, a világosságot és a sötétséget, a testet és a lelket. A szerzeteslét így már kezdettôl fogva az egész embert célozza meg. Ez az emberré válás egyik formája, amely minden népnél és vallásnál az élet egyik helyes útjának számít.
Imádságunk Ha egy bencés imádságáról van szó, a legtöbb ember az ünnepélyes liturgiára és a közös kórusimára gondol. Ám a szerzetes számára minden közös imádságot megelôz a szüntelen imádság, a belsô ima, az állandóan Isten jelenlétében töltött élet. Szerzetes az, aki állandóan párbeszédben van Istennel – mondják a régiek. S az ôsi szerzetesség célja is a szüntelen imádság volt. Csak akkor lehet szüntelen az imádság, ha túllép a szavakon, ha belülrôl fakad, ha tudtunkon kívül is örökké él a szívben. A szerzetesség a szüntelen imádság formáját az ún. ruminatióban találta meg: egy bibliai ige ízlelgetésében. A leginkább kedvelt imádság a Jézusima volt, amelyben az Evangélium foglalatát látták a szerzetesek. „Jézus Krisztus, Isten Fia, könyörülj rajtam”: ez a szentírási ige összeköti Bartimeus meggyógyítását s a farizeusról és a vámosról szóló történetet. (Mk 10,46-52 és Lk 18,9-14) Összekötötték a lélegzéssel, s szüntelenül imádkozták, munka közben, a folyosókon járva, evés közben s minden pilla-
28
Meditációk natban, amikor nem voltak elfoglalva. Ez alakítja a szerzetes lelkét, és eltölti Isten irgalmasságával, amelyet Jézus Krisztus hirdetett és élt meg. Az ôsi szerzetesség legfontosabb meditációs gyakorlata a ruminatio volt. Összekötve a lectio divinával, a Szentírás elmélkedô olvasásával, a ruminatio egyre mélyebbre vezeti a szerzetest az Istennel való szüntelen együttlétbe, s megnyitja saját mélységei felé, ahol maga Isten lakik benne. A monasztikus meditáció gyakorlatai – a keleti meditációs formákhoz hasonlóan – az Istennel történô csendes egyesülés tapasztalatához vezetnek. A belsô ima a szerzetes alapállapota. A közös kórusimádság az egyes szerzetesek belsô imáit összhangba hozza a zsoltárok éneklésében. A kórusimában Isten dicsérete áll az elôtérben. A nap minden idôszakában dicsôítik a szerzetesek Istent, hogy elismerjék, ô az alkotójuk, s hogy az a legfontosabb feladatunk, hogy Istent mint alkotónkat dicsérjük. Mindebben az emberrôl alkotott új kép jelenik meg. Nem a cselekvô, hanem a csodálkozó, az imádkozó, a dicsôítô és hálaadó ember a monasztikus út célja. A dicséretben azt fejezik ki a szerzetesek, hogy Isten ma is gondját viseli a teremtésnek, s hogy új szemmel fogjuk látni a világot, ha az örökkévaló Teremtô alkotásaként szemléljük. A dicséret elvezet a világgal és a saját problémákkal szembeni függetlenséghez. Nem nyomaszt minket folyton a feladat, hogy minden problémánkat magunknak kell megoldanunk. Isten, aki az egész teremtést hordozza, bennünket is hordoz, problémáinkkal együtt. H. Nouwen, miután hét hónapot töltött egy bencés közösségben, ott-tartózkodásának lényegét így fogalmazta meg: „Nem azért építenek monostorokat, hogy problémákra keressenek megoldást, hanem hogy a problémák között dicsérjék az Istent.” Az istendicséret egyfajta humorhoz is vezet, mely távolságot tart a mindennapi élet problémáitól, s egy másik szemszögbôl képes mindent relativizálni. Humor nélkül nem létezhet hosszabb lélegzetû közösségi élet. Így a szerzetesek, akik újra és újra Istent dicsérik, távolságot tarthatnak emberi konfliktusaiktól és a nagyvilág problémáitól. Éneklés közben feltárul egy ablak és sötétségünkre fény hullik a mennybôl. Segítségével szelídebben és egyre nagyobb reménnyel nézhetjük a világot. Ám a kórusima nem csupán dicséret, hanem helyettesíti azok imádságát, akik elnémultak Isten elôtt, vagy éppen elvesztették ôt szemük elôl. A zsoltárokban a szerzetesek Isten elé viszik az egész világ bajait. Együtt éreznek minden szenvedôvel. A zsoltárok imádkozása közben eggyé válnak velük, s Isten színe elé tartják ôket, hogy gyógyulást nyerjenek. A szerzetesek meg vannak gyôzôdve arról, hogy helyettesítô imádságuk 29
Anselm Grün OSB hatékony; hogy a monostorban megforduló embereket megérinti, és életüket megnyitja Istennek; hogy azoknak az embereknek az életkörülményeit is megváltoztatja, akiknek fogalmuk sincs az ô imádságukról. Régi keletû meggyôzôdés az, hogy csak azért áll fenn még mindig a világ, mert szüntelen imádság hordozza a föld sok-sok pontján. Sok ember számára fontos az a tudat, hogy a szerzetesek imádkoznak értük. Mielôtt reggel fölkelnének, a szerzetesek már imádkoztak értük, s ezzel megváltoztatták napjuk elôfeltételeit. Már nem az üresség és egyhangúság ûrébe kelnek fel, hanem olyan térbe, amelyet átfog a szerzetesek imája, s amelyet átjár Isten jelenléte és az Istenben élô közösség, aki az imát mondja. Így élnek a szerzetesek – jóllehet elkülönülve a világtól, mégis ujjukat az idô pulzusán tartva. Napról napra Isten elé viszik korunk legmélyebb bajait, s Istentôl gyógyulást és átalakulást nyernek. A monasztikus imádság csúcsa a napi Eucharisztia, amelyre a szerzetesek elegendô idôt szánnak s amelybe fantáziát és kreativitást visznek. Az Eucharisztiában a világot – amely gyakran igencsak önmagába zárkózik – Isten hatókörébe emelik, hisz csak ott térhet magához és létezhet igazán. Az Eucharisztia átváltoztatja a világot. Jézus halálának és feltámadásának ünneplése a világ minden halott és merev részét feltöri Isten számára, s az emberi szív megváltatlan része találkozik Jézus Krisztus megváltó szeretetével, amely meggyógyítja és megszabadítja. Az Eucharisztia ünneplése alkalom, hogy átéljük megváltásunkat. Játszva és énekelve egy kicsit megtapasztalhatjuk, hogy Isten Jézus Krisztusban megszabadított bennünket minden bilincsünktôl, amelyek gúzsba akarnak kötni bennünket. A szerzetesek eközben újból és újból az ôsi gregorián ének dallamait éneklik, amely meditatív légkört teremt, s szívüket mindig újra Istenhez emeli. Az ünnepi liturgia a szerzetesek számára elmerülés a mennyei liturgiába, amelynek ünneplése örökké tart Isten színe elôtt. Így veszünk részt minden szerzetes istendicséretében, akik elôttünk énekelték Isten dicséretét ezen a helyen. Közösséget alkotunk azokkal, akik már Istennél vannak. Dicsôségük beragyogja gyakran szegényes dicséretünket. Feladatunknak érezzük, hogy velük közösségben mindig újra megszólaltassuk Isten dicséretét a világban. Hisszük, hogy dicséretünknek hasonló hatása lehet, mint a fogoly Pál istendicséretének. A philippi börtönben Pál és Szilás éjfélkor dicsérô énekeket énekelt. „Hirtelen nagy földrengés támadt, úgyhogy a börtön alapjai megremegtek. Az ajtók mind kinyíltak, és mindenkirôl lehullott a bilincs.” (ApCsel 16,26) Ez a közös istendicséret képe. Mozgásba jön valami. Börtönünk, amelyben fogolynak érezzük magunkat, gondolataink és 30
Meditációk problémáink börtöne megremeg, az ajtó, amely elválaszt bennünket belsô termeinktôl, feltárul, s minden, ami e világban megköt, lehullik. A dicséretben szabadnak érezzük magunkat, s hisszük, hogy közös dicséretünkbôl mozgás indul ki, amely mint egy földrengés, lazít valamit emberi véleményeink és meggyôzôdéseink megkövesedett szerkezetén. S a dicséreten keresztül új közösség születik. Pál és Szilás egész éjjel börtönôrükkel beszélgetnek, s végül megkeresztelik ôt és egész házanépét. Az imádság közösséget teremt átlépve mindenen, ami szétválaszt.
Munkánk Benedek azt akarja, hogy a szerzetesek saját kezük munkájából éljenek meg és a munkájukkal más embereket szolgáljanak. A munka Benedek számára nem áll ellentétben az imádsággal, hanem annak a hétköznapokban való folytatása. A munkában válik el, hogy vajon az imádság ôszinte-e vagy sem. Az egészséges és kreatív munka megmutatja, hogy a jámborság is rendben van. Az olyan jámborság, amely a nap feladataitól elmenekül, Istentôl is elmenekül. A munka a szerzetes számára az önismeret fontos forrása. Ha csupán ölbe teszem kezemet, az a lelkemben lévô rendetlenségre utal. Ha mindenbe belefogok, az belsô meghasonlottságom jele. A külsô cselekvés a lélek bensôjét tükrözi. A bencés „ora et labora” így józan és valós jámborsághoz vezet, a földhöz kapcsolódó jámborsághoz, amely nemcsak jámbor érzésekre terjed ki, hanem a világot is úgy alakítja és formálja, hogy azon valami meglátszódik Jézus Krisztus megváltásából. Benedek szkeptikus minden jámbor meneküléssel szemben, amelynek célja a vallásos érzésvilág. A lelkiség, amit hirdet, átjárja az egész embert: nemcsak gondolkodását és érzésvilágát, hanem cselekvését és megnyilvánulásait, nemcsak a lelkét, hanem a testét is. Szent Benedek akarata szerint kezünk munkájából kell megélnünk. Meg kell keresnünk az életünk fenntartásához szükségeseket, hogy bensôleg szabadok legyünk, és ezáltal másokon is segíthessünk. Így dolgozik észrevétlenül sok szerzetes, „hogy Isten házában senki ne nyugtalankodjék, és ne szomorkodjék.” (RB 31) Szent Benedek szerint a munka célja: az emberek közötti béke, hogy mindenki megkapja, amire szüksége van, hogy az ember óvatosan bánjon embertársaival és a dolgokkal. Ezért kívánja meg Benedek a házgondnoktól: „A monostor minden fölszerelését és minden vagyonát úgy tekintse, mint az oltár szent edényét. Semmit se tartson elhanyagolható csekélységnek.” (RB 31) A bencés munkát az ember és a teremtés tisztelete határozza meg. A teremtést nem kizsákmányoljuk, hanem gondosan és megbecsüléssel bánunk vele, Isten elôtti felelôsségtudatunkban ápoljuk és gondozzuk, hogy otthona lehessen az embernek. 31
Anselm Grün OSB Együttlétünk Benedek nem magányos harcosokat akar, hanem testvéri közösséget, amely Isten irgalmasságáról tesz tanúságot. Jézus sem ok nélkül küldte kettesével tanítványait. Hisz azt, hogy mi az irgalmasság, csak az együttlétben tapasztalhatja meg az ember, s így is hirdetheti csak hitelesen. Az együttlétet Benedek elképzelése szerint meghatározza a másikban rejlô titok iránti mély tisztelet. Benedeknek meggyôzôdése, hogy a testvérben Krisztussal találkozunk. Hisz fennáll annak a veszélye, hogy a testvért csupán negatív projekcióink szemüvegén keresztül látjuk. Benedek a lelkünkre köti, hogy rázzuk le ezeket a projekciókat, s a másikat éberen, a hit szemével nézzük. A másik hibái, amelyek szemembe ötlenek, csak részei a másiknak, csupán a felszínt jelentik. Mögöttük ott van egy tiszta mag, ott van legalább a vágy, hogy jó és igaz legyen, ott van egy isteni mag, egy isteni szikra, ott van Krisztus maga, mint az emberben rejlô legnagyobb titok, a titok, amely mindent felülmúl. E hitbôl fakadóan tartja képesnek Benedek az egyént oly sok mindenre. Hisz a benne rejlô jóban, így olyan helyet biztosít számára, ahol képességeit és lehetôségeit kibontakoztathatja. A tiszteleten s a hiten túl, hogy a másikban Krisztus rejlik, még egy gondolat fontos a bencés együttlét számára, mégpedig az, hogy megosztjuk egymással életünket. Nem egyedül állunk Isten elôtt, hanem együtt. Ezért felelôsséggel tartozunk egymás iránt, s közösen járjuk Istenhez vezetô utunkat. Közösségünk a közös imádságban és munkában, a közös étkezésben és az egymásnak nyújtott szolgálatokban mutatkozik meg. Különösképpen is a vagyonközösségben. Hisz a tulajdon elválaszt a másiktól. Az egész vagyon megosztása úgy valósítja meg a közösséget, ahogy ezt Jézus hirdette, s ahogyan az ôsegyház meg is valósította. De nemcsak az anyagi javak megosztásáról van itt szó, hanem arról is, hogy gondolatainkat és érzéseinket, szempontjainkat és tapasztalatainkat, örömünket és fájdalmunkat, erôsségünket és gyengéinket is megosztjuk egymással. Ha valamit megtartunk magunknak, az a közösség életképességébôl hiányozni fog. Éppen a gyengeségeink, amelyeket megosztunk és elismerünk a közösség elôtt, teszik életképesebbé és valódibbá a közösséget. Akkor a közösség nem csupán ideológia lesz, amely túl sokat kíván tôlünk, hanem olyan félelem nélküli hely, ahol mindenki önmaga lehet, s tudja, hogy testvérei hordozzák. Együttlétünk nem korlátozódik csupán a szerzetesek közösségére, hanem kiterjed azokra az emberekre is, akik állandóan velünk élnek: alkalmazottainkra, vendégeinkre s különösen diákjainkra, akik diákottho32
Meditációk nainkban laknak, illetve napról napra az iskolába járnak. Nevelési elképzeléseinket ez a bencés együttlét határozza meg, az egyénben rejlô titok iránti tisztelet, valamint életünk megosztása, hogy mindenki részesüljön a másik gazdagságából. A bencés szellemû nevelés azt jelenti, hogy a fiataloknak lehetôvé tesszük, hogy felismerjék sérthetetlen belsô méltóságukat, hogy meglássák magukban Krisztus arcát, és az egymással való megosztásban megtapasztalják az emberi élet és az emberi szeretet gazdagságát. Pedagógiai ténykedésünk középpontjában a gimnázium áll. A gimnázium a bencés kolostori iskolák hosszú tradíciójában és tradíciójából él. Nem akar egyszerûen más iskolákat lemásolni, hanem bencés hangsúlyt akar adni az oktatásnak és a nevelésnek. Így alakítottuk ki saját iskolai koncepciónkat, amely a bencés mottónak – „Ora et labora” – megfelelôen, mindenekelôtt a diákok vallási és közösségi szempontjait tartja fontosnak. A vallási ajánlatok: a lelkigyakorlatos napok, a napi elmélkedés, a reggeli imák, az istentiszteletek és a kolostori ünnepek közös megünneplése az „Ora”-nak ad teret. A „Labora” nemcsak a tanulásban és a tanítási közös munkában valósul meg, hanem konkrét segítségekben is. Így próbálja meg az iskola, hogy új hangsúlyokat valósítson meg a fiatalok nevelésében és formálásában, és ne csak egyszerûen az állami iskolákat másolja. Emellett az egész embert szólítja meg: nemcsak intellektuális képességeit, hanem emocionális és vallási oldalait, közösségi vonzódását és a természethez való viszonyát is. A pedagógiai koncepció teljességet átfogó szempontja megfelel a bencés hagyománynak, amely mindig a teljes embert tartotta szem elôtt, az ô üdvét és gyógyulását akarta. Az iskola mellett a diákotthonban a fiatalok intenzív nevelése folyik, amelyet hasonló motívumok irányítanak, mint az iskolai oktatást. A fiatalnak itt is mindenekelôtt közösségre érzékenynek, ítélôképesnek, önállónak, az egymással és a természettel való viszonyában óvatosnak, átlátszónak, egyértelmûnek és az Isten számára nyitottnak kell lennie. A szerzetesek és a diákok megosztják egymással mindennapi életüket, így tanulnak egymástól, s kölcsönösen kihívást jelentenek egymásnak. A szerzetesek számára a nevelés állandó kérdéseket jelent a saját életükkel és tapasztalataikkal kapcsolatban, amelyeket épp az emberek nevelése során gyûjtött a bencés hagyomány. (Anselm Grün OSB: Gemeinsam Gott suchen. Die Abtei Münsterschwarzach in Geschichte und Gegenwart, Vier-Türme-Verlag, Münsterschwarzach, 1991, 36-55. Fordította: Horváth Dori Tamás OSB)
33
Meditációk Pilinszky János
KERESZTRÔL KERESZTRE Az ember itt a földön nem is annyira lépésrôl lépésre vándorol, mint inkább keresztrôl keresztre száll. Már geometriai formáját tekintve is a kereszt : találkozás és ellentét, tiszta ellentmondás. Tragikum és reménység egyszerre. A teljes elhagyatottságnak és kiszolgáltatottságnak ama metszôpontja, ahol a lélek egyedül képes önmagát végül is egészében és véglegesen Isten kezére adni. Az elsô kereszt a gyerekkor keresztje. Félelembôl és bizalomból ácsolták. Méretre nem nagyobb egy kitárt karú gyermeknél. De épp ettôl kereszt: testünkre és lelkünkre szabott ellentmondás. Lényege szerint se nagyobb, se kisebb a késôbbieknél. Emberszabású és embertelen. A „boldog gyerekkor” puszta önámítás. Gyermeknek lenni éppoly nehéz, mint aggastyánnak. Ahogy a gyermekkor boldogsága se más, mint az öregkoré. A kereszt tragikus metszôpontja ugyanis legfôbb vigaszunk, reménységünk helye is: derû és tragikum egy helyrôl fakad, bár látszatra kizárják egymást. Ezt minden nagy vallás és kultúra tudta. De legszebben Jézus „fogalmazta meg”: „Boldogok, akik sírnak”. És van mélyebb sírás a gyermeksírásnál? A második kereszt a kamaszkoré. Egyik ágának fölismerés, másik ágának tévelygés a neve. Elég Rimbaud zseniális illuminációira és abszintos [alkoholos] talajvesztésére gondolnunk. Egy kissé, vagy talán nem is kissé, minden kamasz „kölyök Shakespeare”. Komoly kereszt a kamaszok keresztje. Szálkáiról elég meggyôzôdnünk a Tékozló Fiú könynyeibôl. Ez a fiú bûnösségében a leghitelesebb szimbóluma Isten Fiának, ahogy az elveszett bárány Isten Bárányának. Hogyan lehetséges ez? Talán mivel a szimbólumok „anyanyelve” is az ellentétek találkozója, akár a kereszt két ága. S hogy ez a találkozás lehetséges, mi több, az egyetlen és legfôbb találkahelye a szétfeszülô mindenségnek, arra csak egy magyarázat van. Az, hogy túl mindenen, már itt a Földön egyek vagyunk az Atyában. A harmadik kereszt a felnôttkor keresztje. Minden kereszt közül talán a legmeredekebb. Széthúzó találkozó két ága. Most kell beleilleszkednünk a világba, s ugyanakkor megtanulnunk lemondani róla. Ennek a keresztnek a metszôpontja – ahová fejünk illeszkedik, fejünket illesztet34
Meditációk ték talán legjobban példázza az evangéliumi paradoxont: „Aki meg akarja nyerni életét, veszítse azt el...” Most kell a legvilágosabban tudnunk, hogy ház és kocsi nem lehet otthonunk. Minden és mindenki erre szorít. Most kell Jézusra gondolnunk, most Van Goghra, most Schubertre. Most kell leginkább ellenállnunk a föld vonzásának, a szeretet és igazság vér szerinti értelmezésének. Ahogy azt Jézus vallotta: aki az igazságban egy velem, az az én testvérem, az az én rokonom, az az én anyám... Kemény szavak a világ szemében. De a kereszten ? Ott e beszéd a szelídség Istenének legszerelmetesebb vigasza. Az egyedül lehetséges haza jóhíre. Az utolsó kereszt az öregkoré. A legsúlyosabb és a legkönnyebb kereszt, mivel az utolsó. Ezért egyszerre a legirreálisabb és legreálisabb. Olajfák kertje, agónia a neve. Három fajtáját ismerjük. Az egyik Jézusé. A második a jobb, a harmadik a bal latoré. Nekünk, esendô embereknek, ha utolsó „keresztünkrôl” beszélünk, gondolkodunk: épp elegendô a jobb lator keresztjét „választanunk”. Hogy mit jelent ez? Elôször is: hogy szívünket és szemünket a középsô keresztre függesztjük, önbizalmunkat bizalomra, igazunkat igazságra, féltékenységgel vegyes „szeretetünket” szeretetre, ítéleteinket bûnbánatra és beismerésre cseréljük fel. „A többi néma csend” – vallotta Hamlet. És a jobb lator: „A többi kegyelem. A többi tiszta csend...” A többi: a kereszt, minden ellentmondás fölülmúlása, végleges elnémulása. Végre és végül a béke – mindennel és mindenkivel. És a bal lator keresztje? Bízzunk benne, hogy az Atya, mindannyiunk irgalmas Istene, ezt a végsô pillanatig fönntartott, kifeszített ellentmondást, békétlenséget és meghasonlást, azt a fanatikus megosztottságot is ellenállhatatlan kegyelmébe fogadta, mindennel és mindenkivel egyesítette az ô isteni békéjében, és nem engedte át a mindent és mindenkit kirekesztô semminek. Hinnünk kell, hogy Isten egyenesen elvárja tôlünk, hogy egyetlen bal latorról se feledkezzünk el. Erre Jézus a példánk. Igaz, barátságába fogadta a jobb latrot, de egyetlen ítélkezô szava se volt a bal latorhoz. Kihûlô és elnémuló ajka egyetlen nagy imádság volt – valamennyiünkért. Új Ember, 1979. október 28.
35
Meditációk Ciszterci szerzôk
A STABILITÁS FOGADALMA A fogadalommal a szerzetes az engedelmesség és a monostori életvitel mellett megígéri a stabilitas locit: az egy helyben való állhatatos megmaradást. Ez azt jelenti, hogy fogadalmai révén egy monostorhoz köti magát, a helyhez, éspedig – „usque ad mortem” – a halálig. A bencés és a ciszterci szerzetes nem úgy tesz fogadalmat, ahogy az újabb alapítású és jobban a világ felé forduló rendi közösségeknél a legtöbb esetben történik: az egész rendre vagy az adott rendtartományra, hanem a monostorra, az adott helyre. Az Osztrák Ciszterci Kongregáció Szabályzata szerint minden monostor önálló, mintha mindegyik külön „rend” lenne. Egy másik monostorba történô átlépés (ezt úgy hívjuk, hogy a stabilitás áthelyezése) ezért nem problémamentes. Egyrészrôl az elöljárók nem helyezhetik át csak úgy egyszerûen a szerzetest egy másik monostorba, másrészrôl egy szerzetes, aki a saját kezdeményezésére akarja megváltoztatni a stabilitását, ezt csak nyomós okokból kérheti az elöljáróktól. A stabilitas loci elônyei a mai hektikus és nyugtalan korban világosabbak, mint valaha: az egy házhoz, egy helyhez, egy monostorhoz, valamint ezeknek a feladatköreihez való kötôdés megszabadítja a szerzetest az egyik közösségtôl a másikba vagy az egyik feladatkörtôl a másikhoz való állandó ide-oda bolyongástól. Ildefons Herwegen bencés apát úr joggal hívja fel a figyelmet arra, hogy a stabilitas, amelyet Benedek éppen a népvándorlás korában vezetett be, igen nagy horderejû: „Benedek az adott szerzetesközösséghez való kötôdést az elsô helyre tette a szerzetesi fogadalmak sorában, vagyis azt a stabilitast, amellyel a világi klerikusok az egyházközségükhöz kapcsolódtak, alkalmazta a szerzetességre. A papoknak a halálig egy helyben való megmaradása pedig a világi foglalkozási egyesületek1 helyhez kötöttségének utánzata volt. Ezek az egyesületek nem rendelkeztek szabad költözködési joggal. Minden kézmûves és iparos szorosan kapcsolódott a céhekhez2 és az ipartestületekhez, így a hanyatló Római Birodalom saját államszervezetét mintegy kapoccsal fogta össze. Ez évszázadokkal késleltette az összeomlást. A római iskolázottságú Benedek igen jól tudta, hogy a stabilitas révén micsoda biztosítékot ad mûve fennmaradásához. Nem a kiterjedt ál36
Meditációk lami intézményrendszer volt a szeme elôtt, hanem sokkal inkább az átélt, átlátható családi összetartás a ház körül. Ahogy Benedek korában az állandósság a népvándorlás áradatával állt szembe, úgy ma védelem a felületesség és a szabadosság mindent elárasztó korszellemével szemben. A monostor csak annak a számára érthetô, aki tudatában van annak, hogy falai egy élettel teli lelki világot vesznek körül, és milyen sok bomlasztó erôt tartanak kívül! Maga az állhatatosság fogadalma megszenteli a földterületet. Még egy monostor romjainál is – ahol már régóta megszûnt minden élet – megérez valamit az ember a földnek ebbôl a megszenteltségébôl.”3 (In: Im Zeichen des Kreuzes, Geist und Leben in unserem Kloster Heiligenkreuz, kiad., Gerhard Hradil OCist. apát úr, Heiligenkreuz, 1990, Heiligenkreuzer Verlag, 2526. Fordította: Barkó Ágoston OSB)
Jegyzetek 1 Berufskorporationen: azonos foglalkozású kézmûvesek, iparosok, vállalkozók egyesületei. A római jog forrásai e testületeket hol universitasnak, hol corpusnak, hol collegiumnak nevezik. Ilyen egyesületek például: corpora pistorum, naviculariorum, fabrorum (molnárok, hajóval fuvarozók, kézmûvesek egyesületei). Hasonló, önálló léttel bíró személyegyesülések voltak a városok (coloniae, municipia, civitates), a magistratusok segédszemélyzetének testületei (collegia apparitorum), a temetkezési egyesületek (collegia funeraticia), továbbá az egy-egy szentély vagy istenség szolgálatára rendelt papi testületek (sodalitates). Valószínûleg a kézmûvesek „stabilitásra" kötelezettsége miatt használta Szent Benedek a monostorra a „mûhely" metaforát. Vö. Földi András – Hamza Gábor: A római jog története és institúciói, Bp., 1996, 230-234. Az egyházban a legkorábbi feljegyzett zsinati határozatok szerint a szabályosan felszentelt püspöknek, áldozópapnak és diakónusnak egy meghatározott város vagy falu egyházközségéhez, esetleg egy szentélyhez vagy monostorhoz kellett kötôdnie. A 314-es Arles-i Zsinaton megfogalmazták: „ubi quisque ordinatur, ibi permaneat" („ahová valakit felszenteltek, ott is maradjon"). A 451-es Khalkhédoni Zsinat 6. kánonjában pedig ez áll: „A szent zsinat azokkal kapcsolatosan, akiket abszolút módon, vagyis helyhez kötöttség (titulus) nélkül szenteltek fel, elrendelte: az ilyen felszentelés érvénytelen, az ilyen személyek pedig a felszentelést végzôk szégyenére sehol sem tevékenykedhetnek." Ugyanezen zsinat 20. és a 325-ös Niceai Zsinat 15. kánonja arra figyelmezteti a klerikusokat, hogy nem távozhatnak egyik egyházból a másikba. Vö. Boba Imre: Morávia története új megvilágításban, Bp., 1996, 85-86.
37
Meditációk A latin egyházban az 1917-es kánonjogi kódex 2147. kánonjában a plébános inamovibilisként („plébániájáról nem elmozdíthatóként") szerepel. A plébánost elhelyezni elméletileg csak súlyos okból lehetett. A plébánosság stabilitással járt. Szent Ignác a jezsuitáknak ezért tiltotta meg ezt a szolgálatot. Az 1983-as kódexben a II. Vatikáni Zsinat után már nincs szó a plébános elmozdíthatatlanságáról. Az ortodox egyházakban a papot a püspök ma is egy adott egyházközség szolgálatára szenteli fel. – A fordító megjegyzése. 2 Céhek (Zünfte): A céh fogalom használata Benedek korában anakronizmus. – Körmendi Tamás egyetemi tanársegéd szíves közlését megköszönöm. 3 Ildefons Herwegen: Liturgie und Mönchtum 1(1948) 29 k.
38
Meditációk Tóth Veremund OSB (São Paulo)
A STABILITÁS LELKÜLETÉNEK KIALAKÍTÁSA Hogyan gyôzhetjük le az állhatatlanságot, korunknak e szomorúan jellemzô betegségét? Inkább csak felvázolok néhány gondolatot, hogy megindítsák bennünk a reflexiót, és további alkotó kedvvel még gazdagabb és személy szerint konkrétabb elhatározásokra jussunk. Vállalnom kell családomat. Vállalnom kell közösségemet. A hit szemével így látom: Isten hívott erre a helyre, ô küldte ezeket a testvéreket utamba, ô bízta rám ezeket a szolgálatokat. Nem szabad negatívumokba menekülni: mindenütt jó, kivéve ott, ahol most vagyok. Isten terveit rombolnánk le ezzel. Vállalni a családot azt jelenti, hogy részt veszünk életében, elfoglaljuk benne helyünket, végrehajtjuk munkánkat a közösség javá ra, a kö zös ség kül de té sé ben vál lal juk fel ada ta in kat; je len ti, hogy együtt éljük át vágyait, küzdelmeit, aggodalmait. Más szóval azonosulunk családunkkal, nem tûrve, hogy idegen szerv maradjunk a testben. Meg kell tanulnunk szeretni a családot. Tudjuk, hogy minden lelki elôrehaladás csúcspontján a szeretet trónol. „Ha az alázatosság mindezen fokain felemelkedett a szerzetes, akkor azonnal eljut az Istennek arra a szeretetére, amely, mivel tökéletes, kizárja a félelmet” (Regula, 7. fejezet). Csakis úgy juthatunk el a szentség magaslatára, ha megtanulunk szeretni. Szeretnem kell a közösséget, amely befogadott, ahol munkában és imádságban élem Istennnek szentelt életemet. Szeretnem kell a testvéreket: Isten hívta meg ôket, hogy vándorlásom társai legyenek. Ôbennük Krisztus ajánlkozik fel élô hitem bizonyítására. Szent Anzelm szép szavaival igyekeznem kell itt gyökeret verni a szeretet szálaival („amoris radicibus ibi radicare studeat”). Ez a szeretet találjon kifejezést szavaimban, gesztusaimban, magatartásomban. Ezenkívül a szeretet arra is kötelez, hogy elfogadjam a testvéreim részérôl felém megnyilvánuló szeretetet. Végül meg kell erôsödnöm a stabilitásban a közösségem, testvéreim javára vállalt szolgálatokkal. Az engedelmesség a szolgálat készségét várja tôlem. Vannak szolgálatok, amelyek közvetlenül a közösségre és a testvérekre irányulnak; vannak olyanok is, amelyekben nem nyilvánvaló a közösségre való vonatkozás. Fontos, hogy még ilyenkor is éljen bennem a szándék: mindent családom nevében akarok végezni. Sokáig meg39
Meditációk marad azoknak az elhunyt testvéreknek az emléke, akik egész életüket testvéreik szolgálatában tudták tölteni. A stabilitás lelkiségét különösképpen erôsíti bennünk Krisztus Titokzatos Teste igazságának naponkénti átélése: itt vagyok beépülve Krisztus Testébe, itt kell tagjait részvételemmel táplálni, erôsíteni. A közös Testtôl való individualista eltávolodás meggyengíti bennünk az állhatatosság, a hûség érzelmeit. „Verjetek Benne gyökeret, épüljetek Rá, és erôsödjetek meg a hitben, ahogy tanultátok, s hálátok ne ismerjen határt. (Kol 2,7)” (Részlet Tóth Veremund OSB São Paulo: A bencés stabilitás idôszerûsége címû tanulmányából, in: Szent Benedek lelkisége, A Szent születésének 1500. évfordulójára. – Megjelent még: Szolgálat 1980/1. Ebbôl a tanulmányból egy másik részletet olvashatunk az Obláció 2003/4. számában, a 6-9. oldalakon.)
40
Meditációk Pálmai Godofréd OSB
AZ IMATEREM LELKÜLETE (A Regula 52. fejezete)
„Az imaterem az legyen, aminek a neve mondja.” Szent Benedek egész gondolkodásmódját jellemzi ez a mondat. Azt az evangéliumi egyszerûséget, világosságot, amelyre nekünk is törekednünk kell. Az legyen, ami. Egyértelmû megfogalmazás, tiszta beszéd. Nincs elmaszatolás, körülményeskedés, kétértelmûség, hátsó gondolat. Jézus ezt így fejezi ki: „Beszéded legyen: igen, igen; nem, nem. Ami ezt meghaladja, az a gonosztól van.” (Mt 5,37) Sajnos hajlamosak vagyunk túlkomplikálni az életet. Ahogyan a gúnyosan tréfás kérdés mondja: „Miért ne bonyolultan, ha egyszerûen is lehetne?” Ha figyelünk rá, néha már saját beszédmodorunkban is tetten érhetjük. Akadékoskodunk, fontoskodunk, ködösítünk, köntörfalazunk, eltúlozunk. Ragályos betegség ez, de gátat lehet neki vetni. Kezdjük magunkon a fölszámolását. A Regula itt nyilván csak az imateremrôl intézkedik. Mi tegyük gyakorlati és elméleti téren egyaránt érvényes életelvvé az egyszerûségre törekvést. Úgy, ahogyan azt egy következô mondat is sugallja: „ha valaki magában, csendesen akar ott imádkozni, egyszerûen menjen be és imádkozzék.” Az imaterem a bencés közösség istendicséretének helye. Zsolozsmázásával az oblátus is belekapcsolódik az Egyház imájába. „Ahol ketten, vagy hárman összegyûlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.” (Mt 18,20) Zsolozsma esetében nem szükséges okvetlenül fizikai értelemben vennünk a közösséget. Hiszen az Egyház hivatalos imájáról van szó. Ez a közösség imája akkor is, ha történetesen magunkban mondjuk. Az egyház imádsága összeköt bennünket oblátustestvéreinkkel, a küzdô, a szenvedô és a megdicsôült Egyházzal, az angyalok istendicséretével. Ennek tudata segítsen át azokon a nehéz idôkön, amikor inkább érzem kötelességnek a zsolozsmázást, mint örömnek. „A lélek ugyan készséges, a test azonban gyönge.” (Mt 26,41) Ez a fejezet az imádság másik formáját is említi: „Ha valaki magában, csendesen akar imádkozni.” Lelkünk Istenhez emelése, a szeretetben egyesülés Jézussal, kettesben a Mesterrel: mindig ünnepi alkalom. Bensôséges, boldog idôszakok ezek. Azért mondom idôszaknak, mert Isten kegyelmétôl és saját állapotomtól is függ, hogy csak rövid ideig tart, 41
Pálmai Godofréd OSB vagy hosszabbra nyúlik. Jézusnál is azt látjuk, hogy volt, amikor csak egy mélyrôl fakadó fohásszal fordult az Atyához, máskor meg „fölment egy hegyre, hogy egyedül imádkozzék. Késô estig maradt ott egymagában” (Mt 14,23). Az apostolok kiválasztása elôtt pedig „az egész éjszakát Isten imádásában töltötte” (Lk 6,12). Kölcsönhatással is van egymásra a zsolozsma és a magánima. A zsoltárok és egyéb szentírási szövegek megtermékenyítik gondolatainkat, a belsô indítások viszont személyessé izzítják a már megszokott sorokat. Szent Benedek jó néhány indítékot említ, amelyek imára ösztönöznek. Az „istenszolgálat” vezérelve fôleg az imádást, a dicsôítést, a bízó kérést és a hálát foglalja magában. Ne legyen olyan tervünk, tevékenységünk, amihez ne „állhatatos imádsággal” kérnénk Isten segítségét (Prológus 4). A töredelemre a magunk gyarlóságának tudata indíthat (vö. 4,57; 49,4). Számos helyen szól Benedek arról, hogy számíthatunk testvéreink imájára. Ez azt is föltételezi, hogy mi sem feledkezünk meg róluk. Különösen akkor, ha tudomásunk van róla, hogy segítségre szorulnak (vö. 28,4; 35,15; 38,2; 44,4; 58,23; 67,1-4.). Benedek szerint a tapintatos figyelmesség embertársaink iránt mindenkor, minden körülmények között és mindenkivel szemben kötelezô. Nem csak a monostor oratóriumában, de bárhol ügyelnünk kell arra, hogy helytelen viselkedéssel mást ne zavarjunk. „Amint mondtuk, hogy mást ne zavarjon” – zárja ezt a fejezetet Benedek. Mennyivel emberibb lehetne a légkör a családokban, a társadalomban, ha következetesen ezt tartaná mindenki szeme elôtt. És mennyivel nyugodtabb, békésebb volna saját belsô világunk is. Bencés oblátusként törekedjünk a zsolozsma és az egyéni imádság szeretetére, de mindenekelôtt a tapintatos szeretetre. Hálás szívvel köszönjük meg mindig – különösen nagyböjtben –, ha a Lélek indításából „a lelki vágyódás örömével” tudunk imádkozni: szólni a Mesterhez, Jézushoz és hallgatni Ôt (49,7).
42
Meditációk Hirka Antal OSB
VALÓBAN ÁLDOTT ÉJ
(Húsvét vigíliájának ünneplésérôl)
„Valóban áldott éj, mert ekkor lép frigyre isteni és emberi, földi és mennyei.” (a húsvéti öröménekbôl)
A húsvéti vigília éjszakáján az egész világ visszahull a kozmikus éjszakába, hogy újjáteremthetôvé váljék: „sötétség borult a mélység színére” (Ter 1,2). A nagyszombati csöndnek elôképe az ismert evangéliumi jelenet, amikor Jézus a vihartól hányódó, már-már süllyedô csónakban mélyen alszik. A tanítványok végsô kétségbeesésükben kiáltozva fölébresztik az Urat. Szükségünk van a sötétségre, amely körülveszi az Urat, szükségünk van az ô hallgatására, hogy megtapasztalhassuk nagyságának mérhetetlenségét, és beletekinthessünk saját semmiségünk szakadékába. Elhagyatottságunk végsô órájában várjuk azt a fényt, amely épp ebbôl a sötétbôl sugárzik majd ránk. „Az egész természet együtt sóhajtozik és vajúdik.” (Róm 8,22) A kozmosz elemeivel, a tûzzel és a vízzel várjuk az idôk teljességét, amikor „Krisztusban mint fôben foglal össze mindent az Isten, ami mennyben és földön van” (Ef 1,10). Maga a teremtés is a káosz fölötti gyôzelmet jelenti, ami a halál fölötti gyôzelemben lett teljessé. A húsvét idôpontjának a Niceai Zsinaton (325) történt megválasztása is erre utal: a tavaszi napéjegyenlôség utáni holdtöltét követô vasárnap. A hold „születése”, „halála” és „feltámadása” révén is tudatosulhat az újjászületés vágya és a Teremtô akarata. A kozmosz tükrében kinyilváníthatjuk az Úr dicsôségét. Nagyszombaton a sötétség mindent betölt. Ebben a sötétben lángra lobban a tûz, és elindul a világító húsvéti gyertya – rajta a sebeket jelzô tömjénszemekkel és az egész életet átfogó alfával és ómegával. A gyertya lángja vezeti a „pusztában vándorlókat”, tûzoszlopként halad elöl, a sötétség szinte kettéválik a fény hasításától. „Isten így szólt: legyen világosság! És lett világosság” (Ter 1,3). A világosság késôbb szétosztódik a jelenlévôk között, de fénye nem csökken. A Feltámadott fényként jelenik meg, megvilágítja az élet minden részletét: Krisztus világossága!
43
Hirka Antal OSB A húsvéti öröménekünk, a húsvéti fény ünnepélyes dicsôítése a IV–X. századig – területileg eltérôen – kialakult énekek egyike. Mai szövege elôször 700 táján mutatható ki. Ha nem is Szent Ambrus a szerzôje, minden jel arra mutat, hogy az ének szövege – az ô gondolatait követve – Észak-Itáliából vagy Dél-Galliából származik. Bár a fény ünnepe (lucernárium) mindig hozzátartozott a húsvét éjszaka liturgiájához, mégis a jelenleg is használt szöveg csak a késôbbi századokban került be a római liturgikus könyvekbe. Szerkezetében elôször egy örömteli bevezetôvel kezdôdik, amely három részre oszlik: az angyalok ujjongása, a földi világ, majd az Egyház részvétele a mindenséget átfogó mennyei örömben. A második rész nagy hálaadás, amely az eucharisztikus ima bevezetô prefációjához hasonlóan párbeszédes formában kezdôdik. Ez a húsvéti dicsérettel folytatódik, ahol négyszer szerepel az „Áldott éj” bevezetés, és az ének felsorolja az ószövetségi elôképek beteljesülését, valamint elénk tárja az újszövetség húsvétot követô adományait (isteni kegyelem; halálon aratott gyôzelem). Ezt a részt egy Szent Ambrustól származó mondat zárja (az örömének rövidebb változatából sajnos kimaradt): „Mert semmit sem érne földi életünk, ha a megváltás ránk nem árad.” A húsvéti dicséret az érzelmi telítettséget kifejezô négy „Ó” felkiáltással kezdôdô mondattal folytatódik. A befejezésben könyörgünk, hogy a dicséret áldozatát fogadja el tôlünk az Isten, és a húsvéti fény tartósan közöttünk maradjon. A húsvét éjjele jelenvalóvá teszi a virrasztó, Isten igéjét hallgató, ünneplô közösség számára Krisztus szenvedését, halálát és feltámadását. Az elsô keresztény századoktól a heti emlékezés kiemelt alkalma nem a péntek délután volt, hanem a szombatot követô hajnal. Késôbb az ünnepek ünnepét jelentô húsvéti hajnal egy ötven nappá táguló „vasárnap”ot jelentett, amelybe beletartozott a mennybemenetel és a Lélek kiáradása. A feltámadás ünneplése mellett megmaradt a kora keresztény idôkbôl a virrasztás eszkatologikus értelmezése is: a Messiás lehetséges eljövetelének éjjele ez. A megtestesüléssel már megszentelt idô így válik az újjáteremtés részesévé. Mindig lényeges része volt a húsvét éjjeli örömteli virrasztásnak az ünneplést segítô szentírási szakaszok felolvasása, a zsoltáréneklés és a (záró)könyörgés. Már a korai keresztény hagyományban szerepelt a Vörös-tengeren való átkelés olvasmánya (Kiv 14,15–31), mint Jézus halálának és feltámadásának, és vele együtt a keresztségben részesülô bûntôl való megszabadulásának és újjászületésének elôképe. Kozmikus látomás ez, ahol Isten gyôzelmet arat a rossz felett. A víz már a föld elôtt létezett: „sötétség borult a mélység színére: de 44
Meditációk Isten lelke ott lebegett a vizek fölött” (Ter 1,2). A víz mind a halált, mind az újjászületést magában foglalja: az alámerülés a formátlanban való feloldódást jelenti, ami megtisztít és újjáéleszt egyben. Fokról fokra fedi fel a létezés igazi dimenzióját, és ezáltal arra kötelezi, hogy magára vállalja keresztény felelôsségét. A keresztvíz megáldása és a keresztség elôtt ezért szerepel a víz a Teremtés és Kivonulás könyvébôl vett olvasmányon kívül Izaiás és az Ezekiel prófétáktól vett olvasmányokban is. Krisztus halálának és feltámadásának húsvéti ünneplését mélyíti el az Ábrahám áldozatát elbeszélô szentírási olvasmány is (Ter 22,1–18). Már az ószövetségi hagyomány azonosítja Mória hegyét a jeruzsálemi templom hegyével (2Krón 3,1). Hasonlóképpen Izsák élet-áldozata és a húsvéti bárányáldozat között is kapcsolatot lát a rabbinikus hagyomány. A keresztény értelmezésben Izsák Krisztus elôképe. János evangéliuma kétszer is említi, hogy Jézus meg volt kötözve (18,12 és 18,24), amint Ábrahám is megkötözte fiát, Izsákot. Ábrahám is rátette a fát fiára, Jézus pedig „keresztjét hordozva” ment ki a Golgotára (Jn 19,17). Az elbeszélés második felében Ábrahám alakja kerül elôtérbe, aki „egyszülöttjét” áldozza fel (Jn 3,16); „tulajdon fiát sem kímélte” (Róm 8,32); „elküldte fiát engesztelô áldozatul bûneinkért” (lJn 4,10). Ábrahám áldásközvetítô a nemzetek üdvözítésében, a midrásban így imádkozik: „Világ Ura, amikor azt mondtad: áldozzam fel fiamat, Izsákot, így válaszoltam: tegnap azt mondtad, hogy Izsákban állandósul a neved, és most azt mondod: fogd fiadat. Így is tettem, visszaszorítottam érzéseimet, hogy akaratod teljesítsem. Amikor majd Izsák fiai a szenvedés kezébe kerülnek, emlékezzél majd készségének jóindulatára, és légy irgalmassággal teli iránta.” Péter apostol pünkösdi beszéde szintén Ábrahámra utal: „Ti vagytok a prófétáknak és annak a szövetségnek fiai, amelyet Isten atyáinkkal kötött, amikor így szólt Ábrahámhoz: a te utódaid által részesül áldásban a föld minden nemzetsége. Isten szolgájának föltámasztása után elôször hozzátok küldte ôt, hogy áldástokra váljék, ha mindegyiktek megtér gonoszságából” (ApCsel 3,25-26). Égô gyertyákkal, énekelve lépünk ki a templomból a csillagos ég boltozata alá, örömünk kozmikussá tágul. Így köszöntjük egymást: Krisztus föltámadt! – Valóban föltámadt! (A Pannonhalmi Szemle 1993/1. számában megjelent tanulmány átalakított változata.)
***
A 2008-as esztendôn kívül – a 2100-ig terjedô 300 éves ciklusban – csupán háromszor esett a húsvét ilyen korai idôpontra: március 23-ra.
45
II. János Pál pápa és Roger testvér, a taizéi perjel találkozása 1986-ban.
46
A feltámadást ünneplık imádsága Taizében
IMÁDSÁGOK
IMÁDSÁG SZENT SKOLASZTIKÁHOZ (ünnepe: február 10-én)
Üd vöz légy mennyei Atyánk nak ál dott gyer me ke! Üd vöz légy Jé zus Krisztusnak tiszta jegyese! Üdvözlégy Szentlélek drága temploma! Üdvözlégy Szent Benedek Atyánknak szûz szent testvére! Emlékeztetlek arra az édes örömre, mely szívedet eltöltötte, mikor édes testvéred utolsó találkozástok alkalmával az örök élet gyönyöreirôl beszélt neked. Emlékezz arra a szeretetre, mellyel a Mindenható Úr Isten bensôséges imádra zuhogó záport küldött, hogy megakadályozza édes testvéred távozását, és így teljesülhessen jámbor lelked forró vágyódása, hogy utoljára még tovább is beszélhess véle. Te az imádandó Szentháromság kedves leánya, ki méltónak találtattál arra, hogy lelked angyali ártatlansága bizonyságaképpen fehér galamb alakjában az égbe szálljon, hathatós közbenjárásoddal légy mellettem, hogy a világ hiú örömeinek egyre jobban meghaljak, és minden örömömet Istenben keressem és találjam meg. Kérlek téged isteni jegyesednek szerelmes szívére, könyörögj helyettem is az Úr Istenhez, hogy a Szentlélek kegyelme bô áradatban ömöljön szegény, száraz szívemre, hogy az erények virágait és gyümölcseit megteremje. Fogadd oltalmadba, szeplôtlen galamb, az én lelkemet, hogy a bûnnek szennyétôl megszabadulva szûzi szeretetben szolgáljon az Úrnak, és így az Isten Bárányának menyegzôjén részt vehessen. Ámen. *** In: Szunyogh Xavér OSB: Béke és öröm, A Szent Benedek-rendi oblátusok és obláták vezérkönyve,2 Pannonhalma, 1929, 230-232.
47
Imádságok
A HÚSVÉTI ÖRÖMÉNEK (rövidebb változat)
Az égben immár ujjongva zengjen az angyalok kórusa, és ujjongjanak Isten csodálatos mûvei: fölséges nagy Királyunk gyôzelmét búgó kürtnek hangja áldva áldja! A föld is örvendjen, hogy ekkora fényár sugárzik rája, és a nagy Király örök tündöklése árad el rajta; érezze meg az egész nagyvilág: már tovatûnt a bûnnek árnya! És vígság töltse el szent anyánkat, az Egyházat, hogy ilyen fényesség ragyog benne, visszhangozzék a nép szent éneke, bátran töltse be az Isten házát! (Az Úr legyen veletek. És a te lelkeddel.) Emeljük föl szívünket. Fölemeltük az Úrhoz. Adjunk hálát Urunknak, Istenünknek. Méltó és igazságos.
Mert valóban méltó és igazságos, hogy a láthatatlan, mindenható Atyaistent, és egyszülött Fiát, ami Urunkat, Jézus Krisztust a szív és lélek minden érzésével és zengô szóval áldjuk. Ô lerótta helyettünk az örök Atyának mindazt, amivel Ádám tartozott, s az ôsbûn zálogát kiváltotta szent vérének árán. Mert abban áll a húsvét ünnepe, hogy igaz húsvéti Bárányunkat megölték értünk, s az ô vére lett a szent jel hívô népe házain.
48
Áldott éj, mert ekkor hoztad ki az ôsatyákat, Izrael fiait Egyiptomból, száraz lábbal a Vörös-tengeren átvitted ôket.
Imádságok Áldott ez az éjszaka, mert ekkor oszlatta szét a tûzoszlop sugárzó fénye a bûn minden árnyát.
Áldott ez az éjszaka, mely ma szerte az egész világon a Krisztusban hívôket a világ tévelygéseitôl és a bûnök homályától elválasztván a kegyelemnek átadja s a szentek közösségébe kapcsolja ôket.
Áldott éj, a halál bilincseit ekkor törte szét Krisztus, és az alvilág mélyérôl mint gyôzô tért vissza. Ó milyen csodálatra méltó atyai jóságod hozzánk! Ó kimondhatatlan szeretet és jóság, hogy a szolgát megmentsed, Fiadat sem kímélted érte. Lám, mennyire szükséges volt Ádám vétke, hogy Krisztus legyen váltságának díja! Ó szerencsés vétek, hogy ilyen hatalmas és fölséges Megváltót kívánt és érdemelt! E szentséges éjszaka számûzi vétkünket, lemossa minden bûnünket, a bûnbánóknak ártatlan szívet ad, a szomorkodóknak vigaszt kínál.
Ó valóban áldott éj, mert ekkor lép frigyre isteni és emberi, földi és mennyei! Ez éjszakáért fogadd el tehát, mennyei szent Atyánk, a dicséret esti áldozatát tôlünk: a méhek viaszából készült gyertyát a néked szolgáló papság által ünneplô szent Egyházad nyújtja néked.
Most kérünk tehát, Urunk, téged, hogy ne aludjék ki ez a gyertyaláng, melyet néked áldozunk, és el nem fogyó tiszta fénnyel
49
Imádságok ûzze távol lelkünktôl az éj minden árnyát. Mint jó illatú áldozatot, fogadd el tôlünk, és világossága az égi fényekkel olvadjon egybe! Fénylô lángját találja égve a szép hajnalcsillag: az örök Hajnalcsillag, ki soha nem lát alkonyt: a te Fiad, Jézus Krisztus, ki visszatérve a sírból, az emberi nemre szelíden árasztja a megváltás fényét, él és uralkodik mindörökkön-örökké. Ámen.
50
SZÉPIRODALOM Nagy Szent Gergely (540-604)
NAGYBÖJTI HIMNUSZ
Halld meg, jóságos Alkotó, könnyek közt kérlelô imánk, amellyel Hozzád fordulunk a negyvennapos böjtön át.
Ki szívünk mélyét kémleled és gyengéit jól ismered: kik hozzád térünk, adj nekünk kegyelmedbôl bocsánatot.
Bár vétkeink száma nagy, a bûnbánókat el ne hagyd: hogy áldjuk mindenkor neved, gyógyítsd a lankadt szíveket. Ne csak testünk fékezze meg a böjti önmegtagadás, de tartóztassa meg magát bûntôl a józan értelem.
Boldog Háromság, halld imánk, egyetlen Egység, nézz le ránk: hozzon gyümölcsöt gazdagon a böjtidô szolgálata. Ámen. (Himnuszok, Válogatás a Római Breviárium himnuszaiból, fordította Farkasfalvy Dénes OCist., Szent István Társulat, Bp., 1984, 193. A hagyomány Nagy Szent Gergely pápának tulajdonítja ezt a himnuszt. Többen vitatják szerzôségét. )
51
Szépirodalom Kovács Arisztid OSB
MADÁR-MAGNIFICAT
Áldja az éneketek mi Atyánkat: cinke, pacsirta, Pinty, fürj, tengelice, Fecske, rigó, csalogány, Csuszka, fakusz, harkály, s te vörösbegy, banka, királyka, s zöld erdôk, kertek annyi kis énekese! Drága madárkák mind csicseregjetek édes örömmel! Dicsérjük dalosan minden a mennyek Urát!
52
Szépirodalom Borián Elréd OSB
KI MEGJELENSZ
Ki nem nevetsz, csak megjelensz. Csak mosolyogsz mint kisgyerek. Ablakon homlokom. Égboltod, dunyhám, terítsd rám.
HARANG ÉS HAMU harangok játékok barlangok betyárok álmok kezek otthon vasigák lábamon halánték születés bûn hamu por és pont testemben s papíron
Majd ha jô a halott virradat kél kint és bent megvált magamtól okoktól itt és ott
53
SZEMLE Danner-Stipkovits Gerhard Bernardin OSB obl.
KÖNYVSZEMLE
VÁRSZEGI ASZTRIK: Közösségben – Apáti tanítások Ôszinte lelkesedéssel ajánlom e mûvet megvásárlásra, olvasásra, „feldolgozásra”, hogy a könyvben foglaltak – Asztrik atya szándéka szerint – „az igazság erejével maguk hassanak szívünkben”. Idézetekkel szemléltetem az apáti tanítások útmutatásait. „A monostorban tanító apát (...) az evangéliumon és annak szerzetesi olvasatán, a bencés Regulán kívül – mást nem taníthat. A tanítás nem más, mint a régi szöveg kortársi újraolvasása, jelen körülmények közötti újraértelmezése az adott közösség számára: relectio. Ezerszer hallott dolgokat kell tudatosan emlékezetbe idézni, hogy aztán az igazság erejével hassanak szívünkben!” „Az olvasó a kötetben ne keressen fejezetrôl fejezetre haladó, rendszeres Regula-magyarázatot, hanem inkább egy-egy hangsúly köré csoportosuló gondolatokat, értelmezést, bátorítást.” „Elsô szavunk ne az elégedetlenkedésé és a kritikáé legyen, hanem a háláé. Ne mindig én akarjak beszélni, hanem engedjek szóhoz jutni másokat is. (...) Mihelyt háttérbe húzódom – és te is azt teszed; mihelyt nem én vagyok mindig egyedül okos – és nem is te vagy az; mihelyt kevesebb helyet igénylek – és te is; akkor növekszik a tér, a lehetôség, az esély, hogy ne egymás bölcsességét kelljen viselni, hallgatni, hanem hogy az töltse be a helyet, a lehetôségeket, ami személyes, tiszta és szent, ami a Léleké, ami kedves, ami szép.” „Az ember mindig olyan világot keres, amely emberi, amely élhetô, ahol élnek az értékek, ahol a szeretetrôl nem beszélnek, hanem megcselekszik, ahol a remény nem holt betû, hanem élet. Ahol a hit Istenbe vetett és megtartó erejû. Tegyük mérlegre vágyainkat, elvárásainkat, keressük az örömnek azt a forrását, amely megfiatalítja szívünket. Örömünk forrása – részvétel Jézus Krisztus életében. Örömünk forrása – élet Jézus Krisztusból, ahogy Ô jelen van közöttünk: evangéliumában, a testvérben, az eucharisztiában és a szentségekben, a Vele való találkozás helyeiben. Minden reményünk megvan erre, ha azt tesszük, amiért egykor a monostorba jöttünk, ha valóban Istent keressük.” „Csodálatos és csodálatosságában megvalósíthatatlan, amit a Regula és a valóságban a közösség, apátjától elvár. Ô az isteni tanítás hirdetôje, az evangélium tanúságtevôje, ô gondoskodik mindenrôl, ételrôl és ruháról egyaránt, a tanítás és a közösség egységének ôre, és még sokáig sorolható, amire végül is kiderül, hogy mindenért, még a tanítványai hibáiért is ô felelôs.
54
Szemle Ám a mindenkori közösség is felelôs apátjaiért. Korunk bencés közösségeinek gondját fogalmazta meg szellemesen és ironikusan Notker prímás apátunk a Szláv Bencés Kongregáció általános káptalanján: »Tudjátok, testvéreim, hogy van ez a mi monostorainkban: egyvalakit megválasztanak, aztán az összes többi jobban tudja, hogy mit kellene tenni!«” „Az imádság nyelv, amelyen bensôségesen beszélünk Istennel; a kapcsolat módja, ahogyan Istenhez viszonyulunk. (...) A megkeresztelt, Jézus Krisztusba beléoltódott ember lelkében maga a Lélek imádkozik szavakkal ki nem fejezhetô sóhajtozásokkal. A keresztény lélek nem tud élni Isten utáni vágyakozás, imádság nélkül, mint ahogy szeretet nélkül sem, hiszen a szeretet forrása is maga az Isten. (...) Az Istent dicsérô szív közelebb kerül Istenhez, mint az Istent gondoló értelem. Ez a zsolozsmák titka és ajándéka.” (Bencés Kiadó, 2007.) SIMON T. LÁSZLÓ: Hagyományok dialógusban – Közelítések János evangéliumához A szerzô bencés szerzetes, Rómában a Pontificio Ateneo Sant’ Anselmo egyetem teológiai fakultásán tanít Újszövetséget. Simon László atya lefordította az egész János-evangéliumot, és függelékként csatolta a tudományos kutatásait összegzô tanulmányok után: „Azért is tartottuk fontosnak, hogy kéznél legyen a fordítás, mert az evangélium néhány részletét elemzô alábbi tanulmány esetleg azt a tévképzetet keltheti az olvasóban, mely szerint mielôtt a Biblia szövegétôl válaszokat várnánk, sok mindent kell megtanulni róla, ahelyett, hogy foglalkoznánk vele. Az evangélium szövegére vonatkozó számos utalás követése megóvhat bennünket ettôl a tévedéstôl.” „Amire itt vállalkoztunk, nem több néhány tájékozódási pont kijelölésénél a keresztény hagyomány e jelentôs dokumentumának olvasásához. Hogy érzékeltessük, az evangélium szava élô és éltetô szó, arra is törekedtünk, hogy az olvasónak bepillantást engedjünk abba a sokszínûségbe, amit a bibliai szövegek által felvetett kérdések létrehívnak.” „»Ki vagy te?« – faggatják a Jeruzsálembôl érkezôk a Keresztelôt. Ezzel a kérdéssel kezdôdik a János-evangélium cselekménye. »Ki vagy te?« – szegezik késôbb Jézusnak a kérdést vitapartnerei. Az evangélium megírása válasz erre a kérdésre. Az elsô század végén egy Krisztusban hívô tanítvány a szinoptikus evangéliumból ismert hagyománnyal párbeszédet folytatva megfogalmazza, kinek tartja az Emberfiát, az evangélium fôszereplôjét.” „»Mit kerestek?« Ez Jézus elsô szava a negyedik evangéliumban. »Kit keresel?« – kérdezi a feltámadt Krisztus az üres sír elôtt álló Mária Magdolnát, aki könnyeitôl nem lát (Jn 20,15). Milyen különös, hogy a testté lett Logosz, akit az evangélista Isten végérvényes kinyilatkoztatójának tart, kérdez, amikor az emberek közé lép. Reményeikrôl, csalódásukról, terveikrôl kérdezi ôket. Ezzel a
55
Szemle gesztusával azt is nyilvánvalóvá teszi, hogy amit Ô fog mondani, nem teszi semmissé az általa megszólítottak eddigi tapasztalatait, érvénytelenné fogalmaikat.
Jézus elsô tanítványainak reményeit Izrael Írásai éltették. János evangélista kortársainak hitét két keresztény nemzedék formálta. Következésképpen, amit a Negyedik evangéliumban találunk: hagyományok – dialógusban.” Hangsúlyozni kell, hogy a mû tudományos dolgozat, nem könnyû olvasmány. Hozzáfogni csak pihenten, összeszedetten célszerû, mert ez a feltétele, hogy ne csak olvassuk, hanem megértsük, és az elemzések, információk ismereteink közé is beépülhessenek. Figyelemre méltó tény, hogy a protestáns Pápai Református Teológiai Akadémia adta ki a könyvet. Reméljük, hogy a János-evangélium értékes, új fordítása egyszer önállóan is megjelenik.
(Pápai Református Teológiai Akadémia – Pápa és L’Harmattan, Simeon Könyvek 5., Budapest, 2007. – A bakonybéli Szent Mauríciusz Monostortól megrendelhetô.)
JOSEPH RATZINGER, XVI. BENEDEK: A Názáreti Jézus
Bár a könyv kiadásának hírüladását és méltatását a sajtó és az elektronikus hírközlô eszközök széles körben ismertté tették, mégis szabadjon ezúton is javasolni olvasását. Ez a könyv egyszerûen nem hiányozhat könyvespolcunkról. (Szent István Társulat, 2007.)
56
HÍREK Az elhunyt és élô oblátusokért minden hónap második hétfôjén ajánlom fel a szentmisét. Dr. Jávor Egon atya Kaliforniában március 2-án visszaadta lelkét a Teremtınek. Az Úr adjon neki örök otthont. Betegeinkért: Dénes és Lázár atyáért, valamint András fôapát úrért, Paulina, Benedek, Tarzícia, Emília, Mária és Roberta testvérekért, imádkozzunk rendszeresen! Február 3-án dékángyûlés volt Budapesten, a Tanulmányi Házban. Az obláció megújításáról is beszéltünk, amelyet az Oblátusszabályzat is ajánl, és szentmise keretében meg is újították a dékánok az ígéretüket. Kérem, hogy a februári vagy a novemberi összejövetel alkalmából újítsuk meg ezentúl az oblációnkat zsolozsma vagy szentmise keretében!
A dékánok áprilisban jelezzék a jelöltségre, a beöltözésre és az oblációra jelentkezôk neveit. Kérdezzék meg elôtte dékániájuk tagjait is, hogy alkalmasnak tartják-e ôket. A beöltözésre és az oblációra a dékán és az oblátusrektor csak javaslatot tesz, a fôapát dönt. A Budapest környékén élô testvérek számára Maurus atya február 23-án, szombaton nagyböjti rekollekciót tartott a Szabina-kápolnában. Köszönjük elmélkedéseit és vendégszeretetét. Az Obláció Lelkiségi Lap elôfizetési ára 900 Ft lesz ebben az évben.
Németh Ottó Kristóf testvér, aki korábban a Pannonhalmi dékánia tagja volt, a dékánián kívül levôk közé kérte magát. A nyári lelkigyakorlatról
A lelkigyakorlatot magam vezetem. A témája: Szentírás, imádság, megtisztulás. Kérem, hogy hozzatok magatokkal Bibliát. A lelkigyakorlat július 8-11-ig (kedd–péntek) tart. A szervezôket arra kérem, hogy hétfô délután 16.00-ig, a résztvevôket pedig arra, hogy kedden du. 16.00-ig érkezzenek meg. Már kiküldtük a jelentkezési lapokat a dékánoknak. Kérem, hogy nekik adjátok vissza, akik májusban küldjék meg Szita Erzsébet Katalin részére Sopronba. A dékánok majd Pannonhalmán kérik a költségeket. Étkezés és szálláskérés csak június 20-ig mondható le. Elréd atya —————————————————————-
Szerkesztette: Borián Elréd OSB Cím: Obláció – Bencés Lelkiségi Lap; 9090 Pannonhalma, Vár 1. Tel.:96/ 570 147; e-mail:
[email protected]
A nyomdai munkálatokat a Palatia Nyomda és Kiadó Kft végezte.
57
A keresztfához megyek, Mert máshol nem lelhetek Nyugodalmat lelkemnek. S ott talállak, ó Szûz Anya, Fájdalom közt bágyadozva, Tôr veré át lelkedet. 58
Könyörülj rajtam irgalmadban, Istenem, töröld le gonoszságomat nagy jóságod szerint! 50. zsoltár
59
60