1. témakör: ÖNISMERET, JELLEM- ÉS SZEMÉLYISÉG-ALAKÍTÁS Csizovszki Zsóka: Önismeret, személyiségfejlesztés 1. Fák titkos szíve c. mese felolvasása Boldizsár Ildikó: Meseterápia 340-342. old – befejezés megfogalmazása írásban, majd felolvasás – kb.45 perc. Ahányan vagyunk, annyiféle befejezés. Ennek oka, hogy a mesékben megjelenő archaikus történeteket mindenki a saját lelke mintázatának és élettapasztalatának megfelelően fejezi be. Minden befejezés megfelelő, tökéletes és helyénvaló. 2. Elmélet. Az önismeret és személyiségfejlesztés fontosságáról. Avagy, „Én én vagyok magamnak s néked én te vagyok, s te én vagy magadnak, két külön hatalom.” Radnóti, Kis nyelvtan Az önismeret fogalma, szintjei, a személyiségfejlesztés De mi is az az önismeret? Ha az önismeretet egyetlen szóval szeretnénk meghatározni, akkor azt önismeret nem más, mint az önmegértés. Arra a minden ember számára kiemelkedő jelentőségű alapkérdésre ad választ, hogy ki vagyok én, és milyen vagyok. K. Pálffy úgy definiálja az önismeretet, hogy az nem más, mint az egyén „áttekintése saját személyisége összetevőiről, határairól és lehetőségeiről, betekintése saját viselkedésének a rúgóiba, hátterébe, motívumrendszerébe, képessége arra, hogy helyesen megítélje saját szerepét, hatását az emberi kapcsolatokban” (K. Pálffy, 1990. 15. p.). Az önismeret különböző szinteken valósulhat meg: Az első felszínes szint az adottságokról és a képességekről való tudás szintje. Ez a saját tudásunkról, akaraterőnkről, érdeklődési körünkről, feszültség- és kudarctűrő képességünkről stb. szerzett ismereteinket jelenti. A második szint egy mélyebb történeti szintet jelent, és a ránk korábban (például a kora gyermekkorban) ható élményekre vonatkozik. Mik voltak ezek, és hogyan befolyásolták az egyén jelenlegi törekvéseit, érzéseit, szándékait, viselkedését. Ez tulajdonképpen egyben a viselkedés és a szándékok összhangjára is vonatkozik. Arra, hogy vajon a cselekedeteink megfelelnek-e mélyebb vágyainknak, céljainknak? A harmadik szint az önismeret társas szintjét jelenti. Hogyan tudunk megfelelni a velünk szemben a különböző társas szerepeinkben támasztott elvárásoknak. Milyennek látnak mások, és ez mennyire egyezik a sajátmagunkról kialakított képpel (K. Pálffy, 1989). Az önismeret és a személyiségfejlesztés ugyanannak a dolognak a két oldala, hiszen a személyiségfejlesztő módszerek célja az egészséges emberek önismeretének a fokozása, segítése az önmegértésben (Bagdy, Telkes, 1989, Buda, 1994), valamint célja az egyén érzelmi, és kommunikációs készségeinek, képességeinek fokozása (Buda, 1998) A személyiségfejlesztésre vonatkozó két legismertebb modell a Johari ablak és az önismereti kerék. A következő két alfejezetben azt láthatjuk, mi jellemzi ezeket! AZ ÖNISMERETI KERÉK Az emberi személyiségnek nagyszámú modellje van forgalomban, amelyek segítenek eligazodni önnön belső lényegünkben. Most azonban nem egy olyan modellt mutatok be, amely a „mit?”, hanem egy olyant, amely a „hogyan?” kérdésre segít felelni. Vagyis az önismeret fejlesztésének egyik fogalmi keretére. Az önismereti kerék Nunally és Wackman nevéhez fűződik, és azokkal a területekkel foglalkozik, amelyek a személyiség fejlődése/fejlesztése szempontjából különösen jelentősnek tűnnek., ők öt ilyen területet határoztak meg. Mutatja be az e célra használható önismereti kereket. Nézzük mit jelenetnek az egyes területek! Érzet. Ide az érzékszerveink által felfogott ingerekből nyert információk tartoznak. Értelmezés. Az érzet intellektuális feldolgozása tartozik ide. Érzelem. Ez érzelmi, indulati állapotaink megtapasztalását jelenti. Szándék. Ez az adott helyzetben megjelenő vágyainkat, akaratunkat jelenti. Cselekvés. Ez az adott helyzetben való viselkedést jelenti. Az önismeret annál teljesebb, minél inkább tisztában vagyunk mind az öt területtel. Ha egyik vagy másik terület hiányos, a személyiség nem lesz eléggé hatékony a társas kapcsolataiban. Az önismereti kerék hiányosságai alapján hat típust különböztethetünk meg: 1. Értelmezés, cselekvés. Az ilyen típusú ember logikusan gondolkozik, majd ennek megfelelően cselekszik. Érzéseit, szándékait nem tudatosítja.
2. Értelmezés, érzés, cselekvés. Az ilyen ember bezárkózik a saját világába, sokat foglalkozik önmagával, a saját érzéseivel nem veszi figyelembe a többi embert. 3. Érzékelés, érzés, cselekvés. Itt a logikus gondolkodás marad ki, és ennek megfelelően a tudatos szándék. Az ilyen embert érzelmei indulatai "viszik", azoknak megfelelően reagál a külvilági ingerekre. 4. Értelmezés, érzés. Nagy gondolati, lelki gazdagság jellemezheti az ilyen embert, de ezt nem fordítják át cselekedetekbe. 5. Értelmezés összekeverése az érzelmekkel. Az ilyen embereknél a gondolatok és az érzelmek összekeverednek egymással, ami kifejeződhet az érzelmi átélés túlzottan alacsony szintjében. 6. Szándék, cselekvés. Az ilyen ember nem értelmezi a másik személy üzeneteit, és nem tudatosítja a saját válaszait sem. Így a viselkedése gyakran, kiszámítottnak, manipulatív szándékúnak tűnik.
A Johari ablakot Luft és Ingham dolgozta ki. Az elnevezés a szerzők keresztnevének (Joseph és Harrington) összevonásából származik. A Johari ablak azt modellezi, amit személyiségünkből mi magunk, vagy mások ismernek.
Mint az ábrán is láthatjuk a Johari ablak a személyiséget, négy nagy területre osztja aszerint, hogy a személy és/vagy a másik személy mennyire ismeri és/vagy nem ismeri. A területek a következők: Nyílt terület. Ide azok a tulajdonságaink, viselkedési módjaink, érzések tartoznak, amelyekkel mi magunk is tisztában vagyunk, és amelyeket mások is könnyen észrevehetnek. Rejtett terület. Ide azok a tulajdonságaink, viselkedésmódjaink, érzéseink tartoznak, amelyekkel ugyan mi magunk teljesen tisztában vagyunk, azonban mások elől szándékosan elrejtünk valamiért. Vak terület. Ide azok a tulajdonságaink, viselkedési módjaink, érzések tartoznak, amelyeket mások ugyan észrevesznek, de amelyekkel mi magunk nem vagyunk tisztában. Ismeretlen terület. Ide azok a tulajdonságaink, viselkedési módjaink, érzések tartoznak, amelyekkel sem mink, sem mások nincsenek tisztában. (Rudas, 2001) Természetesen ennek a négy területnek a határai rugalmasak. Megváltoztathatóságuk egyrészt függ a helyzettől. Hiszen nyilvánvaló, hogy más tulajdonságokat veszek észre magamban, vagy engedek meg másoknak, hogy észleljenek a társas szituációtól függően. Másrészt függ a személy és a másik személy kapcsolatának jellegétől is. Harmadrészt függ a személy korábbi pozitív vagy negatív társas tapasztalataitól is. Negyedrészt függ a személyiségtől is, hogy melyik terület mekkora. A személyiségfejlesztés célja, a nyílt terület megnövelése, ami természetesen a vak és a rejtett terület csökkenésével jár együtt (Rudas, 2001).
A Johari ablak összefüggése a társas hatékonysággal Barlai Róbert szerint az, hogy a Johari ablak területei mekkorák, összefügg a személy társas kapcsolataiban megnyilvánuló egyéni hatékonyságával. Aszerint, hogy a Johari ablak adott területe nagy vagy kicsi, és a személyes hatékonyság foka magas vagy alacsony, tizenkét személyiségkombinációt különböztethetünk meg.
Típus
Hatékonyság
Nyitott terület
Vak terület
Rejtett terület
1.
Magabiztos
Magas
Nagy
2.
Nehezen érzékelő
Alacsony
Nagy
3.
Könnyen érzékelő
Magas
Kicsi
4.
Túl óvatos
Alacsony
Kicsi
5.
Inkább hallgat
Magas
Nagy
6.
Zárkózott
Alacsony
Nagy
7.
Őszinte
Magas
Kicsi
8.
Egocentrikus
Alacsony
Kicsi
9.
Feladatorientált
Magas
Kicsi
10.
Zárt
Alacsony
Kicsi
11.
Felszínes
Alacsony
Kicsi
12.
Nyílt
Magas
Nagy
Nézzük, mi jellemzi az egyes típusokat! 1. Magabiztos típus. Ez a típus nincsen tudatában a korlátainak és az erősségeinek. 2. Nehezen érzékelő típus. Az ilyen ember nehezen érzékeli azokat a nem verbális visszajelzéseket, amelyeket a többiektől kap. 3. Könnyen érzékelő típus. Az ilyen ember gyorsan és pontosan felfogja a környezete verbális és nonverbális jelzéseit. 4. Túl óvatos típus. Jól ismeri az erősségeit és a korlátait, de túl sok időt tölt a gyengeségeivel való foglalkozással. 5. Inkább hallgató típus. Az ilyen ember nem osztja meg saját szempontjait másokkal, még akkor sem, ha nagyon eltér a véleménye a többiekétől. 6. Zárkózott típus. Zárkózottsága miatt a többiek csak találgatják, hogy mi alapján ítéli meg őket, és mit vár tőlük. 7. Őszinte típus. Az ilyen ember nyílt és őszinte, mindig ad visszajelzést másoknak, sokszor gátlástalanul kifejti véleményét, kifejezi az érzelmeit 8. Egocentrikus típus. Az ilyen ember hajlamos túl sokat beszélni sajátmagáról, nem fordít elég figyelmet másokra, mások igényeire. 9. Feladatorientált típus. Az ilyen ember csak a saját teljesítményével törődik, a másokkal való kommunikációját beszűkíti az adott feladatra. 10. Zárt típus. Az ilyen ember nem figyel a többiekre, nem ad visszajelzést. 11. Felszínes típus. Az ilyen embert felszínes emberi kapcsolatok jellemzik. 12. Nyílt típus. Az ilyen ember szívesen fejti ki a véleményét, de finoman, tapintatosan ad visszajelzést. Természetesen a Johari ablak területeinek megfelelő fejlesztése a társas hatékonyság fejlődését is magával hozza (Barlai, é. n., Hatvani, 2001)
Az érett személyiség jellemzői Sokféle követelmény fogalmazódott meg a szakirodalomban az érett személyiség jellemzőinek meghatározására, amelyek az alábbiak szerint rendszerezhetők. 1) Problémára hangolt legyen, azaz ne másoktól várjon segítséget és ne meneküljön a problémahelyzetből, hanem keresse azt és lelje kedvét a problémamegoldó aktivitásban. Problémamegoldó tevékenységében annak humán módja legyen a jellemző (a belátás és a gondolkodás, szemben a vak próbálkozással). 2) Szilárd szokásokkal rendelkezzék, amelyek fizikai és szociális helyzetekben eredményes alkalmazkodást biztosítanak számára. Ezt a perspektívát ígéri a tanuláselméleti koncepció. 3) Képes legyen ösztönimpulzusainak örömteljes, szorongásmentes kielégítésére, azaz találja meg a harmóniát vágyai és a felettes én kontrollja (a közösség érdekei és elvárásai) között. Ezt a célt implikálja a pszichoanalízis. 4) A motívumok és viselkedésminták változatos és differenciált készlete. 5) A sokféle motívum és viselkedésminta összhangja és összeszervezettsége a személyiségen belül. 6) Sokoldalú érdeklődés és tevékenység (tág kiterjedésű mező). Az egy-oldalú „beszűkült” ember mint személyiségminta nem ideális, még akkor sem, ha magas sport- vagy munkateljesítményre, például tudományos tevékenységre vagy művészetre szűkült be. Az igazán jelentős alkotók mindig sokoldalúak. 7) Kitágult idődimenzió, azaz a jelen tevékenységnek összefüggésbe állítása a múlttal és jövővel, tervezés. Maslow odáig megy, hogy hang-súlyozza: az önmegvalósító személyiség saját magát és tevékenységét a valóság végső lényegével igyekszik összefüggésbe hozni, abban el-helyezni és ahhoz vonatkoztatva megérteni, érzékletesen „óceáni” attitűdnek nevezi ezt a belső magatartást. 8) Interdependencia, azaz a személyiség alrendszereinek egymástól független működése. Az érett személyiség képes arra, hogy például hivatali kudarcának ne vallja kárát a családjával való együttlét jó hangulata. 9) Realitásérzék, helyes valóságérzés, jó kapcsolat a valósággal. Ez nyilvánul meg a helyzetek és a személyek helyes megítélésében. Az érett személyiségre jellemző, hogy indulataink vagy társadalmi sztereotípiáinak projekciója alapján ítéli meg a másik embert. A realitáshoz való „jó viszony” abban is megnyilvánul, hogy nem fél az ismeretlentől, nem keresi görcsösen a biztonságot, hiszen a biztonság benne van. 10) Belső kontroll attitűd: jól működő, nem infantilis (nem félelemkondicionált), hanem az énképhez igazodó lelkiismeret. 11) Reális önértékelés (önismeret), önmagunk elfogadása, identitás. 12) Intimitásra törekvés, azaz mély, de megválasztott szociális kapcsolatok, melyekben saját énünk „feloldódik”. 13) Önmagunk megítélése a produktivitásban. 14) Életigenlés, jó viszony a természettel és az emberekkel. 15) Jól szabályozza motívumait (önkontroll). 16) A közösség normáit interiorizálta. 17) Magas a frusztráció-toleranciája. Viselkedését nem jellemzi az agresszivitás. 18) A spontaneitás (a konvekcióktól való függetlenséget). 19) A belső szabadságot (a küzdelmet az ellen, hogy a család vagy a barátok elkötelezzenek attitűdök felvételére). 20) Kultúrától és a környezettől való függetlenséget („...hogy meg ne hajoljak ezt-azt kívánó kordivat előtt”., amint Weöres Sándor írja). 21) Az élmények mindig friss értékelését. 22) A szociális érzületet. 23) A demokratikus jellemstruktúrát. 24) Az etikai biztonságot. 25) A humorzérzéknek azt a fajtáját, melyet nem annyira mások megtréfálása jellemez, hanem inkább a helyzetekből adódik, inkább mosolyra késztet mint hahotára, és többnyire ismételhetetlen. E felsorolás után – amely bizonyára még nem teljes – felmerülhet a kérdés, hogy vajon találunk-e olyan embert, aki mindezeknek a kritériumoknak megfelel.
Biztos, hogy nem illenek ezek az ismertetőjegyek a neurotikusokra, a pszichopatákra és a bűnözőkre. De alighanem fennakad e szűrőn az „átlagemberek” jelentős része is. Hiszen, ha az emberek többsége képes volna a jól megválasztott, bensőséges, a személyiséghatárokat „feloldó” társkapcsolatra, több boldog házasság lenne és kevesebb válás. Ha a belső kontroll attitűd általánosan jellemző volna, nem lenne szükség a rendőrség-re. Ha a filogenetikusan túlhaladott agresszivitáson valóban túl lennénk és megfelelően fejlett volna a frusztráció-toleranciának, kevesebb vér folyna. Ezzel csak néhány kiragadott példát soroltunk fel. Joggal megállapíthatjuk, hogy az emberek jelentős része nem jut el az allporti-maslowi értelemben vett „érett” vagy „önmegvalósító” személyiség szintjére. Vagy ugyanez a gondolat más, az optimizmust is megengedő megfogalmazásban az emberek jelentős részében több lehetőség rejlik, mint amennyi megvalósul belőle. 3. Játék: Rejtély Fejlesztő hatás: A csoporttagok szembesítése azzal, hogy viselkedésük milyen hatást gyakorol másokra, másrészt az egymással kapcsolatos érzések megfogalmazása, egymással megosztása. Életkori ajánlás: serdülőknek és felnőtteknek Csoportvezetői gyakorlat: komolyabb csoportvezetői tapasztalatokat és mélyebb pszichológiai ismereteket igényel. Idői keretek: 30-45 perc Eszközigény: nincs A játék leírása: A csoportvezető arra kéri a csoporttagokat, hogy jól nézzék meg egymást Pár perc múlva, mindenki válassza ki azt a személyt, aki a legtitokzatosabb a számára. Egy erre vállalkozó közli a csoporttal, hogy kit választott, ki a legrejtélyesebb számára, majd hozzá fordul a következő mondatkezdéssel:” Számomra az a rejtélyes benned, hogy…” Akit megszólított, az megteheti, hogy nem reagál erre, de hasznosabb, ha megpróbálja végiggondolni és ezt meg is osztja a többiekkel, hogy vajon milyen viselkedése okozhatta a másik csoporttagban ezt a benyomást. A többi csoporttag is bekapcsolódhat visszajelzéseivel a beszélgetésbe. Ezek után sorra kerül a többi csoporttag is, az elmondottak szerint. Végül a csoport megbeszéli a gyakorlat tanulságait, tapasztalatait Egyéb megjegyzések: Nagyfokú tapintatot igényel a csoportvezetőtől. Vigyázzunk, nehogy személyeskedésé fajuljon a játék (Rudas, 2001). 4. MBTI tesztajánló: Mi az MBTI és mire jó? Az MBTI, vagyis a Myers–Brigs típusindikátor Carl Gustav Jung munkáján alapszik, és négy jellemvonás mentén 16 csoportba, úgynevezett típusba sorolja az embereket. Ezen jellemvonások egyike a közismert introvertált-extrovertált páros, amely máris mutatja, hogy nagyvonalakban milyen erősségei és gyenge pontjai lehetnek valakinek. Az MBTI-t végzős diákoknak, álláskereső fiataloknak ajánlják, a személyiségtípus ismeretében ugyanis könnyebb lehet személyre szabott pályát választani, és elkerülni a nem megfelelőt. De hasznos lehet bármilyen csoportban, és a párkapcsolatokban is, a másik, meg persze önmagunk megértésében, elfogadásában. (www.mbti.tarhely.biz)
2. témakör: INTERPERSZONÁLIS KAPCSOLATOK, KOMMUNIKÁCIÓ Orbán Ági: Interperszonális kapcsolatok – kommunikáció Azt a felkérést kaptam, hogy személyközi kapcsolatokról és kommunikációról beszéljek Nektek. Ezt a két jelenséget a szociálpszichológia fogalmazta meg, és vizsgálja a maga tudományos eszközeivel. Arról szól, hogy az életünk során valamilyen formában mindig kapcsolatban vagyunk egymással, és a kapcsolódások konkrét formája ill. módja – bár tudatlanul is zajlik- megfigyelhető, feltérképezhető, ill. tudatosítható. A szociálpszichológusok azt mondják, hogy mind a társadalom, mind a személyiség a társas – társadalmi interakció nyomán jön létre. Mi keresztények bevallottan az Isten országát keressük, ennek a sajátos társadalomnak az építésében szeretnénk részt vállalni. Személyes istenkeresésünk során gyakran fülünkbe csengenek a kereszténység nagy tanítójának, Jézusnak a szavai: Isten Országa közöttünk van, rajtunk fordul. Ezt érthetjük úgy, hogy az egymáshoz való bizonyos minőségű odafordulásunk, kapcsolódásaink megvalósulásakor természetszerűleg bekövetkezik, ill. megtapasztalható. Isten Országának a megtapasztalását egységélményként élhetjük meg. Ez az élmény a tudatunkban jön létre. Miközben az élet mindennapi valóságában megmaradnak a közöttünk lévő különbségek, az érzékelt dolgokat nem kell átkozmetikáznunk, nem kell bódítani magunkat, és nem kell hazudoznunk sem önmagunknak, sem egymásnak, mégis kialakul egy összetartozás-érzés, egy hasonlóságérzés, Egységtudat. Olvasmányaink kapcsán és a médiákban is egyre gyakrabban találkozunk a tudat ill. tudatosság fogalmakkal. Összegyűjtöttem egy kevés információt ill. gondolatot ezzel kapcsolatban. A tudat az élő rendszerek azon működése, amellyel a világot visszatükrözik. Részben spontán, részben irányítottan működik. Az öntudat a tudatunk általunk irányított része. Az öntudatunkban a virtuális képzetek szabadon bővíthetők, ezért az életünk folyamán megalkothatjuk a számunkra megfelelő tudattartalmat. Még egy fontos fogalom: a tudatállapot. Mint minden állapot, alapvetően meghatározza az aktuális tudatállapotunk azt, hogy mire vagyunk képesek. Az életünk nagy részét hétköznapi tudatállapotban éljük. Figyelünk, érzünk gondolkodunk és cselekszünk a meglévő tudattartalmainknak megfelelően. Bizonyos technikákkal azonban mint pl. a légzés ellenőrzése és szabályozása, a figyelem beszűkítése ill. kitágulása, külső ingerek kizárása, relaxációs testhelyzet felvétele, események vagy képek gondolatban való létrehozása - képesek vagyunk kizökkenteni magunkat a hétköznapi tudatállapotunkból. Ezeket a hatásokat sokszor az életünk spontán módon is létrehozza egy – egy erőteljesebb életesemény vagy érzelem által.(szerelem, szülés, veszteségek…) És ez a létezés teljesebb megtapasztalását teszi lehetővé. És még egy kifejezés, amivel a tudomány még kevéssé foglalkozik a tudat valamiféle fejlettségi szintje. Ez mintha köthető lenne hitéletünkhöz is, mert meglehet, hogy egy úgymond kevésbé fejlett tudatnál, ill. kevesebb tudatosságnál az egyén valójában távol van Istentől. Viszonyulásaiban önző, magárahagyatott, túléléséért küzdő, jellemző érzelme a félelem, túlzóan ragaszkodik érzelmeihez és gondolataihoz. Tudati működése korlátozott. Istenképe: korlátozó ill. büntető. Ha számos félelme ellenére mégis sikerül valami mást is megtudnia ill. megtapasztalnia a világról, önmagáról ill. a másik emberről, tudattartalmai bővülhetnek ill. módosulhatnak, és kapcsolata az említett dolgokkal -és magával Istennel is –változhat. Annak a fejlődési ívnek a végén amelyet ilyen módon a tudatossággal kapcsolatban felvázolhatunk, az Istennel való lehető legnagyobb közelség megélésére való képesség van. Ez a tudatban egységtudat, hiszen ez egyidejűleg magában foglalja a minden teremtett létezővel való egység megélését is. A teremtés egyre nagyobb teljessége lesz része Ön – tudatunknak. Ill. Ön – tudatunk egyre inkább része lesz a teremtés teljességének. Annak, aki szívesen megvizsgálná Istennel való kapcsolatát egy ilyen nézőpontból is, ajánlom a köv. könyvet: Deepak Chopra: Megismerni Istent (Édesvíz kiadó 2001) A látható világunkban, ahol a rejtőzködő Isten szimbólumok formájában mutatkozik meg, az egység formai szimbóluma a kör. Álljunk körbe………………………………… Az egységtudatban is így állunk egy körben. Tudatunk körének középpontjában Isten van, és mi ettől a középponttól egyforma távolságban, vagyis Isten szemében egyforma értékkel bíróan egymás mellett, testvériesen, nem egymás előtt vagy mögött, és nem is egymás alá és fölérendelten. Az Egységre való felkészülésünk mindennapi gyakorlóterepe a személyközi kapcsolattartásban van. Úgyhogy most lépjünk kapcsolatba konkrétan is egymással. Gyakorlat lebonyolítása: Mindenki a bal kezével a körben tőle balra álló társának a jobb karját maszírozza egy-két percig. Mindenki ad a bal kezével, ill. mindenki kap a jobb karjával. Amikor a két karját azután mindenki maga elé emeli, az egyik kar, többnyire az, amelyikkel maszíroztunk, nehezebbnek tűnik. A körben állók többsége annyira figyel a feladatra, ill. arra, hogy ő most egy társának ad, hogy nem is tudatosul benne, hogy közben ő is kap.
A gyakorlatban megtapasztalhattuk, hogy az egymásra való figyelmünk mennyire hajlamos az egy irányba való beszűkülésre. Szükségünk van arra, hogy a figyelmünk terét, ill. a kapcsolati tudatosságunkat kitágítsuk. Amikor azon kapjuk magunkat, hogy csak magunkra figyelünk, hamar vonjuk be figyelmünk terébe a társunkat is, és amikor észrevesszük, hogy a környezetünk teljesen birtokolja a figyelmünket, nézzük meg hogy mi hogyan is vagyunk eközben. Bármilyen további kapcsolatnak az önmagunk és társaink tiszta észlelésén alapuló elfogadás az alapja. Amikor létrejön egy találkozás, kölcsönösen megszemléljük egymást és kialakítunk egymásról egy benyomást, véleményt, vagy úgy is mondhatjuk, hogy ítéletet alkotunk. Ahhoz hogy ez az ítélet ne elítélés legyen, - hiszen akkor hol a felebarátság és a testvériséghasznos lehet egy kevés tudást szereznünk arról, hogyan is alakul az ítéletalkotásnak a folyamata mint pszichológiai jelenség. Fontos lehet tudni, hogy azokon a jelenségeken túl amit ténylegesen észlelünk egymás viselkedéséből, ill. jellemvonásaiból, sokat feltételezünk és tulajdonítunk csupán egymásnak, továbbá azt, hogy mind az észlelésünket, mind az egymásról alkotott feltételezéseinket önmagunk érdekeinek az irányába ható elfogultság szövi át. Nem baj, hogy ez így van, hiszen ez emberi pszichés működésünk része. Bizony hajlamosak vagyunk az önzésre. Istennel konkurálnánk, ha ezt alapjaiban akarnánk megváltoztatni. .Amit tehetünk elsősorban az a tudatosítása mindannak -jónak és rossznak egyaránt,- amit önmagunkban felfedezni vélünk. Magát az önzést meg nem szüntethetjük, de tiszta látásmóddal és jó szándékkal elkerülhetjük az önzésünk folytán támadt csapdákat. Most megpróbálom röviden és a teljesség igénye nélkül áttekinteni, hogyan is történik az ítéletalkotás folyamata. Milyen nehézségei és buktatói vannak. A folyamat első lépcsőfoka az észlelés. Mit látunk. Embertársunk aktuális állapotát viszonylag könnyen meg tudjuk állapítani, hiszen az un. Alapérzelmek, mint pl. az öröm, a kíváncsiság és a félelem un. nonverbális jelzései eléggé egyértelműek. Még az összetettebb érzelmek tükröződése is érthetővé válik, ha jól megfigyeljük a körülményeket. A tartós személyiségvonások felismerése már nehézkesebb. Az a viselkedés ugyanis, ami alapján ítélhetnénk, nem jelenik meg következetesen, hanem helyzetfüggő. Magáról az emberi személyiségről sem érdemes úgy gondolkodni, hogy az egy tartós és változatlan felépítmény. Azt, hogy mit látunk meg a másik ember személyiségvonásainak teljességéből, befolyásolja az, hogy az illető hasonlít-e hozzánk, avagy nem. Ismerjük, avagy nem. Együttérzőek vagyunk-e vele. Van-e valami személyes, pl. foglalkozásból eredő egyéb érzékenységünk. Milyen a mi aktuális érzelmi és mentális állapotunk. Torzíthatja az észlelésünket, ha elveszünk a részletekben, de veszélyeket hordozhat az is, ha főleg ismeretlen embereket úgy próbálunk meg észlelni, hogy egy meghatározott személyiségjegyeket tartalmazó általános csoportba soroljuk őket. Ezt a folyamatot sztereotipizálásnak nevezzük, és az előítéletek kialakulásával kapcsolatban már mindannyian találkoztunk vele. A leggyakoribb sztereotípiák az etnikai, faji és nemzeti jellemzők mentén élnek, és valamilyen jól látható tulajdonság hozza működésbe őket. Amikor ezeket használjuk, hajlamosak vagyunk elfeledkezni róla, hogy az adott kategória által tartalmazott jellemzők nem feltétlenül igazak a csoport valamennyi tagjára és nehéz is a részleges különbségeket észlelnünk. Amint már említettem, az egymásról kialakított képben a ténylegesen tapasztalható személyiségvonások mellett számos feltételezett és kikövetkeztetett tulajdonság van. Bizonytalan alapja az egy viszonyulásnak, ha valakiről pl. csak annyit tudunk meg közvetlenül, hogy udvarias. Van azonban egy – a korábbi tapasztalataink alapján álló – elképzelés és egy elvárás a fejünkben arról, hogy milyen egyéb tulajdonságokkal rendelkezik egy udvarias ember. Így lehet egy csapásra udvarias emberből egyúttal kedves, melegszívű és elbűvölő ember is. Biztos?! Azt mondják, hogy ezek a burkolt személyiségelméletek sokkal inkább szólnak az alkotóikról, vagyis a megfigyelőről, mint a megfigyelt személyről. Hiszen az ők tapasztalatait, elvárásait, esetleges vágyait tükrözi. Kifejezetten zajos lehet az, amikor ezek az elvárások romba dőlnek akkor, amikor behatóbban megismerjük az adott embert. Van egy szép emlékem erről: Szociális gyakorlaton szerzett élményeikről számoltak be középiskolások egy csoportfoglalkozáson, amikor az egyik lány elmesélte: meglepődött, hogy a fogyatékos emberek nem agresszívak. Érezhető volt felismerésének az ereje, és felszabadultsága, amikor rájött, hogy mindez csak az ő fejében létezett. Az egymás megfigyelése kapcsán szerzett információkat és a tulajdonított jellemvonásokat összesítve és mérlegelve alakítjuk ki benyomásainkat.
A társainkról alkotott benyomások kialakulásában egy észlelt tulajdonság vagy vonás jelentése és fontossága nem állandó, részben a háttértől, a helyzettől, a körülményektől és az észlelt személyről korábban szerzett információtól függ. A tudományos vizsgálatok feltérképeztek különböző hatásokat, amelyek befolyásolják a jelentés változásainak alakulását. Ezeket mi is megfigyelhetjük a saját ítéletalkotási működésünkben. Az un. Holdudvarhatások az észlelőknek azt a hajlamát jelentik, hogy feltételezzék, hogy azok az emberek, akik egy bizonyos területen, mondjuk a külső megjelenés terén, előnyös tulajdonságokkal rendelkeznek, az ettől független egyéb területeken, például motivációjukat vagy szakértelmüket illetően is jobbak a többieknél. Elsőbbségi és újdonsági hatás azt jelenti, hogy egy információ viszonylagos súlyát a benyomás alakulásában nagymértékben befolyásolja az a sorrend, amelyben azt kapjuk. Tudjuk, hogy az első találkozások élményei mennyire meghatározóak. Első randi előtt különös gonddal ügyelünk megjelenésünkre, és mindent megteszünk, hogy jól nézzünk ki, barátságosnak és intelligensnek látsszunk. Az elsőbbségi hatás benyomásra való torzító hatását könnyű kiküszöbölni a figyelem folyamatos ébren tartásával. Az emberek osztályozása lényeges része a személyészlelési folyamatoknak, és sokszor nagymértékben segíti a benyomások kialakítását az emberekről. Ha azonban egyszer már besoroltunk egy személyt egy adott kategóriához, hajlunk arra, hogy kiválogassuk a róla szóló információk közül azokat, amelyek megerősítik az osztályozásunkat, és figyelmen kívül hagyjuk azokat, amelyek ellentmondanak annak. Kérdés az is, hogy miközben véleményt alakítunk ki egy emberről, vajon egyformán kezeljük-e a negatív ill. pozitív információkat. A kutatások azt mutatták, hogy a negatív információnak általában aránytalanul nagyobb szerepe van a benyomások meghatározásában és a negatív első benyomások sokkal ellenállóbbak a változással szemben, mint a pozitívak. Ha azonban nyilvánvaló negatív információt nem kapunk, általában inkább pozitív, mint negatív tulajdonságokat tételezünk fel az emberekről. Amikor tulajdonságokat feltételezünk emberekről, akkor egyúttal kialakul bennünk egy várakozás is az adott tulajdonság tényleges megjelenését illetően. Ezeknek az elvárásoknak a hatása néha zavaró következményekkel járhat, un. önbeteljesítő jóslatokhoz vezethet, amikor a megfigyelt személy ténylegesen is alkalmazkodik a mi elvárásainkhoz, vagyis látszólag olyanná válik, amit gondolunk róla. Pl. ha azt várjuk valakitől, hogy barátságtalan és agresszív lesz, ez könnyen megtörténhet, de nem feltétlenül azért mert valóban az, hanem azért mert mi a várakozásunk miatt barátságtalanul és védekezően viselkedtünk vele. Hasonlóképpen a pozitív viselkedés elvárása gyakran nyer megerősítést a későbbi tapasztalatban egyszerűen azért mert a saját viselkedésünk pozitív volt és erre pozitívan lehetett válaszolni. Mi, emberek szüntelenül késztetést érzünk arra, hogy a tapasztalható jelenségek között összefüggéseket keressünk, a történések és a cselekvések mögött okokat feltételezünk. Az okozás forrását alapvetően a cselekvő személyben vagy a környezetben keressük. Nézzünk egy egyszerű példát: egyik reggel egy iskolatársam szembejön a folyosón, de szóra sem méltat, elhalad mellettem, köszönésemet sem fogadja. Vajon miért viselkedik így? Velem van baja, vagy valami történt vele tegnap délután? A kérdésemre adott válaszomtól függ, hogy mit teszek, hogyan fogok viselkedni. Ha megfelelően akarok viselkedni, fontos, hogy jól értsem ill. magyarázzam a helyzetet. Ezért jó, ha meg- ill. felismerjük az ebben a folyamatban is megbúvó hibalehetőségeket. Az elején mindjárt azt, hogy sokszor ott is okokat és szándékokat észlelünk, ahol nincs többről szó, mint arról hogy bizonyos cselekedetek és bizonyos következmények térben és időben egybeesnek. Az is előfordulhat, hogy belső okokat tulajdonítunk olyan esetekben is, amelyekben a környezeti erők nyilvánvalóan döntő szerepet játszanak. Amikor úgy tűnik, mintha az volna a legegyszerűbb és legkielégítőbb magyarázat, hogy egy esemény oka egy bizonyos személy. Ilyenkor valószínűleg nagyon feltűnő a feltételezett személy jelenléte és viselkedése, és elhomályosítja a környezeti okokat. Egy következő jelenség: hajlamunk van arra, hogy azt gondoljuk, hogy mi azért teszünk meg dolgokat, mert a helyzet megköveteli tőlünk, azonban mások azért cselekednek úgy, ahogy teszik, mert így akarják. A feltűnőség is félrevezethet minket. Azoknak az embereknek, akik kitűnnek valamilyen szempontból (testi formájukban is), vagy felettünk állnak, vagy számunkra tekintélyszemélyek, pl. tanárok, gyakrabban tulajdonítunk felelősséget, és gyakran tekintjük őket olyan cselekedetek okozóinak, amelyek nincsenek a hatalmukban. Elhibázott lehet egy cselekvés értelmezése akkor is, ha nem vesszük számításba, hogy vajon az emberek többsége mit szokott tenni hasonló helyzetben. Vannak olyan oktulajdonítási tévedések is, amelyekben az elfogultság komoly szerepet játszik. Amikor valami belső ösztönzésre ”kell” hibásan észlelnünk egy helyzetet ill. cselekvést. Pl. azért, hogy jutalmat szerezzünk, vagy elkerüljük a megszégyenülést. Gyakori ez a siker és a kudarc vonatkozásában: saját sikereinket belső okokkal, készségekkel magyarázzuk, kudarcainkat viszont külső körülményekkel. Pont ellentétesen a másokét. Ők a kudarcaiknak lesznek okaik, és a sikereiket kapják.
A felelősségtulajdonítás kérdése nagy szelete ennek a témának. Azokat az embereket, pl. akik hasonlítanak hozzánk, ugyanazért a cselekedetért kevésbé tartjuk felelősnek, mint azokat, akik különböznek tőlünk. Vonzó és jó külsejű embereket gyakran kevésbé tartunk felelősnek egy szabálysértésért, mint az előnytelen külsejűeket. Akár egy mosoly is befolyásolhat minket a felelősség megállapításában. Gyakran előfordul, hogy ártatlan áldozatokat felelősnek tartunk ellenőrizhetetlen események bekövetkezéséért. Ilyenkor igyekszünk fenntartani az igazságos világba vetett hitünket, ahol az emberek azt kapják, amit megérdemelnek. Ugyanakkor azt is feltételezzük, hogy mivel a mások balszerencséje belső okokra vezethető vissza, másképpen cselekedve mi magunk ezt elkerülhetjük. Furcsa lélektani csapda ez, amely adott esetben megnehezítheti azt, hogy együttérzően és támogatóan legyünk egy bajbajutott embertársunk mellett. Onnan indultunk, hogy mindezen ismeretekre azért lehet szükségünk, hogy találkozásainkban egymást figyelmesen, és amennyire csak lehet, elfogultságtól mentesen tudjuk észlelni, hogy egymást lássuk, de ne elítéljük, hogy megismerjük és elfogadjuk egymást, mert az Úr ezt a felelősséget nekünk tulajdonította: Isten Országa rajtunk fordul .
Némethné Szigethi Kata: Interperszonális kommunikáció A boldogságunk is nagymértékben múlik azon a képességünkön, hogy hogyan tudjuk kifejezni ötleteinket, kívánságainkat, reményeinket, törekvéseinket vagy éppen csalódásainkat azoknak, akikkel beszélünk. (Les Giblin ) A kommunikáció egy eszköz, egy kis pont, mint a szélforgó közepe, de ereje és a benne rejlő lehetőség, hatalmas. Összefog, összetart, legyen szélvihar vagy enyhülést hozó szellő. Nélküle nincs mozgás, vele viszont van lendület, fejlődés. A szélforgó közepe a fix pont, akárcsak a kommunikáció, szükség van rá. Vele minden érthetőbbé válik, nélküle sokkal kevesebb. Emberi kapcsolatok dőlhetnek romba a nem megfelelő kommunikáció miatt. Mindnyájan rendkívül összetett információkat tudunk átadni embertársainak a nyelv segítségével. Árnyalatnyi dolgokat is ki tudunk fejezni, mégis nagyon gyakran nem értjük egymást, pedig egy ugyanazon nyelven beszélünk, mégis félreértések még a szoros és gyengéd kapcsolatokban is előfordulnak. Mindig vannak fontos érzések és gondolatok, amelyeket ha nem beszélünk meg nyíltan és őszintén, az emberi kapcsolataink ellenségessé fajulhatnak. Sok kapcsolatban a harag, sérelem, nézeteltérések, vádaskodások, kritika adása, a nem megfelelő kommunikáció következményei. Rövid ismerkedési kör után e gondolatsorok mentén, illetve a feltett kérdésekre együttes gyakorlatokon át vágtunk neki a másfél órának…. Kérdések: Hogyan oldjuk meg az éltünkben, vagy szűkebb közösségi életünkben felmerülő konfliktusainkat. Hogyan alakíthatjuk konfliktus helyzeteinket eredményes párbeszéddé? Hogyan fejezzük ki önmagunkat, hogy elkerüljük a másik elnyomását, illetve önmagunk alárendelőségét? Hogyan használjuk fel az érzelmeinket a konfliktusainkban? Gyakorlati feladatok: Vitagyakoriságot mérő skála Szociometria: erősségeim a konfliktusban Gondold át egy legutóbbi konfliktusodat! Hogyan viselkedtem? Kommunikációs gyakorlat Székborító gyakorlat KONFLIKTUSKEZELÉS – HOGYAN? „A béke nem a konfliktus hiánya, hanem a konfliktuskezelés képessége.” (Dan Millmann) Az emberek közötti információcsere legősibb, s ma is egyik legfontosabb formája. (Ha a szót a szoros értelmében vesszük, "a legtisztább” kommunikációs forma.) Mind onto-, mind filogenetikailag az ember önés én-tudata, személyisége, viszonyulása a másik emberhez, a társadalomhoz, az interperszonális kommunikáció révén alakul ki. Legjellemzőbb vonása a csere, az információk – szempontok, gondolatok, értékek – cseréje, ami a szerepek cseréjén keresztül valósul meg. A kommunikációs készségek mélyen beágyazódnak a személyiség egészébe, így a kommunikációs képességek fejlesztése személyiségfejlesztés is, amihez mindenekelőtt szükség van önismeretre, önmagunk elfogadására is. Szociális kötődéseink, empátiánk, tolerancia-képességünk, attitűdjeink meghatározzák, mennyire vagyunk érzékenyek környezetünk jelzéseire, illetve mennyire adekvátan reagálunk mások közléseire. SEGÍTŐ TÁMPONTOK KONFLKTUSAINKBAN „A szeretet nem érzés, hanem viselkedés.” (Susan Forward) Az Életidegen kommunikáció: 1. Összehasonlítgatás, vádaskodás 2. Általánosítás 3. Erkölcsi ítélkezés („jó/rossz”, „normális/ beteges”, „helyes/helytelen”) 4. Sértések és gorombaság 5. Az érzéseinkért való felelősség átruházása 6. Fenyegetés, büntetés
Mindig erőszakot követünk el, amikor így gondolkodunk magunkról vagy másokról, ilyen szemmel nézünk magunkra vagy másokra, és így beszélünk hozzájuk, vagyis amikor ezt a fajta kommunikációt használjuk. Az erőszakos kommunikáció veszélye abban áll, hogy igazi természetünktől idegen cselekedetekhez vezethet. Ha leválasztjuk magunkat a természetes élet forrásáról, amely a szívünkben van, akkor már nyugodtan el tudjuk utasítani, hogy tetteinkért felelősségünket vállaljunk, és elkezdünk valamit vagy valakit hibáztatni. Krishnamurti indiai filozófus szerint az emberi intelligencia legmagasabb szintű formája az, ha puszta megfigyelést teszünk anélkül, hogy ebbe a megfigyelésbe érzéseket vegyítenénk. Ahelyett, hogy azt mondanánk tizenéves gyerekünknek: ez a szoba egy disznóól, – helyette megfigyeljük a tényeket: látom, hogy a ruhák szanaszét hevernek a földön. Ahelyett, hogy azt mondanánk munkahelyünkön: egy lusta alak!, – megfigyeljük a tényeket: úgy veszem észre, hogy XY később fejezi be a munkát, mint a többiek. Amikor valamilyen címkével illetnek bennünket, akkor az önbeteljesítő jóslatként működhet. A jól működő kapcsolatnak nincsen biztos receptje, hiszen minden ember és minden kapcsolat más. Léteznek viszont olyan kommunikációs támpontok, amelyekkel eldönthető, hogy egy kapcsolat egyenrangú és együttműködő-e. Amennyiben ezek a feltételek adottak, jó esélye van rá, hogy kapcsolata – legyen az akár munka, akár baráti vagy szerelmi kapcsolat – kiegyenlített, mindkettőjük számára értékes, és a felmerülő konfliktusok közös erővel rendezhetők. Interperszonális kommunikáció jól működő, ha: A problémákat meg lehet beszélni, és a közös megbeszélés változást hoz. Mindketten ugyanannyi energiát fektetünk a problémák megoldásába. Szabadon kifejezhetem az érzéseimet. A sikereimre partnerem támogatóan reagál. Mindkettőnknek lehetősége van a változásra és a fejlődésre. A partnerem ösztönzi, hogy egyre több legyek és fejlődjek. Úgy érzem, az életem egyre teljesebb. Egyre erősebbnek érzem magam. A konfliktuskezelő kommunikáció az érzéseink és szükségleteink kifejezésének az a módja, amikor érzéseinkért nem a másikat vádoljuk, hanem egyszerű állítások formájában közöljük vele, hogy bizonyos események milyen érzéseket váltanak ki belőlünk, és ezek számunkra pozitív vagy negatív töltetet hordoznak. Egy jól működő kapcsolatban az ilyen kommunikációt nyitottan fogadják. Amennyiben azt tapasztalja, hogy partnere mind a tényeket, mind az én érzéseimet megkérdőjelezi, igényeimet, kéréseimet pedig kineveti, vagy figyelmen kívül hagyja, csaknem bizonyos, hogy nem jön létre a kommunikáció, nem történt lélektől lélekig érő találkozás. Példa: Azért hagytalak ott tegnap egy szó nélkül [büntetés], mert egy mogorva disznó vagy [sértés]. Soha nem szólsz hozzám [általánosítás], és mindig felhúzol [saját érzésekért való felelősség átruházása]. A barátaiddal bezzeg mindig jópofizol [általánosítás]. Visszataszító vagy [sértés]! Kevés ember van, aki egy ilyen agresszív és támadó közlésre türelemmel és empátiával reagál. A várható válaszok jó eséllyel a vitatkozás, megsértődés, viszontsértegetés és lefagyás közül kerülnek majd ki. Ez a fajta kommunikáció bezárja a beszélgetést. Példa: Amikor tegnap a bejöttél a szobába nem szóltál hozzám [tény], nagyon magányosnak éreztem magam [érzés]. Úgy gondoltam, hogy valami bajod van velem, és büntetsz [vélemény]. Szükségem van rá, hogy amikor veled vagyok, egy kicsit foglalkozz velem [igény]. Szeretném, ha máskor, amikor hazaérsz, ne menj el mellettem némán, és ha bármi bajod van, akkor elmondanád?[kérés]. Ebben a közlésben (a harmadik pont kivételével, amely egyéni véleményt fogalmaz meg) nincs olyan elem, amely vita tárgyát képezheti. Egy működő kapcsolat esetén a várható válaszok a figyelem és bevonódás köré csoportosulnak. A beszélgetés megnyílik. Amennyiben a két beszélgető kommunikációjukban kapcsolódni tudnak egymáshoz, akkor előbb-utóbb olyan válaszokat fognak kapni, amelyek elismerik a másik valóságát. Példa: Nem akartalak megbántani. Sajnálom. Értem. Nem bírod, ha nem beszélek hozzád, amikor hazajövök a munkából. vagy feltárja a beszélgető partner saját valóságát: Én is magányosnak éreztem magam, és arra vártam, hogy te szólalj meg. Amennyiben nem történt „találkozás” a kommunikációban, a másik így fog reagálni. Példa: Nem is úgy volt. Te nem szóltál hozzám! [vita a tényeken] Ezt a baromságot! Túl érzékeny vagy.[az Ön érzéseinek megkérdőjelezése vagy minősítgetése] Hát te nem vagy normális. Nincs nagyobb problémád? [gúny, megalázás vagy bagatellizálás] Állandóan nyávogsz valamiért. A nők meg az ő lelki életük! [bántó általánosítgatás] .Te nem vagy épp eszű.”[sértegetés és vádaskodás] Nem vagyok hajlandó ezt tovább hallgatni. Végeredmény: A további beszélgetés elől való merev elzárkózás!
BEFEJEZŐ GONDOLATOK Amikor önmagunkról beszélünk, és amikor a másikra figyelünk, ez a kommunikációs „tánc” biztosítja azt, hogy mindketten, egymástól függetlenül ki tudjuk fejezni, ami bennünk van, és valóban tudjunk egymásra figyelni. Ebben a figyelemben van rá esély, hogy mélyen megértsük egymást, és olyan kapcsolat szülessen, ami túlmutat a hétköznapi felszínes találkozásain. Megtapasztalhatjuk az ítéletekben gondolkodó nyelvünk és a tudatos kommunikáció közti különbséget. Amíg a saját érzéseinkért a felelősséget a másikra hárítjuk, amíg kommunikációnk a győztes-vesztes harcot vívja, addig nincs esély a lélektől lélekig érő találkozásra. Nincs esély a problémáink, a konfliktusaink megoldására! A tudatos vágy arra, hogy „találkozhassak” a másikkal, segíthet, – hogy bár a történések váltják ki belőlünk az érzéseket, de tudjuk, hogy érzéseink valódi oka az, hogy olyan alapvető szükségleteink nem kapjuk meg a beszélgetésben, mint a tisztelet, a megértés, az elfogadás, az autonómia, a bensőséges v igazi összekapcsolódáshoz. Magamról Hol tartok én ezen az úton? Egy történettel és Carl Rogers gondolatával szeretnék erre válaszolni. „Egy könyörületes személy, látva hogyan küszködik egy pillangó, hogy kiszabaduljon a bábból, segíteni akart neki. Nagyon gyengéden kitágította a szálakat, kialakítva egy kijáratot. A pillangó kiszabadult, kibújt a bábból, bizonytalanul bukdácsolt, de nem tudott repülni. Valamit ez a könyörületes személy nem tudott, és ez az, hogy csak a megszületés, kibújás küszködésén keresztül tudnak annyira megerősödni a szárnyak, hogy repülni lehessen velük. Megrövidített életét a földön töltötte, sosem ismerte meg a szabadságot, sosem élt igazán.” Ez a kommunikáció az őszinteségre nevel, arra, hogy kifejezzem, ami bennem él, és nem azt, amit gondolok valakiről. Mindig eszembe juttatja, hogy magamba nézzek, és emlékeztet arra, hogy egyedül én vagyok a felelős mindenért, amit tapasztalok körülöttem a világban. Megtanít, hogy a másik bennem is él, ezzel megszüntetve az elválasztottság illúzióját. Arra tanít, hogy átalakítsam túlélési szótáramat az Élet nyelvére. Tanulom, hogy ki tudjam ezt fejezni azoknak, akiket szeretek, akikkel törődöm, akár szavakkal, akár azzal, ahogyan létezem másokkal és magammal. Én így hívom, „nyitott kézzel szeretni”. Nem vagyok képes mindig távol tartani a kezemet a bábtól, de már egyre jobban megy. Úton vagyok. „Ha egy embert megértenek, akkor az az ember tartozik valahova.” (Carl Rogers)
