December 10., péntek Nem hiszem el, hogy Cortezzel egymásnak kell ajándékot vennünk a sulikarácsonyra! Ez egyszerűen nem igaz! Az egész nap olyan jól telt, nem szóltunk egy szót sem, kerülgettük egymást, és megosztottuk a társaságot. Virág és Kinga velem volt szünetekben, ahogy Jacques és Karcsi is. Dave, Ricsi, Macu és Zsolti pedig Cortez táborát erősítették. Ebédszünetben aztán cserélődtek kicsit, Virág lement Ricsihez az udvarra, Zsolti pedig velem maradt (és persze Kingával), úgyhogy én ezzel a helyzettel megbékéltem, sőt, konfliktusmentes volt. Aztán jött az ofőóra. – Kinga – csukta be maga mögött Haller az ajtót. – Remek a kezdeményezés, hogy meleg ruhákat gyűjtesz, láttam a szórólapot. – Köszönöm. Mínuszok repkednek odakint, emberek éjjel az utcán vannak, kötelességemnek érzem, hogy a jövő hetet arra szánjam, hogy elit gimnazistáktól gyűjtök be ruhákat, így segítve a bajbajutottakon – felelte. – Igazán példás viselkedés. Szeretném, ha mindenki részt venne a gyűjtésben – szólt az osztályhoz, a többiek pedig halkan hümmögtek, láthatóan annyira nem érdekelte őket a dolog – A következő… – lapozott Haller a tanári zsebkönyvében. – Tudtok valamit arról, hogy ki tett hógolyót a tanári asztalfiókjába? – Neeem – kiáltották többen is. – Sejtettem. Megjegyzem, hogy ez nem vicces, a napló félig elázott. – Melyik betűnél? – kérdezte Andris türelmetlenül. – Peched van, Reni adatai maszatolódtak el. – Sejtettem – sóhajtottam. Na, ki a lúzer? Haller kért egy kis csendet (a többiek engem dobáltak mindenféle tollal meg alufólia labdával), és izgatottan pillantott ránk – A karácsonyi húzás… – Igeeen! – üvöltötte Zsolti. – Nyugalom, még nem fejeztem be – intette le Haller. – Úgy döntöttem, hogy idén, figyelembe véve, hogy a titkos húzásnak semmi értelme nem lenne, alkossatok párokat, és ajándékozzátok meg egymást. Az osztály teljesen felbolydult, és nem egész negyven másodperc múlva megvoltak a párok: Gábor-Jacques, Kinga-Zsolti, Virág-Ricsi, Andris-Robi, Dave-Macu. – Rendben, felírom – firkált sebesen Haller a noteszébe. – Ez csak tíz név – pillantott fel. – Ki maradt ki? – Én – húztam el a számat, és feszengve feltartottam a kezem – És Cortez – bólintott Haller. – Cserélni szeretnék – mondtam halkan. – Oké, akkor én cserélek Cortezzel – vágta rá azonnal Virág – Hagyd, majd én – szólalt meg élesen Kinga. – Asszony, ne cseréljél már el! – röhögött fel Zsolti, és szórt egy kis müzlit a joghurtjába. Ööö. Na mindegy, evett. – Ne hívj így! – kiáltott rá Kinga. – Oké, mindegy. Maradjon – tettem fel a kezem, mert kezdett elszabadulni a pokol. Majd csak kitalálok valamit. Kínosan hátrafordultam. Cortez teljes hangerővel hallgatta a zenelejátszóját, és azt hiszem, lemaradt az egészről. Felnézett a kütyüje nyomkodásából, és afféle „mi van?” pillantással meredt rám. – Majd mondd el neki, hogy egymást ajándékozzuk meg – mondtam Ricsinek. – Mondd meg neki te. Ott ül – értetlenkedett. – Én nem – vonogattam a vállam. – Ez kész – dőlt hátra hintázva a székén Ricsi. A következő pillanatban a vizes székláb (behordtuk a havat) kicsúszott alóla, és óriásit borult. Virág sikoltva felpattant, hogy felsegítse, a többiek pedig dőltek a röhögéstől. – Asszem’, betört a fejem – dörzsölte meg a homlokát az ujjával Ricsi, hogy ellenőrizze, vérzik-e.
– Gyerekek – rázta a fejét az ofő. – Óra van. – Vigyázz – lépett Kinga Ricsihez egy kenőkéssel. – Mi a… ? – hőkölt hátra Ricsi rémülten. – Nyugodj már meg, szerinted, ha bántani akarnálak, ezzel tenném? – fújtatott Kinga az életlen késre pillantva. Aztán erősen rányomta Ricsi fejére, megelőzve a púpot. Hogy miért volt kenőkés nála? Természetesen Zsoltitól. Akinek a táskája egészen sok mindent rejt. Csengetéskor kisebb csürheként vonultunk le a lépcsőn, hangosan, jókedvűen, a hétvégének örülve. Peti halálfejes sapkában várakozott, és kockás, belebújós dzsekije zsebébe rejtette a kezét. – Mi újság? – kérdezte mosolyogva. – Minden oké. Mehetünk – gomboltam össze a kabátomat. – Add ide a táskád – ajánlotta fel kedvesen, és elvette tőlem. Amikor megnyúlt a keze a súlya alatt, kérdőn nézett felém. – Mi van ebben? – Elfújta a szél – vonogattam a vállam. Peti felnevetett, aztán a buszmegállóhoz sétáltunk. A többiek Zsoltiékhoz mentek, azonban Cortez elköszönt tőlük, és a másik irányba indult. Az út túloldalán lévő buszmegállóban állt meg. Elég kellemetlen volt, úgyhogy hátat fordítottam neki. – Még mindig semmi? – kérdezte Peti a vállam felett átnézve. Meséltem neki a dologról, úgyhogy abszolút beavatottnak számított. – Semmi – feleltem egyszerűen. – Kár – rázta meg a fejét. – Nekem mondod? – nevettem fel kínosan. – Kinek veszünk ajándékot? – érdeklődtem. – Egy lánynak, a szülinapjára – mondta sejtelmesen. – Értem. Mit lehet tudni róla? – kérdeztem. Peti elővette a telefonját, és megmutatta a háttérképet. Egy emós lány bámult rám a képről, annyi fekete szemfestékkel, hogy úgy nézett ki, mint egy panda. Haja a fél szemébe volt fésülve, és igazán boldogtalannak tűnt. – Ööö. Helyes lány – tűnődtem. Peti felnevetett, és megkérdezte, én mit vennék neki. Kapásból rávágtam, hogy Lakatos István Lencsilány című képregényét, amit egyébként jó ötletnek tartott. Megérkezett a busz, és felszálltunk. Hátranyomultunk, bevágtam magam az ablak melletti ülésre, Peti pedig mellém. Becsukódtak az ajtók, és már indultunk is. Minden erőmre szükségem volt, hogy ne nézzek át az út túloldalán lévő buszmegállóra. Óriási piros pont érte. A délután további részét a könyvesboltban töltöttük, kinéztem magamnak pár karácsonyi ajándékot (célzás anyuéknak), aztán, amikor végeztünk, átültünk egy kávézóba, és csak úgy beszélgettünk. Anyu hétkor vett fel a pláza előtt. Az ablakot lehúzva köszönt Petinek, és megkérdezte, hogy hazavigyük-e. – Nem, köszönöm. Szülinapi bulira megyek – csapott a szatyrára, én pedig mosolyogva biccentettem. – Sok sikert. Üzenj, hogy örült-e neki. – Oké. Becsaptam az ajtót, és elindultunk hazafelé. Cortez karácsonyi ajándéka: 5/1 – majd megkérem Ricsit, hogy vegyen valamit a nevemben. Peti: 5/5 – késő este küldött egy sms-t, hogy az emós lány odavolt az ajándékért. Hurrá! ☺ Duplaangol: 5/2 – párbeszédeket fordítottunk. Végig szótáraztam, nem értettem semmit. A hétvége: 5/4 – zsúfoltnak ígérkezik. Ruhaszanálás Kingának, és a ház díszítése anyuval. Apu: 5/5* – beszéltünk skype-on. Már azért eléggé hiányzik! Gomba: 5/2 – hívott, és már nem volt szívem megint lerázni, úgyhogy felvettem. Hiányolt Zsoltiéknál, ezért megígértem neki, hogy jövő héten találkozunk. Ugye értette, hogy barátok vagyunk? Na, mindegy.
December 13., hétfő A hétvége jól telt, szombaton egész nap pakoltam, összeszedtünk két zsák ruhát, plusz találtunk anyuval a garázsban régi ágyneműket, aminek szörnyen örültem, mert az ilyen hidegben életmentő is
lehet. Aztán vasárnap díszítettünk (Wham-mérgezést kaptam, decemberben családunk negyedik tagja George Michael), este pedig végre megérkezett apu. Hurrá! És elkezdődött az idei év utolsó hete! Reggel anyu elvitt a suliba, mert egyedül nem bírtam volna el a zsákokat. – Segítenétek? – kérdeztem a lépcső előtt álló fiúkat. Ricsi és Cortez azonnal odajöttek, Dave azonban csak a telefonját nyomkodta, úgyhogy én cipeltem a takarókat. Anyu kettőt dudálva elhajtott, mi pedig bementünk a suliba. – A gondnokhoz kell vinni – gyűrködtem a kezemben lévő paplanokat, hogy kilássak mögüle. Letettük a kis helyiségben az adományokat. – Köszi a segítséget – néztem Ricsire. – Mondd meg neki is biccentettem Cortez felé, aki egész egyszerűen kiröhögött. – Ren, úgy viselkedsz, mint egy ötéves – veregette meg Ricsi a vállam. Hát, ezt megkaptam. Kinga igazán belelkesedett a gyűjtéstől, egész álló nap vele jártam a többi termet, és ruhákat kunyiztunk. Próbáltam neki megmagyarázni, hogy nem kérheti el a diákoktól az (éppen hordott) ruháikat, de elég nehezen értette meg. Végül már attól féltem,hogy zaklatás miatt beperelnek minket. ☺ A tanórák amúgy jól teltek, ismételtünk, meg haladtunk kicsit az anyaggal, de így, téli szünet előtt egy héttel (jövő hétfőn osztálykarácsony) kicsit nehezen bírtak velünk a tanárok. Olvasókör után Virággal és Ricsivel sétáltam haza, aztán megcsináltam a leckéket, beszéltem pár percet Arnolddal skype-on, végül megnéztem anyut a konyhában, mert bejglit sütött, és ezt nem hagyhattam ki! ☺ Karcsi és Jacques: 5/1 – mindkettő nekem magyarázza, hogy Flóra mennyire szép, okos, kedves stb. Ez mind szuper, de egyik sem mer vele beszélni. Azt hiszem, a karácsonyi bulira megint nekem kell meghívnom. Vörös riasztás: 5/1 – anyu óriási szélvihart mond holnapra, hófúvásokkal és faggyal. Jaj. Matek: 5/2 – Dave felelt, mert telefonált az órán. Egyest kapott. Bejgli: 5/1 – apuval késő este, amikor összefutottunk a konyhában, jobban szemügyre vettük. Bökdöstük, meg villával szurkáltuk, és megállapítottuk, hogy nem él. Ez jó hír. ☺ Tv: 5/5 – kezdődik egy John Lennon-riportfilm az ismeretterjesztőn. Megyek nézni.
December 14., kedd Az egész a szél miatt volt. Reggel apu elvitt suliba, mert az orkánerejű lökések szerintem felkaptak volna. Erősen ellenállva a viharnak mentem be a suliba. Nem csoda, hogy a lépcső előtt nem állt senki. Vagy okosak voltak és bementek, vagy ott álltak, de már elfújta őket a szél. Az aulába lépve leporoltam magamról a havat, és dideregve mentem fel a lépcsőn. – Azta, tiszta horror idő van! – mondta Virág, ahogy beléptem a terembe. – Igen – bólintottam. Az osztályban fel volt kapcsolva a lámpa, az ablakon kinézve láttam, hogy odakint a szokottnál is sötétebb van, és a szél folyamatosan fújja a porhavat. Mindenki a teremben volt, és az időjáráson szörnyülködtek (Gábor és Jacques a tévét nézték, az egyik csatornán anyut is mutatták), én meg előszedtem a táskámból a sütit. – Bejglit? – kérdeztem körbe. Ricsi, Macu, Andris és Robi azonnal odapattantak és vettek egy-egy szeletet. – Házi – tettem hozzá. Hárman azonnal visszatették (haha, nagyon vicces), Macu azonban mit sem sejtve harapott bele. – Úristen – kerekedett el a szeme, és kiköpte egy zsepibe, aztán zavartan magyarázkodni kezdett, hogy „egyébként finom, de most pont nem éhes”. – Semmi gond – mosolyogtam rá. Igen, anyu és a sütés… Na, mindegy. Azért kint hagytam az asztalomon, hátha valaki mégis kérne belőle, aztán fellapoztam a könyvem. – Csukjátok be, megfagyok! – néztem fel Andrisra és Robira, akik kitámasztották az ablakot. A szél fellapozott pár füzetet, és a padomra (meg rám) fújt egy adag havat. – Mindjárt – legyintett Andris, és visszament a helyére. Megdörzsöltem a karom, és lapoztam egyet a könyvemben, amikor… Amikor több dolog is történt egyszerre. A terem ajtaja őrült csattanással
becsapódott, mire összerezzenve felkaptam a fejem, Kinga pedig üvölteni kezdett, hogy azonnal csukják be az ablakot. A következő pillanatban valaki megragadta a karom, durván és nagyon erősen felrántott a helyemről, és félrelökött, miközben a padom feletti ablak teljes erőből becsapódott, és robbanásszerűen tört ki az üveg. Az egész a padomra hullott, mindent beborított a millió szilánk. Elképedve néztem Cortezre, aki felrántott és ellökött onnan. Ha ott maradok, most valamennyi szilánk belőlem állna ki. Az egész osztály lefagyott, némán pislogtak, fel sem fogták, hogy mi történt. A csupasz ablakon beáramlott a hideg, és a szél süvítve belekapott a hajakba. – Basszus – hagyta abba a hintázást Ricsi, ő reagált elsőként. – Ren, jól vagy? – Aha – suttogtam remegve. Az adrenalin későn öntött el, akkor kezdtem el pánikolni, amikor már túl voltunk mindenen – Úristen – fogta a fejét Virág. Mindenki csendben meredt a helyemre. Az első épkézláb gondolatom (már ha ez annak számít), az volt, hogy az Elfújta a szél sértetlenül hever a szilánkok alatt. Komolyan, masszív könyv. – Köszönöm – néztem Cortezre elképedve. Cortez nem válaszolt, csak idegesen Andrishoz és Robihoz fordult. Iszonyúan leoltotta őket, én még soha, de soha nem hallottam így kiabálni, miközben a két rocker bűnbánó arccal meredt maga elé. Látszott rajtuk, hogy ez most őket is letaglózta. – Meg akarja nézni valaki? – emelte fel félszegen Dave a telefonját. Nem hiszem el, hogy felvette! Persze mindenki odapattant, és a mobil köré állva visszanézték a felvételt onnantól kezdve, hogy becsapódott az ajtó. – Mi történt? – lépett be Máday az ajtón, és azonnal olyan huzat lett, hogy szinte kivitte a szél. – Betört az üveg – felelte Kinga tárgyilagosan. – Ki volt az? – üvöltötte el magát vörös fejjel az ig. helyettes. – A szél – feleltük egyszerre páran. – Miért volt nyitva az ablak? – húzta össze a szemöldökét. – Szellőztettünk – hebegte Virág. – Gyerünk, el az ablaktól. Gyorsan. Te, is fiam! – csettintett Jacques-nak, akinek nem kellett kétszer mondani, azonnal átrohant a terem másik végébe. – Most mi lesz? Hazamehetünk? – csillant fel Macu szeme. – Természetesen nem – vágta rá Máday, akinek folyamatosan kattogott az agya. Szeretett volna megszidni minket, amiért kitört az ablak, de ez most tényleg az a helyzet volt, amiről nem tehettünk. – De így nem tanulhatunk. Hideg van – erősködött Dave is. – Ne aggódjatok. Találunk megoldást a problémára. Pakoljatok össze! – fordult körbe a huzatos osztályban. Negyedóra múlva a tesiterem lelátóján ülve hallgattuk Monsieur Durand halk motyogását, miközben a tizenkettedikesek kosaraztak. Na, hát ez volt a megoldás. – Passzold már le, te szerencsétlen – kiáltotta Ricsi a tesiórát figyelve. A végzősök röhögve felnéztek ránk, Durand pedig megkérte Ricsit, hogy koncentráljon a mi óránkra. – Könnyű azt mondani – rázta a fejét Virág, aki ötödszörre mondta nekem, hogy zavarja a labda pattogása, abszolút nem tud figyelni. Szünetben Haller riadtan besietett a tornaterembe, és miután szemügyre vett minket, hálásan felpillantott. – Mindenki jól van? – kérdezte, idegesen kapkodva a fejét. Azt sem tudta, kire nézzen. – Igen. – felelte Kinga. – Bár Renáta majdnem otthagyta a fogát – tette hozzá. – Micsoda? – kerekedett el az ofő szeme. – Jól vagyok – mondtam nyugodt hangon, és Cortezre pillantottam. Ő csak lazán ült, és az előtte lévő széken támasztotta a lábát. – Viszont a bejglimnek annyi – vontam meg a vállam. – Annak már annyi volt a szilánkok előtt is – veregetett hátba Ricsi, mire felnevettünk. – Jó. Nos. A rossz hír az, hogy holnap jön az üveges. Sajnos emiatt a mai és holnapi napon itt lesznek megtartva a tanórák – mondta az ofő. – És mi a jó hír? – kiáltotta Zsolti.
– Az nincs – felelte Haller. Nem is tudtuk, hogy van humora. A suliban persze top sztori lett az „üvegbetörős” történet, mondjuk, hozzátartozik, hogy Dave és Macu előszeretettel mesélték (kicsit ki is színezték) egymás után többször is, mindenkinek. Andris és Robi letargikus hangulatba estek, amiért állításuk szerint „majdnem kinyírtak”, és egész nap rockballadákat hallgattak. Ami pedig engem illet, kaptam egy dalt a sulirádiósoktól (Survivor; de poénosak!), amúgy pedig fel sem fogtam. Egészen addig, amíg haza nem értem, és anyuéknak el nem meséltem, hogy mi történt. A szüleim konkrétan lefehéredtek, pánikrohamot kaptak és totálisan szétestek. Emiatt persze nem mutattam meg nekik Dave videóját, amit ebédszünetben átküldött a telelómra. Én viszont elalvás előtt megnéztem. Na, én akkor kaptam sokkot. A felvétel elindul, valaki káromkodik, hogy frászt kapott az ajtócsapódástól. Aztán lassan halad a kamera, Ricsi hátulról látszik, hogy hintázik, Gábor még mindig az időjárás-jelentést bámulja. A következő kép, hogy Dave elkapja a telefont, ezért a felvétel nem túl jó minőségű, de tisztán látszik, hogy én ráesem Jacques-ra, az ablak pedig rögtön becsapódik, és őrületes csattanással kitörik az üveg. A helyemre. Úristen! Órák a tesiteremben: 5/4 – vicces, bár kicsit nehéz koncentrálni. Üvegbetörés: 5/1* – Most komolyan. Ha Cortez nem ránt fel és lök félre, akkor most lenne pár öltésem. Bálint: 5/4 – tesiórája közben meglógott, és átült hozzánk a lelátóra. Vicces volt, Zsolti és Dave eltakarták, hogy ne bukjon le. ☺ Ruhagyűjtés: 5/4 – Flóra hozott egy adaggal, Kinga viszont megőrült. Azt mondta, bekeményít a hét második felére, és lerángatja a diákokról a kabátot, ha máshogy nem megy. Szél: 5/1 – megnéztem a híradót. Mindenhol káosz, elszakadt vezetékek, felborult kamionok az úton… ítéletidő van.
December 15., szerda Tanórák a tornateremben, második nap. Reggel még mindig fújt a szél, de azért a brutális vörös riasztáson már túl voltunk, úgyhogy egyedül mentem suliba. A lépcső előtt a többiek ácsorogtak, és Bálinton röhögtek, aki állítólag mondott valamit Gondosnak (nem írom le, mert nem szép), ami miatt a kémiatanárnő leküldte Mádayhoz. Méltán tagja Ricsiék csoportjának. – Ruhákat, most! – lépett hozzánk Kinga dühösen. – Hagyjál már – húzta el a száját Dave. – Igen? – szaladt fel a szemöldöke. – Nem fázol? – De, hideg van – bólintott Dave zavartan, mert nem értette a hirtelen váltást. – Jó. Mióta állsz itt? Két-három perce? – Van az már öt is – bólintott. – Akkor gondold ezt el egész nap! Egész éjszaka! Mindennap. Minden éjszaka! Emberek vannak az utcán ebben az időben! – üvöltötte Kinga. Dave idegesen lesütötte a szemét. – Jó, mit akarsz? – Ruhákat! Bármilyet, bármennyit! Kérlek! – mondta Kinga, és ez volt az a szó, amit igazán ritkán hallottunk tőle. Ha egyáltalán hallottuk már. Dave állta a tekintetét, aztán félrevonult telefonálni. Virág és Ricsi egymást átölelve fagyoskodtak, és mivel Zsolti hozott pár pulóvert (régi darabok, igen nagy méretűek), Kinga megengedte, hogy átkarolja. ☺ – Rendben. Szóltam apámnak, úgyhogy a cégénél dolgozók is beszállnak. Annyi ruhát kapsz, hogy nem bírod majd el – mondta Dave. Kinga halványan elmosolyodott, és hálásan bólintott. – Köszönöm – suttogta. Jé! Kár, hogy csak egy másodperc töredékéig tartott ez a rendkívüli pillanat… – Ti! Ott! Ketten! – váltott vissza Kinga az eredeti stílusára, és Andrishoz meg Robihoz sietett, akik a sarkon bagóztak. A két rocker menekülőre fogta (természetesen nem hoztak adományt), de tüdőkapacitásuk miatt Kinga hamar beérte őket. – Azt hiszem, megőrült – nézett utánuk Macu. Zsolti röhögve bólintott.
– Ja – fordult ő is Kinga után. – Gyerünk, most! – üvöltötte. Kinga éppen abban a pillanatban ugrott rá Robira és terítette le a hóban. Furán néztem Zsoltira, aki büszkén üvöltötte az instrukciót: „A fejét üsd, ököllel!”. Miért érzem úgy, hogy ők tökéletesen kiegészítik egymást? Kinga csapzottan ért vissza hozzánk, miután mindkét rockert lenyomta. – Na – bólintott kipirosodott arccal. – Jó volt – nyújtotta ki Zsolti a kezét, Kinga pedig ösztönösen belecsapott. Vajon ők ketten miről szoktak beszélgetni? Az aulában Máday éppen Bálinttal üvöltött, amiért Mikulás-sapkát tett a Jeanne d'Arc-szobor fejére, mi pedig elslisszoltunk mellettük. Sajna észrevett minket. – Álljon csak meg a társaság! – förmedt ránk. Lefékeztünk (Macu nekem jött), és ártatlanul pislogtunk az ig. helyettes felé – Bencze és Pósa, iskolán kívül szeressétek egymást ennyire – kezdte Ricsiékkel, akik ügyet sem vetve rá, továbbra is fogták egymás kezét. – Matsuda, tedd el a kütyüdet, mielőtt én teszem el! Felmayer, ne mondjam még egyszer, hogy szedd le Gondos tanárnő fényképét a Facebookról! Antai-Kelemen, fejezd be a kólaivást, nézni is rossz! Nagy Zsolt, miért van kanál a kezedben? – kiabálta. – A többiek rendben – legyintett Kingára és rám. Amíg Ricsiék átmentek a tesiterembe, mi, Kingával bevittük a gondnokhoz a ruhákat. Már egészen sok összegyűlt, úgyhogy büszkén néztem a kupacra. – Nem elég. Ez nem elég! – túrt bele idegesen Kinga a hajába. – Lesz még. Ne aggódj – próbáltam nyugtatni. – Gyere velem! – ragadta meg a karom. Nem gondoltam volna, de Kingának sikerült berontania a stúdióba, ahol lekevertette az Igazából szerelem zenéjét, és idegesen beleüvöltött a rádióba. A két stúdiós kérdőn nézett rám, mire csak legyintettem. – Túlpörgött – magyarázkodtam. Amíg Kinga dühöngött, én átnéztem a CD-ket, meg csináltam pár fényképet a két végzősről. Kellemest a hasznossal alapon. A tesiteremben leültem Virág mellé, aki egészen jól berendezkedett. Felhúzta törökülésbe a lábát (hóemberes gumicsizmát viselt), maga mellé pakolta a büfében vásárolt ételeket és forrócsokit, a másik oldalára tette a táskáját, és az ölébe vett rajztömbjébe készített manga karaktereket. Ez így rendben volt, csak éppen órára készültünk. A tizedikesek közben megérkeztek tornaórára. Karcsi szomorúan ácsorgott a tornasor végén, mire intettem neki. Teljesen felvidult, amikor meglátott, és boldogan integetett vissza. Szerettünk volna Durandra figyelni, de a tornaóra sokkal érdekesebbnek bizonyult. Kötélmászás volt a feladat, úgyhogy Dave-nél lehetett fogadni, hogy ki ér fel elsőre. Kinga nyert. A diákok leérkeztek a földre, és kérdőn néztek fel az utolsó kötélre. Karcsi ugyan felmászott, de nem mert lejönni. – Na, ez jó lesz – vihogott Zsolti. – Szegény – sziszegtem, és belenyúltam a gumicukros zacskóba. Tudom, nem fair, de azért érdekes volt a műsor. Monsieur Durand kért minket, hogy figyeljünk, de aztán észrevette, hogy mit nézünk. A két tesitanár és mindkét tizedikes osztály könyörgött Karcsinak, hogy jöjjön már le a kötélről. – Nem merek! – sikoltozta. Dave és Macu röhögve kamerázták. Zsolti fütyült, Kinga idegesen „amatőrnek” nevezte Karcsit, Andris és Robi pedig felálltak, és leszaladtak a lelátóról. Mindketten megragadták Karcsi kötelének alját, és vadul rángatni kezdték. – Fejezzétek be, még leesik! – üvöltött rájuk Korponay. Eközben Karcsi osztálytársai a kötél alá húzták a tatamit, hogy ha esik, akkor legalább arra. – Van valakinél sós? – forgolódott Virág. – Mogyoró – turkáltam a táskámban. – Ííííj, de jó – tapsikolt. A „Karcsi a kötélen” sztori vége az lett, hogy Szekeres (a fiúk tesitanára) felmászott a másik kötélre, és óvatos utasításokkal lekönyörögte. Mikor földet ért, mindenki huhogva és füttyögve fogadta, ő pedig égővörös fejjel elszaladt az öltözőbe.
– Na. És YouTube-on – bólintott Dave egy utolsót nyomva a telefonján. Macu megveregette a vállát, és már netezett is, hogy csekkolja. Duplamatekon Gazdag bejött a tornaterembe, és sóhajtva nézett kis csoportunkra. Mintha csak piknikeznénk. Mindenfelé ropis meg chipses zacskók, kibontott üdítők, összevissza terpeszkedő, elzsibbadt diákok. Hippihangulat a javából. – Most mit csináljak veletek? – forgatta a szemét, visszafojtva a mosolygást. – Csináljunk vegyes trigeometriai feladatokat – tanácsolta Ricsi, mire mindenki felröhögött. – Szeretnéd, mi? – biccentett Gazdag. – Vagy úúú – csillant fel Virág szeme –, beszélgethetnénk is! – Aki szeretne beszélgetni, az maradjon – sóhajtotta a tanárnő. – És aki nem? – kérdezte Andris, miközben azzal szórakozott, hogy Robi fülébe nyomja a tollát. – Megőrültél? Beszakad a dobhártyája! – szólt rá Kinga. – Igaza van, hagyd abba Bernáth! – helyeselt Gazdag. – Aki nem akar beszélgetni… Az infóterem üres. Nem is kellett kétszer mondani, Andris, Robi, Dave és Macu felpattantak, és ész nélkül kirohantak a tornateremből. Mi, többiek maradtunk. Cortez hanyatt feküdt a padon, és a plafont bámulva hallgatta a zenelejátszóját, Virág Ricsi ölében ült, Kinga előszedte a januári újságba szerkesztendő írásokat, Zsolti pedig az ebédje kalóriatartalmát számolta a telefonjával. Jacques levelet írt (Flörának ☺), én pedig grillázst ettem (a büfében szereztem), és olvastam. Úgyhogy egyedül Gábor beszélgetett Gazdaggal. Fellapoztam a könyvem, és egy pillanatig eltöprengtem. Cortez továbbra is lehunyt szemmel feküdt, és időnként megnyomta a zenelejátszóját. Nem tudom, miért, de szerettem volna beszélni vele. Talán a karácsonyi hangulat miatt, vagy mert úgy adta magát, hogy ott van és unatkozik… De a félelmem erősebbnek bizonyult. Nem akartam, hogy újra emlékeztessen rá, miben maradtunk. Utolsó óra után felvettem a kabátom, és már indultam is, amikor Jacques megkért, hogy adjam oda a levelet Flörának. ☺ – Rendben – bólintottam kelletlenül. Francia osztálytársam reményteli pillantással nézett, aztán, amikor meglátta, hogy a kilencedikesek lejönnek a lépcsőn, elfutott. De tényleg. Elfutott. – Flóra – szóltam, mire a szőke lány mosolyogva lépett oda hozzám. – Ez a tiéd – nyomtam a kezébe a levelet. – Hű. Mi ez? – pislogott értetlenül. – Olvasd el – bólintottam. – Rendben. Megtettem, amit lehetett, úgyhogy innentől kezdve már nem az én dolgom. Maximum majd megvigasztalom Karcsit, ha Flóra igent mond Zsáknak. Kiléptem a suliból, és megborzongtam a hidegtől. – Sziasztok! – köszöntem el a többiektől, akik a suli előtt ácsorogtak. Egy plusz fővel kiegészülve. Viki, hogy felmelegedjen, folyamatosan ugrált, és közben vihogott. Móni ezt nem nézte jó szemmel, és idegesen figyelte a punk lányt. Egy pillanatig elgondolkodtam, hogy maradok, hátha összeverekednek. De végül rájuk hagytam. Cortez nem volt már ott. Gondolom, nyelvsuliba ment, így a két lány rivalizálása abszolút nem érdekelt. Azért remélem, leütik egymást. Ezt a gonosz énem mondta, akit Kinga keltett életre még a nyáron. ☺ Tornaterem: 5/5 – laza és vicces napot töltöttünk el. ☺ Flóra: 5/? – kíváncsi vagyok, hogy mit mond. Sulirádió: 5/5 – húú, ma adták az Oasis karácsonyi dalát. Végre! Adománygyűjtés: 5/2 – remélem, azért holnap még hoznak páran. Vacsora: 5/1 – gesztenyés csirke. Vagy csirkés gesztenye. Bah. Pótvacsora apuval: 5/5* – találtunk a hűtőben pudingot, amit igazságosan elfeleztünk 70:30 arányban. Enyém a kevesebb, természetesen. ☺
Facebook: 5/5 – Kinga legnagyobb örömére Ricsi, Zsolti és Cortez kitette a falra, hogy holnapra mindenki hozzon adományruhát. Nincs fontosabb a Szent Johannában, mint a három fiú szava, úgyhogy várom a holnapot.
December 16., csütörtök Visszakaptuk a termünket! Éljen! Mondjuk, ünnepélyes átadásra nem számítottam, de a fiúk ragaszkodtak hozzá. Úgyhogy mikor a folyosóról Virággal együtt beléptünk az osztályba, Ricsi a kezünkbe nyomott egy-egy forrócsokit, hogy koccintsunk. – Ez igazán… – néztem az ablakra, aminek az üvegén egy karácsonyi öntapadós szalagmasni díszelgett – …meghitt – mondtam némi töprengés után. – Ugye? – röhögött lazán. Kinga felért a terembe, és fáradtan sóhajtott. Már hét óra óta a gondnok irodájában volt, és pakolta a folyamatosan érkező ruhákat. Mindenki hozott valamit, ráadásul Dave apukája kitett magáért, és hatzsáknyi meleg holmit szedett össze. Alig lehetett beférni a kis helységbe, mindenhol kupacokban és zsákokban álltak az adományok. – Na, ide figyeljetek! – térdelt fel Kinga a székére. Nagyjából mindenki elhallgatott. – Igen sok adomány érkezett, úgyhogy elégedett vagyok! – közölte. Ez lefordítva annyit jelent, hogy köszöni. De mivel nem az az érzelgős fajta, így fejezte ki magát. Mosolyogva figyeltem, aztán felpattantam, mert Flóra lesett be a teremajtón. Csak intett, mire kisiettem az osztályból. – Igen? – kérdeztem félve. – Átgondoltam a dolgokat – mondta. – Igeen? – türelmetlenkedtem. – Megmondanád Jacques-nak… – kezdte, én meg lélegzet-visszafojtva vártam, hogy mi lesz ennek a vége –, hogy szívesen elmegyek vele? – Rendben – mosolyodtam el, és attól függetlenül, hogy sajnáltam Karcsit, nagyon örültem Zsáknak! Visszamentem a terembe, és megálltam a padja előtt. – Veled jön a karácsonyi bulira – mondtam ki egyszerűen. Először elképedt, aztán elkerekedett a szeme, végül felpattant, és a nyakamba ugrott. Oké, szinte megfojtott, én pedig a hátát csapkodva jeleztem, hogy elég lesz már. – Mi történt? – kérdezte Ricsi, miközben megállt mellettünk. – Jacques-nak igent mondtak! – meséltem vigyorogva. – Mire? – ráncolta a szemöldökét Dave. – Flóra eljön vele a karácsonyi bulira – mondtam büszkén. – Muhahaha! – röhögött fel Zsolti. – Ne már! – néztem rá csúnyán. Most miért nevetik ki? – Gratulálok, Zsák! – veregette meg Ricsi a vállát. – Majdnem férfi vagy. Majdnem. – Gonosz – sziszegtem mosolyogva. Jacques a fejét kapkodva értetlenkedett, és tőlem várta, hogy lefordítsam, mit mondott Ricsi. Csak legyintettem. Nem kell tudnia. – De akkor – nézett rám szomorúan Virág – te kivel jössz? – Ne aggódj – mosolyodtam el. A tizedikesek terme előtt várakoztam. Karcsi a szemüvegét törölgetve jött ki az ajtón. – Oké – kezdtem hirtelen. – Flóra Jacques-kal jön a karácsonyi bulira. – Ó – tört össze látványosan. – Te pedig velem – mondtam. – Komolyan? – csillant fel a szeme. – Aha. Ricsivel, Virággal és velem. Ha ez így jó. – Uh! Ricsivel és Virággal? Úú – bólogatott elismerően. Naná, hogy Karcsi meg is feledkezett Flóráról. Jöhet a menőkkel. ☺ A terembe lépve hirtelen megtorpantam, mert összeütköztem Cortezzel. – Bocs – motyogtam, és félreálltam, hogy kiengedjem. Ő ugyanígy tett, úgyhogy összeszedtem magam, és bementem, mielőtt kijött volna. Leültem a helyemre, és vártam az etikát.
Vladár helyett azonban Farkas tanárnő jött be. – Ajj, nincs Vladár? – kiáltotta csalódottan Virág, aki hozott pár rajzot, hogy megmutassa neki. – Nincs – mondta Farkas. – Nincs Vladár? – kérdeztem boldogan. – Akkor idén már nem látom! – jutott eszembe. – Reni – nézett rám szigorúan a tanárnő. – Elnézést – szorítottam össze a fogam. Most miért? Más örülhet, ha nincs Kardos vagy Gazdag? Én meg nem virulhatok, ha a rajztanár hiányzik? Ez nem fair. Farkas közölte, hogy azt csinálunk, amit akarunk, és ezt nem volt nehéz betartani. Órák után visszavittem a könyvem a könyvtárba (az elmaradt etika alatt kiolvastam!), aztán kisiettem a suli elé, a többiekhez. – Emó, hagyjál már. Nem azt kapod karácsonyra – vihogott Ricsi. – Akkor egy kis zsiráfot? – ugrándozott Virág. – Honnan szedjek neked kis zsiráfot? Még nagyot se tudok, nemhogy kicsit – fogta a fejét. – Úúú, akkor tudom – bólintott Virág komolyan, és megigazította a sapkáját. – Na – mosolygott rá. – Tuti, hogy azt kapom – titkolózott Virág. – Így nem szeded ki belőlem – rázta a fejét Ricsi. – Pedig rájöttem – erősködött tovább. Mindannyian nevetve figyeltük őket, aztán Ricsi átkarolta a nyakát, és magához húzta, Virág pedig vihogva tovább magyarázott arról, hogy ő bizony rájött az ajándékára. – Juj, mindjárt jövök – nézett Virág két rajzszakkörös után, és elsietett. Ricsi, mintha csak erre várt volna, felém kapta a fejét. – Ugye eljössz velem ajándékot venni? – Persze – nevettem el magam. – Jó – biccentett megkönnyebbülten. – Velem is? – kérdezte Zsolti, folyamatosan a suli ajtaja felé nézve. Kinga bármelyik pillanatban kijöhetett. – Ööö. Persze. Akkor menjünk együtt – ajánlottam fel. – Jó, de nem megyünk be könyvesboltba! – fintorgott Zsolti. – Nem megyünk könyvesboltba – hagytam rájuk. – Mikor jó nektek? – Holnap délután – Zsolti hadarva magyarázta, hogy Kinga holnap suli után viszi el Kardossal és Mádayval az adományokat, úgyhogy akkor feltűnés nélkül le tud lépni. – Jó, akkor Emót elküldöm az apjához, úgyis azt hiszi, hogy próbálok… – bólogatott Ricsi. – Lemondod a próbát? – kérdezte Dave meglepetten. – Ez fontosabb – vágta rá, én pedig totál meghatódtam. Ez szép volt. Elfújta a szél: 5/5 – kiolvastam! És imádom! Utolsó előtti nap: 5/4 – laza, a tanárok jó fejek, a diákok nem bírnak magukkal. ☺ Adománygyűjtés: 5/5* – Szerintem nagyon jót tettünk, és ez jó érzéssel tölt el! Flóra: 5/5 – valahol titkon reméltem, hogy igent mond Jacques-nak. Ez így van rendjén. Karcsit majd én viszem magammal. ☺ Képek: 5/4 – este minden fotót átküldtem Kingának, hogy elkezdhesse szerkeszteni a januári suliújságot. Majd még a karácsonyi képek jönnek hozzá, és letudtam. Ünnepek: 5/1 – Virág és Ricsi, Kinga és Zsolti, Jacques és Flóra, Peti és a pandasminkű emós lány. Én miért vagyok egyedül?
December 17., péntek Az idei év utolsó tanítási napja. Hivatalosan. Nem hivatalosan pedig egész nap tévézés (Mr. O'Realyvel megnéztük a Reszkessetek betörőket), beszélgetés a tanárokkal és vándorlás a termekben. Jacques egész nap az énekkarral gyakorolt, Kinga és Zsolti lementek ruhákat pakolni a gondnokhoz, a többi osztályból pedig egy halom diák jött át hozzánk bandázni. Volt olyan óra, amikor a tizenkét fős
termünkben pont kétszer annyian voltunk, köszönhetően Bálintnak, Karcsinak és egy csomó végzősnek, akik egyszerűen nálunk csöveztek egész nap. Cortezre ráakadt Móni, úgyhogy ők elvoltak, én pedig vagy tévéztem Andrissal és Robival, vagy pedig Virággal és Ricsivel beszélgettem. Hát, így telt a napom. Suli után kipakoltam a suliboxomból, és begyűrtem a táskámba a hétfői karácsonyi buli szórólapját, amin kikötésként a „megjelenés karácsonyi mintás ruhában” szerepelt. Óriási. Feltettem a horgolt sapkám, aztán elköszöntünk Virágtól, akiért jött az apukája. – Este hívlak – búcsúzott el tőle Ricsi. – Oki. Jó próbát – bólogatott Virág szomorúan, és beült a kocsiba. Kicsit fájt a szívem, amiért átvertük, de ismerem annyira, hogy velünk akart volna jönni, ügyet sem vetve arra, hogy neki veszünk ajándékot. – Na, húzzunk – dörzsölte össze a tenyerét Zsolti. A plázába érve alig bírtam a két fiúval, ugyanis a vásárláshoz abszolút nem volt türelmük. Zsolti az első pulthoz oda akart menni, hogy most ő ott megveszi Kinga ajándékát, és kész, amikor szóltam neki, hogy az az információ. ☺ Csak két üzletbe mentünk be, amikor egész egyszerűen sztrájkba léptek, és beültek a Mekibe. – Mit műveltek? – rohantam utánuk. – Ren, ez nem való nekünk. Tömeg van, valaki a nyakamba lihegett, és mindenhol annyit tökölsz, hogy megőrülök – rázta a fejét Ricsi. – Jó, de most vásárolunk! – Mi lenne… – túrt bele a zsebébe Zsolti. – Felejtsd el! – vágtam közbe, mert jól tudtam, hogy mire akar kilyukadni. Hogy majd én szépen megveszem Kingának és Virágnak is az ajándékát, ők meg addig ücsörögnek. – Ne már! – kérlelt Ricsi is. – Egyedül gyorsabban végzel. – De… – próbáltam ellenkezni csalódottan. – Forrócsokival várunk. – Meg akar vesztegetni! A fenébe! Egyébként igazuk volt, egyedül sokkal hamarabb végeztem, és alig egy órán belül levágtam magam melléjük. – Kingának egy Moleskine notesz – adtam oda Zsoltinak, aki fintorogva kérdezte, hogy „most ennek tényleg örülni fog?”… – Igen. Már betelt a régije, és még nem láttam nála újat. Hasznos ajándék, odalesz érte. – Ha te mondod – vonogatta a vállát. – És Virág CD-je – nyomtam Ricsi kezébe a csomagot. – Ez nincs meg neki? – töprengett. – Két napja jelent meg – sóhajtottam fáradtan, és beleittam a forrócsokimba. Tipikus. Fogalmuk sincs arról, hogy mit kell venni, éppen ezért hívtak engem. Mert ha rajtuk múlik, akkor tuti, hogy két perc alatt valami abszolút felesleges dolgot vásárolnak – Mi van még nálad? – nyújtogatta a nyakát Ricsi, és a mellettem lévő könyvet nézte. – Cortez ajándéka. Ha már egymást kaptuk – suttogtam szomorúan. Ricsi és Zsolti témát váltottak, és egymás eredeti ajándékötletén vihogtak (zokni, hajkefe… te jó ég!), én meg csendben hallgattam őket, és igyekeztem nem tudomást venni arról, hogy a Mekiben ücsörgő fiatalok elég gyakran pillantgatnak felénk. Mármint a lányok. Az arcukra kiült a döbbenet, és üvöltött róluk, hogy nem értik, miért ücsörög velem két ennyire menő srác. Mindegy. Shoppingolás: 5/2 – hivatalosan is lányos elfoglaltságnak nyilvánítom, a fiúk totál kibuktak közben. Cortez ajándéka: 5/5 – Jose Saramago-művet vadásztam le portugálul. Remélem, azért örülni fog. Kinga: 5/4 – majdnem háromnegyed órán keresztül üvöltött velem msn-en, hogy mondjam meg, mit vett neki Zsolti. Őt nem igazán lehet átverni, azonnal rájött, hogy együtt voltunk délután. Virág: 5/5 – ő nem jött rá. ☺
Facebook: 5/2 – ezerrel pörög mindenkinek a fala, posztolások, karácsonyi üdvözletek, kommentek… Én is kaptam kettőt. Jacques-tól és Virágtól. Gomba: 5/3 – hívott, hogy tudom-e, miért nem volt próba. Huppsz. Reszkessetek, betörők: 5/5 – „Tartsd meg az aprót, te mocskos állat!” ☺☺☺
