J
ack fáradtan dőlt hátra a bordó, bársonyplüss nézőtéri széken. Levette méregdrága, aranykeretes szemüvegét, megdörzsölte az orrnyergét, de továbbra is úgy érezte, mintha egy túlfújt luftballon ülne a feje helyén. Jack Strimmert, a Broadway egyik legfelkapottabb rendezőjét az elmúlt napok fáradalmai, a kora délelőttől késő délutánig tartó meghallgatások fizikailag teljesen kikészítették. Két székkel mellette ülő asszisztense, a csinos és cserfes Carole ezúttal is ugrásra készen figyelte, miben tehetne kedvére nagy hatalmú főnökének. – Kérsz még egy kávét? – Jaj, ne, felfordul a gyomrom, ha rágondolok. Elültem a fenekem, sajog a hátam és szétesik a fejem. Azt hiszem, az lesz a legjobb, ha hazamegyek, és lehúzom magam a vécén. – Némileg vidámabb napzártára számítottam annak örömére, hogy végre megtaláltuk a női főszereplőt. Én bizony egy gyertyafényes, pezsgős vacsorára készültem. – Józan vagy, Carole? Ez csak a bemelegítés volt, hol van még a vége? Mégis, mit akarsz megünnepelni? – Sajnos színjózan vagyok, és úgy tűnik, hogy ha rajtad 7
múlik, az is maradok. Oké, menj csak haza, mert amilyen savanyú vagy, még az élettől is elveszed a kedvem. – Hazavigyelek? – Nem, kösz. Szólok Stuartnak, hogy jöjjön értem és ünnepeljünk, mert veled ellentétben én úgy érzem, van mit. A nő, akit kiválasztottál, igazi kincs. A zsigereimben érzem, hogy végre összeállt a sikercsapat. – Én viszont úgy lezsibbadtam attól a regiment dilettánstól, aki mostanság megfordult itt, úgyhogy abban is bizonytalan vagyok, végül tényleg jól választottam-e. – Elég volt a nyavalygásból, Jack, húzz el, és töltsd fel magad pozitív energiával, mert ez a rinyálás nem a te műfajod. Hidd el, az új lány egy bombázó. Szép erős az énekhangja, és egymagában jobban mozog, mint a Ziegfeld görlök együttvéve. Még Fred Astaire is megnyalná utána mind a tíz ujját. – Oké, oké, annyira ki vagyok ütve, hogy már az arcára sem emlékszem. Add ide a fotóját és az adatlapját, hazaviszem, hogy tépelődjem rajta még egy kicsit. Jut eszembe, mindenki tud a holnap tízkor kezdődő megbeszélésről? – Volt már úgy, hogy elfelejtettem valamit kiírni a próbatáblára? – Bocs, Carole, ebből is láthatod, hogy a végemet járom. Na menj, igyatok egyet Stuarttal előre a medve bőrére, én meg hazalátogatok a családhoz. Olyan ritkán vagyok mostanában velük, hogy már rájuk is csak homályosan emlékszem. Jack nehézkesen kikecmergett a székből, mert a többórai egy helyben üléstől elmerevedett porcikái sehogy sem akartak engedelmeskedni. Nyújtózott egy nagyot, aztán elindult az előcsarnoki ruhatár felé a kabátjáért, amit csak 8
fölös óvatosságból hozott magával ma reggel. Odakint ősziesre fordult az idő, amikor már nehéz kiszámítani, hogy este, az utcára kilépve, langyos meleg vagy csípős, téli hideg fogadja-e az embert. Carole, szokása szerint a hátsó öltözőben pakolta le a holmiját. Mielőtt elindult érte, dobott egy puszit Jacknek. A színház kongott az ürességtől. Ilyenkor a kariatidákkal és díszes stukkókkal ékesített monstrum rendkívül lehangoló látványt nyújt zenészek, színészek, jegyszedők, de főleg a nyüzsgő, illatos és elegáns nézősereg nélkül. Jack belépett a ruhatári pult mögé, ahol egyedül az ő acélszürke átmeneti kabátja lógott. Leemelte a fogasról és kivette bal zsebéből a kocsi kulcsait. Ekkor pillantotta meg az egyik oldalsó oszlop mellett ácsorgó nyúlánk nőt. Halványan derengett, mintha már látta volna valahol, ismerősnek tűnt mézszínű hajzuhatagával. Szemmel láthatóan őt várta. Jack kérdőn nézett rá. A nő kedvesen elmosolyodott, amitől a szája szögletében grüberlik tűntek fel. Pompásan festett. – Csak azért dekkoltam itt, hogy megköszönjem a lehetőséget – szólalt meg erotikusan mély tónusú hangján, amitől Jack hátán könnyű bizsergés futott végig. Ha máshol találkoznának össze, bizonyára azonnal rákattanna, ebben a pillanatban azonban kisebb gondja is nagyobb volt egy kóbor numeránál. Kizárólag arra vágyott, hogy otthon kényelembe helyezhesse magát, ezért a tőle telhető legszívélyesebb hangon mindössze annyit mondott: – Ezek szerint maga a nap kiválasztottja, remélem, nem fog csalódást okozni nekünk. Aludjon jól, holnap kezdjük a munkát. 9
– Úgy tűnik, nem tettem magára túlságosan mély benyomást, de ígérem, mindent el fogok követni, hogy végül így legyen. Sok éve várok már erre a lehetőségre, pontosabban jó ideje csak erre készülök. – Meglep, mert ez a musical alig egy hónapja készült el, a szerzőkön és rajtam kívül nem sokan ismerik. – Azt hiszem, rosszul fogalmaztam. Nem konkrétan erre a musicalre vártam, hanem arra, hogy magával dolgozhassak. Nagy vágyam teljesült, hogy bekerülhettem a csapatába. – Kedves magától, de nem árt, ha tudja, hogy azt vallom, amit Churchill: nem ígérhetek mást, csak vért, erőfeszítést, verítéket és könnyeket. – Tudom. Tanulmányoztam a munkamódszerét. – Ezek szerint alaposan felkészült belőlem. – Nem tagadom, így van. – Ebben az esetben nyitott könyv vagyok maga előtt, de ez egyelőre nem kölcsönös. Remélem, a közös munka alatt nekem is módom lesz alaposabban megismerni. Ne haragudjon, de momentán kegyetlenül lüktet a fejem és eléggé kutyául érzem magam, úgyhogy ha nem bánja, most elköszönnék. Kocsival van, vagy elvigyem a metróhoz? – Köszönöm, ne fáradjon. Nem lakom túl messze, pár perc séta jól fog esni. Jó éjt. Azzal megfordult, és elegáns, királynői tartással elkopogott magas tűsarkain. Jack csak akkor vette észre, hogy tátott szájjal bámul utána, amikor Carole utolérte és megkérdezte: – Mi van? Szellemet láttál? És egyáltalán, mit keresel még itt? Nem volt se kedve, se türelme beszámolni az új fősze10
replőjükkel való találkozásról, ezért csak motyogott valamit az orra alatt. Együtt léptek ki a színházból, aztán a bejárat előtt más-más irányba indultak. * New York utcáin késő este pontosan ugyanúgy áramlik a forgalom, mint a nap bármely más szakában. Jack merő lustaságból használta kocsiját közeli luxuslakása és a színház között, legszívesebben még a vécére is ezzel járt volna. Régóta vágyott már az ezüstmetál színű Lexus 400-asra, aminek motorja olyan erős, hogy alig lehet visszafogni a városi csúcsforgalomban. Szeretett vele hosszabb utakra menni, ahol elengedhette, mert olyankor repült, mint a szél. Nem olcsó, de szerencsére gond nélkül megengedheti magának. Az elmúlt években hasztalan próbálta rábeszélni családját, hogy költözzenek át New Jersey kertvárosába, zöld fenyők és tölgyek közé, esetleg Coney Islandre, ahol ezerszer szívesebben élne, mint itt, az éjjel-nappal szakadatlanul nyüzsgő Manhattan szigeten. Elsősorban Deborah ragaszkodik foggal-körömmel Central Parkra néző ötszáz négyzetméteres lakásukhoz, ahol időnként keresgélniük kell egymást, akkorák a távolságok a helyiségek között, bár kétségtelen, hogy a park látványa őt is megigézi, ha nagy ritkán, más elfoglaltság híján módjában áll egy pohárka whiskyvel a kezében kinézni a szobája ablakán. Deborah-t azonban nem a pazar látvány szögezi ide, hanem barátnői mérhetetlen irigysége, amiért a világ egyik legdrágább utcájában laknak. Ezekből a lakásokból csak akkor költözik ki valaki, ha váratlanul tönkremegy, vagy ha koporsóban viszik el. Az ingatlanközvetítők szerint ki11
zárólag kihalási sorrendben lehet bejutni a csekély számú kiválasztott közé, aki megengedheti magának azt a mérhetetlen luxust, hogy itt éljen. Pár perc múlva Jack megérkezett a házuk elé. Boogie, a család kedvence már akkor belekezdett az üdvözlő csaholásba, amikor meghallotta a fölfelé induló gyorslift hangját. Kedvelte a kis dögöt, bár eredetileg komolyabb házőrzőre vágyott, de Deborah előző házasságából származó fia, Joe első látásra beleszeretett az akkor még kiskorú Yorkshire terrierbe, neki pedig nem volt kedve egy kutya miatt összeakaszkodni az amúgy is nehezen kezelhető kölyökkel. Még azt se tudta elérni, hogy ne cicomázzák fel a kutyát hol ilyen, hol olyan színű masnikkal. Mindenesetre Boogie legfeljebb azzal tarthatta volna távol a betörőket, ha alkalomadtán halálra nyaldossa őket. Amint kinyitotta a lakás ajtaját, Boogie szokásához híven ráugrott, afölötti örömében, hogy hazaérkezett a gazdi. Egyszerűen megőrül tőle, hogy minden holmija kutyaszőrös, és a partikon, premiereken beszélgető partnerei diszkréten mosolyogva szedegetik le öltönyéről, szmokingjáról a gondos ruhakefélés ellenére alattomosan rátapadt szőrszálakat. Miután sikerült lecsendesítenie Boogie szeretethullámait, végre bejutott a fürdőszobába, hogy kezet mosson. Csak ez után a rítus után érezte úgy, hogy hazaért. Benézett az ebédlőbe, ahol tökéletes rend fogadta, a család ezek szerint már túljutott a vacsorán. Érthető, hiszen megint jó későn került haza, de a napközben bedobott ízetlen szendvicsek és a rengeteg, kávénak nevezett lötty után szívesen 12
evett volna valami házi kosztot, bár erre kevés az esély, minthogy Gloria, a bejárónő ma szabadnapos, Deborah pedig a legkevésbé sem nevezhető konyhatündérnek. Onnan lehet tudni, ha Gloria szabadnapos, hogy olyankor nem lebeg semmilyen finom, ínycsiklandó illat az ebédlő tájékán. Továbbá onnan is, hogy a konyhában szanaszét hevernek a vacsora utáni szennyes edények, nehogy a mosogatógépbe pakolás közben valamilyen alattomos károsodás érje Deborah órákon át készülő, iparművészeti alkotásoknak is beillő műköröm-remekeit. – Megjöttem, drágám – kiáltotta el magát Jack, de ebben a rohadt nagy lakásban semmi esélye se volt rá, hogy a felesége meghallja, ezért nagy léptekkel a keresésére indult. Szerencsére, miután Boogie az ajtóban kitombolta magát, végigcsaholta az egész lakást, hogy mindenkit értesítsen a csodás hírről: megérkezett a gazda. Hála neki, Deborah is előkerült, ezúttal valami fehér, lisztes arcmaszkban. Sosem lehetett előre tudni, mikor milyen színű izék lesznek rajta, mert általában kedvenc női újságja aktuális tanácsa szerint váltogatta a pakolásai színét. A jó házasság alapja a változatosság, gondolta Jack, de óvakodott tőle, hogy ezt hangosan is megjegyezze. Az a lényeg, hogy hallótávolságon belül van, és meg lehet tőle tudakolni, maradt-e még valami ennivaló, mielőtt rosszul lenne az éhségtől. Már amennyiben ez a lisztes fejű nőszemély a maszk alatt valóban a felesége. – Helló, Jack, korábbra vártunk. Készítettem neked egy jó ham and eggs-et, de miután nem jöttél, Boogie-nak adtam. – Maradt azért valami ehető az arcmaszkodon kívül? – Ne idétlenkedj. Mit szólnál virslihez, francia mustárral? 13
– Nincs valami masszívabb? Szédelgek az éhségtől meg ettől a véget érni nem akaró szar naptól. – Szegény drágám. Várj csak, megnézem, talán maradt még valamennyi a tegnapi raguból, de ha akarod, gyorsan összeütök neked egy másik ham and eggs-et. Addig igyál valamit. – A ragut nagyon díjaznám. Mi újság a gyerekekkel? – Joe átment tanulni egy barátjához, és nemrég hazaszólt, hogy ott marad náluk éjszakára. Suzy meg valami rajzfilmet néz, de mindjárt ágyba dugom. – Tudod, mennyi az idő? Nem szólok bele a nevelésbe, de szerintem egy hétéves gyereknek ilyenkor már rég ágyban volna a helye. – Na, most akkor a ragu, vagy vita Suzyval? Döntsd el, melyik sürgősebb? – Ez színtiszta zsarolás. Majd’ éhen pusztulok, úgyhogy vesszenek a nevelési elvek, és jöjjön a ragu! Vagy tudod mit? Gyorsan lefektetem, amíg tevékenykedsz, nehogy rémálmai legyenek, ha meglát ebben a kísérteties fehér maszkban. Még azt hiszi, hogy valami japán horrorból kerültél elő. Mielőtt Deborah bármit válaszolhatott volna, átcsörtetett a lakáson, egyenesen Suzy rózsaszín tapétás, csillagocskákkal, holdakkal, Pierrot-figurákkal díszített szobájába, ahol szőke fürtös, szépséges lánykája mélyen aludt a tévé előtt. Örömmel konstatálta, hogy már átöltözött hálóingbe, így nem maradt más dolga, mint óvatosan befektetni az ágyba, és kikapcsolni a tévét. Adott neki egy jóéjtpuszit, és pár centis rést hagyva behúzta maga mögött az ajtót. A nappali bárszekrényéből elővett egy brandys üveget és hóna alá csapva, már-már jókedvűen visszaballagott az 14
ebédlőbe, hogy végre nekilásson a vacsorának. Deborah odakészített az asztalra mindent, amire szüksége lehet, aztán eltűnt, nyilván a fürdőszobába ment, lemosni magáról rémisztő maszkját. Jack hozzászokott, hogy egyedül egyen. Szerette ilyenkor végiggondolni a nap eseményeit és felkészülni a másnapi tennivalókra. Miután lassan, kortyonként elszopogatta pohárka brandyjét, jólesően érezte, amint fokról fokra enyhül a feszültsége, és eszébe jutott a ma kiválasztott női főszereplő. Ohó, cimbora, az a nő mégiscsak hagyott benned némi nyomot – állapította meg magában derűsen. Mi tagadás, általában fogékony a női szépségre, de ez a munkájával jár. Jól nézne ki, ha a show-bizniszben töltve az életét, nem hatnának rá a női bájak, miközben az egész műfaj alapvetően az erotikáról szól. Arról, hogy kívánatos idomú férfiak és nők népesítsék be a színpadot, akik hangjukkal és mozgásukkal felkorbácsolják a nézők alantas ösztöneit. Ha nem így volna, ki a csudát érdekelne ez a műfaj, ahol tulajdonképpen teljesen mindegy, miről szól a darab. A lényeg a csillogás, a kecses mozgás és az idealizált szépség. Az emberek tündérmeséket akarnak látni, mert csak ezekre hajlandók kifizetni a csillagászati összegű jegyárakat. És persze az ismert sztárokra, akiket – ha elmúltak ennyi meg annyi évesek – már csak a plasztikai sebészek hozzáértő keze tehet színpadképessé. A showbiznisz nem az öregségről, bajokról és a ráncokról szól. Ezért kellenek állandóan az új és még újabb fiatal arcok. Ha minden igaz, a ma kiválasztott lány valóban nagy fogás lehet, ha még civilben is képes őrá, a szőrös tökű színházcsinálóra is ilyen mély benyomást tenni. Még a nevét se tudja. Sebaj. Ha tényleg olyan nagy dur15
ranás, mint ahogy Carole előérzete súgja, akkor hamar meg fogja tanulni, és vele együtt a közönség is. Hány és hány ilyen névtelen kezdőből sikerült már országos hírű, nagyszerű sztárt kinevelnie. Szereti a munkáját, akármilyen fárasztó is. Sztárgyártó. Mint a tehetséges szobrász, aki egy élettelen kőtömbből életteli, mondhatni eleven figurát formáz. Maga a teremtő! Miután végzett a vacsorájával, elkortyolgatott ráadásképpen egy pohár portóit, az üveget pedig magával vitte a dolgozószobájába, ahol most mindjárt utánanéz, hogy ki is ez a nő. – Most már jobban tetszem? – nyitott be Deborah, immáron saját arcával. – Minő változás! Azt mondanám, szívem, hogy tíz évet fiatalodtál, de nem mondom, mert nincs miből olyan sokat visszafiatalodnod. A végén még egykorú leszel a lányunkkal. – Mindig ugratsz, de jól áll neked. Ma este a közös hálószobába ágyaztam, ne várass sokáig. Kivarázsoljuk belőled a feszültséget, jó? – kacsintott rá huncutul, egy kis magakelletéssel. – Sajnálom, Debby, de hiába fáradoztál, mert még rengeteg a munkám. Tudod, holnap megbeszélést tartunk, és még egy csomó dolgot át kell gondolnom. Fogalmam sincs, mikor kerülök ágyba, úgyhogy a saját szobámban fogok aludni, te is aludj jól, szívem. – Jack! Azért engedtem el Joe-t a barátjához, hogy magunkban lehessünk. Tudod, mióta nem aludtunk együtt? – Gőzöm sincs, de mi köze ennek Joe-hoz? Ha itthon 16
lenne, akkor talán zavarnánk egymást ebben a „parányi” lakásban? – Nem válaszoltál. Hetek óta egyedül alszom. Már az is megfordult a fejemben, hogy talán van valakid. – Ugyan, ne tréfálj! Magad is tudod, milyen eszeveszett tempóban dolgozom. Nem várom el, hogy naprakészen ismerd a munkámat, de konyítasz hozzá annyit, hogy tudd: amíg egy új Broadway-darab összeáll, elég sok vele a macera. – Tisztában vagyok vele. Nem ez az első darab, amit a házasságunk alatt csinálsz. De arra idáig még nem volt példa, hogy hetekig ne akarj velem lefeküdni. – Ha cseszegetsz, akkor szerinted nagyobb kedvem lesz hozzá? Mit mond erről a pszichiátered? – Tudod mit? Eredj a francba! És előre szólok, hogy pitizned kell, ha legközelebb mégis eszedbe jutok mint nő. Reggel nem leszek itthon, mire felkelsz, tudasd Gloriával, hogy mit kérsz vacsorára. Neked újabban egy nőből pont elég annyi, hogy megetessen. Agyő. Jack értetlenül bámult utána, ahogy kiviharzott és dühösen becsapta maga után az ajtót. Nem volt hozzászokva Deborah ilyen jellegű kitöréseihez, az asszony mindig mintafeleségnek bizonyult. Megteremtette neki a biztos hátteret, ami nélkül képtelenség összpontosítani az alkotói feladatokra, és kibírni a rengeteg gyűrődést, ami a munkájával jár. Együttélésük nyolc esztendeje alatt bevezette feleségét a számára korábban elérhetetlen művészvilágba. Részt vehetett a sznobok által mélységesen irigyelt partikon, és közvetlen közelről megismerhette a sztárok életét, szerelmi történeteiket kisebb-nagyobb félrelépéseikkel egyetem17
ben. Deborah szemmel láthatólag lubickolt mindenki által körülrajongott rendező férje oldalán. Nappalait kitöltötte a barátnőivel való pletykálkodás, akik szintén a felső körökből kerültek ki, de nem a művészvilágból, hanem jómódú gyáros-, mérnök-, orvosfeleségekként élték mindennapjaikat. Valósággal itták Deborah szavait, aki könnyedén, mi több, bennfentesként szállította nekik a szaftos részleteket a sztárok – kívülállók által csak a bulvársajtóból ismert – életéből. Deborah másik kedvenc időtöltése a vásárlás. Jacknek időnként olyan érzése támadt, hogy azért nem költöznek el New Jerseybe vagy Coney Islandre, mert úgy távolabb kerülnének a Fifth Avenue csillogó-villogó butikjaitól. Tudta, hogyne tudta volna, hogy hetek óta nem volt kedve bebújni a felesége ágyába, de ez ellen nem sokat tehetett. Tulajdonképpen már évek óta nehezére esett, mi több, erőfeszítésbe került rávennie magát, hogy valami kis vágyszerűséget csiholjon ki magából az asszony iránt. Nem mintha a nála csaknem tizenöt évvel fiatalabb Deborah nem volna formás és kívánatos, de Jack sosem volt monogám típus. Az ő vágyát csak az újdonság varázsa képes igazán feltüzelni. Nagyon is férfinak érzi magát, függetlenül attól, hogy vészesen közeledik az ötödik ikszhez. Számára az volna a Kánaán, ha naponta, kétnaponta másik nővel bújhatna ágyba. Megtehetné, és időnként meg is teszi, de azért visszafogja magát Deborah kedvéért. Ez a negyedik házassága. Idáig úgy tűnt, hogy Deborah mellett hosszabban elidőzhet, sőt szerencsés esetben ő lesz majdani támasza öregkorában. Előző feleségeinél hamarabb napirendre került a „miért nem kefélünk” kérdéskör, ami után mindig gyors lejtmenetbe került a kapcsolatuk, 18
és ő, hogy elkerülje a további kínos jeleneteket, általában nem sokat tétovázott, fogta a kalapját és odébbállt. Gyereke nem született az előző házasságaiból, mert nem hagyta. Elég jól ismerte magát, hogy tudja, az ágról ágra röpködést senki kedvéért nem képes abbahagyni, de gyereket csinálni, aztán lelépni mellőle, az már más tészta. Ezt minden házassága előtt tisztázta is aktuális választottjával. Kiszemeltjeit csak azután vezette oltár elé, ha biztosították ebbeli tökéletes egyetértésükről. Később persze valamen�nyien meggondolták magukat, és előkerültek a jajok meg a bajok, de válásaihoz a végső lökést mindig az adta meg, amikor napvilágra került, hogy hazai pályán végképp megunta a gyerekcsinálás valamennyi módozatát. * Amikor annak idején, te jó ég, már kis híján kilenc éve, túl a harmadik válóperén, meglátta a Rockefeller Center és a St. Patrick katedrális szomszédságában álló Waldorf Astoriában az akkoriban ott gyakornokoskodó, izgatóan formás Deborah-t, mindennél erősebb késztetést érzett, hogy azonnal ágyba vigye. A lány azonban nem volt könnyen kapható. Hetekig hiába kerülgette, pedig egyre jobban csorgott utána a nyála. Eleinte délutánonként találkozgattak, a délelőtti próbák és az esti előadások között. Később, ha a lány beosztása engedte, lassanként áttértek az éjszakai közös kóborlásokra, mozizásra, de akárhányszor szóba hozta, hogy kellemesebben is eltölthetnék az időt közeli legénylakásán, állandó visszautasításba ütközött. Megtudta, hogy Deborah nemrég vált el a férjétől és van egy hároméves kisfia, aki a Rowan megyei Salisburyben él 19
Észak-Karolinában, a lány szüleinél. A további randevúkon kiderült, hogy Deborah apja valami gyógyszergyári nagymenő, a család 1920-as években létesült gyárának főrészvényese, és éppen mostanában alapít Ázsiában és Latin-Amerikában újabb cégeket, de roppant boldogtalan, amiért nincs fia, aki a visszavonulása után tovább vinné az üzletet. Deborah a helyi egyetem hotelmenedzser szakán végzős, és jelenleg a gyakornoki idejét tölti New York egyik legelegánsabb szállodájában, a Waldorf Astoriában. Ő kérte magát ide, hogy minél messzebb kerüljön volt férjétől, akivel még a gimnáziumban esett szerelembe, és akihez a szülei kifejezett tiltakozása ellenére ment hozzá nem sokkal az érettségit követően, miután terhes lett. Szülei azért ellenezték korai házasságát, mert szerintük a fiú egy pszichopata állat. Akkoriban a tapasztalatlan Deborah még nem volt tisztában a kifejezés pontos jelentésével, de együttélésük során hamar megtanulta, mit jelent. Ifjú férje agya alkalmanként elborult, és ilyenkor Terminátornak képzelte magát. Pofozkodott és üvöltözött, amit utólag Deborah mindig megbocsátott neki. Azonban a helyzet tovább romlott, miután az ifjú férj rákapott a kokainra, mert ettől kezdve még inkább dúvadra vette a figurát, mielőtt rátört a teljes eszméletvesztés. Már nem érte be egy-egy laza pofonnal, hanem véresen komoly dühkitöréseket produkált. Deborah óriási elszántsággal igyekezett továbbra is titokban tartani szülei és a világ elől rémálommá vált életét. Napokon, heteken át kerülte az embereket, nehogy kiszúrják vastag sminkje alól is előtűnő kék-zöld foltjait. Végtére is éppen ettől óvták a szülei, amikor eleinte szép szóval, rábeszéléssel, később pedig már kétségbeesett fenyegetőzéssel igyekeztek 20
őt távol tartani ettől az embertől. Eljött azonban a pillanat, amikor Deborah belátta, hogy ez nem mehet így tovább; nem élheti örökös rettegésben az életét. Nehezére esett bevallani a tévedését, de nem volt más választása, sőt, menekülőre kellett fognia, amikor egy este férje drogos mámorában a szokottnál is brutálisabb jelenetet rendezett. Összeverte, megrugdosta, és ő alig tudott néhány hónapos kisfiával a karján kimenekülni a házból. Véres, szakadt ruhájában vaktában rohant bele az éjszakába. Szerencsére az a barom úgy be volt tépve, hogy fel se fogta a távozását, így sikerült – hála egy arra hajtó idős házaspárnak, akik megszánták őt és kisfiát – épségben hazajutnia a szülői házba. Apja nagy hatalmú ember a megyében, ezért sikerült a megyei bíróságon gyorsított eljárásban elintéztetnie a válást, amit persze a körülmények is indokoltak. Volt férjét azonnal őrizetbe vették, és elvonókúrára kötelezték, de Deborah többé nem mert egyedül kilépni az utcára. Apja testőröket fogadott mellé, akik ettől kezdve mindenhová elkísérték. Kínosan érezte magát, amiért az egyetemi előadásokra is követték. Megpróbáltak ugyan láthatatlanná válni, de két kigyúrt izomagyú számára ez majdnem olyan nehéz feladat, mintha a hattyú halálát akarták volna eltáncolni rózsaszín tütüben. Deborah mindenesetre ros�szul élte meg a helyzetet. Lassanként elmaradoztak mellőle korábbi barátai és ismerősei, partikra se nagyon hívták; mindenkinek csípte a szemét az őt kísérő testőrség, akik nélkül viszont mozdulni se mert. Ezért kérte magát New Yorkba gyakorlatra, ahol senkit sem ismer, és őt sem ismeri senki, tehát elvan testőrök nélkül, és végre ismét szabadon mozoghat. 21
Ez után a kitárulkozás után Jacknek végre sikerült őt ágyba imádkoznia. Addigra már ő is elmesélte magáról a lényegesebb tudnivalókat, amelyektől ennek az ízig-vérig déli fruskának elkerekedett a szeme. Elvégre más egy afféle beeső kávézó vendéggel lefeküdni, és megint más a Broadway ünnepelt rendezőjének ágyába bújni, aki – ha úgy tartja kedve – akár naponta kaphat bármelyik ujjára három ilyen vagy még szebb fruskát, az óriásplakátokon virító dívákról nem is beszélve. Nem volt buta lány Deborah, hamar képbe került, miután megtudta Jacktől, hogy hol és mit dolgozik. Ő meg hiába átkozta magát utólag, amiért nem mindjárt ezzel indított nála; réges-rég túl lehetnének az ágyjeleneten. Csakhogy nem tartozott azok közé, akik fűt-fát ígérnek egy numeráért cserébe. Büszke rá, hogy soha senkinek nem ígért szerepet pusztán azért, hogy ráugorhasson; nem tartozott a szereposztó díványos rendezők közé, mert más a munka és más a szex. Tisztában volt vele, hogy attól még nem lesz valakiből tehetséges színész, ha sikerül az ő szenvedélyét felkorbácsolnia az ágyban. Fordítva inkább. Ismeri jó néhány szerencsétlen pályatársa esetét, akik képesek voltak kockára tenni készülő előadásuk sikerét azzal, hogy aktuális macájukra osztották ki valamelyik szerepet, aztán kínlódhattak, hogy kihozzanak belőle valamit. A kritikusok pedig azonnal kiszúrják az ilyesmit, és rögtön szereposztási tévedést kiáltanak. Nem beszélve arról, hogy a társulati morált is alaposan meggyengíti, ha bekerül közéjük egy oda nem illő féltehetség, akiről mindannyian tudják, hogy a rendező vagy a producer üdvöskéje. Annál szánalmasabb dolgot elképzelni se lehet, ami22
kor némelyik kollégája megpróbálja hozzá vagy valamelyik másik produkcióba bekönyörögni harmatgyenge képességű ágyastársát. Nem, ebből ő sose kért, igaz, szüksége se volt rá, álszerénység nélkül elmondható, hogy ha akarta, ha nem, ragadtak rá a nők. * Alig emlékszik már, milyen volt Deborah-val az első szex. Mindenesetre túl nagy tűzijáték nem lehetett, mert esze ágában se volt folytatni. Megvolt, túlestek rajta, nem kellett tovább ácsingóznia utána. Akkoriban amúgy is elég lazán élt. Ágyba döntött bárki arra járót, ahogy éppen a vágyai diktálták. Úgy gondolta, ez a sokáig vonakodó kiscsaj sem okoz gondot; letölti a gyakornoki idejét, és hazautazik Salisburybe, aztán annyi. A lehető legnagyobb lelki nyugalommal élte tovább világát, ágról ágra, virágról virágra röpdösve. Kifejezetten meglepődött, amikor egy délelőtti próba szünetében Carole a fülébe súgta, hogy egy nő várja odakint, és amikor megkérdezte tőle, hogy néz ki, Deborah személyleírását kapta. Volt még hátra néhány perc a szünetből, ezért kiment hozzá megtudni, hogy minek köszönheti a szerencsét. Deborah piros kabátban, roppant elfogódottan várt rá, súlyát egyik lábáról a másikra helyezgette. Volt benne valami kislányos: Piroska, amint a farkasra vár. – Bocs, Jack, nem akarlak zavarni, de holnap lejár a gyakornoki időm, és gondoltam, nem utazom el köszönés nélkül. – Visszamész a testőreidhez? 23
– Kénytelen vagyok, mert csak otthon, Salisburyben tehetem le az államvizsgát. – Kár. Ezek szerint hiába is hívnálak el a premierre – tette hozzá Jack merő udvariasságból, a kockázat minimális esélye nélkül. – Ó, dehogyisnem! Kitaláltad a legnagyobb vágyamat! Addigra túlleszek a diplomaosztón, és együtt ünnepelhetjük meg mindkettőnk sikerét. Jacknek valósággal leesett az álla. Nem számított erre a válaszra, de hiába, most már nem visszakozhatott. – Hát akkor jó utat, kéz- és lábtörést a vizsgádhoz. – Nem hangzanak túl jól a „jókívánságaid” – húzta el a száját Deborah. Jack felnevetett. – Annak, aki nem tudja, hogy mi színháziak így kívánunk egymásnak sikeres premiert, valószínűleg tényleg nem, de tudod, ez egy babona a körünkben. Ha sok sikert kívánsz egy színházi embernek, akkor a premieren leszakadhat a függöny, összedőlhet a díszlet, berekedhet a főszereplő, rosszabb esetben tűz, áramszünet vagy polgárháború üthet ki az egész kerületben. Szóval nekünk az jelenti a biztos sikert, ha kéz- és lábtörést kívánnak nekünk. Erre már Deborah is elmosolyodott. – Ma reggel, amikor felkeltem, eszembe se jutott, hogy ilyen jól fog alakulni a napom. Elhívtál a premieredre, ráadásul megtanultam egy izgalmas színházi babonát is, köszönöm. Itt leszek és drukkolok, hogy törjön el a lábatok – mondta már távozóban, Jack pedig nem tudta, röhögjön vagy sírjon. Nem emlékszik kapásból, melyik darab bemutatójára készültek, bár semeddig se tartana utánanézni a feljegyzései között, de nem lényeges. Biztos, hogy siker lett, mert 24
pályafutása során mindössze két bukása volt, és azokat keményen számon tartja. Ez nem volt köztük. A premier estéjén történtek nagy része viszont máig is élesen él az emlékezetében. * A munka és a közelgő premier lázában ott ahelyt kiment a fejéből Deborah, és persze tiszteletjegyről se gondoskodott neki. Amikor a premier estéjén szokása szerint kikukucskált a függöny hasítékán, hogy lássa, elfoglalták-e helyüket a nézők, lehet-e kezdeni, alig hitt a szemének, amikor a harmadik sor közepén felfedezte Deborah-t, aki elmélyülten beszélgetett a mellette ülő ősz hajú férfival. Hogy az isten nyavalyájába került ide ez a nő? De ha már itt van, hogy jutott be a VIP-sorba, a kiemelt meghívottak közé? Kezdeniük kellett, nem töprenghetett tovább, de egész előadás alatt nem hagyta nyugodni a rejtély, pedig akadt éppen elég elfoglaltsága. Szünetben sosem ment ki a nézők közé. Úgy tartotta, odakint semmi keresnivalója sincs, annál több az öltözőkben, ahol mindig elkélt egy utolsó instrukció némelyik szereplőnek vagy a tánckar vezetőjének, és ráfért mindenkire egy kis atyai nyugtatás, mert érthető módon még a befutott sztárok is a premieren a legsebezhetőbbek, amikor még nem tudják, siker lesz-e vagy bukás. Ennek ellenére aznap este többször is eszébe villant, hogy szokásával ellentétben kivételt tesz, és mégiscsak kiszalad megkeresni Deborah-t, megtudni tőle, hogy a csudába jutott be. 25
Megállta persze, és nem ment ki, minthogy kíváncsiságánál is erősebben munkált benne, hogy betartsa a színházcsinálás szabályait. Az alkotóknak semmi keresnivalójuk sincs előadás végéig a publikum soraiban. Aztán az is eljött. A sokadik meghajlás után ő is felment a színpadra meghajolni. Vastaps és ováció fogadta. Hazudna, ha tagadná, hogy az ünneplés nagyon is jólesik a magafajta, hiúságtól csöppet se mentes színházi embernek, de mialatt örömmel fogadta a sikert, laposan kisandított Deborah-ra, jelezve neki, hogy odakint várja. A társulat tagjai már a próbaidőszak alatt megegyeztek, hogy az előadást követő bankettet ezúttal a Molyvos étteremben fogják tartani, mert túlnyomó többségük egészen odavolt az ottani mediterrán ízekért. Jack bemutatóin aranyszabály, hogy a premier utáni bankett szigorúan zártkörű, amin csak a produkció tagjai vehetnek részt. Ez az este kizárólag az övék, ilyenkor a családnak, barátoknak, rokonoknak nélkülözniük kell őket. Ha sikerük volt, akkor azért, hogy egymás körében ünnepelhessenek, ha netalántán mégsem, akkor pedig azért, hogy az elvtelen gratulálókat kirekesztve szabadon nyalogathassák a sebeiket. Jack úgy tervezte, hogy amíg a szereplők lesminkelnek, gyorsan kifaggatja Deborah-t a bejutása körülményeiről, aztán megköszöni az érdeklődését és udvariasan lerázza, hogy csatlakozhasson ünnepelni vágyó társulatához. A ruhatár előtti forgatagban már jócskán elült a zsibongás, mire kiért az előcsarnokba. A különleges alkalomhoz illő, pazarabbnál pazarabb estélyi ruhás, bundás, szmokingos, frakkos premierközönség zöme már hazaindult, ezerféle márkás illatfelhőt hagyva maga után. Kön�nyen ráakadt Deborah-ra, aki elbűvölően elegáns volt egyszerű szabású, mégis feltűnő arany ruhájában, ami 26
csodálatosan kiemelte lányosan karcsú alakját. Mély dekoltázsa Jack pillantását akarata ellenére is a lány dús kebleire vonzotta, annyira, hogy kifejezetten nehezére esett levenni onnan a szemét. Haját félig-meddig feltűzve viselte, nyakát pedig első ránézésre is egy minimum négyöt szobás ház értékének megfelelő briliáns nyakék ékesítette. Jack nem tudott hová lenni a meglepetéstől. Ki ez a nő valójában, akit ő korábban mindig hétköznapi farmer-pólóban látott vagy unalmas kosztümben, amikor a Waldorf Astoria recepcióján szobakulcsot osztogatott a betérőknek? Jack, hosszú színházi múlttal a háta mögött képes volt rá, hogy pókerarccal vegye tudomásul a Hamupipőkéből tündérkirálynővé átlényegült Deborah-jelenséget, és még arra is, hogy további egy-két másodperc múltán átváltson pókerarcról kedvesen mosolygósra, majd odalépjen ehhez a számára tulajdonképpen ismeretlen dámához, és köszöntse, átölelje, arcon csókolja mint régi kedves ismerősét és közben úgy viselkedjen, mintha mindez a világ legtermészetesebb dolga lenne. – Gratulálok, Jack, nagyszerű volt az előadás. És mondjuk, hogy már te is gratuláltál nekem, amiért diplomás nő lettem, amióta nem találkoztunk. – Miért csak mondjuk? Tényleg gratulálok, sőt mi több, kifejezetten büszke vagyok rád. – Köszönöm. Engedd meg, hogy bemutassalak a szüleimnek. Apa, anya, ő Jack. Ekkor a lány két oldaláról előlépett két ember. Egyikük egy magas ősz úr, aki barátságosan nyújtotta felé a kezét. Azonnal felismerte, hogy vele beszélgetett Deborah a nézőtéren. – Jó estét, Mr. Strimmer, örülök, hogy megismerhetem. 27
A lányom ezúttal nem túlzott, ön valóban egészen kiváló előadást hozott össze. Őszintén gratulálok. – Köszönöm, uram. – Ne urazzon, szólítson egyszerűen Henrynek. A lány túloldalán álló, vele nagyjából azonos magasságú, rafináltan elegáns, püspöklila ruhás, két Cadillac árával felékszerezett, feltűnően szép arcú hölgy is gratulációra nyújtotta a kezét. – Tudom, banálisak lehetnek önnek ezek a gratulációk, de higgye el, mi őszinte család vagyunk, tőlünk komolyan kell vennie az elismerést. Ön nagyon tehetséges, Mr. Strimmer, és csodásak voltak a szereplők, díszletek, jelmezek is. Kifejezetten jól szórakoztunk. Épp most mondtam a férjemnek, hogy ez az előadás megérte az utazással járó fáradságot. Jack kezet csókolt az asszonynak, és most rajta volt a barátkozás sora. – Köszönöm az egész társulat nevében, de mint Deborah már említette, az én nevem Jack. – Nos, kedves Jack, remélem, hajlandó velünk és néhány közeli barátunkkal tölteni az est hátralevő részét, akik szintén David barátunk meghívására nézték meg ezt a nagyszerű előadást. Deborah kívánságára a Waldorf Astoriában foglaltunk helyet. Az a perverz vágya támadt, hogy ott ünnepeljünk, ahol korábban a gyakornoki idejét töltötte. Jack agyában lázasan kezdtek forogni a fogaskerekek. Ki a fene lehet az ő David barátjuk, aki megengedheti magának, hogy egy ilyen népes csapatot meghívjon a VIPsorba? Ezt a sort a város és az állam vezető politikusainak tartják fenn. Csak nem David Dinkins, New York város polgármestere? Ez esetben egyáltalán nem hangzik ros�28
szul a meghívás, Deborah figyelemre méltó dekoltázsát is beleszámítva. Neki azonban kutya kötelessége a mai estét az előadást sikerre vivő társulattal tölteni. Akadnak helyzetek, melyekből csak villámgyors döntéssel lehet kimászni, és ez most pontosan ilyen. Már határozott is, aztán lesz, ami lesz. – Csak egy órát kérek, hogy szokás szerint megköszönjem kollégáimnak az elmúlt hetek embert próbáló munkáját, aztán csatlakozom önökhöz, és jöhet a pezsgőbontás. – Visszaküldjük magáért a limuzint? – kérdezte Henry. – Nem, köszönöm, a csapat a Molyvos éttermet választotta, oda közel van a Waldorf – válaszolta Jack. – Semmi gond. Akkor egy óra múlva a Molyvos előtt várja a sofőrünk, ha megfelel magának. Jack mosolyogva bólintott, miközben arcizma sem rándult. Ha limuzin, hát limuzin. Ha sofőrjük is van, hát csak hadd jöjjön. Ő mint a Broadway sikeres rendezője, szintén minden további nélkül megengedhetné magának ezt a luxust, de még sose jutott eszébe, hogy kétsaroknyi távolságért béreljen egy limuzint. * Jack szülei józan gondolkodású emberek voltak. Apja banki alkalmazottként nem győzte elégszer fia fejébe verni az életfilozófiáját, miszerint semmit sem adnak ingyen, mindenért keményen meg kell dolgozni. Az apa gyerekévei a nagy gazdasági válság idejére estek, és mély nyomokat hagyott benne, amikor a mindenki által irigyelt többszörös milliomosok egyik pillanatról a másikra elszegényedtek, és végső elkeseredésükben egymás után ugráltak ki a 29
felhőkarcolók felső emeleteiről, korábban virágzó cégeik irodáinak ablakából. Elborzadva nézte az utcákon ingyen levesért kígyózó sorokat, a nyomorgó asszonyok és gyerekek tömegeit, és soha többé nem tudta kiverni a fejéből, hogy az anyagi biztonság megteremtése az élet legfontosabb célja. Becsben tartotta a pénzt, és Jacket is ebben a szellemben nevelte. Anyja egy tipikus georgiai kisvárosban nevelkedett, abban a déli államokra jellemző felfogásban, hogy a jó családból származó úrilánynak egyetlen feladata lehet az életben: mielőbb férjhez menni egy biztos egzisztenciájú, rendezett körülmények között élő vallásos férfihez, gyerekeket szülni, hátralevő éveiben pedig folyamatosan gondoskodni az otthon melegéről. Nagyapja jó néhányszor előadta Jacknek mint fontos életbölcsességet, hogy a család feje a férfi, a nyaka pedig a nő, de tudvalevő, hogy a nyak mozgatja a fejet. És amikor ezt mondta, még a térdét is csapkodta széles jókedvében. Jack sose tudta eldönteni, hogy tréfál-e az öreg, amikor azt mondja, hogy a család lelke a nő, akinek semmilyen körülmények között sem szabad elmozdulnia a házi tűzhely mellől. Valószínűleg komolyan gondolta, mert egy ízben nagy büszkén mesélte, hogy még akkor sem engedte a feleségét dolgozni, amikor a gazdasági válság miatt képtelen volt eltartani a családját. Inkább csöndben nyomorogtak, minthogy a szomszédok megszólják őket, az élhetetlen családfő miatt. Anyja szülővárosában semmi más szórakozási lehetőség nem volt, mint a mozi. Érthető, hogy kislány kora óta a filmek lelkes rajongójává vált. Valósággal elbódította őt a filmvásznon pergő álomvilág, a hódító nők és a férfiak, nyilván ezért döntött úgy, hogy színésznő lesz. Persze csak titokban, mert pontosan tudta, hogy a családja so30
sem egyezne bele. Már az is lázadásnak minősült a szemükben, amikor főiskolára jelentkezett, majd irodalomtanár lett. Lelke mélyén azonban örökre megőrizte művészi ambícióit, azután is, hogy férjhez ment a New Yorkban élő, biztos egzisztenciával rendelkező férfihez, aki ellen a családjának sem lehetett semmilyen kifogása. Kiéletlen művészi ambícióit – talán nem is egészen tudtán kívül – továbbörökítette a fiára. Szülei értékrendje meglehetősen eltért az átlagos „amerikai álom”-tól. Ragaszkodtak Greenwich Village-i otthonukhoz, ahol Jack megszületett. New Yorknak ez a negyede később is megtartotta eredeti kistelepülés jellegét, amilyen akkor volt, amikor még nem tartozott a „nagy almához”. Kanyargós, fasorral szegélyezett keskeny utcácskái csöppet sem hasonlítanak Manhattan többi részének szabályos, sakktáblaszerűen kialakított elrendezéséhez. Itt például nem számozottak az utcák, hanem mindegyiknek saját neve van. Az egyik ilyen barátságos, emberléptékű utca polgári házában nevelkedett Jack, jazz klubok, művészeti stúdiók, kiállítótermek és hangulatos kifőzdék szomszédságában. Szülei és nevelésük nyomán az ő számára is lényegesen többet jelentett az itteni hangulat a nyáresti Hudson-parti sétákkal, télen egy jó könyvvel a kandalló előtt, vagy valamelyik off Broadway előadás és az utcán énekelgető Bob Dylan, mint a hatalmas kocsikkal járó, brillekkel felcicomázott nagypolgárok élete. Anyja kiskorától kezdve élesztgette benne a színház iránti szeretetet. Mesélt neki a Broadway- és az off Broadway-előadások különbözőségeiről. Tőle hallotta először, 31
hogy az off valamikori létrehozója egy zseniális producer, bizonyos Joseph Papp volt, aki a semmiből teremtette a Public Theatert, melynek több színpadán egyszerre különböző klasszikusokat játszottak. Itt léphettek fel először fehér szerepekben színes bőrűek. Később, a hatvanas években ugyanitt mutatták be a Hair-t és a Tánckar-t, melyeket már Jack is látott, és fantasztikus hatást gyakoroltak rá. Greenwich Village művészeti körei hozták létre a La MaMa színházat. Sikerén felbuzdulva gomba módra elszaporodtak a többiek is. Megalakult a Mabou Mines, a Wooster Csoport és a Peter Halász-féle Love/Squat Színház. Jack ezeknek az előadásain nőtt fel, többségük mára megszűnt, illetve repertoárjuk anyagi okok miatt elcsúszott a kommersz felé. A mai amerikai középosztály tagjainak, akik képesek rá, hogy eltartsák a színházakat, a könnyed szórakozás jelenti a kikapcsolódást, abba pedig nem fér bele a „lila művészkedés”. Jack az East Village-ben végezte tanulmányait, ahová nála lényegesen gazdagabbak és szegényebbek is jártak. Hamar megtapasztalta, hogy a sok pénz sok előnnyel jár, de amire neki és családjának igénye volt, azt mindig előteremtették. Kirándulhattak, utazgathattak, színházba, moziba jártak, így amíg a szülei éltek, Jack számára az élet abszolút gömbölyű volt. A gimnázium alsó tagozatában még vacillált, hogy mi legyen, ha nagy lesz. A bankszakma elborzasztotta, ezért az apja nem is erőltette, rábízták a döntést. Amikor az évente megrendezett iskolai színielőadások egyikére irodalomtanára Shakespeare Szentivánéji álom című darabját választotta, eldőlt a sorsa. 32
