ELŐSZÓ Zuhogott az eső, korbácsolta az ablakokat, tépte a tetőket, szél fujt be harapósan az ajtók alatt. A nyirkos levegőtől az öregembernek még akkor is sajgott minden csontja, amikor letelepedett a tűz mellé. A hosszú esős őszi estéken súlyosan megülte a kora, és tudta, hogy még jobban meg fogja görnyeszteni a közelgő sötét télen. Köré gyűltek a gyermekek, a padlón kuporogtak, kettesével-hármasával szorongtak a székeken. Várakozón fordították feléje arcukat, hiszen regét ígért nekik, hogy elűzze a viharos nap keltette egyhangúságot. Egyáltalán nem akarta elmesélni nekik a történetet, amelyet az eső idézett fel benne. Túl kicsik még, s nem is valami vidám történetről van szó, de az eső a fülébe susogta, előre elsziszegte a szavakat, amelyeket még ki sem mondott. Erre még egy mesemondónak is oda kell figyelnie. Igen, talán éppen a mesemondónak. - Tudok egy történetet - kezdte, mire a sok gyermek fészkelődni kezdett izgalmában. - Bátorságról és gyávaságról, vérről és halálról meg az életről szól. Szeretetről és veszteségről. - Vannak benne szörnyek? - kérdezte a legkisebb, miközben kék szeme nagyra tágult az izgalommal vegyes riadalomtól. - Szörnyek mindig vannak - felelte az öregember. - Ahogy mindig vannak emberek, akik melléjük szegődnek, és mások, akik megharcolnak velük. - És nők is - kiáltott fel az egyik nagyocska lány, amitől az öregember elmosolyodott. - Igen, nők is. Akik bátrak és hűek, furfangosak és kérlelhetetlenek. Fiatalkoromban kettőt is ismertem közülük. Igen régi a történet, amit most elmesélek. És nagyon sokfelé kacskaringózik az eleje. Annál egyszerűbb a vége. Ahogy felüvöltött a szél, az öregember kortyolt a teájából, hogy megnedvesítse a torkát. Megreccsent a tűz, a láng megvilágította az arcát, amely olyan lett, mintha arannyal vegyes vér öntötte volna el. - Kacskaringósan indul a történet. A nyári hőség vége felé amikor kék villám hasította ketté a fekete égboltot, a varázsló egy magas szirten állt, amely a dühöngő tengerre nézett...
1 Írföld, Chiairai környéke Vihar dúlt benne, éppoly fekete és erőszakos, mint az, amely a tengert szántotta. A belső vihar úgy korbácsolta a vérét, mint a kinti a levegőt, dúlt a harc odabent és idekint, miközben az esőáztatta sziklán állt. Gyász volt a neve annak a viharnak. Gyász villant kék szemében, amelynek pillantása merész volt, mint a villámcsapás. A gyász okozta düh kisült vörösre marcangolt ujjbegyén, ahogy a mennykő sül el, mintha ezer katapult okádná. Magasba lökte a botját, elkiáltotta a bűvös szavakat. Feje fölött összecsapott vörösen spriccelő haragja a kéken, harapósan villogó villámokkal, olyan háború lett belőle, hogy aki látta, eszét vesztve menekült be a kunyhójába, barlangjába, bezárt ajtót-ablakot, maga köré gyűjtötte a gyermekeket, hogy elbújjanak valahogy, és reszketve imádkoztak maguk választotta isteneikhez. Még a tündérek is reszkettek kerek földsáncukban. Megremegett a szikla, fekete lett a tenger vize, mintha a pokol szája nyílt volna meg benne, s a varázsló még mindig dühöngött, mindig gyászolt. A sebzett égboltból ömlő eső vérszínűre váltott, és sisteregve égett el a földön, a tengeren, bűzlött a levegő az égésszagtól. Be fog következni, még ha későn is, a gyász éjszakája. És azoknak, akik beszélni mertek róla a varázslónak, aki kinyújtózva állt a magas sziklán, véreső áztatta köpenyét, véreső mosta horpadt arcát, mintha halálkín könnyeztetné, miközben kihívott mennyet és poklot. Hoytnak hívták, a Mac Cionaoith családhoz tartozott. A családról azt beszélték, Morrigantől, a tündér király nőtől és istennőtől származik. Hoyt nagy varázserővel bírt, de még gyakorlatlan, hiszen fiatalember volt. Indulata eresztette szabadjára a hatalmát, amely nem ismert tartózkodást, kötelességet, világosságot. Ez volt a kardja, a lándzsája. Halált ordított bele a szörnyű viharba. A vihar üvöltése közepette hátat fordított a háborgó tengernek. Mit mondott a magas sziklán állva? Az asszony, mert hiszen valamikor asszony volt, elmosolyodott. Lenyűgözően szép volt, de hideg, mint a jég. Kék szeme mint a tenger, ajka mint a rózsaszirom, bőre tejfehér, hangja muzsikált, igéző szirénhangon szólt: - Óvatlanság tőled, hogy szólítani mersz. Ilyen türelmetlenül vágysz a csókomra, Mac Cionaoith? - Te ölted meg a fivéremet? - Ugyan, a halál! - mondta az asszony, és ügyet sem vetve az esőre, hátratolta a csuklyáját. - Túl fiatal vagy, hogy megértsd a dicsőségét. Ajándékot kapott tőlem, drága és becses ajándékot. - Kárhozatba vitted. - Ó! - legyintett az asszony. - Csekély ár az örökkévalóságért. Most övé a világ, és mindent megkap, amit akar. És többet tud, mint amiről te akár álmodni mersz. Ő az enyém. Sokkal inkább, mint ahogy valaha a tiéd volt. - Vére a kezeden van, démon, s az istennőre esküszöm, tönkrezúzlak. Az asszony fölkacagott, mintha csiklandoznák; mint a gyermek, akinek különleges mulatságot ígérnek. - A kezemen és a számban, ahogy az én vérem az ő kezén. Már rám hasonlít, az éjszaka és az árnyak gyermeke. Őt is hívod? Hogy tönkre tedd a saját fivéredet? Az öcsédet? - A talajon kavargó köd feketére váltott, selyemként kígyózta körül az asszonyt, miközben átlábolt rajta. - Érzem a hatalmad, a gyászod szagát, a kíváncsiságodét. Itt, ezen a helyen fölajánlom neked is ezt az ajándékot. Még egyszer odaadom neked a fivéredet, Hoyt Mac Cionaoith. Megajándékozlak a halállal, amelyen túl örökké tartó élet vár. Hoyt leengedte botját, az asszonyra meredt az esőfüggönyön át. - Add nekem a nevedet! Az asszony átsiklott a ködön, vörös köpenye hullámzott utána. Hoyt látta melle alakját, ruhájának szoros felsőrészén át. Rettentő késztetést érzett, hiába érezte az asszony hatalmának szagát. - Oly sok nevem van - mondta az asszony, mellette teremve, épp csak az ujjbegyével érintve a férfi karját. - A nevemet akarod mondani, amikor egyesülünk, hogy érezd a szádon, amikor érzem az ízedet? A férfi torka szárazon égett. Az asszony gyöngéd pillantású kék szeme húzta-vonszolta, vágyott rá, hogy
elmerüljön benne. - Igen. Tudni akarom, amit a fivérem tud. Az asszony újra fölnevetett, ezúttal mély torokhangon. Éhség rejlett benne, állati éhség. Hűvös tekintete lángba borult. - Féltékeny vagy? Egy pillanatra a férfi hideg ajkához érintette az ajkát. Hoyt szíve őrülten dörömbölt a mellkasában. - Látni akarom, amit a fivérem látott. - Az asszony mellére tette a kezét, érezte, semmi sem moccan alatta. - Ajándékozd nekem a nevedet! Az asszony elmosolyodott, fehér foga felvillant a sötétben. - Lilith fog elveszejteni. Lilith fog újraalkotni. Véred hatalma összekeveredik az enyémmel, uralni fogjuk a világot, és a többi világot is mind. Ezzel hátraszegte a fejét, állást keresett, hogy lesújtson. Hoyt minden gyászát, minden dühét beleadta, ahogy botjával az asszony szívére sújtott. Az asszonyból kiszakadó hang belehasított az éjszakába, elnyomta a vihar hangját, aztán összeolvadt vele. Nem emberi hang volt, vadállati ordítás sem. A démon hangja volt, aki elvette a férfi testvérét, aki hideg szépség mögé rejtette ördögi mivoltát. A férfi látta, hogy vér csepeg a sebből, pedig a szív egyet sem vert. Az asszony tekergőzve fölrepült a levegőbe, még mindig sikoltozott, miközben villám cikázott az égbolton. A férfi mormolt valamit, de szavait elnyelte a rémületes zaj, miközben az asszony a levegőben vonaglott, vére a piszkos ködben gőzölgött. - Ezt megkeserülöd! - Az asszony hangjában fortyogott a düh, a fájdalom. - Rajtam próbálod ki a szánalmas kis hatalmadat? Ezer és ezer éve létezem ezen a világon. - Sebére szorította a kezét, aztán azon véresen előrelendítette. Hoyt karját mintha kések hasogatták volna, ahogy a vércseppek ráhullottak. - Lilith! Kiűzlek innen! A véremmel. - Kardot vont elő köpenye alól, a tenyerébe vágott. - A véremmel, amelyhez istenek vére vegyül, a születésem adta erőm által. Elűzlek innen! Valami a talaj szintjén suhant felé, s állati erővel ütődött neki. Összegubancolódva átzuhantak a sziklán egy tenger szaggatta peremre. Hoyt a fájdalom és rémület ködén át látta annak a valaminek az arcát, amely olyan volt, mintha a tükörképe volna; azt az arcot, amely egykoron a Ciáné volt. Érezte a halál- és vérszagot, látta a vöröslő szemben, mivé lett a testvére. Szívében mégis kigyúlt a remény apró szikrája. - Cián, segíts megállítani! Még mindig van esélyünk! - Érzed, milyen erős vagyok? - kérdezte Cián, és fivére torkára fonta ujjait. - És ez csak a kezdet. Már enyém az örökkévalóság. - Lehajolt, szinte játékosan lenyalta a vért Hoyt arcáról. - Magáénak akar. De én is éhes vagyok. Olyan éhes! És végül is a te véred az enyém is. Vicsorított, és a nyakába mélyesztette a fogát. Hoyt belé döfte a kardját. Cián ordítva meghátrált, harag és fájdalom tükröződött az arcán. Belemarkolt a sebébe, összeesett. Hoyt egy pillanatra azt hitte, Ciánt látja, az igazi testvérét, aztán már nem maradt más, csak a vihar sikoltozása és a zuhogó eső. Kúszni kezdett, körmeivel küzdötte föl magát a sziklán, vértől iszamós, izzadt, esőáztatta keze fogódzót keresett. Villám világította meg fájdalom gyötörte arcát, miközben lassan, nagyon lassan, ujját törve a kapaszkodáskor, fölfelé mászott a sziklán. A nyaka parázsként égett, ahol a fog belemélyedt. Lélegzetét vesztve markolta a peremet. Ha az asszony ott várja, meghal. Erejét kimentette a kimerültség, elszívta a fájdalom és gyász. Nem volt mása, csak a kardja, amely még mindig vöröslött a vértől. Felérve látta, hogy egyedül van, s amikor végre felhúzta magát, a hátára feküdt, hagyta, hogy a keserű eső az arcát mossa. Talán sikerült visszaküldenie a pokolba a démont, de az is biztos, hogy kárhozatra küldte a saját húsát és vérét. Hasra fordult, s feltápászkodott. Nagyon betegnek érezte magát. A hatalom mágiája hamuvá lett a szájában. Odakúszott a botjához, arra támaszkodva talpra állt. Zihálva elvánszorgott a sziklákról, elindult az ösvényen, amelyet akkor is felismert volna, ha hirtelen megvakul. A vihar már veszített dühöngéséből, ahogy őt is elhagyta minden ereje. Nem volt más, csak a mindent átitató eső. Érezte az otthon illatát, a lovakét és a szénáét meg a gyógyfüveket, amelyeket védekezésre használt. Füstszagot érzett, mert parázslott még a tűz, amikor otthagyta, mégsem érzett sem örömet, sem győzelmet.
Fehér páraként lehelte ki a levegőt, fel-felszisszent a fájdalomtól, hangját elnyelte az erősödő szél. Tudta, ha a Cián alakját felöltő démon most megtámadja, elveszett. Minden árnyék, minden körvonal, amelyet a vihar cibálta fák vetnek, a halála lehet. Sőt, a halálnál is rosszabb. A félelem megborzongatta, mocskos jégdarabként csúszkált a hátán. Megmaradt erejét arra fordította, hogy ráolvasást mormolt, de inkább úgy hangzott, mintha valakihez vagy valamihez fohászkodna; bárkihez és bármihez, aki és ami meghallgatja. Lova mozgolódni kezdett a szárnyékban, s horkantott, ahogy megszimatolta a gazdát. Hoyt bicegve folytatta útját a kunyhójába, elvonszolta magát az ajtóig, s belépett. Meleg volt odabent, otthonias meleg a szavak miatt, amellyel megtisztította a házat, mielőtt elindult volna a sziklákra. Eltorlaszolta az ajtót. Saját vére és a Ciáné összemocskolta a fát. Azon tűnődött, kint rekeszti-e ezzel az asszonyt. Ha igaz, amit tudott, hívás nélkül az asszony nem léphet be. Nem tehetett mást, hitt ebben, s abban is, hogy megvédi az otthonát körülvevő bűvige. Ázott köpenyét lerázta magáról, s vizes kupacként otthagyta a padlón. Nagy erőfeszítésébe került, hogy ne rogyjon mellé. Még főzetet kell kevernie, hogy megerősödjön. Egész éjszaka ott fog melegedni a tűznél, s várja a hajnalt. Mindent megtett, ami hatalmában állt, a szüleiért, a húgaiért és családjaikért. Hinnie kellett, hogy ez elegendő. Cián halott, és ő elpusztította a démont, amely az ő arcát-testét felöltve előjött. Már nem bánthatja a szeretteit, ám a démont létrehozó erő igen. Találnia kell valamit, amivel erősebb védelmet teremthet, s újra vadászni fog rá. Megesküdött, hogy életét a gonosz erő elpusztításának szenteli. Hosszú ujjú, nagy tenyerű keze remegett, ahogy az üvegek, tálak közt válogatott. Viharkék szemét elhomályosította a fájdalom, a teste, a szíve sajgása. Ólomként nyomasztotta a bűntudat. És még mindig ott bujkáltak benne a keserű gondolatok. Nem tudta megmenteni a fivérét, helyette elátkozta, és elpusztította, kiűzte ebből a világból. Hogy szerezte meg ezt a szörnyű győzelmet? Cián fizikailag mindig erősebb volt nála, s félelmetes hatalomra tett szert. Hoyt varázsereje tüntette el azt, amit egykor szeretett. Lényének egyik fele ragyogó, ösztönös volt, a másik fele ugyanakkor nehézkes, körülményes. Őt sokkal jobban érdekelte a tanulás, a képességei művelése, mint a társaság, Cián pedig játszott és kocsmázott, lányok után járt, és benne volt minden fiús erőpróbában. - Az életkedve - motyogta maga elé Hoyt, miközben dolgozott. - Az életkedve ölte meg. Csak azt pusztítottam el, ami egy vadállat csapdájába került belőle. Muszáj volt hinnie ebben. Fájdalom nyilallt a bordáiba, ahogy lehámozta magáról az alsóingét. Sötétlő vérrel borított sebek tarkították a bőrét, ahogy fekete gyász és bűntudat ülte meg a szívét is. Ideje gyakorlatias dolgokkal foglalkoznom, gondolta, miközben magára kente a balzsamot. Rendesen fujtatott, nagyokat káromkodott, miközben bekötözte a bordáit. Tudta, hogy kettő eltört, ahogy azt is, puszta nyomorúság lesz másnap lovon megtenni az utat hazáig. Megitta a gyógyitalt, s a tűzhöz sántikált. Annyi tőzeget rakott rá, hogy vörösen lobogott a lángja. Megfőzte rajta a teát, aztán beburkolózott egy takaróba, hogy elüldögéljen, iszogasson, tépelődjön. Adományt kapott a születésekor. Kora ifjúságától józanul, aprólékosan azon volt, hogy ez becsületére váljon: tanult, gyakran magányosan, gyakorolt, elsajátította adománya nagyságát. Ciannek kevesebb hatalma volt, de Hoyt emlékezett, hogy Cián nem gyakorolt olyan jámboran, nem tanult szívesen, inkább soron viccet csinált a varázserejéből, hogy magát meg másokat mulattasson. Olykor Hoytot is magával ragadta, addig faragcsált az ellenállásán, mígnem közösen követtek el valami bolondságot. Egyszer hosszú fülű, ordító szamárrá változtattak egy fiút, aki belelökte kishúgukat a sárba. „Végül is ez már ilyennek született. Mi csak megadtuk az igazi formáját" - mondta rá Cián. Amikor tizenkét évesek lettek, Ciánt már jobban érdekelte a kard, mint az igézés. Cián felelőtlenül bánt a hatalmával - gondolta Hoyt, miközben a keserű főzetet iszogatta -, varázsló volt, de kardos varázsló. Végül sem a kard, sem a mágia nem mentette meg. Visszaült, a csontja is reszketett a hidegtől, hiába árasztott meleget a tőzeg. Hallotta, hogy a vihar utója még mindig bőg odakint, a tetőt rázza, a háza melletti erdő fái közt sivít. De mást nem hallott. Sem vadállatokat, sem más fenyegetést. Magára maradt az emlékeivel, a megbánásával. Be kellett volna mennie azon az estén a faluba Ciannel, de dolgozott, nem kívánta a sert, a dőzsölő'
emberek szagára, hangjára sem vágyott. Nőt sem akart, Cián viszont mindig, és nem csak egyet. Pedig ha akkor vele tart, ha félrerakja a munkát arra az egyetlen, véres estére, Cián még élne. A démon nem bírt volna el mindkettőjükkel. Biztos, hogy az adottsága megérezte volna, mi az a lény, akármilyen szép, akármilyen igéző volt is. Cián sosem csábult volna el, ha Hoyt ott lett volna mellette. És az anyjuk most nem gyászolná, nem kellett volna megásni azt a sírt, és sosem kelt volna fel belőle az, amit oda eltemettek. Ha hatalmában állna visszafordítani az időt, eskü alatt lemondana az erejéről, hogy újra azon az estén, a döntés pillanatában lehessen, amikor a munkát választotta a fivére társasága helyett - Mi jót kaptam a hatalmamtól? Mire jó az már? Varázserőm van, és képtelen voltam arra használni, hogy megmentsem, aki a legfontosabb. A pokolba vele! - mondta Hoyt, és elhajította a csészéjét. - És a pokolba az istenekkel és tündérekkel! Ő volt nekünk az eleven világosság, és kiűzetett a sötétségbe. Hoyt egész életében azt tette, amit tenni akart és amit elvártak tőle. Lemondott száz apró kedvtelésről, hogy a hivatásának szentelje magát. És most azok, akiktől az adottságát kapta, hátat fordítanak neki, és elveszik a fivérét? Nem csatában, még csak nem is varázslattal, hanem elképzelhetetlen ördögi hatalommal. Hát ez a fizetség, ez a jutalom mindazért, amit tett? A tűz felé sújtott, a lángok megugrottak, felzúgtak. Levegőbe lökte a karját, odakint a vihar megkettőzte az erejét, úgy sikoltozott, mint valami kínpadra vont asszony. A kunyhó megremegett erejétől, az ablakon megfeszült a lantorna. Hideg szélroham tört be a helyiségbe, felborogatta az üvegeket, felcsapta a könyvek lapját. Hoyt meghallotta benne a fekete démon torokhangú kuncogását. Még sosem tért le kijelölt céljától. Eddig sosem használta rosszra az adottságát, nem ártotta magát a fekete mágiába. Arra gondolt, talán most megtalálja a választ, és megtalálja a testvérét. Legyőzi a vadállatot, gonosz erőt állítva a sátán ellen. Felállt, nem törődve az oldalába nyilalló fájdalommal. Felvette a köpenyét, és mindkét kezét kinyújtotta a láda felé, amelyet varázsigével tartott zárva. Amikor kinyílt, odalépett hozzá, megkereste a könyvet, amelyet sok éve tett oda. Varázsszövegek voltak benne, baljóslatú, veszélyes igézetek. Embervérre, emberi fájdalomra volt szükség ezekhez az igézetekhez. A bosszú, a mohóság igéi voltak, olyan hatalomhoz fohászkodtak, amely fütyül minden fogadalomra, minden ígéretre. A súlyos könyv felforrósodott a kezében, érezte, hogy csábítja, mintha incselgő ujj simogatná a lelkét. Végy el mindent, végy el bármit! Hát nem érünk annyit, mint a többiek? Eleven istenek, akik mindent elvesznek, amit megkívánnak. Jogunk van rá. Túlemelkedtünk a szabályokon, az észérveken. Kihagyott a lélegzete, mert tudta, mi történik, ha elfogadja mindezt, ha két kezébe veszi, pedig megesküdött egykor, hogy sosem érinti meg. Vége nincs gazdagság, nők, elképzelhetetlen hatalom, örök élet. Bosszú. Csak ki kell mondania a szavakat, eltaszítani a fehéret, magához ölelni a feketét. Izzadság kígyózott le a hátán, miközben az évezredek mélyéből érkező hangokra fülelt „Vedd el! Vedd el! Vedd el!" Elhomályosult a látása, így látta maga előtt Ciánt, olyannak, ahogy megtalálta az útszéli mocsokban. A vér tócsába gyűlt alatta a torkán éktelenkedő sebek miatt, a száján is vér mázolódott el. Sápadt, gondolta akkor Hoyt ködösen. Sápadt volt az arca ahhoz a tapadós, vörös vérhez képest. Cián élénk pillantású kék szeme ekkor felnyílt. Hoyt fájdalmat és esedezést látott benne, ahogy találkozott a pillantásuk. „Ments meg! Csak te tudsz megmenteni. Nem érdemlem meg ezt a fajta halált. Ez rosszabb, mint a pokol, mint minden kínszenvedés. Hozz vissza! Most az egyszer nem számít, mibe kerül. Hagynád, hogy az örökkévalóságig égjek? A véredre kérlek, Hoyt, segíts!" Hoyt megrázkódott. Nem a hideg miatt, amely besüvített a szétrepedt lantornán, nem is a levegőben kavargó nyirkosság miatt, hanem mert a szakadék peremén állt. - Az életemet adnám érted. Esküszöm mindenre, ami én vagyok, mindenre, ami mi voltunk. Elfogadnám a végzetedet Cián, ha választhatnék. De ezt nem tehetem, még érted sem. Az ágyán fekvő látomás lánggá változott, a sikoly nem embertől való volt. Hoyt keserű üvöltéssel
visszadobta a könyvet a ládába. A maradék erejét arra használta, hogy varázsigével bezárja, aztán összeesett. Összekuporodott a padlón, mint egy gyermek, akin már nem segít a vigasztalás. Valószínűleg elaludt és álmodott. A vihar már elült, amire fölébredt. Világosság szűrődött be a kunyhóba, s egyre fényesebb, egyre világosabb lett, szinte sajgott tőle a szeme. Nagyokat pislogott, és sziszegett a tiltakozó bordái miatt, miközben megpróbált felülni. Rózsaszín és arany ragyogás társult a fehér napfényhez, melegség izzott benne. Földszagot érzett, gazdag, termékeny föld szagát és a tőzegből rakott tűz füstjét, amely még mindig ott pislogott a tűhelyen. Megpillantotta a női alakot, érezte tündöklő szépségét. Nem vért szomjazó démon volt. Hoyt összeszorított foggal föltérdelt. Még mindig gyász és düh bujkált a hangjában, amikor meghajtotta a fejét. - Úrnőm! - Gyermekem! Mintha a fény az asszony része lett volna. Haja a harcosok égővörös haja volt, és selymesen hullámozva omlott a vállára. Szeme zöld, mint az erdei moha, és lágy pillantású, mert azzá tette valami, talán a sajnálat Aranyszegélyű ruhát viselt, ahogy illett is a rangjához. Bár a harc istennője volt, nem volt se páncélja, se kardja. Morrigannek hívták. - Jól harcoltál - mondta Hoytnak. - Vesztettem. Elvesztettem a fivéremet. - Valóban? - kérdezte az asszony, előrelépett, a kezét nyújtotta, hogy fölsegítse Hoytot. - Szilárdan megtartottad a fogadalmadat, bár nagy volt a kísértés. - Másként is megmenthettem volna. - Nem - mondta az asszony, megérintette Hoyt arcát. A férfi érezte, milyen forró a keze. - Elveszítetted volna és önmagadat is. ígéretet teszek neked. Föláldozod érte az életedet, de nem kell odaadnod a lelkedet. Mások lelkét sem. Nagy a te adományod, Hoyt - Mire jó, ha nem tudom megvédeni a véremet? Hát ekkora áldozatot kívánnak az istenek, hogy kárhozatra löknek, kínszenvedésre ítélnek egy ártatlant? - Nem az istenek juttatták kárhozatra. Nem is menthetted volna meg. De van áldozat, amit meg kell hozni, csata, amit meg kell vívni. Ártatlan vagy nem, vérnek kell omolnia. Nagy feladatra választottak ki. - Kérni akarsz valamit, úrnőm? - Igen. Nagy dolgot kérek tőled és a többiektől. Lesz egy csata a jó a rossz ellen, a legnagyobb, amelyre valaha is sor kerül. Össze kell szedned az erődet - Képtelen vagyok rá. Nem akarom. Én... olyan fáradt vagyok! - Az ágya szélére omlott, kezébe temette a fejét. - Meg kell látogatnom az anyámat El kell mondanom neki, hogy nem sikerült megmenteni a fiát - Nem hibáztál. Ellenálltál a sötétségnek, amelyet célba vettél, ezért arra lettél hivatva, hogy zászlóvivő legyél, s az adományként kapott erőddel szembeszállva megsemmisítsd azt, ami világokat pusztítana el. Hagyd abba az ön-sajnálatot. Hoyt fölemelte a fejét az éles hangra. - Még az isteneknek is kell gyászolniuk, úrnőm. Ma éjszaka megöltem a testvéremet. - A testvéredet nem ember ölte meg egy héttel ezelőtt. Nem Cián volt ami leesett arról a szikláról. Te is tudod. De Cián folytatja. Hoyt ingadozva talpra állt. - Él. - Az nem élet. Nem lélegzik, nincs szíve, nincs lelke. Olyan neve van, amilyet még ki sem ejtettek ezen a világon. Vámpír. Vérrel él. – mondta az asszony, és Hoythoz lépett. – Emberre vadászik, elveszi az életét, vagy ami még rosszabb, sokkal rosszabb, olyanná változtatja, mint ő maga, hogy vadásszon és megölje, eleméssze önmagát. Úgy tenyészik, Hoyt, mint a pestis. Nincs arca, és rejtőznie kell a napsütés elől. Vele kell harcolnod, vele és a többi démonnal, akik már összegyűltek. Samhain ünnepén kell megvívnod velük a harcot. És győznöd kell ezen a világon, amelyet ismersz, különben a neked még ismeretlen világok kerekednek felül. - És hogy találom meg őket? Hogy vívok meg velük? Cian volt a harcos. - Itt kell hagynod ezt a helyet, és elmenned máshová, és onnan megint máshová. Lesz, aki megkeres téged, és lesz akit neked kell felkutatnod. A boszorkányt, a harcost, a tudóst, egyiket a sok formája közül,
és azt is, akit elveszítettél. - Még öt embert? Hatan vegyük föl a harcot egy démon hadsereggel? Úrnőm…. - A hat ember alkotta kör olyan erős és valós, mint istenünk karja. Amikor kialakul a kör, más kör is létrejöhet. De ez a hat ember lesz az én hadseregem, ők alkotják a kört. Tanítani fogsz és tanulni, és nagyobb leszel, mint azok öten együtt. Egy hónap jut a gyülekezőre, egy a tanulásra, egy a gyakorlásra. Samhain napján lesz a csata. Gyermekem te vagy nekem az első. - Azt akarod kérni tőlem, hogy hagyjam el a családot, amelyet otthagytam, amikor az a valami talán ellenünk fordul. - Az a valami vezeti ezt a harcot, ami elvette Ciant. Az emlék úgy bugyogott föl Hoytban, mint a bosszúállás. - Megsebeztem azt a nőt. Azt a valamit. Fájdalmat okoztam neki. - Igen, megsebezted. És ez is egy lépés volt az időpont és a csata felé. Magán viseli a kezed nyomát, és a maga idejében rád akar majd találni. - Ha megtalálom, elpusztítom. - Nem vagy rá képes. Ez alkalommal feletted áll, és még nem állsz készen, gyermekem, hogy szembeszállj vele. Az idők és világok közti térben kielégítetlen marad a szomja, annyira, hogy csak az egész emberiség kiirtása elégítheti ki. Megállod a bosszúdat, Hoyt, - mondta az asszony, és talpra állt. – Ha legyőzöd. Messzire utazol, szenvedni fogsz. Én is szenvedni fogok, mert ismerem a fájdalmadat, és te az enyém vagy. Azt hiszed semmit sem jelent nekem a sorsod, a boldogságod? Inkább az én gyermekem vagy, mint az anyádé. - És mi lesz az anyámmal úrnőm? Az apámmal, a húgaimmal, a családjaikkal? Ha nem védelmezem őket, talán elsőként ők halnak meg ebben a csatában. - A csatát meg kell vívni, de ők nem keverednek bele. – Az asszony kitárta a karját. – A hatalmad része, hogy szereted a véreidet, és nem kérem, hogy fordulj el tőlük. Nem tudsz tisztán gondolkozni, amíg nem kapsz biztosítékot, hogy ők biztonságban lesznek. – Ezzel hátrahajtotta a fejét, fölemelte a karját, a tenyerét összekulcsolta. A talaj enyhén megremegett a lába alatt, s amikor Hoyt fölnézett, látta, hogy csillagok tűntek föl az éjszakai égbolton. A fénypontocskák az asszony keze felé világítottak, és a tenyerében lángra kaptak. Hoyt szíve vadul vert sérült bordái közt. Az asszony tovább beszélt, vad hajzuhataga sugárzó arca körül repkedett. - Istenek, a fény és az éjszaka kovácsolta őket. Jelkép és védelem, egyszerű és igaz. A hitért, a hűségért kapod ezt az ajándékot. Csodájukat véráram élteti, a tiéd és az enyém. Fájdalom hasított Hoyt tenyerébe. Vér serkent ki belőle, ahogy az asszonyéból is, amikor megégette a tűz. - És élni fog az idők végezetéig. Legyenek áldottak azok, akik Morrigan keresztjét viselik. A tűz kihunyt, és az istennő kezében csillogó ezüstkeresztek maradtak: - Ezek megvédik őket. Mindig viselniük kell a keresztet, éjjel-nappal, születésüktől a halálukig. Tudni fogod, hogy biztonságban vannak, amikor elhagyod őket. - Ha megteszem, amit kérsz tőlem, megmented a fivéremet? - Alkuba bocsátkozol az istenekkel? - Igen. Az asszony elmosolyodott, ahogy egy anya gyönyörködik mosolyogva a gyermekében. - Azért választottak téged, Hoyt, mert úgy gondolták, véghezviszed. Itt hagyod ezt a helyet, és összegyűjtőd azokat, akikre szükséged van. Készülni fogsz rá, és gyakorolsz rá. Karddal-lándzsával vívjátok meg a csatát, foggal-körömmel, furfanggal és csellel. Ha győzöl, a világok egyensúlyba kerülnek, és mindened meglesz, amit csak kívánsz. - Hogy győzhetnék le egy vámpírt? Egyszer már elbuktam ellenében. - Tanulj és gyakorolj! - mondta az asszony. - És az egyik teremtményétől tanulj, amelyet ő alkotott. Attól, aki a tiéd volt, mielőtt elvette volna. Meg kell találnod a testvéredet. - Hol? - Nemcsak arról van szó, hol, hanem arról is, mikor. Nézz a tűzbe és láss! Hoyt észrevette, hogy ismét a kunyhóban vannak, ő pedig ott áll a kandalló előtt A lángok
fölemelkedtek, toronnyá nőttek. Olyan hangokat-zajokat hallott, amilyeneket még soha. Sok ezer ember rohangált az utcákon, amelyek valamiféle kőből készültek. Ördögi szerkezetek rohantak el mellettük. - Mi ez a hely? - kérdezte Hoyt akadozva. - Miféle világ ez? - New Yorknak hívják, és majd' ezer évvel többet írnak ott, mint mi. Az ördög még mindig a földön jár, akár ártatlan az a világ, akár nem, Hoyt. A bátyád már régen abban a világban él. Évszázadok teltek el közben. Ezt jól jegyzed meg. - Ott valami isten? - Vámpír. Tanítania kell téged, és melletted kell harcolnia. Nem győzhetsz nélküle. Micsoda méretek, gondolta Hoyt. Ezüstből és kőből emelt tornyok, magasabbak, mint egy katedrális. - Ott lesz a háború, abban a New Yorkban? Majd megmondják neked, hol, azt is, hogyan. Tudni fogod. Most indulnod kell, összeszedned, amire szükséged van. Menj el a családodhoz, add át a védelmet jelentő kereszteket. Gyorsan el kell hagynod őket, hogy elmenj az Istenek tánca dolmenhez. Szükséged lesz minden ügyességedre meg az én erőmre, hogy túljuss rajta. Találd meg a testvéredet, Hoyt. Itt az ideje a gyülekezőnek. Hoyt a tűz mellett ébredt, gondosan betakarva. De látta, hogy nem álmodott. A tenyerére vér száradt, az ezüstkeresztek az ölében voltak. Még nem is pirkadt, amikor összecsomagolta a könyveit, a főzeteit, a zabpogácsát, a mézet és a felbecsülhetetlen értékű ezüstkereszteket. Fölnyergelte a lovat, és óvatosságból újra bűvkörbe vonta a kunyhót. Megígérte magának, hogy visszatér. Megtalálja Ciánt, és ez alkalommal megmenti, kerül, amibe kerül. Amikor a nap felbukkant a láthatár mögül, Hoyt megkezdte hosszú lovaglását An Clar, a családi otthon felé.
2 Északnak tartott az esőtől sáros utakon. Az elmúlt éjszaka rémületes eseményei és csodái jártak a fejében, miközben összegörnyedt a lován, hogy kímélje sajgó bordáit. Megesküdött, ha elég sokáig él, többször gyakorolja a gyógyító mágiát, és jobban odafigyel rá. Elhaladt a szántóföldek mellett, amelyeken emberek dolgoztak, és lábasjószág legelészett a lágy, reggeli napsütésben, aztán a tavak mellett, amelyek a késő nyári égboltot tükrözték vissza kéken. Vízesések morajától zajos erdőkön vágott át, amelyekben az árnyékok, a mohás helyek mind a tündérek birodalmához tartoztak. Ismerték arrafelé, kalapot emeltek, amikor Hoyt, a varázsló elment mellettük. Ő nem állt meg, hogy elfogadja egy kunyhó vendégszeretetét. Nem kereste a nagy házak kényelmét sem, nem igényelte a szerzetesekkel a beszélgetést az apátságokban, a kerek tornyokban. Egyedül volt útközben, még előtte álltak a csaták, az istenek parancsai. Először a családját akarta megkeresni. Mindent fölajánl nekik, amit csak tud, mielőtt elhagyja őket, hogy megtegye, amire kiválasztották. Ahogy gyarapodtak mögötte a megtett mérföldek, próbált kiegyenesedni a lován, valahányszor faluhoz vagy kis erődhöz közelített. Méltóságának látszata meglehetős kényelmetlenségbe került, mígnem kénytelen volt megpihen- I ni egy sziklákon átkanyargó folyó partján. Arra gondolt, volt idő, amikor élvezte a kunyhójától a hazafelé vezető utat, át a szántóföldeken és dombokon vagy egymagában a tengerparton. Egyedül vagy Ciannel ugyanezeken az utakon és ösvényeken lovagoltak, ugyanígy érezték arcukon a napsütést, ugyanezen a helyen álltak meg sokszor, hogy egyenek valamit, és a lovak is megpihenjenek. Most a nap bántotta a szemét, és elhalt érzékei nem észlelték a föld és a fű édes szagát. Forró veríték csiklandozta a bőrét, az arca még inkább behorpadt, ahogy megpróbálta leküzdeni a nem csillapuló fájdalmat. Nem volt ugyan étvágya, mégis megevett pár zabpogácsát, és bevette a medicinát is, amelyet az útra csomagolt. A sör és a pihenés ellenére a bordái még mindig úgy sajogtak, mint valami odvas fog. Arra gondolt, mire is jutna egy csatában. Ha fel kellene emelnie a kardját, hogy megvédje az életét, üres kézzel hal meg ott helyben. Vámpír, gondolta. Érzéki, különleges, és szörnyűséget sugall. Ha majd lesz ideje és ereje, leírja magának, amit megtudott. Mindig az a legjobb, ha gyarapítja a tudását, még ha távolról sincs
meggyőződve arról, hogy meg tudja menteni a világot vagy bármit a démonok megszállásától. Egy pillanatra behunyta a szemét, mert hasogató fejfájás kínozta. Azt mondták neki, egy boszorkány. Nemigen szeretett boszorkányokkal közösködni. Mindig valami furcsát kotyvasztottak az üstjeikben, és csak úgy szórták az varázsszavaikat. Egy tudós alakja ködlött fel előtte. Az legalább hasznos lehet. És Cián lesz a harcos. Ebben reménykedett. Cián ügyesen bánik karddal, pajzzsal, és mellette fog harcolni. Hoyt szinte már elhitte, hogy teljesíteni tudja a feladatot, ha a fivére vele lesz. Az a valaki, akinek annyi alakja van, talán egy tündér, és csak az istenek tudják, mennyire megbízhatók az ilyen teremtmények. És egy ilyen valaki kerül a világok harcának az élre? A kezét tanulmányozta, amelyet aznap reggel bekötött. - Mindenkinek csak jobb lehet, ha mindez álom marad. Beteg vagyok és fáradt, nem a legjobb harcos. - Térj vissza! - hallotta a sziszegő suttogást. Hoyt felállt, a kardjáért nyúlt. Az erdőben semmi sem moccant, csak a vízparti szikla árnyékában letelepedett holló rebbentette meg fekete szárnyát. Térj vissza a könyveidhez és gyógyfüveidhez, Hoyt, a varázsló! Gondolod, hogy le tudod győzni a démonok királynőjét? Menj vissza, menj vissza! Éld tovább a szánalmas életedet, s a királynő megkímél. Ha továbbhaladsz előre, a húsodból fog lakomázni, és véreddel öblíti le. - Talán fél tőlem, hogy így kiadja magát? - kérdezte Hoyt. - És ha így van, akkor vadászni fogok rá ebben az életben, de még a következőben is, ha szükség lesz rá. Bosszút állok, az eljövendő csatában kivágom a szívét és elégetem. Sikoltozvajogsz meghalni, s a királynő az örökkévalóságig a rabszolgájává tesz. - Pökhendi vagy - mondta Hoyt, és fogást változtatott a kardján. Ahogy a holló szárnyra kapott, utána dobta a levegőbe. Eltévesztette, de a tűznyaláb, amelyet a szabad kezével küldött utána, célba talált. A holló károgott egyet, aztán hamu hullott a földre. Hoyt undorodva a kardjára pillantott. Közel volt a célhoz, és vélhetően véghezviszi, amit kell, ha nem sebesült volna meg. Cián legalább ezt jól megtanította neki. Most viszont a nyomába kell erednie ennek a vérivó valaminek. Kivett egy marék sót a nyeregzsákjából, és behintette vele az előhírnök hamvait. Aztán fogta a kardját, a lovához lépett, és fogcsikorgatva nyeregbe ült. - Az örökkévalóságig rabszolga - morogta. - Majd meglátjuk! Zöldellő szántóföldek közt lovagolt, a lágy, szinte hajnali fényben a dombsoron futó felhők árnyéka mozgott. Hoyt tudta, hogy a vágtát megkeserülnék a bordái, kocogóra fogta hát a lovat. Elszundikált, és álmában újra ott volt a sziklákon, Cíannel harcolt. De ez alkalommal ő volt az, aki lebukott, körözve zuhant a sötétségbe, és nekicsapódott a kérlelhetetlen szikláknak. Hirtelen ébredt, fájdalomra. Biztos, hogy ez a nagyobb fájdalom halált jelent A lova megállt, hogy harapjon az útszéli fűből. Egy csúcsos süvegű férfi éppen falat épített egy halom acélszürke kőből. A szakálla is csúcsos, sárga, mint a dombokon tenyésző kusza sünzanót, a csuklója vastag, mint a fagyökér. - Szép jó napot, uram, ha már így felébredtél rá! - mondta az ember, üdvözlésképp megbökte a süvegét, aztán lehajolt a következő kőért. - Nagy utat tettél már meg ezen a napon. - Bizony, így van - mondta Hoyt, pedig nem volt benne teljesen biztos, merre jár. Valami láz bujkált benne, forrónak érezte a testét. - An Clarba megyek, a Mac Cionaoith család földjére. Mi ez a hely? - Pontosan az, ahol vagy - mondta kedvesen a férfi. - Késő estig sem érsz utad végére. - Nem - mondta Hoyt, és végignézett az úton, amely mintha a végtelenségbe kígyózott volna. - Nem, éjszakára sem. - A szántóföldön túl van egy kunyhó, benne tűzhely. De gondolom, nincs időd rá, hogy megpihenj, hiszen még hosszú út vár rád. És egyre fogy az idő, addig is, amíg beszélgetünk. Törődöttnek látszol tette hozzá némi együttérzéssel -, de még törődöttebb leszel, mielőtt bevégeznéd a dolgod. - Ki vagy? - Csak útjelző az általad járt úton. A második elágazásnál fordulj nyugatnak. Amikor meghallod a folyót, kövesd. Lesz ott egy szent forrás egy berkenyefa mellett. Briget forrásának mondják, mert mostanában így
hívják a szentet. Ott pihentesd meg fájó csontjaidat éjszakára. De rajzold meg a védőkört, Hoyt, a varázsló, mert vadászni fognak rád. Csak a napnyugtát várják, a halálodat. A forrásnál kell lenned, a védőkörödön belül, mielőtt ez bekövetkezik. - Ha követnek, ha vadásznak rám, akkor egyenesen odavezetem őket a családomhoz. - Nem idegenek a családodnak. Morrigan keresztjét viseled. Ezt hagyod a véreidre. Meg a hitedet mondta a férfi. Világosszürke szeme volt, s Hoyt egy pillanatra mintha világokat pillantott volna meg benne. - Ha hibázol, nemcsak a véredet veszíted el Samhainig. Most pedig menj! A nap már nyugovóra hajlik. Milyen választása maradt? Minden olyan volt, mintha álmodna, s minden összezavarodott lázas tudatában. Cián halála, az ő elnyomorodása. Az a valami a sziklákon, ami Lilithnek nevezte magát. Valóban meglátogatta az istennő, vagy csak valami álomkép tartja fogságában? Talán már meg is halt, s ez az egész csak valami élet utáni utazás. Az elágazásnál nyugatnak fordult, s amikor meghallotta a folyó hangját, arrafelé fordította a lovát. Akkor már kirázta a hideg a láz és amiatt, hogy alkonyodik. Inkább leesett, mintsem leszállt a nyeregből, és elakadt lélegzettel a lova nyakának támaszkodott. Kezén fölnyílt a seb, vörös lett a kötés. Nyugaton alacsonyan járt a haldokló fényű nap. A szent forrást alacsony kőmenedékben találta meg, amelyet berkenyefa őrzött. Akik imádkozni vagy megpihenni jártak oda, emléktárgyakat, szalagokat és bűvigéket kötöztek a faágakra. Hoyt kipányvázta a lovát, aztán letérdelt, fölvette az apró merítőkanalat, és ivott a hűs vízből. Pár cseppet a földre öntött az isteneknek, köszönetet motyogott. Egy rézpennyt helyezett a kőre, a vére elmázolódott rajta. Úgy érezte, a lába vízből van, nem tartja csont, de rávette magát, hogy összpontosítson, mert közelgett az éjszaka, és Hoyt elkezdte meghúzni a kört. Nagyon egyszerű mágia volt, az egyik legelső, amelynek elsajátítása után sok más komolyabb következik. Ereje azonban fogytán volt, ezért merő kínszenvedés volt a feladat. Izzadsága a bőrére hűlt, miközben a szavakkal, gondolatokkal kínlódott. Hallott valami járást-kelést a fák között, mozgolódást a mélyebb árnyékokban. És azok az árnyékok egyre sűrűbbek lettek, ahogy az utolsó napsugarak eltűntek a fák koronája felett. Érte jöttek, arra vártak, hogy rásötétedjen. Itt fog meghalni, egyedül, és védelem nélkül marad a családja. És mindez az istenek szeszélye miatt. - Legyek átkozott, ha hagyom - mondta és felállt. Letépte kezéről a kötést, és saját vérével rajzolta meg a kört. - Ezen a körön belül megmarad a fény. Akaratomra átvilágítja az éjszakát. Ez a mágia tiszta, és semmi sem léphet be ide, csak ami tiszta. Gerjedj, tűz, emelkedj, lobogj tiszta erővel. Lángok imbolyogtak a kör közepén, alig pislákoltak, de egyre inkább erőre kaptak. A napkorong legfelső vörös félkaréja végképp eltűnt a horizonton, s előugrott, ami eddig árnyékban rejtezett. Olyan volt, mint egy farkas, fekete bundás, vérágas szemű. Amikor a levegőbe ugrott, Hoyt előhúzta a kardját. A vadállatot azonban mellbe vágta a kör kerülete s visszavetette. Üvöltött, horkantott, vicsorított, foga ragyogott, miközben fel-alá járkálva vizslatta gyenge pontját a védőpajzsnak. Egy másik csatlakozott hozzá, elősunnyogva a fák közül, aztán még egy és megint másik, mígnem Hoyt már hatot számolt össze. Együtt támadtak, együtt estek vissza. Egymás mellett lépkedtek, mint a harcosok. Valahányszor támadásba lendültek, Hoyt lova fölnyerített és visszahőkölt. Hoyt hozzálépett, fél szemmel a farkasokat figyelve, kezét a ló hátára tette, majd előhúzta kardját, s a tűz mellett a földbe döfte. Elővette, ami élelme maradt, vizet mert a forrásból, gyógyfüvet tett bele, bár az istenek tudták, hogy ez az öngyógyítás nem elég hatékony. Leült a tűz mellé a földre, egyik oldalán a kardja, tőre a másikon, botja keresztben a lábán. Dideregve beburkolta magát a köpenyébe, s valahogy leerőltette a torkán a mézzel megkent zabpogácsát. A farkasok hátraszegett fejjel ültek egymás mellett, s egyként vonítottak a kelő holdra. - Éhesek vagytok, mi? - motyogta fogvacogva Hoyt. - Nem kaptok semmit. Ó, mit nem adnék egy ágyért, egy jó teáért! Hoyt üldögélt, a tűz fénye táncolt a tekintetében, mígnem a szemhéja kezdett elnehezedni. Ahogy álla a mellére esett, ügy érezte, még sosem volt ennyire egyedül, és még sosem volt ennyire bizonytalan abban,
merre kell indulnia. Talán Morrigan látogatta meg ismét, gyönyörű volt, s a haja éppoly vörös, mint a tűz, szabadon hullt alá, a vállát verte. Furcsa fekete ruhát viselt, amely illetlen módon szabadon hagyta a karját, s a melle völgye is kilátszott belőle. Nyakában ötágú csillag, közepén holdkő. - Ez így nem jó - mondta. Hangja egyszerre volt idegenes és türelmetlen. Letérdelt a férfi mellé, kezét a szemöldökére tette, érintése hűsítő és simogató volt, mint a tavaszi eső. Erdő-, föld- és titokzatosságillatot árasztott. Hoyt egyetlen őrült pillanatra arra vágyott, hogy kezét az asszony mellére téve elaludjon, miközben érzékei felisszák azt az illatot. - Elemészt a láz. Nézzük, mit hoztál magaddal, s mit kezdhetünk vele. Az asszony szeme olyan zöld volt, mint az istennőé, de az érintése emberi. Hoyt látása elhomályosult, amitől az alak egy pillanatra elhalványodott. - Ki vagy? Hogy jutottál be a körbe? - Bodzavirág, cickafark. Cayenne-i bors nincs? Már mondtam, hogy így is megoldjuk. Hoyt figyelte, ahogy a nők szokása szerint sürgölődni kezd, vizet mer a forrásból, forralni rakja a tűzre. - Farkasok - motyogta az asszony, megborzongott, s Hoyt érezte, hogy fél. - Időnként fekete farkasokról vagy hollókról álmodom. Van, amikor asszony. Ez a legrosszabb. De veled most álmodom először. Elhallgatott, és hosszan elnézte a férfit mély tüzű, titokzatos zöld szemével. - Mégis ismerem az arcod. - Ez az én álmom. Az asszony elnevette magát, aztán gyógyfüvet szórt a zubogó vízbe. - Álmodj a magad módján. Lássuk, segíthetünk-e abban, hogy túléld. - Elhúzta kezét a csésze fölött. Gyógyító erő, füvek és víz, ez éjszaka Hekaté lánya főzött titeket hűtsétek lázát, könnyítsétek fájdalmát, maradjon meg az ereje, látása. Keverj mágiát ez egyszerű főzetbe. Ahogy mondom, úgy legyen. - Az istenek megmentenek - mondta Hoyt, és megpróbált felkönyökölni. - Te boszorkány vagy. Az asszony elmosolyodott, s kezében a csészével a férfihoz lépett. Leült mellé, fél karral átölelte. - Persze. Talán te nem? Hoyt úgy döntött, megbántódni még van ereje. - Nem. - mondta. - Igazi varázsló vagyok. Vidd innen azt a löttyöt! A szaga is borzalmas. - Lehetséges, de kikúrálja a bajodat. Az asszony egyszerűen a vállára fektette Hoyt fejét. A férfi megpróbált elhúzódni, de az asszony befogta az orrát, és szájába töltötte a folyadékot - A férfiak olyanok, mint a kisgyerekek, amikor betegek. És nézd meg a kezedet! Vérzik és koszos. Majd ezt is elintézem. - Menj innen! - mondta gyönge hangon Hoyt, bár az asszony illata egyszerre csábította és megnyugtatta. - Hagyj békében meghalni. - Nem halsz meg - mondta az asszony, de gyanakvó pillantást vetett a farkasokra. - Milyen erős a kör? - Elég erős. - Remélem, igazat beszélsz. Hoyt feje a kimerültségtől és a valeriánától, amelyet az asszony a főzetbe kevert, újra lecsuklott. Az asszony megmoccant, hogy az ölébe fektesse a férfi fejét. A tűzbe meredve simogatni kezdte Hoyt haját. - Már nem vagy egyedül - mondta csöndesen. - És azt hiszem, én sem. - A nap... Mennyi van még hajnalig? - Azt én is szeretném tudni. De most aludnod kell. – Ki vagy? Ha az asszony válaszolt is, Hoyt már nem hallotta. Akkor tűnt el, amikor Hoyt felébredt, de így volt ez a lázzal is. A hajnalt még csak valami ködös ragyogás jelezte, amely vékony fénykévéket vetett a nyári lombok közé. A farkasokból csak egy maradt, mozdulatlanul, véresen feküdt a körön kívül. Hoyt látta, hogy átvágták a torkát, felhasították a hasát. Abban a pillanatban, amikor Hoyt talpra állt, és közelebb akart lépni, a nap fehéren áttűzött a lombokon, és fénye egyenesen a tetemre vetült, amelyből láng csapott fel, és nem maradt a helyén semmi, csak egy marék hamu a megfeketült földön. - A pokolba veled meg a társaiddal - mondta Hoyt. Elfordult, tenni kezdte a dolgát, megetette a lovát, főzetet készített. Már majdnem elkészült mindennel,
amikor észrevette, hogy a tenyere begyógyult, csak egy halvány heg maradt. Megmozgatta az ujját, a nap felé tartotta a tenyerét. Kíváncsian megemelte az alsóingét. A sebek még ott voltak, de már gyógyulóban. Amikor megnyomogatta őket, érezte, hogy már fájdalom nélkül tud mozogni. Akkor is hálásnak kell lennem, gondolta, ha éjszaka látomás látogatott meg, sokkal inkább, mint a lázroham víziója. Még soha nem volt ilyen eleven látomása. Olyan se, amely annyi tanújelet hagyott volna maga mögött. Megesküdött volna, hogy még mindig érzi az illatát, és hallja azt a különös, idegen hangsúlyú beszédét. Az asszony azt mondta, ismeri az arcát. Milyen furcsa, hogy a lelke legmélyén ő is úgy érzi, már ő is ismerte az asszonyét. Megmosakodott, s éhségét bogyókkal s egy száraz kenyér serclijével verte el. Bezárta a kört, majd sóval szórta be a föld megfeketedett darabját. Nyeregbe ült, és vágtára nógatta a lovat. Ha szerencséje van, délre hazaér. Útja további részében nem talált sem útjelzőt, sem előretolt erődöt, sem boszorkányt. Csak a szántóföldek hömpölyögtek zölden a hegyek lábáig és a titkokat rejtő, sűrű erdőkig. Már ráismert az útra, amelyen száz év múlva is otthonosan haladna végig. Átugratott egy alacsony kőkerítésen, és az utolsó szántóföldön át elindult az otthona felé. Szinte látta a konyhában égő tüzet. Elképzelte, ahogy anyja a nagyteremben üldögél, talán csipkét ver, vagy az egyik faliszőnyeget hímezi. Vár, reméli, hogy hírt hall a fiairól. Hoyt szerette volna, ha jobb hírrel érkezhetne. Az apja talán a gazdatiszttel van, vagy kilovagolt a szántókra, a férjezett húgai már a saját házukban élnek, a kis Nola a frissiben született kutyakölykökkel játszik. A ház, nagyanyja háza, akitől az erőt ő és Cían örökölte, az erdőben állt, egy patak mellett, kőből épült, az ablakokban igazi üveg verte vissza a napfényt. A kert volt az anyja legnagyobb büszkesége. Az ő rózsái éppen teljes virágjukban voltak. Egy szolga szaladt elő, hogy elvezesse a lovát. Hoyt csak a fejét rázta, amikor a tekintetében megpillantotta a kérdést Odalépett az ajtóhoz, amelyen még mindig ott volt a gyászt jelző fekete zászló. Odabent másik szolga várta, hogy elvegye a köpenyét. Az előcsarnokban az anyja faliszőnyegei lógtak, s apjának egyik farkaskutyája futott felé, hogy üdvözölje. Hoyt érezte a méhviasz és a kertben frissen szedett rózsák illatát. A rostélyon tőzegtűz pislákolt. Maga mögött hagyta az előcsarnokot, és fölment a lépcsőn, az anyja szobájába. Az anyja várta, és Hoyt tudta, hogy így lesz. Egy széken ült, keze az ölében, amelyet olyan szorosan összekulcsolt, hogy fehérek voltak az ízületei. Arca a gyász miatt törődöttnek látszott, s még jobban elsötétedett, amikor a fia szemében meglátta, milyen hírrel érkezett - Anyám... - Életben vagy. Egészséges vagy - mondta az anyja, felállt, kitárta a karját. - Elveszítettem a kisebbik fiamat, de itt van az elsőszülöttem, újra itthon. Biztos éhes és szomjas vagy a hosszú út után. - Sok mindent kell mondanom. - Nekem is. - Minden legyen úgy, ahogy akarod. Nem maradhatok sokáig. - Megcsókolta az anyja szemöldökét. Sajnálom, hogy itt kell hagynom téged. Az asztalt, amelyen ételek és italok sorakoztak, körbeülték a család tagjai, Cián kivételével. Az étkezés azonban nem olyan volt, amilyenre Hoyt emlékezett, amikor még kacagtak, vitatkoztak, örültek és semmiségeken civakodtak. Nézte az arcokat, azok szépségét s rajtuk a gyászt, ahogy elmondta, mi történt. - Ha csata lesz, veled harcolok. Hoyt a sógorára, Fearghusra nézett. A válla széles, az ökle, mint a szikla. - Nem követhetsz oda, ahová én megyek. Ebbe a harcba nem téged szólítanak. Neked és Eoinnak az a dolgotok, hogy itt maradjatok, és megvédjétek apámat, a családot, a földet. Nehezebb szívvel indulok, ha tudom, hogy nem maradtok itt Eoinnal helyettem. És viseljétek ezt! - Elővette a kereszteket. Mindnyájatoknak van egy, s minden gyereknek is, amelyik még eztán születik. Éjjel-nappal viseljétek. Ez a kereszt - mondta, és fölemelte az egyiket -, Morrigan keresztje, az istenek kovácsolták varázslatos tűzben. Aki ezt viseli, azt a vámpír nem tudja magához hasonlóvá tenni. Hagyjátok örökül azoknak, akik utánatok következnek, szőjétek énekbe, meséljetek róla. Esküt veszek ki belőletek, mindnyájatokból, hogy
halálotokig viselitek a keresztet. Felállt, mindegyik családtagnak nyakába akasztotta a keresztet, s megvárta, amíg megesküsznek rá, hogy viselni fogják. Aztán az apja elé térdelt. Megdobbant a szíve, amikor észrevette, milyen öreg az apja keze. Inkább földműves volt, mint harcos, és legbelül tudta, hogy először az apja hal meg, mielőtt még beköszönt a július. Ahogy azt is tudta, sosem nézhet már annak az embernek a szemébe, aki életet adott neki. A gondolattól vérezni kezdett a szíve. - Búcsút veszek tőled, atyám. Áldj meg! - Bosszuld meg a testvéredet, és térj vissza hozzánk. - Visszatérek - mondta Hoyt és felállt. - Össze kell szednem, amire szükségem van. Fölment a szobájába, amely a lakótorony legtetején volt, s találomra csomagolni kezdte a gyógyfüveket és főzeléket. - A te kereszted hol van? Hoyt fölnézett, látta, hogy az ajtóban Nola áll, fekete haja a derekát veri. Még csak nyolcéves, gondolta, s őt őrzi szívének legbecsesebb részében. - Az istennő nekem nem készített - mondta gyorsan. - Másfajta pajzsom van, és neked nem kell aggódnod. Tudom, mit csinálok. - Nem fogok sírni, amikor elmész. - Miért is sírnál? Már azelőtt is elmentem, és mindig visszatértem. - Tudom, hogy visszajössz. A toronyhoz. És az asszony is veled lesz. Hoyt óvatosan elhelyezte a ládában az üvegeket, aztán hosszan a húgára nézett - Kicsoda? - A vörös hajú asszony. Nem az istennő, hanem halandó nő, akin rajta van a boszorkányság jele. Nem látom Ciánt, és nem látom azt sem, hogy győzöl-e. De téged látlak itt, a boszorkánnyal. És te félsz. - Hát indulhat-e férfi csatába úgy, hogy nem fél? A félelem segít életben maradni. - Nem tudok semmit a csatákról, de szeretném, ha férfi volnék és harcos. - A kislány puha ajka szomorúan legörbült. - Te biztos nem tiltanád meg nekem, hogy veled menjek, úgy, mint Fearghusnak. - Nem is merném - mondta Hoyt, becsukta a ládát, s a húga elé lépett. - Félek. De ne mondd el a többieknek. - Nem mondom el. Igen, a húgom az én gyöngém, gondolta, fölemelte a kislány keresztjét, és erejét használva ogam írással fölírta a hátuljára Nola nevét. - Ettől csakis a tiéd lesz - mondta a kislánynak. - Az enyém és azoké, akik az én nevemet viselik utánam - mondta csillogó, de száraz szemmel a kislány. - Újra látni fogsz. - Persze, hogy látni foglak. - Amikor megtörténik, újra teljes lesz a kör. Nem tudom, hogyan, azt sem, miért. - Mit látsz még, Nola? A kislány megrázta a fejét. - Sötét van. Nem látok semmit. De minden este gyertyát gyújtok érted, amíg vissza nem térsz. - Annak a fénye fog hazavezetni - mondta Hoyt, lehajolt, és megölelte a kislányt. - Te fogsz a legjobban hiányozni. - Gyöngéden megcsókolta, aztán félretolta. - Vigyázz magadra. - Lányaim lesznek - szólt utána Nola. Hoyt erre megfordult és elmosolyodott Olyan vékony, gondolta gyönyörködve, és mégis olyan erős. - Tényleg? - Ez a sorsom - mondta lemondón a kislány, amitől mosolyra húzódott Hoyt szája. - De nem lesznek gyöngék. Nem fognak egész álló nap ülni és fonni, kötni meg sütni. Hoyt vigyorgott, tudta, hogy ezt az emléket boldogság lesz magával vinnie. - Ohó, valóban? Hát akkor mit csinálnak majd a lányaid, kismama? - Harcosok lesznek. És az a vámpír, amelyik királynőnek hívatja magát, remegni fog előttük. Összefonta a karját, mintha azt mondaná, hogy az anyjuk sem fog ilyet tenni, és gyönge és szelíd sem lesz. - Az istenek vezéreljenek utadon, bátyám! - Maradj itt te a fény, kishúgom!
Hoyt útra kelt, s az egész család tekintetével kísérte: három húga, azok a férfiak, akik szerették őket, a már megszületett gyermekeik. A szülei, és a szolgák és istállófiúk is. Hoyt még egyszer hosszan elnézte a nagyapja és az ő apjának a házát, amely kőből épült azon a tisztáson, a patak mellett, és a földet, amelyet teljes szívéből szeretett. Búcsúzásként fölemelte a kezét, és az Istenek tánca dolmen felé ösztökélte a lovát Durva fűvel benőtt dombon állt, amelyet szinte ellepett a sárga virágú boglárka. Felhők takarták el a kék eget, hasadékaik közt bújtak át a vékony napsugarak. Mozdulatlan csöndes volt a világ, s Hoyt úgy érezte, mintha egy álomképben lovagolna - szürke ég, zöld fű, sárga virágok és egy ősrégi, kőből épült kör, amely időtlen idők óta állt ott a levegőben, a bőrén érezte a kör erejét, zümmögését Körbelovagolta, megállt, hogy elolvassa az ogam írással készült feliratot az egyik nagy kövön. - Világok várnak - fordította le magának. - Múlik az idő. Az istenek figyelnek. Éppen leszállni készült a nyeregből, amikor valami aranyszínű villant a szemébe. A szántó túlsó végében szarvastehén állt, zöld szeme úgy csillogott mint az ékkővel kirakott gallér a nyakában. Méltósággal Hoythoz lépkedett, és felöltötte az istennő alakját. - Időben érkeztél, Hoyt. - Fájdalmas volt búcsút vennem a családomtól. A legjobb, amit tehettem, hogy gyorsan eljöttem. Leszállt a lóról, meghajolt - Úrnőm! - Gyermekem! Beteg voltál. - Láz volt de már elmúlt. Te küldted a boszorkányt? - Nem kell küldeni valakit, aki önszántából elindul. Majd újra megtalálod, ahogy a többieket is. - A fivéremet - ő az első. Nemsokára bealkonyul. Itt van a kulcs a bejárathoz. - Kinyitotta a tenyerét, és apró knstálypálcát emelt Hoyt felé. - Tartsd magadnál, őrizd meg biztonságban és épségben. Amikor Hoyt újra nyeregbe akart szállni, az istennő megcsóválta a fejét, és megfogta a gyeplőt - Gyalog kell menned. A lovad majd épségben hazatér. Hoyt belenyugodva az istenek szeszélyébe, levette a ládáját, a zsákját. Felövezte kardját, fölemelte a botját. - Hogy találom meg a fivéremet? - Be kell jutnod a bejáraton. Emeld fel a kulcsot, mondd ki a szavakat. Ettől a pillanattól a te kezedben van az emberek sorsa. A tied odabent van. Be kell jutnod a bejáraton túli világba…. A bejáraton túlra…. Az istennő hangja követte Hoytot befelé, a hatalmas kövek közé. Hoyt megtiltotta magának a félelmet. Ha erre született azon nem változtathat. Az élet hosszú s ő csak rövid lökéseket érzett belőle. Fölemelte a pálcát. Egyetlen árva napsugár tűzött át a felhőkön, éppen a kristálypálca csúcsára. Valami erő úgy nyomta le a karját, mintha nyíl találta volna el. - Világok várnak,. Múlik az idő. Az istenek figyelnek. - Ismételd meg! - mondta Morrigan, és csatlakozott, így a szavakból egyhangú dúdolás lett. " - Világok várnak. Múlik az idő. Az istenek figyelnek. A levegő megrázkódott Hoyt körül, életre keltette a szél a fény a hang. Fölemelt kezében úgy fénylett a Kristály, mint a nap maga, és énekelt, mint valami szirén. Kihallotta saját hangját a morajlásból: úgy kiáltotta szavakat, mintha párbajra hívna valakit. Repült - át a fényen, a szeleken, a hangokon csillagok, holdak és bolygók felett, víz felett, amelytől meg az ő varázslógyomra is émelyegni kezdett -, egyre gyorsabban mígnem a fény már vakító volt, a hang elbátortalanító, s a szél oly erőszakos, hogy tartott tőle, meg a bőrt is lefújja róla. Ráhajolt a botjára, visszafojtotta a léglegzetét, míg a szeme alkalmazkodik a fényhez. Valami szagot érzett, bőr, gondolta, és rózsák illata. Egy teremben volt, amely semmi addig látottra sem hasonlított. Elképesztő volt a bútorzat, hosszú, alacsony, sötét székek, valami szövet a padlón. Néhány falon képek, néhányon könyvek. Sok-sok bőrkötéses könyv. Elragadtatva előrelépett, aztán mozdulatlanná dermedt, mert valami megmozdult a bal oldalán. Cián ült egy asztalnál, amelyre a termet megvilágító furcsa lámpa szórt fényt. A haja rövidebb volt, mint korábban, az állkapcsáig ért. A szeme csillogott, látszott rajta, hogy jól mulat. Valami fémdarab volt a kezében, amelyről Hoyt ösztönösen tudta, hogy fegyver. Cian a testvére szívére célzott vele, aztán hátradőlt a széken, és feltette a lábát az asztalra. Szélesen elmosolyodott, és így szólt:
- Na nézzenek oda miből lesz a cserebogár? Hoyt egy kicsit zavarba jött, összehúzta a szemöldökét, úgy mérte föl a termet, hol lehet a cserebogár. - Ismersz? – kérdezte, és közelebb lépett a fénybe. – Hoyt vagyok. A fivéred. Azért jöttem, hogy… - Megölj? Elkéstél,. Már régen halott vagyok. Állj csak egy pillanatra ott, ahol vagy. Félhomályban is jól látok. Nahát, hogy te milyen… nevetséges vagy!! Ennek ellenére nagy hatással voltál rám. Mennyi ideig tartott amíg ideértél? - Én…. Még megzavarodik, ha elmondom, hogy átjöttem a bejáraton, gondolta Hoyt. De talán az is elég lesz hozzá, hogy a halott testvérét látja, aki nagyon is élőnek látszik… - Cian… - kezdte. - Mostanában nem használom ez a nevet. Jelenleg Keene a nevem. Igen, kínnak ejtik. Vedd le a köpönyeged Hoyt, hadd nézzem meg, mi van alatta. - Vámpír vagy. - Bizony az vagyok. A köpenyed Hoyt. - Hoyt kikapcsolta a köpenyét, összfogó tűt, és hagyta, hogy a ruhadarab lehulljon a válláról. - Kard és tőr. Sok fegyver egy varázslónak. - Csata lesz. - Azt hiszed? Cian fölényes és hideg mosolyt vetett rá. – Megígérhetem, hogy veszítesz. Ezt a kezemben puska. Nagyon is jó kis fegyver. Gyorsabban lövi ki a golyót, mint ahogy egyet pislantasz. Már halott leszel, ott, ahol állsz, és még a kardodat sem tudod kihúzni. - Nem azért jöttem, hogy megverekedjünk. - Tényleg? Amikor legutoljára találkoztunk…. Hadd frissítsem csak fel az emlékeimet. Ó igen lelöktél egy szikláról. - Először te löktél le arról a rohadt szikláról - mondta Hoyt hevesen - Eltörted a bordáimat. Azt hittem, meghaltál Cian. - Hát nem, ahogy a saját szemeddel is láthatod. Fordulj vissza oda, ahonnan jöttél, Hoyt. Ezer évem van rá, hogy túlegyem magam azon, amit velem tettél. - Számomra csak egy hete haltál meg. – mondta Hoyt, fölemelte az alsóingét. – Tőled kaptam ezeket a sebeket. Cian tekintete elidőzött a sebeken, aztán újra Hoyt arcába nézett. - Nemsokára begyógyulnak. - Morrigan megbízásából jöttem. Ó Morrigan! – mondta Cian és a nevetése mutatta, milyen jól mulat. – Itt nincsenek istenek. Nincs isten. Tündérkirálynők sem. Ebben a korban nincs helye a mágiádnak, neked sincs. - De neked van. - Az alkalmazkodás jelenti a túlélést. Itt a pénz az isten és a hatalom a társa. Mindkettővel rendelkezem. Már régen megfeledkeztem a magadfélékről. - Ennek a világnak végem nekik is végük Samhainig, ha nem segítesz megállítani azt a nőt. - Kit? - Azt, aki téged teremtett A Lilith nevűt.
3 Lilith. A név emléktöredékeket idézett fel Cianben, amelyek száz élettel korábbról származtak. Még mindig látta, érezte az illatát, s érezte azt a hirtelen rémülettel elegy örömet, amikor az asszony elvette az életét. Még mindig ízlelte a vérét, és érezte, hogy ennek a vérnek egy része beléje került. Sötét adomány. Megváltozott a világa. Megkapta az előjogot vagy átkot, hogy számtalan évszázadig lássa, hogyan változik a világ. Hát nem tudta előre, hogy közeleg valami? Miért üldögélt akkor vajon egyedül éjnek évadján, és mire várt? A sorsnak miféle torz fintoraként került ide a testvére - vagy inkább annak az embernek a testvére, aki ő volt egykoron -, hogy annyi idő után kimondja annak az asszonynak a nevét?
- Nos, most már figyelek rád. - Vissza kell jönnöd velem, hogy fölkészülj a csatára. - Vissza? A tizenkettedik századba? - Cian röviden fölnevetett, miközben hátradőlt a széken. Mondhatom, semmi sem vesz rá erre. Szeretem a mostani kényelmes korszakot. Meleg víz folyik a csapból, Hoyt, és a nők is forrók. Nem érdekel a politikátok, a háborúitok, ahogy az isteneitek sem. - A csatát megvívják, Cian, veled vagy nélküled. - Nagyon is tetszik, hogy nélkülem. - Sosem fordítottál hátat csatának, sosem bújtál ki a harc alól. - Én inkább rejtőzést mondanék - mondta könnyedén Cian. - És az idők is változnak, higgy nekem. - Ha Lilith legyőz bennünket, minden elvész ebben az időben, és örökre. Eltűnnek az emberek. Cián félrebiccentette a fejét - Nem vagyok ember. - Ez a válaszod? - Hoyt előrelépett. - Itt ülsz, és nem teszel semmit, miközben Lilith mindent elpusztít. Tétlenül akarod tölteni az idődet, miközben elköveti mások ellen azt, amit ellened már elkövetett; amíg megöli az anyádat, a húgaidat? Itt fogsz ülni, amíg Nolából is olyat csinál, mint te? - Ők halottak. Már régen halottak. Por mind. Hát nem látta a sírjukat? Miért nem volt képes visszamenni, hogy megálljon a sírköveik és az őket követők sírkövei mellett? - Mindent elfelejtettél, amire tanítottak? Azt mondtad, változnak az idők. Ez több, mint változás. Hát itt lehetnék, ha az idő megfogható volna. Még nem teljesedett be a családunk végzete, ahogy a tiéd sem. Az apánk éppen most haldoklik, mégis elhagytam. Soha többé nem láthatom élve. Cián lassan talpra állt. - Elképzelni sem tudod, Lilith miféle és mire képes. Öreg volt, már századokat élt, amikor engem elrabolt. Azt hiszed, karddal és villámcsapással megállíthatod? Bolondabb vagy, mint emlékszem rád. - Arra gondoltam, ketten állítjuk meg. Segíts! Ha nem az emberekért, önmagadért. Vagy mellé állsz? Ha már semmi sem maradt benned a testvéremből, akkor végezzük be a dolgukat - mondta Hoyt, és kirántotta a kardját. Cián egy hosszú pillanatig a pengét nézte, majd a kezében lévő pisztolyra bámult, és zsebre vágta. - Tedd le a kardodat, Hoyt, már akkor sem tudtál legyőzni párviadalban, amikor még éltem. Tűz és zavar villant fel Hoyt szemében. - Nemigen boldogultál, amikor utoljára harcoltunk. - Ez igaz. Hetekbe telt, amíg felépültem. Nappal a környékbeli barlangokban rejtőzködtem, félig éhen haltam. Aztán megkerestem Lilitht, a teremtőmet, az egyik éjszakán, amikor azért küszködtem, hogy elég élelmet hajtsak fel, és túléljem a sebesülést. Lilith elhagyott. Így van rá okom, hogy kiegyenlítsem a számlát. Tedd le azt az átkozott kardot. Míg Hoyt tétovázott, Cián egyszerűen előrelódult. Egy szempillantás alatt a levegőben volt, átrepült Hoyt fején, a háta mögé került. Egy csavarintás a csuklón, és máris lefegyverezte a fivérét. Hoyt lassan megfordult. A kard hegye a torkának szegeződött. - Jól csináltad - mondta, mert csak ennyit tudott kinyögni. - Gyorsabbak és erősebbek vagyunk. Nem köt minket gúzsba a lelkiismeret. Hajt bennünket a gyilkolás vágya, hogy ehessünk, hogy életben maradjunk. - Akkor miért nem vagyok halott? - Cián megrántotta a vállát - Kíváncsiságból, no meg a régi szép idők emlékére, ezt most lerakjuk. Átrúgta a kardot a terem túlsó végébe. - Gyere, igyunk valamit! - mondta, odament egy szekrényhez, s kinyitotta. Szeme sarkából látta, hogy a kard átrepül a szobán, egyenest Hoyt kezébe, - Ezt jól csináltad - mondta kedvesen, s elővett egy üveg bort. - Karddal nem tudsz megölni, de ha elég szerencséd van, egy-két tagomat lenyiszálhatod, amit pedig inkább megtartanék. Mi, vámpírok nem tudjuk újranöveszteni a végtagjainkat. - Félrerakom a fegyveremet, és te is tedd ezt. - Ez így rendben van - mondta Cián, kivette a pisztolyt a zsebéből, és az asztalra tette. - Bár egy vámpírnál mindig van fegyver - tette hozzá, és egy pillanatra kivillantotta metszőfogát. - Ezzel nem tudsz mit kezdeni. - Bort töltött két pohárba, miközben Hoyt lerakta a kardot és a tőrt - Ülj le, aztán elmondhatod, miért kéne nekem belefolynom abba, hogy megmentsük a világot. Tudod, manapság sok a
dolgom. Vállalkozásaim vannak. Hoyt elfogadta az odanyújtott pohár bort, jól megnézte, megszagolta. - Mi ez? - Nagyon jó kis olasz vörösbor. Nincs rá szükségem, hogy megmérgezzelek. - Mintegy bizonyítékként, kortyolt a saját poharából. - Levághattam volna a nyakadat, mint egy vesszőt, - Leült, kinyújtotta a lábát, s Hoytra bökött. - A mai világban talán értekezletnek hívják, ami most kettőnk közt történik, s te éppen azon vagy, hogy meggyőzz. Világosíts hát fel. - Össze kell gyűjtenünk az erőinket. Először csak maroknyian leszünk. Lesz egy tudós, egy boszorkány, aki sok alakot tud ölteni, és egy harcos. Ez te leszel. - Nem, nem vagyok harcos. Üzletember vagyok. - Cián lustán Hoytra mosolygott. - Szóval az istenek szokásuk szerint már megint kevés segítséget adtak, hogy elvégezd a dolgod, pedig az temérdek. Arra számítasz, hogy egy maroknyi emberrel meg a többivel, aki elég bolond lesz, hogy csatlakozzon hozzád, legyőzöl egy hadsereget, amelyet egy nagy hatalmú vámpír vezet, és minden valószínűség szerint magával hozza a vámpírtársait is vagy másfajta démonokat, ha egyáltalán méltóztatni fog törődni ezzel. Különben a világ elpusztul. - A világok - helyesbített Hoyt. - Egynél több van. - Ebben igazad van - mondta Cián, és elgondolkozva kortyolt egyet. A jelenlegi megtestesülésében éppen kifogyóban volt a nehézségekből. Amit Hoyt mondott, legalább érdekes volt. - És mit mondanak az isteneid, mi ebben az én részem? - Velem kell jönnöd, meg kell tanítanod mindenre, amit Lilith fajtájáról tudsz, arra is, hogyan lehet legyőzni. Mik a gyengéi? Mik az erősségei? Milyen fegyver és milyen mágia hatásos ellenében? Samhainig mindezzel el kell készülnünk, és össze kell gyűjtenünk az első embereket. - Ilyen sok időnk van? - kérdezte gúnyosan Cián. - És mi hasznom nekem ebből az egészből? Gazdag ember vagyok, sok érdekem köt ahhoz, hogy megőrizzem a mostani helyzetemet. - És megengedi Lilith, hogy megtartsd ezt a gazdagságot, ezeket az érdekeket, amíg ő uralkodik? Cián összecsücsörítette a száját. - Vélhetően nem. Az viszont több mint valószínű, hogy mindenemet és a létezésemet is kockára teszem, ha segítek neked. Amikor valami olyan fiatal, mint te... - Én vagyok az idősebb. - Az eltelt kilencszázvalahány évet beszámítva nem. Hogy folytassam... amikor az ember fiatal, azt gondolja, örökké élni fog, ezért aztán bolond módon mindig kockáztat. De ha valaki olyan öreg, mint én, óvatosabb lesz. Első a létezés. Bennem van az ösztön, hogy mindent túléljek, Hoyt. Emberek és vámpírok közös tulajdonsága ez. - És úgy éled túl, hogy itt üldögélsz a sötétben ebben a házban? - Nem ház - mondta szórakozottan Cián. - Iroda. Ahol üzletet kötnek. Történetesen sok házam van. Ez is a túléléshez tartozik. Adó és nyilvántartás is van a világon, s a magamfajta aligha marad sokáig egy helyben. Természetünk szerint szükségszerűen sokat vándorlunk. Előrehajolva térdére könyökölt. Olyan keveset tudott elmondani arról, mi is valójában. Ezt választotta, ezt az életet alkotta magának. - Hoyt, láttam háborúkat, sok háborút, olyat is, amilyeneket el sem tudsz képzelni. Háborúban egyik fél sem győz. Ha belefogsz ebbe, meghalsz. De más utat is választhatsz. A legszebb ékkő lehetsz Lilith koronáján, amiért hatalmával egy varázslót is át tudott változtatni. - Gondolod, hogy van választásom? - Ó, igen - mondta Cián és hátradőlt. - Mindig van választás. A különféle életeimben én is sokat választottam. - Behunyta a szemét, lustán mozgatta poharában a bort. - Közeledik valami. Sokat morajlik a mostani világunk alatti világ. Az elég sötét hely. Ha arról van szó, amiről te beszéltél, akkor nagyobb dologról van szó, mint gondoltam. Jobban oda kellett volna figyelnem. De hát nálam az a szabály, hogy nem tartok kapcsolatot a többi vámpírral. Hoyt megdöbbenésében összehúzta a szemét, mert Cián annak idején nagyon is sokat forgott emberek közt. - Miért nem?
- Mert kivétel nélkül hazugok és gyilkosok, és túl nagy figyelmet követelnek önmaguknak. És mert általában azok az emberek, akik kapcsolatot tartanak velük, rendszerint eszelősek vagy életuntak. Kifizetem az adómat, kitöltőm a kérdőíveket, és kevés nyereséget tartok meg. Nagyjából tízévenként elköltözöm, megváltoztatom a nevemet, és egyáltalán, kitűnök a képből. - A felét sem értem annak, amit mondasz. - Képzeld el a semmit - felelte Cián. - Lilith mindenkinek a sorsát tönkreteszi. Mindig vérfürdőt rendeznek, és nevetségesen rövidlátók azok a démonok, akiknek folyton azon jár az eszük, hogy elpusztítsák a világot. Hiszen ebben a világban kell élnünk, nem igaz? Cián csöndben ült. Lehet, hogy fivére szívdobogására összpontosított, hallgatta a terem klímaberendezésének és a lámpának alig hallható zümmögését, vagy az is lehet, hogy kizárta őket, ahogy gyakran megtette a háttérzajokkal. Választás, gondolta megint. Nos, miért is ne? - Minden a vérre megy vissza - szólalt meg aztán, még mindig behunyt szemmel. - Először is, utoljára is, minden a vérre megy vissza. Mindkettőnknek, a te fajtádnak meg az enyémnek is vérre van szüksége, hogy életben maradjon. Ezt áldozzuk fel, amikor az istenekhez imádkozunk, ezt áldozzuk a földért, a nőkért. És ugyanezekből az okokból ontjuk ki. A mi fajtánk nem nagyon teketóriázik az okok miatt. Kinyitotta a szemét, s Hoyt látta, hogy vörös tűzben ég. - Mi csak elvesszük, ami kell - folytatta Cián. - Éhesek vagyunk rá, kétségbeesetten szükségünk van rá. Ha nincs, eltűnünk. Természetünkben van, hogy vadászunk, ölünk, táplálkozunk. Vannak köztünk, akik másoknál jobban élvezik, ahogy az emberek közt is vannak ilyenek. Vannak köztünk, akik élvezik, ha fájdalmat okoznak áldozatuknak, félelmet keltenek benne, megkínozzák. Miként az emberek is. Mi sem vagyunk egyformák, Hoyt. - Gyilkos vagy. - Gyilkosság, amikor szarvasra vadászol az erdőben, és elveszed az életét? Te sem vagy több szarvasnál, és kevesebb, gyakran kevesebb vagy nálunk. - Láttam a halálodat. - Amikor leestem a szikláról, az nem volt... - Nem arról beszélek. Láttam, amikor Lilith megölt. Először azt hittem, álmodom. Figyeltelek, amikor kijöttél a kocsmából, és ketten kikocsiztatok a faluból. Láttam, ahogy megváltozott a szeme, és láttam a fogát is megvillanni a sötétben, mielőtt a nyakadba mélyesztette volna. Láttam az arcodat. A fájdalmat, a félelmet, a... - Nemi gerjedelmet - fejezte be Cián. - Az eksztázist. Nagyon intenzív pillanat. - Megpróbáltál védekezni, de Lilith olyan volt, mint egy vadállat, én pedig azt hittem, meghaltál. Pedig nem. Nem eléggé. - Nem, mi egyszerűen elvesszük az eledelt, kiszívjuk az áldozat vérét, ha ezt választjuk. Viszont ha valaki embert akar átváltoztatni, annak innia kell a teremtője véréből. - Felvágta a saját mellét, és odanyomta a szádat, és te még mindig védekeztél. Aztán egyszer csak elkezdted szívni a vérét, mint egy csecsemő az anyja mellét. - Hatalmas a csábítás, hiszen a túlélési ösztön hajtja. Vagy iszunk, vagy meghalunk. - Végül kihajított az útra, otthagyott. Ott találtam rád. - Hoyt nagyot húzott a borból, a gyomra megremegett. - Ott találtam rád, vér és sár lepett. Hát ezért maradtál életben. A szarvas több tiszteletet érdemel.
- Ki akarsz oktatni? - Cián felkelt, és kézbe vette az üveget. - Vagy tudni akarod, mi történt? - Tudnom kell. - Van, akik másokkal vadászik, van, aki egyedül. Akkor vagyunk a legsebezhetőbbek, amikor felébredünk. Először, amikor a sírban ébredünk fel, és utána is, minden este, ha egész nap aludtunk. Éjszakai lények vagyunk. A nap a halálunkat jelenti. - Elégsz benne. - Látom, egy-két dolgot már tudsz. - Láttam. Farkas alakjában vadásztak rám, miközben hazafelé tartottam. - A vámpírok csak bizonyos kor után, már hatalom birtokában vagy egy másik nagy hatalmú úr védelme alatt tudják alakjukat megváltoztatni. A legtöbbjüknek meg kell elégedniük azzal az alakkal, amelyben meghaltak. Fizikai értelemben mégsem öregszünk. Egy kis jutalom. - Igen, olyan vagy, amilyen voltál - felelte Hoyt. - De mégsem. Nem is a ruháról, nem is a hajadról van szó. Másként mozogsz. - Nem az vagyok, aki voltam, és ezt jó észben tartanod. Minden érzékünk fokozottan működik, és minél több ideig maradunk életben, annál kiélezettebbek lesznek. A naphoz hasonlóan a tűz is elpusztít minket. Ha igaz hittel szentelik meg, a szentelt víz is elpusztít minket, ahogy a kereszt is, ha hithű ember tartja a kezében. A jelképek visszavetnek bennünket Keresztek, gondolta Hoyt. Morrigan kereszteket adott neki. A vállát nyomasztó súly egy része eltűnt. - A fém nem való semmire - folytatta Cián. - Hiába próbálna valaki lefejezni bennünket. De másként... Újra fölkelt, odalépett Hoyt kardjához, felkapta. A levegőbe dobta, aztán elkapta a markolatot, és mellkasába szúrta a pengét. Hoyt felugrott, Cián fehér ingén vérfolt vöröslött. - Felejtsd el, mennyire fáj az ilyesmi - kacsintott Cián, és kihúzta a kardot a testéből. - Bemutatónak szántam. Ha ugyanezt fával teszed, csupa fűrészpor leszel. De át kell döfni a szívet. A mi halálunk kínzó, legalábbis ezt mondták nekem. Elővette egy zsebkendőt, tisztára törölte a pengét Aztán levetette az ingét. A seb már behegedt. - Mi már meghaltunk egyszer, és egyáltalán nem könnyű másodszor is kivégezni bennünket. És vadul harcolunk azzal, aki megpróbálkozik ezzel. Lilíth a legöregebb mind között akiket ismerek. Ő fog a legkeményebben harcolni. Elhallgatott, a borba bámulva elmélázott - Az anyád... - szólalt meg. - Milyen volt, amikor otthon hagytad? - Megtört szívű. Te voltál a kedvence. - Hoyt kihúzta magát, hogy Cián láthassa az arcát. - Mindketten tudjuk, hogy így igaz. Arra kért, próbálkozzak, találjak valami utat-módot Friss gyászában semmi másra nem tudott gondolni. - Azt hiszem, még a te varázstudományod sem tud halottat föltámasztani, vagy akár olyasvalakit, aki nem halt meg. - Azon az éjszakán elmentem a sírodhoz, és arra kértem az isteneket, adjanak békét anyám szívének. Mocsokkal borítva találtam rád. - Hát a sírásás elég koszos munka. - Éppen felfaltál egy nyulat - Vélhetően ez volt a legjobb, amit találtam. De nem mondanám, hogy emlékszem rá. A fölébredés utáni első órák zavarosak. Csak az éhség valós. - Elszaladtál előlem. Láttam, mi lett belőled, mert már korábban is suttogtak ilyesmiről, és te elfutottál előlem. Azon az éjszakán, amikor elmentem a sziklákra, újra láttalak, mert az anyánk erre kért. Könyörgött nekem, találjak rá módot hogy megtörjön a varázslat - Ez nem varázslat. - Arra gondoltam, abban reménykedtem, ha elpusztítom azt a valamit ami ezt tette veled... Vagy ha ez nem sikerül, legalább megölhetem azt amivé lettél. - De egyiket sem hajtottad végre - emlékeztette Cián. - Ez nagyon jól mutatja, mivel húztál ujjat. Zöldfülű voltam, és alig tudtam, mi vagyok és mire képes. Higgy nekem, Lilith sokkal agyafúrtabb, amikor róla van szó.
- Te mellettem leszel? - Hiába imádkozol, hogy megnyerj. - Alábecsülsz. Többre is képes vagyok, nem csak imádságra. A testvérem vagy, akár egy év telt el, akár ezer. Ikrek vagyunk. Magad mondtad, hogy minden a vérre megy ki. Cián végighúzta ujját a borospoháron. - Veled megyek. - Aztán feltartotta az ujját, mielőtt Hoyt megszólalhatott volna. - Mert kíváncsi vagyok, és egy kicsit unatkozom. Most már több mint tíz éve lakom ezen a helyen, és itt volna az ideje a költözésnek. Semmit sem ígérek. Nem tőlem függ, Hoyt. Elsősorban magamnak akarok örömöt szerezni. - Nem vadászhatsz emberre. - Máris a parancsnál tartunk? - Cián kissé elhúzta a száját. - Jellemző. Mint már mondtam, elsősorban magamnak akarok örömöt szerezni. És történetesen már nyolcszáz éve nem táplálkoztam embervérrel. Jól van, csak hétszázötven éve, mert előfordult, hogy visszaestem. - Miért? - Ki akartam próbálni, meg tudom-e állni. És mert az is a túlélés módja, méghozzá kiváló módja, ha beilleszkedem az emberek világába, elfogadom a törvényeiket. Ha prédaállatoknak tekintem őket, akkor csak így tudok rájuk nézni, csak az eledelt látom bennük. És ettől szörnyen bonyolult lesz az üzletkötés. A halálesetnél mindig marad nyom. Hajnalodik. Hoyt fölrezzent, és körülnézett az ablaktalan teremben. - Honnan tudod? - Érzem. És már belefáradtam a kérdésekbe. Maradj most velem. Nem bízhatok meg benned annyira, hogy a városban kóricálj. Nem vagyunk hajszálpontosan ugyanolyanok, de nagyon hasonlítunk egymásra. És a rajtad lévő ruhát el kell tüntetni. - Azt mondod, olyasmit kell viselned, ami rajtad van? - Nadrágnak hívják - mondta száraz hangon Cián, és átment a helyiség túlsó oldalára, a magánliftjéhez. Itt is fenntartok egy lakosztályt, így egyszerűbb. - Csomagold össze, amire szükséged van és mehetünk. - Nem utazom nappal, és nem fogadok el parancsot. Most már én parancsolok egy ideje. Egy csomó dolgot látnom kell, mielőtt elmegyünk. Lépj be ide! - Mi ez? - kérdezte Hoyt, és botjával megkocogtatta a lift falát. - Egyfajta közlekedési eszköz. Felvisz a lakosztályomba. - Hogyan? Cián akkor már csak beletúrt a hajába. - Nézd, ezzel majd odafönt foglalkozunk, meg a többivel is, amit meg kell tanulnod. A következő pár órát azzal kell töltened, hogy bemagolod a huszonegyedik századi kultúrával, divattal és technológiával kapcsolatos tudnivalókat. - Mi az a technológia? Cián behúzta a testvérét a liftbe, megnyomta a következő emelet gombját, és azt mondta: - Egy másik isten. Ez a világ, ez a kor teli volt csodával. Hoyt szerette volna, ha elég ideje marad, hogy mindent megtanuljon, felhabzsoljon. Nem volt fáklya, hogy megvilágítsák a szobát, de ott volt helyette valami, amit Cián elektromos áramnak hívott. Az ételt embermagas ládában tárolták, ami hidegen és frissen tartotta, aztán volt egy másik láda, ami megmelegítette, megfőzte. A víz valami pálcából folyt egy medencébe, ahonnan aztán el is tűnt A ház, amelyben Cián lakott, magasan a város fölött épült, és milyen város volt az! A Morrigan adta tájékoztatás semmiség volt ahhoz képest, amit Hoyt Cián lakásának üvegfalán át látott. Arra gondolt, még az istenek is megdöbbennének ennek a New Yorknak a nagyságától és kiterjedésétől. Megint ki akart nézni a városra, de Cián szavát vette, hogy megmarad az üvegfal mögött, és nem kalandozik el a házból. Lakosztályból, javította ki magát Hoyt. Cián lakosztálynak hívta. Ciannek könyve volt, rengeteg könyve, és varázsdoboza, amire azt mondta, hogy tévé. Látomások laktak benne, rengeteg látomás emberekről, helyszínekről, tárgyakról és állatokról. Csak egy órát játszott vele, máris belefáradt a folytonos locsogásba. Körbevette magát könyvvel, és olvasott, olvasott, mígnem a szeme már égett, és az agya túlságosan teli volt ahhoz, hogy bármilyen szót vagy képet fölfogjon.
Azon a valamin aludt el, amit Cián kerevetnek hívott, és amit körberakott könyvvel. A boszorkányról álmodott, fénykörben látta. Nem volt rajta semmi más, csak a függő, és a bőre tejfehéren tündökölt a gyertyafényben. Lenyűgöző volt a szépsége. Egy kristálygömböt tartott két kézzel a magasba. Hoyt hallotta suttogó hangját, de a szavakat nem értette. így is tudta, hogy ráolvasás, érezte az erejét, a boszorkány erejét is, és tudta, hogy a boszorkány őt keresi. Még álmában is érezte a vonzódást, és ugyanazt a türelmetlenséget, amit a maga által meghúzott körben érzett a saját, igazi életében. Egy pillanatnak tűnt, hogy a tekintetük találkozott a ködben. És Hoytot szinte átszúrta a vágy, ahogy korábban a boszorkány ereje is. Abban a pillanatban az asszony szája kinyílt, mintha beszélni tudna hozzá. - Hát ez a fickó kicsoda? Hoyt fölébredt, és egy óriás arcába bámult. A lény akkora volt, mint egy fa, és minden porcikája legalább olyan vastag. Az arcától még a saját anyja is elsírta volna magát, mert fekete volt, mint egy móré, sebhelyes, a haja csomókba kötve. Az egyik szeme fekete volt, a másik szürke. Mindkettő összehúzva, ahogy nyitott szájjal Hoytra vicsorított. - Maga nem Cián. Mielőtt bármit mondhatott volna, a fickó megkapta a tarkóját, és úgy megrázta, mint egy nagy és dühös macska az egeret. - Tedd le, King, mielőtt kicsinyke fehér emberré változtat! - Cián lépett ki a hálószobájából, és lustán elindult a konyha felé. - Hogy lehet, hogy olyan az arca, mint a tied? - Megvan a saját arca - vágott vissza Cián. - Ha egy kicsit figyelmesen megnézed, rájöhetsz, hogy nem is hasonlítunk annyira. Szokd meg, hogy itt van a testvérem. - Aha! Azt a mindenit! - mondta King, és visszapottyantotta Hoytot a kerevetre. - Hogy a francba került ez ide? - Varázslattal - mondta Cián, és elővett egy zacskó vért egy ládából. - Istenek és csaták, világvége és a többi. King vigyorogva nézett le Hoytra. - Azt a mindenit! Mindig azt hittem, legalább a fele rizsa annak, amit Cián mond. Nem szokott sokat beszélgetni, mielőtt esténként készül, hogy elmenjen - magyarázta Hoytnak. - Neved is van, haver? - Hoyt Mac Cionaoithnak hívnak. És ne merj még egyszer kezet emelni rám. - Ezt aztán jól kimondtad! - Ez olyan, mint te? - kérdezte Hoyt és King egyszerre. Cián elcsigázottan beleöntötte a vért egy magas, vastag falú üvegbe, és betolta egy kocka alakú dobozba. Hoyt meglepve nézte, hogy a doboz belsejében kigyúl a fény, és az üveg körbeforog. - Nem. King igazgatja a lenti klubomat. Barát. - Hoyt undorodva elbiggyesztette a száját. - Emberszolga! - Nem vagyok én szolgája senkinek. - Sokat olvastál - mondta Cián, s beleivott az üvegbe. - Néhány magas rangú vámpírnak emberszolgái vannak. Én jobb szeretem az alkalmazottakat. Hoyt azért jött, hogy besorozzon a hadseregbe, amely reménye szerint fölveszi a harcot a leggonoszabb ördöggel. - Az adóhivatallal? Cián elvigyorodott. Hoyt látta, hogy történt valami köztük, valami, ami egyszer már megtörtént közte és a testvére között. - Még ha csak azzal! Nem. Már mondtam, hogy morajt hallottam. Aminek nyilván oka van. Az istenek szóbeszédének megfelelően a vámpírok Lilithje összegyűjti seregét, és azt tervezi, hogy elpusztítja az embereket, átveszi az uralmat a világok felett. Háború, pestis, járványok. - Te viccelsz ezzel? - kérdezte alig leplezett dühvel Hoyt. - Jézusom, Hoyt, vámpírhadseregről és időutazásról beszélgetünk. Persze, hogy jogom van viccet csinálni belőle. Valószínűleg megölnek, amikor veled tartok. - Hová mentek? Cián megvonta a vállát, ahogy Kingre nézett.
- Vissza a múltamba. Gondolom, tanácsadó leszek, legalábbis józanság tábornok mellett. - Nem tudom, hogy visszamegyünk vagy előre, vagy kitérünk-e oldalra - mondta Hoyt, és félretolta az asztalon a könyveket. - De Írországba vissza fogunk menni. Majd ott megmondják, hová kell mennünk. - Kapok egy sört? - kérdezte King. Cián kinyitotta a hűtőt, kivett egy csomag Harpot, odalökte King elé. - Szóval, mikor indulunk? - kérdezte King, miután lecsavarta a kupakot, és nagyot húzott a sörből. - Te nem jössz. Már megmondtam neked, ha itt lesz az idő, hogy elinduljak, akkor te viselsz gondod a klubra. És most jött el az ideje ennek. King Hoythoz fordult. - Szóval, hadsereget gyűjt, tábornokom? - Hoyt a nevem. Igen. - Akkor megvan az első újonca. - Álljunk csak meg! - mondta Cián, és a konyhát kettéválasztó rakodólaphoz lépett. - Ez nem neked való. Semmit sem tudsz róla. - De igen - dobta vissza a labdát King. - Tudod, hogy imádom a jó nagy verekedést, és már régen nem keveredtem egybe sem. Azt mondod, nagy bunyó lesz, a jó a rossz ellen. Részt akarok venni benne. - Hogy fogadhat el parancsokat tőled, ha egyszer király? - kérdezett közbe Hoyt, de a fekete óriás erre akkorát nevetett, hogy kénytelen volt visszaülni a kerevetre. - Ezt a pofát! - A nem helyénvaló hűség fog megölni, King - mondta Cián. - Én választom, haver - mondta King, és Cián felé lódította a sörösüveget. Ismét történt valami köztük, csöndben, de nagyon is határozottan, ami mégsem volt több, mint egy pillantás. - És nem hinném, hogy nem helyénvaló a hűségem. - Hoyt, menj innen egy kicsit - mondta Cián, és a hüvelykujjával a hálószobája felé bökött. - Kettesben akarok néhány szót váltani ezzel a félkegyelművel. Hoyt arra gondolt, Cián gondoskodott Kingről, ahogy megígérte. Gondoskodott róla, ember módjára. Semmi olyasmit nem olvasott, amiből arra kellett volna következtetnie, hogy a vámpírok érzéseket táplálhatnak az emberek iránt A szemöldökét összehúzva méregette a hálószobát. Hol a koporsó? A könyvekben az állt, hogy a vámpírok a sírban alszanak, nappal pedig a koporsójukban. De csak egy hatalmas ágyat látott, felhőpuha párnákkal, és valami sima anyaggal letakarva. Hallotta, hogy odakint emelt hangon beszélgetnek, de inkább nekilátott, hogy fölfedezze a testvére legszemélyesebb helyiségét. Ennyi ruha tíz embernek is elég, gondolta, amikor megtalálta a szekrényt Igaz, Cián mindig is hiú volt Tükör sehol. A könyvekben az állt, a vámpírok nem bírják a tükörképüket. Átment a fürdőszobába, és leesett az álla. A tágas árnyékszék, ahol Cián lemosdatta, mielőtt visszavonult volna, nagyon aranyos volt, de ehhez képest semmi. A kád akkora volt, hogy hatan is elfértek volna benne, és volt még benn egy magas, világoszöld üvegdoboz. A falak márványból voltak, ahogy a padló is. Érdeklődve belépett a dobozba, játszadozni kezdett az ezüstös gombokkal, amelyek a márványból álltak ki, és felhorkantott a rémülettől, amikor hideg víz ömlött a nyakába a sok sima fejű rózsából. - Errefelé levetkőzünk, mielőtt belépünk a zuhany alá - mondta Cián, miközben belépett, és egy csuklómozdulattal elzárta a vizet. Aztán beleszagolt a levegőbe. - Mindenesetre akár ruhában, akár anélkül, biztos, hogy szükséged van rá. Rémesen bűzlesz. Mosakodj meg. És vedd föl a ruhákat, amiket kikészítettem az ágyra. Én most elmegyek. Ezzel már ott sem volt, hagyta Hoytot magában füstölögni. Hoyt kis idő és némi didergés árán megtapasztalta, hogy a víz hőmérsékletét be lehet állítani. Először leforrázta magát, aztán jéghideget kapott a nyakába, de végül sikerült a vízsugarát kellemesen melegre beállítani. Cián színtiszta igazat mondott, amikor azt állította, hogy gazdag, mert itt sosem képzelt luxus volt mindenben. A szappan szaga egy kicsit nőies volt ugyan, de ez aligha számított. Hoyt élvezte egy ideig a huszonegyedik századi első zuhanyozását, és azon spekulált, hogy tudománnyal vagy mágiával létre
lehetne-e hozni ennek a másolatát, ha egyszer majd hazatér. A közelében lógó szövetek ugyanolyan puhák voltak, mint az ágy. Nagyon romlottnak érezte magát, amikor megszárítkozott az egyikkel. A ruhák nem érdekelték, de a sajátja átázott. Már éppen azon volt, hogy kimegy, és előkeresi a váltás alsóingét a ládájából, de aztán jobbnak látta, ha követi Cián tanácsát, és bement a gardróbba. Kétszer annyi ideig tartott az öltözködés, mint általában. A furcsa kapcsoktól egy kicsit elbizonytalanodott. A cipőben nem volt fűző, csak bele kellett dugnia a lábát, de kénytelen volt bevallani, hogy elég kényelmes. Szeretett volna valami tükröt keríteni, hogy lássa magát. Kilépett, de azzal ugyan megjárta. A fekete király még mindig ott ült a kereveten, és egy üvegből ivott valamit. - Feljavultál, haver - jegyezte meg. - így már talán elmész, főleg, ha csukva tartod a szád. - Mi ez a fura dolog itt? - Cipzár. Aha, azt akarod tudni, hogy kell felhúzni. - Felállt. - Cián lement a klubba. Már bealkonyult. Kirúgott. - Ha fáj, van nálam gyógykenőcs. - Hé, te tényleg dilis vagy. Kirúgott, vagyis megszüntette az alkalmazásomat, Ő vette át a munkát Ha megy, én is megyek. Nem fog tetszeni neki. - Azt hiszi, mindnyájan meghalunk. - És igaza van, mert előbb vagy utóbb tényleg meghalunk. Láttad már, mit tesz egy vámpír egy emberrel? - Láttam, mit tett a testvéremmel. - King furcsa szemében harag villant. - Igen, hát persze. Nos, ennek ez a módja. Nem hinném, hogy elücsörgök itt, és megvárom, hogy az egyik velem is megtegye. Ciannek igaza van, morajlás volt. Harc lesz, és én benne akarok lenni. Óriás ez az ember, gondolta Hoyt, félelmetes az arca, az ereje. - Te harcos vagy. - Lefogadhatod. Hidd el, szétrúgom néhány vámpír seggét. De nem ma. Lemehetnénk, hogy megnézzük, mit ugrálnak annyira odalent. Ettől majd Cián jó mérges lesz. - Abba a... hogy is mondta Cián? A klubba? - Aha! Örökkévalóságnak hívja. Gondolom, tud egyet s mást erről. Az asszony Hoytot kutatta. Ha egy férfi belevonta az álmába, s folyton ott kísértett a gondolataiban, akkor az asszonynak meg kellett találnia, hogy rájöjjön, miért van ez így. Már napok óta úgy érezte, mintha egy magas, ingatag szikla szélén állna. Az egyik oldalon ragyogó és gyönyörű valami, a másikon hideg és félelmes üres térség, de csak a szikla volt valóságos, bár kissé ingatag. Az asszony tudta, bármi forrong is benne, a férfi részes abban, bár nem ebben az időben, nem ezen a helyen. A huszonegyedik századi New Yorkban az emberek nem igazán vágtatnak körbe-körbe lovaikkal, köpenyt és alsóinget viselve. A férfi mégis valóság volt, igazi hús-vér ember, akárcsak ő maga, ezt véres keze is igazolta. Az asszony hűtötte a homlokát, és nézte, miközben kialussza magából a lázat. Ismerős volt az arca - gondolta az asszony -, mintha visszaemlékezne valamire, vagy mintha álmaiból villanna föl valami. Jóképű, gondolta gyönyörködve, miközben vázlatot készített róla. Hajlékony és szögletes, arisztokratikus. Hosszú, szűk orr, erős, formás száj. Jó formájú, kiugró állkapocs. A férfi képe jól sikerült a papíron, ahogy először széles mozdulatokkal felvázolta, aztán az apró részleteket is kidolgozta. Emlékezett, hogy mélyen ülő, élénk kék szeme volt, sűrű, szinte drámai hatású szemöldökkel. És a fekete haja, a fekete szemöldöke, s az a vad kék szem ellentétben állt a bőre színével, hogy még különösebb legyen a hatás. Igen, gondolta az asszony, látnia kell, meg kell keresnie, de nem tudhatja, hogy le kell-e ugrania arról a bizonyos szikláról, vagy visszamásznia rá, míg meg nem találja ezt a férfit. Glenna Ward olyan asszony volt, aki szeretett mindent tudni. Ismerte az arcát, az alakját, érezte a testét, a hangját is hallotta. Nem kétkedett benne, hogy a férfinak hatalma van, s hitte, hogy ismeri a válaszokat. Bármi következzék is, minden előjel arra figyelmeztette az asszonyt, hogy fontos az a valami, ami közeledik, s a férfinak köze van hozzá. Neki is van ebben eljátszandó szerepe, úgy érezte, mintha egész
életében erre készült volna; s az a nagydarab, sebesült férfi, a mágikus és aggodalmat sugárzó közegével a másik kiválasztott szereplő. A férfi gael nyelven beszélt, mint az írek. Az asszony is tudott egy kicsit ezen a nyelven. Időnként varázslatra használta, és kezdetleges szinten olvasni is tudott ezen a nyelven. Álmaiban vagy előérzeteiben vagy látomásaiban azonban, akármik voltak is ezek, nemcsak hogy megértett mindent, amit a férfi mondott, hanem ő maga is ezen a nyelven válaszolt. Valamikor a múltban, méghozzá az igencsak távoli múltban. És lehetséges, hogy valahol Írországban. Különféle varázslatokat végzett, és azt az véres kötést használta hozzájuk, amelyet abból a látogatásból hozott magával, bárhol volt is akkor. A férfi vére és a saját tehetsége majd elvezeti hozzá, habár sok munkába és erőfeszítésbe kerül, hogy megtalálja azt a helyet és időt Fölkészült a varázslatra, vagy hogy legalábbis megpróbálkozzon vele. A körön belül ült, körülötte égtek a gyertyák, a gyógyfüvek egy serlegnyi vízben áztak. Még egyszer keresni kezdte a férfit, az arcvázlatra összpontosított és arra a kötésre, amelyet magával hozott. - Azt a férfit keresem, akinek ez az arca, és kérdem, mely időben, mely helyen él. Itt tartom a vérét a kezemben, és ennek hatalma által követelem a választ. Keresd meg, találd meg, és mutasd meg nekem. Ahogy akarom, úgy legyen. Magában látta a férfit, amint a szemét összevonva könyvekbe temetkezik. Újra összepontosított, akkor már a helyiséget is látta. Lakosztály? Homályos világítás, amelyben alig látszik az arca, a keze, - Hol vagy? - kérdezte lágy hangon az asszony. - Mutasd meg magad! Meglátta az épületet, az utcát. A siker öröme összevegyült a tökéletes elképedéssel. Az utolsó, amit föltételezett, hogy a férfi itt van New Yorkban, alig hat háztömbnyire tőle, és a mában él. Glenna úgy vélte, a sorsistennők ugyancsak hanyatt-homlok sietnek, hogy a dolgok megmozduljanak. És kicsoda ő, hogy kérdéseket tegyen föl nekik? Bezárta a kört, elrakta a szerszámait, és betette a vázlatot az íróasztala fiókjába, aztán felöltözött, bár egy kicsit tanakodott magában. Valójában mit vegyen föl egy asszony, amikor találkozóra siet a végzetével? Valami divatosat, alázatosat, üzletiest? Valami egzotikust? Végül egy fekete ruha mellett döntött, amely szerinte minden alkalomra jó. A metróval ment ki a külvárosba, kiürítette a fejét Dobogott a szíve a várakozástól, amely már hetek óta nőtt benne. Arra gondolt, megteszi a következő lépést afelé, ami vár rá, bármi legyen is az. Bármi közeledett, bármi történik is legközelebb, azt akarta, hogy nyitott legyen rá. Majd ha elérkezik az ideje, dönteni fog. A szerelvény zsúfolt volt, így állnia kellett, a felső fogantyúba kapaszkodott, és a kocsi mozgásának ütemére himbálta magát. Szerette a város ritmusát, a gyorsaságot, mindenféle zenét s azoknak minden hangulatát, akár halkan, akár hangosan szóltak. New Yorkban nőtt fel, de nem magában a városban. Az állam északi felén lévő kisvárost mindig nagyon szűknek, zártnak érezte. Több színt akart, több hangot, több embert. Életének huszonhat évéből az utolsó négyet a városban töltötte, élete nagy részét pedig azzal, hogy föltérképezze a tudását. Mintha pezsgett volna valami a vérében, mintha lényének egy része tudta volna, hogy egész életében az elkövetkezendő néhány órára készült. A következő megállónál sokan szálltak be és ki. Hagyta elúszni hangjukat a füle mellett, és gondolatban visszatért annak a férfinak a képéhez, akit keresett. Nem mártír-arc, gondolta, ahhoz túlságosan is erőteljes. Túl sok benne a harag. Be kellett vallania magának, hogy nagyon érdekes keveréknek tartja. A férfi által meghúzott kör nagyon erős volt, miként az is, ami vadászott rá. Azok a vadászok kísértették álmaiban, azok a fekete farkasok, amelyek nem voltak sem állatok, sem emberek, hanem még ezeknél is rettenetesebb lények. Szórakozottan tapogatta a nyakában viselt függőt. Nos, ő is erős. Tudja, hogyan védje meg magát. Felfog zabálni. Suttogás volt, amely a torkából tört elő, és jéggé fagyasztotta a bőrét, aztán mintha maga a mondat mozdult volna meg, folyóssá vált, kört alkotott körülötte, a hidege már a lélegzetét is elérte, amely gőzölögve tört elő a szájából. A többi utas tovább üldögélt vagy állt, olvastak, beszélgettek. Senki sem figyelt rá. Nem voltak tudatában, mi tekereg kígyóként a testük körül.
Vörös volt a szeme, két hosszú és éles szélső metszőfogáról vér csepegett. Glenna szíve összeszorult, majd hevesen verni kezdett. A lénynek emberformája volt, krétacsíkos kék öltönyt viselt, mint Glenna kábán megjegyezte, vakító fehér inget, skót kockás nyakkendőt. Örök életünk van - suttogta, s véres kezével végigsimított egy asszony arcán, aki puha kötésű regényt olvasott. Miközben a vér foltot hagyott az arcán, az asszony fordított a könyvben, és tovább olvasott. Úgy Jogunk legeltetni, mint a lábasjószágot, meglovagolunk, mint egy lovat, csapdával fogunk el, mint a patkányt. Az erőd gyenge és szánalmas, és a csontodon fogunk táncolni, amikor végzünk veled - Akkor miért félsz tőlem? Az alak vicsorított egyet és hátraugrott. Glenna elfojtott egy sikolyt és hátratántorodott. A vonat befutott egy alapútba, s a lény eltűnt. - Figyeljen már egy kicsit, asszonyom! - mondta a férfi, akinek Glenna nekitántorodott, türelmetlenül oldalba könyökölve az asszonyt. - Bocsánat - mondta Glenna, és újra megragadta a fogantyút. Keze sikamlós volt az izzadságtól. Még mindig érezte a vér szagát, miközben megtette az utolsó háztömbnyi utat a külvárosban. Glenna életében először valóban félt a sötéttől, az utcáktól, a rajta járó emberektől, akik mellett elhaladt. Erőt kellett vennie magán, hogy ne kezdjen el rohanni, amikor a vonat megállt. El kellett nyomnia magában a sürgetést, hogy előretolakodjon, végigrohanjon a peronon, és fölvágtasson a lépcsőn. Gyorsan haladt, de még a városi zajon át is hallotta, milyen gyorsan kopog a cipősarka a járdán, s hogy félelem zihál benne, ahogy kifújja a levegőt. Hosszú sor kígyózott az Örökkévalóság nevű klub bejárata előtt. Párok és szinglik zsúfolódtak össze, a jelzésre vártak, hogy beléphetnek. Glenna nem akart várni, odament a bejáratnál lévő férfihoz. Rámosolygott, és mórikálta magát egy kicsit. A biztonsági őr átengedte, nem is ellenőrizte, hogy rajta vane a listán, a személyijét sem kérte el. Odabent zene, kék fények és izgatott várakozás. Glennát nem hozta izgalomba a zsúfolt tömeg, a vibrálás és a zene. Túl sok itt az arc, gondolta, túl sok szív dobog. Csak egyvalakit akart látni, és hírtelen lehetetlennek érezte, hogy megtalálja a tömegben. Minden összeütközés vagy taszigálás megrázta, miközben megpróbált beljebb kerülni a klubba, s elszégyellte magát, amikor rájött, hogy fél. Nem volt védtelen, nem volt gyönge, mégis úgy érezte, mindkettő jellemző rá. A szerelvényen történt eset maga volt a lidércnyomás, és azt akarták, hogy átélje azt a lidércnyomást. Személyesen neki szólt. Glenna arra gondolt, tudták róla, hogy fél, és addig kínozták, amíg fölpuhult a térde, és a benne rekedt sikoltás már úgy hasogatta az agyát, minta borotva. Túlságosan váratlanul érte, túlságosan megijedt ahhoz, hogy az egyetlen fegyvert használja, amit mindig magával vitt: a mágiát. Rémülete most indulatba csapott át Olyan asszony vagyok, gondolta, aki tudja, mikor vállal kockázatot, értékes tudás birtokosa. Olyan védekezési jártassággal bírok, amelyről mások még álmodni sem mernek. Mégis citerázni kezdett, amikor először került szemtől szembe a valóságos veszéllyel. Kihúzta a hátát, egyenletesen szedte a levegőt, és egyenesen elindult a hatalmas, körkörös alakú bárpult felé. A felénél járt az ezüstösen csillogó padlón, amikor megpillantotta a férfit. Először hullámokban tört rá a megkönnyebbülés, aztán a büszkeség, hogy ilyen gyorsan sikerült megoldania az első feladatot. Föltámadt benne az incselgő érdeklődés is, miközben elindult a férfi felé. A férfi remekül nézett ki. Haja hanyagul fésülve, nem a divatos tépett stílusban, fénylő fekete és rövidebb is, mint amikor először találkoztak. De hát akkor sebesült volt, aggodalmas, ráadásul kutyaszorítóban. Feketében volt, és jól állt neki, ahogy az is, hogy figyelmesen, kissé idegesen nézett körül ragyogó kék szemével. Glennának visszatért az önbizalma. Elmosolyodott, és elindult a férfi felé. - Hát itt vagy - szólalt meg könnyedén. Cián hallgatott. Megszokta, hogy a nők kerülgetik. Nem mintha nem örült volna neki, különösen ha olyan kivételesről van szó, mint ez itt: zafírzöld szeme csillog, mosolya flörtöl, ajka ívelt, érzéki, hangja mély és fátyolos, alakja jó, a kis fekete ruha sokat láttat tejfehér bőréből. A nyakában azonban függő csillan. Csak baj lehet belőle, hiszen boszorkány, és ami még rosszabb, gyakorolja is. - Nagyon örülök, hogy gyönyörű nők keresnek, amikor van rá időm - mondta Cián, és ott akarta hagyni, de a nő megérintette a karját.
Cián érzett valamit, és úgy látszik, a nő is, mert összeszűkült a szeme, és lehervadt a mosolya. - Maga nem ő. Csak hasonlít rá. - A nő szorítása erősebb lett a karján, Cián érezte, hogy erejét kutatásra fordította. Ez alkalommal Cián ragadta meg a nő karját. - Jöjjön, keressünk egy asztalt. Egy csöndes, sötét sarokban, gondolta. Amíg meg nem tudja, hogy ki vagy mi ez a nő. - Információra van szükségem. Meg kell találnom valakit. - Inkább egy italra van szüksége - mondta kedves hangon Cián, és gyorsan átkormányozta a tömegen. - Tudok magamnak italt rendelni, ha akarok - mondta Glenna. Elszánta magát, hogy akár jelenetet rendez, de tartott tőle, hogy kidobják, ezért inkább úgy döntött, beveti az erejét, bár tapasztalatból tudta, hogy a varázslat fajtájától függően minden idegeskedésből baj lesz. Körülnézett, fölmérte a helyzetet. A hely zsúfolva volt emberekkel. Lüktető zene szólt, rézfúvósok öblögettek közbe, s egyetlen énekesnő valami lírai dalt jajongott érzéki és nyávogó hangon. Nagyon közönséges, nagyon mozgalmas, gondolta Glenna, sok a króm, a kék fény, amely egy kis mérsékeltséget visz a túlfűtött légkörbe. Mit tehet vele a férfi ilyen körülmények között? - Keresek valakit - szólalt meg. Viselkedj és csevegj barátságosan, mondta magának. - Azt hittem, maga az. Nem a legjobb idebent a megvilágítás, de eléggé hasonlít rá ahhoz, hogy testvérek legyenek. Nagyon fontos, hogy megtaláljam. - Mi a neve? Talán tudok segíteni. - Nem tudom a nevét. - Glenna hirtelen bolondnak érezte magát. - Tudom, képtelenül hangzik, de azt mondták, itt megtalálom. Azt hiszem, bajban van. Ha maga esetleg... - mondta megpróbálva eltolni a férfi kezét, amely olyan kemény volt, mint a kő. Mit tehet vele a férfi ilyen körülmények kőzött?, gondolta ismét. Szinte bármit. Fellobbant benne a pánik, ezért lehunyta a szemét, és az erejéhez folyamodott. A férfi a karját fogta, aztán erősebb lett a szorítása. - Tehát maga igazi - mormogta, s ránézett, éppolyan acélos tekintettel, amilyen a szorítása volt. - Azt hiszem, majd odafent megbeszéljük. - Nem megyek magával sehová - mondta Glenna, és úgy érezte, olyasféle félelem kezdi hatalmába keríteni, amilyet a metróban érzett. - Higgye el, maga sem akarja. - Higgyen nekem - suttogta selymes hangon a férfi. - Biztosan nem akar elszomorítani. Behúzta Glennát a nyitott, spirálban futó lépcső mögé. Glenna megvetett a lábát, fölkészült, hogy minden rendelkezésére álló eszközzel megvédje magát. Belefúrta cipősarkát a férfi lábfejébe, és beleöklözött az arcába, s nem vesztegetve az idejét sikoltozásra, belekezdett egy varázslatba. A lélegzete is bennszakadt, amikor a férfi fölemelte a padlóról, mintha semmi súlya sem volna. Glennának az volt az egyetlen elégtétele, hogy tudta, fél perc múlva, amikor végez a szavakkal, a férfi seggre esik. Dulakodás közben hátrafeszítette testét, a könyökét és a lábfejét, és nagyot lélegzett, hogy ráadásként sikítson is egyet. Éppen akkor nyílt ki egy ajtó, s akkor már látta, hogy egy magánlifté. Ott állt a férfi a maga igazi valójában, s annyira hasonlított arra a férfira, aki abban a pillanatban éppen átdobta a vállán, hogy úgy gondolta, ezért még külön is gyűlöli. - Tegyen le, maga csirkefogó, különben holdkráterré változtatom ezt a helyet! Amikor kinyílt a szállítódoboz ajtaja, Hoytot szinte mellbe vágta a zaj, a szagok és a fények. Minden benyomás egyszerre érte, az érzékei szinte megbénultak. Zavaros tekintete előtt felvillant egy kép, hogy Cián két karral tart egy küszködő nőt. Ez az a nő, jött rá hirtelen, és ez is döbbenet volt. A boszorkány az álmából, aki félig meztelen volt, és olyan nyelven beszélt, amit még a legócskább lebujban sem hallott. - Hát így fizeted vissza a segítséget? - mondta az asszony, hátralökte a haját, és élesen Hoytra pillantott. Sorban jól megnézte mindhármukat, Kinget is, aki csak vigyorgott. - Gyertek! - mondta az asszony kemény hangon. - Mindhármotokra szükségem van. Mivel krumpliszsákként lógott Cián vállán, Hoyt nem volt benne biztos, hogyan akarja valóra váltani a fenyegetését. De hát a boszorkányok ravasz népség. - Tényleg létezel - mondta bámulva, gyöngéd hangon. - Követtél?
- Ne bízza el magát, seggfej! - mondta dühösen Glenna. Cián minden erőlködés nélkül fogást váltott az asszonyon. - Ez a te nőd? - kérdezte Hoyttól. - Nem mondhatnám. - Csinálj vele valamit - mondta Cián, lepottyantotta Glennát, és elkapta az öklét, mielőtt az arcához érhetett volna. - Intézze el, amit akar - mondta az asszonynak. - De csöndben. Utána tűnjön el. És semmi varázslat. Ez mindkettőtökre vonatkozik. King, gyere velem. Ezzel már ott sem volt. King vigyorogva megrántotta a vállát, aztán Cián nyomába szegődött Glenna lesimogatta a ruháját, hátrarázta a haját. - Mi bajod van? - kérdezte Hoyttól. - A bordám még fáj egy kicsit, de nagyjából felgyógyultam. Meg sem köszönhettem, hogy segítettél. Az asszony rábámult, aztán nagyot fújt. - Majd megmondom, mi legyen. Leülünk, és rendelsz nekem egy italt. Most nagy szükségem van rá. - Nekem... nekem nincs pénzem. Ez a nadrág... - Jellemző. Majd én rendelek. Ezzel belekarolt a férfiba, mintegy biztosítva, hogy nem veszíti el újra, aztán kanyarogva nekiindult a tömegnek. - Okozott valami sérülést a fivérem? - Micsoda? Hoytnak kiabálnia kellett. Ki tud beszélgetni ekkora zajban? Túl sok ember volt azon a helyen. Lehet, hogy valami ünnep van? Néhány nő vonaglott, még az lehet, hogy valami rituális táncot lejtettek, és még kevesebb ruha volt rajtuk, mint a boszorkányon. Mások ezüstös asztalkáknál ültek, és a táncolókat figyelték, vagy csak bámultak maguk elé. Voltak, akik kupából, csészéből ittak valamit. Hoyt úgy érezte, a terem minden szögletéből egyszerre szól a zene. - Azt kérdeztem, okozott-e valami sérülést a fivérem? - A fivéred? Leginkább a büszkeségemet sértette meg. - Glenna a lépcsőt választotta, mert odafönt nem volt olyan hangos a zene. Még mindig Hoyt karjába kapaszkodva jobbra-balra nézett, aztán elindult egy alacsony kerevet felé, amely előtt gyertya égett az asztalon. Öt ember szorongott rajta, és mind egyszerre beszélt. Glenna rájuk mosolygott, és Hoyt érezte, hogy mozgásba lendül az asszony ereje. - Sziasztok! - mondta Glenna. - Ugye, már mindenképp haza kell mennetek? Az öt ember felállt, és még mindig beszélgetve elindultak, utánuk ottmaradtak az asztalon az ivóalkalmasságok, volt, amelyik még majdnem teli volt. - Sajnálom, hogy meg kellett kurtítanom az esti szórakozásukat, de azt hiszem, elsőbbségünk van. Ülj le! - Ő maga is leült, kinyújtotta hosszú, meztelen lábát. - Te jóisten, micsoda este! - Azzal belecsapott a levegőbe, a másik kezével megérintette a függőjét, miközben Hoyt arcát tanulmányozta. - Már jobban nézel ki, mint a múltkor. Meggyógyultál? - Majdnem. Honnan jössz? - Mindjárt rátérünk a lényegre - mondta Glenna, és fölnézett a pincérnőre, aki hozzájuk lépett, hogy leszedje az asztalt. - Egy száraz martinit kérek, két olajbogyóval. - Felhúzott szemöldökkel Hoytra nézett. Amikor a férfi nem szólt semmit, Glenna feltartotta két ujját, hogy két martinit kér. A fülé mögé simította a haját, amikor a férfi felé hajolt. Apró ezüsttekercsek függtek a fülében, kelta kereszt formájában megcsomózva. - Tegnap éjszaka rólad álmodtam. Korábban kétszer is, ahogy most belegondolok - kezdte. Megpróbálok odafigyelni az álmaimra, de egészen eddig az utolsóig nem szoktam leragadni náluk. Úgy emlékszem, hogy az első álmomban temetőben voltál, és gyászoltál valakit. Emlékszem, úgy éreztem, megszakad érted a szívem. És egyre inkább így érzem. Másodszor egy sziklán láttalak, a tengerparton. Egy nőt láttam magam mellett, aki nem volt nő. Még álmomban is féltem tőle. Ahogy te is. - Hátradőlt, megremegett. - Ó igen, emlékszem rá jól, rettenetesen meg voltam rémülve, és éppen vihar volt. És akkor te... a nő felé sújtottál. Minden erőmet összpontosítottam, emlékszem, hogy így volt, mert megpróbáltam segíteni. Láttam, hogy a nő... hogy az a nő nagyon rossz. Rettenetesen. Villámlást és sikolyokat
hallottam... - Glenna szeretett volna már inni valamit. - Fölébredtem, és egy pillanatra mintha a félelem is fölébredt volna velem. Aztán minden a semmibe foszlott. Hoyt meg sem szólalt, Glenna nagyot lélegzett. - Jó, egy darabig még foglalkozzunk velem. Használtam a kristálytükrömet, a kristálygömbömet, de nem láttam tisztán. Csak álmomban. Te vittél arra az erdei tisztásra, a körbe. Vagy valami erő. Miért? - Nem én tettem. - Én sem - mondta Glenna, és megkopogtatta körmével az asztalt. A körme is olyan vörös volt, mint a szája. - Neved is van, szépfiú? - Hoyt Mac Cionaoith a nevem. A mosolytól olyan lett Glenna arca, hogy a szívverése is elállt tőle a férfinak. - Nem vagy idevalósi, ugye? - Nem. - Ahogy hallom, írországi vagy. Álmomban gael nyelven beszéltünk, amit nem is beszélek, vagyis nem igazán jól. De azt hiszem, a mikor kérdése még fontosabb annál, honnan jössz. Ne izgulj, hogy megijesztesz. Ma este semmi sem hat rám. Hoytban nagy harc dúlt. Látta az asszonyt álmában, és Glenna belépett a körbe, amelyet ő vont. Semmi, aminek ártó szándéka volt, nem juthatott be abba a körbe, s az istennő ugyan azt mondta neki, hogy kutasson fel egy boszorkányt, de az asszony egyáltalán nem olyan volt, mint amilyenre számított. Az asszony mégis meggyógyította, és vele maradt, miközben a farkasok ott ólálkodtak a kör körül. És most eljött a válaszokért - és talán segítségért is. - Az Istenek tánca dolmen bejáratán át érkeztem, és időben nagyjából ezer évet tettem meg. - Rendben van - mondta sóhajtva Glenna. - Lehet, hogy mégis van, ami hat rám. Ez elég sok, hogy becsületszóra elhiggyem, de minden, ami történt, arra késztet, hogy elhiggyem. - Fölemelte a poharat, amelyet a pincér-nőt tett eléje, s nagyot húzott belőle. - Ez majd segíteni fog. Hozzon még egyet, kérem mondta a pincérnőnek, és hitelkártyát vett elő a táskájából. - Közeleg valami - mondta Hoytnak, amikor magukra maradtak. - Valami rossz. Valami nagyon, ördögien rossz. - Nem tudhatod. - Nem látom tisztán. De érzem és tudom, hogy ez kapcsol hozzád. Ami azt illeti, nem örülök neki különösebben. - Ivott még egy kicsit. - Azok után, amit a metróban láttam. - Nem értem. - Valami nagyon utálatos alak volt elegáns öltönyben - magyarázta az asszony. - Azt mondta, föl fog zabálni. Ő volt az, a nő a szikláról, legalábbis azt hiszem. Még mindig reszket tőle a lábam. Vámpírokkal van dolgunk? - Mi az a metró? Glenna a szemére szorította a kezét, - Majd szánunk rá egy kis időt, hogy naprakészen megismertesselek a közlekedési módokkal meg a többivel. De előtte tudnom kell, mivel kerültem szembe és mit várnak tőlem. - A nevedet sem tudom. - Bocsánat. Glenna. Glenna Ward. - Kezet nyújtott Hoytnak. A férfi kis habozás után kezet fogott vele. Örülök, hogy újra találkoztunk. Szóval, mi a fene folyik itt? Hoyt belekezdett a történetbe, Glenna pedig iszogatott közben. Aztán nagyot nyelt, és fölemelte a kezét. - Egy pillanat! Azt mondod, hogy az öcséd, aki olyan rövid úton elbánt velem, vámpír? - Nem él embervérrel. - Ó, ez nagyszerű. Igazán hálás vagyok neki. Kilenc-százhetven-valahány éve meghalt, te meg idejöttél, onnan, ahonnan, abból a századból ebbe, hogy megtaláld. - Az istenek bíztak meg azzal, hogy gyűjtsek sereget, hogy fölvegyük a harcot a Lilith által toborzott vámpírsereggel, és győzzük le. - Világos. Az hiszem, én bedobok még egyet ebből. Hoyt odakínálta neki a maga italát, de Glenna csak legyintett, és intett a pincérnőnek. - Ne, idd csak meg. El tudom képzelni, hogy neked sem árt. Hoyt belekortyolt, és nagyot pislantott.
- Mi ez a ser? - Nem sör. Vodka-martini. Szeretned kell a vodkát - mondta szórakozottan Glenna. - Úgy rémlik, mintha krumpliból főznék. Az asszony rendelt még egy italt, és valami rágcsálnivalót, hogy közömbösítse vele az alkoholt. Egy kicsit lehiggadt, és végighallgatta Hoytot, nem szakította félbe. - Tehát én vagyok a boszorkány. Hoyt rájött, nemcsak az asszony szépsége és ereje hat rá, hanem az is, hogy fölkutatta őt, s nem félt közben. Emlékezett, az istennő azt mondta, meg kell keresnie Ciánt, és lesz valaki, aki őt keresi. És az asszony megtalálta. - Muszáj hinnem neked - mondta Glennának. - Veled és a fivéremmel megtaláljuk a többieket, és akkor nekiállunk. - Minek? Menetgyakorlatot tartunk? Úgy nézek én ki, mint aki katona? - Nem, egyáltalán nem. Glenna az öklére támasztotta az állát - Szeretek boszorkány lenni, és tisztelem a kapott erőt. Tudom, hogy megvan rá az ok, és ez együtt kering a véremmel. Valami cél. Nem vártam, hogy ez lesz az, de hát ez jutott. - Hirtelen metsző pillantást vetett Hoytra. - Tudom, hogy az volt a következő lépés a cél felé, amikor először álmodtam veled. Komolyan megrémültem. - Otthagytam a családomat, hogy véghezvigyem ezt a feladatot. Otthagytam őket, mindössze ezüstkereszteket hagytam náluk, és az istennő megígérte, hogy megvédik őket. Te nem ismerheted ezt a félelmet. - Minden rendben van - mondta Glenna, és kinyújtotta a kezét. A férfiéra tette, és Hoyt érezte, hogy az asszonynak veleszületett képessége a megnyugtatás. - Minden rendben - ismételte meg. - Neked túl magas ez a tét. De nekem is van családom. Az állam északi részén laknak. Biztos akarok lenni abban, hogy megvédik őket. És meg akarok bizonyosodni, hogy azért születtem, mert meg kell tennem, amire szántak. Az a nő tudja, hol vagyok. Ő küldte azt a valamit, hogy halálra rémisszen. Azt hiszem, sokkal felkészültebb, mint mi vagyunk. - Hát akkor készüljünk föl azzal, ami a rendelkezésünkre áll. Látnom kell, mire vagy képes. - Közönség akarsz lenni? Ide figyelj, Hoyt, a te hadsereged csak három emberből áll. Ne akarj megsérteni. - Négyen vagyunk a királlyal. - Miféle királlyal? - A fekete óriással. És nem szeretek boszorkányokkal dolgozni. - Tényleg? - kérdezte, elnyújtva a szót, Glenna, és Hoyt felé dőlt. - Ugyanúgy legyilkolják a fajtádat, mint a hozzám hasonlókat. Unokatestvérek vagyunk, Merlin. És szükséged van rám. - Talán igen. Az istennő végül is nem mondta, hogy muszáj kedvelnélek. De tudnom kell, hogy miben vagy erős, és mik a gyenge pontjaid. - Így már rendben van - biccentett Glenna. - Nekem is tudnom kell, te miben vagy jó. Azt már tudom, hogy egy lesántult lovat sem tudsz meggyógyítani. - Ez nem igaz - mondta ingerült hangon Hoyt. - Történetesen megsebesültem, és nem voltam képes... - ...Begyógyítani a törött bordáidat és a tenyereden azt a vágást. Nem te leszel az orvos, amennyiben mégis sikerül összeszednünk azt a sereget. - Örülök, hogy ez a feladat neked jut - csattant fel Hoyt. - És összeszedjük a sereget. Ez az én feladatom. - Reméljük, nekem meg az a feladatom ebben, hogy egészben hazajutok - jegyezte meg az asszony, jelzett, hogy kéri a számlát, és előkapta a táskáját. - Hová mész? - Haza. Még sok a dolgom. - Ez így nem lesz jó. Együtt kell maradnunk. Lilith már ismer téged, Glenna Ward. Mindnyájunkat ismer. Biztonságosabb, ha együtt maradunk, az erőnk is nagyobb. - Lehetséges, de akkor is szükségem van rá, hogy elhozzam otthonról a holmimat. És sok a dolgom. - Ezek éjszakai lények. Várnod kell napfelkeltéig.
- Ez parancs? - próbált ellenvetést tenni Glenna, de túlságosan élénken merült fel benne a kép, hogyan környékezték meg a metróban. Hoyt megfogta az asszony kezét, és érezte, hogy csapnak össze az érzelmeik. A köztük vibráló hőséget is érezte. - Számodra ez csak játék? - Nem, meg vagyok rémülve. Néhány napja még a saját életemet éltem, ahogy elképzeltem, most pedig vadásznak rám, és elvárják, hogy részt vegyek egy apokaliptikus csatában. Haza akarok menni. Szükségem van a holmimra. Gondolkoznom kell. - A félelemtől válsz sebezhetővé és bizonytalanná. A holmid reggel is ott lesz, ahol most van. Hoytnak igaza van, gondolta a nő, ráadásul Glenna nem volt benne biztos, van-e mersze vagy bátorsága ahhoz, hogy kilépjen az éjszakába. - Mégis, hol maradjak napfelkeltéig? - A fivéremnek van egy lakosztálya odafent. - Az öccsének? A vámpírnak? - Glenna csodálkozva hátradőlt a széken. - Kényelmes, mi? - Nem fog bántani, erre szavamat adom. - Jobban tetszene, ha ő maga adná a szavát, ha nem bánod. És ha megpróbálkozik bármivel is... Fölemelte a tenyerét az asztalon, összpontosított. Apró lánggolyó jelent meg a keze fölött. - Ha a könyvek és filmek nem hazudnak, ez a típus nemigen bírja a tüzet. Ha megpróbál bántani, porrá égetem, és a te hadseregedben eggyel kevesebb harcos lesz. Hoyt az asszony kezére tette a magáét, amitől a lánggolyó jéggömbbé vált. - Ne próbáld ellenem fordítani az erőd, vagy bántani a családomat. - Ügyes trükk - jegyezte meg Glenna, és üres poharába dobta a jéggömböt. - Akkor intézzük el másként. Jogom van megvédeni magamat, bárki vagy bármi akar bántani. Egyetértesz? - Igen. Cián nem fog bántani. - Felállt, az asszonynak nyújtotta a kezét. - Erre a szavamat adom, itt és most. Még tőle is megvédelek, ha bántani akar. - Na jó - mondta Glenna, Hoyt kezébe tette a magáét, s felállt. Látta, hogy a férfi pupillája kitágult. Igen, varázslat, de mégis, most valami több. - Azt hiszem, az első lépést megtettük. Ahogy a felvonó felé tartottak, Cián az útjukat állta. - Várj csak. Honnan gondolod, hogy magaddal hozhatod? - Vele tartok - pontosított Glenna. - Nem visz magával. - Nincs biztonságban, ha kimegy - tette hozzá Hoyt. - Napfelkeltéig semmiképpen. Lilith már ráküldte az egyik fullajtárát. - Ellenőrizze a bűvös zárat az ajtón - mondta Cián Glennának. - A nőnek ma éjszakára külön szoba jut. Tiéd a kerevet, hacsak nem akarod megosztani vele. - Hoyté a kerevet - mondta Glenna. - Miért akarod megsérteni? - kérdezte indulatosan Hoyt. - Ideküldték. Kockázatot vállalt azzal, hogy idejött. - Nem ismerem - mondta tárgyilagosan Cián. - És mostantól beszéld meg velem, ha bárkit meg akarsz hívni hozzám. - Beütötte a kódot a felvonóba. - Ha már odafent vagytok, maradjatok is ott. Bezárom utánatok a felvonót. - És ha tűz üt ki? - kérdezte édes hangon Glenna, amire Cián csak elmosolyodott. - Gondolom, akkor majd kinyitja az ablakot és elrepül. - Glenna belépett a felvonóba, amikor az ajtó kinyílt, és kezét Hoyt karjára tette. Rávigyorgott Cianre, mielőtt becsukódott volna az ajtó. - Jobb, ha észben tartja, kivel van dolga - mondta neki. - Mi is tudunk ezt-azt. Horkantott egyet, amikor az ajtó bezárult. - Azt hiszem, nem kedvelem az öcsédet - mondta maga elé. - Ebben a pillanatban én magam sem. - Mindegy. Tudsz repülni? - Nem - mondta Hoyt, és az asszonyra nézett. - És te? - Távolra nem.
Glenna hangokra ébredt. Tompa, zavaros hangok voltak, először megijedt, hogy talán megint látomása van. Bármily nagyra értékelte is a tudását, ugyanúgy értékelte az alvást is, különösen egy martinikkal és különös vallomásokkal tarkított este után. Egy párna után tapogatózott, hogy a fejére húzza. Megenyhült kissé Cián iránt, amikor egy pillantást vetett a vendégszobára. Hatalmas és kényelmes ágyban alhatott puha lepedőkkel és sok párnával. A szoba tágas volt, antik bútordarabok álltak benne, és meleg, lágy zöldre festették, olyan hatást keltett, mint egy árnyékos erdő. A fürdőkád is nagyszerű volt, miközben nyakig merült bele. Ragyogó fehér, hatalmas masszázskád uralta a helyiséget, amely feleakkora volt, mint Glenna egész padlástéri lakása, és ugyanolyan gazdag zöld színű volt a csempézés is. Az asszony akkor kezdett igazán dorombolni gyönyörűségében, amikor megpillantotta a széles, kovácsolt rézből készült mosdót. Este csaknem kísértésbe esett, hogy sokáig a kádban maradjon, és fürdősóval, fürdőolajjal kényeztesse magát, amelyek vaskos kristályüvegekben álltak egy polcon, köztük kövér, fényes gyertyatartók, aztán mégis csak későbbre halasztotta az ötlet megvalósítását, mert a filmekben látott hősnők merültek föl előtte, akiket fürdés közben támadtak meg. A vámpír ideiglenes szállása, amelyet a luxus miatt nem igazán nevezhetett barlangnak, egészen semmivé tette előtte a West Village-ben lévő apró padlástéri lakását. Bár csodálta Cián ízlését, védőigézetet mondott a hálószoba ajtajára, ráadásul a kulcsot is ráfordította. Hanyatt fordult, a párnát a feje alá gyűrte, s fölnézett a mennyezetre a lámpa homályos fényében, amelyet félig lesrófolt éjszakára. Egy vámpír vendégszobájában aludt, kirakva a kerevetre a tizenkettedik századi varázslót - a szép és komoly gondolkodású férfit, akinek küldetése van, s aki elvárja tőle, hogy csatlakozzon hozzá, amikor megvívják csatájukat egy ősrégi és nagy hatalmú vámpírkirálynővel. Egész életét együtt töltötte a mágiával, olyan készségek és tudás birtokosa volt, amelyekről a legtöbb ember még álmában sem tudta volna elképzelni, hogy léteznek, és akkor mégis úgy érezte, mintha mesét olvasna. Glenna olyannak szerette az életét, amilyen, de minden kétely nélkül tudta, hogy az már sosem lesz olyan, mint volt. Sőt, azt is tudta, hogy mindörökre elveszítheti az életét. De hát volt-e választása? Nem tehetett semmit, nem húzhatta a párnát a fejére, hogy az egész hátralévő életét rejtőzködve töltse. Lilith ismerte őt, és már nyakára küldte az egyik fullajtárát. Ha marad olyannak, amilyen volt, és úgy tesz, mintha semmi sem történt volna, Lilith bármikor, bárhol érte jöhet. És akkor egyedül lesz. Ezentúl tehát félni kell éjszakánként? Folyton hátra kell tekingetni, ha napnyugta után kint jár az utcán? Csodálkozni fog-e, ha egy vámpír, akit csak ő lát, egyszer csak beslisszol a metróba, amikor hazafelé tart, a külvárosba? Nem, ez nem élet. Az élet egyetlen módja, s az egyetlen igazi választás az, hogy szembenéz a bajjal, legyűri fájdalmát, s egyesíti az erejét és a tudását a Hoytéval. Tudta, hogy már nem tud újra elaludni, és az órára nézett. Égnek emelte a szemét, amikor látta, milyen korán van. Aztán lemondón kikelt az ágyból. A nappaliban Cián konyakozva és Hoyttal vitázva fejezte be az éjszakát. Úgy adódott, hogy hajnalban magányosnak, üresnek érezte magát, amikor visszatért a lakásába. Nappalra sosem vitt fel magához nőt, akkor sem, ha össze volt húzva a függöny. Cián elképzelése szerint a szeretkezés éppolyan sebezhetővé tesz, mint a varázserő. Nem akarta megosztani senkivel ezt a sebezhetőséget, amikor a nap már fölkelt. Ritkaságnak számított, hogy társasága volt napfelkelte és alkonyat között. Ezeket az órákat különösen hosszúnak és üresnek találta, mégis kelletlenül fedezte fel, hogy sokkal jobban szereti a hosszú, üres órákat, mint a zsúfolt lakást, amelyben minden percben figyelmet követelnek tőle. - Tehát azt akarod, a nő maradjon itt, amíg nem döntesz, mi legyen a következő lépésed. Ez lehetetlen mondta Hoytnak. - Másként nincs biztonságban - vetette ellen a fivére. - Nem hinném, hogy annak a nőnek a biztonsága fikarcnyit is érdekel. Hoyt utálkozva fedezte föl, mennyire megváltozott Cián: nem áll azonnal egy ártatlan asszony mellé. - Most mindnyájan kockáztatunk, minden kockázatos. Nincs más választásunk, csak ha együtt maradunk. - Tudok választani, és nem osztom meg a lakásomat egy boszorkánnyal, vagy veled, ami ugyanaz mondta Cián a konyakospohárral hadonászva. - Nem engedem, hogy napközben bárki itt legyen.
- Tegnap én is itt voltam. - Az más - mondta Cián és felállt - És már meg is bántam. Túl sokat kérsz tőlem, pedig én kevés dologgal törődöm. - Még nem is kértem tőled semmit. Tudom, mit kell tenni. A túlélésről beszéltél. És ez a te kockázatod, ahogy Glennáé is. Vagy az enyém. - És mi van, ha a vörös hajúd azt veszi a fejébe, hogy leszúr, miközben alszom? - Nem az én... - Hoyt zavarba jött, legyintett egyet. - Sosem engedném, hogy bántson. Esküszöm neked. Ezen a helyen, ebben a korban te vagy az egyedüli családtagom. A vérem. Cián arca krétafehér lett. - Nekem nincs családom. És nincs más vér, csak a sajátom. Minél hamarabb elfogadod ezt, Hoyt, annál jobb lesz neked. Magamért teszem, amit teszek, nem érted. Nem a te ügyedért, hanem magamért. Azt mondtam, segítek harcolni, és meg is teszem, de erre megvan a magam oka. - És milyen okod van rá? Legalább ezt mondd el. - Szeretem ezt a világot - mondta Cián, és leereszkedett egy szék karjára, miközben belekortyolt a konyakba. - Szeretem, hogy részt szakítottam belőle, és meg akarom tartani, ami az enyém, méghozzá a magam módján, nem úgy, ahogy Lilith hóbortja hozza. Ezért érdemes harcolnom. Ráadásul száz éve élek, s ez a korszak csupa unalom. Mintha egy helyben állnék. De megvannak a magam korlátai. És az mindenképpen túlmegy minden határon, hogy a te nőd itt dekkoljon a lakásomon. - Aligha az én nőm. Cián ajkán lusta mosoly futott át. - Ha nem szerzed meg, még annál is tutyimutyibb vagy, ahogy emlékszem rád. - Nem sportról van szó, Cián. Halálos harcról. - Többet tudok a halálról, mint amennyit te valaha is fogsz. Több vért, fájdalmat és kegyetlenséget láttam. Évszázadokig figyeltem a halandókat, ahogy saját vesztük felé botladoznak, amit ők maguk okoztak maguknak. Ha Lilith türelmesebb, egyszerűen kivárhatná, amíg kipusztulnak. Hát ott szakaszd le a gyönyört, bátyó, ahol ráakadsz, mert az élet hosszú és gyakran unalmas. - Felemelte poharát, és Hoyt felé intett vele. - Hát ez a másik oka, hogy harcolni fogok. Hogy tegyek valamit. - Akkor miért nem vele szövetkezel? - csúszott ki Hoytból a kérdés. - Azzal, aki olyanná tett, amilyen vagy... - Ő tett vámpírrá. De én meg olyanná tettem magamat, amilyen vagyok. És annak oka, hogy veled szövetkezem, mindössze az, hogy benned jobban bízom. Megtartod a szavad, bármiről van szó. Lilith nem teszi. Ellenkezik a természetével. - És mi van a te szavaddal? - Érdekes kérdés. - Szeretném, ha válaszolna - mondta Glenna az ajtóban. Egy fekete selyemköntöst viselt, amelyet a szekrényben talált több más női ruhadarab között. - Maguk ketten civakodjanak csak, ahogy tetszik, férfiak és kölykök mindig ezt teszik. De itt az én életemről is szó van, s tudnom kell, kire számíthatok. - Látom, otthonosan érzi magát - jegyezte meg Cián. - Akarja, hogy visszategyem? Glenna fejét félrebiccentve az övért nyúlt. Cián elvigyorodott, Hoyt pirosra gyúlt. - Ne hozd zavarba - mondta Glennának. - És most, ha megbocsátasz egy pillanatra... - Nem. Azt akarom, hogy válaszoljon a kérdésedre. És tudni akarom, hogy étvágygerjesztőnek talál-e, amikor úgy érzi, egy kicsit megéhezett. - Nem élek embervérrel. Különösen nem boszorkányok vérével. - Mert mélységesen szereti az emberiséget. - Mert gondot okoz. Ha embervérrel élek, ölnöm kell, és akkor megindul a szóbeszéd. Akkor is kockáztatom, hogy lelepleznek, ha elengedem az áldozatot. A vámpírok pletykásak. Nem tudta? Glenna gondolkozott. - Ebben van ésszerűség. Elfogadom, jobban szeretem az értelmes választ, mint a hazugságot - Mondtam, hogy nem fog bántani. - Tőle akartam hallani - mondta Glenna és Cianhez fordult. - Ha azon izgul, hogy meg akarom támadni,
akkor a szavamat adom, hogy nem. Mindenképpen hinnie kell nekem. - Ez is értelmes válasz - mondta Cián. - Az öcséd is elmondta már, hogy megállítana, ha bármivel próbálkoznék. Lehet, hogy sokkal nehezebb feladat lenne, mint gondolja, a helyzet ismeretében mégis ostobaság volna tőlem, hogy megpróbáljam megölni őt, s ezzel elidegeníteni magamtól, Hoyt. Félni félek, de ostoba nem vagyok. - Ahogy gondolod. Glenna lustán megbabrálta a köntös ujját, aztán kedvesen Cianre mosolygott. - Ha meg akartam volna ölni magát, már megpróbálkoztam volna valami igézessél. És tudna róla, ha ezt tettem volna, hiszen érezné. És ha már mi hárman sem bízunk meg egymásban, akkor kudarcra vagyunk ítélve, mielőtt belefognánk abba, amit el kell végeznünk. - Ebben igaza van. - Most lezuhanyzom, és szeretnék reggelizni. Utána hazamegyek. - Glenna itt marad - mondta Hoyt, és közéjük lépett. Amikor az asszony elindult, Hoyt kezét felemelve, erejével az ajtónyíláshoz szögezte az asszonyt. - Még egy pillanat, és... - Maradj csöndben. Egyikünk sem hagyja el ezt a helyet egyedül. Egyikünk sem. Ha összekötöttük a sorsunkat, akkor most kezdjünk neki. Kölcsönösen egymás kezébe tettük le az életünket, és az ügy többet ér, mint az életünk. - Ne próbáld ki rajtam az erőd még egyszer! - fakadt ki Glenna. - Bármit kell tennem, megteszem. Értsétek meg... - Hoyt hol egyikre, hol a másikra pillantott. - Öltözz fel! - utasította végül Glennát. - Aztán elhozzuk, amire szükséged van. Siess. Az asszony válaszként hátralépett, és becsapta az ajtót. Cián fölnevetett. - Te aztán igazán értesz ahhoz, hogyan kell elbűvölni a hölgyeket. Megyek aludni. Hoyt egyedül maradt a nappaliban, és azon törte a fejét, vajon honnan vették az istenek, hogy világokat tud megmenteni ezzel a két lénnyel maga mellett. Glenna nem szólt egy árva szót sem, de Hoytnak húgai voltak, tudta, milyenek a nők, amikor fegyverként használják a némaságot. És Glenna némasága úgy terjengett a helyiségben, mint valami fátyol, miközben Cián konyhájában megtöltött vízzel valami kancsót abból az ezüstcsőből. Bizonyos, hogy az elmúlt kilenc évszázad alatt tökéletesen megváltozott a nők ruházata, Hoyt eddig hitt abban, hogy attól még ugyanúgy gondolkoznak és cselekszenek. Most mégis rejtély volt előtte ez az egész. Az asszonyon ugyanaz a ruha volt, mint előző este, de még nem húzta fel a cipőjét. Hoyt nem volt benne biztos, miféle gyarlósága vitte rá, hogy az asszony meztelen lábát kényelmetlenül izgatónak látja. Nem kellett volna kikezdenie Ciannel, gondolta némi nehezteléssel. Háborús időket élünk, nincs helye az enyelgésnek. És ha az asszonynak az a szándéka, hogy fedetlen lábbal és karral sétafikáljon... Megálljt parancsolt az agyának. Nem az a dolga, hogy az asszony lábát nézegesse. Csak úgy gondolhat rá, mint eszközre. Nem számít, hogy kedves nő; az sem érdekes, hogy mintha lassú tűz gyúlna a szíve mélyén, amikor mosolyogni kezd. Nem számít, hogy meg akarja érinteni, amikor az asszony ránéz, mert nem teheti. Elfoglalta magát könyvekkel, némasággal viszonozta az asszony némaságát, és a helyes viselkedésre emlékeztette magát. Csábos aroma kezdett szállongani a levegőben. Az asszonyra sandított, azon törte a fejét, nem valami asszonyi mágiával próbálkozik-e. De Glenna háttal volt neki, éppen lábujjhegyre állt azon a csodaszép meztelen lábán, hogy levegyen egy csészét a szekrényből. Hoyt rájött, hogy a kancsónak van olyan jó illata, amelyben valami gőzölgő fekete folyadék volt. Elvesztette a némasági csatát. Tapasztalatai szerint a férfiak mindig elvesztik. - Mit főzöl? Glenna kitöltötte a fekete folyadékot a kancsóból a csészébe, aztán megfordult, jéghideg zöld szemével egy pillantást vetett rá a csésze pereme fölött, miközben belekortyolt az italba. Hoytot nem hagyta békén a kíváncsiság, felállt, bement a konyhába, és levett egy másik csészét. Belétöltötte a folyadékot, ahogy korábban az asszony is. Megszagolta, érezte, hogy nem méreg, aztán belekortyolt. Mintha megrázták
volna belülről, olyan erő költözött belé, erő és gazdag íz, hasonlóan ahhoz a martini nevű italhoz, mégis kicsit másképp. - Remek - mondta, és nagyobbat kortyolt belőle. Válaszként Glenna megkerülte, kiment a folyosóra a vendégszoba felé. Hoyt az égre emelte a szemét. Hát azzal verik az istenek, hogy vad indulatokat és duzzogást szabadítanak fel mind az asszonyban, mind a fivérében? Hogyan vigye véghez, amit meg kell tennie, ha folyton harcolnak egymással is? - Amíg iszogatsz, megkérdezhetnéd az istennődet, vajon mit gondol arról, hogy így rám pirítottál mondta Glenna, már cipőben visszatérve, s magával hozva azt a kicsiny tarisznyafélét is, amelyet Hoyt előző este látott nála. - Csak védekeztem, mert igencsak vitatkozós természeted van. - Szeretek vitatkozni. Nem akarom, hogy megállíts, valahányszor nem tetszik, amit el akarok mondani. Ha megteszed, visszaütök. Betartom az ígéretemet, hogy nem használnom ellened a varázslatot fegyverként, de megszegem az ígéretemet, ha okot adsz rá. Az asszonynak igaza volt, ez még inkább felháborította a férfit. - Mi ez a főzet? - Glenna nagyot lélegzett. - Kávé. Gondolom, már ismerted a kávét. A egyiptomiak igen. Gondolom. - Nem olyan, mint ez - felelte Hoyt. A legrosszabbon már túl van, gondolta, mert az asszony elmosolyodott. - Kész vagyok, indulhatunk, mihelyt bocsánatot kérsz - mondta Glenna. Hoyt megadta magát. A nők már csak ilyenek. - Sajnálom, amiért kénytelen voltam az erőmet használni, hogy megakadályozzalak a vitatkozásban ma reggel. - Tőled ez is szép. Ez alkalommal elfogadom. Gyerünk már - mondta Glenna, a lifthez lépett, s megnyomta a gombot. - Ebben a korban az a szokás, hogy a nők erőszakosak és éles nyelvűek? Vagy csak te vagy ilyen? Glenna ránézett. - Én vagyok az egyetlen nő, aki miatt izgulnod kell. - Belépett a liftbe, tartotta az ajtót. - Gyere. Glenna kidolgozta a stratégiáját. Először is, el kell csípnie egy taxit. Bármiről beszélgetnek is, bármilyen különösen viselkedik is Hoyt, egy New York-i taxis már úgyis mindent látott, hallott. Glennának még nem tért vissza annyira a bátorsága, hogy újra metróra szálljon. Ahogy várható volt, Hoyt abban a pillanatban megtorpant, ahogy kiléptek az épületből, és csak bámult. Nézett mindenfelé, jobbra, balra, föl, le; bámulta a forgalmat, a gyalogosokat, az épületeket. Senki sem fog felfigyelni Hoytra, vagy ha igen, hát majd turistának nézik. Amikor a férfi szóra akarta nyitni a száját, Glenna rátette az ujját. - Tudom, hogy millió kérdésed van. Rakd szépen sorba őket, és tartsd őket észben. Majd a végén elővesszük őket De most el kell kapnom egy taxit. Ha már benne ülünk, próbáld visszafogni magad, és ne mondj furcsaságokat Hoytnak úgy mászkáltak a fejében a kérdések, mintha hangyák futkosnának fel-alá, de megpróbálta megőrizni a méltóságát. - Nem vagyok bolond. Nagyon jól tudom, hogy idekint vagyok. Nem, nem bolond, gondolta Glenna, miközben a járdaszegélyhez lépett, és fölemelte a kezét. És gyáva sem. Azt várta a férfitól, hogy eltátja a száját a rohanás, a zaj és a tömeg miatt, arra is számított, hogy némi félelmet lát majd rajta, de Hoyt semmi jelét nem mutatta ilyesminek, csak kíváncsiság, jó adag csodálkozás és egy kis helytelenítés látszott rajta. - Nem szeretem ezt a szagot a levegőben. Glenna hátratolta, amikor a férfi mellé lépett a járdaszegélyre. - Meg kell szoknod. - Amikor egy taxi odaállt a járdaszegélyhez, odasúgta Hoytnak, miközben kinyitotta az ajtót: - Szállj be, ahogy én, ülj le hátul, és élvezd az utat. Amikor már bent ültek, hátranyúlt, hogy becsukja a férfi helyett az ajtót, aztán megadta a taxisnak a címét. Hoyt szeme nagyra tágult, ahogy a taxis kilőtt, bele a forgalomba.
- Én sem tudok valami sokat róla - mondta Glenna, miközben indián zene lüktetett a taxis rádiójából. Ez taxi, egyfajta szekér. Ööö motor hajtja, egy nagy erejű kis herkentyű, amelyet benzin egy olyan anyag működtet, amit benzinnek hívnak. Nekidurálta magát, hogy elmagyarázza, mi a közlekedési lámpa, zebra, felhőkarcoló, élelmiszerbolt és ami még csak eszébe jutott, aztán rájött, hogy ez olyan, mintha Ő maga is először látná a várost, és kezdte élvezni. Hoyt figyelt. Glennának muszáj volt látnia, hogyan nyel el minden tudnivalót, a látványt, a hangokat, a szagokat, s hogy tárolja el valami belső adatbankba. - Olyan sokan vannak - szólalt meg csöndesen. Valami nyugtalanság volt a hangjában, amire Glenna hátrafordult. - Olyan sok ember - ismételte meg a férfi, és kibámult az ablakon. - És egyik sem tudja, mi következik. Hogy fogunk ennyit megmenteni? Az asszony megütközött ezen, mintha hegyes dárdával döfték volna hasba. Igen, valóban sok ember. És ez csak egyetlen város egyik része, és csak egyetlen állam. - Nem mindenkit. Sosem lennél rá képes - mondta, Hoyt kezéért nyúlt, erősen megszorította. - Ne gondolj bele, mert beleőrülsz. Egyszerre csak egy lépést tegyünk. Kifizette a menetdíjat, amikor a taxi célba ért, s emiatt a pénzre kellett gondolnia, hogyan is oldja meg ezt az apró gondot az elkövetkezendő pár hónapban. Újra megfogta Hoyt kezét, amikor már a járdán álltak. - Ebben az épületben lakom. Ha találkozunk bárkivel odabent, csak mosolyogj rá, és nézz kedvesen. Majd azt hiszik, a szeretőmet viszem fel. Hoyt arcán rémület suhant át. - Tényleg? - Hát persze. Glenna kinyitotta a ajtót, aztán ott álltak szorosan egymás mellett a szűk előtérben, s az asszony hívta a liftet. Odabent még szorosabban voltak, amikor elindultak fölfelé, - Minden épületben van ilyen... - Lift? Nem, de sokban. Amikor felértek az emeletre, Glenna félretolta a vasrácsot, s kiléptek. Az asszony lakása kicsi volt, de a megvilágítása jó. A falakon Glenna festményei és fényképei, a színük mint a zöldhagymáé, ahogy visszatükrözték a fényt. Merész színű és mintájú szőnyegek terültek el a padlón, amelyeket az asszony maga szőtt. Rendes, tiszta lakás volt, illett az asszony természetéhez. A kinyitható ágy kerevetként állt napközben, telizsúfolva párnával. A benyílóban lévő konyha csak úgy ragyogott, látszott rajta, hogy nemrégen kitakarították. - Egyedül élsz. Nincs, aki segítsen. - Nem engedhetem meg magamnak, hogy segítségem legyen, és szeretek egyedül élni. A cseléd sok pénzbe kerül, és nekem nincs valami sok. - Nincs férfi a családodban? Nem kapsz pénzt, amiből eltartsd magad? - Tízéves korom óta nem - mondta szárazon az asszony. - Dolgozom. Az asszonyok ugyanúgy dolgoznak, mint a férfiak. És az nagyon jó, hogy sem anyagilag, sem másféle értelemben nem függünk a férfitól, aki gondot visel ránk. - Glenna félrerakta a táskáját. - Abból élek, hogy eladom a festményeimet és a fényképeimet. A legtöbb esetben üdvözlőlapokat festek, díszeket a jegyzetlapokhoz, levelekhez, üzenőfüzethez. - Á, szóval művész vagy. - Így igaz - biccentett rá Glenna, és tetszett neki, hogy legalább a foglalkozása találkozik Hoyt helyeslésével. - Az üdvözlőlapokból fizetem ki a lakásbérletet. De igazi festményeket is eladok olykor. És szeretek magamnak is festeni. Én osztom be az időmet, ami nagy szerencse rád nézve. Nem tartozom magyarázattal senkinek, azt kezdek az időmmel, amit akarok. - Az én anyám is művész a maga módján. Csodaszépek a faliszőnyegei - mondta Hoyt, és odalépett egy kavargó tengerből kiemelkedő sellőt ábrázoló festményhez. Erő sugárzott a sellő arcából, olyasféle tudás, amit Hoyt nagyon is nőiesnek tartott. - Ez a te munkád?
- Igen. - Ügyességre vall, és van valami mágikus a színben és alakban. Glenna úgy gondolta, ez több mint helyeslés; szinte csodálatnak mondható, amitől fölmelegedett. - Hát, köszönöm. Általában így töltöm a napjaimat. Bár a mai nagyon különös nap. Ruhát kell váltanom. Hoyt szórakozottan biccentett, és egy másik festményhez lépett. Háta mögött Glenna félrebillentette a fejét, s megvonta a vállát. Odalépett egy régi tükrös szekrényhez, kiválasztotta, amit akart, és bevitte a fürdőszobába. Hozzászokott, hogy a férfiak valamivel több figyelmet fordítanak rá, a külsejére, a mozgására, gondolta, miközben levetkőzött. Elég megalázó volt, hogy ilyen könnyen megfeledkeztek róla, még akkor is, ha a férfinak nagy dolgok jártak a fejében. Farmert és fehér pólót vett föl. A reggel felrakott könnyű smink, amellyel hiúságának áldozott, már lekopott, így kifestette magát, aztán rövid lófarokban összekötötte hátul a haját. Amikor visszatért, Hoytot a konyhában találta, amint a gyógyfüvei közt motoz. - Ne nyúlj a holmimhoz! - csattant fel Glenna. - Én csak... - kezdte a férfi, aztán elnémult, majd szándékosan átnézett Glennán. - Ezt viseled emberek közt? - Igen. - Az asszony megfordult, és szándékosan csökkentette kettejük közt a távolságot. - Valami baj van vele? - Nem. Nem viselsz cipőt? - Itthon nem mindig. Elképesztő színű ez a kék szem, gondolta közben, kék és éles tekintetű a vastag fekete szempillák hátterében. - Mit érzel, amikor így vagyunk? Így, kettesben és egymáshoz közel? - Nyugtalanságot. Eddig ez a legkedvesebb mondat, amit mondott. - Úgy értettem, mit érzel itt? - kérdezte, és a saját hasára tette az öklét, igyekezett fogva tartani a férfi pillantását. - Én vonzódást. Ilyet még sosem éreztem. A férfi is érezte, s tompán sajgott a szíve. - Nem törted meg a böjtöt - nyögte ki, és óvatosan hátralépett. - Biztosan éhes vagy. - Mi az hogy! - morogta Glenna, aztán elfordult, és kinyitott egy szekrényt. - Nem tudom, mire lesz szükségem, ezért mindent magammal viszek, amit jónak tartok. Nem lesz könnyű az utunk. Ciannel meg kell oldanotok ezt a gondot. Valószínűleg hamar el kell utaznunk. Hoyt fölemelte a kezét, s már azon volt, hogy megérinti az asszony haját. Azóta vágyott erre, amióta először megpillantotta, de erre lehanyatlott a karja. - Utaznunk? - Csak nem arra számítasz, hogy elüldögélsz itt New Yorkban, és megvárod, amíg a sereged megkeres? A bejárat Írországban van, és feltételezem, a csata is ott lesz valahol, valamelyik ottani misztikus sziklaszirten. Szükségünk van a bejáratra, vagy legalábbis szükségünk lesz, ezért Írországba kell mennünk. Hoyt csak bámult, miközben az asszony üvegeket és fiolákat rakosgatott egy ládikába, ami még hasonlított is az övére. - Igen, igazad van. Vissza kell mennünk. Az utazás elveszi a rendelkezésünkre álló idő nagy részét. Jézusom, halálosan beteg leszek, amíg hazavitorlázunk. - Vitorlázunk? - nézett föl Glenna. - Nincs időnk rá, hogy a Queen Maryre felszálljunk, drágám. Repülni fogunk. - Azt mondtad, nem tudsz repülni. - De tudok, ha repülőgépen ülök. Majd ki kell találnunk, hogy szerezzünk neked jegyet. Nincs személyid, nincs útleveled... Meg kell babonáznunk a jegyárust, a vámost.. - Legyintett. - Majd kitalálok valamit. - Mi az a repülőgép? Glenna a férfira meredt, majd nekidőlt a rakodópultnak, és akkorát kacagott, hogy az oldala is belefájdult
- Majd később elmagyarázom. - Nem az a célom, hogy megnevettesselek. - Valóban nem, de kellemes járulékos tulajdonságod. A fenébe is, nem tudom, mit vigyek, és mit ne. Hátralépett, megdörgölte az arcát - Ez az első világvégem. - Gyógyfű, virág és gyökér Írországban is megterem, méghozzá elég szépen. - Szeretem a magamét használni - mondta az asszony, ami bolondos, gyermekes válasz volt. - Csak annyit viszek magammal, amennyit teljes mértékben szükségesnek tartok, utána jönnek a könyvek, a ruhák és így tovább. El kell intéznem pár telefont is, Van néhány megbeszélésem, amit el kell halasztanom. Kelletlenül lezárta a telirakott ládikát, és otthagyta a pulton. Odalépett a helyiség túlsó sarkában álló faszekrényhez, és bűvigével kinyitotta. Hoytban fölébredt a kíváncsiság, odalépett, hogy az asszony válla felett belenézhessen. - Mit tartasz ebben? - Varázskönyveket, recepteket, néhány nagy hatalmú kristályt. Volt, ami úgy maradt rám. - Ó, szóval örökölted a boszorkányságot. - Igen. De csak az én nemzedékem gyakorolja. Az anyám fölhagyott vele, amikor férjhez ment. Az apám nem szerette. A nagyszüleim tanítottak. - Hogy adhatta föl anyád azt, ami benne élt? - Ezt én is sokszor megkérdeztem tőle. - Glenna leguggolt, megérintette, amit magával vihetett, azt is, amit nem. - Szerelemből. Apám egyszerű életre vágyott, anyám viszont az apámra. Én nem tudnám megtenni. Azt hiszem, nem tudnék annyira szeretni valakit, hogy föladjam érte azt, ami vagyok. És eléggé kell szeretni ahhoz, hogy valaki olyannak fogadjon el, amilyen vagyok. - Furcsa mágia. - Igen - mondta az asszony, és elővett egy bársonyzacskót - Ez a jutalmam érte. - Kristálygömböt emelt ki a zacskóból, amit a férfi már látott, amikor Glennával álmodott. - Már régóta a családom tulajdona. Több mint kétszázötven éve. Semmiség neked, amilyen idős vagy, de nekem nagyon sok. - Furcsa mágia - ismételte meg a férfi, mert észrevette, hogy a kristálygömb lüktet, miközben az asszony a kezében tartja. - Igazad van - mondta Glenna, a szeme sarkából a férfira pislantott, aztán hirtelen elkomorodott. - És igazán itt az ideje, hogy egy kicsit használatba vegyük, nem igaz, Hoyt? Lilith tudja, ki vagyok, hol vagyok, mi vagyok. És azt hiszem, ugyanúgy tud mindent rólad és Cianről is. Hát akkor mozduljunk meg. - Föltartotta a kristálygömböt. - Tudjuk meg, hol rejtőzik. - Itt és most? - Elképzelni sem tudok jobb helyet vagy időpontot - mondta az asszony, felállt, állával a gazdag mintázatú szőnyeg felé bökött, amely a szoba közepén volt. - Megtennéd, hogy föltekered? - Veszélyes, amire készülsz. Gondolkozzunk egy pillanatig. - Gondolkozhatunk, amíg föltekered a szőnyeget. Minden itt van, amire szükségem van az igézéshez, hogy megkeressem, minden, ami a védelemhez kell. Megtehetjük, hogy ne lásson bennünket, miközben nézzük, mit tesz. Hoyt föltekerte a szőnyeget, és egy festett ötágú csillagot talált alatta. Be kellett vallania, helyénvaló és jó ötlet, hogy lépjenek, bármi legyen is az, bár ő jobb szeretett magányosan lépni. - Nem tudjuk, hogy sikerült-e elvakítani Lilitht. Varázserejű véren nőtt fel, és valószínű, hogy nem is egyszer. Nagy a hatalma és furfangos. - Mi is. Arról van szó, hogy három hónapon belül csatába megyünk. Mikor akarod kezdeni? Hoyt az asszonyra nézett, aztán biccentett. - Itt és most. Glenna az ötágú csillag közepére tette a kristályt, és odavitt mellé két athamá' a szekrényéből. Körbe rendezte őket, összeszedte a gyertyákat, az ezüstserleget, a kristálypálcát. - Nekem nincs szükségem ennyi mindeme. - Jó neked. Én jobb szeretem ezeket használni. Na gyerünk, dolgozzunk össze, Merlin. Hoyt fölemelte az egyik athamá, hogy megnézze a vésetét, miközben az asszony körberakta az ötágú
csillagot gyertyával. - Zavar, ha meztelenül dolgoznék? - kérdezte az asszony. - Igen - mondta Hoyt, de föl sem nézett. - Jó, akkor a kompromisszum és a közös munka szellemében magamon hagyom a ruhát, bár zavar. Lehúzta a hajpántot a hajáról, az egyik fiolából telitöltötte vízzel az ezüstserleget, és gyógyfüveket szórt bele. - Általában akkor szólítom az istennőket, amikor meghúzom a kört, és azt hiszem, most is ez volna a leghelyesebb. Megfelel? - Igen. - Valóságos csevegőgép vagy, tudtad? Nos, felkészültél? Amikor Hoyt biccentett, az asszony a szemközti oldalára került. - Kelet, nyugat, észak és dél istennője - kezdte, miközben körbejárt. - Áldásotokat kérjük. Azért szólítunk, hogy legyetek tanúi ennek a körnek, és őrizzétek, kívül is, belül is. - Levegő, víz, tűz és föld ereje - kántálta Hoyt. - Utazzatok velünk, miközben utunkra indulunk a világok közt. - Éjjel és nappal, nappal és éjszaka szólítunk titeket ezzel a szent rítussal. Meghúzzuk ezt a kört, háromszor. Ahogy akarjuk, úgy legyen. Boszorkányok, gondolta Hoyt. Mindig verset firkálnak. Érezte, hogy megmoccan a levegő, és a serlegben is megmozdult a víz, míg a gyertyák lángja nyugodtan állt. - Morrigant kell szólítanunk - mondta Glenna. - Ő hozta az üzenetet. Hoyt neki is állt, aztán arra gondolt, látni akarja, mit kezd ezzel a boszorkány. - Ez a te szent helyed. Kérj iránymutatást, és mondd el a saját varázsigéd. - Rendben. - Glenna lefeküdt a megszentelt késre, tenyérrel fölfelé fölemelte a kezét. - Ezen a napon, ebben az órában szólítom Morrigan, az istennő szent erejét, és imádkozom, hogy biztosítson bennünket kegye és hősiessége felől. A te nevedben anyám, látomást keresünk, kérlek, vezess ki minket a fényre. Lehajolt, kezébe vette a kristályt. - Ebben a gömbben akarjuk feltalálni azt a vadat, aki vadászik az emberiségre, miközben az ő szeme vak marad ránk. Élesítsd meg látásunkat, agyunkat, szívünket, hogy a gömbön belüli felhők szétváljanak. Ahogy akarjuk, úgy legyen. Árnyék és fény viaskodott a gömbben. Hoyt egy pillanatra azt hitte, látja a benti világot: színeket, alakokat, mozdulatokat. Hallotta, hogy a gömb lüktet, miként a szíve és Glenna szíve is. Az asszony példáját követve letérdelt, s látta, amit a nő is: sötét helyet, telis-tele vörös fénynyel megvilágított, labirintusszerű alagúttal. Hoyt azt hitte, a tengert hallja, de nem volt benne biztos, hogy a gömbből jön-e hang, vagy az erő harangoz a fejében. Testeket látott, véres, megkínzott testeket egymásra rakva, mint a tűzifát. Ketreceket, amelyekben emberek zokogtak vagy sikoltoztak, de olyan is volt, amelyben fénytelen, halott tekintettel ült valaki. Az alagutakban sötét alakok surrantak, alig mozdult meg tőlük a levegő. Volt, amelyik úgy mászott a falon, akár egy poloska. Szörnyű nevetés, éles, hideglelős sikoltozás hallatszott. Hoyt együtt utazott Glennával azokban az alagutakban, amelyekben halál- és vérszaga volt a levegőnek. Lent, mélyen a földben, a kőfalakról csepegett a nyirkosság, vagy valami annál is rosszabb. Egy ajtó felé tartottak, amelyre a fekete mágia ősrégi jelképeit vésték. Hoyt úgy érezte, jéggé fagy benne a levegő, ahogy beléptek azon az ajtón. Lilith királynőnek kijáró, baldachinos ágyon aludt, selyemragyogású lepedőn, amelybe vérfoltok száradtak. Melle meztelenül emelkedett ki a lepedők közül, arcának, alakjának szépsége semmivel sem lett kevesebb, amióta Hoyt utoljára látta. Egy fiú hullája hevert mellette. Olyan fiatal, gondolta Hoyt rettentő szánalommal. Nem lehetett több tízévesnél, belesápadt a halálba, a haja, amelynek olyan színe volt, mint a kukorica selymének, a szemöldökére hullott. A gyertyák már megfolytak, ingatag világot vetettek Lilith és a fiú húsára. Hoyt megragadta az áthatná., és a feje fölé emelte. Lilith szeme kinyílt, egyenesen Hoyt szemébe bámult. Felsikoltott, de a férfi nem hallott ki belőle félelmet. A mellette fekvő fiú kinyitotta a szemét, vicsorított egyet, aztán felugrott a mennyezetre, és úgy futkározott rajta, mint valami gyík. - Közelebb! - károgta Lilith. - Gyere közelebb, varázsló, és hozd magaddal a boszorkányt. Házi
kedvencet csinálok belőle, miután kiszívtam a véredet. Gondolod, hogy meg tudsz érinteni? Lilith leugrott az ágyról, s Hoyt úgy érezte, mintha visszafelé repülne, a levegő olyan hideg lett, mintha jégszilánkok volnának a torkában. Aztán már ott ült a körben, és Glenna szemébe bámult. Glenna szeme elsötétedett, kitágult. Az orrából vér szivárgott. A ujja élével elmázolta, miközben megpróbált újra levegőhöz jutni. - Az első része működik - nyögte ki. - De nyilvánvaló, hogy nem voltunk valami jók abban, hogy Lilith ne lásson minket. - Neki is van ereje. És nem kismértékben ért a dolgához. - Éreztél már valaha is ilyet? - kérdezte az asszony. - Nem. - Én sem. - Glenna erősen megrázkódott. - Nagyobb kört kell vonnunk.
Délelőtt, Glenna összecsomagolt, időt szánt rá, hogy kitakarítsa a lakást. Hoyt egyetértett vele. Az asszony nem akarta, hogy nyoma maradjon, mit érintettek meg, a hangjuk nyomát és a sötétségnek a maradékát is el akarta tüntetni az otthonából. Végül szerszámait és könyveit is visszarakta a szekrénybe. Azok után, amit látott és érzett, aligha fogja megkockáztatni, hogy elővegye, és válogasson köztük. Az utazótáskáját, több kristályt, néhány alapvető eszközt, fényképezőgépet és két bőröndöt pakolt a szoba közepére. Hosszan elnézte az ablak melletti festőállványt, s a rajta lévő festményt, amelyet alighogy elkezdett. Ha visszajön... Nem, amikor visszajön, javította ki magát. Igen, amikor visszajön, majd befejezi. Hoyt mellette állt, s mindketten az összecsomagolt holmit nézték. - Nincs megjegyzésed? - kérdezte az asszony. - Nem vitatkozol, nem gúnyolódsz azon, hogyan akarok utazni? - Minek? - Bölcs megállapítás. Most csak az a kis gondunk van, hogyan vigyük ki innen ezt az egészet és juttassuk el az öcséd lakására. Kétlem, hogy ez alkalommal olyan bölcs lesz, mint te. De kezdjük a legelején - mondta, és a függőjével játszott, miközben a fejét törte. - Vigyük ki kézben, vagy próbálkozzunk valami varázsigével? Ennyi holmival még sosem csináltam ilyet. Hoyt nyájasan Glennára pillantott. - Három olyan taxira volna szükségünk meg az egész napra, hogy az egészet elintézzük. Úgy, szóval Hoyt is ugyanúgy értékelte a helyzetet. - Képzeld maga elé Cián lakását - mondta az asszonynak. - Azt a szobát, amelyben alszol. - Rendben van. - Összpontosíts! Teljes egészében idézd föl, a részleteket, az alakját, a felépítését. Glenna behunyt szemmel bólintott. - Megvan. Hoyt elsőként a szekrényt választotta, mert érezte, hogy abban van a legtöbb erő. Háromszor körbejárta, aztán visszatért, újra körbejárta, s közben elmondta a szöveget. Végül megnyitotta magát az erőnek. Glenna iparkodott fenntartani az összpontosítást. Hoyt hangja valahogy mélyebb, gazdagabb árnyalatú lett, szinte érzéki volt, ahogy az ősrégi nyelven beszélt. Az asszony érezte, hogy a melege ott táncol a bőrén, a vérében. Aztán érezte, hogy szinte mellbe löki a levegő. Amikor kinyitotta a szemét, a szekrény már eltűnt. - Mély benyomást tettél rám - mondta, pedig azt kellett volna mondani, ha igazán őszinte, hogy ámulatba esett. Ő maga is képes volt rá, hogy jókora előkészület és erőfeszítés után bizonyos távolságra áthelyezzen apró, egyszerű tárgyakat, de bizony alaposan paff lett, hogy kámforrá lett a kétszáz fontos szekrény. Most már el tudta képzelni a férfit szélfútta ruhában egy sziklán Írországban, ahogy párbajra szólítja a vihart, és szembenéz azzal, mert teli van hittel és mágiával, amivel embernek nem szabad szembenéznie. A gyomra összeszorult a tömény és egyszerű vágytól. - Gael nyelven beszéltél? - Írül - mondta a férfi, de annyira szórakozottan, hogy Glenna nem kérdezett többet.
Hoyt még egyszer körbejárt, most a bőröndökre összpontosított, amelyekben az asszony fényképész- és festőfelszerelése volt. Glenna majdnem felnyögött, aztán emlékeztette magát, hogy hinnie kell. Fohászkodva behunyta a szemét, újra fölidézte magában a vendégszobát. így adta meg a férfinak, amire telt neki a saját adományából. Hoytnak negyedórájába telt, hogy végezzen azzal, ami az asszonynak órákba telt volna, ha egyáltalán elbír vele, mert ezt is kénytelen volt bevallani magának. - Nos, ez már valami - mondta az asszony. A férfi még mindig transzban volt. a szeme üveges, a mágia ott érződött köztük a levegőben, mintha szalag volna, amely köréjük tekerőzik, s szorosan összeköti őket. Annyira kívánta a férfit, hogy hátra kellett lépnie, szándékosan megtörve a köztük létrejött kötést. - Nem sértésnek szánom, de biztos vagy benne, hogy a holmi oda került, ahová akartuk? A férfi még mindig tompán bámult rá. Glenna hasában akkora lett a hőség, hogy csodálkozott, amiért nem lobban tűz az ujjbegyén. Az egész túl sok volt: a nyomás, a vágy, minden apró erének őrült lüktetése. Újra hátra akart lépni, de Hoyt fölemelte a kezét, és ezzel megakasztotta. Glenna érezte, hogy a férfi magához húzza, s benne is ott a vonzás, bár még érzett valami halvány esélyt, hogy ellenálljon, lecsapjon erre a vágyra és megmeneküljön, mégis állva maradt, a pillantásuk egymásba kapcsolódott, miközben Hoyt egyetlen könnyű lépéssel megszüntette köztük a távolságot. Aztán már semmi sem volt könnyű. A férfi olyan erővel rántotta magához, hogy Glennából sípolva kiszaladt a levegő, s halkan felnyögött, amikor ajkuk találkozott. A csók elkábította, az érzés ott zsibongott a testében, a vérében, ahogy a férfihoz tapadt. A szobában hagyott gyertyák vadul fellángoltak. Glenna egyszerre erőszakosan és kétségbeesve belemarkolt a férfi vállába, és fejest ugrott a viharos élménybe. Ez, pontosan ez volt az, amit azóta áhított, hogy először látta a férfit álmában. Érezte a férfi kezét a haján, a testén, az arcán, s testének minden porcikája beleremegett, ahogy a férfi hozzáért. Ez nem álom volt, hanem vágy és valódi hűs. Hoyt képtelen volt elszakadni az asszonytól. Glenna olyan volt, mint hosszá böjt után a dús lakoma, és egész valóját magába akarta nyelni. Ajka telt volt és puha, és oly pontosan illett az ő szájára, mintha az istenek csak erre a célra formálták volna meg. Az előhívott erő visszaütött, elképzelhetetlen éhséget keltett föl, amelybe belesajdult a hasa, a zsigerei, a szíve, és kielégülésért üvöltött. Mintha izzana köztük valami. Hoyt ezt az első pillanattól tudta, még betegen, a láz és a fájdalom közepette is, miközben a farkasok ott ólálkodtak az általa gyújtott tűz túloldalán. És ettől legalább annyira félt, mint attól, mit mér rájuk a sors, amit közösen kell fogadniuk. Megrázkódva eltolta magától az asszonyt. Minden, ami fölkavarodott bennük, ott tükröződött az asszony fölhevült, csábító arcán. Milyen árat fizetnek érte, ha tudomásul veszi és elfogadja? Mindig mindennek ára van. - Ne haragudj... Hatalmába kerített a varázslat... - Ne kérj bocsánatot. Ez sértő. - Nők, gondolta Hoyt. - Az nem sértő, hogy illettelek. - Ha nem akartam volna, hogy megérints, megállítottalak volna. Ó, ne légy olyan nagyra magaddal! csattant föl, amikor megpillantotta a férfi arckifejezését. - Fizikailag és mágikus értelemben erősebb vagy, de én is vigyázni tudok magamra. Majd szólok, ha bocsánatkérésre van szükségem. - Nem találom a helyem ebben a városban, vagy ha velem vagy. - Az elégedetlenség úgy robbant ki a férfiból, ahogy az imént az igézés. - Nem szeretem azt, amit érzek irántad. - Ez a te bajod. Csak egy csók volt. Hoyt megfogta az asszony karját, mielőtt Glenna elfordult volna. - Nem hiszem, még ebben a világban sem, hogy csak egy csók volt. Láttad, mivel kell szembenéznünk. A vágy gyengeség, nem engedhetjük meg magunknak. Mindent alá kell rendelnünk annak, hogy mit kell tennünk. Nem akarom kockára tenni az életedet, a világ sorsát pillanatnyi gyönyörért. - Hát, annyit mondhatok, hogy több lesz egy pillanatnál. Még sincs értelme vitatkozni veled, ha számodra a vágy gyengeség. Inkább töröljük ki magunkból ezt a pillanatot, és lépjünk tovább. - Nem akartalak megbántani - mondta sajnálkozó hangon a férfi, mire Glenna kemény pillantást vetett rá. - Amilyen ostoba vagy, megint bocsánatot kérsz. - Felkapta a kulcsát, táskáját. - Kérlek, oltsd el a
gyertyákat, és induljunk már. Biztos akarok lenni abban, hogy a holmim biztonságban megérkezett, és el kell intézni az Írországba szóló repülőjegyeket is. És ki kell találnunk, hogyan csempésszünk ki ebből az országból. Felkapta a napszemüvegét az asztalról, s föltette. Ingerültsége nagy része odalett, amikor megpillantotta a férfi bamba arckifejezését. - Árnyékol - magyarázta. - Útját állja a napsütésnek, ráadásul érzéki és divatos. - Kinyitotta a vasrácsot, aztán megfordult, visszanézett a lakására, a holmijára. - Hinnem kell, hogy visszatérek ide. Hinnem kell, hogy mindent újra látok. Belépett a liftbe, megnyomta a földszint gombját. Sok mindent hagyott maga mögött, amit szeretett. Amikor Cián kilépett a szobájából, Glenna a konyhában tevékenykedett; főzött. Mihelyt visszatértek, Hoyt belevetette magát a tanulásba, és egy rakás könyvvel bevonult a konyha melletti nappaliba. Az asszony újra érezte, hogy vibrál a levegő, és arra gondolt, a férfi valami igézést művel, ami távol tartja tőle fizikailag. Mindegy, a fejéből úgysem verheti ki. Óvatosan bánt a férfiakkal. Élvezte őket, de nem osztogatta kegyeit túl bőkezűen. Hoyttal azonban, nem tagadhatta maga előtt, más volt a helyzet: vakmerőn, ösztönösen viselkedett, ami nyilvánvaló hiba volt. Hiába mondogatta magának, hogy csak egy csók volt, tudta, ekkora bizalmat, mint amelyet a férfi iránt érzett, még sosem tapasztalt. Kétség sem fért hozzá, hogy a férfi is akarta őt, ám megkeményítette magát, márpedig Glenna jobb szerette, ha a férfiak ellenkezőleg döntenek. A vágy nem gyengeség, gondolta, viszont Hoytnak abban igaza van, hogy eltereli a figyelmet, amit nem engedhetnek meg. Két vonzó tulajdonsága volt: az erős jellem, s a helyes választás képessége, ám mindkettő egyformán idegesítő, ha figyelembe veszi saját felbolydult érzékeit. Mást nem tehetett, nekiállt főzni, mert ezzel lefoglalta s egyúttal megnyugtatta magát. Amikor Cián jóképűen és álmosan bekukkantott a konyhába, Glenna éppen zöldséget tisztított gyors mozdulatokkal. - Az én házam a maga háza - mondta nyomatékosan a férfi. Az asszony oda sem figyelt rá. - Többek között pár romlandó élelmiszert is elhoztam otthonról. Nem tudom, eszik-e egyáltalán. Cián kétkedve bámulta a nyers sárgarépát, zöldsalátát. - Sorsom egyik előnye, hogy nem kell megennem a zöldséget, mint a jó kisfiúknak. - Ekkor viszont megütötte az orrát az, ami a tűzhelyen volt, odalépett, és beleszagolt a fortyogó, fűszeres paradicsommártásba. - Ez viszont nagyon kívánatos. - Nekidőlt a pultnak, elnézte, ahogy az asszony dolgozik. - Ahogy maga is. - Ne vesztegesse rám a kétséges vonzerejét. Nem érdekel. - Még javítanék rajta, ha Hoyt bőrében lehetnék. Szórakoztató lenne. Hoyt megpróbálja figyelmen kívül hagyni magát. Rosszul teszi. Glenna keze tétovázott egy kicsit, aztán mégis folytatta a zöldségtisztítást. - Biztos vagyok benne, hogy a végén sikerül neki. Nagyon eltökélt férfi. Mindig is az volt, ha jól emlékszem. Józan és komoly, de annyira fogva tartja az adománya, mint egeret a csapda. - Ilyennek látja? - kérdezte az asszony, letette a kést, és a férfi felé fordult. - Csapdának? Pedig nem az, sem neki, sem nekem. Kötelezettség ugyan, de előjog és öröm is. - Majd meglátjuk, mennyire fog örülni, amikor besétál Lilith utcájába. - Már voltam ott. Igéztünk a lakásomon, hogy megtaláljuk. Befészkelte magát egy barlangba, amelyben sok az alagút. A tenger mellett, gondolom. Azt hiszem, annak a sziklának a közelében, ahol Hoyt szembeszállt vele. Mondhatom, rendesen ránk támadt. De legközelebb nem bánik el velünk ilyen könnyen. - Maga bolondabb, mint gondoltam - mondta Cián, kinyitotta a hűtőtáskát, elővett egy zacskó vért. Megfeszült az arca, mert Glenna nem tudta elfojtani a nyikkanását. - Ehhez hozzá kell szoknia. - Igaza van. Megpróbálom. - Figyelte, amint a férfi vastag üvegbe tölti a folyadékot, és beteszi a mikroba felmelegíteni. Ez alkalommal a hányingerét sem tudta nagyon elfojtani. - Sajnálom! De nagyon furcsa. A férfi figyelmesen nézte, s megkönnyebbült, amikor nem vett észre gyűlöletet az asszony arcán.
- Kér egy kis bort? - Igen, köszönöm. Írországba kell mennünk. - Már hallottam. - De azonnal. Mihelyt el tudjuk intézni az utazást. Nekem van útlevelem, de ki kell találnunk, hogyan juttassuk ki Hoytot az országból, és be a másikba. És találnunk kell valami helyet is, ahol megszállhatunk és fölkészülhetünk. - Sok a szálaznivaló - morogta Cián, töltött egy pohár bort az asszonynak. - Nem egyszerű dolog. Át kell adnom az üzleti ügyeimet másnak, különösen most, hogy az egyetlen ember, akiben megbízom, s aki a lenti klubot vezette, eltökélte, hogy csatakozik Hoyt szent hadseregéhez. - Én ma sok időt töltöttem azzal, hogy csomagoltam, átutaltam az ugyancsak szűkös tartalékomból annyit, hogy kiteljen belőle az októberi lakásbérlet, megbeszéléseket halasztottam el, lemondtam egy csomó munkát, amelyekért ugyancsak szép pénzeket kaptam volna. Magának is ugyanezt kell tennie. Cián újra fölvette a saját poharát. - És mivel foglalkozik? Miért kap ugyancsak szép pénzeket? - Különféle üdvözlőlapok. Meg fényképezés. - Ért is hozzájuk? - Nem, mindegyikhez béna vagyok. Persze, hogy értek hozzájuk. Általában az esküvőn készült fényképekért fizetnek. A festményeket a saját kedvemért készítem, és csak párat adok el belőlük. Hozzászoktam, hogy kívül rekesszem a farkasokat az ajtón. - Fölemelte a borospoharat. - Magával mi a helyzet? - Másként én sem éltem volna ezer évig. Szóval, ma este indulunk? - Ma? Az képtelenség, hogy... - Majd alkalmazkodunk - mondta sima hangon a férfi, és kortyolt egyet. - Meg kell tudnunk a járatokat, jegyet kell venni. - Van repülőgépem. Pilótaengedélyem is. - Aha. - És jó pilóta vagyok - biztosította Cián az asszonyt. - Sok órát töltöttem a levegőben, emiatt nem kell aggódnia. Vámpírok, akik drága üvegpohárból vért isznak, és saját repülőjük van. Ugyan, miért kéne aggódnia? - Hoytnak nincs semmilyen irata, sem útlevele. Megereszthetek egy igézést, hogy átengedjék a vámon, de... - Nem szükséges. Cián átvágott a helyiségen, kitárta a deszkaborítás egy részét, amit az asszony addig észre sem vett, és előbukkant egy páncélszekrény. Miután kinyitotta, kivett belőle egy zárt dobozt, visszatért vele, felült a pultra, és beütötte a számkombinációt. - Majd választ közülük - mondta, és lepottyantott vagy fél tucat útlevelet. - Nos, rendben. - Glenna kinyitotta az egyiket, alaposan megnézte a fényképet. - Jól jön, hogy ennyire hasonlítanak egymásra. Mivel ebben a lakásban egyetlen tükör sincs, biztos vagyok benne, igaz az állítás, hogy a tükörkép veszélyes magukra nézve. Nem volt gond a fényképezéssel? - Ha valaki megszokta a kamerát, van egy pillanat, amikor igazán kényelmetlenül érzi magát. Aztán kattan a felvevő, és máris vége az egésznek. - Érdekes. Elhoztam a gépeimet. Szeretnék néhány képet készíteni, amikor itt lesz az ideje. - Majd gondoskodom róla. - Glenna lerakta az útlevelet. - Remélem, a repülőjén nagy a csomagtér, mert alaposan felmálháztam magam. - Elintézzük. Most pedig telefonálnom kell, és neki kell állnom a csomagolásnak. - Várjon! Még nincs szállásunk. - Nem lesz vele gond - mondta Cián már indulóban kifelé. - Van valamim, ami jó lesz. Glenna nagyot fújt, aztán a tűzhelyen álló fazékra nézett. - Nos, először is eszünk egy jót. Nem volt egyszerű ügy, még Cián pénzével és mindent lehetővé tévő kapcsolatrendszerével sem. A poggyászt ezúttal köznapibb módon kellett elszállítani, ami igen időigényes volt. Glenna láthatta, ahogy az általa felfogadott három férfi átkozza őt, és próbálja meg valahogy csökkenteni a csomagjai számát.
Kőkeményen kettévágta az alkudozást: minden megy, s a részéről elintézettnek tekintette a dolgot. Fogalma sem volt róla, mit visz magával Cián az egyetlen aktatáskában meg abban a két hatalmas fémládában, amelyekbe csomagolt. És abban sem volt biztos, hogy tudni akarja. Nehezen képzelte el maga előtt, hogyan festhetnek valamennyien együtt: a két magas, fekete hajú férfi, a hatalmas termetű fekete fickó, végül ő, a vörös hajú, akinek elég poggyásza volt ahhoz, hogy újra elsüllyedjen a Titanic. Örült az előjognak, hogy nő létére a férfiakra hagyhatja a berakodást, miközben fölfedezi Cián karcsú és elegáns berendezésű magánrepülőjét. Glenna meggyőződött róla, hogy a férfi nem félt a színektől, s attól sem, hogy a pénzét költse. Az üléseket vajpuha, gazdag árnyalatú sötétkék bőr borította, s elég nagyok voltak ahhoz, hogy még egy King-féle drabális alak is kényelmesen elférjen bennük. A szőnyeg olyan vastag volt, hogy aludni lehetett volna rajta. Volt rajta egy kicsi, de hatékonyan berendezett tárgyalóterem, két elegánsan berendezett fürdőszoba, s valami, amit Glenna először kényelmes hálószobának nézett, aztán rájött, hogy több annál, amikor észrevette, hogy nincs ablaka, nincs benne tükör, s be van állítva egy ülőkád. Ez volt a biztonsági szoba. Bement a konyhába is, megszemlélte, s elismeréssel adózott annak, hogy Cián előre telefonált, rakodjanak fel élelmiszert is. Ezek szerint nem fognak éhen halni az Európába tartó repülőúton. Európa! Végighúzta ujját az egyik lehajtható ülésen. Mindig tervezte, hogy elmegy Európába, és legalább egy hónapot ott tölt. Fest, fényképez, fölfedezi, bejárja az ókori helyeket, vásárol... Hát, most odamegy, és több mint első osztályon utazik. Csakhogy nem szórakozásból járja be a dombokat és a megszentelt földeket. - Nos, te akartad a kalandot - emlékeztette magát. - Most megkaptad. Kezébe szorította a mindig hordott függőt, s imádkozott, hogy ne csak ereje, hanem esze is legyen ahhoz, hogy túlélje, amire készül. Már ült, amikor a férfiak felszálltak, és megkínálta őket egy pohár pezsgővel. - Én nyitottam fel - mondta Ciannek. - Remélem, nem bánja. Helyénvalónak láttam. - Slainte! - mondta Cián, és egyenesen a pilótafülkéhez lépett. - Körül akarsz nézni? - kérdezte Glenna Hoyttól. - Azt hiszem, King már repült ezen a szépségen, és alaposan ismeri. - Megmondani sem tudom, hányszor - bólintott King, és a pezsgőjét érintetlenül hagyva inkább egy sört vett ki magának. - A főnök aztán tudja, hogy kell bánni ezzel a madárral. - Megveregette Hoyt vállát. - Ne izgulj! Hoyton nemigen látszott, hogy meggyőzték. Glenna felállt, s egy pohár pezsgőt töltött neki. - Idd meg ezt, és lazulj el. Itt töltjük az egész éjszakát. - Egy fémből és szövetből készült madáron. Egy szárnyas gépen - biccentett Hoyt, s ha már a kezében volt, belekortyolt a buborékos borba. - Tudomány és mechanika kell hozzá. Aerodinamika - mondta; mivel két teljes óráig olvasott a repülés történetéről és technológiájáról. - Pontosan - mondta King, s azzal Glenna poharához koccintotta a sörösüveget. - Indulunk, hogy szétrúgjunk pár segget. - Olyan, mintha előre örülne neki - jegyezte meg Glenna. - Pontosan így van. Ki nem örülne? Meg kell mentenünk ezt a rohadt világot. A főnök? Sokat járt-kelt az utóbbi pár hétben. Nyugtalan lett, én is az lettem. Ha engem kérdeznek, pontosan ez az, amit felírt volna az orvos. - És a halál nem zavarja? - Mindenki meghal egyszer. - King a pilótafülke felé nézett. - így vagy úgy. Ráadásul egy ilyen nagy szemétláda, mint én, nem adja olcsón magát. Cián lépett be. - Zöld jelzést kaptunk. Üljetek le, kapcsoljátok be az övet. - Menjen vissza, kapitány! - szólt rá King, és követte Ciánt a pilótafülkébe. Glenna leült, mosolyogva megveregette a mellette lévő ülést. Fölkészült, hogy megnyugtassa Hoytot élete első repülésén. - Be kell kapcsolnod az övét. Hadd mutassam meg, hogyan működik. - Tudom, hogyan működik. Olvastam róla. - Hoyt egy pillanatig tanulmányozta a fémdarabot, aztán
összekapcsolta az öv két végét. - Turbulencia, légzsákok esetére. - Egyáltalán nem látszol idegesnek. - Átjöttem az időkapun - emlékeztette a férfi Glennát. Játszani kezdett az ülésbeállítóval, csodálkozás villant fel az arcán, amikor az ülés háta lehajlott, aztán újra egyenesbe állt. - Azt hiszem, élvezni fogom az utat. Szégyen, hogy milyen rosszul tűröm a tengert. - Ó, szinte már elfelejtettem! - Glenna a táskájába nyúlt, elővett egy fiolát. - Idd meg ezt! Segíteni fog. Idd csak meg - ismételte meg, amikor látta, hogy Hoyt összehúzott szemöldökkel mered az üvegcsére. Gyógyfüvek vannak benne és porrá tört kristály. Semmi ártalmas. Segít legyőzni az émelygést. A fanyalgás világosan látszott Hoyt arcán, de lenyelte a főzetet. - Igen bőkezűen bánsz a fokhagymával. - Majd megköszönöd, amikor nem kell igénybe venned a zacskót. Glenna hallotta, hogy zümmögni kezd a motor, és rezegni kezd alatta a gép. - Éjszaka szellemei, adjatok szárnyakat, hogy repüljünk. Takarjatok be kezetekkel, hogy biztonságban legyünk, amíg földet érünk. - Hoytra sandított. - Ártani sosem árt. Hoyt nem volt rosszul, de az asszony látta, hogy a főzete és a férfi akaratereje kemény csatát vív, hogy féken tartsa a szervezetét. Teát főzött neki, hozott egy takarót, lehajtotta az ülését, maga emelte föl a lábtámaszt. - Próbálj meg aludni egy kicsit. Hoyt túlságosan rosszul volt ahhoz, hogy vitatkozzon, bólintott, és behunyta a szemét. Amikor Glenna megbizonyosodott róla, hogy a lehető legkényelmesebben fekszik,, előrement, hogy csatlakozzon a két másikhoz a pilótafülkében. Odebent zene szólt. Felismerte, hogy a Nine Inch Nails nevű banda. A másodpilóta ülésén King terült el, és együtt horkolt a zenével. Glenna - Még sosem voltam pilótafülkében. Szörnyű látvány. - Kirúghatom Kinget, ha le akar ülni egy kicsit. - Nem, jó így is. A bátyja megpróbál aludni. Nem érzi valami jól magát. - Akkor is el szokott zöldülni, amikor átkeltünk a Shannon folyón. Képzelem, milyen hányingere van. - Csak émelyeg egy kicsit. Adtam neki nyugtatót, és ráadásul vasakarata van, ami segít. Kér valamit? - Maga ennyire segítőkész? - nézett hátra Cián. - Túlságosan felpörögtem ahhoz, hogy aludjak, és ülni sem tudok a nyugtalanságtól. Szóval, kávé, tea, tej? - Egy kávét nem bánnék. Kösz. Glenna főzött egy kis adagot, odavitte a bögrét Ciannek. Aztán mögé állt, és kibámult az éjszakai égre. - Milyen volt gyerekként? - Már meséltem. - Kételkedett-e valaha is az erejében? Vagy kívánta-e, bárcsak ne kapta volna meg? Ciannek furcsa érzés volt, hogy egy nő egy másik férfiról kérdezi. A nők általában saját magáról kérdezgették, amikor kettejükről volt szó, és megpróbáltak egy kicsit bekukkantani a titokzatos függöny mögé, amely a férfi életét fedte. - Nem mintha bármikor beszélt volna róla. Nem is fog - mondta egy kis szünet után Cián. - Akkoriban elég közel álltunk egymáshoz. - Hagyott hátra valakit? Egy nőt, egy lányt? - Nem. Volt dolga pár nővel, hiszen varázsló, nem pap. De sosem említette, hogy bármelyikük jelentett volna neki valamit. Sosem láttam, hogy bárkire úgy nézett volna, mint magára. Azt mondanám, Glenna, hogy maga a veszedelme. De hát a halandók megbolondulnak, amikor szerelemről van szó. - Én meg azt mondanám, nincs értelme fölvenni a harcot a halállal, ha valaki nem tud szeretni, amikor szembenéz a pusztulással. Lilithszel volt egy gyerek. Beszélt erről Hoyt magának? - Nem. Meg kell értenie, nálunk nincsenek érzelmek, nincs semmi lágyság. A gyerek is csak préda, ráadásul finom falat. Glennának félfordult a gyomra, de a hangja nyugodt maradt. - Nyolc-tíz éves lehet. Az ágyában van, abban a barlangban, amiről már beszéltem. Olyanná tette, mint ő
maga. Az a gyerek olyan lett, mint ő. - Ettől maga elszörnyedt és dühbe gurult, ez jó. Jó kézben az elszörnyedés és a düh erős fegyver. De vésse eszébe, ha meglátja azt a gyereket, vagy egy hozzá hasonlót, tegye félre a szánalmát, mert gondolkodás és könyörület nélkül megöli magát. Hacsak maga meg nem öli őt. Glenna elnézte Ciánt, akinek a profilja annyira hasonlított a bátyjára, mégis a saját arca volt. Meg akarta kérdezni, hogy átváltoztatott-e már gyereket, vagy táplálkozott-e belőle, de tartott tőle, hogy a választ nem tudja megbocsátani, és egyelőre szüksége volt a férfira. - Gondolkodás és könyörület nélkül - mondta Cián, kitalálva Glenna gondolatait, s az asszonyra nézett. És nem tesz jót magának, nekünk sem, ha nem ugyanígy cselekszik. Glenna szó nélkül otthagyta, és visszament, hogy kinyújtózzon Hoyt mellett. Vacogni kezdett a Ciannel való beszélgetéstől, füléig húzta a takaróját, és odahúzódott Hoyt meleg teste mellé. Amikor végre elaludt, gyerekekről álmodott, szőke hajú, vámpírfogú gyermekekről. Arra ébredt, hogy Cián hajol fölé. Egy sikoltás indult el a torkából, mígnem rájött, hogy Cián Hoyt rázogatja-ébreszti. Glenna hátradobta a haját, megdörgölte az arcát. A másik kettő halkan beszélt, és rájött, hogy írül. - Angolul, ha kérhetem. Nem tudom követni magukat, erős az akcentusuk. Mindkét férfi ránézett a világító kék szemével, s Cián kiegyenesedett, amikor Glenna felült. - Éppen azt mondtam, hogy még egy órát repülünk. - Ki vezeti a gépet? - Jelenleg King. Hajnalban szállunk le. - Nagyszerű. - Glenna alig bírta elfojtani az ásítását. -Akkor készítek kávét, és összedobok valami reggelit, hogy... Hajnalban? - Igen, hajnalban. Kéne egy jó nagy felhő takarásnak. De eső is megtenné. Tudsz esőt csinálni, Hoyt? Különben Kingnek kell letennie a gépet. Ért hozzá, én meg majd a gép hátulján töltöm, ami hátravan az útból meg a nappalt. - Mondtam, hogy képes vagyok rá. Meg is teszem. - Együtt - javította ki Glenna. - Jó, de gyorsan, ha kérhetném. Egyszer-kétszer már megpörkölődtem, és nem volt valami kellemes. - Ahogy kívánja - motyogta Glenna, amikor Cián távozott. - Kiveszek pár holmit az útitáskámból. - Nincs rájuk szükség - mondta Hoyt, félretolta Glennát, s kiállt az ülések közötti folyosóra. - Ez alkalommal a magam módján intézem el. Végül is az én fivéremről van szó. - Akkor legyen úgy, ahogy akarod. Segíthetek? - Idézd fel a látványt. A felhőket, az esőt. Esőt és felhőket. - Elővette a botját. - Lásd, érezd, szagold. Vastag, sűrű felhők, a napot teljesen eltakarják. Szűrt fény, amely nem elég erős, hogy ártson. Lásd, érezd, szagold. Két kézzel markolta a botot, egy kicsit terpeszbe állt, hogy meglegyen az egyensúlya, aztán fölemelte a botot. - Az esőt szólítom, a fekete felhőket, amelyek betakarják az eget. A felhőket szólítom, az esővel terheseket, az égből zuhogót. Gomolyogjatok elő, és takarjátok el sűrűn az eget. Glenna úgy érezte, a bot forogni kezd, eltávolodik Hoyttól forgás közben, és már a levegőben forog. A repülőgép megrázkódott, alábukott, remegett, de Hoyt állva maradt, mintha gránitsziklához nőtt volna a lába. A bot végén kék szikra jelent meg. A férfi Glennához fordult, biccentett. - Így kell ezt csinálni. - Rendben van. Én majd készítek kávét. Amikor leszálltak, minden szürke volt az esőtől. Glenna szerint egy kicsit túlzásba is vitték, keserves lesz az útjuk a reptérről, bárhová tartanak is. De végre ír földre léphetett. Hirtelen és a maga számára is meglepő kapcsolat volt ez. Eszébe villant valami egy farmról - zöld dombok, kőkerítés és egy fehér ház, amely előtt kiaggatott ruhát rángat a friss szél. Virágoskert is volt az udvaron, akkora dáliafejekkel, mint egy-egy levesestányér, és álomfehér kálákkal. Az emlék ugyanolyan gyorsan tovatűnt, ahogy fölmerült. Kíváncsi lett volna rá, hogy igazi emlék volt-e más korból, egy másik életből, vagy csak a vér szólalt meg
benne. A nagyanyja édesanyja Írországból érkezett Amerikába, egy Kerry melletti farmról. Várta, hogy Hoyt is leszálljon a gépről. A férfinak mindig ez marad az otthona, látta, milyen gyönyörködő az arca, ahogy szétnéz; legyen az forgalmas reptér vagy puszta szántóföld, itt a helye. Glenna részben, nagyobb részben akkor értette meg, hogy Hoyt kész meghalni azért, hogy megvédje. - Isten hozott itthon! - Semmi sem olyan, mint volt. - Egy része igen - mondta Glenna, megfogta és megszorította a férfi kezét - Mindenesetre jó munkát végeztél, ami az időjárást illeti. - Hát, ez legalább ismerős. King slattyogott oda hozzájuk agyonázva. Vastag haj-tincseiről csöpögött az eső. - Cián most intézi, hogy a csomagok többségét teherautón szállítsák el. Fogják meg, amit elbírnak vagy amire nagy szükség van. A többi pár órán belül velünk lesz. - Hová megyünk? - kérdezte Glenna. - Ciannek van itt valami háza - mondta vállvonogatva King. - Hát odamegyünk. Volt egy kis teherautójuk, amelyben szorosan, de elfértek. Glennának föl kellett fedeznie, hogy még egy kaland következik, nevezetesen, hogy a zuhogó esőben végig kell csúszkálni a vizes utakon, amelyek közül sok olyan keskeny volt, mint egy fűzfavessző. Virágzó fuksziasövénye-ket látott, smaragdzöld dombokat sorjázni a komor, szürke ég hátterében, házakat virágos udvarokkal. Egyik sem az volt, ami abban a kósza emlékben szerepelt, de eléggé hasonlítottak rá ahhoz, hogy elmosolyodjon. Egyszer volt itt valami, ami az övé volt. Talán most újra az övé lesz. - Ismerem ezt a helyet - morogta Hoyt. - Ezt a földet. - Értem - mondta Glenna, és megveregette a férfi kezét - Tudom, hogy egy része ugyanazt jelenti neked. - Nem erről van szó. Inkább erről a helyről és földről. - Felállt, elkapta Cián vállát. - Cián! - Hagyd békén a sofőrt! - szólt rá Cián, és lesöpörte Hoyt kezét a válláról, mielőtt befordult volna két sövény között egy keskeny ösvényre, amely sűrű erdőn kanyargott keresztül. - Istenek! - sóhajtott fel Hoyt. A ház kőből épült, egyedül állt a fák között, és olyan csöndes volt, mint egy sírhalom. Öreg volt és zömök, volt egy tornya és kőteraszai. A vigasztalan időjárásban elhagyottnak, lakatlannak látszott, de ott volt előtte a kert, benne rózsák és liliomok és nagy ágyasokban dália. A fák közt lila gyűszűvirág nyurgult fel. - Még mindig áll - mondta az érzelmektől reszelős hangon Hoyt. - Túlélt mindent. Még mindig áll. Glenna mindent értett, s még egyszer megszorította a férfi kezét. - Ez a otthonod. - Alig néhány napja hagytam el... Vagy majd' ezer éve. Hazaérkeztem. Semmi nem volt ugyanaz. A bútorok, a színek, a fény, még a padlón kopogó lépteinek a hangja is megváltozott, ismerősből idegen lett. Hoyt fölismert ugyan néhány holmit, gyertyaállványt, szekrényt, de azok sem az igazi helyükön voltak. A kandallót már régen bekészítették, de még nem gyújtottak alá, s kutyák sem feküdtek összegömbölyödve a padlón, a farkukat sem csóválták üdvözlésképpen. Hoyt kísértetként bolyongott a termekben. Talán valóban ez volt ő. Abban a házban kezdődött az élete, és oly sok minden fonódott össze e tető alatt. Játszott és dolgozott abban a házban, evett és aludt, de mindez sok száz évvel korában történt, a múltban. Ha a valósághoz híven akar fogalmazni, abban a házban valóban befejeződött az élete. Kezdeti öröme, amikor megpillantotta a házat, egészen odalett a szomorúságtól, hogy mi mindent veszített. Egy üvegdobozban a falon megpillantotta az anyja egyik faliszőnyegét. Odalépett hozzá, megérintette az üveget, mintha az anyja visszaszárnyalhatna hozzá. Olyan valóságosnak érezte az arcát, hangját, illatát, mint a levegőt maga körül. - Ez volt az utolsó, amelyet befejezett, mielőtt... - Meghalt volna - fejezte be Cián a mondatot. - Emlékszem rá. Egy aukción vásároltam meg. Ezt is, aztán az évek során néhány más holmit. Ó, gondolom, már annak is négyszáz éve, hogy megszereztem a
házat. Ahogy a földek többségét is. - De már nem laksz itt. - Nem esik útba, nem alkalmas sem a munkához, sem a szabadidőmhöz. Van egy gondnokom, akit most elküldtem, majd szólok neki, mikor jöjjön vissza. Általában évente egyszer eljövök ide. Hoyt leengedte a karját, s megfordult. - Megváltozott. - Elkerülhetetlen volt. A konyhát modernizáltam. Van vízvezeték és áram. De még mindig huzatos. A fenti hálószobákat bebútoroztam, válaszd, amelyiket akarod. Én fölmegyek aludni. - Cián elindult, majd visszanézett. - Elállíthatnád az esőt, ha nincs ellenedre. King, segíts, föl kéne vinni ezt a valamit. - Persze. Nagyon csinos lelet, ha nem bánod ezt a megfogalmazást - mondta King, és úgy emelte föl a szekrényt, mint más ember az aktatáskát, majd elindult a főlépcsőn. - Jól vagy? - kérdezte Glenna Hoyttól. - Nem tudom - mondta a férfi, az ablakhoz lépett, elhúzta a nehéz függönyt, és kinézett az esőáztatta erdőre. - Itt vagyok ezen a helyen, amelynek köveit az ősiem hordták össze. Hálát érzek. - De a családod nincs itt. Nehéz lehet neked. - Mindnyájan vagyunk így néha. - Én a lakásomat hagytam ott, te az életedet - sóhajtotta az asszony, majd a férfihoz lépett, s könnyű csókot lehelt az arcára. Fel akarta ajánlani, hogy főz valamit, de látta, hogy a férfinak most magányra van szüksége. - Fölmegyek, megnézem a szobát, lezuhanyozom és lefekszem. Hoyt bólintott, de továbbra is kibámult az ablakon. Az eső enyhült kicsit, s nem állt el véglegesen, miután Hoyt megszakította a varázslatot, éppen csak finom, ködös szitálás lett belőle. Köd gomolygott a talaj szintjén, a rózsabokrok közt tekergett. Talán azok még az anyja rózsái? Nem valószínű, mégis rózsák voltak. A anyjának tetszene. Hoyt azon gondolkodott, vajon az is tetszene-e neki, hogy újra együtt van a két fia ezen a helyen. Honnan tudhatná? Honnan tudhatta volna valaha is? Begyújtott a kandallóba. A ropogó tűz mellett a ház jobban hasonlított otthonra. Hoytnak nem akaródzott felmenni, arra gondolt, majd később fölviszi ládáját a toronyba, amelyet újra elfoglal, hogy az övé legyen. Aztán mégis inkább előkereste a köpenyét, a nyakába kanyarította, és kilépett a nyári esőbe. Először a patak felé indult, amely mellett ázott gyűszűvirágok himbálták súlyos harangjukat, és úgy nyújtóztak a sárga vadliliomok, amelyeket Nola különösen szeretett, mint a tűznyelvek. A házban is virágnak kellene lennie, ahogy régen volt, gondolta Hoyt. Alkonyat előtt még szedhetne valamennyit. Körbejárta a házat, beszívta a nyirkos levegővel az ázott levelek és rózsák illatát. Cián sok változtatást hajtott végre, Hoyt nem hibáztatta érte. Megpillantotta az istállókat: ugyanazon a helyen álltak, de újak voltak, nagyobbak az eredetieknél, a széles ajtó felett kiugróval. Zárva találta őket, de a zárra összpontosított s benyitott. Az ajtó fölszaladt, látszott a kőpadló\és valami autóféle. Észrevette, hogy nem olyan, mint amilyet New Yorkban látott. A taxira sem hasonlított, a teherautóra sem, amellyel a repülőtérről jöttek idáig. Fekete volt, és nagyon alacsony, a hűtőjén ezüstpárduc. Megsimogatta. Elámult azon, hogy olyan sok különféle autó van a világon/ Más a méretük, a formájuk, a szelük. Ha az egyikről kiderül, hogy hatékony és kényelmes, akkor miért van szikség a többire? Az is Mtáhanjtolt-egy hosszú lóca is, és furcsa szerszámok lógtak a falon vagy hevertek egy hatalmas, vörös szekrény fiókjaiban. Egy ideig tanulmányozta őket és a halom fát is, amelyet simára gyalultak, és hosszú deszkákra hasítottak. Hoyt arra gondolt, vannak szerszámok, van fa, autók, de élet nincs, sem szolgák, sem lovak, még macskák sem osontak egérre vadászni. Verekedő macska-kölykök sem, amelyeket Nola játszhatna. Újra becsukta és bezárta maga után az ajtót, aztán az istálló mellett elindult kifelé. Bement a lószerszámtárolóba, hogy megnyugtassa a bőr- és olajszag. Látta, hogy nagy rendben tartják, ahogy az istállót is az autónak. Végighúzta kezét egy nyergen, leguggolt, hogy megvizsgálja, és nem különbözött annyira attól, amit régen maga használt. Eljátszott a gyeplőkkel és kantárokkal, s egy pillanatra' úgy hiányzott a lova, ahogy a szerelme hiányzott volna. Átlépte a küszöböt. A kőpadló lejtett kissé, az egyik oldalon két állás volt, a másikon egy. Észrevette, hogy kevesebb van, mint régen, de tágasabbak. A sötét fa sima volt, Hoyt érezte a széna és a szemes
takarmány illatát, és... A szagra gyorsan végiglépkedett a kőpadlón. Egy szénfekete hátas állt a három állás közül az utolsóban. Hoyt szíve nagyot ugrott. A ló igazán nagyszerű példány volt; kapálni kezdte a padlót, és hátracsapta a fülét, amikor Hoyt kinyitotta az állás ajtaját. A férfi felemelte mindkét kezét, és halkan dúdolni kezdett ír nyelven. A hátas válaszként belerúgott az állás hátsó falába, és figyelmeztetőn fölnyerített. - Minden rendben van, minden jól van - suttogta. - Senki sem hibáztat azért, mert óvatos vagy egy idegennel. Csak azért léptem be, hogy megcsodáljalak, hogy lássam, milyen szép és nagyszerű vagy. Itt a kezem, szagold meg. Na lássuk, mire gondolsz? Aha, egy szippantás még nem ér semmit. Hoyt kuncogva visszahúzta a kezét, mintha megijedt volna attól, hogy a ló kivicsorította a fogát. Továbbra is halkan beszélt, és mozdulatlanul állt, a kezét előrenyújtva, mígnem a ló horkantva és dobogva kelletni kezdte magát előtte. Hoyt úgy gondolta, a megvesztegetés a legjobb taktika, és elővarázsolt egy almát. Amikor látta, hogy a ló érdeklődve bámul rá, fölemelte az almát, és nagyot harapott belőle: - Jóízű. Nem akarod megpróbálni? Az állat előrelépett, szimatolt, horkantott egyet, aztán finoman kivette Hoyt tenyeréből az almát, nyomban őrölni kezdte, miközben Hoyt gyengéden megsimogatta. - Nekem is volt lovam. Nagyon szép ló, nyolc évig lovagoltam rajta. Asternek hívtam, mert csillag volt rajta, itt. - Megsimogatta a ló fejét, a két szeme közt. - Hiányzik. Nagyon hiányzik. Hiába ez a sok csoda ebben a világban, nehéz elszakadni attól, amit ismer az ember. Kilépett az állásból, becsukta az ajtót maga után. Az eső elállt, Hoyt hallotta a patak csobogását, az esőszemek zaját, amint a levelekről a földre hulltak. Azon gondolkodott, laknak-e még tündérek az erdőben-, játszanak-e, tervezgetnek-e még az erdőben, figyelik-e az emberi gyengeségeket. Most fáradt volt a feje ahhoz, hogy megkeresse őket. A szíve is túl nehéz, hogy elsétáljon az ismerős helyig, ahol a családját eltemették. Visszament a házba, fogta a ládáját, s a kanyargó lépcsőn fölballagott a toronyba. Egy súlyos ajtó állta útját, amelyen mély vésetű jelképek és mágikus szövegek voltak. Hoyt végigfuttatta ujját a véseten, érezte, ahogy melegen felzümmög az érintése nyomán. Bárki véste is bele, megvolt hozzá az ereje. Az ördögbe, senki sem zárhatja ki a saját dolgozószobájából, föl kell oldania a bezáró igézést, hogy dolgozni tudjon, s a felháborodását és haragját használta ahhoz, hogy ezt elérje. Ez az Ő otthona, és soha nem volt előtte zárt ajtó ebben a házban. - Nyíljatok fel, zárak! - parancsolta. - Jogom van belépni ebbe a szobába. Akarom, hogy megtörjön ez a varázslat. Az ajtó feltárult, mintha szélroham taszította volna be. Hoyt neheztelve belépett, az ajtó nagyot csattanva becsukódott mögötte. A helyiség üres volt, csak port és pókhálókat talált benne. Hideg is, gondolta. Hideg, állott szagú, nem használta senki. Majd ha belengi a gyógyfüvei meg a gyertyái illata, a saját ereje fogja bemelegíteni. Legalább ezt visszaveszi, hogy olyan legyen megint, amilyen volt. Dolgoznia csak kell valahol, és ő ott akart dolgozni. Kitisztította a kandallót és begyújtott. Felhozta lentről, amire szüksége volt, széket, asztalokat. A szobába nem volt bevezetve a villany, ez tetszett neki. Majd teremt ő világosságot a maga módján. Szétrakta a gyertyákat, és megérintette a hegyüket, hogy lángra lobbanjanak. A fényüknél szétrakta a szerszámait és eszközeit. Napok óta először nyugodott meg a lelke, zsibongó agya. Kinyújtózott a padlón, a kandalló előtt, a köpenyét összegöngyölve a feje alá tette párnának és elaludt. És álmodott. Egy magas hegyen állt Morrigannel. A hegyoldal meredeken, szinte függőleges vágásokkal lejtett, a sziklák közt árnyékos szakadékok tátongtak, és mindent baljós fénybe vont a sötétbe vesző hegyek távoli foltja. A durva fű közt sziklák hevertek. Volt, amely dárdaként szúrt az égbe, mások szürke rétegeiket mutogatva bújtak meg, vagy hatalmas asztalként laposan elnyúltak. A felszín dimbes-dombos volt, a hegyek felé, ahol megültek a ködgomolyok, ismét emelkedett. Hoyt suttogást hallott a ködben, valaminek, ami idősebb az időnél, a ziháló légzését. Harag ülte meg a környéket, vad erőszak, amely guggolva várt rá, hogy kitörjön, de még nem moccant semmi, ameddig csak a szem ellátott.
- Ez a csatatered - mondta az istennő Hoytnak. - Az utolsó állásod. Lesznek itt mások is, mielőtt megérkezel ide. Lilth is eljön, vele fogsz harcolni és azon a napon minden, egyensúlyban lévő világgal. - Mi ez a hely? - Ez a Némaság völgye, a Köd-hegységben, a Geall nevű világban. Sok vér fog itt folyni, démonoké és embereké. Az dönti el, mi történik aztán, amit teszel, és amit tesznek veled azok. A csatáig nem kell fölkeresned ezt a földet. - Hogy találok ide újra? - Megmutatják neked. - Csak négyen vagyunk. - Mások is jönnek. Most aludj, mert cselekedned kell, ha majd felébredsz. A köd feloszlott, miközben Hoyt aludt. Látta, hogy egy serdülő lány áll ugyanazon a magaslaton. Karcsú volt és fiatal, barna haja ziláltan omlott a hátára, ahogy a cselédeké. Gyászruhát viselt, szeme száraz, bár látszott, hogy sírt. Meredten nézte ezt a kietlen földdarabot, ahogy előtte Hoyt is. Az istennő a lányhoz beszélt, de Hoyt nem értette, mit mond. Moirának hívták, Geall volt a szülőhazája. A szülőhazája, a szerelme, a kötelessége. Az a föld békében élt, amióta az istenek megteremtették, és az ő népe tartotta fenn a békét. Tudta, hogy a béke megszakad, ahogy az ő szíve már megszakadt. Az anyját temette el aznap reggel. Kisírt szemmel meredt az esőbe. - Gyászolnak az istenek, úrnőm? - Tudom, hogy haragos vagy. - Soha senkinek nem vétett életében. Hát micsoda halál ez annak, aki olyan jó, olyan kedves volt? Moira keze ökölbe szorult. - Nem tudhatod, mekkora a gyászom és a haragom. - Másoknak még rosszabb halál jut majd. Csak állsz tovább tétlenül? - Mit tehetnék? Hogy védjük meg magunkat ilyen teremtményektől? Még nagyobb erőt adsz nekem? Moira kinyújtotta a kezét, amely még sosem látszott olyan kicsinek és üresnek. - Több bölcsességet és ravaszságot? Mert nem elég, amennyi van. - Mindent megkaptál, amire szükséged van. Használd, edződj! Mások is vannak, várnak rád. Ma el kell menned. - Elmennem? - Moira döbbenten fordult az istennő felé. - A népem elveszítette a királynőjét. Hogy hagyhatnám el őket, és hogy kérhetsz ilyet tőlem? A próbára sor kerül, maguk az istenek gondolták így. Még ha nem nekem kellene is anyám helyére állnom, felvenni a kardot és koronát, akkor is itt kéne maradnom, hogy segítsek annak, aki megteszi. - Azzal segítesz, ha elmész, és ezt az istenek is így gondolják. Ez a feladatod, Geall földi Moira. El kell utaznod ebből a világból, hogy megmenthesd. - Azt akarod, hagyjam itt az otthonomat, a népemet, és éppen ma? A virágok még el sem hervadtak anyám sírján. - Akarná az anyád, hogy őt sirasd, és tétlenül nézd, hogy a néped elpusztul? - Nem. - El kell indulnod, s annak is, akiben a leginkább megbízol. Menj az Istenek tánca dolmenhez. Ott kapsz tőlem egy kulcsot, s azzal majd eljutsz oda, ahová menned kell. Találd meg a többit, akikkel közös a seregetek. És amikor Samhainkor újra megérkezel ide, harcolni fogsz. Harc, gondolta Moira. Még sosem szólították föl arra, hogy harcoljon, hiszen csak a békét ismerte. - Itt nincs rám szükség, úrnőm? - Majd lesz. De most indulnod kell, oda, ahol nagyobb szükség van rád. Elveszel, ha maradsz, a szülőfölded is, ahogy a világok is. Ez már a születésed előtt eldőlt. Ezért vagyok itt. Indulj hát és iparkodj! A napnyugta veszélyes. Moira elkeseredetten arra gondolt, itt van az anyja sírja, az élete is itt van, minden ide köti, amit csak ismer. - Gyászolok. Könyörgöm, úrnőm, adj még néhány napot. - Ha egy nappal is tovább maradsz, ugyanez vár a népedre, a szülőföldedre. Morrigan intett, s a köd szétvált. Mögötte csak a sötét éjszaka, amelyet csak a hideg, ezüstös holdfény világított meg gyöngén. Sikoltozás töltötte meg a levegőt, füst kanyargott felfelé, és narancssárgán izzott a
tűz fénye is. Moira látta a falut, amely fölött az otthona emelkedett. Lángoltak a boltok és a házak, emberek sikoltottak: a barátai és a szomszédai. Férfiak és nők teste szakadt darabokra, gyermekeket pusztítottak el azok a szörnyű valamik, amelyek az anyja életét is elvették. Látta a nagybátyját harc közben, ahogy lesújt a kardjával, arcát-kezét vér lepi. Fentről és lentről ráugrottak azok a vámpírfogú és vöröslő szemű lények. Olyan üvöltéssel estek neki, hogy Moirában a vér is meghűlt. S miközben vér öntötte el a földet, egy ragyogó szépségű hölgy suhant el fölötte. Vörösben volt, a selyemruha felső része csipkés, ékkövekkel volt kirakva. Feje födetlen, haja aranyló, mint a napfény fehér vállán. Karján pólyás csecsemő. Miközben odalent dühöngött a vérontás, a csodás szépségű valami kivillantotta vámpírfogát, s a gyermek nyakába mélyesztette. - Ne! - sikoltott fel Moira. Az istennő hangjából sütő hideg harag áthatolt Moira rettegésén. - Ha a gyászod és a haragod itt maraszt, ez fog történni. Minden elpusztul, meghal, semmivé lesz, amit ismersz. - Mik ezek a démonok? Melyik pokol eresztette szabadjára őket? - Vedd magadhoz, amid van, és keresd a végzetedet. A csata bekövetkezik. Fegyverkezz föl rá! Moira az anyja sírján ébredt, reszketve a szörnyű látványtól. A szíve olyan nehéz volt, mint a kövek, amelyeket anyja sírjára hordott jelzésként. - Nem tudtalak megmenteni -. szipogta. - Hogy menthetnék meg bárki mást? Hogy állíthatnám meg ezt a valamit, hogy lesújtson? Megborzadt. El kell hagynia mindent, amit valaha ismert, amit valaha szeretett. Miközben nagy erőfeszítéssel fölállt, arra gondolt, könnyű az isteneknek végzetről beszélniük. Elnézett a néma, zöld dombokon lévő sírok felé, le a folyó kék szalagjára. A nap már magasan állt, és vidáman szórta sugarát a világra. Moira hallotta egy pacsirta énekét és a lábasjószág bőgését. Sok száz évig éltette ezt a földet az istenek mosolya. Ennek most róják le az adóját háborúban, halálban és vérben. És neki is kötelessége fizetni. - Mindennap hiányozni fogsz - mondta ki hangosan, aztán az apja sírjára nézett. - De már együtt vagytok. Megteszem, amit meg kell tennem, hogy megvédjem Geallt, mert az vagyok, ami belőled megmaradt. Fölkeresem azokat ott, az idegen világban, és életemet adom, ha arra van szükség. Már csak ennyit tudok adni neked. - Felkapta a virágokat, amelyeket magával hozott, és rátett pár szálat mindkét sírra. - Segíts, hogy végrehajthassam - könyörgött, majd elindult. Egy sudár fiú várta a kőfalon. Ő is gyászolt, de megadta a lánynak az időt, amit az magányosan akart eltölteni. Moira benne bízott meg a legjobban. Az anyja bátyjának a fia volt, a nagybátyjáé, akit látomásában lemészároltak. A fiú leugrott a kőfalról, amikor Moira közelebb ért hozzá, és egyszerűen kitárta a karját. Moira odaszaladt hozzá, fejét a mellkasára hajtotta. - Larkin! - Megtaláljuk őket. Megtaláljuk és megöljük őket, bármik is. - Tudom, micsodák, és megtaláljuk és megöljük őket. De nem itt. Nem most. - Hátralépett. - Morrigan meglátogatott, és elmondta, mit kell tennem. - Morrigan? Moira halványan elmosolyodott, amikor megpillantotta a gyanút a fiú arcán. - Sosem értettem, hogy kételkedhet valaki az istenekben, akinek olyan adottságai vannak, mint neked. A fiú arcára tette a kezét. - Hiszel nekem? Larkin megcsókolta Moira homlokát. - Úgyis tudod, hogy igen. A fiú arca elborult, amikor Moira elmondta neki, amit az istennőtől hallott. Leült a földre, beletúrt sűrű, homokszínű hajába. Moira egész életében irigyelte tőle a haját, mindig bántotta, hogy neki olyan közönséges barna haja van. A fiúnak a szeme is homokszínű volt, Moira mindig is úgy gondolta, aranyszínű. Az ő szeme szürke volt, mint az eső. Larkin magasabb is volt nála, amit Moira úgyszintén irigyelt tőle. Amikor Moira befejezte, nagyot lélegzett, és megkérdezte:
- Velem jössz? - Aligha engednélek el egyedül - mondta a fiú, s keményen megszorította a lány kezét. - Honnan lehetsz biztos benne, hogy nem a fájdalmad miatt volt ez a látomásod? - Mert tudom. De igaz volt, amit láttam. Itt csak az időt vesztegetjük, mialatt eljuthatnánk az Istenek tánca dolmenhez. Larkin, meg kell próbálnom. - Akkor közösen próbáljuk meg. - Senkinek ne beszélj róla. - Moira! - Figyelj rám! - mondta Moira, és megragadta a fiú csuklóját. - Az apád mindent meg fog tenni, hogy megállítson minket. Vagy velünk akar jönni, ha elhiszi, amit mondok. De az istennő azt mondta, csak egyvalakit vigyek magammal, akiben a legjobban megbízom. És ez csak te lehetsz. Majd írunk apádnak. Mialatt úton vagyunk, ő fogja kormányozni és megvédeni Geallt. - Hoznod kell a kardot... - kezdte Larkin. - Nem. A kardnak itt kell maradnia. Szent eskü kötelez erre, nem szegem meg. A kard a visszatérésemig itt marad. Nem foglalom el a helyemet, amíg föl nem emelem, és nem emelem föl, amíg meg nem érdemlem ezt a helyet. Van más kard is. Az istennő azt mondta, fegyverezzem föl magamat, te is láss utána. Egy óra múlva találkozunk. És senkinek egy szót sem. - Megszorította a fiú kezét. - Esküdj meg közös vérünkre. A közös veszteségünkre. Hogy is tagadhatta volna meg tőle Larkin, amikor Moira arca még mindig könnyben ázott? - Esküszöm, hogy nem mondom el senkinek. - Megfogta a lány karját, s vigasztalón megsimogatta. Délidőre itt vagyok. Moira sietve, a szántón és a dombon át hazasietett a kastélyba, amelyet és körülötte a földet a családja birtokolt régi időktől fogva. Akik mellett elhaladt, azok meghajtották fejüket, hogy kimutassák együttérzésüket, és Moira látta, hogy könny csillog a szemükben. Tudta, hogy útmutatásért, válaszért tekintenének rá, amikor a könnyük fölszárad. Sokan lesznek kíváncsiak rá, hogy fog uralkodni. Ő maga is. Átment a nagy előcsarnokon, amelyben nem hangzott fel nevetés és zene. Összefogta nehéz ruhájának uszályát, és a lépcsőn fölment a hálókamrájába. Asszonyok üldögéltek a közelben, varrogattak, gyermeket dajkáltak, halkan beszélgettek, ami úgy hangzott, mint a galambturbékolás. Moira gyorsan elhaladt mellettük, bement a szobájába. Lovaglóruhára váltotta az öltözetét, csizmát húzott. Rosszulesett neki, hogy olyan gyorsan, olyan könnyen letette a gyászruhát, de sokkal gyorsabban megteszi az utat vászoningben és lovaglónadrágban. Összekötötte hátul a haját, és csomagolni kezdett. Úgy döntött, kevés holmit visz magával, csak annyit, amennyit elbír. Úgy fog gondolni az egészre, mintha vadászatra indulna, hiszen ahhoz is bizonyos ügyességre van szükség. Elővette a tegezét és nyilát, egy rövid kardot, és az ágyra tette a fegyvereket, aztán leült, hogy írjon a nagybátyjának. Hogy mondja el annak az embernek, aki oly sok évig apja helyett apja volt, hogy magával viszi a fiát egy csatába, amelynek a célját a nagybátyja nem érti, hogy olyasvalami ellen harcoljon, amit képtelen fölfogni, ráadásul olyan emberek társaságában, akiket nem ismer? Mindegy, ez az istenek akarata. Moira szorosan összeharapta a száját, miközben írt. Azt nem tudja, az istenek akaratát vagy a saját haragját követi-e ezzel, de cselekedni fog. „Meg kell tennem - folytatta gondos kézírással. - Imádkozom, hogy megbocsáss nekem, azt is, hogy Geall érdekében indulok útnak. Arra kérlek, emeld föl a kardot, és uralkodóként lépj a helyemre, ha Samhainra nem térek vissza. Tudd, hogy miattad, Geall miatt megyek el, az anyám vérére esküszöm. Az életemet adom, hogy harcban megvédjem azt, amit szeretek." Összehajtotta a levelet, megmelegítette a viaszt és lepecsételte, majd felkötötte a kardot, vállára emelte a tegezt és a nyilat. Az egyik asszony odaszaladt hozzá, amikor elhagyta a szobáját. - Úrnőm! - Egyedül kívánok kilovagolni - mondta éles hangon, kurtán, amire csak kis pusmogás volt a válasz, miközben elindult. Reszketett a gyomra, de nem állt meg. Amikor leért az istállókhoz, elhessentette az istállófiút, és maga nyergelte föl a lovát. Lenézett a fiúra, puha, fiatal arcára, amelyet szeplők borítottak. - Napszálltáig maradj idebent. Ma este és egészen addig, amíg mást nem mondok. Megértetted?
- Igen, úrnőm. Moira ráfordult a lóra, keményen belevágta sarkát a véknyába, és vágtázni kezdett. Nem akart visszanézni az otthonára, mostantól csak előre tekint. Larkin már várta, könnyedén ült a nyeregben, a lova legelészett. - Sajnálom, tovább tartott. - A nőknek mindig tovább tart. - Olyan sokat kérek tőled. Mi lesz, ha sosem térünk vissza? Larkin megnógatta a lovát, a lány mellé lovagolt. - Nem nyugtalankodom, mivel nem hiszem, hogy bárhová mennénk. - Könnyedén a lányra mosolygott. Elnézem neked. - Én is megkönnyebbülnék, ha csak erről volna szó - mondta Moira, és vágtára nógatta a lovát. Bármi várta is, gyorsan találkozni akart vele. Larkin tartotta Moriával az iramot lovaglás közben, mint már annyiszor tették, amikor a napfényben csillogó dombokat járták. Sárga boglárkák virítottak a földeken, lepkerajok táncoltak a levegőben. Moira egy fent keringő sólyomra lett figyelmes, és a szívére nehezedő súly egy része tovatűnt. Az anyja is szerette megfigyelni a sólymokat Azt mondta, ilyenkor Moira apja tekint le rájuk, miközben szabadon szárnyal. Moira most azon imádkozott, az anyja is szabadon szárnyaljon. A sólyom, amely egy kőből épült kör felett keringett, most felvijjogott Moira összerezzent, s nagyot nyelt. - Elég messzire jutottunk - mondta Larkin, és hátrasimította a haját. - Mit javasolsz? - Fázol? Érzed, hogy milyen hideg van? - Nem, meleg van. Ma erősen süt a nap. - Valami figyel minket. - Moira reszketni kezdett, miközben leszállt a lóról. - Valami, ami hideg. - Nincs itt más, csak mi - mondta Larkin, de a kardmarkolatra tette a kezét, miközben leugrott a lóról. - Úgy érzem. - Moirának hangok és mormogás visszhangzott a fejében. Mintha álmában tenné, levette csomagját a nyeregből. - Fogd, amire szükséged van, és gyere! - Elég különösen viselkedsz, Moira - mondta Larkin, majd sóhajtva megragadta a csomagját, a vállára vetette, és csatlakozott a lányhoz. - Az a lény soha nem tudna eljutni ide. Nem érdekes, milyen erős, sosem tud eljutni erre a helyre, nem képes megérinteni ezeket a köveket. Elég, ha megpróbálkozik vele. Tudja ezt, ezért gyűlöli ezt a helyet. - Moira, nézz csak rám! Moira a fiú felé fordult: a szeme szinte fekete volt és üres. Egy kristálypálcát tartott a kezében, amikor szétnyitotta az ujjait. - Össze vagyok kötve, ahogy te is, ezzel. Te vagy a vérem. Fogta a rövid kardot, belevágott a tenyerébe, aztán a fiú kezéért nyúlt. - Ezt nem helyeslem - mondta Larkin, aztán mégis kinyújtotta a kezét, és hagyta, hogy a lány belevágjon a tenyerébe. Moira hüvelyébe lökte a kardot, véres kezével megragadta Larkin kezét. - A vér élet és halál - mondta. - És itt nyílik meg az utunk. - A fiút kézen fogva belépett a kőből épült körbe. - Várnak a világok - kezdte a kántálást, a szavai visszhangot vertek a fejében. - Az idő múlik. Az istenek várnak. Mondd velem! Moira keze lüktetett a fiúéban, miközben elismételték e szavakat. Szél kerekedett, végigkorbácsolta a magasra nőtt füvet, meglobogtatta köpenyeiket. Larkin szabad karjával ösztönösen átkarolta a lányt, s magához húzta, mintha a testével akarná oltalmazni. Villám hasította át az eget, elvakította őket. Moira Larkin kezét szorította, és érezte, hogy a világ megpördül. Aztán a sötétség. Ázott fű, ködös levegő. Még mindig a körben álltak, ugyanazon a domboldalon. Mégsem azon, vette észre a lány. A körön túli erdő nem volt ugyanolyan. - Eltűntek a lovak - jegyezte meg Larkin. Moira megrázta a fejét. - Nem. Mi tűntünk el mellőlük. A fiú fölnézett, s látta, hogy felhők mögött bujkál a hold. A csillapodó szél elég hideg volt ahhoz, hogy beleborzongjon. - Éjszaka van. Majdnem dél volt, most meg éjszaka van. Hová a pokolba kerültünk?
- Ahová kellett, csak ennyit tudok. Meg kell találnunk a többieket. Larkint hatalmába kerítette a csodálkozás, egyszerre tovaszállt minden akaratereje. Be kellett vallania, hogy nem tud a következő lépésre gondolni. Csak annyit tudott, hogy ezen a ponton meg kell állnia, és az a feladata, hogy megvédje az unokahúgát - Menedéket kell keresünk, és megvárnunk a napfelkeltét - mondta. Odaadta a lánynak a csomagját, és kilépett a körből. Járás közben különös átalakuláson ment keresztül a teste körvonala, az izmai, a csontja. Bőrét homokszín szőrrel borított bőr váltotta fel, haja helyén sörény nőtt. Egyszerre hátasló állt ott, ahol korábban a fiú volt - Hát, így tényleg gyorsabb lesz - mondta Moira, s ügyet sem vetve rá, hogy a gyomra összeszorul, nyeregbe szállt. - Azon az úton indulunk, amely az otthonunk felé tart. Azt hiszem, ennek van a leginkább értelme, ha van bárminek is. Ne vágtass, hátha másmilyen az út, mint amire emlékszünk. Larkin, vagyis a ló kocogva elindult. Moira közben a fákat és a holdfényes dombokat mérte föl. Arra gondolt, sok minden hasonlít, és csak nagyon kis eltéréseket látott. Hatalmas tölgyfa állt ott, ahol korábban semmi nem nőtt, s egy patak csobogását hallotta, de nem abból az irányból, amit megszokott. Az út sem volt ugyanolyan. Arrafelé fordította Larkint, amerre az otthonuk volt, ha még a saját világukban jártak. Beértek a fák közé, óvatosan folytatták útjukat, az ösztönükre és a kezdetleges ösvényre hagyatkozva. Larkin megállt, fölemelte a fejét, mintha beleszimatolt volna a levegőbe. A törzse elmozdult a lány alatt, amint irányt változtatott. Moira érezte, hogy csomóba ugranak Larkin izmai. - Mi az? Mit... A ló repült, átugrotta az alacsony bokrokat, sziklákat, miközben gyors vágtába csapott. Moira tudta, hogy Larkin veszélyt érez, ráfeküdt hát a ló sörényére. Mégis váratlanul csapott le rájuk a valami, kirepült a fák közül, mintha szárnya volna. Moirának még volt ideje felkiáltani és a kardjáért nyúlni, mielőtt Larkin fölágaskodott s mindkét elülső patájával belerúgott volna abba a valamibe. A valami felsikoltott, és beleolvadt a sötétségbe. Moira már éppen sürgetni akarta Larkint, hogy vágtasson tovább, de a ló lerázta a hátáról, és újra emberré változott. Hátukat egymásnak vetve, karddal a kezükben álltak. - A kör - suttogta Moira. - Ha vissza tudnánk menni a körhöz... Larkin megrázta a fejét. - Elvágtak tőle minket - felelte. - Körülvettek bennünket. Lassan jöttek feléjük, az árnyékban lopakodtak előre. Moira elhűlve látta, hogy öten, nem is, hatan kerítik be lassan. Vámpírfoguk csillogott a holdfényben. - Maradj mellettem - mondta Larkin a lánynak. - Ne engedd, hogy elszakítsanak tőlem. Az egyik lény fölkacagott, nevetése hátborzongatón emberi volt. - Hosszú utat tettetek meg, hogy meghaljatok - mondta és ugrott.
(jdenna fel-alá járkált a házban, túl nyugtalan volt ahhoz, hogy aludjék. A ház elég nagy volt ahhoz, hogy akár egy hadsereget elszállásoljanak benne, de ahhoz mindenképpen, hogy négy idegen kényelmesen érezze magát, és még elkülönülésre is legyen hely. Magas és díszesen festett volt a mennyezet, a lépcsők spirálalakban vagy kanyarodva vezettek a többi helyiséghez. A fenti szobák között akadtak kicsiny cella méretűek és voltak tágas, levegős termek is. A gyertyatartók vasból készültek, stílusuk kifinomult, művészies, gótikus hatásról árulkodtak. Jobban illettek a házhoz, mint a modern gyertyatartók, vagy akár az elegáns kristály. Glennát érdekelte a látvány, visszament a fényképezőgépéért. Útközben meg-megállt, bámulta a mennyezet egy részét vagy a világítást. Félórát ácsorgott a sárkányok előtt, amelyeket a főszalon fekete márványból épített kandallójára faragtak. Varázslók, vámpírok, harcosok. Márványsárkányok és mély erdőkben meghúzódó régi házak. Remek
téma a fényképezéshez, jól fel tudja majd használni, ha visszatért New Yorkba. Ezzel az erővel jóra is gondolhat. Ciannek rengeteg idejébe és pénzébe kerülhetett, hogy újra bebútorozza, felújítsa, feldíszítse a házat, de hát mindkettőből bőségesen rendelkezésére állt akármennyi. Gazdag színek, fényűző szövetek, ragyogó régiségek tették igényessé és stílusossá a házat. Mégis, éveken át üresen kongott. Micsoda elvesztegetése szépségnek és történe lemnek, gondolta Glenna. Nem helyeselte, ha elvesztegettek valamit Cián mégis szerencsés, hogy van ez a háza. Tökéletes támaszponttá tette az elhelyezkedése, a mérete és a története is. Megtalálta a könyvtárat, tetszéssel bólintott. Három polc ért a mennyezetig és roskadozott a könyvek súlya alatt. Odafentről újabb, ezúttal festett üvegből készült sárkány okádta a tüzet és a lángot. A kandeláberek magasabbak voltak, mint egy ember, a lámpáknak ékköves árnyékolójuk volt. Glenna nem kételkedett benne, hogy az óriási keleti szőnyegek valódiak, és talán sok száz évesek. Nemcsak jó támaszpont, gondolta az asszony, hanem rendkívül kényelmes is. A hatalmas könyvtári asztallal, a mély karosszékekkel és hatalmas kandallóval igencsak megfelelt főhadiszállásnak. Elkényeztette magát azzal, hogy meggyújtotta a tüzet és a lámpákat, hogy elűzze a szürke nap borongását. A saját készletéből elővette a kristályokat, könyveket, gyertyákat, és az egész helyiségben szétrakta őket. Virágokat is szeretett volna, kezdetnek mégsem volt rossz. Mégis, többre volt szüksége. Az élethez nem csak stílus, szerencse vagy mágia kell. - Mit csinál itt, vöröske? - Glenna megfordult, s Kinget pillantotta meg az ajtóban. - Azt hiszem, menedéknek hívhatnánk. - Az már igaz. - Akkor ugyanarra gondoltunk. Örülök, hogy itt van. Éppen magára van szükségem. - Ahogy a többi nőnek is. Mit forgat a fejében? - Gyakorlati dolgokat. Ugye, maga már járt itt? - Néhányszor. - Hol vannak a fegyverek? - Glenna kitárta a karját, amikor a férfi szemöldöke a magasba szaladt. Szóval, azok az idegesítő valamik, amelyeket háborúban használnak. Legalábbis így hallottam, miután ez lesz az első háborúm. Azt hiszem, jobban érezném magam, ha kéznél volna pár tarack. - Nem hiszem, hogy a főnök értene hozzájuk. - Akkor mihez ért? King elgondolkozott. - Miket rakott itt szét? Glenna a kristályokra pillantott. - Csak pár dolgot védelmül, hogy erőt merítsünk belőlük, járjon az eszünk és így tovább. Azt hiszem, remek hely ez arra, hogy kidolgozzuk a stratégiát. A főhadiszállás terme. Mit nevet? - kérdezte, amikor a férfi elvigyorodott. - Maga aztán nem semmi - mondta King, odament a falhoz, a könyvekhez, és vastag ujját végigfuttatta a faragott szegélyen. - Csak nem azt akarja mondani, hogy titkos ajtó van itt? - kérdezte Glenna, s elégedetten dünnyögött, amikor a fal egy része kifordult a helyéből. - Egy csomó van - mondta King, és teljesen körbefordította a faldarabot, mielőtt a lány beleshetett volna a résbe. - Nem tudom, helyeselné-e Cián, hogy körülnézzen az átjárókban, de hát maga fegyverekről beszélt. Itt vannak. - Ezzel a nyílás felé intett Kardok, fejszék, jogarok, tőrök és kaszák sorakoztak egymás mellett. Mindenféle rendű és rangú vágófegyver csillogott a feltárt falrészen. Voltak íjpuskák, hosszú nyilak és egyéb furcsa eszközök, talán háromágú szigonyok, gondolta Glenna. - Ez az egész ijesztő egy kicsit - mondta, mégis odalépett, és elvett egy rövid tőrt - Egy észrevétel - kezdte King. - Ha ilyesmit használ bármi ellen, igazán közel kell kerülnie hozzá, hogy sikerüljön. - Való igaz - mondta Glenna, helyére tette a tőrt, és levett egy kardot. - Hű, de nehéz! - álmélkodott, visszarakta a fegyvert, majd elvett valamit, amit vívótőrnek vélt – Ez jobb.
- Van fogalma róla, hogyan kell használni? - Lépés, döfés, lépés, döfés - mondta Glenna, próbaként meglendítette a tőrt, s meglepte az érzés. - Nem, mégsem. Fogalmam sincs róla. Valakinek meg kéne tanítania rá. - Gondolja, hogy képes lenne valakinek a húsába szúrni vele? - szólalt meg Cián, aki akkor lépett a terembe. - Rávágni a csontra, vért ontani? - Nem tudom - mondta Glenna, és leengedte a tőrt. - Ezen még gondolkoznom kell. Láttam, milyen Lilith, azt is, amit tett, azt is, aki vele volt. Nem csak főzetekkel és varázslattal készülök erre a harcra. És biztos vagyok benne, nem nyöszörgők tétlenül, ha megpróbál belém harapni. - Azzal meg tudja sebezni, hogy lelassítsa őket. De ölni nem fog, és nem tudja megállítani, csak ha lefejezi őket. Glenna a száját elhúzva tanulmányozni kezdte a karcsú pengét, majd lemondón visszatette a helyére, és elvett egy súlyosabb kardot. - Ahhoz nagy erő kell, hogy meglengesse az ember. - Akkor majd erősebb leszek. - Nem csak izomerőre van szüksége. - Glenna Cián szemébe nézett. - Elég erős leszek. Maga ért hozzá, hogyan kell használni ezt a kardot. Maga is, Hoyt is, maga is mondta Kingnek. - Ha azt hiszik, szépen leülök, és majd egy fazekat kavargatok, amikor itt lesz a harc ideje, akkor gondolják át a dolgot. Nem azért kaptam az erőmet, hogy gyáva legyek. - Nekem tetszenek a tökös nők - mondta King széles vigyorral. Glenna két kézzel megmarkolta a kardot, és a levegőbe sújtott. - Mikor kapom az első leckét? Hoyt lesétált a lépcsőn. Megpróbált nem keseregni azon, ami megváltozott, ami elmúlt. Vissza fogja szerezni az igazi otthonát, a családját, a saját életét. Újra látni fogja, hogy fáklyák égnek a falakra tűzve, érezni fogja az anyja rózsáinak illatát a kertben. Felmegy a Chiarraiban lévő otthona fölötti sziklákra, és tudja közben, hogy a világ megszabadult azoktól az élősködőktől, amelyek megpróbálták elpusztítani. Csak egy kis időre van szüksége. Nyugalomra és magányra olyan helyen, amelyet ismer és megért. Dolgoznia kell, terveznie. Kibillentette megszokott életéből az élmény, hogy elsodorták a helyéről, s olyasmibe került, amit nem ért. Már besötétedett, s azok a furcsa, éles fények, amelyeket áram táplált, nem pedig tűz, megvilágították a házat. Ideges lett, hogy egyeden embert sem lát, és a készülő vacsora illatát sem érzi a konyha felől. Valami hangra megtorpant, aztán megkönnyebbülten kifújta a levegőt. Követte a lecsapó acél suhintásának hangját. Arrafelé fordult, ahol azelőtt ajtó volt, aztán elkáromkodta magát, amikor a puszta falba ütközött. Megkerülte, és betört a könyvtárba, amelyben megpillantotta fivérét, ahogy éppen egy karddal Glenna felé sújt. Nem gondolkozott, és nem habozott. Cián felé lökte az energiáját, mire a kard kirepült fivére kezéből, és a padlón csörögve tovaperdült. Glenna éppen előrelépett, hogy lesújtson, s eltalálta Cián vállát. - A francba! - mondta Cián, és elkapta a kardot, amikor Glenna elrémülve vissza akarta húzni. - Istenem! Megsebesült? - kérdezte Glenna, kiesett kezéből a kard és előrerohant. - Vissza! - mondta Hoyt, újra felemelte a kezét, mire Glenna hátratántorodott, és fenékre ült. - Vérre szomjazol? - vetette oda Ciannek, és gyorsan megkaparintotta a Glenna által elejtett kardot. - Akkor vedd az enyémet. King lekapott a falról egy kardot, és Hoyt felé sújtott a pengével. - Vissza, fiú! Azonnal! - Ne avatkozz bele - mondta Cián Kingnek. - Félre! - Ezzel lassan fölvette a saját kardját, és Hoyt szemébe nézett. - Kísértésbe hozol. - Hagyják abba! Azonnal hagyják abba! Mi a fene bajuk van? - Glenna nem törődött a kardokkal, a két testvér közé vetette magát. - Megszúrtam, az isten szerelmére. Hadd nézzem meg. - Megtámadott. - Dehogy támadott meg. Leckét vettem tőle. - Semmiség - mondta Cián, félretolta Glennát, de még mindig Hoytot nézte. - Az ingem tönkrement, és ez már a második, amit magának köszönhetek. Ha a vérét kívánnám, nem karddal tenném. De ha gondolja,
kivételt is tehetek. Glenna légzése felgyorsult, és már majdnem kibuktak belőle a szavak. Ha bármit tudott a férfiakról, akkor azt bizonyosan, hogy csak az ujját kell fölemelnie, és ez a kettő egymás vérét ontja. Éles hangon szólalt meg: - Hiba volt, véletlen mindkét részről. Hálás vagyok, amiért meg akartál menteni - mondta Hoytnak. - De sosem volt és most sincs szükségem fehér lovon érkező hercegre. Ami magát illeti - bökött Ciánra -, nagyon jól tudja, hogyan hatott ez a bátyjára, úgyhogy csillapodjon egy kicsit. És maga! - perdült meg, hogy farkasszemet nézzen Kinggel. - Igazán abbahagyhatná már az álldogálást, hogy csináljon is valamit. - Hé! Én csak... - Még több bajt kavart - szakította félbe Glenna. - Menjen, keressen valami kötést. - Nincs rá szükségem - mondta Cián, és visszament, hogy helyére tegye a kardot. - Gyorsan gyógyulok, jobb, ha eszébe vési. - Kinyújtotta a kezét, hogy elkérje King kardját. Glenna látta, szeretet van a pillantásában, amikor a fekete óriásra néz. Vagy büszkeség. - A hisztis boszorkányunkkal ellentétben hálás vagyok neked. - Nem nagy ügy - mondta King, átadta Ciannek a kardot, és Glenna felé fordulva maflán megvonta a vállát. Cián, immár fegyvertelenül, Hoyt felé fordult, - Karddal akkor sem győztél le, amikor ember voltam. Most sem tudtál volna legyőzni. Glenna Hoyt karjára tette a kezét, érezte, hogy megrándulnak a férfi izmai. - Tedd le - mondta csendesen. - Hagyjuk békén. Végigfuttatta a kezét a férfi karján, le a csuklójáig, aztán elvette a kardot - Meg kell tisztítani a pengét - jegyezte meg Cián. - Majd én gondoskodom róla - mondta King, és ellökte magát a faltól. - És közben összecsapok valamit vacsorára. Megjött az étvágyam. Glenna arra gondolt, még King távozása után is annyi tesztoszteron maradt a levegőben, hogy megállt volna benne Cián egyik harci szekercéje. - Tegyük már túl magunkat azon, ami történt - mondta sietősen. - Arra gondoltam, ebben a könyvtárban megtervezhetnénk a háborút. És elég megfelelőnek látszik, legalábbis az itt lévő fegyvereket és a mágiával, a hadviseléssel, vámpírokkal és démonokkal foglalkozó könyveket tekintve. Vannak ötleteim... - Bármibe lefogadtam volna - morogta Cián. - Ez az első - mondta Glenna, az asztalhoz lépett, és felkapta a kristálygömbjét. - Hát semmit sem tanultál az első esetből? - kérdezte Hoyt. Glenna fel akarta rázni a hangulatot. Ha már marad a feszültség, jobb, ha a terveik érdekében használják fel. - Nem akarom megkeresni Lilitht. Tudjuk, hol van vagy hol volt... Mások is jönnek, azt mondták, azért kell itt maradnunk, mert lesznek mások is. Azt hiszem, itt az ideje, hogy megtaláljuk őket. Hoyt pontosan ugyanezt akarta, de aligha mondhatta ki hangosan, különben bolondnak nézik. - Tedd le! Túl hamar akarod újra használni. - Megtisztítottam és újratöltettem. - Mindegy - mondta Hoyt, és a tűzhöz lépett. - Majd a magam módján intézzük el... - Ismerős refrén - vágott közbe Cián, s az egyik szekrényhez lépve elővett egy súlyos borosüveget. Akkor legyen ez, a tied párja. Van konyakom is. - Kérem, maradjon - kérte mosolyogva Glenna, amiben benne volt a bocsánatkérés és a hízelgés is. - Ha találunk valakit, itt kell lennie, hogy lássa. El kell döntenünk, mit tegyünk. Mindnyájunknak döntenie kell. Elő kéne keríteni Kinget, hogy négyesben hajtsuk végre. Hoyt nem törődött a másik kettővel, de nem is volt olyan egyszerű, hogy figyelmen kívül hagyja azt a kis nyilallást a szívében, ami talán féltékenység volt. Még hogy vívni tanította, és Glenna elszörnyülködött azon az apró karcoláson... Kitárta a karját, és összpontosítani kezdett a tűzre, a felháborodását használta, hogy növelje a hőt. - Kedves gondolat - biccentett Cián Hoyt felé. - De azt hiszem, a bátyám már nekilátott. - Jó. De meg kell húznunk a kört
- Ehhez nem kell. A boszorkányok mindig meghúzzák a kört, és mindig versikélnek. Ezért kerülik őket az igazi varázslók. Glennának leesett az álla. Cián elvigyorgott és rákacsintott. - Hoyt mindig is el volt telve önmagával. Konyakot? - Nem kérek. - Glenna lerakta a kristálygömböt, összefonta a karját. A tűz pattant egyet, magasabbra emelkedett a lángja, és mohón belemart a fahasábokba. Hoyt az anyanyelvét használta, hogy táncra bírja a tüzet. Lényének egy része tudta, hogy csak kérkedik és feleslegesen drámázik. Egy füstpamacs, egy felcsapó láng, és máris alakok mutatkoztak a tűzben. Árnyékok és mozdulatok, formák és körvonalak. Hoyt akkor már mindent elfelejtett, csak a varázslat és a cél maradt, a szükség és az erő. Érezte, hogy Glenna közelebb lép hozzá testben és lélekben. A lángokban kialakultak a formák és a körvonalak. Egy lány lóháton, a haja hosszú fonalban a hátán, nyíllal teli tegez a vállán. A ló aranyszínű, karcsú állat, és erőteljesen, fáradhatatlanul vágtat a sötét erdőben. A lány arcán félelem a szilárd eltökéltség mellett, miközben a vágtató ló sörényébe kapaszkodva, mélyen lehajolva lovagol. Egy ló ugrott az erdőből, de visszaverték. Még több forma rajzolódott ki a sötétből, körülvették a lovast. A ló megrázkódott, aztán hirtelen fény villant, és magas, karcsú, fiatal férfi lett belőle. Egymásnak vetették a hátukat a lánnyal, kihúzták a kardjukat. A vámpírok megtámadták őket. - Ez az Istenek tánca dolmen felé vezető úton van - mondta Cián, felugrott, és lekapott a falról egy kardot meg egy kétélű szekercét. - Keresse meg Kinget! - utasította Glennát, és az ablakhoz futott. Maradjon itt. Senkit se engedjenek be. Senkit és semmit. - De... Cián felszakította az ablakot, és Glenna álmélkodva látta, hogy Cián kirepül rajta. - Hoyt! Hoyt azonban már felragadott egy másik kardot és egy tőrt. - Tedd, amit mondott És már kint is volt az ablakon, majdnem olyan gyorsan, mint a testvére. Glenna nem habozott, követte a férfit. Hoyt az istállók felé tartott, előreküldte az erejét, hogy kinyissa az ajtót. Amikor a hátas kirontott az istállóból, Hoyt feltartotta a kezét, hogy megállítsa. Nem becézésre való idő volt. - Menj vissza! - kiabált rá Glennára. - Veled megyek. Ne vesztegesd az időt vitára. Én is ezen megyek. - Amikor a férfi belemarkolt a ló sörényébe, és felugrott a hátára, Glenna fölszegte a fejét - Akkor majd gyalog követlek. Hoyt káromkodott, aztán lenyújtotta a kezét, hogy Glenna belekapaszkodhasson. A ló fölnyerített, amikor King futva érkezett az istállóhoz. - Mi a franc folyik itt? - Baj van - kiabált vissza Glenna. - Az Istenek tánca dolmenhez vezető úton. Amikor a ló újra fölnyerített, szorosan átölelte Hoytot. - Menjünk már! A tisztáson Moira még harcolt, de már nem az életéért. A vámpírok túl sokan voltak és túl erősek. Arra gondolt, itt fog meghalni. Már csak a drága időért harcolt, hogy minél tovább vehessen levegőt. Nem volt rá hely és idő, hogy a nyilát használja, de nála volt a rövid kardja. Meg tudta sebesíteni őket, valódi sebet tudott ejteni rajtuk. Ha a pengéje húsba vágott, a lények felsikoltottak, és néhányan hátrahanyatlottak, de újra fölemelkedtek, és támadtak. Moira nem számolta őket, s nem tudta, mennyit szúrt le Larkin, de azt tudta, ha elesik, a fiút megölik. Ezért már csak azért harcolt, hogy talpon maradjon, hogy kitartson. Ketten támadtak rá, s ő kiszakadó kiáltással rácsapott az egyikre. Vér fröccsent szerteszét, a szörny sikoltott, vörös szeme kifordult, csak a fehérje látszott. Moira elszörnyedésére egyikük Larkinre esett, és szívni kezdte a nyakát. Egy másik ugrott a lányhoz, és úgy támadt rá, mint egy dühös kutya, mohón vicsorított, szeme vörösen izzott. Moira a küzdelem közben is hallotta, hogy Larkin a nevét kiáltja, és hallotta, hogy retteg. A vámpír foga már a torkát marcangolta, és a seb szinte lángolni látszott. Hirtelen egy harcos karddal és szekercével felfegyverzett alakja felbukkant az éjszakában. A Moirára tapadt lény félrekotródott, s a lány ámulva figyelte, ahogy a férfi lesújt a szekercével, és lefejezi a lényt. A
lény felsikoltott, lángra lobbant, és hamuvá vált. - Fejezd le! - kiáltott oda a harcos Larkinnek, égő kék szemét a lányra szögezve. - Használj nyilat! Lődd szíven! Meglendült a kardja, és újra lecsapott. Moira talpra állt, előrántott egy nyilat a tegezből. Megpróbálta csillapítani vértől iszamós keze remegését, hogy beillessze a nyilat az idegbe. Lovas közeledik, gondolta homályosan, amikor hallotta a patkódobogást. Egy másik lény támadta meg, egy nála fiatalabb lány. Moira elfordult, de nem volt ideje kilőni a nyilat. A lány ugrott, a nyíl felnyársalta. Nem maradt más, csak hamu. A lovas leugrott, és már lengett is a kardja. Nem halunk meg, gondolta Moira, miközben szemébe csurgott az izzadság. Ma éjszaka nem halunk meg. Aztán felhúzott egy másik nyilat, és kilőtte. A három férfi háromszöget alkotott, és visszaverték a lényeket. Egyikük megszökött, és üldözni kezdte a lovat, amelyen egy nő ült, és a csatát bámulta. Moira előrekúszott, elfészkelődött a nyilazáshoz, de már csak egy figyelmeztető kiáltásra jutott ideje. A második harcos megfordult, kardja fölemelkedett, lecsapni készült, de a nő nem látszott ügyetlennek: visszarántotta a lovat, és hátrafordulva lecsapta a lény fejét, akinek nyomában nem maradt más, csak vér és hamu. Amikor csönd lett, Moira térdre ereszkedett, megpróbált lélegzethez jutni, és leküzdeni a szörnyű hányingert. Larkin odaesett mellé, végighúzta kezét a lány testén, arcán. - Megsebesültél. Vérzel. - Semmi baj - mondta Moira. Az első csatája, gondolta, s életben maradt. - Mi van veled? - Csak karcolások. Fel tudsz állni? Majd viszlek. - Fel tudok állni, ne vegyél ölbe. Még mindig térdelve fölnézett a férfira, akinek alakja most kibontakozott a sötétből. - Megmentette az életemet. Köszönöm. Azt hiszem, magát kellett megtalálnunk, de nagyon hálás vagyok, hogy inkább maga talált meg minket. Moira a nevem, és az Istenek tánca dolmen bejáratán át érkeztünk Geallból. A férfi csak nézte Moirát, nagyon hosszan nézte, legalábbis a lány úgy érezte. - Vissza kell mennünk a házba - szólalt meg. - Nem biztonságos idekint. - Larkin a nevem - mondta a fiú, és kezet nyújtott. - Úgy harcoltál, mint egy démon. - Ez, mondhatni, igaz - jegyezte meg Cián, és futólag kezet fogott Larkinnel. - Vigyük haza őket - szólt oda Hoytnak, és Glenna felé nézett. - Ti ketten szépen elkötöttétek a lovamat, de jó ötlet volt. A lány mehet Glennával. - Tudok járni - kezdte Moira, aztán észrevette, hogy fölemelik a földről, és ráteszik a lóra. - Sietnünk kell - mondta gyorsan Cián. - Hoyt, menj a nők mellett. Én hátra maradok. Hoyt a ló nyakára tette a kezét, ahogy elhaladt mellette, és felpillantott Glennára. - Jól ülöd meg a lovat. - Négyéves korom óta lovagolok. - Hátrafordult, hogy Moirára nézzen. - Glenna vagyok. Örülök, hogy megismertelek. - Én pedig még életemben nem örültem így, hogy megismerhetek valakit - válaszolt Moira. Amikor a ló elindult, megkockáztatta, hogy hátranézzen. Már nem látta a harcost - mintha az beleolvadt volna a sötétségbe. - Mi a neve? Annak, amelyik gyalog jött? - Cián lehetett. - Hoyt előrement. - Testvérek, de hosszú volna mindent elmagyarázni. Egy azonban biztos, hogy most éltük túl az első csatánkat. És végeztünk néhány vámpírral. Moira kivárta az alkalmas pillanatot. Normális körülmények között vendégnek tekintette volna magát, és annak megfelelően viselkedik, de most más volt a helyzet. Larkinnel most katonák, méghozzá egy nagyon kicsiny hadsereg katonái. Talán bolondság volt tőle, de megkönnyebbült, amiért nem ő az egyetlen nő. Az udvarház konyhájában üldögélt. Egy hatalmas férfi, akinek szénfekete volt a bőre, a tűzhelynél dolgozott, de Moira nem hitte, hogy szolga. Kingnek hívták, de a lány rájött, hogy ez nem a rangja, hanem harcos, mint a többiek. - Majd mi gondoskodunk rólad - mondta Glenna Moirának. - Ha először tisztálkodni akarsz,
megmutatom az emeletet. - Nem, amíg mindenki nincs itt. - Glenna félrebiccentette a fejét. - Ahogy gondolod. Nem tudom, a többiek hogy vannak ezzel, de én inni akarok valamit. - Ölni tudnék egy italért - mondta gyors mosollyal Lar-kin, majd Moirához fordult, kezére téve a kezét. Nem hittem neked igazából. Sajnálom. - Nem számít. Életben vagyunk, és ott, ahol lenni akartunk. - Fölnézett, amikor nyílt az ajtó, de csak Hoyt lépett be, nem a Cián nevű. Moira mégis felállt. - Meg sem köszöntük illőn, hogy a segítségünkre jöttetek. Sokan voltak, s elvesztünk volna, ha nem érkeztek meg. - Vártuk titeket. - Tudom. Morrigan megmutatott nekem. Téged is - mondta Moira Glennának. - Írországban vagyunk? - Igen. - De... - kezdte Larkin, de Moira a vállára tette a kezét. - Az unokatestvérem azt hiszi, Írország csak a mesében létezik. Geallból jöttünk, amelyet az istenek alkottak egy falatnyi Írországból, s amely békében élt, és a nagy Finn leszármazottai uralkodtak benne. - Jól tudja. - Hát, szereti a könyveket, az már biztos. Ez nagyon finom - mondta Larkin, miután belekóstolt a borba. - És sokféle formában létezik - tette hozzá Hoyt. Amikor újra nyílt az ajtó, Moira érezte, ahogy szétomlik benne a megkönnyebbülés. Cían Moirára pillantott, aztán Glennára. - A lánynak ápolásra van szüksége. - Nem akarta, amíg össze nem gyűlünk mindannyian. Idd ki a bort, Larkin. Moira, gyere föl velem az emeletre. - Sok kérdésem van. - Nekünk is. Majd a vacsoránál beszélgetünk - mondta Glenna, és elvezette Moirát. Cián töltött magának egy italt, és leült az asztalhoz. Vér mázolódott el az ingén. - Minden furcsa helyre magaddal viszed az asszonyodat? - kérdezte Larkintól. Larkin nagyot húzott a borból. - Nem az asszonyom, hanem az unokatestvérem, és tény, hogy ő hozott magával. Látomása volt, vagy álmo ke húsa remek porhanyósra sikerült, mellette hatalmas halomban krumpli és zöldbab. A vámpír keveset evett. - Összegyűltünk - kezdte Hoyt -, és még többen össze kell gyűlnünk egy bizonyos időpontra. Nekikezdtünk, és jól haladunk. Holnap el kell kezdeni az edzést, a tanulást. Cián, te tudod a legjobban, hogyan lehet fölvenni velük a harcot. Ez lesz a te dolgod. Glennával mi a varázslásokon fogunk dolgozni. - Nekem meg kell tanulnom kardot forgatni – szólt közbe Glenna. - Akkor sok lesz a dolgod. Meg kell tudnunk, mik az erősségeink, mik a gyönge pontjaink. Készen kell állnunk, amikor kezdetét veszi a végső csata. Geall földjén, a Némaság völgyében, a Köd-hegységben kezdte Moira. - Samhain szombatján. - Kerülve Cián tekintetét, Hoytra nézett. - Morrigan megmutatta nekem. - Igen - biccentett Hoyt. - Láttalak ott. - Amikor itt lesz az idő, újra átkelünk az Istenek tánca dolmen bejáratán, és kivonulunk a csatatérre. Öt napig tart az út, ezért időben el kell indulnunk. - Vannak olyanok Geallben, akik velünk harcolnának? - Sokan, és mind harcolni fognak. Mindnyájan készek meghalni, hogy megvédjék az otthonukat, a világokat. - Moirát nyomasztotta ennek a súlya. - Csak kérnem kell. - Nagyon bízik a kísérőjében - jegyezte meg Cián. Moira megkeményítette magát, hogy egyenesen a férfi szemébe nézzen. Csodaszép kék szeme van, gondolta. Vajon az övé is vörös lesz, mint azoké az éjjeli lényeké, amikor vért szív? - Igen, megbízom benne. És bízom az otthoniakban, az emberekben. És ha szükséges, parancsolni fogok.
Ha majd visszatérek Geallbe, el kell mennem a királyok kövéhez, és ha méltónak találtatok rá, kihúzom azt a kardot a hüvelyéből. Én leszek Geall királynője. Nem nézhetem tétlenül, hogy lemészárolja a népemet az a valami, ami magát... azzá tette, ami. Az én embereim nem mennek birkákként a vágóhídra. Ha meghalnak, a csatatéren halnak meg. - Tudnia kell, hogy ez a mai kis csetepaté semmiség ám ahhoz képest, ami következik. Hányan is voltak? Nyolcan, tízen? Ott ezrek lesznek - mondta Cián és felállt. - Lilith-nek csaknem kétezer éve volt rá, hogy létrehozza a hadseregét. A maga parasztjainak többet kell tenniük, mint kardot kovácsolni az ekevasból, hogy túléljék a támadást. - Akkor megteszik azt a többet. - Cián félrehajtotta a fejét. - Álljon készen, hogy keményen eddzen, és nem holnap. Még ma este. Elfelejtetted, bátyó - szólt oda Hoytnak -, hogy nappal alszom. Azzal otthagyta őket.
9 Glenna jelzett Hoytnak, és otthagyták a többieket Kinggel. Visszanézett a konyhára, megnézte a folyosót is. Fogalma sem volt, hová tűnhetett Cián. - Beszélnünk kell. Négyszemközt. - Dolgoznunk kell. - Ezt nem vitatom, de kettesben át kell tekintenünk pár dolgot. Hoyt összeráncolta a szemöldökét, de bólintott. Fölvezette az asszonyt a kanyargós lépcsőn a toronyba. Glenna bejárta a szobát, megtekintette, hol dolgozik Hoyt, megnézte a könyveit, eszközeit is. Odalépett mindegyik keskeny ablakhoz, kinyitotta, aztán újra becsukta. Az ablakokon üveg volt, amelyet már Hoyt távozása után illesztettek az ablakokba. - Kedves hely. Hajlandó vagy megosztani velem? - Mire gondolsz? - Kell egy hely, ahol dolgozhatok. Sőt, azt mondanám, kell egy hely, ahol közösen dolgozhatunk. Ne nézz így rám! - mondta, legyintett egyet, aztán odalépett, hogy becsukja az ajtót. - Miért, hogy nézek? - Valahogy úgy, mintha azt mondanád, hogy „csak én vagyok a varázsló, és nem törődöm a boszorkányokkal". Össze vagyunk zárva egymással és a többiekkel is. Isten tudja, hogyan, de egységesek lettünk. Ciannek igaza van. - Glenna odalépett az egyik ablakhoz, kinézett a holdsütötte tájra. - Lilithnek sok ezer katonája van. Sosem gondolkoztam ennyire előre, és sosem gondoltam bele, mekkora ügyről van szó. Bár, jézusom, mi lehet nagyobb, mint az apokalipszis? Hát persze, hogy sok ezer katonája van, nekünk meg csak egy maroknyi. - Pontosan ezt mondták nekünk - emlékeztette Hoyt. - Mi vagyunk az elsők, mi alkotjuk a kört. Glenna visszafordult, és azt hitte, kifejezéstelen a tekintete, de a férfi látta rajta, hogy fél és kételkedik. - Idegenek vagyunk, és távol állunk attól, hogy összekapaszkodva elmondjuk az egységet létrehozó igézetet. Körülményesek vagyunk, és gyanakszunk egymásra. Még neheztelünk is, ha rólad és az öcsédről van szó. - Nem neheztelek a fivéremre. - Dehogynem - mondta Glenna, beletúrt a hajába, s a férfi látta rajta, hogy ideges és dühös is. - Néhány órával ezelőtt kardot rántottál rá. - Azt hittem... - Igen, persze. És hálás vagyok, hogy a megmentésemre siettél. Hoyt érzését sértette az asszony által használt lenéző hangnem, és igyekezett figyelmen kívül hagyni. - Tudod, hogy vendég vagy itt. - Megígérhetem, hogy őszinte lesz a hálám, ha egyszer, amikor szükségem lesz rá, megmented az
életemet. Ám a kisasszony védelme csak része ennek, és a válasz is csak egyik része annak, hegy Cián miért nem bocsátkozott veled harcba. Te is tudod, én is, és Cián is tudja. - Akkor arról az esetről van szó, amelyről nem fontos tovább csevegni. Glenna előrelépett. Hoyt bizonyos elégtétellel látta, hogy nem ő az egyetlen, aki ma itt dühbe gurul. - Haragszol az öcsédre, mert hagyta, hogy megöljék, s ami ennél is rosszabb, hogy átváltoztassák. Cián dühös magára, hogy belerángattad ebbe az egészbe, és rávetted, emlékezzen vissza, milyen is volt, mielőtt Lilith foga a nyakába mélyedt. Pedig ez csak idő- és erőpazarlás. Tehát vagy eltekintenünk ezektől az érzésektől, vagy felhasználjuk őket. Ha minden így marad, Lilith bizony lemészárol bennünket, Hoyt. És én nem akarok meghalni. - Ha félsz, hogy... - Persze, hogy félek. Miért, te ostoba vagy? Tökfejeknek kéne lennünk, ha nem félnénk azok után, amit ma este láttunk, és amivel dolgunk volt. - Glenna az arcához nyomta a kezét, és megpróbált nyugodtan lélegezni. - Tudom, hogy véghezvittük, de azt nem, hogyan. Te sem. Egyikünk sem. - Leengedte a kezét, a férfihoz lépett. - Legyünk őszinték egymáshoz. Egymástól függ az életünk, és meg kell bíznunk egymásban. Bár van hatalmunk és értünk egy s máshoz, maroknyian vagyunk a megszámlálhatatlan ellenséghez képest Hogyan fogjuk túlélni? S ami ennél is fontosabb, hogy fogunk győzni? - Még több embert gyűjtünk össze. - Hogyan? - kérdezte Glenna, és fölemelte a kezét. - Hogyan? Hoyt, ebben a korban, ebben a világban az emberek nem hisznek akármiben. Bárkit, aki azzal jár körbe, hogy léteznek vámpírok, varázslók, apokaliptikus csaták és az istenektől kapott küldetés, a legjobb esetben is hülyének néznek. Vagy gumiszobába zárják. - Szüksége volt az érintésre, megsimogatta a férfi karját. - Ezzel szembe kell néznünk. Itt nincs lovagiasság, amely mások megmentésére siet. Mi vagyunk a lovagok. - Folyton gondokról beszélsz, sosem megoldásról. - Lehetséges - mondta sóhajtva Glenna. - De addig nincs megoldás, amíg az ember nem fogalmazza meg a gondot. Nevetséges, milyen hátrányban vagyunk. Mivel nincs rájuk jobb szó, azt kell mondanom, olyan lények ellen kell harcolnunk, akiket csak nagyon korlátozott módon lehet megölni. Ráadásul óriási hatalmú démon tartja hatalmában vagy vezeti vagy tüzeli fel őket, s igen, az éhség is hajtja a sereget. Nem sokat értek a hadviseléshez, de azt mindig tudom, mikor vagyok hátrányban. Szóval, ki kell egyenlítenünk a különbséget. Hoyt nem tagadhatta, hogy az asszony ésszerűen beszél. A tény, hogy Glenna így is tud beszélni, az ő szemében egyfajta bátorság volt. - Hogyan egyenlítsük ki? - Hát, nem vághatjuk le ezerszámra a fejeket, mert ez nem gyakorlatias megoldás. Ezért meg kell találnunk a módját, hogy magát a hadsereget fejezzük le. Lilith hadseregét. - Már megtették volna, ha ez ilyen egyszerű lenne. - Viszont nem volnánk itt, ha a lehetetlenről van szó - mondta dühösen Glenna, és öklével Hoyt karjára ütött, - Dolgozzunk együtt, jó? - Ebben az esetben nincs választásom. Glenna elfelhősödő szemén látszott, hogy Hoyt megbántotta. - Valóban olyan gusztustalannak tartod? Vagy engem? - Nem - mondta Hoyt szégyenkezve. - Sajnálom. Nem gusztustalan. Nehéznek találom, hogy veled dolgozzak. Zavarónak. Zavarsz azzal, ahogyan nézel, amilyen illatod van, úgy, ahogy vagy. - Ó, ez érdekes - mondta Glenna, és mosolyra húzódott a szája. - Ebben az értelemben nincs időm rád. - Milyen értelemben? Fogalmazz pontosan. - Glenna tudta, hogy nem tisztességes meggyötörni, kísértésbe vinni a férfit, de nagy megkönnyebbülés volt egyszerűen emberként viselkedni. - Az életünk a tét. - De hát mi értelme van az életnek, ha nem engedünk az érzéseknek? Érzek irántad valamit. Felkavartál. Igen, nehéz ügy, zavaró, de ez az érzés azt mondja nekem, itt vagyok, és egyáltalán nem jó, ha félek. Szükségem van erre, Hoyt. Inkább érezni akarok, mint félni. Hoyt fölemelte a kezét, hogy megcirógassa Glenna arcát.
- Nem ígérhetem meg, hogy megvédlek, csak annyit, hogy megpróbálom. - Nem kérlek, hogy védj meg. Egyelőre nem kérek tőled semmit, csak az igazságot. Hoyt két kezébe fogta Glenna arcát, miközben feléje közeledett az ajka. Glena szája elnyílt, felkínálkozott, s Hoyt elfogadta, mert hirtelen égető szüksége lett rá, ahogy az asszonynak is, hogy érezzen és megismerje a másikat; hogy ember legyen. Lassan izzani kezdett a vérük, megfeszültek az izmaik, felgyorsult a pulzusuk. Hoytnak könnyűnek tűnt a bele-merülés ebbe a lágy melegbe, abba, hogy együtt legyen az asszonnyal a sötétben, s egy pillanatra, egy órára megfeledkezzen mindenről, ami rájuk vár. Glenna átkarolta Hoytot, belekapaszkodott a derekába, miközben a férfi lábujjhegyre emelte, hogy erősebben csókolhassa. Megkóstolta az asszony ajkát, nyelvét, érezte bennük az ígéretet. Ez mind az övé lehetne. Jobban akart hinni ebben, mint valaha is bármiben. Mögöttük a parázzsá omlott tűz hirtelen fellángolt, mintha tucatnyi fáklyát gyújtottak volna meg. Hoyt eltolta magától az asszonyt, még mindig az arcát simogatva. Látta, hogy Glenna szemén megcsillan a tűz. - Ebben van az igazság - suttogta. - De nem tudom, mi az. - Én sem. De jobban érzem magam. Erősebbnek. - A tűzbe nézett. - Együtt erősebbek vagyunk. Ez jelent valamit. - Hátralépett. - Fölhozom ide a holmimat, s a közös munka közben rájövünk, mit jelent. - Gondolod, az a válasz, hogy összefekszünk? - Lehetséges, vagy lehet, hogy ez az egyik magyarázat De még nem állok készen rá, hogy lefeküdjek veled. A testem igen - vallotta be. - De az eszem még nem. Nekem elkötelezettség, ha lefekszem valakivel, méghozzá nagyfokú. Valamennyire mindketten elköteleztük magunkat, de mindkettőnknek biztosnak kell lennie abban, mikor állunk készen arra, hogy többet adjunk. - Akkor mi volt ez? - Valamiféle jóleső összekapcsolódás - mondta csöndesen Glenna, s Hoyt kezéért nyúlt. - Mágiát hajtunk végre együtt, Hoyt, komoly dolgokkal játszunk. Ez nekem ugyanolyan bizalmas aktus, mint a szeretkezés. Össze kell szednem, amire szükségem van, s felhozom. Hoyt arra gondolt, a nők nagy hatalmú és misztikus lények akkor is, ha nem boszorkányok. S ha még erejük is van, egy férfi bizony komoly hátrányba kerül. Akkor miért érzi, hogy még mindig körülöleli Glenna illata, miért érzi az ízét a száján? Női fegyver, gondolta. Jobban teszi, ha fölfegyverzi magát ez ellen. Az asszony itt akar dolgozni, ebben a toronyban, mellette. Ez jóleső, megnyugtató érzés volt. De hogyan dolgozzon egy férfi, amikor a gondolatai folyton ott kóvályognak egy nő szája, bőre, hangja körül? Talán bölcs dolog volna, ha ideiglenesen valamiféle korlátot teremtene. Odalépett a munkaasztalához, és felkészült rá. - A főzeteid meg az bűvigéid várhatnak - szólalt meg Cián az ajtóból. - Ahogy a románcod is. - Nem értem, miről beszélsz - mondta Hoyt, és folytatta a munkát. - Összetalálkoztam Glennával a lépcsőn. Tudom, mikor hagyja ott egy férfi a keze nyomát egy asszonyon. Éreztem rajta a szagodat. Nem mintha szemrehányást tennék érté - tette hozzá Cián lustán, miközben belépett a szobába és körbejárta. - Nagyon érzéki kis boszorkány. Kívánatos - folytatta Hoyt megrovó pillantásától kísérve. - Csábító. Fektesd le, ha kívánod, de ne most. - Semmi közöd hozzá, kit fektetek le és mikor. - Ahhoz valóban nincs közöm, hogy kit, de a mikorhoz igen. A nagytermet fogjuk használni a katonai kiképzéshez. Kinggel már elkezdtük berendezni. Nem akarom úgy végezni, hogy dárdát szúrnak a szívembe, mert te meg a vöröske túl elfoglalt ahhoz, hogy eddzen. - Nem fogok gondot okozni. - Nem is engedem. A újonnan jöttek nincsenek tisztában a körülményekkel. A férfi elég jól vív karddal, de folyton az unokatestvérét védelmezi. Ha a lány nem állja meg a helyét a csatában, más területen kell felhasználnunk. - A te dolgod, hogy rájöjj, mihez ért, és annak megfelelően jelöld ki a helyét. - Majd tanulmányozom - ígérte meg Cián. - És téged is. Csakhogy nem csak kardra és dárdára és nem csak izomerőre van szükségünk.
- Azt hagyd rám, Cián - mondta Hoyt. - Találkoztál azóta velük? Tudod, hogy harcoltak, mi lett velük? Nem kellett külön mondania, hogy a családjukról beszél. - Éltek, aztán meghaltak, ahogy emberek közt szokás. - Neked csak ennyit jelentenek? - Árnyékok. - Valaha szeretted őket. - Valaha a szívem is vert. - Hát ez a szeretet mértéke? A szívverés? - Tudunk szeretni, még mi is. De embert? - Cián megrázta a fejét. - Abból csak nyomorúság és tragédia lehet. A szüleim teremtettek olyannak, amilyen voltam. És Lilith tett azzá, ami vagyok. - És szereted? - Lilitht? - kérdezte lassú, elgondolkozó, de nem gúnyos mosollyal Cián. - A magam módján. De ne aggódj, ez nem akadályoz meg abban, hogy elpusztítsam. Gyere le, aztán majd meglátjuk, mihez kezdhetünk. - Mindennap négy órát, párban - jelentette be Cián, amikor valamennyien összegyűltek. - Naponta négy órát gyakorlunk fegyveresen. Két óra állóképességi gyakorlat, azután két óra harcművészet. Én éjszaka foglalkozom veletek, King nappal, amikor odakint folytatjátok az edzést. - A tanulásra és a stratégia kialakítására is időt kell szakítanunk - jegyezte meg Moira. - Ha óhajtja. A vámpírok erősebbek magánál, és gonoszabbak, mint képzelné. - Tudom, milyenek. Cián futólag a lányra pillantott. - Csak képzeli, hogy tudja. - Megölt akár egyet is a mai este előtt? - kérdezte Moira. - Igen, nem is egyet. - Az én világomban gazembernek vagy kiközösítettnek tartják, aki a saját fajtáját gyilkolja. - Halott volnék, ha nem tenném meg. Cián olyan gyorsan mozdult, hogy moccanni sem volt ideje senkinek, máris ott termett Moira háta mögött, átkarolta a lány derekát, és kést tartott a nyakához. - Persze, nincs szükségem késre. - Nem merj hozzáérni! - mondta Larkin, és a kardmarkolatára tette a kezét. - Nehogy kezet emelj rá! - Állíts meg - mondta nyájasan Cián, és eldobta a kését. - Éppen most fricskázom meg a nyakát. - Két kézzel megfogta Moira fejét, egy kicsit meglökte, amitől a lány Hoytig repült. - Bosszulja meg. Támadjon rám! - Nem támadom meg azt az embert, aki értem harcolt. - Most nem harcolok magáért. Mutasson egy kis bátorságot. Vagy a gealli emberek előtt ez ismeretlen fogalom? - Még sok is - válaszolt Larkin, s kését előhúzva, előrehajolt, s kezdte megkerülni Ciánt. - Ne játszogass - vetette oda foghegyről Cián. - Fegyvertelen vagyok. Nálad az előny. Gyorsan használd ki. Larkin döfött, cselezett, aztán lesújtott. Nyomban a hátán találta magát, a kése ott hevert a padlón. - Első lecke.- sohasem vagy előnyben egy vámpírral szemben. Larkin hátrasimította a haját és elvigyorodott. - Te jobb vagy, mint ők voltak. - Így igaz - mondta tetszéssel Cián, nyújtotta a kezét, hogy fölsegítse Larkint. - Alapgyakorlatokkal kezdjük, hogy lássuk, mit tudtok. Válasszatok ellenfelet. Egy percetek van rá, hogy puszta kézzel földre küldjétek. Amikor azt mondom, váltás, válasszatok egy másikat. Gyorsan és keményen. Rajta! Figyelte, hogy bátyja habozik, a boszorkány viszont Hoyt felé lendült, a testével kilökte egyensúlyi helyzetéből a férfit, aztán beakasztotta a lábát hátul, s ezzel földre küldte. - Önvédelmi edzés - jelentette be Glenna. - New Yorkban lakom. Miközben az asszony vigyorgott, Hoyt kirúgta alóla a lábát. Az asszony fenékre esett. - Talált! Első kérés, hogy be kell burkolnunk a padlót - mondta Hoyt
- Váltás! Mozogtak, cseleztek, birkóztak. Sok játékosság és versengés volt az edzésben. Glenna érezte, még így is kijut neki az apróbb sérülésekből. Amikor Larkinnel került szembe, érezte, hogy a férfi földre akarja vinni, ezért érzékien rámosolygott, s amikor a férfi szemében nevetés villant, átdobta a vállán. - Sajnálom, szeretek győzni - mondta neki. - Váltás! Glenna tekintetének King hatalmas tömege állta útját. Emelte a fejét, még, még, mígnem találkozott a tekintetük. - Én is szeretek győzni - mondta a férfi. Glenna ösztönösen cselekedett, egy kézmozdulattal rövid igézést végzett. Amikor King mosolya merev lett, megérintette a karját. - Miért nem ül le? - Persze. Amikor King engedelmesen leült, Glenna Cianre nézett, és látta, hogy a férfi figyeli. Glenna elpirult. - Gondolom, ez szabályellenes volt. És nem is valószínű, hogy a csata hevében volna rá időm, de azt hiszem, számításba kell venni. - Nincsenek szabályok - mondta Cián. - Lilith nem a legerősebb, nem is a leggyorsabb, de sokkal furfangosabb, mint mi. Éppúgy használ fortélyt, ötletet, mint az erejét és a gyorsaságát. Legyen erősebb és gyorsabb - mondta, s akkor először elmosolyodott. - És fogjon egy kardot. Fegyverrel gyakorlunk. A következő óra végére Glennáról dőlt az izzadság. A jobb karja, amelyben a kard volt, válltól csuklóig úgy sajgott, mint egy odvas fog. A teljes kimerültség elhomályosította az örömöt, hogy dolgozik, és valóban, kézzelfoghatón tesz valamit. - Azt hittem, jó formában vagyok - panaszkodott Moriának. - Annyit jógáztam, súlyzóztam, annyiszor elvégeztem a Pilates-tornát, pedig ezzel az erővel szájhősnek is nézhetnétek. - Jól csináltad - mondta Moira, holott ő is gyöngének és ügyetlennek érezte magát. - Alig állok a lábamon. Rendszeresen edzek, kemény fizikai edzést tartok, s ettől a pár órától elgyávultam. - Nagyon hosszú, nagyon kemény nap volt. - Ez még enyhe kifejezés. - Hölgyeim, ha zavarhatom önöket, kérem, csatlakozzanak. Vagy inkább leülnének, hogy divatról csevegjenek? Glenna letette az üveg vizet. - Hajnali három óra van - mondta Ciannek. - Rossz időpont a viccelődéshez. - Ez ellenségeink aktív ideje. - Lehetséges, de nem mindnyájunknak mutatja ugyanazt az időpontot az óra. Moira és Larkin ma igen hosszú utat tettek meg, és piszkosul kellemetlen fogadóbizottsággal találkoztak. Ha nem pihenünk, nem leszünk erősebbek, és az is biztos, hogy a mozdulataink sem lesznek gyorsabbak. Nézzen rá! - mondta Glenna. - Moira alig tud megállni a lábán. - Jól vagyok - mondta gyorsan Moira. Cián hosszan a lányra nézett. - Akkor majd a balsorsot okoljuk, amiért renyhén bánik a karddal, és rossz a formája. - Elég jól bánok a karddal - mondta Moira, és elfutotta a vér a szemét, amikor a fegyverért nyúlt. Larkin felugrott, Moira vállára csapott és megszorította. - Igen, elég jól vív, ahogy már ma este is bebizonyította. De nem a kard az unkatestvérem kedvenc fegyvere. - Aha. - Cián hangjából csak úgy sütött az unalom. - Nagyon ügyesen bánik a nyillal. - Majd holnap megmutatja, mire képes, de most... - Ma is megmutathatom. Nyissátok ki az ajtót! A parancsoló hangra Cián szemöldöke magasra ugrott. - Itt nem maga uralkodik, kicsi királynő. - De maga sem - mondta Moira, odamasírozott a nyílhoz és tegezhez. - Kinyitja az ajtót, vagy magam
nyissam ki? - Nem mehet ki. - Moira, Ciannek igaza van - szólt közbe Glenna. - Nem is kell. Larkin, légy szíves. Larkin az ajtóhoz lépett és kitárta. A ajtó előtt tágas terasz volt. Moira beillesztett egy nyilat az idegbe, s a küszöbhöz lépett. - Gondolom, a tölgyfa megfelel. Cián a lány mellé lépett, a többiek összegyűltek mögöttük. - Nem nagy távolság - mondta Cián. - Nem is erre a közelebbire gondolt - mondta Larkin, és kifelé intett -, hanem arra, amelyik az istállóknál áll. - A legalsó ágat. - Alig látom - jegyezte meg Glenna. - Megfelel? - kérdezte Moira Ciántól. - Tökéletesen. Moira fölemelte a nyilat, megállította, sóhajtott. Aztán kilőtte a vesszőt Glenna hallotta a nyílvessző szisszenését, aztán valami halk döbbenést, ahogy célba talált - Hűha! Megvan a Robin Hoodunk. - Szép lövés - mondta Cián kedvesen, megfordult és elindult befelé. Még azelőtt megérezte azonban a mozdulatot, hogy Hoyt éles hangon megálljt kiáltott. Amikor megfordult, Moira már egy másik nyílvesszőt húzott fel, és rá célzott. Cián érezte, hogy King előre akar rohanni, és fölemelte a kezét, hogy megállítsa. - Biztosan találjon a szívbe - tanácsolta Moirának. - Különben csak bosszúságot okozna. Hagyd! - szólt Hoyt-ra. - Ő választotta. Az íj megremegett egy pillanatra, aztán Moira leengedte. A szemét is lesütötte. - Aludnom kell. Bocsánat. Fáradt vagyok. - Persze, hogy aludnod kell - mondta Glenna, elvette a lánytól az íjat, félrerakta. - Majd én lefektetlek, megágyazok neked. Éles pillantást vetett Cianre, miközben kivezette Moirát a teremből. - Sajnálom - ismételte meg Moira. - És szégyellem magam. - Ne szégyelld. Túl fáradt vagy, túl sokat tettél. Egyáltalán, mindenből túl sok volt. És még alig kezdődött el. Mindnyájunknak néhány órai alvásra van szükségünk. - Alszanak? Ők is alszanak? Glenna tudta, hogy Moira a vámpírokra gondol. Cianre. - Igen, valamennyit alszanak. - Annyira szeretném, ha már megvirradna, hogy lássam a napot. A vámpírok visszakúsznak az odúikba, amikor fölkel a nap. Túl fáradt vagyok ahhoz, hogy gondolkozzak. - Akkor ne tedd. Itt is vagyunk, engedd, hogy levetkőztesselek. - Elveszítettem a csomagomat az erdőben. Azt hiszem. Nincs hálóruhám. - Ezen majd holnap gondolkozunk. Pucéran is alhatsz. Akarod, hogy itt maradjak egy kis időre? - Nem, köszönöm. - Könny szökött Moira szemébe, de visszatartotta. - Olyan vagyok, mint egy gyerek. - Nem. Olyan vagy, mint egy kimerült nő. Reggel jobban fogod érezni magad. Jó éjszakát Glenna tanakodott magában, hogy visszamenjen-e a többiekhez, aztán egyszerűen a saját szobája felé indult. Fikarcnyit sem törődött azzal, hogy a férfiak azt hiszik majd, feladta. Aludni akart. Glennát álma végighajszolta a vámpírbarlang labirintusában, ahol a megkínzottak sikolyai késként hasogatták az agyát, a szívét. Mindenhová követték ezek a sikolyok, bárhol fordult is be a labirintusban, akkor is, amikor befutott egy sötét nyílásba, amely mint egy száj, arra várt, hogy elnyelje. És sokkal, de sokkal rosszabb volt a sikolyoknál a nevetés. Az álom végigűzte a forrongó tenger melletti sziklás parton, ahol vörös villám szegélyezte a fekete eget, fekete vizet. Szél támadta meg, szikladarabok bújtak elő a földből, hogy véresre metéljék kezét-lábát
Sűrű erdőkbe űzte, amelyeknek vér- és halálszaguk volt, s ahol olyan sűrűk voltak az árnyékok, hogy szinte a borén érezte őket, mintha jéghideg ujj tapogatná. Hallotta, mi indul meg kúszva az érkezésére, hogy suhog szárny, csúszósán kígyó siklik, karom csattan a földön. Farkasüvöltést hallott, s az üvöltés elárulta, hogy a farkas éhes. Mindenütt ott voltak, ahol ő is, és neki nem volt mása, csak az üres keze s a dobogó szíve. Vakon mégis továbbrohant, égő torkában bennszakadt a sikoltás. Kitört a fák közül, s egy sziklaszirtre ért, amely a dühöngő tenger fölött magasodott. Alant sziklákat, meredek, pengeéles sziklákat mostak a hullámok. Rémületében körbeszaladt, és visszaérkezett oda, ahonnan elindult, egy barlang fölé, amelyben volt valami, ami a halálnál is félelmetesebb. Szél megkorbácsolta, erő énekelt benne. A varázsló ereje, forró, tiszta hatalma. Érte nyúlt, ám kicsúszott reszkető kezéből, és nem maradt más, csak önmaga. Amikor megfordult, Lilith állt vele szemben királyi vörösben, szépsége fényt sugárzott a bársonyosan fekete háttér előtt. Két oldalán egy-egy fekete farkas, remegve a gyilkolás vágyától. Lilth megsimogatta a hátukat, kezén gyűrűk csillogtak. Amikor elmosolyodott, Glenna érezte, hogy vonzódás támad benne. Mély és rettentő sóvárgás. - Két tűz között - mondta Lilith, és kacarászva pattintott egyet, hogy a farkasok ülve maradjanak. - Az istenek sosem hagyják, hogy szolgáik igazán válasszanak. Az enyém jobb. - Te a halál vagy. - Nem, én az élet vagyok. Ebben hazudnak. Ők jelentik a halált, amikor hús és csont egybeolvad a porral. Mennyit adnak neked most? Hetven-nyolcvan évet? Milyen kevés, milyen szánalmas! - Elfogadom, amit kapok. - Bolond vagy. Ennél okosabbnak, gyakorlatiasabbnak hittelek. Tudod, hogy nem győzhetsz. Már most is fáradt vagy, elkínzott, és folyton kérdezel. Kiutat kínálok, sőt, ennél többet, sokkal többet. - Hogy olyan legyek, mint te? Vadásszak és gyilkoljak? Vért igyak? - Mintha pezsgő volna. Ó, amikor először ízleljük! Irigyellek ezért. Az első korty, az a pillanat, amikor minden eltűnik, csak a sötétség marad. - Én a napot szeretem. - Ezzel az arcbőrrel? - mondta huncut nevetéssel Lilith. - Olyan leszel, mint a pecsenye, ha egy órát töltesz a strandon. Megmutatom neked, milyen a hűvösség. A hűs, a hűsítő sötétség. Már bent vagy, már csak azt kell megvárni, amíg fölébredsz. Érzed? Glenna megrázta a fejét, mert igen, már érezte. - A kis hazug! Mellettem fogsz állni, Glenna, ha engem választasz. Életet adok neked, örök életet. Örök ifjúságot és szépséget. Sokkal nagyobb erőt, mint amilyennel az istenek ruháztak fel. A saját világodon fogsz uralkodni. Külön világot kapsz tőlem. - Miért tennéd? - Miért ne? Oly sok világom van. És élvezem az olyan nő társaságát, amilyen te vagy. Mit számítanak nekünk a férfiak? Voltaképp eszközök. Ha akarod, vedd el őket. Nagy ajándékot kínálok. - A végítéletet kínálod. Lilith ismét felkacagott, vidáman és csábítón. - Az istenek a pokollal és végítélettel ijesztgetik gyermekeket. Gúzsba kötik őket. Kérdezd meg Ciánt, vajon felcserélné-e az örök életét, jóképű fiatalságát, ruganyos testét a halandóság láncaira és csapdáira. Nemmel válaszolna. Gyere hát velem, és elképzelhetetlen gyönyörben lesz részed. Amikor közelebb lépett, Glenna fölemelte mindkét kezét, és küszködve megpróbálta meghúzni a védelmező kört a maradék erejével, ahogy a rémülettől elhűlt vére engedte. Lilith feléje nyújtotta a kezét. Szembogarának gyöngéd kékje vörösleni kezdett. - Azt hiszed, visszatarthatsz ezzel a szánalmas mágiával? Részegre ittam magam varázslók vérével, lakomát ültem boszorkányok vére mellett. Bennem vannak, ahogy te is bennem leszel. Gyere a saját akaratodból, és fogadd el az életet. Harcolj, és részed a halál lesz. Közelebb lépett, a farkasok felemelkedtek. Glenna érezte, hogy elemi, dicsőséges és sötét vonzódás kel életre benne. Mintha a vére válaszolna erre a hívásra. Örökkévalóság és hatalom, szépség és ifjúság minden egy csapásra. Csak ki kell nyújtania érte a kezét.
Lilith vörösre változott szemében diadal csillant. Kivillant metszőfoga, amikor elmosolyodott. Könnyek csorogtak Glenna arcán, megfordult, s a szikláról a tengerbe ugrott. A halált választotta. A sikoltás még a fejében visszhangzott, amikor hirtelen felült az ágyban. Tudta, hogy nem a saját sikoltása volt, Lilith sikoltott dühében. Zihálva kikelt az ágyból, magával vitte a takarót. Rémületében és a hidegtől reszketve, fogvacogva rohanni kezdett. Úgy futott át az előcsarnokon, mintha még mindig démonok űznék. Az ösztöne vezette arra a helyre, az egyetlen helyre, ahol biztonságban érezte magát. Hoytot félálmából az ugrasztotta fel, hogy meztelen, zokogó nőt tart a karjában. Alig látta a fojtott, hajnal előtti szürkületben, de ráismert az illatára, a teste formájára. - Mi van? Mi történt? - El akarta tolni magától Glennát, s egyúttal a kardja után tapogatózott, amely az ágya mellett feküdt, de az asszony úgy kapaszkodott belé, ahogy borostyán csüng a tölgyfán. - Ne hagyj itt! Ölelj meg! Kérlek, ölelj még! - Olyan a tested, mint a jég. - Hoyt fölkapta a takarót, megpróbálta betakarni vele Glennát. Próbált rátalálni saját józan eszére. - Odakint voltál? A fészkes fenébe! Igéztél? - Nem - mondta Glenda, és még közelebb bújt Hoythoz. - Eljött értem. Befészkelte magát a fejembe, az álmomba. Nem is álom volt, valóság. Biztos, hogy valóság volt. - Hagyd ezt abba - mondta Hoyt, és erősen megszorította az asszony vállát. - Glenna! Glenna hátrahajtotta a fejét, a zihálás szaggatottan szabadult ki belőle. - Kérlek! Annyira fázom. - Akkor csak hallgass. Hallgass - Gyöngéd volt a hangja, az érintése, amint letörölte az asszony arcáról a könnyeket. Még jobban bebugyolálta a takaróba, aztán közelebb húzta magához. - Álom volt, lidércnyomás. Semmi több. - Nem az volt. Nézz rám! - Fölemelte a fejét, hogy a férfi a szemébe nézhessen. - Nem csak álom volt. Nem, mondta magában Hoyt, nem csak álom volt. - Akkor mondd el! - Ott volt a fejemben. Vagy a lényem egy részét... a magáéhoz vonzotta. Ugyanúgy, mint akkor, amikor ott voltál az erdőben, sebesülten, és a farkasok ott járkáltak a körön kívül. Éppolyan valóságos volt, mint az. Te is tudod, hogy valóság volt. - Igen, valóság volt, - Rohantam... - kezdte Glenna, és minden elmondott Hoytnak. - Megpróbált elcsábítani. Gondolkozz. Miért tenne ilyet, ha tudná, hogy erős vagy, ha tudná, hogy megsebezheted? - Meghaltam. - Nem, nem haltál meg. Itt vagy, csak fázol - mondta Hoyt, és megdörgölte az asszony karját, hátát. Nem tudta, fel tudja-e valaha is melegíteni. - Életben vagy, és itt vagy. Biztonságban. - Gyönyörű volt. Csábító. Nem érdekelnek a nők, szóval úgy nem, mégis vonzott hozzá valami. És a vonzódás részben nemi volt. Féltem, de még így is kívántam. Csábított a gondolat, mi volna, ha megérintene. - Révület volt, semmi több. És nem engedtél. Nem hallgattál rá, nem hittél neki. - De nagyon is hallottam, amit mondott. És a lényem egy része el is hitte, ez a részem kívánta, amit Lilith fölajánlott. Nagyon is akarta az örök életet, a hatalmat. Legbelül arra gondoltam, igen, persze, hogy igen, miért is ne kéne? És a legnehezebb az volt, hogy elforduljak tőle, pedig majdnem nem tettem meg. - Mégis megtetted. - Most igen. - Bármikor megteszed. - Ott voltak a szikláid. Éreztem, hogy ott vagy, de nem tudtalak megérinteni. Egyedül voltam, sokkal magányosabb voltam, mint valaha életemben. Aztán leugrottam, és még akkor is egyedül voltam. - Már nem vagy egyedül. Itt vagy. - Hoyt homlokon csókolta az asszonyt. - Már nem vagy egyedül. - Nem vagyok gyáva, de félek. És az a sötétség... - Glenna remegni kezdett, s körülnézett. - Félek a sötéttől. Hoytnak megfordult a fejében az ágy melletti gyertyatartó, a kandallóban lévő tűzifa.
- Hajnalodik. Gyere, nézzük meg! - Magához ölelte az asszony, kikelt az ágyból, odavitte az ablakhoz. Nézz csak kelet felé, látod? Már kelőben a nap. Glenna látta a hajnal derengését, az első halvány fényeket az ég peremén. Könnyebb lett a gyomrát megfekvő jéghideg gömb. - Reggel - motyogta. - Már majdnem reggel van. - Megnyerte az éjszakát, s ő elveszítette. Gyere, még aludnod kell - Nem akarok egyedül maradni. - Nem maradsz egyedül. Hoyt ágyba fektette, magához vonta, a kedves test még mindig remegett, s még mindig fázott. A férfi az asszony fejére tette a kezet, és gyöngéd simogatni kezdte. Glenna elaludt.
10 Arra ébredt, hogy nap süt az arcába, és egyedül van az ágyban. Hoyt elfújta a gyertyákat, de a tűz még mindig égett a kandallóban. Az asszony felült, és a vállára terítette a takarót. Hoyt kedves és gyöngéd volt vele, Glenna mégis zavarba jött. Úgy rohant a férfihoz, mint egy hisztérikus gyerek, aki a szekrénybe bújt szörnyeteg elől menekül; zokogva, reszketve, hülyeségeket beszélve. Megriadt az álmától, és keresett valakit, Hoytot, hogy mentse meg. Büszke volt a bátorságára és az eszére, mégsem gyengének bizonyult, amikor sor került az első meccsre közte és Lilith között. „Nincs gerincem, gondolta utálkozva, és a mágiához sem értek igazán. A félelem és a kísértés mindkettőt elnyomta bennem." A kísértés megbénította a képességeit, annyira, hogy rájuk sem talált. Most, a józan napvilágnál már látta, milyen bolond volt és milyen könnyű préda. Semmit sem tett, sem előtte, sem közben, sem utána, hogy megvédje magát. Rohangászott a barlangokban, a fák között, a sziklákon, mert azok azt akarták, hogy rohanjon, és a rémület mindent elfojtott benne, maradt a kétségbeesett vágy, hogy megmeneküljön. Ismét hibázott. Azzal azonban nem segít magán, ha csak ül itt, és sajnálja magát, vagy azon kesereg, ami már megtörtént. Fölkelt, beburkolózott a takaróba, aztán kikukkantott a folyosóra. Senkit sem látott, semmit sem hallott, és megkönnyebbülten osont a saját szobájába. Lezuhanyozott, felöltözött, aztán nagy gondot fordított a sminkjére. Erősítésként borostyángyöngyöt akasztott a fülébe. Amikor beágyazott, egy ametisztkristályt és rozmaringot dugott a párna alá. Miután kiválasztott egy gyertyát a készletéből, az ágy mellé rakta. Amikor majd lefekvéshez készülődik, olajjal megszenteli a gyertyát, hogy elriassza álmából Lilitht és a hozzá hasonlókat. Lehetséges, hogy dárdára is szüksége lesz, és kardot is kell választania a fegyvertárból. Nem lesz még egyszer védtelen és nyitott. Mielőtt elhagyta volna a szobát, hosszan elnézte magát a tükörben. Józannak és hozzáértőnek látta magát. Először a konyhába ment, mert meggyőződése volt, hogy minden otthonnak az a szíve. Valaki már megfőzte a kávét, kizárásos alapon King lehetett. A maradékok alapján valaki már meg is reggelizett. Glenna szalonnaillatot érzett, de senki sem volt a konyhában, és piszkos edényt sem talált a mosogatóban. Töltött magának egy bögre kávét a kannából, és eljátszott a gondolattal, hogy készít magának valami reggelit. Még mindig nyomasztotta az álma, s kicsit kényelmetlenül érezte magát egyedül a házban. Eszébe jutott a könyvtár, s megkönnyebbült, amikor ott találta Moirát. A lány a tűz előtt ült a padlón, könyvek vették körül. Úgy görnyedt fölöttük, mint valami egyetemista, aki vizsgára magol. Zabszínű ing volt rajta barna nadrággal és a lovaglócsizmája. Fölnézett, amikor Glenna belépett, és félénken rámosolygott. - Szép jó reggelt! - Neked is. Tanulsz?
- Igen. - A félénkség odalett, amikor szürke szeme fölfénylett. - Csodás ez a terem, nem igaz? Nekünk is nagy könyvtárunk van otthon, a kastélyban, de semmiség ehhez képest. Glenna lekuporodott, és megtapogatott egy nagyon vastag könyvet. Egyetlen szót préseltek a bőrborítójára: Vámpír. - Bemagolod? - kérdezte. - Az ellenséget tanulmányozod? - Bölcs dolog, ha az ember mindent tud arról, amit meg akar ismerni. Nemcsak a könyvekről van szó, amelyeket már mind olvastam, hanem bizonyos elemekről is, amelyek alapján működnek. - Meg kell kérdezned Ciánt. Azt hiszem, mindent el tud mondani, amire csak kíváncsi vagy. - Szeretek olvasni. Glenna biccentett. - Honnan vetted a ruhát? - Ma korán reggel kimentem, és megtaláltam a csomagomat - Egyedül? - Biztonságban voltam, mert a napfényes oldalon maradtam. Napsütésben nem bújnak elő. - Moira az ablakra nézett. - Semmi sem maradt azokból, akik a múlt este megtámadtak minket. Még a hamvuk is eltűnt. - Hol vannak a többiek? - Hoyt fölment a toronyba, hogy dolgozzon, King meg azt mondta, be kell mennie a városba éleimért, mert többen lettünk. Még sosem láttam ilyen nagy férfit. Főzött nekünk reggelit, és maradt még gyümölcslé. Narancs. Csodálatos volt. Gondolod, hogy magammal vihetnék pár narancsmagot, amikor visszatérek Geallbe? - Miért ne? A többiek? - Azt hiszem, Larkin még alszik. Szereti átaludni a reggelt, mintha olyankor járvány dühöngene. Azt hiszem, a vámpír a saját szobájában van. - Moira végighúzta ujját a borítóba préselt szón. - Miért tart velünk? Semmit sem találtam a könyvekben, ami magyarázatot adna erre. - Azt hiszem, akkor mégsem találtál meg mindent a könyvekben. Van még valamire szükséged? - Köszönöm, nincs. - Én is eszem valamit, aztán fölmegyek dolgozni. Azt hiszem, amikor King visszatér, neki kell állnunk az önkínzásnak, bármit gondolt is ki magában nekünk. - Glenna, szeretném megköszönni, amit értem tettél az elmúlt éjszaka. Nagyon fáradt voltam, és kifordultam önmagamból. Nagyon hiányzott az otthonom. - Tudom - mondta Glenna, és Moira kezére tette a sajátját. - Azt hiszem, a magunk módján mind kivagyunk. Talán ez a terv része, hogy otthontalannak érezzük magunkat, hogy aztán újra rátaláljunk önmagunkra, s hogy magunkban és közösen is leküzdjük ezt az érzést. - Felállt. - Addig hagyjuk az időt, hadd teljen, aztán majd létrehozzuk a saját otthonunkat. Otthagyta Moirát a könyvek között, és visszament a konyhába. Egy rozskenyér maradékára bukkant, és egy hatalmas vajtömbből egy csíkra. Elmajszolta, aztán fölment a toronyba. Az ajtó zárva volt. Már majdnem bekopogott, amikor eszébe jutott, hogy ez már az ő munkahelye is, nem csak Hoyt magányos barlangja. Miközben a szelet kenyeret a bögre kávé tetején egyensúlyozta, kireteszelte az ajtót. Hoyton fakókék farmer színéhez hasonló ing volt, fekete farmer és elnyűtt csizma, és még így is varázslónak látszott. Nemcsak a sűrű, fekete hajáról, és az erős pillantású kék szeméről látszott, hanem az erőről is, amely jobban illett hozzá, mint a kölcsönkapott ruhadarabok. Először idegesség suhant át az arcán, amikor az asszonyra pillantott. Glenna azon töprengett, megszokás-e nála, hogy felháborodik, amikor félbeszakítják vagy megzavarják munka közben. Az idegesség eltűnt, és az asszony észrevette, hogy Hoyt óvatosan szemügyre veszi. - Szóval, feljöttél. - Igen. A férfi visszatért a munkájához, némi vörösbor színű folyadékot töltött egy széles szájú bögréből egy fiolába. - King elment élelemért.
- Már hallottam. A könyvtárban találtam Moirát; olvasott Ahogy láttam, minden könyvet elolvas. Hát, ez utálatos lesz, gondolta Glenna, látva, hogy Hoyt némán dolgozik tovább. Jobb, ha gyorsan túlesik rajta. - Bocsánatot kellene kérnem, amiért felzavartalak a múlt éjszaka, gyengeség volt tőlem. - Várt egy-két pillanatot, mielőtt Hoyt lesütötte a szemét. - Mondhattad persze, hogy ne izguljak, és persze, igazad volt. De megrémültem és kiborultam. - Ez igaz lehet - Az is volt, s mivel mindketten tudjuk, nézzük el egymásnak. Szóval, nem kérek bocsánatot, de köszönöm. - Nem érdekes. - Nekem az, több szempontból is. Ott voltál, amikor szükségem volt rád, és melletted biztonságban éreztem magam. Megmutattad a napot. - Letette a bögrét, hogy szabad legyen a keze, és a férfihoz lépett. Az éjszaka kellős közepén egyszerűen beugrottam az ágyadba. Meztelenül. Sebezhető voltam, hisztérikus és védtelen. - Nem hiszem, hogy ez az utóbbi igaz. - Abban a pillanatban az voltam. Nem fordul elő még egyszer. Mindketten tudjuk, hogy megkaphattál volna. A közéjük ékelődő csend többet mondott minden szónál az puszta igazságról. - És milyen férfi volnék, ha ilyenkor fektetnélek le? Ha kihasználnám a félelmedet, hogy kielégítsem a vágyamat? - Más, mint így. Hálás vagyok, hogy olyan vagy, amilyen. - Glenna megkerülte a munkaasztalt, lábujjhegyre emelkedett, és kétfelől arcon csókolta Hoytot. - Nagyon hálás vagyok. Elringattál és elaltattál. És hagytad égni a tüzet. Ezt nem felejtem el. - Most már jobban vagy. - Igen, jobban vagyok. Lilith elkapott egy óvatlan pillanatban, de legközelebb nem sikerül neki. Nem készültem föl rá, de legközelebb résen leszek. Azért nem tettem óvintézkedéseket, még igen egyszerűt sem, mert fáradt voltam. - Odasétált a kandallóhoz, amelyben még mindig lassú tűz égett. - Hanyag voltam. - Igen, igaz. Glenna félrebillentette a fejét, Hoytra mosolygott. - Kívánsz? Hoyt hirtelen nagyon elfoglalt lett. - Ennek nincs értelme. - Ezt igennek veszem, és ígérem, nem leszek hisztérikus, amikor legközelebb az ágyadba ugrom. - Én meg nem hagylak elaludni, ha legközelebb az ágyamba ugrasz. Glenna elnevette magát. - Nos, akkor értjük egymást. - Azt nem tudom, hogy értelek-e, de ennek semmi köze ahhoz, hogy akarlak. - Kölcsönösen, azt mondanám. De azt hiszem, kezdelek érteni téged. - Azért jöttél ide, hogy dolgozz, vagy azért, hogy zavarj? - Mindkettő miatt. Mivel az elsőt már kipipálhatom, szeretném megkérdezni, min dolgozol. - Pajzson. Glenna kíváncsian közelebb lépett - Ez inkább tudomány, mint varázslat. - A kettő nem zárja ki egymást, sőt, egyesülhetnek. - Egyetértek. - Beleszagolt a bögrébe. - Egy kis zsálya és fokhagyma - ismerte föl. - Mit használt a szilárdításához? - Achátport. - Jó választás. Milyen pajzsra gondoltál? - A nap ellen. Ciannek. Glenna rásandított, de Hoyt nem nézett rá. - Aha - mormogta az asszony.
- Támadást kockáztatunk, ha éjszaka kimegyünk. Ő viszont akkor hal meg, ha napsütés éri. Ha van pajzsa, hatékonyabban tudunk edzeni és dolgozni. És ha megvan a pajzs, nappal is vadászhatunk rájuk. Glenna egy ideig nem szólt semmit. Kezdte megérteni a férfit, akinek magas szintűek a követelményei, akkor is, ha türelmetlen, könnyen ingerelhető, időnként zsarnoki. S látszott rajta, nagyon szereti az öccsét. - Gondolod, hogy Ciannek hiányzik a napsütés? - Neked nem? - kérdezte sóhajtva Hoyt. Glenna a karjára tette a kezét - Miben segíthetek? - Talán én is elkezdtelek megérteni. - Tényleg? - Nyíltszívű vagy - mondta Hoyt, és akkor Glennára nézett. - Nyíltszívű és erős akaratú. Ennek nehéz ellenállni. Glenna elvette tőle a fiolát, s letette. - Csókolj meg, kérlek. Mindketten akarjuk, amitől nehéz dolgozni. Csókolj meg, Hoyt, hogy megnyugodjunk egy kicsit. - Gondolod, hogy lecsillapodunk egy csóktól? Volt valami a férfi hangjában, ami arra utalt, jót mulat magában. - Nem tudhatod, amíg ki nem próbálod. - Glenna a férfi vállára tette a kezét, beletúrt a hajába. - De én semmi másra nem tudok gondolni. Úgyhogy légy kedves hozzám, kérlek. - Tehát kedvesség. Lágy volt az asszony ajka, s meleg áradt szét benne a férfi csókja nyomán. Hoyt gyöngéden tartotta karjában az asszonyt, és kóstolgatta, ahogy a múlt éjszaka sóvárgott rá. Simogatta a haját, le, egészen a végéig, hogy az érzékeiben összekeveredjék az asszony íze és illata. Valami megnyílt benne, és ettől megkönnyebbült. Glenna végighúzta ujját a férfi kiugró arccsontja peremén, és tökéletesen átadta magát a pillanatnak. A becézésnek és a gyönyörnek, a reszkető hőségnek, amely mindkettőjüket égette. Amikor elvált egymástól a szájuk, az asszony egy pillanatra még Hoyt arcához szorította a magáét. - Jobban vagyok - mondta. - Te hogy vagy ezzel? - Én is éreztem - mondta Hoyt, hátralépett, s megérintette Glenna száját. - Gyanítom, hogy újra szükségem lesz rá később. Csak azért, hogy jól menjen a munka. Glenna örömében fölnevetett. - Bármit megteszek érte. Több mint egy órát dolgoztak együtt, de valahányszor kitették a napra a főzetet, felforrt. - Talán másik igézésre van szükség - javasolta Glenna. - Nem. A vérére van szükségünk - mondta töprengve Hoyt, s a bögre fölött az asszonyra pillantott. - A főzethez is, de a kipróbálásához is. Glenna gondolkodott. - Kérd meg rá. Megdöngették az ajtót, s King nyitott be. Terepszín nadrág és olajzöld trikó volt rajta, vastag, rendetlen lófarokba kötötte rackásított haját. Glenna úgy találta, King egymagában felérne egy hadsereggel. - A varázsolgatásnak vége. Sorakozó odakint. Jön az edzés. Ha King nem volt kiképző őrmester az előző életében, akkor a karma bizony tévedett. Glenna szemébe izzadság csöpögött, miközben a Larkin által szénával és ronggyal bélelt bábut támadta. Az alkarjával védte magát, ahogy tanulta, aztán beledöfte a dárdát a bábuba, ám az nem állt meg, szinte repítette a csigasor, amelyet King szerelt föl, és hanyatt lökte Glennát. - Meghalt - jegyezte meg King. - Ó, a francba is, hiszen ledöftem. - Nem találta el a szívét, vöröske. - King az asszony felé tornyosult, hatalmasan és könyörtelenül. - Mit képzel, hány esélye lesz? Ha azzal sem tud elbánni, amelyik szemből támad, mit kezd a másik hárommal, amelyik hátulról esik magának? - Jól van már, na! - mondta mérgesen Glenna, fölállt, leporolta magát. - Kezdjük újra!
- Ez a beszéd! Glenna újra meg újra próbálkozott, míg már egy mákszemnyit sem félt a bábutól, akárcsak tizedikben a történelemtanártól. Elfogta az undor, megperdült, fölkapott egy kardot, és miszlikbe aprította a bábut. Amikor végzett vele, egy hangot sem hallott, csak a saját lihegését és Larkin kacarászását. - Jó - mondta King, és megdörgölte az állát. - Képzeljük azt, hogy hulla lett belőle. Larkin, rakj össze még egyet. Kérdezhetek valamit, vöröske? - Ki vele! - Miért nem jutott eszébe, hogy valami mágiát használjon a bábu ellen? - A mágiához összpontosításra van szükség. Talán használni tudnám harc közben, de a legjobban arra figyelek, hogyan kezeljem a kardot vagy a dárdát, mert még sosem használtam őket. Ha nem összpontosítok, akkor egyszerűen kirepítem a kezemből a fegyvert, és nem találom el a célt. Ezen még dolgoznom kell egy kicsit. - Körülnézett, hogy biztos legyen benne, Hoyt nincsen hallótávolságban. - Általában szükségem van eszközökre, igézésekre, bizonyos rituálékra. Meg tudom csinálni. Kinyitotta a tenyerét, összpontosított, és megjelent tenyerén a tűzgolyó. King kíváncsian odanyúlt, aztán visszarántotta megégetett ujját és szájába kapta. - Francos egy trükk! - A tűz elemi, akár a levegő, a föld, a víz. De ha csata közben idézném meg, és az ellenségre hajítanám, lehet, hogy nem azt, hanem közülünk valakit találnék el. King furcsa tekintettel vizslatta a tűzgolyót. - Mintha fegyvert szögezne valamire, csak éppen nem tudná, hogyan kell tüzelni. Nem tudná biztosan, hová megy a golyó. Vagy az lenne a vége, hogy a saját lábába lő. - Valami ilyesmi - mondta Glenna, és eltüntette a tüzet. - De jó érzés, hogy ez a tartalékom. - Menjen, vöröske, tartson szünetet, mielőtt megsebez valakit. - Ez nem érv - mondta Glenna, bevitorlázott a házba, mert több liter vizet akart inni, és összecsapni valami harapnivalót. Útközben belebotlott Cianbe. - Nem tudtam, hogy fölkeltél, és itt vagy a közelben. Cián háttal állt a napfénynek, amely beszűrődött az ablakokon, de Glenna így is tudta, hogy mindent lát abból, ami odakint történik. - Mit gondolsz? - kérdezte. - Hogy megy? - Ha most támadnák meg, elmajszolnák, mint csirkét egy pikniken. - Tudom. Ügyetlenek vagyunk, és nem érezzük az egységet. De javulni fogunk. - Kell is. - Nos, úgy látszik, maga csupa kedvesség és bátorítás ma délután. Több mint két órát edzettünk, pedig egyikünk sincs hozzászokva. Larkin áll a legközelebb hozzá, hogy King fogalmai szerint is harcos legyen, de még ő is zöldfülű. Cián futólag rápillantott. - Fejlődni kell vagy meghalunk. Glennát, aki úgy érezte, bármilyen erőfeszítést el tud viselni a siker érdekében, ez a megjegyzés büszkeségében sértette. - Így is elég nehéz végrehajtani anélkül, hogy valamelyikünk komplett hülyét alakítana. - Így nevezi, ha valaki realista? - Menjen a francba - mondta Glenna, körbejárta a konyhát, kosárba szedett némi gyümölcsöt, kenyeret, palackozott vizet. Fölkapta, és egy szó nélkül otthagyta Ciánt. Odakint ledobta a kosarat az asztalra, amelyet King a fegyvereknek hozott ki. - Étel! - csapott le rá Larkin, mint aki félig már éhen halt. - A istenek áldják meg a lábad nyomát is, Glenna. El fogok itt sorvadni. - Mivel már két órája, hogy utoljára telitömted a képedet - szólt közbe Moira. - A szakember azt hiszi, nem dolgozunk elég keményen, és csirkének hisz bennünket, akiket piknikre tálalnak föl a vámpíroknak - mondta Glenna, kivett egy almát magának, s beleharapott. - Mi másként látjuk.
Glenna még egyet harapott az almából, aztán az újonnan elkészült bábu felé fordult. Összpontosított, aztán elhajította az almát. Az alma a bábu felé repült, reptében dárda lett belőle, és átdöfte a rongyokba burkolt szénát. - Ez szép volt! - jegyezte meg lihegve Moira. - Néha az indulat kölcsönöz lökést a mágiának. A dárda kicsúszott a bábuból, s ahogy leesett, ismét alma lett belőle. Glenna Hoytra sandított. - Ezt még ki kell dolgozni. - Szükségünk van valamire, ami egyesít minket, ami együtt tart - mondta később Glenna Hoytnak. A toronyban ült, balzsammal kenegette a sérüléseit, miközben a férfi egy varázslásos könyvben lapozgatott. - Egy csapatnak egyenruhára van szüksége, vagy legalábbis katonanótákra. - Nótákra? Muszáj énekelnünk? Nem elég egy kobzost találni? A szarkazmus ugyanúgy sajátsága a testvéreknek, mint a hasonló külsejük, gondolta Glenna lemondón. - Szükségünk van valamire. Nézz csak meg minket. Mi itt vagyunk, Moira és Larkin együvé tartozik. King és Cián az edzőteremben van, hogy új gyötrelmeket találjanak ki nekünk. Nagyon is jó gondolat, hogy kisebb csoportokra osszuk a nagy csapatot, amelyek a saját munkájukat végzik, de nem lettünk egységes csapat. - Szóval, kapjuk elő a hárfát és énekeljünk. Komoly munkát kell végeznünk, Glenna. - Nem érted, amit mondok. Az asszony türelmet erőszakolt magára. Hoyt éppolyan keményen dolgozott ma, mint ő, s ebből adódón ugyanolyan fáradt is. - Jelképként értettem - folytatta. - Mindnyájunknak ugyanaz a ellensége, de a célunk nem azonos. Odalépett az ablakhoz, látta, hogy már hosszúra nyúltak az árnyékok, és a nap is alacsonyan áll az égen. Nemsokára besötétedik - tette hozzá, s megmarkolta a függőjét. Hirtelen villant eszébe az egyszerű ötlet. - Azt kutatjuk, hogyan hozhatunk létre pajzsot Ciannek, mert nem mehet napra. De mi van velünk? Mi nem kockáztatjuk meg, hogy alkonyat után menjünk ki. És még idebent is tudnunk kell, hogy Lilith ránk találhat, ide is utánunk jöhet. Mi van a mi pajzsunkkal, Hoyt? Mi véd meg bennünket a vámpíroktól? - A fény. - Igen, de milyen jelkép? A kereszt. Keresztéket kell készítenünk, és mágikussá kell tennünk őket. Ez nemcsak pajzs, hanem fegyver is lesz, Hoyt. Hoyt a keresztekre gondolt, amelyeket Morrigantől kapott a családjának. Az ő ereje, még ha társítja is a Glennáéval, semmiség az istenek erejéhez képest. De mégis, az asszonynak igaza van. - Ezüst - motyogta. - Az ezüst lesz a legjobb. - Vörös jáspissal, hogy éjszaka is védelmet nyújtson. Szükségünk van némi fokhagymára és zsályára. Elindult a szárított gyógyfüveket és gyökereket rejtő ládikája felé. - Elkezdem készíteni a főzetet. Fölkapta az egyik könyvét, gyorsan lapozgatni kezdte. - Van valami ötleted, hol tehetnénk szert ezüstre? - Igen. Hoyt, otthagyva az asszonyt, lement a földszintre, abba a terembe, amelyet régen ebédlőnek használtak. A bútorok számára újak voltak. Az asztalok súlyos, sötét fából készültek, a székek magas támlájúak, díszesen faragottak; az ablakokon összehúzott függönyök sötétzöldek, mint az árnyékos erdő, és vastag, súlyos selyemből készültek. A falakon függő képek éjszakai erdő, tisztást, sziklát ábrázoltak. Hoyt arra gondolt, fivére még ebben is kerülte a fényt. Vagy lehet, hogy egyszerűen szerette a sötétet, még a festményeken is. Magas, erezett üvegű ajtókkal záródó tálalószekrényekben volt a kristály- és gazdagon színezett porcelánnemű. Egy gazdag és nagy hatalmú ember tulajdona, gondolta Hoyt, akinek egy örökkévalóság áll a rendelkezésére, hogy mindezt összegyűjtse. Van-e köztük bármi is, ami igazán számít Ciannek? Egy széles tálalón két magas, ezüst gyertyatartó állt. Hoyt kíváncsi volt, hol és ki készítette őket. Még az anyjáé voltak. Fölemelte az egyiket, és megjelent előtte az anyja alakja - oly tisztán, mintha csöndes tó tükrébe nézne -, ahogy a rokkánál ül és fon, énekel, mert szerette a régi dalokat, és a lábával verte hozzá a ritmust. Kék ruhát és fátyolt viselt, arca nyugodt és fiatal, s valami édes elégedettség ömlik el rajta, amely úgy burkolja be egész alakját, mint a lágy selyem. Hoyt azt is látta, hogy gyermekkel viselős. Nem,
javította ki magát, nem eggyel, kettővel. Vele és Ciannel. Az ablak alatti kisszekrényen ott állt a két gyertyatartó. „Az apámtól kaptam ajándékba azon a napon, amelyen az esküvőm volt, és minden ajándék közül ez a kettő a legdrágább nekem. Az egyik a tiéd lesz egy szép napon, a másik Ciáné. Majd ti is továbbadjátok ezt az ajándékot, és emlékezzetek rám, valahányszor gyertyát gyújtotok bennük." Hoyt megnyugtatta a gondolat, hogy gyertyára sincs szüksége, így is fel tudja idézni az anyját. Mégis elnehezedett kezében a gyertyatartó, miközben felvitte a toronyba. Glenna fölnézett az üstből, amelyben a gyógyfüveket keverte össze. - Ez tökéletes. És gyönyörű. Szinte bűn, hogy beolvasszuk. - Otthagyta a munkáját, hogy közelebbről és megnézze a gyertyatartót. - Nehéz. És gondolom, régi. - Igen, nagyon régi. Glenna megsejtett valamit, és apró szúrást érzett a szívében. - A családodé volt? Hoyt nagyon ügyelt rá, hogy a hangja, az arca nyugodt maradjon. - Úgy volt, hogy az enyém lesz. Most már az. Glenna majdnem azt találta mondani, találjon valami mást, ami nem jelent neki ilyen sokat, de visszanyelte. Megértette Hoyt választását. A mágia áldozatot kíván. - A meghozott áldozat erősíti az igézést. Várj. - Lehúzott egy gyűrűt a jobb keze középső ujjáról. - A nagyanyámé volt. - Nincs rá szükség. - Személyes áldozat, a tiéd és az enyém. Nagy dolgot kérünk. Egy kis időre van szükségem, hogy megalkossam a varázsszavakat. A könyvekben semmit sem találtam, ami igazán ideülő, igazítanom kell a szövegen. Amikor Larkin bekopogott hozzájuk, mindketten mélyen elmerültek a könyvekben. A fiú körülnézett, de nem lépett beljebb a küszöbnél. - Értetek jöttem. Lenyugodott a nap, elkezdenénk az esti edzést. - Mondd meg nekik, hogy addig maradunk, amíg el nem készülünk - mondta Glenna. - A kellős közepén járunk valaminek. - Megmondom Kingnek, de nem hinném, hogy örülni fog neki - felelte Larkin, s behúzta az ajtót, - Már majdnem kész vagyok. Felvázolom, hogyan képzelem el őket, aztán mindketten magunk elé képzeljük őket. Jó lesz így, Hoyt? - Tisztának kell lennie - motyogta magának a férfi. - S legalább annyi hitnek kell társulnia hozzá, mint amennyi mágiának. Glenna hagyta dolgozni Hoytot, és rajzolni kezdett. Egyszerű és hagyományos, gondolta. Fölnézett, látta, hogy Hoyt behunyt szemmel üldögél. A férfi a gondolatait rendezte, az erejét gyűjtötte össze. Milyen komoly az arca, töprengett Glenna, és tudta, hogy ebben az arcban tökéletesen megbízhat. Úgy érezte, mintha mindig is ismerte volna, ahogy a saját hangját is. Időnek viszont szűkében voltak, előtte is, most is, alig maroknyi homok maradt a homokórában. Ha győznek, nem, javította ki magát, amikor győznek, a férfi visszatér a saját korába, a saját életéhez, a saját világába. Ő is a magáéhoz. Mégis, semmi sem marad ugyanaz. És már soha semmi nem tölti ki az űrt, amelyet a férfi hagy maga után. - Hoyt! - szólalt meg. A férfi szeme ködben úszott volt, ahogy Glennára nézett. Mélyebb volt a színe, sötétebb. Az asszony eléje tolta a vázlatot. - Így megfelel? A férfi fölemelte és megnézte. - Igen, de javítok rajta. Elvette a ceruzát az asszonytól, vonalakat húzott a Glenna által rajzolt hosszú alakú kelta keresztre. - Ez mi? - Ogam írás. Régi írásmód. - Tudom, de mit jelent? – Fényt.
Az asszony elmosolyodott, biccentett. - Akkor tökéletes lesz. Hoyt is bólintott, majd az asszonyra nézett. - Mi van a szöveggel? - Azon dolgozom. Ide nézz. Én kört akarok. Jobban érzem magam, ha lesz egy kör. Hoyt egyetértett, s felállt, hogy közösen húzzák meg a kört Glenna gyújtatlan gyertyákra karcolta a jeleket s figyelte, ahogy Hoyt meggyújtja óta. - Együtt csinálunk tüzet - mondta a férfi, és Glenna keze után nyúlt. Erő áramlott végig az asszony karjában, szinte megütötte a szívét. Tiszta, hófehér tűz gyúlt ki néhány centivel a padló fölött. Glenna fölemelte az üstjét ráhelyezte a lángokra. - Ó, ezüst, fénylő ezüst! - mondta Hoyt, és az üstbe rakta a gyertyatartót. - Olvadj meg ennél a lángnál. - Itt állunk a varázsló tornyában - folytatta Glenna, az üstbe rakta a j áspist, a gyógyfüveket -, e lángot használjuk, hogy felszabaduljon ereje. - Beledobta a nagyanyja gyűrűjét. - Ég és tenger, levegő és föld mágiáját szólítjuk hozzád. A te szolgáid könyörögnek áldásért, oltalmazz minket e próba közben. Ésszel, szívvel és tettel teljesítjük a tőled kapott feladatot, hogy eltüntessük a sötétséget a földről. Ezért háromszor szólítunk téged, védelmezd azokat, akik hűségesen szolgálnak téged. - Add, hogy ez a kereszt fény legyen az éjszakában. Amikor harmadszor mondták el az utolsó sort, az üstből füst szállt fel, és ragyogóbbak lettek az alatta égő fehér lángok. Glenna magába szívta a fényt, a füstöt és a hőséget, miközben hangja a férfiéval összekapcsolódva szárnyalt. Hoytra nézett; a férfi pillantása az övébe kapaszkodott. Glenna érezte, hogy szívében, ölében egyre terjed a meleg, erősebben, parancsolóbban, mint bármi, amit addig érzett; átszalad a testén, miközben Hoyt a szabad kezével bedobta az utolsó jáspisdarabot az üstbe. - És minden ezüstkereszt pajzs legyen. Ahogy akarom, úgy legyen. A szoba szinte felrobbant a fénytől, ereje megrázta a falakat, a padlót. Az üst megbillent, a folyékony ezüst a lángokra ömlött. Az erő a földre sújtotta Glennát de Hoyt átkarolta, magához szorította, a testével védelmezte a hirtelen fellobbanó lángoktól és az üvöltő széltől. Az ajtó kivágódott. Cián egy pillanatra megjelent a nyílásban, alakját körberajzolta az a hihetetlen fény, aztán eltűnt. - Nem! - kiáltotta Hoyt, és Glennát magával rántva megtörte a kört. A láng fölemésztette, elnyelte önmagát, aztán mennydörgésszerű robajjal kihunyt. Hoytnak csengett a füle, kiáltást hallott. Cián véresen hevert a padlón, inge félig elégett, s még mindig füstölt. Hoyt térdre esett, már majdnem öccse pulzusát kereste, amikor eszébe jutott, hogy különben sincs pulzusa. - Istenek, mit tettem? Glenna hangja nyugodtan csengett, amikor megszólalt: - Csúnyán megégett - mondta. - Vegyük le róla az inget. - Mi történt? Mit tettél? - ordította King, és félretolta Hoytot. - Te csirkefogó! Cián! Te jó ég! - Igézést végeztünk. Cián benyitott. Idebent fény volt. Senki sem hibás. - mondta Glenna. - Larkin, segíts Ringnek, vigyétek be a te szobádba. Rögtön ott leszek. Magamhoz kell vennem a gyógyszereket. - Nem halt meg - szólalt meg halkan Hoyt, miközben mereven bámulta a testvérét. - Nem halt meg. - Nem, nem halt meg - ismételt meg Glenna. - Tudok segíteni rajta. Jó gyógyító vagyok. Ez a egyik erősségem. - Majd én segítek - lépett előre Moira, aztán a falnak simult, amikor King és Larkin fölemelte Ciánt - Én is értek hozzá egy kicsit - Jó, menj velük. Hozom a holmimat. Tudok rajta segíteni, Hoyt. - Mit tettünk? - mondta Hoyt, és tehetetlenül bámulta a kezét Üresnek és haszontalannak érezte őket, pedig még mindig ott rezgett bennük az igézés okozta vibrálás. - Ez volt a teteje mindannak, amit tettem. - Majd később megbeszéljük - mondta Glenna, megragadta a férfi kezét és visszahúzta a toronyszobába. A kör beleégett a padlóba, tejfehérre pörkölődött nyomot hagyva maga után. Közepén kilenc ezüstkereszt csillogott, a két szár találkozásánál kör, benne vörös jáspis. - Kilenc. Háromszor három. Majd később mindent végiggondolunk. Azt hiszem, egyelőre itt kell hagynunk őket Nem tudom, felvegyük-e.
Hoyt nem figyelt rá, a keresztekhez lépett, s fölkapta az egyiket - Kihűlt - mondta. - Nagyszerű. - Glenna esze már Cianen járt, és azon, mit tegyen érte, hogy meggyógyítsa. Felkapta a táskáját. -Le kell mennem, hogy megtegyem, amit tudok. Senki sem hibázott, Hoyt. - Már kétszer. Már kétszer történt, hogy majdnem megöltem. - Nekem is annyi közöm van hozzá, mint neked. Velem jössz? - Nem. Glenna mondani akart valamit, aztán csak megrázta a fejét és kiszaladt. A fényűző hálószobában Cián elterült a széles ágyon. Arca olyan volt, akár egy angyalé. Egy gonosz angyalé, gondolta Moira. Kiküldte a férfiakat forró vízért, kötését, és hogy ne legyenek láb alatt, s kettesben maradt a vámpírral. Tudta, nem érezne szívdobogást, ha a mellére tenné a kezét, és a tükrön sem hagyna foltot a lélegzete, ha a szája elé tartaná. Nincsenek reflexei sem. Olvasott ezekről a jelenségekről, és még sok minden másról is. A vámpír megmentette az ő életét, és Moira ezért adósának érezte magát. Odalépett az ágyhoz, és megpróbálta egy kis mágiával hűsíteni az összeégett húst. Émelygés tört rá, visszafojtotta. Még sosem látott ilyen csúnya sebesülést. Hogy élhetne túl bárki - vagy inkább bármi - ilyet? Cián metsző, kék szeme felpattant. Megragadta Moira csuklóját. - Mit művel? - Megsebesült - Moira gyűlölte, hogy remeg a hangja, s mert kettesben voltak, félt Ciántól - Baleset történt Glennát várom, segíteni akarunk. Csak feküdjön nyugodtan. A lány látta, hogy Cianbe egy pillanatra belehasít a fájdalom, s érezte, félelmének egy része elpárolog. - Feküdjön csöndesen. Megpróbálom lehűteni. - Nem akarná inkább, hogy a pokolban égjek? - Nem akarok én lenni, aki odaküldöm. Nem nyilaztam volna le múlt este. Nagyon megszégyenültem, amikor hagytam, hogy azt higgye, képes vagyok rá. Az életemmel tartozom magának. - Menjen innen, és akkor kvittek vagyunk. - Glenna mindjárt itt lesz. Hűvösebb egy kicsit? Cián behunyta a szemét, a teste remegett. - Vérre van szükségem. - Az enyémet nem kapja meg. Annyira nem vagyok hálás. Moira úgy látta, leheletnyi mosolyra húzódik Cián szép vonású ajka. - Nem a magáé kell. - Elakadt a lélegzete, ahogy rá tőrt a fájdalom. - Abban a táskában, a szoba túlsó végében. A fekete táskában, aminek ezüstfogantyúja van. Hozza ide. Moira otthagyta, kinyitotta a táskát, aztán visszanyelte az undorát, amikor meglátta a sötétvörös folyadékkal teli átlátszó tartályokat. - Adja ide, aztán menjen, ahová akar. Moira gyorsan odavitte, aztán figyelte, ahogy a vámpír küszködve felül, és megégett kezével a tartályt bontogatja. Maga nyúlt érte, s felnyitotta. Egy-két csepp kicsordult. - Bocsánat - mondta. Erőt vett magán, fél karral föltámogatta Ciánt, a másik kezével a férfi szájához emelte a tartályt. Cián Moirát figyelte ivás közben, s a lány rávette magát, hogy szemrebbenés nélkül állja a tekintetét. Amikor Cián az utolsó cseppig kiitta, ami a tartályban volt, Moira a párnára fektette a fejét, és bement a fürdőszobába egy törülközőért. Megtörölgette vele Cían száját és állát, - Kicsi, de bátor, mi? A hangja élesebb, kezd visszatérni az ereje, gondolta Moira. - Nem maga tehet róla, hogy olyan, amilyen. Visszalépett az ágytól, amikor Glenna benyitott a szobába. - Kér fájdalomcsillapítót? - kérdezte Glenna, miközben balzsamot kent egy vékony vászonra. - Mije van? - Mindenfélém. - Az asszony gyengéden Cián mellére tette a vásznat. - Sajnálom, Cian. Be kellett volna zárnunk az ajtót. - Egy bezárt ajtó nem állíthatott volna meg abban, hogy bemenjek, különösen nem a saját házamban. Legközelebb használjanak valami jelet... A szentségit!
- Sajnálom, egy perc, és kész vagyok. Miféle jelet? - kérdezett vissza, a hangja mély volt, csillapító, miközben tovább dolgozott, - Valami ilyesmit, hogy „Vigyázat, gyúlékony mágia, tilos a bemenetel"? - Nem ártana - mondta Cián. Úgy érezte, nemcsak a húsa égett meg, még a csontja is, mintha a tűz belé költözött volna. - Mi a francot csináltak odabent? - Egyet találhat. Igaz, számítanunk kellett volna rá, hogy belép valaki. Moira, kenj be még egy vásznat, kérlek. Glenna mélyen a férfi szemébe nézett, keze ott tétovázott a legsúlyosabb égés felett Forróságot érzett enyhülést nem. - Ha nem engedi, nem fog hatni - mondta. - Bíznia kell bennem, hagynia, hogy hasson. - Nagy ár az enyhülésért, főleg, ha arra gondolok, részben maga okozta. - Miért bántaná? - szólt közbe Moira, miközben tovább kente a balzsamot a vászonra. - Mindnyájunknak szüksége van magára, akár tetszik nekünk, akár nem. - Egy pillanat - mondta Glenna. - Segíteni akarok. Hinnie kell. Nézzen rám, egyenesen a szemembe. Igen, így jó. Most meleget érez, aztán megkönnyebbülést. Ez az, így. Már jobb, igaz? Cián érezte, Glenna magába fogadja a seb lüktetését, elvonja belőle a hőt, s ezzel megszünteti a fájdalmat. - Egy kicsit igen. Köszönöm. Glenna még több kötést rakott rá, aztán a táskájához fordult. - Kitisztítom a sebeket, és ellátom az égett részt, aztán adok valamit, amitől pihenni tud. - Nem akarok pihenni. Glenna visszafordult, leült az ágyra, mert ki akarta tisztítani a Cián arcán lévő sebeket is. Csodálkozva tette kezét a férfi arcára, s megfordította a fejét. - Azt hittem, ezek lesznek a legcsúnyábbak. - Azok is voltak. A legtöbb sérülésből gyorsan felgyógyulok. - Jó magának. Milyen a látása? Cián rápillantott forró pillantású kék szemével. - Elég jól látom, vöröske. - Lehet, hogy agyrázkódása van - mondta Glenna könnyedén. - Megégette magát máshol is? Lehúzta róla a lepedőt, aztán gonoszkodva rápillantott. - Igaz, amit a vámpírokról mesélnek? Cián elnevette magát, aztán fölszisszent, ahogy a fájdalom belé mart. - Mese habbal. Ugyanolyanok vagyunk, mint előtte. Ha a saját szemével is meggyőződne róla, csak rajta, de ott nem égtem meg. Az egész adagot a mellkasom kapta. - Tiszteletben tartom a szemérmességet, és megtartom magamnak az illúziót Glenna kezébe vette Cián kezét, mire a férfi arcáról eltűnt a nevetés. - Azt hittem, megöltünk. Hoyt is ezt hiszi. Most nagyon szenved. - Ó, valóban? Talán helyet kéne cserélnünk. - Tudja, hogy Hoyt szívesen megtenné. Maga bármit érez is, vagy éppen nem érez iránta, Hoyt szereti, és ezt nem tudja figyelmen kívül hagyni, amióta maga megtagadta vele a testvérséget - Azon az éjszakán, amikor meghaltam, megszűntünk testvérek lenni. - Nem. Becsapja önmagát, ha ezt hiszi. - Glenna felállt az ágyról. - Most már a lehető legnagyobb kényelemben van. Egy óra múlva visszajövök, és még egyszer végigkenegetem. Összeszedte a holmiját. Moira még előtte kisurrant a szobából, a folyosón várta. - Mit tett vele ez a kezelés? - Nem tudom biztosan. - Tudnod kell. Hatalmas fegyver ez a fajtája ellen. Használnunk kell. - Nem áll hatalmunkban. Nem tudom, használhatjuk-e. - De hátha mégis - erősködött Moira. Glenna kinyitotta a szobája ajtaját, s bevitte a táskáját. Nem akart visszamenni a toronyba: - Az erő tartott a hatalmában minket, ennyit mondhatok. Hatalmas volt, nagyon nagy erő. Túl nagy ahhoz, mintsem bármelyikünk kézben tarthatná. Még együtt sem voltunk képesek megzabolázni, pedig
olyan közeli kapcsolat volt köztem és Hoyt között, mint még soha senkivel, ami engem illet. Mintha a nap belsejébe kerültünk volna. - A nap fegyver. - Ha az ember nem tudja, hogyan használja a kardot, éppúgy levághatja a saját fejét, mint valaki másét. - Akkor tanuld meg. Glenna leült az ágyra, aztán kinyújtotta a kezét. - Reszketek - mondta, miközben remegő kezét figyelte. - Vannak olyan testrészeim, amelyeket nem is ismerek, s amelyek ugyanúgy reszketnek, mint a kezem. - Én meg itt zaklatlak. Ne haragudj. Olyan erősnek, olyan higgadtnak látszottál, amikor elláttad a vámpírt. - Van neve. Ciannek hívják. Használhatnád. Az asszony hangja harapósnak hallatszott. Moira fölvette a fejét, mintha Glenna arcul ütötte volna, és a szeme is nagyra tágult. - Sajnálom az édesanyádat - mondta Glenna -, de nem Cián ölte meg. És ha szőke, kék szemű férfi gyilkolta volna meg, akkor egész életedben gyűlölnéd a szőke, kék szemű férfiakat? - Ez egyáltalán nem ugyanaz. - De elég találó, különösen a mi helyzetünkben. - Moira arcán konok eltökéltség ült. - Megitattam vérrel, és megtettem azt a keveset, amit tudok, hogy enyhítsem a fájdalmát. Neked is segítettem, hogy ellásd az égéseit Ennyi elég. - Megfordult, és távozni készült. - Nem. Várj már. Reszketek, és ettől türelmetlen vagyok. Azért látszottam higgadtnak, mert rám ez hat a legjobban. A válság elmúlása után azonban összeomlóm. De amit mondtam, megmondtam, Moira. Szükségünk van Cianre, s elkezdhetnél úgy gondolni rá és úgy bánni vele, mint emberrel, nem pedig valami tárggyal. - Darabokra tépték az anyámat - mondta Moira, és a szeme könnybe lábadt, amikor dacos védelme összeomlott. - Nem, Cián nem volt ott, nem vett részt benne. És fölemelte az érdekemben a kardját. Tudom, de nem érzem. -A szívére tette a kezét. - Képtelen vagyok érezni. Nem hagytak időt rá, hogy elsirassam anyámat. És most még teli vagyok gyásszal és haraggal. Minden vér, minden halál. Nem akarom ezt a terhet. Távol kell lennem a népemtől, mindentől, amit ismerek. Miért vagyunk itt? Miért mi kaptuk ezt a feladatot? Miért nem kapunk választ? - Nem tudom, s tudom, ez nem válasz, de nem csak benned lakik gyász és harag. Nem csak te kérdezel, és nem csak te szeretnéd, ha visszatérhetnél a saját életedhez. - Te egy napon majd visszatérsz. Én soha - mondta Moira, felrántotta az ajtót, és kirohant Glenna szobájából. - Alakul - mondta Glenna, és kezébe temette az arcát. A toronyszobában Hoyt valamennyi keresztet lenvászon darabra helyezte. Tapintásra hidegek voltak, és a fényük is elvakította, bár a fém kicsit megsötétedett. A férfi felkapta feketére égett Glenna üstjét. Nem hitte, hogy még valaha használni lehet, s azon gondolkodott, mit jelent ez az asszonynak. A karcolással ellátott és meggyújtott gyertyákból már csak egy viaszfolt maradt a padlón. Az egész termet ki kell takarítani, mielőtt újabb varázslást követnek el benne. A tiszta fehér kör vékonyan beleégett a padlóba. A folyosón Cián vére szennyezte be a padlót és a falakat. Áldozat, gondolta Hoyt. Az erőnek mindig megfizeti az árát az ember. Elég volt, hogy felajánlotta az édesanyja gyertyatartóját és Glenna is a nagyanyja gyűrűjét. Nagyon erős és vakító volt az a láng, erőszakosan forró, a bőrét mégsem égette meg. Feltartotta a kezét, megnézte. Semmi jele égésnek. Be kellett vallania, hogy reszket egy kicsit. Az a láng megtöltötte, szinte magába nyelte, és annyira összekapcsolta Glennával, mintha egy ember lettek volna, közös lett az erejük is. Féktelen erő volt, s úgy áradt ki, ahogy az istenek haragja zúdult a fivérére. Lelkének felét földre sújtotta, míg a varázsló szinte szárnyra kapott a lángtól. Most pedig üres volt, tökéletesen kiürült. Ami erő maradt benne, olyan volt, mint az ólom, súlyos és hideg, s ez a súly még nehezebb lett a bűntudatától. Nincs mit tennie, semmi munka, csak rendbe kell rakni a helyiséget. Lefoglalta elméjét a rutintevékenységgel, hogy lecsendesítse bensőjét.
Amikor King berontott a szobába, még mindig leengedett karral állt, és eltűrte az ütést, amely telibe találta az arcát. A falnak tántorodott, s egy pillanatra az jutott eszébe, olyan érzés, mintha egy csatahajó ütközött volna neki. A padlóra csúszott. - Állj fel, te csirkefogó! Hoyt kiköpte a vért. Elhomályosult a látása, úgy rémlett neki, mintha sok száz fekete óriás állna fölötte, sonka nagyságú kezét ökölbe szorítva. Hoyt a falnak támaszkodott, s eltolta magát. A csatahajó ismét támadott. Vörös és fekete szín villant föl Hoyt szeme előtt, aztán minden elszürkült. Ekkor valami fény villant fel, s forró érzés tört át a fájdalmon. Glenna robbant be a toronyba. Nem tolta félre Kinget, hanem erősen belevágta könyökét a gyomrába, aztán Hoytra borult, hogy megvédje. - Hagyja abba, maga ostoba barom! Ó, Hoyt, az arcod! - Menj innen - nyögte Hoyt. Nagyot nyilallt a gyomra, ahogy eltolta magától az asszonyt, és megpróbált újra felállni. - Gyerünk, húzz be egyet! Gyerünk! - mondta King, kitárta a karját, aztán megtapogatta az állát. - Adok egy szabad ütést. Nem is egyet, egy tucatot, te nyomorult. Többet, mint amennyit te adtál Ciannek. - Akkor hát meghalt. Menj már innen! - mondta Hoyt, és eltolta Glennát. - Gyerünk, fejezd be! - szólt oda Kingnek. King még mindig ökölbe szorította a kezét, de egy pillanatra leengedte. Hoyt alig állt a lábán, vérzett az orra, a szája. A egyik szeme már eltűnt egy duzzanatban, mégis ott imbolygott előtte, és várta a következő ütést - Mi van ezzel? Ostoba vagy megőrült? - Egyik sem - csattant fel Glenna. - Azt hiszi, megölte a testvérét, ezért áll ide, és hagyja, hogy halálra verje, mert épp annyira okolja magát, amennyire maga őt. És egyikőjüknek sincs igaza. Cián nem halt meg. Hoyt, fel fog gyógyulni. Most pihen, ennyi az egész. - Nem halt meg? - Nem végeztél vele, és második esélyt már nem kapsz - morogta King. - Ó, az isten szerelmére! - kiáltotta Glenna, és King elé ugrott. - Senki nem akart megölni senkit. - Menjen az útból, vöröske - bökött rá King a hüvelykujjával. - Nem akarom, hogy baja essék. - Ha Hoyt felelős, akkor én is az vagyok. Együtt dolgoztunk azon, amiért idejöttünk, a fenébe is. Cián rosszkor lépett be, ilyen egyszerű és tragikus, ami történt. Azt hiszi, Hoyt itt állna maga előtt, ha szándékosan meg akarta volna sebezni Ciánt? Seggre küldené egy gondolat alatt, és én segítenék neki. King sötét szeme összeszűkült, a szája vicsorgásra váltott, de az öklét lassan leengedte. - És miért nem teszi? - Mert ellene szól mindannak, amik vagyunk. Talán képtelen ezt fölfogni, de ha olyan ostoba is, mint egy rendőrcsizma, annyit tudhatna, hogy Hoyt is ugyanazt a kötődést és hűséget érzi Cián iránt, mint maga. És ez azóta van így, hogy megszülettek. Most pedig tűnjön innen. King ellazította a kezét, aztán a nadrágjához fente. - Talán tévedtem. - Jócskán. - Megyek, megnézem Ciánt. Ha nem leszek elégedett az állapotával, visszajövök, és befejezem, amit elkezdtem. Glenna oda sem nézett, amikor King kimasírozott a szobából; megfordult, és megpróbálta megtámasztani Hoyt súlyának egy részét. - Le kell ülnöd - mondta neki. - Megszabadulok végre tőled? - Nem. Válaszként Hoyt leereszkedett a padlóra. Glenna keresett egy törülközőt, s egy tálba vizet öntött egy kancsóból. - Úgy látom, azzal töltöm az estét, hogy vért itatok fel. - A férfi mellé térdelt, benedvesítette a kendőt, és gyengéden törölgetni kezdte a vért Hoyt arcáról. - Ostobaság, hogy itt állsz, és hagyod, hogy megüssön. Ostobaság, hogy bűntudatod van. És gyávaság is. Hoyt Glennára emelte véres, bedagadt szemét. - Ez aztán a gondos ápolás. - Gyávaság - ismételte meg éles hangon Glenna, mert érezte, hogy könnyek fojtogatják a torkát. - Itt
maradtál, és sajnáltad magad, ahelyett hogy lejöttél volna segíteni, vagy hogy megnézd, hogy van az öcséd, pedig feleennyire sem volt olyan állapotban, mint most te. - Nem vagyok olyan hangulatban, hogy eltűrjem a sértő szónoklatodat, és hagyjam, hogy rám piríts válaszolt Hoyt, és el akarta hessegetni az asszonyt. - Hát ez remek - mondta Glenna, és úgy csapta a rongyot a tálba, hogy a víz a padlóra loccsant. - Akkor ápold magadat te. Belefáradtam abba, hogy milyenek vagytok. Siránkozás, önsajnálat, haszontalanság. Ha engem kérdezel, a te Morriganed bizony rábaltázott, amikor ezt a csoportot választotta. - Elfelejtetted, hogy neked is közöd volt az egészhez. Házsártos vagy. Glenna lehajtotta a fejét. - Ez nagyon enyhe és régimódi szó. Manapság inkább lekurvázzák az embert. - A te világodban, a te beszédmódod szerint. - Ez igaz. Miközben idefönt sajnálod magad, egy pillanatra talán belegondolhatnál: ma valami csodásat hajtottunk végre ebben a szobában. - Az asszony az asztalon heverő ezüstkeresztek felé intett. - Ez meghalad mindent, amit eddig tapasztaltam. Az a tény köti össze ezt a nevetséges csoportot, hogy végrehajtottuk, képesek voltunk rá, meg kellett tennünk. De ehelyett mindegyik a maga vackában vinnyog. Azt hiszem, mégis kárba veszett a mágia meg a pillanat. Kiment, s a lépcsőn Larkinnel találkozott. - Cián fölkelt - mondta a fiú. - Azt mondja, már épp elég időt elvesztegettünk, ezért ma este egy órával többet eddzünk. - Megmondhatod neki, hogy nyalja ki a seggem. Larkin pislantott egyet, s Glenna tovább viharzott lefelé. A fiú bekukkantott a toronyszobába, és látta, hogy Hoyt ott ül véresen a padlón. - Magasságos istenek, Glenna látta el így a bajod? Hoyt rásandított, aztán úgy gondolta, arra az estére már elég volt a büntetésből. - Ugyan, dehogy. Hát úgy nézek én ki, mint akit összever egy nő? - Hát nem vagy a legjobb formádban - mondta Larkin őszintén, s bár idegenkedett az olyan helyektől, ahol mágiát űznek, nem akarta a vérző férfit magára hagyni. Odament Hoythoz, leguggolt mellé. - Nahát, ez aztán a kavarodás, mi? Mind a két szemed alatt fekete karika lesz. - Segíts már fel! Larkin a kezét nyújtotta, aztán hagyta, hogy Hoyt a vállára támaszkodjon. - Nem tudom, mitől folyt itt vér, de Glenna ki van kelve magából, Moira meg bezárkózott a szobájába. Cián olyan, mintha elátkozták volna az istenek, mégis fölkelt, és azt mondja, edzenünk kell. King fölnyitott valami whiskyt, én meg hajlok rá, hogy csatlakozzak hozzá. Hoyt óvatosan megtapogatta a járomcsontját, s fölszisszent, amikor a fájdalom átterjedt az egész arcára. - Nem tört el, szerencsém van. Glenna is segíthetett volna, ahelyett hogy kioktat. - A szó az asszonyok legélesebb fegyvere. Ahogy kinézel, elkélne neked is valami erős ital. Hoyt az asztalra támaszkodott, s azon imádkozott, legalább egy pillanatra térjen vissza az egyensúlya. - Larkin, hívd össze a többieket a terembe, ahol edzeni szoktunk. Rögvest ott leszek én is. - Azt hiszem, saját kezembe veszem a sorsom irányítását, de rendben van. Majd megpróbálok kedves és elbűvölő lenni a hölgyekkel, különben letépik a tökömet. Moira keresztbe rakott lábbal ült az asztalon, kisírt szemét lesütve. Glenna a sarokban duzzogott egy pohár bor felett King is ott állt a maga sarkában, a jeget rázogatta egy kis whiskys pohárban. Cián egy karosszékben ült, a karján dobolt. Arca krétafehér volt, különös kontrasztot alkotva a fehér inge alól kilátszó vörös sebekkel. - Jó volna valami zene - törte meg a csöndet Larkin. - Olyasmi, amit halotti máglyánál szoktak játszani. - Azon fogunk dolgozni, hogy formába lendüljünk, és gyorsak legyünk - mondta Cián, és körbepillantott a teremben. - Eddig semmi ilyesmit sem láttam egyikőtökben sem. - Kezdődik a sértegetés? - kérdezte elkínzott hangon Moira. - Egyáltalán, mi értelme van karddal hadonászni, ütéseket váltani? Annyira megégtél, amilyet még sosem láttam, mégis itt vagy, újra talpon. Ha a mágia nem győzött le, akkor mi teheti? - Kedvesem, tudom, hogy boldogabb lenne, ha hamuvá égtem volna. Kár, hogy csalódást okoztam.
- Nem erre gondolt - mondta Glenna, és idegesen beletúrt a hajába. - Maga a hölgy képviselője? - Senkinek sem kell helyettem beszélni - csattant fel Moira. - És ne mondja meg senki, mit tegyek mindennap, minden órában. Tudom, mi öli meg őket, olvastam a könyvekben. - Ah, igazán, szóval olvasta. - Cián érdeklődve bámult rá, miközben az ajtó felé intett. - Akkor tegyen meg egy szívességet, és szedjen le odakint néhány vámpírt. - Az is jobb, mint idebent birkózni a padlón, mintha cirkuszban volnék - vágott vissza Moira. - Egyetértek - tette hozzá Larkin, kezét a kard markolatára csúsztatva. - Meg kell keresnünk őket, és meg kell torolnunk a támadást. Még annyian sem vagyunk, hogy őrt állítsunk vagy előreküldjünk valakit. - Ez nem olyan háború, fiacskám. Larkin szeme megvillant. - Nem nevezz így. Amennyit látok belőle, ez még csak nem is háború. - Nem tudod, mivel állunk szemben - szúrta közbe Glenna. - Nem-e? Hármat öltem meg a saját kezemmel. Cián felállt. Mereven mozgott, láthatóan erőfeszítésébe került a járás. - A gyöngéket és fiatalokat - válaszolta. - Lilith nem vesztegeti rád a legjobb harcosait. Vegyük hozzá, hogy segítséged és szerencséd volt. De ha olyannal kerülsz szembe, aki már régóta vámpír és ügyes is, darált hús lesz belőled. - Meg tudok állni a lábamon. - Akkor lássuk. Támadj meg! - Megsebesültél. így nem tisztességes. - Az nőknek való. Ha legyőzöl, kimegyek veled - mondta Cián, és az ajtó felé intett. - Együtt vadászunk ma este. Larkin szemében érdeklődés csillant. - Ígéred? - Ígérem. Győzz le! - Rendben. Larkin gyors volt, mégis kibillent az egyensúlyából. Cián felé szúrt, de eltévesztette, újra pördült egyet. Cián egyszerűen kinyúlt, megragadta Larkin torkát, és fölemelte a padlóról. - Nem akarhatsz vámpírral táncolni - mondta, és keresztülhajította a fiút a termen. - Aljas! - mondta Moira, felugrott, és az unokatestvéréhez szaladt. - Majdnem megfojtottad. - Pontosan. - Igazán szükség volt erre? - kérdezte Glenna, felállt, Larkinhez lépett, a torkára tette a kezét. - A fiú maga kérezkedett - jegyezte meg King, amire Glenna villámgyorsan feléje fordult. - Maga is csak öklelni tud. Össze kéne kötni magukat, és áthajítani a háztetőn. - Semmi baj, jól vagyok - mondta Larkin köhögés közben, aztán megköszörülte a torkát. - Szép mozdulat volt - mondta Ciannek - Nem is láttam, hogy csináltad. - Amíg képes vagy rá, és megteszed, addig nem rád vadásznak - mondta Cián, óvatosan kihúzta magát, és óvatosan leült egy székre. - Ideje munkához látni. - Megkérlek, várj egy kicsit - szólalt meg Hoyt, belépve a terembe. - Már eleget vártunk - mondta Cián, de nem nézett a bátyjára. - Van valami, amit el kell mondanom. Először is neked. Óvatlan voltam, de te is. El kellett volna torlaszolnom az ajtót, de neked sem kellett volna csak úgy benyitnod. - Ez az én házam. És sok évszázada nem a tiéd. - Lehetséges, de udvariasan és óvatosan kell viselkedni egy becsukott ajtónál, különösen, ha odabent mágiát űznek. - Hoyt megvárta, amíg a fivére rápillant. - Nem akartalak megsebezni. A te dolgod, hogy elhiszed, vagy sem. - Nem tudom, elmondhatom-e ugyanezt – mondta Cián, és állával Hoyt arcára mutatott. - Mágia tette? - Nem, valami másnak az eredménye. - Fájdalmasnak látszik. - Úgy is van.
- Hát, ez kiegyenlíti a számlát. - És mindnyájan itt tartunk, az egyenlítésnél - mondta Hoyt, és a többiek felé fordult. - Érvek és sértődések. Igaza van Glennának. - Nagyrészt igaz, amit mondtál, bár esküszöm, túl sokat beszélsz. - Tényleg? - Nem vagyunk egységesek, és reménytelen a helyzetünk, amíg nem leszünk azok. Edzhetünk és készülhetünk a nap minden órájában, az egész hátralévő időt eltölthetjük ezzel, mégsem fogunk győzni, mert megvan ugyan a közös ellenségünk, de nincs közös célunk, ahogy Glenna nagyon helyesen mondta. - Az a célunk, hogy harcba szálljunk velük - vágott közbe Latkin. - Harcba szálljunk, és elpusztítsuk őket mind egy szálig. - Miért? - Mert démonok. - Ő is - mondta Hoyt, Cián székére téve a kezét. - De velünk harcol. Nem fenyegeti Geallt. - Tehát Geall. Te Geallre gondolsz, te meg - mondta Hoyt Moirának -, az anyádra. King azért van velünk, mert árnyékként követi Ciánt, ahogy a magam módján én is. Cián, te miért vagy itt? - Mert nem követek senkit. Sem téged, sem őt. - És te, Glenna, miért vagy itt? - Azért, mert ha nem harcolok, ha meg sem próbálom, minden, amink van, és minden, amit ismerünk és magunk is mindnyájan elveszünk. Valami a bensőmben azt követeli, hogy itt legyek. És azért is, mert a jónak harcosokra van szüksége a gonosz ellen. Ez aztán az asszony, gondolta Hoyt. Mindegyikőjüket megszégyenítette. - Ez a válasz, és Glenna az egyetlen, aki tudja. Szükség van ránk. Ez erősebb a bátorságnál, a bosszúnál, a hűségnél és a büszkeségnél. Nincs rá ezer évünk, és ezren sem vagyunk a harchoz. Mindössze hatan vagyunk. Nem lehetünk többé idegenek egymás számára. - Hoyt ellépett Cián székétől, és a zsebébe nyúlt. - Glenna azt mondta, készítsünk jelképet és pajzsot, a közös cél jelképét. Ez a közös cél hozza létre a legerősebb mágiát, amit valaha is tapasztaltam. Erősebb, mintsem elbírhatnánk vele - mondta, és Cianre pillantott. - Hiszem, hogy az istenek is védelmükbe vesznek minket, ha eszünkbe véssük, hogy a pajzshoz kard kell, és mindkettőt azonos céllal használjuk. Elővette a kereszteket, amelyek ezüstjén megcsillant a fény. Odalépett Kinghez, odanyújtotta. - Viselni fogod? King félrerakta az italt, elvette a keresztet és a láncot. Hoyt arcát nézte, miközben a nyakába akasztotta. - Tehetnél egy kis jeget a szemedre. - Te? - kérdezte Hoyt, és Moira felé nyújtotta a következő keresztet. - Majd ha megérdemlem - mondta a lány, és bocsánatkérő pillantást vette Glennára. - Ma nagyon rosszul viselkedtem. - Mindnyájan - mondta Hoyt. - Larkin? - Nem csak Geallról van szó - mondta Larkin, amikor elvette a keresztet. - Vagy már nem csak róla. - És te? - kérdezte Hoyt, és oda akarta adni a keresztet Glennának, aztán közelebb lépett, és maga akasztotta az asszony nyakába. - Ma este mindnyájunkat megszégyenítettél. - Majd igyekszem, hogy ne váljék szokásommá - felelte az asszony, elvette az utolsó keresztet, és a férfi nyakába akasztotta. Aztán gyöngéden megcsókolta Hoyt tönkrevert arcát. Hoyt végül Cián felé fordult, odalépett hozzá, de öccse megállította. - Ha azt akarod kérdezni, viselni fogom-e, csak az idődet vesztegeted. - Tudom, hogy nem viselheted. Nem vagy olyan, mint mi, mégis arra kérlek, állj mellénk e cél érdekében. - Egy függőt nyújtott előre, ötágú csillag alakja volt, hasonlított Glenna függőjére. - A kő a közepén jáspis, olyan, amilyen a keresztekben is van. Még nem tudok pajzsot adni neked, csak jelképet ajánlhatok fel. Elfogadod? Öccse szó nélkül kinyújtotta a kezét. Amikor Hoyt a tenyerébe rakta a láncot és a függőt, Cián megrázogatta, mintha a súlyát akarná megbecsülni. - Fémből és féldrágakövekből nem lesz hadsereg. - Fegyver igen.
- Az igaz - mondta Cián, és nyakába akasztott a láncot. - Most, hogy ezen az ünnepélyes izén túl vagyunk, nekiállhatnánk végre az edzésnek.
12 Glenna magányra és munkára vágyott. Töltött magának egy pohár bort, elővett egy írótömböt meg ceruzát, és leült a konyhaasztalhoz. Egy nyugodt órát szakított magának, amíg lecsillapodik, és készít néhány listát. Utána talán el tud aludni. Hallotta, hogy jön valaki, s kihúzta magát. Ekkora ház, és valaki nem bír találni benne másik helyet? King lépett be, zsebre dugott kézzel egyik lábáról a másikra állt. - Nos? - kérdezte Glenna. - Khm. Sajnálom, hogy összetörtem Hoyt képét. - Az ő képe, tőle kérjen bocsánatot. - Tudom, csak tisztázni akartam magával. Amikor Glenna nem szólt rá semmit, King megvakarta a feje búbját, és ha kilencven kiló tud vonaglani, akkor King vonaglott. - Csak annyit láttam, amikor felrohantam, hogy lobog az a láng, Cián meg a padlón fekszik véresen és megégve. Az a pasas az első varázsló, akit ismerek - folytatta egy kis szünet után. - Alig egy hete ismerem. Ciánt viszont azóta ismerem... szóval, régen, és nagyon sokkal tartozom neki. - Szóval, amikor ott látta Ciánt megsebesülve, azt hitte, a testvére megpróbálja megölni. - Úgy valahogy. Gondoltam, hogy maga is benne van, de nem bírtam volna megütni. - Köszönöm a lovagias érzéseit. A csípős hangra King megint összerándult. - Maga aztán ért hozzá, hogyan kell darabokra szedni valakit. - Láncfűrészre volna szükségem, ha darabokra akarnám szedni. Ne nézzen már rám olyan szánalmasan és bűntudatosan. - Glenna nagyot sóhajtott, és hátrasimította a haját. - Felhúzta magát, és ezt mindnyájan sajnáljuk. Nem inna egy kis bort? Vagy nem kér süteményt? King elvigyorodott. - Inkább egy sört. - Kinyitotta a hűtőt, elővett egy palackkal. - A sütit kihagyom. Nagyon ért a seggbe rúgáshoz, vöröske. Mindig csodálom a nőkben a vagányságot, akkor is, ha az én seggemről van szó. - Eszembe sem jutna ilyesmit tenni. Az asszony csinos volt ugyan, de sápadt, és dögfáradt lehetett. King megdolgoztatta, ahogy a többieket is azon a délutánon, este meg Cián facsarta ki belőlük az utolsó erőt. Ami azt illeti, Hoytnak van igaza. Glenna volt az egyetlen, aki tudta a választ arra, hogy mi a francot keresnek itt. - Hoyt és maga igazat beszéltek. Nem vagyunk egységesek, ezért könnyű prédák lehetünk. Felpattintotta a sört, egyetlen hosszú korttyal lehúzta a felét. - Én is bele akarom tenni ebbe az egészbe a magam erejét. Glenna a hatalmas mancsot nézte, amelyet King feléje nyújtott és elfogadta. - Ciannek szerencséje van, hogy van valaki, aki harcol érte és gondoskodik róla. - Ő is megtette ugyanezt értem. Szóval, elölről kezdjük? - Egy ilyen barátságnak időre van szüksége, hogy kialakuljon, megszilárduljon. - Ennyi időnk nincs. - Hát, akkor rövidítsük le az ügyet Mostantól haverok vagyunk? - Így is mondhatjuk. King felhörpintette a sört, s az üres üveget a mosogató alatti szemetesbe hajította. - Elindulok hájcsíba. Neked is ugyanezt kéne tenned. Aludj egy kicsit - Mindjárt.
Glenna megsebzettnek és fáradtnak, mégis nyughatatlannak érezte magát, így hát egyedül üldögélt a konyhában, miközben minden villany égett, hogy visszaverje a sötétséget. Nem tudta, mennyi az idő, és azon gondolkodott, hogy már nem is számít. A végén mindnyájukból vámpír lesz, akik a nap nagy részét átalusszák, és az éjszaka nagyobbik részében végzik a dolgukat. Megtapogatta a keresztet a nyakában, miközben folytatta a lista írását. Úgy érezte, hideg kézként nyomasztja az éjszaka a két lapockája közt. Hiányzott neki a város. Nem szégyellte bevallani: hiányoztak a város hangjai, a forgalom folytonos dübörgése, amely olyan volt, mint a szívverés. Vágyott a bonyolultságára, az egyszerűségére. Az élet egyszerűen csak élet volt ott. S ha volt is benne halál, kegyetlenség és erőszak, az is mind emberi volt, A metrón látott vámpír képe villant be az emlékezetébe. Egykor talán vigaszt talált abban a hitben, hogy ember volt. Glenna elképzelte, hogy reggel felkel, leugrik a csemegeboltba friss bégelért, majd a reggeli fényben és kavargó színek közt fölállítja a festőállványát... Szerette volna, ha az a legnagyobb gondja, hogy fizeti ki a Visának a számlát. Addigi életének része volt a mágia, és egykor azt hitte, értékeli és tiszteli, de úgy érezte, már nem él benne ugyanolyan értékként, mint régen. Az is lehet, hogy a varázslat lesz majd halálának okozója. Felkapta a borát, aztán kilöttyintette, amikor észrevette, hogy Hoyt áll az ajtóban. - A helyzetet figyelembe véve nem igazán jó ötlet, hogy ide-oda mászkálsz ebben a sötét házban. - Nem tudom, zavarhatlak-e. - Akkor is. Éppen partit adok magamnak, de elég nyomorúságosra sikeredik - mondta, és megvonta a vállát. - Majd elmúlik. Egy kicsit honvágyam van. Igazán semmiség ahhoz képest, ahogy te érezheted magad. - Elálldogáltam abban a szobában, amely a mienk volt Ciannel gyerekkorunkban, és túl sok érzés rohant meg. Glenna fölállt, keresett egy másik poharat, bort töltött belé. - Ülj le. - Ő is leült, az asztalra tette a bort. - Van egy öcsém - mondta. - Orvos, most kezdi a pályát. Benne is van egy kis mágia, gyógyításra használja. Jó orvos, jó ember. Tudom, hogy szeret, de nemigen érti, milyen vagyok. Nehéz, ha nem értik az embert. Hogy lehet az, kérdezte magától Hoyt hogy - ha a családját nem számítja - sosem volt az életében olyan nő, akivel mindenről tudott beszélni, ami fontos? - Nyugtalan vagyok, hogy elveszítettem Ciánt és a régi kapcsolatunkat. - Persze hogy nyugtalanít. - Cián emlékei már megfakultak velem kapcsolatban, réginek számítanak, az én emlékeim pedig frissek és erősek. - Hoyt fölemelte a poharát. - Nehéz, ha nem értik meg az embert. - Nekem is az, amikor nem tudják, mi vagyok s mi van bennem. Egy időben hiú voltam rá. Olyan volt, mintha valami fényes tárgyat tartottam volna a kezemben, ami csak nekem jár. Vigyáztam rá, hálás voltam érte, de túl hiú voltam rá. Nem hinném, hogy még egyszer az leszek. - Kétlem, hogy a ma este történtek után bármelyikünk büszke lehet bármire. - A családom és az öcsém mégsem érti, legalábbis nem egészen ezt a hiúságot, ezt az adottságot És nem értik azt sem, vagy nem teljesen, mekkora árat fizetek érte. - Glenna kinyújtotta a kezét, s Hoytéra tette. Az öcsém sem. Lehet, hogy a kettőnk körülményei különböznek, de nagyon is értem, miféle veszteségről beszélsz. Szörnyen nézel ki - tette hozzá könnyedebb hangon. - Segíthetek, hogy enyhüljön egy kicsit az a seb. - Fáradt vagy. Várhatok. - Nem érdemelted meg. - Hagytam, hogy elszabaduljon. Hagytam, hogy kirepüljön belőlem. - Nem, mi szalajtottuk el. Verd már ki a fejedből. Az edzés, a munka elején az asszony felkötötte a haját most kihúzta belőle a tűket, rövid haja ziláltan a vállára hullott. - Nézd, tanultunk belőle. Együtt erősebbek vagyunk, mint valaha is gondoltuk volna. Most azért vagyunk felelősek, hogy megtanuljuk, hogyan tartsuk kordában, hogyan irányítsuk ezt az erőt. Elhiheted
nekem, hogy a vámpíroknak is nehéz dolguk lesz. Hoyt elmosolyodott egy kicsit. - Ez úgy hangzik, mintha a hiúság sugallta volna. - Azt hiszem, ez igaz. Hoyt kortyolt egyet, és rájött, hogy órák óta először érzi kényelmesen magát. Üldögélt a fényesen kivilágított konyhában, amelynek ablaka fogságba ejtette a sötétséget, és beszélgetett Glennával. Az asszony illata, az a földéhez hasonlító, női illat újra az érzékeit kerülgette. Glenna zöld szeme alatt, a finom bőrön látszott, hogy nagyon ki van merülve. - Valami új ígézés? - kérdezte Hoyt a papír felé intve. - Annál sokkal földhözragadtabb. Listák. Több tartalékra van szükségem gyógyfüvekből, ilyesmiből. Moriának és Larkinnek ruha kell. Aztán ki kell dolgoznunk néhány elemi szabályt a házimunkával kapcsolatban. Eddig a nagyobb részt mi végeztük Kinggel: a főzést, ilyesmit. A háztartás nem megy magától, és akkor is szükségünk van ételre és tiszta törülközőre, amikor háborúra készülünk. - Olyan sok gép van, ami elvégzi ezt a munkát - mondta Hoyt, és körülnézett a konyhában. - Elég egyszerű lehet. - Csak hiszed. - Annak idején volt odakint egy gyógyfüves kert. Igazából még be sem jártam a földünket - Hoyt magának bevallotta, inkább elhalasztotta, hogy lássa a változásokat és azt is, ami változatlanul maradt. Lehet, hogy Cián újratelepítette. De én is visszahozhatom. A földnek jó az emlékezete. - Ez felkerülhet a holnapi listára. Ismered a környező erdőket. Elmondhatod, hol találom meg azokat a növényeket, amelyekre szükségem van. Reggel kimehetek, hogy összeszedjem őket. - Ismerem őket - mondta Hoyt félig-meddig magának. - Több fegyverre van szükségünk. És több kézre, amelyek forgatni tudják őket. - Egész hadseregünk lesz Geallben. - Remélem. Ismerek néhány segítőkész és talpraesett embert, és talán Cián is ismer pár hozzá hasonló lényt. Kezdetnek felírhatnánk őket a listánkra. - Még több vámpírt? Cianben is elég nehéz bízni. Ami meg a boszorkányokat illeti, még mindig csak ismergetjük egymást, ahogy ma este is. Azokkal kell elkezdenünk a csatát, akik már itt vannak. És még alig kezdtünk hozzá. Ami meg a fegyvereket illeti, ugyanúgy elkészíthetjük őket, mint a kereszteket, Glenna felkapta a borát, belekortyolt, lassan kifújta a levegőt. - Benne vagyok. - Magunkkal visszük őket, amikor Geallbe kell mennünk. - Ha már így szóba került, mikor és hogyan? - Hogyan? A Istenek tánca dolmen bejáratán. Hogy mikor, azt nem tudom. Hinnem kell, hogy tudtunkra adják majd, amikor itt lesz az ideje. - Gondolod, hogy vissza tudunk majd jönni? Már ha életben maradunk. Hoyt az asszonyra nézett Glenna éppen vázlatot készített, tekintetét a papírra szegezte, a keze nyugodt, arca sápadt a kimerültségtől és a feszültségtől, a haja merészen ragyogó, előrehullott ahogy lehajtotta a fejét. - Mi aggaszt leginkább? - kérdezte Hoyt. - Hogy meghalsz, vagy hogy nem látod újra az otthonodat? - Nem vagyok benne biztos. A halál elkerülhetetlen, mindenkinek ez a sorsa. És remélem, vagyis remélnem kell, hogy elég bátorság és kíváncsiság lesz bennem, hogy szembenézzek vele, amikor eljön az ideje. - A bal kezével szórakozottan a füle mögé simította a haját, a jobbal folytatta a vázlatot. - Ez mindig elvont elképzelés volt számomra, egészen mostanáig. Nehéz a halálra gondolni, de még nehezebb arra, hogy a ember tudja, talán sosem látja többé az otthonát, a családját. Nem fogják megérteni, mi történt velem. - Fölnézett. - És még én oktatom ki a társaságot - Nem tudom, meddig élt a családom. Azt sem, hogyan haltak meg, vagy mennyi ideig kerestek engem. - Segítene, ha tudnád? - Igen. - Hoyt elhessentette a kínzó gondolatot s félrehajtotta a fejét. - Mit rajzolsz? Glenna összecsücsörítette a száját, miközben a rajzot nézte. - Azt hiszem, téged. - Megfordította a rajzot, és Hoyt elé tolta.
- Ilyennek látsz? - kérdezte ámult hangon Hoyt, amelyen érződött hogy nemigen tetszik neki a látvány. Ilyen zordnak? - Nem zordnak, komolynak. Komoly ember vagy, Hoyt MacKenna. - Ráírta a nevet a vázlatra. - Ma így írják és ejtik a nevedet Kikerestem. - Gyors kanyarítással szignálta a vázlatot - Számomra nagyon vonzó a komoly természeted. - A komolyság öreg bölcseknek való. - És harcosoknak, hatalommal bíró férfiaknak. Mivel ismerlek és vonzódom hozzád, át kellett értékelnem, amit tudtam a gyerekkorotokról. Valójában mostanában az idősebb férfiakat kedvelem. Hoyt csak ült elnézte az asszonyt, a vázlat és a bor ott volt közöttük. Világok vannak köztünk, mondta magának, és mégis, még sosem érezte magát ennyire közel senkihez. - Amikor itt ülök veled ebben a házban, amely az enyém, és mégsem az, abban a világban, amely az enyém, és mégsem az, érzem, hogy egyetlen dologra vágyom, és az te vagy. Glenna felállt, Hoythoz lépett, s átkarolta. Hoyt feje az asszony két melle közt pihent, hallotta a szívverését. - Kényelmes? - kérdezte Glenna. - Igen. Olyan nagy szükségem van rád. Nem is tudom, hogy bírom magamban tartani. Glenna lehajtotta a fejét, behunyta a szemét, és Hoyt hajára hajtotta az arcát. - Légy ember. Az éjszaka hátralévő részére légy ember, mert nem akarok egyedül maradni a sötétségben. - Kezébe fogta Hoyt arcát, magához húzta. - Vigyél az ágyadba. Hoyt megfogta az asszony kezét, s felállt. - Az ilyesmi ezer éve nem változott, igaz? - Van, ami sosem változik - mondta nevetve az asszony. Hoyt az asszony kezét fogta, miközben elindultak a konyhából. - Nem sok nővel feküdtem le, mivel komoly ember vagyok. - Eddig én sem feküdtem le sok férfival, mert értelmes nő vagyok. - A szobájánál Glenna Hoyt felé fordult, pajkosan rámosolygott. - De azt hiszem, sikerülni fog. - Várj - szólt Hoyt, s magához húzta, mielőtt az asszony kinyithatta volna az ajtót, és megcsókolta. Az asszony érezte a melegségét, s bőre alatt a türelmetlenül izzó erőt. Hoyt benyitott az ajtón, s Glenna látta, hogy a férfi gyertyákat gyújtott. A szoba teli volt aranyos fénnyel és lágy illattal. A tűz is égett, vörösen, egyenletesen. Glennát meghatotta az összkép, bár a testét összerántotta a várakozás. - Szép kezdet. - Hallotta, hogy a zárban kattan a kulcs, a szívére szorította a kezét, - Ideges vagyok. Hirtelen jött rám. Még sosem voltam ideges amiatt, hogy ágyba bújok valakivel. Még első alkalommal sem. Ez már megint hiúság. Hoyt nyugtatóan intett. Valójában ő sem érezte magát túl bátornak, habár testét fűtötte hirtelen támadt izgalma. - Olyan szép telt az ajkad - mondta, és végighúzta ujjbegyét az asszony alsó ajkán. - Álmomban már megízleltem. Zavarsz, akkor is, ha nem vagy mellettem. - És felháborodsz rajta - mondta az asszony incselkedve, s kinyújtotta a karját, hogy átölelje Hoyt nyakát. A férfinak dőlt, tekintete Hoyt szájára tapad, figyelte, ahogy a férfi húzza az időt, mielőtt odahajolna hozzá. Érezte, hogy összekeveredik kettejük lélegzete, a szívük egymáson dobog. Így álltak egy végtelen pillanatig, aztán találkozott az ajkuk, s egymásba merültek. Glenna hasában táncot járt a kétség és a vágy, mintha tucatnyi bársonyszárny vergődne benne. A csöndesen izzó erőtől szinte vibrált a levegő. Hoyt keze a hajába mélyedt, visszasöpörte az arcából, sürgető mozdulatait érezvén az asszony beleremegett a várakozásba. A férfi szája bekóborolta az arcát, majd megtalálta nyakán a lüktető verőeret. Az asszony magával ragadja, Hoyt tudta, akkor is, amikor még többet vett el tőle. Kétségbeesetten és vadul vágyott az asszonyra, az érzés a mélybe rántotta, valahová, ahol még sosem járt, de tudta, Glenna ott lesz mellette. Körbefonta az asszonyt, csodálta teste ízét. Mohón újra egymás ajkára csaptak. Hoyt hallotta saját reszkető lélegzetét, s hátralépett. Gyertyafény világította meg az asszony alakját, miközben felnyúlt, és elkezdte kigombolni az ingét. Valami fehér és
csipkés valami volt az ing alatt, amely láthatóan a mellét tartotta, amely most föltárult előtte, mint valami ígéret. Amikor a nadrág lecsúszott az asszony csípőjéről, még több fehér csipke került elő, csábítóan háromszög alakban, mélyen a hasa alatt, a combja tövénél. - A nők a legfurfangosabb teremtmények - suttogta Hoyt, s előrenyúlt, hogy az ujjbegyével megsimogassa a csipkét. Elmosolyodott, amikor az asszony beleremegett az érintésébe. - Szeretem ezeket a ruhaféléket. Mindig ilyesmit hordasz a ruhád alatt? - Nem. A hangulatomtól függ. - Szeretem az ilyen hangulatodat. Hüvelykujjával fölfelé indult, az asszony melle felé. Glenna feje hátrahanyatlott. - Ó, istenem! - Ez tetszik neked. Ehhez mit szólsz? Ugyanúgy megsimogatta a csipkét az asszony hasa alatt, és figyelte, ahogy az izgalom elömlik Glenna arcán. Lágy bőr, sima és finom, izmokat rejtő. Csodálatos nő, gondolta Hoyt, - Engedd, hogy megérintselek. Gyönyörű a tested. Engedd, hogy megérintsem. Glenna hátranyúlt, belekapaszkodott az ágy oszlopába. Hoyt ujja az asszony testén vándorolt, mire Glenna borén jólesőn felborzolódtak a pihék. Felnyögött, úgy érezte, semmivé lesz minden csontja, az izmai elolvadnak, miközben a férfi fölfedezi őket. Átadta magát az érzésnek, ennek a lassú, elgyöngítő gyönyörnek, amely egyszerre volt győzelem és megadás. - Hogyan nyílik ez a zár? Glenna kinyitotta súlyos szemhéját, miközben Hoyt a melltartója elülső kapcsán babrált. A férfi félretolta az asszony kezét, amikor megpróbálta kioldani. - Magamtól is rájövök. Hmm... Kikapcsolta a melltartót, az asszony melle előbukkant, és a férfi a kezébe vette, gyönyörködve szemlélte, majd lehajtotta a fejét, és megízlelte a lágy, meleg húst. Az ízét akarta, a remegését - És a másiknak? Annak hol a rögzítője? - Annak nincs - mondta elfúló hangon a asszony, s belemarkolt a férfi vállába. - Nézz rám. Így. - A férfi keze a lenti csipkére siklott, majd alábújt. - Glenna Ward, aki ma éjszaka az enyém. Glenna áltó helyében elélvezett, a szeme beitta a látványt. Feje a férfi vállára csuklott, amikor összerázkódott. - Feküdj rám, és gyere belém... - Rángatni kezdte Hoytról a pulóvert, elhajította. Keze rátalált Hoyt húsára, aztán a szája is. Az erő visszavándorolt hozzá, amikor magával vonta a férfit az ágyba. - Gyere belém... Ajka éhesen kereste a férfi száját, a csípője ívbe feszült, ahogy felkínálta magát. Hoyt a rajta maradt ruhával küszködött, és megpróbált még többet megízlelni az asszonyból, miközben mindkettőjük teste ontotta a forróságot. Amikor egymásra találtak, a tűz felmorajlott, és a gyertyák lángja nyílegyenesen a magasba nyúlt. Szenvedély és erő viharzott át rajtuk, szenvedélyük önkívületbe csapott. Glenna a férfi köré fonta magát, és még akkor is nézte, amikor már könny homályosította el a látását. Szél libbentette meg az asszony haját, olyan fényes szél, ahogy a tűz ragyogott az ággyal szemközt. Hoyt érezte, hogy az asszony teste íjként feszül alatta. Glenna nevét sóhajtotta, amikor átfutott rajta a láng. Glenna úgy érezte, tűzben ég, mintha még mindig élne az, ami fellobbant köztük. Elámult, miért nem csap ki aranyos fény az ujjbegyéből. A kandallóban a tűz beroskadt, csöndesen parázslott. Ez is utánrezgés. Bőre harmatos lett a hőségtől, amelyet a tűz adott, s a hőségtől, amely a testükből sugárzott. A szíve még mindig vadul kalapált. Hoyt feje a szívén pihent, az ő keze a férfi fején. - Volt már valaha is... Hoyt könnyedén megcsókolta Glenna mellét. - Nem. Az asszony beleszántott a férfi hajába. - Nekem sem. Talán azért, mert először történt, vagy egyszerűen csak felgyűlt bennünk.
Visszhangot vertek a fejében a saját szavai: Együtt erősebbek vagyunk. - Hová kerülünk innen? Amikor a férfi fölemelte a fejét, az asszony nemet intett. - Csak egy kifejezés - magyarázta. - És már nem érdekes. Begyógyultak a sérüléseid. - Tudom. Köszönöm. - Nem tudom, hogy én tettem-e. - Te voltál. Megérintetted az arcomat, amikor egyesültünk. - Megfogta Glenna kezét, az ajkához emelte. - Varázslatos a kezed érintése, és mágia él a szívedben, de a szemedben még mindig ott látom az aggodalmat. - Csak elpilledtem. - Magadra hagyjalak? - Nem. Azt akarom, maradj. - Maradok. - Hoyt megfordult, magához ölelte Glennát, felhúzta a lepedőt és a takarót. - Kérdezni szeretnék valamit. - Aha. - Van rajtad egy jegy. Itt - mondta, és az asszony derekára tette az ujját. - Egy ötágú csillag. Mostanában ez a jelük a boszorkányoknak? - Nem. Ez tetoválás. Én választottam. Viselni akartam a jelképét annak, ami vagyok, akkor is, amikor meztelen vagyok. - Nem akarok tiszteletlen lenni sem a célodat, sem a jelképedet illetőn, de ez elég csábító. Glenna nagyot mosolygott rá magában. - Az jó. Elérte a másodlagos célját is. - Egésznek érzem magamat - mondta a férfi. - Újra érzem magamat. - Én is. Fáradtak vagyunk, gondolta Hoyt. Az asszony hangja is igazolta. - Aludnunk kell egy kicsit. Glena félrebillentette a fejét, hogy a férfi szemébe nézzen. - Azt mondtad, amikor újra ágyba viszel, nem hagyod, hogy aludjak. - Csak most az egyszer. Glenna feje Hoyt vállán volt, és akkor sem hunyta le a szemét, amikor a férfi elfújta a gyertyákat. - Bármi történt, nagyon fontos volt, Hoyt. - Nekem is. Most először, Glenna. Most már nemcsak érzem, hogy muszáj győznünk, hanem hogy képesek vagyunk rá. Azért hiszek ebben, mert velem vagy. Glenna egy pillanatra lehunyta a szemét, csak egy szívverés idejére. Hoyt a háborúról beszél, gondolta, ő pedig a szerelemről. Glenna esőre ébredt Hoyt testének melegében. Hallgatta a zápor kopogását, és telitöltekezett a jóleső érzéssel, hogy egy férfitest van mellette. Volt mit tanulnia az éjszaka folyamán. Megajándékozták egymást Hoyttal, drága kincset adtak és kaptak, amelyért hála járt. Nem volt értelme az esküdözésnek, az nem elég. Minek feltenni a kérdést, hogy miért történt meg? Minek a fejét azon törnie, hogy valami egy csatatérre hajtotta s összehozta őket, fölkeltette a szenvedélyt, a sóvárgást, a szerelmet? Hiszen erősebbek lettek általa. Elég volt az érzés. S csak azért kételkedett egy kicsit, mert túl nagy volt ez az érzés. Ideje visszatérni a gyakorlatias életbe, aztán örülhet annak, amije van, amije volt. El kell végezni a soron lévő munkát. Elhúzódott Hoyttól, és megpróbált fölkelni. A férfi megmarkolta a csuklóját. - Még korán van és esik. Maradj még. - Glenna visszanézett rá. - Honnan tudod, hogy korán van? Nincs idebent óra. Van egy napóra a fejedben? - Semmi sem tesz olyan jót, mint az eső. Olyan a hajad, mint a napsugár. Gyere vissza az ágyba. Hoyt most nem látszott olyan komolynak az álmos szemével, s az arcát elsötétítő, éjszaka kiserkedt borostával. Étvágygerjesztő volt.
- Meg kell borotválkoznod. Hoyt megdörgölte az arcát, érezte rajta a borostát. Még egyszer megdörgölte, mire a borosta eltűnt. - Így már jobban tetszem a stófl Glenna odanyúlt, megfricskázta az arcát. - Tökéletes. Rendesen le kéne vágni a hajadat. - Mi baj a hajammal? - Gyönyörű, de egy kicsit meg kéne formázni. Megcsinálhatom neked. - Nem hiszem. - Ó, nem bízol bennem? - Amikor a hajamról van szó, nem. Glenna elnevette magát, ráfordult a férfira, meglovagolta. - De persze, a sokkal érzékenyebb testrészeidet rám bízod. - Az egészen más. - Hoyt keze fölfelé vándorolt, megérintette az asszony mellét - Mi volt az a ruhadarab, ami tegnap éjszaka volt a gyönyörű melleden? - Melltartónak hívják. De ne térj el a tárgytól. - Boldogabb vagyok, ha a melledről társaloghatok, mint a hajamról. - Nem vagy valami mozgékony ma reggel. - Lángra gyújtottál. - Szédelgő! - Megragadta Hoyt egyik fürtjét. - Csitt-csatt! Új ember lesz belőled. - Úgy látom, kedveled azt az embert is, aki vagyok. Glenna elmosolyodott, amikor fölemelte a csípőjét. Aztán leengedte, hogy befogadja Hoytot. A megfolyt gyertyák fellángoltak. - Csak megigazítom kicsit - suttogta az asszony, miközben a férfira hajolt, hogy megcsókolja; - Majd. Utána. Hoyt nagy gyönyörűségét találta abban, hogy együtt zuhanyozik egy asszonnyal, utána meg egyik ámulatból a másikba esett, miközben az öltözködését figyelte. Glenna mindenféle krémet dörgölt a bőrébe, aztán másfélét az arcára. Aznap kék volt a melltartója meg az is, amit bugyinak nevezett. Mint a vörösbegy tojása. Durva nadrágot húzott rá és rövid, buggyos szélű tunikát, amire azt mondta, pulóver. Az volt ráírva, hogy „Séta a boszorkányok csodaországában". Hoyt arra gondolt, a felsőruha csodálatos titokká avatja azt, ami alatta van. Kipihentnek érezte magát, és tetszett magának. Megmakacsolta magát, amikor az asszony azt mondta, üljön le a vécé lehajtott tetejére. Glennánál ott volt az olló, nagyokat csattogtatott vele. Minek engedné egy férfi, akinek kivan mind a négy kereke, hogy egy nő a közelébe menjen azzal a szerszámmal? - Az olyan hatalmas, kemény varázslónak, amilyen te is vagy, nem szabad félnie egy kis hajvágástól. Ráadásul változtathatsz rajta, ha nem tetszik, amikor végeztem. - Minek akarják a nők mindig rászedni a férfiakat? - Benne van a természetünkben. Nézd el nekem. - Hoyt felsóhajtott, leült, majd fészkelődni kezdett. - Maradj nyugton, észre sem veszed, és máris készen vagyunk. Mit gondolsz, hogy tartja rendben Cián a haját? Hoyt megpróbált fölfelé nézni, hogy lássa, mit művel vele Glenna. - Nem tudom. - Ebben nem hasonlítotok egymásra. Az ő haja mindig tökéletes. Hoyt az asszonyra sandított. - Tetszik, ahogy kinéz, igaz? - Majdnem tükörképei vagytok egymásnak, nyilvánvaló, hogy szeretem. Neki ott van az állán az a kicsi lyuk, neked nincs. - Ott csipdesték meg a tündérek. Anyám szokta ezt mondani. - A te arcod egy kicsit soványabb, és a szemöldököd erősebb. De a szemetek, a szátok és a járomcsontotok hajszálra azonos. A nagy varázsló figyelte, ahogy levágott haja az ölébe hullik, s ugyancsak remegett a gyomra. - Jézusom, asszony, kopaszra nyírsz?
- Szerencséd van, mert szeretem, ha egy férfinak hosszú a haja. Legalábbis neked - mondta az asszony, és megcsókolta Hoyt feje búbját. - Olyan a hajad, mint a fekete selyem, és csak egy kicsit hullámos. Tudod, bizonyos kultúrákban házassági eskünek veszik, ha egy asszony levágja egy férfi haját Hoyt fölkapta a fejét, de Glenna számított a mozdulatra, eltartotta az ollót. A vidám, kötődő nevetését visszaverte a fürdőszoba fala. - Vicceltem. Könnyű rászedni, fiacskám. Majdnem kész vagyok. Glenna a lábát szétvetve a férfi ölében ült, a melle közel volt Hoyt arcához. A férfi kezdte azt gondolni, nem is olyan veszedelem a hajvágás. - Szeretem, amikor asszonyt érzek magam mellett. - Majd emlékeztetlek rá. - Nem. Arra gondolok, szeretem, amikor asszonyt érzek magam mellett, ha az én asszonyom. Férfi vagyok, olyan szükségleteim vannak, mint másoknak, de még sosem foglalkoztam annyit nővel, mint veled. Glenna letette az ollót, beletúrt Hoyt nyirkos hajába. - Tetszik, hogy én foglalom le a gondolataidat. Na, nézd meg magad. Hoyt felállt, megnézte magát a tükörben. A haja rövidebb lett, de nem túlzottan. Arra gondolt talán a formája is tetszetősebb, bár ő addig is jónak találta, mielőtt Glenna nekiesett volna. Glenna mégsem nyírta kopaszra, mint egy birkát és ráadásul az eredmény tetszett az asszonynak. - Nem is rossz egy asszonytól. - Ez kedves tőled. Hoyt befejezte az öltözködést, s lementek a konyhába, ahol Cián kivételével mindenki összegyűlt. Larkin lágy tojást kanalazott. - Jó reggelt! Ennek az embernek olyan keze van a tojásfőzéshez, mint egy varázslónak. - És már vége is a műszakomnak a tűzhelynél - jelentette be King. - Ha reggelit akartok, készítsetek magatoknak. - Erről is beszélni akartam - mondta Glenna, és kinyitotta a hűtőt. - A műszakokról. A főzésről, mosásról, az alapvető háztartási feladatokról. El kell osztanunk egymás között. - Boldogan segítek - szólt közbe Moira. - Ha megmondod, mit kell tennem és hogyan. - Jó, akkor figyelj és tanulj. Ma reggel szalonnával és tojással kezdjük. - És nekilátott, miközben Moira minden egyes mozdulatát figyelte. - Én sem bánnék még párat, ha már úgyis főztök - mondta Larkin. Moira rápillantott. - Annyit eszik, mint egy ló. - Hm. Rendszeresen el kell mennünk élelmiszerért - mondta Glenna Kingnek. - Azt mondanám, ez a te dolgod vagy az enyém, mert a másik három nem tud vezetni. Larkinnek és Moirának ruhára is szüksége van, ami illik rájuk. Ha rajzolsz egy térképet szívesen vállalom a következő fordulót. - Ma nem süt a nap. Glenna Hoyt felé biccentett. - Van védelmem, és később kitisztulhat az idő. - Ahogy mondtad, a háztartást vezetni kell, ezért mondd el, mit terveztél. Engedelmeskedünk, de másban neked kell engedelmeskedned. Azt hiszem, senki sem mehet ki egymagában, nem léphet ki az ajtón, nem mehet el a faluba. Fegyvertelenül semmiképpen. - Akkor ostromzár alatt vagyunk, amíg az eső el nem áll? - kérdezte Larkin a villájával kopogva. Szerintem itt az ideje, hogy megmutassuk nekik, nem hagyjuk a kisded játékaikat. - Ennek van értelme - biccentett rá Glenna. - Óvatosan, de nem gyáván viselkedni. - És odakint van a ló az istállóban - tette hozzá Moira. - El kell látni. Hoyt lényegében maga akart hozzálátni, miközben a többiek mással foglalják el magukat. Azon tűnődött, a felelősség, a vezérszerep mondatta-e vele azt, amit mondott, vagy a bizalomhiány. - Larkinnel ellátjuk a lovat - mondta, s asztalhoz ült, amikor Gienna tányérokat rakott ki. - Glennának gyógyfüvekre meg ilyesmikre van szüksége, ezt is összeszedjük - tette hozzá, s evés közben eltervezte, hogyan fogjanak neki. Kardot kötött. Az eső finoman szitált, abból a fajtából, amely napokig eltarthat. Hoyt tudott volna
változtatni rajta, Glennával elővarázsolhatták volna a napot, hogy elárassza az eget, de a földnek esőre volt szüksége. Odabólintott Larkinnek, és kinyitotta az ajtót. Együtt léptek ki, jobbra-balra, előre-hátra tekingettek, hogy felmérjék a terepet. - Nyomorúságos lehet ebben az időben csak ülni idekint és várni - jegyezte meg Larkin. - Mindenesetre maradjunk egymás mellett. Átvágtak az udvaron, árnyékok után kutattak, de nem mozdult semmi, csak az eső, az ázott virágok és fű illata érződött. Amikor elérték az istállót, a munka már gyorsan ment, mindketten megszokták. Kiganézás, friss szalma, zab és csutakolás. Hoyt úgy gondolta, alaposan elkényeztették a lovat. Larkin könnyű szívvel énekelgetett munka közben. - Volt egy gesztenyeszín kancám odahaza - mondta Hoytnak. - Valódi szépség. Aztán kiderült, hogy nem vihetünk lovat magunkkal az átjárón át. - Nekem is azt mondták, hagyjam hátra a kancámat. Igaz a legenda? A kőbe szúrt kardról meg arról, ki uralkodik Geallben? Ami olyan, mint Arthur király legendája? - Igen. Vannak, akik azt mondják, abból a legendából vettük át. - Beszéd közben Larkin friss vizet töltött a vályúba. - A király vagy a királynő halála után egy varázsló visszaszúrja a kardot a kőbe. A temetés utáni napon egyenként odajárulnak az örökösei, és megpróbálják újra kihúzni. Csak egyvalakinek sikerül, s akkor ő uralkodik Geallben. A kardot a nagycsarnokban tartják, ahol mindenki láthatja, amíg az uralkodó meg nem hal. És ez nemzedékről nemzedékre ismétlődik. - Megtörölte a szemöldökét. Moirának nincs sem fiú-, sem lánytestvére. Neki kell uralkodónak lennie. Hoyt kíváncsian a fiúra pillantott - És ha nem sikerül neki, akkor te következel? - Az istenekre, dehogyis - mondta őszintén Larkin. - Nem akarok uralkodni. Ha engem kérdezel, csúf teher. Na, most már rendben van - tette hozzá, és megsimogatta a hátas oldalát. - Az az igazság, hogy nagyon szép ördögfióka vagy. De meg kéne járatni. A egyikünk kilovagolhatna. - Ma nem. De igazad van, szaladnia kéne egyet. Mégis Ciáné a ló, neki kell döntenie róla. A ajtóhoz léptek, s mint előtte, akkor is együtt léptek ki. - Arrafelé volt a gyógyfüvek kertje - mutatott előre Hoyt. - Lehet hogy még megvan. Még nem jártam arrafelé. - Mi Moirával már igen. Nem láttunk kertet. - Megnézhetnénk. A lény olyan gyorsan ugrott le az istálló tetejéről, hogy Hoytnak nem volt ideje kirántani a kardját. Nyomában nyíl szelte át suhogva az udvart, s még a levegőben a szívbe fúródott. Összeroskadt hamukupacra ugrott a második lény, de egy második nyíl azt is leterítette. - Legalább egyet nekünk is átengedhetnél! - kiabált oda Larkin Moirának. A lány a konyhaajtóban állt, már beillesztette a harmadik nyílvesszőt. - Akkor legyen tiéd, amelyik balról közelít! - Az enyém! - kiáltott oda Larkin Hoytnak. A lény kétszer akkora volt, mint Larkin, és Hoyt tiltakozni akart de a fiú már nekilendült. Acél csapódott acélnak, csattantak a kardok. A lény kétszer is meghátrált, amikor Larkin keresztje a szemébe csillant, de a fiú nyomában maradt, és hosszú volt a kardja. Hoyt előrelendült, amikor észrevette, hogy Larkin megcsúszik a vizes füvön. A lény nyakát célba véve elhajította a kardját, de elhibázta. Larkin azonban felugrott, a levegőbe dobta a kardot, amikor a lény ugrani készült, s átdöfte a vámpír nyakát. A lény sikoltva omlott össze. Larkin ujjongva feldobta a kardot, és ügyesen elkapta. - Kibillentettem az egyensúlyából. - Jól csináltad. - Lehet, hogy vannak még. - Lehet - mondta Hoyt. - De elvégeztük, amiért kijöttünk. - Akkor fedezlek, ha te is engem. Az istenek a tudói, hogyan szedte le Moira azt a kettőt. Ez a dolog nagy fájdalmat okoz nekik - mondta Larkin, és megérintette a keresztjét. - Mindenesetre gondot jelent - Lehet, hogy megölnek minket, de addig nem változtathatnak át, amíg a kereszt a nyakunkban van.
- Akkor azt mondanám, jó munkát végeztünk.
13 Hát bizony nem volt gyógyfüvek kertje, kakukkfűvel és illatos rozmaringgal. A csinos kis kert helyén, amelyet hajdan az anyja gondozott, enyhén lejtő, nyírt füves térség terült el a ház mögött. Hoyt tudta, hogy odasüt a nap, amikor tiszta az ég. Az anyja választotta ki ezt a helyet, s bár nem volt éppen a konyha mellett, ami alkalmasabb lett volna, a növényei éppen ezért bőven kaptak napot. Gyermekként anyjától tanulta meg, milyenek, mire valók, tőle hallott a szépségükről, miközben a gyomláló, gyógyfüvet szedő anyja mellett ült. Megtanulta azonosítani őket az illatuk és a leveleik formája alapján, és a virágukról is, ha az anyja megengedte, hogy leszakítsa őket. Sok órát töltött itt az anyjával, miközben az anyja a földet művelte, vagy csak üldögéltek a csöndben, nézték a pillangók röptét, hallgatták a méhek döngicsélését, Hoyt felnőtt férfiként megtalálta saját helyét azon a sziklán, amelyet most Kerry-foknak hívnak. Ott építette fel a kőházát, és rálelt a magányra, amelyre szüksége volt a maga termésének, a mágiának a betakarításához. De gyakran hazajárt, és mindig gyönyörűségét lelte az anyjával a gyógyfüvek közt való üldögélésben. Most úgy állt ott, mintha sír felett állna, emlékezve és gyásszal eltelve. Egy pillanatra felszikrázott benne a harag, hogy fivére hagyta semmivé lenni a kertet. - Hát ezt kerested? - kérdezte Larkin, aki a füvet tanulmányozta, aztán bekémlelt az esőbe, a fák közé. Azt hiszem, irt igazán nem maradt semmi. Hoyt hangot hallott, és megfordult, ahogy Larkin is. Glenna sétált feléjük, cövekkel a fél kezében, késsel a másikban. Az esőcseppek ékkövekként ülték meg a haját. - A házban kellett volna maradnod. Több is járkálhat idekint - Ha vannak, akkor már hárman vagyunk ellenük - mondta Glenna, és a ház felé fordította a fejét. - Öten, ha beleszámítjuk, hogy Moira és King fedez minket. Hoyt a házra pillantott. Moira a hátsó ablakban állt felhúzott íjjal, a nyíl hegye lefelé mutatott. A balra lévő ajtóban King állt egy pallossal. - Ezt meg lehet csinálni - mondta Larkin, és szélesen unokatestvérére vigyorgott. - De ugye, nem akarsz seggbe lőni minket? - Csak akkor, ha oda célozok! - kiáltott vissza a lány. Hoyt mellett Glenna a földet nézte. - Itt volt? Az a kert? - Itt volt, és itt lesz. Valami rossz történt, gondolta az asszony Hoyt kőkemény arca láttán. - Van egy megújító igézésem - mondta Glenna. - Mindig szerencsém volt vele, meggyógyította a növényeket. - Nincs rá szükségem - mondta a férfi, és a szabad kezével a földbe szúrta a kardját. Pontosan olyannak látta a kertet, amilyen volt, egyre élesebb lett agyában a kép, miközben kitárta a karját. Tudta, hogy a szívének legalább annyi köze lesz ahhoz, ami történni fog, mint a mesterségének. Ezzel adózik az anyjának, aki életet adott neki. És éppen ezért, fájdalmas lesz. - Levél a szárhoz, virág a levélhez. Föld, nap és eső. Emlékezz! Pillantása megváltozott, arca olyan lett, mintha kőből faragták volna. Larkin mondani akart valamit, de Glenna a szájára tette az ujját, hogy csendre intse. Tudta, hogy nem csendülhet föl más hang, nem hangozhat el más szó, csak Hoyté. Az erő már ott rezgett a levegőben. Nem segíthetett a férfinak abban, hogy maga előtt lássa a kertet, mert Hoyt nem mondta el neki, milyen volt, de az illatra összpontosíthatott, a rozmaring, a levendula és a zsálya illatára. Hoyt háromszor ismételte meg az igézést, tekintete még jobban elhomályosodott, hangja minden
ismétléskor hangosabb lett. A föld hirtelen megrázkódott a talpa alatt. Szél támadt, aztán fújni kezdett, aztán száguldani. - Kelj föl! Térj vissza! Nőj és virágozz! Ajándék a földtől a földért, az istenektől az istenekért. Airmed, ősi istenünk, áraszd ki bőkezűségedet! A Tuatha de Danaan Airmed táplálja e földet. Engedd visszatérni olyanként, amilyen volt. Hoyt arca márványfehér volt, szeme sötét, mint az ónix. Ereje kiáradt belőle, belevándorolt a reszkető földbe, amely egyszerre megnyílt. Glenna látta, hogy Larkin kapkodva szedi a levegőt, és a saját szívverése már dobpergésként hangzott a fülében. Növények emelkedtek ki a földből, levelek bomlottak ki, bimbók nyíltak ki. Az asszonyban eláradt az öröm, a gyönyörűségtől elnevette magát. Ezüstös levelű zsálya, tűlevelű rozmaring, nagy foltokban kakukkfű és kamillavirág, babérlevél és ruta, a levendula gyöngéd dárdácskái dugták ki fejüket a talajból, és meredtek föl a szitáló esőbe. A kertnek kelta csomó formája volt, keskeny, kanyargó ösvényekkel, amelyek könnyebbé tették a növények leszedését. Amint a szél elült, s a föld megnyugodott, Larkin zajosan kifújta a levegőt. - Ez aztán a csodás gazdálkodás! - Glenna Larkin karjára tette a kezét. - Ez nagyon szép volt, Hoyt. Az egyik legkedvesebb mágia, amit valaha is láttam. Legyen áldott. Hoyt kihúzta a kardját a földből. A szíve, amelyet megnyitott a mágia érdekében, úgy fájt, mint valami nyílt seb. - Szedd le, amire szükséged van, de gyorsan. Már így is elég sok időt töltöttünk idekint. Glenna a sarlóját használta, és hatékonyan dolgozott, bár szerette volna húzni az időt, hogy tovább élvezhesse a munkát. Körülvették az illatok, s tudta, hogy sokkal nagyobb ereje lesz mindennek, amit leszedett, mert számít az is, hogyan keletkeztek. A férfinak, aki aznap éjszaka megérintette, aki reggel a karjában tartotta, sokkal nagyobb ereje volt, mint bárkinek, akit addig ismert. Elképzelni sem tudott ilyet - Ez mindig hiányzik a városban - jegyezte meg. - Igaz, hogy sok növényt tartok cserépben az ablakpárkányon, de az nem olyan, mint az igazi kert. Hoyt nem szólt rá semmit, csak az asszonyt figyelte, ahogy ragyogó haját megülik az esőcseppek, karcsú fehér keze a zöld növények közt motoz. Egy pillanatra elszorult a szíve a látványtól, aztán kiengedett. Ahogy az asszony ott állt, karján a növényekkel, és a szeme nevetett ettől a csodától, Hoyt szíve megreszketett, mintha nyíllövés érte volna. Megbabonázott, gondolta. Glenna megbabonázta. Egy nő mindig a szívre irányítja a mágiát. - Ezzel már sok mindent el tudok intézni - mondta az asszony, és fölemelte a fejét, aztán hátralendítette vizes haját. - És még mindig marad annyi, hogy jól befűszerezzem az esti levest. - Akkor jobb, ha bevisszük őket. Nyugaton mozgolódik valami - mondta Larkin, és az erdő széle felé intett. - De azt hiszem, csak figyelnek minket. Megbabonázott, gondolta Hoyt megint, amint megfordult. Annyira fogva tartotta az igézet, hogy el is felejtkezett az időről. - Hatot számláltam össze - folytatta Larkin nyugodt hangon -, de lehet, hogy többen settenkednek errefelé. Gondolom, abban reménykednek, hogy utánuk vetjük magunkat. És akkor hirtelen megszaporodnak, még többen lesznek, hogy elvágják a visszautat. - Megtettük, amit ezen a délelőttön kellett - kezdte Hoyt, de aztán másra gondolt. - De nincs értelme, hogy hagyjuk, higgyék csak el, hogy beszorítottak bennünket a házba. Moira - szólt elég hangosan ahhoz, hogy a lány meghallja. - Ebből a távolságból le tudod szedni őket? - Melyiket? Hoyt szórakozottan megvonta a vállát. - Te választasz. Vendégeld meg őket, hadd legyen min gondolkozniuk. Alig ejtette ki ezeket a szavakat, már süvített is egy nyílvessző, s utána olyan gyorsan a másik, hogy azt hitte, csak képzelődik. Két sikoltást hallottak, az egyik beleolvadt a másikba. Ahol addig hatan voltak, négyen maradtak, és az a négy is rohanva menekült az erdő oltalmába. - Ettől a kettőtől talán többre is gondolnak majd -mondta mosolyogva Móra, és újabb nyilat illesztett az íjba. - Ha akarod, néhányat még bekergethetek a fák közé, de ki is csalogathatom őket. - Ne vesztegesse a nyilakat.
Cián lépett Moira háta mögött az ablakhoz. Gyűröttnek és idegesnek látszott. Moira ösztönösen eloldalazott tőle. - Nem kéne vesztegetnem, ha eltakarodnának. - Újra támadnak majd. Ha nem csak egy kis zajt akarnának ütni, addig üldöznének bennünket, amíg elegen lesznek. Cián elsétált a lány mellett az oldalajtóhoz, kilépett rajta. - Most ébredt? - kérdezte Glenna. - Szeretném tudni, hogy aludhatnék ilyen körülmények között. Olyan volt, mintha földrengés lett volna mondta, és nézni kezdte a kertet. - Gondolom, a te munkád - mondta Hoytnak. - Nem - mondta Hoyt, és érezte, hogy keserűen megsajdul szívén a seb. - Az anyámé. - Ha legközelebb kertészkedni támad kedved, tudasd velem előre, mielőtt rám szakad a ház. Hányat szedtetek le? - Ötöt. Ebből Moira négyet. - Larkin hüvelyébe dugta a kardot. - Az ötödiket én. Cián visszanézett az ablakra. - A kicsi királynő csak úgy halmozza a sikereket. - Meg akartuk nézni, hogy elállt-e az eső - mondta Larkin -, s egyúttal a lovadat is elláttuk. - Le vagyok kötelezve. - Arra gondoltam, talán elvihetném egy fordulóra, most is meg máskor is, ha nem bánod. - Nem bánom, és Vladnak is szüksége van rá. - Vladnak? - kérdezte csodálkozva Glenna. - Csak viccelek. Ha vége az izgalomnak, visszafekszem. - Beszélnem kell veled - mondta Hoyt, és megvárta, amíg Cián ránéz. – Négyszemközt. - Ehhez az is hozzátartozik, hogy itt ácsorgunk az esőben? - Sétálhatunk is. - Ahogy tetszik - mondta Cián, aztán Glennára mosolygott. - Rózsás kedvében van ma reggel. - El is áztam. Rengeteg száraz és beszélgetésre alkalmas hely van odabent, Hoyt - mondta a férfinak. - Levegőzni akarok. Egy pillanatra csend támadt - Lassú ember - mondta csevegő hangon Cián. - Glenna arra vár, hogy Hoyt megcsókolja, mivel így kevésbé izgulna azon, hogy átharapják a torkát, amiért megállított egy kis sétát az esőben. - Befelé - mondta Hoyt, megfogta Glenna állát, könnyedén szájon csókolta, bár nem érezte magát valami jól a nyilvános jelenet miatt. - Velem minden rendben. Larkin ismét kihúzta a kardját, odakínálta Ciannek. - Jobb fegyverrel, mint anélkül. - Ez legyen a jelszavunk - mondta Cián, aztán lehajolt, és könnyedén ő is arcon csókolta Glennát. Velem is minden rendben. Némán sétáltak, és nem volt meg köztük a bajtársiasság, amelyre Hoyt emlékezett. Annak idején, tűnődött, egy szót sem kellett szólniuk, hogy tudják, mire gondol a másik. Most azonban zár alatt rejlettek fivére gondolatai, és Cián sem ismeri az övéit - Megtartottad a rózsákat, de hagytad kipusztulni a gyógyfüves kertet. Pedig ez volt anyánk legnagyobb gyönyörűsége. - A rózsákat pótoltam. Már idejét sem tudom, mikor szereztem meg ezt a helyet. A gyógyfüvek már azelőtt kipusztultak, hogy megvettem volna a birtokot - Ez nem olyan tulajdon, mint a lakás, amelyben New Yorkban laksz. Ez az otthon. - Neked. - Cianről úgy pergett le Hoyt szemrehányása, mint kacsa tolláról a víz. - Folyton elégedetlen leszel, ha azt hiszed, hogy többet kapsz tőlem, mint amennyit képes vagyok vagy akarok adni. Az én pénzem bánja, hogy megvettem ezt a birtokot, a rajta lévő házat, és a fenntartás költsége is az enyém. Azt hittem, ma reggel jobb hangulatban leszel, miután az éjszaka hancúroztál egyet azzal a csinos kis boszorkánnyal. - Vigyázz, mit beszélsz - mondta csöndesen Hoyt. - Nahát! - mondta Cián, s nem tudta megállni, hogy föl ne piszkálja egy kicsit a testvérét. - Nagyszerű
darab, nincs kétség. De néhány évszázaddal több tapasztalatom van a nőkkel, mint neked. Nem csak kéj lakik abban a zöld szemében. A jövőt is látja. Azon gondolkozom, azzal vajon mihez kezdesz? - Nem a te gondod. - Nem, legalább ez nem, de szórakoztató elképzelni, annál inkább, mivel éppen nincs mellettem nő, aki elvonná a figyelmemet. Glenna nem kerek farú parasztlány, akit boldoggá tesz, ha hempereg egyet a szénában, és kap valami csecsebecsét. Többet akar és vár el tőled, mint általában a nők, és főleg az okos nők. - Cián ösztönösen fölnézett, ellenőrizte, hogy még mindig felhős az ég. Ismerte az írországi időjárást milyen szeszélyes, és hogy a nap akár esőzés közben is kisüthet. - Azon gondolkozol, ha túléled ezt a három hónapot, kielégíted az isteneket, és utána megkéred őket, engedjék meg, hogy magaddal vidd Glennát? - Miért érdekes ez? - Nem mindenki kérdez azért, mert számít a válasz. Látod magad előtt azt a nőt, amint bedugod a Kerryfokon lévő házadba? Sem villany, sem folyó víz, a sarkon sincs áruház. A tűz felett, egy fazékban főzi meg a vacsorát. Az orvoshiány és a táplálkozás elégtelensége miatt akár felére is csökkenhet kiszabott ideje ezen a világon, de hát ez sem baj, mert ugye, mindent meg kell tenni a szerelemért. - Mi közöd hozzá? - csattant fel Hoyt. - Te képtelen vagy a szerelemre. - Na, ebben aztán tévedsz. Az én fajtám is tud mélyen, sőt, kétségbeesetten szeretni. Bizonyos, hogy nem teszi bölcsen, de ez legalább közös mindkettőnkben. Szóval, nem viszed vissza magaddal, mert az önzés volna. Ehhez túlságosan szent, túlságosan tiszta vagy, s igencsak élvezed a mártír szerepét. Itt hagyod, hadd sóvárogjon utánad. Lehet, hogy elszórakozom egy kicsit azzal, hogy némi vigaszt nyújtok neki, és megnézem, mi hasznot húzhatok abból, hogy hasonlítunk egymásra. Fogadok, hogy elfogadja. Ahogy engem is. Az ütéstől Cián hátratántorodott, de nem esett el. Érezte a vér nagyszerű ízét, amely szinte égette, aztán kezével megtörölte vérző száját. Hosszabb időbe telt, mint gondolta, hogy fölhergelje a bátyját. - Ez már régen érett közöttünk - mondta, és lelökte a kardját, ahogy Hoyt is a magáét. - Akkor gyerünk. Cián ökle olyan gyorsan mozdult, hogy Hoyt semmit sem látott, aztán a szeme előtt felrobbant a világ. Orrából ömlött a vér. Úgy estek egymásnak, mint két viaskodó kos. Cián bevitt egy ütést Hoyt veséjére, a tőle kapottól viszont csengeni kezdett a füle. Elfelejtette, hogy Hoyt úgy verekszik, mint maga az ördög, ha provokálják. Elhajolt, gyomron ütötte Hoytot, amitől a bátyja elterült, aztán hirtelen a fenekén találta magát, mert Hoyt kinyújtotta a lábát, és kirúgta alóla az övét. Egy szempillantás alatt felugorhattak volna, hogy befejezzék, de Ciannek lobogott a vére, birkózásra vágyott. A földön gurulva, káromkodva püfölték egymást, az eső már teljesen eláztatta őket. Könyökkel és ököllel gyötörték egymás húsát és csontját. Cián sziszegve hátraugrott, és vicsorított; Hoyt észrevette, hogy a kereszt sebet égetett a testvére kezébe. - Francba! - motyogta Cián, és szájába kapta megégett kezét, és lenyalta a vért. - Azt hiszem, mégis inkább fegyverre van szükségem. - Nekem nincs szükségem másra, csak az öklömre - mondta Hoyt, felnyúlt, és már majdnem letépte a keresztet tartó láncot. Aztán lehullt a keze, amikor belátta, milyen mérhetetlenül ostoba ez az egész helyzet. - Hát ez nagyszerű, nem igaz? - mondta, és egy kis vért köpött hozzá. - Itt verekszünk, mint két utcakölyök, s közben védtelenek vagyunk mindennel szemben, ami megközelíthet. Már halottak volnánk, ha bármi volna a közelben. - Én már az vagyok - mondta Cián. - A magad nevében beszélj. - Nem akartam, hogy verekedjünk - válaszolta fáradtan Hoyt. Az ökölnyomok ott virítottak az arcán, miközben letörülte a vért a szájáról. - Ezzel semmire sem jutunk. - De jólesett, mi? Hoyt duzzadt ajka vigyorra húzódott, és érezte, hogy lelohad az indulata. - Persze hogy jólesett, ez a tiszta igazság. Még hogy szent mártír! Hülye! - Tudtam, hogy ezzel felhúzlak. - Az már igaz, hogy ehhez mindig értettél. Mik vagyunk, Cián, ha nem lehetünk testvérek? Cián leült, szórakozottan lesöpörte a fűszálakat az ingéről. - Ha győzöl, még van pár hónapod. Vagy látni fogom, ahogy meghalsz. Tudod, hány embert láttam már
meghalni? - Ha kevés az időnk, még fontosabbá válik. - Semmit sem tudsz az időről - mondta Cián és felállt. - Akarsz sétálni egyet? Hát akkor induljunk, és tanulj meg pár dolgot az időről. Elindultak a mindent eláztató esőben. Hoyt szorosan öccse mellett lépdelt. - Még mindig a tiéd? A föld? - Nagy része igen. Egy részét pár évszázada eladták. A másik részét meg az angolok vették el a háborúk során, és odaajándékozták Cromwell egyik bohócának. - Ki az a Cromwell? - Hogy ki volt, mármint. Igazi csirkefogó, aki sok időt és erőfeszítést áldozott arra, hogy a brit alattvalók érdekében felégesse és kifossza Írországot. Úgy látom, sem az istenek, sem az emberek, sem a démonok nem tudnak meglenni vezérek és háborúk nélkül. Meggyőztem annak a bohócnak az egyik fiát, miután örökölt az apja után, hogy adja el nekem. Jó kis árat kért érte. - Meggyőzted? Megölted. - És ha igen? - kérdezett vissza Cián elnyűtten. - Már olyan régen történt. - Hát így szerezted a vagyonodat? Gyilkosságokkal? - Kilencszáz évem volt rá, hogy megtöltsem a pénzes ládáimat, és különféle módokat használtam rá. Szeretem a pénzt, és mindig jó fejem volt a pénzügyekhez. - Az már igaz. - Kezdetben szűk esztendők jártak rám. Sok évtizedig, de aztán talpra álltam. Utaztam. Nagy és csodálatra méltó a világ, és szeretem, ha egy-két darabja az enyém. Ezért is nem bánom, mi Lilith véleménye, mert ő is hasznot húzott Cromwellből. - A beruházását védte - mondta Hoyt. - Az ám, én is. Megérdemeltem, amim van. Tizenöt nyelven beszélek folyékonyan, ami erős fegyver az üzleti életben. - Tizenöt nyelven? - Hoytnak jólesett a séta, a beszélgetés. - Még latinul sem tudtál megtanulni. - A tanuláshoz nem kell más, csak idő, és ahogy telik, egyre jobban örülünk neki. Nagyon élveztem én is. - Nem értelek. Lilith elvette az életedet, az emberségedet. - És megajándékozott az örökléttel. Különösképpen nem vagyok hálás érte, hiszen nem az én érdekemben tette, de annak sem látom értelmét, hogy egy örökkévalóságig duzzogjak érte. Hosszú a létezésem. - A temető felé intett. Neked viszont és a te fajtádnak ez jut. Pár év, aztán semmi, csak por és hamu. Egy korom állta útjukat, amelyet teljesen benőtt az éles tüskéjű, fekete bogyókkal terhes vadszőlő. A hátsó fala épen maradt, csúcsban végződött. Emberalakokat faragtak bele mintha keret volna, amelyeket viszont szinte simára csiszolt a kor és az időjárás. Virágok, sőt apró cserjék iparkodtak kidugni fejüket a repedésekből, pihekönnyű lila fejük lekonyult, elnehezítette őket az eső. - Egy kápolna? Anyám mondta, hogy építeni akar egyet. - Meg is épült - bólintott rá Cián. - Ennyi maradt belőle. Nekik és azoknak, akik utánuk következtek. Kő, moha és gaz. Hoyt megrázta a fejét. Kövek hevertek a földbe süppedve vagy a halottak sírját jelezve. Hoyt elindult közöttük az egyenetlen talajon, amelyet szinte besüppesztett az idő. A magas fű síkos lett az esőtől. Ahogy a romon a vésetek, néhány kövön szöveg állt, bár ezeket is csaknem simára koptatta az idő, moha és zuzmó borította őket. Volt, amit el tudott olvasni, de nem ismerte a neveket. Michael Thomas MacKenna, Alice szeretett férje. Május hatodikán hagyta el ezt a földet, az ezernyolcszázhuszonötödik esztendőben. És Alice, aki mintegy hat év után követte. A gyermekeik, az egyik néhány nappal a születése után halt meg, és volt még három másik is. Ez a Thomas és Alice sok évszázaddal az ő születése után élt és halt meg. Csaknem kétszáz év telt el azóta a máig, amikor a sírjuknál áll és a nevüket olvassa. Az idő folyékony, gondolta Hoyt, és oly sérülékenyek, akik benne járnak. Keresztek meredtek föl, a gömbölyű kövek félredőltek. Mindenütt zöld vadon lepte el a sírokat, mintha gondatlan kísértetek kertje volna. Hoyt minden lépésénél érezte azokat a kísérteteket. Egy gazdag
árnyalatú vörös virágokkal terhes rózsabokor terebélyesedett az egyik kő mögött, amely alig volt magasabb a térdénél. Szirmai bársonyként ragyogtak. Hoyt valami gyors ütést érzett a szívén, amelyet tompa fájdalom követett. Az anyja sírjánál állt. - Hogy halt meg? - Megállt a szíve. Ez a szokásos módja. Hoyt ökle összeszorult. - Még itt is hidegvérű vagy, most is? - Volt, aki azt mondta, a gyász ölte meg. Talán valóban így volt. Apánk halt meg először - mutatott Cián a másik sírkőre. - Láz vitte el napéjegyenlőség idején, ősszel, miután... miután elmentem. Három évvel később anya is követte. - A húgaink? - Ott vannak - mondta Cián, egy csoport sírkőre mutatott. - És az utánuk következő nemzedékek is. Már aki itt maradt Clare-ben. Éhínség volt, megrohadt a krumpli. Rengetegen meghaltak, hulltak, mint a legyek, vagy elmenekültek Amerikába, Ausztráliába, Angliába, bárhová, csak el innen. Nem volt itt más, csak szenvedés, fájdalom, ragály, szabadrablás. Halál. - És Nola? Cián egy kicsit hallgatott, aztán szándékosan érdektelen hangon megszólalt. - Megérte a hatvan évet, abban a korban ez hosszú életnek számított egy asszonynak, egy embernek. Öt gyereke volt. Vagy talán hat. - Boldog volt? - Honnan tudhatnám? - kérdezte türelmetlenül Cián. - Sosem beszéltem vele újra. Nem láttak szívesen abban a házban, amely most az enyém. Miért is láttak volna szívesen? - Nola tudta, hogy visszatérek. - Vissza is jöttél, nem? Hoyt már lecsillapodott, sőt kezdett meghűlni benne a vér. - Nekem nincs sírom. Lesz, ha visszamegyek? Meg fog változni, ami itt van? - Ki tudná megmondani? Mindenesetre eltűntél, legalábbis ezt mondták. Attól függ, kit hallgatott az ember. Egy kissé legenda vagy ezen a vidéken. A clare-beli Hoyt, bár Kerry is igényt tart rád. A dalba szedett legendád szerint nem vagy ugyan isten, még csak olyan híres sem, mint Merlin, de szerepelsz néhány útikönyvben. Azt az északra lévő, kőből épült kört használtad? Az már a tiéd, úgy hívják, hogy Hoyt tánca dolmen. Hoyt nem tudja, hogy zavarba jöjjön vagy elpiruljon. - Istenek tánca dolmennek hívják, és már régen ott volt, amikor megszülettem. - Így alakul az igazság, különösen, amikor beindul a képzelet. Emlékszel a barlangokra a sziklák alatt, amelyekről a tengerbe taszítottál? Azt beszélik, ott fekszel, mélyen a sziklák alatt, tündérek őriznek a föld alatt, amelyen majd megveted a lábad, és kihívod a villámlást, a szelet. - Bolondság! - Kedves módja, hogy az ember híres legyen. Egy ideig nem beszéltek, csak álltak a halottak eső mosta birodalmában - két férfi, aki megdöbbentően hasonlított egymásra. - Ha akkor éjszaka veled megyek, ahogy kérted is, hogy lovagoljunk ki együtt, és álljunk meg a falusi kocsmánál, hogy igyunk, mulassunk egyet... - Hoyt torka felforrósodott, amikor eszébe jutott a múlt. - De folyton a munkámon járt az eszem, és nem vágytam társaságra. Még a tiédre sem. El kellett volna mennem, és mindez nem történik meg. Cián hátrasimította ázott haját. - Sokat vállalsz magadra, de hát mindig is ilyen voltál. Lilith valószínűleg mindkettőnket elkapott volna, ha velem jössz, s igazság szerint akkor most egyikünk sem élne. - Meglátott valamit Hoyt arcán, amitől elöntötte az indulat. - Kértelek én, hogy bűntudatod legyen? Nem voltál őrizőm, sem akkor, sem most. Itt állok, ahogy sok évszázaddal ezelőtt, és átkozom a balszerencsét vagy a saját hülyeségemet, hogy hagytam magam belerángatni, és komoly kockázatot vállaltam, hogy esetleg szíven szúrnak. Sok évszázad múlva is itt fogok állni, belőled meg férgek lakomája lesz, Hoyt. Na, most melyikünk mosolyog?
- Mire való az erőm, ha képtelen vagyok megváltoztatni azt az éjszakát, azt a pillanatot? Veled én is meghaltam. Szívesen meghaltam volna helyetted. Cián fölszegte a fejét, arcáról ugyanaz a vad indulat sugárzott, mint csata közben. - Ne akard az én nyakamba sózni a halálodat vagy a sajnálkozásodat. - Te is meghaltál volna helyettem vagy bárkiéit a családunkból - válaszolt nyugodtan Hoyt, és kitárta a karját, mintha magához akarná ölelni a sírokat - Valaha. - Te vagy az egyik felem. Ezen semmi nem változtat, bármi történt is. Te ugyanúgy tudod ezt, mint én. Ez több vérségi köteléknél, a csontunkba ivódott. A történtek ellenére még mindig azok vagyunk, akik voltunk. - Nem tudok létezni ebben a világban, ha így érzek - mondta Cián indulatosan, az arcára kiült a harag. Nem tudom meggyászolni, ami vagyok, téged sem. És a franc essen beléd, amiért fölemlegetted! - Szeretlek. Ez sosem szűnt meg bennem. - Amit szerettél, már nincs. Nem igaz, gondolta Hoyt, miközben a lényegét nézte annak, amit valaha szeretett, s megtalálta abban a rózsabokorban, amelyet a testvére ültetett az anyjuk sírjára. - Itt vagy velem, és itt vannak a családunk ismerős lelkei is. Nem változtál meg annyira, Cián, vagy akkor nem tetted volna meg ezt. - Megérintett egy rózsaszirmot az anyja sírja felett. - Akkor nem tetted volna ezt. Cián tekintete hirtelen kortalan lett, arcára kiült a sok évszázados szenvedés. - Láttam a halált. Sok ezret, aztán megint sok ezret. Kor, betegség, gyilkosság és háború okozta halált. Az övékét nem láttam. Csak ennyit tehettem értük. Amikor Hoyt megmozdította a kezét, egy elvirágzott rózsa szirmai hullottak alá az anyja sírjára. - Ennyi elég volt. Cián lenézett Hoyt felé nyújtott kezére. Nagyot sóhajtott. - A fenébe is mindkettőnkkel! - mondta, és belecsapott a testvére kezébe. - Már elég régen idekint vagyunk. Nincs értelme a sorsot kísérteni. És aludni akarok. Ugyanazon az úton indultak visszafelé.. - Hiányzik a nap? - kérdezte Hoyt. - Nem vágysz rá, hogy napsütésben járj-kelj, érezd melegét az arcodon? - Már rájöttek, hogy a nap bőrrákot okoz. - Aha - mondta ámultan Hoyt. - Na de egy nyári nap melege... - Nem gondolok rá. Az éjszakát szeretem. Hoyt érezte, nem ez a megfelelő időpont, hogy Ciánt megkérje: engedje meg neki, hogy kísérleti vérontást rendezzen. - Mihez kezdesz az üzleti ügyeiddel? És mit csinálsz a szabadidődben? Szeretsz... - Azt teszem, amihez kedvem van. Szeretek dolgozni; kielégít, és még érdekesebbé teszi a játékot. És még ha akarnék, sem tudnék beszámolni több évszázadról, miközben esőben sétálunk ezen a reggelen. Vállára vetette a kardját. - De nagyon valószínű, hogy halálra ijednél tőle, ezért kímélj meg a kérdéseidtől. - Ennél azért keményebb anyagból gyúrtak - mondta kedvesen Hoyt. - Be is bizonyítottam, amikor rongyosra vertem a képedet Csinos kis seb van a járomcsontodon. - Hamarabb begyógyul, mint a tiéd, hacsak a boszorka be nem avatkozik. Mindenesetre a helyedben uralkodnék magamon. - Eredj már! Cián érezte, hogy kezd oszlani a nyomasztó szomorúság, amely mindig rátelepedett, valahányszor meglátogatta a temetőt - Ha teljes erőből támadtalak volna, most mehetnél vissza, hogy megásd a sírodat. - Akkor gyere, mutasd meg! Cián Hoytra sandított. Újra ellepte az emlékek okozta gyönyör, amelyet oly sokáig elnyomott magában. - Majd máskor. És ha már megrágtalak és kiköptelek, nemigen fogsz fickándozni a vöröskével. Hoyt elvigyorodott.
- Hiányoztál. Cián a ház felé bámult, amely elő-előbukkant a fák közül. - A francba veled! Te is hiányoztál nekem.
14 Egy felhúzott íjpuskával maga mellett Glenna rendületlenül figyelt a toronyablakban. Figyelembe vette, hogy gyakorlatilag keveset tud a különös fegyverről, és komolyan kételkedett benne, hogy szükség esetén célba talál-e, mégsem bírt fegyvertelenül, nyugodtan megülni a fenekén, és a kezét tördelni, mint valami tehetetlen nőszemély. Nem kéne aggódni, ha az elátkozott nap végre előbukkanna. Sőt, gondolta magában morogva, akkor sem, ha a McKen-na fiúk nem szívódtak volna fel, hogy áldott magányban intézzék el az egymásra vicsorgást, és így nem volna a fejében a kép, ahogy egy vámpírcsapat darabokra szaggatja őket. Csapat? Horda? Banda? Nem érdekes. Mindegyiknek vámpírfoga és rossz modora van. Hová mentek a testvérek? És miért vannak odakint ily sokáig, amikor bármi érheti őket és sebezhetők? Talán ez a csapat-horda-banda már darabokra is szaggatta őket, és már el is hurcolta megcsonkított hullájukat a... Istenem, csak öt percre tudná leállítani fejében ezt az átkozott videót, A legtöbb nő azon aggódik, hogy párját megtámadják, vagy kimángorolja egy busz. Neki akkor kellett összeakaszkodnia egy férfival, amikor háború van, és vérszívó szörnyekkel állnak szemben. Már arra gondolt, hogy az ereje és a kristálygömb segítségével megkeresi őket, aztán úgy gondolta, ez durva tolakodás volna. Mégis eldöntötte, ha tíz percen belül nem érkeznek vissza, elmondja őket mindennek, és megkeresi őket. Nem gondolt rá, vagy nem gondolta végig, milyen érzelmi zűrzavart élt meg Hoyt, mi hiányzott neki, mit kockáztatott. Többet, mint a többiek, gondolta Glenna. Ő ugyan sok ezer mérföldre volt a családjától, de nem sok évszázadnyira. Hoyt újra abban a házban lakott, amelyben felnőtt, de már nem az ő háza volt, s erre mindennap, minden órában emlékeznie kellett. Emlékeket idézett fel benne, hogy helyre kellett állítania anyja gyógyfüves kertjét. Glenna érezte, nem szabad kimondania, mire van szüksége, mit akar. El kell készítenie azt az átkozott listát, és ki kell mennie, hogy megszerezze vagy megvásárolja, amire szüksége van. Rábámult a gyógyfüvekre, amelyeket már csokorba kötött, és felakasztott száradni. A kis dolgok, a mindennapi dolgok fájnak a legjobban. Hoyt most odakint van valahol az esőben, testvérével, a vámpírral. Glenna nem hitte, hogy Cián megtámadja Hoytot, vagy talán nem akarta hinni. Vajon le tudja-e gyűrni természetes késztetését Cián, ha eléggé begurul? Glenna nem tudta a választ. Ráadásul egyikük sem tudhatta biztosan, hogy Lilith vérszívói nincsenek-e odakint a ház körül, s csak újabb alkalomra várnak. Talán bolondság, hogy aggódik. Hiszen két, meglehetős erővel rendelkező férfiról van szó, akik ráadásul ismerik a környéket. Egyiknek sem kell pusztán kardra vagy dárdára hagyatkoznia. Hoytnál fegyver van, és nyakában ott az egyik kereszt, amelyeket közösen készítettek, egyáltalán nem védtelen. És hát nem állnak ostromzár alatt, amit az bizonyít, hogy szabadon mozoghatnak odakint. Senki más nem izgult különösebben. Moira visszament a könyvtárba olvasni. Larkin és King az edzőteremben a fegyvereket leltározta. Kétségtelen, hogy ő maga semmiségért aggódik. De hol a francban vannak? Glenna valami mozgást pillantott meg, miközben újra fölmérte a környéket. Mintha árnyékokat pillantott volna meg a szürkületben. Fölkapta az íjpuskát, rászólt magára, hogy ne remegjen a keze, miközben elhelyezte a fegyvert a szűk ablakban. - Csak nyugodtan - mondta magának. Megkönnyebbülve fújta ki a levegőt, amikor felismerte Hoytot. Cián ott sétált mellette. Glenna észrevette, hogy bőrig ázva és könnyedén kocognak, mintha az idő nem számítana. Összehúzta a szemöldökét, amikor a férfiak közelebb értek. Mintha vért látott volna Hoyt ingén, és friss sebet a jobb szeme alatt. Kihajolt, nekiütközött a könyöklőnek. A nyíl csak annyit mondott: bang!, és kirepült az íjpuskából. Glenna felsikoltott. Később gyűlölte magát ezért, de bizony az ijedtség és a zavar kicsalta belőle ezt a nőies hangot, miközben a nyílvessző a levegőt hasította, s mindössze néhány centivel Hoyt csizmaorra előtt fúródott a földbe.
A két kard szisszenve kirepült a hüvelyből, a két férfi egymásnak vetette a hátát, hogy védjék magukat. Más körülmények között Glenna megcsodálta volna a mozdulatot, a kecsességét és a ritmusát, hiszen olyan volt, mint valami tánclépés, de abban a pillanatban a megaláztatás és a rettegés közt őrlődött - Bocsánat! - kiáltotta, még jobban kihajolt, és kétségbeesetten integetett kiabálás közben. - Én voltam. Magától kioldódott. Én csak... Ó, a francba is! Már megyek is le. Hagyta a fegyvert, ahol volt, megesküdött, hogy egy teljes órát gyakorol vele, mielőtt bármit újra célba venne. Mielőtt rohanni kezdett, férfihahota összetéveszthetetlen hangját hallotta. Még odapislantott, és látta, hogy Cián nevette el magát Hoyt lecövekelt, és fölbámult az ablakra. Amikor Glenna leviharzott a lépcsőn, Larkin lépett ki az edzőteremből. - Baj van? - kérdezte. - Nem, semmi. Minden rendben. Semmi sem történt. - Érezte, hogy minden vére az arcába tódul, miközben a földszintre rohant. A két férfi belépett az ajtón, megrázták magukat, mint az ázott kutyák. - Bocsánatot kérek. - Emlékeztessen rá, vöröske, hogy ne haragudjak meg magára - mondta könnyedén Cián. - Előfordulhat, hogy a szívemre céloz, és a tökömet találja el. - Én csak figyeltem magukat, és biztos tévedésből húztam fel az íjat - vágott vissza Glenna. - És nem történt volna meg, ha nem mennek el olyan régen, és nem izgulok annyira. - Ezt imádom a nőkben - mondta Cián, és a testvére vállára csapott. - Majdnem megölnek, aztán a végén kisül, hogy az egész az én hibám. Te csinálj, amit akarsz. Én megyek lefeküdni. - Meg kell néznem a sebeidet - Ugyan! - Mi történt? Megtámadták magukat? Vérzik a szája, és a tiéd is - mondta az asszony Hoytnak. - És Ciannek rendesen bedagadt a szeme. - Nem, nem támadtak meg minket - mondta meglehetősen elkeseredett hangon Hoyt. - Egészen addig, míg majdnem eltaláltad a lábamat. - Az arcotok összevissza van verve, és az ingetek is koszos meg rongyos. Ha nem támadtak meg titeket... -Glenna akkor értette meg, amikor a két férfi arckifejezést megpillantotta. Végül is, neki is volt fiútestvére. - Verekedtetek? Egymással? - Ő ütött először - mondta Cián. Glenna olyan pillantás vetett a férfira, hogy a kő is elporladt volna tőle. - Hát nem elég, amit tegnap éltünk át? Hát nem beszéltük meg, hogy milyen bomlasztó és hasztalan a verekedés? - Azt hiszem, nem vacsorázom, hanem rögtön lefekszem. - Ne élcelődjön itt velem! - kiáltotta Glenna, és mellbe bökte Ciánt. - Én itt halálra aggódom magam, maguk meg odakint verekedtek, mint két meghülyült kutyakölyök. - Majdnem a lábamba nyilaztál - emlékeztette Hoyt. - Azt hiszem, mára kvittek vagyunk, ami a bolond viselkedést illeti. Glenna sípolva kifújta a levegőt. - Be a konyhába, mind a ketten! Majd ellátom azokat a vágásokat és sebeket. - Nekem le kell feküdnöm - mondta Cián. - Befelé, azonnal! Most ne akarjon velem összeakaszkodni! Miközben az asszony elviharzott, Cián óvatosan megdörgölte felhasadt ajkát. - Igaz, hogy már régen volt, de sehogy sem tudok visszaemlékezni rá, hogy különösképpen kedvelted volna a parancsolgató nőket. - Korábban valóban nem, de mostanra eléggé értem őket ahhoz, hogy tudjam, jobban érezzük magunkat, ha hagyjuk, hogy tegyék a dolgukat. És a szemem tényleg fáj. Amikor beléptek a konyhába, Glenna éppen azt rendezgette az asztalon, amire szüksége volt. A kanna vizet már föltette forrni, és feltűrte a ruhaujját. - Vért? - kérdezte Ciántól jeges hangon, mire a férfi csak megköszörülte a torkát. Voltaképpen csodálkozott rajta, hogy bosszús lett. Ezt az élményt nem ismerte már... szóval, túl régen ahhoz, hogy emlékezzen rá. Nyilvánvalóan rossz hatással volt rá, hogy szoros közelségben volt emberekkel.
- Kösz, a tea is megteszi, ha készít egyet. - Vegye le az ingét. Glenna látta, hogy a férfi csípős válaszra készül, de megpróbált okosan viselkedni, és lenyelte, ami kikívánkozott belőle. Levette az ingét, s leült. - Elfeledkeztem az égésekről - mondta Hoyt, ahogy a testvére mellkasát nézte. Már nem éktelenkedtek rajta hólyagok, csak csúf vörösség. - Ha eszembe jutott volna, nagyobbakat öklözök beléd - mondta, ahogy leült az öccsével szemközt. - Jellemző - morogta Glenna, de egyik férfi sem vette figyelembe. - Nem harcolhatsz úgy, ahogy megszoktad. Többet használod a lábadat, mint a könyöködet - mondta Hoyt, még mindig érezve a rúgások okozta sajgó fájdalmat. - Aztán ott van az, amikor felugrasz. - Harcművészetek. Sokban vagyok fekete öves. Mesterfok - magyarázta Cián. - Több időt kell fordítanod az edzésre. Hoyt megvakarta sajgó bordáit. - Majd iparkodom. Hirtelen milyen jóban lettek. Glenna eltűnődött. Miből vannak ezek a férfiak, hogy egyből puszipajtások lesznek, miután szétverik egymás képét? A tálba öntötte a forró vizet, hagyta egy kicsit hűlni, majd a gyógykenőccsel az asztalhoz lépett. - Azt mondanám, három hét kell, hogy begyógyuljanak ezek a sebek, tekintve, hogy mekkorák - mondta, miközben szétkente a gyógykenőcsöt az ujjain. - De három nap alatt rendbe hozom. - Komolyabban is megsebesülhettünk volna. Halálos ütést nem kaptunk, ezért majd kigyógyulunk, méghozzá hamar. - Szerencsés, bár az égés mellé sok csinos kis sebet is szerzett. De az biztos, hogy nem nőne ki újra, ha le kéne vágnunk a fél karját - mondta, miközben bekente Ciant a kenőccsel. - Érdekes gondolat, de még sosem hallottam ilyesmiről. - Tehát, ha nem tudunk odaférni a szívhez vagy a fejhez, akkor jöhet valamelyik végtag. Glenna a mosogatónál lemosta kezéről a kenőcsöt, és jégpakolást készített a sebekre. - Tessék! - nyújtotta oda az egyiket Hoytnak. - Rakd a szemedre. A férfi szisszent egyet, aztán panaszosan azt mondta: - Nem kellett volna aggódnod. Cián kacsintott. - Rossz taktika. Bölcsebb, ha azt mondod: „Szerelmem, annyira sajnáljuk, hogy aggódtál. Önzők voltunk és meggondolatlanok, talán meg kéne korbácsolni bennünket ezért. Reméljük, hogy megbocsátasz." És közben nyeldesd a könnyedet. A nők odavannak az ilyesmiért. - Akkor talán csókold meg a lábát is. - Valójában a fenekére céloztál. Ó, a csók olyan hagyomány, amely sosem megy ki a divatból. Legyen vele türelmes, Glenna. Hoyt még mindig csak tanulja, hogy kell hajlongani. Glenna asztalra tette a teát, aztán mindkettőjüket meg lepte azzal, hogy hirtelen megsimogatta Cián arcát. - Arra is meg kell tanítania a bátyját, hogyan bánjon egy modern nővel. - Ebben valóban sokat bénázik. Glenna elmosolyodott, lehajtotta a fejét, a Ciánéhoz érintette. - Megbocsátottam. Igya meg a teáját. - Ilyen könnyen? - panaszkodott Hoyt. - Megveregeted az arcát, s ezzel el van intézve? Engem majdnem lenyilaztál. - A nők mindig titokzatosak - felelte csendesen Cián. - Ezzel együtt a világ csodái. Magammal viszem a teát - tette hozzá és felállt - Szeretnék valami száraz ruhát fölvenni. - Ezt is igya meg - mondta Glenna, s hátra sem fordulva egy üveget nyújtott Cián felé. - Segíteni fog. - Akkor megiszom. Majd tudassa, ha Hoyt nem tanul elég gyorsan. Legközelebb nem fogok ilyen finoman bánni vele. - Mindig ilyen volt - mondta Hoyt Cián után nézve. - Mindig könnyen állt nála az évődés. - Tudom. Szóval, megint összebarátkoztatok, miközben véresre vertétek egymást
- Igaz, hogy én ütöttem először. Az anyánkról meg a kertről beszéltem neki, de Cián hideg maradt Láttam pedig, hogy mi van a hidegsége mögött, de akkor is méregbe gurultam, és... Utána meg elvitt oda, ahol a családunkat eltemették. Hát így történt. Glenna elfordult, mert a szívéből minden szánalom a szemébe tódult. - Nagyon nehéz lehetett mindkettőtöknek elmenni oda. - Most, hogy itt ülök, már valóságnak látom, hogy elmentek. Korábban sosem tartottam annak. Nem hittem, hogy a valóságban is megtörtént. Glenna odalépett hozzá, a növénykivonattal megtapogatta Hoyt arcán a sérüléseket. - Neki sem lehetett az, hiszen egész idő alatt család nélkül élt. Vele másfajta kegyetlenség történt. Egyébként mindenkivel. Erre nem gondolunk, amikor arról beszélünk, hogy háború lesz, és elpusztítjuk őket. Valamikor ők is emberek voltak, éppúgy, mint Cián. - Megölnének bennünket, Glenna. Mindenkit, akiben szív dobog. - Tudom. Valami kiszivattyúzta belőlük az emberséget. De valamikor emberek voltak, Hoyt. Volt családjuk, szeretteik, reményeik. Ebbe nem gondoltunk bele. Talán képtelenek vagyunk rá. - Kisöpörte a hajat a férfi arcából. - Azt hiszem, Ciánt a sors sodorta az utunkba, hogy megértsük, mi a súlya annak, amit tenni akarunk. A nap végére tudni fogjuk, mit tettünk, és mit kell még tennünk, de ennek ára is lesz. Hátralépett. - Próbáld elkerülni, hogy a képed megint összetalálkozzon valakinek az öklével. Már el akart fordulni, amikor Hoyt megfogta a kezét, és magához húzta. Gyöngéden megcsókolták egymást. - Azt hiszem, a sors vetett ide, Glenna, hogy megértsem, nem csak halálról, vérről és erőszakról van szó. Annyi szépség és kedvesség van a világban. És nekem is jut belőle - mondta Hoyt, és megölelte az asszonyt. - Igen, nekem is jut belőle. Glenna elengedte magát, a férfi vállára hajtotta a fejét. Meg akarta kérdezni, mijük marad, ha vége lesz a harcnak, de tudta, hogy fontos, nagyon fontos, hogy elfogadják ezeket a napokat olyannak, amilyenek. - Dolgoznom kell - mondta, és elhúzódott a férfitól. - Van pár ötletem, hogyan teremthetünk biztonsági kört a ház körül. Védett körzetet, amelyen belül szabadon mozoghatunk. Azt hiszem, Larkinnek igaza van, hogy felderítőket kell kiküldenünk. Ha napközben eljutunk a barlangokig, talán rájövünk valamire. Még csapdát is állíthatunk. - Nagyon megindult az eszed. - Muszáj is. Ha gondolkozom, vagy dolgozom, nem félek annyira. - Akkor dolgozz. - Moira talán segíthetne, ha már elkezdtük - tette hozzá Glenna, miközben kiléptek a konyhából. Mindent elolvas, ami a kezébe kerül, biztos, hogy elsőrendű információforrás - magyarázta. - És van némi ereje is. Még kiforratlan és gyakorlatlan, de megvan benne. Miközben Glenna és Hoyt bezárkózott a toronyba, s a ház elcsöndesült, Moira a könyvtárban belemerült egy démonokról szóló könyvbe. Nagyon érdekfeszítőnek találta. Oly sok különböző elmélet és legenda van, s az ő dolga, hogy elválassza az igazakat a hamisaktól. Cián is tudhat ezekről, vagy legalábbis egy részéről. Évszázadokat élt meg, volt ideje a tanulásra. És annak, aki fölhalmozta ezeket a könyveket ebben a helyiségben, szomjaznia és tisztelnie kellett a tudást. Moira nem érezte magát késznek, hogy megkérdezze a férfit, és nem volt benne biztos, hogy valaha is képes lesz-e rá. Csak ne hasonlítana annyira azokra a lényekre, akikről éppen olvasott, akik embervérre vadásznak minden éjszaka... És nem csak vérre, gyilkolásra is szomjaznak, ahogy Cián is, aki most arra készül, hogy háborúzzon a saját fajtájával. Moira ezt nem értette. Többet kell tanulnia arról, mivel szállnak harcba, milyen Cián, milyenek a többiek. Hogy érthetné meg az ember, hogy bármiben bízik, amit nem ismer? Jegyzetelt egy papírra, amelyet a nagy íróasztal egyik fiókjában talált. Szerette a papírt, az írószerszámot. A tollat, javította ki magát. Azon törte a fejét, hogyan csempészhetne némi papírt és tollat Geallbe. Behunyta a szemét. Hiányzott az otthona, s ettől a hiánytól szüntelenül sajgott a gyomra. Leírta, amit kívánt, lepecsételte a papírt, és a holmija közé rakta, hogy Larkin megtalálhassa, ha arra lesz szükség. Azt akarta, vigyék vissza a holttestét Geallbe, ott temessék el, ha meghal a csatában.
Tovább írta a fejében kergetőző gondolatokat. Egy visszatérő gondolata sehogy sem hagyta nyugodni. Valahogy módot kell találni rá, hogy megkérdezze Glennát, megvalósítható-e, ha a többiek is beleegyeznek. Van-e rá mód, hogy lepecsételjék az átjárót, hogy eltorlaszolják a Geallbe vezető utat? Sóhajtva kinézett az ablakon. Vajon Geallben is esik, vagy nap süti az anyja sírját? Lépteket hallott odakintről. Keze a kardmarkolatra tévedt, de King láttára elengedte. Moira nem tudta az okát, de vele fesztelenebbül érezte magát, mint a többiekkel, s hamar összebarátkozott a fekete óriással. - Valami kifogásod van a székek ellen, Pöttöm? - Moira elmosolyodott. Szerette, amikor King beszélt. Mintha sziklák gördülnének le a hegyoldalon. - Nem. De szeretek a földön ülni. Itt az edzés ideje? - Szünetet tartunk - mondta King, leült egy széles karosszékbe, kezében hatalmas kávésbögre. - Larkin egész nap bírja. Most odafent van, éppen katáC gyakorol. - Szeretem a katdt. Olyan, mintha táncolna az ember. - Csak ügyeskedd ki, hogy elhiggyék neked, te vezetsz, amikor egy vámpírral lejtesz. Moira lustán fordított egy lapot. - Hoyt és Cián verekedett. King nagyot húzott a kávéból. - Tényleg? És ki nyert? - Azt hiszem, egyikük sem. Láttam, amikor hazajöttek, az arcukon meg a lábukon látszott, hogy döntetlen lett. - Honnan tudod, hogy egymással verekedtek? Megtámadták őket? - Nem - mondta Moira, és elhúzta ujját a szavak felett. - Hallok ezt-azt. - Jó füled van, Pöttöm. - Anyám is mindig ezt mondta. Kibékültek egymással. Mármint Hoyt és a testvére. Ezzel vége is a bonyodalomnak, ha még létezik. King mindkettő természetét ismerte, s úgy vélte, a fegyverszünet addig tart, amíg egy alma leesik a fáról. - Mit akarsz megtudni azokból a könyvekből? - Előbb-utóbb mindent. Tudod, hogy jött létre az első vámpír? A könyvekben különféle változatokat találtam erről. - Még sosem gondolkoztam rajta. - Én igen. És most is. Olyan, mint egy szerelmi történet. Nagyon régen, amikor a világ még fiatal volt, kihaltak a démonok. Előtte sokan voltak. Elszaporodtak, benépesítették a földet, de az ember erősebb és ravaszabb volt, s a démonok ideje lejárt. King szerette a történeteket, hát újra leült. - Olyan ez, mint az evolúció. - Igen, ez is változás. Sok démon a föld alá vonult, hogy elrejtőzzön vagy aludjon. Gyakoribb lett a mágia, az emberek nem fordultak el tőle. Az emberek és a tündérek szövetséget kötöttek, hogy háborúba lépjenek a démonokkal, és mindörökre legyőzzék őket. Volt egy, akit megmérgeztek és haldoklott. Egy halandó nőt szeretett, és ez még a démonok világában is tilos volt. - Szóval, nem fékezte magát. Folytasd! - mondta King, amikor Moira elhallgatott. - A haldokló démon elvitte hazulról a halandó asszonyt. A megszállottja volt, az volt az utolsó kívánsága, hogy egyesüljön vele a halála előtt - Úgy látszik, a férfiak sem voltak mások akkoriban. - Azt hiszem, minden élőlény szomjazik szerelemre és gyönyörre. Ez az a fizikai aktus, amely az életet jelképezi. - És a srácok erről akarnak lemondani. Moira kiesett a történetmesélésből. - Miről? King majdnem kiköpte a kávét, s csuklott egyet. Legyintett, miközben harsogva elnevette magát. - Mindegy. És mi lett a sztori vége? - Hát, a démon elvitte magával az erdő mélyébe, és a magáévá tette, az asszony pedig, ahogy minden asszony, aki igézet alatt áll, kívánta a démon érintését. Mivel meg akarta menteni az életét, a saját vérét
ajánlotta fel. Amikor a démon beleharapott, és inni kezdte a vérét, olyan volt, mintha még egyszer, most másként egyesülnének. Az asszony is meghalt, a démon is, de az asszony létezése nem szűnt meg. Belőle lett az a valami, amit vámpírnak nevezünk. - A szerelem démona. - Talán igen. Bosszút akart állni a férfiakon, ezért vadászott rájuk, a vérüket itta, átváltoztatta őket, hogy egyre több hozzá hasonló lény legyen. Még mindig gyászolta a szeretőjét, ezért öngyilkos lett: kisétált a napsütésre. - Nemigen hasonlít a Rómeó és Júliára, mi? - Arra a játékra? Láttam az egyik könyvben őket, ott van a polcon. Még nem olvastam. - Arra gondolt, miközben a hajfonata végével játszott, évekbe telne, mire minden könyvet elolvasna, ami abban a teremben van. - Olvastam egy másik mesét is a vámpírokról. Egy démonról szól, aki megőrült és belebetegedett egy igézésbe, még gonoszabb lett, mint a másik, és vadul szomjazott embervérre. Tehát embervért ivott, és minél többet ivott, annál őrültebb lett. Amikor a saját vére egy halandóéval keveredett, belehalt, a halandóból pedig vámpír lett. Ez volt az első vámpír. - Azt hiszem, az első változatot jobban szereted. - Nem, én az igazságot szeretem jobban, és azt hiszem, a második igaz. Szerethet halandó nő démont? - Védetten éltél a saját világodban, igaz? Ahonnan én jövök, az emberek állandóan szörnyetegek áldozatai lesznek, vagy mindenesetre azoké, akiket mások szörnyetegnek tartanak. A szerelemben nincs logika, Pöttöm. Csak van, és kész. Moira hátradobta a hajfonatát, mintha a vállát rántaná meg. - Ha én szerelmes leszek, nem hülyülök bele. - Remélem, elég sokáig leszünk itt, hogy lássam, hogy bánsz el ezekkel a könyvekkel. Moira becsukta a könyvet, felhúzta a lábát. - Te szeretsz valakit? - Nőt? Néhányszor közel álltam hozzá, de tudom, hogy még sosem volt teljes ez az érzés. - Honnan tudod? - Mert kikészülsz, Pöttöm, amikor valóban beleszeretsz valakibe. Persze, egyben jó mulatság is. De csak képzeld el, miféle nő az, aki beleszeret ebbe? - mondta, és megérintette a arcát. - Szeretem az arcodat. Olyan nagy és sötét. King akkorát nevetett, hogy majdnem kiöntötte a kávét. - Hát, ebben igazad van. - És erős vagy. Szépen beszélsz, és tudsz főzni. És hűséges vagy a barátaidhoz. King hatalmas, sötét arca ellágyult. - Szeretnél életem szerelme lenni? Moira könnyedén visszamosolygott rá. - Azt hiszem, az nem én leszek. Nekem királynővé kell lennem, egy napon férjhez megyek, s gyermeket szülök. Remélem, nemcsak kötelesség lesz, hanem megtalálom azt a férfit, akit az anyám az apámban talált meg. Szeretném, ha erős és hűséges lenne. - És jóképű. Moira felvonta a vállát, mert ő is ebben reménykedett. - Az asszonyok csak a szépséget nézik? - Nem mondanám, de az ilyesmi sosem árt. Egy olyan fickó, mint Cián például, egyből leveszi a nőket a lábukról. - Akkor miért magányos? - Jó kérdés - felelte King, és jól megnézte a lányt a bögre pereme fölött. - Hogy ismerkedtél meg vele? - Megmentette az életemet. Moira átölelte a lábát, és kényelmesen elhelyezkedett. Aligha volt más, amit annyira szeretett, mint az érdekes történeteket - Hogyan? - kérdezte. - Rossz helyen voltam rossz időpontban. Los Angeles keleti felében - az egy távoli hely -, ahol a
szomszédság is rossz volt. - Újra kortyolt egyet a kávéból, és megmozdult a válla, mintha meg akarná vonni. - Tudod, az öregem még a születésem előtt lelépett, a drága anyámnak meg, ahogy mondani szokás, volt egy kis gondja az illegális drogokkal, izé, ilyen varázserejű füvekkel. És túladagolta magát... túl sokat vett be valami szemétből. - Meghalt? - kérdezte szomorúan Moira, és teljes szívéből sajnálta Kinget. - Részvétem. - Ha az ember rosszul választ, elpártol tőle a szerencse. Gondolhatod, sok ember úgy jön a világba, hogy kész az életét leönteni a csatornán. Anyám is közéjük tartozott. Szóval, kikerültem az utcára, és abból éltem, amit meg tudtam szerezni, és kikerültem a rendszerből. Emlékszem, amikor arra a helyre iparkodtam. Sötét és forró volt, de olyan helyet akartam, ahol végigalhatom az éjszakát. - Nem volt otthonod. - Csak az utca volt. Az odúm előtt pár srác lógott, nyilván zsákmányra lestek, én meg beléjük kötöttem. így akartam elérni, hogy oda mehessek, ahová akarok. Egy autó haladt el, rájuk dudált. A vezető kiszólt, hogy szálljak be. Olyan volt, mint egy csapda, én meg beleestem. Golyók fütyörésztek a fejem mellett. Tudod, a puskagolyók olyanok, mint valami nagyon gyors nyilak. Azt gondoltam, ütött az utolsó órám. Valaki megragadott, visszarántott. Akkor már nem láttam semmit, de éreztem, hogy repülök. Aztán valahol máshol tértem magamhoz. - Hol? - Egy flancos szállodai szobában, szóval egy fogadóban. Addig még sosem láttam olyat. - King keresztbe tette hatalmas, csizmás lábát. - Rohadt nagy ágyon feküdtem, amelyben tízen is elfértek volna. A fejem fájt, mint a rosseb, nem hittem, hogy meghaltam, és a mennyországban vagyok. Az a férfi a fürdőszobából jött ki. Nem volt rajta ing, a vállán friss kötés. Megsebesült, amikor kivonszolt a kereszttűzből. - Te mit tettél? - Hát, nem sokat, még mindig meg voltam rémülve. A férfi leült, és úgy vizsgálgatott, mintha valami rohadt nagy könyv volnék. „Szerencsés vagy - mondta -, és ostoba." Akcentusa volt. Azt hittem, valami rocksztár vagy ilyesmi... mármint hogy valami híres és gazdag ember. A kinézetéből meg amilyen hangon beszélt abban a flancos szobában. Igazság szerint azt hittem, homokos... tudod, olyan férfiak, akik a fiúkat szeretik... és hogy megkívánt. Szóval, állíthatom, halálra voltam rémülve. Nyolcéves voltam. - Még gyerek? - kérdezte tágra nyílt szemmel Moira. - Még gyerek voltál? - Nyolcéves - ismételte meg King. - Ha valaki úgy nő fel, ahogy én, az nem marad sokáig gyerek. A férfi megkérdezte, mi a francot műveltem az utcán, én meg pofázni kezdtem vele. Megpróbáltam átverni... tudod, hazudni neki. Megkérdezte, éhes vagyok-e, és olyat mondott, amiből arra gondoltam, mégsem akar bántani. Húst rendelt, egy üveg bort meg valami üdítőt, mármint hűsítő folyadékot. És azt mondta, nem szokott kisfiúkat molesztálni. És ha inkább máshová akarok menni, akkor tegyem azt. Ha meg nem, akkor várjam meg, amíg hozzák a húst. Én meg persze hogy vártam. Hát, így kezdődött. Megetetett, és választás elé állított. Visszamehetek oda, ahonnan elhozott, és egy petákot sem kapok tőle, vagy dolgozzak neki. Elfogadtam az állást. Nem tudtam, hogy az állás azt jelenti, iskolába fogok járni... azazhogy tanulni fogok. Felöltöztetett, tanított, önbizalmat adott. - Elmondta, micsoda? - Akkor nem. De nem sokkal később igen. Arra gondoltam, biztos hantázik, szóval hazudik, és nem sokat törődtem vele. Aztán idővel rájöttem, hogy az igazat mondta, a tiszta igazat, de akkor már mindent megtettem volna érte. Én, aki majdnem meghaltam az utcán azon az éjszakán. Cián nem változtatott vámpírrá - tette hozzá csöndesen King -, de az életemet megváltoztatta. - Megkérdezted tőle, miért tette? - Igen. De ezt már neki kell elmondania. Moira bólintott. A történeten így is sokat lehetett gondolkodni. - Vége a szünetnek - jelentette be King. - Egy órát megint gyakorolhatnánk. Hogy izmosodj egy kicsit, mert vézna vagy. Moira elmosolyodott. - Gyakorolhatunk az íjjal is, hogy legalább egyszer célba találj. - Na, indulás, kisokos! - King összevonta a szemöldökét, az ajtó felé nézett. - Hallottál valamit? - Kopogást? - kérdezte Moira, s megvonta a vállát. Rendbe tette a könyveket, s csak jóval King után
hagyta el a könyvtárat. Glenna leballagott a lépcsőn. Kis haladást értek el Hoyttal, a többit a férfira hagyta. Valakinek vacsoráról is gondoskodnia kell, és mivel az ő neve volt a következő a listán, nekikészült. Először bepácolja a csirkét, azután még egy órára fölmehet a toronyba. Jó vacsora mellett a hangulat is megfelelő lesz a csoport tanácskozásához. Megállt a könyvtárnál, hogy elszólítsa Moirát a könyvektől, és főzőleckét adjon neki. Lehet, hogy előítélet vezeti, hogy az egyetlen nőt avatja be a főzés titkaiba, de valahol el kell kezdenie. Ugrott egyet, amikor kopogtak az ajtón, és idegesen beletúrt a hajába. Már majdnem fölszólt az emeletre, hogy Larkin vagy King jöjjön le, aztán megrázta a fejét. Még hogy nemi előítéletei vannak! Mi lesz vele csata közben, ha még arra sem képes, hogy egy esős délután maga nyisson ajtót? Valami szomszéd lehet, aki udvariasságból bekukkant hozzájuk. Vagy Cián gondnoka, aki azért néz be, hogy biztos legyen benne, mindenük megvan, amire szükségük van. Vámpír különben sem lépheti át a küszöböt, csak ha Glenna megkéri rá, az pedig meglehetősen valószerűtlen. Először az ablakon nézett ki. Húsz év körüli fiatal nőt látott, csinos, szőke nőt farmerben és élénkvörös pulóverben, lófarokba kötött hajjal, piros sapkában. Térkép volt a kezében, és láthatóan azon keresgélt valamit, miközben buzgón rágta a hüvelykujját Eltévedt, gondolta Glenna, és minél hamarább útba igazítja, és eltávolítja a ház közeléből, annál jobb lesz mindenkinek. A kopogás megismétlődött, amikor elfordult az ablaktól. Kinyitotta az ajtót, de óvatosságból nem lépte át a küszöböt. - Jó napot. Miben segíthetek? - Jó napot! Igen, segítség kellene. - Az erősen francia akcentus hangból megkönnyebbülés áradt. - Én vagyok, szóval eltévesztettem. Excusezmoi, de nem tud valami jó angol. - Nincs semmi baj. Én egyáltalán nem tudok franciául. Miben segíthetek? - Ennis, s'il vousplaítl Tudja ön mondani, milyen út Ennishez? - Nem vagyok idevalósi, de megnézhetem a térképet. - Glenna a lány szemét figyelte, miközben kinyújtotta a kezét, de az ujja hegye nem nyúlt túl a küszöbön. - Glenna a nevem. Je suis Glenna. - Oh, oui. Jem'apelleLóra. Szünetem van, egyetemista vagyok. - Ez kedves. - Az eső - mondta Lóra. - Kinyújtotta a kezét, esőcseppek potyogtak rá. - Azt hiszek, eső miatt tévesztettem. - Bárkivel megtörténhet Akkor nézzük meg a térképet. Csak így egymagában? - Pardon! - Egyedül? Egyedül van? - Oui. Mes amies, a barátaim ott Ennisben. De én rosszul kanyarultam. Helytelenbe. Dehogy, gondolta Glenna, nem hinném. - Csodálom, hogy észrevette a házat a főútról. Elég távol vagyunk tőle. - Tessék? Glenna rámosolygott a lányra. - Biztosan szeretne bejönni, és meginni egy csésze teát, amíg rájövünk, melyik úton kell továbbmennie. - Látta, hogy a lány porcelánkék szeme felizzik. - De nem teheti, igaz? Egyszerűen nem léphet be ezen az ajtón. - Je ne comprendrezpas. - Biztosra veszem, hogy igen. De abban az esetben, ha a Spidey-érzékem ma nem működne, vissza kell mennie a főútra, és balra fordulnia. Balra - ismételte meg, és inteni akart. King elkiáltotta magát Glenna mögött, mire az asszony megpördült. Haja meglebbent, egy-két tincse a küszöbön kívülre lendült. Kegyetlen fájdalmat érzett, amikor erőszakosan megrántották a fürtjeit, s teste kirepült a házból, majd odakint csontroppantó döndüléssel a földnek csapódott. Már ott volt másik kettő, a semmiből tűntek elő. Az ösztön arra vitte Glennát, hogy fél kézzel a nyakában lógó keresztért nyúljon, közben vakon rugdosott. Valami felvillant a szeme előtt, aztán érezte szájában a vér ízét. Látta, amint
King késsel veti rá magát az egyikre, feltartja, miközben rákiabál, hogy keljen föl, s menjen be a házba. Glenna még idejében talpra tudott állni valahogy, hogy lássa, a vámpírok már szorosan körbevették Kinget. Hallotta, hogy kiabál, és talán egy-két kiáltás is felhangzott a házban. Túl késő lesz, mire bárki ideér. A vámpírok úgy akaszkodtak Kingbe, mint a kutyák. - Te ribanc! - sziszegte oda Glenna, és a szőke után vetette magát Az ökle csontot tört, és megvolt az elégtétele, hogy vér buggyan a nyomán. Aztán újra hátralökték, s amikor elesett, elsötétült előtte minden. Érezte, hogy vonszolják, megpróbált ellenállni. Moira hangja ütötte meg a fülét. - Én húzlak. Én vagyok. Már a házban vagy. Feküdj nyugodtan. - De King! Elkapták Kinget. Moira kirontott, futtában rántotta elő a tőrét. Glenna felült. Larkin ugrott át rajta, és már kint is volt az ajtón. Glenna imbolyogva talpra állt. Savanyú hányinger kaparászta a torkát, amikor újra nekitántorodott az ajtónak. Olyan gyors, gondolta ködösen, hogy tud valami ilyen gyors lenni? Miközben Moira és Larkin üldözőbe vette a vámpírokat, azok egy fekete kis buszba ráncigálták a még mindig verekedő Kinget, és már ott sem voltak, pedig Glenna még ki sem jutott a házból. Larkin testének körvonalai vibrálni kezdtek, megrázkódtak, s a fiú egy szempillantás alatt pumává változott. A kis teherautó után vetette magát és eltűnt. Glenna térdre esett a vizes füvön, és hányni kezdett. - Gyere be! - szólt Hoyt, és a szabad kezével megragadta Glenna karját. A másikban kard volt - Befelé, a házba, Glenna. Moira, te is gyere be. - Túl késő! - kiáltott fel Glenna, miközben a rémület könnyei omlottak a szeméből. - Elvitték Kinget. -
Fölnézett, látta, hogy Cián ott áll Hoyt mögött. - Elvitték. Magukkal vitték Kinget.
15
- Befelé! - ismételte meg Hoyt, befelé ráncigálva Glennát. Cián megkerülte őket, s rohanva elindult az istállók felé. - Menj vele! - mondta Glenna a könnyeivel és a fájdalmával küszködve. - Az istenért, menj vele! Siess! Hoytnak semmi sem esett olyan nehezére, mint magára hagyni a reszkető és vérző asszonyt A fekete autóhoz vezető ajtó nyitva volt. Cián éppen fegyvereket hajigált a kocsiba. - Utolérjük ezzel őket? - kérdezte Hoyt. Cián rá sem pillantott, szeme vörösen izzott. - Maradj a nőkkel! Nincs rád szükségem. - Veled megyek. Hogy a fenébe jutok be ebbe a valamibe? - kérdezte, miközben az ajtót ráncigálta. Végre kinyitotta, aztán befészkelte magát. Cián nem szólt semmit, csak beült a volánhoz. Az autó felbőgött, és megrázkódott, mint amikor egy versenyló megfeszül az indulásra várva,- s már száguldottak is. Repültek a kavicsok és a gyepcsomók. Hoyt egy pillanatra látta Glennát az ajtóban, a karját fogta,- a férfi attól tartott, hogy eltörött. Az istenekhez imádkozott, hogy hamarosan újra lássa az asszonyt. Glenna is Hoytot figyelte, s azon tűnődött, talán a halálba küldte a szerelmét. - Szedjünk össze minden fegyvert - mondta Moirának. - Megsérültél. Hadd nézzelek. - Szedjük össze a fegyvereket, Moira - mondta Glenna, s megtörölte vérző arcát. - Vagy azt akarod, hogy itt maradjunk, mint a gyerekek, amíg a férfiak harcolnak?
Moira bólintott. - Mit akarsz? Kardot vagy íjat? - Mindkettőt. Glenna a konyhába szaladt, összeszedte a üvegeket. A karja sajgott, de gyorsan ellátta a sebet, hogy
szűnjön a fájdalma. Írországban vagyunk, gondolta, ami azt jelenti, hogy rengeteg itt a templom. A templomban pedig van szentelt víz. Kicipelte az üvegeket egy hatalmas hűsvágó késsel meg egy köteg cövekkel a kisteherautóba. - Itt vagyok, Glenna! - mondta Moira, íjjal és íjpuskával a vállán, kezében két karddal a kis teherautó felé futott. Betette a kocsiba a fegyvereket, majd fölemelte az ezüstkeresztet. - Az edzőteremben volt. Azt hiszem, Kingé. Nem áll védelem alatt. Glenna lecsapta a csomagtartó tetejét. - Itt vagyunk neki mi. A szürke esőfüggönyön át csak ködösen látszottak a sövénykerítések és a dombok. Hoyt más gépeket is észrevett - autókat, javította ki magát -, amelyek a nedves úton száguldottak, vagy a falvak szélén tűntek fel. Teheneket, birkákat látott a legelőkön, itt-ott kőkerítést. Még mindig nem bukkant fel sem Larkin, sem a teherautó, amelyben Kinget elvitték. - Utoléred őket ezzel az autóval? - kérdezte Ciántól. - Nem - mondta Cián, elforgatta a kormányt, mire hatalmas vízsugár csapott fel a kocsi előtt. - Életben fogják tartani, és aztán elviszik Lilithnek. - A barlangba? - Hoyt arra gondolt, mennyi időbe telt, amíg a sziklájáról Clare megyébe került. Akkor ugyan lóháton tette meg az utat, sebesült volt és lázas, és az út emlékei szerint sok időbe telt. - Életben tartják? Miért vinnék oda élve? - Mert ajándéknak szánják Lilithnek. King nem más nekik, mint ajándék, ami élve kell. Lilith maga akarja majd megölni. Már nem lehetünk messzire tőlük. És ez a Jaguar gyorsabb, mint az a rohadt kis busz, amivel Kinget elvitték. - Nem tudnak beleharapni. A kereszt megállítja őket. - Kard vagy nyíl nem állítja meg. Egy rohadt golyó! A pisztoly és a nyíl nem véletlenszerű választás mondta szinte magának Cián. - Túlságosan hosszú az útja. Szeretünk közelről ölni, ennek hagyománya van. Szeretjük látni az áldozat szemét. Lilith először majd megkínozza. Nem akarja, hogy túl gyorsan meghaljon. - Keze kifehéredett, olyan erősen szorította a kormányt. - Ezzel időt nyerünk. - Mindjárt leszáll az este. Hoyt nem mondta ki, amit mindketten tudtak, hogy veszélyes kaland vár aznap rájuk. Cián megkerült egy szedánt, méghozzá olyan gyorsasággal, hogy a Jaguar kacsázott egyet az út szélén, de a gumik megtartották, és Cián már ismét előretört. Elvakította egy szemközti autó fényszórója, de nem lassított. A sövénykerítésről letört ágak végigkarcolták a Jaguart, kavicsok pattogtak a kocsi ablakán és oldalán, mint a puskagolyók. - Nem értem - mondta Cián. - Mostanra már utol kellett volna érnünk őket. Talán más útvonalat választottak, vagy Liliül másik barlangba költözött... Túl sok a lehetőség. Cián még nagyobb iramot diktált. - Figyelj rám. Igézettel megtudnád, hol az a hely? - Nincs semmi... - kezdte Hoyt, aztán a műszerfalnak tenyerelt, mert Cián ismét kanyarodott egyet. Megfogta a keresztet a nyakában, energiát küldött belé, aztán levette, és fényét elméjébe fogadta. - Pajzs és jelkép. Vezess, add, hogy lássak. Megpillantotta a pumát, ahogy az esőben rohan, a kereszt úgy himbálózott a nyakában, mint egy ezüstkorbács. - Larkin közel van. Elmaradt mögöttünk. A szántóföldek felé tart. Fárad. - Hoyt megtapogatta a keresztet, úgy használta a fényt, mintha az ujja volna. - Látom Glennát, vele van Moira is. Nem maradtak a házban, mozognak. Glennának fájdalmai vannak. - Ők nem segíthetnek. Hol van King? - Nem látom. Sötétben van. - Halott? - Nem tudom. Nem tudom megtapintani. Cián hirtelen a fékre lépett, s elcsavarta a kormányt. A kocsi forogni kezdett, s mind közelebb perdült a fekete kisbuszhoz, amely keresztben állt egy keskeny úton. Felsikoltottak a kerekek, és tompa csattanás hangzott föl, amikor a két fémtest egymásnak ütközött. Még meg sem állt az autó, Cián karddal a kezében
kiugrott, s felrántotta a kisbusz ajtaját. Nem talált semmit és senkit. - Van itt egy nő! - kiáltott oda neki Hoyt. - Megsérült. Cián káromkodva megkerülte a kisbuszt, s felrántotta a csomagtartó ajtaját. Látta, hogy véres belül, a szaga után ítélve embervér volt, de nem elég ahhoz, hogy valaki meghaljon. - Cián, ezt a nőt megharapták, de még életben van. Cián hátranézett. Látta, hogy egy nő fekszik az úton; a nyakán lévő fognyomokból vér szivárgott - Nem szívták ki az összes vérét, nem volt rá idejük. Hozd ide - rendelkezett Cián. - Gyorsan! Elvitték a nő kocsiját, kocsit cseréltek. Tudd meg tőle, milyen kocsija volt. - Segítségre van szüksége. - A fenébe is, nem érdekel, hogy életben marad-e vagy sem. Hozd ide! Hoyt a sebekre helyezte az ujját, s érezte, hogy égnek. - Asszonyom, figyeljen rám - szólt neki. A nő megmozdult, aztán kipattant a szeme-, az írisze akkora volt, mint a hold. - Rory, segíts! Cián durván félretolta Hoytot. - Nézzen rám! - Közel hajolt az asszonyhoz, mígnem annak a szeme mereven az övére szegeződött. - Mi történt itt? - Egy nő, egy kisbuszban... Azt hittük, segítségre van szüksége. Rory megállt. Kiszállt. Kiszállt, és azok... Istenem, drága istenem! Rory! - Elvitték a kocsiját? Milyen kocsi volt? - Kék... kék BMW. Magukkal vitték Roryt... És azt mondták, nekem nincs hely. És kilöktek... És nevettek. Cián fölegyenesedett. - Segíts, hogy letoljuk azt a kocsit az útról. Volt annyi eszük, hogy elvitték a kulcsot. - Nem hagyhatjuk itt ezt az asszonyt csak így... - Akkor maradj vele, de először segíts, hogy letoljuk az útról ezt a rohadt kocsit. Hoyt dühösen megpördült, s a kisbusz három métert odébb röpült, le az útról. - Szép munka. - Ez az asszony meghalhat idekint. Nem tett semmit - Nem ő lesz az első vagy az utolsó. Háború van, nem? - vágott vissza Cián. - Őt szokás járulékos veszteségnek nevezni. Jó elgondolás - motyogta -, hogy gyorsabb kocsira cserélik a magukét. Már nem kapom el őket, mielőtt odaérnek a barlanghoz. Ha egyáltalán oda mennek. Hoythoz fordult, látszott, hogy töpreng valamin. - Lehet, hogy végül is szükségem lesz rád - szólt bátyjához. - Nem hagyok az út szélén egy sebesült nőt, mint egy beteg kutyát. Cián a kocsijához lépett, kinyitotta a műszerfal középső részét, elővett egy mobiltelefont, s pár szót hadart bele. - Kapcsolatteremtési eszköz - mondta Hoytnak, miután visszatolta a telefont a helyére. - Segítséget hívtam, orvost és rendőrséget. Ha itt maradsz, annyit érsz el, hogy letartóztatnak, és olyasmiket kérdeznek tőled, amikre nem tudsz válaszolni. Felnyitotta a csomagtartót, elővett egy takarót és néhány jelzőfényt. Takard be az asszonyt - mondta Hoytnak. - Én majd szétrakom ezeket Most King a csali - tette hozzá, miközben szétrakta a jelzőfényeket. - Csali és egyben ajándék. Lilith tudja, hogy odamegyünk. Akarja is, hogy odamenjünk. - Akkor ne okozzunk csalódást neki. Elindultak. Cián nem reménykedett abban, hogy még a barlang előtt utolérik a vámpírokat, ezért lassabban vezetett - Lilith ravaszabb volt nálunk. Erőszakosabb és jobban akarta a győzelmet, azért küldte ki a csapatait Ő van fölényben. Mindig is fölényben lesznek. Lehet, hogy Lilith ezen a ponton tárgyalni akar. Talán üzletet ajánl. - Egyikünket Kingért. - Neki te is ugyanolyan vagy, mint King. Ember emberért, vagyis nem vagy különösebben értékes.
Talán csak annyiban különbözöl, hogy tiszteli és kívánja az erődet. Engem jobban akar. - Fel akarod ajánlani az életedet a Kingáért? - Engem nem pusztítana el. Legalábbis nem azonnal. Először ki akarja próbálni rajtam a tehetségét. Élvezni szokta. - A kínzást. - És a meggyőzést. Nagy nyereség lenne számára, ha az oldalára tudna állítani. - Aki a saját életét ajánlja fel a barátjáért, az nem fordít annak hátat, és nem árulja el. Miért gondolkozna Lilith másképp? - Tudja, hogy ingatag lények vagyunk. És engem ő teremtett, ami nagyobb vonzerővel ruház fel. - Veled nem megy semmire. Én elhinném, ha a saját életedet ajánlanád fel, de nem hiszem, hogy Lilith elhinné. Engem kell felajánlanod - mondta kis szünet után Hoyt. - Ó, tényleg? - Évszázadokig semmit sem jelentettem neked. King több neked, mint én, Lilith tudja ezt. Egy ember egy varázslóért. Neki ez jó csere. - És miből gondolná Lilith, hogy föláldozod magad egy férfiért, akit alig egy hete ismersz? - Mert kést szögeznél a torkomnak. - Cián a kormányt kocogtatta. - Talán működni fog. Az esőt hideg holdfény váltotta fel, mire odaértek a sziklákhoz, amelyek az út fölé magasodtak, és csipkézett árnyat vetettek az alant hullámzó tengerre. Csak a sziklának csapódó víz hangja hallatszott, s valami zümmögés volt a levegőben, amely mintha az istenek lélegzése lett volna. Nem láttak sem kocsit, sem embert, sem másfajta lényt. Az út tenger felőli oldalán korlát volt, alatta sziklák, víz és a barlangok útvesztője. - Felcsaljuk Lilitht oda - intett Cián a perem felé. - Ha ketten esünk neki, csapdába ejthetjük, és a tenger lesz a hátunk mögött. Menjünk csak, vegyük rá, hogy megtámadjon minket. Elindultak felfelé a csúszós sziklán és füvön. A csúcson egy világítótorony állt, fénye belehasított az éjszakába. Mindketten megérezték, hogy támadás készül, mielőtt a mozdulat megtörtént volna. A lény mögülük ugrott ki a sziklák közül, a fogát vicsorította. Cián alig fordult meg, csak a vállát lökte előre, amitől a lény az útra bucskázott. A másodikat az övébe tűzött cövekkel verte vissza. Amikor kiegyenesedett, a harmadik ellen fordult, aki már óvatosabb volt, mint a társai. - Mondd meg az úrnődnek, hogy Cián MacKenna akar beszélni vele. A lény fogán megcsillant a holdfény. - Ma éjszaka megisszuk a véredet. - Vagy éhen haltok, és Lilith öl meg, amiért nem adtad át az üzenetet. A lény elindult lefelé, aztán eltűnt a szemük elől. - Szerintem odafönt többen várnak ránk - jegyezte meg Hoyt. - Nem valószínű. Arra számít, hogy átkutatjuk a barlangokat, s nem megyünk rögtön felfelé a túsztárgyalásra. Föléled a kíváncsisága és kijön. Így aztán másztak tovább, aztán felkapaszkodtak a legmagasabb pontra, oda, ahol Hoyt valaha szembeszállt Lilithszel és azzal a lénnyel, amit Lilith csinált a testvéréből. - Értékelni fogja a hely megválasztását. - Ugyanazt érzem, amit akkor - mondta Hoyt, és az inge alá dugta a keresztet. - Mintha ugyanaz a levegő, és ugyanaz az éjszaka volna. Egykor ez az én helyem volt, itt szoktam állni és gondolatban az erőt szólítani. - Inkább abban reménykedj, hogy még mindig képes vagy rá. Térdelj le - mondta Cián, elővette a kését, s hegyét Hoyt torkának szögezve óvatosan beleszúrt. Figyelte, ahogy vér buggyan ki az apró sebből. - Tehát válaszúthoz érkeztünk. - Mindig válaszúton vagyunk. Megölnél, ha megtehetnéd. - Megmentenélek, ha megtehetném. - De egyiket sem tetted meg, igaz? - mondta Cián. Kihúzta Hoyt kését a hüvelyéből, és V alakban a testvére torkához tartotta a két fegyvert. - Térdelj le!
Hoyt engedelmeskedett, miközben a bőrén érezte a jéghideg pengét. - Micsoda kellemes látvány! - szólalt meg Lilith, aki akkor lépett ki a holdfényre. Smaragdzöld ruhát viselt, hosszú haja leengedve omlott a hátára, olyan volt, mint maga a napsugár. - Lilith! Régen láttalak. - Túl régen - mondta Lilith, és suhogott a selyem, amikor megmozdult. - Csak azért tetted meg ezt a hosszú utat, hogy ajándékot hozz nekem? - Nem, üzletet - javította ki Cián. - Hívd vissza az ebeidet, különben megölöm Hoytot, utána a kutyáidat is, és nem marad semmid. - Olyan erőszakosak - mondta kedvesen Lilith, s kezével a vámpírok felé intett, amelyek a két oldalán sunnyogtak. - Felnőttél - folytatta. - Nem voltál több, csak egy csinos kutyakölyök, amikor megkaptad az ajándékot. Karcsú, izmos farkas lett belőled. - És még mindig a te kutyád - szólalt meg Hoyt. - Ó, a nagy erejű varázsló a földre zúzva! Ez tetszik. Megjelöltél - tette hozzá, és széthúzta a ruháját, hogy megmutassa az ötágú csillagot, amelyet Hoyt égetett a szíve fölé. - Több mint tíz évig lobogott, és sosem tűnik el a heg. Ezzel még adósod vagyok. Cián, hogyan tudtad idehozni? - Azt hiszi, a testvére vagyok. Könnyű volt. - Elvette az életedet. Csupa hazugság és halál. Cián elmosolyodott Hoyt feje fölött. - Épp ezt imádom benne. Odaadom azért az emberért, akit elraboltatok. Azaz ember hasznos nekem, hűséges hozzám. Vissza akarom kapni. - De sokkal nagyobb, mint ez itt. Nagyobb lakomát lehet csapni belőle. - Nincs ereje. Egyszerű halandó. Odaadom neked a varázslót. - Mégis az embert akarod. - Már mondtam, hogy hasznossá tudja tenni magát. Tudod, mennyi időbe és fáradságba kerül, amíg betanítok egy emberszolgát? Vissza akarom kapni. Senki sem lophat meg. Sem te, sem más. - Majd beszélünk róla. Vidd le. Egy kicsit átalakítottam a termeket. Kényelmesen ellehetünk. Adok érte egy lányt vagy megosztozhatunk rajta. - Kedvesen felkacagott; nevetése olyan volt a fülnek, mintha zene szólna. - Azt hallottam, hogy egy időiben disznók vérén éltél. - Nem higgy el mindent, amit hallasz - mondta Cián, fölemelte a kést, amellyel megsebezte Hoytot, és lenyalta a véres pengét. Nagyon hosszú idő telt el, amióta nem kóstolt embervért, a szeme azonnal kivörösödött tőle, s feltámadt az éhsége. - Még nem éltem eleget ahhoz, hogy ostoba legyek. Lilith, ez egyszeri ajánlat. Hozd ki az embert, és megkapod a varázslót. - Hogy bízhatnék benned, drága fiacskám? Hiszen a saját fajtánkat gyilkolod. - Azt ölök meg, akit akarok, és amikor akarom. Ahogy te is. - Szövetkeztél velük, emberekkel. Összeesküdtél ellenem. - Amíg szórakoztatott. De már beleuntam, és túl sokba került. Add ide az embert, és vedd a varázslót. A tetejébe meghívlak a házamba, fogadást adok a többiek tiszteletére. Hoyt feje megrándult, a penge belé mart a bőrébe. A férfi gael nyelven káromkodni kezdett, csak úgy izzott benne az egyre növekvő harag. - Az orrom is érzi az erőt abban a vérben – mondta Lilith. - Pompás! - Ha még egy lépést teszel, átvágom a nyakát, s azzal mindent elveszítesz. - Tényleg? - kérdezte gyönyörű mosollyal Lilith. - Kíváncsi vagyok rá. Ezt akarod? - kérdezte, és a szikla felé intett. A szikla peremén, ahol a világítótorony állt, Cián megpillantotta Kinget, akit két vámpír himbált maga között. - Életben van - mondta könnyed hangon Lilith. - Persze, el kell hinned, amit mondok, ahogy én is elhiszem neked, hogy átadod ezt itt nekem, mint valami csinos kis ajándékot. Széttárta a szoknyáját, megpördült. - Öld meg, és megkapod az embert. Öld meg a fivéredet, de nem késsel. Úgy tedd, ahogy elvárják tőled: vedd vérét, idd meg, és tiéd az ember. - Először add át az embert. Lilith elbiggyesztette a száját, hanyagul lesimogatta a szoknyáját.
- Ohohó. - Fölemelte a karját, aztán a másikat is. Cián eltartotta a két kést Hoyt torkától, amikor a két vámpír elkezdte feléjük hurcolni Kinget. Odaejtették eléjük, s vadul belerúgtak. A test átrepült a szikla peremén. - Hoppá! - kacagott Lilith, és csak úgy táncolt szemében a vidámság, miközben szájára nyomta a kezét. - Kétbalkezesek. Azt hiszem, fizetned kell, és megölni ezt itt. Cián ordítva előrerontott. Lilith fölemelkedett, széttárta a ruháját, mintha szárny volna. - Hozd el nekem Őket! - kiáltotta, és már el is tűnt. Cián megragadta a két kést, amikor Hoyt felugrott, és kirántotta a cöveket az öve mellől. Nyilak repültek szerteszét, a levegőt és a szíveket hasítva. Amire Ciannek először sikerült lesújtania, hat vámpír vált porrá, s a szél kifújta hamvaikat a tengerre. - Még többen jönnek - kiáltott fel Moira a fák mögötti fedezékből - Indulnunk kell! Hoyt hányingere erősebb lett, epe íze ömlött a torkába, de le kellett nyelnie, különben halál várt rá. Elfordultak a csatatértől. Amikor odaértek a kocsihoz, Hoyt öccse kezéért nyúlt. - Cián... -kezdte. - Ne! - mondta Cián éles hangon, bevágta magát a kocsiba, és azt figyelte, hogyan ugrálnak föl a többiek a teherautóba. Csöndben, gyásszal és haraggal telve tették meg a hosszú utat hazáig. Glenna nem sírt. Nagyon mély volt a bánat, a könny nem segített. Egyfajta önkívület vett erőt rajta, a testében fájdalom és rettenet lüktetett, az agya megbénult tőle. Tudta, hogy gyávaság, mégis összekuporodott. - Nem a te hibád volt. Hallotta, hogy Moira beszél hozzá, de nem válaszolt. Érezte, hogy Larkin vigasztalón megfogja a vállát, de túl érzéketlen volt, hogy reagáljon rá. Csak homályos megkönnyebbülést érzett, amikor Moira és Larkin átmásztak a hátsó ülésre, hogy egyedül maradhasson. Befordult az erdőbe, óvatosan vezetett a keskeny ösvényen. Amikor a kivilágított ház elé értek, kikapcsolta a motort, leoltotta a fényszórókat. Az ajtó felé nyúlt. Az hírtelen felpattant, s Glenna érezte, hogy szinte kitépik a kocsiból, és a levegőbe emelik. Még akkor sem érzett semmit, amikor belenézett Cián szemébe, amelyben szomjúságot látott. - Egy okot mondjon, miért ne törjem ki a nyakát. - Nem tudom. Elsőként Hoyt ért oda hozzájuk, de Cián ellökte. - Ne! Nem ő az oka. Ne tedd! - mondta Glenna Hoyt-nak, mielőtt a férfi újra támadásba lendült volna. Kérlek, ne! - könyörgött akkor már Larkinnek is. - Gondolja, hogy ezzel meghat? Glenna újra Cián szemébe nézett. - Miért gondolnám? A barátja volt, és én megöltem. - Nem ő tette! - kiáltott Moira, ellökte Cián karját, de nem tudta Ciánt félretolni. - Nem vádolhatja ezért. - Hadd beszéljen ő. - Nem tud beszélni. Nem látja, mennyire megsérült? Azt sem hagyta, hogy ellássam a sebeit, mielőtt maguk után mentünk. Be kell mennünk a házba. Mindnyájan meghalunk, ha most megtámadnak bennünket. - Ha bántani mered, a saját kezemmel öllek meg - mondta Hoyt halkan. - Hát mindig csak erről lehet szó? - kérdezte elkínzott suttogással Glenna. - Csak a halálról? - Majd én elviszem Glennát magammal - mondta Hoyt, megfogta a testvére karját, kivonta Glennát a szorításából. Gael nyelven suttogott az asszonyhoz, miközben bevitte a házba. - Figyeljen rám! - mondta Moira, és megfogta Cián karját. - Kíng megérdemel ennyit. - Ne maga mondja meg, mit érdemel meg! - csattant fel Cián, és olyan erővel rántotta ki magát a lány szorításából, hogy Moira két lépést hátratántorodott. - Mit tud maga erről? - Többet, mint gondolná - mondta Moira, de hagyta, hogy Cián Hoyt nyomában bemenjen a házba. - Nem tudtam elkapni őket - mondta Larkin, és mereven bámulta a földet. - Nem voltam elég gyors, nem bírtam elkapni őket. - Felrántotta a csomagtartó ajtaját, elkezdte kirakodni a fegyvereket. - És átváltozni sem tudtam, hogy én legyek az egyik vámpír. - Becsapta az ajtót. - Pedig mindig működnie kell annak,
amivé változom. De még pumaként sem tudtam elkapni őket. Cián nem felelt. Bement a házba. Glenna a nagyteremben feküdt a kereveten. Szemét lehunyva, az arca sápadt, bőre nyirkos. Sápadtsága mellett különösen kirívó volt az állán és arcán a seb. Szája sarkára odaszáradt a vér. Hoyt gyöngéden simogatta a karját. Megkönnyebbülten látta, az asszony karja nem tört el. Megpróbálta nagyon óvatosan lehúzni róla az inget, hogy megnézze, van-e seb a vállán, a törzsén, a csípőjén. - Tudom, mire van szükség - mondta Moira, és már ott sem volt. - Nem tört el - mondta Hoyt, az asszony bordáit tapogatva. - Nagyon jó, hogy semmid sem törött el. - Szerencséje van, hogy még nyakán a feje - szólalt meg Cián, egy szekrényhez lépett, whiskyt vett elő, és meghúzta az üveget. - Van néhány belső sérülése. Komolyan megsebesült. - Egyáltalán nem sok ahhoz képest, amit megérdemel, amiért kilépett a házból. - Nem lépett ki - mondta Moira, aki akkor érkezett visz-sza rohanva, kezében Glenna táskájával. Legalábbis nem úgy, ahogy gondolja. - Ne próbálja elhitetni velem, hogy King ment ki, és Glenna rohant utána, hogy megvédje. - King miattam ment ki - mondta Glenna. Kinyitotta a szemét, amely üveges volt a fájdalomtól. - Ők meg magukkal vitték. - Maradj csendben - mondta Hoyt. - Moira, szükségem van rád. - Ez jó lesz - mondta a lány, és kiválasztott egy üveget. - Önts belőle a sebekre. - Átadta az üveget a férfinak, letérdelt, és óvatosan Glenna törzsére tette a kezét. - Amilyen erőt csak szólítani tudok, most szólítom, hogy enyhítse a fájdalmadat. Melegítsen föl, hogy gyógyulj, hárítsa el a kárt, amit okoztak neked. - Esdeklőn nézett az asszonyra. - Segíts. Ebben nem vagyok valami jó. Glenna Moira kezére tette a magáét, és behunyta a szemét. Amikor Hoyt is rátette kettejük kezére a magáét, Glenna nagyot sóhajtott, és felnyögött; erősen megragadta Moira kezét, amikor a lány el akarta rántani. - A gyógyulás néha fájdalmas - nyögte ki. - Időnként annak kell lennie. Mondd el újra az igézést. Háromszor. Amikor Moira elkezdte mondani a szavakat, Glenna bőrét izzadság lepte el, és a sebek egy kicsit megfakultak, var lepte be őket - Most már jobb. Köszönöm. - És most egy kis whiskyt - mondta Moira. - Inkább nem - nyögte ki Glenna, csillapodó zihálással. - Segíts, hogy fel tudjak ülni. Látnom kell, mennyire rosz-szul áll a szénám. - Hadd lássuk el ezeket is - mondta Hoyt, és ujját végigfuttatta az asszony arcán. Glenna elkapta a férfi kezét. És nem tudta megállni, elsírta magát. - Annyira sajnálom! - Ne okold magad, Glenna. - Ki mást okolhatna? - lendült támadásba Cián, mire Moira felpattant. - King nem viselte a keresztet - mondta a zsebébe nyúlva, s felmutatta a keresztet. - Odafent levette, és ott hagyta. - Néhány mozdulatot mutatott meg. Birkózófogásokat - magyarázta Larkin. - És azt mondta, zavarja a munkában a kereszt. Aztán biztos megfeledkezett róla. - Sosem lépett volna ki, ezt te is tudod, Cián. Csak Glenna miatt tette. - Én már félig azon voltam, hogy beengedem azt a nőt, vagy kilépek - motyogta az asszony. - Ostoba voltam, de miért? Emiatt halt meg King. Cián még egyet húzott az üvegből. - Mi történt? - Egy lány bekopogtatott. Nem kellett volna ajtót nyitnom, de láttam, hogy nőről van szó. Fiatal nő volt, a kezében térkép. Esküszöm, hogy nem léptem át a küszöböt, nem hívtam be. Azt mondta, eltévedt. Francia akcentussal beszélt. Nagyon kedves volt, igazán, de tudtam... megéreztem. És nem tudtam
megállni, hogy ne ingereljem. Ó, istenem! - mondta, és újra hullani kezdett a könnye. - Milyen ostoba, milyen hiú voltam! - Nagyot lélegzett. - Azt mondta, Lorának hívják. - Lorának? - kérdezte Cián, és leengedte az üveget. - Fiatal, és francia akcentusa van? - Igen. Ismered? - Igen - mondta Cián, és újra meghúzta a üveget. - Nagyon is. - Tudtam, micsoda. Nem tudom, honnan, de biztosan tudtam. Egyszerűen be kellett volna csuknom az ajtót. De azt hittem, majd szépen elküldhetem. Már éppen beszélni kezdtem, amikor King rám kiáltott, és rohanni kezdett az előcsarnokban. Megfordultam, mert megijedtem, és ettől óvatlan lettem. Sikerült elkapnia a hajamat. És aztán kihúzott a házból. - Nagyon gyorsan történt - folytatta Moira. - King mögött voltam. Alig láttam a mozdulatát, mármint a vámpírét. King kiment utánuk, de odakint többen is voltak. Négyen vagy öten. Olyan gyorsak voltak, mint a villám. - Moira töltött még egy pohár whiskyt, és legurította, hogy megnyugtassa magát. - Mind nekiestek Kingnek, aki rákiabált Glennára, hogy menjen be a házba. Glenna felállt, és utánuk rohant, hogy segítsen Kingnek. De az a nő formájú olyan erővel lökte vissza Glennát, mintha parittyával találná el. Pedig Glenna még akkor is Kingnek akart segíteni, amikor már megsebesült. Lehet, hogy Glenna vigyázatlan volt, de King is. - Újra felkapta a keresztet. - És szörnyű árat fizetett érte. Glenna Hoyt segítségével felállt. - A bocsánatkérésem nem elég. Tudom, mit jelentett King magának. - Fogalma sincs róla. - Azt hiszem, valamennyire mégis van, és azt is tudom, mit jelentett mindnyájunknak. Tudom, hogy miattam halt meg. Egész életemben ezzel a tudattal kell élnem. - Én is. És pechemre sokkal tovább, mint magának - mondta Cián, fogta a whiskysüveget és kiment.
16 Az ébrenlét és alvás közt volt a gyertyafény és az áldott semmi. Könnyed meleg, levendulaillatú lepedők, miközben a puha semmiben lebegett. Azután ez a pillanat elmúlt, és Glenna emlékezni kezdett. King halott, a szörnyetegek oly érdektelenül hajították testét a tengerbe, ahogy egy kisfiú kacsáztat kavicsot egy tó vizén. Nyomatékosan kérte, ezért aztán egyedül ment föl az emeletre, hogy egyedül legyen, és feledést keressen az alvásban. Miközben az imbolygó gyertyafényt figyelte, azon gondolkodott, képes lesz-e valaha is sötétben aludni. Ezután már mindig arra kell gondolnia, valahányszor sötétedni kezd: itt a vámpírok ideje? Tud-e majd holdfényben sétálni úgy, hogy ne féljen? Visszatérhet-e valaha is az egyszerű élethez? Vagy már örökre borzongani fog, ha esni kezd az eső? Megfordította fejét a párnán, s megpillantotta Hoyt körvonalait az ezüstös fényben, amely a helyreállított gyógyfüves kertre nyúló ablakon szüremlett be. Figyeli az éjszakát, gondolta Glenna, vigyáz rá. Mindenkire. Mindnyájan terhet hordoznak, de Hoyté a legsúlyosabb. Mégis odaáll közé és a sötétség közé. - Hoyt! - szólította meg, és felült, amikor a férfi megfordult. Glenna kinyújtotta felé a kezét. - Nem akartalak fölébreszteni - mondta Hoyt, az asszonyhoz lépett, megfogta a kezét, míg a csekély fényben az arcát fürkészte. - Vannak fájdalmaid? - Nem. Alábbhagyott, legalábbis most. - Az alvás is segíteni fog. - Kérlek, ne menj el! Mi van Ciannel? - Nem tudom - mondta Hoyt, és zaklatottan az ajtóra pillantott. - A whiskysüveggel bezárkózott a szobájába. - Az asszonyra nézett, elsimította a haját, s elfordította az arcát, hogy közelebbről megnézze rajta a sebet. - Ma éjszaka mindnyájan felhasználunk valamit, hogy csökkenjen a fájdalmunk. - Lilith sosem fogja elengedni. Sosem bocsátja szabadon Kinget, bármit csinálunk is. - Nem - mondta Hoyt, és leereszkedett az ágy szélére. - Ciannek is tudnia kell, ha szembenéz
önmagával, de meg kell próbálnia. Nekünk is. Glenna arra gondolt, megint valami álcsereüzleten gondolkodnak, mivel Hoyt elmondta neki, mit láttak odafönt a sziklán. - Most már mindnyájan tudjuk, hogy csereüzletről szó sem lehet - mondta éppen Hoyt. - Elég erős vagy ahhoz, hogy meghallgasd, amit el kell mondanom? - Igen. - Egyvalakit elveszítettünk, pedig hatunknak kell megvívnia a csatát, s győznie a háborúban. Nem tudom, mit jelent ez a veszteség. - A legkiválóbb harcosunkat vesztettük el. Talán azt jelenti, mindnyájunknak harcossá kell lennünk. Jobb harcossá. Hoyt, én ma öltem, de ez inkább a szerencsének, mint az ügyességemnek köszönhető, és elpusztítottam valamit, ami egykor ember volt. Képes vagyok rá, hogy újra megtegyem, csak ügyesebben. Minden nappal ügyesebb akarok lenni. Lilith elvett közülünk egyet, és azt hiszi, ettől elgyengülünk, és félni kezdünk. Nincs igaza. Meg kell mutatnunk neki, hogy tévedett. - Én vezetem ezt a csatát - mondta Hoyt. - Nagy gyakorlatod van a mágiában. A toronyban fogsz dolgozni a fegyvereken, a pajzsokon, az igézeteken. Védőkört kell húznod a... - Várjunk csak egy kicsit - szólt közbe Glenna, és fölemelte a kezét. - Nekem ez jut? A toronyban akarsz tárolni, mint valami Csipkerózsikát? - Nem tudom, ki az. - Egy tehetetlen nő, aki arra vár, hogy megmentsék. Igen, mágiával kell foglalkoznom, és keményebben, kitartóbban, mint eddig, ahogy az edzést is keményebben és kitartóban kell folytatnom. Arról viszont szó sem lehet, hogy éjjel-nappal ott üljek a toronyban az üstömmel és a kristálygömbömmel, és igézeteket írjak, miközben ti harcoltok. - Ma volt a tűzkeresztséged, és majdnem megöltek. - És sokkal nagyobb tiszteletet váltott ki belőlem, mert megtudtam, mi ellen harcolunk. Felszólítottak a harcra, ahogy mindnyájunkat. Nem térek ki előle. - Az nem bujkálás, ha felhasználod, ami az erősséged. Én kaptam a feladatot, hogy összeszedjen ezt a seregei.. - Nos, akkor majd felvarrok neked néhány csíkot a váll-lapodra, és ezredesnek szólítalak. - Miért vagy ilyen dühös? - Nem akarom, hogy védelmezz. Azt akarom, hogy nagyra értékelj. - Hogy nagyra értékeljelek? - kérdezett vissza Hoyt. Felállt, a tűz vörös visszfénye megcsillant az arcán. - Már így is nagyra értékellek, alig bírom elviselni a súlyát. De már túl sokat veszítettem. Végignéztem, amint elragadják mellőlem a testvéremet. Ott álltam a családom sírjánál. Nem akarok tanúja lenni annak, hogy ezek a lények meggyilkolnak, hiszen te vagy az egyetlen fényesség az életemben. Nem akarom még egyszer kockára tenni az életedet. Nem akarok a sírodnál állni. - Én viszont kockára tehetem a tiédet, igaz? És ott állhatok a sírodnál? - Férfi vagyok - jelentette ki Hoyt. Glenna sokáig nem tudott felelni rá semmit. Aztán hátradőlt a párnájára. - Csak azért nem változtatlak üvöltő szamárrá ebben a szent pillanatban, mert beszámítom neked, hogy sötét középkorból érkeztél. - Sötét középkorból? - Hadd ismertesselek meg a saját világommal, Merlin. A nők egyenlők. Dolgozunk, csatázunk, szavazunk, s ami ennél fontosabb, mi magunk döntünk a saját életünket, a testünket, a gondolkodásunkat illetően. Az én világomban a férfiak nem uralkodnak. - Sosem ismertem olyan világot, amelyben férfiak uralkodtak - motyogta Hoyt. - Glenna, nem vagytok egyenlők, ami a fizikai erőt illeti. - Ezt más előnnyel pótoljuk. - Akármilyen fortélyosak, agyafúrtak vagytok is, a testetek törékenyebb. Arra való, hogy gyereket szüljön. - Éppen most mondtál ellent önmagadnak. Ha a férfiaknak kéne gyereket szülniük, már régen vége volna a világnak, s nem kellene hozzá egy csomó dicsőségre éhes vámpír. Hadd mutassak rá még egy
tényre. Egy nő okozta az egész disznóságot, amiben most nyakig vagyunk. - Csaknem ezt mondom én is. - Igen, de mégsem ezt. Az is nő, aki összehozott bennünket, ezért itt a férfiak kisebbségben vannak. És van még érvem, csak az a baj, hogy ettől az ostoba beszélgetéstől megfájdult a fejem. - Pihenned kell. Majd holnap megbeszéljük. - Nem fogok pihenni, és nem holnap beszéljük meg. Ő az egyetlen fénypont az életemben, gondolta Hoyt. Ez a őo néha olyan, mintha fáklyával csapnának össze. - Ellentmondásos és kétségbeejtő nő vagy. - Igen - mondta mosolyogva Glenna, és újra kinyújtotta a kezét. - Kérlek, ülj le. Izgulsz miattam. Ezt értem, és hálás vagyok érte. - Tudod, könnyebben tudnék gondolkodni, ha megtennéd ezt nekem - mondta Hoyt, és ajkához emelte Glenna kezét. - Jobb vezető volnék. - Ó, ez nagyszerű. - Glenna elrántotta a kezét, és mellbe bökje Hoytot. - Úgy látszik, nem csak a nők agyafúrtak. - Nem agyafúrtságról van szó, ez az igazság. - Kérj tőlem bármit, és megpróbálom megadni neked, de erre képtelen vagyok, Hoyt. Én is aggódom miattad. Mindnyájunkért. Folyton azt kérdem magamtól, mit tudunk tenni, mire vagyunk képesek. És azon tűnődöm, az egész kerek világból, a világokból, miért éppen bennünket választottak ki, hogy megtegyük, amit meg kell tennünk. De ez sem változtat semmin. Mi választattunk. És már egy jó embert elveszítettünk. - Ha elveszítelek... Glenna, már a gondolata is elkeserít. Az asszony tudta, mikor kell a nőnek erősebbnek lennie. - Olyan sok a világ, annyi a létforma. Nem hiszem, hogy valaha is elveszíthetjük egymást. Most sokkal több mindennel bírok, mint korábban bármikor. Azt hiszem, jobbá is lettünk, mint voltunk. Talán ez is része annak, amiért itt vagyunk: hogy megtaláljuk egymást - Odadőlt a férfihoz, felsóhajtott, amikor Hoyt átkarolta. Maradj velem. Gyere, feküdj le. Szeress. - Meg kell gyógyulnod. - Igen - mondta Glenna, magával húzta a férfit, megcsókolta. - Azt teszem. Hoyt remélte, megvan benne a gyöngédség, amire az asszonynak szüksége van. Gyöngéd akart lenni vele, a gyöngédség varázsát akarta átadni neki. - Akkor csak lassan - mondta, és csókokkal borította Glenna arcát. - Szép csöndesen. Csak a szájával ért hozzá, összecsókolta az asszony száját, arcát, nyakát, melegen, simogatón. Félretolta a vékony inget, hogy a mellét, a rajta lévő sebeket és végigcsókolja. Már többet tudott, mint valaha is, amikor a pillantásuk találkozott. Több volt Glenna a karjában, mint amije valaha is volt. A vibrálóan ezüstös fényben, amelytől varázslatos lett az ágyuk, a párnára emelte az asszonyt A szobában lévő gyertyatartókban szinte sóhajtva kelt új életre, fénylett fel minden gyertya, s ez a fény olvasztott aranyként ragyogott. - Ez csodálatos - mondta Glenna, megfogta Hoyt kezét miközben érzelmeik elringatták őket, és behunyta a szemét, hogy jobban kiélvezze az érzékek adta örömöt. - Ez egyszerűen káprázatos. - Mindent oda akarok adni neked, ami az enyém, és még az is kevés. - Nincs igazad. Ez a minden. Több volt gyönyörnél, szenvedélynél. Tudta-e Hoyt, mit tesz vele, amikor így érinti meg? Ezt nem semmisítheti meg semmi, amivel szembe kell szállniuk, sem rémület, sem fájdalom, sem halál, sem kárhozat. Az asszonyban rejlő tündöklés olyan volt, mint valami jelzőfény, amely sosem hunyhat ki. Ez volt az élet legdrágább, legodaadóbb pillanata. A férfi íze olyan volt Glenna lelkének, mint a balzsam, habár vágyat is keltett benne az érintése. Belemerült, fölemelte a karját, fölfelé fordította a tenyerét. Hófehér rózsaszirmok kerengtek alá, mintha szelíd eső hullana. Az asszony az egyesülés pillanatában elmosolyodott; selymesen, lassan mozogtak együtt, testük hullámzását fény és levegő, illatok és érzések burkolták be. Kezük összekulcsolódott, ajkuk a másikét becézgette. Ahogy együtt lebegtek, a szerelem mindkettőjüket gyógyítani kezdte. A konyhában Moira egy konzervleves fölött toporgott. Még egyikük sem evett, és eltökélte, készít
valami ételt, mire Glenna fölébred. Teát már tudott készíteni, de meg akarta mutatni, hogy ezzel is elbír. Egyszer megfigyelte Kinget, amint kinyitja ezt a hengert valami kicsi, szörnyű hangot adó géppel. Háromszor próbálkozott vele, de nem jutott semmire, és már komolyan azon gondolkozott, fogja a kardját, és azzal töri föl a hengert. Valamicskét értett a konyhai mágiához - nagyon, de nagyon kicsit, vallotta be magának. Körülnézett, hogy valóban egyedül van-e, összeszedte a tudományát, és maga elé képzelte a konzervet felnyitva. A konzerv ugrott egyet a pulton, de makacsul egészben maradt. Moira lehajolt, megvizsgálta a konzervnyitót, amelyet a pult alá erősítettek. Ha volna megfelelő szerszáma, levehetne, hogy rájöjjön, hogyan működik. Szerette szétszerelni a holmikat. Igen ám, de ha volna megfelelő szerszáma, akkor már ezt az átkozott hengert is ki tudta volna nyitni. Kiegyenesedett, hátrarázta a haját, megmozgatta a vállát. Magában motyogva még egyszer megpróbálta kinyitni a hengert. Ez alkalommal a henger perdült egyet, amikor a gépecske elfordult. Örömében összecsapta a kezét, aztán közelebb hajolt,hogy megfigyelje, hogyan működik. Ügyes, gondolta. És milyen sok van itt ezekből az ügyes kis holmikból. Azon gondolkozott, megengedik-e valaha is neki, hogy a kisbuszt vezesse. King azt mondta, megtanítja vezetni. Megremegett az ajka, amikor eszébe jutott a férfi, s keményen összeszorította a száját. Remélte, hogy King gyorsan halt meg, s keveset szenvedett. Reggel majd felállít neki egy követ a temetőben, amit Larkinnel láttak séta közben. És még síremléket emeltet Kingnek, amikor visszatér Geallbe, és megkéri a hárfást, írjon róla egy balladát. Egy fazékba öntötte a konzerv tartalmát, a tűzhelyre rakta, és meggyújtotta alatta az égőt, ahogy Glenna mutatta neki. Enniük kell. A gyász és az éhség gyengévé teszi Őket, könnyen prédául eshetnek. Kenyér, gondolta. Biztos kell nekik egy kis kenyér. Egyszerű étel lesz, de laktató. A kamra felé fordult, de megtorpant, amikor megpillantotta Ciánt az ajtóban. A férfi a falnak támaszkodott, ujjaival a szinte üres whiskysüveg nyakával játszott. - Egy kis éjszakai nassolás? - kérdezte könnyedén, a foga fehéren kivillant. - Nem rossz az. - Még senki sem evett. Arra gondoltam, készítek valamit. - Maga mindig gondolkodik, kicsi királynő. Folyton jár az agya. Moira látta, hogy a férfi részeg - a túl sok whiskytől zavaros a szeme, fojtott a hangja. Látta a fájdalmat is az arcán. - Üljön le, mielőtt összeesik. - Köszönöm a szíveslátást, de a saját rohadt házamban vagyok. Csak egy másik üvegért jöttem. Megrázta az üres üveget. - Úgy látszik, valaki kiszippantotta, ami ebben volt. - Ha úgy akarja, és elég ostoba hozzá, nyugodtan igya le magát, de ezzel az erővel ehet is valamit. Tudom, hogy szokott enni. Elég bajom volt ezzel, amíg ki tudtam nyitni. Cián a pultra pillantott, elvigyorodott. - Kinyitottál egy konzervet. - Sajnálom, hogy nincs időm hízott tulkot vágni. Elfordult, s hirtelen moccanni sem mert, amikor megérezte, hogy Cián mögé lép. A vámpír ujja végigsúrolta a nyakát, puhán, ahogy a molylepke szárnya verdes. - Már elmerengtem rajta, hogy egyszer megkóstollak. Részeg, dühös, gyászol, gondolta Moira. Ez veszélyessé teszi. Még veszélyesebb is lehet, ha elárulja neki, hogy fél. - Ne lábatlankodjon itt. - Még hozzá se kezdtem. - Nincs időm korhelyekre. Tőlem ehet vagy sem, de Glennának szüksége van rá, hogy erőre kapjon. - Így is épp erősnek érzi magát - mondta Cián keserű hangon, és fölnézett. - Nem látta azokat a fényeket, amelyek nem is olyan régen felvillantak? - De igen. Csak nem értem, mi köze van ehhez Glennának. - Az a köze, hogy megint elkapták egymást a bátyámmal. Szeretkeztek - bökte ki Cián, amikor látta, hogy Moira értetlenül bámul rá. - Meztelenül, izzadságban fürödve, hogy megkoronázzák, ami az este történt. Ó, te elpirultál -mondta vigyorogva, s közelebb lépett. - Minden véred az arcodba tódult, ami a
finom bőröd alatt van. - Állj! - Szerettem látni, ahogy remegnek, ahogy most te is. Ettől forróbb lesz a vér, és még nagyobb az öröm. Már majdnem elfelejtettem, milyen. - Bűzlik az italtól. Üljön le, tálalok. - Nem akarom azt a rohadt levest. Nem bánnék egy forró, izzadságban fürdő szeretkezést, de azt hiszem, túl részeg vagyok hozzá. Csak keresek egy másik üveget, és befejezem, amit elkezdtem. - Cián, az emberek vigasztalást keresnek egymásban, amikor valaki meghal. Nem tiszteletlenség, szükséglet. - Ne oktasson ki arra, mi a szeretkezés, mert többet tudok róla, mint képzelné. A gyönyörről is, a fájdalomról és a céljáról is. - Gyász esetén vannak, akik isznak, de az elég ostoba módja a felejtésnek. Én tudom, mi történt magával. - Nem tudja. - King többet beszélgetett velem, mint a többiekkel, mert szeretek másokat hallgatni. Elmondta, hogyan mentette meg, és hosszú évekig mi mindent tett érte. - Elszórakoztattam magam. - Hagyja ezt abba. - A parancsolás vérébe ivódott Moirának, hangjába él vegyült. - Ez már tiszteletlenség, hogy ilyet mond egy emberről, aki a barátom volt, aki voltaképpen a maga fia, barátja és testvére. Szeretnék felállítani egy sírkövet holnap. Várok alkonyatig, hogy te is ki tudj jönni, és... - Mi közöm nekem a kövekhez? - mondta Cián, és otthagyta a lányt. Glenna olyan hálás volt, amiért süt a nap, hogy majdnem elsírta magát. Felhős volt ugyan az ég, de a felhők vékonyak voltak, és kinyilazott közülük a nap, fényt és árnyékot kergetve a földön. Még fájt lelke-teste, de ezzel már elbírt. Fogta az egyik fényképezőgépét, és kiment a szabadba, hogy a napfény elárassza az arcát. Elbűvölte a napsütés, elsétált a patakig. Aztán egyszerűen lefeküdt a partjára, hogy sütkérezzen. Madarak énekeltek, csicsergő hangjukat magával vitte a virágillattal terhes levegő. Glenna egy gyűszűvirágot látott, amely könnyedén hajlongott a szélben. Egy pillanatra úgy érezte, még a föld is sóhajtozik és suttog alatta, olyan gyönyörűséget szerez neki az új nap. Tudta, hogy a gyász jön és megy, de aznap sütött a nap, és itt volt a munka ideje. És kiderült, hogy mégis van mágia a világon. Felnézett, amikor árnyék vetült rá, és rámosolygott Moirára. - Hogy vagy ma reggel? - Jobban - felelte Glenna. - Sajog és szúr szinte mindenem, és egy kicsit rozoga lettem, de jobban vagyok. - A lány felé fordult, végignézett a tunikáján és durva nadrágján. - Kéne neked néhány rendes ruhát. - Ez megfelel. - Talán bemehetnénk a városba, hátha találunk valamit. - Nem vehetek semmit. Nincs pénzem. - Ezt majd bízzuk a Visára. Legyen az én gondom. - Visszafeküdt, lehunyta a szemét. - Nem hiszem, hogy bárki fölkelt volna. - Larkin elvitte a lovat egy futásra. Mindkettőnek jót fog tenni. Azt hiszem, egyáltalán nem aludt - Kétlem, hogy bármelyikünk tudott volna. Még most sem látom valóságosnak, ami történt, fényes napvilágnál, miközben süt ránk a nap, és dalolnak a madarak. - Én valóságosabbnak látom - mondta Moira és leült. -Megmutatja, mit veszthetünk. Van egy kövem mondta, miközben a füvet simogatta. - Azt hiszem, ha Larkin visszajött, ki kéne mennünk oda, ahol a sírok vannak, és föl kéne állítani Kingnek. Glenna nem nyitotta ki a szemét, de Moira kezéért nyúlt. - Jó szíved van - mondta. - Igen, síremléket állítunk Kingnek. Sérülései ugyan megakadályozták Glennát az edzésben, de abban nem, hogy dolgozzon. A következő két napot azzal töltötte, hogy főzött, bevásárolt, fényképezett és a mágiát kutatta. Azt mondta magának, nem csak sokat dolgozik, gyakorlatiasan és szervezetten dolgozik. A munka nagyja miatt nem érezte
fölöslegesnek magát, miközben a többiek keményen gyakorolták a kardvívást és a kézitusát. Megjegyezte az utakat is, s több lehetséges közlekedési vonalat raktározott el az agyában. Vezetési rutinja kissé berozsdásodott, ezért sokat gyakorolt a kígyózó utakon, fordulatnál súrolta a sövénykerítéseket, átzúgott az útkereszteződéseken, s egyre ügyesebb lett. Igézőkönyveket böngészett, támadási és védekezési lehetőségekét keresett. Nem hozhatta vissza Kinget, de az erejétől függően mindent meg akart tenni azért, hogy biztonságban tudja azokat, akik megmaradtak. Az a ragyogó ötlete támadt, hogy a csapat minden tagjának meg kell tanulnia vezetni. Hoyttal kezdte. Beült a férfi mellé, miközben Hoyt csigatempóban le-föl vánszorgott a kisbusszal a gyepen. - Jobban is fel tudnám használni az időmet - jegyezte meg a férfi. - Lehetséges - mondta Glenna. Magában azt gondolta, ebben a tempóban beletelik egy ezredévbe, mielőtt elérnék az óránkénti tíz kilométert. - Szükséghelyzet esetére azonban mindegyikünknek tudnia kell vezetni. - Miért? -Csak. - Azt tervezed, hogy ezt a gépet is beveted a csatában? - Hát, akkor gyakorlati okból nem te fogod vezetni, Hoyt. Én vagyok az egyetlen, aki napközben vezethet. Ha történik velem valami... - Ne! Ne kísértsd az isteneket! - mondta Hoyt, és megragadta az asszony kezét - Számításba kell vennünk. Itt vagyunk, távol mindentől. Közlekednünk kell. És ha tudunk vezetni, egyfajta függetlenségre teszünk szert, ráadásul tanulunk valamit. Mindenre föl kell készülnünk. - Szerezhetnénk több lovat. A férfi sóvárgó hangja hallatán Glenna bátorítóan megveregette Hoyt vállát. - Jól csinálod. Talán megpróbálhatnád egy kicsit gyorsabban. Hoyt kilőtt, a kavics repült a kerekek alól. Glenna nagyot lélegzett, és rákiáltott: - Fékezz! Még több kavics spriccelt szét, amikor Hoyt hirtelen megállt. - Egy új kifejezést jegyezhetsz fel a szótáradba -mondta kedvesen Glenna -: hirtelen sebességváltásból eredő nyaktörés. - Te mondtad, hogy menjek gyorsabban. Ezzel megy úgy - mondta Hoyt, és a gázpedál felé intett. - Rendben van - mondta Glenna. - Tudod, van a csiga és van a nyúl. Próbálj olyan állatot találni, ami a kettő között van. Mondjuk, egy kutyát. Egy kedves, jó erőben lévő kutyuskát, - Kutyák szokták hajszolni a nyulakat - mutatott rá Hoyt, s Glenna elnevette magát, - Hiányzott a mosolyod - jegyezte meg Hoyt. - Mind a harminckét fogamat látni fogod, ha egy darabban túléljük ezt a leckét. - Most nagy lépést teszünk előre, kimegyünk az útra. - Előrenyúlt, és kis időre megmarkolta a kristályt, amelyet a szélvédőre akasztott. - Reméljük, ez megvéd bennünket. Hoyt jobban vezetett, mint Glenna várta, ami azt jelentette, hogy senkit sem gázoltak el, és más sérülést sem okoztak. Glennát ennek ellenére időnként a szívbaj kerülgette, egyszer felugrott a torkába, máskor meg a gyomrába süllyedt, de valahogy sikerült az úton maradniuk. Hoyt a szemöldökét összerántva, szúrós tekintettel magában a fordulókat számítgatta, hosszú ujjú kezével úgy szorította a volánt, mintha mentőöv volna a vihar korbácsolta tengeren. Glenna magában mulatott rajta. Volt, hogy a sövénykerítések mindent eltakartak előlük, a zöld alagutakat a fukszia vérpiros virágai pettyezték, aztán kitárult a világ, látszottak a hullámos szántóföldek, a foltok fehér birkákat vagy lustán heverésző teheneket jeleztek. A fény és árnyék egymással játszott a zöld füvön, a távolban folyóvíz felcsillant, a ókori kőhalmok hevertek szerteszét. A Glennában élő városi lány el volt varázsolva. Más idő, más világ, és tudta, nagyon meg tudná szeretni ezt a tájat. Jólesett túlnézni a házon, az erdőt figyelni, látni és megszeretni azt a világot, amelyet harcban akarnak megmenteni. Hoytra pillantott, amikor a férfi lassított. - Tartanod kell a sebességet. Legalább olyan veszélyes, ha túl lassan vezetsz, mint ha gyorsan. Úgy vezess, hogy alkalmazkodni tudj a hirtelen helyzetekhez. - Meg akarok állni.
- Akkor le kell húzódnod az út szélére. Jelezz, ahogy mutattam és lassíts. - Maga is ellenőrizte az utat. Az út keskeny volt, de nem volt rajta forgalom. - Most állj le. Már meg is van. Mit csinálsz? - kérdezte, amikor Hoyt kilökte az ajtót. Az asszony letépte magáról az övet, felkapta a kulcsot, és hirtelen ötlettől vezérelve a fényképezőgépét is, majd a férfi után rohant. Hoyt már félúton járt egy szántóföld kellős közepén, és gyorsan szaladt egy rom felé, mely valaha kőtorony lehetett. - Ha meg akartad mozgatni a lábadat, vagy pisilni akarsz, akkor szólnod kell - mondta Glenna kicsit lihegve, amikor végre utolérte a férfit. Szél kapott a hajába, hátravetette az arcából. Amikor megérintette Hoyt karját, érezte, hogy annak minden izma megfeszül. - Mi ez? - kérdezte. - Ismerem ezt a helyet. Itt emberek laktak. Gyerekek is. A legidősebb nővérem a második fiukhoz ment férjhez. Fe-arghuséknak hívták őket. Itt volt a birtokuk. Errefelé éltek. Belépett a romba. A torony teteje eltűnt, ahogy az egyik fala is. A talajt benőtte a fű és valami fehér virág, s szaglott a birkáktól. Úgy fujt át rajta a szél, mintha kísértetek dúdolnának. - Volt egy lányuk, egy nagyon csinos teremtés. A családjaink azt remélték, hogy majd mi... - A falnak támasztotta a tenyerét, otthagyta. - Most már csak kőhalom. Összeomlott. - De itt volt, Hoyt, s egy része még mindig itt van. És emlékszel rájuk. Minden esélyük megvolt arra, hogy hosszú és teljes legyen az életük, hogy műveljék a földet, s éljenek rajta. - Eljöttek a testvérem virrasztására - mondta Hoyt, és leengedte a kezét. - Nem is tudom, mit érzek. - Nehéz lehet neked ez az egész. - Glenna a férfi karjára tette a kezét, megvárta, amíg találkozik a pillantásuk. - Egy része még áll annak, ami a tiéd volt, egy része már az én világomban él. Azt hiszem, sok eró' és remény van ebben. Itt akarsz maradni egy kicsit? Visszamegyek, és megvárlak a kocsiban. - Nem. Valahányszor elakadok, vagy arra gondolok, nem bírom megtenni, amire megkértek, itt vagy mellettem. - Lehajolt, leszakított egy kis fehér virágot. - Ilyen nőtt itt az én időmben is. - Megforgatta, aztán az asszony hajába tűzte. - Szóval, akkor reménykedjünk. - Igen, reménykedjünk. - Fölemelte a fényképezőgépet. - Ez a hely fényképre kívánkozik, és a megvilágítás is nagyszerű. Járkálni kezdett, hogy megtalálja a helyes szöget. Úgy döntött, ez lesz a Hoytnak szánt ajándéka.- magával vihet valamit, amit tőle kapott, és majd lemásolja, hogy legyen belőle a saját lakásában is. Elképzelte Hoytot, amint a fényképet nézegeti, miközben ő is a maga másolatát nézi. Mindketten arra fognak emlékezni, hogy ott álltak azon a napos délutánon a vadvirágokkal tűzdelt zöld pázsiton. Az elképzelés nem melegítette fel, inkább bántotta. Hoytra irányította a gépet. - Csak nézz rám - mondta a férfinak. - Nem kell mosolyognod. Valójában... - De nem folytatta, kattantott. -Szép, nagyon szép. - Valami eszébe jutott, leengedte a gépet. - Beállítom az időzítőt, hogy kettőnkről is legyen kép. - Körülnézett, hová tehetné a gépet, és örült volna, ha eszébe jut, hogy állványt hozzon. - Nos, azt hiszem, ez bonyolultabb lesz. - Beállította a gépet, hogy Hoyt benne legyen. A férfi, a torony, a szántóföld. - Állj meg, levegő, és figyelj akaratomra. Tömör vagy a kezem alatt, kemény, mint a földből kibújó szikla. Tartsd meg, amit kérek tőled. Ahogy akarom, úgy legyen. - Rátette a gépet a levegó'ré-tegre, beállította az időzítőt, s Hoythoz szaladt. - Csak nézz bele a gépbe. - Átkarolta a férfi derekát, tetszett neki, hogy Hoyt utánozza a mozdulatát. - És ha elmosolyodnál egy kicsit... Egy, kettő... - Figyelte, amint villan a fény. - Hát itt vagyunk. Az utókor számára. Hoyt vele tartott, amikor Glenna odasétált a géphez. - Honnan tudod, milyen lesz a kép, amikor abból a dobozból kiveszed? - Nem tudom biztosan. Azt hiszem, ez is egyfajta remény. - Visszanézett a romra. - Itt akarsz maradni még egy kicsit? - Nem - mondta Hoyt, mert arra gondolt, semennyi idő nem volna elég. - Vissza kell mennünk, más munkánk is van. - Szeretted? - kérdezte Glenna, amikor visszafelé tartottak a szántóföldön.
- Kit? - Azt a lányt. Annak a családnak a lányát, amely itt lakott. - Nem. Anyám csalódott volt emiatt, de azt hiszem, a lány nem. Nem kerestem lányt házasságra, családalapításra. Akkor úgy gondoltam, hogy az erőm, a munkám megköveteli a magányt. A feleség pedig időt és figyelmet igényel. - Így igaz. És elméletileg ugyanezt nyújtják a férjüknek. - Egyedül akartam lenni. Egész életemben úgy éreztem, sosem lehet elég a magányból és a csendből. Most meg attól félek, túl sokat leszek majd egyedül. - Tőled függ. - Az asszony megállt, még egyszer visszanézett a romra. Úgy érezte, minden szó szilánkot hasít a szívéből. - Mit mondasz majd a családodnak, ha visszatérsz? - Nem tudom. - Hoyt megfogta az asszony kezét, s csak álltak egymás mellett. Nézték, ami van, elképzelték, ami volt - Te mit mondasz a családodnak, ha ennek vége? - Azt hiszem, semmit sem mondok nekik. Hagyom, hogy azt higgyék, amit akkor mondtam nekik, amikor felhívtam őket: hogy hirtelen ötlettel Európába utaztam. Miért éljenek félelemben attól, amit megtudnak? - mondta Glenna, amikor Hoyt feléje fordult. - Mi ketten tudjuk, hogy valóságos, ami éjszaka fenyeget bennünket, és ez a mi terhünk. Majd azt mondom nekik, hogy szeretem őket, és ennyiben hagyom a dolgot. - Ez is egyfajta magány? - Elbírok vele. Ez alkalommal Glenna ült be a volánhoz. Amikor Hoyt beszállt, még egy utolsó pillantást vetett a romra. Arra gondolt, hogy Glenna nélkül teljesen elborítja majd a magány.
17 Megmérgezte az egész valóját a gondolat, hogy vissza kell térnie a saját világába, és Glenna nélkül kell leélnie a hátralévő életét, aki pedig új értelmet adott neki. Másfelől az is kényelmetlen érzés volt, hogy ebben a világban fog meghalni, és sosem látja többé az otthonát. Ha a háborút karddal és lándzsával fogják megvívni, van egy másik háború is, amely őbenne dühöngött, a szívét rugdosta. Sosem tudta, hogy ennyire tud fájni a szív. A toronyablakból figyelte az asszonyt, mint az egymást püfölő Moirát és Larkint fényképezi, vagy kevésbé harcias pózba igazítja őket. Glenna sérülései már begyógyultak, nem volt merev vagy ügyetlen a mozgása. Hoyt azonban mindörökre emlékezni fog arra, amikor véresen a földön hevert. Már nem találta különösnek az öltözködését sem, éppen hogy helyénvalóban és hozzá illőnek tartotta; kecsesnek, ahogy a sötét nadrágban és fehér ingben mozgott, s ahogy sietősen a feje búbjára tűzte rakoncátlan haját. Életerőt és szépséget látott az arcán. Elméjét élesnek és kíváncsinak találta, a szívében pedig könyörületet és bátorságot látott. Hoyt rájött, hogy Glennában mindent megtalált, amit valaha szeretett volna egy társban, miközben azt sem tudta, mi is az. Persze, miután teljesítik a feladatot, nem lesz egymáshoz közük. Ha életben maradnak, ha a világok túlélik azt, ami készülőben van, ő visszamegy a magáéba, az asszony is marad a magáéban. Még a szerelem sem tud átívelni több ezer évet. Szerelem. Belesajdult a szíve a szóba, rátette a kezét. Szerelem lakott benne. Marcangoló, égető. Fény és sötétség. Nemcsak meleg hús és gyertyafényben elsuttogott szavak, hanem a józan nappalok fájdalma és tudatossága, az éjjelek mélysége - minden benne volt. Annyira szeretett valakit, hogy ez minden mást elhalványított. Ettől megrettent. Emlékeztette magát, hogy nem gyáva. Születésétől varázsló volt, harcossá a körülmények tették. Megtartotta tenyerén a villámlást, és szólítani tudta a szelet. Démonokat ölt, és kétszer szembeszállt a királynőjükkel. Bizonyosan megbirkózik majd a szerelemmel is. A szerelem nem fogja elgázolni, megölni, nem is fosztja meg az erejétől. Hát mekkora gyávaság volna, ha visszahúzódna
előle? Kilépett a szobából, leballagott a lépcsőn. A hirtelen ötlet meggyorsította lépteit. Zenét hallott, amikor elment Cián szobája mellett. Valami lassú, álmodozó zene szólt, gyászzenének tűnt. Hoyt tudta, ha fivére ébren van, akkor mások, a Cián fajtájabéliek is ébren lehetnek. Közeledett a napnyugta. Larkin azzal szórakoztatta a nőket, hogy aranyló bundájú farkassá változott. Glenna kiabált elragadtatásában, és a kis masinájával forgolódott a fiú körül, amellyel a képeket készítette. Emlékeztette magát, hogy fényképezőgépnek hívják. Larkin visszaváltozott emberré, és elképzelése szerint dölyfös mozdulattal fölemelte a kardját. - Farkasnak csinosabb voltál - mondta neki Moira. Larkin magasba emelte a kardját, és úgy tett, mintha űzőbe venné a lányt. A kiabálásuk és a nevetésük éles ellentétben állt a Cián által hallgatott zenével. Hoyt megtorpant ámulatában. Hát mégis van nevetés a világon. Még mindig létezik idő .és igény a játékra. Mindig van fény, akkor is, amikor kúszva közeleg a sötétség. - Glenna! Az asszony megfordult, az öröm még ott táncolt a szemében. - Tökéletes! - kiáltotta. - Maradj ott! Pontosan ott, hogy a ház mögötted legyen. - Beszélni... - Pszt, mindjárt elmegy a fény. Igén, pontosan így. Ez a tartózkodás, ez a felháborodás... bámulatos. Bár volna idő, hogy bemenj, és fölvedd a köpenyedet! Arra születtél, hogy köpenyt viselj. - Megváltoztatta a szöget, leguggolt, elkattintotta a felvételt. - Nem, ne nézz rám! Nézz el a fejem fölött, az arcod tükrözzön mély gondolatokat. Nézz el a fák közé! - Bárhová nézek, úgysem látok semmit, csak téged. Glenna egy pillanatra leengedte a gépet, az Öröm megvilágította az arcát. - Csak zavarba akarsz hozni. Gyerünk még egyszer azzal az igazi Hoyt-tekintettel, csak egy pillanatra. A komoly varázsló elnéz a fák felé. - Beszélni akarok veled. - Két perc - mondta az asszony, szöget váltott, elkattintotta a képeket, kiegyenesedett. - Valami fegyver is kéne a kezedbe - motyogta, és megnézte az asztalon lévő fegyvereket. - Glenna, eljönnél hozzám? - Két perc - ismételte meg az asszony, és egy hosszú kard meg egy tőr között habozott. - Úgyis vissza kell mennem, hogy megnézzem a levest. - Nem úgy értettem, hogy menjünk vissza abba a rohadt konyhába. Velem jössz? Glenna ránézett, reflexszerűen fölemelte a gépet, elkapta Hoyt arcát, rajta a feszült kifejezést. Arra gondolt, ha aznap jót eszik, s éjszaka kialussza magát, már készen is áll arra, hogy másnap reggel részt vegyen az edzésen. - Hová? - Haza. Az én otthonomba. - Tessék? - kérdezte az asszony, leengedte a gépet, érezte, hogy a szíve gyorsan, keményen dobban. Tessék? - Amikor ennek vége - mondta Hoyt, s az asszony szemét kereste, miközben közelebb lépett. - Velem jössz? Velem leszel? Akarsz hozzám tartozni? - Menjek vissza veled? Úgy érted, a tizenkettedik századba? - Igen. Glenna lassan, óvatosan lerakta a fényképezőgépet. - Miért? - Mert csak téged akarlak látni, csak téged akarlak. Úgy érzem, örökkévalóság volna, ha öt percet kéne élnem egy világban, amelyben nem vagy jelen. Nem tudok szembenézni az örökkévalósággal, ha nem látom az arcodat - végighúzta ujját az asszony arcán -, ha nem hallom a hangodat, nem érintelek meg. Azt hiszem, ha azért küldtek ide, hogy részt vegyek ebben a háborúban, akkor azért is, hogy megtaláljalak. Nemcsak azért, hogy közösen harcoljunk, hanem hogy megnyíljak előtted, Glenna. - Összefogta az asszony kezét, az ajkához emelte. - Minden félelmemben, gyászomban és veszteségemben téged látlak.
Glenna kutatva nézett Hoyt szemébe, amíg a férfi beszélt. Amikor befejezte, az asszony megérintette a férfi mellkasát. - Oly sok minden lakik a szívedben - mondta csöndesen. - Oly sok, s olyan büszke vagyok, hogy része lehetek. Veled megyek. Bárhová elmegyek veled. Az öröm szétáradt Hoytban, fölmelegítette, miközben ismét megérintette az asszony arcát, - Feladnád érte a világodat? Mindent, amit ismersz? Miért? - Mert belegondoltam, ha öt percig nélküled élek, az már a kibírhatatlan örökkévalóság. Szeretlek. Látta, hogy Hoyt pillantása megváltozik. - Minden mágiában ez a legerősebb szó. Azzal az igézessél már hozzád tartozom. - Ha egyszer kimondom, életre kel, és semmi sem tudja megölni - mondta Hoyt, és kezébe vette az asszony arcát. - A tiéd leszek, ha itt maradok? - De hát azt mondtad... - A tiéd leszek, Glenna? - Igen. - Majd meglátjuk, melyik a mi világunk, ha bevégeztük a feladatunkat, bárhol, bármilyen korban lesz is az a világ. Szeretni foglak abban is. Téged, csakis téged - fejezte be, és könnyedén megcsókolta. - Hoyt! - mondta Glenna, és átkarolta a férfit. - Ha ez a miénk, akkor bármit megtehetünk. - Még nem mondtam ki. Az asszony fölnevetett, csókokkal borította a férfi arcát. - De már majdnem. - Várj! - mondta Hoyt, és cseppnyit eltolta magától az asszonyt. Élénkkék szemének pillantása összekapcsolódott az asszonyéval. - Szeretlek. Egy napsugár vágott elő a felhők mögül, megfürdette őket fényében, és hófehér kör közepén találták magukat. - Akkor ez megtörtént - suttogta Hoyt. - Ebben az életben, és minden életben, ami következik, a tiéd vagyok. És te az enyém. Minden a tiéd, ami csak vagyok, Glenna. - És minden a tiéd, ami leszek. Fogadom neked. - Az asszony a férfihoz simult, arcához szorította a magáét. - Bármi történik, ez a miénk. - Hátrahajtotta a fejét, hogy megcsókolhassák egymást. - Tudtam, hogy te vagy az -mondta lágyan -, már abban a pillanatban tudtam, amikor beléptem az álmodba. Átkarolták egymást a fénykörben. A nap jólesőn melengette őket. Amikor a fény elhalványult, és szürkület szivárgott a világra, összeszedték a kínt maradt fegyvereket, és bevitték a házba. Cián a hálószobája ablakából figyelte őket. A szerelem olyan erős lánggal lobogott a két ember körül, hogy égette a bőrét, a szemét, nehéz súllyal nyomasztotta azt a szívet, amely már csaknem ezer éve nem dobogott. A fivére elesett, gondolta, egyetlen ütéstől földre került, és semmilyen pajzs nem tudta megvédeni. Ettől kezdve ebbe a fénybe zárva élik le rövid, szánalmas életüket. De talán megéri. Cián visszalépett a szoba árnyékába - a hidegbe, a sötétbe. ' Már teljesen besötétedett, mire Cián kimozdult a szobájából. Glenna egyedül volt a gyógynövénytől és virágtól illatozó konyhában, felkötött hajjal állt a mosogatónál, önfeledten, boldogan dúdolt, s a dallam ritmusára mozgatta a csípőjét. Vajon ha élne, lehetne-e ilyen asszonya, aki énekelget a konyhában, vagy mellette áll a fényben, és az arca szerelemben fürdik?, tűnődött magában Cián. Persze, az idők során voltak mellette asszonyok szép számmal. Voltak köztük, akik szerették, persze, a saját kárukra, tette hozzá a férfi gondolatban. Már csak elmosódott foltnak látta maga előtt az arcukat, még akkor is, ha annak idején szerelmesen néztek rá. Választásával kiiktatta a szeretetet az életéből. Legalábbis ezt mondta magának. Pedig valójában Kinget úgy szerette, ahogy apa a gyerekét, vagy testvér a testvért. A kicsi királynőnek igaza van ebben, a fene enné meg. Emberi lényre ruházta a szeretetét és bizalmát, s ahogy emberek közt szokás, King ezért az ő halottja lett. Az embereknek megvan az a szokásuk, hogy föláldozzák magukat más emberi lényekért. Ez a
vonás gyakran kísértésbe vitte Ciánt. Az emberek körülményeit figyelembe véve könnyebb megérteni a másik szokásukat is, amely az érem másik oldala, hogy szeretik halomra öldösni egymást. Glenna hirtelen megfordult, és ugrott egyet. Az edény kicsúszott a kezéből, és darabokra tört a padlón. - Istenem! Megijesztett. Cián megjegyezte, hogy Glenna gyorsan és kapkodva mozog ahhoz képest, hogy könnyed és kecses nő. Seprűt és szemétlapátot vett elő egy szekrényből, és összesöpörte a cserepeket. King halálának éjszakája óta Cián nem beszélt sem vele, sem a testvérével. Hagyta, hogy eddzenek, vagy tegyenek, amit akarnak. - Nem hallottam, hogy bejött. A többiek már megvacsoráztak. Föl... fölmentek, hogy eddzenek egy kicsit. Ma vagy egy órára elmentünk Hoyttal. Izé, vezetni tanítottam. Azt hiszem... - Levágta a szemétlapátot, Cián felé fordult. - Az isten szerelmére, szólaljon már meg. - Két különböző világból valók. Ezt hogyan oldja meg? - Beszélt veled Hoyt? - Nem kell beszélnie velem. Van szemem. - Nem tudom, hogyan oldjuk meg. - Letette a seprűt. - Majd kitaláljuk. Számít ez magának? - Nem annyira. Inkább érdekel. - Levett egy üveg bort a pulton lévő italtartóról, megnézte a címkéjét. Elég sokáig éltem maguk között, minden érdeklődés nélkül. Már rég belehaltam az unalomba. Glenna megkeményítette magát. - Erősebbek leszünk, ha szeretjük egymást. Hiszek ebben. És erősebbnek kell lennünk. Eddig nem működtünk valami jól. Cián kinyitotta az üveget, levett egy poharat. - Valóban nem működtek valami jól. - Cián! - mondta Glenna, amikor Cián megfordult, és menni készült. - Tudom, hogy engem okol King miatt. Minden joga megvan rá, hogy... hogy engem vádoljon, és gyűlöljön miatta. De ha nem találjuk ki, hogyan dolgozzunk együtt, hogyan csiszolódjunk össze, nem csak King lesz, aki meghal közülünk. Ő csak az első volt - Néhány száz évvel megelőztem - mondta Cián, megbillentette poharát Glenna felé, mintha elköszönne, aztán kisétált az üveggel. Glenna visszafordult, hogy végezzen az edényekkel. Cián gyűlöl, gondolta, és valószínűleg Hoytot is gyűlöli, amiért ő engem szeret. A csapatunk máris darabokra tört, mielőtt meglett volna az esély, hogy egységessé váljék. Ha volna elég idejük, semmi más, csak idő, el tudná simítani ezt az ügyet, ki tudná várni, míg Cián neheztelése alábbhagy, de sajnos nem engedhetik meg maguknak azt a luxust, hogy a rendelkezésükre bocsátott drága időből akár csak egy percet is erre vesztegessenek. Ki kell találnia valamit, hogy valahogy megközelítse Ciánt. Megtörölgette a kezét, s letette a konyharuhát. Valami tompa dobaj hallatszott a hátsó ajtótól, mintha valami súlyosat dobtak volna neki. Ösztönösen hátralépett, a pultnak támasztott kardért nyúlt, meg a cövekek felé, amelyek ott voltak mellette. - Nem jöhetnek be - suttogta, de még a suttogása is szaggatott volt. - S ha csak meg akarnak figyelni, miközben a konyhát takarítom, akkor mi van? Szerette volna, ha Hoyttal létrehozzák a védett körzetet a ház körül, de így sem engedheti meg magának, hogy ráijesszenek. Az már biztos, hogy nem nyit újra ajtót, hogy elcsevegjen valakivel, aki át akarja harapni a torkát. Valami kaparászást hallott az ajtónál és nyögést. A kardot markoló tenyerét elöntötte az izzadság. - Kérlek, segíts! Gyönge hang volt, alig hallotta az ajtón át. Mégis arra gondolt, hogy... - Engedj be, Glenna! Az isten szerelmére, engedj be, mielőtt utolérnek! - King? - kérdezte az asszony, és a kard csörömpölni esett a földre, ahogy az ajtóhoz ugrott. Mégis felkapta; a markolata hűvösen és megnyugtatón simult a tenyerébe. Rettenetesen tartott tőle, hogy ismét rá akarják szedni.
King a kikövezett belépőn hevert az ajtónál, ruhája véres és szakadt volt Fél arcára vastagon rászáradt a vér, és alig lélegzett. Glenna csak arra tudott gondolni, hogy életben van. Éppen leguggolt,: hogy behúzza a férfit, amikor Cián mellette termett. Félretolta az asszonyt, lehajolt, kezét King sebes arcára tette. - Be kell hoznunk, Cián! Gyorsan! Van főzetem, ami segíteni fog. - Közel vannak. Üldöznek - mondta King, vakon tapogatózott Cián keze után. - Nem gondoltam volna, hogy meg tudom csinálni. - Megcsináltad. Gyere be! - mondta Cián, megmarkolta Kiríget a hóna alatt, és bevonszolta a konyhába. - Hogy menekültél meg? - Nem tudom - mondta King, elnyúlt a padlón, lehunyta a szemét. - Nem ütődtem sziklának. Víz alá merültem ugyan, de... De aztán kimásztam, kijöttem a vízből. Megsebesültem. Aztán jöttem, nem tudom, meddig. Egész nap jöttem. Éjszakára elbújtam. Mert éjszaka jönnek elő. - Hadd lássam, hogyan segíthetek - kezdte Glenna. - Csukd be az ajtót - mondta Cían. - Mindenki azt csinálta? Mert mindenki... mindenki szomjas volt? - Igen - mondta Cián, megragadta King kezét, a szemébe nézett. - Tudom. - Majd ezzel kezdem - mondta Glenna, és gyorsan összekevert valamit egy csészében. - Cián, szóljon a többieknek. Nagy hasznát venném Hoytnak és Moirának. Ágyba kell fektetnünk Kinget. Az asszony King fölé hajolt beszéd közben. A nyakában lévő kereszt lengés közben a férfi arcának ütközött. King felszisszent, mint valami kígyó, kivicsorította vámpírfogát és felugrott Glenna elszörnyedve tántorodott hátra. King felállt, s elvigyorodott. - Sosem meséltél róla, milyen érzés - mondta Ciannek. - A szavak nem érnek semmit. Tapasztalatból kell megismerni. - Ne! - mondta Glenna, s megrázta a fejét. - Az isten szerelmére, ne! - Már régen behozhattál volna ide, de örülök, hogy nem tetted. Örülök, hogy csak most került rá sor. King körbejárt beszéd közben, elállta a konyhából kivezető ajtót. - Először bántottak. Lilith tudja, hogy kell fájdalmat okozni. Te is tudod, hogy semmi esélyünk sincs vele szemben. - Sajnálom! - suttogta Glenna. - Annyira sajnálom! - Ne tedd. Azt mondta, az enyém lehetsz. Kiszívhatom a véredet, vagy átváltoztathatlak. Én döntök. - King, te nem bántasz engem. - Ó, dehogynem! - mondta könnyedén Cián. - Csaknem annyira vágyik arra, hogy fájdalmat okozzon magának, mint hogy kiszívja a vérét. Ilyen lett a természete. Már akkor megkaptad az ajándékodat Lilithtól, mielőtt ledobtak a szikláról? - Nem. Csak bántottak, nagyon megkínoztak. Kötelet kötöttek rám, mielőtt ledobtak. Azt mondták, megkapom Lilithtól az ajándékot, ha életben maradok. Életben maradtam. Vissza akar kapni téged mondta Ciannek. - Tudom. Glenna egyikükről a másikra nézett. Rájött, hogy csapdába esett a két lény között. Már látta, hogy Cián mindenről tudott; tudta, mivé lett King, mielőtt beengedte a házba. - Ne tegye ezt! Hogy tehetné ezt a bátyjával? - Hoyt nem lehet az enyém - mondta King Ciannek. -A tiéd sem. Lilith magának akarja őt. Varázslóvért akar inni. Azt hiszi, ezzel a vérrel magasabbra szárnyal, s minden világ az övé lesz. A kard túlságosan messze volt, a cövekkel együtt Egyáltalán, semmi sem volt nála. - Élve kell elvinnünk hozzá Hoytot és a másik nőt. Ez és a gyerek meg a miénk, ha akarjuk. - Már régen nem ittam embervért - mondta Cián, kinyújtotta a kezét, s megsimogatta Glenna nyakát. Úgy emlékszem, mámorító. King megnyalta a száját. - Megosztozhatnánk. - Miért ne? Megszorította Glenna nyakát, s amikor az asszony levegő után kapkodva rángatózni kezdett, Cián felnevetett. - Kiáltson segítségért... Hívja a többieket, hogy mentsék meg - nyüszítette gúnyos hangon. - Legalább
nem kell fölmennünk értük. - Rohadj meg a pokolban! Sajnálom, ami veled történt - mondta Glenna Kingnek, amikor elindult feléje, - És bocsánat, hogy részem volt benne, de nem könnyítem meg a dolgotokat. Ciánt támasztékul használva felhúzta a lábát, és rúgásra lendítette. Néhány lépésnyire visszalökte Kinget, de az csak nevetett, és újra közelített felé. - Futkosni hagyják őket a barlangokban, hogy üldözőbe vehessük őket. Szeretem, amikor futkároznak és sikoltoznak. - Nem fogok sikoltozni - mondta Glenna, keményen hátravágta a könyökét, és újra kirúgott. Hallotta, hogy léptek dobognak, és már csak arra tudott gondolni, hogy minden elromlott. Rúgás és küszködés közben felsikoltott. - A kereszt! Nem tudok a közelébe jutni a rohadt kereszt miatt. Üsd már ki! - követelte King. - Tépd le róla. Éhes vagyok. - Majd én elintézem - mondta Cían. Félrelökte Glennát, amikor a többiek berohantak a konyhába. King szemébe nézett, miközben előhúzta a kezét, s a benne lévő cöveket a barátja szívébe szúrta. - Ennyit tudtam tenni érted - motyogta, és elejtette a véres cöveket - King! - sikoltotta Moira, s térdre esett a hamvak mellett. Aztán rátette a kezét, és könnyáztatta hangon beszélni kezdett: - Engedd, hogy az legyen, aki volt, és fogadd be világodba újra a lelkét, a szívét. A démon, aki elrabolta, nincs többé. Adj neki világosságot, hogy visszataláljon. - Nem tud feltámasztani egy embert egy halom porból. Moira fölnézett Cianre. - Nem, de talán a lelke kiszabadul, és akkor újraszülethet. Nem a barátját ölte meg, Cián. - Nem. Azt Lilith ölte meg. - Azt hittem... - szólalt meg Glenna, aki még mindig reszketett, miközben Hoyt fölsegítette. - Tudom, mit gondolt. Minden oka megvolt rá. - Pedig bíznom kellett volna magában. Azt mondtam, nem vagyunk egységesek, de nem értettem meg, hogy ennek én is oka vagyok, ugyanúgy, mint bármelyikünk. Nem bíztam magában... Azt hittem, megöl, pedig azt választotta, hogy megment. - Nincs igaza. Én Kinget mentettem meg. - Cián! - lépett oda hozzá Glenna. - Én voltam az oka. Nem tudtam... - Nem maga volt az oka. Nem maga ölte meg, nem maga változtatta át. Lílith tette. És ideküldte, hogy még egyszer meghaljon. Új volt, nem fért a bőrébe. Meg is sebesült. Úgysem tudott volna mindnyájunkkal végezni, és Lilith tudta ezt. - Azt is tudta, mit fogsz tenni - mondta Hoyt, az öccse mellé lépett, s a vállára tette a kezét. - És hogy ez mibe kerül neked. - Lilith képtelen veszíteni. Vagy legalábbis ezt hiszi. Ha nem ölöm meg Kinget, legalább egyikünket megöli, vagy sokat, ha én is melléállok. Viszont ha azt választom, hogy elpusztítom Kinget, az... az semmi nekem, vagy nagyon is sok. - Az egyik legnehezebben elviselhető halál, amikor egy barát hal meg - mondta Larkin. - Mindnyájan így érezzük. - Elhiszem - mondta Cián, és lenézett Moiára, aki még mindig a padlón térdelt. - De azért érint mégis engem, mert nekem az első barátom, aki meghalt. Lilith ezt nem maga miatt tette - mondta Glennának -, hanem miattam. Magát okolnám, ahogy tettem is, ha egyszerűen megölte volna Kinget. Az tiszta ügy lett volna, de ehhez a ügyhöz semmi köze. Ez Lilith ügye és az enyém. - Odasétált a cövekhez, megvizsgálta a hegyét. - És amikor eljön az idő, és szembeszállunk Lilithszel, ő az enyém. Megállítom, bármelyikőtök akarja is megadni neki a halálos döfést. Szóval, őnagysága elszámította magát. Tartozom neki King miatt, és a halálával lerovom ezt az adósságot. - Felkapta a kardot. - Most pedig menjünk edzeni. Glenna is edzett, Larkinnel került párba, a kardvívást gyakorolták. Cián Moirát és Hoytot párosította össze, aztán félreállt vagy körüljárta őket az acélcsattogás közepette. Egyfolytában sértegette őket, Glenna úgy vélte, ez jelenti nála az ösztönzést. Sajgott a karja, még mindig érzékeny bordája lüktetett. Izzadság
csordogált a hátán, csípte a szemét, de folytatta az gyakorlatokat. A fájdalom, az erőfeszítés segített kitörölni az agyából a képet, ahogy King elindul felé a konyhában, és harapásra készen kivicsorítja vámpírfogát. - Emelje fel a karját! - kiáltott rá Cián. - Ha még tartani sem tudja azt a rohadt kardot, öt percig sem lesz esélye az életben maradásra. És ne táncikálj azzal a nővel, Larkin! Nem valami puccos éjszakai szórakozóhelyen vagyunk. - Még nem gyógyult meg teljesen - csattant fel Larkin. - Nem tudom, mi az az éjszakai szórakozóhely, de jól hangzik - tette hozzá tétován. - Meg kell állnom - mondta Moira, leengedte a kardját, szabad kezének hátával letörülte szemöldökéről az izzadságot. - Pihennem kell egy percet. - Nem pihenhet - perdült felé Cián. - Azt hiszi, szívességet tesz nekik, ha pihenőt kér? Tán úgy gondolja, nagylelkűen álldigálnak kicsit, mert az egyik haverunk kifogyott a szuszból? - Nem kéne kiabálnia vele - mondta Glenna lihegve, és megpróbált megállni a lábán. - Én jól vagyok, ne fékezd magad - mondta Larkinnek. - Nem kell babusgatni. - Elég, ha rád nézünk - mondta Hoyt, és megállította Larkint, - Még korai, hogy ilyen edzésen vegyen részt - Nem a te dolgod, hogy erről dönts - mondta Cián. - Pedig most én döntök. Glenna kimerült és fájdalmai vannak. Mára elég ebből. - Azt mondtam, jól vagyok, és ki tudom nyitni a számat, ha szólni akarok. Azt öcséd is éppen erre mutatott rá, mert nagyon is élvezi a helyzetet. Nincs rá szükség, és nem is akarom, hogy helyettem beszélj. - Akkor hozzá kell szoknod, mert mindig megteszem, amikor szükséged van rá. - Tudom, mikor mire van szükségem. - Ti ketten halálra dumálhatnátok az ellenfelét - jegyezte meg szárazon Cián. Glenna, türelmét vesztve, Cián felé sújtott a karddal. - Akkor álljon ki velem! Nem hátrálok meg. - Már megmondtam - mondta Hoyt, közéjük vágott a karddal, s olyan dühös volt, hogy az acélon egy pillanatra föllángolt és végigfutott a tűz. - Most melyikőtök akar kikezdeni velem? - kérdezte negédes hangon Cián. Szeme felcsillant, amikor Hoyt feléje fordult. - Ez érdekes lesz - mondta Larkin, de Moira közbelépett. - Állj! - mondta. - Mindnyájan mérgesek vagyunk. Halálra fáradtunk, megizzadtunk, mint az agyonhajszolt lovak. Nincs értelme, hogy megsebesítsük egymást. Ha már nem pihenünk, legalább az ajtót nyissuk ki, hogy egy kis levegőt kapjunk. - Á, azt óhajtja, hogy kinyissuk az ajtót? - kérdezte Cián nyájasan félrebiccentett fejjel. - Egy kis levegőre vágyik? Azt hiszem, az nekünk is elkelne. Gyors léptekkel a teraszajtóhoz ment, kitárta, s kikiáltott a sötétségbe: - Befelé, ide! - Azzal két leskelődő vámpírt rántott be nyakánál fogva a helyiségbe. - Idebent rengeteg az ennivaló - közölte, és az asztalhoz lépett, miközben a két vámpír felugrott. Cián a saját kardja hegyére szúrt egy almát a tálból. Nekidőlt a falnak, s leszedte az almát, hogy beleharapjon. Hoyt megperdült, ösztönösen a háta mögé rántotta Glennát. Larkin már megindult, ajkardja megvillant. Ellenfele könnyedén hárította a vágását, szabad kezével ütött, és Larkin átrepült a fél termen. A vámpír megfordult, és Moirára rontott. Az első vágás a lány kardját találta. Az erős ütéstől Moira elesett, és végigcsúszott a padlón. Kétségbeesetten próbálta elkapni a cöveket, amely mintha feléje szállt volna a levegőben, legalábbis ő úgy látta. Glenna legyűrte a rémületét, föléledt benne a düh. Kezét kinyújtotta, energiát lökött ki. Másodszorra sikerült tűzcsóvával borítania a vámpírt, aki a levegőbe ugorva égett meg. - Jó munka, vöröske - biccentett Cián, miközben bátyját figyelte, ahogy az életéért küzd. - Segítsen neki. És nekem is - kérte Glenna. - Maga miért nem segít neki? - Túl közel vannak egymáshoz, nem merek kockáztatni. - Próbálja meg ezzel! - mondta Cián, odacsúsztatott egy cöveket, s még egyet harapott az almából.
A vámpír már térdre kényszerítette Hoytot. Glenna nem gondolkozott, amikor előrerontott, a lény hátába vágta a cöveket, de nem találta el a szívét. A vámpír felüvöltött, de mintha több gyönyör, mint fájdalom lett volna az üvöltésében. Megfordult, magasra emelte a kardját. Moira és Larkin is odarohant, miközben Glenna szinte már halottnak képzelte magát. A másik kettő túl messze volt, s neki semmilyen fegyvere nem maradt. Hoyt azonban odaugrott, s lenyakazta a vámpírt a kardjával. Glenna arcába vér fröccsent, aztán a lényből por lett. - Szánalmas, egészében véve mégis hatékony - jegyezte meg a kezét dörzsölve Cián. - A párocskának vége. A játéknak is. - Tudta, hogy odakint vannak - mondta Moira. A cöveket még mindig ott szorongatta reszkető kezében. - Hát persze. Maga is éppilyen jól tudhatná, ha használná a csöpp kis eszét, vagy legalább valamelyik érzékét. - Hagyta volna, hogy megöljenek bennünket. - Ennél azért többet jelent, hogy maga hagyta, hogy majdnem megöljék - bökött Cián Moirára. Álldogált, hagyta, hogy átjárja a félelem, s megszagolhassák. Rajtad is - bökött most Larkinre. - Nem használtad a fejed, amikor belevetetted magad, és majdnem otthagytad a fogad. Ami meg téged illet mondta Hoytnak -, lehet, hogy lovagias, ha valaki védelmezi a nőket, de mindketten meghalhattatok volna. No persze, a becsületed szeplőtlen maradt. Legalább a vöröske használta az eszét a elején meg azt a kis hatalmát, amit a szaros istenei adtak neki, de nem sokáig tartotta magát, szétesett, mint a puding, és alázatosan várta, hogy meghaljon. - Előrelépett. - Ha az a dolgunk, hogy kitapogassuk a gyengeségeiteket, hát megállapítom, hogy azokból elég sok van. - Elegem volt - motyogta Glenna, alig suttogva. - Elegem volt a vérből és halálból, elegem volt a mai estéből. - Eldobta a cöveket és kiment. - Hagyd békén! - sziszegte legyintve Cián, amikor Hoyt az asszony után indult. - Ha egy csepp eszed volna, tudnád, hogy most a saját társaságára vágyik, és a drámai kivonulás után meg is érdemli. Hagyd már békén, minek koslatnál utána? - Igaza van - szólalt meg gyorsan Moira. - Glennának csöndre van szüksége. - Odalépett, hogy fölvegye a kardot, amit kivertek a kezéből. - Gyengeségek. - Bólintott, aztán egyenesen Cián szemébe nézett. - ]ó. Nagyon jó. Mutassa meg.
18 Hoyt arra számított, hogy ágyban találja Glennát Remélte, hogy már alszik, hogy elláthassa a sérüléseit egy igézessél. Az asszony az ablaknál állt a sötét szobában. - Ne kapcsold fel a villanyt! - mondta háttal a férfinak. - Ciannek igaza volt, még mindig sokan vannak odakint. Ha figyeltünk volna, megéreztük volna őket. Úgy mozognak, mint az árnyékok, de innen látszik, merre vannak, vagyis inkább érzem, hogy mozognak. Azt hiszem, nemsokára elmennek. Valami lyukba húzódnak nappalra. - Pihenned kell. - Tudom, hogy azért mondod, mert aggódsz miattam, de most nyugodt vagyok, s ez egyszer nem tépem le a fejedet emiatt. Azt is tudom, helytelenül viselkedtem odafent, bár igazából nem érdekel. - Fáradt vagy, ahogy én is. Mosakodni és aludni akarok. - Megvan a saját szobád - folytatta Glenna, mielőtt Hoyt megszólalhatott volna, s megfordult. Arca sápadtnak látszott a sötétben, különösen a sötét köntös hátterében, amit viselt. - Mégsem vagyok olyan nyugodt, mint gondoltam. Nem volt jogod, hogy elém állj odalent - A szerelem adja ezt a jogot. De még ha nem erről volna is szó, ha egy férfi nem véd meg egy nőt,
amikor az veszélyben... - Hagyd ezt abba - intett Glenna fáradtan. - Itt nem nőkről és férfiakról van szó, hanem emberi lényekről. Amikor rám gondoltál, és aggódtál miattam, az életedbe került volna. Nem úsztuk volna meg, egyikünk sem. Sehova sem jutunk, ha nem bízol meg benne, hogy meg tudom védeni magam, vagy hogy mindnyájan meg tudjuk védeni magunkat. A férfi arra gondolt, az asszony úgy beszél, mintha fikarcnyit sem számítana neki Hoyt aggódása. Még mindig maga előtt látta, ahogy a szörnyeteg az asszonyra ugrik. - Hol lennél most, ha nem pusztítom el azt a lényt? - Nem erről van szó. Glenna Hoythoz lépett. A férfi érezte az illatát, azoknak a kenőcsökét, amelyeket az asszony a teste ápolására használt. Bódítóan nőiesnek találta. - Ez bolondság, és csak az időt vesztegetjük vele - mondta Hoyt. - Nekem nem bolondság, és kérlek, figyelj rám. Egy dolog, hogy együtt harcolunk a bajtársainkkal, és megvédjük őket. Muszáj, hogy mindnyájan számíthassunk a másikra. Megint más, ha egyszerűen a hátad mögé tolsz, hogy ne kerüljek a harcba. Meg kell értened és el kell fogadnod ezt a különbséget - Hogy volnék képes rá, amikor rólad van szó, Glenna? Ha elveszítelek... - Hoyt! - Glenna türelmetlenül megragadta a férfi karját. - Ebben a csatában bármelyikünk meghalhat, akár mindnyájan. Úgy harcolok, hogy tudom és elfogadom ezt. Ha meghalsz, nem akarok azzal a tudattal tovább élni, hogy miattam történt. Ezt nem akarom. - Leült az ágy szélére. - Ma este öltem. Már tudom, milyen érzés végezni valakivel. Gyilkolásra használom az erőmet, pedig sosem gondoltam volna, hogy erre sor kerül. - Kinyújtotta a kezét, nézni kezdte. - Azért tettem, hogy megmentsek egy másik emberi lényt, és még mindig nyomaszt. Tudom, hogy könnyebben elfogadnám, ha cövekkel vagy karddal öltem volna, csakhogy mágiát használtam a gyilkossághoz. - Fölemelte az arcát, mély bánat ült rajta. - Ez az ajándék mindig olyan ragyogó volt, és most csúf folt esett rajta. De ezt is értem és elfogadom. És neked rám kell hagynod a döntést. - Elfogadom az erődet, Glenna, azt is, amit elérsz általa, de azt hiszem, mindnyájunk javát szolgálná, ha egyedül dolgoznál a mágikus megoldásokon. - És hagyjam a véres munkát rátok? Kerüljek ki a tűzvonalból, hogy né fenyegessen semmi, s nyugodtan kavargassam az üstömet? - Ma este kétszer is majdnem elveszítettelek. Ezért aztán azt teszed, amit mondok. Beletelt egy kis időbe, míg Glenna megtalálta a hangját. - Ezen az estén kétszer néztem szembe a halállal, és túléltem. - Ezt majd holnap beszéljük meg. - Nem - mondta Glenna, kinyújtotta a kezét, és becsapta a fürdőszoba ajtaját, mielőtt Hoyt odaérhetett volna. A férfi hirtelen visszafordult, s arcán látszott, hogy végképp kijött a béketűrésből. - Nehogy ellenem merd használni az erődet! - Akkor te se merd a férfi voltodat használni ellenem. Nem ezt akartam, csak így jött ki. - Glenna nagyot lélegzett, mert még indulatos volt ugyan, de már nevetés csiklandozta a torkát. - Nem akkor veszem igénybe, amikor elrendeled, hanem akkor, ha azt látom, hogy te is használni akarod. Féltettél, ezt megértem, mert én is féltettem magam. És téged is, mindnyájunkat. Mégis túl kell lépnünk ezen. - Hogyan? - kérdezte a férfi. - Hogyan csináljam? Ez a szerelem új nekem, új ez a vágy és rettegés, ami vele jár. Amikor megkaptuk a feladatot, azt hittem, ez lesz a legnehezebb munka, amit valaha jut nekem, de tévedtem. Téged szeretni nehezebb, ha tudom közben, hogy bármikor elveszíthetlek. Glenna arra gondolt, egész életében arra várt, hogy ennyire szeressék. Ki nem? - Sosem hittem, hogy ennyire szeretni tudok valakit. Nekem is újdonság, egyben nehéz és ijesztő. Szeretném azt Mondani, hogy nem veszítesz el, bár mondhatnám! De tudom, minél erősebb vagyok, annál jobb esélyem van rá, hogy életben maradjak. És minél erősebb mindegyikünk, annál jobb esélyünk van rá, hogy túléljük ezt az egészet. Győzelemmel. - Felállt. - Elnéztem Kinget ma este, hiszen nagyon megszerettem. Néztem, mit csináltak belőle: a véremet akarta, a halálomat. Ez bánt a legjobban, hiszen barát volt. Olyan gyorsan a barátom lett. - Megremegett a hangja, s el kellett fordulnia; visszaállt az ablak elé, a sötétbe. - A lényem egyik része még akkor is azt nézte, mi lett belőle, amikor megpróbáltam védeni
magam. Mi lett abból az emberből, akivel együtt főztünk, együtt üldögéltünk, együtt nevettünk? Képtelen lettem volna az erőmet használni ellene. Ha Cián nem... - Visszafordult, s felszegte a fejét. - Nem leszek ismét gyenge. Másodszor nem fogok habozni. - Rám kiáltottál, hogy fussak. Azt akarod mondani, hogy elém állsz csata közben? Glenna kinyitotta a száját, majd újra becsukta. Megköszörülte a torkát. - Akkor úgy éreztem, ezt kell tennem. Rendben van. Ebben neked van igazad. Majd gondolkodom rajta. A fegyverekkel kapcsolatban van néhány ötletem, hasznosak lehetnek. De előtte, és mielőtt lefeküdnénk, még valamit tisztázni szeretnék. - Egyáltalán nem vagyok meglepve. - Nem értékelem nagyra, és nem is találom hízelgőnek, ha veszekszel miattam az öcséddel. - Nem csak rólad volt szó. - Tudom, de miattam kezdődött. Majd Moirával is beszélek erről. Az változtatta meg a helyzetet, hogy magára vonta Cián figyelmét. - A fivéremtől őrültség volt, hogy behozta azt a két lényt a házba. Sok életbe kerülhetett volna az indulatossága. - Nem - mondta csöndesen Glenna, de hangjában a teljes bizonyosság sütött. - Igaza volt, hogy megtette. Hoyt csodálkozva bámult rá. - Hogy mondhatsz ilyet? Hogy védheted Ciánt? - Nagyon is jelentős és érthető érvként használta őket, amit sosem fogunk elfelejteni. Nem tudhatjuk mindig, mikor támadnak ránk, de azt igen, hogy minden percben, mindennap készen kell állnunk minden eshetőségre. Igazából erre nem voltunk felkészülve, még King halála után sem. Ha többen lettek volna, ha kiegyenlítettebb lett volna a küzdelem, most más lenne a helyzet. - Cián csak állt, nem tett semmit. - Így történt, ebben is igazad van. Közülünk ő a legerősebb és az adott körülmények közt a legagyafúrtabb. Nekünk kell cselekednünk, hogy megszüntessük a közte és köztünk lévő különbséget. Van is rá ötletem, legalábbis, ami kettőnket illet - Odalépett a férfihoz, lábujjhegyre állt, s arcon csókolta. - Menj, mosakodj meg. Most már aludni akarok. Veled. Glenna az istennőről álmodott. Kertekből álló világban sétált, a madarak olyan színesek voltak, mint a virágok, és a virágok drágakövekként ragyogtak. Egy magas fekete szikláról zafírkékségű víz ömlött csobogva egy medencébe, amelyen a megcsillanó napsugár tükörként verte vissza a tündöklést, és piros meg aranyszínű halak ugráltak benne. A meleg levegőt súlyosan megülte a virágillat. A kerteken túl a tengerpart ezüst szalagja látszott; szélét oly gyengéden csókolta a türkizszínű víz, mintha a szeretője volna. Gyerekek építettek szikrázó homokvárakat, vagy a habos tengerárban pocsoltak. Nevetésük úgy szállt a levegőben, mind a madárdal. A tengerpartról ragyogó fehér lépcső vezetett föl, oldala rubinvörös volt. Magasan fölötte házak, körülöttük még több virág és bimbóit bontogató fa állt. Glenna hallotta a magas hegyről leszűrődő zenét; hárfák és fuvolák zengték az örömöt. - Hol vagyunk? - Sok világ van - mondta Morrigan séta közben. - Ez az egyik. Arra gondoltam, látnod kell, hogy nem csak a saját vagy a barátaitok világáért harcoltok. - Ez gyönyörű. Boldog ez a világ. - Van, amelyik igen, van, amelyik nem. Némelyikben kemény az élet, teli fájdalommal, erőfeszítéssel, de az is élet. Ez a világ régi - mondta az istennő, a ruhája meglebbent, amikor kitárta a karját. Megérdemli, hogy szép és békés, megadta az árát fájdalomban, erőfeszítésben. - Megállíthatod, ami történni fog. Állítsd még Lilitht. Az istennő Glennához fordult, ragyogó haja a szélben táncolt. - Már megtettem, amit tudtam, hogy megállítsam. Téged választottalak. - Ez nem elég. Már elvesztettünk egy embert. Jó ember volt. - Sok jó ember van. - Hát így működik a sors, a végzet? A magasabb hatalmak? Ilyen ridegen? - A magasabb hatalmak ajándékozzák a nevetést a gyermekeknek, ők adják a virágot, a napsütést, a
szerelmet és a gyönyört, és igen, a halált és a fájdalmat is. így kell lennie. - Miért? Morrigan megfordult, s elmosolyodott. - Mert különben az egész keveset jelentene. Te erővel megáldott gyermek vagy, ám a erő nyomasztó. - Pusztításra használtam az erőmet. Egész életemben azt hittem, arra tanítottak, tudjam, mivel rendelkezem, mi vagyok, és soha ne bántsak senkit. Mégis pusztításra használtam. Morrigan megérintette Glenna haját. - Ez az, ami nyomaszt, és ezt el kell viselned. Arra választottak ki, hogy lesújts vele a gonoszra. - Sosem leszek már ugyanolyan - mondta Glenna a tengert nézve. - Nem leszel. És még nem vagy készen, egyikőtök sem. Még nem vagytok egész. - Elveszítettük Kinget. - Nem veszett el. Átkerült egy másik világba. - Nem vagyunk istenek, és gyászolunk, amikor egy barátunk meghal. Kegyetlen halála volt - Még több halál s még több gyász lesz. Glenna lehunyta a szemét. Egyre nehezebb volt a halálról beszélni, miközben szeme előtt ott volt az a rengeteg szépség. - Ma teli vagyunk jó hírrel. Vissza akarok menni. - Igen, ott kell lenned. Vért fog hozni magával, és másfajta erőt. - Kicsoda? - kérdezte Glenna, és félelmében hátralépett. - Lilith? Közeledik? - Odanézz! - mutatott Morrigan nyugatra. - Amikor lecsap a villám. Az ég elsötétült, villám cikázott elő az égből, és lecsapott a tenger közepére. Glenna nyöszörögni és forgolódni kezdett. Hoyt átkarolta. - Olyan sötét - mondta az asszony. - Mindjárt megvirrad - mondta Hoyt, és megcsókolta az asszony haját. - Vihar közeledik. Ő is vele jön. - Álmodtál? Glenna közelebb húzódott a férfihoz. - Morrigan magával vitt valami csodaszép helyre. Aztán besötétedett, és a villám belecsapott a vízbe. És üvöltést hallottam a sötétben. - Itt vagy. Biztonságban. - Egyikünk sincs biztonságban - mondta az asszony, és kétségbeesetten megcsókolta a férfit. Karcsú, illatos testével a férfi fölé hajolt, bőre fehérlett a gyöngyszínű háttérben. Megfogta Hoyt kezét, a mellére vonta, érezte, hogy a férfi becézni kezdi a mellét Amikor Glenna szívverése felgyorsult, a szobában lévő gyertyák pislákolni kezdtek. A kandallóban is feléledt a tűz. - Erő lakik bennünk - mondta az asszony, a férfira hajolt, s végigszántott ajkával az arcán, a nyakán. Lásd, érezd, hogy mit csinálunk együtt. Glenna csak az életre tudott gondolni, a forró, emberi életre. Ez az az erő, amely vissza tudja verni a halál fagyos érintését. Újra fölemelkedett, mélyen és erősen magába húzta a férfit, s hátrahajolt, ahogy az öröm átmosta, mintha borban fürdetné a testét. Hoyt átölelte, beleveszett az asszonyba, ajkát a mellére tapasztotta. Glenna érezte a szívverését. Ez az élet, gondolta a férfi. Glenna megfogta Hoyt arcát, s önmagát figyelte a férfi szemében. - Bármelyik világban. Mindegyikben - mondta. Olyan erősen, olyan gyorsan csapott rá az öröm, hogy felkiáltott. Lassan kivilágosodott, miközben a szenvedélyük magával ragadta őket. - A tűzről van szó - mondta Glenna Hoytnak. A toronyban voltak, kávé és fánk mellett ültek. Glenna gondosan bezárta az ajtót, de meg is igézte, mert biztos akart lenni abban, hogy senki és semmi nem lép be, amíg nem végez azzal, amit elkezdett. - Izgalmasan hangzik - mondta Hoyt.
Még mindig álmos volt a tekintete, de a testét kipihentnek érezte. Glenna arra gondolt, a szeretkezés csodákra képes. Ő maga is kivételesen jól érezte magát. - Egyetértek, hogy ébredés után szeretkezzünk, de most nem erről a fajta tűzről beszélek. Vagy nem csak erről. A tűr fegyver, hatalmas fegyver az ellen, amivel összecsapunk. - Azzal ölted meg az egyiket a múlt este - jegyezte meg Hoyt, és töltött magának kávét. Egyre jobban megkedvelte az ízét. - Hatékony, gyors, de... - Igen, megjósolhatatlan a viselkedése. Ha a célpont elmozdul, vagy valamelyikünk túl közel van, közbelép vagy egy vonalba kerül vele, akkor nagy tragédia történhet. Mégis... - Megcirógatta a bögréjét. Megtanuljuk ellenőrizni és irányítani. Végül is minden képességet gyakorlással sajátítunk el. Sőt, még arra is felhasználhatjuk, hogy hatékonyabbá tegyük a többi fegyvert, ahogy te csináltad tegnap este, amikor a kardodon tűz jelent meg. - Tessék? - Tűz jelent meg a kardodon, amikór Cián felé sújtottál. - Az asszony felhúzta a szemöldökét, amikor látta Hoyt értetlen arckifejezését - Nem szólítottad, egyszerűen megjelent. Szenvedélyről volt szó, ez alkalommal haragról. Az is szenvedély, amikor szeretkezünk. Igaz, hogy csak egy pillanatra, de tegnap este tűz jelent meg a kardodon. Lángoló kard lett belőle. - Felállt az asztalról, járkálni kezdett a teremben. - Még semmit sem tudtunk tenni annak érdekében, hogy védett körzetet hozzunk létre a ház körül. - Majd rájövünk, mit kell tenni. - Elég bonyolult lesz, mivel köztünk is van egy vámpír. Nem hajthatunk végre olyan igézést, amely távol tartja a vámpírokat, mert ezzel Ciánt is távol tartjuk. De igazad van, egy idő után, már ha lesz időnk, rájövünk, mit kell tennünk. Közben viszont a tűz nemcsak nagyon hatékony, hanem csodálatos, jelképes jelentése is van. És egészen bizonyos, hogy beijednek tőle az ellenség istenei. - A tűzhöz összpontosításra van szükség. Kicsit nehézkes, amikor az ember az életéért küzd. - Addig kell gyakorolnunk, míg elsajátítjuk. Különben is azt akartad, hogy többet foglalkozzak mágiával, s ebben az esetben én is ezt akarom. Itt az ideje, hogy komoly fegyvertárat kovácsoljunk magunknak. - Visszament az asztalhoz, ráült. - Jó nagy rakományunk lesz, mire a háború áthelyeződik Geallbe. Glenna aztán az egész napot ezzel töltötte, hol Hoyt segítségével, hol egymagában. Beletemetkezett a saját könyveibe meg azokba, amelyeket Cián könyvtárából szedett elő. Napszálltakor gyertyákat gyújtott, hogy azok fénye mellett dolgozzon, és nem törődött azzal, hogy Cián megdöngeti az ajtót. Meg sem hallotta a vámpír káromkodását, ordítozását, hogy már igazán ideje volna nekiállni a rohadt edzésnek. Csak akkor lépett ki a toronyból, amikor felkészültnek és tettre késznek érezte magát. A lány fiatal volt, üde és nagyon, de nagyon magányos. Lóra az árnyékból figyelte, ujjongott a szerencséjének. Már nem is akart gondolni rá, mennyire felháborodott, amikor Lilith három társával felderítésre küldte. Le akart csapni az egyik út menti kocsmára, hogy mulasson egy kicsit és jól belakjon. Vajon meddig akarja még Lilith barlangokban tartani és véletlenszerűen arra tévedő turistákra kárhoztatni őket? Hetek óta az volt a legnagyobb mulatsága, hogy a boszorkány körül szaglászott, és elrabolta a fekete embert. Szerette volna, ha erről a kietlen környékről máshová teszik át a táborukat, Párizsba vagy Prágába, vagy bárhová, ahol sok a zaj és szívdobogás, a hús szaga, sok az ember, s leszedhetik őket, ahogy a szilvát szokás. Ebben az ostoba országban több a tehén és a birka, mint az ember. Most azonban érdekes lehetőség merült föl. A lány olyan csinos és szerencsétlen. Éppen megfelelő, hogy átváltoztassa, vagy gyors lakomát csapjon belőle. Mulatságos lenne, ha új társat szerezne, különösen, ha nő az illető, akit kiképezhet, akivel eljátszogathat. Egy új játékszer megszüntetné a végtelen unalmat, legalábbis amíg az igazi mulatság elkezdődik. Hová mehet ez a csinos kislány sötétedés után, egymagában azon a kicsi autón? És hogy lehet olyan balszerencséje, hogy ezen a csendes vidéki úton kilyukad a gumija? Lóra kívánós lett. Az a csodálatos meleg vér! - Hozzátok ide - intett a másik háromnak, akik mellette álltak. - Lilith azt mondta, addig nem lehet, amíg...
Lóra megpördült, s megvillantotta a fogát, szeme vörösben úszott. Az a vámpír, amely hajdan nyolcvankilós férfi volt, meghátrált. A három férfi, akiknek korábban köznapi volt az élete, most kilépett az árnyékból, és lement az útra. Érezték az emberszagot, s felébredt a vágyuk. A lány fölpillantott a közeledtükre. Gyorsan, kedvesen elmosolyodott, majd fölállt, s beletúrt rövid, sötét hajába, amely nem takarta el a nyakát a félhomályban. - Erősen reménykedtem benne, hogy valaki erre jön. - Szerencséje van - mondta az egyikük. - Én is ezt mondom. Sötét van, és ez az út, a semmi közepén, teljesen elhagyott. Hú! Egy kicsit félelmes. - Lehet még félelmesebb is. Háromszögben támadtak rá, hogy a kocsinak szorítsák. A lány visszalépett, szeme kitágult, s a három vámpír mély torokhangon morogni kezdett. - Istenem, csak nem akarnak bántani? Nincs sok pénzem, de... - Nem kell a pénze. A lány kezében még mindig ott volt a kerékabroncs, s amikor fölemelte, a hozzá legközelebb álló vámpír elnevette magát. - Vissza! - kiáltott a lány. - A fém nem akadály - mondta a vámpír, és tovább közeledve a lány felé, kinyújtotta kezét a torka felé. Abban a pillanatban porrá omlott szét. - Ennek a hegye viszont igen - mondta a lány, s előrántotta a háta mögött tartott cöveket. Előrelendült, lábát oldalra rúgta, és hason találta az egyiket, aki elperdült tőle. A lány az alkarjával hárított egy ütést, aztán előreszegezte a cöveket. Hagyta, hogy a harmadikat elragadja a harag és éhség, és rohanni kezdjen felé, majd az arcába vágta a kerékabroncsot. Abban a pillanatban ráugrott, amikor a vámpír összeesett az úton, beledöfte a cöveket, aztán leporolta a dzsekijét - Rohadt vámpírok! Elindult vissza a kocsijához, aztán megtorpant, és fölemelte a fejét, mint a kutya, amikor szagot kap. Terpeszbe állt, fogást változtatott a kerékabroncson és a cöveken. - Még valaki? - kiáltotta el magát. - Érzem a szagodról, hogy itt vagy. Ezekkel nem sok dolgom akadt, és szívesen eljátszanék veled! A szag halványulni kezdett, s pillanatok alatt kitisztult a levegő. A lány figyelt, várt, majd megvonta a vállát, s az övén lévő hüvelybe lökte a cöveket. Fölnézett az égre, amikor végzett a kerékcserével. Felhők gomolyogtak a hold előtt, s nyugaton mennydörgés morajlott. - Vihar közeleg - motyogta. Az edzőteremben Hoyt keményen a hátára esett. Úgy érezte, minden csontja kimozdult a helyéről. Larkin lecsapott rá, aztán a tompa végű cöveket Hoyt szíve fölé érintette. - Ma este már hatodszorra öllek meg. Elveszítetted a játszmát. - Aztán elkáromkodta magát, amikor érezte, hogy a kardpenge ott van a nyakán. Moira a fiú fölé hajolt, és mosolyogta tetőtől talpig végigmérte. - Az már biztos, hogy most már csak por volna, de belőled is ömlene a vér. - Ha hátulról kell támadni... - Hátulról fognak támadni - emlékeztette Cián, s kivételesen elégedetten bólintott Moira felé. - És nem csak egy. Mihelyt megölte az egyiket, azonnal mozduljon el onnan. - Két kezébe szorította Moira fejét, és úgy tett, mintha megcsavarná. - Most mind a hárman halottak vagytok, mert túl sokat beszél. Sok ellenféllel kell elbánnia egyszerre, akár karddal, akár cövekkel, akár puszta kézzel öli meg őket. Hoyt felállt, megrázta magát. - Miért nem mutatod be nekünk? Cián felhúzta a szemöldökét a kihívásra, s elvigyorodott. - Jó. Támadjatok rám. Mind egyszerre. Megpróbállak csak annyira bántani benneteket, amennyire muszáj. - Szájhős. Majd meglátjuk - mondta Larkin, és leguggolt. Cián felkapta a tompa végű cöveket, s odalökte Moírá-nak. - Előre ki kell találnotok egymás mozgását, ahogy az enyémet is. Utána pedig... Ó, úgy döntött, mégis részt vesz a tornán?
- Dolgoztam, és jól haladtam - válaszolt Glenna, s megérintette az övére szíjazott tőr markolatát. Muszáj volt félrevonulnom egy kis időre. Mi történik itt? - Most rúgjuk szét Cián seggét - mondta Larkin. - Abban én is részt veszek. Fegyver? - Amilyen tetszik - mondta Cián, és a tőr felé biccentett. - Úgy látom, már meg is van. - Nem, ez nem ide való - mondta Glenna, odalépett, kiválasztott egy másik tompa végű cöveket. Szabályok? Cián válaszként felugrott, megfricskázta Larkint, mire a fiú nagyot puffant egy tornaszőnyegen. - A győzelem az egyetlen szabály. Amikor Hoyt elindult feléje, Cián odacsapott, majd kivárta a pillanatot, amikor Hoyt a levegőben volt. Elrúgta magát a faltól, megfordult, s a testével Moirába sodorta Hoytot. A lendület mindkettőjüket földre terítette. - Találjátok ki előre, mit lépek - ismételte Cián, és lustán hátrarúgott, amivel Larkint küldte a levegőbe. Glenna megragadta a keresztet, s előretartotta. - Ohó, ez okos - hörögte Cián vörösbe borult szemmel. Odakint mennydörögni kezdett. - Pajzs és fegyver! Késztessétek hátrálásra az ellenséget, különben... - Előrelódult, a két alkar találkozott, és Cián félrelökte a keresztet. Glenna azonban leguggolt, így a férfi alá került, amikor Cián megpördült a levegőben, hogy elintézze a cövekkel. - Na végre, valaki agyafúrt - bólintott Cián, s arcát egy pillanatra megvilágította egy kinti villámcsapás. Glenna a fejét használja, az ösztöneit. Legalábbis akkor, amikor a cövek alacsonyan áll. Mindnyájan körbevették Ciánt. A társaság stratégiája összehangoltabbá vált. Még mindig nem voltak csapat, nem is működtek olajozottan, de javultak valamelyest. A vámpírt körbezárták, s Cián látta Larkin szemén, hogy döfni fog. A fiú azonban a leggyengébb pontot választotta. Cián megfordult, és fél kézzel egyszerűen fölemelte Moirát a földről. Amikor ellökte, Larkin ösztönösen helyzetet változtatott, hogy elkapja a lányt. Ciannek erre könnyedén kinyújtotta a lábát, s kirúgta Larkin alól az övét Összegabalyodott végtagokkal máris mind a ketten a földön hemperegtek. Cián megpördült, s a bátyjával került szembe. Megragadta az ingét, belefejelt a mellkasába, s mire Hoyt hátratántorodott, Cián már a cöveket csavarta ki Glenna kezéből. Háttal magához szorította az asszonyt, karját szorosan a nyakára fonta. - Most mi lesz? - kérdezte a többiektől. - Elkaptam egy társatokat. Meghátráltok vagy megtámadtok? Ha az utóbbit választjátok, azt kockáztatjátok, hogy kettőbe hasítom. - Vagy hagyják, hogy egyedül birkózzak meg a helyzettel - mondta Glenna. Megragadta a láncot a nyakában, s Cián arca felé sújtott a kereszttel. A vámpír elengedte, s egészen a mennyezetig bucskázott. Egy pillanatig ott lebegett, majd leereszkedett, s könnyedén, a talpán landolt - Nem rossz - mondta. - De négyötök akkor sem bír velem. Odakint ismét villámlott. Cián előrelökte a kezét, és a szívétől néhány centire elfogta a hozzá hajított, kihegyezett cöveket - Ezt csalásnak hívják - mondta nyájasan. - Táguljatok tőle! Mind egyszerre fordultak meg. A teraszajtón át egy lány lépett be; mögötte újra villám hasította az eget. A lány karcsú volt, térdig érő fekete bőrkabátot viselt. Sötét haja rövidre volt vágva, magas homloka alatt szokatlanul nagy, élénkkék szempár ült Ledobta a padlóra a magával hozott hatalmas hátizsákot, s fél kezében újabb cövekkel, a másikban kétélű késsel előbbre lépett a világosságba. - Ki a fene vagy te? - kérdezte ámulva Larkin. - Murphy. Blair Murphy. És éppen megmentem az életeteket. Hogy a fenébe engedhettétek be a házba? - Ez történetesen az én házam - mondta Cián. - Vicces. Nemsokára ünnepelhetnek az örököseid. - Mondom, táguljatok tőle! - csattant fel, amikor Larkin és Hoyt is Cián elé lépett. - Én lennék az örököse, mivel a testvérem – mondta Hoyt. - Közénk tartozik - tette hozzá Larkin. - Nem úgy tűnik.
- De igen. Nem engedjük, hogy bántsd - mondta Moira, s fölemelte a kezét, hogy megmutassa, fegyvertelen, majd lassan az újonnan érkezett felé lépett - Pedig nagyon úgy láttam, mintha éppen azon volnátok, hogy elpáholjátok. - Épp edzünk. Őt választották, hogy segítsen nekünk. - Egy vámpír segít az embereknek? - A hatalmas szempár még nagyobbra tágult a kíváncsiságtól. - Ez valami új - tette hozzá, s lassan leengedte a cöveket. Cián szétlökdöste az előtte állókat. - Mit keres itt? Hogy jött ide? - Repülőn. És hogy mit keresek itt? Annyit akarok megölni a fajtádból, amennyit csak bírok. - Honnan tudod, milyen fajta? - kérdezte Larkin. - Hosszú történet A lány elhallgatott, fölmérte a termet, s felhúzta a szemöldökét, amikor megpillantotta a halomba rakott fegyvereket. - Csinos kis kupac. Látok ott valamit, ami csatabárdra hasonlít, és ettől fölmelegszik a szívem. - Morrigan. Morrigan megmondta, hogy ez a lány megérkezik, amikor villámlani fog - mondta Glenna, megérintette Hoyt karját, s odalépett Blairhez. - Morrigan küldött. - Azt mondta, öten lesztek. Nem említette, hogy vámpír is lesz köztük. Na mindegy. Hüvelyébe dugta a kését, derekába tűzte a cöveket, majd a vállára lendítette csomagját. - Hosszú volt az út. Enni is szoktak errefelé? - Sok kérdésünk van. Blair biccentett Glennának, miközben a ragut falta. - Azt elhiszem. Nekem is. Ez nagyon finom - mondta, és még egy kanállal magába tömött. Köszönetem és legőszintébb bókjaim a szakácsnak és mindnyájatoknak. - Isten hozott. Majd én kezdem, ha megfelel - mondta Glenna. - Honnan érkeztél? - Most? Chicagóból. - A mostani Chicagóból? Blair arcán széles mosoly ömlött el. Az egyik vastag szelet kenyérért nyúlt, s mély rózsaszínre lakkozott körmű kezével kettétörte. - Igen, abból. Az Amerika nevű szárazföldről, a Föld nevű bolygóról. És te? - New Yorkból. Ő Moira, Larkin az unokatestvére. Ők Geallból érkeztek. - Ne mondd. - Blair alaposan végigmérte a társaságot. - Mindig azt hittem, Geall csak mítosz. - Úgy látom, nem lepődtél meg valami nagyon, hogy mégsem. - Engem már nemigen lep meg semmi, legalábbis az istennő látogatása óta. - Ő Hoyt. Varázsló Írországból. A tizenkettedik századi Írországból. Blair figyelte, ahogy Glenna hátranyúl Hoyt kezéért, s a kezük összefonódik. - Egy pár vagytok? - Mondhatjuk.
19 Blaire fölemelte a borospoharát, kortyolt egyet - Hát ez bizony új megvilágításba helyezi, hogy ki öregember, de hát senki sem tehetne szemrehányást neked. - A házigazdánk a testvére. Cián, akit vámpírrá tettek. - A tizenkettedik században? - Blair hátradőlt, s érdeklődve és hűvösen végigmérte Ciánt. - Már majdnem ezeréves vagy? Még sosem találkoztam olyan vámpírral, aki ilyen sokáig húzta volna. A legöregebb, akivel találkoztam, ötszázvalahány éves volt - Egészséges életmód - mondta Cián.
- Aha, biztos ez lehet az oka. - Nem iszik embervért. - Miután az étel már úgyis ott volt előtte, Larkin fogott egy tányért, és magának is mert egy adag ragut. - Velünk harcol. Egy hadsereg vagyunk. - Mármint hadsereg? Szóval, már a nagyság káprázata is szóba került? Te mi vagy? - kérdezte Glennától. - Boszorkány. - Szóval, van egy boszorkányunk, egy varázslónk, két menekültünk Geallból és egy vámpírunk. Ez aztán a hadsereg! - Nagy hatalmú boszorkányunk - igazította ki Hoyt, aki akkor szólalt meg először. - Továbbá egy figyelemre méltó képességű varázslónk, és egy sok száz éves vámpírunk, akit maga az uralkodó királynő változtatott át. - Lilith? - Kérdezte Blair, és letette a kanalát. - Ő változtatta át? Cián a pultnak dőlt, összefonta a bokáját. - Ifjú voltam és bohó. - És igazán balszerencsés. - És te mi vagy? - kérdezte keményen Larkin. - Én? Démonvadász. - Felkapta a kanalát, hogy befejezze az evést. - Életem nagyobbik részét azzal töltöm, hogy megtaláljam és porrá változtassam őket. Glenna félrehajtotta a fejét. - Mint Buffy? Blair nevetve lenyelte a ragut. - Nem. Először is nem egy vagyok a sok közül, hanem a legjobb. - Szóval, több van belőletek - mondta Larkin a borát kortyolgatva. - Családon belül marad, így van már évszázadok óta. Nem mindegyikünk az, de minden nemzedékben előfordul egy-kettő. Az egyik az apám és a nagynéném. Neki a nagybátyja is az volt. Két unokatestvérem is ezzel foglalkozik. Van, hogy közösen harcolunk. - És Morrigan téged küldött. Csak téged - szúrta közbe Glenna. - Igent kéne mondanom, mivel csak én vagyok itt. El kell mondanom, hogy az utóbbi pár hétben különösen alakultak a dolgok. A szokásosnál erősebb a vámpírtevékenység, mintha bátorságra kaptak volna. És aztán ott vannak az álmaim. Valahányszor elalszom, mindig előjönnek. Elég baljóslatúak és riasztók. Néha akkor is álmot látok, amikor ébren vagyok. - Lilith? - kérdezte Glenna. - Néhányszor megjelent előttem, mondhatni, különféle szerepekben. Egészen mostanáig róla is azt hittem, mítosz. Mindenesetre álmomban arra gondoltam, hogy itt vagyok, Írországban. Vagy legalábbis olyan volt, mintha itt volnék. Már jártam Írországban, ami ügyszintén hagyomány a családban. De álmaimban egy magaslatról láttam. Kihalt táj, göröngyös talaj, mély szakadékok, hatalmas sziklák. - A Némaság völgye - szakította félbe Moira. - Morrigan is így nevezte. Azt mondta, oda kell mennem. - Egy kicsit habozott, körülnézett. - Talán nem kell ismernem minden részletet, tekintve, hogy ti itt vagytok. Nagy csata lesz, valóságos apokalipszis. A vámpírok királynője nagy hadsereget hozott létre, hogy elpusztítsa az emberiséget. Morrigan előre megmondta, hogy öten fognak várni, akik már együtt vannak. Samhainig van időnk, hogy fölkészüljünk. Hát, nem valami sok idő, ha figyelembe vesszük, hogy istenekről és örökkévalóságról van szó. De hát ez a helyzet. - Ezért idejöttél - összegezte Glenna. - Csak úgy. - Mért, te nem? - kérdezte Blair, és megvonta a vállát. - Erre születtem. Ameddig csak vissza tudok emlékezni, már korábban is álmodtam erről a helyről. Azon a magaslaton álltam, és lenéztem az alant dühöngő csatára. Hold, köd és sikoltások. Mindig tudtam, hogy itt kötök ki. - Azt nem tette hozzá, hogy mindig arra jutott, itt fog meghalni. - Valamivel több támogatásra számítottam. - Több mint egy tucatot öltünk meg három hét alatt -mondta kissé fölháborodva Larkin. - Ez nagyszerű. Én nem számolom őket, amióta ezelőtt tizenhárom évvel megöltem az elsőt. De hármat ma este is megöltem, miközben errefelé jöttem.
- Hármat? - kérdezte Larkin, és fölemelte a kanalát. - Egymagadban? - Volt egy negyedik is. Az a háttérben maradt. Nem lett volna jó ötlet, ha üldözőbe veszem, már ha életben akarok maradni, pedig ez az első szabály a családi kézikönyvben. Lehet, hogy többen is voltak, de csak ennek az egynek a szagát éreztem. Biztos, hogy a ház körül is többen várakoznak. Át kellett slisszolnom köztük, hogy bejöhessek. - Eltolta maga elől az üres tányért. - Ez nagyon finom volt. - Hoyt - szólalt meg Glenna. - Beszélhetnék veled? Bocsássatok meg, csak egy pillanat. Kihúzta magával a konyhából a férfit, a ház bejárata felé vezette. - Hoyt, ő... - ...a harcos - fejezte be Hoyt. - Igen, Ő az utolsó hatunk közül. - King sosem tartozott közénk - Glenna a szájára szorította a kezét, miközben elfordult. - Sosem tartozott a hatokhoz, és ami történt vele... - Ami történt, megtörtént - mondta Hoyt, átölelte az asszony vállát, s maga felé fordította. - Már nem tudunk változtatni rajta. Blair a harcos, ő teszi teljessé a kört. - Bíznunk kell benne. Nem tudom, hogyan kezdünk hozzá. Majdnem meggyilkolta a testvéredet, még annyit sem mondott, hogy szia. - S csak a szava van nekünk, hogy valóban az, akinek mondja magát - Hát, legalább nem vámpír. Egyenesen besétált a házba. Cián felismerte volna. - Vámpíroknak is lehetnek emberszolgái. - De hogyan tudhatnánk meg? Higgyük el becsületszóra, hogy az, akinek mondja magát? Viszont ha tényleg az, akkor csak rá vártunk. - Biztosnak kell lennünk. - Hát, ez nem olyan, mint amikor valakinek ellenőrzik a személyazonosságát. Hoyt megrázta a fejét, nem értette, amit az asszony mondott. - Próbára kell tennünk odafent a toronyban. Meghúzzuk a kört, s akkor biztosak lehetünk benne. Blair körülnézett, amikor mindnyájan összegyűltek odafent. - Elég szűk hely. A tágasabb termeket szeretem. Jobb, ha tisztes távolságban maradsz - figyelmeztette Ciánt. - Már csak reflexből is beléd vághatok egy cöveket. - Próbálja meg. Blair megtapogatta az övébe szúrt cöveket. A jobb hüvelykujján gyűrű volt, rovátkával díszített ezüstgyűrű. - Szóval, miről van szó? - Nem kaptunk jelet, hogy érkezel - kezdte Glenna. -Mármint hogy pont te érkezel. - Tehát azt hiszed, trójai faló vagyok? - Ezt bizonyíték hiányában nem hagyhatunk figyelmen kívül. - Nem - biccentett rá Blair. - Ostobák volnátok, ha hinnétek nekem. És én is jobban érezném magam, ha kiderülne, hogy nem vagytok ostobák. Mit akartok? Mutassam meg a démonvadász-engedélyemet? -Tényleg van... - Nincs - mondta Blair. Megvetette a lábát, ahogy a harcos teszi a csatatéren. - De ha arról álmodoztok, hogy a véremmel vagy egyéb testnedvemmel valami boszorkányságot műveltek, akkor tévedtek. Felejtsétek el. - Semmi ilyesmire nem készülünk. Vagyis boszorkányság, de nem kell hozzá vér. Mi öten kört alkotunk. A sors, a végzet hozta így. Vannak, akiket vérségi kötelék fűz össze. Egy kör vagyunk, minket választottak. így megtudhatjuk, te vagy-e az utolsó láncszeme ennek a körnek. - Máskülönben? - Nem akarunk bántani - mondta Hoyt, és Glenna vállára tette a kezét. - Mindennel ellenkezik, hogy ember ellen használjuk föl az erőnket. Blair a torony falának támasztott pallosra pillantott. - Mi áll a szabálykönyvetekben az éles, szúrós tárgyakról? - Nem fogunk bántani. Ha Lilith szolgája vagy, a foglyunk leszel. Blair elmosolyodott, először a szájának az egyik sarka kunkorodott fel, aztán a másik.
- Nem bánom. Mint már mondtam, sokkal jobban aggasztana, ha mukk nélkül elhinnétek mindent. Szóval, be-álltok a. fehér körbe. Én is lépjek be? - Ismered a boszorkányságot? - kérdezte Glenna. - Valamit tudok róla - mondta Blair, és belépett a körbe. - Mindegyikünk álljon az egyik csúcsára - utasította a többieket Glenna -, hogy ötszöget alkossunk. Hoyt végzi a kutatást. - Kutatást? - Az agyadban - mondta Hoyt Blairnek. - Magántermészetű dolgok is vannak benne - mondta Blair, zavartan megrángatta a vállát, és összehúzott szemmel nézett Hoytra. - Boszorkánydoktorként gondoljak rád? - Nem vagyok boszorkány. Gyorsan megtörténik, és egyáltalán nem érzed majd kényelmetlenül magad, ha megnyílsz. - Fölemelte a kezét, meggyújtotta a gyertyákat. - Glenna! - Ez a fény és a tudás köre, amelyet ész és szív alkotott. A fénynek és a tudásnak ezen a körén belül senkit sem bántunk. Kapcsolatot keresünk, hogy tudjuk, ezen a körön belül csak az igazság létezik. Elmétől elméig, ahogy a sorsunk diktálja. Ahogy akarjuk, úgy legyen. Mintha felkavarodott volna a levegő, pedig a gyertyák lángja olyan egyenes maradt, mint a nyílvessző. Hoyt Blair felé nyújtotta a kezét. - Nincs bántalom, nincs fájdalom, csak gondolatok a gondolatok között. A te elméd az enyém és a többiek elméje felé közelít. Blair mélyen Hoyt szemébe nézett, átvillant valami a fején, aztán üres lett a tekintete. Mindenki láthatta a képet, amelyen egy lány harcolt egy nála kétszer nagyobb szörnyeteggel. Véres volt az arca, az inge szakadozott. Hallhatták szaggatott lélegzetvételét. Oldalt egy férfi állt, és a küzdelmet figyelte. A lány elterült a földön egy erős, vissza-kézből adott ütéstől. Felugrott, de a következő ütéstől ismét földre került. Amikor a lény ráugrott, a lány elgurult előle, aztán hátba szúrta egy cövekkel, egyenesen beletalálva a szívébe. Lassan - mondta a férfi. - Lassabban, még akkor is, ha először ölsz. Javulnod kell. A lány nem szólt semmit, de agyán átfutott a válasz: Igen javulni fogok. Jobb leszek mindenkinél Hirtelen idősebb lett, és már a férfi oldalán harcolt. Ketten voltak öt ellen, de gyorsan végeztek velük. A férfi megcsóválta a fejét, amikor vége volt. Több fegyelem, kevesebb szenvedély. A szenvedély megöl. A lány meztelen volt, ágyban feküdt egy férfival, mozogtak a lámpa szűkös fényében. A lány elmosolyosodott, amikor a férfi felé emelte a testét, és belecsókolt a szájába. Ujján gyémánt szikrázott. Agya teli volt szenvedéllyel, szerelemmel, örömmel. Aztán kétségbeesetten és nyomorúságosan ült a padlón, sötétben és egymagában, és zokogott, mert darabokra tört a szíve. Az ujján nem viselt semmit. Aztán a lány ott állt a magaslaton, a csatatér felett, és az istennő fehér árnyékként ott állt mellette. Te vagy az első, akit szólítok, és az utolsó is - mondta Morrigan. - Vártak téged. A világok a kezedben vannak. Csatlakozz a tieidhez és harcolj. Blair azt gondolta: Egész életemben ez a cél lebegett a szemem előtt. Lehet, hogy ez jelenti az életem végét? Hoyt leengedte a kezét. Lassan mindannyiuk elméje visszatért a jelenbe. Blair szeme kitisztult, pislantott egyet, - Szóval, átmentem a próbán? Glenna rámosolygott, majd az asztalhoz lépett, s fölemelte az egyik keresztet. - Ez most már a tiéd. Blair átvette, hagyta, hogy lengjen a láncon. - Szép kézművesmunka, és hálás vagyok a gesztusért, de megvan a magamé. - Láncot húzott elő az inge alól. -Ez is családi ékszer. Olyan, mintha ereklye volna. - Nagyon szép, de ha... - Várj! - szólt közbe Hoyt, elkapta a keresztet, rámeredt. - Hol szerezted? Kitől kaptad? - Már mondtam, hogy családi ékszer. Hét van belőlük. Mindig örökli őket valaki. Ennyi elég lesz? Amikor Hoyt a lány szemébe nézett, Blair összehúzta a szemöldökét. - Mi baj?
- Hét kereszt volt. Az istennőtől kaptam azon az éjszakán, amikor megbízott, hogy jöjjek ide. Őt kértem, hogy védje meg a családomat, amelyet az ő parancsára hagytam ott. És ezeket a kereszteket adta nekem. - És ennek kilencszáz éve? Ez még nem jelenti azt, hogy... - Ez Nola keresztje - A lány feje fölött Cianre nézett. -Érzem, hogy ez Nola keresztje. - Noláé? - A húgunké. Ő volt a legkisebb. - Hoyt hangja rekedtté vált, ahogy Cián is odalépett, hogy megnézze a keresztet. - Látod itt a hátlapját? Rávéstem a nevét. Nola azt mondta, újra találkozunk. Az istenek intézik el. Nola van ebben a lányban. A vérünk, a mi vérünk. - Kétségtelen - mondta Cián csöndesen. - Én magam akasztottam Nola nyakába. Nézd meg jól ezt a lányt, Cián. - Igen, igaz - mondta Cián, félrenézett, és az ablakhoz lépett. - Istenek tüzénél kovácsolták, varázsló keze ajándékozta - mondta Blair, és nagyot lélegzett. - Ez a családi legenda. A második nevem Nola. A teljes nevem Blair Nola Birdgit Murphy. - Hoyt, a családodhoz tartozik - mondta Glenna, és megérintette a férfi karját. - Azt hiszem, akkor a nagybátyám vagy, valahányad-fokú nagybátyám. Nem tudom, hogy mondják ezt mondta Blair, aztán Cianre pillantott. - És felér egy seggbe rúgással, hogy az egyik rokonom vámpír. Az erőtlen és szeszélyes reggeli napsütésben Glenna Hoyt mellett állt a családi temetőben. A vihar átáztatta a füvet, gyenge eső permetezett a férfi anyjának sírját benövő rózsabokor virágainak szirmairól. - Nem tudom, hogyan vigasztalhatnálak meg. Hoyt megfogta az asszony kezét. - Itt vagy. Sosem gondoltam rá, hogy valaha is szükségem lesz rá, hogy legyen mellettem valaki, hogy annyira szükségem lesz bárkire, mint rád. És minden olyan gyorsan történik. A veszteség és a haszon, a fölfedezés, a kérdések. Az élet és a halál; - Mesélj a húgodról. - Ragyogó volt és becsületes, ő is erővel áldott. Látomásai voltak. Szerette az állatokat. Mielőtt elhagytam őket, az apám farkaskutyájának kölykei születtek. Nola órákat töltött az istállóban a kölykökkel játszadozva. S ahogy telt az idő, asszonnyá érett, és gyerekei lettek. - Megfordult, homlokát a Glennáénak támasztotta. - Láttam a húgomat ebben a lányban, aki harcos, és most már velünk van. És bennem is háború dúl. - Elhozod ide Blairt? - Úgy volna helyes. - Azt fogod tenni, ami helyes. - Glenna fölemelte a fejét, apró csókot lehelt a férfi szájára. - Ezért szeretlek. - Ha összeházasodnánk... Glenna gyorsan hátralépett, szinte ugrott egyet. - Összeházasodni? - Biztos vagyok benne, hogy ez nem változott a századok során. Ha egy férfi és nő szereti egymást, akkor ígéretet tesznek egymásnak, megesküdnek rá. A házasság olyan kötelék, amely egymáshoz köti őket. - Tudom, mi a házasság. - Zavar téged? - Nem. És ne nézz rám ezzel az elnéző mosollyal. Csak egy percet adj. - Az asszony elnézett a sírkövek, a távolban csillogó csúcsok felé. - Igen, az emberek össze szoktak házasodni, ha akarják. Vannak, akik minden szertartás nélkül együtt élnek. - Mi ketten, Glenna Ward, a szertartások teremtményei vagyunk. Glenna visszanézett a férfira, a gyomra remegett. - Azok vagyunk. - Ha összeházasodnánk, élnél velem ezen a helyen? Glenna megint ugrott egyet. - Itt? Ezen a helyen, ebben a világban? - Ezen a helyen és ebben a világban. - De hát... Nem akarsz visszamenni? Nem arra vágytál?
- Nem hiszem, hogy visszamehetnék. Mágikus értelemben talán lehetséges volna - mondta Hoyt, mielőtt Glenna megszólalhatott volna. - De nem hiszem, hogy visszatérhetnék ahhoz, ami akkor volt. Még azt sem tudom, mikor halt meg a családom. S közben Cián, a lelkem másik fele itt marad. Nem hiszem, hogy vissza tudnék térni azzal a tudattal, hogy velem jössz, és közben azért sóvárogsz, amit itt hagytál. - Mondtam, hogy veled megyek. - Habozás nélkül ezt mondtad - biccentett rá Hoyt. -De ha a házasság szertartásáról van szó, habozol. - Gyenge pillanatomban vetetted fel. És még meg sem kérted a kezem - mondta némileg megbántódva. Csak mint lehetőséget említetted. - Ha összeházasodnánk - mondta harmadszor is Hoyt, s a hangjában bujkáló nevetés hallatán Glennának el kellett fojtania a saját nevetését -, élnél velem ezen a helyen? - Írországban? - Igen, itt és ezen a helyen. Olyan volna, mintha a világaink, a vágyaink összeolvadnának. Megkérhetem Ciánt, engedje meg, hogy ebben a házban lakjunk, majd mi gondját viseljük. A háznak is szüksége van emberekre, családra, a gyerekeinkre, akik majd eztán születnek meg. - Ez aztán az ugrás! - motyogta magának Glenna. Beletelt egy pillanatba, amíg megnyugodott, és magába nézett. Az ő kora és Hoyt háza. Kedves kompromisszum lesz, talán a lelkek összeolvadása. - Mindig magabiztos voltam, már gyermekkoromban is. Tudtam, mit akarok, sokat fáradtam, hogy elérjem, és nagyra értékeltem, amikor már megszereztem. Megpróbáltam úgy élni, hogy semmit se vegyek adottnak, vagy nem egészen. Nem vettem számba biztos pontként sem a családomat, sem az adományomat, sem az életmódomat. - Glenna kinyújtotta a kezét, végighúzta az ujját Hoyt anyjának egyik rózsáján. Egyszerű szépség. Csodálatos élet. - Azt viszont megtanultam, hogy a világot adottnak vegyem, mert mindig az lesz, és hogy nagyon jól forog nélkülem is. Emellett folyton-folyvást tanultam, s ezért volt valami, amiért fáradnom, amit értékelnem kellett. - Azt akarod mondani ezzel, hogy nincs még itt az ideje házasságról és gyerekekről beszélni? - Nem. Azt akarom mondani, hogy az élet még fonto-sabb lesz attól, hogy az apró és nagy dolgok egyszerre vannak benne jelen. Szóval, Hoyt, a varázsló. - Arcon csókolta a férfit. - Ha összeházasodnánk, együtt élnénk ezen a helyen, ápolnám a házat, és gyerekeket szülnék. Nagyon iparkodnék, hogy mindezt nagyra értékeljem. Hoyt felemelte a kezét, Glenna is a magáét. Ujjaik szorosan, erősen összekapcsolódtak, s fény áradt közülük. - Feleségül jössz hozzám, Glenna? - Igen. Hoyt magához húzta az asszonyt, csókja teli volt ígérettel és reménnyel. Glenna átkarolta őt, s tudta, hogy megtalálta élete legerősebb bástyáját. - Többet kell harcolnunk a máért - mondta Hoyt, az asszony hajába temetve az arcát. - Többet kell áldoznunk a mára. - Azt tesszük majd. Gyere velem. Meg akarom mutatni, min dolgoztam. A ház felé sétáltak, ahol céltáblákat helyeztek el az íjászedzéshez. A patkódobogásra Glenna fölnézett, éppen akkor, amikor Larkin egy hátaslovon eltűnt a fák között - Szeretném, ha Larkin nem lovagolna az erdőben. Oly sok ott az árnyék. - Kétlem, hogy el tudnák kapni, már ha lesnek rá. De ha megkérnéd, megelégedne a szántókkal - mondta Hoyt, és megsimogatta Glenna haját Az asszony csodálkozva felhúzta a szemöldökét. - Ha megkérném? - Ha tudná, hogy aggódsz miatta, megtenné. Hálás neked azért, amit érte tettél - mondta Hoyt, - Ó igen, szeret enni - mondta az asszony, és a ház felé nézett. - Moira szokás szerint a könyveivel tölti a reggelt, Cián alszik, ami pedig Blairt illeti, még egy kis időre van szüksége, míg kitanuljuk a napirendjét. Azt hiszem, lasagnát fogunk vacsorázni - mondta, s megveregette a férfi kezét. - Larkin szeretni fogja, és nagyon úgy látom, máris gondjaimba vettem a házat meg a családot is, amely jelenleg lakja. Sosem gondoltam magamról, hogy különösebben házias vagyok. Erre te segítettél rájönnöm. És most lássuk. Ezen dolgoztam tegnap. Előhúzta a tőrét.
- A tőrön? - A tőr igézésén. Arra gondoltam, valami kisebbel kezdem, s fokozatosan jutok el a kardig. Már beszéltünk róla, hogy valamit kezdenünk kell a fegyverekkel, de lényegében még egyikkel sem jutottunk semmire. Akkor gondoltam erre. Hoyt kivette a kezéből a tőrt, végighúzta ujját az élén. - Hogyan igézted meg? - A tűzre gondoltam - mondta Glenna. - Nem a szó szoros értelmében - mondta az asszony, miközben hátralépett. - Csak gondoltam rá. Magam előtt láttam, amint végigfut a pengén. Hoyt megfordította a tőrt, aztán megmarkolta, mintha harcra készülne. Elképzelte a tüzet, maga előtt látta, ahogy ellepi az acélt, de a penge hideg maradt - Mondtál hozzá valamit? - kérdezte. - Nem, csak akartam, hogy megtörténjen. Próbáld újra. Hoyt összpontosított, de megint nem jutott semmire. - Lehet, hogy egyelőre csak nálam válik be. Talán tudok finomítani rajta. Glenna visszavette a tőrt, maga elé képzelte a képet, aztán a céltábla felé hajította a tőrt. A láng éppen csak felvillant - A fenébe is, tegnap működött - mondta Glenna, s közelebbről megnézte a tőrt, hogy biztos legyen abban, a megfelelő fegyvert vette föl aznap reggel. - Igen, ez az. Ötágú csillagot karcoltam a markolatára. Látod? - Lehet, hogy az igézés korlátozott, és már kimerült az ereje. - Nem tudom. Ahhoz meg kellett volna törnöm az igézést pedig nem tettem. Sok időt és erőt áldoztam rá, és... - Mit csináltok itt? - kérdezte Blair, aki fél kezét zsebre vágva, a másikban egy bögre gőzölgő kávét tartva lépkedett feléjük. Csípőjén tokban kés, a fülében holdkő csillogott. - A késdobást gyakoroljátok? - Nem. Jó reggelt. Blair felhúzta a szemöldökét, mert Glenna hangjából idegesség hallatszott. - Van, akinek az. Szép kis tőr. - Nem működik. - Hadd nézzem. Blair kikapta a fegyvert Glenna kezéből, s megbecsülte a súlyát, majd a céltábla felé hajította. A közepébe talált. - Nálam igen. - Persze, hiszen jó kis hegye van, te pedig kiváló késdobó vagy - mondta Glenna, a céltáblához lépett, s kirángatta a tőrt. - De mi történt az igézessél? - Minek az? Ez is elég jó. És itt vannak a cövekek, szúrni lehet velük. Ha a mágiára számítasz, gondatlan leszel, és valaki még beléd szúrja a tőr hegyét. - Neked is a véredben van a mágia - jegyezte meg Hoyt. - Tisztelned kell. - Nem is mondtam mást. Csak éppen jobban érzem magam éles fegyverek, mint a woodoo társaságában. - A woodoo egészen más - csattant fel Glenna. - Hiába tudsz kést dobálni, még szükséged lehet arra, amit Hoyttai adni tudunk. - Nem sértésnek szántam, de elsősorban saját magamra számítok. És ha mágiával akarsz harcolni, akkor a csatát hagyd azokra, akik értenek hozzá. - Azt hiszed, képtelen vagyok eltalálni ezt a hülye céltáblát? - Nem tudom - mondta Blair, és belekortyolt a kávéba. - Képes vagy rá? Glenna magában káromkodott egyet, s elhajította a kést. A külső kört találta el, s a kés lángra lobbant. - Kiváló! - mondta Blair, és leengedte a bögrét. - Már úgy értem, hogy célozni egyáltalán nem tudsz, de az a tűz nagyon tetszik nekem. - Hadonászni kezdett a bögrével. - Azt hiszem, új céltáblára lesz szükségünk. - Letörtem - motyogta Glenna. - És a harag! Az adrenalin... - Izgatottan Hoyt felé fordult. - Nem voltunk mérgesek. Sőt, boldog voltam. Blair mérgesített fel. - Mindig örülök, ha segíthetek.
- Jó kis igézés, jó fegyver - mondta Hoyt, és Glenna vállára tette a kezét, miközben a céltábla lassan elégett. -Meddig lángol vajon? Glenna összpontosított, lehiggadt, s gondolatban eloltotta a tüzet. A láng kialudt, csak a füst maradt - Muszáj működnie. Nyilvánvaló, de... - Glenna a céltáblához lépett, s megragadta a tőr nyelét. Meleg volt, de nem olyan forró, hogy ne lehessen megérinteni. - Ezzel valódi fegyver lesz a kezünkben. - Lehetséges - hagyta helyben Blair. - Sajnálom, amit a woodoo-ról mondtam. - Nem számít - mondta Glenna, s tokjába dugta a tőrt. - Szívességet kérek tőled, Blair. - Mi lenne az? - Hoyttal most ezen kell dolgoznunk, de később... később megtaníthatnál kést dobni, ahogy te tudsz. - Hát, rám nem fogsz hasonlítani - mondta vigyorogva Blair. - De meg tudlak tanítani, hogy pontosabban hajíts célba, ami jobb, mintha galambokra lövöldöznél. - Van más is - mondta Hoyt. - Cián alkonyat után tartja az edzést - Egy vámpír tanítja az embereket, hogyan öljenek vámpírokat. - Blair megcsóválta a fejét. - Van benne valami furcsa, de logikus is. Szóval? - Napközben is edzünk pár órát idekint, ha süt a nap. - Abból, amit tegnap este láttam, szerintem mindent használni tudtok, ami csak a kezetekbe akad. Ne vegyétek sértésnek - tette hozzá Blair. - Én is edzeni szeretnék néhány órát napközben. - Akkor te leszel a napközbeni edzés felelőse. - Már hogy fiúknak parancsolgassak, és megizzasszam őket? - Gyönyörűség fénylett föl Blair arcán. - Jó mulatságnak tűnik. Csak emlékeztetlek benneteket, hogy szóljatok, amikor megutáltok. Egyébként hol vannak a többiek? Nem szabad elvesztegetni a napot. - Gondolom, Moira a könyvtárban - mondta Glenna. -Larkin nemrég elvitte a lovat Cián... - Azt tudom. Rendben. Egy kicsit földerítem a környéket. Majd akkor kezdünk, amikor visszatértem. - Sűrű az erdő - intett Glenna a fák felé. - Ne menj messzire, még napközben sem. - Ne izgulj miattam.
20 *
Blair szerette az erdőt. Szerette az illatát, a hatalmas törzsű fákat, a fény és az árnyék játékát. A talajt a hosszú évek során lehullott levelek és tündérzöld moha borította. Az erdőn átfolyó, meg-megcsillanó kis patak tovább fokozta a tündérmesébe illő látványt. A patak keskeny volt és kanyargós, zene volt a fülnek, ahogy vize sziklákon csörgedezett Blair már járt Clare megyében, bejárta a földeket, erdőket és hegyeket, s azon gondolkodott, mennyire hiányzott neki mindig ez a hely, ha igaz, hogy odaköti a származása. És most itt van, ezen a helyen és azokkal az emberekkel, akiket a sors rendelt társakként. A boszorkányra és a varázslóra gondolt. Annyira el voltak telve egymás iránt érzett szerelmükkel, hogy szinte fénylettek tőle. Előny és hátrány. Egyvalamit biztosan tudott: azt akarta, hogy Glenna neki is készítsen lángoló tőrt. A boszorkánnyal nem volt semmi gond. A haja gyönyörű, és látszik rajta, hogy városi nő, pedig igen egyszerű nadrágot és inget hord. Első pillantásra feltűnik, hogy igencsak ravasz és talpraesett. Abbahagyta minden munkáját tegnap este, hogy őt üdvözölje; főzött, rendbe hozta a szobát, amit kijelölt neki. Ez sokkal több volt, mint amihez a lány hozzászokott. A varázslót zárkózottnak, de összeszedettnek találta. Sokat figyel, nem mond sokat. Blair tisztelte az ilyen embereket, ahogy tisztelte az erejét is, amelyet a férfi úgy hordott, mintha a bőre volna. Ami a vámpírt illeti, Blair bizonytalan volt. Veszedelmes szövetséges lehet, ahogy ellenfélnek is az. Blair még sosem számított egyetlen vámpírt sem a szövetségesei közé, mégis megpillantott valamit Cián arcán, amikor a testvére Nöláról beszélt: a fájdalmat. A másik lány csöndes volt, mint egy kisegér, de látszott rajta, hogy figyel, és magában véleményt alkot. Mégis túl lágy Blair ízléséhez képest. És látszott, hogy nem sokra tartja őt, mely érzés mondjuk kölcsönös.
A Larkin nevű fiú komoly, éles pillantású, atlétikus testtel, aminek nagy hasznát látja majd a harcban. Az erő is csak úgy forr benne. Nagyon is kapóra jöhet, hogy alakot tud változtatni, már ha jól csinálja. Bemutatót kell kérnie tőle. Sok volt a munka, és sokan voltak, akiket rövid idő alatt gatyába kellett rázni. Márpedig meg kell tennie, ha azt akarja, hogy élve megússzák az egészet. Most azonban, ezen a gyönyörű reggelen megelégszik azzal, hogy sétálgat a fák közt, hallgatja a vízcsobogást, elnézi a táncoló fényt Megkerült egy sziklát, és odapislantott arra, ami összekuporodva hevert az árnyékában. - Jó reggelt! - kiáltotta, s felhúzta a magával vitt íjpuskát A vámpírnak arra is alig volt ideje, hogy kinyissa a szemét. Blair előszedett még egy nyilat, s felhúzta. Még hármat talált, s fölzavart egy negyediket is, aki rohanva menekült előle az ösvényen, miközben összevissza égette a napfény. Blair nem akart elvesztegetni egy nyilat, inkább utána vetette magát Hirtelen ló ugrott az ösvényre, egy ragyogó fekete állat, hátán aranyfényben tündöklő istenszerű alak. Larkin szállt le a kardjával, és lefejezte a menekülő vámpírt. - Szép munka! - kiáltott oda neki Blair. Larkin a napsütésben odakocogott hozzá. - Hát te mit keresel itt? - Vámpírokat öldösök. És te? - Meg kellett futtatni a lovat. Nem kéne egymagádban kijönnöd. Messzire kerültél a háztól. - Te is. - Ezt nem tudják elkapni - mondta Larkin, és megveregette Vlad nyakát. - Olyan, mint a szél. Szóval, hányat láttál? " - Négyet öltem meg, te az ötödiket. De valószínűleg többen is vannak. - Azt mondod, négy másikat? Nem mondom, jó az étvágyad. Akarsz velem vadászni rájuk? Blair nem volt biztos benne. Ismeretlen társsal együtt harcolni veszedelmesen könnyű út a halálhoz, bár igaz, Larkin kiválóan bánt a karddal. - Nem, ennyi elég volt. Legalább az egyik biztosan hazaszalad a mamához, és jelenti, hogy kipiszkáltuk őket az odújukból napközben, amitől az nagyon felhúzza magát. - Felhúzza magát? - Felháborodik. -Aha. - Különben is edzenünk kell, hogy lássam, mit tudtok. - Látni akarod? - Én vagyok az új őrmester. - Látta a fiún, hogy nem nagyon örül a hírnek. Nem is hibáztatta érte. Felemelte a kezét. - Hadd ugorjak mögéd, cowboy. Larkin lenyúlt, megragadta Blair karját, s a lány egyetlen szökkenéssel mögötte termett. - Milyen gyors ez a paci? - Jobb lesz, ha erősen kapaszkodsz. Sarkával oldalba bökte a lovat, amely vágtatni kezdett. Glenna összedörzsölte a hüvelyk- és mutatóujját az üst felett, és még egy csipetnyi ként tett a keverékhez. - Egyszerre csak keveset - mondta szórakozottan. - Nehogy túladagoljuk, s végezzük a... Visszaugrott, amikor a folyadék lángot vetett. - Tűzd föl a hajad! - figyelmeztette Hoyt. Glenna felkapott néhány hajtűt, és sietve a feje búbjára tornyozta a haját. - Te hogy állsz? - kérdezte. A fémvályúban tovább égett a kard. - A tűz még nem állandó. Meg kell edzenünk, különben mi is ugyanúgy megégünk, mint a vámpírok. - Működni fog - mondta Glenna, fogta a kardot, s a folyadékba mélyesztette. Hátralépett, a füstbe tartotta a kezét, és mondani kezdte a varázsszavakat. Hoyt abbahagyta, amit csinált, hogy az asszonyt figyelje, a szépségét, amely egybeolvadt a benne lakozó mágiával. Milyen volt az élete, mielőtt találkozott Glennával? Hiszen senkivel, még Ciannel sem tudta teljesen megosztani azt, aki valójában volt, s még soha senki nem nézett úgy a szemébe, hogy fényleni kezdett tőle a szíve.
Tűz nyaldosta az üst szélét, a kardra kúszott. Glenna még mindig ott állt a füstben és a lángban; hangja muzsikaszó, ereje, mint a tánc. Amikor kihunytak a lángok, egy fogóval kiemelte a kardot, félrerakta, hogy kihűljön és letisztíthassa. - Mindegyiket külön kell megcsinálnunk. Tudom, hogy napokba telik, de a végén... Mi az? - kérdezte, amikor észrevette, hogy Hoyt őt bámulja. - A mágiától bekormozódott az arcom? - Nem. Gyönyörű vagy. Mikor jössz hozzám feleségül? Glenna pislogott meglepetésében. - Arra gondoltam, utána, amikor túl leszünk rajta. - Nem akarok várni. Minden nap veszteség, és minden nap drága. Azt akarom, hogy itt, ebben a házban házasodjunk össze, hamarabb, mint hogy Geallbe mennénk, ahol... Itt kell sort keríteni rá, Glenna, abban az otthonban, amelyet majd létrehozunk. - Persze. Tudom, hogy a családod nem lehet itt, csak Cián és Blair. Az én családom sem. De majd akkor, ha túl leszünk rajta, Hoyt, amikor újra biztonságban lesz mindenki. Másféle szertartást szeretnék. És örülnék, ha itt lenne a családom. - Akkor legyen most a kézfogó, az esküvő majd később, így megfelel? - Tökéletes. Most azonnal? Nem tudok elkészülni. Előszőr... el kell intéznem egy csomó dolgot. Ruhára van szükségem. - Azt hittem, meztelenül végzed a rituáléidat. - Nagyon vicces. Néhány' napra van szükségem. Mondjuk akkor, amikor telihold lesz. - Igen, az első hónap végén - bólintott rá Hoyt. - Helyesnek látszik. Azt akarom... Mi ez a kiabálás? Odaléptek az ablakhoz, és látták, hogy Blair és Larkin farkasszemet néz egymással. Moíra csípőre tette kézzel állt mellettük. - Ha már szóba került a szertartás - jegyezte meg Glenna -, azt hiszem, a napi edzés nélkülünk is elkezdődött. Jobb ha lemegyünk. - Lassú és hanyag, ha ez így megy tovább, meghalsz mellette. - Egyik sem - csattant fel Larkin. - Az íj és az esze az erőssége. - Nagyszerű, akkor majd gondolatban fog vámpírt ölni. Magyarázzátok el nekem, hogy kell csinálni. Ami az íjat illeti, sasszeme van, de nem mindig lehet ölni nagy távolságból. - Én is ki tudok állni magamért, Larkin, te pedig - bökött Blairre Moira - ne merj úgy beszélni rólam, mintha egy csepp eszem sem volna. - Semmi bajom az eszeddel, de annál nagyobb a jobb karoddal, amelyben a kardot tartod. Úgy vívsz, mint valami kisasszony. - Az is vagyok. - Nem. Edzés közben és csata közben nem. Akkor harcos vagy, és az ellenség le se szarja a méltóságodat. - King hagyta, hogy azt gyakorolja, ami az erőssége. - King halott. Egy pillanatra olyan sűrű lett a csend, hogy még Cián csatabárdja sem tudta volna kettévágni. Aztán Blair felsóhajtott Magának is be kellett vallania, hogy ez szükségtelen volt. - Nézzétek, szörnyű, ami azzal a barátotokkal történt. Nem akarom, hogy velem vagy veletek is megtörténjen. És ha nem akarjátok, akkor erősíteni kell azon, amiben gyengék vagytok. Sok gyenge pontotok van. A szabad időtökben majd eljátszogathattok azzal, ami az erősségetek. - Megvetette a lábát, amikor Hoyt és Glenna csatlakozott hozzájuk. - Rám ruháztátok ezt a tisztséget? - kérdezte tőlük. - Én igen - mondta Hoyt. - És mi hozzá sem szólhatunk? - kérdezte Larkin neheztelve. - Semmit? - Nem, semmit. Ő a legjobb erre. - Mert a rokonod. Blair Larkinre támadt. - Mert öt másodpercen belül kifektetlek. - Olyan biztos vagy benne? - mondta Larkin, fölfénylett, átváltozott, s már ott kushadt vicsorogva a farkas, amivé átváltozott. - Gyönyörű! - mondta Blair ámulva. - Larkin, hagyd már abba! - mondta Moira, láthatóan kilépve a béketűrésből, és rácsapott a fiúra. - Csak
azért dühös rád, mert goromba voltál velem - magyarázta Blairnek. - Nem kéne ilyen bántón viselkedned. Történetesen egyetértek veled, hogy javítanunk kell a gyönge pontjainkon. - Moirának eszébe jutott, hogy Cián ugyanezt mondta. - Gyakorolni akarok, de nem akarom, hogy lehordjanak közben. - Arra gondolsz, hogy több legyet fog az ember mézzel, mint ecettel? - kérdezte Blair. - Mindig csodáltam, mi az ördögnek akar bárki legyet fogni. Ha végeztünk, kilakkozhatjuk a körmünket, és beszélgethetünk a fiúkról, ám edzés közben pokollá teszem az életedet, mert azt akarom, hogy életben maradj. Nem fájdalmas az átváltozás? - kérdezte Larkintől, amikor a fiú visszaváltozott. - Úgy értem, máshová kerülnek a csontjaid, a szerveid. - Egy kicsit igen - mondta Larkin, s eszébe jutott, hogy ezt még senki sem kérdezte meg tőle. Mérge éppoly hamar elpárolgott, mint ahogy fellobbant. - De jó szórakozás, így aztán nem nagyon bánom. Átkarolta Moirát, és gyöngéden megsimogatta a karját, miközben odaszólt Hoytnak és Gl'ennának: - Az unokahúgod négy vámpírt fülelt le az erdőben, én meg az ötödikkel végeztem. - Ma reggel? Ötöt? - meredt Glenna Blairre. - Milyen közel voltak a házhoz? - Elég közel - mondta Blair, és az erdő felé pillantott. - Lesben álltak, és nem hinném, hogy jó szándékkal. Szundikálás közben kaptuk el őket. Lilithnek bizonyára a fülébe jut, s nem lesz tőle boldog. A hírvivő vámpír, aki bolond fejjel visszament a barlangba Blair reggeli portyázása után, a lehető legfájdalmasabb halállal lakolt: hassal lefelé a lassú tűzön sült. Szaga nem volt valami élvezetes, de Lilith tudta, hogy a parancsnoklás bizonyos áldozatokkal jár. Ott járkált körülötte, vörös ruhájának szegélyét óvatosan félrevonta a lángnyelvek elől. - Halljuk még egyszer - mondta dallamos hangon, mint egy hivatásának elkötelezett tanító, aki a kedvenc tanítványához beszél. - Az a férfi és nő minden őrömet elpusztította rajtad kívül? - A férfi - felelte a fájdalomtól gurgulázva a vámpír. –A ló. - Értem. Folyton megfeledkezem a férfiról és a lóról, amely akkor vett űzőbe, amikor a nő már megölt közületek négyet. így volt? - Lilith megtorpant, megcsodálta a gyűrűket a kezén. Leguggolt, úgy meredt a vámpír vörös, rémülten forgó szemébe, mint egy hatalmas, csodálatosan szép pók. - És miért tudta megölni az a nő a négy társadat? Várj csak, emlékszem már! Mert aludtatok! - Csak ők. Csak a többiek aludtak. Én őrködtem, felség. Esküszöm. - Őrködtél. És mégis az egyedül lévő nő maradt életben. És azért maradt életben, mert ha jól tudom, elfutottál. - Visszajöttem... hogy jelentést tegyek. – Izzadság csorgott a tűzbe, fölsistergett. - A többiek... A többiek futottak el. Én idejöttem hozzád. - Aha, tehát ezt tetted - mondta Lilith, minden szónál játékosan a vámpír orrára koppintott, aztán felállt. - Azt hiszem, ki kell tüntetnem a hűségedért - Köszönöm, felség. Lilith selyemruhája hangosan suhogott, amint megfordult, és rámosolygott a fiúra, aki keresztbe tett lábbal ült a barlang padlóján, és módszeresen letépdeste egy halom Star Wars-figura fejét. - Davey, mivel fogsz játszani, ha minden játékodat összetöröd? A fiú lebiggyesztette a száját, miközben lefejezte Anakin Skywalkert. - Unalmasak. - Igen, tudom. - Megsimogatta a fiú szőke haját. - És már túl régen vagy itt bezárva, igaz? - Most már kimehetünk? - kérdezte felpattanva a fiú, szeme mohón kitágult a lehetőségtől. Kimehetnénk, hogy játsszunk? Kérlek! - Még nem. Ne duzzogj. - Lilith megfogta a fiú állát, és könnyű csókot lehelt a szájára. - Még majd így marad az arcod. Mit szólnál, kicsikém, ha vadonatúj játékot kapnál tőlem? A fiú kerek arcát elfutotta a méreg, kettétörte Han Solót. - Unom a játékokat! - De ez tényleg vadonatúj lesz. Még sosem volt ilyen játékod. Elfordította a fejét, hogy a tűzön sülő vámpírra nézzen. Amikor a nyársra húzott vámpír megpillantotta a szemüket, küszködni és csapkodni kezdett, - Nekem adod? - kérdezte vidáman Davey. - Az egész a tiéd, kis dundim. De meg kell ígérned nekem, hogy nem mégy nagyon közel a tűzhöz. Nem
akarom, hogy megégesd magad, kicsi drágám. - Összecsókolta a fiú ujját, mielőtt felállt volna. - Felség, könyörgöm! Felség, visszajöttem hozzád! - Nem szeretem, ha valaki hibázik. Légy jó fiú, Davey, és ne rontsd el a gyomrodat! Lilith intett Lorának, aki némán állt a ajtónál. Még be sem csukta maga után az ajtón, amikor felhangzottak a sikoltások. Lilith kulcsra zárta az ajtót. - A vadász - kezdte Lóra. - Annak kell lennie. Egyetlen nőnek sincsen olyan kiképzése... Lilith csak ránézett, és Lóra máris elhallgatott. - Nem adtam engedélyt, hogy beszélj - mondta Lilith. -Már csak az elfogultságom választ el a tűztől. És csak eddig terjed. Lóra alázatosan meghajtotta a fejét, és követte Lilitht a kis terembe. - Három jó emberem veszett el miattad. Mit tudsz erre mondani? - Nincs mentségem. Lilith bólintott, járkálni kezdett a teremben, szórakozottan felkapott egy rubint nyakláncot egy fiókos szekrényről. Egyetlen dolog hiányzott az életéből: a tükör. Kétezer év után is vágyott rá, hogy lássa magát, hogy a szépségét csodálja. A századok során számtalan varázslót, boszorkányt és mágust alkalmazott és fogyasztott el, hogy találjanak ki valamit. Ez volt a legnagyobb hibája. - Elég bölcs vagy, hogy ne mentegetőzz. Türelmes nő vagyok, Lóra. Több mint ezer évig vártam arra, ami most következik. Nem hagyom, hogy sértegessenek, s nincs kedvemre, hogy ezek az emberek úgy kapnak el és csapnak le minket, mint a legyeket. - Levetette magát egy karosszékbe, hosszú, vörös körmével a karfát kocogtatta. - Beszélj erről az újonnan jöttről. Erről a vadászról. - Ahogy a látnokok megjósolták, asszonyom. Nemesi származású harcos. A vadászok közül való, akik évszázadok óta gyilkolják a fajtánkat. - Ezt honnan tudod? - Túl gyors és erős volt ahhoz, hogy ember legyen. Már akkor tudta, hol vannak az embereid, mielőtt elindultak volna felé, és készen állt. Vele teljes lesz az emberek száma. Készen állnak. - A tudósaink azt mondták, a fekete ember a harcosuk. - Tévedtek. - Akkor mire jók? - mondta Lilith, és elhajította a nyakláncot, amellyel addig játszott. - Hogy uralkodjak, ha alkalmatlanok vesznek körül? Megkövetelem, ami jár nekem. Vért és halált akarok és gyönyörű káoszt. Hát túl nagy kérés, hogy a szolgáim pontosak legyenek a részleteket illetőn? Lóra már csaknem négyszáz éve állt Lilith oldalán. Biztos volt benne, hogy nála jobban senki sem ismeri a királynőt. Töltött egy pohár bort, odavitte a karosszékhez. - Lilith - szólalt meg, odakínálva a bort, és megcsókolva a királynőt - Nem veszítettünk semmi fontosat. - Csak az arcunkat - Még azt sem. Hadd higgyék, hogy fontos, amit az elmúlt pár hétben elkövettek. Jó, ha így lesz, mert elbízzák magukat. És megöltük Cián barátját, nem? - Igen - mondta Lilith, várt egy kicsit, aztán belekortyolt a borba. - Igen, az elégtétel volt - A tehetségünket és az erőnket mutatja, ahogy vissza-küldtük hozzájuk. Hagyjuk, hadd szedjenek le pár tucat közkatonát Mi a szívüket fogjuk kivágni. - Te mindig megnyugtatsz, Lóra - mondta Lilith, kortyolt a borból, és megsimogatta Lóra kezét. - És persze, teljesen igazad. Bevallom, csalódtam. Nagyon meg akartam törni őket, megtörni a jóslatot. - De így jobb, ugye? Milyen édes lesz, amikor mindnyájukat elpusztítod! - Mégis elégtételt kell vennünk. Jobb kedvű leszek tőle, és a harci morált is javítja. Van is egy ötletem, de még gondolkoznom kell rajta. - Elnézte a pohárban kavargó bort. - Egy szép napon, nem is olyan sokára, a varázsló vére lesz előttem. Ezüstkupából fogom meginni, és minden korty után bekapok egy kandírozott szilvát. És amikor már teljesen bennem lesz, akkor olyat teszek, hogy az istenek is beleremegnek. Most hagyj magamra. Tervet kell készítenem. Amint Lóra fölállt, és elindult az ajtó felé, Lilith megkocogtatta a poharát. - Megéheztem ettől az idegesítő helyzettől. Hozz valakit enni! - Azonnal. - De friss legyen - mondta Lilith. Amikor magára maradt, behunyta a szemét, s tervezni kezdett. A
mellette lévő szobából felhangzó sikolyokat és ordítást visszaverte a barlang fala. Lilith elmosolyodott Ki volna szomorú, amikor gyermekkacagás veri fel a csöndet? Moira keresztbe rakott lábbal ült Glenna ágyán, és figyelte, ahogy Glenna egy varázslatos kicsi gépen dolgozik, amelyet laptopnak nevez. Rettenetesen szerette volna kézbe venni. A tudás egész világa rejtőzködött abban a gépben, de ő még alig egy-kétszer kukkanthatott bele. Glenna megígérte, hogy megtanítja a használatára, de persze sosem ért rá. Most is csak egy óra szünetük volt. Moira megköszörülte a torkát. - Erről mi a véleményed? - kérdezte Glenna, és egy nőt mutatott Moirának a képernyőn, aki hosszú, fehér ruhát viselt. Moira félrebiccentette a fejét, hogy jobban lássa a képernyőt - Nagyon szép. Azon gondolkozom... - Ne a modellt nézd, hanem a ruhát - mondta Glenna a széken mocorogva. - Ruhára van szükségem. - Miért, történt valami a ruháiddal? - Nem - mondta nevetve Glenna, és megcsavarta nyakában a függőt. - Nagyon különleges ruhára van szükségem. Esküvői ruhára. Összeházasodunk Hoyttal. Vagyis kézfogó lesz. Úgy döntöttünk, megtartjuk a kézfogót, és később házasodunk össze, a csata után. - Eljegyzitek egymást Hoyttal? Nem tudtam. - Így alakult. Tudom, hogy sietve történik, és talán nem ez a megfelelő időpont.. - Ó, hát ez csodálatos! - mondta Moira, felugrott, és nagy lelkesen megölelte Glennát. - Annyira boldog vagyok! És szerintem mindnyájan örülünk neki. - Köszönöm! Gondolod, hogy mindnyájan? - Az esküvő mindig nagyon fényes. Fényes, boldog és nagyon emberi. Ó, annyira szeretnék otthon lenni, hogy lakomát rendezzek! Nem főzhetsz a saját lakodalmadra, én meg nem értek hozzá valami jól. - Ez nem érdekes, egyelőre még nem. Szóval azt mondod, az esküvők fényesek, boldogok és emberiek? Hát, eléggé ember vagyok ahhoz, hogy tökéletes ruhát akarjak. - Miért érnéd be kevesebbel? Glenna hosszan felsóhajtott. - Na, hála istennek! Pedig sekélyesnek éreztem magam. Tudhattam volna, hogy csak egy másik nő véleményére van szükségem. Ugye, segítesz? Néhányat már kiválasztottam. - Szeretnék segíteni - mondta Moira, s gyöngéden, kíváncsian megtapogatta a képernyő szélét. - De hogy veszed ki a ruhát ebből a dobozból? - Majd arra is sor kerül. Később majd megmutatom neked, hogyan kell vásárolni az interneten. Azt hiszem, ezekből szeretnék válogatni. Blair rázta meg az ajtókilincset. - Bocsánat. Van egy perced, Glenna? A kellékekről és az élelmiszerről akartam beszélni veled. Úgy tudtam, te vásárolsz be. Helyes kis jószág - jegyezte meg a gépre pillantva. - Az egyik kedvencem. Csak én és Cián tudunk a hálóhoz kapcsolódni, de ha szükséged van rá... - Elhoztam a sajátomat, de köszönöm. Vásárlás? Esküvői ruhák? - kérdezte, amikor közelebb lépett, és megpillantotta a képernyőt. - Nagyon szépek, de háborúban kissé használhatatlanok. - Összeházasodunk Hoyttal. - Nem viccelsz? Ez nagyszerű. - Barátságosan beleöklözött Genna vállába. - Gratulálok! És mikor lesz a nagy nap? - Holnap este. - Amikor Blair pislantott, Glenna sietve hozzátette: - Tudom, hogy nem látszik alkalmasnak, de... - Dehogynem. Egyenesen kiváló. Az élet nem állhat meg. És nem hagyhatjuk, hogy a vámpírok megállítsák. Ráadásul nagyszerűnek tartom, hogy ti ketten éppen most találtatok egymásra, amikor ilyen rendkívüli a helyzet. Hiszen ez is ott van azok közt a célok közt, amelyekért harcolunk. - Ez így van. - Esküvői ruha? - Csak eljegyzési. Köszönöm, Blair. Blair Glenna vállára tette a kezét. A gesztus lehetett a nők közti összetartás és a katonák közti bajtársiasság kifejezője is. Glenna úgy gondolta, a kettő most ugyanaz.
- Már tizenhárom éve harcolok - mondta Blair. - Mindenkinél jobban tudom, hogy az embernek valami valódira van szüksége, ami fontos, és amitől fölmelegedik az ember szíve, különben elveszíti a küldetését. Na, hagylak benneteket. - Nem akarsz segíteni a vásárlásban? - Tényleg? - kérdezte Blair, és majdnem táncra perdült. - A vámpírok vérszívó szörnyek? Benne vagyok. Nem akarok ünneprontó lenni, de hogy kerül ide ez a ruha holnapig? - Megvannak a magam módszerei. És jobb, ha nekiállunk. Bezárnád az ajtót? Nem akarom, hogy Hoyt bejöjjön, amikor felpróbálom őket. - Felpróbálod? Jó. - Blair bezárta az ajtót, miközben Glenna kristályokat helyezett el a laptopon és körülötte. Gyertyát gyújtott, aztán hátralépett, és kinyújtotta oldalra a karját. - Istennő anyánk, kérlek, engedd meg, hogy ez a ruha idekerüljön. Át a levegőn, onnan ide, a szemem fénye elé, a sorsom jelképeként. Ahogy akarom, úgy legyen. - Hűha! Egészen új módja a bevásárlásnak. - Nem lopok - sandított Glenna Blairre. - Sosem használtam az erőmet ilyesmire. Felpróbálom, s amikor megtalálom az igazit, másik igézést mondok, hogy kifizessem. Időt akarok megtakarítani, mert az kevés van. - Fegyverek esetében is használható ez az igézés, ha szükségünk lesz rájuk? - Azt hiszem, igen. - Nem árt tudni. Mindenesetre remek ruha. - Bájos - mondta Moira. Glenna megfordult, és szemügyre vette magát az antik, forgatható állótükörben. - Hála istennek, hogy Cián nem hajított ki innen minden tükröt. Gyönyörű, igaz? Tetszik a szabása, de... - Nem az igazi - fejezte be Blair a mondatot, és Moirával együtt az ágyra telepedett, hogy onnan figyeljék a ruhabemutatót. - Miért nem? - Mert nem világít meg. Látszania kell rajta annak a fénynek, ami benned lakozik, a szívedben, és ami még az ujjbegyedből is sugárzik. Majd ha az igazi lesz rajtad, csak egy pillantást kell vetned rá, hogy tudd. Ő már régen tudja, gondolta Glenna, és eszébe jutott látomása Blairről, amikor az ujján volt a gyűrű, és amikor a sötétben zokogott, és nem viselte az ékszert. Már éppen mondani akart valamit, de meggondolta magát. Kellemetlen téma volt, a bajtársiasságnál több kellett ahhoz, hogy szóba hozza. - Igazad van, ez nem az igazi. Még négyet választottam ki. Akkor most próbálkozzunk meg a másodikkal. A harmadikat próbálta fel, amikor érezte, hogy kigyúl a fény. Hallotta, hogy Moira vágyódva felsóhajt. - Ez győzött - mondta Blair. - Fordulj csak meg! Igen, ez az igazi. Egyszerű, romantikus ruha, gondolta Glenna. Ilyet akart. A hosszú szoknyán rövid uszály, a felsőrész mélyen kivágott, pántos, a vállát szabadon hagyja, és a hátából is egy darabot - Igen, pontosan erről van szó. - Újra megnézte az árát, pislantott. - Ha figyelembe vesszük a lehetséges apokalipszist, nem is nagy ügy, ha lemerítem a bankkártyámat. - Élvezd a pillanatot! - helyeselt Blair. - Fátyol is kell. - A hagyományos kelta kézfogóhoz valóban kell, de ebben az esetben elég lesz a virág is. - Úgy még jobb. Lágy, e világi, romantikus és nagyon érzéki. - Moira - szólt Glenna, és a lányra pillantva észrevette, hogy a szeme könnyes, tekintete álmodozó. - Mi a véleményed? - Azt hiszem, te leszel a legszebb menyasszony, akit valaha láttam. - Na - mondta Blair és felállt. - Egyetértek az agytröszttel, nagyszerűen nézel ki. De igyekezz! Megkopogtatta az óráját. - Mindkettőtöknek edzenetek kell. Moira, neked a kézitusát kell gyakorolnod. Akár azonnal nekiláthatunk. Esküvői ruha és csatamező - gondolta Glenna. Nagyon furcsa fordulatot vett az élete. Hoyt nem sokkal alkonyat előtt meghallotta, hogy Cián szobájában zene szól, hát bekopogtatott. Eszébe jutott, hogy volt idő, amikor nem kellett kopogtatnia, valahányszor be akart lépni fivére szobájába. Akkoriban nem kellett megkérdeznie a testvérét, megengedi-e, hogy a feleségével ebben a házban lakjon.
A zár kattant egyet. Cianen csak egy bő nadrág volt, az arca álmos, ahogy ajtót nyitott. - Egy kicsit ínég korán van ahhoz, hogy vendéget fogadjak. - Négyszemközt kell beszélnem veled. - Persze, nem várhat addig, amíg nekem is alkalmas. Gyere be. Hoyt belépett a szuroksötét szobába. - Muszáj sötétben beszélgetnünk? - Én elég jól látok - mondta Cián, aztán mégis felkattintott a széles ágy mellett egy gyenge fényű lámpát. Az ágytakaró felragyogott, mint valami ékszer, és a lepedőknek is selyemfényük volt. Cián a hűtődobozhoz lépett, s elővett egy zacskó vért. - Még nem reggeliztem. - Betette a zacskót a mikroba, amely a hűtődoboz tetején állt. - Mit akarsz? - Mit akarsz tenni, amikor végeztünk itt? - Majd eldöntöm, mint mindig. - Itt fogsz lakni? - Nem hiszem - nevetett Cián, s levett egy kristálypoharat a polcról. - Holnap este lesz a kézfogónk Glennával. Cián megdermedt egy pillanatra, aztán mégis letette a poharat. - Ez érdekes. Gondolom, gratulálnom kéne. És mit akarsz? Visszaviszed magaddal, és bemutatod a családodnak? Anya, apa, ő a menyasszonyom. Egy boszorkány, akit pár száz évvel később szedtem fel. - Cián! - Bocsánat. A abszurditás mindig elszórakoztat. - Kivette a zacskót a mikróból, kinyitotta, s a pohárba öntötte fölmelegedett tartalmát. - Nos akkor, slainte\ - Nem mehetek vissza. Cián kortyolt egyet, aztán hosszan a testvérére bámult a pohár pereme fölött. - Ez egyre érdekesebb. - Mivel már tudom, amit tudok, nekem ott már nincs helyem. Nincs értelme számolnom a napokat, tudván előre, mikor halnak meg. Ha megtehetnéd, te visszamennél? Cián a szemöldökét ráncolva meredt a pohárra, aztán leült. - Nem. Ezer oka van, bár ez volna az egyik ok. Ettől eltekintve, te akasztottad a nyakamba ezt a háborút. Most mégis szakítasz rá időt, hogy kézfogót tarts? - Az emberi vágyakat nem lehet megállítani. És láthatóan forróbbak, amikor világvége fenyeget. - Ez történetesen igaz. Számtalanszor láttam rá példát. De azt is tudom, hogy háborúban szerzett menyasszonyból nem mindig lesz megbízható hitves. - Ez már Glennára és rám tartozik. - Ez is igaz. - Fölemelte a poharat, kortyolt belőle. - Hát akkor, sok szerencsét. - Itt szeretnénk lakni, ebben a házban. - Az én házamban? - Abban a házban, amely a miénk volt. Félre a jogaimmal és a rokonságunkkal. Üzletember vagy, fizeted a gondnokot, amikor nem vagy itt. Többé nem kell költened rá. Glennával majd fenntartjuk a házat, és gondozzuk a földet, neked egy filléredbe sem fog kerülni. - És mégis, miből akarsz megélni? Tudod, mostanában nincs nagy kereslet varázslókra. Várj csak, eszembe is jutott valami! - Cián görcsösen fogta a hasát a nevetéstől, majd felhajtotta a vért. - Meg tudnád csinálni a szerencsédet a tévében vagy az interneten. Lesz weboldalad, és már neki is vághatsz. Bár nem igazán a te stílusod... - Majd kitalálok valamit. Cián lerakta a poharat, s elnézett az árnyékok felé. - Még az is lehet, hogy meg tudsz élni valamiből. Semmi ellenvetésem nincs, hogy itt lakj. - Köszönöm. Cián megvonta a vállát. - Elég bonyolult életet választottál magadnak. - Márpedig így akarok élni. Hagylak felöltözni. Bonyolult élet, gondolta megint Cián, amikor egyedül maradt. Felkavarta, amikor úgy érezte, irigyli érte a testvérét.
21 Glenna tudta, hogy a legtöbb menyasszony kicsit ideges és elfoglalt az esküvője napján, ám a legtöbb menyasszonynak nem kellett vívóedzést és igézéseket beiktatnia az arcpakolás és a manikűr közé. Mindegy, legalább kevés idő jut idegeskedésre, miközben azon izgul, hogy mi lesz a virágokkal, a romantikus világítással és azzal, hogyan kell megfelelően lefejezni egy vámpírt. - Próbáld ki ezt! - mondta Blair, és már éppen oda akarta lökni a fegyvert, mégis meggondolta magát, amikor látta, hogy Glenna szája elnyílik a csodálkozástól. - Csatabárd. Nagyobb a súlya, mint a kardnak, ezzel hatékonyabban küzdhetsz. Elég izmos a felsőtested, és könnyebben sújtasz le vele, mint a karddal. Meg kell szoknod a súlyát és azt, hogyan egyensúlyozz vele. Gyerünk! - Visszalépett, fölkapta a saját kardját. - Háríts! - Nem szoktam hozzá. Megsebesíthetlek. - Hidd el nekem, hogy nem. Háríts! ~ mondta Blair és előreszúrt. Glenna inkább ösztönösen, mint a parancsnak engedelmeskedve, odacsapott a kardhoz a csatabárddal. - Na látod, most majdnem hátba szúrtalak, miközben - Nehéz a feje - panaszkodott Glenna. - Nem az. Hagyj nagyobb távolságot a két kezed közt a nyelén. Az első csapás után lépj előre, üss rá a kardra, vissza, és rám. Lassan. Egy - mondta és szúrt. - Kettő. Újra, folyamatosan! Most csak próbáld utánozni a mozdulataimat, de a célod az legyen, hogy kibillents az egyensúlyomból, hogy utána én utánozzalak téged, én kövessem a mozdulataidat. Gondolj rá úgy, hogy olyan, mint egy táncpróba, de nemcsak azt akarod, hogy te vezess, hanem igazából meg akarod ölni a partneredet. - Blair fölemelte a kezét, visszalépett. - Megmutatom. Hé, Larkin, gyere, légy a próbabábu. - Markolattal előre odaadta a fiúnak a saját kardját, aztán fogta a csatabárdot. - Lassan csináljuk - mondta a fiúnak. - Bemutató. - Aztán biccentett. - Támadj. Larkin elindult, s Blair hangosan kommentálta a lépéseket. - Vágás, vágás, fordulat. Szúrás fel, keresztbe. A srác nagyon jó, látod? - szólt oda Glennának. - Támad, amikor megtámadom. Fordulat, rúgás, vágás, vágás, forgás. Vágd! Előkapta az övében viselt tőrt, s két centire Larkin hasától elsuhintott vele. - És amikor már kiontottad a belét... Hátratántorodott valamitől, amiről kiderült, hogy hatalmas medvemancs. - Ejha! - mondta és a padlóra támasztott csatabárd nyelére támasztotta a fejét. Larkinnek csak az egyik karja változott át. - Meg tudod csinálni, hogy csak az egy-két testrészed változik át? - kérdezte bámulva. - Ha kedvem van hozzá. - Lefogadom, hogy odahaza minden lány elolvad tőled. Larkinnek beletelt egy kis időbe, míg fölfogta a mondat értelmét. Blairből kitört a nevetés. - Ez már igaz - mondta Larkin. - De nem úgy, ahogy gondolod. Azt a sportot jobb szeretem a saját formámban űzni. - Akkor kezdj neki Larkinnel, Glenna. Nekem egy ideig a Pöttömmel kell foglalkoznom. - Ne hívj Pöttömnek! - csattant fel Moira. - Nyugi. Nem sértésnek szántam. Moira kinyitotta a száját, aztán megcsóválta a fejét. - King szólította Pöttömnek - mondta csöndesen Glenna. - Mindegy. Erőnléti edzésre van szükséged, Moira. Többet kell bírnod. Tudod, elég sokat fogjuk idegesíteni egymást, mire a végére jutunk ennek. Nem osztok könnyen sebeket, sem szó szerinti, sem átvitt értelemben. Meg kell izmosodnod, és súlyosabbnak kéne lenned. Majd én megdolgozlak.
Moira összehúzta a szemét. - Azt nem hagyom, hogy megdolgozz. - Ez csak egy kifejezés. Azt jelenti, hogy... - De bármilyen szóra gondolt is, mindegyik ugyanolyan zavarba ejtő volt. Inkább karba tette a kezét, és megfeszített a bicepszét. - Aha! - mondta Moira, és csillogni kezdett a szeme. - Ezt szeretném. Akkor megdolgozhatsz. Egész délelőtt edzettek. Amikor Blair szünetet tartott, hogy igyon egy kis vizet, odabiccentett Glennának. - Jó úton jársz. Balettoztál? - Nyolc évig. Sosem gondoltam volna, hogy csatabárddal fogok piruettezni, de hát az élet teli van meglepetéssel. - Tudsz csinálni hármas piruettet? - Olyan messzire nem jutottam. - Nézz csak ide! - mondta Blair, s az üveget a kezében tartva háromszor megpördült maga körül, majd negyvenöt fokos szögben oldalra lendítette a lábát. - Ez a mozdulat aztán jó erőssé teszi a rúgást, mert keményen hátra kell rúgni azokat a vámpírokat. Gyakorold, az alapját úgyis tudod. - Még egyet húzott az üvegből. - Hol a vőlegény? - A toronyban. Néhány dolgot el kell intéznie, ami ugyanolyan fontos, mint amit mi teszünk - tette hozzá, érezve, hogy Blair helyteleníti a lazsálást. - Meglehet. Már ha még valamivel előálltuk, olyasmivel, mint a tüzes kard. - Már egy csomó fegyverre ráigéztük a tüzet. - Glenna átsétált a termen, leemelt egy kardot, s visszatért Blairhez. - Megjelöltük azokat a kardokat, amelyeket megigéztünk. Látod? A markolat közelében lángot véstek az acélba. - Helyes. Kipróbálhatom? - Inkább odakint. - Igazad van. Úgyis szükségünk van egy óra szünetre. És ennünk is kell. Ebéd után jön az íj és az íjpuska. - Veled megyek - mondta Glenna. - Biztos, ami biztos. Blair kilépett a teraszajtón, s leugrott a földre. Ránézett a szalmabábura, amelyet Larkín leakasztott egy karóról. Meg kell adni, gondolta tetszéssel, a fiú ért hozzá, s van humorérzéke: vámpírfogsort mázolt a kitömött arcra, és vörös szívet a mellkasára. Hát bizony, jó mulatság volna ezen kipróbálni a tüzes kardot, de akkor oda az értékes anyag. Nem sok értelme van elpusztítani egy vámpírbábut Blair először is terpeszbe állt, a karját a feje fölé hajlította a karddal. - Fontos, hogy te irányítsd - kezdte Glenna. - Hogy akkor lövelljen elő a tűz, amikor szükséged van rá. Ha összevissza csapdosol az égő karddal, csak magadat égeted meg, vagy valamelyikünket. - Ne izgulj miattam. Glenna még mondani akart valamit, aztán csak megvonta a vállát. Semmi és senki nem volt ott, ami és aki megéghetett volna, csak a levegő. Figyelni kezdte, ahogy Blair lassan, mint a csordogáló víz, mozogni kezd. A kard olyan volt, mintha meghosszabbították volna a karját. Igen, ez is egyfajta balett, ráadásul halálos, bár csábító. A penge fölcsillant, amikor rátűzött a nap, de hideg maradt. Glenna már éppen arra gondolt, Blairnek szüksége van útmutatóra, amikor a lány szúrt egyet, és a láng fellobbant. - És már meg is sültél. Imádom ezt a kardot! Csinálsz egyet nekem, csak nekem? - Persze - mondta Glenna, aztán felhúzta a szemöldökét, amikor Blair suhintott egyet, és a láng kialudt Gyorsan tanulsz. - Bizony. - Blair összehúzott szemöldökkel az eget kezdte kémlelni. - Nyugaton felhők gyülekeznek. Azt hiszem, még egy esőt kapunk. - Még jó, hogy a házban akarom megtartani az esküvőt. - Az jó. Menjünk enni. Hoyt késő délutánig nem jött le a toronyból. Glenna szakított egy kis időt, hogy magával foglalkozzon. Nem akart sebtiben felkészülni; a pipere időigényes, és még virágra is szükség van a koszorúhoz meg a csokorhoz. Elkészítette gyógyfüvekből az arcpakolást, bőségesen bekente vele az arcát, miközben a hálószoba ablakából az eget tanulmányozta. Már gyülekeztek a gomolygó felhők. Ha virágot akar
szerezni, addig kell megtennie, amíg a nap el nem tűnik, és esni nem kezd. Lefelé haladtában Moirába és Larkinbe botlott. Larkin nyikkant egyet, s kitágult szemmel bámult rá, amitől Glenna észbe kapott, hogy rajta van a világoszöld pakolás. - Ez olyan női dolog, ne is törődj vele. Muszáj lemennem a kertbe. Még nincs virág a hajamba. - Nos, mi úgy gondoltuk... - kezdte Moira, s előhúzta a kezét a háta mögül, amelyben fehér rózsabimbókból font, piros szalaggal átkötött koszorú volt. - Remélem, tetszik, és ilyet akartál. Tudom, hogy valami vörösnek kell lennie a hagyomány szerint a kézfogónál. Larkinnel ajándékozni akartunk neked valamit, de igazából semmi másunk nincs. De ha inkább... - Ó, ez gyönyörű! Köszönöm. - Glenna karjai közé kapta Moirát, ugyancsak megszorongatta, majd rámosolygott Larkinre. - Azt hittem, nem lesz nehéz rábeszélni, hogy megcsókoljalak - kezdte a fiú -, de az adott helyzetben... - Ne izgulj, majd később te is sorra kerülsz. - És ez is a tiéd - mondta Larkin. Sokszínű rózsából összeállított csokrot nyújtott át Glennának, amelyet több piros szalag tartott össze. - Moira azt mondta, ezt viszed magaddal. Glenna elragadtatott kiáltásokat hallatott, és kibuggyant a könnye a pakolásra. - Azt hittem, nagyon keserves lesz a családom nélkül. De kiderült, hogy van családom. Köszönöm mindkettőtöknek. Glenna megfürdött, beillatosította a haját, bekrémezte a bőrét. Fehér gyertyák fényénél végezte a rítust, hogy fölkészítse magát az esküvőre és a rá következő nászéjszakára. Épp a szekrényen lógó ruhája szoknyáját simogatta, amikor valaki kopogott. - Ha nem Hoyt vagy, lépj be. - Nem Hoyt vagyok - mondta Blair, s belépett. Egy jégvödörben pezsgőt hozott magával. Moira követte, három pezsgőspohárral a kezében. - Köszöntő a házigazdánktól - mondta Blair. - Meg kell mondanom, túl jó vámpírnak. Isteni ez a pezsgő. - Cián pezsgőt küldött? - Ahogy mondod. S nekem kell kihúznom a dugót, mielőtt teljesen elkészülsz. - Esküvői partim van. Ó, ruhára lett volna szükségetek! Gondolnom kellett volna rá. - Jók vagyunk mi így is. Ma este csak rólad van szó. - Én még sosem ittam pezsgőt - mondta Moira. - Blair azt mondta, ízleni fog. - Az biztos - mondta Blair, Moirára kacsintott, aztán kihúzta a dugót. - Ó, én is hoztam neked valamit. Apróság, de én nem tudok úgy vásárolni, ahogy te. - A zsebében kotorászott. - Még csak dobozom sincs, amibe tegyem. - Egy kitűzőt tett Glenna kezébe. - Egy claddaugh. Hagyományos ír jelkép. Barátságot, szerelmet, hűséget jelent. Igazán elszaladtam volna egy kenyérpirítóért vagy salátástálért, de nem volt rá idő. És nem tudtam, hová jelentkeztetek be házasságkötésre. Még egy kör, gondolta Glenna. Még egy jelkép. - Köszönöm, ez nagyon szép. - Megfordult, a csokráról lelógó szalagra tűzte az ékszert. - Mindkettőtök ajándéka nálam lesz. - Szeretem az érzelgősséget. Különösen pezsgőve - mondta Blair, majd töltött a három pohárba, s kiosztotta. - A menyasszonyra! - És a boldogságára! - tette hozzá Moira. - És a dolgok állandóságára, amelyről tanúbizonyságot teszünk ma este. És a jövőben rejlő ígéretre. Abba kell hagynom a szipogást, mielőtt kifestem magam. - Egyetértek - biccentett Blair. - Tudom, hogy amit közösen találunk meg Hoyttal, jó dolog és a magaménak mondhatom. Az is jó, amit ma este egymásnak ígérünk, de fontos, hogy ti is velünk lesztek. Azt akarom, tudjátok, nekem nagyon sokat jelent, hogy megoszthatom ezt veletek. Koccintottak, ittak. Moira lehunyta a szemét. - Blairnek igaza volt. Tényleg szeretem a pezsgőt. - Megmondtam. Most már rajtunk a sor, Moira, hogy menyasszonyok legyünk. Odakint esni kezdett, köd ült a tájra. A házban azonban égtek a gyertyák, és illatoztak a virágok. Glenna
visszalépett a tükörtől. - Nos? - Olyan vagy, mint egy álom - mondta Moira. - Mintha istennővel álmodna az ember. - Reszket a térdem. Lefogadom, hogy az istennőknek nem reszket a térdük. - Lélegezz mélyeket. Mi elindulunk lefelé, megnézzük, hogy minden rendben van-e, beleértve azt a szerencsés fickót is. Le fog esni a gatyája tőled. - Miért esne le Glennától... - Tudod, aranyom - kezdte Blair, miközben Moirát tolta az ajtó felé -, az a baj, hogy szó szerint értesz mindent. Igazán nekieshetnél a mai szleng tanulmányozásának is, mialatt a könyveket bújod. - Kinyitotta az ajtót, és megtorpant Cián előtt - Hé, ez a nők birodalma. - Szeretnék pillantást vetni a... a jövendő sógornőmre. - Jöjjön be, Cián. Cián belépett, kedvesen hátranézett Blairre, aztán rácsukta az ajtót az orrára. Megfordult, és alaposan szemügyre vette Glennát. - Látomás. Őszintén mondom. A bátyám megfogta az istennő lábát. - Biztosan azt gondolja, bolondság az egész. - Téved. Valóban azt hiszem, hogy az ilyesmi csak az emberekre tartozik, de nem hiszem, hogy bolondság. Van más bolondság elég. - Szeretem Hoytot. - A vak is láthatja. - Ügyes magától, hogy gondolt a pezsgőre. - Ezt bóknak veszem. Hoyt már elkészült. - Ó, remélem, én is - mondta Glenna, és remegő gyomrára szorította a kezét. Cián elmosolyodott, s közelebb lépett. - Nekem is van esküvői ajándékom. Arra gondoltam, magának adom át, mert bizonyosan nem a bátyám intézi majd a hivatalos ügyeket, legalábbis eleinte. - Hivatalos ügyeket? Cián vékony bőr irattartót nyújtott át. Glenna zavartan a férfira meredt, miután kinyitotta. - Nem értem. Cián hangja elhalkult, ahogy bizalmasra váltott. - Pedig elég világos. A házra és a főldre vonatkozó szerződés. A tiétek. - Nem fogadhatjuk el, Cían. Hoyt csak arra gondolt, hogy itt lakhassunk, hogy... - Glenna. Csak ötvenévenként vagyok hajlandó nagy gesztusra, már ha a szeszélyem úgy hozza. Ha adnak, vedd el. Sokkal inkább Hoyté, mint ahogy valaha is az enyém volt. Glenna gombócot érzett a torkában, csak nagy soká tudott megszólalni. - Tudom, mit jelent ez neked. Hoytnak sokkal többet fog jelenteni. Szeretném, ha te magad adnád át neki. - Fogd csak! - mondta Cián, és az ajtóhoz lépett. - Cián! - szólt utána Glenna, letette az irattartót, fölvette a csokrát. - Levezetnél? Átadnál Hoytnak? Cián habozott egy kicsit, aztán kinyitotta az ajtót, és Glennának nyújtotta a kezét. Az asszony zeneszót hallott, amikor elindultak lefelé. - A nyoszolyólányaid sokat dolgoztak. A kicsi királynőből még kinéztem, benne sok az érzelem, de a vadász meglepett. - Reszketek. Érzem, hogy reszketek. - Nem - mondta Cián, és Glennába karolt. - Olyan szilárd vagy, mint egy kőszikla. Glenna valóban szilárdnak érezte magát, amikor belépett a gyertyával teli és virágtól roskadozó terembe, s amikor megpillantotta Hoytot, aki egy alacsonyra rakott gyertyasor előtt várt rá. Odaléptek egymáshoz. - Már vártalak - suttogta Hoyt. -Én is. Glenna megfogta Hoyt kezét, s végignézett a termen. A kör készen állt, égtek a gyertyák, csak azok maradtak meggyújtatlanul, amelyek majd a szertartás alatt világítanak. Egy fűzfavessző feküdt az asztalon, amelyet oltárnak használtak.
- Ezt neked készítettem - mondta Hoyt, és vastag, gazdagon vésett ezüstgyűrűt mutatott fel. - Egyre gondoltunk - mondta Glenna, és lehúzta a hüvelykujjáról a gyűrűt, amelyet Hoytnak készített. Megfogták egymás kezét, az oltárhoz léptek, majd egy érintéssel meggyújtották a gyertyákat. Felhúzták a gyűrűket a fűzfavesszőre, és szembefordultak egymással. - Kérlek benneteket, legyetek tanúi ennek a szent szertartásnak... - kezdte Hoyt ünnepélyesen. - ...legyetek ti a mi családunk... - folytatta Glenna. - ...legyen ez a hely az isteneknek szentelve. A szerelem szertartására gyűltünk össze... - ...legyen itt velünk a Levegő, láthatatlan ujjával kösse szorosra köztünk a köteléket - mondta Glenna, Hoyt szemébe nézve. - ...legyen itt velünk a Tűz... - folytatta Hoyt. És fölváltva folytatták a vízzel, a földdel, az áldott istennővel, a nevető istennel. Glenna arca ragyogott, miközben beszélt, miközben tömjént égetett, meggyújtott egy vörös gyertyát, bort kortyoltak, sót hintettek. Közösen tartották föl a fűzfavesszó't a gyűrűkkel. A gyertyák fénye világosabb, melegebb lett, miközben egymáshoz beszéltek, a gyűrűk a fűzfavesszőn csillogtak a kezük alatt. - Akarom, hogy lélekben eggyé váljak ezzel a férfival - mondta Glenna, lecsúsztatta a gyűrűt az ágról, és Hoyt ujjára húzta. - Akarom, hogy lélekben eggyé váljak ezzel az asszonnyal - mondta Hoyt is, és Glenna ujjára húzta a gyűrűt. Fölvették a zsineget az oltárról, körültekerték összekulcsolt kezüket. - És létrejött a kötés - mondták egyszerre. - Ahogy az istennő, és az istenek és őseink... Egy kintről behallatszó sikoly úgy törte szét a pillanatot, mint kő az üveget. Blair az ablakhoz ugrott, elrántotta a függönyt, s összerezzent a vámpír arcától, amely rámeredt az üvegen túlról. Mégsem ettől hűlt meg a vér benne, hanem attól, amit a vámpír mögött látott. Visszanézett a többiekre, és azt mondta.- Ó, a francba! Legalább ötven vámpír volt odakint; az erdőben vagy a közelben elbújva talán több is. Három ketrec állt a füvön, a benne lévő vérző megbilincseltek sikoltoztak, amikor kiráncigálták őket. Glenna előrefurakodott, hogy lássa, mi történik, aztán Hoyt kezéért kapott, - Az a szőke kopogott be ide, amikor Kinget.. - Lora - mondta Cián. - Lilith egyik kedvence. Volt vele... egy kis kalandom valamikor. Fölnevetett, amikor Lora fölemelt egy fehér zászlót. - Ha elhiszitek, hogy békével jöttek, akkor én vagyok a menyasszony. - Emberek vannak velük - mondta Moira. - Sebesült emberek. - Fegyvert! - mondta Blair. - Jobb, ha várunk, és meglátjuk, hogyan használhatjuk fel őket a legjobban - mondta Cián, és odalépett a bejárati ajtóhoz. Bevágott az eső és a szél, amikor kinyitotta. - Lóra! - szólt ki, mintha csak társalognának. - Mire jó, hogy itt áztok? Igazán behívnálak a barátaimhoz, de még megvan ám józan eszem, ahogy a szokásaim is. - Cián, így hosszú lesz. Egyébként, tetszett az ajándékom? Nem volt időm becsomagolni. - Gondolod, hogy hitelt adok Lilith művének? Ez szomorú. Megmondhatod neki, hogy drágán megfizet. - Mondd meg neki magad. Tíz perced van az emberekkel, hogy megadjátok magatokat. - Olyan sok? - Tíz perc múlva megöljük az elsőt közülük - mondta Lóra, és hajánál fogva megragadta az egyik foglyot. - Csinos, igaz? Tizenhat éves. Ilyen korban igazán tudhatná, hogy nem tanácsos sötét utakon sétálni. - Könyörgöm! - sírta el magát a lány, és nyakán a vér azt mutatta, hogy valamelyik vámpír már megkóstolta. - Könyörüljön, az istenre kérem! - Mindig az isteneiket emlegetik - mondta nevetve Lóra, s ellökte a lányt, aki arccal a fűre zuhant, - De azok sosem jönnek. Tíz perc! - Csukd be az ajtót - szólalt meg csöndesen Blair Cián mögött. - Csak egy percig hadd gondolkozzak. Egy percet kérek. - Meg fogják ölni őket - mondta Cián. - Ők a csalik.
- Akkor is tennünk kell valamit! - csattant föl Glenna. - Harcoljunk - mondta Larkin, előhúzva az egyik kardot, amelyeket az ajtó közelében egy esernyőtartóba dugtak. - Fogd vissza magad! - szólt rá Blair. - Nem adjuk meg magunkat, mint azok. - Harcolni fogunk, igen - mondta Hoyt. - De nem úgy, ahogy ők akarják. Glenna, a bilincsek... - Igen, ez az én dolgom. Működni fog, biztos vagyok benne. - Több fegyverre van szükségünk odafentről - kezdte Hoyt. - Azt mondtam, várj! - mondta Blair, és megragadta a férfi karját. - Még csak néhányszor csatáztál vámpírokkal. Még nem készültél föl rájuk. Nem ronthatunk ki csak úgy, hogy fasírtot aprítsunk belőlük. Le tudod szedni róluk a bilincset? - Igen - mondta Glenna, és nagyot lélegzett. - Rendben. Moira, menj föl az íjakért. Cián, alighanem őröket állítottak a ház köré. Ajtóról ajtóra haladva iktasd ki őket, de nagyon csöndesen. Hoyt veled megy. - Várj! - Tudom, mit kell tennem - mondta Blair Glennának. - Tudod használni a csatabárdot? - Azt hiszem, igen. - Fogd! Menj föl Moirával. Nekik is vannak íjászaik, és sokkal jobban látnak ebben a rohadt sötétben, mint mi. Moira, addig ne kezdd el leszedni őket, amíg nem adok jelet. - Milyen jelet? - Tudni fogod. Még valami. Azok hárman odakint már halottak. El kell fogadnotok, hogy az esély a nulla és a fél százalék között van, hogy bármelyiket is megmentsük. - Muszáj megpróbálnunk - mondta csökönyösen Moira. - Igen, hiszen ezért vagyunk itt. Menjetek. - Ez az egyik tüzes kard? - kérdezte Cián Hoyttól, miközben a ház keleti felén lévő ajtó felé tartottak. - Igen. - Akkor ne hadonássz vele a közelemben. - Ajkára tette az ujját, s óvatosan kinyitotta az ajtót. Egy pillanatra nem mozdult semmi, csak az eső neszezése hallatszott. Cián kisurrant, és eggyé vált a sötétséggel. Hoyt kilépett, hogy kövesse a testvérét, s látta, hogy Cián már el is kapta kettőnek a nyakát, egyet pedig lefejezett. - A bal oldaladon - integetett Cián. Hoyt sarkon fordult, és látta, hogy egy vámpír karddal és tűzzel támad rá. Odafent Glenna letérdelt a gyorsan meghúzott körben, és elmondott egy igézést. Minden szívdobbanására fényesebben csillogott az ezüst a nyakán, a gyűrű az ujján. Moira a nyitott ajtó mellett guggolt, tegezzel a hátán, íjjal a kezében. Visszanézett Glennára. - A bilincsek miatt? - Nem, ez most másra kell. Mindjárt kezdem. - Mi volt ez? - kérdezte Moira, és újra a sötétbe meredt, de Glennának hála, már úgy látott, mint egy macska. - Ó, ez nagyon jó! Hátul, a fák közt vannak az íjászaik. Csak hatot látok. Hatot le tudok szedni. - Ne menj ki, amíg nem végzek. Glenna teljes erőből megpróbálta kiüríteni az agyát, csillapítani a szívverését, és szólítani a mágiát. Mint a bosszúállás, aranyszínű ló léptetett elő a sötétből. Larkin vágtatni kezdett, hátán Blairrel. A lány elhajított egy fáklyát, amitől három vámpír lángra lobbant, és két másik is tüzet fogott, aztán lecsapott a kardjával. - Glenna, most! - kiáltotta Moira, és kilőtte az első nyílvesszőt. - Itt az idő! - Megvan! - Glenna felkapta a csatabárdot és a tőrt, majd szaladni kezdett. Moira íja ide-oda ingott, ahogy kirohantak az esőbe. A rájuk váró lények megrohanták őket. Glenna nem gondolkodott, csak cselekedett és érzett. Hagyta, hogy a túlélési ösztönei vezessék, ütött, védekezett, szúrt. Tűz borította el a pengét, valahányszor lecsapott vele, nyomában észvesztő visítozást hagyva. Glenna vért szagolt, ízlelt. Tudta, hogy a saját vére szaga is közte van. Szíve a harc ütemére dobogott, és alig érzékelte, hogy egy nyíl suhan el a feje mellett, miközben tűzzel árasztotta el a lényt, amely ráugrott.
- Leverik Larkínt! Larkin! Glenna Moira kiáltására hátrafordult, és megpillantotta a nyilat a ló mellső lábában. Larkint azonban mintha démon szállta meg, és Blair a hátáról osztotta a halált. Glenna megpillantotta Hoytot, amint karddal próbál az egyik fogoly közelébe jutni. - Muszáj segítenem neki. Túl sok ellenfele van. - Én ezekkel elbírok. Megígérhetem, hogy kevesebben lesznek. Glenna futva elindult Hoyt felé, s kiáltozott, hogy magára vonja néhány támadó figyelmét. A kavarodás átcsapott rajta, mégis tisztán érzékelte az arcokat, a hangokat, a szagokat és azt is, ahogy meleg vér és hideg eső folyik végig rajta. Látta az éhséggel teli vörös szempárokat, hallotta a rettentő lobbanást és sikoltozást, valahányszor egy-egy vámpírok lángra lobbant. Látta, hogy Cián letöri a combjába fúródott nyílvessző felét, és az egyik ellenség szívébe döfi. Az asszony látta azt is, hogy tüzesen megvillan a Hoytnak adott gyűrű, amikor a férfi egy csapásra két támadóval végzett. - Próbáld bevinni őket a házba! - kiáltott oda neki Hoyt. Glenna csúszva érkezett a vizes füvön a lányhoz, akit Lóra megkínzott. Félig-meddig arra számított, hogy már halott, ám a lány felemelte a fejét, s rávicsorított a vámpírfogával. - Ó, istenem! - kiáltott fel Glenna. - Nem hallottad Lorát? Az isteneknek nincs érkezésük. Az ütéstől az asszony hanyatt esett, s a vámpír föléhajolt, hogy megölje. Blair kardja abban a szempillantásban végzett vele. - Befelé! - kiáltotta a lány. - Vissza! Elég volt ebből a rohadt mentésből! Lenyúlt, és fölsegítette Glennát maga mögé. Égő, füsttel borított csatateret hagytak maguk után. - Hányat öltünk meg? - kérdezte Larkin, miután összeesett a padlón. Vér csorgott alá a lábán, már tócsába gyűlt alatta. - Legalább harmincat, ez egész jó eredmény. Gyors voltál, arany fiacskám - mondta Blair, és egyenesen a fiú szemébe nézett. - Látom, megsebeztek egy kicsit. - Egyáltalán nem fáj - mondta Larkin. Blair odaugrott, s kirántotta a nyílvesszőt. Amikor a fiú lélegzethez jutott, kacskaringós káromkodásba kezdett - Te vagy a következő - biccentett Blair Ciannek, akinek a törött nyíl még mindig kiállt a combjából. Cián lenyúlt, és kirántotta a nyilat. - Hozom a szereimet. Vérzik a lábad - mondta Glenna Blairnek. - Mindnyájan megsebesültünk, de legalább életben vagyunk. Úg értem, a többségünk - mondta Blair, s pimaszul Cianre vigyorgott. - Sosem unod meg, mi? - kérdezte Cián, s konyakért indult - Nem emberek voltak a kalitkákban - mondta Moira, miközben megvizsgálta vállát, amelyet horzsolt egy nyíl. - Igaz. Bentről én sem jöttem rá. Túl sokan voltak, hogy különválasszam a szagokat. Ravasz megoldás. Blair elismerőn biccentett. - Jó módszer, hogy tőrbe csaljanak, és az élelmüket se herdálják el. Annak a szukának van esze. - Nem fogtuk el Lorát - mondta Hoyt, s lihegve leült Mély vágás húzódott az oldalán, egy másik a karján. - Láttam, amikor visszahátráltunk a házba. - Ő az enyém. Nagyon különleges barátom - mondta Blair az ajkát csücsörítve, miközben Cián konyakkal kínálta. - Köszönöm. Glenna reszkető térddel állt köztük, kezében a gyógyszeres dobozzal. - Blair, vedd le Larkin ingét. Meg kell néznem a sebet. Moira, neked milyen súlyos a sérülésed? - Csak karcolás. - Hozzatok néhány takarót és törülközőt, Hoyt - mondta Glenna, majd letérdelt a férfi mellé, megfogta a kezét, és az arcára szorította. Szeretett volna sírni, de nem lehetett. Még nem. - Éreztem, hogy velem vagy. Minden pillanatban éreztem, hogy velem vagy. - Te is velem voltál. A ghrá. - Fölemelte a fejét s megcsókolta az asszonyt. - Nem hittem volna, hogy félni is fogok. Aztán amikor odaértem ahhoz a lányhoz, és láttam, micsoda, meg se bírtam moccanni. - Vége, legalábbis mára. Jó kis leckét adtunk nekik - Hoyt hosszan újra megcsókolta az asszonyt. -
Nagyszerű voltál. Glenna a férfi oldalán éktelenkedő sebre tette a kezét. - Mindnyájan azok voltunk. S kiderült, hogy már nem csak kitartani tudunk. Egységbe forrtunk. - A kör összeállt. Glenna sóhajtott, s megpróbált mosolyogni. - Hát, nem ilyen kézfogóra számítottam. Legalább... - Dacosan hátravetette ázott haját. - Nem, még nem végeztünk. Nem hagyom, hogy azok a szörnyetegek mindent tönkretegyenek. - Megragadta Hoyt kezét, miközben Moira rohanva igyekezett lefelé a karjára halmozott törülközőkkel, takarókkal. - Figyeljetek rám! Még mindig tanúk vagytok. - Igen - mondta Blair, bár éppen Larkin sebét tisztogatta. - Vérzik a feje, kis hölgy - mondta Cián Moirának, s kezébe nyomott egy vizes törlőkendőt. - Folytasd mondta Glennának. - De Glenna, a ruhád! - kiáltott fel Moira. Az asszony a lányra mosolygott. - Nem érdekes. Csak ez számít. - Megszorította Hoyt kezét, s mélyen a szemébe nézett. - Az istennő, az istenek, az őseink... Hoyt hangja csatlakozott az övéhez: - ...legyenek tanúi e szertartásnak. Kijelentjük, hogy férj és feleség vagyunk. Hoyt a kezébe fogta az asszony arcát - Napjaink elmúltával is szeretni foglak. Most, gondolta Glenna, most zárult be a kör teljesen. Erős és ragyogó. A gyertyák fénye melegebb lett, aranyszínnel mosott át mindent, miközben ajkuk találkozott, s reménykedve, szeretőn megcsókolták egymást - Megtörtént hát a kézfogó - mesélte az öregember. - Utána a sebeiket ápolták, s áldomást ittak a szerelemre, a mágiára, amely a sötétségből, a halálból született. Odabent a házban pihentek a bátrak, újabb csatára készülve, miközben napokig csak szakadt az eső. Az öregember újabb csésze teát töltött magának, és belekortyolt. - Mára ennyi volt a mese - fejezte be. Azonnal felhangzott a tiltakozás. Az öreg azonban csak somolygott, és megrázta a fejét. - Majd holnap folytatom, hiszen a mesének ezzel nincs vége. Csakhogy már lement a nap, nektek pedig aludnotok kell. Hát nem okultatok a meséből, hogy meg kell becsülni a fényt? Amint megiszom a teámat, kimegyek, hogy őrizzelek titeket. Indulás! Egymagában itta meg a teát, a tüzet figyelte, s a mesén tűnődött amelyet másnap akart elmondani.
