1. Az Európai Parlament feladatai, döntéshozatali eljárásai és felépítése Az Európai Parlament az Európai Unió egyetlen közvetlenül megválasztott testülete, és az egyetlen olyan nemzetek feletti intézmény, amelynek tagjait közvetlen és általános választójog alapján, demokratikusan választják meg. Az Európai Parlament közvetlenül megválasztott 736 tagjának feladata az Unió közel 500 millió polgárának képviselete. Az Európai Parlament tevékenysége azért fontos, mert számos politikaterületen közösen dönt a tagállamokat képviselő Miniszterek Tanácsával az új európai jogszabályokról. A Parlament így aktív szerepet játszik a polgárok mindennapjait befolyásoló jogszabályok kidolgozásában például a környezetvédelem, a fogyasztói jogok, az esélyegyenlőség, a közlekedés és a személyek, a tőke, a szolgáltatások és az áruk szabad mozgása területén. A Parlament a Tanáccsal együtt hatáskörrel rendelkezik az Európai Unió éves költségvetése fölött is. Tagállamok, Közösség, intézmények A hatásköröket, a célokat és az ehhez kapcsolódó feladatokat az Európai Közösséget létrehozó és módosító szerződések szabályozzák a tagállamok és a Közösség, illetve a Közösség egyes intézményei között. Az Unióra át nem ruházott hatáskörök a tagállamok kezében maradnak mindaddig, amíg a Tanácsban a tagállamok úgy nem döntenek, hogy azok az Unió számára megállapított célok eléréséhez szükségesek, és ezért a Közösségekre átruházzák azokat. Az uniós alapító szerződések ugyanakkor nem mondják ki egyértelműen, hogy melyek azok a feladatok, amelyek végérvényesen uniós/közösségi, és melyek azok, amelyek továbbra is tagállami kompetenciába tartoznak. A tagállami és az uniós hatáskörök összeütközéséből eredő konfliktusok rendezése az Európai Bíróság feladata. Az intézmények egymáshoz való kiegyensúlyozott viszonya nélkülözhetetlen a Közösség optimális működéséhez. Az uniót alakító szerződések tárgykörönként állapítják meg az oda tartozó jogszabályok
elfogadásának
módját.
Összesen
hét
döntéshozatali
eljárást
lehet
megkülönböztetni: információs eljárás, konzultációs eljárás, költségvetési, együttműködési, együttdöntési eljárás, hozzájárulás és egyeztetés. Ezen eljárások során az Európai Tanács, az Európai Bizottság és az Európai Parlament más-más jogosítványokkal, lehetőségekkel rendelkezik. Az ötévente megválasztott Parlament számos jogszabály (irányelv, rendelet) születésében működik közre, amely hatással van minden állampolgár hétköznapi életére. Jelenleg az
Európai Parlament jogalkotói együttdöntőként lép fel, költségvetési hatáskörrel bír, és a demokratikus ellenőrzés szerepét látja el valamennyi európai hatóságra kiterjedően. Jogalkotói hatáskör Az Európai Parlament a jogalkotói hatáskört az Európai Unió Tanácsával közösen, vele egyenlő mértékben gyakorolja. A Parlament tehát felhatalmazással bír az európai jogszabályok (irányelvek, rendeletek) meghozatalára; jóváhagyhatja, módosíthatja vagy elutasíthatja európai jogalkotási aktusok tartalmát. Lényeges különbség a nemzetállamok politikai berendezkedéséhez képest, hogy jogszabályt sem a Parlament, sem a Tanács, csak az Európai Bizottság kezdeményezhet. A jogalkotási aktusok elfogadása tekintetében kétféle eljárás különböztethető meg. A rendes jogalkotói eljárás (az együttdöntés) során az Európai Parlament a Tanáccsal egyenrangú félként lép fel, a különleges jogalkotói eljárások pedig kizárólag rendkívüli esetekre alkalmazandók, és ezek során a Parlamentnek csupán tanácsadói szerepe van. Az együttdöntési eljárást az Európai Uniót létrehozó Maastrichti Szerződés vezette be (1992), később kiterjesztették és kiigazították, végül az Amszterdami Szerződés (1999) megerősítette hatékonyságát. Mindinkább ez az eljárás válik a rendes jogalkotói eljárássá, amely egyenlő súlyt ad az Európai Parlament és az Unió Tanácsa számára számos különféle területen (például a közlekedés, a környezetvédelem, a fogyasztóvédelem stb. terén). Az európai jogszabályok kétharmadát az Európai Parlament és a Tanács közösen fogadja el. Az úgynevezett „érzékeny” (adóügyi, ipar- és agrárpolitikai) kérdésekben az Európai Parlament csupán tanácsadó véleményt nyilvánít; ezt az eljárást nevezik konzultációnak. Bizonyos esetekben kötelező a konzultáció, ilyenkor a javaslat csak akkor emelkedhet jogerőre, ha a Parlament véleményét nyilvánított. Politikai szerep A jogalkotás mellett az Európai Parlament lényeges politikai szereppel is bír. A Tanács konzultál az Európai Parlamenttel a közös kül- és biztonságpolitika fő vonatkozásairól és alapvető választási lehetőségeiről, és a Parlament kérdéseket és ajánlásokat intézhet a Tanácshoz. A Parlament hozzájárul az új államok Európai Unióhoz való csatlakozásához és konzultálnak vele a nemzetközi megállapodások – például az Unió és harmadik országok
közötti társulási vagy együttműködési megállapodások – tekintetében. Az Európai Parlament továbbá abszolút prioritásként kezeli az emberi jogok védelmét a világban. Külügyi Bizottsága közvetlenül foglalkozik az emberi jogok védelmével az Unión kívül és minden plenáris ülésen rendszeresen vita folyik az emberi jogok, a demokrácia és a jogállamiság megsértésével kapcsolatos esetekről. A Parlament számos olyan állásfoglalást fogadott el, amelyben elítéli az emberi jogok megsértésében vétkes kormányokat. A plenáris ülésterem a véleménynyilvánítás nemzetközi fóruma és az a hely, ahol fel lehet hívni a képviselők és az állampolgárok figyelmét az emberi jogoknak egyes országok általi megsértésére. Ezen felül az Európai Unió létrehozta a szabadság, a biztonság és a jog érvényesülésének térségét, amely az Unió alapjogi chartájának, valamint a tagországok jogi hagyományainak és rendszereinek tiszteletben tartásán alapul. A Közösségen belül a tagállamok fokozottabb és operatívabb rendőrségi és vámügyi, valamint polgári és büntetőügyekben folytatott együttműködést végeznek. A Parlament a Tanáccsal együtt társjogalkotói szerepet tölt be a térség kialakításához szükséges jogalkotási aktusok jelentős része tekintetében. Költségvetési hatáskör Az Európai Parlament és az Európai Unió Tanácsa együtt alkotja az Európai Unió költségvetési hatóságát, amely minden évben meghatározza az Unió kiadásait és bevételeit. A költségvetés vizsgálata, majd elfogadása júniustól december végéig történik. A kötelező kiadások (például a mezőgazdasági kiadások, illetve a nemzetközi megállapodásokkal kapcsolatos kiadások) tekintetében a Tanácsé az utolsó szó. Az úgynevezett „nem kötelező” (egyéb)
kiadások
tekintetében
a
Parlament
határoz,
a
Tanáccsal
való
szoros
együttműködésben. Az Európai Parlament és a Tanács köteles tiszteletben tartani a több évre szóló előzetes pénzügyi iránymutatásokban a kiadásokra vonatkozóan megszabott határértékeket. Kinevezési és ellenőrzési szerep Az Európai Parlament legfontosabb kinevezési jogköre az Európai Bizottság megválasztására vonatkozik. A Maasrtichti, az Amsterdami és a Nizzai Szerződés által bevezetett rendelkezéseknek nyomán mind a Bizottság elnökének megválasztásánál, mint az egész testület megválasztásánál jóváhagyási joggal rendelkezik a Parlament. Az elnök megválasztása a következő módon zajlik: a tagállamok minősített többségi döntés alapján
beterjesztik elnökjelöltjüket a Parlament elé, aki az EP plenáris ülése előtt ismerteti politikai elképzeléseit. Az elnökjelölt beszámolóját vita követi, majd a képviselők titkos szavazással hoznak döntést a jelöltről. A leadott szavazatok többségének függvényében a Parlament vagy jóváhagyja, vagy elutasítja a jelöltet. Utóbbi esetben a tagállamok kormányai új jelöltet kötelesek állítani. Amennyiben az elnökjelölt személyét a parlament jóváhagyta, a frissen megválasztott elnök és a tagállamok kormányainak közös feladata, hogy az egyes biztosi tisztségekre alkalmas jelölteket találjon, s ezt követően választottjaikat be kell terjeszteni a Parlament elé. A biztosjelölteket először a jövendő hatáskörük szerinti illetékes bizottságok hallgatják meg, majd a Bizottság elnöke a Parlament plenáris ülésén bemutatja az egyes biztosjelölteket, illetve azok programját. A bemutatás után vita következik, aztán a képviselők név szerint szavaznak a Bizottság - mint testület - jóváhagyásáról. Tehát a Parlament kollektívan dönt a testületről, azaz az egyes jelölteket külön-külön nem, csak a Bizottság egészének kinevezését hagyhatja jóvá, illetve utasíthatja el. Az Európai Parlament hatáskörei közül talán a politikai ellenőrzés fejlődött a legtöbbet az elmúlt évtizedekben. Az ellenőrzés lehetséges mélységét és részletességét nehéz meghatározni, tekintve, hogy az EP-nek nincs önálló jogalkotási hatásköre, a végrehajtás pedig jelenleg, és a belátható jövőben is a nemzeti kormányzati apparátusok kezében lesz. Az EP ezért nem ellenőrizheti ténylegesen a tagállamok kormányainak Tanácsban ülő képviselőit, felügyeletét inkább a Bizottság fölé terjeszti ki. Már az alapító szerződések is lehetőséget adtak az integrációs intézmények ellenőrzésére, elsősorban a Bizottság munkájának áttekintésére. A Parlament bizalmatlansági hatáskörrel rendelkezik a Bizottsággal szemben, ez a jog alapvető eszköz az európai képviselők számára az Európai Unió demokratikus ellenőrzésének érdekében. A Parlament tehát lemondásra kötelezheti a teljes Bizottságot (ún. kollegiális felelősség), azonban érdemes megjegyezni, hogy a nemzeti kormányokkal ellentétben a Bizottság csupán a Tanács döntéseit előkészítő végrehajtó szerv, így gyakorlatilag nem is az EP számára végez végrehajtó tevékenységet, nem is kellene a bizalmát bírnia. Mindez tehát jelentős eltérés a tagállami szinten parlamentek és kormányok között megjelenő bizalmi viszonyokhoz és feltételekhez képest. Bizalmatlansági indítvány eddig még nem vezetett az Európai Bizottság bukásához, mert a két intézmény között mindig is szoros volt a kapcsolat, egymást erősítve, sokszor egymásra utalva, közösségben dolgoznak a közösségi modell erősítéséért. Az EP-nek pedig bármikor megvan a lehetősége arra, hogy állásfoglalás keretében nyilvánítsa ki egy adott biztossal szembeni kritikáját, felszólítsa a távozásra, és előre bocsássa, hogy az adott biztos maradása esetén fontolóra veszi az egész
kollégiummal szembeni bizalmatlanság kérdését. A bizalmatlansági indítvány így ezen esetek többségében inkább fenyegető, ultima ratio jellegű. Bizalmatlansági indítvány Santer és Barroso ellen 1998 folyamán a Számvevőszék számos hiányosságot észlelt a Jacques Santer által vezetett Bizottság munkájában, főként a bizottsági ügyvitelben. Ugyanakkor korrupció gyanúja is felmerült Edith Cresson oktatásügyi biztos esetében. Santer rosszul kommunikált, majd miután minden vádat tagadott, látványosan felmondott egyik bizottsági alkalmazottjának, aki korábban az EP elé tárta az ügyet, és ezzel lavinát indított meg. Első lépésben az EP - tiltakozását kifejezendő- nem fogadta el az 1996. évi zárszámadást. Ezután Pat Cox, a liberálisok vezetője (későbbi EP elnök) 1999. januárjában bizalmatlansági indítványt nyújtott be, melyet a szocialisták frakciója is támogatott. A szavazáson az akkori 626 képviselőből 552-en vettek részt, ebből 232 ’igen’, 293 ’nem’, és 27 ’tartózkodik’ szavazat érkezett, az indítványt tehát elutasították.
A
korrupciós
vádak
hátterével
és
igazolásával
foglalkozó
vizsgálóbizottság megállapította, hogy Cresson jogtalan előnyben részesítette számos ismerősét, például fogorvosát. A jelentésben további kritikák érték Santert is, s a nyilvánosságra hozatal után a Bizottság bukását csak úgy lehetett elkerülni, ha Cresson és Santer lemondanak. Ezt egyikőjük sem volt hajlandó megtenni, így 1999 márciusában az egész biztosi kollégium a lemondás mellett döntött. Ezzel elkerülték a következő - immáron elkerülhetetlen - bizalmatlansági indítványt, amelyet az események tükrében elfogadott volna az EP. José Manuel Barroso bizottsági elnökkel szemben 2005-ben azért nyújtottak be bizalmatlansági indítványt,
mert a
kezdeményezők szerint nem számolt be megfelelően arról, miért fogadott el 2004 nyarán egy több ezer euró értékű hajókirándulást egy üzletembertől, akinek vállalkozása komoly brüsszeli támogatás haszonélvezője. A benyújtó brit független politikus, Nigel Farage szerint a 20 ezer euró értékű hajóút ajándéknak minősül, amit Barroso ráadásul támogatásokkal hálált meg, s ez összeférhetetlenséget eredményez. Barroso provokációnak nevezte a felvetést, s arra hivatkozott, hogy a görög milliárdoshoz húsz éves barátság fűzi, s csupán magán jellegű családi nyaralásra került sor. Az Európai Parlament 2005. június 8-án 589 szavazattal 35 ellenében, 35 tartózkodás mellett utasította el a bizalmatlansági indítványt.
A Bizottság ellenőrzésén túl az Európai Parlament jelentős ellenőrzési hatáskörrel rendelkezik az Európai Unió tevékenységei felett. Valamennyi európai állampolgárnak jogában áll petíciót benyújtani a Parlamenthez, és kártérítést igényelni az Európai Unió tevékenységi területeihez tartozó ügyekben. A Parlament ombudsmant is kinevez, aki a magánszemélyeknek a közösségi intézményekkel vagy szervekkel kapcsolatban emelt panaszaival foglalkozik, a felek békés megegyezésén alapuló megoldás kialakítása érdekében. Az Európai Parlamentnek ugyancsak hatáskörében áll, hogy a tagállamokkal szemben vizsgálóbizottságokat nevezzen ki, a közösségi jog megsértése vagy nem megfelelő alkalmazása esetén. Ilyen bizottság felállítására került sor például az úgynevezett „kergemarha-kór” elterjedésekor, ennek köszönhetően sikerült elérni egy európai állategészségügyi ügynökség létrehozását. Az Európai Parlamentnek joga van kereset benyújtásához az Európai Közösségek Bírósága előtt, amely irányulhat közösségi jogi aktus, vagy a Közösség valamely intézménye ellen. Az Európai Parlament ellenőrzési hatáskörrel rendelkezik gazdasági és monetáris területen is: az Európai Központi Bank elnöke, alelnöke és igazgató testületének tagjai a Tanács által történő kinevezésüket megelőzően kötelesek megszerezni az Európai Parlament jóváhagyását, illetve az Európai Központi Bank elnöke az Európai Parlament plenáris ülése elé terjeszti éves elszámolását. Az Európai Parlament felépítése A nemzeti parlamentekhez hasonlóan az EP képviselői is frakciókba tömörülnek, illetve függetlenként politizálnak. Előbbiekben azonban nem nemzetiségi alapon, hanem politikai hovatartozás szerint foglalnak helyet, nemzetközi pártfrakciókat alkotva. Ezeket a nemzetközi politikai csoportokat hasonló gondolkodású és értékrendű európai parlamenti képviselők hozzák létre. Az Európai Parlament Eljárási Szabályzata szerint egy képviselő egyszerre csak egy politikai csoport tagja lehet, ahová politikai meggyőződés alapján tartozik, és a 29. cikk szerint„A Parlament alapvetően nem értékeli egy csoport tagjainak politikai hovatartozását. Azáltal, hogy e cikk alapján a képviselők egy képviselőcsoportot hoznak létre, lényegében elismerik, hogy van politikai hovatartozásuk. A Parlament kizárólag abban az esetben köteles megvizsgálni, hogy a csoportot a szabályzat szerint hozták-e létre, ha az érintett képviselők ezt a hovatartozást tagadják." A jelenlegi szabályok sszerint legalább két különböző országból érkező képviselőnek kell összeállnia, és - ha csak ez a minimális helyzet áll fenn - legalább huszonhárman kell lenniük ahhoz, hogy regisztrálják őket. Három országból már elegendő 18
képviselő, míg négy országból már 14 is megteszi. Akik formálisan sehova nem akarnak tartozni, azok alkotják az Európai Parlamentben is ismert "függetlenek" csoportját. A képviselők úgynevezett szabad mandátummal rendelkeznek: csakis büntetőjogi eljárás miatt függeszthető fel mandátumuk, és a politikai csoport megválasztásában sem kötelezhetőek. Korábbi pártjuk legfeljebb annyit tehet ellenük, hogy párton belüli pozíciójukon keresztül próbálhat nyomást gyakorolni rájuk. Fontos mozzanat az is, hogy szavazáskor nem köti őket a politikai frakcióban elhatározott álláspont. A frakcióalapítás szabályairól A frakcióalapítás szabályai sokáig szinte változatlanok voltak, amennyiben 1979-től egészen 1999-ig egyetlen tagállam képviselői is létrehozhattak politikai csoportot. Egy ilyen csoportnak 1994-ig minimum 26, az 1995-ös bővítést követően pedig minimum 29 főből kellett állnia. Így fordulhatott elő, hogy 1994-ben létrejött a Forza Europa frakció, amelyet 3 olasz párt képviselői alkottak 26 fővel. Az Európai Parlament Eljárási Szabályzatának 14. kiadásában (1999. júniusi 14.) azonban már az állt, hogy a politikai csoportnak több mint egy tagállamból kell tagokat tartalmaznia. Legalább 23 képviselő kellett a frakció létrehozásához, ha a tagok csak két tagállamból érkeztek, de 18 fő is elég volt, ha a tagok három tagállam, sőt 14 fő is elég volt, ha négy vagy több tagállam is képviseltette magát a politikai csoportban. Az Európai Parlament Eljárási Szabályzatának 15. kiadásában (2003. február) is ugyanezek a feltételek szerepeltek a politikai csoportok alakítására vonatkozóan, míg a 16. kiadásban (2006. július) a 2004-es bővítés következtében szerepeltek újítások a frakcióalapításra vonatkozóan. A politikai csoportok létrehozásakor a létszámra vonatkozóan az alábbi rendelkezéseket tartalmazta az Eljárási Szabályzat 29. cikke: „Egy
képviselőcsoport
legalább
a
tagállamok
egyötödéből
megválasztott
képviselőkből áll. Képviselőcsoport létrehozásához legalább tizenkilenc képviselő szükséges." Az Európai Parlament székhelye Az Európai Parlament székhelye három városban, Brüsszelben (Belgium), Luxemburgban és Strasbourgban (Franciaország) található.
A plenáris ülések székhelye Strasbourg, a legtöbb parlamentáris bizottság Brüsszelben folytatja tevékenységét, míg a főtitkárság Luxemburgban kapott helyett. A megosztottságot az Amszterdami Szerződés (1999.) rögzítette, de gyökerei a Közösség kialakulásának kezdeti időszakában keresendő. 1951-ben a Szén- és Acélközösség intézményeit Brüsszelben akarták elhelyezni, amellyel mindegyik alapító tag egyetértett, kivéve Belgium akkori miniszterelnökét, aki Liege-t képzelte el székhelynek. Mivel ilyen döntésekhez egyhangúság kellett, kompromisszum gyanánt Luxemburg lett a székhely, ahol azonban nem találtak akkora termet, amely alkalmas lett volna az ülések lebonyolítására. Kézenfekvő megoldásnak tűnt, hogy igénybe vegyék az Európa Tanács Strasbourgban lévő székhelyét. Miután 1957-ben létrejött az Európai Gazdasági Közösség, egyre több tevékenység került Brüsszelbe, bár a pénzügyi és jogi intézmények Luxemburgban maradtak. A Közgyűlés - melyet 1962-től kezdve Európai Parlamentnek hívnak - fokozatosan teljesen áthelyezte tevékenységeit Brüsszelbe, és közelebb került a Tanács és a Bizottság székhelyéhez, ám a plenáris ülésekre a mai napig havonta ingáznak a képviselők. Több kritika is éri ezt a felosztást, többek közt a képviselői munka nehézkessé és költségessé válása miatt, azonban a változtatáshoz egyhangúság szükséges, amit ebben a kérdésben még sosem sikerült elérni. Egy 2006 májusában készült felmérés szerint az uniós polgárok 68% tartja úgy, hogy egy székhelyre lenne csak szüksége az Európai Parlamentnek, és ennek 76%-a Brüsszelt tartja erre a legalkalmasabbnak, hiszen a parlament konzultációs jogköre megköveteli a kapcsolattartást a Tanáccsal és a Bizottsággal. Ez ügyben egy petíciót is elindítottak, melyhez a www.oneseat.eu honlapon bárki csatlakozhat. „Cantin” „Cantin”-nak (útiláda) nevezik azokat a 100 literes ládákat, amelyeket a dokumentumok és felszerelések brüsszeli, luxembourgi és strasbourgi irodáik közötti szállítására használnak. A modern ergonomikus műanyagládák a felhasználóik által elfoglalt épületekre utaló színkóddal vannak ellátva, és ezek váltották fel a hagyományos (katonai ládákhoz hasonló) bádogládákat, amelyek élettartama sokkal rövidebb volt, éles széleik pedig mindig sérüléseket okoztak a folyosókon. Forrás: az Európai Parlament honlapja (http://www.europarl.europa.eu) és az Európai Parlamenti Szemle (Corvinus Külügyi és Kulturális Egyesület)