Donna Roberts sietve lépdelt a lépcsőn, aztán ahogy belépett lakásába, azonnal lerúgta lábáról a gyötrően szűk cipőt. Gondosan bezárta az ajtót, a tágas nappali kislámpáit felkapcsolva az italos asztalka felé sietett. Töltött magának egy emberes adag konyakot és csak azután ment a konyhába jégért. Az ital kicsit oldotta a feszültségét, ami állandóan kínozta, bár képes volt leplezni. Lassan kortyolta a konyakot, miközben sajgó lábfejét masszírozta. Üzleti vacsorán vett részt, drága és puccos helyen, ahol kénytelen volt viselni azt az átkozott cipőt. Túl a negyvenen már nagyon ritkán volt szüksége erre, és nem is kedvelte. Lába elszokott már tőle, szenvedés volt minden alkalom. Ez a munka, amit mostanában végez, igen kedvérevaló, mondhatni testreszabott. Mindig egyedi volt az öltözködési stílusa, amivel most nagy sikert arat; alig győz eleget tenni a felkéréseknek. Életében nem keresett ennyi pénzt, mint itt, elzártan élve. Kissé tartott a nagy népszerűségtől, a gyakori nyilvános megjelenéstől, de ahogy végignézett magán a dolgozószobája hatalmas tükrében, még ő is alig ismert magára abban az elegáns asszonyban, akit látott. Mindezek ellenére akkor volt csak igazán nyugodt, amikor itthon dolgozott. Nem bánta, hogy a lakása ilyen távol esik a várostól, hamar feltalálta magát. Megállapodott egy taxitársasággal, mindig őket hívta, ha be kellett mennie a városba. Nem kérdezték, miért a kihalt úton várja a kocsit, és nem számoltak elképesztő árat. Most is taxival jött haza, illetve kiszállt jóval a ház előtt. A gyér forgalmú úton gyalogosan sietett a háza felé, de előbb meggyőződött arról, hogy visszakanyarodott-e a taxi, amely elhozta idáig.
Levetkőzött, hosszasan fürdött a kád meleg vizében, majd ásítva készült lefeküdni. Komoly munkát kapott, most hosszabb ideig nem fog kimozdulni a lakásból. Hűtőjét feltöltötte már, számítva erre. Majdnem nyugodtan – amihez az elfogyasztott konyak jótékonyan hozzájárult – feküdt le az ágyába. Sokáig forgolódott: a régi élete járt a fejében. Évek óta egy méregdrága londoni ruhaszalonban dolgozott. Ügyes kezű volt; az igényes, időnként kellemetlenül viselkedő kuncsaftokkal is türelmesen bánt, és minden kérésüket precízen teljesítette. Nem zavarta, hogy gépként kezelik ezek a divatdámák, ő imádta a szakmáját, de arra is képes volt, hogy befogja a száját, mikor némelyik hölgy előnytelen ruhát akart viselni, vagy magára erőltetni egy divatlapból kiválasztott modellt. Azt gondolták ezek a korlátolt nőszemélyek, hogy ha egy anorexiás lányon látott ruhát vásárolnak a száz kilót közelítő testükre, akkor majd attól az ő alakjuk is szilfiddé és karcsúvá válik. Donna türelmes volt ilyen esetekben is, és megtette, ami csak lehetséges volt. Főnöke bízott benne, értékelte a tudását, az alkalmazkodó képességét, ezért a háznál történő ruhapróbákat is Donnára bízta. Ilyen alkalom volt az is, amikor megfagyott ereiben a vér és talán még mindig hűvös, olvadásra képtelen. Egy új, kacsalábon forgó villába kellett mennie a ház asszonyának készülő ruhát lepróbálni. Leszegett fejjel, nem nézve a környezetet követte a komornyikot, aki elkísérte a szobáig, ahol várta a kuncsaft. A gardróbszoba egy teremnek is megfelelt volna. A nagy tükre előtt dolgozott: a ruhában illegő asszony szeszélye szerint szűkítve, megtűzve, felhajtva a darabot, mikor élénk férfihangokat hallott a szomszéd gardróbot elválasztó falon keresztül. Egy pillanatra megállt a keze, mire a hölgy közölte, ne zavartassa magát, csak a férje érkezett haza, az ő hangját hallja. Ezzel nem is volt baj, de Donna világosan hallott minden szót, amitől megremegett a keze.
Donna nem foglalkozott politikával, egy csöppet sem érdekelte, de a vendégkör jelentős részét a politikai és az üzleti elit feleségei jelentették, akik fecsegtek, partikkal dicsekedtek, valamint a jelentős kapcsolataikat sem mulasztották el felhozni; ezzel fényezve saját fontos szerepüket. Donna mindezt hallotta, így valamelyest ismerte a regnáló rendszer sok szereplőjének nevét. Amitől ebben az esetben kiakadt, azt másként nem is lehetett érteni: a ház ura, aki csupán a pénzével vett részt a hatalom gyakorlásában, éppen utasításokat osztogatott valakinek. Egy neves és népszerű parlamenti képviselő kiiktatása volt a téma. Nem illet bele a pénzeszsák elképzelésébe az a törvényjavaslat, melyet a nevezett – valamilyen bizottsági tag – elő kíván terjeszteni a következő ülésen. Sajnos, elég sokan támogatják, ezért magát a személyt kell kivonni a forgalomból. Meg kell kísérelni a megfélemlítést, ám nem ijedős fajta, ezért szükséges a likvidálása. Donna megremegő keze véletlenül megszúrta a hölgyet, mire az éktelen patáliát csapott. A lármára bejött a férj, és ahogy Donnára nézett, azonnal felfogta: az a nő minden szavát hallotta az imént a gardróbszoba vékony falán keresztül. Jól megnézte magának, Donna érezte a vizslató tekintetét, amely még a hátát is égette, miközben szaporán szedve lábát távozott a malőr utáni kirúgás következtében. Sietve ment vissza a szalonba, leadott mindent, ami nála volt, majd rosszullétre hivatkozva betegszabadságot kért. Nem törődött főnöke tiltakozásával, azonnal összeszedte holmiját, majd hazament szerény bérelt lakásába. Amit hallott akaratlanul, borzasztó dilemmát okozott számára. Mit tegyen? Kihez forduljon? Nincs bizonyítéka, nem tudja alátámasztani a hallottakat. Ki adna hitelt egy ruhaszalonban robotoló asszony szavainak a népszerű pénzeszsákkal szemben? Két napig rágódott, és valóban belebetegedett. Mikor a híradóban elsőrendű eseményként azt hallotta, hogy a népszerű képviselő autóbaleset következtében életét vesztette, csaknem elájult.
Azonnal felfogta, hogy már önmagáért kell aggódnia; a szerencsétlen áldozat talán megmenekült volna, ha azonnal felkeresi és figyelmezteti. Pánikba esve téblábolt a lakásban, majd lassan felfogta: itt is megtalálják, és vele is valami baleset álcája szerint fognak végezni, ha nem tesz megfelelő lépéseket. Kényszerítette magát, hogy ésszerű gondolkodással tegyen valamit a saját biztonsága érdekében. Azzal kezdte, hogy csomagolni kezdett. Kerülve minden feltűnést, éjszaka távozott a lakásból; az asztalon elhelyezett borítékban a bérleti szerződés felmondása mellett jelentős összeget is hagyott, valamint a lezárt lakás kulcsait az éppen horkoló portás asztalára tette. Egy városszéli motelben éjszakázott. Miután néhány órát aludt egy altató tabletta segítségével, emlékezett, egy a napokban elhangzó fecsegésre két kuncsaft között. Egyikük a Scotland Yard magas beosztású tisztjének volt a neje. Valami szabadságról mesélt, ahová éppen készülnek. A környék, ahol a nyaralójuk van, megragadt Donna elméjében, mivel ismerte azt a vidéket. A közelében gyakran megfordult rokonoknál. Már tudta, hogy mit kell tennie. Még alig világosodott, mikor elhagyta a motelt és elindult, hogy felkeresse a Scotland Yard emberét. Nem látogatta meg a közelben élő rokonait, egyenesen egy szállodába hajtott, ahol amint lepakolt a kivett szobában, ismét kocsiba ült, és megkereste azt a bizonyos nyaralót. Mintha minden összeesküdött volna ellene: csak az asszonyt és a személyzetet találta a házban. Ez is elég kínos volt, mert magyarázkodni nem nagyon tudott. A feleség – szerencsére – nem volt buta asszony, ezért Donna kénytelen-kelletlen valamelyest beavatta. Csupán annyit mondott el, hogy valaminek fültanúja volt, ami a nevezett képviselő balesetével összefüggésben lehet, ezért szeretne a férjével beszélni. Az asszony – látva a rémületet Donna viselkedésében – telefonált a férjnek, aki a tétova nőt odahívta a telefonhoz, majd megnyugtatta, hogy estére hazaér, addig ne beszéljen senkivel.
Donna visszament a szállodába, bár a feleség marasztalta, de nyugtalansága miatt nem bírt maradni. Koraeste az út szélén várta a férfi érkezését. Mikor feltűnt egy fekete batár, lecsúszott az ülésen, és csak akkor szállt ki a kocsiból, mikor látta, hogy a várt férfi kiszáll és besétál a nyaraló kapuján. A szolgálati szedán visszakanyarodott és elhajtott, ekkor mozdult Donna. Nem tudta, milyen pozícióban van a férfi a Yardnál, de nem volt más választása. Kedvesen fogadta, és észlelte Donna izgatottságát, félelmét. Irodának berendezett helyiségben beszéltek. Donna elmondta kinél és mit hallott. Félve mesélt, attól tartva, hogy nem hisz neki a férfi, közben az is felmerült benne: mi van akkor, ha ő is a mocskok közé tartozik? Ám a férfi nagyon is komolyan vette szavait. Rögzítették egy CD-n, név nélkül, majd azt firtatta, tett-e valamit, mielőtt idejött. Donna csak annyit mondott el, hogy felmondta a lakását és azóta úton van. A férfi kis időre magára hagyta, majd visszatértekor felajánlotta a kerti lakot szállásul arra az időre, amíg intézkedik. Donna nemet mondott, viszont az „intézkedés” jellegét firtatta. Meglepte a válasz: a férfi az ügyben fog intézkedik, hogy bevegyék a tanúvédelmi programba, ami azt jelenti, hogy új személyiséget kap, iratokkal, háttérrel. Távoli városba kell költöznie, és senkinek sem beszélhet a múltjáról, eddigi életéről. Donna tiltakozni próbált, de belátta, csak így képes eltűnni a színről. Megkapta a nyaraló telefonszámát – mivel ő kiiktatta a saját telefonját, amiért a férfi megdicsérte – és naponta fog jelentkezni, érdeklődni. Elnézést kért a nagyon empatikus férfitől, amiért még neki sem árulja el a tartózkodási helyét. A kedves úr helyeselve bólintott, aztán Donna elhagyta a nyaralót. A szálloda felé menet megállt tankolni, akkor vette észre, hogy a benzinkút mögött van egy lepukkant, kis motel.
Megnézte közelebbről is. Az irodában egy idős asszony olvasta az újságját, majd az ajtónyitásra letette, és nehézkesen felállva köszöntötte a belépőt. Kedves volt és nyílt tekintetű. Donna kérdésére, hogy van-e üres szobája, mosollyal válaszolt igent. Olcsó volt és garázzsal is rendelkezett a motel, ahol beállva, nem látszódott a kocsija sem. Kivett egy szobát, majd elment a holmijáért a szállodába. Nem zavarta a szoba vacak berendezése. Kifeküdt, göröngyös matrac az ágyon, fakó, mintáját, színét vesztett elvékonyodott szőnyeg, homályos tükör és éktelenül sípoló zuhany. Legalább tiszta volt minden, bogár és pormentes. Étkezést is lehetett igényelni, élt a lehetőséggel. Tűrhetően főzött a szakács, aki alighanem maga a tulajdonos volt. Lement ugyan az étteremnek nevezett helyiségbe, de felvitte az ételt a szobájába. Már két napja ott lakott, de senki mást nem látott az idős asszonyon kívül. A benzinkútnál lévő érmés telefonfülkéből hívta naponta a nyaralót. Egyre türelmetlenebbül, és elhatalmasodó félelemmel. Talán egy hét is eltelt, mikor nem az asszony vette fel a telefont, hanem a férfi. Donna örült szavainak, melynek az volt a veleje, hogy amint tud, menjen a nyaralóba, elkészült az új élete. A motelben nem kértek iratot, ezért bejelentkezéskor egy kitalált néven írta be magát a vendégkönyvbe. Előre fizetés volt érvényben, ezért a telefonbeszélgetés után összekapta kevés holmiját és egyenesen a garázsba ment, majd elhajtott a nyaralóba. Egy fiatal lány is tartózkodott a házban. Kezdetben zavarta Donnát, aztán kiderült: fontos a jelenléte. Befestette Donna haját és lényegesen eltérő frizurát varázsolt belőle, aztán fotókat készített, majd az irodába visszavonulva ügyködött még valamin. Donna a férfivel beszélt az udvaron egy kerti garnitúra mellé telepedve. Tanulta az új személyiségét. Az nyomban világossá vált számára, hogy kellően tájékozódtak róla, mert az új Donna munkája szorosan kapcsolódott a szakmájához, sőt, még bizonyos fokú kreativitást is igényelt, amit eddig kénytelen volt háttérbe szorítani.
Papírjai szerint régóta dolgozott már, mint stylist, ám egy befuccsolt kapcsolat egy időre visszavetette. Ezért vonul el vidékre, elege van a városi nyüzsgésből. Természetesen a neve is megváltozott, így lett Donna Roberts. Minden irata erre a névre szólt, és az új fizimiskája virított rajtuk. A kocsiját bezúzzák majd, nem kap másikat, lehetőleg ne furikázzon; viszont kap egy hitelkártyát, de figyelemmel kísérik a költését, és amennyiben túllő az ésszerű használaton, letiltják. Mikor megtudta, hová kell költöznie, térképre volt szüksége, mert még életében nem hallott arról a vidékről. Kapott egy címet, ott kell jelentkeznie és lakást bérelni. A tulaj csak annyit tud, hogy egy luxuslakást fenntart a számára, de végig kell játszania a hirdetésre jelentkező szerepét. A ház biztonságos hely. Távol a várostól, ami egyébként is kisváros. A helyi lapon kívül néhány közeli városi újságban adjon fel hirdetést munkára vonatkozóan, addig éljen a kártya nyújtotta lehetőségből. Némi szerepjátszásra is szükség lesz. Ő egy keresett és szakmájában egyedi stylist, ezért kissé rátarti és nagyon magabiztos. Donna rémüldözött, de a férfi elmagyarázta: az élete függ ettől. Átvette az iratokat, megköszönte a segítséget, aztán betartva az utasításokat másnap vonatra ült. A kocsit és minden holmiját az út menti parkolóban hagyta a buszállomás közelében. Többszöri átszállás után érkezett meg abba a városba, ahonnan már csak néhány percnyi buszozásra találja meg a jövőbeli házát. Még útközben, amíg a csatlakozásokra várt, bevásárolt ruhaneműt és egyéb szükséges holmit, így két nagy utazótáskával érkezett meg a nagyon kedvérevaló, eldugott házhoz. Eljátszotta a szerepét, és még élvezte is! Nem mutatott elragadtatást a számára elképesztő luxussal berendezett hatalmas lakás láttán. Nem kérte, csupán közölte az őt kalauzoló szimpatikus, – korban vele egyidős – tulajdonosnővel, hogy szakmájához nélkülözhetetlen gépeket fog hamarosan hozatni, és használni is
fogja ezeket. Igyekszik kevéssé zajos lenni, és esténként nem dolgozni a hangos varrógéppel. Megállapodtak, kifizette a kauciót, és beköltözött. A dolgozószobának berendezett helyiséget alakította át műhellyé, itt tartózkodott legtöbbet. Volt vezetékes telefonja, mert itt a mobillal nem ment volna semmire térerő híján, viszont volt internet, ami nagy segítségnek bizonyult. Rövidesen megrendelte a szükséges eszközöket és munkához látott. A hirdetések munkát hoztak számára, és alig hitte, de két hónapon belül már válogathatott a felkínált lehetőségek közül. Régóta nem kellett a hitelkártyát használnia olyan jól keresett. Még a szerepjátszás sem esett nehezére, mert a siker hozta viselkedés egyre természetesebbé vált számára. Csupán a zárt lakásban engedte el magát. Időnként elhatalmasodott benne a félelem, rátört a pánik, mivel a híreket figyelve látta, nem történt előrelépés a nyomozásban – már, ha volt egyáltalán. Vény nélkül kapható nyugtatók és altatók sorjáztak a fürdőszobai szekrényben, ezekkel tudta csak elviselni a lelkét nyomasztó nehézségeket. Lassan sikerült álomba szenderülnie.
***
Glenda a hálószobából nyíló különlegesen biztonságos szobában tartózkodott. Gépek halk zümmögése, egyéb berendezések megnyugtató, halovány fénye burkolta homályba a szoba hátsó részét. Egy íróasztal mellett ült az asszony monitorokkal tűzdelt fal előtt; kezében dossziét tartott, majd tollat ragadva szorgalmasan rótta belé a sorokat.
Mikor végzett, egy fémfiók biztonsági zárját nyitotta ki, ahol már sorakozott néhány hasonló dosszié. A fedőlapon a bérelt lakások száma, se név, se más. Az utolsót is eltette, majd gondosan visszazárta a fiókot. Végül, egy pillantással felmérte a monitorok képét: minden rendben van, aztán elhagyta a szobát, melynek ajtaja önműködően csúszott vissza a helyére. Nagyító nélkül nem lehetett látni, olyan pontosan illeszkedett a fal többi részébe. Éjfél elmúlt, az asszony lefekvéshez készülődött. Frank, az eb már az ágyon fekve az igazak álmát aludta. Glenda nézte a kitekert pózban alvó állatot, aztán megállapította: Frank a ház egyetlen olyan lakója, aki az, aminek látszik. Amikor elvállalta ezt a nem mindennapi feladatot, nagyon örült. Minden flottul alakult, csupán a saját természetét nem vette számításba. Élete során az volt a munkája, hogy kitalálja azoknak a gondolatait, tetteik motivációit, akiket a munkája elébe sodort. Jó volt benne, már kezdetben is, de ahogy teltek az évek, ez a gondolkodásmód belérögzült. Mindenkiről mindent tudni akart, viszont ebben a feladatban ez teljességgel kizárt volt! Glenda Clark sem a valódi neve, megbízóját sem ismeri. Az csak egy hang, akit azon a telefonon egy gomb lenyomásával ér el. Nem tudja róla, ki ő, azt pláne nem, hogy hol él. A biztonság mindenek előtt – ez volt a fő szempont. Eddig elfoglalta magát a ház átépítésével, berendezésével. Kapott szempontokat arra vonatkozóan, hogy milyen karakterű lakásokat alakítson ki. Mikor mindennel elkészült, jelentette. A hirdetés álca volt, tudta, akit ide szánnak, az megkapja címet, mert volt egy személy, aki ismerte a ház helyét, címét, aki felelős volt az emberek biztonságáért, akiket Glenda felügyeletére bízott. Ők ketten nem is ismerték egymást, más szervezetnél ténykedtek. Miután megtelt a ház, Glenda tudta: rémesen unatkozni fog. Azt is tudta, hogy a lakók megfigyelése nem szórakoztató, inkább csak unaloműző, mert a valódi kilétük homályba marad.
Cinikus mosollyal feküdt le az ágyba, és hallgatta a néma csendet, ami körbeölelte.
***
