DOKUMENTÁCIÓ AZ AJÁNLATTEVŐK SZÁMÁRA
Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata és intézményei, Debreceni Vagyonkezelő Zrt. és tagvállalatai, valamint ezen szervezetek dolgozói részére mobiltelefon szolgáltatás és adatkommunikáció, továbbá igénybevételükhöz szükséges eszközök és kellékei beszerzése
Tartalom: I. Tájékoztató II. Ajánlott iratminták IV. Közbeszerzési Műszaki Leírás III. Szerződéstervezet
1. ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK 1.1. A beszerzés tárgya Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata, mint gesztor a Közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) második része szerinti nyílt közbeszerzési eljárást indít az alábbi tárgyban: „Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata és intézményei, Debreceni Vagyonkezelő Zrt. és tagvállalatai, valamint ezen szervezetek dolgozói részére mobiltelefon szolgáltatás és adatkommunikáció, továbbá igénybevételükhöz szükséges eszközök és kellékei beszerzése”. 1.2. A dokumentáció A dokumentáció az eljárást megindító felhívással együtt kezelendő. Amennyiben a felhívás és a dokumentáció között eltérés adódik, ajánlatkérő a Kbt. 45. § (6) bekezdésében foglaltak szerint jár el. Az Ajánlattevők a dokumentációt csak a beszerzés tárgyára vonatkozó ajánlattételhez, illetve a beszerzés tárgyának megvalósítása céljából használhatják fel. 1.3. Az ajánlattétel költségei Az ajánlattevőnek kell viselnie minden, az ajánlata elkészítésével és benyújtásával kapcsolatban felmerülő költséget. 2. AZ AJÁNLATTEVŐK KÖRE 2.1. Közös ajánlattevők Ha egy gazdasági szereplő a közbeszerzés értékének huszonöt százalékát meghaladó mértékben fog közvetlenül részt venni a szerződés - részajánlat-tételi lehetőség biztosítása esetén egy részre vonatkozó szerződés - teljesítésében, akkor nem lehet alvállalkozónak minősíteni, hanem az ajánlatban és a szerződés teljesítése során közös ajánlattevőként kell hogy szerepeljen. (Egy személynek (szervezetnek) a szerződés teljesítésében való részvétele arányát az határozza meg, hogy milyen arányban részesül a beszerzés tárgyának ÁFA nélkül számított ellenértékéből.) (Kbt. 26.§.) Több gazdasági szereplő közösen is tehet ajánlatot. Az egy közös ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő(k) személyében az ajánlattételi határidő lejára után változás nem következhet be. [Kivétel: Kbt. 67. § (3) bekezdés utolsó fordulatában foglaltak!] Közös ajánlattétel esetén az ajánlatnak tartalmaznia kell valamennyi közös ajánlattevő (a továbbiakban: konzorciumi tag) által aláírt megállapodást (Konzorciumi Szerződést). A szerződésben a szerződő feleknek ki kell jelölni a konzorcium vezetőjét, illetve a képviseletében eljáró személyt, valamint a konzorcium vezetőjét kell feljogosítani a konzorcium nevében az ajánlatkérővel való kapcsolattartásra, továbbá a konzorcium 2/69
nevében – a szerződés aláírása kivételével – a jognyilatkozatok megtételére. A szerződésnek tartalmaznia kell a konzorcium vezetőjének kifejezett nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy a konzorcium vezetését elfogadja. A Konzorciumi Szerződés egyebekben akkor fogadható el, ha - tartalmazza a közös ajánlattevők megnevezését, - tartalmazza a vezető konzorciumi tag (a képviselő) megjelölését azzal, hogy a képviselő korlátozás nélkül jogosult valamennyi konzorciumi tagot képviselni az ajánlatkérővel szemben a jelen közbeszerzési eljárásban és az ajánlatkérő felé megteendő, illetve megtehető jognyilatkozatok tekintetében, - tartalmazza, hogy a képviselő felel az ajánlatkérővel való kapcsolattartásért, a közbeszerzési eljárás eredményeként megkötendő szerződés konzorciumon belüli koordinálásért és konzorcium általi végrehajtásáért, - tartalmazza a tervezett feladatmegosztás részletes ismertetését és a projektszervezet részletes bemutatását (alvállalkozókra is kiterjedően), - tartalmazza valamennyi konzorciumi tag nyilatkozatát arról, hogy egyetemleges felelősséget vállalnak a közbeszerzési eljárás eredményeként megkötendő szerződés szerződésszerű teljesítéséért, - tartalmazza, hogy a szerződés hatályának beállta vagy annak megszűnése nem függ valamely további feltételtől vagy időponttól; - tartalmazza, hogy hatálybalépése nem függ harmadik személy beleegyezésétől, illetve hatósági jóváhagyástól, továbbá - tartalmazza, hogy a konzorcium valamennyi tagjának az aláírásával hatályba lép. Ajánlatkérő nyomatékosan felhívja a T. Közös Ajánlattevők figyelmét, hogy a közös ajánlattevők képviseletében tett minden nyilatkozatnak egyértelműen tartalmaznia kell a közös ajánlattevők megjelölését. 2.2. Alvállalkozók Az ajánlattevő alvállalkozó bevonására jogosult. Az alvállalkozó az a gazdasági szereplő, aki (amely) a közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött szerződés teljesítésében az ajánlattevő által bevontan közvetlenül vesz részt, kivéve a) azon gazdasági szereplőt, amely tevékenységét kizárólagos jog alapján végzi, b) a szerződés teljesítéséhez igénybe venni kívánt gyártót, forgalmazót, alkatrészvagy alapanyag szállítót, c) építési beruházás esetén az építőanyag-szállítót; Az ajánlattevőnek az ajánlatban meg kell jelölnie a közbeszerzésnek azt a részét (részeit), amelynek teljesítéséhez az ajánlattevő alvállalkozót kíván igénybe venni, és az ezen részek tekintetében a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozókat, valamint a közbeszerzésnek azt a százalékos arányát, amelynek teljesítésében a megjelölt alvállalkozók közre fognak működni.
3/69
Az Ajánlatkérő az alvállalkozók kizáró okok hatálya alá tartozását, valamint az alkalmasságát az ajánlati felhívásban foglaltak alapján dönti el. 2.3. Gazdasági szereplő Gazdasági szereplő bármely természetes személy, jogi személy, jogi személyiség nélküli gazdasági társaság, egyéni cég vagy személyes joga szerint jogképes szervezet aki, illetve amely a piacon építési beruházások kivitelezését, és/vagy építmények építését, áruk szállítását vagy szolgáltatások nyújtását kínálja. Az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevő bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhet, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban ezt a szervezetet és az eljárást megindító felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt (követelményeket), melynek igazolása érdekében az ajánlattevő ezen szervezet erőforrására (is) támaszkodik. A kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet az előírt igazolási módokkal azonos módon köteles igazolni az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést, továbbá köteles nyilatkozni, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt. 2.4. A verseny biztosítása Az ajánlattevő ugyanabban a közbeszerzési eljárásban a) nem tehet másik ajánlatot más ajánlattevővel közösen, b) más ajánlattevő alvállalkozójaként nem vehet részt, c) más ajánlatot benyújtó ajánlattevő szerződés teljesítésére való alkalmasságát nem igazolhatja [55. § (5) bekezdés].
3. KAPCSOLATTARTÁS AZ AJÁNLATTÉTELI IDŐSZAK ALATT 3.1. Ajánlatkérő kapcsolattartásra kijelölt képviselője Szűcs László DMJV Polgármesteri Hivatal Közbeszerzési Osztályvezető Papp Zoltán közbeszerzési ügyintéző 4024 Debrecen, Piac u. 20. I. emelet 124. Telefon: +36-52-511-556 Fax: +36-52-511-552 E-mail:
[email protected] Az eljárás alatt szükséges levelezést elsősorban telefaxon kell lebonyolítani az Ajánlatkérő kapcsolattarásra kijelölt képviselőjének fenti elérhetőségén.
4/69
3.2. Kiegészítő tájékoztatás Ajánlattevők az eljárást megindító felhívással és a dokumentációval kapcsolatban felmerült kérdéseiket kizárólag írásban nyújthatják be ésszerű határidőn belül, de az ajánlattételi határidő lejárta előtt legkésőbb tíz nappal, a kapcsolattartóként megjelölt közbeszerzési tanácsadó részére faxon és e-mailben. Ha kiegészítő tájékoztatás iránti kérelmet az ajánlattevő az ajánlattételi határidő lejárta előtt tízedik nap és a hatodik nap között nyújtja be a kiegészítő tájékoztatást az ajánlatkérőnek csak akkor kell megadnia, ha a tájékoztatás elkészítése és megküldése még az ajánlattételi határidő letelte előtt lehetséges. Az Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét arra, hogy kérdéseiket a +3652/511-552 telefax számra és a
[email protected] e-mail címre elektronikus úton is (.doc, vagy azzal egyenértékű szerkeszthető formátumban) küldjék meg! Az Ajánlatkérő nem vállal felelősséget azon kérdések megválaszolásáért, melyeket az ajánlattevők nem a fenti e-mail címre és fax számra küldtek meg, vagy nem .doc, vagy azzal egyenértékű szerkeszthető formátumban küldtek meg! Az Ajánlatkérő továbbá nem vállal felelősséget azon kérdések megválaszolásáért, melyeket az ajánlattevők vagy csak faxon, vagy csak e-mailben küldtek meg! 4. AZ AJÁNLAT ÖSSZEÁLLÍTÁSA 4.1. Az ajánlat és az eljárás nyelve Az eljárás nyelve a magyar nyelv, az ajánlatokat is magyar nyelven kell elkészíteni és beadni. Ha az ajánlattevő által benyújtott, az ajánlatához tartozó egyes iratok (hatósági igazolások, közös ajánlattevők megállapodása, elő/szerződések, meghatalmazások, nyilatkozatok) idegen nyelvűek, azok ajánlattevő felelős magyar fordítását is csatolni kell, amely esetben az ajánlat értelmezése szempontjából a magyar nyelvű fordítás lesz az irányadó. A lefordított anyagot a cég nevében aláírásra jogosult személynek alá kell írnia és a következő megjegyzéssel kell ellátnia: „A magyar nyelvű fordítások tartalmukban és értelmükben teljes egészében megegyeznek az idegen nyelvű eredeti iratok tartalmával.” Az ajánlattételi időszakban minden levelezés és egyéb irat, ami a felek között keletkezik, magyar nyelven történhet. 4.2. Az ajánlat tartalma Az ajánlatot az eljárást megindító felhívásban és dokumentációban megjelöltek szerint kell tenni. A dokumentáció nyilatkozatmintákat tartalmaz annak érdekében, hogy az érvényes ajánlattételt megkönnyítse az ajánlatkérő. Felhívjuk a Tisztelt ajánlattevők figyelmét, hogy ajánlatkérő nem teszi kötelezővé az általa meghatározott nyilatkozatminták alkalmazását, az csupán javasolt az ajánlattevőknek. Amennyiben az ajánlattevő a nyilatkozatminták 5/69
mellőzésével kívánja ajánlatát benyújtani, kérjük, hogy fokozott figyelemmel járjon el az egyes dokumentumok tartalmi és formai megfelelősége érdekében. Ajánlatkérő felhívja az Ajánlattevők figyelmét továbbá arra, hogy minden – a felhívásban, a dokumentációban, a Kbt.-ben előírt - igazolást és nyilatkozatot csatolni kell akkor is, ha erre vonatkozó külön mintát vagy útmutatást jelen ajánlati dokumentáció nem tartalmaz. 4.3. Az ajánlat részét képező dokumentumok Az ajánlatnak a következő dokumentumokat kell tartalmaznia: - Címlap (nem kötelező) - Felolvasólap - Tartalomjegyzék - Dokumentáció letöltését igazoló dokumentum (regisztrációs lap) másolata - Teljességi nyilatkozat (Kbt. 60.§ (3), (5) bekezdés) - Aláírási címpéldány/aláírás minta + meghatalmazás (adott esetben) - Közös ajánlattevők megállapodása (adott esetben) - Kizáró okok hiányát igazoló nyilatkozatok, igazolások, továbbá nyilatkozat a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 10.§ alapján - Ajánlattevői nyilatkozat az alkalmasság igazolásához igénybe venni kívánt más szervezetről (adott esetben) - Alkalmasság igazolásába részt vevő gazdasági szereplő nyilatkozata az erőforrás rendelkezésre állásról (adott esetben) - a Kbt. 55. § (6) bekezdés szerinti igazolások, nyilatkozatok (adott esetben) - A pénzügyi-gazdasági alkalmasságra előírt igazolások és nyilatkozatok: o cégszerűen aláírt nyilatkozat az utolsó két lezárt év teljes nettó árbevételéről - A műszaki-szakmai alkalmasságra előírt igazolások és nyilatkozatok: o referenciák igazolása a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 16.§ (1)-(2) bekezdésében meghatározott módon - Nyilatkozat a Kbt. 40. § (1) bekezdés a)-b) pontjaira - Nyilatkozat a Kbt. 54. § (1) bekezdésére - Összeférhetetlenségi és titoktartási nyilatkozat - Változásbejegyzési kérelem és az annak érkezéséről szóló igazolás (adott esetben) - Díjkalkulációs egységártáblázat - Minden egyéb, a felhívásban vagy a dokumentációban esetlegesen benyújtani előírt dokumentum 4.4. A benyújtandó dokumentumok részletezése 4.4.1. A felolvasólapnak tartalmaznia kell - Ajánlattevő(k) adatait (név, székhely, telefon, telefax szám, email cím), - A kapcsolattartó nevét, címét, telefon, telefax számát, email címét. - Ajánlati ár - Cégszerű aláírás (közös ajánlattevők esetén valamennyi ajánlattevőnek alá kell írnia cégszerűen). 4.4.2. Tartalomjegyzék 6/69
Az ajánlatba kérjük, tegyenek tartalomjegyzéket oldalszámozással, amely teljes részletességgel mutatja, hogy az ajánlatban lévő dokumentumok az ajánlat mely oldalán találhatók meg. 4.4.3. Regisztrációs lap Dokumentáció letöltését igazoló dokumentum (regisztrációs lap) másolata 4.4.4. Teljességi nyilatkozat (Kbt. 60.§ (3) és (5) bekezdés) Az ajánlattevőnek nyilatkoznia kell a felhívás feltételeire, a szerződés megkötésére, teljesítésére és a kért ellenszolgáltatásra, továbbá hogy a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló törvény szerint mikro-, kis- vagy középvállalkozásnak minősül-e. Cégszerűen aláírva, kitöltve, jelen dokumentáció mintája szerinti tartalommal kell benyújtani 4.4.5. Aláírási címpéldány / aláírás minta (meghatalmazás-adott esetben) Benyújtandó annak a cégjegyzésre jogosult személynek, személyeknek egyszerű másolatban csatolt aláírási címpéldánya / aláírás mintája, aki/akik az ajánlatban szereplő nyilatkozatokat aláírja/aláírják, külföldi ajánlattevő esetén a letelepedés országa előírásai szerinti igazolás a cégjegyzési jogosultságról. Amennyiben olyan személy írja alá az ajánlatban szereplő valamely nyilatkozatot, aki a cégkivonatban képviseletre jogosultként nem szerepel, úgy aláírási jogának igazolására meghatalmazás csatolandó eredetiben vagy egyszerű másolatban. (A cégjegyzésre jogosult meghatalmazó aláírási jogosultságának fentiek szerinti igazolása ez esetben is csatolandó.) 4.4.6. Közös ajánlattevők megállapodása Közös ajánlattétel esetén a jelen Dokumentáció 2.1 pontjában meghatározott tartalmú, valamennyi ajánlattevő által cégszerűen aláírt megállapodás másolatát kell csatolni. 4.4.7. Kizáró okokkal kapcsolatban megkövetelt igazolási mód Magyarországon letelepedett ajánlattevők esetén a közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról szóló 310/2011. (XII.23.) Kormányrendelet (továbbiakban: VHR 310) 2 – 3. §-ában foglaltak szerint: Magyarországon letelepedett ajánlattevő az egyes kizáró okok hiányát az alábbiak szerint köteles igazolni: a) A Kbt. 56. § (1) bekezdés a) pontjában foglalt kizáró ok hiányát amennyiben ajánlattevő olyan gazdasági szereplő, amely a 2006. évi V. törvény értelmében cégnek minősül, az ajánlatkérő ellenőrzi a céginformációs szolgálattól ingyenesen, elektronikusan kérhető cégjegyzékadatok alapján; amennyiben ajánlattevő olyan gazdasági szereplő, amely a 2006. évi V. törvény értelmében nem minősül cégnek, az ajánlattevő közjegyző, vagy gazdasági illetve szakmai kamara által hitelesített nyilatkozatával kell igazolni. b) A Kbt. 56. § (1) bekezdés b) pontjában foglalt kizáró ok hiányát 7/69
c)
d)
e)
f)
g)
h)
i)
amennyiben ajánlattevő olyan gazdasági szereplő, amely a 2006. évi V. törvény értelmében cégnek minősül, az ajánlatkérő ellenőrzi a céginformációs szolgálattól ingyenesen, elektronikusan kérhető cégjegyzékadatok alapján; amennyiben ajánlattevő olyan gazdasági szereplő, amely a 2006. évi V. törvény értelmében nem minősül cégnek, vagy amennyiben az adott szervezet tevékenységének felfüggesztésére a cégbíróságon kívül más hatóság is jogosult, az ajánlattevő közjegyző, vagy gazdasági illetve szakmai kamara által hitelesített nyilatkozatával kell igazolni. A Kbt. 56. § (1) bekezdés c) pontjában foglalt kizáró ok hiányát magánszemély ajánlattevő esetén hatósági erkölcsi bizonyítvány benyújtásával kell igazolni; amennyiben ajánlattevő olyan gazdasági szereplő, amely a 2006. évi V. törvény értelmében cégnek minősül, az ajánlatkérő ellenőrzi a céginformációs szolgálattól ingyenesen, elektronikusan kérhető cégjegyzékadatok alapján; amennyiben a nem magánszemély ajánlattevő olyan gazdasági szereplő, amely a 2006. évi V. törvény értelmében nem minősül cégnek, az ajánlattevő közjegyző, vagy gazdasági illetve szakmai kamara által hitelesített nyilatkozatával kell igazolni. A Kbt. 56. § (1) bekezdés d) pontjában foglalt kizáró ok hiányát ajánlatkérő ellenőrzi a Közbeszerzési Hatóság honlapján elérhető nyilvántartásból, valamint a céginformációs szolgálattól ingyenesen, elektronikusan kérhető cégjegyzék-adatok alapján; A Kbt. 56. § (1) bekezdés e) pontjában foglalt kizáró ok hiányát amennyiben a gazdasági szereplő ajánlattevő az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (továbbiakban: Art.) szerinti köztartozás-mentes adózói adatbázisban szerepel, úgy az ajánlatkérő ellenőrzi; amennyiben a gazdasági szereplő ajánlattevő az Art. szerinti köztartozás mentes adózói adatbázisban nem szerepel, úgy az illetékes adó- és vámhivatal igazolását, vagy az Art. szerinti együttes adóigazolást kell benyújtani; A Kbt. 56. § (1) bekezdés f) pontjában foglalt kizáró ok hiányát ajánlattevő közjegyző, vagy gazdasági illetve szakmai kamara által hitelesített nyilatkozattal köteles igazolni. A Kbt. 56. § (1) bekezdés ga) alpontjában foglalt kizáró ok hiányát az ajánlatkérő ellenőrzi a munkaügyi hatóságnak a munkaügyi ellenőrzésről szóló 1996. évi LXXV. törvény 8/C. §-a és az adóhatóságnak az Art. 55. § (6) bekezdése szerint vezetett nyilvántartásából nyilvánosságra hozott adatokból. A Kbt. 56. § (1) bekezdés gb) alpontjában foglalt kizáró ok hiányát az ajánlatkérő ellenőrzi a munkaügyi hatóságnak a munkaügyi ellenőrzésről szóló 1996. évi LXXV. törvény 8/C. §-a és a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal honlapján közétett adatokból. A Kbt. 56. § (1) bekezdés h) pontjában foglalt kizáró ok hiányát kizárólag természetes személy gazdasági szereplő köteles igazolni, hatósági erkölcsi bizonyítvány benyújtásával.
8/69
j) A Kbt. 56. § (1) bekezdés i) pontjában foglalt kizáró ok hiányát ajánlattevő közjegyző, vagy gazdasági illetve szakmai kamara által hitelesített nyilatkozattal köteles igazolni. k) A Kbt. 56. § (1) bekezdés j) pontjában foglalt kizáró ok megvalósulását ajánlatérő ellenőrzi az eljárás során, így e kizáró ok tekintetében igazolás vagy nyilatkozat benyújtása nem szükséges. l) A Kbt. 56. § (1) bekezdés ka) és kb) alpontjaiban foglalt kizáró okok hiányát ajánlatérő ellenőrzi a céginformációs szolgálattól ingyenesen, elektronikusan kérhető cégjegyzék-adatok alapján, így e kizáró ok tekintetében igazolás vagy nyilatkozat benyújtása nem szükséges. m) A Kbt. 56. § (1) bekezdés kc) alpontjában foglalt kizáró ok hiányát ajánlattevő a VHR 310 2. § i) pont ib) alpontja szerinti tartalmú nyilatkozat benyújtásával köteles igazolni (a nyilatkozat mintáját ajánlatkérő az ajánlatkérési dokumentációban rendelkezésre bocsátja). n) A Kbt. 56. § (2) bekezdése szerinti kizáró ok hiányát ajánlattevő a VHR 310 2. § j) pont szerinti tartalmú nyilatkozat benyújtásával köteles igazolni. o) A Kbt. 57. § (1) bekezdés e) pont szerinti kizáró ok hiányát, a Kbt. 36. § (5) bekezdésében foglaltak szerint elérhető nyilvántartást az ajánlatkérő ellenőrzi, egyebekben az engedély vagy a jogosítvány másolatát, illetve a szervezeti, kamarai tagságról szóló igazolást köteles elfogadni. Magyarországon letelepedett ajánlattevő az alvállalkozó(i) és – adott esetben – az alkalmassága igazolásában résztvevő gazdasági szereplő vonatkozásában a kizáró okok hiányát az alábbiak szerint köteles igazolni: Alvállalkozó és adott esetben az alkalmasság igazolásában résztvevő gazdasági szereplő (más szervezet) vonatkozásában a Kbt. 56. § (1) bekezdésében foglalt kizáró okok fenn nem állásáról az ajánlattevő a Kbt. 58. § (3) bekezdése szerinti nyilatkozatot köteles benyújtani a VHR 310. 10. §-a alapján. Alvállalkozó és adott esetben az alkalmasság igazolásában résztvevő gazdasági szereplő (más szervezet) vonatkozásában a Kbt. 57. § (1) bekezdésében foglalt kizáró okok kapcsán az ajánlattevő választása szerint a VHR 310. 10. § a) vagy b) pontja szerinti az alábbi módon igazolható a kizáró okok hiánya: ajánlattevő saját nyilatkozatot nyújt be arról, hogy nem vesz igénybe a Kbt. 57. § (1) bekezdése e) pontja szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót, valamint az általa alkalmasságának igazolására igénybe vett más szervezet nem tartozik a Kbt. 57. § (1) bekezdése e) pontja szerinti kizáró okok hatálya alá (ld. VHR 310. 10. § a) pont) VAGY csatolja az eljárásban megjelölt alvállalkozó nyilatkozatát – a meg nem jelölt alvállalkozók esetén a VHR 310. 10. § a) pont szerinti nyilatkozat mellett -, valamint az alkalmasság igazolására igénybe vett más szervezet nyilatkozatát arról, hogy a szervezet nem tartozik a Kbt. 57. § (1) bekezdés e) pontja szerinti kizáró okok hatálya alá (ld. VHR 310. 10. § a) pont). Nem Magyarországon letelepedett ajánlattevők esetén a VHR 310 4. §-ában foglaltak szerint kell az egyes kizáró okok fenn nem állását igazolni.
9/69
A kizáró okok hiányának igazolása során a fentieken túl megfelelően alkalmazandóak a VHR 310 5-11. §-ában foglaltak is. A fentieken túlmenően a kizáró okok hiányának igazolásával kapcsolatban az Ajánlatkérő felhívja az Ajánlattevők figyelemét a Közbeszerzési Hatóság “közbeszerzési eljárás során benyújtandó, kizáró okokkal kapcsolatos igazolásokról,nyilatkozatokról, nyilvántartásokról és adatokról a Magyarországon letelepedett gazdasági szereplők vonatkozásában” című útmutatójára, mely táblázatos formában is tartalmazza az egyes kizáró okok hiányának igazolásaként benyújtandó dokumentumokat. Az útmutatót a Közbeszerzési Értesítő 2012. évi 58. száma (2012. május 23.) tartalmazza, valamint a Közbeszerzési Hatóság www.kozbeszerzes.hu honlapjáról is letölthető. 4.4.8. Nyilatkozat az alkalmasság igazolásához igénybe venni kívánt más szervezetről Amennyiben az ajánlattevő más szervezet kapacitására támaszkodva kíván megfelelni az előírt alkalmassági követelményeknek, meg kell jelölni ezt a szervezetet és az eljárást megindító felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt, melynek igazolása érdekében az ajánlattevő ezen szervezet erőforrására támaszkodik. 4.4.9. Alkalmasság igazolásába részt vevő gazdasági szereplő nyilatkozata az erőforrás rendelkezésre állásról Amennyiben az ajánlattevő más szervezet kapacitására támaszkodva kíván megfelelni az előírt alkalmassági követelményeknek, a kapacitást biztosító szervezet amellett, hogy az előírt igazolási módokkal azonos módon igazolja az előírt alkalmassági követelményeknek való megfelelést, köteles nyilatkozni, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt. 4.4.10. A Kbt. 55. § (6) bekezdés szerinti igazolások, nyilatkozatok Az ajánlattevő az alkalmasság igazolása során más szervezet kapacitására a következő esetekben támaszkodhat: a) ha az alkalmasság igazolásakor bemutatott, más szervezet által rendelkezésre bocsátott erőforrásokat a szerződés teljesítése során ténylegesen igénybe fogja venni és ennek módjáról nyilatkozik, ilyen nyilatkozatnak tekintendő az is, ha a szervezet alvállalkozóként megjelölésre került, vagy b) ha az alkalmassági követelmény korábbi szállítások, szolgáltatások vagy építési beruházások teljesítésére vonatkozik, az ajánlattevő nyilatkozik arról, hogy milyen módon vonja be a teljesítés során azt a szervezetet, amelynek adatait az alkalmasság igazolásához felhasználja, amely lehetővé teszi e más szervezet szakmai tapasztalatának felhasználását a szerződés teljesítése során, vagy c) a gazdasági és pénzügyi alkalmasság igazolása során – az a) pontban foglaltakon túl – akkor is, ha az ajánlattevő ajánlatában benyújtja az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet nyilatkozatát, amelyben e más szervezet az ajánlattevő fizetésképtelensége esetére kezességet vállal az ajánlatkérő mindazon kárának megtérítésére, amely az ajánlatkérőt az ajánlattevő teljesítésének elmaradásával vagy hibás teljesítésével összefüggésben érte, és amely más biztosítékok érvényesítésével nem térült meg. 4.4.11. A pénzügyi-gazdasági alkalmasságra előírt igazolások és nyilatkozatok 10/69
Ajánlattevőnek az ajánlatban csatolni kell: - cégszerűen aláírt nyilatkozatot az utolsó két lezárt üzleti év teljes nettó árbevételéről (attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg a tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak). 4.4.12. A műszaki-szakmai alkalmasságra előírt igazolások és nyilatkozatok Az ajánlattevőnek ismertetnie kell: - az eljárást megindító felhívás, III.2.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság, M1) pontjában meghatározottak szerinti referenciáját, melyet a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 16.§ (1)-(2) bekezdésében meghatározott módon kell igazolnia. 4.4.13. Nyilatkozat a Kbt. 40.§ (1) bek. a)-d) pontjaira Az Ajánlattevőnek az ajánlatban meg kell jelölni a) a közbeszerzésnek azt a részét (részeit), amelynek teljesítéséhez az ajánlattevő alvállalkozót kíván igénybe venni, b) az ezen részek tekintetében a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozókat (név, cím), valamint a közbeszerzésnek azt a százalékos arányát, amelynek teljesítésében a megjelölt alvállalkozók közre fognak működni. A fenti nyilatkozatokat negatív tartalommal is meg kell tenni, azaz akkor is nyilatkozni kell, ha az ajánlattevő nem kíván alvállalkozót igénybe venni. 4.4.14. Nyilatkozat a Kbt. 54.§ (1) bekezdésre Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell arról, hogy az ajánlattétel során figyelembe vette a munkavállalók védelmére, és a munkafeltételekre vonatkozó, a teljesítés helyén és a teljesítés során hatályos kötelezettségeket. A Kbt. 54 § (2) bekezdés alapján Ajánlatkérő az alábbiakban adja meg azon szervezetek (hatóságok) nevét és címét, amelyektől az Ajánlattevők megfelelő tájékoztatást kaphatnak a munkavállalók védelmére, a munkafeltételekre vonatkozó a teljesítés helyén hatályos kötelezettségekről Magyar Bányászati és Földtani Hivatal 1145 Budapest, Columbus u. 17-23. Levelezési cím:1590 Budapest, Pf. 95 Tel.: +36-1-301-2900 Fax: +36-1-301-2903 Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv Debreceni Kistérségi Intézete H-4028 Debrecen, Rózsahegy utca 4. Telefon:+36 / 52 / 420-015 Fax:+36 / 52 / 420-015 Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szervének Munkaügyi Felügyelősége 11/69
4024 Debrecen, Piac u. 42-48. Postacím: 4002 Debrecen, Pf. 14. tel: 06-52-417-340 fax: 06-52-451-063 Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala Környezetvédelmi kérdésekben: Városépítési Osztály H-4024 Debrecen, Piac u. 20. Telefon: +36 / 52 / 511 - 511 Fax: +36 / 52 / 511 – 438 Adóügyi kérdésekben: Adóügyi Osztály H-4026 Debrecen, Kálvin tér 11. Telefon: +36 / 52 / 517 - 710 Fax: +36 / 52 / 517 – 712 Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-alföldi Regionális Adó Főigazgatósága 4029 Debrecen, Faraktár u. 29/C. Tel.: 52/517-200 Tiszántúli Környezetvédelmi Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség H-4025 Debrecen, Hatvan u. 16. Telefon: 52/511-000 Fax: 52/511-040
4.4.15. Összeférhetetlenségi és titoktartási nyilatkozat Összeférhetetlen és nem vehet részt az eljárásban ajánlattevőként, alvállalkozóként vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetként az ajánlatkérő által az eljárással vagy annak előkészítésével kapcsolatos tevékenységbe bevont személy vagy szervezet, ha közreműködése az eljárásban a verseny tisztaságának sérelmét eredményezheti, kivétel ez alól, azaz nem eredményezi a verseny tisztaságának sérelmét és nem összeférhetetlen az olyan személy (szervezet) részvétele az eljárásban, akitől, illetőleg amelytől az ajánlatkérő a) az adott közbeszerzéssel kapcsolatos helyzet-, illetőleg piacfelmérés, a közbeszerzés becsült értékének felmérése érdekében a közbeszerzés megkezdése időpontjának megjelölése nélkül, kizárólag a felmérés érdekében szükséges adatokat közölve kért tájékoztatást, vagy b) a támogatásra irányuló igény (pályázat) benyújtásához szükséges árajánlatot kapott, feltéve, hogy az a) vagy a b) pont alkalmazása kapcsán az ajánlatkérő nem közölt vele a közbeszerzési eljárás során az összes többi ajánlattevő részére rendelkezésre bocsátott adatok körét meghaladó információt. 4.4.16. Változásbejegyzési kérelem és az annak érkezéséről szóló igazolás (adott esetben)
12/69
Amennyiben cégbíróságon változásbejegyzési eljárás van folyamatban, úgy az ajánlathoz csatolni kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolás másolatát. 4.4.17. Díjkalkulációs egységártáblázat Teljes körűen kitöltve (beleértve az értékelésre nem kerülő elemeket is) csatolandó az ajánlathoz.
4.5.
Az ajánlatadás alapja
4.5.1. Az Ajánlat elkészítésének alapját az Ajánlati Dokumentáció kell, hogy képezze. Az Ajánlat az Ajánlatkérő által ajánlattétel céljára kibocsátott dokumentációban és annak műszaki leírásában leírt szolgáltatás egészére kell, hogy vonatkozzék, és annak megfelelően teljesítendő. 4.5.2. Az Ajánlatkérő által elvárt műszaki követelményeket az ajánlati dokumentáció részét képező műszaki leírás tartalmazza. A Dokumentációban az esetleges nem egyértelmű, vagy egymástól eltérő műszaki meghatározásnál az Ajánlatkérő mindig a magasabb műszaki tartalmat kéri figyelembe venni. 4.5.3. Az Ajánlattevő az ajánlatát a dokumentáció részét képező díjkalkulációs egységártáblázatban tegye meg. A díjkalkulációs egységártáblázatban a megajánlott egységárak és a súlyszámok (becsült éves forgalmi adat perben kifejezve) szorzataként kialakult összesített (képzett) ajánlati árat a FELOLVASLÓLAPON kell feltűntetni. Az ajánlatok értékelésekor a felolvasólapon megadott összesített ajánlati ár képezi az elbírálás alapját. A nyertes Ajánlattevő által a díjkalkulációs táblázatban megajánlott egységárak képezik a szerződés és a pénzügyi elszámolás alapját. 4.5.4. A befejezési határidőre prognosztizálva az ajánlati árnak fedezetet kell nyújtania a szerződés időtartama alatt bekövetkező esetleges árváltozásokra, és tartalmaznia kell mindazon költségeket, melyek az ajánlat tárgyának első osztályú megvalósításához, a felhívásban és jelen ajánlati dokumentációban rögzítettek betartásához, valamint a közbeszerzési eljárás során kifejezetten nem említett, de a szakmai szokások szerint a kifogástalan teljesítéshez kapcsolódó tevékenység ellátásához és a szerződésszerű teljesítéshez szükségesek. Az árképzésben valamennyi nehezítő körülmény figyelembevételre kell, hogy kerüljön, mivel erre semmilyen különleges kártalanítás nem történhet. 5. FORMAI ELŐÍRÁSOK 5.1. Az ajánlatok példányszáma és aláírása Az ajánlattevőnek ajánlatát egy eredeti és az eredetivel mindenben egyező két másolati példányban kell elkészítenie. Az ajánlatokon jól láthatóan fel kell tüntetnie, hogy "Eredeti” vagy "Másolati" példány. A másolati példányt a kész, eredeti példányokról kell elkészíteni.
13/69
Amennyiben bármilyen eltérés lenne közöttük, az eredeti példány az irányadó. Ha az ajánlattevő nem jelöli meg az eredeti példányt, az Ajánlatkérő önkényesen választ ki egy példányt, és azt tekinti eredetinek. Az ajánlatot lapozhatóan kell bekötni, oldalszámozással kell ellátni. Az ajánlat oldalszámozása eggyel kezdődjön és oldalanként növekedjen. Elegendő a szöveget vagy számokat vagy képet tartalmazó oldalakat számozni, az üres oldalakat nem kell, de lehet. Az ajánlatnak az elején tartalomjegyzéket kell tartalmaznia, mely alapján az ajánlatban szereplő dokumentumok oldalszám alapján megtalálhatóak. 5.2. Hibák kijavítása Az ajánlat nem tartalmazhat betoldásokat, törléseket vagy felülírásokat, azt az esetet kivéve, ha ajánlattevő javítja ki saját hibáját. Ilyenkor az adott dokumentumot aláíró személynek vagy személyeknek kézjegyükkel kell ellátniuk a javításokat, betoldásokat, felülírásokat, törléseket.
5.3. Az ajánlatok csomagolása, megjelölése 5.3.1. Az összeállított ajánlat eredeti és másolati példányait csomagolva vagy borítékban kell benyújtani. A csomagolást úgy kell elkészíteni és lepecsételni, hogy a bontás során annak sértetlensége egyértelműen megállapítható legyen. A benyújtott ajánlatok csomagolását az alábbi feliratokkal kell ellátni: „GSM szolgáltatás beszerzése – közbeszerzési ajánlat – nem bontható fel az ajánlattételi határidő lejártáig!” 5.3.2. Ha a csomagolást nem jelölik meg a fenti előírásnak megfelelően, az Ajánlatkérő nem vállal felelősséget a benyújtott ajánlat elkeveredéséért és idő előtti felbontásáért. 6. AZ AJÁNLATOK BEADÁSA Az ajánlatot személyesen, futárral vagy postai úton (tértivevénnyel) kell benyújtani az ajánlattételi felhívásban megadott ajánlattételi határidő lejártáig az ott megadott címen. A személyesen, vagy futár útján benyújtott ajánlatok átvételét az Ajánlatkérő által felhatalmazott személy által aláírt elismervény igazolja. Amennyiben az ajánlat az ajánlattételi határidő lejártát követően érkezik meg Ajánlatkérőhöz, az érvénytelennek minősül, és azt Ajánlatkérő felbontatlanul megőrzi.
14/69
7. AZ AJÁNLATOK FELBONTÁSA Az ajánlatok felbontásán a Kbt. 62. § (2) bekezdésében megjelölt személyek vehetnek részt. Az Ajánlatkérő a bontás alkalmával a Kbt. 62.§ (3) és (4) bekezdése szerint jár el, ismerteti az ajánlattevők nevét, székhelyét, bírálati szempontra adott vállalást, valamint közvetlenül a bontás előtt ismerteti a szerződés teljesítéséhez rendelkezésre álló anyagi fedezet összegét. Ajánlatkérő az ajánlatok bontásáról jegyzőkönyvet készít, melyet 5 napon belül egyidejűleg minden ajánlattevő részére megküld. 8. AZ AJÁNLATOK TISZTÁZÁSA Az Ajánlatkérő írásban, a többi ajánlattevő egyidejű értesítése mellett felvilágosítást kérhet az ajánlattevőtől nem egyértelmű kijelentések, nyilatkozatok, igazolások tartalmának tisztázása érdekében. A felvilágosítás megadása nem járhat: a) az alapelvek sérelmével vagy b) az ajánlati kötöttség megsértésével, azaz a beszerzés tárgyára vagy a szerződés feltételeire adott tartalmi ajánlat módosításával.
9. AZ AJÁNLATOK VIZSGÁLATA A Kbt. 63. § alapján az ajánlatok elbírálása során az ajánlatkérőnek meg kell vizsgálnia, hogy az ajánlatok megfelelnek-e az ajánlati felhívásban, a dokumentációban, valamint a jogszabályokban meghatározott feltételeknek. Az ajánlatkérő az eljárást megindító felhívásban előírtaknak megfelelően ítéli meg az ajánlattevő szerződés teljesítésére való alkalmasságát vagy alkalmatlanságát. Ajánlatkérő köteles megállapítani, hogy mely ajánlatok érvénytelenek és hogy van-e olyan ajánlattevő, akit az eljárásból ki kell zárni. 10. AZ AJÁNLATOK ÉRTÉKELÉSE Az ajánlatok bírálati szempontja a Kbt. 71.§ (2) bekezdés a) pontja szerinti legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás. 11. EREDMÉNYHIRDETÉS Az eljárás eredményéről az ajánlatkérő a Kbt. 65.§ (1) bekezdése alapján – figyelemmel a Kbt. 77.§ (1) bekezdésére - az ajánlati kötöttség fennállása alatt, az eljárás eredményéről szóló összegezés megküldésével írásban tájékoztatja az ajánlattevőket. 15/69
12. SZERZŐDÉSKÖTÉS A Kbt. 124.§ (5) bekezdése szerint a nyertes ajánlattevő és – amennyiben második legkedvezőbb ajánlattevőként megjelölésre kerül, úgy – a második legkedvezőbb ajánlattevő ajánlati kötöttsége további 30 nappal meghosszabbodik. A szerződést ezen időszakon belül kell megkötni, mely – a Kbt. 124.§ (8) bekezdésében meghatározott kivételektől eltekintve - nem lehet korábbi, mint az írásbeli összegezés megküldését követő 10. nap. A szerződéskötés kapcsán a Kbt. 124. § (7) – (9) bekezdésében foglaltak is irányadók. A szerződés a közbeszerzésben nyertes ajánlattevővel külön-külön kerül megkötésre (I.) Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzat és intézményei, (II.) Debrecen Vagyonkezelő Zrt. és tagvállalatai, valamint ezen szervezetek (III.) dolgozói részéről.
16/69
II. AJÁNLOTT IRATMINTÁK
17/69
F E L OL V A SÓL A P Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata és intézményei, Debreceni Vagyonkezelő Zrt. és tagvállalatai, valamint ezen szervezetek dolgozói részére mobiltelefon szolgáltatás és adatkommunikáció, továbbá igénybevételükhöz szükséges eszközök és kellékei beszerzése
1. Ajánlattevő
megnevezése: székhelye: telefon: telefax: e-mail:
2. Kapcsolattartó
neve: címe: telefon: telefax: email:
_________________________________________________________________________
Képzett nettó Ajánlati ár …………………….. nettó Ft _________________________________________________________________________
Dátum....................................., ………..……………. (cégszerű aláírás)
A kapcsolattartóként azon személyt nevezze meg az ajánlattevő, akinek az Ajánlatkérő a közbeszerzési eljárás dokumentumait küldheti, és azon elérhetőségeket adja meg az ajánlattevő, ahova az Ajánlatkérő a közbeszerzési eljárással kapcsolatos dokumentumokat, értesítéseket küldheti.
18/69
REGISZTRÁCIÓS
LAP
Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata és intézményei, Debreceni Vagyonkezelő Zrt. és tagvállalatai, valamint ezen szervezetek dolgozói részére mobiltelefon szolgáltatás és adatkommunikáció, továbbá igénybevételükhöz szükséges eszközök és kellékei beszerzése A közbeszerzési eljárásban részt vevő gazdasági szereplő adatai: Neve:
Székhelye:
Tel:
Fax:
Kapcsolattartó személy neve:
E-mail: Kitöltve elküldendő a +36-52-511-552 faxszámra vagy a
[email protected] email címre az ajánlattételi határidő lejártáig! ……………………. cégszerű aláírás A regisztrációs lap visszaküldésével kell jelezni az Ajánlatkérő számára, ha valaki a meghirdetett közbeszerzési eljárásban, mint lehetséges ajánlattevő vagy az ajánlatban megnevezett alvállalkozó kíván szerepelni. Ajánlatkérő biztosítja, hogy a fent megadott adatokat csak és kizárólag az adott közbeszerzési eljárással kapcsolatosan használja fel, harmadik személy számára azokat ki nem adja.
19/69
TELJESSÉGI NYILATKOZAT (Kbt. 60.§ (3), (5) bekezdés) 1) ............................................................................................................ [név] mint Ajánlattevő kijelentjük, hogy miután átvizsgáltuk, megismertük és megértettük a „Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata és intézményei, Debreceni Vagyonkezelő Zrt. és tagvállalatai, valamint ezen szervezetek dolgozói részére mobiltelefon szolgáltatás és adatkommunikáció, továbbá igénybevételükhöz szükséges eszközök és kellékei beszerzése” tárgyú eljárás ajánlati felhívását és az ajánlati dokumentáció minden dokumentumát, beleértve az esetlegesen kibocsátott kiegészítéseket és módosításokat, valamint az ajánlattevők kérdéseire adott válaszokat, továbbá a szerződéstervezetet, elfogadjuk az azokban megfogalmazott feltételeket. 2) Amennyiben ajánlatunkat elfogadják, kötelezettséget vállalunk az Ajánlatkérőkkel való szerződés megkötésére és teljesítésére ajánlatunkban tételesen megjelölt ellenszolgáltatásért. 3) Kijelentjük, hogy az ajánlatkérési dokumentáció dokumentumaiban az eredetihez képest nem alkalmaztunk azok tartalmát érintő változtatást, és ajánlatunk elkészítése során csak a szükséges adatok és szövegek beírásával egészítettük ki azokat. 4) Kijelentjük, hogy ajánlatunkat az ajánlattételi határidőt követő 30 napig fenntartjuk. 5) Kijelentem, hogy az Ajánlattevő a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény szerint mikrovállalkozásnak/ kisvállalkozásnak / középvállalkozásnak minősül / nem tartozik a törvény hatálya alá.*
Dátum....................................., ….. ............................
cégszerű aláírás
*A megfelelő rész aláhúzandó.
20/69
NYILATKOZAT KÖZÖS AJÁNLATTÉTEL ESETÉN
A(z) ….................................... (cégnév), valamint a(z) ….................................. (cégnév) a Kbt. 25. §-a alapján közösen ajánlatot teszünk a Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata, mint gesztor által meghirdetett „Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata és intézményei, Debreceni Vagyonkezelő Zrt. és tagvállalatai, valamint ezen szervezetek dolgozói részére mobiltelefon szolgáltatás és adatkommunikáció, továbbá igénybevételükhöz szükséges eszközök és kellékei beszerzése” tárgyú közbeszerzési eljárásban. A Kbt. 60. § (3) bekezdése alapján ezennel kijelentjük, hogy az ajánlati felhívásban és a dokumentációban foglalt valamennyi feltételt megismertük, megértettük és azokat jelen nyilatkozatunkkal elfogadjuk. Ennek megfelelően a szerződést – amennyiben, mint nyertes ajánlattevő kiválasztásra kerülünk – egyetemleges felelősséggel és kötelezettséggel teljesítjük. Közös akarattal ezennel úgy nyilatkozunk, hogy a közös ajánlattevők, képviseletére, a nevükben történő eljárásra a ………………………. (cégnév) ……....………................. (név) teljes körűen jogosult.
Dátum: …………………………………….. (cégszerű aláírás)
……………………………………. (cégszerű aláírás)
*megfelelő beírandó. A Dokumentáció 2.1 pontjában meghatározott tartalmú, valamennyi ajánlattevő által cégszerűen aláírt megállapodás másolatát is csatolni kell az ajánlatban!
21/69
Nyilatkozat a Kbt. 56. § (1) bekezdésének f) és i) pontjaira tekintettel 1 „Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata és intézményei, Debreceni Vagyonkezelő Zrt. és tagvállalatai, valamint ezen szervezetek dolgozói részére mobiltelefon szolgáltatás és adatkommunikáció, továbbá igénybevételükhöz szükséges eszközök és kellékei beszerzése”
Alulírott,…………………….......…… (név), minta(z) ………………………………. (cégnév) cégjegyzésre jogosult képviselője a 310/2011. (XII.23.) Korm. rendelet 2-11. §aiban foglaltaknak megfelelően ezennel kijelentem, hogy a(z) …………………………………………………………….............. ajánlattevő nem tartozik a Kbt. 56. § (1) bekezdés f) és i) pontjaiban meghatározott kizáró okok hatálya alá, azaz az alábbi kizáró okok az esetében nem állnak fenn: f) korábbi - három évnél nem régebben lezárult - közbeszerzési eljárásban hamis adatot szolgáltatott és ezért az eljárásból kizárták, vagy a hamis adat szolgáltatását jogerősen megállapították, a jogerősen megállapított időtartam végéig; i) korábbi közbeszerzési eljárás eredményeként 2010. szeptember 15-ét követően kötött szerződésével kapcsolatban az alvállalkozója felé fennálló (vég- vagy részszámlából fakadó) két éven belül született jogerős és végrehajtható közigazgatási, vagy bírósági határozatban megállapított fizetési kötelezettsége 10%-ot meghaladó részét, az ilyen határozatban megállapított fizetési határidőn belül nem teljesítette, annak ellenére, hogy az ajánlatkérőként szerződést kötő fél a részére határidőben fizetett. Dátum:
………..……… (cégszerű aláírás)
1
A nyilatkozatot közjegyző által hitelesített formában kell becsatolni!
22/69
Nyilatkozat a Kbt. 56. § (1) bekezdés kc) pontja tekintetében
Alulírott ……………………... (név), mint a(z) ……..………………………... (cégnév) cégjegyzésre jogosult képviselője a Kbt. 56. § (1) bekezdés kc) pontjában foglaltaknak megfelelően ezennel kijelentem, hogy 1) cégünk olyan a társaságnak minősül, melyet nem jegyeznek szabályozott tőzsdén. A pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2007. évi CXXXVI. törvény (továbbiakban: pénzmosásról szóló törvény) 3. § r) pontja szerint definiált tényleges tulajdonosok neve és állandó lakóhelye az alábbi:* Név: Állandó lakóhely: Név: Állandó lakóhely: Amennyiben nincsen a pénzmosásról szóló törvény 3. § r) pontja szerint tényleges tulajdonos, úgy ajánlattevő erre vonatkozóan csatolja nyilatkozatát. vagy 2) szervezetünk olyan társaságnak minősül, melyet szabályozott tőzsdén jegyeznek. *
Jelen nyilatkozatot a „Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata és intézményei, Debreceni Vagyonkezelő Zrt. és tagvállalatai, valamint ezen szervezetek dolgozói részére mobiltelefon szolgáltatás és adatkommunikáció, továbbá igénybevételükhöz szükséges eszközök és kellékei beszerzése” tárgyú közbeszerzési eljárásra benyújtott ajánlatunk részeként tettük.
Kelt: ………………………
……………………………. Cégszerű aláírás * Kérjük a megfelelőt egyértelműen megjelölni! Közös Ajánlattétel esetén ezt a nyilatkozatot valamennyi közös ajánlatot tevőnek külön-külön be kell nyújtania.
23/69
Értelmezés: 1.
Pénzmosásról szóló törvény: A pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2007. évi CXXXVI. törvény. A Kbt. 56. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontja vonatkozásában a pénzmosásról szóló törvény 3. § r) pontja szerint definiált tényleges tulajdonos: r) tényleges tulajdonos: ra) az a természetes személy, aki jogi személyben vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetben a szavazati jogok vagy a tulajdoni hányad legalább huszonöt százalékával rendelkezik, ha a jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet nem a szabályozott piacon jegyzett társaság, amelyre a közösségi jogi szabályozással vagy azzal egyenértékű nemzetközi előírásokkal összhangban lévő közzétételi követelmények vonatkoznak, rb) az a természetes személy, aki jogi személyben vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetben - a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 685/B. § (2) bekezdésében meghatározott - meghatározó befolyással rendelkezik, rc) az a természetes személy, akinek megbízásából valamely ügyleti megbízást végrehajtanak, továbbá rd) alapítványok esetében az a természetes személy, 1. aki az alapítvány vagyona legalább huszonöt százalékának a kedvezményezettje, ha a leendő kedvezményezetteket már meghatározták, 2. akinek érdekében az alapítványt létrehozták, illetve működtetik, ha a kedvezményezetteket még nem határozták meg, vagy 3. aki tagja az alapítvány kezelő szervének, vagy meghatározó befolyást gyakorol az alapítvány vagyonának legalább huszonöt százaléka felett, illetve az alapítvány képviseletében eljár;
2.
Szabályozott tőzsde: A szabályozott tőzsde alatt a tőkepiacról szóló 2011. évi CXX. törvény 5. § (1) bekezdés 114. pontjában meghatározott piacot kell érteni. (A szabályozott tőzsdék listáját egyebekben megtalálja az alábbi linken: http://eur-lex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?uri=OJ:C:2011:209:0021:0028:HU:PDF
24/69
Nyilatkozat a Kbt. 56. § (2) bekezdés tekintetében
Alulírott ……………………... (név), mint a(z) ……..………………………... (cégnév) ajánlattevő cégjegyzésre jogosult képviselője a Kbt. 56 § (2) bekezdésében foglaltaknak megfelelően ezennel kijelentem, hogy
szervezetünk vonatkozásában van olyan jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, amely közvetetten, vagy közvetlenül több, mint 25%-os tulajdoni résszel, vagy szavazati joggal rendelkezik * szervezetünk vonatkozásában nincs olyan jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, amely közvetetten, vagy közvetlenül több, mint 25%-os tulajdoni résszel, vagy szavazati joggal rendelkezik *
Dátum...................................., ............................ cégszerű aláírás Kérjük a megfelelőt megjelölni.
25/69
Amennyiben
van olyan jogi személy vagy jogi
személyiséggel nem rendelkező szervezet, amely közvetetten, vagy közvetlenül több, mint 25%-os tulajdoni résszel, vagy szavazati joggal rendelkezik: Alulírott………............., mint a(z) ………….. (székhely:……………), mint ajánlattevő cégjegyzésre jogosult képviselője a Kbt. 56. § (2) bekezdése tekintetében nyilatkozom, hogy szervezetünk vonatkozásában az alábbi jogi személy(ek) vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet(ek) rendelkeznek közvetetten, vagy közvetlenül több, mint 25%os tulajdoni résszel, vagy szavazati joggal: ⇒ Szervezet (1) neve: ………………………………………… ⇒ Szervezet (2) neve: ………………………………………… ⇒ Szervezet (..) neve: ………………………………………… Alulírott………............., mint a(z) ………….. (székhely:……………), mint ajánlattevő cégjegyzésre jogosult képviselője egyúttal nyilatkozatom, hogy a fenti szervezet(ek) vonatkozásában a Kbt. 56. § (2) bekezdésében meghatározott kizáró feltételek nem állnak fenn.
Dátum...................................., ............................ cégszerű aláírás
26/69
Nyilatkozat a Kbt. 58. § (3) bekezdés tekintetében
Alulírott ……………………... (név), mint a(z) ……..………………………... (cégnév) cégjegyzésre jogosult képviselője a Kbt. 58. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelően ezennel kijelentem, hogy a(z)…………………………………….…….............. ajánlattevő nem vesz igénybe a Kbt. 56. § (1) bekezdésében meghatározott kizáró okok hatálya alá tartozó alvállalkozót, valamint az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezetet. Jelen nyilatkozatot a „Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata és intézményei, Debreceni Vagyonkezelő Zrt. és tagvállalatai, valamint ezen szervezetek dolgozói részére mobiltelefon szolgáltatás és adatkommunikáció, továbbá igénybevételükhöz szükséges eszközök és kellékei beszerzése” tárgyú közbeszerzési eljárásra benyújtott ajánlatunk részeként tettük.
Dátum...................................., ............................
cégszerű aláírás
27/69
Nyilatkozat 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 10.§ a) pontja alapján „Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata és intézményei, Debreceni Vagyonkezelő Zrt. és tagvállalatai, valamint ezen szervezetek dolgozói részére mobiltelefon szolgáltatás és adatkommunikáció, továbbá igénybevételükhöz szükséges eszközök és kellékei beszerzése” Alulírott,…………………….......…… (név), minta(z) ………………………………. (cégnév) cégjegyzésre jogosult képviselője ezennel kijelentem, hogy a(z)…………………………………………………………….............. ajánlattevő nem vesz igénybe olyan alvállalkozót, valamint az alkalmasság igazolására igénybe vett más szervezetet, aki a Kbt. 57. § (1) bekezdés e) pontjában meghatározott kizáró ok hatálya alá tartozik. Dátum...................................., ............................ cégszerű aláírás VAGY Nyilatkozat 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 10.§ b) pontja alapján* „Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata és intézményei, Debreceni Vagyonkezelő Zrt. és tagvállalatai, valamint ezen szervezetek dolgozói részére mobiltelefon szolgáltatás és adatkommunikáció, továbbá igénybevételükhöz szükséges eszközök és kellékei beszerzése” Alulírott………............., mint a(z) ………….. (székhely:……………), mint ajánlattevő által, a Kbt. 40. § (1) bekezdés b) pontja szerint megnevezett alvállalkozó / alkalmasság igazolásában résztvevő gazdasági szereplőcégjegyzésre jogosult képviselője nyilatkozom, hogy szervezetünk nem tartozik a Kbt. 57. § (1) bekezdés e) pontjába meghatározott kizáró ok hatálya alá. Dátum...................................., ............................ cégszerű aláírás * Abban az esetben, ha van olyan alvállalkozó, aki nem kerül megjelölésre az ajánlatban mindkét nyilatkozat (310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 10.§ a) és b) pontja szerinti) csatolása szükséges!!!
28/69
Ajánlattevői nyilatkozat az alkalmasság igazolásához igénybe venni kívánt más szervezetről (adott esetben)
Alulírott…………………………...………………………………………………..(név), mint a(z).…....………….....................…………………………………………………….. (cégnév) Ajánlattevő cégjegyzésre jogosult képviselője a „Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata és intézményei, Debreceni Vagyonkezelő Zrt. és tagvállalatai, valamint ezen szervezetek dolgozói részére mobiltelefon szolgáltatás és adatkommunikáció, továbbá igénybevételükhöz szükséges eszközök és kellékei beszerzése” tárgyú közbeszerzési eljárásban nyilatkozom,
hogy az ajánlati felhívás III.2.2) és/vagy III.2.3) pontjában meghatározott alábbi alkalmassági követelményeknek más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva kívánunk megfelelni 2: Ajánlati felhívás III.2.2) pontja szerinti gazdasági és pénzügyi alkalmassági minimumkövetelmény: ⇒ (P1) pontja: o Szervezet megjelölése (név, cím): o Tényleges igénybevétel módja (Kbt. 55. § (6) bekezdése szerint):
Ajánlati felhívás III.2.3) pontja szerinti műszaki, illetve szakmai alkalmassági minimumkövetelmény: ⇒ (M1) pontja: o Szervezet megjelölése (név, cím): o Tényleges igénybevétel módja (Kbt. 55. § (6) bekezdése szerint):
Dátum...................................., ............................ cégszerű aláírás 2
Ajánlatkérő felhívja a T. Ajánlattevők figyelmét a Kbt. 55. § (6) bekezdésében foglalt alábbi rendelkezésekre: Az ajánlattevő az alkalmasság igazolása során a Kbt. 55. § (5) bekezdés szerint más szervezet kapacitására a következő esetekben támaszkodhat: ha az alkalmasság igazolásakor bemutatott, más szervezet által rendelkezésre bocsátott erőforrásokat a szerződés teljesítése során ténylegesen igénybe fogja venni és ennek módjáról nyilatkozik, ilyen nyilatkozatnak tekintendő az is, ha a szervezet alvállalkozóként megjelölésre került, vagy ha az alkalmassági követelmény korábbi szállítások, szolgáltatások vagy építési beruházások teljesítésére vonatkozik, az ajánlattevő (részvételre jelentkező) nyilatkozik arról, hogy milyen módon vonja be a teljesítés során azt a szervezetet, amelynek adatait az alkalmasság igazolásához felhasználja, amely lehetővé teszi e más szervezet szakmai tapasztalatának felhasználását a szerződés teljesítése során, vagy a gazdasági és pénzügyi alkalmasság igazolása során - az a) pontban foglaltakon túl - akkor is, ha az ajánlattevő (részvételre jelentkező) ajánlatában (részvételi jelentkezésében) benyújtja az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet nyilatkozatát, amelyben e más szervezet az ajánlattevő fizetésképtelensége esetére kezességet vállal az ajánlatkérő mindazon kárának megtérítésére, amely az ajánlatkérőt az ajánlattevő teljesítésének elmaradásával vagy hibás teljesítésével összefüggésben érte, és amely más biztosítékok érvényesítésével nem térült meg.
29/69
Nyilatkozat a Kbt. 55. § (5) bekezdés tekintetében (adott esetben) „Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata és intézményei, Debreceni Vagyonkezelő Zrt. és tagvállalatai, valamint ezen szervezetek dolgozói részére mobiltelefon szolgáltatás és adatkommunikáció, továbbá igénybevételükhöz szükséges eszközök és kellékei beszerzése”
Alulírott ………..………….…………. (név), mint a(z) ……………….……………. (cégnév), mint az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő cégjegyzésre jogosult képviselője nyilatkozom, hogy kötelezettséget vállalok arra, hogy a …………………………….. alkalmassági feltételt jelentő erőforrást az Ajánlattevő rendelkezésére bocsátom a szerződés teljesítésének időtartama alatt. Ennek megfelelően az adott alkalmassági követelmény(ek)nek megfelelés igazolását az Ajánlattevő rendelkezésére bocsátottam.
.Dátum...................................., ............................
cégszerű aláírás
30/69
Nyilatkozat a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 14.§ (1) bekezdés c) pontja alapján „Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata és intézményei, Debreceni Vagyonkezelő Zrt. és tagvállalatai, valamint ezen szervezetek dolgozói részére mobiltelefon szolgáltatás és adatkommunikáció, továbbá igénybevételükhöz szükséges eszközök és kellékei beszerzése”
Alulírott…………………………..(név), mint…………………………………...(cégnév) cégjegyzésre jogosult képviselője nyilatkozom, hogy a(z) ………………………………………… vevő gazdasági szereplő*
ajánlattevő/alkalmasság igazolásában részt
utolsó 2 (kettő) lezárt üzleti évi (20.. , 20..) teljes nettó árbevétele az alábbiak szerint alakult: teljes nettó árbevétel (Ft-ban kifejezve) 20.. évben 20.. évben
*Aláhúzni
Dátum:
………..………………. (cégszerű aláírás)
31/69
Nyilatkozat a Kbt. 55. § (6) bekezdés c) pontja tekintetében (adott esetben)
Alulírott ………..………….…………. (név), mint a(z) ……………….……………. (cégnév), mint a gazdasági és pénzügyi alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő cégjegyzésre jogosult képviselője akként nyilatkozom, hogy az ajánlattevő fizetésképtelensége esetére kezességet vállalunk az ajánlatkérő mindazon kárának megtérítésére, amely az ajánlatkérőt az ajánlattevő teljesítésének elmaradásával vagy hibás teljesítésével összefüggésben érte, és amely más biztosítékok érvényesítésével nem térült meg.
Jelen nyilatkozatot a „Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata és intézményei, Debreceni Vagyonkezelő Zrt. és tagvállalatai, valamint ezen szervezetek dolgozói részére mobiltelefon szolgáltatás és adatkommunikáció, továbbá igénybevételükhöz szükséges eszközök és kellékei beszerzése” tárgyú közbeszerzési eljárásra benyújtott ajánlatunk részeként tettük.
Dátum...................................., ............................
cégszerű aláírás
* A megfelelő rész aláhúzandó vagy a nem megfelelő törlendő!
32/69
Nyilatkozat a Kbt. 40. § (1) bekezdés a) - b) pontja szerint Alulírott…………………………...………………………………………………..(név), mint a(z).…....………….....................…………………………………………………….. (cégnév) cégjegyzésre jogosult képviselője a „Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata és intézményei, Debreceni Vagyonkezelő Zrt. és tagvállalatai, valamint ezen szervezetek dolgozói részére mobiltelefon szolgáltatás és adatkommunikáció, továbbá igénybevételükhöz szükséges eszközök és kellékei beszerzése” tárgyú közbeszerzési eljárásban nyilatkozom, hogy: a) A közbeszerzésnek az a része, amelynek teljesítésében alvállalkozót kívánok igénybe venni:……………………………… VAGY A közbeszerzés teljesítése során nem kívánok alvállalkozót igénybe venni*
b) A közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó mértékben az alábbi alvállalkozók vesznek részt: *
Név, cím
Közbeszerzésnek az a része és %-os aránya, amelynek teljesítésében a megjelölt alvállalkozók közreműködnek
VAGY A közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó mértékben nem kívánok alvállalkozót igénybe venni.*
* A nem kívánt rész áthúzandó.
Dátum...................................., ............................
cégszerű aláírás
33/69
Nyilatkozat a Kbt. 54. § (1) bekezdés tekintetében
Alulírott ……………………... (név), mint a(z) ……..………………………... (cégnév) cégjegyzésre jogosult képviselője a Kbt. 54.§ (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelően ezennel kijelentem, hogy a(z) …………………………………………………………….............. ajánlattevő tájékozódott a munkavállalók védelmére és a munkafeltételekre vonatkozó olyan kötelezettségekről, amelyeknek a teljesítés helyén és a szerződés teljesítése során meg kell felelni
Jelen nyilatkozatot a „Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata és intézményei, Debreceni Vagyonkezelő Zrt. és tagvállalatai, valamint ezen szervezetek dolgozói részére mobiltelefon szolgáltatás és adatkommunikáció, továbbá igénybevételükhöz szükséges eszközök és kellékei beszerzése” tárgyú közbeszerzési eljárásra benyújtott ajánlatunk részeként tettük.
Dátum...................................., ............................
cégszerű aláírás
34/69
Összeférhetetlenségi és titoktartási nyilatkozat
Alulírott ................................................................, mint a ………………………………… cégjegyzésre jogosult képviselője nyilatkozom, hogy a „Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata és intézményei, Debreceni Vagyonkezelő Zrt. és tagvállalatai, valamint ezen szervezetek dolgozói részére mobiltelefon szolgáltatás és adatkommunikáció, továbbá igénybevételükhöz szükséges eszközök és kellékei beszerzése” tárgyban indított közbeszerzési eljárásban cégünk tekintetében a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. tv. 24. §-ban foglalt összeférhetetlenségi okok nem állnak fenn.
Kelt:
……………………………. cégszerű aláírás
35/69
III. MŰSZAKI LEÍRÁS
36/69
KÖZÖS (ÁLTALÁNOS) FELTÉTELEK VALAMENNYI MOBILTELEFON SZOLGÁLTATÁST IGÉNYBEVEVŐ ELŐFIZETŐI CSOPORTRA (HIVATALI ÉS DOLGOZÓI) VONATKOZTATVA
I.
I.1.
Általános szerződéses feltétel – Ajánlatkérő jogosult Ajánlattevői ÁSZF-ben részletezett bármely szolgáltatást igénybe venni. – Bármely vitás esetben a dokumentációban és nyertes Ajánlattevő ajánlatában foglaltak együttesen irányadók. – A szerződéses feltételekben meghatározott árak, díjak nettó értékben vannak kifejezve.
I.2.
Előfizetői csoportok és azok részletezése I.2.1.
HIVATALI ELŐFIZETŐK
– Elő- és számlafizető a „Hivatal”. – Hivatali előfizetők hivatali előfizetésekre vonatkozó tarifacsomagra jogosultak. – Készfizető kezességet vállalnak a dolgozói előfizetések után. – A dolgozói előfizetések létesítéséhez munkáltatói igazolás kiállítására jogosultak. – A dolgozó munkaviszonyának megszűnésével egyoldalúan visszavonhatja a készfizető kezességvállalását a Szolgáltató részére megküldött nyilatkozatával. I.2.2.
DOLGOZÓI ELŐFIZETŐK
– Igény szerint -döntésük alapján- maximálisan jelen flottában maximálisan 5 db egyedi előfizetői szerződést köthetnek. – Elő- és számlafizető a „Dolgozó”. – Dolgozói előfizetők dolgozói előfizetésekre vonatkozó tarifacsomagra jogosultak. – A dolgozói előfizetés létesítésére azon természetes személyek jogosultak, akik -valamely jelen flotta igénybevételére jogosult hivatali előfizetővel – munkaviszonyban állnak. A jogosultság a flotta fennállásának időtartamáig, legfeljebb a munkaviszony utolsó napjáig áll fenn. – Képviselők, akik Debrecen Megyei Jogú Város Közgyűlésének választott tagjai, vagy külső alpolgármesterként tagja a testületnek.
37/69
I.3.
Díjmentes szolgáltatások I.3.1.
HAVIDÍJMENTES SZOLGÁLTATÁSOK
– Hangposta hívása, – belföldön bonyolított flottán belüli beszélgetések, – hívástartás, – hívásvárakoztatás, – hívásátirányítás, – hívófél azonosítás, – hívószámküldés – tiltás, – konferenciahívás, – üzleti hangposta, – csoportos SMS küldés, – limitfigyelés hívószámonként, – egyenleginformáció, – átterhelhető az azonos Előfizetőhöz tartozó más hívószámra valamely készülék után vállalt hűségidő időarányos része. I.3.2. EGYÉB DÍJMENTES SZOLGÁLTATÁSOK – Csatlakozási díj, – hangposta hívása, – belépési díj, – bármely belföldi mobil hálózatba küldött 50 db SMS, – flottán belüli SMS, – hívásátirányításkor saját hálózatban bonyolított forgalom díjmentes, – Ajánlatkérő valamennyi előfizetői szerződése – hivatali és dolgozói – egymás között bonyolított forgalma, – szerződésmódosítás díja: – ha az ELŐFIZETŐ személyében változás történik, – ha az ELŐFIZETŐ és a SZÁMLAFIZETŐ személyében változás történik a flottába történő belépéskor vagy flottán belül mozgáskor, – ha a SZÁMLAFIZETŐ személyében változás történik. – számhordozás díja, – valamennyi hívószámhoz külön kérésre – legalább 90 napra elektronikus hívásrészletezőt biztosít Szolgáltató, mely a honlapján megjelölt helyen hozzáférhető. – „Hivatali” előfizető kapjon minden olyan hívószámról amelynél készfizető kezességet vállalt elektronikus tájékoztatást, azon esetekben amikor a fizetési határidőt követően legalább további 15 napos hátralék mutatkozik. Tartalma: előfizető neve, havidíj, forgalmi díj, kötbér.
38/69
I.4.
Havidíjas szolgáltatások és azok elszámolásának módja I.4.1.
KÖLTSÉGEK
– Az ártáblázatban megajánlott forgalmi díjakon felül semmilyen egyéb költség nem számolható fel. (Nem tartalmazhat minimális forgalmi elvárást, SIM- kártya használati díjat, stb.) – Érvényes ajánlatként kizárólag a másodperc alapú számlázás fogadható el. – Ajánlati árak nettó árak és belföldön bonyolított forgalomra (adat és beszédcélú) vonatkoznak I.4.2.
– – – – I.5.
HANGALAPÚ SZOLGÁLTATÁS HAVIDÍJA 100% -BAN FELHASZNÁLHATÓ
Belföldi hangtípusú forgalomra, és belföldi – 50 db-on felüli- SMS forgalomra, belföldre átirányított hívás forgalmára, belföldi MMS forgalomra.
Egyéb követelmények I.5.1.
AZ AJÁNLATOK ÖSSZEHASONLÍTHATÓSÁGA
Ft/perc mértékegységben fogadható be az ajánlat. I.5.2.
SZERZŐDÉSMÓDOSÍTÁS FLOTTÁBÓL TÖRTÉNŐ KILÉPÉSKOR
Ajánlattevő jogosult díjat felszámolni. I.5.3.
ADATVÉDELEM
A szolgáltatónak kötelezettséget kell vállalnia, hogy a szolgáltatásnyújtás során tudomására jutott információkat bizalmasan kezeli. A szolgáltatás igénybevevőjének (ELŐFIZETŐ) hozzájárulása nélkül csak a mindenkor hatályos jogszabályoknak megfelelően és az azokban kifejezetten megjelölt szerveknek adható ki adat. I.5.4.
EGYEDI ELŐFIZETŐI SZERZŐDÉS IDŐTARTAMA
A tarifacsomag igénybevételével hűségszerződés egyedi Előfizetői szerződés megkötése során nem jön létre, Szolgáltató ezen jogcím alapján kötbér igényét nem érvényesítheti. Készülék vásárlásából eredő hűségidő vállalása nélküli előfizetői szerződés 30 napon belüli felmondása esetén Szolgáltató egy havi előfizetői díjnak megfelelő költség felszámítására jogosult. I.5.5.
HŰSÉGIDŐ VÁLLALÁSA
Ajánlatkérő vállalja, hogy az Ajánlati Felhívásban feltüntetett számú Egyedi Előfizetői szerződést megköti az érvényes és eredményes közbeszerzési eljárást követően a szerződés hatályba lépésének napjától számított 3 hónapig és fenntartja azokat a szerződés lejáratát megelőző 15 napig. A hűségidő vállalása az Egyedi Előfizetések számára vonatkozik, a
39/69
közbeszerzést követően létrejövő alapszerződés jelen pontjában leírtak szerinti időtartamra. Tájékoztatás: 2013.január 1-től jogszabályi változás alapján az Önkormányzat fenntartói kötelezettsége az általános és a középiskolák, valamint a kollégiumok tekintetében megszűnhet. Ezért ezen „hivatali előfizetők” és a hozzájuk kötődő „dolgozói előfizetők” kedvezményes tarifacsomag igénybevételére a jelen létrejövő flotta tagságára való jogosultság megszűnhet. Az érintett előfizetések darabszáma hivatali előfizetések esetén kb. 200 db, míg dolgozói előfizetések esetén kb. 4650 db. I.5.6.
SZÁMLÁZÁS
Ajánlatkérő Hivatali előfizetőnkénti és Dolgozói előfizetőnkénti bontásban kéri. Egy helyesbítő számlán csak egy számla helyesbítő tételei szerepelhetnek. Hivatali számla esetében a reklamáció rendezéséig fizetési kötelezettség nincs, így a helyesbítendő számlára vonatkozóan késedelmi kamat nem számítható fel. I.6.
Mobiltelefon készülékek beszerzése I.6.1.
KÉSZÜLÉK KATEGÓRIÁK
Ajánlattevő legfeljebb két éves hűségnyilatkozattal három ajánlati árkategóriát köteles megajánlani, egyedi árképzéssel oly módon, hogy árkategóriánként minimum 5 különböző típusú készüléket ajánl meg. Az ajánlati kategóriákban található készülék típusok maximum ajánlati ár szerint kerültek szétválasztásra a következők szerint: I 0 Ft –os ajánlati ár kategória II 1 – 500 Ft-os ajánlati ár kategória III üzleti ügyfelek árjegyzéke alapján számított ajánlati ár kategória I.6.2.
I ÉS II –ES KÉSZÜLÉKKATEGÓRIÁBA TARTOZÓ KÉSZÜLÉKEK BIZTOSÍTÁSÁNAK IDŐTARTAMA
Ajánlattevő csak a szerződés hatályba lépését követő 3 hónapig köteles biztosítani az I és II ajánlati kategóriába tartozó készülékeket. Kifutó kategóriánál Szolgáltató helyettesítő típusról gondoskodik, mely tudásban hasonló vagy jobb, és árkategóriában azonos a kifutó termékkel. I.6.3.
A III -AS KÉSZÜLÉKKATEGÓRIÁBA TARTOZÓ KÉSZÜLÉKEK BIZTOSÍTÁSÁNAK
IDŐTARTAMA
Ajánlattevő a szerződés teljes időtartamára köteles Ajánlatkérő dolgozói részére ebbe a kategóriába tartozó készülékeket hűségidő vállalásának időtartamától (1 év vagy 2 év ) függetlenül biztosítani. I.6.4.
KÉSZÜLÉKVÁSÁRLÁSI LEHETŐSÉG
Minden olyan előfizetésre, amely nincs hűséggel terhelve készülék vásárlási lehetőség fenntartása elvárt.
40/69
I.6.5.
HŰSÉGIDŐ VÁLLALÁSA NÉLKÜLI KÉSZÜLÉK VÁSÁRLÁS
Ajánlattevőnek nyertessége esetén hűségnyilatkozat nélkül is biztosítania kell a valamennyi általa forgalmazott készülék és tartozék kiskereskedelmi listaárából 30 % vásárlási kedvezményt. I.6.6.
RÉSZLETFIZETÉS LEHETŐSÉGE KÉSZÜLÉK VÁSÁRLÁSNÁL
Ajánlattevő vállalja, hogy biztosítja a készülék után fizetendő díj havi részletekben történő megfizetésének lehetőségét valamennyi előfizetőnek egyaránt egy és kétéves hűségidő vállalása mellett. I.6.7.
KÉSZÜLÉK KIKÓDOLÁSA
A szerződéses időszak végén, igény esetén a készülékek kikódolását a Szolgáltató függetlenítési díj ellenében elvégzi. I.6.8.
KÉSZÜLÉK AJÁNLATI ÁR
I-es II-es ajánlati kategória árai valamennyi Előfizetői csoportra érvényes. Előfizető hivatali csomagjába tartozó hívószámhoz a III-as ajánlati kategóriába tartozó készülékek beszerzése esetén az ajánlati árból legalább további 30% engedményt ad Ajánlattevő. I.6.9.
HŰSÉGIDŐ VÁLLALÁSÁVAL VÁSÁROLT KÉSZÜLÉKEK UTÁN FIZETENDŐ KÖTBÉR MÉRTÉKE
Legfeljebb az ASZF szerinti kötbér időarányos része. I.7.
Mobilinternet beszerzése I.7.1.
INTERNET ADATCSOMAG LEÍRÁSA
Ajánlatkérő olyan adatcsomagra kér ajánlatot, melyben az adatcsomagban foglalt adatmennyiség korlátlan. A csomagban foglalt adatmennyiség felhasználása után, az ASZF szerinti korlátozott letöltési/feltöltési sebességgel lehet tovább mobil-internetezni a számlázási időszak fordulónapjáig, túlforgalmazási díj nélkül. A nem korlátozott sebességű adatmennyiség 300 MB, 2 GB és 5 GB. I.7.2.
INTERNET ADATCSOMAG MEGRENDELÉSE
– Telefonkészülékre, – adatforgalom bonyolítását biztosító egyéb eszközre pl. USB stickre. – Adatcsomag megosztása net és SMS tartalom esetén a SIM kártyával. – Az internet megosztás havi díjas szolgáltatás. – Stick biztosítása esetén az előfizetést 1 év hűségidő és egyszeri díj terheli, más esetekben hűségidő nincs.
41/69
II. FELTÉTELEK ELŐFIZETŐI CSOPORTRA VONATKOZTATVA II.1.
Kapcsolattartók és kapcsolattartás szabályai II.1.1.
KAPCSOLATTARTÓK KIJELÖLÉSE
Az „Hivatali” Előfizetők legalább 20 db egyedi előfizetői szerződés esetén önállóan szolgáltatói kapcsolattartó kijelölését kérheti. Kötelezettségként Felek vállalják, hogy az esetlegesen bekövetkező bárminemű változásról kölcsönösen tájékoztatják egymást. II.1.2.
KIEMELT KAPCSOLATTARTÓ
Ajánlatkérő olyan kiemelt kapcsolattartó személy(ek) kijelölését kéri a nyertes Szolgáltató részéről, aki(k) jogosult(ak) bármely témában – dolgozói előfizetések esetében - is eljárni. II.1.3.
SZOLGÁLTATÓI KAPCSOLATTARTÓK RENDELKEZÉSRE ÁLLÁSA
– A szerződés időtartama alatt munkaidőben folyamatosan rendelkezésre állnak vagy 30 percen belüli visszahívásra kötelezettek. – Kizárólag a flotta létrejöttekor –a 3 hónap feltöltési kötelezettség vállalása időtartamában -egyedi egyezség alapján -legalább 20 db előfizetői szerződés megkötése esetén- az intézményi kapcsolattartóval egyeztetett időpontban a Szolgáltató helyszíni ügyintézést vállal. – Az Ajánlati Felhívásban vállalt minimum előfizetői szerződés darabszámának feltöltési idejét követően minden debreceni értékesítési helyen 1 kiemelt ügyintéző gondoskodik a flotta előfizetéseinek gondozásáról. Sorban állás időszakában a flotta előfizetéseinek ügyintézése soronkívüliséget élvez. II.2.
Dolgozói előfizetések egyedi előfizetési szerződéseinek száma A dolgozó, mint elő- és számlafizető maximum 5 db egyedi előfizetői szerződés megkötésére jogosult jelen szerződés keretében. „Hivatali” Előfizető nem vizsgálja azon előfizetők által megkötött tényleges egyedi előfizető szerződésszámot -amely esetekben készfizető kezességet vállalt, de vitás esetben kiköti, hogy az előzőekben részletezett dolgozói előfizetések esetén maximum 5 db egyedi előfizetői szerződés után vállal kötelezettséget.
II.3.
Teljesítést követő ellenszolgáltatás „Hivatali” Előfizető az ellenszolgáltatást a Kbt. 130 (3) bekezdésében rögzítetteknek megfelelően teljesíti. Dolgozói előfizető esetén a fizetési határidő a teljesítést (havi számlazárás utolsó napját) követő 15. nap. Szolgáltató köteles a teljesítést követő 7 napon belül a számlát az előfizető részére megküldeni. Késedelmes megküldés esetén a fizetési határidő a késedelmes napok számával meghosszabbodik, azaz ezen időszakra késedelmi kamatot nem számíthat fel a szolgáltató.
42/69
II.4.
Készülék megrendelés II.4.1.
MEGRENDELÉST KÖVETŐ TELJESÍTÉS IDŐTARTAMA
A megrendelt készüléket 10 munkanapon belül köteles Szolgáltató „Hivatali” Előfizető részére átadni. MEGRENDELÉST KÖVETŐ TELJESÍTÉS MÓDJA
II.4.2.
Amennyiben a kiválasztott készülék(ek) darabszáma meghaladja az 5 dbot, akkor Szolgáltató vállalja, hogy ingyenesen leszállítja azt „Hivatali” Előfizető telephelyére. Ha kevesebb az igényelt készülékek darabszáma mint 5, akkor „Hivatali” Előfizető Szolgáltató telephelyén előre egyeztetett időpontban átadja Előfizető képviselője részére az(okat). II.4.3.
KÉSZÜLÉK MEGHIBÁSODÁSA
Ajánlattevő vállalja, hogy a szerződés hatálya alatt a tőle vásárolt készülék meghibásodása esetén, a szerviz időtartamára a hibás készülékkel azonos tudású cserekészüléket biztosít.
III. EGYÉB TECHNOLÓGIAI MEGOLDÁSOK – Mobil híd / direkt bekötés biztosítása, amely csatlakozás az ELŐFIZETŐI szakaszban nem tartalmazhat „mikrós” műszaki megoldást. – A Mobil híd / direkt bekötés szolgáltatásnál a havi díj 100%-ban lebeszélhető kell legyen. – A Szolgáltatónak saját szolgáltatási irányában a Mobil hídon / direkt bekötésen a mobil telefonokra megajánlott percdíjon kell a szolgáltatását biztosítania. – 2006 év során kiépítésre került egy E1 (2 Mb/s) típusú mobil szolgáltatói hálózathoz való hozzáférés. Ehhez a kapcsolathoz kérünk 1000 db ingyenes beválasztással rendelkező hívószám megajánlását az ajánlattevő részéről. A hívószámoknak flottán belülinek kell lennie. – Mobil híd /direkt bekötés kiépítésére a szolgáltató nem alkalmazhat egyszeri díjat. – Szolgáltató a parkoló automatákhoz előfizetéseket biztosít. – Szolgáltató a járműkövető rendszerhez előfizetéseket biztosít. – Központi számlázású dedikált üzleti hálózat biztosítása szükséges, melyen belül: • A zárt hálózatba szervezett SIM kártyákhoz a szolgáltatónak biztosítania kell IP címeket. A címek használatával lehetőséget kell adni a SIM kártyák közvetlen adatkapcsolati elérésére. • A hálózathoz domain név biztosítása szükséges • A hálózatba kapcsolt SIM kártyák külső (internet) hálózatból történő elérése tilos. A SIM kártyák és az internet hálózat közötti forgalom csak a szolgáltató és a megrendelő szervereinek, tűzfalainak megfelelő beállítás után lehetséges. • A szolgáltató adatforgalomra limitet csak a dedikált üzleti hálózat összes forgalmára határozhat meg 5-10-20 GB-os adatcsomagokkal. – A lebeszélhetőség a hálózaton belüli, és bármely más belföldi mobil hálózat irányába indított hívásokra érvényes. Csatlakozás létesítésének helye: 4028 Debrecen Kassai u. 28 (Főnix csarnok I. emeleti szerver szoba)
43/69
– A járműkövető rendszer csomag kapcsolt, a parkoló jegykiadó automata vonalkapcsolt adatszolgáltatású. – A mobilinternet GSM modemen keresztül is igénybe vehető.
44/69
Ártáblázat / Ajánlat (Díjkalkulációs egységár táblázat) HANGHÍVÁS
súlyszám
Havi díj (Ft)
Maximum ajánlati nettó egységár (Ft) 1000
Hivatali előfizetés (Intézmények + Tagvállalatok) Vezetékes hálózatba történő hívás
3,7
Telenor hálózatba történő hívás (Ft/perc)
386000
6,8 / 7,9*
T-Mobil hálózatba történő hívás (Ft/perc)
542700
6,8 / 7,9*
Vodafone hálózatba történő hívás (Ft/perc)
277300
6,8 / 7,9*
12000
6,8 / 7,9*
Egyéb mobilhálózatba történő hívás (Ft/perc) Dolgozói előfizetések Vezetékes hálózatba történő hívás
4,7
Telenor hálózatba történő hívás (Ft/perc)
8,8 / 10,3*
T-Mobil hálózatba történő hívás (Ft/perc)
8,8 / 10,3*
Vodafone hálózatba történő hívás (Ft/perc)
8,8 / 10,3*
Egyéb mobilhálózatba történő hívás (Ft/perc)
8,8 / 10,3*
HANGHÍVÁS - Mobil Híd/Direkt bekötés Havi díj (Ft)
30 000
Telenor hálózatba történő hívás (Ft/perc)
2880
6,8 / 7,9*
T-Mobil hálózatba történő hívás (Ft/perc)
4050
6,8 / 7,9*
Vodafone hálózatba történő hívás (Ft/perc)
2070
6,8 / 7,9*
90
6,8 / 7,9*
Egyéb mobilhálózatba történő hívás (Ft/perc) ADATHÍVÁS - Vonalkapcsolt adatkommunikáció Parkoló automaták Havi díj (Ft)
100
Forgalmi díj (Ft/perc)
8500
7,4
SMS (db)
60000
9
Járműkövető rendszer Hang+100 MB/hó Havi díj (Ft)
100
Forgalmi díj (100 MB fölött, Ft/10 kB)
1250
0,1
5 GB adatátviteli eszköz nélkül
600
2000
2 GB adatátviteli eszköz nélkül
120
1000
300 MB adatátviteli eszköz nélkül
500
400
Mobil internet
Központi számlázású dedikált üzleti hálózat SIM kártya havi díja (Ft/db)
164
100 15 000
5 GB 10 GB
20 000
20 GB
25 000
SMS (50 db fölött)
10
szerződésmódosítás kilépéskor készülék hálózatfüggetlenné tétele internet megosztás havi díja internet stick egyszeri díja
500 2 000 500 5 000
képzett nettó összesen ajánlati ár:
* saját hálózaton belül a kisebb értéket kell figyelembe venni
A fenti táblázat kitöltésével adja meg Ajánlattevő ajánlatát.
45/69
Ajánlat (Ft/perc)
nettó összesen
A táblázat „ajánlat” elnevezésű oszlopába kell az ajánlatot beírni. Az oszlop valamennyi celláját ki kell tölteni. A „nettó összesen” oszlopba be kell írni a „súlyszám” x „ajánlat” értéket, majd a „nettó összesen” oszlop fehér hátterű celláinak értékeit össze kell adni és az utolsó sor „képzett nettó összesen ajánlati ár”, cellába kell beírni, melyet kérünk a Felolvasólapra átvezetni.
46/69
IV. SZERZŐDÉS TERVEZET
47/69
Együttműködési keretmegállapodás Hivatali Előfizetésekre amely létrejött egy részről ................................................ továbbiakban: Megrendelő képviseli: …......................... (cím, adószám) másrészről …......................... képviseli:.......(címe, cégjegyzékszáma, bankszámlaszáma) továbbiakban Szolgáltató között a mai napon az alábbiak szerint: DMJV Önkormányzata, mint gesztor a Közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVII. törvény (továbbiakban: Kbt.) alapján TED-........................ számon, az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétett ajánlati felhívással, „Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata és intézményei, Debreceni Vagyonkezelő Zrt. és tagvállalatai, valamint ezen szervezetek dolgozói részére mobiltelefon szolgáltatás és adatkommunikáció, továbbá igénybevételükhöz szükséges eszközök és kellékei beszerzése” tárgyában, közbeszerzési eljárást indított, melynek nyertes ajánlattevőjével köti meg a jelen szerződést. Jelen Együttműködési keretmegállapodás a Hivatali előfizetések igénybevételére vonatkozó részletes szabályokat tartalmazza amelyet DMJV Önkormányzata, valamint a DV Zrt. azonos tartalommal de külön-külön kívánja megkötni a Szolgáltatóval. A Dolgozói előfizetések igénybevételére vonatkozó részletes szabályokat tartalmazó Együttműködési keretmegállapodás egyrészről DMJV Önkormányzata és a DV Zrt. valamint a Szolgáltató között jön létre. A Hivatali előfizetések valamennyi jogosultja önálló Csatlakozási nyilatkozatot köt a Szolgáltatóval, mely lehetővé teszi a saját Hivatali előfizetésnek és dolgozói egyedi Előfizetői szerződéseknek a létrejöttét. A jogosultságról a Hivatali Előfizetők képviselői írásban nyilatkoznak. I.
I. ÁLTALÁNOS FELTÉTELEK
I.1. Szerződés tárgya Szolgáltató egyedi Mobil flottát hoz létre, melyben biztosítja a 3 keretmegállapodás hatálya alá tartozó egyedi előfizetések egységes kezelését, valamint az Előfizetők közötti 0 Ft/perc díj biztosítását. I.2. Szerződés időbeli hatálya A jelen szerződés határozott időtartamra 2012................. kezdő időponttól számított 27 hónapra jön létre. I.3.
Egyéb – Megrendelő jogosult a Szolgáltatói ÁSZF-ben részletezett bármely szolgáltatást igénybe venni. – A jelen szerződésben meghatározott árak és díjak nettó értékben vannak megállapítva. Szerződő felek megállapodnak abban, hogy a Hivatali 48/69
Előfizetők minden Dolgozói Előfizető esetén, maximum 5 db egyedi előfizetői szerződés után készfizető kezességet vállalnak. I.3.1.
SZERZŐDŐ FELEK A HIVATALI ELŐFIZETŐK TEKINTETÉBEN AZ ALÁBBIAKRÓL ÁLLAPODNAK MEG
– a Hivatali Előfizetők elő- és számlafizetők is, – a Hivatali Előfizetésekre vonatkozó tarifacsomagra jogosultak, – készfizető kezességet vállalnak a Dolgozói Előfizetésekre, – a Dolgozói Előfizetések létesítéséhez igazolás kiállítására jogosultak, – a Dolgozói Előfizetésre való jogosultság megszűnésével a Hivatali Előfizető egyoldalúan visszavonhatja a készfizető kezességvállalását a Szolgáltató részére megküldött nyilatkozatával I.4. I.4.1.
– – – – – – – – – – – –
Díjmentes szolgáltatások HAVIDÍJMENTES SZOLGÁLTATÁSOK
hangposta hívása, belföldön bonyolított flottán belüli beszélgetések, hívástartás, hívásvárakoztatás, hívásátirányítás, hívófél azonosítás, hívószámküldés – tiltás, konferenciahívás, üzleti hangposta, csoportos SMS küldés, limitfigyelés hívószámonként, egyenleginformáció
I.4.2. EGYÉB DÍJMENTES SZOLGÁLTATÁSOK – csatlakozási díj, – hangposta hívása, – belépési díj, – bármely belföldi mobil hálózatba küldött 50 db SMS, – flottán belüli SMS, – hívásátirányításkor saját hálózatban bonyolított forgalom, – Megrendelő valamennyi Előfizetői szerződése – hivatali és dolgozói – között bonyolított forgalom, – szerződésmódosítás díja: – ha az Előfizető személyében változás történik, – a Mobil flottán belüli mozgáskor – számhordozás díja, – valamennyi hívószámhoz külön kérésre - legalább 90 napra elektronikus hívásrészletezőt biztosít a Szolgáltató, mely a honlapján megjelölt helyen hozzáférhető, – az azonos Előfizetőhöz tartozó más hívószámra valamely készülék után vállalt hűségidő időarányos részének átterhelése,
49/69
– a Hivatali Előfizető minden olyan hívószámról amelynél készfizető kezességet vállalt elektronikus tájékoztatást kap, azon esetekben amikor a fizetési határidőt követően legalább további 15 napos hátralék mutatkozik a tájékoztatás tartalma: Előfizető neve, havidíj, forgalmi díj, kötbér I.5. A Felek a havidíjas szolgáltatásokról és azok elszámolásának módjáról az alábbiak szerint állapodnak meg I.5.1.
– Az ártáblázatban megajánlott forgalmi díjakon felül semmilyen egyéb költség nem számolható fel. (Nem tartalmazhat minimális forgalmi elvárást, SIM- kártya használati díjat, stb.) – a számlázás másodperc alapú – Az 1. sz. mellékletben szereplő árak nettó árak és belföldön bonyolított forgalomra (adat és beszédcélú) vonatkoznak I.5.2.
A HANGALAPÚ SZOLGÁLTATÁS HAVIDÍJA 100% -BAN FELHASZNÁLHATÓ
– belföldi hangtípusú forgalomra, – belföldi – 50 db - on felüli - SMS forgalomra, – belföldre átirányított hívás forgalmára, – belföldi MMS forgalomra I.6. I.6.1.
Egyéb követelmények SZERZŐDÉSMÓDOSÍTÁS FLOTTÁBÓL TÖRTÉNŐ KILÉPÉSKOR
Szolgáltató jogosult az I. sz. mellékletben szereplő díjat felszámolni. I.6.2.
ADATVÉDELEM
A Szolgáltatónak kötelezettséget kell vállalnia, hogy a szolgáltatásnyújtás során tudomására jutott információkat bizalmasan kezeli. A szolgáltatás igénybe vevőjének (Előfizető) hozzájárulása nélkül csak a mindenkor hatályos jogszabályoknak megfelelően és az azokban kifejezetten megjelölt szerveknek adható ki adat. I.6.3.
EGYEDI ELŐFIZETŐI SZERZŐDÉS IDŐTARTAMA
A tarifacsomag igénybevételével hűségszerződés Egyedi előfizetői szerződés megkötése során nem jön létre, a Szolgáltató ezen jogcím alapján kötbér igényét nem érvényesítheti. Készülék vásárlásából eredő hűségidő vállalása nélküli Egyedi előfizetői szerződés 30 napon belüli felmondása esetén Szolgáltató egy havi Előfizetői díjnak megfelelő költség felszámítására jogosult. I.6.4.
HŰSÉGIDŐ VÁLLALÁSA
Megrendelők vállalják, hogy az Ajánlati Felhívásban feltüntetett számú Egyedi előfizetői szerződést megkötik az érvényes és eredményes közbeszerzési eljárást követően a jelen szerződés hatályba lépésének napjától számított 3. hónap utolsó napjáig és fenntartják azokat a jelen szerződés lejáratát megelőző 15. napig. A hűségidő vállalása az Egyedi Előfizetések számára vonatkozik.
50/69
Szerződő Felek tudomásul veszik, hogy 2013. január 1-től jogszabályi változás folytán az Önkormányzat fenntartói kötelezettsége az általános és a középiskolák, valamint a kollégiumok tekintetében megszűnhet. A fentiekből következően ezen Hivatali Előfizetők és a hozzájuk kötődő Dolgozói Előfizetők kedvezményes tarifacsomag igénybe vételére, valamint a Mobil flotta tagságára való jogosultsága megszűnhet. Az érintett előfizetések darabszáma a Hivatali előfizetések esetén várhatóan kb. 200 db, míg a Dolgozói előfizetések esetén kb. 4650 db. I.6.5.
SZÁMLÁZÁS
A számlázás Hivatali Előfizetőnkénti bontásban történik. A Szolgáltató jelen szerződésben rögzített díjakat, valamint készülékvásárlásból eredő beszerzési árat egy összegben vagy az egyedi megállapodás szerinti ütemezésben egyenlő részletekben havonta utólag számlázza az előfizetőknek a tárgyhót követő hónap 20. napjáig. A számlázott időszak utolsó napja a fordulónap a Szolgáltatótól megrendelt valamennyi szolgáltatás esetén egységes és megegyezik a Szolgáltatói ÁSZF-ben rögzítettel. Ha a Hivatali Előfizető a díjfizetési határidő lejárata előtt kifogást nyújt be a Szolgáltatóhoz, akkor a reklamáció rendezéséig fizetési kötelezettség nincs, így a helyesbítendő számlára vonatkozóan késedelmi kamat nem számítható fel. Egy helyesbítő számlán csak egy számla helyesbítő tételei szerepelhetnek. I.7. I.7.1.
Mobiltelefon készülékek beszerzése KÉSZÜLÉK KATEGÓRIÁK
Szolgáltató legfeljebb két éves hűségnyilatkozattal három árkategóriát ajánl fel a jelen szerződés hatályba lépésének napjától, egyedi árképzéssel oly módon, hogy árkategóriánként minimum 5 különböző típusú készüléket ajánl fel. A kategóriákban található készülék típusok maximum ár szerint kerültek szétválasztásra a következők szerint: I. 0 Ft –os árkategória II. 1 – 500 Ft-os árkategória III. üzleti ügyfelek árjegyzéke alapján számított árkategória I.7.2.
I. ÉS II. KÉSZÜLÉKKATEGÓRIÁBA TARTOZÓ KÉSZÜLÉKEK BIZTOSÍTÁSÁNAK IDŐTARTAMA
Szolgáltató csak a jelen szerződés hatályba lépését követő 3. hónap utolsó napjáig köteles biztosítani az I. és II. kategóriába tartozó készülékeket. Kifutó kategóriánál Szolgáltató helyettesítő típusról gondoskodik, mely tudásban hasonló vagy jobb, és árkategóriában azonos a kifutó termékkel. I.7.3.
Szolgáltató vállalja, hogy minden olyan előfizetésre, amely nincs hűséggel terhelve fenntartja a készülék vásárlási lehetőséget.
51/69
I.7.4.
Szolgáltató vállalja, hogy hűségnyilatkozat nélkül is valamennyi általa forgalmazott készülék és tartozék kiskereskedelmi listaárából 30% vásárlási kedvezményt biztosít. I.7.5.
Szolgáltató vállalja, hogy biztosítja a megvásárolt készülék után fizetendő díj havi részletekben történő megfizetésének lehetőségét valamennyi előfizetőnek egyaránt egy és kétéves hűségidő vállalása mellett. I.7.6.
A szerződéses időszak végén - igény esetén - a készülékek kikódolását (kártyafüggetlenné tétel) a Szolgáltató az I. sz. mellékletben szereplő függetlenítési díj ellenében végzi el. I.7.7.
Az I. és II. kategória árai valamennyi Előfizetői csoportra érvényesek. Az Előfizető hivatali csomagjába tartozó hívószámhoz a III. kategóriába tartozó készülékek beszerzése esetén az aktuális árból Szolgáltató legalább további 30% engedményt ad. I.7.8.
Felek megállapodnak abban, hogy a hűségidő vállalásával vásárolt készülékek után fizetendő kötbér mértéke legfeljebb az ÁSZF szerinti kötbér időarányos része lehet. I.8. I.8.1.
Mobilinternet INTERNET ADATCSOMAG LEÍRÁSA
Az adatcsomagban foglalt adatmennyiség korlátlan. Az adott csomagban foglalt adatmennyiség felhasználása után, az ÁSZF szerinti korlátozott letöltési/feltöltési sebességgel lehet tovább mobil-internetezni a számlázási időszak fordulónapjáig, túlforgalmazási díj nélkül. A nem korlátozott sebességű adatmennyiség 300 MB, 2 GB és 5 GB. I.8.2.
INTERNET ADATCSOMAG MEGRENDELÉSE
Az alább felsorolt módon lehetséges: – telefonkészülékre, – adatforgalom bonyolítását biztosító egyéb eszközre pl. USB stickre, – adatcsomag megosztása net és SMS tartalom esetén a SIM kártyával, Az internet megosztás havi díjas szolgáltatás. Stick biztosítása esetén az előfizetést 1 év hűségidő és egyszeri díj terheli, más esetekben hűségidő nincs. II. II. FELTÉTELEK ELŐFIZETŐI CSOPORTRA VONATKOZTATVA II.1. II.1.1.
Kapcsolattartók és a kapcsolattartás szabályai KAPCSOLATTARTÓK KIJELÖLÉSE
A Hivatali Előfizetők legalább 20 db egyedi előfizetői szerződés esetén önállóan, szolgáltatói kapcsolattartó kijelölését kérhetik. Kötelezettségként Felek vállalják, hogy az esetlegesen bekövetkező bárminemű változásról kölcsönösen tájékoztatják egymást.
52/69
II.1.2.
KIEMELT KAPCSOLATTARTÓ
Szolgáltató olyan kiemelt kapcsolattartó személy(ek)et biztosít, aki(k) jogosult(ak) bármely témában – dolgozói előfizetések esetében - is eljárni. II.1.3.
SZOLGÁLTATÓI KAPCSOLATTARTÓK RENDELKEZÉSRE ÁLLÁSA
– A jelen szerződés időtartama alatt munkaidőben folyamatosan rendelkezésre állnak vagy 30 percen belüli visszahívásra kötelezettek. – Kizárólag a Mobil flotta létrejöttekor – a feltöltési kötelezettség 3 hónapos időtartamában - egyedi egyezség alapján - legalább 20 db előfizetői szerződés megkötése esetén - az intézményi kapcsolattartóval egyeztetett időpontban a Szolgáltató helyszíni ügyintézést vállal. – Az Ajánlati Felhívásban vállalt minimum előfizetői szerződés darabszámának feltöltési idejét követően minden debreceni értékesítési helyen 1 kiemelt ügyintéző gondoskodik a Mobil flotta előfizetéseinek gondozásáról. A Mobil flotta előfizetéseinek ügyintézése soronkívüliséget élvez, a hosszadalmas ügyintézési idő elkerülése érdekében. II.2. Dolgozói előfizetések egyedi előfizetési szerződéseinek száma A Dolgozói Előfizető, mint elő- és számlafizető maximum 5 db egyedi előfizetői szerződés megkötésére jogosult jelen szerződés keretében. A Hivatali Előfizető nem vizsgálja azon előfizetők által megkötött tényleges egyedi előfizetői szerződésszámot -amely esetekben készfizető kezességet vállalt-, de vitás esetekre kiköti, hogy az előzőekben részletezett dolgozói előfizetések esetén maximum 5 db Egyedi előfizetői szerződés után vállal kötelezettséget. II.3. Teljesítést követő ellenszolgáltatás A szolgáltatási díjakat az előfizető a Szolgáltató által a részére postai úton eljuttatott számla alapján a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény (továbbiakban: Kbt.) 130.§ (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelően teljesíti. Fizetési határidő a számla kézhezvételének napját követő 30 nap. II.4. II.4.1.
Készülék megrendelés MEGRENDELÉST KÖVETŐ TELJESÍTÉS IDŐTARTAMA
A megrendelt készüléket 10 munkanapon belül köteles Szolgáltató a Hivatali Előfizető részére átadni. II.4.2.
MEGRENDELÉST KÖVETŐ TELJESÍTÉS MÓDJA
Amennyiben a kiválasztott készülék(ek) darabszáma meghaladja az 5 db-ot, akkor Szolgáltató vállalja, hogy ingyenesen leszállítja azt a Hivatali Előfizető telephelyére. Ha 5 nél kevesebb az igényelt készülékek darabszáma, akkor a Szolgáltató a saját telephelyén előre egyeztetett időpontban átadja azokat a Hivatali Előfizető képviselője részére. II.4.3.
KÉSZÜLÉK MEGHIBÁSODÁSA
Szolgáltató vállalja, hogy a jelen szerződés hatálya alatt a tőle vásárolt készülék meghibásodása esetén, a szerviz időtartamára a hibás készülékkel azonos tudású cserekészüléket biztosít. 53/69
III. EGYÉB TECHNOLÓGIAI MEGOLDÁSOK – Szolgáltató biztosítja a Mobil híd / direkt bekötését, amely csatlakozás az előfizetői szakaszban nem tartalmazhat „mikrós” műszaki megoldást. – Szolgáltató vállalja, hogy a Mobil híd / direkt bekötés szolgáltatásnál a havi díj 100%-ban lebeszélhető. – A 2006. év során kiépítésre került egy E1 (2 Mb/s) típusú mobil szolgáltatói hálózathoz való hozzáférés. Ehhez a kapcsolathoz Szolgáltató 1000 db ingyenes beválasztással rendelkező hívószámot biztosít, melyeknek Mobil flottán belülinek kell lenniük. – Szolgáltató előfizetéseket biztosít a parkoló automatákhoz és a járműkövető rendszerhez. – Szolgáltató vállalja központi számlázású dedikált üzleti hálózat biztosítását: 1. A zárt hálózatba szervezett SIM kártyákhoz a szolgáltató IP címeket biztosít. A címek használatával lehetőséget kell adni a SIM kártyák közvetlen adatkapcsolati elérésére. 2. A hálózathoz domain név biztosítása szükséges 3. A hálózatba kapcsolt SIM kártyák külső (internet) hálózatból történő elérése tilos. A SIM kártyák és az internet hálózat közötti forgalom csak a Szolgáltató és a Megrendelő szervereinek, tűzfalainak megfelelő beállítás után lehetséges. – A lebeszélhetőség a hálózaton belüli, és bármely más belföldi mobil hálózat irányába indított hívásokra érvényes. Csatlakozás létesítésének helye: 4028 Debrecen Kassai u. 28 (Főnix csarnok I. emeleti szerver szoba) – A járműkövető rendszer csomag kapcsolt, a parkoló jegykiadó automata vonalkapcsolt adatszolgáltatású. – A mobilinternet GSM modemen keresztül is igénybe vehető. IV. IV. KÉSEDELMES TELJESÍTÉS, KÖTBÉR IV.1. Amennyiben a Szolgáltató a jelen szerződés 1.6.4. pontjában meghatározott 3 hónapos határidő alatt a Mobil flotta felállításának rá vonatkozó feltételeit nem teremti meg és ezáltal a jelen szerződés teljesítése meghiúsul 15.000.000 Ft kötbér megfizetésére köteles. IV.2. A jelen szerződésnek megfelelő tarifacsomag beállítása vagy egyéb szolgáltatás megrendelése esetén a szolgáltatás megkezdésének a megrendelést követő 5 munkanapon túli késedelmes teljesítése esetén a Szolgáltató vállalja a késedelmesen teljesített szolgáltatás 1 havi díjának megfizetését SIM kártyánként. IV.3. Ha a Szolgáltató a Hivatali Előfizető részére a hibásan kiállított számlát a többszöri reklamáció ellenére sem a jelen szerződésben foglaltaknak megfelelően javítja, kötbér fizetésére kötelezett. Mértéke érintett előfizetésenként és alkalmanként hetente 1000 Ft.
54/69
IV.4. Amennyiben a díjfizetési határidő lejártát követően nem történik meg a pénzügyi teljesítés, a késedelmi kamat a Ptk. szerinti mértékű. V. EGYÉB A Szolgáltató Általános Szerződési Feltételei a www.................................. internetes oldalon találhatóak meg. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben a mindenkor hatályos ágazati jogszabályok, a Ptk. továbbá a Kbt. megfelelő rendelkezései az irányadóak. Felek megállapodnak abban, hogy a szerződéses kötelezettségek teljesítésekor vitás esetekben az Ajánlati felhívás, az Ajánlati dokumentáció és nyertes Szolgáltatóként Szolgáltató ajánlatában vállalt kötelezettségek, valamint a jelen szerződésben foglaltak együttesen mérvadóak. Vitás kérdés esetén a döntés a pályázati kiírásban meghatározott feltételekkel összhangban történik. Szolgáltató a Kbt. 125.§ (4) bekezdése alapján kötelezettséget vállal arra, hogy nem fizet, illetve számol el a szerződés teljesítésével összefüggésben olyan költségeket, melyek a Kbt. 56. § (1) bekezdés k) pontja szerinti feltételeknek nem megfelelő társaság tekintetében merülnek fel, és melyek Szolgáltató adóköteles jövedelmének csökkentésére alkalmasak. Szolgáltató a Kbt. 125.§ (4) bekezdése alapján kötelezettséget vállal arra, hogy a szerződés teljesítésének teljes időtartama alatt tulajdonosi szerkezetét a megrendelő számára megismerhetővé teszi és a Kbt. 125.§ (5) bekezdés szerinti ügyletekről a megrendelőt haladéktalanul értesíti. A megrendelő jogosult és egyben köteles a szerződést felmondani - olyan határidővel, amely lehetővé teszi, hogy a szerződéssel érintett feladata ellátásáról gondoskodni tudjon – ha a) a Szolgáltatóban közvetetten vagy közvetlenül 25%-ot meghaladó tulajdoni részesedést szerez valamely olyan jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság, amely nem felel meg a Kbt. 56. § (1) bekezdés k) pontjában meghatározott feltételeknek. b) a Szolgáltató közvetetten vagy közvetlenül 25%-ot meghaladó tulajdoni részesedést szerez valamely olyan jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságban, amely nem felel meg a Kbt. 56.§ (1) bekezdés k) pontjában meghatározott feltételeknek. A felek a közöttük felmerült vitás kérdéseket elsősorban tárgyalás útján kísérlik meg rendezni, s amennyiben ez nem sikerül, úgy kikötik a Debreceni Törvényszék illetékességét. Felek jelen szerződést mint akaratukkal mindenben megegyezőt elolvasás után helybenhagyólag írják alá. Dátum …................................................. . Szolgáltató
55/69
….................................................. Megrendelő
1.sz. melléklet A táblázatban szereplő díjak nettó díjak, a távközlési szolgáltatásokra érvényes áfát nem tartalmazzák és belföldön bonyolított forgalomra vonatkoznak. A forgalmi díjak mérési egysége megegyezik az adott előfizetésen lévő díjcsomag mérési egységével. (ártáblázat)
56/69
2.
sz. melléklet
Fogalmak Hivatali Előfizető: Aki a jelen szolgáltatás nyújtójával hivatali tarifacsomag igénybevételére szerződést kötött. Ide tartoznak a Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata (továbbiakban: Önkormányzat) fenntartásában lévő intézmények, a vele szoros együttműködési kapcsolatban álló egyesületek, az Önkormányzat tulajdonában vagy résztulajdonában lévő gazdasági társaságok, DMJV települési nemzetiségi önkormányzatai és a DV Zrt. valamennyi tagvállalata. Dolgozói Előfizető: Minden olyan természetes személy, aki dolgozói tarifacsomag igénybevételére jogosult. Hivatal: Olyan Előfizető, amely a dolgozóval munkáltatói jogviszonyban van. Dolgozó: Olyan elő- és számlafizető, aki valamely Hivatali Előfizetővel munkaviszonyban van. Képviselő: Az Önkormányzat képviselő-testületének tagjai, valamint DMJV települési nemzetiségi önkormányzatai képviselő-testületeinek tagjai. Mobil flotta: Olyan hivatali és dolgozói Előfizetői kör mely ugyanazon egyedi megállapodás alapján hivatali vagy dolgozói tarifacsomagra jogosult. ÁSZF: A Szolgáltató által rendelkezésre bocsátott Általános szerződési feltételek. A Szolgáltató bárminemű változás esetén köteles arról valamennyi érintett felet tájékoztatni. Gesztor: Résztvevők nevében felhatalmazás birtokában eljáró jogi személy. Jelen esetben DMJV Önkormányzata. Együttműködési keretmegállapodás: A Megállapodáson alapuló szerződések az abban rögzített feltételek szerint kerülnek megkötésre. Csatlakozási nyilatkozat: Együttműködési keretmegállapodásban található üzemeltetési és beszerzési kedvezmények igénybevételéhez szükséges forma, mely alapján Szolgáltató és a Gesztor hivatali tarifacsomagot biztosít a DV Zrt. tagvállalatai, DMJV települési nemzetiségi önkormányzatai, az Önkormányzat intézményei, a vele szoros együttműködési kapcsolatban álló egyesületek, valamint a tulajdonában, illetve résztulajdonában álló gazdasági társaságok részére. Dolgozói tarifacsomag megállapodás: A Mobil flottában lévő Hivatali Előfizetők által megkötött olyan keretszerződés, mely alapján a jogosultak dolgozói tarifacsomag szerződéshez csatlakozhatnak oly módon, hogy a Hivatali előfizető készfizető kezességet vállal az egyedi előfizetéseik után. Egyedi előfizetői szerződés: A Szolgáltató a vonatkozó hatályos jogszabályokban foglalt feltételekkel, a szükséges hatósági engedélyek és jóváhagyások birtokában a mobil rádió57/69
távközlési szolgáltatást ezen jogviszonyt megtestesítő szerződés alapján nyújtja az Előfizetők részére. Szolgáltatási és vásárlási kedvezmények: Az ajánlati dokumentációban meghatározott egyedi szerződéses feltételek és Szolgáltató ajánlatában vállalt egyéb feltételek a megajánlott ajánlati áron. Minden egyéb esetében a Szolgáltatói ÁSZF-ben rögzítettek az irányadóak. Munkáltatói igazolás: olyan dokumentum melyet a munkáltató – képviselő esetében a polgármester, illetve az elnök – állít ki a beszerzési kedvezmények igénybevételéhez szükséges jogosultság igazolására. Mobil híd, direkt bekötés: Mobil hídnak vagy direkt bekötésnek nevezzük azt az E1 interfészt, amivel a Szolgáltató a felhasználó alközponti rendszerét közvetlenül csatlakoztatja a mobilhálózat kapcsolóközpontjához. Központi számlázású dedikált üzleti hálózat (Zárt APN): Zárt üzleti APN-nek nevezzük azt a hálózatot, amely a cégek számára SIM kártyákon, fix IP cím biztosítása mellett a kialakított hálózati csoportokban zárt adatkommunikációs csatornákat biztosít.
58/69
Együttműködési keretmegállapodás Dolgozói Előfizetésekre
amely létrejött egyrészről Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata (továbbiakban: DMJV Önkormányzata), képviseli: Kósa Lajos polgármester (4024 Debrecen, Piac u. 20., adószám:15735588-2-09) Debreceni Vagyonkezelő Zrt. (továbbiakban: DV. Zrt.) képviseli: Dr. Mészáros József az Igazgatóság Elnöke (4028 Debrecen, Tüzér u. 4., cégjegyzékszám: ….) továbbiakban együttesen: Megrendelők, másrészről …........................... képviseli:.......(címe, cégjegyzékszáma, bankszámlaszáma) továbbiakban Szolgáltató között a mai napon az alábbiak szerint: DMJV Önkormányzata, mint gesztor a Közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVII. törvény (továbbiakban: Kbt.) alapján TED-........................ számon, az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétett ajánlati felhívással, „Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata és intézményei, Debreceni Vagyonkezelő Zrt. és tagvállalatai, valamint ezen szervezetek dolgozói részére mobiltelefon szolgáltatás és adatkommunikáció, továbbá igénybevételükhöz szükséges eszközök és kellékei beszerzése” tárgyában, közbeszerzési eljárást indított, melynek nyertes ajánlattevőjével köti meg a jelen szerződést. 1. Jelen Együttműködési keretmegállapodás a Dolgozói előfizetések igénybevételére vonatkozó részletes szabályokat tartalmazza, amely egyrészről DMJV Önkormányzata a DV Zrt. valamint a Szolgáltató között jön létre. 2. A Hivatali előfizetések tekintetében DMJV Önkormányzata, valamint a DV Zrt. az azonos tartalmú Együttműködési keretmegállapodást külön-külön kívánja megkötni a Szolgáltatóval. A Hivatali előfizetések valamennyi jogosultja önálló Csatlakozási nyilatkozatot köt a Szolgáltatóval, mely lehetővé teszi a saját Hivatali Előfizetésének, valamint a dolgozói Egyedi előfizetői szerződéseknek a létrejöttét. A jogosultságról a Hivatali Előfizetők képviselői írásban nyilatkoznak.
59/69
I. I. ÁLTALÁNOS FELTÉTELEK I.1. Szerződés tárgya Szolgáltató egyedi Mobil flottát hoz létre, melyben biztosítja a 3 keretmegállapodás hatálya alá tartozó egyedi előfizetések egységes kezelését, valamint az Előfizetők közötti 0 Ft/perc díj biztosítását. I.2. Szerződés időbeli hatálya A jelen szerződés határozott időtartamra 2012................. kezdő időponttól számított 27 hónapra jön létre. I.3. Egyéb – Megrendelők jogosultak a Szolgáltatói ÁSZF-ben részletezett bármely szolgáltatást igénybe venni. – A jelen szerződésben meghatározott árak és díjak nettó értékben vannak megállapítva. – Szerződő felek megállapodnak abban, hogy a Hivatali Előfizetők minden Dolgozói Előfizető esetén, maximum 5 db egyedi előfizetői szerződés után készfizető kezességet vállalnak. I.3.1.
DOLGOZÓI ELŐFIZETŐK
A dolgozói előfizetés létesítésére azon természetes személyek jogosultak, akik valamely a jelen Mobil flotta igénybevételére jogosult Hivatali Előfizetővel munkaviszonyban állnak, illetve DMJV Közgyűlésének, DMJV települési nemzetiségi önkormányzatainak választott tagjai, valamint a nem a képviselő-testület tagjai közül választott alpolgármester. A jogosultság a Mobil flotta fennállásának időtartamáig, de legfeljebb a munkaviszony, illetve a képviselői jogviszony utolsó napjáig áll fenn. – Egy Dolgozói Előfizető igény szerint – saját döntés alapján - a Mobil flottában maximálisan 5 db Egyedi előfizetői szerződést köthet. – A Dolgozói Előfizető az elő- és számlafizető is. – A Dolgozói Előfizetők a dolgozói előfizetésekre vonatkozó tarifacsomagra jogosultak. I.4. I.4.1.
– – – – – – – – – – – –
Díjmentes szolgáltatások HAVIDÍJMENTES SZOLGÁLTATÁSOK
hangposta hívása, belföldön bonyolított flottán belüli beszélgetések, hívástartás, hívásvárakoztatás, hívásátirányítás, hívófél azonosítás, hívószámküldés – tiltás, konferenciahívás, üzleti hangposta, csoportos SMS küldés, limitfigyelés hívószámonként, egyenleginformáció
60/69
I.4.2. EGYÉB DÍJMENTES SZOLGÁLTATÁSOK – csatlakozási díj, – hangposta hívása, – belépési díj, – bármely belföldi mobil hálózatba küldött 50 db SMS, – flottán belüli SMS, – hívásátirányításkor saját hálózatban bonyolított forgalom díjmentes, – Megrendelők valamennyi Előfizetői szerződése – hivatali és dolgozói – között bonyolított forgalom, – szerződésmódosítás díja: – ha az Előfizető személyében változás történik, – a Mobil flottán belüli mozgás esetén – számhordozás díja, – valamennyi hívószámhoz külön kérésre - legalább 90 napra - elektronikus hívásrészletezőt biztosít a Szolgáltató, mely a honlapján megjelölt helyen hozzáférhető, – az azonos Előfizetőhöz tartozó más hívószámra valamely készülék után vállalt hűségidő időarányos részének átterhelése – a Hivatali Előfizető minden olyan hívószámról amelynél készfizető kezességet vállalt elektronikus tájékoztatást kap, azon esetekben amikor a fizetési határidőt követően legalább további 15 napos hátralék mutatkozik. A tájékoztatás tartalma: Előfizető neve, havidíj, forgalmi díj, kötbér összege. I.5. A Felek a havidíjas szolgáltatásokról és azok elszámolásának módjáról az alábbiak szerint állapodnak meg I.5.1.
– Az ártáblázatban megajánlott forgalmi díjakon felül semmilyen egyéb költség nem számolható fel. (Nem tartalmazhat minimális forgalmi elvárást, SIM- kártya használati díjat, stb.) – a számlázás másodperc alapú – Az 1. sz. mellékletben szereplő árak nettó árak és belföldön bonyolított forgalomra (adat és beszédcélú) vonatkoznak I.5.2.
A HANGALAPÚ SZOLGÁLTATÁS HAVIDÍJA 100% -BAN FELHASZNÁLHATÓ
– belföldi hangtípusú forgalomra, – belföldi – 50 db - on felüli - SMS forgalomra, – belföldre átirányított hívás forgalmára, – belföldi MMS forgalomra I.6. I.6.1.
Egyéb követelmények SZERZŐDÉSMÓDOSÍTÁS FLOTTÁBÓL TÖRTÉNŐ KILÉPÉSKOR
Szolgáltató jogosult az I. sz. mellékletben szereplő díjat felszámolni. I.6.2.
ADATVÉDELEM
A Szolgáltatónak kötelezettséget kell vállalnia, hogy a szolgáltatásnyújtás során tudomására jutott információkat bizalmasan kezeli. A szolgáltatás igénybe vevőjének (Előfizető) hozzájárulása nélkül csak a mindenkor hatályos jogszabályoknak megfelelően és az azokban kifejezetten megjelölt szerveknek adható ki adat. 61/69
I.6.3.
EGYEDI ELŐFIZETŐI SZERZŐDÉS IDŐTARTAMA
A tarifacsomag igénybevételével hűségszerződés Egyedi előfizetői szerződés megkötése során nem jön létre, a Szolgáltató ezen jogcím alapján kötbér igényét nem érvényesítheti. Készülék vásárlásából eredő hűségidő vállalása nélküli Egyedi előfizetői szerződés 30 napon belüli felmondása esetén Szolgáltató egy havi Előfizetői díjnak megfelelő költség felszámítására jogosult. I.6.4.
HŰSÉGIDŐ VÁLLALÁSA
Megrendelők vállalják, hogy az Ajánlati Felhívásban feltüntetett számú Egyedi előfizetői szerződést megkötik az érvényes és eredményes közbeszerzési eljárást követően a jelen szerződés hatályba lépésének napjától számított 3. hónap utolsó napjáig és fenntartják azokat a jelen szerződés lejáratát megelőző 15. napig. A hűségidő vállalása az Egyedi Előfizetések számára vonatkozik. Szerződő Felek tudomásul veszik, hogy 2013. január 1-től jogszabályi változás folytán az Önkormányzat fenntartói kötelezettsége az általános és a középiskolák, valamint a kollégiumok tekintetében megszűnhet. A fentiekből következően ezen Hivatali Előfizetők és a hozzájuk kötődő Dolgozói Előfizetők kedvezményes tarifacsomag igénybe vételére, valamint a Mobil flotta tagságára való jogosultsága megszűnhet. Az érintett előfizetések darabszáma a Hivatali előfizetések esetén várhatóan kb. 200 db, míg a Dolgozói előfizetések esetén kb. 4650 db. I.6.5.
SZÁMLÁZÁS
A Szolgáltató jelen szerződésben rögzített díjakat, valamint készülékvásárlásból eredő beszerzési árat egy összegben vagy az egyedi megállapodás szerinti ütemezésben egyenlő részletekben havonta utólag számlázza az előfizetőknek a tárgyhót követő hónap 7 napjáig. A számlázott időszak utolsó napja a fordulónap, a Szolgáltatótól megrendelt valamennyi szolgáltatás esetén egységes és megegyezik a Szolgáltatói ÁSZF-ben rögzítettel. A számlázás Dolgozói Előfizetőnkénti bontásban történik. A havi és forgalmi díj fizetési határideje a teljesítést – havi számlazárás időpontja a számlázott időszak utolsó napját követő 15. nap. A szolgáltatási díjakat az előfizető a Szolgáltató által a részére postai úton eljuttatott papír alapú számla vagy az elektronikus úton eljuttatott elektronikus számla alapján egyenlíti ki. Szolgáltató köteles a teljesítést követő 7 napon belül a számlát az előfizető részére megküldeni. A számla késedelmes megküldése esetén a fizetési határidő a késedelmes napok számával meghosszabbodik, azaz ezen időszakra késedelmi kamatot nem számíthat fel a szolgáltató. I.7. I.7.1.
Mobiltelefon készülékek beszerzése KÉSZÜLÉK KATEGÓRIÁK
Szolgáltató legfeljebb két éves hűségnyilatkozattal három árkategóriát ajánl fel a jelen szerződés hatályba lépésének napjától, egyedi árképzéssel oly módon, hogy árkategóriánként minimum 5 különböző típusú készüléket ajánl fel. A kategóriákban található készülék típusok maximum ár szerint kerülnek szétválasztásra a következők szerint: I. 0 Ft –os árkategória II. 1 – 500 Ft-os árkategória III. üzleti ügyfelek árjegyzéke alapján számított árkategória 62/69
I.7.2.
I. ÉS II. KÉSZÜLÉKKATEGÓRIÁBA TARTOZÓ KÉSZÜLÉKEK BIZTOSÍTÁSÁNAK IDŐTARTAMA
Szolgáltató csak a jelen szerződés hatályba lépését követő 3. hónap utolsó napjáig köteles biztosítani az I. és II. kategóriába tartozó készülékeket. Kifutó kategóriánál Szolgáltató helyettesítő típusról gondoskodik, mely tudásban hasonló vagy jobb, és árkategóriában azonos a kifutó termékkel. I.7.3.
A III. KÉSZÜLÉKKATEGÓRIÁBA TARTOZÓ KÉSZÜLÉKEK BIZTOSÍTÁSÁNAK IDŐTARTAMA
Szolgáltató a jelen szerződés fennállásának teljes időtartamára köteles a Dolgozói Előfizetők részére az ebbe a kategóriába tartozó készülékeket hűségidő vállalásának időtartamától (1 év vagy 2 év) függetlenül biztosítani. I.7.4.
Felek megállapodnak abban, hogy minden olyan előfizetésre, amely nincs hűségidővel terhelve fennáll a készülék vásárlási lehetőség. I.7.5.
Szolgáltató vállalja, hogy hűségnyilatkozat nélkül is valamennyi általa forgalmazott készülék és tartozék kiskereskedelmi listaárából 30 % vásárlási kedvezményt biztosít. I.7.6.
Szolgáltató vállalja, hogy biztosítja a megvásárolt készülék után fizetendő díj havi részletekben történő megfizetésének lehetőségét valamennyi Dolgozói Előfizetőnek egyaránt egy és két éves hűségidő vállalása mellett. I.7.7.
A szerződéses időszak végén, igény esetén a készülékek kikódolását (kártyafüggetlenné tétel) a Szolgáltató az I. sz. mellékletben szereplő függetlenítési díj ellenében végzi el. I.7.8.
Felek megállapodnak abban, hogy a hűségidő vállalásával vásárolt készülékek után fizetendő kötbér mértéke legfeljebb az ÁSZF szerinti kötbér időarányos része lehet. I.7.9.
KÉSZÜLÉK MEGHIBÁSODÁSA
Szolgáltató vállalja, hogy a jelen szerződés fennállása alatt a tőle vásárolt készülék meghibásodása esetén, a szerviz időtartamára a hibás készülékkel azonos tudású cserekészüléket biztosít. I.8. I.8.1.
Mobilinternet INTERNET ADATCSOMAG LEÍRÁSA
Az adatcsomagban foglalt adatmennyiség korlátlan. Az adott csomagban foglalt adatmennyiség felhasználása után, az ÁSZF szerinti korlátozott letöltési/feltöltési sebességgel lehet tovább mobil-internetezni a számlázási időszak fordulónapjáig, túlforgalmazási díj nélkül. A nem korlátozott sebességű adatmennyiség 300 MB, 2 GB és 5 GB. I.8.2.
INTERNET ADATCSOMAG MEGRENDELÉSE AZ ALÁBB FELSOROLT MÓDON LEHETSÉGES
– telefonkészülékre, – adatforgalom bonyolítását biztosító egyéb eszközre pl. USB stickre, – adatcsomag megosztása net és SMS tartalom esetén a SIM kártyával, 63/69
Az internet megosztás havi díjas szolgáltatás. Stick biztosítása esetén az előfizetést 1 év hűségidő és egyszeri díj terheli, más esetekben hűségidő nincs. II. II. KÉSEDELMES TELJESÍTÉS, ILLETVE NEM TELJESÍTÉS ESETEI Amennyiben a Szolgáltató a jelen szerződés 1.6.4. pontjában meghatározott 3 hónapos határidő alatt a Mobil flotta felállításának rá vonatkozó feltételeit nem teremti meg és ezáltal a jelen szerződés teljesítése meghiúsul 15.000.000 Ft kötbér megfizetésére köteles. A jelen szerződésnek megfelelő tarifacsomag beállítása vagy egyéb szolgáltatás megrendelése esetén a szolgáltatás megkezdésének a megrendelést követő 5 munkanapon túli késedelmes teljesítése esetén a Szolgáltató vállalja a késedelmesen teljesített szolgáltatás 1 havi díjának megfizetését SIM kártyánként. Amennyiben a díjfizetési határidő lejártát követően nem történik meg a pénzügyi teljesítés, a késedelmi kamat a Ptk. szerinti mértékű.
III. EGYEBEK Felek megállapodnak abban, hogy a szerződéses kötelezettségek teljesítésekor vitás esetekben az Ajánlati felhívás, az Ajánlati dokumentáció és a Szolgáltató ajánlatában vállalt kötelezettségek, valamint a jelen szerződésben foglaltak együttesen mérvadóak. Vitás kérdés esetén a döntés a pályázati kiírásban meghatározott feltételekkel összhangban történik. A Szolgáltató Általános Szerződési Feltételei a www.................................. internetes oldalon találhatóak meg. Szolgáltató a Kbt. 125.§ (4) bekezdése alapján kötelezettséget vállal arra, hogy nem fizet, illetve számol el a szerződés teljesítésével összefüggésben olyan költségeket, melyek a Kbt. 56. § (1) bekezdés k) pontja szerinti feltételeknek nem megfelelő társaság tekintetében merülnek fel, és melyek Szolgáltató adóköteles jövedelmének csökkentésére alkalmasak. Szolgáltató a Kbt. 125.§ (4) bekezdése alapján kötelezettséget vállal arra, hogy a szerződés teljesítésének teljes időtartama alatt tulajdonosi szerkezetét a megrendelő számára megismerhetővé teszi és a Kbt. 125.§ (5) bekezdés szerinti ügyletekről a megrendelőt haladéktalanul értesíti. A megrendelő jogosult és egyben köteles a szerződést felmondani - olyan határidővel, amely lehetővé teszi, hogy a szerződéssel érintett feladata ellátásáról gondoskodni tudjon – ha a) a Szolgáltatóban közvetetten vagy közvetlenül 25%-ot meghaladó tulajdoni részesedést szerez valamely olyan jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság, amely nem felel meg a Kbt. 56. § (1) bekezdés k) pontjában meghatározott feltételeknek. b) a Szolgáltató közvetetten vagy közvetlenül 25%-ot meghaladó tulajdoni részesedést szerez valamely olyan jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságban, amely nem felel meg a Kbt. 56. § (1) bekezdés k) pontjában meghatározott feltételeknek. 64/69
Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben a mindenkor hatályos ágazati jogszabályok, a Ptk. továbbá a Kbt. megfelelő rendelkezései az irányadóak. A felek a közöttük felmerült vitás kérdéseket elsősorban tárgyalás útján kísérlik meg rendezni, s amennyiben ez nem sikerül, úgy kikötik a Debreceni Törvényszék illetékességét. A szerződés alapjául szolgálnak a közbeszerzési eljárás során keletkezett dokumentumok, azok fizikai csatolása nélkül is, különösen az ajánlati felhívás, az ajánlati dokumentáció, a kiegészítő tájékoztatás (adott esetben), a Szolgáltató ajánlata. Felek jelen szerződést mint akaratukkal mindenben megegyezőt elolvasás után helybenhagyólag írják alá. Dátum
........................................ Szolgáltató
….......................................... DMJV Önkormányzata képviseli: Kósa Lajos polgármester
…........................................ DV Zrt. képviseli: Dr. Mészáros József Igazgatóság Elnöke
65/69
1. sz. melléklet A táblázatban szereplő díjak nettó díjak, a távközlési szolgáltatásokra érvényes áfát nem tartalmazzák és belföldön bonyolított forgalomra vonatkoznak. A forgalmi díjak mérési egysége megegyezik az adott előfizetésen lévő díjcsomag mérési egységével. (ártáblázat)
66/69
2.
sz. melléklet
Fogalmak Hivatali Előfizető: Aki a jelen szolgáltatás nyújtójával hivatali tarifacsomag igénybevételére szerződést kötött. Ide tartoznak a Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata (továbbiakban: Önkormányzat) fenntartásában lévő intézmények, a vele szoros együttműködési kapcsolatban álló egyesületek, az Önkormányzat tulajdonában vagy résztulajdonában lévő gazdasági társaságok, DMJV települési nemzetiségi önkormányzatai és a DV Zrt. valamennyi tagvállalata. Dolgozói Előfizető: Minden olyan természetes személy, aki dolgozói tarifacsomag igénybevételére jogosult. Hivatal: Olyan Előfizető, amely a dolgozóval munkáltatói jogviszonyban van. Dolgozó: Olyan elő- és számlafizető, aki valamely Hivatali Előfizetővel munkaviszonyban van. Képviselő: Az Önkormányzat képviselő-testületének tagjai, valamint DMJV települési nemzetiségi önkormányzatai képviselő-testületeinek tagjai. Mobil flotta: Olyan hivatali és dolgozói Előfizetői kör mely ugyanazon egyedi megállapodás alapján hivatali vagy dolgozói tarifacsomagra jogosult. ÁSZF: A Szolgáltató által rendelkezésre bocsátott Általános szerződési feltételek. A Szolgáltató bárminemű változás esetén köteles arról valamennyi érintett felet tájékoztatni. Gesztor: Résztvevők nevében felhatalmazás birtokában eljáró jogi személy. Jelen esetben DMJV Önkormányzata. Együttműködési keretmegállapodás: A Megállapodáson alapuló szerződések az abban rögzített feltételek szerint kerülnek megkötésre. Csatlakozási nyilatkozat: Együttműködési keretmegállapodásban található üzemeltetési és beszerzési kedvezmények igénybevételéhez szükséges forma, mely alapján Szolgáltató és a Gesztor hivatali tarifacsomagot biztosít a DV Zrt. tagvállalatai, DMJV települési nemzetiségi önkormányzatai, az Önkormányzat intézményei, a vele szoros együttműködési kapcsolatban álló egyesületek, valamint a tulajdonában, illetve résztulajdonában álló gazdasági társaságok részére. Dolgozói tarifacsomag megállapodás: A Mobil flottában lévő Hivatali Előfizetők által megkötött olyan keretszerződés, mely alapján a jogosultak dolgozói tarifacsomag szerződéshez csatlakozhatnak oly módon, hogy a Hivatali előfizető készfizető kezességet vállal az egyedi előfizetéseik után. Egyedi előfizetői szerződés: A Szolgáltató a vonatkozó hatályos jogszabályokban foglalt feltételekkel, a szükséges hatósági engedélyek és jóváhagyások birtokában a mobil rádió67/69
távközlési szolgáltatást ezen jogviszonyt megtestesítő szerződés alapján nyújtja az Előfizetők részére. Szolgáltatási és vásárlási kedvezmények: Az ajánlati dokumentációban meghatározott egyedi szerződéses feltételek és Szolgáltató ajánlatában vállalt egyéb feltételek a megajánlott ajánlati áron. Minden egyéb esetében a Szolgáltatói ÁSZF-ben rögzítettek az irányadóak. Munkáltatói igazolás: olyan dokumentum melyet a munkáltató – képviselő esetében a polgármester, illetve az elnök – állít ki a beszerzési kedvezmények igénybevételéhez szükséges jogosultság igazolására. Mobil híd, direkt bekötés: Mobil hídnak vagy direkt bekötésnek nevezzük azt az E1 interfészt, amivel a Szolgáltató a felhasználó alközponti rendszerét közvetlenül csatlakoztatja a mobilhálózat kapcsolóközpontjához. Központi számlázású dedikált üzleti hálózat (Zárt APN): Zárt üzleti APN-nek nevezzük azt a hálózatot, amely a cégek számára SIM kártyákon, fix IP cím biztosítása mellett a kialakított hálózati csoportokban zárt adatkommunikációs csatornákat biztosít.
68/69
Csatlakozási nyilatkozat Alulírott …..................................(képviselő, csatlakozó szervezet neve, cím, adószám, bankszámlaszám), mint Hivatali Előfizetésre Jogosult a jelen okirat aláírásával kijelentem, hogy a DMJV Önkormányzata és a DV Zrt. valamint a mobil kommunikációs szolgáltatás és eszközeinek beszerzése tárgyában lefolytatott közbeszerzési eljárás nyertes ajánlattevője között létrejött - a szolgáltatások igénybevételének kereteit, módját és részletes feltételeit szabályozó - Dolgozói Előfizetésekre és Hivatali Előfizetésekre vonatkozó Együttműködési keretmegállapodások tartalmát megismertem. Az abban leírtakat magamra nézve kötelező érvényűnek ismerem el, különös tekintettel a Dolgozói előfizetések feletti készfizető kezesség vállalására, illetve az igénybevételi jogosultság megszűnésének kezelésére vonatkozó szabályokra. Kijelentem továbbá, hogy az egyedi dolgozói előfizetések létrejöttéhez szükséges igazolásokat a Dolgozói Előfizetők rendelkezésére bocsátom. A Szolgáltatóval való kapcsolattartásra az alábbi személyt jelölöm ki: név: email cím: tel.szám Kapcsolattartó a fent nevesített együttműködési keretmegállapodásokban foglaltakhoz kapcsolódóan teljes körűen eljárhat, információt kérhet, illetve kezdeményezheti az egyedi előfizetői szerződések felfüggesztését.
Debrecen, 2012.__________
Jogosult
69/69