DOKTORI (Ph.D.) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI
Az ápolóképzés fejlesztése a közösségi ápolás területén
Balogh Zoltán
Alprogram és témavezető: Dr. Mészáros Judit Intézetvezető, főigazgató, főiskolai tanár Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar Ápolástudományi és Egészségpedagógiai Intézet
Semmelweis Egyetem Doktori Iskola Patológiai Tudományok Iskola
Budapest, 2008.
Tartalom Bevezetés
3
A kutatás menetének összefoglalása
5
A kutatás 1. fázisa: diplomás ápolók szakmai és erkölcsi megbecsülésének alakulása
6
Az 1. kutatás eredményeinek oktatási stratégiaként történő alkalmazása
8
A kutatás 2. fázisa: Az otthoni szakápolás területén dolgozó szakemberek szakmai fejlődés körülményeinek vizsgálata
10
A 2. kutatás eredményeinek oktatási stratégiaként történő alkalmazása
14
Az értekezés témájával összefüggő közlemények
16
2
Bevezetés Az ápolóképzés rendszere az elmúlt évtizedben számos, markáns változáson ment keresztül. A képzési rendszer közel hatvan éves történetének vizsgálatakor négy nagy fejlesztési periódust lehet elkülöníteni. Az első a negyvenes évek végére, az ötvenes évek elejére tehető, amikor is kialakult a II. Világháború utáni ápolóképzés. A fejlődés átmeneti stagnálás után a hetvenes években a szakközépiskolai, illetve a szakosító képzések kialakulásával vett újabb lendületet. Ezt a folyamatot segítette az 1975-ben megalakult egészségügyi főiskola, ekkorra tehető az egészségügyi szakoktató képzés és az intézetvezető szak indítása. Az ápolóképzés fejlődésének harmadik szakaszát, a kilencvenes éveket a szakképzési törvény és az Országos Képzési Jegyzék megjelenése fémjelezte. Ez a periódus minőségi változást hozott a hazai ápolóképzés történetében, hiszen európai szemmel is nézve olyan képzések indultak el (pl. érettségire épülő ápolóképzés, diplomás ápolóképzés), melyek a világ számos országában elfogadást nyernek. Megelőzve korát, már a kilencvenes évek eleje, közepe óta az európai normáknak és elvárásoknak megfelelően kifejlesztett képzések keretében folyt a hazai ápolók oktatása. A negyedik fejlődési fázist, már az Európai Uniós tagságunkkal összefüggésben, a Bologna folyamat lépéseinek hazai adaptálása, azaz a kétciklusú felsőoktatási rendszer kialakítása, valamint az Országos Képzési Rendszer szakmacsoportjainak átalakítása és a kompetencia alapú, kredit ponttal értékelt moduláris képzési programok kialakítása jellemzi. A főiskolai szintű ápolóképzés kialakulása óta a diplomás ápoló hallgatók, illetve a végzett kollégák folyamatosan küzdenek, hogy elérjék az egészségügyi foglalkozások hierarchiáján belül megfelelő szakmai helyzetüket. Az ápolók szakmai pozíciójuk elismerésére való törekvés intenzitása társadalmi-történelmi koronként igen változó. Az egészségügyi szakdolgozók közel kétharmadát az ápolók képezik, akik jelentősen hozzájárulnak az egyének, családok gyógyulásához, vagy a betegségek megelőzéséhez. Ennek ellenére hivatásuk elismertsége nem tükröződik sem a szakmán belül, sem a lakosság, a társadalom körében. Az egészségügy fejlődésével az ápoló szakmai ismerete, tudása folyamatosan bővül, a vele szemben támasztott követelmények fokozódnak. Ugyanakkor az ápolói hivatás jelenleg, a XXI. század elején is az alávetettség állapotában van. Az ápoló státusza, a munkamegosztásban elfoglalt helye, szerepe, rangja még a főiskolai oklevél megszerzésével sem változik sokszor lényegesen. A vizsgálat éppen ezen tények korrekt feltárására, a mögöttes okok, összefüggések keresésére és a képző intézmény további lehetőségeinek feltárására irányult.
3
A gazdaság válsága következményeként az egészségügy válsága is mind észrevehetőbbé vált. A romló gazdasági feltételek, az egészségügyben bekövetkezett árrobbanás csak súlyosbították a helyzetet. Ez a jelenség a gazdaság más területeihez hasonlóan strukturális jellegű és megoldása a fejlődés mellett javuló gazdasági helyzetben az intézményrendszerek alapvető strukturális átalakításában, valamint a valódi szükségletekhez való igazításban valósulhat meg. Ezen tényezők a klasszikus, fekvőbeteg ellátás felől mind inkább a kórház falain kívülre, lakóközösségi szintre helyezik át az ellátás színterét. Az otthoni szakápolás a fejlettebb egészségügyi kultúrával rendelkező államokban nemcsak anyagi okok, hanem a humánusabb jellege miatt is meghonosodott ellátási formának számít. A jól működtetett ápolási szolgáltató rendszer egészségpolitikai kérdésként is felfogható, hiszen az általa nyújtott szolgáltatás nagymértékben hozzájárulhat a lakosság elégedettségi szintjének növeléséhez is. Az otthoni szakápolási szolgáltatás kialakításának időszerűségét és szükségszerűségét nemcsak az egészségügyi struktúra átalakítás indukálta, hanem maga a társadalom is sürgette. A magyar lakosság egészségi állapota a 60-as évektől fokozatosan romlott. Ismeretes tény, hogy az aktív korosztályok halálozása nőtt, csökkent a születéskor várható átlagos élettartam. A magas halálozás következményeként továbbá az alacsony születésszám miatt a népesség száma tartósan és egyre nagyobb mértékben fogy. A lakosság korösszetétele kedvezőtlen, nőtt a 60 éven felüliek száma, valamint egyre jelentősebb mértékben nő az ugyancsak inaktívnak számító rokkantak száma is. Az otthoni szakápolás, tehát új ellátási formaként jelent meg az egészségügyi ellátó struktúrában, amely ellátási forma a fejlett egészségüggyel rendelkező országokban már mindenütt jelen van. Az otthoni szakápolás fő célja az, hogy lehetőleg ne kerüljön kórházba a beteg, akit a megfelelő feltételek megteremtésével otthonában is el lehet látni. Aki pedig kórházba kerül, az előbb visszatérhessen otthonába és orvosi indikáció alapján – szükségleteire épülve – az ápolási ellátást is megkapja. Ezen túl lehetőség nyílik arra, hogy bizonyos típusú szakirányú terápiás szolgáltatásokat is megkapjon, pl.: gyógytorna, logopédia, fizikoterápia.
Az otthoni szakápolási szolgálat kialakításának célja a költséges, kórház
centrikus ellátás megváltoztatása, az arra rászorulóknak lehetőség nyújtása abban, hogy humánus körülmények között, otthonukban – holisztikus ellátást kapva – gyógyuljanak. Ezen új szolgáltatás pedig hosszú távon hozzájárul a háziorvoslás „kapuőr” funkciójának erősítéséhez, valamint a lakóközösségi ellátás területének fejlődéséhez.
4
A kutatás menetének összefoglalása A doktori értekezés megfelelő alátámasztása érdekében – a diplomás ápolók szakmai és erkölcsi megbecsülésének alakulása címmel – kutatómunkát végeztünk a főiskolai végzettségű ápolási szakemberek pályájának alakulásáról. Ez volt a vizsgálat első fázisa. Ezen vizsgálat eredményeit felhasználva indult el egy oktatás-módszertani fejlesztés. Így a tudományos munka második fázisában került sor a főiskolai hallgatók alapellátás és közösségi ápolás területi gyakorlatának fejlesztésére oly módon, hogy először egy mentor ápoló továbbképzést fejlesztettünk ki, valamint szerveztük meg két alkalommal. A fejlesztés eredményeképpen egy egyhetes, negyven órás továbbképzés keretében felkészített mentor ápolók bevonásával működtetett háziorvosi praxisok végzik a nappali tagozatos hallgatók gyakorlatvezetését. Az általunk szervezett továbbképzésen felkészített, ugyanakkor az alapellátás területén dolgozó kollégák teremtették meg annak a lehetőségét, hogy mentor ápoló rendszer épüljön ki a Főiskolai Kar alapellátási gyakorlóhelyein. A vizsgálat alapján új gyakorlatvezetői hálózatot alakítottunk ki az alapellátás területén gyakorlatot teljesítő főiskolai hallgatók támogatására. A kutatás következő, második fázisában ugyancsak vizsgáltuk a már a közösségi ellátás területén dolgozó szakemberek véleményét a graduális képzés során szerzett ismereteik gyakorlatban történő alkalmazhatóságáról, az érvényesülés lehetőségeiről. A vizsgált meghatároz eleme volt az ápolóképzés és a továbbképzés fejlesztését meghatározó igények feltárása is. Az otthoni szakápolás területén dolgozó szakemberek szakmai fejlődésének körülményeinek vizsgálatából, különös tekintettel az ápolóképzés és továbbképzés fejlesztésének lehetőségeire témakörében folytatott kutatása során vizsgált kérdéskörök eredményeiből vontam le következtetéseimet, s fogalmaztam meg a kétciklusú – mind a BSc, mind pedig az MSc – ápolóképzési programokban, valamint a szakmai továbbképzések szervezése során is felhasználható ajánlásaimat. Ugyancsak összefoglalásra kerültek mindazon oktatási módszerek, melyekkel hatékonyan tudjuk az alapellátás és közösségi ápolás oktatását a mindennapi gyakorlati képzés során folytatni.
5
A kutatás 1. fázisa: diplomás ápolók szakmai és erkölcsi megbecsülésének alakulása A kutatás előzményei A Semmelweis Egyetem (korábban Orvostovábbképző Egyetem, majd Haynal Imre Egészségtudományi Egyetem) Egészségügyi Főiskolai Karán a diplomás ápolóképzés 1989ben levelező tagozaton, majd 1990-ben nappali tagozaton indult el. A program fejlesztésekor (a nyolcvanas évek vége, kilencvenes évek eleje) a hazai szakmai szervezetek képviselőinek tapasztalatain kívül az Európai Közösség ajánlásait, illetve más, elsősorban észak-amerikai tapasztalatokat vettek figyelembe. Az első, nappali tagozaton végzett évfolyam 1994-ben állt munkába. Az elmúlt tizenhárom esztendő során mindösszesen 1577 diplomás ápolói oklevelet adtak ki Budapesten, mely közül közel harmada végzett nappali tagozaton. Jelenleg főiskolai szintű diplomás ápolóképzés – négyéves nappali, illetve levelező program, hat tudományegyetem főiskolai karának önálló szakaként az ország 11 nagyvárosában zajlik. Széles alapozású, általános és szakápolási ismereteket nyújtó képzésforma. A kutatás célja Az Ápolástudományi Intézet munkacsoportja hét esztendő során 1994-2001 között, nappali tagozaton végzett diplomás ápolók (célcsoport) körében folytatott vizsgálatot. A kutatás célja a végzett kollégák szakmai előmenetelének feltárása, a diplomás ápolók szakmai és erkölcsi megbecsülésének vizsgálata, illetve a pályaelhagyás és pályamódosítás okainak megismerése. A vizsgálat tárgya annak feltárása, hogy − melyek azok a tényezők, amelyek alapján a végzős hallgatók munkaterületet, munkahelyet választanak? − milyen körülmények, tényezők befolyásolják a pálya elhagyást, pályamódosítást? − hol, mely területen és miért itt helyezkednek el a leggyakrabban a végzősök? A kutatás hipotézise és módszere − Feltételezem, hogy a nappali tagozaton végzett diplomás ápolók munkahelyválasztása a szakmai, területi gyakorlatok tapasztalatai alapján történik. − Feltételezem, hogy a pálya elhagyását nagyobb mértékben befolyásolja a szakmai, erkölcsi megbecsülés hiánya, mint az anyagi megbecsülés mértéke. − Feltételezem, hogy nagyobb mértékben választják a nem állami egészségügyi ellátásokat, illetve a szociális területet. 6
Strukturált, mindösszesen 25, ebből 13 zárt és 12 nyitott kérdésből álló kérdőívet küldtünk a célcsoportnak, azaz a nappali tagozaton, az vizsgált időszakban végzett diplomás ápoló kollegáknak. A kiküldött kérdőívek száma összesen 278 darab volt. A kérdőív kitöltése önkéntes alapon, névtelenül történt. Összesen 99 kérdőívet kaptunk vissza, így a visszaküldési arány közel 36%-os volt, melyből 94 kérdőív volt értékelhető. Ezért a vizsgálatban résztvevők száma n=94. Ez a populáció országos viszonylatban a diplomás ápoló nappali tagozaton végzett hallgatók 10%-a (a vizsgált időszakban végzett közel 1000 főből), a SE Egészségügyi Főiskolai Kar Diplomás ápoló szak viszonylatában pedig 34 % (278 főből). Eredmények, megbeszélés, következtetések A vizsgált időszak hét esztendeje alatt végzett diplomás ápolók körében folytatott kérdőíves felmérés eredményeképpen megállapítható, hogy az első munkahely megválasztását nagymértékben (54%) befolyásolták a területi gyakorlatok során észlelt pozitív (38%) és negatív (16%) tapasztalatok. A Főiskolán szakmai tárgyakat oktató valamennyi szakember több éves törekvése, hogy a területi gyakorlatok minél színvonalasabban kerüljenek megszervezésre. Ezt az igényt a Semmelweis Egyetemen zajló, Főiskolai Karunkat is érintő integrációt követő, illetve a Bologna folyamat még jobban felerősítette, s ugyanakkor olyan új lehetőséget is teremtett, mellyel a területi gyakorlatok, így az alapellátás területén folyó gyakorlatok megszervezését és lebonyolítását még hatékonyabban, igényesebben lehet kivitelezni. A mentor ápoló képzés mielőbbi elindítását az indokolja, hogy az alapellátásban egyre több hallgatónak kell töltenie gyakorlatát. Az általunk megfelelően kiképzett mentor ápolókkal biztosítani lehetne a gyakorló területek bővülését, illetve a gyakorlatok színvonalának erőteljes javulását. A kutatás megerősítette, hogy a válaszadók számottevő része a pályaelhagyás, pályamódosítás elsődleges tényezőjeként az anyagi okokat említi. Ezt a megállapítást azok a feltárt tények is erősítik, amelyek a magánszféra egyre erőteljesebb jelenlétét tárták fel a végzett szakemberek foglalkoztatásában. A kollegák a nem állami, közalkalmazotti formáktól jobb anyagi helyzetet, erkölcsi megbecsülést és nem utolsósorban érvényesülési lehetőséget várnak. Az egészségügyi alapellátás és az otthoni szakápolás terület szinte már teljes mértékben nem állami, és nem önkormányzati tulajdonforma kertében működik. Így joggal mondható, hogy a privát kórházi és járóbeteg ellátások mellett az önállósodó szakmai kiteljesedés egy meghatározó formája lehet a pályaválasztás során.
7
Az ápolói imázs olyan téma, amely évtizedek óta izgatja a szakmát. Ennél csak a nővérhiányról esik több szó. A témát tárgyalják, áttekintik, tanulmányokat írnak róla különféle bizottságok, szakmai szervezetek, de pozitív értelemben történő változás szinte alig és csak szórványosan tapasztalható. Lehet, hogy azért, mert a javaslatok elsődlegesen olyan csoportoktól származnak, akik az ápolói hivatáson kívülinek tekinthetők (média, orvosok, finanszírozók, stb.). Ha azonban a szakma saját maga fejleszti ki azokat a javaslatokat, amelyek a diplomás ápolókra vonatkoznak, és változást sürgetnek, akkor valószínűleg nagyobb az esély arra, hogy az ápolói hivatás, ezen belül a főiskolát végzettek presztízse is növekedjék. Ebben a folyamatban az ápolásszakmai civil szervezetek (pl. Magyar Ápolási Egyesület, Magyar Otthonápolási és Hospice Egyesület), a 2004-ben megalakult szakdolgozói köztestület (Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara) és a szintén 2004-ben újjászerveződött, az egészségügyi miniszter közvetlen tanácsadói testület (Ápolási Szakmai Kollégium) fontos szerepet tud betölteni. Az 1. kutatás eredményeinek alkalmazása az oktatásban: Mentorápoló rendszer kiépítése az alapellátás és a közösségi ápolás területi gyakorlóhelyeken A mentor-ápoló rendszer fejlesztésének előzményei A Népjóléti Minisztérium Phare Programiroda az 1996-98 között nagy szerepet vállalt a magyar egészségügy, ezen belül az alapellátás fejlesztésében. A változtatások egyik fő iránya az alapellátásban dolgozó és ezt oktató szakemberek képzése és továbbképzése. A Phare HU 9302-02-04 Egészségügyi Alapellátási Program Képzés, Továbbképzés és Fejlesztés alprogram keretében két ápoló az angliai University of Exeter Master programján, négy ápoló pedig a Magyarországon szervezett, angol nyelvű mentor-tanár képzésben vett részt és kapott bizonyítványt. Ezen utóbbi képzés az exeteri, nijmegeni és dublini Egyetemek Egészségügyi Fakultánsai közreműködésével történt. Mindkét programon Ápolástudományi Intézetünk egyegy oktatója vett részt. Az angol nyelvű mentor-tanár képzést követően – a kiképzett oktatók közreműködésével – magyar nyelvű kurzusokon 20 mentor ápolót képeztek ki, akik közül mindösszesen hat fő dolgozik Budapesten és Pest megyében. A Phare által szervezett képzések 1998 nyarán fejeződtek be. A mentor-ápoló rendszer elindításának indoklása az Egészségügyi Főiskolai Karon Főiskolánk levelező tagozatán 1989, nappali tagozatán 1990-óta folyik Diplomás Ápoló képzés. A kilencvenes évek második felében elindítottuk ennek a képzésnek távoktatási 8
módszerekkel történő oktatását is. A hallgatói létszám az ezredfordulóig dinamikusan emelkedett, azóta eltelt időben stagnálást mutat. A szakmai területi gyakorlatok Budapesten és Pest megyében folynak. Az ápoló mentor képzés mielőbbi elindítását az indokolta, hogy az alapellátásban egyre több főiskolai (elsősorban diplomás ápoló) hallgatónak kell töltenie gyakorlatát. Az általunk megfelelően kiképzett ápolómentorokkal biztosítani lehet a gyakorló területek bővülését, illetve a gyakorlatok színvonalának erőteljes javulását és nem utolsó sorban, az alapellátásban és az otthoni szakápolás területén dolgozó ápolási szakemberek felkészültségének, szakmai fejlődésének folyamatosságát. Az általunk felkészített mentor-oktatókon keresztül kívántuk elérni, hogy a gyakorlatok vezetésére felkért szakmai gyakorlóhelyek színvonala emelkedjen. A megfelelő alapellátási gyakorlóhelyek növelni tudják hallgatóink érdeklődését az egészségügy ezen területe iránt, s ez által várhatóan mind több diplomás ápoló szakember fog az alapellátásban, az otthoni betegellátásban elhelyezkedni. A szakmai képzettség növekedésével várhatóan növekedni fog a minőségi betegellátás e szektor területén is. A továbbképzési program A mentor-ápolóképzés elindítását a Budapesten és Pest megyében dolgozó orvos- és ápolómentor oktatók, az Semmelweis Egyetem Egészségügyi Főiskolai Kar oktatói, illetve a Semmelweis Egyetem Családorvosi Tanszék, valamint az Országos Alapellátási Intézet és az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat vezető néhány munkatársának bevonásával valósítottuk meg 2002/2003-es tanévben. A program gyakorlati megvalósítását az Oktatási Minisztérium
Felsőoktatási
Programfinanszírozott
Pályázat
keretében,
valamint
az
Egészségügyi Minisztérium Egészségügyi Szakképző és Továbbképzési Bizottság által támogatott továbbképzés keretében valósítottuk meg. A programban közreműködő ápoló- és orvos-mentor oktatók 1998-ban egy igen szigorú válogatás eredményeként vettek részt a külföldi oktatás-metodológiai kurzuson, illetve a hazai mentor oktatói kurzusokon. Tudásukat azóta is a mindennapos szakmai gyakorlatuk során bővítik. Az ötnapos, negyvenórás továbbképzés témaköreit a nemzetközi szakirodalom, a brit és hazai családorvosi rezidensi programok oktatási anyagai, valamint a hallgatók körében végzett korábbi kutatásaink eredményeiből leszűrt tapasztalatok birtokában állítottuk össze. Így a programot öt témakör köré építettük fel: Egészségügyi rendszerek Európában; Oktatási elméletek az ápolóképzésben; Az ápolói, orvosi konzultáció, tanácsadás; Csapatmunka a gyakorlatban; Oktatási programok - Gyakorlatvezetés.
9
A továbbképzési program oktatási módszere A képzésben az angliai oktatás-metodológiai képzés és a hazai ápoló-mentor képzés tapasztalatait kívántuk felhasználni. Arra a kérdésre, hogy milyen módszerrel oktassunk, illetve juttassuk el az információt az alapellátási team szakembereihez az ápoló-mentor képzés keretein belül, nehéz, nem egyszerű a válasz. A klasszikus, hagyományos továbbképzési módszerek mellett hasznosítani kellett a korszerű továbbképzési törekvéseket, és fel kell használni az ezekre épülő modern módszereket. Egyik újszerűsége a továbbképzéseknek abból adódik, hogy az alapellátásban tevékenykedő szakemberek ideális esetben, teamben dolgoznak. Így továbbképzésükben is ezt a multidiszciplináris szemléletet kell tükrözni. S nem utolsó sorban a felnőttoktatás sajátságainak ismeretére is szükség van, hiszen teljesen más módszereket kíván ezen emberek hatékony bevonása, más ösztönző eszközöket, rendszereket kell használni. A felnőttoktatásban a hagyományos, hosszantartó előadások hatékonyságukat vesztik. Inkább a kiscsoportos (small group), a probléma felvetéseken (problem based learning), az esetmegbeszéléseken alapuló (evidence based learning, reflective learning), a közös gondolkodást, együttműködést (critical reading, critical writing, critical incident) feltételező és kívánó módszerek érik el a kívánt eredményt. Ezen új oktatási és tanulási módszerek alkalmazásával mind a medicinális, mind a paramedikális oktatás hatékonyságát, minőségét tudjuk javítani, s ezzel áttételesen, a paciensek jobb ellátását biztosítani. Ezen új oktatási, tanítási technikák mellett meg kell említeni, hogy a képzések során fel kell használni a korszerű oktatásinformatikai lehetőségeket is, melynek jelentős része a világháló (internet) terjedéséből, valamint számos elektronikus ápolásszakmai hírforrás (honlap) és szintén elektronikus adatbázis mind könnyebb elérhetőségéből adódik. A kutatás 2. fázisa: Az otthoni szakápolás területén dolgozó szakemberek szakmai fejlődés körülményeinek vizsgálata A kutatás célja Az otthoni szakápolás rendszerének kiépülésével elgondolkodtató, hogy a mind elméletben, mind pedig gyakorlatban hagyományos, kórház-centrikus ápolóképzés – hogyan tudja kielégíteni a kor megváltozott igényeit, új elvárásait, illetve a végzett hallgatóink hogyan tudnak érvényesülni ezen szakterületen. A vizsgálat haszna, hogy az új kétciklusú képzési rendszer (BSc) ápolás és betegellátás alapszak kurrikulumának tananyagfejlesztése – a közösségi ápolás és a hozzá kapcsolódó témakörök tekintetében – valós és szükséglet-felmérésen alapuló fejlesztésen fog nyugodni. A vizsgálat további haszna, hogy a Főiskolai/ Egészségtudományi Kar keretében szervezendő 10
szakmai továbbképzések jövőben szerveződő programja szintén valós, az ápolás területén dolgozó szakemberek igényeinek felmérésen alapszik. A vizsgálat tárgya annak feltárása, hogy − a hazai otthoni szakápolás hogyan tudja kielégíteni a kor megváltozott igényeit, elvárásait, valamint − a végzett kollégáink hogyan érvényesülnek ezen a szakterületen, továbbá − a területen dolgozó kollégák miben látják az ápolásképzés és továbbképzés fejlesztésének lehetőségeit. A vizsgálat hipotézisei − Feltételezem, hogy az ápolóképzés sokrétegűsége miatt a képzési időn belül az otthoni ellátás specifikus elméleti és gyakorlati ismereteit és tapasztalatokat a hallgatók nem tudják megszerezni, annak ellenére, hogy a főiskolai diplomás ápolóképzés tanterve a kutatás indoklásában felsorolt tantárgyaknak oktatását tartalmazza. − Feltételezem, hogy az otthoni szakápolás elméleti és gyakorlati elemeit a képzés során nem tudták megszerezni. − Továbbá feltételezem, hogy az említett szakmai ismeretek hiánya nehezítették a nem kórházi környezetben történő munkába állást, szakmai és emberi beilleszkedést. A kutatásba bevonandó személyek A Semmelweis Egyetem Egészségügyi Főiskolai Karán, nappali tagozaton végzett diplomás ápolók, akik fő- vagy mellékállásban az otthoni szakápolás, a közösségi ellátás valamely területén dolgoznak. Az otthoni szakápolási szolgálatok szakemberei, akik fő- vagy mellékállásban a közösségi ellátás valamely területén dolgoznak. Az ő bevonásuk azért is volt fontos mivel az ápolóképzés valamennyi programjában, mind az OKJ-s, mind pedig a főiskolai programokban területi gyakorlóhelyként szerepelnek. Fontos az ő véleményük megismerése is az ápolóképzés fejlesztésének szempontjából. A kutatásba bevont volt hallgatók elérése a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Főiskolai Kar Tanulmányi Osztálya által kiadott hallgatói címlista alapján történt. A vizsgálathoz szükséges hallgatói adatok kiadásához a Kar főigazgatójának engedélye volt szükséges. A kutatás eredeti elképzelése szerint valamennyi főiskolai karon kívántam a felmérést
11
lefolytatni. Azonban az előzetes szóbeli megkeresések alapján merült fel a kutatás azon nehézsége, amely abból adódott, hogy egyes integrálódott főiskolai karok, illetve az új egyetemi vezetések semmiféle kutatáshoz nem adják ki a jelenleg, illetve korábban végzett hallgatók elérhetőségét. Ebben a helyzetben további megoldási lehetőségeket dolgoztam ki a kollégák sikeres elérése érdekében. Így a Magyar Otthonápolási és Hospice Egyesület tagszervezeteinek közreműködésével, valamint a fővárosi, illetve a megyei ÁNTSZ-ek segítségével jutottam el a szolgálatokhoz. Az ÁNTSZ-ek nyilvántartása naprakész, hiszen ezek a szakmai ellenőrző szervezetek adják ki a szolgálatok működéséhez szükséges engedélyeket, illetve ellenőrzik tevékenységüket. A minta jellemzői A beérkezett 213 kitöltött kérdőív közül összesen 190 darabot tudtam az értékelés és az elemzés során felhasználni, hiszen a vizsgálatba történő bevonás előfeltétele a főiskolai, illetve az OKJ-s ápoló, klinikai szakápolói előképzettség volt. Így nem kerültek bevonásra, akik gyógytornászi, fizikoterápiás asszisztensi végzettség birtokában, az otthoni szakápolás területén szerzett munkatapasztalat alapján töltötték ki a kérdőívet. Ezek alapján a vizsgálat elemszáma 190 fő lett. A vizsgálatba bevontak megoszlása 20% diplomás ápoló, 35% OKJ-s végzettságű ápoló, 45% szintén OKJ-s végzettségű klinikai szakápoló volt A vizsgálati minta 42%-a tanulmányait nappali tagozaton folytatta, 53%-uk levelező tagozaton és csupán 5%-uk távoktatás keretében szerezték meg ápolói ismereteiket. A megkérdezettek 17% a fővárosban dolgozik, ez a minta a szolgálatok országos eloszlását is reprezentálja, mivel az otthoni szakápolási szolgálatok, mintegy 15 %-a a fővárosban található. A megkérdezettek 58%-a városokban, 27%-uk pedig falusi környezetben végzi ápolói tevékenységét. A megkérdezettek csupán 58%-a végzi szakmai tevékenységét főállásban, 42%-uk részállásban folytatja munkáját. Azon kollégák (n=79), akik részállásban tevékenykednek valamely hazai otthoni szakápolási szolgálat keretében főállásban, elsősorban valamely fekvőbeteg ellátó intézményben dolgoznak. Ezek mellett a járóbeteg ellátás területén tevénykednek a legtöbben. Eredmények, következtetések, javaslatok A vizsgálat számos, mind a graduális, mind pedig a posztgarduális képzés területére nyújt útmutatást az oktatási és továbbképzési szakembereknek. Az alapszak tantervi fejlesztésére és tananyagtartalmi módosításra jó lehetőséget biztosít a 2006/2007. tanévben során bevezetésre került új kredit-alapú, kétciklusú ápolóképzés BSc programjának bevezetése.
12
A felmérésben megkérdezettek válasziból kiderült, hogy az egyes szakmai tárgyak oktatása során nem hangsúlyozottan foglalkoznak a közösségi ellátás, mint új szakterület speciális kérdéseivel, problémáival. A képzési időn belül ezen ismeretek gyakorlására, a készségek megszerzésére a területi gyakorlatok helyszínei is csak csekély lehetőséget biztosítanak. Éppen ezért a fejlesztést két irányban kell megvalósítani: az egyik a graduális program áttekintése és az ott szükséges változtatások meghozatala, a másik irány pedig a szakmai továbbképzések keretében történő tudásfejlesztés lenne. A kutatás eredményei azt mutatják, hogy igen nagy igény és hajlandóság van a közösségi ellátás területén dolgozók körében (első sorban egynapos) szakmai továbbképzések szervezésére (90%). A témakörök között kiemelt helyen szerepelt a sebellátás, a stoma- és gégekanül-kezelés, valamint egyéb szakápolási feladatok kivitelezése (24%). Ugyancsak igényelt témakörként jelent meg a beteg-mobilizációs technikák és rehabilitációs ismeretek (20%) alkalmazásának elsajátítása, valamint az idősellátás és a hospice ellátás (16%) területébe való mélyebb betekintés is. A betegvezetés, kommunikáció- és személyiségfejlesztés (14%) ugyancsak az érdeklődés középpontjában került, melyet szintén a graduális képzés során, valamint bővítését továbbképzések keretében kell és lehet megvalósítani. További megoldási javaslatként került előtérbe új szakmai tantárgy bevezetése, valamint tananyagfejlesztés az ápoló BSc programban az Alapellátás - közösségi ápolás kontakt előadás és területi gyakorlat területén, valamint más tantárgyak tananyagtartalmában. Ezek közül az Alapellátás – közösségi ápolás tantárgy, valamint a területi gyakorlatok fejlesztésének körülményeit, lehetőségeit részletesen a következő fejezetben tárgyalom. Az elmúlt évtized során a magyar társadalom szerkezetében bekövetkezett változások, illetve a népesség anyagi helyzetének változásai előtérbe helyezik a lakóközösségben zajló ellátások társadalomtudományi megközelítésben történő feldolgozását, megalapozását is. Ezért fontos a szociológiai, és a szociálpszichológiai tantárgyak témaköreinek ezen elemekkel való kiegészítése, bővítése. Az otthoni környezetben történő ápolás és gondozás speciális pszichológiai ismeretek meglétét és alkalmazását teszi szükségessé. Így fontos hangsúlyozni a pszichológia (a betegvezetés) témakör felülvizsgálatát a képzési periódusban. Kiemelt hangsúllyal kell kezelni a programban a betegek megfelelő tájékoztatásának pszichológiai aspektusait, hiszen ez nagyban elősegítheti a gyógyító, ápoló team munkáját. Ugyancsak szervesen járul hozzá a mindennapos ápolási gyakorlat helyes kivitelezéséhez a primer prevenció technikák alkalmazása területi szinten. Ez szintén speciális ismereteket kíván a kórházi környezeten kívül, lakóközösségben, családi közegben dolgozó felvilágosító-nevelő munkája során. Ezért fontos lenne az egészségnevelés (életmódbeli tanácsadás) otthoni 13
környezetben való ismérveinek feldolgozása és az ápolóvá válási folyamat során történő szimulált, illetve valós környezetben történő gyakorlása. Ugyancsak fontosnak tartanám, hogy már az alapképzésben bizonyos témakörök megalapozását, és természetesen szakmai továbbképzések keretében bővítését. Így a egészségügyi menedzsment, egészségügyi gazdaságtan témaköröben, vagy más tantárgy keretén belül specifikusabban tartalmazzanak olyan jogi (szerződéskötés, betegjogok, betegtájékoztatás,
dokumentációvezetés),
etikai
(titoktartás,
betegtájékoztatás)
és
finanszírozási (OEP, MEP szerződés feltételei, sajátosságai) ismeretek, melyek a betegek otthoni ellátásában nélkülözhetetlenek. Ugyancsak jelentős ismerethiány miatt fontos lenne már pályázatírási ismeretek megalapozását a graduális képzés során, valamint bővítését továbbképzések keretében. A 2. kutatás eredményeinek alkalmazása az ápolóképzésben A közösségi ellátás bevezetése az ápolásoktatásba. Tananyag-fejlesztés a kétciklusú felsőoktatásban az ápoló-gondózó szakirány területén A főiskolai ápolóképzés első tantervének kidolgozásakor még nem állt rendelkezésünkre hazai elméleti és gyakorlati tapasztalat a főiskolai ápolóképzés rendszeréről, módszereiről. Így az első tanterv az 1975-óta zajló főiskolai képzések hagyományaira és tapasztalataira épített, de a képzés még magán viselte a szakközépiskolai ápolóképzés egyes jegyeit. Már az első évfolyam elindulása után röviddel felmerült az az igény, hogy mind az elméleti, mind pedig a gyakorlati képzés tematikáját, módszerét fejlesszük, alakítsuk át. A főiskolai ápolóképzés elmúlt 17 esztendeje alatt összesen öt alkalommal került áttekintésre és fejlesztésre a képzés programja, ezen belül az alapellátás és a közösségi ápolás témaköre. A kurrikulum fejlesztés egyik lényegi eleme volt, ami ezen témakörön volt talán a legjobban lekövethető, hogy növeltük az általános- és speciális ápolástani előadások, illetve területi gyakorlatok óraszámát. Az óraszám emelkedésen túl a tartalmi fejlesztés is meghatározó eleme volt a kurrikulum fejlesztésnek. A nappali tagozatos hallgatók első tantervének módósítására 1993-ban, majd az újbóli változtatásra 1996-ban került sor. Ezt követően az Európai Kredit-rendszerre történő átállás 2002-ben történő bevezetésekor került sor fejlesztésre. Ekkor a korábbi értékeket és tendenciákat megtartva tudtuk az ápolástani részt még hangsúlyosabbá tenni. A fejlesztés lényegi eleme ekkor a területi gyakorlatok fejlesztésére került. A fejlesztés során felhasználásra került a kutatás első fázisában megfogalmazott javaslatok, valamint az oktatókörzetek kialakításával az irányított 14
gyakorlóhelyek színvonala emelkedett. Ezen gyakorló területek bevezetésével még inkább a közösségi ellátás specialitásaiba tudtuk a hallgatóinkat bevezetni. A fejlesztés utolsó állomásaként a kétciklusú programok kialakításai adtak lehetőséget. Ennek a fejlesztésnek során került bevezetésre az Alapellátás klinikumi témakör mellett az Alapellátás – Közösségi ápolás témakör is. Ez nem csupán nevezéktani, hanem sokkal inkább tartalmi, gondolkodásbeli megújítását jelentette korábbi programunknak. Ezek mellett továbbfolytattuk a korábban megkezdett területi gyakorlatfejlesztést is. Így itt is a közösségi ápolás már önálló gyakorlati területként jelent meg. Ezáltal a hallgatók irányított feladatot tudnak elvégezni, szintetizálva az előző hét félév során, az egészségügyi ellátás és ápolás területén tanultakat, tapasztaltakat. Az értekezés témájával összefüggő közlemények Idegen nyelven: 1. Modly D, Zanotti R, Poletti P, Fitzpatrick JJ. (szerk) Home Care Nursimg Services. In: Balogh Z., Modly D.: Home-Based Health Care in Hungary. (Chapter 12) New York, USA Springer Publishing Company, Inc.; 1997. p. 127-132. 2. Zrínyi Miklós, Balogh Zoltán: Student Nurse Attitudes Towards Homless Clients: a chalange for education and practice. Nursing Ethics 2004;11(4):334-348. 3. Balogh Zoltán, Dr. Mészáros Judit: Pflege von Patienten mit Schlaganfall, Heilberufe Das Pflegemagazin (Deutschland), 2004;56(5):20-21. 4. Balogh Zoltán, Márta Kökény: Influencing nursing policy in Hungary – Organization of hospice care. Jihoceska universita v Ceskych Budejovicích, Zdravotne sociální faculta, 2007. p. 18-25., Nové Trendy v Osetrovatelství - VI. Jihoceské osetrovteské dny Magyar nyelven: 1. Nosza Magdolna, Balogh Zoltán (ábra): Problémamegoldás az ápolás folyamatában. Nővér 1992;5(2-3):14-6. 2. Balogh Zoltán: A hemiparetikus betegek ápolása és rehabilitációja az otthoni ellátásban. Nővér 1995;8(6):5-10. 3. Balogh Zoltán: Alapellátás az Egyesült Királyságban: beszámoló tanulmányútról. Nővér 1996;9(2):18-20. 4. Nosza Magdolna, Balogh Zoltán: Közösségorientált ápolás - ápolás közösségben. Háziorvosi Szemle, Háziorvosi Szemmel Melléklet 1996;3(4):21-3. 5. Balogh Zoltán: A brit alapellátás rendszere ápolói nézőpontból. Háziorvosi Szemle, Háziorvosi Szemmel Melléklet 1996;3(4):26-9. 15
6. Balogh Zoltán: Oktatásmetodológiai képzés Exeterben. Nővér 1998;11(1):15-6. 7. Balogh Zoltán, Némethné Molnár Piroska, Papp Katalin: A hazai alapellátásban dolgozó ápolók folyamatos szakmai fejlődésének kérdései a brit tapasztalatok tükrében. Nővér 1998;11(1):16-8. 8. Balogh Zoltán: A közösségi ellátás európai perspektívái. Ápolásügy 2000;13(2):10-2. 9. Balogh Zoltán: Svédországi tapasztalatok. ETInfo 2000;3(6):6-7. 10. Balogh Zoltán, Papp Katalin: Bizonyítékokon alapuló ápolás a gyakorlatban. Ápolásügy 2001;14(2):7-8. 11. Balogh Zoltán: Ápolóképzés Magyarországon. Egészségügyi Menedzsment 2001;3(2):40-2. 12. Balogh Zoltán: Az ápolás elektronikus szakirodalmi forrásai. Nővér 2001;14(4):24-27. 13. Balogh Zoltán: Gondolatok a „Kik oktassák a diplomás ápolókat?” című íráshoz. Nővér 2002;15(1):38-40. 14. Balogh Zoltán: Főiskolai végzettségű szakdolgozók szerepe és lehetősége a hazai ellátásban – egy kutatás tapasztalatai alapján. Recept 2002;13(3):5-7. 15. Dr. Zrínyi Miklós, Balogh Zoltán: Szakdolgozói attitűdök és az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés. Nővér 2002;15(1):11-6. 16. Dr. Mészáros Judit, Balogh Zoltán, dr. Seregi Judit: Diplomás ápolók szakmai és erkölcsi megbecsülésének alakulása. Orvosképzés 2002;77(4):279-301. 17. Balogh Zoltán: A stroke betegek ápolásának és rehabilitációjának egységes ápolási irányelvei. Irányelvek alkalmazásának lehetőségei az alapellátásban és az otthoni szakápolásban. Lege Artis Medicinae 2003;13 (1):50-56. 18. Dr. Zrínyi Miklós, Balogh Zoltán: Ami az alanyi jogból kimarad. Az egészségügyi dolgozók viszonyulása a hajléktalanok ellátásához. Lege Artis Medicinae 2003;13 (4):344-347. 19. Balogh Zoltán: A stroke - betegek ápolásának és rehabilitációjának egységes ápolási irányelvei. Ápolásügy 2003;16(4):6-12. 20. Balogh Zoltán: Beszámoló a stroke betegek egységes ápolásának és rehabilitációjának klinikai
bevezetését
vizsgáló
preimplementációs
audit
tapasztalatairól.
Ápolásügy
2003;16(4):33-35. 21. Balogh Zoltán, Papp Katalin: „Aktív időskor felé” (Toward Active Old Age) Beszámoló a Leonardo da Vinci Programról. Ápolásügy, 2004;7(2):12-14. 22. Papp Katalin, Balogh Zoltán: Az idős emberek elvárásai a jövő gondozásával és szolgáltatásaival kapcsolatban. Nővér 2006;19(6):3-7. 23. Dr. Mészáros Judit, Balogh Zoltán, Dr. Zékányné Rimár Ilona: Az egyetemi végzettségű ápolók lehetséges szerepe a magyar egészségügyben. Nővér 2006;19(6):31-34. 16
