Dezséri Bachó László górcsô alá veszi Göndör-Krausz „antibolsevizmusá”-t Ifj. Tompó László: Elhallgatott emigráns magyar irodalom (23. rész) Dezséri Bachó alábbi írása a „göndörök” „moral insanity” („erkölcsön kívüli”) mivoltának újabb fényes tanúbizonyságát adja azzal, hogy rámutat: az 1950-es évek elején pontosan azt vallották, mint amit a médiamoguloktól olyan sokszor olvashatunk, miszerint a bolsevizmus „üldözte a zsidóságot”. A „Hídverôk” 1953/9. számában (3-10. old.) megjelent alábbi írása újabb megerôsítése a már (sorozatunk 20. részében) idézett Mályusz Elemér-tanulmánynak, az 1919 augusztusától Nyugat-Európában hirtelen „antikommunista”-ként bemutatkozó emigránsokról írt összefoglalásának. Kiderül belôle, hogy Göndör köpönyegforgatása mennyire nem volt egyedüli: Kéri (Krammer) Pál pontosan ugyanúgy mosta véres kezét, mint ô. Dezséri Bachó említi írásában Marschalkó Lajos (1903-1968) újságírót, a nemzeti emigráció egyik vezéregyéniségét, aki már 1944-ben megemlékezett Kéri-Krammer dicstelen szerepérôl, arról, mit mondott gróf Tisza István miniszterelnökrôl meggyilkolása elôtt (Kik árulták el 1918-ban Magyarországot? Bp. 1944. Stádium Rt. 52. old.)
Kéri (Krammer) Pál
Göndör Ferenc (Krausz Náthán)
Amiben ôk mindnyájan egyetértenek »Az 1918/19-i patkánylázadás egyik hírhedt figurája, Kéri Pál – van-e, aki e nevet nem ismeri? – nemrég a New York-i fô-Göndör piszkos lapjában védelmezte a brutális düh, a gyilkolás és véres bosszú vágyának jogosságát és kijelentette, hogy „…nem ember az, ha zsidó és nem keresi az ôsemberi dorongot a keze ügyében…”. Kéri Pál, aki annak idején viselt dolgainak várható következményei elôl menekült el Magyarországról, lándzsát tört a meg nem bocsátás, a be nem telhetô bosszúvágy és a sohasem feledés mellett, és méltányosnak nevezte a „jogos dühöt, azt az elkeseredett felháborodó haragot a zsidók sorsán”, amelyet senki nem zsidó, még a nemes lelkû Eleanor Roosevelt sem tud teljesen megérteni. A magát jó zsidónak tartó Kéri Pál persze azt hirdeti, hogy a nácikat senki sem gyûlölheti úgy, mint a zsidó, majd azt javasolja, hogy gyûlölje is fogát csattogtatva, mert az az ô elôjoga. Elmélkedésének végén mégis elszólja magát s azt mondja, hogy a jogos és köteles zsidó keserv mégsem irányíthatja a világ összes dolgait. De Göndör és a hozzá hasonló sajtógengszterek az öntudat mélyérôl felderengô felismerésnek e fokáig sem jutottak el. Ezek az örök felforgatók, a hatezer éves bosszú elvakultjai, a törzsi fasizmus fogukat csattogtató képviselôi kizárólag önmaguknak követelik a sohasem feledés, az örök bosszú jogát és kielégíthetetlen gyûlöletükben nem találnak elég nácit a világon, akit megmarhatnak, hanem mindenkit nácinak s így következésképen gyilkosnak és banditának tesznek meg, aki az ô tételeiket nem fogadja el: válogatás nélkül, az alja nép, az Untermensch erôszakos, komisz eszközeivel gázolnak át mindenki becsületén, akit az ô bosszújukat a Vasfüggöny mögött képviselô budapesti hatalmasok kezei az emigrációban nem érhetnek el s így sem akasztófára, sem börtönbe vagy munkatáborba nem került.
Amikor „Az Ember” és a vele egyivású sajtó céljait, módszereit, rágalmazási technikáját, amelyek egyedüli célja a nemzeti emigrációt üldözni, megfélemlíteni, kifárasztani és a Nyugat elôtt lehetetlenné tenni, a Hídverôkben elsô ízben világítottam meg, a fô-Göndör engem is azonnal megtett haramiának s azt hazudta rólam, hogy Amerikában rontom a levegôt, amíg onnan ki nem rúghat. Azt sem tudta rólam, hol lakom, ki vagyok, s máris megrágalmazott, mert saját lapjából bizonyítottam rá, hogy alávaló becsületrabló. Majd Alföldi Gézát „leplezte le” ez a sajtóbandita, ráfogott egy csomó gyilkosságot, rablást és miegyebet, amikor pedig Alföldi a rágalmakat sorra megcáfolta, a ferdítéseket kiigazította, nem volt benne annyi becsület, hogy legalább hallgatott volna saját felsülésérôl. Ilyesmit egy Göndörtôl nem is lehet várni. „Fejvesztett zavar, ijedt félelem és lázas nyomozás a németországi nyilasoknál”, üvöltötte a meghazudtolt rágalmazó piszkos újságja és önmagára ráduplázva azt az újabb hazugságot akarta elhitetni, hogy Alföldi – Göndör nyomozójának újabb „hiteles” jelentése szerint – hörögve fenyegetôzött, hogy saját kezûleg lövi agyon vagy egy szakmabeli gyilkossal, az ô szûkebb környezetéhez tartozó Markos nevû banditával, az árulót, aki Göndörnek adatokat szolgáltatott. Olyan volt az ijedelem a Hídverôknél – írta a Göndör-féle sajtómocsok – hogy Alföldi „leghírhedtebb munkatársai”, köztük én is, lóhalálában rohantak Zandtba és „izgatott légkörû megbeszéléseken” tanakodtak napokig, hogyan lehetne kiparírozni Göndörék „leleplezéseit”, de ennek sikerében még a jelen volt Székely János sem bízott. Mondanom sem kell, hogy a Bajorerdôben Alföldi „bûntanyáján” tett látogatásom alkalmával, amelyrôl a Hídverôkben már beszámoltam, nem volt semmiféle fejvesztett zavar vagy tanakodás, nem találtam ott a „leghírhedtebb munkatársakat”, sem pedig a Göndörék beteg agyának szüleményét, a Markos nevû tömeggyilkost, Zandt-ban nem is jártam, Székely Jánost nem is láttam, sôt nem is ismerem. Becstelen, hazug cikkét Göndör lapja azzal végzi, hogy Alföldi cáfolatai „…csak még ijesztôbbé teszik ennek a förtelmes banditának amúgy is alvilági ábrázatát…”. Alföldinek persze kötél jár – írják Göndörék – mert hiszen cáfolatai nem igazak, Alföldi legalábbis bûntárs volt vagy felbujtó, amikor nem személyesen gyilkolt. Ugyanilyen módon bánnak el Göndörék Marschalkó Lajossal. Szerintük ez a közíró a „nyilaskeresztes alvilág hírhedt sajtókalóza” és a „mögötte álló söpredék ma Rákosinak legjobb cinkosa”. Vajon miért? Mert azt merte írni ez a fránya Marschalkó, hogy mi magyarok mindent félig csináltunk, nem tömtük be a Conti utca és környéke barlangjait, és futni hagytuk a Kéri Pálokat. Ilyen könnyedén intézi el a Göndör-lap az általa terjesztett szellem ellen harcoló P. Galambos Józsefet mint „visszaesô bûnöst”, aki folyton „alpári és acsarkodó” szavakat használ ellene. Egy kiváló magyar katolikus papnak akarja megmagyarázni ez a mocskos lap a tisztesség és becsület fogalmát, sôt ellenôrizni kívánja közírói mûködését. Ugyan miért? Mert ezek az újságírók valóban antibolsevisták, Göndörék pedig az antibolsevizmus csörgôsapkáját hordják, hogy leplezzék gyanús, sôt nem ritkán már nem is gyanús múltjukat. Ezért bûnözô, lator, szélhámos mindenki, ha nem az ô nótájukat fújja. Ezért szégyene a magyar újságírásnak és tagja a nyilas alvilágnak Galambos páter, mert Karádi [Katalin – Ifj. T. L.] asszonyságról megírta az igazat, míg Göndörék ezt a nôt mártírnak állították oda, akit a nyilasok kegyetlenül úgy bedobtak a jeges Dunába, hogy csak csoda folytán menekült meg a biztos haláltól (!!!). Persze a fô- és algöndörök minden gyûlölete Muráti Lili és Szeleczky Zita ellen irányul. Ez a Göndör-lap a hazugság csimborasszójának legtetejérôl kukorékolja, hogy Göndör volt 1919-ben az egyedüli újságíró odahaza, aki szembe mert szállni Kun Béla rendszerével, most pedig az ô lapja az egyedüli magyar sajtótermék, amely feltárta Mindszenty bíboros hôsi ellenállását s a vele szemben alkalmazott vallatási módszerek titkát! Mindszenty neve is csak eszköz számukra, hogy egyet üssenek a jobboldali emigráción, mintha ez már nem is emlékezne arra, hogy Göndör, ez a piszok hazudozó nemrég buta tökfilkónak nevezte a hercegprímást, akirôl most az „antibolsevista” Göndör-lap úgy ír, hogy „érett és gránitnál keményebb férfi” és „az erô és hûség szobraként áll a nemzet Pantheonjában”. Vajh miért ez a hirtelen átnyergelés? Csupán csak azért, hogy Mindszenty-kalózoknak, a „nyilasizmus sanda kergültjei”-nek nevezhesse azokat, akik egy Mindszenty-ünnepélyen nem voltak hajlandók együtt részt venni Peyer, Pfeiffer és más urakkal, akik a kardinális tragédiájának elôkészítôi voltak. Szóval erre jó nekik Mindszenty, akit Göndör elvtárs kedélyesen vállon veregetett, mondván: Buta vagy, ecsém, mint a tök! Tipikus eljárása ez annak a kapcabetyár-bandának, amely szereti a más tôkéjét is a saját javára kamatoztatni. Ez a Göndör-Krausz, aki 1919-ben Kun Béla mellett a neki állított sajtótrónuson „szent reakció”-nak nevezte a proletariátus nevében elkövetett gazságokat, most azt hazudja, hogy az ô lapja volt az egyedüli, amely „vadul harcolt” a vörös terror ellen, s ezért mint a kommunisták „gyûlölt ôsellenségének” kellett Bécsbe menekülnie, ahol lapja 1919 ôszén, szóval a Kun Béla-féle farsang után, már ott harcolt a „vörös és fehér terror ellen” (!!!). Hozzáteszi még azt is, hogy onnan „véreskezû fehér katonatisztek” el akarták rabolni és kiirtani a világból! Van-e épeszû ember, aki elhiszi ezt az otromba, balekfogásra szánt mesét? No de nézzük csak, hogyan fest Göndörék mostani antibolsevizmusa. Kik a valódi, tôrôl metszett antibolsevisták? Természetesen ôk maguk, azután a fél-vörös Magyar Bányászlap szerkesztôje, az Andor a Fischeréktôl, aki leköpdöste Wass Albertet, mert pribékeknek nevezte Himlert és fejvadász-társait. Göndörék szerint Fáy-Fischer Andor „közismert antibolsevista harcairól”, míg azok, akik Himler szerepét bírálni merik, „a gyûlöletnek nyomorúságos házalói”, tehát megérdemlik, hogy nagyszabású társadalmi akciót indítsanak ellenük! Mi sem természetesebb, mint az, hogy Krauszék okfejtése szerint Himler bûntársa, Sombor-Schweinitzer a konszolidációnak, törvényességnek és rendnek tántoríthatatlan harcosa volt, halála mélyen megrendített mindenkit, kivéve azokat, akik most is azon törik alávaló fejüket, hogyan
követhetnének el ismét sorozatos tömeggyilkosságokat. Sombornak, aki Ausztriában számon tartotta a „futva érkezô bûnözôket” és segített ôket összefogdosni, hogy hazaszállítsák ôket „korábbi bûnözésük színhelyére”, ez a legfôbb érdeme volt, azaz magyarul: Göndörék csak azt tartják érdemes magyarnak, aki bennünket, valóban antibolsevista emigránsokat üldöz. Mit gondolsz, kedves Olvasó, sorstársam az emigrációban, ki a leghivatottabb arra, hogy lemérje az emigráció vezetô embereinek fajsúlyát és megállapítsa, ki az antibolsevista és ki nem? Ki más, mint Göndör haverja, a Kéri Pál, aki nem kevesebbet állít, mint azt, hogy [Kisbarnaki – Ifj. T. L.] Farkas Ferenc, Zákó András és követôik kommunisták voltak, mert 1939-ben „…a világ istenverte minden nácija, nyilasa és hitleristája Sztálinnal szövetkezve, szoros szövetségben az orosz kommunistákkal, rávetették magukat Lengyelországra…”, s ezzel tudatosan felidézték a II. világháború veszedelmét, Sztálinnal szövetségben voltak, sôt – Kéri Pál elôkelô stílusú írásmûvét idézve – „…széles pofával csókolóztak” ugyanezek a hangosan vádaskodók [mármint Farkasék és Zákóék! – Alföldi Géza] csakugyan kommunistáskodtak. Mi következik ebbôl? Az, hogy – személyazonosságuk megállapítása után – minden egyéb eljárás nélkül felkötendôk…”. „Ha majd lefolytatjuk ellenük az eljárást” – folytatja nyájasan Kéri Pál –, „…akkor nem fognak szabadulni a büntetéstôl, alighanem a kötéltôl…”, mert hiszen szerinte Magyarország minden pusztulása annak köszönhetô, hogy ezek az „eszeveszett náci gazságba elmerültek” kötöttek szövetséget Sztálinnal s együtt mentek vele gyilkolni, rabolni és hadat üzentek Amerikának. „Hát érdemelnek ezért mást, mint a legfôbb büntetést?” Ezt a kérdést az a Kéri Pál veti fel, aki azzal az arcátlan váddal illeti a hazafias emigrációt, hogy a kommunistákkal jól megérti magát, mert íme, az orosz bolsevizmus is „nyíltan és vadállatian antiszemitává vált”, és Prágában zsidókat lógattak fel, Moszkvában zsidó orvosokat vádolnak, hogy szándékosan tették el láb alól a fô kommunistákat. Kéri meri azt a pimasz állítást megkockáztatni, hogy a Szovjetunió támogatja a „náci-hajlandóságokat”, szövetségesként becézi a Zákókat és Farkas Ferenceket pereputtyukkal együtt, akik – fôleg a tisztek és államhivatalnokok – „a hatalmat kezelik s kiknek sohasem elég a hatalom, amelyet a demokrácia engedélyez”. Sztálin éppen ezekre számít, örül a zsidógyûlöletnek, ezek viszont, akik rakásra lôttek magyarokat a Dunába vagy gyötörtek halálra, mert zsidóknak születtek, Sztálin zsidófaló szavait örömmel hallgatják. Így Kéri Pál! Bizonyíték? Minek? Elég, ha Kéri és a többi fô- és algöndör így mondja, mert ezek ítélete, bármit állítanak is, fellebbezhetetlen. Így állíthatja Adler Jenô úr is, a fô-Göndör hazugsággyárának egyik élmunkása, hogy a Vasfüggöny mögött nem zsidók töltik be a kulcsállásokat, hiszen szerinte Rákosi, Gerô, Péter Gábor és a többiek nem zsidók, hanem „felekezet nélküli orosz állampolgárok”, akik már „régen megtagadták zsidó származásukat és vallásukat egyaránt”, különben is a moszkvai vezetés nem törôdik senkinek a „vallásával”, amit a prágai per is bizonyít! Stern Oszkár úr pedig azt követeli, hogy azt, aki Göndör egy dr. Deák nevû cikkírójának minden sorát nem írja alá, azt nemcsak a New York-i magyar életbôl, hanem a tisztességesek társadalmából is ki kell rekeszteni. Szóval Adler és Stern „kirekesztik” a magyar emigráció mintegy 90 %-át!!! Azt azonban nem magyarázzák meg, hogyan tagadhatja meg a néger négerségét, az eszkimó eszkimóságát vagy a spanyol azt, hogy ô spanyolnak született. Egyszer egy pap elôadást tartott s ebben a „dialektikus materializmus” kifejezés is elôfordult. Egyik hallgatója azután megkérte, hogy legyen szíves megmondani, micsoda csodabogár ez. A pap így felelt: „Mit gondol, barátom, ha két ember bemegy egy fürdôbe, az egyik piszkos, a másik tiszta, melyik fog megfürdeni? – Természetesen a piszkos – volt a válasz. – Szó sincs róla – felelt a pap – hiszen a piszkos nem fürdik, mert a piszokban jól érzi magát. – Akkor bizonyára a tiszta – mondta a kíváncsi ember. – Ennek nincs szüksége a fürdésre, hiszen tiszta – erôsítgette a pap. – No hát akkor mind a kettô – erôsítgette emberünk. – Szó sincs róla, hiszen már megmondtam egyszer, hogy a piszkos nem fürdik, mert szereti a koszt, a tiszta pedig azért nem, mert nincs rá szüksége – dörgött vissza a pap. – Egyik sem fog fürdeni? Hát akkor minek mennek a fürdôbe? – kérdezte zavartan a kíváncsi ember. – Látja, barátom, éppen ez a bizonyos dialektikus materializmus, melyet maga nem ért s amelynek a lényege az, hogy mindig magának legyen igaza és sohasem annak, aki magával vitába bocsátkozik. Ez a történet jut eszembe, amikor olvasom azt a sok aljas jelzôt, amellyel a Göndörök sajtója Horthy Miklóst illeti. A Hatikva részeges tökfilkónak, gyilkosnak minôsítette, követôit banditáknak, a New York-i sajtó szemétdombjának legmocskosabb papirosa, Göndör lapja nemrég azt írta, hogy Horthy egy ebéd alkalmával arra bíztatta a vele egy asztalnál ülô tiszteket, hogy Somogyit és Bacsót tegyék el láb alól s errôl „ne csak beszéljenek”. Göndör újságja szerint ugyanis Somogyi szerkesztette azt a röpiratot, amely leleplezte „Horthyék dunántúli gaztetteit”. Az állítások igazolására Göndör a rég halott Beniczky Ödön belügyminisztert vonultatja fel, állítja, hogy a proletárdiktatúra bécsi követségén 150 milliót rabló tisztek kezén a pénz egy része elveszett, más részét az ellenforradalmi politikusok kezelték el, és amikor az ügy parlamenti bizottság elé került, „…a tolvajok – akárcsak a Somogyi-Bacsó-gyilkosságban a gyilkosok – egymást igazolták…” Mindennek bizonyítására Göndörék ismét régóta halott emberekre hivatkoznak. Ugyanis fogalmuk sincs arról, hogy a pénzt a bécsi ABC, azaz Antibolsevista Comité, mire fordította, ha pedig van, akkor tudatosan rágalmaznak olyan embereket, akik akkor is antibolsevisták voltak, amikor Göndör és Kéri a vörös forradalom elôkészítésében, és dicsôítésében buzgólkodtak, amit most konokul tagadnak. No most mi volna a logikus magatartás Horthy Miklós esetében, aki szerintük annyi gazságot követett el? Semmi esetre sem az, hogy hûséget követeljenek iránta! De még ez a Horthy is jó nekik akkor, ha arról van szó, hogy az [1944 – Ifj. T. L.] október 15-e után a bolsevizmus ellen tovább
harcoló tiszteket hazaárulóknak, esküszegôknek minôsíthessék, mert megszegték a Horthy iránt való hûséget! Ebben az egy esetben tehát Horthy jó nekik ütôkártyának Farkas Ferenc, a Magyar Szabadságmozgalom és az elnyomott nemzetek szabadságharcát képviselô ABN Katonai Bizottságának elnöke és a többi valóban antibolsevista és megfelelô egyének által vezetett szervezet ellen, amelyek Göndörék szerint „levitézlett garnitúrák”, „…a soproni áruló országgyûlés tagjai, a vérgôzös Szálasi-rendszert végig kiszolgált nemzeti sírásók…”, akik „…hagymázos ôrült lázálmaikban tervezgetve az ország újabb és még véresebb katasztrófáját készítik elô…” Miért ez a zord elbírálás? Ugyan miért? Csupán csak azért, mert ezek nem adták meg magukat az oroszoknak. No és vajon ki fogja majd megmenteni a bolsevizált országot? Természetesen ôk, azaz Göndör-Krausz és Kéri Pál, no meg a mellettük sündörgô „antibolsevista” fô- és algöndörök. Hiszen ez logikus! Vagy talán nem? Arra, hogy ezt a honmentô Göndör-Krausz, ez a „magyarul beszélô”, de angolul még mindig csak makogó tüzes amerikai állampolgár, a Halmi Józsefek, a Fáy-Fischerek, Kéri Pálok, a velük egy gyékényen áruló parasztdemagógok a Nemzeti Bizottmány bal szárnyáról miként akarják megvalósítani, csak két példát hozok fel. Idézek Göndör lapjából: „…A leigázott magyar nép a jaltai szerzôdés határozatainak megvalósulásához fûzi a boldog és szabad jövendôjével kapcsolatos reményeit…” – „…A magyar nép a jaltai szerzôdés érvényességét kívánja…” – „…Jalta a szolgaságból felszabadított kis népek számára a független állami élet s a szabad, demokratikus berendezkedés alapokmánya…” – „…Akik a jaltai szerzôdés megsemmisítését propagálják, azok a bilincsekben vergôdô magyar népet akarják egyetlen reménységétôl megfosztani…” Ezek szerint a mai amerikai kormányzat is ártani akar Hazánknak, amikor Teherán, Jalta és Potsdam káros következményeit hatálytalanítani akarja, az emigráció Farkas Ferencei, Baross Gáborjai és a magyar emigráció sajtójának óriási többsége a Haza romlását kívánják, üdvét pedig csak Göndörék. Ez az egyik példa, a másik pedig ennek logikus következménye. Jól fogódzkodj meg, kedves Olvasó, amikor arról értesülsz, hogy kit és miért nem akarnak Göndörék a szabad Magyarországra hazaengedni! Az Ember-ben közölt feketelistájukból csak néhány név álljon itt: Farkas Ferenc, Baross Gábor, dr. Baráth Tibor, Alföldi Géza, Milotay István, Megyery Ella, Marton Béla, Muráti Lili, dr. Szemák Jenô, Zákó András, Maróthy-Meizler Károly, Páger Antal, bádoki Soós Károly. Ha többre vagy kíváncsi, nézd meg Az Ember 1952. XI. 22-i számát, ahol talán saját nevedet is megtalálod. Közkedvelt Náthánunk, aki már egy „korántsem teljes” feketelistát is mer közölni, a hazatérôk ellenôrzését nyilván úgy képzeli, hogy ô majd ott áll a listával a kezében Kéri Pállal együtt a piros-fehér-zöld határsorompónál s mindenkit, aki az ô engedélye nélkül be akar somfordálni saját hazájába, azt Kéri Pál – fentebb említett saját receptje szerint – a legelsô akácfára felkötteti „személyazonosságának megállapítása után”. Ha pedig netalántán arra volnál kíváncsi, kedves emigráns Sorstársam, hogy miért nem akar Téged Göndör-Krausz amerikai állampolgár, aki „magyarul” is beszél, hazaengedni az Édesanyád mellé, a régi íróasztalodhoz, régi mıhelyedbe vagy laktanyádba, azt is megmagyarázom Neked, éspedig nem hasból, hanem Krausz-Göndörnek, ennek a jóindulatú, kegyes férfiúnak saját, tehát hozzá hasonlóan mocskos újságpapírjából. Olvasd isteni félelemmel: 1. „…Ezek azt hiszik, hogy nyugodtan be lehet majd sétálni az országba ugyanavval a politikai ideológiával, amelynek törvényszerû következményei elôl kénytelenek voltak kimenekülni. Kevesen látják, hogy ez a hazamenetel nem lesz mindenki számára kedélyes sétagalopp…” 2. „…Az MHBK antiszemita programmal funkcionáló antidemokratikus szervezkedés…” – „… A tisztikar zöme Gömbös Gyula emlôin nevelkedett, és már az anyatejjel szívta magába az antiszemitizmust…” – „…Mert vajon mi az MHBK titkosnak vélt terve? A felszabadulás bekövetkezésének elsô napján jól felfegyverkezve hazamenni. Akasztgatni egy kicsit, aztán csekély változtatásokkal sürgôsen visszaállítani azt a Magyarországot, amelyben Horthy kormányzósága alatt volt szerencsénk élni…” 3. „…Emellett az elgondolás mellett hivatalból és lelkesedéssel ott vannak az összes volt nagybirtokosok, az összes nagyiparosok, a volt jobboldali újságírók, volt állami, városi és fôleg vármegyei fôtisztviselôk, szóval ott van mindenki, aki az ország tragédiájáért lényegében felelôs s aki a felszabadulástól nem a magyar nép jobb jövôjét, hanem leszámolást és kártérítést remél”. 4. „…Otthon pontosan úgy tudják [Rákosiék és Pétergáborék! – Alföldi Géza], ahogy mi [Göndörék és a Parasztszövetség demagógjai! – Alföldi Géza], hogy idekint néhány demokrata politikus becsületes erôfeszítése ellenére ellenforradalom van…”, tehát ezek az ellenforradalmárok arra spekulálnak, hogy egy osztályhadsereg árnyékában „…visszasomfordálhasson az egész magyar uralkodó osztály…”, pedig ettôl a fordulattól „…az otthoniak legalább annyira irtóznak, mint a mai moszkovita rezsimtôl…” 5. Göndörék szerint a budapesti lapok újságírói helyszíni tanulmányokat folytattak (!!!) a németországi katonai táborokban és megállapították, hogy a magyar katonákat „…Zákó tábornok meg Kisbarnaki Farkas Ferenc egyszerûen nem engedik hazamenni…”, sôt ellenzik a leventék hazatérését is csupán azért, hogy „…velük rohanják le az országot az oroszok kivonulása esetén, és hogy velük kapartassák ki a gesztenyét a saját számukra…”
6. Ezekre a „hiteles” hírekre az ország megijedt és miután már belekóstolt a demokráciába, félelmi pszichózisba esett, ezért szervezték hadsereggé a rendôrséget, állították fel a határvadász-alakulatokat stb. Tehát „…ha nem lett volna Kisbarnaki Farkas, ha nem lettek volna Zákó tábornokok, mindez nem következhetett volna be oly simán…” „…A tôlük való iszonyat is közbejátszott abban, hogy a történelmi megújhodást remélô nemzet akaratlanul a kommunisták hálójába zuhant…” Odahaza tudták, hogy „…a magyar tábornoki kar lelkiismeretét nemcsak 1944. március 19-nek lázító gerinctelensége, nemcsak 1944. október 15-nek szennyes árulása terheli, hanem az övék a felelôsség amiatt is, hogy a kommunisták logikus ütôkártyát tudtak kijátszani az oroszok kivonulását követelô érvek ellen…” Mindebbôl és még sok más, helyszûke miatt felsorolhatatlan nyakatekert és becstelenül hazug érvbôl Göndör sajtpapírja azt a következtetést vonja le, hogy „…vigyázzatok, ezek azok, akik már háromszor megásták a sírt számotokra”. Ez magyarul annyit jelent, hogy az emigráció legalább 90 %-a a Göndörök, a Hatikva és a többi „demokratikus” újság firkászainak gyakran nyilvánított s így nem is titkos vágyai szerint egyáltalán nem mehet haza s ha megteszi, akkor Kéri Pál barátságos tervei alapján „személyazonosságának megállapítása után” lógni fog, az országot pedig az eddigi „orosz állampolgárok” helyett „magyarul beszélô amerikai állampolgárok” fogják kormányozni Peyerék, Nagy Ferencék és a többi providenciális államférfi csendes asszisztálása mellett. Te pedig, te sötétben bujkáló ellenforradalmár, véres körmû tömeggyilkos és reakciós lázító, mehetsz, amerre látsz, amíg utol nem érnek a kergetôk és Göndörék ki nem rúgatnak az Egyesült Államokból, Hatikváék pedig Argentínából rád fogva azt, hogy förtelmes antiszemita vagy, minden nap zsidó pörköltet reggeliztél vagy kiraboltad az Aranyvonatot. Göndör-Krauszék és velük egy ivású társaik, az összes „magyar nyelvû” újságnak szánt sajtpapírosok azt hirdetik, hogy a magyar emigráció egy óriási antiszemita tábor és egyéb dolga sincs, mint a zsidókkal törôdni, „újabb tömeggyilkosságokra” izgatni és szervezkedni. Az igazság pedig az, hogy az ördög sem törôdik velük s ha az emigráció sajtója hébe-hóba – sajnos nem elég gyakran és akkor is csak hangfogóval – visszautasítja konok, hazug és becstelen rágalmaikat, akkor felüvölt az egész szavalókórus New Yorktól Sydneig és Párizstól Buenos Airesig, követelve a kormányoktól a „nyilas söpredék” (értsd: az antibolsevista emigránsok) kiutasítását és megrendszabályozását. Ebben a fô- és algöndörök minden lapja egyetért. A New York-i fô-Göndör újabban azt a kacsát röpítette fel, hogy az USA-ban az Ébredô Magyarok Egyesületét, „Európa elsô fegyveres antiszemita alakulatát” újból meg akarják alakítani és az „amerikai ideálok” védelmében sziszegi: „…Gyilkosságok, bombamerényletek, szadista kínzások jelzik ennek a hírhedt alakulatnak útját…” Ki akarja New Yorkban az ÉME felújítását megkísérelni? Göndörék a válasszal adósak maradnak, pedig jobban tennék, ha megkérdeznék annak hajdani elnökét, Eckhardt Tibort, igaz-e a hír. Izgatja a fô-Göndört az is, hogy Ausztráliában a nyilasok állítólag emlékbélyeget adtak ki „Szálasinak, az ôrült és gyilkos hazaárulónak bárgyú fejével”. Ha Náthánunknak ez nem tetszik, módjában van kiadni egy egész bélyegsorozatot Kun Béla, Pogány-Schwarz, Szamuelly, Corvin-Klein és a saját „okos” fejével. Ezek bizonyára csinosabb fiúk és jobban fognak tetszeni, mint Szálasi „bárgyú” ábrázata. Ennek a bélyegsorozatnak terjesztésére magam is vállalkozom! De nemcsak ébredô magyarok, nyilasok és egyéb véres körmû tömeggyilkosok fenyegetik létében az ártatlan zsidóságot, hanem még a Szovjetunió is, legalábbis Göndörék, Hatikváék és társaik szerint. Persze ez alkalmat ad nekik – s ez a fô céljuk – nyájas összehasonlításokra is. A fô-Göndör példának okáért azon kesereg, hogy „a vörös lobogó alatt felsorakozó kommunista vérebek éppen olyan állati kegyetlenséggel gázolnak az embervérben, mint nem is olyan régen Hitlerék tömeggyilkosai és Szálasi nyilas banditái”. Náthánunk szerint az antiszemitizmus vezére Sztálin, a Vasfüggöny mögött nyíltan és vadul tombol a zsidóüldözés, Rákosi és társai mint a Biblia szent igazságait hirdetik az antiszemita tanokat, harsogva és kidüllesztett mellel, Magyarországon pedig elsôsorban (!!!) a zsidókat pusztítják el, kergetik az öngyilkosságba és ítélik halálra. Göndör egyik haverja ehhez még azt az elképesztôen pimasz állítást fûzi, hogy Magyarországon, ahol zsidókból áll a központi vezetôség, a legantiszemitább a propaganda! A következetés pedig így hangzik: mindenkinek harcolnia kell ennek a szerencsétlen, de pompás népnek megvédéséért, amely ellen most a középkori és hitleri módszereknél is körmönfontabb gonosztett folyik! Göndör és haverja már nem emlékszik arra, hogy lapjuk csak hetekkel elôbb szólaltatta meg Schultz Ignácot, saját Világszövetségük egyik vezetôjét, aki azon háborodott fel, hogy az otthoni deportáltak között 1600 zsidó is van. Kitûnô Ignácunk a magyar deportáltak tízezreinek sorsán elfelejtett felháborodni. Szóval Göndörék szerint a Prágában kivégzett bolseviki zsidó nagyságok sem voltak szidók, ha azoknak születtek is, hanem fanatikus kommunisták, akiket az antiszemita Szovjet öletett meg, Prágában zsidókat vernek agyon az utcán és „csikorog a gyûlölet, liheg a hep-hep”. Csak Göndörék állíthatják azt a hazugságnak is bamba szamárságot, hogy a Szovjetunióban Sztálin alatt 2.300.000 zsidó tûnt el a szibériai jégmezôkön, Romániában pedig már csak egy bolsevista fô-funkcionárius maradt, aki zsidó. A „magyarul beszélôk” Világszövetsége határozati javaslatban tiltakozott a Vasfüggöny mögötti antiszemita hullám ellen azt állítva, hogy a kommunisták most a zsidókat lökik oda bûnbaknak belsô bajaik palástolására, ami pedig „…erkölcsi süllyedésrôl tesz tanúságot, mert semmibe veszi az emberi jog és méltóság ismérveit…” Hol voltak ezek az „ismérvek”, amikor bolsiék csak magyarokat akasztottak és deportáltak? A magyarok
kínzására az „ismérvek” nem vonatkoznak? Persze, hogy nem, hiszen Az Ember szerint a magyar „nácik”, akik a zsidókat a bolsevizmussal azonosítva követelték a zsidóság „kiirtását”, mindig kaphatók voltak arra, hogy a „közös zsákmányért” a demokrácia ellen a kommunistákkal álljanak össze. Az emigrációban – érvel a fô-Göndör lapja – egységfrontot akarnak szervezni olyanokkal szemben, akik ki akarják zárni az egységfrontból az uszítani, rabolni és gyilkolni akarókat!!! Ebben a gyönyörû érvelésben is egyetért a sulyokokkal, pfájferzolikkal [utalás Sulyok Dezsôre, Pfeiffer Zoltánra és köreikre – Ifj. T. L.] a Göndör-Hatikva-front valamennyi firkásza. Remek érvelés az is, hogy Magyarországot nem azért vitték a háborúba, hogy megvédelmezzék az orosz betörés ellen, mert ez a háború a náci-nyilasok vállalkozása volt. Ezek Göndörék szerint csak most utólag fedezték fel antibolsevista hajlamaikat s utólag úgy akarják beállítani a háborút, mintha az antibolsevista vállalkozás lett volna az ország megmentésére. Göndörék persze helyeslik az embervadász Himler Mártonnak azt a tettét, hogy a „nácik sötét bandáját” átadták a magyar kormánynak, ez „bíróság elé állította ôket, és a legtöbbjüket felhúzták”. Az ugyancsak „magyarul beszélô” Havas Emil lapja, az Antibolseviki Forum is azt hazudja, hogy mindazok, akiket Himlerék elfogtak, „gyilkosságok szervezôi és véres kezû tettesei” voltak, Himler pedig nagyon rossz munkát végzett, mert sok gazfickót futni hagyott s ezek most külföldön „uszítanak újabb gyilkosságokra és gazságokra”. Szóval az antibolsevista front bátor élharcosai, Göndör, Havas Emil és a többiek helyeslik azt, hogy Bárdossy Lászlót, Hóman Bálintot és a többieket kiadták a pesti kommunista hóhéroknak, és fájlalják, hogy csak ennyit és nem többet juttattak akasztófára és kényszermunkára a bolseviki Rákosi, Révai és Gerô Magyarországában. Nem hiába írta a Katolikus Magyarok Vasárnapja, hogy Havas Emil lapja, amely a bolsevizmus elleni harc vezetését vindikálja magának, voltaképpen cseh érdekeket képvisel. A lap közli dr. Slávik György volt szlovák miniszter nyilatkozatát, amelyben ez a Slávik, akit Havas szerint mint emberséges, jó demokratát a szlovákiai magyarok is nagyon szerettek (???), lepocskondiázza a Csehszlovákiai Magyarok egyesületét, mert „hazug memorandumokkal ostromolja az UNO-t s ezzel rontja az emigráció békéjét”. Slávik kijelenti azt is, hogy a „magyar irredenták rengeteg hazugságot terjesztettek” a múltban is, okvetetlenkedéseikkel pedig csak a bolsevizmust szolgálják. Slávik szerint ma már csak 200.000 magyar él Szlovákiában, a magyaroknak pedig azt üzeni, hogy egy szabad Csehszlovákia nélkül sohasem lesz szabad Magyarország. Kitûnô Havasunk mindehhez hozzáfûzi, hogy a magyar nép nem kér többé az irredenta méregkeverésbôl, sem a királyságból, hanem demokráciát követel. Így fest az antibolsevizmus a Havas-féle csomagolásban! Hogy pedig az utolsó kételyt is eloszlassa a tekintetben, hogy a fô- és algöndörök egy követ fújnak még akkor is, amikor egymás lapját elôkelôen „okádék”-nak nevezik, Havas úr Forum-a a Hatikvát a legnívósabb magyar nyelvû lapok egyikének minôsíti, mert „hihetetlen szívóssággal vette fel a küzdelmet a Dél-Amerikába beszivárgott náci és nyilas orgyilkosok ellen”, szerkesztôje pedig, Glück úr, feltétlenül antibolsevista. Szóval egyetértenek! Néha azonban az is megtörténik, hogy mint a pesti zugkávéházakban a vigécek összekapnak és jól leköpdösik egymást. Az „antibolsevista” Havasról egyik fajsorsos lapszerkesztô kollégája megírta, hogy álhírlapíró és rendôrségi besúgó, mire Havas obszkurus újságírónak nevezte ôt, akinek Kassán erkölcsi botrányai voltak, majd Pestre került, onnan Londonba, ahol házasságszédelgô volt, késôbb kém az angolok szolgálatában saját szülôhazája ellen, végül New Yorkba jött egy magyar nyelvû laphoz, melyet meglopott, amikor pedig mindenünnen kitették a szûrét, bolsi lett „ez a tolvaj” és „sikkasztó”, aki a „magyar ajkúak ezreit lopta meg”. Gyönyörû gárda ez nemcsak a magyar emigráció véleménye szerint, hanem egymás tükrében is, de abban mégis egyetértenek, hogy Hazánk ügyeibe beleböfögni joguk van. Akad persze ezen az újságszemétdombon olyan sajtótermék is, amelyik nem mímeli az antibolsevistát, hanem Moszkvát védelmezi. Többi közt ilyen az egyik „magyar ajkú” szerkesztésében megjelenô Amerikai Magyar Szó. Ez szembeszáll azzal a mesével, hogy a Vasfüggöny mögött elsôsorban a zsidókra jár a rúd. Azt állítja, hogy ennek a fülrepesztô dobolásra verklizett vádnak egyetlen célja felpaprikázni a világszidóságot és háborúra izgatni a Szovjetunió ellen. Az igazság az – mondja ez a lap –, hogy a szocialista országokban az antiszemitizmus minden megnyilvánulását alkotmányos törvénnyel üldözik. Ennek bizonyítására felvonultatja Solomon Schiffer moszkvai fôrabbit, aki szerint a Moszkvában perbe fogott (de azóta már ki is engedett) zsidó orvosokat „…nem azért vádolják, mert zsidók, hanem azért, mert bûnt követtek el. Az antiszemitizmust törvényesen, a nép akaratából irtották ki, de bármely szovjet polgárt is, akirôl bebizonyítják, hogy kárt okozott a Szovjetuniónak, megbüntetnek tekintet nélkül vallására vagy nemzetiségi származására…” A zsidók aktív szerepet töltenek be az egész szovjet életben. Sokan közülük nemrég a híres Sztálin-díjban részesültek…” Hasonló módon nyilatkoztak nemcsak a Szovjetunió, hanem a többi szocialista ország vezetô rabbijai is – mondja a lap, viszont tagadja, hogy ezekben az országokban bárkit kínzással, fantasztikus orvosszerekkel kényszerítenek meggyozôdésükkel ellenkezô vallomásokra. Ebben a lapban egyébként a „magyar ajkú” Gross László baptista lelkész gyalázza Amerikát, Dulles külügyminisztert pedig alkalmatlannak tartja akár egy csirkepör levezetésére is, mert „tökkel ütött idióta”, egy unciányi agy sincs a kobakjában, különben tudhatná, hogy a kínai és moszkvai demokrácia érdekközössége természetes és logikus, Tito példája pedig napnál világosabban bizonyítja, hogy Moszkva senkivel szemben sem alkalmaz erôszakos eszközöket, csatlós államok tehát nincsenek, ilyen hajmeresztô ostobaságokat a nagytiszteletû Reverend Gross szerint csak Dulles állíthat.
Mi a különbség tehát a nyíltan kommunista Rev. Gross és a New York-i fô-Göndör két udvari papja, Rev. Takaró és Rev. Harsányi „magyar ajkú” lelkész urak között, akik Göndör-Krausz „antibolsevista” lapját tisztelték meg kegyes elmélkedéseikkel? Bíráld el Te magad, kedves Olvasó! Az ellentét a külön frontokon bár, de mindenképpen a hazafias magyar emigráció ellen harcoló „magyar nyelvû” lapok között csak szereposztás, mert hiszen minket egyformán gyaláznak. Egyetértenek abban, hogy a fajtájuk-beli Rosenbergházaspárt, akit különben is csak „Julius és Ethel” néven becéznek, minden áron menteni kell. A hátuk megett álló Világszövetség az ellenség javára elkövetett kémkedésért elítélt Szenes Anna [helyesen Hanna – Ifj. T. L.] zsidólány életét meg akarja filmesíteni, ugyanakkor Göndörék azokat pocskondiázzák, akik Himleréket fejvadászoknak nevezték, és vakmerôen állítják, hogy Himlerék áldozatainak letartóztatása „törvényszerû” volt, a nemzeti függetlenségért és szabadságért vívott küzdelem vezéralakjai Pfeiffer, Peyer és persze ôk maguk, azok pedig, akik netalán másként vélekednek, nem mások, mint az „emigrációnak dühödt kuvaszai”. Mi pedig, akiket napról napra szidnak, rágalmaznak, tolvajnak, rablónak és gyilkosnak mondanak bizonyíték nélkül, hiába várunk arra, hogy a jellemileg intakt zsidóság képviselôi végre állást foglaljanak és megmutassák, mi nekik a fontosabb, a faji, népi, törzsi, felekezeti (tessék a nem tetszô szót törölni!) összetartás, vagy pedig a becsület, igazság, erkölcs és tisztesség, amely fogalmak talán még ma is érvényesek és megkövetelik, hogy aki valakit tolvajnak vagy gyilkosnak nevez, az bizonyítson, állítsa a bûnöst a bíróság elé, ha pedig erre nem kapható, akkor tûnjön el, ne akarjon közvéleményt irányítani és olyan ügyekben a megfellebbezhetetlen döntôbírót játszani, amelyekhez sem mint „magyar ajkúnak”, sem pedig mint az egyesült Államok vagy Argentína állampolgárának semmi köze. „Papa, jó ez nekünk?” Ez a kérdés nem alkalmazható akkor, amikor népek sorsáról, talpig becsületes magyarok, a moszkvai Rém elleni harc vezetésére alkalmas vezetô emberek hírnevérôl van szó. Miért nem magyarázzák meg ezek az intakt zsidók néptársaiknak, hogy ha Lôbl Miksa úrnak igaza van, amikor azt állítja, hogy a magyar zsidónak Istenen kívül egyetlen otthona Izrael, akkor annak a magyar magyarnak is igaza van, aki szerint „a nagyvilágon e kívül nincsen számodra hely”. Hogy jön ez a szemérmetlen sajtógengszter-társaság ahhoz, hogy odaálljon már most a magyar határsorompó elé, és már elôre kiválogassa azokat, akiknek a saját hazájába való hazatérést „engedélyezi”??? Lesznek talán köztetek, kedves Olvasók, akik fintorogva azt fogják mondani e cikk olvasása után: mindez nagyon szép, de talán el lehetne mondani finomabb tónusban is. Aki így beszél, az nem olvasta el sem Az Ember, sem a Hatikva, sem pedig a többi bûzös, „magyar nyelvû” kapcarongy egyetlen számát sem, amit különben igen helyesen tett. Mert ha olvasta volna, akkor ezerszer kinyílt volna a bicska a zsebében, és belátta volna, Páter Galambos Józsefnek volt igaza, amikor ezt írta: Olyan bitang világot élünk, amikor a finomkodásnak nincs helye, mert ezt nem értik meg ezek a megrögzött hazugok és rágalmazók. Mit érzel Te, magyar csendôr, ha azt olvasod, hogy már 1900-ban is a Te kínzásaid, sortüzeid késztették a magyarok százezreit a kivándorlásra? Nem pirulsz, kedves Katonabajtársam, ha hazaárulónak neveznek a „magyar ajkú” antibolsevisták, mert utolsó töltényedig merted védelmezni a Hazát a bolsevizmus ellen? Nem önt el a jogos harag, Te magyar köztisztviselô, amikor azt olvasod, hogy ugyanezek napról napra becstelen jelzôkkel illetnek feljebbvalóiddal és alárendeltjeiddel együtt, mert kiszolgáltad a „gyilkos Horthy-rendszert” és a „bitang Szálasi-rezsimet”? Hogy érzed magadat, Te magyar pap a számkivetésben, ha olyan alávaló, becsületrabló, mint a New York-i fô-Göndör, hercegprímásodat elôször oktondi fráternek nevezi, azután pedig saját sötét céljaira használja ki a nagy Vértanú szent emlékét? Ha útonállók támadnak meg, nem tudod elkergetni ôket a Bibliával. Ha dühös, fogukat vicsorító vadállatok kapkodnak a nyakad felé, nem tudod lecsillapítani ôket marcipánnal. Amikor naponta szemedbe vágják az alvilág sajtójának banditái, hogy Te, a bolsevizmus szerencsétlen áldozata, gyilkos gazember, tolvaj és hazaáruló vagy, akkor nem veheted elô Petrarca szonettjeit, hogy kikeresd belôlük a legkecsesebb, legudvariasabb válaszokat, de hiába is tennéd, mert azokat úgysem értenék meg, és a szemedbe vihognának. Nem mondom, hogy ragadj furkósbotot, azt sem mondom, hogy bosszút esküdj, de azt mindenesetre megteheted, hogy sürgeted azt az emigrációs szervezetet, amelyhez tartozol, hogy szorgalmazza illetékes helyeken a sajtóbanditizmus megzabolázását, nehogy egykor, ha az emigráció Göndör és Kéri minden acsarkodása ellenére is hazatér, a magyar Nemzet azt vonja felelôsségre egy végzetes, megbocsáthatatlan mulasztásért.«
