Derecskei Hírek XIX. évf., II. szám
DERECSKE VÁROS HAVONTA MEGJELENŐ LAPJA
2009. február
Köszönet Ezúton mondok köszönetet minden, a város érdekeit szem előtt tartó polgártársam nevében a szennyvízprogram elindításán dolgozó valamennyi munkatársamnak, a szervezőbizottság tagjainak, a szervezőknek munkájukért, Derecske lakosainak a város fejlődése érdekében megvalósult támogató együttműködéséért és áldozatvállalásáért. Bízom további együttműködésükben, megértésükben! Bakó István polgármester
A kultúra ünnepén
Fotó: Fórián József
2
EZ TÖRTÉNT
Derecskei Hírek 2009. február
V ÁROS ÁR OS HÁ HÁZ Z I HÍR HÍ REK EK AZ EGYES szociális és foglalkoztatási tárgyú törvények módosításából eredő önkormányzati feladatokról szóló tájékoztató alapján a képviselő-testület úgy határozott, hogy 2009. évi költségvetésébe betervezi a rendelkezésre állási támogatás, a rendszeres szociális segélyezés valamint a közcélú foglalkoztatás előirányzatait, valamint módosítja a szociális igazgatás helyi szabályozásáról szóló rendeletét. Az intézkedésre azért volt szükség, mert az „Út a munkához” kormányprogram elfogadásával az aktív korúak pénzbeni ellátása módosult. Rendelkezésre állási támogatás /2009-ben 28.500/ jár mindazoknak, akiknek az önkormányzat nem tud munkát biztosítani. A rendszeres szociális segély /2009-ben maximum 57.815 Ft/ csak azoknak jár majd, akik egészségkárosodottak, 55. évüket betöltötték vagy 14 éven aluli kiskorút nevelnek, de nem részesülnek gyermekgondozási támogatásban illetve a gyermek napközbeni ellátása nem megoldott. Önkormányzati feladat, hogy az eddig rendszeres szociális segélyben részesülőket a közfoglalkoztatás szervezése szempontjából számba kell venni, s jelentős részüket közfoglalkoztatásra alkalmassá kell tenni. A közfoglalkoztatás megszervezése önkormányzati feladat. *** FELÜLVIZSGÁLTA a testület a méltányosság címén biztosított szociális ellátásokra fordított ki-
adásokat, ilyen például az ápolási díj, közgyógyellátási igazolvány, lakásfenntartási támogatás, temetési segély. Döntésének értelmében *** A DERECSKE Városi Művelődési Központ és Könyvtár 2008. évi szakmai beszámolóját a képviselő-testület elfogadta. Felkérte az intézmény vezetőjét a 2009. évi rendezvényterv elkészítésére. *** VÁLTOZOTT a Derecskei Óvoda és Bölcsőde Damjanich úti telephelyének címe. A házszámellenőrzést végző hivatali dolgozók megállapították, hogy az eddigiekkel ellentétben a Damjanich úti telephely helyesen a Damjanich u. 5/A házszám alatt található. Az ezzel kapcsolatos alapító okirat módosítást a képviselő-testület elfogadta. *** AZ I. RÁKÓCZI György Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium soros fenntartói ellenőrzésének szempontjait a képviselő-testület elfogadta. Felkérte Derecske város jegyzőjét az ellenőrzési ütemterv kidolgozására. *** ILLETMÉNYKIEGÉSZÍTÉSBEN részesíti az oktatási intézmények vezetőit az önkormányzat. A döntés szerint az önállóan gazdálkodó középiskola és általános iskola vezetője ezért a feladatért havi harmincezer forint, a tárulás székhelyeként működő általános iskola valamint az óvoda vezetője 10 forint havi illetménykiegészítésben részesül.
Az integrációs felkészítésben részt vevő általános iskola és óvoda vezetői pályázati pénzből további illetménykiegészítésben részesülnek, melyeket összegét a testület szintén jóváhagyta. *** NÉGYSZÁZMILLIÓS kötvénykibocsátásról döntött a testület. Az ily módon felvett hitel az uniós pályázatok megvalósítását szolgálja, működési célra nem fordítható. *** A POLGÁRMESTERI Hivatal köztisztviselőinek teljesítményértékelését 2009-ben az alábbi célok teljesítéséhez kötötte a testület: felelős és takarékos gazdálkodás, a költségvetésben meghatározott célok maradéktalan megvalósítása, helyi adóbevételek teljesebb beszedése, adóhátralékok behajtása, közhasznú, közcélú foglalkoztatás megteremtése, helyi rendeletek eu-s jogharmonizációjának megvalósítása, nyilvánosság és tájékoztatás széles körű biztosítása, választások törvényes lebonyolítása, beruházások, műszaki, pénzügyi feladatok teljesítése, hivatali ügyintézés hatékonyságának javítása, humánus és szolgáltató típusú, szakszerű hivatali működés, szakmai felkészültség javítása. *** A KISTÉRSÉGI megbízás alapján dolgozó SÁBA 2000 Kft. belső ellenőrzési tevékenysége során a város vagyonával kapcsolatos rendeleteket s azokban foglaltak végrehajtását ellenőrizte. Megállapította, hogy az önkormányzat
a vagyonrendeletben meghatározottak szerint tartja nyilván vagyonát, a meglévő ingatlanok állapotáról és állagáról gondos gazda módjára gondoskodik. Ugyan kisebb hiányosságok pótlására sor kerül, de a testület elégedett volt a belsőellenőrzés eredményével. *** DÖNTÖTT a testület a HajdúBihari Ivóvízminőség-javító Önkormányzati Társulás társulási megállapodásának elfogadásáról. A társulás célja a települések ivóvize minőségének javítását szolgáló beruházás megvalósítása. A társulást 12 település alkotja: Báránd, Derecske, Hortobágy, Kaba, Nádudvar, Tetétlen, Bedő, Berekböszörmény, Furta, Körösszegapáti, Vekerd és Zsáka önkormányzata. A társulás székhelye Derecske, elnöke Bakó István polgármester. *** A LEGYEL utcai közlekedés feltételeinek további javítása érdekében arról döntött a testület, hogy korlátozza az utcán történő várakozás lehetőségét, egy várakozni tilos tábla elhelyezésével, tekintettel az oktatási intézmények generálta időszakos forgalomra. Az egyre súlyosbodó parkolási gondok megoldása érdekében megbízta a településfejlesztési osztály munkatársait egy átfogó, rövid és hosszú távú megoldás kidolgozásával. A gyalogosközlekedés biztonságosabbá tétele érdekében a Rákóczi utca elején újabb kijelölt gyalogátkelőhely létesítésére tett javaslatot.
FELHÍVÁS A derecskei Víziközmű Társulat január 26-i alakuló ülésén úgy határozott, hogy a csatornaépítéshez még nem csatlakozott, később kényszertagként bevonandó lakosok számára 2009. február 28-ig lehetővé teszi a szándéknyilatkozat aláírását. Ez esetben a csatlakozási lehetőségek változatlanok: – Egyösszegű befizetés 2009. április 15-ig 225.000 Ft – Lakástakarékpénztári szerződés megkötésével 93 hónapon át 2550 Ft és kétszer 2250 Ft számlanyitási díj megfizetése A szándéknyilatkoztatot február 28-ig alá nem írók a törvény ereje
által a Víziközmű Társulat (kényszer)tagjaivá válnak. Ez esetben a csatlakozási lehetőség: – Részletfizetéssel egyszeri 3130 Ft és 94 hónapon át 3150 Ft megfizetése. Lakástakarékpénztári szerződés megkötésére nincs lehetőségük. Kérem a még kedvező feltételek mellett csatlakozni kívánókat, fáradjanak be a Polgármesteri Hivatalba a szándéknyilatkozatokat aláírása végett. Bakó István, a Víziközmű Társulat elnöke
Derecskei Hírek 2009. február
3
HÁTTÉR
A régi talajon új sarjadjon Amikor a féktelen liberalizmus értékvesztett világát propagandaszerűen önti ránk a média számolatlan csatornája, két út lehetséges: sodródni az árral, mit sem törődve a beláthatatlan következményekkel, mert így a legkisebb az ellenállás, vagy visszavonulni a jól felépített, értékekből növelt várunkba és onnan sugározni a stabilitást, a megbízhatóságot, a szereteten alapuló emberi kapcsolatokba vetett hitet. Mert választani mindig kell, egyszerre nem lehet két urat szolgálni! Hochné Kiss Piroskát, a Településfejlesztési Mezőgazdasági és Vállalkozásfejlesztési Bizottság külső tagját szakmai munkáról, válságról, családról, túlélésről kérdeztük. – Tudom, hogy az előző testületben képviselő voltál. Most miért nem indultál? – Ha elvállalok egy megbízatást, szeretem maximálisan megtenni a tőlem telhetőt. Tudtam 2006-ban, hogy nem lesz a képviselői munkához elég időm, ezért vállaltam a külső bizottsági tagságot. Nagyon szurkoltam a választás után felálló új városvezetésnek. Bizakodtam abban, hogy sikerül közösen elindítani a fejlődést. Hamar kész lett a városfejlesztési koncepció, ami-
ből látszik, hogy a vezetésnek van elképzelése, tudja hová akar elérni és van egy jól felkészült pályázatíró csapat, aki sorra nyeri a pályázatokat. A korábbi testületi munkánkat reményvesztetté tette az a tény, hogy bemutattuk a jelentéseinkben az egyre nagyobb problémákat, ám megoldás alig született rá. Most ez a helyzet másként fest. – Milyen konkrét feladatai vannak a bizottságnak? – Az önkormányzati vagyon jó részét az ingatlanok teszik ki. Elsődleges feladat ezek fizikai állapotának megóvása, védelme. Minden tavasszal bejárást tartunk, aminek eredményeként készül egy jelentés a testület számára a következő költségvetés tervezéséhez. Ebben szerepel a felújítás költsége, az állagmegóvásra vonatkozó javaslatok. Öröm, hogy az elmúlt hónapokban gőzerővel dolgozott a bizottságunk, hiszen sikeres volt a bölcsőde, iskola felújítási program, a volt Járási Hivatal (sárga iskola) is megszépült, kerékpárút, számos új járda és út épült az elmúlt két év során. S ami a közeljövőben előttünk áll, ügyes, körültekintő döntéseket, összehangolt munkát igényel. Gondolok a csatorna beruházásra, az új főtér kialakítására, az óvoda felújításra, az iskola bővítésre.
Hochné Kiss Piroska: „A kulcs a helyi kezdeményezésekben erejében van” – Nem vagy hangos ember. Szelíden, mosolyogva, mégis határozottan teszed a dolgod. Ebben az értékvesztett világban, mi a stabilitásod titka? – Mezőgazdasági vállalkozók vagyunk, amit családi vállalkozásban végzünk. Engem úgy neveltek, hogy a család az első. Összetartó, szoros érzelmi kötelékben nőttem fel. Olyan hagyományos család volt a miénk, ahol a nagyszülőkkel éltünk és továbbadták nekünk a családcentrikusságot a mindennapok gondjaival, örömeivel együtt. A stabilitásom titka, hogy normális értékrendem van, aminek fontos tartozéka, hogy nem akarok mindenáron és mindenkinek megfelelni. Például, nem nézek meg mindent a tv-ben, válogatok a műsorok között. Úgy érzem,
hogy sokan vannak hasonló gondolkodásúak, csak most nem kapnak kellő hangsúlyt. Van fogékonyság az emberekben most is a jóra, és látva a mai magyar állapotokat sokan elgondolkodnak a liberális világról. Nem is olyan régen az embernek először volt kötelessége, ha ezt teljesítette, lett joga sok mindenhez. Ma csak a jogokon van a súlypont, a kötelességek háttérbe szorulnak. Az ifjúságnak fontos, hogy a kötelességekkel kezdjük, pontosan az ő érdekük miatt. – Lehet-e szembe menni az árral? – Úgy vélem, hogy igen. Sőt kell! Helyi szinten, például a mi kis városunkban van ennek esélye. A kulcs a helyi kezdeményezésekben erejében van. Két dologra gondolok most: az egyik szerintem fontos gyógyító erő, azokban a civil összejövetelekben rejlik, aminek a mozgatója: adni a másiknak, együtt táncolni, beszélgetni, eszmét cserélni, nyitottá válni másokra. A másik a helytörténeti gyűjtemény, amit Nagy József, tanár úrnak, Csécsi Lajosnak és még sok áldozatos felajánlónak köszönhet a város. A régi világ, a korabeli helyi társadalom megismerése adhat kapaszkodót a most felnövőknek, hogy a régi talaján új sarjadjon, továbbéltetve a jót. Zsákai Ildikó
Évtizedes hátrányt dolgozhat le Derecske Nemigen van hasonló nagyságú település az országban, mint Derecske: jelenleg 12-15 százalékos a szennycsatorna kiépítettsége a városban. Ennek a hátránynak a felszámolására készül a város uniós pályázat segítségével. A szennyvízprogrammal kapcsolatos sajtótájékoztatón Bakó István polgármester elmondta: az igen alacsony csatornázottság, valamint az elavult tisztítótelep több gondot is jelent a városnak. Egyrészt magas a talajszennyezés, ami az ivóvízbázist is veszélyezteti, másrészt pedig a belvízzel sújtott település naponta teszi próbára a lakosokat. Egy 2006-os közvélemény-kutatásra hivatkozott, amikor is a lakosok a legfontosabb gondként említették a város szennycsatorna kiépítettségének hiányát. Az akkor felállt képviselő-testület ezért – felkarolva a lakossági igényeket – pályázatot nyújtott be tervek, megvalósíthatósági tanulmányok elkészítésére. Első körben 88 millió
Ft-ot nyert a város, melyhez 16 millió Ft önrészt teremtettek elő. Az elmúlt két hónapban feszített tempójú szervezés folyt a városban, melynek eredményeként a 2800 ingatlantulajdonosból közel kétezer jelezte szándékát a létrehozandó vízi közmű társulásban. Az alakuló ülés időpontját – január 26-át – már ki is tűzte az önkormányzat. A második fordulóban – 2010-ben – nyújthatja be pályázatát a város a mintegy 3,3 milliárdos projekt megvalósítására, addig viszont elő takarékosságra van szükség – részletezte a polgármester. A társulásban részt vevő ingatlantulajdonosok a rájuk eső részt – 225 ezer Ft-ot – 93 hónapon át, havi 2550 Ft-os részlettel fizethetik ki. A kimaradt lakosok kényszertagokká válnak, akik már csak 280 ezer Ft-tal csatlakozhatnak a csatornára, illetve a részletfizetési kedvezménytől is elesnek. A beruházás – feltéve, hogy nyer a pályázat – 2010-ben kezdődhet, és 2012-ben készül el. Nyírő Gizella
4
EZ TÖRTÉNT
Szükségünk van egymásra Még emlékszem a tavalyi bálra: jó volt találkozni azokkal, akikkel nap mint nap elrohanunk egymás mellett, vagy bár egy településen élünk, alig látjuk egymást. Otthon éreztem magam, s valami megfoghatatlan bensőségesség jár át, ha visszagondolok. Ezen jó érzések emlékével készültem az idei összejövetelre. S a várakozásomat felülmúlta a megélt élmény. Bakó István polgármester köszöntőjében elmondta, hogy azért szokatlanul hamar van a bál, mert ez nyitja meg a város báli szezonját, azt a több hetes színvonalas rendezvénysorozatot, ami alkalmat ad az együttlétre. A város bálját hagyománnyá kívánják tenni a szervezők. A város bálja egyben vállalkozók bálja, mert a város a vállalkozókkal képes előre jutni. Ha a gazdasági helyzetre gondolunk, komor az arcunk. Mit tehet ilyen helyzetben az önkormányzat? Megvalósítja a programját, így teremtve munkalehetőséget, valamint szigorú gazdálkodással a működési költségeket csak az előírtra használja. Fontos, hogy a rendezvényeken együtt legyünk, egymást erősítve. Ezt szolgálta az országos párbajtőrverseny és az „ízig-vérig” disznótor. A gazdag új év reményében nyitotta meg a polgármester úr a város bálját. Megtisztelte jelenlétével a bált Komáromi Tibor, ezüstérmes olimpiai és háromszoros világbajnok birkózó, valamint Kocsis Róbert, a HBM-i önkormányzat alelnöke, és Márton Attila, országgyűlési képviselő. Köszöntőjükben mindketten a nehéz gazdasági helyzet várható küzdelmeit emelték ki. Kocsis Róbert hangsúlyozta a derecskeiek összetartásában, hagyomány tiszteletében rejlő erőt, Márton Attila pedig a tervezett beruházások megvalósításában látja a válságból kivezető utat. Második alkalommal adta át Fülepné Sipos Ilona Eszter, a Művelődési Központ igazgatója a Kultúra Mecénása díjat. Tavaly a Hajdú Takarék derecskei fiókja kapta a megtisztelő elismerést, az idén pedig Kökényesi Róbert, az EKO-NET Kft. ügyvezető igazgatója vehette át, a kulturális rendezvények önzetlen támogatásért. Az est műsora a Körmagyar tánccsoport Palotás nyitótáncával kezdődött. A Hunyadi László c. opera bűvös dallamú nyitánya, a magyar viseletbe öltözött táncosok bizonyosságot sugalló mosolya nem hagyott kétséget, hogy nem szabad elfelednünk a gyökereinket, szükségünk van egymásra, s ez az idő a mi időnk, amikor jót tehetünk. A Rózsakert Csárda gazdagon terített asztala a kulináris élvezeteket, a JAM együttes modern és nosztalgia slágerei a felszabadult tánc és szórakozás lehetőségét kínálták, a húsz-huszonöt éve ugyanitt diszkózóknak. Az önkormányzat sztárvendég meghívásával köszönte meg a vállalkozók áldozatos segítségét. A Társulat című produkció egyik szereplője, Koroknai Árpád és Sári Éva „Musical Show”-ja színesítette a programot. Új oldalról ismerte meg a közönség Rob Róbertet és Erdős Fruzsinát, hiszen most nem színjátszásban és rendezésben csillant meg tehetségük, hanem nosztalgia slágereket adtak elő: ABBA, Cserháti Zsuzsa, Kovács Kati, Charlie, Boney-M, Takács Tamás dalai szerepeltek repertoárjukon. Gazdagon, lélekben megerősödve lépdeltünk haza a csikorgó januári hajnalban. Az erő a lelki gazdagságban van, ami a feltétel nélküli elfogadásban gyökerezik, a mosoly táplálja, és a régi, de nem múló kapcsolatok teszik teljessé. Jövőre veletek ugyanitt! Zsákai Ildikó Fotók: Fórián József
Derecskei Hírek 2009. február
Derecskei Hírek 2009. február
5
EZ TÖRTÉNT
A kultúra mecénása Derecskén Ritka a mai világban az önzetlen segítség, pedig e nélkül nem működik az emberi társadalom. A kultúra igen érzékeny szegmens. Ha az állami források nem adnak elég teret a vágyak szárnyalásának keresni kell olyan önzetlen mecénásokat, akik hajlandók a vállalkozásban megtermelt jövedelmük egy részét felajánlani a köz javára. A Derecskei Hírek villáminterjút készített a Derecske Város Bálján átadott „A Kultúra Mecénása” díj nyertesével, Kökényesi Róberttel, az EKO-NET Kft. ügyvezető igazgatójával. A színházi előadások, különféle rendezvények, összejövetelek, bálok támogatójaként is ismert üzletembert arról faggattuk, hogy a reálszférának miért fontos, hogy a kultúrát támogassa? – Aki az üzleti életben sikeres, és elér egy bizonyos szintet, kötelessége támogatni a kultúrát, ez erkölcsi kötelesség. Kultúra alatt most a különféle programokat, rendezvényeket értem, amelyek nemes célt, a köz hasznát szolgálják és a társadalom tág rétegének adnak szórakozásra, épülésre lehetőséget.
Kökényesi Róbert: „A sikerhez A magyar kultúra napját az alkalomhoz illő kiállítással (is) ünnepelték áldozatra van szükség” Derecskén (Fotók: Fórián József) – Mivel foglalkozik az EKONET Kft.? – 2003 óta létezik a társaság. Fő tevékenységünk acélszerkezet-gyártás, tüzi- és galvánhorganyzás. A város legnagyobb foglalkoztatója vagyunk. Közel 200 munkankavállaló dolgozott nálunk a gazdasági válság előtt, most 110 fő az alkalmazotti létszám. A piacunkat főként az export által biztosítjuk, Ausztriába, Németországba, Dániába, sőt Afrikába is szállítottunk. – Mi a siker titka? – A rengeteg munka, a körültekintő szervezés, és az állandó piackutatás. – Ön fiatal ember, a családja
hogy viseli ezt a megfeszített életmódot? – Nehezen, de tudják, hogy a sikerhez áldozatra van szükség, ezért támogatnak. Nekem sem könnyű távol lenni a családtól, vagy amikor a kisfiam sírva mondja, hogy „apa, ne menj el”, de nekem indulnom kell valamelyik üzemünkbe. Nem is lehet ezt a megfeszített tempót nyugdíjas korig csinálni, mert rámegy az ember egészsége és családja. Nehéz megtalálni azt az egyensúlyt, hogy meglegyen az embernek az anyagi biztonsága, sok időt tudjon tölteni családjával és stresszmentes legyen a munkaköre. Szinte lehetetlen.
– Hogyan tovább ebben a zűrzavaros, nehéz gazdasági helyzetben? – Nadrágszíjszorítás, tehát költségminimalizálás. Több üzemünk van az országban: Berettyóújfaluban, Szendrőn, Segesden, Keszthelyen és Derecskén. Bízunk abban, hogy együtt könnyebb lesz. Várjuk a megrendeléseket, ami újra létszámnövelésre ad lehetőséget. Szükségünk van a leterhelésre a hatékony működéshez. A társaság filozófiája is azt hirdeti, hogy az üzleti siker adhat lehetőséget más területen való szerepvállalásra. A kultúra támogatása feladatunk... Zsákai Ildikó
Legyen Ön is az olvasónk! A Városi Könyvtár nyitvatartási ideje alatt – gazdag helytörténeti állomány és a Képszeretettel várjuk a látogatókat. viselő-testület üléseinek jegyzőkönyve, – fénymásolás, szkennelés, internetNyitva tartásunk: hozzáférés Hétfő: ZÁRVA A legújabb regények, klasszikusok, isKedd: 9 – 18 meretterjesztő könyvek, napi- és hetilapok, Szerda: 9 – 18 folyóiratok (120 féle, pl.: Sporthorgász, Csütörtök: 9 – 18 Autó-motor, Képes Sport, PC World, Story, Péntek: 9 – 17 Nők lapja, Praktika, Otthon, HVG, Adó, TerSzombat: 8 – 12 mészetgyógyász, Magyar Burda, Őstermelő, Vidék íze, Családi ház stb.) Szolgáltatásaink: Leporellók, mesés-, verses könyvek, – Könyvek, folyóiratok, CD-k hely-ben lapozgatók, gyermekfolyóiratok (Dörmögő használata és kölcsönzése (több mint 33.000 Dömötör, Csodaceruza, Süni, Vadon) dokumentum, ebből ifjúsági 7.500 db), A legújabb ifjúsági regények, klassziku– DVD-k, videók kölcsönzése, sok, kötelező olvasmányok, ismeretterjesztő – elektronikus adatbázisok, CD-ROM-ok könyvek, ifjúsági folyóiratok (Ifjúsági Magahasználata, zin, GameStar, Hannah Montana stb.)
Legújabb könyveinkből: Felnőtteknek: Müller Péter: Varázskő, Albert Györgyi: Miért pont ők? Sabján Tibor: Kenyérsütő kemencék Rákmegelőző étrend Debby Macomber, Paolo Coelho, Ken Follett, Danielle Steel, Robert Ludlum, Wass Albert, Szabó Magda könyvei Gyerekeknek: Óvodásoknak kisiskolásoknak ajánljuk: Bartos Erika: Bogyó és Babóca, Beatrix Potter: Nyúl Péter kalandjai stb., Olvasó Leó, Olvasó Kalóz, Olvasó Tigris stb sorozatokat. Legújabb ifjúsági regényeinkből: High School Musical, W.I.T.C.H, Hannah Montana könyvek, Tini krimik sorozat, Tök jó könyvek! sorozat
6
EZ TÖRTÉNT
Derecskei Hírek 2009. február
Csak írni... Csak írni és nem gondolni másra. A betűket nézni, csak írni és nem gondolni másra. Milyen könnyű is. „Csak én vagyok. Nem gondolni másra.” S úgy elásni a lelket, szavakba ásni azt, nincs téboly, nincs fájdalom. Csak írni szabad és nem gondolni másra. Merő félelem a létem mostantól. Rettegem a kiszippantott levegőt a szobából, azt a fojtót, azt a fuldokló, tehetetlen pillanatot, ami rohant a lépcsőn lefele. Úgy távolodtak a hangok, minden ütem halkabban, minden ütem halkabban távolodott. Így váltam én magam ritmikátlan hanggá. Megállt a szívem egy pillanatra. Csak írni szabad és nem gondolni másra. Merő félelem a létem mostantól. Rettegem a foltot a lelkemen, a pecsétet. Ha riadt szemeim meglátják, én is meglátom. Úgy hasít a kín csontjaim legmélyebb részeibe, hogy meg kell feszítenem az izmaimat, meg kell feszítenem az izmaimat a fájdalomtól. Súrolhatnám, kaparhatnám a foltot, de az belemarta magát, mélyen belemarta magát az elmémbe, a szemeimbe, a bensőmbe. Csak írni szabad és nem gondolni másra. Merő félelem a létem mostantól. Rettegem a csendet, a hiányos tér tompa, múlhatatlan szégyenét. Úgy dermedt meg a világ, ahogy annak vége lett, a világvégekor megdermedt az idő. S annak minden pillanata, minden hangja, minden üteme, minden foltja, minden csendje bennem kering. Mint egy múlni képtelen tél, ami kitölti a világot. Szűnni nem akaró est, ami színezi a falakat. Nem egy pillanat tűnt tova, a világ köszönt el. S mindenki elszökött vele egy jobb helyre. Én viszont itt ragadtam. Nincs hang amivel kiáltani lehetne. Kiáltani kellene. Ordítani! De csak írni szabad, és nem gondolni másra. Éles Árpád
Derecskei Hírek 2009. február
HIRDETÉS
7
8
ÉLET-MÓD
Derecskei Hírek 2009. február
Vizsgálatra várják a derecskei férfiakat Megdöbbentő statisztikai adatok látnak napvilágot a most 40-60 éves férfi korosztály egészségi állapotáról, túlélési lehetőségeiről. Harminc ország eredményeit egybevetve a magyar férfiak a várható 68 éves átlagéletkorukkal az utolsó helyen állnak. Ugyanakkor tény, a férfiak ritkábban fordulnak orvoshoz, kevésbé járnak szűrővizsgálatokra, mint a nők. Az európai halálozási listát több esetben, így a keringési és bizonyos daganatos megbetegedések esetén is, a magyar férfiak vezetik. A most kezdeményezett urológiai szűrővizsgálat kapcsán kérdeztük Dr. Varga Béla háziorvost tapasztalatairól. – A derecskei férfiakra is igaz, hogy egészségügyi problémáikkal sokkal ritkábban és később fordulnak orvoshoz, mint a nők. Ennek az is oka lehet, hogy a köztudatban sokkal elterjedtebb a nőkkel kapcsolatos szűrések szervezése. Esetükben országos szintű szűrővizsgálatok teszik lehetővé a folyamatos megelőzést. Sokszor
a terhesség, szülés idején szoros kapcsolat alakul ki a terhes nő és szülészorvosa között, s ez garantálja, hogy később folyamatosan eljárnak ellenőrzése. A megelőzés a férfiaknál sajnos nem hangsúlyos. Ezért is szerveztük meg háziorvos kollégáimmal ismét a derecskei férfiak urológiai szűrését egy gyógyszergyártó cég támogatásával. – Ha jól tudom, három évvel ezelőtt volt ilyen alkalom? – Valóban másodszor kerül erre sor Derecskén, elsődleges célunk a prosztataproblémák felderítése. Jó, hogy a derecskei háziorvosok ismét melléálltak ennek az ügynek. – Milyenek az előző szűrés tapasztalatai? – Jó volt a megjelenési arány, az érintett negyven fölötti korosztály többsége részt vett. Több prosztatarákos beteg került felismerésre, ők azóta is gyógykezelés alatt állnak, illetve rendszeres ellenőrzésre járnak. Nyugodtan mondhatjuk, annak köszönhetik az életüket, hogy eljöttek a három évvel ezelőtti vizsgálatra. Kérjük
tehát az érintett negyven fölötti korosztályt, éljenek a lehetőséggel, jöjjenek el most is a vérvétellel egybekötött fizikális vizsgálatra. Előtte azonban feltétlenül jelentkezzenek be háziorvosuknál, hiszen a jelentkezők száma szerint fogjuk megszervezni az alkalmakat. A mostani két alkalmon túl még továbbiakat is tervezhetünk. – Milyen lehetőségekkel élhetnének még a lakosok? – Kollégáimmal együtt igény szerint folyamatosan végzünk kisebb szűrővizsgálatokat: vércukor- és koleszterinmérést, vérnyomásmérést. Fontos adatokat szolgáltatnak az általános egészségi állapotról. Idejében történt kezelés esetén súlyos szövődményeket lehet megelőzni. De komolyan kell venni a tüdőszűréseket, ma már nem a tébécé kiszűrésére, hanem elsősorban a korai stádiumban lévő tüdődaganat felismerésére szolgál. Az idén is meg fogjuk szervezni az allergiaszűrést. Keressük a lehetőségeket, igyekszünk kihasználni minden alkalmat, mely a megelőzést szolgálja. B. K. E.
TÖRŐDJÖN EGÉSZSÉGÉVEL, VEGYEN RÉSZT AZ INGYENES UROLÓGIAI SZŰRŐVIZSGÁLATON! Célja: A negyven év fölötti férfiak urológiai szűrővizsgálata, prosztata megbetegedések kiszűrése vérvétellel és fizikális vizsgálattal A vizsgálat ideje: 2009. február 17. és 2009. március 03. 16.00-19.00 óráig Helye: Rákóczi u. 10. sz. (Dr. Varga Béla háziorvosi rendelője) Kérjük, a vizsgálatra saját háziorvosánál jelentkezzen! Dr. Sterczel Katalin Dr. Varga Béla Dr. Berényi Dénes Dr. Horváth József Elgondolkodott-e már azon, hogy a nők napjainkban 7-8 évvel tovább élnek, mint a férfiak?
Kutatások igazolják, hogy a hölgyek 50%kal gyakrabban járnak orvoshoz, 15-ször gyakrabban végeznek náluk rákszűrést, mint a férfiak esetében. Az urológiai szűrés fontosságát az is mutatja, hogy a fejlett országokban a férfiak daganatos megbetegedései között a prosztatadaganatok a leggyakoribbak. A korán felfedezett prosztatadaganat esetén a betegek többségénél teljes gyógyulás érhető el. Ehhez azonban még a panaszok jelentkezése előtt elvégzett szűrővizsgálat szükséges. Hazánkban évente körülbelül 1500 férfi hal meg ebben a megbetegedésben. A prosztata megnagyobbodása számos panaszt okozhat, például vizelési zavart, amely azonban gyógyszerekkel hatékonyan
Nyertes pályázat 28.120.582 Ft összegű utófinanszírozású támogatást nyert a Derecske Városi Jóléti Szolgálat Alapítvány az Új Magyarország Fejlesztési Terv Észak-alföldi Operatív Program támogatási rendszeréhez benyújtott „Régiós Civil Szolgáltató Központ kialakítása Derecskén”pályázata. Az elnyert támogatás ingatlan felújításra, technikai eszközök és bútorzat beszerzésre valamint egy un. Munkaerőpiaci Reintegrációs Partner Program beindítására fordítható. A pályázat megvalósításához 3,5 millió forint önrész is szükséges melyet az alapítvány saját forrásból fedez.
kezelhető, így gyakran elkerülhető a műtéti kezelés. A szűrés során sor kerülhet a férfiak fizikai és szexuális teljesítménycsökkenését okozó férfi klimaxos panaszok és merevedési zavarok tisztázására is, melyek ma már a legtöbb esetben egyszerűen és eredményesen kezelhetőek gyógyszeres úton. A merevedési zavar körülbelül 500-700 ezer férfit érint Magyarországon, ugyanakkor az esetek 90%-ában gyógyítható. Az első lépés tehát, beszéljen róla orvosával, partnerével. Forduljon orvosához, mert a szakember tudja eldönteni, Önnek melyik terápiára van szüksége.
LEGELŐT VAGY KASZÁLÓT KERESEK MEGVÉTELRE 3 HA-TÓL Telefon: 06/30/368-1063
Derecskei Hírek 2009. február
„Olimpicik” Derecskén
Derecskén rendezték meg januárban az Olimpici elnevezésű utánpótlás párbajtőr vívóversenyt, amelyen felnőtt ötkarikás bajnokok lesznek a vendégek. Eredetileg Debrecen adott volna otthont a Grand Prix-sorozat következő viadalának, ám különböző okok miatt végül Derecske lett a helyszín. Három napon keresztül, péntektől vasárnapig csaknem négyszáz fiatal lépett pástra a versenyen, amelyet a DHSE-PMD Vívó Klub szervezett. Az Olimpici-sorozat védnöke két korábbi olimpiai bajnok, Nagy Tímea és Kulcsár Győző volt. Foró: Fórián József
Aranyérem a Mikulástól 2008. december 13-án került sor a IV. Mikulás kupára, melyen a hazai U-11-es csapat mérethette meg magát. A tornán a derecskeieken kívül a Debreceni Sportiskola, Berettyóújfalu, Debrecen-Józsa és Kaba tizenegy éven aluli focistái léptek pályára. A színvonalas mérkőzések, melyen időnként a jó értelembe vett „keménység” is szerepet játszott, jó szórakozást nyújtott a szép számban megjelent nézőknek, szurkolóknak. A torna gólkirálya 8 góllal Ilóczky Márk lett Beretytyóújfaluból. A legjobb kapus díját Kiss Ákos kapta a Debrecen Sportiskola csapatából. A mezőny legjobbja a 7 gólig jutó derecskei Nagy Tamás lett. – Köszönjük Nagy „Menyus” Sándornak, hogy levezette a mérkőzéseket, és a nevelőegyesületünknek, a Derecskei LSE-nek, a Szántó
9
EZ TÖRTÉNT
MEGHÍVÓ A DERECSKEI LABDARÚGÓ EGYESÜLET ÉVES KÖZGYŰLÉSÉRE Helyszín: Sportcsarnok Kossuth u. 18. Időpont: 2009. február 27. 18.00 óra Szeretettel várjuk az egyesület tagjait, pártolótagokat, és minden kedves érdeklődőt!
ABC-nek, valamint a Sportcsarnok vezetőinek és dolgozóinak, hogy ezt a tornát lebonyolíthattuk. Külön köszönet az U-11-es korcsoportú szülőknek, hogy nemcsak ezen a tornán, hanem az elmúlt 5 évben is teljes odaadással, mindig a csapat mellett álltak – nyilatkozott Nagy Sándor edző. www.derecskefoci.hu
Napirendi pontok: 1) Vezetőségi beszámoló az elmúlt időszakban történekről 2) Vezetőségválasztás 3) Különfélék Köszönjük mindazoknak, akik adójuk egy százalékát az egyesület számára ajánlották fel. Tisztelettel: az elnökség
10
ÉLET-MÓD
Derecskei Hírek 2009. február
Becsületes emberként Az előző hónapban megkezdett interjúnk hely hiány miatt nem tudott kiteljesedni, ezért folytatva a beszélgetést, Lakatos Ernő gondolatait adjuk közre. – Mi az az erkölcsi vezérfonal, aminek mentén megszülethetett és működhet ez a sikeres családi vállalkozás? – A teljesség igénye nélkül nehéz olyan interjút adni, amiben megfogalmazhatjuk valós lényünket, sikereink, vagy kudarcunk titkát, avagy rávilágíthatunk emberi gyengeségeinkre, hibáinkra, esendőségünkre. Mert alkothatunk, lehetünk kreatívak, belénk lehet oltva a génjeinkbe a munkamánia, a becsületesség, a maximalizmus, a tolerancia, az őszinteség és a jóra való törekvés – bőrszíntől függetlenül is –, de úgy vélem, hogy minden terv vagy ötlet annyit ér, amit megvalósítunk belőle. A „béka feneke alól” kitörni csak úgy sikerülhetett nekem is és sok kortársamnak, hogy nem készen kapott jólétbe ültünk bele, hanem takarékos gondoskodással, okos számítással, tervezéssel, nem félve a munkától, megküzdöttünk a mindennapokkal. Váci Mihály verse ma is mértékadó számomra: „Nem elég jóra vágyni/ A jót akarni kell, s nem elég akarni/ de tenni, tenni kell.” Véleményem szerint kétféle ember típus van: a herdáló és a gyűjtő, s aki nem akar cselekedni mikor tud, majd nem fog tudni, amikor akar, mert az a tapasztalatom, hogy az édes életnek néha keserű az ára. Ezeken kellene sok embernek elgondolkodni, s nem irreális tervekkel, vágyakkal élni, az első kudarctól elmenekülve nem megfelelő megoldásokat találni. Sajnos ez a gazdasági környezet nem kedvez a
becsületes munkának legyen az munkavállaló, vagy munkáltató, mégis az én gondolkodásom nem engedi meg, hogy ettől eltérjek: „ameddig az ember teheti próbáljon meg mindenáron talpra állni, ne viselkedjen úgy, mint egy árva, mindig csak önmagát sajnálva. Mert a ma harcait nem lehet holnap megvívni” – Érdekes felvetések ezek, csak hallgatom! Engem még mindig inkább az üzlet érdekel! Mi a filozófiája az Euro –Ernesto nevű üzletláncnak? – Szuper olcsó árainkkal, rugalmasan követjük a piac igényeit. Sok akciót hirdetünk, úgy érzem, hogy elfogadták üzletpolitikánkat, aminek a lényege: „Le az árakkal! Miért fizetne többet máshol, ugyanazért?!” Reményeink szerint az emberek felismerik, hogy nem érdemes más városokba utazni, hisz nálunk a minőséget és az alacsony árakat is megtalálják. Tudom, hogy a mostani gazdasági válság nem kedvez a kereskedelemnek, és tudom, hogy a szerény
Állatbarátok karácsonya
jövedelemből élők a ruházkodáson spórolnak inkább, de a mi üzletünk nem a hatalmas profit elvét követi. Jobb a sűrű fillér, mint a ritka forint. Továbbra is kedves kiszolgálással, nagy választékkal és a már megszokott akció akció hátán eszméjével, várjuk vásárlóinkat! – Tudom, hogy verseket is írsz, és sok vers gazdagítja a lelkedet, amit betéve tudsz! Most olyan saját verset kérek tőled, amellyel üzenni kívánsz az embereknek, s főként a sorstársaidnak! – 1982-ben a katonaságnál egy alkotó ifjúság pályázaton nyertes lett ez a vers, amit meg kellene szívlelniük a magukra ismerőknek:
Becsületes emberként Te, kinek nevedtől egy ország népe remeg Te, kinek fekete betűvel írják a neved Hát nem érzed? Hát nem látod? Tetteiddel önmagadat gyalázod. Mit gondolsz, miért kaptál zöld utat? S, vaj’h eddigi bizonyítványod vajon mit mutat? Próbálj már kitörni e fekete gyászból Nézz körül, magadon kívül mit látol? Becsületes, szorgalmas munkás embereket, S te hová temetted el e jegyeket? Mikor gyakorolsz végre önkritikát Hisz rajtad is múlik, hogy ötösre tudd a matematikát.
Bár az ünnepek hangulata egyre távolodik, mégis őrzi emlékét az a csaknem 200 gyermek és felnőtt, akik részt vettek a Derecskei Állatbarátok Közhasznú Egyesületének „Állatbarátok Karácsonya” című rendezvényén, mely a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Közgyűlése Közoktatási, Gyermek és Ifjúsági Bizottságának és Derecske Város Önkormányzatának támogatásával valósult meg. Az önfeledt szórakozáson kívül az egyesület nem titkolt célja az állatvédelemmel kapcsolatos ismeretek átadása annak érdekében, hogy a gyerekekből felcseperedve állatbarát felnőttek váljanak. A kisdiákok legnagyobb örömére testközelből is találkozhattak az egyesület egyik kis védencével. Ezt követően filmvetítés keretében megismerhették a menhelyen található közel 30 kutyust. A program – Tálas Csilla vezetésével – vidám vetélkedővel folytatódott, melynek során a csapatok játékos formában tovább mélyíthették vadvilággal kapcsolatos tudásukat. A gyermekek sok apró ajándékkal, és az állatokkal kapcsolatos ismeretekkel gazdagodva távozhattak az estébe nyúló szórakoztató rendezvényről.
Írjon nekünk! A Derecskei Hírek szerkesztősége az
[email protected] e-mail-címre várja a kedves olvasók leveleit, véleményeit, hozzászólásait.
Rajtad is múlik mikor kezded el, Vagy sanyarú sorsodba temetkezel? Sok cél lehet számodra még, de csak egy út: Becsületes emberként élni, nagy dolog!
www.derecske.hu (X)
... hogy Te is képben legyél...
Derecskei Hírek 2009. február
11
ÉLET-MÓD
Folyik az óvodaépítés előkészítése Nem volt olyan óvodai szülői értekezlet, ahol nem érdeklődtek volna a szülők: van-e új információ az óvodaépítéssel kapcsolatban. Mikor kezdődik az építkezés? Hova költöznek az óvodások? Járhat-e minden gyermek óvodába az építkezés idején? Mint azt Bakó István polgármestertől megtudtuk az óvodai beruházás ügyében egyelőre még mindig azok a háttéregyeztetések folynak, melyek nem túl látványosak, viszont szükségesek a későbbi jó ütemben való megvalósításhoz. A kiviteli tervek készítése a végéhez közeledik. Ez igazából ellenőrökkel, hatóságokkal, szakértőkkel való egyeztetést jelent. Az esélyegyenlőségi szakértő például kifogásolta az akadálymentesítést ez első tervváltozatban. A tervező eredetileg a hátsó bejárathoz tervezte meg az akadálymentes bejutás lehetőségét, a szakértő pedig azt mondta, hogy ez hátrányos megkülönböztetés. Emiatt a fő bejáratot és az egész utcafrontot újra kellett terveztetni. A kiviteli terv azért fontos, mert ez lesz az alapja annak a pályázati kiírásnak, amire majd a kivitelező árajánlatával pályázik. A másik nagy feladat, a támogatási szerződés megkötése. Abban bíznak a projekt lebonyolítói, hogy legkésőbb márciusban sor kerül az aláírásra. Sajnos itt a pályázatkiíró késlekedik, a beruházás pedig csak azután kezdődhet, miután a szerződésben tisztázták a feltételeket. Hogy a további időveszteséget elkerüljék, valószínű, előzetes feltétes közbeszerzési eljárást írnak ki – erre lehetőséget ad a törvény –, így a szerződéskötés után azonnal megindulhat az építkezés. – Közben felkészültünk a gyermekek kiköltöztetésére, folyamatosan egyeztetünk az ÁNTSZ-szel és más illetékesekkel ideiglenes elhelyezésükről. A Kinizsi és Városház úti telephelyről összesen nyolc csoportot, közel 230 gyermeket kell átköltöztetni olyan körülmények közé, hogy az megfeleljen a szakhatóságoknak is. Az óvónők bevonásával több lehetőséget megvizsgáltunk, hiszen fontos
Gombos Józsefet és nejét 50. házassági évfordulóján szívből köszöntik és jó egészséget kívánnak fiai, menyei és unokái
szempont volt, hogy ne kelljen csökkenteni az óvodai csoportok számát az építkezés ideje alatt. Az önkormányzati ingatlanok közül szóba került a Gála melletti volt óvodaépület vagy a templomkerti volt kisegítő iskola épülete is. Ezek azonban komoly felújítás után is csak négy csoport elhelyezését biztosították volna, a mérnökök szerint azonban a két ütemben való kiköltöztetés nem megoldható. Az új épületet, fűtési, villamossági rendszerét nem lehet részenként üzembe helyezni. Az óvodások szempontjából sem ez a legjobb megoldás: az építkezés zaja zavarta volna délutáni pihenésüket és az udvarhasználatot. Gondolkodtunk konténeróvoda bérlésében, ez azonban nagyon drága megoldást kínált – tudtuk meg Bakó István polgármestertől. Végül a volt járási tanács épülete mellett döntöttek. Mivel a művészeti iskola időben át tud költözni a Bocskai iskolában kialakítandó tetőtérbe, ahol véglegesen otthonra is
talál, a szakhatóságok is áldásukat adták a „sárga iskolába” való ideiglenes beköltözésre, melynek nyolc tanterme éppen nyolc csoport elhelyezésére alkalmas. – Melegítőkonyhát kell kialakítanunk, át kell építeni a vizesblokkokat, ez nem kis költséggel fog járni. Ez azonban hozzátartozik egy ilyen beruházás lebonyolításához, a városnak fel kell vállalnia, hiszen a gyermekek mindenek felett álló érdekét kell szem előtt tartania – válaszolta a polgármester arra az aggodalomra, hogy sokba kerül az óvodások elhelyezése. Mindezekkel párhuzamosan az óvoda melletti önkormányzati bérlakásokból kiköltöző lakók számára megkezdődött a Szováti u. 4-6 sz. alatti lakások átalakítása, felújítása. Így az üresen maradt lakások bontására is sor kerülhet. A polgármester bízik abban, még ebben a félévben látható jelei lesznek az óvodaépítés megkezdésének. Benéné Kaszás Erika
ANYAKÖNYVI HÍREK SZÜLETÉSEK: 2008. december 16. Péter Patrik Péter Sándor – Porkoláb Ágnes december 23. Bernáth Nikolett Bernáth Csaba – Arany Tünde december 30. Baricsa Laura Baricsa Zsolt – Kovács Erzsébet 2009. január 1. Farkas Sándor László Farkas Sándor – Jónás Juliánna január 8. Vajna Zoltán Zétény Vajna László – Jenei Melinda 50 ÉVES HÁZASSÁGI ÉVFORDULÓJUKAT ÜNNEPELTÉK: 2009. január 10. Gombos József – Nagy Róza január 24. Kiss Imre – Békési Zsuzsanna január 24. Jakó József – Nagy Margit január 24. Fekete Sándor – Szabó Etelka
HALÁLESETEK:
2008. december 14. Nagy Imréné (sz.: Kukola Etelka) volt derecskei lakos, volt Debrecen, Külső Vásártér 16. (60) december 23. Pásztor Jánosné (sz.: Sterczel Irén) volt Derecske, Szováti úti lakos (66) december 27. Bak Albert volt Derecske, Viola u. 22. (53) 2009. január 2. Iklódi Sándor volt Derecske, Arany J. utcai lakos (76) január 2. Gáti Imre volt Derecske, Bercsényi u. 14. (76) január 4. Nagy Imréné (sz.: Kállai Juliánna) volt Derecske, Szováti úti lakos (73) január 13. Békési Sándor volt Derecske, Bercsényi u. 18. (75) január 14. Benedek Barnabás volt Derecske, Szováti út 33. (75) január 15. Lázók Elekné (sz.: Gurbai Mária) volt Derecske, Móricz Zs. u. 44. (90) január 17. Tóháti Sándorné (sz.: Vastag Piroska) óvolt Derecske, Meggyfa u. 9. (80) január 22. Pankó János volt Derecske, Dózsa Gy. u. 1/F. (83)
12
HIRDETÉS
Derecskei Hírek 2009. február
MEGHÍVÓ A DERECSKEI LABDARÚGÓ EGYESÜLET ÉVES KÖZGYŰLÉSÉRE HELYSZÍN: Sportcsarnok Kossuth u. 18. IDŐPONT: 2009. február 27. 18.00 óra Szeretettel várjuk az egyesület tagjait, pártolótagokat, és minden kedves érdeklődőt! Napirendi pontok: 1) Vezetőségi beszámoló az elmúlt időszakban történekről 2) Vezetőségválasztás 3) Különfélék Köszönjük mindazoknak, akik adójuk egy százalékát az egyesület számára ajánlották fel. Tisztelettel: az elnökség
KEDVES SZÜLŐK! 2009. februártól „MESEKUCKÓ” várja az 5-6-7 éves óvodás gyermekeket! A kuckóban egyéni foglalkozások segítik a sikeres iskolai teljesítményhez szükséges alapvető készségek és képességek célzott feltárását és megalapozását. Minden érdeklődő szülőt szeretettel várok! Külön kérésre gyermekfelügyelet is biztosított! Hétvégén: bábozás, mese, vers, dramatizálás, játék. Kalmárné Máté Irén óvodapedagógus Tel.: 06/20/311-9698 A Derecske Művészeti Alapoktatásáért Alapítvány köszönetet mond azoknak, akik az 1%-os adó felajánlásukkal sikerekhez és még több pozitív élményhez segítik a derecskei Művészeti iskolába járó tehetséges gyerekeket. A számlánkra befolyt 304.557 Ft-ból a gyerekek fesztiválokra, versenyekre és találkozókra történő utaztatásait fogjuk segíteni. Krucsó Zoltán ig.h., a kuratórium elnöke.
MEGKEZDTEM ÜGYVÉDI TEVÉKENYSÉGEM Derecske, Rákóczi u. 12. sz. alatt. Várom Tisztelet Ügyfeleim jelentkezését személyesen hétfőtől péntekig vagy a 06 (30) 541-6002-es telefonszámon. Tisztelettel: Dr. Pozsgai Bernadett ügyvéd
Köszönetnyilvánítás Köszönetet mondok mindazoknak, akik szeretett édesapám GÁTI IMRE temetésén megjelentek, ravatalánál koszorúkat és virágokat helyeztek el, és mély fájdalmamban velem osztoztak. Lánya, Gáti Julianna
HIRDETÉS Értesítjük a Tisztelt Lakosságot, hogy a piaci helyjegyek 2009. január 15. napjától az alábbiak szerint változtak: Egész asztal: 100,- Ft/alkalom Fél asztal: 70,- Ft/alkalom Egyéb: 150,- Ft/m2 2009. január 01-től az éves piaci asztal díja: 6.000,- Ft/év Derecskei Városgazdálkodási Kht.
Pályázati felhívás Derecske Város Önkormányzata (4130 Derecske, Köztársaság út 87. szám) nyilvános pályázat útján értékesítésre meghirdeti az 1/1 arányban tulajdonában álló derecskei 65/1. hrsz. alatt felvett, 369 m2 nagyságú, „lakóház, udvar” megnevezésű, a valóságban Derecske, Jókai u. 16. szám alatti belterületi ingatlant. A pályázat kiírója által meghatározott minimális irányár: 4.000.000.- Ft. A pályázati ajánlatok benyújtásának határideje: 2009. március 04. 10.00 óra. A pályázati felhívás teljes szövege és a pályázati dokumentáció megtekinthető, illetve letölthető a www.derecske.hu honlapon, vagy beszerezhető a Polgármesteri Hivatalban. Derecskei Hírek Derecske havonta megjelenő városi lapja. Felelős szerkesztő: Gurbán György. A szerkesztőség címe: Derecske, Köztársaság út 87. Telefon: 06 (54) 410-078. Felelős kiadó: Derecske város önkormányzata. Derecske, Köztársaság út 87. ISSN 1215-4229