Strasbourg, 2000. május 25.
DGIV/EDU/CIT(2000)23
KULTURÁLIS EGYÜTTMŰKÖDÉS TANÁCSA1
„DEMOKRATIKUS ÁLLAMPOLGÁRRÁ NEVELÉS” PROJEKT
Demokratikus állampolgárrá nevelés Alapfogalmak és alapkészségek Prof. François Audigier Genfi Egyetem, Svájc
A kiadvány nem feltétlenül az Európa Tanács Kulturális Együttműködés Tanácsának véleményét tükrözi. A kiadvány részleges vagy teljes sokszorosításával kapcsolatosan felmerülő kérdésekkel forduljanak az Európa Tanács IV. Főigazgatóságához (Direction Générale IV., Conseil de l’Europe F-67075 Strasbourg Cedex).
Az 1997-ben indított Demokratikus Állampolgárrá Nevelés projekt (továbbiakban DÁN projekt) célja a teljes értékű állampolgárrá váláshoz szükséges értékek és készségek meghatározása, valamint az ehhez szükséges készségek elsajátítását és átvitelét elősegítő módszerek kidolgozása. A projekt beindításakor felállított Projektirányító Csoport tagjai a demokratikus állampolgárrá nevelés területének szakértői: oktatási minisztériumok képviselői, különböző szakemberek, nemzetközi valamint civil szervezetek tagjai. A projekt tevékenységeinek köre, melyek mind elméletben, mind gyakorlatban megalapozottak, három csoportra oszthatók. Ezek a következők: A - fogalmak/definíciók Célok: a demokratikus állampolgárságra nevelés fogalmi kereteinek kidolgozása és megfelelő terminológia összeállítása valamint a demokrácia gyakorlásához az európai társadalmakban nélkülözhetetlen alapkészségek meghatározása. B – kísérleti programok / állampolgársági fórumok Célok: állampolgársági fórumok - azaz olyan kezdeményezések, melyek az innovációt és a felelősségvállalást helyezik előtérbe, és az aktív társadalmi részvételt főként helyi szinten szorgalmazzák - felismerése, irányítása, összehasonlítása, értékelése, valamint támogatása. Az partnerségi kapcsolatok felismerése és támogatása az állampolgárrá nevelés szereplői között (iskolák, szülők, média, vállalkozások, helyi szervek, felnőttoktatási intézmények). C – képzések és támogatási rendszerek: Célok: tanulási, nevelési és képzési módszerek kidolgozásán felül multiplikátorok, felnőttképzési szakemberek, valamint a demokratikus állampolgárrá nevelés területére szakosodott oktatók továbbképzését biztosító szakemberek hálózatának kiépítése, információ- és tapasztalatcsere biztosítása a DÁN keretein belül, valamint elemző és vitafórumok létrehozása. A projekt keretein belül 1997 - 2000 között zajlott tevékenységeket többek között egy összefoglaló jelentés, valamint három kiegészítő tanulmány dolgozza fel, melyeket a projekt záró konferenciáján mutattak be (Strasbourg, 2000. szeptember 14-16.). A témával kapcsolatos kiadványok: - «l’éducation à la citoyenneté démocratique :un apprentissage tout au long de la vie », César Birzéa, összefoglaló jelentés a projekt egészéről - «sites de citoyenneté : engagement, participation et partenariats » Liam Carey,Keith Forrester - «stratégies pour apprendre la citoyenneté démocratique » K.H. Duerr, V. Spajic-Vrkas és I. Ferreira Martins. További információk a projekt keretein belül megvalósuló tevékenységekről, valamint ezzel kapcsolatos beszámolók, publikációk a http://culture.coe.int/citizenship honlapon találhatók.
1
Megjegyzés: a Kulturális Együttműködés Tanácsa ma már nem létezik, helyébe az Európa Tanács Közoktatási Bizottsága lépett (Comité Directeur de l'Education - CDED)
TARTALOMJEGYZÉK
BEVEZETÉS 1. FENNTARTÁSOK AZ ÁLLAMPOLGÁRSÁGGAL KAPCSOLATBAN 1.1
Feltevések és magyarázatok
1.1
Korlátok, ellentmondások és elővigyázatosság
2. ÖSSZEFÜGGÉS, KONTEXTUSOK 3. ÁLLAMPOLGÁR, ÁLLAMPOLGÁRSÁG, KEMÉNY MAG, FOGALMI VÁLTOZÁSOK ÉS KIHÍVÁSOK
4.
2.1
Kemény mag
3.1
Fogalmi változások és kihívások
ALAPKÉSZSÉGEK 4.1.
Első osztályozás
4.2.
Második osztályozás
5. MÓDSZEREK
6.
5.1
Célközönség és intervenciós területek: minden egyén, minden intézmény
5.2
Állampolgársági fórumok
5.3
Iskolai módszerek
5.4
Élethosszig tartó tanulás és más területek
5.5
Hasonló támpontok, közös nehézségek
KOCKÁZATOK ÉS VESZÉLYEK
A tanulmány a demokratikus állampolgárrá nevelés (a továbbiakban: DÁN) alapkészségeit mutatja be. A DECS/CIT (98) 35. számú határozatának első összefoglalóját dolgozza fel és egészíti ki. Főként olyan anyagokra támaszkodik, melyek az Oktatási, Kulturális és sportigazgatóság támogatásában a „Demokratikus állampolgárrá nevelés” (DÁN) 2 projekt keretein belül jöttek létre a közelmúltban. Ezen felül a kidolgozásához fent említett Igazgatóságnál folytatott jelenlegi és korábbi kutatások, valamint más Igazgatóságoknál folyó munkák is nagyban hozzájárultak. Az említett anyagokat a következő jelentések tartalmazzák3: - Vers une citoyenneté démocratique, 1994-1995, par Ettore Gelpi - Synthèse et conclusions de la conférence finale du projet “ démocratie, droits de l’homme, minorités : les aspects éducatifs et culturels ” - Rapport de la réunion de consultation sur l’ECD par César Birzea - Document introductif, par Ruud Veldhuis, et rapport, par Mario Ostini, du séminaire “ ECD : concepts de base et compétences-clés ” - Le travail de la police et les droits de l’homme, Une question de bonnes pratiques, Conférence de travail, 10-12 décembre 1997. - Manuel pour un enseignement axé sur la pratique, Les droits de l’homme et la police, 1998 - Mémoire et citoyenneté : de l’espace au projet, Séminaire de Delphes, 25-27 septembre 1998 - La participation démocratique à l’éducation et à la formation, Seminaire Lillehammer, 22-24 octobre 1998 - Violences à l’école : sensibilisation, prévention, répression, Symposium Bruxelles, 26-28 novembre 1998 - Cultures, styles de vie des jeunes et citoyenneté, complété par l’étude ‘culture de jeunesse et modernisation : un monde en devenir’ - Recueil des rapports des Membres du Groupe de Projet, 17-19 février 1999 - Forum sur les Enjeux de l’enseignement des sciences, Comité de l’Education, Strasbourg 30 mars-1er avril 1999 - La diversité linguistique en faveur de la citoyenneté démocratique en Europe, Conférence à Innsbruck (Autriche) 10-12 mai 1999 (Linguistic diversity for democratic citizenship in Europe, Conference Innsbruck, 10-12 may 1999) - Etudes européennes pour une citoyenneté démocratique, Rapports préliminaires, 1999 - Société de marché, démocratie, citoyenneté et solidarité : un espace de confrontation ? Conférence Parlementaires-ONG, Strasbourg, 31 mai-1er juin 1999. - Liste des décisions du sous-groupe A du projet ECD, 31 mai-1er juin 1999. - Séminaire de Delphes sur la responsabilisation, La responsabilité : du principe aux pratiques, octobre 1999 - Rapport du brainstorming et Etude de base sur ‘Education à la citoyenneté démocratique et cohésion sociale', 15-16 novembre 1999 - Conférence "Education à la citoyenneté démocratique: méthodes, pratiques et stratégies" Varsovie, 4-8 décembre 1999; 2 3
A projekt teljes anyaga megtalálható az Interneten a következő címen: http://www.culture.coe.fr.citizenship
Terjedelmi okok miatt nem minden szerző neve szerepel a felsorolásban. Egyértelmű, hogy a tanulmány gondolatai elsődlegesen ezekből a jelentésekből származnak, melyek maguk is számos összefoglaló munkákból, különböző kontextusokból és az Európa Tanács különböző tagállamainak szerzőitől merítettek.
BEVEZETÉS Az állampolgárság kifejezés alig néhány évtized alatt az egyik leggyakrabban előforduló kifejezéssé vált a társadalmi élettel kapcsolatban. Irányadó jellegű a társadalmi kapcsolatok és társadalmi kohézió válságaként kezelt kérdésben. Az állampolgárság fogalma különösen az iskola, tágabb értelemben az oktatás és a képzés bizonyos gyakorlatainak stabilizálásában és újraorientálásában érvényesül. Az állampolgársággal foglalkozó vitákban, - az állampolgárság tétje miatt is fel kell ismernünk annak a fontosságát, hogy felülemelkedjünk az általános, nagyvonalú formulák folyamatos használatában érzett meghatározhatatlan és megnyugtató egyetértésen. Egy nagy történelmi és társadalmi jelentőségű kifejezés gyakori használata fegyelmet követel. Fontos, hogy ne váljon erőtlen kérések eszközévé csak azért, hogy problémás területeken lecsillapítsunk a kedélyeket vagy a rend látszatát keltsük problémás oktatási intézményeknél. A demokratikus társadalomban megkívánt törvénytisztelet és felelősségérzet nem redukálódhat passzív engedelmeskedésre még egy magában igazságos és stabil társadalmi rendszerben sem. Európában a kommunizmus összeomlása után, a demokratikus állampolgárság körüli látszólagos egyetértésben sem szűnnek meg varázsszóra a problémák, a nézeteltérések és a konfliktusok, sem államok, sem csoportok, sem az emberek, sem egyik vagy másik fél között. Ezek a különbségek nemcsak különböző kulturális és társadalmi hagyományokban gyökereznek, melyek a Földön uralkodásra hivatott homályos polgárképnek köszönhetően a közeli jövőben elpárolognának és megszűnnének, hanem olyan különböző módszereket mutatnak, melyeken keresztül értékelhetjük jelenünket, bírálhatjuk a múltat, valamint körvonalazódnak elvárásaink és jövőnk. Ellentmondásosak azonban egyfelől a szabadság és felelősség fogalmainak szabad kinyilatkoztatása, az egyéni kezdeményezések ösztönözése és a társadalmaink kincseként tömjénezett sokszínűség, másfelől mindezt olyan kontextusba helyezni, ahol a világ fejlődési szükségletei és a világban létező ellentmondások vitathatatlanok és másképp elképzelhetetlenek. Az állampolgár szabadsága, legalábbis egy bizonyos hagyomány szerint, a gyülekezési szabadság és a döntés szabadsága egy olyan környezetben, ahol elvileg mindenki egyenlőnek született. Természetesen, ahogy azt a tanulmányok többsége is egyértelműen igazolja, a mai társadalom radikális változásokon megy keresztül, az elméleti koncepciók és az állampolgárság megvalósításának szintjén is. A koncepció egyre elterjedtebb és tartalma bővül, ahogy megjelenési formái és kapcsolódásai sokszorozódnak a világon. Az állampolgári kötelezettségek és hovatartozások megsokszorozódnak és változnak. Az állam, nevezetesen a nemzetállam már nem úgy jelenik meg, mint a hatalom kizárólagos és törvényes letéteményese, melyet azért tekintünk kizárólagosnak és letéteményesnek, mert a centiméterre pontosan felszabdalt világban az együttélés egyetlen formája és az állampolgárok közös tulajdona. A demokratikus állampolgárrá nevelés fogalmairól való elmélkedés már a cselekvés része, hiszen a gondolat értelmet ad a cselekvésnek és fordítva. A gondolkodás és cselekvés között nincs hierarchikus viszony, sem alkalmazási viszonylatban, sem két független területen. Minden cselekvés alapja a koncepció, amit a szereplők képviselnek, minden gondolat ebből a cselekvésből indul ki, és a gyakorlatban nyer értelmet. A gyakorlat az elképzeléssel nyer értelmet, s a szavak által, melyek ezt az elképzelést megtestesítik, kimondják, irányítják,
táplálják. Az elképzelés itt dialektikus, bár az írás kényelmi okai miatt bizonyos szövegek közelebb állnak a gyakorlathoz, így a világ jelenségeinek sokszínűségéhez is, míg más munkák, ahogy a jelen dokumentum is, távolabb állnak a gyakorlattól. Kihívást a különböző kulturális és szociális világokban tapasztalt és átélt bőséges tapasztalatok, szempontok, valamint elképzelések összegyűjtésének szervezése jelent. A jelen fogalomtanulmány érinti egyrészt az Európai Tanács jelentéseit és más kiadványait, másodrészt a demokratikus állampolgárrá nevelés projekttel foglalkozó egyéb szövegeket. A változatos dokumentáción kívül fontos megemlíteni a megosztott referenciákat, a „sérthetetlen alappillért”, amit az emberi jogok és a demokratikus politikai intézmények képeznek. A szerző a tanulmány első részében korának társadalmi helyzetét írja le. Először megvizsgálja az állampolgárság iránti növekedő érdeklődés néhány aspektusát, majd a tanulmány korlátairól szól, az állampolgár, mint személy különböző koncepcióival kapcsolatban. A második részben a Tanács tanulmányaiból merítve párbeszédre ösztönöz az állampolgárság témájában. Itt a fiatalokra koncentrál, hiszen az oktatás elsődlegesen őket érinti, valamint a rendőrség példáján keresztül a hatóságokkal foglalkozik. Végül nagyobb általánosságban azt vizsgálja, milyen kapcsolat áll fenn - a ma oly gyakran felbukkanó témában - a hatóságok, a polgári társadalom és a piac között. A kontextus különböző elemeinek bemutatását követően leírja az állampolgárság fogalmát. Sémájának központi eleme a létfontosságú kemény mag, mely nélkül az állampolgárság képzete zavaros eszmefuttatásokban veszik el, sőt kiterjedése még vitatott, illetve folyamatban van. Ez a megközelítés fogalmi kihívásokat vet fel. Ebből indul ki a szerző az alapvető készségek két lehetséges csoportosítási módjának bemutatásakor. A csoportosítások célja a tevékenységek ösztönzése, egységbe integrálása, általános cél kitűzése, valamint az összefüggések megvilágítása. Így nyilvánvalóvá válik mindenki számára, hogy mi az, amit bizonyos tevékenységek lefednek, mi az amit nem, így lehetőség nyílik kiegészítő tevékenységek kidolgozására is. Az utolsó rész a demokratikus állampolgárrá nevelés megvalósításának különböző gyakorlati formáit mutatja be s végül a konklúzióban az állampolgárság problematikus és dinamikus jellegére tér vissza. Egy folyamatosan átalakuló téma esetében elengedhetetlen az elméleti és gyakorlati kutatások folytatása. Reméljük, hogy a demokratikus állampolgárság mindig aktuális téma lesz. 1. FENNTARTÁSOK AZ ÁLLAMPOLGÁRSÁGGAL KAPCSOLATBAN 1.1 Feltevések és magyarázatok Ez a tanulmány az utóbbi évek munkáit dolgozza fel, azonban nem öleli fel az összes anyagot, ami az Európa Tanács kezdeteitől fogva a demokratikus állampolgárság témakörében született teljes dokumentációt. Ez kiegészítő tanulmányok feladata különösen szép kihívás. Például egy történeti vonatkozású tanulmány kétségtelenül igazolná, hogy az állampolgárság kifejezés igenlése és elterjedése új keletű jelenség. Tény, hogy az Európa Tanács alapító dokumentumában, az Emberi Jogok Európai Egyezményében még nem szerepel az „állampolgár” és az „állampolgárság” kifejezés. Az egyetlen kifejezést, ami erre utal, a „kényszermunka vagy kötelező munkával” foglalkozó 4. cikkely tartalmazza, ami kizár ebből a kategóriából ’a normális polgári kötelezettségek részét képező minden munkát vagy szolgáltatást’. Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata hasonlóan homályosan fogalmaz, az „állampolgárság” kifejezést itt sem fordul elő, a „nemzetiség” kifejezés azonban már megjelenik, és már jogokat képvisel. A politikai közösséghez tartozás először is egy államhoz tartozás valamint állampolgársági kötelezettség,
olyan jogi keret, amely a nemzetiségként nevezett hovatartozás feltételeit határozza meg. Az állampolgárság és a nemzetiség összefüggő fogalmak, hiszen a nemzetiségi jogok az állampolgári jogok részét képezik. Ugyanakkor a nemzetiség fogalmához különböző értelmezések kapcsolódnak, ráadásul nagyon eltérő helyzetekben. Így a nemzetközi dokumentumok a „személy”, esetleg az „egyén”, „ember” kifejezéseket alkalmazzák („emberi”, nem „férfi” értelemben), de az „állampolgár” kifejezés nem fordul elő. Hasonlóképp érdekes, kutatásra váró téma a kifejezések evolúciója, a célok és fogalmak fejlődése. Így a szókészletben tapasztalt különbségeken túl, valamint az egyes oktatási rendszerek bevett módszereinek változatosságán felül, figyelmünk az „állampolgári ismeretek oktatásáról” a „polgárrá nevelésre” irányul, ami később „állampolgárságra nevelés”, sőt néhány államban „többes állampolgárságra neveléssé” növi ki magát. Ez a folyamat két fejlődési tendenciát mutat. Az egyik tendencia a szemléletváltás, ugyanis azt a szemléletet, mely szerint az oktatás legfőbb prioritása a tudás (leginkább a helyi, regionális vagy nemzeti politikai intézmények témájában), olyan koncepció váltja fel, ami előtérbe helyezi az egyéni tapasztalatokat, valamint a demokratikus állampolgárságot és az emberi jogokat tiszteletben tartó attitűdök, magatartásoknak megfelelő módszerek kutatását. Mivel a társadalmi élet egyetlen aspektusa sem lehet közömbös az állampolgárság felé, a másik tendencia az állampolgárságban érintett területek számának növelése, a tartalmak bővítése, valamint az érintett intézmények és helyek skálájának szélesítése, ugyanis az állampolgárságra nevelés bőven túllép az iskola határain, ahova hagyományosan korlátozták. A politikai közösséghez tartozásában definiált állampolgár átadja helyét annak az állampolgárnak, aki helyzetek és összefüggések sokaságában él közösségi életet a társadalomban. Kockáztassunk meg egy feltevést a változások hátterének kutatása céljából. A „személy”, „egyén”, „ember” fogalmakat megfigyelhettük nemzetközi dokumentumokban, ami a személy jogainak prioritását jelzi a kollektív jogok, nevezetesen az állam jogaival szemben. Ezek a személyi jogok a hatalommal való visszaélés bármilyen formája ellen védelmet nyújtanak, legyen szó bármilyen visszaélésről. Az emberi jogok jelenlegi koncepciójának megfelelően Európában az ember a társadalom végcélja és ennek megfelelően azt javasolják, hogy az egyes államok belső jogrendszerükben a nemzetközi emberi jogi normákhoz igazodjanak. A társadalom az emberért az ember által jött létre. Aránylag a közelmúltban (újfent) megjelent „állampolgár” fogalom visszatér az „együttélés” kérdéséhez, ahhoz a kérdéshez, ami már évtizedek óta többé-kevésbé a feledés homályába merült. Ma már számos tényező gondoskodik arról, hogy a kérdés újra aktuális legyen: a lakosság növekvő részének kirekesztettsége, az egyre befolyásosabb nagyvállalatok ellenőrzése alatt lévő gazdaságok globalizációja, valamint a nemzetközi média által képviselt kultúrák globalizációja. Mindezek megkérdőjelezik Európa utolsó két évszázadának politikai referenciáit, a nemzet-államokat (valamint új keletű szociális dimenzióját, a jóléti államokat) nagy az etnikai feldarabolódás kockázata, a kizáró elkülönülés terjedése, társadalmaink alapvető értékeinek megkérdőjelezése a rasszizmus és az idegengyűlölet jelensége egyre elterjedtebb stb. Néhány szerző szerint a munka és a társadalmi kohézió fogalmai elválaszthatatlanok, ebből a szempontból a munkából való kizárás a társadalmi kohéziót fenyegető legnagyobb veszélyforrás. A munkapiac és az állami politikák fejlődése azt jelzi, hogy sem a piac, sem állami intervenció nem állíthatja helyre a kohéziót. Ennek megelőzésére a polgárok közös tevékeny hozzájárulása szükséges, nevezetesen egyesületi élet útján. Ez azonban nem csökkenti az állami intézmények jelentőségét, így például több államban bevezetett minimálbér olyan védőhálót képez, ami már meghaladná más szociális szereplők cselekvési lehetőségeit. Együttműködésről van szó, nem arról, hogy az egyik szereplőt másikkal helyettesítsék. A demokratikus állampolgárság megerősítésének célja, hogy „társadalmaink
gyökeres átalakulására választ keressen és politikai, gazdasági, szociális és kulturális struktúráink hibáira megoldást találjon” (Raymond Weber) Így léptünk túl azon az állampolgárság koncepción, amely a hovatartozás érzéseit hangsúlyozza, ahol az oktatás támogatja az érzés továbbadását, és nagy hangsúlyt fektet a közösségi szabályok betartatására egy olyan szemlélet felé, ahol az állampolgárság individualistább és instrumentálisabb koncepciója érvényesül. Ez az állampolgárság koncepció előnyben részesíti a személyt és jogait, valamint háttérbe szorítja a földrajzi és kulturális értelemben vett részleges kollektív identitások megerősítését, melyek az államokban testesülnek meg. Meg kell értenünk, és magunkévá kell tenni azt a tényt, hogy az identitások és hovatartozások változnak, új kontextusokban új jelentésekkel gazdagodnak. Az életben a képzelet, az érzelmek és az érzékenység egyre növekedő ereje jelenik meg az egyéni és kollektív identitások építésében és megnyilvánulásában. 1.2 Korlátok, ellentmondások és elővigyázatosság Még mielőtt a kontextus néhány aspektusát szemügyre vennénk, fontos a tanulmány korlátait, ellentmondásait és elővigyázatosságait pontosítani. Az állampolgárság és az állampolgárságra nevelés olyan területek, melyek radikális változásokon mennek keresztül, s a társadalmi élet minden területét érintik. Így ezt a területet nem lehet pontosan meghatározni, a szerzőt szubjektivitáson felül mulasztással vagy árulással is vádolhatják. Annak ellenére, hogy a tanulmányban felhasznált források gyakorlatilag kizárólag a Tanács dokumentációjából származnak, a maguk módján az európai kontinensen létrejött és fejlődő megközelítések, definíciók és szempontok sokaságát dolgozzák fel. Annak ellenére, hogy az olvasásukkor sok közös pont felmerül, sok különbség, sőt ellentét is van, ami minden demokratikus térben normális és kívánatos. Ezért a szerző kiemeli a támpontokat ugyanúgy, mint az eltéréseket, ahol az egyet nem értés egyenlő az eszmecserék és munka folytatásával. Egy másik korlát az állampolgárrá nevelésre vonatkozó elvárásokhoz kötődik, valamint a témához kapcsolódó szakkifejezésekhez. Itt azonban azt kockázatjuk, hogy az állampolgárság idillikus és normatív látomásba merül olyan „jelszavakat” lobogtatva, mint a „részvétel”, „felelősség”, „többes állampolgárság”, „többes identitás”, „sokszínűség változatossága”, „informális nevelés” stb. A kategorizálások általánosításairól sem feledkezhetünk meg, olyan kategóriák esetében, amikor a világról és az emberekről beszélünk, pontosabban „a” fiatalságról, „a” kultúrákról, „a” polgári társadalomról, „a” nemzetállamról és a jóléti állam válságáról stb. A szerző természetesen nem mentesül ezek alól a szokások alól és nem tartózkodik a jelenleg folyó vitáktól. Ezért fontos észben tartani, hogy a szavak nem dolgok, ez a tanulmány, ahogy forrásai is, szellemi alkotások, melyek mindegyik a maga módján próbálja érthetővé tenni a változó, sokszínű, szüntelenül a szereplők és egyének segítségével átalakuló realitást, végtelenül változatos kontextusokban. Az állampolgárságra nevelés jelen van az emberi élet bizonyos helyzeteiben, az iskolákban vagy más helyeken - akár egy bizonyos projektről akár indirekt módon – de csak korlátozott és szerény dolgokat lehet megvalósítani. A sikerhez szükséges feltételek a pragmatikus dimenzió és odafigyelés a valóságra és az emberekre. Ez a szerénység a tevékenységek sikerének valamint a hozzájárulásnak, a fejlődésnek és a demokratikus nevelés elmélyülésének záloga.
Ez a dokumentum fogalmi összefoglaló, amely összefog mindent, ami a demokratikus állampolgársághoz kapcsolódik, azaz azt a sokféle nevelési módszert, gyakorlatot, amelyek a fogalmi gondolkodásnak adnak helyet. A különböző fogalmak - melynek jelenléte és jelentőségét ezen oldalak hangsúlyozzuk - nem elkülönülve működnek, hanem hálózatban, az egyik a másikkal érintkezésbe lépve, kölcsönösen értelmet adva egymásnak és a felállított kapcsolatokon keresztül modellezik a valóságot és a tevékenységet. Nyilvánvaló, hogy ha figyelembe vesszük, hogy a tanulmányban előtérbe helyezett fogalmak poliszémek, akkor többféle modell létezik. Ezeknek a modelleknek megpróbáljuk pontosítani bizonyos aspektusait, amint lehetséges. Nyilvánvaló, hogy ezek a próbálkozások függőben maradnak a sokkal kényesebb kérdések mellett, melyek az emberi lényekről, a társadalmi életről alkotott fogalmakra vonatkoznak. Ezek olyan kérdések, amik mindenkit cselekvésre ösztönöznek, melyek a hagyományoknak, örökségeknek és újdonságoknak jelentőséget kölcsönöznek, úgy, ahogy elképzeljük társadalmaink közös sorsát és jövőjét. Így például az állampolgár és az állami politikai intézmények kapcsolata az európai demokrácia terében a két pólus között képzelhető el. Az egyik szerint az állampolgár abszolút uralkodó, olyan helyi közösség tagja, ahol csak azokat a kérdéseket küldik felsőbb intézményekhez, melyeket maguk nem tudnak megoldani; a másik elsősorban a nemzeti politikai közösség tagjaként definiálja az állampolgárt, melynek intézményei jogokat és szabadságot garantálnak az állampolgárnak. Az első esetben a hatalom mindig potenciálisan veszélyezteti a személyes szabadságjogokat; a második esetben a hatalom a szabadságok feltétele, mivel ez a hatalom, bármilyen szintű hatalomról legyen szó demokratikus társadalmainkban, mindkét esetben szabad és egyenlő állampolgárok megnyilvánulása. Ez a fogalmi különbség soha nem állandó és a két pólus között többféle köztes állapot létezik országtól függően. 2. ÖSSZEFÜGGÉS, KONTEXTUSOK A Tanács minden tanulmánya, akár közvetlenül, akár közvetve kapcsolódik a DÁN-hoz, a kontextus jelentőségét hangsúlyozza. A kontextus lehet az a környezet, amelyben élünk, egyfajta tárgy, melynek átformálása az emberi jogokhoz kapcsolódó alapelvek kinyilvánításához szükséges. Ebben a második értelemben a kontextus, vagy pontosabban a kontextusok módosításáról van szó abból a célból, hogy hatékonyabban hozzájárulhasson az egyén jogainak gyakorlásához. Ez érvényes a személyek és javak szabad áramlására (a kulturális és szellemi javakat beleértve) a média nyitottságára - a kulturális változatosság tekintetében -, ahol a média nemcsak egyénekhez vagy csoportokhoz szól, hanem nyitott a társadalom többi tagjára és más kulturális produkcióra is. Ez a nyitottság természetesen felveti azt a kérdést is, hogy az egyén számára milyen mértékben elérhető a média, hiszen nagy részük szigorú ellenőrzés alatt áll stb. Hasonló a helyzet mindazzal, ami a kontextus változását, a marginalizáció növekedését és a gazdasági, valamint társadalmi kirekesztést idéz elő. Minden kontextust vizsgáló elemzés középpontjában a társadalmi kohézió problematikája áll. Gyakran negatív és pesszimista képet adnak társadalmainkról a problematikát igazoló kifejezések: társadalmi különbségek, a bizonytalanság, stabilitás hiánya, korrupció, bűnözési hajlam, diszkrimináció, az egyenlőtlenségek növekedése, individualizmus és a személyes érdekek előtérbe helyezése, erőszakos verseny stb. Ez a néhány példaként szolgáló poliszém kifejezés jól illusztrálja, a realitások milyen színes és széles skáláját mozognak. Ezek a kétértelmű kifejezések egyesek számára nehéz helyzeteket jelölnek, mások számára viszont pozitív gondolatokat ébresztenek,
ahogy a társadalmi különbségek sokszínűségként is értelmezhetők, a verseny kezdeményezést is jelölhet, valamint a stabilitás hiánya mozgalmassága is utalhat. Anélkül, hogy tagadnánk azokat a nehézségeket és fájdalmakat, ami az így jelölt embereket és folyamatokat kísérik, ezek felhalmozódása olyan vészjósló következményekkel járhat, amellyel óvatosan kell bánni. Ezáltal olyan kétpólusú világkép jöhet létre, ami nyertesekre és vesztesekre oszlik, azaz akik a körön belül vannak és akik ebből kimaradnak. Ilyen helyzetben a vesztes-kívülmaradtak csakis önmagukat okolhatják, mivel képtelenek voltak elfogadni a fejlődő világ ellentmondásait és megtenni a szükséges lépéseket. Fontosabb azonban az okokat és a folyamatok pontos megjelenési formáit vizsgálni olyan szempontok szerint, hogy hol, milyen szociális környezetben és kultúrában élnek az érintett emberek. Maga a kontextus fogalma különböző módon vizsgálatható realitásokat foglal magába. Különböző szinteket különböztethetünk meg: - az államok kontextusai, hagyományaikkal, kultúrájukkal, intézményeikkel és törvényeikkel stb. Az államok olyan teret és keretet biztosítanak, ahol az állampolgárok állampolgárságról, hatalomról, oktatásról valamint az együttélésről alkotott koncepcióikat vitatják meg, érvelhetnek és véleményeiket szembesíthetik. A DÁN tanulmányozása és támogatása Európában és azon kívül nyitottságot jelent, nyitottságot az egyes államok különböző kontextusainak figyelembe vételére, az egyes államokon belső különbségeire. Ezáltal olyan reflexek és sztereotípiák szűnnek meg, amelyek egy állam összes polgárára bizonyos karakterbeli jellemzőkkel és koncepcióval ruházott fel, míg európai terünkben számos hivatkozást, aggodalmat és vitát közösen viselünk. - helyi kontextusok. Itt figyelembe kell venni, hogy a „helyi” kifejezés nagyon sokféle nagyságú és formájú teret jelölhet, a kerülettől a falun keresztül a régióig, melyek olyan közigazgatási határok vagy más kritériumok által meghatározott kontextusok, ahol az állampolgárok szociális és területi beilleszkedésük helyéhez közel cselekednek. - átfogó kontextusok. Ezek globalizációs jelenségekhez kötődnek és olyan folyamatokat és változásokat jelölnek, amelyek helyi és állami realitásokat is magukba foglalnak. A kontextusok területi osztályozása ki kell egészüljön a hálózatban gondolkodással. Tény, hogy jelenlegi világunkban a gazdasági, társadalmi és kulturális realitások egyre többször hálózati formában működnek és értendők, azaz olyan kapcsolati rendszerben, amely fittyet hány a politikai és közigazgatási határokra. A tanulmány keretében nem foglalkozhatunk a Tanács összes anyagával, ami a kontextusokkal foglalkozik és arra tesz kísérletet, hogy ezeket kapcsolatba hozza, kiemelje egyediségüket, vázolja dinamikájukat és fejlődésüket siettesse. A vizsgált témák közül hármat említünk, melyek a kontextus szempontjából példaértékűek, mind az elemzés, mind a DÁN céljából. A fiatalok kultúrája és életstílusa széles körű kutatások tárgyát képezte. A politikai és társadalmi részvétel hagyományos formái, tehát a társadalmi beilleszkedés és kapcsolatok létesítésének különféle változatai népszerűtlenné váltak a „szubkultúra” csoportosulások előnyére. A „szub” előtag itt nem értékítélet, hanem a „fiatalok kultúrája” halmaznak egy külön kategóriája. Egyesek szerint a szubkultúrák az uralkodó kultúrával való szembenállás fellegvárai, valamint az alkotás elkötelezettjei, ahol az öltözködésben, zenében és szórakozásban megnyilvánuló életstílus játssza a legfőbb sőt, egyetlen szerepet az identitás építésében és a
szocializációs folyamatban. Ezek a minták a család és az iskola hagyományos intézményi keretein kívül működnek. A szubkultúrákat sok kutató alkalmazkodási formaként értékeli a társadalmi változás korában. Az érzés, hogy egy folyamatosan változó világban élünk, egyfajta megállás nélküli „váltás” (az eredeti szövegben „zapping”, az adás folyamatos kapcsolgatása) érzését kelti. Sok tüntetésnél mindennél fontosabb a részvétel, akkor és ott jelen lenni az eseménynél, ami csak a részvétellel és által jöhet létre. Míg egyesek azt hangsúlyozzák, hogy a fiatalok szubkultúrája képes a kultúripar ellenőrzésének megkérdőjelezésére, mások úgy értékelik, hogy ez az ipar meghatározó súllyal és megdönthetetlen hatalommal rendelkezik. Ezen folyamatok értelmezése az állampolgárságra való tekintettel különösen kényes. Míg a rugalmas és mobil identitásokat létrehozó kreatív és azonosító aspektus tagadhatatlanul jelenleg a legfőbb, sőt egyetlen lényegi pont, a jelenben érzett elégedettség minden olyan kérdés megfontolását elhárítja, melyek társadalmainkban merülnek fel, és amihez az állampolgárok tartós bevonása szükséges. Amikor egy közvetlenül politikai kifejezés megjelenik az csak egy adott kérdésre összpontosít, és nagyon megosztottan közelíti meg a kérdést. A társadalmi rend és annak megkérdőjelezhetősége nagy valószínűséggel nem tartozik a szubkultúrák a fő kérdéskörébe. A rendőrség és az emberi jogok témáját feldolgozó tanulmányokat olyan kezdeményezések fémjelzik, amire minden állami hatóságnak szüksége lenne. Ezek a tanulmányok azt hangsúlyozzák, hogy a korrupció megakadályozásának garanciája minden demokratikus társadalomban az emberi jogokat jól ismerő személyekből álló minőségi rendőrség felállítása. A rendőri szolgáltatások közszolgáltatások az állampolgárok és minden ember számára. Feladata a védelem, viszont a bűnelkövetők büntetése már az igazságszolgáltatás hatáskörébe tartozik. A védelem a szabadságok garantálását is jelenti, azért, hogy a polgári társadalomban minden ember kezdeményezésének és felelősségvállalásának helye legyen. Ez a feltétel különösen igaz azokban az országokban, ahol a közelmúltban jöttek létre a demokratikus politika intézményei. A rendőrség magatartása abból a szempontból is különösen fontos, hogy az állami hatalom leglátványosabb kifejeződése. Az Európa Tanács az információcsere és párbeszéd helye, ahol különböző felelősök, szereplők és kutatók osztják meg tapasztalataikat a demokratikus rendőrség témájában, ahogy minden más területen is, melyet a Tanács kezdeményezett. A képzés központi szerepét mind elismerik, legyen szó alapképzésről vagy továbbképzésről. Ez azt jelenti, hogy nemcsak a civilekkel kapcsolatban kell a rendőrök attitűdjén és magatartásán változtatni, hanem azzal kapcsolatban is, hogy a rendőrség intézményén belül milyen jogok illetik meg a rendőrt. Az emberi jogok megsértése nemcsak a rendőrök és a rendőrségen kívüli civilek kapcsolatában, hanem a rendőrök között is létezik. Építő jellegű kapcsolatokat kell létrehozni az emberi jogok védelméért harcoló civil szervezetekkel, valamint a sajtóval, hiszen a rendőrség csak nyerhet, ezáltal javul a rendőrségről kialakított kép, az átláthatóság hatékonyabbá válik és az állampolgárok hozzáállása megváltozik, amikor nem elnyomó, hanem védelmező szervként tekintenek a rendőrségre. Az esettanulmány javasolt képzési módszer, amely a megfelelő attitűdökön és magatartásmintákon keresztül kapcsolatot teremt a rendőrök leggyakrabban átélt egyéni helyzetei, valamint az emberi jogok alapelvei és értékei között. A harmadik téma jóval inkább átfogó jellegű. Az állam, a polgári társadalom és a piac sokat vitatott kapcsolatát érinti, melyet a következő terminusok is jelölnek: piaci társadalom, demokrácia, állampolgárság és szolidaritás. Vajon jól megférnek ezek a fogalmak? A válasz természetesen nagyon összetett és túllépi ennek az összefoglaló tanulmánynak a határait. A témában megfogalmazott vélemények nemcsak különbözőek, de gyakran ellentmondóak. Bizonyos vélemények szerint a polgári társadalom a kezdeményezések és a szabadság
kizárólagos fóruma és az állam csak másodlagos, szükségszerű szerv, melynek beavatkozásait maximálisan be kell határolni, ugyanakkor beavatkozása elengedhetetlen és a következő négy területen elegendő: igazságszolgáltatás, rendőrség, hadsereg és diplomácia. A közjó, ha van tartalma a fogalomnak, az a természetes eredmény, melyben a maximális szabadságot élvező szereplők sajátos érdekei jelennek meg. Ennek ellentéte az a konfiguráció, ami egy olyan hatalom jelentőségét emeli ki, amely kezeskedik a közjóért, valamint egyenlőségen alapuló, döntéshozó szellemben épült és vitattak meg. Ez a két szélsőség ritkán jelenik meg vegytiszta formában, hiszen demokratikus társadalmaink különböző köztes helyzetekben vannak. Bár az államok nehézségei miatt, különösen ami a jóléti államokat illeti, valamint a jelenlegi változásoknak köszönhetően az előbbi koncepciót jelenleg egyre nagyobb érdeklődés kíséri. Az első koncepció támogatói a társadalmi kohézió válságát a jóléti állam bukásaként értelmezik és véleményük szerint a polgári társadalmat a piactársadalomba kell olvasztani. A második koncepció hívei ezt a válságot a változások eredményeként értelmezik, melyek vagy ellenőrizetlenek, vagy legalábbis a kirekesztés s a társadalmi szakadék potenciális kiváltói. A vitát folytatni kell, mert értelmezést és a jelenlegi nehézségek elemzését követeli meg, így a helyes cselekvés fogalmát, a demokratikus állampolgárrá nevelést beleértve. Bárhogy is alakuljon ezeknek a vitáknak a sorsa, ha a fent említett terminusokat, vagyis az általuk fedett realitásokat csak egyszerűen összekapcsoljuk, nem is tűnnek olyan szorosan összetartozónak. Például, a jövedelemkülönbségek nőnek és így a vagyonos személyekről vagy államokról, még tehetősebbek lesznek, a legszegényebbek még szegényebbeké válnak. A multinacionális és transznacionális vállalatok és gazdasági intézmények jóval hatalmasabbak, mint az államok többsége. Az ENSZ Fejlesztési Programjának legutolsó felmérése szerint a világ 200 legtehetősebb emberének összes vagyona meghaladja a világnépesség 41%át (2,3 milliárd fő) kitevő államok csoportjának teljes bevételét. Bizonyos források szerint különösen Európában az állami tevékenységeket már jó ideje a nemzeti gazdaságok integrációjának irányába terelik a világkereskedelemnek kedvezve, de nem az infra- vagy szupranacionális demokratikus intézmények javára, hanem olyan vállalatok és intézmények malmára, melyek egyáltalán nem demokratikusak. Jelentős tendenciák mutatnak a politika válságának irányába és az államok hatalmának megkérdőjelezése irányába, nevezetesen a már előre megjósolt jóléti állam válságának viszonylatában, így a polgári társadalomtól várják el, hogy megtegye a szükséges kezdeményezéseket a társadalmi kapcsolatok fenntartásáért és fejlődéséért. Elég ellentmondó a demokratikus deficit miatti aggodalom, amikor a demokratikus politikai intézmények felszámolását és körülhatárolását visszük véghez a társadalmi kezdeményezések egyfajta brown-i mozgalma javára, melyek már létezésükkel igazolják legitimitásukat. A demokratikus politikai formáknak fejlődniük kell, és át kell alakulniuk, de nem szabad összetéveszteni az állampolgár visszatérését a kezdeményező állampolgárság, a közelség és felelősség létfontosságú kutatásával, az állam válságával. Semmi esély nincs arra, hogy a piac, azaz a piacot uraló személyek és intézmények a közjó érdekében hoznának döntést. A közjó kérdése politikai természetű, amely vitára hív minden állampolgárt és minden olyan intézményt, amely a demokrácia és az emberi jogok, mindenekelőtt az egyenlőség és szabadság alapelveinek tiszteletét garantálja. Így a polgári társadalom nem lehet demokratikus a demokratikus állami intézmények nélkül, azaz olyan intézmények nélkül, melyeket állampolgárok ellenőriznek, melyek garantálják a szabadságjogokat, valamint biztosítják a közjavak egyenlő hozzáférhetőségét, legyen szó olyan jogokról, mint oktatás, egészségügy vagy igazságszolgáltatás. Azonban a polgári társadalom felelőssége a demokratikus viták támogatása és szervezése valamint az, hogy megvitassa a társadalom kisebb-nagyobb kérdéseit, amiért az állampolgárok felelősek. Végül a fejezet utolsó
témája az igazságszolgáltatás, azonban nem intézményi, hanem etikai értelemben. Ez a kérdés nagyrészt filozófiai és politikatudományi területen sokféle kutatás alkalmával merül fel. Sajátos megvilágításban kerülnek a közösségi élet, az együttélés céljának kérdései, a társadalom célja. Ebben a tanulmányban meg visszatérünk erre a felelősség kérdésével kapcsolatosan. 3. ÁLLAMPOLGÁR, ÁLLAMPOLGÁRSÁG, KEMÉNY MAG, FOGALMI VÁLTOZÁSOK ÉS KIHÍVÁSOK Ebben a fejezetben az állampolgár, állampolgárság fogalmának kemény magjáról lesz szó, valamint bemutatjuk a kemény magra vonatkozó változásokat és kérdéseket. A társadalmainkban zajló gyors változásokat, valamint az állampolgárság értelmezésének és megélésének lehetőségeit figyelembe véve kiemelten fontos, hogy a demokratikus társadalom állampolgárság koncepciójának lényegét újra megerősítsük. Így elkerülhetjük, hogy „állampolgárinak” minősítsünk olyan tevékenységet, magatartást vagy attitűdöt, mely csekély mértékben sem vesz figyelembe másokat. Minden társadalom létrehozott, lefektetett bizonyos szabályokat, így a közösségi élet szabályait, a konfliktusok megoldási lehetőségeit, a társadalmi együttélés szabályait (legyen szó társadalmunk tagjairól vagy társadalmunkon kívül álló személyekről). Mi a jelentősége a demokratikus állampolgárságra utalásnak? Milyen következményei vannak az egyének és intézmények számára – bármelyikről legyen is szó? Az elmélkedés vagy tevékenység előkészítése szempontjából semmi haszna a szónak vagy az utalásnak, amely homályban, bizonytalanságban oldódik fel, csak egyfajta erőtlen egyetértést szolgál, ahol minden érdek érvényesül, hiszen semmi lényegit nem tartalmaz. A társadalmi és politikai élet területén használt más terminusokhoz hasonlóan, az „állampolgárság” kifejezés jelentése bizonytalan és nem egységes. Egyre elterjedtebb az a nézet, mely szerint egy multiform 4 fogalomról van szó. Természetesen ennek jelentős következményei vannak a DÁN alapkézségeire nézve. Ez a helyzet tökéletesen normális és törvényes. Annak ellenére, hogy politikai és társadalmi intézményeink arra törekednek, hogy ne kerüljenek ellentmondásba a demokratikus társadalom közösen elfogadott alapelveivel, más és más hagyományaik vannak és sokféle formában jelennek meg. Sőt, az „állampolgárság” kifejezés jelentései nyitottak azokra az új tapasztalatokra, melyeket életünk folyamán fedezünk fel, nyitottak az állampolgárság és a demokratikus politikai élet jövőben kialakuló formáira, ezért helyes, sőt kívánatos, hogy mindez változzék. Az egyes nyelvekben használatos kifejezések ennek a változatosságnak a bizonyítékai. Az emberek, az egyes kultúrák ezen kifejezések használatával hozzák létre, fejezik ki politikai és társadalmi életről, szabadságról és kapcsolataikról alkotott koncepcióikat. Emiatt bármilyen összefoglaló konstrukció létrehozására tett kísérlet különösen körülményes, ugyanis ezeket a próbálkozásokat mindig a tapasztalatok és a gondolkodásmód változatosságának korlátozásával fogják vádolni, ami az egységesítés és a normalizálás veszélyét rejti magában. Ez a valós vagy képzelt veszély jelen van a személyes és közös megnyilvánulásokban, valamint a képzelet világában. Ebben a vonatkozásban állandóan egyrészt kollektív identitásunk megerősítése – ami a ma már nemzetközi szinten elismert államok 4
Ernst Jothe, Québec Polgári kapcsolatok miniszterhelyettese „Poliszém és vitatott fogalomról” beszél az „Alapfogalmak és alapkészségek” szeminárium alkalmával (1997 DEC/CIT (98) 7-es függelék). Már csak azt kell megtudnunk, hogy kinek áll érdekében az állampolgárságot kétségbe vonni, kinek áll szándékában, hogy tönkretegye az állampolgárság lényegét.
kontextusában kialakult különböző politikai koncepciókon alapul – másrészt egy demokratikus Európa - egy szabadságon, egyenlőségen és szolidaritáson alapuló európai tér - felépítéséhez szükséges közös elemek keresése között ingadozunk. Az európai tér sokféle dimenziója és összetett aspektusai nyilvánvalóan nem korlátozódnak a politika világára, még akkor sem, ha a szabadságjogok gyakorlásához és a jogok védelméhez szükséges törvényes és politikai feltételek vizsgálatát mindig megkövetelik. Most vessünk egy pillantást a következő ötnyelvű 5 szótárra. Kitűnnek azok a finom eltérések, sőt, különbségek, melyek a tanulmány alapjául szolgáló dokumentumokban is megjelennek. A szócikkeket különböző országokból származó, ezért más és más politikai és jogi kultúrát képviselő szerzők fogalmazták meg. Minden szerző saját kulturális hátterének megfelelően fogalmaz, még akkor is, ha maximális mértékben figyelembe veszi az Európa Tanács munkaértekezletein kifejtett szempontokat 6 . Angol : citizen… 1 person who lives in a town, not in the country : the --s of Paris. 2 person who has full rights in a State, either by birth or by gaining such rights : immigrants who have become -s of the United States. Cf British subject ; -- of the world, cosmopolitan person. --.ship … being a -- ; rights and duties of a --. Német : bürger (…) Bewohner einer Stadt od. eines Staates (Staats--) ; Angehöriger des 3. Standes, des besitzenden Bürgertums, der Bourgeoisie ; Zivilist ; ein -- des Vereinigten Staaten ; akademishcer -- Angehöriger einer Hochschule ; ein angesehener -- unserer Stadt [zu Burg] Bürgerlichkeit (…) Angehöriger des Bürgertums, Nichtadliger Spanyol : ciudadania. Cualidad de ciudadano de cierto sitio. ¤ Derechos de ciudadano de cierto pais. (V. “ nacionalidad, naturaleza ”.) ‚ “ Civismo ”. Comportamiento proprio de un buen ciudadano : ‘Hay que votar por ciudadania’. ciudadano, -a (adj. y n.). Natural o vecino de cierta ciudad. ‚ Se aplica a las personas de una ciudad antigua o de un estado moderno con los derechos y deberes que ello implica ; a causa de esos deberes y derechos, la palabra lleva en si o recibe mediante adjetivos una valoracion moral y un contenido afectivo : ‘No es buen ciudadano el que no respeta las leyes. Se siente ciudadano del mundo’. (V. : “ Natural, súbdito. ©Patricio, quirite, republicano. © Civismo, valor civico. © Nacionalizarse, naturalizarse. © Libre. © Conciudadano ”.) ƒ Antiguamente, habitante de la ciudad, de *clase intermedia entre la de “ caballero ” y la de “ artesano ”. „ “ Hombre bueno ”. Hombre perteneciente al estado llano. Olasz : Cittadinanza, s.f. 1. l’insieme degli abitanti di una citt· ; la cittadinanza è invitata alle celebrazioni dantesche. 2. appartenenza del singolo a una societ· organizzata a Stato ; cittadinanza originaria ; cittadinanza acquisita / Piccola cittadinanza, priva del godimento dei diritti politici e dell’obbligo del servizio militare / Doppia cittadinanza, appartenenza di un singolo, in qualit· di cittadino a due stati. 5 6
Az öt nyelvet a tanulmány szerzője annak alapján választotta ki, hogy a szótárak definíciói mennyire közérthetőek.
Kényes ügyről van szó, hiszen ha mindenki származási kultúrájának megfelelően fejezi ki magát, a kultúra semmiképp nem homogén vagy zárt. Európa minden országában gyakran élénk viták kísérik a szociális és politikai élet kérdéseit. Végső soron, senki nem egy kultúrát „képvisel” és egyetlen kultúrát sem egy ember képvisel.
Francia : Citoyen, enne …. (XVI°, “ concitoyen ” ; …de cité). t 1° Vx ou plaisant. Habitant d’une ville … t 2° (Fin XVII°). Antiq. Celui qui appartient à une cité (2°), est habilité à jouir, sur son territoire, du droit de cité … t 3° (XVIII°). Mod. Individu considéré comme personne civique, particulièrement National d’un pays qui vit en république … t 4° (XVII° ; de 1°). Citoyen du monde, qui met l’intérêt de l’humanité au-dessus du nationalisme… Citoyenneté : … Qualité de citoyen. La citoyenneté française. 3.1 Kemény mag Az egyes definíciókban és nyelvek között megfigyelhető belső különbségek ellenére néhány sarkalatos ponton egységesek, ami biztos alapot nyújt az állampolgárság elemzésének folytatásához. Ezek szerint a fogalom mindig közösséghez tartozást fejez ki, ami politikát valamint jogokat, nevezetesen politikai jogokat feltételez. Ebben az értelemben az állampolgár mindig állampolgártárs, olyan személy, aki másokkal együtt él. Ez a közösség alapvetően két szinten határozható meg, egyrészt helyi szinten, tehát a város szintjén (gyakran urbánus értelemben), ahol élünk, ahová tartozunk, másrészt az állam szintjén, ami nemzeti hovatartozást 7 jelöl és tagjainak jogokat biztosít. Ez a hovatartozás mindig valamilyen szintű politikai szerveződésre utal, a hatóságok bizonyos formájáról valamint jogok jelenlétéről tanúskodik. Ez azt jelenti, hogy az állampolgár és az állampolgárság mindig egy terület és egy csoport meghatározását kívánja, amelyik területen ezek a jogok érvényesülnek, ahol a csoport, mint személyek összessége rendelkezik ezekkel a jogokkal. Így politikai és jogi szinten ezek a jogok gyökeresednek meg először. Végül, a hagyományoktól függően vagy a hovatartozás első szintjére, azaz a helyi szintre helyezik a hangsúlyt, ahol a tér elég behatárolt ahhoz, hogy az ember aktív részt vállalhasson, vagy a fő hovatartozási szintre kerül a hangsúly, azaz a nemzetiállami szintre, ahol döntések születnek és ahol a nyilvános kollektív identitás létrejön. Egyetlen államban sem fordulhat elő kizárólag az egyik szint, inkább arról van szó, hogy az egyik szintet előnyben részesítik a másikhoz képest. Ez a döntés a DÁN koncepcióira is hatással van. Ez az emlékeztető talán ellentmondásosnak tűnhet olyan időkben, amikor a politikai erőket, különösen az államok hatalmát nagy, fejlődő, számtalan országot egyesítő gazdasági egységek, nagy multi-, transz-, sőt szupranacionális vállalatok kérdőjelezik meg. Szintén ellentmondásosnak tűnhet ez olyan időkben, amikor a sajátos jogi követelések megsokszorozónak és a személyek és csoportok sajátos jogainak felismerése és védelme céljából hozott intézkedések kibővítési lehetőségeit vizsgálják. Ez az emlékeztető azonban még nem teljes. Hozzá kell tenni, hogy az állampolgár és állampolgárság demokratikus térben létezik, tehát olyan térben, ahol az emberek azonos jogokkal és egyenlő emberi méltósággal rendelkeznek, ahol a törvényeket emberek hozzák emberek számára. Törvény előtti egyenlőség és politikai egyenlőség a diszkrimináció-mentesség elvével együtt a szabadságjogok maximális kibővítésének keresésével párosul. Az állampolgár olyan 7
Állam, nemzet, nemzetállam. Mind olyan kifejezések, amelyek meghaladják e tanulmány kereteit. A nemzet fogalma olyan különböző koncepciókra utalhat, amely nemcsak a társadalmi és politikai szerződésben különbözik, hanem kapcsolataiban a kultúrával, kultúrákkal, nyelvvel, és nyelvekkel, a hovatartozás lehetőségével stb. Sőt hasznos lenne a nemzetállam eszméjének (valamint az egyes országokban kialakult formájának) hisztoricizálása abból a célból, hogy történelmi alkotásként vizsgálhassuk (adott pillanatban, adott körülmények között született és a jövőben létre jövő politikai formákat nem befolyásolja).
személy, aki a demokratikus társadalomban jogokkal és kötelezettségekkel rendelkezik. Legfontosabb joga a döntéshozatal joga, a legfőbb kötelezettsége a törvény tisztelete, azaz a szabadság gyakorolása, a kezdeményezések fejlesztése, a törvény által meghatározott kereteken belül szervezett kapcsolatok építése. Így a demokratikus állampolgárság elsődleges értéke az egyén autonómiája (annak minden kockázatával együtt, amit ez a hatalom számára jelenthet), ami sok vitát indít, valamint ennek megfelelő tevékenység tesz kísérletet a szabadság-automómia korlátozására az együttélés valamint mások, más csoportok tiszteletének jogi, sőt erkölcsi kötelezettségeire hivatkozva. Így a demokratikus állampolgárságra vonatkozó legfontosabb készségek azok, melyek a jogainak és kötelességeinek tudatában lévő szabad és autonóm személyiség felépítéséhez szükségesek, abban a társadalomban, ahol a döntéshozatal – például a közösségi élet szabályairól, ami meghatározza a szabadság gyakorlásának kereteit – valamint a hatalmat gyakorló személyek kijelölése és felügyelete az állampolgárok felelőssége. Az emberi jogok legfontosabb elve, mely szerint „az emberi jogok és az emberi méltóság tekintetében minden ember szabadnak és egyenlőnek született” és ennek minden következménye a demokratikus társadalomban közismert. Az állami hatóságok minden szinten az állampolgárt képviselik az állampolgár szolgálatában, az állampolgárok felügyelete alatt. A közjavakra – úgy mint a közoktatás, egészségügy, sőt a munkaügy is – elméletileg az egyenlőség szabályai vonatkoznak. Ezért demokráciáink politikai válsága az egyenlőség kutatásának válsága olyan tendenciák korában, mint a társadalmi szakadék kialakulása és az egyre növekvő gazdasági hatalmak. Végül fontos megjegyezni, hogy az emberi jogok elsődlegesen döntési szabadságot és képességeket jelentenek, nem előírt kötöttség, amelyet passzívan tudomásul kell venni. Az állampolgárság „kemény magjára” hangsúlyozása nem fedheti el az állampolgárság más – gazdasági, szociális és kulturális – aspektusait. Az állampolgárság régóta nemcsak a politikai szférára korlátozódik, sőt még korábban is már szavazati joggal ruház fel, hiszen a gazdasági és szociális jogok kinyilvánításáról és létezéséről már az emberi jogokkal kapcsolatosan is szó esett. Marshall konstrukciójának újabb felelevenítése nélkül fontos megjegyezni, hogy a polgári és politikai jogok valamint a gazdasági és szociális jogok kiegészítik egymást. A túlélés, valamint bizonyos „elemi” javak elérhetőségét biztosító minimális anyagi feltételek garantálása azért nélkülözhetetlen, mert e nélkül a mindenki számára garantált politikai jogok és szabadságok csupán pusztába kiáltott szó, s fordítva, a gazdasági és szociális jogok, valamint az elérhetőségi feltételek meghatározása kizárólag polgári és politikai jogok által biztosított demokratikus vita gyümölcseként születhet meg. Ez a két jogi kategória egyáltalán nem állnak szemben egymással, hanem együttműködnek. Természetesen ezeknek a gazdasági és szociális jogoknak van jogi vonatkozásuk. A kulturális jogok kérdését később érintjük, mivel ezek a jogok még nem szilárdultak meg, sőt még nem is elfogadottak valamint még ellentmondásosak. Ebből a szempontból a DÁN az a nevelési és képzési projekt, ami a leginkább ki van téve a feszültségeknek, leginkább bővelkedik kétértelműségekben, sőt ellentmondásokban is. Célja nem technikai és nem szakmai jellegű. A DÁN az egyént és kapcsolatait érinti, a személyes és kollektív identitás kialakításával az együttélés feltételeivel foglalkozik. Ezért a DÁN vonatkozik mind az egyénre, mind a társadalomra, a különlegesre és az általánosra, a létezőre, a történelmi és kulturális folyamatba illeszkedésre, a jövő találmányára, egy eljövendő világ felépítésére, egy korábban létező valóságra és a kritikai szellem fejlődésére.
A demokratikus államok állampolgárai a demokratikus állampolgárrá nevelés címzettjei és felelősei is egyben. Ez a megközelítés meghatározza a DÁN fő célját. Ennél a pontnál megkülönböztetjük - a demokratikus állampolgárság politikai és jogi definícióját egy nyilvános közösség teljes jogú tagjainak státuszával kapcsolatban. Abban az esetben, ha az állampolgárság ilyen módon a hovatartozáshoz kapcsolódik, akkor nem szabad megfeledkezni a külföldiekről sem, akiket sokféle jog megillet (például a gazdasági és szociális jogok). - a megkívánt, elvárt, megkövetelt vagy megálmodott készségek, azért, hogy ennek a státusnak az elképzelési módja, valamint a hozzá kapcsolódó jogok és kötelezettségek megélésének módja hozzájáruljon a státus megőrzéséhez és támogassa fejlődését a nagyobb szabadság, egyenlőség és demokrácia felé. 3.2 Fogalmi változások és kihívások Főként a demokratikus állampolgársághoz és az emberi jogok politikai és jogi dimenziójához kapcsolódó kulcskészségeken (egyenlőség, szabadság, emberi méltóság, jog, törvény, hatalom és még néhány fogalom) felül külön helyt kell adni néhány viszonylag új, egyszerre változatos és ellentmondásos megközelítésnek és kutatási területnek. Először is végig kell gondolnunk, hogy az emberek milyen jelzőket társítanak az állampolgárság kifejezéshez. Nyelvészeti precizitásuktól eltekintve, ezek a jelzők többé-kevésbé pontos jelentéseket jelölnek. Természetesen, leggyakrabban a „demokratikus” jelző fordul elő, melynek jelentését nem érdemes tovább taglalni. A „többes”, „nyitott”, „átélt” jelzőkben nyilvánul meg egy egyedülálló, állandósult koncepció rugalmatlanságának elutasítása és szinte az átgondolt tapasztalatok megsokszorozására invitál, valamint folyamatosan újabb formák létrehozását sürgeti. Így a részvétel, a demokrácia vagy a résztvevő állampolgárság fogalmainak központi szerepe együttélésünk jövője szempontjából - egyre elismertebb. Mindenki számára biztosítani kell egy helyet a társadalomban, és valamilyen szinten mindenkinek részt kell vállalni a társadalom tökéletesítésében a szavazáson, politikai cselekedetén túl. Itt arról van szó, hogy minden embernek uralnia kell saját életkörülményeit. A részvételt zavaró akadályok elhárítása a demokratikus állampolgárságot támogató stratégiák integráns része, különösen ami a társadalmigazdasági akadályokat illeti. Másodszor, minden ide tartozik, ami az oktatás és képzés intézményeivel kapcsolatos. Felsorolásuk túl hosszadalmas, ezért terjedelmi okokból még részleteket sem közölhetünk. Bár a DÁN az állampolgárok és a demokratikus intézmények törekvésit mindig befolyásolja, tény, hogy a DÁN a nevelésben, valamint a képzési intézményekben (különösen az iskolákban) nyíltan prioritást élvez, legalábbis ennek kellene történnie. Együttműködés, részvétel, párbeszéd és tisztelet. Ezek a kifejezések mind olyan attitűdöket jelölnek, melyek az oktatás minden szereplőjétől elvárhatók, különösen a felnőttektől. Ez az attitűd ötleteket adhat az iskolai tevékenységekhez és befolyásolja az iskola légkörét. Harmadszor, az utóbbi években a kulturális jogokat érintően új terület alakul ki, melyet itt az identitásokkal kapcsolunk össze. Ma sok szerző kiemeli az egyén mobilis és plurális identitásának jelentőségét, ezért hangsúlyozzák a szabadság biztosítását, a hovatartozás
megválasztásának szabadságát a csoportokhoz tartozás területén (az egyén egy vagy több csoporthoz is tartozhat, vagy esetleg egyhez sem) valamint a változtatás szabadságát. Az egyén identitásának létfontosságú eleme nyilvánvalóan a kulturális elem, melyek közül a nyelv a legfontosabb és minden nyelvhez kapcsolódó elem. Ez azonnal a csoportokhoz, közösségekhez és emberekhez (a szavak itt nagy érzelmi töltéssel rendelkeznek) tartozás kérdését veti fel. Ezek a hovatartozások az emberek identitását építik, legfőképp azok a hovatartozások, amelyekben felnő az ember, ami nemcsak jelenünk, hanem örökségünk is. Így a kulturális jogokat az emberi, polgári, politikai valamint a gazdasági és szociális jogokat követő új generációs jogokként képzelik el. Míg ezen kulturális jogok jelentőségét és indokoltságát (a kultúrák változatosságának tisztelete valamint az információcsere és kultúrák keveredésének köszönhető szellemi gazdagodás) nem vitatják, azonban az állam különböző politikai struktúráinak pontos kényes kérdés. Gondolat és döntés ingadoznak a nyilvános közélet felépítésének szükségessége - ahol az állampolgárok elég hivatkozással rendelkeznek az eszmecseréhez, az együttéléshez és jövőjük felépítéséhez - valamint a különbségek és sajátosságok határozott igenlésének várva-várt vagy rettegett következményei között. Míg társadalmaink multikulturális valósága széles körben ismert, ennek a valóságnak a jogi oldala ( mint például a jogok meghatározása, a jogosult személyek körének meghatározása sőt, az értük felelős csoportok meghatározása, ezen felül nem szabad megfeledkezni ez utóbbi meghatározás területi dimenziójáról sem) még vitatott és építése folyamatban 8 van, aminek folytatódnia kell. Így a nyitottság egyesít olyan értékekhez (mint a tolerancia) kapcsolódó szükségleteket, mint – még sok más mellett - a keveredések valósága és jelentősége, valamint a történelmi és kritikai dimenzió feltétlen jelenléte (ami a kultúrák hisztoricizálását teszi lehetővé azért, hogy megvilágítsa hiányosságaikat, erősségeiket, az információcsere és fejlődés folytatódását, a hagyományok gyakori feltalálását). Nem tudjuk, milyen lesz a holnap kultúrája, de valószínűleg nem olyan, mint a mai kultúra, vagy amilyen a tegnap kultúrája volt. A demokratikus állampolgárság kulturális dimenziójának kérdése általánosabb módon merül fel. A demokratikus állampolgárrá nevelés egyik alapvető célja a demokrácia kultúrájának megerősítése. Bár a hovatartozás érzése érezhetően csökken az osztott értékek, identitás, történelmi örökség és emlékezet tekintetében, ugyanakkor elválaszthatatlanul kapcsolódik a jövőbe vetítéshez, a közös terv fejlesztésének képességéhez. A kapcsolatokat, kezdeményezőképességet és mások elismerését magába foglaló közös terv ötletével kapcsolatosan a felelősség fogalmát helyezik előtérbe. Ez a válasz társadalmaink individualizációjára és széttöredezésére, hogy keressük-e a társadalmi kohézió és az együttélés új erkölcsi alapjait? Ezt a fogalmat még tanulmányozni kell, anélkül, hogy az emberi jogok alapelveit megkérdőjeleznénk és anélkül, hogy egy új társadalmi konformizmus eszközévé válna. Például, a helyi szintű felelősség hangsúlyozása miatt nem feledkezhetünk meg a felelősség más, távolabbi formáiról, a helyi döntések hatásairól máshol, valamint a máshol hozott döntések hatásairól a helyi környezetben. A felelősség elemzése gazdagodik a demokratikus állampolgárrá nevelés gyakorlatával. A felelősség kifejezés legalább két vonalon nyit kutatási területet, egyrészt a jog területén a jogi felelősség eszméjén keresztül, másrészt - egy nagyobb területen - mások elismerésének képességével kapcsolatosan, a jogokkal felruházott személyek kötelesek szabadságaiknak eleget tenni. Ez utóbbi megközelítés egyszerre különbözik az előzőtől és
8
Lásd még: „Les droits culturels au Conseil de l’Europe,1949-1997”, DES/SE/DHRM (97)5.
kiegészíti azt. Különbözik tőle, hiszen a felelősséget 9 kiegészítő út eszméjének átgondolását javasolja minden ember számára, és kiegészíti, mivel nem tagadja a társadalom és az interperszonális kapcsolatok jelentőségét. Ez egyrészt megelőz minden törést az állami intézmények között olyan kapcsolatokban, melyek kissé „politikailag nem korrekt” engedelmesség fogalmon alapulnak. Másrészt a nagy, polgári társadalom, melyet az állam támogat, amelyet a szabadság őstípusi környezetének tekintene. Ez a szabadság nem a társadalmon kívül álló ember csupasz hatalma, aki a társadalmat a hatalom akadályaként értelmezi. A szabadság egy olyan folyamatban épülő folyamat, amely az ember és mások valamint az egyén és a világ között zajlik. Az intézmények nem akadályok, hanem minden cselekvéshez nélkülözhetetlen emberi előíró, axiológiai keretek. A felelősségek a szabadság és a hatalom olyan eszméhez kapcsolódik, amelyek az „út” eszméjének teljes jelentést adnak. 4. ALAPKÉSZSÉGEK Itt nyílik a tapasztalatok és attitűdök, a tudás és magatartások végtelen tárháza. Több szerzőnek fenntartásai vannak egy ilyen lista összeállításával, valamint a lista jelentőségével kapcsolatban. Azt hangsúlyozzák, hogy egy ilyen erőfeszítés formális és nagyon irreális. A végeredmény mindig átmeneti lenne, ami önmagában súlyos problémát jelent, azonban, ami még fontosabb, csak közismert általánosítások és közhelyek eszköze lenne, olyan benyomást keltve, hogy az oktatáson keresztül említett összes készséget meg kell tanulni. A végtelen kibővítéseknek olyan természetellenes hatásuk lenne, ami diszkreditál a listákat, valamint a lista értékeit, elveit és céljait. Miként kerülhető el a készségek végtelen sora, melynek összefoglalása a személyes és társadalmi emberi tökéletességet definiálja, míg a mindennapi életben (közel) minden esetben érvénytelennek tekintenék? Ezek a szerzők inkább az oktatási feltételek tanulmányozásának szentelik erőfeszítéseiket. Ezzel szemben más szerzők úgy gondolják, hogy rendet kell teremteni ezen a nagy területen, és számukra pontosan az állampolgárság-készségek végtelenül bővíthető, állandóan változó természete ad lökést a készségek tisztázására és csoportosítására. Ez a két megközelítés nem mond ellent egymásnak. Listák összeállításával és készségek osztályozásával nem helyettesíthetik a cselekvést és a beavatkozást, de hasznosak lehetnek, hiszen egy kis fényt hoznak ebbe a mindig nyitott világba. Elméleti keretet nyújtanak, ami a tevékenységek meghatározásában, irányításában, ösztökélésében és elemzésében hasznosítható. Minden alkalommal többféle csoportosítást ajánlottak a szerzők, a DÁN értelmezésének megannyi módja szerint. Hangsúlyozzuk, hogy ezek a konstrukciók azért születtek, hogy segítségek nyújtsanak, ezért ilyen megvilágításban vizsgáljuk őket és próbáljuk meg ezeket a valósággal történő állandó összehasonlításban megszilárdítani. 4.1 Első osztályozás Az első osztályozás a készségek három nagy kategóriáját különbözteti meg, a kognitív készségeket, az érzelmi készségeket és azokat, amelyek az értékválasztással és akcióval kapcsolatosak. Vizsgáljuk meg az egyes kategóriák tartalmát. A kognitív készségeket négy csoportra oszthatjuk. A jogi és politikai természetű készségek, mint például a közösségi élet szabályainak és a 9
Lásd még: Séminaire ”La responsabilisation/Empowerment: la responsabilité: du principe aux pratiques”, Delphes (Grèce) 15-17octobre1999, document CDCC/Delphes (99) 4.
szabályok lefektetésének demokrata feltételeivel kapcsolatos ismeretek, a demokratikus társadalom hatalmával kapcsolatos ismeretek, a politikai élet minden szintjén. Más szavakkal olyan ismeretek demokratikus állami intézményekről, valamint a szabadság és cselekvés irányításának szabályairól, melyhez az szükséges, hogy a felismerjék, hogy ezek az intézmények és szabadságok minden állampolgár felelőssége. Ezért a jogi készségek olyan „fegyverek”, melynek segítségével harcolhatnak a szabadságukért, megvédhetik az egyént, és a hatalmon lévők visszaéléseit visszafoghatják. A jelen világ ismerete olyan ismeret, ami a fentiekhez hasonlóan történelmi és kulturális dimenziókat is magába foglal. Tény, hogy ahhoz, hogy képesek legyünk nyilvános vitában részt venni és érvényes döntést hozni a demokratikus társadalomban által felkínált lehetőségekről, tudni kell, miről van szó, szükséges a vita témájának ismerete. Az elméleti és gyakorlati ismeretek területeinek szaporodására való tekintettel egyetlen személy sem rendelkezhet teljes készségekkel, ami az oktatás területén fájdalmas választási problémákat vet fel. Ezeket a problémákat súlyosbítja, hogy ennek az ismeretnek nagy része ideiglenes természetű valamint és az emberek képzésének szükségessége, hogy elfogadják mobilitásukat és nyitottak legyenek új eszmékre. A társadalom kritikai elemzésének készsége itt alapvető készség. A mai világban ezek az ismeretek még előzetes készségeket is tartalmaznak, mint például a hosszú távú gondolkodás a problémák és megoldások kezelésében és a rövid távú felületes elemzések elkerülése. Tudjuk, habár néha megfeledkezünk róla, hogy sok ma hozott döntésnek holnap következményei lesznek, vonatkozzon az akár a korábban még természetes élőhely ma már teljesen „emberalkotta” világában az egyensúly visszaállítására, vagy a jövő generációinak elégséges energia és táplálékforrások átadására vagy legyen szó a nukleáris energia vagy a génmanipuláció támogatásának hosszú távú hatásairól - hogy csak néhány példát említsünk. Az ügyrendi természetű készségek, melyek remélhetőleg átvihetők és alkalmazhatók többféle helyzetben. Sokféle általános szellemi készségen (például az elemzés, összegzés készsége) felül a demokratikus állampolgárság tekintetében különösen fontos két készséget kiemelni, az érvelés képességét, ami a vita és a gondolkodás képességéhez kapcsolódik, mint például a tettek és érvek átgondolásának képessége az emberi jogok elveinek és értékeinek fényében, gondolkodás a lehetséges tevékenység irányáról és korlátairól, gondolkodás az értékek és érdekek ellentéteiről. Az emberi jogok és demokratikus állampolgárság elveinek és értékeinek ismerete. Ezek az elvek és értékek átgondolt szerkezetet alkotnak, de mélyebb szinten egy olyan emberi lény koncepcióját keresik, amely a szabadságon és az ember egyenlő méltóságán alapulnak. Ez az utolsó család egyenesen a készségek második területére visz bennünket. Etikai készségek és értékválasztás. Az emberek önmagukat és kapcsolataikat bizonyos értékeknek megfelelően építik. Ez a folyamatosan jelen lévő etikai dimenzió affektív és érzelmi aspektusokat foglal magába. Vannak, akik úgy hiszik, hogy az emberi jogok értékei és a demokrácia csak a racionális szerkezet eredménye lehet, míg mások véleménye szerint nem elégséges az beleegyezésre utasítás annak érdekében, hogy elérjük azt. Az affektív és érzelmi aspektusok mindig jelen vannak, amikor az ember önmagát a másokhoz és a világhoz kötődő kapcsolataiban értékeli magát. A DÁN felhívja a figyelmet arra, hogy ezeken az aspektusokon is kell még dolgozni. Az állampolgárságot nem redukálhatják jogok és kötelességek felsorolására, hiszen egy csoporthoz vagy csoportokhoz tartozást jelent és mélyebb értelemben az identitásokat hívja segítségül. Következésképpen ez etikai dimenziót kíván, aminek személyes és kollektív
érzelmi aspektusa is van. Bár számos értéket említettünk, melyhez építő munka és elmélkedés szükséges, ezek az értékek a szabadságon, egyenlőségen és szolidaritáson alapulnak. Tartalmazzák az ember és mások elismerését és tiszteletét, a meghallgatás képességét, a gondolkodást arról, hogy van-e helye az erőszaknak a társadalomban és kezelésük a konfliktusok megoldása során. A különbségek és változatosság pozitív elfogadására, valamint a másikba vetett bizalomra van szükség. Ebben az értelemben túl kell lépni a tolerancia nagyon szűk koncepcióján, ahogy azt oly gyakran hangoztatják. Tény, hogy a tolerancia nem korlátozódik a különbségek elfogadására - ami olykor közönnyé válik - hanem megkívánja, hogy elismerjük korlátainkat és megbízzunk a másikban, ahogy az emberiség részeként magunkban is. Minden személynek emberi tárgyként kell magát felépítenie, az értékreferencia nagyon fontos annak érdekében, hogy megelőzzük a törvény eszközszámba vételét. A tevékenység képessége, ami szociális képességként is ismert. A mindennapi és társadalmi életben betöltött szerepében az ismeretek, attitűdök és értékek a cselekvés képességében és a társadalmi készségekben jelennek meg és értelmet adnak a másokkal és a világban lévő ember jelenlétének. Az emberek kezdeményezőkészségének fejlesztéséről, valamint a társadalmi felelősség elfogadásáról van szó. Fontos újra megjegyezni, hogy teljes listát nem lehet összeállítani, azonban vessünk egy pillantást a leggyakrabban említett képességekre. Az együttélés, együttműködés képessége, közös projektek építésének és kivitelezésének képessége, felelősségvállalás. Tágabb értelemben ez a képesség hozzájárul az interkulturalizmushoz, különösen a több nyelv tanulásának igényét illetően. A nyelvek itt nem kommunikációs eszközként értendők, hanem mindenekelőtt a nyitottság más gondolkodásmód és más kultúrák megértésének eszköze. Az interkulturalizmus nem korlátozódik a nyelvi dimenzióra, hanem kulturális és azon belül történelmi aspektusai vannak. A konfliktusmegoldás képessége a demokratikus jog elveinek megfelelően, különösen azzal a két alapelvvel kapcsolatban, ami a konfliktusban nem érintett harmadik fél bevonására vonatkozik, valamint a vitázó és igazságra törekvő pártok ülésein hallható nyilvános vitákra vonatkozóan. A felek közötti megegyezés elérése céljából a konfliktusok közbenjárással vagy bírósági elveknek megfelelően megoldhatók, ahol a döntést harmadik fél hozza meg a kérdéses konfliktusra vonatkozó szabályozásoknak és törvényeknek megfelelően. A nyilvános vitában való részvétel képessége, az érvelés és választás képessége bizonyos helyzetekben. A kapcsolatok vizuális bemutatása céljából háromszög formájában is bemutathattuk volna ezeket a készségeket, ahol a háromszög három csúcspontjában a „kognitív”, „érzelmi és értékek” és „szociális” helyezkednek el. Egyik kategória sem zárja ki a másikat ez a három kategória minden helyzetben összefügg. Ezek a kategóriák a világhoz és más dolgokhoz való viszonyulásuk három dimenziója. Így például, a konfliktusok békés megoldása olyan demokratikus elvek ismeretét kívánja, amelyek a rendezés megszervezésére vonatkoznak, valamint olyan személyes attitűdre van szükség, amely az ember önnön erőszakos oldalát fogja vissza, visszatartja az öntörvényű bíráskodástól, ezen felül a vitához kapcsolódó cselekvési képességre van szükséges. Az ekképp csoportosított készségek nagy része így a másik két területhez is kapcsolódik. Például az érvelés és a vita az eszmecsere tárgyát képező téma ismeretét kívánja meg, sőt a partnerre irányuló
figyelem és a partner nézőpontjainak elismerése hasonlóképp szükséges, mint ezen képességek alkalmazása különböző helyzetekben. Nincsen annál eredményesebb állampolgárság, mint ami az egyén tevékenységeiben és által nyilvánul meg, ezzel szemben az elmélkedés az ember tevékenységeiről, azok ismerete, tevékenységeinek társadalmi és személyes valamint gyakorlati és etikai jelentősége ugyanolyan fontos. A képzési és oktatási kritériumoknak megfelelően a leggyengébb dimenzióra kell hangsúlyt helyezni. Ennek a konstrukciótípusnak az az előnye, hogy segítséget jelent a gyakorlatok értékeléséhez és újraorientálásához.
