Dél-Korea: a pártpolitikai konfliktusok és a félsziget megosztottsága Csoma Mózes
A
dél-koreai belpolitika a múlt század hatvanas évei óta kétpólusú. A jobboldali katonai diktatúra évtizedei alatt a demokratikus ellenzék nem jutott képviselethez, az elfojtott indulatok a tömeges diáktüntetéseken robbantak ki. A tanulmány célja bemutatni a politikai törésvonalak kialakulását abban az országban, amely maga is évtizedeken keresztül egy világméretű törésvonal határa volt. Célja továbbá az is, hogy bemutassa a pártpolitikai konfliktusok mentén kibontakozó új jelenségeket: a hagyományosan jobboldali közegben immár második ciklusát töltő balközép kormányoldalt, illetve a konfuciánus gyökereket nagy tiszteletben tartó társadalomban a gyengébbik nem képviselőinek folyamatos előtérbe kerülését.1
A koreai háború utáni tekintélyuralmi rendszer kialakulása A koreai háború (1950–53) utáni éveket a félsziget déli részén Li Szin Man (Rhee Syngman) államfő szélsőségesen konzervatív uralma határozta meg. A középkori önkényuralkodókra emlékeztető politikus nem törődött a társadalom kilencven százalékát érintő ellátási nehézségekkel, sőt hatalmának megszilárdítása és továbbnövelése érdekében egy szűk nagytőkés réteg kiépítését kezdte meg. A kiválasztott családok olcsón hozzájuthattak a volt japán tulajdonokhoz, majd hiteleket és importengedélyeket kaptak. A kormányzat ráadásul kettős devizaárfolyamot állapított meg: a favorizált családok olcsó áron kaptak konvertibilis fizetőeszközt az import nyersanyag beszerzéséhez, az exportból származó bevételt viszont a drágábbik árfolyamon válthatták be. Ez a politika egyes családok gyors meggazdagodásához vezetett, így jött létre például a Samsung vállalatcsoport is. A társadalom kilencven százaléka azonban kimaradt mindebből, ezért növekedett az általános elégedetlenség. Az ellenzéki hangvételű orgánumok rövid úton a kormányzat tiltólistájára kerültek. A Donga Ilbo (Napi Kelet-Ázsia) című napilap publicisztikái hamar kivívták a hatalom rosszallását, ezért a napilap átmenetileg felfüggesztette működését. 2006. tavasz–nyár
127
Csoma Mózes
1960 áprilisában a lakosság spontán felkelése végül is megdöntötte a Haza Atyja címet viselő Li Szin Man uralmát. A demokratikus választások után hivatalba lépő kormányzat azonban képtelen volt úrrá lenni az általános válságon, emiatt tovább nőtt a lakosság elégedetlensége. A radikalizálódó diáktüntetéseken új jelszavak születtek: – Menjünk északra! Gyertek délre! Panmindzsomban találkozzunk! A nemzetbiztonsági szempontból egyre veszélyesebb folyamatnak végül a hadsereg beavatkozása vetett véget. 1961 májusában Pak Csong Hi (Park Chung-hee) tábornok csapatai megdöntötték a kormányt, és átvették a hatalmat. A tábornok az államhatalom erősítése érdekében felszámolta a parlamenten belüli és kívüli ellenzéket, rendkívüli állapotot hirdetett, és szükségrendeletekkel kormányzott. A demokratikus ellenállás vezetőjének tekintett Kim De Dzsung (Kim Dae-jung) ellen merényletet kíséreltek meg, majd évekre bebörtönözték. A csaknem két évtizedes tekintélyuralmi rendszer ugyanakkor számos pozitívumot is hozott: a belső stabilitás megfelelő hátteret biztosított az exportorientált gazdaságpolitika sikereihez. A katonai diktatúra időszaka így sok koreai szemében egyet jelent az ország felemelkedésével. Pak Csong Hi tábornok-elnök végül is technokrata vezetőként vonult be a koreai történelembe: emlékének megőrzésére a közelmúltban külön múzeum nyílt.
A közéleti törésvonalak történelmi gyökerei A dél-koreai közélet kétpólusú megosztottsága a katonai diktatúra kezdetére vezethető vissza. A gyökerek között elsőként kell megemlíteni, hogy a kormányzati pozíciókat elfoglaló katonatisztek többsége a második világháború idején a japán császári hadsereg katonája volt. Pak Csong Hi például a negyvenes évek elején évfolyamelsőként végzett a mandzsukuói katonai akadémián.2 Ráadásul akkoriban még a japán Okamoto Minoru nevet viselte. A katonai diktatúra titkosszolgálati főnökeként ismertté vált Kim Dzse Gju (Kim Jae-gyu) pedig a császári hadsereg kiképzett kamikaze pilótája volt. A katonai kormányzat bázisának tekinthető – többnyire jómódú – családok legnagyobb részét tehát korántsem alaptalanul lehetett kollaborációval vádolni.3 A koreai félsziget déli részén ugyanis – az északi területekkel ellentétben – nem került sor a japán gyarmati hatóságokkal együttműködők felelősségre vonására. Ez a dél-koreai társadalom egyik alapvető ellentmondássá vált, különösen azzal, hogy a kollaborációval vádolható családok Pak Csong Hi tábornok katonai puccsával egészen a kormányzati pozíciókig jutottak, míg a japánellenes függetlenségi harc egykori résztvevői többnyire a perifé riára szorulva tengették életüket. Ez az ellentmondás még napjainkban is képes újabb és újabb konfliktusokat szülni. A dél-koreai közélet kétpólusú megosztottságának kialakulásához egy földrajzi tényező is hozzájárult. A katonai diktatúra vezéralakjai és az exportorientált gazdaságfejlesztési programban érdekelt családi vállalatok egyöntetűen az ország legfejlettebb régiójának 128
Külügyi Szemle
Dél-Korea: a pártpolitikai konfliktusok és a félsziget megosztottsága
tekinthető Kjongszang tartományhoz kötődnek. Ez a terület az északnyugatról délkeletre tartó fontos útvonalak (Phenjan–Szöul–Puszan) miatt évszázadok óta a kézműipar és a kereskedelem központja. A katonai diktatúrával szembeni tömeges diáktüntetések szellemi vezetőjének tekintett képviselők viszont az ország egyik legfejletlenebb régiójaként számon tartott Dél-Csolla tartományból származnak. Ez a terület kívül esik a fenti útvonalakon, emiatt lakóinak évszázadokon keresztül a mezőgazdaságból kellett megélniük. A közélet megosztottságának talán legmélyebb törésvonala azonban az északi testvérországhoz fűződő viszony kapcsán jött létre. 1961 májusának végén még úgy tűnt, hogy a katonai kormányzat hajlandó lesz a közvetlen párbeszéd megkezdésére.4 A katonatisztek szigorú antikommunizmusa azonban lehetetlenné tette a komolyabb tárgyalásokat, ráadásul a hatvanas évek végén ismét kiéleződött a helyzet a félszigeten. 1968 januárjában ugyanis egy észak-koreai kommandó csaknem elfoglalta a szöuli elnöki rezidenciát. A harmincegy fős csoportot csak a rezidencia közvetlen közelében tudta feltartóztatni a déli államhadsereg. Pár hónappal később pedig a félsziget keleti részén lévő Ulcsin és Szamcshok települések térségében tizenöt fős csoportokba szervezett diverzánsok szálltak partra. A civil ruhát viselő katonák megpróbáltak elvegyülni a helyi lakosság közt, de rövidesen felfedezték őket. A déli államhadsereggel vívott tűzharcban a diverzánsok nagy része meghalt, illetve néhányukat sikerült élve elfogni. A szöuli elemzők szerint az akció célja a gerillaháború előkészítése lett volna.5 A katonai kormányzat fenyegetettségérzetét növelte, hogy a phenjani agitáció folyamatosan harsogta: 1972 áprilisában Kim Ir Szen (Kim Il-sung) hatvanadik születésnapját már Szöulban fogják ünnepelni. A fenti események évtizedekre visszavetették a katonai kormányzat tárgyalókészségét. 1972 júliusában a két országrész képviselői közös nyilatkozatot adtak ki ugyan a majdani egyesítés alapelveiről, de a szétszakított családok újraegyesítését célzó vöröskeresztes tárgyalások rövid úton megszakadtak. A katonai kormányzat határozottan elutasította a demokratikus ellenzék békülékeny javaslatait, sőt a vezetőket nemegyszer hazaárulónak bélyegezte. „Mivel szószólója voltam a békés párbeszédnek és az eszme cserének, rögtön megvádoltak, hogy úgy táncolok, ahogyan Kim Ir Szen észak-koreai vezér fütyül” – írta Kim De Dzsung egy későbbi könyvében.6 A helyzetet tovább bonyolította az, hogy a hetvenes évek közepén államellenes tevékenység vádjával halálra ítélt ellenzéki vezető védelmében az észak-koreai agitáció nagyarányú szolidaritási mozgalmat indított. Kim De Dzsung nevét így átmenetileg több szocialista brigád és egy vagongyár vette fel.7 A legendás ellenzéki vezető az amerikai emigrációban ismerte fel a reális veszélyt, hogy az elnyomott néptömegek radikalizálódása egy felkelés kirobbantására bíztathatja az északi vezetést. A vietnami egyesülés megismétlődésével fenyegető helyzet megoldására csupán egyetlen lehetőséget látott: „Kizárólag egy demokratikus kormánynak lenne elegendő tekintélye, az volna eléggé szuverén és magabiztos ahhoz, hogy békés párbeszédet kezdjen Észak-Koreával, békét teremtsen a félszigeten, és elindítsa az újraegyesítési folyamatot” – mondta egy nyilatkozatában.8 2006. tavasz–nyár
129
Csoma Mózes
A dél-koreai közélet megosztottsága mögött egy generációs ellentét is húzódik. 1980 májusában a radikalizálódó diáktüntetések miatt a kormányzat rendkívüli állapotot hirdetett. Kim De Dzsung letartóztatásának hírére a Dél-Csolla tartománybeli Kvangdzsuban spontán diákfelkelés robbant ki. Cson Du Hvan (Chun Doo-hwan) tábornok-elnök a hadsereg bevetésével vetett véget a megmozdulásnak: több száz halott maradt az utcákon. A történtek után állandósultak a diákok meghurcoltatásai. A félsziget délkeleti részén lévő Puszanban az úgynevezett Purim incidensben diákok tucatjait tartóztatták le. A Purim nevű könyvklub tagjai tiltott baloldali könyveket olvastak, így államellenes tevékenység vádjával bíróság elé állították őket. Ro Mu Hjon (Roh Moohyun) jelenlegi államfő a diákok védőügyvédjeként vált ismertté.9 Mivel a kvangdzsui események idején az amerikai kormányzat semleges maradt, a diákok hatalmasat csalódtak a demokratikus értékek védelmezőjének tekintett Egyesült Államokban.10 Ráadásul egyre több értelmiségi kezdte úgy gondolni, hogy a nemzeti függetlenség eszményének a félsziget két állama közül az északi felel meg jobban. A szovjet csapatokat ugyanis még a negyvenes évek végén kivonták az országból, a szovjet–kínai konfrontáció fenyegető árnyékában pedig a phenjani vezetés szabad kezet kapott a különutas politika alakításához.11 A dél-koreai kormányzat mozgásterét viszont szinte a felszabadulástól kezdve az amerikaiaktól való függőség határozta meg. A mindenkori hatalom mégis hálával tartozott az Washingtonnak, ezért mintegy háromszázhúszezer katonával támogatta a vietnami beavatkozást. A nagyhatalmi patrónushoz fűződő viszony kérdésköre is fontos tényezője tehát a közélet megosztottságának.
A törésvonalak napjainkban A fokozatos demokratizálódás végül is lehetőséget biztosított az ellenzék legendás vezetőjének, hogy megvalósíthassa elképzeléseit. 1997 decemberében Kim De Dzsung nyerte az elnökválasztást. A győzelemben szerepet játszott az is, hogy a lakosság teljes mértékben kiábrándult a csaknem négy évtizede hatalmon lévő konzervatív táborból. Kim De Dzsung elnök a hetbit csangcsek (napfénypolitika) néven ismertté vált program beindításával új fejezetet nyitott a megosztott félsziget történetében. A katonai diktatúra politikai örökösének számító konzervatív tábor, valamint a tömeges diáktüntetések szellemiségét továbbvivő balközép kormánypárt csatározásainak legfőbb feszültségforrása továbbra is az északi testvérországhoz fűződő viszony maradt. A konfliktus kiéleződése a kilencvenes évek végére tehető. Kim De Dzsung elnök a megbékélés szellemében számos gesztust tett az észak-koreai vezetés felé. Többek közt elismerőn nyilatkozott Kim Dzsong Il (Kim Jong-il) vezetői képességeiről, melynek hatására a konzervatív sajtó kis híján hazaárulással vádolta. A balközép kormánypárthoz hagyományosan kötődő fiatalabb korosztályok szerint az ország fejlődésének és a 130
Külügyi Szemle
Dél-Korea: a pártpolitikai konfliktusok és a félsziget megosztottsága
félsziget békés egyesítésének legfőbb akadálya a konzervatív sajtó kizárólagosságában keresendő. A több mint kétmilliós példányszámú Csoszon Ilbo (Napi Korea) ugyanis a konzervatív tábor irányvonalát követve rendkívül szélsőséges hangnemben támadta a kormányzat békülékeny északi politikáját. Hasonló szellemiség jellemző a másik két piacvezető orgánumra is: a Samsung vállalatcsoport érdekszférájába tartozó Csungang Ilbo (Központi Napilap) és a liberális eszményeket konzervatívra cserélő Donga Ilbo (Napi Kelet-Ázsia) napilapokra. Érdekes megfigyelni, hogy a katonai diktatúra idején megerősödő Samsung vállalatcsoport a hagyományos dél-koreai nagytőke képviselőjeként napjainkban is ezer szállal kötődik a konzervatív táborhoz.12 Ráadásul a vállalat menedzsmentjének döntési mechanizmusai kifejezetten olyanok, mint a japán vállalatoknál. Minden egyes döntést nagyon alaposan megfontolva hoznak meg, s a kockázati tényezőket minimálisra csökkentik az egyenletes növekedés érdekében. Ennek szöges ellentéte a Hyundai vállalatcsoport, melynek észak-koreai származású menedzsmentje rendkívül gyorsan és határozottan hozza döntéseit, s az adott célok érdekében gyakran nem kis kockázatot vállal.13 Ez is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a kilencvenes évek végén a Hyundai csoport amolyan kommunikációs folyosóvá vált Szöul és Phenjan közt. A menedzsment döntési mechanizmusai ugyanis nagyon hasonlítanak az észak-koreai vezetés hirtelen reakcióihoz. Csong Dzsu Jong (Chong Ju-yong) – a vállalat alapítója és örökös tiszteletbeli elnöke – ráadásul jó személyes kapcsolatot alakított ki a phenjani döntéshozókkal. 1998 júniusában az ellátási nehézségek csökkentése érdekében ötszáz szarvasmarhát hajtott át a demilitarizált övezeten, majd úttörő jellegű megállapodást kötött az északi Gyémánt-hegység (Kumgang-san) idegenforgalmi hasznosításáról, illetve egy ipari park létesítéséről a demilitarizált övezet északi oldalán lévő Keszong városban.14 A phenjani vezetés tehát szívesen bővítette kapcsolatait a Hyundai csoporttal, annál is inkább, mert a Hyundai Heavy Industries rendelkezik a félsziget legnagyobb nehézipari létesítményeivel, ami kétségkívül megdobogtatja a keményvonalas káderek szívét. 2000 júniusában létrejött a megosztott félsziget történetének első csúcstalálkozója. Mivel a balközép kormányzatot támadó publicisztikák hangvétele még a történelmi jelentőségű esemény idején sem enyhült, a phenjani agitáció egyértelműen a Csoszon Ilbo (Napi Korea) újságíróit tette felelőssé az egymás iránti bizalmatlanság gerjesztéséért. A Rodong Sinmun (Munka Újság) című központi pártlap egyenesen a szerkesztőség felrobbantását javasolta. A szöuli fiatalok szerint a Csoszon Ilbo felelőtlenül provokálja az északi vezetést, ráadásul a cikkek valóságtartalma is erősen megkérdőjelezhető. A szerkesztőség ugyanis egyre inkább a szenzációhajhász témák felé orientálódik. Jellemző, hogy a közelmúltban egy vidéki hegymászó bejelentése színesítette az oldalakat, aki kirándulás közben állítólag rábukkant egy észak-koreai alagútra. A hetvenes években a demilitarizált övezet alatt valóban fúrtak titkos alagutakat, de napjainkban aligha fordulhatna elő ilyesmi. A hatóságok persze nem foglalkoztak az üggyel, így a hegymászó 2006. tavasz–nyár
131
Csoma Mózes
egy antikommunista meggyőződésű református pap segítségével kezdte meg a feltárást. A Csoszon Ilbo kétségkívül aktuálpolitikai szándékkal karolta fel a történetet: az ilyen témák ugyanis alkalmasak a kormánypárt békülékeny politikájának lejáratására. A kormányoldal egyetlen igazi médiatámogatója a katonai diktatúrával szembeni ellenállás és a tömeges diáktüntetések szellemi örökösének számító Hangjore Sinmun (Egy Nép Újság). A hatszázezres példányszámú napilap a nyolcvanas évek végén jött létre: a politikai okok miatt elbocsátott újságírók egy teljesen független orgánum kiadását határozták el. A közadakozásból és részvénykibocsátásból megjelenő újság a dél-koreai médiapiac üde színfoltjává vált. A Hangjore Sinmun ugyanis az állandó kommunistázás és északra mutogatás helyett az ország belső problémáival, mindenekelőtt a társadalmi konfliktusok témakörével foglalkozik.15 2002 tavaszától a dél-koreai belpolitikát már az elnökválasztás közelsége határozta meg. A kormányoldalt képviselő Ro Mu Hjon elsősorban a fiatalok, az úgynevezett 386os generáció támogatására számíthatott. Ez azt jelenti, hogy potenciális szavazói a harmincas éveik elejét tapossák (3), a nyolcvanas években jártak egyetemre (8), és a hatvanas években születtek (6). A konzervatív utódpárt elnökeként induló Li Hö Csang (Lee Hoichang) szavazótáborát természetesen az idősebb korosztályok adták. A kampányidőszakban a konzervatív sajtó kiderítette, hogy a kormánypárti jelölt apósa még a koreai háború idején részt vett egy kommunista szervezkedésben. A Csoszon Ilbo publicistái azonnal megírták, hogy egy politikai elítélt veje nem méltó az államfői tisztségre. Ro Mu Hjon a támadásokra reagálva közölte: ha választásra kényszerülne a család és az elnökség között, akkor gondolkodás nélkül a családot választaná. A koreai közvélemény nagyra értékelte az őszinte bejelentést, ami kétségkívül hozzájárult az elnökjelölt győzelméhez. A konzervatív sajtó intrikái azonban Ro Mu Hjon elnök beiktatása után csak fokozódtak, sőt rövidesen egy halálos áldozatot is követeltek. 2003 tavaszán ugyanis a konzervatív sajtó kiderítette, hogy a történelmi jelentőségű csúcstalálkozó megszervezésében oroszlánrészt vállaló Hyundai vállalatcsoport titkos átutalásokkal fokozta az észak-koreai vezetés tárgyalókészségét. A konzervatív sajtó unszolására az ügyészség vizsgálatot kezdeményezett az északi beruházásokat koordináló Hyundai Asan vállalat vezérigazgatója, az egy évvel korábban elhunyt alapító-elnök legkisebb fia ellen, aki a várható megaláztatások elől az öngyilkosságba menekült. Az intrikák következő áldozata egy köztiszteletben álló társadalomtudós lett. 2003 októberében a szöuli ügyészség elrendelte a harminchét évig tartó németországi emigrációból hazatérő Szong Du Jul (Song Doo-yul) professzor előzetes letartóztatását. A professzorról ugyanis kiderült, hogy szoros kapcsolatban állt az észak-koreai pártvezetéssel. Szong Du Jul az elitképzőként számon tartott Szöul Egyetemen végzett, majd a hatvanas évek végén az NSZK-ba utazott. Hamarosan a katonai diktatúra ellen tiltakozó emigráns diákszervezet vezetője lett, de kezdetben nem vált különösebben ismertté. Tulajdonképpen csak a kilencvenes évek elején került a szöuli nemzetbiztonsági szolgá132
Külügyi Szemle
Dél-Korea: a pártpolitikai konfliktusok és a félsziget megosztottsága
latok látókörébe, ugyanis az elismerésre méltó tudományos karriert befutó férfi egyre gyakrabban találkozott észak-koreai diplomatákkal és magas rangú pártfunkcionáriusokkal. Szong Du Jul professzor 2003 őszén visszatért szülőhazájába, ahol a konzervatív sajtó által felheccelt tömeg majdhogynem lincshangulatban fogadta. A hazaárulással vádolt professzor végül is elismerte, hogy részt vett észak-koreai finanszírozású konferenciákon és tudományos tanácskozásokon. Abban bízott ugyanis, hogy a jelenlétével hozzájárulhat a két országrész közti megbékéléshez. Szong Du Jul tényleges szerepe a szélesebb közvélemény előtt egyelőre nem ismert, de az ügyet a legtöbb elemző boszorkányüldözésnek minősítette. A professzor meghurcoltatása és letartóztatása mögött egyértelműen a konzervatív sajtó intrikái húzódtak meg. A folyamatos támadások az államfőt sem kímélték. 2004 márciusában a konzervatív tábor képviselői bizalmatlansági indítványt kezdeményeztek Ro Mu Hjon elnök ellen, s az államfőt hetekre felfüggesztették jogai gyakorlásában. A kormányoldal hívei hatalmas felháborodással és tömeges tüntetésekkel reagáltak a váratlan fejleményre, azt azonban elismerték, hogy az ország politikai kultúrájának fejlődése szempontjából pozitívnak tekinthető, hogy a hivatalban lévő államfő hatalmát már jogi eszközökkel is fel lehet függeszteni. Az elmúlt évtizedekben ugyanis a regnáló államfőket csak felkeléssel, katonai puccsal vagy merénylettel lehetett eltávolítani. Az alkotmánybíróság végül indokolatlannak minősítette a bizalmatlansági indítványt, s az államfő hivatalában maradhatott.
Új jelenségek az ország belpolitikájában 2004 tavaszától a kormányoldal sokat vesztett népszerűségéből. A bizalmatlansági indítvány körüli hercehurcán kívül ebben közrejátszott az is, hogy a balközép vezetés érdemeként számon tartott békülékeny északi politika már jóval kevésbé érdekli az embereket. Az észak-koreai atomprogram újraindítása óta ugyanis sokan fölöslegesnek és értelmetlennek érzik a gazdasági együttműködésbe fektetett dollármilliókat, ráadásul a phenjani vezetés együttműködési készsége is megkérdőjelezhető. A hat évvel ezelőtti csúcstalálkozón elhatározott vasúti összeköttetés még mindig nem valósult meg, s úgy tűnik, hogy a phenjani nómenklatúra ehhez nem is fog hozzájárulni. 2004 decemberében a demilitarizált övezet északi oldalán lévő Keszong városban megnyílt ugyan a Hyundai vállalatcsoport által épített ipari park, de az északi fél által támasztott különböző akadályok miatt egyenlőre csupán egy kisebb üzem kezdhette meg a tényleges termelést.16 A komplexum kihasználtságát ráadásul egy külső körülmény is hátráltatja. A legyártott termékeken hivatalosan a Made in DPRK (készült a KNDK-ban) jelzésnek kéne szerepelnie, de így a dél-koreai partnercégek az árukat nem exportálhatják külföldre. Az elszigetelődött kommunista rezsim ugyanis szerepel a terrorizmust támoga2006. tavasz–nyár
133
Csoma Mózes
tó országok listáján, emiatt a termékek értékesítése akadályokba ütközik. A szöuli kommentárok ezért a Made in Keszong megjelölést tartanák ideálisnak, persze kérdéses, hogy az egyedi elnevezés mennyire ütközne a nemzetközi egyezményekbe.17 A kiszámítható politikai kapcsolatok és a gazdasági együttműködés fejlesztésében érdekelt szöuli kormányzat igyekszik elkerülni mindenfajta konfliktust a phenjani nómenklatúrával. Ennek érdekében két évvel ezelőtt még a demilitarizált övezetben lévő propagandafeliratokat és hangosbeszélőket is leszerelték.18 Ezzel viszont folyamatos támadási felületet biztosítanak a konzervatív ellenzéknek és a radikális disszidensszervezeteknek. Az utóbb említett csoportosulások 2004 májusában egy saját internetes rádióadást is létrehoztak. A Szabad Észak-Korea Rádió minden este nyolc órakor kezdi meg adását, melyben északi disszidensek beszélnek sorsukról, menekülésük körülményeiről, illetve olyan prominens személyek bírálják a phenjani vezetést, mint Hvang Dzsang Jop (Hwang Jang-yop) egykori főideológus. A KB-titkárból lett antikommunista előadón kívül dezertált katonák is gyakran kapnak szót, többek közt egy Csu Szong Il (Chu Song-il) nevű huszonéves fiatalember, aki 2004-ben megjelent könyvében a közelmúlt legrészletesebb beszámolóját adta a világtól elzárt ország belső viszonyairól. Az internetes rádióadást életre hívó disszidensek persze tudják, hogy Észak-Koreában hallgatóságuk csupán a hivatalos szervekre korlátozódhat, mégis egyfajta nyomásgyakorlásként tekintenek saját tevékenységükre. Annál is inkább, mert az utóbbi időben egyes műsoraik az Amerika Hangja rádió koreai adásában is helyet kapnak. És persze a harmadik országban – tehát Kínában – tengődő több százezer északi menekült tájékoztatásában is fontos szerepük van.19 A konzervatív ellenzékhez ezer szállal kötődő Szabad Észak-Korea Rádió működése már önmagában is hiteltelenné teszi a kormányzat békülékeny északi politikáját. Ráadásul a déli országrészben élő északi menekültek közül egyre többen keverednek bele különféle köztörvényes bűncselekményekbe, ami szintén csökkenti a kormányzat északi mosolydiplomáciájának támogatottságát. Az elmúlt nyolc évben a szöuli hatóságok már több mint ezer alkalommal indítottak eljárást észak-koreai menekültek ellen. Leggyakrabban lopás és csalás vétségében találják őket bűnösnek, de előfordulnak erőszakos bűncselekmények is. Egy rendőrségi tisztviselő nyilatkozata szerint ez egyértelmű bizonyítéka annak, hogy az északi menekültek egyszerűen képtelenek beilleszkedni a fogyasztói társadalomba.20 A dél-koreai belpolitika erőviszonyainak alakulására újabban az északi testvérország kérdéskörénél jóval nagyobb hatást gyakorol a gyengébbik nem képviselőinek fokozott szerepvállalása. A konfuciánus hagyományokat nagy becsben tartó országban ugyanis egyre több magas pozíciót töltenek be a hölgyek, ráadásul 2006 áprilisában beiktatták az első női miniszterelnököt. Mivel a korábban elképzelhetetlen esemény pontosan egybeesett a Li Szin Man elleni 1960. április 19-i felkelés évfordulójával, a történteket a gyengébbik nem képviselői forradalmi változásként értékelik. 134
Külügyi Szemle
Dél-Korea: a pártpolitikai konfliktusok és a félsziget megosztottsága
A szöuli közvélemény szerint Han Mjong Szuk (Han Myong-suk) asszony beiktatása egyet jelent a férfiközpontú társadalmi viszonyok végével. Dél-Koreában ugyanis a mai napig az újszülöttek regisztrálása csak az apai oldalon vezetett családi nyilvántartásban történik meg, s a válások után szinte kizárólag a férfiak jogosultak a gyermekek nevelésére. Han Mjon Szuk miniszterelnökségének nagyon fontos üzenete van: a hagyományos koreai konfuciánus családmodell visszavonhatatlanul változásnak indult. Az iskolák elvégzése után átmenetileg munkába álló, de a férjhez menetelt követően már csak háztartásbeliként tevékenykedő nők aránya még meghatározó ugyan, de az elmúlt években hatalmas változások kezdődtek. A gyengébbik nem képviselői azokban a pozíciókban – miniszter, bíró, ügyész – is megjelentek, amelyeket a konfuciánus hagyományok szerint eddig csak férfiak töltöttek be. Ráadásul egyre több a hölgy a katonai akadémiákon, nemcsak a szárazföldi erőknél, hanem a haditengerészetnél és a légierőnél is.21 Persze a miniszterelnöknek azért még bőven akad tennivalója a nők társadalmi szerepének javítása, illetve jogainak elismertetése terén. Annál is inkább, mert még mindig előfordulnak olyan esetek, hogy idősebb férfiak tettlegesen bántalmaznak fiatalabb hölgyeket, ha a nyílt utcán cigarettára gyújtanak. Ez ugyanis a hagyományok szerint a gyengébbik nem képviselői számára nem illendő tevékenység. Han Mjong Szuk asszony a hetvenes években részt vett a jobboldali katonai diktatúra elleni demokratikus tömegmozgalomban, s emiatt két évet töltött börtönben. De még így is jobban járt férjénél, aki szintén politikai okok miatt tizenhárom évig raboskodott. A gyengébbik nem előtérbe kerülése az 1998 óta már a második ciklusát töltő balközép kormányoldalhoz kötődik. Han Mjong Szukot még a legendás Kim De Dzsung elnök invitálta a nagypolitikába, majd 2001-ben az újonnan létrehozott női esélyegyenlőségi tárca vezetését bízta rá. A Nobel-békedíjas államfő örökét elfoglaló Ro Mu Hjon elnök pedig – a március elsejei nemzeti ünnepen golfpartira menő kormányfő lemondását elfogadva – Han Mjong Szukot jelölte miniszterelnöknek. Han Mjong Szuk beiktatásának egyetlen kárvallottja a jobboldali katonai diktatúra politikai örökösének számító konzervatív ellenzék. A női miniszterelnök hivatalba lépése ugyanis egyfajta korszakhatár, ami kétségkívül a kormányoldal támogatottságát növeli. Ráadásul Han Mjong Szuk nincs is egyedül, hisz a kormányoldalhoz még egy politikus nő tartozik, aki hónapok óta vezeti a népszerűségi listákat. Kang Güm Sil (Kang Geum-sil) néhány évvel ezelőtt üde színfoltként robbant be a dél-koreai politikába, s igazságügy miniszterként azzal vívta ki az emberek tiszteletét, hogy személyesen vállalt felelősséget korábbi férje zavaros pénzügyeiért és rendezetlen adósságaiért. A szöuli elemzők szerint a két politikus egyidejű szerepeltetése még nagyon sok hasznot hozhat a kormányoldalnak. Az általuk támasztott kihívásra persze a konzervatív ellenzéknek is megvan a válasza, méghozzá maga a párt elnöke. Pak Gün He nem más, mint a katonai diktatúra első számú vezetőjének a lánya. A politikus máig nem tudott kinőni Pak Csong Hi tábornok 2006. tavasz–nyár
135
Csoma Mózes
árnyékából: mivel édesanyja 1974-ben észak-koreai merénylet áldozatául esett, évekig szimbolikus first ladyként szerepelt apja mellett, így sokaknak ma is egyet jelent a korszakra jellemző belpolitikai stabilitással és gazdasági fejlődéssel.22 A kormányoldal hívei persze elsősorban a tekintélyuralmi rendszert látják a pártelnök atyai örökségében, így Pak Csong Hi tábornok személye még napjainkban is képes belpolitikai konfliktusokat kavarni. 2005-ben a szöuli mozik hosszas huzavona után bemutatták az Akkor, azok az emberek (Kutae, ku saram’dul) című játékfilmet, amely korábban megközelíthetetlennek vélt tabukat döntött le. A film ugyanis Pak Csong Hi tábornokot dekadens diktátorként ábrázolja, s nem rejti véka alá azt sem, hogy Pak Csong Hi a második világháború idején a japán császári hadsereg tisztjeként az Okamoto Minoru nevet viselte. Nem véletlen tehát, hogy a játékfilm görbe tükrében a tábornok és bizalmasai egymás közt szinte csak japánul beszélnek. Az egykori államfő fia meglepő harciassággal próbálta megakadályozni a film bemutatását, de csak azt sikerült elérnie, hogy néhány jelenetet kivágtak az eredeti változatból. Pak Dzsi Man (Park Ji-man) fellépése azért meglepő, mert a negyvenes éveiben járó férfi eddig a legkevésbé sem érdeklődött a közélet iránt, s leginkább csak kábítószerbotrányaival hívta fel magára a figyelmet. A film igazából Pak Csong Hi tábornok lányának kellemetlen, hiszen az ellenzék vezetőjeként abban érdekelt, hogy az ország csak a pozitívumokra emlékezzen atyai örökségéből. A felkorbácsolódott indulatok közepette a baloldali kormánypárthoz tartozó képviselők úgy döntöttek, hogy a szöuli királyi palota főkapujáról el kell távolítani az egykori államfő által személyesen festett Fényt Sugárzó Kapu (Kvanghvamun) feliratot.23 A japán gyarmatosítók által lemondatott koreai uralkodók palotáját ugyanis mégsem díszíthetik egy volt császári tiszt ecsetvonásai. Pak Csongi Hi tábornok ugyanis imádta a kalligráfiákat, s csaknem két évtizedes uralma idején bármerre fordult is meg az országban, hívei mindig üres rizspapírral és fekete tusba mártott ecsettel várták. Becslések szerint országszerte mintegy 1200 feliratot készített, de ezek legnagyobb részét már eltávolították a tábornok huszonhét éve bekövetkezett halála óta.
Felhasznált irodalom Chosun Ilbo yonhyok [A Csoszon Ilbo története – koreaiul] In: www.chosun.com Chu Song-il: DMZ’ui pom [A demilitarizált zóna tavasza – koreaiul] Sidae’chongsin. Seoul 2004. Donga Ilbo hoisa sogae [A Donga Ilbo kiadójának bemutatása – koreaiul] In: www.donga.com Hankyoreh sinmunsa yoksa [A Hangjore kiadó története – koreaiul] In: www.hani.co.kr Jong Je-kyong: Wi’in Park Chung-hee [A nagy ember Pak Csong Hi – koreaiul] Jipmoondang. Seoul 1992 Kim Dae Jung. A Political Profile. Published by KOCIS. Seoul 1998. Kim Dae Jung. A Profile of Courage and Vision. Published by KOCIS. Seoul 1998. Lee Byung-chol: Kyong’yong dae’chun [A vezetés nagy törvényei – koreaiul] Padachulpansa. Seoul 2004.
136
Külügyi Szemle
Dél-Korea: a pártpolitikai konfliktusok és a félsziget megosztottsága Lee Chul-woo: Modernity, Legality, and Power in Korea Under Japanese Rule. In: Colonial Modernity in Korea. Harvard University Press. Cambridge 1999. Nahm C., Andrew: Korea – Tradition and Transformation. A History of the Korean People. Hollym. New Yersey and Seoul 1988. Robinson, Michael: Broadcasting, Cultural Hegemony, and Colonial Modernity in Korea, 1924–1945. In: Colonial Modernity in Korea. Harvard University Press. Cambridge 1999. …valamint a szövegben említett koreai napilapok 2000–2006 közti számai
Jegyzetek 1 A szövegben szereplő koreai tulajdonnevek átírásánál az MTA-nak a kelet-ázsiai nyelvekre vonatkozó fonetikus irányelveit követtem. Zárójelben közlöm a McCune–Reischauer-féle átírást is – Cs. M. 2 Jong Je-kyong: Wi’in Park Chung-hee [A nagy ember Pak Csong Hi – koreaiul] Jipmoondang. Seoul 1992. 70–78. o. 3 A Pak Csong Hi tábornok halála után az államfői tisztséget hónapokon keresztül ellátó Csve Gju Ha (Choi Kyu-hah) elnök pedig a japán gyarmati uralom idején Mandzsukuo bábállam kormányszerveinél dolgozott. Forrás: Han Suk-jung: Imitating the Colonizers: The Legacy of the Disciplining State from Manchukuo to South Korea. Japan Focus, 2005. július 10. Érdekes megemlíteni, hogy Csve Gju Ha elnök lánya az elmúlt években folyamatosan Budapesten tartózkodott a dél-koreai nagykövet feleségeként. 4 Pak Csong Hi tábornok fivére még a negyvenes évek második felében részt vett egy kommunista szervezkedésben, ezért az észak-koreai vezetés kezdetben pozitívan viszonyult az új szöuli hatalomhoz. Pak Csong Hi megbízottai fel is vették a kapcsolatot az északi katonai hírszerzéssel, de a szigorúan titkos tárgyalások rövid úton megszakadtak. A témáról bővebben: Csoma Mózes: Fél évszázados a koreai fegyverszünet. Népszabadság, 2003. július 26. 7. o. 5 A diverzánsok felbukkanása később a dél-koreai állami propaganda fontos részévé vált. Különféle rémtörténetek láttak napvilágot az északi katonákról, akik a partraszállás után szuronyokkal próbálták párttagságra kényszeríteni a helyi lakosságot. A nyolcvanas években sokat lehetett hallani egy Li Szüng Bok nevű kisfiú történetéről is, akit állítólag széttéptek a vérszomjas katonák. A fiú haláláról – elrettentő jelleggel – még egy gyermekkönyv is készült. Forrás: Ulchin-Samchok’jigu mujang’kongbi chimthu’sagon. [Ulcsin-Szamcshok területén fegyveres diverzánsok beszivárgása – koreaiul] Koreascope. In: www.koreascope.org/ks/kor/index.jsp 6 Forrás: Kim Dae Jung: Mass-Participatory Economy. Published by Center for International Affairs Harvard University and University Press of America, 1985. [Idézet az előszóból.] 7 Kim De Dzsung diktatúraellenes küzdelmét még egy propagandisztikus játékfilmben is bemutatták, melyben brutális gyilkosság áldozatául esik. A témáról bővebben: Csoma Mózes: A börtöntől a Nobel-békedíjig. Népszabadság, 2001. december 7. 21. o. 8 Forrás: Kim De Dzsung. In: Nemzetközi Szemle, 1985. IV. sz. 57. o. 9 Ro Mu Hjon elnök személyéről bővebben: Who is Roh Moo-hyun, 16th President-elect of the Republic of Korea? Published by Government Information Agency. Seoul 2003. 10 A kvangdzsui utcákon tüntető fiatalok abban bíztak, hogy az amerikai kormányzat majd felemeli szavát érdekükben. Ezért a diákok kitörő lelkesedéssel fogadták a hírt, hogy a Pentagon egy repülőgép-hordozót küld a koreai partokhoz. Pár nappal később viszont hatalmasat csalódtak, ugyanis megértették, hogy az anyahajó nem Cson Du Hvan tábornok-elnök figyelmeztetésére érkezik, hanem egy esetleges észak-koreai beavatkozás megakadályozására.
2006. tavasz–nyár
137
Csoma Mózes 11 A félsziget északi részén ráadásul a nemzeti sajátosságok – például a nyelv – sokkal tisztább formában maradtak fenn. A déliek ugyanis korlátlanul vették és veszik át az angol szavakat, melyeket fonetikusan átírva használnak. Az északiak viszont csak korlátozottan használnak orosz jövevényszavakat, sőt a koreai nyelv védelmében több mesterséges mozaikszót is alkottak. A helikoptert például északon csikszüngginek, azaz helyből felszálló gépnek nevezik. A témáról bővebben: Csoma Mózes: A remetekirályság öröksége. Népszabadság, 2003. február 11. 6. o. 12 A katonai puccs után Li Bjong Csol (Lee Byung-chol) a Samsung vállalatcsoport alapító elnöke a dél-koreai üzleti szövetség elnöke lett. Forrás: Lee Byung-chol: Kyong’yong dae’chun [A vezetés nagy törvényei – koreaiul] Padachulpansa. Seoul 2004. 181. o. 13 Forrás: Hong Dae-sun: Hwang’je kyong’yong, tarun kkol wigi te’cho [Császári menedzsment, eltérő forma, reagálás a válságra – koreaiul] Hankyoreh, 2006. április 10. 14 Forrás: Businesses gear up for inter-Korean cooperation. Korea Herald, 2000. június 7. 15 1994 márciusa óta a szerkesztőség gondozásában jelenik meg a Hangjore 21 című hetilap is. A fiatalabb korosztályok körében népszerű magazin munkatársai kiemelt figyelmet fordítanak Dél-Korea és Vietnam kapcsolatainak bemutatására. Mint ismeretes, a két ország viszonya csak tíz évvel ezelőtt normalizálódott. A hatvanas évek közepén ugyanis a dél-koreai kormány fegyveres támogatást nyújtott a saigoni rezsimnek. Pak Csong Hi tábornok-elnök mintegy háromszázhúszezer katonát küldött az antikommunista erők támogatására. A kontingens teljes ellátását az amerikai költségvetés fedezte, ráadásul a háborús konjunktúra nagyban hozzájárult az exportorientált gazdaságpolitika sikeréhez. Ugyanakkor a napvilágra került információk szerint súlyos atrocitások is történtek, így az utóbbi időben a koreai nagyvállalatok egyre aktívabb karitatív tevékenységet végeznek az országban. 16 Forrás: Lee Kyung-soo: Nam’puk tturyot’han ondocha sok „Made in Kaesong” sidae yolda [Észak és Dél nyilvánvaló különbségeivel a „Made in Keszong” korszak megkezdődött – koreaiul] Minjog, 2005. január 21. 18–25. o. 17 A dél-koreai piacokra érkező északi termékeken azonban továbbra is a Made in DPRK felirat szerepel, ezt egyre gyakrabban lehet látni országszerte. A szöuli night clubokban például rengeteg északkoreai gyártmányú öngyújtó van, de az incsoni bevásárlóközpontokban is gyakran látni északi eredetű atlétatrikókat és pamutzoknikat. A nagy ipartelepek mellett futó autópályákon is többször lettem figyelmes Made in DPRK feliratú kartondobozokat szállító tehergépkocsikra – Cs. M. 18 Forrás: Han Kyu-son: Uichi’poda’nun sanghwang’e uichonhan pyonhwa [Nem az akarattól, hanem a helyzettől függő változás – koreaiul] Thongil Hanguk, 2004. július, 17–19. o. 19 Érdekes megemlíteni, hogy a rádióadó létrehozása előtt dél-koreai tisztviselők Magyarországon is felettébb érdeklődtek arról, hogy a Szabad Európa Rádió hallgatása mit jelentett a lakosságnak. A Szabad Észak-Korea Rádióval kapcsolatosan bővebben lásd: N. Korean defectors strive to be heard in native land. Korea Herald, 2004. május 3. 20 A rendőrségi adatok szerint a 2000–2004 között Szöulba érkezett 4080 északi menekült több mint 10 százaléka köztörvényes bűnöző. Forrás: Cho Dong-sok: Kkuchun’han chunga’rul poi’nun thalbukcha’dul’ui pomchwe [Az északi menekültek által elkövetett bűncselekmények fokozatos növekedése – koreaiul] Se’gye Ilbo, 2004. augusztus 19. 21 Forrás: Kim Kyung-hee: Chot yosong chongri’ui uimi [Az első női miniszterelnök jelentősége – koreaiul] Hankyoreh, 2006. április 19. 22 A női szavazók megszólítása szempontjából ugyanakkor nem tesz jót, hogy 2006 márciusában az ellenzék második embere, a párt főtitkáraként tevékenykedő Csve Jon Hi (Choi Jon-hee) egy karaokeszalonban részegen inzultált egy újságíró, majd a botrány kirobbanása után azzal védekezett, hogy a hölgyet egyszerű pincérnőnek nézte. 23 Forrás: Lee Yu Chu-hyun: Kakha, hwiho’rul nerya’chusosa [Elnök főméltóság, kérünk szépen egy ecsetvonást – koreaiul] Hankyoreh, 21. 2005. február 15. 32–34. o.
138
Külügyi Szemle
Résumé South Korea: The Conflicts in Party Politics and the Division of the Peninsula The South Korean public life has been bipolar since the 1960s. There are basically historical, geographical, and generational fault lines in the background of this division. In contrast to the northern part of the peninsula, the Japanese collaborationists were not held accountable in the southern part, and it became a basic conflict of the South Korean society. Then, these families even got into the government with General Park Chunghee’s military coup d’état in 1961. Moreover, the major figures of the right-wing military dictatorship which dominated the 1960s and the 1970s, as well as the family enterprises which were interested in the export-oriented economic development program all come from Kyungsang province, which is the richest region of the country. However, the representatives who were seen as the intellectual leaders of the students’s mass demonstrations against the military dictatorship came from Chulla-Nam province, which is regarded to be one of the poorest regions of the country. Nevertheless, the deepest fault line has emerged in the relationship with the northern brethren country. The essay discusses the political fault lines in the country which itself was a border of a global fault line for decades. The study also aims at presenting the new phenomena which are emerging along the conflicts of party politics: the left-of-center government, which is in power for a second term in a traditionally right-wing political environment, as well as the growing importance of women in a society which reveres the Confucian roots.
Südkorea: die parteipolitischen Konflikte und die Geteiltheit der Halbinsel Das öffentliche Leben Südkoreas hat seit den sechziger Jahren des vergangenen Jahrhunderts zwei Pole. Im Hintergrund der Geteiltheit verbergen sich grundlegende historische, geographische Bruchlinien sowie solche zwischen den Generationen. Im Gegensatz zum nördlichen Teil der koreanischen Halbinsel kam es nicht zur Verantwortlichmachung der japanischen Kollaborateure, was zum grundlegenden Konflikt der südkoreanischen Gesellschaft wurde. Und 1961 waren durch den Militärputsch von General Park Chung-hee diese Familien ganz bis in Regierungspositionen gelangt. Die führenden Gestalten der rechtsgerichteten Militärdiktatur der sechziger und siebziger Jahre und die an dem exportorientierten Wirtschaftsentwicklungsprogramm interessierten Familien sind obendrein eindeutig mit der für die entwickeltste Region des Landes gehaltene Provinz Kyungsang verbunden. Die für die intellektuellen Leiter der 2006. tavasz–nyár
139
Résumé
Studentendemonstrationen gegen die Militärdiktatur gehaltenen Vertreter stammen aber aus der Provinz Süd-Chulla-Nam, die für eine der rückständigsten Regionen gehalten wird. Die tiefste Bruchlinie bildete sich jedoch im Verhältnis zum Brudervolk im Norden des Landes heraus. Ziel der Studie ist es, die politische Bruchlinie in dem Land vorzustellen, das auch selbst Jahrzehnte hindurch die Grenze einer Trennlinie im Weltmaßstab war. Und Ziel dieser Abhandlung ist auch, die sich entlang der parteipolitischen Konflikte entfaltenden neuen Erscheinungen vorzustellen: die im traditionell rechtsgerichteten Milieu schon den zweiten Zyklus verbringende Seite der Mitte-Links-Regierung, bzw. in der die konfuzianischen Wurzeln sehr in Ehren haltenden Gesellschaft das Vorrücken des schwachen Geschlechts kontinuierlich in den Vordergrund zu rücken.
140
Külügyi Szemle
