Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Magyar Nyelvtudományi Tanszék
A fok földrajzi köznév a helynevekben
Témavezető: Dr. Hoffmann István tanszékvezető, egyetemi tanár
Készítette: Végh Beáta Éva DMA, II. évfolyam, magyar
Debrecen, 2011
Tartalomjegyzék
1. Bevezetés ...................................................................................................................... 3 2. Tudománytörténeti áttekintés .................................................................................... 4 2.1. A földrajzi köznevek ............................................................................................ 4 2.2. A víznevek és a vízrajzi köznevek ....................................................................... 5 3. A fok vízrajzi köznév jellemzése .................................................................................. 8 3.1. A fok szó jelentéstani vizsgálata .......................................................................... 8 3.2. A fok szó etimológiája és legrégebbi adatai...................................................... 10 4. A fok névrendszertani vizsgálata a mai helynevekben ............................................ 18 4.1. Az adatbázisról ................................................................................................... 18 4.2. Az elemzés alapjául szolgáló modell ................................................................. 20 4.3. Szerkezeti elemzés .............................................................................................. 21 4.3.1. Funkcionális-szemantikai elemzés .......................................................... 22 A) A névrész megjelöli a hely fajtáját ............................................................. 23 B) A névrész megnevezi magát a helyet ......................................................... 24 C) A névrész kifejezi a hely valamely sajátosságát ....................................... 25 D) A funkció nem áll kapcsolatban a denotátummal .................................... 29 E) Kategorizálhatatlan nevek .......................................................................... 29 4.3.2. Lexikális-morfológiai elemzés .................................................................. 30 a) Az egyrészes nevek lexikális-morfológiai felépítése .......................... 32 b) A kétrészes nevek lexikális-morfológiai felépítése ............................ 32 4.4. Keletkezéstörténeti elemzés ............................................................................... 34 A) Szintagmatikus szerkesztéssel alkotott nevek ............................................. 35 B) Morfematikus szerkesztéssel alkotott nevek ............................................... 36 C) Jelentésbeli névalkotással keletkezett nevek ............................................... 36 D) Szerkezeti változással alakult nevek ............................................................ 38 5. Összegzés ...................................................................................................................... 40 6. Bibliográfia .................................................................................................................. 41 7. Mellékletek ................................................................................................................... 46
2
1. Bevezetés Szakdolgozatom témájául a fok földrajzi köznév mai magyar helynevekbeli előfordulásának vizsgálatát választottam. Célul tűztem ki, hogy egy olyan összetett, elméleti és gyakorlati jellegű munkát készítsek el, amely a fok névrendszertani elemzésén túl a szóra vonatkozó etimológiai és jelentéstani megállapításokat is tartalmazza. Dolgozatom négy nagy egységből tevődik össze. Az első egységben a rendelkezésemre álló bőséges szakirodalom segítségével tudománytörténeti áttekintést végeztem el a földrajzi köznevek vizsgálatának kérdéseiről. Majd leszűkítettem a földrajzi köznevek témakörét a fokot is magában foglaló vízrajzi köznevek kategóriájára. Ezt az egységet követi a fok szó etimológiai és jelentéstani jellemzése a nyelvtörténeti források, az összegző szótáraink szócikkei és a témát feldolgozó szakirodalom alapján. Az etimológiai és az ehhez több szálon kapcsolódó szemantikai vizsgálatom fő forrásmunkája LUKÁCS KÁROLY Fok-Sár-Sió-Siófok (1951) című tanulmánya, BÁRCZI GÉZA A tihanyi apátság alapítólevele mint nyelvi emlék (1951) című műve és HOFFMANN ISTVÁN A Tihanyi alapítólevél mint helynévtörténeti forrás (2010) című kötete volt. A következő fejezet a fok névrendszertani vizsgálatát tartalmazza a mai helyneveinkre vonatkozóan. Először annak az adatbázisnak a felépítését és a belőle levonható következtetéseket mutatja be, amelybe a fok mai helynevekben való előfordulásait rendeztem el, és amelyet mellékletként csatoltam a dolgozathoz az értelmezését segítő kódrendszerekkel együtt. Az adatbázis elkészítéséhez a megyei és járási névtárak anyagát használtam fel forrásként. Ezek a következők: BMFN., BKMFN., CsMFN., GyMSMFN., HMFN., JNSzMFN., KMFN., SMFN., SzSzBMFN., TMFN., VaMFN., VMFN. és ZMFN. A nevek eloszlása megyénként, járásonként eltérő. Ezt azzal is lehet magyarázni, hogy a vizsgálat során felhasznált gyűjtemények mérete eltérő, a megyék feldolgozottsága eltérő mértékű. Adatbázisom 367 helynévi adatot tartalmaz betűrendben. A nevek száma nem azonos a valóságban létező denotátumok számával, ugyanis egy-egy helyet, objektumot párhuzamosan több néven is ismerhet a névhasználó közösség. Elemzésem során HOFFMANN ISTVÁN 1993-ban kidolgozott és 2007-ben újra megjelent helynévtipológiai modelljét követtem. Ebben az egységben szó esik az alkalmazott modell sajátosságairól és a jelentősebb korábbi tipológiákról is. A HOFFMANN-tipológia felépítésének
3
megfelelően
funkcionális-szemantikai,
lexikális-morfológiai
és
keletkezéstörténeti
szempontból analizáltam az általam gyűjtött névállományt. Elemzésemet nagymértékben segítették azok a monográfiák is, amelyek a fent említett modellt eredményesen alkalmazták: TÓTH VALÉRIA Névrendszertani vizsgálatok a korai ómagyar korban (2001b) című, RÁCZ ANITA A régi Bihar vármegye településneveinek nyelvészeti vizsgálta (2005) című és PÓCZOS RITA Az Árpád kori Borsod és Bodrog vármegye településneveinek nyelvészeti elemzése (2001) című munkája. Jóllehet, ezek a művek történeti névanyaggal foglalkoznak, azonban elveikben, módszereikben mintául szolgálhatnak a mai helynévanyag vizsgálata során is. Végezetül dolgozatomat összegző fejezettel zárom, melyben kiemelem a főbb elemzési szempontjaimat és a vizsgált névanyaghoz fűződő megállapításaimat.
2. Tudománytörténeti áttekintés 2.1. A földrajzi köznevek Érdemes a földrajzi köznév vizsgálatát a szómező vizsgálatával kezdeni. Mit is tekinthetünk földrajzi köznévnek? A fok szó valóban földrajzi köznévnek minősül-e? A földrajzi köznevek két szempontból is nagyon jelentősek: egyrészről meghatározó a szerepük a helynévalkotás folyamatában, másrészről a nyelvek központi szókészletének elemei. A földrajzi köznév tudománytörténeti értelmezéseiről NEMES MAGDOLNA összefoglaló jellegű munkájában olvashatunk (NEMES 1999: 331–40). Több definícióalkotási kísérletet mutat be írásában, azonban a terminust egyik sem határolja körül pontosan. A következőkben azokat a meghatározásokat közlöm, amelyeket fontosnak tartottam ebben a munkában. Az első próbálkozás a dolgozatban LŐRINCZE LAJOS nevéhez fűződik: „a földrajzi köznevek a szókincs azon részei, melyeket egy közösség a földrajzinév-alkotásban elsődlegesen használ fel egy-egy tájrész jelölésére, azaz földrajzi fogalmat jelölő főnevek” (LŐRINCZE 1947: 6). A fok mint ’vízelvezető vízfolyás’ ennek a meghatározásnak eleget tesz, hiszen a szófaji kategóriák közül a főnevek csoportjába tartozik. KÁZMÉR MIKLÓS a névadás szempontjából határozza meg a fogalmat: „Földrajzi köznévnek nevezem a közszókincsnek azt a csoportját, amelyet a közösség a szemlélet alapján működő földrajzinév-alkotásnál elsődlegesen használ fel egy-egy tájrész jelölésére” (KÁZMÉR 1949: 301).
4
INCZEFI GÉZA szerint az efféle köznevek többféle tárgykörhöz tarozhatnak. Kapcsolódhat a tartalmuk például a természethez (pl. tó, fok), lehet közvetett a vonatkoztatás (pl. csősz), de akár laza kapcsolatról is beszélhetünk például egy terület tekintetében (pl. vaskapu) (INCZEFI 1970: 36-7). Amint látjuk, INCZEFI sem vállalkozott pontos definiálásra. KISS LAJOS a szófajiság és a jelentés nézőpontjából közelít a fogalomhoz: „Földrajzi köznévnek az a főnév tekintendő, amely földrajzi fogalmat fejez ki, és a földfelszín kisebbnagyobb darabját, természetes vagy mesterséges részletét jelöli” (KISS 1972: 250). ÁGOSTON MIHÁLY szerint „a földrajzi köznév a földrajzi fogalmak fajtáját jelölő műszó, mely földrajzi nevek utótagjaként szokott szerepelni” (ÁGOSTON 1984: 13). HOFFMANN ISTVÁN szerint „a hely fajtájának megjelölésére bármilyen általánosabb vagy speciális jelentésű közszót felhasználhatunk. Ezeket gyűjtőnévvel földrajzi köznévnek szokás nevezni” (HOFFMANN 1993: 47, 2007: 57). A földrajzi köznevek a helynevek névrészeiként, névelemeiként funkcionálnak. A kétrészes nevekben a helyfajtajelölő második névrészként állnak (pl. Kis/hegy, Ásott/fok), de az is előfordulhat, hogy a földrajzi köznevekből egyrészes helynevekké alakulnak (pl. Patak, Fok). A fentiek alapján megállapíthatjuk, hogy nem egyszerű feladat a földrajzi köznév terminusának pontos meghatározása. Inkább csak szempontokat tudunk felsorakoztatni azzal kapcsolatban, hogy mit tekinthetünk földrajzi köznévnek. 2.2. A víznevek és a vízrajzi köznevek A víznevek jelentősége a magyar helynévrendszerben igen nagy, ennek ellenére helynévkutatásunk középpontjában a településnevek állnak, és álltak régebben is. Pedig a víznevek jelentősége – akár nyelvtörténeti szempontból is – legalább olyan fontos, mint a településneveké. Ezt GYŐRFFY ERZSÉBET is megállapítja Régi vízneveink funkcionális szerkezetéről című tanulmányában, amelyben a magyar víznevekkel foglalkozó szakirodalom változatos témaköreiről is említést tesz (GYŐRFFY 2002: 35). Egy-egy tájegység, vidék vízneveit nyelvi szempontból vizsgálta KNIEZSA ISTVÁN (1942, 1948), BENKŐ LORÁND (1947b, 1948), DEME LÁSZLÓ (1948), KISS LAJOS (1979, 1994, 1997b). KISS LAJOS kronológiai és származásbeli rétegeket is elkülönített a víznevek körében (1994, 1997a, 1997b), s ugyancsak ő hívta fel a figyelmet a víznevek kontinuitására (1995, 1997a). KISS LAJOSon kívül KÁLMÁN BÉLa is foglalkozott a víznevek kontinuitásával: „A legnagyobb folyóink neve nemcsak hogy nem magyar, de nem is szláv, sőt még nem is latin, hanem kelta vagy még a kelták előtti korból talán részben illír, részben meg korábbi indoiráni népek 5
nyelvéből való 3-4 ezer évvel ezelőttről vagy még régebbről” (KÁLMÁN 1989: 125). PÓCZOS RITA is ezen a vonalon halad tovább a Sajó, a Garam és az Ipoly vízgyűjtőrendszeréről írott tanulmányaiban (PÓCZOS 2003, 2004). A vízneveink az életkoruk miatt is fontosak, ugyanis már a honfoglalás után meghonosodhattak legnagyobb folyóink, állóvizeink nevei, s belső nyelvi fejlődés következtében korán létrejöhettek magyar eredetű víznevek is. Ez alapján igencsak maradandónak, stabilnak tekinthetjük őket. A közösség életében fontos funkciót betöltő vizeink nevét pedig újabb objektumok megnevezésére is felhasználhatták. Ezeket a neveket széles nyelvhasználói körben ismerik, kevésbé változékonyak, és átnevezéseknek még a kultúrák kicserélődésekor is jóval kevésbé vannak kitéve, mint a szűkebb körben használt névfajták. PÓCZOS RITA a víznevek két fő típusát nevezi meg szerkezeti szempontból: összetétellel alakult víznevek (Farkas/pataka, Füzes/patak stb.) és képzett víznevek (Almás, Halas stb.)1. Az összetétellel alakult víznevek állnak egy bővítményi részből és egy alaprészből, amely a denotátum fajtájára utaló földrajzi köznév (PÓCZOS 2003: 105-27). BENKŐ LORÁND szerint a kisebb patakok elnevezései meglehetősen bonyolultak más helynevekkel összevetve. Tudniillik előfordulhat olyan szituáció, hogy egy több településen is keresztülfolyó patakot másként neveznek el községenként. De ha jobban megnézzük ezeket az elnevezéseket, szabályszerűségeket fedezhetünk fel közöttük. Például „a patak eredeténél a legtöbbször annak a határrésznek a nevét viseli, ahol ered. Több más ilyen kisebb vízzel egyesülve a név már változik, növénynév, személynév stb. ragad rá. A patak alsó folyásánál, torkolatánál az elnevezés újra változik. Itt már arról a községről kapja a nevét, amely felől folyik (BENKŐ 1947a: 14). BENKŐ a víz- és helységnevek viszonyát is vizsgálta székelyföldi nevek kapcsán. Megállapította, hogy víznevekből olyan helységnevek jöttek létre, amelyekben az ér, víz, patak szavak előfordulnak. Eredeti víznévnek véli egyfelől azokat a településneveket, amelyek vízinövényekből és -állatokból, vízre vonatkozó tulajdonságok nevéből keletkeztek, másfelől azokat a helységneveket, ahol a helység és a mellette elfolyó víz neve alakilag azonos. Emellett kiemeli a másodlagos településnév > víznév-változást is (pl. Hodos vn. > Hodos hn. > Hodos pataka vn.) (BENKŐ 1947b: 261–3). A szakirodalomban több írás témája a vízrajzi köznevek tárgyalása. BÍRÓ FERENC a Körösök vidékén vizsgálta a vízrajzi közneveket (BÍRÓ 1997). Elkülönítette a vizeket és a víz
1
A víznevek ilyen típusú felépítésével A magyar nyelv történeti nyelvtana (TNyt.) foglalkozik a legtüzetesebben: a helynévképzők tárgyalásakor számos víznévi példát találunk a munkában (Kórógy, Nádasd), a szóösszetétellel alakult víznevek között alá- és mellérendelő szerkezetűeket is említ (Láp/sár, Sár/víz).
6
közeli helyeket jelölő földrajzi közneveket. Több alcsoportot különböztetett meg a vizeket jelölő földrajzi közneveken belül: folyóvízi közneveket (árok, fok, folyó, patak, ér stb.), állóvízi közneveket (fertő, tó stb.), vízrészeket jelölő közneveket (kenderáztató, zúgó stb.) és a vízvételi helyeket (gémes kút, ártézi kút stb.). A vízkörnyéki helyeket jelentő köznevek csoportját is több alcsoportra tagolta: vizet határoló szárazulatok (hát, gát, kikötő, part stb.), a vízzel határolt szárazulatok köznevei (köz, sziget stb.) és a mocsaras helyeket jelölő köznevek (láp, mocsár, nádas stb.). VÖRÖS OTTÓ önálló monográfiát jelentetett meg a vízrajzi köznevekről, melyben a következőket mondja: a vízzel kapcsolatos helynévi fogalmak csoportját „a névadó közösségek egységes tájszemlélet” alapján teremtik meg. Vízrajzi közneveknek nevezi azokat a szavakat, amelyek közszói jelentése a vízzel, a víz munkájával, az ember, a gazdálkodás és a víz viszonyával, az általa létrehozott felszíni képződményekkel kapcsolatos (VÖRÖS 1999: 31–3). A vízrajzi köznevek jelentéscsoportjai VÖRÖS OTTÓ szerint: 1. Természetes vízfolyások (árok, ér, patak stb.) 2. Mesterséges vízelvezetők, vízgyűjtők (csatorna, kanális stb.) 3. Természetes folyóvíz szakasza (fok, holtág stb.) 4. Állóvizek (halastó, vízállás stb.) 5. Vizet igénylő emberi (állati) tevékenység helye (bivalyúsztató, kenderáztató stb.) 6. Ivóvíznyerő helyek: kutak, források (csurgó, kútforrás stb.) 7. Vízen, víz mellett emelt építmények (gát, híd, zsilip stb.) 8. Vizenyős helyek, mocsarak (berek, fertő stb.) 9. Víz által létrehozott vagy vízzel közvetlenül érintkező száraz helyek, térszínformák (part, sziget). Ezekhez a csoportokhoz a jelentést is bemutató szócikkeket társít és az alakváltozatokat is feltünteti (VÖRÖS 1999: 34–40). A szakirodalomban a víznevek etimológiáját feltáró írásokkal is találkozhatunk. A legtöbb munka jövevénynevekkel foglalkozik, például Beszterce (KNIEZSA 1942: 26, 1948: 10, KISS 1994: 6, 1996: 966, FNESz.), Hernád (KISS 1984). Emellett a belső keletkezésű vízneveink eredetét is többen vizsgálták, például Gyöngyös (MIKESY 1947), Ménes-patak (ANTAL 1972: 454–5, DÉNES 1979).
7
3. A fok vízrajzi köznév jellemzése 3.1. A fok szó jelentéstani vizsgálata Az adott szó jelentésének megadása mindenképpen szükséges egy átfogó vizsgálat során. A jelentéstani vizsgálatokhoz kapcsolódó etimológiai fejtegetések gyakorta tévútra is vezethetnek. Ezt bizonyítja, hogy bizonyos földrajzi köznevek szemantikai vizsgálata nehézséget okozott a kutatóknak, az aszó esetében NYÍRI ANTAL ezt remekül megfogalmazza tanulmányában (1978: 163–75). Ennek alapján érdemes először a vizsgált lexéma etimológiáját kutatni (l. 3.2. fejezet). Problémát okozhat a szemantikai vizsgálat során az elsődleges jelentés megtalálása is. Mint azt látni fogjuk a fok esetében, a jelentések sokfélék, mégsem mondanak ellent egymásnak. Ezt a fok funkciójának figyelembevételével magyarázhatjuk. Ugyanis a fok szerepe a nagyobb folyók felesleges vizének elvezetése volt, így a jelentés megadásában ennek a funkciónak is szerepet kell kapnia. A fok szó jelentésmezeje igen széles keletkezéstörténeti szempontból nézve. Ómagyar kori jelentését HOFFMANN ISTVÁN munkája tárta fel részletesen, amelyben a Tihanyi alapítólevélben (1055) előforduló Fuk [fuk ~ fok] szórványt vizsgálja mint közszót és mint helynevet, és lokalizálja. Eredményeit összehasonlítja a korábbi kutatások eredményeivel. Megállapítja a korábbi vizsgálatokkal szemben, hogy a Fuk vízfolyás nem a mai Siót jelöli, hanem annál jóval rövidebb szakaszt, mely a Balaton vizét vezette le. Ez a néhány kilométer hosszúságú vízfolyás áradáskor vagy magasabb vízállás idején levezette a Balaton fölösleges vizét a mélyebb fekvésű délkeleti területek felé. Ebből az elsődleges jelentésből a többi jelentést is le tudjuk vezetni a közvetlen források, azaz a szótáraink segítségével. A CzF. megadja a fok közszói és helynévi előfordulásait. A közszói előfordulások előtt megnevezi, hogy főnévről van szó, és megadja a tárgyragos alakot: fok-ot. A közszói jelentéseket két nagyobb kategóriába csoportosítja: I. ’valami kiálló, kitűnő, kiváló’; II. ’áradáskor vagy lecsapolás által a nagyobb vizekből kifolyó ér, csatorna’. Az első jelentéskörbe tartozó rokon értelmű jelentések a következők: 1. ’előhegy, azaz valamely hegylántznak homlokzata, előnyomuló része, mintegy feje’; 2. ’földcsúcs, mely a tengerbe nyomul’; 3. ’lépcső, mely bizonyos magasságon tüntet elé valamit’; 4. ’tű lyuka vagy lyukas vége’; 5. ’némely eszközök vastagabb vége, feje’; 6. ’határ’. Ezekhez a magyar nyelvű magyarázatokhoz a jellemző szövegkörnyezetek is társulnak. A két helynévi előfordulást (Sió~, Szabad~) Veszprém megyei településekként adatolja. A CzF. szócikke szerint tehát a fok ’áradáskor vagy lecsapolás által a nagyobb vizekből kifolyó ér, csatorna’, 8
’árkolat’ jelentéssel rendelkezik. A TESz. a CzF.-hoz hasonlóan az első megjelenéshez a ’nagyobb vizekből kifolyó ér vagy csatorna’ jelentést társítja. Az ÚMTSz. szerint a fok ’keskeny medrű, időszaki patak, melyet árvíz vagy belvíz táplál’. Az időszakosságra utal az MTsz. : ’vízjárta keskeny meder, amelyben magas vízálláskor víz szokott lenni’. Az MTsz. a ’tóba benyúló hegy, hegyfok, egyesülő vizek földköze’ elsődleges jelentés kapcsán hozza fel példaként Siófokot, és itt olvasható az is a szócikkben, hogy a fok számtalan halásztanya utótagja. A másodlagos jelentés: ’víz-járta keskeny meder, vízárok, vízszakadék’. Az ÉrtSz. két szócikkben közli a fok jelentéseit, azaz homonimaként tárgyalja e szavakat. Az első jelentéskörben négyféle jelentést sorol fel: 1. ’szúró, vágó, metsző eszköznek tompább, életlenebb fele, vége, oldala’; 2. ’tű, balta, fejsze foka’; 3. ’szárazföldnek a tengerbe – ritkábban szigetnek folyóba – nyúló kiszögellése; hegynek, szirtnek kiálló vagy (főleg tengerbe) előreugró része’; 4. ’a vár bástyájának kiszögellő része’. A második jelentéskörbe hatféle jelentést sorol: az első a ’létra foka’ jelentés, a második és a harmadik átvitt értelmű, a negyedik fizikai, az ötödik csillagászati, a hatodik zenei. Az ÉKSz. mutatja be a ma is használatos jelentéseket. Két szócikk található ebben a szótárban is a fok-ról. Az elsőben háromféle jelentés különül el: 1. ’éles, hegyes eszköznek az él nélküli vagy tompa vége’; 2. ’szárazföld tengerbe nyúló kiszögellése’; 3. ’hegynek, várnak meredeken kiugró része’. A finnugor eredet megállapítását illetően bizonytalan álláspontot képvisel. A második szócikkben ötféle jelentés van felsorolva: 1. ’létra, lépcső stb. párhuzamosan egymás fölé emelkedő részeinek egyike, amelyre lépünk’; 2. ’fejlődésben, rangsorban az egymást követő, egyre magasabb szakaszok, állomások valamelyike’; 3. ’érzés, folyamat, képesség nagyságának bizonyos mértéke’; 4. ’némely mennyiség mérésének egysége’; 5. ’a kör 360-ad része mint szög- és ívmérték’. BÍRÓ FERENC fok-meghatározása: ’nagyobb vizekből kiágazó, természetes vízfolyás, ér’ (BÍRÓ 1997: 97). FEKETE PÉTER nemcsak a fok vízelvezető szerepét emeli ki, hanem az összekötő funkcióját is. Értelmezése szerint a fok a folyót kísérő hátakon keletkezett kiszakadásokat, a hátakat megszakító nyílásokat is jelenti, amelyek csatornaszerűen hálózzák be az adott területet. Ezeknek a csatornáknak a segítségével fel tudnak töltődni az összeköttetésben lévő mocsarak, tavak (FEKETE 1991: 443). LUKÁCS KÁROLY a fok gazdasági jelentőségéről a jelentés megadásához kapcsolódóan ír tanulmányában: „halászati mesterszó, jelenti az árvédelmi holtág-átmetsző töltéseknek azokat a keskeny, mesterséges áteresztőit, melyek az ívó halaknak és az ivadéknak az anyamederből 9
az ártérbe, illetőleg innen a folyó medrébe való szabad vonulását biztosítják” (LUKÁCS 1951: 256). ANDRÁSFALVY BERTALAN is a fok-ok gazdasági funkcióját hangsúlyozza: „a főként nyár elején érkező zöldár vízfeleslegét fokozatosan és csendesen vezették szét az ártér minden elönthető pontjára, majd azután apadáskor biztosították az erdőt, rétet, legelőt elborító víz visszavonulását. Átvágták tehát a medreket kísérő hátakat, hogy a vizet ki- és bevezethessék. E réseket, vízkapukat nevezték fok-oknak”. Szerinte a fok ’folyóvíz’ jelentése inkább a ’rés, hasadék, bevágás’ jelentésekből alakulhatott ki (ANDRÁSFALVY 1970: 225). Megállapíthatjuk, hogy a fok szónak igen sokféle jelentéssel bír, azonban ezek a jelentések nem mondanak ellent egymásnak. A vízrajzi szóként használatos fok jelentéseiben található egy közös mozzanat, amely minden esetben a vízelvezetés. Ez a jellemző pedig a jelentés meghatározásában mindig helyet kap. A dolgozat következő fejezetéből kiderül, hogy a jelentés pontos meghatározása az etimológiai vizsgálat során segíthet, és másfelől az etimológiai meghatározás is hozzájárulhat a jelentés pontosabb megadásához és a közszói vagy helynévi jelentés elsődlegességének megállapításához. Az első, 1055-ös adat alapján a helynévi jelentés az elsődleges, az egymásnak nem ellentmondó további közszói jelentések későbbiek, a 12. századtól adatolhatóak. 3.2.A fok szó etimológiája és legrégebbi adatai Vizsgálataim során megmutatkozott számomra az, hogy a fok közszó etimológiáját gazdagon kidolgozta a szakirodalom. Ezeket az etimológiai vonatkozású fejtegetéseket a szó legrégebbi adatainak vizsgálata segítheti, amely során a legelső adat meghatározása a leglényegesebb feladat. Ahhoz, hogy a fok szó történetébe betekintést nyerjünk, először a nyelvtörténeti forrásokban való előfordulásait kell szemügyre vennünk, majd az összegző szótáraink szócikkeivel, magyarázataival kell foglalkoznunk, ugyanis a szótárirodalom feldolgozása kapcsán is fontos tanulságokat vonhatunk le. Ezen kívül nem mellékes azoknak a munkáknak, írásoknak a figyelembevétele sem, amelyek az általam vizsgált témát akár más összefüggésben is dolgozzák fel. A szó eredetét illetően az etimológiai irodalom állásfoglalása egyöntetű: a fok finnugor származású, az ugor korig visszavezethető szó. A szó etimológiáját igen gazdag szakirodalom, sok tanulmány tárgyalja. A vélemények nagy része szerint a fok ugor kori örökség. Az ugor alapalak *pukk3 lehetett, jelentése ’vágóeszköz’. Rokon nyelvekben a következő alakokban fordul elő: vogul pup, pop ’nyíl vagy tűfoka’ (TESz., UEW., EWUng.); 10
juntəppop ’tűfoka’, osztják pǒγ ’tű foka’ pǒw ’kés nyele’ (EtSz.). A TESz. a fok szóra vonatkozóan 12 jelentést ad meg. Ezek közül elsődlegesnek tartja a ’kard, kés tompább fele, oldala’ jelentést. Van azonban egy másik jelentése is, amelyre rokon nyelvi adatok is vannak: ’tűnek, baltának az a vége, amelyen a lyuk van’. Ez utóbbi jelentésből fejlődött ki a fok-nak a ’nagyobb vizekből kifolyó ér vagy csatorna’, valamint a ’rés’ jelentése. A SZARVAS GÁBOR és SIMONYI ZSIGMOND által szerkesztett NySz. első adata a 13. századból való: Ubi de fluvio Nytra exit fukher. E szótár gyűjtőköre főleg a kódexek kora, tehát a legrégebbi adatokat nem tartalmazza, emiatt igen gyérnek tekinthető a szó történetének feldolgozása. Viszont a szó hétféle jelentését tünteti fel. Az első jelentés a ’hegyfok’: Hegyfuch, mons (1264); a második a ’várfok, bástyafok’: Erősen oltalmazták mind a törést [a bástya rést], mind a fok-ot (MonÍrók. III. 164); a harmadik a ’kés foka’ jelentés: Az csákán nyakacsigolyályánál ment az derekában fokig (ErdTörtAd. I. 346); negyedik a ’tó foka’: Kynnyeb a tew fokan atal menny (JordC. 415. Zvon: Post. II. 240. Kirv.: Adag 63); az ötödik a ’fokhagyma foka’; a hatodik a ’lépcső foka’: Ma felbillent első fokra, ápolgat és mosolyog [a szerencse] (Fal: Vers. 868); a hetedik a ’szekerce foka’ jelentés. Az OklSz. szerkesztésének fő célkitűzése a legkorábbi időszak adatolása, ezt bizonyítja az is, hogy a legkorábbi adatként az 1055-ös Tihanyi alapítólevél fuk-ját veszi fel, melyhez a ’víz-járta keskeny meder, vízárok, vízszakadék’ jelentés párosul. A fok második jelentése az OklSz.-ben megegyezik az NySz. harmadik jelentésével. Az NySz. 1264-es adatához képest még öt másik oklevélbeli előfordulást is megemlít korábbról. 1211: Est lacus wlgo Bolotyn nuncupatus dequo egreditur fluuius qui uocator Foc (Pannh. Tih. I/5.); 1231: Usque ad Buryasfuca (OL. D. 168); 1232: Ibi cadit ad medium Crisii et inde egreditur superius pereunit ad Yciafucara (Múz. Kisfaludy); 1238: Iuxta fluuium Fuk (Pannh. 29/H, 1. Wenzel II. 90); 1257: Per paruam aquam que dicitur fuk (OL. D. 456). A RMGl. a legrégebbi glosszáriumok adatait sorolja fel, négyféle jelentést említ meg németül: 1. ’Festung’; 2. ’Landspitze’; 3. ’Rücken des Messers des Säbels’; 4. ’Öhr der Nähnadel’. Az SzT. nagyszabású regionális szótár. A fok közszóként és helynévként való előfordulásait adja meg. Az első adat 1568-ból való (az porozlo Lazlo, be vizy vala az kayantay embert az toromba es az ember el futamodek elotte, bezeg oztan Lazlo az zekerce fokaual es lapassaual egy nehanzor meg wthe), ez a kései adat azzal magyarázható, hogy az erdélyi oklevelezés későbbi. Közszóként hétféle jelentés van elkülönítve: 1. ’a szekerce foka’; 2. ’a kasza foka’, 1761: Takács Pásk … a Kasza fokával hatban űtőtte (Búzamező SzD; Ks 17/LXXXIV. 41); 3. ’(fogas) kampó, szeg’, 1694: A szoba fa oldalán v(agyo)n ket regen 11
festet Fogas edgyik fokos masik fokai hejaval (Kővár; JHb Inv.); 4. ’hegyfok’, 1732: (…) mely az Almas vizire le nyulo él fokárol rug fel a domban hoszszan az Falu Erdeire (M.zsombor/Szentjakab SzD; TSb 51); 5. ’bástya- vagy várfok’, 1605: Fekete Marton … vallia … Az teob Nemetekei megh latwan a’ fokrul ala ieowenek, és rank tamadanak (Kv; TJk VI/1. 710); 6. ’lépcsőfok’, 1652: Az Harcsa Fark Bástyára, vagyon egy bolt formán faragot kűből rakot kapu forma bé járo hely, hat fog’ fa lépcső grádics előtte, … belől egy őlni szélességű Tornácz|Pinczére megye(n) alá őtt fog gradics (Görgény MT; Törzs); 7. ’valamilyen vízrajzi tényező’, 1614: Kezittettem Zam ueueo Vrajmnak eo Kemeknek Ebedre … Egy font Czukat, kit az halazok az fokon fogtanak volt (Kv; Szám. 15 b/X. 22). Külön szócikkben van tárgyalva a fok ’régi hosszmérték-alapegység’ jelentése. Az első helynévi előfordulása 1625-ből való: „Az fokban”. A SzófSz.-ban BÁRCZI az 1055-ös adathoz a ’hegy, kés, tű stb. foka’ jelentést társítja. A fog és a fok szó egybeesésével kapcsolatban megállapítja, hogy mindkettőnek megvan ez a két alakváltozata, a jelentésük is több ponton találkozik, viszont alaktani szempontból elválasztandók (fokot, de fogat). Tehát az egyeztetések ingatag alapokon nyugszanak. BUDENTZ JÓZSEF a MUSz.-ban még éppen ellenkezőleg a fog „dens” szóval véli egybetartozónak a fokot, legalábbis néhány jelentésében, melyek a „kiálló, hegyes” alapértelemre vezethetők vissza. Az MSzFE. szócikke alapján a fok ’nagyobb vizekből kifolyó ér vagy csatorna; oly folyó vizecske, mely valamely nagyobb víznek kifolyása; vízjárta keskeny meder; vízlevezető tarmészetes vagy ásott csatorna’. Ezt a jelentést az első, az 1055-ös TA.-beli adathoz kapcsolja, majd további okleveles előfordulásokat említ (1137, 1211, 1380-1410, 1416u./1466), és a magyar alakot a pup, pop-féle finnugor alakokkal egyezteti. REUTER CAMILLO külön tanulmányban tárgyalja a fok jelentésére és eredetére vonatkozó megállapításait. Kutatásai során megfigyelte, hogy a fok szó a magyar személynevek anyagában is megtalálható volt a régiségben. A szóval kapcsolatban igei eredetet tételez fel, és olyan jelentést, amely alkalmassá tette a személynévadásra is (pl. Fuc, Nicolaus filius Fok, Laurentius filius Fok, Fokas, Fucas). Ezeket a neveket a fakad ~ feked igével hozza kapcsolatba, és a kezdetleges személynevek két csoportjába osztja. Az első csoport a rokonságra mutató személynevek csoportja (a családfő foka ’származéka, fakadéka’), a második a testalkatra és a szervezet általános milyenségére vonatkozó kifejezések alkategóriája (faka ’nagyhasú, pocakos’, fokos ’vaskos’). Ezekből a jelentésekből REUTER szerint le lehet vezetni a fok összes köznévi, személynévi és helynévi változatát. Az ’előhegy:
12
promontorium’, ’tóba benyúló hegy, hegyfok’, ’egyesülő vizek földköze’ jelentéseket viszont kizárja a jelentés meghatározásából (REUTER 1970: 105–9). REUTER hangtani nehézségeket is említ a fok-kal kapcsolatban. A fakad ~ fok problémájának áthidalására az alapnyelvi *u változatos rokon nyelvi megfeleléseiben látja. A magyar nyelvben háromféle megfelelés figyelhető meg: *u > u, o, a. Az a > o labializáció a magyar nyelv külön életében alakult ki tehát. REUTER hozzá is teszi, hogy a faka- ~ fekeszócsalád a hangutánzó jellegéből adódóan hajlamos volt a többirányú hangfejlődésre. BÁRCZI megállapítására is utal ehhez fűződően, miszerint „e szavak hangutánzó jellege a magyarban oly mértékben elhomályosult, hogy egy újabb, kifejezőbbnek érzett hangutánzó igecsoport keletkezett melléje: pukkad, pukkan, pukkaszt, amely egészen közel van a fakad eredeti finnugor alakjához” (REUTER: 1970: 109). Az első adat tehát a TA. riuulus fuk-ja 1055-ből való, ettől kezdődően évszázadokon keresztül, a népnyelvben a mai napig előfordul ez a szó nyelvünkben, s a jelentésváltozás mértéke is igen csekély. Már a honfoglaló magyarság nyelvében olyan természetes (a későbbiekben mesterséges) vízvezető medret jelentett, amelyen „elsősorban időszakosan (néha állandóan) a folyó főágának (~ tónak) vize elszakadt holtágba, haloványba, morotvába, netecsébe vagy a tó levezető folyásába »fakad«. Más értelmét a vízrajzi köznévnek nem ismerjük, a többi feltételezett jelentés (Tsz.; MTSz.; stb.) nem igazolható” (REUTER 1970: 104). A Tihanyi alapítólevélbeli előfordulásához kapcsolódóan azt állapíthatjuk meg, hogy „A nyelvemlékekben előforduló, földrajzi köznévvel azonos alakú szórványok nyelvi státusának meghatározása többnyire nem könnyű feladat: ahhoz, hogy egy-egy ilyen szó egykori tulajdonnévi értékével kapcsolatban egyértelműen állást foglalhassunk” (HOFFMANN 2010: 56). A Tihanyi alapítólevél fuk [fuk ~fok]2 szórványa esetében az általa megnevezett hely egyértelműen azonosítható, s neve a későbbi korokból is gazdagon adatolható. Ám az eredeti tulajdonnévi és a mögötte húzódó közszói jelentéstartalom tekintetében ellentmondásokat tükröz a szakirodalom (HOFFMANN 2010: 56). BÁRCZI részletesen a közszó etimológiájával foglalkozik, a szórvánnyal kevésbé. Értelmezésének első szintjét a fok vízrajzi jelentésének vizsgálata képezi (BÁRCZI 1951: 14– 5). A fok jelentése: ’valamilyen nagyobb vízből kilépő kisebb vízfolyás’. Ezek a vízfolyások méretüket tekintve hosszúak, s ez a tulajdonságuk a folyószabályozások következménye. Viszont a szórvány lokalizált területe, a Balaton környéke a régiségben mocsaras vidék volt,
2
Az oklevél hátoldalán közel egykorú írással fuc alakban látható.
13
folyóvizek, hosszabb vízelvezető csatornák nincsenek feltüntetve a korabeli térképeken, ennek következtében Bárczi a fok más jelentését veszi alapul az etimologizálás során. A fuk ~ foko- hangsor alapnyelvi eredetéből indul ki. Az ugor alapnyelvi hangsor rekonstrukciója a következő: p.kk., hasonló szó a vogul és az osztják nyelvben is van. A szócsalád alapjelentése szerinte ’fejszének, késnek vagy valamely más vágó szerszámnak a tompa csúcsú vége’ lehetett. Ebből fejlődhetett ki a magyarban a ’kiemelkedő, kiugró hegy- vagy földrész’ és a ’nagyobb víznek kifolyása’ jelentés (MSzFE.). Régen több fok jelentésű szó volt a magyar nyelvben, például a fejsze foka, tű foka, azaz tompább vége típusú alakok. A középkorban, egészen a XIX. századig a magyarság körében is elterjedt a fokgazdálkodás, azaz a nagyobb vizek mentén történő halgazdálkodási forma. Ezt az eljárást úgy kell elképzelni, hogy a folyókkal párhuzamosan csatornaszerű árkokat ástak, melyek az árvizek idején megteltek vízzel, és a vízszintváltozást kihasználva gazdálkodtak. Az ár visszahúzódása után a vízelvezetők mélyebb részein a víz megmaradt a halállománnyal együtt, s ezeken a helyeken könnyebb volt halászni, mint a nagy folyókban. Annak érdekében, hogy ne áramoljon vissza a víz az áradás után a folyómederbe, az árkokat elzárták. Ezek a fokok rövidek voltak, maximum néhány száz méteresek, tehát ha nagyobb folyóról lett volna szó a fuk szórvány által jelölt hely esetében, akkor minden bizonnyal a korabeli térképeken is feltüntették volna. HOFFMANN ISTVÁN MELICH véleményével ért egyet, miszerint a fuk a Siót jelöli (1925–29: 424), hiszen az alapítólevél szövege is kis patakot említ, amely a Balatonból ered: „Riuulus namque qui dicitur fuk fluens de prefato lacu”. HOFFMANN későbbi forrásokat is megnevez, amelyek említést tesznek a vízfolyásról, például a Szent László korára hamisított összeíró oklevélben: +1092/+1274//1399: ad fluvium Fok (DHA 1: 283), a Tihanyi összeírás ugyancsak a Balatonból eredő vízfolyásként nevezi meg: 1211: Est Bolotyn, de quo egreditur fluvius, qui vocatur Foc (ERDÉLYI 1908: 516). Az alapítólevélben egy átkelőről is szó van a folyón, ahol hídon vagy gázlón át lehet közlekedni.3 HOFFMANN is megállapítja, hogy ezen a helyen minden bizonnyal az a település is korán kialakulhatott, amely a vízfolyásról metonimikusan kapta a nevét (HOFFMANN 2010: 57.). A település az +1092/+1274//1399-es hamis oklevélben vámszedő helyként van megnevezve: villa Fok cum teloneo [telonio] (DHA 1: 283), és az alapítólevél interpolált változata is említi: 1055>1416: infra villas Fok et Zarazo ~ villam Fok (DHA 1:155). 3
„Ezt az átkelőt a korábbi fordítások az alapítólevél előző mondatában említett révvel (portus) azonosították (vö. pl. MÉSZÖLY 1956: 7, ÉRSZEGI 2004: 2 és 2007: 57, továbbá BÁRCZI 1951: 14, 23), SZENTGYÖRGYI azonban a fuk mellett szereplő namque értelmezése alapján elkülöníti a két helyet (2008: 261). Ezt a megoldást támogatja az is, hogy a szöveg a révet a tavon, tudniillik a Balatonon levőnek mondja, és rögtön a tihanyi birtok leírása után említi. Ennek alapján joggal gondolhatunk a Tihany és (a későbbi) Szántód közötti átkelőre (HOFFMANN 2010: 57.).
14
LUKÁCS a helységnek a következő előfordulásait említi az okleveles anyagban: 1460: A fehérvári káptalan megállapítja a tihanyi apát hatalmaskodását ,,in possessione Fok” (PRT. X, 555), 1488-ban avatták Fok falu plébániai egyházát (MonRomEpVesp. III, 310, 323), (LUKÁCS 1951: 256). A XIV. század közepétől a törökvészig a bencés apátság a foki vámszedő helyen ún. pecsétpénzt (pecuniae sigillares) szedett a hídon átvitt bor után. 1501 márciusában egy fehérvári polgár ökreit a foki vámtiszt a hídról a befagyott vízbe kergette. A folyó neve nincs említve az oklevélben (PRT. III, 204, 581), nyilván a régi Fokvize teljes elsárosodása miatt. ― 1522: „… theolonei Fok… simul cum pecuniis sigillarbius in eodem theoloneo Fok… exigi solitis” (i.m. III, 738)” (LUKÁCS 1951: 257). Az 1534. évi rovásadóösszeírás még a tihanyi apátság birtokaként nevezi meg a somogyi falut, és az 1536. évi dicalis összeírásban fordul elő utoljára a posessio Fok neve mint a tihanyi vár kapitányához, Choron Andráshoz tartozó birtok. Ezután már nem fordul elő a Fok név a somogyi adóösszeírásokban és a tihanyi vár urbáriumaiban, ugyanis török közigazgatás alá került. A magyarokat kiűzték a településről, ezért volt a XVII. század végéig „puszta falu” Fok. A török hódoltság megszűnése után a káptalan már az első, az 1688. évi összeíráskor igyekezett igazoltatni a visszatelepülők elmondása alapján a régi jogcímeket. Az 1717. évi királyi adománykönyvben LUKÁCS megtalálta annak az oklevélnek a másolatát Super Fok, olim Fuk pontibus telonium címmel, amelyre hivatkozva „megújítja a káptalan örökös jogát Fok falura, valamint régi kiváltságát a Fok folyón (!) építendő két hídon gyakorolható vámszedési jogra (…) Szembetűnő, hogy az oklevél Fok folyóról beszél akkor, amikor már legalább néhány évtized óta (…) a Balaton kifolyójának Sió volt a közhasználatú neve” (LUKÁCS 1951: 258). A XIV. századtól kezdve tehát nyoma vész a hiteles okleveles anyagból a Fok-nak mint folyónévnek, a Sió pedig csak a XVII. század utolsó tizedében tűnik fel. Ennek a megállapításnak a kapcsán két kérdés is felmerül. Mi történhetett a közbülső időszakban, aminek hatására a vízfolyás neve megváltozott? Hogyan nevezték ebben az időintervallumban a folyót? A válaszadás nem tűnik bonyolultnak, ha mérlegeljük a következőket. A fokvízi malomgátak hatására a Balaton kifolyása egyre inkább elsárosodott, amit még a török elsáncolások, mederelvezetések is fokoztak. A folyó völgye ingoványos, lápos berekké változott. A „hiányzó láncszem”-re LUKÁCS szerint az általa „érdemes nyelvészkedő történetbúvár”-nak nevezett MÓROCZA DÁNIEL – a Batthyányak volt levéltárosa – 1854-es tanulmánya világít rá, melyben az alábbiakat fogalmazza meg: „Sár vizének neveztetett a Balaton kifolyása, a mai Sióvize, szinte a XVII. sz. végéig minden joglevelekben. II. Ulászló 15
a kustyáni kelőn (trajectus) készült hidra 1508-ban vámkiváltságot adván, Saar folyónak írta az ottani vizet, a mai Sióvizét” (LUKÁCS 1951: 259). Már az 1508 előtti diplomákban is találunk Sár-megnevezéseket. Péládul 1265: A fehérvári keresztesek konventje előtti birtokátadásban Kelety és Adand falvak mellett Saar vize is szerepel határként „… ab aqua Saar que vulgariter Nogrev apellatur”, vagy 1276: V. Ince bullája a Nyulak-szigete apácái számára a Somogy megyei „Chereki” falu közelében adományoz „in fluvio qui vocatur Sar”. A régi térképek adatai is támogatják a Balaton kifolyásának Sár megnevezését a kérédéses időszakban. Például Stier 1684. évi katonai térképe a Balaton keleti sarkát elhagyó folyót Sarwiz névvel jelöli. LUKÁCS leírása alapján a külföldi földiratok még sokkal később is a Balatonból eredeztetik a Sárvizet, így tesz Vanel is 1688-ban: „La Sarwize prend sa source de ce Lac de Balaton” ; J. Chr. Müller császári mérnök 1709. évi térképén először látható a tó kifolyása Fok falu mellett Sarand néven. Ezen a térképen egy Sio nevű folyócska is feltűnik, mely nyugatról jön és a Sáránddal együtt Simontornyánál egyesül az észak felől érkező Sarwiz-zel. Delisle 1717. évi térképén ugyancsak a Sarand nevet kapta a régi Fok vize (LUKÁCS 1951: 260). A FNESz. szerint a település neve a XVIII. század végétől fordul elő a Sió előtaggal (1773: Sió-Fuk). Ez az adat minden bizonnyal arra utal, hogy a korábban csak Fok-ként emlegetett folyóvíz neve ebben az időszakban már a Sió nevet viselte, amelyről már a XVII. század elejétől van adatunk. HOFFMANN ISTVÁN megjegyzi, a helység nevének jelzővel való bővítésére akkor nyílhatott alkalom, amikor „a neki nevet adó vizet már másképpen nevezték, s így megszűnt a köztük lévő névazonosság” (HOFFMANN 2010: 57). Hozzáteszi azt is, hogy bizonyára nem ez volt a fő oka a jelzővel való kiegészülésnek, hanem a megyebeli másik Fok nevű településtől való elkülönítés miatt lehetett rá szükség. A szóban forgó Drávafok név a FNESz. adatai szerint már a XV. század végén is jelzős alakban volt használatos a nyelvközösség körében, viszont egyszerűen Fok-ként is emlegették a régiségben, és a mai élő nyelvhasználatbeli megnevezése is a jelzői névrész nélküli forma (BMFN 2: 670)4. LUKÁCShoz hasonlóan HOFFMANN szerint sem található meg a XV. századtól kezdve az oklevelekben a Balaton vízelvezetőjének Fok megnevezése. Azonban HOFFMANN Szabadi település nevét is megemlíti ezzel kapcsolatban. Ugyanis a források azt bizonyítják, hogy a helységnév jelzőként viselte a Fok-ot egészen a XV. század közepétől az 1898-1907 között lezajló országos helységnévrendezésig. A víznév kihalását követően a szomszédos Siófok 4
A jelző a Zalai megyei Fok-tól (később Vidornyafok) is elkülönítette a somogyi települést (HOFFMANN 2010: 58).
16
Fok-jára való utalást is beleérezhették, „s így a név eredeti jelentésszerkezete (’a Fok nevű vízfolyás mellett fekvő Szabadi’) az alaki szerkezet változása nélkül módosulhatott ’a Fok település szomszédságában fekvő Szabadi’ értelművé (HOFFMANN 2010: 58). HOFFMANN is pontosítja, magyarázza az alapítólevélbeli fuk névnek a mai Sióval való azonosítását. Az, hogy a mai Sió közvetlenül a Dunába vezeti le a Balaton vizét, az a XVIIIXIX. századi folyószabályozás következtében alakult ki – ahogyan ezt már LUKÁCS is megírta 1951-es tanulmányában. Ezt az időszakot megelőzően a Sió csak egy bizonyos szakaszt jelölt a folyón, mégpedig azt, amely a Kaposba, illetve a Sárvízbe torkollott bele. Azt pedig igazolni lehet, hogy a Fok nevet eredetileg még ennél is jóval rövidebb folyószakasz viselhette. Bizonyítékként hozza fel erre azt, hogy a víznévre csak a Balaton közvetlen közelében lévő területről vannak adatok. Emellett ezt a megállapítását támasztja alá azzal az érvvel is, miszerint a hely egykori földrajzi és vízrajzi jellegének rekonstruálása alapján a Fok egykor a Balaton felesleges vizét elvezető árokként funkcionálhatott. A vízelvezető egyenetlen vízhozamát pedig az éghajlati körülmények is befolyásolták, erre utal az alapítólevél szövege is: az emberek néha csak a hídon tudtak átkelni rajta, néha a gázlón keresztül is (HOFFMANN 2010: 58). Honnan ered a Sió név? A Sió földrajzi közszóként a magyar nyelvterületen többfelé is előfordul. LUKÁCS a már említett MÓROCZA DÁNIEL névfejtéséből indul ki: Zala, Somogy, Heves megyében, esetleg egyéb helyeken is ’zúgó’ jelentésben volt használatos a régiségben. A török hódoltság idejétől kezdve sokáig a Balaton vízelvezetőjén is állt egy ilyen zsilipszerű építmény, melyen átsivitott a víz, melyet Sióvíz néven kezdtek el használni, tehát tulajdonnévi szerepben. És ez az elnevezés a sió lebontása után is divatban maradt, a Sár vize megnevezés pedig inkább csak a Balatontól távolabb eső helyeken, Tolna megyében volt használatos (LUKÁCS 1951: 260). A sió jelentése árulkodik a közszó földrajzi köznévvé válásáról: a hangutánzó sí (’sivít ~ süvít’) ige folyamatos melléknévi igeneves alakjának főnevesülésével jött létre (HOFFMANN 2010: 59). Tehát összegzésképpen megállapíthatjuk a Tihanyi alapítólevélben fuk-kal megjelölt vízfolyás nevének módosulásaival kapcsolatban, hogy az eredetileg csak a Balatonból kiinduló rövidebb vízelvezető nevét jelölte, majd több lépésben a már szabályozott folyó egészének nevévé vált jelentésbővüléssel.
17
4. A fok névrendszertani vizsgálata a mai helynevekben 4.1. Az adatbázisról A mai magyar helynevek az első fejezetben már bemutatott forrásaiból kigyűjtöttem az összes fok szót tartalmazó nevet. Az összegyűjtött neveket adatbázisba rendeztem, és az alább bemutatandó szempontok alapján elemeztem. Ezt a vizsgálatot a névelemek különböző rovatokban való feltüntetésével végeztem el, az egyes típusokat pedig számkódokkal jelöltem. Az adatbázist és a kódrendszert mellékletként csatoltam a dolgozatomhoz. A mai magyar helyneveket tartalmazó adattárban 367 adat szerepel. A nevek száma nem azonos a valóságban létező denotátumok számával, ugyanis egy-egy helyet párhuzamosan több néven is ismerhettek, és az idők során ugyanannak az objektumnak teljesen új neve is kialakulhatott. A 367 név 345 denotátumot takar, ugyanis 21 objektum két nevet visel, 1 objektumnak pedig 3 elnevezése is ismeretes a nyelvhasználó közösség körében. Fontosnak tartom kiemelni a név által megjelölt hely fajtájának megjelölését az adatbázisban. Ugyanis a keletkezéstörténeti szempontból metonimikus névadással keletkezett nevek eredetileg víznevek voltak, de az idők során határnevekké, domborzati nevekké váltak. Ennek oka minden bizonnyal az is lehet, hogy az adott vízfolyás eltűnt, medre kiszáradt az éghajlati tényezők megváltozása miatt, így a már meglévő víznév az eltűnt vízfolyás, csatorna közelében vagy mellette lévő terület megnevezése lett. Ezt a fajtabeli változást szintén számkódokkal jelölöm. A nevek eloszlása megyénként, járásonként eltérő. A vizsgált korpuszban a legtöbb adatot Tolna megyében találtam, a legkevesebbet Vas megyében. Ezt azzal is lehet magyarázni, hogy a vizsgálat során felhasznált gyűjtemények mérete eltérő, ami magában foglalja a megyék különböző mértékű feldolgozottságát is. Ehhez az is hozzájárul, hogy a 19 magyarországi megye közül 5 mai helynévanyaga nem jelent meg a Zala megye földrajzi nevei, a Tolna megye földrajzi nevei stb. című kötetekhez hasonló helynévgyűjteményben. Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Hajdú-Bihar és Nógrád megye mai helynévanyagát így nem volt módom megvizsgálni a névgyűjtemények hiányában. A Pest megye földrajzi nevei című sorozat eddig megjelent ötödik kötetében pedig, mely a nagykátai járás helyneveit dolgozza fel, nem találtam a témámhoz felhasználható adatot. A kigyűjtött adatokat táblázatba rendeztem. A táblázat tartalmazza az adatok számát megyénként és ezek százalékosan kifejezhető arányát az összes adathoz képest.
18
Az adatok száma Az adatok százalékos aránya
Megye Bács-Kiskun megye
12
3,3%
Baranya megye
20
5,4%
Csongrád megye
34
9,3%
Győr-Moson-Sopron megye
5
1,4%
Heves megye
33
9%
Jász-Nagykun-Szolnok megye
17
4,6%
Komárom-Esztergom megye
12
3,3%
Somogy megye
20
5,4%
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
89
24,3%
Tolna megye
108
29,4%
Vas megye
2
0,5%
Veszprém megye
12
3,3%
Zala megye
3
0,8%
A következő diagramm is ezt a megoszlást szemlélteti:
A helynevek megoszlása megyénként Bács-Kiskun Baranya Csongrád 1%
Győr-MosonSopron
3% 1%
3% 5%
Heves 9% 1%
30%
9% 5% 3% 25%
5%
Jász-NagykunSzolnok Komárom Somogy SzabolcsSzatmár-Bereg Tolna Vas Veszprém Zala
19
Ennek a megyénkénti megoszlásnak a segítségével a fok földrajzi köznév szóföldrajzi vizsgálatával kapcsolatban is tehetünk akár megjegyzéseket. Ebből a szempontból érdemes először a szó ómagyar kori földrajzi előfordulásával foglalkozni. Az ómagyar korban KÁLMÁN BÉla szerint a fok volt a harmadik leggyakrabban előforduló ’folyóvíz’ jelentésű földrajzi köznevünk a patak és az ér után (KÁLMÁN 1967: 346). DRÓTOS ESZTER is tett a szakdolgozatában5 szóföldrajzi vizsgálatokat a fok szóval kapcsolatban az ómagyar korra vonatkozóan6. Helynévi adatbázisában 46 helynévben fordul elő a fok szó. A földrajzi megoszlást tekintve egy-egy adatot talált Arad, Békés, Bereg, Felső-Fehér, Krassó és Nyitra vármegyéből; kettőt-kettőt Fejér és Heves vármegyéből; Borsodból hármat, Csanád vármegyéből négyet; Bács és Bihar megyékben egyaránt ötöt, Bodrogban hatot; Baranya megyében tizenhármat. Adatbázisával alátámasztotta azt az általam is elfogadott feltevést, miszerint a fok-ok jelenléte a nagy folyóink mellett jellemző elsősorban, nagy sűrűséggel. . 4.2. Az elemzés alapjául szolgáló modell Vizsgálatom során a HOFFMANN ISTVÁN által 1993-ban kidolgozott többszintű elemzési modellt alkalmaztam. A HOFFMANN-féle módszer a nyelvtudományban hagyományosan elkülönült szinkrón és diakrón szemléletnek megfelelően a szerkezeti és a történeti szempontot juttatta központi szerephez. HOFFMANN négy elemzési szintet különít el: 1. funkcionális-szemantikai; 2. lexikális-morfológiai; 3. szintagmatikus; 4. keletkezéstörténeti szintet. Ez a modell több vizsgálati szintjével rendszerszerű alapokat nyújt elemzésemben. Korábban többen is megkísérelték a helynévfajták rendszerezését, például KNIEZSA ISTVÁN 1938-ban, BENKŐ LORÁND 1947-ben, LŐRINCZE LAJOS 1947-ben, BÁRCZI GÉZA 1958ban, INCZEFI GÉZA 1970-ben. De a HOFFMANN-modellel ellentétben elemzési szempontjaik nem alkottak egységes elméleti keretet, az elemzési szintek keveredtek egymással, ezáltal a tipológiai csoportosításuk nem volt egyértelmű. Nem mellékes megemlítenünk azt sem, hogy a helynevek tipológiáiban – különösen egyes szerzők – nagymértékben támaszkodtak, támaszkodnak az ómagyar kori helynevekre. A HOFFMANN-féle modellben világosan elkülönülnek az egyes elemzési szintek, ezzel is azt sugallva, hogy a korábbi kutatások szemléleti kevertségük miatt nem korszerűek. Az elemzési szintek elkülönítésével egyrészről többféle szempontú (leíró, keletkezéstörténeti, szemantikai stb.) ábrázolására nyílik lehetőség, másrészről a neveket egymásra vonatkoztatva, kölcsönhatásukban is meg lehet vizsgálni. A modell a neveket nyelvi jelként értelmezi, és 5
A ’folyóvíz’ jelentésű földrajzi köznevek az ómagyar kor helyneveiben (2009) Vizsgálata során a Korai magyar helynévszótár, a Helynévtörténeti adatok a korai ómagyar korból 2. és Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza című kiadványok adataira támaszkodott. 6
20
ennek tükrében mutatja be őket a szerkezeti és keletkezéstörténeti elemzés során. Az egyes neveket a névrendszer építőelemeként kell kezelnünk, az elemzés során az ebben mutatkozó szabályszerűségeket kell feltárnunk. Az adott nevet egyfelől a rendszerre jellemző általános jegyek alapján kell értelmezni, másfelől az egyes nevek elemzése szükséges ahhoz, hogy általános jellegzetességeket állapítsunk meg magáról a rendszerről (HOFFMANN 2007: 37–8). 4.3. Szerkezeti elemzés „A névszerkezeti analízis előfeltételeként a helynévfajtáknak a denotátumosztályok differenciáltságát tükröztető kategorizálást kell elvégeznünk. A pontosabb fogalmi osztályba tartozás (azaz az általános jelentéssík) ismerete nélkül nem végezhető el az egyes helynevek szerkezeti elemzése” (HOFFMANN 2007: 41). Az egyes névfajták elkülönülése elsődlegesen nem nyelvi alapú, hanem a denotátumok entitásbeli különbségein, és az ebből adódóan rájuk vonatkozó szemléleti kategóriák eltérésén alapul. A helynévfajták elkülönítését úgy is megfogalmazhatjuk, mint a tulajdonnévvel ellátott területek osztályozását különböző jellemzőik alapján (HOFFMANN 2007: 43). A helynévfajták kategorizálásával mások is foglalkoztak korábban. Többek között LŐRINCZE LAJOS a helynevek három nagy csoportját állapította meg: a természeti nevek, a műveltségi nevek és az eseménynevek kategóriáját, s ezeken belül alcsoportokat különböztetett meg (LŐRINCZE 1947/1967: 3–19). J. SOLTÉSZ KATALIN tágabb összefüggések keretében mutatta be a helynevek fajtáit (J. SOLTÉSZ 1979: 81–95), KÁLMÁN BÉLA néhány fő csoportot különített el (KÁLMÁN 1989: 116–68). A HOFFMANN-féle kategóriarendszerből itt csak a víznevek típusait közlöm, hiszen az általam vizsgált fok magától értetődően ebbe a fő csoportba tartozik. 10. v í z n e v e k 11. folyóvizek nevei: természetes erek, patakok, folyók és mesterséges árkok, csatornák megnevezései 12. állóvizek nevei: természetes tavak, időszakos vízzel telt mélyedések, víztározók, halastavak megnevezései 13. álló- és folyóvizek részeinek nevei: öblök, folyószakaszok, vízfelületek, forgók, örvények, zúgók, vízesések, vizek egymásba ömlésének helyei, vízalatti mélyedések megnevezései 14. források, kutak nevei: természetes és mesterséges vízvételi helyek, folyók előtörési helyeinek megnevezései 19. pontosabban meg nem határozható víznevek 21
4.3.1. Funkcionális-szemantikai elemzés A funkcionális-szemantikai elemzés a szerkezeti elemzésen belül azt a szintet jelöli, amely számbaveszi a névadás szemléleti alapjául szolgáló modellfajtákat. Ezek „nem nyelvi osztályok, hanem az emberi gondolkodás ismeretelméleti kategóriái, amelyekben a denotátumoknak a […] sajátosságai fejeződnek ki”. Így azáltal, hogy az emberi tudással függnek össze, a névrészek funkciói nem nyelvspecifikus kategóriák (HOFFMANN 2007: 53). Minden névadási aktus szemantikailag tudatos. A természetes névadásban a denotátumok sajátosságai fejeződnek ki inkább, a mesterséges nevek esetében pedig a névadó közösség a használatban lévő névmodellekhez igazodik. Tehát keletkezésekor minden név leíró jellegű, közvetlen vagy közvetett formában megjelennek benne a névadás alapjául szolgáló motívumok, szemantikai kategóriák (HOFFMANN 2007: 53). A nevek funkcionális vizsgálatának alapfogalma a névrész, azaz „a helynév hangsorának minden olyan egysége, amely a névkeletkezés szituációjában a megjelölt denotátummal kapcsolatos bármiféle szemantikai jegyet kifejez” (i. h.). Tehát a definícióból az következik, hogy nem kapcsolható minden esetben az adott helynév minden egyes lexémájához névrészi funkció. A névrészek névelemekből állhatnak, amelyek egyfelől részt vesznek a névrészek belső felépítésében, másfelől szerepet játszanak ezek egymáshoz való viszonyának kifejezésében. HOFFMANN névelemeknek tekinti a névbe tartozó lexémákat és a névalkotásban szerepet játszó toldalékmorfémáit. A HOFFMANN-modell alapján a névrészfunkciók a következőképpen csoportosíthatók: a névrész 1. megjelöli a hely fajtáját; 2. megnevezi magát a helyet; 3. kifejezi a hely valamely sajátosságát; 4. a funkció nem áll kapcsolatban a denotátummal; 5. a többféleképpen elemezhető nevek és 6. a kategorizálhatatlan nevek csoportja7. A funkcionális-szemantikai modellek nem nyelvspecifikusak, hanem összefüggnek a megismerés formáival, az emberi tudással.
A
névrészfunkcióknak
ezt
az
univerzális
jellegét
bizonyítják
azok
a
jövevényneveink, amelyek az átadó nyelvben is motiváltak voltak (HOFFMANN 2007: 54). Az egyes kategóriák szemléltetéséhez csak néhány példát hozok saját névgyűjtésemből, mivel a mellékelt adatbázisban a kódrendszer segítségével az összes nevet elemeztem, éppen ezért feleslegesnek tartom itt közölni valamennyit. Bizonyos kategóriák esetén viszont felsorolom az összes nevet az adatok csekély száma miatt.
7
Az 5. és a 6. kategória valójában nem létezik, hiszen ezek a funkciók egy-egy név keletkezésekor nem fejeződhetnek ki. A két kategória beiktatását ismereteink hiánya okozza.
22
A) A névrész megjelöli a hely fajtáját A fajtajelölő szerep megjelölésére „bármilyen, általánosabb vagy speciális jelentésű közszót felhasználhatunk”. A szerep betöltésére alkalmas főneveket szokás együttesen földrajzi köznévnek nevezni. A fajtajelölő névrészfunkció belső összetettségét a különböző helyfajták szerinti névelemzéssel érzékeltethetjük, így alkategóriákra igazából nincs is szükségünk (HOFFMANN 2007: 57-8). A víznevek körében gyakori a helyfajtát jelölő földrajzi köznév alkalmazása. A fok mint vízrajzi köznév is ezt a szemantikai szerepet tölti be, magától értetődően az általam vizsgált korpuszban is. Szerkezetét tekintve a fok-ot tartalmazó helynevek lehetnek egyrészes, F (fajtajelölő) funkciójú, illetve M (megnevező funkció) +F, vagy S (sajátosságot kifejező) + F struktúrájú kétrészes nevek. Egyrészes, puszta földrajzi köznévi alakú nevet, tehát Fok-ot, 29-et találtam az elemzett névanyagban. Ezek közül kettő, a Fok ~ Drávafok és Fok ~ Siófok, településnév, a többi pedig kisebb vízelvezetőket, vízfolyásokat, csatornákat jelölő víznév nagyobb folyóink közelében. A legtöbb ilyen adat Szabolcs-Szatmár-Bereg és Tolna megyében fordul elő, a Tisza, illetve a Duna mentén. Ezek az adatok az adatbázisban a 67-95. sorszámú rekordok, az összes adat 8%-át képezik. A fok vízrajzi köznevet tartalmazó kétrészes nevek egyik csoportja S+F szerkezetű, azaz az e csoportot alkotó nevek a víz vagy egyéb hely, objektum8 valamely sajátosságára utaló előtagból és a fok földrajzi köznév ’nagyobb vizekből kifolyó ér vagy csatorna’ kapcsolatából jöttek létre. A vizsgált adatok döntő többsége tartozik ide, például: Agyagos-fok, Ásott-fok (6. számú adat), Bak-fok, Balázs-fok, Béka-fok, Bika-fok, Borsós-fok, Csillag-fok, Csókos-fok, Dühös-fok, Ebásta-fok, Falu-fok, Fekete-fok, Forgó-fok, Füzes-fok, Gáspár-fok, Hármas-fok, Háromágú-fok, Kánya-fok, Kasza-fok, Kecske foka, Kengyel fok, Kerek-fok, Kovács-fok, Méhes-fok, Nádas-fok, Napkeleti-fok, Pap foka, Puskás fok, Sebös-fok, Szarvas-fok, Szilágyfok, Tarkadisznó-fok, Tisza-fok, Vajas-fok, Zuggó-fok stb. Például a Sebes-fok sajátosságot kifejező Sebes névrésze a vízfolyás mozgására utal, ehhez kapcsolódik a fajtajelölő fok földrajzi köznév. A fajtajelölő szerepű fok-ot tartalmazó egyrészes (F) és kétrészes (S+F) típusú nevek az összes általam vizsgált név csaknem 85%-át adják. Ez a két névcsoport jelenti történeti
8
Azért szükséges ez a pontosítás, mert a víznevek az idők során átértékelődhettek például domborzati nevekké, határnevekké (valószínűleg a víz medrekből való eltűnése miatt). Ezt a jelenséget példázza az adatbázisból: Bárdos/foka, amely folyóvízből alakult rét, szántó nevévé.
23
szempontból is a fok-ot tartalmazó nevek magvát, amit a fok elsődleges vízrajzi jelentése magyaráz. Az, hogy az összes névadat mintegy 15%-a nem ilyen szerkezetű, azt mutatja, hogy a fok régi eleme a névrendszernek, s ebből adódóan számos másodlagos alakulású névben is szerepelhet. Egy-két esetben név alaprészeként, összetett földrajzi köznév részeként jelenik meg, például fokárok: Tótfalusi-fokárok; határfok: Dombó-határfok. A kétrészes nevek között olyanok is vannak az adatbázisomban, amelyeknek a fok nem a második, fajtajelölő névrésze, azaz egy másik fajtajelölő földrajzi köznevet is tartalmaznak. Ezek a következők: allé: Foki-allé; árok: Fok-árok; csapás: Fokszódi-csapás; csatorna: Fok-csatorna, Saj-foki-csatorna; domb: Foki-domb, Kecske-foka dombja; dűlő: Borbás-fokidűlő, Dobornya-foki-dűlő, Fok-dűlő; ér: Foki-ér; erdő: Fok erdeje; forrás: Fokszódi-forrás; földek: Foki-földek; gödör: Foki-gödör; hát: Fok-hát; hegy: Foki-belső-hegy, Foki-hegy; híd: Foki-híd; irtvány: Foki-irtvány; itató: Foki-itató; kanális: Foki-kanális; kert: Foki-kert; köz: Foki-köz; lap: Foki-lap; lapos: Nagy-fok laposa; major: Foki-major; mező: Foki-mező; mellék: Bóli-fok melléke, Fok-mellék; öblözet: Tőke-foki-öblözet; part: Sebesfok-part; patak: Bot foka patakja, Foki-patak; puszta: Foki-puszta; rámpa: Címer-foki-rámpa; rét: Foki-rét; séd: Fokszódi-séd; sűrű: Fok-sűrű; szeg: Malomfok-szeg; szer: Foki-szer; sziget: Fok-sziget; szőlők: Foki-szőlők; torok: Fok-torok; út: Foki-út; utca: Fok-utca; völgy: Fokivölgy; zátony: Karaszi foki zátony; zsilip: Kéró-foki zsilip. Az is előfordul, hogy összetett földrajzi köznév a helynév második névrésze. Péládul: rétföld: Foki-rétföld; zsilipeshíd: Kéró foki zsilipeshíd. Az itt felsorolt adatok M+F szemantikai szerkezettel írhatók le.
B) A névrész megnevezi magát a helyet Megnevező szemantikai szerepe mindig valódi helyneveknek van. A megnevező névrészek funkciója mindig a denotátumra való utalás. Ebben a tekintetben nem meghatározó jegy, hogy „a megnevező funkciójú névrész önálló névként etimológiailag azonosítható-e a nyelvtudat számára, motivációja ismert vagy nem, egy vagy több lexémából áll-e”. A megnevező funkció révén bemutathatóvá válnak a meglévő helynevek átalakulási folyamatai, és az új nevek alkotásában fontos szerepet betöltő mindenkori helynévrendszer jelentősége is kifejezhető (HOFFMANN 2007: 58–59). A megnevező funkciójú névrészt tartalmazó nevek szerkezeti szempontból többfélék lehetnek, egyrészes és kétrészes nevek is tartoznak ide a vizsgált anyagból, utóbbiak földrajzi köznévi utótaggal összekapcsolódott M+F és sajátosságot kifejező előtaggal ellátott S+M 24
szerkezetűek lehetnek. A több szóból álló helyneveket a nyelvtudat ugyanúgy két részre tagolja, mint a hasonló közszavakat (tűzoltó/parancsnok, tűzoltóparancsnok/helyettes). A további altagolás a névrész belügye (HOFFMANN 2007: 58). Egyrészes, pusztán megnevező névrészt tartalmazó név: Fokszod. Ez a név nem utal a hely semmilyen sajátosságára, nem nevezi meg annak fajtáját. Adatbázisomban az ide sorolható kétrészes nevek M+F felépítésűek. Például: Fok/árok, Fok/csatorna, Fok/folyó, Fok/patak. Ezek a nevek keletkezéstörténeti szempontból kiegészüléssel jöttek létre. A kiegészülés mindig olyan kétrészes neveket alkot, amelyekben a névrészek funkciója a megnevezés és a hely fajtájának a megjelölése (HOFFMANN 2007: 148). A Foki/ér esetében a kiegészülés azzal járt együtt, hogy a fok –i képzőt is kapott ennek során. C) A névrész kifejezi a hely valamely sajátosságát Szemantikailag igen sokfélék lehetnek a hely sajátosságát kifejező névrészfunkciók. A vizsgálat során figyelembe kell vennünk azt, hogy a névrészszerep megállapítása a névadáskori helyzethez viszonyít, viszont csak a nyelvileg megjelenő, kifejeződő mozzanatokra lehetünk tekintettel (HOFFMANN 2007: 59). A sajátosságot kifejező névrész összekapcsolódhat helyfajtajelölő földrajzi köznévvel (S+F), illetve megnevező funkciójú helynévvel (S+M). A HOFFMANN-modell három fő kategóriát, és ezeken belül huszonnyolc alkategóriát különít el. A csoportosítás HOFFMANN ISTVÁN példáival a következő: 1. A hely tulajdonsága - mérete (Nagy/domb) - alakja (Görbe/ér) - anyaga (Köves/patak) - színe (Vörös/föld) - kora (Új/sor) - funkciója, működése (Legelő/dűlő) - egyéb tulajdonsága: a) állapota (Rossz/híd) b) éghajlati jellemzője (Meleg/mál) c) vizének íze (Sós/kút) d) szaga (Büdös/kút) e) folyása (Sebes/séd) f) hangja (Zörgő/ér) 2. A hely viszonya valamely külső dologhoz, körülményhez 25
- az ott lévő növényzet (Kender/szer) - az ott lévő állatvilág (Nyulas) - az ott lévő építmény, vagy annak része (Templom/domb) - birtoklás ~ birtokos; használat ~ használó (Barta/tag) - az ott lakó ember(ek) (Kanász/köz) - a hely eredete, kialakulása (Égett/erdő) - a hellyel kapcsolatos esemény (Peres/föld) 3. A hely valamely más helyhez való viszonya - a hely valaminek a része (Szikla/fok) - a hely pontos elhelyezkedése: a) víz mellett vagy közelében (Sédi/dűlő) b) térszíni forma mellett, közelében vagy rajta (Bótakői/dűlő) c) tájrész mellett, közelében vagy rajta (Kalapács/döbrés) d) lakott terület mellett, közelében vagy rajta (Falu/alja) e) építmény mellett vagy közelében (Akol/melléke) - irány megjelölése (Esztári/út) - a hely viszonyított helyzete (Alsó/rét) Az általam gyűjtött névanyagban a következő kategóriák jelennek meg: 1. A névrész kifejezi a hely tulajdonságát A névadó közösség az érzékszervekkel felfogható tulajdonságok alapján nevezte el az adott objektumot. Ebben a szemantikai funkcióban kétrészes nevek bővítményrészei szerepelnek. A víz alakjára történik utalás a Csillag/fok, Kerek/fok, Sudár/fok, Háromágú/fok nevekben. Színre utaló névrészeket három névben találtam: Fekete/fok, Szürke/fok és Veres/fok, melyek S+F struktúrájúak. A víz anyagára utaló névrész kapcsolódik össze a fokkal az Agyagos/fok, a Sár/foka, Vajas/fok és Sáros/fok nevekben, ugyancsak S+F szerkezetet alkotva. Korra utaló névrészek kapcsolódnak a földrajzi köznévi utótaghoz az Öreg/fok és az Új/fok nevekben. Funkcióra utaló névrészek a Határ/fok és a Kenderáztató/fok nevekben jelennek meg. Állapotra utaló névrészt egyetlen adatban találtam: Tüzes/fok. A víz mozgására történik utalás a Sebes ~ Sebös/fok és talán a Dühös/fok névben, mely kilenc rekordot ölel fel az adatbázisban. A víz hangjára utaló névrészek vannak a Zubogó/fok, Zúggó/fok és Zúgói/fok nevekben. A víz egyéb tulajdonságaira utaló névrészt a következő nevekben figyeltem meg: Hármas/fok, Két/fok.
26
2. A névrész kifejezi a hely viszonyát valamilyen külső dologhoz, körülményhez A vizsgált névanyag adatai közül számos besorolható ebbe a kategóriára, pontosabban 110, ez a gyűjtött anyag egészének 30%-át, a sajátosságot kifejező névrészeket tartalmazó nevek 38%-át képezi. Növényzetre utaló névrész hat névben szerepel előtagként, vagy másképpen fogalmazva bővítményrészként. Ezek a következők: Borsós/fok, Füzes/fok (2-szer fordul elő), Kapros/fok, Nádas/fok, Szilas/fok. Az adott területeken a névadás motivációjaként valószínűsíthető a borsó, fűzfa, kapor, nád és a szilfa szembetűnő jelenléte. Az ott lévő állatvilágra utaló névrészek 13 kétrészes helynév előtagjaként szerepelnek, például: Bárány/fok,
Béka/fok,
Bika/fok,
Kánya/fok,
Kecske/foka,
Szarka/fok,
Szarvas/fok,
Tarkadisznó/fok stb. Azt állapíthatjuk meg, hogy az adott helyen vagy nagyobb számban él(t) az illető faj (Szarka/fok), vagy az adott helyen legeltették az állatokat (Bárány/fok). Az ott lévő épületre, építményre utal az első névrész a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Malom/fok és Templom/fok nevekben: a vízfolyások a malom és a templom épülete közelében helyezkednek el. Tárgyra utaló névrész fejeződik ki a Gyűrű/foka, Kasza/fok, Szekerek/foka nevek előtagjában például. Az adott helyeken ezekkel a tárgyakkal, eszközökre hajtottak végre valamilyen cselekvést, és ez vált a névadás indítékává. A névrész utalhat hely és valamilyen személy viszonyára. A személy lehet a helynek a birtokosa, a használója vagy a névrész utalhat az adott helyen lakó emberre, emberek csoportjára. Amely hellyel kapcsolatban nem tudtam pontosan megállapítani az adatok hiányában, hogy az illető személy a hely birtokosa vagy használója, csak „a hely viszonya valamilyen személyhez” általános kategóriába soroltam be a neveket. Ebbe a csoportba 38 név tartozik, például: Balázs/fok, Bálint/fok, Csiszó/fok, Gábor/fok, Kozma/fok, Pörnyi/fok, Szakállas/foka, Tzutz/fokja stb. A hely birtokosára utaló névrész 33 névben található meg: Bak/fok, Berekai/fok, Csekő/foka, Foki/gödör, Kis Pétör/foka, Pap/fok, Szabados/fok, Simon/ fok, Szulak/fok stb. A hely használójára utal az első névrész a Borbás/fok, Dobordé/foka és a Sümegi/foka nevekben. Az adott helyen lakó ember(ek) csoportját egy név képviseli: Baka/fok. A Tolna megyei Szili Éva/fok, amely a nevét PESTY FRIGYES 1864-es gyűjtése alapján onnan kapta, hogy hajdanán egy ilyen nevű asszony megesett itt; a TMFN. munka adatközlői szerint ez az asszony ezen a helyen szült (TMFN. 483). Összességében megállapítható, hogy személyt jelölő előtag az összes általam vizsgált név csaknem egyötöd részében szerepel. Ez a víznevek szemantikai szerkezetéhez viszonyítva gyakori előfordulás,
27
amit bizonyára a fok speciális jelentése, az általa jelölt helyfajta halászati jelentősége magyaráz meg. A névrész utalhat a hely kialakulására, eredetére is: Ásás/fok, Ásott/fok (6. számú név), Ásvány/fok, Ebásta/fok. Az adott hellyel kapcsolatos esemény jelenik meg a következő nevekben: Borréi/fok, Címör/fok, Csókos/fok. A Borréi/fok a TMFN. gyűjtemény szerint az adatközlők elmondása alapján azt a helyhez köthető eseményt jelöli, hogy az emberek a letűnt századokban itt rakták hajóra a szekszárdi borokat (TMFN. 470). Szintén a TMFN. írja azt a Címör/fok-ról: a név a monda szerint onnan ered, hogy a tatárok elől menekülő bátai leányok, „a falu címörei” itt ugrottak bele a vízbe, remélve a tatárok rabságától való menekvést (TMFN. 520). A Csókos/fok-ot pedig azért soroltam ide, mert a SzSzBMFN. szerint Csókos nevű család nem él(t) Fülesd településen (SzSzBMFN. 89), így elképzelhető akár, hogy erre a helyre gyakran jártak a szerelmespárok, és ez lehetett a névadás motivációja – de ez csak az én elképzelésem, amit az adatok hiányában nem tudok bizonyítani. 3. A névrész kifejezheti a hely valamely más helyhez való viszonyát is. A kategória jellegéből adódóan az ide tartozó nevek csak kétrészesek lehetnek. A hely lehet valaminek a része: Ér/foka, Tó/foka. Az ide tartozó nevek egy részében a fok bővítményrészként szerepel: Fok/árka, Fok/eleje, Fok/farka, Fokok/köze. A hely pontos elhelyezkedésére utal a Tűfarki/fok. Több olyan név is van az adatbázisomban, amely a „víz mellett, közelében vagy rajta” kategóriába illeszthető be, ezekben a fok ugyancsak bővítményrészi szerepben áll. Ilyen például: Fok/dűlő, Fok/erdeje, Fok/híd, Fokos/köz, Fokos/út, Fok/sziget. A Fok/híd például gyalogos fahíd a Fok-patakon Baranya megyében, Dunaszekcsőn (BMFN. 221). A térszíni forma/tájrész mellett, közelében vagy rajta való elhelyezkedésre utal a Karancsi/fok és a Rárosra/fok például. A Hódmezővásárhely és környékének földrajzi nevei című munka szerint a Karancsi-lapos közepe táján kanyargott a Karancsi-fok, annak a fölösleges vizét vezette le a Tiszába (CsMFN. 87). A Ráros pedig egy horgászóhely Tolna megyében, a közelében folyik a Rárosra-fok (TMFN. 504). A lakott terület, település mellett, közelében vagy rajta levést kifejező kategóriába illeszthető a Batidai/fok, Dobornya/fok, Falu/fok, Nyéki/határfok, Tótfalusi/fok, Vásárhelyi/fok. Batida egy Csongrád megyei település, Dobornya Tolnában feszik, Falu-fok két Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település, Szamosszeg és Panyola közelében is folyik. A Nyéki/határfok a Tolna megyei Alsónyék közelében lévő patak, Tótfalu egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település és a Vásárhelyi-fok helynévben az első névrész Hódmezővásárhely városára utal. Néhány névben a fok bővítményrészként szerepel képzős
28
formában: Foki/hegy, Foki/itató, Foki/szőlők, Foki/völgy. Ezekben a nevekben a Foki-hegy, Foki-itató, Foki-szőlők első névrésze Siófokra utal, a Foki-völgy pedig Drávafokra. Az irányt jelöli meg az első névrész a Visszafolyó/fok névben. Ez a Tolna megyei csatorna onnan kapta a nevét, hogy a Nagy-Dunából ered, a Holt-Dunába szakad, s vize felfelé, azaz visszafelé folyik. A hely viszonyított helyzetére utaló névrész található a Veszprém megyei Napkeleti/fok helynévben. Ebbe a csoportba a névtípus jellegéből adódóan csak kétrészes nevek kerülhetnek, a helyzetmegjelölő névrész előtagként szerepelhet a szerkezetben. Ezek a névrészek utalhatnak földrajzi tagolódásra, domborzati viszonyokat is jelölhetnek (RÁCZ 2005: 134–8). D) A funkció nem áll kapcsolatban a denotátummal Ez a névrésztípus jórészt hivatalos névadási sajátosság. Legfőbb jegye, hogy a név és a névadó közösség között szorosabb kapcsolat van, mint a név és az objektum között. E kategória további két alcsoportra osztható: emlékeztető funkciójú névrészt és konvencionális funkciójú névrészt tartalmazó nevek osztályára. Ilyen típusú név a fok-ot tartalmazó nevek között nem fordul elő. E) Kategorizálhatatlan nevek Azokat a neveket illesztettem ebbe a kategóriába, amelyek esetében a névadási indítékot nem sikerült
feltárnom
a
felhasznált
helynévgyűjtemények
hiányos
adatai,
szócikkei
következtében. A következő neveket vélem idetartozónak: Argat/fok, Bolyotva/fok, Dár/fok, Fokó/haraszt, Irgó/fok, Kompolár/fok, Saj/fok, Tője/fok. Összegezve elmondhatjuk, hogy az adatbázisom 367 denotátuma közül 40, azaz 11% egyrészes név; 327, azaz 89% kétrészes név. A kétrészes nevek S+F funkcióban szerepelnek döntő többségben, de M+F struktúrájú neveket is találunk köztük. A sajátosságot jelölő funkció a kétrészes nevek előtagjában jelenik meg. Gyakran a hely viszonya fejeződik ki valamilyen személyhez (76 adat), és a hely valamely más helyhez való viszonyát fejezi ki az első névrész túlnyomó többségben (138 adat).
4.3.2. Lexikális-morfológiai elemzés
29
A helyneveket a lexikális-morfológiai elemzés során a bennük felhasznált kifejezőeszközök szempontjából vizsgáljuk. A HOFFMANN-féle modellben ez az elemzési szint a funkcionális névrészek nyelvi felépítésének analízisét jelenti. A vizsgálat során a két szintet, a funkcionális-szemantikait és a lexikális-morfológiait egymásra vonatkoztatjuk: a funkcionális szerkezet fogalmaihoz kapcsolva (alaprész, bővítményrész stb.) a nevek lexikális-morfológiai alkatát mutatjuk be. Ez az eljárás tulajdonképpen a „nevekbe, névrészekbe foglalt szavak és a névalkotásban szerepet játszó morfémák szerinti interpretáció”, amely során a lexémák bemutatását szófaji, jelentésbeli jellemzőik megragadásával végezzük el. Világosan látnunk kell, hogy a funkcionális analízis névrészfunkciókat vizsgál, a lexikális elemzés pedig szójelentéseket mutat be (HOFFMANN 2007: 67). HOFFMANN a lexikális-morfológiai elemzési szint kapcsán tisztázza a névelem fogalmát: „a névelem a helynévben található lexémák s a névalkotásban szerepet játszó toldalékmorfémák (képzők, jelek, ragok) összefoglaló megnevezése”. Véleménye szerint, ha a helynevek névelemszerkezetének leírásában megfelelő kategóriarendszert használunk fel, akkor kiváló összehasonlítási alapot nyerünk a névelemzés funkcionális kategóriáival és a névkeletkezési típusokkal. Megállapítja, hogy a helynevek eltérései a lexikális-morfológiai szinten nemcsak a nyelvek közötti különbözőségekre utalnak, hanem egy-egy nyelv területeinek névadására is jellemzők lehetnek (pl. összefügghetnek egy adott terület nyelvváltozatának általános dialektológiai sajátosságaival, de a nevek közötti eltéréseket is kifejezhetik) (HOFFMANN 2007: 68–9). A lexikális elemeket szójelentéstani szempontok alapján tipizálhatjuk, hiszen a jelentésnek fontos szerepe van a szófaji jelleg meghatározásában, tehát az elemzési szint alapkategóriái a szófaji rendszer itt alkalmazható csoportjai lehetnek. A lexikális elemzésnek tartalmaznia kell a szószerkezeteket is, ugyanis ezek is lehetnek a névrészek, illetve a nevek alkotóelemei (HOFFMANN 2007: 69). A következő kategóriák szerint elemezhetjük a helyneveket lexikális-morfológiai szinten, HOFFMANN ISTVÁN példáival szemléltetve: A) köznév 1. egyszerű földrajzi köznév (Nagy/tanya) 2. összetett földrajzi köznév (Attyai/agyaggödör) 3. népnév (Magyar/kút) 4. foglalkozást, címet jelölő szó (Tanító/tag) 5. növénynév (Szőlő/út) 30
6. állatnév (Varjú/domb) 7. anyagnév (Nagy/homok) 8. építményt jelentő szó (Csárdánál) 9. egyéb köznév (Cipellő/rét) B) helynév(i származék) 1. egyrészes helynév (Döbrés/domb) 2. kétrészes helynév (Külső/kenderszer) 3. egyrészes képzett helynév (Sámsoni/út) 4. kétrészes képzett helynév (Kenderszeri/dűlő) 5. helynév eleme(i) (Csorgó/hát < Csorgóér/hát) C) személynév 1. családnév (Gellért/mező) 2. keresztnév (Ilonka) 3. többelemű személynév (Tótpál/tanya) 4. szentnév (Rába/szentandrás) 5. egyéb személynév (Jutas) D) egyéb tulajdonnév (Ráró/tanya) E) melléknévi jellegű szó 1. képzetlen melléknév (Öreg/erdő) 2. képzett melléknév (Disznós/kút) 3. folyamatos melléknévi igenév (Csicsogó) 4. befejezett melléknévi igenév (Égett/malom) 5. számnévből képzett melléknév (Ötös/dűlő) F) számnév 1. tőszámnév (Három/hegy) 2. sorszámnév (Negyedik/tábla) G) szószerkezet 1. határozós szerkezet (Bitvántúl) 2. igés, igeneves szerkezet (Ebásta) 3. szervetlen szókapcsolat (Bárnevolna) Az általam elemzett névanyagban a következő lexikális-morfológiai kategóriákra találtam példát. a) Az egyrészes nevek lexikális-morfológiai felépítése 31
Az egyrészes nevek egyaránt tartalmazhatnak köznévi és tulajdonnévi lexémát. A köznévi lexémát tartalmazó egyrészes helynevek további alkategóriákra oszthatjuk. A közszók többféle szófaji csoportba sorolhatók: főnév, melléknév, melléknévből képzett igenevek és a mellékneveken belül a számnevek (TÓTH V. 2001b: 645). A vizsgált névállományomban értelemszerűen csak egyfajta név létezik ebben a tekintetben. Az egyrészes nevek közül valamennyi Fok (29 adat) egyszerű földrajzi köznévnek tekinthető lexikális-morfológiai szinten, hiszen keletkezéstörténeti szempontból a fok földrajzi köznévből jelentéshasadás útján keletkezett ez a névtípus. A tulajdonnévi lexémát tartalmazó egyrészes nevek már létező helynév felhasználásával keletkeztek. Adatbázisomban egyedül a Foki határrésznév állhat megnevező funkcióban funkcionális-szemantikai szempontból. Ez a név egyrészes, képzett helynév. b) A kétrészes nevek lexikális-morfológiai felépítése A kétrészes nevek közül a döntő többség tartozik a földrajzi köznévi utótagú helynevek közé. A legtöbb névben a fok fordul elő földrajzi köznévi utótagként, emellett összetett földrajzi köznévben is szerepel: határfok, fokárok. Továbbá megjelenik még: az allé, árok, csatorna, domb, dűlő, ér, erdő, földek, folyó, forrás, gödör, hegy, híd, irtvány, itató, kanális, kertek, köz, lap, lapos, major, mellék, mező, öblözet, patak, puszta, rámpa, rét, séd, sűrű, szeg, szer, sziget, szőlők, torok, út, utca, völgy, zátony, zsilip, összetett földrajzi köznevek: belsőhegy, rétföld, kültelek, gátőrház, zsilipeshíd. Ezek mellett a fok bővítményrészben szerepel. A fentiekben, a funkcionális-szemantikai szinten a fajtajelölő névrészek vizsgálatakor olyan példákat említettem, amelyeket itt is fel lehetne sorolni, ezért ettől eltekintek. A földrajzi köznévi utótagú kétrészes nevek utótagja helyfajtajelölő, míg az előtagja tulajdonnévi és köznévi lexémát is tartalmazhat. Helynévkorpuszomban tulajdonnévi előtag lehet: egyrészes képzetlen és képzett helynév, kétrészes képzetlen és képzett helynév és személynév. Köznévi előtagként szerepelhet a főnevek közül foglalkozást jelölő köznév, állatnév, anyagnév, egyéb köznév; képzetlen és képzett melléknév; folyamatos és befejezett melléknévi igenév és tőszámnév. Ezenkívül jelzős szerkezet és viszonyjelölő szerkezet is előfordul néhány névben. Egyrészes helynév 54 található első névrészként a kétrészes nevekben, például: Dobornya/fok, Géberjén/fok, Kerecset/foka, Pityó/foka, Tisza/fok stb. Előfordul ilyen szerepben a fok is: Fok/csatorna, Fok/hát. 39 kétrészes helynevet tartalmazó adatot is találtam a gyűjtött névanyagomban: Bikarét/foka, Sokmorotva/fok, Falufok/híd, Kesellőifok/melléke, Zátonyfok/melléke, Gatyaszárfok/mentje stb. 32
Egyrészes képzett helynév lexikális-morfológiai szempontból a Foki névrész valamennyi ezt tartalmazó adatban (37), például Foki/domb, Foki/itató, Foki/puszta stb. és az egy névrészes Foki helynév is ebbe az alkategóriába tartozik. Egyrészes képzett helynév szerepel még továbbá például a Batidai/fok, Fokszódi/csapás, Karancsi/fok stb. nevekben. Kétrészes képzett helynév 35 névben fordul elő: Benkőfoki/híd, Dobornyafoki/dűlő, Fokparti/utca, Sebesfoki/erdő, Veresfoki/dűlő stb. A fok itt is szerepelhet alaprészként is: Kenderföldi/fok. Bőségesen találtam a névanyagomban olyan neveket, amelyek személynevet tartalmaznak első névrészükben, összesen 65 név tartozik ide. Régi, egyelemű személynévnek tekintem a Taksony nevet a Taksony tava és foka adatban. Többelemű személynév található a Börzsönypál/foka, Jóbalázs/fok, Kispétör/foka, Szarkagábor/foka és a Sziliéva/fok nevekben. Ezen a ponton a funkcionális-szemantikai elemzés eredményeit is bevonhatjuk az analizálásba. Börzsöny Pál és Szarka Gábor a róluk elnevezett helyek egykori tulajdonosai voltak, Szili Éva e helyen esett meg, mások szerint itt szülte meg gyermekét. Ebben a tekintetben Kis Péterről nem tudunk semmit, de valószínűsíthető, hogy a róla elnevezett patak közelében lévő földeket birtokolta. A személynévi adatok döntő többsége (56) családnév, mint például: Barci/fok, Bárdos/fok, Daráné/foka, Fejes/foka, Hímer/fok, Kovács/fok, Pinter/foka, Szakállas/foka, Simon/fok, Törös/fok stb. Foglalkozást jelölő köznév két névben szerepel: a Komárom-Esztergom megyei Pap/fok és a Tolna megyei Pap/foka vízfolyások neveiben. Személyt jelölő köznév csak a szintén Tolna megyei Baka/foka vizesárok nevében fordul elő, ezt a névrészt akár a foglalkozást jelölő köznevek közé is sorolhatjuk, ha a katonáskodásra mint foglalkozásra gondolunk. Állatnév 8 kétrészes helynév előtagjaként szerepel, például: Bárány/fok, Béka/fok, Kecske/foka stb. Tárgyak neveit is megtalálhatjuk néhány névben: Gyűrű/foka, Kasza/fok, Kengyel/fok, Szekerek/foka stb. A sár mint anyagnév jelenik meg a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Sár/foka névben. De valószínűbbnek tartható, hogy a Sár egy vízfolyás megnevezése, melynek egy része a Sárfoka. Egyéb köznévnek minősítettem 18 kétrészes helynév első névrészét. Ebbe a kategóriába sorolható például: Ásás/fok, Ásvány/fok, Csillag/fok, Tikszar/foka, Tőke/fok stb. 36 olyan nevet találtam, amelyben melléknév szerepel. Ebből 17 a száma a képzetlen melléknevet tartalmazó kétrészes helyneveknek, például: Fekete/fok, Kerek/fok, Sebes/fok, Szürke/fok stb. 19 pedig a képzett melléknevet tartalmazó kétrészes helynevek száma. Erre a típusra példaként említhető: Agyagos/fok, Borsós/fok, Füzes/fok, Tarkotai/fok, Zúgói/fok stb.
33
Folyamatos melléknévi igenevet tartalmaz 7 név: Forgó/fok (2-szer), Kenderáztató/fok, Visszafolyó/fok, Zubogó/fok, Zuggó/fok (2-szer). Befejezett melléknévi igenév csak két esetben fordul elő: Ásott/fok (2-szer). Tőszámnév csak egy névben szerepel, ez pedig a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Két/fok. Jelzős szerkezetet is csak két névben figyelhetünk meg: Drágaszél/fok és Ebásta/fok. Viszonyjelölő szerkezetre is alig találunk példát: Által/fok, Rárosra/fok, Túla/fok (3-szor). Az egyéb nyelvi elemek közé soroltam azokat a neveket, amelyekkel kapcsolatban az adatok alapján nem állapítható meg, hogy pontosan milyen lexikális-morfológiai elemet tartalmaznak. Például: Argat/fok, Dár/fok, Irgó/fok stb. Összegezve megállapíthatjuk, hogy az adatbázisomban az egyrészes nevek többsége egyszerű földrajzi köznévi lexémát tartalmaz, egyetlen adatban van helynévi származék. A kétrészes nevek földrajzi köznévi utótagúak, előtagjaik sokfélék, jelentésük szerteágazó.
4.4. Keletkezéstörténeti elemzés „A történeti helynévelemzés során azt vizsgáljuk, hogy milyen nyelvi szabályok szerint jönnek létre az új helynevek, miféle hatóerők irányítják a nyelvi elemeknek a nevekbe való beépülését”. A kategóriákba való besorolás mindig az utolsó névalakító mozzanat alapján történik. A helynevek a nyelvi szisztéma szerves részei, így alkotásukban, változásukban a közszói rétegre is ható törvényszerűségek érvényesülnek, tehát a történeti tipológia kategorizálásánál azok a szóalkotási formák szolgálnak alapul, amelyek a közszók esetében is (HOFFMANN 2007: 79–80). A keletkezéstörténeti elemzési szint kategóriái HOFFMANN ISTVÁN példáival: 1. szintagmatikus szerkesztéssel alkotott nevek 1. 1. jelzős szerkezetből (Görbe/ér, Falu/erdeje) 1. 2. határozós szerkezetből (Bitvára/dűlő) 1. 3. mellérendelő szerkezetből (Buda/pest) 2. morfematikai szerkesztéssel alkotott nevek 2. 1. helynévképzővel (Kereki) 2. 2. névszójelekkel (Nyilak) 2. 3. helyragokkal (Csárdánál) 2. 4. névutóval (Falu/fölött) 3. jelentésbeli névalkotással keletkezett nevek 34
3. 1. jelentéshasadással (Séd) 3. 2. jelentésbővüléssel vagy -szűküléssel (Pest ’Budapest’) 3. 3. metonimikus névadással (Séd ’szántó’) 3. 4. metaforikus névadással (Fecskefarok ’dűlő’) 3. 5. indukciós névadással (Kapcástag << Csizmás) 3. 6. névköltöztetéssel (Kassa ’dűlő’) 4. szerkezeti változással alakult nevek 4. 1. ellipszissel (Hosszú < Hosszú/dűlő) 4. 2. redukcióval (Csorgó/hát < Csorgóér/hát) 4. 3. kiegészüléssel (Bogács/dűlő < Bogács) 4. 4. bővüléssel (Nyolcasi < Nyolcas) 4. 5. deetimologizációval (Zebhát < Ebhát) 4. 6. népetimológiával (Négylába < Nagy/lápa) 5. névátvételek (Tapolca) Az általam gyűjtött helynévi anyag adatait az alábbi kategóriákba csoportosítottam. Az egyes kategóriákra a szerkezeti elemzéshez hasonlóan ezen a szinten is csak néhány szemléltető példát sorolok fel, a mellékelt adatbázisban azonban minden rekordot elemeztem ebből a szempontból is. A) Szintagmatikus szerkesztéssel alkotott nevek Az ide tartozó nevek keletkezésükkor szintagmatikus szerkezetként jöttek létre, s mivel a szerkezet mindkét tagja funkcionális jegyet kifejező névrész, mindig kétrészesek (HOFFMANN 2007: 82). Az ilyen típusú elemzés az egyes helynevek névrészei között fennálló grammatikai viszony vizsgálatán alapul. Szintagmatikus szerkesztés útján mindig kétrészes helynév jön létre. A jelzős szerkezetből alakult nevek esetében a szerkezet melléknévi vagy főnévi jelzőből és földrajzi közszóból épül fel. A névrészek közötti nyelvtani viszony lehet jelölt vagy jelöletlen. A jelöltség a csoportban csak a birtokos jelzős szerkezetekre jellemző, a grammatikai eszköz a birtokos személyrag. Adatbázisomban a nevek többsége, 282 denotátum (77%) jelzős szerkezetből alakult. A minőségjelzős szerkezetek és a birtokos jelzős szerkezetek fordulnak elő nagyobb arányban. Mennyiségjelzős szerkezetre csupán két példát találtam: Hármas/fok és Két/fok. 199 olyan név van a névanyagomban, amely minőségjelzős szerkezetből alakult. Például: Borsós/fok, Füzes/fok, Kengyel/fok, Kerek/fok, Sebes/fok, 35
Szürke/fok, Veres/fok, Zuggó/fok stb. A birtokos jelzős szerkezet meglehetősen gyakori keletkezési típus a magyar helynévadásban. Többnyire úgy jönnek létre az ide tartozó nevek, hogy a birtokos nevét a birtok nevéhez vagy a birtok fajtáját a megjelölő földrajzi közszóhoz kapcsoljuk (PÓCZOS 2001: 141–2). Névanyagomban 81 név alakult birtokos jelzős szerkezetből. Többésgükben jelölve van a birtokviszony, például: Bárdos/foka, Csekő/foka, György/foka, Kispétör/foka, Kovács/foka, Szilágy/foka, Tzutz/fokja stb. Jelöletlen a birtokosbirtok viszony a következő nevekben: Bálint/fok, Benkő/fok, Borbás/fok, Gábor/fok, Kelemen/fok, Kovács/fok, Törös/fok stb. Határozós szerkezetből alkotott névre csak egyetlen adatot találtam, a Tolna megyei Rárosra/fok-ot. Ez is azt mutatja, hogy ez a kategória a mellérendelő szerkezetből alakult nevek csoportjával egyetemben perifériális jellegű. B) Morfematikus szerkesztéssel alkotott nevek A morfematikai szerkesztés az a névalkotási eljárás, amely során valamely nyelvi elem egy kötött morféma (képző, jel, rag) vagy ahhoz hasonló funkciójú elem (névutó) hozzákapcsolásával helynévi szerep betöltésére válik alkalmassá. Szerkezeti szempontból az ilyen típusú nevek egyrészesek, de az átmenetiség sem zárható ki (HOFFMANN 2007: 85). Helynévképzővel csupán egyetlen név alakult, a Baranya megyei Foki határnév. A fok tőmorfémához, földrajzi köznévhez -i helynévképző van illesztve, ezáltal megteremtődik a jelsor helynévi státusza, lexikális-morfológiai szempontból egyrészes képzett helynévről van szó. Helynévanyagomban a névutóval keletkezett nevek közé taroznak a következő adatok: Tula/fok, Túla/fok (2-szer szerepel). Az ebbe a típusba tartozó helynevek a határozóragos helynevekkel rokoníthatók, viszont a névutók szemantikai gazdagságából adódóan az így alkotott nevek pontosabban fejezik ki a denotátum lokális tulajdonságait, mint a határozóragos nevek. A névutós nevek mindig két lexémából állnak, de – akárcsak a raggal alakult nevek – egyrészesek, a névrész csak az elhelyezkedést fejezheti ki (HOFFMANN 2007: 101-2). A túl névutó, mely az én adataimban is szerepel, sajátos használatú, hiszen ragtalan főtag előtt fordul elő.
C) Jelentésbeli névalkotással keletkezett nevek
36
A jelentésbeli névalkotás folyamatának során szerkezeti változás nélkül nyer új, helynévi jelentést egy, a nyelvben már létező hangsor. A helynevek keletkezésének azon formái sorolhatók ide, amelyek során „a nyelv meglévő belső elemkészletét oly módon használják fel helynévként, hogy az új (helynévi) jelentés kialakulása az alaki szerkezet változása nélkül történik meg”. Csak főnévi értékű lexikális elemek, köznevek és tulajdonnevek vehetnek részt ebben a típusú névalkotásban, tehát a nyelvi szerkesztés legfeljebb másodlagos jelentőségű (HOFFMANN 2007: 103, 106). HOFFMANN jelentéshasadáson azt a folyamatot érti, amely során „puszta földrajzi köznévből – bármiféle formáns (lexéma, képző) hozzákapcsolása nélkül – helynév keletkezik”.
Jelentéshasadással
alakilag
a
földrajzi
köznévvel
azonos
helynevek
keletkezhetnek. Megállapítja azt is, hogy a speciálisabb jelentésű földrajzi köznevek gyakrabban válnak hasadás útján helynévvé, mint az általánosabb fogalmi tartalommal bírók. Az összetett szóból alakult nevek is hasadással keletkeznek. A tulajdonnévi rögzülést elősegítheti a jelölt tájrészlet jellegének megváltozása is (HOFFMANN 2007: 108-112). Jelentéshasadással keletkezett nevekre a névanyagomban 22 példát találtam. Ide taroznak az egyrészes nevek közül a Fok-ok, amelyekben a fok vízrajzi köznév vált helynévvé hasadás útján. Azonban nem ennek a kategóriának az elemei azok a Fok-ok, amelyek nem valamilyen vízfolyás nevei, hanem például szántóké vagy más határrészeké, hiszen azok metonimikus névadással keletkeztek. Metonimikus névadással keletkezett helynevek is előfordulnak az adatbázisomban, mégpedig 17 név. „A metonímia két fogalomnak egy jelentésmezőben való egymásra vonatkoztatásán, azaz időbeli, térbeli, anyagbeli érintkezésén, illetve ok-okozati kapcsolatán, asszociációján alapuló kép, amelynek soha nem lehet teljes formája” (SZIKSZAINÉ 2007: 447). A névadás a fogalmi jegyek érintkezése alapján történik. Gyakori a metonimikus változások körében az a jelenség, hogy egy-egy település a mellette vagy a közelében lévő folyótól (pl. Sárospatak), hegytől (pl. Kékkő) vagy más földrajzi tárgytól (pl. Kápolna, Halas) kapta a nevét. A mikrotoponimák bekerülhetnek a makrotoponimák közé, és fordítva. HOFFMANN ISTVÁN tipológiájában olyan metonimikus (és metaforikus) helyneveket tárgyal, amelyek keletkezésekor a szintagmatikus szerkesztés nem játszott szerepet, csupán a meglévő nyelvi elemkészlet
jelentésbeli
átértékelődése
történt
meg
(HOFFMANN
2007:
115-8).
Névanyagomban a következő alkategóriákra találtam adatokat. Lehet arról, szó hogy egy területet a mellette, rajta vagy közelében lévő vízfolyásról, esetünkben fok-ról, kapta a nevét. Például a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Ásott-fok, a Tolna megyei Borbás-fok egy-egy szántóföld elnevezései; a Komárom-Esztergom megyei Fok egy legelő neve stb. A Siófok és 37
Drávafok települések esetében arról van szó, hogy a település a mellette folyó fokról kapta a nevét, ezek egyrészes Fok változata, tehát metonimikus eredetű. Vagy például a SzabolcsSzatmár-Bereg megyei Sebes-fok nevű szántó a közelben lévő azonos nevű érről kapta a nevét, ezzel és más hasonló szerkezetű nevekkel kapcsolatban elmondhatjuk, hogy egyrészes neveknek tekinthetjük ezt a típust is, ugyanis a funkcionális-szemantikai jegye a hely valamiféle sajátosságának leírása lehet csak. A szinkrón elemzés szempontjából soha nem keletkezhet ily módon fajtajelölő vagy megnevező funkciójú név (HOFFMANN 2007: 117). Metaforikus névadással keletkezett helynevet nem találtam a gyűjtött névanyagomban. A metaforát mint névalkotási folyamatot a fogalmi jegyek hasonlóságára alapozott névátvitelként foghatjuk fel, mely során a nyelvhasználó közösség tudati asszociációi hangsúlyosak. A metaforikus nevek szemantikai kategóriái összekapcsolódnak a denotátumok fajtáival, s a szemantikai osztályok összefüggést mutatnak a metafora alapjául szolgáló szó közszói és tulajdonnévi (helynévi) jellegével (HOFFMANN 2007: 128). Úgy tűnik, a víznevek esetében ez a névalkotási mód igen periférikus jellegű lehet csupán. D) Szerkezeti változással alakult nevek A szerkezeti változás során a név alakja úgy változik meg, hogy a tulajdonnévi jelentés magva, a denotatív jelentés változatlan marad. Szinonim nevek keletkeznek ilyen módon, és ezek „az azonos jelentést hordozó hasonló, de mégis eltérő hangsorok a neologizmusok és az archaizmusok nyelvi viszonyát mutatják” (HOFFMANN 2007: 137). A szinkróniában egymás variánsaként viselkednek, a diakrónia szempontjából viszont az egyik alak az esetek többségében fokozatosan háttérbe szorítja a másikat. A szerkezeti változás felfogható a jelentésbeli névalkotás fordított folyamataként is. A szerkezeti változás során a névtest terjedelmének csökkenése vagy növekedése figyelhető meg. Ha a név funkcionális névrésszel csökken, ellipszisnek; ha funkcionális névrésszel növekszik, kiegészülésnek nevezzük a folyamatot. A névelemnyi csökkenés a redukció, a névelemnyi növekedés pedig a bővülés terminussal jelölhető. Az ilyen módon keletkezett helynevek átalakulásának jellegzetességeit csak a történeti adataik nagy előfordulási gyakorisága esetében állapíthatjuk meg (HOFFMANN 2007: 137–9). Névanyagomban csak a kiegészüléssel keletkezett helynevekre találtam vitathatatlan példát, azonban ez a kategória igen jelentős számú elemmel rendelkezik, ugyanis összes 38 név, azaz az összes név 11%-a sorolható ide. Megfigyelhetjük, hogy e névalkotási eljárás során a nyelvhasználók egy meglévő helynévhez egy osztályjelölő szerepű földrajzi köznevet kapcsolnak hozzá. Az új név denotatív jelentése megegyezik a kiindulásul szolgáló 38
helynévével, a szerkezete viszont megváltozik. Kiegészüléssel „mindig olyan kétrészes név keletkezik, amelyben a névrészek funkciója a megnevezés és a hely fajtájának a megjelölése” (HOFFMANN 2007: 148). A jelzői részt érintő kiegészüléssel keletkezett például: a Csongrád megyei Kisbanda/fok és a szintén Csongrád megyei Nagybanda/fok stb. A kiegészülés jellegzetes esete, az, amikor a névpárokban a kiegészült név földrajzi köznévi főtagja mintegy tautologikusan van jelen, ugyanis a változáson átmenő név eredetileg már tartalmazott a hely fajtáját megjelölő névrészt. Ezt a jelenséget példázza Fok/árok, Fok/csatorna stb. Képzéses kiegészülésről pedig akkor beszélhetünk, ha a kiegészült név helynév + képző + földrajzi köznév morfológiai stuktúrájú, például a Foki/ér. Ezek a nevek másodlagosak. A kétrészes, földrajzi köznévi főtagú kiegészült nevek rávilágíthatnak arra, hogy bizonyos földrajzi köznevek periferiális helyzetbe kerültek. Más esetekben pedig arról is lehet szó, hogy a nevet egy aktívabb, gyakoribb használatú földrajzi köznévvel egészítik ki a nyelvhasználók ezzel a rendszer többi tagjához hasonlóvá téve (HOFFMANN 2007: 152). A fok esetében is erről van szó. A keletkezéstörténeti elemzés eredményeképpen elmondhatom, hogy csak belső keletkezésű neveket találtam a vizsgált névanyagban. A legtöbb név (283) szintagmatikus szerkesztés útján jött létre. A minőségjelzős összetételek fordultak elő a legnagyobb számban (199). Morfematikus szerkesztéssel csupán 5 név keletkezett, melyek közül egy helynévképzővel, négy névutóval alakult. Kiemelhető a jelentésbeli névalkotás folyamata is, amellyel 39 név jött létre, 22 jelentéshasadással, 17 metonimikus névadással. A szerkezeti változások közül csak a kiegészülésre találtam példát (38 adat) az általam vizsgált korpuszban, tehát a változás csak a névrészeket érintette, a névelemeket nem.
39
5.
Összegzés
Szakdolgozatomban egyfelől elméleti, másfelől gyakorlati jellegű munkát végeztem. Elméleti jellegű abból a szempontból, hogy a témával foglalkozó jelentősebb névtani, nyelvtörténeti munkákat áttekintettem, belőlük az általam fontosnak vélt megállapításokat közöltem a megfelelő fejezetekben. Gyakorlati jellegű a dolgozat abból a szempontból, hogy a mai helynévanyagot feldolgozó névtáraink segítségével összegyűjtöttem a fok szót tartalmazó helyneveinket. Ezeket a neveket adatbázisba rendeztem és a HOFFMANN-modell alapján névrendszerani vizsgálat alá vetettem. Elemzésem során alaposságra törekedtem és a bevezetésben már említett mintául szolgáló munkák alapelveit, módszereit követtem. Az adatbázisom segítségével megállapításokat tettem a fok földrajzi köznevet tartalmazó helynevek funkcionális-szemantikai, lexikális-morfológiai struktúrájáról, keletkezéstörténeti folyamatairól. A fok földrajzi köznevet a szakirodalmi álláspontokkal egyetértve finnugor eredetűnek, az ugor korig visszavezethető szónak tartom. A legáltalánosabb és legrégibb jelentését az első, helynévként való előfordulásához, az 1055-ös Tihanyi alapítólevélbeli fuk adathoz kapcsolom, mely egyben a legrégebbi alakváltozat is. Bízom abban, hogy munkámmal valamit hozzá tudtam tenni a mai magyar helynevek rendszerének átfogó leírásához. És ha egyszer az összes megye helynévanyaga fel lesz dolgozva, remélem, elemzésem, adatbázisom jó kiindulópontja lehet majd egy olyan dolgozat megszületésének, amely az összes fok földrajzi köznevet tartalmazó helynevet vizsgálja nyelvészeti vagy egyéb szempontból.
40
Bibliográfia ÁGOSTON MIHÁLY (1984), A földrajzi nevek írásmódja. Újvidék ANDRÁSFALVY BERTALAN (1970), A fok és jelentősége régi vízgazdálkodáunkban. NytudÉrt. 70: 224–8. ANTAL ISTVÁN BERTALAN (1972), A gömöri karszt Ostorménes helynevei. MNy. 68: 454–5. BÁRCZI GÉZA (1951), A tihanyi apátság alapítólevele mint nyelvi emlék. Bp. BÁRCZI GÉZA (1958), A magyar szókincs eredete. Második, bővített kiadás. Bp. BENKŐ LORÁND (1947a), Nyárádmente földrajzi nevei. MNyTK. 74. BENKŐ LORÁND (1947b), Víz-és helységneveink viszonyához. MNy. 43: 259–63. BENKŐ LORÁND (1948), A székelyföldi szláv eredetű víznevek kérdéséhez. MNy. 44: 95–101. BÍRÓ FERENC (1997), Helynévalkotó vízrajzi köznevek a Körösök vidékén. MNyj. 34: 93–114. BKMFN. = Bács-Kiskun megye földrajzi nevei. I. Kiskunfélegyháza és környéke. Szerk. BALOGH LAJOS―ÖRDÖGH FERENC. Bp., 1997. BMFN. = Baranya megye földrajzi nevei I-II. Szerk. PESTI JÁNOS. Pécs, 1982. CzF. = A magyar nyelv szótára I-VI. Szerk. CZUCZOR GERGELY―FOGARASI JÁNOS. Bp., 1862–74. CsMFN. = Csongrád megyei földrajzi nevei. Hódmezővásárhely és környéke földrajzi nevei. Szerk. BODNÁR BÉLA. Szeged, 1983. DEME LÁSZLÓ (1948), A székelyföldi szláv eredetű víznevek kérdéséhez. MNy. 44: 105–7. DÉNES GYÖRGY (1979), Ménes-patak. MNy. 75: 209–14. DHA. = Diplomata Hungariae Antiquissima. Szerk. GYÖRFFY GYÖRGY. Bp., 1992. DRÓTOS ESZTER (2009), A ’folyóvíz’ jelentésű földrajzi köznevek az ómagyar kor helyneveiben. Szakdolgozat. Debrecen ÉKSz. = Magyar értelmező kéziszótár. Főszerk. PUSZTAI FERENC. Harmadik átdolgozott kiadás, Bp., 2006. ERDÉLYI LÁSZLÓ (1908), A pannonhalmi Szent Benedek-rend története 10. A tihanyi apátság története. Bp. ÉRSZEGI GÉZA (2004), A tihanyi alapítólevél. Második, bővített kiadás. Tihany. ÉRSZEGI GÉZA (2007), A Tihanyi alapítólevél diplomatikai szempontból. In: Tanulmányok a 950 éves Tihanyi alapítólevél tiszteletére. Szerk. ÉRSZEGI GÉZA. Tihany. 45–60. ÉrtSz. = A magyar nyelv értelmező szótára I-VII. Szerk. BÁRCZI GÉZA―ORSZÁGH LÁSZLÓ.
41
Bp., 1959–62. EtSz. = Magyar etymológiai szótár I-II. Szerk. GOMBOCZ ZOLTÁN―MELICH JÁNOS. Bp., 1914–30. EWUng. = Etimologisches Wörterbuch des Ungarischen I-II. Főszerk. BENKŐ LORÁND. Bp., 1993–5. FEKETE PÉTER (1991), A fok vízrajzi köznév jellemzője és gazdasági szerepe a régi Heves megyében. MNyTK. 209: 442–8. FNESz. = KISS LAJOS, Földrajzi nevek etimológiai szótára I-II. Negyedik, bővített és javított kiadás. Bp., 1988. Gy. = GYÖRFFY GYÖRGY, Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza I-IV. Bp., 1963-98. GYŐRFFY ERZSÉBET (2002), Régi vízneveink funkcionális szerkezetéről. MNyj. 40: 35–46. GYŐRFFY ERZSÉBET (2008), Az ér, sár és víz földrajzi köznevek Árpád-kori folyóvízneveinkben. In: Helynévtörténeti tanulmányok 3. Szerk. HOFFMANN ISTVÁN― TÓTH VALÉRIA. Debrecen, 121–33. GyMSMFN. = Győr-Moson-Sopron megye földrajzi nevei. II. A győri járás. Szerk. BALOGH LAJOS―ÖRDÖGH FERENC. Bp., 1998. HMFN. II. = Heves megye földrajzi nevei. II. A füzesabonyi járás. Szerk. PAPP LÁSZLÓ― VÉGH JÓZSEF. Bp., 1976. HMFN. III. = Heves megyei földrajzi nevei. III. A hevesi járás. Szerk. PAPP LÁSZLÓ― VÉGH JÓZSEF. Bp., 1980. HOFFMANN ISTVÁN (1993), Helynevek nyelvi elemzése. Debrecen. HOFFMANN ISTVÁN (2003), Patak. In: Köszöntő könyv Kiss Jenő 60. születésnapjára. Szerk. HAJDÚ MIHÁLY ― KESZLER BORBÁLA. Bp., 2003, 664–73. HOFFMANN ISTVÁN (2007), Helynevek nyelvi elemzése. Második kiadás. Tinta Könyvkiadó, Bp. HOFFMANN ISTVÁN (2010), A Tihanyi alapítólevél mint helynévtörténeti forrás. A Magyar Névarchívum Kiadványai 16. Debrecen. INCZEFI GÉZA (1970), Földrajzi nevek névtudományi vizsgálata Makó környékének földrajzi nevei alapján. Bp. JNSzMFN. = Jász-Nagykun-Szolnok megye földrajzi nevei. V. Tiszazug. Szerk. BALOGH LAJOS―ÖRDÖGH FERENC. Jászberény―Kunszentmárton, 1994. KÁLMÁN BÉLA (1967), Helynévkutatás és szóföldrajz. NytudÉrt. 58: 344–50. KÁLMÁN BÉLA (1989), A nevek világa. Debrecen, 125–33. KÁZMÉR MIKLÓS (1949), Beszámoló a Zala vármegye keszthelyi járásában végzett földrajzi 42
név-gyűjtésről. MNy. 45: 296–303. KISS LAJOS (1972), A földrajzi köznevek és a földrajzi nevek. Nyr. 96: 250–1. KISS LAJOS (1979), Székelyföldi víz- és helységnevek. Nyr. 103: 468–72. KISS LAJOS (1984), Hernád. Nyr. 108: 100–1. KISS LAJOS (1994), A Felvidék víznevei. MNy. 90: 1–19. KISS LAJOS (1995), Földrajzi neveink kontinuitása a Dunántúlon. MNy. 91: 192–4. KISS LAJOS (1996), A honfoglalás és a letelepedés a földrajzi nevek tükrében. Magyar Tudomány 41: 964–71. KISS LAJOS (1997a), Pannónia helyneveinek kontinuitása. In: Honfoglalás és nyelvészet. Szerk. KOVÁCS LÁSZLÓ―VESZPRÉMY LÁSZLÓ. Bp. 187–97). KISS LAJOS (1997b), Erdély vízneveinek rétegződése. In: Honfoglalás és nyelvészet. Szerk. KOVÁCS LÁSZLÓ―VESZPRÉMY LÁSZLÓ. Bp. 199–210. KMFN. = Komárom megye földrajzi nevei. Szerk. BALOGH LAJOS―ÖRDÖGH FERENC. Bp., 1985. KMHSz. = Korai magyar helynévszótár, 1000-1350. 1. Abaúj-Csongrád vármegye. Szerk. HOFFMANN ISTVÁN. Debrecen, 2005. KNIEZSA ISTVÁN (1938), Magyarország népei a XI.-ik században. In: Emlékkönyv Szent István király halálának kilencszázadik évfordulóján. Szerk. SERÉDI JUSZTIÁN. Bp. II, 365– 472. KNIEZSA ISTVÁN (1942), Erdély víznevei. Kolozsvár KNIEZSA ISTVÁN (1948), Szláv eredetű víznevek a Székelyföldön. MNy. 44: 1–11, 101–5. LŐRINCZE LAJOS (1947/1967), Földrajzi neveink élete. Bp. LUKÁCS KÁROLY (1951), Fok―Sár―Sió―Siófok. MNy. 47: 255–66. MÉSZÖLY GEDEON (1956), Ómagyar szövegek nyelvtörténeti magyarázatokkal. Bp. MIKESY SÁNDOR (1947), A fagyöngy közszó és a Gyöngyös víznév. MNy. 43: 253–8. MSzFE. = A magyar szókészlet finnugor elemei. Etimológiai szótár I-III. Főszerk. LAKÓ GYÖRGY. Bp., 1967–78. MTsz. = Magyar Tájszótár. Szerk. SZINNYEI JÓZSEF. Buda, 1938. MUSz. = Magyar-ugor összehasonlító szótár. Szerk. BUDENTZ JÓZSEF. Bp., 1873–81. NEMES MAGDOLNA (1999), A földrajzi köznevekről. MNyj. 37: 331–40. NYÍRI ANTAL (197), Az aszó-ról szóló szófejtési kísérletek és azok és azok módszertani tanulságai. MNy. 74. 163–75. NySz. = Magyar Nyelvtörténeti Szótár. A legrégibb nyelvemlékektől a nyelvújításig I-III. Szerk. SZARVAS GÁBOR―SIMONYI ZSIGMOND. Bp., 1890–3. 43
OklSz. = Magyar oklevél.szótár. Pótlék a Magyar Nyelvtörténeti Szótárhoz. Szerk. SZAMOTA ISTVÁN ― ZOLNAI GYULA. Bp., 1902–6. PÓCZOS RITA (2001), Az Árpád-kori Borsod és Bodrog vármegye településneveinek Nyelvészeti elemzése. Debrecen. PÓCZOS RITA (2003), A Sajó vízrendszerének nyelvi rétegei. MNyj. 41: 487–96. PÓCZOS RITA (2004), A Garam és az Ipoly vízrendszerének nyelvi rétegei. In: Helynévtörténeti tanulmányok I. Szerk. Hoffmann István―TÓTH VALÉRIA. Debrecen, 105–25. RÁCZ ANITA (2005), A régi Bihar vármegye településneveinek nyelvészeti vizsgálata. Debrecen. REUTER CAMILLO (1970), A fok vízrajzi köznév és a Fokorú földrajzi név. NytudÉrt. 70: 104– 11. SMFN. = Somogy megye földrajzi nevei. Szerk. PAPP LÁSZLÓ―VÉGH JÓZSEF. Bp., 1974. J. SOLTÉSZ KATALIN (1979), A tulajdonnév funkciója és jelentése. Bp. SZENTGYÖRGYI RUDOLF (2008), A Tihanyi alapítólevél latin szövege és helyneveinek Lokalizálása. In: Név és valóság. A VI. Magyar Névtudományi konferencia előadásai. Szerk. BÖLCSKEI ANDREA―N. CSÁSZI ILDIKÓ. Bp. 255–67. SZIKSZAINÉ NAGY IRMA (2007), Magyar stilisztika. Bp. Osiris Kiadó. 447. SzófSz. = Magyar szófejtő szótár. Szerk. BÁRCZI GÉZA. Bp., 1941. SzSzBMFN. II. = Szabolcs-Szatmár- Bereg megye földrajzi nevei. II. A fehérgyarmati járás földrajzi nevei. Szerk. KÁLNÁSI ÁRPÁD. Debrecen, 1984. SzSzBMFN. III. = Szabolcs-Szatmár- Bereg megye földrajzi nevei. III. A nyírbátori járás földrajzi nevei. Szerk. JAKAB LÁSZLÓ―KÁLNÁSI ÁRPÁD. Nyírbátor, 1987. SzSzBMFN. IV. = Szabolcs-Szatmár- Bereg megye földrajzi nevei. IV. A mátészalkai járás földrajzi nevei. Szerk. KÁLNÁSI ÁRPÁD. Debrecen, 1989. SzSzBMFN. V. = Szabolcs-Szatmár- Bereg megye földrajzi nevei. V. A csengeri járás földrajzi nevei. Szerk. KÁLNÁSI ÁRPÁD―SEBESTYÉN ÁRPÁD. Debrecen, 1993. TESz. = A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára I-III. Főszer. BENKŐ LORÁND. Bp., 1967-76. TMFN. = Tolna megye földrajzi nevei. Szerk. ÖRDÖGH FERENC―PAPP LÁSZLÓ―VÉGH JÓZSEF. Bp., 1981. TNyt. = A magyar nyelv történeti nyelvtana. Főszerk. BENKŐ LORÁND. I. A korai ómagyar kor és előzményei. Bp., 1991. II/I. A kései ómagyar kor. Morfematika. Bp., 1992. TÓTH VALÉRIA (2001a), Az Árpád-kori Abaúj és Bars vármegye helyneveinek történeti44
etimológiai szótára. Debrecen. TÓTH VALÉRIA (2001b), Névrendszertani vizsgálatok a korai ómagyar korban (Abaúj és Bars vármegye). Debrecen. TSz. = SZABÓ T. ATTILA, Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár. Kriterion Könyvkiadó. Bukarest. 1984. UEW. = Uralisches Etymologisches Wörterbuch. Szerk. RÉDEI KÁROLY. Bp., 1991. ÚMTsz. = Új magyar tájszótár I-IV. Főszerk. B. LŐRINCZY ÉVA. Bp., 1979-2002. VaMFN. = Vas megye földrajzi nevei. Szerk. BALOGH LAJOS―VÉGH JÓZSEF. Szombathely, 1982. VMFN. I. = Veszprém megye földrajzi nevei. I. A tapolcai járás. Szerk. BALOGH LAJOS― ÖRDÖGH FERENC. Bp., 1982. VMFN. IV. = Veszprém megye földrajzi nevei. IV. A veszprémi járás. Szerk. BALOGH LAJOS―ÖRDÖGH FERENC. Bp., 1991. VÖRÖS OTTÓ (1999), Vízrajzi köznevek szóföldrajzi és jelentéstani vizsgálata. MNyTK. 211. ZMFN. = Zala megye földrajzi nevei. Szerk. PAPP LÁSZLÓ―VÉGH JÓZSEF. Zalaegerszeg, 1964.
45
Mellékletek
A fok helynévbeli előfordulása a Kárpát-medencében az ómagyar korban DRÓTOS ESZTER vizsgálatai alapján (2009):
[1177]/405: supra rippam Morisii, que vocatur Fuc (Gy. 1: 163, 184, Arad vm.); 1244>347?, 1257: Fuk, aqua, fl., loc. (Gy. 1: 291, 375, Baranya vm.); 1300: Fuk, foss. (Gy. 1: 540, Bereg vm.); 1320: Fuc, aqua (Gy. 1: 622, Bihar vm.); 1338: Fuk, loc. (KMHsz. 1: 102, Bihar vm.); +?1292: Fvk, loc. (Gy. 1: 799, Borsod vm.); 1211: Foc (Gy. 1: 864, Csanád vm.); 1337: Fok, loc., riv. (Gy. 1: 863, Csanád vm.); 1282/285, 1299/XIV.: Fuuk, loc., 1299/XIV.: Fuk, loc., 1299/392: Fok, loc. (HA. 2: 30, erdélyi Fehér vm. alsó része); [1291]/291: fuk (Gy. 2: 389, Fejér vm.). Ne. fok: Fok-ér ? 1264, 1270: Fukher (Gy. 4: 327, 419, Nyitra vm.); Daróc-fok +1264/[XIV.]: Drauchfok, loc. (Gy. 1: 297, Baranya vm.); Gömör ? -fok 1338/439: Gumurfok
46
(Gy. 1: 720, Bodrog vm.); Járó-fok 1349: Jaroufuk (KMHsz. 1: 139, Baranya vm.); Let-fok +1264/[XIV.]: Letfok, loc. (Gy. 1: 297, Baranya vm.); Megye-fok +?1061/272//376: Megefuk (Gy. 2: 323, 419, Fejér vm.); Sárvár-fok 1338: Saarwarfuk, 1338/396: Sarwarfuk, loc. (KMHsz. 1: 238, Bihar vm.); Sebesfok 1339: Sebusfok (KMHsz. 1: 239, Baranya vm.); 1309/412, 1324/412: Sebesfok, pisc. (Gy. 1: 725, Bodrog vm.); Síkos- ~ Csíkos-fok +1214/334: Sycusfokw (Gy. 1: 646, Bihar vm.); (S)zavar-fok 1308: Zouorfuk (Gy. 1: 232, Bács vm.); Zúgó-fok ? 1296/346/408: Zugousuk [ƒ: Zugoufuk ?], aqua (Gy. 1: 303, Baranya vm.) ¦ foka: Agár foka +1285/572: Agarfoka, piscat. (Gy. 1: 846, 866, Csanád vm.); Bodza foka [1192]/394: Bozyafuka (Gy. 1: 236, Bács vm.); Bodzás foka 1192/374/425: ad locum, ubi Buziasfoka cadit in Vvyos ~ Boziasfoka, [1192]/394: Bozyasfoka, 1206: Buziasfuka, loc., [1230]/231: Buzyasfuca (KMHsz. 1: 59, Bács vm.); Boz ~ B_z foka 1326/327/380: Buzfoka, fl., ins. (Gy. 1: 509, Békés vm.); Edelény ? foka [+1077– 95]>+158//403/PR.: Edelenfoka, [+1077–95]/+158//XV.: Hedelenfoka ~ Hedeleufoka, [+1077–95]/+158//XVII.: Hedelenfaka, [+1077–95]/+158//XVIII.: Hede. Leonfaka (KMHsz. 1: 87, Baranya vm.); Fozár foka 1261/271: Fozarfoka (Gy. 3: 39, 117, 118, Heves vm.); Harangod foka 1211: Harrangudfoca, loc. (Gy. 1: 858, 864, Csanád vm.); Ivános foka 1308: Ivanusfuka (Gy. 1: 232, Bács vm.); Karacsa ? foka 1334: Karachafoka, loc. (KMHsz. 1: 144, Baranya vm.); Karácson(y) foka 1308: Karachunfuka (Gy. 1: 232, Bács vm.); Keli foka 1192/374/425: Losyuduna desc. usque Kelyfuka, [1192]/394: Kelifuka (Gy. 1: 236, 65 Bács vm.); Let foka +1264/[XIV.]: Let foka, loc. (Gy. 1: 297, Baranya vm.); Netecs ? -tó foka 1349: Netechthoufuka, pisc. (KMHsz. 1: 200, Baranya vm.); Nyizdula ? foka 1261/262: Nizdulafuka, loc. (Gy. 1: 319, Baranya vm.); Örény foka 1338/439: Ewrenfoka (Gy. 1: 719, Bodrog vm.); Poroszló foka 1212/397/405: Poroslofuca, loc. (Gy. 1: 328–9, Baranya vm.); Szartos foka 1278: Zortos foka (Gy. 3: 39, 127, Heves vm.); Szégye ~ Cege foka +?1292: Cegefuka, pisc. (Gy. 1: 799, Borsod vm.); Sziget foka 1338/439: Zygethfoka (Gy. 1: 719, Bodrog vm.); Telek-ér foka 1284/454: Thelukerfoka, vall. (Gy. 1: 793, Borsod vm.); Tompa foka 1322: Tumpafuka, prat. (Gy. 1: 652, Bihar vm.); Tölgyes foka +1055/[1416 k.]: Tulgu’s’ foka, aqua, +1092/+274//399: Tulgufoca, +1092/+274//399, 1211: Tulgusfoca, 1211: Tulgus foca, aqua ~ Tulusfoca ~ Tulusfocca (KMHsz. 1: 282, Bodrog vm.); Vej(r)mür foka 1212/397/405: Veymurfuca ~ Veyrmurfuca (Gy. 1: 328, 706, Bodrog vm.); Zseliznye ? foka 1349: Zelyznefuka (KMHsz. 1: 306, Baranya vm.) ¦ -s Fokos-verem 1251/335: Focoswerum, 1251/339: Focoswerem (Gy. 1: 299, Baranya vm.) ¦ -talan Foktalan pataka 1339/342>378: Foktalanpataka, Gy. 3: 469, 497, Krassó vm.).
47
Kódok a nyelvi elemzés táblázatának értelmezéséhez Funkcionális-szemantikai elemzés 100 a névrész megjelöli a hely fajtáját 200 a névrész megnevezi magát a helyet 300 a hely kifejezi a hely valamely tulajdonságát (310 hely érzékszervi(nek) vagy érzékeléssel felfogott tulajdonsága) 311 mérete, kiterjedése 312 alakja 313 színe 314 (ált. vizének) íze 315 szaga 316 hőmérséklete, éghajlati jellemzője 317 hangja 319 egyéb külső (érzékszervi jegye) (320 a hely valamely belső (elsősorban nem érzékeléssel felfogott) jegye) 321 állapota 322 (ált. vizének) mozgása 323 (környezetének vagy magának a helynek az) anyaga, ill. az ott levő jellegzetes anyag 324 kora 325 funkciója, működése 390 egyéb tulajdonsága 400 a névrész kifejezi a hely viszonyát valamilyen külső dologhoz, körülményhez (410 a hely viszonya valamilyen tárgyhoz, élőlényhez) 411 az ott lévő növényzet 412 az ott lévő állatvilág 413 az ott lévő épület, építmény vagy annak része 414 tárgy, amivel ott csinálnak valamit (420 a hely viszonya valamilyen személyhez) 421 a hely birtokosa 422 a hely használója 423 az ott lévő vagy lakó ember(ek), embercsoport (430 hely viszonya valamilyen történéshez) 431 a hely eredete, kialakulása 432 a hellyel kapcsolatos esemény 490 a hely egyéb viszonya valamilyen külső dologhoz, körülményhez 500 a névrész kifejezi a hely valamely más helyhez való viszonyát 510 a hely valaminek a része 520 a hely pontos elhelyezkedése 521 víz mellett, közelében vagy rajta 522 térszíni forma (hegy, domb, völgy) mellett, közelében vagy rajta 523 tájrész mellett, közelében vagy rajta 524 település közelében vagy rajta 525 építmény mellett vagy közelében 526 megyéhez vagy más közigazgatási egységhez tartozás 530 irány megjelölése 531 irányjelölés általában (nem dönthető el, hogy oda: 532 vagy onnan: 533)
48
532 oda vezet (ált. utak nevében) 533 onnan jön (ált. víznévben) 540 a hely viszonyított (relatív) helyzete 590 egyéb helyviszony 700 a funkció nem áll kapcsolatban a denotátummal 710 emlékeztető funkció 720 konvencionális funkció 900 kategorizálhatatlan helynévrész
Lexikális-morfológiai elemzés 10 földrajzi köznév (helyfajtát jelentő köznév) 11 egyszerű földrajzi köznév 12 összetett földrajzi köznév 20 helynév(i származék) 21 egyrészes helynév 22 kétrészes helynév 23 egyrészes képzett helynév 24 kétrészes képzett helynév 25 helynév elemei 30 személyt jelölő köznév 31 népnév 32 törzsnév 33 foglalkozást, címet jelölő szó 34 személyt általában jelölő szó 39 egyéb, személy jelentésű szó 40 személynév (tulajdinnév) 41 régi (Árpád-kori) egyelemű 42 nemzetségnév 43 többelemű személynév 44 családnév 45 keresztnév 46 ragadványnév 47 szentnév 49 egyéb személynév 50 tárgyakat stb. (nem személyt és helyet) jelentő köznevek 51 növénynév 52 állatnév 53 épületet, építményt jelölő szó 54 tárgyak neve 55 anyagnév 56 elvont jelentésű főnevek 59 egyéb köznév 60 egyéb tulajdonnév fajták 69 a tulajdonnév jellege nem dönthető el 70 melléknévi jellegű szó 71 képzetlen melléknév 72 képzett melléknév
49
73 folyamatos melléknévi igenév 74 befejezett melléknévi igenév 75 számnévből képzett melléknév 76 tőszámnév 77 sorszámnév 80 közszói szószerkezet 81 jelzős szerkezet 82 viszonyjelölő (határozós, névutós) szerkezet 83 igés, igeneves szerkezet 84 szervetlen szókapcsolat 90 egyéb (kategorizálhatatlan) nyelvi elem
Történeti elemzés szintagmatikus szerkesztéssel alkotott nevek 11 jelzős szerkezetből 12 határozós szerkezetből 13 mellérendelő szerkezetből 20 morfematikus szerkesztéssel alkotott nevek 21 helynévképzővel 22 névszójelekkel 23 helyragokkal 24 névutóval 30 jelentésbeli névalkotással keletkezett nevek 31 jelentéshasadással 32 jelentésbővüléssel és –szűküléssel 33 metonimikus névadással 34 metaforikus névadással 35 indukciós névadással 36 névköltöztetéssel 40 szerkezeti változással alakult nevek 41 ellipszissel 42 redukcióval 43 kiegészüléssel 44 bővüléssel 45 deetimologizációval 46 népetimológiával 50 idegen hatásra létrejött nevek 51 névátvételek 52 tükörfordítások 53 részfordítások 54 egyéb (tudatos) névmagyarosítás 90 bizonytalan, ismeretlen keletkezésű nevek 10
A helynévfajták kódrendszere 50
10. v í z n e v e k 11. folyóvizek nevei: természetes erek, patakok, folyók és mesterséges árkok, csatornák megnevezései 12. állóvizek nevei: természetes tavak, időszakos vízzel telt mélyedések, víztározók, halastavak megnevezései 13. álló- és folyóvizek részeinek nevei: öblök, folyószakaszok, vízfelületek, forgók, örvények, zúgók, vízesések, vizek egymásba ömlésének helyei, vízalatti mélyedések megnevezései 14. források, kutak nevei: természetes és mesterséges vízvételi helyek, folyók előtörési helyeinek megnevezései 19. pontosabban meg nem határozható víznevek 20. v í z p a r t i h e l y e k n e v e i 21. vízpartok, partszakaszok, árterültek, gátak, töltések nevei 22. félszigetek, víztörők, földnyelvek nevei 23. szigetek, szirtek, zátonyok, homokpadok stb. nevei 24. mocsarak, lápok, nádasok nevei 30. d o m b o r z a t i n e v e k 31. hegyek, dombok, halmok nevei 32. völgyek, mélyen fekvő területek, gödrök nevei 33. hegyek és völgyek részeinek nevei: emelkedők, lejtők, domb-és hegyoldalak, hegytetők, magaslatok, dombhátak, hegycsúcsok, fennsíkok, szakadékok, szorosok, barlangok, sziklák megnevezései 34. sík, egyenes felszínű területek nevei 35. egyenetlen felszínű, gödrös, hullámos területek nevei 40. t á j n e v e k 50. h a t á r n e v e k 51. szántóföldek nevei 52. kertek nevei 53. gyümölcsösök nevei 54. szőlők nevei 55. rétek, kaszálók nevei 56. legelők és legelőrészek nevei 57. erdők, ligetek, bokros helyek, erdőrészek: vágások, irtások nevei 51
58. fák nevei 60. l a k o t t t e r ü l e t e k nevei 61. közigazgatási nevek: országnevek, megyék, járások, településnél nagyobb egységek megnevezései 62. helységnevek: falvak, városok, puszták, tanyaközpontok megnevezései 63. településrésznevek: falu- és városrészek, zöldterületek, parkok, temetők megnevezései 64. utcanevek: belterületek útjainak, utcáinak, tereinek, sétányainak stb. megnevezései 65. tanyanevek 70. é p í t m é n y n e v e k 71. lakóháznevek: magán- és bérházak, villák, nyaralók, víkendházak, erdészházak stb. megnevezései 72. középületek, templomok, kolostorok, várak, illetve ezek részei: bástyák, tornyok, kapuk, udvarok megnevezései 73. kocsmák, csárdák megnevezései 74. gazdasági célú építmények nevei: gyárak, üzemek, malmok, bányaépületek, illetőleg állattelepek, istállók, magányos hodályak, pajták, géptelepek stb. megnevezései 75. állomásnevek: vasútállomások és –pályaudvarok, autóbuszmegállók és –pályaudvarok stb. megnevezései 76. utak és vasútvonalak nevei 77. hídnevek 78. kisebb építmények nevei: keresztek, köztéri szobrok, vadászlesek, őrtornyok, vadetetők, mész- és szénégető kemencék, dögkutak stb. megnevezései 79. bányák, homok- és agyagvételi helyek stb. nevei 80. h a t á r v o n a l a k mezsgyék határpontok, határjelek nevei 90. p o n t o s a b b a n m e g n e m h a t á r o z h a t ó h e l y e k nevei
52
ADATBÁZIS
53
