Deák András. Kopernikusz leányához a hitről

Deák András

Kopernikusz leányához a hitről

Vác, 2009

ISBN 978-963-06-8626-6 Szerkesztés: Deák Tamás Borítóterv: Kovács Melinda Kiadó: Váci Egyházmegyei Hatóság Felelős kiadó: Dr. Beer Miklós megyéspüspök Nyomda: Kucsák Könyvkötészet és Nyomda, Vác Felelős vezető: Kucsák Gábor

Ajánlás Kopernikusz a történelmi emlékezetünkben a szemléletváltás egyértelmű jelképeként szerepel. A kopernikuszi fordulat képletesen tárja elénk azt a csodálatos lehetőséget és feladatot, hogy a megszokott és felületes látásmódot fel tudjuk váltani egy másikkal, amelyik más oldalról, más megvilágításban teszi érthetőbbé a világot. Csak annyi történt, hogy Kopernikusz ki merte mondani, hogy nem a Föld körül kering a Nap, hanem éppen fordítva. Azóta számtalan szemléletváltást ért meg az emberiség, de Kopernikusz maradt mindazoknak a típus-alakja, akik akarnak és mernek tovább gondolkodni a titkok világában. Így van ez hívő életünkben is. Isten és ember kapcsolatát a nemzedékek egymásutánjában újra kell fogalmazni. A nagy bölcsesség, amit vallok, az az, hogy tudjuk megkülönböztetni azokat a szemléleti formákat, amelyek egy adott kor és egy bizonyos fogalmi rend sajátjai és azokat a változhatatlan értékeket, amelyek mögöttük vannak. Egyházunk bölcs tanítómesterként őrködik az örök isteni igazságok felett, de bátorít az új formák keresésére. Deák András is erre vállalkozott, hogy hitünk csodálatos világát új kifejezésekkel, új látásmódban fogalmazza át. Teszi ezt azzal a nagy szívvel és rajongó szeretettel, amellyel Isten titkai felé fordul, és amellyel a rábízottak felé felelősnek érzi és tudja magát. Leányához írt szeretetteljes, személyes-mély gondolatai mindnyájunk számára gondolatébresztők lehetnek és személyes elkötelezettségre, hitünkből fakadó hiteles magatartásra szólítanak. Szívből-szeretettel ajánlom ezt az írást mindazoknak, akikben van bátorság és kellő alázat, hogy a titkok útján járjanak. Beer Miklós váci püspök

Elöljáróban Drága Borcám! Bizalommal és szeretettel osztom meg Veled gondolataimat abban a reményben, hogy segíteni fognak eligazodni a nagyvilágban. Van bennem azért egy kevés szorongás is, mert ilyenkor az ember óhatatlanul megérinti a másik lelkének azokat a húrjait, amelyekhez a kívülállónak semmi köze. Amikor szándékom ellenére ezt tenném, kérlek, lépd át, és bocsásd meg nekem. Írásom címe is elárulja, hogy ősi szemléletet kérdőjelezek meg, több ezer éves gondolati rendet kezdek ki, de nem a fölforgatás és az ellentmondás szándékával, hanem az igazságkeresés jegyében. Miként Kopernikuszt sem a régi szemlélettel való szakítás vágya hajtotta, hanem annak hiányosságai ösztönözték olyan koncepció irányába, amely feloldotta az ellentmondásokat. Úgy látjuk ma is, hogy a Nap keringforog a Föld körül, és ezzel a szemlélettel mindennapjainkban nagyon jól elvagyunk, de ha már a naprendszert akarjuk megérteni, csak úgy sikerülhet ez, ha nem a Földet, hanem a Napot tekintjük azon égitestnek, amely körül bolygói – köztük a Föld – keringenek. A vallások általában mind a mai napig megőrizték helytelen, ősi szemléletüket: Én-központúságunkból adódik, hogy hajlamosak vagyunk Istent keringetni a Föld és az ember körül, 5

Kopernikusz leányához a hitről pedig fordítva kellene lennie, hiszen Ő a mi Napunk, mi pedig az Ő bolygói. Ő az, aki VAN, mi pedig teremtményei, így a törvények és a szeretet szellemében való élettel körülötte kell kirajzolódnia élet-pályánknak. Nem Ő igazodik hozzánk, hanem fordítva kell lennie, és akkor részesülünk áldásaiban. Különben nem, mert miként a vonat nem jön házhoz, úgy a Jóisten sem! Ha utazni akarunk, ki kell mennünk az állomásra, jegyet váltani, és föl kell szállnunk a vonatra. Ha a Jóistennel találkozni akarunk, nekünk kell mozdulnunk, és elkötelezett életünkkel fizetnünk kell. Olyankor tehát, Borcám, amikor például Hozzá segítségért folyamodunk, szívünkben meg kell tenni feléje ezt az utat. És ha meghallgatásra találsz, az nem azért lesz, mert Ő Rólad imád hatására másképpen gondolkodik, hanem mert alkalmassá tetted magadat arra, hogy segíthessen. Ember-központú szemléletünk terméke az a gondolat is, hogy a történelmünk iránti felelősséget Őrá ruházzuk. Atombomba, környezeti katasztrófa, háború? Nyugodtan alhatunk, Ő van a kormányrúdnál, majd Ő elrendezi dolgainkat! Így hát minek írjam alá az atombomba-kísérletek elleni tiltakozást, amikor úgyis az lesz, amit a Jóisten akar! Ez a szemlélet hamis, sőt bűnös! Ezért nemcsak a naprendszer vonatkozásában, hanem a Jóisten és az ember viszonyában is végre kell hajtanunk a Kopernikusz-i fordulatot. Nagyszerű könyvek és filmek látnak manapság napvilágot, amelyek arra hivatottak, hogy a csüggedteket fölemeljék, a kishitűeknek erőt adjanak, és a boldogtalant megtanítsák, hogyan lehet boldog. Különböző keretbe foglalva ezek az életreceptek a hitre építenek. Arra a hitre, amely megnyitja a hívő számára az örök energiaforrást, a mindenség kifogyha6

tatlan áruházát vagy – a vallásos ember eszmevilágában – Isten kegyelmét. Üzletemberek, baseball-játékosok, politikusok és tudósok véget nem érő példáit olvashatjuk, akik különböző bibliai idézetek vagy önbizalmat, sikert ígérő bölcs mondatok ismételgetésével „lebilincselő eredményeket értek el”. Mindennek a mélyén valamiféle hit húzódik meg. Egy kisregény alapötlete az, hogy a főhős elveszíti árnyékát. Ebből végtelen sok gondja támad. Ember árnyék nélkül? Teljes képtelenség! Nos, a hit az ember racionalitásának árnyéka. Más szóval, elválaszthatatlanul hozzánk tartozik és kísér bennünket minden utunkon. Az értelem a Valóság törvényeit – az Igazságot – kutatja és látja, a hit ugyanazt teszi, csak folytatja ott, ahol az értelem megtorpan. Ez nem jelenti azt, hogy semmi köze az értelemhez. Sőt! Éppen értelmességéből származik az emberben az igény, hogy tovább lépjen akkor is, és ott is, mikor és ahol az értelem már nem boldogul. Nem helyes tehát – miként ezt általában teszik –, ezen két képességünket egymással szembe állítani! Egy tőről fakadnak, kölcsönös összefüggésben hatnak és működnek az emberben. Értelem nélkül a hit balga lesz és babonába fullad, hit nélkül pedig az értelem elveszíti a horizontot. Életünk ezért csak akkor lehet sikeres, ha nem zárkózunk be pillanatnyi igazságainkba, sem pedig pillanatnyi hitünkbe. Legyen tehát, Borcám, értelmed és hited mindig nyitott. Az ember értelmével egyre újabb területeket hódít meg abból, ahová korábban csak hitével tudott behatolni. Ne gondold azonban, hogy ezzel a hit világa zsugorodik. Korántsem! Az éjszaka sem fogy azáltal, hogy autónk halad előre. Szüntelen új világ tárul ugyan elénk a reflektorok fényében, de mögötte a sötétség fala még le nem omlik, akármilyen gyorsan 7

Kopernikusz leányához a hitről száguldunk is! És minél sebesebben haladunk, annál több és erősebb hitre is szükségünk van: hinni, hogy az út nem fut ki lábunk alól, a minősége is megmarad, és hajtűkanyarral sem fog megtréfálni bennünket. Hit nélkül, Borcám, miként mondtam, az ember nem élhet – az sem, aki tagadja. A hitnek számos területe és szintje van. Én az alábbiakban azzal a hittel szándékozom elsősorban foglalkozni, ami mindennapi életünkre közvetlenül visszahat: a Jóistenbe vetett hittel, ezen belül is a kereszténységünkből fakadó hitproblémákkal. Leveleim első részében elméleti kérdéseket boncolgatok. A legsúlyosabbak közülük éppen azok, amelyek Benned is és más, hívő fiatalban is föl-fölmerülnek: Ha a Jóisten mindenható, miért nem fékezi meg a rosszat? Ha igazságos, miért hagyja, hogy ártatlanok pusztuljanak el természeti és társadalmi katasztrófákban? Ha gyermekeinek tekint bennünket, miért tud kénye-kedve szerint bánni velünk ellenségünk? Ha atyánk, akkor miért nem hallgatja meg segélykiáltásunkat? Igaza lenne azoknak, akik azt vallják, hogy Isten nincs? Ha lenne ugyanis, nem engedné, hogy a rossz elborítson bennünket. Vagy igaza van azoknak, akik úgy gondolják, hogy Ő van, de teljesen magára és sorsára hagyta a világot? Van-e hatalmam sorsom felett? És ha már Isten nem segít, én segíthetek-e magamon?

8

Vagy van-e hatalmam a mindent átjáró és létben tartó Energiák fölött? Lehet, hogy általában nem is rajtunk kívüli mennyei vagy földi hatalmasságoktól függ az ember és a Föld sorsa, hanem tőlem és a többi embertől? Lehet, hogy amit Istentől szoktunk elvárni, önmagunknak kellene megtennünk? – Természetesen Vele társulva! Talán nem is a jámbort, hanem a jóban szövetségest keresi Ő az emberben? Keresi az Embert, aki helyettesíti Őt a Földön, mert itt az ember az isten? Csak általunk, velünk és bennünk tud cselekvően részt venni a teremtett világ történéseiben? Ne félj Borcám, ezekkel a kérdésekkel szembenézni! Az igazság és a kérdésfelvetések sem hitedre, sem Egyházadra nem jelenthetnek veszélyt. Ne kövesd azok gyakorlatát, akik félve a dolgok újragondolásától, fejüket a homokba dugják. Nem várhatjuk megerősödésünket attól az eledeltől, amely legyengített . . . A második rész olyan gyakorlati kérdéseket tárgyal, amelyek eszközöket adnak kezedbe, Borcám, hogy Életedet teljesebben élhesd meg, több erőre és egészségre tehess szert, ami által aztán hivatásodat sikeresebben töltheted be. Higgy abban az igazságban, hogy Isten Veled és Benned van, de üdvösségedért, nélküled semmit sem tehet. Nagyon fontos láncszemek vagyunk az Ég és a Föld között! Rajtunk keresztül árad a földre az Ő kegyelme. Ez azért van így, mivel kezét „megköti” a teremtett világ rendjére az örök jelenben kimondott „igen”-je. Arról nem is szólva, hogy az úgy, ahogy megalkotta, jó volt (Ter 1. 31). Velünk, emberekkel viszont egy kis isten jelent meg a világ színpadán: szabad akarattal és értelemmel áldott meg bennünket. Bár ez – képletesen szól9

Kopernikusz leányához a hitről va – „kiszámíthatatlanná” tette a földi eseményeket, erre is igent mondott a Jóisten. Ettől kezdve a kozmosz és az ember párharca a történelmünk. Ő harmadikként csak akkor lép be a küzdelembe, amikor ezt számára az ember lehetővé teszi vagy kéri. Végtelen jóságával és szeretetével mindig készen áll megsegítésünkre. Úgy annyira, hogy amikor eljött az „idők teljessége” - talán éppen a minden bűntől mentes Szűz Mária megszületésével – emberré lett –, mert emberré kellett lennie, hogy segíteni tudjon rajtunk! Látod, Borcám, ilyen értelemben még a Jóisten is ki van szolgáltatva nekünk. Hát akkor mennyire inkább az emberiség jövője! Nagy a felelősségünk, nekünk, keresztény embereknek, mert önmagunk, szeretteink és környezetünk számára Mi vagyunk az isten, az Isten emberei! Ő csak általunk, emberek útján hathat, cselekedhet itt a Földön. Ha nem így lenne, a második isteni Személy nem jött volna közénk emberi alakot öltve fel, és Krisztus számára nem lett volna olyan fontos, hogy tanítványokat és követőket gyűjtsön maga köré, akik majd folytatják azt, amit Ő elkezdett. Nélkülünk Isten nem tudja jóságát realizálni az emberek között!

10

1. levél A hit és az ember A hit, miként az értelem, együtt született az emberrel. A „hit” nagyon sokszínű fogalom, sokféle jelentéssel használjuk. Nem lehetünk meg nélküle. Azok az ideológiák, amelyek a vallásokat támadják, szükségszerűen megteremtik az Istenhit és -kép helyett a saját hit-tárgyaikat: hit a humánumban, a tudományban, az értelemben, hit egy-egy vezérben vagy valamilyen „izmusban” – anarchizmusban, kozmopolitizmusban, liberalizmusban, kommunizmusban vagy éppen a kapitalizmusban. Tartalmánál fogva háromféle hitet különböztetünk meg. Tévhitek Csupán a teljesség kedvéért említem ezeket. Ilyenek a babonák és a hiedelmek. A tudomány hite Tárgya az értelem által megismerhető, de még föl nem derített valóság. Kutatók és intézetek százai, ezrei dolgoznak fáradhatatlanul, hogy egy-egy rejtély nyitjára ráleljenek. Dolgoznak, mert hiszik, hogy előbb-utóbb megszületik a megoldás. Most még a hit állapotában kísérleteznek. Ha nem hinnének a sikerben, hátat fordítanának a témának. Hisznek azonban, és gyűjtik szorgalmasan a tárgykörre vonatkozó információkat, és próbálják összekötni a szálakat. Hiszik 11

Kopernikusz leányához a hitről töretlenül, hogy akár így, akár úgy, de az ösvény tovább fut a talpuk alatt. Ez a hit ad nekik erőt a kitartáshoz, hogy újabb és újabb hipotézist építsenek fel. Példás kitartásuk hasonlít a tejesköcsögbe esett mesebeli kis békáéhoz, amely szabadulását szívós igyekezetének köszönhette. Próbálkozásainak végtelen során ugyanis addig-addig taposta a tejet, míg azt vajjá nem köpülte, ezen pedig már meg tudta vetni a lábát. A sikert a tudományban is megelőzi a kitartó taposó munka, ehhez pedig a hit ad erőt. A tanulás szegről-végről hasonló jellegű munka. A ház sem hipp-hopp épül fel. Téglát téglára rak a szegény ember. Az egy-egy hivatás által megkívánt tudást is apránként sajátítják el az emberek. Valamikor a tudós sem volt okosabb, mint Te most. Négy-öt év múlva pedig, lehet, hogy okosabb leszel már, mint akit most elérhetetlen magasságokban látsz. Amíg az ember a megmászandó hegy lábánál áll, rémisztően tornyosul feje fölé. Aztán pár óra vagy nap múlva már nem is olyan félelmetes. Bizalommal eltelve kell nekivágni, és akkor sikerül! Ha nem bízol a sikerben, azaz kishitű vagy, nem lesz erőd a siker által megkívánt erőfeszítésekre. Arról nem is beszélve, mennyire fontos, hogy hinni tudj a tanárban és a tankönyvben! A vallások hite A vallási hit tárgya a minden vallásban más-más arcot öltő „Isten” vagy istenek, akit vagy akiket sohasem látott senki. Így aztán minden nép, sőt minden ember a saját kultúrája és képességei szerint formálja meg képét, képüket. A vallások elmaradhatatlan tartozéka a rítus. Ennek keretében fejezik ki a hívők hódolatukat istenük iránt. A rítus kialakítói és ápolói a papok. Nagyon sok szép és mély értelmű 12

A hit és az ember elemet találhatsz a szertartásokban, de nem egyszer botolhatsz látszólag ellentmondásos mozzanatokba is. Ilyen például az a pompa, amellyel az ünnepi szertartásokat a főpapok vagy a pápa végzi. Sokáig feloldhatatlan ellentmondást éreztem Jézus követőinek és szolgáinak ilyetén való, gazdagságot és hatalmat sugalló megjelenése és a megalázottságot, kifosztottságot megtestesítő Megfeszített között. Ma már úgy gondolom, hogy ezt a látszatot nem szabad túldramatizálni. A háttérben nyilván ott van a középkor öröksége, amikor a fejedelmek és királyok – így az egyházfejedelmek is –, külsőségekben is igyekeztek hatalmukat, a társadalomban betöltött kiváltságos szerepüket megjeleníteni. Lehet tehát ezt szép, muzeális hagyománynak tekinteni. Találkoztam azonban olyan magyarázattal is, amely szerint a főpapi pompa azt kívánja tudtunkra adni, hogy a „sebzett és keresztre feszített Mester nemcsak ember, hanem a transzcendens világhoz tartozó Isten is”. Rád bízom, Borcám, miként rendezed ezt le magadban. Az a fontos, hogy e tekintetben is légy toleráns, miként az Egyházunkban elő-előforduló idejét múlt elemekkel, és emberi gyarlóságokkal szemben is. Isten is toleráns velünk szemben. Ez a mi hitünknek nagyon fontos üzenete az emberiség számára. „Nem azért jöttem, hogy elítéljem a világot, hanem azért, hogy megmentsem.” (Jn 12. 47)

13

2. levél A keresztények hite ’A zsidóknak botrány, a pogányoknak balgaság’ A keresztények hite egyedülálló a hitek sorában. „Alapítója” nem egy „megvilágosodott” ember vagy próféta, hanem maga az emberré lett Isten. A keresztény hit Jézus Krisztusra épül. Ő – a második isteni Személy – tanította meg az embert arra, hogy milyen az Isten, és hogyan gondolkodik rólunk, következésképpen hogyan kell gondolkodnunk nekünk önmagunkról, a világról, a jelen és eljövendő életünkről. Mindezt példabeszédekben mondta el, hogy elkerülje a nyelvi jelekből adódó félreértéseket. A legfontosabb isteni üzenetet azonban életével véste kőbe: „példát adtam nektek, hogy amint én cselekedtem, úgy cselekedjetek ti is . . . ” (Jn 13. 15). Ez pár évszázadig, míg követői szegények voltak és üldözést szenvedtek, működött is. Amint azonban 314-ben, Nagy Konstantin császárnak köszönhetően a Római Birodalomban a kereszténység államvallássá vált, elveszítette hamvasságát. A kereszténység belépett a politikai hatalom szférájába. A társadalmi és politikai megbecsülést élvező egyházi elöljárók egyre halványabban tudták életükkel példázni azt, amit tanítottak. Arról nem is beszélve, hogy a hatalom és a javadalmak az oda nem illőket is az egyházi szférába csábították. A 15

Kopernikusz leányához a hitről pápának külön katonasággal még állama is kerekedett. Mára sok minden megváltozott. Sötét árnyékként azonban még mindig kíséri ez az ellentmondásos múlt. Még mindig vannak palotái, értékes gyűjteményei, államilag fizetett papjai. Ezek a tényezők anyagi vonzatuk miatt függő helyzetet teremtenek az államhatalom és a politikai szféra felé. Így pedig nem képes betölteni nagyon fontos küldetését, hogy pártpolitikától függetlenül, mindenkor, a társadalom lelkiismerete legyen. Van még egy, csak lassú, szívós munkával megoldható gondja nemcsak a keresztény egyházaknak, hanem valamennyi vallásnak. A hitet korfüggő filozófiákhoz, világszemléletekhez, tudományokhoz is hozzákötötték. Tekintélyüket féltve nem mernek újítani. „Nihil innovetur” – maradjon minden a régiben! Ami újat bevezetnek, azt nyögve-nyelve, duzzogva teszik. Ez a szerencsétlen helyzet pedig azért állt elő, mert a hitből tudományt kreáltak, tételeket fogalmaztak meg mulandó világképek alapján, amit aztán szentesítettek. Ezért, Borcám, hited bázisának az Evangéliumokat tekintsed, az emberi okoskodásokat pedig kezeld mindig fenntartással. Ezzel azt szeretném kiemelni, hogy nem közömbös, ki, mikor, milyen kultúrkörnyezetben, milyen problémákra válaszolva fogalmazta meg magyarázatait. Mindezt tetézi a nyelvi jelekben is megnyilvánuló emberi gyarlóság: szüntelen változik a nyelvi jeleket használó társadalom, így a szavak és mondatok jelentéstartalma is. A keresztény ember hitének bázisa Jézus életpéldája és az Ő Evangéliuma, azaz „jó híre”. A hozzájuk kötött magyarázatok mindig ember-, kor- és világszemlélet-függők. 16

3. levél A keresztények megváltáshite „Miért a Megtestesülés? Miért a Keresztáldozat?” (Teilhard de Chardin) Unalmas elméleti kérdéseknek tűnhetnek ezek a Teilhard de Chardin által föltett kérdések, Borcám, valójában a mindennapok sűrűjébe vezetnek. Aki leírta őket, a XX. század legeredetibb, legnépszerűbb keresztény teológusa. A választ rendszerének posztulátumaként fogalmazta meg. Ez pedig az, hogy a világ a fejlődés spirálisán a Krisztusban való beteljesülés felé mozog. „Istennek [. . . ] eleget kell tennie annak a feltételnek is, hogy Csúcsa legyen a Mindenségnek, amely strukturálisan egy fő alatt áll és evolutíve befejezetlen. És hogy (Szent Pál kifejezése szerint) mindeneket magába testesíthessen és aztán térjen vissza az Atya kebelébe, «magában hordva a Világot», nem elég többé, hogy Krisztus, mint talán eddig gondoltuk, természetfölöttileg megszentelje a lelkek seregét; ugyanezzel a mozdulattal teremtőleg érettsége természetes végpontjáig kell vinnie a Kozmikus Noogenezist is.” Tudom, Borcám, hogy ez a szöveg kissé próbára teszi türelmedet, de mivel a keresztény gondolkodásban merészen újat hozott, nem szeretném megkerülni. Ugyanakkor lehetőséget ad arra, hogy kiemeljem saját elképzelésemet. 17

Kopernikusz leányához a hitről Ha figyelmesen olvasod, Te is észreveszed, hogy a sorokban izzó költői hevület és lendület arra is szolgál nála, hogy szinte észrevétlenül átugorja az eszmefuttatásában meglévő logikai hasadékokat, és a megfestett kép megfeleljen a szerző misztikus víziójának. Ez a gyengéje azonban eltörpül érdemei mellett, amelyek közül itt csak egyet emelek ki: bátran rámutatott a hagyományos keresztény megváltás elképzelés gyengéjére, mondván, hogy az eltér az „Írások” szellemétől: „Krisztus alakjában és üdvözítő művében a közkézen forgó dogmatikus formulázás szerint Szent Pál és Szent János írásainak szelleme (sőt betűje) ellenére is a legutóbbi időkig volt valami konvencionális, valami jurisztikai és esetleges. Miért a Megtestesülés? Miért a Keresztáldozat? Érzelmileg és lelkipásztori szempontból a kereszténység tökéletesen életképesnek és hatékonynak bizonyult. De intellektuálisan szólva inkább látszott véletlen események tetszőleges sorának, mint szervesen kapcsolt folyamatnak.” Chardin ráérzett arra, hogy Jézus megváltása nem csupán a bűnös embernek szól, hanem a véges Mindenséget emelte magához: „Így bontakozik ki előttünk lassanként egy bizonyos egyetemes, egyszerre természetfölöttiesítő és ultraemberiesítő Krisztusi Energia eszméje és látomása, amelyben egyidejűleg anyagiasul is és személyesül is ez a KonvergenciaMező, mely a Kozmosz általános és globális önmagába göngyölődésének magyarázatához és biztosításához szükséges. – Ez az energia, ha kell, képes terjedelemben fedni a sziderikus anyag fejlődéséből származott gondolkodó planéták sokaságát; vagy legalábbis, (ha ilyen gondolkodó fókuszok a Földön kívül netán nem volnának) képes volna kimerítőleg „aktivi-

18

A keresztények megváltáshite zálni” [. . . ] azt a teljes pszichikai potenciált, mely Földünkön az Antropogenezis nagy kalandjában érdekelt.” Arra a kérdésre azonban, hogy miért kellett ehhez Istennek testet öltenie, a válasszal adós marad. Pedig János apostol megadja rá a választ: „Isten úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte, hogy mindaz, aki hisz benne, el ne vesszen, hanem üdvözüljön” (Jn 3. 16). Ennek a mondatnak a végkicsengése azt sugallja ugyan, hogy Jézus csak miattunk öltött testet, az elején viszont nemcsak az ember, hanem az egész világ szeretetéről szól. A mindennapi hitéletben az emberközpontúság lett szinte egyeduralkodóvá. A Kopernikusz-i szemléletváltás még ezen a téren is várat magára. De miért öltött Isten emberi alakot? Úgy vélem, csak az ember – jelen esetben csak az EMBERfia – közvetítésével tudott a teremtett világ sorsába belenyúlni. Előre bocsátom, Borcám, hogy kényszerűségből hozom az alábbi eszmefuttatást. Nélküle levegőben lebegne a válaszom. Jól figyelj, és ítélj Te, hogy igazam van-e? Válaszomat annak a szemléletnek az alapján fogalmaztam meg, hogy világunk csak a maga tökéletlenségében létezhet. Mondhatnánk azt is, hogy tökéletlenségében tökéletes. Így az ember is elképzelhetetlen nem gyarlónak. Ebből következik az is, hogy a minden értéket a maga végtelen teljességében birtokoló Isten nem jelenhet meg közvetlenül teremtményében, mert azzal megsemmisítené, miként a Nap tenné a Földdel, ha közel kerülne hozzánk. Hasonlóképpen a lét törvénye tette lehetetlenné azt is, hogy az Ő magasságából, hatalmi szóval emelje magához a mindenséget. Ha ezt akarta, márpedig – hitünk szerint végtelen jóságából és szeretetéből 19

Kopernikusz leányához a hitről származóan – akarta, akkor azt csak ennek a létnek a magára öltésével, innen „alulról” tudta megtenni: „a mi Urunk, Jézus Krisztus által”. Krisztus – a teológia tanítása szerint – tökéletes ember és tökéletes Isten. Így Általa, Vele és Benne, halálig való Istennek-adásában megvalósult nemcsak az ember, hanem az egész univerzum „megváltása”, Istenbe emelése. – A szabad akaratú emberre vonatkozóan feltételes érvényűen. Aki ismeri, de nem akarja, nem részesül belőle. Viszont mindebből következik az is, hogy Krisztus testet öltése Ádám és Éva paradicsomi históriájától függetlenül is megvalósult volna. Más szavakkal: nem kizárólag a bűn hozta le a Megváltót közénk. A megtestesülés szervesen beleépült a teremtés „tervébe”. Az pedig ismereteink szerint egészen természetes, hogy ha már a világ átistenítésének szándékával testet öltött, akkor „emberként” valósította ezt meg, mert az ember az evolúció csúcsán a véges lét legtökéletesebb produktuma: értelme és szabad akarata által benne érkezett el a teremtett világ Isten küszöbére. Jézusnak nem lehetett maradása a végtelenségig itt a Földön. Mivel ember is volt, mindenképpen meg kellett halnia. Ha nem fiatalon, akkor 70–80 évesen. Tanítása azonban annyira ellenkezett a zsidók elképzelésével és ambícióival, hogy életútja természetszerűen vitt a Golgotára. Meghalt, és visszatért az Atyához – Pál apostol szerint –, mindeneket magához ölelve. A továbbiakban – gyarló módon ugyan –, tanítványaiban és híveiben realizálódik jelenléte, és az Ő küldetése. „Menjetek el, tanítsatok minden népet [. . . ], és én veletek maradok a világ végezetéig.” Borcám! A benne való hittel így nem öncélú Isten-keresést kaptunk feladatul, hanem mun20

A keresztények megváltáshite kálkodást azon, hogy nekünk is, embertársainknak is ’minél több élete legyen’, mivel Ő azért jött, miként egy helyen a Szentírásban olvashatjuk, hogy „életük legyen és bőségben legyen” (Jn 10. 10). Jézus igaz híveinek ugyanez a küldetése: tartalmasabbá, szebbé tenni saját és embertársaik életét.

21

4. levél A hit hatalma A hit az Istent is le tudja győzni A hit nyit vagy zár kaput nemcsak a holnapnak, hanem az Istennek is. Amikor Jézus szülővárosába, Názáretbe érkezett, cselekedeteinek híre megelőzte őt, mégis kétkedve fogadták. Erre megjegyezte: „Sehol sincs a prófétának kevesebb becsülete, mint saját hazájában és családjában.” Majd Márk evangélista így folytatja: „Nem is tudott ott csodát tenni . . . ” (Márk 6. 5–6). A hitetlenség tehát Jézus kezét is meg tudta kötni. Figyeld csak meg! Csodás gyógyításainak mindig feltétele a hit. Ennek megerősítésére Lukács Evangéliumából nézek néhány példát: Az evangélista által megemlített első csodás gyógyítás pár sorba sűrített dráma. Jézus kettős bizonyságát adta messiási mivoltának a farizeusok és írástudók előtt. Ők mégis süketek és vakok maradtak, mert – miként a Biblia-magyarázók általában értelmezik –, a római megszállás alól felszabadító, a zsidóknak világuralmat hozó megváltót vártak. Nem lehetetlen azonban, hogy leginkább az volt szálka a vezető vallási rétegek szemében, hogy Jézus nem rájuk épített, sőt még annak a reményétől is megfosztotta őket, hogy majd az Ő országában valamiféle pozícióhoz juthatnak. Ez a személyü23

Kopernikusz leányához a hitről ket ért sérelem húzódhatott meg engesztelhetetlen haragjuk mögött. Keresztre is ebből a hatalomféltésből juttatták. A hatalom- és uralkodási vágy, Borcám, egyik legnagyobb rossz az emberben. A zsidó vallási vezetők ugyanezen indíttatásból kerestek a Messiással szemben a kákán is csomót: „Néhány férfi egy béna embert hozott hordágyon. Be akarták vinni, hogy eléje tegyék. Mivel a tömeg miatt nem találtak helyet, ahol bevihették volna, fölmentek a tetőre és a cserepeken át lebocsátották az ágyat Jézus elé. Hitük láttára Jézus így szólt: «Ember, bocsánatot nyertek bűneid.» [Ezen a körülálló írástudók és farizeusok végtelenül megütköztek:] «Ki ez, hogy így mer káromkodni? Ki bocsáthatja meg a bűnöket? Nem egyedül az Isten?» De Jézus gondolataikba látva megszólalt: «Miért gondolkodtok így magatokban? Mi könnyebb, ha azt mondom: Bocsánatot nyertek bűneid? – vagy, ha azt: kelj föl és járj? Tudjátok meg tehát, hogy az Emberfiának van hatalma a földön a bűnök megbocsátására.» Ezzel a bénához fordult: «Mondom neked, kelj föl, fogd az ágyadat és menj haza.» Az szemük láttára tüstént fölkelt, fogta ágyát, amin feküdt, és Istent magasztalva hazament” (Lk 5. 17–26). A hit hatalmáról vall a kafarnaumi százados története is, aki kedves szolgáját szerette volna meggyógyíttatni. A zsidók véneinek közbenjárására Jézus el is indult hozzá, de „amikor már nem messze voltak a háztól, a százados eléje küldte barátait ezzel az üzenettel: «Uram, ne fáradj. Nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj. Ezért nem is tartottam magamat érdemesnek arra, hogy hozzád menjek. Szólj csak egy szót, és meggyógyul a szolgám.» [. . . ] Amikor Jézus ezt hallotta, elcsodálkozott. Megfordult és így szólt kísérőihez: «(Bizony) mondom nektek, nem találtam ekkora hitet Izraelben!» A kö24

A hit hatalma vetek hazaérve egészségben találták a (beteg) szolgát»” (Lk 7. 2–10). Nem sokkal ezután a tizenkét éves leányát elvesztő apa megrázó történetét olvashatjuk. Az apa Jézus elé borulva kérte, jöjjön, segítsen, mert leánya halálán van. Jézus az apa kíséretében útra kelt, de még úton voltak, amikor a kislány halálhírét hozták. „Jézus azonban ennek hallatára is bátorította: «Ne félj, csak higgy! Megmenekül!» Jézus a házba lépve a szülők és három tanítványa kíséretében a leányhoz lépett, megfogta kezét, és rákiáltott: «Leány, kelj föl!» Erre visszatért a lelke és rögtön fölkelt” (Lk 8. 49–56). A tíz leprás meggyógyításánál is hasonlóan hangsúlyt kapott a hit: „Kelj föl, menj! Hited meggyógyított téged” (Lk 17. 11– 19). Hasonlóképpen a jerikói vak esetében: „Láss! Hited meggyógyított téged” (Lk 18. 35–43). Tanítványait is rabul ejtették a látottak, és mi sem természetesebb, hogy ők is szívesen részesültek volna ebből a hatalomból. Válaszul mondta a költői túlzástól sem mentes szavakat: „Ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, és azt mondjátok e hegynek itt: Menj innét amoda! – átmegy, és semmi sem lesz számotokra lehetetlen” (Mt 17. 20). Máshol: „Bizony, bizony mondom nektek: Aki bennem hisz, ugyanazokat a tetteket fogja végbevinni, amiket én magam cselekszem, sőt nagyobbakat is fog tenni azoknál, mert én az Atyához megyek. Bármit kértek majd nevemben az Atyától, megteszem nektek, hogy az Atya megdicsőüljön a Fiúban. Ha pedig tőlem kértek valamit nevemben, azt is meg fogom tenni” (Jn 14. 12–14).

25

Kopernikusz leányához a hitről Ezen kijelentésre hivatkozva próbáltam már életemben, Borcám, Jézust szaván fogni, de sikertelenül. Nem tudom, mi az oka. Arra gondolok leginkább, hogy nem elég elkötelezett Feléje az életem. Csak, amikor bajban vagyok, gondolom a hitemet komolyan, majd lazítok. Aztán még az a szempont is megfontolandó, hogy Jézus is mindig a természeti törvények mentén vitte végbe csodáit. A vakot, amikor meggyógyította, látását adta vissza. Olyanról nem tudunk, hogy valakinek három szemet adott volna, csak azért, mert Ő ezt is megteheti. El tudom képzelni, hogy a csodák alkalmával akkora energiát, erőt kölcsönzött a szervezetnek, hogy az képes volt a gyors vagy éppenséggel pillanat alatt lezajló regenerálódásra. Rendesen ezek a folyamatok azonban lassúak, ám a hit felgyorsíthatja őket. Erre vonatkozóan különös, és meghökkentő irányba lehet a Szentírás szövegét sarkítani. „Bízzál, leányom, hited meggyógyított téged” (Mt 9. 22). Mintha nem is Jézus vitte volna végbe a csodát, hanem a beteg, aki hitt! Jézust természetesen nem lehet kikapcsolni a láncolatból. A fentiek szerint azonban Jézus csodáinak másik sarkalatos pólusa a hozzá forduló bizalma és hite. Más szóval: nem Istenen és Jézuson múlik, hogy a csoda megtörténik-e, hanem a beteg lelki készségén. Ez a gondolat messzire vezet. Ma is vannak csodák, Borcám. Mi is képesek vagyunk véghezvinni csodás dolgokat, bár ezek általában csendben, szinte észrevétlenül játszódnak le. Ehhez az egyik feltétel mindig adva van: „én veletek vagyok mindennap, a világ végezetéig” (Mt 28. 20). A másikat nekünk kell megteremteni. „Hited meggyógyított téged” – mintha csak azt mondaná: gyógyulásod csak rajtad múlott.

26

5. levél A hit, mint az élet iránytűje „Csillaghálóban hányódunk/ Partra vont halak,/ Szánk a semmiségbe tátog,/ Száraz űrt harap . . . ” (Pilinszky János) Az egyik Verne regényben az ellenség a hajó iránytűje alá vas tárgyat csempészett, és ezzel rossz irányba térítette el a hajót, amely utasaival együtt végveszélybe sodródott. Valami hasonló játszódott le a nyugati civilizációban az utóbbi évszázadokban: iránytűnket eltérítette a hatalom- és a bírvágy. Előbb más népek leigázásában, „fölfalásában” kerestük boldogulásunkat – gyarmatosítás, világháborúk – , majd az anyagi gyarapodás ejtett bennünket rabul. Eltévedtünk, partra vetődtünk, zátonyra futottunk, és most úgy érezzük magunkat csillagbörtönünkben, mint a halak a hálóban: „szánk a semmiségbe tátog”. Elveszítettük lételemünket. Az Ellenség eltérítette civilizációnk iránytűjét . . . Elhitette velünk, hogy a jólét, amiért eladtuk „lelkünket”, akár csak Faust Mefisztónak, majd boldogít. Jövőnk miatt sokan húzzák már a vészharangot. Irányváltoztatást sürgetnek, de ki és mi mutatja meg a helyes irányt? Sok fiatal vallási közösségekbe menekül, és világméretű spirituális mozgalmak szerveződnek: nagyszerű reményeket keltve egy szebb, új korszak beköszöntét hirdetik a „New Age” hívei. Úgy gondolják, hogy az emberiség mára megérett arra az evolúciós ugrásra, amikor a bibliai igazságok tért hódíta27

Kopernikusz leányához a hitről nak a társadalmi életben, és a spiritualitás úrrá lesz a velünk született kapzsiságon, hatalomvágyon, önzésen és érzéki vágyakon. A történelminek nevezett egyházakban is megmozdult valami. Egyelőre inkább csak lent, a mélyben, az egyszerű hívek síkján tapasztalható kézzelfogható előrelépés. Ez a tudatosabb társadalmi szerepvállalásban és összetartásban, valamint közösségszervezésben érhető leginkább tetten. Ez magában hordja a reményt, hogy az egyházak egyre bátrabban és öntudatosabban emelik fel szavukat, ha akár a politikai, akár a gazdasági érdekszférák az embereket tudatosan félrevezetik. Ennek a magatartásnak ugyan kemény politikai vonzata van, de ha ezt nem vállalják fel, kereszténységük egyik nagyon lényeges örökségét tagadják meg. Nem nézhetjük közömbösen, Borcám, bárhol és bármilyen közösséghez tartozunk is, hogy szellemileg, erkölcsileg vagy éppen fizikailag ínséget szenvednek „testvéreink”. Micsoda tudatos erkölcsrombolás folyik a hírközlő eszközökben! Szabad ezt egyfajta társadalmi béke vagy konszenzus kedvéért tűrni?! Súlyos dilemma! Csak figyeld meg, Jézus nagyon bátran a bőrét vitte vásárra akkor, amikor társadalmi igazságtalanságokat, a gonosz politikai vezető túlkapásait vagy a szegényeket sújtó törvények hozóit bírálta. Nem alap nélkül sütötték rá a zsidó vezető körök, hogy „tanításával fellázítja a népet Galileától kezdve egészen Júdeáig” (Lk 23. 5). Bizonyára Heródesnek sem hízelgett Jézus üzenete: „Menjetek, mondjátok meg annak a rókának . . . ” (Lk 13. 32). Másutt pedig a vallási vezetőket illeti a szép „viperák fajzata” jelzővel (Mt 3. 7). Mi az, ha nem bátor, szinte öngyilkos szembehelyezkedés a törvények hozóival – mai szóhasználattal élve –, a parlament28

A hit, mint az élet iránytűje tel, amikor hangos szóval kiáltja: „Jaj nektek, törvénytudók, mert az emberekre elviselhetetlenül nehéz terheket raktok, de magatok egy ujjal sem mozdítjátok a terhet” (Lk 11. 46). Remélem, Borcám, hogy a kereszténység belső tisztulása az egyházak tudatosabb társadalmi szerepvállalását, és így a keresztény társadalmak életének tisztulását is magával hozza. A kereszténység nem tépi szét a „csillaghálót”, de felelősséget érezvén a benne vergődők iránt, bátran vállalja a konfrontációt a hatalom korrupt embereivel és rendelkezéseivel, és a „száraz űrt” élettel, reménnyel tölti meg.

29

6. levél „A Jóisten megsegített” A futballista-hit Így summázzák sorsuk jobbra fordulását sokan, telve hálás, gyermeki bizalommal. Valóban így működik az isteni segítség? Boldogító tudat, hogy Isten velünk van. Sőt, külön gondolt rám is, és a bajból kisegített! Ilyenkor hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy bizony sokkal többször viselkedett másképpen, mint ahogyan mi szerettük volna – a sok cserben hagyottról nem is szólva! Futballmeccseken láthatunk olyan jelenetet, hogy a gólt rúgó játékos kereszteket hány magára, és hálálkodva az égre lebbenti tekintetét, mintha csak azt mondaná: „Köszönöm, Istenem, hogy megsegítettél”. Mit gondoljon akkor a szegény kapus, akinek ő éppen a lába között gurította a kapuba a labdát? A kapust talán nem szereti az Isten? A Szentírásban olvashatjuk: „Isten nem személyválogató”. Ha tehát egyiket megsegíti, miért ne segítené meg a többit is? Így a futballmeccs lehetetlenné válna. Ha a csatárt hallgatja meg, egyfolytában zuhognak a gólok mindkét kapuba, ha a kapusokat, akkor meg nincs gól! Más: Leszakadt egy stadion. Sok-sok felnőtt és gyermek odaveszett. Egy hölgy, aki megmenekült, nem győz hálálkodni, és hajigálja a forintokat Szent Antalnak, és meg van győződ31

Kopernikusz leányához a hitről ve arról, hogy a sok száz sorstársa közül, csak ő volt méltó a megkülönböztetésre: „Úgy látszik, velem még szándéka van az Úrnak!” Háború van. Az egyik félnél kivonul a tábori lelkész, és Isten áldását kéri az ágyúkra. A másik oldalon ugyanezt teszi az ottani lelkész.. ˙ Tragikomikus! Mi lenne a világgal, ha a Jóisten a hozzá fordulók ügyes-bajos dolgaiban ily módon ide-oda pattogna? Általában ez nem így működik. Világunknak megvan a maga rendje, törvénye. A mindennek létet adó Végtelen mondott rá igent, és nyilván csak azon törvények mentén jöhetett létre, ahogy megvalósult. Vajon fölboríthatja-e ezt Megalkotója a kedvünkért? Úgy gondolom, hogy nem. Amennyiben tehát segít, az nem a természet törvényei ellenére, hanem azok mentén történik. A csillagokban és a tengerek mélyén az Ő törvényei igazgatnak mindent. Ezek érvényesülnek a születéssel és elmúlással járó változásokban. Nem hozzánk igazodik a Mindenség. Jönnek a vírusok, és prüsszögni kezdünk. Egy galamb elrugaszkodik a tetőn, és fejünkre ver egy cserepet. Megárad a Duna, és elviszi a házunkat. Tornádó kerekedik, és a tenger hullámai elnyelik a hajót. Megrendül a föld, és a cunami tízezreket öl meg: gyermekeket, anyákat, fiatalokat és öregeket válogatás nélkül. Kerekedik egy terrorista, és fölrobbantja magát az ártatlan gyerekekkel zsúfolásig telt buszon. Mindez a természet rendje szerint történik. Még a terrorista akciója is. Sőt, a természet szempontjából az ember alapvetően egy veszélyes terrorista, aki felboríthatja és fel is borítja az események természetes rendjét. Értelme és hite erejével teszi ezt. Két olyan „fegyver”, amelyekkel jelentősen módo32

„A Jóisten megsegített” síthatja a természetben lejátszódó folyamatok pályáját. A hittel még isteni segítséget is bevethet sorsa alakítására. Értelmünkkel egyre több titkát ismerjük meg a világnak – a természeti jelenségeknek, betegségeknek, az emberi szervezet működésének, az élő és szerves anyagnak. Ez képessé tesz minket arra, hogy áldásait javunkra fordítsuk, káros hatásait visszaszorítsuk. Világunk és személyes életed történéseiben tehát ne a Jóisten mesterkedését lásd és keresd, hanem a természet törvényeit és az emberi tényezőt. Hitünkkel – hitünk szerint – isteni erőket tudunk befogni, természetesen nem a természet törvényei ellenében, hanem azoknak saját javunkra való fordításával. Így nyer értelmet a segítségkérő ima. Amit Ő fentről nem tehet meg, azt „lentről” mi, akiket Pál apostol „Krisztus társörököseinek” nevez, kieszközölhetjük, az Ő erejével megvalósíthatjuk. Az ima által hatással lehetünk sorsunk és az események alakulására, de mindig csak a Mindenség törvényei mentén.

33

7. levél Feje tetejére állított hit Isten az ember szolgálatában A templomban imádkozunk hazánk felemelkedéséért. Aztán, mint akik jól végezték dolgukat, megnyugodva hazamegyünk . . . Bizonyára találkoztál már, Borcám, olyannal is, aki Szent Antalnak ígért pénzt, ha kívánsága teljesül. Vizsgáljuk meg, vajon az itt említett ima eléri-e célját, vagy a szentnek adott pénznek van-e köze kívánságunk teljesüléséhez? A Jóisten segítsége valószínűleg nem így működik! A népi bölcsesség: „Segíts magadon, az Isten is megsegít” ősi tapasztalatot summáz. Isten mindig segít, ha tud. De csak annak tud segíteni, aki cselekszik. Az ember az Ő eszköze. Amikor a fentebbi módon a hazáért imádkozunk, és ezzel letudottnak gondoljuk hazafiságunkat, azért sántít, mert a cselekvést teljes egészében Istentől várjuk. A Szent Antal históriában is – amit egyébként azon kedves szokások és praktikák közé sorolok, amelyekkel az ember megpróbálja lakhatóbbá és melegebbé tenni világát –, megeshet, hogy hitbeli visszásság húzódik meg. A nyugati egyházban a legnagyobb vallási forradalmat éppen a hit dolgaival való hasonló visszaélés váltotta ki. A búcsú-cédulákra gon35

Kopernikusz leányához a hitről dolok: a pápa pénzért árulta a bűnbocsánatot, ami Luther tiltakozását követően egyház-szakadáshoz vezetett. Ezzel a párhuzammal azt szeretném kihangsúlyozni, hogy az adakozást nem szabad feltételhez kötni, miként a Jóisten vagy a szentek segítségének kérését sem, jóllehet hozzászoktunk, hogy addig nem adunk, míg az ellenszolgáltatás nincs biztosítva. Az persze egészen más területre tartozik, amikor az ember háláját azzal fejezi ki, hogy Szent Antal szegényei számára adakozik. Tudom, Neked is – miként mindannyiunknak – sokszor jól jönne egy kis égből küldött segítség, különösen akkor, amikor erejével vagy idejével elszámítja magát az ember. Ha imádkozol, kapsz is, de ez a segítség nem emberi közreműködés nélkül érkezik el. Lehet, hogy Te részesülsz plusz energiában, vagy valaki másnak a jósága siet segítségedre. Hitünk és a tapasztalat ezt igazolja. Fontos azonban, hogy Te – anélkül, hogy feltételeket szabnál –, mindent megtegyél, ami tőled telik. A feladatokkal való megbirkózáshoz, az eredményes munkavégzéshez, tanuláshoz és a helyes életvitelhez ma már számos szakkönyv ajánl technikákat, gyakorlatokat; recepteket. Ezek bölcs útmutatásainak megvalósításához is kérhetsz fentről segítséget. Törekedj olyanná alakulni, hogy eszköze lehess a Jónak.

36

8. levél Isten- és világképünk vizsgája Cunami A sorscsapások magyarázatára egyik vallás sem tud megnyugtató választ adni. Ha őszinték önmagukhoz, ezt be is vallják. Súlyos problémát vetnek fel, Borcám, a sorscsapások és a természeti tragédiák. Miért éppen engem ért, miért kell elpusztulnia az ártatlanoknak is? Hol van ilyenkor a Jóisten? Az egyik író-olvasó találkozón a Délkelet-Ázsiában pusztító cunamival kapcsolatban jellemző magyarázatot kaptunk a meghívott, mélyen hívő vendégtől: azokban a régiókban üldözik a katolikusokat, azért sújtotta őket Isten ilyen keményen. Hogyan értsük akkor azt a bibliai kijelentést, hogy „Isten nem bosszúálló”? Vagy miért kellett elpusztulniuk az ártatlanoknak is? A különböző világnézetű emberek életük során megélt csapásokat, tragédiákat más és más módon dolgozzák fel magukban. Vannak, akik nem hisznek. Őket sokszor éppen a saját sorsukban megélt tragédiák tették hitetlenné, mondván: „Ha Isten létezne, nem engedte volna megtörténni mindezt velem. . . ” 37

Kopernikusz leányához a hitről Vannak Isten-hívők, akiknek egy része meg sem próbálja megérteni, mi is történik körülöttük. – Nekik a legjobb. A hívők jó része azonban magyarázatra szomjas: „Miért éppen akkor, miért éppen engem” – sorolhatnánk hosszan a „miért éppen” kezdetű kérdéseket, amelyek mögött tengernyi a könny és a kétségbeesett jajkiáltás! Válaszul általában a szokásos kitérő feleletet kapjuk: „Isten útjai kifürkészhetetlenek”, „Ez volt megírva”, „Isten adta, Isten elvette, legyen áldott az Ő neve” . . . Mindezeket a látszatválaszokat egy meghatározott vallási szemlélet – mondhatnánk úgy is, hogy világszemlélet – termelte ki. Az én válaszom mögött is egy sajátos világkép húzódik meg. Úgy gondolom, Borcám, hogy világunk csak ebben a megvalósult formában képzelhető el. Isten sem tudott mást, különbet, jobbat. Nem tökéletes, az igaz. De éppen tökéletlenségében létezhet csak. Minden, ami más, mint Isten, tökéletlen. A véges lét Isten és a semmi házasságából született: az abszolút teljesség és a nemlét közötti végtelen skálán bontakozik, mozog, fejlődik és pusztul el. Isten tenyere tartja, és ő táplálja energiával, de ezen belül olyan törvények mentén működik, amelyek Isten megváltoztathatatlan természetétől nem függetlenek, így Ő maga sem változtathatja meg azokat. Egy földrengés mögött ne az Ő újabb döntését keressük kiváltó okként, miként közvetlenül azt sem Ő akarja, hogy ablakunk alatt a macska elkapja a cinegét. Így a mi életünk jó vagy rossz fordulatait sem Ő szerkeszti meg. A minket ért méltánytalanságokért, tragédiákért esendő létünk és benne a gyarló vagy rossz útra tért emberek a felelősek. Isten adja energiáját a csillagoknak, hogy azok ke38

Isten- és világképünk vizsgája ringjenek, keletkezzenek vagy széthulljanak, a Napnak, hogy égessen vagy melegítsen, a Földnek, hogy forrongjon és éltessen, a tengernek, hogy hánykolódjon és millió élőlénynek otthont adjon, de ami bennük lejátszódik, kezdve keletkezésüktől halálukig, földrengést és tengerárt okozó mozgásukig, mindaz saját véges létük törvényei szerint megy végbe. Mindebből adódik a föltett kérdésre a kissé banális válasz: a tengerár azért pusztíthatott el válogatás nélkül szegényt és gazdagot, jókat és rosszakat, erőseket és gyámoltalanokat, mert ez a világ rendje, és nem is lehet más! Tudod, Borcám, addig, amíg a tűz meg nem éget, a tengerár el nem sodor, könnyű eljátszadozni ezekkel a gondolatokkal. Ha azonban közelről érint a baj, ismét kipattan belőlünk a „miért”? Miért éppen én, miért éppen az enyém? Válaszom újra csak az, hogy azért, mert Ő nem tud segíteni. Így nem! Saját magával kerülne ellentmondásba, ha belenyúlna ennek a világnak a rendjébe. Nekünk, embereknek kell mindent megtenni, hogy a természeti vagy háborús tragédiákat minél nagyobb ívben el tudjuk kerülni. Értelmet kaptunk ehhez, és kérő imánkra válaszul többlet erőt is ad az Isten, de cselekedni nekünk kell! Vannak az életben helyzetek, amikor – a természet rendje szerint – játékszerei vagyunk Isten szép világának, de hatalmat adott, sőt kötelességünkké tette, hogy uralmunk alá hajtva, mi tegyük „játékszerünkké” azt.

39

9. levél Hit a megbocsátásban Aki megüti jobb arcodat, annak tartsd oda a másikat is! (Mt 5. 39) Ugye, Te is úgy érzed, Borcám, hogy ez az elvárás alaposan próbára teszi az ember hitét? ’Tartsam oda a másikat is’ ? – képtelen ötlet, miként az ellenség szeretetének parancsa is. A vérünk berzenkedik ellene, de a józan ész is azt diktálja, amit a zsidó törvények szentesítettek: Szemet szemért, fogat fogért (Mt 5. 38). Mégis érdemes elgondolkodni fölötte két szempontból is: 1. A parancs az isteni magasságokból érkezett. 2. A tapasztalat mellette szól. A megbocsátás parancsa mögött az az isteni magatartás húzódik meg, hogy Ő nem akarja a bűnös vesztét, hanem hogy megjavuljon. Rólad és rólam is így gondolkodik És milyen jó, hogy így van! Ebben az élményben részesítjük azonban azokat mi is, akik ellenünk vétettek, ha meg tudunk bocsátani nekik. A másik, magasabb szempont: csak így lehet megállítani a gonosz cselekedetek lavináját. Hallottál már a vérbosszúról. Mennyi tragédiát szült! A rossznak az a természete ugyanis, hogy rosszat szül. Bennünk is! Hányszor van az, hogy a megbántást nem tudjuk lenyelni, és visszavágunk! Milyen 41

Kopernikusz leányához a hitről gyakran megismétlődik mindennapjainkban, hogy „amilyen az adjon Isten”, részünkről is „olyan a fogadj Isten”! Hány családi perpatvarnak lehetne elejét venni, ha legalább az egyik fél el tudná felejteni a megbántást! Van azonban az éremnek egy másik oldala is. Ha a rosszat felrójuk a másiknak, és nem tudunk megbocsátani, hatalmat adunk magunk fölött a rossznak. Magunkat szennyezzük be: silány dologgal, azaz negatívummal telik meg az agyunk és a szívünk, és ez lehúz, lealacsonyít. Észre sem vesszük, máris lent vagyunk azon a szinten, ahol a minket megbántó. Ennek pedig velejárója, hogy hagyjuk, hogy az ő bűne eltakarja előlünk a mi Napunkat! Más oldalról közelítve a kérdést: ilyenkor hagyjuk, hogy a rossz ránk kényszerítse akaratát, és így mi is rosszakká váljunk. Hány jó szándékú ember küszködik ezzel a problémával! A legszebb öröm a káröröm – mondás jól kifejezi az emberi természet nyomorát. Örömmel rágódunk mások hibáin, pedig azok hátteréről semmit sem tudunk. Ezért, amikor másokat „megítélünk”, biztosak lehetünk abban, hogy tévedünk. Tettét, ha rossz, természetesen elítélhetjük, de az embert nem. Az Evangéliumok azt mutatják, hogy Jézus rendkívül fontosnak tartotta a megbocsátást. Csak néhány helyet idéznék: Bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek. Ha megbocsátjátok az embereknek, amit vétettek ellenetek, mennyei Atyátok is megbocsát nektek (Mt 6. 14). Ne mondjatok ítéletet senki fölött, s akkor fölöttetek sem ítélkeznek. Ne ítéljetek el senkit, s akkor benneteket sem ítélnek el. Bocsássatok meg, és nektek is megbocsátanak (Lk 6. 37).

42

Hit a megbocsátásban Drága Borcám! Látod, a megbocsátás fontos a Jóistennek, mert Ő szeretné jobbá tenni az embereket, és csak ezen az úton megy ez. A szeretet, ami a legfőbb parancs, ugyancsak nem valósítható meg megbocsátás nélkül. Mindezek mögött nemcsak egy jámbor erénygyakorlás húzódik meg. Tekinthetjük a megbocsátást jól felfogott érdekünknek is. A sértés, az ellenünk elkövetett rossz lelki békénket és alkotóerőnket szívja el, ha nem tudjuk átlépni. A „gonosz” eléri célját: uralkodik fölöttünk. És ez áll a minket megsértő viszonylatában is. Ha nem tudunk megbocsátani neki, figyelmünk a rosszra tapad, és megszűnünk saját életünket élni. Ezen lelki folyamatnak eredményeként alacsonyodnak le az egymás ellen acsarkodók. Abba az abszurd lelki helyzetbe kerülnek, hogy akit a pokolba kívánnak, teljesen betölti életüket, irányítja tetteiket, gondolataikat. A megbocsátás a legszebb ajándék, mert a békesség útját építi. A béke pedig olyan, mint a Nap: melegít és éltet – Minket is és környezetünket is.

43

10. levél Hit a vezeklésben Önmegváltók Nem vált meg semmi szenvedés . . . Az indogermán nyelvekben a „vezeklés” szó jelentése: kiengesztelés, elégtétel adás, bűnbánat-tartás. Igazságérzetünk diktálja, hogy a megbántottat kiengeszteljük, elégtételt adjunk neki, rossz cselekedeteinket megbánjuk és jóvátegyük. Így születtek meg az ősi, primitív vallásokban isteneik kiengesztelésére az állat- és emberáldozatok. A kereszténység e téren forradalmian újat hozott. Jézus deklarálta: megváltott bennünket bűneinktől, és a Benne való hit által megnyitotta a kaput az üdvösségre. Ezzel fölszabadította az embert azon lelki kényszer alól, hogy önmaga vagy mások bűneivel sokat foglalkozzon. A bűnökben való turkálás ugyanis beszennyezi az embert, és lerontja az önmagunk és a mások iránti szeretetet, sőt eltereli figyelmünket a Jóról. A gyakorlatban nem könnyű Borcám, a helyes mértéket megtalálni. Tudom, mekkora gondot jelent még a katolikus ifjúsági csoportokban is a pletykálkodás, az intrika, a klikkezés. Rossz tulajdonságainkat visszük Borcám, még talán a mennyországba is. Mert – miként Babits Mihály mondja – „bűneink utánunk jönnek, mint a hű kutyák”. Ezért fontos, nagyon fontos, hogy akár iskolai vagy baráti társaságról, akár 45

Kopernikusz leányához a hitről munkahelyi közösségről van szó, tudd átlépni és természetesnek venni az efféle visszásságokat. Ha ezt nem tudod megtenni, teljesen fölöslegesen nagy ballasztot veszel a válladra, és – ami a legnagyobb baj –, elvágod a társaidhoz vezető utat, nem tudod segíteni őket abban, hogy jobbá váljanak. Emlékezz csak vissza, mennyivel több jót kaptunk Miklós atyától, akiből beszédei során a megértő szeretet áradt, mint attól, aki örökké, még Karácsonykor is, a bűnökről prédikál. Ősi igazság Borcám, hogy a rossz rosszat szül. Légy hát jó önmagadhoz is! Fogadd el szeretettel magadat olyannak amilyen vagy – gyarlóságaiddal együtt –, és meglásd, egyre jobb leszel. Működik ez másokkal szemben is! A rossz jelen van körülöttünk és bennünk, de ne tiszteljük meg azzal, hogy többet foglalkozunk vele, mint amennyit megérdemel. Miután Jézus megváltott minket, nem az üdvösségünk függ attól, hogy mi magunk jóvá tudjuk-e tenni elkövetett hibáinkat, bűneinket. Ezt a terhet Ő levette vállunkról, hogy megkönnyebbülvén, nagyobb lendülettel építhessük, formálhassuk életünket igaz értékek mentén. Ez a kereszténység „evangéliuma”, örömhíre! Ma az öt nagy világvallás mellett megszámlálhatatlan ágaboga van a vallási gyakorlatnak. Az említett öt nagy vallás mindegyike tisztább útját járja már az Istenhez vezető útnak, mint amit a primitív vallásokkal kapcsolatban említettünk. A bűntől és annak következményeitől való megszabadulásra azonban alapvetően két utat kínálnak, és ebben markánsan két ágra szakadnak: a kereszténység hite szerint Isten maga váltotta meg az embert, a többi vallás hite szerint az embernek kell megváltania magát.

46

Hit a vezeklésben Ezen utóbbiak közül számunkra – egészségépítő gyakorlatai és az önmegismerés terén felhalmozott, a mai ember számára is kincset érő tudása miatt – legfontosabb a buddhizmus. Szentjeik az istenséghez vezető úton a hősiesen végzett gyakorlataik vagy meditációik során önmagukat igyekeznek megváltani. Tudatuknak a minden változás feletti nirvánába való teljes beolvasztására törekednek. Ide az érzéseik, a vágyaik és a gondolataik feletti uralom megszerzésén át vezet az út. A magányban, hősies elkötelezettséggel végzett testi és szellemi gyakorlataik során felbecsülhetetlen tudásra tettek szert. Az emberi testről, idegrendszerről szerzett ismereteik mára az egész világ közkincsévé váltak. Jóga iskolákban tanulja a nyugati ember, hogyan válhat önerőből testi-lelki egészségének művelőjévé. Orvosok és testépítők egyaránt merítenek a jóga több ezer év során felhalmozott tapasztalataiból. Ajánlom, Borcám, figyelmedbe a gyakorlati részben hozott jógagyakorlatokat. Kellő irányítással Te is nagy haszonnal építheted be őket életedbe anélkül, hogy buddhistává kellene lenned. Bár hitünk szerint nem testi gyakorlatok és lemondások útján váltjuk meg magunkat, mégis keresztényi kötelességednek tekintsed, Borcám, tested rendszeres ápolását, edzését, mert ezzel egész személyiségedet építed, és csak ezen az úton haladhatsz a „Teljesség” felé.

47

11. levél Hit az ima erejében Megvallom, Borcám, az ima értelmét és szükségességét illetően sokáig kételyeim voltak: Miért dicsőítsem Istent, amikor Ő nem szorul az emberek elismerésére. Miért kérjem, amikor ’tudja a mi Atyánk, mire van szükségünk’. Egyedül a hálaadó imát találtam igazán indokoltnak. Persze, amikor bajban voltam, és úgy láttam, hogy ember már nem segíthet, mégiscsak kértem, de mit ért az, ha nem volt mögötte igazi meggyőződés, őszinte hit? Az is lehet azonban, hogy segített, csak más úton, mint ahogyan azt én elképzeltem. Most már másképpen látom a Jóisten lehetőségeit, és másképpen látom az emberét is: Ő is, mi is a természet törvényei mentén tudunk csak változni és változtatni. Akkor is érvényes ez, amikor egyik pillanatról a másikra megy végbe valamilyen változás a szervezetben, és – mondjuk –, meggyógyul a beteg. Az, hogy a kívánt folyamat milyen gyorsan játszódik le, az a kapott erő mértékétől függhet. Jézusnál „csodálatos” gyorsasággal. A szentek életéből is ismerünk hasonló történeteket. Mi nem vagyunk szentek, és nem is vagyunk képesek olyan hatékony eszközévé válni Isten erejének a közvetítésé49

Kopernikusz leányához a hitről ben, mint ők, azért még imáink nem hiábavalók. Sok kicsi sokra megy. Egy dologról, miként korábban kifejtettem, meg vagyok, Borcám, győződve: ha mi imáinkkal nem vállaljuk föl az isteni segítő erők közvetítését akár önmagunk, akár embertársaink felé, nem tudnak azok érvényesülni. Jézus azt mondta, hogy ’mi, a követői, vagyunk a Föld sója’. Én megtoldom ezt azzal, hogy az ima a Föld jövőjének a kulcsa, az imádkozó emberek pedig azok, akik hathatósan befolyásolhatják a történelmi eseményeket. Az emberiség történelme – az evolúcióhoz hasonlóan – az emberi természetben meglévő törvényszerűségek szerint alakul. A háborúk vagy különféle szellemi mozgalmak nem a véletlen szeszélyei szerint születnek és változnak. A jó és rossz végtelenül bonyolult játéka realizálódik a történelmi folyamatokban, amelyek alján az egyes emberek mindennapi döntései és állásfoglalásai húzódnak meg. Itt kap jelentőséget az ima, amely Isten erejét megcsapolva erősítheti a Jót a jó és a rossz küzdelmében. A történelem drámáját Borcám, minden látszat ellenére az egyes emberek alakítják. Te is és én is. És csakis az egyes emberek alakíthatják. Csak rajtunk keresztül tud a Jóisten segítő szándéka is érvényesülni. Egy égető kérdésre még válaszolnunk kell: tudunk-e mi is imánk által magunknak vagy másoknak az egészség helyreállításához vagy egy-egy nehezebb feladat elvégzéséhez erőt közvetíteni? A korábbiak alapján egyértelmű „igen” a válaszom. Ezt a hitet az Egyház gyakorlata, de a Szentírás számos helye is alátámasztja. Amikor Jézus búcsúzik tanítványaitól azt ígéri, hogy ’kérni fogja az Atyát, aki majd . . . más Vigasztalót küld’ nekik (Jn 14. 16). Másutt imádkozik tanítványaiért. Segítő közbenjárást kérő imára bátorító a beteg 50

Hit az ima erejében szolgája meggyógyulásáért könyörgő római százados esete is. Ott nem a beteg hite, hanem a közbenjáróé hatotta meg Jézust (Lk 7. 9). Az Egyház gyakorlatában pedig mindennapos, hogy a szentek vagy Mária közbenjárását kéri. Gondolj csak a litániákra vagy az „Üdvözlégy”-re! A gyakorlati részben találsz néhány hasonló imát. Tekintsd azokat támasznak. A mások által megfogalmazott, betanult imaszövegek nem kizárólagos eszközei a Jóistenhez fordulásnak. Értékesebbnek tartom azt, amikor lelked mélyéről fakadó őszinteséggel mondod el gondolataidat, kívánságaidat.

51

12. levél Hit az emberben Az evolúció a történelem spirálján addig halad fölfelé, mígnem eléri beteljesedését, az Ómegában, Krisztusban. (Teilhard de Chardin) A történelem kiinduló pontjába és tengelyébe Theihard Krisztust, az Alfát állítja. Ő a Kezdet és a Vég. Ő szab irányt a teremtett világ mozgásának. Ez az irány pedig a beteljesedés Őbenne. Nem egy vak, céltalan és gazdátlan mozgásnak vagyunk tehát elsodort falevelei, hanem minden, benne az emberiség is a két végpont közé kifeszített szálak mentén célirányosan bontakozik. „Az Emberiségnek, a maga szerves és szervezett totalitásában jövője van: jövője, amely nem csupán a reánk következő esztendőkből áll, hanem amelyet győzelmesen meghódítandó felsőbbrendű állapotok alakítanak. Nem csupán továbbélés [. . . ], hanem bizonyos formában «fölül-élés», szuper-élet.” Ennek a tendenciának és lét-törekvésnek a csírái egyidősek az emberrel – vallja: „A mitológia és a folklór [. . . ] már tele vannak olyan szimbólumokkal és mesékkel, amelyeken átüt az a mélyen földünkbe gyökerezett akarat, hogy utat törjünk az egekig. Következésképp föltétlenül el kell ismernünk, hogy az Embernek ez az Emberbe vetett általános és hallgatólagos hite idősebb minden civilizációnál, és hogy alapjában véve ez a rugója annak a Történelemnek, amelyből kiemelkedünk.” 53

Kopernikusz leányához a hitről Ez a hit egyben a „leginkább (vagy kizárólagosan) alkalmas általános atmoszféra, hogy ölén nőjenek és sodródjanak egymás felé azoknak a hiteknek a magasabb rendű, jobban kidolgozott formái, amelyeket különböző címeken vallunk. Az egyesülésnek nem formulája, hanem közös miliője van”. Teilhardnál azonban nemcsak az emberek és hitek mozognak egy közös miliőben egy közös, mindent beteljesítő lény felé, hanem az anyag és a szellem is: „Megújult Időnkben alapjában véve a leginkább forradalmi és termékeny az a viszony, amelyet az Anyag és a Szellem közt mutat meg: a Szellem már nem független az Anyagtól, nem állítható szembe vele, hanem Isten vonzására fáradalmasan merül fel belőle a szintézis és a centrálódás útján.” Az idézetek tanúsága szerint Teilhard de Chardin, mint természettudós (paleontológus) elkötelezett híve volt az evolúciónak. Hithű keresztényként pedig – jezsuita szerzetes volt –, menteni igyekezett Krisztus „királyságát”. Ezért Őt az evolúció végpontjává tette meg. Ez a szemlélet generálta azon meggyőződését, hogy a világ mozgása célirányos, az emberiség történelme is egyre tökéletesebb egység és a mindent átfogó szolidaritás és szeretet útján Krisztushoz vezet. Magával ragadó, optimista elképzelés, de a történész szemével nézve úgy tűnik, nem állja meg a helyét. Az emberiség történelmi drámája nem „happy end”-del végződik. Az élet ugyan valóban azt mutatja, hogy a jóban tapasztalható a Chardin-i evolúció, sajnos azonban nemcsak a jóban. A rossz hajlamok újra és újra megszületnek az emberrel együtt, és az önzés, az uralkodási vágy – sorolhatnánk a bűnök litániáját hosszan –, ugyancsak felnő az emberben, hogy méltó ellenfele maradhasson a jónak: ’ahol elhatalmasodik a bűn, túlárad a 54

Hit az emberben kegyelem’ (Róm 5. 21). A folyamatot szemlélve azt gondolhatja az ember, hogy a jó és a rossz nemcsak, hogy egymást erősíti, hanem nem is tudnak egymás nélkül létezni. A világtörténelem Teilhardi végkifejletének a Szentírás is ellentmond. Csak utalok itt a Jelenések könyvére, ahol – az eszkatologikus értelmezés szerint – a vég a Jó és a Rossz végső, gigászi harcával érkezik el. Ezzel a hittel és tudattal is lehet, Borcám, szépen élni. Sőt, így kerülnek igazán helyükre a történelem és saját életünk eseményei. Létezik evolúció erkölcsi világunkban is, ez tény. Ez a folyamat azonban nemcsak a jóban zajlik, hanem a rosszban is, így a köztük feszülő ellentét egyre növekszik, a küzdelem élesedik.

55

13. levél Hit az evolúcióban Az evolúció elfoglalta helyét a tudományos felismerések között, de még keresi helyét a hit világában. Az angol újságíró, Paul Brunton (1898–1981) Az Önvaló bölcsessége című könyvében a hindu világszemlélet elkötelezettjeként igyekszik a személytelen istenségbe, továbbá a karmába (személyre kiszabott sors) és a halál után a megigazultakat váró nirvánába (az istenségbe beleolvadt boldog állapot) vetett hitet az európai ember számára felfoghatóvá tenni. Könyvében az evolúciót ő is elfogadja, mint tudományos tényt, és ugyancsak vallja, hogy a világ szekere a Világ Elme által – ez nála egy személytelen istenség – meghatározott úton és cél felé, azaz a beteljesülés felé halad. Az ember addig reinkarnálódik, azaz születik újjá – akár kígyó vagy béka formájában is –, amíg annyira ki nem csiszolódik, meg nem tisztul, hogy az istenségbe való beleolvadásra méltóvá nem válik. Más szóval az embernek saját magának kell önmagát megváltania a sorozatos reinkarnációk során. Amit jómagam minderről gondolok, az merőben más. Egyrészt nem kell önmagunkat megváltanunk ahhoz, hogy megtisztuljunk, mert a mi hitünk szerint Isten Jézus személyében emberi testet és sorsot vállalt fel, a halállal megfejelve, és ezzel a világot is – benne az emberrel – megtisztította, az isteni létbe felemelte. 57

Kopernikusz leányához a hitről Az istenség által meghatározott úton haladó világ-szekér elképzelés ellentmond a tapasztalatnak. Az emberek – keresztények is – sokszor foglyai annak a hipotézisnek, hogy mivel a véges világ létezése, és létének minden pillanata feltételezi a végtelen Isten fenntartó gondoskodását, abból természetszerűleg következik az is, hogy Ő igazítja irányba annak szekere rúdját is. Szerintem a Jóistennek a világgal semmi különös célja nincsen. Az ide vonatkozó keresztény álláspont sem mond ennek ellent: a teremtés motívuma az isteni jóság: Isten azt akarta, hogy véges lények is részesüljenek az Ő felfoghatatlan, boldog életéből. A Jóisten akarata e szerint oka volt a teremtésnek, nem pedig célja. Hogy hogyan játszódott le a világ teremtése? Ki tudja?! Azt azonban tapasztaljuk, hogy a Lét és a Nem-Lét között végtelen skálán kavarog világunk a csillagoktól az óceánig, az egysejtűektől az emberig. Létét Istennek köszönheti, törékenysége pedig végességéből fakad. Ez a véges-végtelen kavargás Istentől kapott szigorú törvények mentén zajlik, amely törvények sohasem „felejtik el”, hogy honnét jöttek. Ez az evolúció lelke. „Nyúlnak nyúl a fia” – hallottam az öregektől, hasonló okból fedezhető fel a teremtett világban a Jóisten. Mert jelen van, Ő a lelke, de elhibázott dolog a csillagvilágok ütközésében, születésében és pusztulásában, a Földön a gnú csordák vonulásában vagy az oroszlán gyilkolásában, a társadalmak békés fejlődésében vagy a háborúk pusztításában, az ember virulásában vagy titkos betegségekben való elsorvadásában az ő „ játékát” látni, Őt magát „szerencsejátékosnak” megtenni.

58

Hit az evolúcióban Itt a véges világ minden gazdagságát és gyarlóságát kijátszó forgatag ragad, sodor mindent magával – minket is. Értelmünk, akaratunk azok a zsuppkévék, amelyekbe kapaszkodva a felszínen maradhatunk, hitünk a fény, amely irányt mutat. A értelem segít a veszélyt előre látni, a helyes utat megtalálni, környezetünket élhetővé alakítani, a hit pedig képessé tesz arra, hogy küzdelmeinkhez, fennmaradásunkhoz a mindenségünket mozgató, végtelen Erőből meríteni tudjunk. Tudásunkkal a természet, hitünkkel a Jóisten erőit vagyunk képesek saját javunkra fordítani.

59

14. levél A kimondott szó életre kel A kimondott szó és a testi érintés üzenetet hordoz. A hit hatalmát igazoló esetekben megfigyelhetjük, hogy Jézus a csodát szavak vagy érintés kíséretében cselekedte. Jairus leányának föltámasztásánál megfogta annak kezét, és „rákiáltott: »Leány, kelj föl!«.” Egy leprás meggyógyításánál: „ . . . megérintette és így szólt hozzá: »Akarom, tisztulj meg!«” (Mt 8. 1–4). A vihar lecsendesítésénél „fölkelt, parancsolt a szélvésznek és a víznek . . . ” (Mt 8. 23–27). Két vak meggyógyításánál: „Akkor megérintette szemüket és így szólt: Legyen hitetek szerint!” (Mt 9. 27–31). Egy másik alkalommal a vaknak egészen különös módon adta vissza látását: „a földre köpött, sarat csinált a nyálból, a sarat a vak szemére kente” (Jn 9. 6). Lázár föltámasztásának drámai jeleneténél ugyancsak a szavak hordozzák Jézus isteni erejét: „Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál. Én ugyan tudom, hogy mindenkor meghallgatsz, csak a körülálló népért mondom, hogy higgyék: Te küldöttél engem. – E szavak után hangos szóval kiáltott: Lázár, jöjj ki! A halott (azonnal) kijött” (Jn 11. 41–44). Ugyanígy szerephez jut Jézus csodáinál az érintés is. „Volt ott egy asszony, aki már tizenkét éve vérzésben szenvedett. Minden vagyonát orvosokra költötte, de egyik sem 61

Kopernikusz leányához a hitről tudta meggyógyítani. Hátulról hozzálépett és megérintette ruhája szegélyét. Abban a pillanatban elállt a vérzése.” – Ebben a történetben az a különös, hogy Jézust szinte meglopta az a szerencsétlen asszony: „Ki érintett meg? – kérdezte Jézus. Mindenki tagadta. Péter és társai megjegyezték: Mester, a tömeg szorongat és lökdös – és te még azt kérdezed: Ki érintett meg? De Jézus megismételte: Valaki megérintett, mert éreztem, erő áradt ki belőlem” (Lk 8. 43–48). Az asszony erős hite tehát átminősítette a testi érintést: előzetes kérés és Jézus beleegyezése nélkül is képes volt „megcsapolni” Jézus erejét. Egyre gyakrabban hallunk olyan emberekről, akik, hogy kisebb-nagyobb bajaikban segítsenek másokon, kézrátétellel erőt, energiát tudnak adni. Talán már Te is találkoztál ilyennel, Borcám. Nem saját energiájukat adják – hangsúlyozzák –, hanem csak „csatornák”, a Mindenség energiájának közvetítői. Ne csodás hatalmat láss tehát emögött, hanem azt a tényt, hogy szerves része vagyunk annak a világnak, amelyet Isten energiája éltet. Ezt az energiát hitünk szerint imával mozgósíthatjuk. Jézus és a szentek csodáinak esetében azt látjuk, hogy ők szóval és érintéssel is tudták ezt közölni. A fizika törvényeinek befolyásolására a tudománynak is megvannak az eszközei, a csodák esetében nyilván arról van szó, hogy oly módon és olyan erőkkel történik ezen törvényeknek a befolyásolása, amelyeket nem ismerünk. Ki gondolta volna száz évvel ezelőtt például, hogy szavakkal is lehet gyógyítani? Pedig lehet.

62

A kimondott szó életre kel Az autogén tréning keretében a gyógyítás nélkülözhetetlen elemévé vált mára a szó hatalma. A szavak közvetítette pozitív tudat-tartalmak test és lélek csodás gyógyulását válthatják ki. A jó szó ilyen értelemben is csodákra képes!

63

15. levél Isten-zsarolók vagy szentek? Böjt és önsanyargatás A böjt és önmegtartóztatás hasznos jellemformáló tényező, de a túlzott önsanyargatás tévút. Szembeötlő, hogy Jézusnak és tanítványainak az életvitele teljesen átlagos volt. Működése megkezdése előtt Jézusnak negyven napos böjtjéről olvasunk ugyan, de aztán a további történetek során semmi nyoma az önsanyargatásnak. Tanítványaitól sem követelte meg a „hősi” lemondást, nélkülözést. A szellemi értékek iránti érzékenységet biztosító szegénységet igen! A pusztában „sáskán” élő Keresztelő Jánosnak a tanítványai szemére is vetik Jézusnak: „Hogy lehet az, hogy mi és a farizeusok (gyakran) böjtölünk, a te tanítványaid pedig nem böjtölnek?” (Mt 9. 14). Máshol Jézus szavaiból értesülünk arról, hogy hasonló váddal illették őt is vallási ellenfelei: „Eljött az Emberfia, eszik is, iszik is, s azt mondják rá, lám a falánk, iszákos ember, a vámosok és a bűnösök barátja. A bölcsesség azonban igazolja magát tetteivel” (Mt 11. 19). Jézus ezzel a magatartásával szakított az olyan fajta gyakorlattal, hogy az Istennel, a túlvilággal a kapcsolatot csak a hősies lemondások és önsanyargatás útján teremthetjük meg. 65

Kopernikusz leányához a hitről Számára testünk „Isten temploma”, amelyben az Atya társaságában Ő is lakást vesz. Az én-tudatot sem kívánta lerombolni. Sőt az ember isteni méltóságát hangsúlyozta. Tanítványait „barátainak” mondja: „Ha megteszitek, amit parancsolok nektek, a barátaim vagytok. Nem nevezlek többé szolgának benneteket [. . . ]. Barátaimnak mondalak titeket, mert amit hallottam Atyámtól, azt mind tudtul adtam nektek” (Jn 15. 14–15). Pál apostol pedig azt hirdeti, hogy a keresztények „Istennek örökösei, Krisztusnak társörökösei” (Róm 8. 18). Úgy gondolom, hogy a fentiek alapján nem tekinthetjük eszményi, keresztényi magatartásnak a remetéknél gyakran olvasható, egyértelműen pozitívnak beállított, túlzott önsanyargatást. A Jóisten bizonyára méltányolta a hősies elkötelezettséget, és halála után – gondolom – mosolyogva simogatta meg remetéje fejét, magában pedig talán azt mormolta: egyetlen életedet jobbra is fordíthattad volna. Jézus tanítványait munkára hívta, nem pedig öncélú vezeklésre és testük sanyargatására. A legyengült test nem terhelhető, ha mégis megtesszük, súlyosan vétünk egészségünk ellen. Manapság ugyan nem a remeték módján, de a túlhajszolt munkával a túlzott önsanyargatókhoz hasonlóan hajlamosak vagyunk tévútra futni. Sokan kávét kávéra isznak, hogy kimerültségük okozta gyengeségükön úrrá legyenek. Pedig a fáradtság a test jelzése: pihenni kell! Mindezzel, Borcám, nem azt akarom mondani, hogy mindenben szolgáld tested kényét-kedvét. Ez puhává tesz és ugyancsak legyengít. Ha hivatásod teljesítéséhez és erkölcsi helytállásod érdekében fegyelmezetten élsz, az épp elég lemondást vagy kemény vállalást követel tőled. Ha csak az étkezést tekintjük: nem 66

Isten-zsarolók vagy szentek? eheted csak azt vagy mindazt, amit vagy amennyit kívánsz. Hasonlóképpen szórakozásodat is alá kell rendelni kötelességeidnek, köztük a legfontosabbnak: testi-lelki egészséged megőrzésének. Nem azért élünk, hogy lemondjunk az életről, hanem azért, hogy minél teljesebbé tegyük azt.

67

16. levél Jézus, a valóságos ember Jézusról a teológia azt tanítja, hogy valóságos Isten és valóságos ember volt. Az alábbiakban Jézus emberségét, és ezen keresztül Őt magát szeretném Számodra közelebb hozni, ezért igyekszem kissé körüljárni ezt a témát. Abból a tényből, hogy Jézus Isten is volt, hajlamosak vagyunk Őrá úgy tekinteni, mint akire nemcsak a bűnnek, hanem még az emberi gyarlóságnak az árnyéka sem vetült. Vagyis mint ember is istenien tökéletes volt. Úgy gondolom azonban, Borcám, hogy arról, aki istenien tökéletes, nem mondhatom, hogy valóságos ember. Az ember nem lehet olyan tökéletes, mint a Jóisten. Az ember gyarló. Ezért a valóságos ember-Jézus ezt az emberi tulajodonságot is „örökölte”. Pál apostol maga mondja: „mindenben hasonlatos lett hozzánk, kivéve a bűnt” (Zsid 2. 17). A gyarlóságban lehetett hozzánk hasonló Jézus, mert a gyarlóság nem bűn. Vannak fizikai és vannak jellembeli gyengeségeink. Ettől még nem vagyunk bűnösök. Ha Jézus élettörténetét figyelmesen, ezt szem előtt tartva olvassuk, akkor többször tetten érhetjük, hogy Jézus valóban hozzzánk hasonlóan gyarlóságokkal is „meg volt áldva”. Nem idegen hitünktől Jézust e tekintetben is közülünk valónak tartani. Gondolj csak, Borcám, halálfélelmére. Isten nem, de az ember fél a haláltól. Vagy amikor egész nap ta69

Kopernikusz leányához a hitről nított, elfáradt, és míg a tanítványok élet-halálharcot vívtak az elemekkel, ő a hajó végében aludt. Az is megesett vele, hogy elragadta az indulat: ostort font, és neki esett a templom előterében üzletelő zsidóknak. És hát hajlamosak vagyunk átlépni azt is, amikor Heródest, a nép – és az ő – fölkent felettesét „rókának” titulálja vagy a szerencsétlen gyászolókat „holtaknak”, nem beszélve arról, amikor szegény, érte és miatta aggódó Pétert indulatosan lesátánozza. Mindezt azért elemezgettem, Borcám, hogy azok miatt a testi-lelki tulajdonságaid miatt, amelyekben emberi gyarlóságodat fedezed fel, ne restellkedjél. Szemrebbenés nélkül fölvállalhatod azokat. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy eleve le kell mondanod jellemed és testi adottságaid formálásáról. Csupán csak nem kell, sőt nem szabad görcsölnöd miattuk. A gyarlóságait mindenáron elkendőzni igyekvő ember riasztó, és kellemetlen, mert akaratlanul minket is – akik ugyancsak nem vagyunk tökéletesek – alakoskodásra késztet. „Aki sántával jár, sántikálni tanul” - mondja egy régi közmondás. Káros azonban azért is, mert fölöslegesen rabol el az embertől energiát, figyelmet, míg ha a jóra koncentrálunk, egyre inkább elhalványulnak és jelentőségüket veszítik gyarlóságaink. Gondold el! Ha egy futballista azzal van elfoglalva, hogy megkopott a cipője vagy besározódott a nadrágja, sohasem fog gólt rúgni. Jellemünkben is akad egy csomó furcsaság, csiszolni való, tökéletlen, de ezekkel nem kell sokat törődni, mert nem tartoznak a lényeghez. Arra ügyelj, hogy mindig meglegyen vagy megmaradjon életednek a jótékony és jóra irányuló lendülete. ’A többi hozzá adatik’ (Mt 6. 24–34). 70

Jézus, a valóságos ember Mindebből az következik, Borcám, hogy gyarlóságainkkal jól meg lehet férni egy fedél alatt, sőt velük együtt is szerethetjük önmagunkat, és hasonlóképpen másokat is az ő gyarlóságaikkal. Ha így tudunk gondolkodni és viselkedni, akkor a szeretet légköre lengi körül az életünket, ami a legjobb miliő ahhoz, hogy testi-lelki képességeinket kifejleszthessük. A Jóisten számára sem leszünk általuk kevésbé kedvesek. Ami pedig ebből a történetből számunkra nagyon-nagyon fontos az az, hogy ha így tekintünk Jézusra, életünk viszontagságaiban megértő társra, jóbarátra lelhetünk Benne.

71

17. levél Jézus és a hit Előző levelemben a hitet úgy írtam le, Borcám, mint amely kizárólag az emberre jellemző képesség, és szimbiózisban él az értelemmel: egyik sem létezhet a másik nélkül. Valahányszor megtorpan az értelem az ismeretlenség sötét „hogyan tovább” kérdése előtt, hite világánál dereng fel a lába előtt az ösvény. A „Ki vagyok én?” kérdés támasztotta magányunkból is a hit épít hidat az emberrel–Istennel való közösség felé. Hajdan a filozófia úgy határozta meg az embert, hogy az „eszes állat” (animal rationale). A hitnek fent kihangsúlyozott fontossága alapján igazíthatjuk ezt a meghatározást úgy is, hogy „az ember hívő állat” (animal credens). Ez a megállapítás minden emberi lényre érvényes. A hit tehát elválaszthatatlan az embertől. Hitünk tanítása szerint az Isten-ember, Jézus, tökéletes ember volt, tehát Ő is, miként Pál apostol az igaz emberről mondja, ’a hitből élt’. Így az Atyával való kapcsolatában Ő is a hitre volt utalva. Az Ő hite azonban élete tisztasága folytán olyan eleven volt, hogy az Atyával való belső egységét nem zavarta meg semmi. Így kapott erőt ahhoz, hogy csodáit véghez vigye: vakoknak adta vissza látását, süketeknek hallását, bénáknak járását, holtaknak az életet, és ezért adott hálát az Atyának, hogy meghallgatta – hozzáfűzve, hogy tudja, Őt az Atya mindig meghallgatja (Jn 11. 42). A 73

Kopernikusz leányához a hitről halál küszöbén azért Ő előtte is elsötétült a világ. Úgy érezhette, hogy az Atya kihátrált mögüle: kétségbeesve, szinte szemrehányón kiált fel: „Miért hagytál el engem?” (Mt 27. 46) Mindezt azért elemezgetem, Borcám, hogy reményt és erőt merítsünk az Ő példájából és sorsából. Igen, az ember hite által utat találhat ahhoz az Erőhöz, amely őt is megerősíti. Ez az erő azonban csak rajtunk keresztül hat. Nem a világot billenti ki sarkaiból, hogy rajtunk segítsen, hanem minket alakít, hogy meg tudjunk birkózni a feladatokkal vagy el tudjuk fogadni sorsunkat. Lám, Fiának sem tudott e tekintetben egérutat adni. Az emberi sors rajta is beteljesedett. Ne zavarják meg tehát hitedet a sorscsapások, az életnek legtöbbször kiszámíthatatlanul érkező bánatai. Ezek a teremtett, véges világunk törvényei szerint jönnek-mennek. Értelmünk segít, hogy szlalomozva elkerüljük őket, hitünkkel pedig Istenhez épített hídon át segítség érkezhet: erő, hogy a nehézségek lavinája alól kievickélhessünk vagy a felszínen maradhassunk. Abban pedig, hogy a Jóistentől ehhez elegendő erő árad-e belénk, számos tényező közrejátszhat még: a Te saját akaratod, eltökéltséged, kitartásod, szeretteid Hozzád való viszonyulása – megértő szeretetükkel bátoríthatnak, a holtpontokon átsegíthetnek –, barátaid, barátnőid és a nagyvilág eseményei mind-mind olyan tényezők, amelyekkel számolnia kell az embernek. Ezek hatalmas erők az ember sorsában, hánynak vetnek bennünket, mint a tenger hullámai a hajót, egyszer magasra emelnek és messzire látunk és bizakodunk, másszor mélyre szállunk és rettegünk. Ezek életünket végig kísérő valóságok, amelyek között kell ügyesen utat találnunk. Légy tehát ügyeidben megfontolt, előrelátó, szeretteid segítő 74

Jézus és a hit kezét elfogadó. Ezekhez járul egy másik fontos tényező: a Te belső erőd, amelyet hited által Istentől kért és kapott energiával tudsz csodálatosan megnövelni, és ennek birtokában felülkerekedni olyan bajokon is, amelyek rendesen az embert legyűrik. Gondolj csak arra az evangéliumi jelenetre, amikor Jézust a fölháborodott zsidók meg akarták kövezni. Nem úgy menekült meg tőlük, hogy szétcsapott köztük, hanem egyszerűen kisétált a köveket szorongatók gyűrűjéből: az Ő belső erejének kisugárzása megbénította őket (Jn 8. 59). Valami hasonló játszódott le Jeruzsálemben, amikor a főpapok kiküldték szolgáikat, hogy elfogják őt, de dolguk végezetlenül tértek vissza. Midőn ezt számon kérték tőlük, azt válaszolták, hogy képtelenek voltak kezet emelni rá, mert ’ember így még nem beszélt’. Hitből fakadó Istenhez-fordulással rendszeresen építsd, ápold tested- lelked erejét, Borcám, mert általa a legjobb feltételét teremted meg annak, hogy a rossz elkerüljön, vagy ha már benned van, kioldalogjon belőled.

75

18. levél Jézus hatalma Hagyományos szemléletünk, miszerint Jézus, mint második isteni Személy, bármit megtehetett volna, csapdába ejti az értelmet. Akkor – kérdezheti bárki –, miért csak azokat gyógyította meg, akik útjába kerültek? Miért nem törölt el minden könnyet a Földön? Nem akarta? Az Ő ember iránti szeretetét tekintve ez mindenképpen költői kérdés. Meggyőződésem, Borcám, hogy nem nem akarta, hanem „nem tudta” a világ minden betegét meggyógyítani, minden bánatát elvenni! Ez a nemtudása emberségének korlátaiból fakadt. Az ember lehetőségeit felülmúló tetteinél az Atyára volt utalva. Az Atya pedig, nem avatkozhat bele ennek a világnak a dolgaiba közvetlenül, mert akkor önmagával jut ellentmondásba. Ő szüntelenül alkotja és teremti a világot, de nem az ember, a teremtmény szeszélye, hanem a lét törvényei szerint. Az a tény azonban, hogy az Atya mindenható erejével nem siethet segítségünkre, nem zárja ki azt, hogy mi emberek – a napkollektorhoz hasonlóan – ne tudnánk azt befogni. Ezt tette Jézus, valahányszor csodát tett, de küldetése és lehetőségei nem arra szóltak, hogy a világ rendjét fölforgassa. Anélkül, hogy kicsit is zökkent volna a történelem kereke – ’a nádszálat nem törte el’, ’a pislákoló mécsbelet nem oltotta ki’ (Mt 12. 20) –, Isten tulajdonába emelte be az univerzu77

Kopernikusz leányához a hitről mot, benne az embert (megváltotta), és megismertette velünk az Atyát (tanított és jót cselekedett). Csodái elsősorban azt szolgálták, hogy szavainak az emberek hitelt adjanak – miként hangsúlyozza: „csak a körülálló népért mondom, hogy higgyék: Te küldtél engem.” (Jn 11. 42). Abból a tényből pedig, hogy nem saját, hanem az Atya erejével vitte véghez a csodákat, következik, hogy tetteihez nem emberfeletti képességekre volt szüksége, hanem az Atyával való kapcsolatra. Ennek alapján bátran gondolhatunk arra, hogy ez a lehetőség elvileg minden ember előtt nyitva áll. Ezért mondhatta tanítványainak, hogy majd ők is véghez vihetnek hasonló tetteket, sőt „még nagyobbakat” is! Ez az a momentum, Borcám, ami nekünk reményt ad arra, hogy akár rendkívüli, isteni segítségre is szert tehetünk: kérő imáink nem hiába valók. Minél tisztábban élünk, minél inkább az Atya kedvében járunk, hitünkkel minél szorosabban kötődünk Hozzá, annál nagyobb az esélyünk arra, hogy önmagunk és mások felé az Ő erejének közvetítőivé tudunk válni.

78

19. levél Isten eladta az ember feletti hatalmát A hit és a szabad akarat I. A szabadsággal hatalmat kaptunk Isten felett is. Ez méltóságunknak, de egyben felelősségünknek is forrása. Mára látszatra lezárult a szabad akarat kérdése körüli nagy viták kora. Van vagy nincs, és ha van, hogyan lehetséges? – a kérdések rendkívül sok és messzire ható teológiai problémát vetnek fel. Ezért a középkorban a legkiválóbb egyháztanítók, „egyházatyák” gondosan körbe járták a kérdést, és bár az elmét nem, a hívőt megnyugtató módon fogalmazták meg a tételt: Isten az embert szabadnak teremtette. A reformációnak szellemi nagyjai – Kálvin és Luther –, akik a 16. század elején a pápaságnál és az egyháznál tapasztalt visszásságok ellen létek fel, kikezdték a kikezdhetetlennek hitt tételt. Nem tudván elképzelni, hogyan is érvényesülhet Isten abszolút hatalma és akarata mellett az ember akarata – hogy mentsék Isten méltóságát –, az üdvösség elnyerése terén tagadták az emberi akarat szabadságát. Szerintük sorsunk és üdvünk már születésünk előtt beteljesült: egyeseket Isten üdvösségre, másokat kárhozatra teremtett. A „predestinatio”-nak, azaz „eleve elrendelés”-nek ezen tétele ellen a kortárs, Rotterdami Erasmus, De libero arbitrio című írásában lépett fel, és a Bibliá79

Kopernikusz leányához a hitről ból vett idézetekkel bizonyította, hogy az Isten az embernek ezen a téren is szabad akaratot ajándékozott, ezzel Erasmus megvédte az Egyház álláspontját. A vitából ugyan Erasmus került ki győztesen, de csakis azért, mert következetesen a hit és a Biblia mezején maradt. A hívőt – miként mondtam –, megnyugtatta, de az értelmet nem. És ez így maradt mind a mai napig. Korunk neves teológusa, Karl Rahner vetette fel újra a problémát. Elevenünkbe vágó kérdés: hogyan dacolhat az ember Istennel úgy, hogy az Ő mindenható akarata – amit a teológia és a filozófiai tételek Istennek tulajdonítanak –, ne sérüljön? A megoldás látszatra egyszerű. Ha Isten akarta az embert, akarnia kellett értelmét, önálló személyiségét annak minden következményével – az akaratszabadsággal együtt. Ebben még az is benne rejlett, hogy a továbbiakban már nem tud akaratunk ellenében cselekedni. Nem tud, mert önmagával jutna ellentmondásba. Örökségét a bibliai Ézsau egy tál lencséért adta el – Isten az ember feletti hatalmáról az emberért mondott le. Hatalmat adott önmaga felett, és éltünk is a lehetőséggel: megöltük Őt. A hívő ember szereti azzal nyugtatni magát, hogy Isten történelmünket kormányozza, életünket igazgatja, így a szerencsés kimenetel tőlünk függetlenül, akár ellenünkre is, és akkor is, ha a látszat mást sugall, biztosítva van. Ez tévedés! Az igaz, hogy – hitünk szerint – tenyerében nyugszunk mindig, békében és háborúban, jólétben és betegségben egyaránt, de azon belül – most a természeti, társadalmi, testi adottságokat és hasonló külső tényezőket nem számítva –, sorsunk a mi kezünkben van. Ha leesünk, felfog, akár egy le80

Isten eladta az ember feletti hatalmát hulló falevelet az anyaföld, de nem ő akarja, hogy leessünk, nem Ő akarja, hogy bűnbe vigyenek, hogy megöljenek, hogy a tüdőrák elvigyen bennünket vagy a tűzhányó betemessen. Nekünk kell ezek ellen a bajok ellen az orvosságot megtalálnunk! Míg lélegzünk, nem Ő, hanem mi vagyunk felelősek saját magunk és a ránk bízottak életéért. A felelősség mértékét illetően a mérleg megvonását Rá kell bízni. Azzal a tudattal kell élnünk, hogy csak mi, emberek alakíthatjuk a Föld sorsát, senki más! Izgalmas mérkőzés zajlik a Földön az erkölcsi jó és rossz között. A Jó sikere attól függ, hogy a csapatában küzdők milyen mértékben tudják befogadni és hasznosítani Isten segítő erejét. Isten kezünkbe adta a hatalmat, hogy világunkat mi magunk alakítsuk.

81

20. levél Hatalmunk van Isten felett A hit és a szabad akarat II. Isten „felkelti Napját jókra és gonoszakra egyaránt”. Ezt javunkra fordíthatjuk, de vissza is élhetünk vele. A tapasztalat azt mutatja Borcám, hogy a Mindenség éltető energiájából bárki meríthet, még akkor is, ha fogalma sincs arról, hogy ki az, aki őt áldásában részesíti. A szabad akaratról szólva azt mondtam, hogy világunk sorsa – amilyen mértékben hatalmat szerzünk fölötte – kezünkben van. Sok tekintetben saját életünk alakulása is. A kozmikus események, a Föld, a levegő, a tenger mozgása, a megtévedt emberek fondorlatai, alattomos vírusok és baktériumok és egyéb betegségek sokszor kiszolgáltatottakká tesznek minket. Ezzel ellentétes irányban dolgoznak a jó szándékú emberek a tudományban, a közéletben és otthon, a családban. Ők enyhíthetik fizikai, biológiai és erkölcsi veszélyeztetettségünket, de csak ők, és semmi esetre sem a Jóisten! Bár minden hatalmat és erőt Tőle kapunk, nem ő cselekszik helyettünk! Ezért a természet erőivel szemben is csak két út nyílik az ember számára: előre látva az esetleges kedvezőtlen folyamatokat, megfelelő intézkedéseket hozhat, vagy megismerve törvényeit hasznára fordíthatja azokat, valahogy úgy, mint a napkollektorok befogják a Nap melegét, a szélerőművek vagy a vitorlák 83

Kopernikusz leányához a hitről a szél erejét. Hitünk és imánk a Nap-kollektor és a szélerőmű: „kérjetek és kaptok, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek” (Lk 11. 9). Az imával befoghatjuk Isten segítő erejét. Ez is hatalom! Nem ajtóstól ront ekkor sem életünkbe. Csendesen, a természet törvényeit tisztelőn. Lassan épít, észrevétlenül, ahogy a vetés szárba szökken. Lehet, hogy hosszú lesz az út vissza a bánatból a derűhöz, a betegségből az egészséghez, de van út. A hatalmat, amit a szabad akarat jelent, nemcsak Isten távol-tartására használhatjuk, miként teszik sokan, tesszük sokszor, hanem támogató erejének megnyerésére és befogadására is. Isten a véges lét mögött rejtőzik, segítő szándékát és kezét a Lét szigorú törvényei gúzsba kötik. Csak mi szabadíthatjuk fel, de akkor is csak velünk és általunk hathat. Akaratunknak e tekintetben is ki van szolgáltatva.

84

21. levél Testem-lelkem a halál után Hit a halhatatlanságban Anyag? Szellem? Test? Lélek? – Mit értsünk valójában rajtuk? És mi lesz velük a halál után? A hitek, mitológiák és kultúrák valamennyi változata ősidőktől az embert kiváltságos lénynek ismerik, aki túlvilágról álmodozik, istenekkel társalog, és reméli, hogy elhunyt szeretteivel egyszer majd újra találkozik. Az emberrel valami gyökeresen új született a Földön: olyan lény, akiben felismerte alkotóját az anyag. Reflexív tudatunk által beléptünk abba szférába, ahol az Isten lakozik. Csak így lehetséges a valóságnak az a fajta megismerése, amely ránk, emberekre jellemző. Nem hipp-hopp jutottunk el ide. A természettudományok tanúsága szerint nagyon hosszú út vezetett idáig. Az útés igazságkeresés gyötrelmes útját ugyanis nemcsak nekünk, embereknek kell megjárnunk. Ugyanezt az utat járja a tudat nélküli anyag-világ is. Útkeresése azonban természetébe írt tendenciák mentén történik: minden ízében vonzódik Alkotójához, ami természetéből gyökerezik, akár a madarakban a vándorlási ösztön. Így jutott el az élettelen anyag az élőig, az élő az emberig, az emberben pedig Isten küszöbére . . . – De mi történt ekkor? – Senki sem tudja. 85

Kopernikusz leányához a hitről Az ókorból örökölt filozófiák szerint az ember két lényegből van összegyúrva: az anyagi természetű testből, és az anyaggal ellentétes természetű, „légies”, megfoghatatlan, romolhatatlan lélekből. Ez adja biztosítékát annak is, hogy „non moriar omnia”, vagyis a halállal nem pusztulok el teljesen, nem semmisülök meg, hanem valami belőlem (a lélek) túléli az elmúlást. Ez a felfogás tartja magát mind a mai napig. Zsigereinkbe ivódott. Az emberről valójában nem is tudunk másképp gondolkodni és beszélni. De ne hidd, Borcám, hogy csak az európaiak vagy a keresztények háza táján van ez így! Az emberiség közös „kincse” ez a szemlélet. Mégis kétségbe vonom helyességét. Nem filozófiai megfontolásból, hanem tapasztalat alapján. Meggyőződésem, hogy a test-lélek modellen már rég túl kellett volna lépnünk, és csak azért nem tettük meg, mert nem találtunk jobbat. Nem találtunk, jóllehet ma már tudjuk, hogy az anyag nem az a durva valóság, aminek érzékeink mutatják. Az is mindennapos tapasztalatunk, hogy tudatunk és lelki életünk elválaszthatatlanul szoros kapcsolatban van testi valónkkal. Fizikai felépítésünkkel párhuzamosan fejlődik értelmünk. Tanulunk és tapasztalunk, miközben énünk, szellemünk alakul. Azt is mindannyian átéljük, hogy erőnk fogytán szellemi működésünk is csökken, másrészt azt is látjuk, mint szívja el a szellemi megterhelés biológiai energiáinkat. Mégis nagyon mélyen minden ember érzi, hogy van benne valami, ami lényegileg más, mint amit megeszik vagy megiszik. Ha pedig ez a valami nem az, amit hagyományosan léleknek nevezünk, akkor mi? Jóllehet filozófiai alapokra épített választ, Borcám, nem tudok adni, azért nem maradok meg a puszta tagadásnál. Van elképzelésem egy olyan alternatív megoldásra, amit a keresztény hit

86

Testem-lelkem a halál után forrásai, a Biblia könyvei sugallnak. Halljad egyszerű válaszomat: Halhatatlanságunk záloga nem bennünk van, hanem Istenben. Istennek hozzánk való viszonya emelt fel bennünket a halhatatlanok sorába, ahol megszülethetett ajkunkon az „Én” és a „Te”, ahol Istenhez úgy szólhatunk, mint Atyánkhoz. Ennek a viszonynak teremtő ereje van, miként minden viszonynak. Kémiai példával élve: a H (hidrogén) légnemű, az O (oxigén) rendesen ugyancsak, ha viszont két rész hidrogén és egy rész oxigén viszonyba kerül egymással, víz keletkezik. Még meghökkentőbb példát hoz erre az Evangélium: az utolsó vacsorán Jézus a kenyeret testévé, a bort vérévé változtatta. Ez csak azzal magyarázható, hogy olyan viszonyba lépett a két szóban forgó anyaggal, ami által azok átlényegültek. Látszatra semmi sem változott, hitünk szerint, mégis Krisztus testévé és vérévé váltak. Az ember esetében valami hasonló játszódhatott le. Abban a pillanatban, amikor az anyag az emberben fejlettségének azon finom fokára jutott, hogy alkalmas volt kimondani az „Én”-t, Isten magához emelte az istenek sorába. „Istenek vagytok” – olvassuk a szentírásban. Természetesen Isten tett minket azzá. De mivel azzá tett, ígérete szerint halhatatlanságot nyertünk általa. A feltámadt Krisztus teste így lett romolhatatlan. Én legalábbis így tudom elképzelni. A viszonynak eme teremtő hatására és erejére utal az is, hogy egyik pillanatról a másikra meg tudunk teljesen változni. A gonoszból jó ember válhat, a jóból gonosz. Igazából akkor tudod, Borcám, eszmefuttatásomat követni, ha a teremtés vulgáris elképzelését is félreteszed. Általában úgy szoktunk a teremtésről beszélni, hogy Isten egyszer, valamikor réges-régen megalkotta a világegyetemet, benne így 87

Kopernikusz leányához a hitről vagy úgy az éltet, majd az embert. Szakadjunk el ettől a képtől. A teremtés nem lezárt esemény, hanem állandó folyamat. Az ember teremtése is – a mi teremtésünk is! Csak Őbenne és Őáltala tudjuk a világot megérteni, és kimondani, hogy „Én”; csak így válhattunk az Ő partnerévé a megértésben, a szabad választásban és az alkotásban. Én Benne élek és Ő énbennem! Keresztény szellemi örökségünk ezt a felfogást sugallja. Az ember és Isten közösségét, rokonságát hirdeti a Szentírás. Tökéletesen erre rímelnek Jézusnak ebbe a tárgykörbe sorolható szavai. Néhány mondatát idézem, és döntsd el Te magad, hogy igazam van-e. Előbb Jézus és az Atya egységére nézzünk példát: „Én és az Atya egy vagyunk.” (Jn 10. 30); „Aki engem látott, az Atyát is látta. Hogy mondhatod hát [Fülöp]: Mutasd meg nekünk az Atyát? Nem hiszed, hogy én az Atyában vagyok s az Atya bennem? A szavakat, amelyeket hozzátok intézek, nem magamtól mondom, s a tetteket is az Atya viszi végbe, aki bennem van” (Jn 14. 11). Ha Jézus az Atyában van, akkor mindaz, aki Jézusban van, ugyancsak az Atyában is van, így ha valaki Jézus barátja, az az Atyának is barátja: „Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők” (Jn 15. 6); „Nem nevezlek többé szolgának benneteket, mert a szolga nem tudja, mit tesz ura. Barátaimnak mondalak benneteket, mert amit hallottam Atyámtól, azt mind tudtul adtam nektek” (Jn 15. 16). Szent János levelében fejezetten Isten fiairól beszél: „Maga a természet sóvárogva várja Isten fiainak megnyilvánulását. [. . . ] Isten gyermekeinek hívnak minket, és azok is vagyunk. Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, de még 88

Testem-lelkem a halál után nem nyilvánvaló, hogy mik leszünk. Azt tudjuk, hogy ha megjelenik, hozzá leszünk hasonlók [...]” (Jn 3. 3). Pál apostol: „Hiszen az Isten fiai vagytok a Jézus Krisztusba vetett hitben” (Gal 3. 27); „A Lélek maga tesz tanúságot lelkünkben, hogy Isten gyermekei vagyunk. Ha pedig gyermekei, akkor örökösei is: Istennek örökösei, Krisztusnak társörökösei.” (Róm 8. 18). Hosszasan lehetne sorolni a Szentírás idevágó példáit. A kereszténység ember-képébe sokkal inkább illik ez, mint a Platon-i dualista, test-lélek modell. Vagyis az, amit úgy élünk meg, mint lelkünket, nem bennünk, hanem Istenben, a Vele való viszonyunkban van. Ez nem tudati viszony, hanem a létben megvalósuló viszony. Akár tudunk róla, akár nem, akár akarjuk, akár nem, ez létezik. Tehát nem a mi elhatározásunkon múlik, hogy emberek akarunk-e lenni vagy inkább állatok. Az anyag fejlettségének ezen a szintjén ez a viszony törvényszerűen létrejön. Ebből két fontos dolog származik ránk nézve. Egyrészt a halhatatlanságunk, hiszen nem halhat meg az, akit saját életébe emelt fel a Halhatatlan. Másrészt az, hogy élünk. Vagyis nem lezárt lényeg a mi halhatatlan részünk, hanem szüntelen alakuló, bontakozó vagy éppen senyvedő, sorvadó valóság. Így azok az értékek vagy rosszak, amiket életünk során begyűjtünk, gazdagítják vagy silányítják örök lényegünket. És mivel ennyire Istennel egységben játszódik le életünk, nagyon fontos számára, hogy tiszta életet éljünk. A bűnnel a Vele közös létünket szennyezzük be. Ezért Neki is „érdeke”, hogy az igazság útját keressük és járjuk. A Vele való közösségből fakadóan tartotta fontosnak a megtestesülés által fölvállalt emberségnek teljes föláldozását, és 89

Kopernikusz leányához a hitről éppen ez az emberrel való szoros közösség tette lehetővé, hogy Ő, egyedül, valamennyiünk nevében megvalósítsa megváltásunkat. Hiszen minden ember Őbenne ember, így természetes, metafizikai értelemben is természetes, hogy mindaz, amit Jézus tett, minden emberért tette, és minden emberre kihatott. Vigasztaló szavai az emberiség közkincse: „Ne legyen nyugtalan a szívetek! [. . . ] Atyám házában sok hely van, ha nem így volna, megmondtam volna nektek. Azért megyek el, hogy helyet készítsek nektek. Ha aztán elmegyek, és helyet készítek nektek, újra eljövök, és magammal viszlek benneteket, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok” (Jn 14. 2–4).

90

22. levél Ki érti ezt? Hitünk és a Miatyánk „Az Úr imádsága” zavarba hozza a gondolkodó embert. A „ne vígy minket kísértésbe” kérés különösen. Egyébként is, miért kell kérnünk, amikor minden szükségünket ismeri? És ha nem kérjük, kísértésbe visz? Nemcsak Téged, Borcám, hanem sokakat nyugtalanít ez a gondolat. A régiek azzal próbálták áthidalni a kényes kérdést, hogy a Jóisten „próbára teszi az embert”. Átlátszó kibúvó, mégis gyakran találkozhatunk vele még ma is. Az alábbiakban kísérletet teszek arra, hogy az ellentmondást látszólagosnak ismerjük fel. Úgy gondolom, hogy a probléma gyökerét a világról, az emberről és a Jóistenről alkotott szemléletünk tökéletlenségében találhatjuk meg. A Világ és Isten Ki érti ezt? Ezelőtt 30 millió évvel feltételezhetően nem volt még értelmes lakója bolygónknak. Tehetett vajon a Jóisten bármit, amit akart, az általa teremtett hegyekkel, fákkal, állatokkal? Hagyományos Isten-képünk alapján azt válaszoljuk, hogy igen, mert Isten mindenható. Vajon mindenhatósága azt is jelenti-e, hogy négyszögesíteni tudja a kört? – Nyilván nem! A lét törvényeivel ellentétes dolgot Ő sem tud tenni. Csak a lét törvényei mentén cselekedhet. Így volt ez 91

Kopernikusz leányához a hitről nemcsak harminc millió évvel ezelőtt, hanem öröktől fogva. Amikor tehát a véges teremtett világ léte mellett döntött, az Ő mindenhatósága szükségszerűen igazodott a léttörvényekhez. Ebben benne volt az élet keletkezésének ilyen vagy olyan módja, az evolúciónak ez vagy az az útja, és benne volt a véges lét szerves tagját képező, értelemre és szabad akaratra szert tevő homo sapiens. Világunk Benne, Általa él és mozog, de véges léte törvényei mentén! Ez nagyon fontos mozzanat ahhoz, hogy a bevezetőben feltett kérdésre helyes választ találjunk. Az Ő „tenyerén” zajlik, ami a világunkban történik, az Ő akaratával, mindent tudó előrelátásával. Ő ad lendületet a bolygóknak, életerőt az élőknek, és mindezt úgy, ahogy a Nap szórja sugarát: személyválogatás nélkül. Az ember és az Isten Az emberrel új, véges kis isten – „istenek vagytok”, olvashatjuk a Szentírásban –, jelent meg a lét színpadán. Végességénél fogva azonban folyton alakulóban van, és mulandó, de van benne valami isteni: értelmes és akarata szabad. Ezekkel a képességekkel megáldva alkotó részesévé vált a történéseknek. Isten mintegy átadta neki a stafétabotot, mondván: én bevégeztem, rajtad a sor. Ez nem azt jelenti, hogy Ő magára hagyta teremtményét. Jézus tanításában hangsúlyt kap az, hogy az Isten és az ember viszonya az atya és gyermek viszonyához hasonlít. Ha kérünk, kapunk, vagyis rajtunk keresztül tud olyant cselekedni, amit az egek magasságából nem tehet meg. Eme „tehetetlensége” nem gyengeségéből, hanem éppen tökéletességéből fakad: megteremtette, és látta, hogy jó. Az már más kérdés, hogy nekünk, embereknek ez nem mindig jó. De hát hozzánk nem igazodhatott, hiszen ahány ember, annyi érdek és óhaj. Egyébként is, ha igazodna – erről már 92

Ki érti ezt? korábban szót ejtettem –, azzal már ellentmondásba kerülne önmagával. Térjünk azonban vissza ahhoz a gondolathoz, hogy mi megtehetünk egy sor olyan dolgot, amit Isten nem. Beleszólhatunk a természet rendjébe, törvényeivel manipulálhatunk, gyűlölhetünk, de szeretetből szenvedhetünk is egymásért és egymás miatt, sőt, fel is áldozhatjuk magunkat a másikért. Ezt a világot jobbá tenni, „istenibbé” alakítani csak mi, emberek tudjuk. Ezért volt kénytelen Isten, amikor a világot magához akarta emelni, vagyis üdvözíteni akarta, Emberré lenni. Ha nyílt volna számára más út, akkor sohasem lett volna Karácsony, sem pedig Nagypéntek és Húsvét – azaz Jézus személyében nem lép be világunkba a Második Isteni Személy. „Az Ige testté lett” – és annak ez volt az oka! A tűz csiholója Ady Endre Prométheuszt nevezi így. A görög monda szerint ő lopta el a tüzet az istenektől, hogy az emberen segítsen. Általa az emberiség isteni kiváltság birtokába jutott. Hasonló játszódik le akkor, amikor hittel imádkozunk. Isteni erőre és hatalomra tehetünk szert a helyesen végzett imával. Nem tudjuk pontosan, hogyan működik, de az Írások tanulmányozása arra tanít bennünket, hogy az alázatos szívvel és mély hittel végzett imának hatalma van – Isten fölött is. Az imák építik az utat, a hidat, a csatornát az isteni erő és köztünk. Az ima az, ami megoldja azokat a „kötelékeket”, amelyek visszatartják áldást osztó kezét. Jézus is rendszeresen imádkozott. Úgy látszik, ez a magatartás teszi alkalmassá az embert az isteni kegyelem, (energia?) befogadására vagy lehívására.

93

Kopernikusz leányához a hitről A kísértés Kísértésről akkor beszélünk, amikor az embert anyagi dolog vagy személy olyan cselekedet megtételére csábítja, amit lelkiismerete tilt, és tudja, ha megteszi, vétkezik. A kísértés forrása alapvetően gyarlóságunk, a nemcsak a jóra, hanem a rosszra való nyitottságunk is. Ettől pedig a tétova, statikus lelkiállapotban vagyunk leginkább sebezhetőek. A repülő, míg megfelelő sebességgel, szaknyelven, az „átesés” határa felett halad, megbízhatóan kormányozható, de ha ez alá lassul, a pilóta elveszíti uralmát gépe felett, és az zuhanni kezd. Míg van életünknek lendülete, vannak helyes, szép vágyaink és céljaink, kevésbé vagyunk kitéve a rosszra való csábításnak. Fontos tehát, hogy a jóra való törekvést, lendületet ébren tartsuk magunkban. Ez a belső békét, az önmagunkkal és a Mindenséggel való harmóniát ajándékozza nekünk. Ilyen belső állapotban a kísértésektől kevésbé sebezhető az ember. Ne vígy minket a kísértésbe . . . Ha megértetted, Borcám, a Jóisten és a világ viszonyáról mondottakat, nem hökkent meg az az állítás, hogy Ő visz minket minden jóba, rosszba, örömbe, bánatba, életbe és halálba, így azokba a helyzetekbe is, amelyek számunkra – gyarlóságunk miatt – kísértésként jelentkeznek, és az erkölcsi elbukás veszélyét rejtik magukban. Ráadásul a kísértésnél – hitünk tanítása szerint – nemcsak a fenti tényezővel és az emberi gyarlósággal, a rosszra hajló akaratunkkal és kívánságunkkal kell számolni, hanem a személyes rosszal, a Sátánnal is. Ezzel Isten tisztában lévén, meg is cselekedte, amit lehetett: értünk, a mi üdvösségünkért emberré lett, és kínhalált szenvedett. Az életét feláldozó szeretet-gesztussal legyőzte az 94

Ki érti ezt? ős önzést, kiemelt minket annak hatalmából, kihúzta a bűn fullánkját: nem végzetes a jövendőnk szempontjából, ha a kísértésben elbukunk. Az Evangéliumokban számos szép példáját találod Jézus megértő szeretetének a bűnösök iránt. Sőt még azt is mondja, hogy nem az igazakért jött . . . Tehát kiemelt minket a Rossz végzetes hatalmából, ez azonban nem jelenti azt, hogy megszűnt a kísértés és az elbukás veszélye. Az élet annak rendje-módja szerint továbbra is belesodor bennünket – az Élet, amelyet Ő adott és az Ő energiája mozgat! Hamis dolog, amikor valaki mesterségesen ébren tartja magában a bűntudatot. Ez eltereli figyelmét és elszívja életerejét a jótól. A bűntudat ápolása nélkül is van az embernek elég alapja, hogy szerény és Istenbe kapaszkodó legyen. Visszatérve a kísértés-gondolathoz, Jézus tehát megtörte a kísértő – akár a személyes, akár a személytelen rossz – hatalmát. Azért még számunkra is maradt feladat: keresni a módját, hogy a jó úton haladjunk; kérni Őt, hogy segítsen a jó úton maradni, adjon erőt a kísértések kivédésére. Amikor az ember úgy fohászkodik, hogy „Ne vígy minket kísértésbe!”, azzal azon vágynak ad hangot, hogy Isten segítségével elkerülhesse a rosszat. Ez az óhaj és kérés két irányban hat. Egyrészt közvetve azt kérjük Tőle, hogy adjon erőt nekünk a jó úton megmaradni, helyes irányban alakulni, másrészt – mivel a korábban kifejtett módon és okból lehívhatjuk segítő erejét –, Általa hathatunk emberi környezetünkre. Csak hát ez az utóbbi nagyon sokváltozós függvény. Még egy kiegészítő gondolatot fűznék mindehhez: A Miatyánk elején Jézus azért fohászkodik, hogy legyen meg az Atya akarata. A végén pedig azt kéri, hogy ’ne vigyen minket 95

Kopernikusz leányához a hitről kísértésbe’. Így, ha az Atya akarata lenne a kísértésbe vivés, nem kérhetné, hogy azt ne tegye, vagyis hogy mégse legyen meg az Ő akarata! Ezzel a gondolati áttétellel kell érteni, Borcám, a Miatyánknak minden mondatát! Az ima első felében megfogalmazott három kívánság a mennyei Atyára irányul: „Szenteltessék meg a Te neved!/ Jöjjön el a Te országod!/ Legyen meg a Te akaratod!” – Ezek nem jámbor óhajok, hanem közvetett felszólítások magunk felé: nyissunk kaput előtte, éljünk úgy, hogy mindez megvalósuljon! A második részben ugyancsak három kérés hangzik el, de ezek értünk, emberekért: „Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma!/ Bocsásd meg a mi vétkeinket! /Ne vígy minket kísértésbe!” Ezek a kérések is – amint a kísértésnél megfogalmaztam –, két irányba hatnak. Egyrészt az imádkozó felé, aki ezen óhajok megfogalmazásával mintegy azt mondja, hogy ’adj erőt megszerezni mindennapi kenyerünket, elkerülni a vétkeket és a kísértéseket’, aztán pedig Ő feléje: igazítsd életünket kérésünknek megfelelően. Talán elsősorban nem is a mennyei Atyát kívánja Jézus ezekkel a kérésekkel aktivizálni, hanem az embernek kíván tükröt tartani arra vonatkozóan, hogy milyen irányba kell törekednie. A „Mi Atyánk” – autogén tréning az égből! Ez a szemlélet, tudom, a többször említett Kopernikusz-i fordulatot kívánja vallási gondolkodásodtól. Ne riadj meg azonban ettől. A Nap ugyanúgy ragyogott Kopernikusz után is, mint előtte, és az ég sok szép, kis lámpása, a csillagok sem változtatták meg fényüket, de még a Föld sem zökkent ki sarkából.

96

Ki érti ezt? Ugyanígy változatlanok maradnak hitünk örök igazságai, de ezzel a szemlélettel, mivel helyesebb, jobban megértjük életünket; Földünknek, történelmünknek és sorsunknak mozgását, forgását.

97

23. levél Az élet, mint a patak A patak, ha akadályba ütközik, irányt változtat, vagy tóvá duzzad, aztán folytatja útját a tenger felé. Nem nyílegyenes a patak pályája. Fordul jobbra, fordul balra, szikláról sziklára csapódik, hol zuhan, hol meg lecsendesedik, kicsit tétovázik, aztán megy tovább. Van, amikor megárad, ilyenkor erős, mindent magával ragadó. Majd visszahúzódik medrébe, és szelíd erejével öntözi, élteti a mezőt, mossa az emberek szennyét, miközben falvakból fűz gyöngysort a tájnak. Medrét az ember megváltoztathatja, terelheti, hogy malmot hajtson, áramot fejlesszen, mezőt öntözzön. Ez a patakot különösebben nem zavarja. Baj akkor van, ha a források elapadnak, mert akkor meghal a patak. A források nagyon fontosak! Az élet olyan, mint a patak. Csapódik jobbra, csapódik balra, hol lelassul, tóvá duzzad, majd kicsap, és – mintha mi sem történt volna –, megy tovább. Merre? Megtervezhetjük, de örökké változó világunkban szinte reménytelen az elgondolt pályát tartani. Változik a „domborzat”, váratlan akadályok gördülnek elénk, jó vagy rossz emberek tévednek utunkba magukkal hozva új lehetőségeket – ennek megfelelően mozdul lábunk a következő lépéshez. Amíg erőnk van, mindig találunk ösvényt a talpunk alá. 99

Kopernikusz leányához a hitről Az erőt pedig két fő forrásból kapjuk: a lelki egészségtől és a testi egészségtől. Az ember hihetetlen erőfeszítésekre képes, amíg annak értelmét látja. Az extrém körülmények közé sodródó expedíciók sorsa szinte mindig ezen állt vagy bukott. Ha tagjai meg tudták őrizni lelki erejüket – a hitet és a reményt –, megmenekültek. A hit, a remény és az élet szeretete lelki egészségünknek és erőnknek legfontosabb forrásai. A másik fontos tényező sorsunk alakulásában a testi egészség. Elvesztésével minden szép álom romba dőlhet. Mindebből következik: Először: ha önmagunkban vagy sorsunk jóra fordulásában való hitünk meggyengült, erősítenünk kell azt, ha elveszett, vissza kell szereznünk. Ebben segítségünkre lehet az ima, a pozitív gondolkodás vagy – amivel a gyakorlati részben majd találkozunk –, „a Mindenség boltjában rendelkezésünkre álló Energia”. Másodszor: Testi egészségünk megerősítésére vagy visszaszerzésére minden eszközt meg kell ragadnunk. Ehhez, Borcám, a következő, a gyakorlati részben találsz támaszt. Életünk útja nem egyenes, hanem kanyarog, mint a sziklák közt útját kereső patak. Ezért ne aggódj. A forrásokra figyelj, hogy azok be ne szennyeződjenek és el ne apadjanak.

100

24. levél Fájdalommal fizetünk egészségünkért Hit a fájdalomban I. A szervezet üzen nekünk a fájdalommal, de ugyanígy fájdalom-okozással küldhetünk üzenetet mi is a szervezetnek. Az orvosi szakirodalomban egy helyen azt olvastam, hogy a fájdalom mindig betegséget jelent. Véleményem szerint azonban a fájdalomérzet szerepét nem lehet leszűkíteni a már bennünk fejét felütő betegség jelzésére. Sokszor a szervezet egészséges jelzése: vigyázz, veszély van, védekezz! Vagyis a fájdalom az a nyelv, amelyen szervezetünk szól hozzánk. Ha pedig ez így van, szólhatunk hozzá mi is. És ezt meg is tesszük! Gondoljunk csak arra, hogy egy ökölvívó vagy szertornász az edzéseken mennyi ilyen-olyan fájdalmat él meg. Ezek a fájdalmak az izmokban, az inakban jelzik a szervezetnek, mely területeket kell erősítenie, milyen készségeket kell fejlesztenie, és el is kezdi építeni a kívánt fizikai és pszichikai képességeket. Ennek természetesen feltétele a rendszeresség. Az újra és újra leadott jelzések képesek a szervezetet egészen új készségek és tulajdonságok kiépítésére ösztönözni. A célirányosan előidézett „fájdalom” nyelvén tehát rá tudjuk bírni szervezetünket az általunk megtervezett irányban való alakulásra, bizonyos feladatokhoz való igazodásra. 101

Kopernikusz leányához a hitről Ebben rejlik annak a titka, hogy a fájdalmon egészséget is tudunk vásárolni az Élettől. Ezt sok ember érzi, de csak kevesen vállalják fel. Aki rendszeresen rászorítja magát a futásra, a természetjárásra vagy a sportnak valamilyen formájára, ezt teszi. Ilyenkor szenved a láb, a kar, a tüdő, a szív, az erek, az inak, a sejtek, mert fokozottan igénybe vesszük őket. Ezzel az igénybevétellel azonban felszólítjuk őket: ébresztő! Ne rozsdásodjatok, ne szűküljetek be, még igény van rátok! Mennyire evidens mindannyiunk számára, hogy azok a képességeink, amiket nem használunk, visszafejlődnek. A legtöbbünk mégis annyira nehezen veszi magát rá, hogy tornásztassa agyát vagy testét. Sodródik a mindennapok árjában, a kisebb ellenállás irányába. Keresi módját, hogyan úszhatja meg kevesebb erőfeszítéssel, kevesebb fájdalommal. Ezért aztán teste-lelke nem úgy működik, ahogy kell, ennek pedig logikus következménye, hogy sebezhetővé válik. Természetesen jöhetnek betegségek az emberre akkor is, ha minden tőle telhetőt megtesz. A vírusok, a balesetek, a mérgező anyagokat tartalmazó ivóvíz, zöldségek vagy húsok gondoskodnak erről. A rendszeresen „kihívásokkal” edzett szervezet ilyen esetekben is több reménnyel küzd, mint az elhanyagolt. A nap mint nap, meghatározott mozdulatsorral végzett testedzés során egészséges fájdalmat okozunk testünknek. Feszül a mellkasunk, húzódnak izmaink, tágul a tüdőnk, frissülnek az ereink. Mindez szép csendesen alakítja a szervezetet: • működésében harmonikussá válik; • erősíti az idegrendszert, amely így könnyebben elviseli a pszichikai megterheléseket; 102

Fájdalommal fizetünk egészségünkért • nyugodttá és magabiztossá válik; • javul a koncentrációs készsége, hatékonyabbá válik a tanulásban, munkában; • az egész test szebbé és könnyedebb mozgásúvá válik; • végül, de nem utolsó sorban: az egyes szervek harmonikus működése képessé teszi a szervezetet arra, hogy gyengélkedő és segítségre szoruló részeit gyógyítsa. A szervezet elvárja, hogy a jól megválasztott mozdulatsorok által keltett szelíd fájdalom nyelvén rendszeresen megszólítsuk, elbeszélgessünk vele.

103

25. levél Fájdalmon vesszük jövendőnket Hit a fájdalomban II. A környezeti változások a fájdalom nyelvén szólítják fel az élő szervezetet az alkalmazkodásra. A biológia tudománya nem így nevezi ugyan, de pontosan ismeri a természetnek ezt a fájdalom által kiváltott mozgását, amelyben én az evolúció kulcsát látom. Az állatok például, ha lassan fordult hidegre a klíma, vastagabb bundát növesztettek, ha laza lett az élőhely talaja, szélesebbre terült szét patájuk, ha a vadászathoz láthatatlannak kellett maradniuk, akkor télen fehér, nyáron barna bundát vettek. Hasonlóképpen játszódik le ez a folyamat az emberiség és az ember életében is. Mi azonban értelmünknek köszönhetően olyan mutatványra vagyunk képesek, amilyenre egyetlen más élőlény sem. Az ember esetében maga a tudat is evolúciós tényezővé vált! A számunkra kedvezőnek látszó kibontakozási lehetőségeket, fejlődési utakat célként vetíthetjük magunk elé. A cél elérésére képesek vagyunk megtalálni a megfelelő eszközt is: ismervén a fájdalom nyelvét, tudatosan föl tudjuk vállalni a megterheléseket, képesek vagyunk alakítani fizikai és lelki képességeinket. A rendszeresen, célirányosan ható fájdalmak szót értenek az idegrendszerrel, az pedig a felszólításnak engedelmeskedve megfelelően alakítja a testet. 105

Kopernikusz leányához a hitről Életünkben számos kihívás van, amire ha helyesen válaszolunk, boldogulunk, ha nem, háttérbe szorulunk. A nagyon merev, szűk látókörű ember vagy társadalmi képződmény képtelen az újonnan felfedezett igazságokat elfogadni, érzéketlen a társadalmi folyamatokra, elzárkózik minden változtatás elől – sorsa a megkeseredés, lemaradás. Nem szerencsés azonban az sem, ha bölcsesség nélkül ülünk fel minden „új” csábításának. Mai életünk tele van nyüzsgéssel, rikoltozó reklámmal, alattomos félrevezetéssel. Ezeket a felszíni mozgásokat a profit irányítja. Mint a pók az erdők bokrait, úgy hálózzák be agyunkat a tömegkommunikációs eszközök közvetítésével az üzleti és politikai szempontok szerint válogatott műsorokkal. Nem könnyű az ocsút a tiszta búzától elválasztani. Úgy tűnik, a mai ember alkalmazkodóképessége elsősorban ezen a téren vizsgázik: képes-e kikerülni a társadalmi szintű megtévesztő ipar csapdáit. Ezeknek ellenállni lemondással jár. Ez pedig fájdalmasan érinti az embert, de ha tudásban, erkölcsben haladni akarunk, akkor korlátoznunk kell magunkat. Ez viszont edzi akaratunkat, ami növeli életképességünket, akár a rendszeresen végzett gimnasztika, úszás vagy futás. Aki ezt nem vállalja fel, elsilányul. Fájdalmon vesszük nemcsak egészségünket és üdvösségünket, hanem jövendőnket is. Az emberi faj sikerének a kulcsa az, hogy célokat tudott maga elé vetíteni, és ezek elérése érdekében fölvállalta a sokszor fájdalommal járó erőfeszítéseket.

106

26. levél Fájdalmon vesszük üdvösségünket Hit a fájdalomban III. Az ember az életben mindenért megfizet – örömeiért, sikereiért, de megfizet üdvösségéért is. Te is tapasztaltad, Borcám, hogy a tisztességes ember „arca verejtékével” fizet mindenért. Ezt általában negatívumként éljük meg, jóllehet a gyötrődés és szenvedés nem egyértelműen rossz. Számos, rajtunk kívül álló és bennünk meglévő körülménytől függően lehet a szenvedés építő vagy pusztító. Enélkül azonban nincs haladás. A munka a legtöbb embert kimeríti, keserű ráncokat vés arcára. Ezzel fizetünk azért, hogy legyen kenyerünk, lakásunk, autónk. A fájdalom, amit nap mint nap viselünk, egyfajta valuta, amivel fizetünk előrehaladásunkért, tudásért, testilelki gyarapodásunkért. Vannak emberek, akik a passzív, elszenvedő állapotnál mást sohasem ismernek meg. Sokak azonban hivatásbeli kötelességeik teljesítése mellett is fontosnak tartják, hogy bizonyos „fájdalmakat”, áldozatvállalásokat beépítsenek életük mindennapjaiba. Ők életformájukká teszik a napi gimnasztikát és a bizonyos rendszerességgel végzett úszást vagy futást. Én az úszást és a hatha jóga-szerű testmozgást tartom a legfontosabbnak. Az utóbbit azért ajánlom figyelmedbe, Bor107

Kopernikusz leányához a hitről cám, mert ezt szobádban, csendben végezheted életed minden napján és szinte minden körülmények között. Ha pedig helyesen viszed végbe a gyakorlatokat, akkor általuk nemcsak fizikumodat, hanem lelkedet is ápolod. Az élet kihívásaira, amelyek általában áldozattal és fájdalommal járnak, erőinek fokozásával vagy átrendezésével válaszol szervezetünk.

108

27. levél Hit a Szeretetben A Szeretet Isten Borcám! Ne ütközz meg ezen a kijelentésen. Fordított szórenddel már többször találkozhattál vele. Szent János I. leveléből emeltem ki, ahol ő így fogalmaz: „Szeretet az Isten, és aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és az Isten őbenne” (Jn 4. 16). Ha figyelmesen olvastad, magad is érzékelted, hogy a két állítás: „a Szeretet Isten”, és a „Szeretet az Isten” tartalmában nem azonos. Az apostol a Jóistenről állítja azt, hogy Ő a Szeretet, én pedig itt a Szeretetről állítom azt, hogy az Isten! A „szeretet” szó mondatbeli szerepét fölcserélni azonban – az apostolnál névszói állítmány, nálam pedig alany –, csak megszorításokkal lehet. Hasonlít ugyanis arra a hamis logikai következtetésre, mint amikor azt mondjuk, hogy „minden ember halandó, tehát minden halandó ember”. Nyilván ez így nem igaz. A Szeretet és Isten viszonylatában is óvatosnak kell lennünk. Ezek után azt kérdezheted, mire volt akkor jó ez a játék a szavakkal. Válaszom: ki akartam emelni a helyes Szeretet fontosságát az ember életében. A két szó tartalmát értelmezni kell. A Jóistenről tudjuk, hogy a mi fogalmi rendszerünkben Ő nemcsak a Szeretet. Ő az Igazság, a Jóság, az Erő – a végtelenségig sorolhatnánk a 109

Kopernikusz leányához a hitről pozitív tulajdonságokat. Hasonlóképpen a szeretetről is nyilvánvaló, hogy az emberek világában sokféle létezik belőle. Az Isten és a Szeretet közé tehát még akkor is csak bizonyos költői szabadossággal tehetünk egyenlőségjelet, ha valamiféle eszményi szeretetre gondolunk. Akkor tehát, amikor levelem elejére a „Szeretet Isten” állítást tettem, csupán a szeretet jelentőségét kívántam kihangsúlyozni. Mi következik azonban abból, ha bennünk az eszményi szeretet munkálkodik? Első villanásra rávághatod: ilyenkor a Jóisten bennünk van, és mi Őbenne. Ennek a ténynek azonban – tovább gondolva –, komoly következményei vannak: a bennem lévő szeretetnek isteni ereje és hatalma van! A köznyelvben is ismerjük azt a szólás-mondást, hogy a szeretet csodákra képes. Rendesen ennek csupán szimbolikus jelentést tulajdonítunk. Meggyőződésem azonban, Borcám, hogy a fenti gondolatmenet tükrében reálisan képes az emberben munkálkodó szeretet csodát tenni. Képes, mert a Szeretet, amit birtokol, Isten. Korábban már hangsúlyoztam, hogy az ember vonatkozásában különösen meg van kötve a Jóisten segítő keze, és hogy mennyire tőlünk függ az Ő hatékony, tevékeny jelenléte társadalmunkban és személyes életünkben. A bennünk lévő tiszta szeretettel ezt a bilincset leoldhatjuk kezéről. Az apostol mondja ugyanott: Megismertük és hittünk a szeretetben, amellyel Isten van irántunk. Ehhez a szeretethez viszonyítva a mi szeretetünk természetesen eltörpül, hiszen Isten szeretete egyetemes, ami annyit jelent, hogy az egész világmindenségre kiterjed, és benne minden emberre: kicsire és nagyra, gyengére és erősre, egészségesre és betegre, szegényre és gazdagra, jó szándékúra és gonoszra, hívőre és hitetlenre, Krisztus-hívőre és buddhistákra vagy muzul110

Hit a Szeretetben mánokra egyaránt. – A keresztény ember Jézusban és Jézus által ezt a szeretetet ismerte meg. Az ebben a szeretetben való hit nem boldogságot ígér – miként általában a szenvedő emberiség vigasztalására kigondolt eszmék –, hanem magát a Jóistent! Tudom, Borcám, hiú remény, hogy valaha is így tudok szeretni, de törekszem, mert szeretnék egy-két kisebb csodát véghezvinni. És meggyőződésem, ha a társadalom ebben erősödik, a Föld számos sebét be tudja kötözni, csodákra lesz képes. Különösen elvárható ez a kereszténységtől, amely arról nevezetes, hogy a szeretet vallása . . .

111

28. levél A Napba Öltözött: Mária A Mária-kultusz a keresztény hitéletnek egyik legélőbb és talán legkedvesebb gyakorlata. A számos, szép Mária-ének, ima, litánia, vers, képzőművészeti műalkotás, ünnep és búcsújáróhely mind erről tanúskodnak. Őhozzá, mint közülünk valóhoz és anyához, nagyobb bizalommal tud fordulni a szegény ember, mint a végtelenségében megközelíthetetlen Istenhez. Mindig könnyeimmel kell küszködnöm, ha a templomban fölsír az ének: „Édes Virágszál, Hozzád esdeklünk!” Gyermekkorom búcsújárását idézi, amikor a búzatáblák közötti poros úton a testi és lelki terhek alatt megfáradt szegény emberek ajkáról messzire szállt a sóhaj: „Szép Szűz Mária, könyörögj értünk!” Vannak – nem is kevesen –, akik megtévedteknek gondolják a Szűzanya szobra előtt térdelve könyörgőket, mondván, Mária mégis csak egy ember volt! Igazuk is van! Az a Mária azonban, amelybe a nagy ínségben lévő bizalmát veti, nem csupán egy nagyszerű, tiszta földi asszony, aki méltó volt arra, hogy Isten fiának anyja legyen! Mária a Napba Öltözött Asszony (Jel 12. 1–2). Más szóval: a Jóistenbe öltözött asszony! Megfordítva a képet: a Mária-tisztelők számára a Jóisten Máriába öltözött Isten. És ez – meggyőződésem, Borcám –, realitás, azaz nemcsak a Mária-tisztelők képzele113

Kopernikusz leányához a hitről tében van így, és nemcsak jelképesen kell érteni. A Jóisten a Második Isteni Személlyel, azaz Jézussal Máriában nemcsak a terhesség kilenc hónapjára vett szállást, hanem magához emelte egyszer s mindenkorra. Halála után, miként az Egyház tanítja, fölvitte a mennybe, és az „angyalok királynéjává” tette. Vajon ezen egyszerű, zsidó leány szédítő pályafutásának mi lehet a titka? Az Egyház tanítása szerint az, hogy Isten kiválasztotta őt és különös „kegyelmével” még az eredeti bűntől is megóvta. Ezt azonban kétféleképpen tehette: Mária közreműködése nélkül, vagy az ő közreműködésével. Az utóbbi esetben Mária döntésétől függött a végeredmény. Úgy gondolom, Borcám, ha nem akarjuk Máriát puszta bábbá, eszközzé alacsonyítani, és megvonni tőle a pozitív magatartásával szerzett érdemet, ezen utóbbi szerint kell értelmezni. Nem isteni külön-teremtés vagy beavatkozás által született Mária. Ő egy közülünk, de a Jóisten felé való különleges nyitottsága „kegyelemmel teljessé” tette őt. A „legyen nekem a Te akaratod szerint” magatartás határozta meg minden lépését az angyali üdvözlet előtt is, nemcsak azt követően. Mi tette őt erre képessé? Nekünk miért nem sikerült és sikerül úgy alakítani életünket? Úgy gondolom azért, mert ő a Földnek és az evolúciónak kivételes termése: ajtó, amelyen Isten az emberek közé tudott lépni. Az Ő megszületésével érkezett el „az idők teljessége”, amelyről a próféták jövendöltek, akire várt a megváltandó emberiség és a Megváltó egyaránt. Az ő eljövetelét tehát nem lehet a Messiás eljövetelétől külön választani. Máriának ezen különös helyzete azonban nem jelenti azt, hogy élete könnyebb volt, mint a miénk. Neki is volt bánata, 114

A Napba Öltözött: Mária öröme, fájdalma, gondja, kísértették őt is rosszra csábító lehetőségek, de a jóban Isten partnere maradt. Ezzel lett méltó az Isten-anyaságra, és minden megtiszteltetésre mennyben és a Földön. Egy gyermekrajz-kiállítást láttam nemrég. A képeken alkotóik Mária alakját rajzolták meg. Két kép ragadta meg figyelmemet különösen. Mindkettőn egy karcsú női alakot látni. Az egyiket aranysárga fény ragyogja körül. Ez ismert bibliai képet jelenít meg: a Jelenések Könyvének Napba öltözött asszonyát. A másik meghökkentett: Mária gyönyörű zöld mezőből bontakozik ki, akár egy vadvirág! Ez a festmény képileg fogalmazza meg Mária-hitünket: az „angyalok királynéja” a Földnek is királynéja. Sokan fennakadnak azon, hogy az egyház dogmában mondta ki: Mária férfi nélkül, „szeplőtelenül” foganta Jézust. Úgy gondolom, hogy az Istennel való belső közössége olyan szférába emelte őt, ahol nem vagy nemcsak a természet ismert törvényei működnek, hanem ahol már „minden lehetséges”, mivel – miként az angyal mondja – „Istennél semmi sem lehetetlen”. Láthatod, Borcám, hogy Mária és az egész üdvtörténet milyen szorosan fonódik egybe. Aki helyesen gondolkodik Máriáról, az nem tudja őt úgy tisztelni, nem tud hozzá úgy könyörögni, hogy azzal akár Jézust, akár az Atyát vagy a Szentlelket sértené. Ha lelkednek éppen arra van szüksége, hogy az ő anyai szeretetéhez meneküljön, fordulj hozzá. Ebben nagyon sok, szép ima is segíthet, amelyek mögött az a kép húzódik meg, hogy Mária Krisztus erejében a mi közbenjárónk, közvetítőnk Istennél. Itt azonban fontosnak tartom megjegyezni, hogy a Jóisten oldaláról erre semmi szükség. 115

Kopernikusz leányához a hitről Nekünk van nagy szükségünk Máriára, hogy imánk során a tiszta alázatnak és szeretetnek megfelelő mélységét érhessük el. Az legyen tehát meghatározó számodra, hogy miként tudsz mélyebben imádkozni. Hiszen, miként lépten-nyomon kihangsúlyoztam, a mi belső hozzáállásunkon és hitünkön imánk eredményességét illetően nagyon sok múlik. Életünk természetes adottságai és körülményei erősen bejátszanak ugyan sorsunk alakulásába, de a Jóistentől erőt kaphatunk, hogy nehéz helyzetekben is ösvényt találjunk vagy tudjunk taposni a jövőbe. Azt pedig – ismétlem –, hogy Jézushoz, az Atyához, a Szentlélekhez vagy Máriához forduljunk-e imáinkban, kizárólag az határozza meg, hogy melyik úton-módon tudjuk az óhajtott erő, „kegyelem” számára lelkünk kapuját tágabbra nyitni.

116

29. levél Hit a gondviselésben I. Gyengeségünk és a „sorsnak” való kiszolgáltatottságunk miatt reményt adó tudat, hogy van egy minket szerető, mindenható oltalmazónk. Minden tapasztalat és józan ész ellenére általában úgy értelmezik ezt a hívő emberek, hogy életüket a Jóisten irányítja, így ami velük történik, az biztosan az Ő akarata szerint történik: egyént, nemzetet vagy emberiséget ért tragédiák, járványok vagy egyéb betegségek, szegénység, az életük során elszenvedett kudarcok, vagy éppen sikerek, örömök, jólét és gazdagság. A gondviselésbe vetett eme leegyszerűsített hit, Borcám, sok ellentmondás előtt huny szemet. Az igazságot feláldozza azért, hogy megőrizhesse homo- és geocentrikus Istenszemléletét. Kopernikusz-i szemléletváltásra lenne itt is szükség! Mivel hitéletünknek egyik nagyon gyakorlati és sarkalatos kérdéséről van szó, úgy gondoltam, két levélbe elosztva fejtem ki elképzelésemet a Jóisten gondviselő jelenlétéről. Előbb lássuk kissé kisarkítva az érem negatív oldalát, amelynek során azt szeretném érzékeltetni, mennyire abszurd helyzetbe kerül az értelem, ha a gondviselést a bevezetőben vázolt módon gondoljuk el. Nagyon szép hasonlatokkal beszélt Jézus az isteni gondviselésről. Gondviselés tehát hitünk szerint, Borcám, van! A 117

Kopernikusz leányához a hitről fent megfogalmazott antropomorf szemléletünk miatt azonban hajlamosak vagyunk az Evangéliumok szövegét „nyersen” értelmezni. Ez valahol érthető is, hiszen az egyén, a szubjektum, mindent saját magából, mint központból lát és ítél meg. Milyen megnyugtató és boldogító tudat, hogy nekem semmi és senki nem árthat, mert rám a Jóisten vigyáz! És ha valamit nagyon elront az ember, vagy a történelem eseményei siklanak rossz irányba, milyen jól jön az a hit, hogy minden látszat ellenére a Jóisten kezében van a kormány, és majd mindent helyre hoz! Így bármilyen akadályba ütközik is életünk patakja, bármennyit kanyarog is, az úgy van jól, mert az Ő keze munkája a kanyarok és az akadályok. Ez a fajta gondviselés-hit sok kétségbeesett ember számára nyújt menedéket, ezért pszichológiai szempontból áldásos volta vitathatatlan. Ráadásul ehhez az „orvossághoz” életünk komoly, hitbeli elkötelezettsége nélkül is hozzájuthatunk, így érthető népszerűsége. Ne gondold azonban, hogy csak a lelki irodalomban járatlan hívők élnek ilyen gondviselés-hittel! Az egyik kiváló és népszerű amerikai lelki írónál olvastam: „Az igazi vallásosság elfogadja, hogy Isten kezében van az irányítás, és hogy egy olyan új jövőbe vezet minket, amit nem érthetünk – és nem is kell többé értenünk.” (Richard Rohr: Reménység a sötétben. 113.o.) Kisarkítva az idézett szerző gondolatát így is fogalmazhatunk: a Jóisten olyan gazdája a világnak, aki pórázon sétáltatja az űrben a csillagait, a mezők-erdők őzikéit vagy a Föld országait, népeit – és Téged is, engem is! Az ember- és Föld-központú hagyományos szemlélet csődje csapódik le az idézett mondatban. Mit irányít a Jóisten? Az egyes ember életét? – A kis öcsém hat hónapos korában meghalt. Édesanyám mélyen hívő húgát

118

Hit a gondviselésben I. húsz éves korában tüdővész vitte el. Édesapám tizenhat éves korára elveszített testvéreit, szüleit, sőt még a nagyszüleit is! Vagy az emberiség történelmét irányítja a Jóisten? Akkor miért gyilkolhatták a kalandozó magyarok halomra NyugatEurópa védtelen lakóit, miért pusztíthatták el az országot 1241–42-ben a mongolok, 1526 után a törökök, 1848–49-ben a Habsburgok és oroszok, miért lehettek a több milliónyi ártatlant elpusztító világháborúk? Ugyanide illik Isten Fiának, Jézusnak a sorsa: fiatalon megölhettük. Tanítványait szinte egytől egyig lefejezték vagy keresztre feszítették. Követőit az arénákban vadállatokkal tépették szét. Az a különös, Borcám, hogy mindezek talán egy pillanatra sem hozzák zavarba az ember-központú gondviselés-hívőket. Hamar megtalálják a választ. Balsorsukat, életük kudarcait úgy illesztik bele hitvilágukba, hogy a gondviselő Jóisten az ő „megvilágosodásuk” érdekében rendezte így az eseményeket. Arra nem gondolnak, hogy hányan mennek tönkre abban, hogy vágyaik nem teljesülnek, hogy nem tudtak férjhez menni, hogy nem lehetett gyermekük, hogy elveszítették társukat – a végtelenségig lehetne sorolni. Az önbecsapásnak magas iskoláját járják az ilyen hívők! A Jóisten nem sodor senkit sem erkölcsi, sem fizikai bajba-veszedelembe semmilyen cél érdekében! Ő adja önmaga teljességét mindennek és mindenkinek – ez a szeretet természete, csak be kell tudni fogadni. Amikor „kerék alá kerülünk”, és görcsösen hajszolt céljainkat föladjuk, kitisztulhat látásunk, és ha az Igazság fontos számunkra, a baj „ javunkra válhat”. A Jóisten gondviselő szeretete ugyanis csak a lélek szabadságában tud hozzánk férni. 119

Kopernikusz leányához a hitről Mindezekkel, Borcám, csak azt akartam kihangsúlyozni, hogy a Jóisten gondviselése nem úgy realizálódik közöttünk és életünkben, hogy mi hintázunk a függőágyunkban, talán imádkozunk is, és csak hull a manna az ölünkbe. Az Ő védő, oltalmazó és gondviselő jelenléte nem így valósul meg itt, a földön. Ez a Föld, az ember Földje. Miként ezt már korábban kifejtettem, az emberé, akinek itt még a Jóisten is ki van szolgáltatva. A kereszt véresen igaz bizonyíték erre. Az az ország, az Ő országa, ahol minden az Ő akarata szerint történik, „nem e világból való” (Jn 12. 12–15). Ebben a világban Ő is, tanítványai is és késő hívei is az emberi sors esendőségét élték és élik meg. Ezek után joggal teszed fel a kérdést: akkor milyen alapon beszélhetünk isteni gondviselésről? Válaszomat a következő levelemben adom meg.

120

30. levél Hit a gondviselésben II. Otthonunk egyik falát egy szép olajnyomat díszíti: villámokat szóró sötét fellegek a háttérben, az előtérben pedig egy rozoga fa hídon két 3-4 éves kisgyerek botorkál, mögöttük védőn tárja föléjük kezét a szép, fehér, szárnyas nőalak, az őrangyaluk – gondviselés-hitünknek kedves szimbóluma. Vajon valóban így vigyázzák lépteinket a Jóisten és angyalai? Válaszom, Borcám, bátortalan: nem egészen! Éspedig azért bátortalan a válaszom, mert a megszokott és természetesnek tartott, énközpontú szemléletünk számára nem olyan világos a Jóisten gondviselő jelenléte életünkben. Ahhoz, hogy ráérezzünk, a lelkünk legmélyéig végre kell hajtanunk a Kopernikusz-i váltást. A világnak az a rendje és megmásíthatatlan törvénye, hogy ha a Föld élni akar, igazodik a Naphoz, és ha az ember boldogulni akar, igazodik a Jóistenhez. Ha ezt megtesszük, akkor nemcsak természetes úton, hanem rendhagyó módon is megvalósulhat életünkben gondviselő jelenléte. A természet rendje szerint való isteni gondviselésről Jézus egyik nagyon szép példabeszéde szól: „Azt mondom ezért nektek: Ne aggódjatok életetek miatt, hogy mit esztek vagy mit isztok, sem testetek miatt, hogy mibe öltöztök! Nem több az élet az eledelnél s a test a ruhánál? Nézzétek az ég madarait! Nem vetnek, nem aratnak, csűrbe sem gyűjte121

Kopernikusz leányához a hitről nek – mennyei Atyátok táplálja őket. Nem többet értek ti náluk? Ugyan ki toldhatja meg életét csak egy könyöknyivel is, ha aggodalmaskodik? Hát a ruházat miatt miért nyugtalankodtok? Nézzétek a mezők liliomait, hogyan nőnek: nem fáradoznak, nem szőnek-fonnak, mégis, mondom nektek, még Salamon sem volt dicsősége teljében úgy felöltözve, mint egy ezek közül. Ha a mezei virágot, amely ma virít, holnap pedig a kemencébe kerül, így öltözteti az Isten, akkor benneteket, kishitűek, nem sokkal inkább? Ne aggodalmaskodjatok hát, és ne kérdezgessétek: Mit eszünk, mit iszunk? Ezeket a pogányok keresik. Mennyei Atyátok tudja, hogy ezekre szükségetek van. Ezért ti elsősorban az Isten országát és annak igazságát keressétek, s ezeket mind megkapjátok hozzá! Ne aggódjatok tehát a holnap miatt, a holnap majd gondoskodik magáról! A mának elég a maga baja” (Mt 6. 26–34). Vajon mit akart Jézus itt hallgatóinak tudtára hozni? Nyilvánvalóan nem azt, hogy a Jóisten nem engedi meg, hogy a liliomot lelegelje a szamár vagy éppen hallgatói letapossák azt. Hiszen a jelenlévők mindennapos tapasztalata volt, hogy birkáik lelegelik a mező virágait, ők maguk pedig a szűkös időkre gondolva lekaszálják. Az is nyilvánvaló volt számukra, hogy az ég madarai élete sem mindig rózsás, mert van, amikor éheznek, és bármelyik pillanatban lecsaphat rájuk egy ragadozó. Másrészt pedig mi lesz a szamárral, ha a fűhöz nem nyúlhat vagy a vércsével, ha nem jut neki veréb? A végtelen jósággal, amely „nem személyválogató”, nem fér össze, hogy az egyik jóléte érdekében lehetetlenné tegye a másik életét. Hasonló a képlet a mi sorsunkat illetően is. Nem teheti meg, hogy rólunk gondoskodik, ellenségünkről pedig nem; hogy egészsé122

Hit a gondviselésben II. günk védelmében megsemmisíti a vírusokat. A végtelen jóság és szeretet nagy csapdája – a mi szemszögünkből. Mi ugyanis elvárnánk, hogy ha tényleg kedvesek vagyunk a Jóistennek, akkor mentsen meg minket minden bajtól. Ez azonban azon nyomban felborítaná a teremtett világ rendjét, ami – mivel csak így létezhet – képtelenség. Minden isteni jóság gondoskodása mellett marad a tény – Jézus szavaival élve –: „minden napnak megvan a maga baja”. A fenti példabeszéddel tehát, Borcám, Jézus azt kívánta hallgatói és a mi szívünkbe vésni, hogy életünket, testi-lelki javainkat a mennyei Atyának köszönhetjük, fontosak vagyunk neki, és bár életünk esendő, törékeny és mulandó, a helyes magatartás az aggodalmaskodás helyett a bizalom. Ezért tér háromszor is vissza: „Ne aggódjatok!” Ezzel keresztényi programot ad: ne süppedjünk bele gondjainkba! Az egyedüli helyes magatartás: bizalom a Jóistenben. Ez nem beletörődés, nem megadás a sorsunknak! Sokan így értelmezik, ami hamis és nem keresztényi. Gondolj bele! Azért, mert Te bízol bennem, mint édesapádban, még nem dobod sutba a tankönyveket, nem hintázol naphosszat a függőágyban! Sőt! Az irántam érzett bizalom támaszt ad ahhoz, hogy még nagyobb lendülettel építsd saját életedet. A Jóisten iránti helyesen felfogott bizalom ugyancsak nem a passzivitásra, hanem ellenkezőleg, az aktivitásra kell, hogy serkentsen. A bizalom termékeny kapcsolatot teremt Ővele, csatornát épít tengernyi ereje és az én életem kis patakja között. Ezzel meg is indokoltam azt, hogy miért kell a bajok ellenére is bizalomban élnünk. Övéi vagyunk, hiszen Ő éltet és „öltöztet” bennünket, és bár a természet rendjéhez igazodván, a bajoktól, bánatoktól megvédeni nem tud, az Ő élete dimen123

Kopernikusz leányához a hitről ziójában kárpótol minket – hozzáfűzöm –, ha „elsősorban az Isten országát és annak igazságát” keressük. Ezt Szent Ferenc életpéldáján szeretném érzékeltetni, Borcám. Miután az Úr Jézusért a „Szegénység Úrnővel eljegyezte magát” – ami a családból való kitagadással, koldus nyomorúsággal járt –, teljesen betöltötte az Isten-szeretet. Nincstelensége ellenére nagy boldogságban élt. Hitéért és odaadásáért a Jóisten olyan lelki javakkal gondoskodott róla, amelyek minden lemondásért sokszorosan kárpótolták őt. A Jóistenbe vetett bizalomért hozzá hasonló „kárpótlást” kapunk mi is. Ezt és az élet ajándékát tekintem én, Borcám, a gondviselés természetes útjának. Énközpontúságunk lázad ez ellen, mert szeretnénk kiváltságos bánásmódban részesülni. A Kopernikusz-i szemléletváltás azonban segít a természet és az emberi társadalom okozta hányattatásainkat helyükre tenni. Az a fajta gondviselés – ismételten hangsúlyozom –, amit mi emberek egymással szemben vagy gyermekeinkkel szemben meg tudunk valósítani, az élet rendje szerint a Jóistennek nem járható út, bármennyire szeret is minket. Rendhagyó módon azért mégis nyílhat számára lehetőség az emberihez hasonló gondoskodásra, ebben azonban nekünk van „kiszolgáltatva”. Ha barátai leszünk, segítő karjaivá válhatunk. A jó emberek azt a szerepet töltik be az ég és a föld között, amit az út a városok, falvak között, amit a csatorna a két tenger között, amit a villanyvezeték az energiaforrás és a fogyasztó között. Ezért nemcsak magánügy, hogy jók vagyunk vagy gonoszok, szeretünk vagy gyűlölünk, az Evangéliumok útját járjuk-e vagy belesüppedünk mindennapi gondjainkba. Ennek okán fejtegette Jézus fáradhatatlanul azt, hogy milyen is az Istennek tetsző élet, mert az Isten124

Hit a gondviselésben II. nek és az Embernek közös érdeke. Érdeke az embernek, mert csak így juthat el hozzánk világunkat formáló, „gondviselő” szeretete, de „érdeke” Neki is, mert csak így válhatunk „eszközzé” számára, hogy rendhagyó módon segíteni tudjon rajtunk. – Ilyenkor mi leszünk az az angyal, akit a fenti kép megszemélyesít. A gondviselő Jóisten eszközévé válhatunk azonban önmagunk számára is. Különösen olyankor élhetjük ezt meg, amikor fejünk felett összecsapnak a hullámok és „padlóra kerülünk”. Ekkor elengedvén görcsösen dédelgetett vágyainkat és elképzeléseinket, utat találhat hozzánk kegyelme. Ennek az állapotnak a megvalósulása érdekében szorgalmazza Jézus az ég madarairól és a mező virágairól szóló példázataiban a Jóistenbe vetett aggodalom-mentes bizalmat. Csak az ilyen lelkiállapotban találkozhatunk igazán Vele. Ilyenkor aztán a bennünket befolyásoló vagy éppen óhajtott dolgok átértékelődnek, az események új értelmet nyernek. Úgy érezhetjük, hogy a Jóisten kézen fogott bennünket, és megvalósul Jézus ígérete: „nem hagylak árván titeket” (Jn 14. 19), „veletek maradok minden nap a világ végezetéig” (Mt 28. 20). Ennek az együttműködő magatartásnak kulcsszerepe van emberi világunk alakulásában. Hiába van ugyanis Ő velünk, ha mi meg „nem vagyunk Ővele”. Ha megrekedünk én- és emberközpontúságunkban; ha Tőle várjuk, hogy a levegőnk ne legyen szennyezett, vizünk mérgezett, mennyboltunk felsebzett; ha olyan célokat hajszolunk, amelyekhez Ő „elvből” nem nyújthat segítséget; ha olyan beavatkozást várunk Tőle életünkbe, amelyeket csak mi vagy embertársaink végezhetnek el; ha éppen végességünkből és ember-sorsunkból fakadó korlátok, gonoszságok és gyarlóságok megszüntetését várjuk 125

Kopernikusz leányához a hitről Tőle. Küzdelmeinkhez erejét, „kegyelmét” is csak akkor tudja nekünk adni, ha előbb mi odaadtuk magunkat Neki. A kérésnek is beillő szeretet-parancsa – „Szeressétek egymást, mint ahogy én szerettelek titeket” (Jn 15. 12) – ugyancsak egyfajta gondoskodás rólunk. Gondoskodás, különösen az elesettekről, szegényekről, bajba jutottakról. Ha ugyanis szeretetben élünk, támasza tudunk lenni egymásnak. Végezetül a Jóisten gondviselő szeretete mellett keresztény hitünk „lelkét” hozom fel érvül, Borcám: Fiát küldte közénk, aki megtanított minket, hogyan kell gondolkodnunk Istenről – emberről – világról, és egyben megváltó halálával a „szem nem látta, fül nem hallotta” örök-szép világ felé nyitott számunkra kaput.

126

31. levél A hit cselekedetek nélkül holt Az alább következő, egy kevés elmélettel megalapozott gyakorlati rész megírására az a tény ösztönzött, hogy a kereszténységnek van egy átkos öröksége: a testnek és a testkultúrának az elhanyagolása. Öröklött szemléletünkben a test a lélek szárnyalását megakadályozó, örökké rosszra hajlamosító erő, bűnös kívánságok forrása, amelyet a szellemi magaslatokat megcélzónak le kell győznie: „szamártestvér”, amelyet meg kell zabolázni, kínozni, sanyargatni kell, akkor leszünk Isten előtt kedvesek. Tudathasadásos jelenségnek vagyunk tanúi, Borcám! Te is ismered a gyakran idézett szentírási szöveget, miszerint ’a test Isten temploma’, tehát szent és tiszteletreméltó építmény! Ebből pedig szükségszerűséggel következik az, hogy gondozni, ápolni, díszíteni – megbecsülnünk – kötelességünk! A gyakorlat ezzel szemben az, hogy szellemünk, lelkünk javára szegény szamártestvért évezredek óta mostohán kezeltük, elhanyagoltuk. A lelki írók és lelkipásztorok nagy ívben elkerülik a témát. Pedig ha jól belegondolunk, szellemünk – ugyancsak gyarlóságánál fogva – a történelem, de saját életünk során is sokkal több és nagyobb rossznak volt a forrása, mint a test. Ezzel az állítással persze lehet vitatkozni, nem is célom megvédeni, csupán azt akarom vele kiemelni, hogy nagyon súlyos hibát, sőt bűnt követünk el akkor, amikor a test 127

Kopernikusz leányához a hitről egészségének, erejének ápolását elhanyagoljuk. Testünk kiművelése nem profán ügy! Keresztényi, szent kötelességünk! Ennek tükrében, mindaz elrontja valahol az életét, aki nem helyez súlyt testének ápolására, aktív és passzív pihenésének biztosítására. És mivel ételünk, italunk, szórakozásunk is lényegesen meghatározzák egészségi állapotunkat, lelkiismereti kérdést kell csinálni abból is, hogy mit eszünk, mit iszunk és mennyit, és hódolunk-e valamilyen káros szenvedélynek. Ma már tudományos tény, hogy génjeink és testi állapotunk alapjaiban befolyásolják pszichénket, jellemünket és szellemi képességeinket. A test és lélek között korreláció, azaz kölcsönös függés van, sőt köztük – legalábbis egyelőre úgy tűnik –, a határok egyre jobban elmosódnak. Gondolatainkkal, lelki és érzelmi emócióinkkal befolyásolni tudjuk testünket, és fordítva: a testtel hatni tudunk lelki életünkre. Arról pedig, hogy valójában mi a testünk és mi a lelkünk, úgyszólván fogalmunk sincs. Mindkét fogalmat elmisztifikáltuk, mert a lényegi szembeállítás kedvezett egy ősi képletnek: a test ugyan elpusztul – ez nem vitás –, de kell bennünk lennie valami romolhatatlannak. Így született meg a lélek fogalma. Pedig az a sejtésem, Borcám, hogy romolhatatlanságunkat nem itt kell keresni. Hogy hol? Arról a „Testem-lelkem a halál után” levelemben olvashattál. A soron következő, gyakorlati rész megírására ezek a gondolatok ösztönöztek. Találkozol itt olyan gyakorlattal, ami csak a szellemet dolgoztatja, olyannal is, amelyik csak a testet. Én a kettő szintézisét tartanám üdvösnek, leggyümölcsözőbbnek Számodra. Nem szentírás egyik sem. Ötleteket kívántam csupán adni, amelyek segíthetnek Téged a Neked megfelelő gyakorlatok kidolgozásában. Ahhoz azonban, hogy 128

A hit cselekedetek nélkül holt eredményes legyen ez az önépítő munka, elengedhetetlenül szükséges, hogy rendszeres legyen. Nap mint nap, ha esik, ha fúj, végezd el, ne add föl. Ha beteg vagy, igazodj állapotodhoz. A túlzásoktól óvakodj, és ne akarj gyors sikert. A világot körbejárhatod csupán azzal is, hogy egyik lábadat teszed a másik után. Mindig azzal a hittel végezd tehát gyakorlataidat, hogy ’ezen az úton egyetlen lépés sem veszik kárba’.

A KÖVETKEZŐ LEVELEK A TESTI-LELKI EGÉSZSÉG MEGTARTÁSÁHOZ, HA ELVESZETT, ANNAK VISSZASZERZÉSÉHEZ NYÚJTANAK SEGÍTSÉGET.

129

32. levél Az Úr erősebb Az ima hatalma Szent életű ismerősünk vigasztalta a nagy bánatában hozzá imáért fordulót ezzel a lakonikus kijelentéssel: „Ne aggódj, az Úr erősebb, mint a betegség!” Egyszerű, de lenyűgöző erejű vigasz! Különösen, ha derűs magabiztossággal mondják. A keresztény ember ezzel a meggyőződéssel imádkozik. Hiszi, hogy akaratával erőt tud lehívni Isten végtelen energiájából, másrészt – amint azt az elméleti részben kifejtettem –, önmagát is hangolja, hogy a „kegyelem” befogadására készséges legyen. Az imának azonban van egy másik, nem elhanyagolható, fiziológiai hatása is, amit a lélek tudománya csak a XX. században „fedezett fel”, de amit a keleti jóga iskolák az idegrendszer működésének szabályozására és megnyugtatására már ősidőktől felhasználtak. A kimondott szavaknak ugyanis kettős hatása van: egyrészt hangzásukkal, másrészt tartalmukkal befolyásolják az agyműködést. Erre épít a pszichológia a jóga és a hipnózis által szerzett tapasztalatok ötvözésével kifejlesztett autogén tréning keretében. A hangok hatalma A szellemi jógának legelterjedtebb irányzata, a mantra jóga, a kiejtett hangok segítségével célozza meg a Mindenséggel 131

Kopernikusz leányához a hitről való egyesülés csodálatos élményét. A mantraként használt szótagoknak, szavaknak általában nincs jelentése. Önmagukban, izoláltan vagy versszerű sorokká, rigmusokká komponálva mondogatják. Így például az ún. csakrapáni mantra: „ÓM, KLIM JAM RTHÁNGAVRIGACSAKRA NAMAH” vagy a naraszimha mantra: „ÓM NRIM NRIM NARASIMHÁJA NAMAH”. Számunkra nincs jelentősége annak, hogy ezt hogyan kivitelezik, és általuk mit céloznak meg. Pusztán azért említjük őket, mert a mantrát párhuzamba lehet állítani a keresztény ember számos imájával. Autogén tréning Johannes Heinrich Schultz, német pszichológus a hipnózis és a szellemi jóga ötvözésével alkotta meg az „autogén tréningnek” nevezett módszerét, amellyel sikeresen segített a lelkileg bajba jutott, lelki egyensúlyát vesztett embereken. A módszer nagyon egyszerű, és mindenki maga is „kezelheti” vele önmagát. Ez nem más, mint „figyelem-összpontosításos önellazítás”. Ennek során Schultz a mantra jóga idegrendszerre ható szisztémájával alakított ki egyszerű mondatokat: „teljesen nyugodt vagyok”; „légzésem könnyed, nyugodt”; „szívem nyugodtan, ütemesen ver”. Ezek az egyszerű, a mantrákat idéző mondatok valóban megnyugtatják az idegrendszert, amely „a vészjelző tónusról a nyugtatóra áll át”. A nyugodt, laza tónus pedig „elengedhetetlen a betegségek gyógyításában, elsősorban pedig az idegrendszer regenerálásában. Az idegi eredetű problémák nagy részének az az oka, hogy állandó izgalmi hatást, stressz állapotot tartanak fenn, ami a szervezetet kimeríti, működési egyensúlyát felborítja. Ha ezt a folyamatos feszültséget megszakítjuk, máris módjá-

132

Az Úr erősebb ban van idegrendszerünknek visszanyerni egyensúlyát” (Vígh Béla). A keresztény „mantrák” Az imádkozó keresztény ember „mantrái” nem értelmetlen szavak vagy rigmusok. Szép hangzásukon kívül értékes, lélektápláló a tartalmuk. Az Üdvözlégy Máriára, a Rózsafüzér re, a Miatyánk ra vagy Az Úr angyalára gondolunk elsősorban. A közösen, odafigyeléssel recitált Rózsafüzér például nemcsak tartalmával táplálja az imádkozók lelkét, hanem hangzásával is. A kitartóan, hangosan mondott imádság felüdíti és megnyugtatja az idegrendszert. Az így imádkozó, míg Máriával vagy a mennyei Atyával „beszélget”, a szó szoros értelmében gyógyítja, erősíti idegrendszerét: autogén tréninget is végez. Az ima hatalma Egy mondat erejéig megfogalmaztuk már, hogy miben áll az ima hatalma: isteni erőket képes mozgósítani. Ha visszagondolsz, Borcám, arra, amit a megváltással, a szabad akarattal vagy a cunamival kapcsolatban az Isten és az ember, világ viszonyáról megfogalmaztam, megérted azt is, hogy nemcsak fontos, hogy imádkozzunk, hanem emberi kötelességünk is. A Jóisten csak az emberen keresztül tud beleszólni világunk ügyeibe. Jézus személyében is ezért lett emberré. Ő is rendszeresen imádkozott. Imáinkkal, azon túlmenően, hogy alakítjuk magunkat – miként fentebb kifejtettem –, célirányosan tudjuk a Jóistent „mozgósítani”. Legszebbek a szívből jövő, személyes jellegű imák. Ezek tulajdonképpen beszélgetések Máriával vagy Jézussal. Nagyon szépek és építőek azonban azok is, amelyeket pár sorral feljebb említettünk. Leírtam Számodra egy fohászt is, amit talán nem ismersz, amelyet én is édesanyámtól hallottam. Az Üdvözlégy, a Miatyánk és 133

Kopernikusz leányához a hitről a Hiszekegy szövegét latinul is hozom, mivel zeneművekben leginkább így fordulnak elő.

Üdvözlégy Latinul: Üdvözlégy Mária, kegyelemmel Ave Maria, gratia plena, Doteljes, az Úr van teveled, ál- minus tecum, benedicta tu in dott vagy te az asszonyok kö- mulieribus, et benedictus fruczött, és áldott a te méhednek tus ventris tui, Jesus. Sancta gyümölcse, Jézus. Asszonyunk, Maria, mater Dei, ora pro nobSzűz Mária, Istennek szent any- is, peccatoribus, nunc et in hora ja, imádkozzál érettünk, bűnö- mortis nostrae! Amen! sökért, most és halálunk óráján! Amen!

Miatyánk Miatyánk, ki vagy a mennyekben! Szenteltessék meg a Te neved, jöjjön el a Te országod, legyen meg a Te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is! Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma, és bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek, és ne vígy minket a kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól! Amen!

134

Latinul: Pater noster, qui es in coelis! Sanctificetur nomen tuum, adveniat regnum tuum, et fiat voluntas tua, sicut in coelis et in terra! Panem nostrum quotidianum da nobis hodie, et dimitte nobis debita nostra, sicut et nos dimittimus debitoribus nostris, et ne nos inducas in tentationem, sed libera nos a malo! Amen!

Az Úr erősebb

Hiszek egy . . . Hiszek az egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek, minden láthatónak és láthatatlannak Teremtőjében. Hiszek az egy Úrban, Jézus Krisztusban, Isten egyszülött Fiában, aki az Atyától született az idő kezdete előtt. Isten az Istentől, Világosság a Világosságtól, valóságos Isten a valóságos Istentől. Született, de nem teremtmény, az Atyával egylényegű és minden általa lett. Értünk emberekért, a mi üdvösségünkért, leszállott a mennyből. Megtestesült a Szentlélek erejéből Szűz Máriától, és emberré lett. Poncius Pilátus alatt értünk keresztre feszítették, kínhalált szenvedett és eltemették. Harmadnapra föltámadott az Írások szerint, fölment a mennybe, ott ül az Atyának jobbján, de újra eljön dicsőségben ítélni élőket és holtakat és országának nem lesz vége. Hiszek a Szentlélekben, Urunkban és Éltetőnkben, aki az Atyától és Fiútól származik, akit éppúgy imádunk és dicsőítünk, mint az Atyát és a Fiút, Ő szólt a próféták szavával. Hiszek az egy, szent, katolikus és apostoli Anyaszentegyházban. Vallom az egy keresztséget a bűnök bocsánatára, várom a holtak föltámadását és az eljövendő örök életet. Amen.

Latinul: Credo in unum Deum, Patrem omnipotentem, Factorem coeli et terrae, Visibilium omnium et invisibilium. Et in unum Dominum Jesum Christum, Filium Dei unigenitum, Et ex Patre natum ante omnia saecula. Deum de Deo, lumen de lumine. Deum verum de Deo vero, Genitum, non factum, Consubstantialem Patre: Per quem omnia facta sunt. Qui propter nos homines et propter nostram salutem Descendit de coelis. Et incarnatus est De Spiritu Sancto Ex Maria Virgine, Et homo factus est. Crucifixus etiam pro nobis Sub Pontio Pilato: Passus et sepultus est, Et resurrexit tertia die, Secundum Scripturas, Et ascendit in coelum, Sedet ad dexteram Patris. Et iterum venturus est cum gloria, Iudicare vivos et mortuos, Cuius regni non erit finis. Et in Spiritum Sanctum. Dominum et vivificantem: Qui ex Patre Filioque procedit. Qui cum Patre et Filio Simul adoratur et conglorificatur: Qui locutus est per prophetas. Et unam, sanctam, catholicam Et apostolicam Ecclesiam. Confiteor unum baptisma Et remissionem peccatorum. Et exspecto resurrectionem mortuorum, Et vitam venturi saeculi. Amen.

135

Kopernikusz leányához a hitről

Az Úr angyala Latinul: Az Úr angyala köszönté a Bol- Angelus Domini nuntiavit Madogságos Szűz Máriát, és az riae, et concepit de Spiritu méhébe fogadá a Szentlélektől Sancto. szent Fiát. Ave Maria . . . Üdvözlégy Mária . . . Íme az Úr szolgáló leánya, le- Ecce ancilla Domini, fiat mihi secundum verbum tuum. gyen nekem a te igéd szerint! Ave Maria . . . Üdvözlégy Mária . . . És az Ige testté lőn, és miköz- Et Verbum caro factum est, et habitavit in nobis. tünk lakozék. Ave Maria . . . Üdvözlégy Mária . . . Imádkozzál érettünk Istennek Ora pro nobis, sancta Dei Geszent Anyja, hogy méltók lehes- nitrix, ut digni efficiamur prosünk Krisztus ígéreteire! missionibus Christi. Könyörögjünk! Kérünk Téged, Oremus! Gratiam tuam, quaeÚr Isten! Öntsd lelkünkbe szent sumus, Domine, mentibus nostmalasztodat, hogy mi, akik az ris infunde, ut qui Angelo nunangyali üzenet által szent Fi- tiante Christi, Filii tui incarnaadnak, Jézus Krisztusnak, meg- tionem cognovimus, per passitestesülését megismertük, az Ő onem ejus et crucem ad resurkínszenvedése és keresztje által rectionis gloriam perducamur. a föltámadás dicsőségébe vites- Per eundem Christum Domisünk. Ugyanazon Urunk Jézus num nostrum. Amen. Krisztus által. Amen.

136

Az Úr erősebb

Rózsafüzér Imádkozásának módja: A Rózsafüzérben Jézus életének, halálának és megdicsőülésének titkait idézzük fel. A Rózsafüzér a fenti három imából komponált imádság, csupán az Üdvözlégy-ekbe egy-egy ún. titkot iktatunk be. Az imák sorrendje: A keresztre: Hiszekegy, majd az első három Üdvözlégybe Jézus neve után a három isteni erényért való könyörgést ékeljük be: aki hitünket növelje; aki reményünket erősítse; aki szeretetünket tökéletesítse. Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek. Ámen Az egyedül álló szemekre Miatyánkot mondunk. Örvendetes titkok: Akit te, Szent Szűz a Szentlélektől fogantál, Akit te, Szent Szűz Erzsébetet látogatván hordoztál, Akit te, Szent Szűz a világra szültél, Akit te, Szent Szűz a templomban bemutattál, Akit te, Szent Szűz a templomban megtaláltál. Fájdalmas titkok: Aki érettünk vérrel verítékezett, Akit érettünk megostoroztak, Akit érettünk tövissel megkoronáztak, Aki érettünk a keresztet hordozta, Akit érettünk keresztre feszítettek. Dicsőséges titkok: Aki a halálból föltámadott, Aki a mennybe fölment, Aki nekünk a Szentlelket elküldötte, 137

Kopernikusz leányához a hitről Aki téged, Szent Szűz, a mennybe fölvett, Aki téged, Szent Szűz, a mennyben megkoronázott. Ezeken kívül számos fohász és litánia létezik, amelyek kiválóan alkalmasak a bennünk felgyülemlett feszültségek oldására. Ilyennek találom főként a Máriához intézett fohászokat, rövid imákat, mint amilyen az alábbi is: Most segíts meg Mária! Ó irgalmas Szűz Anya! Keservét a búnak, bajnak eloszlatni van hatalmad. Hol már ember nem segíthet, a Te erőd nem törik meg. Hő imáit gyermekidnek nem, Te soha nem veted meg. Hol a szükség kínja nagy, mutasd meg, hogy Anya vagy! Most segíts meg Mária! Ó irgalmas Szűz Anya! Ámen Ezek után ismételten szeretnék hitet tenni az imák idegnyugtató- és gyógyító hatása mellett. Ez a mély meggyőződés vitt arra, hogy a fenti – sokak által jól ismert – imáknak ne csak nevét, hanem szövegét is hozzam. Imádság saját szavainkkal A fenti szövegek emelkedett gondolatokat csiszolt stílusban fogalmaztak meg. Nem az egyén pillanatnyi örömének vagy bánatának hangjai. Ezeket nekünk kell szavakba öntenünk közvetlen, kötetlen formában. Ha énünk és a mindenség közötti kapcsolatunk helyes, akkor ez az őszinte monológ formáját veheti föl, miközben azzal a tudattal fordulunk a Mindenhatóhoz, hogy az Ő keze jobban meg van kötve, mint végességünk minden korlátját is figyelembe véve, a miénk. Mindent csak általunk alakíthat bennünk és körülöttünk. Ne csodát, ne is a mi közreműködésünk nélküli segítséget kérjük tőle, hanem erőt, energiát, tisztánlátást a helyes cselekedetekhez, döntésekhez, életvitelhez. Imánk tehát annak

138

Az Úr erősebb az útnak a keresése legyen, amelyre a szőnyeget teríthetjük a hozzánk érkező Isten lába alá. Szokták tanácsolni, hogy az imában fejezzük ki megnyugvásunkat Isten akaratában. „Bármit kérhetsz, de légy hajlandó elfogadni azt, amit Isten ad, mert az biztosan jobb, mint amit te kértél” – fogalmaznak hasonlóan általában. Ebben egy nagy tévedés rejlik: nem Isten akarja, hogy így vagy úgy alakuljanak dolgaink! Ha Ő ebbe beleszólhatna, egészen másképp mennének a dolgok a világban! Ő bajaink és bánatunk miatt velünk szenved, de csak általunk, velünk és bennünk tudja alakítani a természetet és az emberiség történelmét – sorsunkat is.

139

33. levél Testen át Istenhez A hatha jóga útja a testtől a lélekig Az alábbi részben fölvázolt gyakorlatokat két évig végeztem egy olyan vezetővel, aki tudományát hindu mestertől tanulta. Célom nem testépítés, és nem is az egészség visszanyerése vagy megőrzése volt. Ebben is segítettek természetesen, de – miként azt a gyakorlatok felépítése mutatja –, leginkább testi-lelki harmóniámat és idegrendszerem ápolását szolgálták. Fontosnak tartom már most óvatosságra inteni, ha ezen az úton elindulsz. Ha egészségi gondod van vagy lesz, keress egy jógát ismerő orvost, és segítségével alakítsad ki a megfelelő elemekből álló gyakorlatokat. Én, amikor elkezdtem, csupán ízületi bántalmakkal küszködtem már egy évtizede. Gyékényszőnyegemen törökülésben a térdizület fájdalmainak kíséretében foglaltam helyet, majd bevezetésképpen, a gyakorlatok alaphangulatának megteremtésére mindig egy-egy mondat hangzott el. Ilyenek voltak: • A szabályos és mély légzés szoros összefüggésben áll a szabályos és mély gondolkodással. • A passzivitás belső aktivitást eredményez. 141

Kopernikusz leányához a hitről • Ha magadon segítesz, segítettél a világnak. • Még a legnagyobb forgószél középpontjában is teljes csend honol. • Tapasztalat vezet az igazi tudáshoz, s akkor gondolatban, szóban, tettben járd a jóga útját. • A belső békében elhal minden fájdalom. • Aki ura érzékeinek, annak értelme kiegyensúlyozott. • Képzeljétek el a valóságot, és amit elképzeltek, valósággá válik. • Az igazi bölcsességnek nincs külső ismertető jele. • A zsilip mögött rejlik a vizek hatalma, a hallgatásban duzzad az ember ereje. Az ún. ülő- és álló-gyakorlatok hetente váltogatták egymást. Mindkét változat centrumában a légzésgyakorlatok álltak – azok sohasem maradtak el, miként a gyakorlatokat lezáró lazító fázis sem. Amikor a gyakorlat jellege ezt lehetővé tette, az autogén tréningre emlékeztető rövid mondatokat szőttem közbe. Így gyakorlataim nemcsak a hatha jóga elemeit tartalmazták, hanem magukba olvasztottak mantra elemeket is. Legrelevánsabb példa a légző gyakorlatunk, amikor kilégzéskor a mantra jóga OM szótagját zengettem. Életemnek voltak olyan fázisai, amikor hosszabb-rövidebb időre felhagytam a gyakorlatok rendszeres végzésével, vagy 142

Testen át Istenhez teljesen el is hanyagoltam őket. Valahányszor azonban bajaim elhatalmasodtak fölöttem, visszatértem hozzájuk, és mindig segítettek. Az alább felvázolt gyakorlatok az 5–10 perces lazítással félórányi időt vettek igénybe. Ennyit a nap 24 órájából igazán áldozhatunk egészségünkre. Nos, ha érzel magadban lelkierőt arra, hogy a nap kezdetén és végén is 20–25 percig, rendszeresen megmozgassad testedet, majd élvezzed a teljes ellazulás állapotát, ülj le velem a szőnyegre. Előre bocsátom, hogy nyugodtan elfelejtheted azt a szót, hogy jóga. Nem a keletiek által megcélzott eredményt szeretnénk elérni. A keresztény ember az üdvösségnek egészen más útját ismeri és járja. A test és lélek rendszeres ápolása a célunk, ami kötelességünk, miként a bevezető elméleti, megalapozó részben többször hangsúlyoztam. Nem szükséges a jóga könyvekben lerajzolt és leírt mozdulatokat szolgaian végezni. Fontos, hogy minél több testrészeddel „váltsál szót” a gyakorlatok során. Ezért lassan, odafigyelve, és a feszítő fázist követő ellazulással végezd – a jóga több ezer éves tapasztalatait fölhasználva. Az egyes gyakorlatok szanszkrit nevét csak azért hozom, hogy a mára tömegesen megjelenő jógakönyvekben utána nézhess, és ha a gyakorlat kivitelezésében kételyeid támadnának, tisztázhasd. Fontos: Lázas betegen ne tornássz, és a szervezet jelzéseire figyelj oda. Ha kell, szüneteltesd a tornát, vagy csökkentsd a gyakorlatok számát, illetve szelektálj. A túlzással sokat árthatunk, mivel ezekkel a gyakorlatokkal mélyen belenyúlunk szervezetünk működésébe. Akár az itt leírtakat, akár a jógát ismertető szakkönyvek gyakorlatait mindig rugalmasan, életkorhoz, testi adottsághoz és életkörülményekhez igazítva 143

Kopernikusz leányához a hitről kell végezni. Az általam leírt gyakorlatok elsősorban a szellemi munkát végzőknek szólnak. Mintául négy óra anyagát hozom. Ezekből ráérezhetsz, mi a fontos, és mennyi az, ami még nem sok. Inkább kevesebbet végezz, mintsem a túlzással véts, és tartsd tiszteletben a fokozatosság elvét: hagyj időt szervezetednek az igazodáshoz és a felzárkózáshoz.

144

Testen át Istenhez

1. Ülő-gyakorlat (egy hétig) Gondolati elem: Ezen az úton egyetlen lépés sem veszik kárba. Imagináció: Egy szép hegycsúcsra képzeljük magunkat, ahol tiszta a levegő, és béke, nyugalom ölel körül. Gyakorlatok törökülésben (rávezetés a teljes jógalégzés végzésére): • Hasi, középső, felső légzés külön-külön, majd • Teljes jógalégzés = a fenti hármat egybe fűzve • Pihenés. Előre hajolunk, felső testünket lazán leejtjük – pár másodpercig így ülve pihenünk, majd hanyatt fekve ugyancsak ellazult állapotban megpihenünk. • Jógalégzés: – teljes jógalégzés, sz-et sziszegve ki – teljes jógalégzés orron be és ki – teljes jógalégzés, sz-szel ki – teljes jógalégzés be, a levegőt kissé bent tartjuk, majd előre dőlve hirtelen kilökjük. • Pihenés (majomülésben = térdünket átkarolva) • Tört gyertya (szarvángászana), közben hasi légzés 3× • Teljes ellazulás (savászana) 145

Kopernikusz leányához a hitről • Ebben a teljes ellazult állapotban a tudatot a jobb lábfejbe kell vinni, majd lassan föl a csípőig, és „lekapcsoljuk” a jobb lábunkat. Ugyanezt tesszük a bal lábbal, majd a jobb és bal karral. • Ezután a hasi szervekbe, gyomorba visszük tudatunkat, és ezeket is ellazítjuk. • Innét a homlokunkba – nem gondolunk semmire –, nyakon át a pajzsmirigybe, végül a szívbe visszük tudatunkat. Ekkorra egész testünk ellazul. Kb. 10–15 percig fekszünk ebben a teljesen ellazult, „kiüresített” állapotban. • Ébredés. Egyenként visszavisszük a tudatot tagjainkba az ellazuláshoz viszonyítva fordított sorrendben. • Fölállás. Hasra fordulunk, és lassan egyenesedünk fel.

146

Testen át Istenhez

2. Álló-gyakorlat (egy hétig) Gondolati elem: Aki urává válik önmagának, urává lesz sorsának is. Imagináció: Egy szép hegycsúcsra képzeljük magunkat, ahol tiszta a levegő és béke, nyugalom ölel körül. Gyakorlat: • Teljes jógalégzés 3× ülve, 3× fekve. • Asztrál tisztító légzés (4-es légzés) • Szvasztikaszana (két teljes jógalégzés) – belégzés és levegővel behúzott hasfal, levegő visszatartásával – belégzés, benntartás, majd a levegő hirtelen kilökése előre bukva. • Lábgyakorlat: – lábujjon – séta – sarkon – séta – medve járás – séta – a lábfej belső élén járás – séta – a lábfej kifordított – séta – a lábfej befordított – séta • „Ha” légzés állva (A karokat belégzéskor a fejünk fölé visszük.) 147

Kopernikusz leányához a hitről • Pránajáma (fény gyakorlat) • Tört gyertya (viparita karáni) – szemizom-gyakorlat; nyelvöltögetés, grimaszok) • Teljes ellazulás (savászana)

148

Testen át Istenhez

3. Ülő-gyakorlat (egy hétig) Gondolati elem: Minden pozitív gondolat, amit elültetünk magunkban, előbb-utóbb egészséges gyümölcsöt terem. Imagináció: Egy szép hegycsúcsra képzeljük magunkat, ahol tiszta a levegő és béke, nyugalom ölel körül. Gyakorlat: • 3 légzés ülve – 3 légzés fekve • SZ – asztrál légzés (teljes jógalégzés, sz-szel ki, egyszerű légzés, teljes jógalégzés, sz-szel ki, majd a levegőt kilökve) • Hasbehúzás (uddijána bandha) ( teljes jógalégzés be, majd teljesen ki, hasfal behúzása, aztán 3 hasi légzés) • Mélyen előrehajló póz (jógamudrá) – belégzésnél a kéz hátra; kilégzésnél lehajolunk; – belégzésnél felemelem a kezet, kilégzésnél leeresztem. • Félkifordulás (ardha matszjendrászana) • Tört gyertya (viparita karáni) • Teljes ellazulás (savászana)

149

Kopernikusz leányához a hitről

4. Álló-gyakorlat (egy hétig) Gondolati elem: Önuralom = önismeret Önismeret = mindent-tudás Imagináció: Egy szép hegycsúcsra képzeljük magunkat, ahol tiszta a levegő és béke, nyugalom ölel körül. Gyakorlat: • Teljes jógalégzés 3× ülve, 3× fekve. • Asztrál tisztító légzés (4-es légzés) • Szvasztikaszana (két teljes jógalégzésből áll): – a. belégzés és levegővel behúzott hasfal, levegő visszatartásával – b. belégzés, benntartás, majd a levegő hirtelen kilökése előre bukva. • Lábgyakorlat. (Lábujjon – egyszerű séta – sarkon – egyszerű séta – medve járás – egyszerű séta – a lábfej belső élén járás – egyszerű séta – a lábfej kifordított – egyszerű séta – a lábfej befordított – egyszerű séta.) • „Ha” légzés állva 2× (A karokat belégzéskor a fejünk fölé visszük.) • Háromszögállás (trikonászana) 2× • Pránajáma 2× (fény gyakorlat) 150

Testen át Istenhez • Tüdőserkentő (zongorázva föl, ütögetve le) • Egyensúlygyakorlat (mérlegállás, egy pontra koncentrálunk szemrebbenés nélkül) • Tört gyertya (viparita karáni) 2× • Teljes ellazulás (savászana) Később a fenti gyakorlatokat gazdagítottuk újakkal, de azok sohasem jelentettek komoly kihívást fizikumunknak. Közülük szinte állandó szereplője volt a programnak a kobraállás és a fejenállás (ezen utóbbi mindig a teljes ellazítás előttre került). • Fejenállás (sirsászana) • Napüdvözlet (szúrja namaszkára) • Kobraállás (bhudszangászana) • Íjjállás (dhanurászana) • Félsáskaállás (ardha salabhászana) • Ekeállás (halászana) • Gyertya (szarvángászana) • Halpóz (maciászana) • vállállás (szárvangászana) 151

Kopernikusz leányához a hitről Borcám! Természetesen nem kell a zárójelbe tett varázsszavak ismerete, nem lényeges. A fent leírt gyakorlatok lelkét kell megragadni. Ezek szinte észrevétlenül, lassan építik az embert, miként a mozdulatokat is lassan, odafigyelve kell végezni. Ez azonban még nem minden! A gyakorlatokat keresztény hitedből merített gondolat-kincsekkel kell megtöltened. Amikor indítod a mélylégzést, és a fáradt levegőt kifújod, azzal együtt szabadulj meg az esetlegesen benned fölfedezett negatív érzésektől. Magamra gondolva: kishitűségtől, szorongástól, csüggedéstől; belégzéskor pedig optimizmussal, derűvel, nyugalommal és békességgel töltekezz. Magadnak alkothatsz pozitív tartalmú, rövid mondatokat, hiszen Te magad érzed és tudod leginkább, hogy hol szorít a cipő, mik a gyengéid, miben szeretnél erősödni. Ehhez komponáld meg a mondatokat. Ellazuláskor helyezkedj a Jóisten jelenlétébe. Az Ő tenyerén nyugszunk, Benne és Belőle élünk. Amikor tehát teljesen ellazulunk, könnyen átérezzük, valójában milyen közel is vagyunk Őhozzá. Beburkolhatod magadat a jóság, a szeretet, az öröm, a hála érzésével, és mielőtt felállsz, gondolatban add át ezt minden tagodnak, és a könnyed, bizakodó testi-lelki tartásra egész nap ügyelj. Az esti tornának köszönhetően pedig álmaidat fogják kísérni ezek a szép gondolatok.

152

34. levél Hit a meditációban Rádzsa jóga a keresztény Nyugaton Az életüket meditációban és önmegfigyeléssel töltő keleti „szentek” a testi-lelki tökéletesedésnek egy másik útját is fölfedezték. A testnek és a léleknek egymással és együtt a Mindenséggel való harmóniáját keresve felismerték, hogy nemcsak az előbbi fejezetben leírt módon – tehát testi gyakorlatokkal – lehet ezt a kívánt célt elérni, hanem fordítva is: a lélek, a szellem oldaláról indulva is hatni tudunk testünkre, amely által a kívánt harmóniát – ennek velejárójaként az egészséget és erőt – ugyancsak megszerezhetjük. Ez az út a rádzsa, azaz a királyi jóga útja, amely jóllehet szép és magasztos ösvényeit járja az önművelésnek, a meditatív élettől elrugaszkodott, örök aktivitásban élő nyugati ember számára mégis kevésbé vonzó. A királyinak nevezett irányzatot a jógatechnika koronájának, a jóga akadémiájának tekintik. Meditációival idegéletünk működésének alapjait éri el. Ami számunkra rendkívül tanulságos lehet az az, hogy kerül minden erős, drasztikus ideghatást. E mögött az a meggyőződés húzódik meg, hogy az optimális idegállapotot az erőszakot teljesen mellőző magatartással lehet elérni. Gondolatmenetüket csak a hívő ember érti meg. Az a Valóság ugyanis – nevezzük is153

Kopernikusz leányához a hitről tenségnek vagy Jóistennek –, amelyhez vagy akihez ők meditációik folytán eljutni szeretnének, a kiáradó jóság, amely nem ismeri az erőszakot. E tekintetben egyezik elgondolásuk a keresztények Isten-képével, akiről a Bibliában azt olvashatjuk, hogy ’a megroppant nádszálat nem töri össze’, ’a füstölgő mécsbelet nem oltja ki’. A mélyben tehát, a véges világ forgataga alatt végtelen, szelíd erők húzódnak meg, és miként a háborgó tenger mélyén, úgy itt is harmónia, béke és nyugalom honol. E felé pedig csak a béke, a harmónia, a nyugalom állapotában végzett meditációk során gyakorolt figyelem-összpontosítás vezet. A sikeresen meditáló jutalma az a csodálatos, „teljes” létélmény, amelynek során a Mindenségbe olvadt magasztos állapotot élik meg. Ezt nevezik nirvánának avagy szamadhinak. A meditáció során – vallják – koncentrálhatunk akár érzelemre, lényegre vagy fogalomra. A módszer részleteiről, kivitelezésének módjáról minden jógakönyvben olvashatunk. Itt én csak azt emelem ki, amit gyalogjáró emberként fel tudunk használni. Ez pedig a fogalmi meditáció. Kissé riasztónak hathat az elnevezés azok számára, akik nehezen veszik rá magukat arra, hogy a mindennapok zajából kiszakítva magukat egy-egy fél órát meditáljanak. Erre azonban nincs is föltétlen szükség. A fogalmi meditációnak a morzsáit is hasznunkra fordíthatjuk. Lelkünkre, pszichénkre gyógyító hatással van, ha pozitív fogalmakkal meditálunk: önbizalom, kitartás, kiegyensúlyozottság, bizalom a jövőben, vidámság, öröm, hála, önbecsülés, önmagunk szeretete, környezetünkben élő emberek szeretete . . . Miközben pedig ily módon keressük a megnyugvást, harmóniát, akarva-akaratlan Istent keresünk. Őt kikapcsolva a folyamatból elveszíti értelmét a 154

Hit a meditációban „harmónia” szó, mivel minden lét-szál Hozzá fut. Innét van az, hogy bajaink legtöbbször akkor kezdődnek, amikor ezeket a szálakat összegubancoljuk. Gyógyulásunk, lelki egyensúlyunk, belső harmóniánk ebből következően akkor teremtődik meg, ha sikerül kibogozni azt, ami összekuszálódott. Ekkor egymás mellé simulnak a szálak, majd eggyé olvadnak, és csendesen átsiklunk a nyugalmat, teljességet és szeretet árasztó Isten szemléletébe. Ezen az úton feloldódik bennünk minden görcs, és mint tavasszal a hó, úgy olvadnak el lelki problémáink. Ennek nyomán pedig, ha beteg, gyógyulásnak indul a testünk is, hiszen – ne feledd, Borcám –, testünk és lelkünk egy fedél alatt lakik! Osztoznak egymás örömében, bánatában – és egészségében.

155

35. levél A gyógyítás vadcsapása Gyógyítás pránával Előre bocsátom, hogy bár nekem magamnak is vannak pozitív tapasztalataim a módszer sikerességét illetően, azért tudnunk kell, hogy megvannak a korlátai. Mi sem igazolja ezt jobban, mint az a tény, hogy azokban az országokban is, ahonnét ezeket a technikákat importálta a Nyugat, modern orvosi műszerekkel felszerelt kórházakat építenek, a nyugati orvostudományon fölnevelt orvosok operálnak, és a kutató laboratóriumokban kifejlesztett orvosságokkal gyógyítanak. Az élet azt bizonyítja azonban, hogy vannak jelen ismereteink szerint megmagyarázhatatlan csodák, amelyek előtt a modern orvostudomány tanácstalanul tárja szét kezét. Itt nem a vallás világában ismert csodákra – Jézus vagy a szentek életében leírt csodás eseményekre – kell gondolni. Olyan technikákról van szó, amelyeknek az alapjai természetesek ugyan, de az emberről és a világról való hiányos ismereteink miatt csodásnak tűnhetnek. Valamennyi, a számunkra ismeretlen jelenségre, a pránára épül. Mi a prána? Erre egy szavas választ tudok adni: életáram. Amilyen egyszerű a meghatározása, olyan szerteágazó a jelentéstartalma. Talán legtöbbet az árul el róla, hogy a légzésgyakorlatokat 157

Kopernikusz leányához a hitről pránájámanak hívják. A prána tehát szoros összefüggésben van a légzéssel, a légzés pedig az idegműködéssel. Így a jógik a légzés segítségével befolyásolják idegműködésüket. Ez nagyon finom, áttételek útján végbemenő folyamat. A légzésszabályozás hasznának illusztrálására az alábbi hindu mesét szokták elmondani: „Egy király egyszer megharagudott egyik tanácsosára és magas toronyba záratta. A rab felesége éjjel a torony alá lopózkodott, és férje tanácsára a következő módon szabadította meg őt. Egy bogárra hosszú selyemfonalat kötött, csápjára mézet tett, és a torony ablaka felé irányította. A bogár, a méz után mászva, felért az ablakig, és felhúzta magával a selyemfonalat. A fogoly a selyemszállal egy cérnaszálat húzott fel a toronyba. A cérna végére felesége egy zsinórt kötött, a zsinór végére pedig egy kötelet. Így a selyemszálhoz kötve – amely a légzésszabályozást jelenti – a rab fokozatosan megszerezhette magának a szabadságát jelentő kötelet.” A kötél itt az idegi működések feletti uralmat jelképezi, a torony pedig az agyi működések automatikus lefolyását, amiből a jógi szabadulni akar, amit a légzésgyakorlatokkal igyekszik elérni. Ezek segítségével növelni tudja energiáit, életerejét, ami nem statikus „készlet”, hanem szüntelenül változik és áramlik, mégpedig bizonyos vezetékeken. A jógakönyvek szerint 72 ezer ilyen vezeték hálózza be testünket. A légzéssel tehát a pránára, a pránával az idegrendszerre, az idegrendszerrel pedig az egyes szervek működésére tudunk hatni. Gyógyítás pránával Az elmondottakból kiderült, hogy nincs olyan szervünk, amelyet ne hálóznának be a pránavezetékek. A jógik úgy vélik, hogy azok működését is a pránaerő irányítja. Ezt az erőt 158

A gyógyítás vadcsapása ki is küldhetik testükből. Így a pránaerő irányításával nemcsak saját megbetegedett szerveiket, hanem mások bajait is gyógyíthatják. Ezt a segítő-gyógyító energiát rendesen kézen keresztül közlik. Hangsúlyozzák, hogy nem saját energiával gyógyítanak. Ők csak eszközök a folyamatban. Azoknak, akik kétkedőn ingatják fejüket, egy bibliai idézettel válaszolok: „A szél ott fúj, ahol akar.” Én még hozzáteszem: és ahol tud . . .

159

36. levél Hatha-jóga a nyugatnak hangszerelve A helyes testtartás és mozgás iskolája A jóga avatott művelője a nirvánába vágyik, amelyet a Mindenséggel egységben, kettesben élvez. A nyugati ember a társadalom tapsában véli meglelni nirvánáját, sikerre törekszik. Ezt az igényünket igyekszik kielégíteni az Ukrajnából 15 éves korában kivándorolt Moshe Feldenkrais (1904–1984) azon könyvében, amelyben gyakorlatokat ír le a testtartás javítására és mozdulataink tudatosítására. Elgondolását a magyarul „Feldenkrais-módszer . . . ” címen megjelent könyvből ismerheti meg az érdeklődő. Szisztémáját állítólag világszerte ismerik, tanítják. Lényegesen új és különleges nincs benne, csupán európai aprópénzre váltotta a keleti bölcsek tudását, de a tudatunk kontrollja alá nehezen vonható szervekkel nem bíbelődik. Kevés kivételtől eltekintve csak a külsőleg ellenőrizhető mozgásokat használja. Az ember személyiségének meghatározó elemét, a hitet – nemcsak az Isten-hitet értjük ezalatt –, teljesen figyelmen kívül hagyja. Ebből logikusan következik azon megállapítása, miszerint „Arról, hogy az emberiségnek bármiféle célja lenne, semmit sem tudunk.” 161

Kopernikusz leányához a hitről A könyv egy elméleti és egy gyakorlati részre tagolódik. Az elméleti részben abból indul ki, hogy minden ember énképe hamis. Korrigálására a legcélravezetőbb útnak a mozgás és testtartás megjavítását tekinti. Ehhez pedig annak tudatossá tétele vezet: „Tudatosság – egy új korszak az evolúcióban” – vallja. A gyakorlatokat az alábbi „leckék”-ben találjuk: 1. Mi a helyes testtartás 2. Mit jelent jól mozogni 3. A mozgás alapvető sajátosságai 4. A testrészek és a funkciók megkülönböztetése légzés közben 5. A hajlító és a nyújtó izmok összehangolása 6. A medenceöv mozgásainak megkülönböztetése egy számlap segítségével 7. A fej tartása az egész izomzatra kihatással van 8. Az énkép tökéletesítése 9. Térbeli viszonyítások, mint az összehangolt cselekvés eszközei 10. A szem mozgása szervezi meg a test mozgását 11. A már tudatosított testrészek segítségével a nem tudatosított részek tudatosítása 12. Gondolkodás és légzés. Ezek a címek egyértelműen mutatják, hogy Feldenkrais nem kívánt túllépni a közvetlenül megtapasztalhatón. Az egymás után 25-ször megismételt gyakorlatok arra szolgálnak nála, hogy az egyes izomműködések, a helytelen testtartás vagy mozgás a tudatban rögzüljenek. A gyakorlatoknak köszönhetően a test erős és egészséges lesz – vallja –, mivel a rossz testtartás és a rosszul kivitelezett mozgások a betegségek forrása. A módszer kidolgozója gondosan körülírja a mozgások kivitelezésének módját, így – bár én magam csak könyvből ismerem –, nyugodt lelkiismerettel hívom fel rá, Borcám, a figyelmedet. Mindemellett úgy gondolom, hogy Feldenkrais csak a testre koncentráló egysíkúságával olyannak látja és 162

Hatha-jóga a nyugatnak hangszerelve láttatja személyiségünket, mint amilyennek az ókor embere a Holdat látta: fogalma sem volt arról, hogy mi van annak a másik oldalán.

163

37. levél Higgy magadban! Kisebbrendűségi érzés legyőzésének receptje Higgy magadban! – felszólítással kezdi sikeres könyvét „A pozitív gondolkodás hatalma” című könyv szerzője, N. V. Peale. A művet milliók olvasták nagy lelki haszonnal – olvashatjuk az ajánlásban. A szerző számos példát sorol fel praxisából, amikor emberek sikeresen gyógyultak ki az életerejüket elszívó önbizalomhiányból. „Higgy magadban! Higgy képességeidben! Ha nincs egy szerény, de indokolt bizalmad saját erődben, sohasem lehetsz sikeres vagy boldog. A kisebbség és alkalmatlanság érzése megakadályozza reményeid megvalósulását, de az önbizalom sikeres tettekhez és az önmegvalósításhoz vezet.” Néhány példa megvizsgálása során mi most két kérdésre keressük, Borcám, a választ: 1. Mi okozza az önbizalomhiányt? 2. A gyógyulást eredményező magatartásnál valóban az önmagunkban való hitről van szó? Ismertem egy nagyon tehetséges fiatalembert, aki minden kiválósága ellenére súlyos kisebbrendűségi érzésben szenvedett. Hogy ezt ellensúlyozza, mindig, mindenkit „überelni” igyekezett, ami – mivel intelligenciája kimagasló volt –, sikerült is neki. Ezzel azonban 165

Kopernikusz leányához a hitről mindenkit elriasztott magától. Lelki betegsége, ennek folytán emberi kapcsolataiban megélt kudarcai egyre elviselhetetlenebb teherként nehezedtek rá. Tehát nem a tehetség, a képesség hiánya váltotta ki a kisebbrendűségi érzést. Az említett könyv által felsorolt, gyógyult személyeknél is megvoltak azok az adottságok, amelyek képessé tették őket munkakörük betöltésére. Én két kiváltó okot tudok elképzelni. Az egyik, valamilyen téren megélt kudarc vagy lelki sérülés, a másik a túlzott ambíciók, szerénytelen elvárások önmagától és életétől. A probléma gyökerét, forrását megtalálni, még pszichológus segítő közreműködése mellett is nehezen tudják a betegek. De talán nincs is szükségük a sikerhez hosszú utat megjárni. A szóban forgó könyv példáinak gondos elemzése ezt sugallja. Vizsgáljuk csak meg, hogyan és mi játszódott le a csodás gyógyulások során! 1. Egy üzletember „élete legfontosabb üzlete” előtt kereste meg a szerzőt, akinek elpanaszolta, hogy nem bízik magában. Ő egy mondatot adott át neki, amit rögtön háromszor fel kellett olvasnia, majd lefekvés előtt, ébredés után, végül az üzleti tárgyalásra menvén, az úton ugyancsak háromszor meg kellett ismételnie: „Mindent meg tudok tenni Krisztus által, aki megerősített engem” (Phil 4. 13). Sikerrel járt, amit azzal nyugtázott, hogy „Szinte hihetetlennek tűnik, hogy néhány szó a Bibliából ilyen sokat tehet egy ember számára.” 2. A másik példában egy szószátyár fiatalemberrel találkozunk, aki kisebbrendűségi érzését azzal próbálta kompenzálni, hogy bizalmas üzleti információkat kifecsegett. Főnöke rámutatott arra, hogy ha nem így viselkedne, nagyszerű üzleti lehetőségek nyílnának meg előtte. Ez hatott. 166

Higgy magadban! 3. Az író önmagát hozza fel példának, aki fiatal korában ugyancsak ezzel a lelki komplexussal küszködött. „Erre a problémára a megoldást a hit egyszerű módszerében találtam meg, amelyet a Biblia tanít.” 4. Utolsóként az utazó üzletembert említem, aki félt az autóúttól, a repülőtől, valami szerencsétlenség bekövetkezésétől. „Szinte át voltam itatva a kisebbségi érzéssel és az önbizalomhiánnyal” – mondja. Legyőzte. Titka: magával hordott egy csomag kis kártyát, rajtuk szentírási idézetek: „Ha hited van . . . , semmi sem lehetetlen számodra” (Mt 17. 20); „Ha Isten velünk, ki ellenünk” (Róm 8. 31). Ha figyelmesen olvasod, Borcám, a négy esetet, megállapíthatod, hogy ezek az emberek a gyógyulásukat hozó periódusban, messze nem önmagukban hittek. Hittek és megbíztak a tanácsadóban, valamint a bibliai ígéretekben! Mindazonáltal magabiztosakká váltak, és úgy viselkedtek, mint aki hisz önmagában. Nem azért gyógyultak meg tehát, mert önmagukban bíztak, hanem mert képesek voltak tanácsadójukban vagy éppen a bibliai szövegekben vakon megbízni. Hitük meggyógyította őket. A föltétlen, vak bizalom hozta meg a gyógyulásukat. Hasonlóképpen lehet az aggályosságból is kigyógyulni. Talán egy tőről is fakad a kisebbrendűségi érzéssel. Tanulság a fenti példákból tehát az, hogy ha ki akarunk gyógyulni kisebbrendűségi érzéseinkből, rá kell bízni sorsunkat egy hiteles ember vagy Isten szavára. Félre kell tennünk aggodalmainkat, kétségeinket, ki kell lépni önmagunkból, és szinte vakon megbízni a lelki vezetőben. A fejezet második felében már inkább az önmagunkban való hit építéséről olvashatunk: 167

Kopernikusz leányához a hitről „Ha úgy érzed, hogy legyőztek, és minden bizalmadat elveszítetted saját képességeidben, ülj le, vegyél egy darab papírt, és készíts egy listát, nem azokról a tényezőkről, amelyek ellened szólnak, hanem azokról, amelyek melletted vannak.” Vagy: „Használd a bizalom gondolatait, legyenek ezek uralkodók benned, és a képesség olyan erős érzetét fejlesztheted ki magadban, hogy bármily nehézség dacára felül fogsz emelkedni rajtuk. A bizalom érzése tulajdonképpen növekvő erőt indít meg bennünk.” Egy másik példában valaki a Bibliából kiemelte azokat az állításokat, amelyek bátorsággal és bizalommal voltak kapcsolatosak. Ezeket aztán kívülről meg is tanulta . . . „A változás már néhány hét alatt szembeötlő volt. A teljes vereség érzetéből kikerülve egy magabiztos, lelkesítő egyénné vált.” A felsorolt példák és technika figyelmes olvasása során rádöbbenhetsz arra az igazságra, hogy – képletesen értendő! – énünknek csak egyik fele lakozik bennünk. A teljesség és biztonság érzésére igazán csak úgy tehetünk szert, ha a rajtunk kívüli, építő valósággal is meg tudjuk élni a közösséget, egységet. Amíg csak magunkat tekintjük, joggal kerít hatalmába a kishitűség, az önbizalomhiány, az aggodalmaskodás, a pesszimizmus. Ha azonban felismerjük, hogy erőnk, energiánk, boldogulásunk és szebb jövőnk feltételei a rajtunk kívüli, de velünk rokon és hozzánk jóindulatú valóságban megtalálhatók – szerető családtagok, jóbarátok és kedves ismerősök –, és a hit által meg is szerezhetők, akkor leolvad rólunk a visszahúzó erő, és emelkedni kezdünk, mint a ballaszttól megszabadult léghajó. Énünk két világból épül fel: egyik a testi valónk, másik a végtelenségbe ívelő szellemünk. Testünk érzékszervei és értelmünk közvetítik felénk a belső és 168

Higgy magadban! külső, fizikai és logikai valóságot. Ezeket a hit öleli egységbe: mi Istenben vagyunk, Ő pedig mibennünk. Ez a szemlélet megteremti bennünk: 1. a siker feltételét, „bármily rosszul is állnak ügyeink a jelen pillanatban”; 2. a pozitív gondolkodásnak reális feltételét; 3. törpévé zsugorodnak az akadályok; 4. végül megteremtjük magunkban azt az erős hitet, amely Pál apostolt „Isten által mindenre képes vagyok, mert ő megerősített engem” (Phil 4. 13) költői túlzásra ragadta. Peale tíz pontba foglalta az önbizalom-hiánnyal küszködők számára jó tanácsait. Közülük egyet kiemelek, mivel megjegyezni valóm van hozzá. Ő ezt mondja: „Szerezz egy megfelelő tanácsadót, aki segít megértetni veled, hogy miért cselekszel úgy, ahogy cselekszel. Tudd meg az eredetét kisebbségi és önmagadban kételkedő érzéseidnek, amely gyakran már a gyermekkorban kezdődik. Az önismeret vezet a gyógyuláshoz.” Ezzel a szerző a pszichológia által javasolt utat járja. Úgy gondolom azonban, hogy nyílik a gyógyulni vágyó számára egy másik út is: a hit erejével összekapcsolni a testünkben megélt és a hitünk által közvetített „énjeinket”. A fent számokkal jelölt négy jó tanács ezt szolgálja. Ez az út nem a pszichológusok által javasolt önelemző, tudatalattit feltáró út. Én a Pál apostol által egy másik helyen tanácsolt ösvényt javaslom: „Takarjátok be a rosszat jóval!” Vagyis a jóra figyeljünk, és a rossz elmarad mellőlünk! Töltse be tudatunkat a bizalom, az optimizmus, a béke, a jóság, a szeretet, a hit és az énünk legjobb régióiban születő minden jó gondolat. Ez

169

Kopernikusz leányához a hitről egyesít a mindenséggel, és csendesen természetünkké érik a helyes önbizalom. Hitünk, hogy Isten bennünk, mi Benne, és hogy szerves része vagyunk a nagy Mindenségnek, olyan távlatokat nyit személyiségünknek, ahol nincs helye a csüggedésnek, aggodalomnak, kishitűségnek, kisebbségi érzésnek. E szerint élve és gondolkodva értelmüket vesztik a visszahúzó erők, azok elmaradnak mellőlünk, és helyükbe lép a bizakodás, a nyugodt önbizalom, hit abban, hogy amit az élet elvár tőlünk, annak meg tudunk felelni. Ez a keresztény hitünknek a mindennapjainkba fényt, nyugalmat és boldogságot hozó gyümölcse.

170

38. levél A vonzás törvénye Eldorádó annak, aki hisz – Mese a hit hatalmáról Az amerikai Hicks Esther és Hicks Jerry írása, „A vonzás törvénye” nagy meggyőző erővel hirdeti, hogy ha az ember ismeri a „Vonzás Törvényének” titkát, minden vágyát elérheti. Az univerzum végtelen energiája ugyanis, amely nem ismer lehetetlent – a végén kiderül, hogy ezt az energiát Istennel azonosítja –, bárki rendelkezésére áll, és a „titok” birtokában azt meg is szerezheti, csak kitartóan kell gondolni rá. Az ember kiteljesedésének tehát homlokegyenest más útját kínálja, mint a korábban bemutatott Feldenkrais-szisztéma. Az a test hagyományos szemléletéből nem lépett ki. Itt pedig testünket energiává olvadni látjuk, amely energia a Mindenséget alkotó Energiával a gondolatok útján teremtőleg kommunikál. Nincs tehát küzdelmes testépítésről szó, úszásra, természetjárásra sem biztat, hogy visszanyerjük testi-lelki rugalmasságunkat. Mindent megkapunk, ha ismerjük a „titkot”: „boldogságot, egészséget, jólétet. Bármid lehet, bármit megtehetsz, amit csak akarsz. Mindent elérhetünk, amit akarunk. Nem számít mekkora is az. Milyen házban szeretnél élni? Milliomos akarsz lenni? Milyen vállalkozást szeretnél? Nagyobb sikerre vágysz? Mit akarsz valójában? Sok csodát láttam bekövetkezni emberek életében. 171

Kopernikusz leányához a hitről Pénzügyi csodákat, a test gyógyulását, a lélek gyógyulását, kapcsolatok gyógyulását . . . Mindezt azért, mert tudták, hogyan kell alkalmazni a titkot.” Ezek után beavat a titok alkalmazásának titkába: „Mindannyian ugyanazt a végtelen energiát használjuk. Mindannyian ugyanazon törvények szerint irányítjuk magunkat. Az univerzum természeti törvényei olyan pontosak, hogy probléma nélkül alkotunk meg űrhajókat, embereket küldünk a Holdra, és a landolás időpontját egészen a másodperc töredékéig meg tudjuk határozni. [. . . ] Mindannyian egy energiát használunk, egy törvényt, a vonzást. A TITOK: A Vonzás Törvénye. Mindent, ami az életedben történik, Te vonzottad az életedbe. És mindent az a kép vonzott hozzád, amit a fejedben őrzöl. Amire gondolsz. Hiszen, bármi járjon is a fejedben . . . azt magadhoz vonzod. [. . . ] A Vonzás Törvényét nem érdekli, hogy mit értékelünk jónak vagy rossznak, hogy mit akarunk és mit nem. Csak a gondolatainkra válaszol.” A Vonzás Törvénye éppen ezért veszélyes is lehet az ember számára. Azzal ugyanis, hogy mindent megad, amit kimondunk vagy amire koncentrálunk, a rosszat is magunkhoz vonzhatjuk. Tehát figyelnünk kell arra, hogy mire gondolunk, mert gondolatainkkal saját életünk építőmesterei vagyunk: „Ha úgy indítasz, hogy jó napod lesz, és ebben a boldog érzésben maradsz egészen addig, míg nem adsz lehetőséget arra, hogy valami megváltoztassa a kedvedet, akkor a Vonzás Törvénye szerint tovább vonzol olyan helyzeteket, körülményeket, embereket, amik fenntartják ezt a boldog érzést.” Ebből következik, hogy ha egészségre vágyunk? – el kell kezdeni egészségesnek érezni magunkat. Eredményesek akarunk lenni? – eredményesnek kell érezni magunkat. Szeretetet aka172

A vonzás törvénye runk? – érezzük a bennünket körülvevő szeretetet, még akkor is, ha valójában nincs jelen. „És ekkor az történik, hogy az Univerzum igazodik az általad énekelt dal természetéhez. Az Univerzum igazodni fog a belső érzésed természetéhez és megnyilvánul, mert úgy érzel, ahogy. Szóval, alapjában véve, amire a gondolataiddal és érzelmeiddel koncentrálsz, azt vonzod az életedbe, ha akarod, ha nem.” Éppen ezért nagyon fontos az is, hogy érezzük magunkat jól, „mert ez a »jól érzem magam« sugárzik ki jelként az Univerzumba, és kezd még többet vonzani magához. Tehát minél inkább jól érzed magad, annál többet vonzol magadhoz olyan dolgokat, amik miatt jól érzed magad, és ezek magasabbra és magasabbra emelnek. Ha rosszkedvűnek érzed magad, most már tudod, hogy megváltoztathatod az érzést. Tegyél be egy szép zenét. Kezdj énekelni. Ez megváltoztatja az érzéseidet. Vagy gondolj valami szép dologra.” Elvesztett egészségünket is visszaszerezhetjük a Vonzás Törvényének felhasználásával: „Létezik bennünk egy alapprogram. Öngyógyításnak hívják . . . Az immunrendszer saját magát gyógyítja. A betegség képtelen megmaradni egészséges érzelmi állapotú testben. Testünk sejtek millióit veszíti el másodpercenként, és sejtek millióit hozza létre. Tulajdonképpen testünk bizonyos részei naponta kicserélődnek. Más testrészek havonta, megint mások néhány évente. De pár év alatt teljesen új testet kapunk. Ha betegek vagyunk és erre koncentrálunk, másoknak erről beszélünk, akkor még több beteg sejtet hozunk létre. Lássuk magunkat egy tökéletesen egészséges testben.” Ennek magyarázata az, hogy a „boldogabb gondolatok” alapjában véve „boldogabb” biokémiához, következőleg egy bol173

Kopernikusz leányához a hitről dogabb, egészségesebb testhez vezetnek. Gondolataink, érzelmeink ugyanis folyamatosan újraszervezik, újra építik testünket. A negatív gondolatok, és a feszültség pedig komolyan roncsolja a testet, és az agy funkcióit. Távolítsuk el a pszichológiai feszültséget a testből és a test azt teszi, amire tervezték: Meggyógyítja magát.[. . . ] „Megváltoztathatod az életedet, meggyógyíthatod magadat!” Mindezen bizakodó és biztató gondolat hátterében olyan ember- és világszemlélet húzódik meg, Borcám, amit jómagam is vallok: az anyagnak és a szellemnek az ókori filozófiákból örökölt durva szembeállítása tévedés. Az anyag a modern mikroszkópok alatt egyre inkább energiamezőkké olvad. Mindezen bizakodó és biztató gondolat hátterében az az ember- és világszemlélet húzódik meg, Borcám, hogy ’spirituális lények vagyunk’; „energia mező, ami, ami egy nagyobb energia mezőben működik. Mindannyian kapcsolatban állunk egymással. Csak nem látjuk. Nincs olyan, hogy »ott kint« és »itt bent«. Az Univerzumban minden kapcsolatban áll egymással, egy energiamező. Te a forrásenergia kiterjesztése vagy. Itt vagy ebben a csodálatos testben, de tested elvonja a figyelmedet arról, hogy valóban ki is vagy igazán. Te vagy a forrásenergia. Örök lény vagy, Isten ereje. Az vagy, amit Istennek hívunk. Spirituálisan azt mondanánk, hogy mi vagyunk Isten képe és fénye. Másképpen megfogalmazva, az Univerzum magára ismer bennünk. Azt is mondhatnánk, hogy a fel nem tárult lehetőségek végtelen mezője vagyunk. A Vonzás Törvényében az a szép, hogy bárhol elkezdheted. Elkezdhetsz gondolkodni, és elkezdheted saját magadban a harmónia és a boldogság érzését létrehozni. A törvény vá-

174

A vonzás törvénye laszolni kezd rá. A belső boldogság tulajdonképpen a siker üzemanyaga. Bármi, amitől jobban érzed magadat, mindig többet vonz oda magából. Most is azt kapod, amit bevonzottál az életedbe. A te döntéseden múlik, hogy el akarod-e fogadni, fel akarod-e használni, azt ami jól esik. »Kövesd a boldogságodat, és az Univerzum ajtókat nyit meg előtted ott, ahol eddig csak falak voltak.«” A fenti és a következő mondat egyértelműen mutatja, mennyire a fellegekben járnak, és vágyainkra építve, mennyire irreális eget festenek fel lehetőségeinket illetően az amerikai szerzők: „Abban a pillanatban, hogy helyesen kezdesz gondolkodni, az a valami ott belül, a benned lévő erő, ami nagyobb, mint a világ, feléled, és átveszi életed irányítását, etet, felruház, vezet, véd, irányít, biztosítja az életet, ha hagyod.” Ez a megújító folyamat azonban az időben játszódik le. Világunk törvényei szerint – nem hipp-hopp valósulnak meg gondolataink. Lehet, hogy egy, két, három vagy még több év kell hozzá, de a titok működni fog. Nagyon szép távlatok, szeretnék bennük hinni, én is. Az elgondolás sok tekintetben egybecseng azzal, amit a Bibliában a hit hatalmáról olvashatunk, vagy amiről a „Pozitív gondolkodás hatalmá”-val kapcsolatban megtudtunk. Eddigi életem folyamán nekem magamnak azonban csak a korábban leírt „ember-építésről” voltak tapasztalataim, de azok az utak és technikák is azt mutatják, hogy az EMBER nem a pillanatok foglya, mint az állat, hanem az élet kihívásaira választ, megoldást keres; utat, hogy vágyait elérje, techniká175

Kopernikusz leányához a hitről kat, hogy önmagát kiteljesítse, betegségeit legyőzze. Szellemi és fizikai erőfeszítéseihez abból az erőből merít energiát, ami gondolataival együtt születik: a hitből. Ahol a gondolat falba ütközik, megszületik a hit. Márpedig minden gondolatunk előbb-utóbb falba ütközik. Tehát minden gondolatunkhoz elválaszthatatlanul csatlakozik a hit. Annak a hite, hogy van tovább, még ha nem is látjuk, hogyan és hová, és annak a hite, hogy életünk is folytatódik ott, ahol megszakad, csak nem látjuk, hogyan és hol. Számtalan a hit, Borcám, de csak egy az ajtó, amelyen át az ember a Jóistenhez juthat: Jézus Krisztus. Ő megváltó halálával minden „ jóakaratú ember” számára szélesre tárta az ajtót – akkor is, ha Őróla sohasem hallott. Az ilyeneket mondja egyik újabb kori teológus „anonim” keresztényeknek. A HIT nagy hatalom: erőt ad ahhoz, hogy testünketlelkünket, gondolatainkat formáljuk, neveljük, alakítsuk, hogy az Ismeretlen Végtelenségből felénk áradó energiák csatornát, utat találjanak hozzánk. Nem tartom, Borcám, valószínűnek, hogy a gyakorlati részben leírt technikák bármelyike is kizárólag üdvözítő lenne. Mindegyikünknek más az útja, más az igénye és lehetősége. Nem is kívántam többet, mint megmutatni, hogy a hit által út nyílik mindenki számára: legyen az erős, aki még erősebb akar lenni; legyen gyenge, kishitű, önbizalomhiánnyal küzdő, akinek az életerejét elszívják a negatív gondolatok és élmények; vagy legyen nehéz gondoktól gyötört és beteg, aki pillanatnyilag az élet kereke alatt vergődik; legyen diák vagy már dolgozó, aki többet és jobban szeretne teljesíteni. Vágyainkhoz a hiten át vezet az út.

176

A vonzás törvénye Jólesik, Borcám, az ilyen optimista gondolatokat olvasni, velük mégis csínján kell bánni. „Nem mind arany, ami fénylik” – erre is érvényes. A Szentírás egyes kijelentéseit sem szabad vulgáris egyszerűséggel értelmezni. Erre számos példát lehetne felhozni, itt csak az ide vágót említem: „Minden lehetséges annak, aki hisz” (Mk 9. 23) – értsd: a hitnek nagyon nagy a hatalma! A szavak lelkét kell megragadni, mert ’a Lélek az, amely életet’.

177

39. levél Búcsúzóul Borcám! Életünket a pillanatok építik. Ezért nagyon fontos minden pillanat, minden perc és minden nap. A nagyon kicsi időegységek kicsúsznak ellenőrzésünk alól, de a napok megszervezése már többnyire a mi kezünkben van. Ehhez szerettem volna, Borcám, lelki támaszt nyújtani leveleimmel. Életed mélységeibe és magasságaiba nem tudlak követni. Felnőttél. Lassan megismered, melyek az igaz értékek az életben, melyek az üres, hiú látszatok. Rájössz, hogy az úgynevezett „sikeres emberek” között vannak a legboldogtalanabbak, a legelrontottabb életűek. Ez szinte törvényszerűen van így. Aki túlzott jelentőséget tulajdonít az emberek tetszésének, homokra épít. Az legyen számodra fontos, ami Benned láthatatlan. Megerősített, helyesen megélt hited segít majd, hogy sokaknak támasza lehess. Természetesen lehetsz „sikeres”, de ennek ne tulajdoníts soha különösebb jelentőséget. Az emberi siker elenyészik, mint a köd, ha feljön a Nap. Kitűzhetsz magad elé távlatokat, de ezek csak arra jók, hogy szerintük szervezd meg a napjaidat. Aztán, ha életed útja más irányba kanyarodik, ne lepődj meg, mert rendesen valamennyiünkkel ez történik. Fontos, hogy a mindennapi testi-lelki tornát el ne hagyd, mert ez az az út, amelyen egyetlen lépés sem veszik kárba! 179

Kopernikusz leányához a hitről Mielőtt végképp elköszönnék, felvázolom röviden gondolati vázát annak, amit leveleimben szerettem volna megosztani Veled. Hiszem, mert felfoghatatlan A nagyvilág a Jóisten nélkül érthetetlen. Vele is! A végső dolgok meghaladják az emberi értelmet. Ősidőktől fogva alkotja az ember a világképeket, a filozófiai rendszereket, de mind a virág sorsára jutnak: egy kis ideig gyönyörködünk bennük, de aztán elhervadnak. Mindez még vallásunk emberek által kifundált gondolati elemeire is érvényes, ami azonban hitünk alapjait sohasem érintheti: a világ a Jóisten nélkül gazdátlan. Hogy kicsoda Ő? Közel járok az igazsághoz, ha úgy fogalmazok, hogy csak megsejteni vagyunk képesek. Egyes tulajdonságait gyönyörű példabeszédekben illusztrálta Jézus, de ezek alapján is csak emberi fogalmainkkal tudjuk megközelíteni. Így a Vele való kapcsolatteremtésre marad a hit. A világmindenség Ostoba dolog vallási kérdést csinálni abból, hogy evolúció vagy hipp-hopp-teremtés. Tudományos kérdés! Lehet, hogy pár év múlva már egy harmadik koncepció jelenik meg a színen . . . Ami ésszel megközelíthető, abból nem szabad hit kérdést kreálni. Természetesen minden embernek – a hívőnek is – megvan a maga világképe. Ezt azonban kor- és tudományfüggőnek tekintsed, és az új fölismerések birtokában készséggel alakítsd. Így kezeld azt a kérdést is, hogy miként van jelen a Jóisten a világban!

180

Búcsúzóul • Magára hagyta? – Az ész azt mondja, hogy ez nem kérdés. Ha ugyanis magára hagyná, akkor a semmibe hullana vissza. • Tenyerén hordozza és minden ízében kormányozza? – Sokan így gondolják. Így mentik ugyan Isten szuverén mindenhatóságát, de az értelmet abszurd helyzetbe hozzák. Az élet számos nagy problémájára csak kitérő választ tudnak adni: Isten útjai kifürkészhetetlenek. Ezt a hozzáállást én nem tartom helyesnek. • Fenntartja, de hagyja, hogy saját, véges törvényei mentén mozogjon? Úgy gondolom, hogy a kérdésben megfogalmazott módon kell elképzelni a világot. Isten csak ebben a formában – tehát véges, törékeny, esendő és mulandó, örökké változó formában – alkothatta meg, csak így létezhet. Ez is Istentől származó örök törvény. Ezen törvények mentén azonban alakítható, formálható. Ezt teszi a tudatosan cselekvő ember. Az emberi történelem szekerének rúdja tehát nem Isten, hanem az ember kezében van.

Az ember Az ember szabad akaratánál fogva egy kis isten a Földön. Saját életével és az őt körülvevő világgal megteheti azt, amit a Jóisten „fentről” nem: gazdaggá, széppé teheti, de el is ronthatja. Kizárólag az ember felelős a Föld sorsáért: azoknak a síneknek a váltóját, amelyen életünk és történelmünk vonata fut, az ember és nem a Jóisten kezeli! 181

Kopernikusz leányához a hitről Isten és az ember Istennek az emberrel való viszonyát öröktől fogva a végtelen szeretet határozza meg. Azt, hogy ez az ember számára hogyan és milyen mértékben tud realizálódni, véges világunk törvényei és az ember akarata valamint erkölcsi minősége határozza meg. Ezért, amikor imádkozunk, ne az Ő hozzánk való viszonyát akarjuk megváltoztatni, hanem a miénket Őhozzá. Egy pillanatra sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy nem a Nap kering a Föld körül, hanem fordítva, azaz bármennyire szeretnénk is, Isten és köztünk a harmónia nem úgy születik meg, hogy esdeklésünk hatására szíve „megesik rajtunk”, hanem úgy, hogy mi igazodunk Őhozzá. Csak így valósulhat meg az óhajtott „csoda”, amelynek során Isten be tud lépni az emberiség történelmébe és az egyes ember életébe – a Te életedbe is, Borcám! A mennyek országába sem juthat be az ember azzal – hangsúlyozza Jézus –, hogy buzgón hajtogatja: „Uram! Uram!”, hanem „csak az, aki teljesíti mennyei Atyám akaratát”. (Mt 7. 21). Ugyanebben az összefüggésben mondhatjuk azt is, hogy az imára és Isten-tiszteletre sem Istennek van szüksége, hanem nekünk, embereknek, mert azok építik a hidat a Teremtő és teremtménye között. A megváltás Nem a bűn hozta le a Földre a Megváltót, miként ezt hagyományosan gondolják sokan. (A nagyheti szertartásban „felix culpa”-ról – boldogító, áldott bűnről – énekelnek, amely mintegy lekényszerítette a mennyből a Megváltót.) Jézust az a szeretet hozta le közénk, amely nemcsak az embert, hanem mindent boldogítani akar. Ezt a művet pedig, miként korábban kifejtettem, isteni magasságából nem tudta véghezvinni.

182

Búcsúzóul Magára kellett öltenie a véges létet, mintegy azonosulnia kellett a teremtett világgal. Az ember felelőssége A legtisztább szándékú hittérítők is azért tartották fontosnak a keresztény tanok hirdetését, mert meggyőződésük volt, hogy ez az egyes emberek üdvösségének egyetlen útja. Jézus nem csupán egy hittérítő feladatot hagyott ránk, hanem a Föld jövőjét, benne az ember testi-lelki sorsát is. Az ima Az ima kommunikáció a Jóisten és köztünk. A helyesen végzett imában egymásra talál az ember és a Jóisten. És ilyenkor nagyszerű dolog történik: mi megnyílunk Feléje, Ő pedig alakít minket. Így hatni tudunk a minket körülvevő világra; az Ő erejének, akaratának, jóságának és szeretetének közvetítőivé tudunk válni. Ezen utóbbi mozzanat számunkra különösen fontos: az imádkozó gyarapodik a Szeretetben. Ez pedig olyan erő, amely átisteníti a létet. Minket is. Itt van, Borcám, életünk boldogságának titka. Ezért olyan fontos, hogy tudjunk helyesen imádkozni. Benne megtanuljuk egymást, az állatokat, a növényeket, a csillagokat, szóval az egész világot szeretni! Ezek fellegekben járó gondolatoknak tűnnek, tudom. Gondolj azonban arra, hogy hány ezer évig nem volt képes az ember repülni, ami pedig a madaraknak teljesen természetes. Aztán nem is olyan rég, mégis csak sikerült a levegőbe emelkednie. És alig telt el félszáz esztendő, már a csillagok közül küldte üzenetét, hogy milyen gyönyörű a világegyetem, benne ez a kék bolygó, a Föld.

183

Kopernikusz leányához a hitről A hit, Borcám, csodákra képes. A repüléshez is hit kellett, különösen az első starthoz! Az élethez, ehhez a nagyszerű repüléshez is kell a bátorság, a lemondás, a kockázatvállalás, legfőképpen pedig hit kell. Mindössze három betű alkotja ezt a szót, de a fogalom, amit lefed, erőnk és útmutatónk a jelenben, és Napunk, amely bevilágít a homályos jövendőbe. Hitünk csodákra képes, mert megnyitja lelkünket az isteni erők befogadására. Nem a természet törvényeit felborító csodákra. A csendes mindennapokban, lassan érő csodákra, mert erőt ad ahhoz, hogy mozgósítsuk energiáinkat, és reményt, bizalmat ahhoz, hogy le is tudjuk győzni az utunkba kerülő nehézségeket. Ezek jönnek akkor is, ha szorongunk miattuk. Ezért tekintsd, Borcám, az aggodalmaskodást életerődet elszívó gaznak, ördög-szüleménynek. Figyelmedet arra fordítsd, ami hatalmadban van: egészséged, erőd és értelmed ápolására, hogy felkészülve fogadhasd „ellenfeleidet”, a mindennapok kihívásait. Higgy abban, hogy a Jóisten jóságát és szeretetét örökölték teremtményei, az emberek és a nem „lelkes” világ is, így lehet benne méltósággal élni – élni szépen! Ez a hit olyan csodákra is képes, amiket előttünk még senki sem tudott megtenni, amikről a tudósoknak még sejtelme sincs, amik előtt a tudomány embere értetlenül tárja szét a kezét. Higgy, és bízzál, Borcám! Kelj szárnyra, jó repülést!

184

Tartalomjegyzék 1. A hit és az ember 2. A keresztények hite 3. A keresztények megváltáshite 4. A hit hatalma 5. A hit, mint az élet iránytűje 6. „A Jóisten megsegített” 7. Feje tetejére állított hit 8. Isten- és világképünk vizsgája 9. Hit a megbocsátásban 10. Hit a vezeklésben 11. Hit az ima erejében 12. Hit az emberben 13. Hit az evolúcióban 14. A kimondott szó életre kel 15. Isten-zsarolók vagy szentek? 16. Jézus, a valóságos ember 17. Jézus és a hit 18. Jézus hatalma 19. Isten eladta az ember feletti hatalmát 20. Hatalmunk van Isten felett 21. Testem-lelkem a halál után 22. Ki érti ezt?

11 15 17 23 27 31 35 37 41 45 49 53 57 61 65 69 73 77 79 83 85 91 185

Kopernikusz leányához a hitről 23. Az élet, mint a patak 24. Fájdalommal fizetünk egészségünkért 25. Fájdalmon vesszük jövendőnket 26. Fájdalmon vesszük üdvösségünket 27. Hit a Szeretetben 28. A Napba Öltözött: Mária 29. Hit a gondviselésben I. 30. Hit a gondviselésben II. 31. A hit cselekedetek nélkül holt 32. Az Úr erősebb 33. Testen át Istenhez 34. Hit a meditációban 35. A gyógyítás vadcsapása 36. Hatha-jóga a nyugatnak hangszerelve 37. Higgy magadban! 38. A vonzás törvénye 39. Búcsúzóul

186

99 101 105 107 109 113 117 121 127 131 141 153 157 161 165 171 179