Darlene Gardner Kulcskérdés Tiffany 242.
A jó szex sokat számít, gondolja Kate Marino, a csinos belsőépítész, de ő többre vágyik. Amikor barátja, Riley a varázslatos éjszakák ellenére semmi jelét nem adja szerelmének, a lány kiadja az útját. Amikor egy év múlva a férfi kibéreli a szomszédos lakást, Kate szentül megfogadja, hogy nem enged a kísértésnek. Nem sejti, hogy Riley azóta sem tudott szabadulni az ő emlékétől, és eltökélte, hogy visszahódítja szíve hölgyét... ELŐHANG Kate Marino a legszívesebben fejvesztve rohant volna, hogy mielőbb Riley Carternél legyen, de visszafogta magát, és inkább lassított a tempón. Megnézte magát a kirakatok üvegében, megcsodált egy türkizszínű ruhát és egy vidám színvilágú festményt. Aztán boldog karácsonyt kívánt egy Mikulásnak öltözött, termetes férfinak. Közben megpróbált nem gondolni rá, miért örül annyira az előtte álló találkozónak. Elvégre Riley is csak olyan férfi, akár a többi. Persze nem egészen... Mert Riley kifejezetten vonzó, egy méter nyolcvanöt centi magas, és úgy tud szeretni, hogy Kate alig tudott másra gondolni. Megcsóválta a fejét, mintha pusztán ezzel kiűzhetné emlékeiből a hosszú, forró éjszakákat és a férfi finom érintéseit, de hasztalan. Remegett a sóvárgástól, és alig várta, hogy az étteremhez érjen, letudja a vacsorát, és nekiláthassanak az érzéki „desszertnek". Ismét felgyorsította a lépteit, és azon tűnődött, hogyan is jutott el voltaképpen idáig. Pedig megesküdött, hogy nem szeret bele addig senkibe, amíg meg nem bizonyosodik róla, hogy a férfi is ugyanúgy, teljes szívéből szereti őt. Amikor meglátta maga előtt az étterem világos ablakait, megdobbant a szíve. Nemrég még úgy tűnt, ma nem is találkoznak. Délután Riley felhívta, hogy tovább kell bent maradnia, de
amikor este Kate éppen kilépni készült az irodájából, kolléganője, Elle Dumont megállította. Kiderült, hogy Riley telefonált, és nyolcra vacsorázni hívta Kate-et. A nő meglepődött, hogy Riley éppen Elle-lel üzen, aki régen a barátnője volt. De persze a középiskolás évek már rég elmúltak. Kate pontban nyolckor belépett az étterembe. Körülnézett, és rögtön észrevette Riley-t, noha a férfi háttal ült a bejáratnak. Kate elindult feléje, és csak akkor vette észre, hogy egy szőke nő is ül az asztalnál. Elle Dumont! Kate lába a földbe gyökerezett, amikor Elle hirtelen áthajolt az asztal fölött, és megcsókolta Riley-t. Kate azonnal tudta, hogy Elle rendezte meg a jelenetet, ám egyúttal azt is észre kellett vennie, hogy Riley-nak cseppet sincs ellenére... hiszen viszonozta a csókot! És ez összetörte Kate szívét. - Jó estét! Egyszemélyes asztalt szeretne, vagy vár még valakit? - lépett oda hozzá a pincérnő. Kate megrázta a fejét. - Éppen indulni akartam - nyögte ki nagy nehezen anélkül, hogy levette volna tekintetét a tetten ért párról, akik végre abbahagyták a csókolózást. Nem beszélt hangosan, Riley mégis meghallhatta, mert megfordult. Meglepettnek tűnt, és egy kicsit bűntudatosnak. Kate sebtében elfordult, és a kijárathoz sietett. - Kate, várj! - hallotta maga mögött a férfi hangját, de már nem volt rá kíváncsi. Mérget vett volna rá, Elle rendezte így a jelenetet, hogy lássa, amint megcsókolják egymást. De Riley viszonozta! 1.FEJEZET - Micsoda szerencsétlen véletlen! Ez a lakás tökéletes lenne, viszont ebben a házban lakik Kate is. Riley Carter szíve hevesebben kezdett verni. Szorosabban markolta a telefont, és véletlenül megnyomott rajta néhány gombot. - Ott van még? - kérdezte az ingatlanügynök. - Igen, itt vagyok, Annelise - mondta Riley, és nagyot nyelt. - Mit is mondott? - Csak azt, hogy ez a lakás nem jöhet szóba. Kate nemcsak hogy itt lakik, de egyenesen a szomszéd lakásban. A szomszédban? Csupán egyetlen fal választaná el az ágyától, s mindattól, amin tavaly decemberig osztoztak? - Nézzük csak, mi van még! - folytatta az ingatlanügynök. - Hm, bútorozott lakások... Ó, találtam egyet! De ez meg Mount Pleasantben van... Ez sem jó, túl messze fekszik. Riley Kate-en keresztül ismerte meg tavaly Annelise Manley-t, és most azért hívta fel, hogy segítsen lakást keresni. Annelise és Kate csak futólag ismerte egymást, ennek ellenére Riley remélte, hogy rajta keresztül nemcsak lakáshoz jut, hanem némi információhoz is Kate-ről. Már a nevének puszta említésétől is beleremegett a vágyakozásba. Úgy tervezte, hogy a beszélgetés során szóba hozza Kate-et, de nem is kellett furfanghoz folyamodnia, mert az ügynöknő hozakodott elő vele. - A fő, hogy munkába menet ne kelljen átkelnem a folyón - mondta Riley ahelyett, hogy azonnal lecsapott volna a Kate melletti lakásra. - Ezért keresek a félszigeten lakást. Riley építész volt, saját céggel, melyet a bátyjával együtt vezetett. Jelenleg egy neves befektetői csoport megbízásából egy luxusszálloda építésén dolgoztak. A megbízás egyedülálló lehetőséget kínált, de igencsak nehéz volt mindenre ügyelni, mivel messze lakott az építkezéstől.
- Akkor nincs szerencséje - vélte Annelise. - Nagyon kevés kiadó bútorozott lakás van, főleg decemberben. December... Akkor ismerte meg Kate-et. És még ebben a hónapban hagyta ostoba módon elmenni. - Nyitva tarthatom a szemem, de pillanatnyilag nem sok esélyt látok - folytatta Annelise. - Miért ne lehetne az a lakás? - kérdezte Riley, és megpróbált közömbös hangon beszélni. - Melyik? - Az, amelyik Kate szomszédságában van. Miért ne lehetne az? A vonal másik végén rövid csend állt be. - Mert nem éppen barátságban váltak el egymástól Kate-tel, amennyire én emlékszem mondta aztán Annelise. Riley elhúzta a száját. Sem ő, sem Kate nem szorgalmazta akkoriban, hogy tisztázzák a helyzetet. A férfi azt gondolta, hogy a forró kapcsolat egyszerűen elhamvadt, és nem állta ki a rideg valóság próbáját. Általában ügyelt rá, hogy először alaposan megismerjen egy nőt, mielőtt lefekszik vele, de Kate-ről alig tudott többet a nevénél, amikor az ágyban kötöttek ki, néhány órával a megismerkedésük után. Voltaképpen nem is lepődött meg rajta, hogy félresikerült a kapcsolatuk, az a tempó egyáltalán nem volt rá jellemző. De időközben eltelt egy egész év, és Kate azóta sem ment ki a fejéből. Mielőtt még felhívta volna Annelise-t, azt latolgatta, hogyan tudná visszacsalogatni Kate-et az életébe. - Azért nem volt annyira vészes - mondta. Nem fűzhette hozzá, hogy Kate-tel barátok maradtak. Igazság szerint soha nem is voltak barátok. Olyan viharos gyorsasággal lettek szerelmespár, hogy az ágyon kívül szinte nem is ismerték egymást. És éppen ez volt a baj. - Ó, nem? Azt hittem... Nem az a lány most a barátnője, aki régebben Kate-tel egy helyen dolgozott? Riley kiment a háza teraszára. Csupán néhány háztömbnyire lakott az óceántól, és beszívta a finom, sós levegőt. Hat hónappal azelőttig Kate ugyanannál a lakberendezési cégnél dolgozott, mint Elle Dumont. Elle Riley szomszédságában nőtt fel Charleston előkelő negyedében. Amikor Kate meglepte őt és Elle-t csókolózás közben, nyilván nem kételkedett benne, hogy megcsalja. Mindazonáltal Riley nem igazán iparkodott meggyőzni róla, hogy semmit nem jelentett számára az a csók. És bűnösnek is érezte magát, amiért viszonozta régi barátnője csókját. - Elle-lel a középiskola óta nem vagyunk együtt - mondta az ingatlanügynöknek. Azt nem árulta el, hogy a két anya jó barátnők, és folyton azon mesterkednek, hogy összehozzák őket. Pillanatnyilag nincs senkim. - Érdekes - vélte Annelise. - Úgy hallottam, Kate rengeteget randevúzik. A pokolba! - gondolta a férfi. - Jól teszi - sziszegte összeszorított foggal. - De térjünk vissza a lakásra! Mikor költözhetnék be? - Még nem is látta! - A házat körülbelül ezernyolcszázban építették, hagyományos stílusban. Az óvárosban áll, háromemeletes. Így van? - Ezzel csak a házat írta le, nem a lakást. - Nincsenek túlzott igényeim. Az építkezés közelében van szükségem egy kis lakásra. Annelise-nek nem kell tudnia, hogy az eredetileg egyetlen nyomós érv időközben sokadrangú lett a számára. - Biztos vagyok benne, hogy megteszi.
A nő még mindig vonakodott. - Talán meg kellene kérdeznem Kate-et, mit szól hozzá. - Azt mondaná, hogy nem nagy ügy - füllentette Riley. Valójában inkább azt feltételezte, hogy a lány egyáltalán nem lelkesedne az ötletért. - Ugyan már, Annelise, szükségem van arra a lakásra! - Ha leteszi a kauciót, odaadom a kulcsot. Akkor már a hétvégén beköltözhet. - Hiszen még csak kedd van! Miért ne költözhetnék már holnap? - Nos, azt hiszem, megoldható... - Akkor holnap reggel elmegyek a kulcsért. - Riley elköszönt, és letette a kagylót. Közben megérlelődött benne a terv, hogyan nyerhetné vissza Kate kegyeit. Ki gondolta volna, hogy a sors egy lakás formájában ad neki új lehetőséget? Ha van pokol, akkor ott az ördög bizonyára arra kényszerít minden egyedülállót, hogy folyton randevúzzon. De nem ám olyanokkal, akiknek a láttán az ember alig hisz a szerencséjének! Nem, ezeket a találkákat kínos hallgatás, merev társalgás fűszerezte, és hiányzott belőlük minden érzékiség. Ilyesfajta randevú jutott Kate-nek, amióta újra találkozgatott férfiakkal. Ez volt az ötödik próbálkozása, de szerencsére nemsokára vége lesz... Felszaladt a lakásához vezető lépcsőn, ám bármennyire igyekezett is, Drew Lockhardt-ot nem tudta lerázni. Már a ház előtt megpróbált elbúcsúzni kéretlen lovagjától, ám hasztalan. Amikor felért az emeletre, már a kezében volt a lakása kulcsa, ám mielőtt még kinyithatta volna az ajtót, Drew utolérte. - A középiskolában biztosan atletizált. Alig tudok magával lépést tartani - hörögte levegő után kapkodva. - Nem. - Kate bedugta a kulcsot a zárba. - Pomponlány voltam. A férfi mosolygott. - Kedvelem magát. Nagyon vicces. Kate hallgatott. Nem akart vicces lenni. - Nagyon jól éreztem magam ma este - folytatta a lovag. A lány összehúzta a szemét. Fel sem tűnt Drew-nak, hogy még csak közös témát sem találtak? Amikor Kate a belsőépítészetről mesélt, a férfi kedvenc Beethoven-szonátáiról áradozott, és Kate legszívesebben a szemét forgatta volna. - Szívesen viszontlátnám máskor is - hajolt meg Drew, és a lány megérezte arcszeszének illatát. - Mit szólna a szombathoz? Mielőtt Kate tiltakozhatott volna, a férfi szája máris vészes közelségbe került hozzá. Drew feje eltakarta a lámpa fényét, úgyhogy Kate alig látott valamit. Akaratlanul is felemelte a lábát, és rálépett férfiéra. - Au! - kiáltott fel Drew, és hátraugrott. - Mit jelentsen ez? - Mi van, ha egyáltalán nem akarom, hogy megcsókoljon? - tört ki a lányból. - És nem gondolt rá, hogy ezt egyszerűen megmondja? - A férfi szemét ellepték a könnyek. - Attól még nem kell ilyen brutálisnak lennie! - Egy lábra lépés nem számít fegyveres támadásnak. A lovag nem válaszolt, és Kate elszégyellte magát. - Sajnálom - szabadkozott. - Hogyan tehetném jóvá? A férfi felsóhajtott. - Erőszakmentes randevút javasolnék - próbálkozott aztán. - De értettem a célzást. Ha szeretne velem találkozni, akkor hívjon fel! Azzal bicegve eltűnt a folyosón. Kate azon tűnődött, nem túlozta-e el a dolgot.
A lépcsőn Drew még egyszer megállt. A lány megmerevedett, készen arra, hogy ismét határozottan fellépjen, ha a férfi visszajönne, de ő csak oldalra lépett, mintha el akarna valakit engedni maga mellett. Ez furcsa, mert Kate szomszédja éppen több hónapos üzleti úton tartózkodott a nyugati parton. A lányon úrrá lett a kíváncsiság, tehát várt. A folyosó csak gyengén volt megvilágítva, ezért elsőre fel sem ismerte a közeledő alakot. Összehúzta a szemét. Csak nem... Riley Carter? Egy pillanatig azt hitte, a képzelete játszik vele. Ám a férfi öntudatos, határozott mozgása félreismerhetetlen volt, akárcsak magas, izmos termete és sűrű, barna haja. Kate szíve vadul verni kezdett. Csak miatta jöhetett! Hiszen senki más nem lakik itt rajta kívül. A vágy egy pillanat alatt lángba borította a testét, mint régen, de hirtelen eszébe jutott az a számtalan nappal és éjszaka, amikor hiába várt arra, hogy Riley eljöjjön hozzá, és bocsánatot kérjen. Egy évvel ezelőtt szívesen látta volna a lakásában - és az ágyában. Tizenegy hónappal ezelőtt még valószínűleg megengedte volna neki, hogy visszatérjen hozzá. De most már nem. Jó sokáig tartott, mire túltette magát a csalódáson. Keserű lecke volt. Nem fogja hagyni, hogy tönkretegye a karácsonyát a közös éjszakákra való keserédes emlékezés. Most újra randevúzik, és boldog... Kihúzta magát, a karját keresztbe fonta a mellén, és eltökélte, hogy tudomást sem vesz a vágyról. - Szia, Kate! Hogy vagy? - Riley ezt úgy kérdezte, mintha előző nap csevegtek volna utoljára egymással. A lány meggyőzte magát, hogy egyáltalán nem találja vonzónak a férfi délies kiejtését, és igyekezett hűvösen megszólalni. - Nem gondolod, hogy kicsit elkéstél ezzel a kérdéssel? A férfi megdörzsölte az állát. Voltaképpen egyik testrésze sem volt különösen figyelemre méltó, ha az ember egyenként tekintette őket, de együtt olyan hatással bírtak, hogy Kate-et szabályosan elhagyta minden ereje. - Lehetséges - hagyta helyben Riley. - Akkor biztosan nem lepődsz meg, ha tájékoztatlak, hogy közben továbbléptem. A férfi oldalra hajtotta a fejét. - Én meg azt hittem, még mindig itt laksz. - Nem úgy értettem, hogy elköltöztem - magyarázta a lány türelmetlenül. - Találkozom más férfiakkal. - Rendben. Kate felszegte az állát. - Valószínűleg éppen összefutottál az egyikükkel. - Mr. Bicebócával? Riley teljesen ártatlanul nézett a lányra, ennek ellenére Kate-nek az volt az érzése, hogy hallott mindent, ami Drew és közte történt. Hát ez remek, gondolta. - Drew az egyik férfi, akivel randevúzom - magyarázta-, de másokkal is szoktam. - Jól teszed. Riley elmosolyodott, amitől a szája és a szeme körül apró ráncok jelentek meg. Kate annyira vonzónak találta, hogy megijedt tőle. Nem szabad újból beleszeretnie! - Nézd, már későre jár, és én fáradt vagyok. - Végre sikerült kinyitnia az ajtót, és belépett a lakásba. - Időpocsékolás volt idejönnöd. - Ó, azt azért nem mondanám. Mély hangjától Kate megborzongott. - Nem baj - feleselt, csak hogy valamivel visszavágjon. - Jó éjt, Riley!
- Jó éjt, Kate! - A férfi semmi jelét nem adta, hogy vissza akarná tartani. A lány éppen be akarta vágni az ajtót az orra előtt, amikor észrevette, hogy Riley valamit kivesz a táskájából. A kulcscsomóját! Kate meglepetésére a férfi a legnagyobb lelki nyugalommal kinyitotta a szomszéd lakás ajtaját. - Mit csinálsz te itt? - kérdezte, noha magától is kitalálhatta volna. - Kibéreltem ezt a lakást - kacsintott Riley a lányra. - Jó éjt, szomszédasszony! Még tíz óra sem telt el azóta, hogy utoljára látta Kate-et, Riley mégis epedve vágyott a viszontlátásra. A lány sötét haja hosszú volt, amikor együtt jártak, most viszont rövidre vágva viselte, ami kiemelte hatalmas barna szemét. Ha legközelebb találkoznak, jobban örülne neki, ha a lány nem nézne rá olyan haragosan. Emlékezett rá, milyen volt simogatni a meztelen bőrét, miközben... Hirtelen felvillant előtte valami, és keményen a fékbe taposott. Majdnem átment a piroson. Megfordult, mire a nap annyira a szemébe sütött, hogy majdnem megvakult. A csudába! Elment az építkezés mellett. Amikor a lámpa zöldre váltott, óvatosan visszafordult, megállt, és kiszállt. Hogy a szíve ilyen veszettül ver, annak bizonyára az az oka, hogy a Charleston Szállóval ilyen jól haladnak, bár fogadni azért nem mert volna rá. Ennek ellenére részegítő érzés volt látni, amint az elképzelései kezdenek formát ölteni. Miközben a konténerben kialakított iroda felé tartott, igyekezett megzabolázni a képzeletét. A bátyja, aki az üzlettársa is volt, már az íróasztalnál ült, és éppen beleharapott egy csokis fánkba. - Jó reggelt, Dave! - köszönt rá Riley. - Hagytál nekem is egyet? - Ez nem a legmegfelelőbb időpont, hogy fánkot kuncsorogj. - Dave felnézett az előtte heverő papírokból. Riley leült, és a bátyját figyelte, aki belekortyolt a kávéjába. Sok tejszínnel itta, és két kockacukorral. A két testvér nagyon hasonlított egymásra, de Dave öt évvel idősebb volt, és egy kicsit magasabb. Imádta az egészségtelen ételeket, ennek dacára izmos és vékony volt. Riley-nak nem kellett sokáig várnia, hogy a bátyja előhozakodjon a mondanivalójával. - Le kell tennünk a márványpadlóról az előcsarnokban. - Nem hiszem. - Riley nyugalmát nem lehetett megingatni. - Itt van három költségbecslés. - Dave felállt. - Nézd meg magad! Az öccse az íróasztalhoz ment, és áttanulmányozta az iratokat. - Ez egyszerűen csak három ésszerűtlen becslés, semmi több. - Nem érted? Alig különböznek. Nem adhatunk ki ennyi pénzt a burkolatra, főleg, hogy a villanyszerelés többe került, mint terveztük. A márványt el kell felejtenünk. - Azt nem hiszem - mondta Riley, és megint leült. - Tudok néhány üzemet Berkeley-ben, amelyek biztosan jobb feltételekkel szállítanak. - És ha nem? - Ezzel majd akkor foglalkozunk, ha ott tartunk. Dave megdörzsölte a halántékát. - Idegesít, amikor ilyen vagy. - Amikor megalapítottuk a céget, azt mondtam neked, hogy pont ilyen megrendelésre van szükségünk. És meg is csináljuk! - Te könnyen beszélsz - morgott Dave. - Neked még sosem kellett veszítened. Tulajdonképpen mit keresel itt ilyen korán? Nem volt a hídon forgalom? - Ma nem kellett átjönnöm a hídon.
Riley háza tizenkét mérföldre feküdt, és az utazás mindig több mint egy órába telt, mert a Cooper folyón átvezető hídon állandóan dugó lassította a forgalmat. - Ez jó - bólogatott a bátyja. - Ideje volt, hogy új barátnőt találj. - Új lakást találtam, hogy hét közben a városban maradhassak - helyesbített Riley. - És hol? - Az Ashley sugárúton. Dave homloka ráncba szaladt. - Ashley sugárút... Nincs ott véletlenül valami ismerősöd? Riley megfontolta a választ. - Kate Marino ott lakik. - Az a lány, aki tavaly karácsonykor kidobott? - Pontosan. - És most vele élsz együtt? - Nem, a szomszédságában lakom. Bútorozott lakást kerestem, és a Kate melletti éppen kiadó volt. - És azt állítod, hogy ez véletlen? - Igen. - Ugyan már, öcskös! Hiszen semmit nem teszel anélkül, hogy előtte pontosan el ne terveznéd. Riley-nak nem voltak titkai a bátyja előtt. - Inkább csak egy adódó lehetőség volt - ismerte be. - Talán így visszaszerezhetem Kate-et. - Nem jó ötlet - vonta össze a szemöldökét Dave. - Miért nem? - Alig öt perccel ezelőtt hangsúlyoztad, mennyire fontos ez a munka. - Nem szabad szakadatlanul csak dolgozni. - Inkább nem szabad olyan nőre pazarolnod az idődet, akinél úgysincs semmi esélyed. Egyszer már elhagyott téged. Miből gondolod, hogy ezúttal másképp lenne? - Mert nem fogok lefeküdni vele - magyarázta Riley. - Előbb összebarátkozunk. Dave harsogva felnevetett. - Azt hiszem, ezt a nevetést rossz néven veszem tőled - csóválta a fejét Riley. - Öcsi, tavaly decemberben már majdnem ennél a nőnél laktál. Ha egyáltalán elvisel a közelében, nem bírod megállni, hogy hozzá se érj. - Dehogynem, Dave lenyelte az utolsó falat fánkot is, mielőtt az ajtóhoz ment. - Álmodj csak tovább, öcsikém! 2.FEJEZET Kate piros cipőjének sarka vidáman kopogott a parkettán, amikor belépett a céghez. Odabiccentett a recepciós lánynak, akinek karácsonyi csecsebecsékkel volt díszítve a pultja, és tovább akart menni. - Ne olyan gyorsan, Kate! - A recepciós átadott neki néhány fenyőággal és rénszarvasokkal díszített jegyzetlapot. - Úgy látom, mostanában mindenki téged akar. Divatos lettél! - Köszönöm - mosolygott rá Kate. Elvette a cédulákat, és menet közben átnézte őket. Két ügyfél hívta, aztán az anyja és egy férfi, akivel a múlt héten találkozott a szupermarketben. Amikor beért az irodájába, megkönnyebbülten látta, hogy ott van az a textilminta, amelyre majd a kétórai megbeszélésen lesz szüksége. Aztán felpillantott a háromszög alakú faliórára, melyet egy elegáns New York-i üzletben vásárolt. Még van fél órája.
Miután levette a kabátját, leült az íróasztalához. Nem csoda, ha megfeledkezett a textilmintáról. Már kilenc óta úton volt, bútorokat válogatott és ügyfelekkel találkozott. Mindezt úgy, hogy az éjszakát szinte végig ébren töltötte. Egyfolytában azon törte a fejét, miért költözött Riley éppen az ő szomszédságába. Még egyszer átlapozta a cédulákat, hátha nem vette észre a férfi üzenetét, de nem talált semmit. Vissza kellett volna hívnia az édesanyját, de úgy döntött, majd később. A bátyja már küldött egy e-mailt, ezért tudta, hogy az apja ismét munkanélküli, és most nem volt olyan hangulatban, hogy az anyja sirámait hallgassa. Egy másik céduláért nyúlt. A fogorvos kereste, akinek a bevásárlókocsija összeütközött az övével az üzletben. A doki rávillantotta ragyogó fehér fogsorát, miközben mosolyogva bocsánatot kért a balesetért, amely igazából nem is volt baleset, és elkérte Kate telefonszámát. A lány akkor jó ötletnek tartotta, hogy megadja neki a hivatali számát, de időközben ugyanannyi kedve volt a fogorvossal randevúzni, mint injekciót kapni tőle a rendelőben. Éppen a telefonért nyúlt volna, hogy lemondja a találkát, amikor kopogtattak. Rögtön ki is nyílt az ajtó, és Elle Dumont dugta be csinos szőke fejét. - Jaj, de jó, hogy itt vagy! Nem baj, ha bejövök? - kérdezte, s a választ meg sem várva belépett. Úgy festett, mint egy manöken. Egyszer régen második lett egy szépségversenyen, és azóta is állandóan emlegette. Aranyszőke, hosszú haját most kibontva hordta. Testhez simuló ruhája hűen követte tökéletes vonalait. - Szervusz! - köszönt rá Kate idegesen. - Elkerülte volna valami a figyelmemet? Megint nálunk dolgozol? - Jaj, dehogy! - kacarászott a szőkeség. - Peter nem tudná megfizetni, amit Dixie Kane-től kapok. - Tíz centis sarkú cipőjében magabiztosan odalibegett az íróasztalhoz. - Szerencsére megértette, hogy ez a cég már túl kicsi a képességeimhez, és tovább kell lépnem. Csak be akartam köszönni hozzá, és arra gondoltam, hozzád is beugrom. Kate legszívesebben megfojtotta volna. - Nem emlékszem, hogy ilyen jóban lettünk volna. Elle csípőre tette gondosan manikűrözött kezét. - Mégis csak együtt dolgoztunk hat hónapig, drágám. Peter mesélte, hogy te is beszállsz a szállodai megbízásokba. Nagy bátorságra vall ilyen vetélytársakkal szemben! Kate tökéletesen tisztában volt vele, hogy az a cég a legerősebb vetélytársa, ahol most Elle dolgozik. - Nem biztos, hogy a legnagyobb cég a legjobb - vetette oda a hívatlan vendégnek. - Talán nem, de attól még elég nehéz a helyzeted. Ha valamit, akkor azt megtanultam Dixie Kane-nél, hogy vérre menő harc folyik a megbízásokért. Reméljük, hogy az ügyfeleid értékelni tudják azokat a kicsi, modern lakásokat, amelyeket berendezel. Ezzel arra célzott, hogy Kate stílusa nem illik egy olyan városba, ahol akkora hangsúlyt fektetnek a hagyományokra. A lány lehunyta a szemét, elszámolt magában háromig, és azt kívánta, bárcsak eltűnne a vendég. Ám amikor kinyitotta a szemét, Elle még mindig ott állt előtte. - Tehát azért vagy itt, hogy biztosíts a támogatásodról? Elle felsóhajtott. Úgy tűnt, mintha ezt már jól begyakorolta volna. - Nem ez az egyetlen oka. Meg akartam róla győződni, hogy nem lesz kínos, ha a jövőben gyakrabban találkozunk. - Miért tennénk? Elle színpadiasan a szívére tette a kezét. - Természetesen azért, mert Riley beköltözött a melletted lévő lakásba.
Kate megpróbált kifejezéstelen arcot vágni, jóllehet valami megint összetört benne. - Tudom, sosem voltunk barátnők - mondta Elle a szempilláját rebegtetve, de nem akarok veled ellenségeskedni. - Nem szívesen közlöm veled, de eszembe sem jutsz, úgyhogy egyáltalán nem fáj a fejem miattad. - Micsoda megkönnyebbülés! De be kell vallanom, egy kicsit kényelmetlenül érzem magam. Sokkal jobb lett volna, ha Riley otthon marad, de sajnos nem volt más választása, mivel olyan sokat kell foglalkoznia a szállodával. Kate nagyot nyelt, de nem tudta legyőzni a kívánságát. - Milyen szállodával? - Természetesen a Charlestonnal. - Elle nagyra nyitotta zöld szemét. - Az a hatalmas épület az Akvárium mellett. Riley-nak szüksége volt egy lakásra a városban, hogy közel lehessen az építkezéshez. Hát hogyne... Riley a szállodát még akkor tervezte, amikor együtt voltak. A lány el is ment néhányszor az építkezés mellett, hogy lássa, hogyan haladnak, de az eszébe sem jutott, hogy Riley ezért vette bérbe a szomszédos lakást. Inkább azt hitte, azért, mert ki akar békülni vele. - Akkor már érted, miért aggódom - affektált Elle. Kate orrát megcsapta a parfümje virágillata. - Nem vagy velem túlságosan barátságos, amióta tavaly összefutottunk abban az étteremben. Kate az ajkába harapott, nehogy valami kellemetlent vágjon Elle fejéhez. Riley beszámolója is megerősítette, hogy Elle megtervezte azt a csókot. Elmondta, hogy elhívta vacsorázni, állítólag valami családi ügyet akart vele megbeszélni, aztán hirtelen áthajolt az asztal fölött, és megcsókolta. Arra viszont nem adott magyarázatot, hogy miért viszonozta a csókot... - Annyira örülök, hogy most tisztáztuk - csicseregte Elle mesterkélt mosollyal. - Ez mindhármunknak megkönnyíti a dolgát. - Megtennél nekem egy szívességet, Elle? - Persze. - Csukd be magad után az ajtót! Egy pillanatra lefagyott a mosoly a szőkeség arcáról, de aztán méltóságteljesen kilibegett. Kate szíve fájdalmasan összeszorult. Jóllehet Elle nem baráti szívélyességből iktatta be ezt a látogatást, a célját elérte. Emlékeztette rá Kate-et, mennyire egyoldalú volt a kapcsolata Rileyval. Kate volt az, aki már az első este megkérte a férfit, hogy kísérje haza. Ő hívta be a lakásába és az ágyába. Ő bolondult annyira érte, hogy más férfival már találkozni sem akart. És egész idő alatt azon tépelődött, vajon Riley is ugyanazt érzi-e iránta. Ám amikor meglátta őt Elle-lel, kielégítő választ kapott. Ennek dacára még most is azt kívánta, bárcsak másként alakult volna. De mi van akkor, ha Elle megint csak áskálódik? Mi van, ha Riley mégiscsak miatta, Kate miatt költözött a szomszéd lakásba? Gyorsan felhívta Annelise Manley-t, mert tudta, hogy ingatlanügynökként ő keresett bérlőt a lakásra. A beszélgetés után már mindennel tisztában volt, és szörnyen fájdalmasan érintette, hogy a férfi valóban puszta véletlenségből vette ki éppen azt a lakást. Riley ráadásul azt mondta Annelise-nek, hogy ne aggódjon, hiszen nem nagy ügy, ha Kate szomszédságában fog lakni. Nem nagy ügy! Milyen ostoba vagyok! - szidta magát Kate. Tegnap megint szinte szikrázott a levegő kettejük között, és tudta, hogy Riley is érzi. Ha ilyen közel laknak egymáshoz, könnyen megeshet, hogy ismét az ágyban kötnek ki - hacsak Kate egyértelműen értésére nem adja, hogy már nem szabad. A telefonért nyúlt.
- Igen, tessék! - jelentkezett be egy mély férfihang. - Dennis? Itt Kate Marino. Természetesen emlékszem a találkozásunkra a szupermarketben. És szívesen találkoznék magával. Riley egyik kezében a bőröndjét tartotta, a másikban a kínai étteremből hozott vacsorát, és közben a csípőjével belökte a terepjárója ajtaját. Átmeneti otthona csupán néhány háztömbnyire állt a félsziget csúcsától, és még itt is érezni lehetett a tenger friss illatát. A szél eléggé erősen fújt, de Riley egy pillanatra megállt, hogy átgondolja, mi is legyen a következő teendő. Kate zöld Toyotája az utcán állt, de Riley úgy gondolta, valószínűleg még nem volt ideje vacsorát főzni. Az előző nap is csak hét körül ért haza a munkából, most pedig fél hét van. Ha most meghívná az édes-savanyú levesre, a tavaszi tekercsre és a gyömbéres csirkére, az tökéletes megoldás lenne. Baráti gesztus szomszédok között. De hogyan hozakodjon elő vele, hogy Kate ne utasítsa vissza? Amikor a házhoz közeledett, látta, hogy a földszinti bérlők karácsonyi füzérekkel díszítették fel a verandájukat. A piros izzók vidám ellentétet alkottak a sárga házfallal. Az égők a karácsonyra emlékeztették, amelyet még Kate-tel töltött, és mivel éppen a lányra gondolt, megrémült, amikor az hirtelen előtte termett. Annyira, hogy majdnem kiejtette kezéből a dobozt. Riley régebben sosem vonzódott egy bizonyos nőtípushoz, de időközben rájött, mi is a kedvence. Közepes magasság, átlagos testsúly, barna, művészien kócosra vágott haj, csokoládébarna szempár... Kate ma farmert viselt és piros bőrdzsekit, hozzá piros sapkát és csíkos sálat. Riley elmosolyodott. - Szia, Kate! - köszönt rá éppen akkor, amikor a nagy orrú, bajszos férfi felbukkant Kate mellett. Rögtön megutálta vetélytársát, még mielőtt az birtoklón Kate hátára tette volna a kezét. - Szia! - biccentett a lány hidegen, és el akart menni mellette. Riley elállta az útját, és ügyelt rá, hogy továbbra is mosolyogjon. Egy olyan pénteken, mint a mai, Kate bizonyára nem fog egyedül búslakodni otthon. De mi az ördögöt akar ezzel a fickóval? - Szép esténk van, nem igaz? Egy heves széllökés arra kényszerítette a lányt, hogy megfogja a sapkáját. Vacogott a hidegtől. - Úgy értem, szép este annak, aki szereti a hideg, nedves szelet - folytatta Riley. - Mint én fűzte hozzá ügyetlenül. Kate hallgatott, de nyugtalanul tekingetett ide-oda, mintha menekülési útvonalat keresne. Riley ezzel szemben azon törte a fejét, hogyan távolíthatná el a nagy orrú fickó kezét Kate hátáról. Aztán eszébe jutott valami. Letette a bőröndjét, és kinyújtotta a kezét. - Riley Carter vagyok. - Dennis McElroy - válaszolta a férfi, és kelletlenül elengedte a lányt, hogy megrázhassa Riley kezét. A fogsora vakítóan fehér volt, de a kézfogása lagymatag, - Dr. Dennis McElroy - pontosított Kate. - Fogorvos vagyok - magyarázta a fickó. Más körülmények között Riley nem vette volna komolyan a bajszost. Nem látszott igazi vetélytársnak, de senkit nem szabad lebecsülni, akinek sikerül randevúra hívnia Kate-et. - Én meg építész vagyok. - Riley mérgelődve vette tudomásul, hogy a vakító fogsorú megint a lány hátára teszi a kezét. - Kate és én régen egy pár voltunk. Erre Dennis ismét leeresztette a kezét. - Kate-hez jött látogatóba?
- Nem, dehogy! - avatkozott közbe a lány, mielőtt Riley szóhoz juthatott volna. - Itt lakik. Ez szemlátomást megrázta Dennist. - Nem is tudtam, hogy együtt él valakivel, Kate. A lány kétségbeesetten rázta a fejét. - Nem velem lakik, hanem a mellettem lévő lakásban. - És nem is kívánhatnék magamnak jobb szomszédasszonyt - vetett Riley szeretetteljes pillantást Kate-re. - Vagy szebbet. Ez még jobban felkavarta a bajuszost. Remek! - Riley nem miattam lakik itt - nézett rá Kate villámló tekintettel. - Itt van a közelben az építkezés, ahol dolgozik, ezért volt szüksége néhány hónapig egy lakásra a városban. - Ezt meg honnan tudod? - lepődött meg Riley. - Nem emlékszem, hogy említettem volna. Kate felszegte az állát. - A barátnőd mesélte. - Az meg ki lenne? - Természetesen Elle - felelte Kate mézesmázosan. Riley erőltetetten felnevetett, bár egyáltalán nem találta viccesnek a fejleményeket. Nagyon jól emlékezett a szakításukra, meg arra az ostoba csókra Elle-lel. - Már a középiskola óta nem a barátnőm. - Akkor meg honnan tudja, hogy itt laksz? - Gondolom, az anyámtól. Biztosan emlékszel, hogy az én anyám és az övé jó barátnők. - Sosem találkoztam az anyáddal. És köztünk is régen vége mindennek. Nem várhatod el, hogy túl sok mindenre emlékezzem. - Én sok mindenre emlékszem - vágott vissza Riley. - Még arra is, hogy jó a memóriád. Valaki megköszörülte a torkát, és a férfi észrevette, hogy teljesen megfeledkezett a vetélytársáról. - Hétre foglaltam asztalt - jegyezte meg célzatosan a bajszos. - Hová mentek? - kérdezte Riley mintegy mellékesen. - Semmi kö... - kezdte volna Kate, de Dennis már kimondta: - A Garibaldiba. - Kedves hely. Kate-tel ott volt az első randevúnk. - Nem is igaz! A Királynőben voltunk. - Igazad van - csapott le rá Riley, és kacsintott. - Tényleg jó a memóriád. Kate dühösen, szikrázó szemmel nézett rá, miközben Dennis kínosan feszengve toporgott mellette. Riley-ban még felvetődött, hogy esetleg érdeklődik a pasi munkája felől, de ennyi jóindulatot már nem tudott kipréselni magából. - Akkor nem is tartalak fel benneteket - mondta, és félreállt. Kate óvatosan bekukucskált a folyosóra. Amikor megállapította, hogy tiszta a levegő, a lakásához iparkodott. Csak akkor lélegzett fel megkönnyebbülten, amikor már becsukta maga mögött az ajtót. A különös találkozás után nem szívesen találta volna szembe magát Riley-val. Nem értette, mit akart elérni a férfi, mindenesetre Dennisszel utána már minden csak egyre rosszabb lett. Amikor csengettek, összerezzent. Aztán rájött, milyen butaság, hiszen csak a telefonja szólalt meg. Kiment a konyhába, és felvette a kagylót. - Kate, kicsikém, anyád vagyok. A lány örült, ám egyúttal elfogta a bűntudat. - Szia, anyu! Sajnálom, hogy nem tudtalak visszahívni. Az utóbbi napokban a fejemre nőtt a munka. - Van ennek valami köze ahhoz, hogy a régi főnököd vissza akar csábítani? Jó lenne, ha megint Philadelphiában lakhatnál.
Kate már megbánta, hogy mesélt anyjának a hívásról, hiszen nem akarta feladni az állását. - Nem is gondolkodtam erről. Nagyon jól érzem magam Charlestonban, hiszen tudod. - De nem árt odafigyelni, ha felkínálnak egy másik állást. Nehéz jó helyet találni. Kérdezd csak meg apádat! Kate felsóhajtott. Nem tartott sokáig, hogy az anyja a lényegre térjen. - Johnny megírta nekem, hogy kirúgták apát. - Azt is elmondta, hogy a főnöke pikkelt rá? A felmondás már várható volt, amikor a múlt hónapban azt vágta az apád fejéhez, hogy csalt a költségelszámolással. Érted te ezt? Kate ennél még sokkal rosszabbat is kinézett az apjából, de az anyja annyira szerette a férjét, hogy még mindig rózsaszín szemüvegen át látta. Így aztán a lány megtartotta magának a véleményét. - És most mit tervez? - Természetesen keres másik állást. Hiszen tudod, mindig is dolgozott. Csak az a gond, hogy nehéz megfelelő munkát találni. Annyi álláshoz túlképzett! Kate kötelességtudóan hallgatta tovább a locsogást. Amikor kislány volt, ő is istenítette az apját, de közben felnőtt, és rájött, milyen kevés rejlik a bűbájossága mögött. Az édesanyja volt az, aki mindig is keményen dolgozott, hogy étel kerüljön az asztalra, és tető legyen a fejük fölött. És még mindig nem látott át a férjén. Jóllehet Kate a telefonbeszélgetés után annyira fáradt volt, hogy majd leragadt a szeme, nem talált nyugtot. Felvette a dzsekijét, és kilépett az erkélyre, a csillagos égbolt alá. Időközben egy kicsit csitult a szél, és most inkább kellemesen frissítő volt a levegő. Legyűrte az ingerültségét, hogy az anyja olyan jóhiszemű, de aztán ismét eszébe jutott a randevú Dennisszel. Igaz, lefoglalta az asztalt a Garibaldiban, de szívesen elment volna máshová, ha a lány úgy akarja. Ha Kate fázik, akkor szívesen bekapcsolja a fűtést. És noha nem kívánja a desszertet, szívesen eszik mégis, ha Kate is akar. Szívesen, szívesen, szívesen... Lehangoló volt. Kate megpróbálta jól érezni magát, de igazából alig várta, hogy megszabaduljon tőle. - Szörnyű volt - mondta ki maga elé félhangosan. - Katasztrofális egy randevú, igaz? Kate megfordult, amikor meghallotta Riley hangját. A férfi egy hintaszékben ült, legfeljebb három méterre tőle. A két lakás egy erkélyen osztozott. - Mit művelsz te itt kint? - rivallt rá a férfira. - Élvezem az éjszakát, akárcsak te. - Riley, felállt, és nyújtózkodott egyet. Kate-re olyan hatással volt a jelenléte, hogy önkéntelenül megkapaszkodott a korlátban. - Még ha el is hinném, hogy szereted a hideget és a csapadékot, nehezen tudom elfogadni, hogy puszta szórakozásból ücsörögsz a szabad ég alatt decemberben. A férfi felnevetett, és ettől a lány kissé elbizonytalanodott. - Rajtakaptál. Csak akkor jöttem ki, amikor meghallottam, hogy hazajöttél. - Honnan tudtad, hogy ki fogok jönni a teraszra? - Nem tudtam. Vártam, amíg befejezed a telefonálást. Aztán kopogtattam volna az erkélyajtódon. - Miért? - Kate igazából jeges hangon akart beszélni, de a hangja inkább olyan volt, mint egy fuldoklóé. Riley olyan közel lépett, hogy eltakarta a lány elől a holdat. Az arca árnyékban volt ugyan, de amit nem látott, azt kipótolta az emlékezetéből. A ráncokat a szeme körül, a borostát az állán, az érzékien ívelő száját... Kate szíve majd kiugrott a helyéből. A tenyere nyirkos lett, szaporábban vette a levegőt, ahogyan akkor, amikor együtt volt Riley-val. - Arra gondoltam, hogy esetleg szívesen beszélnél a randevúdról - mondta a férfi halkan.
Kate remélte, hogy Riley nem tud olvasni a gondolataiban, és nem jön rá, mi járt az imént a fejében. - Miért beszélnék róla? - Mert a nők szeretnek ilyesmiről beszélni. - De nem a volt barátjukkal! - Akkor gondold azt, hogy valaki más vagyok. Próbáld meg! Kate ugyanolyan furcsának találta ezt a beszélgetést, mint az esti találkozást a ház előtt. - Remek randevú volt - füllentette. - Ó, valóban? Egy perccel ezelőtt még azt mondtad, hogy szörnyű volt. - Szokásod hallgatózni? - Nem nevezném hallgatózásnak, ha valaki hangosan beszél magában. - A telefonbeszélgetés volt szörnyű anyámmal, nem a randi - hazudta Kate. - Nem jössz ki jól vele? - Dehogynem. Nagyon szeretem. - Akkor miért olyan szörnyű beszélni vele? - Nem akarom ezt megvitatni veled. - Akkor mesélj a randevúdról! - Kedves volt - mondta a lány. - Dennis... nagyon figyelmes. - Úgy érted, egy bólogatójános? Sejtettem. Nagyon az idegeidre ment? - Először hallgatózol, aztán meg nem figyelsz rám. Azt mondtam, hogy figyelmes volt. - Ha így van, akkor örülök. - De ezt úgy mondta, hogy látszott: éppen az ellenkezője igaz. Kate a halántékára szorította az ujjait. - Nem értelek, Riley. Először is azok a kérdések a ház előtt, most meg ez a kihallgatás. Mit jelentsen ez? - Egyszerűen csak kedves vagyok. Szerintem barátoknak kellene lennünk. - Barátoknak? - hüledezett a lány. - Sohasem lehetünk barátok. - Miért nem? - kérdezte a férfi megbántottan. - Nagyon jó vagyok barátnak. - Riley, tavaly az egész decembert az ágyban töltöttük. A férfi felhúzta a szemöldökét. - Tudom, én is ott voltam. - Nagyon vicces, mérgelődött a lány, de titokban tetszett is neki a válasz. - De szeretőként nem voltunk túl sikeresek. Kate érezte, hogy fülig pirul. Riley talán azt hiszi, hogy az ágyába akarja csalogatni? - Nem is javasoltam, hogy megint azok legyünk. - Ezért kellene megpróbálnunk a barátságot. Kate levegő után kapkodott. - Szerintem meg inkább távol kellene tartanunk magunkat egymástól. - Ez elég nehéz lesz, hiszen szomszédok vagyunk. - De nem lehetetlen. Meg tudjuk oldani, ha megpróbáljuk. - Saját magadban sem bízol, ha a közelemben vagy, igaz? Apró lépést tett a lány felé, és az éjszaka hirtelen melegebbnek tűnt. Kate tekintete Riley szájára esett. Mindig ezt szerette benne a legjobban. Hihetetlenül puha volt, és szédületesen édes. Most csak mosolygott vele. - Nevetséges - vonta meg a vállát Kate. Azt gondolta, hogy a hirtelen jött forróság csak a dühére vezethető vissza. - Akkor megegyeztünk - húzódott vissza Riley. - Maradunk barátok. Megcsókolta a lány orrát - az orrát! -, aztán megfordult, és bement a lakásába. Kate egyszerűen csak állt ott a sötétben, és azon tanakodott, hogyan mehetett bele ebbe a nevetséges javaslatba. Egyúttal azt kívánta, bárcsak lehűtené egy hideg széláramlat a tenger felől...
3.FEJEZET Gondolj arra, hogy pusztán barátságból vagy itt! - intette magát Riley. Aztán kopogtatott Kate ajtaján. Mivel a lány valószínűleg kinéz a kémlelőnyíláson, mielőtt kinyitja, a férfi olyan arcot öltött, amely remélhetőleg barátinak hat, nem vágyakozónak. Eltelt néhány másodperc, miközben Riley megpróbálta elűzni képzeletéből a képeket, amelyek akkor tolakodtak oda, amikor az imént meghallotta, hogy a lány zuhanyozik. Megint kopogni akart, ám az ajtó résnyire kinyílt. Alig húsz centire, de így is eleget látott Kate-ből ahhoz, hogy vadul verni kezdjen a szíve. A lány nedves haja begöndörödött, arcán nem volt semmi festék. Bár vastag, piros fürdőköpenyt viselt, Riley még nagyon jól emlékezett rá, milyen a teste minden egyes négyzetcentimétere. Küzdött a késztetés ellen, hogy a csábító ruhakivágásba nézzen. Az ördögbe is, Kate biztosan meztelen a köpeny alatt! A lány szeme villámokat szórt, és Riley egy pillanatra azt hitte, talán még olvas is a gondolataiban, de aztán csak azt kérdezte: - Van róla fogalmad, hány óra? A férfi a karórájára pillantott. - Mindjárt fél kilenc. - Szombat reggel van. Hétvégén nem kopogtatunk be senkihez ilyen korán. - Hogyhogy nem? - Mert az emberek szeretik kialudni magukat. - Legalább háromnegyed órája fent vagy. Hallottam, hogy zuhanyozol. Decemberben nemegyszer szeretkeztek a zuhany alatt, de most nem szabad erre gondolnia. Szemmel láthatóan a lánynak is ez jutott eszébe, de az árulkodó vonás gyorsan eltűnt az arcáról. - Ez nem azt jelenti, hogy kedvem van látogatókhoz - mondta feszülten. - Köszönöm - fintorgott Riley - de nem akarok bemenni. - Be sem hívtalak! - Annál jobb. Ugyanis dolgoznom kell. A lány összeszorította a száját, s Riley kénytelen volt rögtön arra gondolni, milyen érzés volt, amikor ez az ajak az ő testét csókolgatta... - Mit akarsz, Riley? - Tudtad, hogy annyira szeretem a dzsesszt, hogy egy jó zenekarért képes vagyok akár száz mérföldet is utazni? - Nem. - Gondoltam. Igazából nem valami sokat tudunk egymásról. Azt sem tudom, hogy te szereted-e egyáltalán a dzsesszt. A lány összehúzta a szemét, mintha azon tűnődne, mire akar kilyukadni jóképű szomszédja. - Szeretem - vallotta be kelletlenül. - Kit szeretsz jobban? Benny Goodmant vagy Duke Ellingtont? - Duke-ot. - Ella Fritzgeraldot, Billie Holidayt vagy Sarah Vaughant? - Ellát. - Louis Armstrongot vagy... - Hagyd abba! - állította le Kate. - Mert úgysincs jobb Satchmonál? Kate bólintott, és viszonozta a férfi mosolyát. Tetszett neki, hogy a férfi tudja, Satchmo volt Louis Armstrong beceneve. Riley agyán pedig átfutott, hogyan lehetett egy egész hónapig együtt a lánnyal úgy, hogy ki sem derült, ugyanúgy szereti a dzsesszt, mint ő.
- Mit szólnál hozzá, ha ma elmennénk Savannah-ba? Igaz, a Razzamajazz nem annyira jó, mint Satchmo, de megéri elmenni érte. - Savannah-ba? Veled? - olvadt le a lány arcáról a mosoly. Gyanakodva nézett a férfira. - Velem és a barátaimmal: Laurennal, Bennel és Markkal - fűzte hozzá Riley. - Tavaly biztosan találkoztál velük. A lány a fejét csóválta. - Nem mutattál be egyetlen barátodnak sem. Még egy hiba! Riley-t annyira elvakította a szenvedély, hogy minden szokásos dolgot elmulasztott, amelyek egymáshoz kötik a párokat. - Ma este bepótolom - ígérte. - Először megvacsorázunk, utána meghallgatjuk a koncertet, aztán hazajövünk. Az én kocsimmal megyünk, tehát hatra legyél kész. - Nem mondtam, hogy elmegyek. - Nem mondtál nemet sem. Kate megint összeszorította a száját, Riley pedig várt. Így érezheti magát a vádlott, mielőtt a bíró kimondaná az ítéletet. - Nem tudok menni. - Miért nem? - kérdezte a férfi, és várta a kifogásokat. - Columbiába kell mennem, hogy megnézzek néhány bútorboltot, és el akarom intézni a karácsonyi bevásárlást is - szólalt meg Kate végül. - Hatig biztosan nem érek vissza. - Menj el holnap! - Nem lehet. Riley szívesen rábeszélte volna, részben azért, mert ezt a columbiai utat valószínűleg amúgy is csak most találta ki, de főleg azért, mert vele akarta tölteni az estét, de visszafogta magát. - Akkor talán máskor. Havonta általában kétszer megyünk dzsesszkoncertre. Amikor leszaladt a lépcsőn, be kellett látnia, hogy egészen más lenne, ha Kate is velük tartana. Sosem álmodott Benről, sem Markról. És Laurenról sem akarta sosem tudni, milyen lehet meztelenül. Kate felment a lépcsőn a bevásárlóközpont harmadik emeletére, megkapaszkodott a korlátban, közben véletlenül összenyomta a virágfüzért. Csak ekkor tűnt fel neki, hogy az egész környék díszbe öltözött: piros szalagokba, füzérekbe, mikulásvirágokba, sziporkázó csillagokba. Bárhová ment is, mindenhol a karácsonyra készülődtek, és ez az egész felhajtás állandóan Riley-ra emlékeztette. Megpróbált kitérni a férfi útjából azzal, hogy eljött Columbiába, de itt is mindig rá gondolt, ha a karácsonyfákra, az égősorokra és a Mikulásokra nézett... Kivett egy szállodai szobát, így nem kellett még aznap hazautaznia, és ezzel bebiztosította, hogy Riley ne kopogjon be hozzá este. Hazaérve eltette, amit vett, aztán meghallgatta az üzenetrögzítőt. Két üzenet az anyjától, Riley-tól semmi. Új ismerősével, Juliával együtt akarták tölteni az estét, csak úgy „csajosan". Julia Carmichael és a férje egy hónapja költözött a harmadikra. - Annyira örülök, hogy itt vagy! - csicseregte Julia, és egy tál pattogatott kukoricát tett az asztalra. - Remélem, nem zavar, hogy megvártam, amíg Phil elmegy üzleti útra. - Tökéletesen tisztában vagyok vele, mennyire lefoglalhatja az embert egy újdonsült férj bólogatott Kate. - Hallani lehet bennünket? - kapta a szája elé a kezét a fiatalasszony. - Gondolhattam volna. Olyan szörnyen recseg az ágy, de talán rá tudom venni Philt, hogy ne legyen olyan hangos. Kate alig bírta visszafojtani a nevetést. - Nem erre gondoltam. Nem lehet hallani semmit. - Ó! - Julia most már végképp zavarba jött, és Kate elnevette magát.
- Biztosan nagyon butának tartasz - szabadkozott újdonsült barátnője. - Inkább azt gondolom, hogy irtó szerencsés vagy. Ha Philnek van egy bátyja, bemutathatnál neki. - Nincsen sajnos. - És unokaöccse? Barátja? Kollégája? Egy férfi ismerőse? Julia nagy szemet meresztett. - Komolyan gondolod? Szeretnéd, ha összehoznánk valakivel? - Jobb későn, mint soha. - De hát az utóbbi hetekben nem téged láttalak négy különböző férfival? - Öttel. - Akkor ránk miért lenne szükség? - Attól tartok, már mindenkivel randiztam, akit ismerek. Julia jót nevetett. - Tanárként főleg nőkkel dolgozom együtt, de majd megkérdezem Philt. Azt hiszem, náluk az irodában dolgozik néhány egyedülálló férfi. Vannak különleges igényeid? - Igen. - Kate az ujján számolta: - Legyen férfias, független, jóképű. - Aha. Akkor a lenti bérlőt javasolnám, ha nem tudnám, hogy egyszerűen csak barátok vagytok. Már megint ez a szó! De talán Julia nem is Riley-ra gondolt. Több férfi is lakik lent. - Thomasra gondolsz vagy Frederickre? - kérdezte ártatlanul. Julia elhúzta a száját. - Dehogy, hiszen felsoroltad a három feltételedet! Nem, én Riley-ra gondoltam. Kate nagyot sóhajtott. - De ő és én... Ekkor csöngettek, és Julia felállt. - Ha már éppen Riley-ról beszélünk, biztosan ő lesz az. Azt mondta, hoz pizzát és sört. Kate szíve a torkában dobogott. - Őt is meghívtad? Julia megkerülte a kanapét. - Valahogyan meghívatta magát. De mivel úgyis barátok vagytok, biztosan nem bánod. Kate-nek ideje sem maradt felkészülni, a férfi már ott is volt. Koptatott farmert viselt, az álla pedig megint borostás volt. Hogyan festhet még ebben a topis öltözékben is ilyen vadítóan? - Szia, Kate! - mosolygott rá Riley lehengerlően, mielőtt letette volna a dohányzóasztalra a dobozos sört és a forró pizzát. Aztán egyenesen Kate-hez ment, aki alig kapott levegőt. Miből gondolta a férfi, hogy működne köztük a puszta barátság? Nem érzett volna semmit a múltkor? Riley odaért hozzá, és lehajolt. Kate annyira hátradőlt a kanapén, amennyire csak lehetett, de Riley férfias, friss illata megcsapta az orrát, és megszédült tőle. A férfi utca egyre közelebb ért, annyira közel, hogy a lány már nem is látta tisztán. Aztán Riley megcsókolta... az arcát. Kate bőre égni kezdett a csók helyén. Alig kapott levegőt. De mintha Riley ebből semmit sem vett volna észre, csak leült mellé. - Lemaradtam valamiről? - Nem igazán. - Julia tányérokat és evőeszközt hozott be, aztán leült a kanapé melletti karosszékre. - Kate kérdezte, ismerek-e valakit, akivel összeboronálhatnám. - Csakugyan? - nézett a férfi érdeklődve az érintettre. - Azt hittem, bőségesen van kivel randevúznia. - Így van, de egyik sem volt az igazi. Igaz, Kate? - Nem így fejezném ki magam - hebegett a lány.
- De hát ugyanezt mondtad, mielőtt Riley megjött. Hé, őt megkérdezted már, nem ismer-e valakit? Kate összeszedte magát. - Ez elég érdekes lenne, ha belegondolunk, hogy régen együtt jártunk. - Ó, tényleg? De jó, hogy barátok tudtatok maradni! Persze ez nem oldja meg a magányodat - vélte Julia. - Várj csak! A tanfolyamomra jár egy kedves orvos. - Egy orvos - ismételte Kate, és megpróbált úgy tenni, mint aki le van nyűgözve. - Hogyan ismerhetném meg? - Az óra után néhányan mindig elmegyünk meginni valamit. Hétfőn kilenckor a Hanrahanban. Biztos vagyok benne, hogy holnap is ott lesz. - Akkor én is megyek - bólogatott Kate. - Maga is jöhetne, Riley - javasolta Julia -, hogy megvédje, ha baj van. - Nem túl jó ötlet - ellenkezett Kate. - Riley-nak biztosan van jobb dolga is, mint nekem segíteni pasikra vadászni. - Lárifári! - Julia átnézte a DVD-kínálatot. - Mit akartok nézni? „Aludj csak, én álmodom", „Amikor a férfi igazán szeret", „Casablanca" vagy „Az utolsó mohikán"... - Ezt! - vágta rá gyorsan Kate, mielőtt Julia még több romantikus filmet felsorolhatott volna. Riley-val az oldalán inkább valami akciófilmet kellene néznie. - Biztosan jó film. - Az. Mit szól hozzá, Riley? - Egyetértek. - A férfi az egyik karját kinyújtotta a kanapé háttámláján. Kate közelebb húzódott a karfához, a lehető legtávolabb tőle. Aztán két órán keresztül csak nézte, hogyan kockáztatja az életét Daniel Day-Lewis, hogy megmentse Madeleine Stowe-t a támadó indiánoktól. - Ugye milyen hihetetlenül romantikus? - sóhajtott fel Julia. - Megígérte, hogy megmenti, és úgy is lett. - És közben mennyi embert megöltek... Valóban romantikus - mondta Riley, és a szájába tömött egy marék pattogatott kukoricát. - Máris nem olyan nagyszerű, ha innen nézi az ember. Kate ezt másként látta, de inkább megtartotta magának a véleményét. A következő filmnek a Terminátort szavazták meg. Ezt Kate még nem látta, de úgy hallotta, hogy egy csomó hulla van benne. Azt persze nem említette senki, hogy egyúttal szerelmes történet is. Amikor a film végén lement a stáblista, Kate a könnyeit törölgette. - Nem irigyelted Linda Hamiltont? - kérdezte Julia, aki szintén meghatódott. Kate szipogott. - Elég csak elképzelni, hogy valaki vállalkozik az időutazásra, hogy megmentsen egy nőt. - Hogyan lehet ezt irigyelni? - firtatta Riley. - Szegény nő az egész film alatt csak menekült egy feltartóztathatatlan gyilkológép elől. Kate csak nézett rá, és megcsóválta a fejét. Haragudott magára, amiért egész idő alatt a vágyaival viaskodott... mert bizony Riley után vágyakozott. Tizenegy hónappal ezelőtt akarta Riley-t, és még most is akarja, ugyanúgy, ahogyan Cora Sólyomszemet, vagy a jövőből érkezett férfi Sarah-t. Kate viszont időközben bölcsebb lett. Tudta, hogy Riley sosem küzdene meg érte indiánokkal, és nem utazna vissza érte az időben sem. - Ha nem érted, akkor sokáig tartana elmagyarázni - állt fel. - Most már mennem kell. - Jaj, még ne! - ellenkezett Julia. - Még csak tíz óra van, és még nem is láttuk a Rettenthetetlent. Kate megrázta a fejét. Nem néz meg több szerelmes történetet, amelyik akciófilmnek álcázza magát! A Rettenthetetlent ismerte. Mel Gibson azért harcol kékre mázolt képpel Skócia szabadságáért, mert az angolok megölték az imádott feleségét.
- Ilyen hosszú ideig évek óta nem ültem csendben - mondta, és nyújtózkodott. - Ezenkívül már lázad a gyomrom a sok pizza és pattogatott kukorica ellen - Hadd kísérjelek le! - állt fel Riley. - Nem, nem! - Kate haragudott magára, amiért olyan élesen cseng a hangja. - Maradj csak! - Semmi esetre sem. Biztosan van valami szerem gyomorpanaszok ellen. Milyen barát lennék, ha hagynálak szenvedni? Riley-t nem lehetett elbátortalanítani. A lány nyilvánvalóan meg akart szabadulni tőle, ő azonban nem könnyítette meg a dolgát. - Kár, hogy nem jöttél el tegnap a dzsesszklubba - mondta, amikor leértek a lakásukhoz. Satchmo emlékére egész este az ő számait játszották. Kate megfordult a sarkán. - Csak ugratsz! - Eltaláltad, azt akartam, hogy sajnáld, amiért nem jöttél el. De tényleg nagyon jó volt a műsor. - Hiszen mondtam, hogy el kell intéznem a karácsonyi bevásárlást. - Azt is mondtad, hogy fáj a gyomrod egyetlen szelet pizza után. A lány kerülte a férfi tekintetét, miközben előkotorta a kulcsát. - Akkor a pattogatott kukorica volt. - Mennyit ettél belőle? Két marékkal? Kate felemelte a kezét. - Jól van, jól van! Rajtakaptál. Csak azért mondtam, hogy eljöhessek. - Azt hittem, kedveled Juliát. - Így is van. Veled vannak gondjaim. - Micsoda? - Ezzel a barátosdival - tört ki a lányból. - Már pénteken is mondtam neked, hogy nem fog működni. És a ma este után még biztosabb vagyok benne. Riley viszont nem volt az. Bár több alkalommal is az ölébe tette a kispárnát, hogy leplezze izgalmát, de barátként viselkedett, és így is fogja folytatni. Meghallgatja, amit Kate mondani akar. Tavaly alig figyelt rá. - Magyarázd el nekem, miért gondolod, hogy nem lehetünk barátok! - Nagyon jól tudod, miért - folytatta a lány. - Mert van egy közös történetünk. - A szexre gondolsz? Kate szeme felvillant. - Igen. - Ezen én is gondolkodtam. - Az nem kifejezés, mennyit! - Ha egyszerűen nem veszünk tudomást róla, talán túl tudunk lépni rajta. - Ne vegyek tudomást róla? - Kate a férfi szívére tette a kezét, amely vadul verni kezdett, és a lány érverése is felgyorsult. - Hogy akarod megoldani? - Akaraterővel - javasolta a férfi. Csupán egy leheletnyit kellett volna előrébb lépnie, hogy megcsókolhassa a lányt. - Valóban azt hiszed, hogy van elég akaraterőnk? - kételkedett Kate. A férfi beszívta fűszeres illatú parfümjét, és ettől még vadabbul kalimpált a szíve. Aztán a homlokát Kate homlokára hajtotta, ahogyan régebben is gyakran tette, amikor meg akarta zabolázni a vágyát. Akkoriban nem működött, és most is vajmi kevéssé. Ismerős lángok csaptak fel a testében. Önuralma porrá omlott. Megfogta Kate tarkóját, és magához húzta. Amikor az ajkuk egymáshoz ért, elveszett a világ. Kate szája pattogatott kukorica ízű volt. A kukoricából megelégedett néhány marékkal, Kate-tel viszont sosem tudna betelni.
Akárhányszor csak megérintette, letaglózta őket a szenvedély. Végigsimította a lány hátát, és még jobban magához szorította. Rengeteg nőt csókolt már, mert azt remélte, hogy elfelejtheti ezt az egyet, de egyikük sem volt Kate-hez fogható. Miért is engedte elmenni? Miért nem harcolt keményebben érte, hogy megtarthassa, ha már nem tud élni nélküle? Kate szétnyitotta az ajkát. Ez olyan izgató volt, hogy Riley nem tudott ellenállni, és elmélyítette a csókot. Közben a lány vállát simogatta. Nyelve játszott a lányéval és az ismerős érzések szétáradtak a testében, izzó lávatengert hagyva hátra. Nem volt újdonság ez a mindent elsöprő sóvárgás, mindig ez történt, amikor csókolóztak. A legszívesebben letépte volna Kate-ről a ruhát, hogy ott helyben a magáévá tegye, újra és újra, míg a kéjtől már egyikük sem tud józanul gondolkozni. Legalábbis egy évvel ezelőtt ezt tette volna. De akkoriban az eget rengető szexen kívül jószerivel semmi más nem lett volna belőle. Nem alakult ki köztük semmiféle kötődés, amely elég erősnek bizonyult volna, hogy összetartsa őket. És most sem lenne elég a szex. Előbb az ágyon kívül is alaposan meg kell ismerniük egymást. Tehát Riley próbált nem tudomást venni az érzéki csábításról. Félbehagyta a csókot. Aztán igyekezett nyugodt benyomást kelteni, miközben küszködött a kísértéssel, hogy újra megcsókolja a lányt. Kate levegő után kapkodott. Amikor Riley kisimította az arcából a haját, remegett a keze. Össze kell szednie magát! - gondolta a férfi. Nem térítheti el semmi a tervétől Ahhoz túl fontos számára a dolog. Túl fontos neki Kate. Nagyot nyelt, és sikerült viszonylag nyugodt hangon megszólalnia. - Azt hiszem, jobban meg kellene ismerkednünk, mielőtt ágyba bújunk. Kate lesöpörte magáról a férfi kezét. - Nem fogok ágyba bújni veled! Csak azért engedtem meg, hogy megcsókolj, mert be akartam bizonyítani: nincs akaraterőd. A lány ajka duzzadt volt, és tekintetét is félreismerhetetlenül elhomályosította a vágy. Riley nem tette szóvá, hogy Kate nyilvánvalóan jobban kívánja őt, mint ahogy bevallja. Leeresztette a kezét, és hátralépett. - Valószínűleg igazad van - mondta, miután megtette a néhány lépés távolságot a lakásáig. Először barátokká kell válnunk. 4.FEJEZET Amikor Kate másnap este a Hanrahanba ment, még mindig dühös volt Riley-ra. A férfi valahogy úgy állította be, mintha ő barátkozni akarna, míg Kate csak szexre vágyik. A bárpultnál néhányan söröztek, és nézték a tévében a kosárlabda-közvetítést. Kate egy nagy asztal mellett fedezte fel Juliát, nem messze a zenekartól. Lesimította miniszoknyáját, megnyalta az ajkát, aztán határozott léptekkel elindult az asztal felé. Julia hat barátja ült még ott. Kate megnézte őket, melyikük lehet, akiről barátnője mesélt, és akkor észrevette azt az arcot, amelyet alig huszonnégy órája még simogatott. Riley... A férfi odaintett neki. Kate haragja ismét fellobbant. Jellemző Riley-ra, hogy képes ideállítani, és mindent tönkretenni! Ám bármit gondolt is Kate, szemlátomást tévedett, mert a férfi visszafordult a mellette ülő hölgyhöz. Rövid, fekete haja volt, és lefegyverző mosolya. Ez meg ki? És mi dolga vele Riley-nak? - Kate, gyere ide! - mutatott Julia egy üres székre maga mellett, éppen szemben Rileyval. A lány magára erőszakolt egy mosolyt, és helyet foglalt.
- Ő a barátnőm, Kate - mutatta be Julia a többieknek, elég hangosan ahhoz, hogy túlharsogja a zenészeket is. Julia sorra elmondta az asztalnál ülők nevét, és Kate biccentett feléjük. Ám miután mindenkit bemutattak neki, már csak egyetlen névre emlékezett: a fekete hajú nőére, aki áhítatosan csüggött Riley-n. Lana Murphy. Amikor jobban megfigyelte, észrevette, hogy a nő legalább tíz évvel idősebb a férfinál. A felső fogsora kicsit előrébb állt, de ettől csak még vonzóbb lett. - Jó a szerelése - dicsérte meg Lana. - Főleg a pulcsi hálós ujja. - Köszönöm - biccentett Kate, de addigra a nő már újra Riley-ra figyelt áhítatos tekintettel. Kate megbökte könyökével Juliát, és a fülébe súgta: - Mit keres itt Riley? - Ma reggel összefutottam vele, és mondtam neki, hogy jöjjön el. Mit szólsz Matthez? Nagyon jóképű, nem? - próbálta lelkesíteni a barátnője. - Milyen Matthez? Julia a szemét forgatta. - Az orvoshoz. Ott ül a másik oldaladon. Na, beszélgess már vele! Kate megfordult, és tényleg ott ült a vonzó doktor. Jó öt évvel lehetett idősebb nála, és a tipikus amerikai eszményképet testesítette meg gödröcskés arcával és égkék szemével. - Jó estét, Kate vagyok! A gödröcskék elmélyültek. - Tudom. Hallottam, amikor Julia bemutatta. Mit kér inni? - Egy gin-tonikot. A férfi intett a pincérnőnek, ami ilyen nagy forgalom mellett nem volt könnyű vállalkozás. Ám az ital egy perc múlva már ott is állt a lány előtt. - Köszönöm. Matt arra kérte, hogy meséljen magáról valamit, aztán ő is beszámolt a gyerekgyógyászatról, az unokatestvéreiről és a jótékonysági munkájáról a hajléktalanszállón. Velük szemben Lana egyre közelebb nyomult Riley-hoz. Vajon érdekli a férfit? Kate nem tudta megítélni. - Azért iratkoztam be az internetes tanfolyamra, mert ez valami egészen más, mint az orvoslás - avatta be titkaiba Matt Kate-et. - Azóta a munkahelyemen mindenki komputerzseninek hív. Összpontosíts a dokira! - intette magát a lány. Mondj neki valamit! Bármit... - Biztos vagyok benne, hogy jól játssza a komputerzsenit. A férfi felnevetett. - Most már elég belőlem. Julia említette, hogy maga belsőépítész. Önállóan dolgozik, vagy alkalmazott? A lány mesélt neki a munkahelyéről, és elmondta, hogy remélhetőleg nemsokára szállodák és éttermek berendezésével is foglalkozhat. - Huszonhat éves vagyok, tehát még nem volt igazán nagyszabású munkám, de most összeállítok egy mappát, amellyel... Ekkor Lana felnevetett, de olyan hangosan, hogy Kate odakapta a fejét. Lana keze Riley karján nyugodott, és éppen súgott valamit a fülébe. A férfi előrebámult, és a tekintete találkozott Kate-ével. Amikor még együtt jártak, egyszer azt mondta Riley-nak, hogy jól áll neki a piros. A férfi ma piros inget viselt, és talán ezért festett olyan remekül. Kate-et annyira elöntötte a forróság, mintha egy izzó katlan közepében ült volna. Ingerülten elkapta a tekintetét, és visszafordult Matthez. - Mi a baj? - kérdezte a férfi olyan halkan, hogy Kate-en kívül senki más nem hallhatta. Mit jelent magának ez a férfi?
- Nem tudom, mire gondol - hazudta a lány. - Dehogynem, folyton öt nézi. Ennyire tetszik magának? - Nem. Régen együtt voltunk - vallotta be Kate vonakodva -, de annak egy éve vége. Már semmi sincs köztünk. - Valóban nincs? - húzta fel Matt a szemöldökét. - Valóban. - Kate ismét Riley-ra nézett, és amikor a férfi rajtakapta, gyorsan elfordította a fejét. - Úgy látom, ráhajtott Lanára. Ki ez a nő voltaképpen? - Egyedülálló anya, körülbelül tíz éve elvált. Fodrász, és azért iratkozott be a tanfolyamra, mert honlapot szeretne készíteni a fodrászszalonnak, ahol dolgozik. - Matt átható pillantást vetett Kate-re. - Csak azért kíváncsiskodtam, mert még jó barátságban vagyunk. - Valóban? - húzta fel a férfi ismét a szemöldökét. - Nem, igazából nem - ismerte el Kate. - Riley szeretné, ha barátok lennénk, de én azt hiszem, hogy csak le akar feküdni velem. - Akkor még mindig szerelmes magába? Kate közelebb hajolt Matthez, mert nem akarta, hogy más is meghallja, amit mond. - Éppen ez az! Sosem volt belém igazán szerelmes. Egy férfinak nem kell szerelmesnek lennie egy nőbe ahhoz, hogy le akarjon vele feküdni, tudja? - Tudom - bólintott a doktor. A zenekar szünetet jelentett be. Néhány percig szinte természetellenes csend uralkodott, aztán valaki bekapcsolta a zenegépet. Kate még mindig nem tudott egyetlen szófoszlányt sem elcsípni Lana és Riley beszélgetéséből. Julia megrángatta a ruhája ujját. - Na, mit szólsz hozzá? - suttogta a fülébe. - Nagyon kedves - válaszolta Kate őszintén. - Akkor kérdezd meg tőle, hogy elvinne-e valahová - javasolta a barátnője, mielőtt visszafordult volna másik beszélgetőpartneréhez. Miért is ne? Matt nemcsak kedves, hanem jó hallgatóság is. Rajta hát! - Remekül lehet magával beszélgetni, Matt - kezdte. - Elmehetnénk egyszer együtt is valahová. - Igen - felelte a férfi -, de nem találkozom olyan nőkkel, akik még mindig odáig vannak a volt barátjukért. - Én nem... - De - mosolygott Matt szomorúan. - Majd ha ez megváltozik, hívjon fel! Julia tudja a számomat. - Téved - kezdte volna Kate, és egyúttal figyelte, amint Riley iszik egy korty sört. A férfi a korsóval odaintett neki, mire a lány gyorsan elkapta róla a tekintetét. - Jó lenne, ha tévednék - vélte Matt -, de nem hiszem. Kate azzal töltötte a következő negyedórát, hogy kerülni próbálta Riley tekintetét. Ám ez olyan nehéznek bizonyult, hogy teljesen kimerült tőle. Amikor a zenekar visszatért a színpadra, oldalba bökte Juliát. - Elmegyek. - Matt-tel? - Nem jött be, de köszönöm, hogy gondoltál rám. - Felállt, és még mielőtt barátnője tovább faggathatta volna, elköszönt az asztaltársaságtól, ügyelve rá, hogy Riley-nak se szenteljen különösebb figyelmet. Kilépett az éjszakába, előkereste a kocsikulcsot, kinyitotta az ajtót, és ijedten öszszerezzent, amikor egy kéz megfogta a vállát. Megfordult, és Riley-val találta szemben magát. - Bocsáss meg, nem akartalak megijeszteni. Szóltam, hogy várj meg, de biztosan nem hallottad.
- Elég nagy volt bent a ricsaj. - Mondtam, hogy elkísérlek a kocsidig - magyarázta a férfi. Amikor a lány rájött, hogy Riley száját bámulja, gyorsan elkapta a tekintetét, és a szemét kezdte nézni. Olyan barna volt, mint a tejeskávé. Miért is találja ezt szebbnek, mint a kéket, amikor pedig inkább a világos színeket szereti? - Felesleges - vonta meg a vállát. - Nem akarhatod, hogy Lana azt gondolja, van köztünk valami. - De hiszen van köztünk valami! Kate megborzongott, de megpróbált szigorúan és elutasítóan beszélni. - Ugye nem akarsz megint megcsókolni? - kérdezte, közben pedig semmire sem vágyott jobban. Riley nevetett. - Nem, dehogy. Amikor azt mondtam, van köztünk valami, a barátságra gondoltam. - Ó! - Kate igyekezett meggyőzni magát, hogy nem csalódott. - És mi van Matt-tel? Valami kialakult köztetek, nem? Egy autó fényszórója rájuk vetült, és Kate arra a következtetésre jutott, hogy már eleget ácsorogtak itt. - Nem akarok veled Mattről beszélgetni. - Miért nem? Hiszen megállapodtunk, hogy barátok vagyunk. - Én nem egyeztem bele. Kate látta, hogy a férfi a száját bámulja. Előrehajtotta a fejét, és az ajka már csak néhány centiméterre volt a lányétól. Ha most megcsókolja, semmivel sem tudja megállítani. - Tényleg a barátod szeretnék lenni, Kate - mormolta Riley, és hirtelen felegyenesedett. Kate úgy érezte, mintha megfosztotta volna valamitől, és ezen még jobban bosszankodott. Kinyitotta a kocsija ajtaját, és beszállt. - Nem. Amikor be akarta csukni az ajtót, Riley megakadályozta. - Mit nem? - Semmi nem alakult ki Matt és köztem - terelte el a szót Kate. - És mi van veled meg Lanával? Úgy tűnt, már a kérdés is meglepi a férfit. - Nagyon kedves nő, de nem igazán érdekel. - Miért nem? - Nem az esetem. - Tetőtől talpig végigmérte Kate-et, és a tekintete megnyugodott a száján. Hideg széljárta át a parkolót, de a lányt ennek ellenére elöntötte a forróság. Amikor Riley végre elvette a kezét, ő gyorsan becsapta az ajtót. Megpróbált nem belenézni a visszapillantó tükörbe, amikor elhajtott, de aztán nem bírt ellenállni a kísértésnek. Riley csak állt ott a parkoló közepén, és nézett utána. A kezét bedugta barna bőrdzsekije zsebébe, és a szél összeborzolta a haját. Kate még mindig érezte a forróságot, és már nem áltathatta tovább magát. Riley-nak igaza van, még mindig szeretne lefeküdni vele. De sosem lesz annyira ostoba vagy gyenge, hogy engedjen a vágyainak. Végtére is egyszer már megtette, és tudta, hogy csak keserűséget hoz. Ha valaki napi tizenkét órát dolgozik, nem marad sok ideje barátkozni. Különösen nem, ha az, akivel barátkozni akar, folyton kitér az útjából. Riley leült egy sörrel a konyhaasztalhoz, a másik székre pedig feltette a lábát. Helyesen döntött, hogy lassan halad előre. A barátok nem sürgetik egymást. Sokkal jobb várni a megfelelő alkalomra. A lakása az utcára nézett, és amikor autózúgást hallott, kikémlelt az ablakon. Kate zöld Toyotája érkezett meg.
Riley odament a bejárati ajtóhoz, mert eszébe jutott, hogy szerencsére elfelejtette megnézni a postaládáját, amikor hazajött. Nem fontos, hogy még senki sem tudja az új címét, és nem is küldette ide a leveleit. Néhány másodperc alatt leért az előcsarnokba, mielőtt még Kate beérhetett volna a hidegből. Amikor meglátta a lányt, felderült az arca. Kate rövid, piros kabátot viselt, és magas sarkú fekete csizmát. Ez a kabátja már tavaly is megvolt. Riley emlékezett rá, hogy egyszer leszakadt az egyik gombja, amikor őrült hévvel egymásnak estek az előszobában... - Szia, Kate! - Odament a postaládához, és úgy tett, mintha meglepődne, hogy semmit nem talál benne. - Az előbb elfelejtettem megnézni. Még nem szoktam meg az új lakást. - Szia! - Kate is odalépett a saját postaládájához. - Elég későn értél haza - állapította meg Riley. - Vacsorázni voltam. - Egyedül? - firtatta a férfi. - Nem szeretek egyedül vacsorázni. - Még egy randevú? - Nem szeretek főzni, tehát vagy el kell mennem valahová, vagy be kell érnem egy szendviccsel. Egy pillanatig némán meredtek egymásra. - Holnap korán reggel tárgyalásom van - közölte aztán Kate. - Most már tényleg fel kell mennem. - Túl sokat dolgozol. - Riley elállt az útból, hogy a lány elmehessen mellette. - Te még korábban mész el. - Nekem is sok a dolgom a szállodával. - Riley lázasan törte a fejét, mit találhatna még ki, hogy Kate ne menjen fel. - Egyszer el kellene jönnöd megnézni. Legnagyobb meglepetésére a lány megtorpant, és érdeklődve nézett rá. - Körbevezetnélek - ajánlotta lelkesen a férfi. - Holnap szinte egész délelőtt kint leszek. Bármikor beugorhatsz. - Köszönöm. Már régóta kíváncsi vagyok erre a szállodára, úgyhogy biztosan elmegyek. Kate magas sarkú csizmája nem volt éppen a legalkalmasabb lábbeli az építkezéshez. Megpróbálta elképzelni a kész épületet. Biztosan nagyon feltűnő lesz. Riley öt külön szárnyat tervezett, melyek mind egy központi csarnokból indulnak ki. Kate belsőépítész énje már látta is maga előtt a tágas termeket, a színes tapétákat és az egyedi bútorokat. Egy magas, farmernadrágos, gumicsizmát és sisakot viselő férfi közeledett felé. Hasonlított Riley-ra, de sokkal magasabb és testesebb volt. Riley bátyja, Dave volt az. - Jó napot! Segíthetek valamiben? - kérdezte udvariasan. A lány éppen érdeklődni akart Riley felől, amikor Dave az ujjával rámutatott. - Várjon csak! Én ismerem magát. Egy darabig együtt járt az öcsémmel. Kate, ugye? A lány bólintott. - Kate Marino. Tavaly decemberben találkoztunk abban a kis thai étteremben a King Streeten. Azt nem tette hozzá, hogy Riley sosem mutatta volna be őket egymásnak, ha akkor nem futnak össze véletlenül. - Mit keres itt? - érdeklődött Dave nem túl udvariasan. - Riley-hoz jöttem. Itt van? - Tudja, hogy jön? Kate elég udvariatlannak tartotta ezt a kérdést. - Igen, megígérte, hogy körbevezet.
Dave elővette az övéből a mobiltelefonját, és beütött egy számot. Kate nagyon kínosan érezte magát. Kisvártatva felbukkant Riley is az építkezés szélén. Feltette a sisakját, és a kezében egy másikat lóbált. A bátyjával ellentétben utcai öltözéket viselt. Nem a megszokott khakiszínű nadrágot lezser dzsekivel, hanem sötét inget, és fekete bőrdzsekit. - Örülök, hogy eljöttél - mondta, amikor odaért Kate-hez, és könnyedén megérintette a karját. - Én is. - Kate az ajkába harapott. - Azt hiszem, a bátyád nem kedvel. - Ne vedd magadra, mindig ilyen morcos. - Ez több annál. - Kate ismét Riley-ra nézett, és érezte a szokásos vonzerőt. - Biztos vagyok benne, hogy azért ilyen velem, mert azt hiszi, bántottalak. - Hajlamos rá, hogy védelmezzen engem. És persze azt is tudja, hogyan ért véget a kapcsolatunk. - Lenyűgöz a munkád - váltott témát Kate. - Szemlátomást nagyon jól illik majd az Akvárium mellé, ami meglepő, mert az inkább modern, te pedig a hagyományokhoz ragaszkodsz. - Szerintem az épületeket nem önmagukban kell nézni. Mindig illeszkedniük kell a környezetbe is, és ez itt egy történelmi városrész egy modern Akváriummal. - Tehát megpróbálsz mindkét világhoz illeszkedni? - A déli államok stílusa mellett döntöttem, mert az emberek folyton a részleteket látják a modern épületeken. - Miközben magyarázott, egyre izgatottabbá vált a hangja. - Gyere, megmutatom! - ragadta meg a lány kezét. - Ötemeletes lesz a szálloda, kétszáz szobával és néhány tárgyalóval, mindenesetre nem olyan sokkal, mint a Charleston Palace. A megbízómat nem érdeklik annyira a konferenciák. Itt lesz á lépcső, amely a bálteremhez vezet majd. - El tudom képzelni - mondta Kate. - Ha én rendezném be, a víz lenne a központi téma, mert az egyik oldalán az Akvárium található, a másikon meg a Cooper folyó. Kék színek sárga kiegészítéssel. Szőnyegpadló hullámos mintával és csillárok, melyek esőcseppekre hasonlítanak. - Ott a belső udvar. Lesz benne szökőkút és egy kisebb kert, amely annyira jellemző, Charlestonra - folytatta Riley. - Az előcsarnokból közvetlenül ki lehet majd jutni oda. Kate-re is átragadt a lelkesedése. - Szinte látom magam előtt a kanapékat és karosszékeket, mind kék, és körülöttük sok növény. Riley mosolygott. - Úgy hangzik, mintha már régóta ezen gondolkoznál. - A városban minden belsőépítész ezt teszi - vonta meg a vállát a lány. - Javasoltam a főnökömnek, hogy mi is pályázzunk a megbízásra. - Nem is tudtam, hogy téged is érdekelnek a szállodák. - Eddig alapvetően lakóházakkal foglalkoztam, de aztán dolgoztam egy szálloda felújításán, és most nagyon bizsereg az ujjam, hogy egy szállodát a pincétől a padlásig berendezzek. - Miért nem szakosodsz akkor erre? - Az ilyen megbízások nem hullanak csak úgy az ember ölébe. Eltart egy ideig, mire az ember olyan hírnévre tesz szert, hogy bízzanak benne, de ezt te is tudod. - Tudom, hogy a bizalom fontos. Kate szemébe nézett, és a lány látta rajta, hogy már egyáltalán nem a munkáról beszél. - Hé, öcsi, a tanácsodra van szükségem! - rikkantotta Dave. Most, hogy Riley figyelmét egy pillanatra elterelték, Kate egy lépést hátrált. Egyáltalán nem volt kíváncsi rá, mit akar mondani neki a férfi. Úgysem változna semmi. - Mennem kell. Már így is túlságosan igénybe vettem az idődet.
- Mindjárt ebédszünet - mutatott rá Riley. - Meghallgatom, mit akar a bátyám, aztán elmehetnénk enni. Kate a legszívesebben igent mondott volna, de elfogta a félelem. - Nem lehet. Mennem kell. Viszlát! Pár lépésnyire eltávolodott, amikor Riley hangja megállította. - Kate! Hátrafordította a fejét. - Tényleg nagyon örülök, hogy eljöttél. A lány csak bólintott, aztán gyorsan az autójához ment. Közben végig tudatában volt, hogy a férfi követi a tekintetével. 5.FEJEZET Kate látogatása felvidította Riley-t, ezért délután jókedvűen és lendületesen szaladt fel a lépcsőn a lakásához. Következő lépésként megkínálja a marhagulyással, amelyet reggel főzött. Nem túl gyakran szakított időt a főzésre, de ma Kate-re gondolva megtette. Hirtelen egy árny jelent meg a lépcső tetején, és Riley majdnem összeütközött Juliával. - Bocsánat, csak siettem haza - mentegetőzött. - Hm, milyen érdekes, ha az ember belegondol, hogy egyedül él. - Értékelem, hogy bemutatott Lanának, de nincs köztünk semmi. - Nem is róla beszélek, hanem Kate-ről. - Azon vagyok, hogy barátok legyünk - magyarázta a férfi. Julia felvonta a szemöldökét. - Ó, igen? Érdekes kifejezés. Oldalra lépett, hogy a férfi elmehessen mellette. Aztán követte, amíg Riley meg nem állt Kate ajtaja előtt. - Nincs itthon. A férjem egyik kollégájával találkozik, kissé erőszakos a fickó. Phil ma mutatta be őket egymásnak. - És miért engedte meg, hogy a férje összehozza egy erőszakos alakkal? - hüledezett Riley. - Nem tudtam, hogy milyen, nem ismerem. - És most hol vannak? - Elmentek sétálni Battery felé. Andy javasolta, hogy igyanak meg valamit, de Kate nem akarta. Talán már neki is feltűnt, milyen erőszakos. - Köszönöm. - Nincs mit. Mindig örülök, ha támogathatok egy barátságot. Riley ügyet sem vetett a rejtélyes megjegyzésre, miközben belépett a lakásába. Bent levette az ingét. Olyan sokat dolgozott, hogy egész nap nem tudott elmenni kocogni. Most remek rá az idő. A legjobb útvonal pedig a Battery felé vezető út. És ha közben véletlenül belebotlik Kate-be és abba a fickóba, annál jobb. Tíz perccel később már a kikötő mentén kocogott. Szokás szerint megcsodálta a pazar, régi házakat a Murray sugárúton, de ma feszülten figyelt valami másra is. Az ágyúk mellett, melyek a Sumter erőd felé néztek, felfedezett két alakot, egy nőt és egy férfit. A rövid, sötét hajú nő piros bőrkabátot viselt. Kate! A férfinak kefefrizurája volt, nyilván ő Andy. Úgy tűnt, valamin vitatkoznak. Kate a jellegzetes ne-érj-hozzám tartást vette fel - karja összefonva a mellén, és félig elfordult a férfitól. Amikor Riley közelebb ért, a kefehajú fickó éppen megragadta Kate vállát, és magához húzta. - Hé, vegye le róla a kezét! - üvöltött rá Riley.
Mindketten feléje fordultak. Kate ijedtnek látszott, de Riley jobban aggódott amiatt, hogy a fickó még mindig a vállán tartotta a kezét. - Maga meg ki az ördög? - kérdezte a kefehajú. - Kate egyik barátja, aki azt tanácsolja magának, hogy azonnal vegye le róla a mancsát. A férfi erre elhúzta a kezét. Kate ellépett tőle, és mérgesen nézett Riley-ra. - Mit képzelsz magadról, mit művelsz? - Az arcán piros foltok gyúltak. Riley gondolkozóba esett. - Neked segítek. A lány csípőre tette a kezét. - Ha a segítségedre lenne szükségem, szóltam volna. Elég nagylány vagyok már, és meg tudok szabadulni attól, akiben nem bízom meg. - Ezt Andynek mondta, de továbbra is Rileyra nézett. - Menjünk vissza, Andy! Nincs már kedvem sétálni. - Hazakísérlek - ajánlkozott Riley. - Nem kell - tiltakozott a lány. - Andyvel jöttem, és vele is megyek vissza. - De... - Kocogj csak tovább! - mondta Kate, és faképnél hagyta. Andy bősz pillantást vetett Riley-ra. Ő meg azon tanakodott, megpróbálja-e meggyőzni Kate-et, hogy vele nagyobb biztonságban lenne. Ám ekkor a lány minden erőfeszítés nélkül elhárította a fickó közeledését, amikor az át akarta karolni. Riley mosolygott. Kate-nek igaza volt. Tényleg tud vigyázni magára. Kate nézte, amint Andy elhajt a kocsijával, és eltűnik az ő életéből is. Azon töprengett, hogy talán nem is kellene annyira haragudnia Riley-ra, amiért felbukkant. Egyedül is boldogult volna Andyvel, de a véletlen találkozás megkönnyítette, hogy megszabaduljon tőle. Ebben a pillanatban Julia állt meg a kocsijával az út szélén, és Kate megvárta, míg a barátnője kiszáll. - Szóval nem jött össze - jegyezte meg Julia, kezében egy gyógyszertári zacskóval. - Úgy tűnik, nem lepődsz meg rajta különösebben. - Nem. Azért elmondod, mi történt? - Az én ízlésemhez képest túl fürge ujjai vannak. - Majd elmondom a férjemnek a véleményedet, mert ő javasolta ezt a fickót. Nem ilyet szeretnél? - Aligha. Még csak negyedórája ismertük egymást, és már rá akart venni, hogy feküdjek le vele. Julia nevetett. - De hiszen olyanra vágysz, aki bolondul érted. - Azt akarom, hogy a szerelemtől legyen megőrülve, nem a vágyakozástól. - Kate eltűnődött egy pillanatra. - A férfiak általában persze nem ilyen kényesek. - Riley szemlátomást kedvel téged, és megesküdnék rá, hogy vágyik is rád. Kate-nek földbe gyökerezett a lába. - Honnan veszed ezt? - Ó, nem vagyok vak. - Julia úgy tett, mintha elgondolkozna rajta. - Tudom. Például a Hanrahanban le sem vettétek egymásról a szemeteket. - Ez nem igaz! - Más is látta. Emlékszel arra a kedves, jóképű dokira? Szerinte még mindig van valami Riley és közted. - Matt ezt csak beképzeli magának. - Akkor miért faggatott ki Riley rólad és Andyről, amikor az előbb összefutottunk a lépcsőn? Szóval az iménti találkozás nem is volt véletlen! - Te mondtad neki, hogy Battery felé mentünk sétálni?
- Igen. Miért? - Aztán Julia maga is rájött. - Utánad ment, igaz? - kérdezte, és elmosolyodott. - Igen. - Kate a fejét csóválta. - Tudtam, hogy ez az egész hadova a barátságról tiszta badarság. - Pedig úgy tűnik, komolyan gondolja. - Igazából csak le akar feküdni velem. - Várd ki a végét! Remek ember, jóképű, kedves. Nem értem, mi itt a gond. - Azért szakítottunk, mert az egyetlen, ami működött köztünk, az a szex volt. Most meg egymás mellett lakunk. Természetesen nem felejtette el, milyen jók voltunk az ágyban. - Biztos vagyok benne, hogy ez valami kifacsart eszmefuttatás, de nem látom a lényegét. - Igazából nem akar a barátom lenni. Csak le akar feküdni velem. - Mert szeret téged. - Nem, hanem mert kényelmes közelségben vagyok. - És mert szeret téged - kötötte az ebet a karóhoz Julia. - Akkor miért nem bukkant fel már korábban, hogy kiengeszteljen? - Úgy tűnik, nem te vagy az élete nagy szerelme. És akkor mi van? Mi rossz van abban, ha az ember élvezi a remek szexet, amíg működik? - Az, hogy sokszor megtettük, és nem működött. Az is rossz, hogy hazudik, csak hogy megkapja, amit akar. - És most mit akarsz csinálni? - Az őrületbe fogom kergetni. - Lefekszel vele? - Nem. Bebizonyítom, hogy hazudik. Riley lezuhanyozott, és miután megszárítkozott, belebújt egy szürke melegítőnadrágba és egy régi pólóba. Általában kocogás után jól érezte magát, de ma lehangolt volt. Kár, hogy odarohant Kate-hez, aki szemlátomást nem volt rászorulva, hogy megmentse. Nem kellene úgy viselkednie, mint egy barlanglakó ősembernek. Jelen körülmények között elég rossz ötletnek tűnt megkérdezni tőle, kér-e a vacsorájából. Már annak is örülhet, ha a lány egyáltalán szóba áll vele. Tehát sajnos egyedül kell ennie. Ám amikor éppen teleszedte a tányérját, és törni akart hozzá a bagettből, csengettek. Letette a kanalat. Csak nem Kate az? Pár másodperc alatt az ajtónál termett. Kikukucskált a kémlelőnyíláson, és meglátta a lány arcát. Még ilyen szélfúttan is szépnek találta. Kinyitotta az ajtót, és arra számított, hogy Kate üvöltözni kezd vele. - Bejöhetek? - kérdezte ehelyett a lány. Az arcán semmi jel nem mutatott haragra. Sőt mintha egy kicsit mosolygott volna. - Persze. - Riley félreállt, hogy beengedje. Voltaképpen lett volna elég hely, Kate telt keble mégis súrolta a karját. Vajon véletlenül? Riley úgy érezte, mintha tűz perzselte volna meg, de nem szólt semmit. Kate olyan fesztelenül lépett be a lakásba, mintha már ezerszer járt volna itt. Még a cipőjét is levette. - Nem baj, ugye? Így sokkal kényelmesebb. Amikor nem dolgozom, otthon is mezítláb vagyok. - Karját a feje mögé téve nyújtózkodott egyet. Riley tekintete ösztönösen a mellére siklott, amely kidomborodott a szűk sárga pulóver alatt. Kate kigombolta a két felső gombot az amúgy is elég mély kivágáson. - Így jobb. Most már sokkal felszabadultabban érzem magam. Riley végre visszanyerte a hangját. - Azért jöttél ide, hogy felszabadultabb legyél? - Azért vagyok itt, mert isteni illatokat éreztem. Valami egytálétel? Kaphatok én is?
- Persze. - Riley alig fogta fel ésszel, hogy mégis megvalósulni látszik a közös vacsoráról alkotott elképzelése. - Meg akartalak kínálni, de azt hittem, nemet mondanál. A lány ártatlan szemeket meresztett. - Miért tennék ilyet? - Azt hittem, haragszol rám amiatt, ami a parton történt. - Ja, hogy az! Semmi baj. - Kate a legnagyobb lelki nyugalommal besétált a konyhába, és Riley kénytelen volt követni. Kate kihívóan ringatta előtte kerek csípőjét. A férfi azt is szemrevételezhette, hogy a neccharisnyáján hátul egy aranyszínű csík húzódik. Nagy levegőt vett. - Mire vársz? Nem szedsz nekem is? - De, persze - hebegett a férfi, és nagyot nyelt. Aztán elővett egy tányért a konyhaszekrényből, s közben ügyelt rá, hogy ne nézzen Kate izgató ruhakivágásába. A lány odaállt a fazék mellé. Testápolójának illata megcsapta a férfi orrát. Erdei szamóca. Ezt használta régebben is, és Riley-nak rögtön az eszébe juttatta, hogyan szeretkeztek a zuhany alatt, hogyan futott le a víz a lány meztelen bőrén, miközben átadták magukat a szenvedélynek. Leemelte a fedőt a fazékról. Szerencsére a vacsora erősebben illatozott a krémnél. Kate bekukkantott a fazékba, közben „véletlenül" súrolta Riley bal vállát. A férfi keze elkezdett remegni, és a merőkanálból kilöttyintette a forró ételt - egyenesen a kezére. - Tartsd gyorsan hideg víz alá! - Kate elvette tőle a tányért, és letette a pultra. Kinyitotta a vízcsapot, megfogta Riley csuklóját, és a vízsugár alá tartotta. A víz lehűtötte ugyan Riley csuklóját, de ahogy lenézett, egyenesen a lány keblét látta. - Most már jó, köszönöm. - Elzárta a csapot, és gyorsan elhúzódott. - Forró helyzet volt - nézett a szemébe Kate. Mi ez a kétértelműség? Csak nem cicázik vele?! - Majd én megterítek, te csak adj egy kanalat meg egy szeletet ebből csodálatos franciakenyérből! A lány végre leült, és maga alá húzta a bal lábát. A szeme csillogott, amikor Riley-ra nézett, de talán csak a mennyezeti lámpa fénye tükröződött benne. - Majd éhen halok - mondta, és beleszimatolt az ételbe. - Legszívesebben máris ennék, de az anyukám úgy tanította, hogy nem illik elkezdeni, amíg nem ül mindenki az asztalnál. És te még mindig csak állsz ott. Igaza volt. Riley-t teljesen lekötötte, hogy próbálta megfejteni a lány jelzéseit, és rájönni, miért változott meg ilyen hirtelen a viselkedése, s közben még a kanálról és a kenyérről is megfeledkezett. - Bocsáss meg! - mondta, és letette elé. Kate azonnal jó étvággyal neki is látott. Egy pillanatra lehunyta a szemét, és az arcán angyali kifejezés suhant át. Erről Riley-nak eszébe jutott, hogyan festett mindig szeretkezés után. - Hm, el is felejtettem, milyen finom a házi koszt. Mennyei! - dicsérte Kate, és lenyalt egy cseppet az alsó ajkáról, mire Riley gyomra görcsbe rándult. - Ilyenkor sajnálom, hogy olyan ritkán főzök. A férfi próbált inkább a lány szavaira figyelni, nem pedig a szájára. - Miért nem főzöl gyakrabban? - kérdezte. A lány megvonta a vállát. - Valószínűleg azért, mert már tizenegy-tizenkét évesen az egész családra kellett főznöm. - Elég nagy felelősség olyan fiatalon - vélte Riley. Az ő édesanyja valóságos konyhatündér volt. - Miért nem a szüleid főztek? - Az anyukám ápolónő. Mindig túlóráznia kellett. Az apám, nos, ő mindig elvolt valahol. Johnny, az öcsém hét évvel fiatalabb nálam. Ezért aztán nem sokat tudott segíteni.
- Apádnak nem volt állása? - Néha volt, de egyikben sem jeleskedett annyira, hogy meg tudta volna tartani. A lány feszült arckifejezése elárulta, hogy egy s mást elhallgat. Most egészen zárkózottnak tűnt. Riley az érintetlen tányérjára mutatott. - Egyél, mielőtt kihűl! Kate összehúzta a szemét. - Miért nézel így rám? A férfi habozott. Szeretett volna többet tudni Kate családjáról, de érezte, hogy a lány most nem szívesen beszélne róla. Mindent a maga idejében, gondolta. - Nem számítottam erre, amikor kinyitottam az ajtót. - Mire számítottál? - Arra, hogy azt követeled, kérjek bocsánatot. - Mert úgy viselkedtél, mint egy eszement? Igazad van, bocsánatot kellene kérned, de ahogyan már mondtam, semmi gond. Csak meg akartál védeni. Észrevetted, hogy nem kedvelem Andyt, ezért meg akartál róla győződni, hogy minden rendben van-e. Miért is ne érteném meg? A barátok így viselkednek. - A barátok? - Hiszen folyton azt hangoztatod, hogy a barátom akarsz lenni, nem? - Kate előrehajolt, még jobb belátást kínálva ezzel a férfinak a dekoltázsába. - De bizony. - Riley igyekezett nem bámulni a mellét. - Te viszont erősködtél, hogy nem működne. - Gondolkodtam rajta. - Kate felegyenesedett, miközben tovább evett. Közben Riley látta a nyelvét, amint lenyalja a kanalat, és megint elöntötte a forróság, mert eszébe jutott, milyen érzés volt, amikor az ő testét kóstolta végig. - Végtére is szomszédok vagyunk. Miért ne lehetnénk barátok is? - Azt hiszem, azt hoztad fel indoklásul, hogy még mindig vonzódunk egymáshoz. - mondta Riley kissé idegesen. Ide-oda csúszkált a széken, és hasztalan próbálta fékezni az izgalmát. - Ó, igen - legyintett Kate. - Azzal megbirkózom, ha te is. Képes vagy rá, nem? Riley annyira kívánta, hogy a nadrágja egészen megfeszült az ágyékán. - Természetesen - hazudta, de rekedt hangja elárulta. - Remek - biccentett Kate. - Szeretem ugyan a barátnőimet, de azért egészen más egy férfival barátkozni. Gondolj csak a sok jó tanácsra, melyeket adhatunk egymásnak. - Miben? - Főleg a másik nemről. Hiszen láttad, hogy elég sokat randevúzom. Találni akarok egy férfit, aki tényleg szeret. És ebben segíthetnél - magyarázta angyali tekintettel. Segítsen neki, hogy találjon egy férfit, aki helyettesítheti őt az ágyban? Ennél rosszabbat Riley aligha tudott volna elképzelni. - De nem vagyok házasságközvetítő. - Férfiakat én is találok. Amire nekem szükségem van, az a tanácsadás. Például most pénteken is találkozom valakivel. Riley ökölbe szorította a kezét. - Meglep, hogy mégis találkozni akarsz Andyvel. - Nem vele - legyintett Kate, mire a férfi megkönnyebbült. - Valaki mással. - Riley megint feszült lett. - Jótékonysági bálra megyünk a Hibernianba. Riley hallott már a bálról. Néhány hónappal ezelőtt még pénzt is adományozott erre a jótékony célra. A rendezvény elegáns ünnepségnek számított tánccal, pazar vacsorával, és Charleston egyik legelőkelőbb báltermében rendezték. - Nagyon puccos bál lesz. - Arra mérget vehetsz! Mindenki jól kicsípi majd magát, de én csak a kísérőmre akarok mély benyomást tenni. Ezért szeretnék egy új ruhát.
- Biztos vagyok benne, hogy lóg néhány a szekrényedben - vélte Riley. - Dehogy. El kell mennem bevásárolni, de sajnos mindig szörnyen nehezen tudok dönteni. Ezért aztán arra gondoltam, hogy talán holnap az ebédszünetben találkozhatnánk a King Street-i butikoknál. Riley lelkében minden berzenkedett az ellen, hogy segítsen Kate-nek ruhát választani, hogy elcsavarhassa egy másik férfi fejét. - Miért nem hívod el Juliát? Kate a szemét forgatta. - Mert egy férfi véleményére vagyok kíváncsi. Julia csak azt tudná megmondani, szerinte mi tetszene egy férfinak, te meg férfi vagy. Tehát segítesz nekem? Riley-nak esze ágában sem volt, de ha vonakodik, a lány még azt hiszi, hogy csak üres fecsegés volt, amikor a barátságról beszélt. És az ördögbe is, tényleg a barátja akar lenni! - Természetesen segítek - mondta, és kényszeredetten elmosolyodott. - Ezért vannak a barátok. 6.FEJEZET Kate a csípőjével lökte be az ajtót. Egyik kezével a mobilját tartotta a füléhez, a másikban a tisztítóba szánt ruhákkal teli szatyrot fogta. Mindenhol karácsonyi díszek lógtak. Valaki az egyik kirakatot hópelyhekkel és színes virágfüzérekkel festette ki. Az üdvhadsereg egyik tagja egy kis csengettyűvel csilingelt a járdán, és adományokat gyűjtött. Kate a többi járókelő között próbált előrehaladni, közben hallgatta, amint az anyja megint az apját védi. Amikor az asszony végre kénytelen volt levegőt venni, Kate megragadta az alkalmat, hogy közbeszóljon. - Mindegy, mit mondasz, anya, egyáltalán nem volt jó ötlet ez a lóverseny. - De annyira biztos volt a győzelem! - Az anyja csak azt hajtogatta, amit a férjétől hallott. Ez a ló egyszerűen nem veszíthetett. - Mégis veszített, és most még rosszabbul álltok anyagilag. - Ez nem olyan, mintha az apád szándékosan tette volna. - Sosem úgy tervezi, hogy hibát követ el, mégis állandóan sikerül neki. - Kate kikerült egy hatalmas bevásárlótáskát cipelő járókelőt. - Hát tényleg nem látod? - Én csak azt látom, hogy apád azt teszi, amit helyesnek gondol. Kate eltartotta magától a telefont, hogy az anyja ne hallja meg a keserves sóhaját, aztán visszatette a fülére. - Szóval mi a lényeg? Küldjek pénzt? - Természetesen nem! - ellenkezett az anyja rémülten. - Elég feszült a helyzet, de annyira azért nem rossz. - Már megint túlórákat vállaltál a kórházban, ugye? - Kate már majdnem odaért a tisztítóhoz. - Nem örülök neki. Nagyon megerőltető munka. Vigyáznod kellene magadra, és nem lenne szabad ennyit túlóráznod. - Csak addig, amíg apád talál új állást. Tulajdonképpen már lenne is egy. De tudod, mennyire elbizonytalanodnak ezek a főnökök, ha valaki túlképzett. Kate grimaszolt egyet. Ezt a kifogást már túl sokszor hallotta. - De ennyi elég is apádról és rólam - mondta az anyja. - Elgondolkoztál az állásajánlaton? - Nem igazán. - Kate már el is felejtette a philadelphiai ajánlatot. - Remélem, azért, mert van valakid. Sokkal boldogabb lennél, ha volna az életedben valaki. - Nincs senkim. - Kate eltűnődött, hogy pillanatnyilag éppen ez a baj. Ott lapult a táskájában két jegy a jótékonysági bálra, de nem volt kísérője, jóllehet Riley-nak az ellenkezőjét hazudta.
- Azért nem randevúzol senkivel, mert még mindig odáig vagy azért a férfiért, akivel tavaly jártál? - Nem állítottam, hogy nem randevúzok senkivel, anyu, csak egyszerűen nincs komoly kapcsolatom. - Kate még mindig nem adta fel a reményt, hogy talál egy férfit, aki igazán szereti őt. - Hidd el nekem, nyitva tartom a szemem. - A szíved majd tudni fogja, kislányom, ki az igazi. Az enyém majdnem kiugrott a helyéből, amikor megismertem az apádat. Még ma is gyorsabban ver, ha belép a szobába. Kate összeszorította a fogát. Különben még azt találja mondani az anyjának, hogy jobb lett volna az eszére hallgatnia. - Anyu, sietnem kell - mondta, amikor odaért a tisztítóhoz. - El kell intéznem néhány dolgot. - Megértem, kislányom, majd hívj, ha ráérsz! Kate becsukta a telefont, mielőtt belépett a tisztítóba, ahol már törzsvendégnek számított. Forró pára burkolta be. Most még kellemes is volt, de Kate eltűnődött, hogyan képes ezt a tulajdonosnő nyáron elviselni. - Mikorra lenne szüksége a ruhákra? - kérdezte Mrs. Gadsden, miközben letépett egy rózsaszín cédulát a tömbről. - Valamikor a jövő héten ráér. - A lány tekintete a pénztárgép fölötti bekeretezett fényképre esett, amelyet eddig soha nem vett észre. Magas, vékony, őszes halántékú férfit ábrázolt, akinek egyetlen ránc sem volt az arcán. - Ő kicsoda? - kérdezte. - A fiam - felelte büszkén a tulajdonosnő. - Egyedülálló? - Igen. - Mit gondol, eljönne velem holnap este egy bálba? Mrs. Gadsden a homlokát ráncolta. - Hány éves, Kate? - Huszonhat. - A fiam tizenhét. - De hát őszül a haja! - Ilyenek a génjei. - Az asszonyság a fejét csóválta. - Sosem fogom megérteni, miért gondolják ezért az idősebb nők, hogy kikezdhetnek vele. - Sosem randevúznék egy kamasszal! - kiáltotta kétségbeesetten Kate. Mrs. Gadsden összefonta a melle előtt a karját. - Nem is engedném. - Az én fiammal randevúzhat. Kate megpördült a sarka körül. Észre sem vette, hogy más is bejött közben az üzletbe. Az asszony zöld kabátot viselt, és szélesen mosolygott. Kate ötvenévesnek nézte. - Köszönöm - biccentett. - Biztos vagyok benne, hogy a fia nagyon kedves, de tényleg nem szeretnék fiatalkorúakkal randevúzni. - Donald nem fiatalkorú - nevetett ismét az asszony. - Nincs is szüksége az engedélyemre, hogy randevúzzon valakivel. Majdnem harmincéves. - És nőtlen? - Sajnos. Nem értem, miért nem kapta még el egy lány sem a grabancát. Jóképű, jó állása van. Megmutatom a fényképét - mondta, és a táskájába nyúlt. A fotó egy fiatal férfit ábrázolt, ápolt szakállal és szabályos arcvonásokkal. - Tőzsdeügynök. Ugye milyen vonzó? A diákévei alatt fotómodell volt. Kate fejében megszólalt a vészcsengő. Miről tudnának beszélgetni? - Adja meg a telefonszámát! Megmondom neki, hogy hívja fel magát. - De olyan kevés az idő! - panaszkodott Kate. - Holnap estére keresek kísérőt, mert van két jegyem a jótékonysági bálra a Hibernianba.
- Gondoskodom róla, hogy Donald ráérjen. Van magánál valami írószer? Mrs. Gadsden letépett még egy rózsaszín cédulát, és odaadott nekik egy tollat. - A fiam biztosan kedvelni fogja magát - mosolygott az idegen nő. Kate is megpróbált mosolyogni, és azon tűnődött, miért örül jobban annak, hogy új ruhát vehet, mint annak, hogy elmehet a bálba. - És mit szólsz ehhez? Riley összefonta a karját. A butik hátsó részében ült egy széken, és úgy tett, mintha komolyan elgondolkodna. Kate négy piros ruhával a karján vonult be a próbafülkébe, és most az egyikben kijött, hogy megmutassa magát. Méghozzá olyanban, hogy Riley-nak igazán nehezére esett nyugodtan lélegeznie: mély kivágása volt, szinte Kate-re öntötték, s olyan rövid volt, hogy többet mutatott a lábából, mint amennyit eltakart. Mindent összevetve olyan ruhának látta, amely véleménye szerint éppen megfelelő egy randevúra. A többi ruháról is ezt gondolta, kivéve talán az elsőt. - Csinos ruha, de talán nem pontosan az, amit te keresel - vélte. - Biztos vagy benne? - A lány bíráló tekintettel szemlélte magát a tükörben, és feljebb rángatta a ruhakivágást. - Azt hiszem, ezzel lenyűgözném Donaldot - méregette magát. Riley összeszorította a fogát, nehogy valami kellemetlent mondjon erről a bizonyos Donaldról. Nem mintha tudott volna róla bármit is, azt leszámítva, hogy kacsaneve van. - Nekem az első ruha jobban tetszett. - Riley remélte, hogy inkább divattanácsadásként hangzik, mint hazugságként. - Tényleg? Belebújhatok még egyszer. - Hogy tetszenek a ruhák? - jött oda hozzájuk az eladónő. Egyike volt azoknak a hihetetlenül vékony szőkeségeknek, akiket a nők általában irigyelnek, a férfiak meg azt gondolják, hogy hízniuk kellene. - Bizonytalan vagyok - nézegette magát Kate a tükörben. - Maga szerint milyen ez a ruha? Olyasmit akarok, ami szörnyen szexi, de Riley nem igazán tud dönteni. Az eladónő felhúzta a szemöldökét, amely jóval sötétebb volt a hajánál. - Ha nagyon szexit szeretne, akkor mutatok valamit. Azzal elment, és kisvártatva visszatért egy különleges ruhával. - Próbálja csak fel! Kate elvette tőle, és eltűnt vele a próbafülkében. Aztán az ajtó fölötti csengettyű újabb vendég érkezését jelezte. Az eladónő elnézést kért, és visszament az eladótérbe. Riley feszengve csúszkált a székén ide-oda. Aztán a kocsira gondolt, melyet kamaszként tákolt össze. Ezzel a trükkel próbálta meg elterelni a figyelmét arról, milyen káprázatosan nézett ki az imént Kate, és milyen szívesen ott lenne vele a próbafülkében... Most bizonyára éppen meztelen... - Riley, itt vagy? Nem boldogulok a cipzárral. A férfi megdermedt, rögvest elfejtette az autót, és képzeletben maga előtt látta a félmeztelen lányt. - Idehívom az eladónőt - nyelt nagyot. - Nem tudnál te segíteni? - Kate kicsit széthúzta a függönyt, és kinézett mandulavágású szemével. - Kérlek! A férfi ismét nagyot nyelt. - Rendben. - Akkor gyere be! Kate visszabújt a fülkébe, nyilván arra várva, hogy a férfi követi. De van ott bent egyáltalán elég hely két embernek? - Nem jössz, Riley?
A férfi összeszedte magát, és belépett a kabinba. Kate a tükör előtt állt, a piros ruha elöl alig takarta. A háta szinte teljesen kilátszott, a sarokban lévő széken ott hevert a levetett melltartója. Kate tekintete találkozott a tükörben a férfiéval. - Húzd fel, kérlek, a cipzárt! - A hangja fátyolosan csengett. Riley összeszorította a fogát, nehogy hangosan felnyögjön, és tett egy lépést előre. A tenyere izzadt, ügyetlen ujjakkal próbált megbirkózni a ruhával, és közben hozzáért Kate meleg bőréhez. Visszafojtotta a lélegzetét, hogy a lány ne érezze meg a hátán a forró leheletét. Aztán lassan sikerült felhúzni a cipzárt. Kate a tükörben szemlélte a műveletet. - Köszönöm - mondta, amikor elkészültek. - Szívesen. - Riley... A próbafülke túl kicsi volt ahhoz, hogy bármit el lehessen titkolni, így a lány is bizonyára érzékelte a köztük támadt sistergő feszültséget. - Igen? - Most már elengedheted a cipzárt - mondta Kate, és rámosolygott. - És állj arrébb, hogy ki tudjak menni. A varázslat szertefoszlott. Riley leengedte a kezét. Olyan gyorsan hátrált, hogy könyökével a falnak ütközött. Ráadásul a fülkében mintha felforrósodott volna a levegő, úgyhogy ő is kilépett. Hogy elrejtse, mennyire vágyik Kate-re, odakint leült a székre, és az ölébe tette a kezét. Ismét össze kellett szorítania a fogát. Ez a büntetése azért, mert nem javasolta az előző ruhát. Kate ebben még egy szerzetest is bűnre csábítana. A ruha izgatóan simult a csípőjére, vadítóan, érzékien, mégis sejtelmesen. - Hát ez tényleg nagyon szexis - csapta össze lelkesen az eladónő a kezét. - Nem sok nő van, akinek ilyen tökéletes alakja lenne hozzá, de ön nyugodtan viselheti. - Mit gondolsz, Riley? - lépett oda Kate a férfihoz, közben lesimította a ruhát a mellén és a csípőjén. Riley torka összeszorult. A lány előrehajolt, és a férfi attól tartott, menten szívrohamot kap. - Ez... ööö... figyelemre méltó ruha - hümmögött. - Nem vagy valami lelkes - ráncolta Kate a homlokát. Hát nincs vele tisztában ez a nőszemély, milyen észbontóan néz ki? - Még mindig az első ruhát tartod jobbnak? - Ebben a ruhában ezerszer szebb, mint a többiben - avatkozott közbe az eladónő. - Biztos egyetért velem a barátja is. - Nem a barátom - helyesbített Kate. - Csak egy barátom. Riley lelkiismerete feltámadt. Ő szorgalmazta a barátságot Kate-tel, és most a lány végre kész belemenni. Micsoda barát lenne, ha becsapná? - Igaza van a hölgynek, ebben káprázatosan festesz. - Most már nem is igyekezett tovább leplezni a csodálatát. Kate arca felragyogott, és ettől még ellenállhatatlanabb lett. - Donald le sem tudja majd venni rólad a szemét. És nyilván a kezét sem. Borzasztó! Kate felkapcsolta hálószobájában a villanyt, levetkőzött, és az ágyra zuhant. Csak bámulta a mennyezetet, melyre egy romantikus pillanatában felfestette a Pegazus csillagképet. A görög mitológiában Perszeusz a Pegazuson lovagolt, amikor megmentette a szépséges Andromédát a tengeri szörnyektől.
Most azonban Kate egyáltalán nem volt romantikus hangulatban. A bál pazarul sikerült, a vacsora fenséges volt, káprázatos ruhája sem maradt hatás nélkül. Öt férfi is igyekezett a kegyeibe férkőzni. Riley nem látta előre, hogy a pasik majd nyálcsorgatva futnak utána, amikor ezt a ruhát javasolta? Vagy mindegy neki? A lány észrevette, hogyan szenved Riley a ruhapróba alatt. És érezte a férfi erős kezét a testén, amikor felhúzta a cipzárját. Kate egy pillanatra örült neki, hogy Riley még mindig kívánja. És végül is az igazat mondta, amikor döntenie kellett, hogy melyik a legszexisebb ruha. Ekkor megszólalt a telefon, természetellenesen hangosan csengett a csendes szobában. Az éjjeliszekrényen álló óra szerint már elmúlt tizenegy is. Senki nem hívná fel ilyen későn, leszámítva az anyját, aki szerint a lányának mindig elérhetőnek kell lennie, ha ő beszélni akar vele. Kate oldalra fordult, és felvette a telefont. - Halló! Remélem, nem hívlak túl későn. - Riley hangja olyan közelről csengett, mintha ott lenne mellette a hálószobában. - Csak tudni akartam, hogy sikerült. - Miből gondolod, hogy egyedül vagyok? - A lány igyekezett nyugodt maradni. - Mert sosem hívsz fel magadhoz senkit rögtön az első találkozás után. - Téged elhívtalak - emlékeztette a lány. Egy pillanatra csend állt be, és Kate rájött, hogy ez a válasz nagyon is kétértelműre sikeredett. Fülig pirult. Még szerencse, hogy a férfi nem látja! - Úgy értem, köztünk eléggé viharosan alakultak az események - fűzte hozzá. - Tudom, hogyan értetted, de szerintem azok különleges körülmények voltak. Kate megnyugodott. Legalább Riley tudja, hogy nem könnyelmű nőcske. Természetesen az is lehet, hogy az ablakból leste, és látta, hogy egyedül tér haza. Kate felült, és nekidőlt az ágy fejtámlájának. - Igazad van - ismerte el. - Egyedül vagyok. A kagylóból hirtelen szörnyű zaj hallatszott. A lány távol tartotta magától, de a zaj már abba is maradt. - Sajnálom - szabadkozott Riley. - Beállítottam az ébresztőórámat, és az csörgött. - Kate akaratlanul is maga elé képzelte a meztelen férfit. - Szóval sikeres volt a ruhád? A ruha! Kate elhúzta a száját, ami persze felesleges erőfeszítés volt, hiszen Riley nem láthatta. - Mégis mit gondolsz? - kérdezett vissza. - Akkor ezt igennek veszem. - A férfi hangján nem lehetett érezni, hogy csalódott vagy féltékeny lenne. - Mesélj el mindent részletesen! - Nézzük csak! Még tíz perce sem voltunk ott, amikor összetalálkoztunk egy nővel, akivel Donald egy középiskolába járt. Míg ők a régi időkről cseverésztek, a nő férje elkérte a telefonszámomat. - Micsoda pimaszság! - Egy másik férfi megvárta, míg a barátnője kimegy a mosdóba, aztán odajött hozzám, és azt mondta, olyan tüzes vagyok, hogy bizonyára én felelek a globális felmelegedésért. Ó, igen, egy másik meg azt akarta, hogy szabadítsam meg nyomorúságos helyzetéből, és kísérjem el a szállodájába. - És mit szólt ehhez Donald? Kate nem akarta elárulni, mire jött rá alkalmi kísérőjével kapcsolatban. - Úriemberként viselkedett. Azt mondta, megtiszteltetés számára, hogy ilyen szép nővel mehetett a bálba. - Szóval kedveled? A kérdés ártalmatlannak tűnt, mintha csak egy barátnője kérdezné. - Természetesen. Vonzó, jóképű, jó társalgó, valóban kedves fickó.
- Biztosan csalódott, hogy olyan hamar véget ért az este. - Nem hiszem. - Ó, ugyan már! - felelte Riley hitetlenkedve. - Láttalak abban a ruhában, Kate. Bolond az a férfi, aki ne akarna téged. A lány szívesen megkérdezte volna, hogy saját magát is beleérti-e, de inkább hallgatott. - Bocsáss meg, Riley, de elég késő van már, és én fáradt vagyok. Folytathatnánk holnap ezt a beszélgetést? - Ebédeljünk együtt! - Nem biztos, hogy végzek addig. Egy házaspár lakását rendezem be, de mivel szinte mindig dolgoznak, csak szombaton mehetek. Miért nem hagyjuk a véletlenre? Majd holnap valamikor összefutunk, rendben? - Rendben. - Ez úgy hangzott, mint egy ígéret. Kate letette a kagylót, és visszahanyatlott a párnára. Saját magának is megígért valamit. Holnap kiszedi Riley-ból, mit akar tőle valójában. Már csak azt kell kitalálnia, hogyan csinálja. 7.FEJEZET Miközben Kate törökülésben leült a nappali padlójára, Riley azon tanakodott, hogyan kerülhetett ilyen helyzetbe. Olyan ártalmatlanul indult az egész, amikor a lány becsöngetett hozzá, és áthívta segíteni! Mi mást is mondhatott volna, mint igent? Mindenesetre nehéz volt így, hogy Kate ezt a testre simuló melegítőt viselte. Végig kell gondolnia, miért kerül folyton olyan helyzetbe, amikor le kell küzdenie a vágyait. - Annyira kedves tőled, hogy segítesz nekem, Riley - mosolygott rá Kate, és a férfi megpróbált az arcára nézni a melle helyett, de ez csak félig-meddig sikerült. - Egész nap olyan merev voltam, és ezt a nyújtó gyakorlatot nem lehet egyedül végezni. - Mit kell tennem? - Állj mögém, kicsit hajlítsd be a térded, és nyomd a derekamhoz! A férfi megtette, és a térde hozzáért a lány sima, izmos hátához. Riley már a puszta érintéstől úgy érezte, mintha villámcsapás érte volna. Eddig sosem tartotta a térdét erogén zónának. - Ez jó. - Kate kinyújtotta oldalra a karját, és a tenyerére támaszkodott. - Most tedd a kezed a karomra, és húzd kicsit hátra! Ez nyújtja a mellizmokat és a vállat... Ó, nagyon jó! - Kate előrenyomta a mellét, hogy a férfi láthatta ágaskodó mellbimbóit. - Egy kicsit mélyebbre! Igen, ez a legjobb póz. Jaj, ez csodálatos! Miért beszél úgy Kate, mintha szexről lenne szó? Így neki gondjai lesznek... Atyaúristen! - Próbáljunk ki egy másik pózt! - mondta ekkor a lány. Riley elengedte, Kate a hátára feküdt, karját a feje fölé emelte, a lábát kinyújtotta. Mellkasa szabályos ütemben emelkedett-süllyedt, és ő nagyon elégedettnek tűnt. Most felemelte az egyik lábát, miközben a másikat a padlón hagyta. - Ennél a gyakorlatnál elém kell állnod, és a felemelt lábamat óvatosan az arcom felé tolnod. Ez biztosan valami vicc! Maga a kísértés megfogni Kate lábát! - Riley! - sürgette Kate, amikor a férfi vonakodott. - Valami baj van? - Nem, dehogy. - Riley megköszörülte a torkát, mert úgy érezte, teljesen berekedt. Aztán letérdelt a lány elé, s mindkét kezét felemelt lábára tette. A bőre selymes volt, de a férfi ellenállt, és nem simogatta meg. Remélte, hogy Kate nem veszi észre, mennyire nyirkos a tenyere. - Jól csinálod - dicsérte meg a lány néhány gyakorlattal később.
Felült. A haja féloldalt elnyomódott, az arcán semmi festék. Riley ennivalóan édesnek találta. - Alig tudom felfogni, hogy majdnem lemondtam veled a barátságról. Sokkal jobb vagy barátnak, mint szeretőnek. Riley megrémült. Valami rosszat tett? Már régen be kellett volna ismernie, hogy Kate-et a barátjának, de egyben a szeretőjének is akarja? - Közben tényleg azt hittem, hogy ez a barátságosdi valami trükk, és az ágyadba akarsz csalogatni. Riley próbált döbbent arcot vágni. - Tényleg? - Tényleg, de nem veheted rossz néven azután, ahogyan múltkor megcsókoltál. - Arra gondolsz, amikor viszonoztad a csókomat? - Azt tettem volna? - Kate égnek emelte a tekintetét. - Badarság volt arra gondolni, hogy csírájában elfojtsak egy ilyen szép barátságot. Felugrott. Riley még mindig térdelt. Tulajdonképpen neki is fel kellett volna állnia, de nem tudta, hogy duzzadó nadrágja nem árulja-e el. - Várj meg itt, amíg lezuhanyozom, jó? - csacsogott tovább a lány. - Még nem fejeztük be a tegnap esti beszélgetést, és tényleg tanácsra van szükségem, ami a férfiakat illeti. - Minden átmenet nélkül lehajolt, és arcon csókolta Riley-t. Bement a fürdőszobába, közben kihívóan ringatta a csípőjét. A férfi csak bámult utána, és az arca lángolt, ahol Kate megcsókolta. Voltaképpen örülnie kellene, hogy bevált a terve. De most hogy az ördögbe tudathatná vele, hogy a szeretője akar lenni? Lehunyta a szemét, és kétségbeesetten dörzsölte a homlokát. Kate letörölte a párát a tükörről, és ujjával végigszántott a haján, hogy művészien hanyag benyomást keltsen. A zuhanyozás és hajmosás után csupán mélyen kivágott, parányi fekete felsőt vett fel, meg egy Andy Warhol rajzával díszített pizsamanadrágot. A felső szemernyi kétséget sem hagyott afelől, hogy nem visel alatta melltartót. - Szuper - mondta a tükörképének, miközben végigsimított a mellén. - Most majd úgy kell tennie, mintha észre sem venné. Eddig Riley-nak nem igazán sikerült elrejtenie az érzéseit. A nyújtógyakorlatok alatt végig feszültnek tűnt az arca. És amikor a hangja is cserbenhagyta, Kate majdnem megszánta. De csak majdnem. Rendben, talán egy kicsit túlzásba esett a piros ruhával, a székre dobott melltartóval meg a szűk tornatrikóval. De semmi olyasmire nem kérte Riley-t, amire ne kérte volna meg bármelyik barátnőjét. A barátnők bármikor segítenek a bevásárlásban, megtartják az ember lábát nyújtás közben, és nincs benne semmi, ha melltartó nélkül látják egymást. Ha Riley valóban nem akar tőle többet barátságnál, akkor ez sem fogja felzaklatni. - Hah! - fintorgott bele a tükörbe. - Mintha egy percig is elhittem volna! Barátságos mosolyt öltött, és mezítláb kiment a fürdőszobából. Riley éppen a kezében tartott tárgyat nézte. - Sajnálom, hogy ilyen sokáig megvárakoztattalak - jelezte a lány a jelenlétét. A férfi felkapta a fejét, és szóhoz sem bírt jutni. Aha, elkaptalak, jómadár! - gondolta Kate kárörvendően. - Riley! Te bámulsz engem. - Bocsánat! - Riley tekintete a lány melléről lejjebb csúszott. - Szuper ez a pizsamanadrág. Úgy akar tenni, mintha a nadrágja nyűgözné le? Na, jó, ezt a kis játékot ketten is lehet játszani! Kate felemelte a lábát.
- Ugye? A múzeumi butikban vettem az Andy Warhol-kiállításon. Valahogy illik ebbe a lakásba, nem gondolod? Otthonában semmi régimódi tárgyat nem tartott. Tele volt bolondos bútorokkal, modern képekkel, vad mintájú tapétával és színes szőnyegekkel. - Az ismerőseim között te vagy az egyetlen nő, aki felvehet egy ilyen nadrágot - vélte Riley. Kate csak most látta, hogy a férfi egy piros gumiszegélyes képkeretet tart a kezében, amely tévét formáz. - Azon a fényképen az öcsém van, az anyukám és én. Anyunak is adtam karácsonyra egy ilyen képkeretet. És azt mondtam neki, ő is olyan szép, hogy a tévébe való. - Így is van. Nagyon hasonlítasz rá, főleg a szemed és a szád - felelte Riley, és Kate örült a bóknak. - De az öcséddel nem látok semmi hasonlóságot. Az apádra ütött inkább? - Csak külsőleg. Johnny jó fiú. Még középiskolába jár, de ösztöndíja van a főiskolára. Mérnök lesz. - Az apád is az? Kate majdnem elnevette magát. - Egyáltalán nem. - Mivel foglalkozik? - Nem sok mindennel, azon kívül, hogy kihasználja anyámat - felelte Kate gondolkodás nélkül. Aztán megrázta a fejét. - Beszélhetnénk valami másról? Van számodra egy meglepetésem... Fagyi! - jelentette be, amikor visszatért. - Karamella, csokoládé és eper. Leült Riley mellé a kanapéra. Ha a férfi oldalra fordítaná a fejét, óhatatlanul is bele kellene néznie a dekoltázsába. És oldalra fordította a fejét! Kate titokban mosolygott, amikor Riley visszafojtotta a lélegzetét. Nemsokára összeomlik! Talán még ma este. Levette a fagyisdoboz tetejét, és odanyújtott a férfinak egy kanalat. - Felezzünk! - mondta, aztán nekilátott enni. - Hm! - Lenyalt egy kis fagyit a szájáról, aztán ártatlanul megkérdezte: - Te is szeretnél? Ügyes kis boszorkány! - nyelt nagyot Riley. - Igen - felelte rekedten. Oldalra fordult, egyúttal egy kicsit távolabb is húzódott a lánytól. Aztán vett egy kis fagyit. Ám amikor ő nyalta le a csokit az ajkáról, Kate lett nyugtalan. Ez zavarta a lányt. Amíg teljesen lefoglalta az, hogy csábító legyen, addig fel sem tűnt neki, milyen jól fest ma Riley. Nem a szokásos üzletemberes öltözékben volt, hanem sportos nadrágot viselt, fehér sportzoknit és kopott pólót, amely kiemelte izmos karját. - Mesélj még a tegnap estéről! - kérte Riley. - Eddig nem is említetted, miért nem volt Donald csalódott, hogy olyan hamar véget ért a bál. Kate jól megfontolta a választ, hogy ne kelljen elárulnia lovagja titkát. - Nem minden férfi akar rögtön az első találkozáskor lefeküdni egy nővel. - Ellent kell mondanom. - Riley megint belekanalazott a fagyiba. - Csak némelyikük jobban tudja titkolni, de ez nem azt jelenti, hogy nem gondol rá. - Ez nem igaz! - De. Donald is biztosan erre gondolt, amikor meglátott téged. - Tudom, hogy nem így van. - Akkor meg meleg. - És ha az lenne? Amikor Kate kimondta, legszívesebben visszaszívta volna a szavait, de már túl késő volt. - Meleg? Kate felsóhajtott. - Jó tanács tőlem: sose menj el olyan randevúra, amelyet a férfi anyja szervez meg!
- Randevúzhat Charleston legizgalmasabb nőjével, ő meg, szegény, a fiúkat szereti! - Riley nevetett, de valami más is volt a nevetésében. Kate úgy érezte, megkönnyebbülés. Örült a férfi megjegyzésének, de nem akarta tovább részletezni a témát. - Fel nem foghatom! folytatta a férfi. - Miért hozott össze az anyja a meleg fiával? - Nem tudja, hogy az. Donald úgy gondolja, nem tudna vele megbirkózni. Azt hiszem, alábecsüli az anyját. Különben remek barátja van. - Találkoztál vele is? Ez egyre jobb lesz! - vigyorgott Riley. - Ő is veletek ment? Most már Kate is viccesnek találta az egészet, és elkezdett nevetni. - Nem. Nem akartam, hogy Donald eljöjjön értem, ezért felajánlottam, hogy én megyek el érte. - Hé, ha mondtad volna, hogy olyannal találkozol, akit egyáltalán nem is ismersz, előtte megnéztem volna neked. - Pontosan ezt tette velem Donald barátja. Még nem készült el, mire odaértem, a barátja meg kikérdezett. Először azt hittem, csak kíváncsi. - És hogyan jöttél rá, hogy Donald meleg? - Ó, lássuk csak! - Kate úgy tett, mintha elgondolkodna. - Támadt egy kis sejtésem, amikor a barátja búcsúcsókot adott neki. A szájára. Amikor Riley elvigyorodott, a lány a karjára ütött a kanalával. - Egyáltalán nem vicces. A legizgatóbb ruha volt rajtam, amelyet valaha is viseltem, mert meg akartam őrjíteni egy férfit, akiről kiderült, hogy meleg. - Biztos vagyok benne, hogy azért értékelte - nevetett Riley. - Persze. Tényleg nagyon kedves ember. Annyira sajnálta ezt a félreértést, hogy megígérte, összehoz egy barátjával, aki a lányokat szereti. Riley abbahagyta a nevetést. - Még egy vakrandi? Biztos vagy benne, hogy ezt akarod? - Miért ne? Ez is csak egy módja, hogy férfiakkal ismerkedjem. - De ma már nem lehet elég óvatos az ember. Mikor találkoztok? - Holnap este. - Ha találok megfelelő nőt, akkor tarthatnánk dupla randit. - Nem jó ötlet - vágta rá Kate, de azért elgondolkozott rajta. - Tényleg azt hiszed, hogy nehezen találnál nőt? - Nos, elég szűkös a határidő. - Mintha neked az olyan nagy gond lenne - húzta el a száját a lány. - Egyszerűen hívd fel az eladónőt a butikból, aki tegnap a zsebedbe csúsztatta a telefonszámát. - Láttad? Kate megvonta a vállát. Természetesen a világért sem vallotta volna be, hogy zavarta ez a közeledési kísérlet. - Nem nagyon próbálta titkolni. - Igazad van, de nem fogom felhívni. - Akkor kit hívsz el? - Kate egy pillanatra el is felejtette, hogy még bele sem egyezett a kettős randevúba. - Lanára gondoltam. - Julia barátnőjére a bárból? - Jól kijöttünk egymással. Fogadni mernék, hogy megtenné nekem ezt a szívességet. Szívesség lenne? Nincs tisztában vele ez a pasi, hogy Lana a nyakát törné, hogy randevúzhasson vele? - Szóval mit gondolsz? - firtatta Riley. - Lana meg én, te és Donald nem meleg barátja? Kate szörnyűnek találta az elképzelést, hogy ott legyen a volt szeretője, amikor megismerkedik az utódjával. - Nem félek a vakrandiktól.
- Akkor a kedvemért! - Riley megfogta a lány kezét. - Egész este aggódnék miattad, ha nem lennék ott. De így tudnám, hogy minden rendben van. Riley barna szeme a csokoládéra emlékeztette Kate-et. És az ellenállása felolvadt ebben a meleg tekintetben. - Tényleg aggódnál miattam? - kérdezte halkan. - Tényleg. - Akkor rendben - suttogta Kate. - Szervezzünk dupla randit! Riley élvezte a halk dzsesszmuzsikát, amely a bár sarkából jött, és kellemes aláfestésül szolgált a társalgáshoz. - Neked miért nem tetszett a darab? Nem remek ötlet, hogy ellopják a karácsonyt? - Ez nem új ötlet - felelte Kate. Mielőtt bementek a bárba, megnéztek egy előadást a színházban. - Ezerszer szívesebben nézek meg egy Steven Spielberg-filmet, mint egy ilyen unalmas karácsonyi darabot — szólt közbe Tony Quaglio. - Én nem - ellenkezett Lana Murphy. - Nekem hiányoznak azok a régi filmek, amikor még nem repült minden a levegőbe rögtön a film elején. Míg Tony és Lana meg nem szólalt, Riley szinte el is felejtette, hogy kettős randin vannak. De azért nem teljesen. Tony déli típus volt, és feltűnő jelenség. Az előadás alatt az ülésen Kate háta mögé tette a kezét. Riley hallotta, amikor azt mondta a lánynak, hogy a mellette ülő kövér férfitól alig fér el. De most már sehol sem volt a kövér férfi, Tony karja mégis Kate székének háttámláján nyugodott. Riley is megérzett valamit a saját karján. Amikor lenézett, meglátta Lana ujjait... A nő közelebb hajolt hozzá. - Úgy látom, maga és én állunk az egyik oldalon, Kate meg Tony a másikon. Hihetetlen, hogy még csak most ismerkedtek meg, amikor ennyire hasonlítanak egymásra! - Szerintem nem hasonlítanak egymásra - vélte Riley. - Akkor nem figyelt - nevetett Lana. Most meg min mulat? Mi ebben olyan vicces? - Mindketten philadelphiaiak, olasz származásúak, és nem tudnak nyugton ülni két percig. - Én is pont erre gondoltam - nézett Tony sugárzó arccal Kate-re. - Tartozom Donaldnak egy sörrel... nem, egy egész karton sörrel azért, hogy megadta nekem Kate számát. - Látja? - szorította meg Lana Riley karját. - Néha egyszerűen csak úgy egymásra talál két ember. A zongorista új dalba fogott, mire Lana elhúzta a száját. - Nem is hinné az ember, hogy két hét múlva karácsony, ha abból indulna ki, mit játszik ez az ember. Kérnünk kellene valami ünnepibbet. - Ez egy karácsonyi dal. - Riley olyan jól kiismerte magát a dzsessz világában, hogy a legtöbb dalnak fejből tudta a címét, de most nem igazán tudott figyelni. - Hadd gondolkozzam egy percet, mindjárt megmondom, mi ez! - Boogie-Woogie Santa Claus - mondta Kate győzelemittasan. Riley koccintott vele a sörével. - Ilyen nő kell nekem! - Én szívesebben hallgatnám a Jingle Bellst vagy a White Christmast - panaszkodott Lana. Ki kell mennem a mosdóba, Kate, velem jössz? A lány megrázta a fejét. - Nem, most nem. De még öt másodperc sem telt el, és meggondolta magát. Riley figyelte, ahogyan követi Lanát a mosdóba.
- Mióta ismeritek egymást Kate-tel? - firtatta Tony, amikor a két nő eltűnt a szemük elől. Ő is megbámulta Kate formás hátsóját. - Úgy egy éve. Miért? - Csak elgondolkoztam. - Ráncba szaladt a férfi homloka. - Úgy tűnik, közel álltok egymáshoz. - Jó barátok vagyunk. - Riley tudta, hogy ez most már valóban igaz. - Csakugyan? - Tony kissé lenézőn végigmérte. - Valami azt súgja, csak azért jöttél, hogy engem szemmel tarts. - Nem tudtam, hogy ez ennyire nyilvánvaló - mondta Riley, és Tony szemébe nézett. A férfi állta a tekintetét. - És mit gondolsz? Riley nagyot kortyolt a söréből, hogy elodázhassa a választ. Igazából azért volt itt, hogy csírájában elfojtson minden kapcsolatot ezzel a férfival. Ám amikor most belegondolt, rájött, hogy Lanának igaza van. Bár Kate is ugyanúgy szereti a dzsesszt, mint ő, de Tonyval sokkal több közös témájuk akad. És ha Kate valóban kedveli ezt a férfit, hogyan állhatna az útjukba? - Nagyon jóravaló fickónak tűnsz - mondta végül. Tony koccintott vele. - Erre innunk kell! Riley is ivott, de mivel összeszorult a torka, ez eléggé nehezen ment. Kate odahajolt a tükörhöz, és megnézte a fogsorát. Aztán elhúzta a száját. Rosszul értelmezte volna Lana jelzését? Az asztalnál a másik nő egy pillanatra a fogára mutatott. - Nem látok semmit - mondta Lanának, aki éppen a rúzsát vette elő a táskájából. - Sajnálom. - De nem úgy tűnt, mintha komolyan gondolná. - Csak egyedül akartam lenni veled. Nem gond, ha felszedem Riley-t? Kate megpróbált uralkodni magán. - Amikor először találkoztunk, azt hittem, egy pár vagytok - folytatta Lana, aztán egy kis szünetet tartott, amíg kirúzsozta a száját. - De amikor Riley elhívott, felmerült bennem, hogy esetleg tévedtem. Csak barátok vagytok? Ha azt mondod, hogy hagyjam békén, akkor ahhoz tartom magam. Tényleg ilyen könnyű lenne? Kate semmit sem tett volna szívesebben, mint hogy azt tanácsolja Lanának, hagyja békén Riley-t, de mi van, ha a nő elmeséli neki? - Nem mondom - felelte lassan. - Akkor valóban csak barátok vagytok? Kate nagyot nyelt. Riley azt állította, hogy a barátja akar lenni, ő pedig beleegyezett, még ha hátsó szándékkal is. - Igen, csak barátok vagyunk. - Micsoda megkönnyebbülés! - csapta össze a tenyerét Lana. - Akkor felcsípem. Kate majdnem belebetegedett a gondolatba. Lana vonzó nő, Riley pedig nem tud majd ellenállni neki. - Biztos vagy benne, hogy jól fog elsülni? Azt hiszem, Riley téged is csak egy barátnőnek tekint. - Nem gond - mosolygott Lana. - Mihelyt a kezem közé kapom, majd rájön, hogy nekem egészen más jár a fejemben. Amikor visszatértek az asztalhoz, rögtön el is kezdte a hadműveletet. Megsimogatta a férfi karját, s minduntalan talált valami alkalmat, hogy megérinthesse. Kate-nek akaratlanul is eszébe jutott az az este, amikor meglátta Riley-t és Elle-t csókolózni, csak most Lana volt Elle helyén. Nem bírt tovább itt ülni és végignézni, ahogyan Lana a férfira veti magát, aki valaha az övé volt. Tehát az a legjobb, ha befejezik az estét. Ám Lana megelőzte.
- Riley, nagy baj lenne, ha hazamennénk? - Csábosan megrebegtette a szempilláját. Egyik keze a férfi karján nyugodott. Riley Kate-re nézett, mintha az engedélyét kérné. - Kate-től függ - válaszolta tétován. Hát persze, gondolta a lány. Hogyan is felejthette el, miért ragaszkodott a férfi a kettős randihoz? Nem mehet el addig, amíg meg nem bizonyosodik róla, hogy egyedül hagyhatja Tonyval. - Menjetek nyugodtan - kényszerített magára egy mosolyt. - Tonyval jól szórakozunk, nem igaz? - Nagyszerűen - mosolygott büszkén a férfi. Riley még tétovázott egy kicsit. Aztán felállt, odahajolt Kate-hez, és a fülébe súgta: - Jóravaló fickó. Aztán Lanával a karján elment. Kate hallgatagon nézett utánuk. Riley még visszapillantott a válla fölött, mielőtt elérték az ajtót, de akkor Kate gyorsan elkapta a fejét, és odafordult Tonyhoz. Mi az ördögre célzott Riley azzal, hogy Tony jóravaló? Talán engedélyt adott rá, hogy azt csináljon vele, amit csak akar? - Úgy festesz, mint akinek szüksége van még egy italra - jegyezte meg Tony. - Így is van. A férfi intett a pincérnek, és miután megkapták az italt, élénk eszmecserébe bocsátkoztak. Lanának igaza volt: rengeteg közös témájuk akadt. - Ma hagytalak nyerni a dartsban. Tudod, ugye? - mondta a férfi, amikor később a kocsihoz sétáltak. - Tudom, mikor nem mond igazat valaki - felelte a lány, mire Tony felnevetett. Olyan helyen hagyták a kocsit, ahol egyébként a lovas kocsik szoktak megállni, de a fiákerek már órákkal ezelőtt kiálltak a forgalomból. - Biztos vagy benne, hogy tudsz vezetni? - kérdezte a férfi, amikor odaértek a lány Toyotájához. - Két pohár bor után? Természetesen - válaszolta Kate, és a férfira mosolygott. Figyelte, hogy gyorsabban ver-e a szíve, de semmi ilyesmi nem történt. - Köszönöm. Szép este volt. - Szívesen. Kate úgy döntött, hagyja, hogy a férfi megcsókolja. Miért is ne? Riley lelépett Lanával, Tony pedig egyértelműen jelezte, hogy érdeklődik iránta. Jóképű és okos. Az anyja jó partinak minősítette volna. Még Riley is megkedvelte. Tony előrehajtotta a fejét. Kate közelebb húzódott hozzá, s a férfi egy rövid, puha csókot nyomott a szájára. - Szeretném, ha másként alakult volna - mondta aztán. - De ő tényleg nagyon szerencsés. - Kicsoda? - Riley Carter. - Tony búcsút intett, és odébbállt. Kate szörnyen dühös lett. Miért gondolja mindenki, hogy van köztük valami Riley-val? Annyira igyekezett túltenni magát rajta, de még ha maradt is benne némi érzelem iránta, esze ágában sincs engedni neki! Riley-t pedig szemlátomást amúgy sem érdekli már. Miért is mondta volna neki különben, hogy Tony jóravaló? A férfi kocsija a ház előtt állt, de ez még nem jelentett semmit. Lehet, hogy Lana is nála van. Kate csendben megállt a két lakás között a folyosón, és hallgatózott. De a régi ház megszokott neszein kívül semmit sem hallott. Képtelen lenne most úgy elaludni, hogy nem is tudja, sikerült-e Lanának elcsábítania Rileyt. De hogyan derítse ki, bent van-e a nő, anélkül hogy becsengetne? Bedugta a kulcsát a zárba, de aztán eszébe jutott valami.
Kihúzta a kulcsot, elrejtette a kabátzsebében, odament Riley lakásához, és becsengetett. Eltelt legalább húsz másodperc. Éppen újból csengetni akart, amikor kinyílt az ajtó. Riley haja kócos volt, és mezítláb állt a küszöbön. - Á, Kate! - Beletúrt a hajába. - Azt hittem, Tonyval vagy. - Ó, igen? - Kate még mindig mérges volt, hogy Riley össze akarta boronálni a férfival. - Az tetszene neked, igaz? Ha már olyan jóravaló fickó... Riley nagyokat pislogott. - Tessék? - Na jó, nem azért vagyok itt, hogy vitatkozzam veled. - Kate felemelte a kezét. - Kizártam magam. Oldalra hajtotta a fejét, és várta, hogy behívja-e a férfi. Nem tette. Kate elnézett mellette, de nem tudta megítélni, hogy egyedül van-e. - Bemehetek? Riley még mindig habozott. - Hát persze - mondta aztán, és félreállt. Kate végignézett a nehéz, sötét bútorokon. Ennek a sápadtan berendezett lakásnak sürgősen belsőépítészre lenne szüksége, de pillanatnyilag ez nem fontos. - Van valakinek pótkulcsa a lakásodhoz? - firtatta Riley. - Micsoda? - Kate bekukkantott a nappaliba és a konyhába. Senki. - Pótkulcs! Ja, persze... Hiszen ez az ürügy, amiért bejött. Kate lázasan fontolóra vette a lehetőségeket. - Juliának van egy, de most nincs otthon, és általában elég későn ér haza. Amikor Riley még mindig nem szólt semmit, Kate fülelt, de csak a hűtőszekrény zümmögését és a saját lélegzetét hallotta. Úgy tűnt, senki sincs rajtuk kívül a lakásban. Ettől megkönnyebbült, és ez rá is világított valamire. Egyáltalán nem azért jött Riley lakásába, mert azt remélte, hogy Lana itt lesz. Ellenkezőleg: azt kívánta, bárcsak ne lenne itt. Odafordult a férfihoz. Mivel már későre járt, a félhomálytól sokkal szűkösebbnek tűnt a lakás, mint nappali fényben. Riley arcára árnyék vetült. A vonásait nem lehetett megfejteni. Be kellene vallania neki, hogy megvan a kulcsa, de nem tudta rászánni magát. Ahhoz túl forró köztük a légkör. - Itt maradhatok, míg Juliáék hazaérnek? - suttogta. - Hát persze - felelte Riley lassan, s Kate arra várt, hogy odalép hozzá, és átkarolja. - De van egy jobb ötletem. Azzal kiment a konyhába. Kate zavartan követte, és figyelte, amint elővesz egy csavarhúzót. - Ez meg minek kell? - Szerintem ki tudom pattintani vele a konyhaablakodat. Kimentek az erkélyre. Ekkor Kate-nek eszébe jutott, hogy a lakás minden helyiségébe benézett, kivéve a hálószobát, pedig csak ott lehet a másik nő. Pislogni kezdett, mert könnyek szöktek a szemébe, aztán követte Riley-t. A kikötő felől fújó hideg szél összeborzolta Riley haját, amint ott állt Kate konyhaablaka előtt. Valószínűleg könnyebb lenne felfeszíteni az erkélyajtót, de közben biztosan betörné az üveget. Megpróbált a feladatra összpontosítani a mellette álló nő helyett. - Riley - kezdte Kate érzéki hangon - mondanom kell valamit. De a férfi nem figyelt rá. Majd később meghallgatja, ha már kinyitotta az ablakot. Ekkor az ablaktábla közepén hatalmas repedés keletkezett. - Ó, a csudába! - szitkozódott, aztán bűntudatosan a lányra nézett. - Természetesen kifizetem a javíttatást.
Kate összefonta a karját mellén, de Riley nem tudta kivenni az arcát a sötétben. - Mit akartál mondani? - Már nem fontos. Nők! Még egyszer meg kellene kérdeznie, mit akart a lány, de már majd lefagyott a lába. Ezért kifeszítette az ablakot, hogy be lehessen mászni rajta. Ahogy befurakodott, a térdét beütötte az ablakpárkányba, a könyökét pedig a vízcsapba. Végül leugrott a padlóra. Holnapra biztosan tele lesz kék-zöld foltokkal... Felkapcsolta a villanyt, odament a teraszajtóhoz, és beengedte Kate-et. - Köszönöm - mondta a lány, és belépett. - Most már mehetsz. A férfi elhúzta a száját, - Sajnálom az ablakot. - Semmi baj, de legközelebb... - Kate elharapta a mondatot. - Ó, felejtsd el! Mivel Riley érezte, hogy valami fontosat akart mondani, odalépett elé. - Nem, mondd csak! Látta, hogy a lány küzd magával. - Semmi - hazudta Kate. - Csak legközelebb, ha ilyesmi történik, inkább legyél őszinte velem! Egyszerűen mondd meg, hogy tűnjek el, és kopogtassak be máshoz. - Azt hiszed, meg akartam szabadulni tőled? - Riley megragadta a lány vállát, amikor az el akart fordulni tőle. - Talán nem? Bár csak a vállát fogta meg, a férfiban olyan vágyakozás gyúlt, hogy a legszívesebben azonnal megcsókolta volna. Be kellett ismernie, hogy Kate-nek igaza volt, valóban meg akart szabadulni tőle. A saját lakásában nem mert egyedül maradni vele, mert félt, hogy elkövetné ugyanazt a hibát. Csak lassan és óvatosan haladhat előre. Eszébe jutott egy régi mese. A teknősbéka, aki megnyerte a versenyfutást a nyúllal szemben. A teknőc a legnagyobb lelki nyugalommal slattyogott előre, egyik lépést a másik után anélkül, hogy szem elől tévesztette volna a célt. De a mesében a teknőcnek nem kellett megküzdenie ilyen kísértésekkel! Mivel Riley nem szólt semmit, Kate levette a válláról a kezét. - Menj haza! Hátat fordított a férfinak, bement a nappaliba, közben levette a kabátját. Valami kiesett a zsebéből, és végigcsúszott a parkettán. Riley ösztönösen lehajolt érte, de Kate megkaparintotta és bedugta a miniszoknyája zsebébe. Riley teljesen összezavarodott. - A kulcsod volt az, ugye? A lány nagyot nyelt, és kerülte a férfi tekintetét. - Én... öööö... meg sem néztem a kabátzsebemben - mondta hosszú szünet után. A férfi nem hitt neki. - Tulajdonképpen mit művelsz, Kate? 8.FEJEZET Kate legszívesebben a homokba dugta volna a fejét. Hogyan követhetett el ilyen buta hibát? - Katie! - sürgette Riley. Tavaly is így hívta, amikor együtt feküdtek az ágyban. De ebben a pillanatban inkább horogütésnek számított a becézés, annál is inkább, mert most nem ő fekszik az ágyában. - Rendben, bevallom. - A lánynak sikerült megakadályoznia, hogy remegjen a hangja. Egyáltalán nem zártam ki magam. - Rájöttem. Elmagyaráznád akkor nekem, miért mondtad azt? - Csak látni akartam, hogy nálad van-e Lana - sóhajtott nagyot Kate.
Riley döbbenten meredt rá. Kate kezdett dühbe gurulni. - Tudom, nem lett volna szabad hazudnom. Hiba volt. De te sem voltál őszinte velem. - Milyen tekintetben? - Például miért küldtél vissza a saját lakásomba ahelyett, hogy nálad maradhattam volna. Tudom, hogy ott van nálad Lana. - Micsoda?! A lányt dühítette, hogy a férfi még mindig tagadja. Hát nem érti, hogy elárulta magát, amikor ragaszkodott hozzá, hogy kinyitja inkább az ablakot? Méghozzá mezítláb? Decemberben? - Tudom, hogy nem akartál tőle semmit, de amikor kint voltunk a mosdóban, Lana azt mondta, hogy szeretne változtatni ezen. - Tehát úgy gondoltad, azért feszítettem fel az ablakodat, hogy ne tudd meg, Lana ott van a hálószobámban? - emelte fel Riley a hangját. - Pontosan! - fortyant fel Kate. A férfi szeme csillogott, és a lányban gyanú ébredt, hogy tévedett. - Talán nem így van? - kérdezte aztán egy árnyalattal halkabban. - Nem. Lana egyértelműen tudtomra adta, hogy szívesen lefeküdne velem, de ahhoz ennél azért több kell. - Szóval nem feküdtél le vele? - Nem, és nem is áll szándékomban. Kate annyira megkönnyebbült, hogy minden erő kiszállt a tagjaiból, és könnyek szöktek a szemébe. Mivel Riley még mindig behatóan fürkészte, igyekezett elrejteni az érzéseit. - Felejtsd el, hogy megkérdeztem! Semmi közöm hozzá. Riley betört egy hajtincset a lány füle mögé. - És mi van, ha én azt szeretném, hogy legyen közöd hozzá? Kate szíve nagyot dobbant. Legszívesebben elmenekült volna, mégis földbe gyökerezett a lába. - Nem tudom, mire gondolsz - mondta, bár nagyon is jól tudta. Riley megfogta a lány jobb kezét, és a szívére tette. Aztán mélyen belenézett a szemébe. Noha tél volt, Kate hirtelen úgy érezte, mintha a forró nyár telepedett volna a szobára. - Még mindig van valami köztünk, Kate - suttogta Riley. - Érzed? - Igen - mondta a lány olyan halkan, hogy ő is alig hallotta. Még hozzá akarta fűzni, hogy nem akarja érezni, de nem bírt megszólalni, amikor Riley felemelte a kezét, és csókol lehelt rá. - Nem akarlak sürgetni, de szeretnélek megcsókolni. - Csak fogta Kate kezét, és a szemébe nézett. - Szabad? A lány tudta, mit kellene válaszolnia, ám az ajka képtelen volt megformálni a szavakat. Az első pillanattól kezdve, amikor megismerkedtek Riley-val, mindig ott volt köztük ez a mindent letaglózó vonzerő, és egy szemernyit sem csökkent azóta. Kate megköszörülte a torkát, és a nyelve hegyével idegesen megnyalta a száját, mert hirtelen kiszáradt. - Sőt muszáj! - Ezúttal tisztán jöttek elő a szavak. Riley mosolya édes volt, és izgató. Magához húzta Kate-et, ő pedig félrehajtotta a fejét. Bár egészen gyengéd csók volt, a lány teste tetőtől talpig beleremegett. Riley is így érezhetett, mert nyomban forróbban és követelőzőbben csókolta. Kate megsimogatta a férfi széles vállát, aztán a nyaka köré fonta a karját. A tarkóján belefúrta az ujjait a hajába. Riley egyik kezével a lány csípőjét simogatta, s még szorosabban magához húzta. Kate készségesen hagyta, és a férfihoz simult. Teste-lelke egyre forróbb lázban égett. Lehunyta a szemét, hiszen nem kellett látnia hozzá, hogy tudja, Riley az, aki a karjában tartja. Olyan illata volt, mint senki másnak. A szappan és valami sajátságosan férfias illat egyedülálló keveréke. És pontosan úgy érintette meg, ahogy ő vágyott rá.
A férfi csak simogatta, becézgette, kényeztette. Aztán még hevesebben csókolta, nyelvével vad, érzéki játékba fogott. Kate szíve egyre vadabbul vert. Hallott valakit felnyögni, és rájött, hogy ő maga volt az. Szenvedélye egyre csak fokozódott. Viszonozta nyelvével a pajkos játékot, s ezúttal a férfi nyögött fel. Riley félrehajtotta a fejét, és magához szorította, hogy Kate érezhette ágaskodó férfiasságát. A lány érzékien hozzádörgölőzött, ő pedig a mellére csúsztatta az egyik kezét. A ruhán keresztül becézte a keblét, s a lány mellbimbója ágaskodni kezdett. Kate szenvedélye mind magasabbra csapott. Mélyen eltemetett, ám sosem feledett érzései most ismét felszínre törtek, és követelték a maguk jussát. Riley a legszívesebben letépte volna róla a ruhát, s ő is levetkőzött volna. Akkor gyorsan ott lennének, ahol mindig a legboldogabbak voltak: az ágyban. Kate ugyanerre vágyott, olyan kétségbeesetten, hogy szinte már fájt. Ha most engedne az ösztöneinek, teljesen kiszolgáltatná magát. És akkor Riley-n kívül senki és semmi más nem lenne fontos az életében. Félelem fogta el, amikor észrevette, hogy majdnem elérte ezt a pontot. Nem sikerült kibontakoznia az ölelésből, de beszélni azért tudott. - Riley, hagyd abba! - kérte elfúlón, rekedten. - Hagyjam abba? - Riley keze még mindig a lány mellén nyugodott, s zavartan nézett Katere. Megdöbbenése érthető is volt azok után, hogy Kate minden porcikájával azt üzente, kész mindenre. - Hagyd abba! - ismételte a lány, s gyűlölte magát, hogy nem tud kibújni a férfi karjából, de képtelen volt megmoccanni. Riley az ajkába harapott, és lehunyta a szemét. Látszott, hogy megpróbál uralkodni magán. Egy másodperccel később leeresztette a kezét, és hátralépett. Kate-nek hirtelen nagyon hidegnek tűnt a levegő. Maga köré fonta a karját, s rettenetesen elveszettnek érezte magát. - Abbahagytad. - Te kérted. - Riley hangja még mindig rekedt volt. Igaz, ő kérte, de zokon vette, hogy a férfinak könnyebb volt abbahagyni, mint neki. - Ezzel most bebizonyosodott, hogy hazudtál. Nem csupán barátságot akarsz - vetette a szemére. A férfi rettentően boldogtalannak látszott, és a lánynak egyáltalán nem szolgáltatott elégtételt, hogy felfedte a hazugságát. - Nem hazudtam. Tényleg szeretném, ha barátok lennénk. - De szexet is akarsz, nem? - Nem tudok úgy a közeledben lenni, hogy ne vágynék az érintésedre. A lány megdörzsölte a száját. Sajnos a férfi csak azért van nála, mert véletlenül így alakultak a dolgok. Ha az utolsó szabad lakás Charlestonban nem kifejezetten az övé mellett van, Riley egyáltalán nem is gondolna rá. - Jobb lesz, ha elmész. A férfi még mindig nehezen lélegzett. A haja összekuszálódott. Az inge kicsúszott a nadrágjából. Ahogy Kate végignézett rajta, valami megmozdult mélyen a lelkében. Minden kezdődik elölről... Riley megállt az erkélyajtóban. - Megelégszem a barátsággal is, ha az minden, amire kész vagy. Tőled függ. A lány még sokáig állt ott egy helyben, miután Riley elment. „Tőled függ", mondta a férfi. Mintha neki nem lenne lényeges, mi lesz a vége. Lehunyta a szemét, és könnyek peregtek le az arcán. Tapasztalatból tudta, hogy Riley nem képes neki megadni azt, amire szüksége van. De akkor hogyan szerethetett belé megint?
Ahogy Riley megérkezett az építkezésre, Dave azonnal odament hozzá. Az öccse lélekben felkészült a legújabb katasztrófahírekre. De Dave kivételesen nem látszott búskomornak, hanem mosolygott. - Jó híreim vannak, öcskös! Megkaptuk a megbízást az étteremre. - Remek! Nem is számítottam rá, hogy ilyen hamar döntenek. - Na igen, mi vagyunk a legjobbak. A Lowcountry Group körülbelül akkor akar kezdeni az építkezéssel, amikor végzünk a szállodával. - Meg tudjuk csinálni. - Riley máris fontolóra vette, honnan nyerhetne több időt a tervezésre. - Hívd fel Bob Steint, a cég főnökét! Azt szeretné, hogy te is legyél ott, amikor a belsőépítészekkel tárgyalnak. - Nem ugyanazt a céget bízzák meg, amelyik a szállodát is berendezi? - Nem, mert egyre több pénzt kérnek. Bob azt mondja, olcsóbb vállalkozást szeretnének. - Tudnék ajánlani valakit, akinek ez remek lehetőséget jelentene. - Riley Kate-re gondolt, hiszen a lány annyira szeretne szállodákat és éttermeket berendezni, és ezzel mindkét fél jól járna. - Mit gondolsz, hallgatnának rám, ha javasolnék valakit? - Riley próbált közönyös hangot megütni. - Biztosan. Valószínűleg még örülnének is neki. Ó, a pokolba! - Mi a baj? - A volt barátnőd belsőépítész. Őt akarod ajánlani. Riley megvonta a vállát. - És ha igen? - Megint együtt jártok? Ezért akarod megszerezni neki a megbízást? - Nem, nem járunk együtt, csupán barátok vagyunk. - Riley azért nem volt benne teljesen biztos, hogy ez még mindig megállja-e a helyét. A barátok beszélgetnek egymással, de amióta csókolóztak, Kate kitér az útjából. - És nem szorul rá, hogy megbízásokat szerezzenek neki. Nagyon tehetséges. - Akkor a tehetsége miatt gondoltál rá? Nem azért, mert eleged volt ebből a barátságosdiból, és le akarsz vele feküdni? Azért is, gondolta Riley, de pillanatnyilag beérte volna egy beszélgetéssel, amely a köszönésnél többől áll. Előző este azt hitte, kikényszeríthet egy futó társalgást, de Kate megint randevúzott valakivel. Riley látta őket elmenni, és fájdalmasan összeszorult a szíve. - Szeretném, ha Kate kapná meg a megbízást - mondta egyszerűen. - Meg azt is, hogy ezért hálás legyen, és lefeküdjön veled. Számomra ezt jelenti a dolog. Riley a fejét rázta. - A te hozzáállásoddal kész csoda, hogy egyáltalán néha szexelsz. - Miért van az a homályos érzésem, hogy jóval többről van itt szó, mint amit te mondasz? vonta fel a szemöldökét Dave. Kate alig tudott nyugodt hangon beszélni, amikor négy férfiszempár szegeződött rá. - Az étterem elég távol lesz az óvárostól, hogy a berendezésnél egy kicsit eltérhessünk a megszokottól. Most éppen a mediterrán stílus a divatos, de maradhatunk az acélnál is. Sok króm is lehetne, fekete kiegészítőkkel. Bármi mellett döntenek is, én megvalósítom. Az összes férfi bólogatott, de Riley volt az egyetlen, aki rá is kacsintott. A többiek a Lowcountry Group főnökei voltak, azé a vállalaté, amely a környéken mindenütt szállodákat és éttermeket épített. Bob Stein állt legfelül a ranglétrán. Elég félelmetesnek látszott, de Riley előtte elárulta, hogy ez csak a látszat. - Köszönöm, Miss Marino. Nagyon jó benyomást tett ránk. Még meg kell hallgatnunk néhány másik pályázót is, de hétfőn közölni fogjuk, hogyan döntöttünk.
- Köszönöm a lehetőséget, hogy bemutatkozhattam. - Kate úgy döntött, szóba hozza, amit a férfiak talán a gyengéjének tekintenek. - Ami hiányzik a tapasztalatomból, azt pótlom lelkesedéssel és kemény munkával. Nem fogják megbánni, ha mellettem döntenek. Biccentett, összeszedte az iratait, és visszatette őket a mappába. Még mielőtt Riley-ra nézhetett volna, a férfi már mellette is termett. Remekül festett khakiszínű nadrágjában és kissé gyűrött ingében. Valószínűleg közvetlenül az építkezésről jött. - Elkísérlek a liftig. Kate megvárta, míg a többiek kimennek, aztán megkérdezte: - Mit gondolsz, hogy sikerült? - Lenyűgöző voltál. - Ha csak azért mondod, mert le akarsz velem feküdni, csalódni fogsz. A férfi felnevetett, amitől a lányt elöntötte a melegség. - Nem ez az egyetlen oka. Tényleg nagyon felkészült és magabiztos voltál. És őrületesen izgató. Kate a férfi szemébe nézett. - Te udvarolsz nekem. - Szabad? - Tréfálsz? Miután bejuttattál ide, szinte bármit megtehetsz. A férfi három nappal azelőtt hívta fel, és megkérdezte, lenne-e kedve berendezni egy vízparti éttermet. Kate először azt hitte, valami viccről van szó, de amikor Riley biztosította, hogy nem, örömében felkiáltott. - Ha így van - mormolta Riley most a fülébe -, akkor folytathatnánk, ahol a múltkor abbahagytuk? Elérték a liftet, amely az épület egy csendes sarkában surrant fel s le. Kate előbb megnyomta a hívógombot, csak aztán nézett a férfira. - Attól függ. Mennyi a szavazati jogod a megbízás odaítélésében? A férfi mosolygott. - Belsőépítész vagy. Tudhatnád, hogy az építész és a belsőépítész mindig szorosan együttműködik. Kate közelebb lépett a férfihoz, és a mellkasára tette a kezét. Szórakoztatta ez a heccelődés. Különösen mivel lassacskán arra a következtetésre jutott, hogy talán Riley többet érez iránta, mint gondolta. - Ha így van - kezdte rekedt hangon, - akkor sajnos tartanunk kell a három lépés távolságot. Nem szeretném, ha miattam nehézségeid lennének. A férfi annyira csalódottnak tűnt, hogy megindította a lányt. - De nem én vagyok az, aki a végleges döntést hozza - ellenkezett Riley. Kate mutatóujjával végigsimított a száján. - Akkor még inkább el kell halasztanunk a dolgot. Riley lehunyta a szemét. Amikor ismét kinyitotta, a lány nemcsak vágyat, hanem vidámságot is látott benne. - Most te flörtölsz velem. - Baj? - kérdezte Kate ártatlanul. - Ó, dehogy! És este folytathatod is. Mondjuk nyolckor nálam? A lány nevetett. - Most elmegyek Savannah-ba, mert be kell szereznem egyet-mást. És egy barátnőmnél töltöm az éjszakát. - Amikor visszajössz, folytatjuk, ahol abbahagytuk. Kate felhúzta a szemöldökét, próbálta leplezni, hogy beleborzong még a gondolatba is. Csilingelés jelezte a lift érkezését. Kate leengedte a kezét, és belépett a fülkébe.
- Micsoda ígéret! - mondta könnyedén. - Reméljük, be is tudod tartani. Az ajtó kinyílt, és az utolsó, amit Kate látott, az Riley döbbent arca volt. A lány mosolygott. Talán hiba volt közölnie vele, hogy kész egy új kapcsolatra, de remélte, hogy mégsem. Csupán néhány nappal azután, hogy megemlítette, szeretne szállodákat és éttermeket berendezni, Riley máris megszerezte neki ezt a kiváló lehetőséget. Még nyugton is hagyta, hogy ki tudjon dolgozni valami tervet a bemutatkozó beszélgetésre. Ez vajon nem azt jelenti, hogy valóban tiszteli és szereti őt? Még akkor is remekül érezte magát, amikor leért a földszintre. Dúdolva lépett ki az előcsarnokba, de ott földbe gyökerezett a lába. - Ó, kit látnak szemeim, csak nem a vetélytársamat? - nevetett Elle Dumont. Csodálatosan festett, mint mindig. Szőke haját hozzáértő kezek festették, márkás kabátja a karácsonyhoz illően piros volt, és a mosolya olyan édes, hogy könnyen megtéveszthette azt, aki nem tudta, hogy hamis. Kate pillantása a fekete bőrmappára esett, melyet Elle a hóna alá csapott. - Az étterem miatt jöttél? - Csak nem azt hitted, hogy te vagy az egyetlen pályázó? Riley biztosan említette, hogy én is beszállok a versenybe. - Elle megcsóválta a fejét. - Ha most megbocsátasz... nem szeretném megváratni az urakat. Kívánj nekem sok szerencsét! - Inkább nem. Elle felnevetett, hátradobta a haját, és a lifthez ment. - Nincs is rá szükség. Olyan jó kapcsolataim vannak, hogy nem kell fárasztanom a szerencse istenasszonyát. Kate az imént még annyira biztos volt benne, hogy Riley szereti, és azért ajánlotta be! De vajon Elle-t is ő javasolta? Kate egy nappal később jött vissza, mint ahogy Riley várta. Örült, hogy nem előző estére szerzett jegyeket. Ha egy férfinak rossz híreket kell közölnie, jobb, ha van nála kárpótlás. A legszívesebben rögtön odaszaladt volna a lányhoz, amikor az kiszállt a kocsiból, de visszafogta magát. Kate kivette a táskáját az anyósülésről. Ezúttal fekete-fehér télikabátot viselt. Olyan mintája volt, amely a legtöbb nőnek nevetségesen állt volna, de ő remekül festett benne. - Szia, Kate! Milyen volt az út? A lány futó pillantást vetett rá, mielőtt bevágta volna a kocsi ajtaját. - Jó. Riley követte. Majdnem negyvennyolc órája nem látták egymást, a lift előtti forró flört óta. Pillanatnyilag úgy tűnt, Kate-et szemernyit sem érdekli, hogy elcsavarja a fejét. - Már tegnap estére vártalak. Biztos, hogy minden rendben volt? - Riley megpróbált olvasni Kate arckifejezéséből, de mivel oldalról látta, nem sikerült. - Ha beszélni akarsz valamiről, itt vagyok. - Egyszerűen úgy döntöttem, hogy egy kicsit tovább maradok. Amikor Kate megállt, hogy kivegye a postaládából a leveleit, Riley úgy döntött, kijátssza az aduját. - Emlékszel, hogy tavaly lekéstük a karácsonyi vacsoratúrát az óvárosban, mert már minden jegy elkelt? Ezúttal szerencsém volt. Íme, két jegy ma estére. Kate nem válaszolt, de Riley nem hagyta elbátortalanítani magát. - Fél hatkor kezdődik, szóval előtte még pihenhetsz néhány órát. - Nem tudok elmenni. Valami nyilván történt azóta, hogy tegnapelőtt elváltak a liftnél. De micsoda? Riley hirtelen rájött. - Pénteken, amikor kifelé mentél, találkoztál Elle-lel, igaz?
A lány tüzes tekintete elárulta, hogy eltalálta. A férfi azt hitte, Elle meghallgatása később kezdődik, és nem futhatnak össze, de a szőkeség nyilván kicsit korábban érkezett, hogy még ellenőrizhesse a sminkjét. - Én is csak pénteken tudtam meg, hogy ő is a listán van. - Belenézett Kate szemébe. Valaki meghívta a Lowcountry Grouptól, de nem én. Kate megrántotta a vállát. - Számítottam vetélytársakra. - De arra nem, hogy Elle is köztük lesz. - Lényegtelen, hogy ki. Ezt persze Riley sem hitte el. A férfi egy lépést tett Kate felé, és most is érezte a megszokott vonzerőt. Mindenesetre ez mit sem ér, ha nem tudja meggyőzni. - Nem jelent számomra semmit - mondta halkan. - És soha nem is jelentett. A lány kétkedve nézett rá, de aztán megrántotta a vállát. - Ez már a múlté. Felemelte a táskáját, amelyet akkor tett le, amikor megnézte a postaládát. - Felvigyem? - ajánlotta a férfi. - Nem kell, kösz. - Kate odament a lépcsőhöz. Riley a háta mögött maradt, de úgy érezte, mintha Elle köztük állna. Nem hagyhatja, hogy az a nő megint elrontson mindent! Kate fontos neki, mindig is az volt. - Nem gondoltad meg magad a vacsorával kapcsolatban? - kérdezte, amikor odaértek a lány lakásához. - A King's Courtyard Innben kezdődik előétellel, aztán a Wentworth Mansionben lesz a saláta, és utána a John Rutledge House-ban folytatódik. Pazar lakoma lesz. - Már mondtam, hogy nem tudok elmenni - felelte ridegen Kate. - Nem tudsz, vagy nem akarsz? - Nem tudok. - A lány kinyitotta az ajtót, és belépett. - Már van egy találkozóm. Tessék? Mi történt péntek óta? Akkor még Riley biztos volt benne, hogy jelentős lépést tett előre. Egészen belebetegedett, amint elképzelte, hogy Kate egy másik férfival találkozik. - Tony Quaglióval? - Most már nem szerette volna támogatni Tonyt. Saját magának akarta Kate-et. - Nem. Valaki mással. Hol a csudában talál ez a lány ennyi pasit? Amióta tavaly szakítottak, Riley-nak csupán néhány találkája volt. És eltekintve a múltkori kettős randevútól, négy hónapja egy sem. - Viszlát! - csukta be Kate az orra előtt az ajtót. Riley úgy érezte, mintha tényleg az orrára vágta volna az ajtót. Vajon Kate azt követően beszélt meg valakivel találkát, hogy találkozott Elle-lel? Csak így történhetett... Talán tovább kellett volna beszélgetnie erről Kate-tel. Mindegy, mit állít a lány, az a csók őt is felkavarta! De mit érne el vele, ha elmagyarázná neki, hogy tavaly csak megijedt, amiért olyan viharos sebességgel alakul a kapcsolatuk, és csak azért viszonozta Elle csókját, mert ellenőrizni akarta, valódiak-e az érzései Kate iránt? Csak állt ott a folyosón azon tanakodva, mitévő legyen. A szíve azt súgta, hogy kopogtasson be hozzá most rögtön, és magyarázza el neki, hogy Kate az egyetlen nő, aki valaha is jelentett neki valamit. De nem tehette. Túl gyors lenne, túl elhamarkodott. És ekkor eszébe jutott valami. Amikor kilépett a házból, egy dzsesszes karácsonyi dalt fütyörészett maga elé. - Lássuk csak, jól értettem-e! - mondta Julia. Leült a kanapéra, és maga alá húzta a lábát. Azért jöttél ide az éjszaka kellős közepén, hogy megkérdezd, össze tudlak-e hozni valakivel? Egy kicsit tényleg őrültségnek hangzott. Vagy inkább kétségbeesett kísérletnek. Kate igazából egyiket sem akarta beismerni.
- Ne legyél ilyen drámai! - csillapította barátnőjét, aztán kigombolta fekete-fehér kabátját, és letette a szék támlájára. - Még csak háromnegyed tizenkettő van. - Az is késő - vélte Julia. - Phil már rég alszik. - Tudom, hogy éjfél előtt általában nem fekszetek le. Meg nem is tudtam volna korában jönni. Találkám volt. Julia elkínzott pillantást vetett rá. - Most meg mi nem sikerült? Kate elgondolkozott. Tulajdonképpen Trent Laughlin, Kate egyik kollégájának fia kifejezetten kedves volt. A lány nem is tudta volna megmondani, miért nem lobbant fel az a bizonyos szikra, de Julia választ várt. - Unalmas volt. Egész idő alatt csak a belsőépítészetről akart beszélgetni. - Hogy lehet egy férfi unalmas, aki az iránt érdeklődik, amit csinálsz? - Julia, ha egész nap ezzel foglalkozom, nem akarok este is erről beszélgetni! - Tudod, hogy ez milyen bután hangzik? Kate lerogyott a barátnője mellé a kanapéra. - Azt hiszem, mindjárt megsértődöm. - Meg kell mondanom neked az igazat: őrülten viselkedsz. - Mert megpróbálom megtalálni az igazit? - Mert vonakodsz beismerni, hogy melletted lakik. - Ó, nem! - Kate-et elfogta a kétségbeesés. - Riley csak neked tűnik az igazinak, de csak azért, mert nem tudod azt, amit én. Julia hátradőlt. Rózsaszín pizsamát viselt, és nagyokat ásított. - Akkor avass be! Kate felugrott, és elkezdett fel-alá járkálni. - Tudod,, hogy pénteken megpályáztam egy éttermi megbízást? - Amelyről Riley szólt neked? Igen, tudom. - Elle Dumont, egy igazi szőke bestia ugyancsak a listán szerepel. A középiskolában együtt járt Riley-val. - Hogy is jut eszembe az a merész gondolat, hogy féltékeny vagy rá? - Látnod kellene Elle-t! Magas, szőke, karcsú, és még tehetséges is. És említettem már, hogy a középiskolában Riley barátnője volt? - Kétszer is - Julia anyáskodva megpaskolta a barátnője karját. - Ugyan, szívem, annak legalább tíz éve! - Még mindig része az életének. Sőt ő az oka, hogy szakítottunk. Tavaly decemberben elmentem egy étterembe, ahol Riley-val kellett volna találkoznom. - Kate rövid szünetet tartott, mert az emlékek fájó sebeket téptek fel. - Aztán megláttam őt egy asztalnál Elle-lel. Éppen csókolóztak. - Egy pillanat! Azt mondod, oda beszéltetek meg randevút Riley-val, aki aztán hagyta, hogy rajtakapd egy másik nővel? - Nem. Elle akkoriban ugyanannál a cégnél dolgozott, mint én. Ő adta át az üzenetet, hogy menjek oda. - Na látod! Ő szervezte úgy, hogy együtt lásd őket. - Tudom - mondta Kate. - De nem figyeltél! Láttam, hogy csókolóznak. - Lefeküdtek egymással? - Egek! Étteremben voltunk! Természetesen nem feküdtek le. - Akkor hadd kérdezzem másként! Azt gondolod, hogy Riley-nak viszonya volt a bestiával, miközben ti együtt jártatok? Kate és Riley akkoriban olyan sok időt töltött az ágyban, hogy biztosan nem maradt a férfinak felesleges energiája más nőre.
- Nem, nem hiszem. - Akkor még mindig nem értem, miért olyan nagy ügy. - Azért nagy ügy, mert Elle még mindig fontos szerepet játszik az életében. Nem figyeltél? Ő is ott van a pályázók között az éttermi megbízásra. Látnod kellett volna, ahogyan előadta magát, amikor találkoztunk! Rájött, Riley nem árulta el nekem, hogy ő is pályázik, és remekül szórakozott rajtam, amikor az orrom alá dörgölte. - Riley személyesen kérte meg őt, hogy pályázzon? - Azt állította, hogy nem is tudott róla, amíg a nő meg nem jelent a bemutatkozó beszélgetésen. - Hiszel neki? Kate ezen eddig még el sem gondolkozott. - Igen, hiszek - vallotta be. - Következő kérdés: szerinted Riley-nak most viszonya van a bestiával? Ezen Kate-nek még gondolkodnia sem kellett. - Nem. - Rendben. - Julia most úgy beszélt, mint egy tanárnő. - Tavaly azt akarta Riley volt barátnője, hogy azt hidd, van köztük valami. Idén még mindig ugyanebben mesterkedik. De te tudod, hogy nem igaz. Ismétlem, nem látom a gondot. - A gond abban áll, hogy Riley viszonozta a csókját - kiáltott rá Kate Juliára. - Na és? Önmagában az még semmit sem jelent. - De én akkor annyira szerelmes voltam belé, hogy más férfira rá sem bírtam nézni! - tört ki Kate-ből. - Aha - mondta Julia. - Csak azt mondd meg nekem, mi olyan szörnyűséges abban, ha az ember fülig szerelmes valakibe. - Nem kérdeznéd, ha ismernéd az anyámat. Az, hogy szereti az apámat, eddig csak keserűséget hozott az életébe. - Megcsalja? Kate elhúzta a száját. A sok-sok év alatt egyszer sem talált semmi arra utaló jelet, hogy az apja félrelépne. - Nem hiszem, de ez semmit sem jelent. - Csak azt, hogy szereti az anyukádat. - Julia összehúzta a szemét, úgy nézett a barátnőjére. - Ha szereti is, nem eléggé. Ha szeretné, nem játszana, nem veszítené el állandóan az állását, és nem hazudozna neki. - Aha, most már értem - állapította meg Julia. - Mire célzol? - Hogy mi a gondod Riley-val. Kate mérgesen nézett rá. - Azt hiszed, attól félek, hogy úgy járhatok, mint az anyám? - Nem így van? Kate nagyot nyelt. A lelke mélyén tudta, hogy a kétségeinek Riley-val kapcsolatban igazából semmi köze Elle-hez. De az anyját nem vette számításba. - És mi van, ha egyszerűen csak félek? - kérdezte. - Riley sosem mondta, hogy szeret. Mi rossz van abban, ha nem akarok vesztesként kikerülni a dologból? - Semmi - felelte Julia, és Kate fellélegzett. De csak egy pillanatra. - Azaz, ha igazad van, ami Riley irántad való érzéseit illeti. De mi van, ha tévedsz? Mi van, ha ő is szeret téged? Riley kimerülten ült a két méter magas karácsonyfa mellett, melyet ő vásárolt és díszített fel. Igazából nem tartotta valami szépnek. Nem a díszekkel volt baj. Azokat még Kate választotta tavaly, miután rábeszélte őt, hogy állítson karácsonyfát a tengerparti házában.
Kate-nek kitűnő az ízlése, akkor is, ha feltűnő vonzalmat tanúsít a különös formájú rózsaszín és bíbor díszek iránt. A gondot az jelentette, hogy a fa pusztán fa, ha nincs kivel megosztania az élményt. Riley úgy tervezte, hogy a fenyőfával emlékezteti Kate-et a legutóbbi közös karácsonyukra. Ám közben már éjfél is elmúlt, és a lány még mindig nem volt otthon. Riley fél órával azelőtt látta a házban egy fickóval, akinek annyira be volt zselézve haja, hogy még egy erős vihar sem tudta volna összekócolni. Kate nyilván még az előcsarnokban elköszönt tőle, mert a férfi egyedül lépett ki az utcára, és utána Riley hallott valakit felfelé jönni. És ez a valaki felment a harmadik emeletre, ami csak azt jelenthette, hogy Kate most Juliával beszélget. Riley-nak ismét eszébe jutott a teknősbéka. Csak lassan és állhatatosan! Ám a teknősbéka képét más fantáziaképek nyomták el. Kate, amint az ujjával végigcirógatja a mellkasát... Izzó tekintete, miközben vele flörtöl... A szenvedély, mely még mindig izzott közöttük, s amely miatt Riley-nak olyan nehezére esett tisztán gondolkodnia... A szenvedély még most is égette testét-lelkét, és a legszívesebben felszaladt volna Juliához Kate-ért, hogy azt tegyék, amire reményei szerint a lány is vágyott. Csak lassan! - figyelmeztette a teknősbéka. - Felejtsd el! - felelte neki Riley. - Nem hallottad még, hogy „amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra"? Julia kedveli őt. Meg fogja érteni, ha megjelenik nála az éjszaka közepén, és rábeszéli Kateet, hogy tartson vele. Kinyitotta az ajtót, kilépett a folyosóra, és földbe gyökerezett a lába. Kate már nem Juliánál volt: ott állt a lakása ajtaja előtt. Művészien rendetlen frizurájával, fehér farmerban és levendulaszínű garbóban úgy festett, mintha most lépett volna le egy divatlap címoldaláról. Riley megijedt, hogy mindjárt el is tűnik. - Rád vártam - bökte ki. - Miért? - Kate kitért a férfi pillantása elől, de Riley nem hagyta eltántorítani magát. - Hogy megmondjam neked, remélem, szörnyű volt a randid. - Ó, köszönöm - felelte Kate sokkal kevésbé pimaszul, mint amire a férfi számított. Riley megfogta a kezét, és magával húzta. - Van még egy ok, amiért vártalak. - A hangja most fátyolos volt. Mély lélegzetet vett. Akarod tudni, mi az? A lány is nehezen vette a levegőt. - Miért vártál? - Mert ott akarom folytatni, ahol abbahagytuk - felelte a férfi, és behúzta Kate-et a lakásába. 9.FEJEZET Kate szemernyi ellenállást sem tanúsított. A szíve a torkában dobogott. Egy férfi nem vár csak úgy egy nőre az éjszaka kellős közepén, ha nem jelent neki semmit. De Riley nem is úgy nézett rá, mint aki meghalna, ha nem csókolhatná meg. Egyáltalán meg sem csókolta! Riley becsukta az ajtót, de közben nem engedte el a kezét. Aztán bevezette a lakásába, de nem a hálószobába, hanem a nappaliba, ahol egy hatalmas karácsonyfa tündöklött a félhomályban. Kate ezen nagyon meglepődött. Tavaly Riley azt mondta, hogy bőven elég neki az apró műfenyő, amelyet az édesanyjától kapott ajándékba. Ha Kate nem noszogatta volna, hogy állítsanak rendes karácsonyfát a tengerparti házában, beérte volna azzal. És hány éjszakán is állt az a fa a háttérben, míg ők szerelmeskedtek?
Emlékezett rá, ahogy felállt egy hokedlira, és feltette a füzért a fára. Közben elveszítette az egyensúlyát, és Riley elkapta, hogy le ne essen. A teste a férfiéhoz simult, és rögtön elkezdtek csókolózni. Egy pillanattal később már meztelenek voltak, és el sem jutottak a hálószobáig. Elég volt a kanapé is... - Mi jár a fejedben? - szakította ki az emlékeiből Riley hangja. Könnyek lepték el Kate szemét, és nagy nehezen kinyögte: - Szép. - Más választ reméltem. - Mégis mit vársz tőlem? Hogy bukfencet hányok? A férfi felsóhajtott. Aztán megfogta a lány vállát, és maga felé fordította. Megsimogatta az arcát és a száját. - Azt akartam, hogy emlékezz. Kate pislogott, hogy visszatartsa a könnyeit. - Mire? - Erre - Riley lehajolt hozzá, és megcsókolta. Nem vonakodva, nem félénken, nem lágyan - hanem szenvedélyesen. Mint aki már nem tudja visszafogni magát. Kate lehunyta a szemét. A szenvedély őt magát is kezdte legyőzni, hasztalan próbált ellenállni. Már egy évvel ezelőtt is, amikor még alig ismerték egymást, tehetetlen volt az érzéseivel szemben. És most, hogy már jobban ismeri a férfit, még kevésbé képes neki ellenállni. Mert szereti... Miközben átadta magát a csóknak, megrohanta a félelem. Nem fogja tudni elrejteni, mit érez Riley iránt. És mi van akkor, ha Riley nem ugyanazt akarja, mint ő? Ám mielőtt eltolta volna magától a férfit, eszébe jutottak Julia szavai: mi van akkor, ha Riley szereti? A férfi ekkor felemelte a fejét, és félbeszakította a csókot, melyre Kate a világon mindennél jobban vágyott. Lehunyta a szemét, és megpróbált nem sírni. Ám ekkor megérezte Riley kezét az arcán, és amikor kinyitotta a szemét, látta, hogy a férfi behatóan nézi. - Csak azért, hogy világos legyen - kezdte Riley -, azért állítottam fel a fát, hogy emlékeztesselek rá, milyen volt nekünk együtt. Hogy tudassam veled, szeretném, ha megint olyan lenne. - Akkor igazam volt, tényleg szexelni akarsz. - Nem, én téged akarlak. A lánynak ideje sem volt felfogni, hogy érti ezt, Riley újra megcsókolta. Kate testét forró hullámok járták át, és teljesen elveszett. - Ó, Katie! - nyögött fel a férfi. - Nem hiszem, hogy tudok tovább várni. - Akkor engedd el magad! - lihegte Kate, és elmélyítette a csókot. Hogy érezhesse a férfi bőrét, kihúzta a nadrágjából az ingét, és meztelen bőrére tette a tenyerét. Aztán elkezdte simogatni a hasától felfelé. A férfi felnyögött, amikor a mellbimbóját kényeztette, és a lány megérezte az izgalmát. Riley még vadabbul csókolta: őrülten, lázasan, szomjasan. Kate vére szinte felforrt. Megsimogatta Riley mellkasát, felhúzta az ingét, és szörnyűnek találta, hogy félbe kell szakítania a csókot, amíg lehúzza róla. Riley keze mintha mindenütt ott lett volna. A hajában, a mellén, a csípőjén... A férfi magához húzta, hogy pontosan érezze, mennyire vágyik rá. Kate készségesen engedelmeskedett, és hozzásimult, cirógatta, mert egyszerűen nem tudott betelni vele. Most, hogy végre megint a karjában van, soha többé nem akarja elengedni. Soha többé! Riley megcsókolta a nyakszirtjét. A lány hátrahajtotta a fejét, s a hátán forró borzongás futott végig.
- Meztelenül akarlak látni - suttogta Riley, és rögvest el is kezdte vetkőztetni: lehúzta róla a garbót, és matatni kezdett a melltartója kapcsával. Amikor aztán a lány keble feltárult, a kezébe vette. Kate teste ívbe feszült, és visszafojtotta a lélegzetét. Riley a szájával kezdte el kényeztetni, és amint a lány megérezte a nyelvét a mellbimbóján, vágya az elviselhetetlenségig fokozódott. Riley ügyesen kioldotta a nadrágját, lehúzta a cipzárt, aztán a bugyijával együtt levette róla, közben forró csókokat lehelt a hasára. Amikor nyelvével megízlelte Kate köldökét, a lány hangosan felnyögött. És amikor még lejjebb csúsztatta a száját, olyan heves érzések ragadták magukkal, hogy összecsuklott volna, ha Riley nem fogja erősen. A férfi gyengéden széttárta a combját, és nyelvével a legérzékenyebb pontján kezdte kényeztetni. - Ó, Riley... - nyöszörgött Kate. A férfi felpillantott rá. - Ugye nem akarod, hogy abbahagyjam? A lány némán megrázta a fejét, és csak nyögdécselt, amint a férfi tovább munkálkodott. Szavak nélkül is feltüzelte Riley-t, miközben az ő testét is mindent elsöprő érzések járták át. A csúcspont olyan gyorsan jött, és olyan erőteljes volt, hogy Kate előtt egy pillanatra elsötétült a világ. Felkiáltott, és tudatára ébredt, hogy még csak hasonlót sem élt át azóta, amióta utoljára együtt voltak Riley-val. A férfi felállt, erősen magához szorította, és elhalmozta csókjaival. Kate durva anyag súrlódását érezte a combján, s ekkor vette csak észre, hogy Riley-n még mindig rajta van a nadrágja. - Most te következel - búgta. - Ha annyira akarod - mosolygott a férfi, s pajkos mosolyától a lányt ismét elöntötte a forróság. Az utóbbi hetekben hozzászokott, hogy Riley lassan halad előre, de most hirtelen annyira begyorsított, hogy Kate azt sem tudta, hol áll a feje. Lehúzta a férfiról a nadrágját, és meglátta egyszerű fehér boxeralsóját. Mindenki máson unalmasnak találta volna, de Riley-n, az ő tökéletes testén, izmos combján és duzzadó férfiasságán egyszerűen lélegzetelállító volt. Kate nagy nehezen lefejtette róla az alsónadrágot is, s olyan látvány tárult a szeme elé, mely most még jobban megbabonázta, mint egy évvel ezelőtt. A karácsonyfa fényei sejtelmes csillogást kölcsönöztek Riley hajának, és kiemelték tökéletes testének körvonalait. Egy pillanatig némán meredt a lányra, aztán felemelte, és lefektette a kanapéra. Kate tagjaiból kiszállt minden erő, de most nem engedhette el magát, mert volt valami, amit meg akart tenni a férfinak. Riley oda akart feküdni mellé, de ő visszatartotta. - Most te következel - ismételte, és lassan elkezdte kényeztetni a szájával, s örömmel töltötte el a férfi jóleső nyögdécselése. Úgy érezte, ezzel uralkodik rajta, hatalma van fölötte, és ez jóleső érzéssel töltötte el. - Katie, hagyd abba... - kérte Riley esdekelve, elfúló hangon. - Teljesen veled akarok lenni. A lány is ezt szerette volna, ezért felnézett rá. - Óvszer? - kérdezte fátyolos hangon. A férfi lehunyta a szemét, és a lány egy szörnyű pillanatig azt hitte, nincs nála. De aztán Riley felemelte az egyik ujját. - Mindjárt jövök. - Majdnem átesett a dohányzóasztalon, annyira iparkodott, hogy bejusson a hálószobába. Amikor visszajött, az egyik marka tele volt óvszerrel, mire Kate elmosolyodott. - Mit nevetsz? - kérdezte Riley. - Te még akkor is szívdöglesztő vagy, amikor megbotlasz.
A férfi visszamosolygott rá, aztán kinyitotta az egyik csomagot, és fürgén felhúzta az óvszert. Kate kitárta a karját. Már szemernyi kétség sem kínozta. Szereti Riley-t, és vele akarja leélni az életét. - Most lassan fogom csinálni - mondta a férfi, de Kate lehúzta magához, hozzábújt, és csalogatóan megemelte a csípőjét. - Vagy mégsem - nyögte Riley, és egyetlen lökéssel beléhatolt. - Katie... Nagyon hiányzott... Te hiányoztál. - Te is hiányoztál nekem - susogta a lány. Aztán már nem tudott többet mondani, mert leteperte a szenvedély. Már csak az érzései számítottak. Hogyan is tudott Riley nélkül élni? A férfi lassú, egyenletes ritmusban mozgott, de amikor Kate megemelte a csípőjét, megértette a mozdulatot, és gyorsított a tempón. A lány úgy érezte magát, mintha beszippantotta volna egy tornádó. Tavaly is ilyen volt, amikor szerelmeskedtek, de most egy kicsit mégis más. Mert amikor Kate egy pillanattal Riley után feljutott a csúcsra, és a férfi nevét kiáltotta, bevallott magának valamit, amihez tavaly nem volt elég bátorsága: nem csak szereti Riley-t, örökké szeretni fogja. - Ez csodálatos - mondta a férfi, amikor mindketten újra kicsit nyugodtabban lélegeztek. Fantasztikus vagy. Nem ezek voltak azok a szavak, amelyeket Kate hallani szeretett volna, de Riley legalább a karjában tartja, a szívéhez közel, és ez reménnyel töltötte el. Egyszerűen csak azt kívánta, hogy Riley is szeresse őt. A férfi a zuhany alatt állt, és arra gondolt, helyes volt, hogy nem ébresztette fel Kate-et. Tulajdonképpen vágyott rá, hogy még egyszer szeretkezzen vele, de úgy elment az idő, hogy csak egy gyors és vad menetre futotta volna. Az érzéki emlékekre ismét elöntötte a forróság. Hidegebbre állította a vizet, hogy lehűtse magát. Az éjszaka csodálatosan alakult, de meg kell őriznie a józan eszét. Ha legközelebb szerelmeskednek, érzékien és lassan akarja szeretni a lányt, különben még elijeszti. Legalább nem mondta neki, hogy szereti... Tucatszor a nyelve hegyén volt, de aztán eszébe idézte a tervét. Ha óvatosan jár el, azt kapja, amire legjobban vágyik: Kate-et. Kilépett a zuhany alól, megtörölközött, aztán nadrágot húzott. Nagy levegőt vett, mielőtt visszament a hálószobába. Már világosodott. Kate az ágyban feküdt. Majdnem állig felhúzta a paplant, Riley ennek ellenére ki tudta venni testének körvonalait. A lány felébredt, és álomittasan rámosolygott. Ó, az ördögbe is! - gondolta Riley, és pontosan azt tette, amitől az imént annyira intette magát: odament hozzá. Aztán lehajolt, és kiadósan megcsókolta. A hideg víz jótékony hatása egy szempillantás alatt szertefoszlott. Csak lassan! - óvta ismét az esze, mielőtt félrehajtotta a takarót, és újra levetkőzött. Félbehagyta a csókot, és mosolygott, ami egyáltalán nem esett nehezére, amint meglátta Kate fátyolos tekintetét. A lány is ugyanúgy el volt varázsolva, mint ő. Talán nem is olyan rossz követni az ösztöneiket. - Jó reggelt! - cirógatta meg Kate arcát, mire a lány hozzábújt. - De még mennyire jó! Ezen a férfi ismét mosolygott. - Annyira szívesen maradnék, de nyolckor megbeszélésem van. Az éjjeliszekrényen álló órára nézett, és megrökönyödve állapította meg, hogy már fél nyolc is jócskán elmúlt. Igaz, pár perc alatt odaérne az építkezésre, de nem akart az utolsó pillanatban beesni, hanem szerette előtte még nyugodtan összeszedni a gondolatait.
- A Lowcountry Group főnökeivel találkozol? - kíváncsiskodott Kate. - Eltaláltad - mondta Riley, és nem folytatta. Nem is volt szükséges, mindketten tudták, hogy most döntenek a belsőépítészről. - Akkor be kellene fejezned az öltözködést - javasolta Kate, és Riley vonakodva felegyenesedett. Kivett a szekrényből egy világoskék inget, belebújt, aztán egy megfelelő övet is kiválasztott. - Utálom, hogy így el kell szaladnom, de mindent jóváteszek - ígérte, miközben behúzta a nadrágszíjat a bújtatóba. - Még nem tudom biztosan, hogyan, de kárpótollak. Érezte, hogy Kate figyeli, miközben felhúzta a zokniját és a cipőjét. Az idő szaladt, ezért gyorsan el kellett volna búcsúznia és elindulnia, ám ehelyett csak állt ott lecövekelve. Kate felült az ágyban. A haja összekócolódott, az arca édesen piroslott. Riley rádöbbent, hogy nemcsak szereti, hanem feleségül is akarja venni. Nem hosszú jegyesség és részletes tervezgetés után, hanem már a jövő héten! Ó, a csudába, gondolta ismét, és visszament az ágyhoz. - Azt hittem, sietsz. - Előbb mondanom kell valamit. - Leült az ágy szélére. Csak óvatosan, intette egy józan, belső hang. - Ez az év nélküled életem legnehezebb esztendeje volt. A lány nagyot nyelt, de nem válaszolt semmit. - Valószínűleg nem ez a legmegfelelőbb pillanat, és nem is a legjobb hely, sőt azt is megfogadtam, hogy nem kapkodok el semmit, de... Szünetet tartott. Mit művel? Egyszer már elveszítette a lányt, mert elsiette a dolgokat. És az időzítés is teljesen rossz. Ha feleségül kéri Kate-et, akkor azt előtte alaposan meg kell terveznie. Borral kell várnia, jó zenét bekészítenie, és a zsebében ott kell lapulnia a jegygyűrűnek. Nem kérheti meg úgy, ahogyan most akarta. A csudába is, hiszen még azt sem tudja, hogy örülne-e a vallomásnak! De nem is mehet most el csak úgy egyszerűen. - Szeretném, ha elgondolkoznál rajta, hogy összeköltözzünk-e - vágta ki magát. A lány csak bámult rá, és a férfi szíve vadul vert. Vajon most meg mire gondol? - Szeretném megtartani a tengerparti házamat, de csak hétvégén használnánk. Lakhatnánk ketten a te lakásodban, vagy kereshetnénk nagyobbat. Bármit is szeretnél, benne vagyok. Úgy érezte, elég okosnak hangzott ahhoz képest, hogy most rögtönözte. De a lány még mindig nem mondott semmit. Riley szíve még gyorsabban vert. - Tudom, hogy sürgetlek, és tisztában vagyok vele, hogy nem kellene. - Zavartan felnevetett. - De annyira szeretnélek magam mellett tudni, hogy nem tudok másképp cselekedni. Várt és figyelte, mennyi különböző érzés szalad át a lány arcán. Egyiket sem tudta értelmezni, de a boldogság nem volt köztük... - Márciusig bérlem a lakásomat, tehát addig várhatunk a döntéssel - folytatta bizonytalanul. Visszafojtott lélegzettel várt valami választ. Semmi. - Jó lenne tudni, mit gondolsz. Mondj igent! - fohászkodott magában. - Gondolkoznom kell rajta. Talán majd tudok válaszolni, ha visszajöttem Philadelphiából. Riley homloka ráncba szaladt, amikor meghallotta a rossz hírt. Zavarta, hogy Kate még gondolkodni akar, és az sem vidította fel, hogy elutazik, még ha csak pár napra is. - Nem is tudtam, hogy Philadelphiában töltöd a karácsonyt. - Eszembe sem jutott megemlíteni. Riley remélte, hogy a lány megkéri, tartson vele, de Kate hallgatott. - Mikor mégy? - Csütörtökön. Tehát van három éjszakája, hogy meggyőzze: éljenek együtt!
- Akkor addig jól ki kell használnunk az időt - jegyezte meg. - Ha már az időről beszélünk... - Kate egy pillantást vetett az órára: tíz perc múlva nyolc. Ha nem iparkodik, el fog késni. Riley szájon csókolta a lányt, gyorsan és nyersen, s kényszerítette magát, hogy elinduljon, pedig a legszívesebben maradt volna. Az ajtóban még egyszer megállt. - Látjuk egymást ma este, ugye? A lány egy pillanatig habozott. - Hát persze. Miután Riley elviharzott, Kate letörölte a könnyeit. Annyira ostobának érezte magát! Amikor Riley belefogott, hogy nem ez a megfelelő hely és pillanat, azt hitte, meg akarja kérni a kezét. A szíve vadul vert, a tenyere nyirkos lett, és alig kapott levegőt. Mert úgy tervezte, igent mond. Igen, feleségül menne Riley-hoz. Szeretné vele leélni az életét, gyerekeket szülni neki, és a férjének nevezni. De aztán Riley csak annyit kérdezett, hogy akar-e vele együtt élni, és ezzel a lány minden elhessegetett félelme egy csapásra visszajött. Ó, valószínűleg Riley is kedveli őt. Talán még egy kicsit szereti is, de az elképzelhetetlen, hogy annyira szeresse, mint ő a férfit. Mert ha így lenne, megkérte volna a kezét. Kate kényszerítette magát, hogy felkeljen, a fürdőszobába menjen és felöltözzön. Nem Riley az egyetlen, akinek dolgoznia kell. A lány is hazament összekészülődni, hogy aztán kihajtson a nyaralóhoz, melynek berendezését most tervezte. Kellett is a sok munka, többek között azért, hogy ne gondoljon folyamatosan arra, megkapja-e az éttermi megbízást, meg hogy elterelje a figyelmét Riley-ról. Mert mindegy, mennyire akarja a férfit, nem élhet együtt vele. Még abban sem volt biztos, hogy akar-e vele találkozni többet. Mielőtt elhagyhatta volna Riley hálószobáját, megszólalt a telefon. Ösztönösen a kagyló után nyúlt, de ez utolsó pillanatban eszébe jutott, hogy nem otthon van, ezért hagyta, hogy bekapcsoljon az üzenetrögzítő. - Halló, Riley, itt anya! A férfi anyja, aki ugyanebben a városban él, Kate mégsem találkozott vele még sosem... - Reméltem, hogy még elérlek. Este hívj fel, jó? A karácsonyi menün gondolkozom, és szerettem volna tudni, hozol-e magaddal valakit. Annyira jó lenne, ha találkoznál egy különleges lánnyal! Kate szemét ellepték a könnyek. Fájt neki, hogy Riley anyja még csak nem is tud a létezéséről. A nap később sem lett kellemesebb. A tengerparti ház ugyan egészen szép lett, de a konyhaszekrény sokkal többe került, mint tervezte. Miközben emiatt telefonálgatott, a másik vonalon Bob Stein jelentkezett be a Lowcountry Grouptól, hogy közölje vele, nem kapta meg az éttermi megbízást. Kate alig ocsúdott fel, amikor ismét megszólalt a telefon. Ezúttal az öccse volt az. - Szia, Kate, utálom, hogy tőled kell kérnem, de kölcsön tudnál adni kétszáz dollárt? Johnny nagyon halkan beszélt, mintha nem akarná, hogy más is meghallja. Kate elhúzta a száját. Az öccse már régebben is kért tőle pénzt, de nem ilyen sokat. - Mire kell? - Meg kell javíttatnom a kocsimat. Csak akkor tudok állást vállalni, ha véget ér a kosárlabdaszezon, és akkor mindent visszafizetek. Esküszöm! - Tudom, Johnny. Csak azt nem értem, miért tőlem kérsz kölcsön, és miért nem apától és anyától.
- Mert biztos vagyok benne, hogy nincs pénzük. Tegnap hallottam, amikor anyu sírt, mielőtt apu hazajött, és azt hiszem, megint a pénzről volt szó. Vagy egyszerűen csak fáradt, mert olyan sokat dolgozik. Amióta apunak nincs munkája, nem mennek valami fényesen a dolgok. - Rendben, adok pénzt. - Kate még néhány percig beszélgetett az öccsével, aztán letette a telefont. Aztán a tenyerébe temette az arcát. Úgy tűnik, sokkal rosszabb a helyzet, mint ahogy az anyja beismerte. Nem jelentett gondot neki, hogy pénzt adjon az öccsének, de ez nem segít az anyjának, akinek minden gondja abból fakadt, hogy nem a megfelelő férfiba szeretett bele. Kate pillantása az asztalon heverő jegyzetlapra esett, melyet még mindig nem olvasott el. Riley hagyott rajta üzenetet neki, és a lány attól félt, hogy Riley sem a megfelelő férfi... Ekkor észrevett egy másik cédulát, és megdermedt. A régi főnökének a telefonszáma állt rajta. Ez valami intő jel lenne? Amikor néhány héttel ezelőtt felhívta, volt főnöke azt kérdezte, hogy Philadelphiában lesz-e karácsonykor. Akkor megkérte, hogy majd ugorjon be hozzá, mert szeretné, ha újra elfoglalná a régi állását. Akkor azt válaszolta neki, hogy ez időpocsékolás lenne, de a férfi rábeszélte, hogy gondolkozzon rajta még néhány hetet. Ha Charlestonban marad, talán nem lesz elég akaratereje, hogy távol tartsa magát Riley-tól. Nem is töprengett tovább, hanem a telefonért nyúlt, és tárcsázott. 10.FEJEZET Riley magasba tartotta a jégkrémet, nehogy azonnal a karjába kapja Kate-et, és ott folytassa vele, ahol az előző éjjel abbahagyták. - A kedvencedet hoztam. Csoki és eper. Kate a nappali ajtajában állt, és fürkészve nézte a férfit. Barna nadrágot viselt, és a szokásos élénk színek helyett bézs blúzt. Ma reggel kapta meg a rossz hírt, és Riley szerette volna megvigasztalni. De a lány karba fonta a kezét, és a testtartása azt üzente, hogy hiba lenne átölelni. - Kedves tőled, de én nem szoktam csalódottságomban édességgel tömni magam. Ha ideges vagyok, akkor megiszom egy pohár italt. - Van otthon borom. Egy perc, és áthozom. - Nem szükséges. Már túltettem magam rajta, hogy nem én kaptam a megbízást. Riley eltűnődött, vajon igazat mond-e. Voltaképpen ő akarta átadni neki a rossz hírt, de erre nem volt lehetőség. Így aztán inkább utána felhívta, hogy megvigasztalja. - Sajnálom, hogy nem hívtalak vissza - mondta most a lány, - de túl sok dolgom volt. - Jó vagy a szakmádban, Kate. Lesz majd más lehetőséged. - Tudom. Valami baj van, és Riley sejtette, hogy nem csak a megbízás miatti csalódottságról van szó. - Bejöhetek? Egy pillanatra úgy tűnt, mintha Kate el akarná utasítani, de aztán félreállt. - Berakom a jégkrémet a fagyasztóba. - Azzal elvette a férfitól a dobozt. Eltűnt a konyhában, s miközben Riley várta, hogy visszajöjjön, azon tűnődött, mi lehet a baj. - Elmondta neked Bob Stein, hogy Elle Dumont-nak adta a megbízást? - kérdezte, amikor Kate visszajött. - Ha ő nem mondta volna el, megteszi Elle. Felhívott, hogy gratuláljon, milyen jó helyezést értem el. Aztán persze kérkedett a saját sikerével. Aki egyszer álnok, az mindig az is marad, gondolta Riley. - Nem volt szép tőle.
- Nem érdekes - vont vállat Kate. Mi van, ha a lánynak még mindig az az őrült elképzelése, hogy neki viszonya van Elle-lel? Riley odalépett Kate-hez. - Ma reggel megpróbáltam még egyszer rábeszélni, hogy adja neked a megbízást, de Bob szeretné hagyományos stílusban berendezni az éttermet, az pedig Elle erőssége. - Rendben. - Kate nem nézett a férfi szemébe, és mintha nem is létezett volna az elmúlt éjszaka vad szenvedélye. - Rendben? Ez az egyetlen válaszod? - Mi mást mondhatnék még? - Kate egy pillanatra Riley szemébe nézett, aztán el is kapta a tekintetét. - Tudom, hogy nem az építész dönt ebben a kérdésben. - Remélem, nem jelent neked gondot, hogy együtt fogok dolgozni Elle-lel. - Úgysem számít, mi jelent nekem gondot, és mi nem. - Természetesen számít. Része vagyok az életednek, Kate. Nem hallottad, amit reggel mondtam? Szeretnék együtt élni veled. - De, hallottam. Kate egy pillantást vetett a hálószoba felé, mintha ott lenne valami dolga. Az ajtó nyitva állt, és Riley meglátta az ágyat, rajta a bőröndöt. - Utazol valahová? - Philadelphiába, hiszen már említettem. - Azt mondtad, csütörtökön indulsz. Ma még csak hétfő van, még túl korai csomagolni. - Meggondoltam magam. - Kate bement a hálószobába. - Nem baj, ha folytatom, miközben beszélgetünk? Mindjárt itt a taxi. Taxi?! Elutazik, és még csak meg sem kéri, hogy vigye ki a reptérre? - Mikor változtattad meg a terveidet? - Ma délután. - Kate bugyikat vett elő az egyik fiókból, és betette a bőröndbe. - Hónapok óta nem voltam szabadságon, és most bőven van időm, így karácsony táján. Bármennyire is iparkodott Kate elrejteni a csalódottságát, Riley-t nem tudta becsapni. A férfi szerette volna megvigasztalni, de a lány eddig nem adott rá lehetőséget. Még arra sem válaszolt, hogy összeköltözne-e vele. - Mikor jössz vissza? - Még nem döntöttem el. - Kate egy selyem hálóinget vett elő egy másik fiókból. Riley megpróbált nyugodt hangon beszélni, de nem sikerült. - De amíg távol leszel, elgondolkozol rajta, ugye, hogy összeköltözzünk-e? A lány nagyon lassan feléje fordult, és Riley-t szörnyű sejtelem fogta el. - Már megtettem, Riley, és nem szeretnék. - Tessék? - Túl gyors ez nekem. Túl gyors! A szavak szíven szúrták a férfit. Egész idő alatt tudta, hogy hiba volt feladni a lassú előrehaladást, ennek ellenére megtette. - Először tizenegy hónapig nem is beszélünk egymással, aztán meg hirtelen bútorozzunk össze! Ennek semmi értelme - vélte Kate. Riley számára azonban volt értelme, mert szerette Kate-et, és nem tudott nélküle élni. Mondd meg neki! - kiáltotta a szíve. De ha megteszi, talán örökre elveszíti. „Túl gyors", hiszen az előbb mondta. - Akkor lassítsuk a tempót! - javasolta Riley. Nem lesz könnyű csupán a barátjának lenni, de megteszi, ha ezzel a közelében tudhatja. Ha ez az ára, hogy ne veszítse el... - Nem fog működni. Nehéz ezt mondanom, de... - Kate pislogott, és mintha könnyek lepték volna el a szemét. - ...nem megy ez nekünk, Riley. A férfi nagyot nyelt. - Ma éjjel csodálatosan ment.
- Nem a szexről beszélek. Mindketten tudjuk, hogy az csodálatos. Sokkal többről és másról van szó. - Több időt kell együtt töltenünk, hogy megismerhessük egymást, hogy megbízzunk egymásban. Hogy a lány is beleszeressen... Ez volt a terve, míg ma éjjel mindent el nem rontott, amikor lefeküdt Kate-tel. - Van itt még valami, amit el kell mondanom - fűzte hozzá a lány. - A volt főnököm Philadelphiában hetek óta megpróbál rábeszélni, hogy menjek vissza. Ez az egyik oka, amiért korábban elutazom. Ez annyira mellbe vágta Riley-t, hogy le kellett ülnie. - Mikor döntötted el? - Ma, amikor elutasították a pályázatomat. A régi cégem éttermekre specializálódott, és többnyire modern terveken dolgozik. Riley legszívesebben rimánkodott volna neki, hogy ne menjen el, legszívesebben lehúzta volna maga mellé az ágyra, és addig szerelmeskedett volna vele, amíg a lány meg nem változtatja a döntését. De nem sürgethette. Vissza kell térnie az eredeti tervéhez. - Nem kell elkapkodnod, Kate! Alaposan meg kell fontolnod, mi a leghelyesebb megoldás számodra. Végül is azt kell csinálnod, ami boldoggá tesz, de bármi legyen is az, én melletted állok. A lány mintha mondani akart volna erre valamit, de ekkor a ház előtt felhangzott egy autó dudája. Kinézett az ablakon. - Megjött a taxi. - Visszament az ágyhoz, és lezárta a bőröndöt. - Leviszem a csomagodat - ajánlkozott Riley, bár legszívesebben levágta volna a kezét, amiért segít Kate-nek eltűnni az életéből. A lány kihozta a fürdőből a pipereszereit, és elővett a szekrényből egy nagy táska becsomagolt karácsonyi ajándékot. Aztán belebújt piros télikabátjába. Miután a taxisofőr betette a csomagtartóba a bőröndöt, Kate még egyszer Riley-hoz fordult. - Viszontlátásra! - Olyan volt a hangja, mint akinek összeszorult a torka, de talán csak azért tűnt úgy, mert erősen fújt a szél. - Maradj velem! - kiáltotta volna legszívesebben Riley. Kate megfogta a kocsi ajtaját, aztán mégis visszafordult még egyszer. Odament a férfihoz, lábujjhegyre állt, és gyengéden megcsókolta. Riley minden önuralma semmivé foszlott. Magához húzta a lányt, s a fogadalma ellenére megcsókolta. Minden szerelmét és szenvedélyét beleadta ebbe a csókba. Kate teljesen belekábult, amikor elengedte. És Riley feje is zsongott. - Szeretlek, Katie - suttogta, mert már egyszerűen nem tudott parancsolni az eszének. Kate visszahőkölt. - De nem eléggé! - Aztán elfordult, és beszállt a taxiba. Riley ott maradt lecövekelve, és nem értette, mire gondolhatott a lány. Annyira szerette Kate-et, hogy most szörnyű fájdalom lett úrrá rajta, mert egyáltalán nem volt biztos benne, valaha is visszakapja-e. Kate kinézett a konyhaablakból. Havazott. Legalább fehér karácsonyuk lesz. - Az év többi részében könnyű szívvel lemondok a hóról, de karácsonykor szeretem. Édesanyja éppen tésztát gyúrt. Amióta utoljára látta, őszebb lett a haja, és szarkalábak húzódtak a szeme és a szája körül, de még mindig nagyon szép volt. - Ilyen voltál már kicsinek is. Minden évben az első helyen állt a hó a Mikulásnak írt kívánságlistádon.
- És ki írta fel rá a fügekekszet? - húzta el a száját Kate, amikor meglátta az asztalon a fügét, mazsolát, diót és mandulát. - El is felejtettem, hogy milyen nehéz megcsinálni. - Hiszen tudod, miért sütjük. Apád nagyon szereti. Kate anyja annyira szerette a férjét, hogy bármit megtett volna érte, mindegy, milyen kevés viszonzást kap érte. - De te is szereted, nem? - kérdezte az anyja. - De - füllentette Kate, noha egyet is nehezen gyűrt le belőle. Édesanyja félretette a tésztát, és átölelte a lányát. - Mondtam már, milyen csodálatos, hogy itthon vagy? - Igen, de jó mindig újra hallani. - Gyakrabban is hallhatnád, ha hazaköltöznél Philadelphiába. Eldöntötted már, hogy visszamész-e dolgozni a régi helyedre? - Még nem. - Kate nem tudta, miért bizonytalankodik annyit. Voltaképpen már két napja elhatározta, hogy elfogadja az ajánlatot, amikor az irodában járt, mégsem tette meg azóta sem. Valóban biztonságosabb lenne, ha nem maradna Charlestonban, amíg Riley ott él. - Ha már a munkáról beszélünk, van egy jó hírem - folytatta Kate édesanyja. - Apádra akartam hagyni, hogy elmondja neked, de most már nem bírom tovább. Megkapta azt az állást, amelyikre legutóbb pályázott. - Tényleg? - hökkent meg Kate. Az öccse előző este már elújságolta, hogy elutasították az apjukat: - Mikor mondta ezt neked? - Körülbelül egy órája. - Az asszony arca sugárzott az örömtől, és hirtelen évekkel fiatalabbnak látszott. - Hiszen mondtam én neked, hogy még karácsony előtt felveszik valahová! Néha egyszerűen hinni kell az ilyesmiben. Megszorította Kate karját, aztán újra a tésztagyúrásnak szentelte a figyelmét. Miközben dolgozott, egy kedves karácsonyi dalt dúdolt maga elé. Kate nem szólt semmit. Kételkedett benne, hogy Johnny információja hamis lett volna, de jobb kivárni, amíg négyszemközt beszélhet az apjával. Akkor majd megkérdezi tőle, mi is az igazság. Erre csak késő este került sor, miután az anyjuk felment az emeletre zuhanyozni. Johnny éppen valami lefegyverző és egyáltalán nem karácsonyi rémtörténetet nézett a tévében. A papa kiment a hátsó ajtón, Kate pedig belebújt a kabátjába, és utánament a verandára. Kint olyan sötét volt, hogy meg sem látta volna az apját, ha az nem gyújtott volna rá. - Á, Kate! A szívbajt hozod rám! Azt hittem, anyád az. A lány még a cigaretta gyenge fényében is látta, mennyire megkönnyebbült. Frank Marino már negyvenhét éves volt, de még mindig figyelemre méltóan vonzó férfinak számított. Sötét, sűrű haja, erőteljes arcvonásai voltak, de egy gramm súlyfeleslege sem. Korábban Kate büszke volt apja külsejére. Amikor tízéves volt, Frank vett egy piros cabriót, és mindig azzal ment érte az iskolába. Kate akkor nagyon menőnek érezte. Akkor még nem is sejtette, hogy csak azért tudta elhozni az iskolából kora délutánonként, mert nem volt munkája. És Kate azt sem tudta, hogy az anyjának külön műszakokat kell vállalnia a kórházban, hogy ne szenvedjen szükséget a családjuk. - Anyu úgy tudja, hogy leszoktál a cigiről. - Tudom. - Az apja olyan kedvesen mosolygott, hogy Kate akaratlanul is arra gondolt, valószínűleg begyakorolta a tükör előtt. - Tedd meg nekem azt a szívességet, hogy nem árulod el neki, hogy rajtakaptál! Kate közelebb lépett, de ügyelt rá, hogy ne érje a cigarettafüst. - Nem sok mindent mondasz el neki, igaz? Az apja ártatlan szemeket meresztett, ami az anyjánál mindig megtette a hatását. - Tessék?
- Anyu mesélte, hogy megkaptad az állást, de Johnny azt mondta, hogy nem. Melyik az igaz? Egy pillanatra úgy tűnt, mintha Frank Kate-nek is hazudni akarna, de aztán bűntudatos mozdulattal felemelte a kezét. - Rajtakaptál. Nincs munkám. - Akkor miért mondtál anyának mást? - Mert majd lesz. Megvannak a kapcsolataim, ne félj. - A mellkasára csapott. - Meddig tudnának nekem ellenállni? - Aztán megpaskolta a lánya kezét. - Ne nézz rám ilyen megvetően! Mi olyan szörnyű egy hazugságban, ha megszépíti az édesanyád szabadnapját? - De hát folyamatosan hazudsz neki! Mindig is hazudtál. Arról, hogy miért rúgtak ki, vagy, hogy mi lett a jelzálogból. Még arról is hazudtál neki, hogy leszoktál a dohányzásról. A férfi egyszeriben megmerevedett. Ez volt az egyetlen jele a haragjának. Kate sosem találkozott nála kiegyensúlyozottabb emberrel. - Ami anyád és köztem van, az nem tartozik rád, kislányom. Kate máskor ráhagyta az ilyesmit, de most kikívánkozott belőle az évek alatt felgyülemlett keserűség. - Itt az ideje, hogy valaki kérdőre vonjon. Mert anyu biztosan nem teszi meg. Az apja rámeredt. - Eszedbe jutott valaha is, miért nem panaszkodik? - Mert mindent elhisz neked. Hideg széllökés érte Kate-et, mire maga köré fonta a karját, hogy ne remegjen. De nem volt benne biztos, hogy valóban kívülről jön-e a hideg. Az apja felsóhajtott. - Igazából nem tartod anyádat ilyen jóhiszeműnek, ugye? - Hogy érted ezt? - Szerinted nem érzi meg a cigarettafüstöt a ruhámon, amikor bemegyek? Ez olyan játék, amelyet ketten játszunk, kislányom. Tudja, hogy nem az igazat mondom, de nem aggasztja. Mert én azt mondom neki, ami boldoggá teszi. Kate visszaemlékezett rá, hogyan dúdolt maga elé az anyja, miközben a kekszet sütötte, és arra is, milyen melegszívűen beszél mindig a férjéről. Boldog. Ezt Kate nem is vitathatta. - És neked mi jó van ebben, apu? A férfi beleszívott a cigarettájába. - Először egy buszon láttam meg anyádat Philadelphia belvárosában - kezdte, és a hangja lágyabban csengett a megszokottnál. - Akkoriban a Mercy Kórházban dolgozott, és ő volt a legszebb lány, akit valaha láttam. Nem hittem, hogy akár csak ránézne egy tizenhét éves srácra, aki lóg az iskolából, ezért azt füllentettem neki, hogy húszéves vagyok. Így rá tudtam beszélni, hogy igyon meg velem valamit. És bármikor megtenném újra. Sokat jelent nekem, mit gondol rólam. Mindig is így volt. Kate keze, lába és füle már majdnem lefagyott, de csak bámult az apjára ahelyett, hogy bement volna a házba. Már régóta levonta a következtetést, hogy az anyja elhisz neki minden hazugságot, mert ő az a kapcsolatukban, aki jobban szereti a másikat. Kate-nek soha még csak eszébe sem jutott, hogy fordítva lehet. - De mindig azt hittem, anya jobban szeret téged, mint te őt - mondta aztán. - Az ilyesmit nem lehet lemérni, kislányom. - Az apja leverte a hamut, és eltaposta a csikket. - Ha lettél volna már szerelmes, pontosan megértenéd. De hát szerelmes! Egy olyan férfiba, aki azt mondta, szereti őt. Te jó ég, milyen buta liba vagyok! - szidta magát. Miért is hitte, hogy a szerelem nem elég?
Riley a szülei nappalijában ült a puha kanapén, az orrát dörgölte, és azon tűnődött, hogyan kerülhetne karácsonyi hangulatba. A kandallóban pattogott a tűz, a karácsonyfán sziporkáztak a gyertyák, és mindent betöltött a tűlevelek finom illata. Az anyja ünnepi vacsorát főzött, de Riley csupán azt kívánta, bárcsak véget érne már a karácsony. Nem is tudatosult benne, hogy valaki leült mellé, amíg egy pohár konyakot nem nyomtak a kezébe. - Azt hiszem, szükséged van erre, öcskös. - Dave kinyújtotta a lábát. Riley hitetlenkedve meredt a pohárra. - Ugye ez nem valami édes likőr? - Nem, apa készletéből szereztem. Sört hoztam volna, de nincs egy dobozzal sem itthon. Riley kortyolt egyet az italból. - Hol van egyáltalán anya? - Éppen Mrs. Dumont-nal beszél telefonon. A holnapi koktélpartiról van szó. - Milyen gyorsan tudunk lelépni, hogy ne bántsuk meg? Dave az órára nézett. - Körülbelül egy óra múlva, de holnap vissza kell jönnünk. Karácsony van. - Apa hová ment? - Anya elküldte, hogy vegyen még tojáslikőrt. Riley elhúzta a száját. - Utálom a tojáslikőrt. - Én is, és egy kortyot sem fogok inni belőle, de fogadni mernék, te legurítod, hogy anyát boldoggá tedd. Riley letette a poharát. A konyak és a tojáslikőr nem illik egymáshoz. - Nehéz neki nemet mondani. - Akkor készülj fel a koktélpartira! Anya azt mondta Mrs. Dumont-nak, gondoskodjon róla, hogy Elle is ott legyen, mert ő meg téged akar rábeszélni. Riley felnyögött. - Nem tudom, miért akar állandóan összeboronálni Elle-lel. - Talán mert nem tud Kate Marinóról. Miért nem hívtad meg azt a lányt karácsonyra? Riley-nak a lélegzete is elakadt. - Mert Philadelphiában van, és azon gondolkozik, hogy ott is marad. Dave egy pillanatig hallgatott. - Na, igen, valószínűleg jobb is így. Ez megkönnyíti, hogy túltedd magad rajta. - Vagy nem - hurrogta le a bátyját Riley. - Szeretem őt. - Akkor miért költözik Philadelphiába? Nem mondtad neki, hogy maradjon itt? Riley nem felelt, de Dave nyilván leolvasta az arcáról a választ. - Tudod, ahhoz képest, hogy milyen okos vagy, nagyon idiótán tudsz néha viselkedni. Riley hátradőlt a kanapén. Bátyja állandóan randizik, de ez korántsem jelentette azt, hogy ért is a nőkhöz. - Na, jó, mit akartál ezzel mondani? - törte meg a csendet. - Csak azt, hogy mindent rosszul csináltál, kezdve azzal az ostoba tervvel, hogy a barátja leszel. Riley hallgatott, mert ezzel aligha tudott volna ellenkezni. - Hadd kérdezzek valamit! - folytatta Dave, és ránézett. - Mit mondtál neki, amikor közölte veled, hogy elköltözik? - Azt tanácsoltam, hogy alaposan gondolja át, és tegye azt, ami neki a legjobb. - Idióta! - Abbahagynád már, hogy folyton így nevezel? Végül is szándékosan igyekeztem lassan megközelíteni. - Mérgesen a bátyjára nézett. - Miért, szerinted mit kellett volna csinálnom?
- Követned kellett volna az ösztöneidet. Meg kellett volna mondanod neki, hogy szereted, és nem tudsz nélküle élni. Könyörögni neki, hogy ne menjen el. - Megmondtam neki, hogy szeretem. - Riley nagyon is jól emlékezett Kate rejtélyes válaszára. - De nem vagyok biztos benne, hogy elhitte. - Dave közbe akart szólni, de az öccse nem engedte. - És ne merészelj még egyszer idiótának nevezni! Pedig talán tényleg az. A Kate-hez fűződő kapcsolatának érzéki oldala viharos sebességgel fejlődött ki, de ő sosem mondta el a lánynak, mit érez iránta, csak búcsúzáskor. A bátyjára nézett. - Szerinted jó lett volna, ha követem az ösztöneimet? - Csak egy mód van rá, hogy kiderítsd. - Dave az öccse kezébe nyomta a mobiltelefonját. Nem lesz nehéz gépet találnod Philadelphiába. Karácsonykor szinte minden járat üres. Kate kivonszolta a bőröndjét az előszobába. Aztán belebújt a kabátjába, s közben igyekezett nem összeütközni a többiekkel, mert a szülei és az öccse is éppen öltözködtek. Kate nagymamájához indultak ebédelni, kocsival körülbelül egy óráig fog tartani az út. - Johnny, kihoznád a konyhából a ciabattát? - kérte az édesanyja. - Ó, és a maradék fügekekszet is. - Biztos vagy benne, hogy nem fog érte haragudni a nagyi? - kérdezte Johnny. - Nem emlékszel, amikor egyszer lasagnét vittünk magunkkal, és bedugta a fagyasztóba? - Csak azért, mert jobban szereti saját maga elkészíteni a karácsonyi lasagnét - felelte Kate. - Spenótot is tesz bele, hogy zöld-fehér-piros legyen. Johnny elhúzta a száját. - Utálom a spenótot. - Én meg imádom ezt a kekszet - mondta Frank Marino, és felsegítette a feleségére a kabátot. - És ha az anyám kiabál veled, majd én visszakiabálok. - Ahhoz túl te jó fiú vagy - mosolygott rá gyengéden Mrs. Marino. - Lehet, de legalább fontolóra veszem. - Frank megcsókolta a feleségét. Kate megfogta a bőröndjét. Sietett mielőbb kijutni a házból, hogy túl legyen a családi vacsorán, és felülhessen a gépre. A nap végén látni fogja Riley-t! - Biztos vagy benne, hogy ötre ki tudsz majd vinni a reptérre? - kérdezte az öccsét, amikor az a kenyérrel és a süteménnyel visszajött a konyhából. - Viccelsz? Még ott sem vagyunk a nagyinál, de én már most szeretnék elmenekülni. - A nagyszüleid nem fognak éppenséggel örülni neki, ha olyan korán elmégy, kislányom avatkozott közbe az apja. - Talán jobban elfogadnák, ha elmondanád nekik, hogy Kate egy szállodát fog berendezni vélte Mrs. Marino. - Már mondtam nekik. - Azt is, hogy egy igen tekintélyes cég bízta meg? - A lányához fordult. - Hogy is hívják őket? - Lowcountry Group - felelte Kate. - Elmondtam a szüleimnek - mondta Frank és tudni akarták, milyen ember az, aki karácsonykor ajánl fel egy munkát, és meg is követeli, hogy azonnal kezdjen. - Nem hiszem, hogy Mr. Stein megünnepelné a karácsonyt, mert az ő vallásában ez nem számít ünnepnek. És igazából nem is a megbízás miatt repülök vissza. - Kate úgy találta, elérkezett az idő, hogy meséljen a családjának Rileyról. - Egy fé... Ekkor csengettek, mire mindannyian összerezzentek. Soha senki nem jött karácsonykor Marinóékhoz. Ők szoktak másokat meglátogatni. - Ki lehet az? - kérdezte az édesanyja, és lesimította a haját. - Akárki is, egy csodálatos nővel fogja szemben találni magát - kacsintott a feleségére Frank, és az asszony elpirult, mielőtt kinyithatta volna az ajtót.
Riley?! Kate nem akart hinni a szemének, amikor meglátta a férfit a küszöbön. Néhányszor pislogott is, de a látomás nem tűnt el, hanem mélyen a lány szemébe nézett, aztán a családjához fordult. - Ki maga? - kérdezte tőle a családfő. Kate megköszörülte a torkát, és megelőzte a vendéget a válasszal. - Riley Carter, egy charlestoni barátom. Kate biztos volt benne, hogy Riley elhúzza a száját, amikor ezt meghallja, de zavartanul folytatta a bemutatást. A vendég mindenkivel kezet rázott, és Kate majd meghalt a kíváncsiságtól, mit kereshet itt. Mrs. Marino hol Rileyra, hol Kate-re nézett. - Tehát barátok vagytok? - Tulajdonképpen azért jöttem, hogy ezt pontosítsuk - mondta Riley anélkül, hogy levette volna a szemét Kate-ről. Ez meg mit jelentsen? A lány szíve vad száguldásba kezdett, és alig kapott levegőt. - Mit jelentsen ez? - mondta ki helyette az apja. - Most akkor barátok, vagy nem? Ugyanis éppen Kate nagyszüleihez indultunk. Ha a barátja, velünk tarthat, de ha nem... - Frank! - szakította félbe a felesége. - Azt hiszem, ez azt jelenti, hogy magukra kellene hagynunk őket. - De akkor Kate lekési az ebédet! - Nem késhetném le én is? - érdeklődött Johnny. Riley az út szélén álló kocsira mutatott. - Béreltem egy kocsit, Mr. Marino. Szívesen elviszem a lányát a nagyszüleihez. - De... - Hagyd, Frank! - Mrs. Marino kituszkolta a férjét és a fiát az ajtón, aztán egy pillanatra visszafordult, hogy elmondja, örül, amiért megismerhette Riley-t. Aztán a fiatalok végre kettesben maradtak. Riley a bőrkabátja zsebébe dugta a kezét. - Nagyon csinos vagy. Kate-et most különösen idegesítette, hogy a férfi nem tér rögtön a lényegre. - Mire céloztál azzal, hogy pontosítani akarod a barátságunkat? Riley felnézett a mennyezetre. Közvetlenül a fejük fölött lógott egy fagyöngyág. - Ó, a mindenit! - kapta a karjába a lányt. Mielőtt még Kate felfoghatta volna, mi történik, szenvedélyesen megcsókolta. A lány viszonozta, egy kicsit kétségbeesetten, mert arra gondolt, talán már soha többé nem csókolhatja meg. Ám ez a csók különbözött minden eddigitől. Ezúttal Kate nem próbálta eltitkolni, mennyire szereti Rileyt. Egyre csak csókolták egymást. A lány lábából kiszállt minden erő, és úgy érezte, elég a forróságtól, mert ráadásul még mindig rajta volt a kabátja. Aztán Riley kibontakozott az ölelésből. Ugyanolyan kábának látszott, mint ő. - Mi volt ez? - suttogta Kate. - Követtem az ösztöneimet. A lány mosolygott. - Ez tetszik. - Szeretlek. - Riley mélyen a szemébe nézett. - Kedvellek is, de már akkor szerettelek, mielőtt még megkedveltelek volna, ami igazából nem a legmegfelelőbb sorrend. Ezért találtam ki azt a tervet, hogy barátságot kötök veled. Lassan akartam haladni, mert azt gondoltam, azt kellett volna tennünk tavaly is. De nem tudtam, mert nagyon szeretlek. Most pedig azt gondolom, hogy mi egyáltalán nem vagyunk alkalmasak a lassú haladásra. Kate szemébe könnyek szöktek a boldogságtól.
- Van még valami, amit szeretnék elmondani neked. Nem akarok nélküled élni - folytatta Riley, és Kate látta a szemében, hogy igazat mond. - Gyere hozzám feleségül! Veled akarom leélni az életemet. - Akkor miért kértél csak arra, hogy költözzünk össze? - Mert nem akartalak lerohanni. Most pedig itt vagyok a szüleid házában, hogy felajánljam, Philadelphiába költözöm. - Miattam elköltöznél? - döbbent meg Kate. Miközben a férfi megcirógatta az arcát, remegett a keze. - Bármit megtennék érted. Kate megcsókolta Riley ujjai hegyét. - Akkor Charlestonban is ott maradnál? - Amikor Riley zavartan ránézett, a lány folytatta. A Lowcountry Group megbízott egy szálloda berendezésével Charleston nyugati részén. Szemlátomást annyira tetszettek nekik a modern javaslataim, hogy ennél a munkánál rögtön rám gondoltak. Riley szeme felcsillant. - Hiszen ez nagyszerű! - Aztán ismét elkomorodott. - De akkor emiatt jössz vissza Charlestonba, igaz? Nem miattam... A lány bőröndjére bökött, mely még mindig az ajtó mellett állt. - Ötkor indul a gépem, Riley. Nem tudtam tovább várni, annyira szerettelek volna már látni. Kényszeríteni akartalak, hogy hallgass meg. - És mit akartál mondani? - nézett rá a férfi reménykedve, egyszersmind félve is. - Beszélni akartam a kapcsolatokról alkotott elméletemről. Azt hittem, az egyik mindig jobban szereti a másikat, mint fordítva. - Akkor nálunk én lennék az - bólogatott Riley. - Nem, ne szakíts félbe! Van valami, amit el kell mondanom. Sosem magyaráztam meg, miért hagytam akkor, hogy Elle megcsókoljon. - Nem is fontos - mormolta Kate. - De. Kísérlet volt. Féltem, mert olyan viharos gyorsasággal történt köztünk minden. Tehát ki akartam próbálni, ugyanazt érzem-e, ha egy másik nőt csókolok, de össze sem lehetett hasonlítani. - Szóval azt akarod mondani, hogy azért csókoltad meg Elle-t, mert engem szerettél? A férfi bólintott. - Én meg azért szakítottam veled, mert féltem, hogy túlságosan szeretlek. - Kate megcsóválta a fejét, mert rájött, hogy mindent rosszul csinált. - Tulajdonképpen a szívem mélyén tudtam, hogy nem csaltál meg, de könnyebb volt elhitetni veled, hogy azt hiszem, mint vállalni a kockázatot. - Nem vagyok biztos benne, hogy tudlak követni. - Riley megsimogatta a haját, az arcát, a száját. - Hosszú történet, majd egyszer elmesélem. Most egyszerűen csak tudnod kell, hogy időközben megtanultam: a szerelmet nem lehet méricskélni. - De ha lehetne, én lennék az, aki jobban szeret téged - vélte Riley. - Nem vagyok benne olyan biztos. - Kate lábujjhegyre állt, és szenvedélyesen megcsókolta a férfit. - Most mit gondolsz? - Azt, hogy a kérdés nyitva áll, de én kész vagyok lezárni. - Riley lehajtotta a fejét, hogy ismét megcsókolja a kedvesét.
