CONGREGAZIONE DELLA MISSIONE CURIA GENERALIZIA
Via dei Capasso, 30 00164 Roma – Italia
Generális Atya nagyböjti levele
2013: Nagyböjti utunk a Kálváriától a Caritashoz
Szűz Mária útja
Isten Anyja, Te hordoztad a Gyermeket Betlehemig, Nem sima, hanem göröngyös, köves és kavicsos úton járva. Hordozzál engem szerető, szelíd és érzékeny szívedben Addig a pillanatig, amikor Fiad emel engem a kereszten kitárt karjaiba. (Augustine Towey CM testvér, +2012)
1
A Vincés Család minden tagjához.
Kedves fivéreim és nővéreim!
A mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme legyen veletek most és mindenkor!
Idén a nagyböjti út elég korán kezdődik. De a Vincés Családnak sosincs túl korán szemlélődni a Jézus Krisztusba vett hit ajándékára és a remény örökségére, melyek karizmánkat alkotják. Az idei nagyböjtöt a Hit évében éljük át. XVI. Benedek pápa Porta fidei apostoli levelében azt mondja, a „hit kapuja” (lásd ApCsel 14,27), amely bevezet minket az Istennel való életközösségre és lehetővé teszi a belépést az Egyházba, mindig nyitva áll előttünk (Porta fidei, 1.). Ez a különleges év kötődik a II. Vatikáni Zsinat megnyitásának ötvenedik évfordulójához. A Hit éve és a nagyböjt alkalmat adnak nekünk, hogy gondolkozzunk a hivatásunkról, ahhoz, hogy Jézus Krisztus tanítványai legyünk és arról, hogy hogyan éljük át vincés karizmánkat. Nagyböjtre nem szabad úgy tekinteni, mint egy „éves gyakorlatra”, hanem mint egy alkalomra, arra, hogy nyissuk ki szívünket a kegyelemben való növekedésre. XVI. Benedek pápa emlékeztet minket arra, hogy belépni ezen a kapun azt jelenti, hogy életre szólóan útra kelünk (Porta fidei, 1.). A Szentatya nagyböjti üzenete vincés témát is tartalmaz. A Pápa kiemeli üzenetében azt, hogy a nagyböjti időszak a Hit évében értékes alkalmat kínál nekünk, hogy a hit és a szeretet kapcsolatáról elmélkedjünk (XVI. Benedek pápa üzenete a nagyböjtre 2013). Mind a Porta fidei apostoli levélben mind pedig a nagyböjti üzenetben észrevehetünk sok hivatkozást a jól ismert bibliai idézetekre: Caritas Christi urget nos – Krisztus szeretete sürget minket (2Kor 5,14). Ez keresztény létünknek a lényege. Az Irgalmas nővérekkel együtt örvendek annak, hogy a Szentatya felhasználta a jelmondatukat! De a Vincés Család minden tagja tudja azt, hogy nem csupán egy szövegről, jelmondatról, vagy egy közösségi pecsétről van szó, hanem mindez Jézus tanítványa, Szent Vince és Szent Lujza, életének stílusáról szól, melynek kezdete Jézus Krisztusban van, aki azt mondta: „amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek” (Mt 25,40). E levelemben szeretnék elmélkedni három témáról, melyek megfelelnek nagyböjti utunknak: állni az igazságban, „rekonfiguráció” és megújúlás.
Idő, hogy az igazságban álljunk. „Megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz benneteket” (Jn 8,32)
A nagyböjt az az idő, amikor találkozunk az igazsággal, amely alkalmat ad arra, hogy elismerhessük azt a lényeges és gyakran a keresztények által elfelejtett valóságot, hogy mindannyian 2
megváltott bűnösök vagyunk. A gyors tempó miatt, melyet a mai világ diktál nekünk, könnyen elfeledkezhetünk az elmélyült gondolkodásról saját magunkról. Az élet követelményei annyira számosak és néha annyira nyomasztóak, hogy szeretünk kiszabadulni előlük és keressük azt a felüdülést, amely néha elvezet minket azt érdeklődés hiányához, a közömbösséghez. Ismerjük Szókratész szentenciáját, hogy „az élet, amelyből hiányzik a gondolkodás saját magáról, nem érdemli meg azt, hogy átéljük”. De a „nem megváltott” élet sem érdemli meg azt! A „megváltott élet” akkor kezdődik, amikor bevezetjük a nagyböjti fegyelmet: az imát, a böjtöt és az alamizsnát, azért, hogy megtudjuk vizsgálni a szívünket, a lelkünket és a tetteinket. Akkor bátran feltehetjük magunknak a lényeges kérdést: „Mit teszek azért, hogy mindennap növekedjen Krisztus iránti szeretetem, és szeretetem testvéreim és nővéreim, különösen a legkisebbek, szolgálatában?” De előbb készen kell lennünk színültig megtelt napjaink tervének megváltoztatására, hogy létünk mélyében találkozhassunk Urunk Jézussal és állhassuk az igazságban saját magunk előtt. Egy régi közmondás azt mondja, hogy „az igazság szabaddá tesz titeket, de előbb fájdalmat okozhat!” Életünk dimenziói, melyek követelik a gyógyítást és a megváltást, igazából Isten működésének területei. A világban – mely gyakran arra hív minket, hogy bujkáljunk a hatalom, sokféle helyzetek, és látszatok homloka mögé – a nagyböjt arra emlékeztet minket, hogy nem csak a fáradozásaink hozzák meg nekünk az élet egységét és a belső békét. Szent Vince nagyon hamar felismerte az élet kemény valóságát: az életében, az „előrehaladások és kitüntetések” mellett, melyeket igyekezett elérni, és el is érte, mindig átélte belső ürességét és mindig valami többre vágyott. Efezusiakhoz írt levelében Szent Pál nagyon jól bemutatja a belső megismerés pillanatát: Kegyelemből részesültetek a megváltásban, a hit által, ez tehát nem a magatok érdeme, hanem Isten ajándéka… Az ő alkotása vagyunk: Krisztus Jézusban jótettekre teremtett minket; ezeket az Isten előre elrendelte, hogy bennük éljünk (Ef 2, 8-10). Ez a nagyböjt legyen számunkra olyan idő, melyben elismerjük, hogy Isten műve vagyunk és Tőle kaptunk minden ajándékot és kegyelmet.
Idő a „rekonfigurációra”. „Mit tegyük, hogy Istennek tetsző dolgot vigyünk végbe?” (Jn 6,28)
Maga a szó „rekonfiguráció” nem tűnik mindennapinak és túl ismerősnek. Régebben használtak ezt a szót tudományos, vagy műszaki kifejezésként, amely szó szerint azt jelenti: „megváltoztatni a formát, vagy a képzést, új alakot, vagy struktúrát adni.” Eme szó ismerős lazarista rendtársaim és az Irgalmas nővérek számára, mert a létszám és az apostolság miatt megtörtént változások azt okozták, hogy szükségessé vált az országok és a tartományok „rekonfigurációja”. De a nagyböjt elsősorban nem a külső kérdésekre vonatkozik, melyek érintik „Isten műveit”, melyekről kérdeznek Jézus tanítványai, sem a mostani világ követeléseit. A „Rekonfiguráció” a „metanoia” keresésének módja is, vagyis a „szív megtérése”, amely elvezet a szív alapos megnyitásához Isten iránt. XVI Benedek pápa emlékeztet minket arra, hogy a Hit évének célja a meghívásc a hiteles és ismételt megtérésre az Úrhoz, a világ egyetlen Megváltójához (Porta fidei, 6.). Mikor tudatosítjuk magunkban azt, ami a legfontosabb 3
számunkra: családjaink, kapcsolataink, munkánk, egészségünk, vagyis egészében az életünk, ha mindez megváltozik számunkra váratlan módon és nem úgy, ahogyan szeretnénk, akkor találkozunk a „rekonfiguáció” valóságával. Ez a valóság, hasonlóképpen, mint a nagyböjt, felhív minket arra, hogy tegyük meg Jézus keresésének belső útját. Kötni magunkat ahhoz, amit nem tudunk kontrollálni, fogni erősen azt, amit nem tudunk megváltoztatni, vagy vágyni, hogy a múlt jelenné váljon – elfordít minket Isten akaratának és Isten műveinek teljesítésétől. Páli Szt. Vince és Marillac Szt. Lujza életükben szemben álltak a „rekonfiguráció” valóságával. Lujza, házas és gazdag nő volt, özveggyé vált, és bizonyos értelemben ismeretlen világba került. Társaságok és világi közösségek alapítása után, Vince állandóan küzdött a kérésekkel, melyek mindenhonnan eredtek és követelték munkáját. Vince és Lujza néha érezték, hogy mennyire nyomasztó a vezetői feladat. De mind a ketten intenzív lelki életet éltek, melyet az ima táplált, Isten Igéje és az Eucharisztia, melyek lelki erőt adtak nekik az alkalmazkodáshoz és a növekedéshez. Vince és Lujza minden nap keresték az Urat és meg is találták Őt. A nagyböjt idejében engedjük, hogy az Úr változtassa át szívünket, vigye végbe szívünk „rekonfigurációját”, hogy tudjuk elfogadni azokat a változásokat, melyeket nem lehet elkerülni az életünkben.
A megújulás ideje. „Az tetszik Istennek - válaszolta Jézus -, ha hisztek abban, akit küldött” (Jn 6,29)
A nagyböjt és a Hit éve felhívnak minket hitünk és karizmánk megújításához és elmélyítéséhez. A mai világban, melyben számtalan szenvedést tapasztalhatunk, melyben kálvária útj tele van számtalan kereszttel, emlékeznünk kell arra, hogy a húsvéti titok által, Isten állandóan munkálkodik a világunkban. Istenünkkel találkozunk Jézus Krisztus személyében, aki Megtestesülése által egyesült az emberiséggel és megváltotta őt. Az a megújulás valósul meg az átváltoztatás által, melyet Jézus Krisztus vitt végbe bennünk az imádságban, Isten Igéjének hallgatása alatt és az Eucharisztiában, hogy mindig jobban éljük át vincés karizmánkat. Megyünk a Kálvária felé, hogy onnan a vissza „caritas adományával”jöjjünk vissza. Szemlélve a valóságot, XVI. Benedek pápa arra fordítja figyelmünket, hogy keresztény létünk abban áll, hogy folyamatosan felmegyünk az Istennel való találkozás hegyére, majd onnan leereszkedünk, és magunkkal hozzuk az onnan fakadó szeretetet és erőt, hogy magának Istennek a szeretetével szolgáljuk testvéreinket (XVI Benedek pápa üzenete a nagyböjtre 2013). Porta fidei apostoli levelében és nagyböjti üzenetében a Szentatya egyaránt erősen kiemeli a felbonthatatlan kapcsolatot a hit és a szegények szolgálata között. Azt írja: a szeretet nélküli hit terméketlen… Valóban sok keresztény szenteli oda életét a magányosoknak, a peremre szorultaknak, azoknak, akiket mások kirekesztettek,… mert bennük ismerhetjük föl a Krisztus arcát (Porta fidei, 14.). A Vincés Család tagjaiként éljük meg azt az igazságot, mikor megvalósítjuk a szeretet karizmáját. De úgy, mint bármilyen jó tevékenység, ez is mechanikussá válhat és korlátozhat minket csak a funkcióra, ami egyáltalán nem eredményezi növekedésünket ezen az úton. Számunkra, Jézus Krisztus és Szent Vince tanítványai számára, az alázatosság és egyszerűség a két leglényegesebb erény, az Istennel való kapcsolatnak és a szegények szolgálatának alapja. Szent Vince mondta: a mi Urunk csak az alázatos 4
szívekben lakik és találja kedvét, a szavak és a tettek egyszerűségében (SVP XII, 222-223, 1659. május 2.). Gondolkozzuk, hogy milyen módon növekedhetünk ezeknek az erényeknek a gyakorlásában. Említettem a „rekonfigurációt”, mint a Társaság stratégiáját. A Misszióstársaság-Lazaristák Generális Gyűlésén a témához kapcsolódóan megjelent két stratégia, melyeket, úgy gondolom, alkalmazni lehet az egész Vincés Családban. Az első: az egymáshoz tartozás lényeges érzésének fejlődése, mely kilép helyi és tartományi közösségeken. A második: bátorítom a nagyobb készségeket és mobilitást, vegyünk részt az új missziós projektekben. A nagyböjt idejében gondoljuk át, hogyan tudjuk megerősíteni a Társasághoz tartozásunkat és készségünket, hogy éljük karizmánkat.
Szűz Mária útja és a mi utunk
Az idei nagyböjti levelem máriáson kezdődik. Az elején található egy fénykép, mely Szűz Mária szobrát ábrázolja egy elpusztult hely közepén, alatta található egy rövid és egyszerű vers. 2012 novemberében a Sandy hurrikán pusztította el a területeket a Karib szigetektől az Egyesült Államok keleti partjáig. New Yorkban Breezy Point kis strandján a hurrikán következtében üzemanyag tartályok robbantak fel, és a szétszakadt elektromos vezetékek tüzet okoztak, amely néhány percen belül több mint száz házat tett tönkre. Csoda, hogy senki nem halt meg. Az egyetlen vezeték, mely abban a régióban épp maradt, a kis Szűz Mária kegyhelyén volt. Jelenleg az a hely a különböző felekezeteknek imahelye. Az a hely, melyet elneveztek a „Brezzy-ai Madonnának,” megmutatja nekünk, mennyire hatalmas Szűz Mária oltalma. A verset, amely a kép alatt található, nem régen elhunyt rendtársunk (Augustin Towey CM testvér) írta. Ez egyik az utolsó versei közül. Ez nem csak nagyon jó emlékeztetés életéről, hanem arról az életről is, melyet Szűz Mária, Csodásérmű Boldogasszony adott nekünk, mint Üdvözítőnk Anyja. Szűz Mária a mi Anyánk is és mindig közel áll hozzánk. Az Úr áldjon meg titeket a nagyböjti időben és adja azt, hogy utatok vezessen benneteket a hitben, szeretetben és karizmánk átélésében való megújuláshoz. Hogy mindig szolgálhassuk a szegényeket Jézus Krisztus nevében Páli Szent Vince példájára.
Testvéretek Szent Vincében, G. Gregory Gay CM, általános elöljáró
5
