Csizmazia Márton A Tihanyi Visszhang Óvoda története
Tartalom Tósoki Imre: Köszöntő
4
Dr. Koncz Mária: Bevezető. Gyermekkertek – Az óvodai nevelés kezdetei
5
Csizmazia Márton: A Tihanyi Óvoda története
7
Csizmazia Márton: Visszaemlékezések
9
Takács Imréné: A Tihanyi Napköziotthonos Óvoda munkája 1966-tól 2000-ig
19
Gálné Lendvai Erika: A Visszhang óvoda munkája 2000-től 2013-ig
24
Süténé Márkus Mária óvodapedagógus: „Merjünk nagyot álmodni!”
26
Szigetiné Rónyai Emília Borbála óvodapedagógus: A mese, az kell
27
Véghné Somogyi Zsuzsanna óvodapedagógus: Csak a szépre emlékezem
28
Móró Gáborné óvodapedagógus beszámolója
29
„Visszhang Óvodáért” Alapítvány
30
Az óvoda dolgozói
30
Képtár
31
Szerző: Csizmazia Márton Szerkesztő: dr. Koncz Mária Megjelenik az óvoda megalapításának 60. évfordulójára A könyv kiadását adományával támogatta Tihany Község Önkormányzata Tihany Fejlesztéséért Alapítvány Visszhang Óvodáért Alapítvány Tihanyi Erdőbirtokossági Társulat Filotás Tivadar (Tihanyi Babamúzeum) 3
Köszöntő „Akkor jó a világ, ha jó benne gyereknek lenni” – a mondás bölcsességét nem kell bizonygatni azoknak, akik már voltak gyerekek. Ez, természetesen, mindannyiunkkal megesett, csak éppen – felnőtté válva - sokan megfeledkeznek róla. Pedig kiegyensúlyozott felnőtt életünk, boldogságunk – pontosabban a boldogságra való képességünk – nem kis mértékben múlik a gyermekéveken. Minden kornak megvan a maga elképzelése arról, hogy milyen módon lehet a legjobban, leghatékonyabban felkészíteni a felnövekvő generációt a felnőtt életre, társadalmi szerepének betöltésére. Ezért minden társadalom nagy súlyt helyez a gyermeknevelésre, szabályozza annak kereteit. Akárhogy is van: a gyerekek végül is felnőnek, és idővel maguk is szülők, nevelők lesznek. A család melegéből éppen csak kikerülő apróságok számára az óvoda biztosítja a fejlődés feltételeit. Ehhez megadja a biztonságot, a szeretetet; mert ahogy azt az egyik visszaemlékező megfogalmazza: a szeretet a legjobb pedagógiai módszer. Az alább következő visszaemlékezésekből, beszámolókból látjuk, hogy a társadalmi élet változásai megjelentek a tihanyi óvoda életében is. Az itteni óvodapedagógusok azonban sosem veszítették szem elől a már idézett szállóigét, és mindent meg is tettek azért, hogy a tihanyi kicsiknek igazi gyermekkora legyen. Akkor jó a világ, ha jó benne gyereknek lenni - a tihanyi Visszhang Óvoda egész biztosan ilyen. A miénk az ország egyik legszebb fekvésű óvodája. A működés feltételei adottak; az önkormányzat biztosítja a fenntartást és – erejéhez mérten – a fejlesztést is. Megadjuk a gyerekeknek mindazt, ami egészséges óvodai életükhöz, fejlődésükhöz szükséges. Bízunk abban, hogy aki ma itt óvodás, az ide jár majd iskolába is, sőt: egész élete a községhez kötődik később is, és majd a gyermekei is ide járnak. Ezzel a reménnyel köszöntöm 60. születésnapján az egykori és a mai óvodásokat, óvónőket, óvodai dolgozókat, és minden kedves Olvasót! Tósoki Imre polgármester
Bevezető
�
Gyermekkertek – Az óvodai nevelés kezdetei z óvodák eredetileg csak gyermekmegőrző intézmények voltak, amelyek az ipari forradalom idején, a tömegesen munkába álló anyák számára tették lehetővé a mindennapi munkavégzést. Vagyis szükségmegoldás volt, és ezért a gyermekfelügyelőktől nem is várták el, hogy foglalkozzanak a rájuk bízott kicsikkel. Az anyák egy-egy vállalkozó asszonyhoz adták le gyermeküket munkába menet, és – jó esetben – a munka végeztével haza vitték őket, rosszabb esetben hetekig ott hagyták őket. Egy-egy asszony nyolc-tíz gyermekre vigyázott, a saját lakásában. A XVII. századi Európában, sok helyen a népiskola fogadta be a három-hatéves gyermekeket. A kizárólag erre a célra létrejövő, első óvodát, akkori nevén az „infant school”-t Robert Owen (1771–1858) hozta létre a New Lanark-i textilgyárban. Emberbarát elvei alapjaiban változtatták meg a gyermekekről való gondolkozást. Rousseau-t követve úgy gondolta, hogy a gyermek jónak születik, csak körülményei miatt romolhatnak meg erkölcsei. Ezt az eredendő jóságot akarta megőrizni, illetve megóvni a gyermekeket a környezet káros hatásaitól. Owen hitt a nevelés erejében, és ezért az intézményben jól bántak a gyerekekkel, nem verték őket, sokat játszottak, énekeltek, táncoltak velük. Magyarországon angol mintára jöttek létre az első kisdedóvók. Mivel lelkes, emberbarát támogatók tartották fenn anyagilag az óvodákat, működésüket – az iskoláéval ellentétben – nem szabályozta az állam sem. Brunszvik Teréz kiválóan ismerte az európai kezdeményezéseket; az összes fontos könyvet ismerte, sőt, kapcsolatban állt a szerzőkkel is. „A korai nevelés a legfontosabb! Az, amit az ember ebben az életkorban felfog, kihat egész életkorába”
�– Pest, 1861. szeptember 23.), magyar grófnő, az első magyarországi óvodák megorompai gróf Brunszvik Teréz (eredetileg Brunswick) (Pozsony, 1775. július 27.
alapítója. Brunszvik Teréz legnagyobb érdeme, hogy az angol óvodák megismerése után 1828. június 1-én anyja budai házában, a mai Mikó utca és Attila út sarkán megalapította az első magyar kisdedóvót, azaz óvodát. Az Angyalkert néven közismertté vált óvoda a Habsburg Birodalom és egyúttal Közép-Európa első ilyen típusú intézménye volt. Két és hét év közötti gyermekek látogathatták. A kisgyermekekre nemcsak vigyáztak itt, hanem a játék mellett különböző alapismereteket is tanítottak nekik. Brunszvik Teréz nem a vagyonos polgárok gyermekeit várta óvodájába, hanem elsősorban azokat, akik „tehetetlenek gyermekeik jó neveléssire”, akiknek gyermekei „erköltstelenül, éptelenül, zabolátlanul elvadulnak”. 1837-ben Tolna mezővárosban nyílt meg a világ egyik legelső óvóképzője, mely 1841-ben költözött Budára, és jogutódja ma is működik. Az első évtizedekben csak férfi óvókat képeztek, az 1870-es években nyílt meg a képezde kapuja a nők részére is. Forrás: Brunszvik Teréz.wikipedia.org, ujakropolisz.hu geographic.hu.)
4
5
Brunszvik Teréz Angyalkertjében nemcsak a gyermekek lelkét „bontogatták”, hanem védték testi fejlődésüket is. Európában először orvost alkalmaztak a gyermekek egészségi állapotának ellenőrzésére. A romantika nagyhatású gondolkodója volt Friedrich Fröbel (1782–1852). Első,1840ben, Németországban megalapított óvodáját számos hasonló követte. Nagy figyelmet fordított a „gyermekkertek” gondozóinak képzésére is. A gyermekeket romlatlannak látta, akiknek az ártatlanságát a züllött társadalmi viszonyok veszélyeztetik. Azt gondolta, hogy minden gyermekben ott az „isteni szikra”, amely felnőtt korára elvész, ha nem gondozzák, ezért nagy súlyt helyezett az alkotóképesség fejlesztésre. Magyarországon számos követője volt, például Rapos József óvóképző intézeti igazgató, aki lefordította műveit. Megalakult a „Magyarországi Központi Fröbel Nőegylet” is Fröbel eszméinek terjesztésére. A „boldog gyermekkor”, a „természetes vidámság”, az”isteni teljesség” teóriája a huszadik században is hódított. Azonban voltak olyanok is – nem is kevesen –, akik szerint a gyermek vele született rossz tulajdonságait, bűnös hajlamait kemény neveléssel szükséges korrigálni. Ennek érdekében a testi fenyítést, akár már csecsemő-korban is, elfogadottnak tekintették. A huszadik századra azonban a pedagógusok, óvodapedagógusok jobbára úgy tekintettek a gyermekre, mint valami nyesegetni-alakítani való emberpalántára. A gyermektermészet formálása a társadalomba valló beilleszkedés gyakorlati céljait szolgálta. Máig tartó és igen nagy hatással volt a magyar óvodaügyre Maria Montessori (18701952)pedagógiája, különösen a két háború között. Az első Montessori-rendszerű óvoda 1927-től működött Budapesten; az első iskola 1928-tól. Az ötvenes években az óvodai nevelésre is rányomta bélyegét a szocialista-kommunista emberkép, embereszmény hatása. 1953-ban, az Óvodai Nevelés vezércikkében olvasható, hogy az óvónők számára kiadott havi lap a dal-, mese-, versanyagok közlése és a gyakorlati kérdésekkel való foglalkozás helyett végre az elmélettel, a szovjet pedagógia eredményeivel, átveendő tanulságaival kezdett el foglalkozni – ami javára vált a lapnak. Ebben a korban az óvoda legfőbb feladatát „a munkafegyelem megszilárdításában, a munkához való jobb viszony megteremtésében” látták. A folyóirat ideologikus cikkeiben a gyermek munkaszerető „békeharcos”, a „kommunizmus leendő építője”. Gyakran idézik az orosz pedagógia példaképeit, köztük Dubrovina közoktatásügyi miniszterhelyettest, aki szerint az óvoda feladata, hogy: „hazánk szabadságáért és becsületéért, Lenin-Sztálin pártjának ügyéért, a kommunizmus győzelméért küzdő bátor, élénk, életvidám, erejükben bízó, bármely nehézséget legyőzni kész harcosokat neveljen...” (Dr. Ambrus Antalné: Gyermekképünk az ötvenes években). 1953-ban törvényben fogalmazták meg az óvodáskorúaknak a szocialista pedagógia szellemében történő nevelési céljait. Az óvodai beszélgetésekben megjelentek a felnőttvilág aktuálpolitikai témái, mint például a téeszesítés, az ötéves tervek, a népi demokrácia vívmányai és hagyományai. „Az óvodai nevelés programja először 1971-ben jelent meg, és lényegében érvényes maradt 1985-ig. Ez meghatározta az óvodai gondozás és nevelés területeit, feladatait. A program célja az volt, hogy felkészítse a gyermekeket a nevelés következő fokozatára az oktatásra, alkalmassá tegye az ismeretek elsajátítására; alkalmazkodni, figyelni, koncentrálni tudó, fegyelmezett kisdiák-jelölteket bocsásson ki.
6
A mai helyzet sokszínű. Az óvodák jelentős hányadának léte alternatív pedagógiákon nyugszik, mint például a Montessori-, a Waldorf- vagy a Freinet-óvodapedagógián. Legyen azonban bármilyen is az óvoda, a lényeg nem változott: a legfőbb nevelő hatást az óvónők – óvóbácsik – személyisége, az óvoda légköre jelenti. A hivatás legjobb képviselői mindig is okosabbak voltak, mint a hivatalok: legjobb tudásuk szerint, a gyermekek szeretetétől vezérelve foglalkoztak és foglalkoznak ma is a kicsikkel. Szerkesztő
�Demokratikus Szövetsége) elnökeként kezdeményezte egy nyári óvoda létrejöttét.
A Tihanyi Óvoda története
z első óvoda 1949-ben szerveződött. Nagy Ferencné az MNDSZ (Magyar Nők
A szülők hordták össze a szükséges felszerelést. Maguk főztek, és két hetenként váltották egymást. A bútorok nagy részét Pálfi Géza asztalos készítette el, társadalmi munkában. Az óvoda az államosított Mihalovits-villában kapott elhelyezést. Mihalovits a Tihany Fürdőigazgatóság tagja volt, és a 20-as években építette nyaralóját. Az épületet Kék villának is nevezték a színe miatt. Vitéz Kovács Gyula leánya, Kovács Magdolna 1949-ban végzett, mint tanítónő Győrben. Nyáron fizetés nélkül elvállalta a gyermekek felügyeletét, ősztől pedig a Tihanyi Általános iskolában tanított. Az épület fürdőtelepi elhelyezkedése sok sétára adott lehetőséget a vízparton és Hajóállomás környékén. Abban az időben Tihany egyik fő fogadó kapuja volt, ezért sok, érdekes látnivalót kínált a gyerekeknek. Az 50-es évek elején a Czikó-villában (Detreházy Károly orvos szolgálati lakása) volt nyári óvoda. Végleges helyét 1953-ban a Hevesy (Hevesy József bútorgyáros) villában találja meg. A Czikó-villa
7
�március 29-én született Tihanyban. Édesapja, Heizer Ferenc 50 évig volt Tihany
Hevesy-villa
villát építette Hevesy József műbútorasztalos és bútorgyáros. Hevesy 1857.
iskolamestere. A villát Stobble Adolf tervezte. Az épületet 1895. július 10-én Halbik Ciprián apát szentelte fel. Bak Lujzával kötött házasságából nem született gyermeke. 1941. június 9-én tett végrendeletében alapítványt hozott létre a tihanyi szegény sorsú gyerekek segélyezésére. 1945. január 13-án, 88 éves korában halt meg. Villáját az 50–es években államosították, amely a tihanyi gyerekek javát szolgálja óvodaként. (Bakos Péter, Tihanyi Kalendárium 1999)
A Hevesy-villa
Visszaemlékezések, történetek, interjúk Egykori óvodások
�
Pintér Rózsi (Liebhauser Mihályné, 1943) an egy képem az óvodás csoportról. A pénztárral szemben vagyunk, ott álltunk a hajóállomásnál. Földeák Teri, Kocsonya Márta, Baranyai Vince, Lőrince Miki, Pék Laci, Csernák Kati, Tósoki Jancsi, Kántor Kati, Szentgyörgyi Éva, Kiss Elek Panni, Horváth Klári, Komárominé Horváth Jutka, Baranyai Kati, Csernák Kati (Gita), Pintér Rózsi, Baranyai Vincéné, Fejes Marika, Baranyai Ilona, Szentgyörgyi Zoli, Kocsonya Kálmán, Szentgyörgyi Zsuzsi, Gyarmati Gábor, Bodó Laci, Horváth Lajos. A Kék villában voltunk óvodások. Az ágyunk csak egy keret volt a földön. A komaasszonyommal, Csaholyi Zsigánéval (Fejes Marika) egy ágyon feküdtünk. A kis vánkost meg a takarót nekünk kellett vinni. Amikor aludni kellett volna, csak kis időre csuktuk be a szemünket, mert alvás helyett nézelődtünk. A Magdi (Kovács Magdolna óvónő) néni volt az óvó nénink. Helyben főztek ránk. Az udvaron volt egy hinta, meg labdáztunk, elszaladgáltunk. Gyakran mentünk a vízpartra sétálni, a Hajóállomásra. Akkor ott nagy élet volt. Feljöttünk a focipályára labdázni, meg padot ugrottunk. Az óvodában kis, fehér kötényt hordtunk. A kertben ribizlibokrok voltak. Kántor Katit a bokornak löktem, és piros lett a köténye. Mielőtt Kati megmondta volna az óvó néninek, elfutottam haza, de édesanyám fakanállal kísért vissza az óvodába. Az óvodába nyolc órára kellett menni. Kaptunk tízórait. Akkor ittam életemben először malátakávéból készült tejeskávét. Nagyon szerettem. Ebédeltünk, aludtunk, aztán hazamentünk. �
�sőbb. A Kovács nénire emlékszem, meg volt egy fiatal hölgy, aki vigyázott ránk. Meg
Horváth Jutka (Komáromi Sándorné, 1944)
Kék villába jártam óvodába, meg jártam oda is, ahol a Detreházy Károly lakott ké-
akarta tanítani nekem a Tavaszi szél vizet áraszt című éneket, de aztán elállt tőle, mert nem ment. Úgy gondolom, hogy a Czikó-villában csak egy évig volt az óvoda, és csak nyáron.
A
Liebhauser Mihály (1936)
�
Czikó-villát, a Detre-féle házat öregapám (Liebhauser Lőrinc) építette 1943-ban. Akkor nem volt cement, a mozaiklapokat a földbe rakta le, de megálltak. Nagy, meszes gödör volt kiásva, abban szoktunk játszani, míg meg nem töltötték, mert abban ol8
9
tották a meszet. A bátyámmal, Gyurival bújócskáztunk. Az oroszok is beköltöztek oda, és cipőműhelyük is volt ott. Utána a MADISZ-é (Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség) lett; az öreg Korányi, a Kántás Imi, meg mások voltak ott. Utána a vörös Kovácsné, még később Pityingék (az Apátság volt gazdasági intézője) költöztek be. Az óvoda csak egy ideig volt itt, nyáron. �
�kanalat minden nap vittük magunkkal. A Csizmazia Terire emlékszem, talán más-
Cseh Aranka (1947)
Detre-házba jártam óvodába. A kis bögrét, egy pléhtányért, egy villát meg egy
ra nem is. A Terivel egyszer megszöktünk, és lementünk a Somosra fürödni. Minket meg kerestek, és nagyon meg voltak ijedve. Persze, késő délután hazamentünk, és akkor már megnyugodtak. Mindig mezítláb jártunk. Nem voltunk sokan. Ideiglenes hely volt. Később jártam a Hevesy villába is, akkor már a Teri meg az Ilona volt itt óvónő. Az új helyen szétnyitható ágyak voltak, de volt emeletes is. �
�voltunk itt a Ferkóval, az ikertestvéremmel, a Farkas Pannival, a Kötél Andrással,
Gyarmati József (1947)
égy éves koromban voltam óvodás. Először a Detre-féle óvodába jártam. ’51-ben
a Cseh Arankával és a Szentgyörgyi Marival. Kevesen voltunk. Az udvaron volt egy mérleghinta. Egyszer nem akartak fölengedni bennünket, mi meg lelöktük őket, és hintáztunk. Volt még egy lengőhinta, meg egy kis homokozó, de más semmi, nem úgy, mint most. Onnét nem vittek bennünket sehová, csak leraktak bennünket, és ott voltunk egész nap. Diafilmet még nem vetítettek nekünk, csak később, az iskolában a Mauglit, Az öreg néne őzikéjét. A ház előtt volt az Erdőbirtokosság gépháza a vetőgépekkel, a szomszédban meg a Szalai bácsi lakott, aki a Csokonai ligetet meg a függőkerteket rakta rendbe. Később felkerültünk a Hevesy-villába, de csak az aljába, mert fönt az első-negyedik osztályosok jártak. Amíg a többieknek pihenő volt, mi Ferkóval mentünk az udvarra játszani. Megszöktünk a kerítésen keresztül. A Kántás Tibi édesanyja ott volt szakácsnő, és a fia beárult bennünket. Az óvoda fölött a parkoló zúzalékkal volt leszórva, és azzal szoktunk dobálódzni. No, megdobáltuk a Tibit, de – hogy, hogy nem –, fejbe dobtuk. Anyánk meg felÓvodabelső (Kötél András, jött, és jól elvert minket, és nem Gyarmati Ferenc, Gyarmati József, Farkas Panni – 1953) mehettünk többet óvodába. 10
Az óvodában a fakorláton szoktunk csúszkálni lefelé. A Punk Gyuri meg leesett a korlát végén, és betörte az orrát. Akkor rakattak bütyköket a korlátra, így aztán többet nem lehetett csúszkálni. Máig is meg vannak ezek a bütykök. �
�dolom, ’51-ben lehettem ott. A Hevesy óvodában is voltam, de nem szerettem ott Dobos Gyula
n a Detre-házba jártam óvodába. Nem sokan, talán tíz-tizenketten voltunk. Úgy gon-
lenni, sírtam is. Megszöktem, aztán végül úgy döntöttek a szüleim meg az óvó nénik, hogy jobb, ha nem erőltetik. �
�óvó néni volt velünk meg az Ilonka; én az Ilonkát kedveltem jobban. A Vörös Irén
Nagy József (1949)
em sokáig voltam óvodás, 1955. előtt. Pers lászlóval megszöktünk. Akkoriban Teri
néni meg a Pető Margit néni voltak a dajkák. Amúgy nem nagyon szerettem az óvodát. Egyszer spenót volt az ebéd, és Irénke oda vett az ölébe, hogy megetessen. Én meg kivertem a kezéből a kanalat, spenótostul, mindenestől. Kiugrottam az öléből, ki a kapun keresztül, irány haza. Akkor még nem fogták szigorúan a dolgokat, hogy ki, mikor megy, nem megy. Amúgy szerettem az Irén nénit. Akkor még szabadabban voltak a gyerekek. A Kálvárián voltak a nagy csaták. A Pölöskén meg az Alszegen a Punk Feriékkel vívtuk a nagy csatákat meg a focimeccseket. Az óvodával szembeni parkolóban fociztunk. �
�napig, mert a Sisivel (Szentgyörgyi József) elvertük a Fenyvesi Ibolya öccsét, meg Punk Ferenc (1950)
n egy napot voltam óvodás; pont akkor volt a fényképezkedés is. Azért csak egy
is sérült a feje. Valami játékot nem adott oda, mi meg nem voltunk ehhez szokva, és elvettük tőle. Folyt a fejéből a vér, persze, megijedtünk nagyon. A Terike óvó néni becsukott bennünket. Édesanyám nem tudta, mi történt. Terike elmondta, és azt is hozzátette, hogy legjobb, ha többet nem is megyek. Apám még egy kicsit ellenkezett, de aztán megbékélt. �
�én nem lehetek óvódás. Így aztán nem is voltam. Pető Klára (1954)
n nem voltam óvódás, mert anyáméknak azt mondták, hogy templomba járnak, ezért �
11
�roly ingyen csinálta meg a Babaházat az udvarban. Ahogy a lépcsőn megyünk le az Sörös Tibor (1956)
n egy évet jártam óvodába, az utolsó évben, de csak azért mert, édesapám, Sörös Ká-
utcáról az udvarba, mindjárt a bástya mellett, balra volt. �
1971Pető Margit nénire és a Kimmer Ilonkára. Ők dolgoztak ott. Ott is aludtam, Horváth Ágota (Bozóky Jenőné, 1968))
-ben mentem óvodába, akkor voltam három éves. Katira emlékszem meg a
de nem szerettem. Diavetítések voltak, meg sétáltunk a faluban. Kötényt viseltünk. Az udvaron volt homokozó meg pancsoló, de én abban az időben vizet sohasem láttam benne. Nagy, lombos fák voltak. Hétfőtől péntekig parizeres zsömle volt. Reggelire finom tejbedarát, vajas kiflit kaptunk. Azt szerettem, mert odahaza nem volt. Sokszor kértem külön is vajas kiflit, és a Polgárdi néni mindig adott. A képet az Imre bátyám készítette, amikor kaptam egy könyvet, és azt bevihettem az óvodába, hogy megmutassam a többieknek. A jelmezbálokat a Művelődési Házban tartották. Én nagyon nehezen tanultam meg a verset. Hold voltam, és az volt a szövegem, hogy „dolgozni csak szépen, ahogy csillag megy az égen, úgy érdemes” (Helyesen: Dolgozni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes”. József Attila: Ne légy szeles. – Szerk.). Kiálltam, belevörösödtem, és valahogy elmakogtam a verset, de nem volt jó érzés. Sok ember elé ki kellett állni, és az megviselt bennünket.
A Tihanyi Óvoda dolgozóinak visszaemlékezései
�
Parragi Ferencné (1931) n 1953 nyarán jöttem Tihanyba, mint gyakorló éves tanár. Selyem Anna az Alföldről jött, és oda is ment férjhez, Kecskemétre. Pethő Margit volt a csoportja dajkája. Amikor a gyerekek a szünetben játszottak, Margit mindig hímzett – akkor úgy ügyeltek. Nem volt sok gyerek az óvodában. A szülők is nehezen adták be a gyerekeket, és ők sem voltak szokva az óvodához. Nehezen ment az alvás, még az lányomnak sem. Körmendi Teriék idején építették a homokozót, meg a pancsolót. Ők csak a gyerekeknek éltek. �
12
1959 dolgoztam az óvodában. A konyhán voltam, Polgárdinéval meg Vörös IrénKiss Istvánné (1937)
januárjában jöttem Tihanyba, az Állami Gazdaságba. 67-től huszonöt évig
nel. Kezdetben kisegítőként mentem, ha valaki beteg volt vagy szabadságon volt. Amikor a Húgi, a Nagy Imrének a felesége elment a motelba dolgozni, akkor szólt a Polgárdi néni, hogy menjek oda. A Csizmazia Pista bácsi feleségére, a Baranyai Ágira, Dobos Margitra meg a Steild Jolánra emlékszem – ők dajkák voltak. A Fejes Marikával is dolgoztam együtt, ő is dajka volt. A Kocsonyáné és Steidl Péterné, a Piroska is dolgozott később a konyhán. A konyhán és a mosogatóban mi fűtöttünk, a termekben meg a cserépkályhákat a dajkák. Mi hordtuk be a szenet az ablakon keresztül, így nem kellett körbe menni, és könnyebb volt. Az ablakhoz raktunk egy kis széket, azon léptünk ki. Amikor a napközi működött mellettünk, akkor az iskolásoknak is kellett tízórait készíteni; azt vitték le. Délután feljöttek, megebédeltek, kimentek a Visszhang-dombra játszani, kettőre meg bejöttek tanulni. Akkor már többet kellett főzni. Volt, amikor háromszáz adag fölött főztünk ott, nehéz körülmények között. A spórheltbe sütöttünk. Fával tüzeltünk. A zöldséges a Tanácsháza mögött volt, egy bódéban. A Varróné Erzsi volt a zöldséges. Amikor elbontották, akkor meg a Szunyogh vendéglő alatti részben volt a zöldséges, ami most a Levendula Ház. Kézzel gyúrtuk a tésztát, semmi gép nem volt. Erre voltunk hárman, a Polgárdi néni, a Vörös Irén meg én. Később felvették a Fülöpné Marit. Amikor vége volt az ebédnek, akkor hátul a mosókonyhában, egy üstben mosogattunk. Az egyik abNémeth Lászlóné vásárol a gyerekekkel a volt Szunyogh vendéglő laka a Pál Feriék felé nézett; melletalatti zöldségesben (1992) te meg a raktár volt. Ott is be kellett gyújtani, megmelegíteni a vizet. Fával fűtöttünk. Már reggel fűteni kellett, mert a reggeli után is mosogattunk. Folyamatos munka volt. Ha kelt tészta volt, akkor korán megraktam a tüzet, és feltettem a tejet melegedni. Hazajöttem, felkeltettem a gyerekemet, és úgy mentem vissza, hogy időben készen legyen a tészta. Ezt, persze, más nem tudta, és nem is nagyon értékelték. Sütőben sütöttük a buktát, meg amilyen tészta kellett. Utána elmosogattunk, elkészítettük az uzsonnát. Héttől háromig tartott a munkaidő. Engemet kilencszázhúsz forintért vettek fel. Hálátlan munka volt, mert egész délelőtt dolgoztunk, és fél óra alatt már el is tűnt minden. Volt, amikor a gyerekek meg sem ették. Volt, aki meg sem kóstolta az ételt, mert nem szerette. A húslevest, a gyümölcslevest meg a paradicsomlevest ették meg. Ezeket nem győztük kihordani nekik. A húst se nagyon ették, inkább a tésztákat. Ezért ha gyü-
13
mölcsmártás volt, akkor ledaráltuk a marhahúst, és úgy raktuk mellé. Úgy már megették, mert nem kellett felvágniuk. Egy évben egyszer főztünk finomfőzeléket, azt sem ették. A zöldborsót csak-csak megették, de nem az volt a kedvencük. A kifőtt tésztát meg a sült tésztát mind megették. A tejbedarát minden mennyiségben. Volt vajas kenyér, kifli, zsömle, egy kis szalámi. A töpörtyűt ledaráltuk, és rákentük a kenyérre. Reggelire cikóriakávét főztünk, azt szerették. Tej, kávé, tea – ez volt. Kakaó nem volt abban az időben. Tejért a boltba mentünk, mert azt nem hozták ki, csak a húst, a kenyeret meg a fűszert. A Polgárdinéval mentünk le, de ha többet kellett hozni, akkor más is jött. Amikor szülési szabadságra mentem, Kacsóné Erzsike volt helyettem. Amikor a Vörös Irén elment, akkor szóltam a Polgárdi néninek, hogy a Fülöp Ferinét hívja oda. Úgy került oda a Marika. Amikor az iskola leköltözött a Belső-tó partjára, a konyha is ott kapott helyet. Mi is onnét mentünk nyugdíjba. Még a Polgárdi néni is dolgozott lent pár évig az iskolában. Lent már több szakácsné meg konyhai dolgozó volt. Attól fogva már onnét kapta az ebédet az óvoda. A Dobos Gyula hordta fel. Én ’92-ben jöttem el nyugdíjba.
�
�
Fejes Marika (Csaholyi Zsigmondné, 1944))
n ’72 júniusától Margit nénivel, a Dobosnéval dolgoztam együtt. Amikor odamentem, akkor már a Takácsné Kati volt a vezető óvónő. Van itt egy fénykép, amin rajta van az Iváncsa Kálmánné, aki Füredről járt be. Ezt már az Iza óvó néni fotózta, és ezen rajta vagyok én is Mráz Zsuzsikával, aki itt dolgozott óvónőként, és innét járt Sopronba, iskolába. Addig itt dolgozott, míg férjhez nem ment. Van egy képem, amelyik 2000-ben készült és rajt’ van az egész gárda. Ezen már az Erika óvónő a vezető, a Kati pedig vendég. Karácsonykor készült a felvétel. Németh Laciné, az Ilona, volt a Margit néni helyett. A Botkáné volt a konyhán, és amikor megbetegedett, helyette jött a Steidl Péterné, a Piroska. ’78-ban lejöttünk a régi iskolába, mert itt átalakításokba kezdtek. Az alsósok már nem jártak ide, a két felső terembe, mert elkészült az új iskola. Lent, a régi iskolában az iroda helyén volt a konyha. Piroskával együtt voltunk a konyhán; Kovácsné Mária volt a dadus, és akkor vette fel Takácsné a Borit, a Süténét meg a Somogyi Zsuzsát, a Véghnét. Később jött az Adorján Erzsike, a Móróné. Amikor visszaköltöztünk, akkor már három csoport volt. Lent, a mosogatóval szemben, egy használhatatlan vécé helyére került a kazánház. Akkor már volt fűtőnk, a Baranyai Péter bácsi. Amikor elment nyugdíjba, akkor jött helyette a Dobos Géza. Volt még a Dobos Gyula meg a Varró Gyuszi is. Korábban rengeteg olajat felhordtunk a Margit nénivel. Az udvaron levő épületben volt az olajtároló, és délután fel kellett vinni az olajat a kályhákhoz, hogy aki reggel megy, fel tudja tölteni, mert kint télen megdermedt. A nagycsoportosoknak a konyha mellett volt az ebédlőjük. Arra is emlékszem, hogy korábban a Marczali Annuskával volt a Végh Margit néni dadus. Amikor én eljöttem, akkor helyettem jött az Icsiné, a Balogh Anna. ’88-ban elmentem a Kamion üdülőbe, ami ott volt a Kopaszon. Onnét mentem nyudíjba. ’88-ban
14
megkeresett a Baranyai Erzsike, hogy menjek fel segíteni, és akkor még négy évig voltam ott, mint tálaló, segítő. Össze-vissza húsz évet dolgoztam az óvodában. Szerettem ott lenni, mert szép hely volt. Most már még szebb, mert minden új. A Kovácsné, aki először volt itt szakács még a Selyem Anna idején, eredetileg lent lakott a Detre-féle házban, majd felköltözött a Szemeti-házba. Kis, alacsony asszonyka volt. Amikor a Budy Ilonka eladta a szolgálati lakását, ami ott az óvoda mögötti épületben volt, akkor ő Pestre ment, és a Kovácsnét elhelyezte egy öregek otthonában. Kovácsné állítólag több mint kilencven éves volt, amikor meghalt. A Polgárdi néni is sokáig volt szakácsnő; ő innét ment nyugdíjba. A Kék villába is jártam, mint óvodás. Arra emlékszem, hogy futkároztunk a Hajóállomásnál. Volt valami rendezvény, talán Anyák napja, mert tulipánok voltak a vázában, és mondanom kellett valami verset. Voltak ott szülők is, de nem tudtam elmondani, és elpityeregtem. Nem szerettem óvodába járni, és nem gondoltam, hogy mégis húsz évet fogok itt dolgozni.
�
�
Baranyai Ágnes (Csizmazia Istvánné, 1931))
n két évig, 1970 márciusától ’72. június végéig dolgoztam az óvodában. A Teri meg az Ilonka csak a gyerekeknek élt. Két csoport volt, a kicsi és a nagy. Pestről jött egy házaspár, akik a Dobos Vincééknél laktak, az óvodától nem messze egy kis nádfedeles házban; az asszony dolgozott velem. Valamilyen Ibolya volt, nem emlékszem a vezetéknevére. Jól megvoltunk egymással. Amikor az Ibolya elment, egyedül kellett csinálnom mindent. Őt váltotta a Dobos Pálné (Pető Margit). A Kati akkor, ’71-ben lett vezető óvónő. A konyhán dolgozott a Polgárdiné és a Kissné, a Jutka. Meg a Húgi néni (Nagy Imréné). Az llonka foglalkozott a kiscsoporttal, a nagycsoporttal meg a Teri. A Terinek már nehezebb dolga volt, mert már az iskolára készítette fel a gyerekeket, és akkor ott nem volt mese. Az Ilonka a játékos dolgokkal volt elfoglalva a kis csoportban, így őt jobban szerették. Volt, amikor már két és fél évesen jöttek a gyerekek, mert a szülőknek menni kellett dolgozni, és így ők hamarabb bekerültek. Volt, amikor hárman ültek az ölemben: Vámos Marcsi, a Tósoki Kati meg a Jenei Bea. Jobbára fából készültek a játékok; kirakós kockák, építőkockák, babák, kocsik, autók. Az udvaron a homokot minden este meg kellett locsolni, nagy kupacba felrakni, hogy reggelre előkészítve várja a gyerekeket. Ez is a dajkák dolga volt. A konyhán Vörös Irén néni meg a Polgárdi néni dolgozott. A Vörös Irén néni mesélte, hogy régebben gyalog ment be húsért Füredre; ott volt valami elosztó. Hetenként adtak húst, és ki volt szabva, hogy mennyit hozhattak. A Teri meg az Ilona az óvoda mögötti házban laktak. Alul a Németh Pali bácsiék, fölül meg egy-egy szobában az óvónők. Az Ilonkának az édesapja is itt lakott, és itt is lett eltemetve a tihanyi temetőben. Ők aztán Pestre mentek, mind a ketten. Mielőtt óvoda lett volna a Hevesy-villából, a Nagyné, a tanácselnök asszony adta el a bútorokat. Szólt, hogy menjek föl, mert kapok egy szobabútort. Menyasszony voltam, és jól jött, hogy olcsó pénzért kaptam meg a két ágyat és a hozzá való szekrényeket. Ez ’52-ben volt.
15
�jött. A Körmendi Teri meg a Budy Ilona 1954-ben jöttek ide. Az Ilona a Kiss Elek maDobos Pálné (Pető Margit, 1932))
n 1953. május elsejével kerültem az óvodába. Selyem Anna volt az óvónő, Pécsről
mánál lakott, ott bent a Molnár Józseféknél. Ceglédi kannában hordta a vizet a Lőrincéék elől a csapról. Azért tudom, mert én is onnét hordtam. Nem úgy nézett ki ám akkor, mint amikor elment! Szürke lódenkabátban meg bakancsban járt. Kántás Géza felesége, a Manci meg a Vörös Irén a konyhán dolgozott. Az Irén biciklivel járt Pécselyre túróért, tejfölért egy héten egyszer, csütörtökön. A Kántás Jánosné, Berdán Ilonka is az óvodában dolgozott. A konyhán is segített nekem, mert csak egy csoport volt. Így voltunk mi négyen. Akkor még csak huszonkét gyerek volt összesen. Reggel héttől délután négy óráig voltak ott a gyerekek. Délután kis faágyakon, nyugágyakon aludtak. Fából készülDolgozók (1954): Kántás Pálné Marika (szakácsnő) hegedűvel, Budy tek a kicsi asztalok meg a székek. Ilona (vezető óvónő), Horváth Erzsébet (dajka), Vámos Nelli (dajka), A mosdó lent volt a konyha mel- Körmendi Teréz (óvónő), Vörös Irén (konyhai alkalmazott) lett. Egy állványba három alumínium lavór volt betéve, fölötte volt a csap. A felnőttvécével szemben volt a gyerekvécé. Volt egy öltőző meg a két terem. Csak a középső részt használtuk. Sőt, a mostani tornaterem két részre volt választva, mert az egyik részben lakott a Selyem Anna. Az udvaron volt egy homokozó meg egy hinta. Sok gyümölcsfánk volt. Ami a fákon termett, azt be kellett főzni; ez is a személyzet munkájához tartozott. Volt sárgabarackunk, egy nagy cseresznyefa, jó ropogós cseresznyével és egy körtefa. Sajnos, gyerekekre egyre sem tudok vissza emlékezni. 1953. november 21-én férjhez mentem, és két hét szabadságot kaptam. Akkor a Nagy néni (Nagy Ferencné) volt a tanácselnök. Amikor lejárt a két hét, és mentem volna vissza dolgozni, akkor közölte velem, hogy most már van, aki keressen rám, ezért olyannak kell átadni a helyem, akinek nincs munkája. Farkas Ilona jött helyettem, mert a Farkas Pista bácsi már ott volt a Tanácsnál. De az Ilona csak egy hónapig maradt ott. A Selyem Anna nagyon barátságos, kedves óvónő volt a gyerekeket is szerette. A Budy Ilona ’54. január elején jött az óvodába. A Selyem Anna elment, helyette jött a Körmendi Teréz március, április körül. Aztán nálunk jöttek a gyerekek. 1968-ban visszakerültem az óvodába, de csak rövid időre, mert a szenet nem tudtam felhordani a derekam miatt. Férfiember nem volt, hogy segítsen, és nekünk kellett tíz-húsz kannával felhordani. A közlekedőben volt a cserépkályha. A fát, a gyújtóst nekünk kellett meghasogatni. A havat is mi lapátoltuk el, hogy mire jönnek a gyerekek minden rendben legyen. Amikor megbetegedtem a derekammal,
16
eljöttem. 1970-ben a Tihanyi Múzeumban dolgoztam. Ott keresett meg a Teri meg az Ilona, hogy menjek vissza az óvodába, mert már nem kell szenet hordani. ’70-ben visszamentem, és 87-ben onnét jöttem el nyugdíjba. Közben, persze, változtak az óvónők. A Budy Ilona meg a Terka elment. Utánuk jött a Fecser Ferencné, Füredről. Ivancsa Kálmánné, Gitta Felsőőrsről járt be, az apja TSZelnök volt. Kisegítő óvónőként volt itt valamilyen Gyöngyi; Füredről járt be. Később jött Simon Márti; ő is Füredről. Az óvoda ʼ77–78-ban hurcolkodott le az iskolába, mert átépítették. Akkor jött ide a Szigeti Bori, aztán a Márti a (Süténé), az Adorján Erzsi meg az Iza – de ő talán márt itt tanult. Ők majd mind egyidőben jöttek, nem sok különbséggel. Akkor még nem nagyon adták be a szülők a gyerekeket, csak később, amikor már kezdődött az idegenforgalom. Amikor megépült a Sátortábor, a Szálloda, akkor kezdték hozni a gyerekeket. Persze, nem mindenkit vettek fel. Én is szerettem volna beadni korábban a Palkót meg a Tomit, de azt mondták, hogy tudok vigyázni a gyerekekre, és nem vették fel őket korábban. Végül Pali egy évet járt óvodába, a Tamás meg utána. Akkoriban a tanácselnök Nagy néni mondta meg, hogy kit vehetnek fel. Ő volt akkor a minden. Később jött a Stolczné. Akkor rakták a kerítésfalat az óvodánál a Papáék (Dobos Pál), mert a Városgazdálkodást bízták meg vele, és ő ott dolgozott a Csizmazia Tónival és a Kötél Józsival. Akkor bontották le a Kálváriát. Eredetileg velük akarták csináltatni, de ők nemet mondtak, hiába fenyegették meg őket azzal, hogy el lesznek küldve. Takácsné Kati 1966-ben jött oda. A Csizmazia Ági néni is volt ott 1970–71-ben, de aztán elment. Fejes Marika 1972-ben, a Rege presszóból jött dajkának. Ő is onnét ment nyugdíjba. Akkor már egyedül voltam két csoporttal. A Végh Margit meg a Németh gépésznek a lánya, a Jolán is volt ott dajka korábban. Teriéknél gyakran váltották egymást a dajkák. 1993-ban újra találkoztam a Terkával. Az Ilonka apjának a sírjához jött, mert az Ilonka akkor már meghalt, és az édesapja itt, a tihanyi temetőben van eltemetve.
1957dába. A Körmendi Teri Végh Margit (1928)
-ben mentem az óvo-
�
Körmendi Teréz reggeliztet (1954)
volt a vezető óvónő. A Budy Ilona szentantalfai volt, a Teréz talán Pestről került ide. Akkor nem volt fényképezés, és így nem maradt róla fényképem. Kovácsné volt a szakácsnő, a Vörös Irén meg a segítője. A Kovácsnét később llona egy otthonban helyezte el, de itt van Tihanyban eltemetve. A Szabó András fölött van a sírja.
17
Dadus voltam, de az égvilágon mindent csináltunk. Mostunk, vasaltunk, takarítottunk, a gyerekekkel foglalkoztunk. Nyáron nem kellett korán menni, de télen igen. Öt órakor már ott voltunk fűteni, hogy a gyerekek, amikor megérkeznek, már meleg legyen. Mellettem volt a Németh Jolán, akinek az apja gépész volt a Biológián. Az elején a Marczali Annussal voltunk együtt, aki – úgy tudom –, a kezdetektől ott dolgozott. Őt váltotta a Jolán. Két csoport volt, egy kicsi meg egy Sörös Attila temetése (1958) nagy. Koós Gyuri, a Csizmazia Vince (Titó), Kántás Pali, Kántás Tamás, a Szabadffi gyerekek – ez a korosztály járt akkor. Akkor volt nagycsoportos a Sörös Attila, aki a meszeskocsiról leesett és meghalt. A művelődési ház mellett, a Sörös Józsiék előtti meredek úton mentek le, amikor a kocsi megbillent, és Attila a kerekek alá esett. A temetésén ott voltak az óvodások is. Sokat dolgoztunk, mert ha a gyerekekkel nem kellett menni, akkor mentünk a konyhára dolgozni. Kézzel mostuk a terítőket, nem volt még mosógép. Minden héten egyszer mentünk busszal Füredre húsért. Ahogy a Fürdő utcán megyünk föl, szemben a Murai gumissal, a sarkon volt a húselosztó. Onnét hoztuk a húst. A zöldséget meg a Vigyázó garázsában lévő maszek zöldségestől hordtuk, ami ott volt az Óvoda mellett. Az udvart is nekünk kellett rendben tartani. Télen a hóból kapartuk elő a méteres fákat. Aztán jött a Gyuri bácsi, a favágó, és felfűrészelte, összevágta a fát. Azt mind be kellett hordani a faházba. Az udvaron csak egy homokozó volt; a pancsolót a hatvanas évek elején építették. Két csoport volt: a kicsi meg a nagy. Amikor az óvónők megbeszélésre, továbbképzésre mentek, akkor ránk maradt negyven gyerek. A Jolán inkább mást csinált, míg én diafilmet vetítettem a gyerekeknek. Azok még szép mesék voltak, nem olyanok, mint amilyenek most mennek a TV-ben. Anyák napját már tartottunk, de farsangot még nem. Télen a gyerekek csizmában, hócipőben jöttek. Áthúzták a benti cipőjüket, mi meg letakarítottuk az utcai csizmákat, cipőket. Nem volt egy leányálom. Akkoriban építették oldalt azt az épületet, ami később napközi lett, de akkor még az óvódások nyári étkezője. Reggel a gyerekek tornáztak, megreggeliztek, aztán következetett a játék meg a foglalkozások. Délután aludtak. Aki nem tudott, az csak ráhúzta a pokrócot a fejére, és úgy beszélgetett. 1965-ben aztán átmentem a Geofizikába dolgozni és onnét mentem nyugdíjba. � Kimmer Ilona (Németh Lászlóné, 1947))
1991 18
és 2007. között dolgoztam az óvodában, mint dajka. Óvodás nem voltam, pedig akkoriban nagyon agitálták a népet, hogy menjenek a gyerekek óvodába.
Takács Imréné vezető óvónő: A Tihanyi Napköziotthonos Óvoda munkája 1966-tól 2000-ig
�
A szeretet az egyetlen jó pedagógiai módszer
egtiszteltetés számomra, hogy a Tihanyi Napköziotthonos Óvoda működésének 60. évfordulója alkalmából bemutathatom az ország legszebb helyén álló óvoda több mint három évtizedes oktató és nevelő munkáját. Örömmel szólok életutamról, az intézményben végzett tevékenységemről, ahol – nyugdíjba vonulásomig – 30 évet vezetőként dolgoztam. Általános iskolai és gimnáziumi tanulmányaimat Szombathelyen végeztem. 1962ben érettségiztem és még ebben az évben felvételt nyertem a Soproni Óvónőképző Főiskola nappali tagozatára. Az államvizsga megszerzését követően Szombathely mellett, Táplánszentkereszten kaptam óvónői állást. Szakmai munkám mellett bekapcsolódtam a település kulturális életébe. Aranyérmes néptánccsoportot vezettem. 1966 tavaszán hallottam szakmai felügyelőmtől, hogy Tihanyban óvodai csoportbővítést, illetve óvónő felvételét tervezik. Korábbi munkahelyemről nehezen engedtek el, de végül sikerült. Így kerültem 1966. október 1-én a Tihanyi Napköziotthonos Óvodába. Tihanyban már 1953-tól működött a Községi Tanács fenntartásában az egy-csoportos óvoda; akkor még nem a jelenlegi helyén. Az 1960-as évek közepén, a 46 fős gyermeklétszámmal működő intézményben két óvónő, Körmendi Teréz és Budy Ilona dolgozott. A magas létszám és az ezzel együtt járó állandó készenlét, a megosztott figyelem és az egyéni szakmai igények rendkívüli leterhelést jelentettek az óvónők számára. Ezért vált szükségessé a csoportbővítés. Az intézmény tárgyi felszereltsége egyszerű bútorokból és játékokból állt. Szinte minden, amivel rendelkeztünk, nagymértékben a szülők segítségének volt köszönhető. Szinte mindent társadalmi munkában kellett megoldani. A földszinten, a jelenlegi kiscsoport helyén és a második emeleten akkor még iskolai oktatás folyt. Az óvoda hosszú éveken keresztül a középső szinten működött. A konyha az alagsori részt foglalta el. A fűtést két cserépkályha biztosította, amelyeket néhány év elteltével olajkályhákra cseréltek. Az új általános iskola megépítését követően került sor az óvoda épületének teljes átépítésére, illetve bővítésére. Ennek keretében a középső szinten tornatermet alakítottak ki, a második emeleten irodát, öltözőt, elkülönítőt és mellékhelyiségeket építettek ki, továbbá az egész épületbe bevezették a központi fűtést. Az alagsorban étkező, személyzeti öltöző, tusoló és személyzeti WC létesült. A felújítás ideje alatt az óvoda a Kossuth utcai, régi iskolában működött 1979-től 1981-ig. 1971-ben neveztek ki az intézmény függetlenített vezetőjének. Ebben az évben már három csoporttal, 6 óvónővel, 3 dajkával és 1 konyhai alkalmazottal indulhatott a tanév. Az óvoda ezzel egyidejűleg az iskolától teljesen különvált, önálló gazdálkodó lett. Az intézményi függetlenség egyben nagy felelősséggel és sok szervező munkával is járt. 1981-ben a vegyes csoportokból ún. tiszta csoportokat alakítottunk ki, amelyekbe azonos korú gyermekek kerültek. Az óvodába felvett gyermeklétszám magas volt. Egy-egy csoport több évben is elérte a 30-35 fős létszámot.
19
Az intézményben felsőfokú óvodapedagógusokat alkalmaztunk, akik közül legtöbben ma is ebben a közösségben dolgoznak. Közösséget alkotni nem könnyű feladat. Gyermekközösséget talán könnyebb, de alkotó nevelőtestületet formálni – mai zaklatott életünkben – nehezebb. A megtett út göröngyös volt, de valahogy mégis gyönyörű. Előttünk, óvodapedagógusok előtt mindig ott lebegett pedagógiai eskünk és hivatásszeretetünk. Kötelességünknek éreztük a ránk bízottakat legjobb tudásunk, emberbe vetett hitünk és a szívünk érzése szerint nevelni. A pedagógia megkívánja, hogy minden intézmény alakítsa ki helyi, sajátos szakmai arculatát. Úgy érzem, hogy e feladatnak sikerült eleget tenni. Az óvodai nevelés valamennyi területe összefonódik, mindegyik kapcsolatban áll egymással. Azokat szétválasztani nem nagyon lehet, nem is érdemes. Tudatosan, tervszerűen kell dolgozni, a komplexitást kell szem előtt tartani. Talán ez a legnehezebb az óvodában, de talán ez a legszebb is. Úgy érdemes és kell dolgozni, hogy az óvodások fedezzék fel a valóságban jelenlévő dolgok közötti összefüggéseket. Mindezt ragyogja be az öröm, látvány, élmények, rácsodálkozás, tapasztaltatás és a játék, beszélgetés az élményekről. Elsősorban a család az a hely, ahol a gyermeket feltétel nélkül szeretik, ahol ki tud bontakozni. A feltétel nélküli szeretet az óvodában is a gyermeknevelés vezércsillaga. A gyermek sérülhet, ha ezt nem kapja meg. A szeretet abszolút ingyenes, ráadásul ez az egyetlen jó pedagógiai módszer. A fentiek szem előtt tartása és biztosítása az óvodapedagógusok csodálatos feladata. Meggyőződésem, hogy óvodánk munkatársai a fenti követelménynek mindenkor maradéktalanul megfeleltek. Az óvoda szakmai munkájának kiemelt területei Környezet- és természetvédelmi nevelés: Kiemelt feladatnak tartottuk a környezetvédő, természetszerető ember személyiségének kialakítását. Ez egyrészt az intézmény helyéből, adottságaiból, másrészt a természet szeretetéből, Tihany varázsából fakadt. Intézményünk a félsziget legszebb részén, a Visszhang-dombon található. Az óvoda udvaráról szemet gyönyörködtető látvány tárul elénk a kéttornyú apátsági templomra és a Balaton víztükrére. E páratlan adottságokkal tehát minden objektív és szubjektív feltétel adott volt, hogy már az óvodában megkezdjük a környezettudatos, természetszerető ember személyiségének kialakítását. A környezet gondozására, a természet és a haza szeretetére való nevelésnek át kell hatnia az egész óvodai életet. Az önfeledt játék, a rácsodálkozás mellett a gyermekek szinte észrevétlenül tanulják meg, hogyan óvják a természet tisztaságát, szépségét. A gyermekek ismeretének bővítése céljából sokat és sok helyre kirándultunk. Először a szűkebb otthonunk, a félsziget nevezetességeit ismertettük meg a kicsinyekkel. Később Balatonfüredre, Nagyvázsonyba, a szigligeti várba, Balatonedericsen az Afrika Múzeumba, a tapolcai Tavas-barlangba, a Veszprémi Állatkertbe, Budapestre és hajóval Siófokra kirándultunk. A természet nyújtotta megismerési folyamatok tapasztalatait beépítettük a foglalkozások anyagába. Ősszel, a tanév kezdetén, az újonnan érkező gyermekek és a régi óvodások nagy figyelemmel hallgatták végig egymás nyári élményeit. Nyomon követtük az őszi időjárás változásait is, és annak hatását a növényekre. Megfigyeltük a lombhullást, gyűjtöttünk faleveleket, száraz gallyakat és azokat felhasználtuk festésnél, nyomdázásnál, színezésnél. A gyümölcsökből a nagycsoportos gyermekek kompótot készítettek, a csipkebogyóból
20
lekvárt főztek az óvónő vezetésével, amit közösen fogyasztottak el. A foglalkozások során matematikai összefüggéseket is felfedeztek. A rendszeres séták alkalmával megismerték a vadon élő növények terméseit (vadgesztenye, makk, toboz, csipkebogyó, stb.) és ezeket felhasználták a matematikafoglalkozások alkalmával. A csoportszobákat galagonya-, kökényágakkal és színes levelekkel díszítették. Az őszi sétákat és kirándulásokat különféle technikákkal ábrázolták. Nagyon fontosnak tartottuk, hogy az óvónő felhasználja a gyermekek óvodán kívül szerzett ismereteit, és ezeket beépítse az oktatási folyamatba. Az irodalomban fellelhető történetek révén is bővültek ismereteik az állatok életmódjáról (pld. táplálkozás, viselkedés, rejtekhely keresése, élelemgyűjtés, téli álom, csökkentett életritmus, vastag bunda, stb.). Az itt telelő, kis madaraknak rendszeres etetéssel segítették átvészelni a zord évszakot. Télen megfigyelték a havat. A gyerekekkel sokszor hógolyóztunk, és hóembert építettünk. Korcsolyáztunk és csúszkáltunk a Belső-tavon, szánkóztunk a Visszhangdombon. Az óvodások folyamatosan figyelemmel kisérték az időjárás változásait. Ezekhez az ismeretekhez mindig megpróbáltunk kapcsolni egy-egy verset, éneket, pld. Csukás István „Hideg szél fúj” című versét. A tél elmúlásával kiszebábot készítettünk, és az udvari homokozóba állítva azt meggyújtottuk, ezzel mintegy „eltemettük a telet”. Amikor megjelentek a tavasz első jelei, ébredezett a természet, észleltük a fák rügyezését, az első virágok megjelenését. Megfigyeltük a költöző madarak visszatérését, a fészekrakást, a költést és a fiókák etetését. Séták alkalmával szedtünk mezei virágokat (pitypang, ibolya, borvirág). Az összegyűjtött virágokból koszorút, karkötőt és láncot fontunk. A népi kultúra maradandó értékeinek megismerésére és átadására a csoportszobákban magvakat csíráztattunk, gallyakat és szőlővesszőt rügyeztettünk. Minden évben nyílt napokat tartottunk, amikor a szülők – az óvodában fél napot eltöltve – ismerkedhettek a foglalkozáson elhangzottakkal, gyermekük érdeklődésével, a gyermekek egymáshoz való alkalmazkodásával. A játékokba a szülők is bekapcsolódhattak. A gyermekek alkotásait a Művelődési Házban gyermekrajz-kiállítás keretében mutattuk be. A sokoldalú technikát követelő munkáért köszönet Hockné Kovács Izabella, Móró Gáborné, Süténé Márkus Mária, Szigetiné Rónyai Borbála, Véghné Somogyi Zsuzsanna óvónőknek és segítőiknek: Obermayerné Vörös Eszter pedagógiai asszisztensnek, Botka Kálmánné, Németh Lászlóné, Kovács Józsefné dajkáknak, Dobod Pálnénak és Csaholyi Zsigmondnénak. Irodalmi és zenei nevelés: A mesék és az irodalom ismertetését szintén nagyon fontos feladatnak tekintettük. Meggyőződésem, hogy a kisgyermek zenei anyanyelve a népmeséből, irodalmi nyelve pedig a népköltészetből táplálkozik. A komplex személyiségfejlesztésből egyik sem hagyható ki. Az 1980-as évekig csak a diavetítés, képi illusztrációk és mesekönyvek álltak rendelkezésünkre az irodalmi anyag szemléltetéséhez. A diafilm még lekötötte a gyermekek érdeklődését a 70-es és 80-as években. Abban az időben a szülők reggel korán mentek dolgozni, ezért sok kisgyermeket 6.30 – 7.00 órára hoztak az óvodába. Az álmos téli reggeleken szükség volt még egy kis összebújásra, meghittségre, mesére. Kedvenc diafilm volt a „Vízipók a csodapók”. A tervszerűen kezdeményezett irodalmi foglalkozásokon kívül, a gyermekek kérésére alkalomszerűen is sokat meséltünk és verseltünk. Kedvenc
21
mesék voltak: Jékely Zoltán: A három pillangó, Móricz Zsigmond: A kisegér, La Fontaine: A holló és a róka, Iványi Mária: Volt egyszer egy kismalac. Benedek Elek meséi és a „Hetvenhét magyar népmese” is mindig maradandó élményt nyújtottak óvodásaink számára. Az irodalom iránti érdeklődésük legbiztosabb jele volt, hogy gyakran akartak mesét hallani, és tevékenységüket átszőtték a népi gyermekjátékok mozgásos versillusztrációi. A népi játékokból megőrzött mozdulatok (páros forgás, kifordulás, befordulás, oldallépés, stb.) alkották az óvodáskori gyermektánc alapját. Ez nálunk csodálatosan működött, Varró Krisztina zenei kíséretével. Anyanyelvi nevelés: A népi kultúra maradandó értékeinek megismerése és átadása, néphagyományok felkutatása, megelevenítése, hagyományápoló tevékenységek tervezése, mind a gyermekek szókincsének fejlesztését szolgálta. Eközben megtanulták a különböző népi játékok készítési módját is. A játékok során gondolatokat fejeztek ki, szófordulatokat használtak. Az óvodában is akadnak olyan gyermekek, akik nem képesek a szokásos módon beilleszkedni a közösségbe. Ezeknek a gyermekeknek a testi-lelki fejlődését individuális és szociális tényezők megzavarják, vagy tartós ideig gátolják. A fejlődési tempó lelassul, a fejlődés késleltetett. A mai világban az emberek többsége megélhetési nehézségekkel küszködik, és csaknem minden idejét a pénzszerzésre kénytelen fordítani. Egyre gyakoribb az emberek elhanyagoltsága, érzelmi nélkülözése, bizalmatlansága, kitaszítottsága, a kudarcok sorozata. Ezek mind olyan környezeti tényezők, amelyek előbb vagy utóbb a gyerekek fejlődési zavaraihoz vezetnek. Ezért fontos a fentiek korai felismerése, a megfelelő szakemberek bevonása, alkalmazása. Hiszek abban, hogy ma, és a jövőben is egyre nagyobb jelentőséget kap az élő szó ereje, a gyermekek interakcióját nem igénylő technikai eszközökkel, pld. a tévével, a számítógéppel, az elektronikus játékokkal szemben. Az egymás közti kapcsolat legemberibb formája mindig az élőbeszéd volt és az ma is. Ehhez akarni és tudni kell magunkat kifejezni. Nekünk, óvodapedagógusoknak pedig a gyermekeket meg kell tanítani a szép beszéd használatára, igényére és örömére. Óvodai ünnepeink: A jeles ünnepek közül az első a Mikulásvárás volt. A Mikulás érkezését várva a gyermekek sokat énekeltek, verseltek. Az ünnep napján minden gyermek az ablakból figyelte, hogy mikor érkezik a Mikulás bácsi hintója. A Mikulással történő személyes kézfogás, a nagy szakáll simogatása, az ajándék átvétele, a gyermekek dicsérete sokáig beszédtéma maradt a csoportokban. A gyermeki humor, kajánság, rafinéria, furfang és szívet melengető derű, ekkor volt a leginkább tapasztalható. Az ünnepek öröme és a közös játékok összekacsolták az óvodásokat és a felnőtteket. Ennek szép példája a karácsonyi ünnepekre készülődés: nagytakarítás a babaszobában, a játékok lemosása, a babaruhák kimosása és a rendrakás. A felnőttek segítségével történt a mézes sütemények készítése, mandula pirítása, karácsonyi díszek és ajándékok elkészítése. Az ünnepi hangulatot fokozta a halkan szóló karácsonyi orgonamuzsika, amit az irodából lehetett bejátszani mind a három csoportba. A gyerekek játék közben boldogan énekelgették a „Pásztorok, pásztorok”, a „Mennyből az angyal” és a „Jézuska, Jézuska figyelj most reám” karácsonyi énekeket. A gyermekek lelki felkészülésében a hitoktatás
22
is sokat segített. Az ünnepi hangulatot emelték a pásztorjáték-előadások és a szülők által készített sütemények; mindig dúsan terített asztalok mellett ünnepeltünk. A húsvéti készülődés részei: csoportterem ablakainak díszítése, tojásfestés, nyuszifészek-építés az udvaron – mindig kedves elfoglaltságot jelentettek. A legboldogabb perceket az ajándékok megkeresése adta. A fészek megtalálásához az elhintett cukortojások adták meg az irányt. Az élő nyuszi simogatása nyújtotta a legnagyobb örömet minden gyermek számára. Májusban az „Anyák napi ünnep” megtartása, az édesanyák, nagyszülők, nevelőszülők köszöntése, egy szál virág átnyújtása könnyeket csalt az ünnepeltek szemébe. Az ünnep után a sütemények elfogyasztása pedig a gyermekeknek jelentett nagy boldogságot. Óvodásaink örömmel és figyelemmel hallgatták azokat a történeteket, melyek régi családi eseményekről szóltak. Ezeket fűszereztük egy-egy kapcsolódó dallal, mondókával, vagy verssel, például Weöres Sándor versével: „Jól szólni dísz, derék dolog, / De a dísztelen csak dadog. / Ámbár dadogni dísztelen, / Olykor dicsőbb, mint díszesen.” Évente tartottunk tanévzáró ünnepet. Ez alkalommal játékos körülmények között mutattuk be, hogy milyen sokat fejlődtek óvodásaink, szellemileg és testileg. A tanévet a ballagási ünnepséggel zártuk. Ezzel mindenki számára elérkezett a várva-várt nyári szabadság és pihenő. Az óvodában nyújtott egyéb szolgáltatások: Intézményünk számos térítésmentes szolgáltatást biztosított: logopédiát, gyógytestnevelést, néptáncot és hitoktatást. A német nyelvet térítéses oktatás keretében tanítottuk. Intézményfejlesztés: Az évek során jelentős tárgyi fejlesztéseket hajtottunk végre, amelyekhez a Községi Tanács, a Tihanyi Közbirtokosság és több magánszemély nyújtott anyagi támogatást. Így alakítottuk ki a kiscsoport előterét, a középső csoportban a galériát, és a külső lépcsőt is ennek keretében fedtük le. A régi babaház helyére 1981-ben új, nyitott, modern babaház épült. Tihany Község Önkormányzata támogatásával modernizálhattuk az intézményt. Bővítettük a tornaterem felszerelését. Az udvarra új mozgásfejlesztő mászókák és hinták kerültek, 1996-ban pedig elkészült az udvari medence is. Az óvoda további szakmai fejlesztése érdekében 1998-ban új nevelési programot készítettünk Gálné Lendvay Erika munkatársammal „Környezeti Nevelés játékkal, mesével Freinet elemekkel” címmel. Egyéb szakmai tevékenységem: A budapesti Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola logopédia, oligofrén pedagógia tanári szakán 1982-ben kaptam diplomát. Ennek birtokában a Balatonfüredi Nevelési Tanácsadó felkérésére elláttam az óvoda logopédiai nevelési feladatait (1982–2000), vezettem a balatonfüredi, balatonudvari, csopaki, pécselyi és tihanyi óvodák területi munkaközösségeit játék, ének, hagyományápolás, környezet- és természetvédelmi nevelés, beszédfejlesztés témakörökben (1970–1990), továbbá a anyanyelvi továbbképzéseket vezettem, beszéd és gondolkodás, kommunikáció, metakommunikáció, didaktikus beszédfejlesztés témakörökben (1983–1987). Természetesen vezettem a főiskolai és szakközépiskolai óvodapedagógus hallgatók szakmai gyakorlatát is (1975–1990). 1975-1980 között a tihanyi óvoda a Soproni Óvónőképző Főiskola kihelyezett államvizsgáztatásának egyik területi intézménye volt.
23
Hazánk több településéről rendszeresen fogadtunk óvodapedagógusokat, szakmai tapasztalatok átadására. Pedagógiai kitekintés céljából, természetesen mi is ellátogatunk más települések intézményeibe. Az 1980-as évek közepétől számos külföldi, szakmai csoport kereste fel intézményünket. Többek között Forrai Katalin vezetésével, francia zenepedagógusok. Japán, szlovák, holland német óvodapedagógusok és a Michigani Pedagógiai Egyetem hazánkban tartózkodó tanári csoportja is megtisztelte látogatásával intézményünket. 1996-ban megszereztem a „Közoktatási szakértő” címet anyanyelvi nevelés és óvodai nevelés szakterületekre, Veszprém és Somogy megyékben. Pedagógiai kitüntetéseim: Miniszteri Dicséret (1976), Kiváló Pedagógus (1978). Az évek múltával erőnk fogy, az élet palettáján árnyaltabbá válnak a színek. Most már így megpihenve, jó érzéssel nyugtázom, hogy gyönyörűséges dolog az „emberré nevelés”. Szép munka volt a gyermekek kiteljesedésében, nemessé csiszolásában részt venni. A 2001-ben kiadott Veszprém Megyei Kortárs Életrajzi Lexikonban ismertetés jelent meg pedagógiai és kulturális munkásságomról. Ezt pályafutásom méltó befejezésének tekintem. Szerencsésnek tartom magam, mert olyan szakmai vezetőim és óvodapedagógus munkatársaim voltak, akikkel lehetett és érdemes volt dolgozni. Köszönet mindnyájuknak. Szabó Lőrinc így írt az óvodapedagógusokról: „Nagy politikusság a gyermeknevelés, állandó nehéz egyeztetése kívánalmaknak, szükségleteknek és lehetőségeknek.” � Gálné Lendvai Erika vezető óvónő: A Visszhang óvoda munkája 2000-től 2013-ig
Keresem minden gyermek sajátos titkát, és azt kérdezem, hogyan segíthetném abban, hogy önmaga lehessen Janus Korczak
�gozni a tihanyi óvodában. Sopronban, a Benedek Elek Óvóképző Főiskola kétéves
vónőképző Szakközépiskolai tanulmányaimat követően, 1987-ben kezdtem el dol-
intenzív továbbképzésén vettem részt (1992-1994), ahol az alternatív pedagógiai irányzatokkal ismerkedhettem meg. Ezt követően a Benedek Elek Óvóképző Főiskolán folytattam tanulmányaimat (1994-1997). 1995-ben családi állapotom változása miatt kerültem Pécsre, ahol Pécs – Somogyban tagóvoda-vezetői kinevezést kaptam. Mennyire más volt ez a feladat, mint az eddigiek voltak! Most már nem csak a gyerekcsoportért, hanem az egész óvodáért kellett felelősséget vállalni. Időközben megszereztem másoddiplomámat a budapesti Tanítóképző Főiskolán (1997-1999), óvodavezető pedagógus szakon. Szakdolgozataimat olyan témában írtam, melyeket igyekeztem a gyakorlatban megvalósítani és hasznosítani. Nevelőmunkám tapasztalatainak összességét tartalmazzák, valamint a hozzám oly közel álló természetvédelem és természetszeretetre nevelés gyakorlati megvalósulását. A környezetemhez való vonzódásom indított arra, hogy átadjam a módszereket, amelyekkel be lehet vezetni a gyerekeket ebbe az élő csodavilágba, megszeret-
24
tetve, annak megóvására nevelni őket. 1997-ben családommal visszaköltöztünk Balatonfüredre, és folytattam a Tihanyban megkezdett munkámat. 2000-ben vettem át az óvoda vezetését Takács Imrénétől. 2011-től Veszprém megyében szaktanácsadó lettem környezeti nevelés terén. Az óvodai nevelést ellátó intézményként Aszófő, Örvényes, Balatonudvari is hozzánk tartozott. Az innen érkező gyermekek buszoztatása nem volt megoldott. A biztonságos és rendszeres közlekedés biztosítására a tihanyi önkormányzat először egy kilenc személyes, később egy tizenhat személyes buszt vásárolt. Ennek köszönhetően megoldódott a vidéki gyermekek iskolai, óvodai szállítása. 2000-ben a gyermeklétszám csökkenése nálunk is érezhető volt: 47 gyerekkel kezdtük el a tanévet. Ez az időszak változást hozott a társadalomban, a családokban és az óvodai közösségekben is. Nyitottabbá, közvetlenebbé vált az óvodai nevelés is. A pedagógiában zöld utat kaptak az alternatív pedagógiai programok (Freinet, Montessori, Waldorf). Az óvodai nevelés pedagógiai szakaszában folyó nevelőmunka alapelveit a kormány által kiadott Óvodai nevelés országos alapprogramja tartalmazza. Meghatározza az alapelveket, az óvodai neveléssel szemben támasztott követelményeket, melyre a helyi pedagógiai program épül minden óvodában. A helyi óvodai nevelési programunk címe: Környezeti nevelés játékkal, mesével, Freinet-elemekkel. A program egy olyan keretrendszer, amit a helyi sajátosságokkal és lehetőségekkel gazdagítani, fejleszteni lehet. A környezeti nevelésen alapszik, mely sokoldalúan és komplex módon épül be a mindennapjainkba a tervezéstől a megvalósításig. A környezeti nevelés fontosságát, személyiségformáló, szokásokat kialakító szerepét tekintjük nevelésünk vezérfonalának és a tevékenységeket (játék, vers, mese, ének – zene, énekes játék, rajzolás, mintázás, mozgás) mintegy gyöngyszemként erre fűzzük fel. Célestin Freinet (francia néptanító) pedagógiája, természet- és élet közeli szemléletmódja kapott helyett programunkban. Tevékenységközpontú, öröm- és sikerorientált, gyakorlatból építkező pedagógia. Freinet Victor Hugo egy írására reflektálva fejtette ki nevelési elveinek főbb téziseit: „….a pedagógus tudományosan felépítette a lépcsőt, amelyen keresztül el lehet jutni a tudás különböző fokaira, kísérleti úton megállapította, hogy melyik az ideális lépcsőfok- magasság, és a jó korlát segített a kezdőkön.., de ha csak egy pillanatra is távol maradt – az egyik négykézláb mászott fel a lépcsőn, a másik lendületet vett és kettesével vette a lépcsőfokokat (… ),voltak , akik hátrafelé próbálkoztak.” Ez a szemléltetés plasztikusan láttatja, hogy sokféleképpen lehet valamit megtanulni. Azt mindenki maga érzi vagy tudja, hogy az ismeretlenhez, a tudáshoz vezető utak közül melyik a legmegfelelőbb. Minden új jó, ami magasabb fok felé visz. Ez Freinet „módszerének” alapszemlélete, amelyből következik a sajátos, ám sokféle óvodai életforma. Az elmúlt években megváltozott a gyermekek játéka, vagyis többségben nem tudnak önfeledten, elmélyülten játszani. Szükség van a motivációra, instrukcióra! Ebben nagy szerepe van annak, hogy megváltoztak az életkörülmények, a televízió, számítógép bevonult a családok életébe, „babysitter” funkciót töltenek be, csökkentve a gyerekek kommunikációját, személyek iránti érdeklődésének intenzitását. Azt gondolom, napjainkban már nem érdemes olyat leírni, hogy a gyermek ne üljön a számítógép elé, ne játsszon számítógépes játékokat. Szinte minden háztartásban van legalább egy készülék, ami fölkelti a gyermekek érdeklődését, hiszen az apu és vagy anyu is dolgozik, játszik rajta.
25
Kizárni nem lehet az életünkből a technika ezen ördögét, de okosan használni igen! 2003-ban ünnepeltük óvodánk 50 éves évfordulóját, amikor a Tihanyi Napköziotthonos Óvoda, méltó nevet kapott, és Visszhang óvoda lett. A Zöld óvoda címet 2006-ban sikerült először megszereznünk. Meg kellett őrizni az addigi kialakult hagyományokat, ugyanakkor szakmai megújulásra is szükség volt. Az óvodai életbe olyan programokat építettünk be, melyek szebbé, gazdagabbá teszik a gyerekek életét, és közben új ismeretekre is szert tesznek (pl. állatok napja, Föld napja, egészséghét, takarítási világnap). Ez a foglalkoztatási forma megkívánja az óvodapedagógustól, hogy ismereteit folyamatosan bővítse; tudatosságot, nagyobb szervezési, áttekintő képességet és nagyobb kreativitást igényel. Az 1990-es oktatási törvénymódosítás lehetővé tette az óvodák életének rugalmasabbá tételét, módosult szervezeti és tevékenységi formák kialakítását. Megteremtődött a lehetősége a szülői igények teljesítésének. Kérésük alapján kerülhetett sor az angol nyelvi nevelésre, a külön zenei nevelésre, a néptáncfoglalkozásra, a testi nevelés kiemelt szerepét biztosítva az óvodai tréningre, az úszásoktatásra. Intézményfejlesztés: 2000-től folyamatosan történt a bútorok cseréje, mindhárom csoport, öltöző, konyha bútorzatának cseréje megtörtént. 2005-ben a Jövő Vár pályázati forrásból került sor a nyílászárók cseréjére, 2010-ben az Önkormányzati Minisztérium által kiírt, Óvodák infrastruktúrájának fejlesztése című pályázat lehetőséget biztosított arra, hogy az épületben megtörténjenek a felújítások. Megtörtént az akadálymentesítés, a parkettacsere mindhárom csoportban, korszerűsítették a fűtési rendszert, kicserélték a fűtőtesteket, a vizesblokkokat, felújították a járólapokat, a melegítőkonyhát, a villamos rendszert, megtörtént a világítás korszerűsítése. A Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés – innovatív intézményekben című pályázatot 2009-ben sikerült megnyerni. 2011-ben került sor az udvari, régi, elavult, elhasználódott fajátékok egy részének cseréjére a tihanyi Önkormányzat és a tihanyi Erdőbirtokosság anyagi támogatásával. 2010-ben jött létre a Visszhang óvodáért Alapítvány. Az alapítvány közhasznú szervezet. És egy záró gondolat: eredményeinket „csapatmunkával” értük el. A 60. évfordulón tisztelettel megköszönöm a valamikor itt dolgozó és a ma itt munkálkodó kollégáimnak, az óvodapedagógusoknak, technikai dolgozóknak és a mindenkori szülői közösségnek az áldozatos munkát, mindazt, amit a gyerekekért tettek és tesznek. Süténé Márkus Mária óvodapedagógus: „Merjünk nagyot álmodni!”
�
�szeállítani a „Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés – innovatív intézmé-
z volt az első gondolatom 2008 őszén, amikor szakmai vezetőként elkezdtem ös�-
nyekben” című pályázat tervezetét. Pályázatunkat az Oktatási Minisztérium elfogadta, így óvodánk első alkalommal vett részt uniós pályázaton. Projektünk címe: A Zöld óvoda és az Ökoiskola program integrálása a kompetencia alapú oktatásba.
26
Céljainkat, feladatainkat a 2009. 04. 01. – 2010. 08. 31-ig terjedő időszakban kellett megvalósítani. A támogatási összeget – 6 055 045 Ft-ot – nem lehetett eszközbeszerzésre, anyagi javak gyarapítására fordítani, kizárólag a pedagógiai munka megújítására, a szellemi tőke növelésére irányulhatott. Elsősorban olyan innovációk nyerték el a támogatást, amelyek hozzásegítették a pedagógusokat és a gyermekeket új kompetenciák megszerzéséhez. Ezért lett pályázatunk központi kérdése az óvodapedagógusok szakmai-módszertani ismereteinek bővítése, a projektmódszer kidolgozása, a másság, a befogadás, a képességek diagnosztizálása, a gyermeki személyiség sokoldalú, differenciált fejlesztése, az esélyegyenlőség megteremtése. A pedagóguskompetenciák fejlesztése IKT– tanfolyam szervezésével kezdődött, ezt követték a módszertani továbbképzések. „Neveléselméleti esték” keretében előadásokat hallgattunk az inkluzív szemléletről, a másság elfogadásáról, jó gyakorlaton vettünk részt egy székesfehérvári óvodában; megismerkedtünk a „Kompetencia alapú” óvodai programcsomaggal, átdolgoztuk helyi nevelési programunkat. A gyermeki kompetenciák megvalósításának célcsoportja a nagycsoport volt. Mivel nagy hangsúlyt kap óvodánkban a környezeti nevelés; ill. természeti adottságaink determinálják szűkebb-tágabb környezetünk minél alaposabban megismerését – innováció keretében valósítottuk meg első ízben az erdei óvodát. Projekttervezetet készítettünk és valósítottunk meg a „Levendula” témakörben. Megszerveztük a gyermekek úszásoktatását a sokoldalú mozgásfejlesztés érdekében. Az óvoda-iskola közötti átmenet problémáin igyekeztünk segíteni szakmai közösség létrehozásával, közös munkaterv kidolgozásával. A teljesség igénye nélkül említettem néhányat ebből a nagyon összetett, „úttörőnek” számító munkából. Az innovációk beépítése, az új módszerek alkalmazása, dokumentálása hosszú, nehéz folyamat, itt-ott még döcögve megy. Szerintem azonban ennél fontosabb üzenete van a bemutatott pályázatnak: legyen meg bennünk a képesség, a szándék, hogy a ránk bízott gyermekek fejlődése érdekében tegyünk meg mindent! Tanuljunk, változtassunk, „Merjünk nagyot álmodni!” � Szigetiné Rónyai Borbála óvodapedagógus: A mese, az kell
�évet itt töltöttem, ebben az impozáns épületben.
atvan éves az óvoda? Én csak egy évvel vagyok fiatalabb, és ebből az 59 évből 36
Mikor az ember fiatalon elkezd dolgozni, tele tervekkel, ötletekkel, energiával, úgy gondolja, hogy a világot is meg tudná váltani. Aztán lassan, lassan rájön, hogy a világmegváltás helyett elég, ha a mindennapokban áll helyt. Így voltam ezzel én is. Tettem a dolgom, igyekeztem az elvárásoknak eleget tenni. Soksok apró emberkét nevelgettem, tanítgattam, szeretgettem, fegyelmeztem, és aztán kísértem el az iskolába az évek során. Természetesen, ugyanezt tették kolléganőim. Valamennyi munkatársam azon igyekezett, hogy a ránk bízott gyerekek számára kellemes legyen az óvoda 3-4 éve. Igyekeztünk mindenre odafigyelni, mindent felhasználni ennek érdekében. Így találtunk rá Pintér Pálnéra, Lidi nénire, akiről hallottuk, hogy sok szép mesét tud, sőt
27
ő maga is ír meséket. Évente meglátogattuk Lidi nénit óvodásainkkal, és ő szívesen mesélt vagy történeteket mondott, vidám, vicces módján. A 80-as években nyugdíjas klubot vezettem a faluban, ahová Lidi néni rendszeresen eljárt férjével, Pali bácsival együtt. Sokat beszélgettünk. Kiderült: mindketten „ gyüttmentek” vagyunk ebben a faluban: ő Somogyból én az Alföldről kerültem ide. Ide, ahol igazi otthonunk lett! Az évek peregtek, a látogatásaink ismétlődtek, minden alkalommal színes mesékkel lettünk gazdagabbak – egészen 1993-ig, Lidi néni haláláig. Utána már csak könyvéből, a „Csodakút tündére” címen megjelent mesegyűjteményből olvasgattuk gyerekeinknek meséit. 2004-ben vetettem fel kolléganőimnek, hogy jó lenne minden évben egy napot az ő emlékének szentelni. Az ötletet tett követte, így 2005 óta évente a tavasz végén a tihanyi meseíróra emlékezünk egy mesedélelőtt keretében az iskola alsó tagozatával együtt. Nagy örömünkre szolgál, hogy Lidi néni lánya, Rózsika minden alkalommal a vendégünk lehet. 2012-ben volt Lidi néni születésének 100. évfordulója, ebből az alkalomból újabb mesegyűjteménye jelent meg „Vadregényes balatoni tündérmesék” címmel. �
Véghné Somogyi Zsuzsanna óvodapedagógus: Csak a szépre emlékezem
1979 gyorsan elrepült, sok-sok szép, emlékezetes pillanattal tarkítva. Sokat törtem februárja óta dolgozom a tihanyi óvodában. Az eltelt, immár 34 év rettentő
a fejem, mit is ragadjak ki közülük, aztán úgy döntöttem, hogy a „kis művészekről” mindenképpen meg kell emlékeznem. Az évek során rendszeresen vettünk részt különféle rajzpályázatokon, melyeken szép eredményeket értek el ügyes kezű gyermekeink. Élénken emlékszem azokra a pillanatokra, mikor telefonon, levélben vagy éppen az óvodapedagógusok szakmai folyóirata (Óvodai nevelés) címlapján értesültem sikereinkről. Sokszor még ugráltam is örömömben ilyenkor, és vittem a jó hírt a kis „művészpalántáknak”, meg persze, méltán büszke szüleiknek. 1998-ban, az akkori középső csoportosokkal készítettünk papírhajtogatással egy közös képet Tihanyról, mely aztán az óvoda logójának alapja lett. A már említett Óvodai nevelés c. folyóirat címlapján hét alkalommal láthattuk viszont gyermekeink alkotásait: Lippai László, Giber Jennifer, Kiss Marcell, Heilig Borbála, Kiss Zsóka, Shramek Laura rajzait, festményeit, melyekhez összesen 70.000 Ft értékű tárgyjutalom is társult. Rendszeresen siker koronázta a Balatonfüredi Rendőrkapitányság közlekedésbiztonsággal kapcsolatos rajzpályázatára készített munkákat is. Díjazottak voltak: Kovács Lili, Baranyai Marcell, Urbancsok Kristóf, Siklósi Sára, Himmer Bettina, Scramek Laura, Schramek Imola, Szabó Zsófia valamint Iza és Márti óvó néni 2007-es nagycsoportosai közös alkotásukkal. 2006-ban Kovács István, Bocskay Bálint és Kötél Anna vehetett át jutalmat Veszprémben a Hriszto Botev Általnos Iskolában, Fésűs Éva Ősz c. versének illusztrálásáért.
28
2007-ben Siklósi Sára kiemelt I. helyezést, Kiss Mónika pedig III. helyezést ért el a „Kerttel oltott város” című országos rajzpályázaton. A pápai Pegazus Színház gyermekalkotói pályázatán 2008-ban Schramek Laura, Siklósi Sára, Kovács Lili, 2010-ben pedig Schramek Imola ért el szép eredményeket. 2010-ben a balatonfüredi Eötvös Loránd Ált. Iskolába küldött „Életképek az óvodában” című munkájukért Schramek Imola, Farkas Keve, Csizmazia Hanga és Vámos Kata vehetett át értékes jutalmakat. Kata gyönyörű rajzából készítettük el az ugyancsak 2010ben létrejött „Visszhang Óvodáért” Alapítvány logóját. Szintén Vámos Kata szerzett nagy dicsőséget óvodánknak 2011-ben is, mikor értékes díjat hozott el Szekszárdról, az Országos lovas rajz- és fotópályázatról. Mindezek mellett rendszeresen felfedezhette ki-ki saját alkotását a Veszprém megyei Napló című napilap Szia magazinjában. Nekem mindig nagy-nagy boldogságot jelentett, hogy a rám bízott apróságok szárnypróbálgatásait segíthettem, a kis „művészek” sikereket érhettek el, tágabb körben – országosan is – megmutatkozhattak! Ezúton is köszönöm nektek „gyerekek”! Ugyancsak nagy öröm volt számomra, mikor 2007. januárjában férjemmel, Végh Lászlóval elhatároztuk, hogy – pusztán hobbiból, saját költségünkre – elkészítjük az óvoda honlapját, melyet azóta is folyamatosan működtetünk, frissítünk. A www.visszhangovoda. hu weboldalon ki-ki betekintést nyerhet mindennapjaink apró részleteibe, ünnepeink hangulatába. Természetesen, a kezdőlapon mindig egy-egy szép gyermekmunka látható. Hallgatva az idők szavára a Facebook-on is gondozunk egy „Visszhang Óvoda Tihany” című oldalt, hogy minél többen megismerhessék óvodánkat.
�
Móró Gáborné óvodapedagógus
�
desanyám terelgetett az óvónői hivatás felé. Ő dadus volt egy füredi óvodában. Nagyon örülök, hogy megfogadtam tanácsát. 34 éve dolgozom, és soha egyetlen percét sem bántam meg. A sok-sok szép emlék között akadtak azért olyan is, amelyekre nem szívesen emlékszik az ember, de ezek az idő előre haladtával megkopnak és elfelejtődnek. Néhány kedves emlék a rengetegből: Csizmazia Lacika (Dida), aki már komoly felnőtt, azt kérte, meséljem el a leöblítéses farkast. A mese, amire gondolt a Kismalac és a farkasok. Az ő emlékezetében így maradt meg a jelenet, amelyben a kismalac leönti a farkast. Egy másik alkalommal egy nehezen kezelhető kisfiúnak a büntetés ideje alatt le kellett ülnie gondolkodni, mire mondta: akkor is szeretlek, mert tudom, hogy igazad van. Volt olyan kisgyerek is, aki szópárbajunk után azt mondta: na, azért mégsem sütlek meg vacsorára. Nagyon nagy boldogsággal töltött el, mikor Edina lányom két évig itt dolgozott óvónőként!
29
„Visszhang Óvodáért” Alapítvány
Képtár
Alapító: a Szülői Munkaközösség nevében Andorfer Katalin. Közhasznú szervezet, melynek célja, hogy a Visszhang Óvoda működésének tárgyi feltételeit javítsa, különös tekintettel a játszóudvar modernizálására és a játékkészlet gyarapítására. Célja továbbá új nevelési módszerek és eljárások bevezetésének elősegítése, a pedagógusok szakmai képzésének biztosítása. Az alapítvány célkitűzései között szerepel még az óvodásoknak szervezett programok színesebbé tétele, és minden olyan egyéb tevékenység, amely az óvodába járó gyermekek javát szolgálja. A kuratórium elnöke: Móró Gáborné, tagjai: Véghné Somogyi Zsuzsanna, Kindlinger Julianna. Az alapítvány adószáma: 18152030-1-19, Bankszámlaszáma:11748069-20030250. Kérjük, hogy adójuk 1%-ával támogassák a „Visszhang Óvodáért Alapítványt!
Az elmúlt évtizedekben az alábbi óvónők, dajkák, óvodai dolgozók gondoskodtak a tihanyi óvodásokról Csizmazia Márton óvodáskori képe
Óvónők: Kovács Magdolna 1949, Selyem Anna 1953, Budy Ilona 1954, Körmendi Teréz 1954, Takács Imréné 1966, Major Aranka, Fecser Istvánné, Czunamné Szabó Ágnes, Iváncza Kálmánné, Simon Márta, Szigetiné Rónyai Borbála, Véghné Somogyi Zsuzsanna, Móró Gáborné, Süténé Márkus Mária, Hockné Kovács Izabella, Gálné Lendvai Erika, Mráz Zsuzsanna, Vámos Mária, Obermayer Zsoltné Vörös Eszter, Papp Józsefné Hantó Judit, Móró Edina, Táncsics Pálné, Vörös Ágnes Dajkák: Dobos Pálné, Farkas Ilona, Horváth Erzsébet, Vámos Nelli, Marczali Anna, Végh Margit, Németh Jolán, Ibolya (a források nem tudták pontosan megnevezni; Budapestről érkezett – Szerk.), Csizmazia Istvánné, Steild Jolán, Kovács Józsefné, Timmer Edit, Csaholyi Zsigmondné, Németh Lászlóné, Botka Kálmánné. Bazsikáné Németh Éva, Balogh Aranka, Urbancsokné Mihácsi Ibolya, Czégai Mónika, Kindlinger Julianna, Steidlné Mátraházi Heléna Konyhai dolgozók: Kovács Gáborné, Kántás Gézáné, Bocsákné Vörös Irén, Nagy Imréné, Szalainé. Polgárdi Sándorné szakácsnő, Kiss Istvánné, Kacsó Lajosné, Fülöp Ferencné, Balogh Lászlóné, Németh Pálné, Steidl Péterné kézilányok Melegítőkonyhán: Baranyai Gáborné, Baranyai Imréné. Hegyi Istvánné. (Az új iskola átadása után az óvodában megszűnt a főzés. Az iskolából szállított ételeket a melegítőkonyha személyzete melegítette, osztotta szét és mosogatott.) Asztalos, az első bútorok készítője: Pálfi Géza asztalos Fűtő, karbantartó: Domonkos Gyula, Baranyai Péter, Dobos Gyula, Varró Gyula, Dobos Géza Ételhordók: Dobos Gyula, Horváth István, Süte Tamás 30
Kovács Magdolna az óvodásokkal (1949)
31
Mihalovits-villa (Kék villa), 1920-as évek Selyem Anna, az első óvónő a Hevesy-villában (1953)
Pintér Rózsika (1949)
32
Kovács Magdolna, az első óvónő-tanítónő (1949)
Hevesy József
Csoportkép a Visszhang-dombon (1954). Körmendi Teréz, Budy Ilona óvónők, Bálint Éva, Szalai Ágnes, Gerő Ili, Bálint Sándor, Pradarics Ilona, Németh Gábor, Piros Jenő, Marton Rózsi, Németh Imre, Szabó Géza, Blénesi Tibor, Szabó Gyula, Pető Katinka, Pető Mária, Lakatos Rózsi, Kántás Gábor, Németh Margit, Kántás Marika, Pirkoffer Ági, ? Aliz, Gerő Jutka, Csizmazia Klári, Csernák János, Domonkos Edit, Csinovszki Tünde, Németh József, Balogh Erzsi, Pradarics Irén, Kántás Ágnes, Polgárdi Sándor.
33
Csizmazia Sándor (1958)
Dobos Viktória (1957) Körmendi Teréz, Marczali Márta és társai (1954)
Reggeli (1954)
34
Marczali Márta (1954)
Marczali Zsuzsanna (1958)
35
Varró Panni (1964)
Csizmazia Anna (1965)
Csoportkép (1970)
Hófehérke és a hét törpe (1965)
36
Horváth Ágota (1973)
Takács Imréné Kati vezető óvónő (1971)
37
Farsang, Dobos Géza és társa
Kántás Borbála (1972)
Csoportkép (1973). Takács Imréné, Papp Józsefné, Hantó Judit, Dobos Pálné
38
Farsang a művelődési házban (1972). Kántás József, Lippai László, Kötél Ferenc
Farsang (1965), Ludas Matyi
39
Pancsoló (1967). Takács Imréné Nagy Katalin Fülöp Istvánnal táncol (1965)
Farsang (1968). Dobos Márta
40
Polgárdi Sándorné
Anyák napja a művelődési házban (1968)
41
Lufifújás (1972). Takács Imréné Csoportkép. Takács Imréné, Fejes Marika, Simon Márta
Nagy László (1973)
42
Siklósi Ferenc (1973)
Csoportkép (1996). Takács Imréné, Kovács Józsefné, Véghné Somogyi Zsuzsanna
43
Szabó György (1981)
Fodor Adrien (1980)
Véghné Somogyi Zsuzsa csoportjával (1982)
Ballagás (1987)
44
Süténé Márkus Máris, Hockné Kovács Izabella anyák napján
45
Baranyai Péter búcsúztatása
Varró Krisztinél látogatóban – néptáncoktatáskor ő szolgáltatta a zenét (1996)
A dolgozók koccintanak (1994)
Esküvő és néptáncosok. Kovács Józsefné, Lendvay Erika
Betlehemes (1996). Papp László Dániel
46
Márti a körhintázókkal (1994)
47
Obermayer Zsoltné Vörös Eszter óvodásokkal a tihanyi szőlőben (1998) Bejárósok várják a buszt a református harangláb előtt (1995) Régi vasjáték
Ismerkedés a bivallyal Salföldön (2009)
48
Ünnephez terítenek (2000 karácsonya)
49
Tél az udvarban (2009) Szigetiné Rónyai Borbála és Pintér Pálné
Megérkezett a tűzoltóautó (2002)
50
Szigetiné Rónyai Borbála és munkatársai (2007)
51
Játék a szőnyegen (1992)
Lovas hintázás (1999)
Csoportkép (2005). Szigetiné Rónyai Borbála, Kidlinger Julianna, Véghné Somogyi Zsuzsanna
Megjött a nyuszi (1991)
52
53
Róka Lajos és Széki Vigh István faragja a kopjafát. (2003)
Gyerekek játszanak az asztalnál
Kopjafaállítás Hevesy József emlékére (2003)
Néptánc a parasztgazdaház udvarán Bácsi Gabriella vezetésével (2008)
54
55
Korzenszky Richárd atya az ünneplő gyerekek között (2003) Farkas Béláné Hevesy Zsófia Katalin, Hevesy József keresztlánya az ünnepségen (2003)
Megemlékezés az ötvenedik évfordulón (2003)
56
Koszorúzás (2003)
Március 15-i ünnepség a kopjafánál (2011)
Séta március 15-én a Visszhang-dombon (2011)
57
Betlehem az udvarban (2009) Gyerekek rajza a faluról – montázs (2008)
Látogatás Filotás Tivadar babamúzeumában (1996)
58
Fogmosás (2000). Károly Kyra, Kovács Márton
59
Óvodabelső (2009)
Tósoki Imre polgármester átadja a játékokat (2011)
Óvodabelső (2009)
60
Megjött a Mikulás (2002)
Dobos Márta
61
Hittanóra Boksay Györgynével (2009)
Óvónők, dajkák
Gálné Lendvai Erika
Hockné Kovács Izabella
62
Szigetiné Rónyai Borbála
Véghné Somogyi Zsuzsanna
Steidlné Mátraházi Heléna (dajka)
Süténé Márkus Mária Móró Gáborné
Kindlinger Julianna (dajka)
Czégai Mónika (dajka)
Kiadja a TihanyiLegenda Közhasznú Nonprofit Kft. Tihany, 2013. április 11. Tördelés: Komlós Andrea Nyomtatás: LA4 Média Kft. ISBN: 978-963-08-6365-0
