MÉCSVILÁG A Mátészalkai Mûvészetbarát Egyesület Mûhelye
XII. évfolyam 3. szám 2012. augusztus
muveszetbarat.mateszalka.hu
CSIZMADIA PARK DÉCSE-KÚT Mindent csak összefogással lehet. Lehet ugyan elvárni, követelni, számonkérni, még ki is lehet erõszakolni dolgokat, de az soha sem lesz a miénk. Annak nem tudunk örülni. Csak annak, amiben van egy nagyon pici részünk. Tehát, csak összefogással lehet. Mennyi mindent tudtunk így megvalósítani az elmúlt években! Lélekharang a temetõben, Wass Albert emlékmû, Szalkai László portré, Dorgay emlékmû, faültetés az Ipari úton a Baross Iskola tanárainak és diákjainak jóvoltából, kicsit korábban a Zielinski szobor, s most itt van a nagyvégesi Csizmadia Park és a Décse-kút. Éppen itt, a Mécsvilág hasábjain tette szóvá a legendás pompakút és a fûzfás terecske elhanyagoltságát Farkas Judit a múzeum munkatársa. Szegény Kalydy Ica néni is milyen sokszor kérte, hogy legalább a szemetes gyûjtõket vigyék el onnan. Fontosnak érzem, hogy valahogy így induljanak el ezek a dolgok. Valakinek fel kell hívni a figyelmet, aztán kell valaki, aki önzetlen, tenniakaró társakat gyûjt maga mellé, s a civil kezdeményezés erejét látva az önkormányzat is biztosan az ügy mellé áll. Ez a fent felsorolt esetekben is mindig így történt. Most (is) egyesületünk volt a kovász, de az ügyet igazából Siket Vilmos mozdította ki a holtpontról. Az Ö felajánlása, hogy cégével, a VIKUV Hydrokomplex Kft-vel ellenszolgáltatás nélkül felújítja a kutat, már szinte vonzotta a többi segítõt: Kóródi Attila kavicsot adott, a szomszéd ház tulajdonosai, a kedves fiatal ügyvéd házaspár Dr. Kovács Tamás és Dr. Bíró Enikõ az áramot biztosította, a VIRCONT Kft tulajdonosa Kézy Zsigmond vállalta a park kertészeti tervezését és az ingyenes növénytelepítést, Máté Árpád a gyeptégla beszerzésében segített. Bérczi András a vízminõséget vizsgálta folyamatosan és önzetlenül, Bojer György pedig a lefolyót véglegesítette. A Boldog Családokért Egyesület két padot ajánlott fel, és egy táblát, amelyre a park és a kút történetét írhattuk fel. Öröm volt látni, ahogyan az egyesület szakembere Barna Miklós tervezte, rajzolta s munkatársaival készítette a darabokat. Különleges tudását, az információs szöveg fába dolgozását és alkatrészek esztergálását ajánlotta fel ipari szakképzõ intézményük szakoktatója Pócsi Zoltán. A Roma Nemzetiségi Önkormányzat pénzadománya mellett jelentõs élõmunkát is végzett. Turgyán Sándor magára vállalta, hogy az öreg, és menthetetlenül beteg fûzfa kivágása után gondoskodik egy új, friss hajtásról. Szabó István polgármester úr is azonnal az ügy mellé állt, s bevonva a park ügyét az induló közmunkaprogramba, a tér bõvítése, burkolása már az önkormányzat feladata lett. Kovács Józsefre, a Városfejlesztési Kft vezetõjére mint mindig, most is számíthattunk, Kovács István mûszaki irodavezetõ pedig maga rajzolta a tér új formáját, s adta meg a szükséges mûszaki paramétereket. Buzogány Béla elsõ perctõl kezdve segített, s kreatív ötleteivel Filep Anita is bekapcsolódott a munkába. Megtörtént hát az a bizonyos összefogás, és most milyen
sokan örülünk ennek a gyönyörû kis parknak, s az újra vizet adó kútnak! Egyesületünk azzal a kérelemmel, pontosabban javaslattal fordult polgármester úron keresztül a képviselõ testülethez, hogy a kis parknak és a kútnak is adjunk nevet, mégpedig olyat, amelyik emlékeztet bennünket azokra a régi szalkaiakra, akik valaha nagyon sokat tettek lakóhelyükért. Mivel a kút és a kis park létesítésének egyik kezdeményezõje a két világháború között az a Décse Károly volt, aki még miniszteri kitûntetést is kapott városszépítõ munkájáért, így kézenfekvõnek látszott, hogy az õ nevét kapja az újra mûködõ pompakút. A park elnevezésével pedig annak a Csizmadia családnak fejezhetné ki elismerését és tiszteletét a város, amelynek tagjai a múltban és a jelenben is tekintélyes, szorgalmas, önzetlen, nagyvonalú gazdálkodói, polgárai Mátészalkának. A családnak ma legalább három ága él a városban, de nagy a valószínûsége ezen családok középkori közös eredetének. Csak néhány olyan nevet hadd említsek meg, mint Csizmadia Mihály, az I. Lipót császártól nemességet kapó bátor vitéz, aztán Csizmadia Zsigmond, aki a Rákóczi szabadságharc hõse volt, vagy Csizmadia László, akit 1956os helytállása miatt hurcoltak meg. Csizmadia Ferenc nagytekintélyû községi fõbíró volt a két világháború között, s hadd emeljem ki Csizmadia Mihály pénztárnok nevét is, aki Décse Károllyal együtt éppen a kút és a park létesítésében játszott fontos szerepet. De a maiak közül is tisztelettel említhetem Csizmadia Zoltán festõmûvész - városunk díszpolgára - vagy Csizmadia József református gondnok személyét. Tóth Zoltán fõgondnok úr szintén ehhez a családhoz tartozik anyai ágon, mint ahogyan a most elhunyt Mónus Béla nagytiszteletû úr is. Csizmadia Kálmán bérháza az un. "Csizmadia palota" ma többek között a könyvtárnak ad helyet, de több, a város arculatát meghatározó épület is a család nevéhez fûzõdik. A terecskével átellenben, a Széchenyi utcában ma is két Csizmadia ház található, két tekintélyes gazdálkodó otthona - az egyik éppen a fõbíró háza - s a Széchenyi soron is volt egy õsi Csizmadia porta. A város vezetése örömmel fogadta el javaslatunkat, s hogy rangot, súlyt adjon az összefogással történt megújításnak és névadásnak, az emelkedett és bensõséges avató ünnepséget nemzeti ünnepünkön, augusztus 20-án tarthattuk meg. Magam részérõl nehezen tudnék a történetnek szebb és méltóbb folytatást elképzelni, mint ami aztán be is következett: A szomszédból Csizmadia Sándor, valamint a Széchenyi István Katolikus és Német Nemzetiségi Általános Iskola tanulói vállalták, hogy gondozni fogják a kis parkocskát. Így hát a jövõre is bizakodva gondolhatunk. Pénzes Ottó
MÉCSVILÁG
2
Mónus Béla lelkipásztor emlékére
A pompakút történet vége A Mécsvilág elõzõ számaiban folyamatosan adtunk hírt arról, hogyan miképpen áll a "nagyvégesi" pompakút ügye. Beszámoltunk arról az összefogásról, amellyel ismét sikerült egy darab Mátészalka múltat megmenteni, méltóképpen felújítani. Augusztus 20-án, Nemzeti Ünnepünkön együtt vehettük birtokba a Csizmadia Parknak elnevezett teret és az újra friss vizet adó Décse-kutat. A bensõséges ünnepség házigazdája Pénzes Ottó a kezdeményezõ Mátészalkai Mûvészetbarát Egyesület elnöke volt. Közremûködött Buzogány Béla színTisztelt õs- és bennszülött, vagy azzá vált Mátészalkaiak, azaz kedves Mindnyájan!
Kétszer született meg. Elõször 1939-ben, aztán 1951-ben, amikor egy gyermekevangelizáción megszólította õt az Úr. Az a rácsodálkozó, merengõ, átszellemült tekintet, amellyel akkor elfogadta a Jóisten hívását, egész életében ott ült aztán az arcán. Egész lényében élte meg a krisztusi szeretetet, ezért sokan mondták rá, hogy nem evilágra való. Igen, fájdalmas kimondani, de ez a fajta szeretet nem realitás a világban. Aki komolyan veszi, aki zsigereiben éli meg, azt jobb esetben idealistának tartják
Mónus Béla nagytiszteletû úr egész életét Krisztusnak áldozta, így fordult családjához, gyülekezetének tagjaihoz, minden embertársához. A kisnaményi és a darnói szolgálat után Porcsalmán, az ottani gyülekezetben élhette át igazán, mélyen azt a belülrõl jövõ törekvést, ami az Úr feltétel nélküli elfogadásához szükséges. Mátészalkára 1988ban érkezett. A politikai rendszerváltozással járó új feladatok, a gyülekezet méretébõl fakadó nehézségek miatt a személyesség, a közösen megélt hit gyakorlása egyre nehezebb volt. Szinte hihetetlen energiával szervezte a kórházi Istentiszteleteket, tartotta a hittanórákat, indította be az ifjúsági foglalkozásokat, vezette a bibliaköröket, látogatta a betegeket, s a konfirmáló gyerekek családjait. Vasárnapi prédikációi sem egyszerû Igemagyarázatok voltak, hanem teológiai, történelmi, irodalmi elõadások, amelyek a gondolkodó embert is megérintették. Nem tagadom, engem is ez a habitus és ez a mélyrõl fakadó hit tartott meg a templomban, miután egyik vasárnap elkísértem édesapámat az Istentiszteletre. Õhozzá fordultam amikor elhatároztam, hogy magamra veszem református keresztségem jegyeit. Életem csodálatos idõszakában, már két gyermek édesapjaként, magamban érezve a felelõsséget nevelésük milyenségéért, szinte éjszakába nyúló estéken Béla bácsival készülhettem a konfirmálásra. Az õ példája, szavai mutatták nekem az Istenhit erejét, nagyszerûségét. Örök hálával tartozom neki azért is, hogy ezeket a gyermekeimet szintén úgy tanította, úgy nevelte hittanórákon, konfirmációs felkészüléseken, hogy maguk is Krisztuséi lettek. Betegségérõl értesülve mélyen megdöbbentem, de találkozásunk alkalmával, látva azt a szinte gyermekien elfogadó tekintetét, már tudtam, ez Béla bácsi életén, gondolkodásán semmit sem változtat. Õ marad - és most már mondhatom: maradt egész lényével Krisztusé, akit õ annyira szeretett, s aki vele együtt mindnyájunké. Csak legyen hozzá szemünk, akaratunk, erõnk, hogy ezt felismerjük. Pénzes Ottó
2012. augusztus
A személyes ismerettség és a szemtanú hitelessége révén, szeretnék megemlékezni a "nagyvégesi pompakút" nem pumpakút - elnevezõjérõl: Décse Károly bácsiról. Teszem ezt azért, mert - szerintem - nem sokan lehetnek ma az élõk sorában olyanok, akik személyesen találkoztak a most felavatandó kút névadójával. Nekem és testvéremnek: Tukacs tanár néni, Ica néninek amilyen néven õt általában ismerik - megadatott, hogy élvezhettük kedvességét, szeretetét, hisz édesapánknak nem csak munkatársa, de testvéri jóbarátja is volt. Décse Károly adóügyi jegyzõ egy szobában, illetve irodában dolgozott a községi fõpénztárossal, édesapámmal: Csizmadia Mihállyal. Ami aktuális adót (ebadó, háztelekadó stb.) az adóügyi jegyzõ kimutatott, azt a pénztárnok beszedte. Tudomásom van róla, hogy hány szegény, egyedülálló, rászorult emberen segítettek közösen, kikutatva a kedvezõbb feltételeket az adóbefizetést illetõen: nemre, fajra, vallásra való tekintet nélkül. Õk ketten õrizték a nagyközség pénzét! A hatalmas Wertheim szekrény két kulcsa, megosztva, kettõjüknél volt. Egyikõjük sem nyithatta
azt ki a másikójuk nélkül. Minden nap ellenõrizték az aznapi forgalmat, vagyis összehasonlították a bekönyvelt forgalmat, a kasszában lévõ összeggel. A hivatalos óra letelte után Károly bácsi számtalanszor hazakísérte édesapámat, télvíz idején is panyókára vetett jellegzetes rövid bõrkabátjában. Útközben is a község dolgairól elmélkedtek, hisz mindketten lelkes lokálpatrióták voltak: az Erdélybõl ideszármazott Décse Károly és az õsrégi Csizmadia család tagja: édesapám. Sétájuk itt vezetett el, ahol mi most ünnepelünk. Meg-megállván elnézték a nemrég létesített jó ízû vizû pompakút környékét, hogy milyen alkalmas hely lenne az a "kútrajárók" beszélgetésére, találkozásukra. Tervük elõkészítéséül két szomorú fûzfát el is ültettek árnyékot adónak, a kút két oldalán. A Décse házaspárnak nem voltak gyermekei. Minket hármónkat: Ica és megboldogult Laci testvéremet és engem, gyermekeiként szeretett. De mi is nagyon kedveltük a mindig derûs, nyájas, szeretetét kimutató, aranyos Károly bácsit. Tõle kaptuk gazdag könyvtárából a díszkötéses Jókai sorozatot, melyet akkor ajándékozott hármónknak, mikor édesapám éppen megrendelni készült számunkra a Községházán járó könyvügynöktõl.
mûvész-igazgató diákokból álló kis társulata, a SZCÉNA Színházi Mûhely, melynek tagjai a kút körül korabeli jelmezekben, remek hangulatot idézve énekeltek, és alkottak élõképet. Avatóbeszédet Szabó István polgármester, áldást pedig Becsei Miklós református lelkész mondott. A jelentõs számban megjelent Csizmadia család nevében a kilencvenesztendõs özv. Adorján Gusztávné Csizmadia Erzsébet mondott emlékbeszédet, amelyet alább közzéteszünk:
"Miért költenél rá Miskám, mikor nekünk úgysincs kire hagyni" - mondta nem kis szomorúsággal hangjában. A mai napig õrizzük a díszes monogramjával ellátott példányokat. Hányszor hallottam gyermek, majd ifjú koromban tervezgetésüket, hogy a polgárosodó Mátészalkát még szebbé, még nevezetesebbé tegyék. Nagy tervüket: a Sándori vár feltételezett helyének feltárását, elfújta a háború és az azt követõ rémkorszak szele. Emléküket azonban mostantól kezdve itt õrzi a kút, a park, s nem utolsósorban ez az emléktábla, melyen nagy örömömre ketten együtt szerepelnek. Mindezek létrehozója a Mûvészetbarát Egyesület, s annak is fõ szorgalmazója, tevõleges megvalósítója Pénzes Ottó, az egyesület elnöke. Itt szeretnék köszönetet mondani az egész nagy Csizmadia
család nevében, mint az egyik legidõsebb "Csizmadia", fáradozásukért. Isten áldja meg munkájukat!; mely hirdetõje legyen az öszszetartozásnak, és az összefogás erejének drága hazánk javára! És most engedjék meg, hogy rokoni szeretettel külön köszöntsem az itt megjelent Csizmadiákat és leszármazottaikat bármelyik ághoz tartoznak is, hisz egy gyökérbõl indultunk. Üdvözöllek Benneteket, akár innen helybõl akár távolabbról érkeztetek, hogy együtt ünnepeljünk, s köszönjük meg a városnak a rendezõknek nagylelkûségüket, melyet családunkkal szemben tanusítottak. Kérlek, legyetek méltók erre a megtiszteltetésre az õsök példáját követve, bárhol éltek, dolgoztok is! Köszönöm, hogy elmondhattam és, hogy kedves Szalkaiak meghallgattak.
SZÁZ CSALÁD - jó hírek, kellemes gondok Talán már nem kell újra leírnom, hogy mi is ez a Száz Család Mozgalom, hiszen múlt év adventje óta ezt már többször megtettem. Boldog, elégedett, Mátészalkáért is tenniakaró, áldozatokat is vállaló virtuális közösség tagjai vagyunk immáron 43-an! Nagy örömömre csatlakozott hozzánk Pataki István és családja is. A könyvesbolt elõtti terecske felújítását tûztük magunk elé mint célt, s mint ahogyan korábban jeleztem, felvettem az ügyben a kapcsolatot Szabó István polgármester úrral és Kovács István mûszaki irodavezetõ úrral. A történet folytatása szinte fantasztikus, hiszen nemcsak a szándékunkat fogadták örömmel, hanem az általam javasolt konkrét megoldást is
támogatták, sõt, az egész ügyet beemelték a városban éppen folyó közmunkaprogramba. A konkrét tervet - mint a Csizmadia Park esetében is Kovács István készíti el. Na, de mirõl is van szó!? Gyakorlatilag a Lápi emlékmûvet tartalmazó terecske tükörképe készül el, centrumában a városlakók által nagyon szeretett kis oroszlános kúttal. Ihanus Sirpa alkotása végre méltó helyére kerülhet, s vizet is vehetünk újra belõle. Több pad várja majd a pihenni vágyókat, s természetesen megújul a térburkolat is. A Lápi emlékmûtõl induló koncentrikus körök egyértelmûkké válnak, s belekapcsolódnak az új térrészbe. A "baj" csak az, hogy a Száz Család ebben a munkában
nem tud részt venni tovább, hiszen az említett közmunkaprogramban az önkormányzat mindent végre tud hajtani. Persze ez egyáltalán nem baj, inkább öröm! Mi pedig nézhetünk más feladat után. Ez azonban most nem is olyan egyszerû dolog, úgyhogy tanácsért fordulok közösségünk tagjaihoz. A Kossuth utcán lenne több ötletem is, de egyelõre ezzel érdemes lenne várni, ugyanis önkormányzatunk a Kossuth téri Református Egyházközséggel és a Szatmári Múzeummal egy közös pályázat keretében nagyszerû dolgokra készül ott. Ha siker koronázza a közös erõfeszítést, nagyon büszkék lehetünk majd az eredményre. A Hõsök Emlékiskolájának
homlokzata, funkciója és az elõtte lévõ terecske is komoly megoldásokért kiált, de azt hiszem, ezzel is várnunk kellene. A Kölcsey Park és a régi orvosi rendelõ (korábbi tanácsháza, még korábbi fõszolgabírói hivatal, legkorábban ideiglenes megyeháza) felújítása, a mûvészeti iskola sorsának rendezése után lenne érdemes ezt a kérdést napirendre venni. Nagyon szeretném, ha mozgalmunk tagjai advent idejére valamilyen szép, értelmes dolog, városunkat, építõ, szépítõ, emlékeinket hordozó ügy beteljesítõi lehetnének. 346 ezer forintunk van, és Mátészalkát szeretõ szívünk. Pénzes Ottó
MÉCSVILÁG
2012. augusztus
3
Gratulálunk kitüntetettjeinknek!
Dr. Bodó Sándor Augusztus 20-án, Nemzeti Ünnepünk alkalmából, több
tagtársunk kapott jelentõs kitüntetést, amelyhez szívbõl gratulálunk! Egyesületünk tiszteletbeli tagja, Dr. Bodó Sándor, a Budapesti Történeti Múzeum fõigazgatója a Magyar Érdemrend középkeresztjét (polgári tagozata) kapta meg. Tóth Béla táncpedagógus, a Szatmár Alapfokú Mûvészeti Iskola megbízott igazgatója, a Szatmár Táncegyüttes és Népmûvészeti Egyesület elnöke Mátészalka Város Pro Urbe díját, míg Dr. Hadi Éva a Polgármesteri Hivatal Ön-
kormányzati és Jogi Irodájának vezetõje a Mátészalka Város Közigazgatásáért díjat vehette át. Gratulálunk városunk többi kitüntetettjének is: Tóth Istvánnénak, a Mûvelõdési Központ korábbi igazgatójának aki Pro Urbe díjas lett, valamint Dr. Reszoly Ágnesnek a Területi Kórház osztályvezetõ fõorvosának és Stamuszné Kelemen Erzsébet védõdnõnek, akik a Mátészalka Egészségügyéért kitüntetést vehették át. A helyi kitüntetések átadására
a Szatmári Múzeum kertjében, nagy érdeklõdés mellett megrendezett városi díszünnepségen került sor, ahol Szabó István polgármester mondott ünnepi beszédet. Közremûködtek: Pelsõczy László és Buzogány Márta színmûvészek, a Talán Teátrum társulatának mûvészei és a Szatmár Táncegyüttes tagjai. Az ünnepi programsorozat rendezõje Buzogány Béla színmûvész-rendezõ, a Mûvelõdési Központ igazgatója volt.
Nigériai pillanatok - Dr. Varga Béla kiállítása Nagyszerû hangulat a Múzeumok Éjszakáján
Bocsássa meg nekem az olvasó, hogy már a fõcímben kiemelek egyetlen programot abból a dömpingbõl, amit a Szatmári Múzeum vonultatott fel Szent Iván éjjeléhez kapcsolódó rendezvényén. Pedig volt itt népi kirakodók vására, kézmûvesek bemutatója, borudvar, pálinka-malom, eszem, iszom
Népi udvari játékokat próbálhattak ki az érdeklõdõk, és családi versenyek keretében össze is mérhették ügyességüket, gyor-
saságukat. A múzeum termeiben Szûcs Édua grafikusmûvész karikatúráit és Fábián Béla karikatúraszobrait nézhették meg a látogatók. Nem maradt el már miért is maradt volna, hiszen minden ezért történt a Szent-Iván éji tûzgyújtás, tûzugrás és táncház sem. A sok száz mátészalkai érdeklõdõ számára azonban az est legérdekesebb, legizgalmasabb és talán legváratlanabb eseménye Dr. Varga Béla
"Nigériai pillanatok" címû fotókiállítása volt. Azt sokan tudták, hogy kórházunk köztiszteletben álló fül-orr-gégész fõorvosa sokoldalú ember, mûvelt és mûvészi hajlama is van. Azt már kevesebben, hogy a fotózás a nagy szerelem, s tehetsége ebben a mûfajban bontakozik ki leginkább. Hogy családi, pontosabban testvéri kötelékei egészen Nigériáig nyúlnak, már tényleg csak kevesek elõtt volt tudott. Ebben az esztendõben testvérének családja esküvõre hívta a doktor urat és feleségét Árva Juliannát a Képes Géza Általános Iskola tanítónõjét, akit a közvélemény legalább annyira ismer és elismer mint férjét. A fényképezõgép természetesen végig csattogott a különleges eseményen, s bárhol, ahol a házaspár megfordult. A magyar, vagyis az európai szemnek szinte hihetetlen, mély gyökerû kultúra tárul fel Dr. Varga Béla ké-
pein. Nemcsak a technikát kezeli bravúrosan, de jól látható, hogy szeme van a mélységekre, a finomságokra, s arra, hogy az esszenciáját mutassa be annak, ami az érzékelhetõ valóság. A kiállítást a Szatmári Múzeum igazgatója Dr. Cservenyák László nyitotta meg, kiemelve azt a komoly felkészülést is, amit Fõorvos Úr Nigéria történetét, hagyományait, jelenét szem elõtt tartva végzett. Igazi élmény volt amikor maga a Doktor Úr mesélt, szinte minden képhez különleges történetet varázsolva. Szuggesztív elõadásmódja, csillogó szeme, s e sorok írójának személyes tapasztalata is bizonyíték arra, hogy igazi érdeklõdés és mély emberszeretet lakozik lelkében. Na, de hogyan is beszélhetnénk másképpen gyógyításról és mûvészetrõl? Pénzes Ottó
Végéhez ér a pszichológiai sorozat Rövidesen elérkezünk annak a pszichológiai elõadássorozatnak a végéhez, amelyet ezúttal az Egyesített Szociális Intézmények támogatásával valósíthatunk meg. Egyesületünk immáron harmadszor vállalta magára a szervezés feladatait, s a siker ezúttal is hatalmas volt. A Czeizel Endrével, Vekerdy Tamással, Gyarmathy Évával, Tari Annamáriával, Bagdy Emõkével és Csernus Imrével eltöltött esték után talán nem tûnik szerénytelenségnek az az állítás sem, hogy az utolsó négy elõadás is nagy érdeklõdés mellett kerül majd megrendezésre. Müller Péter elõadását sikerült úgy szerveznünk, hogy augusztus 30-án, csütörtökön a Fényes Napok keretében kerülhessen rá sor. Fény
az ember életében címmel beszél majd a népszerû író, lélekbúvár hallgatóságához 17 órai kezdettel a Kossuth téri református templomban. Szeptember 25-én már újra a régi helyen a Szatmár Alapfokú Mûvészeti Iskola nagytermében fogadjuk Szendi Gábor pszichológust, aki A nõ felemelkedésérõl és tündöklésérõl tart majd elõadást. Október 17-én Pálhegyi Ferenc érkezik hozzánk. Témája: Öregedés és halál. A sorozat záró elõadását a közismert katolikus plébános Pál Ferenc - ahogy mindenfelé ismerik: Feri atya tartja majd Az élet élvezete címmel. A sorozat házigazdája továbbra is Dr. Bajkó Sándor fõorvos úr lesz. P.O.
Elhunyt Dr. Szabó László néprajztudós
A társadalomnéprajz úttörõjének tartott, nemzetközileg is elismert professzor 73 éves volt. Szabó László 1939-ben született Mátészalkán. Gyermekkorát Fehérgyarmaton töltötte, iskoláit Debrecenben végezte. A Kossuth Lajos Tudományegyetem magyar-történelem-néprajz szakán 1963-ban szerzett diplomát. Ezután Szolnokra, a Damjanich János Múzeumba került, ahol nyugdíjazásáig dolgozott. Tanított a Debreceni Egyetemen, a Jászberényi Fõiskolán. Munkája során kutató, gyûjtõ és feldolgozó munkát egyaránt végzett, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Múzeumi Szervezet meghatározó egyéniségévé, tudós muzeológusává vált. Tudományos fokozatain túl, egyebek mellett a Magyar Kultúra Lovagja cím birtokosa. Szolnok városa Ezüst Pelikán Díjjal ismerte el munkásságát."A Jászságért" Alapítvány kuratóriuma 2010-ben Jászságért Díjjal tüntette ki. Csaknem 350 publikációt, ebbõl 20 önálló kötetet jegyzett páratlanul termékeny munkássága alatt. "Szabó Tanár Úr"- ahogy sokan nevezték, munkamódszerével, kitartásával iskolát teremtett. A néprajzkutatók új generációja építkezett gyûjtéseinek tapasztalataiból. Múltunk krónikásaként fogott hozzá a Szolnok Megyei Néprajzi Atlasz szerkesztéséhez, tudományos missziójával új fejezetet nyitva a szakmán belül is. Hosszan tartó betegség után ragadta el a halál. Családja, múzeumi kollégái, tudóstársai, egyetemi, fõiskolai tanítványai, ismerõsei számára személyiségének varázsa pótolhatatlan emberi veszteséget jelent. Búcsúzik tõle a Mátészalkai Mûvészetbarát Egyesület közössége is, melynek tiszteletbeli tagja volt.
Fellegvár Szendi Gábor
Dr. Pálhegyi Ferenc
Pál Ferenc
Müller Péter
Korábbi lapszámunkban már beszámoltam arról, hogy egyesületünk kezdeményezésére és támogatásával megkezdõdött a középkori Fellegvár régészeti feltárása. Túl vagyunk a fémdetektoros vizsgálaton, s a nagyon költséges, de rendkívül megbízható talajradarozás van napirenden. A zsidó temetõ területén azonban egyelõre fel kellett függeszteni a munkát, ugyanis az ásatási területet a gondnok bevetette kukoricával. A felesleges konfliktusok elkerülése végett a folytatás októberben lesz. Pintye Gábor régész, ásatásvezetõvel természetesen minden részletrõl és eredményrõl beszámolunk majd. Pénzes Ottó
MÉCSVILÁG
4
Fátyol Elõzõ lapszámunkban számoltunk be arról az emelkedett ajándékkoncertrõl, amelyet magyar állampolgárságának felvétele kapcsán adott Fátyol Rudolf hegedûmûvész. A felejthetetlen est után született meg a következõ vers:
Losonczi Léna A lélek lakomája (DR. Fátyol Rudolf hegedûmûvész és zenekara elõadása után) Ujjak ficánkolnak a húrokon A vonók tánca ritmust feszít Szétárad a varázs Betölt idõt teret Átöleli a lelket S az mohán szívja magába a zenét, többet, többet kíván, mint az éhezõ Táncolnak a vonók, majd halkul, lassul a lágy dallam, mint a megfáradt ember Remeg a csend e néma imában! Egyszerre zúgó fergeteg, csattog, villámlik, tombol a hang-vihar
A szív beleremeg Szétárad a varázs E zene-csoda megtölti a lelket Pörögnek az ujjak, száguld a vonó Vibrál a dallam, már szívek húrjain Aztán újra csend
Térdel a csend e szerelmes áhítatban. Elhaló jajdulás, felsíró fájdalom, zokogó elmúlás
. Az ujjak simogatnak, sétálva rezeg a vonó
Élõ zene-varázs! Visszhangzik bennem a ritmus. Lakmározik a lélek. A Négy évszak csodája átitat, betölt, felemel
Örülök, hogy élek!
Köszönet a támogatóknak Az elmúlt idõszakban sem maradtunk támogatók nélkül. Tempfli József Budapestrõl küldi havi rendszerességgel adományát, s a Nyíregyházán élõ, de szívében ma is mátészalkai Kovács Tiborné Kõhalmi Piroska is pénzügyi támogatásban részesítette egyesületünket. Férjével, néhai Kovács Tiborral együtt korábban városunk kulturális életének meghatározó szereplõi voltak. A Száz Család Mozgalmunkhoz csatlakozva küldte el adományát Pataki István és családja. Valamenynyiüknek hálásak vagyunk. P.O.
MÉCSVILÁG Mátészalkai Mûvészetbarát Egyesület Mûhelye XII. évfolyam 3. szám Belsõ terjesztésû hírlevél
Megjelenik: negyedévente Szerkesztõ bizottság tagjai: Czine Árpád, Kapturné Bíró Beáta, Losonczi Léna, Pénzes Ottó A Mátészalkai Mûvészetbarát Egyesület a következõ címeken érhetõ el:
4700 Mátészalka Csokonai utca 5. sz. Telefon: 44/500-091 vagy 44/313-233 Villámposta (e-mail):
[email protected] Nyomdai munkák: INFÓ-WEST Kft. Nyomdaüzeme
2012. augusztus
Megalakult a SZALKA CONSORT Egy új zenekar Mátészalkán
Gyermekkorom óta kötõdöm a zenéhez, különösen a hegedût szeretem. Sajnos csak 15 évesen kezdhettem el tanulni egy zenetanárnál, s akkor is mindössze másfél évig. Az életem, a munkám nem adott lehetõséget a rendszeres muzsikálásra, de elszakadni sem tudtam tõle. 1964-ben reményekkel léptem be a megyei zenekarba. Késõbb szembesültem azzal, hogy munkaköri elfoglaltságaim miatt a próbákra sem tudok eljárni. Közben a hegedûm is többször meghibásodott. Laikusként, szakértelem nélkül javítgattam. Néha játszottam is, majd évek teltek el, hogy nem volt a hangszer a kezemben. Közben csaknem eltelt az életem. 1996-ban nyugdíjba vonultam. Ettõl kezdve gyakrabban muzsikáltam, sõt "egy ismeretlen erõ" arra ösztönzött, hogy saját magam, gyakorlat és szaktudás nélkül készítsek néhány hegedût. Sokat dolgoztam ezeken. Az elsõ egy kicsit "torzszülött" lett, a második jobban sikerült, a harmadiknak már "rendes hegedûhangja" van, tisztán lehet rajta játszani a magasabb fekvésekben is. Aztán megérkezett a csoda. 2010 decemberében találkoztam egy felhívással, amely szerint Mátészalkán vonószenekar alakul. A zenekar megálmodója, alapítója Béltekiné Szívós Ágnes zenetanár, a zenekar mûvészeti vezetõje, a Szatmár Alapfokú Mûvészeti Iskola tanára így ír errõl: "Hivatásom okán fertõzött vagyok az együtt muzsikálás vírusától. Gyermekkoromtól nagyszerû zenepedagógusok segítettek, hogy hamar (9-10 éves koromban) elkapjam ezt a gyógyíthatatlan betegséget.
Azóta folyamatosan igyekszem mûvelni a zenélést. Régóta bennem élt a gondolat, hogy nagyszerû lenne, ha Mátészalkán alakulna egy amatõr vonós együttes, ahol egymás és a városlakó polgárok örömére régi korok mûveit a saját képességeink szerint adhatnánk elõ. Tévedtem, amikor azt gondoltam, hogy kisvárosban nehéz e tevékenységhez partnerekre lelni." Igen, eljött az én idõm - és persze a másoké is. 2011. január 21-én megtartottuk az elsõ próbát. Egész életemen át csak vágyakoztam arra, hogy mással, másokkal együtt hegedülhessek. A "Sors" teremtett nekem és a zenekarban játszó társaimnak egy zenetanárt, aki szabadidejében, anyagi érdekeltség és térítési díj nélkül arra vágyik, hogy nekünk, amatõröknek átadja a tudását, és a közös muzsikálás nagyszerû élményében részesítsen bennünket. Mûvészeti vezetõnk szavaival: "Tagjaink közé szeretettel várunk bárkit, aki vonós hangszeren (hegedû, brácsa, cselló, nagybõgõ) valamilyen szinten játszik. Az életkor és a tudásszint nem behatárolt és nem akadály." Tehát - önként - nagy feladatra vállalkozott. Rátetéz még erre az, hogy nekünk, amatõröknek a világhírû zeneszerzõk közismert mûvein túl megtanítja a technikailag nehezebb hegedûversenyeket is, és színpadra lép velünk. Bár a mércét már induláskor magasra állította, több alkalommal játszottunk adventi és más ünnepi mûsor, mûvészeti bemutató keretében. Honlapunkon ezekrõl képek láthatók, videók hall-
gathatók. Sikereink voltak. Innen is megköszönöm hálás közönségünk elismerõ vastapsát, amely számunkra nem a dicsfényben való fürdõzést jelenti, hanem ösztönöz a szorgalmas gyakorlásra. Természetesen jólesõ érzés, ha elõadásaink során közönségünkkel együtt élhetjük át azt a csodát, amely a zenei élmény varázsával lelkünket összehangolja, és a magasba emeli. A repertoár meghatározásáról Béltekiné Szívós Ágnes így beszél: "A zenekar repertoárját lépcsõzetesen építjük. Jelenleg barokk szerzõk mûveivel (J. S. Bach, Vivaldi, Albinoni, Pergolesi, Corelli) készülünk az elsõ önálló, egész estét betöltõ, 2013. évi január 6-ai hangversenyünkre. "Igen, egész estét betöltõ, önálló mûsorral készülünk adventre, újévre. Maga a zenei "hangzó anyag" idõtartama 75 perc. A tíz mûsorszám között szükség lesz idõnként hangolásra, a kották cseréjére. Ezekkel együtt kb. 90 perc a tervezett mûsor. Mûvészeti vezetõnk a távoli célt is megjelöli: "Reméljük valami különlegeset, és megszakíthatatlant tudunk közösségünk által teremteni és továbbadni a vonós hangszeren tanuló és a vonós zenét szeretõ mátészalkai és a város vonzáskörzetébe tartozó fiataloknak és felnõtteknek, zeneileg akár képzettek, akár amatõrök." Mindnyájan egyetértünk ezzel a céllal és szorgalmasan, örömmel dolgozunk érte. De miért lett a zenekar neve SZALKA CONSORT? "Névválasztásunk a városhoz való kötõdést, a reneszánsz és a barokk stílus vonós hagyományait és a mûvelt polgári,
Béltekiné Szívós Ágnes családi, házi muzsikálás szép szokását tükrözi és idézi fel." - vallja vezetõnk. Valóban családias légkörben, jó hangulatban zajlanak a próbáink. Itt szeretném most mindannyiunk nevében ezt megköszönni mûvészeti vezetõnknek, mivel minden ilyen "kísérletet" elhárít, tiltakozik ellene. Azzal azonban Õ maga is egyetért, hogy: "Köszönet a Szatmár Alapfokú Mûvészeti Iskolának és azon belül is Szûcs Sándorné igazgató asszonynak, aki a próbák megtartásához helyet biztosít az intézményben, és minden egyéb szükséges kellékkel, eszközzel támogatja a zenekart a megalakulás óta mind a mai napig." A zenekar neve: SZALKA CONSORT, e-mail címe:
[email protected] Honlapja: http://www.szalkaconsorts.la punk.hu Dr. Sõreg István a Szalka Consort vonószenekar tagja, a Mûvészetbarát Egyesület tagja
"Törvények közt elsõ a szeretet legyen!" Ezt a címet választottam írásomnak, ami olvasható a Wass Albert emlékoszlopon is, s amely ismételten szíven talált engem. Június 17-én, vasárnap a Kossuth téri templomban felemelõ élményben volt része a gyülekezetnek. Az istentiszteleten, Becsei Miklós lelkész úr igehirdetése után egy erõs, érces hang töltötte be a templomot. Minden szem a Kossuth utcai bejárati ajtó felé figyelt, ahonnan Kulcsár - Székely Attila közeledett. Szinte megállt a nagy légtérben a levegõ. Wass Albertet idézte közénk a székelyudvarhelyi színmûvész. A méltatlanul megbélyegzett, és elhallgatott erdélyi írót ott éreztük közöttünk gondolatai által. (Szerencsére az utóbbi 20 évben egyre több magyar ember ismerte meg
regényeit, novelláit, verseit nálunk is!) A megrendítõ elõadás során megérezhettük az írónak - a szeretett szülõföld, gyermekkori emlékeket adó - Erdély iránti végtelen szeretetét, vágyódását, az idegen táj okozta magányt, lelki vívódásait, s a mindvégig megmaradt istenhitét is. Az Úr asztalán néhány szerény kellék szolgálta a mûvész elõadását: egy Biblia, egy szál csonka gyertya, levélpapír, toll, egy pohár, kis kancsóban bor. Ezek segítségével - önmagát, egész személyiségét adva - tolmácsolta az író érzéseit, gondolatait, lelkiállapotváltozásait, üzeneteit a ma emberének. Elhangzottak levélrészletek, prózai írásaiból részletek, a Miatyánk, az Üzenet haza, a Bujdosó imája címû versek egyaránt.
Szívszorítóan megdöbbentõ érzést váltottak ki ezek a jelenlévõkbõl, a hallgatósággal közvetlen kontaktust megteremtve, mint azt utána többen elmondták. Minden sorral azonosult, csodálatos tolmácsolása volt a mûvésznek ez az 50. jubiláló elõadás. Nem csak a nagy író megismerését szolgálta, de megszívlelendõ üzenetet kaptunk az igazságról, a végén még írásban is. Íme: "Ha az igazságról beszélsz, vigyázz. Ne a magad egyéni érdekét, vagy egy csoport érdekét nevezd igazságnak. Érdek annyi van, ahány ember a földön. De igazság csak egy. A gyertyaláng és a reflektorfény csak méreteikben különböznek egymástól, lényegükben azonosak." És elgondolkodtató, nevelõ
hatású, kemény leckét kaptunk emberségbõl, magyarságtudatból, hazaszeretetbõl, emberszeretetbõl, hitvallásból
Az elõadást a színmûvész felesége segítette szerényen meghúzódva az ajtó mellett - a zenei részek, aláfestések szolgáltatásával. A gyülekezet háláját szerény ajándékkal, és a köszöntõ énekünk eléneklésével fejezte ki. Ezúton is, minden jelenlévõ érdeklõdõ nevében hálásan köszönjük a feledhetetlen élményt Kulcsár Székely Attilának, és Buzogány Béla színmûvész-igazgató úrnak, a közvetítõnek, a szervezõnek. Isten áldja meg munkálkodásukat. Losonczi Léna
MÉCSVILÁG
2012. augusztus
5
Pedagóguskórusunk sikerei - Pápán Szép - és a pedagógiai munkában is hasznosítható - hagyomány, hogy a Pedagóguskórusok Országos Társasága (PKOT) évente megszervezi tagegyüttesei országos találkozóját. Az eddigiek során Budapesten kívül - Debrecentõl Sopronig, Gyöngyöstõl Szegedig az ország valamennyi tájegységébe eljuthattak dalosaink, s az ismerkedésen, barátkozáson kívül gazdag tapasztalatokat szerezhettek mind zenei, mind földrajzi ismereteik bõvítésére is. Ebben az évben - június 23-24-én Pápa városa vállalta a házigazda szerepét. A Barokk Éve, valamint Kodály Zoltán születésének 130. és Fasang Árpád születésének 100. évfordulója jegyében szervezett találkozón a PKOT 42 együttesébõl 28 - köztük az Ádám Jenõ Pedagóguskórusunk is - elfogadta a meghívást. A megjelent énekkarok 850 dalosa négy helyszínre elosztva mutathatta be mûsorát. Kórusunk, nyolc együttes társaságában, a református templomban lépett fel - az alábbi mûsorával: Fasang Árpád - Dr. Vargha Károly: Vágyódva jöttünk
Fasang Árpád - Grodszky Mihály: Jézus Istennek báránya Jan Szopinszki: Missa Brevis - Kyrie, Halleluja, Agnus Dei Közremûködtek: Németh Istvánné - szóló-ének, Jakab Lászlóné - zongora, Máté Dóra - fuvola, Lehel Bence - szaxofon, Vezényelt: Csányi Ottó Kórusunk megérdemelten nyerte el a zsúfolásig megtelt templom hallgatóinak hoszszan tartó tetszésnyilvánítását - ugyanis: A rendezõség - ismerve a kórus tekintélyes létszámát és mûsorának az alkalomhoz illõ témáját és minõségét - záró számként osztotta be fellépését. A kórusok többségének létszáma 20-30 fõ közötti volt. A pedagóguspálya elnõiesedésével is indokolható, hogy viszonylag kevés a vegyeskarokban a nõkhöz viszonyított férfiak aránya. (A kívánatos 3:2 lenne). Ahol 15-20 nõ mellett 5-6 férfi található, nem tud olyan tömören megszólalni az együttes. Kórusunk már felvonulásakor érezhetõen felkeltette a hallgatóság érdeklõdését - 40 fõs létszámánál fogva. Amellett tiszteletet parancsoló volt a 13 férfi kórustag megjelenése is. A bemutatott mûsoruk egyházzenei jellege és hangulata méltó volt a helyszínhez. Amellett példaértékû tisztel-
Losonczi Léna sikerei Az éppen Mátészalkáról elszármazott Sipos F. Bea és férje Faggyas László által megálmodott és immár ötödik alkalommal megrendezett NetVers Fesztiválon került megzenésítésre nagy sikerrel Losonczi Léna egyik verse. Korábban egy internetes pályázaton a Lélekbe vésve címû verse második helyezést ért el, a Szabadság-élmény témában kiírt pályázaton pedig övé lett a fõdíj.
Szabad lélekkel Szent Szabadság! Hogy szemedbe néztem, átöleltél, s rögtön szárnyra keltem. Szárnyra keltem, mert szárnyakat kaptam, s földhöz kötve immár nem maradtam.
gésként hangzott el két mûve a 100 éve született Fasang Árpád zeneszerzõ, karnagy és zenepedagógusnak, aki sok évtizedes szakmai tanácsadó tevékenységével, s a PKOT elnökeként is, elévülhetetlen érdemeket szerzett a pedagóguskórus-mozgalom megszilárdításában. Valósággal "csemege" volt a hallgatóságnak a kórus záró mûsorszáma. Szólók, hangszerek beiktatása vokális együttesek programjába mindig kuriózumként hat. Így volt ez Pápán is a Missa Brevis - most már jól "beérett" elõadásával. A következõ program az - Ualakú beépítésû - Eszterházykastély belsõ udvarán a barokk kort idézte. ahol már népes hallgatóság várta az összkar bemutatkozását. Bevezetésként a barokk kor viseletének megfelelõ korhû öltözetben lévõ "udvartartás" személyzete jelent meg az erkélyen. A Ceremónia-mester, udvariasan köszöntve a jelenlévõket, bejelentette a "grófi pár" érkezését. A nagy ovációval fogadott kastély "ura" üdvözölte a pedagógus dalosokat, majd jókívánságai kifejezése után visszavonulva, a ceremónia-mester a város polgármesterét hívta az erkélyre. Dr. Áldozó Tamás Pápa önkormányzata nevében, szívesen látott vendégekként, meleg szeretettel köszöntötte az ország minden részébõl érkezõ dalosokat. Majd a 850 fõ vokálishoz csatlakozott Pápa Város Fúvószenekara, s érezhetõen minden jelenlévõre lenyûgözõ hatást gyakorolva, a következõ összkari számok hangzottak el: Horváth Adrián: Pápa Város Himnusza Georg Friedrich Händel: Gyõzelmi kórus - a Júdás Makkabeusból Vezényelt:
Felhõk fölé emelt fel a Lélek, nem suttogtam többé azt, hogy "félek!" A félelmem elnyelte a tenger. Szabad lettem! Szabad, s boldog ember! Nem béklyóz már tér s idõ keresztje, és nem érzem, hogy el vagyok veszve. Képzeletben a világot járom, csillagokhoz visz, repít ez "ÁLOM". Gondolatom bátran, merészen száll, szavaimat sem köti rab-szabály. Enyém minden szépség, mire vágyok, mint sas-madár, föld s ég között járok.
Horváth Adrián Georg Friedrich Händel: Halleluja - a Júdás Makkabeusból Vezényelt: Fasang János A nap gazdag programja a város Sportcsarnokában zárult. Itt került sor az évenként szokásos Fasang Árpád Díj átadására, mely bennünket különösen melegen érintett. Ez évben ugyanis Bedõné Bakki Katalin jászberényi karnagy, valamint Csányi Ottó, az Ádám Jenõ kórusunk vezetõje kapta ezt a megtisztelõ, szakmailag igen értékes díjat. A kuratórium döntésének indokolásából álljon itt néhány kiragadott részlet Csányi Ottó érdemeit méltatva: "
Nagy létszámú kórusának összekovácsoló ereje, lelke, aki mind az idõsebb, mind a fiatalabb generációt magával ragadja a zene világába. Karvezetõi kvalitását együttesének Fesztiválkórus minõsítése jelzi. Európa tíz országában népszerûsítette együttesével a magyar kórusmuzsikát. Testvéri kapcsolatot ápolnak a Kárpát-medencei magyarokkal. Mátészalka megbecsült polgára. Kulturális és kórusmozgalmi tevékenységéért PRO URBE DÍJAT, Mátészalka Város érdemes Pedagógusa kitüntetést és Ba-
lázs Ferenc-díjat kapott". Szabó István, Mátészalka polgármestere így indokolta Fasang-díjra történõ jelölését: "
Magával ragadó, töretlen lelkesedésének köszönhetõ, hogy az 1958-ban alakult pedagóguskórus mind létszámát, mind színvonalát megtartva Mátészalka és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye egyik legpatinásabb mûvészeti együttese". A szép kitüntetéseket a három testvér: Fuchsné Fasang Márta, Fasang Zoltán és Fasang János adta át. A díjátadó ünnepségen Fasang Árpád: Három táncdal c. mûvébõl: az 1. Lassú karikázó Bedõné Bakki Katalin. míg a 3. Gyors buktató Csányi Ottó vezetésével az összkar elõadásában hangzott el. Ragadjuk meg e Mécsvilág adta lehetõséget is arra, hogy meleg szeretettel köszöntsük Csányi Ottót és természetesen a kórus minden lelkes tagját e szép kitüntetés és az eddigi sikereikhez méltó szereplésük alkalmából - további jó együttmûködést, kitartást és megérdemelt sikereket kívánva hasznos, városunk kulturális kisugárzó hatását is erõsítõ közérdekû tevékenységükhöz. Erdõs Jenõ
Suhanok víg, kóbor szelek szárnyán, pihenõm lesz a tarka szivárvány. Integetnek hósapkás hegytetõk, mosolyognak rám a sudár fenyõk. Óceán küld selymes párát felém, Szabad lélek, dús képzelet enyém! Szent Szabadság! Áldom ölelésed. Megõrizlek, amíg élek, Téged!
Az elsõ vasútállomás Mátészalkán Augusztus 20-án, Nemzeti Ünnepünkön leplezte le Szabó István városunk polgármester valamint Szabó Menyhért a Vasúti Helytörténeti Gyûjtemény létrehozója és kezelõje a Kórház utca 13. számú ház elõtt azt az emléktáblát, ami az elsõ mátészalkai vasútállomás helyét jelöli. Éppen 125 évvel ezelõtt - augusztus 20-án - került átadásra az az épület, ami családi házzá átalakítva, még ma is áll. A kedves és bensõséges ünnepségen a rendkívül lelkes és elhivatott kutató Szabó Menyhért elõadást is tartott Az elsõ vasútállomás története címmel a megjelent érdeklõdõknek, emlékezõknek. A sok érdekes információ ismét rádöbbenthette a szalkaiakat, hogy településük már a XIX. század végén is komoly jelentõséggel bírt. Hála Szabó Menyhért munkásságának, s a vasúttörténet ügyét támogatóknak, ismét sikerült Mátészalka múltjából egy fontos és érdekes részletet megjelölni, s ezáltal megõrizni. P.O.
MÉCSVILÁG
6
2012. augusztus
Kegyeleti Park és Fény Tér Javaslatok múltból építkezõ jövõtervezésre A mátészalkaiak már megszokták - sokan támogatják is - hogy egyesületünk ott mozgolódik minden olyan dolognál, ahol városunk arculatát lehet szépíteni, jövõjét építeni. Talán nekem is elnézik már, hogy újabbnál újabb kezdeményezések élére állok, amelyek aztán idõnként valósággá válnak, néha pedig eltûnnek a feledés homályába. Az elõbbinek mindig nagyon örülök, de az utóbbi sem zavar, ha tudom, mindent megtettem a megvalósulásért. Két dologból azonban sohasem engedek. Az álmodozásból, és abból a közhelynek számító alapállásból, hogy értelmes jövõt, csak a múlt értekeire lehet alapozni. Ezt az álláspontot igyekszem következetesen képviselni családi dolgainkban, és szeretett városom Mátészalka ügyeiben is. Most a Kegyeleti Parkhoz kötõdõ elképzelésemet, majd egy abból levezethetõ, ahhoz kapcsolódható új városcentrum vízióját hadd oszszam meg önökkel.
lékmû elé, vagy mögé tornyot kellene építeni. Egy tornyot, ami templom, és egyben kilátó. Ez a hely ugyanis a város legmagasabb pontja. Ez a torony tehát egy olyan templom, amelynek belsejébe nem férnek, de nem is mehetnek be a hívõk, csak a lelkészek, plébánosok. A nyitott szárnyas kapu választja el egymástól a benti szentélyt - Úrasztalát - a körbe kialakított terecskén álló, vagy ülõ hívektõl. Ezt a tornyot az egyházak és a város közösen építheti meg. Az egyházak együtt dönthetnének arról, miképpen teremtenek hagyományt azzal, hogy mondjuk Húsvétkor, Pünkösdkor és Karácsonykor így és itt, vagy így és
Szakrális központ és emlékpark Amikor a Zöldfa utcai dombról, a régi református temetõbõl elkezdték átszállítani a sírokat az új köztemetõbe, adódott a kérdés, hogy mi lesz ott ezután. Azt gondolom, hogy az akkori városvezetõk jól döntöttek, amikor a domb tetején felállították Bíró Lajos szép piétáját a két világháború hõseinek emlékére, és hozzáláttak a Kegyeleti Park kialakításához. Ez egy felvezetõ út építését jelentette, s azt, hogy idõnként a túlburjánzó növényeket megritkították. A dolog ma sem áll másként, ha csak nem számítjuk azt, hogy sikerült Dorgay Károly '48-as honvéd százados sírját kiszabadítani és máig méltóképpen ápolni. Ezek után persze nem csodálkozhatunk azon, hogy a parkba igazából senki sem jár, vagy aki jár az inkább a biztonságos elrejtõzés okán teszi ezt. Méltatlan a helyhez az a szemét, mocsok, ami idõnként ott található. És méltatlan az is, hogy olyan egykori kiváló szalkai emberek sírja tûnik el lassan mint a városunk szépítéséért oly sok áldozatot hozó Décse Károlyé, de a neveket sorolhatnám tovább. Az itt felvázolt dolgot azért mindenki tudja, na de mit kellene tenni? A javaslatom egy paradoxonra épül: Az egykori temetõt élõvé kell tenni. No, nem, a feltámadás nem az én kompetenciám, inkább arra gondoltam, hogy az emberek idõrõl idõre járjanak fel oda. Bizonyos alkalmakkor nagyobb, máskor kisebb közösségekben, olykor pedig magányosan, ha éppen lelkük erre vágyik. A domb tetejére, az em-
itt is tartják ünnepeiket, A kilátó is meghatározott rendben lenne látogatható. Azoknak a jeles mátészalkaiaknak a sírját felújítva és gondozva egy olyan park jöhetne létre, amelyben minden arra érdemes egykori szalkainak emléket állíthatnánk. A világ bármelyik pontján nyugszanak földi maradványaik, itt egy lombos fa alatt kis obeliszk, egy pad õrizné emléküket. Ezen a ponton tennék javaslatot arra, hogy a város önkormányzata állítson fel egy Kegyeleti és Városszépítõ Bizottságot. Ebben a mindenkori polgármester és fõépítész mellett a Szatmári Múzeum igazgatója és a város helytörténetével foglalkozó néhány meghívott személy kaphatna helyet. Õk dönthetnének mondjuk arról is, hogy kiknek állíthatna a város emléket ebben a parkban. (A bizottság egyéb, a város életét befolyásoló munkájának lehetõségeirõl itt most nem szólok.) Nem tudom, hogy ez az elképzelés, mint kiinduló pont elfogadható-e, de magam, a Mûvészetbarát Egyesület elnökeként is szívesen vállalnék feladatot az ügyben, mégpedig a következõ módon, és javasolt ütemezéssel: Ha az önkormányzat beemelné az induló közmunkaprogramba a Kegyeleti Park takarítását, akkor már ez év õszén megindulhatna a növényzet jelentõs részének kiirtása. Ezzel egyidõben minden egyes megmaradt sírról, sírem-
lékrõl feltérképezett listát készítenék, összevetve õket a református egyház halotti anyakönyvével. A Kegyeleti Bizottság ezután eldöntené, hogy mely sírokat állítja helyre, és veszi saját gondozásába. A többi sírról és személyrõl jegyzéket készítene, s gondoskodna annak nyilvánossá tételérõl azzal a felhívással, hogy a hozzátartozók, megadott idõpontig gondoskodhatnak az exhumálásról és a köztemetõbe való átszállításról. Következõ év tavaszára kiderülne, hogy mely sírok kerülnek áthelyezésre, s maga a munka is elvégezhetõ lenne már. Megtörténhetne a kijelölt sírok helyreállítása, s a maradék sírkövek elszállítása az önkormányzat valamely telephelyére. Amennyiben helyet kapnék a megalakuló Kegyeleti Bizottságba, s erre felhatalmaznának, magamra vállalnám az elõzetes egyeztetést a történelmi egyházak képviselõivel az ökomenikus jellegû építmény felépítésének és a hozzá kapcsolható hagyományteremtõ szertartásrend kialakításának lehetõségérõl. Szívesen vállalnám az egyeztetést városunk fõépítészével Zsigmond László Ybl díjas mérnök úrral, a kilátóként is mûködõ szakrális építmény létrehozásáról, valamint az egész terület, parkolókat, feljáró lépcsõsorokat, közvilágítást is magába foglaló beépítési terveinek elkészítésérõl. A tervek elkészülte után két dolog történhetne párhuzamosan. Az egyházak és az önkormányzat számba veheti a megvalósítás lehetõségét, pályázatok, egyéb források felkutatásával. A tervek birtokában azonban elkezdõdhet szintén közmunka keretében az emlékpark rész kiépítése. Ez fák ültetését, padok beszerzését, kihelyezését, valamint azoknak a korábban elszállított sírköveknek az újrahasznosításával az obeliszkek feliratozását és a fák tövébe való elhelyezését jelenti. Az én fejemben ehhez az emlékparkhoz egy parkõr is tartozik. Megjegyzem, a kilátó, a szakrális torony és az egyházi aktív részvétel nélkül is esedékes minden más felsorolt feladat elvégzése, az emlékpark megvalósítása pedig saját erõbõl is bizonyosan lehetséges.
hogy ez a szobor városunk igazi szimbóluma, jelképe. Akkor viszont a belváros kellõs közepében van a helye. Azt hiszem, a megfelelõ módon és környezetben - mondjuk egy fényszökõkút részeként - való elhelyezése olyanná tehetné nekünk ezt a kis csodát, mint amilyen Brüsszelnek a Manneken Pis. És akkor már itt is vagyunk a fény tér víziónál. Nem vagyok mûvész, legkevésbé mûszaki ember, de tudom, megvalósítható lenne a Hõsök terén egy olyan fénycentrum, ami itt élõnek, ideérkezõnek olyan látványosságot nyújtana, amit már idegenforgalmi tényezõként is értékelhetnénk. Polgármesteri Hivatalunk épületét nemcsak egy tetõvel lehetne akár érdekessé is tenni, hanem azzal, hogy folyamatosan változó fényjátékokkal formája, színe változtatható lenne. A teret fénybútorok - székek, padok, kivetítõk - mellett fényszobrok uralnák, olyan különlegességekkel, mint például egy hatalmas akvárium, amelyben világító halak úszkálnának. Na, de mi köze ennek a Kegyeleti Parkhoz? A kérdés jogos, bár a múlthoz való viszonyulás ugye a közvilágítással már meg is lenne. Nemrég hallottam Filep Anita ötletét, aki éppen a Hõsök terére szeretett volna elhelyezni olyan fényparavánokat, amelyek mind-
festõmûvészig, sõt Strassnoff Ignácig a szélhámoskirályig. Ehhez az elgondoláshoz még kapcsolódik egy másik vízió is, egy amolyan város, a városban, s ami még az ugyancsak kritikus gyermekeimnek is nagyon tetszik, de azzal elõ se rukkolok, mert az már milliárdos dolog, s most tényleg utópisztikus. Ez a fény tér azonban olyasmi, amivel egy kisebb eu-s pályázatot is meg lehetne célozni, együttmûködést lehetne kidolgozni a nagy áramszolgáltatóval, itt mûködõ optikai cégekkel. Tudom, nagyon fontos és elsõrendû dolog az, hogy a város mûködõképességét megtartsuk. Azt is tudom, hogy mindehhez manapság bûvészmutatványokat kell bemutatni. Jómagam, s az általam vezetett Mûvészetbarát Egyesület nem vagyunk képesek arra, hogy a gazdaságot dinamizáljuk, további mûködõ tõkét, gyárakat, üzemeket hozzunk Mátészalkára. Ellenben olyan szellemi, kulturális közeget igyekszünk létrehozni, mûködtetni, olyan városarculati elképzeléseket fogalmazhatunk meg, amelyek talán még a tõke számára is szimpatikusak lehetnek. Lokálpatrióta értelmiségiként, egyesülettel vagy anélkül erre mindig készen állok, mert ez a legkevesebb, amit városomért megtehetek.
két oldalán jellegzetes szalkai arcokat vonultatott volna fel fotókon. Az egész fény tér vízióm ebbõl a gondolatból táplálkozik, azzal a módosítással, hogy azok az arcok bizony a régi szalkaiak legyenek, akiknek a fa alatt ott van (lenne) az emlékük a Kegyeleti Parkban. Szalkai Lászlótól, Dorgay Károlyon át Képes Gézáig és Dienes Gábor
Ennek az írásomnak úgy próbálok nyomatékot adni, hogy városunk önkormányzatához is eljuttatom úgymond hivatalos formában. Ezzel együtt várom a velem gondolkodók véleményét, hozzászólását javaslataimhoz, tudva, hogy együtt többre megyünk.
Belvárosi fénycentrum Az már évekkel ezelõtt eldõlt, hogy Mátészalka igazi védjegye a fény lehet, már csak az 1888-as év eseményének okán is, amikor a mai Magyarország területén elõször itt volt közvilágítás. A Fényes Napok rendezvénysorozat is ezt állítja a centrumba. Na, de mi utal erre a nagy technikatörténeti eseményre egyébként? Közérthetõ és XXI. századi módon egyedül Bíró Lajos Mécsestartó fiú címû fantasztikus alkotása. Az is eldõlt már,
Pénzes Ottó
MÉCSVILÁG
2012. augusztus
7
Mátészalkáról - másképpen
Könyv a valaha itt élt érdekes emberekrõl, eseményekrõl Egy bizonyos életkor után az ember érdeklõdni kezd családja története iránt. Kik voltak az õseink, miféle emberek génjeit hordozzuk, mire köteleznek cselekedeteik? A legtöbb ember eljut idáig életében, de legtöbbször már nincs kitõl érdeklõdni, nincsenek hiteles források. Amíg élt a dédi meg nagyi, addig el voltunk foglalva önmegvalósító nagy dolgainkkal, a jövõt tervezve mit sem törõdtünk családunk múltjával. Pedig szegények mondták volna, de nem nagyon hallgattuk õket. Aztán évtizedek múlva valami emlékfoszlány mégis elõkerül, s már nagyon szeretnénk rekonstruálni a dolgokat, mert hát mi is elérkeztünk oda, hogy már tudjuk, múltunk ismerete nélkül nemigen tervezhetünk értékes, reményteli jövõt. Néhány emberrel az is elõfordul, hogy lakhelye, születési helye, illetve annak története kezdi érdekelni. Ebben az esetben sincs másról szó, mint a családtörténetnél, csak ilyenkor még arra is rájön az illetõ, hogy a rokoni kötelékeken kívül is van élet, s bizony ez a közösségi lét az emberi élet õsi, meghatározó formája. A Mécsvilág olvasóinak talán nem kell bizonygatnom, hogy magam jó ideje viselem szívemen szülõ- és lakhelyem múltját, jelenét és jövõjét is. Nem vagyok egyedül, s boldoggá tesz, hogy szinte minden lokálpatrióta "akciómhoz" találok segítõket, partnereket is. Nagyon sokat foglalkoztam Mátészalka történetével, de valahogy nem volt íze a dolgoknak. Sok száraz, unalmas dokumentum ugyan mit is mesélhetne egy magamfajta átlag-
embernek? Amikor azonban Nyéky Károly rövid kis karcolatait olvasgattam, mindig felderült az arcom. S, akkor gondoltam egy merészet. Könyvet írok Mátészalka történetérõl, de másképpen, mint tudós elõdeim. Mesélni fogok! Tudom, hogy nemcsak a gyerekek szeretik a meséket - ez pedagógusi hivatásom alappillére is hanem a felnõttek is, akár bevallják, akár nem. Kereken egy évig kutattam, kerestem a sztorikat olyan emberekrõl, akik itt születtek, vagy laktak életük egy szakaszában, esetleg csak egyetlen napot töltöttek itt, de jelenlétük jelentõs nyomot hagyott Mátészalka életében. Hõsök, tudósok, mûvészek szélhámosok nyomába eredtem, s fantasztikus dolgokat találtam. Igyekeztem elkerülni adathalmazok szerepeltetését, s bár idõrendi sorrendben hozom elõ szereplõimet, a történetekre igyekszem koncentrálni. Melyik királyunk lépett Szalka földjére? Kinek rángatta meg a szakállát Szalkai László? Mikor lehetett sétálójeggyel közlekedni a szalkai utcákon? Mi történt Képes Gézával a finnországi kikötõben? Kölcsey mit csinált Mátészalkán? Kiket és hogyan csapott be a világhírû szélhámoskirály Strassnoff Ignác? Mi volt Kiss József költõ utolsó kívánsága? Hogy került Mátészalkára Kádár János hagyatéka? Nemcsak Tiszaeszláron, hanem nálunk is volt vérvád? Ki volt az a Schlézinger? Kik voltak a tramplis menyecskék? Mi az igazság Gacsaj Pesta ügyében? Szóval, sorolhatnám azt a tengernyi érdekességet, amit sikerült felkutatnom, s amely
történetek birtokában egyenesen élvezem a mátészalkaiságomat. Ezt szeretném megosztani mindazokkal, akikben csak egy kicsi vonzalom él Mátészalka iránt. Nem tagadom, leghõbb vágyam az, hogy a diákok is kezükbe vegyék majd ezt a könyvet. Talán így, a történeteken keresztül õk is másképp gondolnak majd erre a helyre. Egy kicsit hadd avassam be a kedves olvasót a mûhelymunkába is. Hogyan is állt össze ez az anyag? Természetesen áttanulmányoztam a kötelezõ "kánont", Papp Artúr, Csomár Zoltán, Wityi Zoltán, Farkas József, a már emlegetett Nyéky Károly és mások írásait. A munkámat végig lelkesen segítõ Czine Árpádnak köszönhetõen mikrofilmen áttanulmányozhattam a fellelhetõ, Mátészalkához kötõdõ sajtót, s persze az internetet sem hagyhattam ki. A Szatmári Múzeum és a Városi Könyvtár munkatársai nagyon sokat segítettek. Édesapám régi feljegyzéseit is átlapoztam, sokszor mesélt történetei újra elõjöttek, de igyekeztem "õsi" szalkaiakkal is sokat beszélgetni a régi dolgokról. S, bizony ez volt az igazán nagy élmény. Már szinte készen állt a "nagy mû" amikor sorra jártam néhány olyan "nagy öreget", akikkel délutánokat eltöltve fürödhettem a múltban, és akiknek közelében megtapasztalhattam az igazi bölcsességet. Krasznai Béla bácsi szinte újra megfiatalodott, miközben arról mesélt, hogyan fejelt gólt Grosícsnak! Gáthy Tibi bácsi, a neves ügyvéd szellemi frissessége, emlékezõtehetsége szinte elkápráztatott. Koncz Jani bácsi
egy olyan világot mutatott be nekem, aminek létezésérõl fogalmam sem volt. Tóth Géza bácsi bölcsen mosolyogva hívta elõ a régi emlékeket élete mélyérõl. Leginkább az a testvérpár nyûgözött le, akiknek vitalitása, fáradhatatlan lelkesedése új energiával töltött fel. A kilencvenedik életévüket elhagyó Tukacsné Ica nénirõl és Adorján Gusztávné Erzsike nénirõl van szó. A délutáni látogatásom éjfélkor fejezõdött be mindkettõjüknél, de biztosan tudom, hogy nem kívántak a pokolba, hiszen lényükbõl a jóság és a szeretet sugárzik. Hálás vagyok mindnyájuknak, a szeretetteljes fogadtatásért, a sok, sok érdekes történetért, adatért, s azért a tanításért, amit nem szavakkal, hanem a lényükkel közvetítettek. Az októberben megjelenõ könyvet is fiam, Pénzes Bence tervezte, készítette elõ nyomtatásra. Kedves barátaim és kollégáim, Oláh András és felesége Oláhné Borzován Edit segítettek az ordító hibákat kigyomlálni. Bár a Mûvészetbarát Egyesület kiadásában lát napvilágot, s Dr. Ungor Károly nagyvonalú támogatását is élvezem, nem áll mögötte pályázat, nem kértem senkitõl segítséget, így azon múlik, hogy ki tudom e fizetni az utólagos nyomdai számlát, hogy lesz-e aki megvásárolja könyvemet. Mivel azonban olyan nagy öröm volt megírni, én azt sem bánom, ha végül majd le kell ülnöm a tartozásomat. Legalább lesz idõm, hozzákezdeni a folytatáshoz.
örök részem képezi. Ezért jelentheti számomra Debrecen a feltöltõdést, az örök kulturális körforgást. Jelenleg napi sétám a múzeumba menet a városon át visz, s a cívis városban eltöltött évek után itthon minden pillantásnál furcsa érzés fog el
de hisz ez a város egyszer, valamikor még élt és pezsgett. Középiskolás fejjel nyüzsgõ tereken át vitt az utam, ma már a központ is hallgat. Az esti fények már csak az üres utcákat világítják. Csend és hullaszag
nem hiányzik valami? Hát persze: az élet! S íme a kulcsszó: popular art (köztéri mûvészet). Nem csak szobrok és emlékmûvek állítását szolgálják köztere-
ink, hanem szolgálják a kortárs mûvészeket, alkotásokat is. A 'pop art' számos városban virágzik, láthatóságot és élénkséget hagy maga után. A konvencionális kereteket átlépve a mûvészetet a szabad ég alá helyezi, a befogadóval direkt kommunikációt hoz létre és szélesebb értelmezési keretet biztosít a mûveknek. A kultúra és a társadalom számára releváns üzeneteket megfogalmazó alkotások autentikusak, reálisak, komplexek, erõteljesen kötõdnek az aktuális kulturális diskurzus számos szegmenséhez. Hisz tudjuk: a mûvészet gyakorlati haszna társadalmi fontosságában rejlik. Legyen szó egy padról,
Egy hónapja kísérték utolsó útjára családtagjai, barátai, ismerõsei a Képes Géza Könyvtár volt munkatársát, a Mûvészetbarát Egyesület tagját, Fodor Gábort.
egy installációról, legyen az esztétikus vagy társadalmi célú, mindegy is, hisz már megérte. Megmozgat, elgondolkodtat, diskurzust teremt
hát nem erre vártunk?
1938. március 28-án született Kisvárdán. Általános iskolai tanulmányait Gyulaházán végezte, majd, Kisvárdán a Bessenyei György Gimnáziumban érettségizett. Érettségi után elvégezte a Teológiát, de hivatását nem sokáig gyakorolta, mert rájött, hogy a pedagógusi pálya közelebb áll hozzá. A Bessenyei György Tanárképzõ Fõiskolán végezte el a matematika-kémia szakot. Tanított Nagyecseden, ahol 1972-tõl már könyvtárosi feladatokat is ellátott. 1977 augusztusában került az akkori mátészalkai városi-járási könyvtárba, ahol módszertani feladatokat látott el. Miután 1981-ben megszerezte a Könyvtáros diplomát a Nyíregyházi Tanárképzõ Fõiskolán, 1990-ig segítette nagy-nagy türelemmel és hozzáértéssel az akkori járás községi könyvtárosainak munkáját. 1984-tõl 1996-ig - nyugdíjazásáig - igazgató- helyettesi munkakörben (rövid ideig megbízott igazgatóként) jelentõs szerepet vállalat az intézmény belsõ ügyvitelének szervezésében. Õ nemcsak a munkája során volt kultúra szeretõ ember, hanem magánemberként is e-szerint élte az életét, igyekezett minden kulturális eseményen jelen lenni, de az Ádám Jenõ Pedagógus Kórus tagjaként alkotó részese is volt a helyi kulturális életnek. Gáborra mi volt munkatársai csak tisztelettel és szeretettel tudunk gondolni. A fiatalabb generáció könyvtárosai a szeme elõtt és a keze alatt válhattunk igazi könyvtárossá, hiszen valamennyiünk tanulmányait, munkáját figyelemmel kísérte és segítette. Haláláig nem szakadt el tõlünk, hiszen minden szombaton rendszeresen jött a hétvégi olvasmányaiért, még a betegsége ideje alatt is. A szakmától sem tudott elszakadni, hiszen nyugdíjba vonulása után is a Könyvtáros Egyesületnek aktív tagja volt.
Tóth Lilla
Sallai Emília
Pénzes Ottó
Pop Art és kortárs mûvészet
legyünk nyitottak! A Debreceni Egyetem negyedéves hallgatója vagyok kommunikáció- és médiatudomány szakon. A nyarat ismét szülõvárosomban töltöm, de ezúttal másként mint az eddigieket: idén a Szatmári Múzeum lelkes gyakornokaként zajlanak mindennapjaim. A múzeum rengeteg pluszt ad, ugyanis segít az egyetemen megszerzett elméleti tudást kibõvíteni, valamint gyakorlati ismeretekkel és tapasztalatokkal kiegészíteni. Napjaimat könyvek és mûalkotások társaságában töltöm, ez az élmény felbecsülhetetlen értékkel bír számomra. A mûvészet iránti szeretet és az alkotás utáni vágy bennem is ott bujkál,
Búcsú Fodor Gábortól
