Csíksomlyó Üzenete. Joseph Ratzinger Húsvéti imádság

• Felelősség és kötelesség a lehetőségben • Milyen útra hívjuk gyermekeinket? • Küldetésünk: másokért élő embert formálni! • Amikor feltétel nélkül szeretünk, Istenhez illőt teszünk Húsvét

Joseph Ratzinger

Húsvéti imádság Urunk, Jézus Krisztus, te a halál sötétségébe elküldted világosságodat. A legmélyebb magány örvényében most és mindenkor szereteted elrejtett hatalma lakik, s titkaid közepette a megváltottak allelujáját énekelhetjük. Add meg nekünk a hit alázatos egyszerűségét, mely nem hagy tévelyegni minket, s ha a sötétség és az elhagyatottság óráiba hívsz, amikor minden bizonytalannak látszik, adj abban az időben is, amikor ügyed halálküzdelmet vív, elegendő fényt, hogy téged el ne veszítsünk, elegendő fényt, hogy másoknak is fény lehessünk, azoknak, akik még jobban rászorulnak erre! Hadd világítson be húsvéti örömöd titka, mint a hajnalfény, napjainkba, hadd legyünk igazán húsvéti emberek a történelem nagyszombatjain! Add, hogy a világos és a sötét napokban egyaránt, a mai időkben is, vidáman járjuk utunkat eljövendő dicsőséged felé! Ámen.

Kiadja a Szent István királyról elnevezett Erdélyi Ferences Rendtartomány megbízásából a Csíksomlyói Ferences Rendház. Szerkesztők: fr. Urbán Erik OFM, fr. Böjte Mihály OFM, Takács Éva, Borsodi L. László. Lapterv és tördelés: Benedek Enikő. Borítófotók: Iochom Zsolt. 530203 Miercurea-Ciuc, Str. Szék, nr. 148., Jud. Harghita, România, tel.: +40–266–371449, e-mail: [email protected]. Nyomda: MARK HOUSE – Gyergyószentmiklós, Gábor Áron utca 4. szám, tel./fax: 0266–364674, e-mail: ofﬁ[email protected], igazgató: Dezső László Azok a fotók, amelyeknek nincs feltüntetve a szerzője, a Ferences Archívumból származnak. Megjelenik negyedévente (húsvét, pünkösdi búcsú, Mária neve, karácsony). Terjesztő: Gergely Izabella SSS.

2

Csíksomlyó Üzenete

Húsvéti jelek

J

ézus feltámadásáról az első élmény az üres sír volt. Szent János evangéliumának 20. fejezetében olvassuk, hogy: „A hét első napján, amikor még sötét volt, Mária-Magdolna kiment a sírhoz. Odaérve látta, hogy a követ elmozdították.” János apostol fontosnak tartotta megjegyezni, hogy Mária-Magdolna akkor ment ki a sírhoz, amikor még sötét volt. Ez a sötétség nem kizárólag a külső, fizikai sötétséget jelentette, hanem azt a benső lelki sötétséget is, amelyet Krisztus elvesztése miatt érzett. Az Úr iránti szeretete nem hagyta nyugodni. Így elsőként láthatta meg a sír bejáratától elhengerített követ, ami húsvéti jellé és az öröm forrásává lett számára. A tapasztalatát igyekezett továbbadni, elment az apostolokhoz, és hírül adta, hogy Jézus nincs a sírban. Péter és János együtt futottak a sírhoz, hogy ellenőrizzék Mária- Magdolna zavarosnak tűnő jelentését, és ők is üresen találták a sírt. Ők már bementek a sziklasírba, és láthatták a másik húsvéti jelet, az otthagyott gyolcslepleket, és megszületett bennük a húsvéti hit. János apostol így fogalmazta meg a tapasztalatát: „Bement a másik tanítvány is. (…) Látta mindezt, és hitt.” Pedig a Feltámadottat akkor még egyikük sem látta, mint ahogyan azok az asszonyok sem, akik Szent Lukács evangélista híradásában kenetet vittek a sírhoz, és azon tanakodtak útközben, ki fogja elhengeríteni a követ a sír bejáratától. Az első húsvéti „esemény” tehát tulajdonképpen egy látható jel: az üres sír és az otthagyott gyolcsleplek. Ez olyan élmény volt, amely döbbenetet okozott, sőt első pillanatra zavart is támasztott: Mária-Magdolna azt mondja: „Nem tudni, hová tették.” Ugyanakkor elgondolkodtat, túlmutat önmagán, kutatásra és keresésre ösztönöz. Az üres sír olyan jel, amely hitet követel. Ez a hit valójában húsvét lényegéhez tartozik. Mindent megértet.

Visszafelé is, a történések rendjében: „Eddig ugyanis nem értették az Írást.” Előre is, a jövőt tekintve: „Krisztussal együtt ti is feltámadtok.” Nagyszerű isteni pedagógia ez: az apostoloknak is hinniük kell, akik majd tanúságot tesznek a feltámadás „megtapasztalásáról”, arról, hogy együtt ittak és ettek a feltámadt Jézussal. Péter hitének is meg kellett erősödnie, hogy majd megerősítse testvéreit. Mennyire csodálatos, hogy a feltámadott Jézus jelenléte, megváltásának kegyelmi ereje nem korlátozódik kizárólag az apostolok idejére, hanem átöleli az egész emberi történelmet mindörökre. A mindenkori krisztuskövető is azt keresi, „ami odafönt van”. Assisi Szent Ferenc is ezt tette, amikor az egyik imájában – amely azt a címet visel, hogy a Fölséges Isten dicsérete – így fogalmaz: „Te vagy az öröm, te vagy reményünk és vígasságunk… te vagy a minket egészen betöltő gazdagság.” (FID 4) Szent Bonaventúra, egy másik ferences szent mondja, hogy az öröm bennünk olyan belső fény, amely az isteni fényről gyullad meg. Nekünk, mai keresztényeknek talán még fontosabbak a jelek, mint az apostoloknak, akik közvetlen látványban, jelenésben és látomásban is megélték a feltámadás igazságát. A jelek megértéséhez azonban érzék kell, főleg pedig figyelem – hol és hogyan akar hozzánk szólni az Isten. A hitben való találkozáshoz az emberi gyöngeség és bizonytalanság pillanataiban is ragaszkodó lelkület szükséges, amilyen lelkület Mária-Magdolnában élt. A sötétség óráiban, amikor semmit sem értett és látott világosan, amikor lelkében éppolyan homály uralkodott, mint a hajnali tájban, akkor is ragaszkodott Krisztushoz. Kereste, vele akart lenni. Hűsége hitének egyik forrása lett. Jelek nélkül nem élhetünk a mindennapok világában sem.

Mindennapi életünkben léptennyomon jelekkel, jelzésekkel találkozunk, amelyek mind közölni akarnak valamit. Keresztény életünk pedig tele van hitre késztető jelekkel. Az, aki Jeruzsálembe zarándokol, ma is láthatja, hogy milyen sokan keresik fel Jézus sírját, mert a Feltámadottal akarnak találkozni. Annak ellenére, hogy mind a Szent Sírbazilikában, mind a szent sírban mindig félhomály uralkodik, az ott ajándékba kapott lelki fény mindennél erősebb. A szentségek jelei, különösen a kenyér és a bor, az egyház jele, a szeretet közösségében élők cselekedetei mind arra mutatnak, aki jelen van, aki él a jelek mögött. Keresztény életünk egészében véve húsvéti jel a világ számára: Krisztust jelzi, Őt, aki nem halt meg örökre, hanem feltámadt, és mi általa és benne élünk. Bennünket is meg kell érintsenek a húsvéti események, mert értünk is történt mindez. Itt már nincs idő, nem létezik a történelem korlátja. A megváltás mindig a mában, most történik, ma vagyunk megváltottak és üdvösségre hívottak. Az igazi keresztény élet mindig Krisztusra mutat, a Feltámadottra, akinek nyomdokaiba lépve járunk a megváltás és a szeretet útján. Fr. Böjte Mihály Húsvét

3

Egy meleg, egy hideg

– egy (vallás)tanár monológjai – Szeptember: Van-e nagyszerűbb hivatás annál, mint a világ Teremtőjéről, Megváltójáról, Édesapjáról tanítani, Róla tanúságot tenni? No akkor hajrá, mindent bele! Október: Mit takargat ez a pad alatt? Azt hiszi, nem látom, hogy a mobiljával piszmog? Az meg eszik, és valamit olvas! És hátul vihognak... Hát minek néznek ezek engem? November: Vigyázat, (vallás)tanárhoz nem illik a durva hang, ezért csak türelmesen: Drága gyermekeim, arra szeretnélek kérni benneteket... Persze már huszadszor! (De jó dolguk van!!) December: Kedves Tanár úr/Tanárnő! Ne a vallásórán alkalmazzon felemelt hangot és leszállított jegyeket! (Elhangzott a tanáriban. Illetve a szülői fogadóórán. Illetve a dirinél.) Ez még októberben volt, csak kimaradt: Ez az óra jól sikerült! Mintha megértették volna, hogy Isten fontos az életünkben, és nagyon szeret minket! No persze a tananyagban nem sokat haladtunk...

Együtt játszani, jókat beszélgetni

Meg ez is: Csak jártatom a számat, hányom a borsót a falra! Pedig a múlt órán bekapcsolódtak, jót beszélgettünk... Mit lehet itt tenni!? Január: Énekeket hoztam... A lányok szeretik, a fiúk nem. Illetve a lányok sem annyira. Február: Beviszek egy filmrészletet! Vagy hagyjam inkább egész órán nézni? De a vízözön nem nagyon érdekli őket... Sem Jézus csodái...

Mel Gibson Passióját pedig már néztük. Ott is csak én lettem roszszul.

Március: A „Ne ölj!” parancsot még szívesen hallgatták. No de a „Ne paráználkodjál”-t!... Ezt véletlenül épp meghallottam: Végre, hogy valaki megvédi a hitünket, meg jól el is magyarázza! És tanár létére még jó fej is! Jó volt dramatizálni a bibliai jelenetet! Április: Nahát, itt élik a szerelmi életüket a folyosón! És még van képe visszaszólni, amikor rászólok! És különben is, csak az én kötelességem, hogy szóvá tegyem ezt? Május: Még mindig 20 perc van hátra a kicsengetésig... És 3 év a nyugdíjig!...

Irodalmi táborban Marosfőn

4


Június: Köszönjük Tanár néni/Tanárnő/ Tanár úr/Pap bácsi egész éves fáradozását, az érdekes vallásórákat, meggyőződéses hitét, türelmét, amikor rosszak voltunk! Isten áldja meg mindenért! (Egy majdnem elmaradt köszöntő.) Sárközi Sándor SP

Felelősség és kötelesség a lehetőségben

A

személyiségformálás legdinamikusabb szakasza a gyermek- és ifjúkor, amikor a folyamatos testi/fizikai és szellemi növekedés mellett a hitélet is állandó változáson megy keresztül. Az talán egyértelmű, hogy az ifjú nemzedék szellemi fejlődését az iskolákban történő oktató-nevelő tevékenységek alapozzák meg, és ösztönzik, de felmerül a kérdés, hogy milyen mértékben tudja egy világi iskola biztosítani azt a miliőt, lelki környezetet, amely lehetővé teszi a hit növekedését, előkészíti, segíti és ösztönzi a lelki életet. Mert nemcsak a hitoktató talpraesettségén múlik, hogy a hittanóra milyen helyet foglal el a tantárgyak közötti dialógusban, a peremre szorul-e, vagy fontos szerepet tölt be a többi tantárgy mellett, hanem a tanártársak és a szülők hozzáállásától, világnézetétől is. Fontos, hogy a keresztény üzenet és esemény ugyanazzal a komolysággal és mélységgel legyen bemutatva, amellyel a többi tantárgy közli a maga tudását, de a hitoktatás elsődleges célja mégiscsak az, hogy elősegítse a tanítvány és Isten találkozását, illetve a már hívő növendéket megerősítse a hitben. A hittanórák egyik sajátos előnye éppen abban áll, hogy lehetőség adódik a kisgyermekként megkeresztelt, de magát hitetlennek valló ifjú növendékhez is eljuttatni Jézus örömhírét. Így minden hittanórának egy kicsit missziós jellegűnek kell lennie, hogy képes legyen elvezetni a hit melletti döntésre azokat a fiatalokat, akik nem járnak templomba. A keresés vagy a vallásos kételkedés állapotában lévő diákok számára is egy kéznél lévő lehetőség a hittanóra, hogy feltehessék kérdéseiket, és felfedezhessék, valójában mi a Jézus Krisztusba vetett hit, milyen válaszokat ad az egyház a kérdéseikre, és ezáltal alkalom a megfontoltabb döntésre. S nem utolsósorban a hívő fiatalok számára is lehetőség az iskolai hittanóra: a heti rendszerességgel tartott órák segíteni tudnak abban,

hogy jobban megértsék, mit mond a keresztény üzenet azokról az erkölcsi problémákról, amellyel a mai emberiség küzd, és felismerjék a megélt hit fontosságát, életformáló erejét. A hittanóráknak ez az előnye (hogy egyaránt hatással lehet a hívő, a kereső, a kételkedő és a magát hitetlennek valló diák számára is) egyben az egyik legnagyobb kihívás és nehézség is a hittantanár számára. A heti egy hittanórán ugyanis nem könnyű felismerni, hogy a több száz diák mindegyike külön-külön ép-

tősége van, hogy a szellemi természetű igazságok fölötti elmélkedés nehéz útjain és ezt kiegészítve az irodalom, a zene, a játék sajátos eszközeivel tolmácsolja az igazságot, és új, krisztusi távlatok felé vezesse a diákokat. Istenünk szeretetének gazdagságára irányítva a fiatalok figyelmét, a hittanóra alkalmassá válik arra, hogy megértessük: az igazi és a látszatértékek kavalkádjában értékmérő szempont a természetfölötti. Minden hittanóra lehetőség arra, hogy bátorítsuk a ránk bízottakat: szeressék az életet,

Istent kereső diákok

pen hol jár vagy akadt el a lelki élet útján, és ott melléje állva úgy segíteni, ahogyan azt az egyes diák igényli, vagy éppen nem igényli, tiszteletben tartva mindenki vallási és lelkiismereti szabadságát. A hitoktatónak természetesen nemcsak az a feladata, hogy ismertesse a keresztény hit tartalmát és tanait, hanem hogy a teológia alapjainak értelmi megközelítésével (mely szükségszerűen érint erkölcstani, dogmatikai, egyháztörténeti, filozófiai, kultúr- és művészettörténeti témákat) hozzájáruljon a fiatalok önálló döntési képességének és kritikus szellemének fejlődéséhez, önállóságra, érettségre nevelje a növendékeket. Az iskolában a hitoktatónak lehe-

a természetet, törekedjenek a szellemi és erkölcsi értékekre, becsüljék a kultúrát, a tudományokat, és ne érjék be a természetes léttel. Az iskolai vallásoktatás hatással van arra, hogyan fogják fel a fiatalok a világ eredetét, a történelem értelmét, az erkölcsi értékek alapjait, a vallás feladatát a kultúrában, az ember célját és kapcsolatát a természettel, tehát nemcsak megalapozza, hanem felerősíti, kibontakoztatja és teljessé teszi az iskolai nevelő tevékenységet. Vagyis a hittan mint iskolai tantárgy olyan lehetőség, amely egyben kötelesség és felelősség, és amelyet a hitoktató csak a jó Isten kegyelmében bízva mer és tud vállalni. Lőrincz Katalin

Húsvét

5

Valláserkölcsi nevelés a csíksomlyói gimnáziumban

T

öbb mint nyolcvan gíliáin és húsvétkor, s ugyanany- sulat jelvényeinek (laborum) esztendeje készült fel- nyiszor járult a legméltóságosabb elülvitele alatt az »Üdvözlégy, vételt őrizget a csík- oltári szentséghez. A húsvéti Mária, tengernek csillaga« stb. szeredai dr. Szatmári Sebestyén, szent gyónást és áldozást szent kezdetű Mária-dal zengedezése amelyen ünneplőbe öltözött elmélkedések előzték meg, me- mellett, díszruhás facigerek és a komoly urak és úrhölgyek, köz- lyeken a gymn. igazgató és tanári társulati elnök kíséretében üntük a nagyszülei, Domokos nepélyes ingressussal vonult Sándor és felesége, valaaz iskolától a templomba, s mint édesanyja, Piroska néz vissza. Sarlós Boldogasszony szembe a fényképésszel. A ünnepén pedig az ifjúság egy fotográfia 1932 júniusában része a gymnasiumban fennkészült Csíksomlyón az álló másfél százados szokás 1902-ben végzett öregdiászerint, megelőző gyónás és kok harmincéves találkozóáldozás után, épületes szerján. Mi abból nyújtunk ízetartások mellett Murányi lítőt, hogy milyen vallásos Kálmán Felcsík kerületi esnevelésben részesült ez a peres-plébános beiktató, csoport kisdiákként Erdély Bándi Vazul Gymn. igazgató egyik legfontosabb római közreműködő, és P. Kopatz katolikus gimnáziumában. J. Pátrik tanár elnöklete Az 1902-ben érettséalatt felavattatott a »Sarlós gizettek többsége az 1894– Boldogasszonyról nevezett 1895. tanévben kezdte a Mária társulat«-ba. Hogy a gimnázium I. osztályát Csíkvallásos buzgóság az ifjúságsomlyón a mai Szent István ban minél nagyobb kifejezést Nevelőotthon épületében. A nyerjen, igazgató, hittanár 69 beiratkozóból 68 római kaés a tanári kar fegyelmi tetolikus és egy református volt, kintetben is minden eszközt 30 gyerek a szülőktől járt ismegragadott, ő maga megkolába, 31 internátusban (köemlékezvén, hogy „exempla zülük 29 tarisnyásként, ketten trahun”, jó példával elüljárt, s servitorként) lakott, nyolc peaz ifjúságot is arra ösztönözdig a „finöveldében”. te, részben ennek köszönheA tanévet az igazgató, tő, hogy az ifjúság magaviseBándi Vazul ünnepélyes lete általában megfelelő volt „Veni Sancte”-val nyitotta és nagyobb fegyelmi eljárásra meg. A valláserkölcsi állaokot nem adatott.” potokat az általunk vizsgált A kis gimnazistáknak diákok első csíksomlyói maga az igazgató, Bándi Vatanévének végén, 1895zul tanította a hittant heti ben1 a következőképpen két órában. Tankönyvként foglalta össze az igazgató: Bándi Vazul 1891 és 1900 között volt a az Egri Közép Katekizmust használták, és a gimnázi„A gymnasium ifjúsága a főgimnázium igazgatója (A Csíksomlyói umi értesítő szerint a tanpaptanárok által naponkint Szent Péter-plébánia Domus Históriájából) rendben a következő témák végzett szentmiseáldozaton a téli hónapok kivételével min- kar is jó példával megjelent, az szerepeltek: „Az ember renden nap megjelent, az év minden ifjúsággal együtt gyónt és áldo- deltetése és végczélja; a hit; az vasár- és ünnepnapján isteni tisz- zott. A tanári testület felügyelete apostoli hitvallás 12 ágazata; telet előtt oxorhtatiot hallgatott, alatt részt vett a tanuló ifjúság az Istennek tíz, és az anyaszentmelyet P. Kopatz J. Pátrik gymn. egyház szokásos körmeneteiben, egyház öt parancsa; a bűnökhittanár tartott, részt vett a dél- valamint a 9 kedden át páduai ről, erényekről, szentségekről esti istentiszteleteken is. Az év szent Antal tiszteletére tartatni és szentelményekről szóló tan. folyamán háromszor áhítatosan szokott búcsú áhítatosságokban Részletek a kath. egyház törgyónt, u. m. Kisasszony napján, is. A Boldogságos Szűz ünnepe- ténelméből.” 2 Az összesítés Mária szeplőtlen fogantatása vi- in és ezek vigíliáin a Mária-tár- szerint vallástanból az osztály

6


Az 1902-ben végzett öregdiákok találkozója. Ülő sor: Domokos Piroska, Domokos Sándorné, Pál Gábor ny. igazgató, királyi tanácsos, Papp János főgimnáziumi igazgató, Éltes Károlyné, Gondos Józsefné. Álló sor: Koós Sanyika, Domokos Sándor, Fejér István, Koós Ferenc, Antal József, Éltes Károly, Orbán Mihály. Leghátul: Gondos József, Borcsa Gergely. (dr. Szatmári Sebestyén tulajdona) tanulói közül 13-an jeles, 24-en jó és 22-en elégséges minősítést szereztek. Osztályfőnökük, Nagy István szintén paptanár volt, és tanította osztályának a magyar és a latin nyelvet is, így az osztály valláserkölcsi nevelése csaknem folyamatos lehetett. A tanév folyamán tartott különböző iskolai ünnepségek is az egyházi ünnepekhez igazodtak: megülték például a „finevelde védszentjének”, Szent Mihálynak az ünnepét, Szent Katalinnak, a gimnázium védőszentjének ünnepén pedig színdarabot mutattak be a gimnázium növendékei. Az 1894-ben beiratkozott 69 tanuló egy része az évek során abbahagyta tanulmányait, vagy kimaradt az iskolából, időközben pedig újabb diákok jöttek,

így 1902-ben 31-en álltak érettségire. Sajnos további sorsukat nem ismerjük mindannyiuknak, nem tudjuk, hányan vesztek oda a világháborúban, és hányan repatriáltak 1919 után Magyarországra. A Csíki Néplapnak a harmincéves találkozóról szóló beszámolójából kiderül, hogy nem lehettek kevesen, hiszen a határon túl élő osztálytársak is külön találkozót tartottak 1932. június 11-én, amelyről dr. Élthes Gyula jogtudományi szakíró, a Csíki Lapok szerkesztője, valamint Kardos Árpád jegyző írásban is elküldte üdvözletét. A fényképen szereplők közül Koós Ferenc vármegyei főállatorvos, Domokos Sándor vármegyei jegyző, Éltes Károly földbirtokos, Gondos József já-

rásbíró, dr. Fejér István ügyvéd, Borcsa Gergely főgimnáziumi tanár, Orbán Mihály pénzügyi osztályfőnök, karnagy és Antal József plébános lett. Életükben mindig fontos szerepet töltött be az egyház: nem véletlen, hogy a Sarlós Boldogasszony ünnepén tartott találkozón „a kegytemplomban Te Deumos misét mondott Antal József gyimesfelsőloki plébános”3, az egyik öregdiák, és a misén dr. Fejér István ügyvéd, valamint Domokos Sándor jegyző ministráltak. Daczó Katalin

1. A csiksomlyói róm. kath. Főgymnasium Értesitője az 1894–95. tanévről – Csíkszereda, Györgyjakab Nyomda, 1895 2. Uo. 3. Csíki Néplap, 1932. július 17.

Húsvét

7

Milyen útra hívjuk gyermekeinket?

A

közelmúltban külsejében teljesen megújult, lenyűgöző iskolaépületünkben közel félezer diákot számláló közösség tanul. Az igazi kihívás azonban eddig is, ezután is az olyan kérdésekre adott válaszunkban rejlik, mint: Mitől más a katolikus iskola, a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium nevelésszemlélete? Milyen többletértéket képes kimunkálni négy, illetve nyolc év alatt az itt tanuló diákokban? Milyen útra hívjuk benne gyermekeinket, szüleiket? Oktató-nevelő tevékenységünket az a meggyőződés határozza meg, hogy Isten minden embert személyesen szeret. Legfontosabb célunk fiataljaink erre való ráébresztése annak reményében, hogy ez a felismerés mozgásba hozza az ember válaszát. A teljes emberét. Iskolánkban a teológiában, a társadalomtudományokban és a természettudományokban való elmélyülés elméleti jelleget mutat. A vallásos oktatás-nevelés értékirányítottságának ez csak egy része. Minden erőfeszítésünkkel azt célozzuk, hogy az értelem képzése mellett az akarat és a lélek munkálását is szolgáljuk, a tudást összekapcsolni a lelkiismeret fejlődésével, az erénnyel, mert csak így leszünk képesek értékké válni környezetünkben. Meggyőződésünk, hogy iskolánk közösségre nevel: közösségre Istennel és embertársaink-

8


kal. Tevékenységünkben kiemelkedő jelentősége van a szentmisének, amely elindít egy új tanévet vagy egy hetet, hálaadással bezár egy szakaszt. Kiemel és megszentel olyan ünnepeket, mint a Maturandusz vagy a ballagás. A liturgikus év során emlékezetes alkalmak az adventi koszorúfonást felvezető elmélkedések, az azt követő hétfő reggeli gyertyagyújtások, a roráte szentmisék a környék falvaiban, az új esztendő beköszöntével az osztálytermekben végzett házszentelés. A nagyböjti szent időben minden osztályközösség egy hétvégi lelkigyakorlattal készül a feltámadás megünneplésére, amelyet az egyes évfolyamok életkori sajátosságainak megfelelő téma köré építünk fel. Helyet kap itt az egyén és a közösség viszonyának keresztény szemléletű értelmezése, az önértékelés-önbecsülés problematikája, függőségeinkhez való viszonyunk, az istenképünk értelmezése, a nemiség és a párkapcsolat, a keresztény házasság stb. Diákok és tanárok együtt járjuk nagypénteken a keresztutat, férfitanáraink Passiót énekelnek. Kiemelt ünnepünk a csíksomlyói pünkösdi fogadalmi búcsún való részvétel, amely zarándoklat és szolgálat is egyben. Az évközi idő gyöngyszemei a szentségi kápolnában egymásért elmondott közbenjáró és hálaadó imák, az iskolanapi szentségimádások, a csendes

esti imák, az ünnepeket megelőző szentgyónás ajándékai. Állandó imaháttérként működik a túlnyomórészt diáklányokból álló Mária Kongregáció, a szolgálatkészségben pedig a fiainkat is aktivizáló önálló iskolai cserkészcsapat tagjai „vannak mindig résen”. A tanulási idő feszített ütemében helye van a közös kikapcsolódásnak, pihenésnek. Minden tanév emlékezetes alkalma a tanév végi biciklitúra, amelynek évente előre kidolgozott lelki témája is van. A plébániákra való esti megérkezések egész Székelyföldön az „itthon vagyunk” élmény legmélyebb megtapasztalását nyújtják. Négy év kevés idő. A számvetések azonban igen mozgalmas és gazdag életet sejtetnek. A kezdetben szigorúnak vélt korlátokból diákjaink gondolkodásában egyre inkább biztonságot nyújtó határok lesznek. Reményeink szerint a merev szabálykövetés előbb-utóbb belső meggyőződésből fakadó életmóddá alakul. Végül azt gondolom, hogy a tanítás-tanulás folyamatának igen lényeges része a mi tanári identitásunk. Munkánk eredményességének legfontosabb kulcsa a hitelesség. Egyszerre kötelez és felszabadít az a tudat, hogy addig szolgáljuk felelősen és hitelesen a ránk bízott ifjakat, amíg mi magunk is kapcsolatban maradunk Istennel. Tamás Levente

A mustármag reménye

1

994. szeptember 15-én különleges ünnep volt a gyimesfelsőloki plébániatemplomban. A szentmisét Bálint Lajos érsek úr végezte, a templom pedig a hétköznap ellenére zsúfolásig megtelt. A szentmise elején harminc nevet szólítottak, harmincszor hangzott el a „jelen”, és ezzel a jelentkezéssel megindult az Árpádházi Szent Erzsébet Római Katolikus Gimnázium élete. Eleinte ennek az iskolának épülete sem volt, csak tervrajza, de az alapok megásása már elindult. A tanítás egyelőre a község klubtermében zajlott. Közben a debreceni Keresztény Értelmiségiek Szövetsége gyűjtést indított az épület felépítésére. Sok önkéntes segített, és lassan odáig jutottunk, hogy nagy örömünkre felkerülhetett az épület tornyára a kettős kereszt. A harmadik tanév második hónapjára annyira elkészült az iskola, hogy már be is költözhetett a három osztály. Igaz, még sok belső munka várt elvégzésre, de az öröm, hogy saját épületünkben dolgozhatunk, újabb lendületet adott mindenkinek. 1998 pünkösdjén beérett munkánk gyümölcse, megtarthattuk az első ballagást. Nagy volt az öröm, hiszen ez az ünnep bizonyította, hogy iskolánk életképes. Eszembe jut az Úr Jézus példabeszéde a mustármagról, amely ugyan a legkisebb minden mag között, mégis hatalmas fává fejlődik. Ez az iskola is úgy indult el, mint a példabeszéd kis magja, és fejlődni akart. Az ezredfordulón már a gimnázium osztályainak megduplázására kellett gondolnunk. A Magyar Kulturális Örökség Minisztériumához benyújtott épületfejlesztési pályázatunk sikeres volt. A szükséges területet az Apáczai Közalapítvány segítségével vásároltuk meg, az Ilylyés Közalapítvány is több alkalommal segítette az iskolát. Alig fejeződött be az első építése, egy új iskola fehúzását kezdhettük el, két év múlva pedig az új épületben már párhuzamos osztá-

lyokat indítottunk. Külön öröm volt, amikor az új létesítményben megjelentek az ötödik osztályosok is, majd iskolánkhoz csatlakozott az ugrapataki, a komjáti és a görbepataki óvoda, valamint az elemi iskola is. Így már mondhatjuk, hogy iskolánk az óvodától egészen az érettségiig tanítja a gyermekeket. 2007 őszén új színnel gazdagodott az iskola: megjelentek az esti tagozatosok, hogy tudásukat gyarapítva érettségi diplomához jussanak. 2014 májusának utolsó szombatján iskolánk már a tizenhetedik évfolyamot bocsátja ki falai közül. Hisszük, hogy növendékeink az életben a keresztény értékrendet fogják képviselni. Már végzett a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen az első orvosunk, és volt diákjaink közül még négyen készülnek erre a szép hivatásra szintén Marosvásárhelyen. Végzettjeink sorában van gyógyszerész, színésznő, két doktorandus kémiából, jogász, tanárok, tanítók, kórházi asszisztensek, ápolónők. Szép számmal vannak jelen egyetemeken, főiskolákon egykori tanítványaink. Akik

érettségi után valamilyen okból nem folytathatták tanulmányaikat, lelkiségüket és tudásukat családjuk javára fordíthatják. Iskolánkból három fiatal papnövendék végezte el a teológiát (egyikük Rómában), és most már az Úr szőlőjében dolgoznak. Rajtuk kívül még hárman választották a papi hivatást, ők jelenleg Gyulafehérváron folytatják teológiai tanulmányaikat. Minden év november 19-én megünnepeljük Árpádházi Szent Erzsébet napját, iskolánk búcsúünnepét. Volt olyan év, amikor elzarándokoltunk Sárospatakra, Szent Erzsébet születési helyére, ahol szentmisén vehettünk részt, és lelkünkből énekelhettünk. Isten áldja meg mindazokat, akik imájukkal és munkájukkal segítettek az iskola létrehozásában és fejlesztésében, áldja meg minden tanár életét, akik tanítottak iskolánkban, és mindazokat, akik jelenleg is itt dolgoznak, valamint kedves volt és jelenlegi növendékeinket! A kis mustármag fejlődésnek indult, és erősödik. Istené a dicsőség! Istennek hála! Ft. Berszán Lajos

Húsvét

9

A keresztény életre

A ferences kollégium épülete

A

keresztény életre való nevelésnek valójában már a családban el kell kezdődnie minden ember számára. A gyereknek, amikor elkerül otthonról, bizonyos szintű vallásos neveléssel kellene eljönnie, amit magával visz minden körülmények között, bárhová is kerül élete folyamán. Néhány éves tapasztalatom alapján megállapíthatom, hogy sok gyerek, sok család esetében sajnos nem így áll a dolog. Most értettem meg azt is, hogy annak idején a ferences elöljáróság miért döntött úgy, hogy Székelyudvarhelyen kollégium létesüljön. Azt tapasztalom ugyanis, hogy sok gyerek nagyon rászorul a vallásos nevelésre, hiszen sokaknál minimális az, amit ilyen vonatkozásban magukkal hoztak. Ezért annak ellenére is nagyon fontosnak látjuk a vallásos életre való nevelést, hogy egyes diákok most még nem érzik a jelentőségét, és nem igazán látják ennek értelmét. 2000-ben a Szent István királyról elnevezett Erdélyi Ferences Rendtartomány elöljárósága úgy határozott, jó volna, ha is-

10


mét visszatérnének a ferencesek Székelyudvarhelyre (1989-ben ugyanis megszűnt itt a ferences jelenlét). Ezt a jó Isten segítségével sikerült is kivitelezni. Szintén ekkor fogalmazódott meg az az ötlet, hogy jó volna, ha itt egy fiúknak való kollégium is működne. Az ötletből hamarosan konkrét határozat és döntés is született, és 2001 őszén elindult az élet a Páduai Szent Antalról elnevezett kollégiumban. Az itteni szerzetes közösségnek – a ferences templomba járó hívek lelki ápolása mellett – az a célja, hogy a kollégium működtetésével az ide jövő fiatalokat vallásos életre nevelje, és bizonyos fokig felkészítse az életre. Külön odafigyelünk azokra, akik indíttatást éreznek a papi vagy szerzetesi életre, hiszen annak idején, amikor a bentlakás gondolata megszületett, ez volt az egyik célunk. A diákok a város különböző iskoláiban tanulnak, de nálunk laknak, és teljes ellátásban részesülnek. A fizikai mellett a lelki táplálék is a nevelés részét képezi. Az adventi és a nagyböjti időben valamelyik

kolostorunkban lelkigyakorlatos hétvégét szervezünk, ezáltal a fiatalok egyre több ferences testvért ismerhetnek meg. Az ilyen alkalmakkor nem maradhat el a gyónás és a szentáldozás sem. A kollégium szabályzatában szerepel a szentmisén való részvétel, amelyre minden hét szerda délutánján kerül sor. Van közös rekreáció, filmnézés, foci vagy más sport. Lehetőség van közös vagy egyéni beszélgetésre. A lelki programok, a játék, a sport mellett a kétkezi munkából is kiveszik a részüket a diákok. A ferences közösség gyümölcsösében fát metszenek, részt vesznek a gyümölcsös takarításában, őszszel a termés betakarításában is. A bentlakás környéke, az udvar rendezése, a kollégium takarítása is a kollégisták feladata. A mosogatás, az étkezéshez való megterítés is mindennapi teendőikhez tartozik. Az egészséges vallásos nevelésnek ugyanis a fizikai munka is része. Szerintem az a gyerek, aki házimunka nélkül nő fel, az félszegként nő fel. Az évek során, hála Istennek, nagyon sok pozitív visszajelzés

való nevelés jött a szülőktől, a rokonságtól, ami erőt, új energiát ad számunkra, hogy érdemes küzdenünk, fáradoznunk. Néha még a mérgelődésnek is megvan, meglesz a gyümölcse, hiszen amint a család életében is vannak szürke hétköznapok, úgy a kollégiumi élet sem egyforma: vannak borúsabb napjaink, ezért jól jön egy-egy biztató szó, pozitív visszajelzés, amely erőt ad a kamasz, energiával teli fiatalok neveléséhez. Amikor visszatekintek az eltelt évekre, és beleolvasgatok az elköszönő végzős diákok soraiba, amelyeket a kollégium nagykönyvébe írtak, akkor döbbenek rá, hogy nem távoztak üres erszénnyel, hogy ez a ferences kollégium tudott és tud többet nyújtani, mint más állami bentlakás. Ezekből a bejegyzésekből tallóztam: „Az első év nagyon nehéz volt, de nemcsak a nagy honvágyam miatt, hanem azért is, mert az az igazság, hogy nem szerettem a vallásos programokat. Számomra a közös programok, kirándulások unalmasak voltak. Úgy éreztem, hogy nem nekem való hely ez, de ez az érzés aztán lassan elmúlt. Lettek idővel barátaim, és kezdtem megszeretni a vallásos programokat. Megemlíteném az esti imákat, a zsolozsmázást: jóleső érzés volt hallani, hogy milyen szépen dicsőítik Istent a társaim! A további években már a honvágy is kimaradt. Ez annak is köszönhető, hogy minden második hétvégén hazamehettünk. Ez luxus volt az előző évekhez képest. A nehézség most már inkább csak a tanulás volt, de hála Istennek, az érettségi megvan, és most vár ránk az ismeretlen, amitől egy kicsit félek, de reménykedem, hogy az eltöltött évek alatt szerzett tapasztalatok és a nevelőimtől kapott jó tanácsok segíteni fognak a továbbiakban. Ebben a kollégiumban sok jót tanultam, amit csak úgy tudok megköszönni, ha igazi keresztény életmódot élek, mert szerintem, ha valaki keresztény életet él, an-

nak boldog és békés élete lesz.” (M. L., 2008 júliusa) „Nagyon sok tapasztalattal távozom a kollégiumból. Azt hiszem, ilyen nevelést sehol sem talál a diák. Amit ebben a kollégiumban átéltem, éreztem, azt csakis az Úristennek és az itteni ferences testvéreknek köszönhetem. Sokat segítettek a lelki programok (rózsafüzér, szentmise stb.) és a félévente megtartott lelkigyakorlatok. Itt, a bentlakásban jöttem rá, hogy az Úrnak valami terve van velem, és nemcsak úgy létezem a világban.

rán végeztem a középiskolával, és már egyszer elbúcsúztam a kollégiumtól, akkor azt hittem, hogy vége a kollégista éveimnek, de Isten másként akarta. Beiratkoztam az egészségügyi képzőbe, és még három gyönyörű év várt rám. Ha ma újrakezdhetném a diákéveket, akkor is a ferencesek kollégiumába jönnék. Főként az utolsó három év volt jelentős, amikor az egészségügyben gyakorlatoztam, és sokféle tapasztalatra tettem szert. Találkoztam születéssel, betegséggel, gyógyulással és elmúlással. A kollégi-

A kollégisták lelkigyakorlaton vesznek részt

A tizenegyedik osztály végén lehetőségem nyílt a ferences testvérek által, hogy végigjárjam azokat a helyeket, ahol Szent Ferenc járt. Ez egy olaszországi kirándulás volt. Azt hiszem, ez a kirándulás megváltoztatta az életemet. Nagyon meghatott az ottani lelkiség. Amikor idekerültem, belecsöppentem a nagy ismeretlenbe, de a négy év elteltével ez az ismeretlen ismerős környezetté változott, barátokkal és emlékekkel gazdagodtam.” (Gy. E., 2008 júliusa) „Amilyen nehezen indult az életem a kollégiumban, annak az ellenkezője történt velem a továbbiakban. Amikor 2009 nya-

um csendjében volt alkalmam elgondolkodni, hogy milyen is az életünk, miken múlik az ember élete, és hogy hogyan is éri meg hosszútávon megélni a mindennapokat. Hiszem, hogy aki a ferences kollégiumban végez, az valamivel másabb lesz, mint egy más végzős diák, mert ebben a kollégiumban kaptunk valami pluszt, amit megfogni nem tudunk, de úgy érzem, lelkileg többek lettünk. Nem voltunk sokan a kollégiumban, és pontosan ez a szép benne, mert úgy tudtuk megélni a diákéveket itt, mintha otthon, egy családban lettünk volna.” (K. Zs., 2012 júniusa) Fr. Kádár Kristóf

Húsvét

11

Küldetésünk: másokért élő embert formálni!

S

zatmárnémetiben iskolánk névadó püspökének, Hám Jánosnak a kezdeményezésére telepedtek meg a jezsuiták. Az egykori Kálváriakápolna helyén építették fel a mai neogótikus Kálvária-templomot, amely később a város hitéletének egyik központja lett. Ezért is nagy öröm mindannyiunk számára, hogy a jezsuita múlt folytatásaként immár harmadik éve a Hám János Római Katolikus Teológiai Gimnázium lelki életétét Miklós Claudiu SJ jezsuita atya irányítja. A 2007–2008-as tanévben áttekintettük munkánk kontextusát, pontosítottuk pedagógiai programunkat, megfogalmaztuk küldetésnyilatkozatunkat, amelyet később tantestületi értekezleten megszavaztunk, és így az iskola hivatalos dokumentumává lett. Ennek megfelelően az iskola nevelési ideálja a krisztusi értékrendszer, Hám János püspök öröksége, valamint a jezsuita nevelés hagyományai. Ez lehetővé teszi, hogy minden tanév végén kiértékeljük munkánkat, elemezzük és új szempontok alapján gazdagítsuk, cselekvő életformává tegyük az általunk fontosnak tartott nevelési dimenziókat.

12


Az iskola célkitűzése, hogy diákja másokért élő ember legyen, azaz talentumait ne csak egyéni célok megvalósulására, hanem a társadalom, az emberi közösség jobbá tételére használja, szolgálva ezzel saját maga és mások földi és égi boldogulását. Értsék meg, tiszteljék egymást, és dolgozzanak együtt másokkal a közös jó érdekében. Természetesen nekünk, nevelőknek számtalan nehézséggel és kihívással kell szembenéznünk, hiszen diákjaink egy „új” világban nőttek fel. Hogyan nevezhetnénk napjaink diákjait? Van olyan, aki N(net)-generációról beszél, de olyan vélemény is van, amely D(digitális)generációt emleget. Kétségtelen, hogy diákjaink életüket úgy élték és élik, hogy számítógépek, videokamerák, mobiltelefonok, videojátékok vívmányai vették és veszik körül őket. Következésképpen talán az egyik legfontosabb feladatunk és a legnagyobb nehézségünk a diákok motiválása. A médiapiac által diktált fogyasztói szemlélet legjobb esetben is csak torzult, mesterségesen gerjesztett, manipulált célú cselekvést tud „motiválni”. A személyiség formálódását, a tehetség kibontakozását valójában három tényező tudja alakítani:

a motiváció, a kreativitás és a magas intellektus. Ezt a három összetevőt lényegében három tényező befolyásolja: a család, az iskola és a helyi társadalom. Úgy gondolom, hogy nekünk, nevelőknek a döntés és a választás bénításával szemben a közös keresést kell hangsúlyoznunk, hogy a diák tudjon különbséget tenni jó és rossz, igaz és hamis, szép és rút között. Ezt a célt szolgálják a különféle programok iskolánkban: lelki napok az osztályközösségek számára az erdődhegyi Helga Winter Házban, szeretetszolgálat programunk a tizedik osztályosok számára, erdei iskolai programunk az elemi osztályosok számára, Adoremus iskolakórusunk szolgálata, a Családi Életre Nevelés programunk, az iskolai sportnap, a Vidám Versek Versmondó Versenye, a Hám János Napok stb. Ahogyan a jezsuiták sajátos vonásokkal gazdagították a XVI. századbeli humanizmust nevelési újításaikkal, úgy ma is hasonló feladatra vagyunk hivatottak mindannyian. Természetesen ez kreativitást kíván a gondolkodás, a nevelés és a lelkiség minden területén, illetve folyamatos motivációt és cselekvést. Ádámkó István Csaba

Egyházi jelenlét a Sapientia egyetemen - Beszélgetés Csapai Árpád egyetemi lelkésszel – Hogy kerül szóba az egyházi jelenlét a csíkszeredai Sapientia egyetemen? Egyáltalán mit keres egy lelkész a teljesen laikus oktatási intézményben, különösen egy olyan egyetemen, ahol még teológiai jellegű tárgyakat sem oktatnak? – Ezek és hasonló kérdések merültek fel bennem is, amikor 2007 szeptemberében hosszas külföldi tartózkodás után megérkeztem Csíkszeredába zsebemben az egyetemi lelkészi kinevezéssel. A volt Hargita szálló nagy folyosóit róttam naponta az idegenségnek az érzésével magamban: eddig mindig egyházi környezetben éltem, most mit is keresek itt, mi lehet a szerepem egy teljesen tudományos szempontok szerint berendezett oktatási intézményben? Az újszerűségen és a lelki kalandokra való nyitottságomon túl még valami segített megtalálni ezekre a kérdésekre a választ. 2007 nyarán egy nagylelkű román bukaresti egyetemi lelkész bevonta az egyetemi pasztorációban tapasztaltabbnak számító erdélyi egyetemi lelkészeket az akkor évente szerveződő nemzetközi egyetemi pasztorációs konferenciákba. Itt Európa vagy sokszor a kontinensek egyetemi lelkészeivel közös eszmecserét folytattunk, és olyan képzéseken vettünk részt, amelyeken az egyház egyetemi pasztorációs irányvonalait ismertették.

– Mit lehet hallani egy ilyen konferencián? – Óriási élmény, amikor az ír, francia, katalán, olasz, lengyel, osztrák stb. egyetemi lelkészek elmondják közös tapasztalataikat, élményeiket, megosztják nehézségeiket. A konferencia témái közt pedig mindig volt aktuális jellegű információ a világegyházról, az oktatásról, a szellemi irányzatokról.

– Mivel jött haza a nemzetközi egyetemi lelkészi konferenciákról? – Amint említetettem, én akkoriban akklimatizációs gondokkal küszködtem. Ezért nagyon megerő-

sített, amikor a nemzetközi egyetemi pasztoráció római főszervezője, Mons. Leuzzi azt mondta nekem, ne aggódjak a nehézségek miatt, mert Isten és az egyház megbízásából teszem azt, amit egyetemi lelkészként tennem kell. Legyek tudatában annak, hogy a viláegyház nevében cselekszem, amikor az egyetemi környezetbe megpróbálom bevinni a keresztény értékeket.

– Az egyház hogyan fogalmazza meg egyetemi pasztorációs programját? – Tisztáznom kell minden alkalommal, hogy elsősorban a világegyházról beszélünk, amelynek programjába beleépül az erdélyi egyházmegye is. Tudnunk kell továbbá azt is, hogy az egyetemi pasztoráció az egyház jelenlegi szemléletmódja szerint nem csupán az egyetemi ifjúság nevelésére irányul – bár természetesen ez is célja –, hanem a teljes egyetem intézményét célozza meg azzal a szándékkal, hogy kersztény eszmei alapokon támogassa az értelmiség képzésének, a kutatás és az akadémia világának minden egyes intézményét, alkalmazottját, növendékét. Ugyanakkor a közösségiség és az emberközpontúság kovásza legyen egy túlzottan profitorientált társadalmi közegben.

– Mennyire nyitott az egyetem vezetősége az egyetemi lelkészség iránt? – Immár negyedik egyetemi lelkész voltam, így bizonyos értelemben bejáratott rendszer volt az egyetemi lelkészség intézménye a maga lelkes önkénteseivel és bizonyos értelemben kialakított kapcsolati rendszerével az egyetem felé. Alapvetően nyitottak, sőt mondhatnám nagylelkű és támogató hozzáállást tapasztalok részükről. De úgy gondolom, még dolgoznunk kell azon, hogy megértessük velük és mindenkivel, milyen potenciál hordozója egy egyetemi lelkészség, és a vezetőség mennyi mindenben segítségére tudna lenni, ha a lelkészséget teljes hatásfokkal tudnánk működtetni.

– Mennyire nyitottak a diákok? – Mosolyognom kell. Tapasztalataim alapján különösen jóérzésű fiataloknak tartom őket, akik egyértelműen jó szívvel és hálásan fogadják jelenlétemet az egyetemen. Ettől függetlenül el kell mondanom, hogy úgy látom, a 19-20 éves korosztály még kevésbé van ráállva azoknak az értékeknek a keresésére, amiket fel tudunk kínálni nekik. Érdekes módon inkább az utolsó évben vagy inkább mesterisként fedezik fel, hogy mit mulasztottak egyetemi éveik alatt, hogy nem érdeklődtek jobban az egyetemi lelkészség programjai iránt. Ezenkívül persze vannak, akik már első éves koruktól érdeklődnek irántunk, és még önkéntességet is vállalnak.

– Milyen jellegű programokat kínál a lelkészség? – Ezt a kérdést enyhe túlzással és kissé viccesen inkább úgy kellene feltenni, hogy milyen jellegű programunk nincs, mert a lelkészség fennálló tizenhárom éve alatt sok és sokféle program lefutott: vallásos jellegű, kulturális, közösségépítő, szervező, képző, találkozó, ismerkedő, tanúságtevő, segítő, fejlesztő, gyógyító, sport, kikapcsolodás, adminsztratív, szórakozás, kis- és nagyközösségi, csoportos vagy egyéni, belföldön vagy külföldön, Csíkszeredában vagy más városban, zárt helyen vagy a természtben, alkalmi vagy rendszeres, egy-két órás, egész napos vagy több napos. És azt is elmondhatom, hogy továbbra is vannak újabb ötleteink és nyitottság újabb javaslatokra.

– Milyen célkitűzéseik vannak? – Ezt néhány évvel ezelőtt közösen így fogalmaztuk meg: „A Csíkszeredai Egyetemi Lelkészség egy Isten útján járó szeretetközösség szeretne lenni, amely a keresztény értékrend szerint él, azt közvetíti az egyetemen és mások felé.” Ma sem tudnék ehhez lényegileg többet hozzátenni. Fr. Urbán Erik

Húsvét

13

Amikor feltétel nélkül szeretünk,

– Beszélgetés a plébánia éve kapcsán fr. Nagy Károllyal,

– Mit jelent, esetleg milyen többletjelentést kap a plébánia éve egy olyan egyházközségben, amelyben ferences templom működik plébániatemplomként, és ferences szerzetes látja el a plébániai közösség szolgálatát? – A plébánia éve szerintem először is abban kaphat többletjelentést ott, ahol ferences szerzetes látja el a plébániai közösség szolgálatát, hogy a szerzetes is közösségben él (lehet kis létszámú a közösség, de mégis az, ,,kis plébánia”), amelyben közös a zsolozsmázás, a különféle imák, az étkezés, a napi tevékenységek, amelyeknek – ha akarjuk, ha nem – van valamilyen kisugárzásuk. A plébánia évének a mottója: ,,A hívek sokaságának egy volt a szíve-lelke.” (ApCsel 2,42) Ha a szerzetesi közösség tagjainak – amennyire csak lehet – egy a szívelelke, akkor ez hatással tud lenni a plébániai közösségre is, motiválja őket. Ha valami miatt csorbult az egy szív-lélek, bocsánatkéréssel, megbocsátással, kiengesztelődéssel szintén pozitív hatással lehetnek a plébániára.

– Mit gondol, hogyan kell viszonyulniuk a híveknek a plébánia évéhez, milyen szerepet kell vállalniuk a főegyházmegyei pasztorális terv kivitelezésében? – A híveknek segíteniük kellene abban, hogy úgy viszonyuljanak a plébánia évéhez, mint egy Isten által adott lehetőséghez, amelyben egyre inkább eggyé válhat a szívünk-lelkünk, egy nagy szeretetben élő családdá alakulhatunk, amelyben imával, konkrét tettekkel segíthetjük egymást, testvérként tekintve a másikra. Fontosnak tartom, hogy merjük bevonni őket a plébániai tevékenységekbe! Ismerős a mondás, hogy mindig akad tennivaló egy ház körül. Így van ez a plébánia esetében is. A plébánia egy közösség (legalábbis azzá kell válnia), amely családokból, személyekből áll. A

14


plébánosnak mint jó pásztornak pedig azon kell dolgoznia, hogy Jézus segítségével megkeresse, összegyűjtse a rábízottakat, ismerje meg őket, ismerje meg a problémáikat, azokat orvosolja, és jöjjön létre egy élő közösség, amely a szeretet által tesz tanúságot Jézusról. Az Úr nem azt mondja ugyanis, hogy arról ismeri meg a világ, hogy a tanítványaim vagytok, ha nagyokos, bölcs tanácsokat adtok az embereknek, vagy ha több diplomát szereztek, híressé váltok a médiában. Nem. Ő azt mondja: „Arról ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretettel vagytok egymás iránt.” (Jn 13, 35)

– Milyen problémákkal találkozhat egy plébániai közösség vezetője, amelyeket orvosolnia kell, és ezt hogyan teheti? – Különféle problémák gátolják a közösség tagjait, hogy megéljék a szeretetet. A plébánosi teendők ellátása során hitbeli, szeretetbeli, lelki, fizikai, anyagi, szegénységgel kapcsolatos, nemzeti, kommunikációs, viselkedési és a közösséget széthúzó gondokkal találkozhatunk. A problémák enyhítéséhez, megoldásá-

hoz nagy szükség van társakra, szükség van arra, hogy kérjem a plébánián élő testvéreim és Isten segítségét, ugyanis a legfontosabb a szeretet, és mivel Isten maga a szeretet, csak vele szabad nekilátnom ennek a munkának. Amikor valakin segíteni akarok, első lépés az, hogy fogadjam el úgy, ahogy van, legyek a barátja, és értékeljem őt. Ilyenkor nem a bűnt, a rosszat fogadom el benne, hanem az embert, aki testvérem, hisz egy Atyának vagyunk a gyermekei. Milyen megoldások lehetnek a felsorolt problémákra? Mivel minden ember külön világ, minden probléma más, így a konkrét helyzetben tisztul ki a kép a Szentlélek segítségével, hogy az adott helyzetben mit tegyek, mit mondjak. Ha valaki nem hisz, vagy még nagyon gyenge a hite, és nem jár közösségbe, meg kell keresni, barátjává kell válni, őszinte, személyes kapcsolatot kell kialakítani vele, imádkozni kell érte, meg kell hívni egy összejövetelre, kirándulásra, meg kell bízni valamilyen feladattal. Meg kell ugyanis éreztetni vele, hogy Isten szereti őt, általunk is szereti, hogy ő fontos és értékes. A közösség ugyanis nagy lelki segítség lehet számára. Van olyan helyzet, hogy a szeretet hiányával van gond. A szeretet a legigazibb jóakarat, amely Krisztus tanítása szerint mindig a másik javát, üdvösségét akarja. Ha szeretem a testvéremet, tudtára adhatom, hogy az egyén és a közösség életét a szeretet hiánya mérgezi a legjobban. Amikor „szeretetlenek” vagyunk, a legdrágább kincset nem értékeljük, az ellen vétünk, amire leginkább vágyunk: hogy szeretve legyünk. Erre van egy kis történetem is. Egy fagyos reggelen egy amerikai katona visszafelé igyekezett londoni barakkjába. Ahogy terepjárójával befordult egy sarkon, észrevett egy kisfiút, aki egy pékség kirakata előtt állt, orrát az ablaküveghez nyomva. Odabent a

Istenhez illőt teszünk

a szászsebesi ferences plébániatemplom vezetőjével emberséget, tiszteletet, szeretetet, megbecsülést. Vannak nemzetiségi-kommunikációs problémák is. Meg kell értetni az emberekkel, hogy minél színesebb egy közösség, annál gazdagabb, és a beszélgetések, a találkozók segítenek abban, hogy betekintést nyerjünk egymás életébe, szokásaiba, kultúrájába. Így kölcsönösen gazdagíthatjuk egymást. Egy közösségben gyakran előfordul széthúzás. Rögtön figyelmeztetni kell azokat a személyeket, akiktől a bomlasztás származik. Vannak ugyanis olyan emberek, akik szeretnek okoskodni, fontoskodni azért, hogy felnézzenek rájuk. Az ilyen emberek mindenbe beleszólnak, de nem tapintatosan, alázatosan teszik, hanem gőgös módszerekkel. Ez rombolja a közösség hangulatát, egységét. Szólni kell nekik időben, és megkeresni a gyökerét ennek a viselkedésnek, ami lehet a neveltetés vagy annak a tapasztalata, hogy őt nem szeretik eléggé, nem bíznak benne, nem engedik érvényesülni, és ez hozza ki belőle a negatív viselkedési formát.

A szászsebesi plébániatemplom

pék tésztát gyúrt egy újabb adag friss fánkhoz. Az éhes fiú némán bámulta, és tátott szájjal leste a pék minden mozdulatát. A katona a járdaszegély mellé húzódott az autóval, megállt, kiszállt, és megkérdezte: „Fiacskám, szeretnél belőle?”A fiú meglepődött. „Ó, igen... szeretnék!”Az amerikai belépett a boltba, vásárolt egy tucat fánkot, betette egy zacskóba, és visszament oda, ahol a fiú állt a londoni reggel ködös hidegében. Mosolyogva odanyújtotta a zacskót, és csak ennyit mondott: „Tessék!”Ahogy megfordult, hogy távozzék, érezte, hogy megrángatják a kabátját. Hátranézett, és hallotta, ahogy a gyerek halkan megkérdezi: ,,Uram... maga Isten?” Amikor feltétel nélkül szeretjük az embereket, akkor valami Istenhez illőt teszünk, valóságos

módon bemutatjuk, milyen Isten, aki feltétel nélküli, agapé-szeretettel szeret bennünket, s ez kedves, bátorító. Lelki-fizikai bajok esetén sokat tehetünk a személyes beszélgetésekkel, a „kíséréssel”, vagyis a beteg rendszeres látogatásával, bevásárlással, ápolással. Az ima pedig reményt nyújtó vigasztalást jelent a szorult helyzetben levőnek. Sokan küszködnek anyagi gondokkal, sok kéregető jön a plébániára, esetünkben a kolostorhoz. Azzal tehetünk jót, ha megkeressük otthonában az illető személyt, és elvisszük haza a neki szánt csomagot, mert az személyesebb. A személyes találkozás lelkileg is támaszt nyújthat. Mindig, minden helyzetben, mindenkinek adhatunk valamit. Ha mást nem, akkor Krisztustól kapott

– Mi lehet az üzenete a plébánia évének a világ számára? – Fontos tudnunk, hogy a világ figyel. Figyeli a keresztényt, azt, hogy hogyan kezeli a problémákat, hogyan viselkedik nehéz helyzetekben, hogyan old meg egy-egy konfliktust. Van egy kis vicces történet, amely arról szól, hogy az öreg szerzetes javítja a tetőt. A fiatal nézi a földről. Az öreg szerzetes megkérdezi: ,,Fiam, miért bámulsz ennyire, talán el akarod sajátítani az ácsmesterséget?”,,Nem – válaszolta a fiatal –, azt akarom hallani, mit mond egy szerzetes, amikor az ujjára üt.” Imádkozva és szeretve tegyük meg mindig a tőlünk telhetőt, figyelve mindig a Szentlélek sugallataira! Borsodi L. László

Húsvét

15

„Valaki egyszer megkérdezte tőlem, hogy hiszek-e Jézus föltámadásában, s ha igen, miért? Mert olyan csendes volt – csúszott ki a számon önkéntelenül, de valójában ma sem tudnék ennél hitelesebben válaszolni. A föltámadás számomra épp csendességében – isteni. Olyan, mint a teremtés hajnala, s azóta is a hajnalok: a csírázás, a születés és a fogantatás fokozhatatlan erejű intimitása, bensőségessége jellemzi. Tökéletes természetességében így csodálatos, igaz és reális! Ezért nincs is rá egyéb, nem is lehet rá más válaszunk, mint az, hogy valóban föltámadott.” (Pilinszky János: Az isteni dramaturgiáról)


Csíksomlyó Üzenete. Joseph Ratzinger Húsvéti imádság

Recommend Documents