Csery Péter
IMF-hitelek Európában
Az IMF fontos nemzetközi szervezet, de funkciójával kapcsolatban ellentmondó vélemények, elképzelések élnek a köztudatban, amelyek akadályozzák az IMF tevékenységének objektív megítélését. Jelen elemzésünkkel és infografikánkkal az a célunk, hogy a tényekre alapozva megvilágítsuk és szemléltessük a Valutaalap valós
‐ 1 ‐
szerepét, olyan lényegi kérdésekre fókuszálva, mint az IMF rendeltetése, az EU-hoz fűződő viszonya, bevételi forrásai és hitelezési gyakorlata. Az IMF küldetése A Nemzetközi Valutaalapot 1945-ben hozták létre, azzal a céllal, hogy a nemzetközi gazdasági
együttműködés
kereteként
szolgáljon.
A
politikai
és
gazdasági
döntéshozók úgy vélték, hogy egy ilyen szilárd gazdasági együttműködés által elkerülhetőek az 1929-es recesszióhoz hasonló események. Az évtizedek során számos ország csatlakozott a washingtoni székhelyű világszervezethez, amelyik jelenleg 187 taggal rendelkezik. Az IMF hivatalosan három csatornán keresztül kívánja fenntartani a pénzügyi stabilitást: többszintes (globális, regionális és állami) szintű felügyeletet gyakorol, hiteleket nyújt, és tanácsokkal látja el a tagállamait. A legfontosabb tevékenység ezek közül a hitelezés, amit a tagdíjbefizetésekből, a saját aranykészletéből, és egyéb hitelekből finanszíroz a Valutaalap. Az EU és az IMF Az elmúlt években tizennégy európai ország (hét EU-s tagállam) vett fel valamilyen típusú hitelt a Valutaalaptól. Ezek közül az államok közül mindössze három tartozik az eurózónához. A Valutaalap „térhódítása” azonban itt is valószínűsíthető, mert a jelenlegi tervek szerint az EU pénzügyminiszterei kulcsszerepet szánnak az IMF-nek az euróövezet megmentésében. Fontos megjegyezni, hogy az IMF és az EU együttműködése nem újkeletű, hiszen az Európai Központi Bank már 1998 óta részt vesz a Valutaalap Ügyvezető Igazgatóságának ülésein.
‐ 2 ‐
Ráadásul egy alapszabály-módosításnak köszönhetően az eurózónabeli államokkal folytatott konzultációkba minden esetben bevonják az érintett EU-s intézmények képviselőit is. De a valutaunión kívüli országok esetében is szoros kooperáció figyelhető meg az EU és az IMF között. 2008-ban alakult ki az a máig érvényes gyakorlat, hogy az EU-s tagállamok hiteltárgyalásaira a Valutaalap és az Európai Bizottság közös küldöttséget delegál. Ezt jól példázza Magyarország 2008-ban
folytatott tárgyalása az IMF/EU
delegációval, amelyik egy 12,3 milliárd eurós hitelkeret megállapításával zárult. A magyar kormányok eddig 9 milliárd eurót hívtak le a keretből, amit a szerződés szerint 2012 és 2014 között kell visszafizetni. Természetesen ezt felülírhatja, ha a Fellegi Tamás vezette magyar küldöttségnek sikerül egy új hitelszerződésben megegyeznie az IMF-fel. Viszont ha Magyarország előreláthatóan képtelen lesz teljesíteni a visszafizetési kötelezettségeit, akkor meglehetősen romolhatnak a magyar fél tárgyalási pozíciói. Érdemes megemlíteni, hogy Magyarország és az IMF közös múltja a rendszerváltás előtti időre nyúlik vissza, hiszen Magyarország már 1982-ben csatlakozott a Valutaalaphoz. A magyar állam 1984-ben vette fel az első kisebb összegű (készenléti) hitelt, amit később még öt kölcsön követett, és eddig a lehívott összegek, a szerződésben vállaltaknak megfelelően, minden alkalommal visszafizetésre kerültek. Hitelezés Az IMF megalakulása óta kiterjedt hitelezési tevékenységet folytat. A statisztikai adatok szerint ötből négy tagországnak hitelezett már az IMF fennállása során. Természetesen a hitelt kérő országok, illetve a hitelösszegek az évek során
‐ 3 ‐
folyamatosan
változtak,
hasonlóan
az
egyes
hitelkonstrukciókhoz
és
azok
kondícióihoz. De a cél mindig az volt, hogy az IMF – szemben a piaci szereplőkkel – kiszámítható
kondíciók
mellett
nyújtson
pénzügyi
segítséget
a
gazdasági
problémákkal küzdő államoknak, megnyugtatva ezzel a piacokat. Viszont a stabil segítségért cserében a Valutaalap olyan intézkedéseket vár el a kormányoktól, amelyekkel korrigálják a gazdasági egyensúlytalanságokat. Ez jelentősen beszűkíti a mindenkori kormányzatok mozgásterét, és a példák azt mutatják, hogy a várt intézkedések végrehajtása gyakran együtt jár a politikai tőke elvesztésével. Az IMF-fel való együttműködés előnyeinek és hátrányainak mérlegelése után, 2008 óta összesen tizennégy európai ország folyamodott kölcsönért a Valutaalaphoz. A jelenleg is futó hitelprogramok zöme úgynevezett készenléti megállapodás, de találhatunk közöttük rugalmas, elővigyázatossági, valamint kibővített megállapodást is. Az egyes hitelkonstrukciók között egyfajta „súlyossági” rangsort lehet felállítani, annak alapján, hogy mi a célja az adott kölcsönnek, és az IMF milyen feltételeket szab hozzá. A cél és a kondíciók pedig egyedül a hitelt felvevő ország gazdasági állapotától függenek. Rugalmas (FCL) Az IMF kínálatában a „legenyhébb” opció az úgynevezett rugalmas hitelcsomag, amelynek legfőbb jellemzője, hogy tulajdonképpen szabad felhasználásra folyósítja a Valutaalap. Ebben az esetben tehát nem határoznak meg szigorú feltételeket, sőt még a hitelösszeg felső határát sem rögzítették előzetesen, vagyis minden a tárgyalásokon dől el. Viszont az FCL- t csak erős gazdasági fundamentumokkal bíró,
‐ 4 ‐
pénzügyileg kvalifikált államok kaphatnak. Jelenleg Európában csak Lengyelország rendelkezik ilyen hitelkerettel.
Elővigyázatossági (PLL) Az elővigyázatossági kölcsönt pont a gazdasági világválságra való tekintettel reformálta meg az IMF, hogy a hagyományos válságkezelést még hatékonyabb megelőző eszközökkel párosítva igazi megoldást nyújthasson az egyes államok számára. Elsősorban azoknak az országoknak ajánlott ez az alternatíva, amelyeket már elértek a válság hullámai, vagy potenciálisan érintettek lehetnek a negatív folyamatokban. A PLL-t azonban már komoly feltételekhez köti az IMF. Ezek között szerepel olyan előzetes intézkedések megtétele, amelyek elősegítik az IMF által támogatott gazdasági/pénzügyi
program
megvalósítását.
Habár
a
program
elemeinek
kialakításakor figyelembe veszik a hitelfelvevő körülményeit, de a legfőbb cél mindig ugyanaz: helyreállítani az egyensúlyt és megteremteni a makroökonómiai stabilitást (növekedés beindítása). Készenléti (SBA) Napjainkban a „legnépszerűbbnek” számító konstrukció a készenléti hitelcsomag, amelyet eddig kilenc európai ország vett igénybe. Érdekes adat, hogy a GDP arányában számított hiteltartozás szerinti rangsorban az első öt ország mindegyike ilyen hitelt vett fel. Az SBA egyébként már 1952-től elérhető a tagállamok számára, de válságra való tekintettel 2009-ben az IMF megemelte a lehívható hitelkeretet és egyszerűsítette a hitelkondíciókat. Az SBA azon országoknak jelenthet hathatós
‐ 5 ‐
segítséget, amelyeknek gyorsan, nagy összegű hitelre van szükségük, hogy fenntarthassák a külső finanszírozásukat (pl.: lejáró államkötvények kiváltása) és helyreállíthassák kérvényezhet,
a a
befektetői részletes
bizalmat. kondíciók
Készenléti itt
is
hitelt
bármely
tagállam
során
kerülnek
tárgyalások
meghatározásra, de alapvetően három csoportba sorolhatóak: kvantitatív feltételek (költségvetési hiány), kulcsterületeken végrehajtott intézkedések, valamint a rendszeres felülvizsgálatokon való „megfelelés”. Kibővített megállapodás (EFF) A kibővített megállapodás jellegét tekintve sok hasonlóságot mutat a készenléti csomaggal, de van egy nagyon fontos különbség. A készenléti, az ideiglenes pénzzavar kezelésére szolgáló rövid lejáratú kölcsön, míg az EFF olyan közép/hosszú távú hitel, amelyik elsősorban a gazdasági struktúrák gyengeségéből fakadó problémák kezelésére szolgál. A legfontosabb feltétel ebben az esetben a strukturális reformok szakszerű végrehajtása, amelyet az IMF Végrehajtó Bizottsága felügyel. A hitelösszeg megállapításánál meglehetősen rugalmasan járhat el a Valutaalap. Figyelembe véve az egyedi körülményeket, a limittel rendelkező normál megállapodás mellett, az IMFnek
lehetősége
van
speciális
hitelszerződések
megkötésére
is,
amelynek
összeghatára előzetesen nincs rögzítve. Következtetések Láthatjuk tehát, hogy az IMF aktuális hitelkínálatát a világválság hatására megváltozott keresletnek megfelelően alakította ki. Az államok eltérő gazdasági helyzetét, fejlettségi állapotát és válságérzékenységét figyelembe véve olyan
‐ 6 ‐
rugalmas megoldásokat próbál nyújtani, amelyek nagy mozgásteret engednek a tárgyalásokon mind az IMF-nek, mind a hitelt felvevő államoknak. Pozitívuma ennek a rugalmasságnak, hogy lehetővé teszi olyan egyedi hitel-megállapodások megszületését, amelyek ténylegesen hozzájárulhatnak az államoknak a válságból történő kilábalásához. A negatívuma azonban, hogy - előre rögzített határokon belül – lehetőséget biztosít a döntéshozóknak, hogy esetleg ne teljesen ugyanazon mércét alkalmazzák a hitelfeltételek megszabásakor. Mindez jelentősen csorbíthatja a transzparenciát, valamint ronthatja az IMF általános megítélését. Kétsebességes Európa vagy „Észak vs. Dél” paradigma? Az IMF hitelek koncentrációját szemlélve pedig arra a következtetésre juthatunk, hogy a kétsebességes Európa koncepciója egyre inkább valósággá válik, hiszen a legtöbb hitel az eurózónán kívülre áramlik. Azonban ez a konklúzió nem teljesen helytálló. Egyrészt a legnagyobb GDP-arányos hitellel éppen egy euróövezeti állam, Görögország rendelkezik, de Portugália is óriási, 6,2%-os IMF-adósságot halmozott fel. Ha a fennálló adósságokat az aktív népességre vetítjük, akkor azt mondhatjuk, hogy minden egyes munkaképes görög állampolgár több mint 1,1 millió, míg minden portugál 571 ezer forintnak megfelelő összeggel tartozik az IMF-nek (eurostat adatok). Tehát az eurózónán belül már most komoly repedések mutatkoznak. Másrészt, ha egy kicsit a jövőbe tekintünk és az események dinamikájára, valamint a fő tendenciákra fókuszálunk, akkor azt láthatjuk, hogy még több eurót használó állam kényszerülhet rá a jövőben, hogy a Valutaalap segítségét kérje. Ilyen potenciális ország Olaszország, vagy Spanyolország. Az IMF hitelezési tevékenysége, tehát csak látszólag utal a kétsebességes Európa kialakulására. Meglátásunk szerint a hitelkoncentráció azért keltheti ezt a látszatot,
‐ 7 ‐
mert valóban kirajzolódik egy európai törésvonal, csakhogy ez nem az eurózóna és a többi tagállam között húzódik, hanem az eltérő gazdasági, politikai kultúrával rendelkező „Észak” és „Dél” között. Az északi államok, amelyek a német típusú szigorú költségvetési politika és a kiegyensúlyozott, stabil gazdasági növekedés képviselői – pl.: Németország, Ausztria, Dánia, de még olyan volt szocialista országok is, mint Szlovákia, Lengyelország, vagy Csehország – sokkal ellenállóbbnak bizonyultak a válság negatív hatásival szemben. Ezek az országok, úgy tűnik, hogy elhúzódó recesszió idején is képesek magukat külső segítség nélkül finanszírozni. Ellentétben a „délies” kulturális jegyeket magukon viselő, expanzív költségvetési politikát
folytató
államokkal,
amelyek
közül
már
Görögország,
Portugália,
Magyarország, Románia, Szerbia, Koszovó, és Albánia is csak az IMF nyújtotta hitelekből volt képes talpon maradni. A két „kakukktojás” Írország és Izland, amelyek rendkívül
sajátos
gazdasági
szerkezetük
miatt
kerültek
bajba.
Ráadásul
valószínűsíthető, hogy ez a kör tovább fog bővülni, ha az új olasz és spanyol kormány ténylegesen a Valutaalaphoz fordul majd.
Az infografikáért köszönet Tóth Zoltánnak, teljes verziója megtekinthető a meglatod.hu weboldalon. Az ábra elkészítéséhez az Eurostat és az IMF statisztikáit használtuk: https://docs.google.com/spreadsheet/ccc?key=0AnCLJMGdpBEedFhpcXpDOFRaZC1DM3d3aWxqSkxz Umc
‐ 8 ‐
