www.tabanispartacus.hu
SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN):
Mottók: 1. "Laposan passzolj! A labda bőrből van, a bőr tehénből, a tehén pedig füvet eszik, úgyhogy a labdának a füvön a helye!" 1988. Pisa (Olaszország), Carlos Dunga – Brazília
2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: hiányzik az identitás, a végeredmény pedig a futball megcsúfolása. ... van, ami fontosabb a győzelemnél, sokkal emlékezetesebb." 2011. Xavi - FC Barcelona
3. „Más kapus hasonló helyzetben elkezdte volna elrugdosni a labdát, ez azonban most semmi másra nem vezetett volna, csak arra, hogy a Real sarokba szorít minket. Inkább adja el a labdát még egyszer, de tartson ki saját játékstílusunk mellett, és segítsen hátulról építkezni.” - Josep Guardiola nyilatkozata a 2011.december 10.-ei „El Clásico” után (Real Madrid – Barcelona 1-3)
Tartsd meg a labdát, légy türelmes, gondolkozz gyorsan, és keresd a rést!
Csapataink eredményei - 2014. október 13-tól 19-ig: U18(’97) bajnoki mérkőzés – MLSZ U21 II. osztály Közép B.csoport, 10. forduló 2014.10.18. 9.00 óra XI. Kánai út 2-4., Újbuda Sportcentrum – műfüves nagypálya, 2x45 perc, 60 néző Budai FC-Tabáni Spartacus – Csepel FC 3-1 (0-1) G: Zana (2) Molnár Gólpassz, előkészítés: Lukász, Molnár, Laczkó Horváth (8) – Jenei (7), Hűvös (8), Siklósi (7), Surnyák (5) – Lukász (8), Polonyi (5), Zana (9) – Jakab (8), Molnár (8), Görömbei (7) Cs: Laczkó (6), Sóvári (-) Mérkőzéselemzés: A bajnokság első helyén álló csapatát fogadtuk hazai pályán, ahol tudtuk nehéz dolgunk lesz, de igyekeztünk úgy felkészülni erre a rangadóra, hogy legyen esélyünk a végső győzelemre. Az első félidő elején kiderült, hogy van esélyünk a Csepel ellen, hiszen főleg mezőnyjáték zajlott a pályán, és ellenfelünk stílusának köszönhetően, nekünk sikerült jobban birtokolni a labdát. A játékkép a következő volt: mi igyekeztünk megtartani a labdát, és abból támadás indítani, míg a vendégek labdaszerzés után gyors indításokkal próbálkoztak, amit védelmünk jól hatástalanított. A félidő tulajdonképpen erről szólt, és igazán egyik kapu sem forgott veszélyben, de a 43. percben egy rossz helyen eladott labda gólt eredményezett, amire csak egy óriási ziccerrel tudtunk még válaszolni. A szünetben megbeszéltük, hogy 45 perc áll rendelkezésünkre a találkozó megfordítására, amihez mindenkinek maximális koncentrációt, fegyelmet, és a stílusunkban való gondolkodást kell megmutatnia. Fiaink ebben a szellemben léptek pályára, és az elejétől fogva magukhoz ragadták a kezdeményezést, ami helyzetekben is megnyilvánult. A 63. percben szöglet után Zana volt eredményes, majd a 73.-ban Molnár bődületesen nagy szabadrúgás gólt lőtt, így átvettük a vezetést. A második gól után ellenfelünk rákapcsolt, de fiaink remekül zárták, és szűkítették a területeket, ezért ellenfelünknek nem igazán volt nagy helyzete. A 80 perc környékén Horváthnak kellett bravúrral hárítania, majd a csepeli rohamokat Zana hűtötte le a 85. percben szerzett góljával, mellyel megnyertük a mérkőzést.
Összegzés: Nagy győzelmet arattunk, és újból sikerült megmutatni, hogy az U21-es bajnokságban is erős csapatot alkotunk. Gratulálok mindenkinek.
MLSZ IFJÚSÁGI BAJNOKSÁG - U-21 II.oszt. Közép B. csoport A bajnokság állása a 10. forduló után – 2014.10.19. Csapat neve: Mérk. Győz. 1. BKV Előre SC 10 8 2. FC Hatvan 9 8 3. Csepel FC 10 8 4. ESMTK 10 7 5. Ceglédi VSE 10 6 6. Salgótarjáni BTC 9 6 7. Dunakanyar SE-Szentendre 10 5 8. Budai FC-Tabáni Spartacus U18 9 4 9. Budafoki LC 10 4 10. Balassagyarmat SE PF UPE 9 4 11. BVSC-Zugló 10 3 12. Fenoménom FC UPSE 10 3 13. Monori SE 10 3 14. Goldball ’94 FC 9 1 15. Mészöly Focisuli SE 10 1 16. Jászberényi SE 9 0
Dönt. 1 1 0 0 1 1 1 1 1 0 2 1 0 1 1 0
Ver. 1 0 2 3 3 2 4 4 5 5 5 6 7 7 8 9
Lőtt gól 49 38 33 35 48 30 29 19 22 20 19 13 18 14 10 4
Kapott gól 11 6 12 31 19 21 28 21 28 25 27 26 23 30 37 56
Pont 25 25 24 21 19 19 16 13 13 12 11 10 9 4 4 0
Hajrá Tabán! Edző: Helm Tamás
U17(’98/’99) bajnoki mérkőzés – MLSZ U17 II. osztály Közép B.csoport, 10. forduló 2014.10.18. 11.00 óra XI. Kánai út 2-4., Újbuda Sportcentrum – műfüves nagypálya, 2x45 perc, 30 néző Budai FC-Tabáni Spartacus – Csepel FC G: Székely (3), Pfeiffer Gólpassz, előkészítés: Bíró, Pfeiffer
4-0 (2-0)
Kolláth (6) – Kuzder (6), Tóth (6), Horváth Gy. (6), Rosdy (6) - Sztrkács (6) – Pfeiffer (6), Jobbágy (7), Bíró (7), Ludvig (5) – Székely (8) Cs: Horváth L.(5), Petry (5), Kulcsár (6), Gazsó (-), Györkös (-), Molnár (-) A mérkőzést az U15-ös keretünkből érkező Kolláth Krisztiánnal a kapunkba kezdtük el, mivel kapusunk Orczy Kristóf múlt heti kiállítása miatt 1 meccses eltiltását töltötte. Köszönjük az U15-ös csapat segítségét! A mérkőzés elejétől kezdve sokat birtokoltuk a labdát és rövid passzokkal próbáltuk felépíteni a támadásainkat. A támadó harmadban azonban vagy lassan cselekedtünk és az ellenfél odaért, vagy pontatlanok voltunk és ezek miatt kevés helyzetet tudtunk kidolgozni. A 15. percben az ellenfél hibáját kihasználva Székely lecsapott egy kóbor labdára, és a kapus mellett elhúzva berúgta a vezető gólunkat (1-0). A játék a gól után sem változott, majd nem kellett sokat várnunk a második találatunkra, amely egy indítást követően Székely elé pattant, aki most sem hibázott és egy gyönyörű mozdulattal a kifutó kapus felett a hálóba emelt (2-0). A meccs szépen csordogált, mi támadgattunk az ellenfél pedig leginkább a pontrúgásaival jelentett veszélyt a kapunkra. A szünetben tehát kétgólos előnnyel fordulhattunk. A második játékrész első felében alaposan visszaesett a játékunk. Rendkívül pontatlanok lettünk, így nem alakulhatott ki folyamatos játék. Az ellenfél egyre bátrabban játszott, de még így is inkább a rögzített szituációkból adódtak a lehetőségeik. Az ellenfél vehemenciáját lehűtve, egy kicsit váratlanul megszületett a harmadik találatunk is. Pfeiffer kihasználva a gyorsaságát egy hazaadást elcsípett, majd ballal a kapuba gurította a labdát. (3-0). A félidő második felében kissé javult a focink és már tudtunk vezetni néhány formás támadást. Egy ilyen Székely- Pfeiffer- Székely remek összjátékot követően megint Székely volt eredményes (4-0). A mi játékunk szemszögéből nézve, két ellentétes félidőt követően sikerült otthon tartanunk a három pontot, ami véleményem szerint így is teljesen megérdemelt volt.
Összegezve: A múlt héten és most is bebizonyosodott, hogy egy mérkőzés során milyen változások következhetnek be pozitív és negatív irányba egyaránt. Ahhoz, hogy a játékunk kiegyensúlyozott és jó legyen sokkal nagyobb összpontosításra és fegyelemre van szükségünk. A támadó harmadban gyorsabb megoldások kellenek, hogy az ellenfél ne tudja lereagálni a szituációkat és ez által sokkal több helyzetet tudjunk kialakítani. Amennyiben 90 percen át képesek leszünk megfelelően figyelni és a taktikai utasításokat betartani, nagyot léphetünk előre. Gratulálok a csapatnak az első félidei játékhoz, és a győzelemhez!
MLSZ IFJÚSÁGI BAJNOKSÁG - U-17 II.oszt. Közép B. csoport A bajnokság állása a 10. forduló után – 2014.10.19. Csapat neve: Mérk. Győz. 1. Budai FC-Tabáni Spartacus 9 9 2. Balassagyarmat SE PF UPE 9 7 3. Goldball ’94 FC 9 6 4. Jászberényi SE 9 6 5. Mészöly Focisuli SE 10 5 6. Monori SE 9 6 7. Fenoménom FC UPSE 10 5 8. Ceglédi VSE 10 5 9. Salgótarjáni BTC 9 4 10. BKV Előre SC 10 3 11. Dunakanyar SE-Szentendre 10 3 12. Budafoki LC 10 2 13. ESMTK 10 2 14. Csepel FC 10 1 15. FC Hatvan 9 1 16. BVSC-Zugló 9 0
Dönt. 0 1 1 1 4 0 2 2 4 1 0 3 0 3 0 0
Ver. 0 1 2 2 1 3 3 3 1 6 7 5 8 6 8 9
Lőtt gól 47 30 45 43 25 21 33 23 24 30 16 10 15 11 14 8
Kapott gól 10 8 9 22 12 20 15 30 16 33 35 21 36 20 60 48
Pont 27 22 19 19 19 18 17 17 16 10 9 9 6 6 3 0
Hajrá Tabán! Edző: Mészáros Zsolt (Gyapi bá)
U15(’00) bajnoki mérkőzés – MLSZ U15 II. osztály Közép csoport, 10. forduló 2014.10.19. 15.00 óra XI. Kánai út 2-4., Újbuda Sportcentrum – műfüves nagypálya, 2x40 perc, 30 néző Budai FC-Tabáni Spartacus – Gyöngyös AK 1-3 (0-0) G: Novák Kolláth (6) – Kajzinger (5), Fekete (6), Panait (6), Bebők (6) – Hutter (5) – Zsidek (5), Lovass (5) – Serbán (5), Novák (5), Németh (5) Cs: Horváth (5), Szekeres (-) Vasárnap a Gyöngyös csapatát fogadtuk a soron következő bajnoki mérkőzésünkön. A múlt heti győztes mérkőzés után mindenképpen folytatni szerettük volna a felzárkózást a tabellán. Sajnos az első játékrészben nem nagyon tudtuk megmutatni mennyire szeretnénk megszerezni a három pontot. Támadásban és védekezésben egyaránt sok hibát követtünk el, pontatlanul és olykor hitetlenül játszottunk. A fordulás után már valamelyest feljavult a játékunk, ennek ellenére a vendégek szerezték meg a vezetést. A folytatásban sikerült egyenlítenünk, melynek köszönhetően nálunk volt a lélektani fölény. Legalább is én úgy éreztem, hogy ismét sikerülhet hátrányból fordítani, de sajnos ellenfelünk rám cáfolt, két szép gólt követően elvitték a három pontot.
Összegzés: Számomra rejtély miért szerepelünk ilyen gyengén ebben a bajnokságban. Egy jó képességű, jó szellemiségű játékosokból álló csapatunk van, akik még az edzéseken is általában jól dolgoznak. Sajnos az elvégzett munka még sincs arányban a megszerzett pontokkal. Előfordul, hogy egy csapat gödörbe kerül, de ebből lassan el kell kezdenünk kikecmeregni és a tudásunknak megfelelő helyre kerülni a tabellán.
MLSZ SERDÜLŐ BAJNOKSÁG U-15 II.oszt. Közép A. csoport A bajnokság állása a 10. forduló után – 2014.10.19. Csapat neve: Mérk. Győz. 1. REAC SI 8 8 2. Goldball ’94 FC 10 7 3. Csepel Hungary Club 94 8 6 4. Monori SE 10 5 5. TASK Tatabánya 8 5 6. Grund 1986 FC 10 5 7. UTE 9 4 8. Jászberényi FC 7 4 9. Ceglédi VSE 8 4 10. Balassagyarmat SE PF UPE 8 2 11. Budai FC-Tabáni Spartacus 8 2 12. Gyöngyös AK 10 2 13. Soroksár SC 10 2 14. Jászberényi SE 5 1 15. Vác VLSE 7 0 16. Airnergy FC (visszalépett!)
Dönt. 0 0 1 3 0 0 2 0 0 2 2 1 0 0 1
Ver. 0 3 1 2 3 5 3 3 4 4 4 7 8 4 6
Lőtt gól 41 25 44 30 24 19 25 27 21 14 9 15 16 9 4
Kapott gól 8 16 12 15 20 24 19 13 21 15 18 32 34 22 54
Pont 24 21 19 18 15 15 14 12 12 8 8 7 6 3 1
Hajrá Tabán! Edző: Deák Zsolt
U14(’01) bajnoki mérkőzés – MLSZ U14 II. osztály Közép csoport, 10. forduló 2014.10.19. 17.00 óra XI. Kánai út 2-4., Újbuda Sportcentrum – műfüves nagypálya, 2x40 perc, 40 néző Budai FC-Tabáni Spartacus – Gyöngyös AK G: -
0-0
Farkas (7) – Rosdy (6), Ullrich (6), Zalaváry (6), Boksay (6) – Schuszter (5), Ittzés (5), Horváth (6) – Longman (5), Gulyás (5), Abdullah (5) Cs: Kamarás (5), Lovász (7), Mészáros (5), Daradics Mérkőzéselemzés: A mérkőzés előtt úgy gondoltam, a heti edzés munka alapján, magabiztos győzelmet fogunk aratni. Ehhez képest még a döntetlennek is örülök. Nagyon csalódott voltam a lefújást követően. Ez a kilencven perc a csapat eddigi leggyengébb produkciója volt. Sajnos nem tudom rá a magyarázatot, hogy miért, mert a héten úgy edzett a társaság, ahogy azt elvárom tőlük. Talán tudat alatt elhitték, hogy könnyedén győzni fognak, és ellenfelünk agresszív játéka zavart okozott a fejekben. Alig volt nálunk a labda, sem előre, sem oldalra nem tudtuk sikeresen eljuttatni a labdát. Sok energiát kellett fektetni a védekezésre, középpályásaink nem találták a megoldást az ellenfél hatástalanítására. Úgy gondoltam, az első félidő döcögése után, játékunk majd feljavul, de sajnos érdemi változás nem történt. A rossz játék mellé most a szerencse sem párosult, így a mérkőzésen összesen két(!!!) komolyabb helyzetből sem lett gól. A mérkőzés egyetlen pozitívuma, hogy bár a védelmünk is sokat hibázott, de rendre meg tudták állítani az ellenfél támadóit, így elkerültük a vereséget. Összességében nem érdemeltünk győzelmet, remélem a következő fordulóban változik a játék képe. . Összegzés: A mai napon több kulcsjátékosom is gyengébb formában futballozott, aminek köszönhetően nem tudtunk ellenfelünk fölé nőni. A soron következő két mérkőzés fordulópont lesz a tatabányai rangadó előtt, így most a hibáink kijavításáról kell gondoskodnunk.
MLSZ SERDÜLŐ BAJNOKSÁG U-14 II.oszt. Közép A. csoport A bajnokság állása a 10. forduló után – 2014.10.19. Csapat neve: Mérk. Győz. 1. Csepel HC’94 9 8 2. REAC SI 9 8 3. UTE 9 7 4. Goldball ’94 FC 10 7 5. TASK Tatabánya 8 4 6. Budai FC-Tabáni Spartacus 8 4 7. Gyöngyös AK 10 4 8. Balassagyarmat SE PF UPE 8 4 9. Monori SE 10 4 10. Vác VLSE 7 2 11. Jászberényi SE 6 2 12. Ceglédi VSE 9 2 13. Grund 1986 FC 10 2 14. Jászberényi FC 7 1 15. Soroksár SC 10 0 16. Airnergy FC (visszalépett!)
Dönt. 1 0 2 0 2 2 1 1 0 1 0 0 0 1 1
Ver. 0 1 0 3 2 2 5 3 6 4 4 7 8 5 9
Lőtt gól 36 53 39 23 41 24 31 16 27 15 19 16 20 6 6
Kapott gól 8 11 7 14 8 5 20 15 18 22 15 38 49 60 82
Pont 25 24 23 21 14 14 13 13 12 7 6 6 6 4 1
Hajrá Tabán! Edző: Zöld Péter
U7(’08+) OTP-MOL Bozsik Gyermektorna Program, 3.őszi fesztivál - 2014.10.19. 9.00 óra XI.Kánai út 2-4., Újbuda Sportcentrum – műfüves,20x15 m-es pálya, 2x1m-es kapuk, 3:3 ellen,1x15 perc,100 néző A tornán résztvevő keret: Vági Aurél, Szabó Csanád, Sinka Benjámin, Fodor Dávid, Pogonyi Péter, Mátyássy Lázár, Csoboth Mihály A tornán látottak összegzése: A harmadik fesztiválon már sajnos nem volt annyi gyermek, mint az első alkalommal, külön öröm, hogy a mi csapatunk képviseltette magát a legnagyobb létszámmal. Szerencsére aznap nem volt eső, így a szokásos, előre felrakott pályákon tudták csinálni a feladatokat. Egyre otthonosabban mozogtak a gyerekek a kijelölt pályákon még azok is, akiknek ez volt az első alkalom. Bátran, lelkesen fociztak, az ügyességi feladatokat pedig kevés hibával hajtották végre. Reméljük két hét múlva is kegyes lesz hozzánk az időjárás, és hasonló jó hangulatban fog eltelni az a vasárnap is.
Hajrá Tabán! Edző: Zöld Péter