www.tabanispartacus.hu
SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN):
Mottók: 1. "Laposan passzolj! A labda bőrből van, a bőr tehénből, a tehén pedig füvet eszik, úgyhogy a labdának a füvön a helye!" 1988. Pisa (Olaszország), Carlos Dunga – Brazília
2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: hiányzik az identitás, a végeredmény pedig a futball megcsúfolása. ... van, ami fontosabb a győzelemnél, sokkal emlékezetesebb." 2011. Xavi - FC Barcelona
3. „Más kapus hasonló helyzetben elkezdte volna elrugdosni a labdát, ez azonban most semmi másra nem vezetett volna, csak arra, hogy a Real sarokba szorít minket. Inkább adja el a labdát még egyszer, de tartson ki saját játékstílusunk mellett, és segítsen hátulról építkezni.” - Josep Guardiola nyilatkozata a 2011.december 10.-ei „El Clásico” után (Real Madrid – Barcelona 1-3)
Tartsd meg a labdát, légy türelmes, gondolkozz gyorsan, és keresd a rést!
Csapataink eredményei - 2015. február 16-től 22-ig:
MLSZ IFJÚSÁGI BAJNOKSÁG - U-21 II.oszt. Közép B. csoport A bajnokság őszi végeredménye – 2014.12.14. Csapat neve: Mérk. 1. FC Hatvan 15 2. Csepel FC 15 3. BKV Előre SC 15 4. Ceglédi VSE 15 5. ESMTK 15 6. Salgótarjáni BTC 15 7. Budai FC-Tabáni Spartacus U18 15 8. Dunakanyar SE-Szentendre 15 9. Monori SE 15 10. Fenoménom FC UPSE 15 11. Balassagyarmat SE PF UPE 15 12. Budafoki LC 15 13. Goldball ’94 FC 15 14. BVSC-Zugló 15 15. Mészöly Focisuli SE 15 16. Jászberényi SE 15
Győz. 12 12 10 10 10 9 8 7 6 6 7 5 5 3 1 0
A Balassagyarmat SE PF UPE csapatától 4 büntetőpont levonva!
Hajrá Tabán! Edző: Helm Tamás
Dönt. 1 1 2 1 1 2 1 1 1 1 1 1 1 2 1 0
Ver. 2 2 3 4 4 4 6 7 8 8 7 9 9 10 13 15
Lőtt gól 61 51 59 61 47 49 39 37 26 24 38 28 25 21 12 6
Kapott gól 16 17 20 25 37 34 31 43 30 33 34 38 36 46 54 90
Pont 37 37 32 31 31 29 25 22 19 19 18 16 16 11 4 0
MLSZ IFJÚSÁGI BAJNOKSÁG - U-17 II.oszt. Közép B. csoport A bajnokság őszi végeredménye – 2014.12.14. Csapat neve: Mérk. 1. Budai FC-Tabáni Spartacus 15 2. Balassagyarmat SE PF UPE 15 3. Goldball ’94 FC 15 4. Monori SE 15 5. Mészöly Focisuli SE 15 6. Jászberényi SE 15 7. Fenoménom FC UPSE 15 8. Salgótarjáni BTC 15 9. Ceglédi VSE 15 10. BKV Előre SC 15 11. Dunakanyar SE-Szentendre 15 12. Budafoki LC 15 13. ESMTK 15 14. FC Hatvan 15 15. Csepel FC 15 16. BVSC-Zugló 15
Győz. 12 11 10 10 8 9 7 7 7 5 4 3 3 3 1 0
Dönt. 1 2 3 1 6 2 4 4 4 2 1 3 1 0 4 2
Ver. 2 2 2 4 1 4 4 4 4 8 10 9 11 12 10 13
Lőtt gól 68 53 66 38 33 68 46 40 38 40 26 16 20 23 18 12
Kapott gól 18 18 12 24 13 42 25 33 40 45 47 36 54 75 46 77
Pont 37 35 33 31 30 29 25 25 25 17 13 12 10 9 7 2
Hajrá Tabán! Edző: Mészáros Zsolt (Gyapi bá)
U15(’00) 4. felkészülési mérkőzés - 2015.02.21. 9.00 óra XX.Zodony u.2., ESMTK Up. Sporttelep - műfüves nagypálya, 2x45 perc, 40 néző ESMTK (U17) – Budai FC-Tabáni Spartacus 4-2 (0-1) G: Lovass, Bebők Prizzia – Horváth, Panait, Gallwitz, Bebők – Federics, Zsidek, Hutter – Lovass, Novák, Aszódi, Cs: Serbán, Vida, Szekeres, Szombaton az ESMTK U17-es csapatához látogattunk a soron következő felkészülési mérkőzésünkre. A bajnoki kezdés előtt mindenképp egy erősebb ellenféllel szerettem volna játszani, hogy felmérjem, hogy sikerült a felkészülésünk. Az első játékrész nagyjából kiegyenlített játékot hozott, voltak periódusok, amikor sokat tudtuk birtokolni a labdát és sikerült helyzeteket kialakítanunk. Egy öt-tíz perces időszakot leszámítva a védekezésünk is jól működött, ellenfelünk nem nagyon tudott mögénk kerülni. A félidő végén egy félreérthető szituáció után kis szerencsével sikerült megszereznünk a vezetést, így egygólos előnnyel vonulhattunk a szünetre. A folytatásban támadóbb szellemben léptünk pályára, amelynek következtében a védekezésünk, már nem volt annyira szervezett, mint az első játékrészben. Ellenfelünk hamar egyenlíteni is tudott, majd átvette az irányítást. A 70. percig egész jól tartottuk magunkat utána azonban (főleg mentálisan) elfáradtunk, így ellenfelünk megérdemelten nyerte meg a mérkőzést.
Összegzés: Összességében elégedett vagyok a látottakkal, csapatom tisztességesen helytállt egy jóval idősebb ellenféllel szemben. Az előre játékunk nem mindig volt megfelelő, igaz az ellenfelünk is jóval nagyobb ellenállást fejtett ki, mint az előző mérkőzéseken. A hiányzókkal kiegészülve egész ütőképes csapatunk lehet a tavaszi szezonra, ahol mind játékban, mind eredményekben előreléphetünk az előző félévhez képest.
MLSZ SERDÜLŐ BAJNOKSÁG U-15 II.oszt. Közép A. csoport A bajnokság őszi végeredménye – 2014.12.14. Csapat neve: Mérk. 1. REAC SI 14 2. Monori SE 14 3. Csepel Hungary Club 94 14 4. TASK Tatabánya 14 5. Jászberényi FC 14 6. Goldball ’94 FC 14 7. Grund 1986 FC 14 8. Balassagyarmat SE PF UPE 14 9. Ceglédi VSE 14 10. UTE 14 11. Gyöngyös AK 14 12. Budai FC-Tabáni Spartacus 14 13. Soroksár SC 14 14. Vác VLSE 14 15. Jászberényi SE 14 16. Airnergy FC (visszalépett!)
Győz. 13 9 9 9 8 8 7 6 6 5 4 3 3 2 2
Dönt. 1 3 1 1 2 2 0 3 1 2 2 3 0 1 0
Ver. 0 2 4 4 4 4 7 5 7 7 8 8 11 11 12
Lőtt gól 64 51 59 40 44 35 26 31 31 29 25 22 23 10 20
Kapott gól 13 16 20 29 21 26 30 22 37 37 41 33 47 81 57
Pont 40 30 28 28 26 26 21 21 19 15 14 12 8 7 6
Az UTE csapatától 2 büntetőpont, a Soroksár SC csapatától 1 büntetőpont levonva!
Hajrá Tabán! Edző: Deák Zsolt
U14 (’01) 4. felkészülési mérkőzés - 2015.02.21. 13.00 óra XI. Kánai út 2-4., Újbuda Sportcentrum - műfüves nagypálya, 2x45 perc, 30 néző Budai FC-Tabáni Spartacus – Goldball ’94 FC 1-1 (1-0) G: Schuszter Daradics – Gulyás, Zalaváry, Boksay, Knódel - Ullrich, Rosdy, Schuszter – Kamarás, Mészáros, Abdullah Cs: Farkas, Rosdy, Chaime M., Kovács, Jánvári, Longman, Kajzinger A felkészülési mérkőzések sorozatában, a bajnokságban is egy csoportban szereplő, Goldball ’94 FC csapata ellen játszottuk. Az ősz folyamán ellenfelünktől 1-0-ra kaptunk ki idegenben. A most elért 1-1-es eredmény minden képen bíztató a tavaszi mérkőzéseket illetően, de azt is mondhatnánk, hogy kiengedtük a mérkőzést a kezünkből. A mérkőzés nagy iramban kezdődött, mondhatni nekünk esett az ellenfél, látszott rajtuk, hogy győzni jöttek volna hozzánk. Az első gólig tizenöt percet kellett várni, mely a szélén előre törő játékkal, Mohamed lövése után, a begyűjtött kipattanó labdából, Schuszter remek lövésének volt köszönhető. Az első félidőben többet birtokoltuk a labdát, volt még helyzetünk is, de nem sikerült gólra váltani. A második félidőben egy kicsit lassabb tempóban ment a játék, amelynek eredménye, hogy az ellenfelünk gyors labdaszerzéssel a saját térfelünk közepéről indulva, betört a bűntető területre, és egy jól el talált lövéssel szépíteni tudott. Erre, pár perc elteltével sikerült is góllal válaszolni, de les miatt érvénytelenítve lett a találat. A második félidőben is volt még ziccerünk, de szintén nem sikerült gólra váltani. Így maradt a döntetlen, amivel nem vagyunk elégedettek, dolgoznunk kell még azon, hogy az ilyen mérkőzéseket magabiztosan sikerüljön lehozni.
Összegzés: A mérkőzésen voltak olyan periódusok, amikor kapkodva játszottunk, sok rossz döntés született, ezt láthattuk a kapott gól előtt is. A játék tempónk a második félidőben szintén csökkent, de a hajrában igyekeztek a fiúk ezen változtatni és ismét akadt, gólszerzési lehetőségünk. A kapu előtti befejező szituációkban törekednünk kell a pontosságra, mert ezt a mérkőzést akár két-három rúgott góllal is le lehetett volna hozni.
MLSZ SERDÜLŐ BAJNOKSÁG U-14 II.oszt. Közép A. csoport A bajnokság őszi végeredménye – 2014.12.14. Csapat neve: Mérk. 1. Csepel HC’94 14 2. REAC SI 14 3. Goldball ’94 FC 14 4. UTE 14 5. TASK Tatabánya 14 6. Jászberényi SE 14 7. Budai FC-Tabáni Spartacus 14 8. Balassagyarmat SE PF UPE 14 9. Gyöngyös AK 14 10. Vác VLSE 14 11. Monori SE 14 12. Ceglédi VSE 14 13. Grund 1986 FC 14 14. Jászberényi FC 14 15. Soroksár SC 14 16. Airnergy FC (visszalépett!)
Győz. 13 12 10 9 7 7 6 6 6 5 5 5 2 1 0
Dönt. 1 0 1 3 5 1 3 1 1 2 1 1 0 1 1
Ver. 0 2 3 2 2 6 5 7 7 7 8 8 12 12 13
Lőtt gól 59 77 39 68 69 48 38 40 37 36 32 29 22 6 8
Kapott gól 13 20 18 17 15 24 10 28 35 37 26 46 62 150 107
Pont 40 36 31 30 26 22 21 19 19 17 16 16 6 4 1
Hajrá Tabán! Edző: Miták Pál
U13(’02) 3. felkészülési mérkőzés – 2015.02.21. 09.00 óra XII.Csörsz u. 2-4., TF Sporttelep - műfüves nagypálya, 2x30p, 30 néző Hegyvidék UFC – Budai FC-Tabáni Spartacus G: Kádár (2), Szél
6-3 (5-1)
A hétvégén újra a Hegyvidék UFC U13-as csapata ellen játszottunk, mivel kommunikációs problémák léptek fel a Goldball FC csapatával, így ellenfelet cserélnünk U14-es csapatunkkal. Szerencsére az időjárás, és körülmények is kiválóak voltak egy jó mérkőzéshez. A mérkőzésen résztvevő keret: Mihályi, Illés - Ravel, Kádár, Szél, Hatvany, Bodor I., Bodor II., Dávid K., Borbíró, Szabó, Simon Összegzés: A mérkőzés nagypályán zajlott, mivel elkezdtük a nagypályára történő intenzív átszoktatást. Még nagyon furcsa számunkra a nagypályán történő játék. Nem érezzük a távolságokat, a passzok ereje és a játék taktikai része sincs még a legalkalmazhatóbb szinten. Labdatartás szempontjából többet volt ellenfelünknél a labda, mi inkább csak konkrét helyzetekre reagáltunk, és kontrázni próbáltunk, illetve gyors labdakihozatalokkal lendültünk inkább támadásba. Főként a pálya közepén erőltettük a labdakihozatalt, de mivel ott vannak a legtöbben, és nekünk nagyon sok még a technikai hiányosságunk, ezért 90%-ban elhaltak támadásaink. Ellenfelünk inkább távoli lövésből és pontrúgásból volt eredményes, mivel kapusaink sajnos még nem tudják bevédeni a nagykaput. Egyéni akcióból mi is tudtunk veszélyeztetni, és gólokat is szereztünk. Ezt mindenképp pozitívumként kell megélnünk, a jövőre tekintve. Másfelől azonban továbbra is nagyon sok a hiányosság, amit csak sok edzéssel lehet pótolni!
Hajrá Tabán! Edző: Körtvélyesi István
U12(’03) Csordás Lajos Kupa utánpótlás teremtorna - 2015.02.22. 8.00 óra XXII. Promontor u. 89. – fedett, 55x35m-es műanyag borítású kispálya, 5x2m-es kapuk, 5+1 fő, 1x15 perc, 334 néző Csapatunk a Budafoki LC által rendezett Csordás Lajos Kupán vett részt vasárnap reggeltől. A torna jó körülmények között zajlott, azonban a teljességhez hozzá tartozik, hogy a bírói tevékenység messze alulmúlta a csapatok teljesítményét, a gyerekekre nézve teljesen méltatlan volt ehhez a tornához. Ez mindenki számára sok bosszúságot okozott, köszönöm a szülőknek, hogy segítettétek a csapatot ebben és végig megfelelő magatartással viseltettünk a bírók irányába. A csapat készen állt a megméretésre, csak 1-2 betegségből fakadó hiányzással kellett kalkulálnunk előre. A tornán résztvevő keret: Mihalik - Tárik, Zalaváry, Péli, Markovits, Thorpe, Gubányi-Kléber, Clemer, Kolozsváry, Pauer Csoportmérkőzések Budai FC-Tabáni Spartacus – Érdi Sasfiókák G: -
0-2
Budai FC-Tabáni Spartacus – Budafoki LC Piros G: -
0-3
Budai FC-Tabáni Spartacus – Vasas Kubala Akadémia 0-2 G: Csapatunk a csoport 4. helyén végzett, és a 7. helyért folytathatta a küzdelmet. Mérkőzés a 7.helyért: Budai FC-Tabáni Spartacus SKE - Soroksár SC G: Kolozsváry, Gubányi-Kléber
2-4
A Budai FC-Tabáni Spartacus csapatának összesített eredménye:
8. hely
- - 4 2-11
Összegzés: Ezen a hétvégén csapatunk hosszú idő után ismét tétmeccseket játszhatott, aminek nagy buzgalommal láttak neki a fiúk. Sajnos a sok elmaradt edzőmérkőzés miatt nem volt elég lehetőségünk a téthelyzet, a mérkőzésiram gyakorlására, ezért ezen a tornán számos játékosunknál sok bizonytalanságot, félénkséget és dekoncentráltságot tapasztaltam. Az eredménytelenségünknek ezek voltak a legfőbb okai, ugyanis technikailag rég nem látott hatékonysággal dolgoztak a fiúk, a korábban gyakran tapasztalt pontatlanság alig jelentkezett. Ez megmutatkozott a támadások felépítésében, a passzjátékunkban, ugyanis ilyen jó szintet ebben nagyon rég nem produkáltunk. A támadással ellentétben, a védekezésünk már sokkal több negatívumot rejtett magában. Rengeteg volt a határozatlan, erőtlen szerelési kísérlet, a gólokat eredményező lemaradás, tolódási- és kapushiba. Ezeket igyekeztek a fiúk kiküszöbölni, ám a mentális elfáradással ez csak ideig-óráig sikerült, és az utolsó mérkőzésen csúcsosodott ki minden. Elmaradtak a védekezésben elengedhetetlen fizikai kontaktusok, a labdától rendre távol helyezkedtünk, és az együttműködésben sem voltmegfelelően együtt a csapat. Ez a támadók helyezkedési hibáiból, elmaradásaiból áttevődve a hátsó védelmi vonalra, sorozatos tolódási hibákban összegződött, amik aztán a sok bekapott gólunkat eredményezték. Minden negatív érzés, és elkeseredés ellenére bizakodóan látom a tapasztaltakat, mert rég nem látott játékot produkáltunk a játék felépítésében, a támadások vezetésében és mentálisan, küzdőszellemben is kihoztunk magunkból mindent. Számos remek egyéni teljesítményt is láthattunk, mindenki higgyen magában és tanuljon a tapasztaltakból. Gratulálok a Csapatnak a mentális tartáshoz, és a játékfelépítésben mutatott produktumhoz!
Hajrá Tabán! Edző: Herpai Márton
U11(’04) Schmidt István Utánpótlás Teremlabdarúgó Emléktorna - 2015.02.21. 14.00 óra Tatabánya, Földi Imre Sportcsarnok – fedett, 40x25m-es kispálya, 3x2m-es kapuk, 5+1 fő, 1x15 perc, 444 néző Csapatunkkal az elmúlt hétvégén ellátogattunk Tatabányára, hogy részt vegyünk a Schmidt István emlékére rendezett teremtornán. Házigazdáink remek körülményeket biztosítottak számunkra, és a torna színvonalában is nagyon magas nívót hozott. Csapatunk számára nagyon hasznos volt ez a torna, számos olyan tapasztalatra tettünk szert, amire a hétköznapokban nincs lehetőségünk. Sajnos Tóth Balázs megsérült edzésünkön, ezért kapusunkat egy mezőnyjátékosnak kellett helyettesítenie. Ezt a szerepet Melczer Zalán kapta, aki az első mérkőzés után önként vállalta a posztot. Köszönjük Zalán és Balázsnak pedig jobbulást kívánunk! A tornán részt vevő csapatok: III. Kerületi TVE, TASK-Tatabánya, Dorogi FC, Gloriett SE, Komárom, Nyergesújfalu FC, Gyirmót FC, Budai FC-Tabáni Spartacus SKE A tornán résztvevő keret: Melczer - Tüske, Vincze, Horváth Á., Horváth D., Váradi, Somogyi, Halász, Gáldi Csoportmérkőzések Budai FC-Tabáni Spartacus SKE – III. Ker. TVE G: Gáldi
1-0
Budai FC-Tabáni Spartacus SKE – TASK-Tatabánya G: Gáldi
1-1
Budai FC-Tabáni Spartacus SKE– Nyergesújfalu FC G: -
0-0
Csapatunk a csoportban a 2. helyen végzett, és így a 3. helyért folytatta a küzdelmet. Mérkőzés a 3.helyért: Budai FC-Tabáni Spartacus SKE - Dorogi FC G: -
0-2
A Budai FC-Tabáni Spartacus összesített eredménye: 4. hely
1 2 1 2-3
Összegzés: A csapat ezen a tornán már megmutatta valós tudását, mentális erejét, szemben a korábbi budafoki eseménnyel. Tatabányán kisebb periódusok kivételével nagyon koncentráltan, összeszedetten játszott a csapat, a srácok láthatóan figyeltek a feladataikra és kihozták magukból a lehető legtöbbet. Ehhez nagyon fontos volt, hogy megfelelő mentális erő társuljon, amiben a fiúk szintén jó színvonalat hoztak, kivétel ez alól talán csak a Nyergesújfalu elleni utolsó csoportmeccsünk volt. A filozófiánkat, a stílusról alkotott elképzeléseinket sikeresen megvalósították a gyerekek, és emellett sikerült jó eredményeket is hoznunk. Kiemelném a Tatabánya elleni teljesítményünket, ahol a nagy fizikai különbség ellenére is nyomást tudtunk gyakorolni az ellenfélre, veszélyesen játszottunk, és a magas iramot végig tartani tudtuk, annak változásaira megfelelően reagáltunk. Számos kiemelkedő egyéni teljesítmény volt a csapatban, támadásban és védekezésben egyaránt. Nagyon pozitív, hogy a torna során mindössze csak 3 gólt kaptunk, amiben benne van a bronzmérkőzésen teljesen inkorrektül megítélt büntető is. A kapott gólok számát azonban árnyalja, hogy a rúgott gólokkal adósak maradtunk, a sok kidolgozott helyzetünk ellenére. Ebben a jövőben fejlődnünk kell, hogy az eredményeink még fényesebbek legyenek, és a gyerekek önbizalmi, magabiztossági szintje is emelkedjen. Gratulálok fiúk a mutatott játékhoz, mentális erőhöz és az eredményhez egyaránt!
Hajrá Tabán! Edző: Herpai Márton
U10(’05) 2.felkészülési mérkőzés - 2015.02.20. 17.00 óra I.Czakó u. 2-4. – 40x20m-es, műfüves kispálya, 3x2m-es kapuk, 4+1 fő, 1x80 perc, 20 néző Budai FC-Tabáni Spartacus - Kelen SC
11-11
A mérkőzésen résztvevő keret: Musza Gellért - Németh Ivon, Őszy Iván, Páli Mátyás, Magyar Bulcsú, Horváth Zóra, Börcsök Balázs, Zsidek Lukács, Rákos Koppány, Kovács Máté Összegzés: Kissé tanácstalan voltam a mérkőzés előtt, hiszen pár nappal az edzőváltás után, szinte ismeretlenül kellett beugranom a csapathoz. De szerencsére amint elkezdődött a találkozó, hamar megtaláltam a közös hangot a fiúkkal. Jól kezdtünk, lendületesen futballoztunk, rendkívül szép támadásokat vezetve szereztünk gólokat. Védekezésünk is masszív volt, ellenfelünk nem nagyon tudott átjutni rajta. Teljesítményünk a mérkőzés közepe táján visszább esett, mikor már forgattam a csapatot, keresgéltem a játékosok posztjait. A játék utolsó harmadában megint átvettük az irányítást, és végül döntetlenre mentettük a találkozót. Ebben a korban az eredmény abszolút nem számít, ezt próbáltam a gyerekeknek is folyamatosan jelezni. A mutatott játék viszont annál inkább, amivel pedig elégedett voltam így elsőre. Azt gondolom, hogy egy jó kis csapatot kaptam és megteszek mindent azért, hogy azon az úton haladjanak tovább, amit egyesületünkben, és elődömmel elkezdtek.
Hajrá Tabán! Edző: Zöld Péter
U7+(’08+) utánpótlás teremtorna - 2015.02.21. 8.30 óra Diósd, Gyár utca 40., DNS Sportközpont - 20x15m-es, fedett kispályák x2 db, 3:3 ellen, 2x1m-es kapuk x 4db, játékidő: összesen 80’ A tornán résztvevő keret: Dercsényi Márk, Sinka Benjámin, Mátyássy Lázár, Márkus András, Fodor Dávid A tornán résztvevő csapatok: KISE, Diósdi TC, Viadukt SE Biatorbágy, Budai FC-Tabáni Spartacus Összegzés: Ez egy barátságos kis mini torna volt, ahol két pályán egyszerre folytak a küzdelmek, a Bozsik fesztiváloktól eltérő módon 4 db kiskapura. Folyamatosan cserélve a csapatokat játszott egymással a négy résztvevő, sok-sok mérkőzést. Az eredményt tudatosan nem számolva, garantáltuk így is a jó hangulatot. A négy kapu lehetővé tette, hogy a gyerekek jóval több döntést hozzanak a mérkőzésen, és lehetőség nyílt ezáltal még több gól eléréséhez is. Nagyon színvonalas mérkőzéseket játszottunk, a múltkori tornához képest is sikerült előrelépni egy hangyányit. A legfontosabb, hogy a gyerekek nagyon élvezték és mindenki boldogan, új élményekkel térhetett haza!
Hajrá Tabán! Edző: Zöld Péter