NEHÉZIPARI
MÜSZAKI
EGYETEM
KIEGYENSÚLYOZÓ
EGYSZERÜ
forgó géprészek
GÉP
TERVE*
gmh.
1960/1961
-
TANSZÉKE
PÉTER
SCHOLTZ IV.
A
GÉPELEMEK
-
szerkesztésénél
-
kell
arra
törekednie
nek, hogy a forgórész egyenletes törnegeloszlása az miatt sek, valamint anyag inhomogenitása
legyen. azonban
a
szerkesztő-
tűréGyártási az elméletileg
nem A forgórész ennek következbiztosítható. tömegeloszlás erőhatást ad. A tötében a csapágyzalknak dinamikus forgás közben a kicsökkentése megeloszlás megváltoztatását "tömegerők céljából a Azokat a nevezik. tehát, egyensúlyozásnak forgórészeket amelyeknél káros idézhetik (pl. a gép tönkremenletelét. elő) ki kiegyensúlyozatlanság kell egyensúlyozni. a kiegyensúlyozatlanság Kiegyernsúlyozáslkoi" először és kell kísérleti úton. "nagyságát meghatározni, irányát A kísérleti úton történhet: kiegyensúlyozás
egyenletes
-
--
-
1. Sztatikusan: 2. Kiegyensúlyozó 3. Magán a gépen,
Az
utóbbi
gépen 111.
SOSpl. turbogenerátoroknál,
után
normális
dinamikusan; a
gépállványon.
súlyú,
nagy
-
fordulatszámú nagy mikor előzetes
szokáforgórész esetén kiegyensúlyozás fordulatszám) véglege-
dinamikus
(hőmérséklet, viszonyoknál gépállvá-nyon végezzük el. két Sztatikus a forgórészt a kiegyensúlyozandó kiegyensúlyozáskor Vlzszintes b fémvonalzóra, csúc görgőre helyezik, vagy eszterga vagy Csók közé fogják be (l.*3. ábra). Ha az S súlypont akkor esik egybe a forgástengellyel, (l. ábra) nem a G súlyerő
sen
üzemi
a
'
'
-
M
nyomatékot annak A
lG
a forgórészt olyan helyzetbe igyekszik legmélyebb S' helyzetbe kerüljön.
ad, amely
súlypontja *
=
dolgozatot
a
a
Gépelemek
Tanszéke
részéről
Ölasz
József
egyetemi
hozni,
adjunktus
hogy
bírálta.
163
b
b
1
í m. 1NHEu
,:
//
.
Mű,
Az
/
,
X ám
/
x
49254
s
w
III/KV
,
)
x
z
,
,,
/
/
j,
_i.._ ábra
1.
NNE IX Sch
ábra
2.
sztatikus dülését
a
biztosítani alátámasztáson.
kíegyensúlyozásnál vonalzón,
ill.
az
kell
A kiegyensúlyozást úgy végezzük, hogy forgórész S'A, függőleges egyenesére. A forgórész tekinthető, kiegyensúlyozottnak
9IGI GÍ, valamint gasztásával ről
164
9 G
forgórész
ellensúlyt
szabad
gör-
rögzítünk
ha:
.
pl. viaszsúly, paszwtillin felraa megállapított súlyt vagy meg. így forgórésza rögzítjük. megfelelő helyen hozzá
9'" nagyságát
állapítjuk eltávolítjuk, vagy
f:
G'
a
kísérletezéssel Az
a
az következően elvégzéséből síkon gördítünk egy hengert (4. ábra). R reakció a síkon keletkező erő a gördüléssel ellenállás fejt ki. 93 a gördülési karja, értéke
kiegyensúlyozás
sztatikus
A
vízszintes
ugyanis, súlya G, akkor gkR nyomatékot Ha
ger
fémvounealzó
és
Ha
a
henger
mért tengelyétől egyenlő On-nél,
esetén
0,001
.
.
.
0,005
pontatlan.
melynek szemben fémhen-
cm.
a forgássúlypontjának kisebb 9 távolsága vagy akkor a kiegyensúlyozandó
S
nem a vízszintesre állított vonalzón elfordulni. hanem kiegyensúlyozott-
forgórész fog
" NHF IX Jen
3.
nak
látszik.
Ebből
kiegyensúlyozandó befolyásolja.
i
e;
aaaa
ábra
látható, hogy a forgórész súlya,
4.
sztatikus valamint
a
ábra
hibáját a kiegyensúlyozás ellenállás karja gördülési
azonban sokkal nagyobb a hibája kiegyensúlyozásnak excentrikus a tárcsák vannak. Ha forgórészben oly esetekben, két excenter tárcsa van teljesen egyforma ugyanis pl. egy tengelyen azonos '(5. éibrra),"mivel S 1 ill. 8.3 súlypoantjaik a forgástengelytől 91 ill. 9.3 távolságra vannak, tehát az egész forgórendszer súlyponvtja a forgástenmivel a gelybe esik, görgőre helyezve nem fog elfordulni, súlypontok közös síkban az eredő vannak, súlypont pedig a forgástengellyel egybeesik. Viszont a tárcsák P; és P._; forgatás esetén tömegének megfelelően 1' karú erők váltakozó centrifugális erőpánt alkot, amely a csapágyakra Ha ezt a hibát terhelést ad. ÉS R, irányú akarjuk sztatikus R? nagyságú rontana a forkítegyensúlyozással javítani, az nemhogy javítana, hanem górész kiegyensúlyozásán. sokkal a dinamikus eredEzért megbízhatóbb kiegyensúlyozás ad. ményt A dinamikus a tömeg nemcsak kiegyensúlyozás kiegyensúlyozására, hanem a centrifugális erőkből adódó kiküszöbölésére is alerőpárok kalmas. _' A dinamikus elvének megértéséhez kiegyensúlyozás Vizsgáljuk meg belül egy forgórészen (a kiegyensúlyoelhelyezkedő m_,, és mg tömegek zatlanságot előidéző (6. ábra). mi, és m_., tömegek tömegek) hatását 117,, w 71,, sugáron szögsebességgel keringenek. Így mi, és mg tömegeket szimmetrikuÉehát legegyszerűbben saját sílkjukban a forgástengelyhez san lehetne Általában azonban e elhelyezett ellensúllyal kiegyenlíteni. A
sztatikus
amikor
-
16-5
MME IX Jel!
(i.
síkok két deti ből
alkalmasak
nem
ún.
kiegyenlítő A kiegyenlítő túlsúlyok tömegében
választunk redukált ébredő
ezért
helyezzük kiegyensúlyozatlanságok C, és Cg centrifugális és oda
el
szerkesztett
c' erőkkel
166
felerősítésére,
ellensúlyok
az
síkot síkba
ábra
jellemezhető.
:
c;
í7
c_;,,
211.
c"
C;'+C,.','
Íorgáste-sten ellensúlyokat.
a az
erehatása az erők összetevői-
6. ábrán
A
látható
l.
Bevezetve
e'
az
vonalkázással
a
HCV
Cy
l
az
eredő
síkban
módja,
a
két-két
nyomaték-
n
II
n
u
síkban
e"
(k Ág
,
x;
_
y
í-is"; Cg (_a_.+_l.)g; IC-l;
a
,
Cm
és
x
összegezésének
jelölést:
a'+k+a"
=
síkban
az
kiemelt
és vektoriális
felbontásának összetevő tétel alkalmazásával.
c;
z,
_,
nagysága
Vcgucgí,
a
c"
m.
z-
cgá
szerint hatásvonalukban az áíbra olyan elhelyezett m"r' m2 lehet amelyek a C' kiegyensúlyozni, m2 állandó, m"r"w'3 felvételt Az a feladat tehát, mivel kielégítik. r"m" ill. értékét meghatározzuk. hogy r'm', két elv szempontjából A dinamikus gépek működési kiegyensúlyozó elvén működőkre. ill. kompenzáció rezonancia, csoportba sorolhatók: Mind a mind a kompenzációs elven rezonancia, dolgozó kiegyensúA mea mérést mechanikusan és elektromosan. lyozó gépek végezhetik mérőberendezés a chanikus úton felépítéséből, végzett kiegyensúlyozás A gyakorlatilag elérad pontos méreteiből eredményt. kifolyólag nem rm hető minimális érték kb. 40 cm/ p. Az általam tervezett megoldású. kiegyensúlyozó gép mechanikus úton Kompenzációs helyét és naovsáadja meg a kiegyensúlyozatlanság ellenére mechafentiekben lendített a gát. Azért választottam hátrány a látható a kész mert nikus megoldást, gépen kiegyensúlyoígy jobban zás kinematikája. jellegű. Így tehát főleg demonstrációs A gép az 1-es látható. vázlata a A gép elrendezési 7. ábrán alapés a 4ees alátámasztásból 3-as álló 2-es a lapon miérőfejtből hajtómúből, áll. Az 5-ös elektromotor tengelyéikszijj-al hajtja meg a 6-os súrlódó van. kapcsolón át a 7-es tengelyt, melynek végén 8-as menesztőtárcsa A Ílsiegyensúlyozandó testre át. A tenadódik a hajtás menesztő-szalaggal A megelyt axiális távolságon. irányban egy fix csúcs tartja állandó a és a át. A mérőfej a csúcs hasítékán megy lengő keret nesztő-szalag
Ezeket
az
és és c"
m"
m'
erőket
a
ellensúlyokkal
=
=
Csapágybak A
3-as
segítségével kapcsolódik a 8. ábrán mérőfej vázlata
a
kiegyensúlyozandó
látható. futósúlyból áll.
forgórészíhez.
A mérőberendezés Ez. a futósúly
a
9-es
a 7-es ten10-es eltolható tengelyen fordulatszámmal gellyel azonos elhelyezett forog. Hajtása a hajtóműben lánckerekewk történik. ill. a 11-es, 12-es segítségével (zsavarkerékpárral, A a 13-as nulla állásban mérőrendszer billenőpont síkjában áll, futósúly S a ad ellensúly Az hiba így nem egyensúlyi nagyságát nyomatékot. lehet futósúly mozgatásával meghatározni.
levő
_í
Az
egyensúlyi
állapítani.
Azáltal Súlytengely a 7-es
hiba helyét a csavarkerék tudjuk megmozgatásával futóa 9-es ugyanis, hogy a csavarkereket mozgatjuk, ill. lassabban főtengelyhez képest gyorsabban, forog. 167
NHE A! 565
1
x 7_ ábra
NHE IX Srh
8.
168
ábra
Így
a 10-es futósiúly olyan (pk szögbe hozható, billenőpontra egyenlő nagyságú, de ellentétes (9. ábra). kiegyensúlyozatlanságé
hogy irányú
13-as a
Mk
Vagyis merjük Gk;
a
rk
;
lkPk
cos
el mozgatással és Lk értékét,
(pk
érni
lehet tehát
r
grl
l
rkak; g
mivel
is-
megha-
l
rG,
valamint ellensúly és a szükséges sugár szorzatát, is (Cő centrifugális szöghelyzetét ismerjük. lyozatlanság mert keret lengését nem befolyásolja, O-tengelyre vonatkozó azaz
a
,
(p 1. Így hogy (n. kiegyensúlyozatlanság
1'
/
cos
azt,
ToGó
tározható. meg
lCó
M
w
nyomatéka legyen, mint
az
a
erő
kiegyensúértéke
a
nyomatéka
zérus.) és A rugózva méröberendezés az áttételi helyekkel felfüggesztett forgórésszel együtt egy bizonyos önrezgésszámmal egyensúlyozandó bíró lengő rendszert képez, amely önrezgésszám függ: erősebb a naannál 1. A 14-es hordrugó, hordrugó erejétől, minél gyobb az önrezgésszám. az
Cá
XXX:
hl NY 0
s? ._
sx '
(h, gxx!
e.
3
FI
A
IFI) 9
W m1:
x
r;
Jcn
v"
I
"
Ük
x
N! D.)
____7 275
/'
169
A
2. sen
rezonancia rugó erejétől, az akikor önrezgésszám nagy,
17-es
állnak,
ha ha
a
rezonáns vízszintesen
rugók függőlegefekszenek,
ki-
önrezgésszám. 3. Az egyensúlyozandó forgórész súlyától. Minél nagyobb a súly, kisebb az annál önrezgvésszám. Az önrezgésszámnak az kell egyensúlyozásnál mindig egyenlőnek az Mivel a forgórész lenni egytentsúlyozandó forgórész fordulatszámával. a fordulatszáma rezonancia állandó, a forgórész súlyának megfelelően az lehet fokozatosan változtatni. önrezgésszámot rugóval a Méréskor forgórészt felhelyezzük úgy, hogy kis lejtéssel a fix csúcshoz Erre azért van szükség, hogy l-e ne csússzon nyomódjék. forgás közben a mérőpadról. A kiegyensúlyozási SÍJk a 13-as billenőpont síkja lesz. A forgórész a 14-es a hordrugóval gép durván megfelelően súlyának középállásba mutatóval a skála állunk. a 15-ös Ezt a állítandó, közepére pontosan 16-os fonál feszítésével után a csavarvégezzük el. A gép bekapcsolása azt a helyet, ahol kerék megkeressük (a 10-es futósúly tetmozgatásával a legkisebb de nulla kitérést muszésszerinti, állásában) a 15-ös mutató figyeljük (8. ábra). A kiegyensútatja. Majd a 10-es futósúly változását ha minimális nulla értékű mutatókitérést észvagy lyozást elvégeztük, csiny
az
lelünk.
kiegyensúlyozási síkjában elvégezzük a kia másik megfordításával kiegyensúlyozási történik a kiegyensúlyozatlanság is hasonlóan síkban megállapítása. értékelése A mérési úgy történik, eredmények hogy a 10-es fuetósúly cm értékű a megfelelő állásával p megállapított kiegyensúlyozatlanságot a csavarkerék ill. átmérőre átszámítva, szögelfordulásának megfelelő az a forgórészre felhelyezzük, így megállapított vagy hellyel helyzetben az a forgórésznből részen ellentétes illetősúlyt eltávolítjuk. a méretezés Mivel összetett, nagyon lengőrendszer szempontjából lehet méretezést: csak sztatikus valamint a rezovégezni. A hordrugó, lehet Ezek nancia rugó méreteit pedig kísérletezéssel megállapítani. hitelesítése i-s csak a kísérleti ún. minta látható, úton, hogy gép alapján csak a kiegyensúlyozatlanság Ez a hitelesítés történik. nagy-A forgórésszel A szögrhiba nagyságát rész a konstrukmegállapító sárgára vonatkozik. levő csavarkerék következően cióból pontos. A hajtóteíngelyen ugyanis a kapcsolódó során kerék egyet hogy teljes elmozdítása úgy tervezendő, forgórész egyik A forgórész egyensúlyozást. Ezzel
forduljon,
a
vagyis
36O0-ot. IRODALOM
dinamikus Forgórészek V. Bp. 1952. Á. Géza: Pattantyús Gépészeti lengéstan. Schenk: gépkönyv. Katalógus, Intézet Szerszámgépfejlesztő gépkönyvei. Loschenhauschentverk gépkönyve. B. V.: Sityikov, Folyóiratkiadó
170-
kiegyensúlyozása. Akadémiai
Kiadó.
Nehézipari Bpv 1952.
Könyv-
és
HPOCTOH
BOLIHBIFI
BAJIAHCI/IPO H.
CTAHOK
UJOJIII
P E 3 [O M E
Hocne 3
paöore
H JJLHHZIMHHGCKOFO cramuecxoro nprmuunos HpOeKT npocToro őanancnponoqnoro CTaHKa, Ha CTaHKe npHHunny. cTyzxeHTbI-Aaamlduompourenu
cpaBHeHHH onucbmaercs!
Komnencaunouuomy gmb
öanaucnposauue
MauH/IHHblX
DaSIIHHI-[blx
PLAN
EINER.
Moryr
35111011-
ysnoa.
EINFACHEN P.
öanahcnponannlsl no paöomlomero
AUSWUCHTMASCHINE SCHOLTZ
ZUSAMMENFASSUNG Arbeít
Die
den
Auswuchtens
erörtert Plan
nach einem und des statischen Vergleich dynamischen einfachen einer auf dem beruhenden Kompensatíonsprinzip für Maschineningenieure an welcher die Hörer von Lehrgángen Nlaschinenelementen durchführen können.
Auswuchtmaschine, das
Auswuchten
von
SCHEMATIC
DESIGN
SIMPLE
A
OF P.
BALANCING
MACHINE
SCHOLTZ
S U M M A R Y
After the
making
pensation
system,
balancing
df
comparison
between
the schematic in which students
design
a
descibes
paper
machine
of
static and dynamic of a simple balancing mechanical engineering
principles,
balancing machine would
of
the
practise
com-
the
components.
D'UN
PLAN
COMPENSATEUR P.
SIMPLE
SCHOLTZ
R É S U M É
L'étude
de que
expose
compemsation, et
dynamique.
des éléments
de
le
aprés Les machine
plan
du
compensateur
la comparaison éléves ingénieurs par
ce
le princípe. par statid'équi1ibrage effectueraient Pépuilibrage
fonctionnant
simple.
entre faite mécaniciens
le
principe
compensateur
171
A
NEHEZIPARI MÜSZAKI EGYETEM KÖZLEMÉNYEI IX.
A
NME
hallgatói
KÖTET
készült Tudományos Diákegyesületében munkák tudományos gyűjteménye
Szerkesztő
Dr_ FALK
RICHÁRD
Dr_
bizottság: SÁNDOR
GELEJI
MISKOLC 1964
Dr.
TERPLÁN
ZÉNÓ
A
kötet
HERCZEG egyetemi Dr.
ábráit
ISTVÁN adjunktus
ENDRÉNÉ
VINCZE tanszéki
technikus
és SCHOLTZ tanszéki
PÉTERNÉ mechanikus
készítette
§
Nehézipari
Műszaki
Egyetem,
"x
suuafüf+*"""'vwu
(ami: augzíki EIEHEUXPEMH
mm
Miskolc
Asszonyi Balás
EGYETEM MAGYAR MÜSZAKI NYELVÚ TARTALOMJEGYZÉKE IX. KÖTETÉNEK
NEHÉZIPARI
A
Csaba:
A
László-Zsákay abányászatban
Becker Béres
Miklós:
A
Árpád-Kováts
lineáris János:
programozás alapfeladatairól alkalmazásának Az atomenergia
KÖZLEMÉNYEI
.
.
Siemens-dinamó hegesztési sajátosságai alkalmazása az Öntöttvasak Attila: Kromálás
és ennek vizsgálata Bornemissza Imre-Gerentsér kikerülő mű légszereiből
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
A János: utánmosásának
Imre-Fruzsina
középtemmék vizsgálata..................... Csizmadia feszültségvizsgálata Lajos: Palástmarófog Debreczeni Elemér: nomogram Egy görbesereg Dér Az Jenő: acélok Éva-Palotás Árpád-Sólyom okainak Változások kísérleti vizsgálata Deres A radiológiai János: módszerek alkalmazási bányászatban....................... Radioaktív karottázs alkalmazása Egerer Frigyes: .
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
úton
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
lehetőségei
.
.
.
.
.
.
.
.
.
Jenő: Attila:
Hidropneumatikus fúróaggregát A C-görbék vizsgálatáról .
.
S. Nagy János: Csavarkulcs Sándor-Bánszki Rédei András: Blokkhengerállvány optikai Scholtz Péter: Egyszerű kiegyensúlyozó gép Az öntöttvas László: Szenyán J ózsef-Vida
barnakőszén-kutatásban Márton: Vas és szilícium
.
.
.
.
.
.
.
Tatár Zitás
képessége..................... erő Iván: Főforgácsoló A méretmegadás István:
továbbfejlesztése .
65
.
69 a
.
.
.
83
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
terve
.
.
folyékonysága,
.
.
.
.
.
.
.
.
.
95 111 119
.
optikai feszültséganalízise feszültségvizsgálata
.
105
megoldásáról Hrabéczi Kováts
.
kőszén-
pécsi
a
.
43 53 59
méret-
fellépő
Ottó-Voith László-Herendi Rezső-Szermek hatása az Al-Mg3 ötvözetre A mérőszámos ábrázolás alkalmazása a szerszámszerkesztésben Gulyás Gábor: Heinemann A geometriai Zoltán: módszere új matematikai kristálytan egy A pantográi torzításra vonatkozó transzformációs Héjjas István: egyenletek István: harmadrendű Héjjas differenciálegyenletek Közönséges grafikus .
29
szénelőkészítő-
edzésekor
Fodor
.
21
területén
gazdaságossági
.
.
.
.
komlói
optikai
.
.
.
lehetőségei
.
125 133 141 149 157 163
ill_ formatöltő 173
mérése
esztergapadokon szabványai .
.
.
195 203
217
IIHCTIITYTA
IIOJII-ITEXHHLIECKOPO BlI/IIJJKOJILIHLCKOPO
TPYLILI
THPREJIOII
IIPOMHIIIJIEHHOCTI/I
(BEHPPI/IH)
COLIEPHiAHIIE nnueüuoro nporpasuxuponanua n BOSMODRHOCTH IIPYIMBHOHPIH aromuofi auepmn ropuoaanogcmoü npoMHmneHHoqTn GnMeHca M. Belmep; mzruaMo CBapoqHHe ocoóeHnocm IioBau: A. Bepem-A. HpnMeHeHHe xpoMannpoBaHna npn Bmpaóorxe uyryna ÜI-COHOMHHHOGIW) xenonII. BopHeMncca-II. Hpymnna: POpeHTJJIep-H. BOHHnrenbnoro m; oóorameuna Ilponynra, noayqaeMoro nposxemytcoqnoro oóoramxrreabnoü aymnmx RJIaGCIHIHIRaTOPOB (baópnxcn B Kmmo na Onmqecxnü JI. Llnazxxazma: Meron uccsxejLoBaunz-I Hanpamermü ayóue Ocnonmao Jhauan:
H. AcoHu: JI. BaJam-H.
zsanauu
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
(ppeaepe
Immztrupecnoro
i). í).
Heópenenn: lIep-A. rmH
H. (D.
JKGIIBOOM
.
.
Icpemmen
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
Hxcnepuxrenraabnoe crann
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
HCCJIOfLOBaHIIB .
.
.
.
.
.
13 21 29
43 53 59
.
npn-
.
.
.
.
noóuue
B
MGTOJOB
PaJHOJOIYHIGCKIlX
69
.
.
.
.
Ha
.
.
.
.
.
.
.
.
,
Aa-Mra
.
.
óyporo
noncne .
BoüT:
CepMeH-M.
onnan
B
kapartam-a,
pannoaxcmnxxoro
XGPBHJH-O. n
.
sarcamce upn npxmenenne
paamepoa Bosnoncnocru
ymn
.
.
IípHBHX
IIIOÍZÍOM;
HaJoTauh-E.
'Í?o;Lop-ZI.
.
nyrnca
HBMGHGHIDI
HHOFO
II.
.
Honorpamra
lIepem: Raxuennoroyrzxannlleq Brepep: HpnMeHeHne
.
,
.
.
.
BJnuHne .
.
.
.
Kamc.
.
83
.
.
JiICOpOIIIIJ-IX .
.
.
95
.
.
IIpuMeHeHne namepxmenbnnmn nmppaxln n IIpOGKTHnaoópaatennn poBaHuu oópaóarusammnx HHOTpyMeHTOB 3. Xeünemaxx: Honuü starexxamqecnrxü nem: reonempnqccxcoíá RpIICTaJJOFpadHHJ
1'.
Pyxm:
.
II.
Xemn:
Tpancdaopxaunonuue
Xeam:
E.
Xpaóeun;
Hennü
Fpatfn/Iqecxoe TPBTbBÜ creneux:
.
.
.
.
ncxcaazeurxn)
1;
omocamuecu
ypaBHeHI/IH,
OŐhIICHOBBIíHHX
pemc-Hrxe .
.
.
.
Ycorsepmeucmonauue
nan-
.
.
.
AudMpepeHnnanxunnx .
.
.
.
.
.
.
125
.
.
.
.
.
ypanarr-
cnepnnslnnom
rnnponuenmawlnleokom
perawa
A. IioBaq: C I/Iccnegonanne npmsux III. III. HaPb-H. Onruuecuxxü Baucun: JIOHMH
raeqnoro
mroua
.
.
.
.
.
.
auazms .
.
Pegen: OIITHHBGKIIÜ nccnegonauxxs; Hanpnmexiua CTaHOI-C IIpocToü ŐaIaHCIIPOBOHHHÜ TuI.Hloan: H. CenaH-ÍI. Bajna: qyryna Tenyuecrs
TaTap:
I/IBMBPBHKB ycnmn
peaanna H_.'311Ta1u:'CTaH,'xa1)THnpocw-annenmx
218
.
.
.
.
Ha
;
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
,
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
133 141
nuroron-
npn
cTaHKB .
.
Gnxommra
CTaHHHG
TonapHoM
paamepos
.
.
,
Ha
.
.
.
HaIIpHJKeIIIIH .
A.
I/I.
105 111 119
Torpaxpa H.
.
.
.
,
.
.
.
.
.
.
,
.
.
.
.
149 157 163 173 195
203
DER
MITTEILUNGEN
TECHNISCHEN
IVERSITÁT (UNGARN)
UN
MISKOLC
INDUSTRIE,
FÜR
DIE
SCHWER-
INHALTVERZEICHNIS
Über die Grundaufgaben der linearen Cs. Asszonyi: Prograrrxierung L. Balás-J. der Kerneneergie im Bergbau Zsákay: Anwendungsrrxöglichkeiten M. Becker: Die der SchWeisse-igenschaften Siemens-Dynamo-maschine Á. Béres-A. Kováts: bei Gusseisen und entdes Chromierens Anwendung .
.
.
.
.
13 21
.
sprechendePrüfung.....................
I.
29
Bornemissza-I. Gerentsér-J. Fruzsina: Wirtschaftlíchtkeituntersuchung deur Nachwásche des aus den Windsicherten der KohlenaufbereítungsKomló anlage gelangenden Zwischeaaproduktes Csizmadia: von Walzenfráserzáhnen Spannungsprüfung Optische Debreczeni: Ein KurVenschar-Nomogram der Dér-Á. Palotás-J. Ursachen Sólyom: Untersuchung Experimertelle von Stáhlen der beim Hárten auftretenden Massveránderungen Deres: Die der der ím Anwendung Radiologfie-Vexfahren Möglichkeiten .
L. E.
É. J.
F. L.
.
.
.
.
.
43
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
steinkohlenbergbauPécs................... radioaktiver Egerer: Anwendung Fodor-R.
Herendi-O.
.
.
.
.
konstruktion Heinemann:
.
.
.
.
.
59
69
Szermek-M.
Braunkohlenschürfung
der Einfluss
bei
Carottage Voith:
.
der
.
83
und
Eisen-
von
auf die Al-Mga-Legierung Silizium-Verunreinigungm bei G. Gulyás: devr Kennzifferdarstellung Anwendung Z.
.
.
.
.
95
.
Werkzeug105
Ein
neues
Verfahren
mathematisches
der
geometrischen
Kristallehre I. I.
J. A.
S. A.
P. J. I. I.
Die Transfomnationsgleichungen Héjjas: Panthograp-hen.................... Über die graphische Lösung Héjjas:
betreffend
des
Verzerrung
normaler Differentialgleichungem drirttenGrades Hrabéczi: des hydropneumatischen Bohraggregwats Weiterentwicklung Kováts: detr C-Kurve. Über die Unltersuchung von Schrauben-Schlüsseln S. Nagy-J. Bánszki: Optische Spannungsanalyse Rédei: des Blockwalzgerüstes Spannungsprüfung Optische Auswuchtmaschine Scholtz: einer einfachen Plan von Gusseisen Vida: bzw. Die Fliesbarkeit Formenfüllfáhigkeit Szenyáw-L. auf Drehbánxken Tatár: der Untersuchung Spankraft Zitás: Normen der Massangaben .
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
219
OF
PUBLICATIONS
THE
TECHNICAL MISKOLC
UNIVERSITY
OF
THE
HEAVY
(HUNGARY)
INDUSTRIES,
INDEX
Cs. Asszonyi: L. Balás-J. M. Becker:
Á. Béres-A.
On
fundamenrtal Potentíal
Zsákay: Weldíng Kováts:
of linear pmgrammjng ín míníng of nuclear energy of Síemens-dynamo characterístícs The of chromatíon to cast írons applícation
tasks
uses
.
.
13
.
.
.
.
.
.
21
.
íts
and
testíng Bornemissza-I.
I.
29
Gerentsér-J.
Fruzsina:
inquíry
An obtained
the
on
of
economy
of the middlíngs Írom aír jígs of the coal susequeint washíng separatoratKomló................... of tensíons ín a cutter L. Csizmadia: síde-tooth testíng Optícal .' E. Debreczeni: of a set of curves Nomogram Palotás-J. of the causes of É. Dér-Á. Sólyom: Experímental ínvestígation in síze of steels changes occurríng duríng hardeníng J. Deres: Potentíal of radíology ín the coal at Pécs applícatíons míníng F. Egerer: The of radíoactive unit ín prospectíng applícation survey (carotage) .
.
.
.
.
.
.
.
L.
Z. I. I.
J. A. S, A. P. J. I. I.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
forbrowncoal....................... Herendi-O. Szermák-M. Voith: The influence of íron and Fodor-R. ín Al-Mgg sílícíum impuritíes alloys The of índex-number ín tools Gulyás: applícatíon layout drawing design Heinemann: A new of geometrícal níathematícal method crystallography of panthographs T-ransfornuation to the dístortíon Héjjas: eqííatíons relatíng cubíc solutíon of ordínary dífferentíal Héjjas: On the graphic equations to a hydropneumatíc bore Hrabéczy: Improvement agregate Kováts: On the ínvestígatíon of C-curves S. Nagy-J. tensíon of a wrench Bánszky: Optícal analysís Rédei: of a block-roll stand analysís Opticad tensiíon Scholtz: machíne Shematíc design of a símpl balancíng íron or its capacíty the mould Vida: The of cast to fíll Szenyán-L. fluídity Tatár: ín lathes force Measurement oí cuttíng Zitás: Standards of dimensíoníng .
G.
.
.
220
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
,
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
43 53 59
,
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
105
ANNALES
DE
UUNIVERSITÉ
DE
LTNDUSTRIE
Cs.
Asszonyi:
Balázs-J. l'industrie M. Becker: Á. Béres-A. L.
táches fondamentales Les possibilités miniére de soudage Caractéristíque Kováts: de Applicatiown
de
Des
Zsákay:
.
.
la
MISKOLC
.
.
.
de
de .
.
la
linéaire
programmation
dapplication
.
.
DE
MATIÉRES
DES
TABLE
LOURDE
GRIE)
(HON
.
.
.
.
.
dans
.
dans
atomique
Siemens le domaíne
dynamo
chromage
Pénergie
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
fontes
des
13 21
ewt
29
sonexamen......................,
Bornemissza-I.
I.
Gerentsér-J. sortant des classeurs
É. J. F.
L.
.
.
.
.
.
G.
.
Z.
.
géometrique..................... Héjjas: Équations de transformation pantographe De la solution Héjjas: graphique
I. I.
troisiéme Hrabéczi:
J.
du
relavage la prepa-
du mixte povur ration du charbon á fraiser Csizntadia: Essai de tension voie de la dent la surface par optique Debreczeni: Un de courbe nombreuse nomogramme Palotás-J. Dér-Á. Essai des causes de changement Sólyom: expérimental de dimensions survenu á l'occasion de la trempe des acíers Deres: Les des dan systémes possibilités radiologiques d'application de houlle de Pécs des mines Pexploitatíon du caro-ttage de laligrmite radíoactif dans la prospection Egerer: Application Fodor-R. Herendi-O. Szemnek-M. Voith: Action de Fimpureté de fer et de sílicium dans Palliage Al-Mgg de la descriptions de numero de mesure dans la Gulyás: Application conwstruction d'outils Heinemann: Un nouvewau de la cristallographie systéme mathématique .
L. E.
Examen d'économíe de la régie Komló
Fruzsina: á vent
ordre
.
Développemevnt
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
de
progressif
.
la
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
,
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
la
.
.
.
.
distorsion
.
.
.
.
Pagrégat
.
de
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
forage
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
65
.
69 83
.
95
.
105
de
communes .
.
.
.
.
hydropneu-
C A. Kováts: De l'essai des courbes Bánszki: de tension de la clef á écrou S. S. Nagy-J. Analyse optique de Péchafaud de cylindre de tension monobloc A. Rédei: Essai optique d'un Plan P. Scholtz: compensateur simple J Szenyán-L. de la fonte, sa de Vida: État liquide resp. capacité de forme remplissage I. Tatár: de la puissance de coupe sur les bancs de Mesure principale I. Zitás: des measures Les normes de Pindication .
.
43 53 59
du
dífférentielles
équations
des
.
.
.
consernant
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
v
.
.
.
.
.
.
.
tour
.
221
Felelős
Megjelent Borsod
megyei
500
Nyomdaipari
kiadó:
példányban, V.,
Dr.
Terplán A,'5
19,5 Miskolc
-
Zénó ív 2509
terjedelemben -
F.
v.:
Méry
György