BALLÓSZÖG KÖZSÉG POLGÁRI HAVI LAPJA
9. ÉVFOLYAM 1. SZÁM - 2010 Január
ÚJ IRÁNY 2010 - „A DINAMIKUS FALUFEJLESZTÉS ÉVE” Tisztelt Polgáraink! Eljött az új esztendő - a kilábalás, a bizakodás, a friss erő és az új lehetőségek reményében. A múlt esztendő lezárásaként december 17-én, az évek óta hagyománnyá fejlődött „Köz-ért” fogadáson a képviselőtestület és a település polgárainak nevében köszönetünket és tiszteletünket fejezhettük ki azoknak, akik a tisztes munkájukkal, kiemelkedő teljesítményükkel nagyban hozzájárultak településünk fejlődéséhez, segítettek Ballószög jó hírének öregbítésében. Az elismeréseket megelőzően polgármesterként évértékelést és összefoglaló beszámolót adtam 2009 önkormányzati eredményeiről: 2009-ben településünk megőrizte vezető helyét Bács-Kiskun megyében, de országos szinten is az 5.000 fő alatti települések rangsorában a különböző statisztikai mutatók összegzéseként az elsők között szerepel. A gazdasági válság és a kormányintézkedések általi megszorítások ellenére továbbra is fenntartható, működő (hitelmentes), sőt egyedülállóan fejlődni képes volt Ballószög. A fejlesztésekre és felújításokra több mint 36 millió forintot tudtunk költeni, melyek közül a legjelentősebbek: tanyagondnoki gépjármű pályázati úton történő beszerzése, Wéber E., Móricz Zs. és Deák F. utcákban útalap készítése, Zsíros dűlő padkázása, iskolai, óvodai, védőnői és hivatali informatikai és egyéb eszközbeszerzések, járdaépítések társadalmi összefogással, valamint az ellopott harang pótlása. Mindezen túl a Cegléd Nagytérségi ISPA projekt révén végre letakarásra került a volt szeméttelep, valamint a Megyei Könyvtárral történt összefogással szintén pályázati támogatással kibővült, s korszerűsödött a könyvtárunk. A 2009-ben elnyert pénzbeli támogatás helyi és kistérségi intézményi tekintetben 23,5 millió forint volt. Ezen kívül több mint 10 tonna élelmiszertámogatást nyertünk el a Gyermekétkeztetési Alapítványhoz pályázva, amelyet 130 szociálisan rászoruló részére osztottak szét munkatársaim. Jelentős figyelmet fordítottunk a településrendezési terv módosítására, amely révén mintegy 8 hektáros iparterület alakulhatott ki a Mercedes-beszállítók idevonzása érdekében. A múlt esztendő a pályázatok éve volt. A 2007-2013 közé eső Európai Uniós pályázati források 80-85 százalékára a múlt évvel bezárólag lehetett eredményesen pályázni. E lehetőséggel maximálisan élt önkormányzatunk, hiszen a különböző célokra beadott pályázataink csaknem minden esetben nyertek. A településünk által önállóan elnyert pályázati összeg több mint 110 millió forint, amely révén idén megépítjük a Bem utca- Karácsonyi Óvodai útszakaszt, új burkolatot kap a Ságvári utca, va-
A 2009. december 18-i Közért rendezvényt színvonalas latin táncbemutatójukkal szinesítették: Sinkó Anett és táncpartnere Sebesi Hunor
lamint térburkolattal kialakításra kerül a faluközpont. Önálló pályázóként Ballószög még soha nem nyert ilyen jelentős pályázati összeget története során. A feladatunk 2010-re adott, s egyértelmű. A pályázatokat a szakértelemmel rendelkező HBF Hungaricum Kft. közbeszerzési szakértő cég bonyolítja. A versenyeztetéseket követően a nyertes pályázók vélhetően a nyár folyamán kivitelezik az elnyert pályázatokat. További fejlesztésként koncentrálni fogunk és tovább folytatjuk a lakossági előtakarékosságból (LTP) finanszírozandó utcák felújítási programját. A testület célként tűzte ki, hogy idén az új lakónegyed utcái, a köztemető előtti szakasz, a Móricz utca aszfaltburkolatot kapjon, valamint amennyiben az idei költségvetés megengedi, úgy a Petőfi utca útalapja is elkészülhessen. A fenti munkák befejezése révén a 8 esztendővel ezelőtti célkitűzés, miszerint „európai falut építünk”,nagy részben teljesülhet, de mindehhez rendkívüli szoros és következetes pénzügyi költségvetés, valamint a lakosság részéről felvállalt lakossági előtakarékosság (LTP) maradéktalan teljesítése elengedhetetlen. Az önkormányzati számlán eddig gyűjtött összegeket maradéktalanul a fejlesztésekre költjük, sőt, valószínűleg hitel felvételét is igénybe kell vennünk. A megközelítőleg 200-210 millió forintos összberuházás során az infrastrukturális fejlesztéseken túl a koncepciónkban kiemelt helyet kapott: - a Faluház kultúrával és programokkal történő megtöltése, - 21 telkes építési övezet kialakítása, - alternatív energiák hasznosítása, - fásítási program folytatása, - testvértelepülési kapcsolatok kialakítása, - intézményi étkeztetés közbeszerzési eljárása, - játszótér kialakítása. A beszámolót és a jövőbeni tervek ismertetését követően megtisztelő számomra a kitüntetettekről beszélni. Immár 8. esztendeje vezetem az Önök felhatalmazása révén településünket, de ez volt az első alkalom, hogy olyan személyeknek adhattam át a községért kifejtett munkájukért kitüntetést, akik hosszú évek, évtizedek óta valóban szolgálják községünket. A képviselőtestület azon kiváltságos helyzetben volt, hogy mindezt akkor tehette meg, amikor a körülmények a magyarországi településeken többségében negatív hatást gyakorolnak, így pl : - a gazdasági válsággal járó pénztelenség, - a települések elszegényedése, - kistelepülési iskolák / óvodák bezárása, - települési hivatalok körjegyzőségbe vonása, stb. Ballószögön másként mennek a dolgok. Mi képviselők egyhangúlag úgy szavaztunk, hogy épp most van itt az ideje annak, hogy kiemeljük azokat a munkatársakat, akik követendő mintát és erőt adnak kollégáiknak a minőségi munka végzésében és a kitartásban.
BALLÓSZÖG KÖZSÉG POLGÁRI HAVI LAPJA
9. ÉVFOLYAM 1. SZÁM - 2010 Január
Négy területről kaptak elismerést a 2009-ben nyújtott teljesítményükért ballószögi polgáraink: - Irodalmi, művészi munkásságáért: Demeter József író, költő polihisztor (A Ballószögi Székely) - Kiemelkedő sportteljesítményéért: Fehér Péter sportoló, íjász – koronglövész - Fiatalokat összefogó munkájukért, gyermekszínjátszó csoport vezetéséért: Domokosné Bartus Dóra és Domokos István a Ballószögi Tehetséges Gyermekekért Egyesület alapítói - A napi hivatali teendőkön túli sikeres pályázatírásokért: Ballószög Község Polgármesteri Hivatalának munkatársai – jegyző, köztisztviselők, tanyagondnok Ballószög Község Szolgálatáért három díjat osztott ki képviselőtestületünk: „Az Év Köztisztviselője” cím adományozottja: VANCSAI LAJOSNÉ, aki a Polgármesteri Hivatalban szociális főmunkatársként dolgozik közel 35 esztendeje. „Az Év Pedagógusa” cím adományozottja: VINCZÉNÉ KÓCSÓ EMÍLIA, a helyi Kossuth Lajos Általános Iskola informatika, földrajz szakos tanára. „Az Év Óvodapedagógusa” cím adományozottja: BALOGH TIBORNÉ, a helyi Karácsonyi óvoda óvodapedagógusa. Számomra megható és egyben felemelő érzés volt átadni, még egy olyan elismerést, amely mögött évtizedek munkája áll, egy olyan személynek, aki a demokratikus választási rendszer 20 évvel ezelőtti bevezetése óta az egyetlen olyan ballószögi polgár, aki minden önkormányzati választáskor az elsők között jutott képviselői mandátumhoz. Tapasztalt, sőt azt mondhatom, a legtapasztaltabb képviselő, aki volt alpolgármester, különböző bizottságok elnöke és tagja, ismeri a képviselőség csínját-bínját. Annak idején, amikor a földgázt vezették be Ballószögre, Ő már akkor ott volt, segített, agitált, a lakók érdekében törlesztési lehetőségért harcolt. Képviselőként rengeteget tett a falujáért, értünk, mindannyiunkért. A települést érintő valamennyi kérdésben tájékozott, alapos, körültekintő módon járt el, s harcolt a jobbért, szebbért, az értelmes, előremutató dolgokért. Kiemelt figyelmet fordított az oktatási intézmények minőségi feltételeinek javítására, a gyermekeknek nyújtott oktatási környezet és magasabb oktatási színvonal biztosítására. Napjainkban, aktív képviselőként sem tesz másként, bizottsági elnökként, az oktatási társulási tanácsba delegáltként aktívan, vezetőként vesz részt a mindenkori munkában. Példamutató a magánéletében, vállalkozóként, s mint a helyi demokrácia egyik alapítója, mintaként szolgál diplomáciai kézsége, mértéktartása. Gondolom sokan kitalálták már, hogy kit jellemeztem a fenti mondatokkal: Nagy tisztelettel, örömmel és büszkeséggel adtam át a „Díszpolgári Cím”-et NYÚL JÓZSEF JENŐ képviselőtársamnak. A település lakói nevében GRATULÁLOK a kitüntetetteknek, új Díszpolgárunknak, megköszönöm áldozatos munkájukat, kívánok nagyon jó egészséget, sok sikert a hivatásukban és örömöt a családi életükben! Tisztelt Lakótársaim! Tudom, hogy nem könnyű év áll Önök előtt, s településünk előtt. A költségvetési megszorítások révén jelentősen kevesebb állami támogatást kapunk, mint tavaly. Ugyanakkor hiszem, hogy a múltban elért sikereink, az előrelátó takarékoskodás, és szakmai vezetés erőt adnak nekünk a kihívások, a nehézségek leküzdésében, a tervezett fejlesztések kivitelezésében. Kívánom, hogy személyes céljaik, közös céljaink megvalósuljanak, s egy komfortosabb, élhetőbb környezet alakuljon ki településünkön! Békés, boldog újesztendőt kívánok mindenkinek! Tisztelettel: Katona Imre -polgármester -2-
A rendezvényen készült további képek megtekinthetőek: a település honlapján: www.balloszog.hu Fotókat készítette: Magyar István
BALLÓSZÖG KÖZSÉG POLGÁRI HAVI LAPJA
9. ÉVFOLYAM 1. SZÁM - 2010 Január
Pályázatok – megvalósuló lehetőségek... Ballószög Község Önkormányzata – sikeres pályázatok révén – ebben az évben igen jelentős fejlesztéseket valósíthat meg. Kettőt szeretnék közülük ez alkalommal kiemelni. Nagyságrendileg is, de azért is, mert mindennapjainkat érintő kérdésről van szó. A Bem J. u. – Karácsonyi-Óvoda összekötő út megépítése kívánkozik az élre. Ez a több mint 140 milliós beruházás létkérdés első sorban az új település-résznek. Emellett majd 1 km-rel „hozza közelebb” Kecskemét városát hozzánk. Ez a tény, a folyton emelkedő üzemanyag árak miatt mindennapjainkat érintő kérdés, de még jelentősebbnek nevezhetjük azt a körülményt, hogy két igen veszélyes kanyar „kiiktatásával” a közlekedők anyagi és létbiztonsága jelentősen javul. A másik sikeres pályázat révén településünk központja – a FaluházPosta és a Center ABC előtti térburkolatok megépítésével – újulhat meg, melyre régóta várunk, szükségességéhez aligha férhet kétség. A szomszédainknál dinamikusabban fejlődő településünk azonban egy valamiben vitathatatlan lemaradásban van. Míg pl. Helvécia Erdéllyel, a Vajdasággal és a Felvidékkel egyaránt régen kiépített kapcsolatokkal rendelkezik, addig nekünk ebbe az irányba még nem sikerült egyetlen lépést sem tennünk. Természetesen nem gondolom azt, hogy a válságokkal terhelt korunk Ballószögének ez volna a legnagyobb problémája. Azt azonban megkockáztatom kijelenteni, hogy mégis a 24. órában vagyunk, ha ebbe az irányba tényleg akarunk valamit is tenni. Miért? Úgy tűnhet, már csak a vajdasági és a kárpátaljai magyarok számára lehetnek fontosak az anyaországgal való kapcsolatok építése, mivel az erdélyiek és a felvidékiek ugyanúgy tagjai az EU-nak mint mi. Láthatjuk azt is azonban, hogy csatlakozásuk után már a semminél alig tudunk többet tenni pl. a magyarságuk miatt naponta megaláztatásokat elszenvedő szlovákiai testvéreink érdekében-védelmében. Tudatában vagyok annak, hogy azok számára, akiket a 2004. december 5-ei, kettős állampolgárság megadását célzó népszavazás kampánya idején a baloldali kormánypropaganda eredménnyel riasztgatott „23 millió román beözönlésével”, – azok számára egyáltalán nem fontos, hogy a határon túli magyarsággal bármilyen kapcsolat építése fontos lenne. Ez szemlélet kérdése. Bevallom, számomra nagyon fontos kérdés – különösen azóta amióta megtapasztalhattam az erdélyiek ragaszkodását és szeretetét hozzánk, anyaországiakhoz, minden nyilvánvaló érdek nélkül is. Nem csak emiatt, de véleményem szerint nagyon sokkal tartozunk a határontúli magyaroknak pusztán azért, mert óriási erőfeszítések révén meg akarják és tudják őrizni magyar identitásukat. Első helyen is ez a magyar anyanyelvhez való ragaszkodásukban ölt testet. A határokat a nagyhatalmak meghúzhatták(ják?) minden logikát mellőzve akárhol is. Azonban Erdély, Kárpátalja, Délvidék, Felvidék legtávolibb, legeldugodtabb helyén utódainknak a távoli jövőben addig nem kell magyarázni majd, hogy ez a föld valamikor Magyarország volt – amíg ott magyarul köszöntik őket. Köztudomású történelmi tény, hogy a szerbek és a magyarok milyen máig ható fájdalmakat okoztak egymásnak az elmúlt századokban. Szerbia, az EU-hoz való csatlakozás megvalósulása érdekében az elmúlt év végén határozott szándékát nyilvánította ki, hogy a fájdalmas múltat magyarok és szerbek közös akarattal lezárhassák (megnyitották a kutatók számára a szerbiai levéltárakat). Ennek szellemében szavazta meg december 1-en a Szerb Parlament a Vajdaság részleges autonómiáját támogató statútumot. Ez nem valami „égből pottyant” eredmény. Véletlenül részese lehettem november 30.-december 1-en Szabadkán önkormányzati- tudományos és oktatási vezetők részére megtartott tanácskozásnak, mely a határon átívelő kapcsolatok állását volt hívatott értékelni. Az előadók (vállalkozók, tudományos élet prominensei, országos és helyi politikusok) szép példáit mutatták be az örvendetes, eredményes együttműködésnek. Ezzel a társadalmi- gazdasági környezettel összhangban, múlt év szept. végén került közzétételre az Európai Bizottság által kiírt pályázat, melynek „hosszú távú átfogó célkitűzése, hogy elősegítse egy fenntartható és biztonságos környezettel rendelkező harmonikus és együttműködő régió lét-
rehozását, amelyben a kulturális és természeti örökséget közösen menedzselik, az üzleti, oktatási, kutatási és kulturális együttműködések erősödnek és növekszik a foglalkoztatottság.” E régió földrajzilag a következő területeket öleli fel: Magyarországon BácsKiskun és Csongrád Megye, Szerbiában Észak-, Nyugat- és Dél-Bácska, Észak- és Közép-Bánát, valamint u.n. kapcsolódó területekként (a teljes támogatás legfeljebb 20 %-a erejéig) Dél-Bánát és a Szerémség. Az elnyerhető keretösszeg: 16 607 511 euró (4,5-5 miliárd Ft) – amely a teljes bekerülési költség 85 %-a. A fennmaradó 15 %-ot a két állam, mint társfinanszírozó és a pályázók állják. Vajdaságból, Gombosról (Bogojevo) érkezett egy megkeresés, mely a fenti pályázathoz magyar partnert keresett. A gombosiak nem ismeretlenek nálunk, mivel múlt év augusztusában a DINO egyesület szervezésében szép népzenei-néptánc előadást tartottak a Faluházban, melyet volt szerencsém látni, s egy kicsit megismerkedni velük. A képviselőtestület a júniusi rendes ülésén ugyan egyhangúlag az Erdély irányába történő kapcsolat-keresést helyezte előtérbe, ezideig azonban ebbe az irányba nem történt semmi. A gombosi megkeresést kínálkozó lehetőségként értékelve úgy határoztunk, hogy felvállaljuk a partner-szerepet – kinyilvánítva egyúttal azon óhajunkat, hogy az együttműködés lehetőleg testvér-községi kapcsolattá fejlődjön. A képviselőtestület 2,5 millió Ft-os keretet adva a kapcsolat-építésre (beleértve a nagyon rossz állapotban lévő szabadtéri mobil színpadunk felújításának, mint szükséges tartozéknak költségeit is) elfogadta, hogy az aug. 20-i Szent István napi ünnepségen kerüljön aláírásra a testvér-községi megállapodás. A feladattal személyemet bízták meg, melyet szívesen vállaltam el. A pályázati kiírás (angol nyelvű, 84 oldalas) részletes megismerése során derült ki azonban a kiíró olyanirányú szándéka, hogy egyrészt nem csak egyszeri kapcsolatfelvételre gondolnak, hanem több találkozásra. Valószínűleg azért, mert tartós kapcsolat inkább így építhető. Másrészt 50 és 100 ezer euróban határozták meg az odaítélendő pályázati összeget, mely nagyobbléptékű projektben való gondolkodásra késztette pályázatíró szakértő társaimat (én magam sajnos nem rendelkezek ilyen tapasztalattal). Ebbe a keretbe a fentin kívül beterveztünk egy nyugdíjas-, egy fiatalok és egy focisták között megvalósítandó találkozót is. A ma nemcsak divatos, de nagyon is fontos környezetvédelmi szempontok beiktatása révén kívántuk a pályázati nyerési esélyeinket növelni. Ezért az általános iskolánk – további pályázati pénzek elnyerése esetén megvalósuló – tetőcseréjéhez társítottunk egy jelentős nagyságú napelemfelület felépítését ebből a pályázati forrásból, mely ráadásul hosszú távon évi többszázezres megtakarítást jelentene intézményünk számára. A fenti környezetvédelmi és gazdaságossági szempontokat Gomboson is érvényre juttatva, a tájháziközösségházi-falumúzeumi célokra felújítandó épületre is napelem kerülne. A renoválási munkálatok segítésére július hónapban szívesen fogadnak egy-egy hétre 15-15 fős ballószögi csapatot – teljes ellátás és költségviselés mellett, mely szintén jó alkalmat teremt egymás közelebbi megismerésére. A képviselőtestület által megszabott 2,5 milliós limitet a fenti kiterjesztés miatt sikerült kb. ötszörösen túllépni. Mégis azt remélem, hogy pozitív EU-s elbírálás esetén a képviselőtestület, megismerve teljes részletességében is a tervezett költségvetést, szintén pozitívan foglal majd állást. Gáspár István önk. képviselő
ÉRTESÍTÉS! Ezúton értesítem az olvasni szeretőket, hogy a könyvtár régi könyvei közül 100,- Ft -os egységáron vásárolhatnak a Faluház galériáján 2010. január 30-án (szombaton) 8-12 óra között. Bízom benne, hogy érdeklődésüknek megfelelő könyvet találnak!
-3-
Nothof Julianna
BALLÓSZÖG KÖZSÉG POLGÁRI HAVI LAPJA
Önkormányzati Hírek Tisztelt Lakosok! Jelen lapszámban Ballószög Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2009. december 17-i rendes, valamint 2010. január 4-i rendkívüli ülésének a lakosságot érintő kérdéseiről, közérdekű részéről az alábbiak szerint adok tájékoztatást. A 2009. december 17-én megtartott képviselő-testületi ülésről: Az intézményi gyermek- és felnőtt étkeztetés folyamatos biztosítása, az átmeneti időszakra történő szerződéskötés A gyermekétkeztetéssel kapcsolatban felmerült ismételt minőségi és mennyiségi kifogások miatt a képviselő-testület 106/2009.(10.29.) határozata értelmében a polgármester 2010. január 31-ével felmondta a jelenlegi szállító és az önkormányzat között fennálló szerződést. Új szolgáltató kiválasztására az éves szolgáltatási díj miatt közbeszerzési eljárás lefolytatásával kerülhet sor, azonban a 2009/2010-es tanév hátralévő időszakára, mint átmeneti időszakra új szolgáltatót kellett választani az étkeztetés folyamatos biztosítása végett, 2010. augusztus 31-ig. Ennek érdekében három étkeztetőt kerestünk meg, mely cégek vezetőivel személyes egyeztetés is történt az intézmény vezetője, illetőleg az óvodavezető bevonásával. A képviselő-testület végül az ajánlattevők közül a Közétek Kft. ajánlatát fogadta el, mely szolgáltató 2010. február 1-től 210. augusztus 31-ig biztosítja az intézményi étkezést. A közbeszerzési kiírásra ez év márciusában kerül sor. A 2009. évi költségvetésről szóló 1/2009./II.13./ sz. rendelet módosítása Az önkormányzat 2009. évi költségvetését az 1/2009. (II.13.) számú rendeletével fogadta el a képviselő-testület, melynek módosításáról döntött az évközben felmerült pótelőirányzatok és képviselő-testületi döntések alapján. Településrendezési terv 2009. évi módosítása A Településfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság ülésén Rédeiné Bondor Klára tervező részletesen ismertette a rendezési terv módosítását, ahol jelen voltak a módosítást kezdeményezők, illetve a módosítással érintett telektulajdonosok is. A bizottság változtatás nélkül elfogadásra ajánlja a testületnek a rendelettervezetet, valamint a község településfejlesztési koncepciójának és a településszerkezeti tervének módosítására vonatkozó javaslatot. Ennek értelmében a településfejlesztési koncepció kiegészítéseként a képviselő-testület döntött a gazdasági területek fejlesztéséről, egybefüggő ipari területet kijelöléséről az 53101 jelű útról megközelíthetően. Továbbá döntött a településszerkezeti tervnek részben a koncepció, részben a felmerült igények szerinti módosításáról. Ezen döntések alapján a testület módosította a Ballószög Község Helyi Építési Szabályairól, valamint Szabályozási Tervének jóváhagyásáról szóló 12/2002. /X.15./
9. ÉVFOLYAM 1. SZÁM - 2010 Január
számú alaprendeletet, azaz a település rendezési tervét.(TRT) Helyi adórendeletek felülvizsgálata, rendletmódosítás A helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény felhatalmazása alapján a települési önkormányzat képviselő-testülete rendelettel illetékességi területén helyi adókat vezethet be, azaz gazdasági önállóságának egyik alapjaként adómegállapítási joga van. Az ügyrendi bizottság részéről a 2009. december 3-án tartott ülésén felülvizsgálatra került valamennyi helyi adórendelet, melynek eredményeképp a külön rendeletek helyett a képviselő-testület egy átlátható, valamennyi helyi adót tartalmazó helyi rendelet alkotott meg(..), a korábbi rendeletek hatályon kívül helyezésével. A módosítások formai és kiegészítő jellegűek, érdemi súlyosítási rendelkezést nem tartalmaznak az előző adózási évhez képest, egyik adótípus esetében sem. „Ballószög, 53101 jelű, önkormányzati bekötő út (Bem utca) korrekciója” tárgyú közbeszerzési eljárás lezárása A Képviselő-testület az építési beruházás beszerzésére irányuló 89/2009.(10.13.) Kt. határozattal megindított egyszerű közbeszerzési eljárást a Ballószögi Közbeszerzési Bíráló Bizottság erre irányuló határozatában foglaltak alapján eredménytelennek minősítette. A közbeszerzés megkezdését követően olyan lényeges körülmények merültek fel, amelyek akadályozzák a kivitelezést, így ajánlatkérő önkormányzat mind a kivitelezési szerződés megkötésére, mind annak teljesítésére képtelenné vált. A beruházással érintett szervezetek közül a Bácsvíz Zrt. nem adta hozzájárulását a fejlesztéssel érintett területen a vízvezetékek áthelyezéséhez. Továbbá a 2006ban elkészítet kivitelei tervek vizsgálatára vonatkozó tervellenőri vélemény, amely a közbeszerzési hirdetmény megjelenését követően készült el, igazolta, hogy a hatályos jogszabályoknak megfelelő kiviteli szintű engedélyezési terv átalakítása, műszaki tartalom aktualizálása, valamint az útkezelői jogok gyakorlására vonatkozó külön megállapodás kidolgozása szükséges a Magyar Közútkezelő Kht., mint az engedélyes határozatban eredetileg megjelölt útkezelő és a tulajdonos önkormányzat között. A fentiekben foglaltak következtében a hatályos közbeszerzési törvény rendelkezései alapján a Bíráló Bizottság javasolta a Képviselő-testület számra, hogy a közbeszerzési eljárást a benyújtott ajánlatok elbírálása nélkül nyilvánítsa eredménytelenné. Ballószög Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. évi munkaterve. A képviselő-testület elfogadta működésének és üléseinek alapját képező éves munkatervet a jegyző összeállítása alapján. A munkaterv is olvasható a település honlapján az ülések jegyzőkönyvei mellett. -4-
Közmeghallgatás időpontjának és napirendi pontjainak meghatározása. Az Ötv. 13. §-a szerint az önkormányzat közmeghallgatást tart a lakosság, helyi társadalmi szerveztek tájékoztatására, illetőleg a lakosság szélesebb részét érintő kérdések, észrevételek megtételére. A helyi szervezeti és működési szabályzat szerint a közmeghallgatást, annak időpontját megelőző 30 nappal ki kell hirdetni. A képviselő-testület az alábbi napirendekkel fogadta el a közmeghallgatást: Az önkormányzat 2010. évi költségvetése, tervezett fejlesztések ismertetése. A települési szennyvízberuházás kapcsán létrejött Víziközmű Társulat jelenlegi működése, a beruházáshoz tartozó lakossági, tulajdonosi érdekeltségi hozzájárulások megfizetése, azok tervezett felhasználása. „Ballószögért” Alapítvány megszüntetése kapcsán az alapítványi vagyon átvétele, a Faluház további működtetése. Egyéb napirendek: Elfogadásra került a 2010. évi közfoglalkoztatási terv. A szakképzetlen munkavállalók, továbbá a munkaerőpiacról kiszorult szakképzettséggel rendelkezők, valamint az utóbbi években egyre több pályakezdő fiatal elhelyezkedésének, a munkába való lépésének elősegítése céljából az „Út a munkához” program végrehajtása kapcsán az önkormányzat csatlakozott a Kecskemét és Térsége Többcélú Társulás térségi programjához. Ennek értelmében a társulás munkaszervezete, a Kistérségi Iroda elkészítette a kistérség 2010. évi közfoglalkoztatási tervét, melyben valamenynyi társult önkormányzat és azok által fenntartott intézmények, továbbá feladatellátó egyéb helyek is szerepelnek. Közcélú munka alatt azon állami vagy helyi önkormányzati feladat ellátását kell érteni, amelynek teljesítéséről - jogszabály alapján - a helyi önkormányzat gondoskodik. A Kecskemét és Térsége Többcélú Társuláshoz kapcsolódó RÉV Szolgálat keretében a helyben élő szenvedélybetegek és pszichiátriai betegek ellátásának biztosítása végett szükséges 74.815 Ft összegű lakosságarányos települési hozzájárulás megfizetését a képviselő-testület 2010. évre ismételten vállalta. Testvér-települési kapcsolatok kiépítése érdekében a képviselő-testület elfogadta Gáspár István képviselő előterjesztését miszerint „Magyarország-Szerbia IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program” pályázat keretében Gombos vajdasági magyar lakta településsel együtt közös pályázatot nyújt be Ballószög Önkormányzat, mint együttműködő partner, közös kulturális rendezvények megtartása, a testvértelepülési kapcsolat megalapozása végett. A testület ennek megvalósítására 2,5 millió Ft költségvetésű programtervezetet fogadott el, mely 85%-ban uniós forrásból támogatott, sikeres pályázat eredményeképp.
BALLÓSZÖG KÖZSÉG POLGÁRI HAVI LAPJA
A 2010. január 4-én megtartott képviselő-testületi ülésről: Ballószög, 53101 jelű, önkormányzati bekötő út (Bem utca) korrekciójára vonatkozó útberuházásra új közbeszerzési eljárás megindítása Ballószög Község Önkormányzat Képviselőtestülete a „Ballószög, 53101 jelű bekötő út korrekciója” tárgyú építési beruházás beszerzésére irányuló, 2009.10.13-án (89/2009.10.13. kt. sz. határozat) megindított, azonban 2009.12.17-én (129/2009.12.17. kt. sz. határozat) eredménytelenné nyilvánított eljárás következtében a kiviteli szintű engedélyezési terv aktualizálására és a beruházás beszerzésére (kivitelezésre) új közbeszerzési eljárás megindítása mellett döntött. (Ennek előzményét lásd a decemberi ülésről történt beszámolóban). A közbeszerzési eljárás fajtáját - a Ballószögi Közbeszerzési Bíráló Bizottság javaslata alapján - a Közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. Tv. (Kbt.) VI. fejezete szerinti általános, egyszerű közbeszerzési eljárásként hagyta jóvá és felhatalmazta Katona Imre polgármestert, hogy a közbeszerzési eljárás során szükséges döntéseket meghozza, az önkormányzatot, mint ajánlatkérőt képviselje. TEÚT pályázattal érintett Ságvári utca felújítása kapcsán a közbeszerzési eljárás lezárása. Ballószög Község Önkormányzat Képviselőtestülete a TEÚT 2009/3014 pályázattal támogatott „Ballószög, Ságvári utca útburkolatának felújítása” tárgyú építési beruházás (kivitelezés) beszerzésére irányuló 96/2009.(10.29) kt. sz. határozattal megindított, a Közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. Tv. (Kbt.) VI. fejezete szerinti általános, egyszerű közbeszerzési eljárás a Ballószögi Közbeszerzési Bíráló Bizottság javaslata alapján eredményesnek minősítette. A közbeszerzési felhívásra beérkezett SOLTÚT Kft. ajánlatát érvényesnek minősítette, és az abban foglalt ajánlatot elfogadta. A testület egyben felhatalmazta Katona Imre polgármestert, hogy a nyertes ajánlattevővel a kivi-
9. ÉVFOLYAM 1. SZÁM - 2010 Január
telezési szerződést megkösse, az önkormányzatot, mint megrendelőt képviselje. „Kék Víz”Észak-Bács-Kiskun Megyei Ivóvízminőség-javító Önkormányzati Társulás létrehozása Az ivóvíz-minőségi problémák a Dél-alföldi régiót is érintik. A Dél-alföldi Ivóvízminőség-javító Program célja, hogy a 201/2001. (X. 25.) kormányrendeletben felsorolt településeken az ivóvízben lévő szennyező anyagok arányát a határérték alá szorítsa, így biztosítva az önkormányzatok részére a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 8. § (4) bekezdés alapján az egészséges ivóvízellátást. A projekt, illetve a pályázat előkészítése érdekében 209 település részvételével 2005. novemberében létrejött a Dél-alföldi Ivóvízminőség-javító Konzorcium. A konzorcium az előkészítés során hat feladat ellátására kötött szerződéseket, melyek: 1.) Hidrogeológiai szakvélemény és adatbázis készítése 2.) A szükséges hálózatrekonstrukciót felmérő tanulmány készítése 3.) Előzetes Megvalósíthatósági Tanulmányok, Elvi Engedélyes Tervek, Projekt struktúra javaslat, Megvalósíthatósági Tanulmányok, Környezeti hatások nem műszaki összefoglalói, Környezeti hatástanulmányok, Környezetvédelmi engedélyek, 4.) Pénzügyi és költség-haszon elemzések, Támogatási Kérelmek készítése 4.) Kommunikációs stratégia elkészítése és az előkészítési szakasz kommunikációs szolgáltatásainak ellátása 5.) Optimális üzemeltetési struktúra tanulmány elkészítése 6.) Közbeszerzési tanácsadói feladatok ellátása a tenderdokumentációk előkészítése során, kapcsolódó szolgáltatások (speciális mérnöki, illetve műszaki tanácsadás) ellátása A kecskeméti rendszerben érintett önkormányzatok, így Ballószög Község Önkormányzat is, 2009. október 12-én aláírták azon együttműködési nyilatkozatot, amelyben kiválasztották az általuk preferált műszaki meg-
A Ballószögi Víziközmű Társulat Hírei Ballószög Község Önkormányzat Képviselő-testülete a 2009 novemberében megtartott ülésén határozatot hozott arról, hogy Hosszú Dávid települési képviselőt delegálja a Ballószögi Víziközmű Társulat küldöttei sorába. Az Intézőbizottság elnökének sajnálatos halálesete miatt új elnököt kellett választani. 2009 december 28-án megtartott Küldöttgyűlés egyhangú szavazattal Hosszú Dávidot, azaz személyemet választotta meg. Az Intézőbizottság tagjai között is történtek személyi változások: Csókás László lemondott, az ő helyét Vértesi Vilmosné vette át. Az említett változások miatt a következőképpen alakul a Társulat tisztségviselőinek összetétele: Intézőbizottság: Hosszú Dávid elnök, Juhász Beatrix elnökhelyettes, Sánta László Jánosné tag, Németh László tag Ellenőrző Bizottság: Máté Lászlóné elnök, Kiss Ferenc Tiborné tag, Krausz
oldást, illetve az részletes megvalósíthatósági tanulmányban foglalt és az azzal szembe állítandó műszaki megoldásokat, valamint döntöttek a beruházási költségek-, és a projekt üzemeltetéséből származó többletköltségek elosztásáról is. A gesztor önkormányzat, Kecskemét javasolja a térséghez tartozó települések részéről a társulás megalakítását az alábbiak szerint: A Társulás létrehozása a pályázat benyújtásáig, valamint a támogatás elnyeréséig semmiféle anyagi kötelezettséggel nem jár. Amennyiben a részletes megvalósíthatósági tanulmányban az önkormányzatok számára kedvezőtlen pályázat benyújtására ad lehetőséget a Társulás nem nyújtja be a pályázatot. A Társulás alapító vagyonát, 1.000.000.Ft-ot a Dél-alföldi Ivóvízminőség-javító Konzorcium biztosítja, ezzel segítve a társulások megalakulását. A Bácsvíz Zrt. szándékát jelezte, hogy a működési területén lévő önkormányzatok részére az önerőt biztosítja, melyről a Bácsvíz Zrt. Közgyűlésének kell dönteni a tulajdonosok 90 %+1 szavazatának támogatásával. Amennyiben a Bácsvíz Zrt. tulajdonosai úgy döntenek, hogy az önerőt nem bocsátja a Társulás rendelkezésére a Társulás nem nyújtja be a pályázatát. A képviselő-testület ezen feltételek figyelembe vételével elfogadta a „Kék Víz”ÉszakBács-Kiskun Megyei Ivóvízminőség-javító Önkormányzati Társulás Társulási megállapodását. Következő testületi ülés: A soron következő rendes képviselő-testületi ülés megtartására előreláthatólag 2010. február 11-én, csütörtökön 17 órakor kerül sor, melyen lefogadásra kerül az önkormányzat 2010. évi költségvetése. Az önkormányzat működéséről, egyéb híreiről bővebb információ a www.balloszog.hu települési honlapon olvasható. Köszönöm figyelmüket: Bárdonné Dr. Benda Mónika Jegyző
Gábor tag. A csatornázási beruházás érdekeltségi hozzájárulásának összegét 432 darab ingatlanra teljesítették a lakosok. 142 ingatlan tulajdonos összesen 6.774.166.-Ft-tal van elmaradva. Az Alapszabály 9.2.2 pontja alapján a tag kötelezettsége, hogy az érdekeltségi hozzájárulást a küldöttgyűlés által megállapított mértékben és határidőre megfizesse. A 10.2.2. pont szerint az érdekeltségi hozzájárulás adók módjára behajtható köztartozás. Az Alapszabály ezen előírása a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény 41. § (2) bekezdésén alapszik. A vízgazdálkodási társulatokról szóló 160/1995. (XII. 26.) Korm. rendelet 13. § (3) bekezdése értelmében az Intézőbizottság elnökének megkeresésére a meg nem fizetett érdekeltségi hozzájárulás végrehajtásáról - az adózás rendjéről szóló jogszabályok alapján - a jegyző gondoskodik Hosszú Dávid elnök
-5-
BALLÓSZÖG KÖZSÉG POLGÁRI HAVI LAPJA
9. ÉVFOLYAM 1. SZÁM - 2010 Január
TÁ J É K O Z TAT Ó A FILANTROP Környezetvédelmi és Fűtéstechnikai Nonprofit kft. Kecskeméti Kirendeltsége tájékoztatja a Tisztelt Lakosságot, hogy Ballószög közigazgatási területein a kötelező kéményseprői tevékenységet, tisztítást, ellenőrzést és vizsgálatokat a 27/1996. (X.30.) BM. Rendeletek alapján a 2010-es évben is csak szakemberei végezhetik. A kéményseprő vagy kéménybevizsgáló minden esetben kéményseprői Filantrop-os fényképes igazolvánnyal vannak ellátva. Ezt a személyigazolványukkal együtt kötelesek bemutatni a lakosság kérésére munkavégzésüknél. Ezenkívül kéményseprői formaruhában, emblémával ellátva végzik tevékenységüket. Ezenkívül a munkavégzők személyéről vagy munkavégzéséről, észrevételeiről érdeklődhet, tájékozódhat a 76/481-322-es vonalas vagy +362012955529-es mobil telefonos kirendeltségi számon, vagy személyesen Kecskemét, Maros u. I. szám alatt kirendeltségen. Hus Tibor Mb. kirendeltségvezető -6-
BALLÓSZÖG KÖZSÉG POLGÁRI HAVI LAPJA
GAZDAHÍREK Az AKG Területmérés előírásai
9. ÉVFOLYAM 1. SZÁM - 2010 Január
c) a 2003. június 30-án kultúrállapotban nem lévő, de időközben beművelt területeket. A kötelezettségvállalással érintett egybefüggő terület, amennyiben szomszédos egy másik kötelezettségvállalással érintett egybefüggő területtel, akkor a két kötelezettségvállalással érintett területnek jól láthatóan és egyértelműen elkülöníthetőnek kell lennie. Az elkülönítés módjai: Eltérő növényi kultúra (eltérő hasznosítási kód), Eltérő növényfejlettségi állapot, Gyepek esetében a földfelszíntől számított 1-1,5 m magasságú, 15 cm átmérőjű akácfaoszlopok elhelyezése, Szántóföldi kultúra esetén 50-60 cm széles sáv a két kötelezettségvállalással érintett terület között. Egyes szántóföldi növénytermesztési célprogramoknál előírásként szerepel, hogy egy tábla nagysága legfeljebb 75 ha lehet. Két 75 haos tábla ugyanazon kultúra esetén akkor jól elkülöníthető és akkor fogadható el, ha a két tábla között legalább egy 0,3 ha bármely más kultúrával (más hasznosítási kóddal) fedett terület helyezkedik el. A program teljesítése során csak a tábla területe, elhelyezkedése változhat, a kötelezettségvállalással érintett egybefüggő terület nem változhat sem méretében, sem elhelyezkedésében a támogatási időszak teljes időtartama alatt. A mérés során tehát a célprogramba adott blokkban megjelölt területméretek szerepeljenek egységként. A mérés során: a) a kötelezettségvállalással érintett egybefüggő terület határán kell haladni; b) amennyiben a kötelezettségvállalással érintett egybefüggő terület által teljesen körülvett, 0,01 hektárt meghaladó kivett terület van (összefüggő nádas, facsoport, épületek, tanya), úgy mindegyik teljes területét ki kell mérni, mert ezek a területek nem jogosultak támogatásra; c) minden egyes terület lemérése során a rögzített koordinátáknak legalább 3 méteres pontosságúnak, és 3 méteres koordináta élességűnek kell lennie a valós helyzethez képest; d) a mért földterület megadása kettő tizedes-jegyig szükséges; e) a lemért földterületet legalább egy pontban jól láthatóan meg kell jelölni a terepen, hogy a támogatási időszak teljes időtartama alatt jól azonosítható legyen. f) a mérésről jegyzőkönyvet kell készíteni. A mérési jegyzőkönyv kötelező tartalma az alábbi: előzetesen támogatásra jogosult földhasználó neve és regisztrációs száma; AKG célprogram megnevezése; a mérést végző személy neve (majd a kinyomtatást követően aláírása illetve pecsétje); a mérés időpontjának rögzítése (év-hónap-nap, óra-perc); területnagyság megadása kettő tizedesjegy pontossággal; terület X(EOV), Y(EOV) koordinátáinak megadása; pontszámos területszámítási jegyzőkönyv; pontszámos területszámítási vázrajz (shape formátumban). A mérési jegyzőkönyvet a gazdálkodónak és a mérést elvégző személynek is alá kell írni (pecsételni), s az eredeti példányt meg kell őrizni. Természetesen a mérést bárki - maga a gazdálkodó is - elvégezheti, amennyiben a pontosságot a mérések esetén biztosítani tudja. Javasolt a műszer paramétereit, a gyártó igazolását a pontosság mértékéről, a méréskor észlelt műholdak számát, esetileg a pontosságot befolyásoló egyéb tényezők meglétét (magas műtárgyak, időjárási körülmény stb.) is regisztrálni.
A közelmúltban indult el az agrár-környezetgazdálkodási program támogatási határozatainak gazdálkodóknak való megküldése. Az alábbiakban az első feladat a területmérés előírásaira hívnám fel a Tisztelt Gazdálkodók figyelmét. Az ÚMVP Irányító Hatóságának 60/2009. (IX. 3.) közleménye az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtott agrár-környezetgazdálkodási támogatások igénybevételének részletes feltételeiről szóló 61/2009. (V. 14.) FVM rendeletben foglalt területazonosítási kötelezettség teljesítésével kapcsolatos információkat, területmérési jegyzőkönyv ellenőrzésekor elvárt tartalmi és formai követelményeket szabályozza. Az előzetesen jóváhagyott területeket tartalmazó, a támogatási kérelemnek helyt adó vagy részben helyt adó határozattal rendelkező előzetesen támogatásra jogosultnak a határozat jogerőre emelkedését követő 90 napon belül elektronikus úton területazonosítási kérelmet kell benyújtania az MVH részére, amely tartalmazza a támogatási határozattal előzetesen jóváhagyott, kötelezettségvállalással érintett egybefüggő terület(ek) legalább 3 méter pontossággal megadott EOV koordinátáit. (kötelezettségvállalással érintett egybefüggő terület: egy célprogramba bevitt és egy egységként meghatározott, összefüggő, egy fizikai blokkon belüli, jól láthatóan elkülönített földterület) A kérelemhez nem kell mellékelni a mérési jegyzőkönyvet, azt a helyszíni ellenőrzés idején kell bemutatni. Mindemellett az MVH felszólíthatja a gazdálkodót a területmérési jegyzőkönyv másolati példányának meghatározott időtartamon belüli benyújtására. Területméréskor a szántóföldi kultúrák és gyepterületek esetén a területen lévő fák, facsoportok kizárólag abban az esetben vehetők figyelembe a támogatás alapjául szolgáló mezőgazdasági terület vonatkozásában, ha az azok alatti területen a célprogram előírásoknak megfelelő gazdálkodás valósítható meg. Ültetvények esetében: a) a termesztés-technológia részeként értelmezhető művelt területeket hozzá kell számítani a jogosult területhez; b) az ültetvény terület határainak megállapítása során: ba) amennyiben az ültetvényt művelő utak veszik közre, (pl. gépek forgására biztosított területek) akár két oldalról akár négy oldalról a lombkorona középpontjától mért, legfeljebb a sortávolság fele, valamint művelő utak legfeljebb 3,5 méteres területe beszámítható; bb) amennyiben nincsen művelő út az ültetvény körül, a lombkorona középpontjától mért, legfeljebb a sortávolság felének megfelelő terület számítható be; bc) amennyiben az ültetvény körbekerített és határai rögzítettek (pl.: kerítéssel), a lombkorona középpontjától mért, legfeljebb a sortávolság fele, valamint legfeljebb 3,5 méteres terület számítható be; bd) amennyiben az adott régió bevált mezőgazdasági gyakorlatának hagyományosan részét képező, legfeljebb 4 méter széles elemek (pl. teraszfalak, öntözőárkok) a terület részének tekintendők. Nád esetében az a terület mérhető bele, amely legalább 80%-ban több éves náddal borított földterület, és amely az ingatlan-nyilvántartásban nád művelési ágra van bejegyezve. A jogosan igényelhető földterület az adott terület fizikai blokkon belüli azon része, amelynek kimérése során nem lehet figyelembe venni: a) az adott kötelezettségvállalással érintett egybefüggő területen elhelyezkedő nem művelt területeket (nádasok, tanyák, állattartó épü- Összeállította: Agócs Bernadett – ÚMVP tanácsadó letek, telepek, bozótos területek, facsoportok, amelyek alatt Tel: 30/298-2322 művelést nem folytatnak); E-mail:
[email protected] b) a nem művelő útnak használt utakat, valamint; -7-
BALLÓSZÖG KÖZSÉG POLGÁRI HAVI LAPJA
9. ÉVFOLYAM 1. SZÁM - 2010 Január
Ó-ÉS ÚJESZTENDŐSEN Simogat, diderget
Hazát
Égig szeretném – Reszketve, halkan. Simogató éj. Didergő dallam.
Csöndülve szeretném, Finoman, halkan. Gond-vihar – fagy nyelvén Harangjaimban.
Magyardellő, Ballószög, Szívem csücske kettős rög. Egyik ott, a másik itt. Egük kékje mily meghitt.
Kié ez a kettős föld? Lelket szent mirhával tölt. Mirha már se ott, se itt. Isten szól, ezt el ne hidd.
Angyal-fény. Titok. Mély, némán zengő. Megérint – puhán – Szívszó temető?
Nem is harangok, Napdalok ezek. Pehelylő hajnalt Ébresztő szellemek.
Csillag-fényesés alatt, Szívemben két hold halad. Sziklák visszfénye távol. Egy homokszem sem vádol.
Négy égtáj ablakán át Szép Szűzanyánk mindent ád, Mint! Aranynak sok karát, Két helységnek egy hazát.
Énembe tornyosul. Csengettyűs ének. Jég-harangvirág. Hogy Verem félre?
Köztük ő. Halkan. Látom – a hangját? Verssorként dallan Őszidők lantján–
Szín-zengő
Új Év, Álmodj – Sötétségből Fényt – nekem, hogy e Jaj-tekét színessé Fessem.
Kékellőn. Felém. Szél libben. Fátyol? Menyasszony-tél! Ő az én párom.
Új Év, Álmodj napfény-hangú Hegedűt nekem, Hogy a Világ szívemből Zengjen. (DeJó)
É l
e
t
ú
t
- Medgyesi Ferenc Imre /1951 -2009/
1951. december 2-án született Kecskeméten. Gyermekkorát Dunavecsén töltötte, elemi osztályait itt járta ki. Géplakatosként végzett, de a járművezetés vonzotta igazán; jogosítványt szerzett motorkerékpárról, majd személygépkocsiról, teherautóról, autóbuszról. 1974-ben az akkori Volán vállalatnál autóbuszt vezetett, itt ismerte meg utasként későbbi feleségét Horváth Irént, 1975-ben házasságot kötöttek. 1975-ben megszületett Ferenc fia, 1977-ben Irén lánya, 1980-ban Anikó nevű lánya. A nyolcvanas évek egyik felét az Országos Mentőszolgálatnál sofőrként, második felét polgári alkalmazottként a Rendőrségnél töltötte, mint sofőr és garázsmester. A kilencvenes években visszatért az autóbusz-vezetéshez, a Kunság Volán alkalmazottja volt; szívbetegsége miatt 2000-ben rokkantnyugdíjas lett. Ezután az MP-FOR Kft-nél dolgozott. Halála előtt az EL-SZABÓ Kft-nél volt huzamosabb ideig, itt hibás számítógépeket bontottak, az volt a munkája, ami a hobbija is; munkatársai nagyon szerették, életvidám, őszinte embernek ismerték. 2009. december 4-én, 58 évesen, ennél a cégnél állt meg hirtelen a szíve. 1986-ban, a kecskeméti panel-lakás bezártságából menekülve, Ballószögön kezdett építkezni, 1989-ben költözött a Medgyesi család a Vörösmarty utcába. 2003-ban szétköltöztek a feleségével, de nem váltak el útjaik, rendszeresen tartották a kapcsolatot. Ebben az évben vett Ballószög külterületén egy tanyát, azt építgette, művelte a területet, a terményt rendszeresen szétosztotta a családban. Mindhárom gyermekével tartalmas kapcsolatot ápolt, büszke nagypapaként foglalkozott unokáival, rajongott értük. Tartalmas szerepet vállalt a falu életében, A Ballószögi Önkéntes Tűzoltóság tagja volt 2003. június 1-től, a Nemzetőrség csapatában pedig 2004-től tevékenykedett. Aktivitására jellemző, hogy szinte nem volt olyan feladat, amiben nem vett volna részt. Minden esetben az elsők között jelentkezett a feladatokra. A Dino Egyesület munkájában is részt vállalt, főként a rendezvények lebonyolításakor lehetett Rá számítani. Egy színes egyéniséget vesztettünk el, aki hiányozni fog a mindennapi életünkből, illetve az egyesületek életéből is. Emlékét megőrizzük, nyugodjék békében! Horváth József BÖTE elnök -8-
BALLÓSZÖG KÖZSÉG POLGÁRI HAVI LAPJA
9. ÉVFOLYAM 1. SZÁM - 2010 Január
Sulivilág Mit hozott a karácsony? Az ünnepek mindig sok tennivalóval járnak nemcsak a családokban, hanem az iskolában is. Ahhoz, hogy a karácsony igazán úgy sikerüljön, ahogy elterveztük, ahogy szeretnénk, a karácsonyi készülődést ideje korán el kell kezdenünk. A mi tanulóink sem tétlenkedtek az adventi időszakban. A Mikulás alig vette fel az üres puttonyát és indult el „télországba”, a mi tanulóik már lelkesen kezdték díszíteni az iskola auláját, hogy ünnepi díszbe öltözzön. Az osztályokba karácsonyfákat állítottak, a gyerekek keze által készített díszek is felkerültek a fenyőágakra.
A karácsony az idén mesedélutánt hozott a ballószögi gyerekek számára. A Faluházba december 16-án egy Életfa-díjas mesemondó, Fábián Éva érkezett. A vendég az Önkormányzat meghívását elfogadva hozta el és szólaltatta meg nekünk a karácsonyi mesét.
A hagyományos kézműves délutánon december 17-én Erzsike néni és Jutka néni irányítása mellett elkészültek a családnak szánt apró ajándékok is. Az igazi ajándék az idei karácsonyi műsor volt. A népes szereplőkből álló előadással, melyet Veres Adrienn tanárnő állított össze, sikerült meghittséget teremteni , és könnyet csalni a szemekbe.
-9-
BALLÓSZÖG KÖZSÉG POLGÁRI HAVI LAPJA
9. ÉVFOLYAM 1. SZÁM - 2010 Január
Óvodai Hírek Hagyományainkat követve decemberben is megszerveztük családi délutánunkat, amelyet Schal Ildikó óvodapedagógus bábjátéka nyitott meg. Meséjének címe: A didergő király. Gyermekeink szeretettel fogadták Őt és odaadással hallgatták előadását. Ezúton is köszönjük munkáját. A Karácsonyi Óvoda családi délutánján a kecskeméti Nagytemplom hittanosai Norbi atya vezetésével betlehemes játékkal kedveskedtek a gyermekeknek és szüleiknek Óvodásainkkal, szüleikkel és a leendő elsős tanító nénivel az adventi készülődés jegyében tölthettünk el egy kellemes együttlétet. Készítettünk angyalkát, karácsonyi gyertyatartót, illetve kiscsoportosainkkal sóliszt gyurmából hóembert. Jókedv és szórakozás, ez jellemezte a délutánt. A karácsonyi előkészületeknek lelki vonatkozásai is vannak, amelynek megéreztetésében óvodánknak kiemelkedő szerepe van. Az óvó nénik a gyerekekkel közösen ünneplőbe öltöztették a csoportszobát. Az ablakokra is szebbnél szebb dekoráció került. Négy hét várakozás után megérkezett a várva várt Karácsony. Az ünnep napján az óvodába érkező gyermekeket és szüleiket a bejáratnál felállított betlehemi jászol fogadta, majd az adventi koszorú fényét pillanthatták meg. Érezhető volt az összetartozás, és a szeretet. A karácsonyi ünnepségünket a Kossuth Lajos Általános Iskola tanulóinak műsora nyitotta meg. Hallhattunk mesét, verseket, illetve hópihe tánccal lepték meg apróságainkat. Köszönetünket fejezzük ki felkészítőiknek és természetesen a gyermekeknek is. Hagyományteremtő céllal meghívtuk régi kedves, immár nyugdíjas dolgozóinkat is az ünnepségünkre. Köszönjük, hogy megtiszteltek jelenlétükkel. A hangulatos előadást az ajándékbontás követte, amely idő alatt a gyermekek szeméből sugárzott a szeretet és az öröm. Külön köszönetünket fejezzük ki Katona Imre polgármester úrnak, a képviselő- testületnek a csoportonkénti 50.000 forintért, amelyet októberben születésnapi ajándékként kapott óvodánk. Ebből az összegből kerültek szebbnél szebb ajándékok a fa alá. Február az egészségnevelés hónapja. Tervezünk szakmai bemutató délelőttöt, illetve egy közös délutánt gyermekeinkkel és szüleikkel. Ezúton kíván boldog új évet a ballószögi Csillagszem Óvoda minden dolgozója!
Farkas Éva
- 10 -
BALLÓSZÖG KÖZSÉG POLGÁRI HAVI LAPJA
9. ÉVFOLYAM 1. SZÁM - 2010 Január
MEGHÍVÓ Kulturális GÁLA 2010 Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én tisztázta le végleges formában a magyarság jelképévé vált költeményét, a Himnuszt. 1989-ben /20 éve/ úgy döntöttek, hogy ez a jeles nap legyen minden évben a Magyar Kultúra Napja. Noha nem piros betűs ünnepként szerepel a naptárban a Magyar Kultúra Napja, de a kultúrát közvetíteni akaróknak mégis kiemelt, fontos dátum. Széchenyi szavaival élve: „Kiművelt emberfők sokaságában rejlik a nemzet igazi ereje.” Nem véletlen, hogy értékeink, kincseink közül éppen nemzeti himnuszunk születése vált a magyar kultúra ünnepévé. Nem csak a magyar sors, magasztos történelmünk viharos évszázadai sejlenek föl gyönyörű himnuszunkban, hanem a nép által átörökített, megőrzött – tudatunkban folytonosan jelenlévő és belőle építkező – kultúra is. A világ nem is mindig érti mit mond nekünk Balassi, Csokonai, Ady, József Attila és hogy mit jelent Bartók és Kodály Zoltán, aki szerint: „A kultúrát nem lehet örökölni. Az elődök kultúrája egykettőre elpárolog, ha minden nemzedék újra meg újra meg nem szerzi magának.” Felzárkózni pedig lefelé nem lehet. Felzárkózni csak felfelé lehet minden népnek saját arculata szerint. Úgy gondoltam, a felzárkózásnak az is egy módja, ha egy ünnepi kulturális gálát szervezek, amely rendezvény technikai okok miatt nem jöhet létre január 22-én, de egy héttel később már igen. A rendezvényen lesz reményeim szerint ének, zene, tánc, vers, mese. Közreműködnek - többek között - Égi Csodaszarvas Hagyományőrző Egyesület, Tehetséges Gyermekekért Egyesület, Csillagszem Óvoda, Kossuth Lajos Általános Iskola, Hagyományőrző Népdalkör, Őszirózsa Idősek Klubja, Spitzer Edina és Gróf Zoltán, Zsámboki Attila, Mák Angéla és Vereb Edina, Bacsa Zoltán zenetanár és ifjú tanítványai és ha Isten segít, Kövecses Gergő néptáncos és Halász Mónika a „Wass Albert” szavalóverseny győztese is.
Szeretettel hívok mindenkit A 2010. január 29-én, pénteken 18 órakor kezdődő Kulturális Gálára a Faluházba! Kérem, jöjjenek el, fogják meg családjuk, barátjuk kezét és hozzák el őket is! Én azt vallom, hogy minden nap tegyük meg, amit tudunk és meglátjuk mit hoz a holnap. Egy maroknyi ember is képes csodákra. Ebben az elsivárosodott világunkban szükség is van csodákra. Hétköznapi csodákra, mint amilyen az alkotás öröme, az önkifejezés lehetősége, a művészetek adta öröm érzésének megismerése. Én azért vagyok bizakodó, mert a fiataloknak még rengeteg idejük van és ők meg tudják változtatni ezt a néha szinte reménytelennek tűnő helyzetet, persze csak akkor, ha akarják. A bácsalmási templom hirdető tábláján olvastam évekkel ezelőtt és máig kapaszkodóm ha nagyon nyavajogni lenne kedvem: „Hagyj fel azzal, hogy arra panaszkodsz a Te Istenednek, hogy mekkora vihar vesz körül! Inkább mondd a Te viharodnak, hogy mekkora Isten áll mögötted!” Válság van. Válság a világban, válság az otthonokban. Válság a fejekben? Elhagytuk 2009-et. Mit tartogat nekünk 2010? A bajt látjuk meg inkább, vagy az örömöt? Tudjuk-e követni az irányt mutató csillagot? Én nemzeti imádságunkkal kívánok Önöknek Boldog Új Évet!
„Isten, álld meg a m agyart Jó kedvvel, bőséggel, N y ú j t s f e l é j e v é d ő k a r t, Ha küzd ellenséggel; B a l s o r s a k i t r é g e n t é p, H o z z r á v í g e s z t e n d ő t, Megbűnhődte már e nép A m u ltat s j ö v e n d őt ! ” Az embereket nem csak a szó, eskü és az ígéret köti egymáshoz. Van valami más, valamilyen keményebb és szigorúbb törvény, amely megszabja, hogy muszáj áldozatot hozni azért, hogy közösségeket alkossunk. Bízom abban, hogy megértettek és ott lesznek január 29-én a Faluházban. Kérem, áldozzanak a kultúra oltárán az idejükkel, tapsoljanak a közreműködőknek! Kapaszkodjunk össze, hogy megmaradhassunk magyarnak! Nothof Julianna Kulturális programszervező
Kölcsey Ferenc
- 11 -
BALLÓSZÖG KÖZSÉG POLGÁRI HAVI LAPJA
9. ÉVFOLYAM 1. SZÁM - 2010 Január
FEBRUÁRBAN INDUL A DÍNÓ EGYESÜLET MAGYAR – NÉMET TÁRSALGÁSI KLUBJA
A ballószögi gyerekek ismét nevetettek A Ballószögi Tehetséges Gyermekekért Közhasznú Egyesület színjátszó köre 2009 december 28-an kissé megkésett karácsonyi ajándékként vitte el - A Pofon - című musicalt a kecskeméti Platán Otthonba. A nem mindennapi körülmények között előadott darabot az elejétől a végéig nevetés és taps kísérte. Nagyon örültem neki, hogy az ott élő beteg emberek életébe , hacsak rövid időre is, de, mosolyt tudtunk csalni. Ezúton szeretném megköszönni a gyerekeknek: Balogh Zoltánnak, Domokos Fanninak, Szabó Lászlónak, Gáspár Dávidnak, Domokos Alexandrának, Sándor Zitának, Farkas Andreának, Kocsis Noéminek, Csizmadia Anettnek, Domokos Ádámnak, Garaczi Milánnak és Garaczi Máténak, - hogy a téli szünetükből egy délelőttöt feláldoztak arra, hogy ez az előadás létrejöhessen. Azt is köszönöm, hogy a gyerekek, felnőtteknek is irigylésre méltóan, bámulatos ügyességgel kezelték ezt az előadást és a nézőket. Úgy érzem mindenkiben maradandó nyomot hagyott ez az előadás, a távoli jövőre nézve is, hogy egészségesen és betegen is tudjunk örülni az élet minden apró ajándékának. Köszönöm Nektek Gyerekek! Köszönöm Platánban Élő Emberek! Most én tanultam Tőletek! Domokos István
A DÍNÓ Közhasznú Egyesület MagyarNémet Társalgási Klubot indít 2010 februárjában. A klub célja a kevés német tudással rendelkező gyermekek és felnőttek nyelvtudásának megerősítése. Aktuális témák megbeszélése, a kiskunsági, ballószögi jellegzetességek, természeti és népi hagyományok német nyelven történő bemutatásának elsajátítása. A német jellegzetességek megismertetése. A foglalkozások révén a résztvevők könnyebben tudnak a térségünkbe érkező német anyanyelvű gyermekekkel és felnőttekkel baráti kapcsolatokat kialakítani. A nyelvgyakorlást német anyanyelvű partnerek segítik. A foglalkozásokon való részvétel ingyenes. Jelentkezni: a +36 20 9360653 telefonszámon vagy a
[email protected] e-mailen, vagy a Ballószög Vörösmarty u 89.-ben lehet. Csincsáné Papp Zsuzsanna a DÍNÓ Egyesület elnöke
F E L H Í V Á S Az Új Irány előző havi lapszámában jeleztük, hogy
Domokosné Bartus Dóra és Gróf Zoltán szerzőpáros a helyi szín-
új musical-en dolgozik. A mű elkészült! A musical-ben megírt szerepek száma a színjátszókör jelenlegi létszámát meghaladja, ezért szereplőválogatást hirdetünk!
játszókör részére
Várjuk minden 12-25 év közötti - színjátszáshoz kedvet érző és énekelni is szerető - fiúk és lányok jelentkezését!
A meghallgatás ideje: 2010.február 06.szombat délelőtt 10-12-ig. Helyszín: Ballószög Faluház. Előzetes egyeztetés mindenképpen szükséges a 06-70-9498354 telefonszámon
KÜLTERÜLETI SZEMÉTSZÁLLÍTÁSI NAPTÁR 2010. ÉVRE Balószög Község külterületén a traktoros szemétgyűjtés a megszokott módon minden második héten hétfői napon lesz az alábbiak szerint: III. IV. körzetben: Február 1. és 15., Március 1., 16. és 29., Április 12. és 26., Május 10. és 25., Június 7. és 21., Július 5. és 19., Augusztus 2., 16. és 30., Szeptember 13. és 27., Október 11. és 25., November 8. és 22., December 6. és 20. I. II. és V. körzetben: Február 8. és 22., Március 8. és 22., Április 6. és 19., Május 3. és 17., és 31., Június 14. és 28., Július 12. és 26., Augusztus 9. és 23., Szeptember 6. és 20., Október 4. és 18., November 2., 15. és 29., December 13. és 27. Tájékoztatjuk Önöket, hogy ingatlanonként 2 db 120 literes szemeteszsákot lehet kihelyezni a szállítási napokon reggel 7 óráig az utak szélére. Amennyiben több hulladék keletkezik a háztartásukban, azt a hivatalban megvásárolható Saubermacher Kft. emblémájával ellátott zsákban kell kitenni, melynek költsége 300,- Ft/db. Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a szemeteszsákokban nem helyezhetnek el törékeny üvegtárgyakat, szúró- vágóeszközöket, vasat, savas, maró hatású anyagokat, hamut, amennyiben a szállító munkások ilyen zsákot találnak, azt nem viszik el az ingatlanuk elől. A szállítást az önkormányzat dolgozói végzik, ezért kérjük, ügyeljenek arra, hogy a kihelyezett zsákok kézi erővel könnyen mozgathatók legyenek. Segítő együttműködésüket megköszönjük.
ÚJ IRÁNY Kiadja: Ballószög Község Önkormányzata; Munkatársak: Agócs Bernadett, Bárdonné Dr. Benda Mónika, Csincsáné Papp Zsuzsanna, Domokos István, Domokosné Bartus Dóra, Demeter József, Farkas Éva, Gáspár István, ifj. Hosszú Dávid, Horváth József, Katona Imre, Milotayné Tamás Mariann, Nothof Julianna Szerkesztő: Komáromy Zoltán Nyomda: Print 2000 Nyomda Kft. Elérhetőség:
[email protected], www.balloszog.hu
- 12 -