A visszavágón a Santiago Bernabéuban Mourinho beállított a félpályára egy középhátvédet: Pepe feladata volt, hogy Messit hatástalanítsa. A találkozó olyan volt, mintha páncélszekrényben játszanának. Nemcsak a góllövésben akadályozták meg a Barçát, hanem abban is, hogy futballozzon. A labdarúgásnak ezen az ünnepén valami egészen hallatlan történt: Messi elkeseredett. Mint a ketrecbe zárt állat, dühösen belerúgott egy reklámtáblába. Pepe odament hozzá, és azt mondta neki: „Megbolondultál?” – és sértő mozdulattal kopasz fejére bökve mutatta, hogy térjen észhez. Az üldözője paranoiát diagnosztizált nála. Az igazság azonban az, hogy Messi nagyon is észnél volt. Olyannyira, hogy elege lett. Aki azt képzeli, hogy rá az égvilágon semmi sem hat, az gondoljon a tehetetlenségnek erre a pillanatára. A Wembley-ben, a Manchester elleni második döntőn is belerúgott egy táblába, de akkor örömében. 2011. május 28-án láttuk, amint a gólja után úgy fut, akár egy eszelős. Hajtotta a dühödt, elkeseredett öröm. A pálya szélén otthagyta narancssárga cipője nyomát egy akármilyen piaci terméken. A kegyetlen Pepe kellett hozzá a Santiago de Bernabéuban vagy a Manchester nemessége a Wembley-ben, hogy kirobbanjanak az érzelmei. És kiderült, hogy nem egy feltérképezésre váró ismeretlen vidékről van szó, igenis ott vannak azok az érzelmek, csak ritkán jutnak kifejezésre. Honnan tudhatnánk, hogy egy hallgatag ember azért van csöndben, mert kellemetlenül érzi magát? A 10-es számú játékost nem sok minden érdekli, ám ha valami ezek közül csorbát szenved, akkor bizony dühös lesz. 67
A legrosszabb, ami érheti, hogy nem teszik be a csapatba, pedig nem sérült, ami ezt igazolhatná. Hogy „tartalékolják” őt egy újabb hőstettre – ennek a puszta gondolatától is úgy érzi magát, mintha egy öregasszony naftalinban őrzött ruhájának tartanák. Ramon Besa írta meg az El País-ban, hogy amikor Guardiola úgy döntött, nem játszatja a Sevilla ellen (döntését később a gránátvörös csapat 4 : 0-s eredménye is igazolta), a Bolha nem jelent meg a soron következő edzésen. Besa így rekonstruálja a játékostársak reakcióját: „A klubnál azt hitték, meghűlt, vagy valami nem várt esemény jött közbe, mikor másnap nem jelent meg a stadionban. Az történt, hogy nagyon zavarta, hogy mást állítottak be helyette, és meg kellett várnia a másnap reggelt, hogy megtudja, ugyanolyan hirtelen elmúlik-e majd a dühe, ahogyan jött.” Máskor meg egy műanyag kiskanállal a szájában ment ki edzésen a pályára. Megitta a kávét, és nem tette le. Különös jel. A csapatból a többiek úgy érezték, meg kell vizsgálniuk lelkiismeretüket: ki nem adta le neki a labdát? Ki bántotta meg véletlenül? Mikor a világ legjobb játékosa egy kiskanállal a szájában edz, akkora riadalom támad, mint amikor egy tenor lázmérővel a szájában áll ki énekelni. Néhány perc múltán a játékos kiköpte a kiskanalat. A krízishelyzet véget ért. Messi reakcióit legbehatóbban Pep Guardiola tanulmányozta. 2012 decemberében együtt ebédeltünk, nagyon jó barátja, a filmrendező David Trueba és néhány újságíró barátja társaságában.
Guardiola szeret időnként elmerülni abban a különös világban, amely nem edzésről, sajtókonferenciáról vagy olyan sorsról szól, amely csak vasárnapig tart. Belőle hiányzik az az inkább könyvbe illő szenvedély, ami Pardezát vagy Valdanót fűti, de szeret mindenről tájékozott lenni, és elolvassa, amit kell. Különös módon, miután más foglalkozású barátai társaságában levezette a környezetével együtt járó feszültségeket, a legnagyobb hévvel tér vissza örök témájához: „Futballistaként sose voltam igazán boldog – mondta az étteremben, ahol a szomszéd asztaloknál ülők igyekeztek egy-egy mondatot elcsípni a beszélgetésünkből. – Minden miatt aggódtam, meccs előtt mindig hánytam, állandó szorongásban éltem.” Azóta már viselkedése inkább egy stratéga, semmint a zöld gyep egyik főszereplőjének magatartásával rokon. Abban az időben, amikor még a 4-es mezt viselte a hátán, Valdano jellemezte úgy, hogy olyan, „mint egy edző, labdával a lábán”. „El sem hiszitek, mennyire irigylem a játékosaimat; én sose tudtam ennyire élvezni a játékot. Meg tudnám ölni őket, amilyen boldognak látszanak!” – jegyezte meg viccből. Néhányan közülük edzőként folytatják majd karrierjüket: Xavi és Busquets akkora taktikai tehetség, hogy már a stratégák kispadján látjuk őket. Messit viszont nehéz pályán kívül elképzelni. Az ő lelkialkata a jelen időre van tervezve, arra, hogy szieszta után pályára lépve gólt lőjön. Nincs benne elhivatottság, hogy televíziós kommentátor legyen, sem hogy egy technikai vezető jövőre vonatkozó elképzeléseit dédelgesse magában. Vajon mit fog csinálni, ha visszavonul? Eszi majd a steaket az otthonában, ahol a legbecsesebb bútordarab a kanapé lesz?
68
69
„Én hatvanéves koromban is edző leszek” – állítja Guardiola, aki jobban szereti a futballnak ezt a változatát, amely hosszabb ideig is tart. Innen nézi Messit, akkora figyelmet szentel neki, amekkorát még soha senkinek. Az FC Barcelona játékstílusa egyebek között abban áll, hogy szabad utat engedjenek a 10-es mezt viselő játékosnak; a kameruni Eto’ónak és a svéd Ibrahimovicsnak is kijjebb kellett húzódnia, nehogy Messi góllövő útvonalába kerüljenek. Nem lehet valaki a világ legjobb játékosa egy csapatsportágban a többiek közreműködése nélkül. Guardiola sokat dolgozott rajta, hogy olyan támadásokat eszeljen ki, ahol Messi árnyékékként kezdi, és középcsatárként fejezi be a játékot: a 10-es, akiből aztán 9-es lesz. Az ötösön belül mozgó vadászok a világ legkiszámíthatatlanabb hivatását űzik. A mérkőzésen mindössze néhány másodpercig léteznek. Messi kiterjedt repertoárral rendelkezik mint játékszervező, de gyakran befejező csatárként is feltűnik, hogy a sarokba lőjön egy-egy átadást, amivel sokszor önmagát hozta helyzetbe. Eto’o a killer szerepét töltötte be az ötösön belül, de ez túl statikus helynek bizonyult az örökké változó Barçában. Ami Ibrahimovicsot illeti, ő olyan óriás, aki megszokta, hogy mindig magányos. A Serie A, az olasz első osztály befejező csatárai egy kietlen pusztaságban élnek, ahol mindenki a maga sorsának kovácsa. Egyikük sem tudott beilleszkedni a Barça nyájsémájú csapatába. A 2010–11-es idényre Guardiola Villára épített, aki képes megnyitni a pályát, ahogyan Pedro. A középső
zóna felszabadult, és a labdarúgás két legjobb üzenetközvetítő rendszere látta el ott tisztét: Iniesta és Xavi. Ezzel a változattal Messi, aki már a legjobb volt, még felül is múlhatta önmagát. Guardiola tudta, hogyan kell értelmezni a barcelonai motor különféle ütemeit. A barcelonai taktika Messi erényei köré szerveződött, ez az, amit a válogatottban sosem tudott kihasználni. Mindazonáltal kezdettől fogva nagyon fontos volt neki, hogy magára öltheti a világoskék-fehér mezt. Leonardo Faccio fölelevenít egy epizódot, amelyről kevesen beszélnek. A Bolha mindenkit elkápráztatott Spanyolországban attól fogva, hogy a Liga legfiatalabb játékosaként gólt szerzett (tizenhét esztendősen, az Albacete ellen), ám időbe telt, mire tehetsége Argentínában is visszhangra lelt. Ekkortájt hívták meg a spanyol ifjúsági válogatottba. A FIFA szabályai szerint, ha egy játékos egyszer már játszott egy ország válogatottjában, akkor többet egy másikéban már nem játszhat. Messi inkább Argentínát választotta. De nem mindjárt hívták meg. „Öt hónapba telt, mire a spanyol után hazája futballszövetségétől is megérkezett a felkérés” – jegyzi meg Faccio. Már ez önmagában is elég lenne hozzá, hogy jobb belátásra térjenek azok, akik hiányolják Messiből a nemzeti elkötelezettséget. Nem hagyta el rosariói akcentusát, szokásait, és nyugdíjasként is ebben a városban szeretne élni, melyet csak azért hagyott el, mert ott nem kaphatott gyógykezelést. A szurkolók persze csak akkor nyugszanak meg teljesen, ha végre Argentínával is sikerül győznie. Hazája
70
71
egyetlen klubcsapatában sem játszott, és még a válogatottal szembeni adóssága sincs kiegyenlítve. E tekintetben igazán szemléletes Johan Cruyff példája. Mikor az Ajaxban játszott, és Hollandia-szerte fölismerték az utcán, az emberek gratuláltak a győzelmeihez. Ám amikor Barcelonába költözött, meglepve tapasztalta, hogy az emberek köszönetet mondanak neki. Honfitársai szakmai érdemnek tekintették mindazt, amit elért; a barcelonaiak a győzelmek részeseinek érezték magukat. Lionel Messi argentínai tragédiája, hogy földijei még nem tudnak köszönetet mondani neki.
PILLANTÁS A CSÚCSRÓL
A sikerrel az a legnagyobb baj, hogy nincs meg benne a várakozás öröme. A trófeák hosszú sorát felvonultató csapatoknál a becsvágy visszanyerése a legnehezebb. Mi értelme a célt keresni, mikor már ott vagyunk? Mikor a Barça ült a babérjain, és a 2010–2011-es idény elején kikapott az Hérculestől, Guardiola beállította az ébresztőórát, hogy tovább álmodhassanak. „Leónak nincs szüksége különösebb motivációra – mondta nekem annál az ebédnél. – Saját magával versenyez; mindig új kihívásokkal kerül szembe.” Mondott is rá egy nagyon egyszerű, ám roppant jellemző példát. Az egyik edzésen Sergio Busquets figyelmetlenségből felvágta Messit, aki az esés közben megsérült. Minden különösebb riadalom nélkül gyakoroltak tovább. Már az öltözőben voltak, amikor Busi odament hozzá, hogy bocsánatot 72
