CÍMERADOMÁNYOZÁS I. FERDINÁND KORÁBAN 7 74 74&£ 4 74∞ 4&£ &£ &£∞ § ™
A Habsburg-berendezkedés idôszaka együtt járt a nemesi elit megújulásával, illetve a köznemesség tömegessé válásával, ami a címeradományozás, címerkészítés virágkorát eredményezte Magyarországon. Mindez egybeesett a klasszikus európai heraldika hanyatlásával, amikor a címerek elvesztették eredeti racionális szerepüket, és a megkülönböztetés mellett dekoratív jellegük került elôtérbe. Az alább bemutatásra kerülô heraldikai változások jelentôségét utólag meg lehet kérdôjelezni, mindenesetre elgondolkodtató, hogy az éppen megkoronázott, ám igen csekély legitimitással bíró Habsburg I. Ferdinánd egyik elsô rendelkezésével – még 1526-ban – címeradományozási szokásainkat próbálta megújítani. Valahol csak meg kellett kezdeni a felzárkózást Európához.
E
urópában a 14. század utolsó éveiben jelent meg az az oklevéltípus, amellyel az uralkodók címert adományoztak híveiknek úgy, hogy a címert az oklevélben megfestették, ezzel a birtokadományozással azonos jogérvényre emelték az adományozott címert. Ezek az ünnepélyes formában kiállított, függô pecséttel ellátott címereslevelek minden uralkodó kancelláriájában igen hamar jellegzetes formát nyertek, amely azután évszázadokra meghatározta ennek az oklevéltípusnak a kiállítását. A privilegiális formában kiállított címereslevél megjelenése elôtt készült adományleveleken rányomott pecsét volt, és az oklevél szövege esetenként tartalmazta azt a záradékot, miszerint az adományozott címer csak akkor emelkedik jogerôre, ha senki nem tiltakozik ellene, azaz nem sért korábban már megszerzett jogot. Míg a birtokadományoknál a késôbbiekben is érvényben maradt az ellentmondás joga, a függô pecséttel ellátott címeresSzentgyörgyvölgyi Bakács Sandrin címere. levelekben mindenkit eltiltottak az adomáAdományozta: nyozottal azonos cí Szapolyai János mer használatától.
74∞&£∞§™ 74∞&£∞§™ 74&£ 74
NYULÁSZINÉ STRAUB ÉVA Magyarországon a festett címerképes oklevél elsô ránk maradt darabja 1405ben kelt. Ekkor a címert az oklevél közepén erre a célra üresen hagyott téglalap alakú helyre festették, annak mintájára, ahogyan azt a német-római császári kancellária néhány éves gyakorlata kialakította. 1411-bôl maradt fenn az elsô olyan oklevél, amelynek az élén helyezték el a címert, azaz az oklevél kezdô sorait kb. 15 centivel beljebb kezdték, mint a további részt, és az így üresen maradt helyre festették a címerképet. A címert lezáró keret és a címer közötti területet a festô tehetsége, a kor ízlése, festészeti stílusa és nem utolsósorban a megrendelô anyagi helyzete függvényében díszítették. E díszítmény nem képezi az adományozott címer részét. Ritka kivételként ugyan, de a 18. századig majd minden uralkodótól – így I. Ferdinándtól is – ismerünk olyan címereslevelet, ahol a címert keret nélkül festették meg az oklevél élén.
Zsigmond király német-római császárrá választása (1410), majd koronázása (1414), valamint a konstanzi zsinaton való részvétele (1414–1418) nagy lendületet adott a nemesi, ezen belül is a köznemesi címerhasználatnak, illetve ösztönzôleg hatott a már használt címerek uralkodói megerôsítésének igényére. A címeradományt, ha a címerkérô az uralkodó környezetében élt, ô maga, ha nem, támogatója szóbeli kérése alapján engedélyezte az uralkodó. Az udvari kancellárián formuláskönyv alapján állították össze az oklevelet, majd – általában a kérelmezô által választott motívumok alapján – festô készítette el a címerrajzot. Mind az adományért, mind az oklevél anyagáért (a hártyáért), a szöveg leírásáért és a kép megfestéséért díjazás illette a kancelláriát, illetve a nótáriust és a festôt. Ebbôl adódóan a címerszerzô anyagi helyzetétôl függött, hogy milyen képességû írnokot és festôt választott. A 15. században sokszor rövid méltatás olvasható az oklevélben a kedvezményezett – vagy valamely ôse – kiemelkedô érdemeirôl, amelyekkel a királyi kegyet kiérdemelte. A címer leírása ebben az idôszakban csak ritkán vagy csak részlegesen – a címerképre és a sisakdíszre RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN
69
74∞&£∞§™
koncentrálva – olvasható a latin nyelvû oklevélben. A címerleírás vagy a megfestett címerre történô utalás után hosszú felsorolás következik minden oklevélben arról, hogy hogyan és hol használhatja a megadományozott a címert. Ez a leírás a magyar nyelvû adománylevelek megjelenéséig (1844) gyakorlatilag nem változott. Az oklevelet a kiadás helyének és idejének meghatározása zárja: 1526-ig minden középkori oklevelünkön egy-egy egyházi ünnephez igazodva jelölték az idôpontot. Az oklevél szövege alatt jobb oldalt a kancellár aláírásával hitelesítette a kiadványt, Mátyás királytól kezdve uralkodóink a jobb oldalt látták el kézjegyükkel. A díjak megfizetése után az oklevelet függôpecséttel hitelesítették, és ezzel nyerte el jogi érvényességét. A mohácsi csatavesztés közigazgatásilag három részre szakította az országot. Az ország nyugati felében, a Magyar Királyság területén 1526 második felétôl I. Ferdinánd uralma alatt a bécsi udvari hatóságok intézték a magyar ügyeket. Az ország keleti felére érvényes hatáskörrel a török elsô támadása után még ideigóráig Budán mûködô, de gyakorlatilag már 1526-ban széthullott királyi igazga-
Kincse Mihály, László, valamint unokaöccseik, István, Mihály, Balázs nemesség- és címeradománylevele, 1553
74&£ 74∞&£∞§™ 74
70
RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN
tás Gyulafehérvárott szervezôdött újjá. A mohácsi ütközettel lezárult a magyar középkor, társadalmilag, gazdaságilag és a közigazgatásban gyökeres változást eredményezve. II. Lajos és a közvetlen környezetéhez tartozó fôurak halála nemcsak a Habsburg-ház trónigényének érvényesítését tette lehetôvé, de egy új fônemesi réteg kialakulásához is vezetett. Témánk szempontjából fontos, hogy a hadviselésben szerepét vesztette a címer, s lekerült a pajzsról, valamint a páncélsisakról, azonban az állami, területi, testületi és személyes pecséthasználatban jogi és természetes személyt, valamint tulajdont megkülönböztetô és azonosító szerepben tovább élt.
Címerkérés, címeradományozás Már a 14. század közepén felmerült az uralkodók részérôl az az igény, hogy címerhez csak uralkodói adomány útján lehessen jutni, a szokásjog azonban sokáig erôsebbnek bizonyult az uralkodói akaratnál. I. Ferdinánd 1526-ban rendelte el, hogy a nemesség és a címer iránti kérelmet a kancelláriához írásban, ún. címerkérô folyamodvány formájában kell benyújtani. Ugyanez vonatkozott a címerbôvítésre és a rangemelésre is. Az önként
felvett címerek kora tehát a középkorral együtt lezárult, és a Mohács után feltörekvô új nemesi réteg kizárólag adománylevéllel jutott nemességhez és címerhez (ez a változás 1542-ben az Erdélyi Fejedelemségben is bekövetkezett). I. Ferdinánd uralkodása kezdetétôl a címerkérés módján kívül több jelentôs diplomatikai változás is történt a címereslevelekben. Maguk a címerkérô folyamodványok a kancellárián készültek, egységes formában. Az írnok készítette el a kérvényt, amelyben a címerkérô neve mellett szerepeltek azok, akikre az adomány érvényességének kiterjesztését kérte a kérelmezô. Ez után kellett megfogalmazni az „érdemeket”, ha azokat a címerkérô szerepeltetni kívánta az oklevélben, sokszor azonban az indoklási rész sablonos „érdemeire való tekintettel” megfogalmazásra korlátozódik. A kérvény alatt nem a kérelmezô, hanem a jegyzô jegyezte fel a kérelmezô nevét. Dátum ekkor nem került a beadványra, azt akkor jegyezték rá, amikor az uralkodó jóváhagyta az adományt, és a késôbbiekben ez írták a kiadás dátumaként a címereslevélre. I. Ferdinánd uralkodásának elsô éveiben megfigyelhetô egy igen erôtlen kísérlet a bécsi kancellária részérôl, hogy saját címeradományozási gyakorlatát érvényesítse a magyar vonatkozású okle-
velek kiadásakor. A címerszerkesztés bécsi udvari sajátossága volt, hogy csak a fônemeseknek járt nyitott sisak, a köznemesi címerekben zárt sisakot kellett ábrázolni. A magyar heraldikában ennek nem volt hagyománya, és a változtatást a nemesség – elsôsorban természetesen a köznemesség – visszautasította mint nemzeti hagyományaink elleni támadást. Ismerünk olyan folyamodványokat, amelyeken a kancellárián áthúzták a köznemesi címerterven megrajzolt rostélyos sisakot, és az adományt zárt sisakkal engedélyezték. A kedvezményezett a címer megfestetése nélkül váltotta ki az adománylevelet, amelynek érvényességét a címerkép hiánya nem befolyásolta, majd késôbb az eredeti terv alapján megfestette a címert. Az oklevelek szerkezetében I. Ferdinánd több jelentôs, 1844-ig érvényben maradt változtatást hajtott végre. A címerleírás az oklevél állandó részévé vált, új elemként megjelent az oklevélben a világi és egyházi fôméltóságok felsorolása, valamint a dátumban ettôl kezdve a ma is használatos hónap és nap megjelölést alkalmazták. Az okleveleket – egyegy kivételtôl eltekintve, mint pl. Oláh Miklós 1558-as címermegerôsítô adománya, amely könyv formájú – továbbra is kiterített hártyára (ún. lap formájú oklevél) írták. A könyv formájú adománylevél csak a 17. század közepétôl tört utat magának a magyar címereslevél-adományozási gyakorlatban. Az elmondottak természetesen azokra a címereslevelekre vonatkoznak, amelyeket I. Ferdinánd mint magyar király adományozott. Azokban az esetekben, amikor birodalmi adományban részesítette híveit, a birodalmi kancelláriai gyakorlat érvényesült a kiadvány elkészítésénél. Az oklevelek szerkezete mellett az adományban részesülôk köre és az adomány tárgya is jelentôsen megváltozott a korábbiakhoz képest I. Ferdinánd uralkodása alatt. Mint említettük, a mohácsi csatatéren odaveszett a magyar társadalom vezetô rétegének, a középkorban felemelkedett és jelentôs szerepet játszó családoknak jelentôs része. A kialakult társadalmi erôviszonyok lehetôséget biztosítottak I. Ferdinánd számára, hogy birtokadományokkal egy Habsburg-hû vezetô réteget emeljen maga mellé. Ennek heraldikai vetülete címerbôvítô és címadományozási oklevelekben jelent meg. A köznemesi réteg vérveszteségét és a török elleni harcok hôseit pedig nemesség- és címeradományozással jutalmazta. Ha összevetjük az 1526 elôtti és 1526 utáni adományleveleket az ado -
mány tárgya szempontból, igen élesen kirajzolódik, hogy amíg a korábbi idôszakban a címeradományozás, címermegerôsítés vagy címerbôvítés csak ritkán társult nemesség adományozásával, azaz a kedvezményezettek többsége a király környezetében élô nemes volt, addig I. Ferdinánd címeradományainak többsége nemesítéssel járt együtt.
A címerképfestészet átalakulása A leglátványosabb eltérés az 1526 elôtt kiállított és az I. Ferdinánd uralkodása alatt készült címereslevelek között az oklevelek díszítésében és a címerekben figyelhetô meg. Az 1480-as években a gótikus oklevéldíszítést felváltotta a reneszánsz festészet hatása alatt készített címerek és oklevéldíszítések kora. Az új stílus a század végére teljesedett ki, és 1526ig uralkodó mindazokon az okleveleken, amelyeket tanult festôk készítettek. Má-
tyás király halála után a Corvina-mûhely megrendelések hiányában feloszlott, és a Budán maradt, jól képzett miniátorok oklevéldíszítéssel keresték kenyerüket. 1526ban elmenekültek Budáról, néhányan késôbb Izabella királyné udvarában kerestek munkát Gyulafehérvárott, volt, aki Bécsben tûnt fel, de címeresleveleinken kézjegyüket vagy munkásságuk hatását már nem fedezhetjük fel. A Bakács Sandrin részére 1532-ben Szapolyai János magyar király által kiadott oklevélen vagy Szigethy Literatus Pál 1545-ben Izabella királynétól nyert címereslevelén még a reneszánsz festészet hatása figyelhetô meg, az elôbbinél a motívumválasztás is a századforduló antiheraldikus címereit idézi. A mûvészileg jelentôsebb oklevelek I. Ferdinánd idejében a barokk festészeti iskolán képzett mesterek alkotásai. A korszak mûvészi színvonalát tekintve a leg- Csepely Mihály kiválóbb alkotás az Oláh nemesi címere, Miklós részére 1548-ban Po- 1560 zsonyban kiadott címeresle-
74∞&£∞§™ 74&£ 74∞&£∞§™ 74
RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN
71
74∞&£∞§™
ti területet) készítette, ilFejéregyházi Tóth letve díszítette a festô. Tamás címere. Nem ritka az sem, hogy Adományozta az uralkodó nevét tartalnemességgel mazó elsô sort díszítik, I. Ferdinánd, 1559 esetleg a címfelsorolást tartalmazó következô sorokat is, de már egyszerûbb elemekkel. Jelentôsebb anyagi háttérre utal és elsôsorban a reneszánsz stílusú okleveleknél fordul elô, hogy az oklevél felsô és bal széle díszített. Ismét az Oláh-címeresleveleket kell említenem, mert díszítettségük egyedülálló az I. Ferdinánd által kibocsátott oklevelek között. Tinódi Lantos Sebestyén – a címerkérô folyamodvány tanúsága szerint – szépen megtervezett, beszélô címert kért és kapott. A költô-dalnok-végvári harcos címereslevelén azonban a címerkép helye üresen maradt. Mint már említettük, anyagi eszközök hiányában elôfordult, hogy a kedvezményezett a címer megfestése nélkül váltotta ki az oklevelet, de arra is van példa, hogy a hadi események miatt nem volt idô a kép elkészítésére. A költô esetében feltételezhetôen az utóbbi ok vezetett ahhoz, hogy címerét ma már csak a folyamodványon csodálhatjuk meg. A címerekben is jelentôs eltérés figyelhetô meg a II. Lajossal lezárult korszakban és az I. Ferdinánd idejében keletkezettek között. Az 1516 utáni adománylevelek címereit nemcsak kivitelükben tekinthetjük festészeti mûremekeknek az ismert oklevelek jelentôs részén, de a pajzsok motívumai, a sisakdíszek és takarók is inkább remekbe szabott miniatúrák, mintsem heraldikailag értékelhetô címerek. I. Ferdinánd adományainál ez a torzulás már nem jelentkezik, a címerkészítés ebben az idôben átmenet nélkül visszakanyarodik a klasszikus heraldika felé. Teljesen letisztult címerekrôl azonban ekkor sem beszélhetünk, elsôsorban azért, mert a motívumok sokszor összetettek, bonyolultak, és ennek oka nem az a heraldikailag indokolható tény, hogy két vagy több címer egyesítésébôl jöttek létre. A magyar heraldika sajátossága a bonyolultabb címerek iránti vonzalom. Ebben a kérdésben, akárcsak a motívumválasztásban, igen közel álltak egymáshoz a budai és a bécsi kancellárián kiállított oklevelek címerei. A kölcsönhatás a címerválasztás kezdeteitôl megfigyelhetô, és ez a magyarázata annak is, hogy bár nem I. Ferdinánd az elsô Habsburg uralkodó a magyar trónon, a címereslevelekben a korábbi idôszakban ennek nyoma nem fedezhetô fel.
74∞&£∞§™ 74 74&£
74∞&£∞§™
vél, amely az ún. dunai iskola ismeretlen mesterének mûve. A korábban már említett könyv formájú, 1558as megerôsítô oklevél szintén ennek a festôiskolának egy másik mesterétôl származik. I. Ferdinánd uralkodásának végéig a barokk mûvészi hatás túlburjánzó, túldíszített összhatású festészeti stílusa érvényesült. E mûvészeti irányzat egyik korai példája a Nyáry család 1535-ben készült címereslevele, ahol a pajzsból a magyar heraldikában közkedvelt oroszlán néz ránk. Megkopott formájában is gyönyörû barokk díszítést alkalmazott a
Oláh Miklós címermegerôsítô oklevelének lapja, 1558
74&£ 74∞&£∞§™ 74
72
RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN
Keledy család címereslevelét 1561-ben készítô mester. A kompozíció érdekessége – és egyben értéke –, hogy a pajzsbeli kép egyszerû, mindössze a pajzs formája kifogásolható: ott érvényesítette a heraldika szabályait figyelmen kívül hagyva a festô képzelôerejét. Mint már említettük, az oklevéldíszítés mértéke a megadományozott anyagi lehetôségeit tükrözi. (Kevés példát tudunk arra a címereslevél adományozásának 500 éves gyakorlata alatt, hogy az uralkodó magára vállalta a kiállítással járó költségeket.) A legtöbb adománynál megelégedtek azzal, hogy a címert, valamint a szônyeget (keret és a címer közöt-
RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN
73
