Christian szemszöge Tartalom: részletek Christian szemszögéből A szürke ötven árnyalata és A sötét ötven árnyalata című könyvekből, plusz Christian gyerekkorából részletek (A szabadság ötven árnyalatának végéről) Fordítás: rajongói Fordította: Keresztesi Katalin Anna Megjegyzés: Előre is elnézést kérek, ha kissé értelmetlen, sok a szóismétlés benne, vagy nem pontos a fordítás! Igyekeztem a lehető legpontosabban és legértelmesebben lefordítani, de hát senki sem tökéletes Amennyire tudtam, alkalmazkodtam az eredeti fordításhoz (pár dolog innen már szerepelt a trilógiában) és az eredeti párbeszédeket is 97%-ban kimásoltam, egy-két helyen javítottam csak bele. A borító a megjelenésre váró Christian szemszögének első részére szánt hivatalos borító, de úgy gondoltam, nem hagyom "pucéron" a fordításomat (legalább ez ne legyen pucér… ) Jó olvasást!
Tartalomjegyzék Ötven első karácsonya ............................................................................................................................ 3 A szürke ötven árnyalata ......................................................................................................................... 6 1. fejezet - Az első találkozás ............................................................................................................... 6 7. és 8. fejezet - Ismét egy első ......................................................................................................... 23 A szürke ötven árnyalata - A sötét ötven árnyalata .............................................................................. 33 26. fejezet - A szakítás ....................................................................................................................... 33 A sötét ötven árnyalata ......................................................................................................................... 91 3. fejezet - Christian és Ana újra együtt ............................................................................................ 91 22. fejezet - Elena szembesítése ..................................................................................................... 104
Ötven első karácsonya A pulóverem viszketős és új szaga van. Minden új. Új az anyukám is. Orvos. Van sztetoszkópja, amelyet a fülembe dughatok, és hallhatom a szívemet. Ő aranyos és mosolyog is, mindig mosolyog. A fogai kicsik és fehérek. - Segítesz feldíszíteni a fát, Christian? Van egy óriási fenyőfa a szobában, ahol a nagy díványok vannak. Óriási fa. Láttam már ilyeneket. Boltokban, de ott nem, ahol fotelek vannak. Az új házamban sok a dívány meg a fotel. Nem egyetlen barna és ragacsos. - Tessék, nézd csak. - Az új anyukám egy dobozt mutat nekem. Teli van labdával. Sok szép, csillogó labdával. - Ezek a karácsonyfadíszek. Ka-rá-csony-fa-dí-szek. Ka-rá-csony-fa-dí-szek. A fejemben mondogatom a szót. Dí-szek. - Ezek pedig az égők - húz elő mami egy zsinórt, amelyen kicsi virágok vannak. - Először az égőket tesszük fel, utána díszítjük fel a fát - mondja, és a hajamba dugja az ujjait. Megmerevedek, pedig szeretem az ujjait a hajamban. Szeretek új mami közelében lenni. Jó illata van, tiszta, és csak a hajamat érinti meg. - Anya! Ő kiabál, Lelliot. Lelliot nagy és hangos. Nagyon hangos. És beszél. Be nem áll a szája. Én egyáltalán nem beszélek, nekem nincsenek szavaim. Nincsenek szavak a fejemben. - Elliot, drágám, a nappaliban vagyunk. Lelliot berohan. Iskolában volt. Van egy képe is. Egy kép, amelyet Új Maminak rajzolt. Lelliotnak is ő az anyukája. Letérdel, magához öleli Lelliotot, és megnézi a képet. Egy ház van rajta, mamival és apuval, meg Lelliottal és Christiannal. Christian nagyon kicsi Lelliot rajzán, Lelliot pedig nagy. Ő szélesen mosolyog, Christian arca szomorú. Apa is itt van, mami felé megy, én pedig erősebben szorítom a plédecskémet. Apa megcsókolja új mamit, de ő nem fél tőle, sőt mosolyog és visszacsókolja. Erősen szorítom a plédecskémet. - Szia, Christian! Apának mély, lágy hangja van. Szeretem a hangját. Soha nem hangos, nem kiabál. Nem kiabál, mint… Könyvekből mesél, amikor lefekszem. Cicáról olvas fel, és egy kalapról, meg zöld tojásokról és sonkáról. Még soha nem láttam zöld tojást. Apa most leguggol, és kicsi lesz. - Mit csináltál ma? Megmutatom neki a fát. - Vettél egy fát? Egy igazi karácsonyfát? A fejemben igent mondok. - Gyönyörű fa. Te meg anyu jól választottatok. Nagyon fontos, hogy jó fát válasszatok. Ő is megpaskolja a hajamat, én pedig nagyon mozdulatlan vagyok, és nagyon szorítom a plédecskét. Apa nem bánt.
- Apa, nézd meg a rajzomat. - Lelliot haragszik, amikor apa velem beszél. Lelliot haragszik rám. Megütöm Lelliotot, amikor haragszik rám. Új mami pedig rám haragszik, amikor ezt csinálom. Lelliot nem üt vissza. Lelliot fél tőlem. Nagyon szépek az égők a fán. - Gyere, megmutatom. A kampó átmegy ezen a kis szemen, aztán fel tudod akasztani a fára. Mami fölteszi a fára a piros ka-rá-csony-fa-díszt. - Most te próbáld meg a kis haranggal. A kicsi harang csilingel. Megrázom, és olyan boldog ez a hang. Újra megrázom. Mami nevet. Széles a mosolya. Különleges mosoly, nekem szól. - Tetszik a harang, Christian? Igent mondok a fejemmel, és újra megrázom a csengettyűt. Boldogan csilingel. - Olyan bájos a mosolyod, drága kisfiam. - Mami pislog, és a szemét törölgeti. Megcirógatja a hajam. - Szeretem, amikor mosolyogsz. - Keze a vállamhoz ér. Ne! Hátralépek, és a plédecskét szorongatom. Mami szomorúan néz, aztán újra boldog. Megcirógatja a hajam. Felrakjuk a harangot a fára? A fejem azt mondja: igen. - Christian, szólnod kell nekem, amikor éhes vagy. Meg tudod csinálni. Megfogod anya kezét, kivezetsz a konyhába, és rámutatsz. Hosszú ujjával rám mutat. Fényes, rózsaszín a körme. Nagyon szép, de nem tudom, hogy új mami haragszik-e vagy nem. Az egész vacsorát megettem. Sajtos makaróni. Nagyon jó volt. - Nem akarom, hogy éhezzél, drágám. Oké? Kérsz jégkrémet? A fejem azt mondja: igen. És anyu mosolyog. Szeretem a mosolyát. Még a sajtos makaróninál is jobb. Nagyon szép lett a fa. Csak állok, és a plédecskémet szorongatva bámulom. Pislognak az égők, mindegyiknek más színe van, és a dí-szek is különböző színűek. A legjobban a kék tetszik. És a fa tetején egy nagy csillag van. Apa felemelte Lelliottot, és ő tette rá a csillagot a fára. Lelliot szeret csillagot tenni a fára. Én is szeretnék, de… nem akarom, hogy apa felemeljen a magasba, nem akarom, hogy megfogjon. A csillag fényes, csillogó. A fa mellett zongora áll. Új mami hagyja, hogy megérintsem a feketét meg a fehéret a zongorán. Fekete és fehér. Szeretem a fehér hangokat. A fekete hangok nem jók, de azokat is szeretem. Fehérről feketére váltok, fehérről feketére, feketéről fehérre… fehér, fehér, fehér, fehér, fekete, fekete, fekete. Élvezem ezt a hangot. Nagyon tetszik. - Szeretnéd, hogy játsszak neked, Christian? Új mami leül, megérinti a fehéret meg a feketét, és dal lesz belőle. Közben a lábával nyomogatja a pedálokat. Néha hangos, néha pedig egészen halk. Boldog dal. Lelliot azt is szereti, amikor mami énekel. Egy rút kiskacsáról énekel, és közben furán hápog. Lelliot is furán hápog vele együtt, és csapkod a karjával, mintha madár lenne. Lelliot vicces. Mami nevet. Lelliot nevet. Én is nevetek. - Tetszik ez a dal, Christian? - és mami olyan szomorú-boldog arcot vág.
Van egy hosszú harisnyám. Piros, és egy bácsi képe van rajta, akinek hosszú, fehér szakálla és piros sapkája van. Ő a Mikulás. Mikulás ajándékokat hoz. Már láttam róla képet, de nekem még soha nem hozott ajándékot, mert rossz voltam. A Mikulás nem hoz rossz gyerekeknek ajándékot, de most jó vagyok. Új anyukám azt mondja, jó vagyok, nagyon jó. Új mami nem tudja. Nem mondhatom el új maminak… de rossz vagyok. Nem akarom, hogy az új anyukám megtudja. Apu fellógatja a kandalló fölé a harisnyát. Lelliotnak is van. Ő el tudja olvasni, mi áll rajta. Az van rajta: Lelliot. Az én harisnyámon is van egy szó. Christian. Új mami betűzi nekem. C-H-RI-S-T-I-A-N. Apu az ágyamon ül, felolvas nekem. A kis plédemet szorongatom. Nagy szobám van, néha sötét, és rosszakat álmodom. Arról, ami korábban volt. Új anyukám bebújik mellém az ágyba, amikor rossz álmaim vannak. Lefekszik, és halkan énekel, amíg el nem alszom. Puha, új illata van. Új mami nem hideg. Nem, mint… Nem, mint… És a rossz álmaim eltűnnek, amikor velem alszik. Itt járt a Mikulás. A Mikulás nem tudja, hogy rossz voltam. Örülök, hogy nem tudja. Van egy vonatom meg egy helikopterem és egy repülőgépem meg egy helikopterem, és egy autóm meg egy helikopterem. A helikopterem tud repülni. A helikopterem kék. Körberepüli a karácsonyfát. A zongora fölé repül, aztán a fehér és fekete közepén száll le. Elrepül anyu fölött és apu fölött, és elszáll Lelliot fölött, aki legóval játszik. A helikopter átrepül a házon, át az ebédlőn, a konyhán. Berepül az ajtón, be apu dolgozószobájába és föl a hálószobába. Lelliot hálószobájába, anyu és apu hálószobájába. Mindenütt repül, az egész házban, mert ez az én házam. A ház, ahol élek.
A szürke ötven árnyalata 1. fejezet - Az első találkozás Viszlát, holnap - bocsátom el Claude Bastille-t, aki az irodám ajtajában áll. - Golf a héten, Grey? Bastille lezser arroganciával vigyorog rám. Tudja, hogy a golfpályán biztos a győzelme. Megfordul és távozik, én pedig bosszúsan nézek utána. Sót dörgölt a sebeimbe a búcsúszavaival, mert bármilyen hősiesen is küzdöttem ma délelőtt az edzőteremben, a személyi edzőm jól szétrúgta a seggem. Bastille az egyetlen, aki meg tud verni, és most újabb diadalt akar a rovásomra a golfpályán. Utálom a golfot, de olyan sok üzlet köttetik játék közben, hogy el kell viselnem a golfórákat is… és bármennyire nem szívesen vallom be, Bastille valamelyest javított a játékomon. Kinézek Seattle látképére, és az ismerős kedvetlenség kezd bekúszni a tudatomba. A hangulatom bágyadt és szürke, akár az időjárás. Napjaim összeolvadnak, és szükségem volna valamire, ami elvonja a figyelmemet. Egész hétvégén dolgoztam, és most, bezárva az irodámba, elönt a nyugtalanság. Nem volna szabad így éreznem, főleg miután több menetet is nyomtam Bastille-jal. De ez van. Összevonom a szemöldököm. A kijózanító igazság az, hogy újabban mindössze az a döntésem kötötte le az érdeklődésemet, hogy két teherhajónyi rakományt küldök Szudánba. Jut eszembe… Ros-nak még be kell jönnie a számokkal és a logisztikával. Mi a fene tartja vissza? Tudni akarom, mivel foglalkozik, ezért a napi programra pillantok, és a telefonért nyúlok. Uramisten! Még el kell viselnem egy interjút a kitartó Miss Kavanagh-gal a WSU diákújságjától. Mi a fenének egyeztem bele? Gyűlölöm az interjúkat. Ostoba, tájékozatlan emberek ostoba kérdései. Megszólal a telefon. - Igen - csattanok fel, mintha Andrea tehetne a dologról. De legalább rövidre foghatom az interjút. - Miss Anastasia Steele keresi, Mr. Grey. - Steele? Katherine Kavanagh-t vártam. - Miss Anastasia Steele van itt, uram. Bosszúsan nézek magam elé. Utálom a váratlan dolgokat. - Vezesse be - morgom, és tisztában vagyok vele, hogy úgy viselkedem, akár egy duzzogó kamasz, de tojok rá. Nahát, nahát… Miss Kavanagh elfoglalt. Ismerem az apját, Alec-et, a Kavanagh Média tulajdonosa. Kötöttem már vele üzletet, és ravasz üzletembernek, ésszerűen gondolkodó figurának tűnt. Ezzel az interjúval neki teszek szívességet - olyan szívességet, amit később még beválthatok. És be kell vallanom, halványan kíváncsi vagyok a lányára is, érdekel, hogy az alma mennyire esett messze a fájától. Zűrzavar támad az ajtónál, és felpattanok, amikor gesztenyebarna hajzuhatag, fehér combok, és barna csizmák esnek be az irodámba. A szememet forgatom, és elfojtom ösztönös
idegenkedésem az efféle sutaságtól. Odasietek a lányhoz, aki négykézláb landolt. Megfogom karcsú vállát, és felsegítem. Tiszta, ragyogó kék, feszélyezett szempár néz a szemembe, és földbe gyökerezik a lábam. Egészen különleges a színe, hibátlan kobaltkék, és egy kínos pillanatig úgy érzem, átlát rajtam. Olyan… kiszolgáltatottnak érzem magam. Idegesítő gondolat. A lány kicsi, törékeny, bájos arca a pírtól amolyan ártatlan, halványrózsaszínű. Egy pillanatra átfut az agyamon… vajon az egész bőre ilyen, ilyen hibátlan, és… hogy nézne ki a pálca harapásától kipirultan. Bassza meg! Leállítom a gondolatmenetet, megrémít, hogy milyen irányt vett. Hogy képzeled, Grey? Túl fiatal. A lány tátott szájjal mered rám, és csaknem ismét a szememet forgatom. Igen, igen, bébi, ez csak egy szép arc, a szépségem csak a bőrig tart. El akarom tüntetni ezt a leplezetlen csodálatot abból a nagy, kék szempárból. Kezdődik a műsor, Grey. Akkor szórakozzunk! - Miss Kavanagh. Christian Grey vagyok. Jól van? Nem ülne le? Ismét az a pír. Megint én irányítok, úgyhogy tanulmányozom a lányt. Meglehetősen vonzó a maga félszeg módján. Törékeny, világos bőrű, mahagóni sörényét alig fogja össze a hajgumi. Igen, vonzó. Kezet nyújtok, ő pedig röstelkedve mentegetőzni kezd, miközben kicsi kezét az enyémbe teszi. Hűvös, puha a bőre, de a kézfogása meglepően határozott. - Miss Kavanagh nem érzi jól magát, engem küldött maga helyett. Remélem, nem bánja, Mr. Grey. Csendes a hangja, valami tétova muzikalitás érződik belőle, s miközben pislog, hosszú pillák rebegnek a nagy, kék szempár előtt. Amikor megkérdezem, ki ő, nem tudom leplezni, hogy jól mulatok, mert eszembe jut a nem éppen elegáns belépője. - Anastasia Steele vagyok. Angol irodalmat tanulok Kate-tel együtt… öö… Katherine-nel… izé… Miss Kavanagh-gal a WSUV-n. Ideges szemérmes, könyvmoly fazon volna? Úgy is néz ki azzal a rémes öltözékével, amely elrejti karcsú alakját, a formátlan pulóverben és az A-vonalat formázó, barna szoknyában. Uramisten, egyáltalán semmi érzéke ahhoz, hogyan öltözködjön? Idegesen pillant körül az irodában - mindenhova néz, csak énrám nem, konstatálom derűs gúnnyal. Hogy lehet ez a fiatal nő újságíró? Nyoma sincs benne a magabiztosságnak, elbűvölően kínban van. Jámbor, gyengéd… alávetett. A fejemet csóválom. Zavarba hoz, merre tartanak a gondolataim, és mennyire nem helyénvalóak. Mormogok valami megnyugtatót, hellyel kínálom. Aztán látom, hogy meglehetősen szakértő szemmel méri fel az irodámban lévő festményeket. Mire észbe kapok, már magyarázom is: - Egy helyi művész, Trouton. - Csodálatosak. A hétköznapit a különleges szintjére emeli - mondja álmodozva, teljesen elvész a képeim finom művésziségében.
Bájos a profilja, pisze orr, puha, telt ajkak… és amit mondott, az tökéletesen kifejezi a saját érzéseimet. A hétköznapit a különleges szintjére emeli. Jó megfigyelés. Miss Steele értelmes lány. Helyeslően mormogok, és nézem, mint árad szét ismét a pír az arcán. Leülök vele szemben, és igyekszem kordában tartani a gondolataimat. Miss Steele gyűrött papírlapot meg egy digitális magnót halászik elő ormótlan táskájából. Digitális magnó? Ezek nem mentek ki a divatból a VHS szalagokkal együtt? Uramisten, ez a lány kétbalkezes, kétszer is a Bauhaus dohányzóasztalra ejti a készüléket. Látszik, hogy még soha nem csinált ilyet, de valami érthetetlen okból mulatságosnak találom. Általában felrobbanok a dühtől, ha valaki így szerencsétlenkedik, most viszont a mutatóujjammal rejtem el a mosolygást, és ellenállok a vágynak, hogy én rakjam össze neki. A lány egyre zavartabb, és megfordul a fejemben, hogy egy lovaglóostorral javíthatnék a motoros képességein. Ha jól használják, a lovaglóostor a legizgágább lányokat is megneveli. Mocorognom kell a székben a gondolattól. A lány felkukucskál rám, és telt alsóajkába harap. Hogy nem vettem észre eddig ezt a szájat? - Elnézést. Nem vagyok szokva hozzá. Látszik, bébi - gunyoros a gondolat -, de egyelőre szarok rá, mert nem tudom levenni a szemem a szádról. - Amennyi időre csak szüksége van, Miss Steele. - Nekem is kell néhány pillanat még, hogy úrrá legyek a gondolataimon. Grey… hagyd abba, most rögtön. - Nem bánja, ha felveszem a válaszait? - kérdezi a lány, és őszintén, várakozásteljesen néz fel rám. Nevetnem kell. Ó, hála istennek! - Miután ennyit fáradozott azzal, hogy összerakja a felvevőjét, most kérdezi? - Miss Steele pislog egyet, a szeme nagyra nőtt, elveszettnek tűnik, és szokatlan bűntudat fog el. Ne legyél már ilyen szemét, Grey! - Nem, nem bánom - mormogom, mert nem akarom, hogy az én hibám legyen ez a pillantás. - Kate, úgy értem, Miss Kavanagh elmondta, mi célból készül az interjú? - Igen. A diákújság diplomaosztó számában jelenik meg, mivel az idei ünnepségen én adom át a diplomákat. Hogy ebbe mi a francért egyeztem bele, nem is tudom. Sam szerint, a PR-ról, ez komoly megtiszteltetés, és Vancouverben a Környezetvédelmi Tanszéknek szüksége van a nyilvánosságra, hogy további támogatókat szerezzenek az adomány mellé, amit tőlem kaptak. Miss Steele pislog megint, és újra hatalmas, kék szempár az egész lány, mintha meglepetésként érték volna a szavaim, és - Bassza meg - mintha rosszallva hallgatná, amit mondok. Nem készült fel az interjúra? Ezt tudnia kéne. Lehűt a gondolat. Nem tetszik, nem ezt várom el tőle, vagy bárki mástól, akire időt szánok. - Remek. Van néhány kérdésem, Mr. Grey.
- Gondoltam - morgom szárazon. Megizzasztom egy kicsit. Engedelmesen fészkelődni kezd, aztán összeszedi magát, kiegyenesedik, kihúzza keskeny vállát. Előrehajol, megnyomja a „start” gombot a felvevőn, és homlokráncolva pillant le a gyűrött jegyzetekre. - Ön nagyon fiatal, és máris ekkora vagyont halmozott föl. Minek tulajdonítja a sikerét? Istenem! Csak erre képes? Milyen kibaszott unalmas egy kérdés. Nincs benne semmi eredetiség. Csalódás a számomra. Előkapom a szokásos választ, mely szerint kivételes emberekkel vagyok körülvéve, olyanokkal, akikben megbízom, már amennyire bárkiben is megbízom, akiket jól megfizetek, blablabla… De Miss Steele, az igazság egyszerűen az, hogy kibaszott zseni vagyok abban, amit csinálok. Számomra ez olyan, mint fát vágni. Megveszek gyengélkedő, rosszul vezetett cégeket, rendbe hozom őket, vagy ha igazán menthetetlenek, darabokra cincálom, és eladom a legtöbbet kínálónak. Mindössze arról van szó, hogy fel kell ismerni a különbséget a kettő között, és a lényeg mindig azon múlik, hogy kik vezetik a céget. Az üzleti sikerhez jó emberekre van szükség, én pedig másoknál jobban meg tudok ítélni embereket. - Talán csak szerencsés - mondja a lány nyugodtan. Szerencsés vagyok? Némi bosszankodást érzek. Szó sincs itt szerencséről, Miss Steele. Szerénynek és csöndesnek tűnik. De ez a kérdés? Még senki nem kérdezte tőlem, hogy szerencsés vagyok-e. A kemény munka, az emberek, akikkel együtt dolgozom, az, hogy szemmel tartom őket, ha kell, megkérdőjelezem a tetteiket, és ha nem felelnek meg a követelményeknek, akkor könyörtelenül megszabadulok tőlük. Ezt csinálom, mégpedig jól. Semmi köze mindennek a szerencséhez! Kicsit kérkedek a műveltségemmel, és a kedvenc amerikai nagyiparosom szavait idézem neki. - Úgy hangzik, mintha irányításmániás volna - mondja, mégpedig teljesen komolyan. Mi a franc? Talán csakugyan átlát rajtam azzal az ártatlan szemével. Irányítás a becenevem. Kemény pillantást vetek rá. - Ó, csakugyan mindent szeretek irányítani, Miss Steele. - És most, éppen rajtad szeretném ezt gyakorolni. Elkerekedik a szeme, ismét megjelenik az a vonzó pír az arcán, és megint az ajkába harap. Össze-vissza beszélek, csak hogy elvonjam a figyelmem a szájáról. - Az óriási hatalom velejárója, hogy a legtitkosabb álmainkban is biztosak legyünk abban: irányításra születtünk. - Úgy érzi, óriási hatalma van? - kérdezi lágy, megnyugtató hangon, de fölvonja finom szemöldökét, és a szemében látom a helytelenítést. Egyre bosszúsabb leszek. Szándékosan cukkol? A kérdéseitől vagyok pipa, a viselkedésétől, vagy attól, hogy vonzónak találom?
- Több mint negyvenezer embernek adok munkát, Miss Steele. Ez némi felelősséggel, vagy ha így jobban tetszik, hatalommal jár. Ha úgy döntenék, hogy már nem érdekel a telekommunikáció, és kiszállnék, egy hónap múlva húszezer ember nem tudná fizetni a jelzálogát. Szája tátva marad a válaszom hallatán. Így már jobb. Kapja be, Miss Steele! Kezd visszatérni a lelki békém. - Nem az igazgatótanácsnak tartozik elszámolással? - Az enyém a cég. Senkinek nem tartozom elszámolással - vágok vissza. Ezt tudnia kéne. Értetlenül emelem föl szemöldököm. - Érdekli valami a munkáján kívül? - folytatja a lány sietve, úgy tűnik, jól ítéli meg a reakciómat. Tudja, hogy pipa vagyok, és valami megmagyarázhatatlan okból ez roppantul tetszik nekem. - Számtalan dolog érdekel, Miss Steele. Számtalan dolog - mosolygok. Képek villannak az agyamba, látom magam előtt ezt a lányt különféle pozíciókban a játszószobámban: a kereszten, szétvetett karral-lábbal a mennyezetes ágyon, vagy a korbácsoló padon elterülve. A fenébe, honnan jönnek ezek a gondolatok? És lám, ismét megjelenik az a pír. Mintha valami védekező mechanizmus volna. Nyugalom, Grey! - De ha olyan keményen dolgozik, mivel hűti le magát? - Mivel hűtöm le magam? Elvigyorodok, mert furán hangzik ez abból a nagy szájából. Amellett, mikor van nekem időm arra, hogy lehűtsem magam? Van ennek a lánynak fogalma arról, hány céget irányítok? De ártatlan szemével úgy néz rám, hogy meglepetésemre azon kapom magam, fontolóra veszem a kérdését. Mivel hűtöm le magam? Vitorlázok, repülök, dugok… felderítem az ilyen barnahajú kiscsajok határait, mint ő. Megnevelem őket… A gondolattól ismét mocorogni kezdek, de azért simán válaszolok, a két kedvenc hobbimat említve. - Gyártásba fektet. Miért? Kérdése durván visszarángat a jelenbe. - Szeretek építeni dolgokat. Szeretem tudni, miként működnek, hogyan lehet felépíteni és szétszedni őket. És imádom a hajókat. Mit mondhatnék? Ételt juttatnak a bolygó minden részére, javakat onnan, ahol vannak, oda, ahol nincsenek és vissza. Mit nem lehet szeretni ebben? - Úgy hangzik, mintha inkább a szíve irányítaná, mint a logika és a tények. Szívem? Nekem? Jaj, ne, bébi! Az én szívem felismerhetetlenül tönkrement már rég. - Meglehet. Bár egyesek szerint nincs is szívem. - Miért mondanának ilyet? - Mert jól ismernek. Fanyarul mosolygok rá. Tulajdonképpen senki nem ismer igazán jól, legfeljebb Elena. Kíváncsi volnék, ő mit szólna a kis Miss Steele-hez. Ez a lány csupa ellentmondás: szégyenlős, zavarban van, láthatóan okos és iszonyúan izgató. Oké, bevallom, vonzó kis jószág. Nem olvassa a következő kérdését.
- A barátai szerint könnyű kiismerni magát? - Magamnak való ember vagyok, Miss Steele. Mindent megteszek a magánéletem védelmében. Ritkán adok interjút… Ahhoz, hogy a magam által választott életet élhessem, szükségem van rá, hogy békén hagyjanak. - Ebbe miért egyezett bele? - Mert az egyetem egyik szponzora vagyok, és bár mindent megtettem, nem tudtam levakarni magamról Miss Kavanagh-t. Megállás nélkül nyaggatta a PR-osaimat, és én csodálom az ilyen kitartást. - De azért örülök, hogy te bukkantál fel helyette. - Beruház a mezőgazdasági technológiába is. Miért érdekli ez a terület? - Nem ehetünk pénzt, Miss Steele, és túl sokan vannak ezen a bolygón, akiknek nincs mit enniük... Pókerarccal meredek rá. - Ez igen emberbaráti. Ez talán a szenvedélye? Etetni a világ szegényeit? Olyan kérdő arccal néz rám, mintha valami megfejtendő rejtvény volnék, de eszembe sem jutna azt kívánni, hogy az a nagy kék szempár a sötét lelkembe lásson. Ez nem olyan terület, amit megvitatnék vele. Soha. - Jó üzlet - vonok vállat. Úgy teszek, mintha unatkoznék, de közben elképzelem, hogyan dugom azt a nagy száját. Ez elvonja a figyelmemet az éhség gondolatától. Igen, ez a száj bizony képzésre szorul. Elég vonzó gondolat, és el is képzelem, hogy ott térdel előttem. - Van-e filozófiája, és ha igen, mi az? - olvassa ismét a jegyzetéből. - Nincs úgynevezett filozófiám. Talán egy vezérelvem Carnegie-tól: Akiben megvan az a képesség, hogy teljes mértékben uralja elméjét, az bármit megszerezhet, amiről úgy véli, őt illeti. Valami hajt. Szeretek irányítani… magamat és a környezetemet egyaránt. - Tehát, birtokolni akar dolgokat? - elkerekedik a szeme. Igen, bébi. Például téged. - Ki akarom érdemelni, hogy birtokoljam a dolgokat, de igen, alapvetően, igen. - Úgy hangzik, mintha maga lenne a végső fogyasztó. - Helytelenítés csendül a hangjában, és ismét pipa leszek. Úgy beszél, akár valami gazdag kölyök, aki mindig mindent megkapott, de elég egy pillantást vetnem a ruháira, a Walmart-ból vagy az Old Navy-ből öltözködhet, és tudom, hogy nem az. Nem tehetős családban nőtt fel. Szívesen a gondodat viselném. A francba, hát ez a gondolat honnan jött? Igaz, ha belegondolok, épp szükségem van egy új alárendeltre. Hány hónapja már, hogy Susannah-val vége? És tessék, itt csöpögök ez után a barna hajú lány után. Mosolyogni próbálok és egyetértek vele. - Elvégre semmi baj a fogyasztással. Ez működteti, ami megmaradt az amerikai gazdaságból. - Önt adoptálták. Mit gondol, ez milyen mértékben alakította azzá, aki lett?
A francba is, mi köze ennek az olajárhoz? Bosszúsan nézek rá. Milyen nevetséges kérdés. Ha a narkós kurvával maradtam volna, nyilván már halott lennék. Próbálom valami mellébeszéléssel elintézni, de ő csak erősködik. Tudni akarja, hány éves voltam, amikor örökbe fogadtak. Fogd be a száját, Grey! - Ez nyilvános adat, Miss Steele. - Jeges a hangom. Az ilyen baromságokat tudnia kell. És a lány bűnbánóan néz. Helyes. - Fel kellett áldoznia a családi életét a munka kedvéért. - Ez nem kérdés - csattanok fel. A lány ismét elpirul, és újra abba az átkozott ajkába harap, de van benne annyit tisztesség, hogy mentegetőzzék. - Fel kellett áldoznia a családi életét a munkája miatt? Mi a fenét kezdenék egy kibaszott családdal? - Van családom. Van fivérem és húgom és két szerető szülőm. Ezen túl nem óhajtom bővíteni a családomat. - Ön meleg, Mr. Grey? Mi a fene? El sem hiszem, hogy ezt kérdezte. Ez az a kimondatlan kérdés, amit a saját családom nem mer föltenni, ami engem meglehetősen szórakoztat. Hogy merészeli? Le kell küzdenem a vágyat, hogy kirángassam a székéből, a térdemre fektessem és a szart is kipaskoljam belőle, aztán az íróasztalomon dugjam meg úgy, hogy a keze hátra van kötözve. Ez megválaszolná a kérdést. Hogy lehet ilyen idegesítő egy nőszemély? Mély lélegzetet veszek, azzal nyugtatom magam. Gonosz örömöt jelent a számomra, hogy a lány szemlátomást ugyanolyan zavarban van a saját kérdése miatt. - Nem, Anastasia. Nem vagyok meleg. - Fölvonom a szemöldököm, de kifejezéstelen marad az arcom. Anastasia, milyen bájos név. Öröm kimondani. - Elnézést kérek… ez ide van írva. - Idegesen tuszkolja a haját a füle mögé. Nem tudja, mit kérdez? Talán nem is az ő kérdései. Rákérdezek, és a lány elsápad. A fenébe, tényleg nagyon vonzó a maga szelíd módján. Sőt, még azt is ki merném jelenteni, hogy szép. - Ööö… nem. Kate… Miss Kavanagh állította össze a kérdéseket. - Együtt dolgoznak a diákújságnál? - Nem, ő a lakótársam. Nem csoda, ha ilyen ideges. Megvakargatom az állam, és azon tűnődőm, hogy igazán megszorongassam-e. - Ön jelentkezett erre az interjúra? - kérdezem, és igazi alávetett pillantás a jutalmam. A szeme tágra nyílt, idegesen lesi a reakciómat. Élvezem, hogy ilyen hatással vagyok rá. - Kénytelen voltam. Kate beteg - mondja halkan. Ez sok mindent megmagyaráz. Kopogtatnak. Andrea dugja be a fejét. - Mr. Grey, bocsásson meg, hogy félbeszakítom, de két perc múlva kezdődik a következő megbeszélése. - Még nem végeztünk, Andrea. Kérem, mondja le a következő megbeszélést.
Andrea habozik, döbbenten néz rám, én pedig kemény pillantással válaszolok. Kifelé. Azon nyomban. Most Miss Steele-lel foglalkozom. Andrea vérvörös lesz, de gyorsan összeszedi magát. - Természetesen. Rendben, Mr. Grey. - mondja. Sarkon fordul, és magunkra hagy minket. Újra a fotelban ülő, bosszantó, izgató kis teremtés felé fordítom a figyelmemet. - Hol is tartottunk, Miss Steele? - Nem akarom feltartani. Ó, bébi. Most én jövök. Tudni akarom, rejtőznek-e felfedezendő titkok a szép szempár mélyén. - Meg akarom ismerni magát. Azt hiszem, ez így fair. Hátradőlve az ajkamhoz nyomom az ujjam, a lány szeme pedig az ajkam felé villan. Nyel egy nagyot. Ó, igen, a szokásos hatás. Jólesik a tudat, hogy Miss Steele nem teljesen ellenálló a sármom iránt. - Nincs sok minden - mondja, és visszatér a pír az arcára. Megfélemlítem. Helyes. - Mik a tervei a diploma után? Vállat von. - Nincsenek terveim, Mr. Grey. Szeretnék túl lenni a záróvizsgákon. - Kitűnő karrierprogramjaink vannak. Bassza meg! Mi ütött belém, hogy ezt mondtam? Megszegtem az aranyszabályt. Soha, de tényleg soha nem dugom az alkalmazottakat. De Grey, nem is dugod ezt a lányt. Csodálkozva néz, és foga ismét az ajkába mélyed. Miért ilyen izgató ez? - Ó, észben tartom - motyogja, aztán, mint aki megfontolta a dolgot, gyorsan hozzáteszi: Bár nem hiszem, hogy be tudnék illeszkedni ide. Mi a fenéért nem? Mi baja a cégemmel? - Miért mondja ezt? - kérdezem. - Nyilvánvaló, nem? - Nekem nem. Megzavar a válaszával. Ismét ügyetlenkedve nyúl a digitális magnóért. A fenébe, elmegy. Gondolatban végigfutok a délutáni programomon. Nincs semmi, ami nem várhat. - Akarja, hogy körbevezessem? - Biztos vagyok benne, hogy rendkívül elfoglalt, Mr. Grey, és még hosszú út vár rám. - Még ma visszamegy Vancouverbe? - Kinézek az ablakon. Elég hosszú út, és esik az eső. A fenébe. Nem volna szabad ilyen időben vezetnie, de nem tilthatom meg neki. Dühít a gondolat. - Hát, vezessen óvatosan - szigorúbb a hangom, mint amilyennek szánom. A magnóval ügyetlenkedik. Ki szeretne jutni az irodámból, és valami megmagyarázhatatlan okból, én nem akarom, hogy így legyen. - Megkapott mindent, amire szüksége van? - kérdezem, és nagyon átlátszó, hogy meg akarom nyújtani az itt tartózkodását.
- Igen, uram - mondja nyugodtan. A válaszától észhez térek, olyan furán hangzik ebből a nagy szájából, de egy pillanatra elképzelem ezt a szájat magamon. - Köszönöm az interjút, Mr. Grey. - Részemről az öröm - felelem az igazságnak megfelelőn, mert régóta nem nyűgözött le így senki. Felzaklat a gondolat. A lány föláll, és kezet nyújtok. Alig várom, hogy megérintsem. - A következő találkozásig, Miss Steele. - Halk a hangom, ő pedig kezembe teszi piciny kezét. Igen, meg akarom korbácsolni, és meg akarom dugni ezt a lányt a játszószobában. Le akarom kötözni, és azt akarom, hogy kívánjon, hogy szüksége legyen rám, hogy bízzék bennem. Nyelek egyet. Ezt hiába várod, Grey. - Mr. Grey - Miss Steele biccent, és gyorsan visszahúzza a kezét… Túlságosan is gyorsan. A fenébe is, nem engedhetem el így, pedig nyilvánvalóan alig várja, hogy távozhasson. Bosszús vagyok, de ebben a pillanatban megszáll az ihlet is. - Csak biztos akarok lenni benne, hogy átjut az ajtón, Miss Steele. Természetesen elpirul, bűbájosan rózsaszín az arca. - Ön nagyon figyelmes, Mr. Grey - csattan föl. Miss Steele harapni is tud. A háta mögött elvigyorodom, miközben kikísérem. Andrea és Olivia is döbbenten néznek föl. Igen, igen, kikísérem ezt a lányt. - Van kabátja? - kérdezem. - Igen. A mesterkélten mosolygó Olivia-ra pillantok és kemény a pillantásom. Olivia abban a pillanatban fel is pattan, és hoz egy tengerészkék kabátot. Átveszem tőle, és a szememmel parancsolom: üljél le. Istenem, Olivia annyira bosszantó. Állandóan a nyakamon lóg. Hmm, a kabát a Walmart-ból van. Miss Anastasia Steele-nek igazán jobban kellene öltözködnie. Felé tartom a kabátot, és miközben felsegítem karcsú vállára, megérintem a nyaka alját. Megmerevedik az érintésemtől, és elsápad. Igen. Vonzódik hozzám. Óriási örömöt okoz a gondolat. Odalépek a lifthez, megnyomom a hívógombot, ő pedig nyugtalanul ácsorog mellettem. Ó, én leszoktatnálak az izgés-mozgásról, bébi. Nyílik az ajtó, Miss Steele besiet, aztán felém fordul. - Anastasia - mormogom búcsúzóul. - Christian - suttogja. A liftajtó becsukódik, és a nevem, mintha ott lebegne továbbra is a levegőben. Különösen cseng így a számomra, de átkozottul szexi. Bassza meg, ez meg mi volt? Többet kell tudnom erről a lányról.
- Andrea - mondom pattogva, amikor visszaérek az irodámba. - Kapcsolja Welch-et, most rögtön. Leülök az íróasztalom mögé, és várom a hívást. A festményeket nézem az iroda falán, és Miss Steele szavai járnak az eszemben. A hétköznapiból a különlegesbe. Mintha csak önmagáról mondta volna. Megszólal a telefon. - Mr. Welch van a vonalban. - Kapcsolja. - Igen, uram. - Szükségem van egy háttérellenőrzésre.
Anastasia Rose Steele SZÜLETETT: 1989. szept. 10., Montesano CÍM: 1114 SB. Green Street, Apart-ment 7. Haven Heigs, 98888 MOBILSZÁM: 360-959-43-52 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI SZÁM: 987654320 BANKI ADATOK: Wells Fargo Bank, WA 98888 SZÁMLASZÁM: 309361, egyenleg: $683,16 FOGLALKOZÁS: Végzős főiskolai hallgató, WSU Vancouver Szabad Művészetek Akadémia, angol szak TANULMÁNYI ÁTLAG PONTSZÁM: 4.0 KORÁBBI ISKOLÁK: Montesano középiskola FELVÉTELI PONTSZÁM: 2150 MUNKAHELY: Clayton Szerszámbolt, Vancouver Drive, Portland OR (részidős) APJA NEVE: Franklin Lambert, született: 1969. szeptember 1., elhunyt: 1989. szeptember 11. ANYJA NEVE: Karla May Wilks Adams, szül.: 1970. július 18., házasság: Frank Lambert, 1989. március 1., megözvegyült: 1989. szeptember 11., házasság: Raymond Steele, 1990. július 6., elvált: 2006. július 12., házasság: Stefen M. Morton, 2006. augusztus 16., elvált: 2007. január 31., házasság: Robbin (Bob) Adams 2009. április 6. POLITIKAI NÉZET: nincs adat VALLÁSA: nincs adat SZEXUÁLIS ORIENTÁCIÓ: nem ismert KAPCSOLATOK: jelenleg nem ismeretes
Vagy századszor futom át az adatlapot azóta, hogy két nappal ezelőtt megkaptam, és próbálok valamivel többet megtudni a rejtélyes Miss Anastasia Rose Steele-ről. Nem tudom kiverni azt az átkozott nőt az agyamból, és már komolyan kezd dühíteni a dolog. Az elmúlt héten, főleg a különösen unalmas értekezleteken, azon kaptam magam, hogy egyre többször játszom le ezt az interjút a fejemben. Ahogy a magnóval babrált, ahogy a füle mögé gyömöszkélte a haját, az ajakharapdálás. Igen. Az a kibaszott ajakharapdálás állandóan eszembe jut. És tessék, most itt parkolok a Clayton előtt, a szerény vas- és fémkereskedés előtt, Portland külvárosában, ahol a lány dolgozik. Elment az eszed, Grey. Mit keresel itt? Tudtam, hogy ez lesz belőle. Egész álló héten… tudtam, hogy újra kell látnom őt. Azóta tudtam, hogy a liftben kimondta a nevem, aztán eltűnt. Próbáltam ellenállni, több napig vártam. Öt kibaszott napot vártam, hátha megfeledkezem róla. Én nem szoktam várni. Gyűlölök várni… bármire is. Még soha nem futottam nő után. Azok a nők, akik eddig voltak az életemben, megértették, mit várok tőlük. Most attól félek, hogy Miss Steele túlságosan fiatal, és nem fogja érdekelni az, amit kínálhatok neki… Vagy mégis? Jó alávetett lesz belőle? A fejemet csóválom. Csak egy módon tudhatom meg… Így aztán, mint egy hülye, itt ülök a külvárosi parkolóban, Portland egy förtelmes részén. A háttérellenőrzés semmi érdekest nem derített ki vele kapcsolatban. Egy dolgot kivéve, ami azóta is ott motoszkál a fejemben. Ezért is vagyok itt. Miért nincs barátja, Miss Steele? Szexuális orientációja ismeretlen. Lehet, hogy leszbikus? Horkantok egyet, mert nem tartom valószínűnek. Eszembe jut, amikor feltette ezt a kérdést az interjú során. Mennyire zavarban volt, és a bőre halvány rózsaszínben ragyogott. Bassza meg! Azóta nem hagynak ezek a nevetséges gondolatok, amióta találkoztam vele. Ezért vagy itt. Megőrülök, hogy újra lássam. Az a kék szempár nem megy ki a fejemből, még álmomban sem. Flynn-nek nem tettem róla említést, és örülök, mert kezdek úgy viselkedni, mint egy zaklató. Talán el kéne mondanom neki. A szemem forgatom. Nem akarom, hogy már megint a legújabb módszer baromságával jöjjön. Csak valami szórakozásra van szükségem… És ebben a pillanatban más szórakozásra nem vágyom, mint egy vas- és fémkereskedés eladólányára. Ha már idáig eljöttél, lássuk, csakugyan olyan vonzó-e a kis Miss Steele, mint ahogyan emlékszel rá. Rajta, Grey! Kiszállok a kocsiból, és átsétálok a parkolón a bejáratig. Tompán csilingel egy elektromos harang, amikor belépek. A bolt sokkal nagyobb, mint amilyennek kívülről látszik, és bár nemsokára itt az ebédidő, viszonylagos nyugalom van ahhoz képest, hogy szombat van. Gondolák hosszú sora roskadozik a szokásos cuccoktól. Meg is feledkeztem róla, hogy milyen lehetőségeket kínál egy vaskereskedés olyasvalakinek, mint én vagyok. Többnyire online vásárolom meg azt, amire szükségem van, de ha már itt vagyok, csakugyan vehetnék néhány dolgot… Velcro tépőzárat, kulcskarikát… Igen. Megtalálom a csinos kis Miss Steele-t, és egy kicsit elszórakozom.
Három másodpercbe telik, míg megpillantom. A pult fölé hajolva feszülten bámulja a komputer képernyőjét, közben az ebédjét majszolja. Egy bagelt. Ösztönösen letöröl egy morzsát az ajka sarkáról, besöpri a szájába, és lenyalja az ujját. A farkam megrándul a látványtól. Bassza meg! Hány éves vagyok, tizennégy? Rohadtul bosszant a reakcióm, de talán elmúlik ez a kamaszos reagálás, amint megdugtam és megkorbácsoltam… és nem okvetlenül ebben a sorrendben. Igen, erre van szükségem. Tökéletesen elmerül abban, amit csinál és ez lehetőséget ad arra, hogy tanulmányozzam. A buja gondolatokat félretéve is, vonzó lány. Komolyan vonzó. Jól emlékeztem. Miss Steele megpillant, és megdermed. A pillantása szinte a helyemre szögez. Intelligens, mélyreható. A legkékebb kék, és mintha áthatolna rajtam. Ugyanolyan, és ugyanannyira felzaklat, mint amikor először láttam. Csak néz. Azt hiszem, meg van döbbenve, és nem tudom eldönteni, hogy ez jó, avagy rossz jel. - Miss Steele, milyen kellemes meglepetés. - Mr. Grey - suttogja torokhangon, remegve. Á… jó jel. - A környéken jártam. Be kell vásárolnom néhány dolgot. Örülök, hogy újra látom, Miss Steele. De még mennyire. Feszes póló és farmer van rajta. Nem az a formátlan pulóver, amit a múltkor viselt. Hosszú a lába, karcsú a dereka, tökéletes a cicije. Továbbra is tátott szájjal bámul rám, nekem pedig le kell küzdenem a kísértést, hogy az állát megfogva becsukjam a száját. Seattle-ből repültem ide, csak hogy lássalak, és most úgy nézel rám, hogy azt mondom, megérte. - Ana. Ana-nak hívnak. Miben segíthetek, Mr. Grey? - Mély lélegzetet veszek, ő pedig kihúzza magát, ahogy az interjú közben, és azzal a kamumosollyal néz rám, amit nyilván a vevőknek tartogat. Játszma indul, Miss Steele! - Szükségem van néhány dologra. Először is kell kábel. Megint kinyílik a szája, élesen beszívja a levegőt. Megdöbbennél, ha tudnád, mi mindenre vagyok képes egy kábelköteggel, Miss Steele. - Többféle méretben tartunk. Megmutassam? - Kérem. Mutassa az utat, Miss Steele. Kibújik a pult mögül, és az egyik folyosó felé int. Papucscipő van rajta, és átfut az agyamon, hogy nézne ki tűsarkúban. Louboutin-ban… Semmi másban, csakis Louboutin-ban. - Az elektromos részlegen van, nyolcas sor. - Megremeg a hangja és elpirul… már megint. Hatok rá. Kezdek némi reményt érezni. Hát nem leszbi. Elégedetten elmosolyodom. - Csak ön után - mormogom, és kinyújtva a kezem, magam elé engedem. Az, hogy előttem van, módot, teret és időt ad, hogy megcsodálhassam a csodálatos seggét. Tényleg minden megvan benne. Édes, udvarias és szép. Az összes fizikai megfelelővel, amit méltányolok egy alávetettben. De a milliódolláros kérdés úgy szól: képes-e rá, hogy alávetett legyen? Feltehetőleg semmit nem tud erről az életstílusról… az én életstílusomról, de szívesen bevezetném. Kezdesz nagyon előre sietni, Grey!
- Üzleti ügyben jár Portlandben? - kérdezi a lány, megszakítva a gondolataimat. Magas a hangja, próbál úgy tenni, mintha nem érdekelné a válasz. Nevetnem kell, ami üdítő. Ritkán érzem így a nőktől magam. - A WSU Mezőgazdasági Tanszékét látogattam meg Vancouverben - hazudom. Igazából azért jöttem ide, hogy lássalak, Miss Steele. A lány elpirul, én pedig rohadtul érzem magam. - Támogattam az egyik ottani kutatást a termésrotáció és a talaj kapcsolatáról. - Ez legalább igaz. - Ez is része a világ táplálása programjának? - Az ajka félmosolyra húzódik. - Valami ilyesmi - motyogom. Ez most nevet rajtam? Ó, mennyire szeretném megállítani, ha igen. De hogyan kezdjem? Talán egy vacsorával és nem a szokásos interjúval… Na, ez is újdonság lesz. Vacsorázni viszek egy jelöltet. Odaérek a kábelkötegekhez, amelyek színek és hosszúság szerint vannak elrendezve. Szórakozottan húzom végig rajtuk az ujjam. El kell hívnom őt vacsorázni. Mintha randi lenne. Vajon eljön? Rápillantok, s az összekulcsolt ujjait bámulja. Nem néz rám… Ami ígéretes. Kiválasztom a leghosszabb köteget. Ezek hajlékonyabbak, egyszerre két bokát, két csuklót tudok velük összekötni. - Ez megfelel - mormogom, és a lány ismét elpirul. - Lesz még valami? - kérdezi gyorsan. Tehát vagy szuperfigyelmes, vagy azt akarja, hogy minél előbb kint legyek a boltból. Nem tudom eldönteni. - Kérek még dekortapaszt. - Renoválja a lakást? Elfojtom a horkantást. - Nem, nem renoválok. Elég rég volt utoljára festőecset a kezemben. Elmosolyodom a gondolattól. Én mással végeztetem az efféle marhaságot. - Erre - mondja, és mintha bosszús lenne. - A dekortapasz a másik sorban van. Rajta, Grey! Nincs sok időd. Kezdjél társalogni vele. - Régóta dolgozik itt? - Na persze, úgyis tudom a választ. Másokkal ellentétben én érdeklődöm. A lány újra elpirul. Uramisten, ez aztán szégyenlős. Az égvilágon semmi reményem nincs. Gyorsan megfordul, és a dekoráció feliratú szárny felé indul, én pedig lelkesen követem. Mi vagyok én, valami kibaszott kiskutya? - Négy éve - motyogja. Amikor odaérünk a dekortapaszokhoz, lehajol, felvesz két különböző szélességű tekercset. - Ezt kérem - mondom. A szélesebb szalag sokkal hatékonyabb szájpöcöknek. Amikor odaadja, ujjhegye egy pillanatra hozzám ér. Az ágyékomban visszhangzik az érintése. Bassza meg! A lány elsápad. - Még valamit? - halk és rekedtes a hangja.
Uramisten. Ugyanolyan hatással vagyok rá, mint ő énrám. Talán… - Azt hiszem, egy kis kötél. - Erre - végigsiet a folyosón, és ismét módot ad rá, hogy méltányoljam remek seggét. - Milyen fajtát keres? Van szintetikus és természetes rostszál kötél… zsinór… vastag kötél… A francba. Hagyd abba! Magamban felnyögök, és próbálom elűzni a képet, ahogy ez a lány a játszószobámban lóg le a plafonról. - Öt méter természetes rostkötelet kérek. Ez durvább és jobban megfeszül, ha küszködsz lekötözve… nekem való. Enyhén remegnek az ujjai, de azért hatékonyan lemér öt métert. A jobb zsebéből előhúz egy tapétakést, és egyetlen, gyors mozdulattal elvágja a kötelet. Ügyesen feltekeri, és rögzíti egy csúszócsomóval. Nem akármi. - Cserkész volt? - A szervezett csoporttevékenység nem az én világom, Mr. Grey. - Mi az ön világa, Anastasia? - Elkapom a pillantását, és a tekintetemtől kitágul az írisze. Igen. - Könyvek. - Milyen könyvek? - Tudja, szokásos. Klasszikusok, főleg a brit irodalom. Brit irodalom. Lefogadom, hogy Brontë és Austen. Az a romantikus, csupa szív és virág típus? Bassza meg! Ennek nem örülök. - Szüksége van még valamire? - Nem is tudom. Mit javasolna? - Látni akarom a reakcióját. - Barkácsoláshoz? - kérdezi a lány meglepve. Csaknem kitört belőlem a nevetés. Ó, bébi, a barkácsolás az nem az én világom. De elfojtom a jókedvet, és bólintok. A lány pillantása végigfut a testemen, és megfeszülök. Ez felmér engem. Beszarás. - Overallt - tör ki belőle. Nem hallottam még ilyen meglepő dolgot, édes, nagy szájából, a „maga meleg” kérdése óta. - Nyilván nem akarja tönkre tenni a ruháját. - Ismét zavarban van, és a farmerom felé int. Nem tudok ellenállni a kísértésnek. - Le is vehetem. - Ó… - A lány elvörösödik, és lesüti szemét. - Veszek overallt is. Isten ments, hogy tönkretegyem a ruhámat - mormogom, hogy kihúzzam a kínos helyzetből. Ő pedig egy szó nélkül megfordul, fürgén végigmegy a folyosón, én pedig újra csak követem, amit élvezek. - Hogy haladnak a cikkel? - kérdezem abban a reményben, hogy egy kicsit ellazul. Felnéz, és megkönnyebbült kis mosoly jelenik meg arcán. Végre. - Nem én írom. Katherine, vagyis Miss Kavanagh írja. A lakótársam. Nagyon tetszik neki az anyag. Ő az újság szerkesztője, és teljesen maga alatt volt, amiért nem csinálhatta meg személyesen az interjút.
Az első találkozásunk óta nem beszélt hozzám ilyen hosszan. És most is valaki másról, nem önmagáról. Érdekes. Mielőtt bármilyen megjegyzést tehetnék, hozzáteszi: - Csak az zavarja, hogy nincs a cikkhez képe. Az erőszakos Miss Kavanagh fényképet akar. Jó reklám, mi? Ezt megtehetem. Ez lehetővé tenné, hogy még egy kis időt töltsek az izgalmas Miss Steele-lel. - Milyen képet akar? Miss Steele rám néz, aztán a fejét rázza. - Hát, itt vagyok a környéken. Talán holnap… - Itt maradhatok Portlandben. Majd a szállodából dolgozom. Talán kiveszek egy szobát a Heathmanben. Taylor-t lehívom, idehozza a laptopomat és némi ruhát. Vagy Elliot-ot… hacsak nem éppen dug valahol, ez a szokásos elfoglaltsága a hétvégén. - Hajlandó lenne egy képhez modellt állni? - A lány nem is tudja leplezni meglepetését. Kurtán bólintok. Megdöbbennél, ha tudnád, hogy mit meg nem tennék, hogy több időt töltsek veled, Miss Steele… Sőt, meg is teszek. - Kate boldog lesz… ha találunk egy fényképészt. - Miss Steele elmosolyodik, és felderül az arca. Olyan, akár a nyári hajnal. Uramisten, lélegzetelállító. - Értesítsen holnap - előhúzom a tárcámból a névjegyemet. - Rajta van a mobilszámom. Reggel tíz előtt hívjon. - Ha nem teszi meg, húzok vissza Seattle-be, és megfeledkezem erről az egész ostoba kalandról. Lehangol a gondolat. - Oké - és még mindig mosolyog. - Ana. - Mindketten a lazán, de drága ruhába öltözött fiatal férfi felé fordulunk, aki a folyosó túlvégén tűnik fel. Fülig ér a szája, a fenébe is, Miss Anastasia Steele láttán. Ki ez a farok? - Őöö… Elnézést, egy pillanatra Mr. Grey. - Elindul a pasi felé, aki úgy rántja magához, akár egy gorilla. Megfagy a vérem. Valami ősi reakció ez bennem. Veszed le a kibaszott mancsodat róla! Ökölbe szorul a kezem, és csak egy kicsit javít a kedvemen, amikor látom, hogy a lány nem öleli vissza. Sutyorogva beszélgetnek. Bassza meg, lehet, hogy Welch anyaga téves? Lehet, hogy ez a pasi a barátja? A kora megfelelő, és nem tudja levenni a lányról a mohó tekintetét. Egy pillanatra eltolja magától kartávolságba, úgy vizsgálgatja, aztán karját lazán a vállán nyugtatva ácsorog. Látszólag közönyös gesztus, de tudom, hogy azt akarja mondani: igényt tarok a lányra, kopj le róla. Miss Steele szemlátomást zavarban van. Egyik lábáról a másikra áll. Bassza meg! Mennem kell. Aztán Miss Steele mond valamit a pasinak, és elhúzódik tőle. A karját érinti meg közben, nem a kezét. Világos, hogy nincsenek közel egymáshoz. Helyes. - Paul, bemutatom Christian Greyt. Mr. Grey, ő Paul Clayton. A bátyjáé ez a hely. - Különös pillantással néz rám, amit nem értek, aztán folytatja. - Azóta ismerem Pault, hogy itt
dolgozom, még ha nem is találkozunk gyakran. Most jött haza Princetonból, ahol üzletvezetést tanul. A főnök testvére tehát, és nem udvarló. Váratlanul ér, mennyire megkönnyebbültem… Ez a nő tényleg befészkelte magát a bőröm alá. - Mr. Clayton - szándékosan pattogó a hangom. - Mr. Grey - bágyadtan nyújt kezet. Ágyba pisáló. - Várjon csak, az a Christian Grey? A Grey Enterprises Holdings? - Látom, mint változik egy szempillantás alatt a területét védő hímből seggnyalóvá. Igen, én vagyok az, te farok. - Nahát, miben segíthetek? - Anastasia már mindent elintézett, Mr. Clayton. Nagyon figyelmes lány. - Most pedig kopjál le! - Remek - ömleng. Alázatos és tágra nyílt a szeme. - Majd később ütközünk, Ana. - Persze, Paul - mondja a lány, és hál' istennek Paul otthagy minket. Nézem, mint tűnik el a bolt hátsó részében. - Még valami, Mr. Grey? - Csak ezek - motyogom. Bassza meg! Fogy az időm, és még mindig nem tudom, fogom-e még látni őt. Pedig tudnom kell, van-e bármi remény arra, hogy legalább megfontolja azt, amire gondolok. Hogy is kérdezhetném meg tőle? Készen állok rá, hogy új alávetettet fogadjak? Olyat, aki semmit nem tud? Bassza meg! Rengeteget kéne tanítani. Gondolatban felnyögök a rengeteg érdekes lehetőség gondolatára. A csudába is, már az is remek mulatság lesz, hogy eljussunk oda. Egyáltalán, érdekli a dolog, vagy teljes tévedésben vagyok? Miss Steele bevonul a pénztár mögé, beüti a vásárlásomat, közben mindvégig lesüti a szemét. Nézz rám, a csudába is! Újra látni akarom a gyönyörű kék szemét, és megpróbálnám felmérni, mi jár az eszében. Végre felemeli a fejét. - Negyvenhárom dollár. Ez minden? - Kér hozzá táskát? - kérdezi ismét eladó üzemmódba helyezve magát, én pedig átnyújtom az Amex kártyámat. - Köszönöm, Anastasia. - Élvezet kimondani a nevét. Gyönyörű név, egy gyönyörű lányhoz illő. Gyorsan és hatékonyan becsúsztatja mindazt, amit vettem egy bevásárlótáskába. Ennyi. Mennem kell. - Felhív, ha meg akarják csinálni velem azt a fényképet? Bólint, és visszaadja a kártyámat. - Helyes. Akkor viszlát holnap, talán. - Egyszerűen nem tudok elmenni. Az értésére kell adnom, hogy érdeklődöm utána.
- Ja, Anastasia, örülök, hogy nem Miss Kavanagh jött el az interjúra. - Élvezem, milyen döbbent arcot vág. A hátamra vetem a táskát, és kivonulok a boltból. Igen, bármit is mond a józan eszem, kívánom. Most pedig várnom kell… A rohadt életbe… Már megint.
7. és 8. fejezet - Ismét egy első - Na, a korlátok. Ezek az enyémek. - A kezébe nyomok egy másik papírt. Ez van, most vagy soha. Tudom, hogy a határaim érzelmileg és szellemileg elfogadhatók, de azért nézem, amint éppen olvassa. Egyre sápadtabb és sápadtabb lesz, ahogy közeledik a végéhez. Ó, istenem.
KEMÉNY KORLÁTOK Nincs tűzzel kapcsolatos aktus. Nincs vizeléssel, széklettel és ezek termékeivel kapcsolatos aktus. Nincs tűkkel, késekkel, vágással, szúrással vagy vérrel kapcsolatos aktus. Nincs nőgyógyászati orvosi eszközökkel kapcsolatos aktus. Nincs gyerekekhez vagy állatokhoz kapcsolódó aktus. Nem lehet olyan aktus, amely maradandó nyomokat hagyna a bőrön. Nincs aktus közben lélegzésszabályozás. Nem lehet semmiféle olyan tevékenység, amelyben a test közvetlen kapcsolatban lenne elektromos árammal (akár váltóáram, akár egyenáram), sem lánggal vagy tűzzel. Ahogy nyel egyet és idegesen felpillant rám, kék szemei elkerekednek. Bassza meg, remélem, ez nem ijesztette őt el - bizonyára demonstrálják ezek a korlátok, nem vagyok benne akármilyen extrém szarban. El se tudom hinni, hogy ennyire nyugtalannak érzem magam. Sose akartam még annyira senkit, mint ezt a lányt. Akarom az alávetettségét - ki akarom érdemelni az alávetettségét. Hogy miért, azt nem tudom. Az interjú óta folyton gyötri az elmémet, folyton visszatér a képzeletembe: ahogy beleharap az ajkába, ahogy a füle mögé tűri a haját, a tétovázása, a dallamos hangja harsog a fejemben. Mi van benne? Meg akarom kötni ezt a megállapodást. Hogyan tudnám meggyőzni, hogy megpróbálja? Kérlek, mondj igent, Anastasia! - Van valami, amit szeretnél hozzátenni? A hangom udvarias, de remélem, hogy nem akar hozzátenni semmit se. Teljhatalmat akarok felette. Mereven néz rám, látszólag nem talál szavakat. Ez… irritáló. Korábban sose vártam a választ. Mire gondolhat? - Van valami, amit nem akarsz megtenni? - suttogom. - Nem tudom. Ez nem válasz. Várok. - Mit jelentsen az, hogy nem tudod? Mocorogni kezd, és úgy látom, kényelmetlenül érzi magát. - Még soha nem csináltam ilyesmit. Jesszus, hát persze, hogy nem! Türelem, Grey, az isten szerelmére! Adtál neki egy nagyszerű alkut, hogy felvilágosítsd. - Hát, amikor szexeltél, volt olyan, amit nem szerettél? - kérdezem türelmesen. Elpirul, és az eddigi érdeklődésemet felváltja az ingerültség. Mit csinált, amit nem kedvelt? Kalandozott az ágyban? Eléggé… tapasztalatlannak tűnik. Általában ezt nem találnám bájosnak, de nála…
- Elmondhatod, Anastasia. Őszintének kell lennünk egymással, különben nem fog működni a dolog. Bátorítani szeretném, hogy adja fel - ha nem akar szexről beszélni. Ismét mocorogni kezd, és az ujjait nézi. Gyerünk, Anastasia! - Mondd el. - utasítom. Jesszus, időnként nagyon nyughatatlan. - Hát... még nem szexeltem soha, ezért nem tudom. Bámulok rá, míg a szavai lassanként eljutnak a tudatomig. Még nem szexelt soha. Bassza meg. A Föld megáll a forgásban. Kurvára nem tudom elhinni. Hogy? Miért? Bassza meg. - Soha? Kihallom a hitetlenséget a suttogásomból. Hogy lehet ez a gyönyörű lány…? Megrázza a fejét. - Szűz vagy? Kurvára nem tudom elhinni. Zavartan bólint. Lehunyom a szemem, képtelen vagyok ránézni. Hogy a fenébe követhettem el ekkora hibát? Bassza meg… Hogy a pokolba? A harag lándzsaként fúródik belém. Mit tudok kezdeni egy kibaszott szűzzel? Dühösen meredek rá, váratlan düh dagályával az elmémben. - Mi a fenéért nem mondtad el? Morgok, és járkálni kezdek. Mit akarok csinálni egy kibaszott szűzzel? Bűnbánóan vállat von, nem találja a szavakat, tükrözi a zavaromat. Abbahagyom a járkálást. Bassza meg, el akar majd menni. - Nem értem, miért nem mondtad. Hallom az elkeseredést a hangomban. Sose dugtam még szüzet. - Soha nem vetődött fel a kérdés. - mormogja - Nem szokásom beavatni a szexuális állapotomba mindenkit, akivel találkozom. Úgy értem, még alig ismerjük egymást. Mint mindig, ott a pont. Haragosan nézek. El se tudom hinni, hogy idegenvezetésre vittem a játszószobámba… Hálát adok a kibaszott titoktartási nyilatkozatnak. Felkukucskál rám. - Hát, most már elég sok dolgot tudsz rólam. - csattanok rá - Azt tudtam, hogy tapasztalatlan, de hogy szűz! A fenébe, Ana, az előbb mutattam neked egy... Jesszus, nem csak a játszószoba, a szabályaim, a kemény határok. Ő nem tud semmit. Hogy voltam képes ezt tenni? - Uram, bocsáss meg… És egy ijesztő gondolat jut az eszembe - a csókunk a liftben, ahol meg akartam dugni akkor és ott - volt az első csókja? - Egyáltalán megcsókolt bárki is rajtam kívül? Kérlek, mondd, hogy igen! - Természetesen.
Sértettnek tűnik, de ráncolja a szemöldökét, amitől egy kis 'v' jelenik meg ott, ami tetszik. Igen, megcsókolták már párszor, de nem sokszor. És a tudat, hogy egy kis ésszel nem kell olyan mélyre ásnom e téren… kellemes. - És egy jóképű srác sem döntött le a lábadról? Egyszerűen nem értem. Huszonegy éves vagy, csaknem huszonkettő. Gyönyörű. Miért nem vitte néhány srác ágyba? És az a rengeteg egyetemi idióta, akiket ismert? Vakok voltak? Bassza meg - talán cölibátusban él. Nem, Welch talált volna erről legalább valamit. Lenéz az ujjaira, és szerintem mosolyog, hogy min, arról ötletem sincs. Úgy gondolja, ez vicces! Jesszus, meg kéne rúgnom magam. - Komolyan megvitatod velem, mit is akarok tenni, amikor semmi tapasztalatod? A szavak kifognak rajtam. - Kerülted a szexet? Áruld el, kérlek! Nem értem. Egyetemre jár, és ahogy én emlékszem az egyetemre, minden hallgató annyit dugott, mint a nyulak. Mindegyik… leginkább én. Akkoriban sokat verekedtem és Elena… az emlék elég sötét, és inkább nem gondolok rá, hogy felfoghassam, ez a gyönyörű rejtvény itt ül előttem. Vállat von, apró válla kissé reszket. - Még senki... tudod... - elhallgat. Senki, mi? Senki nem lát téged bájosnak, ami vagy? Senki sem felelt meg az elvárásaidnak és én igen? Bassza meg, tényleg nem tud semmit. Hogy is lehetne alávetett, ha fogalma sincs róla? Ez nem fog összejönni. Látom, ahogy az összes tervem egyszerűen elporlad, a szemetesben végzi. - Miért haragszol rám annyira? - suttogja. Átható tekintettel nézek rá. Természetes, hogy ezt gondolja. Grey, hozd ezt rendbe! - Nem rád haragszom. Magamra. Csak feltételeztem... Mi a faszért haragudnék rád? Ezt kurvára elszúrtam. Beletúrok a hajamba, próbálva megállítani a természetemet. - El akarsz menni? Kérlek, ne menj el! - Nem, ha nem akarod. - mormolja. - Persze hogy nem akarom. Örülök, hogy itt vagy. A kijelentésem meglep, bár én mondtam. Tetszik, hogy itt van. Olyan… üdítő. És meg akarom dugni, irányítani, ütni, és nézni, ahogy finom bőre kipirul kezem alatt. Ez elképzelhetetlen most - vagy nem? Talán nem megdugni… talán ez kellene nekem. A gondolat megvilágosít. Ágyba kellene vinnem… Betörni őt. Ez egy új élmény lenne kettőnk közt. Vajon akarná? Korábban megkérdezett, hogy szeretkezem-e vele. Meg kell próbálnom, anélkül, hogy megkötözném. De ha megérint… Bassza meg. Lenézek az órámra. - Későre jár. - mormogom. Mikor ismét ránézek, beharapja az ajkát. A látvány, ahogy apró, szabályos, fehér fogai belenyomódnak telt alsó ajkába, felizgat. Felbolygatja az ágyékomat.
Bassza meg… Kívánom őt, csendesen és ingerlően ártatlanul. Ágyba vihetem? Akarná úgy, hogy tudja rólam, amit tud? Bassza meg, fogalmam sincs. Csak úgy megkérdezhetem? - Az ajkadat harapdálod. - mormogom. - Bocsánat. - Ne mentegetőzz! Csak éppen én is szeretném harapdálni. Nagyon. Elakad a lélegzete. Bassza meg. Ez a végszavam. Felizgat. Igen… meg tudom csinálni. Ő is akarja - és az elhatározásom végleges. - Gyere. - mormogom, kinyújtva a kezem. - Tessék? - Most rögtön helyrehozzuk a dolgot. Elveszem a szüzességed. - Hogy érted ezt? Milyen dolgot? - A te dolgodat, Ana. Most rögtön szeretkezem veled. - Ó! Felém pislog. Bassza meg - megint félreértettem volna? - Mármint, ha te is akarod. Nem akarom próbára tenni a szerencsémet. - Azt hittem, te nem szeretkezel. Azt hittem, te keményen baszol. - suttogja, a hangja rekedt és pihegő, szörnyen csábító, a szemei elkerekednek, pupillái kitágulnak. Felhevült a vágytól - ő is ezt akarja. És mélyemből úgy érzem, egy teljesen váratlan buboréka a gyönyörnek szétárad bennem… és vigyorgok rá. - Tehetek kivételt, vagy talán kombinálhatom a kettőt, majd meglátjuk. De tényleg szeretnék szeretkezni veled. Kérlek, feküdj le velem! Azt szeretném, hogy működjön ez az egyezség köztünk, de kell, hogy legyen valami képed arról, mit vállalsz. Már ma éjjel elkezdhetjük a képzésedet - az alapokkal. Ez nem azt jelenti, hogy kihagyom a virágokat és szép szavakat, az mind csak eszköz, egy cél érdekében, amit én kívánok, és reményeim szerint te is. A szavak dagályként özönlenek belőlem, mielőtt észbe kapnék, mit is mondtam igazából. Bassza meg, Grey. Uralkodj magadon. Ez a lány összezavar… minden lépésnél az úton. Felpislog rám és elpirul. Gyerünk, Ana, igen vagy nem! Itt halok meg. - De én nem csináltam azokat a dolgokat, amiket a listán megkövetelsz. A hangja hezitáló. Ijedt. Nem akarom, hogy féljen… ne! - Felejtsd most el a szabályokat. Felejtsd el ma éjszakára a részleteket. Kívánlak. Azóta kívánlak, hogy beestél az irodámba, és tudom, hogy te is kívánsz engem. Nem ülnél itt, hogy büntetésről és kemény korlátokról társalogj, ha nem így lenne. Kérlek, Ana, töltsd velem ezt az éjszakát! Ismét felé nyújtom a kezem, és ezúttal kezét az enyémbe helyezi. Felhúzom, és a karjaimba vonom, a zavarát érzékelve a testemen. Meglepetten zilál, és ismét érzem a testét az enyémen. Jesszus, akarom őt. Annyira felizgat. Hogy lehet erre képes, ha ennyire ártatlan? Sok mindent mutattam neki, és ő itt maradt. Nem futott el… és még nem tud semmit.
A csuklómra tekerem a lófarkát és gyengéden meghúzom, így egyenesen az elbűvölő világoskék szemébe nézek. - Bátor ifjú nő vagy. - suttogom - Lenyűgözöl. Lehajolok, gyengéden szájon csókolom, és fogaim közé szívom telt ajkát. - Harapni akarom ezt az ajkat. Erősebben húzom, mire felnyög. A farkam azonnal megkeményedik válaszul. - Kérlek, Ana, hadd szeretkezzek veled! - suttogom ismét a szájába. - Igen. - suttogja, és a testem felvillanyozódik. Nehezen tudom elnyomni a nyögésem. Jesszus, ragadd meg, Grey! Sugárzó tekintettel nézek le rá… Te jó ég. Egy igen, egy igen a szűz Ana-tól, nem tudom elhinni. Nincs megegyezés, nincsenek korlátok, és nem az enyém, hogy azt tegyem vele, amit az élvezetem kíván - és mégis… izgatott vagyok. Ez nagyon szokatlan, de mégis felvidító érzés… ennek a nőnek a vágya átjár engem. Vanília szex… Képes vagyok rá? Bassza meg - igen, képes vagyok. Anélkül, hogy egyikünk is megszólalna, végigvezetem a lakásomban, keresztül a nappalin és végig a folyosón, a hálószobám felé. Ő követ, keze szorosan fogja az enyémet. Fogamzásgátlás - bassza meg. Van pár kotonom… az éjjeliszekrényemben. Biztos vagyok benne, hogy nem szed tablettát vagy egyebet. Legalább nem kell aggódnom minden farok miatt, akikkel együtt aludt. A fiókos szekrényemhez lépek, leveszem az órám, a cipőm és a zoknim. Engem néz, világos szemei lehetetlenül nagyok kicsi, gyönyörű arcán. Érzem a pillanat tétovázását. Feltételezem, ez egy hatalmas felvilágosítás lesz számára… ugye? Emlékszem az első alkalomra és arra, hogy milyen áldott megnyugvás volt számomra. Biztos vagyok benne, hogy még nem érzett ehhez foghatót. Nem akarom a motivációm miértjét megtalálni, nem akarom analizálni, miért is teszem ezt. Elkomorulok, mert tudom, haza kéne küldenem. De az igazság az, hogy nem akarom, hogy elmenjen, és kívánom őt. Mi több, úgy látom, vágyam tükröződik az arcán. - Akarod, hogy lehúzzam a rolót? - kérdem. - Nem érdekel. - suttogja - Azt hittem, senki nem aludhat az ágyadban. Horkantani szeretnék… aludni? - Ki mondta, hogy aludni fogunk? - mormolom. - Ó. - mondja, ajka tökéletes kis 'o'-t formál. A farkam megkeményedik. Igen, szeretném megdugni azt a szájat, azt az 'o'-t. Felé sétálok, mintha a zsákmányom lenne. Ó, bébi, el akarok temetkezni benned. Előtte állok, mélyen belenézek tágra nyílt, kék szemébe. A légzése felszínes és gyors. Felhevült… óvatos, de izgatott. Ettől erőteljesnek érzem magam. Fogalma sincs arról, hogy mit fogok vele csinálni… Nos, most le foglak vetkőztetni, Miss Stele. - Vegyük le ezt a dzsekit, jó? Felnyúlok, és gyengéden lecsúsztatom a dzsekit a válláról majd összehajtom és a székemre teszem. - Van róla fogalmad, mennyire kívánlak, Ana Steele? Elakad a lélegzete, én pedig felé nyúlok, hogy megérintsem az arcát. A bőre puha, akár a virágszirom. Végigfuttatom az ujjam az álláig.
Rám néz… elveszetten… a bűbájom alatt. Ő már az enyém. A gondolat mámorító. - Van róla fogalmad, mit teszek veled? - mormolom, a hüvelyk és a mutatóujjam között fogva az állát. Lehajolok és határozottan megcsókolom, ajka összeolvad az enyémmel. Puha, édes és készséges. Látnom kell őt, mindenét. Gyorsan gombolom ki a gombokat, lassan leválik a blúza és hagyja, hogy a földre hulljon. Hátrébb lépek és végignézem. Halványkék melltartót visel… azt, amelyiket Taylor vásárolt… Bassza meg, de gyönyörű. - Ó, Ana, csodálatos a bőröd. Olyan halvány, olyan hibátlan. Végig akarom csókolni minden centiméterét. Nincsenek nyomok rajta. A gondolat felkavaró. Szeretném látni őt nyomokkal… kipirultan… megkorbácsolva talán. Arcán megjelenik a finom rózsaszín pír, nem kétséges, hogy zavarában. Ha nem tehetek semmi mást, azt megtanítom neki, hogy ne legyen félénk ilyen gyönyörű testtel. Felnyúlok, kihúzom a hajából a hajgumit, ami így kiszabadul. Leomlik a pompás, buja gesztenye felhő az arca köré, egészen a melléig. - Szeretem a barnákat. - mormolom. Kimondhatatlanul szép, egy értékes drágakő. Összevonom a szemöldökömet a gondolatra. Ezt a cifrázást, Grey! Az ujjaim végigfutnak lágy haján, és magamhoz húzva, megcsókolom. Válaszul felnyög, és ajkai közt megengedi, hogy hozzáférjek meleg, nedves szájához. Az édes elismerő hang visszhangzik bennem - a farkam pedig egyre jobban ágaskodik. Bassza meg. A nyelve szégyenlősen találkozik az enyémmel, tétován fedezi fel a számat és valamilyen oknál fogva, tapasztalatlan tapogatózása kibaszott gerjesztő. Az íze kellemes. Bor, szőlő és Anastasia Steele - egy erős és szédítő íz kavalkád. Átkarolom és szorosan magamhoz ölelem, megkönnyebbülök, mikor megragadja a felkaromat és nem látom jelét annak, hogy elmozdítaná onnan. Az egyik kezem a hajában, a másik végigsiklik a gerincén, hogy megfogjam a fenekét, magamhoz szorítom, az egyre keményedő farkamhoz. Ismét felnyög. Én folytatom a csókot, hízelgek iskolázatlan nyelvének, amely felfedezi a számat, ahogyan én is az övét. Bátran mozdítja el a kezét a karomon - egy pillanatra aggódom, hogy hol fog megérinteni -, megsimogatja az arcomat, majd beletúr a hajamba. Ez kezd elbátortalanítani. Begörbíti az ujjait a hajamban, majd finoman meghúzza… Jesszus, de jó érzés. Nyögök válaszul, de nem hagyom, hogy folytassa. Az ágy felé tolom. Mielőtt ismét megérinthetne, térde rogyok előtte. A farmer nélkül akarom őt - azt akarom, hogy ez összezavarja, hogy távol tartsa tőlem a kezét és mégis jobban felizguljon. Megragadom a csípőjét, és végigfuttatom a nyelvem a farmerja derékszíja felett, a köldöke körül. Elakad a lélegzete. Bassza meg, isteni az illata és az íze. A keze ismét a hajamban, bár ezt nem bánom - sőt, szeretem. Kis harapdálásokkal eljutok a csípőcsontig, ő pedig felnyög. Felnézek kipirult arcára. A szeme csukva, a szája kissé nyitva és liheg. Pislog és kinyitja a szemét, a tekintetünk találkozik, míg én felnyúlok a farmere gombjához. Nagyon lassan húzom le a cipzárt, majd kezem a feneke körül kezd mozogni. A kezem becsusszan az övrész alá, tenyerem ismét a fenekén, úgy tolom le a farmerét.
És nem tudom magam visszafogni. Meg akarom döbbenteni… A határait akarom feszegetni. Nem veszem le a szemem róla, és szándékosan megnyalom az ajkam, aztán előre hajolok és orrommal belélegzem az izgalmát a bugyiján. Lehunyom a szemem és élvezem. Jesszus, az illata ínycsiklandó. - De jó illatod van. Bassza meg, ki kell bújnom a farmeromból. Gyengéden az ágyra lököm, és ő hátra esik, haja vad glóriaként terül szét körülötte. Megragadom a jobb lábát, gyorsan leveszem a cipőjét és a zokniját, majd hüvelykujjammal végigsimítok a lábfején. Élettelien vonaglik az ágyon és felsikolt. Engem figyel, elbűvöl. Előre hajolva végigfuttatom a nyelvem a lábfején, követve a kis piros nyomokat, melyeket a hüvelykujjam hagyott. Csukott szemmel és hangosan nyögve zuhan vissza az ágyra. Nem tudom visszafogni a kuncogást. - Ó, Ana, mit tennék én veled. - suttogom, miközben képek villannak meg a fejemben, ahogy vonaglik alattam: a játszószobámban, leszíjazva a baldachinos ágyamhoz, az asztalhoz - a feszülethez. Addig ingerelném és kínoznám, míg könyörögni nem kezd, hogy szabadítsam ki… a képek még szorosabbá tették rajtam a kurva farmert. Bassza meg. Gyorsan eltávolítom róla a másik cipőt és zoknit, majd felálltam és lehúztam a farmerét. Szinte meztelenül fekszik az ágyamban, a haja tökéletesen keretbe foglalja arcát, hosszú, halvány lábbal hívogatón előttem. A gondolat, hogy sose dugtam még az ágyamban, hívatlanul ötlik az eszembe… Egy újabb első Miss Steele-lel, Grey. Engedményeket teszek a tapasztalatlansága miatt. Rám néz, liheg. Akarja. - Gyönyörű vagy, Anastasia Steele. Alig várom, hogy benned legyek. - mormolom. Ingerelni akarom, hogy rájöjjek, mennyit tud. - Mutasd, hogyan dédelgeted magad? - kérem, mereven nézve rá. A szemöldökét ráncolja. Bassza meg, ki akarom verni belőle ezt a félénkséget. - Ne legyél ilyen szemérmes, Ana! Kérlek, mutasd meg! - suttogom. Rázza a fejét, kissé pislog. - Nem tudom, hogy érted. - Hogyan csinálod magadnak, hogy elélvezz? Látni akarom! A szája ismét egy tökéletes 'o'-t formál, de hallgat, és a fejét rázza. - Nem tudom. - motyogja rekedten. Nézem, miközben próbálom felfogni, mit mondott. Bassza meg, már azelőtt is maszturbáltam, hogy Elena a képbe jött. A francba! Valószínűleg soha nem volt orgazmusa. Bassza meg… élete első szexe, első orgazmusa - ezt most jól kell csinálnom. - Akkor lássuk, mit tehetünk ez ügyben. Olyan orgazmust adok neked, hogy elmész, mint a tehervonat, bébi. Jesszus, valószínűleg soha nem látott meztelen férfit. Nem veszem le a szememet róla, úgy gombolom ki a legfelső gombot a farmeromon, és könnyen a földre ejtem. Nem tudok kockázatot vállalni, ha leveszem az ingem… de ha mégis megérint… nem lenne olyan rossz… ugye? Mielőtt
engedném, hogy visszatérjek a rémes gondolattól, lehajolok, megragadom a bokáját és széttárom a lábát. A szeme kitágul, és kezeit körbetekeri az ágyneműm. Lassan mászok fel az ágyra, a lábai közé. Fészkelődni kezd. - Ne mozdulj! - mormolom és lehajolok, hogy megcsókoljam belső combjának puha, sápadt bőrét. Csókjaim ösvényként haladnak felfelé a combján, túl a bugyiján, keresztül a hasán, közben szívom és harapdálom. Vonaglik alattam. - Még dolgoznunk kell azon, hogy ne mozdulj, bébi. Ha hagyod nekem. Meg tudom tanítani neked, hogy csak elmélyülj az élvezetben és ne mozdulj. Fokozódik minden érintés, minden csók, minden harapás. A gondolat önmagában elég ahhoz, hogy belé akarjak temetkezni… de szeretném tudni, hogyan reagál. Nem tartotta vissza. Engedte, hogy kezeim szabadon bebarangolják testét. Egyáltalán nem habozik. A gondolat felvidító. Akarja… ő is tényleg kibaszottul akarja ezt. A nyelvem a köldökébe mélyed, majd folytatom lassú utazásomat észak felé, ízlelgetve őt. Elmozdulok, lefekszem mellé, egyik lábamat még mindig az övéi között hagyva. Kezem végigsiklik a testén, túl a csípőjén, fel a derekán, a melléig. Finoman a kezembe veszem az egyik mellét, próbálva felmérni a reakcióját. Nem merevedett meg. Nem állított meg… bízik bennem. Meg tudom növelni a bizalmát felém, ha hagyja, hogy uralkodjak a testén… uralkodjak felette? Az ötlet felvillanyozó. - Tökéletesen illesz a kezembe, Anastasia. Az ujjam beleakasztom a melltartója kosarába és lerántom, kiszabadítva a mellét. A mellbimbói kicsik, rózsaszínűek, és teljesen megkeményedtek. Elhúzom a kosarat úgy, hogy a merevítő a melle alatt nyugszik, felfelé kényszerítve azt. Megismétlem ugyanezt a másik kosárnál is, és lenyűgözve figyelem, mint ágaskodnak a mellbimbói a folyamatos tekintetem alatt. Jesszus… még meg se érintettem őket. - Nagyon szép. - suttogom elismerően, majd óvatosan megfújom a közelebbi mellbimbót és örömmel figyelem, ahogy megkeményedik és megnyúlik. Anastasia lehunyja a szemét, háta ívben megfeszül. Maradj nyugton, bébi… merülj el az élvezetben… akkor sokkal intenzívebbnek fogod érezni. Fújok még egyet a mellbimbóra, majd a másik bimbót is nagyon óvatosan becsippentem a mutató- és hüvelykujjam közé. Szorosan megragadja a lepedőt… lehajolok és szopni kezdem - keményen. A teste ismét meghajlik és felkiált. - Nézzük, ettől el tudsz-e menni? - suttogom, és nem hagyom abba. Ana nyöszörögni kezd. Ó, igen, bébi… érezd! A mellbimbói nyúlnak tovább, a csípője pedig körözni kezd, körbe-körbe. Maradj nyugton, bébi… majd megtanítom, hogyan maradj mozdulatlan. - Ó... kérlek! - könyörög. A lába megmerevedik… ez működik. Nagyon közel van. Folytatom a buja támadást. Csak ezekre a területekre koncentrálok a testén, amelyek irányítják őt, és elterelik a figyelmem. Jesszus, akarom őt…
- Engedd el magad, bébi. - mormolom, és fogaimmal meghúzom a mellbimbóját. Felkiált, ahogy elmegy… Igen! Gyorsan megcsókolom, hogy a számba kiáltson. Kifulladt és liheg. Elveszett… az enyém. Enyém az első orgazmusa… és nevetségesen örülök a gondolatnak. - Nagyon jól reagálsz. Meg kell tanulnod irányítani, és nagyon élvezem, hogy én taníthatom meg neked. Nem bírom kivárni… de én most akarom. Mindenét. Megcsókolom még egyszer, és hagyom, hogy a kezem bebarangolja a testét. Úgy tartom őt, hogy érzem felhevültségét. Mutatóujjam a bugyija csipkéjéhez csúszik, és lassan körözni kezdek ott… Bassza meg, nagyon benedvesedett. - Csodásan nedves vagy. Istenem, de kívánlak! Belényomom az ujjam, mire felkiált. Forró és feszes, sima és nedves. A torkom mélyéről nyögök, ismét becsusszan az ujjam, ő pedig belekiált a számba. Tenyeremet a csiklójára nyomom… Kiáltozik és vonaglik alattam. Bassza meg, akarom őt - most. Felülök és lehúzom a bugyiját, majd a bokszeremet és egy kotonért nyúlok. A lábai közé térdelek, távolabb tolva őket egymástól. Anastasia mereven néz rám, a tekintete milyen…? Zaklatott? Valószínűleg sose látott még merev péniszt ezelőtt. Bassza meg. - Ne aggódj. Te is tágulsz. - mormogom. Két kézzel a feje mellett támaszkodom, figyelembe véve a súlyom, a könyökömön. Istenem, de kívánom… egy utolsó figyelmeztetés. - Biztosan akarod? - kérdem. A kurva életbe, nehogy nemet mondj! - Kérlek! - könyörög. - Húzd fel a térded! - utasítom. Ez könnyebb lesz. Jesszus, voltam valaha ennyire felizgult? Alig tudok uralkodni magamon. Nem értem. Miatta van… de miért? Koncentrálj, Grey! Elhelyezkedem, így le tudok rá nézni. A szemei elkerekednek és könyörög. Tényleg akarja… annyira, mint én. - Most pedig megbaszlak, Miss Steele. Keményen. - suttogom, és egy utolsó pillantást vetek a sötét, könyörgő arckifejezésére, majd átadom és megadom magam az elsöprő szükségnek, hogy rendelkezzek vele. Egy lökés, és már benne is vagyok. B. A. S. S. Z. U. S. Érzem, ahogy megrázkódik körülöttem. Kibaszott szoros. Felkiált. Bassza meg… fájdalmat okozok neki. Mozogni akarok… elveszni benne… minden önuralmamra szükségem van, hogy megálljak. - Olyan szoros vagy. Jól érzed magad? Aggodalmasan nézek le rá, ő pedig gyorsan bólint, a szemei hatalmasra nyíltak. Érezni őt olyan, akár egy kibaszott mennyország a földön. Nagyon szoros körülöttem. Régóta kívánom őt. Ez vágy, ez… szenvedély? Ez teljesen új érzés. Annyira akarom tőle… az alávetettségét azt akarom, hogy az enyém legyen, de most… én vagyok az övé. Bassza meg.
Lassan megnyugszom, és ez remek érzés… ő, ahogy szorítja a farkamat. Ő alattam… ahogy követelem a testét… tudni, hogy nem volt itt senki se ezelőtt. A bizalma felém - ez hírtelen elsöpör és mozogni kezdek benne… azt akarom, hogy elmenjen. Nem állok meg, míg el nem megy. Sajátomnak akarom ezt a nőt. Érezni akarom, ahogy megfeszül körülöttem. Bassza meg - kezd minden lökésem elébe sietni. Követi a tempómat. Ez boldoggá tesz. Nézzük, mennyire illünk egymáshoz, Anastasia! Megfogom a fejét, a helyén tartom, míg igénybe veszem a testét és keményen megcsókolom, igénybe véve a száját. Megmerevedik alattam… bassza meg, igen. Az orgazmusa közel van. - Élvezz a kedvemért, Ana! - suttogom és ő felkiált, visszabillenti a fejét, a szája nyitva, a szeme becsukva… és csupán eksztázisának látványa elég. Robbanok benne, elvesztve minden tudatomat, ahogy kimondom a nevét és elmegyek, hevesen, őbenne.
A szürke ötven árnyalata - A sötét ötven árnyalata 26. fejezet - A szakítás - Hat. - suttogja Ana, a hangja erőltetett és rekedt. Leejtem az övet, ízlelgetem az édes, eufórikus megváltást. Úgy érzem, az ütéstől megrészegültem, kifáradtam és teljes lettem. Ó, ez a gyönyörű lány, az én gyönyörűségem. Meg akarom csókolni testének minden egyes négyzetcentijét. Felé nyúlok, a karjaimba vonom. - Engedj el… ne! És ahogy küzd az érintésem ellen, kézzel-lábbal, és végül felém fordul, olyan, akár egy dühöngő vadmacska. - Ne érints meg! - sziszegi. Az arca piros, könnyektől csillog, folyik az orra, és a haja egy sötét felhő körülötte, de még sose volt ilyen csodálatos… és ugyanakkor ennyire dühös. Dühös. Nagyon dühös. Oké, nem számoltam a haraggal… adok neki egy pillanatot. A tenyere hátával mérgesen törli le a könnyeit, és villogó tekintettel mered rám. - Ezt szereted igazán? Ilyennek látni? Orrát a fürdőköpeny ujjába törli. Felé pislogok, összezavarodottan, teljesen tehetetlenül és ledermedve a reakciójától. A sírást azt megértem, de ezt a haragot, ezt a dühöt - bár ez rezonál velem valamilyen szinten, melynek okára most nem akarok gondolni - csak nem tudom felfogni. Miért nem kért meg, hogy hagyjam abba? Nem használt biztonsági szavakat. Megérdemelte a büntetést. Elfutott tőlem. A szemét forgatta. Ez van - ez történik, ha ellenszegülsz nekem, bébi! De a pillanatnyi eufória eltűnt, elpárolgott, mert megdöbbentő, tomboló fájdalmat láttam gyönyörű, kék szemeiben. A francba! Mit tettem? Ez kijózanító. Egyensúlyozok, ingadozok egy sötét, tátongó szakadék szélén. Nézem őt, kétségbeesetten keresem a szavakat, melyekkel jóvátehetném ezt, de az agyam üres. - Hát, elbaszott egy szarházi vagy! - csattan. Minden levegő elhagyja a testem, és ez olyan érzés, mintha övvel ütött volna meg… Bassza meg! - Ana. - suttogom könyörögve neki. Azt akarom, hogy hagyja abba. Csak tartani akarom, hogy a fájdalom elmúljon. Azt akarom, hogy a karjaimban sírjon. - Ne merészelj Anázni! Rendbe kell hoznod magadban ezt a szart, Grey! - vicsorog rám. És elment mellettem, ki a játszószobából, halkan becsukva maga mögött az ajtót. Bámulom a zárt ajtót, a szavai csengenek a fülemben. Hát, elbaszott egy szarházi vagy! Rendbe kell hoznod magadban ezt a szart! Senki sem hagyott még faképnél… Mi a fasz? Gépiesen futtatom keresztül a hajamban az ujjaimat, próbálva ésszerűsíteni mind az ő, mind az én reakciómat. Csak elengedem… nem vagyok dühös… én… mi vagyok?
Lehajolok, hogy felvegyem az övet, a falhoz sétálok, és visszaakasztom a helyére. Ez kétségkívül az egyik legkielégítőbb pillanat volt az életemben. Megvilágosultnak érzem magam, hogy ez kétségkívül eltűnt kettőnk közt. Kész. Helyben vagyunk. Most, hogy tudja, miről van szó, tudunk lépni. Alkalmazkodni ahhoz a kibaszott szerződéshez. Akkor miért érzem ilyen értelemben a nyugtalanságot? A reakciója… a nemkívánatos kép róla sérülten, megkínzott tekintettel lelki szemeim előtt. Ez nyugtalanító. Hozzászoktam, hogy látom a nőket sírni - ez az, amit csinálok. De Ana… talán azért, mert ő nem írta alá a pontozott vonalon. A padlóra rogyok, és fejemet a falnak támasztom, karjaim behajlított térdeimen pihen. Csak hagyd őt sírni! Jobban fogja magát érezni, ha sírt. Tapasztalatból tudom, a nők ezt csinálják. Adok neki egy kis időt, majd utána megyek és felajánlok neki egy kis utókezelést. Nem használt biztonsági szavakat. Ő kért meg rá. Ő akarta tudni, kíváncsi, mint mindig. Ez most csak egy durva ébredés, ennyi az egész. Hát, elbaszott egy szarházi vagy! Lehunyom a szemem és fanyarul elmosolyodom. Igen, Ana, ez vagyok én, és most már tudod. Most már tovább tudunk lépni a mi… kapcsolatunkkal, egyességünkkel. Akármi is ez. Nem éppen kellemesek ezek a gondolatok. Úgy érzem, a nyugtalanság mélyen szaporodni kezd bennem, ha megszűnik a rövid életű eufória. Kék szemei rám villogtak, felháborodottan, vádaskodón… szánakozón… mintha a hályog végül lehullott volna a szeméről és annak lát, ami vagyok. Egy szörnyetegnek. Flynn ugrik be. Ne legyél ennyire negatív, Christian! Még egyszer becsukom a szemem. A kedves kis sérült arc táncol át az agyamon. Milyen ostoba vagyok! Ez még túl korai volt. Megnyugtatom őt. Igen. Hagyni őt sírni, aztán megnyugtatni. Haragudtam rá, mert elszaladt előlem. Miért csinálta? A pokolba, és mégis izgalmas volt. És haragszom Leilára is. Hol a francban van? Mi a fenét csinál? Felállok. Szembe kell néznem Ana-val, átkarolnom őt - együtt átvészeljük. Kíváncsi vagyok, merre van. A francba! Elfog a pánik. Lehet, hogy elment volna? Nem - ő nem tenne ilyet. Búcsú nélkül biztosan nem. Lemegyek a lépcsőn. Nincs a nappaliban. Az ágyban kell lennie. A hálószobámhoz rohanok. Az ágy üres… A francba! A szorongás kibontakozik bennem. Nem - nem tűnhetett el! Az emelet… hármasával szedem a lépcsőket, és lélekszakadva állok meg a hálószobája előtt. Elönt a megkönnyebbülés. Hallom halk sírdogálását. Az ajtóhoz hajtom a fejem, a megkönnyebbüléstől elöntve. A francba… ebben a pillanatban tudom, mennyire szörnyű a gondolat, hogy elment. Persze… csak sírásra van szüksége. Veszek egy mély lélegzetet, megfordulok és irány a fürdőszoba a játszószoba mellett, hogy hozzak egy kis Árnika krémet, Advilt és egy pohár vizet. Veszek egy mély lélegzetet, és irány Ana szobája. Még sötét van, bár a hajnal egy suttogás az égen, és beletelik egy kis időbe, hogy megtaláljam az én gyönyörűségemet. Az ágy közepén feküdt, összegömbölyödve. Így nagyon kicsinek tűnik. Kifulladva érzem magam, ahogy nézem őt, aki halkan zokog. Bánatának hangja szétszaggat. Nem értem. Egyik alávetettem se hatott rám ilyen módon - még ha üvöltöttek sem. Nem
bírom felfogni. Leteszem az Árnikát, a vizet és a tablettát, majd felemelem a paplant és becsúszok mellé. Csak azt nem értem… miért érzem ilyen kibaszott elveszettnek magam? Felé nyúlok, mire ő megmerevedik, egész teste az visítja: "Ne érj hozzám!" - Pszt! - lehelem, hogy megnyugtassam, hiábavaló kísérletként könnyeinek megállítására. Nem válaszol. Továbbra is mozdulatlan, merev. - Ne küzdj velem, Ana, kérlek! - suttogom, és ellazul kicsit, hagyja, hogy a karomba vonjam és orromat eltemessem csodálatosan illatos hajába. Az illata bódítóbb, mint valaha, édes illata nyugtató balzsam idegeimre. És mert a nyaka védtelen, gyengéden megcsókolom. - Ne gyűlölj! - könyörgöm, ahogy ajkam végigfut sima, fehér nyakán, kóstolgatva őt. Nem mond semmit, de szerencsére lassan elhal a halk szipogás. Végül teljesen elcsendesül. Azt hiszem, talán elaludt, de nem tudom magam rávenni, hogy megmozduljak és ellenőrizzem, mert megzavarnám. Legalább most nyugodtabb. A hajnal jön és megy, és a lágy fény egyre világosabb lesz, behatol a szobába, míg mi némán fekszünk tovább. Megmozdul, lábai enyhén megrándulnak, és tudom, hogy ébren van. - Hoztam neked Advilt és Árnika krémet. - mormolom, és végül reagál, lassan megfordul a kezeim közt, hogy szembenézzen velem. Fájdalom-hasította kék szeme az enyémbe mélyed, a tekintete intenzív, megkérdőjelező. Sokáig figyel, hogy valóban alaposan megvizsgálhasson. Ez nyugtalanító, mert - mint mindig most is ötletem sincs, mire gondolhat. Határozottan nyugodtabb, és a remény apró szikráját érzem. A mai nap lehet, hogy jobb lesz ezek után. Felnyúl, hogy megsimogassa az arcomat, ujjhegyei végigszaladnak az álkapcsomon, csiklandozva a borostámat. Becsukom a szemem, élvezem az érintését. Ez az érzés még annyira új, élvezni ártatlan kis ujjainak gyengéd simogatását az arcomon. - Sajnálom - suttogja. Halkan mondott szavai meglepnek és zavarba hoznak. Ő kér bocsánatot tőlem? Miért? Azért, mert elfutott, vagy mert a szemét forgatta? - Mit? - Amit mondtam. Érzem, hogy a megkönnyebbülés átjárja a testem. Megbocsát nekem. Különben is, amit dühében mondott, az teljesen igaz. Én egy elbaszott szarházi vagyok. - Semmi olyat nem mondtál, amit ne tudnék. - és sok éve először azon kapom magam, hogy bocsánatot kérek - Én sajnálom, hogy bántottalak. Szinte közömbösen von vállat. Megúsztam. Biztonságban vagyunk. Minden rendben köztünk. - Én kértem. Legszívesebben felhorkantanék egyetértésem jeléül. Úgy bizony, bébi. Idegesen nyel egyet. - Nem hiszem, hogy minden lehetek, ami akarod, hogy legyek. - suttogja tágra nyílt szemekkel, szívből jövő őszinteséggel. Megáll a világ. Bassza meg… Egyáltalán nem vagyunk biztonságban. Grey, hozd ezt rendbe! - Minden vagy, ami akarom, hogy legyél.
A szemöldökét ráncolja, ami egy kis 'v'-t formál az orra fölött. A szemei kivörösödtek, és annyira sápadt - a leghalványabb, amit valaha láttam nála. Ez felkavar. - Nem értem. - suttogja - Nem vagyok szófogadó, és abban átkozottul biztos lehetsz, hogy ezt még egyszer nem engedem meg. És te is mondtad, hogy erre van szükséged. És itt is van… a kegyelemdöfése. Bassza meg. Túl messzire mentem. Most már tudja - és minden érvem, amivel győzködtem magam, mielőtt nekikezdtem volna őt visszaédesgetni. Nem való ebbe az életstílusba. Hogy tudtam megrontani és ebbe az irányba terelni? Túl fiatal, túl ártatlan, túl Ana. Bassza meg. Becsukom a szemem - nem tudnám elviselni, hogy ránézzek. Jobb lenne neki nélkülem. Most, hogy látta a szörnyet, tudja, hogy nem tud vele megbirkózni. Szabadon kell engednem - hagyni, hogy a saját útját járja. Igaza van, ez nem működött köztünk. Koncentrálj, Grey. - Igazad van. El kell engednem téged. Nem vagyok jó neked. A szemei elkerekednek, és ha lehetséges, most mégsápadtabb. - Nem akarok elmenni. - suttogja. Könnyek nedvesítik a szemét, mely körül hosszú, sötét pillák csillognak. - Én sem akarom, hogy elmenj. - mormolom, mert ez az igazság. A könnyek ismét végigfolynak az arcán. Óvatosan letörlök egy könnycseppet a hüvelykujjammal, és a szavak csak úgy ömlenek belőlem. - Azóta érzem, hogy élek, amióta megismertelek. Végighúzom az ujjam az alsó ajkán. Meg akarom őt csókolni, keményen. Hogy felejtsen. Elvakítani őt. Felizgatni őt - tudom, hogy képes vagyok rá. De valami visszatart. Az óvatos, rémült pillantás szomorú szemében. Miért akarná, hogy megcsókolja őt egy szörnyeteg? Talán eltolna magától… és tudom, hogy nem bírnék elviselni több elutasítást. A szavai kísértenek… lehúz néhány sötét, elfeledett emlékbe. Hát, elbaszott egy szarházi vagy. - Én is. - suttogja - Beléd szerettem, Christian. Emlékszem, mikor Carrick merülni tanított. A lábam a medence szélén, és nyílegyenesen a vízbe estem… és most zuhanok még egyszer… bele a szakadékba. Kizárt, hogy így tudna érezni irántam. Ne én! Ne! Olyan, mintha fojtogatna ezekkel a szavakkal - ez a három szó fuldoklásra késztet. Nem bírom hallani. Nem bírom feldolgozni. Nem tudja, miről beszél, hogy kivel beszél - mivel beszél. - Nem. - kihallom a nyers hitetlenkedést a hangomból - Nem szerethetsz, Ana. Nem… ez nem helyes. A helyes irányba kell őt terelnem. Nem szerethet egy szörnyeteget. El kell, hogy menjen. Arra van szüksége, hogy innen kiszabaduljon - és egy pillanat alatt minden világossá válik. Ez az én heuréka pillanatom - nem tudom őt boldoggá tenni. Nem lehetek az, akire szüksége van. Nem hagyhatom, hogy ez megtörténjen. Ennek itt és most véget kell vetni. El se kellett volna kezdődnie. - Nem helyes? Mi nem helyes? - Nézz magadra. Nem tudlak boldoggá tenni.
Hallom a gyötrelmet a hangomban, ahogy egyre mélyebbre és mélyebbre zuhanok a sötét szakadékba, a kétségbeesés homályába. - De boldoggá teszel. - mondja a homlokát ráncolva, értetlenül. Anastasia Steele, bébi, nézz magadra! Őszinte leszek vele. - Nem e pillanatban, nem úgy, hogy azt teszem, amit teszek. Pislog rám, hosszú pillái rebegnek nagy, megsebzett szeme előtt, feszülten figyel, keresi a választ. - Ezen soha nem jutunk túl, ugye? - suttogja egy pillanat múlva. Megrázom a fejem, mert nem tudom, mi egyebet mondhatnék. Ez úgy jön le, mintha összeférhetetlenek lennénk… megint. Lehunyja a szemét, mint akinek fájdalmai vannak. És mikor ismét kinyitja, teljesen kitisztult, tele elhatározással. A könnyei felszáradtak. És érzem, ahogy a vér lüktet a fejemben. Bassza meg, a szívem eszeveszettül kalapál. Tudom, mit fog mondani. Rettegek, mit fog mondani. - Hát, akkor... jobb, ha megyek. - mormolja és összerezzen, ahogy felül. Most? Nem mehet el most! - Ne menj el! - szabadon zuhanok, egyre mélyebbre és mélyebbre. A távozása hatalmas hiba. Az én hibám. De nem tud maradni, ha így érez irántam, egyszerűen képtelen rá. - Nincs értelme maradnom. - mondja szomorúan és lassan, majd kikászálódik az ágyból. Tényleg kurvára elmegy - nem tudom elhinni. Kimászok az ágyból, hogy megállítsam. De tétovázó tekintete miatt félúton megállok - az arckifejezése olyan sivár, hideg, távoli. Nem az én Anastasia-m többé. - Fel kell öltöznöm. Szükségem van egy kis magánszférára. - mondja. Annyira lapos és üres a hangja, mikor megfordul és elmegy, óvatosan becsukva az ajtót maga mögött. Tátott szájjal meredek az ajtóra, elveszetten. Ez ma a második alkalom, hogy faképnél hagynak. Fejemet a kezeimbe temettem, próbáltam magam megnyugtatni és értelmezni az érzéseimet. Szeret engem? Alig bírok ezekre a szavakra gondolni, annyira idegenek és visszataszítóak számomra. Hogyan? Hogy történt ez? Grey, te kibaszott idióta! Nem volt ez mindig kockázatos, valaki olyannal, mint ő? Valaki olyannal, aki annyira jó, annyira ártatlan, annyira… bátor. Hogy nem látja meg az igazi énem, csak míg már túl késő… így okoztam neki fájdalmat - mint ez? Úgy érzem, mintha kiszakadt volna a tüdőm. Jesszus, miért ilyen kibaszott fájdalmas ez? Követem őt az ajtón át. Magánszférára van szüksége, de hogyha elhagy, nekem felöltözve kell lennem. Zuhanyozik, mikor a szobámba érek. Gyorsan felhúzok egy farmert és egy pólót, fanyarul jegyzem meg, hogy mindkettő fekete - passzolnak a hangulatomhoz. Megragadom a BackBerry-met és vigasztalanul átballagok a nappaliba, kísértést érezve, hogy leüljek a zongorához és kikalapáljak belőle néhány szánalmas hangot. De csak állok a nappali közepén, és üresnek érzem magam. Koncentrálj, Grey! Ez a helyes döntés! Hagyd őt elmenni!
A BlackBerry-m búgni kezd. Ez Welch. Megtalálta Leila-t? - Welch. - csattanok rá. - Mr. Grey, híreim vannak. - a hangja reszelős. Jesszus, abba kéne hagynia a dohányzást. - Megtaláltad? - a hangulatom kissé javul. - Nem, Uram. - Akkor mi van? Mi a faszért hívtál? - Leila elhagyta a férjét. A férje végül bevallotta nekem - mossa a kezeit. Ez új. Tudtam, hogy házas. De nem mondott semmit arról, hogy elhagyta a férjét a pszichiátrián vagy Gail-nek, mikor kórházba került. - Értem. - A férjének van egy ötlete, hogy merre lehet - de kenőpénzt akar. Tudni akarja, ki érdeklődik a felesége iránt. Bár nem így nevezte őt. A harag rohamként száguld keresztül rajtam. - Mennyit akar? - Azt mondta, kétezer dollárt. - Hogy mit mondott? - üvöltöm. Ez a köcsög - tudtam! Miért nem ismerte be korábban, hogy Leila elhagyta? - Hát elmondhatta volna a kibaszott igazságot. Mi a száma? Fel kell hívnom... Welch, ez nagyon el lett szúrva. Felnézek, és Ana áll félszegen a nappali bejáratánál, engem néz. Farmert és egy formátlan felsőt vett fel. Borzasztóan sápadt, kék szemeit összehúzza, az arca beesett, és a bőröndje mellette van. - Találják meg - csattanok föl, és lenyomom a gombot. Majd később beszélek Welch-el. Ana céltudatosan a heverőhöz megy, felveszi a hátizsákját, és kiveszem belőle a Macet, a BlackBerry-ét és a kocsi kulcsát. Mély lélegzetet véve megy be a konyhába és ezt a három dolgot a reggeliző pultra teszi. Jesszus, visszaadja a cuccait. Felém fordul, színtiszta határozottsággal kis, hamvas arcán. Makacsságot látok rajta, tudom jól. - Kell az a pénz, amit Taylor kapott a bogaramért. - a hangja halk, nyugodt, monoton. Bassza meg! Nem tudom elhinni, hogy visszaadja őket nekem. - Ana, nekem nem kellenek ezek a dolgok, ezek a tieid. - mormolom hitetlenkedve. Nem teheti ezt velem! - Kérlek, fogadd el őket. - Nem, Christian. Csak azért fogadtam el, mert kénytelen voltam, de már nem akarom őket. - Ana, légy ésszerű! - csattanok rá. - Nem akarom, hogy bármi is rád emlékeztessen. Csak az a pénz kell, amit Taylor a kocsimért kapott. - a hangja érzelemmentes.
El akar felejteni. Bassza meg… a fájdalom átjárja a testem, mintha ököllel a gyomromba vágott volna. Levegő után kapkodok. - Tényleg meg akarsz sebezni? - Nem. Nem akarlak megsebezni. Csak magamat akarom védeni. - suttogja felém pislogva, és sugárzik belőle a szorongás. Hát persze - próbálja magát megvédeni a szörnyetegtől. - Kérlek, Ana, fogadd el! Az ajkai nagyon halványak. - Christian, nem akarok veszekedni. Csak kell a pénz. - a hangja nagyon egyenletes. Hogy lehet ilyen nyugodt? A harag az ereimben kering. Pénz… mindig a kibaszott pénz. - Csekket elfogadsz? - sziszegem. - Igen, azt hiszem, érvényes a csekked. Mogorván nézek rá. Pénzt akar, akkor adok neki kibaszott pénzt. Dühösen sietek a dolgozószobámba és leülve az asztalomhoz, előveszem a csekk könyvemet. Gyorsan letépek egy csekket. Kibaszott dühös vagyok ebben a pillanatban. Kétszer annyit fizetek Taylornak, hogy a csekkeknek mindig legyen borítékja. Felhívom Taylor-t. Azonnal felveszi. - Mr. Grey. - Haza tudnád vinni Miss Steele-t? - morgom. - Uram. - ahogy gondoltam, azonnal beleegyezik. Mikor visszamegyek, ő még mindig a konyhában áll, elveszetten, szinte gyermeki. Átadom neki a borítékot, és látványától elpárolog a haragom. - Taylor jó árat kapott érte. Ez egy klasszikus kocsi. - motyogom bocsánatkérően Megkérdezheted tőle is. Hazavisz. Arra felé biccentek, ahol Taylor áll, a nappali bejáratánál. - Rendben. Köszönöm, de haza tudok jutni. Nem! Fogadd el a kibaszott fuvart, Ana! Miért csinálja ezt? - Muszáj minden alkalommal ellenszegülnöd? - Miért szakítanék a szokásokkal? - von vállat és bocsánatkérőn motyog. Dióhéjban ez az oka, hogy az egyezségünk már a kezdetektől halálra volt ítélve. Behunyom a szememet. Én egy kibaszott idióta vagyok. Megpróbálom a finomabb megközelítést, könyörgök neki. - Kérlek, Ana, engedd, hogy Taylor hazavigyen. - Hozom a kocsit, Miss Steele. - jelenti be Taylor határozottan. Felé bólintok. Talán őrá hallgatni fog. Körbenéz, de Taylor már lement a garázsba, hogy hozza az Audit. Visszafordul felém, szemei hírtelen kiszélesednek. Visszatartom a lélegzetem. Tényleg nem tudom elhinni, hogy elmegy. Ez az utolsó alkalom, hogy láthatom, és olyan szomorúnak tűnik. Átfut rajtam, hogy én vagyok a felelős ezért a pillantásért. Előre lépek. A karjaim közt akarom őt tartani még egyszer, könyörögni neki,
hogy maradjon. És ő velem párhuzamosan hátrál. Megtorpanok. Nem akar többé. Én taszítottam el magamtól. - Nem akarom, hogy elmenj - mormolom. - Nem maradhatok. Tudod, mit akarok, és nem vagy képes megadni nekem, én pedig nem adhatom meg azt, amire neked van szükséged. Ó, kérlek, Ana - had tartsalak utoljára a karjaim közt! Had érezzem az édes illatod! Had érezzelek a karjaimban! Ismét közelebb lépek. De ő felemeli a kezét, megállít. - Kérlek, ne! Visszahúzódik, arcára pánik került. Igen. Vissza kell vonulnia tőlem. - Nem vagyok képes rá. - mormogja. Megragadja a bőröndjét és a táskáját, majd elindul az előszobához. Alázatosan és tehetetlenül követem, tekintetemet nem tudom levenni apró, távolodó alakjáról. Az előszobába érve hívom a liftet. Nem tudom levenni róla a szemem… a kis, tündérszerű arca, azok az ajkak, a sötét pillák, melyek árnyékot vetnek sápatag arcára. Kifognak rajtam a szavak, ahogy próbálom memorizálni bájos arcának minden egyes részletét. Nincsenek többé káprázatos vonások, nincs gyors észjárás, nincsenek szemtelen parancsok. Nincs semmim, semmim, csak egy tátongó űr a gyomromban. Az ajtó kinyílik és Ana egyenesen előre nézve lép be. Végignéz rajtam - és egy pillanatra elcsúszik az álarca, és látom a fájdalmamat tükröződni gyönyörű arcán. Ne… Ana… Ne menj! - Viszlát, Christian. - mormolja. - Viszlát, Ana. - suttogom. Az ajtó bezárul, és ő eltűnik. Lassan a padlóra omlok, és kezeimbe temetem az arcom. Az űr most barlang méretű és sajgó, elsöpör. Grey… mi a faszt csináltál? Felnézek a Madonna festményeimre. Örömtelen mosolyt csalnak ajkaimra az anyaság eszményítésével. Mindegyikük a csecsemőjét nézi, vagy szerencsétlenül néznek rám. Igen, szerencsétlenül. Csak hagytam, hogy a legjobb dolog, ami valaha történt velem, kisétáljon az életemből. Elment. Tényleg kibaszott elment. Nem tudom elhinni. Mikor azt mondta, sose hagy el… megígérte, hogy sose fog elhagyni. Becsukom a szemem, elvágom azokat a szánalmas emlékeket, és fejemet ismét a falnak döntöm. Oké, álmában mondta ezt - és én elhittem neki, mint egy kibaszott idióta. De ez a legjobb. Mindig is tudtam, hogy nem vagyok neki elég jó, és ő túl jó hozzám. Miért érzem magam úgy, mint egy darab szar… miért ilyen kibaszott fájdalmas ez? A lift hangja arra késztet, hogy újra kinyissam a szemeimet, miközben a szívem a torkomba ugrik… visszajött. Bénultan ülök. Taylor lép ki, és ledermed, mikor lenéz rám. Szinte azonnal visszazökken. A francba. Mennyi ideje ülhetek itt? - Miss Steele otthon, Mr. Grey. - mondja, mit sem törődve velem, mintha minden nap elterülnék a padlón. - Hogy volt? - mormolom szenvtelenül, bár igazán tudni akarom. - Zaklatott, uram. - mondja, nem mutatva érzelmet. Elbocsátása jeléül bólintok. De nem mozdul. - Hozhatok valamit, uram? - kérdi, sokkal kedvesebben, mint azt szeretném.
- Nem… Menj… hagyj engem végre egyedül! - Uram. - mondja, és magamra hagy az előcsarnok padlóján görnyedve. Bármennyire is szeretnék egész nap itt ülni és dagonyázni a kétségbeesésemben, nem tudok. Szeretnék egy frissítést Welch-től, és fel kell hívnom Leila kibaszott férjét. És szükségem van egy zuhanyra. Talán a zuhany lemossa rólam ezt a fájdalmas érzést. Ahogy felállok, megérintem a faasztalt, amely az előcsarnokot uralja, ujjaimat szórakozottan futtatom végig a tökéletes berakáson. Szerettem volna ezen megdugni Miss Steele-t. Lehunyom a szemem, és látom magam előtt, ahogy elterül ezen az asztalon, a feje hátra bicsaklik, az álla fent, az extázistól nyitott szájjal, és édes haja a szélére omlik. A francba, már attól merevedésem van, hogy elképzelem… bassza meg. A fájdalom a hasamban csavarodik és megfeszít. Elment, Grey! Szokj hozzá! És az éveken át gyakorolt irányítással kényszerítem a testem a talpra állásra. A zuhanyból zubog a víz, a hőmérséklete csak egy fokkal alacsonyabb a fájdalmasnál, pont, ahogy szeretném. A zuhatag alatt állok, próbálom őt elfelejteni, remélve, hogy ez a forróság majd kipusztítja őt a fejemből, lemossa az illatát a testemről. Ha elhagy, semmi se hozza vissza. Soha. Komor elszántsággal dörzsölöm a hajam. Elment a picsába, ez van. Csakhogy megszabadultam tőle! És zihálok, egy újabb gyors rúgást érzek a gyomromban. Nem! Nem jó, hogy megszabadultam tőle! Belehajtom az arcom az áramló vízbe. Hiányozni fog. Egyáltalán nem jó, hogy megszabadultam tőle! A homlokom a csempének támasztom. Tegnap este még itt volt velem. Bámulom a kezemet, az ujjaim öntudatlanul simogatják a csempék közti fugát, ahol csupán tegnap támaszkodott a falnak. Ez nagyon szar. Elzárva a vizet, kilépek a zuhany alól. Ahogy a derekam köré csavarok egy törölközőt, egy nyomasztó gondolat jut az eszembe: minden nap egyre sötétebb és hosszabb lesz, mert többé már nem szerepel bennük. Nincs több mulatságosan pikáns, szellemes e-email. Nincs többé az okos szája. Nincs több kíváncsiság. Gyönyörű kék szemei már nem néznek rám alig leplezett szórakozással… vagy döbbenettel… vagy vággyal. Bámulom a hamuszürke arcú bunkót, aki visszabámul rám a fürdőszoba tükörből. - Mi a faszt csináltál, seggfej? - gúnyolódom vele. A szájából a szavak maró megvetéssel térnek vissza hozzám. És amikor a rohadék felém pislog, nagy, szürke szemei megtelnek rosszul rejtett nyers nyomorúsággal. - Jobb neki nélküled. Nem lehetsz az, akit akar. Nem tudod neki megadni, amire szüksége van. Szívet és virágokat akar. Jobbat érdemel nálad. Te elbaszott fasz. Elfordulok a tükörtől, irtózva attól a rám visszanéző dühös ábrázattól, és a hálószobámba megyek megszárítkozni. Szarok a borotválkozásra. Irány a komódom, ahonnan kiveszek egy alsóneműt és egy tiszta pólót. Ahogy megfordulok, észreveszek egy kis dobozt a párnámon. Ó, bassza meg. Ismét kihúzták a szőnyeget a lábam alól, felfedve alatta a tátongó mélységet - és egy hatalmas, tátongó mélység vár, vágyakozik rám - és a haragom félelembe fordul.
Ez a valami tőle van. Mit akart adni nekem?! Leejtem a ruháimat, veszek egy mély lélegzetet, leülök az ágyra és felveszem a dobozt. Ez egy vitorlázó. Modell-készítő készlet egy Blanik L23hoz. A levélke leesik a doboz tetejéről, az ágyra lebeg.
Ez a boldogabb időkre emlékeztet. Köszönöm. Ana Ó, bassza meg… a tökéletes ajándék a tökéletes lánytól. A fájdalom keresztülhasít rajtam. Jesszus, ez leírhatatlan. Kibelezetten görnyedek meg. Ő tényleg kibaszott elment… itt hagyta nekem ezt a kis vitorlázót. Ez miért olyan fájdalmas? Miért? Beteg vagyok? Nem értem, miért érzem ezt? Néhány rég elveszett, távoli, kellemetlen emlék mozdul meg és idéződik fel bennem, megpróbálja belemélyeszteni a fogait az "itt és most"-ba. Ne - ez nem az a hely az elmémben, ahova vissza szeretnék térni. Felállok, az ágyra dobom a dobozt és sietve felöltözök. Mikor végeztem, megragadom a dobozt és a levélét, és irány a dolgozószobám. Ezt jobban el tudom intézni a kibaszott hatalmamat jelképező székben. A beszélgetésem Welch-el rövid. A beszélgetésem a nyomorult, hazug gazemberrel, aki feleségül vette Leila-t egy részeges hétvégén Vegas-ban, rövidebb. A neve Bradley Walker. A házasságuk túlélt tizennyolc hónapot, de három hónappal ezelőtt a lány otthagyta őt. Szóval, merre vagy most, Leila Williams? Mit csinálsz? Próbálok Leila Walker-re, lánykori nevén Williams-re koncentrálni, próbálok nyomokat keresni a múltból, hátha azok meg tudják mondani, merre van. Az öngyilkossági kísérlete a nappalimban elég hangos segélykiáltás volt számomra. Tudnom kell, hol van. Biztonságban szeretném tudni. Tudnom kell, miért. Miért itt? Miért én? Többet akart és én nem, de ez már régen volt. Könnyű volt, mikor elment - a megállapodásunk közös megegyezéssel szűnt meg. Valójában az egész megállapodás a kölcsönös megegyezéssel, példamutató… ahogyan lennie kell. Huncut volt, mikor velem volt, tudatosan… nem megtört személyként, ahogy Gail leírta. Miért nem látta ezt az a hülye pszichológus? Önkéntelenül visszaemlékszem, mennyire élvezte a viszonyunkat a játszószobában. Szerette mindezt a szart - nagyszerű alávetett volt. Egy nyugtalanító emlék feltűnik közös múltunkból - én, ahogy megkötözzük együtt a nagylábujjait, megfordítja a lábát, így nem tudta összeszorítani maga mögött és elkerülni a fájdalmat… igen, szerette mindezt a szart, akárcsak én. Mégis, ennek ellenére, akárhányszor együtt voltunk, sosem ragadta meg a figyelmemet, mint Anastasia Steele. Sose vonta el a figyelmemet, mint Ana. Az asztalomon lévő szettre nézek. Szórakozottan nyomom össze az ujjaimmal a szélét, tudva, hogy Ana ujjai és kezei hozzáértek. Az én édes Anastasia-m… mennyire ellentéte az összes nőnek, akit ismerek! Az egyetlen nő, akit valaha is üldöztem. Egy nő, aki nem tudja nekem megadni, amit akarok. A homlokomat ráncolom… nem tudom megérteni. Többet érzek Ana iránt, mint bárki más iránt valaha, pedig rövid ideje ismerem. Azóta érzem, hogy élek, mióta
ismerem, mintha felébredtem volna egy hosszú, sötét álomból. Ez a néhány hét volt a legizgalmasabb, a legkiszámíthatatlanabb és a legérdekesebb az életemben. Úgy érzem, mintha újjászülettem volna… az éles fekete-fehér világom színekben gazdaggá vált. Beférkőzött a bőröm alá, mint azelőtt senki sem - és ő mégse lehet az, akire szükségem van. A fejemet a kezeimbe temetem. Sose tetszett neki, amit csinálok. Próbáltam magamat átverni, hogy képesek vagyunk a durvább szarságokra is, de ez sose fog megtörténni. Jobb neki nélkülem. Mit akart volna egy elbaszott szörnyeteggel, aki nem bírja elviselni, ha hozzáérnek? Mikor volt utoljára, hogy valaki ezt tette, akinek nem volt családja? Kinyitom. Minden műanyag alkatrészt ügyességgel kell egyetlen rácsra ragasztani, beborítani polietilénnel… az emlék, ahogy visít a vitorlázóban a repülés alatt, az elmémbe villan, ahogy felemeli a kezeit és ütögeti a plexit a pilótafülkében. Nem tudom visszatartani gyengéd mosolyomat. Jesszus, azt élveztem - és ugyanannyira élveztem azt, mint meghúzni a copfját a játszószobában. Ana összekötött hajjal… azonnal leállítom ezt a gondolatot. Nem akarok ott lenni. Az első közös fürdésünk… És a maradék gondolatom az, hogy nem látom őt újra. És még egyszer úgy érzem, hogy kiszívták belőlem az életet, és ismét a szakadék szélén egyensúlyozom. Meg kell csinálnom ezt a siklót. Ez ad nekem valamit, amire összpontosíthatok. Feltépem a zacskót és átvizsgálom az összeszerelési útmutatót. Ragasztóra van szükségem, modellező ragasztóra. Gyorsan keresgélni kezdek az asztalfiókjaimban. A francba… hátra bújva találom meg a vörös bőrdobozt, benne a Cartier fülbevalókkal, amiket neki vettem, erre az estére. Bassza meg… nem volt lehetőségem még odaadni őket neki - és most már soha nem is fogom. A gondolat hatalmas lyukat üt a gyomromba. Bassza meg. Felhívom Andrea-t és hagyok neki egy üzenetet a mobilján, arra kérve, hogy mondja le a ma estét. Semmiképp se tudok szembenézni az éves Kereskedelmi Kamara Gálával a randim1 nélkül… az első randim nélkül. Kinyitom a piros bőrdobozt, és megvizsgálom a fülbevalókat még egyszer. Gyönyörűek. Egyszerű, mégis elegáns, mint a varázslatos Miss Steele… aki elhagyott engem ma reggel, mert megbüntettem. Mert túl durván ütöttem, és ő hagyta. Az arcomat a kezeim mögé rejtem. Ő hagyta, mert… alig bírok ezekre a szavakra gondolni… szeret engem. A gondolat felkavaró és azonnal elutasítottam. Nem szerethet. Ez egyértelmű. Senki nem érezhet így irántam. Nem, ha ismernek. Gyerünk, Grey, koncentrálj! Hol az a kurva ragasztó? Visszateszem a fiókba a fülbevalókat és folytatom a keresést. Semmi. Mi a francért akarsz modellező ragasztót, Grey? Felhívom Taylort. - Mr. Grey? - Szükségem van egy kis modellező ragasztóra. - Milyen modellhez, uram? - Egy vitorlázó gyerek-modellhez. 1
A "randim" szót itt Ana-ra kell érteni. Gyakran mondjuk az a randitársunkra, hogy ő a mi "randink". Vagyis nem elírás
- Balsa fa vagy műanyag? - Műanyag. - Van egy kevés. Leviszem most, uram. - Köszönöm. - motyogom megdöbbenve, hogy Taylor-nak van modellező ragasztója. Mi a fenének? Pár pillanattal később kopog az ajtón. - Gyere be! Besétál a dolgozószobámba és leteszi a kis műanyag tálat az asztalomra. Nem mozdul. Felpillantok rá, és meg kell kérdeznem. - Miért van ilyened? - Építettem egy különleges gépet. - Taylor tulajdonképpen elpirul. - Ó? - nyomorúságom ellenére felkeltette a kíváncsiságom. - A repülés volt az első szerelmem, uram. Összevonom a szemöldököm. - Színvakság. - teszi hozzá határozottan. Bólintok. - Szóval ez volt a tengerészgyalogosoknál? - Uram. - Köszönöm a ragasztót. - Nem probléma, Mr. Grey. Evett ma? A kérdése meglep. - Nem vagyok éhes, Taylor. Kérlek, menj, és élvezd a délutánt a lányoddal, és holnap találkozunk. Nem zavarlak többet. Habozik. Felnézek rá, a vérem felforr a dühtől. - Jól vagyok! - a francba, a hangom nyers. - Uram. - bólint - Holnap este visszajövök. Adok neki egy elutasító bólintást, és elmegy. Mikor volt az utolsó alkalom, hogy Taylor felajánlotta, hogy egyek valamit? A francba… sokkal elcseszettebben nézhetek ki, mint gondoltam. Mogorván ragadom meg a ragasztós tálkát. A tenyeremre helyezem a vitorlázót, szeretettel nézem, ahogy a repülés emléke megböki a tudatomat. Anastasia-t lehetetlen felébreszteni - mosolygok, ahogy visszaemlékezek - és időnként olyan… bonyolult volt… és szép, meg vicces, az okos szájával. Vigyorgok az irtózatán, mikor megtalálja azt a szart, amit Leila tett fel az iPod-omra. Jesszus, az mulatságos volt. Aztán az ő ártatlan lányos izgalma repülés közben, a visítozása, és utána a csókunk. Az első tudatos érdekeltségem a több iránt. Horkantok. Eltekintve persze a repüléstől, az egészen párás, ragacsos Georgia volt az első hely, ahol… csak látni akartam. Ez rendkívüli, hogy ilyen rövid idő után sok boldog emléket találok - éles ellentétben áll a mostani pillanattal. A tátongó űr még mindig sok helyen fáj, nyaggat engem, teljesen tudatossá tesz, hogy mit vesztettem el. Koncentrálj a vitorlázóra, Grey! Van transzferem, hogy most leragaszthassam. A transzferek nehézkes vackok, de végül az utolsó is fent van, és szárad. Felnézek - a fény elhalványult.
Jesszus, késő van. A legelső gondolatom, hogy megmutatom Ana-nak, mikor a valóság összetöri ezt körülöttem. Nincs többé Ana. Összeszorítom a fogaimat, ahogy merev vállaimhoz nyúlok. Lassan felállok és észreveszem, hogy egész nap nem ettem vagy ittam semmit, és a fejem lüktet. Úgy érzem magam, mint egy darab szar. Megnézem a BlackBerry-m, abban a reményben, hogy hívott, de csak egy sms-em jött Andrea-tól.
Kereskedelmi Kamara Gála lemondva. Minden jót! A Hátborzongatóan, míg olvasom Andrea üzenetét, a BlackBerry búgni kezd. A pulzusom azonnal növekszik, majd csökken. Ez Elena. - Helló. - motyogom, nem álcázva a csalódottságomat. - Christian, csak így tudsz köszönni? Mi rág téged? - szid le, de a hangja tele van humorral. Kinézek az ablakon. Seattle-ben már bealkonyodott. Kíváncsi vagyok, mit csinál az édes Anastasia. Nem akarom elmondani Elenának a legújabb híreimet. Nem akarom kimondani a szavakat hangosan, és valósággá tenni. - Christian? Mi történt? Mondd el nekem! - a hangja nyersé és bosszússá válik. - Elhagyott. - motyogom morcosan egy újabb túl hosszú szünet után. - Ó. - Elena meglepettnek hangzik - Akarod, hogy átmenjek? - Nem. Mély lélegzetet vesz. - Ez az élet nem való mindenkinek. - Tudom. - A pokolba Christian, olyan megkínzott a hangod. Szeretnél vacsorázni? - Nem. - Átmegyek. - Ne, Elena. Nem vagyok jó társaság. Fáradt vagyok, és szeretnék egyedül lenni. Hívlak majd még a héten. - Christian… ez lesz a legjobb. - Tudom. Viszlát. Leteszem a telefont. Nem akarok beszélni vele. Ő volt az, aki bíztatott, hogy repüljek Georgiába. Talán tudta, hogy eljön ez a nap. Homlokráncolva nézem a telefonom, ledobom az asztalomra és megyek keresni valamit enni és inni. Felnézek a hálószoba mennyezetére. Nem tudok aludni. Beborít az ő édes illata, amely még mindig az ágyneműmre tapad. Az arcomhoz húzom a párnáját, hogy belélegezzem megmaradt illatát. Ez kínzás, ez a mennyország… és egy pillanatra elgondolkodom a fulladásos halállomon. Meghalni az orromat betöltő illatával, betöltve a fejemet, betöltve az üres, dühöngő lyukat a gyomromban… betöltve az összetört lelkemből, ami még megmaradt belőle. Bazd meg, Grey!
Gondolatban végigfuttatom a ma délelőtti történéseket, és elképzelem, hogy valami más történt. Általában utálom ezt csinálni, mert energiapazarlás, de ma… Nyomokat keresek, hogy hol rontottam el. És nem számít, hogy milyen módon játszom ezt le a fejemben, érzem a csontjaimban, hogy kikerülhettünk volna ebből a zsákutcából - függetlenül attól, hogy mi volt reggel, vagy a héten, vagy a hónapban, vagy az évben. Még mindig jobb, hogy ez most történt, mielőtt további kárt okoztam volna Anastasia-ban. Arra gondolok, ahogy ott kuporgott a kis fehér ágyában. Nem tudom őt elképzelni az új lakásban - de a szobájában, Vancouver-ben, ahol egyszer vele aludtam, ott igen. Megrázom a fejem. A legjobb kibaszott éjszakai alvás volt számomra évek óta. Már jól alszom mostanában… egy újabb első. Az ébresztőórára pillantok. Reggel egy óra van. Itt fekszem ébren már három órája, felkavarodott elmével. Veszek egy mély lélegzetet, az illata még mindig érezhető, és lehunyom a szemem… Visszajött. Mami alszik… vagy beteg… Elrejtőzök és összegömbölyödök a kis asztal alatt, a konyhában. Ujjaim közt látom Mamit. A kanapén alszik. A keze a ragacsos zöld szőnyegen, és ő a nagy bakancsát viseli a fényes csattal és Mami felett állva üvölt. Megüti Mamit egy övvel. „Kelj fel! Kelj fel! Te egy kibaszott kurva vagy! Te egy kibaszott kurva vagy! Te egy kibaszott kurva vagy! Te egy kibaszott kurva vagy!” Mami hangot ad. „Állj!” Mami nem sikít. Mami kissé felfelé fordul. Az ujjam a fülemben van, és becsukom a szemem. A hang megszűnik. Megfordul és látom a csizmáját, ahogy a konyhába dübörög. Még mindig nála van az öv. Próbál megtalálni. Lehajol és rám vigyorog. A szaga kellemetlen. Cigarettától és alkoholtól. „Hát itt vagy, te kis szaros!”
Egy dermesztő üvöltés ébreszt fel, és elönt a verejték, a szívem kalapál. Mi a fasz? Függőleges helyzetbe szökkenek. Bassza meg. Visszatértek. Én okoztam a zajt. Veszek egy mély lélegzetet, próbálva kiűzni az orromból a szagát az olcsó bourbonnak és az állott Camel cigarettának. Az órára pillantok. Fél négy. A konyha felé veszem az irányt, és miután magamba döntök egy nagy pohár vizet, leülök a zongorához. Ismét felébredek, ezúttal felrázódom és világos van - fényes kora reggeli napfény tölti be a szobát. A francba… Ana-ról álmodtam. Ana megcsókol, a nyelve a számban, az ujjaim a hajában… gyönyörű testét az enyémhez nyomja… kezei a feje fölött kikötve. Hol van? Egy édes pillanatra elfelejtek mindent, ami tegnap történt… aztán özönként térnek vissza. Bassza meg. Elment. Felnyögök, mikor vágyam bizonyítékát a matracba nyomom… de gyönyörű szemének emléke, ahogy elfelhősödik a sérelemtől és a megaláztatástól, amikor távozott, hamar megoldja ezt a problémát. Még mindig szarul érzem magam. A hátamon fekszem, nézem a plafont, karjaim a fejem mögött. A nap elnyúlik előttem az első alkalommal… évek óta - nem tudom, mit kezdjek magammal. Ellenőrzöm az időt… csak 06:00 múlt. Úgy döntök, hogy elmegyek futni.
Prokofiev érkezése a Montaguek-hoz és Capuletek-hez szól a fülemben, ahogy végighaladok a járdán, keresztül a kora reggeli csendes Negyedik Avenue-n. Mindenem fáj, a tüdőm megtelt, a fejem lüktet, és a tátongó, tompa fájdalom belülről rág engem. Bassza meg - nem tudok futni ettől a fájdalomtól, de meg fogom próbálni. Megállok megváltoztatni a zenét. Most szeretnék valami… erőszakosat. Pump it, a Black Eyed Peasetől, igen… felveszem a tempót. Azon kapom magam, hogy öntudatlanul is a Pike Place Market felé rohanok… és tudom, hogy ez őrültség, de remélem, hogy látom őt. Ahogy egyre közelebb érek az utcájához, a szívem sebesebben ver és az aggodalmam növekszik. Kétségbeesetten vágyom rá, hogy lássam. Próbálom meggyőzni magam, hogy én csak ellenőrizni akarom, jól van-e. De ez nem igaz. Látni akarom őt. Befordulok az utcájába, és felgyorsítok a lakásának épülete előtt. Minden csendes - egy Oldmobile gurul le az utcán, két kutyasétáltató lép ki - de nincs jele semmi életnek a lakásán belülről. Átkelek az utcán, megállok az ellenkező oldalon lévő járdán, visszatartom a lélegzetem, míg egy irodaház ajtajában lézengek. A függöny az egyik szobában össze van húzva. Egy másik szét van húzva. Talán az a szobája. Talán még alszik - ha egyáltalán ott van. Egy rémálom forgatókönyve formálódik a képzeletemben… kiment a múlt éjjel, berúgott valakivel, megismert valakit… Bassza meg. Hányingerem van. A gondolat, hogy a gyönyörű teste valaki más kezébe kerül, néhány köcsög sütkérezik mosolya melegében, megkuncogtatja, megnevetteti… elélvezteti. Minden önkontrolomra szükségem van, hogy ne lépjek be a bejárati ajtón a lakásába, hogy megnézzem, ott van-e és meggyőződjek róla, hogy az enyém. Te okoztad ezt magadnak, Grey. Felejtsd el! Nem való hozzád. Megragadom a Mariners sapkám, lejjebb húzom az arcomra és elindulok lefelé a First Avenue-n. Szóval ilyen érzés a féltékenység… erőszakosan tölti ki a tátongó űrt. Utálom - megmoccant valamit a lelkem mélyén, amit nem akarok megvizsgálni. Gyorsabban futok, távol a fájdalomtól, távol Anastasia Steele-től. Már besötétedett Seattle-ben. Felállok és nyújtózkodok. Az asztalomnál voltam egész nap, és ez már valami. Átvizsgáltam a kockázati tőke papírokat, az üzleti tervet és a szerződés-tervezetet a Seattle Independent Publishing2-el. Le tudtam zárni a másik kettőt - ez az egy, amit akarok. Így képes leszek rajta tartani a szemem. A gondolat egyaránt fájdalmas és tetszetős. Olvastam és megjegyzést írtam két szabadalmi bejelentéshez, négy szerződéshez és két tervezési specifikációhoz, és ezek részleteiben elveszve egyáltalán nem gondoltam rá… bár az elvesztése miatti fájdalom megmaradt. A kis vitorlázóra pillantok, amely még mindig az asztalomon van, csúfolódik velem, a boldogabb időkre emlékeztet … ahogyan mondta. Elképzelem, ahogy ott áll az irodám ajtajában, az egyik pólómban, hosszú meztelen lábaival és nagy kék szemével, éppen mielőtt Georgiába ment… mikor elcsábított az irodámban. Egy újabb első. Hiányzik. Akkor - be is vallottam neki. Megnézem a BlackBerry-m… semmi. Nincs nem fogadott hívás. A nyaggató fájdalom a gyomromban kitágul, felkapaszkodik a tomboló üres 2
SIP, magyarra fordítva: Seattle Független Kiadó
lyuk határain, mélyen bennem. Nem hívott. Szakítani akart. Távol akart maradni tőlem, és ezért nem hibáztathatom. Így a legjobb. Fáradtan indulok a konyhába enni valamit. Gail visszatért. A konyha ki van takarítva, és egy fazék van a tűzhelyen. Jó az illata… de nem vagyok éhes. Ő besétál, amíg én azt lesem, mi lehet abban a fazékban. - Jó estét, uram. - Gail. Megáll, rám pislog - valamitől meglepődötten. A francba, szörnyen nézhetek ki. - Csirke Chasseur3? - kérdi bizonytalanul, és azt látom, hogy alaposan megvizsgálja az arcomat, ahogy általában nem szokta. - Persze. - motyogom. - Két főre? - kérdi bizonytalanul. Átható pillantást vetek rá, ő pedig mozdulatlan és elsápad. - Egy főre. - Tíz perc múlva? - kérdi, a hangja megremeg. - Remek. Megfordulok, hogy távozzak. - Mr. Grey… - bámul rám és elvörösödik a tekintetem alatt. - Mi az, Gail? - még a saját fülemmel is hallom, hogy a hangom fagyos. - Semmi. Elnézést a zavarásért. A fazék felé fordul a tűzhelyen, hogy megkeverje a tartalmát, és én ellopózok, hogy vegyek egy újabb zuhanyt. Basszus… még a kibaszott személyzetem is észrevette, hogy valami nincs rendben. Rettegek a lefekvéstől. Késő van, és fáradt vagyok, de újra és újra eljátszom Bach Marcello darabját. Emlékszem a tegnap reggelre, a feje a vállamon pihent, és szinte érzem Ana egyedülállóan édes illatát. Korán ébredek és nem tudok visszaaludni, mert aggódom Leila miatt és dühös vagyok, amiért elszökött. De tele vagyok reménnyel, hogy Ana és én… Az előző este a játszószobában… túlszárnyalta minden várakozásomat. Igen… a Tallis. A libidóm túl jól emlékszik rá. A vér a testemben besűrűsödik, és egy pillanatra elfedi a fájó lyukat a gyomromban. De azt állítom, az izgalmam a zenében rejlik. Ana emléke, szenvtelen, sivár pillantásával, elég minden szexuális vágyam eloltásához. Mert a kurva életbe is, azt mondta, hogy megpróbálja! Abbahagyom a játékot és arcom a kezeimbe temetem, a könyökömmel két disszonáns akkordot ütök le, ahogy a billentyűk fölé hajolok. Azt mondta, megpróbálja, de már az első akadálynál elbukott. Aztán elfutott. Mi a faszért ütöttem őt olyan erősen? De legbelül tudom a választ - mert ő kért meg rá, és én túl indulatos és önző voltam, és annyira elcsábított a kihívása, hogy nem tudtam ellenállni a kísértésnek. Ledobta a kesztyűt, én pedig éltem a lehetőséggel, hogy mi… tovább léphessünk arra a szintre, ahova el akartam magunkat juttatni. És nem használt biztonsági szavakat, így nagyobb fájdalmat okoztam neki, mint amit el bírt volna viselni - amikor megígértem neki, hogy sose fogok ilyet csinálni. 3
Nem lehet jól lefordítani, de egy csirkés étel, amihez boros szószt készítenek.
Milyen egy kibaszott idióta vagyok! Hogyan tudna ezek után valaha is megbízni bennem? Jól tette, hogy elment. Mi a fenének akarna velem lenni? Elgondolkodom azon, hogy lerészegedek. Nem voltam részeg tizenöt éves korom óta - nos, kivéve egyszer, amikor huszonegy éves voltam. Félek az irányítás elvesztésétől. Tudom, hogy az alkohol mire képes az emberrel… Önkéntelenül is irtózom, ahogy felpattanok az elmémben elzárt emlékektől és úgy döntök, visszahívom őket egy éjszakára. Ahogy a plafont nézem, egy álommentes alvásért imádkozom… de ha álmodok, róla akarok álmodni. Mami gyönyörű ma. Leül és hagyja, hogy megmossam a haját. Rám néz a tükörben és mosolyog az ő különleges mosolyával. Rám mosolyog. Egy hangos zajt hallunk. Egy törést. Visszajött. Ne! "Hol a picsába vagy, te kurva? Van egy barátom, akinek szükségletei vannak. Egy barátom, sok pénzzel." Mami feláll, megfogja a kezemet, és a szekrényébe tol. Ne, Mami! Nem szeretem a sötétséget! A cipőin ülök és próbálok csendben maradni, és befogom a fülemet és összeszorítom a szememet. A ruháknak Mami illata van. Szeretem az illatát. Ő üvölt. "Hol van az a kibaszott vakarcs?" Megragad a hajamnál fogva és kirángat a szekrényből. "Nem akarom, hogy elrontsd a bulit, te kis szaros!" Erősen felpofozza Mamit. "Csináld ezt jól a barátomnak, és akkor megkapod a fixet4, te kurva!" Mami rám néz, és könnyezik. Ne sírj, Mami! Egy másik férfi lép a szobába. Egy nagydarab férfi, piszkos hajjal. A nagydarab férfi Mamira mosolyog. Berángatnak egy másik szobába. Lenyom a padlóra, és megsérül a térdem. "Most mit csináljak veled, te szarházi?" A szaga kellemetlen. Sör és cigaretta érződik rajta.
Felébredek. Bassza meg. Bassza meg. A szívem olyan gyorsan dübörög, mintha negyven háztömbön át üldöztek volna a pokol kutyái. Bassza meg. Kiugrok az ágyból, az élénk álom ismét visszanyomul tudatom sötét zugaiba és a konyhába sietek egy pohár vízért. Látnom kell Flynn-t. Ez egy kibaszott képtelenség. Rosszabbak, mint valaha. Ahogy a konyhám mosogatójánál állok, arra gondolok, milyen furcsa, hogy mikor vele aludtam, a rémálmaim eltűntek. Jól aludtam, mikor Ana mellettem volt. Sose jutott eszembe együtt aludni az alávetetteimmel… nos, én biztosan sose éreztem rá hajlandóságot. Azon aggódtam, hogy talán hozzám érnek éjszaka? Egyszerűen nem tudom. Kellett egy részeg ártatlan, hogy megmutassa, hogy milyen nyugodt is lehetne az alvás. Aznap éjjel néztem, ahogy alszik. Ő jól aludt. Korábban is néztem az alávetetteimet, ahogy alszanak, de mindig ébren találni őket5, valamiféle szexuális megnyugvást jelentett. Emlékszem az érzésre, mikor Anastasiát néztem órákon át… és minél többet néztem, ő annál szebb lett. A sima alabástrom bőre szinte világított a Heathman gyér fényében, sötét, pazar haja legyezőszerűen terült szét a ropogós párnán, és ahogy hosszú, sötét szempillái 4 5
fixet: fix összeg, a megszokott fizetés Itt arra utal, hogy nem holtan
megremegtek, miközben aludt. Ajkai kissé szétnyíltak, és láttam kicsi elülső fogait és a nyelvét, amikor megnyalta az ajkát. Ez volt az egyik legizgatóbb dolog, amit valaha láttam. És amikor végre aludni készültem, hallgattam puha légzését és néztem mellkasa emelkedését és süllyedését minden levegővételnél, jól aludtam… nagyon jól. Ostobának érzem magam, ahogy átvándorlok a dolgozószobámba és felveszem a kis vitorlázót. A látványa vonakodó mosolyt csal elő belőlem. Nagyon büszkének érzem magam, hogy megcsináltam, és nevetségesnek, amiatt, amit teszek. Ez volt az utolsó ajándéka nekem. Az első ajándéka… mi volt? A fájdalom visszhangzik a testemben. Hát persze - saját maga. Nekem adta magát. Bassza meg, el fog múlni valaha is ez a fájdalom? Felveszem a vitorlázót és visszamegyek az ágyba. - Mit szeretne reggelire, uram? - Csak egy kávét, Gail. Megáll, majd bólint, bár látom a zavaros tekintetét, mikor elfordul. - Uram, nem ette meg a vacsoráját. Közömbösen nézek rá. - És? Elvörösödik. - Talán rosszul érzi magát valamitől. - Nem fizikailag, Gail. Csak egy kávét. Kérem. Lezárom a témát - ez rohadtul nem az ő dolga. Összeszorítja az ajkait, de bólint még egyszer, és a gömbakáchoz fordul. A dolgozószobámba megyek, hogy összegyűjtsem a papírjaimat az irodába és talán egy bélelt borítékot. A kocsiból felhívom Ros-t. - A SIP-et akarom. A kockázati tőke rendben van, de lenne néhány gondolatom. És az üzleti tervük felülvizsgálatra szorul. De tegyünk ajánlatot. - Christian, ez nagyon gyors. - Gyorsan akarom véghezvinni. Megérettek egy átvételre - pénzügyi nehézségeik vannak és elavult módszereket használnak. Fel kell őket fejlesztenünk a huszonegyedik századhoz… és én ezt akarom. Már emaileztem neked a kockázati tőkéről és az üzleti tervről. 07:30-kor az irodában leszek. Találkozzunk. - Ha biztos vagy ebben… - Biztos vagyok. - Rendben. Felhívom Andrea-t, hogy írja át a ma reggeli programodat. Statisztikákat végeztem a Detroit-i vs. Georgia-i új üzemmel kapcsolatban. - Összefoglalva? - Detroit. - Értem. - A francba… ne Georgia - És Darfur? - Jó kezekben. - Jó. Később beszélünk. Leteszem a telefont.
Borongósan ülök az Audi hátuljában, míg Taylor átsiklik a forgalmon. Kíváncsi vagyok, hogy az édes Anastasia hogy megy ma reggel dolgozni. Talán vett egy autót tegnap, de valahogy kétlem. Kíváncsi vagyok, vajon ő is olyan szerencsétlenül érzi-e magát, mint én… remélem nem. Remélem, már túljutott a lelki komplexuson. De annak a gondolata, hogy szeretett engem, berobban a fejembe, a testem fellázad egy gyors rúgással a gyomromban. Nem szerethet engem. Hogy is lenne képes szeretni egy olyan valakit, mint én? És természetesen nem most - azok után, amiket tettem vele. Senki se mondta ezt nekem azelőtt… kivéve anyát és apát. De ezt biztosan csak a kötelességtudatuk diktálja. Flynn nyaggató szövege a feltétel nélküli sülői szeretetről - még az adoptált gyerekeknél is - cseng a fülemben. - Mr. Grey? - Sajnálom… mi az, Taylor? - Taylor váratlanul kizökkentett. Az autó ajtaja mellett áll, nyitva tartva azt. Rá nézek, és ő várakozón néz rám, de aggodalmasan. - Megérkeztünk, uram. Az irodaépület előtt vagyunk. A francba… mióta vagyunk itt? - Köszönöm. Majd megmondom, hogy majd mikor jöjjön értem. Bassza meg, koncentrálnom kell. Andrea és Olivia izgatottan pillant fel, mikor kilépek a liftből. Olivia megrebegteti a szempilláit és a füle mögé tuszkol egy elszabadult hajtincset. Jesszus - nekem kell ma elviselnem ennek a buta lánynak a rólam való ábrándozását? Érzem, ahogy a szemem összehúzódik. Szükségem van a HR-re, hogy átrakjam őt egy másik osztályra. - Egy kávét, Olivia, és hozz nekem egy croissant-t, vagy valamit. - csattanok rá. Eléggé csüggedtnek látom, mikor felugrik, hogy kövesse az utasításaimat. - Andrea, kapcsold nekem Welch-et, majd Flynn-t, majd Claude Bastille-t telefonon. Nem akarom, hogy bárki is megzavarjon, még az anyám se… kivéve… kivéve, ha Anastasia Steele keres. Érted? - Igen, uram. Szeretné, hogy átmenjünk most a mai napirenden? - Nem. Először szükségem van egy kávéra és valami ehetőre. - mogorván nézek Olivia-ra, aki visszatért a liftbe. - Igen, Mr. Grey. - válaszolja Andrea. Figyelmen kívül hagyom Olivia rémült pillantását Andrea felé és az irodámba megyek. Az aktatáskámból előveszem a bélelt borítékot, amelyben a legértékesebb tulajdonom van a vitorlázó. Elhelyezem az asztalomon, és ahogy nézem, ismét zavaró ürességet érzek. Ma reggel kezdi el az új munkáját… megismerkedik új emberekkel. Új férfiakkal. Nyomasztó a gondolat. El fog felejteni. Bizonyára nem akar elfelejteni. A nők mindig emlékeznek arra, akivel először lefeküdtek… nekem mindig lesz egy kis helyem az emlékének, de ennyi. Az emlékezetében akarok maradni. Szükségem van rá, hogy ott maradjak. Nem akarom, hogy elfelejtsen… Mit tehetnék? Valaki kopogtat az ajtón. - Igen. - csattanok, visszarángatva az émelyítő gondolattól, hogy Miss Steele más férfiakkal van.
Andrea nyitja ki az ajtót. - Kávé és croissant önnek, Mr. Grey. - Gyere be. Ahogy az asztalomhoz igyekszik, látom a szemén, ahogy kiszúrja a vitorlázót, de bölcsen tartja a száját. Leteszi a kávét és a tányérra tett két croissant-t az asztalomra. - Köszönöm. - Hagytam üzenetet Welch-nek és Claude-nak. Flynn ötkor visszahívja. - Jó. Vessünk egy pillantást a napirendemre. Szeretném, ha törölne minden szociális megbízást a héten. Nincsenek ebédek, és semmi este. Kapcsold nekem Barney-t, és szerezd meg egy jó virágárus számát. Vadul jegyzetel a jegyzettömbjébe. - Uram? Arcadia Rózsái-t használjuk. Szeretné, hogy a nevében küldjek virágot? - Nem, elintézem magam. Ez minden. Bólint, és azonnal távozik, de mégsem elég gyorsan hagyja el az irodám. Néhány pillanattal később a telefon búgni kezd… ez Barney. - Barney, szükségem van rád, hogy készíts egy üveg állványt egy vitorlázó modellhez. Az ülések közt felhívom a virágárust és rendelek két tucat fehér rózsát Ana-nak, hogy leszállítsák az otthonához még ma este. Így nem érzi magát zavartan vagy kényelmetlenül a munkahelyén. És így nem lesz képes elfelejteni engem… - Szeretne egy üzenetet a virághoz, uram? - kérdi a virágárus, megzavarva engem. A francba… egy üzenet Ana-nak. Mit mondjak? Gyere vissza! Sajnálom! Többet nem foglak bántani! A szavak csak úgy ömlenek belőlem, amitől összehúzom a szemöldököm. - Hm… valami ilyesmit: Gratulálok az első munkanapodhoz. Remélem, jól ment. És köszönöm a vitorlázó repülőt. Nagyon jó gondolat volt. Díszhelyen van az íróasztalomon. Christian A virágárus visszaolvasta. A francba, ez nem fejezi ki mindazt, amit mondani szeretnék neki. - Ez minden, Mr. Grey? - Igen. Köszönöm. - Szívesen, uram, és legyen szép napja! Mogorván nézek a telefonra. Szép nap, a faszomat! - Hé, ember, mi rág téged? - áll fel Claude a padlóról, ahova az előbb leütöttem, és a fenekére ejtettem - Nagyon heves vagy ma délután, Grey! Lassan felemelkedik, olyan kecsességgel, ahogy egy elegáns vadmacska becserkészi áldozatát. Egyedül edzünk az edzőteremben, a házam alagsorában. - Dühösnek érzem magam. - sziszegem. Hűvösen néz rám, ahogy egymást kerülgetjük. - Nem túl jó ötlet hagyni, hogy a gondolataid más körül forogjanak. - mormogja Claude óvatosan, le nem véve rólam a szemét. Horkantok. - Találok megoldást. - mondom felhúzva. - Többet a baloldalon! Védd a jobboldalt! Kezeket fel, Grey!
Lendületet vesz és a vállamra üt, szinte kibillent az egyensúlyomból. - Koncentrálj, Grey! Ez nem az egyik tanácstermi baromságod ideje. Vagy ez egy nő? Néhány édes szoknya végre megzavarja nyugalmadat. - gúnyolódik, felbosszantva engem. Ez működik. Teljes erőből oldalba rúgom, beviszek még egy ütést, majd másodszorra is, és visszatántorodik. - Törődj a magad kibaszott dolgával, Bastille! - Jé, már meg is találtuk a fájdalom forrását! - Claude diadalmasan sugárzik. Hírtelen elrugaszkodik, de számítok az akciójára és blokkolom, feldöföm egy ütéssel és beviszek egy gyors rúgást. Ekkor döbbenten visszaugrik. - Bármi szarság is történik a kis világodban, Grey, ez működik. Mindent bele! Ó, le fogom dönteni. Rárontok. A forgalom hazafelé jobb. - Taylor, tehetnénk egy kis kitérőt? - Merre, uram? - El tudnál vinni Miss Steele lakásához? - Igen, uram. Csak egy pillanatig hallatszik a habozás a hangjában. Már megszoktam a fájdalmat. Úgy tűnik, hogy állandóan jelen lesz, mint a fülzúgás, vagy ehhez hasonlók. Mikor üléseken vagyok, ez tompul és kevésbé tűnik fel. Még csak most maradtam egyedül a gondolataimmal, amelyek fellángolnak és tombolnak a gyomromban. Bassza meg. Mégis meddig fog ez tartani? Még sose éreztem így. Ahogy egyre közeledünk a lakásához, a szívembe tűk szúródnak, kitöltve az űrt. Talán látni fogom őt. A gondolat izgalmas és felkavaró, ami zavaró. És rájöttem, hogy nem is gondolok másra, csak rá, mióta elment. Távollétében is velem volt, mint a fehér zaj, állandóan a háttérben, kísérve a fájdalmat. - Vezess lassabban. - motyogom Taylor-nak, ahogy közel érünk a lakásához. A lámpák világítanak. Otthon van! Remélem, egyedül van… és hiányzom neki. Kíváncsi vagyok, vajon megkapta-e már a virágaimat. Ellenőrizni szeretném a BlackBerry-m, hátha küldött nekem egy üzenetet, de nem tudom elvonni a figyelmemet az ablakokról. Csak abban az esetben, ha látom őt. Jól van? Gondol rám? Valaki másra gondol? Kíváncsi vagyok, hogy ment a munkája… - Megint, uram? - kérdi Taylor, ahogy egyre távolabb gurulunk, és a lakás eltűnik szem elől. - Nem. - sóhajtom, majd egy mély levegőt veszek. Észre se vettem, hogy eddig visszatartottam a levegőt, és nem értem a csalódottságot, amely összetör, amiért nem láttam őt. Amíg visszamegyünk az Escala-ba, rápillantok a emailjeimre és üzeneteimre, remélve, hogy küldött nekem valamit… de semmi. Egy tiszta szakítás, amit érzéketlennek vélek. Welch sehol. Hogy képes így eltűnni Leila? Nincs papír vagy elektronikus nyomvonal… ez nyugtalanító. Csak remélni tudom, hogy biztonságban van. Kortyolok egyet a konyakból és kedvetlenül kóválygok a könyvtáramban. Csend van a lakásban. Ezt eddig sose vettem még észre. Az édes Anastasia hiánya kihangsúlyozza a csendet. Sose mutattam meg neki ezt a
szobát. Azt vártam, hogy itt vigaszt lelhetek itt, mivel nem köt ide egyetlen emlék sem róla. Elgondolkodom rajta, hogy berakok valami zenét, de egyszerűen nem bírnék semmit se hallgatni ebben a pillanatban, kivéve talán a zongorámat. Felmérem az összes könyvemet. Ironikus, hogy sose látta ezt a szobát. Biztos vagyok benne, hogy tetszene neki, hiszen irodalom szakos. Vajon biliárdozik? Gondolom, nem. Egy kép ugrik be az elmémbe, ahogy szétterpesztve terül el a zöld szöveten. Még egyet kortyolok a konyakból, és kimegyek a szobából. Bár lehet, hogy nincsenek itteni emlékeim, a képzeletem több mint képes és több mint hajlandó létrehozni élénk, erotikus képeket a szépséges Anastasia-ról. Ezt nem tudom elviselni. Mi baszunk. Keményen baszunk. A fürdőszoba ajtajának dőlve. Ő az enyém. Eltemetkezek benne, újra és újra. Tündöklök az ő… az illatában, az érzésben, hogy benne vagyok, az ízében. Beletúrok a hajába, a helyén tartom. Fogom a fenekét. A lábával körülöleli a derekamat. Nem tud mozogni, általam szárnyal, összegabalyodik velem… úgy ölel körül, akár a selyem. A kezeit a hajamba csúsztatja. Ó, igen! Haza értem, ő is haza ért. Ez az a hely, ahol lenni akarok… őbenne… Ő. Az. Enyém. Érzem izmai feszülését, ahogy elélvez, megfeszül körülöttem, a feje hátra bicsaklik. "Élvezz el velem!" Felkiált és én követem… ó, igen, az én édes, édes Anastasia-m. Álmosnak tűnik, jóllakottnak - és ó, annyira szexi! Feláll és engem néz, játékos mosollyal az ajkán, majd eltol magától, hátrafelé lépked, nem mond semmit. Megragadom, és a játszószobában vagyunk. Lefogom őt a padon. Felemelem a karomat, hogy megbüntessem, kezemben az övvel… és ő eltűnik. Az ajtónál van. Az arca fehér, sokkolt és szomorú, és némán sodródik vissza… az ajtó eltűnik, és ő nem áll meg. Felém nyújtja a kezét… "Gyere velem!" suttogja, de hátrafelé lépked, egyre halványabb… eltűnik a szemem elől… elenyészik… elment. "Ne!" kiabálom. "Ne!" De a hangom csendes. Néma vagyok… megint.
Összezavarodottan ébredek. Bassza meg… a francba! Egy kibaszott álom… bassza meg - egy ragacsos kibaszott káosz vagyok. A francba! Tömören érzem ezt a rég elfeledett, de ismerős félelemérzetet és életkedvet - de Elena nem birtokol engem most, hála az égnek. Jesszus… nem történt velem ilyen, mióta… hány éves is voltam? Tizenöt, tizenhat? Bassza meg. Hátra dőlök a sötétbe, undorodva magamtól. Jézus Krisztus. Lehúzom a pólómat és megtörlöm magam. Ez olyan, mint amikor Amerikába jöttem, geci mindenütt. Azon kapom magam, hogy vigyorgok a sötétségben, az elvesztés tompa fájdalma ellenére. Az erotikus álomért megérte. A többi meg… a rohadt életbe. Megfordulok és megpróbálok visszaaludni. Elment. Mami a kanapén ül. Csendes. A falat bámulja és néha pislog. Előtte állok, de int, hogy menjek el. Bántotta Mamit. Bántott engem. Utálom őt. Feldühít. Az a legjobb, mikor csak Mami meg én vagyunk. Olyankor ő az enyém. Az én Mamim. Fáj a pocim. Megint éhes. A konyhában vagyok, sütit keresek. Odahúzom a széket a szekrényhez és felmászok rá. Találok pár kekszet. Ez az egyetlen dolog a szekrényben. Leülök a székre és kinyitom a dobozt. Kettő maradt. Megeszem őket. Jó ízük van. Hallom őt.
Visszajött. Lemászok és a szobámba futok és bemászok az ágyba. Úgy teszek, mintha aludnék. Megbök az ujjával. "Maradj itt, te kis szaros! Meg akarom dugni a kurva anyádat! Nem akarom látni a kibaszott ronda képedet az este hátralévő részében! Megértetted?" Megcsapja az arcomat, amikor nem válaszolok. "Vagy megégetlek, te kis pöcs!" Ne! Azt nem szeretem. Nem szeretem az égetést. Az fáj. "Felfogtad, nyomoronc?" Tudom, hogy azt akarja, sírjak. De ez nehéz. Nem tudok zajt csinálni. Az öklével üt meg.
Riadtan ébredek fel ismét, lihegve fekszem a hajnali fényben, várom, hogy a pulzusom lelassuljon, próbálom kiűzni a számból az émelyítő, fanyar, fémes ízét a félelemnek. Ő megmentett ettől a szartól, Grey. Nem kellett volna felelevenítened ezeket sötét, hátborzongató emlékeket, ha itt lett volna veled. Miért hagytad, hogy elmenjen? Megjegyzem ironikusan, hogy nem izzadtam vagy kiabáltam. Egyre jobban tolerálom a rémálmaimat. Az órára pillantok. 05:15. Úgy döntök, hogy elmegyek futni. Az épületét komor árnyak veszik körül. A kora reggeli nap még nem érintette és ébresztette fel. Ez illik és visszatükrözi a hangulatomat, és Istenem, remélem, hogy ott alszik… egyedül. A lakásában sötétség van, és a függöny a többi szobához hasonlóan, össze van húzva. Ez lehet a szobája. El tudom képzelni, ahogy összegömbölyödik a fehér vaságyán, egy kis Analabdaként. Álmodik rólam? Vagy rémálmokat okozok neki? Vagy már elfelejtett engem… a tiszta szakítása sikerrel járt? Fájdalom tátong és növekszik, ébred a gyomromban és a mellkasomban. Bassza meg… meddig fogok még így érezni? Még sose éreztem magam ilyen… kurva szerencsétlenül. Érzem, ahogy a kétségbeesés felfalja a lelkemet… nos, nem sokáig. A gondolataim visszakanyarodnak azokra az időkre, mielőtt Grey lettem volna - Nem, ne - ne ébren is - ezt túl nehéz elviselni. Felhúzom a fejemre a kapucnim és a gránitfalnak dőlök, elrejtőzve az irodaépület ajtaja elől. A szokásos helyem, gondolom ironikusan, visszarángatom az elmém a jelenbe, és az a szörnyű gondolat jut eszembe, hogy én is itt fogok állni majd egy hetet, egy hónapot… egy évet? Figyelve, várva, csak hogy egy pillantást vethessek rá, aki egykor az enyém volt. Ez fájdalmas… az lettem, amivel mindig is vádolt - a zaklatója. Nem tudok így elmenni. Látnom kell őt. Megnézni, hogy jól van-e. Megpróbálom kitörölni az emlékképet, ahogy utoljára láttam őt: legyőzötten, megalázva, megsebezve… és ahogy elhagy engem. Egy bizonyos módon kell gondolkoznom. Az Escala-ban Gail közömbösen figyel. - Nem kértem meg erre. - bámulom az omlettet, amit nekem készített. - Akkor kidobom, Mr. Grey. - mondja halkan és a tányérért nyúl. Kemény tekintettel válaszolok. Tudja, hogy utálom, ha kárba vész. - Szándékosan csináltad. - Igen, uram. Kibaszott zavaró egy nőszemély. - Megeszem. Köszönöm. - a hangom jeges.
És ő kibaszott mosolyog, egy apró, győzedelmes mosollyal. Mogorván nézek rá, de ő nyugodt, és a tegnap esti rémálmomra emlékezve, a tudatom legmélyén hálával falom be a reggelit. Fel tudnám őt hívni csak úgy? Fogadná a hívásomat? Nézem a vitorlázót az asztalomon… a figyelmes ajándékát. Tiszta szakítást akart. Tiszteletben kellene ezt tartanom, és békén hagynom. De hallani szeretném a hangját. Egy pillanatra elgondolkodom azon, hogy felhívom és leteszem, csak hogy halljam őt beszélni, csak hogy hallgassam nyugtatóan lágy hangját. - Christian, jól vagy? - Sajnálom, Ros, mi az? - Annyira zaklatottnak tűnsz. Még sose láttalak így. - Jól vagyok! - csattanok rá. A francba - koncentrálj, Grey! - Mit mondtál? Látom, hogy Ros gyanakodva méreget, de kétséget ébreszt bennem. - Azt mondtam, hogy a SIP több pénzügyi problémával küzd, mint eredetileg gondoltuk. Biztos vagy benne, hogy belevágsz? - Igen. - a hangom heves - Belevágok. - A csapatuk itt lesz ma délután, hogy aláírják a vezetőség megállapodását. - Jó. Mi a legújabb helyzet Darfur-ral? Merengve állok, bámulom a lehúzott fa-redőnyön át, ahogy Taylor leparkol Flynn irodája előtt. Késő délután van, és őrá gondolok. - Christian, én több mint boldog vagyok, hogy elveszem a pénzed, és azt nézem, ahogy az ablakon bámulsz kifelé, de szerintem nem ez az oka, hogy itt vagy. - mondja Flynn szárazon. Mikor felé fordulok, udvarias várakozással néz vissza rám. Hatalmasat sóhajtok és a kanapé felé indulok. - A rémálmok visszatértek. És úgy, mint eddig még soha. Flynn felvonja a szemöldökét. - Ugyanazok? - Igen. - Mi változott? Kíváncsian nézek rá, és megrázza a fejét. - Christian, nyomorultabbul nézel ki mint a bűn, és általában bőbeszédűbb vagy… valami történt. Oké. Megérkezett… Dr. John Flynn agykurkász. Úgy érzem magam, mint Elena-val… egy részem nem akarja elmondani, mert akkor ez a valóság. - Megismerkedtem egy lánnyal. - És… - Elhagyott. Meglepettnek tűnik. - Korábban is elhagyott már nő. Ez miért más? Értetlenül nézek rá. Ana miért más? Ana. Más. A gondolataim összemosódnak egy váratlan, zavaros listává. Ő nem egy alávetett. Nem volt szerződésünk. Ő szexuálisan tapasztalatlan, teljesen ártatlan. Ő az első nő, akivel többet akartam szexnél.
Jesszus - az összes első tapasztalatom vele volt; az első lány, akivel együtt aludtam, az első szűz, az első, aki megismerkedett a családommal, az első, aki repült Charlie Tango-val, az első, akit elvittem vitorlázni. Ő lett volna az első randim a Kereskedelmi Kamara Gálán is… az első alkalom, hogy nyilvánosan egy lánnyal legyek egy eseményen. Bassza meg… Igen… Más. - Ez egy egyszerű kérdés, Christian. - szakítja meg Flynn a gondolataimat. - Hiányzik. Az arca továbbra is kedves és érdekelt, de semmit nem árul el. - Még sose hiányzott egyik nő sem, akikkel korábban összebonyolódtál? - Nem. - Szóval ő más, mert hiányzik neked… - Nem. Hiányzik, mert a dolgok köztünk voltak mások. - Hogyan? Vállat vonok, de ő folytatja. - Szerződéses kapcsolatod volt vele? Volt alávetett? Egy pillanat után válaszolok. - Reméltem, hogy az lesz. De nem neki való. - Nem értem. - ráncolja kissé a homlokát Flynn. - Megszegtem a szabályaimat. Üldöztem ezt a lányt, és arra gondoltam, érdekes lehet, és kiderült, ez nem neki való. - Mondd el, mi történt! És mintha megnyitott volna bennem egy gátat. Elmesélem az elmúlt hónap történéseit, attól a pillanattól, mikor Ana beesett az irodámba, addig, mikor elhagyott engem szombat reggel… - Értem. Már bizonyára rengeteg dolgot halmoztál fel, mióta legutóbb beszéltünk. Az állát dörzsölgetve néz rám. - Sok kérdés van, Christian. De most csak egyre szeretnék összpontosítani, méghozzá arra, hogy mit éreztél, amikor azt mondta, szeretett téged. Élesen szívom be a levegőt, miközben a gyomromat összehúzza az undor. - Undort. - motyogom. - És most hogy érzed magad? Bassza meg… Elveszetten. Úgy érzem, elvesztem. - Hiányzik. Látni akarom. Úgy érzem magam, mintha egy gyóntató székben ülnék, beismerve a sötétséget, a sötétséget, amire szükségem van, míg ő függőséget okoz. El kéne őt engednem. - Tehát annak ellenére, hogy rájöttél, nem képes teljesíteni az igényeidet, hiányolod? - Igen. Ez nem csak az én felfogásom, Flynn. Nem lehet az, ami akarom, hogy legyen és én nem lehetek az, ami akarja, hogy legyek. - Biztos vagy benne? - Elment. - Elment, mert megütötted őt egy övvel. Nem osztja az ízlésedet, hibáztatod érte? - Nem. - Gondolkodtál már azon, hogy megpróbálod azt a kapcsolatot, amit ő szeretne?
Értetlenül bámulok rá. Folytatja. - Kielégítőnek találtad vele a szexuális kapcsolatot? Ne a szex-dumát megint! Bassza meg. - Természetesen igen. - csattanok rá. Nem veszi figyelembe a hangom. - Kielégítőnek találtad, mikor megütötted? - Nagyon. - Szeretnéd újra ezt tenni? Újra? Megint ezt tenni vele! És nézni, ahogy elmegy… újra! - Nem. - És miért? - Mert ez nem az ő világa. Bántottam. Igazán bántottam… és ő nem tud… nem akar… megállok - Nem élvezte. Soha többé nem akarok sérült, kék szemébe nézni, tudva, hogy én vagyok az oka. A tekintete örökké kísérteni fog. - És ez visszhangzik benned. Ahogyan érzett. Zavartan nézem őt. - Nem ismered fel önmagadat? A múltadat? Flynn kérdése kibillent az egyensúlyomból. Bassza meg, újra és újra ide lyukadunk ki. - Nem. Ez más. A kapcsolatom Mrs. Lincoln-nal teljesen más volt. - Nem Mrs. Lincoln-ra célzok. - Mire célzol? - A hangom halálosan nyugodt, mert hírtelen megértem, hova akar kilyukadni ezzel. - Tudod. Nyelek egyet, ismét érzem védtelen gyerekként a tehetetlenséget… a dühöt. A mélyen idegesítő dühöt… - Ez nem ugyanaz. - suttogom, alig visszatartva a természetem. - Nem, ez nem. - ismeri el Flynn. De a felháborodott dühének emléke hívatlanul jut az eszembe. Ezt szereted igazán? Ilyennek látni? Ez azonnal csillapítja a haragomat. - Mérges volt. - suttogom - Még soha nem láttam ilyen dühösnek. - És mit gondolsz, miért volt az? - Mert bántottam. - Azt mondta, szeret téged. És te bántottad. Ahogy már mondtad, ez nem az ő világa. - Tudom, mit próbálsz csinálni, doki, de ez egy nagyon igazságtalan összehasonlítás. Érett nő, aki beleegyezett, és a kurva életbe, mégis képes volt elhagyni! - Tudom. Csak érzéketlenül illusztrálok egy pontot, Christian. Nagyon dühös vagy, és meg is van rá az okod. Nem akarom ezt mind most feleleveníteni - akkor biztosan szenvednél, és ezeknek a beszélgetéseknek a lényege az, hogy egy olyan helyre juss, ahol jobban elfogadod önmagadat. - szünetet tart - Ez a lány… - Anastasia. - motyogom zsémbesen.
- Anastasia. Bizonyára nagy hatással volt rád. A távozása újra felébresztette benned a védekezési mechanizmust minden elhagyatottság érzeted ellen. Egyértelműen többet jelent neked, mint azt hajlandó vagy magadnak bevallani. És ez olyan, mintha gyomron ütött volna. Ezért ilyen fájdalmas? Többet jelent, sokkal többet annál, mit amit hajlandó vagyok bevallani magamnak? A gondolat megvilágosító. A francba… hát persze. - Összpontosítanod kell, hogy hol akarsz lenni. - folytatja Flynn - És úgy tűnik nekem, hogy ezzel a lánnyal akarsz lenni. Hiányzik neked. Ez az elsődleges témája a mai beszélgetésünknek. Vele akarsz lenni? Felé pislogok. - Igen. - suttogom. - Akkor a célra kell összpontosítanod. Ez visszakanyarodik oda, amit már többször ismételtem el az elmúlt néhány alkalomkor - az SFBT6. És ha szerelmes beléd, ahogy mondta, ő is szenved. Szóval megismétlem a kérdésemet: gondolkodtál már egy sokkal normálisabb kapcsolatra vele? - Nem. - Miért nem? - Mert sose jutott eszembe, hogy képes lennék rá. - Nos, ha nem hajlandó az alávetettségre, nem tudod játszani a domináns szerepet. Sokkoltan nézem őt. Ez nem egy szerep - ez vagyok én. És a semmiből, az emlékezetembe villan egy korábbi email Anastasia-nak… az én szavaim. Azt nem akarod észrevenni, hogy egy Úr/ Alá kapcsolatban az alávetett fél kezében a valódi hatalom. Ez te vagy. Megismétlem - a te kezedben van minden hatalom. Nem az enyémben. Ha nem akarja… akkor én se tudom megtenni. Bassza meg. Remény moccan a mellkasomban. Képes lennék rá? Lehetne vanília kapcsolatom Anastasia-val? Képes lennék hátat fordítani mindannak, amit tudok? Bassza meg… talán. Ha képes lennék rá… visszafogadna? - Christian, te újra és újra megmutatod, hogy rendkívül tehetséges vagy a problémáid ellenére. Te egy kivételes egyéniség vagy. Ha a célra összpontosítasz, előre haladsz és eléred - általában felülmúlva az összes elvárásodat. Hallgatva téged egyértelmű, hogy arra koncentrálsz, hogy Anastasia-val akarsz lenni, de nem veszed figyelembe a lány tapasztalatlanságát vagy érzéseit. Számomra úgy tűnik, hogy annyira a cél elérésére fókuszálsz, hogy kihagyod az oda vezető utat, amit együtt kell megtennetek. Egyetértesz ezzel? Gondolj bele egy pillanatra! Megáll és rám mered. A múlt hónap felvillan előttem… ahogy ügyetlenül esik be az irodámba, a hatalmas zavara a Heathman-ben, a szellemes, szarkasztikus emailjei, az okos szája… a kuncogása… a csendes ereje és a dacolása, a bátorsága - és egy pillanat alatt eszembe jut, hogy én is élveztem minden kibaszott percet. Minden bosszantó, zavaró, humoros, érzéki pillanatot vele - igen,
6
SFBT: megoldás fókuszú terápia
élveztem. Egy különleges utazáson vettünk részt, mindketten - nos, én biztosan -, egy megcsömörlött féktelen és egy ártatlan kezdő. A gondolataim sötét fordulatot vesznek. Nem vagyok méltó hozzá. Nem tudja romlottságom mélységét és lelkem sötétségét - talán békén kellene hagynom. De még a szavakra gondolva is tudom, hogy nincs erőm távol maradni tőle… ha velem lesz. - Christian. - ráz vissza Flynn - Gondold át! Az időnk most lejárt. Néhány nap múlva szeretnélek látni, és átbeszélünk mindent, amit említettél. Janet majd hívja Andrea-t, hogy egyeztethessünk egy időpontot. Feláll és tudom, ideje menni. - Sok gondolkodni valót adtál. - motyogom. - Nem végezném a munkámat, ha nem adtam volna. Csak néhány nap, Christian. Van egy jó megoldásunk az elsimításra. Bíztatóan megrázza a kezemet, és egy kis virágzó reménnyel távozok. Az erkélyen állok, végignézek Seattle-n. Én vagyok az egyik, aki felsőbb osztályba lépett, távol mindentől, és ezt általában békésnek találom… de az utóbbi időben a nyugalmam darabokra tört. Minden gondosan irányított érzésem és érzelmem szétszóródott a szélben, mióta találkoztam egy bizonyos kék szemű ártatlannal. A bájos Anastasia Steele-lel. Gondolkodtál már egy sokkal normálisabb kapcsolatra vele? Flynn szavai kísértenek, megnyitnak számtalan lehetőséget. Vissza tudnám őt szerezni? Jesszus… a gondolat megrémít. Kortyolok egyet a konyakból. Miért akarna engem vissza? Képes lennék valaha is az lenni, ami akarja, hogy legyek? Nem engedem, hogy a remény apró parazsa kialudjon. Meg kell találnom a módját. Vissza kell őt szereznem. Valami megriaszt engem, egy mozgás, egy árnyék a látóteremen belül. Összehúzom a szemöldököm. Mi a…? Arrafelé fordulok, ahol a mozgást érzékeltem, de nem találok semmit. Jesszus, dolgokat látok. Leteszem a konyakot és visszatérek a nappaliba. Mami! Mami! Mami a padlón alszik. Már régóta alszik. A haját simogatom, mert ezt szereti. De nem ébred fel. Megrázom. Mami! Fáj a pocim. Éhes vagyok. Az a férfi nincs itt. Szomjas vagyok. A konyhában a mosogatóhoz húzok egy széket, és iszom. A víz kilöttyen a kék pulóveremre. Mami még mindig alszik. Mami, ébredj fel! Mozdulatlanul fekszik. Hideg. Odaviszem a plédemet, ráterítem, és lefekszem mellé a ragacsos, zöld szőnyegre. Mami még alszik. Van két játékautóm. Versenyeznek egymással a padlón, ahol Mami még alszik. Azt hiszem, beteg. Keresek valami ennivalót. A hűtőben találok borsót. Hideg, lassan eszem. Fáj tőle a pocim. Elalszom Mami mellett. A borsó elfogyott. A hűtőben van valami. Muris a szaga. Megnyalom, és hozzáragad a nyelvem. Lassan eszem. Undorító íze van. Iszom egy kis vizet. Játszom az autóimmal, aztán elalszom Mami mellett. Mami olyan hideg, és nem ébred fel. Egy csattanás. Az ajtó. Betakarom Mamit a takarómmal. Az a férfi jött. "Bassza meg. Hát itt meg mi a fene történt? Ilyen egy őrült, kicseszett ribancot! Basszus! A kurva életbe! Húzz már előlem, te kis szaros!" Belém rúg, és a padlónak csapódik a fejem. Ott fekszem Mami mellett. Fáj a fejem. Valakit hív és elmegy. Bezárja az ajtót. Mami mellé fekszem. Fáj a fejem. Egy rendőr néni van itt. Ne! Ne! Ne! Ne nyúlj hozzám! Ne nyúlj hozzám! Ne nyúlj hozzám! Mamival maradok! Ne! Ne gyere közelebb! A
rendőr néninél van a takaróm, és megfog engem is. Visítok. Mami! Mami! Eltűntek a szavak. Nem tudom kimondani őket. Mami nem hall meg. Nincsenek szavaim.
Nehezen lélegezve ébredek fel, levegő után kapok, ellenőrzöm a környezetem. Ó, hála az égnek - az ágyamban vagyok. A félelem elmúlik lassan és visszaállítom az egyensúlyt. Huszonhét vagyok, nem négy. Ennek a szarnak abba kell maradnia. Az irányításom alá vontam őket. Talán egy rémálom kéthetente egyszer, de ne így, estéről estére. Átfordulok. Bassza meg. Azt akarom, hogy ezek az álmok abbamaradjanak. Anastasia-t akarom. Szükségem van rá, hogy visszajöjjön. Nem csak a rémálmok miatt - szükségem van rá az életemben. Az ágyamban. Ő jelenti a nappalt az éjszakámban… én voltam neki az első. Ő az enyém. Kibaszott vissza fogom őt szerezni. Helyreállt pulzussal fekszem vissza és gondolkodok… hogy tudnám őt visszanyerni? Gondolkodtál már egy sokkal normálisabb kapcsolatra vele? Szívet és virágokat akar. Hogy csináljam? Meg tudom ezt adni neki? A homlokomat ráncolom, felnézek a mennyezetre és kétségbeesetten hívom elő az összes romantikus pillanatot az életemben… és e téren teljesen üres vagyok. Semmi. Bassza meg… ez nehéz lesz, de biztosan nem lehetetlen. Visszatérek aludni, a mantra a fejemben: ő az enyém. Ő az enyém… és érzem az illatát, érzem puha bőrét, édes ajkának ízét, hallom puha sóhaját. Felnyögök a gondolatra, és egy erotikus, Anastasia-val teli álomba zuhanok. Hírtelen ébredek, valamitől idegesen. A fejbőröm bizsereg. Felülök és megdörzsölöm a fejem, és végignézek a szobán. Iróniával jegyzem meg, hogy a szép Miss Steele-lel való érzéki álmok ellenére a testem alkalmazkodott. Elena örülne… vigyorgok a sötétben. Emléksze, hogy telefonált előző este, és én nem vettem fel. Elena az utolsó ember, akivel beszélni akarok… csak egyetlen hely van, ahol most lenni szeretnék. Felkelek és felhúzom a futóruhámat. Ellenőrzöm Anastasia-t. A kora reggeli hajnal hűvös és nyugodt. Az utcák csendesek, leszámítva egy furcsa teherautó dübörgését és egy magányos kutyasétáltatót. A lakásában sötétség van, a függönyök a szobájában össze vannak húzva. Csendesen őrködöm a zaklatásra alkalmas búvóhelyemről, vágyakozó tekintettel nézve fel az ablakokra. Szükségem van egy tervre - egy tervre, hogy becserkésszek egy Steele-t. Az iPod-omra nézek, felhangosítom és Moby kísér az Escala-hoz visszavezető utamon. - Kérek egy croissant-t, Mrs. J. Döbbenten néz rám, és oldalra billentem a fejemet. Elvörösödik. - Sárgabarack befőtt? - kérdi, helyrerázva magát. Bólintok. - Felmelegítek egy párat önnek, Mr. Grey. Itt a kávéja. - Köszönöm, Gail. Mosolyog, és nem tudom, miért. Csak azért, mert kértem croissant-t? Jesszus, ha ez teszi boldoggá, sokkal többször kéne kérnem. Az irodámba megyek, hogy elmeneküljek. Az Audi hátuljában ábrándozom. Közel kell kerülnöm Miss Steele-hez, hogy elkezdhessem a haditervemet a visszaszerzésére. A kérdés az, hogy hogyan? Felhívom Andrea-t és hagyok egy üzenetet a hangpostáján. Még nincs bent az irodában, de még csak 07:15 van.
- Andrea, amint beérsz, szeretnék végigmenni a programomon a következő napokról. Ott - a hadműveletem első lépéseként ki kell találnom, mi a faszt csináljak a következő néhány napban. Nem akarok nyomot hagyni. Jesszus, már bejártam minden kibaszott helyet. Nos, most van egy küldetésem. Valami, amire koncentrálhatok. Igen, Grey, meg tudod csinálni! Vissza tudod őt szerezni! De bárcsak lenne mélyen bennem bátorság a meggyőződésem mögött! Szorongás bontakozik ki mélyen a gyomromban. Ő az egyetlen reményem. - Mr. Grey, lemondtam minden társadalmi eseményt ezen a héten. Az egyetlen, amit nem, az holnap lesz - nem tudtam, mi az alkalom. A naptáradban csak annyi áll, hogy 'Portland', semmi több. Tátott szájjal nézek rá. JESSZUSOM, IGEN! A kibaszott fotós! Azt hiszem, hogy ragyogva nézek rá, mert felszalad a szemöldöke. - Köszönöm, Andrea. Most csak ennyi. Küldd el Sam-nek. - Természetesen, Mr. Grey. Még kávét? - Kérem. Udvariasan bólint és távozik. Ez az! Igen! Következő… a tervem akcióra kész. A reggelem folyamatos találkozókkal kezdődik. Koncentrálnom kell. Az alkalmazottaim már idegesen néztek rám, várták, hogy felrobbanjak. Oké, hogy az elmúlt napokban így működtem, de ma tisztábbnak és nyugodtabbnak érzem magam, és képes vagyok minden szart kezelni. Ebédidőben, és a Claud-dal való edzés után jól ment. Farkaséhes vagyok, és mikor végre meghozzák az ebédem, bosszant, hogy nincs majonéz a szendvicsemben. Olivia talpnyaló bocsánatkéréseket tesz. Gyakorlatilag vibrál, amikor a közelemben van… el kell távolítanom ezt a kibaszott lányt a vállalatomból. - Azt mondtam, csirke, majonézzel, Olivia! Ez nem olyan nehéz! - Sajnálom, Mr. Grey. - Csak menj! Rám pislog, és látom, hogy könnyek törnek elő a szemében. A kurva életbe, növessz gerincet! - Kifelé! - csattanok rá, és összehúzva magát, elhagyja a szobát. Hívom Andea-t. - Uram? - Gyere ide! Andrea jelenik meg az ajtóban, tágra nyílt szemekkel és idegesen. - Szabadulj meg ettől a lánytól! Andrea kihúzza magát. - Uram, Olivia Blandino szenátor lánya. - Az se érdekel, ha ő a kibaszott Anglia királynője! Távolítsd el az irodámból! - Igen, uram. - Andrea elvörösödik. - Találj valakit, aki segít. - motyogom, a hangom lágyabb. Nem akarom elveszíteni Andrea-t. - Igen, Mr. Grey.
- Köszönöm. Ez minden. Bólint, és tudom, ismét formában van. Jó személyi asszisztens. Nem akarom őt bajba keverni, azért, mert seggfej vagyok. Távozik, magamra hagyva a csirkés szendvicsemmel, majonéz nélkül és a haditervemmel. Portland. Tudok a SIP munkavállalóinak megszólításáról. Azt hiszem, írásban sokkal jobban fog válaszolni. Mindig így van. Írok egy email-t neki… kitörlöm, és kezdem elölről. Fél óra múlva én még mindig az üres képernyőt bámulom. Mi a faszt írjak? Gyere vissza… kérlek? Bocsáss meg! Hiányzol! Nem tudok nélküled aludni! Az arcomat a kezembe temetem. Miért ilyen kurva nehéz ez? Egyszerűen, Grey! Fejezd be a mellébeszélést! Begépelek egy email-t. Igen… ez is megteszi. Andrea hív. - Ros van itt, uram. - Mondd meg neki, hogy várjon! Leteszem a telefont. Veszek egy mély lélegzetet és a KÜLDÉS gombra kattintok.
Feladó: Christian Grey Tárgy: Holnap Dátum: 2011. június 8. 14:05 Címzett: Anastasia Steele Drága Anastasia! Bocsásd meg, hogy a munkában zavarlak. Remélem, jól megy. Megkaptad a virágaimat? Feljegyeztem, hogy holnap lesz a barátod kiállításának megnyitója, és biztos vagyok benne, hogy nem volt még időd kocsit venni, de a galéria messze van. Boldoggá tenne, ha elvihetnélek… amennyiben óhajtod. Tudasd velem. Christian Grey Elnök-vezérigazgató, Grey Enterprises Holdings Inc. Bassza meg. A szívem konkrétan a torkomban dobog. A szorongás robban bennem, és hogy eltereljem efelől magam, végighúzom az ujjaimat a siklóm szárnyain. A kurva életbe, Grey, koncentrálj! Kitartás! Gyerünk, Anastasia… válaszolj! Mindig olyan gyorsan reagál. Megnézem az órám… 14:08. Semmi. Felállok és járkálni kezdek az irodámban, három másodpercenként ellenőrizve az órámat, vagy legalábbis úgy érzem. 14:20-kor kétségbe esem. Nem fog válaszolni. Tényleg utál engem. A francba… ki hibáztatná? A reményeim összeomlanak körülöttem. Hallom a jelzést, hogy email-em érkezett. A szívem a torkomban dobog, és megnézem… bassza meg! Ez Ros-tól van. Visszament az irodájába… És ekkor ott találom a bejövő emaileim közt, a varázsszavakat: "Feladó: Anastasia Steele".
Feladó: Anastasia Steele Tárgy: Holnap Dátum: 2011. június 8. 14:25 Címzett: Christian Grey Szia, Christian! Köszönöm a virágot, nagyon szép. Igen, jól jönne a fuvar. Köszönöm. Anastasia Steele Jack Hyde felelős szerkesztő személyi asszisztense, SIP Eláraszt a megkönnyebbülés és lehunyom a szemem, kiélvezve az érzést. IGEN! Elmerülök az email-jében, és nyomokat keresek… és mint mindig, fogalmam sincs, hogy mit rejtenek a szavai. Az email elég barátságos, de ennyi… csak barátságos. Meg kell ragadnom ezt a kibaszott napot. Válaszolok. Feladó: Christian Grey Tárgy: Holnap Dátum: 2011. június 8. 14:27 Címzett: Anastasia Steele Drága Anastasia! Hányra menjek érted? Christian Grey Elnök-vezérigazgató, Grey Enterprises Holdings Inc. Azonnal visszaír. Feladó: Anastasia Steele Tárgy: Holnap Dátum: 2011. június 8. 14:32 Címzett: Christian Grey José megnyitója fél nyolckor lesz. Mit javasolsz? Anastasia Steele Jack Hyde, felelős szerkesztő személyi asszisztense, SÍP A francba. Szükségem lesz Charlie Tango-ra. Kíváncsi vagyok, hogy rendelkezésre áll-e, vagy az egyik alkalmazottam használja. Feladó: Christian Grey Tárgy: Holnap
Dátum: 2011. június 8. 14:34 Címzett: Anastasia Steele Drága Anastasia! Portland nincs olyan közel. Háromnegyed hatra érted megyek. Alig várom, hogy lássalak. Christian Grey Elnök-vezérigazgató, Grey Enterprises Holdings Inc. Feladó: Anastasia Steele Tárgy: Holnap Dátum: 2011. június 8. 14:38 Címzett: Christian Grey Akkor találkozunk. Anastasia Steele Jack Hyde felelős szerkesztő személyi asszisztense, SIP És ennyi. Az első lépés teljesítve. A tervem, hogy visszaszerezzem Miss Steele-t, folyamatban van. Fellelkesültnek érzem magam. A remény kis virágja helyett most egy virágzó japán cseresznyefa tölti ki a fájó űrt a mellkasomban. Igen. Meg tudom csinálni. Vissza tudom őt szerezni. Most hozzuk működésbe a második lépést… Felhívom Andrea-t. - Miss Massey visszament az irodájába, Mr. Grey. - Tudom, megírta email-ben. Legyen itt Taylor egy órán belül! - Igen, uram. Leteszem a telefont. Most Miss Steele egy bizonyos Jack Hyde-nak dolgozik. Többet meg kell tudnom róla. Felhívom Ros-t. - Christian. - a hangja dühös, kemény. - Hozzáférhetünk a SIP dolgozóinak fájljaihoz? - Még nem. De meg tudom őket szerezni. - Csináld. Még ma. Mindent tudni akarok Jack Hyde-ról, és bárkiről, aki neki dolgozik. - Megkérdezhetem, hogy miért? - Nem. Egy pillanatra elhallgat. - Christian, nem tudom, mi ütött beléd az utóbbi időben. - Ros, csak csináld, rendben? Sóhajt. - Rendben. Meg tudjuk most tartani az értekezletet a technológiai részleggel kapcsolatban? - Igen. Tettem egy fontos hívást. Tovább tartott, mint gondoltam. - Hamarosan felmegyek. Mikor Ros távozik, követem őt az irodán kívül.
- WSU jövő pénteken. - nézek Andrea-ra, aki lefirkantja ezt az információt. - És repüljek a cég szitakötőjével? - vigyorog rám Ros. - Helikopter. - javítom ki. - Mindegy, Christian. Forgatja a szemeit, ahogy belép a liftbe és ez megmosolyogtat. Andrea várakozón néz rám. Olivia-nak nyoma sincs. Helyes. - WSU jövő pénteken. Leszállunk. Charlie Tango-val, nem a jet-tel. És hívd Stephan-t - holnap este Portland-be repülök. - Igen, Mr. Grey. - Elment? - Olivia? Igen. - Hova? - Pénzügy. - Jó ötlet. Ebbe nem köthet bele Blandino szenátor. Andrea ritka mosolyával ajándékoz meg. - Találsz valakit, aki majd segít itt? - Igen, uram. Három jelöltet találtam holnap reggelre. - Jó. Taylor itt van? - Igen, uram. - Töröld mára a többi értekezletem. Kimegyek. Vadul pislog rám. - Ki? - cincogja. - Igen. - vigyorgok - Ki. - Hova, uram? - A Mac boltba. - A 45. NE-n7? - Igen. Felhívom Elena-t és hagyok egy üzenetet a hangpostáján, hogy majd még hívom. Az ülésen hátradőlve behunyom a szemem és azon gondolkodom, hogy mit fogok rátenni az iPod-ra, amit Ana-nak vettem. Sok dalt választhatnék… 'Toxic'? Elvigyorodom a gondolatra. Nem, nem hiszem, hogy ez egy remek választás lenne. Pokolian dühös lenne - és most először mosolyogtat meg a gondolata a dühének. Mint mikor Georgia-ban volt, nem úgy, mint szombaton… Feszengve mocorgok. Nem akarok arra emlékezni. Visszafordítom a gondolatomat az esetleges dalválasztásokra, és sokkal élénkebbnek érzem magam, mint az elmúlt pár napban. Készítek egy lejátszási listát az édes Anastasia-nak. Ez egy különleges este, tele zenével - egy nosztalgikus utazás az iTunes-omon. Emlékszem, ahogy körbetáncolt a konyhámban és azt kívánom, bár tudnám, mit hallgatott. Teljesen nevetségesnek és imádnivalónak tűnt, miután… miután először megdugtam. A homlokomat ráncolom. Miután először szeretkeztem vele? Egyik kifejezést sem érzem helyénvalónak. Emlékszem szenvedélyes kérésére azon az 7
45. NE: ez egy utat vagy útszakaszt takar, amit nem igazán lehet lefordítani.
estén, mikor bemutattam őt a szüleimnek. Azt akarom, hogy szeretkezz velem. Mennyire sokkolt voltam az egyszerű kijelentésétől - és mindez azért, mert meg akart érinteni. Meg akarom értetni vele, hogy ez kemény határ a számomra - nem bírom elviselni, ha megérintenek. Megrázom a fejem. Nagyon előreszaladtál, Grey. Először ezt kell befejezned. Az iPad-on lévő jegyzetre pillantok.
Anastasia – Ez a tiéd. Tudom, mit akarsz hallani. A zene, amit ezen találsz, mindent elmond helyettem. Christian Talán ez megteszi. Szívet és virágokat akart. Talán ez megközelíti. De megrázom a fejem a gondolattól, mert ötletem sincs. Annyi mindent szeretnék neki mondani, ha meghallgat. A dalok mindent elmondanak helyettem. Csak remélem, hogy ad lehetőséget egy ajánlatra neki. De ha nem tetszik neki a javaslat, ha nem tetszik neki a gondolat, hogy velem legyen - mit fogok csinálni? Neki csak egy ingyen út vagyok Portland-be. A gondolat elkeserít és lehangol, míg a szobám felé veszem az irányt egy kis szükséges alvásért. Merjek reménykedni? Igen. A doktor felemeli a kezét. "Nem foglak bántani. Meg kell vizsgálnom a pocakodat, Christian. Itt." Egy hideg kör alakú dolgot ad nekem és hagy játszani vele. "Tedd a pocakodra és nem foglak megérinteni, és meg tudom hallgatni a pocakodat." A doktor jó… a doktor anyu.
Felkelek és milliomodik alkalommal élem át anyám gondoskodását. Mélyen az agyamba vésődtek, bár fogalmam sincs, hogy az emlékeim igaziak-e, vagy a képzeletem és az álmaim idézték meg. Grace nyugodt hangja, gyengéd érintése, együtt érző kék szemei… az életmentőm… az anyám. Négy éves korom óta hősként imádom őt, és még egyszer hálás vagyok, hogy a gondjaiba vett. Megfordulok és megpróbálok aludni még egy kicsit. Az új anyukám csinos. Olyan, mint egy angyal. Megsimogatja a hajamat. Szeretem, amikor megsimogatja a hajamat. Hagyja, hogy fagyit és sütit egyek. Van egy másik fiú. Elliot. Nagyobb nálam. De én megütöm. Új mami nem szereti a verekedést. Kisbaba Mia. Ő olyan kicsi. Rám mosolyog. Szeretem Mia babát. Megfogja az ujjaim. Van egy zongora. Szeretem a hangját. A zongoránál állok és lenyomom a fehéret és a feketét. A feketék hangja furcsa. Miss Kathie a zongoránál ül velem. Hosszú barna haja van és kék szeme, és úgy néz ki, mint valaki, akit ismerek. Virágok és sütés illata van. Jó az illata. Jó hangja van a zongorának, ahogy hozzáér. Kedves hozzám. Mosolyog, és én játszom. Mosolyog, és boldog vagyok. Mosolyog, és ő Ana. A gyönyörű Ana ül velem, amíg játszom egy fúgát, egy bevezetést, egy adagio-t, egy szonátát. Lágyan sóhajt, fejét a vállamon pihenteti és mosolyog. "Szeretlek hallgatni, Christian. Szeretlek, Christian." Ana! Maradj velem! Az enyém vagy! Én is szeretlek téged!
Riadtan ébredek, de ezúttal nem a félelemtől. Úgy érzem magam, mintha valami rosszat csináltam volna… bűntudat járja át egész lényem olyan módon, hogy nem értem. Mi a…? Miért érzem magam bűnösnek? Az órára pillantok. 05:15. Lerázom az irracionális érzéseket és kimászok az ágyból. Ideje, hogy meglátogassam Miss Steele épületét, hogy ellenőrizzem, minden rendben van. Felhúzom a futóruhámat, az izgalom hulláma söpör át rajtam, amit egy gyors, bénító borzongás követ… A francba! Látni fogom ma. Ez a harmadik lépése a haditervemnek. Megpróbálom és elérem, hogy megint az enyém legyen. Szerencsés vagyok. Egy kutatási és fejlesztési értekezleten vagyok, ma nagy részben Barney és Embry csapatával. Imádom a munkám ezen részét, és tudom, el fogok veszni a vitákban és a heves érvelésekben, ahová mindig alakulnak ezek az értekezletek. Sakkban tartják az aggodalmamat. Összegyűlünk a tanácstermemben, ahol ezek a prototípusok szétszórva hevernek a diófa asztalon. Vannak olyan emberek, akik komolyan és szorgalmasan dolgoznak nekem, és jó látni, hogy Barney MIT-jének8 és Embry CarlTech-jének rivalizálása van a porondon. Jesszus, ezek a srácok aztán versenyképesek. A napenergiával működő telefonról beszélünk. - Napenergia-cellákat foglalunk bele a hátuljába. - magyarázza Embry. - Miért nem tudjuk őket a telefon egész burkolatába beépíteni? - kérdem. Hét pár szem villan az enyémre. - És a költségek? - szólal meg Barney. - Ne izgasd magad a közgazdaságtannal. Eladjuk prémium márkaként egy kis szerencsével, és gyakorlatilag a harmadik világnak ajándékozzuk. Ez a lényeg. A szobában káosz tör ki - és két órával később már három ötletünk van, hogyan fedezzük a rohadékot a napelemekben. - …És persze csinálhatjuk WiMax-ben9, engedélyezve a hazai piacon. - mondja Embry büszkén. - A jövő technológiája a jelenben. Kitűnő. - vigyorgok jóváhagyásom jeléül - Ellen, mesélj az ásvány kérdés konfliktusáról. Hogyan foglalkozik vele a közbeszerzés? Először élvezem a napom… először, mióta Ana elhagyott. Amíg kint ülök az Audi-ban a SIP irodája előtt, rá várva, érzem, ahogy megújul a célom. A terveim végrehajtva. Taylor fel-alá járkál kint. Jesszus, olyan idegesnek tűnik, mint amilyen én is vagyok. A gondolat… bosszantó. Megnézem az órámat, már vagy a négyszázadik alkalommal. 17:44. Pillanatokon belül kint lesz. Idegesen meghúzom a mandzsettáimat és a hajamba túrok. Én csak egy ingyen fuvar lennék neki? Vajon hiányolt engem? Vajon vissza akar engem kapni? Fogalmam sincs. Pánik csomósodik a torkomban. Jesszus - nyugodj le, Grey! Koncentrálj! Próbáld meg és nyugi! Még egyszer a SIP bejárata felé pillantok, és ott van, felém jön. Bassza meg. Minden levegő kiszívódik a testemből, mintha egy hatalmas vákuum tehetne róla. Erősen zihálok. Ott van abban a ruhában, amit szeretek és egy fekete magas sarkú csizmában, de alig tudom 8
Most Important Thing: a legfontosabb dolog Worldwide Interoperability for Microwave Access: szabványosított technológia, amely vezeték nélküli alternatívát jelent a kábel- és DSL alapú internet szolgáltatás részére. 9
végigvenni a ruházatát - és ebben a pillanatban, ahogy szemügyre veszem a külsejét, tudom, hogy annyira szenvedett, mint én. Fájdalom kering az ereimben. Az arca sápadt, szinte áttetsző. Sötét karikák vannak elveszett és meggyötört szemei körül és… soványabb. Bassza meg. A külseje okozta sokk haragba fordul. Bassza meg - harag. Nem evett. Mennyit vesztett el? 2 vagy 3 kilót az elmúlt pár napban. Egy mögötte lévő fickóra pillant. Ki a fasz ez? Ahogy közeledik az autóhoz, érzem a harag lüktetését a véremben. Taylor kinyitja az ajtót, hogy beeressze, és beül mellém. Alig tudom visszatartani a természetemet. - Mikor ettél utoljára? - vetem oda, amikor Taylor becsukja az ajtót. - Szia, Christian! Én is örülök, hogy látlak. Mi. A. Fasz! - Most hagyd az okos szádat. - morgom - Válaszolj! Úgy tűnik, megfelelően meg van félemlítve, bámulja a kezét az ölében. Kibaszott dühös vagyok, és ő béna magyarázattal áll elő. - Öö… délben ettem egy joghurtot. Ja, és egy banánt. Ez nem számít evésnek. Igyekszem, igazán igyekszem féken tartani a természetem. - Mikor ettél utoljára tisztességes ételt? Figyelmen kívül hagy engem és integet a rohadéknak, aki követte őt az épületből. - Ki ez? - A főnököm. Szóval ez Jack Hyde. Átfutottam a munkavállaló adatait, beszkenneltem ma reggel. Ditroitból származik. Ösztöndíj a Princeton-ra. Felküzdötte magát a jelenlegi pozíciójába. Sose tart meg egy asszisztenst - nem maradnak tovább három hónapnál. Rajta tartom a szemem ezen a rohadékon, és Welch többet meg fog róla tudni. "Koncentrálj arra, ami most számít, Grey!" - Szóval? Az utolsó rendes étkezésed? - Christian, ez tényleg nem tartozik rád! - suttogja. És szabadon zuhanok. A francba. Én egy ingyen fuvar vagyok. - Minden rám tartozik, amit csinálsz. Halljam! Ne írj le, Anastasia! Felnyög és forgatja a szemeit, szándékosan, kihozva a sodromból. És akkor meglátom - a lágy mosolyt szája szélén. Próbál nem nevetni. Ez annyira frissítő minden szívfájdalmam után, amit elszenvedtem, hogy megrepeszti a haragomat. Ez annyira Ana. Azon kapom magam, hogy akaratlanul tükrözöm a mosolyát. - Nos? - kérdem, a hangom sokkal puhább. - Pasta alla vongole, a múlt pénteken. - mormolja. Jézus Krisztus, nem evett az utolsó közös étkezésünk óta. Egy részem ki akarja belőle verni a szart is - de tudom, hogy soha többé nem tudnék többé így hozzáérni. Mit csináljak vele? És ahogy őt nézem, próbálva megfejteni, mit tegyek vele, egy másik részem tudja - tudja, hogy nem rúgott be és nem ismerkedett meg valakivel. Ott gubbasztott az ágyában egymaga. A gondolat valamilyen szinten megnyugtató, de felelősnek érzem magam. Egy szörnyeteg vagyok. Én tettem ezt vele. A francba. Hogy tudnám valaha is visszanyerni?
- Értem. - mormolom közönyösen, próbálva visszafogni az aggodalmam - Legalább két kilót fogytál, vagy még annál is többet azóta. Kérlek, egyél, Anastasia! Mit kell mondanom, hogy rávegyem ezt a drága lányt az evésre? Nem néz rám, így alkalmam nyílik tanulmányozni gyönyörű profilját. Nagyon sápadt és karcsú. Szeretnék felé nyúlni és megsimogatni az arcát. Érezni, milyen puha a bőre… meggyőződni róla, hogy igazi. Felé fordulok, viszketek, hogy megérintsem őt. - Hogy vagy? - kérdem, mert hallani szeretném a hangját. - Ha azt mondanám, remekül, hazudnék. A francba. Szenvedett - és ez a te hibád, Grey! - Én is. Hiányzol. Oda nyúlok, hogy megfogjam a kezét. Kicsi és hideg. - Christian, én… - megáll, a hangja elcsuklik, de nem húzza el a kezét az enyémtől. - Ana, kérlek. Beszélnünk kell. - Christian, én… kérlek… annyit sírtam. - suttogja. - Ó, bébi, ne… Nem bírom tovább. Megragadom a kezét és az ölembe emelem és átkarolom. Érezni őt… nyögni szeretnék a frusztrációtól. Olyan könnyű, olyan törékeny. Belefúrom az orrom a hajába, belélegezve mámorító, megnyugtató Anastasia illatát. Egy pillanat alatt ellazul tőlem, fejét a vállamon pihenteti. Nem küzd az ellen, hogy a karjaimban tartsam - és ez hatalmas megkönnyebbülés. Bassza meg, hiányzott ez a lány. Újra a karjaimban érezni őt olyan, mintha haza érkeztem volna. De óvatosnak kell lennem. Nem akarom, hogy megint elmeneküljön. Tartom őt, élvezve az érzést, hogy a karjaimban van, csak élvezem ezt a nyugodt pillanatot. Ez egy lélegzetvételnyi szünet - Taylor rekordidő alatt a helikopterfelszállóhoz ér Seattle belvárosában. - Gyere. - vonakodva emelem ki az ölemből - Megjöttünk. Döbbent kék szemekkel mered rám. - A helikopter-felszálló… az épület tetején. - magyarázom. Mit gondolt, hogy megyünk Portland-be? Legalább három órába telne autóval. Taylor kinyitja az ajtaját és én is kimászom a saját oldalamon. - Vissza kéne adnom a zsebkendőjét. - mondja halkan Taylor-nak. - Tartsa meg, Miss Steele, a jókívánságaimmal. Mi a fasz folyik köztük? - Kilenc? - mondom olyan csípősen, ahogy csak tudom, hogy emlékeztessem a megállapodásunkra. - Igen, uram. A fenébe! Kibaszott zsebkendőt adni az én Anastasia-mnak - a kurva életbe. Ez az én dolgom. Apró kezét az enyémbe veszem - a remegés elmúlt, de a keze még mindig hideg - bevezetem őt az épületbe. Ahogy a lifthez érünk, nem tudok mit tenni, elmosolyodom, emlékezve a mi légyottunkra a Heathman liftjében. Reméltem, hogy majd megdughatom őt az egyikben. Feszengve
mocorgok a gondolatra és vonakodva elengedem a kezét, mikor az ajtó kinyílik, hogy betereljem. Talán azért van ez, mert ennyire közel van? Egy zárt térben vagyunk… a francba. Ez a lehetőség felizgat, mint mindig. Bassza meg. Halkan felnyög. - Én is érzem. - mormolom és megérintem a kezét, gyengéden simogatom a hüvelykujjammal a kézfejét. Bassza meg. Akarom őt. Felnéz rám, kifürkészhetetlen kék szemmel, elhomályosodva a vágytól. Az ajkát harapdálja. Bassza meg. - Kérlek, ne rágcsáld az ajkad, Anastasia. Le akarok hajolni, hogy megcsókoljam. Hogy újra az enyém legyen. Felpislog rám, ajka finoman szétnyílik. Elfojtok egy nyögést. Hogy csinálja ezt? Kisiklat engem? Folyton irányítok - és gyakorlatilag begerjedtem rá, mert a fogai az ajkába préselődnek. - Tudod, mit tesz ez velem. Bébi, meg akarlak dugni ebben a liftben, és nem hiszem, hogy most hagynád. Az ajtók hírtelen kinyílnak, és a tetőn vagyunk, visszahozva engem az itt és mostba. A meleg nap ellenére élénk a szél. Anastasia megborzong mellettem. Átkarolom, ahogy a helikopterfelszálló felé megyünk, Charlie Tango felé. A rotorok finoman forognak - készen áll a felszállásra. Anastasia-t nagyon vékonynak érzem. Ez felbosszant. A pilótám, Stephan fut felénk. Kezet rázunk, és Anastasia-t továbbra is átkarolom. - Indulásra kész, uram. Az öné. - harsogja túl a rotorok hangját. - Minden ellenőrzés megtörtént? - Igen, uram. - Érte jön nyolc harminc körül? - Igen, uram. - Taylor odakint várja. - Köszönöm, Mr. Grey. Biztonságos repülést Portland-be! Hölgyem. - tiszteleg Anastasia-nak, majd belép a várakozó liftbe. Lehajolunk a rotorok alatt és kinyitom neki az ajtót, majd megfogom a kezét, hogy segítsek neki beszállni. Ahogy bekötöm őt a biztonsági övbe, kihagy a légzése. A hang visszhangzik az ágyékomban. Extra szorosra húzom a hevedereket, próbálva figyelmen kívül hagyni a testem reakcióját. - Ez majd a helyeden tart. - mormolom - Meg kell mondanom, szeretem rajtad ezt a hámot. Ne nyúlj semmihez! Elvörösödik. Végre van egy kis szín az arcán - és nem tudok ellenállni. Végigsimítok a hüvelykujjammal az arcán, követve a pír vonalát. Ó, Jesszus, akarom ezt a nőt! Dühösen néz rám, és tudom, hogy azért, mert nem tud mozogni. Odaadom neki a fülhallgatót, majd leülök és becsatolom magam. Végigmegyek a repülés előtti ellenőrzéseken. Minden műszer jónak tűnik. Feltolom a gázt 1500 rpm-re10, készenléti állapotba hozom és bekapcsolom a 10
Revolutions Per Minute: egy percre eső fordulatok számát jelenti.
helyzetjelző fényt. Minden be van állítva, és indulásra kész. Felveszem a fülhallgatót, bekapcsolom a rádiót és növelem a gázt 2000 rpm-re. Mikor felé fordulok, engem néz. - Mehetünk, bébi? - Igen. Tágra nyílt a szeme, annyira ártatlannak tűnik, és izgatottnak is. Nem tudom elfojtani a vigyoromat, miközben a toronyhoz beszélek, hogy ellenőrizzem, teljesen éberek és figyelnek. - Sea-Tac torony, itt Charlie Tango - Golf Echo Hotel, engedélyt kér felszállásra Portlandbe, PDX-en keresztül. Visszaigazolást kérek. Vége. - Charlie Tango. - a torony testetlen hanggal válaszol - Tiszta. Sea Tac válaszol, haladjon 12000 láb magasan, Délnyugati irány 75 fok, repülési sebesség 165. - Vettem, torony. Charlie Tango rendben, vége, kilépek. Ellenőrzöm az olaj hőmérsékletét. 104, jó. Növelem a szívócsatorna nyomását 14-re, a rotort 2500 rpm-re, visszahúzom a gázt, és Charlie Tango puhán a levegőbe emelkedik. Bassza meg, imádom ezt! Még egyszer Anastasia-ra pillantok. - Egyszer már üldözőbe vettük a hajnalt, Anastasia, most a napnyugtát kergetjük. Rámosolygok és megjutalmaz cserébe egy szégyenlős mosollyal. A remény ismét megmozdul a mellkasomban… igen, meg tudom csinálni. Igen, vissza tudom őt szerezni. Itt az ideje, hogy elkápráztasd, Grey! - Most többet is láthatunk, nem csak a lenyugvó napot. Ahogy egyre magasabbra emelkedünk, tartok neki egy idegenvezetést. - Ott van az Escala. - mutatok az otthonomra, ahol annyira hiányzott az elmúlt pár napban Amott a Boeing, és arra látod a Space Needle-t. A nyakát nyújtogatja, hogy megnézze. Kíváncsi, mint mindig. - Még soha nem voltam ott. - Elviszlek oda vacsorázni. - Christian, mi szakítottunk. - felkiált és kihallom hangjából a rémületet. A francba. Ne reagálj hevesen, Grey! - Tudom. Attól még elvihetlek oda, és megetethetlek. - nézek rá. Muszáj ennie. Elvörösödik, arca szép halványrózsaszín. - Gyönyörű idefent, köszönöm. - mormolja, és feltűnik, hogy témát vált. - Hatásos, mi? - Az hatásos, hogy képes vagy rá. - Csak nem hízeleg, Miss Steele? Sokféle képességgel rendelkezem. - Tökéletesen tisztában vagyok vele, Mr. Grey. Ha! - célozgatás. Az édes Anastasia-tól. Rávigyorgok. Nyilván ellazult mellettem. Tartsd szóval, Grey! - Milyen az új munkád? - Jó. Érdekes. - És milyen a főnököd?
- Ó, okés. Határozottan közömbösnek hangzik Mr. Jack Hyde-dal kapcsolatban. A francba - remélem, nem próbálkozott semmivel. - Mi baj? - kérdem. Tudni akarom, hogy a rohadék nem tett-e valami illetlent. Ha igen, seggbe rúgom! - Attól eltekintve, ami nyilvánvaló, semmi. - Ami nyilvánvaló? - Ó, Christian, néha tényleg nehézfejű vagy. - gúnyolódik velem. - Nehézfejű? Én? Nem vagyok biztos benne, hogy díjazom ezt a hangnemet, Miss Steele. mondom kajánul, próbálva elnyomni a mosolyomat. - Hát akkor ne díjazd! - mondja csípősen. Ó, igen. Emlékszem erre. - Hiányzott az okos szád. - motyogom, és nem tudom elrejteni a mosolyomat. Felnyög és ismét elpirul, majd az alattunk elterülő külvárost nézi. Ó, mit tennék az okos szájával! Mocorgok az ülésben. Koncentrálj, Grey, a kurva életbe! Ellenőrzöm az irányt minden rendben. Jó úton haladunk Portland felé. Csendes, és kihasználom az alkalmat időnként rápillantani. Annyira szép! Hogy is engedhettem őt kisétálni az életemből? Sokkal nyugodtabbnak, elégedettebbnek érzem magam így, hogy itt van velem a buborékomban, magasan az égben. Jesszus, remélem, hogy a tervem beválik… csak meg kell találnom a megfelelő szavakat. Ez az elmúlt pár nap megmutatta, hogy szükségem van valakire - rá van szükségem. Akarom őt… de vajon ő is akar majd engem? Majd később kiderül, Grey - csak nyugi! Ne ijesztd el megint! Puhán landolok Portland egyetlen helikopter-leszállóján. Már bealkonyodott, és érzem a levegő lehűlését. Minden békét, amit mellette éreztem, elveszett a felhőkben, elpárolgott. El kell neki mondanom, hogyan érzek. Csak az alkalmas pillanatot kell elcsípnem. Kicsatolom a biztonsági övet, míg Charlie Tango lekapcsol és áthajolok, hogy az ő övét is kicsatoljam. Szeretem őt lekötve. Kíváncsi vagyok, hogy mennyire találta gusztustalannak a perverziót. Ha nem csal az emlékezetem, azt hiszem, annyira élvezte, mint én. És tudok anélkül szórakozni, hogy bántanám. A gondolat nagyon hízelgő - túl hízelgő, és gyorsan visszarázódom. - Jól utazott, Miss Steele? Gyengéden, Grey! - Igen, Mr. Grey. Köszönöm. - Na, jó, menjünk, nézzük meg a srác fotóit. Kinyitom az ajtót, leugrok és felé nyújtom a kezemet. Joe arra vár, hogy üdvözöljön bennünket. Olyan öreg, mint a hegyek, és amit nem tud a repülésről, az egy bélyeg hátuljára is ráférne. Van pár gyengepontom az öreg Joe-val kapcsolatban, aki egy Sikorsky11-al repült Koreába sürgősségi kiürítések miatt. Egek, van pár hajmeresztő története. - Joe, vigyázzon rá, amíg Stephan megjön! Nyolc, kilenc körül ér ide.
11
Sikorsky: katonai helikopter
- Meglesz, Mr. Grey. Hölgyem. Az autója odalenn várja, uram. Ja, és a lift nem működik, a lépcsőn kell menniük. - Köszönöm, Joe. Ahogy a tűzlépcső felé tartunk, tekintetem Anastasia magas sarkú csizmájára esik és visszaemlékszem, ahogy bezuhan az irodámba. - Szerencséd, hogy csak három emelet ebben a tűsarkúban. - Nem tetszik a csizmám? - kérdi ártatlanul. Egy váratlan kép villan be, ahogy a vállaimra hajlanak. - Nagyon is tetszik, Anastasia. - motyogom abban a reményben, hogy a hangom és az arckifejezésem nem fedi fel buja gondolataimat - Gyere! Lassan megyünk. Nem akarom, hogy eless és kitörd a nyakad. Ez okot ad arra, hogy hozzáérjek. Karomat köré fonom, és lassan megyünk lefelé a lépcsőn. A kocsiban, útban a galéria felé, az aggodalmam visszatér. Ez a kiállítása az úgynevezett barátjának - annak a fickónak, aki legutóbb, mikor láttam, megpróbálta beerőszakolni a nyelvét Ana szájába. Talán az elmúlt néhány napban beszéltek… talán ez egy rég várt randevú köztük. Bassza meg, remélem, nem. - José csak barát. - mondja halkan. Tudja, mit gondolok? Ennyire kiszámítható vagyok? Mióta? Azóta, mióta megfosztott a páncélomtól. Úgy mozdulok, hogy döbbenten ránézzek. Hogy ismerhet engem ilyen jól? Visszanéz rám, és összeszűkül a gyomrom. - Az a gyönyörű szempár túl nagy most az arcodon, Anastasia. Kérlek, ígérd meg, hogy rendesen eszel! - Igen, Christian. Rendesen fogok enni. - motyogja, hangját szarkazmus tarkítja. - Komolyan gondolom. - Csakugyan? A szarkazmusa folytatódik és szinte már ülnöm kell a kezeimen. Itt az ideje, hogy elővegyem a másik énem. - Nem szeretnék veszekedni veled, Anastasia. Vissza akarlak szerezni, és egészségesen. Felém pislog - olyan, akár egy rémült nyúl. - De semmi nem változott. - mondja halkan. Ó, Ana, dehogynem - földcsuszamlás szerű változás történt bennem. A galériához hajtunk, és nincs időm megmagyarázni a kiállítás előtt. - Majd hazafelé menet folytatjuk. Megérkeztünk. Kimászok a kocsiból, átsétálok az ő oldalára és kinyitom az ajtaját. Dühösnek tűnik, ahogy kimászik. - Miért csinálod ezt? - kiált rám. - Mit csinálok? Bassza meg - mi baja? - Mondasz valami ilyesmit, aztán elhallgatsz. Ennyi - ezért haragszol? Na, bazmeg!
- Megérkeztünk, Anastasia. Oda, ahová jönni akartál. Legyünk túl ezen, aztán beszélgetünk. Nem igazán akarok jelenetet az utcán. Összeszorítja az ajkait és ingerülten motyogja: - Oké. Megfogom a kezét és bemegyek a galériába, magam mögött húzva őt is. Ez egy az átalakított raktárépületek közül, amelyek mind üresek ebben a pillanatban. Ha egyet láttál, láttad mindet. Világos és szellős a helyiség, a sötét padló és a téglafalak ellenére. Portland ínyencei kortyolgatják az olcsó bort és fojtott hangon beszélgetnek, miközben a fotókat csodálják. - Jó estét mindenkinek, üdvözlöm önöket José Rodriguez kiállításán. - fiatal nő köszönt bennünket. A szememet akarom forgatni, mikor rám mered. Igen, igen - ez csak egy szép külső, aranyom. Nézz máshova! Végre úgy tűnik, hogy visszarázódott. - Ó, nyilván te vagy Ana. Érezd jól magad! - vigyorog Ana-ra és a kezébe nyom egy szórólapot és az italokkal meg rágcsálnivalókkal megrakott asztal felé irányít minket. Ana összehúzza a szemöldökét és a kis 'v' ismét megjelenik az orra felett. Meg akarom csókolni… megint. - Ismered? Megrázza a fejét és zavartnak tűnik. Megvonom a vállam. Hát… ez Portland. - Mit iszol? - kérdem. - Egy pohár fehérbort. Köszönöm. Ahogy az asztal felé indulok, hangos felkiáltást hallok. - Ana! Mikor körülnézek, meglátom a srácot, ahogy átöleli az én Ana-mat. Bassza meg. Nem tudom kivenni, miről beszélnek, de Ana behunyja a szemét és egy szörnyű pillanatig azt hiszem, hogy sírva fakad. Ő azonban továbbra is nyugodt, ahogy a srác egy karnyújtásnyira tartja, felméri őt. A francba - igen, nyomorultnak tűnik, miattam. Úgy tűnik, próbálja megnyugtatni a srácot. Úgy tűnik, tényleg kibaszottul érdeklődik iránta… mármint… túlzottan is. Érzem, ahogy a harag átjárja minden porcikámat. Kopj le, haver, ő az enyém! - Figyelemreméltóak ezek a munkák, nem gondolja? - kérdi egy kimerült fiatalember. - Nem néztem még körül. - válaszolom, és visszafordulok a csaposhoz - Két pohár fehér bort. Felnézek, és ő engem néz, kék szeme nagy és világos. A vérem besűrűsödik, és nem tudom elszakítani a tekintetemet tőle. Azok a csizmák kibaszott dögösek… és ahogy a haja a mellére omlik az arca körül… Bassza meg - uralkodj magadon, Grey! A srác feltesz neki egy kérdést és megszakítja a szemkontaktust. A homlokomat ráncolom. Fehér fogú mosolya, széles válla és elegáns öltönye van. Jóképű egy szarházi, bevallom. Ana ragyogó mosollyal válaszol valamire, amit a srác mondott, egy káprázatos mosollyal. Szeretném, hogy rám is így mosolyogjon… majd lehajol és arcon csókolja Ana-t. Rohadék. Megragadom a poharakat a borral, figyelmen kívül hagyom a fiatalembert mellettem, aki a fotókról beszél általánosságban, vagy valami hasonló szarságról, és visszatérek hozzá.
A srác egyik fényképét nézi, elveszve a gondolataiba. Egy tájkép egy tóról, és azt hiszem, nem éppen érdemtelen kép. Felpillant rám, szeme méricskélő és nyugtalan, miközben átadom neki az egyik pohár bort és belekortyolok a sajátomba. Jesszus, ez undorító… Barrique Chardonnay. - Megüti a szintet? A hangja szórakozott, de fogalmam sincs, mire gondol. A kiállítás? Az épület? - A bor. - tisztázza. - Nem. Csak ritkán üti meg az ilyen eseményeken. - motyogom halkan - Egész tehetséges a srác. - Mit gondolsz, miért őt kértem meg, hogy készítse el a portrédat? - kérdi büszkén, és ez bosszant. Büszke rá, mint aki részesül a sikerében… mert törődik a sráccal, túlságosan is. A gondolattól elfog a féltékenység. Ez egy új érzés, amit mindig csak körülötte érzek - és nem szeretem. - Christian Grey? - az átkozott fotós egy Portland-i újságtól, kirángat sötét gondolataimból Készíthetek egy képet önről, uram? Mondanám neki, hogy kopjon le, de udvariasnak kell maradnom. Nem akarom, hogy a sajtótájékoztatón visszaüssön a dolog és Sam foglalkozzon vele. - Persze. Utána nyúlok és átkarolom Anastasia-t, magam mellé húzva őt. Azt akarom, hogy mindenki tudja, ő az enyém. - Mr. Grey, köszönöm. - mormogja. Bólintok. - Miss…? - kérdi Anastasia-tól. - Steele. - motyogja félénken. - Köszönöm, Miss Steele. Elsiet és Anastasia kilép az ölelésemből. Vonakodva engedem el. Felnéz rám. - Kerestem rólad képeket az interneten, ahol partner van veled. De egyet sem találtam. Kate ezért gondolta, hogy meleg vagy. - mondja. - Ez megmagyarázza azt az illetlen kérdésedet. Nem, nem járok randevúra senkivel, Anastasia… csak veled. De ezt már tudod. És szeretnék veled még több randevút, bébi! Sokkal többet! - Szóval soha nem mentél sehová az… - gyorsan körbepillant a válla felett, nem hallgatózik-e valaki - az alárendeltekkel? Kissé elpirul. Horkantani és nevetni szeretnék. Annyira ártatlan. - Néha. De nem randizni. Tudod, vásárolni mentünk. - magyarázom és próbálom elrejteni, hogy szórakoztat. És akkor belegondolok… az egyetlen, akivel valaha is többet akartam, az ő. - Csak te, Anastasia. - suttogom, és sokkal többet akarok mondani. Meg akarom kérdezni, mit érezne, ha visszajönne hozzám. De ez a helyszín túl nyilvános. Ismét elpirul, arca halvány rózsaszín és lesütve a szemeit, az ujjait tanulmányozza. El kell
innen vinnem őt magammal. Akkor tudunk rendesen beszélgetni… és meg akarom etetni. Minél hamarabb megnézünk mindent, annál hamarabb mehetünk. - A barátod szemlátomást inkább tájképeket készít, mintsem portrékat. Gyere, nézzünk körül! Felé nyújtom a kezem és gyerekesen elragadtatott vagyok, mikor elfogadja. Végigmegyünk a galérián, röviden megállva minden fényképnél. Bár irigylem ezt a srácot a bájos Anastasiaban ébresztett érzések miatt, el kell ismernem, elég jó. Befordulunk egy sarkon - és megtorpanunk. Ott van hét jókora portré róla. A képeken szépnek, természetesnek és nyugodtnak tűnik. Nevetve, homlokráncolva, duzzogva, elgondolkodva, szórakozottan… és az egyiken bánatosan és szomorúan. És ebben a pillanatban tudom. Tudom, hogy a srác sokkal több akar lenni, mint egyszerű barát. Ezek itt a felé irányuló hódolatát mutatják - szerelmeslevelek, mindegyik a galéria falán, hogy minden rohadék megcsodálhassa. Mielőtt tudnám, mit mondok, a szavak csak úgy elhagyják a számat. - Úgy tűnik, nem én vagyok az egyetlen. Ő is döbbenten és meglepve bámulja őket, mint én. Nem lehet, hogy valaki más birtokolja őket. A gondolattól felforr a vérem… remélem, eladók. - Bocsáss meg! - mormogom és a recepciós pult felé veszem az irányt. Akarom azokat a képeket. A galéria igazgatója meglepetten tapasztalja, hogy mindet meg akarom venni. Átadom neki a hitelkártyámat. - Szeretném, ha minél hamarabb kiszállítanák. - A kiállítás idejéig még itt kell maradniuk. - mosolyog rám túlzottan kedvesen. Mikor a legsziporkázóbb vigyorommal próbálkozom, idegesen hozzáteszi: - De biztos vagyok benne, hogy meg tudjuk oldani valahogy. És csupa ujj és hüvelykujj, ahogy lebonyolítja a kártyás fizetésemet. Nők… ez mindig bejön. Ez csak egy csinos arc, kedvesem - te tényleg nem akarod közelebbről tanulmányozni. Visszaadja nekem a kártyát elvörösödve és szempilla rebegtetve. Udvarias mosollyal kezelem, és visszamegyek Anastasia-hoz. Bassza meg - egy pillanatra magára hagyom, és a farkasok megrohanják. Egy srác élénk hangon társalog vele, csupa mosoly, szőke és jól néz ki… kopj le, ő az enyém! Ana kissé megugrik, mikor megfogom a könyökét. A szőke rohadék rám vigyorog. - Maga szerencsés fickó. - mondja, számomra túl kedélyesen. - Az vagyok. - vicsorgok rá. És most tűnés! Tud olvasni a jelekből… azonnal lelép. - Megvetted valamelyiket? - kérdi tágra nyílt szemmel, mihelyt ismét egyedül vagyunk. - Valamelyiket? - horkantok. - Többet vettél? Tényleg fogalma sincs. - Az összeset megvettem, Anastasia. Nem akarom, hogy holmi idegenek szemezzenek veled az otthonuk magányában. Tátott szájjal néz rám.
- Inkább te legyél az? - kérdi lélegzetvisszafojtva, gúnyosan. Neki igazán, igazán fogalma sincs arról, milyen bájos és gyönyörű… ez megdöbbentő. A gondolat, hogy valaki más elmélyül ezekben a képekben, egy átok számomra. Ő az enyém. - Hogy őszinte legyek, igen. - Perverz. - tátogja és igyekszik nem nevetni. Lenézek rá. Bassza meg, kihívó és vicces. - Ezzel az állítással nem vitatkozhatok, Anastasia. - Szívesen megvitatnám veled, de aláírtam egy titoktartási kötelezettséget. - mondja dölyfösen. Miért lyukad ki mindig ennél a dolognál? Jesszus, szeretném őt a lakásában - lehetőleg alattam… vagy a térdén. - Hogy mit tennék azzal az okos száddal! - mormolom közel hajolva hozzá. Felnyög. - Nagyon durva vagy! - szid le, bíborvörös arccal. Levigyorgok rá. Ó, bébi, ez nem újdonság!12 Visszapillantok a képekre. - Olyan ellazult vagy ezeken a képeken, Anastasia. Nem sűrűn látlak ilyennek. Felém pislog, kékszemű ártatlanság, majd az ujjaira mered, mintha valamit átgondolna. Nézz rám! Szeretném tudni, mire gondolsz! Előre nyúlva felfelé biccentem a fejét és felnyög, amint az ujjaim hozzáérnek a testéhez. Ismét ez a hang… az ágyékomban érzem. - Azt akarom, hogy velem is ilyen ellazult legyél! - suttogom követelőzve. - Ha ezt akarod, ne legyél olyan fenyegető velem! - csattan fel. - Meg kell tanulnod kommunikálni, és elmondani az érzéseidet! A francba… itt és most akarjuk ezt? Privátban akarom ezt megbeszélni. Megacélozza magát. A francba… hova fog ez vezetni? - Christian, te azt akartad, hogy alávetett legyek. Ez a probléma gyökere. Benne van az alávetett definíciójában. Te küldted nekem e-mailben. - megáll, rám mered - Azt hiszem, a szinonimák a következők. Idézem: „engedékeny, szolgálatkész, alkalmazkodó, irányítható, passzív, beletörődő, türelmes, szelíd”. Nem volna szabad rád néznem. Nem szólhatok hozzád, amíg nem kapok rá engedélyt. Mégis, mit vársz tőlem? - sziszegi. Bassza meg - ezt privátban kell megbeszélnünk! Miért akarja ezt itt csinálni? - Nagyon összezavar, amikor veled vagyok. - folytatja - Nem akarod, hogy dacoljak veled, de közben szereted az „okos számat”. Engedelmességet akarsz… kivéve, amikor nem, de csak azért, hogy megbüntethess. Egyszerűen nem tudom, mi mennyi, amikor veled vagyok. Oké, látom, hogy ez kellemetlen lehet - de tényleg nem itt akarom megbeszélni. - Jó észrevétel, jól megfogalmazva, mint mindig, Miss Steele. - nem tudom a hangomból eltűntetni a hidegséget - Gyere, menjünk enni! - Még fél órája sem vagyunk itt. - Láttad a képeket, beszéltél a sráccal. - Josénak hívják. - csattan rám dühösen. 12
Eredetileg: Oh baby, that’s old news. Annyira tetszik az eredeti szöveg, és annyira nem tetszik, hogy nem lehet jól visszaadni… Valahogy az angol verzió nekem önelégültebbnek tűnik, ami itt most jobban mutatna.
- Már beszéltél Joséval… azzal a férfival, aki éppen a nyelvét igyekezett letuszkolni a vonakodó szádba, amikor utoljára láttam, amikor te részeg és beteg voltál. - mordulok rá. - Soha nem ütött meg. - morogja, a szeme ég a dühtől. Mi a fasz? Itt akarja ezt megbeszélni… nem hiszem el. A harag szétárad a testemben. - Ez övön aluli ütés volt, Anastasia. - suttogom fortyogva. Elvörösödik, és nem tudom, hogy a szégyentől vagy a haragtól. A hajamba túrok, hogy megakadályozzam magam abban, hogy felkapjam, kirángassam és megmutassam neki, mennyire vagyok dühös. - Elviszlek enni valamit. Itt hervadsz el a szemem előtt. Keresd meg a srácot, búcsúzz el tőle! a hangom semleges, ahogy próbálom visszafogni a természetem. Döbbenten néz rám. - Kérlek, nem maradhatnánk még? - Nem. Megyünk. Most. Búcsúzz el! Éppen hogy csak vissza tudom magam fogni, hogy ne kiabáljak vele. Felismerem a makacsságot, ahogy összeszorítja a száját. Pokoli dühös, és mindazok ellenére, amin keresztülmentem az elmúlt pár napban, leszarom. Elmegyünk innen, és ha kell, felkapom és kicipelem innen. Lesújtó pillantást vet rám, sarkon fordul, haja meglibben és meglegyinti a vállamat. Méltóságteljesen és dühösen José felé indul. Ahogy eltávolodik tőlem, küzdök az egyensúlyom visszaállításáért. Mi van vele, hogy ennyire fel tud bosszantani? Kiabálni szeretnék vele, megütni… megdugni. Itt. Most. És ebben a sorrendben. A srác megint átkarolja, mintha ő ragyogná be az egész rohadt életét, és figyelmen kívül hagyja a körülötte csoportosuló hölgyeket. Feszülten figyel mindenre, amit Ana mond, mint akit érdekel, majd végigsimít rajta és köré fonja a karjait. Kopj le, ő az enyém! Ana átöleli a nyakát és suttog valamit a rohadék fülébe! Mielőtt ráébrednék, mit csinálok, feléjük lépkedek, készen arra, hogy széttörjem a srác végtagjait. Szerencséje van, hogy mire odaérek, elengedi. - Ne tűnj el, Ana! Ó, Mr. Grey, jó estét! - motyogja a srác. - Mr. Rodriguez, őszinte elismerésem. Sajnálom, hogy nem maradhatunk, de vissza kell érnünk Seattle-be. Anastasia? - fogom meg a kezét. - Szia, José! Még egyszer gratulálok! - még egyszer arcon csókolja, és nem bírok többet elviselni. Azt hiszem, koszorúerem lesz. Önkontrollra van szükségem, hogy ne vessem őt a vállamra. A bejárati ajtó felé húzom, majd ki az utcára. Érzem őt, ahogy botladozva próbálja velem tartani az iramot, de nem érdekel… most… csak azt akarom, hogy… Van itt egy sikátor. Behúzom oda, és mielőtt végiggondolnám, mit teszek, a falnak lököm. Két kezem közé fogom az arcát, ismét a falhoz szegezve testét a haragom és a vágyam szédítő, robbanásveszélyes elegyével. Lecsapok a szájára, olyan hevesen, hogy összekoccannak a fogaink, és a nyelvem már a szájában. Olcsó bor és ínycsiklandozó Ana íze van… ó, ez a száj! Hiányzott ez a száj. A vágy lángjai gyúlnak ki testemben, mint egy erdőtűz a száraz gyújtóson. Annyira felizgultam - akarom őt, itt, ebben a sikátorban.
Váratlan hevével szembesülök. És a büntető jellegű csókom átalakul valami mássá. Bassza meg - az ujjai a hajamba túrnak, erősen meghúzva. Belenyög a számba, és visszacsókol, elszabadult szenvedéllyel. Ő is akarja ezt… ez annyira izgató! Felnyögök válaszul. Egyik kezemmel megfogom a tarkóját. Szabad kezemmel lefelé barangolok a testén, érzem a mellét, a derekát, a fenekét, a combját. Fel akarom húzni a ruháját és itt megdugni. Igen- lángra lobban körülöttem. Igen - ő is akarja. Neki is hiányzott. Ez az érzés. Ez mámorító, és annyira akarom őt, mint még soha ezelőtt. Ne! Ne! Grey! Ne a sikátorban, mint egy olcsó kurvát! Elhúzódom, és pokoli dühösen nézek le rá. - Te. Az. Enyém. Vagy. - mondom levegő után kapkodva, eltolom magamtól, gyakorlatilag mindjárt térdre rogyok. Hatott rám bárki is így? Valaha? - Az ég szerelmére, Ana! - lihegem. Lehajolok, megtámaszkodom a térdemen, próbálom visszaállítani a légzésemet és lenyugtatni tomboló testemet. Jesszus, majdnem megdugtam ezt az ártatlant egy sikátorban! - Sajnálom. - suttogja szintén kifulladva és lihegve. - Sajnálhatod is! - morgom - Tudom, miben mesterkedtél. A fotóst akarod, Anastasia? Egyértelmű, hogy vannak érzései irántad. - Nem. Ő csak egy barát. - motyogja bűnbánóan… és ez egy bizonyos szintig megnyugtató számomra. - Egész felnőtt életemben igyekeztem elkerülni minden szélsőséges érzelmet. De te… olyan érzéseket hozol ki belőlem, amelyek teljesen idegenek tőlem. Ez nagyon… - a szavak kifognak rajtam, egyáltalán nem megfelelőek, hogy leírják, mit is érzek az irányítással kapcsolatban összezavar. - ez a legjobb, amit tudok - Szeretem, ha a kezemben van az irányítás, és ha veled vagyok - áthatóan nézek le rá -, ez elvész. Elpirul és gyönyörű kék szemei tágra nyílnak az érzéki ígérettől, a haja összekócolódott. Beletúrok a hajamba, hálás vagyok a visszaszerzett önuralmam látszatának. Nézd, mit művelsz velem, Ana! Látod? Ismét a hajamba túrok és egy mély, tisztító lélegzetet veszek. Megragadom a kezét. - Gyere, beszélnünk kell! - mormolom. Mielőtt megduglak. - És muszáj enned! Van itt egy étterem, szemben a sikátorral. Olcsó és jó hangulatú, de Taylor rövid időn belül itt lesz értünk, így nem tudok körülnézni. - Ez megteszi. - morgom, ahogy bevezetem - Nincs sok időnk. Iróniával jegyzem meg, hogy a falak színe olyan, mint a játszószobámé. Nem foglalkozom ezzel a gondolattal. A talpnyaló pincér egy félreeső asztalhoz vezet minket, gyakran mosolyogva az én Anastasia-m felé. - Nincs sok időnk. Mindketten hátszínt kérünk, közepesen átsütve, bearni mártással, ha van, sült krumplival, párolt zöldséggel, ami a chefnek van, és kérem a borlapot is. - nézek rá.
- Természetesen, uram. - mondja döbbenten. Igen, mint mondtam, nagyon sietünk, és nem akarom, hogy itt baszd a rezet! Elsiet. Ana bosszúsan, duzzogva néz rám. Bassza meg - most mi van? - És ha nem szeretem a hátszínt? - Ne kezd, Anastasia! - sóhajtok. - Nem vagyok gyerek, Christian! - Akkor ne is viselkedj úgy! - csattanok rá. Felém pislog, megbántott arckifejezéssel. - Gyerek vagyok, mert nem szeretem a steaket? - kérdi, a hangja magas és sértett. - Azért, mert szándékosan igyekszel féltékennyé tenni. Ez gyerekes. Egyáltalán nem vagy tekintettel a barátod érzéseire, hogy így vezeted őt az orránál fogva? Elvörösödik, majd rémültnek tűnik, és tele lelkiismeret-furdalással. A pincér visszatér a borlappal, lehetőséget adva nekem, hogy uralkodjak a természetemen. Az átlagosnak tűnő választékra pillantok, és nem tudok ellenállni. - Akarsz te választani? - kérdezem, túlságosan is kedvesen. - Te választasz. - válaszol csökönyösen, és összeszorítja a száját. Ne szórakozz velem, bébi! - Két pohár Barossa Valley Shirazt kérek. - Ő… ez a bor csak üveggel rendelhető, uram. - Akkor egy üveggel! - csattanok rá. Hülye pöcs! - Uram. - hunyászkodik meg. - Nagyon mogorva vagy. - motyogja, nem kétséges, hogy megsajnálta a fölényes barmot. Szenvtelenül nézek rá, amennyire csak képes vagyok. - Vajon miért? Még a saját fülemmel is hallom az ingerültséget a hangomban. - Hát, jó megtalálni a kellő hangszínt egy intim és őszinte beszélgetéshez a jövőről, nem? mosolyog rám túlzottan kedvesen. Ó, szemet szemért, Miss Steele! És ismét kihív. Csodálom a bátorságát. Mosolygás fenyeget, és minden tőlem telhetőt megteszek, hogy megakadályozzam. - Elnézést. - mondom. Igaza van. - Elfogadom a bocsánatkérést, és örömmel tudatom veled, hogy még nem tértem át a vegetáriánus étkezésre azóta, hogy utoljára együtt ettünk. - Tekintve, hogy ez volt az utolsó alkalom, amikor ettél, azt hiszem, ez vitatható. - Már megint ezt a szó: vitatható. - Vitatható. - tátogom, és ezúttal nem tudom visszafojtani az ironikus mosolyomat. Ez a szó… emlékszem, akkor használtam ezt a szót utoljára, mikor vele beszéltem, szombat reggel. Mielőtt a világom darabjaira hullott. - Ana, amikor utoljára beszéltünk, ott hagytál. Egy kicsit ideges vagyok. Én megmondtam neked, hogy vissza akarlak szerezni, de te nem mondtál erre semmit.
Rámeredek, és nézem, mint fut ki minden szín az arcából. A francba. - Hiányoztál… nagyon hiányoztál. Christian. Az elmúlt néhány nap… nehéz volt. Nyel egyet és mély lélegzetet vesz. A francba, ez nem tűnik jónak. Talán a viselkedésem végleg eltaszítottam magamtól. Megáll a légzésem. - Semmi nem változott. Nem lehetek az, aki akarod, hogy legyek. - suttogja. - Az vagy, aki akarom, hogy legyél. Te vagy minden, ami szeretném, hogy legyél. - Nem, Christian, nem vagyok. Ó, Ana, kérlek, higgy nekem! - Azért vagy zaklatott, ami a múltkor történt. Ostobán viselkedtem, és te… te is. Miért nem mondtad ki a biztonsági szót, Anastasia? Pislog rám, mintha kihúztam volna alóla a talajt. - Válaszolj! - kérem, és nézem, mint zsugorodik össze előttem. - Nem tudom. Ez túl sok volt nekem. Próbáltam az lenni, aki akarod, hogy legyek, próbáltam elviselni a fájdalmat, és kiment a fejemből. Tudod… elfelejtettem. - suttogja. - Elfelejtetted! - zihálom döbbenten. Azért mentünk keresztül mindezen a szaron, mert elfelejtette? Bassza meg! Miért nem emlékeztettem? Milyen egy kibaszott idióta vagyok… nem kért meg rá, hogy hagyjam abba. Vajon megkért volna? - Hogy bízhatnék benned? Bármikor is? - kérdem halkan. A francba. Ha nem képes velem őszinte lenni… hogy lehetne reményünk? A lelkem meggyengül… Bassza meg! A pincér megérkezik a borral, míg mi hitetlenkedve nézünk egymásra. Előveszi a legjobb formáját és a lehető legszínpadiasabban nyitja ki az üveget. Ki a faszt próbál lenyűgözni? Kitölti a pohárba. Gyorsan kortyolok belőle. Lélegeznem kell, de tűrhető. - Megfelel. Megtölti a poharainkat és távozik. Nem vesszük le a szemünket egymásról. Mindketten próbáljuk megfejteni, mit gondolhat a másik. Iszik egy kortyot és lehunyja a szemét, elismerése jeléül, és egy pillanatig élvezem érzéki elismerését a bor iránt. Kinyitja a szemét és rám mered. - Sajnálom. - suttogja. - Mit sajnálsz? - kérdem. Hát nincs remény? Bassza meg! - Hogy nem használtam a biztonsági szót. A hírtelen megkönnyebbülés szétárad az ereimben. - Megkímélhettük volna magunkat ettől a szenvedéstől. - mormolom, hogy megpróbáljam elrejteni a megkönnyebbülést. - Te jól nézel ki. - mondja halkan. - A külső becsaphat. Egyáltalán nem érzem jól magam. Azt érzem, hogy öt napja nem kel föl a nap, Ana. Folyamatos éjszakában élek azóta.
A döbbenettől elakad a lélegzete. Oké… na, gyerünk! - Azt mondtad, soha nem hagysz el, mégis, bekeményítettél, és távoztál. - mormogom, és nem bírom megtartani a szeszéjes vádat a hangomban. - Mikor mondtam, hogy soha nem hagylak el? - Álmodban. Rég nem hallottam ilyen megnyugtató dolgot, Anastasia. Felengedett bennem a feszültség. Ismét rám mered. - Azt mondtad, szeretsz. - suttogom… és bár a szavak széttépnek, tudnom kell, ha még mindig így érez - Ezt most tekintsem múlt időnek? - Nem, Christian… - mormolja, a szeme csillog az őszinteségtől. És a megkönnyebbülés ismét átjárja a testem. - Akkor jó. - motyogom. Nem akarok most erre gondolni. Szerencsére a pincér visszatér az ételünket. - Egyél! - csattanok rá. Undorral néz a tányérjára. Vöröset látok. - Isten engem úgy segéljen, Anastasia, ha nem eszel, a térdemre fektetlek itt, az étteremben, és ennek semmi köze nem lesz a szexuális kielégüléshez. Egyél! - sziszegem. - Oké, eszem. Rakd el a viszkető tenyeredet, kérlek. Viccelődni próbál - de nem nevetek. Elpazarolja az ételt. Hülye kis… Felveszi az evőeszközöket, mintha valami halálos ítéletet kapott volna, és ellenállok a késztetésnek, hogy forgassam a szememet. Eszik egy falatot… és behunyja a szemeit és megnyalja az ajkát. Az apró rózsaszín nyelvének látványa elég ahhoz, hogy felizgasson. Jesszus, ne ismét! Leállítom a testem. Lesz még erre időnk… ha igent mond. Eszünk. Nem mondunk semmit. Tehát nem mondja nekem, hogy kopjak le… egyelőre. Ahogy lopva őt nézem, rájövök, hogy mennyire élvezem a társaságát. Oké, különféle érzelmi csomókkal vagyok megkötözve… de itt van. Velem van és eszik. Reménytelinek érzem magam, hogy a javaslatom működni fog. A reakciója rám a sikátorban… zsigeri volt. Még mindig akar engem. Tudom, hogy megdughattam volna ott, és nem állított volna meg. - Tudod, ki énekel? - szakítja meg az álmodozásomat. Egy lágy, lírai hangú fiatal nő énekel… - Nem… de jó, bárki legyen is. - Nekem is tetszik. Remélem, oda tudom neki adni az iPod-ot… Remélem, tetszenek majd neki a dalok, amiket választottam. - Mi az? - kérdi. A francba. Néha azon tűnődöm, hogy képes olvasni a gondolatomban. A fejemet rázom. - Egyél! - motyogom. - Nem megy több. Eleget ettem. Elégedett, uram? Szándékosan próbál hergelni? Nézem őt és megállapítom, hogy nem. Ha nem evett sokat az elmúlt pár napban, akkor valószínűleg tele van. Az órámra pillantok. Taylor-nak pillanatokon belül itt kell lennie.
- Tényleg teli vagyok. - teszi hozzá. - Rövidesen indulnunk kell. Taylor már itt van, te pedig holnap reggel dolgozol. Eddig ez eszembe se jutott. Dolgozni jár most - alvásra van szüksége. Lehet, hogy felül kéne vizsgálnom a terveimet és a testem elvárásait. Nem tetszik a gondolat. - Ahogyan te is. - Én jóval kevesebb alvással működőképes vagyok, Anastasia. De legalább ettél valamit. - Nem Charlie Tangóval megyünk vissza? - Nem. Sejtettem, hogy inni fogok. Taylor jön értünk. Különben is, így kettesben lehetünk néhány órát a kocsiban. Mi mást tehetnénk, mint beszélgetünk? És elő tudom neked adni az ajánlatomat. Kényelmetlenül mocorgok a székemben. A tervem harmadik szakasza nem ment olyan simán, mint vártam. Mint mindig, most is elterelte a figyelmem. De biztosan vissza tudom ezt fordítani és befejezni ezt a társalgást a kocsiban. Hívom a pincért, kérem a számlát, majd felhívom Taylort. A második csörgésre felveszi. - Mr. Grey. - A Le Picotinban vagyunk, délnyugat, Third Avenue. - leteszem. - Olyan durván bánsz Taylorral, sőt majd mindenkivel. - szid le. - Csak gyorsan a tárgyra térek, Anastasia. - Ma este még nem tértél a tárgyra. Semmi nem változott, Christian. Touché, Miss Steele. Oké, Grey, most vagy soha! - Van egy ajánlatom a számodra. - Ez az egész egy ajánlattal kezdődött. - jegyzi meg csípősen. - Ez egy másfajta ajánlat. - tisztázom. Felvont szemöldökkel, szkeptikusan néz rám. A pincér visszatér és odaadom neki a kártyámat, le nem véve a szemem Anaról. Elmondhatom, hogy érdeklődik. Helyes. Bassza meg, érzem, ahogy a szívverésem felgyorsul. Remélem, beleegyezik… vagy tényleg elveszett leszek. A pincér visszaadja a kártyámat és elém csúsztatja, hogy aláírjam. Obszcénül nagy borravalót adok neki és hatalmas mozdulatokkal leírom a nevemet. A pincér ragyogó tekintettel néz rám. Igen, rá mosolyogj, ne az én Anámra! A telefonom búg és megnézem az üzenetet. Taylor megérkezett. A pincér visszaadja a kártyámat és eltűnik. - Gyere, Taylor odakinn van. Mindketten felállunk, és megfogom a kezét. - Nem akarlak elveszíteni, Anastasia! - mormolom, belenézve fényes, ijedt szemébe. A számhoz húzom a kezét és gyengéden megcsókolom. Ajkai résnyire nyílnak és élesen beszívja a levegőt. Taylor a járdánál vár. Kinyitom Ana ajtaját és átsétálok a vezető oldalára. Taylor kimászik, hogy kinyissa nekem az ajtót. - Megoldom, Taylor, köszönöm. Elhoztad az iPodod? - Igen, uram. Egész úton viselni fogom. - Mit hallgatsz? - Puccinit, uram.
- Tosca? - Bohémélet. - Jó választás. - mosolygok. Mindig úgy gondoltam, a zenei ízlése inkább a rock és a country felé hajlik. Mély lélegzetet véve mászok be a kocsiba. Körülbelül most fogom megvitatni életem legnagyobb ajánlatát, míg Taylor kivezet a forgalomból. Anastasia várakozón mered rám. Szembe fordulok vele. - Mint mondtam, van egy javaslatom a számodra, Anastasia. Idegesen pillant Taylor felé, ahogy számítottam rá. - Taylor nem hall minket. - Hogyan? - vonja össze a szemöldökét. - Taylor. - szólítom. Taylor nem válaszol. Ismét szólítom, majd előre hajolok és megütögetem a vállát. Taylor leveszi a fülhallgatót. - Igen, uram? - Köszönöm, Taylor. Minden rendben, hallgasd csak tovább. - Uram. - Elégedett vagy? Taylor az iPodját hallgatja. Puccini. Felejtsd el, hogy itt van. Én is elfelejtem. - Te kérted meg erre? - Igen. Meglepetten pislog. - Oké. Szóval az ajánlat? Én is ideges vagyok, bébi. Gyerünk! Ne szúrd el, Grey! - Előbb hadd kérdezzek valamit. Egyszerű vaníliakapcsolatra vágysz, amiben nincs semmi perverzió? - Perverzió? - cincogja tátott szájjal. - Perverzió. - El sem hiszem, hogy ezt mondtad! - ismét idegesen pillant Taylor felé. - Hát mondtam. Válaszolj! - Szeretem veled a perverziót is. - suttogja. A megkönnyebbüléstől finoman kifújom a levegőt, tudva, hogy nem láthat a sötétben. Első lépés… oké. Csak nyugodtan, Grey! - Én is így gondoltam. Akkor mit nem szeretsz? Egy pillanatig hallgat… kék szemei engem vizslatnak. - A kegyetlen és szokatlan büntetés fenyegetését. - Mit akarsz ezzel mondani? - Ott az a sok pálca és ostor meg minden a játszószobádban, és a legszívesebben a sarokba bújnék előlük, úgy megrémisztenek. Nem akarom, hogy rajtam használd őket. Ezt magamnak köszönhetem, gondolom ironikusan.
- Oké, szóval semmi ostor vagy pálca… vagy övek, ami azt illeti. - teszem hozzá és nem tudom visszafogni a hangomból áradó iróniát. Ahogy egy utcai lámpánál haladunk el, láthatom a zavart homlokráncolását. - Újra meg akarod húzni a kemény határokat? - Nem, nem erről van szó. Csak szeretnélek megérteni, jobban érteni, hogy mit szeretsz, és mit nem. - Alapvetően azzal nem tudok mit kezdeni, hogy neked örömet szerez, ha fájdalmat okozol nekem. És azzal sem, hogy mindezt azért teszed, mert átléptem valami önkényes határt. Bassza meg. Figyelmen kívül hagyom az első mondatát. Nem fogok ide kitérni vagy belevágni ebbe a beszélgetésbe. A második mondatára koncentrálok. - Hiszen az nem önkényes, írásba foglaltuk a szabályokat. - Nem akarok egy sor szabályt sem! - Egyáltalán nem? A francba - talán hozzámér. Bassza meg. Hogy tudnám megakadályozni? És tegyük fel, ha valami hülyeséget csinál és veszélybe sodorja magát? - Egyáltalán nem. - jelenti ki nyomatékosan. Oké, az egymillió dolláros kérdés! - De azt nem bánod, ha elfenekellek? - Mivel fenekelsz el? - Ezzel. - emelem föl a kezem. Mocorog az ülésében… és egy néma gyönyörűség mocorog a gyomrom mélyén. Ó, bébi, szeretem, ha fészkelődsz! - Nem, nem igazán. Főleg azokkal az ezüstgolyókkal… Megrándul a farkam a gondolatra. Bassza meg. - Igen, az jó volt. - Több mint jó. - motyogja. - Tehát elviselsz egy kis fájdalmat. - nem tudom elrejteni a reményt a hangomban. Vállat von. - Igen, gondolom. - nyel egyet idegesen. Oké… szóval eköré tudjuk felépíteni a megállapodásunkat. Mély levegő, Grey, mondd el neki a teljes megállapodást! - Anastasia, szeretném elölről kezdeni. Csináljuk a vaníliát, és talán, egyszer, ha majd jobban bízol bennem, és én is abban, hogy őszinte vagy, és kommunikálsz velem, továbblépünk, és csinálunk néhány olyan dolgot is, amit én szeretnék. Ez van. Bassza meg. Várom. Várom a reakcióját. A jó közérzetem, az egyensúlyom a tét… es ő… nem mond semmit! Mered rám és a sötét miatt ötletem sincs, mit gondolhat. Ez maga a purgatórium. - Mi a helyzet a büntetésekkel? - Nincs büntetés. Semmi. - És a szabályok? - Nincsenek szabályok.
- Egyáltalán? De a szükségleteid… - Rád nagyobb szükségem van, Anastasia. Az elmúlt néhány nap maga a purgatórium volt a számomra. Minden ösztönöm azt súgja, engedjelek el, azt mondja, nem érdemellek meg… A képek, amelyeket az a srác készített rólad… látom, hogy ő milyennek lát téged. Olyan nyugodt vagy rajtuk, olyan szép. Nem, mintha most nem lennél szép, de ahogy itt ülsz, látom a fájdalmadat. Rémes a tudat, hogy miattam érzel így. De önző vagyok. Azóta akarlak, hogy beestél az irodámba. Törékenyen szép vagy, őszinte, meleg, erős, szellemes, csábítóan ártatlan… Bármeddig folytathatnám. Lenyűgözöl. Kívánlak, és a gondolat, hogy valaki másé legyél, olyan, mintha kést döfnének sötét lelkembe. Bassza meg… elég a beszédből, Grey! - Miért gondolod, hogy sötét a lelked, Christian? Én soha nem mondtam volna ilyet. Talán szomorú, de jó ember vagy… nagyvonalú, kedves, és nem hazudtál nekem soha. Én nem próbálkoztam eléggé. A múlt szombat komoly megrázkódtatás volt a számomra. Ez döbbentett rá, hogy eddig milyen alkalmazkodó voltál velem, és nem lehetek az, akit szeretnél. Aztán, miután elmentem, fölfogtam, hogy a fizikai fájdalom, amit okoztál, messze nem olyan fájó, mint az, hogy elveszítelek. Szeretnék örömet okozni neked, de nagyon nehéz. - Állandóan örömet okozol nekem. - suttogom. Mikor fogja megérteni? - Hányszor kell még elmondanom? - Soha nem tudom, mire gondolsz. Néha annyira elzárkózol, olyan vagy, mint egy sziget. Megfélemlítesz. Ezért vagyok olyan csöndes. Nem tudom, merre lendül ki a hangulatod. Északról délre, majd vissza, a másodperc egy része alatt. Ez összezavar. És nem engeded, hogy hozzád érjek, pedig én annyira szeretném, hogy kimutassam vele, mennyire szeretlek. Megint kimondta. Tátott szájjal nézek rá és ő hírtelen kicsatolja a biztonsági övét és az ölembe mászik, teljesen meglepve ezzel. A kezébe fogja az arcom… Jesszus! - Szeretlek, Christian Grey. Kész vagy ennyi mindent megtenni értem. Én nem érdemlek ennyit, és sajnálom, hogy nem tudom megtenni neked mindazt, amit szeretnél. Talán idővel… nem tudom… de igen, elfogadom az ajánlatodat. Hol írjam alá? Átöleli a nyakamat és így tart engem. Nem tudom elhinni, amit hallok. Boldogság robban a mellkasomban… meg fogja próbálni. Visszaszereztem őt. Újra az enyém. Nem érdemlem meg őt, mégis visszakaptam. Mindkét karommal átölelem és magamhoz szorítom, beletemetve az orrom édes, illatos hajába, míg megkönnyebbülés és számtalan érzelem keresztüláramlik rajtam. - Ó, Ana! - zihálom, és átölelve őt ülök, annyira meglepődve, hogy nem mondok semmi mást. A karjaimba bújik, a feje a vállamon, miközben Rachmaninov játszik halkan az autó rádiójában. Végiggondolom a szavait… nem hiszem el, hogy még mindig szeret engem - de ezúttal nem félek ezektől a szavaktól. Féltem, míg ő nem. De az, hogy megérintsen… Nem, nem érinthet meg. Meg kell ezt vele értetnem. Irányítani az elvárásait. Finoman simogatom a hátát. - Az érintés kemény határ a számomra, Anastasia. - mormolom a hajába.
- Tudom. Bárcsak érteném, miért! - mondja halkan, lehelete csiklandozza a nyakamat. Elmondjam neki? Miért akarná tudni ezt a szarságot? Az én szarságomat? Talán utalni is tudok rá… egy nyomot adni neki. - Borzalmas gyerekkorom volt. A narkós kurva egyik stricije… - megvert… megégetett… eltörte a csontjaimat… - Emlékszem… És mindenki érintése őrá emlékeztet. Megrázkódom, ő pedig megfeszíti a karjait a nyakam körül. - Bántott? Az anyád? - Emlékeim szerint nem. Csak elhanyagolt. Azt hiszem, én vigyáztam rá. Amikor végül megölte magát, négy napba telt, mire valakinek feltűnt, és megtaláltak minket… emlékszem. Lehunyom a szememet… és látom a homályos, tompa képeket, ahogy anyám a földre rogy, ahogy mellé kucorgok… és nem tudom, hogy ezek az álmaimból vagy az emlékeimből valóke. Anastasia felnyög. - Ez elég elcseszett. - suttogja. - Ötven árnyalattal is. - mormolom. Gyengéden, lágyan megcsókol, és egy érzelem hulláma összezúz… egy olyan érzelemé, amelyet nem értek. Erősen szorítom és belecsókolok a hajába. Ő a vigaszom, a megnyugvásom. Hátradőlve becsukom a szemem, nem mondva többet, mert nincs több mondanivalóm. Hallgatom a zenét, és mikor az véget ér, akkor pedig Ana puha, egyenletes légzését. Elaludt. Kimerült. Mint én. És tudom, nem tölthetem vele az éjszakát. Nem fog tudni aludni, ha én… Nem leszek képes együtt lenni vele úgy, hogy nem érintem meg, hogy nem szeretkezek vele. Tartom őt, élvezve a súlyát a testemen, megtiszteltetésként érezve, hogy rajtam alszik. Annyira értékes. Bassza meg… és az enyém! Megcsináltam! Visszanyertem őt! Nem tudom visszafogni az önelégült vigyoromat. Mostantól azon fogok dolgozni, hogy megtartsam őt… ami elég nagy kihívás lesz. Az első vanília kapcsolatom - ki gondolta volna? Elképzelem Elena arcát, mikor elmondom neki, és még jobban ragyogok. Az autó közeledik az utcájához. Vonakodva ébresztem fel. - Hé. - mormolom gyengéden. - Bocsi. - motyogja álmosan, és nyújtózkodik. - Örökké elnézném, ahogy alszol, Ana. - Mondtam valamit? - Nem. Hamarosan a lakásodnál vagyunk. - Hát nem hozzád megyünk? - meglepettnek hangzik. - Nem. Felül, és rám néz. - Miért nem? - Mert holnap dolgoznod kell. - Ó. - duzzog. Önelégülten mosolygok rá. Nos, legalább akar engem. Ez kellemes gondolat.
- Miért, volt valami elképzelésed? - ugratom. - Hát, talán. - motyogja szégyenlősen. Még most se képes kimondani azokat a szavakat. Ez kuncogásra késztet. Bizonyos szempontból olyan bátor - de mégis annyira szégyenlős és ártatlan. - Nem érintelek többé, Anastasia, amíg nem könyörögsz. Ha ez beszédre késztet, sokkal kényelmesebben tudunk szexelni, ha megvitatjuk. Megvitatunk mindent. Elmondod, mit akarsz. - Tessék? - Azért csinálom ezt, hogy kezdj el kommunikálni velem. A legközelebb, amikor szeretkezünk, pontosan, minden részletében elmondod nekem, mit akarsz. - Ó! Annyira megdöbbent, hogy elnémult. Leemelem az ölemből, míg Taylor lefékez a lakása előtt és kimászik, hogy kinyissa neki az ajtót. Elragadóan álmos és kócos. - Van itt valami a számodra. - motyogom. Hátra megyek. Kinyitom a csomagtartót és kiveszem a jókora ajándékcsomagot. Dermedten mered rám. - Majd odabenn nyisd ki. - Te nem jössz be? - Nem, Anastasia. - Mikor látlak? - Holnap. - A főnököm meg akar inni velem valamit holnap. Ne az a rohadék! Nyugodj le, Grey! Később foglalkozz vele! - Csakugyan? - morgom. - Hogy megünnepeljük az első hetemet. - Hol? - Nem tudom. - Érted megyek. - Oké… e-mailezek vagy küldök üzenetet. - Helyes. A kapuig kísérem és nézem, amint előhalássza a kulcsot a táskájából. Kinyitja az ajtót - és nem tudok tovább ellenállni neki. Előre hajolok, az ujjaim közé fogom az állát. Durván akarom csókolni, de visszafogom magam, és puha csókösvényt lehelek rá a halántékától a szájáig. - Holnap. - zihálom. - Jó éjt, Christian! - suttogja, és kihallom a vágyakozást a hangjából. Ez megmosolyogtat. - Menj be! - utasítom, és ez a legnehezebb dolog, amit valaha csináltam. Hagyni, hogy magában maradjon, tudva, hogy ő az enyém. De mindig van holnap,és alvásra van szüksége… de a testem nem veszi figyelembe a nemes gesztusom és a várakozástól
megmerevedik. Megrázom a fejemet, és döbbentebb vagyok, mint valaha, hogy mennyire vágyok ez után a gyönyörű lány után. - Laters, bébi! - mondom, és sarkon fordulok, vissza az autó felé. Fekszem az ágyban és a plafont bámulom. Küldetés teljesítve, Grey! Szélesen vigyorgok, az oldalamra fordulok és pillanatokon belül egy mély, álom nélküli, nyugodt alvásba zuhanok.
A sötét ötven árnyalata 3. fejezet - Christian és Ana újra együtt Az Audi hátuljában ülünk. - Az én lakásomban akarsz könyörögni, vagy a tiédben? - kérdem, félrebillentett fejjel, vigyorogva. Bassza meg, nagyon jól néz ki! Kialudta magát. Evett. Az egészséges ragyogása visszatért. Megdughatnám itt az autóban… meg akarom. Taylor akadályt jelenthet. Bassza meg, eleget fizetek neki… - Azt hiszem, ön nagyon öntelt, Mr. Grey. Mellesleg a változatosság kedvéért mehetnénk hozzám. - mondja rekedten és provokatívan, majd szándékosan harapdálja az ajkát. Jesszus, ez felizgat. Mocorgok az ülésben. - Taylor, Miss Steele-hez, legyen szíves. Próbálok nyugodtnak és hűvösnek tűnni, amennyire képes vagyok rá. Kiabálni akarok vele, hogy gyorsabban vezessen. - Uram. - nyugtázza Taylor, és besorol a forgalomba. Szórakozott fél mosollyal mered rám, és nem tudom, hogy kinevet-e, vagy valamilyen gondolatot talál-e viccesnek. Nem tudom visszatartani, visszavigyorgok rá. Jesszus, annyira jó őt látni! Tegnap este vártam már ezt. Alig várom, hogy rátegyem a kezem! - És hogy telt a napod? - kérdem. - Jól. És a tiéd? - vigyorog, tükrözi az arckifejezésem. - Jól. Köszönöm. - felelem udvariasan… de az idétlen vigyor továbbra is az arcomon marad. Úgy nézünk ki, mint két Cheshire macska13. Megfogom a kezét és megcsókolom az ujjain. Elakad a lélegzete és kiszélesedik a vigyora. A hang megtalálja a forródrótot az ágyékomhoz. - Csodásan nézel ki! - mormolom. - Te is. - A főnököd, Jack Hyde, jó a munkájában? Pislog, és a homlokát ráncolja. - Miért? Ez is a pisilő versenyed miatt? Rávigyorgok. Nem, a rohadék veszélyes. - Az a pasi a bugyidba vágyik, Anastasia. Próbálom a lehető legsemlegesebb hangon mondani. Elvörösödik, és a szája szétnyílik a döbbenettől. Döbbent Anastasia - már hiányzott. A kifejezés, amely most az arcán ül, az egyik kedvencem. - Hát, arra vágyik, amire akar… egyáltalán miért beszélünk erről? Tudod, hogy nem érdekel. Csak a főnököm. Próbál gőgösnek hangzani, de az elvörösödése azt sugallja, hogy zavarban van. Bébi, bébi, bébi! Akar téged! Ő egy szexuális ragadozó, és te nem veszed észre! - Erről van szó. Azt akarja, ami az enyém. Tudnom kell, ért-e ahhoz, amit a SIP-nél csinál. Mert különben seggbe rúgom. 13
Cheshire macska: az Alíz csodaországban vigyorgó macskája
Vállat von, és elbizonytalanodva néz le az ujjaira. A francba… próbálkozott már valamivel? Gyanús múltja van az asszisztenseivel. Egyik sem maradt sokáig a SIP-nél. - Azt hiszem. - mondja Ana, de nem valami meggyőzően. A pokolba. Csupán egy hete dolgozik ott - túl korai lenne még véleményt alkotnia. - Hát, jobban teszi, ha békén hagy, különben az utcán találja magát. - motyogom szenvtelenül. - Jaj, Christian! - szid le - Miről beszélsz? Nem tett semmi rosszat. Ismét a homlokát ráncolja, és a csókolni való kis 'v' megjelenik az orra felett. Miért ráncolja a homlokát? Vajon gyanítja, hogy a fickó is fut utána? Nem tetszik a gondolat. Tudom, hogy újjá kell építeni köztünk a bizalmat, de muszáj elmondania nekem, ha fenyegetőnek találja. - Ha rád hajt, elmondod. Ezt komoly erkölcsi lealacsonyodásnak nevezik, más szóval munkahelyi zaklatásnak. Beszélj velem, Anastasia! Meghallgatlak, ígérem! Nem akarlak megint elveszíteni! - Csak ittunk egyet munka után! - motyogja. - Komolyan gondolom! Egy rossz húzás, és repül! - Ehhez nincs hatalmad. - mondja csipkelődve. Aztán a szeme elkerekedik a hirtelen sokktól. Bassza meg. Mi az? - Vagy van, Christian? - kérdi gyanakodva, megerősítésre várva. Rámosolygok, kétségbeesetten gondolkodva, hogy hogyan váltsak témát, és teljesen semleges útra térjünk. A francba. - Megveszed a céget. - suttogja, hangja tele van rémülettel. Bassza meg. Nem ezt a reakciót vártam. - Nem egészen. - mormolom. - Megvetted. A SIP-et. Megvetted vagy nem? - mondja, alig véve levegőt, és sápadt arccal. Jesszusom. Hazudjak? Nem. Nem hazudok neki. - Lehet. - motyogom óvatosan. Nem kell elmondanom a teljes igazságot. - Megvetted vagy sem? - követeli. Ezt nem tudom kikerülni. Erősítsd meg, Grey! Majd elfogadja… előbb vagy utóbb. Remélhetőleg. - Megvettem. - Miért? - suttogja felháborodva. Meg akarlak védeni. - Mert megtehetem, Anastasia. Minden tőlem telhetőt megteszek, hogy biztonságban tudhassalak. - De azt mondtad, nem avatkozol a karrierembe. - És nem is avatkozom bele. Elrántja a kezét az enyémtől, és rám mered. A francba. - Christian… Megáll, keresi a megfelelő… trágárságot, jelzőt - mit?
- Haragszol rám? - kérdem. Bár már tudom a választ. - Igen! Hát persze, hogy haragszom rád! Komolyan mondom, hogyan képes egy felelősségteljes üzletember annak alapján hozni a döntéseit, hogy éppen kivel kefél? Elfehéredik és idegesen pillant Taylor felé. Kinyitom a számat, hogy figyelmeztessem. Hogy mer így beszélni magáról? A személyzet előtt, a kurva életbe! Ösztönösen a térdemre akarom fektetni, most, itt, az autó hátuljában… de tudom, hogy a lehetőség többé már nem nyitott számomra. Nem találom a megfelelő szavakat, és veszek egy mély levegőt, próbálva visszafogni a természetemet. Az ajkába harap és egy pillanatra bizonytalannak tűnik, ami felgyorsítja a szívverésem… majd elmosolyodik az ő széles mosolyával és beenged. Intek Taylornak. Elhúz a járda mellől, én pedig követem Anat fel a lépcsőn, élvezve a csodás kilátást a fenekére. A csípője enyhe ringása, ahogy megy felfelé, túl csábító - annál is inkább, gondolom, mert fogalma sincs róla, mit tesz. Tisztában vagyok vele, hogy a vele született dögössége az ártatlanságából, az új dolgok kipróbálására való hajlandóságából, és a bizalomra való képességéből származik. Bassza meg… egy sötét gondolat fut át az agyamon: remélem, továbbra is bízik bennem. Lehet, hogy teljesen elpazaroltam a bizalmát. Újjá kell építenem - és meg is teszem. Szombat óta epekedtem ez után a nő után… most az enyém. Nem fogom még egyszer tönkretenni ezt. A lakása tiszta és rendezett, de van egy élettelen kisugárzása. A galériára emlékeztet, ahol tegnap voltunk, az átalakított raktárra, mindenhol tégla és sötét fa. A beton konyhasziget széles, újszerű, dizájnos. Tetszik. - Szép hely. - motyogom. - Kate szülei vették. Alec Kavanagh büszkévé teszi a lányát. Ez egy takaros kis lakás - jól választott. Kíváncsi vagyok, hogy érzi magát Ana, hogy hálával tartozik Kate-nek? Tudom, hogy kevés pénze van… ez nehéz lehet. A konyhasziget előtt áll, elpirult, figyel engem, a szeme elsötétül. Megnyalja az alsó ajkát… és a farkam megmoccan. - Öö… iszol valamit? - kérdezi. - Nem, Anastasia. Köszönöm. Én téged akarlak! Összekulcsolja a kezét, elveszettnek, idegesnek tűnik. Még mindig én okozom az idegességét? Ez a lány térdre tud kényszeríteni, és ő az, aki ideges. - Mit szeretnél csinálni, Anastasia? Azt tudom, hogy én mit szeretnék. És csinálhatjuk itt, vagy a hálószobádban, vagy a fürdőszobádban, nem érdekel - csak téged akarlak. Most. Felé sétálok, a tekintetem nem veszem le róla. Légzése felgyorsul. Te is akarsz engem, bébi. Tudom. Érzem. Addig hátrál, amíg a konyhaszigetnek nem ütközik… nincs menekvés. - Még mindig dühös vagyok rád. - suttogja. Egyáltalán nem hallatszik dühösnek… morcosnak, talán. De nem dühösnek.
- Tudom. Egy féloldalas kibaszottul-akarsz-engem vigyorral nézek rá, és a szemei elkerekednek. Az enyém vagy, bébi! - Kérsz valamit enni? - dadogja. Lassan bólintok. - Igen… téged. Vele szemben állva, belenézve szép, feneketlen kék szemébe, érzem a belőle sugárzó forróságot. Be akarok burkolózni a forróságába. Fürödni benne. El akarom érni, hogy sikoltson, nyögjön és kimondja a nevemet. Vissza akarom őt szerezni, és kitörölni az elválás keserű emlékét. Magamévá akarom tenni… újra. De kezdjük az elején. - Ettél már ma? Tudnom kell. - Egy szendvicset ebédre. Bassza meg. Hogy töltsük az egész éjszakát szeretkezéssel, ha nincs ereje? - Enned kell! - Igazán nem vagyok éhes, öö… nem ételre. Elvigyorodom. Még több célozgatás a kis Anastasia Steele-től. - Mire éhezik, Miss Steele? - Azt hiszem, jól tudja, Mr. Grey. Nyögni szeretnék. Nem rossz… Ez elveszi minden önkontrolomat, hogy ne kapjam fel és dugjam meg a beton pultnak döntve. De komolyan gondoltam, amikor azt mondtam, könyörögnie kell. El kell mondania, mit akar, hogy végre elmondja az érzéseit, szükségleteit, vágyait. Meg kell tanulnom, mi teszi őt boldoggá. Lehajolok, mintha meg akarnám csókolni, megbolondítani őt… ehelyett a fülébe suttogok. - Akarod, hogy megcsókoljalak, Anastasia? - Igen. Elakad a lélegzete. Bassza meg. Ez a hang kibaszott bódító. - Hol? - Mindenütt. - Egy kicsit pontosabb meghatározást kérek. Mondtam, hogy addig nem érek hozzád, amíg nem könyörögsz, és nem mondod meg konkrétan, mit tegyek. - Kérlek… - suttogja. Ó, nem, bébi! Nem könnyítem ezt meg neked! - Mit kérsz? - Érints meg! - Hol, bébi? Felnyúl. BASSZA MEG! Ösztönösen hátra lépek, pislogva, elveszetten. Ne érj hozzám! A szívem a torkomban dobog, és a félelmem elrejtésére kell koncentrálnom. Bassza meg… ez az, amiért szükségem van szabályokra. - Ne, ne. - szidom őt szelíden, hogy álcázzam a reakciómat.
De megtörtént a baj. - Tessék? - mondja pánikkal a szemében. - Nem. - rázom a fejem. Tudja. Elmondtam neki tegnap. - Egyáltalán nem? A hangja halk és könyörgő. Ne, bébi. Ne. Felém lép, és fogalmam sincs, mit fog most tenni. Hátrálok, és felemelem a kezeimet. Mosolyt ragasztok az arcomra. Remélem, ez elveszi az élét annak, amit mondani készülök. - Nézd, Ana… Kérlek! Ne érj hozzám! Nem szeretem… nem bírom elviselni. - Néha nem bánod. Mi lenne, ha hoznék egy filctollat, és megjelölnénk a tiltott részeket? suttogja szomorúan. Nos… ez egy jó megközelítés. Még nem gondolkodtam ezelőtt ilyenen. - Nem is rossz ötlet. Merre van a hálószobád? El kell terelnem a témát. Balra int a fejével. - Szeded a tablettát? Az arca megváltozik. Ó, hogy az a… - Nem. - nyekergi. Jesszus - mindazok után, amiken keresztül mentünk, hogy kapjon egy kibaszott tablettát! Nem tudom elhinni, hogy csak úgy abbahagyta a szedését! Hülye kis… Aztán eszembe jut, talán ez azt jelenti, hogy nem érdeklődött a szex után mással. Kimondhatatlanul boldog vagyok a gondolattól. Nos, egy részem örül. Nem vagyok benne biztos, melyik. - Értem. Gyere, együnk valamit! Mindkettőnknek össze kell szednie a gondolatait. Az ágy várhat. - Azt hittem, lefekszünk. Le akarok feküdni veled. - Tudom, bébi. Ugyanolyan hatással vagy rám, mint én rád, Anastasia. És hidd el nekem, nem tudok várni, hogy lefeküdjek veled… de most talán ennünk kell és beszélgetni. Letörtnek tűnik, és én nevetségesen örülök ennek. Ha! Le akar velem feküdni. Előre ugrok és megragadom a csuklóját, kezét a háta mögé szorítom és magamhoz húzom. Érzem őt mindenütt a testemen. Ó, annyira jó őt érezni, karcsú, de jó. - Enned kell és nekem is. - motyogom. És teljesen legyengítettél azzal, hogy megpróbáltál hozzám érni. Vissza kell állítanom az egyensúlyomat, bébi! - Amellett… a várakozás a csábítás titka, és pillanatnyilag a késleltetett kielégülés érdekel. Hitetlenkedve mered rám. Igen, tudom… csak most találtam ki. - Az elcsábításon már túl vagyok, és most akarok kielégülést… Könyörgök… Légy szíves… mormolja.
Bassza meg, olyan, mint Éva14. Annyira csábító! Közel tartom magamhoz… biztosan sokat fogyott. Ez bosszantó… nem vigyázott magára. Lemosolygok rá. - Egyél! Túl vékony vagy! - megcsókolom a homlokát. Mogorván néz rám, és egy pillanatnyi megkönnyebbülést érzek. Szeretem őt makacsnak és dacosnak. - Még mindig pipa vagyok rád, amiért megvetted a SIP-et, és most azért is, mert várakoztatsz. - duzzog. - Dühös kis hölgy vagy, nem igaz? Egy kiadós étkezés után majd jobban érzed magad. - Tudom, mi után érzem jól magam. - Anastasia Steele, meg vagyok döbbenve! Belül táncolok. Akar engem. - Ne gúnyolódj velem! Nem küzdesz tisztességesen. Próbálom elfojtani a vigyoromat. Aztán hírtelen elsápad. Bassza meg - most mi van? - Főzhetnék valamit, ámbár ahhoz vásárolni kell. - Vásárolni? - Ennivalót. - Nincs itthon étel? A kurva életbe - nem csoda, hogy még nem evett! Azonnal megenyhülök. - Akkor menjünk vásárolni! A lakás ajtajához és szélesre tárom. Kétsaroknyit sétálunk Ernie szupermarketéhez. A szupermarket kicsi, és tele van emberrel főként magányosakkal, a bevásárló kosarak tartalma alapján megítélve. Követem Ana-t, élvezve, ahogy járás közben kissé ring a feneke a szűk, feszes farmerében. Különösen szeretem, mikor áthajol a zöldség pulton és felkap pár hagymát… a szövet megfeszül rajta… Ó, mit tennék vele… Feltett nekem egy kérdést. Bassza meg. Felé pislogok. - Mikor voltál utoljára szupermarketben? - vigyorog rám Anastasia. - Nem emlékszem. - Csak Mrs. Jones vásárol? - Azt hiszem, Taylor segít neki. Nem vagyok biztos benne. - Megfelel neked a gyorsfagyasztott? Hamar elkészül. - Jól hangzik. Nem tudom visszafogni a vigyoromat. Tényleg türelmetlen. Jobban teszi, ha felkészül a könyörgésre! - Régóta dolgoznak neked? Mi a faszért akarja ezt tudni az alkalmazottaimról? - Taylor négy éve, azt hiszem. Mrs. Jones nagyjából ugyanannyi ideje. Miért nincs semmi étel a lakásban? A szeme hírtelen komollyá válik. 14
Olyan, mit Éva: türelmetlenül éhezik a tudásra, a válaszra.
- Tudod, miért. - mormolja. - Te voltál az, aki elhagyott. - motyogom. Ha maradtál volna, nem éltem volna át életem legszarabb hetét. - Tudom. - mondja bűnbánóan. Követem őt a pénztárhoz és sorba állunk. Bassza meg… remélem, nem fogja ezt gyakran elvárni tőlem. Talán megkérhetem Mrs. Jones-t, hogy Ana-nak is vásároljon ételt. Mehettünk volna valahova enni - van elég étterem errefelé. - Van valami innivalód? - kérdem. - Sör… azt hiszem. - Hozok bort. Megfordulok, hogy megkeressem a sort, ahol a borok vannak. Három percembe telik kikövetkeztetni, hogy az Ernie szupermarket nem árul bort. Üres kézzel térek vissza Anastasia-hoz. - Van egy jó palackozott italok boltja a szomszédban. - mondja. - Megnézem, mijük van. Kifelé a boltból megkönnyebbülök. Jesszus - vannak, akik nap mint nap ezt csinálják. És egy pillanatra elönt a hála, amiért Gail megment engem mindettől a szartól. De az Anastasia-val való vásárlás gondolata… megmosolyogtat. Tudja, mit csinál, gondosan választja ki a húst és a zöldségeket, kis kezei ütögetik és nyomkodják… öröm őt nézni. Az italbolt borválasztéka szánalmas. Felkapok egy Pinot Grigio-t a hűtőszekrényből és távozok. Anastasia éppen most jön ki a boltból. - Hagyd, majd én hozom! - veszem át a bolti szatyrokat, és visszasétálunk a lakásához. Kicsit mesél nekem arról, mit csinált a hét folyamán. Nyilván élvezi az új munkáját… helyes. Nem említi, hogy átveszem a SIP-et, és ezért hálás vagyok. Visszaérve a lakásába, rosszul leplezett szórakozással figyel engem - egy másik arckifejezése, amit hiányoltam az elmúlt pár napban. - Nagyon… háziasnak látszol. - mondja. A kijelentése meglep. Nagyon szeretek házias lenni… vele. - Ezzel még senki nem vádolt. A szatyrokat a konyhaszigetre helyezem, ő pedig elkezdi kipakolni őket. Felkapom a bort. A bolt elég valóság volt számomra a mai napra. És most - hol tarthatja a dugóhúzót? - Még nekem is új a lakás. Azt hiszem, a nyitó abban a fiókban van. - bök arrafelé az állával. Rámosolygok, kihúzom a fiókot és megkeresem a dugóhúzót. Örömteli a tudat, hogy nem fojtotta a bánatát borba a távollétemben. Elpirul… miért? - Mi jár az eszedben? - kérdezem, miközben kibújok a zakómból. A heverőre teszem, és visszatérek a várakozó üveg borhoz. - Hogy igazából milyen keveset tudok rólad. - mondja szomorkásan. - Jobban ismersz bárkinél. - mormolom. Úgy képes olvasni a gondolataimban, mint senki más. Ez… nyugtalanító. Kinyitom az üveget, olyan látványos eleganciával, mint a pincér a Portlandi étteremben. - Azt hiszem, ez nem igaz. - mondja, továbbra is pakolászva a szatyrokból.
- Az a helyzet, Anastasia, hogy nagyon, nagyon magamnak való ember vagyok. Azért, hogy… azt csinálhassam, amit csinálok. Öö… amit csináltam. Kitöltök két pohárral és az egyiket a kezébe nyomom. - Egészségedre! - emelem meg a poharamat. - Egészségedre! - feleli, és iszik egy kortyot. Nekikezd a munkának a konyhában, nyilván ez az ő területe. Úgy néz ki, mintha már évek óta csinálná… emlékszem, mondta, hogy főzött az apjára. Tényleg nagyon független. A lelked mélyén tudtad ezt, Grey. Ő egy makacs kis jószág. - Segíthetek? - kérdezem. Úgy mered rám, mintha arra kértem volna, hogy lopja el a koronázási ékszereket. - Nem, minden rendben… ülj csak le! - Szeretnék segíteni. Döbbenten pislog. - Felvághatod a zöldséget. - mondja végül. Jobb lenne, ha figyelmeztetném. Amit a főzésről tudok, azt nem érdemes leírni. Mrs. Jones és az alávetettjeim - néhányan nagyobb sikerrel, mint mások - voltak az egyetlenek, akik főztek rám. Anyám megpróbálta megtanítani nekem kamasz koromban. De ez nem nekem való. - Nem tudok főzni. - mondom, az éles késre meredve, amit a kezembe ad. - Gondolom, nincs rá szükséged. Letesz elém egy vágódeszkát és pár piros paprikát. Mi a faszt kéne ezekkel csinálnom? Túl furcsa alakjuk van ahhoz, hogy felvágjam őket. - Még soha nem vágtál fel zöldséget? - kérdi Anastasia, meg se próbálva elrejteni a hitetlenkedést a hangjából. - Nem. Úgy vigyorog rám, mintha idióta lennék. - Te kinevetsz? - Úgy tűnik, ez olyasmi, amit én megtehetek, te pedig nem. Nézzünk szembe vele, Christian, ez is egy első. Tessék, megmutatom. Hozzám súrlódik, és a testem életre kel. Bassza meg. - Így ni. - mondja, miközben felszeleteli a piros paprikát és szépen eltávolítja a belsejéből minden magot és szarságot15. - Elég egyszerűnek tűnik. - morgom. - Nem kéne fáradnod vele. - a hangja gunyoros. Csak nem azt gondolja, hogy képtelen vagyok felvágni egy kibaszott zöldséget? Majd én megmutatom neki! Nagyon óvatosan kezdem felszeletelni. Bassza meg, ezek a magok mindenhol ott vannak… ez sokkal nehezebb, mint gondoltam. Ahogy ő csinálta, könnyűnek tűnt. Ahogy elhalad mellettem, combja a lábamhoz simul. Ez zavaró, de folytatom a szeletelést óvatosan - ez a
15
Itt a "szarság" szót úgy kell értelmezni, mint a zöldség részét. :D
kés gonosz. Ismét elhalad mögöttem, ezúttal a csípőjével súrol… majd ismét, egy másik érintés, és mind a derekam alatt. Ez nagyon eltérítő. - Tudom, mit művelsz, Anastasia. - morgom sötéten. - Azt hiszem, ezt nevezik főzésnek. - mondja vidáman, ártatlanul… ravaszul. Végre rájött, mekkora hatalma van felettem? Fog egy másik kést, mellém áll, és fokhagymát, mogyoróhagymát és zöldbabot hámoz és szeletel. Nem mond semmilyen mentséget, amiért nekem ütközik. - Egész jól csinálod. - morgom, és nekilátok a második paprikámnak. - A szeletelést? - rebbenti meg színpadiasan a szempilláját - Évek gyakorlata. Megint hozzám súrlódik, ez alkalommal a hátsójával. A farkam helyesli. Elveszi a zöldségeket és elhelyezi őket a wokban. - Ha még egyszer ezt műveled, Anastasia, a konyha padlóján teszlek magamévá. - Ahhoz előbb könyörögnöd kell. - mondja, végignézve rajtam. A tekintete vággyal telt… Bassza meg. - Ez kihívás? - Talán. Ó, Miss Steele! Hajrá!16 Leteszem a kést és lassan odalépek hozzá, le nem véve róla a tekintetem. A szemei elkerekednek, ajkai pedig kissé szétnyílnak, míg vesz egy akadozó lélegzetet. Egy centire hajolok tőle, de nem érek hozzá, és lekapcsolom a gázt a woknál. - Azt hiszem, később eszünk. - mormogom… mert most addig foglak dugni, míg elveszted az eszed - Tedd be a csirkét a hűtőbe! Pislog párat, majd felveszi a felkockázott csirkés tálat, ügyetlenül ráhelyez egy tányért, és berakja a hűtőbe. Némán lépek mögé, így mikor megfordul, már ott állok előtte. - Tehát könyörögsz? - suttogja. - Nem, Anastasia. - rázom a fejem - Nincs könyörgés. Lenézek rá, buján, a vérem besűrűsödik. Bassza meg, el akarok benne temetkezni. Nézem, ahogy a pupillája kitágul és elvörösödik az arca a vágytól. Akar engem. Én pedig őt. Beharapja az ajkát… és nem bírom tovább. Megmarkolom a csípőjét és magamhoz húzom, az egyre erősödő merevedésemhez. A keze a hajamhoz kap, és lehúz a szájához. A hűtőnek tolom és keményen megcsókolom. Annyira jó az íze! Annyira édes! A számba nyög, és ez olyan a testemnek, akár egy ébresztő, egyre vadabbá válok. Egyik kezemmel a hajába túrok, hátrahúzom a fejét, hogy nyelvemmel még mélyebbre tudok hatolni a szájában. A nyelve csatázik az enyémmel… bassza meg - ez erotikus, nyers és intenzív. Elhúzódom. - Mit akarsz, Anastasia? - Téged. - Hol? - Ágy. Nem kell többször mondani. Elengedem, a karjaimba kapom, és gyorsan a hálószobájába viszem. Meztelenül kell látnom, alattam. Gyengéden lábra állítom, gyorsan felkapcsolom az 16
Eredetileg: Bring it on. Nem találtam rá megfelelő fordítást, de valami olyasmit jelenthet, mint a "Játsszuk le!"
éjjeli lámpáját és behúzom a függönyét. Ahogy lopva az utcára pillantok, rájövök, hogy valóban a szobáját bámultam néma őrködéseim során, a zaklató leshelyemről. Mikor megfordulok, ő engem néz. Tágra nyílt szemmel. Várva. Akarva. - És most? - kérdem. Elvörösödik. - Szeretkezz velem! - mondja egy kis szünet után. - Hogyan? El kell mondanod, bébi! Idegesen megnyalja az ajkát, és a vágy keresztülfut rajtam. A francba - koncentrálj, Grey! - Vetkőztess le! - mondja. Végre! Hüvelykujjamat a blúza nyakába akasztom, vigyázva, hogy ne érjek hozzá a puha bőréhez, és gyengéden meghúzom, arra kényszerítve, hogy lépjen felém. - Jó kislány. - mormogom. Látom mellkasa emelkedését és süllyedését, ahogy a légzése felgyorsul. Belenézek a szemébe, az enyém bizonyára tele érzéki ígéretekkel, az övé tágra nyílt a vágytól és a szükségtől. Csakúgy, mint ahogy nekem is szükségem van őrá. Lassan kezdem kigombolni a blúzát. A kezét a karomra teszi, azt hiszem, azért, hogy összeszedje magát, és rám mered. Igen, ez rendben van, bébi. Nem érintve a mellkasomat. Mikor az utolsó gombbal is végzek, áthúzom a blúzt a fején, és hagyom a padlóra esni. Nagy erőfeszítést téve, hogy ne érintsem meg gyönyörű melleit, lenyúlok a farmerja övéhez. Kipattintom a gombot és lehúzom a cipzárt. - Mondd el, mit akarsz, Anastasia! Ellenállok a kísértésnek, hogy az ágyra lökjem és belé hatoljak. Ez egy várakozással teli játék lesz. Kommunikálnia kell velem. - Csókolj meg innentől idáig! - suttogja, és az ujja végigsiklik a füle tövétől le a nyakán. Örömömre szolgál, Miss Steele. Elsimítom a haját az útból, összefogom puha fürtjeit a kezemben, és enyhén oldalra húzom a fejét, felfedve hosszú, karcsú nyakát. Felé hajolok, a füléhez simulok, és finoman fészkelődik, ahogy lágy csókokat nyomok az útvonalon, amelyet az ujja bejárt, majd vissza. Lágy hangot hallat… ez izgató. El akarok veszni benne. Újra felfedezni őt. - A farmerom… és a bugyim. - mormolja, és nem tudom elfojtani a vigyoromat rekedt hangja hallatán. Kezdi megérteni. Végre… beszélj velem, Ana! Még egyszer utoljára megcsókolom a torkát, majd térdre ereszkedek előtte, ezzel meglepve őt. Bedugom az ujjam a farmer és a bugyi dereka alá, és finoman lehúzom. A sarkamra visszaülve nézem, milyen szép, miközben kilép a cipőjéből és a ruhájából. A tekintete találkozik az enyémmel, és alig várom az utasítást. - És most, Anastasia? - Csókolj meg! - suttogja, alig hallható hangon. - Hol? - Tudod, hogy hol. Nem tudok ellenállni a mosolygásnak… tényleg nem képes kimondani a szavakat.
- Hol? - cukkolom. Megint elpirul, és határozott, de zavart mozdulattal gyorsan rámutat, ahol a két combja összeér. - Ó, örömmel! - kuncogok, élvezve szégyenlős mosolyát. Hagyom, hogy az ujjaim lassan felfelé barangoljanak a lábán, míg kezeim el nem érik a csípőjét, majd hírtelen előre húzom, a számra. Bassza meg… érzem az izgalmát. Igazán kényelmetlennek érzem a farmeromat… a francba, vagy három számmal kisebb. Átdugom a nyelvem a szeméremszőrén - kíváncsi vagyok, rá tudnám-e venni, hogy megszabaduljon tőle - és megtalálom a célom, megízlelem őt. Jesszus, de édes. Kibaszott édes. Nyögdécsel és beletúr a hajamba és nem állok meg. Körözök a nyelvemmel, körbe-körbe, ingerelve és próbára téve őt. - Christian, kérlek… - könyörög. Megállok egy pillanatra. - Mit kérsz, Anastasia? - Szeretkezz velem! - Azt teszem. - sóhajtom, és finoman ráfújok a csiklójára. - Nem. Azt akarom, hogy bennem legyél. - Biztos? - Kérlek… Ne… olyan jól szórakozom! Folytatom a lassú, buja kínzást az én édes, drága Ana-mon. - Christian… kérlek! - nyög hangosan. Elengedem és felállok, ajkam nedves izgalma nyomán, és fátyolos tekintettel nézek le rá. - Nos? - kérdem. - Nos, mi? - lihegi. - Még mindig fel vagyok öltözve. Értetlenül bámul rám, és megadóan felemelem a kezem. Azt teszel velem, amit csak akarsz a tiéd vagyok! Az ingem felé nyúl. A francba! Ne! Hátra lépek. - Nem, nem. - mormogom halkan. Úgy értem, a farmerem, bébi! Pislog párat, míg leesik neki, és hírtelen térdre rogy. Hűha! Ana… mit művelsz? És ügyetlenül - a szokásos csupa ujj és hüvelykujj17 - kicsatolja az övet és kigombolja a sliccgombokat, és gyorsan lerángatja. Bassza meg. Végre szabad a farkam. Lenézek rá, ahogy alávetett pózban térdel a padlón. Mit akar csinálni velem? Mikor felpillant rám, gyorsan kilépek a ruháimból és lehúzom a zoknimat. Megragadja a farkamat. Bassza meg. Megszorítja… ahogy én mutattam neki. Visszahúzza a kezét… ó… szinte túl hamar. Szinte fájdalmasan. De pusztán a látványa és apró kezének érzése kedvenc testrészemen is szinte túl sok. Felnyögök és megfeszülök, és lehunyom a szemem, mikor megérzem meleg, nedves száját körülöttem. Keményen szop. - Ááá. Ana… hűha… finoman. Ahogy megfogom a fejét, mélyebbre vesz a szájába, ajkai elrejtve fogait, összeszorítja. 17
Ez a kifejezés előfordul párszor a trilógiában. Nagyjából annyit tesz, hogy ügyetlen, nem képes mindegyik ujját megfelelően használni (egyik akadályozza a másikat).
- Bassza meg. - sziszegem hódolattal és önkéntelenül, majd felé lendítem a csípőm. Annyira jó ez az érzés! Újra és újra megteszi, és ez több mint izgató. A nyelvével játszik a vége körül… újra és újra… ingerelve engem. Ma mindent szemet szemért módon csinál. Hangosan felnyögök, élvezve ügyes szájának és nyelvének érzését. Jesszus… ő túl jó ebben. Ismét mélyen a szájába vesz. Bassza meg… - Ana, elég lesz! Ne többet, kérlek! Összeszorított fogaim közt szívom be a levegőt. Elmossa az irányításom. Nem akarok most elmenni - benne akarok lenni, mikor elélvezek. Megteszi újra és újra. Kibaszott gyötrés. - Ana, megértettem ennyiből is! Nem akarok a szádban elmenni. - morgom. És továbbra is figyelmen kívül hagy. Bassza meg. Elég, te nő! Megmarkolom a vállát, felállítom és gyorsan az ágyára lököm. Lehúzom a fejemről az ingemet és a padlóra ejtem, majd lenyúlok a farmerem zsebéhez, hogy kihúzzam belőle az óvszert. Buján és elterülve fekszik az ágyon. - Vedd le a melltartód! - utasítom. Felül, és most az egyszer sietve úgy tesz, ahogy mondom neki. - Feküdj le! Látni akarlak! Visszafekszik az ágyneműjére és engem néz. Bassza meg, ő csodálatos. Eltépem a fóliacsomagot, kinyitom, és felgörgetem a gumit. Minden mozdulatomat figyeli, továbbra is lihegve. A haja zamatos gesztenyeként terül szét halovány arca körül. A teste finom rózsaszíne pirult az izgalomtól… mellbimbói megkeményedtek, hívogatva engem… hosszú lábai szétnyíltak. Rám várva. - Csodás látvány vagy, Anastasia Steele. És az enyém. Megint. Az ágy fölé hajolok, megcsókolom a bokáját, a térde belső felét, a csípőjét, a puha hasát, a nyelvem a köldöke körül köröz… nyögdécsel. Megnyalom először az egyik mellét, majd a másikat. Mikor a számba veszem a mellbimbóját, ingerlem, megnyújtom, megkeményedik ajkaim közt. Keményebben húzom, és szemérmetlenül vonaglik alattam. Türelem, bébi… Elengedem azt a mellbimbót, hogy a másik ikret is elhalmozzam a figyelmemmel. - Christian, kérlek… - könyörög. - Mit kérsz? - mormolom a mellei közül, élvezve a szükségét. - Magamban akarlak. - Azt akarod? - Igen, kérlek… - zihálja kétségbeesetten. Pont úgy, ahogy szeretem. Szétfeszítem a lábait a térdemmel. Ó, én is akarlak téged, bébi! Fölé hajolok, egyensúlyozva és teljesen készen. Ki akarom élvezni ezt a pillanatot, ezt a pillanatot, mikor visszaszerzem gyönyörű testét, visszaszerzem az én gyönyörű Ana-mat. Kék szeme perzselően néz fel rám, és nagyon lassan csusszanok belé. Bassza meg… annyira jó őt érezni, annyira jó, annyira szűk. Fölfelé billenti az ágyékát, hogy találkozzon velem, hátra veti a fejét, az álla a levegőben, a szája nyitva a néma élvezettől. Megragadja a felkaromat és
felnyög. Milyen édes ez a hang! Kezeimet a feje mellé teszem, hogy a helyén tartsam, könnyedén kihúzódom belőle, majd ismét belécsusszanok. Ujjai a hajamba túrnak, magára húz, és lassan mozgok, érezve égető forróságát körülöttem, kiélvezve minden egyes kibaszott porcikáját. - Gyorsabban, Christian, gyorsabban… kérlek. - könyörög. A szemei elkerekedtek, a szája ernyedt… rohadtul gyönyörű. Ajkaim megtalálják az övét, szintén követelőzve, és mozogni kezdek, igazán mozogni. Kívánságod számomra parancs, bébi! Döfök és döfök… annyira édes. Már hiányzott ez. Mindenét hiányoltam. Elveszek benne, beletemetkezem, újra és újra. Mintha hazatértem volna. Ő a minden. Érzem, ahogy épül körülöttem, közelít a csúcs felé. Ó, bébi, igen… A lába kezd megfeszülni. Közel jár hozzá. Én is. - Rajta bébi! Add meg nekem! - suttogom összeszorított fogaim közt. Felkiált, ahogy elmegy körülöttem, megszorít és mélyebbre húz, és elélvezek… belé öntöm az életemet és a lelkemet, újra és újra. - Ana! Ó, basszus, Ana! Rárogyok, a matracba nyomva őt, és arcomat a nyakába temetem… belélegzem ínycsiklandó, bódító illatát. Megint az enyém. Nem veheti el tőlem senki. Tisztában vagyok a boldogság ezen pillanatában, hogy minden tőlem telhetőt megteszek, hogy megtartsam. Hogy magam mellett tarthassam.
22. fejezet - Elena szembesítése A szemem sarkából nézem, ahogy Ana távozik és becsukja az ajtót. Anya dühösen néz rám, nem mond semmit, úgy néz rám, mintha most látna először. Látja a szörnyeteget, akit nevelt, de nem ő teremtett. Bassza meg… nagy bajban vagyok. Ezt megerősítve bizsereg a fejbőröm, és érzem, hogy kifut a vér az arcomból. - Mennyi ideje, Christian? - mondja végül, a hangja lágy. És tudom, hogy ez a hangszín - ez a vihar előtti csend. A francba. Mennyit hallott? - Néhány éve. - motyogom. Nem akarom, hogy tudja. Nem akarom elmondani neki. Nem akarom őt bántani… tudom, hogy ez történne. Tizenöt éves korom óta tudom. - Hány éves voltál? Nyelek egyet, és a szívem felgyorsul, akár egy Forma 1-es motor. Óvatosnak kell lennem. Nem akarom bajba sodorni Elenát. Anyára meredek, próbálva megítélni, hogy fog reagálni. Hazudnom kellene neki? Képes lennék hazudni neki? És egy részem tudja, hogy mindig hazudtam neki, mikor találkoztam Elenával, és azt mondtam, hogy tanulok egy barátommal. Anya szeme elkerekedik és elsápad. - Mondd el! Hány éves voltál, mikor kezdődött ez az egész? - mondja összeszorított fogakkal. Ez az a hang, amit csak nagyon ritkán hallok, és tudom, hogy halálra vagyok ítélve. Nem fogja feladni, míg nem kap választ. - Tizenhat. - suttogom. Összehúzza a szemét és oldalra dönti a fejét. - Próbáld újra! - suttogja, a hangja hátborzongatóan halk. Bassza meg… honnan tudja? - Christian! - figyelmeztet, ösztökél. - Tizenöt… Lehunyja a szemét, mintha leszúrtam volna, a kezét a szájához kapja, ahogy fojtogatja a zokogás. Mikor kinyitja a szemét, tele van fájdalommal… és lassan könny gyűlik benne. A francba. - Anya… - próbálkozom, és azon gondolkodom, mit mondjak, amivel eltörölhetem ezt a fájdalmat. Felé lépek, és felemeli a kezét, hogy megállítson. - Christian. Most nagyon haragszom rád. Azt javaslom, ne gyere közelebb. Azzal fenyeget, hogy bántana. Bassza meg, ha tudná… - Honnan tudtad? Hogy hazudtam. - kérdezem. - Az ég szerelmére, Christian! Az anyád vagyok! - csattan fel ingerülten, ahogy letöröl az arcáról egy kibuggyant könnycseppet. Azt hiszem, tényleg elpirultam, és egyszerre érzem magam ostobának és bosszúsnak. Csak anyám képes arra, hogy így érezzem magam - az anyám, és most Ana. A francba, azt hittem, képes vagyok hazudni. Sokkal jobb vagyok benne, mint Ana. Ő tényleg szarul hazudik.
- Igen, jól teszed, hogy elszégyelled magad! Mennyi ideig? Mennyi időn át hazudtál nekünk, Christian? Ó, bűntudatot kelt bennem. Vállat vonok. Nem akarom, hogy tudja. - Mondd el! - csattan rám. - Néhány évig. - Évek! Évek! - kiabálja, amitől meghunyászkodom. Nagyon ritkán kiabál. - Nem tudom elhinni… az a kibaszott nő! Elakad a lélegzetem. Soha nem hallottam még anyát káromkodni. Soha. Ez teljesen lesokkol. Megfordul és az ablakhoz sétál. Én nem mozdulok. Megbénultam. Megdöbbentem. Anya az előbb káromkodott. - És a gondolat, hogy mindig, mikor itt volt… - anya hangosan felnyög, és kezeibe temeti az arcát. Nem tudom tovább megállni. Felé lépek és átkarolom. Ez nekem is még új… átölelni az anyámat. A mellkasomhoz húzom, és halkan sírdogálni kezd. - Már azt hittem, hogy meghaltál ezen a héten, most meg ez… - Anya, ez nem az, amire gondolsz. - Ne is próbálkozz, Christian! Hallottalak, hallottam, amit mondtál. Hogy ő baszni tanított. Megint kimondta. Hátrálok - ez nem ő… ő nem káromkodik. Megalázó a gondolat, hogy valami közöm van ehhez. Soha nem akartam bántani Gracet. Megmentett. Ebben a pillanatban eláraszt a bűntudat. - Tudtam, hogy történt valami, mikor tizenöt voltál. Ő volt az oka, nem igaz? Az ok, amitől hírtelen lenyugodtál, és úgy tűnt, koncentrálsz? Ó, Christian… mit művelt veled? - szipog. Anya! Miért reagálja túl? Elmondhatom neki, hogy Elena kordában tartott? Nem kell elmondanom neki, hogyan. - Igen. - mormolom. Ismét felnyög. - Ó, Christian. Együtt ittam azzal a nővel, kiöntöttem neki a lelkem sok éjszakán… és a gondolat… - A kapcsolatom vele független a kettőtökétől. - Ne add be nekem ezt a baromságot, Christian! Visszaélt a bizalmammal! Bántalmazta a fiamat! Megbicsaklik a hangja, és megint a kezébe temeti az arcát. - Anya, én nem így éreztem. Felegyenesedik és hadonászni kezd a fejem körül, így elhajolok. - Kifognak rajtam a szavak, Christian. Kifognak rajtam. Hol rontottam el? - Anya, erről nem te tehetsz! - Hogyan? Hogy kezdődött? - feltartja a kezét és gyorsan folytatja - Nem akarom tudni… Mit fog apád mondani?
A francba… Carrick őrjöngeni fog. Hírtelen ismét tizenöt vagyok, rettegek más végeláthatatlan előadásaitól a személyes felelősségről, az elfogadható magatartásról és minden amerikai dologról. Jesszus, ez az utolsó dolog, amit szeretnék. - Igen, pokoli dühös lesz. - csattan fel, jól értelmezve az arckifejezésemet - Tudtuk, hogy történt valami. Egyik napról a másikra megváltoztál. És a gondolat, hogy ez azért volt, mert meg lettél fektetve a legjobb barátnőm által… Bárcsak elnyelne most a padló! - Anya, ez már megtörtént, véget ért, elmúlt. Semmi rosszat nem tett velem. Azt hiszem, ő volt a jobbító erő18. - Christian, hallottam, mit mondtál. Azt mondtad neki, hogy soha nem szeretett téged. Sosem ölelt meg. Hallottam a rideg válaszát… és arra gondoltam… Ismét a tenyerébe temeti az arcát. Hírtelen felkapja a fejét, hogy tekintete találkozzon az enyémmel, és szemei elkerekednek a rémülettől. Bassza meg… most mi van? - Ne! - leheli. - Mi az? - Ó, ne! Mondd, hogy nem igaz, mert megkeresem apád régi pisztolyát és lelövöm azt a kurvát! Bassza meg… Anya! - Mi az? - Tudom, hogy Elena ízlése egzotikus, Christian. Ma este másodjára érzem azt, hogy szédülök. A francba… Ezt nem kellene tudnia. - Ez csak szex, anya. - mormolom gyorsan - le kell ezt állítanom, még most. Semmiképp se teszem ki anyámat az életem ezen részének. Összehúzott szemmel néz rám. - Nem akarom a kényes részleteket, Christian. Mert ez az… mocskos, undorító, hitvány. Miféle nő az, aki ilyet tesz egy tizenöt éves fiúval? Ez gusztustalan. Ráférne egy egészségügyi figyelmeztetés… Jézusom! A dolgok, amiket mondtam ennek a kurvának. Nos, biztos lehetsz benne, hogy nem látjuk őt itt szívesen többet. - határozottságának jeleként összeszorítja az ajkait - És meg kell szüntetned minden kapcsolatot vele! - Anya, ööö… Elenának és nekem van egy sikeresen futó üzletünk együtt. - Nem, Christian! Megszűntetsz vele minden kapcsolatot! Szótlanul meredek rá. Hogy mondhatja meg nekem, mit tegyek? Huszonnyolc éves vagyok, a kurva életbe is! - Anya… - Nem, Christian, komolyan mondom. Ha nem teszed, megyek a rendőrségre. Elsápadok. - Nem tennéd. - De megfogom. Nem tudtam akkor megállítani, de most igen. 18
Elég hülyén hangzik, de ez az egyetlen helyénvaló fordítása.
- Te csak nagyon dühös vagy, anya, és nem is hibáztatlak érte. De túlreagálod. - NE MONDD NEKEM, HOGY TÚLREAGÁLOM! - kiabálja. A francba! - Nem tarthatsz semmilyen kapcsolatot sem egy olyan valakivel, aki képes visszaélni egy zavaros, éretlen gyerekkel! Rám mered. Jesszus! - Ana tudja? - Igen. - Helyes. Nem kezdheted a házas életed titkokkal. Kissé ráncolja a homlokát… mintha személyes tapasztalatból beszélne. Egy kicsit érdekel, miről van szó. Helyrerázza magát. - Kíváncsi vagyok, ő mit gondol Elenáról. - A te oldaladon áll. - Értelmes lány. Legalábbis, a talpadra esel vele19. Egy szép, fiatal nő, a megfelelő korral. Valaki, akivel megleled a boldogságot. Az arcvonásom megenyhül. Igen. Ő boldoggá tesz, mint azt valaha is gondoltam. - Befejezted Elenával! Megszűntetsz vele minden kapcsolatot! Megértetted? - Igen, anya. Azt terveztem, hogy ezt adom nászajándékba Anastasia-nak. - Mi? Nos, jobban tennéd, ha kitalálnál valami mást! Ez aligha romantikus, Christian! gúnyolódik. Ó! - Azt hittem, tetszene neki. - Férfiak! Néha fogalmatok sincs semmiről! - Mit gondolsz, mit kellene adnom neki? - Ó, Christian… - sóhajt… majd rám mosolyog, egy halvány kis mosollyal - Tényleg nem hozod szóba? Tudod, miért vagyok ideges? - Igen, hát persze. A francba… majdnem sikerült elterelnem. - Akkor mondd meg, miért! Nézem őt és felsóhajtok. - Nem tudom, anya. Mert nem tudtad? Mert a barátod? Felém nyúl, és finoman megsimogatja a hajamat, mint régen, amikor még kicsi voltam. - Ezen okok miatt… és mert nyilván nem szeretett téged. Visszaélt veled, drágám. És te nagyon megérdemled a szeretetet. Bassza meg. Szúrást érzek a szememben.20 - Anya… - suttogom. Átölel, ezúttal nyugodtabban, és én is visszaölelem.
19 20
Szerintem itt arra gondol, hogy nagyon jó hatással van rá. Valószínűleg a visszatartott könnyei miatt érzi.
- Jobb, ha mész, és megkeresed a menyasszonyodat. Elmondom apádnak, ha véget ért a parti. Nem kétséges, hogy ő is akar veled majd beszélni. - Persze, anya. Ó, a francba… Minden áron el akarom kerülni Carrick-et. El tudom képzelni, mit fog mondani. - Még mindig haragszom rád. De őrá jobban… Az arcáról eltűnik a humor. Soha nem vettem észre, milyen ijesztő tud lenni, ha akar. - Tudom… - mormogom. - Menj. Keresd meg Ana-t! Elenged, hátra lép és megdörzsöli ujjaival a szeme alatt, hogy letörölje az elkenődött sminkjét. Gyönyörűen néz ki. Ez a csodálatos nő, aki igazán szeret engem… ahogy én szeretem őt. Veszek egy mély lélegzetet. - Nem akartalak bántani, anya. - Tudom. Menj. Bólintok, és lehajolok, és gyengéden megcsókolom a homlokát, meglepve őt ezzel. Kimegyek a szobából, hogy megtaláljam Ana-t.
