Ching Hai Legfelsőbb Mester tanítványainak lapja IDŐSZAKOSAN MEGJELENŐ SPIRITUÁLIS LAP 16. SZÁM

Ching Hai Legfelsőbb Mester tanítványainak lapja IDŐSZAKOSAN MEGJELENŐ SPIRITUÁLIS LAP

16. SZÁM

2002. 05.30.

Hsihu, Formosa 1991. szeptember 22. Mester meséket mond 31. old. (eredetileg kínaiul) Ez itt egy Au Lac történet. Hosszú idővel ezelőtt volt egy nagyon szegény család. Amikor a szülők meghaltak, egy kis birtokot hagytak a két fiúkra. Az idősebb fivér okosabb volt, cinkosabb, és többet tudott a világi dolgokról. A fiatalabb fivér nem volt annyira eszes, de kedvesebb és tisztább volt, és volt hite. A szüleik elhunytával elkezdték felosztani a vagyont. Az idősebb fivér nős volt, a fiatalabb pedig nem. Az idősebb fivér így szólt a fiatalabbhoz: „Jobb, ha hagyod, hogy én gondoskodjam erről a vagyonról. Mivel nincs feleséged, nincsenek gyerekeid, és nem tudod, hogyan kell gondoskodni erről a vagyonról, ezért haszontalan lenne azt neked adni. Mivel azonban tudom, hogy nagyon jó testvér vagy, ezért meghagyok neked egy csillag-gyümölcsfát. Az a csillag-gyümölcsfa ott a sarokban a tied, a vagyon többi része pedig mind az enyém. Jó?” A fiatalabb fivér azt mondta: „Jó.” (A közönség nevet.) Ezután az idősebb fivér minden nap dolgozott a birtokon. Nagyon gazdag lett és jól élt. A fiatalabb fivér szintén jól megélt a csillag-gyümölcsfáján. Amikor a csillag-gyümölcsök megértek, leszedte és eladta őket. A fa meglehetősen nagy volt, és sok gyümölcsöt termett. Ha nem tudta mindet eladni, akkor a maradékot visszavitte, és csillag-gyümölcslét és csillaggyümölcs befőttet készített belőle. Elég leleményes volt. Volt, amit cukorban, volt, amit sóban, és volt, amit ecetben rakott el. Sokféle csillag-gyümölcs terméket készített, amelyek nagyon-nagyon híresek lettek. Sokan szerették őket, és messziről eljöttek, hogy vegyenek belőlük. Így elég pénzt keresett magának, kényelmesen és elégedetten élt. Nem volt túl gazdag, de ő könnyen elégedett volt. Egy napon elment, hogy vegyen valamit, ami a csillag-gyümölcs befőtt elrakásához kellett. Amikor hazatért, látta, hogy majdnem a fele gyümölcsöt megette valaki. Nagyon szomorú volt. Akkor meglátott egy hollót, még mindig a fán, amint tovább ette a csillaggyümölcseit. „Ó! – gondolta – Hogy lehet ez?” Ezért megkérdezte a hollót: „Miért eszed meg a csillaggyümölcsömet?” A holló azt felelte: „Éhes vagyok!” (A közönség nevet.) Nagyon egyszerű volt. A holló azért evett, mert éhes volt. „Te nem eszel, amikor éhes vagy?” – kérdezte a holló. Azt felelte: „Persze, hogy eszem.”

„Akkor miért kérdeztél engem?” A fiatalabb fivér bárgyú volt, nem tudta, hogyan kell vitatkozni, ezért egy kicsit kába volt. Azt gondolta: „Az csak természetes, hogy amikor a holló éhes, akkor eszik. Miért kérdeztem meg? (A Mester és mindenki nevet.) Azonban nekem ez a fa mindenem. Ha leeszik, nekem végem, holnap éhezni fogok, és nem lesz majd mit ennem.” Azután elmondta a hollónak, hogy mit érez. Különös egy holló volt, nem átlagos hollónak nézett ki. A csőre nagyon hosszú volt. (A közönség nevet.) Egy hollónak nincs füle, ennek viszont nagy fülei voltak lógós fülbevalókkal.(A Mester és a közönség nevet.) A tollazata göndör volt és nagyon divatos. A ruhái elég szépek voltak. Annak ellenére, hogy holló volt, a ruhái mindenféle színekben pompáztak. A fiatalabb fivér így szólt a hollóhoz: „Nem arról van szó, hogy sajnálom tőled a csillag-gyümölcsöt. Természetesen ehetsz belőlük, amikor éhes vagy. Szívesen vagy látva. Azonban őszintén szólva, azután, hogy a szüleim elhunytak, a bátyám csak ezt a fát hagyta meg nekem. Erre kell támaszkodnom, hogy megéljek. Mafla vagyok, és nem tudok mást tenni. E fa nélkül meghalnék. Ez az én szánalomra méltó helyzetem. Nem arról van szó, hogy sajnálom tőled a csillag-gyümölcsöt.” Ennek hallatán a holló meghatódott, és azt mondta: „Nohát! Olyan kedves ember vagy. Rendben, rendben. Semmi gond. Mivel megettem a csillaggyümölcsödet, arannyal fogom visszafizetni neked. Jó lesz így?” Akkor a fiatalabb fivér azt mondta: „Rendben.” (A Mester és a közönség nevet.) Csak azt tudta mondani, hogy „jó”, vagy „rendben”, semmi mást. Nem utasítaná vissza az embereket. Így hát a holló azt mondta neki: „Holnap kora reggel, három órakor idejövök, hogy felvegyelek. Most menj haza, keress egy darab anyagot, hogy egy zsákot varrj belőle, ami ilyen nagy, ilyen hosszú, és ilyen széles. Holnap elviszlek, hogy megkapd a gyöngyöket, az ékszereket, és az aranyat.” „Rendben!” A fiatalabb fivér hazament, és készített magának egy zsákot, ami ilyen nagy, ilyen hosszú, és ilyen széles volt – se több, se kevesebb. A következő reggelen, ahogy számított rá, a holló ott várta. A holló így szólt: „Rendben. Most szállj fel a hátamra. Át fogok repülni veled a tengeren.

1

Amíg repülünk, nem beszélhetsz, és nem nyithatod ki a szemed. Nem számít, hogy mi történik, nem szabad engedetlennek lenned a parancsommal szemben, egyébként nem éled túl.” A fiatalabb fivér azt mondta: „Jól van!” Miután felszállt a holló hátára és megkapaszkodott a nyakában, az elrepült. Hirtelen a holló igencsak hatalmas lett. A fiatalabb fivér kényelmesen ült rajta, és hamarosan álomba zuhant. Csinálhatta ott a Quan Yint, nem volt semmi gond. (A közönség nevet.) Nem, a Quan Yint nem tudta, csak a Quan Guangot. Mi, spirituális gyakorlók nem beszélünk, ha nem kérdeznek minket. Amellett, hogy „jó”, meg „rendben”, nem is kellene mondanunk semmi mást. A Biblia is ugyanezt mondja: „Amikor kérdeznek téged, csak „jól van”-t, és „rendben”-t kellene szólnod.” Nem szabad ostobaságokat beszélned. Ez azt jelenti, hogy meg kellene tartanunk a mondanivalónkat, és nem kellene beszélnünk. Ez a fiatalabb fivér gyakorolta a Quan Yin módszert, és nagyon jó volt. Amikor azt mondták neki, hogy ne beszéljen, akkor nem beszélt. Röviddel azután, hogy meditálni kezdett, szamádiba került. Azután megérkeztek arra a helyre. Ó! Azon a helyen gyönyörű hegyek, gyönyörű tengerpartok voltak, és minden ilyesmi. Gyöngyök és ékszerek voltak felhalmozva egy óriási hegybe. A fák, és minden gyöngyből és ékszerekből állt. A falevelek csupa aranyból voltak, az ágak pedig gyöngyökből és ékszerekből. Minden gyöngyökből és ékszerekből volt. Nem voltak kövek, csak gyöngyök és ékszerek mindenütt. Akkor a holló így szólt hozzá: „Most szedd össze minden legkedvesebb gyöngyödet és ékszeredet, és tedd őket bele a zsákodba. Azután azonnal hazamegyünk.” A fiatalabb fivér azt mondta: „Jó!” Belerakta a számára legkedvesebb és legértékesebb dolgokat a zsákjába, a zsákot ráakasztotta a szíjára, és felpattant a hollóra. Ahogy a holló visszarepítette, behunyta a szemét, és újra meditált. Szamádiba merült, és azután otthon voltak. Attól a naptól fogva a fiatalabb testvér gazdag volt. Eladta a gyöngyöket és az ékszereket, egy másik házat épített, feleségül vett egy gyönyörű lányt, azután pedig felnevelt egy gyönyörű kismacskát. (A közönség nevet.) Nagyon kényelmes életet élt. Hosszú idővel múlva, hallván, hogy a fiatalabb fivér hirtelen nagyon meggazdagodott, az idősebb fivér egy igen messzi helyről eljött, hogy meglátogassa őt. Az idősebb fivér megkérdezte a fiatalabbikat, hogy hogyan lett hirtelen ilyen gazdag. A fiatalabb azt mondta: „Nos! Ez neked, és az érdemeidnek köszönhető. Minden a te áldásaid miatt

volt. Azért gazdagodtam meg, mert nekem adtad a csillag-gyümölcsfát. Köszönöm, bátyám!” Azzal leborult a bátyja előtt. Az idősebb fivér azt kérdezte: „Hogyan tett téged gazdaggá a csillag-gyümölcsfa?” A fiatalabb fivér persze mindent elmesélt neki. Nos, az idősebb fivér vágya feltámadt: „Ó! Ez bizonyára az én érdemem volt. Rendben, most beköltözhetsz hozzám. Minden tulajdon a tiéd. Ez a csillag-gyümölcsfa az enyém. (A Mester és a közönség nevet.) Most cserélünk. Túl sokáig volt a tied a csillaggyümölcsfa. El akartam cserélni veled, mert felváltva kellene gondoskodnunk a szüleink tulajdonairól. Én hosszú évekig gondoztam, és kimerültem. Most rajtad a sor. Menj vissza oda. Most én gondozom a csillaggyümölcsfát. Jól van?” A fiatalabb fivér azt mondta: „Jól van!” Azzal odaköltözött a bátyjához. Az idősebb fivér felfüggesztett egy függőágyat, és minden nap ott várakozott a fa alatt. Ahogy számított rá, egy napon jött egy holló, és megette a csillaggyümölcsöt. Az idősebb fivér úgy tett, mintha bosszankodna, és azt mondta: „Ha megeszed a csillaggyümölcsömet, én éhen fogok halni.” Azután meg: „Bla, bla, bla…” – az öccse hangját utánozva. Akkor a holló így szólt: „Semmi gond. Mivel megettem a csillag-gyümölcsödet, arannyal fizetlek vissza. Jó?” Az idősebb fivér azt mondta: „Jó!” A holló akkor azt mondta: „Várj rám itt holnap reggel háromkor. Varrnod kellene egy ilyen hosszú és ilyen széles zsákot. Azután elviszlek, hogy gyöngyöt, ékszereket, és aranyat válassz magadnak.” Az idősebb fivér azonnal hazament, és levágott valamennyi anyagot. De amit levágott, az olyan nagy volt, mint egy Quan Yin kendő. (A Mester és a közönség nevet.) Ilyen hosszú és ilyen széles volt. Összerakta a két anyagot, és ez volt minden; azt teljesen egészében felhasználta. (A közönség nevet.) Egy ilyen nagy zsákot varrt. Hú! Már reggel kettőkor odament, hogy várja. Azonban a holló nem jött korábban. Időben jött. Háromkor eljött, hogy felvegye az idősebb fivért. Így hát az idősebb fivér felszállt a hátára. Elmondta neki, hogy kapaszkodjon a nyakába, ne beszéljen, és ne nyissa ki a szemét. Nahát! Az idősebb fivér nagyon rossz volt. Nem gyakorolta a Quan Yin módszert és nem volt vegetáriánus, ezért a karmája nehéz volt. A holló alig tudott átrepülni a tenger felett. Különleges varázserőt használt, és végigcsinálta. Az idősebb fivér azt hallotta: „Húúúúúúú!”, és érezte, hogy a szél erősen fúj. Miután már hosszú ideje repültek, majdnem megkérdezte: „Megérkeztünk már?” (A Mester nevet.)

2

Szerencsére a holló pofon vágta a szárnyával, akkor tudta, emlékezett, és nem kérdezett többet. Végre odaértek. Hát! Nagyon hosszú utazásnak tűnt. Hosszú volt a hollónak és az idősebb fivérnek is. Mindketten kimerültek. Miután a holló letette őt, azonnal szundítani ment. „Menj, és szedd össze a számodra legkedvesebb gyöngyöket és ékszereket. Nekem szundítanom kell egyet, mielőtt vissza tudnálak vinni. Mit ettél, hogy ilyen nehéz vagy? Az elefánt évében születtél?” (Nevetés.) Mi mindannyian a ló vagy a patkány évében születtünk, ő viszont az elefánt évében született. Talán az ő karmája nehezebb volt. (Nevetés.) Miután a holló szundított egyet, az idősebb fivér még mindig nem végzett a gyöngyei és ékszerei pakolásával. Bármit is látott, attól felcsillant a szeme. Mindent akart. Nem tudott megválni ettől, vagy attól. Egyre csak válogatott. Hosszú idő elteltével még mindig nem végzett. Végül a holló felébredt, és azt mondta: „Ezt nem folytathatod tovább. Csak vegyél el valamit. Lejárt az idő. Nem maradhatunk itt tovább. Ha itt maradunk, nem leszünk képesek hazajutni. Gyorsan szállj fel a hátamra.” Akkor gyorsan mindent berakott a zsákjába. Ejha! Nagyon, nagyon nehéz volt felszállnia a holló hátára. A holló azt mondta: „Nem, ez túl nehéz. Ki kell venned valamennyit, különben nem tudok majd repülni.” Az idősebb fivér mohó volt, csak egy gyöngyöt vett ki, és dobott le. A holló azt mondta: „Nem, nem. Ez nem elég. Többet vegyél ki.” Ezért kivett egy másik gyöngyöt, egy ekkorát, és ledobta.

„Nohát! – mondta a holló. – Nem! Ha nem veszel ki többet, akkor nem tudunk repülni. Most nem tudok felrepülni.” Az idősebb fivér valóban nem tudott megválni tőlük, de mégis ledobott egy maroknyit. Akkor a holló azt mondta: „Nem maradhatunk tovább. Mennünk kell. Lejárt az idő.” A hollónak hatalmas erőfeszítésébe került, hogy felrepüljön. Útjuk során a tenger volt alattuk, és nem volt semmi a láthatáron. Jött egy tájfun, erős volt; a holló szárnyai nem voltak egyensúlyban. Megpróbált minden tőle telhetőt, hogy egyensúlyban maradjon; a szél azonban túl erős volt, és a holló megingott, bizonytalanná vált. Akkor az idősebb fivér azt mondta: „Ha így repülsz, meg fogok halni. Mit csinálsz?” Azután kinyitotta a szemeit: „Hűha! A tenger!” Mivel kinyitotta a száját és a szemét, a gyöngyök és az ékszerek kicsúsztak a keze közül. Az idősebb fivér a gyöngyeivel és az ékszereivel együtt mind lezuhant. Megmondták neki, hogy egy ilyen hosszú és ilyen széles zsákot készítsen, de mivel túl nagyra csinálta, ezért a holló persze nem bírta el a súlyt. Mi, emberi lények hasonlítunk az idősebb fivérhez. Túl mohók vagyunk, így végül úgy végezzük, hogy semmink sincs.

A Mester vicceket mesél

Ching Hai Legfelsőbb Mester beszéde Florida, USA 2001. június 13. 128. magazin 17. old (eredetileg angolul) Volt egyszer egy tolvaj, aki betört egy házba és elkezdte összeszedni a dolgokat. Hirtelen meghallott egy hangot, ami egy sötét sarokból jött, és így szólt: "Jézus figyel téged." A tolvaj idenézett, odanézett, de nem látott senkit. Azt gondolta, hogy talán a fülei űznek tréfát belőle. Így folytatta a gyűjtést a házban. Ekkor ismét megszólalt a hang: "Jézus figyel téged." A hang ezúttal hangosabb volt. Szóval megállapította, hogy a fülei nem rosszak. Követte a hangot, hogy ráakadjon a forrására, és egy papagájra bukkant, amelyik ott ült. Így megkérdezte a papagájt: "Te voltál az, aki ezt mondta?" A papagáj pedig bevallotta: "Igen, csak megpróbáltalak megóvni." Ekkor a tolvaj azt mondta: "Hm! Mit gondolsz, ki vagy te?" Mire a papagáj: "Mózes vagyok." Ekkor a tolvaj elnevette magát, és azt mondta: "Hm! Miféle buta ember nevezne el egy papagájt Mózesnek?" A papagáj igen félénk volt, azonban azt mondta: "Nos, valószínűleg ugyanazok, aki a rottweiler kutyának a Jézus nevet adták!" (A rottweiler egy első osztályú őrző-védő kutya, és ennek a neve Jézus volt. Valahonnan már figyelte a tolvajt. Körülbelül 150 fontot nyomott.)

3

Bibliai történet Ching Hai Legfelsőbb Mester beszéde Hsihu központ, Formosa, 1990. május 27. 81. magazin 18. oldal (eredetileg kínaiul) Ádám és Éva Hosszú idővel ezelőtt, amikor Isten a világegyetemet teremtette, akkor teremtette a mi világunkat. Megteremtette a napot és az éjszakát, a csillagokat és a holdat, csakúgy, mint az eget, az óceánokat és a földet. Létrehozta az égen repülő madarakat, az óceánokban úszó halakat és a földön kóborló állatokat. Isten elégedett volt teremtésének látványával. Mivel a világegyetemet az emberi lényeknek szánta, elkezdte megteremteni a férfit és a nőt. Megteremtette Ádámot és Évát, hogy uralkodjanak a világon, amibe beletartoznak a növények, a madarak, az állatok és a halak. Egy csodálatos lakóhelyet adott nekik, hűvös patakokkal, árnyékos fákkal és különböző gyümölcsökkel. Ez volt az Édenkert. Ádám és Éva el voltak ragadtatva mindennel, amijük volt, kivéve egy dolgot; Isten megtiltotta, hogy egy különleges fa gyümölcsét megegyék. Ha ezt megeszik, meghalnának. Ádám és Éva engedelmeskedett Istennek és a barátaiként éltek. Azonban volt ott valaki, aki Isten világának romba döntésére szánta el magát. Egyik nap, amint Éva elment e különleges fa mellett, egy édes kígyóhangot hallott, amint őt hívta. (A nyugatiaknál a kígyónak rossz híre van, hogy mindig az emberi lények elcsábításának lehetőségét keresi. A Sátánt egy kígyóban testesítették meg.) Akárhogy is, a fát „a jó és gonosz tudás fájának” nevezték. A hang azt mondta neki: „Nézd a csodálatos gyümölcsöt! Biztos összefut a nyál a szádban. Ízleld meg és nagyon okos leszel, olyan okos, mint Isten valaha is volt.” A kígyó nyájas hangját hallva Éva elfelejtette Isten figyelmeztetését, mert olyan okossá akart válni, mint Isten, és azt tenni, amit épp csak akart. Nyúlt a gyümölcsért és megette. És hagyott valamennyit Ádámnak. Ekkor kezdtek a dolgok rosszra fordulni. Isten tudta, hogy mit csinált Ádám és Éva, mert soha senki nem tud semmit elrejteni előle. Attól kezdve ők már többé nem voltak Isten barátai. Kérte őket, hogy hagyják el az

Édenkertet. Valaha olyan boldog életet éltek a kertben, ahol az Úrral sétáltak és beszélgettek. Most karddal a kezükben angyalok álltak őrt a kert kapujában, soha nem engedve, hogy Ádám és Éva visszatérjenek. Nagyon keményen, kimerülésig kellett dolgozniuk. Most megtapasztalták a fájdalmat. Ami még rosszabb, hogy Isten tudtukra adta a legborzalmasabb üzenetet, hogy apránként öregedni fognak és végül meghalnak. Miután elhagyták az Édent, Éva megszülte Káint és Ábelt. Káin felnőve paraszt lett, a földet művelte és gabonát termesztett rajta. Ábel pásztor volt, apja juhaira vigyázott. Aratáskor hálája jeléül Káin termése egy részét ajánlotta fel Istennek, míg Ábel egy birkanyájat ajánlott fel. Tudjuk, hogy mindkettő nagyon jó ajándék, de nem tudjuk ezeket Isten szeretetéért cserébe adni, mert Ő tudja, mik vagyunk valójában. Ábel tisztességes ember volt, így ajándéka nagyon tetszett Istennek. Káin féltékeny volt és mérges. Gyűlölte öccsét, Ábelt, és Isten az ő ajándékát nem szerette annyira. Egyik nap a mezőn Káin Ábel életére tört és megölte őt, azt hívén, hogy senki sem látja. De Isten látta, és büntetésként Káint és családját örökre elűzte. Az egykor oly vonzó világ így romokban hevert. Értitek a történetet? Nem arról van szó, hogy egy darab gyümölcs elfogyasztása hozta magával ezt az összes szerencsétlenséget, hanem hogy tudjuk, mi a jó és mi a rossz, és jogunkban áll választani. Nem kellene azt tennünk, amiről tudjuk, hogy nem szabad. Ha tudjuk, de mégis szándékosan megtesszük, akkor összezavarjuk az életünket, bonyolulttá és fájdalmassá téve azt. A gyümölcs csak azt jelképezte, amit nem szabad megtennünk. Isten utasításait követni azt jelenti, hogy józanul cselekszünk és másoknak egész életünkben nem ártunk. Még ha nem is fogtatok bele a spirituális gyakorlásba, magatoknak és a világnak nagy szívességet tehetnétek a vegetáriánus étkezéssel és a szabályok betartásával. Ugyanez a helyzet a tanítványaimmal. Azt választjuk, amit meg kellene tennünk, és elkerüljük, amit nem szabad.

4

Isten Kívánságai Nem Rendkívüliek Isten olyan jól gondoskodott róluk, mindenféle ételt és örömöt adott nekik. Semmi egyébre nem volt szükségük, Isten szeretete nem ismert határokat. Hol másutt tudott volna bárki ilyen gondtalan és örömteli életet élni anélkül, hogy dolgoznia kellene? Csak a szórakozásukkal kellett törődniük. Kért-e Isten valaha is bármi különlegeset tőlük? Soha. Mindössze ennyit mondott: „Ehettek bármit, de az a fa az enyém. Hagyjátok meg nekem. Ne egyetek belőle.” De ők még azt az egyet sem hagyták meg. Nem arról volt szó, hogy éheztek. Volt-e bármire is szükségük, amijük nem volt meg? Istennek csak egy kívánalma volt feléjük, de ők azt nem voltak képesek megtenni. Annyi mindent teremtett a kedvükre, de mégis hibákat követtek el. Ma a legrosszabb helyzetben vagyunk, kínokat állunk ki és arra kényszerülünk, hogy a szenvedés óceánján hánykódjunk. A világunk tele van gyötrelmekkel, mint amilyen a születés, öregedés, betegség és halál. De ők akkor nem ismertek betegséget, öregedést vagy halált. Még a kenyerükért sem kellett megküzdeniük. Mindössze egyetlen csöppnyi szívességre kérték őket, aminek valójában nem tettek eleget. Nem engedelmeskedtek annak, ami Isten szájából eredt, nem is említve mi lett volna, ha az az én számból ered. Ez mihez vezetett volna? Tudták ők nagyon jól, hogy Isten mindent az ő élvezetükre teremtett. Tudták, hogy Ő a mesterük, és hogy egy különleges fa gyümölcsét kivéve mindent felajánlott nekik, amit csak akartak, mégis elhatározták, hogy mindezek közül azt kell megenniük. Valójában semmi különleges nem volt abban a fában. Pont olyan volt, mint bármelyik fa. De Isten látni akarta, hogy meg tudják-e állni, hogy az Ő kedvéért nem eszik meg a gyümölcsöt. De ők még egy ilyen kis kívánságot sem teljesítettek. Nem hallgattak Istenre, hallgattak viszont a kígyóra! Ez minden lény kígyója volt! Fontosabbak voltak-e a kígyó szavai, mint Istené? Most látjátok, ha bárki beleesik a lélekvándorlás körforgásába, akkor egyáltalán senki mást nem lehet okolni. Ha ez a történet igaz, többé nem okolhatjuk Istent. Ő olyan kedves és vendégszerető volt az emberekhez. Nem kért semmit, csak hogy egy fát hagyjanak meg Neki. De el kellett venniük ennek a legutolsó fának a gyümölcsét. Mindenben hittek, kivéve Istent. Még egy kígyóban is hittek és megették azt, amit nem lett volna szabad. Amíg le nem nyelték, nem ismerték fel, hogy milyen

szenvedéseket hoztak magukra, és hogy mi a jó vagy rossz. Addigra már Isten is tudta, hogy nem volt elég hitük és nem érdemelték meg, hogy a barátai legyenek. Sok dolog van ezen a világon, mindegyik különböző áron. Például ha egy gyémántot veszünk, azért hatalmas pénzösszeget kell kifizetnünk, de az aranyért nem kell olyan sokat. Még ennél is kevesebbet fizetünk az ezüstért. Egy darab vas pár száz dollárunkba kerül, de ugyanakkora arany tízszer annyiba kerülhet. Hasonlóképpen, ha ők Isten barátai akartak lenni és élvezni mindazt, ami az Édenben van, akkor követniük kellett a szabályokat. Ha még egy fát sem tudtak nélkülözni, akkor hogy élhettek volna ott? Az embereknek tisztelniük kell egymást, ha együtt akarnak élni. Lehet egy kérésem felétek és nektek is lehet felém, és csak együtt kell működnünk. Ez a történet tanulsága, nem pedig az, hogy Isten tényleg akart volna valamit Ádámtól és Évától. Isten úgy gondolta, hogy ha mindent megad nekik, de szabályokat nem, az monoton és unalmas lenne. Ezért mindent engedélyezett nekik e fán kívül, csak a változatosság kedvéért. Sajnos ők ezt nem értették meg, és végül inkább a kígyóra hallgattak, mint Istenre, a jótevőjükre. Ez felháborító! Így miután követték a kígyót, nekik „kaput” lett. Hogyha magasabb szintűnek képzelitek a kígyót, mint Istent, akkor biztos nem érdemlitek meg, hogy az Ő barátai legyetek, igaz? Elárultátok a bizalmát és elrontottátok a közöttetek lévő együttműködést. A saját utatokat akarjátok. Nem tisztelitek a véleményét, habár az egyáltalán nem volt károtokra. Olyan sok mindenetek megvan, mi mást akarhatnátok még? Szóval ez az egó, a mohóság, hogy olyan nagyok legyünk, mint Isten. Óvakodj az Egótól Mi van akkor, ha nem vagytok olyan nagyok, mint Isten? Az Édenben élni elég jó. Minden nap van elég élelmetek és ruhátok. Mindenetek megvan, amit csak akartok, de mégis Istenné akartok válni. Miért? Nekünk, emberi lényeknek mindig megvan ez a bajkeverő egónk. Mi akarunk a király lenni, a legmagasabb és a legjobb. Ezért lettünk becsapva és kerültünk ebbe a nyüzsgő világba. Sok pénzt keresünk, hogy másoknál gazdagabbak legyünk: sok szépítőszert használunk, hogy másoknál csinosabbak legyünk: drága ruhákat veszünk, hogy jobban nézzünk ki. Mindenki verseng a másikkal. Minél jobbak

5

vagyunk, annál keményebben versenyzünk, mert mindig úgy tűnik, hogy van valaki előttünk, nem számít, milyen jók vagyunk. Ez a bibliai történet nemcsak egy darab gyümölcsről szól; van tanulsága. Az ősi tanítók a gondtól tartva nem merték a dolgokat nyíltan hangoztatni, hanem különböző példázatokat használtak, hogy az emberek az eszméket megértsék. Ha elolvassátok ezt a „Bibliai történetek” című könyvet, ez minden, amire szükségetek van. Ebbe a könyvbe elég sok jó történetet válogattak össze. Jók, de egyszerűek. Még gyerekek is megérthetik őket. Már ezt a történetet olvasva is érezhetitek, hogy a régi korok emberei számára milyen szörnyű és kellemetlen volt spirituális gyakorlást folytatni. Legtöbbször irigyelték őket és az elfogatás vagy meggyilkolás veszélye fenyegette őket. A spirituális gyakorlóknak az átlagembernél minden tekintetben jobbnak, bölcsebbnek, eszesebbnek és tehetségesebbnek kellett lenniük, így nagyon irigykedtek rájuk és veszélyben voltak. Pusztán a Bibliát olvasva tudni fogjátok, hogy milyen nehéz volt a múltban gyakorolni. A Biblia első története sok jó, elgondolkoztató, vagy tanulmányozásra érdemes pontot ad nekünk. Nemcsak a gyümölcsről van szó: ez a fegyelem, kölcsönös tisztelet, együttműködés és egó kérdése. Ádám és Éva nem akarta az utasításokat követni. Csak másoknál nagyobbak akartak lenni, még Istennél is. De próbálkozásukban elég ostobák voltak. Ha igazán felül akarták múlni Istent, akkor kellett lennie valami más módszernek. Meg tudták volna Őt kérdezni: „Miért vagy olyan hatalmas? Meg tudod nekünk mondani, hogy csináltad?” Olyan hatalmasnak lenni azt jelentette, hogy Istennek saját erényekkel és gyakorlási módokkal kellett rendelkeznie. Nem válhatott egyetlen nap alatt azzá, ami volt. Szóval el kellett volna mondaniuk Neki a kívánságukat. Mások háta mögött lopni semmiképpen sem egy jó tulajdonság. Isten nagyon jól bánt velük, de végül a háta mögött csúnya dolgokat csináltak. Ilyenek az emberek! Minél Nagyobb a Cél, Annál Nagyobb az Ára Mondtam nektek, hogy mindennek ára van. A spirituális gyakorlásotokban engem követve szigorú szabályoknak kell engedelmeskednetek. De ezért kaptok valamit cserébe. Ezt nagyon jól tudjátok. Különben miért vagytok még mindig itt? Aranyat venni más, mint vasat venni. Ha akartok valamit, dolgozzatok meg érte.

Vegyetek példának engem. Egy ideje megoperáltak, de ezzel nem volt vége. Hogy az izmaim és idegeim gyógyulását segítsem, naponta 3-4 órát kellett dolgoztatnom őket, mert elérzéstelenítették és a sebész összevarrta őket. Ha nem tornáztattam volna őket, elmerevedtek volna és sztrájkolnának. Azt mondták, hogy majdnem, ha nem teljesen helyrejöttem, miután az izmaimat 6 hónapon keresztül naponta 3-4 órát dolgoztattam. Ehhez hasonlóan, ha egy magasabb célra törünk, akkor miért ne tudnánk minden nap szorgalmasan dolgozni? Ez egy szabály, amit nem tudunk csak úgy mellőzni. Ezt nagyon jól tudhatjátok, de nem dolgoztatok elég keményen. Még így is kaptatok valamit cserébe, de nem olyan sokat, mint az, aki keményen dolgozik. Világi dolgokat nehezebb megszerezni. Például egy operálásért tajvani dollárok százezreit kell fizetni, és nagyon borzalmasan érzitek magatokat utána. Az első pár óra alatt eszméletlenek vagytok. Mikor magatokhoz tértek, a testeteken mindenhol sok csövet fogtok felfedezni. Ez egy fájdalmas zűrzavar. Ezen felül még esetleg nem is jöttök teljesen rendbe. A fájdalom folytatódik, mert naponta néhány órán keresztül gyakorolnotok kell. A világon semmi sem egyszerű vagy ingyenes. Úgy tűnik, hogy Isten ajánlata könnyebb. Ő az egész Édenkertet egyetlen fa kivételével kizárólag a kettejük számára teremtette. De ők még azt is elvették. Ez azt jelenti, hogy az ember sosem elégedett, nem számít, hogy milyen sokat kapott. Így ha bárki rosszul bánna veletek vagy cserbenhagyna, ne gondoljátok mindig, hogy valami rosszat tettetek. Talán csak egy telhetetlen szívű emberről van szó, aki egyik dolgot a másik után követeli. Észrevettétek-e valaha is, hogy valóban komisz tudatunk van? Egyfolytában egész nap zavar minket. Ha egyszer elhatároztunk egy dolgot, ő azt mondja: „Nem, én azt is akarom.” Így mindig rengeteg dologgal vagyunk elfoglalva. Ezért kell őt figyelnünk és egy spirituális naplót vezetnünk. Közelről kell figyelnünk, hogy tényleg szüksége van-e valamire. Ha nincs, akkor ne engedjetek neki. Minél többet adtok, annál többet követel, és annál elfoglaltabbak leszünk, bár talán soha nem jövünk rá, hogy mi tesz minket ilyen elfoglalttá. Például összegyűjthettetek egy csomó dolgot a házatokba, amit még évente egyszer sem használtok. Néha csak egyszer használtátok, miután megvettétek, és aztán örökre el lett felejtve. Sok ilyen dolog van.

6

A Fegyelem Hiányát Ne Keverd Össze a Szabadsággal Ha az életünket egyszerűbbé tesszük, akkor az többé nem lesz bonyolult. Alaposan meg kell figyelnünk a tudatunkat, hogy lássuk, mit akar és hogyan kapja meg azt, amit követel, hogyan zavar minket, és hogyan tart minket fogva. Ha egyszer elvégeztünk egy világos elemzést, akkor jobb betekintést nyerünk. Szigorúnak kell lennünk önmagunkkal, figyelnünk kell magunkat, mintha a testünkön kívül lennénk és meg kell kérdeznünk: „Miért akarod ezt? Mi mást akarsz, miután ezt megkapod? Mennyi időd, pénzed és energiád van, hogy fizess ezért? Mit tudsz ezzel kezdeni?” Alaposan vizsgáljátok meg ezeket a kérdéseket, vagy különben a saját tudatunk rabszolgáivá válhatunk, mialatt még mindig azt hisszük, hogy elég szabadok vagyunk ahhoz, hogy azt tegyük, amit akarunk. Nem, ez fegyelmezetlenség lenne, nem pedig szabadság. A szabadság azt jelenti, hogy valamit akkor teszünk, amikor kell, és nem teszünk, amikor rossz. Ezzel szemben ha azt tesszük, amit a tudatunk mond, azzal csak önmagunkat kényeztetjük el. Így soha nem fejlődhetünk. Csak az használ nekünk, ha magunkhoz vagyunk szigorúak, nem pedig másokhoz. Semmi sincs ingyen ezen a világon. Nagyon keményen kell dolgoznunk, hogy megkapjuk, amit akarunk. Szigorúaknak kell lennünk magunkhoz, nagyon szigorúnak, hogy elérjük azokat a tulajdonságokat és szintet, amire törekszünk. Ha csak kényeztetni akarjuk magunkat, az túl könnyű lenne. Akár csak követhetnénk, amit a tudatunk diktál és azt hihetnénk, hogy ez a szabadság. Senki nem avatkozna bele, senki sem foglalkozna vele, még mi magunk se törődnénk vele. De ez helytelen. Ez rabszolgaság, nem szabadság. Az egész világ a feje tetején áll. A szabályaimat és tanításaimat mindig nehezen elfogadhatónak találja, habár az igazat mondom. Az emberek azt gondolják, hogy túl durva vagyok hozzájuk, és nem bírják ki. Azt akarják csinálni, amit épp akarnak, mert az könnyebb. De hová visz minket ez a könnyű út? Hozzászoktunk, hogy a könnyű úton járunk, akár jó ez, akár rossz. Mert ez könnyű és kényelmes. Folyamatosan megyünk és megyünk és soha nem akarunk visszafordulni. Továbbhaladni kényelmesebb, mint az autónkat visszafordítani, habár valójában a célunktól egyre messzebb és messzebb kerülünk.

Rendben van, ha továbbhaladunk, de először biztosnak kell lennünk benne, hogy ez a helyes út. Csak mert ez egy nagy autópálya, ez nem jelenti azt, hogy mindig ezt kell választanunk. Ha az otthonunk a másik irányban van, akkor a szükséges kanyarokat be kell vennünk, vagy az autónkkal meg is kell fordulnunk, mindegy, hogy milyen nehéz. Nem száguldozhatunk, csak mert ez egy nagy autópálya, de fel se kellene adnunk, csak mert ez egy keskeny út. Ha feladjuk, akkor soha nem fogunk visszajutni oda, ahová menni akarunk. Az állandó előrehaladás az nem szabadság, az az ostobaság. A különbség az önkontroll hiányában van. A felelőtlen emberek pont úgy nézhetnek ki, mint azok, akik szabadok, mert megteszik, amit csak akarnak és azt hiszik, hogy ők szabadok. Nem, ez a kötelességek elhanyagolása; ők túl engedékenyek magukkal szemben. Így most látjátok. Ez az Édenkert története nemcsak egy darab gyümölcsről szól. Ez egy példázat arról, hogy nem könnyű másoknak engedelmeskednünk. Amikor azt mondják, hogy ne tegyünk valamit, akkor nekünk pont azt kell megtennünk. A tudatunk így zavarja össze mindig a dolgokat, azt téve, amire figyelmeztették, hogy ne tegye. Ezért hallgatott Ádám és Éva a kígyóra egyetlen gyümölcs miatt. Tudták, hogy Isten milyen jó volt hozzájuk, az egész világot nekik adta, hogy használják, de nem voltak hálásak. Hittek a képmutató kígyónak és megették azt, amire Isten azt mondta, hogy ne tegyék. Semmit sem kellene ellopnunk a jótevőnktől, bármilyen vonzónak tűnik is. Ha tényleg akarjuk, akkor meg kell neki mondanunk. Az egész világ az övék volt, de nem voltak elégedettek. Megmondták nekik, hogy ne egyék meg a gyümölcsöt, de mégis megették. A tanulság: nem könnyű egyenesben maradnunk, mert mindig a rossz alakokra hallgatunk. Állandóan Tarts Önelemzést Bennünk két ember van: az egyik a jó srác, a másik a rossz csávó. A kígyó bennünk a rossz csávó. Tudjuk, hogy nem lenne szabad valamit megtennünk, de mégis hagyjuk, hogy megtörténjen - figyelmetlenül, vagy épp szándékosan, - mert nincs bennünk elég bölcsesség vagy jó ítélőképesség. Ezért minden nap tanulmányoznunk kell magunkat, hogy tudjuk, mit követel a tudatunk. Valóban szükséges-e, vagy ez csak egy vakondtúrásból keletkezett hegy? Valami, hogy

7

eltöltsük az időnket, amit egyébként a nekünk tényleg fontos dolgokon gondolkodva tölthetnénk? Néha, mikor elmegyünk élelmiszert venni, akkor az üzletek előtti reklámok eltérítenek, és még mielőtt elérnénk az üzletet, ahová indultunk, elfeledkezünk a fontos dolgokról, amiket meg kell vennünk. Kószálunk és ezt-azt veszünk. Később kifogyhatunk a pénzből, az üzlet bezárhat, vagy elfelejthetjük az egészet. Bárhogy is, végül rengeteg hasznavehetetlen dologgal megyünk haza, és semmivel azok közül, amit venni akartunk. Most, hogy olvastátok ezt a történetet, kitalálhatjátok, hogy egyesek miért bánnak velünk rosszul, még ha mi nagyon kedvesek is voltunk hozzájuk. Még Isten sem tudja az emberi szíveket kielégíteni, mi hogyan tudnánk? Ilyenek az emberi lények. Szóval tartózkodnunk kell attól, hogy ilyenné váljunk. Emlékeznünk kell erre a történetre, és emlékeztetnünk kell magunkat, hogy ne váljunk ilyenfajta emberré. De ez nagyon nehéz, mert nagyon könnyen csinálunk hibákat, és szeretünk hallgatni a „kígyókra”. Nincs rosszabb a mézes-mázos embereknél. Mi Au Lac (vietnami) emberek ezért tartunk az ilyen emberektől. Légy óvatos, amikor valaki édes szavakkal beszél hozzád. Cukor és édesség egyáltalán nem használ nekünk. A cukor tönkreteszi az összes elfogyasztott vitamint; ezt mondták nekem. Most látjátok, hogy akiknek magas a cukorfogyasztásuk, vagy sok cukor van a kávéjukban, azok miért néznek ki olyan idegesnek - mert nincs elég vitaminjuk. Emellett a túl sok cukor fogszuvasodást okoz. Édes dolog nem segít nekünk. Ha túl sok süteményt eszünk, akkor meg fogunk hízni, magas lesz a vérnyomásunk, vagy szívbetegséget kapunk. Ezek végzetes betegségek. Szóval az édes dolgok egyáltalán nem jók, és az édes szavak sem. De az egész világ kedveli az édességet. Ez a baj. Ha a kígyó szavai nem lettek volna olyan édesek, az ostoba Éva valószínűleg nem vette volna el a gyümölcsöt. De mivel édesek voltak, kapott rajtuk és megette a gyümölcsöt; aztán lehúzta magával a férjét is. E történet miatt az emberek azt hiszik, hogy a nők olyanok, mint a kígyók, hogy ők mind elcsábítják a férfiakat. Nem merem azt mondani, hogy ez téves, de ki volt az eredeti csábító? Az Éden Későbbi Fejezete Amikor Ádám és Éva a Földre került, lenyűgözték őket a világi örömök, és a megbánást

gyakorlatilag elfelejtették. Azóta vannak megigézve. A mámor önmagában még elfogadható, de miért olyan kegyetlenek? Ez azért van, amit épp mondtam nektek. Amikor a mennyekben egy gyümölcsöt akartak enni, a gyümölcs a kezükbe esett. Ilyesmik ebben a világban soha nem történnek. Teljes erőből rázzátok a fát, vagy még egy kampót is használtok, és a gyümölcs még mindig nem jön le. Így elkezdték erőltetni az agyukat, hogy kigondolják, hogyan szerezzenek sok gyümölcsöt a legcivilizáltabb és leggyorsabb módon. Valami inspirációt kaptak az esők és viharok erejéből. Látták a fákat a szélben ingadozni, így utánozták és ráfújtak a fákra. A fák arasznyit sem mozdultak. Akkor a Chi-kungot és energia cserélést kezdték el gyakorolni. Először csak a kis fákat tudták kínozni. Ahogy a Chi-jük erősebb lett, hatással voltak a nagyobb fákra. Következésképpen az arcuk elkezdett kipirosodni és a hangjuk is nagyon hangossá és nyerssé vált. Előzőleg a mennyekben nem kellett beszélniük, mert mindenki tudott telepátiával kommunikálni és megértették egymás gondolatait. Itt az állatoktól kellett tanulniuk, mert meg akarták védeni magukat. Ez még mindig rendben volt, amikor először idejöttek; de később az állatok megszagolták és megfenyegették őket, hogy megeszik őket. A bömbölő állatoktól megfélemlítve nem tudták, hogy mit tegyenek. Így mert az állatok bömböltek, Ádám, Éva és a gyerekeik is elkezdtek üvölteni. Még a tigrisek is elrohantak, észrevéve, hogy ők még vadabbak - a dolog működött! A módszerük működött. Így ezt folytatták és még ádázabbak lettek, olyanok, mint a tigrisek és az oroszlánok. Ha néha látunk nagyon vad embereket, akkor tudjátok, hogy először ezt így tanulták meg. Eredetileg azért gyakorolták, hogy megvédjék magukat, de ez fokozatosan egy mélyen gyökerező szokássá vált. Így váltunk azzá, amik ma vagyunk, vad és érdes hangú Buddhákká. Ha az emberek emlékeznének, hogy milyenek voltak a kezdet kezdetén, akkor kedvesebben beszélnének. Amikor nem emlékeznek, akkor üvöltenek. Így most tudjuk, hogy csak a szokásaink késztetnek minket lágy vagy hangos beszédre. Aztán jött a szél fütyülő hangja, nagyon hasonló a tigrisek és oroszlánok dörgő hangjához. De Ádám még mindig nem tudott beszélgetni a feleségével, mert nekik a mennyekben nem kellett beszélniük. Amint mások gondoltak valamire, ők megértették. Egy szóra sem volt szükség.

8

Amikor leestek a Földre, az erejük elszállt. Más lett a helyzet, amikor megvonták tőlük az áldásos erőt. Amint ezt az erőt elhagyták, elvesztek a világi létben. Ezért kellett beszélniük. Aztán érezték a szégyent, ami elidegenítette őket egymástól. Nem merték egymás kezét fogni, vagy bármit is csinálni. Többé ez már nem volt ugyanaz. Így kezdték el egymást csábítani. Ehhez az állatoktól kellett tanulniuk, mert többé már nem tudtak belül kommunikálni, és azt sem tudták, hogyan kell beszélni. Megfigyelték az állatokat és utánozták a hangjukat. Így tanulták meg az ABCjüket. Mivel senki mástól nem tanulhattak, ezért csak az állatok zavaros viselkedését utánozhatták. Amikor ott fent voltak, Istentől tanultak, a halhatatlanoktól, Buddháktól és Bodhiszattváktól (megvilágosodott lények), ami az emberi világnál sokkal elegánsabb volt. Amikor először idejöttek, nem voltak más emberek, mert ők voltak a mi őseink. Nem volt egy megvilágosodott mesterük, hogy tanítsa őket itt, így maguktól kellett tanulniuk. Ám a bölcsességüktől elválasztódtak és azt elfelejtették! Amint elhagyták a spirituális központot, eltévedtek és nem tudtak visszatérni. A szenvedélyek és érzéki örömök elmámorították őket! A világi lét tele van aggodalmakkal, amiknek hatására a bölcsességüket elfelejtették, ezért vigyázniuk kellett magukra. Nem lévén tanítójuk, a széltől tanultak, az esőtől, a félelmetes mennydörgéstől, a naptól, és a hideg és meleg szélsőséges jelenségétől. Mindent a természettől tanultak. Az állatoktól is tanultak, hogy hogyan védjék meg magukat. Néha nem voltak igazán mérgesek, de mikor a tigrisek üvöltve jöttek, ők is üvöltöttek. Olyan jól utánozták őket, hogy úgy is kezdtek el kinézni. Nem voltak ők tényleg szívből vadak, de Ádám néha elfelejthette és a feleségére is ráüvöltött. A felesége is visszaüvöltött rá. Tehát mindketten ugyanúgy viselkedtek. Az emberi nyelv innen indult el, az állati hangok gyűjteményéből. Valójában nem magunkat kellene okolnunk: Istent kellene okolnunk, hogy ilyen kemény büntetést szabott ki ránk. Különben is, Isten először is türelmetlen. Neki van a legnagyobb türelme, de Ő a legtürelmetlenebb is. Ő a legirgalmasabb, de a legérzéketlenebb is. Két arca van. Ő a leginkább Yin és a leginkább Yang: a legszelídebb és a legerőteljesebb. Ez az, ami Őt olyan érdekessé teszi.

Ez hasonló a mi világunkban. Ha minden nap csak napsütés van, azt nem bírjuk ki, és a termés nem fog nőni. Szükségünk van esőre. Viszont ha állandóan esik, az nagyon kényelmetlen nekünk, akik sátrakban lakunk. Vagyis mindkettő nélkülözhetetlen. Bár tudatában vagyunk a Yin-Yang egyensúly törvényének, de még így is elviselhetetlen, mikor a hatása elér minket. Tudjuk, hogy vannak esős napok és napsütéses napok: van tél és nyár. Mindamellett gyakran panaszkodunk a nyár forró, kellemetlen és párás időjárására. Bár tudjuk, hogy fontos a mezőgazdaságnak, amikor esik, mégsem tudjuk elviselni. Főleg amikor 1-napos vagy 7-napos elvonuláson vagy összejövetelen vagyunk. Mindenki teljesen vizes, az acélbögrék esővízzel vannak tele, és nem lehet őket arra használni, hogy Oolong teát igyunk belőle. (Nevetés.) Ugyanez a helyzet, amikor spirituális gyakorlásunk során megpróbáltatásokkal kerülünk szembe. A Mester száznyolcszor elmondta nekünk, hogy akadályoknak lenniük kell, és nekünk kiegyensúlyozott tudatot kellene fenntartanunk, a jó és rossz dolgokat ugyanolyannak kellene látnunk, és ugyanúgy kellene kezelnünk a dicséretet, mind a szidalmat. Mégis, amikor megszidnak minket, még mindig savanyú képet vágunk, sértve érezzük magunkat, és az összes védekező gesztusunkat kimutatjuk. Egyet itt, egyet ott, sok apró jellel. Kezeinkkel, lábainkkal mutogatunk tiltakozásként - nem tudjuk, hogy ki ellen, még akkor is, mikor senki sem néz minket. A Föld Története Valójában semmilyen szélsőséges időjárási körülmény nem volt a Földünkön. Nem volt semmiféle forró nyár és hideg tél. Esetleg volt némi eső, de nem annyira aggasztó. A klímánk kellemesebb szokott lenni. Voltak napsütéses napok és esős napok, de csak akkor esett, amikor kellett. Nem volt annyira hideg és nyirkos, és felszáradt, amikor a nap előjött. A nyári időszak nem volt annyira forró. A mostani klímánk annak a háborúnak az eredménye, amit a mennyek ellen vívtunk. Nem hallgattunk Istenre, és próbára akartuk tenni az angyalokat rögtön, alighogy pár dolgot megtanultunk. Ezért ők tönkretették a fegyverrendszerünket egy másik erőteljes

9

fegyverrel és bezártak minket ide. Ezért van, hogy a három szintről nem tudunk kijutni. Az angyalok egy a Földünket körülvevő védőréteget hoztak létre, olyat, mint az a mágikus varázslat, ami a Majom Királyt korlátozta. Ezzel a láthatatlan ellenőrzéssel be lettünk börtönözve. A mennyei lények minden percben figyelnek minket, és egyikünknek sem hagyják, hogy forradalmi elképzeléseket hangoztasson, mint azt korábban tettük! A most létező gépeink ezért vacakok: igazán jó dolgokat nem tudunk feltalálni. De már újra elkezdtük ezt tenni. Az elmúlt évszázadban az előző életeink emlékén alapuló atombombákat készítettünk. Ahelyett, hogy bűnbánónak éreznénk magunkat, ismét gondot okozunk. Ezért az angyalok folyamatosan figyelnek, és a szerencsétlenségek láncolatával folytonosan figyelmeztetnek minket. Emellett az ellenállásunk szintén termel egy ártalmas erőt, ami el fog minket pusztítani. Nem érzünk-e szívfájdalmat, fizikai ingerültséget, amikor mérgesek vagyunk? Amikor bajban vagyunk és sírunk, nem érzünk-e nagy kimerültséget, úgy, mint amikor a munkától merülünk ki? (Közönség: igen.) Ez az, ahogy kárt okozunk önmagunkat. Abban az időben az angyalok felkészültek az elpusztításunkra. A támadásuk olyan erőteljes volt, hogy a Föld kicsit kimozdult a pályájáról, ez eredményezte a mai nagyon forró és hideg éghajlatot. Aztán az angyalok bezártak ide minket. Ráadásul mi magunk teremtjük ezt a fajta légkört, így saját magunk élünk és halunk meg. Bár Isten fogva tart minket itt az Ő mágikus varázslatával, még mindig rajtunk tartja a szemét attól félve, hogy esetleg beosonunk a mennyországba. Néhányan megpróbálták meditáción keresztül megszabadítani magukat, de végül megszállottak lettek. Kik az ördögök? Ők az őrangyalok. Figyelve, amint megpróbálunk megszökni, azt gondolják, hogy újra lázadni és harcolni akarunk, ezért lenyomnak minket. Amikor visszajövünk, olyanok vagyunk, mint egy idióta, a lelkünktől elválasztva, rendkívül zavarodottak, és képtelenek vagyunk bárkit is felismerni. Az emberek ezt úgy hívják: „megszállottnak lenni.” Megtiltják nekünk, hogy felmenjünk. Így ha mi magunk jutunk ki, akkor forradalmároknak tartanak, és azonnal cselekszenek, hogy megakadályozzanak minket az univerzum lerombolásában. Állandó megfigyelés alatt állunk, és egy megvilágosodott mester irányítása nélkül nem tudunk egyedül felmenni.

Van azonban néhány nagyon őszinte ember, ezért a Buddhák gyakran jönnek tanítani és ösztönözni minket: „Tudjuk, hol bujkálsz. Gyorsan gyere elő és add meg magad; nincs sok időd. Megbocsáttatik neked. Ez az utolsó figyelmeztetés!” Némely megvilágosodott lény megy és plakátokat rak fel, szórólapokat és ingyenes kiadványokat osztogat, hogy tanítson minket. Vannak, akik tényleg megbánják bűneiket és meg akarnak szabadulni az élettől és haláltól. Ők tényleg ki akarnak szabadulni ebből a korlátból. Ha igazán őszinték vagyunk, jelentkezhetünk, három hónapig vegetáriánusan étkezünk, aztán a mester jön és elfogad minket. Ez a beavatás. Mások még mindig nem juthatnak ki! Itt pont olyanok vagyunk, mint a rabok. Vannak rabok, akik jobban viselkednek és nem olyan gonosz természetűek. Az ő vétkük enyhe, igazán megbánják és jól viselkednek; így őket el lehet engedni, amikor jön az ügyvéd, hogy segítsen nekik. Ez történik a beavatottakkal. Ha igazán ki akarunk szabadulni a börtönből, a Buddhák ki fogják nyitni a kaput és kivisznek bennünket. A többieknek ez nem megengedett; először meg kell bánniuk bűneiket, és abba kell hagyniuk az atombombák gyártását. Csak a bűneiket igazán megbánó és a megszabadulást akaró emberek egy kis csoportja törheti át ezt az érzékelhetetlen akadályt. Nekünk nem lenne szabad kijutnunk. Ha titkon megszökünk, akkor súlyosabb következményei lesznek, ha elfognak bennünket. Egy apró cellára leszünk ítélve, ahol se állni se ülni nem tudunk, és tilos beszélnünk bárkihez is. Hasonlóképpen, akik maguk próbálják megkeresni a megszabadulást, még tragikusabb vég elé néznek. Furcsábbak lesznek, mint azelőtt voltak. Eredetileg még megérthettek valamit. Miután maguk meditálnak, mindenféle kéz és láb mudrákat csinálnak és ostobaságokat beszélnek. A tudatuk megháborodik, és ámokfutást rendez. Akár a raboknál, ha megszökünk és elkap a rendőrség, keményebben fognak velünk bánni, mint az átlag börtönlakókkal. Megláncolnak és bezárnak minket egy kis helyre. Ott nincs fény; nagyon sötét van. Súlyos bűnözők vannak oda bebörtönözve, és senkivel sem szabad beszélgetniük. A helyzet rosszabb, mint mielőtt megszöktünk. A beavatottak azok, akik a kijutást illetően őszinték. Ha nem vagytok igazán őszinték és becsaptátok a Buddhákat, akkor később ismét behajítanak és bezárnak. A megvilágosodott lényeknek semmi vesztenivalójuk nincs; mi

10

vagyunk azok, akiknek a következményeket viselniük kell. A napi két és fél órás meditálás azért van, hogy emlékeztessen minket és tudassa Istennel, hogy nagyon őszinték vagyunk és elhatároztuk, hogy megyünk. Isten tesztel bennünket, hogy lássa, vajon mindig emlékszünk-e, avagy sem. Csak egyszer mondtuk: „Ki akarok jutni!” Egy kijelentés semmi. Azonkívül nincs bizonyíték. Ez nem elég! Ezért kell ismételnünk mindennap. Mivel korábban annyira rosszak voltunk, Isten biztos akar lenni, hogy ezúttal valóban őszinték vagyunk. Naponta két és fél órán keresztül ismételnünk kell: „Ki akarok jutni. Ki akarok jutni. Tényleg ki akarok jutni. Eltökéltem, hogy kijutok!” Ez ugyanolyan, mint mikor össze akarunk házasodni valakivel. Nem elég csak azt mondanunk: „Doktor XY, össze akarok házasodni veled!” Meg kell mutatnunk a tetteinkkel, ajándékokat adva, és minden nap dúdolnunk kell: „Igazán össze akarok házasodni veled. Feltétlenül össze akarok házasodni veled.” Továbbá készülnünk kell az esküvői ceremóniára, hogy mutassuk az őszinteségünket. Lépésről lépésre ez irányba kell munkálkodnunk. Hasonlóképpen, minden nap két és fél órát kell meditálnunk és folytatnunk az éneklést mindaddig, amíg „össze nem házasodunk” Istennel. Ne Fogadd El az Ördög Almáját Ádám és Éva csak egy almát ettek, mégis olyan sok karmát vontak magukra. El tudjátok képzelni, hogy mi mennyit ettünk életünk során? Ettünk mi mindent, beleértve teheneket, lovakat, csirkéket, kacsákat és disznókat. Hogy tudunk ennyi karmát elviselni? Ádám és Éva csak egy almát osztott meg, mindegyikük csak a felét vette el, de végül a mennyekből lezuhantak a Földre. Aztán nagy fájdalmat, fáradságot és nehézségeket kellett kiállniuk, hogy megkeressék a kenyerüket. A leszármazottaik nemzedékről nemzedékre szintén részesültek ebből a karmából, nem is említve a további karmát, amit mi magunk hozunk létre. Úgy értem ezt, hogy karmát hordoz minden, amit nem Isten adott. Ennek az ára és kamata minden elképzelést felülmúl. Ezért kell minden étkezés előtt felajánlanunk az ételt Istennek és ismételnünk a Szent Neveket, hogy megtisztítsuk a karmát. Máskülönben az ördög almáját ennénk. Később ő sokat fog érte kérni cserébe.

Azt az almát valójában Isten teremtette és helyezte az Édenbe. Miért van az, hogy semmi sem járt karmával az Édenben, csak ez az alma? Mivel minden Isten teremtménye volt, az összes közül miért kellett ennek az almának olyan nagy árat hordoznia? Azért, mert Isten ezt nem engedélyezte nekik. Ellopták, így ezt Isten nem áldotta meg. Az ördögre hallgattak, ezért ahelyett az ördög áldotta meg. Nem arról van szó, hogy Istennek ádáznak kellett lennie velük, hogy Istennek volt szíve büntetni őket; hanem arról, hogy az ördöghöz tartoztak, amint ettek tőle. Legalábbis az alárendeltjei, eszközei, rokonai vagy barátai lettek. Ezenfelül elvesztették az Isten barátainak járó kiváltságokat. Ha előre tudatták volna Istennel, a dolgok valószínűleg másképp történtek volna. Isten esetleg azt mondta volna: „Nos, mivel annyira akarjátok, rendben van. Annyit vehettek, amennyit csak akartok.” Nem volt semmi, amit Isten ne tudott volna megtenni; de mivel ők ezt lopva ették és az ördögtől kapták az áldást, ezzel csapásokat hoztak magukra. Hasonlóképpen, ha engem követtek és gyakoroltok, akkor meg kell tartanotok a vegetáriánus étrendet és két és fél órát kell gyakorolnotok; de ez nem nagy ügy. Mások is vegetáriánusként étkeznek. Azonkívül ők naponta csak egyszer étkeznek, paloták helyett sírokban élnek, és naponta tizennyolc órát meditálnak. Mégsem nyertek semmit ebből az összes erőfeszítésből. Egyébként is, mit jelent a ti két és fél órátok? És ti naponta többször is ehettek, több ételt fogyasztva, mint a nem-vegetáriánusok! Miért látjátok azonban mégis hasznát ennek? Azért, mert kapjátok az áldást. Azért, mert helyesen csináljátok és Isten elfogadott titeket. Ő azt ígérte: „Rendben, ha ti ezeket csináljátok, akkor Én ezt meg azt fogom adni nektek.” Ha azonban ti ezt egyedül csináljátok, ki fogja tudni valaha is, hogy mit csináltok? Például tegyük fel, hogy van egy főnök, aki egy nagyon nagy üzletet vezet. Felvesz titeket, hogy törődjetek az üzletével. Akkor még ha két vagy három napig nem is jön vásárló, még mindig kaptok fizetést; mert kötött veletek egy egyezséget, mondván: „Ha dolgoztok nekem, havonta ennyi pénzt fogok fizetni. Lesz egészségügyi biztosításotok, törődni fogok a biztonságotokkal, kaptok majd nyugdíjat, amikor megöregszetek és van egy különleges anyagi támogatás, amikor betegek vagytok.” Később, az egyezséget megkötve törődnötök kell az üzlettel. Nem számít, ha nem

11

kell sokat dolgozni. Még plusz pénzt is kaptok, amikor betegek vagytok, vagy baleset ér. Még akkor is kaptok fizetést, ha nem adtatok el semmit. Ha azonban valakit a főnök nem fogadott fel, kap-e fizetést, amiért a boltban áll tizenöt évig? Kap-e bármit is azért, hogy ott áll éberen éjjelnappal az üzletre vigyázva? Nem! Kit érdekel, hogy ő magától ott áll? Hasonlóképpen, Istennek megvan az Ő saját rendszere ebben a világban, és egyesek az Ő

nevében dolgoznak. Ha kapcsolatba lépünk velük, ők be fognak mutatni minket Istennek, hogy összeköttetésbe kerüljünk Vele. Ha csak az átlagemberek nyomdokait követjük, vagy még inkább az ördögét, azzal magunknak semmi jót nem teszünk, még ha ugyanannyit tettünk is, vagy esetleg még többet. Azért részesültök a haszonból, mert mi egy teljesen másfajta rendszerrel vagyunk összeköttetésben.

A Mester vicceket mesél

Ching Hai Legfelsőbb Mester beszéde Florida, USA 2001. június 11. 128. magazin 17. old (eredetileg angolul) Az utóbbi időben olyan sok híradás jelent meg repülőgép szerencsétlenségekről és halálos áldozatokról, hogy az emberek úgy gondolták, a repülőgépek nagyon megbízhatatlanok. Ezért a tudósok és egy repülőgép vállalat azon törték a fejüket, hogy megpróbálnak egy olyan új repülőgépet előállítani, amelynek nincs szüksége emberi erőforrásra; teljesen automatikus és elektronikus vezérlésű, számítógépes hanggal kommunikál, meg hasonlók. Ez volt az első ilyen gép, amelyet valaha is készítettek. Mindenki nagyon izgatott volt; ez egy megtiszteltetés volt azoknak az utasoknak, akik először szálltak fel rá. Mindannyian felszálltak és minden készen állt. Az ajtókat bezárták és a gép felszállt. Amikor már javában felfelé haladtak, hallottak egy hangot a hangszóróból: "Tisztelt vendégeink, tisztelt hölgyeim és uraim. Üdvözöljük Önöket az első, valaha is elektronikusan vezérelt repülőgépen. Mindörökre búcsút mondunk az ember által irányított repülőgépeknek, mivel ez elektronikus vezérlésű. Önök biztonságban lesznek. Csak csatolják be a biztonsági övet, dőljenek hátra és élvezzék az utazást. Mivel itt minden elektronikus vezérlésű, ezért soha semmi sem mehet tönkre, sem mehet tönkre, sem mehet tönkre, sem mehet tönkre…"Ekkor persze mindenki pánikba esett, szaladgálni kezdett, és megpróbált kiutat találni. De a tartalék rendszeren keresztül egy nyugodt hang szólalt meg. Nagyon nyugodt, higgadt és összeszedett hang volt, amely így szólt: "Hölgyeim és Uraim, dőljenek hátra. Sehová se lehet itt és most elmenni." Aztán ugyanaz a hang azt mondta: "Kérem, ismételjék utánam, ’Mi Atyánk, ki vagy a Mennyekben’…" Ha a Quan Yin Módszert gyakoroljátok, valójában semmi sem működhet rosszul. Ez egy rossz vicc, de egyben jó is. Nagyon szeretem.

12

MIÉRT KELL MEDITÁLNUNK? Ching Hai Legfelsőbb Mester beszéde Hong Kong, 1992. február 20. 106. magazin 3. old. (eredetileg kínaiul) Háborúink, árvizeink, éhezés és menekültek vannak mindenütt az egész világon. Mindez azért van, mert nem használjuk a bölcsességünket, hanem e helyett az egónkra, az elménkre és öntelt szokásainkra támaszkodunk. Azt hisszük, hogy ez ugyanaz és nincs különbség. Van különbség! Még a ruhák is különböznek néha. A különböző szövetek különböző fizikai érzést okoznak. A légkondicionálóból jövő hideg levegő különbözik a kinti hideg levegőtől; nem mondhatjuk, hogy ugyanaz csak azért, mert hőfokban kifejezve ugyanolyan fokon vannak. Nem ugyanazok! Ezek különböző anyagok. Amikor például felmászunk magasan a hegyekbe, ahol hidegebb van vagy még havazik is, nem érezzük nagyon fáradtnak magunkat, mert odafent a levegő természetes. Lehet, hogy ott nagyon hideg van, de miután belélegeztük a levegőben levő oxigént, hő termelődik és a test megfelelően fog alkalmazkodni. Egyébként amikor légkondicionált szobában vagyunk, ahol nem jó a szellőztetés, a hideg levegő ellenére is fáradtnak érezzük magunkat. Ez nem igazán jó a testünknek. Amikor kilépünk egy légkondicionált szobából nem tűnünk képesnek arra, hogy gyorsan alkalmazkodjunk fizikailag, és az arcunk olyan sápadt, mint amikor alvásból ébredünk fel. Ha sokáig élünk vagy dolgozunk légkondicionált szobában az arcunk zöldesnek tűnhet. A hegyekben viszont annak ellenére, hogy sokkal hidegebb lehet, mégis pirosas színűnek látszunk majd. Természetesen fejlesztenünk kellene a szabadságunkat, de rá kell jönnünk, melyik dolgot lenne jobb tenni. Az, hogy szabadok vagyunk nem jelenti azt, hogy egyszerűen csak azt teszünk, amit akarunk. Használnunk kellene az agyunkat és a bölcsességünket, amikor cselekszünk, használjuk ezeket, mivel van nekünk. Ne cselekedjünk vakon és akaratosan. Akár jó akár rossz dolgokat veszünk, ugyanannyi időbe telik és valószínűleg ugyanannyi pénzt fizetünk ki vagy talán még többet is a rossz dolgokért. Ezért, amikor bármit is teszünk, próbáljuk meg használni az agyunkat és a bölcsességünket; ez rengeteg időt és energiát takarít meg nekünk, és hasznára van mind másoknak mind önmagunknak. Ezért kell spirituális gyakorlást folytatnunk, az ok nagyon logikus.

Életenergiánk összpontosítása Ha nagyítót használunk napsugarak fókuszálására, tüzet tudunk gyújtani alatta azon a ponton, ahol a sugarak összefutnak. Különben hiába van napfény bőven, nem tudjuk hasznát venni. Hasonlóan, az életerőnk szét van szóródva szerte az egész testünkben, és még azon kívül is. Amikor figyelünk valamire, erőt adunk annak, az életerőnket adjuk annak a dolognak. Ezért azáltal, hogy minden figyelmünket egy pontra összpontosítjuk, bármilyen problémát meg tudunk oldani. Olyan tüzet tudunk létrehozni, ami eléget majd minden akadályt. Ez nagyon logikus, nem rejtélyes. Tartózkodjatok a babonaságtól a spirituális művelődés során. Próbáljátok tisztán megérteni, miért gyakoroljuk ezt a módszert, és miért kell összpontosítanunk erre a pontra. (a Mester a bölcsesség szemre mutat) Amikor gondolkozunk nem ezt a helyet használjuk és vonjuk össze a szemöldökünket? Összevonjuk a szemöldökünket, mert koncentrálni akarunk, természetesen teszünk így. Eszerint tudjuk, hogy erre a helyre kellene összpontosítanunk, hogy megelőzzük az energiánk kiszivárgását vagy külső szórakozásokra való pazarlását. Hát nem erősödik fel az erő, amikor ide koncentráljuk? És akkor nem gyorsabb egy áttörést tennünk? De igen! Például, egy kézzel csak ki tudsz lökni egy ajtót, de két kézzel már el is törheted, ha akarod. Ez nagyon egyszerű, nincs ebben semmi rejtélyesség. A spirituális gyakorlás tudományos téma, ezért ne legyenek kétségeitek felőle. Valószínűleg tiltakozni és vitatkozni fogtok velem: "Hogyan fecsérelhetnénk el az energiánkat, ha csak ránézünk külső dolgokra?" Valóban elfecsérlődik, különben hogyan tudnának a hipnotizőrök uralmat nyerni az emberek felett? Kiküldik az energiájukat, hogy uraljanak valakit. Hogy mondhatjátok, hogy nem használják az erejüket? Használják! Néhányan a gondolataik összpontosítását gyakorolják és dolgokat emelnek fel és ejtenek le a levegőben az akaratukkal. Még olyan emberek is vannak, akik nagy távolságból meg tudnak ölni másokat a gondolataikkal. Tibetben vagy talán Kínában talán még mindig megtalálhatod őket. Az összpontosított gondolatunk nagyon erőteljes. Ne gondoljátok, hogy amikor a figyelmünk más dolgokra terelődik, akkor az életenergiánk nem

13

pazarlódik el. De igen elpazarlódik! Elpazarolja a bölcsességünket. Például ahhoz, hogy tökéletességet érjünk el valamiben, figyelmesen kell néznünk vagy gondolnunk rá. Ez mindenre vonatkozik még a zenélésre vagy a mosásra is. Amikor mosunk alaposan meg kell néznünk a foltot, mielőtt elhatározzuk, hogy hogyan tisztítjuk ki, kikeféljük vagy letöröljük. Egy művész esetében, az elmében nagyon összpontosítani kell ahhoz, hogy egy jő festményt vagy szobrot alkosson. Van úgy, hogy látsz egy férfit vagy nőt, akit nagyon kedvelsz, akkor tudod-e azt mondani, hogy nem pazarlod az energiádat? De bizony! Ha egyre csak nézed őt, érezni fog valamit és el lesz bűvölve tőled egy idő után. Használod az erődet, hogy magadhoz vonzd őt. Nem tagadhatod, hogy elfecsérled az energiádat! Ezért mindezt az erőt, ami veszendőbe menne, összpontosítanunk kellene, és megőrizni annyit amennyit csak lehet, épp úgy, mint ahogy pénzt takarítunk meg. Ha pazarlóan költekezünk olyankor is, amikor nem szükséges, akkor soha nem lesz elegendő pénzünk. Ha megfelelően költjük, egy dollár megtakarítása olyan, mintha keresnénk egy dollárt. Ahogy nő a megtakarított pénzünk, az életünk egyre jobbá válik és nem kell majd olyan keményen dolgoznunk. Miután egy nagyobb pénzösszeget megtakarítottunk, könnyedén meg tudunk venni bármit, ami fontos és szükséges. Pénz nélkül még jelentéktelen dolgokat sem tudunk megvenni. Ezért először spóroljunk, azután bármit meg tudunk venni, amit csak akarunk. Hasonló módon, ahogy elfecséreljük az energiánkat a kinti világra minden nap, úgy szerezzük vissza, ahogy meditálunk. Amikor csak meg tudsz őrizni egy kis időt, őrizd meg; jobb mint a semmi. A 24 órából félre kellene tennünk két és fél órát, ami az időnk egy tizede arra, hogy újra feltöltsük az életerőnket és összpontosítsuk az energiánkat, és akkor lesz elegendő, hogy költsük a nap hátralévő részében. Pont úgy, ahogy van időnk pénzt költeni, kellene hogy legyen időnk meg is keresni. Napi nyolc órát dolgozunk, hogy fedezzük a 24 órán át lévő költségeinket. Mi most két és fél órát teszünk félre a meditációra, hogy fedezzük a 24 órányi fogyasztásunkat és én nem hiszem, hogy ez ésszerűtlen lenne. Tulajdonképpen, szerintem ez túl kevés is. A beavatás tehát nem jelenti azt, hogy mindent teljesítettél; utána még mindig haza kell menned és folytatnod kell a munkát. Beavatást kapni olyan, mint munkára jelentkezni egy gyárban: a főnök szerződtetett, de ez nem jelenti azt, hogy meg fognak fizetni minden hónapban. Oda kell menned és dolgoznod kell minden nap; felelősnek kell lenned a főnököd felé, és akkor meg fognak fizetni minden

nap, amikor dolgozol. Hasonlóképpen, minden nap meditálunk, hogy megszerezzük a bölcsességünket és erőnket, és akkor még hihetetlenebb eseményeknek leszünk szemtanúi. Ez nem varázserő és nem is áldásos jutalom; ez az az energia, amit te takarítottál meg. Felbukkan és sok problémát megoldhatsz, amelyek egykor lehetetlenek voltak. Ez nagyon logikus! Azelőtt gazdagok voltunk, de ostobán költekeztünk megvásárolva bármit, amit megláttunk, még akkor is, amikor nem volt szükségünk rá. Olyan dolgok megvételére költöttük a pénzünket, aminek a tárolására már nem volt szobánk. Lassanként ezek zavaró tényezőkké váltak. Túl sok dolgunk volt és nem is volt szobánk, ahol tárolhattuk volna, ezért nyomorogtunk és kényelmetlenül éreztük magunkat. Most hogy eladtuk mindezeket, többé nem veszünk dolgokat ostoba módon. Most több szobánk van és több pénzünk maradt. Később amikor látunk valami nagyon fontosat, nagyon szépet és kényelmeset, ami megfelel az ízlésünknek, meg tudjuk venni a megtakarított pénzünkből. Amikor megvesszük, tudjuk, hogy valóban tetszik nekünk. Kellemesen érezzük magunkat, a pénz jól lett elköltve és a dolog jó, ezért azt hisszük ez hihetetlen. " Hogy lehet az, hogy ezt soha nem tudtam megvenni? " Esetleg még azt is gondolhatjuk, hogy a mennyországból hullott a házunkba. Egyáltalán nem. Ez a mi pénzünk. Sok pénzt takarítottunk meg, ezért most meg tudjuk venni ezt az értékes dolgot. Azelőtt túl sok életerőt és energiát pazaroltunk el azzal, hogy kifelé néztünk azt gondolva, hogy ez hoz nekünk vigaszt és szerez kényelmet. Az igazság az, hogy csak frusztrációt hozott. Olyan volt ez, mint amikor ostobán vásároltunk túl sok dolgot, otthonunkat olyan zsúfolttá téve, hogy számunkra már nem is maradt hely. Úgy éreztük megfulladunk tőlük és összenyomnak bennünket. Sok dolog van, amivel nem tudunk bánni, karmikus akadályok, amiket nem tudunk kiküszöbölni, vagy ok és okozat, ami elől nem tudunk elmenekülni. Az általunk összegyűjtött hatalmas erő segít nekünk, hogy bánni tudjunk az előzőleg kezelhetetlen karmával, hogy lecsökkenjen egy kicsit és kellemesebben érezzük magunkat, vagy más módon hagyja, hogy kezeljük. Ezért az életünk gyakran kellemesebbé válik, ahogy haladunk a spirituális gyakorlásban. Azonban valóban igaz őszinteséggel és a szívünkkel kell gyakorolnunk. Az őszinteség segít nekünk összpontosítani; ha nem vagyunk őszinték a gyakorlásunk átlagos, rest, vagy esetleg nem is csináljuk. Ez nagyon logikus. Egy világi példát kell idéznem, hogy megérthessétek. Amikor például őszintén szerelmes vagy valakibe, nem félsz semmilyen akadálytól. Nem számít milyen messze

14

van az otthona, akkor is elmész, hogy lásd őt; nem számít milyen a hangulata, elfogadod őt. Bármit elviselsz csakhogy összeházasodhass vele. Ha nem vagy őszinte vele kapcsolatban, úgy látod őt, mintha nem látnád , nem érzel semmit. Nem hiányzik vagy nincs kedved látni őt. Azt sem érzed, hogy össze szeretnél házasodni vele vagy hogy meg szeretnéd nyerni a szívét. Mivel nem teszel meg minden tőled telhetőt, természetesen nem fogod megkapni őt, mert nem azt akarod. Az a legvalószínűbb, hogy te valami mást akarsz. Talán szabadságra akarsz menni, vagy szórakozni akarsz. Nem hiányzik neked. Természetesen nem fogod megnyerni őt. Másrészt ő sem törődik veled. Mivel nem vagy őszinte, nem vonzod őt vagy érinted meg a szívét. Ugyanígy van ez a bölcsességünkkel és a hihetetlen erőnkkel. Csak amikor igazán akarjuk ezeket, fogunk megtenni minden tőlünk telhetőt, hogy megszerezzük. Az elménk és a lelkünk küzdeni fog, hogy megszerezze ezeket. Ha nem akarjuk, akkor nem fogjuk megkapni őket. Hát nem logikus. (De) Csak akkor összpontosítunk arra, hogy megszerezzünk valamit, amikor igazán akarjuk azt. Egyébként nem törődünk vele, hogy jön-e vagy sem. Ezért az a legfontosabb, hogy őszinték legyünk a spirituális gyakorlásunkban. Ne mutogasd ezt másoknak. Ez nem azt jelenti, hogy eltitkolod a tényt, hogy meditálsz, hanem azt, hogy tartózkodnod kell attól, hogy kérkedj vele. Miért nem kellene feltárnod a belső élményeidet másoknak Amikor az emberek megkérdezik, hogy mit gyakorolsz, azt kellene felelned: "A Quan Yin Módszert gyakorlom és nagyon jól érzem magam tőle. Ennyi órát meditálok minden nap, és vegetáriánus vagyok." Csak az élményeidről ne beszélj nekik. Hogy miért? Ha elmondod nekik, akkor lehet, hogy nem hisznek neked. Esetleg kigúnyolnak. A legtöbb ember ezen a világon nem hinne neked! Amikor tegnap más bolygókról beszéltem, az emberek megkérdeztek: "Hogyan tudod bebizonyítani, hogy azok a bolygók léteznek? Lehet, hogy ez a képzelődésed? Az újságokban és a TV-ben olyan sok tudósítás volt UFO-król és földön kívüliekről, az emberek mégsem hisznek bennük. Képzeljétek el, mit fognak gondolni, amikor a belső élményeinkről beszélünk nekik. Mivel nem tudunk mutatni nekik egy UFO-t (a Mester nevet) hogy tudnánk rávenni őket, hogy higgyenek nekünk? Nekem abban a "balszerencsében" van részem, hogy kiválasztottak arra, hogy Megvilágosodott Mesterként szolgáljak, ezért beszélnem kell mindenről, és bolondot kell csinálnom önmagamból. Valakinek áldozatot kell hoznia! Mivel Isten már ezt

a megbízást vagy "üzletet adta nekem, csinálnom kell. Egyébként, amikor feltárjuk a belső tapasztalatainkat és spirituális szintünket, nagyon gyakran nevetség tárgyává tesszük magunkat és ez ellentétes hatást fejt ki. Beszélünk, mert azt akarjuk, hogy mások higgyenek nekünk, és spirituális gyakorlást folytassanak, ehelyett lehet, hogy kinevetnek és megtámadnak bennünket. Ez rongálja a hitünket. Amikor az emberek ismételten mondják, hogy ez a képzelődésünk, akkor talán fokozatosan elkezdjük elhinni, hogy az valóban a képzelődésünk. Következésképpen, esetleg abba is akarjuk hagyni, ami kellemetlen lehet! Nem rossz számunkra, hogy ilyen dolgokról beszéljünk, de nagyon gyakran nem lesz több belső élményünk miután beszéltünk, és akkor vissza fogunk fejlődni a spirituális gyakorlásunkban. Ezért jobb megtartani a spirituális élményünket önmagunknak és tartózkodjunk attól, hogy bármilyen Buddha vagy fény látványáról beszélünk, vagy arról, hogy bármilyen hangot hallottunk. Ha az emberek kérdeznek, azt mondhatnád nekik: "Nos, közülünk azok, akik gyakorolják a Quan Yin Módszert, néhányan látják a fényt és néhányan hallanak bizonyos hangokat." Adj nekik egy általános megjegyzést ahelyett, hogy elmondanád nekik, hogy te vagy az, aki hallja a hangot. Esetleg mondhatod azt "Nekem is van néhány ilyen élményem. Természetesen van néhány élményem ezek közül, de nem beszélhetek erről." Ez elég lesz. Nem kell teljesen lepecsételnünk a szánkat. Ha nem mondunk semmit, akkor hogyan szereznének tudomást az emberek a Quan Yin Módszerről és a gyakorlásából származó hasznokról? Mondd el, amit el kell mondanod, de ne beszéljétek meg a belső tapasztalataitokat és a beavatáskor adott részletes útmutatásokat. Nem szabad nyilvánosságra hoznod ezeket az engedélyem nélkül, mert nem tanultad meg jól. Haszontalan dolog ezekről beszélned. Ha például az angol ábécé első néhány szavát épp csak megtanultad, és azután kimész, hogy taníts másokat, mi haszna lehet annak? Ez az ok. Nem tiltom meg nektek, hogy bármit is tegyetek. Rejtélyt sem teremtek ebből. Van azonban valami amiről nem szabad megfeletkeznetek: Amikor valamit csinálunk ezen a világon, hogyha hencegünk vele, akkor több mint valószínű, hogy nem járunk sikerrel. Ha ez igaz a világi tettek esetében, akkor az is helyes, ha a spirituális gyakorlásunkat titokban tartjuk. Ez a világ a Mayához tartozik (az illúzió királyához) és az ő szolgái mindenhol ott vannak, készen arra, hogy megtámadják és akadályozzák a spirituális gyakorlókat. Amikor meghallják, hogy egy kincs van bennünk, kellemesség, jó érzések és olyan dolgok, mint a nirvana, akkor meg fognak próbálni gátolni minket. ők féltékenyek és nem gyakorolnak spirituálisan, mert nem akarnak. Mivel tudják, hogy

15

nagyon hasznos számunkra ennek a Módszernek a gyakorlása, biztos, hogy meg fognak támadni bennünket. így van ez ezen a világon. Ha van pénzed és rangod, az emberek gyűlölni fognak, vagy ha sikerrel tanítasz embereket, és bőven van tanítványod, akkor is meg fognak támadni. Konfliktusok és viszályok vannak minden vallásban, mert a támogatók nem gyakorolnak jól. Tehát ahelyett, hogy Isten gyermekeivé válnának, Maya rabszolgáivá lesznek. Ezért kellene ügyelnünk a spirituális utunkon azokra a nehezebb pontokra; ez minden! Nem szabok ki rátok semmilyen szigorú tiltást vagy szabályzatot. Nem, nem teszem ezt! Ezek egyszerűen csak titkos trükkök, amiket ismernünk kell ahhoz, hogy megvédjük magunkat a spirituális úton. Utazás más bolygórendszerek világába a lélekkel Természetesen az rendben van, hogy lefekszünk, amikor meditálunk, de elaludni is könnyebb így. Még akkor is elalszunk, amikor felülünk, képzeljétek mi történik majd, ha lefekszünk. Nekem ugyanez a gondom, mert én is elalszom, amikor lefekszem. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az alvás haszontalan; szükségünk van elegendő alvásra. A testünknek szüksége van újra feltöltődésre, és a lelkünknek pihennie kell. Válasszatok ki egy alkalmas időpontot a meditálásra, egy időpontot, amikor nem vagytok túl fáradtak. Hogy miért részesítjük előnyben a reggeli és esti meditálást? Jobb reggel meditálni, amikor eleget aludtunk. Természetesen vonakodunk felkelni, de jobb lenne, ha felkelnénk, mert az a legjobb idő a meditálásra. Persze ez bátorságot és őszinteséget kíván, különben nehéz csinálni! Néha, amikor alszol fel leszel húzva. Rendszerint nem vagy tudatában, amikor ez történik. Esetenként tudatában vagy, de ez csak gondot okoz. Tegnap például egy gyakorlótárs azt mondta nekem: " Mester, amikor alszom nagyon gyakran kilép a lelkem és látom magam, ahogy ott fekszem. Mondom magamnak, hogy ez a fizikai testem; és megijedek és azután visszajövők." Azt mondtam neki, hogy mivel állandóan a test fogságában vagyunk, mulatság lenne kilépni egy időre. A fizikai test nem fog elfutni, amíg nem vagyunk ott. Csak akkor futkos, amikor benne vagyunk. Mi vagyunk azok, amik futkosnak, és nem a test. Máskülönben, amikor valaki halott, a test változatlan marad és a szemek és fülek még mindig ott vannak, hát miért nem futkos a test? Nem fog sikítani, amikor megütöd és nem fog válaszolni, ha megszidod. Ez azt mutatja, hogy a test nem tud működni önmagában. Csak akkor tud mozogni,

amikor benne vagyunk. Tehát amikor kilépsz, és látod, hogy ott a tested, az óriási. Nem fog elmenni, ne aggódj. Ha meg vagy ijedve, akkor kérd a segítségemet. "Mester, kérlek védj meg!" Nagyszerű lenne, ha hagynátok, hogy felvigyelek benneteket. Ezért nem hozom a tudomásotokra, amikor kiviszlek benneteket néha alvás közben. Ez bajos, ha a tudatában vagytok. Nem tudlak kiráncigálni titeket. Csak rohadt, bűzös hús, mégis minden erőddel csüggesz rajta. Ebben voltál egész életedben, és csak egyszer lépsz ki hosszú idő után, mégis szorosan csüggsz a testeden. Ki hinne neked, amikor esküszöl, hogy "Valóban meg akarok szabadulni az élettől és a haláltól," ha még ezt a rothadó húst és bőrt sem bírod elengedni; hová mehetnél egyáltalán? Sok bolygó van a világegyetemünkben. Efelől ne legyen kétségetek. Tudjátok ezt, amikor felnéztek az égre és látjátok a csillagokat! Vannak bolygók, amelyek közül néhány lakott, mások nem. Némelyik magasan fejlett, mások elmaradottak. A Földünk nem lehet az egyetlen bolygó az egész világegyetemben, ez olyan nagy pazarlás lenne! A Teremtő olyan ostoba lenne, hogy csak ezt a Földet teremti? Megszámlálhatatlan bolygó van. Mostanában a tudósok kutatásokat végeztek odafenn és úgy tűnik, van rá bizonyíték, hogy néhány bolygó lakott, csak nem tudnak bejutni. Némelyik úgynevezett spirituális bolygó lakosainak nincs olyan testük, mint nekünk, így nem látunk embereket ott. Ez nem jelenti azt, hogy nem is léteznek. Ezek a spirituális bolygók felette állnak a mi Földünknek és más földeknek. Amikor azt mondjuk "föld" az olyan bolygókra utalunk, mint a mi Földünk, a mi bolygónk. Ezeket az anyagi bolygókat "földeknek" hívjuk, mert ott minden anyagi, látható, tapintható, kézzelfogható. A másik fajtát "spirituális bolygóknak" hívom, mert nem tudom hogyan megnevezni ezeket a spirituális világokat. A magasan fejlett spirituális lények dimenziójában nekik nincs fizikai testük. Fel kell emelnünk a rezgésünket, hogy összeilljen a szintünkkel pontosan azelőtt, hogy éreznénk vagy látnánk a létezésüket. Nem látjuk őket, mert túl durvák vagyunk. Ne a felsőbb világokról beszéljünk, hanem inkább vegyünk egy a mi világunkhoz közelebb álló példát. Néhány ember képes látni a halott emberek lelkét, míg mások nem, mert az ő rezgéseik eltérnek a mi fizikai testünkétől. Még mindig van testük, csak másféle. Egy sátor olyan, mint egy ház, de az anyaga eltérő. Könnyedén szét tudjuk hasítani egy késsel, sőt még a puszta kezünkkel is. A faházak más anyagból készülnek és szilárdabbak, a cementből épített házak pedig még erősebbek. Hong Kong-ban az emberek üvegből építenek házakat, ami gyönyörűen néz ki világos és kényelmes. Nagyon kellemes belülről kifelé nézni.

16

Ha Hong Kong-ban mindent cementből építenének olyan magasra, és nyers módon, attól tartok azt senki sem bírná elviselni. A szűk tér őrületbe kergetné az embereket és úgy éreznék magukat, mintha fogva lennének tartva. Tehát a Hong Kong-i épületetek nagyon közel állnak a civilizáltabb világokéihoz. Néhány világban a házak kristályból épülnek. úgy tűnik, hogy a ház ott van, de nincs az az érzésed, hogy korlátozva lennél. Az emberek át tudnak sétálni a falon, mert ezek nem léteznek igazából annak ellenére, hogy ott vannak; puhák és nagyon kényelmesek. Nincsenek magas bekerítő falak, hogy elzárják a kilátást. A beltér nagyon tetszetős hála a megfoghatatlan falaknak. A nagy üvegablakos épületek, amelyeket építünk, közelebb álnak azokhoz, amik a magasabb civilizációkban találhatóak, Bár ezek a civilizáltabb világok nem feltétlenül spirituális világok. Nem azt mondom, hogy ezek a legmagasabb világok, mondhatjuk azt, hogy ezek a világok a mennyei birodalomhoz tartoznak. Csak az ebben a birodalomban élő emberek akarnak építeni ilyen házakat és szeretnek ezekben élni. Közelebb áll ahhoz a fajta világhoz, ez minden. Tudat alatt emlékeznek rá, hogy vannak olyan épületek a világban, ahol ők szoktak élni. Más helyek emberei nem gondolnak arra, hogy ilyen fajta házakat építsenek; még csak nem is gondolnának ezekre, és még kevésbé építenék meg. Csak az ilyen fajta civilizált világokhoz közel álló emberek fognak efféle házakat elképzelni és megépíteni és szeretnek ezekben élni. Ezt azonban csak az egyszerű logika példájaként idéztem. Akárhol is élnek a spirituális gyakorlók, az rendben van. A kristály épületek nem a legmagasabb szint. A Házak nem fontosak. Amikor bevégeztük a spirituális gyakorlásunkat, megépíthetjük a saját házunkat. Bármilyen házra is gondolunk, az megtestesül majd. A képzeletünktől és az építésztehetségünktől függően bármit megépíthetünk. A ház megépül még mielőtt felszállnánk abba a birodalomba. Az áldásos jutalmaink fogják meghatározni, hogy milyen fajta házunk van. Amikor Shakyamuni Buddha élt az unokatestvére egyike volt a szerzetes tanítványoknak. ő nem gyakorolt jól, ehelyett inkább belemerült a világi gyönyörökbe. Igen gyakran hazalopódzott, hogy lássa a csinos feleségét. Shakyamuni Buddhának megállt az esze azon, hogy a szerzetes nem hallgatott a tanácsára. Egyik nap, amikor ez a szerzetes aludt vagy meditált, egy gyönyörű világban találta magát, ahol sok istennő és angyal üdvözölte őt. édes zene szólt, gyönyörű táj és dicső paloták voltak ott. Behívták egy palotába, ahol istennők vártak rá, szórakoztatták őt tánccal és énekkel, és a mennyország legjobb borát és ételét szolgálták fel neki. Megkérdezte az istennőket: "Kié ez a palota?

Olyan szép! és ti gyönyörű hölgyek melyik családból származtok?" Az istennők azt mondták neki: "Ez a palota Shakyamuni Buddha unokafivére részére van fenntartva, akinek ez és ez a neve." Úgy tettek mintha nem tudnák ki ő. "Ha jól gyakorol ide fog feljönni és itt fog élni. Mi vagyunk a szolgálói." Nagy örömmel vette tudomásul, hogy ezek a szolgálólányok százszor, sőt ezerszer szebbek voltak a feleségénél. A bor és az étel ízletes volt; a barackok és más gyümölcsök csodálatosak voltak, sokkal nagyobbak, mint azok, amik a mi világunkban vannak. Azt kérdezte: "Itt maradhatok mától fogva? én vagyok az a személy, és ez a ház valamint ti mindannyian hozzám tartoztok. No hát, azért jöttem, hogy maradjak." A válasz így szólt: "Nem, nem lehet. Nem fejezted be a spirituális gyakorlásodat. Csak akkor jöhetsz és maradhatsz itt, ha így tettél. Mi várni fogunk rád. Ma csak megmutatjuk neked milyen lesz a jövőbeli lakhelyed. "Olyan volt ez, mint megnézni egy házat, hogy lássuk, tetszik-e vagy sem, mielőtt eldöntjük, hogy megvesszük-e. Most, hogy láttad az álomházadat, visszajöhetsz a Későbbiekben, és mi várunk majd rád. Nem tart soká, csak pár napig." "Micsoda?! Csak pár napig? Nem azt mondtátok, hogy pár évtizedig kell gyakorolnom odalent?" kérdezte. Erre azt felelték:" Ez így van! Itt egy pár nap megegyezik pár évtizeddel odalent!" (a Mester nevet) Nagyon kiábrándultan hirtelen lezuhant. Nem tudott ott maradni, mert nem gyakorolt eleget, hogy stabil maradjon a szívében. Emellett még nem is jött el az ő ideje. Nagyon fel volt zaklatva, mert valóban hiányzott neki az a hely. Shakyamuni hirtelen lelökte a pokolba egy látogatásra. épp most tért vissza a mennyországból, és most a pokolban volt. Rengeteg szörnyűséges szellemet látott ott, hosszú agyarakkal, nagy orral, sötét szemekkel, borzalmas hajjal és olyan arccal, ami rémítőbb volt minden képzeletnél. Esetleg láttátok őket a moziban. Úgy büntetik meg az embereket, hogy darabokra fűrészelik őket, megsütik tűzön, és még sok rettentő módon. Azok, akiket kínoztak hangosan üvöltöttek a fájdalomtól. A démonok odavitték a fivért egy óriási üsthöz tele fortyogó olajjal. Azt kérdezte:"Miért üres ez az üst? Senki sincs benne." Azt a választ kapta, hogy ez az üst Shakyamuni Buddha unokafivére számára van fenntartva, akinek ez és ez a neve! Azután megmutatták neki azt a sok eszközt, amit egy ember felvágására, fűrészelésére és szeletelésére használnak, mielőtt belerakják az üstbe, hogy főjön. Elmagyarázták neki a bonyolult folyamatot lépésről lépésre, hogy mit csinálnak majd a testével, melyik rész lesz kisütve, melyik lesz a frissensült, és hányszor kell keresztülmennie rajta. Felolvastak egy

17

teljes nagy étlapot, amitől égnek állt a haja. Felkiáltott: "Ó! Nem! Nem akarok ide jönni! én nem ide tartozom! én a mennyországba tartozom!" Azt a választ kapta, hogy: "Keményen kell gyakorolnod, hogy a Mennyországba mehess, de a pokol bármikor szívesen lát." Az unokafivér most már szerfelett megrémülve hangosan felüvöltött. Akkor Shakyamuni Buddha hazavitte. Mennyország és pokol tehát, mind a mi kezünkben van. A döntés a miénk. Ne hibáztassunk senkit, amiért rossz hozzánk, vagy hibáztassuk Istent, amiért nem ment meg bennünket, mert mi vagyunk Isten, ez a saját énünk. Ha mi nem akarjuk megmenteni magunkat, akkor ki fog? Nincs senki más! A világmindenségben minden személy egy független lélek. Tudatában vagyunk a jóságunknak és a gonoszságunknak; tudjuk mit kell és mit kellene tennünk. Senki sem fog törődni velünk. Ha jó tetteket hajtunk végre, akkor jó gyümölcsöket fogunk szüretelni. Ha gonosz tetteket cselekszünk, rossz következményeket kapunk majd. Ez kristály tiszta; mi vagyunk önmagunk mesterei és mi határozzuk meg a jövőnket. Ne bánkódj azon, ha hibáztál a múltban; más jövőt választhatunk kárpótlásként a múltért. A mai beavatás után megtisztítottam a sok előző életből származó karmátokat. Ez láthatatlanul történik, mintha egy számítógép gombját nyomnánk meg, hogy aktiváljuk a törlést. Ha azonban ismét elkövetjük ugyanazt a hibát, újból fel lesz jegyezve. Ahhoz, hogy megelőzzük bármilyen karma létrehozását a jövőben, be kellene tartanunk a szabályokat és a vegetáriánus étrendet, hogy így elkerüljük a nemkívánatos ismeretségeket az érző lényekkel. Nekünk magunknak jó az, ha jó tetteket cselekszünk. Amikor szeretetet adunk és törődünk a szenvedő emberekkel, az olyan mintha önmagunkat szeretnénk és vele törődnénk, azáltal hogy jó karmát teremtünk. Azonban minden jó és rossz karma ellenére, ha nem ragaszkodunk hozzájuk, akkor el tudunk menekülni az általuk okozott következmények elől. Legyen a karma akár jó akár rossz, még akkor is vissza kell jönnünk. A legjobb mód az, hogy ne legyen se jó se rossz karmánk, és akkor visszamehetünk a Mennyek Országába. Érd el anélkül, hogy elérnéd Nagyon hosszú ideig ültetek itt anélkül, hogy nyugtalanok lettetek volna. Biztosan megtapasztaltátok a békesség erejét. Persze Isten vagy Buddha ereje nem fog úgy megrázni titeket, mint egy áramütés. „Jé! Jön! Jön az áldás!” (Mester az áramütés hatását utánozza.) [Mindenki nevet] Ez nagyon békés. Mivel ez a mi saját erőnk, ezért nem

idegen a számunkra. Ez olyan kényelmes és természetes, hogy még tudatában sem vagyunk. Tudatában vagyunk-e a saját létezésünknek? Természetesen nem! Hozzá vagyunk szokva önmagunkhoz! Csak akkor érzünk valami különbséget a légkörben, amikor egy idegen van jelen. Ezért nagyon gyakran nem vagytok tisztában a meditációból származó hasznoknak. Ezek annyira természetesek és finomak, hogy nagyon figyelmesnek és összpontosítottnak kell lenned ahhoz, hogy tudd mit értél el. Amint a Szív Szutrában áll, nincs semmi, amit el kell érni. Konfuciusz könyvei szerint azonban "el fogjuk érni". Tulajdonképpen ugyanarra a dologra utalnak; nincs nézeteltérés a kettő között! Nincs nézeteltérés a Szív Szutra és a Great Learning (Nagy Tanulás) között azt kivéve, hogy a kifejezések eltérőek. Mindkettő helyes, amikor azt mondja, hogy "van valami, amit el kell érni" vagy "nincs mit elérni". Ez a "tárgy, amit el kell érni" nem olyan dolog, amit ki tudnánk számítani vagy meg tudnánk mutatni másoknak, ezért nem beszélhetünk az "eléréséről". Ez nem egy érzékelhető érzés, úgy mint egy áramütés vagy egy szörnyűséges rémület; bár néha az. Ha nehéz a karmánk vagy rossz a légkör körülöttünk megrázkódunk, amikor Isten áldásai jönnek, hogy elpusztítsák a negatív erőt. Akkor érezni fogjuk az áramütést, mert az egy furcsa jelenség. Isten ereje és Maya teljesen idegenek, mert az utóbbi egy külső erő vagy lény. A saját erőnk idegennek érződik ettől. úgy érezzük majd az áramütést, mintha egy harcon mentünk volna keresztül. Egyébként, ha nem nehéz akarnánk vagy nem vagyunk megszállva külső lények vagy energiák által, akkor nagyon kellemesek fogjuk érezni magunkat, mintha semmi sem történt volna. Ez tökéletesen nyugodt és alig felfedezhető. Amikor látjuk a fényt vagy halljuk a hangot akkor úgyis észlelni fogjuk ezt. Néha, amikor halljuk a hangot azt várjuk, hogy valami érzékelés történjen. Például, amikor a beavatáson azt mondják nektek, hogy hallhatjátok a mennydörgés hangját, egyre csak azt várjátok, hogy jöjjön a mennydörgés. "Hogy lehet, hogy én még mindig nem hallom a mennydörgést?" Az tökéletesen jó, ha más hangokat hallasz! Sőt a belső mennydörgés hangja nem olyan megrázó, mint a kinti mennydörgésé. Ez egy hangos morajló hang, ami nagyon hasonlít a mennydörgésre, de nem ugyan olyan. Nem lehet összehasonlítani a világi hangokkal. Egyébként eltűnődhetsz: "A mennydörgés hangját említette, vajon ez az?" A kétségeid megszakítják a koncentrálásodat és a mennydörgés is el fog tűnni! [a Mester és mindenki nevet] Egy gyakorlótárs épp most mondta, hogy semmit sem hallott az "Ohm..."

18

hangján kívül. Nem egyike ez a hangoknak? De az ! Néha túl sokat vártok! Csak lassan! Ez csak az első nap. Rengeteg még csodálatosabb dolog fog történni az eljövendő napokban. Ahogy szorgalmasabban gyakoroltok és több energiátokat őrzitek meg, sok hihetetlen dolog történik majd. Meg fogjátok tapasztalni az "ellenállóvá válást a tűz általi megégésre és a kard általi meggyilkolásra" - jelenséget, amint az az Egyetemes Ajtó fejezetben említve van. értitek majd, mit jelent ez. Esetleg ismételgetitek ezt a mondatot minden nap, de könnyedén megégtek a tűztől, és azonnal meghaltok egy kardtól. Sohasem tapasztaltátok meg valójában. Ez tulajdonképpen egy jelképes jelenség, amit nem lehet szavakban kifejezni. Az ókori emberek azért írták le, mert ők ezt maguk megtapasztalták. Mi itt egyre csak ismételgetjük ezt a mondatot a Quan Yin Bodhisattva Egyetemes Ajtó fejezetből: "Ellenállóvá válni a tűz általi megégésre, és a kard általi meggyilkolásra", de ez igazából nem történik meg! Mivel ez nem a mi élményünk, hogy ismételgethetjük ezt egyre és egyre? úgyis haszontalan. Az más emberek élménye volt csak. Például valaki süteményt eszik és azt mondja: "Ezek a sütemények nagyon édesek és ropogósak. Valóban kitűnőek!" Nem lenne nevetséges az, hogy ismételgetjük a szavait? ő megette azokat, ezért tudja és leírja, hogy kifejezze az érzéseit. Mivel mi még nem ettük meg, semmit sem tudunk róluk. Mit fejezhetünk ki? Mi haszna van más emberek élményét ismételgetni? Az ismételgetés tehát hiábavaló. Most hasznos lesz számotokra az Egyetemes Ajtó fejezet ismételgetése, mert értitek a benne rejlő jelentést. Először is leírja a Quan Yin Bodhisattva láttát és más csodálatos víziókat, és megemlíti a Quan Yin Bodhisattva érdemeit. Azután tovább folytatja leírva Brahma hangjainak, szökőáraknak, és túlvilági és más fantasztikus hangoknak a megtapasztalását. Az első rész a fényen való meditálást írja le, míg a második rész a hangon való meditálást írja le; ez egy tiszta és részletes beszámoló a belső élményekről. Később azonban az emberek csak ismételgették a szavakat, anélkül hogy tudnák mit jelent. Ez a testvér például épp most beszélt arról, hogy látta a manifesztációs formámat. Látott

tegnap álmában egész éjszaka, és nagyon korán akart jönni ma reggel. Most a beavatás alatt, míg meditált ismét látta a sugárzó manifesztációs formámat, ami nagyon hasonlóan nézett ki, mint a külső fizikai Mester, csak szebb volt, és csinosabb ruhákat hordott. (Taps) Mielőtt idejöttem látta a fényképeimet, és azt gondolta, hogy már látott azelőtt csak más ruhában. Pirosban látott engem, de akkor az előadáson sárgát viseltem, ezért úgy érezte, hogy valami nincs rendben. Most, ma ezeket a ruhákat viselem, és ő emlékszik! Ezek voltak azok a ruhák, amiket látott. Sok különböző ruhám van változatos színekben, némelyik nagyon sokkoló, hogy megfeleljen a különböző emberek ízlésének. Néha különböző formában látnak engem belül. A ruhák nem fontosak, de hordom őket, hogy az emberek felismerhessenek. Nagyon gyakran látnak engem belül, mielőtt még találkoztak volna velem. Ha nem hordok bizonyos ruhákat, nem tudnak felismerni, vagy kapcsolatba lépni velem és elfelejtik az ismeretséget, ami az elmúlt életükben megvolt velem. Amikor ezekben a ruhákban látnak, emlékeznek tudat alatt és gyorsabban és állhatatosabban gyakorolnak. Sok ilyen történet van, de egy elég; itt nincs időnk meghallgatni olyan sokat. Tételezzük fel, hogy nem látjuk a fényt, de kellemesen és nyugodtan tudunk itt ülni, mintha samadhiban ülnénk, akkor az is nagyon jó élmény. Napról napra fejlesztjük a szeretetünket, az intelligenciánkat és a bölcsességünket és az életünk stabilabbá válik, ahogy támogatva érezzük magunkat, magabiztosan és biztonságban; ez is egy fajta spirituális gyakorlásból származó élmény és haszon. Nem csak azért folytatunk spirituális gyakorlást, hogy lássuk a fényt. A fény csak annyiban szolgál minket, hogy biztosít bennünket, hogy a spirituális úton vagyunk, és megfelelő az összeköttetés, hogy így meglegyen a lelki békénk. Ha nem láttuk a fényt, mégis megvan a lelki békénk és tudjuk, hogy biztonságban vagyunk és van hová mennünk, akkor az nagyon jó élmény. Nincs szükség arra, hogy összehasonlítsuk magunkat másokkal. Ezért én azt tanácsolom nektek, hogy ne tárjátok fel a belső tapasztalataitokat másoknak, még beavatott társaknak se, hacsak nem mondom azt, hogy az rendben van.

19

Egy Mester belső érzései Panama, 1991. január 28. Mester meséket mond 57. oldal (eredetileg angolul)

Egy madár története Ma reggel, mielőtt kimentünk a házból, ott volt egy madár. Talán olyan gyorsan repült, hogy nekiütődött az üvegablaknak, és holtan esett le az orrom előtt. Ez volt a rossz része, de nem ez volt a legrosszabb. Volt egy másik madár a közelében – csak ült ott, és nem mozdult egy fél óráig, vagy nagyon hosszú ideig, mire mindkettőt fel nem fedeztem. Ott ült, mert várt a másikra, hogy az felkeljen, és elrepüljön vele. Úgy ült ott, hogy egy cseppet sem mozdult! Még ha ülnek is, a madarak rendszerint ideoda mozgatják a fejüket. De az a madár úgy ült ott, mintha halott lenne, miközben figyelte a másik madár testét. Valószínű túlságosan megdöbbent ahhoz, hogy megmozduljon, vagy azt gondolta: "Miért nem kelsz fel, és repülsz el velem?" Talán tudta, hogy az a madár már halott, de még várt, azon tűnődve, hogy felkel-e. Úgy tűnt, hogy az is halott, mert fel-alá járkáltam mellette, egyfolytában szólítottam valakit, de meg sem moccant. Ezért így szóltam ahhoz az emberhez: "Gyere, talán mindkettő halott." Erre ő csak a közelébe ment, és az elrepült – a másik. A halott még mindig halott volt. Annyira meghatódtam a madár hűségétől. A halott boldog volt, de ez most talán fájt az élőnek. Ahogy ott ült és várta, hogy a másik felkeljen és elrepüljön vele. Együtt repültek oda, és az egyikük hirtelen holtan esett le; a másik pedig csak ült ott, és várt. Ó, ez túl sok volt nekem. Ezért ne aggódjatok a kis kérdéseitek miatt; nekem az nem kicsi, semmi sem kicsi. Mindaddig, amíg az valakinek a gondja, az nem kicsi. Nem tudom, hogy az a madár talál-e magának másik társat, vagy sem. Valószínű ott fog fel-alá repdesni, azt látva, hogy a másik elment. A női bentlakók temették el.

Egy légy története Volt egy másik történet Indiában. Két hónapja Indiába mentem, csak hogy pihenjek. Visszamentem a Himalájába. Ez alkalommal azonban annyira kiábrándított. Annyira koszos volt mindenütt, nem volt higiénikus. Az emberek vécére járnak végig a folyóparton, és nem találsz egy tiszta partszakaszt, hogy leülj és meditálj.

Borzasztó volt. Mindenhol ilyen volt, és zajos. Zarándokok ezrei mennek el oda, és mindenféle olcsó zene szól. Ez csak mellékes volt. Mindenesetre ott maradtam és meditáltam egy ideig. Mivel ott voltam, ez minden, maradtam. Egy nap elmentem egy étterembe, hogy egyek valamit. Mivel egyedül voltam, persze nem főztem magamnak. Ott pedig ez nem gond, mindenhol van vegetáriánus étel. Szóval, az étteremben láttam egy legyet, az üvegablakon kívül, ami belegabalyodott egy pókhálóba. Fájdalmat okozott nekem az, ahogy küszködött. Persze nagyon próbálkoztam, hogy megmentsem. Az ablak szögekkel volt rögzítve – indiai módra –, ezért nem tudtam kinyitni. Megpróbáltam kinyitni a villámmal és a késemmel, meg ilyesmikkel; nem sikerült. Küszködtem úgy egy fél órán át. Mellettem ült egy ember, akivel futólag ismertük egymást. Olasz volt. Azt mondta: "Ne törődj a léggyel. Mi az? Egy légy, semmi." Azt mondtam: "Nos, neked semmi, de nekem valami. Miért avatkozol bele?" Megrázta a fejét. Nem tudott meggyőzni engem a légy életének jelentéktelenségéről. Beszélgettünk egy kis ideig, amíg én próbálkoztam, hogy megmentsem a legyet, mindhiába. Beszélgettünk, ő próbálta azt mondani, hogy hagyjam, én pedig azt mondtam neki: "Lehet, hogy a légy nem fontos, de itt küzd előttem, és én látom. Ezért ha tudok segíteni, akkor meg kellene tennem. Mi különbség, hogy egy légyről, vagy egy emberről van-e szó? A küzdelem, a szenvedés az, amit meg kellene szüntetned. Nem az alannyal törődsz. A légyért, és egyben magamért is teszem, mert nem bírom látni a szenvedést." Így beszélgettünk, és akkor odajött egy indiai. Engedélyt kért tőlem arra, hogy leülhessen mellém. Azt mondtam: "Rendben, ez egy étterem. Mindenki leülhet. (A Mester nevet.) Miért engem kérdezel?" Így felelt: "Igen, azért, mert beszélni akarok veled." "Ó! – mondtam. – Miről?" Egy egész előadást próbált nekem tartani a légy életének jelentéktelenségéről. Volt logikája, ez kétségtelen. Azt mondta: "Elnézést, hölgyem. Azonban tudnod kell, hogy

20

ebben a pillanatban idekint, és mindenütt a világon legyek ezrei, milliói halnak meg. Miért foglalkozol ezzel a picivel?" Azt mondtam: "Igen, azért, mert ez itt hal meg előttem, a többi ezret pedig nem látom. Nem tehetek semmit azért az ezerért, amiről nem tudok, de tehetek valamit ezért itt, amiről tudok. Egyébként ugyanezzel a logikával emberek ezreit, millióit látjuk meghalni minden nap. Miért törődjünk akkor bármivel is egyáltalán? Miért törődjünk akkor egyáltalán a saját életünkkel? Akkor ugyanezzel a logikával hagyjuk abba az evést, és egyszerűen haljunk meg. Vagy ne is etessük a gyermekeinket, mert gyerekek ezrei éhesek Afrikában. Miért gondoskodjunk itt egy-két gyerekről, ugyanezzel a logikával?" De ő nem volt túl boldog. Megpróbált tovább tanítani. Nem tudom. Arra gondoltam, hogy talán azért van ez, mert bizonyára nagyon ostoba embernek nézek ki, ezért mindenki állandóan tanítani akar nekem valamit. Rettenetesen éreztem magam amiatt, hogy a légynek küzdenie kellett az életéért. Akkor az ember azt mondta nekem: "Viszont azzal, hogy megmented a legyet, elveszed a póktól az ennivalót." "Igen, igen, – mondtam – de a pók elment. A pók nincs ott." Azt mondta: "Honnan tudod?" Mondtam: "Onnan, hogy láthatod, hogy a háló nagyrészt le van szakadva, és sok tetem van már benne. Senki sem ette meg őket. Láthatod, hogy az a hely nagyon szeles, ezért a pók nem lakhatna ott túl sokáig. Elment már. Olyan sok háló és sok tetem van ott, de senkinek sem hoz hasznot. Ezért ha megmentem a legyet, az nem okoz kárt a póknak. Még ha mindig ott is lenne, akkor még mindig rengeteg ennivaló van ott, már túl sok is neki. Nincs szükség még egy áldozatra, a semmiért. Csak akkor kellene ennünk, amikor éhesek vagyunk, és akkor elvennünk, amikor szükségünk van rá." Végül egyedül hagytak. Valószínűleg azt gondolták, hogy nagyon rossz tanuló vagyok, (a Mester nevet) nem vagyok potenciális tanítvány. Így elmentek, és ennyiben maradtunk.

Látjátok, nem vagyok érzéketlen. Ez nehezebbé teszi a munkámat, de túlélem. Talán csak félig vagyok halott, nem teljesen az. Megvan bennem a ti összes érzelmetek; csak arról van szó, hogy tudom, hogyan tartsam őket kordában, ha akarom, és amikor erre van szükség. Továbbá tudom, hogy ezek csak az elme múló hangulatai. Néha megőrzöm őket, hogy életben maradjak ezen a világon, néha elnyomom őket, néha nem veszek róluk tudomást. A helyzettől függ. Nem hajíthatom el őket mindenestől. Egyébként nem tudnálak megérteni titeket, nem tudnám megérteni az embereket. Meg kell őriznem az összes emberi érzést. A mennyországban és a Földön is léteznem kell. Ha túl magasan vagyok, nem tudtok elérni engem, és én nem érthetlek meg titeket. A buddhizmusban van egy szútra, aminek “Amitabha szútra” a neve. Abban a szútrában Shakyamuni Buddha leírta, hogy milyen gyönyörű a Tiszta Föld. A Tiszta Földön a gyönyörű tájakon, értékes házakon (amelyek kristályból, gyémántokból, és mindenféle drágakövekből készültek), mindenféle becses virágokon és mindenfajta ott élő kiváló embereken kívül egyebek is vannak. Minden különleges. De van egy nagyon különleges dolog azzal a földdel kapcsolatban, amit érdemes megemlíteni. Ez pedig az, hogy abban a világban az emberek soha nem hallották a “nyomorúság” szót, soha nem volt ilyenfajta szókincsük, arról nem is beszélve, hogy nem tudják, mi a nyomorúság, vagy mi a szenvedés. Ha azoknak az embereknek, vagy annak a Buddhának meg kell értenie a szenvedést ezen a világon, akkor Neki magának szenvednie kell. Ha a tudatossága mindig a Tiszta Földön rögzül, akkor soha nem hallana a “szenvedés” szóról, nem is beszélve arról, hogy nem tudná, mit jelent a szenvedés. Tehát akik azt mondják nektek, hogy a Buddha a szenvedés és az érzelem felett áll, azok ostoba tojások. Ők nem tudják, hogy mi a Buddha. Mire kell nekünk egy ilyen Buddha? Akár egy követ is imádhatnának.

21

Bölcsesség Gyöngyszemei Mindenható védelem egy őrült világban Ching Hai Legfelsőbb Mester beszéde Csoportmeditáció, Virginia, Egyesült Államok, 1994. október 29. 128. magazin 21. old (eredetileg angolul) Valójában őrült a világ. Minden egyes sarkában történik valami. Számunkra az egyetlen megbízható forrás az a spirituális erő, amelyet a gyakorlásunkból és a hitünkből nyerünk – amelyek már eredményesnek bizonyultak a számunkra. Bárki, aki közületek szorgalmasan gyakorolt a beavatás óta, az a mai napig már bizonyára megtapasztalta ezt a védelmező erőt, amely a Mindenhatótól származik. És ez bennünk is megvan, mert Isten bennetek van; a Buddha Természet bennetek van. Minden egyes szentírás megemlíti ezt. A szentírások a hajdani, gyakorló megvilágosodott emberek élményeit tartalmazzák. Ezért még akkor is megerősíthetjük most őket a saját belső spirituális tapasztalásunk által, ha több ezer éve keletkeztek. Bármi is áll a Bibliában, azt világosan megérthetjük, hiszen a Quan Yin Módszert gyakoroljuk.

Univerzális Internet szolgáltatás Ching Hai Legfelsőbb Mester beszéde Johannesburg, Dél-Afrika, 1999. november 25. 128. magazin 21. old (eredetileg angolul) A legjobb kommunikáció belül történik. Ismét összeköttetésben leszünk az egész univerzummal. Ha bármilyen problémátok van, azt az egész univerzum tudja, és persze én is tudom, mivel én is összeköttetésben vagyok az univerzummal. Ezért bármikor kérdeztek valamit, a válasz azonnal megjön. 24 órás telefon összeköttetésünk van. Ingyenes! Ez a megvilágosodás csodája!

Univerzális Erő Ching Hai Legfelsőbb Mester beszéde Csoportmeditáció, Szingapúr, 1994. szeptember 29. 128. magazin 21. old (eredetileg angolul) Nem kell aggódnotok a kemény munka miatt. Dolgoznotok kellene és árasztanotok kellene az energiátokat, mivel a testünkben nagyjából hét csakra van, amelyek képesek befogadni az univerzumból jövő energiát. Olyanok, mint egy elem, amelyet az univerzális erő automatikusan feltölt. Ezért mindig működtethetjük a gépünket. Amikor meditálunk, akkor ez az erő még nagyobb bőségben áll a rendelkezésünkre. Így minél többet adunk, annál több árad felénk. Sosem fog megállni. Szóval ne aggódjatok. Ne aggódjatok a karma és az emberek megsegítése miatt, vagy amiatt, hogy felveszitek a karmát. Ha az embereknek segítségre van szükségük, akkor segítenetek kellene. Mindig fenn kell tartanotok a pozitív energiát, mert ha pozitívan gondolkodtok, akkor láthatjátok a testeteken, hogy a pozitív gondolkodás minden egyes darabkája meg fogja változtatni az aurátok jellegét, az életfelfogásotokat, és belül megváltoztatja az energiátokat. Az sokkal inkább túláradó és egészséges lesz. Ha azonban negatívan gondolkoztok, ha mindent csak negatívnak, rossznak, vagy szörnyűségesnek gondoltok, akkor az aurátok jellege azonnal megváltozik.

22