Cégismertető A céget 1990-ben alapította néhány területrendezési és városrendezési szakember, azonban a cégszerű működés feltételei 1992 óta biztosítottak. A szakterületükön jelentős eredményeket felmutató tervezők korábban a Pest megyei Tervező Vállalatnál (PESTTERV) és a Városépítési Tudományos és Tervező Intézetnél (VÁTI) szerezték 15-20 éves szakmai gyakorlatukat. Ma már fiatal, tehetséges pályakezdő munkatársak segítik a vezető tervezők tevékenyégét. A cég tevékenységi köre a területrendezés és városrendezés valamennyi területére kiterjed. Elsősorban településszerkezeti tervek, szabályozási tervek, helyi építési szabályrendeletek, területrendezési tervek és fejlesztési koncepciók, valamint ehhez kapcsolódó szakági munkák adják profilját. Jelentős eredményeket tud felmutatni a történelmi városközpontok, a lakótelepek és ipartelepek rehabilitációjának városrendezési megalapozásában és a külterületek használatának rendezési tervi szabályozása területén. Cégünk 2002. óta a Magyar Szabványügyi Testület által minősített ISO 9001:2001 minőségirányítási rendszer keretei között tevékenykedik. A megbízók elsősorban települési önkormányzatok, szakminisztériumok, kis részben intézményi és ipari beruházók. A cég az ország számos területén, településén és Budapest több kerületében végzett vagy végez rendszeresen terület- és településrendezési tervezési munkákat. A megbízók a magas színvonalú munka visszajelzéseként a kialakult munkakapcsolat folyamatos fenntartását igénylik újabb megbízásokon keresztül. Jelenleg 11 főállású munkatársunk van és számos független szakértővel, szaktervezővel dolgozunk együtt folyamatos munkakapcsolatban. Az egyes munkákhoz így mindig a legmegfelelőbb szakértőitervezői team-et tudjuk megalakítani. Technikai háttér Az URBANITÁS Kft., lépést tartva a kor követelményeivel, nyitott az informatikai fejlesztés felé. Jelenleg a tervezést nyolc korszerűen felszerelt WINDOWS XP kompatibilis munkaállomás segíti, felszerelve a szövegszerkesztés, kiadványszerkesztés, adatbáziskezelés vagy számítógéppel támogatott tervezés (CAD) és a térinformatikai alkalmazások (GIS) futtatásához, menedzseléséhez szükséges szoftverekkel. A tervezés AutoCAD és MapInfo alapon történik. A munkaállomások között helyi hálózat segít egyszerűsíteni az adatátvitelt és az alkalmazott perifériák gazdaságos kihasználását. A számítógéppark perifériái között említhető: – a teljeskörű nyomtatási lehetőség A/5-ös mérettől A/0-ás méretig fekete-fehér és színes, fotó minőségben, – fekete-fehér és színes fénymásolás A/5-től A/3-as méretig, – valamint internet és e-mail kapcsolat.
Tevékenységi kör
−
− − − − − − − − − −
területrendezési és területfejlesztési tervek − településrendezési eszközök készítése, azok karbantartása, felülvizsgálata és módosítása: - településfejlesztési koncepciók - településszerkezeti tervek - szabályozási tervek - helyi építési szabályzatok rendelettervezetei önkormányzati lakossági fórumokra, tájékoztatókra tanulmányok, javaslatok, tervek összeállítása, ezek szervezése döntés-előkészítő tanulmányok, szakvélemények települési arculattervek beruházásokat előkészítő, illetve helykiválasztási tanulmánytervek beépítési tervek táj- és környezetrendezési tervek külterület szabályozási tervek, szabályrendeletek környezetvédelmi szakvélemények területrendezési szakvélemények környezetvédelmi hatásvizsgálatok.
Az Urbanitás Kft. tagjai és vezető munkatársai BERÉNYI MÁRIA ügyvezető igazgató Hild-díjas, okl. építészmérnök, vezető terület- és településrendezési tervező Terv. jog.: TT1 01-0654/06, TR1 01-0654/01, É2 01-0654/06, SZTR1 01/0654/13, SZTR2 01-0654/13 KERTÉSZ BEÁTA BORBÁLA ügyvezető okl. építészmérnök, vezető településrendezési tervező Terv. jog.: TT1 01-1252/06, É2 01-1252/06 GERGELYNÉ KOROMPAY JUDIT Ybl-díjas, okl. építészmérnök, vezető településrendezési tervező Terv. jog.: TT1 01-0185/06, É1 01-0185/06 TÓTHNÉ POCSOK KATALIN okl. táj- és kertépítészmérnök, vezető terület- és településrendezési tervező Terv. jog.: TT1 01-5086/06, TR1 01-5086/02, K 01-5086
További állandó munkatársaink: DEMJÉN ANDREA - építészmérnök, településmérnök (GYES-en) Terv. jog.: TT1 01-4773/06 KISS–POLÁK ANDREA - okl. tájépítészmérnök, településmérnök Terv. jog.: K2 01-5205/05, TT2 01-5205/07 BARDÓCZI SÁNDOR - okl. táj- és kertépítészmérnök, térinformatikus Terv.jog.: K1 01-5126/05, TR2 01-5226/05 VOJNITS CSABA FERENC – okl. településmérnök BÓTA-BACHRATY ZSÓFIA – építészmérnök Jelentősebb munkák, amelyek a Kft. generáltervezésében készültek ill. készülnek: ― ― ― ― ― ― ― ― ― ― ― ― ― ― ― ― ― ― ― ― ― ― ― ― ― ― ―
Bp. IV. - Újpest, VII. sz. területegység RRT - 1992. Bp. IV. - Újpest, V. sz. területegység RRT - 1992. Bp. IV. - Újpest, Anonymus utca és térsége RRT -1993. Bp. IV. - Újpest, lakótelepek rehabilitációs rendezési terve 1994. Bp. IV. - Újpest, I. sz. területegység RRT -1994. Vác általános rendezési terve és évenkénti karbantartása - 1992-1997. Vác, Bácskadűlő - Papvölgy RRT -1993. Vác, Törökhegy RRT -1994. Vác, volt Esze Tamás laktanya és környéke RRT -1995. Vác, Kórház és környéke RRT -1994. Vác, Déli iparterület RRT- 1994. Baja általános rendezési terve - 1992. (felülvizsgálat - 1996.) Keszthely, belvárosi tömbök szabályozási tervei Győr, Marcalváros folytatása RRT - 1993-94. Fertő-Hanság térség regionális tájrendezési terve - 1993-1994. Ráckeve, Golf-pálya RRT -1992. Budakeszi, Golf-pálya RRT -1992. Szentendre, ÁRT tájrendezési és környezetvédelmi munkarészei -1993. Sopron megyei jogú város általános rendezési terve 1993-94. Sopron, Brennbergbánya-Görbehalom rehabilitációs rendezési terve - 1993. Sopron, Bécsi úti volt Határőrs környéke RRT -1994. Budapest II. ker., a Bólyai utcai Gyermekkórház bővítése RRT -1994. Budapest II. ker., Törökvészi út közterület rendezési terve -1994. Székesfehérvár, Sóstó és környéke RRT - 1995. Székesfehérvár 63. sz. főút környezeti hatásvizsgálata -1995. Bp. XXI. - Csepel, Papírgyár és Soroksári-Duna menti területek RRT-1995. Üllő, külterület ÁRT 1994.
― ― ― ― ― ― ― ― ― ― ― ― ― ― ― ― ― ― ― ― ― ― ― ― ― ― ― ― ― ― ― ― ― ― ― ― ― ― ― ― ― ―
Gödöllő Kastélykörnyék RRT -1995. Újpesti Erőmű RRT -1995. Bp. XXI. Csepel - Rózsa u. környéke RRT -1995. Bp. IV. - Újpest, helyi védelem alá vont területek és létesítmények önkormányzati rendelettervezetének kidolgozása -1995. Rákospalota, városközpont RRT -1995-96. Újpest, Káposztásmegyer RRT -1995-96. Kőszeg, Történelmi városmag RRT - 1996. Keszthely, Városközpont RRT - 1996-97. Bp. III. ker., Kaszásdűlő és környéke RRT - 1996-97. Gödöllő, Városközpont RRT - 1996-97. Sopron, Balf általános rendezési terve -1996-97. Sopron, téglagyárak környéke RRT -1996-97. Sopron, Tómalom RRT -1996. Sopron, Gyár utca és SLC környéke RRT - 1996-97. Baja, általános rendezési terv karbantartása - 1997-98. Bp. IX. ker. József Attila lakótelep és környéke rehabilitációs RRT-1997. Bp. IV.ker. - Újpest, István tér rendezési terve -1998. Budapest, XXII. ker. - Budafok városközpont rendezési terve - 1997-98 Budapest, IX. ker. Közgazdasági egyetem-bővítés rendezési terve - 1998. Sopron, általános rendezési terv karbantartása -1998. Csorna, általános rendezési terv tájrendezési és környezetvédelmi munkarészei - 1997-98. Maglód - Wodiáner ipari park rendezési és szabályozási terve - 1998. és 2003. Budapest, IV. ker. Chinoin-gyár rendezési terve -1998. Sopron, DK-i gazdasági terület és GYSEV Logisztikai központ szabályozási terve - 1998. Budapest, XI.-XXII. ker. Albertfalva városközpont rendezési terve - 1998Budapest, XXI. ker. Csepel - kerületi településfejlesztési koncepció, kerületi szabályozási terv és helyi városrendezési-építési szabályzat - 1998-99. Budapest, XXII. ker. Péterpál utca környéke szabályozási terve - 1999. Budapest, XXII. ker. Rózsavölgy szabályozási terve - 1998.-99. Vác, településszerkezeti terv - 1998-99. Fertő-Hanság Nemzeti Park térsége területrendezési terve - 1996-99. M9 gyorsforgalmi út Sopront elkerülő szakasz részletes KHT tájrendezési munkarésze - 1999. Bp. IV.ker. - Újpest, István tér rendezési terve -1998. Budapest, XXII. ker. - Budafok városközpont részletes rendezési terve – Program - 1997-98. Sopron, általános rendezési terv karbantartása -1998. Csorna, általános rendezési terv tájrendezési és környezetvédelmi munkarészei - 1998. Budapest, IV. ker. Chinoin-gyár rendezési terve -1998. Sopron, DK-i gazdasági terület és GYSEV Logisztikai központ szabályozási terve - 1998. Budapest, XXII. ker. Péterpál utca környéke Kerületi Szabályozási terve - Program- 1999. Fertő-Hanság Nemzeti Park térsége területrendezési terve- 1996-99.(PESTTERV Kft-vel) Budapest, XXII. ker. Rózsavölgy szabályozási terve - 1998.– 2001. Vác Város, településszerkezeti terv - 1998-2000. M9 gyorsforgalmi út Sopront elkerülő szakasz részletes KHT tájrendezési munkarésze - 1999.
― Budapest, III. ker. Kaszásdűlő és környéke kerületi szabályozási terve és építési szabályzata – 1997-1999. ― Budapest, XXI. ker. – Csepel Kerületi Településfejlesztési Koncepció, Kerületi Építési és Városrendezési Szabályzat és Övezeti terv – 1999-2000. ― Sopron Megyei Jogú Város Településszerkezeti terve – 2000. ― Keszthely, Történelmi városmag szabályozási terve - 1998-2000. ― Vecsés, Településfejlesztési Koncepciója, Településszerkezeti terve, Szabályozási terve és helyi Építési szabályzata – 2000.-2001. ― Budapest, Körvasút menti körút Nagy-Duna – M3 közötti szakasza városrendezési vizsgálatai és FSZKT szintű szabályozási terve – 2000-2002. ― Székesfehérvár Megyei Jogú Város Településszerkezeti Terve, Szabályozási Terve és helyi építési szabályzata zöldfelületi, tájrendezési és környezetvédelmi munkarészei 2000.― Vác Város Szabályozási terve és helyi építési szabályzata – 2001.-2002. ― Vas megye Területrendezési Terve – 2001-2004. (PESTTERV Kft-vel közösen) ― Budapest, IX. ker. Belső-Ferencváros rehabilitációs Kerületi Szabályozási terve – 2001.-2002. ― Budapest, IX. ker. József Attila lakótelep és környéke Kerületi Szabályozási terve – 2001.- 2002. ― Budapest, XXII. Budafok Belváros Kerületi Szabályozási Terve – 2001-2002. ― Budapest, XXI. ker. – Csepel – II. Rákóczi F. u. menti terület Kerületi Szabályozási terve – 2001.2002. ― Budapest, XXI. ker. – Csepel – Ráckevei (Soroksári)-Duna - Hollandi út közötti terület Kerületi Szabályzási Terve II. ütem - 2002.-2004. ― Budapest Főváros Településszerkezeti Terve, a Fővárosi Szabályozási Keretterv és Budapest Közlekedési Rendszerének Fejlesztési terve összehangolása – 2002. (Közlekedés Kft-vel közösen) ― Budapest, IX. ker. Nagyvásártelep és környéke Kerületi szabályozási Terv – 2002.-2003. ― Zsámbék, Településszerkezeti és szabályozási terve - 2002-2005. ― Budapest, IX. ker. Alsóbikarét (Soroksári út és környéke) KSZT - 2003-04. ― Budapest, XXI. ker. Papírgyár és környéke KSZT 2002.-2004. ― Budapest, IX. ker. Ferencváros értékvédelmi katasztere (alapdokumentációk, törzslapok digitális dokumentálása városszerkezeti egységenként - 2002-04. ― Budapest, IX. ker. Közraktárak hasznosítási tanulmányterv - 2004. ― Budapest, IX. ker. Kvassay út és környéke KSZT. 2003.-04. ― Budapest. XIX. ker. Nagykörösi út és környéke KSZT - 2003-04. ― Vác Város Szabályozási tervének felülvizsgálata - 2004. ― Fővárosi Szabályozási Keretterv útszabályozási melléklete az M0 autópálya IV. és XXIII. kerületi szakaszaira - 2004.- 2005. ― Budapest, XV. ker. Városrészközpont KSZT - 2004.- 2005. ― Esztergom, Királyi város szabályozási terve - 2004.- 2005. ― Budapest, XXII. ker. Budafok belvárostól északra lévő terület KSZT és Budafok Belváros Kerületi Szabályozási tervének módosítása 2005. ― Az Aquincumi Duna-híd kapcsolódó úthálózata keretszabályozási tervei (FSZKT mellékletek) a Bp. III. ker. Duna - Pomázi út között, a Körvasút menti körút Bp. XIII., IV. és XV. kerületet érintő szakaszára - 2005. ― A 10. sz. főút bevezető szakaszának keretszabályozási terve és FSZKT módosítása - 2006. ―
― Budapest, IV. ker. Fóti út- Blaha Lujza utca-Láhner György u. Szilágyi u. által határolt terület Kerületi Szabályozási terve - 2005-06. ― Budapest, IV. ker. a Károlyi Sándor Kórház fekvőbeteg telephelyeinek Kerületi Szabályozási terve 2006. ― Vecsés, 4. sz. főút - vasút - lakóterület közötti terület szabályozási terve - 2005. ― Vecsés Város Településszerkezeti terve, Szabályozási terv és Építési szabályzata 2006. évi felülvizsgálata ― Vác Város Településszerkezeti terve, szabályozási terve és építési szabályzata módosítása - 2006. ― Vecsés, M0 csomópont és az ecseri út környéke szabályozási terve - 2006-7. ― A Körvasút menti körút Duna - Kerepesi út közötti szakaszának keretszabályozási terve - 2006-7. ― Vecsés Város Településszerkezeti terve, egyes szabályozási tervei és a helyi építési szabályzata 2008. évi módosítása (2007-08.) ― Budapest, IV. ker. Újpest Kerületi Városrendezési és Építési szabályzat (2007.-) ― Budapest, XIII. kerület Esztergomi út és környéke KSZT és FSZKT keretövezet-módosítási hatástanulmány (2007.-) ― Budapest, XIII. ker. Reitter Ferenc u. – Frangepán u. – Szent lászló u. – Petneházy u. által határolt terület KSZT (2008.-) ― Vác Város Településszerkezeti terve, egyes szabályozási tervei és a helyi építési szabályzata 6. sz. módosítása (2008-09.) ― Vecsés, Széchenyi utca, Gyáli út menti terület szabályozási terv módosítása (2008-09.) és számos kisebb szabályozási terv, helyi építési szabályzat és tanulmányterv. Budapest, 2009. január