Catherine Anderson INDIÁN ÉGBOLT CATHERINE ANDERSON 1 INDIÁN ÉGBOLT

Catherine Anderson

INDIÁN ÉGBOLT

CATHERINE ANDERSON

1 INDIÁN ÉGBOLT

A mű eredeti címe Indigo Blue Copyright © Adeline Catherine Anderson, 1992 All rights reserved. Hungarian translation © Jakabffy Balázs © GENERAL PRESS KIADÓ Az egyedül jogosított magyar nyelvű kiadás. A kiadó minden jogot fenntart, az írott és az elektronikus sajtóban részletekben közölt kiadás és közlés jogát is. Fordította JAKABFFY BALÁZS Szerkesztette MESTERHÁZI JUDIT A borítótervet ZELENYIÁNSZKI ZOLTÁN készítette

ISSN 1586-6777 ISBN 978 963 643 361 1 Kiadja a GENERAL PRESS KIADÓ 1138 Budapest, Viza utca 9-11. fszt. 2. Telefon: 359-1241, 270-9201 Fax; 359-2026 www.generalpress.hu [email protected] Felelős kiadó LANTOS KÁLMÁNNÉ Irodalmi vezető KISS-PÁLVÖLGYI LÍDIA Művészeti vezető LANTOS KÁLMÁN Felelős szerkesztő SZABÓ PIROSKA Készült 23 nyomdai ív terjedelemben Kiadói munkaszám 3406-12

CATHERINE ANDERSON

2 INDIÁN ÉGBOLT

Férjemnek, Sidnek, aki onnan jött hozzám, ahol a Nap kél és elkísér oda, ahol a Nap nyugszik, az én vezérlő csillagomnak, aki mindig támogat erejével, ő az ösztönző erő, aki mögöttem áll. Amikor már csak egy halk suttogás leszek a szélben, hallgass figyelmesen, mert szólítani foglak Nei-na-su-tama-habi.

CATHERINE ANDERSON

3 INDIÁN ÉGBOLT

Kedves Olvasók! Ahogy az Indián hold és Indián szív című könyveim elején már említettem, nagy örömet és hálát érzek, amiért a New American Library/Signet újra kiadja indián-sorozatomat. Hiszen önök közül oly sokan hiába próbálták megszerezni ezeket a köteteket; elszomorít, ha arra gondolok, milyen égbekiáltó árat fizettek némelyek használt, puha fedelű példányokért. Most, kiadómnak hála, az indián-sorozat minden kötete végre elérhető lesz a normál piaci áron, és olvasóim új, ízléses borítóval ellátott könyvvel hagyhatják el a könyvesboltot. Hát nem csodálatos? Az Indián égboltban újra találkozhatnak Indigóval, az Indián hold főhőseinek, Farkasölőnek és Lorettának a lányával. Az indián szívben még ártatlan, szókimondó kamaszlányként ismerhették meg Indigót, aki úgy gondolja, mások majd az érdemei szerint értékelik, nem pedig a bőrszíne alapján. Mostanra Indigo idősebb, bölcsebb lett és kiábrándult. Rá kellett ébrednie, hogy indián származása igenis elszigeteli, sokszor a rasszizmus célpontjává teszi. A fehérek és a komancsok világa közötti vékony mezsgyén egyensúlyozva ragaszkodik apja népéhez és a természet szépségéhez, miközben a fehér társadalom hálójában vergődik. Röviden: Indigo az ártatlanság és a lázadás érdekes keveréke, egyszerre erős és sérülékeny, kedves, szarvasbőrruhás lány, aki mindig tisztában van azzal, hogy a vele megeső igazságtalanságok a származása miatt történnek. Amikor Jake Rand Farkasok Földjére érkezik, hogy nem egészen tisztességes módszerekkel megszerezze Farkasölő bányáját, a férfi azonnal vonzalmat érez Indigo iránt, ugyanakkor zavarba is hozza a CATHERINE ANDERSON

4 INDIÁN ÉGBOLT

lány. El sem tudná képzelni, hogy nem sokkal később – a lány tisztességét megóvandó – meg kell kérnie Indigo kezét. Pedig pontosan ez történik, Jake hirtelen a gyönyörű lány mellett találja magát, akibe hamar bele is szeret, de akit egész életében nem ért meg. Kérem, lépjenek be Indigo világába! Remélem, legalább annyira élvezni fogják ezt a rendkívüli szerelmi történetet, amennyire én élveztem a megírását. Üdvözlettel: Catherine Anderson

CATHERINE ANDERSON

5 INDIÁN ÉGBOLT

Prológus Oregon, 1866

Eső

csapdosta Jacob Rand arcát, a patakzó víz elvegyült a könnyeivel és kis sós tócsában gyűlt össze a szája szegletében. Lucskos fekete hajtincs lógott a szeme előtt. Nem is látott tőle tisztán, anyja sírját is csak homályosan látta. Nem mintha ez számított volna. A szakadó eső hamar elsimította a sebtében emelt sírhantot. Ha Jacob nem jelölte volna meg a helyet egy nagy kővel, nem is látszott volna a felázott talajban, hol van az asszony eltemetve. Jacob szerette volna, ha apja farag egy keresztet, de mint mindig, most is mennie kellett a dolga után. Még segített kiásni a sírgödröt és kiteríteni anyja testét, el is mondott néhány imádságot, de a kereszt kifaragása későbbre maradt, majd ha lemegy a nap. Kemény idők jártak, apjának kellett mindannyiukról gondoskodni. Jacob egyik kezét ökölbe szorítva kitörölte szeméből a könnyet, és elhatározta, hogy nem sír a húgai előtt. Most, hogy anya elment, neki, a legidősebbnek kell majd a lányokra vigyázni. Megígérte, hogy jó munkát végez, és anya számított rá. Lenézett a hároméves Sarah-ra, aki sírva állt mellette. Azt kívánta, bárcsak helyet cserélhetne öccsével, Jeremyvel, és dolgozhatna lenn a pataknál. Miért épp neki kell bevégeznie a temetést, elmondania a búcsú szavait? Nem volt éppen beszédes hangulatban. Már elmondta a miatyánkot. Legalábbis a nagy részét. Mást nem is igen ismert, talán még az asztali áldást, de az azért tényleg nem illett ide. Úgy gondolta, most bizonyára valami szépet kellene mondania befejezésül anyáról, de nem jutott eszébe semmi. Bárcsak itt lenne Jeremy! Bizony jól jönne most, hogy mindenkinek lyukat tud beszélni a hasába! CATHERINE ANDERSON

6 INDIÁN ÉGBOLT

Sarah már megint nyafogni kezdett. Jacob jobban szerette volna, ha csendben marad a kislány. Húga olyan arcot vágott, mint aki citromba harapott. Orrából az ajkára folyt a takony. A fiúnál nem volt zsebkendő, így gyorsan a kabátja ujjával törölte meg a kislány orrát. Sarah szipogott, majd felzokogott, amitől nedves levegő spriccelt szét az orrlyukaiból. Jacob még egyszer megtörölte az arcát. Szegény Sarah! Magas szárú cipőjére rátapadt a vörös sár. Rongyos inge, amely egyébként Jacob levetett ruhadarabja volt, mint elázott második bőr tapadt csontos vállára. Az ing alatt a térdei úgy piroslottak a hidegtől, mint az alma. Nyelt egyet és vacogott, arcocskája eltorzult a sírástól. Jacob magához húzta. Anya szerint egy ölelés felér ezer szóval is. A fiú orrát megcsapta a húgyszag, rájött, hogy húga az éjjel bepisilt. Bűntudat hasított belé. Hiszen megígérte, hogy vigyázni fog a lányra, és most tessék, itt van, elázott, vacog, és bűzlik, mint a marhakarám augusztusban. Nem végzi valami jól a dolgát! Sarah a bátyja oldalához dörgölte az arcát. A fiú tudta, hogy éppen az orrát törli belé. Anya mindig megszidta ezért a kislányt, de neki nem volt szíve hozzá. Újra könnyek égették Jacob szemét, nagyot sóhajtott. Eszébe jutott, ahogy összeveszett Mary Bethszel, épp azelőtt, hogy anya kezdte rosszul érezni magát. Aztán maga előtt látta, ahogy Jeremyvel játszik a dombon, későbbre halasztva kötelességeit. Most pedig anya elment, és Jacob semmit sem tehetett azért, hogy visszahozza. Semmit. Még azt sem tudta elmondani, mennyire sajnálja. A gyomra korgott az éhségtől, térdei remegtek a gyengeségtől. Nem illett volna éhséget éreznie, de tegnap dél óta nem evett, és a sírásás kemény munka. Majdnem olyan kemény, mint az aranybányászat… – Nagy sár van itt. – Sarah a sírra bámult, majd nagy, barna szemével könyörögve felnézett a bátyjára, és igyekezett a szavait helyesen kimondani. Fekete hajfürtjei az orcájához tapadtak. Úgy vacogott, hogy a fogai összeverődtek. – Miért kellett anyát a sárba tennünk? CATHERINE ANDERSON

7 INDIÁN ÉGBOLT

Jacob nem tudott mit válaszolni. Ha van Isten, akkor bizony valahol jó messze lehet innen. Mondjuk Kaliforniában, ahol mindig süt a nap. Ha Jacob isten helyében lehetne, mindig csak ott lenne. A sír másik oldaláról a nyolcéves Mary Beth szólt át: – Anya már nincs itt, kiscica. Elment a mennybe lakni, az angyalokhoz. Jacob Mary Bethre nézett. Azt kívánta, bárcsak tovább beszélne. Valamit a hárfákról, hosszú leplekről, meg az arannyal kikövezett utakról. Ha Sarah folyton sáros arccal képzeli el anyát, még legalább egy évig rémálmok gyötrik majd. Ahogy máskor is, Mary Beth épp az ellenkezőjét tette, mint amit Jacob kívánt. A szája kíméletlenül elvékonyodott és nem szólt többet. Jacob még mindig reménykedve a hatéves Rebeccára nézett, de a lány mereven állt, mint egy szobor, tompa tekintetét egy helyre szegezte, fekete hajából patakzott a víz. Úgy tűnt, mégiscsak neki kell megszólalnia. Megveregette Sarah vállát: – A menny, az egy nagyszerű hely. Csak fehér lovak vannak odafenn, az angyalok mind a legcsinosabb ruhában járnak, amilyeneket te még soha nem is láttál. – Milyen ruhákban? Jacob eltűnődött. Soha nem látott mást életében a bányászvárosokon kívül, de egyszer, régen, a szalonba ment apja után. – Szerintem pirosba, fekete zsinórral. Mary Beth sártól maszatos és a bömböléstől amúgy is felpuffadt arcát felfújta, mint egy béka, amikor legyet lát. – Nem igaz! Az angyalok fehérben járnak, Jacob Nathaniel! Ne hazudj az evangéliumról! – Mi a különbség, Mary Beth? – Igenis nagy a különbség. A vörös a sátán egyik színe, és csak a rossz nők viselik. – Jó, akkor fehér. És hagyd abba a haragoskodást anya sírja felett. Még a végén rálépsz. Sarah, láthatólag tudomást sem véve kettejük civakodásáról, még mindig a mennyországról ábrándozott. – Miért nem vitt minket magával anya? – kérdezte visító hangon. – A kisbabát magával vitte! Minket már nem szeret? Akarok egy piros ruhát fekete kötéllel! – Zsinórral – vetette közbe Jacob. – Egyszer, ha majd gazdag leszek, veszek neked egyet, kiscica. Egy angyalruhát, olyan színűt, amilyet akarsz. CATHERINE ANDERSON

8 INDIÁN ÉGBOLT

Jacob torkát a fájdalom szorongatta. Az eső megannyi tűszúrásként érte az arcát. Angyalok? Csak sarat látott, mindenütt csak sarat. Ha pedig becsukta a szemét, csak az anyja vérét látta. – Persze, ha majd egyszer gazdag leszel – gúnyolódott Mary Beth. – Lassan te is úgy beszélsz, mint apa. Sose találunk aranyat, Jacob, ezt te is tudod. – Akkor majd valami másból meggazdagszom. Hallgass el Mary Beth! Sarah mindjárt megint sírni kezd. – Még az is jobb, mint ha olyat ígérsz neki, amit nem tudsz megtartani. Hiszen még kabátja sincs. – Veszek neki kabátot és ruhákat is, majd meglátod. Mindannyiótoknak veszek ruhákat. Mary Beth szeme újra megtelt könnyel. Egy pillanatra Jacobra nézett, majd a földre szegezte a tekintetét. – Még ha meg is próbálnád, apa azonnal elvenné a pénzedet, és bányászszerszámokra költené. Csak az érdekli, hogy aranyat találjon. Nem érdekelte az sem, hogy anya és a baba belebetegedett a túl sok munkába. Velünk sem törődik. Sarah-nak sosem lesz kabátja, ruhája, semmije sem. Apa egyetlen dolgot fog adni neki: egy lapátot, amire rá lesz írva a neve. Ahogy nekem és Rebeccának is. Jacob ugyanezt gondolta, de hangosan kimondva olyan ijesztőnek tűnt az egész, főleg most, hogy megígérte, gondoskodik a húgairól. Még nem volt elég nagy, hogy anya részét elvégezze, de mire Mary Beth eladósorba kerül, addigra biztosan az lesz. Húgából is épp olyan apró termetű nő lesz, mint amilyen anya volt. Ő is az aknákban fog belepusztulni a munkába. Jacob a sírt bámulta és maga előtt látta anyja könyörgő szemét, úgy, ahogy múlt éjjel látta, mielőtt meghalt. Maradék erejét összeszedve megszorította a fia kezét és azt suttogta: – Vigyázz rájuk helyettem, Jacob! Ígérd meg! Ne hagyd, hogy apád… Hangja elcsuklott, gyönyörű szeme lecsukódott, kívánsága fennmaradó része kimondatlan maradt. Jacob megszorította az anyja kezét, alig tudott beszélni a torkát fojtogató zokogástól. Vigyázni fogok rájuk, anya, ígérem. Nem engedem, hogy a lányokkal is megtörténjen, anya. Esküszöm, hogy nem fogom hagyni! Minden rendbe jön, meglátod. Minden rendbe jön. CATHERINE ANDERSON

9 INDIÁN ÉGBOLT

Ahogy a szavak elhagyták Jacob ajkát, már tudta, hogy nem mond igazat. Anyja halott volt. Őrült álmát hajszolva az apja ölte meg őt és meg nem született gyermekét. Soha semmi nem fog már rendbe jönni.

CATHERINE ANDERSON

10 INDIÁN ÉGBOLT

Első fejezet Portland, 1885

Nem volt ugyan még teljesen sötét, de a gázlámpák már égtek a dolgozószobában, hogy az újabb esős februári nap mélabúját elűzzék. A lámpák, a kényelmes székeken és az alkalmanként elfogyasztott egy-egy brandyn kívül, a luxus egyetlen jelei voltak ebben a helyiségben, amit Jake megengedett magának. Egyébként szigorú egyszerűséggel rendezte be a szobáját, ez világosan látszott a csomós fenyődeszkákból készült falon, a saját kezűleg készített, praktikus asztalon és a gyalulatlan pallókból ácsolt könyvespolcokon. Saját maga választotta ezeket a lakásdíszeket, ha egyáltalán lehet őket így nevezni, hogy életében egyensúlyt, otthona többi részének fényűzésével teljesen ellentétes hangulatot teremtsen. A kandalló kerete csomoros amerikai babérfából készült, amit évekkel azelőtt talált Dél-Oregonban. Felette a hófödte csúcsú Mount Shastát ábrázoló hatalmas festmény uralkodott a természetet ábrázoló több kisebb képen, amelyek az összes szabad falfelületet eltakarták; Jake kedvence a foltos nyárfasor között kanyargó kristálytiszta hegyi patak képe volt. Jake menyasszonya, Emily panaszkodott már a zűrzavar miatt, és mondhatni jogosan, ragaszkodott ahhoz, hogy Jake festesse ki a szobát, de mind ez idáig Jake-nek sikerült ezt elodáznia. Nem tudta megmagyarázni, miért, de szüksége volt erre a szobára, ragaszkodott minden csúnya, ízléstelen centiméteréhez. Olyan békére lelt itt, amilyenre sehol máshol. Jake munka közben általában zárva tartotta a dolgozószobát, családja pedig tiszteletben tartotta kívánságát, hogy egyedül akar maradni, de a mai nap kivételnek tűnt ez alól. Korábban két húga CATHERINE ANDERSON

11 INDIÁN ÉGBOLT

látogatta meg egész fészekaljukat magukkal cipelve, hogy elköszönjenek tőle, mielőtt Jake újabb üzleti útra indulva elhagyja a várost. Most pedig Mary Beth követelt kihallgatást. Jake rosszkedvű volt, hiszen rengeteg dolga lett volna még a déloregoni utazása előtt; meglazította a nyakkendőjét, megrángatta aranyselyem mellényét, majd székében hátradőlve, ujjbegyeit összeillesztve figyelte legidősebb húgát. Mary Beth éppen bevásárlókörútjáról tért vissza, könnyű, borszínű gyapjúkosztümöt viselt, és úgy telepedett le fivére másik székébe, mint egy hercegnő. Nagyon boldogtalan hercegnőnek tűnt. Ugyan mindketten örökölték anyjuk ébenfekete haját és barna szemét, no és a rossz nyelvek szerint mindkettő ugyanazt a kiállhatatlan, makacs homlokráncot viselte, mégis, Jake soha nem jutott még a közelébe sem annak, hogy megértse Mary Betht. Hangulatát éppoly nehéz volt megjósolni, mint Oregon állandóan változó időjárását. Miután Joseph Rand először aranyat talált, a körülményeik drasztikusan javultak, és Jake azóta is fáradhatatlanul azon munkálkodott, hogy ez így is maradjon. Mary Beth mindent megkapott, amit csak megkívánt. De vajon boldog volt ettől? Dehogyis. Huszonhét évesen már régen el kellett volna fogadnia a sok kérője közül valamelyik ajánlatát, és férjhez mennie, hogy gyermeke lehessen, mielőtt még késő nem lesz, nem pedig zavaros gondolatokat forgatni a fejében holmi egyetemi tanulmányokról. – Mary Beth, tíz perc múlva eligazítást kell tartanom Jeremy-nek, hogy mindent kézben tarthasson itt, míg távol vagyok. Még el sem kezdtem pakolni. Tényleg nincs most időm erre. – Nekem viszont másom sincs – válaszolt a húga mézesmázosan. – Úgy emlékszem, közös megelégedésünkre már tavaly megvitattuk ezt az ügyet. A nő eljátszadozott kosztümje selyembevonatú gombjaival. – Megvitattuk a te megelégedésedre, de nem az enyémre. Jake előtt megjelent anyja elgyötört arca. – Tudod, mit gondolok a dolgozó nőkről. – A jog gyakorlása nem munka. Az egy szakma. Hivatás. Jake kezébe vette a tollat és rendezgetni kezdte a papírokat, amelyeken dolgozott. – Nem engedem, hogy a húgom egy férfi CATHERINE ANDERSON

12 INDIÁN ÉGBOLT

terheit cipelje. Elég rendesen ellátlak. Nem kívánhatsz magadnak semmi többet. A nő ökle elég nagy erővel csapódott Jake asztalára ahhoz, hogy a toll félrecsússzon. Jake megvizsgálta az okozott kárt, majd felvonta a szemöldökét. Ezzel a tekintetével máskor harcedzett férfiakat késztetett meghátrálásra. Mary Bethnek azonban a szeme sem rebbent. Jake úgy érezte, Mary Beth az ő keresztje, ő volt az egyetlen, aki ki tudta hozni a sodrából a férfit. Hogy mégis miért ő volt a kedvenc húga, soha nem tudta megfejteni. – Ne folytasd a munkádat, mintha itt sem lennék! – kiáltott Mary Beth. – Itt és most rendezzük le ezt az ügyet. Jake letette a tollat és elhelyezkedett a székében. Kíváncsi volt, húga ezúttal milyen stratégiát választ. Legutóbbi összeszólalkozásuk után minden üvegtárgyat összetört az étkezőben. Ezt megelőzően három napig az ágyát nyomta, és visszautasított minden ételt. Persze Jake tudta jól, hogy közben a cselédje, Charity végig belopkodta neki az ennivalót. Mary Beth találékony volt. – Nem én irányítom az életedet. Azt tehetsz, amit csak akarsz. – A munkát kivéve. – Igen, azt kivéve. – A férfi észrevette húga arcán a pírt, ami biztos jele volt annak, hogy mindjárt kitör. – Olyan kedves nő vagy. Nincs egyetlen egyedülálló férfi sem Portlandben, aki tetszene? Tőlem akár utcaseprő is lehet. – Meg is vennéd nekem, mi? Mint ahogy minden mást is megvettél. Egyszer az életben szeretnék valamit a magam erejéből elérni. – Összefonta a kezét az ölében. – Mellékesen, ha a házasság olyan áldásos intézmény, vajon miért nem vetted még feleségül Emilyt? Harmincéves vagy. Emilynek lejárt a gyászideje, semmi sem tarthat vissza. Már több mint egy éve jegyben jártok. – Kérlek, hagyd ki ebből a dologból a kapcsolatomat Emily-vel. – Jake sóhajtott és vakargatni kezdte a nyakát. Emily. Mint ahogy a dolgozószobájának újrafestése, ő is egy elodázott munka maradt a számára. Nem tehetett róla, egyszerűen nem volt ereje kitűzni az esküvő időpontját. Az asztalán felhalmozott papírhegyekre nézett, és így szólt: – Rengeteg a tennivalóm. Neked pedig tengernyi időd van, amit fantasztikus elképzelések kifundálására fordítasz. CATHERINE ANDERSON

13 INDIÁN ÉGBOLT

Mary Beth felugrott székéből. – Fantasztikus elképzelések? A fenébe is, Jake, néha olyan közel kerülök ahhoz, hogy megutáljalak, hogy magam is megijedek. Jake békülékenyen rámosolygott és a fal mellett sorakozó könyvekre mutatott. – Nem gondoltál arra, hogy regényíró légy? Vagy költő? Miért nem festesz vagy rajzolsz? Emily csodálatos dolgokat készít. Nem akarlak korlátozni, Mary Beth, csak védelmezni. Hát nem érted meg? – Én nem vagyok Emily. Ő olyan önelégült, hogy felfordul tőle a gyomrom. Nem, az nem nekem való. Ha jogot tanulhatnék, meg tudnám változtatni a világot, Jake. Tudom, hogy így lenne, ha adnál egy esélyt. – Drágám, már megváltoztattad a világot. Gondolj csak mindazokra a családban, akik szeretnek, és akiknek szükségük van rád. – Na most már elegem van. – Felemelte a kezét. Jake halántéka lassan lüktetni kezdett a fájdalomtól. Figyelmetlenül dörzsölni kezdte a homlokát. – Ezt már százszor megbeszéltük. – Te aztán tudod, mi a legjobb nekem. Jól megjegyeztem a választ. – Mary Beth szája keserű mosolyra húzódott. – Aztán visszatérsz a munkádhoz és megfeledkezel arról is, hogy létezem. – A dolgozószobára mutatott. – Miért is ne, hiszen elérted az életben, amit akartál. Tényleg elérte? Szeme sarkából látta a rá váró papírmunkamennyiséget. Másnapra már egy bányászvárosban kellett lennie, hogy elrendezze apja újabb vásárlását. Ha visszatér, az asztalán még magasabban tornyosulnak majd a papírok. De mindennek mi a célja? További gazdagság? Vagy hogy Mary Beth boldog legyen? Az első bizony hideg ágyat jelent, a másodikban pedig láthatólag csúfos kudarcot vallott. – Mary Beth, pontosan mit szeretnél? Ügyvéd akarsz lenni? Kétlem. Hat hónap után megutálnád. A nő egy lépéssel közelebb lépett a bátyjához. Reszkető hangon szólalt meg: – Megutálnám? Ki vagy te, hogy ezt eldöntsd? Utálom, hogy azért kell szenvednem, hogy te felmenthesd magad! CATHERINE ANDERSON

14 INDIÁN ÉGBOLT

Ez új volt. Jake egyik szemével hunyorított. – Hogy én felmentem magam? Mi az ördögöt jelentsen ez? – Pontosan azt, amit hallottál! Fogva tartasz ebben a sírban, védelmezel mindattól, amiről úgy gondolod, hogy a kegyetlen valóság, de ezzel nem hozod vissza anyánkat. És azt sem teszed semmissé, amit apánk tett vele. És azt sem, hogy csak álltál és hagytad, hogy megtörténjen. Ez már fájt. Jake lassan felemelkedett a székéből. – Te, ifjú hölgy, egy hálátlan, elkényeztetett kis kölyök vagy. Hogy merészeled felhozni, ami anyánkkal történt? – A keze ökölbe szorult az asztalon. – Azt kérdezed, miért nem veszem feleségül Emilyt? Gondolkodj csak egy kicsit. Mikor volt nekem időm feleségre és családra? Ha én nem lettem volna, az üres hasad már rég a bányásztáborok szalonsátrába kényszerített volna. Táncolnod kellett volna a vacsorádért, sőt valószínűleg mást is. Ez az én bűnöm? Hogy éjjelnappal dolgoztam, hogy legyen mit enned? – Az éhhalál veszélye olyan rég nem fenyeget, hogy egyikünk sem emlékszik már, milyen érzés volt éhezni. – A nő szeme megtelt könnyel. – Nem vagyok már gyerek. Ifjú hölgynek szólítasz? Mióta nem néztél már rám igazán? – Ne nevettesd ki magad. Hiszen épp most is rád nézek. – Valóban? Akkor a saját rögeszméiden kívül minden másra vak vagy! Áldozatok? Ó, igen, hoztál áldozatokat. Olyan sokat, hogy sírni tudnék, de egyik sem erkölcsi normáid szerint való volt. Tudod, mitől szakad meg a szívem leginkább? Egész életedben megvetetted, és most ugyanolyanná váltál, mint ő. Jake tudta, hogy a húga az apjukra gondol. Az összehasonlítás felért egy pofonnal. – Jobb lesz, ha későbbre halasztjuk ezt a mi kis beszélgetésünket, amikor mindketten lenyugszunk egy kicsit. – Mikorra? Reggel elutazol, hogy meglátogass egy újabb istenverte bányászvárost. Csak a jóisten a megmondhatója, mekkora szüksége van az Ore-Cal Vállalatnak minden szerzeményre, amelyre csak rá tudja tenni a kezét. – A bányák felvásárlása az üzletpolitikánk része, Mary Beth. – Inkább lopásnak mondanám. A gyanúsítás most már tényleg kihozta a sodrából Jake-et. – Lopás?! Soha életemben nem loptam el semmit! CATHERINE ANDERSON

15 INDIÁN ÉGBOLT

– Nem? Ha azt akarod elhitetni velem, hogy nem látod, mi történik, az rendjén van, de kérlek, ne rombold tovább a kettőnk kapcsolatát azzal, hogy hazudsz nekem erről. Ezzel az ajtóhoz lépett. – Hová mész? Nem sétálhatsz csak úgy ki az ajtón, miután ilyeneket vágtál a fejemhez. Mary Beth keze megállt a kilincsen. – Lehet, hogy lemegyek a vízpartra és – válla fölött hátranézve folytatta – táncolok egy kicsit a vacsorámért. A prostitúció női foglalatosság, nemde? Eddig a pillanatig Jake nem is gondolta, hogy Mary Beth tud mindenről, ami a vízparton folyik. – Nem tudsz belekötni, ha így teszek. Mi nők csak erre vagyunk jók, nem igaz? A nőket vagy védelmezik, vagy használják, természetük szerint. Te, Jake, védelmező vagy. És én vagyok az áldozatod. Bárcsak feleségül vennéd szegény Emilyt! Akkor talán inkább az ő életét keserítenéd, nem az enyémet. Ezzel kilépett a szobából és olyan erővel vágta be az ajtót maga után, hogy csak úgy visszhangoztak a falak. Jake csak állt, mozdulatlanul, és furcsán bódultnak érezte magát. Hogy a saját húga az ő áldozata lenne? Székébe süllyedt. A fejfájása egyre erősödött. Dühös mozdulattal lesöpörte asztaláról a papírokat. Céltalanul lebegtek a padló felé. Végignézte, ahogy földet érnek, és bizony tudta jól, hogy egy perc sem telik belé, máris összeszedi őket. Az asztalra könyökölt, a fejét a kezébe támasztotta. Alig telt el az az egy perc, máris nyikorogva nyílt az ajtó. Öccse, Jeremy dugta be a fejét, sötét haján esőcseppek csillogtak, barna szeme ragyogott. – Mi az ördög baja van Mary Bethnek? – Semmi, ahhoz képest, hogy mi baja lehet. Még egyet szól, és esküszöm, megfojtom. Jeremy kajánul felnevetett. Szürke szalonkabátját egyik kezére dobva belépett és becsukta az ajtót. Eső, friss levegő és levendula illatát hozta magával. Jake kérdezés nélkül is tudta, hogy jóképű öccse az egyik hölgyismerősével költötte el az estebédet a sok közül. A nehéz parfüm illatából ítélve, talán kicsit több is volt az egy estebédnél. CATHERINE ANDERSON

16 INDIÁN ÉGBOLT

Jake és Jeremy sokak szerint feltűnően hasonlított egymásra mindketten különlegesen magasak, széles vállúak voltak, a hajuk ébenfekete, a bőrük bronzbarna, amit még sötétebbé tett, hogy előszeretettel tartózkodtak a szabadban. Jake azonban, néhány apróságtól eltekintve, nem érzékelte a hasonlóságot. Jeremy egy pillantására hanyatt estek a nők. – Jézusom, Jeremy, úgy bűzlesz, mint egy francia szajha. Jake öccse kihúzta kikeményített fehér gallérját, sugárzott belőlelőle az elégedettség. – Valóban, Athena kissé eltúlozza az illatosítást. Nem ismer mértéket, főleg ami azt az áldott jó szívét illeti. Jake gondolataiban az említett nevű hölgyismerős után kutatott. – A tejesember lánya? Amelyik úgy néz ki, mint… – Kit érdekel az arca? Az a lány nyaktól lefelé káprázatos. És csak ne prédikálj! Ha nem vetted volna észre, elég öreg vagy már, hogy a saját levesemet én kavargassam. Jake feladta, érezte, hogy ezt a csatát elvesztette. – A te levesed kavargatása most a legkisebb a gondjaim között. Jeremy kérdő tekintetére válaszul Jake röviden beszámolt a húgával folytatott vitájáról. Jeremy szélesen vigyorgott. Felhúzta szürke nadrágjának a szárát, fél fenékkel rátelepedett Jake asztalára. – Legalább túljutott a szikés korszakán és ezúttal semmi véres dologról nincs szó. Jake belesüppedt a kényelmes karosszékébe és hátrahajtotta a fejét. Szemét lehunyva kérdezte: – Szerinted nincs igazam, Jer? Tényleg borzasztó igazságtalan vagyok? Jeremy egy pillanatig várt a válasszal. – Szerintem ez nem jó vagy rossz, igazságosság vagy igazságtalanság kérdése. Előfordul viszont, hogy annyira szeretünk valakit, hogy elkövetjük a hibát és túlságosan óvjuk még a széltől is. Nehéz csend telepedett rájuk. Jake felidézte Mary Beth szavait és a kétely gyötörte. Hibásnak érezte magát az anyja haláláért. A mai napig emlékezett rá, hogy anyja halálának délutánján is elhanyagolta a házimunkát, hogy Jeremyvel játszhasson. Az anyja maga volt kénytelen elmenni a patakra vízért. Azóta ugyan eltelt tizenkilenc év, és már képes volt felnőttként visszatekinteni CATHERINE ANDERSON

17 INDIÁN ÉGBOLT

minderre. Belátta, hogy minden agyondolgoztatott tizenegy éves fiú valószínűleg ugyanezt tette volna a helyében, de Jake mégsem volt képes teljesen megbocsátani magának. Félelmetes volt belegondolni, hogy mindezeket az éveket azzal töltötte, hogy megpróbált az apja bűneiért vezekelni. Ennél is ijesztőbb volt a gondolat, hogy Mary Betht szintén vezeklésre kényszeríti. – Mondd csak… – kérdezte rekedt hangon –, a helyemben te mit tennél Mary Bethszel? Jeremy sóhajtott. – Nem tudom. Nehéz bármit is mondanom, mert mindkét felet meg tudom érteni. Mary Beth úgy érzi, értelmetlen az élete. De azt is megértem, te mit érzel. Nem hibáztathatlak azért, hogy otthon akarod tartani, ahol némileg az ellenőrzésed alatt tarthatod. Ellenőrzés alatt tartani. Tényleg mindenki így látja? – Tudod nagyon jól, milyen lenne neki, ha engedném, hogy iskolába járjon. Több ellenállásba ütközne, mint amivel akkor találkozna, amikor az ügyvédi kamarába kérné a felvételét. Jeremy a kezébe vette a Jake asztalán papírnehezékként szolgáló aranyrögöt. – Mary Beth csak unatkozik kicsit, Jake, de nem fog belehalni. Túl lesz rajta, ahogy már tucatszor megtörtént. Miért vagy rosszkedvű? Máskor mindig jót nevettél rajta. – Mert szeretnék a javára tenni. – Jake ültében kihúzta magát, de nem nagyon sikerült a húga iránti érzelmeit szavakba öntenie. – Egyáltalán, miért nekem kell döntenem? Jeremy nevetve felemelte a kezét. – Nem, eszedbe se jusson! Engem hagyjál ki ebből. – Börtönőrnek érzem magamat mellette. – Ne próbálj bevonni a csatáidba, Jake. Akárhova is állok, nem győzhetek. Te vagy az idősebb, a te felelősséged. – Azt hiszem, belefáradtam a felelősségbe. – Jake felugrott a székről és vadul járkálni kezdett. Kezével a hajába túrva megállt az ablak előtt és kinézett az utcára. Egy kocsi haladt el, a kereke mindkét oldalon felverte a sáros vizet. – Te legalább tudsz vele vitatkozni. Isten tudja miért, de én nem tudok. Amikor elkezdi mondani a magáét, rögtön úgy érzem, olyan dühös leszek, hogy csak üvölteni tudnék. Vette a bátorságot és alattomos üzleti taktikával gyanúsított meg. Te elhiszed ezt? CATHERINE ANDERSON

18 INDIÁN ÉGBOLT

Jeremy nem válaszolt. Jake kíváncsian nézett hátra a válla fölött. Az öccse lehajtott fejjel vizsgálgatta az aranyrögöt. Válaszra várva megfordult, de Jeremy csendben maradt. – Nem is nevetsz? – kérdezte Jake. – Soha nem tettem semmi tisztességtelen dolgot. – Jake lassan visszalépdelt az asztalhoz. – Jeremy… Jeremy lecsúszott az asztalról, visszatette a rögöt a helyére, széles vállán megfeszült a szürke selyemmellény. Fehér ingujjai elegánsan simultak felkarja duzzadó izmaira. – Ez nem a megfelelő pillanat, Jake. – De bizony, most a legmegfelelőbb. Mi a fene ez az egész? – Ez az átkozott Mary Beth, már megint eljárt a szája. – Jeremy behunyt szemmel megszorította az orrnyergét. – Nehéz helyzetbe hozol. – Igazán sajnálom. Soha nem titkoltunk semmit a családban. – Lehet, hogy te és én nem – válaszolt Jeremy feszült hangon. – Mit akarsz ezzel mondani? – Hogy apa nem mindig olyan őszinte veled, mint velem. – Azaz? Jeremy ajka elkeskenyedett. – Azaz, hallottam bizonyos dolgokat, láttam ezt-azt, amiből arra következtettem… – Ingujjával megtörölte a száját. – Jó okom van azt gondolni, hogy apánk segédkezik kisebb műveletekben, amik tönkreteszik a cégeket, amelyeket azután megvásárolunk. Jake csak bámult a testvérére. – Tudod te, miről beszélsz? – Igen. – Jeremy leeresztette a vállát. – Vegyük csak Farkasok Földjét, ahová holnap indulsz. Úgy két hónappal ezelőtt, ahogy közeledtem apa irodája felé, fültanúja voltam egy beszélgetésnek közte és Hank Sample között. Farkasok Földjét is megemlítették. Emlékszem a névre, mert szokatlan. Apa azt mondta: „Gondoskodjál róla, Hank”. Te pedig most épp oda igyekszel, hogy a tulajdonosnak ajánlatot tegyél. Jake intett. – Na és? Tisztességes az ajánlat. És rohadtul örülni fog, hogy megkapja. A tulajdonos megsérült, nem tud dolgozni. Még hónapokig nem is lesz rá képes. A közbelépésünk csak megóvja a pénzügyi összeomlástól. – És vajon hogyan sebesült meg Farkasölő? CATHERINE ANDERSON

19 INDIÁN ÉGBOLT

– Tudod a férfi nevét? – Kicsit utánajártam, igen. Hogyan sérült meg? Jake gerincén kényelmetlen érzés futott végig. – Bányaomlás, azt hiszem. Jeremy bólintott. – Egyik a sok közül. Csak kisebbek voltak. Kisebb kényelmetlenségek, költséges, de javítható hibák. Az elmúlt hónapban megszaporodtak a balesetek abban a bányában és a környékén. Jake kezei ökölbe szorultak. – Ez egy aljas gyanúsítgatás, ezt te is tudod. Farkasölő majdnem meghalt. Lehet, hogy apa kapzsi. Isten a tanúm, hogy én lennék az utolsó, aki a védelmébe veszi. De gyilkosnak nem gyilkos! Jeremy tekintete nem rezdült. – Ez a megrendezett balesetek kockázata. Előbb vagy utóbb valaki mindenképpen rossz helyen lesz. Jake látta az öccse szemében, hogy valóban hisz abban, amit mond. Az asztalra huppant. – Csak nézd végig a jegyzőkönyveket – folytatta Jeremy. – Egyetlen sérülés sem történt a múltban, de gyakorlatilag apa összes felvásárlását balszerencsés események sora előzte meg, amelyek csődbe vitték az üzletet. Semmiben sem vagyok biztos, de a balszerencse csodálatos módon mindig azonnal elmúlt, miután az Ore-Cal átvette az üzletet. Jake egy pillanatra visszatért a múltba, anyja sírjához. Mary Beth hangja visszhangzott a bensőjében. Apát csak az érdekli, hogy aranyat találjon. – Ennyire nem lehetek vak. – Lehet, hogy azért látom, amit te nem, mert velem apa nem olyan óvatos. Láttam, ahogy az íróasztalán kapkodva rendet rak, mielőtt az irodába lépsz, a papírokat más levelezéssel eltakarva. – Jeremy feltartotta kezeit. – Gondolj bele, Jake! Hogy lehet az, hogy apa mindig tudja, tiszta véletlenségből, amikor egy vállalkozás bajba kerül? Nem csak bányákról van szó. Három hónapja egy hotel volt soron. Minden esetben épp a legjobbkor lép közbe egy ajánlattal. Szerinted, ha valaki csőd előtt áll, akkor értesíti a potenciális vevőket? Jake a plafont bámulta. Volt valami igazság abban, amit Jeremy mondott. Apjának valóban rejtélyes érzéke volt az időzítéshez, CATHERINE ANDERSON

20 INDIÁN ÉGBOLT

mindig a legmegfelelőbb pillanatban vette át az üzleteket. Jake pedig elég jól ismerte Jeremyt ahhoz, hogy tudja, csak akkor mond ilyeneket, ha valóban megvan rá az oka. Te jóisten! Úgy tűnt, a dolgozószoba a fejére omlik. – Utánanézek – mondta végül. – És mit fogsz tenni? – A testvére hangja remegett. – Sajnálom, Jake. Nem akartam ezt így rád borítani. Több bizonyítékot akartam. De ha igazam van, mit teszünk? Változtatnunk kell és vigyázni, nehogy kiderüljön valami. Egy botrány mindannyiunkat tönkretenne. Akkor aztán lőttek az eljegyzésednek Emilyvel. Pillanatnyilag Emily volt Jake legkisebb gondja. Egyszer még kisfiú korában fejjel nekirohant egy fának, most pontosan úgy érezte magát, mint akkor: elbódult, zavarba jött, nem volt képes felidézni, mire gondolt egy pillanattal azelőtt. Alig állt a lábán, megkerülte az asztalt és a székére rogyott. – Jake, jól vagy? Hogy jól van-e? Jake lenyelt egy harsány kacajt. A húga épp az imént mart belé, most pedig az öccse jön azzal, hogy etikátlan üzletek felett bábáskodott. Hát nem, rohadtul nincs jól! Eszébe jutott, hányszor mért végzetes csapást üzletemberekre, amikor megvásárolta a vállalkozásukat tisztességes piaci áron, és közben azt hitte, szívességet tesz nekik, mert megmenti őket az elkerülhetetlen pénzügyi összeomlástól. Egész életedben megvetetted, és most olyanná váltál, mint ő. Jake minden porcikája tiltakozott ez ellen a gondolat ellen. Objektíven nézve szerette az apját, de sohasem kedvelte. És ebben gyökerezett a probléma. Akkor volt a legboldogabb, ha nem is látta az apját. Eddig a pillanatig Jake elégedett volt a külön háztartással és azzal, hogy a vállalkozásaik ügyintézését végzi, így nem kellett törődnie apja saját üzletrészével, szerzeményeivel és befektetéseivel kapcsolatos céljaival. – Több időt kellett volna a központi irodánkban töltenem – suttogta rekedten. – Hát persze! Csak magadat okolhatod! A jó öreg, széles vállú Jake. Már néhány bánya felügyelete is óriási feladat. Ő pedig rádlőcsölt majdnem negyvenet, plusz még néhány nem bányászati vállalkozást is. Ha nem éppen a biztonságos munkakörülményekkel CATHERINE ANDERSON

21 INDIÁN ÉGBOLT

bajlódsz, akkor a könyvelést végzed. Felajánlotta akár csak egyszer is, hogy felvesz valakit, aki a teher egy részét átveheti? Vajon engem biztatott erre? A pokolba is, nem, soha. Most már tudjuk, miért. Annyira le akart foglalni, hogy ne legyen időd bármit is észrevenni az üzelmeiből. Jake szája kiszáradt. Nyelni sem tudott. – Kereshetünk kifogásokat napestig, de a lényeg az, hogy észre kellett volna vennem, mi folyik. – Most mit fogsz tenni? – Elmegyek Farkasok Földjére és körülnézek. Jake tisztában volt azzal, hogy ismétli önmagát, és ez nem megoldás. De fogalma sem volt, hogyan tovább. Hogyan kell újjáépíteni a tönkretett életeket?

CATHERINE ANDERSON

22 INDIÁN ÉGBOLT

Második fejezet Farkasok Földje, 1885

Villám hasított keresztül az égbolton, majd nagyot dörrent az ég. Indigo elhelyezkedett egy fűcsomón, és átölelte a térdeit. Mély sóhajtással hátradőlt, hogy a nyelvével megízlelje az esőt. Bőrkalapja karimájáról a tarkójára csurgott a víz. Megborzongott, és kiegyenesítette a hátát. Valahol, feljebb a hegyen, a villám lecsapott. Nagy reccsenéssel kettéhasadt egy fa, majd a földre zuhant. A moraj és a megperzselődött fenyő illata egészen addig elért, ahol a lány ült. Szelíd farkasa, Lobo, nyüszített és még közelebb nyomult a combjához. A heves szél szinte fellökte a lányt, aki átölelte a farkas esőáztatta nyakát, majd szemét lecsukva szívta be a feszültséget, amely a levegőben kavargott. Egy pillanatra nem is érezte magát olyan tehetetlennek azokkal az erőkkel szemben, amelyek az életét fenyegették. A mai napot érezte a leghosszabbnak azok közül, amelyekre vissza tudott emlékezni. Minden pillanat, amit fent a bányában töltött, örökkévalóságnak tűnt, gondolatban egyre csak otthon járt, aggódva, vajon éppen mi történhet ott. Most meg, hogy a napi munkát befejezte, csak ült itt, attól félve, hogy tényleg meg is tudja. Azt kívánta, bárcsak örökké tartana a vihar, de néhány perc alatt a dörgés eltávolodott, az eső pedig szűnni kezdett. Mikor kinyitotta a szemét, látta, hogy a legfeketébb felhő délnek tart. Egy erőtlen napsugár átszúrta a homályt, de azonnal el is tűnt. Apja most azt mondaná, hogy a halvány fénysugár ígéret a Fentiektől, hogy minden jóra fordul. Indigo nem hitt ebben. Úgy gondolta, a dolgok nem javulnak meg, ha ő maga meg nem javítja őket. A kérdés csak az, hogyan. CATHERINE ANDERSON

23 INDIÁN ÉGBOLT

Sóhajtott, felállt, komoran végigtekintett az alatta elterülő településen. Otthon. Ez a szó valószínűleg minden ember számára más képet hív elő; számára az otthont Farkasok Földje jelentette. Épült ugyan néhány új lakóház az évek során, de a város egyébiránt ugyanúgy nézett ki, mint korábban. A hosszúkás ház, amelyet apja épített, miután húsz évvel ezelőtt Oregonba érkezett, jól tartotta magát, a fal időközben megbarnult, a többször foltozott tető szürke és szőke színben váltakozó játéktáblának tűnt. A lány kilátóhelyéről jól látszott anyja tyúkólja hátul és a kis konyhakert is. Messzebb a fák között állt apja erdei kunyhója, a bőrrel fedett csúcsos tetejét mézbarnára színezte az idő, a tartórudak a magas fenyőfák között cikcakkban helyezkedtek el. Kint a farakásnál volt egy összevissza szabdalt farönk, amelyet Indigo és fivére, Chase használt a kés- és baltadobálás gyakorlásakor célpontnak. Indigo el sem tudta volna képzelni, hogy máshol lakjon. Ám lehet, hogy apja épp most írja alá a papírokat, amelyek örökre megváltoztathatják az életét. Lehet, hogy már alá is írta őket. OreCal Vállalat. Csak egy hónapja hallotta először a nevet, de máris gyűlölte. Vékony, szürke füstcsíkok indultak az ég felé a város kéményeiből, majd a széllel hirtelen dél felé sodródtak. A lány rettegve fordította arrafelé a tekintetét, mert tudta, hogy egészen más világ van azok mögött a messzi, hófödte csúcsok mögött. Itt csak néhány sznob nézte le őt a bőrszíne miatt. A tárnákban pedig senki sem korlátozta azért, mert nő. Ha apja véghezviszi a tervét és eladja a bányát, akkor eddig ismert élete egy csapásra megváltozhat. Tizenkilenc éve alatt még sosem merészkedett Jacksonville-en túl, ami mindössze tizenöt kilométernyire feküdt. A bánya eladása nem volt elkerülhetetlen, de eddig nem sikerült meggyőznie erről a szüleit, ő be tudná indítani a dolgokat és egyedül is boldogulna, míg az apja fel nem gyógyul. Ebben biztos volt. Ha egy maroknyi szűklátókörű ember nagyon igyekszik is azon, hogy a bányát be kelljen zárni, csak hadd igyekezzenek. Szembeszáll velük, mint bármelyik férfi. Ha a szülei csak egy kis esélyt adnának neki, bebizonyítaná. Reményvesztve simogatta Lobo vizes szőrét. Az állat nekidőlt, háta a lány csípőjéig ért, ami kellemetlenül emlékeztette arra, hogy CATHERINE ANDERSON

24 INDIÁN ÉGBOLT

a termetét alacsony anyjától örökölte. Utálta, hogy alacsony, főleg most, hogy oly sok múlhatott azon, tudja-e érvényesíteni a tekintélyét. Apja balesete óta minden délután teljesen kimerülten ért haza, de egyszer sem panaszkodott. Apja mégis el akarja adni a bányát? Ez nem igazságos, egyszerűen nem igazságos! Indigo nem akart innen elköltözni. Lobo sárga szemével felnézett a lányra, tekintete rejtelmesen emberi volt, annyira intelligens, hogy nem lehetett nem tudomást venni róla. Elválaszthatatlanok voltak, ő és Lobo. A farkast soha nem fogadnák be a hegy mögötti világban. – Nos, barátom, gyere, menjünk haza, hallgassuk meg, menynyire rosszak a hírek! Szembe kell néznünk az elkerülhetetlennel. Indigo elindult lefelé a hegyoldalon, ügyelve, nehogy a sárban megcsússzon. Lobo mögötte loholt, mint csendes, félhomályba vesző ezüstös látomás. Ahogy a város főutcájába fordult, meglátta Shorty Dixont a vegyesbolt előtti padnak támaszkodni. Mint munka után mindennap, szokás szerint most is két cimborája, Stretch és Stringbean társaságában bagózott. Jól látta a házukkal szemben lévő lókikötő oszlopra kipányvázott furcsa, szarvasbőr színű lovat, és nem volt sok indíttatása találkozni a gazdájával; magában azt kívánta, bárcsak leszaladhatna az utcán és az öregemberekkel időzhetne a deszkázott járdán. Szinte érezte a finom illatokat, amelyek a napnak ebben a szakában a hotel étterméből szálltak. Egy darabig még tétovázott az esőben. A szél Stringbean nevetését hozta, a lány pedig mosolyogva gondolta, hogy Stretch valószínűleg valamelyik furcsa történetét meséli. Ajtócsapódásra lett figyelmes. Válla felett hátranézve az anyját látta a tornácon. Indigo futásnak eredt. Ahogy a hosszúkás faházhoz ért, az idegen pej megijedt Lobo közeledtére és riadtan nyerítve ágaskodott. A farkas bizalmatlanul a félreugró lóra sandított és beosont a tornác alatt. Indigo örömmel vetette hátra a kalapját, ahogy meglátta anyja mosolyát. Mégpedig nem is egy lélektelen mosoly volt az, hanem fülig érő, mintha valami nagyszerű dolog történt volna. – Mi az, mi történt? – kérdezte Indigo, jó hírben ugyan nem mert reménykedni, CATHERINE ANDERSON

25 INDIÁN ÉGBOLT

de anyja csillogó kék szemétől mégiscsak biztatást nyert. – Anya, ne csak álldogálj ott vigyorogva! Mitől vagy ilyen boldog? – Ó, Indigo, egymillió év alatt sem találnád ki. – Anya! – A lány a lépcsőket kettesével véve szaladt fel az anyjához a tornácra. – Ne játsszunk kitalálósdit. Jólesne valami jó hír, a változatosság kedvéért. Anyja egyik kezét karcsú csípőjére tette, a másikat pedig a feje tetejére csavart aranyfonatra. – Az Úr csodával válaszolt imáinkra. Nem kell eladnunk a bányát. Indigonak önkéntelenül tátva maradt a szája örömében. Aztán egy tucat kérdés tolult fel benne. – Milyen csodával? – Egy Jake Rand nevű férfi képében. Éppen Jacksonville-ben járt tegnap, és hallott apád balesetéről. Jelenleg nincs munkája, és kissé megszorult. Nagy tapasztalata van bányavezetésben. Felajánlotta, hogy eljön munkavezetőnek, amíg félre nem tud tenni elég keresetet a továbbálláshoz. Ez a tökéletes megoldás neki is, és nekünk is. Indigo tudta, hogy most boldognak kellene lennie, de úgy érezte magát, mintha hasba vágták volna. Ahelyett, hogy vele számolt volna, apja inkább egy idegenben bízik meg? Mindazok után, ami történt, hogyan lehetnek biztosak benne, hogy ebben a Jake Randben meg lehet bízni? – Szóval – folytatta az anyja – Mr. Randnek meg kell mutatni a dolgokat. Apád felajánlotta a szolgálataidat. Ugye körbekalauzolod, kislányom? Senki sem ismeri nálad jobban a bányát. Ez igaz volt, hisz pont az fájt a legjobban, hogy ezt a szerepet most át kell adnia. – De anya, én tudom vezetni a bányát. Semmi szükségünk egy idegenre. Ez csak eggyel több fizetést jelent. Anyja csücsörített a szájával. – Drágám, tudom, arról álmodtál, hogy majd magad vezeted a bányát, de az álmok nem mindig praktikusak. Tudom, hogy képes volnál rá, de mégiscsak egy lány vagy. Nem várhatod el egy csapat férfitól, hogy utasításokat fogadjon el tőled. Indigo bizony elvárta volna, de belátta, hogy nem változtat semmit, ha ezt ki is mondja. Inkább lenyelte a dühös visszavágást. Az utóbbi hetek nem voltak könnyűek a szülei számára. – Mikor akar Mr. Rand felmenni? CATHERINE ANDERSON

26 INDIÁN ÉGBOLT

A lány anyjának arcán megkönnyebbülés látszott. – Azt hiszem, azonnal. Rögtön holnap reggel átveszi a munkát. – Kezét Indigo vállára tette. – Na, ne lógasd már az orrod! Majd eljön a te időd, ha idősebb leszel. Addig is légy büszke, hogy apád Mr. Rand jobbkezének választott. Ez lesz ugyanis a feladatod. Minden kérdésére válaszolnod kell. Ha úgy vesszük, rajta keresztül te fogod irányítani a dolgokat. Ez eléggé őrült gondolatnak tűnt Indigo számára, de az élet bizony őrült dolgokat képes produkálni, főleg egy nő számára. Úgy ismerte a bányát, mint a tenyerét, mégis neki kell majd valaki mást betanítania a saját felettesének? Nem valami fényes jövő, de tudta, hogy el kell fogadnia. Hiszen az apja súlyosan megsérült. Bányájuk az összeomlás küszöbén állt. Csak anyja imái és mosolya tartották egyben. – Számíthatsz rám, anya. – Nem is volt soha kérdés. – Anyja mélyet szippantott az esőillatú levegőből. – Jól állnak a dolgok. A csontjaimban érzem. – Csillogó kék szemével mélyen belenézett Indigo szemébe. – Gyere, menjünk be, hadd mutassalak be Mr. Randnek. Indigo leporolta a szarvasbőr nadrágját. – Ha vissza kell mennem a bányába, akkor nincs is értelme tisztálkodni. Inkább itt kinn várok, minthogy összekoszoljam a padlót. – De ekkor eszébe jutott valami. – Anya, mi történt az Ore-Cal emberével? Úgy volt, hogy ma jön. Nem került elő? – Hála istennek, nem. Sürgönyöztek, hogy néhány hetet késik. Képzeld, milyen rossz lett volna, ha eladjuk a bányát az Ore-Calnak, aztán beállít Mr. Rand.

A lámpás fénye borostyánszínbe öltöztette a hálószobát. Kellemes ellentéte volt ez a kinti vihar ablakon át beszűrődő félhomályának. Az eső újra rákezdett: egyenetlenül kopogott a csiszolt üvegen. Jake kényelmesen elhelyezkedett a Farkasölő ágya melletti hintaszékben, megnyugtatta a lámpás folytonos sziszegése, és a másik szobában lévő tűzhelyből és kályhából áradó kellemes meleg. Nem tudott még egy otthont felidézni, amely egyszerű bájával így elvarázsolta volna. Bárhová nézett, mindenütt Loretta keze CATHERINE ANDERSON

27 INDIÁN ÉGBOLT

munkájának a gyümölcsét látta. Jake arra gondolt, milyen hatalmas összegeket költött portiandi házának a festésére, összehasonlította az eredményül kapott hideg eleganciát azzal a környezettel, amelyben most ült, és furcsán magányosnak, üresnek érezte magát. – Kellemes otthon – mondta ágyban fekvő házigazdájának. Portiandi mércével mérve a lakás nem volt több egy egyszerű kunyhónál, de tetszett neki a színes rongyszőnyeg és a rusztikus fal. Az időtlenség érzése kerítette a hatalmába. És még valami, valami megnevezhetetlen, ami arra késztette Jake-et, hogy tovább időzzön. Farkasölő Indigokék szeme megtelt gyengédséggel. – Asszonyom keze varázserejű. – Elfordította széles vállát, az arca összerándult, miközben felkötött karját olyan helyzetbe igyekezett hozni, hogy a legkevésbé fájjon. Tekintete megállapodott a térdére terített kerek ágytakarón. – Mindenhez nagy szeretettel nyúl. Igen, ez az, gondolta Jake. Ezt érzem ebben a szobában, a roppant szeretetet, amit pénzzel nem lehet megvásárolni, sem lemásolni. Hirtelen nyugtalan lett, maga sem tudta, miért, előrehintázva átkarolta a térdét. Nem Farkasölővel volt gondja. Jake megkedvelte a férfit, olyannyira, hogy el sem tudta képzelni, miért akarná valaki megölni. Ám a bizonyíték előtte feküdt. Úgy tűnt, Farkasölőnek több a törött csontja, mint az ép. Jake sajnálatot érzett. Még ha nem is apja felel mindezért, elkeserítette, hogy egy ilyen életerős, kemény férfit ágyhoz kötve kell látnia, főleg, hogy az elkövetkező heteket is itt kell majd töltenie. Jake tudta, hogyan érezné magát, ha egy olyan apró termetű nőre kellene támaszkodnia, mint Loretta. Semmit sem lenne hajlandó kérni, még a párnáját sem hagyná felverni, hát még, ha az megpróbálná őt megemelni! – Miből gondolja, hogy a fajgyűlölet állhat a balesetek mögött? – kérdezte Jake gyengéden. Farkasölő a takaró egy kék fonal kötegével játszott. – Mi más lehetne? Úgy érzem, néhány balesetet… Jake látta, hogy a vendéglátója a megfelelő szót keresi, ezért gyorsan kisegítette: – Kiterveltek? Farkasölő szája hűvös mosolyra húzódott, majd bólintott és elgondolkozott. – Sosem hagytam magam mögött gyászt. Ha valaki CATHERINE ANDERSON

28 INDIÁN ÉGBOLT

bajt akar okozni nekem, a vérem lehet az egyetlen oka. – Tekintete találkozott Jake-ével. – Sokan jöttek ide a hegyekbe. Néhányan rossz érzéseket hoztak magukkal. Ha mellém áll, magát is gyűlölni fogják. A legutóbbi bányaomlás majdnem megölt. – Kérdés bujkált a szemében. – Ezt tudva a legtöbb férfi nem vállalná ezt a munkát. – Nem szoktam megijedni a nehézségektől. – Jake tisztában volt azzal, hogy senki nem tudhat az Ore-Callal fennálló viszonyáról. A Randek mindig a vállalat nevében üzleteltek. De ez a tudat nem adott neki nagy magabiztosságot. Farkasölő tekintete lehámozta az emberről a rétegeket, szinte átlátszónak érezte magát. Jake nem kockáztathatta meg, hogy ittlétének valódi okát felfedje – még nem. – Én kétségbeesetten munkát keresek, magának meg munkavezetőre van szüksége. Úgy tűnik, mindkettőnknek tökéletes a megoldás. Úgy látszott, Farkasölő elgondolkozik ezen. – Mindazok után, ami történt, én mindig csak hátrafelé tekintek. De a maga szeme barátságról beszél. Az arca is őszinte. – Ezért gondolt arra, hogy az egészet eladja? Mert nincs, akiben megbízhat, meg a veszély miatt? – Nem miattam. Ha csak rólam lenne szó, egyszerűen zárva tartanék, amíg felépülök, aztán újra megnyitnám a bányát. De éhes szájakat kell etetnem. Rég elmúlt már az az idő, amikor Jake-nek azon kellett aggódnia, hogyan lássa el szerettei alapvető szükségleteit, de még emlékezett, mennyire nyomasztotta a felelősség. – A lányom, Indigo, megpróbálta felügyelni az embereimet és elindítani a helyreállítási munkákat – folytatta Farkasölő. – Nagyon is jól meg tudná oldani a feladatot, de a sok baleset után aggódom. Az anyja nálam is jobban aggódik, és most, hogy én nem tudok dolgozni, hatalmas rajta a teher. – Ép kezével tett egy mozdulatot, a tehetetlensége jeleként. – Az orvos szerint hetekbe telik, amíg újra lábra állok. Néha a férfinak fel kell adnia a büszkeségét. Azt kell mondania, suvate, vége. És előre kell néznie. Loretta madárka termetű asszony volt. Jake nem csodálkozott, hogy a férje oltalmazni szeretné. Indigót ugyan még nem látta, de amikor elképzelt egy lányt a többszöri bányaomlást követően a CATHERINE ANDERSON

29 INDIÁN ÉGBOLT

bányában, a gyomra görcsbe rándult. Megőrülne az aggodalomtól, ha az ő lánya lenne. – Nos… – Jake hangja elcsendesedett, ahogy a padlót bámulta. Nem bírta elviselni a gondolatot, hogy az apja lehet a felelős ennek a családnak a balszerencséjéért, és csak imádkozni tudott, bárcsak Farkasölőnek igaza lenne, hogy a bányaomlásokat helyiek okozták, akiknek elegük volt az indiánokból. – örülök, hogy éppen Jacksonville-ben jártam, mielőtt még eladta volna. – Én is örülök magának. A válasz egyszerű őszintesége meghatotta Jake-et. Olyan férfira utalt, aki még akkor is az igazságot cselekedte, ha az megalázó volt számára. Vajon mi történne a családjával, ha Jake nem lenne itt? Mialatt az idejövetelét tervezte, nem úgy gondolt az itteniekre, mint valódi emberekre, és azt sem gondolta, hogy ennyire megkedveli őket. – Ha valami történne, ha kiderülne, hogy mégsem tudok addig maradni, amíg teljesen felépül, van valaki, egy barát vagy rokon, aki tudna segíteni? Farkasölő egy pillanatra behunyta a szemét. – Sok barát van, igen, de nekik a saját családjukat kell etetniük. A fiam hazajönne, de ha erre kérem, elveszti mindazt, amiért az erdőben dolgozott. A sógorom, Fürge, szintén favágóként dolgozik, de szükség van rá, hogy Chase-nek segítsen teljesíteni a megrendeléseket. Nem kérhetek arra másokat, hogy mindent elveszítsenek csak azért, hogy rajtam segítsenek. Farkasölőnek azért mégsem sikerült teljesen feladnia a büszkeségét. – Néha az embernek nincs más választása, mint hogy a családját hívja segítségül. – De nem egy olyan bánya megmentéséért, amely a jövő héten vagy hónapban kimerülhet. A fiam jövője a fakitermelés. Még az is lehet, hogy az enyém is. Jake-nél senki sem tudta jobban, hogy a bányászat milyen bizonytalan vállalkozás. Sóhajtott, majd bólintott. – Nos, amíg én itt vagyok, lehet, hogy nem lesz szükség a fia segítségére. CATHERINE ANDERSON

30 INDIÁN ÉGBOLT

Farkasölő tekintetét újra elöntötte a melegség. – Az asszony úgy hiszi, az ő istene küldte magát hozzánk. Ha ez így van, akkor majd Ő gondoskodik arról, hogy mindaddig itt maradjon, amíg szükségünk van rá, nem igaz? Ennél rosszabbat nem is mondhatott volna Farkasölő. Jake vétkesnek érezte magát. Egy pillanatra kinézett az ablakon át a ferdén vágó esőbe. Kísértést érzett, hogy elmondja Farkasölőnek az igazságot arról, kicsoda ő valójában, és miért jött ide, de tudta, ha ezt megteszi, a félvér elküldi csomagolni. És az adott körülmények között ez érthető is lenne. – Nos… – Jake észrevette, hogy a beszélgetés kezdete óta ez lett a kedvenc szavajárása. Komolynak tűnik, ám valójában üres. Jelenthet mindent és semmit is. Jake igyekezett megszabadulni új munkaadójának átható tekintetétől, ezért felállt Farkasölő feleségének hintaszékéből és felvette a padlóról az esőköpenyét. Dühöt érzett, tehetetlen dühöt. Ez az ember nem akart mást, csak szerény megélhetést a családjának. Nem tűnt igazságosnak, hogy bizonyos emberek olyan nagyon gazdagok, mások meg, akik pedig sokkal többet érdemelnének, elvesztik azt a keveset is, amijük van. – Remélem, meg lesz elégedve a teljesítményemmel. – Jake ezt szíve mélyéből mondta. – Amíg csak maradni tudok, megteszek minden tőlem telhetőt. Farkasölő szempillái remegni kezdtek. Egy pillanatra Jake úgy gondolta, elalszik, mielőtt a beszélgetésüket befejezhetnék. Úgy tűnt, az ágya melletti asztalkán lévő ópiumtinktúra megteszi a hatását. Láthatólag nagy erőfeszítéssel összeszedte magát. – A munka felgyűlt, a bányában is, és itthon is. Amióta a fiam és a sógorom elment, mindig hiányzik a segítség. A tetőt megjavíttattam az ősszel, de van más egyéb dolog is. – Ne fájjon a feje a tennivalók miatt – szakította félbe Jake. – Elég jól értek mindenhez. Ha látom, hogy valamit meg kell javítani, megcsinálom. – Indigo, ő is megpróbálja. De túl nagy teher ez egy lánynak. – Most itt vagyok én is, Mr. Wolf. Most csak a gyógyulására figyeljen. Minden másról gondoskodom. CATHERINE ANDERSON

31 INDIÁN ÉGBOLT

Mivel jobb keze fel volt kötve, a bal kezét nyújtotta kézfogásra. Kicsit gyenge volt ugyan, és remegett, mégis megszorította Jake kezét. – A barátaim Farkasölőnek hívnak. Jake legkevésbé egy új barátság kötését kívánta most. Éppen eléggé nehéz dolga lesz itt anélkül is, ha nem csak a saját családjához kell hűségesnek lennie. – Hívjon csak Jake-nek. Farkasölő mosolygott. – Jó. – A keze engedett a szorításból, a karja nehezen zuhant maga mellé az ágyra. – Most már nyugodtan pihenhetek, igaz? Mert magát küldték. A félvér lecsukta a szemét, a vonásai kisimultak. Jake úgy állt fölötte, mint az elítélt, aki mögött éppen nagy kattanással bezárult a cellaajtó. Mozgásra lett figyelmes. Loretta siklott a szobába. Egyszerűen volt ugyan öltözve, ékszert sem viselt, a maga szerény módján mégis sugárzott, az ilyen nőkre a férfiak mindig csak mosolyogni tudnak. Most már megértette, miért olyan meleg Farkasölő tekintete, amikor róla beszél. Olyan törékenynek tűnt, mintha egy szellő is feldönthetné, össze sem lehetett vetni az ágyon fekvő robusztus férfival. Mégis, Jake-nek az volt a benyomása, hogy valószínűleg ő a családfő. Bizony keményszívűnek kell lennie annak a férfinak, aki nemet tud mondani ebbe a kék szempárba nézve. – A lányunk, Indigo, megígérte, hogy körbevezeti magát, Mr. Rand. Sokkal jobban ismeri a bányát, mint én. Minden kérdését meg tudja válaszolni. Jake az ablakra pillantott. – Nem kellene egy fiatal hölgynek odakint csatangolnia ilyen ronda időben. Loretta szemében huncut mosoly csillant. – Indigót nem állíthatja meg a rossz idő. A bejárat előtt vár magára. Jake azonnal összekapta magát, ahogy elképzelte, hogy egy Lorettához hasonló teremtés vacog kinn a tornácon. – Akkor már megyek is. – Az étkezésekre csatlakozik hozzánk, természetesen, hiszen itt tartózkodása alatt úgyis a fiunk, Chase hálószobáját fogja használni. Pontban hatkor vacsorázunk. Jake-nek nem tetszett, hogy a család élelmiszertartalékait fogja tovább meríteni. Bár nem mondta senki, mégis kitalálta, hogy CATHERINE ANDERSON

32 INDIÁN ÉGBOLT

Farkasölő családja elég nehéz helyzetben van. – Nagyon köszönöm az ajánlatot, asszonyom, de már foglaltam szállást a hotelben. – Badarság – vágott vissza az asszony. – Ahogy visszaérnek a bányából, átmegy Mr. Bronsonhoz, és megmondja, hogy változtatott a tervein. Mike árai ugyan több mint kedvezőek, de egy munkásembernek akkor is túl nagy költség ez szállásra. Jake nem volt munkásember, és máris sokkal jobban megkedvelte Farkasölő családját, mint ahogy szerinte kellett volna. Ha az otthonukban száll meg és együtt eszik velük, az csak bonyolítja a dolgokat. – Tényleg nagyon kedves, de… Az asszony felemelte egyik kezét. – Egy szót se többet. Nálunk száll meg, és kész. – Ezzel faképnél hagyta, és a férje fölé hajolt. Csuklója belsejét a férfi homlokára tapasztotta, felpillantott, és üdvözülten mosolygott. – A baleset óta még nem láttam ilyen békésnek. Jake nem örült annak, hogy a megmentő szerepét kapta. Kihátrált a hálószobából és óvatosan becsukta az ajtót.

CATHERINE ANDERSON

33 INDIÁN ÉGBOLT

Harmadik fejezet Amikor

Indigo hallotta az ajtó nyitódását, mosolyt erőltetett magára, elhatározta, hogy ha belepusztul is, de kedves lesz ehhez a Jake Randhez. A férfi ugyan elbitorolja tőle a szerinte neki járó jogos helyet, de Indigo tisztában volt azzal is, hogy erről nem teljesen a férfi tehet. Ahogy azonban a férfira pillantott, jó szándéka rögtön elillant, mint a pitypang pihéi a szélben. A férfi egyáltalán nem olyan volt, ahogy Indigo elképzelte. Természetesen sokféle típusú, bőrszínű és magasságú bányász megfordult már náluk, de egyik sem volt ilyen jóképű. Emlékei szerint egyik sem volt magasabb az apjánál, a felügyelői pozícióhoz elég tapasztalattal rendelkezők pedig általában öregebbek voltak. Felpillantott a napbarnított arcra, megfigyelte szögletes állkapcsát, az apró szarkalábakat kávébarna szemei körül, és egyenes orrának kiszögellését. Arcának tiszta, éles vonásai egy fafaragásra emlékeztették a lányt. Ébenfekete hajában egy ősz szál sem látszott. A férfi – becslése szerint – a húszas évei végén, harmincas évei elején járhatott. Ugyan piros mintás flanelingje és farmernadrágja nem volt új, de patyolattiszta. A bányászok ruháján általában még mosás után is látszottak a földnyomok. Miután a férfi becsukta maga mögött az ajtót, két nagyot lépett, majd megállt; olyan magas volt, hogy épphogy csak elfért a feje a tornác teteje alatt. Köszönésképpen biccentett egyet, majd sötét tekintettel balra és jobbra kémlelt, aztán a szemöldökét ráncolva a város felé nézett az eső vízfüggönyén át. Indigo elég gorombának érezte, hogy a férfi semmibe veszi. Úgy gondolta, nem egy hölgynek illene megszólítania egy úriembert. Általában nem sokat törődött az ilyen egyszerű dolgokkal, de a Farkasok Földjén kívülről érkezők sokat adtak az illemre. Most már CATHERINE ANDERSON

34 INDIÁN ÉGBOLT

azt kívánta, bárcsak ment volna be a házba és koszolta volna össze anyja padlóját, akkor most nem állna ilyen döntési helyzet előtt. A legkevésbé sem akart rossz benyomást kelteni. Még mindig az utcát bámulva a férfi összepréselte az ajkait és egy jenki nótát kezdett fütyörészni. A lány a pillanatot felhasználva jobban megnézte magának a férfit. A szél a homlokába fújta hullámos fekete haját. Nadrágja kifakult vászna összeszűkült a keskeny csípőjén, majd ráfeszült izmos combjaira. Ingje a derekánál gondosan be volt tűrve, ami kiemelte széles mellkasát és vállát. Ahogy állt, energikusságot és céltudatosságot sugárzott, hosszú lábait szétvetette, keze a csípőjén, esőköpenye egyik karján átvetve. Indigóba hirtelen rettegés hasított. Nem tudta megmondani, miért, de valahogy érezte, hogy többé semmi sem lesz ugyanaz, miután a férfi megérkezett. Minthogy a férfi továbbra is csendben maradt, a lány elhatározta, hogy megszólal, még ha ez nem is helyénvaló. – Jó napot. Folytatta volna, de a férfi biccentett neki, legalábbis valamerre a lány irányába, aztán folytatta a fütyörészést. A nóta kissé bánatosan végződött, a férfi rezignáltán sóhajtott. Aztán kezével a hajába túrt, vászon esőköpenyét a tornác korlátjára terítette, megigazította az inge ujját, kiegyengette a feltűrt kézelőket, hogy mindkettő a legmegfelelőbb helyen üljön inas alkarján. Amikor újra fütyörészni kezdett, anélkül, hogy egy szót is szólt volna, a lány kezdett méregbe gurulni. A férfi egyszer csak megszólalt: – Ronda egy idő van, nem igaz? – A váratlanul felhangzó mély hangtól Indigo ugrott egyet. – Ez van mindig februárban – tette hozzá. – Egyik pillanatban a napot szívod magadba, a másikban meg fedél alá menekülsz. Úgy látom, elkapott a felhőszakadás. Mielőtt a lány egyáltalán gondolkodhatott volna a válaszon, a férfi a tornác korlátjának támasztott törött csákánynyélre lett figyelmes. Egy pillanatig vizsgálgatta a törött tölgynyelet, aztán egy lábra állva a csizmája alatti elgyengült deszkát próbálgatta. Ezután a tornáctető egy szarufáját ragadta meg, és jól megrázta. A lány úgy vélte, a férfi a tartóképességét ellenőrizte. Jake tisztán látta, hogy a házon volna mit megjavítani. Indigót nem nevelték büszkének, így CATHERINE ANDERSON

35 INDIÁN ÉGBOLT

nem várt dicséretet a férfitól. Hiszen nincs semmi szégyellnivaló egy kis száraz, korhadt fadarabon. De azért nem nagyon tetszett neki, hogy a férfi pont előtte deríti fel otthona hibáit. Jake a zsebébe nyúlt és megnézte az óráját. – Mióta ülsz itt kint? – kérdezte. – Nem olyan rég. Indigo azt találgatta, vajon ezzel a munkára akarja-e késztetni őt a férfi. Anya szerint bizonyos férfiak főnöknek születtek, mások indiánnak. Jake Rand egyértelműen az ellentmondást nem tűrő típushoz tartozott. Valami különös erő vette körül, látszott abból, ahogy lépett, ahogy sötét szemével a jelentéktelen dolgokat fürkészte, és ahogy tekintete égető intenzitással megnyugodott azon, ami felkeltette érdeklődését. Indigo úgy érezte, a férfi hozzá lehet szokva a dolgok irányításához, és valószínűleg kevesen mernek neki ellentmondani. A férfi tekintete súrolta a lány sáros nadrágját, majd a mokaszinjára pillantott. – Remélem, fiam, nem azóta vársz itt, hogy Miss Wolf kijött? Fiúnak hiszi Indigót? A lány egy pillanatig megrökönyödve nézett a férfira. Hallgatását nemleges válaszként értelmezte a férfi, majd újra az utcát nézte. – Vajon hova mehetett az a lány? – Ahogy az esőt bámulta, mély barázdákkal körülvett szája sarkát lebiggyesztette. – Mintha dézsából öntenék. Indigo felállt a lépcsőről és csatlakozott a tornácon a férfihoz, mert biztos volt abban, hogy ha ott áll majd, a férfi azonnal észreveszi a tévedését. – Maga Jake Rand, ugye jól gondolom? Jake lenézett. A fiú ázott bőrkalapot viselt, amely mélyen a szemébe volt húzva. Csak annyit látott világosan az arcán, hogy kicsi, de makacs álla van. A törékeny ifjú meglepő érettséggel kezet nyújtott. Jake, még mindig azon aggódva, hogy Indigo vajon hol lehet, kinyúlt, hogy kezet rázzon vele, és lenézett. Az ázott szarvasbőr ing második bőrként tapadt a fiúra, kiemelve sovány vállait és két mellét, amelyhez hasonlóan formásat még életében nem látott a férfi. Mellbimbói a hidegtől ágaskodva büszkén dudorodtak a CATHERINE ANDERSON

36 INDIÁN ÉGBOLT

rugalmas bőr alatt. Néhány végtelen pillanatig a férfi csak bámult, mint egy eszetlen idióta. – Mr. Rand? Jake belülről jól megrázta magát, feljebb erőltette a tekintetét, hogy a kalap pereme alatti beárnyékolt kis arcot nézze. Tudta, hogy meg kéne szólalnia, de semmi nem jutott eszébe, csak az, hogy akit eddig fiúnak vélt, hirtelen egy bájos külsejű, bőrig ázott lánnyá változott. – Elnézést, amikor fiúnak nevezett, rájöttem, nem tudja, ki vagyok, így hát gondoltam, bemutatkozom, Indigo Wolf a nevem. Jake nyelt egyet, majd megszólalt: – Értem. – Ahogy a szó elhagyta az ajkait, rögtön összehúzta magát. – Akarom mondani… – De mit is akart mondani? – Hát persze, maga Farkasölő lánya. Azonnal rájöttem, ahogy… – Érezte, hogy a forróság elönti a nyakát –, ahogy kezet fogtunk. A lány karcsú mutatóujjával megbökte átázott kalapja karimáját, így a férfi végre jól meg tudta nézni magának. Szeme éppen olyan nagy volt, mint az anyjáé, hihetetlen világos színű; Jake-nek egy pohár tej jutott az eszébe, épphogy egy kis kékkel keverve. A selymes, sötét pillákkal együtt csodásan emelkedett ki a sötét arcszínből. Törékeny, de határozott vonásai voltak, apja fejedelmi sasorrának és kiálló járomcsontjának női változatával, bájos, telt ajkakkal és anyja finom állkapcsával. Összhatásában nem lehetett gyönyörűnek mondani, de megnyerő volt. Jake azon kapta magát, hogy le akarja venni a lány kalapját, hogy így láthassa a haját. Vajon sötét, szőke vagy a kettő között van valahol? A lány rántott egyet, hogy kihúzza a kezét a szorításból. Jake ekkor vette csak észre, hogy azóta is a finom ujjakat szorongatja. Azonnal elengedte. – Ne haragudjon, tudja, hát, bizony meglepett. Azt hittem… – Gondolom, ahonnan maga jött, a nők nemigen hordanak szarvasbőr ruhát. – Nem – ismerte el a férfi. És nem is sárosak, nem áztatja őket az eső. Jake lebámult a lányra, nem tudta miért, de le volt nyűgözve. A vonásait tekintve látott már szebb lányt is. De volt benne valami, talán a furcsa ellentét: porcelánbaba szarvasbőr ruhában. Leginkább a szeme nyűgözte le. A lány felbámult a férfira, nagy, CATHERINE ANDERSON

37 INDIÁN ÉGBOLT

őszinte szemével valószínűleg többet árult el, mint amennyiről tudott. Pókerben három kört sem érne meg, futott át Jake agyán. – Most, hogy belegondolok, nem is tudom, miért vártam ruhát. Nem lenne különösebben praktikus bányászáshoz. Csak hát olyan… – Jake elharapta a szót, mielőtt kimondta volna, milyen sáros a lány öltözete. Indigo megérezte, mire céloz a férfi, ezért porolgatni kezdte a nadrágját. – Ma a mosóban dolgoztam. Az aranymosó vályúkon kívül ez az egyetlen, ami még rendesen működik, és bizony minden kihozatalra szükségünk van. Egy széllökés befújta az eresz alá az esőpermetet. Indigo a fejére szorította a kalapját. A széllökés nyomában örvényleni kezdett a levegő a ház körül, a lány átnedvesedett ingje ettől csak még jobban a testére simult. Jake szája kiszáradt, mint a tapló. Még attól is undorodott, hogy észrevette. A lány ugyanis láthatólag nem gondolt arra, mennyire kiemeli az alakját az átnedvesedett bőr. – Anya szerint maga ma be szeretné járni a bányát. Ha nem akar elázni, kicsit várnunk kellene, talán eláll az eső. – Orrát ráncolva a zuhogó esőt figyelte. – Ezt szeretem itt Oregonban. Ha nem tetszik az idő… –…csak várj egy kicsit, és megváltozik – fejezte be a mondatot a férfi. – Attól nem félek, hogy elázom. Hiszen itt van az esőköpenyem. Inkább attól félek, hogy maga megfázik. – Még mielőtt meggondolhatta volna, újra lenézett, és tekintete a lányra szegeződött. – Hiszen teljesen el van ázva. A lány megvonta a vállát. Különös. Néhány pillanattal korábban Jake még azt gondolta, milyen kis soványkák ezek a vállak. Most meg pont tökéletesnek tűntek. A melleit kivéve anyja testfelépítését örökölte, vékony volt, finom csontozatú. A férfi arra gondolt, talán így, elázott szarvasbőr ruhában sem nyom többet negyvenöt kilónál. – Hozzá vagyok szokva az esőhöz. Amikor Indigo ránézett, a férfi ajkai fiús mosolyra görbültek, arca egészen átalakult, ahogy a szája körüli vonások elmélyültek. Átható szeme a lányéba mélyedt. Valami megmagyarázhatatlan feszültség CATHERINE ANDERSON

38 INDIÁN ÉGBOLT

vibrált közöttük. A lányt ez az érzés arra emlékeztette, ahogy a vihar alatt a feszültséggel teli levegőt érzékelte. Hirtelen már nem tűnt valami jó ötletnek, hogy ezzel a férfival órákat kell egyedül töltenie kilométerekre a várostól. Valahogy nem tetszett a lánynak, ahogy Jake nézett rá, vagy lehet, hogy az nem tetszett neki, amit ő maga érzett, amikor a férfi ránézett. Nem tudta megnevezni ezt az érzést. Csak azt tudta, hogy megijedt tőle. Apja nyilvánvalóan megbízik ebben a férfiban. Farkasölő azonban bizonyos szempontból ártatlan lélek volt. Nem tudta felfogni a kétszínűséget. A lány viszont igen. A barátságos mosoly mögött gyakran rejtőzik gonosz szív. Ezt nála jobban senki sem tudta. Eszébe jutott Jake Rand ujjainak szorítása, ránézett a férfi csípőre tett kezére. Hogy lehet az, hogy valaki egy föld alatti lyukból kaparja össze a megélhetését, és még csak nem is kérges a tenyere? A hegyek felé nézett. Köd gomolygott az erdő borította lejtőkön. Három óra múlva sötét lesz. Úgy gondolta, anyja úgysem értené meg, ha azt mondaná neki, hogy azért nem tudja elkísérni Jake Randet, mert elgyengültek tőle a lábai. Szülei azt gondolnák, csak kifogást keres, mert maga akarja a bányát vezetni. Indigo kihúzta magát. – Nos, ha egy kis víz nem zavarja magát, akkor akár indulhatunk is. – Szívesen megvárom, amíg átöltözik valami száraz ruhába. Különösen egy száraz ing nem ártana, tette hozzá magában. – Semmi értelme, hogy megfázzon. Szívesen kölcsönadom az esőköpenyemet, ha magának nincs. – A nedves bőr meglepően meleg. Olyan, mintha az igazi bőröm lenne. Igen, ezt Jake is észrevette. A lány megrángatta az ingjét. – Általában minden ruhámat vízhatlanná teszem, de mostanában olyan őrültek háza van itt, hogy nem volt időm. Jake a lovára mutatott. – Kérem szépen, mutassa meg az istállót, szeretném ellátni Buckot. A Roseburgig tartó vonatút és a hosszú idelovaglás után igazán megérdemel valami száraz helyet, ahol kipihenheti magát. A jószágoknak nincs olyan kényelmes helye utazáskor, mint az embereknek. CATHERINE ANDERSON

39 INDIÁN ÉGBOLT

– Honnan utazott? Jake kicsit habozott, nehogy megemlítse Portlandet. – Fentről, északról. A lány levágtatott a lépcsőn. Jake a korláton hagyta az esőköpenyt – ha a lányon nincs, csak nem veszi fel –, aztán Indigo nyomába eredt, nyakát a válla közé húzva az esőben. Miután kioldotta Buck kötőfékét, a lány egy, a házzal szomszédos, sejtelmesen szürke épület felé vezette. Jake félúton feladta, hogy szárazon maradjon. Inkább Indigo csípőjének vidám ringatózását figyelte. A lépései hosszúak és könnyedek voltak, a testmozgása harmonikus. Jake megpróbálta elképzelni Mary Beth egyik szép ruhájában és elvigyorodott. Ha még egy turnűrt is raknának a hátsó felére, bizony az eredménytől keresztbe állna minden férfi szeme. Ahogy az istállóba értek, a lány a forgószél sebességével látott munkához. A három izgatottan röfögő, a szénapadlás alatti ólba rekesztett fehér disznó egy pillanatra elterelte Jake figyelmét, csak állt az ajtóban és beszippantotta a rég elfelejtett szagot. Az otthoni istállókat olyan tisztán tartották, hogy a padlójukon vacsorát lehetett felszolgálni. Na itt nem lehetett volna. A szagból Jake rögtön kitalálta, hogy a boxokra már igencsak ráférne egy ganézás, ebből is látszott, hogy Farkasölő nem tudott lépést tartani a tennivalókkal. Hirtelen megértette, milyen iszonyú nehéz helyzetben van ez a család. Hogyan is tudná két apró nő mindezt a munkát elvégezni? – Mi lenne, ha a tornácon megvárna, míg elrendezem Buckot? – kérdezte Jake. – Nem is tudja, mi hol van. Indigo kicsatolta a nyereg hevederét Buckon. Jake elkapta a lány karját, még mielőtt felemelhette volna a nyerget. – Majd én. Indigo félreállt. Jake egy korlátra terítette az átázott lószerszámot, majd egy keze ügyébe kerülő ronggyal elkezdte ledörzsölni. Épp Buckkal is ugyanezt akarta tenni, mielőtt beköti, de ahogy megfordult, meglátta, ahogy Indigo egy szénabálával birkózik. – Hűha! – Eldobta a rongyot és odaszaladt. – Egy ilyen kis madárkának még baja eshet ekkora erőfeszítéstől! Megmarkolta a madzagot, majd lehajította a bálát a rakásból. CATHERINE ANDERSON

40 INDIÁN ÉGBOLT

– Hova tegyük? Indigo hátralépett és tanulmányozni kezdte a férfit. Az istálló árnyékában Jake nem látta pontosan, de mégis úgy tűnt, a lány zavarban van. Egy üres box felé bökött, amelynek padlóján volt némi széna. – Ott jó lesz. Ha elvágja a madzagot, a villával berakunk egyik végébe egy kis szénát, aztán kap zabot is. Miközben átvonszolta az istállón a bálát, Jake megkérdezte: – Hol van a vasvilla? Indigo tekintetét az egyik sarokba támasztott villára emelte, és közben lassan rájött, hogy Jake Rand nem akarja engedni, hogy segítsen neki. Az is rosszulesett neki, hogy kis madárkának nevezte. Bátyja, Chase szokta így hívni, amit ő szívből utált. – Erősebb vagyok, mint amilyennek látszom, Mr. Rand, és hozzászoktam ott kint az emelgetéshez. – Ebben nem kételkedem. Maga az apja szerint is egy valódi kis munkásember. Micsoda? Valódi kis munkásember? Meg kis madárka? Indigo a fogát csikorgatta. – Felnőtt vagyok, ebben a hónapban lettem tizenkilenc éves. – Olyan sok? – A villával az elválasztófalon át dobálta a szénát, igen pontosan betalálva a box hátuljába. A félhomályban elvigyorodott. – Nem is látszik annyinak. Indigo igyekezett feltűnés nélkül kihúzni magát. – Pedig annyi vagyok. A férfi megállt dobás közben, széles vállain megpihentetve egy villára való szénát. A lány nem értette a férfi arckifejezését. – Nem akartam megbántani. – Befejezte a dobást, és újabb szénakupacot tűzött a villára. – Az ilyen finom alkat igenis jól áll egy nőnek. Amíg nem találkoztam magával és az anyjával, azt hittem, a húgom, Mary Beth kicsi. De maga mellett valóságos amazon. – Közepesen magas vagyok, nem vagyok kicsi. Jake ezúttal megállt a rakodásban, a villa fogait a deszkába szúrta, majd a nyélre támaszkodva végigmérte a lányt. Egy hosszú pillanat elteltével elvigyorodott és azt mondta: – Jó, legyen közepes. Az az érzésem, hogy megsértettem. Ha igen, kérem, ne haragudjon. A bocsánatkéréstől Indigo gyermetegnek érezte magát. Majd nemsokára megérti a férfi, hogy alacsony termete egyáltalán nem CATHERINE ANDERSON

41 INDIÁN ÉGBOLT

akadályozza őt. – Amíg ezzel végez, hozok egy kis zabot és vizet Bucknak. Érezte, ahogy a férfi tekintete követi a takarmánykamrába. A húszkilós zaboszsák szinte üres volt. Indigo felugrott a rakásra, hogy levegyen egy másikat. Már éppen megfogta a zsák két végét, amikor érezte, hogy nagy kezek óvatosan átfogják a derekát. A váratlan érintéstől meghökkent. Hátranézett a válla felett, éppen Jake Rand sötét szemébe. Érezte, ahogy a férfi meleg lehelete a haját borzolja a homlokán. A férfi mellkasa eltakarta a kilátást; a lány csak ekkor ébredt a tudatára, valójában milyen óriási férfival van dolga. A férfi ujja hegyén is érezte a kezeiben rejlő erőt. – Majd inkább én – mondta Jake mélyen rezgő hangon. Csípőjét elfordítva Indigo kiszabadította magát a fogásból, elhatározva, hogy csak azért is megmutatja, milyen kemény legény. – Mindig én pakolom ezeket a zsákokat, Mr. Rand. Mielőtt megfordulhatott volna, a férfi máris kilopta a terhet a kezéből. – És nagyon is jól pakolja. Éppen egy magasságban állt a férfival, az arca néhány centiméternyire volt a férfiétól. Ilyen közelről jól látta a férfi szeme sarkában a finom ráncokat, és a cserzett bőrét. Furcsán elfogyott a levegője, leugrott a rakásról, hogy kicsit messzebb kerüljön. A férfi nézte, ahogy a lány hátralép, közben feszes ajkai lusta mosolyra húzódtak, sugárzóan fehér fogsora kivillant, szemében valamiféle öröm látszott. A zsákot egy sarokba támasztotta, előhúzta a kését a tokból és felvágta a zsák száját. A lánynak feltűnt, hogy a férfi ugyanolyan gyakorlott mozdulatokkal és könnyedséggel kezeli a kését, mint ahogy ő a sajátját. Jake minden mozdulatára kidagadtak a hátán az izmok, az ázott ing pedig ráfeszült. Indigo megkerülte és kirohant az ajtón, míg a férfi levette a bádog mérőedényt az üres zsákról. Az elülső bejáratnál várt a férfira, maga sem tudta, miért, közben maga mögött érezte a férfi minden mozdulatát, ahogy az Buckot bekötötte. Bárcsak elhalaszthatta volna valahogy az útjukat a bányába! Holnap a többi bányász is ott lesz. Ha ma délután mennek, csak kettesben lesznek a hegyen.

CATHERINE ANDERSON

42 INDIÁN ÉGBOLT

Bár nem fedezett fel semmi fenyegetőt Jake Rand ellenállhatatlan, sötét szemében, valami a férfin mégis félelemmel töltötte el.

CATHERINE ANDERSON

43 INDIÁN ÉGBOLT

Negyedik fejezet A gyaloglás a bányáig a leghosszabb volt, amire Indigo vissza tudott emlékezni. Néhány helyen az út elég meredek volt, az esőtől síkos, így a beszélgetés lehetetlenné vált. Jake Randnek láthatólag semmi kifogása nem volt a hosszú hallgatás ellen, a lánynak azonban igen. Úgy érezte, serceg a levegő a feszültségtől. Szükségszerű volt, hogy ő menjen elöl, többnyire a hátán érezve a férfi tekintetét. Zavarával párhuzamosan egyre nőtt az ügyetlensége, ami elég ostoba dolognak tűnt számára. Hiszen nem egyszer, nem is ezerszer járta már végig ezt az utat. Az átdolgozott nap után az emelkedő utolsó szakaszán Indigo egyre elcsigázottabbá vált. Átázott szarvasbőr ruhája olyan nehéz volt, hogy mozdulni is alig bírt már benne. Észrevette, hogy Jake Rand még mindig könnyedén veszi a levegőt, így csak tovább vonszolta magát, nehogy be kelljen vallania, hogy lassan összeesik. Már úgyis kis madárkának nevezte őt egyszer a férfi. Ha az istállóban tanúsított viselkedését jelnek lehet tekinteni, akkor valószínűleg úgy gondolja, jobb, ha a nők nem nyúlnak semmihez. Ha a hegy megmászása közben kifullad, csak megerősíti a férfi véleményét. Vajon mit fog tenni, ha a férfi megtiltja neki a bányában a munkát? Szúrni kezdett az oldala. Egyik kezét az oldalára tapasztotta és a hegygerincre nézett. Ha szépen egyik lábát a másik után rakja, és nem gondol arra, milyen fáradt, akkor biztosan sikerülni fog. Tudta, hogy menni fog. – Meg kell állnom egy kicsit – szólalt meg egyszer csak a férfi. Indigo visszanézett, próbált úgy tenni, mintha épp nem is levegő után kapkodna. A férfi széles mellkasa egyenletesen emelkedett, egyáltalán nem tűnt fáradtnak. Az eső elől lehajolt egy örökzöld ágai alá, hátát a fa törzsének vetve leült, fél karját behajlított térdére CATHERINE ANDERSON

44 INDIÁN ÉGBOLT

támasztotta. A lány a félig még száraz fenyőtűágyat bámulta és vágyott arra, hogy a férfi mellé szegődjön. Jake megveregette a talajt maga mellett. – Jöjjön csak. Nem harapok. Fehér fogsora kivillant mosolygó szájából. A lány nyakán bizsergés futott végig. Elragadóan jóképű volt a férfi, ahogy ott ült ázott, szélfútta fekete hajjal, esőáztatta ingje a vállára tapadva. Majdnem olyan fekete volt a haja, mint apjának. Még a végén túl könnyen megfeledkezik arról, hogy fehér ember, amit egyáltalán nem engedhetett meg magának. Lehet, hogy a férfi úgy tesz, mintha nem venne tudomást a lány bőrszínéről, de barátságos modorral nem lehetett Indigot megtéveszteni. Már nem. Kezével végigsimította a csípőjét, ahová a kését erősítette, aztán a férfi felé indult. Neki nem kellett lehajolnia, mint Jake-nek. A fenyőágak fél méterrel a feje felett hajladoztak. A férfi nem tűnt fáradtnak vagy kimerültnek. Vajon azért állt meg, mert látta, hogy a lány kifulladt? A büszkeség égetően emelkedett a torkában. Gyengének fogja tartani és eltiltja majd őt a bányától. Tudta előre. – Már nincs messze – szólalt meg. – Még sötétedés előtt vissza kell érnünk. Ha nem érünk vissza, anyám tűkön ül majd. Jake újra megpaskolta a földet. – Hazaviszem sötétedés előtt. Öt perc pihenés nem fog megártani. Kegyelmezzen meg az öregembernek. Nem is látszott öregnek. Sokkal inkább… – de Indigo visszatuszkolta ezt a gondolatot, és levette a tekintetét a csinos, sötét arcról. Hogy távolságot tartson, Jake Randdel szemben ült le, inkább lemondott a fatörzs nyújtotta pihentető háttámaszról. Erős fenyőillat vette körül. Ahogy a fákról lehullott tűleveleken megmozdult, érezte az avar alatti humuszréteg illatát. Az ágak a lány feje fölött lazábban takartak, mint a férfi feje fölött, így az eső is jobban átfolyt, a cseppek hangosan koppantak a kalapján. Miután kioktatta a férfit, milyen meleg a bőrruha, nem szívesen vallotta volna be, hogy most majdnem megfagy. A napnak ebben a szakában már általában vett egy forró fürdőt, és a tűzhely előtt üldögélve melegedett, anyja forró kakaóját kortyolgatva. Válla közé CATHERINE ANDERSON

45 INDIÁN ÉGBOLT

húzta a fejét, de közben tudta, hogy a férfi figyeli, meleg, fáradhatatlan szemével. – Az apja szerint úgy ismeri ezt a bányát, mint a tenyerét. – Ez így van. – Ő úgy gondolja, hogy a bányaomlások nem voltak véletlenek. Maga mit gondol? Indigo azt kívánta, bárcsak megtanulna az apja kevésbé nyíltan beszélni. Jake Rand tekintetéből ítélve valószínűleg már mindent elmondott neki. Ha ez igaz, akkor nem sok értelme van, ha most kitérő választ ad. Próbálta leplezni a borzongást, ami átfutott rajta. – Egyetértek apámmal. A többiben nem vagyok teljesen biztos, de a legutóbbi omlás nem baleset volt. Tekintete a lány vállára tévedt, Indigo csak remélni tudta, hogy a férfi nem veszi észre a vacogását. – Nagyon magabiztosnak tűnik. – Teljesen biztos vagyok benne. Fejszenyomokat találtam a cölöpökön, méghozzá frisseket. Valaki szándékosan gyengítette meg őket. Jake elbámult a lány mellett az esőbe. Nem volt híve annak, hogy férfigondokkal terhelje a nőket, de ebben az esetben nem látott rá lehetőséget, hogy megkerülje a kérdést. – Úgy gondolja, valaki meg akarta ölni az apját? Az a komisz kalap eltakarta a lány szemét. Indigo összeszorította az ajkait. Jake észrevette, hogy a lány szája széle halványlila. – Fázik, kedvesem? Indigo összerezzent. A családján kívül csak Shorty hívta őt valaha is kedvesemnek. Tisztában volt azzal, hogy Jake Rand szóhasználata csak annak a jele, hogyan is tekint a lányra. Ha fehérbőrű lenne, a férfi álmodni sem merne arról, hogy ilyen bizalmasan szólítsa meg. – Csak egy kicsit – válaszolta nagy nehezen. – De hogy a kérdésére is válaszoljak, ha valaki meg akarná ölni az apámat, miért nem öli meg egyszerűen? Nem tudhatta senki, hogy pont abba az aknába megy le. Senki sem tudhatta, csak én. Jake ezen elgondolkodott. – Hogy lehet az, hogy csak maga tudhatott erről? Jake látta, hogy reszket a lány szája, hogy vajon a hidegtől-e, vagy a kellemetlen emlékektől, azt nem lehetett bizonyosan megállapítani. Indigo nagyon fiatalnak és védtelennek tűnt, ahogy CATHERINE ANDERSON

46 INDIÁN ÉGBOLT

vállait büszkén hátravetve, hátát egyenesen tartva ült. Ha most rajta lenne az esőköpenye, levehetné és a lányra teríthetné, gondolta Jake. – Aznap reggelre terveztük a dinamitos robbantást. Én vagyok a robbanóanyag-felelős, nekem kellett volna bemennem, hogy a robbanótölteteket elhelyezzem. Jake igyekezett palástolni a döbbenetét, de tudta, hogy nem sok sikerrel. Robbanóanyag-felelős? Egyetlen kis hiba, és magát is, meg mindenki mást is a túlvilágra repítheti. Jake számára nem tűnt helyénvalónak megengedni, hogy egy lány ekkora kockázatot vállaljon. – Furcsa volt – folytatta. – Ahogy be akartam menni, nem találtam sehol a gyújtózsinór spulniját. Előző este megkértem Shortyt, hogy mindent készítsen össze, amire szükségem lehet a lőporos kunyhóból. – Ezek szerint nem tette meg. – De ő úgy gondolta, hogy igen. – Indigo intett. – Shorty emlékezete körülbelül három centi hosszú. Szóval felmentem a lőporos kunyhóba, hogy megkeressem a gyújtózsinórt. Apró álla kissé felfelé mozdult. Jake megérezte ugyan, hogy milyen nehéz lehet most folytatnia, de mást nem tehetett, csak mosolygott. Valahogyan a kis Mary Bethre emlékeztette a lány. – Mialatt távol voltam, apa arra gondolt, hátha Shorty már levitte a gyújtózsinórt a robbantás tervezett helyszínére. Lement, hogy megnézze. Éppen visszaértem a főbejárathoz, amikor… – Mély lélegzetet vett. – Mindannyian hallottuk az omlást. Először nem is jutott eszembe, hogy apám bent lehet. – Egy rövid időre olyan mély hallgatásba borult, hogy Jake nem tudta eldönteni, vajon akarja-e folytatni. – Szóval, nekem kellett volna odalent lennem, tehát nem az ő életére törtek. Vajon hibásnak érezte magát, mert az apja sérült meg helyette? Jake akarata ellenére tovább faggatta a lányt. – Nem lehet, hogy maga volt a célpont? – Ki akarna engem megölni? Egyáltalán, ki akarhatná megölni az apámat? – Ki az a Shorty? Megbízható a fickó? – Teljes mértékben. CATHERINE ANDERSON

47 INDIÁN ÉGBOLT

– Tehát biztos abban, hogy Shorty nem készakarva felejtette el a gyújtózsinórt, hogy az apjának le kelljen mennie a tárnába? Indigo elharapott egy mérges választ. Jake Rand soha nem találkozott még Shortyval, nem tudhatta, milyen messze jár az igazságtól ezzel a feltételezéssel. Jake Rand vonásai ellágyultak, mintha csak olvasott volna a lány gondolataiban. – Nem áll szándékomban ajtóstul rontani a házba és mindenkit gyanúsítgatni. Csak hát… – mélyet sóhajtott, egy vizes hajtincset kifésült a homlokából nem gyakran esik meg velem, hogy valakit azonnal megkedvelek, de a maga apjában van valami különleges. – Mosolyra húzódott a szája. – Olyan őszinteséggel tud az emberre nézni, amivel ritkán találkozik az ember. Szeretnék rajta segíteni, ha csak lehetséges. Még egy tucat dolgot tudott volna említeni, amit a lány valószínűleg azonnal el is utasított volna, de ebben tényleg volt igazság. Indigo apjában volt valami különleges. Ezt a nézését már Indigo is látta. Ritka őszinteségnek is lehetett nevezni, de Indigo eddig sokkal inkább jóságnak gondolta. A lányban mérséklődött az ellenszenv. Talán mégis igaza van az apjának, hogy megbízik ebben az emberben. Rossz szokása, hogy túlságosan bizalmatlan az idegenekkel szemben. Mégis volt valami nyugtalanító Jake Rand szemében, gondosan álcázott tekintete mintha rejtegetne valamit. Ez zavarta a lányt. De hát sok ember viselkedik kimérten az idegenekkel. Neki sem kellene túlságosan hamar véleményt alkotnia. – Shorty régi barátunk. Apám megbízik benne, és én is. Akárki is volt, aki meg akarta rongálni a bányát, meggyengítette a cölöpöket, hogy a tárna beomoljon a dinamit robbanásakor. Ha a robbanóanyag-szakértő nem tudja, mit csinál, egy egész alagutat be tud omlasztani. Mivel én nő vagyok, mindenki azt gondolta volna, valami ostoba hibát vétettem. Jake-nek egyáltalán nem tetszett a lány helyzetértékelése. Pont, ahogy Jeremy megjósolta: előbb vagy utóbb valaki mindenképpen rossz helyen lesz. – Akkor hát nem is akartak senkit fizikailag bántalmazni, a szándék csak az volt, hogy a bánya bezárjon? CATHERINE ANDERSON

48 INDIÁN ÉGBOLT

– Van, aki nem szereti, ha indián van a közelben, apámmal pedig azért különösen agyafúrtak, mert komancs. – Indigo könnyedén vállat vont. – Biztosan maga is hallott rólunk meséket: mi vagyunk a legvérszomjasabbak a csapatban. Aki valakinek közülünk hátat fordít, örökre elbúcsúzhat a skalpjától. Ha valami eltűnik, rögtön biztosan tudják, hogy mi loptuk el. – A lány szája legörbült, orcáján a gödröcske még jobban elmélyült. – Nem akarják megölni, azt nem mondom, csak azt akarják, hogy elmenjen. – Egyvalamit nem értek. Hogy tudhatott bárki arról, hogy pont azon a reggelen tervezték a robbantást? – Ebből nem csinálunk titkot. Sőt, ellenkezőleg, a robbantások napján senkit nem engedünk a tárnákba, amíg be nem fejeztük, ezért mindig előre tudatjuk a bányászokkal, hogy jöhetnek kicsit későbbre dolgozni, mint más napokon. – Tehát a városban valószínűleg mindenki tudott róla. – Így van. Mint ahogy arról is, hogy senki nem lesz a bányában. Jake most a lány ajkait figyelte. A kis huncut azt füllentette, hogy nem is fázik annyira. – Azt is tudták, hogy maga bemegy. Igaz? – A lány bólintott. – Akkor mégiscsak lehetséges, hogy maga volt a célpont. – De hát mondtam már, ki akarhatná a halálomat? Nem. Akárki vágta is be a bányafákat a fejszével, túlságosan meggyengítette. Valószínűleg nem gondolták, hogy bármi történhet, amíg a töltet fel nem robban. Addigra pedig már biztonságosan kiértem volna. A tárnák furán tudnak viselkedni. Ha a bányafák meggyengülnek, a föld megcsúszhat fölöttük. Ezután már a legkisebb rázkódás is omláshoz vezet. Apám balszerencséjére lement és mozgatni kezdte a dolgokat, a gyújtózsinórt keresve. Most Jake vett egy nagy lélegzetet. Megpróbálta elképzelni, milyen rémisztő lehetett a lánynak, amikor rájött, hogy az apja a bányában van. – Van valaki, akire konkrétan gyanakszik? Indigo habozott. Máris sokkal többet árult el, mint amennyit szabadott volna. Jake Rand valahogy képes volt kihúzni belőle a válaszokat. A lány a férfi szemébe nézett, de csak aggodalmat látott benne. CATHERINE ANDERSON

49 INDIÁN ÉGBOLT

– Megbízhat bennem – vetette közbe, újra azt a nyugtalanító érzést ébresztve Indigóban, hogy olvas a gondolataiban. Éppen a fordítottjához volt eddig hozzászokva. – Tudnom kell mindenről, hogy segíteni tudjak. – Talán Henley-ék – vallotta be a lány. – De ez csak találgatás, és nem szeretném senkitől visszahallani. Nem tisztességes dolog úgy gyanúsítani másokat, hogy nincs semmi bizonyítékom. Jake meglehetősen jólelkűnek tartotta a lány gondolatát, mivel épp az előbb fejtette ki, hogy fordítva ez egyáltalán nem így működik. – Tőlem nem tudja meg senki. De miért gyanakszik éppen rájuk? – Nem gyanúsítok senkit, pontosítsunk. Csak azért gondolok rájuk, mert a mienkétől nem messze van a bányájuk, és nem különösebben kedvelik az eltérő fajhoz tartozó embereket. Faj. Jake összerázkódott. Ez a szó rendkívül utálatosan hangzott. – A munkások közül volt olyan, amelyik nem akart segíteni kiásni az apját? A lány keserűen felnevetett. – Mindegyik. Kivéve Shortyt és Stringbeant, természetesen. Ők szinte családtagok. A többiek az ellenkező irányba futottak. Ha a tárna egyik vége beomlik, a többi is beomolhat. Ezzel mindannyian tisztában voltunk. A férfiak közül soknak van családja, akik tőlük függenek, úgyhogy egyáltalán nem hibáztathatom őket. Jake lassan újra végiggondolta az eseményeket, igyekezett megtalálni a gyenge láncszemet a történetben. Egy gondolat furakodott az összes többi elé. – Maga tisztában volt azzal, hogy további omlás történhet, mégis bement az apjáért, hogy kihozza, majd visszatért és utólag megvizsgálta a bányafákat? – Természetesen bementem az apám után. És tudnom kellett azt is, mi okozta a bányaomlást. Tudja, nem ez volt az első. Már gyanakodtunk, hogy valaki babrál. Elég sokan dolgoznak nekünk. Ha más tárnákban is babráltak, akkor az életük foroghat kockán. Maga mit tett volna a helyünkben? Jake a fatörzshöz támasztotta a vállát. – Ugyanezt, valószínűleg. Csak hát…

CATHERINE ANDERSON

50 INDIÁN ÉGBOLT

– Én nő vagyok? – fejezte be a lány a mondatot. – Valamit meg kell értenie, Mr. Rand. Gyermekkorom óta apám mellett dolgozom. Nem állok félre, amíg mások elvégzik a piszkos munkát. – Ebben teljesen biztos vagyok. Ez azonban nem érvényteleníti azt a tényt, hogy maga rettenetes kockázatot vállalt. A lány keze ökölbe szorult a nedves nadrágszáron. – Ha egy férfi megy be és hal meg, az kevésbe lett volna tragikus? És különben is, volt más választásom? Nem kérhettem meg Shortyt vagy Stringbeant olyasmire, amit én nem tennék meg! Vagy bemegyek, vagy bezárhatom a boltot. Jake nem vádolhatta a lányt a bátorság hiányával. Egy pillanatig csak figyelte és megállapította, hogy a rövid pihenő alatt elég erőt gyűjtött a továbbhaladáshoz. Majd később lesz még idő a további kérdésekre. Felkelt, és a kezét nyújtotta Indigónak. A lány rövid habozás után a férfi tenyerébe tette finom ujjait. Jake talpra segítette, közben elképedve érezte, milyen könnyű a lány. Kicsi és hajlékony keze jéghideg volt. Jake a szükségesnél kissé tovább szorította a lány kezét, hogy kissé átmelegítse, miközben kihúzta a fa alól. Észrevette, hogy a lány bőre ki van cserepesedve. Az anyjáé is ilyen volt valamikor. – Elállt az eső – szólalt meg Indigo. Jake nem is vette észre. Elengedte a lány kezét, így az megmozdulhatott, és teljes sebességgel útnak is indult. A férfi kis híján újra elmosolyodott. Ez a lány a bányában bemerészkedik a veszélyes tárnába, mégis egy férfi érintése elveszi a bátorságát.

Indigo felkészült, hogy Jake Randnek teljes körű bemutatót tart apja tevékenységeiről, és meg volt döbbenve, amikor a férfi minden dolog mellett elment, amiről azt remélte, hogy majd megmutathatja neki, és ehelyett a kihozott bányafákat akarta mindenáron látni. Miután hosszasan vizsgálgatta őket, egyetértett a lánnyal abban, hogy valaki fejszével beléjük vágott. – Az időjárás természetesen megsötétítette a fejsze nyomait – magyarázta a lány. – De az omlás után még frissek voltak a vágások.

CATHERINE ANDERSON

51 INDIÁN ÉGBOLT

Jake a rakás mellett guggolva felnézett, tekintetük találkozott. – Megsötétedtek ugyan, de még mindig látszik, hogy frissek. A férfi tekintete zavarba ejtő volt. Úgy tűnt, jobban aggódik a bányaomlás miatt, mint amennyire egy idegennek kellene. Indigo elkapta a tekintetét. A sötétség kezdett leszállni. Az erdő mélyén a meténg, a borostyánfa és az eperfa tarka kuszasága végtelenbe nyúló, fekete ürességnek tűnt. A levegő az éjszaka csípős, hideg illatát hozta. Gyorsan el kellene mondania mindazt, amit a férfinak tudnia kell, hogy elindulhassanak hazafelé. De vajon miért a bányafákat tanulmányozza, amelyeknek semmi köze a másnapra betervezett munkához? Már nem sok maradt a nappali világosságból. A legtöbb szülőtől eltérően Indigo szülei majdnem mindenben engedték, hogy a lány a saját belátása szerint cselekedjen, de néhány dologban szigorúak voltak, különösen, ami a társadalmi előírásokat illeti. Az egyik szabály, amelyhez ragaszkodtak, hogy a fiatal nők nem tartózkodhatnak sötétedés után úriemberek társaságában. Ezt egyszerűen nem tette meg senki, bármennyire megbízható volt is a férfi. Samuel Jones, a vegyesbolt tulajdonosa kénytelen volt feleségül venni Elmira Johnsont, mert elvitte piknikezni, de útközben eltörött a lova lába, és ezért nem tudta időben hazavinni a lányt. Indigo úgy gondolta, Jake Rand nem szívesen mondaná ki a boldogító igent egy puskacsővel a hátában. – Meg akarja nézni a mosót? – kérdezte a lány. – A mosó az mosó. Inkább a beomlott tárnákat nézném meg. Indigo elrejtette bosszúságát. Most akkor vezetni akarja ezt a bányát, vagy beszédet akar mondani róla? Amikor a főbejárathoz értek, Indigo meggyújtott két lámpást, egyet átadott a férfinak, majd előrement a bánya gyomrába. A csilléket meg a bányászok és a felszerelésük szállítására használt kis kocsit kikerülve gyalog indult neki a sínek mellett, hogy a férfi jobban szemügyre vehessen mindent. A hideg, dohos földszag émelyítően nehezedett rájuk. A hangjuk visszhangzott a falakról. Indigo észrevette, hogy a férfi árnyéka hosszabb, mint az övé. Egyre kellemetlenebbül érezte magát. Az őket elnyelő sötétségben nem lehetett pontosan tudni, milyen gyorsan fogy el a nappali világosság, és a férfinak egyáltalán nem volt sürgős. CATHERINE ANDERSON

52 INDIÁN ÉGBOLT

– Csak két beomlott tárnát lehet itt lent látni – magyarázta Indigo. – Beljebb még áporodottabb a levegő? – Még nem jutottunk olyan mélyre – kiáltott vissza a lány. – És van több szellőzőakna is. – Hol történt a harmadik omlás? – A másik bányában. – Az hol van? – A hegy másik oldalán, innen úgy nyolc-tíz kilométerre. Apa rávette Chase-t, hogy kérelmezze a bányafeltárási engedélyt ott, hátha ez a bánya kimerül. Bizonyos mértékű fejtést ott is kell végeznünk, hogy az igény fennálljon, de nincs elég emberünk, hogy teljes munkaidőben dolgozzunk. Amikor a baleset helyszínére értek, a férfi ráérősen áttanulmányozta a törmeléket, amit még nem takarítottak el. A hideg elleni védekezésképpen Indigo egyik lábáról a másikra állt. Majdnem megvadult attól, mennyire érdeklődött a férfi a törmelék iránt. Azt még megértette volna, ha az iránt mutat érdeklődést, mekkora munka lesz a helyreállítás. De ehelyett sokkal inkább foglalkoztatta a beomlott bányafa és a bánya általános állapota a két omlás előtt. – Hol tervezték a robbantást? – Még beljebb. A bányának az a része be van omolva. A férfi felegyenesedett. – Azt hiszem, eleget láttam. Pedig eleddig semmit sem látott, legalábbis semmi olyasmit, ami Indigo szerint számított volna. Hogyan lesz a csapat vezetője, ha nem tud semmit a folyamatban lévő munkálatokról? A lány lenyelte a kérdést. – Szeretném megnézni a másik alagutat is – mondta Jake. – Túl messze van ahhoz, hogy ma este odamenjünk. Haza kell érnem. Jake felemelte a lámpását és tekintete megállapodott a lányon. A fény a mellkasát és az arcát világította meg, elég fenyegető látványt nyújtva. A lány kiszolgáltatottnak érezte magát. Úgy érezte, a háta mögötti végtelen sötétség jeges ujjai a nyakára zárulnak. CATHERINE ANDERSON

53 INDIÁN ÉGBOLT

– Ne haragudjon, hogy eddig késlekedtem. – A lány ajkaira nézett. – Már biztosan majd megfagy abban a vizes bőrruhában. A lány tiltakozni próbált, de túlságosan izgatott volt ahhoz, hogy ki is mondja. A férfi könnyedén a vállára tette a kezét és kivezette a lányt a bányából. – Holnap délután átmehetnénk a másik helyszínre? – A férfi hangja visszhangzott, a szótagok egymásba értek, úgy hangzott, mintha háromszor is elismételt volna minden szót. – Most épp nem dolgozunk odaát. – Nem baj, akkor is szeretném látni. – Szívesen átkísérem. De mivel ott éppen nem ásunk, csak időfecsérlés lesz. A férfi megfordult. A lámpás fénye előbb átívelt a lányhoz, majd a földfalakra vetődött. – Úgy gondolja, nem valami értelmes dolog, amit csinálok, igaz? Azért vagyok olyan kíváncsi a bányaomlásokra, mert szeretném tudni, hogyan idézték elő. Csak az ellen tudunk védekezni, amit ismerünk. Nem tudom megakadályozni a további vandalizmust, ha nem tudom, mire ügyeljek. Úgy gondolom, ez most mindennel szemben előnyt élvez. Indigo hunyorgott a vakító fényben, és elfordította a tekintetét. – Nem engedhetjük meg magunknak, hogy éjjeliőrt tartsunk, ha erre gondol. Jake elmozdította a lámpást, hogy ne világítson a lány szemébe. – De azt sem engedhetik meg maguknak, hogy napokat töltsenek a helyreállítással, hogy aztán egy újabb omlás miatt bezárni kényszerüljenek a bányát. Ezt Indigo is nagyon jól tudta. – A legutóbbi omlás óta minden reggel ellenőrzöm a bányafákat munkakezdés előtt. Mi mást tehetnék még? Indigo egy kis mosolyfélét vélt felfedezni a férfi szája körül. – Még nem jutottam el idáig. Ezért vagyok tele kérdésekkel. De értem, hogy ez nem a megfelelő hely, hogy fel is tegyem őket. Jéghideg van idelenn, maga pedig reszket, mint a nyárfalevél. A férfi megfordult, folytatta útját, a lány követte és így szólt: – Akármennyire hideg van is itt, szeretném, ha folytatná, és még most, nekem tenné fel minden kérdését. Anyámnak elég gondja van így is. CATHERINE ANDERSON

54 INDIÁN ÉGBOLT

– Nem hiszem, hogy megkönnyebbül, ha hallgatunk. Ő is tisztában van azzal, hogy a legutóbbi omlás nem baleset volt. Maga itt dolgozik. Ezt valószínűleg egy pillanatra sem felejti el. – Mégis szeretném, ha nem túl sok szót ejtene erről előtte. A bejáratnál a férfi eloltotta a két lámpást és kibámult a szürkületbe. Indigo ellépett mellette, megkönnyebbülve, hogy újra a szabad levegőn van. Érzékelte magán a férfi tekintetét, és visszanézett. – Súlyos teher lehet ennyi gondot egyedül cipelni – jegyezte meg Jake Indigóra célozva. A lány kihúzta magát. – Sohasem panaszkodtam. – Nem, azt elhiszem, hogy nem. – A férfi kilépett az alkonyatba. – Ha ez könnyebbséget jelent, természetesen ügyelni fogok arra, mit mondok, amíg a házban tartózkodunk. Cserébe értékelném, ha elgondolkozna azon, mit felejtett el esetleg elmondani nekem. Minden beszerezhető munícióra szükségem van. Indigo figyelmét nem kerülte el, hogy a férfi egyes számban beszélt, nem többes számban. Már veszi át a hatalmat. Mintha csak egyértelművé akarta volna tenni a dolgot, a hegyről lefelé a férfi ment elöl. Nem jutottak messze, amikor Jake egyszer csak keményen megszorította a lány csuklóját. Hirtelen a mellkasához rántotta Indigót, acélos karjával magához ölelte. A lány megpróbált kievickélni a szorításból, és elborzadva látta, hogy a férfi kést ránt. – Maradjon már nyugton – suttogta sürgetően. – Utitársunk akadt. Indigo megmerevedve igyekezett a válla fölött hátranézve felmérni, mire gondolhatott a férfi. Körülbelül tizenöt méterre láthatott el. Azon túl az árnyékok mind egybefolytak a sötétséggel. Három gally himbálózott a szélben. Egy bokor rezzent. Jake valamitől megijedt, ez biztos. A lány érezte a férfi szívének dübörgését. Indigo a maga részéről megkönnyebbült, hogy a férfi azért ragadta meg, hogy védelmezze, nem pedig egyéb szándékkal. De bármi ólálkodott is a fák között, Indigónak kétségei voltak, hogy annyira megijedne tőle, mint Jake Randtől az imént. Korábban az istállóban már megérezte benne a visszafojtott erőt, amely most CATHERINE ANDERSON

55 INDIÁN ÉGBOLT

valóságossá vált. Teste izmokkal volt kipárnázva, inak húzódtak rajta, mind pattanásig feszült. Érezte, hogy a férfi körülveszi, és tudta, hogy esélye sincs kiszabadítania magát, amíg a férfi úgy nem dönt, hogy elengedi. – Farkas – suttogta. – A legnagyobb, amit valaha láttam. Indigo megpróbált megszólalni, de a férfi acélos karja kipréselte belőle a szuszt. Combja acélkeményen feszült a lányéhoz. Teste forrósága átsütött a nedves ruhákon. – Én elvonom a figyelmét, maga pedig feliramodik egy fára, rendben? A lány bepréselte egyik kezét a férfi mellkasa és maga közé. – Ez a… barátom… Lobo… a barátom. Nem bánt minket. A férfi szorítása egy cseppnyit kiengedett. – A barátja? A lánynak sikerült levegőt vennie. Ahogy ilyen közel állt hozzá, észrevette, hogy alig ér a férfi válláig. Alulról látta a férfi állkapcsát és a szőrpamacsokat a torka felett. A férfi illata – a gyapjú, az izzadság és a férfias pézsmaillat kellemes keveréke – teljesen beburkolta a lányt. Széles kézfeje, hosszú ujjai a lány bordáin nyugodtak, még a bőrruhán keresztül is érezhető volt a melegük. – Igen, a barátom. – Bár a férfi közelsége elbátortalanította, önkéntelenül is elmosolyodott, amikor a férfi arcán meglátta a hitetlenkedő kifejezést. – Lobónak hívják. Jake visszadugta hüvelyébe a kését. Indigo úgy mondta ki ezt a mondatot, mintha természetes dolog lenne, hogy mindenkinek van egy farkas barátja, és úgy tűnt, fulladozik a nevetéstől. Jake tiszta idiótának érezte magát. – Lobo – ismételte el. – És a maga barátja. Hogy nem találtam ki egyből? Lenézett és megmerevedett, még mindig szorosan tartva a lányt. Miközben az imént megragadta, leverte a kalapját. Azok után, hogy egész délután a haja színét próbálta eltalálni, most nem győzte bámulni. Nem mahagóni volt, mint az apjának, nem is világosbarna, de nem is szőke. Leginkább vörösesbarnának lehetett nevezni, a sötét, gazdag mézhez hasonlított a színe, rezesen csillogó aranycsíkokkal mindenütt. Rövid dulakodásuk közben kikötődött a hajszalag és a vállára omlott egyenes szálú, selymes hajtömege, amelyet már csak félig-meddig tartottak a hajtűk. CATHERINE ANDERSON

56 INDIÁN ÉGBOLT

A világos árnyalat olyannyira ellentétben állt a lány sötét arcszínével, hogy rögtön szembeötlött az ereiben csordogáló indián vér; talán egy sötétebb hajszín nem ezt a hatást keltette volna. Vörösesbarna haja és hihetetlen kékségű szeme rögtön elárulta, hogy nem a napon sütkérezve szerezte bőrszínének árnyalatát. Indigo megjelenése a természet játékának eredménye volt. Ritkaságszámba ment, de komancs őseinek érett barna bőrszínét örökölte, a haja pedig egy világos bőrű fehér asszonyé volt. Igen, a természet játékának eredménye, de Jake nem nevetett. Anélkül az istenverte kalap nélkül a legfeltűnőbb szépség volt, akivel valaha is találkozott! Tekintete vad volt, ugyanakkor minden vonása nőiességet sugárzott, olyan törékeny és könnyű volt karjai között, hogy szinte anyagtalannak érezte. Csak kellemes puhaságot érzett. Ahol csak érintkeztek, mindenütt melegséget érzett. Elkezdett beszélni, de ahogy a lány szemébe nézett, mindent elfelejtett, amit mondani akart. Mintha csak két szívverés között ütés érte volna, hirtelen hatalmas vágy áramlott át rajta a lány után, és ezen jó néhány pillanatig nem tudta túltenni magát. Mivel ő maga olyan magas volt, általában a magasabb termetű nőkhöz vonzódott, de Indigo tökéletesen illett összekulcsolt karjaiba. Meleg és puha mellei a bordájához nyomódtak, szinte átégették az ingét. Karjával átfogta a derekát, így a lány medencéje épp a férfi combjához nyomódott. Egy röpke pillanatra elképzelte, ahogy kissé megemeli, elképzelte a bőrét, hogy milyen finom érintése lehet, elképzelte, ahogy a lány a két lábával átöleli, miközben ő beletemetkezik a lány testébe. – Mr. R-Rand! Jake hallotta ugyan a bizonytalanságot a lány hangjában, mégsem tudott azonnal felmerülni a mélységből, tekintete a lány szájára révedt. Csak az ártatlanság, amelyet a lány szemében látott, vetett gátat a mozdulatnak, hogy lehajoljon és megcsókolja. Érezte a lány szívének a dobogását és tudta, hogy félelemmel tölti el. A lány megmerevedett, kis kezei ökölbe szorultak a férfi ingén, hátát meggörbítve igyekezett távolságot teremteni kettejük között. – Mr. Rand! Jake csak pislogott. Majd nyelt egyet. Megpróbált levegőt venni, de a tüdeje nem akart engedelmeskedni. Aztán, nem valami CATHERINE ANDERSON

57 INDIÁN ÉGBOLT

finoman, figyelmeztetés nélkül elengedte a lányt. Indigo egyensúlyát vesztve támolyogni kezdett. Jake a lány egyik karját elkapva megállította. A lány a kalapját keresgélte, és ahogy meglátta, elhúzódott a férfitól, hogy felvegye. Vajon mi a fene ütött belém? – gondolta döbbenten Jake. – Hiszen épp csak hogy nem iskolás lány! Ahogy ránézett, alig akarta elhinni, hogy tizenkilenc éves és ezzel eladósorba került. Jake mindig is undorodott az ártatlan lányokra vadászó férfiaktól, és ez így marad ezután is. Utálta a hűtlen férfiakat is, pedig őrá a menyasszonya várt Portlandben. És most itt van, és Farkasölő lánya iránt érez csillapíthatatlan vágyat? Nagy fenékbe rúgásra volt szüksége, de azonnal. A vére még mindig forrt, ahogy a haját felcsavaró és megtűző Indigót nézte. Egy pillanattal később máris a fülébe húzta a kalapját. Jake úgy érezte magát, mint amikor valaki eloltja az egyetlen gyertyát a szobában. A lány keze reszketett, ebből a férfi rájött, hogy megérezte benne a változást, mialatt a karjaiban tartotta. Elég sok nővel volt már dolga ahhoz, hogy felismerje, ha valamelyikük fél a férfiaktól. Te jóisten! Hogy is viselkedhetett így? Hiszen még gyerek! A probléma csak az volt, hogy amikor a karjaiban tartotta, egyáltalán nem tűnt gyermeknek. Jake a fákat bámulta és igyekezett valamit kitalálni, amivel el lehetne simítani a dolgokat. De semmi sem jutott az eszébe. Lehet, hogy ártatlan, de azért nem annyira. A nők ösztönösen megérzik az ilyesmit, akármilyen fiatalok is, mindig felismerik, ha egy férfi olyasmire gondol, amire nem kellene. Jake észrevette Lobót közeledni a bokrok között, és úgy döntött, minél kevesebbet szól, annál jobb. Nem épp az ékesszólásáról volt híres. Ha most mentegetőzni kezdene, valószínűleg belezavarodna, és csak rontana a helyzeten. – Szelíd farkas? – kérdezte erőltetetten könnyed hangvételben. – Ne mondja! Gondolom, a fél erdő összes vadja maga után csatangol. A lány kikandikált a kalapja karimája alól, kissé bizonytalanul. Jake félig-meddig azt várta, hogy menekülőre fogja, és nem is tett volna ezért szemrehányást. CATHERINE ANDERSON

58 INDIÁN ÉGBOLT

– Nem, csak Lobo. De azért etetek még néhány vadat. A szarvasokat, természetesen. Azok állandóan koldulnak. Van aztán még egy öreg puma, amelyik elvesztette már szinte az összes fogát, és egy mosómedvecsalád. Odajönnek és a tenyeremből esznek, de általában nem követnek. – Fogatlan puma. Gondolom, a karmai nem számítanak, ugye? – Nem ostoba az a puma, Mr. Rand. Ha megsebesít, senkije nem lesz, aki mindennap enni ad neki. – És a mosómedvék? Velük miben egyezett meg? Ahány mosómedvével én találkoztam, mind harapós volt. – Valószínűleg megijesztette őket. Bárki harapóssá válik, ha megijeszti az ember. Egy lány is, példának okáért? Jake csendesen nevetett és a fejét csóválta. – Soha nem láttam még ekkora és ilyen színű farkast. – Yukonból származik. Jake-nek ezt emésztenie kellett. – Hogyan került a maga tulajdonába? – Nem az enyém. Csak barátok vagyunk. A farkasnak nincs gazdája, nem is lehet igazán. Ő választ. A vadállatok mind ilyenek, de főleg a farkasok. – Kicsit távolabb ment a bozótos felé, ahol a farkas eltűnt. – Úgy három évvel ezelőtt egy öreg bányász útja erre vezetett északról. Amikor továbbállt, Lobo inkább itt maradt. Azóta jó barátok vagyunk. Tehát a vadállatok ilyenek? Jake zsebre vágta a kezét, hátha akkor a lány egy kicsit kevésbé érzi magát fenyegetve. Bizony elvesztette a fejét egy pillanatra, vallotta be saját magának. De vajon tényleg muszáj a lánynak úgy viselkednie, mintha Jake hegyes szarvakat viselne? Bocsánatot kellett kérnie. Nem kerülgethette tovább a forró kását. Csak reménykedni tudott, hogy megtalálja a megfelelő szavakat. – Ne haragudjon, hogy ilyen vadul megszorítottam. – Semmi baj. Meglepte magát a farkas. A lány is meglepte. – Attól tartok, jól megijesztettem. – Ó, istenem, mennyire gyűlölte azt a rohadt kalapot! – Ha így van, bocsásson meg, kérem. – Nincs szükség rá. Csak meg akart védeni. CATHERINE ANDERSON

59 INDIÁN ÉGBOLT

Tehát védelmezésre van szüksége, ez jó. Méghozzá tőle. Újra sikerült nevetnie. – Tudni akarja az igazat? Azt hittem, farkasvacsora leszünk. Egy egész falkát képzeltem ide, csupa éhes dögöt. Pokolian megijedtem. Mintha egy kis mosolyt vélt volna felfedezni a lány szája körül. Eddig jó. Már nem tűnt úgy, mint aki menekülőre akarja fogni. – Soha nem támadna emberre, kivéve persze, ha úgy gondolja, hogy az a valaki nekem akar fájdalmat okozni. Burkolt fenyegetés? Jake tisztában volt azzal, hogy nincs más választása, mint elfogadni a helyzetet. Ha jobban érzi magát, miután a farkassal megfenyegette, ám legyen. – Hát akkor mostantól vigyázni fogok, mit teszek. – Hát persze hogy vigyázni fog! Mostantól meg sem érinti a lányt. Az égre pillantva hozzátette: – Most azonban jobb lesz, ha lemegyünk a hegyről. Mindjárt sötét van. Indigót nem kellett biztatni. Jake-nek ugyancsak szednie kellett a lábát, hogy tartsa az iramot.

Farkasölőék otthonának egyszerűsége lenyűgözte Jake-et. Rövid látogatást tett Farkasölőnél, majd elvégezte az esti tennivalókat. Amikor azokkal elkészült, a tűz előtt megpihent egy durván ácsolt zsámolyon, és a gőzölgő kávét szürcsölgette, amíg Loretta el nem készült a vacsorával. Maga mögött hallotta, ahogy Indigo fürdik. Mindössze ebben a kis fürdőben volt lehetősége az elkülönülésre, amelyet Farkasölő a konyha egyik sarkában épített fel. Alig volt ez több egy paravánnál, amely a kádat és a mosdót takarta, plafon nem volt, a fal éppen Jake álláig ért. A lány időnként szóba elegyedett az anyjával. Egy portlandi nő nem is álmodhatott volna arról, hogy egy szobában fürdőzzön egy férfival, akár van ott paraván, akár nincs. Indigo flanel hálóingben jött ki a fürdőhelyiségből, amelyre pongyolát vett, a lábán pedig nehéz, szőrmével bélelt mokaszint viselt, amely apró lábait óriásinak mutatta. Amikor anyja átnyújtott neki egy csésze forró kakaót, odaült ő is Jake mellé a tűz közelébe egy másik zsámolyra, és láthatólag egyáltalán nem volt tudatában, hogy öltözéke nem éppen a legmegfelelőbb. Milyen hihetetlenül CATHERINE ANDERSON

60 INDIÁN ÉGBOLT

édes és egyszerű is volt ez a lány! Bárcsak ilyen egyszerű és nyílt lenne minden ott is, ahonnan ő jött. Nem mintha nem viselkedett volna hölgyhöz méltóan. Zsámolyát olyan messze rakta le Jake-étől, amennyire csak lehetett, olyan messze, hogy a férfi attól félt, át sem tud így melegedni. És a hálóruhája is mindenképpen mértéktartó volt. Semmi értelme nem lett volna újra felöltözni lefekvés előtt. A káddal sem volt semmi baj, hiszen mi mást tehetne az ember, ha tiszta sár, és az egyetlen kád a konyhában van? Vörösesbarna haja egyenes, csillogó függönyként omlott a hátára, és olyan selymesnek tűnt, hogy Jake olthatatlan vágyat érzett, hogy megérintse. Tekintetét a lángokra szegezte, próbált úgy tenni, mintha nem is ülne mellette a lány. De azért néha-néha nem tudta megállni, hogy ne vessen egy pillantást oldalra. A lány finom kis szürcsölő hangokat adott ki, ahogy a forró kakaót iszogatta, barnás rózsaszín ajkai édesen tapadtak a csésze vastag peremére. Néha-néha a nyelve hegye is megjelent, hogy tisztára nyalja a szája szélét. Jake elképzelte ezeket az ajkakat a saját bőrén, elképzelte, milyen meleg és édes lehet a lány szája, és görcsbe rándult a gyomra. Mi a ménkő csapott belé? Tudta, hogy ennek véget kell vetnie. Ha nem vigyáz, még a végén a vízforraló közepébe is beleképzelgi magát. Miután Loretta megvacsoráztatta Farkasölőt, Indigót és Jake-et is az asztalhoz hívta. A férfi számára kínkeserves volt a vacsora. Nem értette, hogyan, de Indigónak sikerült az evést is érzékien művelnie. A végén már csak a tányérját bámulta étkezés közben, szinte észre sem vette, hogy hány falat vadhúst, burgonyát és kukoricát nyel le. Nem tudott másra gondolni, csak a fejük fölötti hálófülkékre. Állítólag a fallal csak félig elválasztott, közös légterű szoba egyik felében alszik majd ő, Indigo meg a másikban. Egész éjjel hallgathatja a finom lélegzését, hallhatja, ahogy álmában mocorog. És tudni fogja, hogy csak néhány lépésre van tőle a lány. Jake soha nem vette igénybe szajhák szolgáltatásait, de most elgondolkozott rajta, nem kellene-e mégiscsak kipróbálnia egyet. Emilyvel kötött eljegyzése alatt semmi mást nem osztottak meg egymással néhány szűzies csókon kívül. Jake ugyan már gondolt CATHERINE ANDERSON

61 INDIÁN ÉGBOLT

arra, hogy többet kellene követelnie, de valami homályos szorongás mindig visszatartotta. Emily tagadhatatlanul gyönyörű, kedves, jól nevelt, a tökéletes feleség a számára. Mégsem érzett semmi sürgetést, hogy feleségül vegye. A munkával kapcsolatos elfoglaltságai és társadalmi kötelezettségei eleve kizárták a lelkiismeret-vizsgálatot, de Jake néha azért megállt és belegondolt, eléggé bűntudatosan, vajon tényleg igazán szereti-e Emilyt. Korábban mindig félresöpörte ezt a kérdést. De vajon tényleg igazi szerelem ez? Vajon olyan lenne kapcsolatuk, mint a szüleié, ahol az anyja szüntelenül csak adott, az apja viszont csak elvett? Jake legalább törődött Emily hogylétével. Ez elegendőnek tűnt. Egészen mostanáig. Kortyolt egyet a kávéjából, tekintetét még mindig a tányérjára szegezte. Volt egy szalon szemben, az utca másik oldalán, valami Fogadó az Aranyröghöz, ha jól emlékszik. Talán talál ott valakit a felső emeleten, aki csillapíthatja a vágyát. Halk kaparászás hallatszott a bejárati ajtó felől, ez zökkentette ki Jake-et a tányér bámulásából. Amikor Indigo felállt az asztaltól, Loretta elmosolyodott. – Ez Lobo lesz, visszatért a feleségénél és a családjánál tett látogatásából. Borsózott Jake háta, amikor látta, hogy Indigo kinyitja az ajtót. Még sohasem részesült abban a kétes örömben, hogy egy légtérben tartózkodhat egy farkassal. Hogy leplezze a zavarát, megkérdezte: – Feleség és család? – Ó, igen – válaszolt Loretta. – Az öreg Mr. Morgan juhászkutyája úgy egy hónappal ezelőtt hét kölyökkel ajándékozta meg Lobót. Tudja, a farkasok egész életükre választanak párt. Lobo nagyon komolyan veszi atyai kötelességeit, és többször elmegy a kölykökre vigyázni, amíg Gretel fut egy-egy kört. Friss hússal is mindig ellátja az asszonyát. Lobo besétált. Gyönyörű állat volt, vastag, ezüstösfekete bundájával, szőrös farkával és királyi fejével. Jake belebámult a farkas aranysárga szemébe, és kíváncsi volt, vajon a vadállat is a házban alszik-e. Remélte, hogy nem. Indigo letérdelt, átkarolta a farkas nyakát karcsú karjaival, és arcát az állat nyakába fúrta. Mintha csak mindig kijárna neki, a CATHERINE ANDERSON

62 INDIÁN ÉGBOLT

farkas királyi közönnyel fogadta a lány rajongását, és közben le nem vette a szemét Jake-ről. A férfi úgy érezte, a farkas az ő erejét latolgatja, és tudatában van, hogy nem éppen tisztességes gondolatai támadtak a barátnőjével kapcsolatban. A vadhús megdagadt Jake szájában, és túl száraz lett, hogy lenyelje. Kávéval öblítette le. – Egyáltalán nem úgy viselkedik, mint azok a kutyák, akiket eddig láttam. – Azért, mert ez nem kutya – világosította fel Loretta. – A farkas egy egészen más történet. Nem volt könnyű az elején, míg végül megértettük. Először is, nem tekint senkit a gazdájának. Természetesen imádja Indigót, de még neki sem engedi, hogy utasítgassa. Akkor jön és akkor megy, amikor akar, és egyébként is leginkább azt teszi, amihez kedve van. Még szerencse, hogy az elképzelései rendszerint egybeesnek a mieinkkel. Meglepően illedelmes és gondos állat. Indigo kezet mosott, majd visszatért az asztalhoz és folytatta a vacsoráját. A falatok között részletesebben is kifejtette a farkasok egyéni sajátosságait. Jake megtudta, hogy a farkasoknak sokkal nagyobb karmaik vannak, mint a kutyáknak. Hihetetlenül független állatok, de hűségesek az utolsó csepp vérükig. A falkaösztön annyira fontos része az életüknek, hogy a háziasítást is elég jól viselik. A férfi úgy itta a lány lágy és dallamos szavait, mint a fűszeres bort. Azt kívánta, bárcsak nevetne is. – Nem vagyok benne biztos, hogy szeretnék egy olyan állatot, amit nem tudok ellenőrzésem alatt tartani – vallotta be Jake, amikor végül a lány befejezte a mondókáját. Indigo felvonta finom szemöldökét. – Nem, én sem gondolnám. Mit jelentsen ez? Jake elgondolkozva figyelte a lányt. – Ebben valószínűleg eltérő véleményen vagyunk. Az én gondolkodásom azt diktálja, hogy az állat ismerje a gazdáját, és feltétlenül engedelmeskedjen. Két élénkvörös folt jelent meg a lány formás orcáján. – Lobónak nincs arra szüksége, hogy bárki is az ellenőrzése alatt tartsa. Nagyon okos állat. A farkas a lány lábánál hevert, csendben, feltűnés nélkül. Jake ránézett az asztal alatt. – Jól neveltnek tűnik. CATHERINE ANDERSON

63 INDIÁN ÉGBOLT

– Tökéletes úriember – tette hozzá a lány. – És a legjobb barátom a világon. A szeméből áradó szeretet félreérthetetlen volt. Szomorúság nyilallt Jake szívébe. Bizonyára van azért más társa is, korabeli lányok és fiatalemberek, akikkel találkozik. Jake elhatározta, hogy többé semmi lekicsinylőt nem mond Indigo kedvenc állatáról. Csak remélni tudta, hogy az állat soha nem fordul a lány ellen. – Szóval vannak kölykei? És hasonlítanak a farkasokhoz? – A hétből csak egy hasonlít Lobóra. – A lány az orrát ráncolta. – A többi keveréknek néz ki. Loretta elnézést kért és felállt az asztaltól. – Az a kis kan kölyök tiszta farkas, szakasztott mása az apjának. Attól félek, Mr. Morgan nem talál majd neki otthont. Le kell lőnie, ha senki sem veszi magához. – Azt sohasem fogom megengedni! – kiáltotta Indigo. – Lobo fiát?! Loretta elmosolyodott. – Etetjük majd, amíg valaki magához nem veszi. – Vagy amíg ő magához nem vesz valakit – vetette közbe Jake. – Ha az apjára hasonlít majd, akkor azért bárkivel nem fog barátságot kötni. Loretta felsóhajtott. – Isten óvjon bennünket! Ha a kölykön múlik, az apukáját követve Indigo után fog koslatni. Ez a lány úgy vonzza a vadállatokat, mint a méz a legyet. Jake betolta a székét és segített leszedni az asztalt, óvatosan lépkedve szedte össze az edényeket, nehogy megzavarja Lobót. – Nem bántja magát, Mr. Rand – nyugtatta meg Loretta. – Ha kicsit is veszélyes lenne, nem hagyhatnánk így szabadon futkározni. Először a városiak is gyanakvóak voltak, de Lobo nem élt vissza a bizalmunkkal, a gyerekeket és a háziállatokat sem bántja. Nem hinném, hogy bárkit is megharapna, ha nem provokálják. – Meg akarja simogatni? – kérdezte Indigo. Jake egy szívélyes kacajjal utasította vissza az ajánlatot: – Nem, köszönöm, nem. Nagy léptekkel a konyhapulthoz vitte a tányérokat, a maradékokat a moslékosvödörbe kaparta, aztán gyengéden eltolta Lorettát a mosogatótól. Már évek óta nem mosott el egyetlen edényt CATHERINE ANDERSON

64 INDIÁN ÉGBOLT

sem, de most szinte jólesett a feladat. Ma este már ő látta el az állatokat, ami ugyan levett némi terhet az asszony válláról, de Jake úgy gondolta, így is elég kemény napja volt már. Mint ahogy Indigónak is. – Nem hiszem, hogy egy kilométeren belül találnánk még egy férfit, Farkasölőn kívül, aki leereszkedne odáig, hogy elmosogat – mondta nevetve Loretta. – Tényleg nem kell elmosogatnia. Én is meg tudom csinálni. – Gyorsabban megy, ha segítek – válaszolt a férfi. Belecsapott a habos vízbe és az asszonyra nézett. – Holnap délután szeretném megnézni a másik bányát is. Megengedi, hogy Indigo átkísérjen? Jake félig-meddig azt várta, hogy az asszony nemet mond. Hosszú út volt ez ahhoz, hogy egy fiatal lányt csak úgy elengedjen az anyja egy férfival, akit alig ismer. Loretta azonban ragyogó mosollyal válaszolt, nagy kék szeme majdnem olyan ártatlan volt, mint a lányáé. Jake úgy gondolta, az sohasem jutna Loretta eszébe, hogy a férfi fejében olyan gondolatok kavarognak, amilyeneknek nem lenne szabad. – Nagyszerű lehetőség, hogy kicsit megismerje a környéket! – válaszolt az asszony. – Majd csomagolok valami jóféle ebédet. Esetleg visszafelé jöhetnének más úton, így egy szép délutánt kerekíthetnének belőle. Mi a véleményed, Indigo? Indigo, ezt Jake tisztán látta, nem volt elragadtatva a gondolattól. Okos lány volt. Lassan közeledett feléjük, kezében a vajastányérral és a tejszíneskancsóval. – Talán hazafelé jöhetnénk a Shallows Creeken keresztül. – Az tökéletes lenne – hagyta jóvá Loretta. – Így ha véletlenül esik, bemenekülhetnek az egyik patak menti kunyhóba, hogy ott költsétek el a pikniket. Ahogy a vacsora maradékait eltakarították, Indigo és Lobo eltűntek az emeleti helyiségbe vezető létrán. Jake lenyűgözve nézte, ahogy a farkas felmászik, bámulatba ejtette, ahogy az állat legyőzte a fokokat. – És hogy jön le? – kérdezte. – Indigo ablakán keresztül. – Loretta megszárítgatta a kezét és visszatette a törlőkendőt a rúdra. – Indigo mindig nyitva hagyja az ablakot, hogy akkor közlekedjen éjszaka, amikor csak kedve támad. CATHERINE ANDERSON

65 INDIÁN ÉGBOLT

Mostanában az Indigo iránt érzett szeretete és atyai kötelességei között tépelődik. Bizony sokszor látogatja Gretelt és a kölykeit. A ferde tornáctető nincs túlságosan magasan, Farkasölő odatett neki egy hordót, hogy könnyen fel és le tudjon ugrani. – Indigo nem fázik meg nyitott ablaknál? Loretta felnevetett. – Hiszen félig-meddig komancs, Mr. Rand. Ha van elég takaró, semmi baja a hideg levegővel. Azt hiszem, ezért szereti annyira Lobo. Rokon lelkek, mind a kettő vad a maga módján. Indigo nem olyan, mint a legtöbb lány. Erre már Jake is rájött ugyan, de mind ez idáig nem gondolt arra, hogy ennyire különbözőek. Vad. Ezt érezte a lányban. De érzett emellett valami eredendő kedvességet és sebezhetőséget is. Kihajtotta az ingujját. – Azt hiszem, átnézek a szalonba néhány órára. – Kártyázik? – Néha jólesik egy-egy parti. – Jake-nek esze ágában sem volt kártyázni. Egyetlen orvosság létezett a fájdalmára, és szándékában állt bevenni belőle egy adagot. Ez ugyan ellenkezett a természetével, de inkább felbérel egy nőt, hogy megvakartassa a viszketését, minthogy egy Indigo korú lánnyal enyelegjen. – Kérem, hagyja nyitva az ajtót, ha bejövök, bezárom majd. – Égve hagyok egy lámpást. Jake kinyitotta az ajtót. – Semmi szükség rá. Megtalálom az utat a padlásra a nélkül is. Jó éjt!

CATHERINE ANDERSON

66 INDIÁN ÉGBOLT

Ötödik fejezet Jake három órával később osont vissza a házba, elázva és legalább annyira felgerjedt állapotban, mint amikor elindult. A szalon emeletén két nő kínálta a bájait. Sajnos Franny, a kis gödröcskés szőkeség éppen olyan aranyos és törékeny volt, mint Indigo. Az idősebbik szajha, May Belle túl volt már az ötvenen. Jake-nek semmi kedve nem volt Franny szolgálataiért fizetni, ezért tíz dollárért vett magának egy órát May Belle drága idejéből, gondolván, hogy majd legfeljebb eloltja a lámpást. Jeremynek valószínűleg semmi gondot nem okozna egy nő szoknyáját felhajtani, a többit meg elfelejteni, de Jake nem tudott mit kezdeni a helyzettel. Szerencsére May Belle-nek volt humorérzéke, kedves is volt, és nagy gyakorlattal rendelkezett a férfiúi öntudat ápolásában. Gyorsan kinyitott egy üveg whiskey-t, és mire az üveg fenekére értek, Jake alaposan elázott, és halványan érzékelte is, hogy többet ivott a kelleténél. Nemcsak egész élettörténetét mesélte el a nőnek, de beszámolt az eljegyzéséről is Emilyvel, valamint a Farkasölő lánya iránti váratlan vonzódásáról. May Belle tanácsa rövid volt, de kedves. Megveregette Jake vállát, majd azt mondta: – Tudod, mi a te bajod, apuskám? Túlságosan komoly vagy. Ha valami megérzésed támad, és az jónak tűnik, ne gondolkozd halálra magadat. Jake borzasztóan viccesnek találta a tanácsot. De ekkor már szinte mindent borzasztóan viccesnek talált. Nevetve válaszolt: – Azt hiszem, most éppen nem csak egyszerű megérzésem támadt, May Belle. Legalábbis nem valami mélyenszántó gondolatom, ha érted, mire célzok.

CATHERINE ANDERSON

67 INDIÁN ÉGBOLT

– Hát igen… – kuncogta May Bell. – Csak mutass nekem egy férfit, amelyik nem a lába között hordja az eszét, és megeszem a fekete csipkés harisnyakötőmet. Ezzel a bölcsességgel indult el Jake nagy üggyel-bajjal, de főleg bajjal, Farkasölőék otthona felé. Jake ritkán nyúlt a pohárhoz, néhány, alkalmanként elfogyasztott brandyn kívül, így May Belle saját tartalékaiból előhalászott itala alaposan fejbe vágta. Ahogy másodszor is megkísérelt felmászni a létrán a padlásra, eszébe jutott a nő rekedt kacaja és elmosolyodott. Talán még egyszer visszatér hozzá. Kedves öreglány, a legbölcsebb nő, akivel valaha találkozott. Még sosem gondolt arra, hogy a szajhák kedvesek is lehetnek. Egy létrafok után kapott, de mellényúlt. A keze becsúszott a résbe, elvesztette az egyensúlyát és csak a hóna alá szorult létrafok mentette meg a leeséstől. Azt a keserves mindenit! Egy pillanatig csak lógott a levegőben, aztán megpróbált támaszt találni a lábával. Miközben így fél kézen himbálózva egyik válla majdnem kiugrott a helyéből, az járt a fejében, hogy csak egy részeg bolond próbálhat meg felmászni a padlásra úgy, hogy még sík talajon is alig tud járni. De akkor is, ez a rohadt létra! Nagy nehezen rálépett a létrára és felmászott. Ahogy a padlásra ért, egyik lábát felrakta, majd továbbvonszolta magát, és arccal a padlón fekve maradt. Nem is volt olyan rossz ott, a padlón. Úgy döntött, itt megpihen egy kicsit. Kellemesen hűvös, gondolta. Csak végre megállna! Semmi kedve nem volt lezuhanni a nappaliba. Késő éjszaka van. Mindenkit felébresztene. Nem beszélve arról a nagyon is reális lehetőségről, hogy a nyakát töri. Jake megvetette a lábát és a létrától távolabbra, biztonságosabb helyre tolta magát. Aztán újra megpihent és elgondolkozott az ital hiábavalóságáról. Alatta forgott a padló. Kiterítette a kezét és azt bizonygatta magának, hogy nem is mozog. Nem tudott visszaemlékezni, hogy berúgott-e már valaha ennyire. Természetesen nem is vallott még kudarcot egy nővel sem. Ez elég alapos indok egy férfinak, hogy leigya magát. Lehet, hogy elsorvadt a férfiassága. Erre a gondolatra kissé kijózanodott. Megfájdult az orra. Jake megpróbált lenézni az orrára, hogy megállapítsa, mi a baj vele. Akkor vette észre, hogy beleverte a CATHERINE ANDERSON

68 INDIÁN ÉGBOLT

padlóba. Miközben ezt az új kellemetlenséget mérlegelte, halk morgásra lett figyelmes. Egy pillanatra azt hitte, összezúzott orrlyukain keresztül tört utat magának a levegő, azt hallja. Ekkor a hang forrása újra megszólalt. A pokolba is! Az a rohadt farkas! Jake tökéletesen mozdulatlan maradt a forgó padlón. A farkas tovább morgott. Végül Jake fel merte emelni a fejét. Gyenge holdfény szűrődött be az ablakon, némi fény vetült Indigo ágyára. A farkas az ágy lábánál állt, sötétbe burkolva, körülbelül egy méternyire Jake torkától. Jake gyorsan kijózanodott. – Minden rendben, öregfiú – suttogta. – Csak épp kifújom magam itt egy pillanatra. Lobónak nem volt szüksége pihenőre. Jake feltételezése szerint a farkas még nem láthatott egy férfit sem csúszkálni gazdája hálószobájának a padlóján. Különös látvány lehetett. Jake pislogott és megpróbált térdre emelkedni. A farkas változatlanul morgott tovább, de sem hangosabb, sem fenyegetőbb nem lett a morgása. Eddig jó. A felállás problematikusnak tűnt, de ilyen bátorítás mellett Jake nem sokáig habozott, és hogy mentse az irháját, négykézláb a saját területére mászott. Ha Indigo felébred, vajon mivel magyarázza meg az állapotát? A farkas abbahagyta a morgást, követte Jake-et az ágyig, hogy őrt álljon a másik ágy lábánál is, figyelve, hogyan igyekszik Jake felülni arra a rohadt micsodára, ahogy a lóra szokott. Hát, nem igazán sikerült. Lóról még soha nem csúszott le. Jake nem adta fel, a matracra dobta az egyik lábát és megint megpróbálta. Persze a talaj sohasem mozgott, miközben a nyeregbe kapaszkodott, tehát nem teljesen igazságos az összehasonlítás. Amikor harmadszorra sem sikerült, Jake fejét a matracra ejtette és az árnyékból Lobóra nézett. – Ha bárkinek elmondod, lelőlek. Megértetted? Bumm, egy farkassal kevesebb. Lobo egyet mordult, majd leült. Nyilvánvalóan addig nem szándékozott eltávozni, amíg Jake a helyére nem került, a saját ágyába. A férfi nagy nehezen összeszedte magát és szemügyre vette az állatot. – Te tudtad az előbb, mire gondolok, igaz? Most azt hiszed, nagyon okos vagy, mi? – Jake kiszabadította az egyik kezét az ágy és CATHERINE ANDERSON

69 INDIÁN ÉGBOLT

a mellkasa közül, majd felemelte egyik ujját. – Jól figyelj, te néma korcs! Amit gondolok, és amit teszek, az két különböző dolog. Lobo megnyalta a száját, majd újra morgott. Jake újból megpróbált felmászni az ágyra, de megint visszaesett a padlóra. Sóhajtott egy nagyot és a fejét a matracra fektette. – Nem vagyok rá képes – suttogta. Lobo csak tovább morgott. Jake gyomra felfordult a hányingertől. Megint sóhajtott. – Gyerünk! Ölj meg! Szívességet tennél. Lobo egy újabb halk morgással válaszolt. Jake becsukta a szemét. – Nézd, öregfiú. Ha egyszer a saját ágyamba sem tudok bemászni, az övébe hogy tudnék? – Szája félresikerült mosolyra görbült. – És ha egyáltalán tudnék, valószínűleg úgysem lennék képes bármit is csinálni.

Oregon időjárására jellemző módon, másnap délutánra meleg és napos lett az idő. A levegő, a tavasz előhírnökeként párás és édes illatú volt, ami a hosszú, nyirkos tél után igencsak jókedvre derítette Indigót és felpezsdítette az érzékeit. Miután megmutatta Jake Randnek a másik bányát, amelyet az apja kettes számúnak, komancsul Wahatnak nevezett, elindult Shallows Creek felé, sokkal könnyebb szívvel és gondtalanabbul, mint bármikor apja balesete óta. Szőrén ülte meg Molly nevű kancáját, úgy kaptatott a magas fűben és a fákkal tűzdelt lejtőkön, vele született irányérzéke segítette, hogy megtalálja a régi Günter-tanyához vezető utat. Jake Rand Buck hátán követte, útközben csak ritkán szólalt meg. Miután együtt töltötték az elmúlt és a mai napot, Indigo kezdett rájönni, hogy Jake Rand nem éppen szószátyár. Valójában ma egészen mogorva volt. Ezt a lány egyáltalán nem bánta, neki sem volt sok kedve a csevegéshez. Persze szeretett beszélgetni, de a csendet is szerette, főleg amikor az erdőben időzött. A vadállatok és madarak hangja zene volt a füleinek. A szél suttogása képzeletét távoli helyekre és távoli időkbe repítette. Néha, amikor egyedül volt az erdőben, úgy tett, mintha igazi komancs lenne, a törzs megbecsült tagja, és épp a texasi fennsíkon lovagolna erőtől duzzadó lován, amiről apja annyit mesélt neki. CATHERINE ANDERSON

70 INDIÁN ÉGBOLT

Mindig egy kicsit bolondnak érezte magát, amikor ábrándozásából visszakényszerült a valós életbe. Molly távolról sem volt erőtől duzzadónak mondható, és a vízmosások meg a domboldalak körbezárták az embert. De mégis, kinek árthat egy kis álmodozással? Indigo nem teljesen illett ebbe a világba, és kissé kevésbé érezte magát magányosnak, ha legalább egy rövid időre úgy tehetett, mintha a saját népével élne, ahol nem számít a bőrszíne, és senki sem nézi le emiatt. Ma egy kicsit túlságosan izgatott volt az álmodozáshoz, így, hogy Jake Rand lovagolt mögötte. Inkább a tavasz első jeleinek örült, és figyelte, ahogy Lobo a fák között csatangol. A jó időben a farkas úgy hancúrozott, mint egy kölyök. Indigo kissé hátrafordult Molly hátán és így kiáltott: – Úgy gondoltam, megállunk enni az öreg Günter-tanyán. Olyan szépen süt a nap, hogy akár kinn is leülhetünk. Jake-nek az jutott eszébe, hogy a talaj még vizes, de majd csak kibírja valahogy. Miután ezt a reggelt túlélte, úgy gondolta, most már szinte bármit képes lenne túlélni. – Jól hangzik. Megjött az étvágyam. Messze van még? – Rögtön a domb mögött. Holnap azért inkább kóstolja meg anya omlettjét. Anya nagyszerűen főz! Mivel már nem érezte úgy, mintha valaki kanállal egy üres vödröt kongatna a fején, Jake elmosolyodott. – Valamilyen rejtélyes oknál fogva nem voltam éhes ma reggel. – Ezen hamar túljut majd. Elég hosszú napokat töltünk itt kinn munkával. Reggel az ember alaposan bereggelizik, hogy legyen hús a csontjain. Hát, a lánynak bizony volt is, legalábbis ott, ahol kellett. Jake-nek igencsak nehezére esett levennie a szemét Indigo formás fenekéről, miközben mögötte lovagolt. Úgy ült a lovon, mintha össze lenne olvadva az állattal, olyan eleganciával, ahogy a férfi még senkit sem látott szőrén megülni a lovat. Karcsú, szépen kidolgozott lábai átkarolták a kanca hasát és visszafogott erőt sugároztak. Ahogy Jake elnézte, könnyen el tudta képzelni a lányt a primitív világban, vadul és szabadon. Azt is észveszejtően könnyű volt elképzelnie, ahogy éppen a lánnyal szerelmeskedik, ahogy belemerül ebbe a vadságba, ahogy megízleli kedvességét. Ajkán CATHERINE ANDERSON

71 INDIÁN ÉGBOLT

mosoly jelent meg. Van olyan viszketés, amit egyszerűen nem lehet megvakarni egy üveg whiskey-vel. Amikor Jake meglátta az öreg Günter-tanyát, hálát adott a jóistennek, hogy süt a nap. Egy kis viskó állt ott, amelyben semmi kedve nem lett volna enni. Indigo egy babérfa alatt leszállt a lóról, aztán hozzákötötte Molly hosszú gyeplőjét, hogy a ló nyugodtan legelhessen. Jake sokkal elegánsabban ugrott le Buckról, mint ahogy az elmúlt éjjel a matraccal járt, lenyergelte, majd Indigo példáját követve hozzákötötte a gyeplőt. A patak csobogása ismerősen csengett Jake füleinek. A patak partján páfrány és szederbokrok sorakoztak. Jake szétterpesztette a lábait a bársonyos füvön, mélyet lélegzett, és szemét lehunyva élvezte az illatokat. Már évek óta nem járt kinn a szabadban csak kedvtelésből, mindenfelé a kilométerekre elhúzódó vadonnal körülvéve. Már el is felejtette, milyen csodálatos érzés ez. – Van valami baj? Jake Indigora nézett, aki épp a fűben térdelve csomagolta ki az ebédjüket tartalmazó nyeregtáskát. Ma nem volt rajta a kalapja, a napsugár szinte rezes aranyszínű fényességgel vonta be kiengedett haját, hogy Jake majdnem belevakult. Hunyorogva mosolygott. – Olyan finom a levegő illata, hogy szinte üvölteni tudnék! Szavai azelőtt buktak ki a száján, hogy meggondolhatta volna, milyen ostobaságnak hangzanak. De a lány láthatóan nem találta furcsának, amit hallott. Ehelyett gyönyörű szemében merengő kifejezéssel a férfi mögé nézett, a domboldalra, ahonnan éppen az imént ereszkedtek le. Egy pillanat múlva huncut mosoly villant az arcán. – Hát akkor talán üvöltsön egyet, Mr. Rand. A férfi csak nevetett rajta, de aztán ugrott egy nagyot, amikor a lány éles, jódlizó hangon üvöltött egyet. Még soha nem hallott ilyen hangot. – Hát ez meg mi volt, az isten szerelmére? – Komancs harci kiáltás. Egyáltalán nem nehéz, ha egyszer ráérez az ízére. Gyerünk, próbálja csak meg! Szívét-lelkét megerősíti. Nem hallja más, csak én meg Lobo. Jake kacagva hunyorított és leült Indigo mellé, örült, hogy a lány végre kezd feloldódni. Egész délelőtt olyan kimért és bizalmatlan volt. Na nem mintha a férfi túl sokat beszélgetett volna vele. CATHERINE ANDERSON

72 INDIÁN ÉGBOLT

– Talán majd később. Előbb enni akarok. Loretta mindkettőjüknek két szendvicset csomagolt, nagy szelet sajtokat, egy darab csokoládés süteményt, szárított almaszeleteket és egy kis eceteskancsóban gyümölcslevet. Miután Indigo kipakolta az ennivalót egy kendőre, a férfi nekilátott, minden egyes falatot külön megízlelt. A gyümölcslé szederből készült, és ízletesebb volt a legdrágább bornál. Kezdett rájönni, hogy Farkasölőék életmódja, akármilyen egyszerű is, sokkal élvezetesebb, mint a sajátja. Jake arra gondolt, akár ezer hegyi tisztást is vásárolhatna, de soha nem lenne ideje kiélvezni őket. És ha még szorítana is rá időt, kétségei voltak, hogy Portland előkelőségei között találna-e társat a piknikezéshez. Emilynek álmában sem jutna eszébe leülni a nyirkos földre, hogy egy szendvicset megegyen. Emily. Nem volt képes maga elé képzelni az arcát. Erre a felismerésre melankólia hasított belé. Mielőtt idejött, azt hitte, mindene megvan. Most pedig meghatározhatatlan elégedetlenséget érzett. Más is van az életben a papírmunkán kívül. Az évek rászedték, és a felismeréstől elkeseredett. Egy olyan jómódú ember, mint ő, hogyan érezheti magát szegénynek egy ilyen lány mellett, aki szederszörpöt iszik egy eceteskancsóból? Amikor Lobo csatlakozott hozzájuk, Indigo kicsomagolta az ő ebédjét is az újságpapírból: egy tisztességes adag nyers hús volt benne, Jake megítélése szerint vadhús. A farkas felfalta. – Most, hogy az apja ágyhoz van kötve, nem kellene jobban ügyelni a húskészletekre? – kérdezte Jake. – Hogyan képes Lobót és a fogatlan pumát is etetni anélkül, hogy kifogyna a húsból? – Mindig van elég ott, ahonnan ez is származik. – Megtörölte az ujja hegyét a kendőben, majd újra felvette a szendvicsét. – A legtöbb húst én hozom haza, úgyhogy a család nem bánja, ha nagyvonalú vagyok Lobóval és a pumával. A férfi tekintete a karcsú vállakra esett. – Maga puskával lő? Azt gondolnám, a puska magát… – A mondat félbeszakadt. – Néha puskával. De inkább az íjat szeretem. – Jake ezen elgondolkodott. A lány állatokat öl, ami azt jelenti, hogy valószínűleg maga is belezi ki és nyúzza meg őket. Vajon hogy képes egy szarvast elcipelni? Mivel a lány már nem tűnt olyan feszültnek, CATHERINE ANDERSON

73 INDIÁN ÉGBOLT

mint korábban, és Jake folytatni akarta a beszélgetést, meg is kérdezte. – Felnegyedelem, egy részt hazacipelek, a maradékért pedig visszamegyek Mollyval. Nem megyek messze. Ezek a hegyek tele vannak vaddal. Micsoda rejtély ez a lány! Farkassal barátkozik, eteti a vadakat, aztán van szíve leölni őket. Jake figyelte Indigo kis arcát, igyekezett megérteni, de nem sikerült. A legjobban az hökkentette meg, hogy olyan ideges, amikor ő a közelében van. Lehet, hogy Jeremynek mégiscsak igaza van, és túlságosan sokszor néz gorombán? De az is lehet, hogy Indigo megérezte, mennyire vonzódik hozzá. – Nem zavarja? Mármint, hogy állatokat öl meg. Indigo szája megkeményedett és a szélei kissé legörbültek. – A családomnak ennie kell. Az állatok tao-yo-cha, azaz a Földanya gyermekei. Néha azért kell meghalniuk, hogy mi élhessünk. Ez a lány tényleg szereti az állatokat, ezt Jake világosan látta az arckifejezéséből. – De azért fáj, hogy meg kell őket ölni, ugye? – Elszomorít, de csak egy időre. Ahogy apám mondja, ez a dolgok rendje. A természet rendjét nem kérdőjelezhetjük meg. Ha én szarvas lennék, valószínűleg felfalnának. – Indigo tekintete a férfi kezére tévedt. – A maga szendvicse is vadhússal készült. Jake megint nagyot kacagott. – Ez bizony igaz. Csak hát egy ilyen ifjú hölgyről nem gondolná az ember, hogy vadászik. Ezt általában a férfiak intézik. – Kicsit más vagyok, mint a legtöbb ifjú hölgy – ismerte el Indigo ezt bizonyára észrevette már. Évekkel ezelőtt feladtam, hogy olyasvalakivé váljak, aki nem vagyok. A saját utamat járom. Jake úgy gondolta, nagy kár lenne érte, ha a lány megváltozna. Indigo eredeti figura volt. Nemsokára jön majd egy fiatalember, ránéz, és egyből magával viszi. Erre a gondolatra abba kellett hagynia a rágást. Bárcsak tíz évvel fiatalabb lenne, akkor talán még esélye is lenne! Volt valami különösen vonzó a lányban, amit Jake más nőben nem talált meg, még Emilyben sem. De nem volt fiatalabb. Ez talán még áldás is lehet. Egy olyan lány, mint Indigo, kitaszított lenne Jake világában, a társadalmi CATHERINE ANDERSON

74 INDIÁN ÉGBOLT

kényszerek boldogtalanná tennék. Ő ide való volt, a babérfák alá, ahol a szellő a hajával játszadozik. Még egyet harapott a szendvicséből és élvezte az ízét. – Tao-yo…? – Tao-yo-cha. Egész jól ejti a komancs szavakat. – Indigo egy pillanatra jobban szemügyre vette a férfit. – Nem folyik véletlenül indián vér az ereiben? – Nem tudom. A Rand elég keverék család, nehéz nyomon követni. Anyám fekete hollandus volt. Tőle van a hajam és a szemem. Az apám… isten tudja. Azt hiszem, a Rand név valami idegen név, talán orosz, vagy olasz rövidítése. Apám egyszer mesélt erről, de olyan hosszú és bonyolult volt, hogy rögtön elfelejtettem. De valójában kit is érdekel? – Fekete hollandus? – Sötétebb beütésű. – Jake a lány nyugtalan tekintetét fürkészte és elmosolyodott. – A származás különösen fontos magának, ugye? El sem tudja képzelni, hogy én nem tudok az őseimről, és nem is érdekelnek. Indigo elfordította a tekintetét. – Van, akinek viselnie kell a származását. A merev büszkeség mögött Jake a lányt ért sérelmek nyomait vélte felfedezni. A férfi a lány krémszínű bőrét nézte. – Indigo, maga gyönyörű. Jake nem tudta, honnan jöttek a szavak, ahogy azt sem, miért mondta ki őket. De most már késő volt. Abban a pillanatban, ahogy a szavakat kimondta, a kettejük között szövődő törékeny barátság rögtön összeomlott. A lány hatalmas kék szemét a férfiéra szegezte; a pillantása elárulta a sebezhetőségét, ami meghazudtolta a pajkos mosolyt. A férfi fájdalmat látott a szemében, amit kétségbeesetten próbált eltakarni a lány. És félelmet. Hogy mitől, azt Jake elképzelni sem tudta. A feszültség kettejük között szinte tapintható volt. Jake legszívesebben nagyot rúgott volna magába. Megmozdulni is félt, nemhogy még bármit is mondani. Az óriási fenyők susogni kezdtek a feltámadt szellőben. Magányosságról suttogtak. A lány példáját követve Jake újra az ennivalóval kezdett foglalkozni, azon gondolkodva, vajon mi lehet benne az, ami a lányt annyira zavarja. Még ha érzi is Indigo, hogy vonzónak találja őt, CATHERINE ANDERSON

75 INDIÁN ÉGBOLT

akkor is minden bizonnyal megértette már, hogy ő nem az a típus, aki azonnal cselekszik is. Vagy lehet, hogy mégsem jött még rá? Az elmúlt éjjel a hegyen Jake viselkedése nem volt éppen példás. Talán a magasságától ijedhetett meg. Kilométerekre voltak a várostól. Talán attól fél, hogy Jake szemérmetlenül közeledni akar és majd erőlteti a dolgot. Soha nem élt vissza az erejével egy nővel szemben. De Indigo ezt persze nem tudhatta. Mivel ezt nem lehetett elmagyarázni, semmi értelmes dolog nem jutott Jake eszébe, amivel a lány félelmeit kicsit enyhíthette volna. Sosem volt a szavak embere. Ha valami rosszat mond, akkor a lány biztosan azt hinné, hogy tényleg játszik a gondolattal. – Indigo, csak képzelődöm, vagy valamivel tényleg megijesztettem? A lány megmerevedett a kérdésre. – Mitől kellene megijednem? Ez bizony jó kérdés volt. – Csak olyan idegesnek tűnik, ez minden. Ha valamit tettem… – Nem tett. Hirtelen kiszáradt Jake szája. – Remélem, hogy nem. – Könnyedebb hangvételt megütve folytatta: – Teljesen ártalmatlan vagyok, tényleg. Kérdezzen csak meg akárkit. Indigo szemében a férfi egyáltalán nem tűnt ártalmatlannak. Ebben a pillanatban vagy egy méter szélesnek tűnt a válla. A lába végtelen hosszúnak. Zöld flanelingének ujja fel volt tűrve, így teljességükben látszottak bronzbarna alkarjain a feszes inak. Mindössze fél méterre ült, elég közel ahhoz, hogy kinyújtsa az egyik kezét, és elkapja a lányt, amikor az épp a legkevésbé számít rá. Figyelmét nem kerülte el a férfi szemében megjelent csillogás, és azt is tudta, mi okozza. Egyszer, valamikor nagyon régen, egy másik fehér férfi már nézett rá így. – Nem félek sem magától, sem mástól – válaszolt a férfinak. Szemenszedett hazugság volt, egyike azon keveseknek, amelyeket a lány valaha kimondott. Jake Randen szinte minden félelmetes volt. Indigo nem tudott szabadulni a gondolattól – talán megérzés volt –, hogy ez a férfi valamilyen formában az ellenőrzése alá fogja hajtani az életét. Már abban a pillanatban, amikor először CATHERINE ANDERSON

76 INDIÁN ÉGBOLT

meglátta, beléhasított ez a megmagyarázhatatlan felismerés, mintha a sors szólította volna meg. Ezt a férfit nem lehetett félvállról venni. Bőre minden egyes pórusából erő sugárzott, minden mozdulata robusztus és férfias volt. Ó, igen, félt tőle. Ahogy Jake ránézett… látta már ezt a tekintetet a vegyesbolt előtt egy-egy új vég szövetet bámuló nők szemében. Megkísértette őket, de nemet mondtak. Ezek a nők tízből kilencszer visszatértek, újra meg újra, aztán végül megvették a szövetet. Egy héttel később már új ruhában jártak, amit éppen úgy alakítottak, ahogy azt elképzelték Indigo nem akarta, hogy szétszabdalják a világát, majd Jake Rand ízlése szerint újra összerakják. Ahogy eszébe jutott az acélos erő, amit az elmúlt este a férfi testében érzett, szinte kirázta a hideg. A férfi gallérja ki volt gombolva és kilátszott izmos, napbarnított nyaka. Ahogy mozdult, a zöld gyapjúing megfeszült a vállain és a karjain domborodó izomkötegeken. A lány megpróbálta elképzelni, hogy a férfi ereje ellene irányul, és úgy ítélte meg, egy kőfallal szemben nagyobb esélye lenne. – Nem fél senkitől? – Jake úgy nézett a lányra, mint akit nagyon szórakoztat ez a válasz. – Le vagyok nyűgözve. Eddig azt gondoltam, mindenki fél valakitől. Ez a kérdés visszarángatta Indigót a jelenbe. Összeszedte magát és végre sikerült válaszolnia. – Valóban. És maga kitől fél, Mr. Rand? A kérdésre Jake nem tudott mit válaszolni. – Nagyra értékelném, ha Jake-nek hívna. – Maga az idősebb. Nem lenne tisztelettudó. A férfi összerezzent. – Azért nem vagyok egy matuzsálem. Fájt, hogy idősebbnek hívta a lány. Egy egész szelet sajtot tett a szájába. Harminc nem is olyan sok. Hiszen csak – gyors fejszámolást végzett – tizenegy éves volt, amikor a lány született. Ismert olyan férfiakat, akik húsz, sőt harminc évvel fiatalabb nőket vettek feleségül, az isten szerelmére. A sajt után egy szárított almaszeletet kapott be, majd Indigóra nézve igyekezett visszanyerni a humorát. – Nyikorgok, amikor járok? – kérdezte aggódást tettetve. – Mindennap bekenem az CATHERINE ANDERSON

77 INDIÁN ÉGBOLT

ízületeimet tengelyzsírral. Az orvos azt ígérte, ez megoldja a problémát. A lány tekintete még mindig gondterhelt volt, de Jake észrevette, hogy a szája sarkában mosoly játszadozik. – Értem. – Jake kinyújtotta a kezét és remegtette. – Észrevette, hogy reszket, ugye? Elég kétségbeejtő, de az én előrehaladott koromban ez már elkerülhetetlen. A mosoly végre elszabadult, és elömlött az arcán. Jake kezdett belemelegedni, úgyhogy az égboltra nézett, és sóhajtott egy nagyot. – Jaj, ne! Az a tegnapi állandó eső, az lehet az oka! Kimosta a fekete cipőpasztát a hajamból. Csak vallja be. Látta, ahogy a fekete lé csurog a nyakamon, igaz? Indigo dallamos kacagással jutalmazta Jake erőfeszítéseit, amit alsó ajkába harapva azonnal meg is szakított. A hangba belesajdult a férfi szíve. Jaj, istenem, de kedves hangja van! Elégedetten nyugtázta, hogy már nem lappang gyanakvás a lány szemében. – Nem akartam megbántani, Jake. A lány úgy mondta ki a nevet, mintha házasságtörést követne el vele, és élénken elpirult közben. – Maga nem is olyan öreg – tette hozzá. – Mondja azt, hogy egy jóképű ördög vagyok, és talán megbocsátok. A lány újra felkacagott. A kacagás hangja egészen átmelengette a férfit. – Maga egy jóképű ördög – válaszolt a lány. – Egy nagyon fiatal, jóképű ördög, még meg sem száradt magán a magzatvíz. – Mindenképpen megbocsátok. Lobo a hegyoldal felé fordult, és hegyezni kezdte a fülét. Jake követte a farkas tekintetét, de nem látott semmit. – Ne törődjön Lobóval. Valószínűleg látja a desszertet ott fent futkározni. A nyúl a kedvence. – Indigo visszatette a második szendvicsét a nyeregtáskába, és a süteményt kezdte rágcsálni. Miután harapott egyet, a nyelve hegyével lenyalta a szája széléről a csokoládédarabokat. – Mr. Rand… – Már megint kezdhetjük elölről? – Jake. – A rózsaszín pír újra elöntötte a lány orcáját. – Kérdezhetek valamit? CATHERINE ANDERSON

78 INDIÁN ÉGBOLT

– Harmincéves vagyok. – Nem – mondta nevetve a lány –, nem a korára gondolok. – Ki vele! Indigo mintha a sütemény repedéseit vizsgálta volna behatóan. – Meg tudná magyarázni, miért nincsenek bőrkeményedések a kezén, mint a legtöbb bányásznak? Nem pont erre a kérdésre számított. Jake a tenyerébe nézett. Legalább egy tucat hazugság jutott az eszébe, de valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva nem tudta egyiket sem kimondani. Annak tudatában jött ide, hogy sokat kell hazudnia azért, hogy megbízzanak benne, és úgy gondolta, fel is készült rá. De ez még azelőtt volt, hogy találkozott volna Indigóval és szüleivel. – Öhöm… – köszörülte meg a torkát Jake. – Az elmúlt néhány évben papírmunkát végeztem. – Papírmunkát? – Egy nagyon nagy bányaipari vállalatnál. – És hogyhogy abbahagyta? Jake úgy érezte, megfullad. – Igazándiból nem hagytam abba. Inkább azt mondanám, szabadságon vagyok. Azért… – Nagyot sóhajtott. – Azért jöttem ide, mert reméltem, hogy… – Jake belenézett a lány szemébe, és bár nem tudta megmondani, miért, tudta, hogy képtelen hazudni neki. – Érezte már úgy magát életében, mintha alva járna? – Nem. – Hát én igen. Azért jöttem ide, hogy az igazságot kutassam. – Az igazságot – ismételte meg a lány. – Az igazságot mivel kapcsolatban? – Magammal, mindennel kapcsolatban, amiről azt hittem eddig, hogy én vagyok. Az igazságot a munkámmal kapcsolatban. – Újra sóhajtott. Eddig semmi olyat nem mondott, ami nem volt igaz. – Ha az ember egy nagyvállalatnál dolgozik, túl könnyen eljuthat odáig, hogy mindent csak dollárban mér. A személyek nevekké válnak a papíron. Az embert annyira elvakíthatja, ha csak a nyereséges üzletek kötésére figyel, hogy semmi mást nem vesz észre. Valami történt, ami rádöbbentett, hogy valószínűleg mindennel elvesztettem a kapcsolatot, ami valóban számít az életben. Válaszokat kellett találnom. Végül itt kötöttem ki Farkasok Földjén. CATHERINE ANDERSON

79 INDIÁN ÉGBOLT

– Véletlenül? Jake érezte, ahogy a pulzusa felgyorsul. De ha már eddig elment, nem bújhat hamisság mögé, akármennyire is ártatlan hazugságról van szó. – Nem, nem véletlenül. Hallottam az apja bányájában történt omlásokról és arról, hogy megsérült. Arra gondoltam, talán alkalmazna. Amennyit hallottam Farkasok Földjéről, úgy gondoltam, talán ez az a hely, ahol megtalálhatom a válaszokat a kérdéseimre. – Tehát nem csak úgy véletlenül járt Jacksonville-ben. – Nem. – De apámnak azt mondta… – Tisztában vagyok azzal, mit mondtam az apjának. – Jake könyökével a térdére támaszkodott és előrehajolt. – Bizonyos dolgokat nem olyan könnyű elmagyarázni. Vajon mit mondott volna, ha azzal jövök, hogy válaszokat keresni jöttem ide? Sokkal egyszerűbb volt azt mondani, hogy éppen erre jártam. Úgy tűnt, a lány végtelen ideig bámul rá. Aztán megenyhült az arckifejezése. – Remélem, megtalálja az igazságot, amit keres. És nem fogom abba a kellemetlen helyzetbe hozni, hogy elmondom apámnak. Jake megkönnyebbült. – Nem? – Nem. A belső utazás magánügy, és én ezt tiszteletben tartom. Apám is így tenne, ha elmondaná neki. – Indigo szeme felélénkült. – Oly sokan soha nem tesznek fel kérdéseket. Nem is néznek soha magukba, bármilyen igazságot keresve. Talán észre sem veszik, hogy van valami igazság, amit esetleg keresni kell. Apám nem tartozik az ilyen emberek közé. Szinte mindennap tesz belső utazást. És én is, meg a testvérem is. A komancsok mind így tesznek. Jake a szendvicse maradékát bámulta. Idegességében belenyomta a hüvelykujját a kenyérbe. – Belső utazás – ismételte meg. – Ahogy kimondja, szinte fennköltnek hangzik. Pedig olyan… – Itt elhallgatott, nem tudván, hogyan fejezze be a mondatot. – Ha komolyan, mélyen magamba nézek, nem nagyon tetszik, amit látok. A lány elmosolyodott. – Ha nem tetszik, amit lát, irányítsa a lábait másik ösvényre. Oly könnyűnek hangzott ez így! Pedig dehogy volt az! Hogyan is fordíthatna hátat mindennek, amiért olyan keményen dolgozott, és CATHERINE ANDERSON

80 INDIÁN ÉGBOLT

mindenkinek, akit szeret? Lehet, hogy Portland nem mindenben tökéletes, de úgy alakult, hogy oda tartozik. – Az nem mindig olyan egyszerű. – A belső utazás sosem egyszerű. A lány most Jake tekintetében kutakodott. A férfinak minden elhatározására szükség volt, hogy ne fordítsa el tekintetét. Úgy érezte, a lány a gondolataiban olvas. Egy pillanat múlva Indigo megszakította a szemkontaktust és újra a süteményét kezdte rágcsálni. Csend borult rájuk. Jake szintén visszafordult az ebédje maradékához, de már egyáltalán nem élvezte az ízét. Odadobott egy kis kenyérhéjat Lobónak, aki Indigo mellett ült és a hegyoldalt figyelte. Amikor a kenyérdarab a farkas mellkasához ütődött, az hagyta leesni és megvetően nézett rá. Indigo kinyújtózott, mély levegőt vett, aztán az oldalára gurult. Ebben a pillanatban Jake úgy érezte, felrobbant a levegő körülötte. Puskalövés. Egy örökkévalóságnak tűnő pillanatig reagálni sem tudott. Szeme a legkisebb részletet is rögzítette, a kép úgy beleivódott az agyába, mint a fényképezőgép negatívjába. Lobo egyik pillanatban még Indigo mellett ül, a másik pillanatban már a földön feküdt. Mindenütt vér, a kendőre fröccsenve, a füvön, Jake arcán. Indigo sikolt. A lovak megbokrosodnak. Jake úgy érezte, mintha jeges vízbe merítették volna. Egy puska, édes jóistenem, egy puska! A feketeszederlé az ölébe ömlött, ahogy végre, nagy nehezen képes volt elengedni a kancsót. Előrebukott, hogy Indigo testét fedezze, de az az őrült érzés kerítette a hatalmába, hogy szembeszélben lebeg és talán sohasem éri el a lányt. Most fogta csak fel, hogy ha Indigo nem dől oldalra, ahogy épp a lövés pillanatában tette, akkor pont mellbe találta volna a golyó. Betakarta a lányt a testével, a feje fölött összekulcsolva a karjait. Jézusom, édes Jézusom! Több lövés nem dördült. Lihegve, mintha rohant volna, félkönyékre emelkedett, kitörölte a szeméből a vért és a hegyoldalt kezdte pásztázni. Egy férfit látott a fák között nyílsebesen futni. Talpra ugrott, megragadta Indigo karját és vonszolni kezdte a viskó felé, s első gondolata az volt, hogy valami fedezéket találjon a lánynak. CATHERINE ANDERSON

81 INDIÁN ÉGBOLT

– Lobo! – A lány zokogva próbált szabadulni a fogásból. – Lobo! Nem hagyhatom ott Lobót! Jake káromkodott. – Felejtse el azt a rohadt farkast! Jake berohant a lánnyal a roskatag kunyhó tátongó ajtónyílásán. Amikor bent voltak, a lányt a padlóra lökte az ablak alá, és áthajolt rajta, hogy a koszos ablaküvegen át kinézzen. Ha még ott is van a hegyen az a férfi, jól elrejtőzött. Valami ragadósat érzett az ajkain. Undorodva grimaszolt, köpött egyet, majd az arcát törölte. Pókháló volt. – Lobo… A Jake tudatát elhomályosító rémület lassan, rétegenként kezdett lehullani. Lenézett, és meglátta, ahogy Indigo feltartja a kezét. Lobo vérétől volt maszatos. Hevesen rázkódott. Jake nagyot sóhajtott és lefogta a lány karját. Aztán egészen közel húzta magához. Kezét a lány haján megpihentetve két banális, abban a pillanatban egyáltalán nem fontos dolgot vett észre: egyrészt, hogy a lány haja éppen olyan selymes tapintású, mint ahogy azt elképzelte; másrészt, hogy semmi mást nem érzett a lányt tartva, csak hogy szenvedélyesen védelmezni akarja. – Rögtön visszamegyek Lobóért, kedvesem, mihelyt biztonságos. – Miért? – siránkozott Indigo. – Miért lőtte le valaki? Hiszen sohasem bántott senkit. Soha! Szemét a hegyoldalon tartva Jake a lány karcsú hátát simogatta, ezt az egyetlen módját ismerte annak, hogy valakit megvigasztaljon. Te jóisten! Lehet, hogy ezt a golyót Indigónak szánták? A lány annyira őrjöngött a farkas miatt, hogy Jake inkább vállalta a kockázatot, és visszatért a nyílt terepre. Az ajtónyílásból kitörve rögtön balra fordult és a bokrok közé bújt. A szederindák szaggatták az ingét, ahogy hason csúszva közeledett a babérfához. Lobo ugyanott feküdt, ahol hagyták. Bal válla helyén, amelyet nemrég még izom és vastag bunda fedett, most egy hatalmas lyuk tátongott. Minden véres volt körülötte. Jake alig hitt a szemének, amikor meglátta, hogy a farkas még mindig lélegzik. Jake végigpásztázta a hegyoldalt, aztán talpra ugrott, a karjába vette Lobót és visszafutott vele a viskóba. Indigo az ajtóban várta. A férfi félretaszította a lányt, rámordult, hogy maradjon a padlón, és az egyik sarokba cipelte az állatot. Indigo térdre rogyott a farkas CATHERINE ANDERSON

82 INDIÁN ÉGBOLT

mellett. Amikor Jake látta, milyen gyengéden öleli át a lány az állatot, majdnem megszakadt a szíve. Indigo nem sírt. Jake örült volna, ha könnyeket lát. Ehelyett azonban a lány visszaült a sarkára, tiszteletteljesen a farkas homlokára helyezte a kezét. Jake levette az ingét. Bár nem nagyon kedvelte a farkast, és tudta, hogy valószínűleg rövidesen ki fog múlni, nem engedte el harc nélkül, hiszen Indigo annyira szerette. Újra az ablakhoz ugrott és a hegyoldalt fürkészte. Azután előhúzta a kését és levágott egy csíkot az ingéből kötésnek. Az ingujj többi része jó lesz majd rátétnek. Ha elegendő nyomást gyakorol a sebre, talán eláll a vérzés. Visszatért Indigóhoz, megragadta a vállát, és félrevonta. – Hadd próbáljam megtenni, amit még lehet – mondta gyengéden. A viskóban félhomály honolt, alig látott valamit. Jake a késsel óvatosan kutatni kezdett a golyó után a sebben. Indigo előrehajolt mellette, reszkető kezét tördelve, hallgatása sokatmondóan tanúskodott a gyászáról. A legjobb barátom a világon. Jake már időtlen idők óta nem kiáltott istenhez, csak amikor a nevét hiába a szájára vette. De most buzgón imádkozni kezdett. Nem a farkasért, hanem a lányért. Félig Indigo is meghal, ha Lobo meghal. Jake késének hegye megkarcolta a golyót. Óvatosan, apránként mozgatta kifelé. Végre kiszabadult a szétroncsolódott húsból és koppanva esett a poros fapadlóra. Jake gyors mozdulatokkal összehajtogatta inge maradékát, majd a sebre szorította. Egy darabig nyomva tartotta, reménykedve, hogy el tudja állítani a vérzést. A farkas még nem pusztult el, ami már önmagában hihetetlen volt. Most, hogy közelebbről is megvizsgálta a sebet, Jake látta, hogy semmi remény. Az állat egyik válla szinte eltűnt. Ha életben marad is, örökre nyomorék lesz. Kegyesebb dolog lenne hagyni, hogy elmenjen. De hát akkor miért teszi mégis ezt? Talán, hogy Indigónak legalább a reményt visszaadja. Ahogy Jake a lányra nézett, csak megerősödött benne a gondolat. Ijedt, kék szeme óriásira nyílt, könyörögve a férfinak, hogy mentse meg kedvencét. Jake igyekezett visszaemlékezni, milyen érzés annyi idősnek lenni, mint Indigo CATHERINE ANDERSON

83 INDIÁN ÉGBOLT

most, és egy dologra rögtön rájött. Tizenkilenc évesen még hitt a csodákban. Nem állt szándékában kijózanítani a lányt. Az élet úgyis túlságosan gyorsan megteszi. – Meg fog halni? – kérdezte visító hangon. – Nem tudom, szívem. Nem néz ki túl jól. Remegő kezét újra Lobo fejére tette. – Nem halhat meg, az nem lehet! Lobo? Hallasz engem, barátom? Nem halhatsz meg! Nem hagyhatsz itt… Jake egy vászoncsíkkal bekötötte a sebet, aztán az ablakhoz vonult, és magára hagyta a lányt a gyászával. Rosszul lett attól, amit hallott. Bárcsak inkább jajveszékelne és zokogna! Bármi jobb lenne, mint ezek a szívből jövő suttogások és reszkető könyörgések. A férfi el sem tudta képzelni, hogy bármit vagy bárkit ennyire szeressen, és ettől a felismeréstől csak még üresebbnek érezte magát. Újra a hegyoldalt fürkészte és igyekezett semmire sem gondolni. Úgy érezte, kezd megőrülni. Csak az őrület jele lehet, hogy nem ismer magára, azt sem tudja, mit akar, érzi, hogy valami létfontosságú dolog hiányzik az életéből. Egész életedben megvetetted, most pedig éppen olyan lettél, mint ő – jutott újra az eszébe. Ahogy a végtelen pillanatok egy órányira nyúltak, a lány suttogása egyszer csak abbamaradt, háttal a falnak dőlt, és virrasztásba kezdett, aminek csak az állat kimúlása vet majd véget, ezzel Jake tisztában volt. Sajnálta, de ebben a pillanatban a fő gondja az volt, vajon hogy fogja a lányt hazavinni innen. Állandóan a szeme előtt lebegett a kép, ahogy Indigo az ég felé nyújtózik, mielőtt az oldalára fekszik. Vajon csak célt tévesztett az a golyó? Ez a gondolat elrémisztette Jake-et. Nem volt nála más, csak a nyomorult kése. Vajon mi az ördögért nem hozott magával puskát? És hol vannak a lovak? Ha az a rohadék odalépne az ablakhoz és lövöldözni kezdene, Jake nemigen tudna védekezni így, hogy egy tízcentis pengéjű kés az összes fegyvere. A dombtetőt kémlelte. A nap lebukóban volt. Már nem sokáig lesz világos. Talán két vagy három óráig még. Mi lesz, ha nem találja meg a lovakat? – Indigo, gyalog visszaérünk sötétedés előtt? CATHERINE ANDERSON

84 INDIÁN ÉGBOLT

Egy árnyék mozdult a sok árnyék között. – Nem hagyhatjuk itt Lobót. Jake tekintete a farkasra siklott. Vajon még mindig nem fogta fel, hogy semmi remény? – Kedvesem, nem maradhatunk itt vele. – Ideje volt elmondania sötét gyanúját. – Azt a golyót szerintem magának szánták. A lány döbbenten kapott levegő után. Aztán a farkasra nézett. – Ha Lobo meghal, azt fogom kívánni, bárcsak engem talált volna el. Jake csak bámulni tudott. – Ezt nem mondhatja komolyan! – De igen. Jake a hajába túrt, próbálva leküzdeni esztelen dühét, amit nem a lánnyal, hanem azzal a rohadékkal szemben érzett a hegyoldalon. – Tud valakiről, aki esetleg megpróbálhatta lelőni magát? Gondolja át alaposan, Indigo. Bárki? – Nem tudok. Újra megmozdult az árnyék a homályban, a haja halványan világított a válla körül. – Szerintem akárki volt is, őt akarta eltalálni – kezdte, de a hangja elakadt. – Sokan gyűlölik Lobót. Félnek tőle. Már korábban is lőttek rá. Akárki tette is, bizonyára úgy gondolta, jó vicc lesz megölni őt. Vicc. Jake-et a hányinger kerülgette. Tegnap még ő maga is szívesen lelőtte volna a farkast. De soha nem tenne ilyet egy olyan állattal, amelyikről tudja, hogy van gazdája. Jake számára felfoghatatlan volt, hogyan teheti ezt meg egy másik férfi. Mégis egyszerűbb volt elhinni ezt, mint azt, hogy valaki Indigót akarta megölni. – Akárki volt is, nagy kockázatot vállalt. Ha csak egy hajszállal eltéveszti, pont magát találja el. – A jó mesterlövész ritkán téveszt célt – válaszolt a lány. – Ha a golyót nekem szánta volna, akkor az megtalált volna. Jake azt kívánta, bárcsak igaza lenne a lánynak. – Mégis úgy gondolom, el kellene mennünk innen. – Nem – válaszolta Indigo egyszerűen. – Nem hagyhatom itt Lobót. Jake nyelt egyet. – Kedvesem, nem fogja túlélni. Ezt maga is tudja. – Lehet, hogy igen. Úgy látom, elállt a vérzés. Ha megmozdítjuk, újra vérezni kezd. Akkor biztosan meghal. CATHERINE ANDERSON

85 INDIÁN ÉGBOLT

Jake egyik könyökét a mocskos ablakpárkányra támasztotta, kezével eltakarta az arcát és sóhajtott egy nagyot. – Nem kockáztathatja az életét egy farkasért, Indigo! – Úgy mondja azt, hogy farkas, mintha valami szennyes dolog lenne. – Nem állt szándékomban. – Nem, de mégis úgy hallatszott. Ő más, nem kutya, tehát maga nem szereti. Jake megint sóhajtott. – Biztos vagyok benne, hogy idővel megkedveltem volna. De akkor is ugyanezt mondanám, ha kutya lenne. A maga élete sokkal értékesebb, mint egy állaté. – Én is más vagyok. – Hangja halk suttogásnak hangzott. – Lobo és én hasonlítunk egymásra. Tudom, hogy maga nem érti, de mi barátok vagyunk. Nem szokványos barátok. Különleges barátok. Az ember nem hagyja egyedül meghalni a barátját. – Ha ő annyira szereti magát, amennyire maga őt, akkor most azt akarja, hogy elmenjen. Lehet, hogy itt nem biztonságos. – Az erdőben sem biztonságosabb – vágott vissza a lány. – A lovak szétszaladtak. Ha valaki nekem szánta a golyót, akkor is lőhetne ránk, amikor kimegyünk megkeresni őket. Itt ugyanolyan biztonságban vagyunk, mint bárhol máshol, talán még nagyobb biztonságban is. És Lobo sohasem hagyna ott engem, akármilyen veszély is fenyegetne. Ennyit én is megteszek érte. A farkas iránti irracionális hűsége mellett azért volt igazság abban, amit a lány mondott. Jake a domboldalra szegezte a tekintetét. Meg akarta keresni a lovakat, de mi lesz, ha a puskás ember lejön a viskóba, amíg távol van? Valószínűleg úgy van, ahogy a lány mondja: itt nincs veszélyben. De ezt a hazárdjátékot Jake nem bírta elviselni. Arra gondolt, hogy el kellene rohanni Farkasok Földjére segítségért. De ezt az ötletet is elvetette, ugyanabból az okból. – Ki tudja – suttogta. – Lehet, hogy igaza van, és a legjobb, ha egy helyben maradunk. Az anyja tudja, hogy errefelé terveztük a visszautat. Talán majd küld valakit, hogy megkeressen minket. – Nem fogja tudni, hol álltunk meg. A lovak nincsenek itt. Ez igaz. Jake a falnak dőlt. Talán, de csak talán, szerencséjük lesz. Talán a golyót tényleg Lobónak szánták. Talán Loretta küld valakit a CATHERINE ANDERSON

86 INDIÁN ÉGBOLT

keresésükre, aki felfigyel a nyeregre. Talán az a férfi, aki Lobót meglőtte, már kilométerekre van mostanra. Talán minden jóra fordul. Pokolian sok talán.

CATHERINE ANDERSON

87 INDIÁN ÉGBOLT

Hatodik fejezet Éjfélre Jake rájött, hogy eddig fogalma sem volt arról, mit jelent az, ha valami végtelen hosszú. Zsebórája fojtott, lomha ketyegésén mérte a másodpercek múlását. A hold egy helyben toporgott. Még a szél is elállt, levél se rezdült. A csend körbezárta, borzasztó, félelmetes csend, amely úgy tűnt, csak vár. Jake soha nem félt a sötétben, de ezen az éjen fenyegetőnek tűnt az erdő holdvilágos sötétsége. Nem mozdult ugyan a levegő, mégis úgy látszott, árnyékok mocorognak és siklanak a viskó felé. Ha elég hosszan nézett egy árnyékot, egy férfi körvonalát vette ki belőle. Tarkóját kiverte a veríték és végigfutott a gerincén. Néha olyan hevesen dobogott a szíve, hogy úgy érezte, mindjárt keresztülpréseli magát a bordáin. Állandóan Loretta gyanútlan kék szeme lebegett előtte. Megbízott Jake-ben, hogy biztonságban hazaviszi a lányát. Most meg itt ül, csak egy kés a fegyvere, és körülötte egy őrült ólálkodik a puskájával az erdőben. Egy jól irányzott lövés leterítheti. Azután Indigo magára marad. Indigo néma csendben ült mögötte. Semmi sem érdekelte a farkason kívül. A lány szótlansága már majdnem az őrületbe kergette Jake-et. Talán az indián vér tette, de egyáltalán nem tűnt természetesnek, ahogy gyászolt. Begörcsölt a férfi combja. Megmozdult, hogy könnyítsen a feszültségen és véletlenül a padlóba verte a csizmáját. A hang fülsiketítő robajnak tűnt a csendben. Karjával lesöpörte a szennyes ablakpárkányt, orrlyukai tele lettek a porral. Csupasz nyakát a válla közé húzta, a combját dörzsölgette, így próbált védekezni a hideg ellen, és közben a hegyoldalt bámulta. Egy hirtelen mozdulatra megfordult. Lobo, ezüstfekete látomás a holdfényben, ép mellső lábaira kapaszkodott. Aranyszínű szemét az CATHERINE ANDERSON

88 INDIÁN ÉGBOLT

ablakra szegezte, kinyújtotta a nyakát és halk vonításba kezdett, amely hátborzongató, gyászos üvöltéssé erősödött. Jake soha nem hallott közelről farkasüvöltést, úgyhogy ettől a hangtól most kirázta a hideg. Úgy tűnt, örökké tart. Indigo közelebb húzódott a farkashoz és átkarolta zömök mellkasát. Erős zokogás tört ki belőle. – Ó, Lobo, barátom! A hangjából áradó kín Jake torkát szorongatta. Az volt az érzése, a farkas azért üvölt a holdnak, hogy beharangozza a saját halálát. Indigo, aki oly szorosan ráhangolódott, már kitalálta ugyanezt, és segített neki egyenesen ülni. Lobo újra hátrahajtotta a fejét, és üvölteni kezdett. Az erőfeszítéstől láthatóan teljesen kimerült. Tehetetlenül dőlt a gazdájának, már nem volt képes egyenesen tartani magát. Harmadik üvöltése szánalmasan gyengére sikerült. Indigo belekezdett egy siratóénekbe, hangja reszketett, metszően visított. Jake, akárhogy is hallgatózott, nem tudta azonosítani a nyelvet, amit a lány használt. Az ének egy része latinnak hangzott, ilyet még egyetemi évei alatt hallott Jake. A többi, úgy gondolta, komancsul lehetett. Ein mea-dro. Ein habbe we-ich-ket. Siratóének. Indigo metszően tiszta, síró hangon énekelt Lobóért, hiszen a farkasnak már nem volt ereje, hogy saját maga elénekelje. Lobo, mintha értette volna, fejét a lány mellkasának támasztotta. A holdvilágnál úgy tűnt, izzanak aranyszínű szemei. Jake-nek az a megrendítő érzése támadt, hogy az állat esdekel azért, hogy a férfi tegyen valamit érte, de fogalma sem volt, mit lehetne tenni. Néhány perc múlva Lobo ereje elfogyott, és teste gazdája térdére hanyatlott. Jake szíve fájdalmas dobbanásain mérte a másodpercek múlását, és látta, ahogy a farkas szemében lassan kihuny az izzás. Pontosan felismerte a pillanatot, amikor az élet utolsó lehelete is elhagyta Lobo testét. Nem szólt semmit, nem volt rá képes. Bár minden bizonnyal észlelte kedvence hirtelen elernyedését, Indigo nem hagyta abba az éneklést. Gyengéden simogatta a farkas fejét és szünet nélkül énekelt, mintha az állat még mindig hallaná. A halvány fényben telivér komancsnak látszott. Eddig az éjszakáig Jake nem vette észre, mennyire mélyen beleivódott Indigóba apja öröksége. Szinte hallotta az éjszakában a komancsok vad dobolását. CATHERINE ANDERSON

89 INDIÁN ÉGBOLT

Jake-nek az az őrült érzése támadt, hogy a lány holdfényből van, és ha felállva beárnyékolja, eltűnik. Az ének csak folytatódott, megállás nélkül. A percek órává dagadtak, az egy óra kettővé. Amikor az első rózsaszín hajnalsugarak a látóhatárt súrolták, még mindig énekelt.

Amikor világos lett, Jake eléggé biztonságosnak ítélte a helyzetet, hogy Indigót elhagyva a lovak keresésére induljon. A lány, ahogy egész éjjel, akkor is a farkast karjában tartva térdelt, amikor a férfi visszatért. Jake lassan közelített, fogalma sem volt, mit mondjon. – Indigo… A lány nem emelte a férfira kedves kék szemét. – Indigo, megtaláltam a lovakat és Buckot felnyergeltem. Vissza kellene indulnunk Farkasok Földjére. Indigo karját szorosabbra fonta a farkas körül és azt suttogta: – Nei-na-su-tama-habi, nei-na-su-tama-habi. Kiss, hites. Jake mellé guggolt. Sötét árnyék szegélyezte a lány kiemelkedő arccsontjait. Jake mélyet sóhajtott, és finoman megsimogatta a lány haját, azt kívánva a jóistentől, bárcsak tudná, hogyan enyhítsen a fájdalmán. – Elment, kedvesem. Tudom, hogy fáj, de szembe kell ezzel néznie. A lány a fejét rázta. – Nem, nem ment el. Soha nem megy el. Fejét félrebillentette, mintha hallgatózna. A reggeli szellő a viskó eresze alá vágott és fütyülő hangot adott. A lány behunyta a szemét, mintha olyasmit hallott volna, amit Jake nem hallhat. – Szent testvérünk, az esa, nem hal meg – suttogta. – Eggyé válik a széllel, a hegyekkel, a holdfénnyel. Szelleme örökké él. Ha jobban hallgatózik, hallani fogja a hangját. Esa. Jake úgy gondolta, ez farkast jelenthet. A lány viselkedése is irracionális volt, de Jake-et sokkal jobban megdöbbentette az arckifejezése. Bárcsak sírna! Teljes szívéből azt kívánta, bár vissza tudná hozni a farkast. – Ha örökké itt van, akkor talán nem is igazán vesztette el őt.

CATHERINE ANDERSON

90 INDIÁN ÉGBOLT

Amikor a lány felnyitotta szemét, a benne tükröződő fájdalom a férfiba hasított. – De igen, elvesztettem. Lehet, hogy mellettem sétál, de egy világ választ el bennünket. Jake tiszteletteljesen érintette meg a farkas vastag bundáját. – Rám bízza a cipelését? A lány elhúzta a száját és görcsösen nyelt egyet. – Hadd búcsúzzam el tőle előbb. Jake felállt és kiment a kunyhóból. A hűvös reggeli levegő a hátát simogatta, amitől libabőrös lett. Az egyenletesen emelkedő napot nézte és erőt merített annak bizonyosságából. A teremtmények születnek és meghalnak, de a világ megy tovább. Idővel csak egy homályos emlék marad ez a reggel Indigo számára. A lány hang nélkül jelent meg Jake könyökénél. A férfi a vastag, sötét szempillákon megjelent árulkodó cseppeket nézte, ez volt az egyetlen jele, hogy legalább egy könnyet ejtett. – Készen vagyok – mondta a lány egyszerűen. Jake üresnek érezte magát, és visszament a kunyhóba a farkasért. Indigo nem nézett oda, amikor Molly farára szíjazta az állatot. Amikor nyeregbe szálltak, észrevette, mennyivel másképp lovagol most a lány: görbe háttal, vállai előreesve, feje lehajtva. Elszállt belőle a szenvedélyes büszkeség, ami eddig egyenes tartást adott neki. Jake egészen meglepődött, amikor fásultságából felocsúdva hozzá fordult és megszólalt. – Nem szeretném, ha elmondaná a szüleimnek, hogy a golyó éppenhogy elkerült. Jake ügetésre ösztökélte Buckot, hogy egymás mellé kerüljenek. Jake átnézett Lobo élettelen testére és szorosabbra fogta a gyeplőt. – Ezt nem ígérhetem, Indigo. Úgy gondolom, joguk van megtudni, hogy minden eshetőségre fel legyenek készülve. – Milyen eshetőségre? Jake lehajolt, hogy egy ágat kikerüljön. – Nagyon jól tudja, mire. Mi van, ha a golyót mégis magának szánták? – Már mondtam tegnap, hogy a jó mesterlövész ritkán véti el a célpontot. Lőttek Lobóra korábban is. És nekem nincs ellenségem. Nevetséges dolog azt gondolni, hogy valaki engem akart volna megölni. CATHERINE ANDERSON

91 INDIÁN ÉGBOLT

Jake kerülte a lány tekintetét. – Sajnálom, de úgy érzem, el kell mondanom nekik. – Hogy legyen még valami, amin aggódhatnak? – Hangja egy oktávot emelkedett. – Van már így is elég gondjuk. – De vajon mit éreznének most, ha a golyó magát találta volna el Lobo helyett? A bánya és az összes többi gond azonnal eltörpülne mellette. A lány csalódott hangot hallatott, majd ügetésre fogta a lovát. Jake visszatartotta Buckot. Nem sok értelme volt most folytatni a beszélgetést. El kell mondania a szülőknek, és kész.

Jake

nem számított arra, hogy annyian lesznek a környéken, amikor visszaérnek Farkasok Földjére. Azzal sem számolt, micsoda izgalmat kavarnak a megjelenésükkel. Ahogy a domboldalon leügettek, a férfi hallotta, ahogy futótűzként terjed a hír a városon. Egy pillanat múlva meglátta Lorettát, ahogy a börtön felől az utcára rohan, és kék szoknyája csak úgy repked körülötte. – Indigo! – kiáltotta. Hatalmas megkönnyebbülés hallatszott a hangjából. Jake tisztában volt felsőtestének fedetlenségével, de a ház elé irányította Buckot és leugrott a nyeregből. Az emberek az út mindkét oldalán megálltak a járdán, hogy megbámulják Mindazok után, amit Indigóval az elmúlt napon és éjjelen átélt, az emberek arcára kiülő gyanúsítgatások feldühítették. Hiszen mindenki látthatta a halott farkast a lány lovának hátán. Ha mégis azt gondolják, hogy egész éjjel valahol paráználkodtak Indigóval, akkor szűklátókörű idióták. – Hála istennek, hogy jól vagy! – kiáltott Loretta. Indigo az istálló felé fordította a lovát. Ahogy Loretta Jake elé ért, észrevette Lobót. Megtántorodott, elsápadt. A férfi, amilyen röviden és gyorsan csak tudta, elmesélte, mi történt. Loretta kezét a szájára tapasztotta és behunyta a szemét. – Te jóisten! Szegény Indigo! Két idősebb nő a börtön közelében álldogált. Szájukat a kezük elé téve sutyorogtak és fontoskodva bámulták Jake fedetlen mellkasát. A férfi a fogát csikorgatta.

CATHERINE ANDERSON

92 INDIÁN ÉGBOLT

Loretta követte a tekintetét. Amikor visszanézett a férfira, ajkai elvékonyodtak. – Ne törődjön velük, Mr. Rand. A férfinak kissé nehezére esett figyelmen kívül hagyni őket. – Tudja, mit gondolnak most. Loretta bólintott. – Igen, de azon lehet segíteni. Magának ezzel nem kell törődnie. Biztosíthatom, hogy Farkasölő és én nem vagyunk olyan emberek, akik… – Loretta megigazította rendetlen hajfonatát. Láthatóan egész éjjel nem hunyta le a szemét, csak felalá járkált. – Vigyázott a lányunkra. Ezért örökké hálásak leszünk. Indigo egy ásóval a kezében jött vissza. Egy pillantásra sem méltatta őket, kiegyensúlyozta az ásó nyelét Molly marján, felugrott a hátára és ellovagolt az erdőbe. Loretta utánabámult. – Egyem a szívét. Úgy szerette azt a farkast! – Jobban, mint ahogy azt bármelyikünk megérthetné – válaszolt Jake fátyolos hangon. – Hagyjuk, hogy egyedül bajlódjon vele? Loretta az ajkába harapott, még mindig a lánya után bámulva. – Úgy gondolom, igen. Akárhogy is, ez az ő dolga. Senki nem avatkozhat bele, legalábbis egy darabig nem. – Amikor végül újra Jake-re figyelt, mindkét szemöldöke a magasba szökött. – Szent isten, Mr. Rand! Hát az ingével meg mi történt? – Azzal kötöztem be Lobót. – Kész csoda lesz, ha meg nem fázik. Jöjjön be a házba, melegedjen át. Van friss kávé. Ahogy Jake követte az asszonyt a tornác lépcsőjén, még egy utolsó tekintetet vetett az erdőre, oda, ahol Indigo az imént eltűnt. Miért hagyják, hogy a lány egyedül gyászoljon? Lehet, hogy Loretta ezt el tudja fogadni, de a férfi számára szívtelenségnek tűnt. A házba lépve Loretta rögtön Farkasölő ágyához sietett. Jake hallotta, ahogy elmeséli neki, mi történt. Jake a hálószoba ajtajához lépett, és éppen akkor kukkantott be, amikor Loretta elkezdte ecsetelni a férjének, hogyan viselkedtek az emberek az utcán. – A vén tyúkok! – kiáltotta. – Úgy feldühítenek, hogy köpni tudnék. Az a két, lógó tokájú, lepcses szájú vénasszony! Csak féltékenyek, ez minden. Jake előre felkészült Farkasölő válaszára. Tisztában volt azzal, mit érezne, ha Indigo a saját lánya lenne. A rosszindulatú pletyka tönkreteheti egy lány életét, ha pedig kicsúszik a kezükből az CATHERINE ANDERSON

93 INDIÁN ÉGBOLT

irányítás, akkor csak egyféle módon lehet a helyzetet megoldani. Jake maga sem tudta, mit érez ezzel a lehetőséggel kapcsolatban. Kötelezve érezte magát, igen. De neheztelt is. Ezt azért nem kérte magának. Farkasölő gondterhelten nézett az ajtó felé és intett Jake-nek, hogy lépjen be. – Úgy hallom, nagyon nehéz éjszakája volt, barátom. – Volt már jobb. – Jake a vállát vakargatta, ahogy az ágy felé tartott. – De Indigónak sokkal, sokkal keményebb éjszakája volt, az biztos. – Látta, ahogy Farkasölő tekintete a fedetlen mellkasára irányul. Mivel nem hallotta, ahogy Loretta ruhátlan állapotát magyarázza, úgy gondolta, megteszi inkább ő maga, a félreértések elkerülése végett. – Az ingemet kötszernek használtam. Megtettem, amit lehetett. A félvér egy pillanatra lehunyta a szemét, majd mély lélegzetet vett. Amikor újra Jake-re nézett, nyilvánvaló volt a szomorúság a szemében. – És Indigo? – Úgy látom, elég nehezen viseli. Loretta megérintette a férje vállát. – Mr. Rand azt mondja, a golyó épphogy elkerülte Indigót. Éppen abban a pillanatban mozdult el. Farkasölő elkapta a felesége apró kezét és gyorsan megszorította. Majd kérdően Jake-re nézett. – Úgy gondolja, valaki le akarta lőni a lányunkat? Jake nem akart szükségtelen riadalmat kelteni. – Nem tudom, mit gondoljak. Csak annyit mondhatok, hogy ha nem mozdul el, eltalálják. Talán csak arra várt a férfi, hogy tisztán lássa a farkast. – Lorettára nézett és észrevette, mennyire elsápad az asszony. – Valószínűleg így lehetett. De mivel ilyen közel volt, úgy gondoltam, el kell mondanom. Úgy látszott, Farkasölő ezen elgondolkozik. – Maga mit gondol? Jake sóhajtott. – Nehéz kérdés. Majd összecsináltam magamat, úgy megijedtem, és közvetlenül azután, hogy megtörtént, megesküdtem volna rá, hogy… – Jake megnyalta a szája szélét és nyelt egyet. – Most, visszanézve, úgy érzem, lehet, hogy túlreagáltam a dolgot. Indigo váltig állítja, hogy nincs ellensége. Ha ez tényleg így van, akkor nagyon kicsi a valószínűsége, hogy valaki ártani akarna neki. Úgy tudom, Lobóra már lőttek korábban is. CATHERINE ANDERSON

94 INDIÁN ÉGBOLT

– Többször is – vetette közbe Loretta. – A farkasok nem sok jóakarattal találkoznak. Jake azon gondolkozott, vajon nem válaszolt-e kissé túlságosan is gyorsan az asszony. De nem hibáztathatta azért, hogy túl hamar von le következtetéseket. Senki sem szeret azzal a tudattal élni, hogy a szerette veszélyben van. – Ha ez így van, akkor talán joggal feltételezhetjük, hogy Lobo volt a célpont. Farkasölő elengedte felesége kezét és intett Jake-nek, hogy üljön a hintaszékbe. – Hálásak vagyunk mindazért, amit tett. Jake a székbe ereszkedett, a végletekig kimerülve. – Nem sok mindent tettem. És ahogy látom, amit tettem, az meg… – Itt félbeszakította a mondandóját. – Sajnálom, hogy nem értünk vissza sötétedés előtt. A lovak megbokrosodtak, és nem mertem egyedül hagyni Indigót, hogy megkeressem őket. De még ha meg is találtam volna, Indigo nem indult volna el. A farkas még órákig haldoklott. – Azt tette, amit a legjobbnak gondolt – morogta Loretta. – Nem tartjuk magát felelősnek. Farkasölő bólintott. – Maga vigyázott a lányunkra. Ha a rossz nyelvek, valami szennyeset hoznak ki ebből, akkor szembeszállunk a viharral. Jake úgy gondolta, Indigo lesz az, akinek szembe kell szállnia a pletyka viharával, nem hármójuknak. Vajon Farkasölő komancs hitére megértette a lehetséges következményeket? Egy pillantás Loretta arcára választ adott a kérdésre. Farkasölőék értették, miről van szó, de túlságosan finom emberek voltak ahhoz, hogy olyasmiért tartsák felelősnek a férfit, amit nem volt lehetősége megakadályozni. Jake-et elöntötte a bűntudat hulláma. Mielőtt tetőzött volna, azon gondolkodott, vajon mi az ördögért kell bűntudatot éreznie? Hiszen nem az ő hibája, hogy valami mániákus lövöldöző gazember rájuk lőtt és eltalálta a farkast. Nem is volt más választása, minthogy az éjszakát a Günter-tanyán töltse. Mégsem hagyhatta annyiban a dolgot. Szembe kellett nézni ezzel az új nehézséggel, és ő sohasem szokott elfutni a problémák elől. A bejárati ajtó felé mutatott. – Abból ítélve, ahogy azok a nők néztek ránk, úgy gondolom, feltett szándékuk, hogy mindent elrontsanak. CATHERINE ANDERSON

95 INDIÁN ÉGBOLT

– Ez a mi gondunk, nem a magáé. – Farkasölő a feleségére nézett. – Hova ment a kicsikém? – Elment eltemetni Lobót – válaszolta remegő hangon Loretta. Farkasölő nyugtalanul mocorgott. Jake látta rajta, hogy ég a vágytól, hogy talpra álljon és a lánya után eredjen. – Ha úgy gondolja, nem jó, hogy egyedül van, szívesen utánamegyek – ajánlotta fel Jake. Farkasölő lehunyta a szemét és bólintott. – Egy kicsit később, rendben? Hagyjon neki egy kis időt, hogy senki ne láthassa a gyászát. Ez magánügy, a népemnél így szokás. Jake kinézett a napsütötte ablakon. Az alaposan megtisztított üveg fénye a szemében tükröződött. A torkát kaparta valami, és a kávé illatára összefutott a szájában a nyál. Az álmatlan éjszaka kimerítette. Mennyivel rosszabbul érezheti magát vajon Indigo? A tűzhely melege úgy ölelte körül, mint egy takaró. A kezére nézett. Az ujjai véresek és sárosak voltak. – Legjobb lesz, ha megmosakszom és felveszek egy inget – mondta. Loretta megkerülte az ágy lábát. – Éhes, Mr. Rand? Egy pillanat alatt összedobok valamit. Jake felállt a hintaszékből. – A kávéból kérnék egy csészével, de azonkívül egy kanna forró víz meg egy darab szappan most elég lesz.

Kicsit több mint egy órával később Jake elhagyta a házat és eltűnt az erdőben. Molly patanyomaiból könnyen kitalálta, merre ment Indigo. A háztól mintegy ötszáz méterre egy tisztásra érkezett. Amikor meglátta a lányt a frissen kiásott hant mellett kuporogni, megállt. Indigo átölelte a térdét, a fejét lehajtotta, a háta összegörbedve. A kimerültség látszott teste minden porcikáján. Molly a közelében álldogált, egy nagy, kidőlt fa törzséhez pányvázva. Jake megállt a fák között, nem akarta megzavarni a lányt. De akkor vér csillogását vette észre a lány jobb alkarján. Friss vérét. A férfi szívverése felgyorsult és sietve indult a lány felé. Közeledtének hangjára a lány felemelte a fejét. CATHERINE ANDERSON

96 INDIÁN ÉGBOLT

– Indigo, mit… – Jake elharapta a mondat közepén, és a lány bal kezében szorongatott késre meredt. – Mit csinál, az isten szerelmére? Térdre rogyott a lány mellé, és alig hitt a szemének. A vágás mélynek látszott, és kése éles pengéje vérfoltos volt. A férfi a sírhantra nézett, sötét foltokat látott a földön, ahová a lány vére kifolyt. – Indigo, mi az ördög… Jake megragadta a lány csuklóját és közelről megvizsgálta a sebet. A vérzés lassult, de a vágás mély volt, a férfi látta jól, hogy a sebet össze kellene ölteni, hogy megfelelően begyógyuljon. De még akkor is marad utána sebhely. Miért? Mi ütött ebbe a lányba, hogy megvágta magát? – Az Emberek így tesznek – szólalt meg Indigo. – Ha egy szerettünk eltávozik közülünk, jelet hagyunk a saját húsunkban, amiről mindig az eszünkbe jut majd. Jake gyomra összeszorult, ahogy a lány hibátlan bőrét nézte, amelyen most egy kés éle foltot ejtett. A düh hullámokban tört Jakere. – Jézusom! Ez őrültség. – Hitetlenkedve nézett a lányra. – Ez őrültség, Indigo. Az ember nem fordítja maga ellen a kését, akármi legyen is az oka. – Apám népénél ez a szokás. – Maga nem tartozik az apja népéhez. Ahogy a szavak elhagyták a száját, azonnal megbánta őket. Bár kék szeme és hajának arany beütése meghazudtolni látszott, azért komancs vér csorgott a lány ereiben. A múlt éjjel a férfi is világosan láthatta ennek bizonyítékát. Hátsó zsebéből elővette a zsebkendőjét, még jó, hogy tisztát vett ki a csomagjából, mielőtt eljött a házból. Egy rázással kinyitotta, összeszorította a seb széleit és gyorsan körbetekerte a lány karját. Aztán visszaült a sarkára és a lány sápadt arcát figyelte. A szeméből áradó békéből ítélve találhatott valamiféle megnyugvást a gyászszertartásban, bármennyire is brutálisnak találta azt Jake. – Jól van? – Ostoba kérdés. Hát persze, hogy nincs jól. – Menjünk vissza a házhoz, hogy az édesanyja összeölthesse a sebet. – Nem ölti össze. CATHERINE ANDERSON

97 INDIÁN ÉGBOLT

Jake szorosabbra fogta a csuklót. – Hogy érti azt, hogy nem ölti össze? Ez egy pokolian mély vágás, ifjú hölgy. Öltés nélkül soha nem gyógyul be rendesen. – Akkor jó. Kezdett leesni a tantusz. Indigo nem csak egy vékony, alig látható sebhelyet akart. Élete végéig hordani akarta Lobo jegyét, és azt akarta, hogy az egész világ lássa, Jake gyomra összerándult, úgy érezte, mindjárt meg kell szabadulnia az imént elfogyasztott kávétól. A lány a tisztást bámulta, mintha Jake ott sem lett volna. A szél belekapott a hajába és eljátszott vele. A szemébe lógtak rezes aranyszínű hajtincsei és megakadtak hosszú szempilláiban. Jake elengedte a csuklóját és ujja hegyével kifésülte a tincseket a szeméből. Ezután a lány vállára tette a kezét. A lány nem is nézett a férfira, úgyhogy az feladta, hogy meggyőzze az indulásról; egyik térdére támasztotta a karját és figyelmét a csizmája poros orrára összpontosította. Hiszen nincs életveszélyben a lány, nem fog elvérezni. Talán majd az anyja meggyőzi arról, hogy össze kellene varrni a sebet, ha visszatérnek a házba. Minden pórusában érezte a lány közelségét és igyekezett kitalálni, mire gondol. – Egyszer majdnem meghalt értem – suttogta Indigo. – Összeakadtam egy nagy fekete medvével meg a bocsaival, és a medve utánam jött. Lobo hasa felszakadt, miközben próbálta tőlem távol tartani. – A lélegzete itt elakadt. – Anya varrta össze. A bundája olyan vastag volt, hogy a seb nem is látszott. De én soha nem felejtettem el. Jake nyelt egyet. A hang élesen visszhangzott a férfi mellkasában. A vászoning vágta az egyik hónalját, úgyhogy megvonta a vállát. – Tudom, hogy hiányozni fog magának. – Miután megszülettek a kölykei, még akkor is velem töltötte az ideje nagy részét. Amikor este elaludtam, tudtam, hogy ő ott van és vigyáz rám. Amikor reggel felébredtem, mindig mellettem volt. imádta a párnámat. Meg kellett harcolnom az én felemért. Jake visszaemlékezett, hogy amikor az előző éjjel felmászott a padlásra, milyen hevesen védelmezte Lobo a lányt. Könnyen el tudta képzelni, ahogy a farkas szembenéz akár a medve CATHERINE ANDERSON

98 INDIÁN ÉGBOLT

támadásával is, csak hogy mentse a gazdáját. Most a sírhantra nézett. Azt kívánta, bárcsak tudna valamit mondani. A percek egyre múltak. Érezte, hogy a lány rossz néven vette a beavatkozását, de mivel még mindig a kezében volt a kés, nem állt szándékában otthagyni. Eszébe jutott Farkasölő arcán a vágás. Az is gyászseb lenne? A gondolat megdöbbentette. Hogy nevelhette ez az ember öncsonkításra a lányát? Méghozzá egy farkas miatt, az isten szerelmére! Jake azt megértette, hogy a lány úgy szerette az állatot, ahogy a legtöbb ember elképzelni sem tudja, és talán még ő sem képes felfogni, de azzal, hogy megvágta magát, túl messzire ment. Legszívesebben kicsavarta volna a kést a lány kezéből és bedobta volna a bokrok közé. Mintha csak a gondolataiban olvasna, Indigo visszatette a hüvelyébe a kést és felállt. Jake egyből tudta, hogy a lány korábban indul el, mint szeretett volna, csak azért, mert a férfi odajött. – Indigo. Akármit is akart mondani, semmi nem jutott az eszébe. A lány száraz szemmel, kifejezéstelen arccal ránézett, majd megkerülte a férfit és a lovához lépett. A férfi arra számított, hogy Indigo a ló hátára ugrik és ellovagol. Ehelyett azonban szépen elvezette Mollyt a tisztásról. Jake felállt, megfogta az ásót és a lány nyomába eredt, megrövidítve a lépteit, hogy a lány mellett haladhasson. Indigo a szeme sarkából figyelte, ahogy a férfi magabiztos lépésekkel halad, mint minden fehér ember. Talpa a sarkától a lábujjhegyéig végiggördült a talajon. Combizmai minden lépésénél kidomborodtak és a nadrág vászna minden mozdulatára megfeszült. A lány Jake sötét arcába nézett, a ráncos homlokát és komor tekintetét vizsgálta. Nyilvánvalóan nem ért egyet az apja hitével. Indigo összeszorította az állkapocsát és meggyorsította a lépteit. Érezte a férfi döbbenetét és hangulatváltozását. De Jake-nek nincs joga követni őt és ítéletet mondani felette. Nem akart mást, csak azt, hogy hagyják magára. Úgy tűnt, a férfi lerázhatatlan, pedig Indigo nem örült a jelenlétének. Nem kerülte el figyelmét, hogyan bámulta Jake a kést. Szándékában állt elvenni tőle. Amilyen mogorván nézett, lehet, hogy még mindig játszott a gondolattal. Indigo nem tartotta CATHERINE ANDERSON

99 INDIÁN ÉGBOLT

valószínűnek, hogy ha rászánja magát, meg tudja állítani, hiszen a válláig sem ért. Egy pillantás a széles mellkasra eszébe juttatta, mit érzett a karjai fogságában, ahogy a kőkemény izmok körülölelték. Nem kételkedett abban, hogy bármit el tud venni tőle, amit csak akar. Bezártság és levegőtlenség érzése vett rajta erőt, amit düh követett. Ennek az embernek nincs joga beleszólni semmibe, amit Indigo tesz. Egyáltalán nincs joga. De akkor vajon miért ijedt meg a férfitól? Ahogy ezen gondolkozott, újra visszatért a légszomja. Rájött a válaszra. Még a gyásztól bénultan sem tudta magáról lerázni a gondolatot, hogy közeledik a sorsa beteljesülése. A figyelmeztetés úgy visszhangzott a bensőjében, mint valami varázsének. Légy óvatos! Ne bízz benne! Az apja azt mondaná, a szellemek suttognak neki. Indigo nem tudta megmondani, vajon a szellemek vagy a képzelete volt-e, de a baljós szavak még mindig gyötörték. Jake Rand veszélyes, és minél előbb elhagyja Farkasok Földjét, a lány annál boldogabb lesz. Jake arra számított, hogy Loretta majd jól leszidja Indigót, amikor meglátja a vágást a karján. Ehelyett azonban csak lelocsolta a sebet whiskey-vel és egyáltalán nem dorgálta meg a lányát, aki hang nélkül tűrte a fájdalmat. – Majd kösd be, mielőtt reggel a bányába indulsz – mondta Loretta gyengéden. – Az ingujjam majd megvédi. – Indigo felnézett Jake-re. – Mr. Rand úgy gondolja, megőrültem. Loretta megveregette a lánya fejét és elindult, hogy elrakja a whiskey-s üveget. – Lehet, hogy nem jár messze az igazságtól. De ez egy jófajta őrület. – Bezárta a konyhaszekrényt és Jake-re mosolygott. – Fogadni mernék, hogy majdnem éhen hal. A sütőben melegszik egy pár kukoricalepény és egy kis szederbefőtt. Jake gyomra háborgott. – Talán majd később. – Egy kis kávét akkor? – Köszönöm, nem kérek. Indigo felállt az asztaltól és eltűnt a padláson, Jake csak bámult utána, a szája porszáraz volt. Egy pillanattal később észrevette, hogy Loretta zavart tekintettel figyeli. Hirtelen friss levegőre volt CATHERINE ANDERSON

100 INDIÁN ÉGBOLT

szüksége. Valakinek utána kellene néznie, mi történik a bányában, és egy élénkítő gyaloglás is vonzónak tűnt. Ki kellett mennie innen, el ez elől az őrület elől. Nem talált rá jobb szót. Egy fiatal lány semmilyen okból se vágja meg magát, és egy anyának sem szabadna elfogadnia, ha mégis megteszi.

CATHERINE ANDERSON

101 INDIÁN ÉGBOLT

Hetedik fejezet Néhány

órával később Indigo ébren feküdt a padláson a hálószobájában és hallgatta Jake Rand telt hangját, ahogy az anyjával társalog a tűz előtt a földszinten. Kedves nevetése volt, meleg, mély. Mégis, ahogy Indigo hallgatta, csapdában érezte magát, mint előző nap a férfi ölelésének kelepcéjébe zárva, reménytelenül, a menekülés esélye nélkül. Az oldalára fordult, tele rettegéssel, de nem tudta megmagyarázni, miért fél. Ostoba dolog – egészen nevetséges. Hiszen azonkívül, hogy a férfi a bányában a főnöke, semmi hatalma nincs felette, tehát semmi oka rá, hogy féljen tőle. Lobo illatát érezte a párnáján, a szemhéja mögött szinte égetett a könny. Arcát a párnába temetve, hogy elfojtsa feltörni készülő zokogását, öklével a matracot ütötte. A nyitott ablakból beáramló hűvös levegő a hátát simogatta. Lobo soha többé nem mászik be az ablakpárkányon át az ágyába. Emlékek tolultak fel benne, szívszaggatóan kedves emlékek: Lobo szökellt felé a fűben, komoly, aranyszínű szemével felé nézett. Soha többé nem ölelheti át a nyakát, soha többé nem érezheti reszelős nyelvét az arcán. Elment, örökre. Jake Rand a hibás mindenért. Amióta megérkezett, semmi sem sikerült. Nem is tűnt úgy, hogy jobbra fordulna bármi is, amíg a férfi el nem megy. Ha nem jött volna, akkor Indigo nem áll meg előző nap a Günter-tanyánál, és Lobo még életben lenne. Ha nem lenne, az ő hírneve sem heverne romokban. Az anyja már mondta neki, hogy a következő napok valószínűleg nem lesznek könnyűek, az emberek bámulni és sutyorogni fognak, némelyikük kifejezetten ellenszenvesen. Bárcsak ne kellene vele tartania a bányába másnap! Bárcsak soha többé ne kellene ránéznie! CATHERINE ANDERSON

102 INDIÁN ÉGBOLT

Az első ember, akit másnap reggel megpillantott, nem volt más, mint Jake Rand. Ennyit a valóra váló kívánságokról. Éppen levetette a hálóköntösét és az ingét húzta át a fején, amikor a férfi csizmájával a kezében az elválasztófalat megkerülve odalopózott. Indigo egy szempillantás alatt maga elé kapta a muszlint. Jake észrevette az ágy szélén ülő lányt és felé fordult. Kócos fekete hajjal, szőrös, bronzos mellkasát látni engedő kigombolt ingben egy pillanatra megállt, és úgy bámult a lányra, mintha az összes érzéke elhagyta volna. A lány a meglepetéstől mozdulni sem bírt. A férfi fátyolos, barna tekintete a lány alsóneműjét szegélyező rózsaszín szalagra tévedt. Hirtelen mozdulattal megragadta a paplanját és a mellkasa elé húzta. Jake ajka lassan mosolyra húzódott, fehér fogai kivillantak. – Jó reggelt. A férfi meleg tekintetéből Indigo kitalálta, hogy a szalagokon kívül valószínűleg mást is megláthatott. – Nem tudna legalább kopogni, hogy az ember észrevegye, hogy már fenn van? Jake a hajába túrt. – Bocsánat. Nem tudtam, hogy már felébredt, és nem akartam zavarni. A lány a padló résébe görbítette a lábujjait és teljes szívéből azt kívánta, bárcsak távozna a férfi. – Hogy van a karja? – kérdezte Jake újra Indigóra pillantva. Biztos nem állna itt és kérdezősködne egy fehér nő egészségi állapota felől, ha látná, hogy nincs felöltözve, gondolta Indigo és elfordította a fejét. Hallotta, hogy az anyja a földszinten reggelit készít. A frissen főtt kávé illata felszállt a padlásszobába. Azt akarta, hogy a férfi menjen el messze, nagyon messze. Akkor talán elmúlna a légszomj a mellkasából. – Jól van. – A hangja furcsán reszketett, ahogy a kérdésre válaszolt. – Talán kellene egy kis kenőcsöt tenni rá. De ez az ő karja! Nem kell neki megmondani, hogyan gondoskodjon róla. Artikulátlan hangot adott ki, és figyelte, ahogy a férfi lefelé indul a létrán, háttal a fokoknak. Csizma nélkül ez kockázatos művelet volt. Egyszer a fivére, Chase sarka megcsúszott, CATHERINE ANDERSON

103 INDIÁN ÉGBOLT

és a hátsó felén csúszott végig a létrán, míg végül földet nem ért. Jake Rand természetesen nem csúszott meg, de Indigónak máris jobb kedve lett, amikor elképzelte, ahogy lezuhan. Hallotta, hogy a férfi jó reggelt kíván az anyjának, aztán csapódott a hátsó ajtó. Valószínűleg az árnyékszékre mehetett, gondolta a lány. A hűvös levegőn vacogva rángatta magára a szarvasbőr nadrágot és inget. Amikor lement a földszintre, az első gondolata Lobo volt. Reggelente mindig kiment az ablakon, aztán kaparta az ajtót, hogy eresszék be, mielőtt még a lány leért a lépcsőn. Most csak a csend várta. Szúró fájdalmat érzett a mellkasában. Egy pillanatig csak állt, és hallgatózott, hátha csak egy rossz álom volt a farkas halála. – Az idő múlásával könnyebb lesz – hallotta az anyja gyengéd hangját. Egyik kezében egy nagy adag tésztával teli tálat tartva a lány felé fordult, és megértően mosolygott. – Próbáld meg elfelejteni. Sokkal nehezebb lesz, ha csak rágódsz rajta. Indigo nagyot sóhajtott. Ő abban látta a probléma gyökerét, hogy Lobo már olyannyira az élete részévé vált, hogy egyáltalán nem is gondolt a farkas jelenlétére. Olyan volt, mintha egy kar vagy láb lett volna, mindig ott volt, amikor a lánynak szüksége volt rá. Ő volt a védelmezője, a barátja, akihez szólhatott. Hiányát éppúgy érezni fogja, mint egy amputált végtagét, akármennyire is igyekszik nem gondolni rá. Szülei hálószobájának ajtaja nyitva volt, látta, hogy apja a párnáknak dőlve ül. Bement, hogy köszöntse. Régebben az apja mindig meg tudta vigasztalni, ezért abban reménykedett, talán most is sikerül neki. A férfi elmosolyodott és megfogta a lány kezét, amikor az az ágyához lépett. Erős, meleg keze körülzárta a lányét. Indigo az ágyra telepedett és gondterhelten sóhajtott. Meglepetésére az apja nem szólt egy szót sem. Ehelyett lehunyta a szemét, mintha csak a lány jelenlétét akarná magába szívni, és ízlelgetni kezdte a benne forrongó érzéseket. Könnyek szöktek Indigo szemébe. Legszívesebben az apja ölébe bújt volna, hogy jól kisírja magát, de az Emberek nem viselkednek így. Csendben ültek. A könnyek egyre jobban fojtogatták Indigót, pislognia kellett. Háta mögött hallotta a reggel megszokott hangjait, CATHERINE ANDERSON

104 INDIÁN ÉGBOLT

és kissé rossz néven vette, hogy minden megy tovább, mintha mi sem történt volna. – Ez a világ rendje, kicsikém. – szólalt meg Farkasölő, mintha olvasna a lány gondolataiban. – A nap felkel, aztán lenyugszik. Holdanya mosolyog ránk. A gyász miatt néha úgy gondoljuk, a föld az ég, az ég pedig a föld. De amikor Nap Atyánk feljön és melegít, akkor látod majd, hogy nem így van. Jó dolog az egyformaság. Indigo hitt neki. Kibámult az ablakon. Apja ugyanazon a gyengéd hangon hozzátette: – A könnyek is jók. Indigo az apjára bámult, nem akart hinni a fülének. Hiszen egész életében a gyengeség ellen beszélt. – Csak a gyenge szívűek fetrengenek a könnyeikben, apám. Apja szeme lehunyva maradt. – Amikor a hús megsebesül, a sebet kitisztítjuk, hogy meg tudjon gyógyulni. A szív megsebesített részeit azonban nem tudjuk elérni, ezért adták nekünk a Fentiek a könnyeket. Indigo az apja karakteres, sötét arcát bámulta, orcáján a vérzivataros élet ejtette gyászsebbel. Sehogy sem tudta elképzelni az apját sírva. – De amikor kicsi voltam, mindig megszidtál, ha sírtam. – Ó, igen. Lehullott egy levél a fáról, és te sírtál. A szél irányt változtatott, és te sírtál. Azért szidtalak meg, mert nem jó dolog semmiségek miatt sírni. A könnyeket nagyobb bánatra kell tartogatni. – Te mikor sírtál? Farkasölő szemhéja felemelkedett. Nagy kék szeme megállapodott a lányáén. – Réges-régen, mielőtt anyád téged és a fivéredet a kebléhez ölelt, engem is a kebléhez ölelt. Azokért sírtam, akiket szerettem és elvesztettem. – Nem szégyellted, hogy sírsz? A férfi kiszabadította a kezét a lányáéból, hogy megsimogassa annak kócos haját. – Nem, amikor a fájdalmam nagy volt, akkor nem. A szereteten nincs semmi szégyellnivaló, Indigo. Csak az a szégyen, ha a szívünk úgy megkeményedik, hogy már nem is érzünk. Nagy hazugságot tanítottam neked, ha azt hiszed, rossz, ha könnyeket ejtesz. Tudod, lehet, hogy azért van ez így, mert a Fentiek CATHERINE ANDERSON

105 INDIÁN ÉGBOLT

megáldottak minket. Ezek között a falak között még nem gyászoltunk senkit, semmit. Ha eljön a gyász ideje, megmutatom neked, hogyan kell sírni. A férfi megveregette lánya karját, majd újra a párnáknak dőlt. Nagyon jól csinálom. Indigo érezte, hogy mosolyra görbül a szája. – Azt hiszem, én is elég jól tudnám csinálni. – Most menj és nézz szembe az új nappal. A fájdalom olyan, mint a vihar. Feldönt, de idővel elvonul. Indigo felállt az ágyról. Még mindig a mellkasa közepén érezte a veszteség fájdalmát, de furcsa módon vigaszt is érzett. Hiszen mások is ezen az ösvényen jártak, mégis túlélték. És ő is túl fogja élni. – Köszönöm, apám. Farkasölő legyintett. – Az igazság nem ajándék, Indigo. Nem kell megköszönnöd. Indigo gondolatban ellentmondott az apjának. Az igazság a leginkább áldott ajándék és senki más nem volt képes azt úgy megosztani mással, ahogy az apja. Jake éppen akkor lépett be a hátsó ajtón, amikor a lány a konyhába ért. A haján vízcseppek gyöngyöztek, az arca pirospozsgás, mintha épp most súrolták volna tisztára. Indigo kitalálta, hogy a férfi megtalálhatta a forrásnál a pumpát, és a zuhanyzás felébresztette. Kék flanelingje, amely csak még jobban kiemelte széles vállát, be volt gombolva, és csizmáját is felvette. – Egy négyágú agancsos szarvas van kinn – mondta Jake nevetve. – Azt hittem, felöklel. – Ez normális dolog errefelé – közölte vele Loretta. – Reggeli idején különösen népszerűek vagyunk. Indigo kikerülte a férfit és a hátsó ajtó felé indult. Az anyja utánakiáltott. – Szedd a lábad, Indigo! Percek alatt kész a reggeli. Visszafelé, légy szíves, hozzál magaddal még vagy három tojást a tyúkólból! Indigo kinyitotta a hátsó ajtót, azzal a kényelmetlen érzéssel, hogy Jake rajta tartja a szemét. Lerohant a lépcsőn. A hűvös reggeli levegő arcon csapta, ahogy átszaladt az udvaron. Amikor visszatért a házba, az asztal közepén egy rakás palacsinta állt. A mosogatóhoz sietett és a vízpumpát nyomva megmosta a CATHERINE ANDERSON

106 INDIÁN ÉGBOLT

begyűjtött tojásokat. Loretta intett Jake-nek, hogy üljön le, és egy tányéron tojást tett elé. Indigo szembeült a férfival, szeme még mindig majd leragadt az álmosságtól. Észrevette, hogy Jake gyorsan megborotválkozott. Amikor az anyja visszatért és egy tányért dugott az orra alá, Indigo keresztet vetett és a fejét előrebiccentve elsuttogta az asztali áldást. Amikor befejezte az imát, újra keresztet vetett, majd kezébe vette a villát. – Maga katolikus? – Jake derült ábrázattal, kíváncsian nézett a lányra. – Azt hittem, az apja hitét vette fel. Ugyan semmi étvágya nem volt, Indigo mégis lenyelt egy falat tojást, és igyekezett figyelmen kívül hagyni, hogy a férfi tekintetétől a bőre bizseregni kezdett. – Apám Nagy Szellemei és anyám Istene jól megférnek egymással. Jake a langyos mézért nyúlt és tetemes adagot kanalazott megvajazott palacsintájára. – Elég nagy lehet a tömeg a templomban. Indigo bosszankodva ragadta magához a mézet, mihelyt a férfi befejezte a kanalazást. Úgy tűnt, a férfi minden adandó alkalommal megkérdőjelezi a hitét. – Maga hisz a Szentháromságban? – A legtöbb keresztény hisz benne, így vagy úgy. – Anyám egy háromarcú istenben hisz, aki uralkodik mennyen és földön egyaránt. Apám sok istent tisztel, akik a természet misztikus erejében egyesülnek. Egy sokarcú Isten, vagy sok egyarcú isten – vajon tényleg másról van szó? Jake elgondolkozott ezen. – Nem, azt hiszem, nem. Indigo mosolyt erőltetett magára, közben nem is értette, miért foglalkozik egyáltalán azzal, hogy magyarázatot keressen. Hiszen Jake Rand cseppet sem számított neki. – Úgy neveltek, hogy mindenütt felismerjem Istent, anyám templomában és kint is, apám katedrálisában. Én ezt nem érzem kuszaságnak, Mr. Rand, sokkal inkább áldásnak. Jake a lány szemébe nézett. Nem lehetett nem észrevenni a benne tükröződő fájdalmat. Ám kiegyensúlyozott hangon beszélt, mintha nem tört volna össze a szíve. Micsoda ellentmondások: ez a lány ugyanazzal a karral vetett ma reggel keresztet, mint amelyiket CATHERINE ANDERSON

107 INDIÁN ÉGBOLT

tegnap egy primitív gyászszertartás során megvágott. Sokarcú isten. A lány két különböző kultúrát testesített meg, és valahogy mindkettővel harmóniában volt. Egyik pillanatban éppen olyan fehér embernek tűnt, mint a férfi, a másikban meg tisztán indiánnak. Ez a keverék lenyűgözte Jake-et. A maga egyszerű módján vágta át magát Indigo olyan bonyolult kérdéseken, amelyek előtt a teológusok évszázadokon keresztül tanácstalanul álltak. Jake felidézte magában a Günter-tanyán eltöltött hosszú éjszakát és azt a misztikus érzést, ami ott körülvette. Eddig egy nőnek sem sikerült úgy megérinteni őt, ahogy ennek a kis lánykának. Bár Indigo úgy tett, mintha enne, Jake mégis észrevette, milyen kevés fogyott a reggeliből. Amikor a lány felállt az asztaltól, hogy lekaparja a tányérját, anyja egy tál szalonnabürkét nyújtott át neki. – Arra gondoltam, talán ez kihozza Fogatlanból a szőrgombolyagot. Jake emlékeiben kutatott, de nem tudta felidézni, melyik állatot is hívják Fogatlannak. Nézte, ahogy Indigo a moslékba seperte a tojás érintetlen maradékát. Bánatos kifejezés ült az arcára. – Azt hiszem, most már kevesebbet kell vadásznom. – Nem, én nem hiszem – válaszolt Loretta gyengéden. Jake várt, míg Indigo kiment a hátsó ajtón, majd megkérdezte: – Ki az a Fogatlan? Loretta csodálkozva nézett rá. – Hát nem vette észre odakinn? – Szeme vidám melegséget árasztott. – Jobb lesz, ha vigyáz magára, Mr. Rand. A kígyót csak akkor venni észre, ha már megmart valakit. – Fogatlan egy kígyó? Loretta felkacagott. – Ugyan, dehogy! Bár egy bikasikló néhanéha feljön a tornácra napozni. Ha még itt lesz tavasszal és találkozik vele, jobb, ha elkerüli. Indigo miatt úgy gondolja, letelepedési engedélye van nálunk. Fogatlan egy puma. – Egy puma?! – Jake kétkedve nézett a hátsó ablak felé. – Szóval egy hegyi oroszlánt etet ez a lány? Loretta megint nagyot kacagott. – Öreg legény az már. Az idő elrabolta tőle a fogait, és az ízületei is gyulladtak. Nem igazán képes már vadászni, ezért Indigo kiegészíti az étrendjét. Minden reggel feljön az udvar sarkáig és várja, hogy megkapja a reggelijét. CATHERINE ANDERSON

108 INDIÁN ÉGBOLT

Jake-nek borsózott a háta. – És maga egyáltalán nem bánja, hogy a lány vadmacskákat etet? – Indigo nem olyan, mint a legtöbb lány. Jake a reggelijéről megfeledkezve felállt, és az ablakoz lépett. Néhány méternyire az erdőben Indigót látta térdepelni egy hatalmas aranyszínű macska közelében. A szalonnabürkén és a tojáson kívül egy szelet húst is vitt neki Indigo a füstölőházból. A puma fényes bundája alatt izmai meg-megfeszültek, ahogy a lányt kerülgette, közben előre-hátra sétált, türelmetlenül várva, amíg a lány ehető méretűre darabolja a vadhúst. – Uramatyám – suttogta Jake. – Egyetlen karmolás és felszakítja a lány testét. Loretta csatlakozott Jake-hez az ablaknál. – Korábban én is halálra aggódtam magamat emiatt. De az évek során már hozzászoktam. Csak a térdemig érhetett, úgy négyéves lehetett, azt hiszem, amikor az első vadállat követte hazáig. Egy prérifarkas volt, egyik mellső lába csapdába szorult. Indigo beszaladt és az apját hívta, hogy gyógyítsa meg. A puma közelebb ment Indigóhoz, Jake visszafogta a lélegzetét. Nem akart hinni a szemének, amikor a lány felemelte kezét és hagyta, hogy a puma tisztára nyaldossa az ujjait. – Őrült ez a lány. – Lorettára nézett. – Farkasölő mit tett? – Mit tehetett volna? Kiment és meggyógyította a prérifarkas lábát. – Csak úgy, egyszerűen? – Hát, nem egészen. Indigónak előbb meg kellett nyugtatnia a prérifarkast. Eltartott egy darabig, mire rá tudta beszélni, hogy Farkasölő nem veszélyes. – Rábeszélte? – Nem tudom, hogyan magyarázzam meg, Mr. Rand. Csak higgye el, amit mondok. Indigo beszélget az állatokkal. – Loretta huncutul hunyorított. – Nem érezte még, amikor magára nézett? Jake hátán végigfutott a hideg. – Mármint micsodát? – Van egy különleges képessége. Ha titkai vannak, vigyázzon rájuk gondosan! Jake rájött, hogy éppen előző nap érezte úgy, hogy Indigo olvas a gondolataiban. Kissé elvesztette a hidegvérét, de igyekezett úgy CATHERINE ANDERSON

109 INDIÁN ÉGBOLT

tenni, mintha nyugodt lenne, majd megkérdezte: – Azt mesélte, hogy egyszer egy anyamedve meg akarta ölni. Akkor nem működött ez a különleges képessége. – Mint minden beszélgetésnél, itt is szükség van mind a két fél együttműködésére. Jake ezt hallva megkönnyebbült. Mostantól óvatos lesz, és nem engedi, hogy Indigo túl sokáig a szemébe nézzen. Ez a gondolat azért kissé megdöbbentette. Csak nem fog elhinni egy ekkora ostobaságot? Vagy mégis? Loretta folytatta a magyarázatot. – Az anyamedvének két bocsa volt. Indigo és Lobo véletlenül botlott beléjük. Az anyamedve pánikba esett. – Loretta megtörölte a kezét a kötényébe és visszafordult a konyhába. – Higgye el, ritka az olyan állat, amelyik Indigo ellen fordulna. Néha, reggelenként vagy késő este csak furkósbottal jutok el az árnyékszékig. Csak úgy hemzseg a kert a mosómedvéktől, borzoktól és prérifarkasoktól, nem is beszélve a szarvasokról. Alamizsnában reménykednek. A szarvasok a legbátrabbak. Odamennek az emberhez és megdöfködik, palacsintáért koldulnak. Azt gondolná az ember, túl közel lakunk a városhoz, de ezek az állatok itt valahogy biztonságban érzik magukat. Indigo valamilyen módon meg tudja őket győzni. Jake csak bámulta Indigót, ahogy az a ház felé ballagott. A puma eltűnt az erdőben. – Miért vesződik akkor a vadászattal? Hiszen akár a tornácról is elejthetne egyet. – Isten ments, nem! Azok közül, akik a házhoz jönnek, nem lehet bántani egyet sem. Nem lenne igazságos, hiszen annyira megbíznak benne. Jake az állkapcsát dörzsölte. Ez a család percről percre jobban zavarba hozza. Indigo belépett. Friss levegő tódult be utána. Jake elfordult az ablaktól. Eszébe jutott első benyomása, miszerint van valami vadság ebben a lányban. Pontosabb volt a meglátása, mint gondolta volna.

Amikor Indigo és Jake a bányához ért, a lánynak rá kellett jönnie, hogy az elkövetkezendő néhány nap bizony nehezebbnek bizonyulhat, mint azt az anyja gondolta. Az alagút bejáratánál több CATHERINE ANDERSON

110 INDIÁN ÉGBOLT

fiatalember ácsorgott csapatba verődve. Amikor meglátták a lányt, szétrebbentek, és visszatértek a munkához, de Indigo figyelmét nem kerülték el a becsmérlő tekintetek, és ahogy egymás között sokatmondóan összemosolyogtak. A lány igyekezett ezt nem észrevenni. Éppen elég volt neki, hogy elvesztette Lobót. Indigo, remélve, hogy erőt meríthet a környezetéből, a bánya feletti sziklás hegyoldalon meredező vastag szálfákra nézett. Magába szívta a balra és jobbra elterülő buja erdőség fenséges nyugalmát. Békesség töltötte el, kihúzta magát, most már felkészülten nézett szembe az előtte álló megpróbáltatásokkal. – Ostoba szamarak – morogta Jake. Indigo visszaröppent a jelenbe. – Tessék? – Semmi. Jake vörösödő nyakából Indigo kitalálta, mennyire felbőszítette a férfit az emberek összemosolygása. Csak azért fohászkodott, nehogy valami olyasmit tegyen vagy mondjon, ami még tovább rontaná a helyzetüket. Ilyenkor a legjobb, ha közönyt mímel. Jake néhány hét múlva úgyis elmegy. De ez Indigo világa. A lány a laza sínek között lépkedve az egyik felszíni munkáshoz közeledett, aki az érccel teli csilléket kezelte, amikor azok előbukkantak a bányából. Az ott lévő csille tele volt, amiből arra következtetett, hogy az útvonalat kitakarították, és a nyugati vágatot már lehet fúrni és ásni. – Jó reggelt, Topper. Mi a helyzet? Topper köpött egyet és Jake felé sandított. – A dolgok jobban állnak majd, ha a többi vágatot is kiássuk. Amíg csak az egyik szakaszban tudunk dolgozni, az olyan, mintha kanállal meregetnénk a tengerből a vizet. Ez az első rakomány, amit a csillés felhozott. – Több a semminél. Shorty ellenőrizte a cölöpöket, mielőtt munkához láttak? Topper bólintott. – Mindig megteszi, ha maga később jön ki. Hallottuk, mi történt Lobóval, kisasszony. Mindannyian nagyon sajnáljuk. Ellentétben azzal, amit Topper nyilvánvalóan sugalmazni próbált, Indigo kételkedett abban, hogy az összes munkás osztozik az együttérzésében. CATHERINE ANDERSON

111 INDIÁN ÉGBOLT

– Köszönöm, Topper. – Jake-hez fordult. – Találkoztak már Mr. Randdel? Jake kinyújtotta a jobb kezét. – Azt hiszem, futólag már beszéltünk tegnap. Örvendek a szerencsének. – Maga az új főnök? – Csak ideiglenesen. Beugrok Mr. Wolf helyett, amíg újra fel nem épül. Topper megint kiköpött. Az egyik férfi, amelyik éppen az előbb ment el mellettük, gúnyosan felnevetett. Indigo éppen időben nézett felé, és látta, ahogy egyik társát oldalba böki a könyökével, és a lányt bámulja. Indigo könnyedén el tudta képzelni, miről beszélnek, és a megaláztatástól égett az arca. Újra Topperre figyelt, elhatározta, hogy emelt fővel fog járni. Különben is, mit számít, mit gondolnak ezek az emberek? Érdeklődése a bányák iránt sohasem a vele dolgozó férfiak köré összpontosult. Amíg követik az utasításait, addig tőle gúnyolódhatnak, amennyit csak akarnak. Míg Topper és Jake beszélgettek, Indigo félreállt. Amikor úgy érezte, hogy nem udvariatlan, ha továbbmegy, megérintette Jake karját, és a patak felé vette az útját, ahol több fiatalabb férfi is dolgozott a mosóban, néhányan lapátoltak és csákányoztak, mások a talicskákat pakolták meg. Jobb, ha most néz szembe a pletykafészkekkel. Amikor Jake elbúcsúzott Toppertől és utolérte a lányt, Indigo érezte a férfiból áradó feszültséget. Nyilvánvalóan Jake sem kívánta jobban, ami várhatóan bekövetkezik. A férfiakhoz közeledve Indigo az arckifejezésüket vizslatta. Ha jól ítélte meg, Denver Tompkins, egy nyurga, szőke legény tűnt a legellenszenvesebbnek az összes közül; ez a fiú korábban már próbált udvarolgatni Indigónak. Lapátja élét belenyomta a sárba, a nyélre támaszkodott és a lányra vigyorgott. Indigo egyenesen odament hozzá. – Jó reggelt, Denver. A férfi világoskék tekintete vakmerően pásztázta végig a lány testét. – 'reggelt! – Vigyora csak szélesebb lett, amikor Jake felé fordult. – Hallom, izgalmas kalandjaik voltak. CATHERINE ANDERSON

112 INDIÁN ÉGBOLT

– Ha kalandnak lehet nevezni, amikor az emberre lőnek válaszolt Jake. – Előbb-utóbb meg kellett történnie. Sokan nem szerették azt a farkast. – Ez még nem jogosít fel senkit arra, hogy lelője – vágott vissza Jake. Indigo ellenállt a kísértésnek, hogy figyelmeztető pillantást vessen a férfira. Ha kijön a sodrából, már nemigen tud tenni ellene. Corey Manning odajött hozzájuk és ledöntött egy rakomány hordalékot. Gomolygott a por. A lány félrehúzódott. Jake közelebb ment a mosóhoz, hogy megvizsgálja az aranymosó edényeket. Indigo a férfi tartásából meg tudta állapítani, mennyire mérges. Nem mintha hibáztatta volna érte. Csak azért könyörgött magában, nehogy Jake elveszítse a türelmét. Valószínűleg Denver is megértette, milyen hangulatban van Jake. Kakaskodó vigyora lefagyott, a lapátját kihúzta a sárból. A két férfit összehasonlítva Indigo arra jutott, hogy a szőke jobban teszi, ha óvatos lesz. Jake sokkal magasabb és erősebb testalkatú volt. Őrültség lenne, ha a kis Denver belekötne. A mosónál dolgozó többi ember is követte Denvert. Úgy tűntek el a gúnyos tekintetek és cinkos mosolyok az arcukról, mint amikor a tábláról letörlik a krétaírást. Indigo kissé megkönnyebbült. Jake úgy tett, mintha észre sem venné. De amikor befejezte az aranymosó edények vizsgálatát, kimérten, egyenként belenézett mindegyik férfi szemébe. Sötét szemében figyelmeztetés villant. Ahogy tovább mentek, Indigo nem hallott több sutyorgást és vihogást. Jake elkapta Indigo tekintetét és intett. – A kifinomult megfélemlítés művészete – suttogta. – Mindig működik. Kifinomult? Indigo csak remélni tudta, hogy ő soha nem válik a célpontjává. Lejjebb vezette Jake-et a folyó mentén, hogy megmutassa az öszvérhajtású zúzómalmot, ahol az ércet őrölték. Innen a hegyoldalban még feljebb, a bánya felett elhelyezkedő két lámához vezette a férfit. Miután ellenőrizte a csiga szerkezetét a két csapágyon, csípőre tette a kezét és lenézett a csatornára, amely ellenőrzött módon irányította a vizet a mosóhoz. CATHERINE ANDERSON

113 INDIÁN ÉGBOLT

A szellő Jake fekete hajába kapott, és néhány tincset bronzbarna homlokába fújt. Sötét szemében töprengés látszott, ahogy a lányra nézett. Indigo gyomra lesüllyedt és úgy érezte, valahol a térde körül állapodott meg. Fogalma sem volt, miért reagál ilyen furcsán a férfira. – Nagyon sajnálom az egészet – mondta Jake gyengéden. A lány a mosók felé nézett. Látta, hogy Denver őket figyeli. Már megint gúnyosan vihogott. – Nem a maga hibája. – Nem – ismerte el Jake. – De maga sem tett semmi olyasmit, amivel kiérdemelte volna ezt a fogadtatást. Bárcsak… Amikor mondandóját elharapta, Indigo a férfira pillantott, és kissé meg volt lepődve a hangjából kiszűrődő érzelmen. A férfi a lány szemébe nézett. Vajon mit akart Jake mondani? Indigo felnézett Jake-re, és az elmúlt huszonnégy órában benne fortyogó neheztelés elpárolgott. Hisz nem a férfi hibája. Semmi sem az ő hibája. Nem tehetett arról, hogy érkezése egybeesett olyan eseményekkel, amelyek nem álltak az ellenőrzése alatt. Indigo ok nélkül hibáztatta a férfit. – Ne érezze magát rosszul emiatt, Mr. Rand. Nem számít. – De, attól tartok, igenis számít. Indigo nagyot sóhajtott. – Ha én valaki más lennék, valószínűleg igaza lenne. De nem vagyok más, és függetlenül attól, hogy maga mit gondol, nekem egyáltalán nem számít, mi az emberek véleménye rólam. Amíg a munkájukat elvégzik, azt gondolnak, amit akarnak. Egyáltalán nem tűnt úgy, hogy Jake-et meggyőzték ezek a szavak, tekintete a lányét kereste. A férfi csendes vizsgálódása miatt Indigo szinte csupasznak érezte magát, ezért elfordult, hogy elinduljon. – Jake – szólt a férfi a lány után. A lány megállt és visszanézett. – Tessék? – Jake… Szeretném, ha Jake-nek szólítana. Indigo visszaemlékezett a tegnapelőtti beszélgetésükre, a férfi ugratására, a saját nevetésére, a kettejük között lassan kialakuló bajtársi érzésre. Percekkel később Lobót lelőtték. Az emlékek átsuhantak a fején, élesek és tiszták voltak, bennük bíborvörös csíkokkal. – Hát akkor legyen Jake – hallotta magát válaszolni. – Ha szeretné, megmutatom a robbanószeres kunyhót is. És szeretném, CATHERINE ANDERSON

114 INDIÁN ÉGBOLT

ha találkozna Stringbeannel és Shortyval. Ha visszaérünk a házba, megmutatom a könyvelést. Minden utánpótlást Jacksonville-ben rendelünk meg.

Délre Indigo úgy érezte, mintha egész nap valamiféle ködben mozgott volna. Halványan emlékezett arra, hogy körbevezeti a bányában Jake-et, arra is, hogy az anyja asztalánál ül vele ebéd után, és megmutatja neki a papírmunkát, de egyik sem tűnt valóságosnak. Csak egy dolgot észlelt, mégpedig a borzasztó ürességet. Annyira hozzászokott Lobo jelenlétéhez, hogy többször leeresztette a kezét, hogy megsimogassa, míg rá nem jött, hogy nincs ott a farkas. Nemegyszer azon vette észre magát, hogy ügyel a lépésére, attól tartva, hogy kedvence láb alatt van. Ahogy teltek az órák, a fájdalma egyre csak fokozódott, míg végül már elviselhetetlennek tűnt. Amikor az anyja megkérte, hogy menjen el a vegyesboltba, kihasználta az alkalmat, hogy elmeneküljön a házból. Jake néhány perccel korábban lépett ki onnan. Mivel nem említette, hogy vissza kellene térniük a bányába, Indigo tudta, hogy a délután hátralévő részét a házban töltheti. Ehhez pedig nem volt hozzászokva. Friss levegőre és mozgásra vágyott. A főutca még túl rövidnek is tűnt. Bár egész úton érezte, ahogy a boltokból a vevők kibámulnak rá, élvezte az arcán játszadozó szellőt. A vegyesbolt előtt egy pillanatra elidőzött egy láda burgonya előtt, ami éppen akkor érkezett, de aztán úgy gondolta, nem költi feleslegesen a pénzt. Még volt valamennyi krumplijuk a jutazsákban, ha jól emlékezett, és mivel ilyen szűkös volt a költségvetésük, minden pennyre ügyelnie kellett. Amikor belépett a félhomályos boltba, egy percig is eltartott, mire a szeme hozzászokott a gyenge fényhez. Az árnyékból Elmira Jones, a tulajdonos felesége köszönt rá: – Hát szervusz, Indigo, örülök, hogy látlak. Indigo a pulthoz lépett. Mint mindig, Elmira most is ki volt csinosítva, mellkasát úgy összeszorította a fűző, hogy Indigo csodálkozott, vajon hogy kap levegőt. A ruhája túlságosan is puccos volt a munkához: kék, pliszírozott taftruha, kék-fehér csíkos pamut felsőszoknyával, fehér selyempaszománnyal a szegélyén. CATHERINE ANDERSON

115 INDIÁN ÉGBOLT

– Én is örülök, hogy látlak – válaszolt Indigo és átnyújtotta a bevásárlólistát. – Új ruhád van? – Tetszik? Mary néném küldte. New Yorkban készült, a legújabb divat szerint. Pihenőruha. Pihenőruha? Hát, attól függ, hol akar az ember pihenni. Indigo mosolyt erőltetett magára. – Nagyon csinos. A lány mozgást észlelt a bal oldalon. Odafordult és meglátta, hogy Jake Rand áll a kesztyűs polcnál. Ugyanekkor a férfi is hátranézett a válla felett, tekintetük találkozott, Jake szemén látszott, hogy jól szórakozik. Nyilvánvalóan egyetértett abban, hogy Elmira ruhája egy kicsit túlságosan csinos a környezetéhez. Itt, a boltban szembeötlő volt, milyen magas férfi Jake. A függönnyel ellátott polcsorok háttere előtt, amelyhez jól lehetett viszonyítani a méreteket, a lány világosan látta, hogy Jake másfél polccal magasabb Elmiránál, a háta pedig olyan széles, hogy egy fél polcot eltakar. Nyugodtan állt, de tiszta férfiasságot sugárzott, hosszú, izmos karját lazán, kissé behajlítva tartotta, és terpeszben állt. A farmernadrág kékje jól kiemelte a hosszú lábait, széles bőröve a csípőjére simult. Nem volt szándékos, mégis impozáns látványt nyújtott. Elmira a kezét felemelve kényesen lépdelt a falipolcok előtt, hogy összeszedje az Indigo listáján szereplő cikkeket. Indigo elgondolkodott, vajon hol lehet a férje, Sam. Tavaly ősszel kötött kényszerházasságuk óta egyszer sem hagyta még egyedül a feleségét a boltban. – Volna esetleg ebből nagyobb méret? – kérdezte Jake. Feltartott egy pár vastag bőrkesztyűt, Indigo magában gratulált a férfi előrelátásához. Miután évekig irodai munkát végzett, ha nem hord védőkesztyűt, a bányában bizony azonnal felvízhőlyagosodik a keze. Elmira a szemöldökét ráncolta és az ajkába harapott. – Biztos vagyok benne, hogy Samnek van még valahol belőle, de ha megölnek sem tudom megmondani, hol. Jake egy másik pár kesztyűt választott. – Semmi probléma. Ez is jó lesz. Miközben ezt mondta, Doreen Shipley és Adelle Love lépett be, mindketten helyi üzletemberek feleségei voltak. Egymás mellett sétálva meglehetősen furcsa párost alkottak. Mindkét termetes CATHERINE ANDERSON

116 INDIÁN ÉGBOLT

asszony kissé túl sok fodorral és csipkével felcicomázott fűzős selyemruhát viselt. Amikor meglátták Jake-et és Indigót, mindketten az égnek emelték az orrukat. Indigo úgy vélte, valószínűleg csak azért jöttek be a boltba, hogy rajtuk élcelődhessenek, annyira szándékoltnak tűnt a viselkedésük. Néhány évvel korábban Indigo nagynénje, Amy azzal keltett botrányt a városban, hogy nyilvánosan elismerte tiltott viszonyát Fürge Lopezzel, hogy megmentse a hóhér kötelétől. Adelle és Doreen, jobb dolguk nem lévén, még mindig erről pletykáltak. Most végre friss csámcsognivalójuk akadt. – Vajon nem szégyellik magukat?! – kérdezte Mrs. Shipley felháborodott hangon, hájas kezét a szája elé tartva. – A lány helyében nem lenne képem mutogatni magam. Elmira, akit a tavaly őszi, Sammel töltött félresikerült piknik után a páros szintén sokáig kínzott, most összeszűkült szemmel nézett a két asszonyra. – Segíthetek valamiben, hölgyeim? Adelle Love szipogott. – Nem vagyok biztos benne. Úgy értesültünk, hogy ebben a boltban csak tisztességes embereket szolgálnak ki. Indigo nyakát elöntötte a forróság. Elmira mosolygott. – Forrásaik tökéletesen megbízhatóak. Úgyhogy talán jobb lesz, ha most elhagyják a boltot. Mrs. Shipley hitetlenkedve és megütközve kapkodott levegőért, teste olyannyira megfeszült, hogy a fűző gombjai szinte lepattantak. – Ó! – kiáltotta. – Majd meglátjuk, mit szól ehhez Samuel. Jobb, ha tudja, hogy elég sok pénzt költök el ebben a boltban. Elmira megint mosolygott. – Tényleg? Ezt eddig nem vettem észre. – Egy doboz feketeborsot vágott a pulthoz. – De ne izgassák magukat! Jacksonville csak tizenöt kilométerre van innen. Mrs. Love arca téglavörös színt öltött. – Azt akarja ezzel mondani, hogy nem kívánt személyek vagyunk ebben a boltban? Elmira Indigóra nézett. – Szerinted nem voltam elég érthető? – Ez már több a soknál! – kiáltotta Mrs. Shipley. – Ez mindennek a teteje! Haragjában a két hölgy éppoly hirtelen távozott, mint ahogy megjelent. A csend csak úgy visszhangzott a boltban. Indigo nem tudta rávenni magát, hogy Jake-re nézzen. CATHERINE ANDERSON

117 INDIÁN ÉGBOLT

Elmira egy zsák babot dobott a pultra. – Ne is törődj velük, Indigo. – Fogott egy doboz sütőport és a bab mellé tette. – Ez a két vén boszorka csak azért él, hogy mások dolgain csámcsoghasson. Nehogy azt hidd, hogy mindenki így gondolkodik a városban, mert mi nem. – Remélem, Samuel nem lesz nagyon mérges, ha meghallja, mi történt – kockáztatta meg Indigo. Elmira előhúzta a pénztárkönyvet a pult alól és gyorsan felírta, mit vásárolt Indigo. – Ha Samuel itt lett volna, a csizmájával segítette volna ki őket. Ez a két nő olyan, mint két mérges kígyó, ezt mindenki tudja a városban. Ha nem lennének ilyen emberek a világon, Sam és én… – Elmira félbehagyta a mondatot és legyintett. – De ez most már mindegy is. Elég az hozzá, hogy megérdemelték. Indigo összeszedte az árut és továbbra is kerülte Jake tekintetét. – Hát, nagyra értékelem, hogy szembeszálltál velük. Köszönöm, Elmira. – Nevetést erőltetett magára és hozzátette: – Azt hiszem, jobb, ha most elindulok, nehogy további vásárlókat veszítsetek el. – Aki számít, azt megtartjuk – válaszolt a boltos. Miután Indigo elment, Jake egy pillanatig csak állt és nézett utána. Előbb az emberek a bányában, most meg a helyi asszonyok. Ki lesz a következő, aki megbántja a lányt? – Gondolom, a rossz nyelvek már Jacksonville-ben is ezt beszélik – morogta Jake. Elmira kinyújtotta a kezét a kesztyűért, hogy leolvashassa az árcédulát. – Semmi kétség. Egy szekérre való árut kaptunk onnan tegnap reggel. Harry, a kocsis mindig felszedi a legújabb híreket a szalonban. Biztos vagyok benne, hogy tegnap nem vesztegette az időt és elterjesztette a híreket. Jake a fogát csikorgatta. Ha Portlandben ilyesmi történik, egy tisztességes férfi a lehető legrövidebb idő alatt helyrehozza a dolgokat. Farkasölőék elnéző viselkedése ellenére Jake nem gondolta, hogy itt ez másképp zajlana. De két teljesen különböző dolog az, hogy tudja, mit kell tenni, és hogy megteszi-e. Házasság? Ez a gondolat megállásra késztette. Abban biztos volt, hogy Emily gyorsan magához tér, ha felbontja az eljegyzésüket. A pokolba is, egy éven belül hozzámegy valaki máshoz, ebben Jake biztos volt. Hiszen nem voltak szerelmesek CATHERINE ANDERSON

118 INDIÁN ÉGBOLT

egymásba. De azt sehogyan sem tudta elképzelni, hogyan tudna együtt élni Indigóval. Ő ide tartozott Farkasok Földjére, ahol a szél játszadozhat aranyos hajával, és a nap csókolhatja a bőrét. Neki végül úgyis vissza kell térnie Portlandbe. Hisz ott van a családja, a kötelezettségei, az otthona. Indigo elfonnyadna, és bele is halna, ha kiszakítaná innen. Jake elmosolyodott, ahogy a zsebében a pénztárcájáért kotorászott, mert eszébe jutott, hogyan tartotta a karjában Indigót az első estén a hegyen. Ha kegyetlenül őszinte akart lenni, be kellett vallania, hogy nem teljesen volt kedve ellen való a házasság gondolata. Megmagyarázhatatlan módon vonzódott ehhez a lányhoz. Szinte érezte, milyen édes lehet barnás rózsaszín ajka, milyen selymes lehet a bőre. Egy férfi ennél sokkal rosszabb sorsot is képes elviselni. Gyorsan rendbe, szedte a gondolatait, kifizette a kesztyűt és kilépett a boltból. Legjobb lesz, ha gyakorlatias marad. Csak az ostoba ember hagyja, hogy az ösztönei vezessék.

CATHERINE ANDERSON

119 INDIÁN ÉGBOLT

Nyolcadik fejezet Indigo

arca még mindig vörös volt a megaláztatástól, amikor megigazította sajgó vállán a nehéz csomagokat. Fejét lehajtva ment tovább hazafelé. Nem akart tudomást venni az üzletekből őt bámuló emberekről. Azt már megszokta, hogy a ruházata és a viselkedése miatt elkülönült a többiektől. Ez a saját választása volt. De hogy megvetés és gúny tárgya legyen? Magányosnak érezte magát. Farkasok Földjét az apja alapította. Neki itt a helye. Mégis a város hirtelen ellenségesnek és idegennek tűnt a számára. Nem az ő hibája volt, hogy Lobót lelőtték. Könnyek égették a szemhéját. A deszkapalánkok összefolytak előtte a járdán. – Indigo! A nevét kiáltó kedves hangra megfordult és felnézett a Fogadó az Aranyröghöz második emeleti ablakába. Franny nézett ki az ablakon. A fiatal prostituált kihajolt és integetett, gondosan befont szőke haja csillogott a napfényben. – Hallottam Lobóról. Szerettem volna elmondani, mennyire sajnálom. Indigo szorongva nézett hátra a válla felett. Nem sokan tudtak a közte és Franny között kialakult barátságról. Indigo nem annyira magáért, mint inkább Frannyért aggódott. Farkasok Földjének finom, becsületes polgárai kikergetnék a városból a lányt, ha megtudnák, hogy egy tisztességes fiatal lánnyal merészelt szót váltani. Nem mintha Indigo még tisztességesnek számított volna. – Köszönöm, Franny. Nagyra értékelem. – Imádkoztam érted tegnap este. Nem tudom, számít-e, de azért elmondtam az imákat. – Franny, hányszor mondjam még neked, hogy ne gondolj rosszat magadról? Nem olvastad Mária Magdaléna történetét? Hát persze hogy számítanak az imáid. CATHERINE ANDERSON

120 INDIÁN ÉGBOLT

– Segítettek? Indigo ezen a napon először mosolyodott el őszintén. Tudta, hogy Franny túlságosan elfoglalt sötétedés után ahhoz, hogy imádkozzon. Úgy gondolta, az a tegnap este valamikor délután lehetett. Néha-néha még az apja is füllentett egyet-egyet, ha látta, hogy azzal felderítheti valakinek a szívét. Mivel az utóbbi napokban már kétszer is hazudott, egyszer Jake-nek előző nap, és egyszer Elmirának éppen az imént ostoba ruhájával kapcsolatban, Indigo úgy gondolta, most már nem számít egy harmadik hazugság. – Nem úgy alkonyattájt mondtad el őket véletlenül? Indigo messziről is látta, hogy Franny szeme kikerekedik. – Mindjárt megőrülök! Honnan tudtad? – Csak úgy tippeltem. Franny még jobban kihajolt az ablakon. – Indigo, az igazat mondjad! Éreztél valamit? – Éreztem. De ne mondd el senkinek! – Tényleg? Igazán? – Franny repdesett örömében. – Hát ez nagyszerű! Nem gondoltam, hogy meghallgatja az olyanokat, mint én. Indigo észrevette, hogy Jake közeledik a deszkajárdán. A szíve idegesen dobbant. – Franny, mennem kell. – Eljössz hozzám valamikor? – Eljövök. Talán holnap, munka után. Franny visszahúzódott a szobájába, és elkezdte becsukni az ablakot. Aztán újra kidugta a fejét. – Továbbra is imádkozni fogok érted. Indigo önkéntelenül is újra elmosolyodott. Franny éppen olyan hiszékeny volt, mint amilyen kedves. Gyorsan intett neki, aztán sietve útnak indult. A családjának még nem említette Frannyvel kötött barátságát, és nem akarta, hogy Jake Rand megtegye, mielőtt még neki esélye lenne rá. A komancsok soha nem engedték meg, hogy az egyedülálló nők szűkölködjenek, így a prostitúció náluk ismeretlen volt. Biztos volt benne, hogy ha egyszer a megfelelő pillanatban közelíti meg az apját, akkor Farkasölő az illemszabályokkal dacolva menedéket kínál Frannynek az otthonukban. CATHERINE ANDERSON

121 INDIÁN ÉGBOLT

Annyira el volt foglalva Franny dolgaival, hogy alig észlelte a környezetét, amikor lelépett a deszkajárdáról. Ahogy a bérkocsis és patkolókovács műhelye mellé ért, a két épület közötti sötétségből egy férfi rohanta le. Mielőtt reagálni tudott volna, kegyetlen kezek rántották le a lábáról, be a félhomályba. A csomagjai , szétszóródtak a földön. Indigónak nem volt ideje megijedni. A férfi a bérkocsis házának falához taszította a lányt. Indigo feje hátrahanyatlott és a deszkáknak ütődött. A férfi testének súlya kiszorította a levegőt a tüdejéből. Néhány pillanatig csak lógott bepréselődve, és a meglepetéstől mozdulni sem tudott. A férfi alkarját a lány torkára szorította, nehogy az sikítani tudjon. Nem mintha ez sokat segített volna. A szomszédban a kovács olyan zajt csapott, hogy senki sem hallhatta volna. – Szép jó napot, Indigo. Ez a hang. A lány hunyorított és igyekezett rájönni, honnan ismerős. Jaj, ne, istenem, ne! Miután a szeme hozzászokott a homályhoz, a férfi arca is kitisztult. Brandon Marshall. Indigo szája kinyílt a csodálkozástól. Ahogy a férfi elmosolyodott, sebes felső ajka groteszkül ráncolódott. A lány rémült tekintete a férfi állán látható vágásnyomra esett. Évekkel korábban Indigo a legcsinosabb fiatalembernek gondolta ezt a karcsú, szőke férfit, nevető kék szemével és csodálatos mosolyával. Olyan csodálatos dolgokat mondott, elhitette vele, hogy szép és különleges. És Indigo minden egyes hazug szavát elhitte. – Megígértem, hogy visszajövök. Még mindig nem kúsztál előttem négykézláb, Indigo. Ugye nem gondoltad komolyan, hogy elfelejtem? A lány hallotta, hogy a férfi hat évig Bostonban élt, de álmodni sem merte volna, hogy ilyen sokáig képes haragot tartani. A férfi, mintha csak olvasott volna a lány gondolataiban, elvette alkarját a lány torkáról és sebhelyes alsó ajkához ért. – Ó, igen, emlékeztem rád, kedves. Minden alkalommal, amikor csak a tükörbe néztem. Indigo szíve hevesen verni kezdett. Félelmét legyűrve jobb kezét lassan a kése felé csúsztatta. Ahogy ujjai elérték a kés nyelét a bőringén keresztül, Brandon elkapta a csuklóját. CATHERINE ANDERSON

122 INDIÁN ÉGBOLT

– Ó, nem, ezúttal nem teszed meg. Indigo végre meg bírt szólalni. – Engedj el, Brandon! – Majd, ha végeztem. Különben meg szállj le a magas lóról! Láttam az előbb, ahogy Frannyvel beszéltél. Egyik szajha a másik szajhával. A lány testét megfeszítve igyekezett kiszabadítani magát a férfi keze közül. Az csak nevetett és még erősebben tartotta. Újabb félelemhullám öntötte el Indigót. Nem volt már tizenhárom éves. Réges-rég megtanulta már, hogy ereje nem hasonlítható egy férfi erejéhez. Késsel még talán ellenállhatott volna. De anélkül éppoly kevés volt Brandon legyőzéséhez, mint bármely más, hozzá hasonló méretű nő. Apja ágyhoz kötve. Testvére, Chase, és Fürge kilométerekre innen, az erdőt vágja valahol. Senkihez sem fordulhatott, a világon senkihez. Hacsak… – Jake! – üvöltötte. – Ja… Brandon keményen megtaszította a lányt. – Hallgass! Indigo levegőért kapkodott. Látta a járdán Jake-et. Ha nem ment be más boltba, akkor bármelyik pillanatban el kell haladnia itt útban Indigo szüleinek a háza felé. – Jake! – üvöltötte újra.

Amikor Jake látta Indigo csomagjait a porban szanaszét heverni, azonnal tudta, hogy valami történt és rohanni kezdett. Ahogy közeledett a helyszínhez, hallotta Indigo ijedt hangját és megfordult, hogy a két épület közötti félhomályba lessen. Egy férfihang éppen ezt mondta: – Mondtam már, hogy hallgass, ostoba kis szuka. Különben is, miért kellene éppen Jake Randet hívnod? A városban mindenki tudja, hogy már kipróbált. Már Jacksonville-ben is erről beszélnek. Legalábbis így hallottam. Gondolod, hogy féltékeny lenne, ha velem látna? Akkor felvilágosítalak, Indigo. A fehér férfiak szívesen megosztják indián ringyójukat. – Nem – szipogta a lány. – De, igen. Ahogy már mondtam neked évekkel ezelőtt, az indián ringyók csak egy dologra jók: hogy széttegyék a lábukat a fehér CATHERINE ANDERSON

123 INDIÁN ÉGBOLT

férfiaknak. És persze arra, hogy négykézláb másszanak. Még ha csak negyedrészt vagy is komancs, akkor is csak egy indián ringyó vagy. Attól nem fog senki igazán tisztelni, hogy csinosabb vagy a legtöbbnél. Nem is nagyon látom, hogy Rand sietne veled az oltár elé. Jake, undorodva attól, amit hallott, belépett az árnyékba. Vedd le róla a kezed! – Jake! – Indigo megpróbált kiszabadulni. – Engedj el, Brandon! Ahogy meghallotta Indigo hangjában a rettegést, Jake gyomra összeszorult, ledobta a kesztyűt és két hatalmas lépéssel ott termett a lány mellett. A férfi elengedte Indigot és hátralépett, két kezét kinyújtva igyekezett távol tartani Jake-et. – Hé, uram, nekünk semmi bajunk egymással. – Szerintem pedig van – vágott vissza Jake veszélyesen monoton hangon. Megragadta Indigót és maga mögé húzta, hogy újra kimehessen az utcára. Aztán a férfihoz lépett. – Azt hiszem, meg kell tanulnod, hogyan kell bánni egy hölggyel. – Hölggyel? Jake a férfi arcába vágta az öklét. Jake keze nagyot csattant Brandon fogain, ezt hallva Indigo visszafojtott egy sikoltást és a hasára szorította a kezét. Bensője mintha megfagyott volna. Brandon Marshall. Annyi év után újra itt van. Indigo futni akart, de Jake-et féltve egy helyben maradt. Brandon az a fajta volt, akinek a barátai mindig a közelben voltak szükség esetére. A harc, ha ezt az egyoldalú összeütközést egyáltalán annak lehetett nevezni, másodpercek alatt befejeződött. Brandon a falnak zuhant, karját védelmezőn a fejére húzta, jajgatott és jelezte, hogy feladja a küzdelmet. Jake a kabátjánál fogva megragadta és felemelte. – Jól figyelj rám, te szerencsétlen kis féreg! Ha még egyszer ennek a lánynak a közelébe merészkedsz, megbánod, hogy megszülettél. Megértetted? – Igen! Igen, megértettem! Egy pillanatig Indigónak úgy tűnt, Jake még egyszer felpofozza Brandont, hogy nyomatékosítsa a mondandóját, de végül csak a CATHERINE ANDERSON

124 INDIÁN ÉGBOLT

porba dobta. Vissza se pillantva megfordult, és a lány felé indult, tekintetében mély aggodalommal. – Bántotta? Indigo a fejét rázta. Szavak nem jöttek ki a torkán. Eszébe jutott mindaz, amit Brandon a fejéhez vágott, és azon gondolkodott, vajon Jake mennyit hallott mindebből. Elöntötték a szégyen forró hullámai. Egyik szajha beszélget a másik szajhával. Az elmúlt évek eltűntek, az emlékek úgy törtek elő Indigóból, mintha csak tegnap történt volna minden. Az indián ringyók csak egy dologra jók. – Biztos, hogy minden rendben, kedves? – Jól… Jól vagyok. Nem tett semmit… Időben jött… Jól vagyok. Hát persze hogy nem volt jól. A szeme megtelt könnyel. Hirtelen nem tudta elviselni, hogy akár még egy pillanatig is ott álljon. Szipogva elfordult és futásnak eredt. El, csak el innen. Valahova, ahová nem követhetik a tekintetek. Valami személyes helyre, ahol kisírhatja magát. Valami sötét helyre, hogy elbújhasson szégyenében.

A dühtől még mindig reszketve Jake látta, ahogy Indigo a szülei házát elhagyva az istállóba szalad. Első gondolata az volt, hogy utánamegy, de aztán meglátta a szanaszét heverő csomagokat. Mire összeszedett mindent, visszatért a józan esze. Ha Indigo vigaszt keresne, akkor a szüleihez ment volna. Valószínűleg szüksége van néhány percre, hogy összeszedje magát. Jake kicsit lassabban követte a lányt. Összeszedni magát. Neki is pontosan erre volt szüksége. Keze még mindig reszketett. A pokolba is, ez az egész az ő hibája. Az indián ringyók csak egy dologra jók: hogy széttegyék a lábukat a fehér férfiaknak. És persze arra, hogy négykézláb másszanak. A városban mindenki tudja, hogy már kipróbált. A szavak éles késként hasítottak belé. Felment Farkasölőék házának bejárati lépcsőjén, majd megállt a tornácon és jó néhány mély lélegzetet vett. Tudta, mit kell tennie.

CATHERINE ANDERSON

125 INDIÁN ÉGBOLT

Loretta fel-alá járkált a férje ágya mellett. Jake megijedt a nő sápadtságától. – Brandon Marshall itt van Farkasok Földjén? Nem hiszem el! Egyszerűen nem tudom elhinni! Annyi év után. Biztos benne, hogy Brandonnak szólította Indigo? Jake épp az imént mesélte el, mi történt. Az ablaknál állt, karját az ablakkeretnek támasztva, tekintete hol Farkasölőre, hol pedig Lorettára ugrott, ahogy próbálta értelmezni, miről beszélnek. Ki az ördög az a Brandon Marshall? – Nem lehet ugyanaz a férfi – mondta Farkasölő. – Az a férfi Bostonban van. – Hány Brandont ismerünk? Egyet! – Loretta megállt menet közben és a férjéhez fordult. – Pedig ez Brandon Marshall lesz, ebben biztos vagyok. – Mintha megerősítést kéme, Loretta Jake-hez fordult. – Hogy nézett ki? Jake kezével az állát vakargatta. – Magas, vékony. – Ennél pontosabb képet is fel tudott idézni. – Szőke haj, viszonylag hosszú. Csúnya seb van a száján. Loretta a szájához kapta a kezét. – Ez ő! Tudtam! Abban a pillanatban, ahogy kimondta a Brandon nevet, tudtam. Biztos benne, hogy jól van a lányunk? – Jól van, bár nagy megrázkódtatás érte. – Jake elhúzódott az ablaktól. – De hát ki ez a Brandon Marshall? Loretta kezével eltakarta a szemét. – Egy utolsó szarházi. Ha nem lett volna ilyen komoly a helyzet, Jake még el is mosolyodott volna. Eddigi benyomásai alapján azt gondolta, hogy Loretta még akkor sem káromkodna, ha minden oka megvan rá. – Ennyit én is kitaláltam. Loretta gyors lélegzetet vett. – Hat évvel ezelőtt Jacksonville-ben lakott néhány hónapig. Erre lovagolt néhány naponta, és megtetszett neki a lányunk. Jake egyik szemöldöke felszaladt. – Hat évvel ezelőtt? Hisz akkor nem lehetett több… – Tizenhárom évesnél – fejezte be Loretta a mondatot. Sóhajtott, és a kezét levette a szeméről. – Indigo nagyon fiatal volt, és különösen könnyen rá lehetett szedni. Brandon pedig gazdag volt, elbűvölő és jóképű. Indigo hetekig csillogó szemmel jártkelt. – CATHERINE ANDERSON

126 INDIÁN ÉGBOLT

Loretta szája elkeskenyedett. – Nem vagyunk tisztában minden részlettel. Indigo sohasem beszélt róla túl sokat. De abból, amit akkoriban ki tudtunk hámozni, a férfi tisztességtelenül közeledett hozzá, Indigo pedig lekevert neki egyet és veszekedtek. Néhány nappal később aztán mentegetőzve visszajött, és az erdőbe csalta a lányt. Aztán… – Loretta erősen gesztikulált. – Négy barátja volt vele. Jake összerázkódott. Eszébe jutott, hogy első éjjel a hegyen érezte, hogy Indigo fél tőle. Most megértette, miért. – Nem tudták elvégezni, amiért jöttek – folytatta Loretta. – Indigo visszaverte őket. Ekkor sebesült meg Brandon. Indigo beleharapott és a késével felvágta az állát. – Azt jól tette. Farkasölő közbeszólt. – A hosszú haja alatt az egyik füle csipkés. – A hangjából büszkeség érződött. – Egy kis lányka öt felnőtt férfi ellen. Mindennap gyakoroltunk. Jobban bánik a pengével, mint én. Sakkban tartotta őket, amíg el nem tudott szaladni. – Csakhogy elesett – tette hozzá Loretta. – Elvesztette a kést a sűrűben. Azok meg utolérték. Szerencsére Fürge és Amy hallották a sikolyát és éppen időben odaértek. – Fürge és Amy? – A húgom és a férje. Igazándiból az unokatestvérem, de Farkasölő népe az unokatestvéreket is testvérnek tekinti. – Loretta elhessegette az ügyet, hogy ismét a tárgyra térhessen. – Mindenesetre Brandon megesküdött, hogy kiegyenlíti a számlát. Aztán visszaköltözött Bostonba. Míg egy pár perccel ezelőtt ki nem mondta a nevét, nem gondoltam, hogy valaha is viszontlátjuk. – Úgy tűnik, tévedett. – Most Jake diktálta az iramot. Hátrasimította a haját, majd Farkasölőre nézett. – Mikor jöhetett vissza? Lehet, hogy ő lőtte le Lobót? Lorettának a lélegzete is elállt. – Te jóisten, erre nem is gondoltam. Jake szíve hevesebben kezdett verni. Megjelent előtte a kép, ahogy Indigo a földre veti magát, épp, mielőtt a lövés eldördül. Farkasölő, nem gondolja, hogy ez a férfi akár odáig is elmenne, hogy megpróbálja megölni Indigót?

CATHERINE ANDERSON

127 INDIÁN ÉGBOLT

Farkasölő sötét szemében aggodalom tükröződött. – Akkor biztosan boisa. – Tekintete találkozott Jake-ével. – Boisa, őrült. Semmi értelme. – A gyilkosságnak általában nincs – felelte Jake. – Úgy gondolom, jelentenünk kellene a dolgot a békebírónak. Az semmiképp nem árthat. Szerintem jobb félni, mint megijedni. Loretta remegő kezét a derekára támasztotta. – Talán igaza lehet. – A férjére nézett. – Farkasölő? A férfi lassan bólintott. – Igen, szólni kell a békebírónak. Loretta rendbe szedte a haját, majd elkezdte levetni a kötényét. – Ilyenkor mindig ott van a börtönnél. Jake mély, frissítő lélegzetet vett. – Mielőtt elindul, volna még valami, amit meg kellene beszélnünk. – Mi lenne az? – kérdezte Loretta. Amilyen röviden és gyorsan tudott, Jake beszámolt Farkasölőéknek a férfiak bányában tanúsított viselkedéséről. Aztán elmesélte a vegyesbolti összetűzést. Végül így szólt: – Egy tisztességes férfi nem hagyja, hogy ilyesmi megtörténjen. Loretta a férfira bámult. – Pontosan mire céloz? – Hogy feleségül veszem. Hacsak nincs valami jobb ötletük. Csend borult a szobára. – Abban reménykedtem, hogy elül a vihar. De már látom, hogy nem fog. Ha most nem bánok tisztességesen Indigóval, a város lakói keresztre feszítik. Farkasölő megmozdult az ágyában. Jake ránézett. Újra csend borult a szobára. – Nagyon szép magától, hogy felajánlja – mondta Loretta megrázva –, de azt hiszem, nem… Farkasölő ép kezével csendre intette feleségét. – Eddig csak Indigóról beszélt. És magával mi a helyzet? Ha az ember feleségül vesz egy nőt, az örökre szól. Jake újra mélyet lélegzett, és fütyülve kifújta. – Hűséges leszek az eskümhöz, ha erre gondol. – Nem erre gondolok. Azt akarom tudni, mi van a szívében. Jake nyelt egyet. – Indigo egy gyönyörű fiatal lány. – Igen. Jake csípőre tette a kezét és a csizmája orrát bámulta. Végül felnézett. – Nem vagyok szerelmes belé, ha erre gondol. CATHERINE ANDERSON

128 INDIÁN ÉGBOLT

– Hát persze hogy nem. Nem is lehet, hiszen alig ismeri – vágott közbe Loretta. Farkasölő újra csendre intette. – Folytassa. Jake kezdte nagyon forrónak érezni maga alatt a talajt. Ezek az emberek még azt sem tudták igazándiból, hogy kicsoda ő pontosan. Ha elveszi a lányukat, akkor bizony valamiféle szélsebes magyarázkodásba kell kezdenie. – Az igazságot szeretnék hallani? Farkasölő bólintott. – Az igazságot, ami a szívéből jön. Jake Lorettára pillantott, megnyalta a száját, majd belevágott. – Indigo csinos lány. Akinek van szeme, az vonzódik hozzá. A vele kötött házasság fizikai oldala nem okozna számomra gondot. – Jake megköszörülte a torkát. – Dióhéjban ennyi. De fogalmam sincs, hogyan tudnánk működőképessé tenni a házasságot, ő nem éppen egy átlagos fiatal nő. – Nem – ismerte el Farkasölő. Jake ismét sóhajtott. – Másrészt viszont azt is figyelembe kell vennem, mi helyénvaló, és mi nem az. Ami a múlt éjjel történt, nem az ő hibája volt, nem is az enyém, de megtörtént. Ha nem veszem el feleségül, egész életében ezért kell majd fizetnie. Nem fordíthatok csak úgy hátat. Ha megtenném, nem érnék többet annál a puskapornál, ami ahhoz kell, hogy engem a pokolra küldjön. Farkasölő helyeslően bólintott. – Ez szép dolog magától, és a szavai azt mondják nekem, hogy csak jóság van a szívében. De mi legyen a menyasszony ára? Loretta rémülten nézett a férjére. – Mit beszélsz?! Farkasölő, elment az eszed? – Hogy micsoda? – kérdezte Jake. – A menyasszonypénz – ismételte el Farkasölő. – A népemnél ez a szokás. A férfi nagy értékű ajándékot ajánl fel a menyasszony apjának. Minél nagyobb a menyasszonypénz, annál nagyobb a menyasszony tisztessége. Jake igyekezett megérteni, amit hallott. – Azt akarja, hogy vegyem meg őt? – Nem, azt akarom, hogy tisztelje meg őt. Loretta furcsa kis visítást adott ki magából. Jake-nek iszonyatos nevethetnékje támadt. Éppen felajánlotta, hogy elvesz feleségül egy CATHERINE ANDERSON

129 INDIÁN ÉGBOLT

lányt, hogy a becsületét megmentse, erre még azt kérik tőle, hogy fizessen a nagyszerű lehetőségért. – Mégis, mennyire gondolt? Farkasölő elmosolyodott. – A lányom igen gyönyörű. – Itt egy pillanatra elgondolkodott. – De maga szegény ember, igaz? Hiszen csak egy lova van. – A lovamat akarja? – Nem, egy férfinak legalább egy lóra szüksége van. – A szája sarka elkeskenyedett. – Esetleg kifizethetné a menyasszonypénzt a fizetéséből, apránként. – A fizetésemből? Mekkora összegről beszélünk? – Az ember nem sokra értékeli, amit olcsón vásárol. – A félvér felvonta egyik szemöldökét. – Nem az én dolgom, hogy az árat megszabjam. Magának kell ajánlatot tennie. Ha nem elég magas, meg fogom mondani. Jake sóhajtott. Hiszen a pénz nem probléma. A lényeg az, egyáltalán meg akarja-e tenni? Jake már tudta a választ. Nem tehetett mást, nem tudott volna azzal a gondolattal élni, hogy cserbenhagyta Indigót. – Mit szólna mondjuk ötszázhoz? – kockáztatta meg Jake. – Legyen hét és a lány a magáé. – Farkasölő! – Loretta a homlokára szorította a kezét. – Hét a vége – egyezett bele Jake. Lorettára nézett. – Jó leszek hozzá, ha emiatt aggódik. Loretta hatalmas kék szemét rá szegezte, majd a férjéhez fordult. – Úgy látszik, mind a ketten elfeledkeztek arról, hogy mit szól mindehhez Indigo. Nem fog hozzámenni Mr. Randhez. Senkihez sem menne hozzá. Farkasölő rendíthetetlennek látszott. – Azt fogja tenni, amit mondok. – Ó, Farkasölő, ezt nem teheted – suttogta Loretta. – Már megtettem – válaszolt a félvér. Jake egyik lábáról a másikra állt és a kezét a zsebébe mélyesztette. – Van itt a városban bíró? A legjobb lenne, ha azonnal a végére járnánk a dolognak. Farkasölő bólintott. – De nem bíró kell ide. A lányomnak pap előtt kell esküdnie. Ha átlovagol O'Grady atyáért Jacksonville-be, ő CATHERINE ANDERSON

130 INDIÁN ÉGBOLT

azonnal eljön és összeadja magukat. Még elég korán van. Ha siet, még ma végezhetünk. – Ma? – Loretta a szája elé kapta a kezét. – Ma, Farkasölő? – Igen – válaszolt a férfi –, mielőtt a pletyka további véráldozatot kíván. Jake-nek most eszébe jutott Indigo. Megpróbálta elképzelni, hogyan is volna a legszerencsésebb a tudomására hozni a híreket. A legjobb, ha lényegre törően teszi, határozta el. Indigo értelmes lány. Ha helyesen közelíti meg a témát, akkor ő is belátja majd az események elkerülhetetlen voltát. – Azt hiszem, a legjobb lesz, ha kimegyek hozzá és beszélek vele, mielőtt elindulok. Farkasölő bólintott. – Ha befejezték a beszélgetést, mondja meg neki, hogy látni kívánom.

A napfény besütött a szénapadlás falának a repedésein, csillogó aranysárgára csíkozva a szénát. Indigo a fénysugarakban táncoló porszemcséket tanulmányozta. Most, hogy kisírta magát, az istálló ismerős illatai úgy hatottak az idegeire, mint a fájdalomcsillapító. Teljesen kimerült. A karja és a lába teljesen elernyedt. Ha maga elé idézte Brandon képét, nem érzett mást, csak megvetést. Még Lobóra sem gondolt többé. Megtisztult. Apjának igaza volt, a könnyek csodát tesznek. Hirtelen valami megtörte az istálló csendjét. A padlás alól Haszontalan, a disznó várakozással teli röfögését hallotta, mint amikor a moslékot készül valaki beönteni a vályújába. Buck nyerített. A lány hallotta, ahogy Molly a boksza oldalába rúg és a farát a kapunak taszítja. Valaki bejött az istállóba. Az állatokén kívül Indigo nem hallott semmilyen hangot. De a levegőben érezte az elektromosságot, akárcsak zivatar előtt. Indigo az ösztöneire bízta magát. Brandon! Lelassította a lélegzetét és hátát a falnak nyomta. Hallotta az egyik létrafokot nyikorogni, ebből azonnal tudta, hogy valaki lassan a padlásra mászik. Nesztelenül a kése után nyúlt. Amikor azonban egy sötét fejet látott megjelenni a hullámzó szalma felett, Indigo visszadugta a tokjába a kését. Jake. Megkönnyebbülten engedte ki a visszatartott levegőt. A kék CATHERINE ANDERSON

131 INDIÁN ÉGBOLT

gyapjúba burkolt széles vállak is megjelentek. Még a félhomályban is érezte a férfi sötét szemének hatását, amikor az ránézett. Gyorsan megtörölgette az arcát. – Gondoltam, hogy itt találom – szólt Jake engedékeny mosollyal az arcán. – Nincs is jobb hely egy kis gondolkodáshoz a szénapadlásnál, nem igaz? A laza szénába lépett, és lassan közelített a lány felé, ügyelve, nehogy olyan helyre lépjen, ahol nincs bála. Amikor végül elérte a lányt, leült, hátát a falnak vetette. A padlás, amely mindig óriásinak tűnt Indigo számára, összezsugorodott a férfi jelenlétében. A felkavart por a lány orrát ingerelte. Indigo felhúzott térdét átkarolva ült. Így, összekuporodva, sokkal inkább biztonságban érezte magát. A poron kívül más is kavargott a levegőben, valami megnevezhetetlen dolog. Indigo megérezte, hogy a férfi másképpen viszonyul hozzá. Rápillantott. Éppen őt tanulmányozta. Különös fényt észlelt Jake szemében, amelyet korábban még soha. A szája úgy görbült, mintha mosolyogni szeretne, de nem lenne biztos benne, hogy tényleg kell. Bokáját keresztbe tette, sarkát a combja alá húzta, könyökével a térdén támaszkodott. Arcán nosztalgikus kifejezéssel szívta magába a környezetét. – Évekkel ezelőtt, valahol itt Oregonban apám egy farm közelében bányafeltárási engedélyt kért. Esténként belopóztam a farmer istállójába, miután az elvégezte a tennivalókat. Válla közé húzta a nyakát. – Apám üledékes arany mosásával foglalkozott, és mi mindig sátorban laktunk a patak mellett. Öten voltunk gyerekek, és úgy tűnt, örökké esik az eső, úgyhogy be kellett zsúfolódjunk. Éjjel úgy éreztem, mintha egy tepsibe szorult hat cipó egyike lennék. Várt egy pillanatot, mintha lehetőséget akarna adni Indigónak a megszólalásra. – Néha, ha nem sikerült megszöknöm, azt hittem, megfulladok. Amikor felfedeztem a szénapadlást abban az öreg istállóban, úgy éreztem, mintha aranyat találtam volna. Órákat töltöttem ott fenn, álmokat szőttem a jövőmről, amikor már elég idős leszek és elég pénzt tudok keresni, hogy az öcsémet és húgaimat apám segítsége nélkül eltarthassam. Elképzeltem, hogy CATHERINE ANDERSON

132 INDIÁN ÉGBOLT

saját házam van. Óriási házam, annyi szobával, hogy elveszünk benne. Hangjába szomorúság vegyült. Úgy tűnt, mintha valami nagyon távoli dolgot figyelne. Aztán újra az előtte heverő szénára összpontosított. – Az a baj az álmokkal, hogy amikor megvalósulnak, sohasem váltják be a hozzájuk fűzött elvárásainkat, végül megszereztem a házat, és annyi pénzt kerestem, hogy függetlenedni tudtam az apámtól. De még mindig… – Lágyan nevetett és a fejét rázta. – Nem is tudom, miért mesélem most el mindezt. De amíg ide nem jöttem, még mindig úgy éreztem, mintha egy tepsibe szorult hat cipó egyike lennék. Indigo torkát furcsán szorongatta valami. – És most miért nem érzi úgy magát? Jake sötét szemébe melegség költözött. – Nem tudom. Talán a hegyi levegő teszi. Kihúzott egy marokra valót a szénából és ujjhegyével a fénynyalábot követve végigsimított rajta. Indigo nem tudta gyerekként elképzelni a férfit, és egyre azon törte a fejét, vajon mi az oka, hogy hirtelen ilyen bizalmas dolgot osztott meg vele. Minden bizonnyal ez is azt a változást jelzi, amit a lány megérzett. A Brandonnal kapcsolatos, évekkel korábbi tapasztalata óta láthatatlan korlátot emelt maga és a férfiak közé. Eddig senki sem próbálta meg illetéktelenül megközelíteni a korlátokat. Jake Rand nemcsak megközelítette, hanem át is lépte őket, és olyan területre ért, amit a lány eddig szentnek és sérthetetlennek gondolt. Indigo nem tudta volna megmondani, miért érez így. Csak azt tudta, hogy így van. Túlságosan közel nyomult a férfi. Megosztott vele saját magából egy darabot, és a lánynak az a rémisztő érzése támadt, hogy most azt várja, ő is adjon magából valamit. Amíg Jake a szalmával foglalatoskodott, a lány óvatosan végigpásztázta a férfi testét, szemügyre vette a mellkasát, karcsú csípőjét, a kék nadrágszárban feszülő inas combját. Figyelme a férfi barna kezére irányult, amelyet a fekete szőrszálak selymes, sötét vonalban szegélyeztek a csuklójáig. Széles, kemény keze volt, hosszú, erős ujjakkal: olyan kezek voltak ezek, amelyek soha nem eresztették el, amit megragadtak. CATHERINE ANDERSON

133 INDIÁN ÉGBOLT

– Maga miről álmodik, Indigo? – Jake a lány tekintetét kereste. – Biztos, hogy valamiről álmodik. Talán arról, hogy az igazi férfi egy nap besétál az életébe, hozzámegy feleségül és gyermekeket szül? Vagy talán találkozott már egy különleges emberrel? – Különleges emberrel? – visszhangozta a lány. – Valakivel, akinek odaadta a szívét. A lány a fejét rázta. – Nincs ilyen. – És miről ábrándozik? Minden fiatal nő az igaziról álmodozik, nem igaz? Indigo gyomra görcsbe rándult. Úgy érezte magát, mint egy horogra akadt hal, amelyet a hálóba terelnek. Ha csak egyet is hibázik, a férfi foglyul ejtheti. – Én nem álmodozok senkiről. Úgy tűnt, Jake egy pillanatig elgondolkodik ezen. – Ez talán még jobb is. Ahogy már mondtam, a valóság ritkán váltja valóra az elvárásainkat. – Ugye ez nem csak egy üres beszélgetés? Jake zavartan felnevetett. – Ennyire kilóg a lóláb? – Vakargatni kezdte az állkapcsát, tekintetét elfordítva. – Sohasem voltam a szavak embere. Ez is egy ilyen alkalom, amikor, a pokolba is, azt kívánom, bárcsak az lennék. Valamit meg kell tudnia, de egyszerűen nem tudom, hogyan mondjam el. – Mit hogy mondjon el? Hogy miért is tette fel ezt a kérdést, azt Indigo nem tudta volna megmondani, hiszen hirtelen a választ is tudta rá. Attól fogva érezte, hogy eljön ez a pillanat, hogy először meglátta a férfit. Jake a lány felé fordult. Indigo még mindig látta azt a bizonyos csillogást a férfi szemében, de most hangsúlyosabb volt, izzott, mint a meglegyezett parázs. A lány felismerte, hogy ez birtoklásvágy. – Az előbb hosszasan elbeszélgettünk az apjával. Indigo szívét jéghideg érzés szorongatta, egy dobbanás kimaradt, majd a szíve szabálytalanul újra elkezdett verni. – Ugyan miről? – Magáról. – Jake eldobta a szénacsomót, és kifésült egy lógó hajtincset a lány arcából. A keze melegen és kissé érdesen érintette a lány bőrét. – A pletykákról. Ha nem teszünk valamit, kiközösítik magát. Indigo meg akarta akadályozni, hogy Jake bármi mást mondjon, de a torkán akadt a szó. CATHERINE ANDERSON

134 INDIÁN ÉGBOLT

Mintha máris joga lenne a lányhoz érni, a férfi ujja hegyével a füle mögé simította a hajtincset, majd követte a lány állkapcsának vonalát az álláig. Hüvelykujja az ajkához ért, miközben a lány tekintetét fürkészte, majd még egy félmosolyt engedélyezett magának. – Azért talán csak nem teljesen elviselhetetlen a gondolat, hogy hozzám jöjjön, nem igaz? Úgy néz rám, mintha harmadik szemem nőtt volna a homlokom közepén. Indigo szinte levegőt sem tudott venni. Az ajkai szétnyíltak, hogy levegőt vegyen, és a férfi a lány nedves alsó ajkához ért a hüvelykujjával. – Higgye el, Indigo, a maga érdekét szem előtt tartva hoztuk meg ezt a döntést. Tudom, hogy kissé idősebb vagyok, mint álmai férje, de talán nem tűnik majd olyan nagynak a korkülönbség, ha hozzászokik a gondolathoz. – Mondtam már, hogy nem álmodoztam férjről. – Tényleg nem? Akkor legalább nem kell azon törnöm magam, hogy megfeleljek a romantikus elvárásainak, ugye? Romantikus elvárások? Indigo még sosem gondolt így a házasságra. – Én… nem akarok férjhez menni. Jake feladta a lány ajkának felfedezését, inkább a kezébe fogta a kezét, összekulcsolva az ujjait. – Tudom – mondta szelíden Jake. – Én is jobban szerettem volna, ha a dolgok másképpen alakulnak. Nem éppen ez volt a szándékom. De hát nem mindig az történik, amit várunk, nem igaz? Mégis, meg kell próbálnunk a legjobbat kihozni belőle. Indigo ekkor értette meg, hogy az apja és ez a férfi az ő megkérdezése nélkül döntöttek a jövőjéről, s úgy érezte, mintha jól gyomorszájon vágták volna. Hozzámenni Jake Randhez? Ez a kilátás most végre akkorát robbant a lány gondolataiban, mint egy rúd rövidre zárt dinamit. – Nem! – kiáltotta a zokogás határán. – Nem, nem fogom megtenni! Jake szorosabban fogta a lány ujjait, kezüket a lány ölébe ejtve. A férfi forró csuklója szinte átégette a lány szarvasbőr nadrágjának a szárát. – Indigo, próbáljon meg ésszerűen gondolkodni! Nincs más választásunk. A becsülete romokban hever. – Neeem! CATHERINE ANDERSON

135 INDIÁN ÉGBOLT

Jake mélyet lélegzett, és kimerülten fújtatott. Indigo megpróbálta kiszabadítani a kezét, de a férfi fogása könyörtelen volt. Az, hogy akarata ellenére fogva tartotta a lányt, mindennél egyértelműbben hozta Indigo tudomására, mit is akart mondani a férfi. Nem csoda, hogy a szemében a birtoklásvágy csillogott. Már azt várta, hogy nemsokára a lány férje lehessen. – Lehet, hogy ez sovány vigasz, de minden tőlem telhetőt megteszek, hogy boldoggá tegyem – hebegte Jake fátyolos hangon. – Ezt megígérem. A férfi mondandójának véglegessége miatt Indigo szinte pánikba esett, ereje elhagyta. Elrántotta magát a férfitól és ugyanazzal a mozdulattal talpra is ugrott. – Apám nem egyezett ebbe bele! Maga hazudik! – a lába puha szénába süppedt, elvesztette az egyensúlyát. Indigo nagy nehezen a létrához egyensúlyozott. – Soha nem fogok magához menni! Se magához, sem más férfihoz! – Indigo, hallgasson meg… – Nem! – Szélsebesen megfordult, hogy szembenézhessen a férfival. – Nem hallgatom meg. Maga egy hazug ember. Apám jobban ismer engem, mint én magam. Soha nem egyezne bele egy házasságba anélkül, hogy engem erről megkérdezne. Soha! – Pedig attól tartok, pontosan ez történt. És ha egy pillanatra megállna, és elgondolkozna, biztos vagyok benne, hogy megértené, miért. A lány egyik lábát a legfelső létrafokra tette, ahol biztos állást talált, és megragadta a létra két oldalát. – Nem tett ilyet! Soha nem tenne ilyet!

Loretta a hintaszékbe telepedett, és a férje sötét arcát vizsgálta. A férfi szája határozott vonallá keskenyedett, ezt az arckifejezést a nő túlontúl jól ismerte. Önkéntelenül is azon tanakodott, vajon nem a férfiba diktált rendes adag fájdalomcsillapító zavarta-e össze az agyát. Hiszen imádta a lányát. – Farkasölő… – Loretta összekulcsolta, és a térdén nyugtatta kezét. – Ugye nem akarod ezt az őrült dolgot véghezvinni? Mr. Rand sokkal idősebb Indigonál, és ezt a szakadékot a szerelem sem CATHERINE ANDERSON

136 INDIÁN ÉGBOLT

szűkíti. Szinte teljesen idegenek egymásnak. Azt értem, hogy aggódsz a pletyka miatt és ennek a házasság véget vethet, de vajon mi lesz a többi problémával, ami pont a házassággal keletkezik? A férfi a szokott mindentudó mosolyával válaszolt. Loretta lemondóan vette tudomásul, hogy akár a fallal is vitatkozhatna. Ha egyszer a férje döntést hozott, semmi sem győzheti meg az ellenkezőjéről. – Kicsim, bíznod kell bennem, jó? Tudom, mit csinálok. Loretta ebben kételkedett. – Gyűlölni fog téged ezért halála napjáig. – Csak addig, míg meg nem szereti a férfit. Akkor megbocsát majd. – Ép kezével a mellkasához ért, amely még mindig éppen olyan kemény és izmos volt, mint évekkel korábban, amikor a nő először látta meg a férfit. – Néha egy hangot hallok magamban, és az ösvény, amelyen járnom kell, megjelenik előttem. Tudom, hogy ha azon járok, minden jóra fordul. Mélyen belenéztem Jake Rand szemébe. Jó ember, kedves a szíve. Nem tudja, Indigo sem tudja, de a Fentiek vezérelték ide. Érzem magamban az igazság erejét. – De ezt nem neked kell eldöntened! – kiáltott az asszony. – Igen – válaszolt Farkasölő. – Ezt is érzem magamban. Mindazt nézem, ami történt, azt, hogy ez az ember eljött ide, Lobo halálát, az erdőben töltött éjszakájukat, Indigo iránti felelősségérzetét. Ez a sors keze, zárul körülöttük a végzet. Ahogy a kör szűkül, egymás felé közelednek. Most, bár egyikük sem kívánja, szemtől szemben állnak egymással. Nekem kell a kötél két végét megragadnom és bonthatatlan csomót kötnöm rá, hogy egyikük se tudjon elmenekülni. Úgy fog történni, ahogy a Fentiek kívánják. – És mi van, ha a hang, amit hallasz, téved? – Még sohasem tévedett. – Nem engedhetem, hogy ez megtörténjen. – De igen, mellettem fogsz állni. – A férfi határozott hangja világossá tette Loretta számára, hogy nem tűr ellentmondást. – Mindig meghajoltam az akaratod előtt, kicsim. Mindig minden kivánságodat igyekeztem teljesíteni. Otthonukra mutatott. – Megtiszteltem minden utadat minden lélegzetemmel az elmúlt húsz esztendőben. Most te fogsz meghajolni az én akaratom előtt. a lányunk férjhez megy Jake Randhez. Kimondtam. CATHERINE ANDERSON

137 INDIÁN ÉGBOLT

– De ha én… Farkasölő Loretta szavába vágott. – Nem fogsz. Meg fogsz becsülni engem, ahogy egy nőnek a férjét meg kell becsülnie. Nem fogsz szembeszállni velem, sem a szívedben, sem a cselekedeteiddel. – Tudod, Farkasölő, hogy sohasem tennék ilyet, de úgy gondolom, hatalmas hibát követsz el. – Ezeket a gondolatokat majd kimosod a szívedből. Szeretem a lányunkat, ezt tudod jól. Megbízol bennem, mert tudod, hogy az ő boldogsága az én boldogságom is. Belehalnék, ha látnám, hogy megszakad a szíve.

Indigo apja ágyának a lábánál állt, a döbbenet jeges szorításában. Ahogy az apja szemébe nézett, nem azt látta benne, amit eddig, a szeretetet, a melegséget, a megértést. Sokkal inkább eltökéltséget olvasott ki a kedves szemekből. – Ezt nem… nem gondolhatod komolyan – suttogta Indigo szaggatott hangon. – Feleségül mész Jake Randhez – ismételte el Farkasölő. – Ez a kívánságom. Tisztességes árban egyeztünk meg. A beszéd idejének vége. Most átmész a konyhába, megvárod anyádat, amíg visszatér a börtöntől, és segítesz neki elkészíteni a menyegzői vacsorát. Indigo lába hirtelen elgyengült, görcsösen kapaszkodott az ágykeretbe. – Mit tettél? A menyasszony megvétele komancs szokás. – Én komancs vagyok. – De Jake Rand nem az! Te is tudod, mit gondolnak a fehér férfiak erről a szokásról. Ha kifizették a menyasszonypénzt, úgy érzik, megvették a nőt. Én nem vagyok árucikk. – Elmagyaráztam neki, mire való a menyasszonypénz megfizetése. A mi népünknél szokásos módon tisztelt meg téged, és hétszáz dollárt fog fizetni. Ez elég jó ár. Indigo hallotta, hogy kinyílt, majd bezáródott a bejárati ajtó. Nehéz, csizmás léptek zaja hallatszott a hálószobából. Indigo a hangját lehalkítva kiáltotta: – De hiszen ez egy vagyon! Úgy érzi

CATHERINE ANDERSON

138 INDIÁN ÉGBOLT

majd, minden hajam szála az ő tulajdona. Nyugodtan állíts ki egy számlát az eladásról. – Jó lesz a házasságlevél is – mosolyodott el Farkasölő. Indigo úgy érezte, mintha pofon vágták volna. Hallotta a zsanérok nyikorgását maga mögött és megérezte Jake jelenlétét, ahogy az a szobába lépett. Még mindig az ágykeretet szorongatva odafordult a férfihoz. Túlélési ösztöne azt súgta, vagy most harcol a szabadságáért, vagy örökre befoghatja a száját. Több ütést nem akart elviselni. – Úgy… – Hangja remegett a dühtől. – Íme az új tulajdonosom! Büszke lehet magára. A rabszolgaságot betiltották húsz évvel ezelőtt. – Nem úgy kell azt érteni, Indigo – mondta Jake. – Nem úgy? – A lány elengedte az ágykeretet és teljesen a férfihoz fordult, bár nem volt biztos benne, hogy a lábai megtartják. – Hát hogy? Magyarázza meg akkor! Jake kérdően Farkasölő felé pillantott. – Beleegyeztem, hogy kifizetem a menyasszonypénzt. Ez a maguk szokása, nem igaz? – Maga megvásárolt engem! – üvöltötte Indigo. – A fehérek ezt így gondolják. Több mint felerészben fehér ember vagyok én is, tudom, hogyan gondolkodnak. – Visszavonhatom az ajánlatot, ha ennyire ódzkodik tőle. – Nem – vágott közbe Farkasölő. – Ez a házasság a fehérek és a komancsok szemében is igazi házasság lesz. Indigo átkarolta magát. Egész testében a hideg rázta. Felbámult Jake-re, és suttogva így szólt: – Ha ezt az egészet véghezviszi, soha többé nem lesz egy percnyi nyugalma sem, arról gondoskodom. Jake szeme csillogott a bosszúságtól, Farkasölőhöz fordult. Úgy értettem, hogy a lány bele fog egyezni, ha maga beszélt vele. De ha ez így megy tovább… – Indigo! – Apja hangja acélosan kemény volt. A lány odafordult hozzá. – Ellentmondasz nekem? – kérdezte egyenesen. Az apja dühével szemben Indigóé elpárolgott. Ugyan minden ösztöne azt súgta neki, hogy lázadjon, de tisztában volt vele, hogy nem erre tanították. Meg fogja tenni, amire az apja kéri, mert nem is tudta elképzelni, hogy másképp tegyen. – Nem, apám, sohasem fogok ellentmondani neked. CATHERINE ANDERSON

139 INDIÁN ÉGBOLT

Indigo hallotta, ahogy Jake dühösen sóhajt egy nagyot. – Indigo, felejtse el egy pillanatra az apját és figyeljen rám! Olyan nincs, hogy elfelejti az apját, még egy pillanatra sem. Kábultan emelte fel a tekintetét. – Nem azért ajánlottam fel, hogy feleségül veszem, hogy boldogtalanná tegyem – mondta Jake gyengéden. – Az volt a célom, hogy megkíméljem. Ha ezért utálni fog, akkor nemcsak hogy nem érem el a célom, de mindketten nagy árat fizetünk érte. Semmi kedvem harcolni magával, sem az esküvő előtt, sem utána. Elképzelni sem tudom, hogy maga ezt akarná. Egyikünknek végül meg kell nyerni a háborút, hogy az élet elviselhetővé váljon. Indigo kitalálta, amit Jake nem mondott ki, hogy kétségtelenül a férfi lesz ennek a háborúnak a győztese. Indigo már nem is érezte a lábát. – Apám döntött. – Hangja, mintha nem is az övé lett volna. Nyelt egyet, elképzelte magát és Jake-et házaspárként, magányosan. Jake Rand hirtelen fenyegetően hatalmassá vált, mint egy hegy. Indigo nem akarta elhinni, hogy ez megtörténhet. – Tiszteletben fogom tartani a kívánságát. Jake követelőzően nézett rá. – És az enyémet? Valami ott, belül fájdalmas csomóvá gömbölyödött. Éppen a dereka felett valahol a hasában megállapodott, mint az izzó parázs. Rájött, hogy ez a büszkesége. Szóval ilyen az, amikor lenyeli az ember. – Igen, a magáét is.

CATHERINE ANDERSON

140 INDIÁN ÉGBOLT

Kilencedik fejezet Indigo

valószerűtlennek érezte mindazt, ami történik vele. Az események őrült ütemben követték egymást. Jake elment Jacksonville-be. Nem sokkal később az anyja visszatért a börtöntől, röviden tájékoztatta őket a Hilton békebíróval folytatott beszélgetéséről, majd elkezdte összeírni a teendőket, amiket a sietős esküvő előtt még el kellett végezni. Loretta listáján az első tétel a menyegzői lakoma elkészítése volt. Indigo úgy dolgozott mellette, mintha sűrű köd venné körül. Még az sem rázta fel ebből az állapotból, ha Brandonra gondolt. Nem is érdekelte, hogy Hilton békebíró elment Jacksonville-be, hogy kihallgassa. Az sem izgatta, mit tudhatott meg a férfi. Na és akkor mi van, ha kiderül, hogy Brandon lőtte le Lobót? Mit változtatna most, ha kiderülne, hogy ő van a balesetek mögött? Egyetlen dolog számított csak. Néhány óra múlva egy fehér ember felesége lesz. Nem is akármilyen fehér emberé. Ha az apja már egyszer férjet választott neki, vajon miért nem egy környékbelit választott, egy gyenge, együgyű férfit? Jake nemcsak hogy a lány fölé tornyosult, hanem kétszer olyan széles is volt, csupa izom. Egyikünknek végül meg kell nyerni a háborút. Milyen háborút? Ha egyszer a felesége lesz, nem állhat ellen. Nem erre tanították. Reszkető kézzel szelte a krumplit az edénybe, maga is csodálkozott, hogy az ujjait nem vágta bele a tálba. Aztán bekeverte a süteményt. Vajon tett bele sütőport? Nem tudta felidézni, úgyhogy tett bele még egy adagot. Milyen íze van a süteménynek dupla adag sütőporral? Pontosan olyan, mint amilyen most a szájíze, gondolta Indigo: száraz és keserű, mint az epe. Amikor a konyhában minden elkészült, Loretta ragaszkodott hozzá, hogy készítsék elő Indigo nagynénjének, Amynek a házát, amit ideiglenesen elfoglalnak majd. Teljesen bútorozott volt, de CATHERINE ANDERSON

141 INDIÁN ÉGBOLT

most, hogy Amy és Fürge a favágók táborába költözött, üresen állt. Tökéletes ideiglenes megoldás lesz a friss házasoknak. Indigo agya az „ideiglenes” szón akadt meg. Jake Rand nem tervezte, hogy Farkasok Földjén marad. Egy nap úgy dönt, hogy elhagyja a varost, neki meg el kell majd kísérnie. Indigo aznap másodszor is elment a vegyesboltba, és összeszedte, amire Amy konyhájának a felszereléséhez szükség volt. Só, bors, cukor, liszt, sütőpor, élesztő, bab, méz. Amikor Elmira megtudta, hogy Indigo rövidesen megházasodik, új számlát nyitott Jake neve alatt, és a tételeket a férfi nevére írta. Ahogy Indigo aláírta a számlát, eszébe villant, hogy néhány óra múlva már Mrs. Randnek fogják hívni. Amikor hazaért a bevásárolt árukkal, egy párnahuzatba halmozott mindent, hogy könnyebb legyen cipelni. Egy másikba a romlandó ételeket gyömöszölte bele. A helyzet valóságos volta szíven ütötte, amikor a füstölőházba ment egy szelet szalonnáért. Holnap reggelit kell készítenie a férjének. Az anyja nem sok időt hagyott neki a kesergésre. Mint két forgószél, letámadták Lopezék házát rongyokkal és seprűvel a kezükben. Amikor az alapvető takarítást elvégezték, Indigo elrendezte a ruháit a komódban, majd lecserélte a lepedőt az ágyon, míg az anyja a konyhában rendezett el mindent. Ahogy a párnák alá dugta az ágytakarót és kisimította a ráncokat, Indigo megpróbálta elképzelni, ahogy éjszaka itt alszik majd Jakekel. A szexuális aktusról annyira nem tudott semmit, hogy azt sem tudta, az ágyban történik-e meg. Egyszer véletlenül éppen akkor ment látogatóba Frannyhez, amikor egy ügyfél volt a szobájában. Az ágy hangos nyikorgása figyelmeztette Indigot, hogy ne kopogjon be az ablakon. Az ágytakaró utolsó ráncát simította remegő ujjakkal, amikor eszébe jutott a mondás: ki mint veti ágyát, úgy alussza álmát. Most már tudta, honnét ered ez a régi mondás, minden bizonnyal egy menyasszony találta ki. Páni félelem lett úrrá rajta. Borzasztó lesz alávetnie magát a férjének. Tudta előre. Nem kellett hozzá túl sok ész, hogy kitalálja. A nők szabadon beszélgettek a kellemes dolgokról. Ha sütött a nap, akkor az volt a társalgás középpontjában. Ha Jacksonville-ben CATHERINE ANDERSON

142 INDIÁN ÉGBOLT

vásárt rendeztek, már hetekkel azelőtt másról sem beszéltek. Ha valaki különösen élvezett egy tevékenységet, mondjuk egy társadalmi eseményt, még hetekkel később is állandóan szóba hozta. Arról viszont senki nem beszélt, hogy mi esik meg a nászéjszakán. Sőt, éppen ellenkezőleg, ha nagy néha szót ejtettek a nők a házasság ezen oldaláról, mindig elvörösödtek, körülnéztek, nem hallja-e meg valaki, aztán kezüket a szájuk elé téve suttogtak tovább. Ebből Indigo arra következtetett, hogy az asszonyi kötelességeknek való megfelelés valami szörnyűséges dolog, olyannyira szörnyűséges, hogy az anyák egyáltalán nem akarják, hogy a lányaik tudomást szerezzenek róla, attól tartva, akkor sohasem házasodnának meg, és nem születnének unokáik. Gyerek. Ez volt a másik furcsaság, amit Indigo észrevett: a nők arca megnyúlt, amikor meghallották, hogy valamelyikük nehezen fogan meg. Néhány évvel ezelőtt, amikor Alice Crenton hozzáment Hilton békebíróhoz, és csak nem akart teherbe esni, a város összes asszonya rohant, hogy ellássa jó tanácsokkal. Mrs. Love egy követ hozott, amelyet a matrac alá kellett tenni, arra az oldalra, amelyiken a férj feküdt. Az öreg Mrs. Hamstead, a füvesasszony, termékenységet elősegítő port adott Alice-nek. Még Indigo anyja is bekapcsolódott, és azt ajánlotta, Alice egyen több friss húst. Mindenki úgy viselkedett, mintha a világ vége jönne el, ha Alice nem esik teherbe, méghozzá hamarosan. Mivel Alice-nek most már öt gyermeke volt, ami elegendőnek tűnt, Indigo elgondolkodott. Vajon miért volt annyira fontos, hogy Alice gyerekeket szüljön? Ahány várandós anyát csak látott, mind nyomorultul nézett ki, lábukat szétvetették jártukban, hogy egyensúlyozni tudjanak, egyik kezükkel vesetájékon megtámasztották magukat, hogy enyhítsék a fájdalmukat, a hasuk mindig megelőzte őket, akárhová is mentek. A végtelennek tűnő utolsó hónapban mind számolták a napokat, hogy mikor szakad vége ennek a rémálomnak. Ha a várandósság ilyen borzalmas, akkor vajon miért kívánta minden nő olyan türelmetlenül, hogy Alice-t szenvedni lássa? Indigo a Bibliában találta meg a választ, amikor is Isten megparancsolja, hogy az emberek szaporodjanak és sokasodjanak. CATHERINE ANDERSON

143 INDIÁN ÉGBOLT

Ott volt fehéren-feketén, tisztán és érthetően le volt írva, hogy minden istenfélő nő keresztényi kötelessége az utód kihordása, a férjéé pedig, hogy gondoskodjon arról, legyen mit kihordani. Nem csoda, hogy minden nő úgy aggódott a városban Alice-ért. Akármilyen nagy próbatételnek látszik a várandósság, az oda vezető út minden bizonnyal még rosszabb. Mindent egybevetve Indigo nem gondolta, hogy a nászéjszaka különösebben kívánatos dolog. Arra gondolt, elszökik. De hová menne? Még sohasem járt távolabb Jacksonville-nél. Ott viszont nem süllyedhet el az ismeretlenségben. Annak a gondolata, hogy elhagyja a várost, majdnem olyan félelemmel töltötte el, mint a nászéjszaka. Továbbá, az apja sohasem bocsátaná meg, ha ilyet tenne, őt pedig úgy nevelték, hogy mindig kérdés nélkül engedelmeskedni kell neki. Sokkal jobban szerette az apját annál, mintsem hogy csalódást okozzon neki. Nem maradt más választása, minthogy tűr, és közben imádkozik, hogy Jake ne azok közé a férfiak közé tartozzon, akik nagy családot akarnak. Ennél rosszabbat ugyanis el sem tudott volna képzelni. Mi lesz, ha ő is olyan, mint Alice Crenton és nem fogan meg könnyen? Ha női dolgokról volt szó, Indigo mindig lassabb volt a légypapírba ragadt légynél is, kortársai közül neki gömbölyödött ki legkésőbb a melle, neki indult meg legkésőbb a havivérzés. Amilyen a szerencséje, valószínűleg nem fog hamar teherbe esni, és vagy egy tucatszor is el kell majd szenvednie a dolgot, míg Jake-nek sikerül bevégeznie a dolgát. Vajon hogyan fogja elviselni? Biztosan megvan a trükkje, gondolta. Az élet minden más nehézségére volt valami ellenszer: a fájdalomra a fájdalomcsillapító, hasfájásra a borsmenta, köhögés ellen whiskey és citrom. Arra gondolt, megkérdezi az anyját, de tisztában volt vele, hogyan fog végződni egy ilyen beszélgetés. Amikor a nemi életről kérdezősködött, anyja mindig csak hebegett-habogott, elpirult és azt mondta: „Ne is törődj vele!” Ezzel a válasszal Indigo most nem sokra megy. A lány az ablakhoz lépett és a fogadó felé nézett. Ha valaki tud valamit a férfi-nő kapcsolatról, az Franny lesz. – Azt hiszem, nagyjából végeztünk. CATHERINE ANDERSON

144 INDIÁN ÉGBOLT

A váratlan hangtól Indigo megijedt. Sietősen elfordult az ablaktól és csípőre tette a kezét. Az anyjának néha titokzatos érzéke volt a gondolatolvasáshoz. – Hát, igen… legalábbis itt bent mindenképp. Loretta mosolygott és kisimította a kötényét. – Jó lesz, ha igyekszünk. Nem szeretném, ha a sonkám szétfőne. – Loretta fintorgott. – Vaníliát kellene szétlocsolnunk itt bent. Ez a ház már olyan rég zárva van, egész áporodott itt a levegő. – Vanília! Na azt elfelejtettem vásárolni. Pedig kell majd a sütéshez. Loretta egyik szemöldöke felszaladt. – Neked, a sütéshez? Indigo megnyalta a szája szélét. – Lehet, hogy megváltozom, most, hogy férjhez megyek. – Lehet. Egy biztos, szükséged lesz egy csipetnyi vaníliára, hogy felfrissüljön itt a levegő. Talán még lesz annyi időd, hogy átszaladj érte a vegyesboltba. Indigo alig tudta elrejteni a lelkesedését. – Csak mellékutakra ne tévedj – figyelmeztette anyja, ujjával megfenyegetve a lányt. – Még meg is kell fürödnöd és fel is kell öltöznöd. Ha jól számoltam, Jake néhány órán belül visszaér O'Grady atyával. Szarvasbőr ruhában nem mehetsz férjhez. Ahogy az anyja befejezte a mondandóját, szemében szomorkás vágyódás látszott, és félénken elmosolyodott. Ebből a nézésből Indigo tudta, hogy anyja először tekint rá nőként. Loretta arcából szeretet és büszkeség sugárzott. Az egész csak egy pillanatig tartott, de Indigo biztos volt benne, hogy ez a gyermekkor végét jelenti. Ettől a felismeréstől egyszerre magányosnak érezte magát, hihetetlenül magányosnak. Indigo gyorsan végzett a vegyesboltban. Azután bricsesze övébe dugta a vaníliát, és a város északi vége felé szaladt, hogy az épületeket megkerülje. A Fogadó az Aranyröghöz bal hátsó sarkánál egy göcsörtös tölgyfa magasodott. Indigo felmászott rá, elérte a tetőt és Franny ablakához lopakodott. Miután bekopogott az ablakon, a deszkaburkolathoz lapult, nehogy az utcáról észrevegye valaki. Kérlek, Franny, nehogy odalent légy éppen, fohászkodott magában Indigo. Hallotta, ahogy nyílik az ablak. Franny dugta ki szőke fejét. CATHERINE ANDERSON

145 INDIÁN ÉGBOLT

Indigo! Holnapra vártalak csak! Indigo bebújt a tolóablakon Franny szobájába. – Franny, kétségbe vagyok esve. Beszélnem kell veled. Franny zöld szeme aggodalommal telt meg. – Te jó ég, Indigo, mi történt? Indigo még lihegett a futástól, most igyekezett lassabban lélegezni. – Csak ne mondd, hogy semmi baj, mint ahogy anya szokta. Megígéred? – Általában nem szeretek ígérgetni, míg nem tudom, miről van szó. – De miután egy pillanatig figyelte Indigót, Franny végül bólintott. – De te különleges vagy. Gyere, mondd el, mi bánt. – Férjhez megyek. – Indigo kapkodva elhadarta, mi minden történt azóta, hogy Frannyval beszélt néhány órája. Amikor befejezte, még hozzátette. – Ma lesz a nászéjszakám, Franny. Senkinek nem vallanám be, csak neked. Úgy félek, hogy szinte remeg a térdem! – Jaj, istenem… Indigo együttérzést olvasott ki Franny szeméből, ami igazolni látszott a félelmeit: a nászéjszaka kínszenvedés lesz. Valahol, mélyen legbelül valami olyasmiben reménykedett, hogy Franny majd azt módja, nem is olyan vészes a nemi aktus. – Hiszen alig ismerem – kottyantotta ki Indigo. – Hogy fogom elviselni… hát tudod, mit. Te vagy az egyetlen, akihez fordulhatok. Franny elhúzta a száját. – Mert én nem tartozom a hölgyek közé, igaz? Indigónak sosem állt szándékában Frannyt megbántani. – Ó, dehogy, Franny! Hanem mert te a barátom vagy! Arra gondoltam, ha valaki szakértője annak, hogyan kell elviselni, az csak te lehetsz. Kell hogy legyen valami trükkje. Franny a szemöldökét ráncolta és lebiggyesztette az ajkát. Aztán végül elmosolyodott. – Mindenben igazad van. A barátod vagyok, szakértője annak, hogyan kell elviselni a dolgokat, és trükkje is van. Legalábbis nekem van. Más nőkről nem sokat tudok. – Franny az ágyához húzta Indigót és megpaskolta a matracot. – Gyere, ülj ide és ne vágjál már olyan rémült arcot. Nem kellemes, de nem fogsz belehalni. – Inkább belehalnék, ha tudnám, hogy az segít. CATHERINE ANDERSON

146 INDIÁN ÉGBOLT

– Én is kívántam már ezt párszor. Franny kisimította rózsaszín pongyolája hajtókáját, meghúzta a selyemövet és a matrac szélére telepedett. Ahogy Indigo végignézte, szinte el sem hitte, hogy Franny abból él, hogy árulja a testét. Hihetetlenül csinos arca volt, egy angyal jutott róla az ember eszébe. Szőke haja csak erősítette ezt az illúziót, úgy csillogott, mint a glória. Tizenhét évével két esztendővel volt fiatalabb Indigónál, hatalmas zöld szeme mesterkéletlen ártatlanságot sugárzott. Nem erre a helyre való volt. Néhány percig Franny a plafont bámulta. Csinos arcocskáját mély szomorúság borította el. Végül így szólt: – Hogy hogyan lehet elviselni? Hát, Indigo, ezt a kérdést nem könnyű megválaszolni. Lehajtotta a fejét. – Szoktál néha magad elé képzelni egy képet, amibe aztán belépsz? – Néha, ha nincs semmi dolgom, ami ritkán fordul elő. Franny mosolygott. – Mindegy, csak az számít, hogy tudod, hogyan kell. Már régen megtanultam, hogy egy nő szinte bármit képes túlélni, ha kilép magából és belép egy szép képbe. Kicsit gyakorolni kell, de annyira bele lehet jönni, hogy egy idő után azt sem tudod, mi történik körülötted. – Tényleg? Franny egyik szemével hunyorított. – Szerinted másképp hogyan tudnám elviselni, amit csinálok? Ugye nem gondolod, hogy szeretem? – Nem, de képek? Nem hangzik valami biztos megoldásnak. – Pedig az. – Franny az ajtóra mutatott. – Amikor az első kopogást meghallom az ajtón, a gondolkodó részem elhagy. – A lány megvonta karcsú vállát. – Megyek és leülök valahol egy csörgedező pataknál, és hallgatom a madarak dalát. Vagy odaképzelem magamat egy hatalmas mezőre, ahol a margaréták táncolnak a szélben, hanyatt fekszem és nézem, ahogy a felhők vonulnak. Ábrándos mosoly terült el az arcán. – Mennyei. A hozzám lálógató férfiakból semmit sem látok. Akár ugyanaz a fickó is jöhetne ötször is egymás után, ugyanazon az éjen, észre sem venném. Nem látom az arcukat, nem hallom a nevüket, és nem érzek semmit. – Semmit. CATHERINE ANDERSON

147 INDIÁN ÉGBOLT

Franny mosolya eltűnt az arcáról. – Kivéve két alkalmat, ami nem rossz átlag. De az veled nem fog megtörténni. – Mi nem fog megtörténni? Fanny szája elkeskenyedett. – Nagy ritkán előfordul, hogy valami aljas természetű férfi kerül elém. Indigo a szívéhez kapott. – És mi van, ha Jake aljas természetű? Franny felnevetett. – Akkor majd jön az Aranyröghöz címzett fogadóba, szerencsémre! Nyugalom, Indigo! Ha együttműködsz Jake-kel, és megteszed, amit kér, miért bánna veled durván? Csak dőlj hanyatt a margarétás mezőn és mielőtt észrevennéd, már túl is vagy rajta. Indigo nagyot nyelt. – Mondd meg őszintén. Fáj? – Az első alkalommal igen. Aztán többé nem fáj. – Mennyire? Franny sóhajtott. – Az attól függ. Ha a férjed óvatos, akkor egyáltalán nem vészes. – És ha nem? Franny szeme elsötétedett. Indigo ebből tudta, hogy az első férfi egyáltalán nem volt óvatos Frannyvel, és nagy fájdalmat okozott neki. Ettől a felismeréstől egy pillanatra meg is feledkezett a saját problémájáról, és amikor újra eszébe jutott, már egyáltalán nem is tűnt olyan hatalmasnak. De az isten szerelmére, lehet, hogy ő is úgy jár, mint Franny. Franny megnyalta a szája szélét és úgy tűnt, nem képes Indigo szemébe nézni. – Még ha nem is óvatos a férfi, akkor sem fáj olyan nagyon, Indigo. Nem jobban, mintha egy tüske menne az ujjadba. Indigo tudta, hogy Franny csak azért füllent, hogy őt megkímélje. Síri hangon ezt mondta: – Franny, szeretlek. Franny elpirult a boldogságtól. – Tényleg, igazán? – Nincs lánytestvérem. Azt hiszem, te olyan közel vagy hozzá, amennyire csak lehet. Köszönöm, hogy beszéltél velem. Franny még mindig kipirult volt, arcán gödröcskék jelentek meg a nevetéstől, és így szólt: – Hát mire való egy lánytestvér, ha nem arra, hogy beszélgessél vele? Indigo azt kívánta, bárcsak maradhatna még, de idegesen pillantott az éjjeliszekrényen ketyegő órára. – Azt hiszem, a legjobb CATHERINE ANDERSON

148 INDIÁN ÉGBOLT

lesz, ha most elmegyek, mielőtt anya kicsavar és kilógat száradni egy póznára. Franny bólintott. – Fel a fejjel, jó? Amikor legközelebb találkozunk, már túl leszel mindezen és együtt nevetünk rajta. – Remélem, igazad lesz. Franny felállt az ágyról. – Gondolj azokra a nőkre, akik előtted jártak. Hiszen mindannyian túléltük. Te is túl fogod élni. Indigo kilépett az ablakon, egy pillanatra megállt, visszafordult, és gyorsan megölelte a barátnőjét, majd a meredek tetőre lépett. Franny megragadta a tolóablak alsó rúdját, hogy lehúzza. – Vigyázz magadra! El ne csússz! – Most éppen azt se bánnám, ha kitörném a nyakam. Franny kuncogott. – Ahogy mondtam, gondolj a margarétákra! Amikor Indigo lemászott a tölgyfán, egy gyors hálaimát küldött fel megköszönve, hogy ilyen jó baráttal áldotta meg az ég. Franny, a kis sáros galamb. Indigo már legalább századszor gondolkozott azon, vajon mi vihetett rá egy ilyen kedves lányt a prostitúcióra. Franny sohasem mondta el, Indigo pedig tiszteletben tartotta a magánügyeit, de ettől még kíváncsi volt. Egy dolog azonban biztos. Ha Franny képes túlélni, amit éjszakánként csinál a margarétákra gondolva, akkor ugyanezzel a módszerrel Indigo is túlélheti az első éjszakát Jake-kel.

Mire

Jake visszaért Farkasok Földjére, kimerült a harminc kilométeres lovaglásban, és be volt rekedve, ugyanis O'Grady atya szinte teljesen süket volt, de imádott társalogni. Amikor Jake benyitott Farkasölőék házának bejárati ajtaján, és bekiáltott, hogy mindenkinek a tudtára adja érkezését, elfelejtette hangerejét a körülményekhez igazítani és jól megijesztette Indigót. De nem volt szükség magyarázkodásra. Amikor az atya Jake-et követve belépett és köszöntötte a bent lévőket, majd megkérdezte, hogy „Mi az, fiam, mit mondasz?”, akkor nyilvánvalóvá vált, miért üvöltött Jake. Másodperceken belül mindenki más is ugyanúgy üvöltött. Amikor Jake kikérdezte Lorettát a békebírónál tett látogatásáról, és megtudta, hogy Brandon Marshallt kihallgatják, kissé megnyugodott. Majd azon vette észre magát, hogy nem tudja CATHERINE ANDERSON

149 INDIÁN ÉGBOLT

levenni a szemét Indigóról. A lány fehér őzbőr szoknyát és blúzt viselt hozzá való mokaszinnal, mind gyönyörűen kivarrva gyönggyel. Selymes vörösesbarna haja a derekáig ért, a legbájosabb nő volt, akit Jake valaha is látott. De egyúttal a legsápadtabb is. Bőre olyan fehér volt, hogy Jake nem tudta megállapítani, hol végződik az őzbőr és hol kezdődik Indigo arcbőre. Jake már alig várta az előtte álló éjszakát. De nem kerülte el figyelmét a lány óriási szemében tükröződő félelem sem. Indigo szinte félénknek tűnt, ami valahogy nem illett ahhoz a lelkes, bátor fiatal nőhöz, akit korábban megismert. A férfi azt kívánta, bárcsak ne szakadt volna meg olyan hirtelen a beszélgetésük az istállóban. Nem lehet könnyű neki, hiszen egy idegenhez készül hozzá menni. Legalább egy kicsit könnyíthetett volna a lány lelkén. Na nem mintha tudta volna, hogyan. Hiszen neki magának is rossz előérzete volt. A hirtelen házasság után jó sok idejük lesz a megbánásra. O'Grady atya megölelte és megáldotta Lorettát és Indigót, majd a hálószobába lépett. Eleven ír tájszólásával dörrent az ágyon fekvő indiánra: – Farkasölő, jóember! Hát hogy van az, hogy akárhányszor látlak, mindig csak lustán heverészel valahol? Mivel nem volt benne biztos, hogyan is viszonyuljon Indigóhoz, Jake a hálószoba ajtajához lépett és egyik vállával a félfának dőlt. Lenyűgözte, milyen otthonosan érzi magát a pap Farkasölőék házában, mintha csak rokonlátogatáson lenne. – Jó estét, atyám. – Farkasölő lehunyta a szemét, míg a pap elmondta az áldását. – Jó, hogy látom. – Hogy mondod? Farkasölő hangosabban is elismételte, amit mondott. – Főleg, hogy ilyen boldog esemény alkalmából, nem igaz? – Az atya a hintaszékbe ereszkedett. – Ó, de sajognak az öreg csontok! – Jake felé nézett. – Remek fickót kaptál vejednek. – Az atya előredőlt a hintaszékben és összekacsintott Farkasölővel. Hüvelykujjával és mutatóujjával egy aprócska rést mutatott és így szólt: – Csak egy parányi kis hézag van vele, mégpedig az, hogy metodista. A pap ezt úgy mondta, mintha azt osztaná meg Farkasölővel, hogy Jake leprás, de a férfi vette a lapot és felkacagott. O'Grady hátradőlt és mozgásba hozta a hintaszéket, zömök lábával lökve magát. CATHERINE ANDERSON

150 INDIÁN ÉGBOLT

Gyorsan Jake háta mögé pillantott, hogy megbizonyosodjon arról, a nők nincsenek a közelben, majd suttogva kérdezte: – Azt ismered, amikor az apáca megkérdezi a kisgyerekeket, hogy mik akarnak lenni, ha megnőnek? Farkasölő elmosolyodott és Jake-re nézett. Az atya suttogása majdnem olyan hangos volt, mint a normál beszédhang. – Nem, atyám, nem ismerem – válaszolt Farkasölő éppen olyan hangosan. – Az egyik kislány azt mondja, hogy ő bizony prostituált szeretne lenni. Az apáca levegő után kapkod és felkiált: „Mit mondtál?” A kislány elismétli, amit az előbb mondott. – Itt a pap olyan vihogásba kezdett, hogy Jake kételkedett benne, hogy végigbírja-e mondani a viccet. – Amikor az apáca végre megérti, megkönnyebbülten felsóhajt és azt mondja: „Hála a magasságos jóistennek. Már azt hittem, protestáns!” Jake felnevetett. Farkasölő azonban nem. Teljes komolysággal nézett a papra és megkérdezte: – Mi az, hogy protestáns? – Az O'Grady atya arcán megjelenő elégedetlenség még viccesebbnek tűnt Jake számára, mint maga a vicc, és még jobban nevetett. – Farkasölő, ember, néha próbára teszed a türelmemet. A protestáns annyit tesz, hogy nem katolikus. – Akkor miért nem azt mondtad, hogy nem katolikus? – kérdezett vissza Farkasölő. A pap legyintett. – Az az egész viccet agyoncsapná. – A pap Jakere nézett. – Remélem, fiam, jobban megértetted, mit akarok ezzel mondani, mint amennyire Farkasölő megértette a viccet. Jake vigyorgott. – Mondtam már, hogy tanulmányozni fogom a hitvallást és mélyen elgondolkozom az áttérésen. Az atya bólintott. – Ajánlom is, hogy mélyen elgondolkodjál, tudod, nem egyszerű dolog a vegyes házasság, és ha még hozzávesszük a kislány indián hiedelmeit is, hát… azért a házaspárnak szüksége van némi közös talajra. Ezzel Jake is egyetértett, ahogy borostás állát vakargatta. Ha megbocsát, atyám, én megyek és megmosakszom. A pap egy intéssel útjára engedte Jake-et, és Farkasölőnek szegezett egy kérdést a bányával kapcsolatban. Jake rekordidő alatt megmosakodott, megborotválkozott és átöltözött, közben hálát adva, hogy odalenn senki sincs kiöltözve. CATHERINE ANDERSON

151 INDIÁN ÉGBOLT

Mivel úgy jött ide, mint bányász, csak farmernadrágot és ingeket pakolt a nyeregtáskájába. Amikor lemászott a padláslétrán, odalépett Indigóhoz, aki a konyhaasztalnál éppen glazúrozni készült a tortát. Gyanakvóan nézett Jake-re. A férfi összezavarodott. Vajon ez tényleg ugyanaz a lány, aki lemerészkedett a veszélyes tárnába? – Lehetne, hogy a hátralévő munkát az anyjára hagyja? Szeretném, ha válthatnánk pár szót még a ceremónia előtt. Loretta meghallotta, amit Jake mondott és jött, hogy befejezze a tortát. – Ne maradj kinn sokáig, Indigo. O'Grady atya szeretné, ha meggyónnál. Jake biztosította Lorettát, hogy rövidesen visszatérnek, majd a bejárati ajtón kívülre kísérte Indigót. Amikor a tornácra értek, Jake a korláthoz vezette, aztán, még mielőtt a lány kitalálhatta volna szándékát, felemelte és a korlátra ültette. Kezével oldalt megtámasztotta, majd annyira előredőlt, hogy arcukat mindössze néhány centiméter választotta el egymástól. – Azt hiszem, beszélnünk kell. Indigo hátradőlt és majdnem elvesztette az egyensúlyát. Jake átölelte a derekát és megfogta, nehogy a lány leessen. Indigo levegő után kapkodott és a férfi vállának nyomta a kezét. – Indigo – kezdett bele a férfi ma éjjel… Eddig jutott, amikor O'Grady atya kinyitotta az ajtót és így szólt: – Ejnye-ejnye, rengeteg időd lesz még erre később, fiam, Jake. Most a gyónás és a menyegző ideje van. – Csak egy perc, atyám – szólt vissza Jake. – Nincs egy percem sem. – A pap türelmetlenül integetett – Még a végén elrontod ennek a lánykának a becsületét. Nézzünk csak oda, itt szemeznek a tornácon, mindenki szeme láttára. Az én időmben a fiatalembereknek ennél azért több sütni valójuk volt. Jake lenyelte az ingerültségét. – Szeretnék vele váltani egy szót. Azután teljesen a magáé. – Majd később váltasz még vele szót, fiam. A pap sürgetően intett. Jake megsemmisülten félreállt. Indigo leugrott és besietett a házba. CATHERINE ANDERSON

152 INDIÁN ÉGBOLT

Ettől

a pillanattól fogva Indigo úgy érezte, minden szédítően gyorsan történik. O'Grady atya meggyóntatta. Később az atya a lánnyal és Jake-kel Farkasölő ágyához ment és lebonyolította a ceremóniát. Mielőtt még tudatosult volna benne, hogy mi is történik, a pap férjjé és feleséggé nyilvánította őket. – Most már teljesen a tiéd, fiam – nyilatkoztatta ki O'Grady atya széles vigyorral. – Most már megcsókolhatod a menyasszonyodat és akármennyit szemezhettek a tornácon. Indigo felnézett újdonsült férjére. Amikor a férfi lehajtotta hozzá a sötét fejét, Indigo visszatartotta a lélegzetét, és eszébe jutottak Brandon csókjai azon a végzetes napon, amikor megharapta. Jake meglepte, ahogy nagyon finoman a két keze közé fogta a lány arcát és ajkával szinte alig súrolta az övét. Amikor Jake felegyenesedett, a lány csak pislogott. Ez még biztosan nem minden. Mintha Jake kitalálta volna a lány gondolatait, elmosolyodott, a kezébe vette a lány kezét és dörzsölgetni kezdte. – Jéghideg a kezed. Indigo tenyere izzadt. Megpróbálta kiszabadítani a kezét, de a férfi szorosan tartotta, és az ágy melletti asztalkához húzta, hogy aláírják a dokumentumokat a szülei jelenlétében. A tollból csepegett a tinta és nagy pacát csinált, ahogy Indigo a papírra nyomta a hegyét. Amikor megértette tettének súlyát, remegni kezdett. Egy pillanatra azt is elfelejtette, hogyan kell leírni a nevét. Jake a lány vállára tette egyik kezét. Valamilyen különös okból kifolyólag ez támaszt adott neki. A vonalra firkantotta a nevét, majd átadta a tollat a férfinak. A tekintetük találkozott: a férfié meleg volt és furcsán megnyugtató, a lányé pedig ijedt. Jake lehajolt, hogy aláírja a papírokat. O'Grady a tenyerét dörzsölte. – Na most már hivatalos. Isten és az állam előtt házasoknak nyilvánítalak benneteket. Most már elkölthetjük azt az ízletes étket, amit a hölgyek készítettek. – Amikor Lorettához fordulva meglátta, ahogy könnyek gyűltek a szemében, felkiáltott: – Örvendj, lányom! Nem a lányodat veszítetted el, hanem fiat nyertél! Méghozzá derék fiút, egyetlen kicsi hézag van csak… de hagyjuk ezt. Nem leszek a kerékkötője egy ilyen nagyszerű eseménynek.

CATHERINE ANDERSON

153 INDIÁN ÉGBOLT

Jake letette a tollat, kezét Indigo vállára helyezte, és forró kezével gyengéden megszorította. Hát elvégeztetett. Most már a férfihoz tartozik. Zsibbasztó érzés futott végig Indigo torkán. Az lett ő is, amitől a legjobban iszonyodott: fehér ember indián ringyója. Ha Jake akarja, most már a lány minden lélegzetvételét uralhatja. Mintha csak megérezte volna a rémületet, Jake, még mindig a lány vállát fogva, lehajtotta a fejét. – Minden rendben lesz – mondta rekedten. – Az aggódást hagyd meg nekem. Csak élvezd az estét. Hogy élvezze az estét? Könnyű azt mondani. Jake izmos testét maga mellett tudva egyetlen dolog járt csak a fejében, mégpedig az est vége.

CATHERINE ANDERSON

154 INDIÁN ÉGBOLT

Tizedik fejezet Párás és hideg volt a levegő, amikor kiléptek az éjszakába. Jake átvetette a nyeregtáskáját a jobb vállán, majd az út és Indigo közé lépve karonfogta a lányt, és a város északi végébe vezette, ahol Amy néni háza volt. Kezének melege áthatolt Indigo ingujjának puha bőrén. A férfi gyengéden szorította a karját, de Indigo így is tudatában volt a visszafogott erőnek. Ahogy Indigo felnézett a férfira, feszült izgalom töltötte el. Ijedtségében még nagyobbnak látta, mint korábban. A csupasz erő sugárzott a férfiból, amely bármikor rászabadulhat. Csizmája határozott kopogása a férfi hangulatát engedte sejtetni, mintha csak kitűzött volna maga elé egy feladatot, és késedelem nélkül véghez is akarta volna vinni azt. Indigo felpillantott a Fogadó az Aranyröghöz ablakára. Lehet, hogy bölcsebb lenne Franny gyakorlatát követnie, és elvarázsolnia magát, mielőtt még eljön a leszámolás pillanata. Minden akaraterejét megfeszítve igyekezett Jake Rand jelenlétét kizárni és csak befelé figyelni. A margarétamező nem akart megjelenni. Ehelyett a Lobóval kapcsolatos emlékeibe merült, amikor szabadon szaladgáltak együtt a hegyekben. Lobo. Annyira belebonyolódott a saját gondjaiba ezen az estén, hogy alig gondolt rá. Torkát a sírás szorongatta, és a gondolatai összezavarodtak. Ha Jake nem lépdelne mellette, most elsiratta volna mindazt, amit elveszített, de különösen a szabadságát. Valószínűleg soha többé nem kószálhat szabadon a hegyekben. Ez most már a férjén múlik. Jake sóhajtott egyet és megigazította a nyeregtáskát a vállán. Egy röpke pillanatra eszébe jutott Emily. Az első adandó alkalommal írnia kell neki. Csak éppen nehéz lesz olyan pillanatot találni, amikor egyedül lehet és megírhatja a levelet. Nem kockáztathatta, CATHERINE ANDERSON

155 INDIÁN ÉGBOLT

hogy Indigo felfedezi a levelet és megtudja, ki is ő valójában. Szépen állunk, mondhatom, gondolta magában Jake, mert nem szívesen tartott volna titokban semmit Indigo előtt. Most azonban egészen más miatt aggódott. A lány a messzeségbe révedt. A kezét hidegnek és feszültnek érezte. Ahogy közeledtek az épülethez, amelyet ideiglenesen az otthonuknak hívnak majd, azon tanakodott, mit is mondhatna, amivel kissé felvidíthatná újdonsült feleségét, de semmi nem jutott az eszébe. Bárcsak egy kicsit jobban ismernék egymást, akkor talán jobban értené, mire is gondolhat éppen Indigo! Vajon mit érezhet egy fiatal nő a nászéjszakáján? Talán szeretne még egy kicsit beszélgetni? Vagy kézen kellene fognia, meg kellene csókolnia? Vagy azzal csak rontana a helyzeten? Az arckifejezéséből ítélve házasságuk elhálását éppolyan lelkesen várta, mint a foghúzást. Egy pillanatig arra gondolt, hagy a lánynak egy kis időt, hogy hozzászokhasson a gondolathoz, mielőtt gyakorolja házastársi jogait. De azonnal el is vetette a gondolatot. A legjobb esetben is csak néhány napot tudna várni, és nem valószínű, hogy ilyen rövid idő alatt megváltozna Indigo hozzáállása. Mivel nem szándékozott szerzetesi életet élni, nem nagyon látta értelmét, hogy elodázza az elkerülhetetlent. Már így is elég nagy áldozatot hozott azzal, hogy feleségül vette a lányt. Egyáltalán nem vágyik arra, hogy mindezt nemi kielégületlenséggel is tetézze. Ahogy O'Grady atya oly bölcsen mondta, a házaspároknak közös talajra van szükségük. Hol máshol lehetne ilyet találni, mint a hitvesi ágyban? Ahogy lepillantott Indigóra, eszébe jutott az első éjszaka, amikor a karjában tartotta, milyen hihetetlenül jó volt őt átölelni, mintha a testét az ő testéhez mérve teremtették volna. A férfi érezte, hogy nagy tűz szunnyad a lányban. A kérdés csak az, hogyan nyugtathatná meg annyira, hogy felkeltse az érdeklődését a dolog iránt. Erre a gondolatra forró vágy hasított az alhasába. Amikor a tornácra léptek, Jake szinte hallani vélte Indigo szívverését. Az isten szerelmére, vajon mit gondolhat magában a lány, mit akar vele tenni? Mielőtt az ajtót kinyitotta, megfordult és ránézett. Szúrós fenyőillat szállt a nyirkos éjszakai levegőben. – Próbálj megnyugodni, Indigo. Minden rendben lesz. CATHERINE ANDERSON

156 INDIÁN ÉGBOLT

A lány kis arca fehéren izzott a gyenge holdfényben. Tágra nyílt, félelemmel teli szemmel bámult a férfira. Ahogy Jake egy pillanatra megállt, és csak nézte Indigót, szöget ütött a fejébe a gondolat, hogy valami nagyon félrecsúszott a lánynál. Vajon tényleg ugyanaz a fiatal nő, aki egy csapat felnőtt férfi főnöke akart lenni? Ugyanaz a lány, aki apja nyomdokában lépdelt és kifogástalanul elvégezte a férfi sok-sok feladatát? Jake kinyitotta az ajtót és oldalra állt, hogy előreengedje a lányt. Indigo a küszöbre lépett és megmerevedve nézett a sötétségbe. A férfi gyengéden betaszította és becsukta az ajtót maguk mögött. Jake nagyon is tisztában volt azzal, hogy a lány feszült teste mindössze centikkel az orra előtt van, úgyhogy várt, amíg szeme megszokta a sötétséget, aztán egy kerek asztalka felé indult, amelyre egy lámpást helyeztek. Nyeregtáskáját a padlóra dobta és kitapogatta a gyufásdobozt. Pillanatokkal később a lámpás sziszegni kezdett és fellobbant a fény, árnyékuk máris a falakon táncolt. Jake kezét dörzsölgetve körülpillantott, hogy megismerkedjen a környezetével, majd így szólt: – Jéghideg van idebenn. – Beraktam a fát – válaszolt Indigo reszkető hangon. Jake a tűzhely felé fordult. – Jaj, de jó. Jake fogta a gyufát és lekuporodott, hogy tüzet gyújtson. Fellángolt a tűz és a kémény felé emelkedtek a lángok. A férfi fogta a piszkavasat és átrendezte a fahasábokat. – Hát, ezzel megvolnánk. – Tudta, hogy fölöslegesen mondta ki az amúgy is nyilvánvaló dolgot. A társalgás sohasem tartozott az erősségei közé. Felegyenesedett és a lány felé fordult. – Egy perc alatt jó meleg lesz idebenn. Jake fogta a lámpást és hagyta, hogy a lány egyedül álljon a szoba közepén a táncoló árnyékok között, míg ő gyorsan körbejárta a házat. A közelébe sem ért az ő portiandi otthonának. Amikor visszaért a nappaliba, a lámpást visszahelyezte az asztalra, és a tűzhöz lépett. Indigo nem tudta megítélni, hogy vajon a tűz vagy a lámpás fénye által vetett árnyékok tették, de Jake percről percre fenyegetőbbé vált. Borostyánszínű fény villódzott az arcán, baljóslatú megjelenést kölcsönözve éles arcvonásainak. Szélborzolta haja fénylett, mint a polírozott ébenfa. CATHERINE ANDERSON

157 INDIÁN ÉGBOLT

Amikor Jake meglátta, hogy a lány őt bámulja, lassan mosolyra húzódott a szája. – Gyere ide, Indigo. Indigo kihúzta magát és felszegte az állát. A férfi mosolya egyre szélesebb lett. – Na, gyere. Itt melegebb van. A lány úgy érezte, a lábai száz kilósak. A férfi felé indult, mert félt másképp cselekedni. Ahogy Indigo a kandallóhoz közeledett, a férfi a párkánynak dőlt, és elgondolkozva nézte a lányt. Indigo kezdte úgy érezni, a férfi egy nehéz matematikai feladványnak tekinti őt, amit határozott szándéka megoldani. A tüdeje hirtelen túlságosan szűknek tűnt, és kezdte nehezen venni a levegőt. – Még közelebb. Ott nem fogsz tudni átmelegedni. A lány még két lépést tett. Egyértelmű volt, hogy mit jelent az az izzás a férfi szemében. Akár akarja, akár nem, a férfi eltervezte, hogy a magáévá teszi. Már amikor első alkalommal meglátta, akkor észrevette, hogy Jake célirányosan cselekszik, és amit eltervez, azt véghez is viszi. Jelenlegi célkitűzése pedig az volt, hogy az asszonyává tegye. És Indigónak semmi kétsége sem volt afelől, hogy a végeredmény mi lesz. Önkéntelenül is eszébe jutott, milyen könnyedén bánt el Jake Brandonnal. Brandon. Indigo testét elöntötte a hideg veríték. Múltbéli emlékek törtek fel benne, arról a soha el nem felejthető délutánról, amikor Brandon és a barátai megkörnyékezték. Mivel olyan kevés indián vér csörgedezik az ereiben és kék szemű, vörösesbarna hajú, a férfiak úgy gondolták, könnyű préda lesz. Jake Rand sötét ábrázatát nézve Indigo elgondolkodott, vajon a férfi természetének nincs-e egy éppen ennyire sötét oldala is. Kifinomult viselkedése mögött vajon nem dédelget-e bűnös vágyakat, amelyeket soha nem mert napvilágra hozni? Ezt ugyan nehezen tudta elképzelni, de biztos volt benne, hogy van olyan férfi, aki a legsötétebb szándékait is képes szelíd szavakkal és behízelgő viselkedéssel álcázni. – Egyáltalán eljut odáig a meleg? – kérdezte Jake. – Egy kicsit azért nyugodtan közelebb jöhetsz. Egyáltalán nem harapok… olyan nagyot. CATHERINE ANDERSON

158 INDIÁN ÉGBOLT

Méltóság. Ha az apja mondta, olyan könnyűnek hangzott, pedig egyáltalán nem volt az. – T-tényleg nem fázom. Jake kedves elnézéssel a hangjában kérdezte: – Tényleg? De hát akkor miért reszketsz? – Reszketnék? – Kezét a háta mögé rejtette és körmét a saját húsába vájta. A fájdalomra legalább egy kicsit figyelhetett. – Lehet, hogy egy kicsit átfáztam. Jake meleg és csillogó tekintetével mélyen a lány szemébe nézett, Indigo megpróbált belelátni a férfiba, de az mintha elhúzott volna egy függönyt, nehogy túlságosan mélyre láthasson a lány. De vajon miért tenne így, ha semmi rejtegetnivalója nincs? Indigo zaklatottsága egyre fokozódott. Egy hosszú, kínos pillanat után a férfi a lány hajához emelte az egyik kezét. Érintése súlytalan és hihetetlenül gyengéd volt. Hosszú ujjait a tincsek közé fúrta és a lány nyakát megragadva magához húzta őt. – Indigo, félsz? – Ugyan m-mitől? Jake majdnem felnevetett. Hiszen látszott rajta, hogy fél. Az is nyilvánvaló volt azonban, hogy a büszkesége soha nem engedné, hogy be is vallja. A félelmei ugyan alaptalanok voltak, de a férfi látta, hogy Indigo ezt nem így gondolja, ezért Jake csodálta a lány bátorságát. Semmi szűzies könnyhullajtás, hogy haladékot nyerjen. Semmi ürügy, amivel elodázhatná az elkerülhetetlent. Ott állt Jake előtt, készen arra, hogy elfogadja a sorsát. Mintha csak Jeanne d'Arc lenne, tűnődött Jake, és ettől kissé feldühödött. Hiszen ő nem a lány hóhéra! Indigo színlelt harciasságával csak azt érte el, hogy nyilvánvalóvá vált tartásának hiánya. Jake soha nem találkozott még senkivel, aki ennyire emelt fővel indult volna a harcba, ilyen kevés háttértámogatással. Miért áll úgy ott, fejét büszke daccal hátravetve, és nem hátrálva meg a férfi tekintetétől? Jake együttérzése cseppet sem csökkentette a vágyát. Attól a pillanattól fogva kívánta a lányt, hogy meglátta. Most pedig az övé. Mámorító érzés volt. Mindössze annyit kellett volna tennie, hogy ölbekapja és az ágyhoz viszi. Amilyen kevés lelkesedést mutatott Indigo, bizonyára nem tanúsított volna ellenállást, ami nem CATHERINE ANDERSON

159 INDIÁN ÉGBOLT

hátrány. Egy kis gyengédséggel és türelemmel rábeszélhette volna, hogy nyugodjon meg, aztán ha ez sikerül… Jake szíve hevesebben kezdett dobogni, ahogy elképzelte magát, amint a lányt vetkőzteti, mintha egy ízletes gyümölcs héját kezdené lehámozni. Indigo, az ártatlanság és az érzékiség, a rettegés és a rettenthetetlen bátorság különös elegye. Nem akarván a lány kínlódását tovább nyújtani, Jake szorosabban tartotta a lány nyakát és odahajolt hozzá. Mámoros állapotba került az illatától, rózsaszirom és frissen tisztított bőr illatának elegyétől. Fejét lehajtva az ajkával megérintette Indigo haját. Micsoda tökély, és ez mind az övé. Tényleg vonakodott az előbb, amikor felajánlotta, hogy feleségül veszi a lányt? Hallotta, ahogy Indigo zihál. Testét kirázta a hideg, és Jake ingébe markolt, mintha csak így tudna talpon maradni. Jake szája a lány rózsaszín nyakára vándorolt. Behunyt szemmel megízlelte bőrét. A férfi képzelőereje kevésnek bizonyult, Indigo sokkal édesebb volt, mint azt álmodni merte. Izzó fehér áramütés rázta meg. Másik kezével is átölelte a lányt. Indigo úgy feszítette hátra magát, mint a felhúzott íj, olyan keményen, hogy Jake attól félt, eltörik, ha szorosabban magához öleli. Nem is hallotta a lány lélegzetvételét. De a szívverését annál inkább, a vad dübörgés sokatmondóan beszélt a rémületről. Jake lefagyott. Ez minden bizonnyal több volt valamiféle szűzies izgatottságnál. Nem mintha Jake a szűz lányok kezelésének szakértője lett volna. Lehet, hogy minden szűz lány így reagál a nászéjszakáján. Jake szétterpesztette az ujjait a lány hátán, és bűntudat lett úrrá rajta, amikor ujja hegyén megérezte Indigo eszeveszett szívverését. – Indigo… – Mivel fogalma sem volt, mit is akart mondani, csak tartotta a karjában. – T-tessék. A lány reszkető hangjától a fájdalom járta át a férfit. A pokolba azzal a komancs büszkeséggel! Ha egyszer fél, miért nem mondja meg egyszerűen? Jake nem nézné le érte. Lehet, hogy a Brandon Marshall-lal és barátaival történtek utóhatása ez? Mit tettek ezzel a lánnyal azok a gazemberek? CATHERINE ANDERSON

160 INDIÁN ÉGBOLT

A férfi hirtelen kiegyenesedett. Indigo egyensúlyát vesztve teljes testével nekidőlt, még mindig Jake ingébe kapaszkodva. A férfi a keze közé fogta a lány kis arcát. – Indigo… – hüvelykujjával a lány arccsontját simogatva folytatta –, kedvesem, nem fogok neked fájdalmat okozni. – Ahogy a szavak elhagyták a száját, rögtön tudta, hogy nem igaz, amit mondott, hiszen az első alkalom fájdalmas lesz. – Legalábbis nem többet, mint amennyit muszáj. Jake megrettent, milyen szörnyen hangzik, amit mondott. Vajon miért sül bele mindig pont akkor a mondandójába, amikor a legnagyobb szüksége lenne rá, hogy a megfelelő szavakat mondja ki? Indigo nem válaszolt, de nem is volt szükség szavakra. Jake legszívesebben megrúgta volna magát, látva a lány hatalmas kék szemében a félelmet. Mélyet sóhajtott, majd azt kérdezte: – Mit szólnál hozzá, ha beszélgetnénk kicsit? A lány pislogott. – Beszélgetnénk?! Jake majdnem elmosolyodott a lány arcán megjelenő hitetlenkedés láttán. – Igen, beszélgetnénk. Még nem nagyon volt rá időnk eddig. – Rendben. Miről beszélgessünk? – Hm… – Jake kicsit eltolta magától a lányt, majd egyenesen tartotta, amíg biztosan nem állt a lábán. – Mondjuk az időjárásról. Indigo fejhangú kacajjal jutalmazta Jake válaszát, de ez a nevetés nem jókedvről árulkodott, inkább hisztérikusnak tűnt. Jake gondolatai összevissza száguldoztak. Legalább száz dolgot tudott volna mondani kapásból, amit meg lehetne vitatni. Hiszen pont ez a baj, nem igaz? Alig ismerik egymást. Semmit sem tudott javasolni. De minthogy a hálószoba mindössze néhány méterre volt, Jake kételkedett benne, hogy a lány egyáltalán tudna figyelni a beszélgetésre. – Mit gondolsz, a nagynénéd, Amy nem tart itt véletlenül valami játékot? – J-játékot? – Mondjuk egy pakli kártyát vagy dobókockát. – Jake a csizmája orrával helyreigazított egy fahasábot, majd felnézett. – Nem igazán vagyok még álmos. Hát te? CATHERINE ANDERSON

161 INDIÁN ÉGBOLT

Jake-nek újra mosolyognia kellett a lány rosszul palástolt megkönnyebbülése láttán. De ha megteszi, az végzetes hiba lett volna. Indigo még azt hinné, hogy a férfi kineveti, és Jake ezt egyáltalán nem akarta. – N-nem, dehogy. Egyáltalán nem vagyok fáradt. – Jake szinte látta, ahogy Indigo lassan kezdi visszanyerni a lélekjelenlétét. – Valami játék? – A szeme felragyogott. – Mondjuk egy dámajáték? Jake már évek óta nem játszott, és soha nem is élvezte a játékot igazán. – Rendben, vedd elő. A lány majdnem átesett a saját lábán nagy igyekezetében, hogy megtalálja. Jake behozott két egyenes hátú széket a konyhából és az asztalhoz állította őket. Amikor Indigo előkerült az étkezőből a táblával, Jake félretette a lámpást, hogy helyet csináljon a játékhoz. Lovaglóülésben leült a székre és figyelte, ahogy Indigo felállította a táblát. – Melyikkel akarsz lenni, a pirossal vagy a feketével? – kérdezte a lány. – A pirossal. – A viszonzatlan szenvedély színe. Indigo letelepedett a székére és óvatosan kirakta a korongokat. A keze reszketett. Jake-et elöntötte a féltő gyengédség hulláma, ahogy figyelte a lányt. – Te lépsz először – ajánlotta fel Indigo. Jake lerakta a piros korongot, és elhatározta, hogy a lány kedvéért a játékra figyel. Harminc perc alatt a lány megsemmisítő vereséget mért rá. Amikor Indigo Jake utolsó korongját is levette, a lány nagy kék szemét a férfira emelte, és nyilvánvaló reménykedéssel a hangjában megkérdezte: – Visszavágó? Jake ismét visszafogta a nevetését és így szólt: – És mi a véleményed, nem lehetne a játékot megfűszerezni valami fogadással? – Nekem nincs pénzem. – Más is lehet a tét. – Valami olyasmire gondolt, hogy a vesztesnek egy csókot kell adnia, de amikor észrevette a lány gyanakvó tekintetét, csak annyit mondott: – A győztes egy héten keresztül minden reggel az ágyba kapja a kávéját. – Én nem iszom kávét. – Akkor te forró kakaót kapsz, én meg kávét. CATHERINE ANDERSON

162 INDIÁN ÉGBOLT

– Rendben. Jake beletörődött, hogy hosszú éjszakája lesz. A lány olyan ideges volt, mint egy egér egy macskákkal teli szobában, így Jake-nek nem sok kedve volt beszélgetni vele. Hogy jobban lekösse a figyelmét a játék, azt képzelte, hogy a vesztesnek le kell vetnie egy ruhadarabot, és a győztes mondhatja meg, hogy melyiket. Néhány perc gondolkodás után úgy határozott, a lány blúzát választaná. Eszébe jutott első találkozásuk. Micsoda látványt nyújtott a lány az átázott szarvasbőr ruhában! Így nem volt nehéz elképzelnie deréktól felfelé meztelenül. Dámajátékosi képességei drámai javulásnak indultak, és a következő két játékban győzedelmeskedett. Amikor az utolsó korongot is levette és a tábla másik oldalán ülő ellenfelére nézett, azonnal megértette, miért nyert olyan könnyedén. A lány teljesen elbágyadt a kimerültségtől, kék szeme fátyolos volt, selymes szempillái remegtek, ahogy reménytelenül próbált ébren maradni. – Úgy látom, jobb lesz, ha lefekszünk aludni – szólalt meg Jake. A lány szeme kipattant és rögtön felegyenesedett. Gyorsabb reakciót akkor sem válthatott volna ki belőle, ha tűvel szurkálja a lányt. – Játszunk még egyet? Megérdemlem az esélyt, hogy kiegyenlítsek. A józan ész ellenére Jake beleegyezett. Önző szándékok vezették. Talán, ha teljesen kifárasztja a lányt, mire ágyba viszi, nem lesz ereje, hogy féljen. De nem volt szerencséje. Negyedik játszmájuk után, amelyet Jake megint megnyert, a lányra pillantott, és a szapora szívveréséből rögtön tudta, hogy az összes érzéke megfelelően működik. Mindenesetre elege volt a dámajátékból. Ez nem mehet így egész éjjel. Jake felállt a székből. – Szeretnél néhány percet egyedül lenni, mielőtt bemegyek utánad? – kérdezte, a hálószobára mutatva. – Néhány percet, miért? Jake csak bámult Indigóra. A lány szeméből őszinte tanácstalanság áradt. Jake összeszorította a száját, nehogy elnevesse magát, majd ezt mondta: – Hogy elkészülj a lefekvéshez. CATHERINE ANDERSON

163 INDIÁN ÉGBOLT

A lány rémülten nézett a sötét folyosó felé. – Ó… – Tekintetét újra a férfira szegezte. – I-igen, az nagyszerű lenne. – Szeretnéd a lámpát magaddal vinni? – Nem, nem szükséges. A lány elindult a hálószoba felé, Jake csípőjét az asztalnak támasztva, karba tett kézzel álldogált. A fejét elfordítva hallgatózott. Hallotta, ahogy a lány csendben kihúz egy nyikorgó fiókot. Sóhajtott egy nagyot és elkezdte számolgatni, hány pallót lát a padlón a faltól a kézzel szőtt szőnyegig a nappaliban. Amikor úgy érezte, bőven elegendő időt adott a lánynak, leoltotta a lámpást és a sötétben a hálószoba felé botorkált. Vaníliaillat csapta meg az orrát, ahogy átlépte a küszöböt. Indigo a nyitott ablaknál állt, egyetlen vértezete a földig érő flanel hálóing volt. Karját keresztbe fonta a melle alatt, mintha a hideg ellen igyekezne védekezni. Olyan fiatalnak és védtelennek látszott! Jake lassan közeledett felé. Ahogy kezét a lány merev vállára tette, rögtön feladta minden reményét, hogy az éjszakát szerelmeskedéssel töltik. Hiszen nem volt egy kőszívű vadállat. A mellére vonta a lányt és előrehajolt, hogy az arcába nézhessen. Indigo kétségbeesett tekintete arról árulkodott, hogy valamit vagy valakit keres odakinn a sötétben. Jake követte a lány tekintetét és figyelte a mozgó árnyékokat. Vihar közelgett. Fekete felhők lebegtek az égen. A szél lecsapott a házra és finoman fütyülni kezdett az eresz alatt. Jake helyzetébe belenyugodva gyengéden az ágyhoz kísérte Indigót. Remegett, hogy a hidegtől-e vagy a félelemtől, azt Jake nem tudta megállapítani. A férfi visszanézett a nyitott ablakra, és bár eszébe jutott, hogy becsukja, tudta, hogy Indigo mindig nyitva hagyta az ablakot éjszakára a szobájában Lobónak. A csípős hideg ellenére nem volt szíve becsukni. Felhajtotta az ágyneműt és az ágy felé tolta Indigót. Láthatóan nem nagyon akaródzott neki, de végül a ropogós takarók közé csusszant. Jake meglátta kivillanni a hálóing alól a muszlint, és kitalálta, hogy a lány magán hagyta az alsónadrágját. Minden bizonnyal az inge is rajta maradt. Íme, ez az ő felesége, a csábító. Kigombolta az ingét, és közben végig tisztában volt azzal, hogy Indigo bámulja, hiszen a lány szeme ezüstöskéken világított a CATHERINE ANDERSON

164 INDIÁN ÉGBOLT

holdfény vetette árnyékok között. Jake keze Indigóéra vándorolt. A lány befordult a fal felé. Jake az ágy szélére ülve kicsatolta és lerúgta a csizmáját. Utána a nadrágja következett. Kicsit habozott, de aztán úgy döntött, magán hagyja kötött alsónadrágját. Nem sok értelme volt teljes mezítelenséggel sokkolni a lányt, most, hogy úgysem veheti hasznát. Elnyújtózott a saját térfelén, magára húzta a takarót, és Indigo keskeny hátát kezdte tanulmányozni. A lány még mindig reszketett. Jake közelebb húzódott, egyik kezét a lány csípőjére helyezte. Az érintésre Indigo szinte ugrott egyet. – Hiszen te fázol – mondta Jake. – N-nem, tényleg nem. Jake oldalán volt egy dudor a matracban. A lány felé csúszott, hogy lekerüljön a púpról. – Aludtam már jobb ágyban is – jegyezte meg. Tenyerét a lány hasára csúsztatta. Indigo teljesen mozdulatlanul feküdt. Jake behajlította a térdét, és magához húzta a lányt, így Indigo hátsó fele a férfi combjának bölcsőjébe került. Kezdte körülölelni őket a meleg, de a lány még mindig vacogott. – Indigo, nem kell félned semmitől. – N-nem félek. Indigo haja Jake párnájára hullott. A férfi arcát a selymes hajzuhatagba temette. Ó, istenem, de jó érzés! Behunyta a szemét és arra kényszerítette a testét, hogy ne reagáljon. A nekinyomódó puha feneket kínszenvedés volt mozdulatlanul elviselni. A kezét eltökélten azon a helyen tartotta, ahol volt, bár fájdalmas vágyat érzett, hogy betakarja vele a lány mellét. Micsoda pokoli módon kezdődik ez a házasság! Valamilyen rejtélyes okból Mary Beth jutott az eszébe. Indigo sok dologban hasonlított rá. Jake megpróbálta elképzelni konok húgát egy ilyen helyzetben, amikor akarata ellenére hozzáadják egy férfihoz, akit ráadásul alig ismer. Ha ez megtörténne, Jake csak remélhetné, hogy a férfi megértő és szépen lassan szelídíti meg a lányt. Ha ez így van, hogy is tehetne Jake másképp?

CATHERINE ANDERSON

165 INDIÁN ÉGBOLT

Indigo

érezte, hogy Jake karja lassan ellazul és elnehezül. Lélegzetét visszatartva hallgatta, ahogy megváltozik a férfi lélegzetvétele. Elaludt volna? Nem lehet ekkora szerencséje. Jake keze a lány rekeszizmán nyugodott, ujjbegyei a melle alsó oldalához értek. A muszlin és flanel kettős rétegén keresztül is égette a férfi melegsége. Indigo a pániktól mereven feküdt ott, attól félve, hogy a férfi megmozdul. Emlékek törtek elő benne, hasztalan igyekezett őket elhessegetni. Brandon, a barátai, a kavargó félelem, amit akkor érzett, amikor az öt férfi lecsapott rá. Nem akarta, hogy még egyszer valaki úgy érjen hozzá. Jake megmoccant, Indigo szíve nagyot dobbant. A férfi valamit motyogott a lány hajába. Indigo úgy érezte, majd megfullad, de csak feküdt és várta, hogy a férfi tegyen valamit, de hogy mit, abban nem volt biztos. Eszébe jutott Franny tanácsa, így hát lázasan igyekezte felidézni Lobo és a margaréták képét. A képek hol előugrottak, hol eltűntek a lány tudatában. A percek csigalassúsággal teltek. Egyszer csak Jake horkolni kezdett. A férfi erőteljes lélegzete felkavarta a lány haját és hátulról melegítette a fejbőrét. Jake elaludt, most aztán tényleg, igazán elaludt. Indigo szinte el sem tudta hinni. De miért? A kérdés vég nélkül visszhangzott a fejében. Hiszen szándékában állt elvenni, ami jár neki, ez látszott a szemén. A lány a falat bámulta, szinte biztos volt benne, hogy nem lesz képes pihenni. De mivel a férfi nem mozdult és nem is ért hozzá másképp, mint eddig, kissé megnyugodott. A szemhéja azonnal elnehezült. Egy darabig csak lebegett álom és ébrenlét határán, még mindig nem bízott meg a férfiban annyira, hogy hagyja lankadni a figyelmét.

Az éjszaka közepén Jake arra ébredt, hogy valami folyamatosan nyomja az oldalát. Lassan ébredezett, csak fokozatosan tért magához. Egy pillanatra fogalma sem volt róla, hol van. Aztán sikerült azonosítania a puha melegséget a hátában, egy nő testét.

CATHERINE ANDERSON

166 INDIÁN ÉGBOLT

Felriadt és kinyitotta a szemét. Derekára egy vékony kar csavarodott. A sötétbe bámult, majd elmosolyodott. Indigo. Jake hátat fordított neki, miközben aludt. A lány pedig; álmában elvesztette a gátlásait. Érezte, hogy Indigo arca a vállának: nyomódik, selymes haja pedig a bőrére simul. A pihenését megszakító kényelmetlenség azonban csak nem akart múlni. Eszébe jutott a púp, amelyet a matracban érzett, és rájött, hogy azon fekszik. Megpróbált megmozdulni, de Indigo álmában motyogott valamit, és szorosabban fonta a karját a férfi köré. Jake újra elmosolyodott és elképzelte, milyen arcot vágna Indigo, ha most felébredne és rájönne, milyen barátságossá vált. Bármennyire rosszulesett is, hogy meg kellett szakítania az ölelkezésüket, Jake nem lett volna képes tovább aludni a púpon fekve. Óvatosan felemelte hát a lány karját, kissé odébb csúszott, de csak annyit ért el, hogy most máshol érezte a kényelmetlenséget. Akármi legyek, ha nincs itt valami, ami bök a matracon keresztül, gondolta. Csendben kicsusszant az ágyból, egyik kezével a matrac alá nyúlt, hogy megnézze, nem lazult-e meg a kötélzet valahol. Ujjaival kitapintott egy deszkát, amelyet a kötélzet tartott. Ekkor a keze valami nagy, hideg és durva felületű tárgyba akadt. Mi a…? Kihúzta. Egy kő? Rosszkedvűen az éjjeliszekrényre rakta, kihúzta a deszkát is, aztán visszamászott az ágyba. Indigo szorosan magához ölelte, mintha csak hiányzott volna neki a férfi melegsége. Jake, aki sohasem utasított vissza egy hölgyet, tárt karokkal fogadta. A lány a férfi vállgödrébe helyezte a fejét és egyik behajlított lábát a férfi combjára fektette. Jake nem tudott ellenállni és kezével végigsimított a lány csípőjén, majd karcsú combján, feltűrte a lány hálóingét és kezét a térdére fektette. Bugyogó. Jake mosolyogva aludt el újra.

CATHERINE ANDERSON

167 INDIÁN ÉGBOLT

Tizenegyedik fejezet A

következő reggelen Jake kávé illatára ébredt. Kíváncsian kinyitotta a szemét és Indigot látta meg egy csészével a kezében fölé hajolva. A lány bizonytalan mosollyal az arcán így szólt: A fogadásunk, emlékszel? Jake álmosan elvigyorodott és fél könyékre támaszkodva elvette a csészét. Ahogy lassan szürcsölgetni kezdte a kávét, a csésze karimája fölött kikandikálva még így álomittasan is feltűnt neki, milyen gyorsan elhúzódott Indigo, mintha attól félne, hogy a férfi elkapja. Egy biztos: jó lesz minden reggel erre a kedves arcra ébredni, gondolta Jake. Még a piszkos, öreg bőrruhában is gyönyörű volt. Jake sokkal jobban szerette, ha a haja ki van engedve, de a feje tetejére csavart vastag hajfonat is éppen olyan jól állt neki. – Jól elaludtam… – szólalt meg rekedten. A matrac alól kihalászott kőre pillantva hozzátette: – Nem is olyan könnyű úgy aludni, hogy egy kő szúrja az ember bordáját. Kíváncsi lennék, miért tette a nagynénéd és nagybátyád a matrac alá. A lány arcán döbbenet futott át, ahogy az éjjeliszekrényre nézett. Óvatosan, nehogy kiöntse a bögre tartalmát, Jake fogta Indigo párnáját, a sajátjával együtt megütögette, aztán vállával nekitámaszkodott. – Jó korán felkeltél. – Fel kell érnünk a bányába. – Indigo kimérten állt az ágy végében, jóval messzebb annál, ahol a férfi még elérhette volna, és nézte, ahogy Jake a kávéját szürcsölgeti. – Megfelel a kávé? Jake nyelt egyet. – Tökéletes. – Egy darabig csak bámulta a lányt, próbálta felfogni az ezernyi illatot a szobában, a kávé, a vanília és a rózsaszirom keveréke az otthon melegét idézte fel benne. – Indigo, a bányában végzett munkád… – Igen? CATHERINE ANDERSON

168 INDIÁN ÉGBOLT

Jake figyelmét nem kerülte el a lány szeméből áradó rettegés. A férfi egyik kezével elsimította a lepedőt, aztán kibámult az ablakon. Farkasölő lányaként egészen más helyzetben volt, mint amiben most van. Hiszen tegnap estétől az ő felesége. Ám Indigo nem olyan, mint a többi nő. Jake tisztában volt azzal, mennyire szeret a lány a bányába járni. Azzal is tisztában volt, hogy ehhez a kiváltsághoz hozzá van szokva. Az utóbbi napokban nagyot fordult körülötte a világ. Lobo elvesztése mellett a körülmények arra kényszerítették, hogy hozzámenjen egy idősebb férfihoz, akit alig ismer. Hogyan is kívánhatná tőle, hogy még egy radikális változással meg kelljen birkóznia? Saját érzéseit elnyomva a lányra nézett, és mosolyt erőltetett az arcára. – Semmi. Indigo megkönnyebbülése egyértelműen meglátszott rajta. Jake azt kívánta magában, bárcsak minden vitás kérdésüket ilyen egyszerűen meg tudná oldani. Mindössze annyit kellett tennie, hogy feladja eddigi meggyőződését. Indigo felállt, az ajtó felé sietett, mintha meg akarna szökni, még mielőtt a férfi valami mást is mondani talál. – A reggeli kész, a tűzhelyen melegszik. Amíg felöltözöl, feltálalom és összepakolom az ebédre valót. Amikor percekkel később Jake a konyhába lépett, Indigo a tűzhelyhez sietett, megragadta a kávéskannát, majd újratöltötte Jake kezében a bögrét. A férfi, aki nem volt hozzászokva az ilyen gondos kiszolgáláshoz, szemöldökét felvonva, tanácstalanul bámulta a távolodó Indigót. Nem mintha panaszkodni akart volna. A kávé ízletes volt, és kért volna még egy csészével, de Indigo szinte elkeseredetten igyekezett kiszolgálni őt. Jake az asztal felé indult, csizmái kopogására a lány nyugtalanul hátranézett a válla felett. Jake, óvakodva minden hirtelen mozdulattól, gőzölgő bögréjét a tányérja mellé tette. Csípőjével az asztalnak dőlve, karba tett kézzel figyelte a lányt, és újra elfogta az a furcsa érzés, hogy az előtte álló ideges lányka egy csaló. Láthatóan mindenféle rémületes dolgot elképzelt, amit Jake-nek nem is állt szándékában megtenni. Kihúzta a zsebóráját, hogy megnézze, mennyi az idő. Mindjárt fél hét. Még van egy kis idő. CATHERINE ANDERSON

169 INDIÁN ÉGBOLT

Lassan felegyenesedett és a lány felé indult, elhatározva, hogy ízelítőt ad neki abból, amit viszont szándékában állt megtenni. Indigo már azelőtt érezte a férfi közelségét, hogy az a vállára tette a kezét. Ujjai még mindig a kávéskanna fogantyújára fonódtak, megfordult, hogy a férfira nézzen, de aztán megbánta. Jake kék ingje betöltötte egész látómezejét. Amikor a lány felemelte a tekintetét, azt látta, hogy a férfi lehajtotta sötét fejét, és az arca mindössze néhány centiméterre volt az övétől. – Kívántunk már jó reggelt egymásnak? – kérdezte Jake rekedt hangon. Indigo nem érthette félre az álomittas, határozott csillogást a férfi sötét szemében. Lázas, értelmetlen félelem kerítette hatalmába. A ház csendje eszébe juttatta, hogy egyedül van a férfival, elviselhetetlenül, teljesen egyedül. De még ha nem is így lenne, senki sem segítene rajta, még csak meg sem próbálná. Hiszen a felesége ennek a férfinak, akinek immár jogában állt bármit megtenni vele: a törvény és Isten előtt is joga volt hozzá. – I-igen, azt hiszem… – A férfi arca szinte észrevétlenül közeledett, a lány tudta, hogy meg akarja őt csókolni. Talán mást is akar. – Jó reggelt? – próbálkozott Indigo reménytelenül. Jake ravasz mosollyal megragadta az állát. – Ez nem a megfelelő módja annak, hogy jó reggelt kívánj a férjednek. – Nem? – nyüszített a lány. – Nem, kedves Mrs. Rand, nem ez a módja – suttogta Jake. – Hadd mutassam meg. Selymes ajkával épphogy csak megérintette Indigóét, de a hatás megsemmisítő erejű volt. A lány összeszorította a száját, de félt elhúzódni. Hiszen a férfinak minden joga megvolt, hogy megcsókolja, esetleg mérges is lehet, ha a lány ellenáll. Indigo soha nem fogja elfelejteni, milyen kegyetlenné vált Brandon, amikor nemet mondott neki. Jake hátralépett és csillogó barna szemével Indigót vizsgálta. – Kiszűröd a bogarakat? – Micsoda? Jake végighúzta ujja hegyét a lány állkapcsán, a tekintete még mindig ide-oda táncolt. Eltúlzott vigyorra húzta a száját, kilátszódtak vakítóan fehér, sűrűn álló fogai. – A bogarakat. Én így CATHERINE ANDERSON

170 INDIÁN ÉGBOLT

szoktam menet közben kávét inni. Nagyszerűen távol lehet tartani a szádtól az idegen tárgyakat, de a csókolózáshoz nem éppen ez a legmegfelelőbb. Legalábbis én nem egészen így képzelem. – Nem? – Nem – erősítette meg Jake, és hangjába csábító felhang keveredett. Egyik kezét a lány derekára tette, és maga felé fordította. Amikor észrevette, hogy a lány egyik keze még mindig a kávéskanna fogantyújába csimpaszkodik, felhúzta fekete szemöldökét. – Azzal fogsz leütni? Indigo elengedte a fogantyút. – Nem. Én csak… kész a reggelid. Sült krumpli, szalonna és… – Indigo igyekezett megőrizni az arcuk közötti távolságot. – És tojás! Forró kétszersülttel és friss vajjal, amit anya köpült. És méz. Nem vagy éhes? – Majd éhen pusztulok – motyogta Jake és egyik kezével magához húzta a lányt. – De az a méz, amire ácsingózom, nem az a fajta, amire te gondolsz. – Mielőtt még Indigo bármit is válaszolhatott volna, Jake másik kezével hátulról megfogta Indigo tarkóját. – Semmitől sem kell félned, Indigo – suttogta Jake. – Nem bántalak. – N-nem félek. Halk nevetés vibrált a férfi mellkasában. – Akkor ne szorítsd úgy össze a fogaidat és adj nekem egy reggeli csókot. Valahol el kell kezdenünk. – Miért? Jake-ből már olyannyira kikívánkozott a nevetés, hogy majdnem el is feledkezett arról, mit akart még az előbb. – Ez a természet törvénye. Azt nem lehet befejezni, amit el sem kezdesz. – A lány teste túlságosan feszült volt ahhoz, hogy a férfihoz simuljon. – Még sohasem próbáltad? Egy ilyen csinos lánynak már rég szakértőnek kellene lennie. – Sohasem éreztem különösebb indíttatást… – Most pedig van indíttatás. Indigo hátradőlt, pillanatról pillanatra riadtabban. Jake mosolygott. – Semmi az egész. Egyik kezemet a derekadra teszem – közben szorosabban ölelte a lány derekát, hogy megmutassa, mire gondol –, a másikkal pedig a fejedet tartom. Azután közelebb húzlak. – Magához húzta a lányt. – Neked csak be kell hunynod a szemed. CATHERINE ANDERSON

171 INDIÁN ÉGBOLT

– D-de akkor nem látok semmit. – Így van. De mivel ilyen közel vagyunk egymáshoz, úgysem sokat tehetsz akkor sem, ha látod, mi lesz a következő mozdulatom. A lány a férfi szájára nézett. – Kihűl a reggelid. Jake újra lehajtotta a fejét. A lány nekifeszült a kezének, de a férfi minden menekülési kísérletet megelőzött azzal, hogy a lány copfját marokra fogta. Jake nem hasonlított Brandonra. Acélos erővel tartotta a lányt, el sem tudott fordulni. Ajka a lányéra tapadt, és Indigo érezte, ahogy a férfi nyelve találkozik az övével. Indigo levegő után kapkodott és hátrahőkölt, csodálkozva, hogy a férfi engedi megmozdulni. Egy végtelen pillanatig úrrá lett rajta az őrjöngés és a bezártság érzése. Aztán a tűzhely forró karimája égetni kezdte a bőrnadrágján keresztül. Indigo elugrott, az egyetlen irányba, amerre tudott, tehát előre. Teste keményen a férfiénak nyomódott. Jake egy nyögéssel hátralépett, magával vonva a lányt is. A férfi keze a lány derekáról a fenekére csúszott, közelebb húzta magához, így Indigo medencéje a férfi izmos combjához préselődött. A hirtelen érintéstől figyelme a szája ellen irányuló riasztó támadásról önkéntelenül is a hasában érzett meleg bizsergés felé fordult. A megdöbbentő érzés annyira váratlanul érte, hogy megfeledkezett arról, hogy a férfi éppen csókolja, így Jake kutató nyelvével alaposan felfedezhette a lány száját. Olyan erővel záporoztak Indigora az érzések, hogy csapongó gondolatait képtelen volt legalább annyira összpontosítani, hogy bármelyiknek is ellen tudjon állni. El kell menekülni a férfitól, cikázott át rajta a gondolat vadul. El kell menekülni, mielőtt még… de a gondolat elveszett. Brandontól eltérően Jake nem csak az erejével győzedelmeskedett felette. A száját, a testét és a kezét is használta, hogy lefegyverezze a lányt. Elragadó, remegő gyengeség öntötte el Indigót. Jake, mintha csak megérezte volna, hogy a lány megadta magát, lassan, szenvedélyesen elmosolyodott – így kell rendesen jó reggelt kívánni.

CATHERINE ANDERSON

172 INDIÁN ÉGBOLT

Indigo Jake-nek dőlt, még mindig nem nyerte vissza az uralmát az érzékei felett. Érezte, hogy a férfi karja remegve öleli és tudta, hogy Jake ugyancsak elvesztette az önuralmát. – Jó éjszakát kívánni – tette hozzá rekedt hangon – még ennél is sokkal jobb. Ha hazajövünk, abból is veszünk egy leckét. Ettől az ígérettől a lány rögtön visszazuhant a valóságba. Felnézett a férfira, gondolatai előreszaladtak. Rémület hullámzott át rajta. Reszkető kezekkel eltolta kissé a férfi mellkasát, hogy távolságot teremtsen a testük között. – Miért nézel ilyen rémülten? – kérdezte Jake és incselkedve kacsintott. – Teljesen elfogadott dolog ez házastársak között, és sokkal jobb, mintha egyszerűen csak azt mondanád: „Jó reggelt!”. Ezt garantálom. Jake elengedte a lányt, visszafordult az asztalhoz, ahol a reggelije várt rá. Miután leült, nagyot harapott a tojásba és az arca grimaszba rándult. – Igazad van. Tényleg kihűlt. – Forró tekintete szinte odaszegezte a lányt a padlóhoz. – De a csókért megérte.

A bányába menet még két helyen meg kellett állniuk: az egyik a börtön volt, hogy Hilton békebírót kikérdezzék a legújabb fejleményekről, a másik pedig Farkasölőék háza, mivel Jake úgy tervezte, hogy amíg Indigo megeteti a vadakat, ő elvégzi az istállóban a teendőket. A Hilton békebírónál hallott hírek elkeserítették Jake-et. Brandon Marshall azt állította, semmit sem tud a bányánál történt balesetekről és Lobo lelövéséről. Számos barátja is előkerült, akik tanúsították, hol volt azon a délutánon, amikor Lobót lelőtték. – Mindez persze nem jelent semmit – mondta Hilton. – Annak az embernek a barátai szívesen falaznak neki. Nyitva fogom tartani a szememet, erre számíthat. – Megveregette Indigo vállát és jelentőségteljesen Jake-re nézett. – De talán érdemes lenne óvatosnak lenni. Nem bízom abban a gazfickóban, és nem vagyok benne biztos, hogy megvan mind a négy kereke. Jake bólintott. – Megteszek minden tőlem telhetőt. – Az jó lesz. Én és a nejem nagyon kedveljük ezt a kis hölgyet. Nem szeretnénk, ha bármi is történne vele. CATHERINE ANDERSON

173 INDIÁN ÉGBOLT

Jake megragadta felesége könyökét és így válaszolt: – Nálam jobban nem kedveli senki, az biztos. Ahogy elhagyták a börtönt és Farkasölőék otthona felé vették az irányt, Jake-ben tudatosult, mennyire őszintén gondolta, amit az imént mondott. Megkedvelte Indigót, olyannyira, hogy örült neki, hogy el tudja foglalni magát, amíg a lány a barátait eteti. Egyáltalán nem volt biztos benne, hogy képes lenne még egyszer végignézni, ahogy Indigo megeteti Fogatlant, anélkül, hogy közbeavatkozna. Akármit mondott is Loretta, Jake nem hitte el, hogy a pumában meg lehet bízni, és a gondolatra, hogy azok a kegyetlen karmok felszakíthatják a feleségét, remegni kezdett a térde. Minél messzebb van, annál jobb. Mielőtt a háznál elváltak, Jake ezt mondta: – Ha megetetted a szarvasokat, te is egyél pár palacsintát, Indigo. Hiszen nem is volt időd reggelizni. – Tényleg nem vagyok éhes. Jake látta a szomorúságot a lány szemében, és kitalálta, hogy Lobóra gondol. – Megennél legalább egyet? – Ha muszáj. – Igen, muszáj – vágott vissza Jake nevetve. – Hosszú nap áll előtted. Bent találkozunk, ha végeztem az istállóban. – Jake elindult, majd visszafordult, és kezébe fogta a lány állát. – Kérlek, tegyél meg egy szívességet, és légy nagyon óvatos, amikor az állatokat eteted. Indigo zavart kék szemmel nézett a férfira. – Óvatos? Jake szeme összeszűkült. – Igen, óvatos. Tényleg nem értek egyet azzal, hogy azt a pumát eteted. – Nem értesz egyet? – Nem, nem értek egyet. – Jake végighúzta a hüvelykujját a lány arccsontján. – Ha csak rágondolok, kiver a veríték. Indigo riadtan nézett. – De Jake, az a puma tényleg ártalmatlan. Sohasem bántana. – Ártalmatlan? – Jake élesen felnevetett és elengedte a lányt. – De hát egy vadállat, Indigo. Nem lehet megjósolni, mit fog tenni, és ne is próbáld azt mondani, hogy te meg tudod. – Nem – ismerte el a lány. CATHERINE ANDERSON

174 INDIÁN ÉGBOLT

Jake visszalépett és megveregette a lány állát. – Akkor légy óvatos a kedvemért, jó? Ezzel Jake elindult az istálló felé. Néhány perc múlva, amikor visszatért a házba, Indigo még mindig az asztalnál ült, és még mindig nem fejezte be a reggelijét. Jake a konyhapultra rakta a friss tejjel teli sajtárt, aztán a hálószoba ajtajához lépett, hogy köszöntse Farkasölőt, majd csatlakozott O'Grady atyához a tűz mellett. A pap oldalba bökte a könyökével. – Kissé restellem bevallani, lévén, hogy metodista vagy, fiam, de úgy látom, azzal a pumával kapcsolatban hasonló nézeteket vallunk. – Indigo elmondta, mit beszéltünk erről? – Jake összenézett Indigóval és kíváncsi volt, vajon miért olyan rosszkedvű. – Ilyen rossz az a palacsinta? – kérdezte bosszantóan vigyorogva. Indigo lesütötte a szemét és bekapta az utolsó falatot. Egy pillanattal később Loretta lépett ki a hálószobából Farkasölő tányérjával. – Jó reggelt, Mr. Rand. Jake egyik szemöldöke felszökött. – Mr. Rand? Úgy gondoltam, talán szólíthatnánk egymást a keresztnevünkön, most, hogy már a kegyed veje vagyok. Loretta a tőle megszokott mosoly nélkül haladt el a férfi mellett a konyhába menet. A sajtárt meglátva így szólt: – Látom, már megint elvégezte helyettem a munkát. Köszönöm, Jake. Mivel a hangsúlya félreérthetetlenül hűvös volt, Jake a szemöldökét ráncolva válaszolt: – Nagyon szívesen. O'Grady atya Jake vállára tette a kezét. – Sohasem könnyű egy anyának az első néhány napban, miután a gyermeke megházasodott – suttogta. – Hiszen annyi év után ma reggel arra ébredt, hogy te léptél a helyébe és mostantól te hozod meg a döntéseket. Légy türelmes, fiam. – Döntések? – Jake kérdő tekintettel fordult a paphoz. – Nem áll szándékomban átvenni a helyét Indigo életében. – Nem, természetesen nem. – O'Grady együttérzően megveregette Jake vállát. – Csak nagyon érzékeny. Kezdetben minden anya az. De ahogy az idő múlik, meg fog nyugodni és elfogad téged. Hidd el, én tudom. Tanúja voltam már néhány házasságnak. CATHERINE ANDERSON

175 INDIÁN ÉGBOLT

Jake-et még mindig zavarta Loretta hűvös viselkedése, de figyelme Indigóhoz fordult. – Készen vagy? Indigo felállt az asztaltól. – Igen. Nem tartott olyan sokáig az állatok etetése, mint szokott. O'Grady megint megpaskolta Jake karját és szélesen elvigyorodott. – Nos, fiam, elgondolkodtál az éjjel azon, hogy áttérj a hitünkre? Ha már itt vagyok, maradok néhány napot, hogy gondoskodjam a nyájamról. Boldoggá tennél, ha elkezdhetném az oktatásodat az ittlétem alatt. A kérdés kizökkentette Jake-et a rosszkedvéből, és a pap kitartása is szórakoztatta, így felnevetett. – Hogy őszinte legyek, atyám, a múlt éjjel a vallás volt az utolsó dolog, ami eszembe jutott. A pap a plafonra bámult. – Pedig hát szépen kértelek rá, fiam. Indigo éppen ekkor tért vissza a konyhából. Jake karon fogta és az ajtó felé vezette. – Vissza fogok térni a kérdésre, atyám, ha döntöttem. Ezt megígérem. Amikor kiléptek a tornácra, Jake észrevette, hogy Indigo arca piros, ebből rájött, hogy a lány valószínűleg meghallhatta az atyának adott válaszát. Nagy, kerek kék szemével Jake-re nézett, majd elkapta a tekintetét, Jake majdnem felnyögött. A lány arckifejezéséből ítélve nem érte el azt a hatást, amit a reggeli csókkal el akart érni. – Nos, felkészültél a hosszú napra? – kérdezte Jake erőltetett könnyedséggel. – Igen. Jake figyelmét nem kerülte el, milyen reménytelen beletörődés hallatszott a lány hangjában.

Amikor Jake és Indigo a bányához ért, útjaik különváltak. Jake legelőször Denver Tompkinsszal találkozott, aki színlelt udvariassággal mosolygott, vágyakozó pillantást vetett Indigo irányába és így szólt: – Addig jár a korsó a kútra, míg el nem törik. Úgy látom, a saját kárán tanulta meg ezt a leckét. Jake megmerevedett. – A házasságomra céloz? – A pokolba is, mindenki azonnal tudta a városban, mi történik, amikor O'Grady atyával belovagolt. Csak azon csodálkoztunk, vajon CATHERINE ANDERSON

176 INDIÁN ÉGBOLT

Farkasölő miért hagyja ilyen sokáig halogatni, hogy jóvátegye, amit a lánnyal tett. – A férfi a homlokát ráncolta. – Kétszeresen is bajba kerül az ember, ha indián ringyóval kapják rajta. Mennyit szedett ki magából a papa? Egy ló meg néhány takaró elég volt? – A férfi csücsörített és füttyentett egyet. – Jó vásárt csinált, mi? Nem rossz kis nő. Jake egy lapáttal a kezében állt. Első gondolata az volt, hogy véres péppé veri ezt az embert, aztán kirúgja. Három dolog akadályozta meg tettének végrehajtásában, amelyek közül az első és legfontosabb az volt, hogy elkerülje Indigo megaláztatását. A második, hogy összetűzése Tompkinsszal csak olaj lenne a tűzre, már ami a pletykákat illeti. A harmadik indok ugyan csupán közvetett volt, de éppen olyan kényszerítő erejű. Az összes bányász közül Tompkinsban bízott a legkevésbé. Amíg rá nem jön, ki tervelte ki a bányaomlásokat, azt akarta, hogy szem előtt legyen a férfi. Minthogy Jake elég hosszú ideig nem válaszolt, Tompkins kárörvendően nevetni kezdett. – Csak nem két ló volt? Jól megvágták, mi? – A férfi sokatmondóan kacsintott. – Ha elég ügyes, egy hét alatt megháromszorozhatja a befektetést. Egy indián ringyó mindent megtesz, amit az embere mond neki, még a barátaihoz is kedves. Jake lassan kiegyenesedett. Egy röpke pillanatra elöntötte a vak düh, és elképzelte, milyen megelégedéssel töltené el, ha kiszoríthatná Tompkinsból a szuszt. A teste már megfeszült, hogy lépjen, amikor visszatért a józan esze. Nem szerette volna, ha Indigo tudomást szerez minderről. Ha most verekedni kezd, akkor Indigo kétségtelenül mindent megtud. Jake, számítva arra, hogy a bánya körüli munkálatok keltette zaj majd elnyomja, amit mond, így szólt: – Két másodperce van, hogy visszavonja, amit mondott, és elnézést kérjen. Tompkins hátralépett. – Nézze, Mr. Rand. Lehet, hogy nem ismerős errefelé és nem sokszor találkozott indiánnal, így hát nem is értheti, mi a helyzet velük. Mi ismerjük őket és alkalmanként viccet is csinálunk a dolgaikból. – Tompkins vállát vonogatva emelte fel a kezét. – Senki nem akar semmi rosszat. Egy kis ugratást azért csak elvisel, nem? Mindenki tudja, hogy feleségül kellett CATHERINE ANDERSON

177 INDIÁN ÉGBOLT

vennie a lányt, és azt is, hogy a papája, mivel indián, valószínűleg kifizettette az árát. Mind ezt csinálják. Jake szorosabban fogta a lapátot és így szólt: – A menyasszonypénz, amit az ember egy indián feleségért fizet, nem jelent vásárlást, mint ahogy a hozomány sem, amit egy fehér lány visz a házasságba. Ha maga nem lenne ilyen átkozottul tudatlan, akkor ezt magától is kitalálta volna. Tompkins arcán önelégült mosoly terült el. – Szóval tényleg fizetett. Jake rájött, hogy a védekezésével csak megerősítette a férfi gyanúját. – Ezt nem mondtam – felelt. – Nem is kell mondania – mondta Tompkins nevetve. – Az igazság az arcára van írva. Istenemre, ez azért nem akármi. Kikényszerített házasság, és még magának kell fizetnie, hogy vőlegény lehessen. Maga még új errefelé, szívesen láttam volna, milyen arcot vág mindehhez. Jake lázasan próbálta kigondolni, hogyan hozhatná helyre iménti hibáját. Összeszorult a gyomra, belenézett Tompkins szemébe és rögtön tudta, hogy sehogyan sem. Minél inkább próbálja menteni a menthetőt, valószínűleg annál súlyosabb lesz a helyzet. Ha valaki csak utalást is tesz arra Indigónak, hogy a férje kifizette a menyasszonypénzt, akkor a lány egyből azt fogja gondolni, hogy Jake-től tudja. Miután előző este Jake látta, milyen arcot vágott Indigo, amikor a pénz gazdát cserélt, úgy gondolta, egy hógolyónak több esélye lenne egyben maradni a pokol tüzében, mint neki meggyőzni a lányt, hogy nem is vette meg őt. Csak remélni tudta, hogy még nem jutott ilyesmi Indigo fülébe. Ha viszont Jake-nek nincs is szerencséje, legalább átkozottul biztosra akart menni, hogy a lány büszke legyen a róla keringő pletykákra. A szőke férfi szeme csillogott a kíváncsiságtól. – Mennyit szedett ki magából? Jake úgy érezte, mintha épp besétálna egy ingoványba, gyorsan körülnézett és megbizonyosodott róla, hogy Indigo hallótávolságon kívül van. – Egy kisebb vagyont, és én boldogan kifizettem az utolsó centig. És még valami, csak hogy értse, miről is van szó. Nem kényszerből vettem feleségül. Ezt bárki megmondhatja, akinek szeme van. Abban a pillanatban tudtam, hogy feleségül akarom CATHERINE ANDERSON

178 INDIÁN ÉGBOLT

venni, amikor megláttam, és amikor végre elég bátorságot gyűjtöttem, hogy ajánlatot tegyek, megtisztelt azzal, hogy elfogadta. Ez az igazság, és megölöm magát is és bárki mást is, aki mást mer állítani. A férfi feltette a kezét. – Hé, hé, hé, én lennék az első, aki elismeri, hogy a lány finom portéka. – A legfinomabb. – Jake csak nagy nehezen tudott nyugodt hangon beszélni. – Azt ajánlom, ne essen még egyszer abba a hibába, hogy indián ringyónak nevezi. Sem előttem, sem előtte. Ebben a városban nincs még egy fehér vagy indián nő, amelyik ennyire tiszta; és akiben nincs annyi tisztesség, hogy megemelje előtte a kalapját, annak velem gyűlik meg a baja. Elég világosan fejeztem ki magam? – Igen. – Örülök, hogy megértettük egymást – mondta Jake mézesmázosán. – És ez mindenkire vonatkozik idefenn, úgyhogy adja tovább. Még egy kis figyelmeztetés, Tompkins. Ha egyetlen becsmérlő szót is hallok a házasságommal kapcsolatban, tudni fogom, hogy magától eredt. – Hüvelykujjával Indigo irányába bökött. – Ha ez a lány akár egyetlen könnyet is ejt a mocskos beszéd miatt, magát nyúzom meg először. Tompkins zavartnak tűnt. – Nem valami okos dolog azzal fenyegetni valakit, hogy megöli. Még a végén azt képzelheti, hogy komolyan gondolja. – Miből hiszi, hogy nem gondolom komolyan? – Nem mondhatom meg másnak, hogy mint gondoljon. Úgy fogom továbbadni, ahogy akarja, de kétlem, hogy ez bárkinek megváltoztatja a véleményét. Azzal Tompkins megindult lefelé a lejtőn. Jake tehetetlenül állt és bámult a férfi után. – Látom már, hogy jó lesz – szólalt meg valaki mély, síri hangon Jake háta mögött. Jake hátrafordulva Shortyt látta meg kilépni az egyik közeli vagon mögül. – Mi lesz jó? Shorty közelebb baktatott, a füle tövét vakarta, majd oldalt dőlve kiköpött egy jókora adag dohánylevet. – Jó férje lesz a mi kis lánykánknak. Legalábbis jól kiállt érte. – Közelebb lépett Jake-hez és CATHERINE ANDERSON

179 INDIÁN ÉGBOLT

Tompkins távolodó hátát nézte. – Jobban, mint ahogy ez a kis nyikhaj valaha is tette volna. Hiszen csak irigykedik a szerencsétlen. Magának akarta a lányt. Egyszer felajánlott a papájának háromszáz dollárt. Jake hunyorgott a nappal szemben. – Farkasölő mit mondott? Shorty overalljának kantárjába akasztotta a hüvelykujjait. – Semmit. Nem nagyon szeret pofázni, amikor gyilkos gondolata támad. Csak ránézett azzal a nézésével, tudja, amelyiktől az embernek a hideg futkos a hátán. – Shorty újra kiköpött. – A lány érdekében örülök, hogy magával ragadt az erdőben és nem Tompkinssal. Ez meglehetősen visszafogottan, de azért mégiscsak dicséret volt, ám mivel az öregember nem tűnt túlságosan barátságosnak, Jake nem tudta, mit válaszoljon. Némileg vonakodva szólalt meg: – Köszönöm. Mondja csak, Shorty, maga máskor is szokott a csillék mögött állni és hallgatózni? – Ha a kis lánykánkról és a boldogságáról van szó, akkor nem vagyok tisztességes. Egész reggel figyeltem Denvert, ahogy jártatta a száját. Úgy gondoltam, sokat megtudhatok magáról, ha hallom, mit mond annak a nyikhajnak, amikor az magának pofázik. Tudtam, hogy rögtön magának esik, ha reggel megérkezik. Csak a közelben kellett maradnom és kivárnom. – Shorty kitüntette Jake-et rövidlátó pillantásával. – Amikor először megláttam magát, rögtön attól féltem, szemet vet a lányra. Azt hiszem, nem álltam távol az igazságtól. Jake kíváncsi volt, vajon hová akar Shorty kilyukadni a mondókájával. – Nem, azt hiszem nem. – Miután hallottam, amit az előbb hallottam, gondolom, nem kellene külön mondanom, de csak azért is kimondom. Aztán jól bánjon a kislánnyal. Mert ha nem, megszorongatjuk ám, és ne gondolja, hogy nem tudjuk. Csak azért, mert a papája az ágyat nyomja, és az összes férfirokona elment, ne gondolja, hogy nincs, aki melléállna. Jake nem érezte magát különösebben megfélemlítve, de azért gálánsán úgy tett, mintha megijedt volna és visszafogott egy nevetést. – Ki az a mi? CATHERINE ANDERSON

180 INDIÁN ÉGBOLT

Shorty kiegyenesítette ízületi gyulladásos vállát. – Én, Stringbean és Stretch. Ha csak egy haja szála is meggörbül a lánynak maga miatt, hármunkkal kell szembenéznie. Ezt jól jegyezze meg. Jake küzdött, hogy kifejezéstelen maradjon az arca, és így válaszolt: – Nem fog. – Vigyázzon is, hogy ne! – Shorty krumpliorra elvörösödött. – Gondolom, most az első adandó alkalommal kirúg majd. De valakinek meg kellett mondania. Nem igazság, hogy egy olyan kis kölyök egyedül legyen és senki se álljon ki mellette. Jake nem tudta tovább visszafogni magát és elmosolyodott. – Egyetértek. De nyugodjon meg. Vigyázok rá. Mostantól nem kell aggódnia. Shorty bólintott. – Abból, amit Tompkinsnak mondott, sejtem, hogy nincs okom rá. – Jake szemébe nézett. – Csak vigyázzon a saját hátára is. Ez egy aljas, szemét alak, és már több mint egy éve csorgatja a nyálát a lány után. Mostantól mindenkinek pofázni fog, akit csak meglát, jól jegyezze meg, amit mondok. Addig nem nyugszik, amíg sírni nem látja a lányt. Pontosan ettől félt Jake a legjobban. Rövid ideig figyelte Shortyt, majd úgy döntött, hogy megbízik a férfiban, és megköszörülte a torkát. – Ha a menyasszonypénzről pletykál, akkor meg fog szakadni Indigo szíve. Mivel én fehér vagyok, cseppet sem tetszett neki a dolog, és ezért nem is hibáztathatom. Attól tartok, azt gondolja majd, hogy hencegtem vele. Vagy ami még rosszabb, panaszkodtam. Én nem úgy tekintek erre az egészre, hogy megvettem őt, de ő ezt fogja gondolni, ha visszajut hozzá a szóbeszéd. – Csak küldje hozzám. – Shorty szemében pajkos szikra csillant. – Néha a jó és a rossz közé beszorul egy kis áldás. Most éppen a fülem volt az. Majd én elmondom neki, mit beszéltek, méghozzá úgy, ahogy elhangzott. – Kezet nyújtott Jake-nek. – Én úgy gondolom, maga elég jól kezelte ezt a dolgot. Jake megkönnyebbült. Belecsapott Shorty kinyújtott tenyerébe. – Köszönöm az ajánlatot, lehet, hogy élek is vele. Attól tartok, Indigo egy szavamat sem fogja elhinni. Shorty egyenesen Jake szemébe nézett. – A lányka jelen volt aznap, amikor Tompkins azt a háromszáz dolláros ajánlatot tette a CATHERINE ANDERSON

181 INDIÁN ÉGBOLT

papájának. Az a nyikhaj csak úgy beállított és megpróbálta megvenni a lányt. Csak próbálja beleképzelni magát a helyébe, milyen érzés lehetett. Shorty felhúzta overallja szíját és nekiindult a lejtőn. Jake elgondolkozva ráncolta a szemöldökét és csóválta a fejét. Nekiállt a munkának, a zúzómalom melletti kavicsrakást egy talicskába lapátolta, majd egyenként a mosóba hordta. Az ebédszünetben elment, hogy megkeresse Indigót és egy aranymosó vályúnál találta meg, az itt végzett munka rettenetesen kimerítő volt. Összes önuralmára szüksége volt, hogy ne kezdje el sorolni az ellenvetéseit. Ha minden munkától el akarja tiltani a bányában, akkor ennyi erővel akár haza is küldheti. Amikor Indigo meglátta, hogy Jake közeledik, odaszólt a partnerének és otthagyta a munkát. Kérdőn nézett a férfira, ahogy a lejtőn közeledett. Jake-nek nagyon kellett erőlködni, hogy elszakítsa tekintetét a lány csípőjének ringásáról, és inkább a keskeny vállát nézze. Eszébe jutott, milyen törékenynek tűntek a bordái a keze alatt a múlt éjszaka. Aztán az is eszébe jutott, milyen puha és meleg volt a kis feneke, amikor a markába fogta. Hiszen ez az ő felesége, vagy mi. Akármit megvehetne neki, amire csak szüksége van, és mégis itt robotol egy másodosztályú bányában. Az oltalmazás vágya hirtelen elöntötte Jake-et. Mégsem szólt egy szót sem. Kétségei voltak afelől, hogy Indigo törődne-e egyáltalán mindazzal, amit a pénzén megvehetne neki. Fényes portiandi otthona minden bizonnyal nagy hatással lenne a lányra, de nem pozitív értelemben. Számára a világ minden kincse itt található, Jake-nek pedig nincs joga elrabolni tőle őket. A férfi egyetlen vigasza az volt, hogy az előző esti esküvő óta most először tűnt úgy, hogy Indigo magára talált. Határozottan mozgott, tekintete rebbenés nélkül állta a férfi tekintetét. Indigónak nem esett nehezére értelmeznie Jake pillantását, és azon a délelőttön már legalább századszor fogta el a nyugtalanság. Kétség sem fért hozzá, vajon mire gondolt a férfi, amikor azt mondta: a bányában végzett munkád. Közel állt ahhoz, hogy kimondja, a lánynak otthon kell maradnia. Egymás mellett ültek egy tölgyfa alatt és elfogyasztották az ebédet, amit Indigo csomagolt. Miközben kényszerítette magát, CATHERINE ANDERSON

182 INDIÁN ÉGBOLT

hogy elmajszoljon egy szárított almaszeletet, a semmibe bámult, és próbálta elképzelni, milyen lenne az élete, ha Jake megtiltaná neki, hogy feljöjjön ide. Tudta, hogy a férfi osztozik az általános vélekedésben, miszerint a feleségnek otthon a helye. Megpróbált kiötölni valamit, amivel a maga oldalára állíthatná a férjét, de semmi sem jutott az eszébe. Egy feleség kívánsága a legtöbb fehér férfi számára nem bír nagy jelentőséggel, egy indián ringyóé meg még annyival sem. Csak az imádságban és a férfi jóindulatában bízhatott.

CATHERINE ANDERSON

183 INDIÁN ÉGBOLT

Tizenkettedik fejezet Az ebédszünet után Jake visszatért a kavicshordáshoz. Miután többször is megtette az utat a zúzómalomtól a mosóig, volt lehetősége megfigyelni a többi bányászt is. Hogy pontosan mit is figyelt, abban nem volt teljesen biztos. Bármit, ami érdekesnek tűnhet, gondolta magában. Valaki meggyengítette a bányában azokat a cölöpöket, és az ő részéről senki sem állt gyanún felül. Csak remélni tudta, hogy nem az apja keze van a dologban. Ez a lehetőség már eddig sem volt valami szívderítő, na de most? Indigo már így is eléggé rossz néven vette a házasságukat, és valószínűleg örökre meggyűlölné Jake-et, ha megtudná, hogy a férfi apja majdnem megölte az övét. Jeremy ígéretet tett, hogy folytatja kutatását az Ore-Cal mappáiban, amíg Jake Farkasok Földjén vizsgálódik. A férfi remélte, hogy Jeremy nem talál bizonyítékot az apjuk ellen, hanem arra jut, hogy ártatlan. Jake, ahányszor csak feltolt egy adag kavicsot a mosóhoz, mindig ránézett Indigóra. Sikerült egy nádszál vékony lánykát feleségül vennie, aki a bányában minden feladatot megold. Az összes önuralmára szüksége volt, nehogy közbelépjen, amikor meglátta, hogy Indigo Toppernek segít egy megrakott csillét visszarakni a sínekre. Meglepetésére a lánynak sikerült megemelni a saját oldalát. Ebbe a súlyba két felnőtt férfi meg egy fiú is belerokkant volna. Jake összehúzta magát és másfelé nézett. Aztán, bár tudta, hogy nem kellene, mégis visszanézett a lányra. Látta, ahogy Denver lassan odaőgyeleg a kisiklott csilléhez. Indigo a szőke férfihoz fordult, amikor az mondott neki valamit. Jake nem tudott olvasni Indigo arckifejezéséből. Öklei a talicska rúdja köré zárultak.

CATHERINE ANDERSON

184 INDIÁN ÉGBOLT

Hűvös

fuvallat vágott Indigo izzó arcába. Felnézett Denverre, közben észrevette, hogy acélszürke esőfelhők gyülekeznek az égen a férfi háta mögött. A hatalmas fenyők hajladoztak a feltámadó szélben, a vihar biztos előjeleként. Denver kék szeme kegyetlen jókedvtől csillogott, másféle kellemetlenséget tartogatva. – Szóval megházasodtál? – kérdezte. Fejét oldalra döntve mosolygott. – Milyen érzés? Indigo Topperre nézett, aki várta, hogy folytassák a munkát. Indigo visszafordult, hogy megragadja a csillét. – Ez egy furcsa kérdés, Denver. Mintha csak azt kérdeznéd valakitől, milyen érzés, hogy születésnapja van. Egyik nap olyan, mint a másik. – Tényleg? Csodálom, hogy nincs rajtad póráz. Indigo görcsösen szorította a csille oldalát. A rakás érc felett Topper kővé dermedt arcába bámult. Denver felnevetett. – Tudod, vicces ez a dolog. Az apád tényleg átvágott engem. Olyan felháborodottnak tűnt, amikor megpróbáltalak megvenni. Emlékszel? Meg voltam győződve, hogy sohasem tenne ilyesmit. Közben pedig csak egy jobb ajánlatra várt. Indigo lassan felegyenesedett. Ahogy megfordult, a szíve elkezdett egyre gyorsabban verni. – Miket beszélsz? Nem érek rá egész nap fecsegni. – Bevallom, először mérges voltam. De most, hogy beszéltem a dologról Randdel, már nem is érzem magam olyan rosszul. Sőt, ha jobban átgondolom, jobb is, hogy így történt. Én nem vagyok az a házasodós fajta. Inkább költök néhány dollárt arra, hogy veled legyek, aztán gond nélkül hazamegyek. – Fogd be a pofádat, Tompkins! – lépett közbe Topper. Indigo azonban felemelte egyik kezét. – Hagyd csak, hadd mondja végig, amit akar. – Tekintetét Denverre szegezte. – Folytasd. Hallgatlak. – Mi mást mondhatnék még? Ha hajlandó vagyok megfizetni az árát, tölthetek veled némi időt. – Kézfejével megsimította Indigo arcát. – Nem most, rögtön az elején. Azt mondta, egy időre megtart magának. De nem hiszem, hogy sokáig tart, mire rádun. És különben is, alig várja, hogy visszaszerezze a pénzét. Ahogy mondja, hatalmas összeget fizetett érted. Elég sokat kell majd CATHERINE ANDERSON

185 INDIÁN ÉGBOLT

szórakoztatnod másokat, hogy megkeresd neki a pénzét, és lassan nyereséget termelj. Indigo elrántotta a fejét, Denver azonban elkapta az állát. – Ne játszd itt a nagyságos asszonyt, Indigo! Ha elkezd bérbe adni téged, az első leszek a sorban. Ha kettesben maradunk, azonnal elviszlek egy vagy két menetre. – Elég volt, Tompkins. – Topper megkerülte a csillét. – Még egy szó és megbánod. Denver szarkasztikus nevetéssel elengedte Indigót és hátralépett. – Mindent elmondtam, amit akartam. – Újra Indigóra nézett. – Mérget vehetsz rá, hogy mostantól nem kártyázok és nem játszom el a fizetésemet. Most már jobb dolgokra is költhetem a pénzemet. Denver vidáman szökdécselve elvonult. Indigo csak állt és bámult utána, képtelen volt megmozdulni és gondolkodni. Valahonnan nagyon messziről hallotta Topper hangját, de nem fogta fel a szavainak az értelmét. Felnézett a hegyoldalba, ahol Jake megállt egy megrakott talicskával. Amikor a férfi észrevette, hogy Indigo őt nézi, integetni kezdett. – Denver összevissza hazudik, Indigo – szólalt meg Topper a háta mögött. – Egész délelőtt erre készült. Mr. Rand semmi ilyesmit nem mondott neki. Indigón rettenetes balsejtelem futott végig. Honnan máshonnan tudhatna Denver arról, hogy Jake kifizette a menyasszonypénzt, nem beszélve arról, hogy mennyit fizetett, hacsak nem maga Jake mondta el neki. Az a hideg csomó, amely a házassága óta mélyen legbelül nyugodott benne, most jéggé fagyott, bensője pedig görcsösen forogni kezdett körülötte. Tudott arról, hogy sok fehér ember mellékes keresetre tett szert indián ringyójának a bérbe adásával. Olyan bevett gyakorlat volt ez, hogy az emberek tréfálkoztak is vele. Ha Jake is így tesz, nem ő lesz az első, sem az utolsó. Jake látta, hogy Denver Tompkins elsétál. Megkönnyebbülés töltötte el, amikor látta, hogy Indigo visszafordul a csilléhez. Egy kis szerencsével még az is előfordulhat, hogy Denver semmit sem mondott neki. Jake nem kételkedett abban, hogy ha Denver mégis mondott valamit, akkor a lehető legrosszabbat mondta. A férfi CATHERINE ANDERSON

186 INDIÁN ÉGBOLT

egyetlen vigasza Shorty volt. Ha Tompkins mondott bármit is, Jake abban a pillanatban elviszi Indigót öreg barátjához, hogy pontosan számoljon be róla, mit beszélt Tompkinsszal. Jake nekifeszült a talicskának és megindult vele. Ahogy lépett, a szeme sarkából mintha valami mozgást látott volna a sziklafal tetején a meredek lejtőn. Odafordult, és az ereiben azonnal megfagyott a vér. Kőomlás. Az alagút főbejárata közvetlenül az omlás útjában volt. Egy pillanatig Jake csak bámult, alig hitt a szemének. Aztán ledobta a talicskát és rohanni kezdett. – Indigo! Indigo nem hallotta a kiáltást. A bányában és a bánya körül is akkora volt a zaj, hogy elnyelte a hangját és a kőomlás robaját. – Indigo, fuss! Rohanj! Jake úgy érezte magát, mint azokban a rémálmaiban, amikor a veszély fénysebességgel közelít, ő azonban halálosan lassan tud bármit is tenni. A fülében dobolt a szíve, a tüdeje sípolt. Csizmája olyan erővel ütődött a talajnak, hogy egész teste beleremegett. – Indigo! Végre meghallották. Indigo alkarjával beárnyékolta a szemét és odafordult. Jake vadul integetett a karjával, miközben tovább rohant. – Fuss! Kőomlás! Tűnj onnan! Rohanj! A lány körbenézett, de nem látott semmit, és megrökönyödve emelte fel a kezét. – Mi van? Jake látta, hogy a kövek egyre gyorsulnak, és magukkal sodorják az útjukban állókat. Maga előtt látta, ahogy Indigót maga alá temeti az omlás. Az ijedtségtől olyan sebességgel futott, amiről eddig nem is tudott. – Futás, gyerünk már! Rohanj! Indigo és Topper eltávolodott a csillétől, de mivel nem tudták, honnan jön a veszély, nem mentek elég messzire. – Kőomlás! Felettetek! Tűnés onnan! Indigo felnézett. Ahogy megpillantotta Jake viselkedésének az okát, megragadta Topper karját és szélsebesen futásnak eredt. Az első kövek már elérték a sziklafal peremét, és a csille körül a földre szóródtak. Az egyik kő vállon találta Toppert, aki térdre rogyott. Indigo megállt, hogy segítsen neki. Jake szíve kővé dermedt. Megöli magát. CATHERINE ANDERSON

187 INDIÁN ÉGBOLT

Indigo segítségével Topper valahogy talpra állt. Indigo átkarolta a férfit és magával vonszolta. A másodperc töredékével azután, hogy kiértek a területről, a kőomlás nagy része is átbukott a sziklafalon és óriási, halálos vízesésként a mélybe zuhant. A csillét és húszméteres körzetben minden mást is elborított a kőzuhatag. Jake térde rogyadozott a megkönnyebbüléstől, és úgy öt méterrel Indigo és Topper előtt lelassított. A porfelhő a torkukat és tüdejüket kaparta. A három ember köhögve és lélegzet után kapkodva lépett távolabb még néhány lépést. Jake tudta, hogy nem érhetett volna időben oda Indigóhoz, hogy kihozza a veszélyes helyről. Csak egy másodperc késedelem kellett volna, egyetlenegy, és most halott lenne. A felismerésre remegni kezdett. Szerette volna a karjába zárni, de az izmai megmerevedtek a félelemtől. Amikor a levegő kissé kitisztult, Topper felkiáltott: – Ez aztán tényleg nem sokon múlott! – Jól vagy? – Indigo megpróbálta megvizsgálni a bányász vállát. – Eltört valamid, Topper? Több férfi is köréjük gyűlt. – Jól vagyok – biztosított mindenkit Topper. – Ezt neked köszönhetem – mondta Indigónak. – A legtöbb ember a saját irháját mentette volna. Megmentetted az életemet, kisasszony. – Nem igaz. Jake-nek köszönhetjük. – Indigo a férfira nézett. – Hála istennek, hogy észrevetted! Jake képtelen volt válaszolni. A lány a kőomlás alá temetett csillére nézett és kissé elsápadt. – Ha akkor nem mozdulunk meg… Shorty jött oda sántikálva. – Már vagy tizenöt éve dolgozom ezen a hegyen, de még egyetlen kavicsot sem láttam ezen a lejtőn legurulni. A bányászok lassan előmásztak az alagútból, köhögve és a port legyezve. Indigo tölcsért csinált a kezéből. – Mindenki jól van odalenn? Az egyik férfi a kezével jelezte, hogy igen. Shorty piszkos ujjával kipiszkált egy kis bagót a szájából és kiköpött. Jelentőségteljesen Jake-re nézett. – Úgy vélem, azok a kövek kis segítséggel indultak meg. Feljön velem, hogy megnézzük? CATHERINE ANDERSON

188 INDIÁN ÉGBOLT

Jake még mindig nem tért teljesen magához az ijedtségéből, de megragadta Indigo karját remegő kezével és magához húzta. Miután egy hajszálon múlott az élete, nem szívesen hagyta volna egyedül. – Igen, gyerünk, nézzük meg.

Fél órával később mindent látott, amit látnia kellett. A kőomlást egy hatalmas sziklatömb megindulása okozta. A jelek szerint korábban szilárdan állhatott a helyén, Jake számára valószínűtlennek tűnt, hogy magától lazult ki. – Ez nem a véletlen műve. – A dühtől elharapta a szavakat. Shorty a fejét vakarta. – Nem úgy tűnik. Bár még az is lehet. Néhány napja nagy esők voltak. Lehet, hogy a föld meglazult körülötte. Jake élesen nézett a férfira. – Tényleg ezt gondolja? Shorty összevonta bozontos szemöldökét. – Nem, azt hiszem, nem gondoltam komolyan. Csak éppen semmi kedvem azt hinni, hogy valaki készakarva tette. Indigo egy közeli sziklára ereszkedett és a kőomlás útját bámulta. – Szerinted valaki szándékosan követte el ezt? – Lehet. Talán el akarta zárni a bánya bejáratát – találgatott Shorty. Jake nem akarta szavakba önteni a félelmeit, de úgy érezte, meg kell tennie. – Vagy meg akart ölni valakit. – Indigóra nézett. Soha nem fogja elfelejteni azt a látványt, amikor a fél hegy a lány felé gurult, mint egy óriási hullám. – Méghozzá téged. Indigo nagyra nyitotta a szemét. – Engem? – Lepillantott a hegyoldalon. – Nem is látszik a bánya bejárata innen, és az sem, hogy ki van ott lenn. Ezt nem nekem szánták. Jake egy tőlük balra eső facsoporta mutatott. – Valaki akár onnan is figyelhetett. Indigo rosszul palástolt bosszúsággal nézett Jake-re. – El is mehettem volna onnan éppen olyan gyorsan. Nem gondolod, hogy kissé elhamarkodottan vonsz le következtetéseket? Topper is ott volt. Más emberek is jöttek-mentek. Egy kőomlással nem lehet egyetlen embert célba venni.

CATHERINE ANDERSON

189 INDIÁN ÉGBOLT

– Szerinted egy gyilkost érdekel, ki sérülhet még meg, ha a célpontját eltalálja? – Ezt nem gondolhatod komolyan! – De, nagyon is komolyan gondolom. Jake zavarodottan megtörölte a száját. Nem akarta túlreagálni a dolgot, és a lány érvei logikusnak hangzottak. De a pokolba is, hát hogyan kockáztathatná meg ezt a lehetőséget? A bányában és a környékén mindig is veszélyes volt a munka. Tökéletes helyszín, ha a gyilkos balesetnek akarja álcázni a tettét. Jake felidézte a két másik esetet is, amikor Indigo majdnem meghalt: a bányaomlást, amelyben Farkasölő sérült meg, és a puskalövést, amely Lobót találta el. Most meg ez a kőomlás. Folyton az a kép lebegett a férfi előtt, ahogy Indigo összetörve fekszik a többtonnányi kő alatt. A valószínűtlenség érzésével a hangjában így szólt: – Éppen egy csillét raktatok vissza a sínre, Indigo. Ha valaki a fák között állt, várva a megfelelő pillanatra, akkor tudhatta, hogy még egy darabig ott leszel. – Belerúgott egy kőbe és nézte, ahogy lebucskázik és a levegőbe repül. – Rengeteg ideje lett volna arra, hogy ide átjöjjön és kimozdítsa a sziklát. Mindössze néhány másodpercnyi séta. Indigo a térdére támaszkodva felállt. – Ez a szikla magától is kilazulhatott. Jake a fogát csikorgatta. Egy hosszú pillanat múlva így szólt: – Lehet. De az is lehet, hogy nem. Nem vagyok szerencsejátékos. – Mit akarsz ezzel mondani? Jake-nek nem akaródzott válaszolni. Nagyon is jól tudta, mit fog gondolni a lány, és azt is, hogy gyűlölni fogja érte. – Azt hiszem, a legjobb lesz, ha hazamész. Indigo átkarolta magát. – Te is tudod, hogy így a legjobb. Itt nem tudsz eléggé figyelni, és én sem tudok rád vigyázni. Túl sokan jönnek-mennek, túl nagy a hangzavar, túl sok a veszélyes helyzet. Amíg a végére nem járunk ennek a dolognak, úgy gondolom, a legjobb lesz, ha a ház körül maradsz. – Ha valaki meg akar ölni, ott is megteheti. – Azért nem olyan könnyen. Egyrészt nagyobb az esélye, hogy észreveszed a közeledő veszélyt. Ha olyan sokan vannak a háztól CATHERINE ANDERSON

190 INDIÁN ÉGBOLT

kiáltásnyi távolságra, csak valami őrült próbálna meg világos nappal bármit is. A lány szinte visítva mutatott a kimozdult szikla felbolygatott helye felé. – Ez egy meredek lejtő. A sziklák maguktól is elszabadulhatnak rajta. Nem tudhatod biztosan, hogy valaki elindította a kőomlást. – Nem, de valami azt súgja… – Ez csak kifogás! – kiáltotta Indigo. Shorty köhintett. – Nos, azt hiszem ez az a pont, ahol el kell búcsúznom és vissza kell térnem a munkához. Jake a távozó férfi után nézett. Amikor Shorty hallótávolságon kívülre ért, visszafordult Indigóhoz. – Ide hallgass, kedvesem. Indigo még szorosabban ölelte magát és elfordította a tekintetét. Jake sóhajtott. – Indigo, kérlek, ne csináld ezt! Gondolod, hogy hazaküldenélek, ha nem lenne rá ilyen átkozottul jó okom? – Igen – mondta fakó hangon a lány. – Igen, úgy gondolom. Azt sem akartad, hogy ide jöjjek. Eddig nem találtál megfelelő indokot, hogy hazaküldhessél, tehát nem tetted. De most az öledbe pottyant a jó lehetőség. – Ez nem igaz! Indigo száját összeszorítva szemrehányóan nézett Jake-re. Jake a tarkójára szorította a kezét. – Jó, elismerem. Nem tetszik, hogy férfimunkát végzel. Tényleg szeretném, ha nem tennéd, de ennek semmi köze ahhoz, ami történt. Indigo kifejezéstelenül válaszolt: – Szerintem pedig igenis van hozzá köze. Jake tisztában volt vele, hogy a lánynak valószínűleg minden oka megvan rá, hogy így gondolja. Az érzései elég egyértelműek: nem ért egyet azzal, hogy Indigo a bányában dolgozik. De más probléma is közrejátszott, amit nem hagyhatott figyelmen kívül. – Hilton békebíró azt tanácsolta, hogy tegyek meg minden lehetséges óvintézkedést. A szándékomban áll követni a tanácsát. Akármennyire is gyűlölni fogsz érte, meghoztam a döntést. Amíg minden el nem rendeződik, és bizonyos nem lesz, hogy nem Brandon Marshall áll az egész mögött, addig a ház közelében maradsz. CATHERINE ANDERSON

191 INDIÁN ÉGBOLT

Indigo nagyra nyitotta a szemét. – Mennyire a közelében? – Amíg engedélyt nem adok rá, nem bóklászhatsz egyedül. – Úgy érted, nem… – A körülöttük lévő erdőre nézett. – Úgy érted, nem mehetek sétálni? Meg vadászni? – Nem. Jake látta, hogy a fény kihuny Indigo szemében. Jó néhány másodpercig csak állt tátott szájjal, az ádámcsutkája hangtalanul mozgott. Jake azt várta, hogy a lány nekiesik. Meglepődött, amikor mindössze annyit kérdezett: – Ez az utolsó szavad? Jake zaklatottan zsebre vágta a kezét, nehogy akaratlanul is Indigóhoz érjen. A pokolba is, ezt most tényleg nem akarta felhozni, mindennek a tetejébe! – Bármikor megváltoztathatom a döntésemet, Indigo. De a jelen esetben azt kell mondanom, igen, ez az utolsó szavam. A lány lehajtotta a fejét. Jake behunyta a szemét és nyelt egyet. – Indigo, nem úgy van, ahogy gondolod – szólt a lányhoz fojtott hangon. – Istenemre mondom, nem úgy van. Csak meg akarlak védeni. Abban a pillanatban, hogy biztonságosnak látom a helyzetet, megszüntetem a korlátozást. A lány bólintott és elfordult. Jake csak állt és nézte a lányt. Hirtelen Mary Beth hangja visszhangzott a fejében. Bárcsak feleségül vennéd szegény Emilyt. Akkor talán inkább az ő életét keserítenéd, nem az enyémet. Csakhogy nem Emilyt vette feleségül. Ehelyett egy vad lányt vett el, akin még soha, senki nem uralkodott. Jake a lány után indulva ezt mondta: – Ma korán befejezem a munkát és hazakísérlek, rendben? Közben megbeszéljük a dolgot. Amikor a lány mellé ért, az ránézett. A szemében furcsán üres kifejezéssel azt kérdezte: – Van rá esély, hogy megváltoztasd a döntésedet? Jake legszívesebben igent mondott volna. De az igazság az volt, hogy komolyan kételkedett benne. Akármennyire is el volt keseredve, és akármennyire is fogja utálni ezért a lány, a legfontosabb mégiscsak Indigo biztonsága. – Nem valószínű – válaszolt végül Jake. – De talán, ha beszélünk a dologról, akkor kedvezőbben ítéled majd meg a döntésemet.

CATHERINE ANDERSON

192 INDIÁN ÉGBOLT

Azon az estén, miután Jake átment meglátogatni a lány apját, Indigo kiment a kútra vízért. Ahogy a vödröt felhúzta, vágyakozva nézett az erdő felé. A madarak Amy néni kertjében is énekeltek, de nem olyan derűsen, mint az erdő mélyén. A szél itt is susogott, de nem ugyanazon a nyelven beszélt hozzá. Szembe kellett néznie a lehetőséggel, hogy talán soha többé nem vándorolhat órákig szeretett hegyeiben. Fogoly. Ez lett belőle. Még az is lehet, hogy életfogytig. Furcsa fásultságot érzett, hátával a kútnak dőlt és belebámult a semmibe. Lehet, hogy az elmúlt napok eseményei miatti sokk hatása? De a kérdés megválaszolásához túlságosan sok kusza gondolaton kellett volna átverekednie magát. Ám igazándiból nem is számított. A fásultság még jól is esett a sok zűrzavar után. Három nap. Hogyan is változhat meg az ember élete ilyen drasztikusan ilyen rövid idő alatt? Egy fűcsomót kezdett tanulmányozni a mokaszinja orránál. Hetvenkét órával ezelőtt a fű éppen olyan volt, mint most, a sok zöld fűszál mind a kusza gyökérzetből nőtt ki. A nap épp lenyugodni készült, pontosan a megszokott időben, ahogy már századok óta mindig. Ha besötétedik, a hold is fel fog kelni. Semmi sem változott a világban, mégsem volt már semmi sem ugyanaz. Megpróbálta a változásokat valami jelentőségteljes egésszé összefogni, hogy megértse, hol is van most a helye és merre tart. De szédült, akkor érezte így magát, amikor Chase évekkel ezelőtt a csuklójánál fogva addig forgatta körbe-körbe, amíg már nem tudott felállni. Most is úgy érezte, forog vele a föld és az ég, és nem talál szilárd talajt, ahol megvetheti a lábát. Mindent elvettek tőle, amire eddig számíthatott: Lobót, a szülei támogatását, az otthont, ahol felnőtt, a bányát és a hegyeit. Már a neve is más. Nem Indigo Wolf többé, hanem Indigo Rand. Úgy érezte magát, mint egy kiürített pohár. Denver Tompkins gúnyos szemrehányásait hallotta visszhangozni a bensőjében, és szégyenében lecsukta a szemét. Megpróbálta elképzelni az előtte álló éjszakát, de az agya nem volt hajlandó megalkotni a képeket. Csak azt tudta, hogy egy olyan férfival szeretkezni, aki bérbe adható tulajdonának tekinti őt, CATHERINE ANDERSON

193 INDIÁN ÉGBOLT

minden bizonnyal szörnyűséges dolog. Csak azt nem értette, vajon Jake miért adott neki haladékot az előző éjjel. Vajon Toppernek igaza volt? Tényleg hazudott Denver? Vagy Jake csak játszik vele? Egy puma üvöltése hasított a levegőbe. Indigo fejét felemelve hallgatózott. Fogatlan. A szeme megtelt könnyel. Kihúzta magát, kipislogta a könnyeket, megragadta a vödröt és a ház felé futott, a víz csak úgy lötyögött a vödörben.

CATHERINE ANDERSON

194 INDIÁN ÉGBOLT

Tizenharmadik fejezet Jake azonnal Farkasölőékhez ment, hogy beszéljen Indigo apjával. O'Grady atya éppen gyóntatott valahol. Loretta ugyanazon a hűvös hangon köszöntötte, mint reggel. Kényelmetlenül érezte magát, és nem vesztegette az időt tréfálkozással, inkább egyenesen a hálószobába ment. Miután köszöntötte Farkasölőt és megtudakolta, beszélhet-e vele, Jake becsukta az ajtót, hogy Loretta ne hallja a beszélgetésüket. Ügyelve, nehogy elfogult legyen, beszámolt a történtekről, elmesélte, hogy csak egy hajszálon múlott, hogy a kőomlás elkerülje Indigót, és azt is, hogy miért korlátozza Indigo szabadságát. Amikor úgy gondolta, kellően megalapozta a feltenni kívánt kérdéseit, Jake széttárta a kezét és elhatározta, hogy teljesen őszinte lesz. – Indigót a házban hagytam. Nagyon el van keseredve. – Amilyen röviden csak tudta, és persze anélkül, hogy megemlítette volna a múltját, Jake elmondta Farkasölőnek, mit gondol arról, hogy a nők nehéz fizikai munkát végezzenek. – Indigo úgy gondolja, a kőomlást kifogásnak használom, hogy otthon tarthassam. Farkasölő elgondolkozott ezen. – Ha ez a veszély nem állna fenn, akkor is lenne kifogásod az ellen, hogy a bányában dolgozik és az erdőben vadászik? Jake farmernadrágja hátsó zsebébe dugta a kezét. – Jobban örülnék neki, ha a szokásos női dolgok érdekelnék, de nem ezért korlátoztam a mozgását. Hilton békebíró szerint Brandon Marshall nem játszik nyílt lapokkal. Nem bízik meg a férfiban, és azt javasolta, tegyek meg minden óvintézkedést. Miután az a lövés leterítette Lobót és a kőomlás is megtörtént, hogyan tudhatnám biztonságban a bányában vagy az erdőben? CATHERINE ANDERSON

195 INDIÁN ÉGBOLT

– Tehát ez a döntés… ez csak addig érvényes, amíg meg nem bizonyosodsz arról, hogy Brandon nem árthat Indigónak? – Jake bólintott. – Ez tehát egy ideiglenes intézkedés? – Farkasölő hosszan figyelte Jake-et. – Miért hozod ezt most elém? Jake felnevetett. – A véleményedet szeretném hallani. Igazságtalan vagyok? Farkasölő elmosolyodott. – Ezt nem nekem kell megmondanom. Te vagy Indigo férje. – Jó férje szeretnék lenni. – Ha ez a kívánság vezérel, akkor hogyan is vallhatnál kudarcot? Jake konkrét választ várt, nem mellébeszélést. – Szerinted veszélyben lehet? Farkasölő bólintott. – Igen, lehetséges. Azt gondolom, neked jó szíved van. Csak hallgass a dalra, amit énekel, rendben? Ott fogod megtalálni a választ a kérdéseidre. Jake csüggedten sóhajtott. – Tényleg azt reméltem, adsz nekem valami tanácsot, Farkasölő. Hiszen a te lányod. – És én neked adtam őt. Jake hátrahajtotta a fejét és a plafonra bámult. – Azt mondod, hallgassak a dalra? Még abban sem vagyok biztos, hogy szól-e bennem ilyen dal. És ha igen, akkor is mást dalol, mint Indigóé. Félig sem értem. Hogy a pokolba tudnék így megfelelő döntéseket hozni a boldogságáról? – Meg kell találnod az útját-módját. Jake Farkasölőre nézett. – Ezért jöttem ide. Farkasölő ismét elmosolyodott. – Hogy megmutassam? És ha elmész, akkor mi lesz? Ha mélyen az erdőben leszel, és már nem látszik világosan az út, amit mutattam neked, akkor merre fogod irányítani a lépteidet? – Az indián a fejét csóválta. – Meg kell találnod a saját utadat, rögtön az elején, egy olyan utat, ami neked is és Indigónak is jó. Ha már tudod, hogyan járj az utadon, akkor soha többé nem tévedsz el. Jake lenyelt egy káromkodást és kikapta kezét a zsebéből. – Egyszóval egyedül vagyok. – Nem. A lányom veled jár. Óvatosan válaszd meg az utadat, rendben? Az ösvény alkalmanként meredek lesz előttetek. Máskor CATHERINE ANDERSON

196 INDIÁN ÉGBOLT

meg lehet, hogy sziklás és keskeny. Biztosnak kell lenned abban, hogy olyan utat választasz, amelyen ő is melletted tud haladni. Jake sóhajtott és a hintaszékbe süppedt. A térdére könyökölt, és fejét tenyerére támasztva előredőlt. – Most éppen pokolian sziklás az ösvény. Lassan megfojtom szegényt. – Lágyan felnevetett és felnézett. – Nem is szól hozzám. Ezzel mindennél jobban hat rám. Farkasölő kissé elmosolyodott. – Ó, igen, a hallgatás. Abban nagyon jók. Így van ez. Nekünk erős karunk van, nekik erős akaratuk. – Te mit csinálsz, ha Loretta nem beszél veled? Farkasölő megmozdította a vállát és megrázkódott. – Egy darabig büszkén harcolok, aztán megadom magam. Jake-ből feltört a nevetés, még mielőtt visszafojthatta volna. Amikor látta, hogy válaszul Farkasölő is vigyorog, kissé megnyugodott. – Ne haragudj, de olyan viccesnek tűnik ez az egész. Hiszen csak rátüsszentesz és rögtön elterül. – Ó, de ha sír, akkor meg én terülök el. – Egy pillanatra behunyta a szemét. – Megkeresem a módját, hogy felszárítsam a könnyeit, tudod? És közben azt veszem észre, hogy megadtam magam. – Akkor is megadnád magad, ha a biztonságát féltenéd? – Nem, a biztonsága érdekében nagyon kegyetlen is tudok lenni. – Én is ezen a véleményen vagyok. Ebben az ügyben nem adhatom meg magamat. – Farkasölő csendes egyetértése jeléül bólintott. – Talán kis dolgokban megadhatnád azért magadat. Nem könnyű férjnek lenni, főleg nem az első napokban. – Sokatmondó kék szeme elkomolyodott. – Egy nő igen sokféleképpen megsérülhet, ugye tudod? Nem óvhatod meg mindentől. – Például? – kérdezte Jake kíváncsian. Farkasölő szabadon lévő kezével intett. – Indigo nem hal éhen, ha néhány napig nem eszik. Talán hagyhatnád, hogy a gyomra mondja meg neki, mikor vegyen ételt a szájába. Ha a torka felfelé tolja az ételt, de a férje azt mondja, le kell nyelnie, furcsa dolog történik. Az én asszonyom ezt tömésnek hívja. Jake megállította a hintaszéket. Visszagondolt reggelre, amikor arra kérte Indigót, hogy egye meg a palacsintáját. Szemöldöke felemelkedett. – Még valami? CATHERINE ANDERSON

197 INDIÁN ÉGBOLT

– Hagyhatnád, hogy etesse a pumát. Boldoggá tenné. Egész nap itt üvölt és felébreszt. Loretta meg csak duzzog. Jake állkapcsán egy izom rángatózni kezdett. – Értem. De ugye nem ezért kezelt olyan hűvösen Loretta? Farkasölő ajka megrándult. – Indigo a kislánya. Nem tette boldoggá, amikor végignézte, ahogy Indigo letuszkolja a palacsintát. És mi mindig engedtük, hogy etesse az állatait. A férje pedig hirtelen eltiltja tőle a pumát. – Értem. Úgy tűnt, Farkasölő nem teljesen biztos ebben. – Tényleg érted? Ha Fogatlan nem kap enni, akkor nemsokára megpróbálja kifosztani a csapdákat. Ha így tesz, neki is beszorulhat a lába egy csapdába és egy trapper megöli. Mivel csak Indigóban bízik, mi nem etethetjük. Csak nézzük és aggódunk. – És mérgesek vagytok – tette hozzá Jake. Farkasölő elmosolyodott. – Az én Lorettám jó asszony, nem szól semmit. De a szemével ölni tud. A kis dolgokban add meg magad, jó? Ha túl gyorsan történik túl sok változás, az nagy bajt okozhat. Jake felugrott a hintaszékből. – Köszönöm, Farkasölő. Ez a látogatás sok mindent megvilágosított. Farkasölő bólintott. – Beszélj a lányomhoz, talán akkor majd ő is szóba áll veled, jó? – Ó, igen. Szóba fogunk állni egymással, egészen biztos. Már sötétedett, amikor Jake elhagyta Farkasölőék házát. Végigsietett a járdán, a csizmája keményen kopogott a deszkajárdán, az állkapcsa merev volt. Düh. Forró hullámokban öntötte el. A lány hazudott a szüleinek ma reggel, szemenszedett hazugságokat mondott. A kérdés csak az, miért? Jake megpróbálta elképzelni Indigót, ahogy alázatosan ül az asztalnál és egyik falat palacsintát tuszkolja magába a másik után, és közben úgy tesz, mintha a férje parancsolta volna meg neki. Ettől a képtől csak még dühösebb lett. Ahogy közeledett a Lopez házhoz, észrevette, hogy nem ég bent a lámpás. Káromkodott egyet és felrohant a lépcsőn, azt gondolva, hogy a lány megszökött, vagy valami más ostoba női mutatványt adott elő. Nagy sietségében úgy vágta ki az ajtót, hogy az belülről nekicsapódott a falnak. CATHERINE ANDERSON

198 INDIÁN ÉGBOLT

A már szinte teljesen sötét konyhában talált Indigóra. A konyhapultnál állt, csendesen szeletelt egy darab vadhúst, a háziasság mintaképeként, kivéve, hogy indián ruhát viselt, sötétben dolgozott, és arcára volt írva a döbbenet. Jake ostobának érezte magát. Zsebre vágott kézzel bámulta a lányt egy darabig. Indigo úgy nézett ki, mintha épp az előbb pofozta volna fel valaki: zúzódás nyoma látszott rajta, remegett, veszélyesen közel volt a síráshoz. A férfi dühe kissé alábbhagyott. Felbőszítette ugyan, ha arra gondolt, milyen szemenszedett hazugságokat mondott a lány a szüleinek ezen a reggelen, de el kellett ismernie, hogy az elmúlt néhány nap minden bizonnyal nyomorúságos lehetett a számára. Valószínűleg az egyetlen általa elképzelhető módon vág most vissza. A legkevesebb, amit Jake tehetett, hogy szem előtt tartja ezt és megőrzi a hidegvérét. Kihozta a lámpást a nappaliból, meggyújtotta és bevitte a konyhába. – Kell még tűzifa holnapra? Indigónak arcizma sem rándult. – Majd én hozok be. Válasza monoton hangon érkezett, a végét barátságtalanul elharapta, a hangsúlyt pedig a kés pengéjének önmagáért beszélő puffanásai adták meg, ahogy a vadhúst átvágva a deszkához koppant. Jake-nek az a kényelmetlen érzése támadt, hogy a lány úgy tesz, mintha az a darab hús a férfi nyaka lenne. – Szívesen kimegyek érte. – Jake elhatározta, hogy türelmes és megértő lesz, kiment, és behozott egy ölre való fát. Mire újra a házba lépett, a lány befejezte a hús szeletelését és krumplit kezdett hámozni. Jake színlelt vidámsággal így szólt: – A vihar elvonult. Szerintem még soha nem volt ennyi napsütéses nap egymás után. Indigo makacsul hallgatott. Jake a fogait csikorgatva kiment egy újabb adag fáért, közben a nőket és harci stratégiájukat átkozta. Lehet, hogy Farkasölő képes nevetni rajta, de Jake nem tud. Akármi történjen is, ő nem fogja ezt elviselni Indigótól, ahányszor csak szembetalálkoznak. Jake visszatért a konyhába, és óvatosan szépen egymásra halmozta a fahasábokat a fásdobozba. – Tessék, Mrs. Rand. Ez holnap estig biztos kitart. CATHERINE ANDERSON

199 INDIÁN ÉGBOLT

Indigo nem köszönte meg. Fel sem fogta, hogy a férfi hozzá szólt. Jake elgondolkodva figyelte a lányt, ahogy a krumplival teli lábasra egy fedőt rak, és a bepanírozott vadhússzeleteket a tűzforró serpenyőbe teszi. Apró testének minden tagjából sugárzott a düh. Türelem, emlékeztette magát. Eszébe jutott, hogy talán Indigo azért nem osztja meg vele érzéseit, mert attól fél, hogy a férje megtorolja. Jake a nyakát vakargatta. – Kedvesem, tudom, hogy el vagy keseredve. Zsír fröccsent ki a serpenyőből, Indigo ugrott egyet. Jake várt, hátha válaszol a lány, majd mikor látta, hogy nem fog, az ajkát biggyesztve folytatta. – Próbáld meg a dolog szebbik oldalát nézni. Ha az elkövetkező néhány napban nem kell a bányában dolgoznod, talán tölthetnél néhány napot édesanyáddal. – Jake egy pillanatra elhallgatott, majd ugyanolyan hangon folytatta: – Vagy az állataiddal. Mondjuk Fogatlannal. Indigo meghökkent. Jake próbálta értelmezni az arcán átfutó kifejezést. Bűntudat? Nem tudta biztosan megállapítani. Indigo hamar úrrá lett az érzelmein. Kihúzta magát, és újra a sülő vadhúsra fordította figyelmét, mintha Jake ott sem lenne. – Nem kell félned, hogy mérges leszek, ha elmondod a véleményedet. A lány nem nézett fel. – Nem félek. Ez hazugság volt, és ezt mindketten tudták. Jake percről percre idegesebb lett. – Hát, ha nem félsz, akkor legalább nézz rám. Bár a szemében zavar látszott, amikor Jake felé fordult, a férfi figyelmét nem kerülte el az Indigo tekintetében rejlő sértődöttség. – Így már sokkal jobb. – Ha a tekintettel perzselni lehetne, belőle már csak hamu lenne, gondolta a férfi. Átkozottul jól tudta, hogy a lánynak heves a vérmérséklete, és nagyon is képes szavakba önteni az érzéseit. – Meddig tart még ez a pokoli hallgatás, Indigo? Indigo megnyalta a szája szélét. – Csak addig, amíg nem lesz valami mondanivalóm. Most éppen nincs bennem semmi más, csak… – Indigo arca megfeszült, és nyugtalanul nézett a férfira – csak düh. Az első lépés a jó irányba. – Akkor, kérlek, öntsd szavakba a dühödet – szólt Jake könyörtelenül. Indigo újra meghökkenten nézett Jake-re. – Ez a kívánságod? CATHERINE ANDERSON

200 INDIÁN ÉGBOLT

Jake hozzá volt szokva Mary Beth női manővereihez, ha az valamit el akart érni nála, így most hirtelen gyanakvóan nézett Indigóra. Ez a megalázkodó hozzáállás kezdte igazán zavarni. Ha az a lány célja, hogy úgy érezze magát, mint egy emberevő óriás, akkor elérte, amit akart. Ha abban reménykedett, hogy ezzel felbosszantja Jake-et, ahhoz is vészesen közel járt. Nem is tudta, mennyire. – Igen, ez a kívánságom – vetette oda a fogai közt. Indigo kihúzta magát, a serpenyőt lehúzta a tűzről, a kezét megtörölte a kendőbe és a férfi felé fordult. – Nem fogsz őrjöngeni? – Nem. Ami megőrjít, az az, ha nem szólsz. Indigo felvetette az állát. – Úgy gondolom, hogy egy arrogáns, önző gazember vagy. Olyan pontos és jól irányzott volt ez a mondat, hogy Jake egy pillanatra fel sem fogta, amit hallott. – És gyűlöllek – tette hozzá. Jake torka furcsán elszorult, hogy a felháborodástól vagy a nevethetnéktől-e, abban nem volt teljesen biztos. – Ez minden? Indigo láthatóan izgatottan a konyhaszekrényhez lépett, levett egy tálat és csak bámult rá. – Nem, ez nem minden. – Hát akkor? Indigo vetett egy pillantást a tűzhelyre, visszatette a tálat és egy tányért vett elő. – Legszívesebben odaégetném a vacsorádat, a földhöz vágnám, aztán agyonvernélek a forró serpenyővel. – Hűha, ennyire rossz a helyzet? Tényleg el vagy keseredve. – Igen. Jake karba tette a kezét. – De ehelyett csak levetted a serpenyőt a tűzről, hogy ne süljön túl hirtelen? A lány ajkai félreérthetetlen utálattal elkeskenyedtek. – A férjem vagy. Az a kötelességem, hogy megetesselek. – Akkor is, ha ennyire el vagy keseredve? – Az én érzéseim csak akkor fontosak, ha te úgy döntesz. Jake szeme összeszűkült. Kezdett derengeni neki. Bűntudat, a végső fegyver. Mary Beth leckéket vehetne ettől a kis csibésztől. – Na ne mondd. Az Embereknél így megy ez? A feleség kötelessége az alázatosság, és ha a férj egy arrogáns, önző gazember, akkor egy dolgot tehet csak: elfogadja? A lány szeme még fényesebben szikrázott. – Igen. CATHERINE ANDERSON

201 INDIÁN ÉGBOLT

Jake kezdett belemelegedni a játékba, és a lány lázadó tekintetére lassan elvigyorodott. – Jól értem a dolgot? Olyan dühös vagy, hogy a legszívesebben, hogyan is mondtad, ja, igen, agyonvernél a serpenyővel, de aztán mégis inkább elkezdtél nekem vacsorát készíteni, és nem szóltál egy szót sem. Így tesz egy rendes komancs asszony, amikor éppen meg akarja gyilkolni a férjét? Két élénkvörös folt jelent meg a lány arcán. – Igen. – Nem is üvölt, ha mérges? – A vigyor egyre szélesebb lett Jake arcán. – Nem is felesel? Csak megteszi, amit mondanak neki, ellentmondás nélkül? – Igen – válaszolt a lány. – Ezt ismételd el. Nem teljesen értettem. – Igen! Jake még mindig vigyorogva nézte egy percig a lányt. Végül felegyenesedett. – De hiszen ez minden férfi álma. – A tűzhely felé bólintva Jake így szólt: – Kétszersült helyett pirítóst kérek. Világosbarnán. – Ezzel kiment a konyhából. Miután odakinn átvette a munkaruháját és megmosdott, a konyhába visszatérve azt látta, hogy gyönyörű, megközelíthetetlen, némaságba burkolózó, dacos felesége kiváló ételt készített neki, mindent előírás szerint elkészítve. Leült, szalvétáját az ölébe terítette. Önelégült mosollyal szólalt meg: – Te nem eszel? – Nem vagyok éhes. Jake megrágott egy darab húst, lenyelte, majd felidézte Mary Beth önmaga éheztetésébe torkolló ostromait. Ha az akaratok összetűzéséről volt szó, ahhoz Jake mesterien értett. – És ha ragaszkodom hozzá? Indigo beletörődve nézett az ennivalóra. – Akkor enni fogok. – Akkor is, ha úgy kell magadba tömnöd? A lány döbbent tekintete a férfira vetődött. Jake ekkor kis híján szembeszállt Indigóval. Mindketten átkozottul jól tudták, hogy nem parancsolta meg neki, hogy tömje magába a palacsintát. Aggódott, hiszen Indigo nem evett aznap még semmit, és Jake mindössze szeretett volna belehízelegni valamiféle táplálékot. Valamilyen Jake számára felfoghatatlan oknál fogva Indigo ebből előnyt akart CATHERINE ANDERSON

202 INDIÁN ÉGBOLT

kovácsolni, és mindenképpen szó szerint akarta venni, amit a férfi mondott, kétségtelenül azért, hogy rossz színben tüntesse fel őt. De miért? Ez volt a nagy kérdés. Vajon azt remélte, hogy a szülei esetleg úgy döntenek, semmissé teszik a házasságát? Jake nem tudta kitalálni. Csak egy dologban volt biztos: nem szeretett volna a szívtelen, emberevő óriásnak tűnni, és azt akarta, hogy miután befejezik ezt a beszélgetést, a lány soha többé ne próbálja meg ezt a trükköt. – Nem gondolom, hogy megárt, ha kihagysz egy-két étkezést. Nem mondhatni éppen, hogy dundi vagy, de a hátsó feledre ráfér egy kis karcsúsítás. Indigo egyik kezével végigsimított a combján, kétségbeesése egyértelműen látszott. – Attól féltem, azt mondod, várnod kell, amíg a férjed befejezi az evést. Ez is egy indián szokás, nem igaz? Előbb a férfiak esznek, a nők pedig a közelben várakoznak. – Apám szakított ezzel a szokással. Az ő háztartásában a fehérek és a komancsok szokásainak kellemes keveréke uralkodik, és ő élvezi anyám jelenlétét az asztalánál. És az apja megadta magát, amikor anyja haragudott rá és nem szólt hozzá. Farkasölő igazán nem volt tekintélyelvűnek mondható. – Értem. – Jake a lányra mosolygott. – Tehát ha egy komancs szokást elviselhetetlennek tartok, akkor megváltoztathatjuk, igaz? – Igen. Jake bekapott egy darab Loretta által sütött kenyeret. Leöblítette egy korty kávéval, majd megszólalt: – Nem mintha bármi okom lenne a panaszkodásra. Még sohasem ismertem olyan férfit, aki elégedetlenkedett volna, hogy a felesége teljesen engedelmes, és legfontosabb feladatának azt tekinti, hogy kiszolgálja a férjét. A piros foltok újra megjelentek Indigo arcán. Jake a kávéscsésze mögé rejtette mosolyát. – Mondd csak, mit várnak el a férjtől ebben a felállásban? Vannak rá is érvényes szabályok? Nem szeretnék csalódást okozni egy ilyen kötelességtudó, fogékony asszonynak azzal, hogy nem felelek meg az elvárásainak. – A férjnek semmilyen szabályt nem kell követnie – válaszolt Indigo bizonytalanul. CATHERINE ANDERSON

203 INDIÁN ÉGBOLT

– Semmilyent? De azért biztosan van valamiféle elvárása vagy ideálja a feleségnek is. – Abban reménykedik, hogy a férje szeretni fogja, és – itt Jake-re nézett – igyekszik teljesíteni minden kívánságát. Siker. Mit is ígért Jake Indigónak előző nap a padláson? Hogyan is mondta? Minden tőlem telhetőt megteszek, hogy boldoggá tegyem… – Tudtam én, hogy kell lennie valami trükknek. – Nincs törvény, amely kimondaná, hogy a férfinak így kell tennie – tette hozzá Indigo reszkető hangon. – A nő csak reménykedhet. Jake határozott koppanással rakta le a kávéscsészét és magában gratulált Indigónak. A lány módszerei, amelyekkel Jake lelkiismeretét akarta felébreszteni, messze túlszárnyalták Mary Beth hisztériás rohamait, erről Jake meg volt győződve. Indigo balszerencséjére azonban Jake soha nem hagyta magát manipulálni, és most sem állt szándékában. Akár egy hónapig is folytathatja Indigo, akkor sem vonja vissza a lány szabadságát korlátozó döntését. Az sem fog sikerülni neki, hogy meggyőzze a szüleit a házasságuk semmissé nyilváníttatásáról, ha egyáltalán ilyesmit tervezett. Erről még ma este gondoskodik. Nem mintha meg akarta volna engedni, hogy a dolgok odáig fajuljanak, hogy bármelyik kérdés komolyan felmerüljön. Lehet, hogy Indigo nem vette észre, de voltak még módszerek Jake tarsolyában, amelyekkel csírájában elfojthatja ezt a kis lázadást. – Tehát dióhéjban összefoglalva: az én kívánságaim érvényesülnek. – Ezen egy pillanatig elidőzött. – Ez egy átkozottul jó felállás a férfi számára. Mindenre vonatkozik? Akármilyen felháborító is a kívánságom, mindig engedelmeskedni fogsz, kérdés és vitatkozás nélkül? Úgy tűnt, a büszkeségében sértett Indigo kínlódva keresi a választ. Végül sikerült egy alig hallható igen választ kipréselnie. Jake hátradőlt a székével és lassan, megfontoltan végignézett Indigón. Egyik szemöldökét felemelve megszólalt: – Ez még akár érdekes is lehet. A lány arcán megjelenő döbbent kifejezésből tudta, hogy megértette a dolog lényegét. Jake kissé meglepődött, hogy Indigo nem mutatta a meghátrálás jelét. Ha Mary Beth valamelyik trükkje visszaütött, általában azonnal taktikát váltott. CATHERINE ANDERSON

204 INDIÁN ÉGBOLT

Jake előhúzta az óráját és megnézte az időt. – Tudtad, hogy már majdnem huszonnégy órája házasok vagyunk? – Egyenesen Indigo szemébe nézett, elégedetten nyugtázva, hogy a lány nyugtalanul fészkelődni kezdett. Ártatlan, az lehet, de nem ostoba. – Huszonnégy óra… és még mindig nem láttam a feleségemet úgy, hogy ne takarta volna flanel vagy bőr tetőtől talpig. Mi lenne, ha azt kérném, tárd fel a titkaidat? Te lehetnél mondjuk a desszert. Indigo egyik kezével a torkához kapott, a szeme akkorára nyílt, mint egy egydolláros. Rémületével majdnem elrontotta Jake játékát. A férfi alig tudott nyugalmat erőltetni az arcára. – Tényleg ezt kívánod? – nyüszített Indigo. – És ha igen? – kérdezett vissza Jake. – Levennéd a ruhádat nekem, Indigo? A lány nyelt egyet és rémülten nézett a lámpásra. – De hiszen ég a lámpás. – Annál jobban látlak. – Jake még hátrább dőlt a székével és a legkéjvágyóbb arcot vágta, ami csak telt tőle. – Talán először a blúzt. De nem ott, inkább a szoba másik végében. Gyere, állj ide mellém. És lassan vedd le az inget. A várakozás legalább akkora élvezet. Úgy látszott, Indigo mindjárt elrohan. Az elnyelt nevetéstől fojtott hangon Jake még hozzátette: – Gyere, kötelességtudó feleségem. Nem érek rá egész éjjel. Indigo lehajtotta a fejét és elindult Jake felé. Amikor az asztal sarkához ért, megállt, keresztbe tette a kezét és megfogta szarvasbőr blúzának az alját. Jake még mindig azt várta, hogy a lány feladja, teljesen biztos volt abban, hogy Indigo nem teszi meg, amit kért, egészen addig a pillanatig, amikor a lány tényleg áthúzta a fején a blúzt és a padlóra dobta. Jake úgy érezte magát, mint akit leöntöttek egy hordó jeges vízzel. Szinte megmerevedett a döbbenettől, a szíve mintha megállt volna, ha maga az Isten parancsolja, akkor sem tudott volna megmozdulni. Indigo úgy állt előtte, mint egy áldozati bárány, amely a késre vár, a fejét lehajtotta szégyenében, a teste reszketett. Alsóinge muszlinja, amely már szinte átlátszó volt a sok mosástól, puhán takarta a keblét, inkább felfedett, mint elfedett. Jake székének első két lába visszhangzó dörrenéssel ért földet, Indigo hátraszökkent. A férfi döbbent csendben ült. Hirtelen vakító CATHERINE ANDERSON

205 INDIÁN ÉGBOLT

világossággal ütött belé, hogy a lány egyáltalán nem színészkedett. Őszintén elfogadott minden parancsot, még akkor is, ha az a világ végét jelentette a számára. Egy előző napi emlék ugrott be, amikor Indigo engedett az apja kívánságának, és kimondta, hogy sohasem mondana ellent neki. Jake felidézte a lány sápadtságát az esküvő alatt és után, majd a félelmét előző éjjel. A legkevésbé sem akart hozzámenni a férfihoz, mégis megtette. És miért? Mert az apja ezt kérte tőle. Hirtelen úgy érezte, a vacsora megfeküdte a gyomrát. Néhányszor már követett el ostobaságot az életében, de mind közül ez volt a legnagyobb. – Indigo… – suttogta. A hangjára Indigo beszívott egy kis levegőt, és kihúzta az ingét nadrágja derékkötőjéből. Jake elkapta a csuklóját, hogy megállítsa. A lány felemelte a fejét. Kék szemében el nem hullajtott könnyekkel és a megaláztatástól érzett fájdalommal, kérdően nézett Jake-re. – Nem gondoltam komolyan. Az egész csak vicc volt – mondta reszelős hangon, a kimondott szavak ott lebegtek kettejük között, és Jake legszívesebben visszaszívta volna őket. Csak vicc volt? Indigonak igaza van: tényleg egy önző, arrogáns gazember. És ráadásul ostoba tökfej. – Álmodni sem mertem volna… Azt hittem, hogy… Nem talált szavakat. Indigóra nézve rájött – sajnos túl későn –, hogy ez a lány senkit sem képes manipulálni és hazudni sem tud. Akkor volt a legközelebb ahhoz, hogy valótlant állítson, amikor letagadta, hogy fél, de ez inkább makacs büszkeségének köszönhető, nem szándékozott megtéveszteni senkit. Jézusom, miért nem bírtam ezt eddig kiolvasni a szeméből?, gondolta Jake. Hiszen olyan tiszták azok a szemek, mint az üveg, Indigo minden gondolatát és érzését felfedik. Ez a kívánságod? Muszáj? Ez a végső szavad? Jake felidézte a lány fájdalmas tekintetét, amikor ezen a reggelen megkérte, hogy legyen óvatos az állatok etetésekor. Nem értek egyet azzal, hogy a pumát eteted. Jake nem tiltotta meg neki. Nem is volt szükséges. Egyet nem értése bőven elegendő volt. Denver Tompkins hangja visszhangzott a bensőjében. Egy indián ringyó mindent megtesz, amit az embere mond neki. CATHERINE ANDERSON

206 INDIÁN ÉGBOLT

Jake úgy érezte, mindjárt rosszul lesz. Indigo kiterítette magát előtte, mint egy szőnyeget, Jake pedig a porba tiporta a büszkeségét a csizmája sarkával. Elengedte a lány csuklóját és visszasüppedt a székre. – Ne haragudj, Indigo. Vedd csak fel a blúzodat. Egyik karcsú karját keblére szorítva reszkető kézzel lehajolt a blúzért. Jake tekintete a lány jobb alkarjára esett, ahol a késsel megsebesítette magát. Indigo egyáltalán nem hasonlított Mary Bethre; ostobaság volt hozzá hasonlítani. Indigo a mellkasához szorította a bőrt. – Ha befejezted, elmehetek a hálószobába? Ha befejezte? Jake összehúzta magát. Egészen biztos volt abban, hogy mindent elrontott, amit csak lehetett. Igen, befejezte, teljesen befejezte.

CATHERINE ANDERSON

207 INDIÁN ÉGBOLT

Tizennegyedik fejezet Ahogy

Indigo engedélyt kapott Jake-től, sarkon fordult és kimenekült a konyhából. A sötét hálószobába érve megállt, és a fal felé fordult, úgy érezte magát, mint egy csapdába került állat. Csak viccelt! Kezét a szájára tapasztotta és lenyelte a feltolduló félelmét. Csak játszik vele, erre nincs más magyarázat. Ez a házasság rosszabb lesz a legszörnyűbb elképzeléseinél is. Valahogy elérte az ágyat, bár remegett a lába. Szorosan lecsukta a szemét és kényszerítette magát, hogy semmire se gondoljon. Vagy az utóbbit választja, vagy sikít, de ezt az élvezetet nem fogja megadni a férfinak… Jake, miután minden létező rossznak elmondta magát, felállt, fogta a lámpást és keresztülsétált a házon. Indigót az ágyon fekve találta, a lány egy párnába temette az arcát. Miután a lámpást az éjjeliszekrényre helyezte, Jake odaült mellé és egyik kezét a lány hátára helyezte. – Indigo, kérlek, ne sírj. A lány lesújtva, de könnyek nélkül nézett vissza rá. – Nem sírok. Jake a falat bámulta. – Tartozom neked egy bocsánatkéréssel. Nem állt szándékomban nevetségessé tenni. Azt hittem… szóval, félreértettelek, ne haragudj. Átkozottul mesterkéltnek hangzott, amit kimondott, és ráadásul annyira máshogy érzett, hogy szinte üvöltenie kellett. Valahogy újra sikerült a lányra néznie. Indigo újra a párnába fúrta az arcát. Néhány vörösesbarna tincs kiszabadult a hajfonatából és olvadt rézként terült el a nyakszirtjén. – Semmi baj – szólt Indigo fojtott hangon. Pedig elég sok baj volt. Rettenetesen szomorúnak tűnt, amiért Jake készakarva piszkálta fel, hogy valamiféle válaszra késztesse, soha nem is álmodta volna, hogy a lány neveltetése tiltja a bosszúállást. Jake ijesztőnek találta a CATHERINE ANDERSON

208 INDIÁN ÉGBOLT

rá háruló felelősséget. Valóban teljhatalmat kapott a lány élete felett? Hiszen félig sem érti a lányt. – Ostoba fajankóként viselkedtem, és ez elég nagy baj. – A férfi ujja hegyével végigsimított a lány bőringén és könnyedén eljátszott a nyakszirtjén oly kívánatosan tekeredő hajtincsekkel. – Tudod, úgy gondoltam… Jake érezte, ahogy az érintésétől a lány megmerevedik, és rossz néven veszi azt. Sóhajtott és elvette a kezét. Egyáltalán nem hibáztathatta érte. Egyik karját maga mögé támasztva hátradőlt, hogy oldalról láthassa a lány arcát. – Indigo, kérlek, nézz rám. A lány megfordította a fejét és sértett kék szemével a férfira nézett. – Nem érdemlem meg, de megpróbálnál a szívedben megbocsátást találni a számomra? És megpróbálnád elfelejteni, hogy micsoda utálatos dolgot műveltem veled? A lány arckifejezése a szavaknál is ékesszólóbban jelezte, hogy semmi okot nem talál rá, hogy megtegye. Jake kénytelen volt elfogadni a helyzetet. – Tudom, hogy ez csak kifogás, de van egy húgom, Mary Beth. Sokban emlékeztetsz rá, nem külsőleg, hanem a temperamentumodat tekintve. Ő, amikor… Jake belenézett az óriási, csillogó kék szempárba, és csak beszélt, nagyon halkan, remélve és fohászkodva, hogy valahogy megértetheti a lánnyal az érzéseit, ha a testvérével vívott csatáiról mesél. Amikor végül elhallgatott, a sértődöttség egy kicsit mintha enyhült volna a lány arcán. – Tényleg összetörte az összes edényt? És te mit tettél? Jake kisimított egy hajfürtöt Indigo arcából. – Eldugtam a kínai vázát és ráüvöltöttem, hogy hagyja abba. Mi mást tehettem volna? – És azóta miből esztek? Jake gyomra összerándult. Bizony pillanatnyilag elfelejtkezett arról, hogy egy kevés jövedelmű férfinak kell kiadnia magát. Hála istennek, Indigo nem fogta fel, milyen értékes is egy kínai váza. – Új tányérokat kellett vennünk. De visszatérve arra, miért is meséltem róla. Amikor Mary Beth valamit el akar érni, szinte bármit képes megtenni, hogy megváltoztassa a véleményemet. Többek CATHERINE ANDERSON

209 INDIÁN ÉGBOLT

között megpróbál átverni, váltakozó sikerrel. Néha napokig nem szól hozzám, és én ettől megőrülök. Amikor te… azt hittem… – Azt hitted, én is ugyanezt csinálom – fejezte be Indigo. Jake bólintott, és kissé még mindig rosszul érezte magát, amikor felidézte, hogyan nézett rá a lány a konyhában. – Amikor azt kértem tőled, hogy vetkőzz le, soha nem gondoltam, hogy meg is teszed. Azt gondoltam, faképnél hagysz és elrohansz. – Hova mennék? – kérdezte Indigo tompán, alig hallhatóan. A kérdés szíven ütötte Jake-et. Hiszen nincs hová mennie, ezt most értette meg. Farkasok Földje volt az egyetlen világ, amit ismert. – Soha többet nem kérek tőled ilyet – ígérte meg Jake. – Hogy vetkőzzek le? Jake nem szívesen fojtotta el a lány szemében fellobbanó reménysugarat. – Nem fogom kérni, hogy megalázd magad – változtatta meg mondandóját. – Megbocsátasz nekem? A lány szeme elfelhősödött. – Igen, megbocsátok, amiért levetetted velem a blúzomat. Jake elértette a mondat mögött meghúzódó jelentést, és elmosolyodott. – De nem bocsátod meg, hogy itthon tartalak. Indigo nem válaszolt, ami magáért beszélt. Jake elfordította a tekintetét. – Bárcsak megváltoztathatnám a véleményemet, Indigo! De sajnos nem tehetem. Sajnálom, hogy a döntésem így elszomorított és felmérgesített. – Már nem vagyok mérges. – Behunyta a szemét. – Csak ürességet érzek. Istenem, mekkora egy gazember vagyok, gondolta Jake. De az egészben az volt a legrosszabb, hogy nem akart az lenni. Szinte fájóan kívánta, hogy a karjába zárva megvigasztalhassa a lányt. De azok után, ami a konyhában történt, nem akart semmi olyat tenni, amit esetleg félreérthet. Felült, hátracsúszott, és a hátát az ágy fejtámlájának támasztotta. Megveregette maga mellett a párnát, majd így szólt: – Gyere, ülj ide mellém. Talán ha átbeszéljük a dolgokat, kitalálunk valami megoldást, hogy ne érezd magad olyan üresnek, jó? Indigo felkönyökölt, és a férfi melletti helyre nézett. – Csak gyere nyugodtan – sürgette szelíden Jake. – Megígérem, hogy nem haraplak meg. CATHERINE ANDERSON

210 INDIÁN ÉGBOLT

Indigo nem túlságosan nagy lelkesedéssel, de azért feltérdelt, és Jake mellé mászott. Amikor elhelyezkedett, Jake átkarolta a vállát. Ahogy a lányhoz ért, megérezte testének reszkető merevségét, és rájött, hogy a legutolsó dolog amit most kíván, az az ő testének közelsége. Szörnyű gyanú ébredt benne. Ez a kívánságod? Az állát megtámasztva Indigo lehajtott fejét kezdte nézni. Talán a legjobb az lenne, ha most azonnal kiderítené, mire is számíthat, mielőtt még mélyebbre ássa magát, határozta el Jake. Könnyedén megérintette a lány egyik homlokába lógó tincsét és megszólalt: – Tudod, nagyon szeretem, ha be van fonva a hajad. De azt hiszem, a legjobban azt szeretem, ha ki van engedve. A lány már emelte is a kezét és kezdte kihúzkodni a hajtűket. Jake elszorult torokkal nézte a vörösesbarna fonatot, ahogy Indigo átfésüli az ujjaival. Selymes fürtök omlottak a férfi karjára, majd az ölébe is. Jake előre utálta magát amiatt, amit tenni készült. De akármi is történjék, meg kellett tudnia, amit akart. – Nem úgy gondoltam, hogy most azonnal bontsd ki, Indigo. Indigo kisöpörte a haját az arcából, hogy a férfira nézhessen. Jake ebben a pillanatban vette észre igazán, hogyan keverednek a lány szüleinek a vonásai az arcán: anyja törékeny szépsége és apja büszke méltósága, az összkép pedig éppen olyan szembetűnő, mint amilyen kedves volt. Indigo: büszkeség és alázat, erő és sérülékenység rejtélyes kombinációja. Jake valószínűleg soha nem érti meg teljesen. Jake szíve nagyot dobbant, amikor meglátta a lány arckifejezésében a zavarodottságot. Indigo elfordította az arcát, és elkezdte újra befonni a haját. Most bizonyára azt gondolja, hogy Jake nem tudja eldönteni, mit is akar, de legalább választ kapott a kérdésére. Jake a falnak döntötte a fejét és a plafont bámulta. – Ha már kibontottad, Indigo, hagyd nyugodtan úgy – mondta síri hangon. Jake a szeme sarkából látta, ahogy a lány félreteszi a hajtűket és kis kezét az ölébe ejti. Hallgatás. Jake-nek ebben a pillanatban jólesett. Az imént tett felfedezés teljesen betöltötte. Istenem, nem csoda, hogy a lány fellázadt a házasság ellen. Már akkor, amikor megismerte, feltűnt neki három dolog a lánnyal kapcsolatban: a CATHERINE ANDERSON

211 INDIÁN ÉGBOLT

vadsága, a kegyetlen büszkesége és a hűsége apja meggyőződéséhez. Indigo értelmezése szerint a házassággal egy fehér ember vagyontárgyává vált. Jake megpróbált visszaemlékezni azokra az alkalmakra, amikor Farkasölő parancsolt valamit. Mindössze előző este volt tanúja ilyesminek, először amikor finoman felemelte kezét, hogy elcsendesítse a feleségét, amikor az Indigo házassága ellen tiltakozott, a másodszor pedig akkor, amikor Indigo maga tiltakozott a házasság ellen. Ellentmondasz nekem, Indigo? Jake a szemét behunyva idézte fel a lány remegő hangú válaszát. Nem, apám, sohasem fogok ellentmondani neked. Most pedig a lány felett gyakorolt végső hatalmat Farkasölő átadta Jake-nek. A nagy érzelmi megrázkódtatások ködén lassan kezdett átderengeni Jake számára a valóság. Nem mintha nem hitt volna abban, hogy a férfi a család feje, és az ő szava a döntő. Mert hitt benne. Csak attól undorodott, hogy Indigo számára minden kívánsága parancs volt. Ha most folytatja, vajon Indigo meddig ülne mellette csendben és fonná be, majd fésülné ki a haját? Jake-nek az volt az érzése, hogy egész éjjel. Akár volt értelme, akár nem, úgy tűnt, mindenképpen megtenné. Nem úgy nevelték, hogy megértse a helyzetét. Jake a végsőkig meg volt rémülve, hogy Indigo esetleg minden egyes szavát szó szerint veszi. Mérgében akár olyat is mondhat, hogy dugja a fejét a lóitatóba, vagy menjen és fulladjon bele a patakba. Ahonnan Jake származott, az emberek ilyeneket vágtak egymás fejéhez. Ő is mondott ilyesmiket. Mary Beth válaszul kidugná a nyelvét, vagy fityiszt mutatna. Jake számtalanszor fenyegette meg azzal, hogy megfojtja. Indigo még komolyan venne egy ilyen fenyegetést. Jake-nek rettenetes nevethetnékje támadt. Ha jobban meggondolta, az egész helyzet képtelenségnek tűnt. A fehér háztartásokban gyakran megkérdőjelezték a családfő tekintélyét, és ilyenkor a legtöbb férfi dühöngött, fenyegetőzött, néha akár fizikai erőszakot is alkalmazott, hogy az utasításait végrehajtsák. Farkasölő tekintélye azonban megkérdőjelezhetetlen volt, annak ellenére, hogy egy kívülálló nem tudta volna megmondani, ki CATHERINE ANDERSON

212 INDIÁN ÉGBOLT

uralkodik kin, mert Farkasölő ritkán érezte szükségét annak, hogy kinyilvánítsa hatalmát. Jake feltételezte, hogy jó lehet így élni. Farkasölő házában mindenki boldognak tűnt, sőt a legtöbb embernél boldogabbnak. Az egyetlen probléma az volt, hogy Jake egyáltalán nem volt biztos benne, hogy képes apósa nyomdokaiba lépni. Soha nem érezte szükségét, hogy minden szavát mérlegelje, mielőtt kimondja őket. Soha senki nem alázkodott meg előtte, a legkisebb kívánságát is végrehajtva. Ijesztő volt ilyen hatalmat gyakorolni valaki felett. És egyben csábító is. Jake életében először találkozott szembe természetének sötét oldalával. Melyik férfi nem fantáziált titokban egy álomszép teremtésről, aki félig rabszolga, félig csábító szirén, és csak egy intésére vár, és minden kívánságát teljesíti? A legtöbb esetben a fantáziakép megmarad a képzelet birodalmában, de Jake számára valósággá vált. Egy gyönyörű, kedves, ártatlan lányt tart a karjában, aki bármit megtesz, amit mond neki. Még most is csak csendben ül és a szavait lesi. Csábító képek úsztak elé kéretlenül: Indigo felette térdel, káprázatos meztelenségben, a haja csillogó rézszínű függönyként takarja el Jake arcát, miközben lehajolt, hogy odakínálja a mellbimbóját a férfinak. Jake Indigo válláról a nyakára csúsztatta a kezét. A kézfejével szórakozottan dörzsölgette Indigo nyakát, és elképzelte, ahogy Indigo előtte fekszik, megemeli a csípőjét és megnyílik, hogy Jake megízlelhesse a nektárját. A szívverése felgyorsult, amikor ujja hegyével megbökte a lány apró állát, hogy maga felé fordítsa Indigo arcát. Indigo ajkai mindössze néhány centire voltak az övétől, a lélegzete olyan meleg és édes volt, hogy Jake egy pillanatra nem tudta eldönteni, meg tudja-e állni, hogy megcsókolja. A lány az övé. Még Isten sem tartaná bűnösnek emiatt. Nemcsak, hogy várnia nem kellene, de bármit kívánhatna az asszonyától, amit csak akar. Intenzív és mámorító gondolat volt. Ez a kívánságod? Isten látta a lelkét, nem lenne ember, ha nem érezné a kísértést. Jake nyelt egyet és elhessegette a képet. Lehet, hogy a kísértés emberi, de ha folytatja, amibe belekezdett, a világ legszívtelenebb gazembere. CATHERINE ANDERSON

213 INDIÁN ÉGBOLT

Indigo szeme csillogott, ahogy ránézett, a szokásos kék ezüstösre sötétedett, amit Jake a félelem jelének tartott. Lehet, hogy ez a látomás neki megjelent, de Indigónak biztosan nem. A lány úgy lépett ebbe a házasságba, hogy tudta, egy életre szolgaságba taszították. Valószínűleg még előző este felmérte a lehetőségeket, és elfogadta, hogy a sorsa most már teljesen Jake kezében van. Hát csoda, hogy hátralépett, ha Jake közeledett hozzá? Jake úgy érezte, mintha valaki a torkát szorongatná. – Arról akartunk beszélni, hogyan könnyíthetnénk egy kicsit az ürességérzéseden. – Az érzés elmúlik – válaszolt Indigo szelíden. – Idővel majd megszokom ezt az új helyzetet. Jake fájdalmat, majd olyan gyengédséget érzett, amilyet még soha azelőtt. Nem tudta volna megnevezni az érzelmet, és pillanatnyilag nem is akart azzal foglalkozni, hogy kielemezze. A jelen pillanatban elég volt az uralma alatt tartani azt az oltalmazási vágyat, amely benne forrongott. Indigo sebezhetőbbnek tűnt, mint bárki más, akit Jake eddig ismert, egy értékes ajándék, amelyet a lány apjától kapott. Jake tisztában volt azzal, hogy Farkasölő szereti a lányát, ami azt jelenti, hogy bizalommal adta át neki Indigót. Jake mindenáron méltóvá akart válni erre a bizalomra. – Biztos vagyok benne, hogy idővel mindketten hozzászokunk ehhez a helyzethez, Indigo – mondta Jake gyengéden –, de nincs értelme, hogy a szükségesnél boldogtalanabb legyél. Az utóbbi huszonnégy órában sok mindent elvettek tőled. Arra gondoltam, talán csökkenthetnénk a veszteségérzeted, ha kigondolunk néhány dolgot, pótlásnak. Bár Jake az ujját még mindig Indigo álla alatt tartotta, a lány elfordította a tekintetét, Jake lazán a lány nyakára tette a kezét, és kitapintotta a vadul lüktető ütőerét. Indigo fátyolos hangon suttogta: – Bizonyos dolgokat nem lehet pótolni. – Ez igaz. Lobót nem tudom neked visszahozni. – Nem. – De azért úgy gondolom, néhány más dolgot megtehetek. Indigo kíváncsian nézett Jake-re. – Milyen dolgokat? CATHERINE ANDERSON

214 INDIÁN ÉGBOLT

Jake elmosolyodott. – Tudom, hogy tényleg szomorú vagy, amiért nem bóklászhatsz az erdőben. Gondolom, nem ugyanaz, ha ott lógok a nyakadon, de hajlandó vagyok mindennap korábban eljönni a bányából, hogy elvigyelek sétálni. – Hajlandó vagy? – Hát persze. Indigo nem tűnt túl boldognak. – Ez nagyon szép lenne tőled, Jake. Köszönöm. A férfi elhatározta, hogy nem hagyja rögtön az elején eltántorítani magát. – És amíg vissza nem térhetsz a bányába, boldog leszek, ha együtt ülhetek veled a patakparton, amíg aranyat mosol. Ez segítene? Az ezüstös sötétség egy része mintha eltűnt volna Indigo szeméből, és majdnem elmosolyodott. – Igen, az sokat segítene. Jake egy pillanatnyi hatásszünetet tartott. – Tudom, hogy valószínűleg aggódsz Fogatlan húsadagjáért, mivelhogy megtiltottam neked a vadászatot. Ezért megígérem, hogy amíg nem mehetsz újra vadászni, addig ellátom én elegendő friss hússal a füstölőházat. Ez azt jelenti, hogy egy héten egyszer le kell mondanod a sétáról, de ha a többi napon kimehetsz, akkor ez talán nem lesz akkora baj. Indigo hátrafordult, és csodálkozva nézett Jake-re. – Fogatlan? De hát azt mondtad, nem… Jake a lány ajkára tette az ujját. – Tudom, mit mondtam. Csak az volt a baj, hogy nem pontosan azt mondtam, amit gondoltam. Nem igazán ellenzem, hogy eteted a pumát. Csak éppen aggódom miatta. – Jake összerázkódott. – De egy kis aggódásba azért nem fogok belehalni. – Azt akarod mondani, hogy etethetem? – Soha nem is állt szándékomban megtiltani, Indigo. Ez az egész egy félreértés volt. Mostantól tényleg keményen próbálkozni fogok, hogy ne mondjak olyat, amit nem… Nem tudta végigmondani a mondatot, mert a lány teste a mellkasához vágódott. Jake-et annyira váratlanul érte, hogy majdnem elvesztette az egyensúlyát. Indigo két kézzel átölelte a nyakát, hogy majdhogynem megfulladt. CATHERINE ANDERSON

215 INDIÁN ÉGBOLT

– Ó, Jake! Köszönöm. Egész nap olyan szomorú voltam Fogatlan miatt. Köszönöm! Jake egy pillanatig nem is tudta, mit kezdjen a kezével, mert nem akarta kizökkenteni a lányt. De egy nap csak egy fantáziának tudott ellenállni, és ez utóbbi sokkal jobban próbára tette az akaraterejét, mint a korábbi. Indigo, magától és készségesen a karja között… Jake arcát Indigo selymes hajába fúrta, hagyta, hogy az ösztönei vezessék és átölelte a lányt. Ez a fantáziálás, ahelyett, hogy Jake utálatosnak érezte volna magát közben, gyönyörűséges volt. De egyben rövid is. Néhány szívdobbanásnyi idő elmúltával érezte, hogy a lány megfeszül, ezért hagyta, hogy kicsit visszahúzódjon. Amikor meglátta a lány arcát, kis híján felnevetett, Indigo arckifejezése azt sugallta, egyáltalán nem érti, hogyan került ebbe a helyzetbe, de azt még kevésbé tudja, hogyan fog belőle kiszabadulni. Jake tartotta magát az elhatározásához, miszerint a lehető legengedékenyebb lesz Indigóval, és a dilemmát meg is oldotta azzal, hogy ő húzódott el először. Talán, egy napon, nemsokára, Indigo Jake karjába ugrik, és nem is akar majd onnan kiszabadulni. A férfi a kezébe fogta a lány állát és előrehajolva a szemébe nézett. – Menjünk, tegyünk rendet a konyhában, aztán menj és etesd meg azt az átkozott macskát, hogy ne tartsa egész éjjel ébren a szüleidet. Gyanúsan könnynek kinéző nedvesség csillogott Indigo szemében. Állán kis gödröcske keletkezett, majd remegni kezdett. Jake kíváncsi volt, vajon mit követett el már megint, de mielőtt még rákérdezhetett volna, Indigo suttogni kezdett: – Toppernek igaza volt. Nem is mondtad azokat a dolgokat Denvernek, igaz? Jake szívverése kihagyott, majd eszeveszetten kalimpálni kezdett a rémülettől. – Milyen dolgokat? A csillogó könnyek összegyűltek a hosszú szempillákon, majd végigfolytak a lány arcán. – Kedvesem, milyen dolgokat? – kérdezte újra Jake. Indigo a fejét rázta. – Nem fontos. Az is elég, ha tudom, hogy Toppernek igaza volt és nem mondtad azokat a dolgokat. Nem fogom azzal megtisztelni a hazugságot, hogy megismétlem. Jake a könnyekből kitalálta, hogy akármit is mondott Denver, azzal nagyon megbántotta Indigót. – Indigo, Shorty minden szót CATHERINE ANDERSON

216 INDIÁN ÉGBOLT

hallott, ami Denver és közöttem elhangzott ma reggel. Ha valamire kíváncsi vagy, csak kérdezd meg tőle. Vagy tőlem, ha megbízol bennem. Indigo letörölte a könnyeket az arcáról és újra a fejét rázta. – Nincs több kérdésem. Most nincs. Jake nem hagyhatta annyiban a dolgot, ha az könnyeket csalt egy büszke lány szemébe, aki egyébként sohasem sírt. – Mit mondott Denver, Indigo? Kérlek, mondd el. Indigo rémülten nézett vissza Jake-re és elvörösödött. Keze ökölbe szorult. Jake sóhajtott. – Kedvesem, ha ennyire nehéz elmondanod, akkor felejtsük el. De Indigo a fejét rázta. – Azt mondta, hogy ha megunsz, akkor… – Az ajkába harapott, hogy az egészen elfehéredett. – Azt mondta, hogy majd sokat kell… szórakoztatnom másokat, hogy a menyasszonypénzt, amit apámnak fizettél, visszakaphasd, és hogy majd sokszor meglátogat. – Indigo nagy levegőt vett, majd szipogva kifújta. – Jézusom! – Ez a szó úgy szakadt ki Jake torkából, mintha valaki gyomorszájon vágta volna. – Indigo, miért nem jöttél oda hozzám és mondtad ezt el nekem? Indigo nem vette le a szemét Jake-ről. – Azt hittem… – kezdte, aztán tanácstalanul felemelte a kezét. Jake próbálta lenyelni a torkában keletkezett gombócot. – Azt gondoltad, lehet, hogy igaz? Indigo egy darabig csak nézett Jake-re, majd végül bólintott. – Felmérgesítettelek? – kérdezte reszkető hangon. Jake sóhajtott. – Nem te, Indigo. Jake átkarolta a lány derekát, leszállt az ágyról és magával húzta Indigót. Szorosan magához ölelte, a kezébe fogta a haját és hátrahajtotta a fejét. Rekedt hangon ezt suttogta: – Két dolgot szeretnék most tisztázni veled. Szeretném, ha jól figyelnél és soha nem felejtenéd el őket. Rendben? Indigo előbb gyanakodva elgondolkodott, majd végül bólintott. – Az egyik az, hogy boldogan beleegyeztem, hogy megfizetem a menyasszonypénzt, mert tiszteletben akartam tartani apád CATHERINE ANDERSON

217 INDIÁN ÉGBOLT

szokásait. A pénz a legkevésbé sem érdekel. Nem gondoltam úgy, hogy megvásároltalak, most sem gondolom azt, és soha nem is fogom. Ez érthető? – Igen. – A másik dolog, amit megígérek, hogy csak a holttestemen keresztül juthat a közeledbe másik férfi. Nincs annyi pénz a világon, ami rávenne arra, hogy odaadjalak másnak. Azt szeretném, ha ez a gondolat még csak át sem futna a fejeden soha többé. Tudom, hogy megtörténik ilyesmi. Az is lehet, hogy gyakran történik meg. De veled nem fog megtörténni. Soha az életben. Megértetted? Indigo könnyek között bólintott. Jake a mellkasára vonta a lány arcát, egy darabig ringatta, és közben remegett a dühtől. – Ha valaha is bárki még egyszer ilyen undorító dolgot mondana neked, szeretném, ha azonnal megosztanád velem. Ugye megteszed? – Igen – válaszolt Indigo fojtott hangon. Jake lehunyta a szemét, és arra gondolt, vajon hogyan bírta Indigo magában tartani ezeket az aljas gyanúsítgatásokat ilyen sokáig. Megesküdött Denver Tompkinsnak, és ő mindig állja a szavát. Meg fogja nyúzni a férfit Indigo könnyei miatt, aztán kirúgja.

CATHERINE ANDERSON

218 INDIÁN ÉGBOLT

Tizenötödik fejezet Ígéretéhez

híven Jake igyekezett az Indigo szabadságának korlátozását elviselhetőbbé tenni. Másnap elment vadászni és két szarvassal tért vissza, hogy legyen friss hús az állatoknak. Majd ragaszkodott hozzá, hogy elmenjenek sétálni, annak ellenére, hogy már szinte bealkonyult és ömlött az eső. Ezt követően minden este elmentek sétálni, és Jake minduntalan bizonygatta, hogy nem olyan éhes, hogy ne bírná ki sötétedésig. Erőfeszítései nem maradtak hatástalanok. Bár Indigo még mindig bizonytalannak és nyugtalannak érezte magát, amikor Jakekel volt, de tudta, hogy a férfi mindent megtesz, csak hogy boldoggá tegye. Viszonzásképpen igyekezett palástolni, valójában mennyire boldogtalan. A tettetéstől azonban cseppet sem érezte jobban magát. Néhány óráig mindig eltartott, amíg reggelente kitakarította Amy néni házát. Sütnie nem kellett, mert az anyja hozzá volt szokva, hogy az egész családot táplálja, így hát mindig többet készített, és a felesleget hazaküldte Indigóval. Így aztán a lány minden reggel felkelt, Jake-kel elsétált a szülei házához, hogy megetesse az állatokat, miután visszatért, elvégezte a házimunkát, aztán a nap hátralévő részében az óra ketyegését hallgatta. A napirendben az egyetlen változatosságot az jelentette, amikor becipelte a kádat a konyhába, hogy ne este, Jake jelenlétében kelljen elvégeznie a tisztálkodást. A hosszú és unalmas napokkal ellentétben az estéi úgy elszaladtak, mint a versenylovak a cél felé. Úgy érezte, hogy a séta és a vacsora csak egy pillanatig tart, és máris ott fekszik a férfi mellett az ágyban, azzal a meggyőződéssel, hogy Jake aznap biztosan gyakorolni akarja házastársi jogait. Indigo szíve azonnal zakatolni kezdett, ha a férfinak akár csak egy izma is megrándult. CATHERINE ANDERSON

219 INDIÁN ÉGBOLT

Ha szorosan átölelte, csak feküdt izgatottan és félig betegen, várva, mikor válik a gyengéd érintése követelőzővé és mohóvá. Négy kellemetlen várakozásban eltöltött éjszaka után Indigo kezdte azt kívánni, bárcsak a férfi megtenné végre, és túl lehetne rajta. Bármi jobb annál, mint hogy csak fekszik mellette éjszakáról éjszakára, tudván, hogy a férfi vágyik rá, és arra vár, mikor tesz végre valamit. Amennyire tudta, felkészítette magát. Jake eddig még nem fedezte fel, hogy Indigo visszatette a követ a matrac alá, ezúttal a lábához, hogy ne vegye észre. Ugyan alig volt étvágya, de sikerült valahogy magába erőltetni legalább egy adag vörös húst naponta. Biztos volt abban, hogy ha szeretkeznek, egy alkalom elég lesz, hogy megfoganjon. Remélte, hogy Jake utána majd a fogadóba jár, hogy ott elégítse ki a vágyait, ahogy azt nyilvánvalóan sok más férfi is tette. Nem mintha rosszat akart volna Frannynek vagy May Bellenek. Házassága ötödik napján O'Grady atya még egyszer meggyóntatta Indigot és elmondott egy misét, mielőtt elhagyta volna a várost. A szolgálat és az ebéd után a pap bejelentette, hogy még másoktól is búcsút kell vennie és távozott. Ahogy elment, Indigo rögtön vizet tett fel a tűzhelyre és elkezdett segíteni anyjának az asztal leszedésében. – Ha menni akarsz, menj csak, majd én megcsinálom – ajánlotta fel Loretta. Indigo a fejét rázta. – Örülök, ha van valami tennivalóm, anya. A délutánok végtelennek tűnnek így, hogy csak üldögélek a házban. Loretta sóhajtott. – A házasság első néhány unalmas hónapja mindig megpróbáltatást jelent. Sosem fogom elfelejteni, hogyan éreztem magam, amikor apád végre befejezte a ház építését és elkezdett a bányában dolgozni. Úgy tűnt, megállt az egész világ. Indigo a mosogatóvizet habosította a tenyere között dörzsölgetve a szappant. Megpróbálta elképzelni az anyját, amint az óra ketyegését hallgatja. Amennyire csak vissza tudott emiékezni, mindig vidám forgószélként látta tevékenykedni az anyját. – Gondolom, majd idővel hozzászokom. Loretta sóhajtott. – Valószínűleg igen. Most, hogy így belegondolok, addigra már megvolt Chase és téged vártalak, szóval CATHERINE ANDERSON

220 INDIÁN ÉGBOLT

volt egy csomó minden, amire figyelni kellett, miközben hozzászoktam, hogy apád nincs itt. – Mondom, majd megszokom én is. Loretta megint sóhajtott, Indigo majdnem elmosolyodott. Amikor valamin gondolkozott, az anyja szinte dallamosan tudott sóhajtani, a sípoló hang ilyenkor szép lassan csendesedett el. – Valami nagyobb munkára van szükséged, például köthetnél vagy horgolhatnál. Indigo elvigyorodott. – Köthetnék egy tegezt a nyílvesszőimnek. Loretta felkacagott. – Vagy egy pulóvert a férjednek. Indigo maga elé képzelte Jake széles vállát. – Egy évig is kötném. Különben is, tudod, hogy mindig leszaladnak a szemek. Az első nagyobb szélben legombolyodna az egész. Loretta kuncogott. – Akkor inkább magadnak készíts valamit. – Isten ments! Inkább róla gömbölyödjön le, mint rólam. Éppen elég baj az nekem, hogy valahogy megfürödjek, mielőtt hazaér, és a nyomait eltüntessem. Loretta elpirult, és az elmosott edényeket kezdte szárazra törölni. Indigo szája kiszáradt. Már megint a kimondhatatlan tabu. – És mi lenne, ha varrnál? – kérdezte Loretta. – Kölcsönadom a varrógépemet. Mr. Hamsteadnél nagyon szép szöveteket lehet kapni. – De mit varrjak? Loretta egy darabig gondolkodott, majd láthatóan felvidult. – Hát ruhákat! Nemsokára egész ruhatárra lesz szükséged. Indigo keze megállt a levegőben. – Mihez? – Hát az új életedhez, Indigo. Nemsokára elmész innen. – Loretta kék szeméből fájdalom sugárzott. Szája reszkető mosolyra húzódott. – Te jó ég, hogy fogunk irigyelni mind, az összes nő Farkasok Földjén! Eljutsz majd mindenfelé és izgalmas dolgokat láthatsz. Ha majd hazajössz, csak úgy csüngünk majd a szavaidon. – Mintha örülnél, hogy elmegyek. Loretta pislogott. – Ne légy ilyen csacsi! Csak próbálom elfogadni a valóságot és felkészíteni magamat. Jake soha nem csinált titkot abból, hogy csak átutazóban van itt. Észre sem vesszük és máris tűkön ülve fogja várni, hogy továbbállhasson. Indigo lábai elgyengültek. CATHERINE ANDERSON

221 INDIÁN ÉGBOLT

– Ó, kedvesem – zümmögte Loretta ne nézz már olyan elkeseredetten. Imádni fogod az új életedet. Hiszen eddig is milyen jól bánt veled, nem igaz? – De igen. – Hát akkor… – Loretta a pultra rakott egy adag tányért. – Biztos vagyok benne, hogy ezután is mindig jó dolgod lesz mellette. Indigo elképzelni sem tudta, az anyja miért nem képes együtt érezni siralmas állapotával. Arra gondolt, talán az apja tilthatta meg neki, hogy a házasság ellen beszéljen. Loretta buzgón törölgetett a kendővel, maga elé tartotta az éppen száradó serpenyőt, és megnézte magát tükrében. – Jake rendes férfi, erős, jóképű, úgy tűnik, nem nehéz vele kijönni. Sok lány odáig lenne, ha férjhez mehetne hozzá. Indigo a mosogatóvízbe bámult. Reszkető ujjaival megfogott egy buborékot és kipukkasztotta. – Én nem vagyok egyike ezeknek a lányoknak, és ez a házasság tönkretette az életemet. Loretta egy újabb serpenyőt vett kezelésbe. – Ami megtörtént, megtörtént, Indigo. Hozd ki belőle a legjobbat. Itt az ideje, hogy elfelejtsd a gyermekkori álmaidat és szembenézz az élettel, nem azzal, amit elképzeltél, hanem azzal, ami van. Ne harcolj olyasvalami ellen, amit nem tudsz megváltoztatni. Csak fejfájást kapsz tőle. – Gondolod, hogy ez a házasság nem fog nekem fejfájást okozni? Úgy mondod, hogy ne harcoljak az ellen, amit nem tudok megváltoztatni, mintha éretlenül viselkednék. Hát hadd mondjak el neked valamit, anya. Régóta szembenéztem már azokkal a dolgokkal, amiket nem tudok megváltoztatni, és elfogadtam őket. Most arra biztatsz, legyek valaki, aki nem is vagyok. Loretta szomorúan fordult a lányához. – Akkor is meg kellene próbálnod felkészülni arra, hogy jó feleség légy. – Halálom napjáig próbálhatom, de akkor sem leszek olyan feleség, amilyet egy fehér ember kíván magának. – Indigo megragadta az anyja kezét. – Nézd meg a bőrömet. Loretta szorosan megmarkolta Indigo ujjait. – Gyönyörű a bőröd. Ha azért aggódsz, mert sötétebb a színe, mint a legtöbb nőnek, próbáld meg az arcodat citromos vízzel kidörzsölni. Úgy hallottam, az kifakítja a bámulást. Talán neked is használ. CATHERINE ANDERSON

222 INDIÁN ÉGBOLT

Indigo visszafordult a mosogatótálhoz. – Az enyém nem a napon sült le. – Szégyelled? – kérdezte Loretta. Indigo úgy érezte, mintha hasba vágták volna. – Büszke vagyok arra, ami vagyok, ezt te is tudod. – Akkor viselkedj aszerint – vágott vissza Loretta határozottan. – Légy az a gyönyörű lány, aki vagy, és ne rejtőzködj a foltos szarvasbőr ruhád és a mögé a borzalmas öreg kalap mögé. A bőrszoknyáid és -ruháid megfelelnek Farkasok Földjén, de ott nem lesznek elegendőek, ahol a hölgyek fodrokban és csipkében járnak. Rejtőzködik? Az anyja azt hiszi, rejtőzködik? Furcsa zavarodottságában Indigo igyekezett rendezni a gondolatait és megpróbált a beszélgetésre figyelni. Fodrok és csipkék? Akármilyen vadul is álmodozott a hegy mögötti világról, arra még sohasem gondolt, miféle ruhát lesz majd kénytelen viselni. Valahogy sikerült az edényekkel elkészülnie, közben végighallgatta, ahogy anyja a Harper's Bazaar lapjain látott szabásmintákról csacsog, és kivesézi, melyik szövet melyik mintához lenne a legmegfelelőbb. Indigo fejében hazafelé menet fűzők, alsószoknyák és citromok képe keveredett. Kimerülten rogyott térdre az ágy mellett, ahol elkezdte végigmondani az O'Grady atya által kiszabott penitenciát, a három rózsafüzért. Úgy gondolta, megérdemelte az adagot, és még egy kör üdvözléggyel ki akarta egészíteni. Néha O'Grady atya túlságosan elnéző volt. Indigo biztosra akart menni, hogy nem marad szennyfolt a lelkén. A hazugság halálos bűn, és az atya szerint a férjének mondott hazugság a lehető legrosszabbak közül való. Két óra elteltével Indigo a mellkasában érzett fájdalom helyett a térdében érzett új, szúró fájdalmat. A három rózsafüzér rengeteg imát jelentett, főleg, hogy állandóan elfelejtette, hol is tartott, és mindig újra kellett kezdenie. Ruhák. Fodrokba és csipkékbe bugyolált hölgyek. Citromos víz. Indigo torka elszorult, a szemébe könnyek szöktek. Bánta már, hogy hazudott Jake-nek, valóban bánta, és bizonyos volt benne, hogy örökre elkárhozik, ha nem végzi el a penitenciát. De végül is nem mindegy? Ha a pokolra kerül, az sem lehet rosszabb, mint amilyen büntetést az életében kapott. CATHERINE ANDERSON

223 INDIÁN ÉGBOLT

A rózsafüzér kicsúszott az ujjai közül, öklével az ágyneműbe túrt. A puhasága Lobo bundájára emlékeztette. Arcát a lepedőhöz szorítva sírni kezdett, ahogy eszébe jutottak azok az idők, amikor Lobo még mellette lépkedett, ha az erdőt járta, összegömbölyödött a matrac szélén. Úgy érezte, ezer kés vagdossa a testét. Heves vágyakozás töltötte el, nemcsak a farkas után, de minden más után is, amit az állat megtestesített. Elképzelte a fák árnyékát és szinte hallotta, ahogy a szél suttog neki. Hogyan is élhetne élete hátralévő részében bezárva? Hogyan fogja elviselni, ha hónapokig nem fogja hallani a szíve énekét, és nem érzi majd a bőrén a szellőt? Miért, ó, miért tette ezt vele az apja?! Minden ember közül ő értette meg legjobban rokonságát a vadonnal, és a bezártsággal szembeni ellenérzéseit. Miért adta egy fehér emberhez, aki soha nem lesz képes megérteni az érzéseit? Valami elemi késztetést érezve felállt. Jake arca elhomályosult. Utasításai, miszerint a házban kell maradni, értelmetlen suttogássá váltak. Csak az a vágy tűnt most valóságosnak, hogy körülöleljék mindazok a dolgok, amelyek ismerősek és kedvesek voltak számára. Csak még egyszer, utoljára…

Jake felnézett az aranymosó vályúból és meglátta O'Grady atyát közeledni. A pap reverendája sáros volt, gömbölyded arca ki volt pirulva a meredek emelkedő megmászásától. Mivel tudta, hogy egy, az atya fizikai állapotában lévő ember magától nem vetemedne ilyen kimerítő sétára, Jake első gondolata az volt, hogy valami szörnyűség történhetett. – Indigo jól van? Az atya levegő után kapkodva bólintott. – Rosszra fordult Farkasölő állapota? – Jake lehúzta a kesztyűket. – Senkinek sincs semmi baja, fiam, Jake, csak van valami fontos dolog, amit meg kell veled tárgyalnom. – A pap, egyik kezét a mellkasára szorítva, levegőért kapkodott. – Ma elmegyek, és szeretném, ha szánnál rám néhány pillanatot az idődből. Négyszemközt szeretnék veled beszélni, ha meg tudod oldani.

CATHERINE ANDERSON

224 INDIÁN ÉGBOLT

Jake a körülöttük elterülő erdőre mutatott. – Az egész hegy a rendelkezésünkre áll. Az atya még mindig levegő után kapkodva bólintott. – Csak ha lefelé vezetsz, fiam, és nem fölfelé. Jake egy kis tisztásra kísérte az atyát, ahová maga is gyakran visszavonult, hogy elköltse az ebédjét. Tudta, hogy az atya nagyothall, és ezt a helyet elég távolinak ítélte ahhoz, hogy némi magányt biztosítson. A pap hatalmas sóhajjal rogyott egy kidőlt rönkre, amelyen általában ő is üldögélni szokott. Jake, bár aggódott, hogy valami baj van, elhatározta, hogy nem kérdezősködik, míg az idősebb férfi vissza nem nyeri a lélegzetét. Végre megszólalt az atya. – Nem szokásom megtörni a titoktartást, ezt jól értsd meg, és soha nem fecsegném ki, amit valaki a gyónás alatt elmond nekem. Jake bólintott, és egyre jobban zavarba jött. A pap aggodalmasan nézett Jake-re. – A körülmények azonban úgy hozták, hogy beszélgetés közben a tudomásomra jutott néhány dolog, és bár alapjában véve ez a bizalommal való visszaélésnek minősül, mégis úgy érzem, nem tehetek másként. Farkasölő ágyhoz van kötve. A fia és Fürge elment. Senki más nincs aki megleckéztethetne. – Megleckéztethetne? A pap kidüllesztette a mellkasát és tüzes, kék szemével Jake-re nézett. – Remélem, elkerülhetjük a kellemetlenségeket, fiam, de ne hagyd, hogy a korom és a fehér gallér félrevezessen. Fiatal koromban elég jó bokszoló voltam. És ha feldühítesz, megmutatok néhány trükköt. Jake egyik szemöldöke felszaladt. – Atyám, azzal fenyegetőzik, hogy elagyabugyál? – Mit mondasz? Jake közelebb hajolt és még egyszer elüvöltötte: – Azzal fenyegetőzik, hogy elagyabugyál? A pap kicsit hátradőlt. – Nem fogsz megfélemlíteni azzal, hogy az arcomba dugod a képedet. Ha csak ökölharccal tudjuk elsimítani ezt az ügyet, akkor legyen. Isten nevében biztosan győzedelmeskedni fogok. Jake nem hitt a fülének. CATHERINE ANDERSON

225 INDIÁN ÉGBOLT

– Mégis, mit tettem? O'Grady atya hunyorított. – Ez az, amit szeretnék megtudni tőled. A kislány nagy gyötrelemmel jött hozzám, bizony! És én követelem, hogy vigyázz, mit teszel. Nem illik egy ilyen termetű férfihoz, hogy durván bánjon egy védtelen lánykával. Jake eltűnődött. Jó hangosan válaszolt: – Ezt én is így gondolom. Elárulná, hogy hogyan voltam durva? A pap előreszegezte az állát. – Amilyen hűséges a kislány, csak elpirult, de nem mondta meg. De biztos vagyok benne, hogy tudod, miről van szó. Hiszen végül is te vagy az oka, hogy bűnbe esett. Jake megdöbbent a kinyilatkoztatástól, hogy a felesége bűnbe esett. Úgy becsülte, nagyot bukhatott. – Tényleg azt mondta, hogy durva voltam vele? – Nem volt szükség rá. Már messziről megérzem a bajt, ennyi év után. Ha egy lányka, aki bevallása szerint egész életében összesen féltucatszor hazudott, azt mondja nekem, hogy már tizenhétszer hazudott a férjének mindössze öt nap alatt, akkor elkezdem feltenni a kérdéseimet. Jake felvonta a szemöldökét. – Tizenhétszer? Tizenhétszer hazudott nekem? Az annyi mint… – Naponta háromszor-négyszer – fejezte be a mondatot a pap. Jake növekvő riadalommal nézett a papra. – Kiszökött az erdőbe, mialatt én dolgoztam? Ha igen, jobb lesz, ha elárulja, atyám. Valami baja eshet. O'Grady atya nyaka mérgében elvörösödött. – Tényleg azt hiszed, hogy egy lány, aki egész életében összesen hatszor hazudott, nem engedelmeskedne neked? – A pap ír akcentusa egyre jobban előjött, ahogy felmérgesedett. – Elvakult, keményszívű férfi vagy, Jake Rand, ha nem veszed észre, milyen jószívű, kedves lányka ez. Méghogy kiszökött az erdőbe! Hm. Soha nem tenne ilyet! – De hát akkor mivel kapcsolatban hazudott nekem? – Pontosan ez az, ami miatt aggódom! – Azt látom, hogy aggódik, atyám, és most már én is. Most már tényleg mondja el, hová akar kilyukadni. – Rögtön elmondom. Csak hagyd, hogy a magam módján tegyem. Nem egy egyszerű dolog ez, értsd meg. Beszélgetésünk után a lány meggyónt. Itt most nagyon vékony mezsgyén járok. Minden szót CATHERINE ANDERSON

226 INDIÁN ÉGBOLT

alaposan meg kell fontolnom. Mielőtt folytatom, a szavadat kell adnod, hogy nem bünteted meg azért, amit elmondott nekem. Jake a nadrágjához csapta a kesztyűjét. – Hogy a pokolba ígérhetném meg? Attól függ, mit tett. – Engem nem az aggaszt, amit tett. És jobb, ha abbahagyod a csapkodást. Úgy nézel ki, mint aki alig várja, hogy hazamenjen és megint durva legyen. Ha megteszed, megnyúzlak, Jake Rand, isten a tanúm. Jake hitetlenkedve nevetett. – Az isten szerelmére, hát mit mondott magának? Soha nem bántalmaztam! – A szavadat adod, hogy nem bünteted meg? Jake a hajába túrt. – Csak akkor, ha maga meg a szavát adja, hogy nem tett olyasmit, ami miatt baja eshet. – Szavamat adom. – Akkor nem fogom megbüntetni. Az atya kiegyenesedett. – Igen, szóval… hol is tartottam? Jake sehogy sem bírt visszaemlékezni. Az atya felemelte a kezét. – Ja, igen. Ahogy említettem, könnyek között jött hozzám, és elmondta, hogy hazudott neked. A tizenhét nem kis szám, és komoly problémára utalt, úgyhogy kénytelen voltam rákérdezni a hazugságok természetére. Azt mondta, tizenhétszer mondta neked, hogy nem fél, pedig valójában félt. – Az atya szigorúan nézett Jake-re. – Tudni akarom, mit művelsz ezzel a szegény kis teremtéssel. Jake egy pillanatra úgy megrökönyödött, hogy csak állt és bámult. Aztán egyszer csak hátravetette a fejét és kitört belőle a nevetés. Amikor jókedve kicsit alábbhagyott, megszólalt: – Bevallotta? El sem tudom hinni! – A gyónását kihagyjuk ebből az egészből, rendben? És szeretnélek emlékeztetni, hogy semmi nevetnivaló nincs a dologban. Úgy megfélemlítetted a lányt, hogy még azt is fél bevallani, hogy fél! Mi olyan nevetséges ezen? Sötét a szíved, és én sohasem gondoltam volna. Először történik meg velem életemben, hogy ennyire melléfogtam egy ember jellemének a megítélésében. Jake leült a rönkre. – Atyám, higgadjon le, azt hiszem, mindent meg tudok magyarázni. – Akkor hát rajta. CATHERINE ANDERSON

227 INDIÁN ÉGBOLT

Jake elmosolyodott és a fejét csóválta. A pap szemébe nézett. – A körülmények miatt, és mivel ilyen hirtelen történt a házasságunk, eddig még nem gyakoroltam a házastársi jogaimat. – Mit mondasz? Jake ordítva megismételte, amit mondott. Aztán kissé összerezzent, azon gondolkodva, vajon meddig hallatszott el a hangja. Az még rendjén van, ha elmondja egy papnak, hogy még nem feküdt le a feleségével, de azt nem akarta, hogy az egész átkozott világ tudomást szerezzen erről. Kicsit halkabban hozzátette: – Indigo nem igazán ismer, és… vonakodik. Egy kis időt adok neki, hogy megnyugodjon, ha velem van. Az atya szippantott egyet. – Legalább ezért meg kell dicsérjelek. Talán mégis szorult beléd némi jóság. Jake átkarolta a térdét és kissé előrehajolt. Újra elnevette magát. – Hacsak nem értek valamit nagyon félre, atyám, Indigo akkor hazudott nekem a félelmével kapcsolatban, amikor azt hitte, hogy most – a papra nézett – közel vagyunk hozzá. Ugye érti, amit mondok? – Pap vagyok, nem idióta. Folytasd. – Nos hát, ilyenkor, amikor láttam, hogy azt gondolja, hogy én akkor most… hát, érti, mire gondolok… olyankor én is láttam rajta, hogy kényelmetlenül érzi magát, és vagy biztosítottam arról, hogy nem kell félnie, vagy megkérdeztem, hogy fél-e. Mindkét esetben túlságosan büszke volt ahhoz, hogy bevallja, fél, ezért inkább hazudott. Az atya ezen egy pillanatig morfondírozott. – Ez az igazság? Jake bólintott. – Tényleg úgy nézek ki, mint aki rosszul bánik egy nővel, atyám? O'Grady atya sóhajtott. – Nem, fiam, Jake, nem úgy nézel ki. Csak összezavarodtam. Tele voltam a bűntudattal, hogy ilyen csúnyán át tudtál verni és jóváhagytam a házasságot. – A pap fakó kék szemében szikra csillant. – Szóval így történt az egész. Már legalább százszor elmondtam Farkasölőnek, hogy a büszkesége fogja a vesztét okozni. Most tényleg megértheti, hogy a büszkeség hogyan vezet a bűnre. Itt az ékes példa. CATHERINE ANDERSON

228 INDIÁN ÉGBOLT

Jake hunyorított. – Atyám, ha úgy gondolja, Indigo ártalmatlan kis füllentései bűnök, akkor belőlem sohasem lesz katolikus. Az első gyónásom alatt lenyelné a fogait. A pap elmosolyodott. – Hát, tudod, fiam, minden a lelkiismereten múlik. Akinek sohasem mondták, hogy a gyilkosság rossz dolog, az ölhet, és mégis a mennyországba kerül. De Indigo, aki azt hiszi, hogy egy kis füllentés fekete hazugság, akár örökre elkárhozhat. – Ezt valóban így is gondolja, atyám? – Nem, úgy gondolom, Isten szélesre tárja majd a kapukat, amikor látja, hogy a kislány közeleg, de nem az számít, hogy én mit hiszek. Számára ez komoly dolog. – Látszott a szemén, hogy milyen szeretettel gondol a lányra. – A házasságotok napján elárulta, hogy egy hölgynek azt mondta a ronda ruhájára, hogy csinos. Beszélgetésünk alatt aggodalmát fejezte ki, hogy notórius hazudozó válhat belőle, ha így folytatja. – Az atya hunyorított. – Ezt csak azért mondom el neked, hogy lásd, mennyire a szívére veszi a lány a tízparancsolatot. Ő nem ismer olyat, hogy egy kis füllentés, érted? Az apja azt tanította neki, hogy minden szónak, amit kimond, a teljes igazságot kell fednie. Jake elmosolyodott, ahogy visszagondolt Elmira cifra öltözékére, és arra, ahogy Indigo megdicsérte. – Hazugságnak tartja, hogy megdicsérte a boltos ruháját? O'Grady atya az égre nézett. – Be kell vallanom, hogy a lányka csínytevései nemegyszer megmosolyogtattak már. Frissítően hatnak egy olyan öregember számára, aki fél életében az emberek valóban gonosz tetteit hallgatja. – A pap a távolba révedt és felkacagott. – Egyszer Mollyn ellovagolt egész Jacksonville-ig és félbeszakította a reggeli elmélkedésemet, hogy bevallja, megette a bátyja fél mentás cukorrúdját is, ahelyett, hogy hazavitte volna neki, ahogy meghagyták. A vegyesbolt tulajdonosa adta neki. – Jake összerázkódott. – Meg fog bocsátani, hogy ezt elmondtam, mert még kislány korában történt, és az egész család ezzel ugratja azóta is. Máig imádja a mentás cukorrudat. Jake furcsa szúrást érzett a mellkasában. Egy pillanatra megjelent előtte Indigo kék szeme, és visszaemlékezett az alkalmakra, amikor azt érezte, egészen a lelkébe lát. Nem is csoda. Semmi sötétség nem volt benne, ami zavarhatta volna a látást. CATHERINE ANDERSON

229 INDIÁN ÉGBOLT

– Áldott legyen a szíve, el sem hiszem, hogy számolta, hányszor füllent nekem. Az atya válla rázkódott a nevetéstől. – Tizenhétszer, egyszer pedig mulasztott. Kérdezted, de nem válaszolt. Ezt az egyet elengedtem neki. A pap rátenyerelt a térdére és nagy levegőt vett. – Nos, fiam, Jake, azt hiszem, tartozom neked egy bocsánatkéréssel. – Semmi szükség rá. Megértem, mi mindent gondolhatott. Ezentúl igyekszem többé nem megkérdezni, fél-e. – Jake újra elnevette magát, bár a pap szavai mélyen legbelül szívszaggatóan elszomorították. – Különben igencsak gyakran utazhatunk majd Jacksonville-be, hogy meggyónhasson. Az atya arcán elhalványult a mosoly, bölcs kék szemével élesen Jake-re nézett. – Eléggé megkedvelted a lányt, nem igaz? Jake egy pillanatra utánagondolt. Hogy megkedvelte-e? Néhány nappal korábban kiegyezett volna ezzel a szóval, de most nem tűnt elegendőnek. – Nagyon különleges ember – válaszolta. – Kezd nagyon fontossá válni a számomra. Az atya mosolygott és bólintott. Egy hosszú pillanattal később így szólt: – Tudod, Jake, sohasem gondoltam, hogy ilyenre ragadtatom magam, de annak ellenére, hogy metodista vagy, egészen tisztességes embernek talállak. Jake visszafojtott egy felháborodott nevetést. – Ezt a bókot szívesen viszonzom. Alkalmanként szinte megfeledkezem arról, hogy maga katolikus.

Amikor

aznap délután Jake elhagyta a bányát, elment a vegyesboltba, hátha van levele Sam Jonesnál. Ahogy majdnem egy hete minden délután, most sem jött semmi hír Jeremytől. Jake kezdett türelmetlen lenni. Ha az apja áll a Farkasölő bányájában történtek mögött, azt mindenáron ki kellett derítenie. Minél több idő telik el, annál nehezebb lesz Indigónak elmondania az igazságot. Ha így folytatódik, lehet, hogy a lány sosem bocsát meg neki. Mivel ilyen nagy becsben tartja az igazságot, hogyan is remélheti Jake, hogy a lány megértéssel fogadja, hogy minden, amit magáról mesélt, szemenszedett hazugság?

CATHERINE ANDERSON

230 INDIÁN ÉGBOLT

Amikor kifelé indult a boltból, észrevett egy doboz mentás cukorrudat és négyet rögtön a számlájára íratott. Szinte látta Indigót gyerekként, ahogy az épületek között bujkálva egy egész rudat elfogyaszt, aztán bűntudatot érez amiatt, amit tett. Mostantól annyi mentás cukorrudat ehet, amennyi csak belefér. Talán ha minden délután megeszik egy kis édességet, akkor az étvágya is megjön. Még mindig csak turkált az ennivalóban, és Jake kezdett aggódni, hogy sohasem fog rendesen enni. Amikor hazaérkezett, a ház vészjóslóan üresen állt, a hálószobában az ágyon megtalálta Indigo rózsafüzérét, körülötte a lepedő gyűrött volt és nedves. Maga elé képzelte, ahogy ott térdepel és a penitenciát mondogatja. A nedvesség bizonyára a könnyeitől lehet. Ha nem találta volna meg a rózsafüzért, Jake talán kétségbeesett volna, hogy valaki elrabolta Indigót a házból. De a jelek, amelyek szerint Indigo sírt, másra engedtek következtetni. Sokkal valószínűbb, hogy szomorú volt és elment valahová, hogy jól kisírja magát. Eszébe jutott Farkasölő szénapadlása, és átment, hogy megnézze, Indigo ott van-e. De nem volt ott. Ezután bekopogott Farkasölőék hátsó ajtaján. Náluk sem járt látogatóban. Jake Farkasölőék udvarában álldogált és az erdő felé bámult. Akármennyire is nehezére esett, hogy elhiggye, a lány megszegte a parancsát, az volt az érzése, hogy elkószált. Ha pedig így van, Jake csak remélni tudta – a lány érdekében –, hogy jó oka volt rá.

CATHERINE ANDERSON

231 INDIÁN ÉGBOLT

Tizenhatodik fejezet Jake-et

megérzése Lobo sírjához vezette. Amikor kilépett a tisztásra, meglátta, hogy Indigo a sírhant mellett kuporog, a karjával átöleli a bokáját, és fejét a térdéhez szorítja. Messziről is látszott, hogy zokog. Bár megtiltotta, hogy a lány belépjen az erdőbe, mégsem tudott rá haragudni. Egy darabig a fák között álldogált és figyelte. Az elmúlt néhány, napban riasztóan lefogyott. Szarvasbőr ruhája csak lógott rajta. Jake egy fenyőfának dőlt. Naponta három hazugság, öt napon át? Ez azt jelenti, hogy ugyanennyiszer félt tőle. Ez Jake megítélése szerint nem tűnt valami jó átlagnak, és az is bántotta, hogy mindennek ő az oka. A félelem, még ha jogos is, nem vidám dolog. Jake elbizonytalanodott, hogy hogyan is kellene kezelnie ezt a dolgot, de lassan elindult a fáktól a lány felé. Ahogy közeledett, a sírás hangja szíven ütötte. Amikor Jake megérintette Indigo vállát, az felugrott és inge ujjával törölgetni kezdte arcáról a könnyeket, próbálva elhitetni, hogy nem is sírt. Jake nem volt képes megszidni. Ehelyett leült vele a sírhoz és magához húzta. Indigo egy pillanatig ellenállt, de aztán hagyta, hogy új könnyek törjenek elő belőle, és átölelte Jake nyakát. A férfi maga is közel állt a síráshoz, viszonozta az ölelést, aztán ringatni kezdte a lányt. Végül így szólt: – Kedvesem, mi a baj? – Jake félt rákérdezni, hogy azért szomorú-e, mert hazudott neki. Most egy bizalmasra van szüksége, és nem teheti meg, hogy lerombolja az O'Grady atyába vetett bizalmát. – Elmondanád, mi bánt? Indigo szorosabbra ölelte Jake nyakát. – Ó, Jake, minden. Lobo elment, és én olyan magányos vagyok! Attól félek, mindig az maradok. Nem szeretnéd, hogy a bányában dolgozzak, és most, CATHERINE ANDERSON

232 INDIÁN ÉGBOLT

hogy a férjem vagy, jogod van megtiltani. Az sem tetszik, hogy Fogatlant etetem. Semmi sem lesz már olyan, mint rég. Ezeket a dolgokat már megvitatták, Jake mindent megtett, hogy megnyugtassa a lányt. – Dehogynem, majd meglátod. – Nem. Jake arcát a lány hajához simította. Valahogy az volt az érzése, hogy más is lehet amögött, amit Indigo elmondott. – Mitől kezdtél el sírni, elmondanád? – Anya miatt. Jake nem tudta palástolni a meglepettségét. – Anyád miatt? – Igen. Azt akarja, hogy varrjak olyan ruhákat, amilyeneket a fehér nők hordanak, hogy amikor elmegyünk, legyen mit felvennem. Jake végigsimított a lány felcsavart hajfonatán. – De kedvesem, emiatt igazán nem kell sírnod. Gyönyörű leszel a csinos ruhákban. A zokogás újra előtört. – Nemsokára el kell mennünk. El kell hagynom Farkasok Földjét, és minden megváltozik. Soha többé nem látom a hegyeimet. Soha többé nem hallom a dalaimat a szélben. Ha vissza is jövünk látogatóba, az már nem lesz olyan, mint volt. Soha. Az állatok elfelejtenek és a varázslat elvész. Jake behunyta a szemét, ő Indigo összes fájdalmának a forrása, és mégis úgy kapaszkodik belé, mintha egy szakadék szélén egyensúlyoznának és ő lenne a horgony. Eszébe ötlött, hogy talán jobb lett volna, ha soha nem veszi feleségül. Lehet, hogy kevesebbet szenvedett volna, ha csak a pletykákat kell elviselnie. De mit tett a lánnyal? A vadak ilyenek. Ők választanak. Indigónak nem adatott meg a választás lehetősége. Most pedig csapdába került. A lánynak igaza van, gondolta Jake: nemsokára tényleg el kell menniük. Ha vissza is hozná ide látogatóba, már semmi sem lenne ugyanolyan. Fogatlant valószínűleg utolérné a végzete egy acélfogú csapdában. A szarvasok nem jönnének többé. Amikor visszatérnének, utálná Jake-et, amiért mindent ellopott tőle. Jake gondolatai Portland felé szálltak. Nemcsak az a baj, hogy Indigo ide tartozik Farkasok Földjére, de neki sem lenne miből élnie, ha itt maradna, őrület… Miket nem gondolok, futott át Jake agyán. Nem dönthet úgy, hogy itt marad. A megélhetése, a családja, az otthona, minden ami ő, ott van a hegyeken túl. Bolond lenne, ha CATHERINE ANDERSON

233 INDIÁN ÉGBOLT

egy nyomorúságos, háromszobás kis házba telepedne meg egy életre. De mégis: hogyan is gondolhatná, hogy Indigo boldog lenne az ő világában? Megpróbálta elképzelni a kifinomult barátai társaságában, akik minden második lélegzetvételükkel valami kegyes hazugságot mondanak, és sokkal inkább a kapzsiságuk köti őket Jake-hez, mint a baráti hűségük, Indigo soha nem tudna beilleszkedni, hacsak meg nem változik. Jake elképzelte őt anyagiasnak és keménynek, mint amilyen a többi nő, akit ismert. Olyan végtelenül értékes volt Indigo így, ahogy volt, a világszemléletével, az életmódjával. Ha elviszi innen, ritka ártatlansága, amely olyannyira a része volt, elveszik. Elmehetne Farkasölőhöz, hogy megbeszélje vele a házasságtól való elállás lehetőségét. Hiszen még nem hálták el a házasságukat. Jake a lány hátát simogatta, a teste magába szívta a reszketést, és az övé is remegni kezdett. Indigo még így, könnyek között is azt az érzést keltette benne, mintha a bensőjét a nap sugarai melengetnék. Ha eláll a házasságtól, soha többé nem lesz joga a karjában tartani a lányt. Erre gondolva kirázta a hideg. Ahogy arcát nyakához nyomta, ahogy átölelte, az közelebb vitte a mennyországhoz, mint bármi más, amit valaha is elképzelt. Indigo minden szipogása szinte belehasított Jake-be. Mintha egy nagy kővel mellbe dobták volna, úgy érte a felismerés: vadul, őrülten szerelmes ebbe a lányba. Tiszta őrület, nevetséges az egész… Jake gondolatai szilánkokra törtek, és az érzései vették át az irányítást. Istenem, mennyire szüksége van erre a lányra! Azt nem tudta meghatározni, pontosan mit is akar tőle. A szexnél sokkal többet, az biztos. Ezen a területen eddig amúgy sem túl ígéretesek a kilátások. Nem, másra volt szüksége… De mire is? Jake nem tudta megnevezni. Csak azt tudta, hogy a lány betölti az ürességet. Mielőtt Portlandből eljött, azt kérdezte magától, mi az értelme az egésznek. Most nem érzett ilyesmit. Indigo valahogy értelmet adott mindennek és azt érezte, tartozik valakihez. Jake megpróbálta elképzelni, hogy lemond róla, de nem sikerült. Ha egyszer az ember belekóstol a napsütésbe, hogyan is elégedne meg újra a sötét valósággal? Jake kissé elmosolyodott. Sötét valóság. CATHERINE ANDERSON

234 INDIÁN ÉGBOLT

Indigo épp az ellenkezője volt: a holdsugáron járó lány, aki a szélben zenét hall, az állatokkal beszél és belenéz a dolgokba, ahelyett, hogy rájuk nézne. Különös lány. Az idő nagy részében Jake nem értette meg. Néha azt gondolta, a lány őrült. Ó, de micsoda édes őrület ez! Nem fogja feladni. Nem lenne rá képes. Valahogyan működőképessé kell tennie ezt a házasságot. Farkasölő hangját hallotta magában. Óvatosan válaszd meg az utadat, hogy ő is melletted járhasson. Neked jó szíved van. Csak hallgass a dalra, amit énekel, rendben? Ott fogod megtalálni a választ a kérdéseidre. Jake még abban sem volt biztos, hogy van-e benne dal, de egy dolgot tudott. Indigo világa itt volt, és valahogyan továbbra is meg kell őriznie a számára.

Egyik kezét a lány hajára tette és hallgatta a szelet, hátha meghallja a lány dalait benne. Ugyan csak a fák susogását hallotta, elfogadta, hogy Indigo valami többet hall, valami gyönyörű dolgot, ami a lelkét táplálja. Jake lehajtotta a fejét, hogy a fülébe suttoghasson. – Boldog lennél, ha megígérném, hogy soha nem kell innen elmenned? A lány elcsendesedett a karjában. – Micsoda? – kérdezte Indigo tompán. – Soha nem kényszerítelek, hogy elhagyd ezt a helyet – ismételte meg Jake. A lány kicsit hátradőlt, könnyáztatta arcával Jake felé fordult. – Úgy érted, itt maradsz Farkasok Földjén? Jake nyelt egyet, és arra gondolt, hogy vajon elvesztette-e az eszét, hogy ilyen vad ígéretet tesz. – Néha el kell majd mennem. – És engem itt hagysz? Indigo hangja olyan reményteljes volt, hogy Jake gyomra összeszorult. – Igen, itt, Farkasok Földjén, a szüléidnél. Így soha nem kell elhagynod a hegyeidet, jó lesz? A lány csuklott egyet. – De hiszen házasok vagyunk! – Igen, hát sok házasember él időnként távol egymástól.

CATHERINE ANDERSON

235 INDIÁN ÉGBOLT

Igyekszem olyan rövid időre elmenni, amennyire csak lehetséges. Lehet, hogy nem lesz könnyű, de valahogy majd megoldjuk. Az életed nagyjából úgy folytatódhat, ahogy eddig. Indigo nagy lélegzetet vett. – Ó, Jake, apám csalódna bennem. Az én helyem melletted van. – Beszélek majd apáddal. Meg fogja érteni. És különben is, ez a mi házasságunk, nem az övé. Mindent úgy tehetünk, ahogy nekünk tetszik. Indigo felemelte a fejét és teljesen Jake felé fordult. Szempilláin könnycseppek csillogtak. Jake szíve dagadozott az örömtől, ahogy a kedves arcot nézte. Ez hiányzott úgy Emilyvel való kapcsolatából: a hirtelen váltások a fájdalomból az örömbe, az az érzés, hogy vagy teljesen üres, vagy annyira tele van, hogy mindjárt szétpukkan. – Nos, Mrs. Rand? Megkötjük az üzletet? A lány olyan hitetlenkedve nézett, hogy Jake elmosolyodott. – Ezt komolyan gondolod? Sohasem fogsz arra kényszeríteni, hogy elmenjek innen? Jake már nem tudott ellenállni, és lehajolva megcsókolta a könnyes arcot, megízlelve a meleg, sós nedvességet. – Soha-soha, megígérem. Ki tudja? Talán majd idővel te magad akarsz néha elkísérni egy-egy rövidebb útra. Lehet, hogy élveznéd is az új helyeket, ha tudod, hogy nemsokára hazatérhetsz. Indigo kétkedve bólintott. – Lehet. – Láthatnék egy mosolyt? Nem kell elhomályosítania a napfényt. Egy icike-picike elég lesz. Indigo hozzábújt és még szorosabban ölelte a nyakát. Ha a lány mosolyog, márpedig Jake gyanította, hogy igen, akkor ennek látványától most bizony megfosztották. – Ó, Jake! Farkasok Földje, örökre? Én… Te vagy a legjobb férj, aki valaha csak létezett! Egy ilyen felkiáltásért Jake szíves-örömest lemondott arról, hogy mosolyogni lássa a feleségét. – A legjobb? – Jake nem volt büszke ember, de ezt a dicséretet mindenáron még egyszer hallani akarta. – Ó, igen, a legeslegjobb! Újra átölelte a lányt, egyik kezével a bordáin túlnyúlva a bőringen keresztül a lány mellének puha oldalához ért. Indigo nem CATHERINE ANDERSON

236 INDIÁN ÉGBOLT

merevedett meg és nem húzódott el. Jake sütkérezett a felismerésben, és elbódította a lány bőrének illata. – Te pedig a legjobb feleség vagy, aki valaha is létezett – suttogta. – Álmaim valóra váltója vagy, Indigo. – Még nem. De az leszek – ígérte meg alig hallható hangon. – A legjobb feleség leszek, akit valaha láttál. Megígérem. Takarítok, súrolok és sütök. Így lesz! Ha hazajössz az utazásokból, a padlót borotválkozótükörnek használhatod majd. Jake kuncogott. – Olyan fényes lesz? – Valójában Jake nem akart mást, csak ruhátlanul a karjában tartani Indigót. De majd idővel arra is sor kerül. – Majd meglátjuk. Ha a bányában dolgozol, lehet, hogy valakit fel kell majd vennünk a ház takarítására. Jake érezte, ahogy Indigo elcsendesedik. Egy pillanattal később megszólalt: – Valóban az a szándékod, hogy visszaengedsz a bányába dolgozni? Jake bensője erre a kérdésre összeugrott. De ebben a pillanatban éppen elég volt a lány érzéseivel megküzdenie. A sajátjaival majd ráér később foglalkozni. – Mondtam neked, hogy igen. Írásban szeretnéd? A lány a fejét rázta. – Nem engedheted meg magadnak, hogy felvegyél valakit takarítani. Képes vagyok a bányában dolgozni és a háztartást is vezetni. Majd meglátod. Jake biztos volt benne, hogy meg is próbálja a lány. Egy nap majd rájön, hogy a férfi sokkal többet nyújthat neki, mint ahogy Indigo gondolja. Jake nem sietett elengedni a lányt, egy darabig még a karjában tartotta. Amikor végül izegni-mozogni kezdett, a férfi elmosolyodott és elengedte, biztos volt benne, hogy ha rajta múlik, további, ennél sokkal gyümölcsözőbb öleléseket osztanak majd még meg egymással. – Mi lenne, ha hazamennénk? – Jake felemelte az öléből a lányt. – Van egy kis meglepetésem a számodra, ha hazaérünk. Indigo riadtan nézett körbe a réten, majd csillogó szemmel Jakere bámult. – Egy nagy verés? Jake követte a lány tekintetét és eszébe jutott hogy nem is szabadna itt kinn tartózkodnia. Egy pillanatra azt hitte, Indigo viccel vele a veréssel kapcsolatban, de amikor az arcára nézett, azonnal CATHERINE ANDERSON

237 INDIÁN ÉGBOLT

látta, hogy nem tréfál. Zavarta, hogy a lány szerint büntetésképpen akár veréshez is folyamodna, de az még jobban idegesítette, hogy azt hiszi, Jake mosolyogva hazacsalja valamilyen meglepetés ígéretével, csak azért, hogy aztán jól elverje. Ennyire kevéssé bízik meg benne? A felismerés megrendítette. A legjobb férj a világon, ez lenne ő? – Mérges vagy? Jake elkapta a tekintetét. Nem akarta megijeszteni Indigót, de azt sem akarta, hogy a lány azt higgye, akkor jöhet az erdőbe, amikor csak akar. – Akármilyen mérges is vagyok, soha nem ütnélek meg – mondta gyengéden. – Annak, hogy idejöttél, volt valami jó oka? Indigo hosszú ideig nem válaszolt. Végül a fejét rázva szólalt meg: – Nem volt. – A szeme elsötétült, ahogy felnézett Jake-re. – Csak azt éreztem, hogy ide kell jönnöm, és idejöttem. Gondolom, most nagyon rossz feleségnek tartasz. Jake torka elszorult. Vajon a lány tényleg így látja a helyzetet? Nem lenne joga a saját igényeihez és szükségleteihez? Jake átkozottul jól tudta, hogy nem valami furcsa szeszély hozta ide a lányt. Hiszen a könnyei áztatták a lepedőt. Vajon azt képzelte a házasságról, hogy a férj mindenható, és ha a felesége ellent mer mondani neki, akkor akár meg is ütheti? Amennyit Jake a lány szüleinek a kapcsolatából látott, nem értette, hogyan juthatott Indigo erre a következtetésre. – Mit gondolsz, mit kellene tennem, amiért nem fogadtál szót, Indigo? – kérdezte gyengéden Jake. A szája sarkában mosoly játszott. – Elvehetnéd a szabadságomat. De ezt már megtetted. – Apád mit tenne? Indigo meglepődött a kérdésre. – Apám? – Igen, apád. Elnáspángolna? Indigo elgondolkodott. – N-nem tudom. Soha nem szegültem még ellene. Jake figyelmesen nézte a lány arcát. – Tehát soha nem vert meg? Indigo tágra nyitotta a szemét. – Az apám? Nem, soha. Úgy látszott, Farkasölő a lány egyetlen viszonyítási pontja. Ha ő soha nem verte még meg a lányát, vajon miből gondolja, hogy a férje CATHERINE ANDERSON

238 INDIÁN ÉGBOLT

megteszi? Jake úgy érezte, nem szeretné megtudni a választ erre a kérdésre. Indigóról alkotott képét lassan, darabról darabra kezdte összerakni. Jake tudta, még nagyon messze van attól, hogy teljesen megértse, de a kép napról napra tisztább lett. Amit az utóbbi percekben megtudott, abba a szíve is belefájdult. – Mire gondoltál, amikor elhatároztad, hogy kijössz ide? – Arra, ahogy a szél a fák lombjába kap, meg arra, hogy milyen érzés itt lenni. – A hangja itt elakadt. – Arra gondoltam, hogy el kell hagynom Farkasok Földjét és még egyszer, utoljára ki akartam menni az erdőmbe. – Tehát szomorú voltál. – Igen, nagyon szomorú. – És nagyon erős késztetést éreztél, hogy még egyszer, utoljára idejöjjél, igaz? – Igen. – Ezt meg tudom érteni. – A nagyobb hatás kedvéért itt szünetet tartott. – Most, hogy tudod, hogy nem kell innen elmenned, többé nem is kell a búcsúzkodással foglalkoznod. Igaz? – De ezt akkor még nem tudtam, amikor idejöttem. Jake a kezébe fogta a lány állát és megemelte a fejét. – Megígéred, hogy többet nem jössz az erdőbe, míg azt nem mondom neked, hogy biztonságos? – Igen. Jake Indigo arcát figyelte. – Komoly bajod eshet idekinn, és én nem szeretném, ha bármi is történne veled. Érted? – Igen. Jake elengedte a lányt és felállt. – Akkor gyere, menjünk haza, hogy megkaphassad a meglepetésedet. Indigo, még mindig bizonytalanul, szintén felállt. – Úgy érted, tényleg vár valami meglepetés? De mi az? Jake-nek az volt a gyanúja, hogy Indigo élete a következő néhány hónapban tele lesz meglepetéssel. Átkarolta a vállát és sétálva elindultak. – Valami, ami majdnem olyan édes, mint te vagy.

Indigo azt mondta, nem eheti meg a mentás cukorrudat, amíg el nem készítette a vacsorát és el nem mondta a penitenciát. Jake CATHERINE ANDERSON

239 INDIÁN ÉGBOLT

remélte, hogy az édesség talán majd meghozza az étvágyát, de olyan meggyőződéssel állította, hogy nem élvezheti a kényeztetést, amíg nem végzett a dolgával, hogy Jake inkább nem is ragaszkodott hozzá. – Ellenkezik a hiteddel, hogy azelőtt kényeztesd magad, hogy elmondanád a penitenciát? – kérdezte Jake. Indigo elfordult a tűzhelytől és elgondolkozva nézett a férfira. – Nem, csak nem tűnik megfelelő viselkedésnek, hogy örüljek, amikor szomorúságot kellene éreznem. Még egy egész rózsafüzért és egy kör üdvözlégyet is el kell mondanom. Jake hátradőlt a székében, kávéscsészéjét a szája előtt tartva. – Hát hány rózsafüzért szabott ki neked az atya, az isten szerelmére? – Hármat. Jake majdnem megfulladt a korty kávétől. – Hármat? Ez elég súlyosnak tűnik. Hiszen öt napja voltál gyónni. – Jake alig bírta megállni, hogy meg ne kérdezze, vajon ezt a sok penitenciát azokért a vacak kis füllentésekért kapta-e, de nem vitte rá a lélek. Csak ennyit mondott: – Valami nagyon súlyos dolgot követhettél el. Indigo arca bájosan elpirult. – Igen. Jake figyelte, ahogy a lány megfordítja a húst és egy fedőt rak a serpenyőre. De aztán a kíváncsiság győzedelmeskedett rajta. – De hát mi az ördögöt tettél? Kiraboltál egy bankot? Indigo az ajkába harapott. A pír az arcán lassan vörössé sötétedett, a bűntudat jeleként. – Hazudtam. – Ennyi az egész? Indigo felháborodottan bámult Jake-re. – Többször is. A többnél is többször. Rengetegszer. A hazugság nagyon rossz dolog. Jake újra kortyolt egyet a kávéból. Pontosan tudta, hogy ha tovább erőlteti a dolgot, a lány elmondja azt is, mit hazudott, és kinek. Ennyire azonban nem akarta kipellengérezni. – Jobb, ha vigyázol, nehogy rászokj. Indigo újra a tűzhelyen piruló hús felé fordult. – Igen. Mindenképpen meg kell próbálnom többé nem hazudni. Jake kissé elmosolyodott. Indigo aligha találta ki, hogy ehhez a közös erőfeszítésükre lesz szükség. CATHERINE ANDERSON

240 INDIÁN ÉGBOLT

Aznap éjjel, amikor Jake Indigo mellé feküdt az ágyban, megérezte, hogy a lány nem olyan feszült, mint eddig. Bebújt a takaró alá a sötétben, és eszébe jutott az ígérete, miszerint soha nem kényszeríti arra, hogy elhagyja Farkasok Földjét. Isten segítségével meg kell találnia a módját, hogy meg is tartsa ezt az ígéretét. Hűvös szellő áradt be a nyitott ablakon. Jake az oldalára fordult, egyáltalán nem csodálkozva, hogy Indigo még ébren van és a holdvilágos sötétségbe bámul, megrendült tekintettel. Jake, a közöttük bimbózó törékeny barátság újra megtalált érzésére alapozva megérintette a lány arcát és megkérdezte: – Mondd csak, miért szereted nyitva hagyni az ablakot éjszakánként? Indigo az álláig felhúzta a takarókat és nyugtalannak tűnt. – Félek elmondani, mert attól tartok, kinevetsz. Jake már régen kitalálta, hogy Lobónak hagyja nyitva az ablakot. Nézte a lány gondterhelt arcát, azt kívánva, bárcsak bízna benne annyira, hogy elmondja a titkát. – Nem foglak kinevetni. Megígérem. Indigo szemei ezüstösen csillogtak a holdfényben, ahogy Jake felé fordult. – Tudom, hogy butaság, de nem tudok szabadulni az érzéstől, hogy Lobo ott lehet kinn valahol – vallotta be végül fojtott hangon. – Ha keres, nem akarom, hogy ki legyen zárva és azt higgye, megfeledkeztem róla. Jake a legkevésbé sem akarta kinevetni. Egyik kezét a lány válla alá csúsztatta és magához húzta a fejét. A haját simogatva kibámult a sötétbe és hallgatta a szél zúgását. A Günter-tanyán Indigo elmesélte neki, hogy a komancsok hite szerint a farkasok lelke a haláluk után is itt időzik. Azon gondolkodott, vajon miért habozik kimondani, hogy erre gondol. – Szerintem Lobo tudja, mennyire szeretted – suttogta Jake érdes hangján. – És hogy még mindig mennyire szereted. Indigo, Jake hangszínéből és abból, ahogy tartotta, megértette, hogy együtt érez vele. Tudta, hogy a legtöbb fehér férfi kinevetné. Egy másodpercig azon volt, hogy elmondja a teljes igazságot, azaz, hogy Lobo még él, ha nem is húsban, de lélekben igen. Az életben azonban azt tapasztalta, jobb, ha tartja a száját. A mai éjszakáig Indigo sosem tudta, hova is tegye a kezét, amikor Jake így átölelte. Tenyerét most a férfi mellkasán nyugtatta. Durva, CATHERINE ANDERSON

241 INDIÁN ÉGBOLT

rugalmas szőrszálak csiklandozták az ujja hegyét, és csuklója alatt érezte Jake egyenletes szívverését. Bár még mindig félt, hogy a hitvesi kötelességének a gyakorlására kényszerítik majd, azért lehunyta a szemét és az ölelésben némi nyugalomra lelt. Jake testének melege körbevette. A szája mosolyra húzódott, ahogy elszenderedett.

Másnap reggel Jake már félúton volt a bányába, amikor egyszer csak megállt. Nem tudta kiverni a fejéből, milyen elveszettnek tűnt Indigo előző este Lobo sírjánál. Hirtelen felidéződött benne egy emlék, a szemét becsukta. Ó, hogy milyen egy ostoba fajankó! Mióta meghalt a farkas, egyszer sem jutott eszébe, hogy Lobónak kölykei is vannak. Jake szíve nagyot dobbant, ahogy sarkon fordult és visszafelé indult a hegyről. Nagyon remélte, hogy Gretel gazdái még nem adták el a Lobóra hasonlító kölyköt, vagy, ami még rosszabb lenne, nem lőtték le. Tökéletes megoldásnak tűnt. Jake legszívesebben fenéken billentette volna magát, hogy ez nem jutott hamarabb az eszébe. Amikor Jake bekopogott Farkasölőék ajtaján és elmondta Lorettának, mit tervez, az asszony helyeselte az ötletet, és rögtön elmagyarázta, hogyan talál el Mr. Morgan farmjához. Jake a nyakába vette a lábát, hogy mielőbb odaérjen, de csak azt tudta meg, hogy egy Christian nevű farmer már magához vette a kölyköt. Jake-et azonban nem lehetett ilyen könnyedén legyőzni, úgyhogy elmagyaráztatta magának az utat Christianékhoz. Deke Christian, egy magas, madárijesztő termetű, ezüstös borostájú, kiugró állú férfi, a fejét vakarva ejnye-bejnyézett, amikor Jake elmagyarázta neki, miért jött. Pofazacskójában összegyűjtött egy adag bagót és így szólt: – Látom, nagyon kéne magának az a kis dög. A helyzet az, hogy három napja a gyerekeimnek adtam. Máris nagyon megkedvelték. Hallott már egyszerre hét gyereket sírni? Jake-nek semmi kedve sem volt hét gyerek szívét összetörni. – Vajon nem lennének ugyanilyen boldogok egy másik kölyökkel? Christian szürke szemében a töprengés jelei látszottak. – Meglehet. A gyerekek elég szeszélyesek tudnak lenni. És persze CATHERINE ANDERSON

242 INDIÁN ÉGBOLT

farkas-kölyökhöz sem könnyű hozzájutni. Az apukája messzi északról jött, tudja. Százötven kilométeren belül nem talál hozzá hasonlót. Jake megérezte az üzlet lehetőségét a levegőben. – A gyerekeknek valószínűleg mindegy, milyen fajta a kölyök. Christian újra a fejét vakarta. – Az attól függ, gondolom. Jake a zsebébe nyúlt. – Kész vagyok az üzletet úgy nyélbe ütni, hogy magának megérje. Maga ingyen kapta azt a kölyköt. Kártérítésként mit szólna ötven dollárhoz? Christian nem tűnt meggyőzöttnek. Jake hunyorított. – Rendben, százig elmegyek. Mindegyik gyereknek vehet belőle egy zsák édességet, hogy a csapást kiheverjék, szerezhet egy másik kutyakölyköt és még mindig marad egy rakás pénze, amivel magát vigasztalhatja. Azt ugye elismeri, hogy ez nagyon is szép kis summa ezért az értéktelen korcsért? Deke elmosolyodott. – Háromszor ennyi, és a farkas a magáé. Jake felnevetett. – Micsoda, háromszáz dollár? – Elég tisztességesnek hangzik egy olyan kis kölyökért, akiből csak egy van, és maga pont azt akarja. Jake kivette a kezét a zsebéből. – Nincs a földön még egy kutya, amelyért ennyit adnának. – Gondolom, olcsóbban is tud szerezni, ha elmegy Yukonba. De az bizony elég messze van. Jake a fejét rázta, és elindult a keréknyomos kocsiúton. Nincs az az isten, hogy ennyi pénzt fizessen egy kutyáért. Már félúton volt a farmer kapuja felé, amikor hirtelen megállt. Az a háromszáz dollár sosem hiányozna neki. Még a pénzt sajnálja, amikor Indigo boldogságáról van szó? A pokolba is, azt a háromszáz dollárt úgy elköltheti, mintha egyet költene el. Mindkét ár nevetséges. Visszacammogott a hegyre. – Megkapja az árát – mondta Christiannak. – Háromszázat fizetek magának. – Jake előhúzta a pénztárcáját, leszámolta a bankókat, majd átnyújtotta a farmernek. – Hol van? Christian vigyora elővarázsolt egy csomó kiálló fogat. – A szénáscsűrbe raktam.

CATHERINE ANDERSON

243 INDIÁN ÉGBOLT

A farmer ment elöl, Jake a nyomában. A kölyköt egy boxba zárták. Lejjebb, a középső folyosón egy vékonyka fiú üldögélt egy szénabálán, épp lószerszámot olajozott. – Eladtam azt a kölyköt – szólt neki Christian. – Ez a koma olyan jó árat ajánlott, hogy nem utasíthattam vissza. A suhanc a vállát vonogatta. – Az a kölyök olyan veszekedős, hogy egyáltalán nem bánom. – Jake-re nézett. – Hozott magával vászonzsákot? Ez volt az első intő jel a férfi számára, hogy mibe is keveredett. – Nem, miért? – Kelleni fog egy, hogy legyen miben elvinni – válaszolt a fiú. Christian mosolygott és intett Jake-nek, hogy nyissa ki a boksz ajtaját. – A magáé, sok sikert hozzá. Jake átnézett az ajtó felett. A félhomályban egy ezüstös szőrgomolyagot látott a box egyik sarkában összekuporodva. Jake izgatottan elmosolyodott, és kinyitotta a csappantyút. – Micsoda pompás kis jószág, nem igaz? – Ühüm – Christian önelégülten mosolygott. – A velejéig farkas. Jake kinyitotta az ajtót és belépett a boxba. Éppen le akart hajolni, hogy odacsalogassa a kölyköt, amikor a szőrgomolyag kilőtt a sarokból, vicsorogva és fogait csattogtatva. Mielőtt még Jake félreugorhatott volna, a tűhegyes fogak belekapaszkodtak a farmernadrágjába. Lebámult, és alig hitt a szemének. Ha nem lett volna rajta bőrcsizma, a fogak nyomai biztosan meglátszódtak volna a lábán. – Hé, kisöreg – nyugtatgatta –, ne félj. A kölyök Jake lábába akaszkodott és hátradőlt, a nadrág vásznán lógva. Izzó aranyszínű szemei szikráztak a félhomályban. – Ismertem a papádat. – Beszéd közben Jake lassan kinyújtotta felé az egyik kezét. – Jóbarát vagyok. Amikor Jake ujjai a közelébe értek, a kölyök elengedte a nadrágot és utánakapott. – Az anyádat! Jake megpróbálta visszahúzni a kezét, de a kölyök állkapcsa rázárult. A fájdalom Jake hüvelykujjából a csuklójába hasított. Szabad kezével megragadta a kölyök állkapcsát, ujjával belenyúlt a szájába és szétfeszítette a fogsort. Amint kiszabadította a CATHERINE ANDERSON

244 INDIÁN ÉGBOLT

hüvelykujját, elkapta a kölyköt a marjánál és szemmagasságba emelte. – Te harapós kis dög. – És akkor még nem is mondott sokat – szólt Christian. Jake tudta, hogy nem, de nem akarta bevallani. – Van felesleges vászonzsákja? Christian megforgatta a bagót a szájában. – Két dollárért van. Jake szitkozódott, majd aprópénzért nyúlt. Christian elvette a pénzt és zsebre vágta. – Nem tudok visszaadni. – Csak hozza már azt az átkozott vászonzsákot – válaszolt Jake.

CATHERINE ANDERSON

245 INDIÁN ÉGBOLT

Tizenhetedik fejezet Egy

órával később Jake belépett a házba, a vászonzsákot a magasba tartva. Indigót az ágyon fekve találta, tekintete a falra szegezve. Már alig várta, milyen arcot vág majd, ha meglátja, mit hozott neki. – Indigo! A lány felült. – Jake? Mit csinálsz ilyenkor itthon? – Indigo a rángatózó zsákra pillantott. – Hát ez meg micsoda? – Valami, amit neked hoztam – válaszolta Jake. – Kicsit menj hátrébb. Lehet, hogy ebbe a meglepetésbe nem te harapsz bele, hanem ez harap beléd. Indigo legurult az ágyról és rémülten nézte, ahogy Jake kinyitotta a zsák száját. A kölyök kigurult, talpra ugrott és forgolódva vicsorgott rájuk. Úgy nézett ki, mint Lobo kicsiben. Jake vigyorgott, és Indigóra nézett, hogy lássa az arcán az örömöt: lelkesedést várt, és egy kis rajongást is remélt. Mármint őérte, nem a kölyökért. Ehelyett Indigo úgy nézett ki, mintha valaki megütötte volna. Egy szörnyen hosszú pillanat múlva a szeme könnyekkel telt meg és eltakarta arcát. – Vidd innen! Jake csak bámult. – Micsoda? Indigo visszafordult a kölyökhöz. – Hallottad, amit mondtam. – Indigo – Jake gyengéden nevetett. – Kedvesem, ezt nem mondhatod komolyan. Lobo kölykét? Azt hittem, örülni fogsz. Indigo felháborodottan kapkodott levegő után. – Hogy tehettél ilyet? – kiáltotta. – Hogy hozhattad ide? – A kezével eltakarta a szemét. – Azt hiszed, annyira kevéssé szerettem Lobót, hogy egy kölyök helyettesítheti? Soha, amíg csak élek, soha. – De kedvesem, nézz rá. – Ne kérj tőlem ilyet. – Indigo sóhajtása sírásba fulladt. – Vidd innen! Kérlek, Jake! Vidd el… CATHERINE ANDERSON

246 INDIÁN ÉGBOLT

Jake fogta a vászonzsákot, és megragadta a kölyköt a nyakánál. Elfutotta a méreg, ahogy átment a hálószobán. A nappaliban megállt és a kezében kapkodó, vicsorgó szőrgombolyagra nézett. Háromszáz dollár, és nem kell Indigónak?! Hát, Jake-nek sem kell, az biztos. Fogalma sem volt, mihez kezdjen ezzel a ronda kis korccsal. Nagy kísértést érzett, hogy beletiporja valami olajos pocsolyába és Indigo nyaka köré tekerje. A kölyök belefáradt a hadonászásba és végül megnyugodott Jake szorításában, aranysárga szemében izzott a düh. Jake sóhajtott egyet és a vászonzsákba dugta. Talán majd Loretta magához veszi. Bár Jake kételkedett. Csak Indigo lenne képes megszelídíteni egy ilyen kölyköt. Más meg sem próbálná. Ekkor Jake-nek eszébe jutott az első éjszakája Farkasok Földjén, és Loretta aggodalma, hogy senki sem akar majd magához venni egy farkaskölyköt. Hátranézett a válla felett a hálószoba felé, és elvigyorodott. Szándékosan jól hallható hangon így szólt: – Te kis szerencsétlen fickó. Mindent megpróbáltam. Ennél többet nem tehetek. – Jake a fülét hegyezte. Semmi zajt nem hallott. Indigo hallgatózik, nagyszerű. – Talán ha nem hasonlítanál annyira a papára, valaki csak magához venne. De így, mindössze elodázni tudtam az elkerülhetetlent. Ezzel Jake kiment házból. Igyekezett megfelelően elszánt képet vágni, amikor észrevette, hogy Indigo a hálószobaablak függönye mögül leselkedik. Jake elindult az utcán Farkasölőék háza felé, remélve, hogy az arckifejezése elég eltökélt. Kicsit csodálkozott, hogy Indigo még nem ért a nyomába, mire elérte a tornácot. Elhatározta, hogy ha törik, ha szakad, végigviszi ezt a dolgot, és határozottan a lépcsőre lépett.

A tyúkketrec viharvert lécei horzsolták Indigo tenyerét, amikor a falához simult és kinézett a terebélyes építmény sarka mögül a szülei hátsó tornácán. Hol lehet Jake? Lehet, hogy a másik ajtón ment ki? Ó, istenem! Le akarja lőni a kölyköt! Alig múlt el úgy egy perc, hogy ne gondolt volna Lobóra, most meg a fiát kell néznie, százszor is egy nap. Sértődötten rúgott a porba.

CATHERINE ANDERSON

247 INDIÁN ÉGBOLT

Csak akkor pillantott fel, amikor meghallotta az ajtó zsanérjának a nyikorgását. Látta, ahogy Jake előkerül a szülei házából, egyik kezében a puska, a másikban a vászonzsák. Indigo vett egy nagy levegőt, hogy erőt gyűjtsön, aztán kilépett a tyúkól mögül. – Jake! A férfi megfordult Indigo hangjára és körbepásztázta az udvart. Lassan elmosolyodott, amikor végre észrevette, kicsit lazított merev tartásán, a csípőjét oldalra billentette, hosszú, kék farmerbe bújtatott lábát behajlította. A szél borzolta a fekete haját, sötét szeme csillogott, férfias volt és jóképű, egyáltalán nem úgy nézett ki, ahogy Indigo egy szívtelen kölyökgyilkost elképzelt volna. Indigo igyekezett nem a tekergőző vászonzsákra nézni. – Mire készülsz? – kérdezte. Jake állkapcsa megfeszült. – A legjobb lenne, ha bemennél és meginnál édesanyáddal egy csésze kakaót – javasolta kedves hangon. – Perceken belül itt vagyok és hazakísérlek. Indigo szíve egyre hevesebben kezdett verni. Legszívesebben az öklével ütötte volna Jake mellkasát. Hogy tehet vele ilyet?! – Nem hagyhatom, hogy lelődd Lobo kölykét, Jake! – szólt reszketeg hangon. A férfi lebiggyesztette az ajkát és lassan fújt egyet. – Kedvesem, az élet néha nagyon kemény tud lenni. Sajnálom, hogy ezt tettem veled. Fogd nyugodtan az ostobaságomra. Egyszerűen nem gondoltam végig, mit fogsz érezni. A vászonzsák forgolódott és nekibillent a combjának. Indigo nem tudta levenni a szemét az állandóan mozgó zsákról. – Nem-nem hagyhatom, hogy lelődd. Majd én befogadom. Jake összevonta a szemöldökét. – Tudom, hogy jót akarsz, de nem tennél neki szívességet. A kölyköknek sok szeretetre van szükségük. Nem lenne igazságos olyan környezetben felnevelni, ahol mindig csak az apjához hasonlítják, és sohasem tud megfelelni. – Szeretni fogom – visította Indigo. Jake elcsigázottan sóhajtott. – A házban említettél valamit a Lobóhoz való hűtlenségről. Igazad volt. Szeszélyes dolog lenne, ha ilyen hamar lenne egy másik farkasod. Nem gondoltam végig a dolgot. – De ez nem akármilyen farkas! Ez Lobo fia! CATHERINE ANDERSON

248 INDIÁN ÉGBOLT

– Így van. – Jake aggodalmasan nézte a dudorodó vászonzsákot. – Ezért mentem el érte, és hoztam el. Tiszta apja és arra gondoltam… szóval, néha egy helyettes segít túllendülni a gyászon. De ez még azelőtt volt, hogy megláttam, mennyire megbántottalak. Indigo a vászonzsákról újra Jake-re nézett. Látszott rajta a határozottság, hogy véghezviszi, amit elgondolt, és erre a gondolatra a lányt páni félelem fogta el. Hogy ő mit érez, az most egyáltalán nem számít. A kölyök élete forog kockán. – Majd túlleszek a fájdalmon – kiáltotta Indigo –, kérlek, ne lődd le! Jake felvonta a szemöldökét. – Kedvesem, azt hiszed, hogy szeretném? Mondd meg, mi mást tehetnék, és azonnal megteszem. Tudsz talán valakit, aki befogadná? Indigo gondolatban keresgélni kezdett. – Chase magához venné, de kilométerekre van innen. – Megnyalta a szája szélét és magasba emelte a kezét. – És természetesen apám is befogadná, de most nincs abban az állapotban, hogy gondoskodni tudjon egy kölyökről. Mi lenne, ha én venném magamhoz, ideiglenesen? Jake a fejét csóválta. – Ragaszkodni kezdene hozzád, és megszakadna a kis szíve, amikor odaadnád valakinek. Nem, kedvesem, az a legjobb, amit elgondoltam, gyors és tiszta megoldás. Menj csak be a házba és idd meg azt a kakaót. Rögtön visszajövök. Ezzel Jake sarkon fordult és az erdő felé indult. Indigo csak állt és nézte, a szenvedélyek örvényének csapdájában. Nem is akart a kölyökre nézni. Egyszerre futásnak eredt. – Jake, várj! A férfi a lányhoz fordult. Indigo rohant, hogy utolérje. Gondolkodás nélkül megragadta a vászonzsákot. Jake szorosabban fogta és ellenállt a lánynak. – Indigo, menj be a házba, ahogy mondtam neked. Indigo kitépte a zsákot a férfi szorításából, magához ölelte a zsákban kapálózó, meleg szőrgomolyagot. – Nem megyek be a házba! Ez Lobo gyereke, Jake! Soha nem bocsátana meg nekem. Jake-nek egyszerre két dolog jutott eszébe, ahogy a feleségére nézett: sikerült rávennie, hogy akarja a kölyköt, és a házasságuk kezdete óta először mert ellentmondani neki. Ó, istenem, milyen gyönyörű, amikor attól a megingathatatlan komancs büszkeségtől CATHERINE ANDERSON

249 INDIÁN ÉGBOLT

kihúzza magát. Az állát magasra emelte, kék szeme céltudatosan izzott, keskeny vállát hátrafeszítette. Jake-be úgy hasított a felismerés, mintha a két szeme között eltalálták volna egy kővel: hiszen ez az a lány, akiről úgy tudta, hogy feleségül veszi, nem pedig az a csendes, szófogadó kis egérke, akivé az esküvő óta vált. Hirtelen megjelent előtte, ahogy mellette ül az ágyon és parancsra fonja be, majd bontja ki a haját. Minden férfi valóra vált álma? Lehetséges. De nem az övé. Ezt az Indigót akarta, a félig angyalt, félig vad csábítót, a kedvesség és a lángolás izgalmas elegyét. Jake eredetileg csak azt akarta, hogy a lány vágyjon a kölyökre, de most más lett belőle. Belenézett az élénkkék szemekbe, és kicsit megfájdult a szíve mindkettőjükért, magáért azért, mert átverve érezte magát, a lányért pedig azért, mert a fehér férfiakról alkotott hiedelmei és tapasztalatai lassanként megfojtották. Mintha hirtelen rájött volna, mit is tett, Indigo rémülten és zavartan nézett. Jake lélegzet-visszafojtva figyelte, attól félve, hogy talán visszaadja a kölyköt. Gyerünk, szállj velem szembe, legalább most az egyszer, szerette volna mondani. Nem a világ vége. De nem merte ilyen kegyetlenül leleplezni a lány neveltetésének visszásságait. Hiszen Indigo épp most keresi a szilárd talajt a házasságukban, nem rendítheti meg most az alapokat. Végül csak talál valami arany középutat, hogy önmaga lehessen, és beteljesíthesse azt a feleségszerepet, amit elképzelt. Majd talán idővel kialakul. Jake látta, hogy Indigo enged a kölyök öleléséből. A fejét is lehajtotta. A férfi kitalálta, mire készül. Mielőtt azonban tényleg megtehette volna, Jake megszólalt: – Ha olyan fontos, hogy megtartsad, akkor vidd haza, Indigo. A lány lassan felnézett. A szeme megtelt könnyel. Jake kereste az imént felszított tűz egy szikráját a szemében, legalább a nyomát annak a fényesen lángoló büszkeségnek. De nem látott semmit, csak az ürességet, mintha elfojtotta volna a szenvedélyeit és egy fedőt tett volna rájuk. Jake megpróbálta elképzelni, milyen érzés naponta százszor is megalázkodni, és arra kényszerülni, hogy az ember lenyelje a büszkeségét. Indigo számára ebből állt a házasság. Jake kívánságai az elsők, mindig, mindegy, milyen nagyon szeretne valami mást CATHERINE ANDERSON

250 INDIÁN ÉGBOLT

Indigo. Az imént egy pillanatig ösztönösen reagált a történtekre, és megfelejtkezett erről. Most kezdte újraéleszteni az alázatos viselkedést, amiről úgy gondolta, hogy az a megfelelő. – Gyerünk, Indigo. Vigyed már – ismételte el Jake. Indigo szorosan átölelte a kölyköt és hátralépett egyet, zavarodottan pislogva Jake-re. A férfi próbálta kitalálni, vajon most mit vár. Mondjuk verést? Igyekezett megnyugtatni a mosolyával. Lehet, hogy szüksége volt erre az élményre, hogy belássa, Jake nem az a hataloméhes szörnyeteg. – Mérges vagy? – kérdezte szelíden. A lány szemében megjelenő aggódásra Jake csak még jobban elvigyorodott. – Mérgesnek nézek ki? Úgy tűnt, ezzel nem nagyon nyugtatta meg Indigót. – Nem. – Akkor valószínűleg nem is vagyok az. – A puskát a vállán egyensúlyozva a vászonzsákra nézett, amelyet Indigo olyan védelmezően tartott a karjában. – Elég idős ahhoz, hogy húst egyen? – Indigo habozva bólintott. – Akkor legjobb lesz, ha megnézed a füstölőházat. – A lány újra bólintott. Aztán megfordult és eliramodott, mintha az ördög maga loholna a sarkában. Jake figyelte a távolodó lányt. Amikor eltűnt a szeme elől, nagyot sóhajtott és fújt egyet, mintha óriásokkal harcolt volna és veszített volna.

Indigo már elkezdte főzni a vacsorát, mire Jake aznap este hazaért. A gyomra összerándult, amikor meghallotta a bejárati ajtó nyitódását, minden lépésre egyre idegesebb lett, ahogy Jake a nappalin keresztül a konyhaajtóhoz közeledett. Szinte betöltötte az ajtónyílást a vászon és kék batiszt látványa, tetézve a sötétbarna és az elefántcsont színnel. Indigo úgy tett, mintha észre sem venné, tovább kavargatta a húslevest, halogatta a pillanatot, amikor a férfi szemébe kell néznie. Vajon mérges? Egész nap ezen morfondírozott, és csak Jake válaszolhatta meg a kérdést. Mérgesnek nézek ki? Indigo már rég megtanulta, hogy a fehér ember a legsötétebb érzelmeit és szándékait is képes csábos mosoly mögé rejteni.

CATHERINE ANDERSON

251 INDIÁN ÉGBOLT

Érezte, hogy a farkaskölyök a mokaszinját huzigálja. Játékos morgását nem lehetett nem észrevenni. Lerakta a kanalat és kényszerítette magát, hogy felnézzen. Jake sötét szemével mélyen belenézett az övébe, határozott ajka pedig ugrató mosolyra görbült. – Látom, egy ilyen társsal a sarkadban nincs könnyű dolgod – mondta könnyedén. – Nem nagyon érti, mikor van játékidő. Jake előrehajolt, hogy a kölyök bolondozását figyelje. – Egész nap játékidő van, ahogy látom. Csodákat műveltél vele. Nem is hiszem el, hogy ez ugyanaz a fickó, amelyik reggel megharapott. Indigo megrázta a lábát, próbálva kiszabadulni. A kölyök ezt bátorításnak vette és jól megrázta a mokaszint. – Nagyon félt reggel. Most, hogy volt időnk megismerkedni, már nem érzi magát fenyegetve. Jake engedékeny arcot vágott. – Gondolom, hosszan elbeszélgettetek, igaz? – Indigo tekintetét kereste. – Úgy szeretném, ha megtanítanál valamikor, hogyan kell csinálni. Indigo már gyanította, hogy Jake tud a tehetségéről, mert lefüggönyözte magát, amikor korábban megpróbált belenézni a férfiba, de remélte, hogy nincs igaza. Most azonban elárulta magát. A hideg végigfutott a hátán. Vajon mit gondol egy olyan feleségről, aki az állatokkal beszélget? És ha nincs mit takargatnia, akkor miért zárta ki Indigót? Most megértette, hogy Jake szándékosan tette. Ilyenkor meleg és beszédes a szeme. Csak amikor mélyebbre próbált nézni, akkor emelkedtek fel a falak. Jake kiegyenesedett és a konyhába lépett. A tűzhelyre tekintve így szólt: – Csak nem friss kávé illatát érzem? Indigo a farkaskölyköt magával rángatva a konyhaszekrényhez lépett és levett egy csészét a polcról. Jake kacagott, ahogy a lány visszaküzdötte magát a kávéskannához, miközben egyik lábát kis fogacskák rángatták. Leült egy egyenes támlájú székre, kinyújtotta a hosszú lábát, keresztbe téve a bokáját. Indigo érezte, ahogy a férfi tekintete lassan végigpásztázza. Az idegei bizseregtek. Lehet, hogy mégis van egy sötét oldala, amit félt megmutatni? A keze remegett, ahogy felemelte a kávéskannát.

CATHERINE ANDERSON

252 INDIÁN ÉGBOLT

– Hiszen te szoknyában vagy. Milyen alkalomból? – Indigo megfordult és átnyújtotta a teli csészét. Jake előrehajolt és ujjait beledugta a bögre fülébe. – Lepisilt – motyogta Indigo. – Mit csinált? Indigo zavartan elismételte. Jake vigyorgott és szemügyre vette Indigo térdig érő szoknyájának rojtos szegélyét, szemében elismerés csillogott. – A nadrágot és az alsónadrágot is? – A lány bólintott, Jake egyre vidámabb lett. – Talán nem is lesz olyan nehéz elviselni ezt a kölyköt. Azt hittem, az egyetlen szoknyád a fehér szarvasbőr. Indigo a fejét rázta. – Nem, van több is, minden napra. Csak nem nagyon hordom őket, amikor dolgozom. – A kölyök egyre vadabbul rángatta a mokaszint, Indigo lenézett. – Legalábbis eddig nem. Most nincs más választásom, mint hogy szoknyát hordok, amíg a nadrágomat kitisztítom és lekezelem. A művelet egy örökkévalóságig tart. – Csak egy nadrágod van? – kérdezte Jake jóindulatúan. – Nem, kettő. De mivel láthatóan igen könnyen bepisil ez a kis jószág, a másikat szükség esetére megkímélem. – Indigo felnézett. – Hiszen azt mondtad, visszamehetek dolgozni, ha biztonságosnak érzed. Jake bólintott. – Igen, ezt mondtam. Indigo kissé megkönnyebbült. Ha mérges, igen jól álcázza, ha pedig van egy sötét oldala, akkor igen jó színész. A kölyök meglátott egy leesett krumplihéjat. Otthagyta a mokaszint, és a farkát csóválva keresztüliramodott a konyhán. Csaholva és morogva megtámadta a héjat, jól megrázta és a nappaliba szaladt vele. – Mehetünk sétálni? – kérdezte Jake. Indigo lehajolt, hogy kinyissa a sütőt és megnézze a kétszersültet. – Azt gondoltam, ma kihagyom. Attól félek, a kölyök elkószál és nem jön vissza, ha hívom. Holnap már jobban ismer majd minket. A forróság a szemébe csapott. Hátralépett, elfordította az arcát, majd becsukta a sütőt. – Mi lesz a neve? CATHERINE ANDERSON

253 INDIÁN ÉGBOLT

Indigo felegyenesedett és eligazított egy szemébe lógó hajtincset. – Még nem döntöttem el. A név nagyon fontos dolog. Valami jelentőségteljes nevet szeretnék adni neki. Jake megbökte az állát az ujjával és elgondolkozva nézett. – Mi lenne, ha Sonny lenne? Legalábbis átmenetileg. – Sonny? – Indigo fintorgott. – Nem valami fennkölt. Jake megrázkódott. – De jelentőségteljes. Hisz Lobo fia! Ráadásul még csak kölyök. Mire felnő, találsz neki valami jobb nevet. Indigo próbálgatta a nevet és végül elmosolyodott. – Egyre jobban tetszik. Rendben, Sonnynak fogom hívni. Jake lassan végigjártatta a tekintetét a lányon, majd meg akadt a szeme a lábszárán, amely kilátszott a szoknya alól. Az arckifejezése élessé vált, előrehajolt. – Ezek karmolások, kedvesem? Indigo előrehajolt és meglepetten vette észre a számos vörös karmolásnyomot a lábán. – Felugrál. A farkasoknak karmaik vannak. Amikor még kölykök, kicsit alattomosak tudnak lenni játék közben. – Jézusom! – Jake Indigo térdhajlatába tette a kezét és magához húzta. – De hiszen cafatokra tépett. – Jake felhúzta a szemöldökét. – Tőlem pedig félsz? Ez elképesztő. – Nem fé… Mielőtt befejezhette volna, Jake felnyúlt és betapasztotta a lány száját a kezével. – Felejtsd el, amit mondtam. Jake elvette a kezét, mire Indigo megszólalt: – De… Jake újra elfojtotta a szavakat, a szeme pajkosan csillogott. – Indigo, ne szólj egy szót se. Ez parancs. Amikor végre levette a kezét a lány szájáról, Indigo az ajkát harapdálva zavartan pillantott rá. Jake rákacsintott, majd folytatta a lábak vizsgálatát. Meleg kezétől szinte bizsergett Indigo csupasz bőre. Igyekezett elhúzódni, de Jake szorosan tartotta, sőt a másik kezével felhajtotta a szoknyát, hogy megvizsgálja az okozott kárt. Eddig az apján és a fivérén kívül egy férfi sem látta Indigo lábát csupaszon, és annak is már sok éve. Azóta csak az anyja látta vagy ért hozzá. Indigo arca hevesen lángolt. Úgy tűnt, Jake nincs tudatában, mit enged meg magának. Érezte a férfi ujjbegyeit, amint azok pehelykönnyűséggel és gyengéden CATHERINE ANDERSON

254 INDIÁN ÉGBOLT

minden egyes karmolást végigkutatnak. – Amy nénéd vajon tart itthon sebkenőcsöt? – Van valamennyi a komód felső fiókjában – Indigo mindenáron ki akart szabadulni a kezei közül, hogy lehajthassa a szoknyáját. – Megmosom a lábamat, és vacsora után bekenem. – Vacsora után már késő lesz – Jake elengedte a lányt és felállt. – Az állatok karmolásai könnyen elfertőződhetnek. Kiment a konyhából, majd pillanatokkal később egy tégely gyógykenőccsel tért vissza. Miután Indigót egy székre ültette, előhúzott egy tiszta vászonkendőt a fiókból, megnedvesítette, aztán fél térdre ereszkedett a lány előtt. Megfogta a jobb lábfejét, a combjára fektette és feltolta a szoknyát. Indigónak elállt a lélegzete. Nem volt rajta alsónadrág. így, hogy egyik lábát felemelte, Jake minden bizonnyal belát a lába közé. Indigo megpróbálta visszatűrni a szoknyáját. Jake felnézett, fehér fogsora kivillant lusta mosolya mögül. – A férjed vagyok – emlékeztette a lányt. Valahogy ez nem tűnt túlságosan megnyugtatónak Indigo számára. – Magam is meg tudom csinálni. De igazán! Jake jelentőségteljesen Indigóra nézett. – Nem érdekel. A lány a férfi lehajtott fejét nézte. Amikor Jake kezével a lány térdéhez ért, Indigo összerándult és egymáshoz szorította a combját. Jake kacagó barna szeme vidáman csillogott. – Indigo, kérlek, nyugodj meg. Csak a karmolások érdekelnek. Indigo még mindig összeszorítva tartotta a combját, de közben igyekezett megnyugodni, sikertelenül. Jake újra kérdően nézett rá. – Nem bízol bennem? – A hangja mély volt és meleg. – Ha azt akartam volna megnézni, amit annyira takargatni próbálsz, nem gondolod, hogy már rég megtettem volna? Ebben igaza volt. Elengedte Indigo jobb lábát, felemelte a másikat, és megtisztította a többi karmolást is. Amikor elkészült, bekente őket a gyógyírrel. Amikor az utolsó karmolást is ellátta, visszarakta a tégelyre a tetőt, az asztalra tette, majd szép lassan Indigóra mosolygott. – Egy darabban vagy még? – kérdezte gyengéden. CATHERINE ANDERSON

255 INDIÁN ÉGBOLT

Indigo zavartan bólintott, egyetlen gondolata az volt, hogy minél előbb a padlóra tehesse a lábát. De úgy tűnt, Jake-nek nem áll szándékában elengedni a bokáját. Csak nagy nehezen bírt a férfi szemébe nézni. – Olyan szép vagy, mint a legszebb rózsa, amit valaha láttam – adta a lány tudtára Jake érdes hangon. – És gyönyörű a lábad. Erre végre felnézett Indigo. Csak bámult a férfira, szíve dübörgött, keze ökölbe szorult a szék mellett. – Elég a kekszed – szólalt meg reszkető hangon. – Ez aztán a taktikai manőver, le a kalappal – mondta Jake nevetve. Leeresztette a lány lábát a padlóra és felállt. Sonny újra bejött a konyhába, még mindig a krumplihéjjal játszva. Jake visszaült a székbe, élvezettel a kávéba kortyolt és a feleségét nézte. Nem tudta volna biztosan megmondani, de úgy látta, mintha halványultak volna a sötét árnyékok a szeme körül. Amikor Indigo odaült a vacsorához és megevett egy jó adag húslevest, Jake szinte szárnyalt az örömtől. Lobo halála után most először látta, hogy ízlik az étel Indigónak. A falatok között néhanéha kivett egy-egy húsdarabot és Sonnynak adta. Jake-nek nem nagyon tetszett, hogy az asztalnál eteti a kutyát, de nem szólt egy szót sem. Tőle akár élőkét is tehet a kölyökre, és a székre ültetheti. Ami Indigót boldoggá teszi, az őt is boldoggá teszi. Ennnyi az egész. Kihalászott egy darab húst a tányérjából, lehajolt, és kinyújtott tenyerén felkínálta. A farkaskölyök csillogó arany szemét a húscafatra szegezte, majd lassan elindult felé. Jake tisztára törölte a kezét a szalvétájában és Indigo csillogó szemébe nézett. – Köszönöm, hogy idehoztad nekem – suttogta remegő hangon. – ő a legszebb ajándék, amit valaha kaptam. Jake kihúzta magát. Ahhoz képest, hogy nem sokkal azelőtt kidobott háromszáz dollárt egy olyan kutyára, amelyet egyáltalán nem akart, különös módon nagy büszkeséget érzett.

CATHERINE ANDERSON

256 INDIÁN ÉGBOLT

Tizennyolcadik fejezet A következő néhány napban Jake megtanulta, mit is jelent igazán a kielégítetlenség. Annyira kívánta Indigót, mint eddig még egyetlen más nőt sem, olyannyira, hogy egész nap szinte másra sem tudott gondolni. Egy házban éltek, egy ágyban aludtak, tudta, hogy az övé, és így átkozottul nehéz volt kordában tartania magát. Csak a lány érzései iránti aggodalmai vetettek gátat annak, hogy fogja, bevigye a hálószobába, és magáévá tegye. Lobo sírjánál folytatott beszélgetésük óta Jake gyanította, hogy Indigo több tévképzetet is ápolgat vele kapcsolatban. Ha követelné, hogy tegyen eleget a házastársi kötelességének, attól félt, ezzel beteljesítené a lány legborzasztóbb félelmeit. Időre és gyengéd udvarlásra van szüksége. Jake elhatározta, hogy mindkettőt biztosítani fogja. Most, hogy az elhatározást meghozta, már csak a testét kellett meggyőznie annak bölcs voltáról. A bányában eltöltött hosszú napok és az Indigóval tett délutáni séták mellett négy nap alatt kidöntött, felfűrészelt és felvágott nyolc ölre való tűzifát. Amikor a tűzifa mennyisége Farkasölőék udvarában elképesztő méreteket kezdett ölteni, kicserélte az elkorhadt deszkákat a ház előtti tornácon, még sötétedés után is sokáig dolgozott a lámpás fényénél. Éjszakánként, amikor fáradtan az ágyra rogyott, minden porcikája sajgott a kimerültségtől. Egyet kivéve… A hatodik estén Jake készített Farkasölőnek egy mankót, majd segített a férfinak megtenni első, rogyadozó lépteit annyi hét ágyhoz kötöttség után. Loretta ízletes vacsorát rögtönzött az örömteli esemény tiszteletére. Később Jake hazakísérte Indigót, majd vett egy jeges fürdőt a patak vizében, amitől kimerült testének minden része elzsibbadt. Minden része, egyet kivéve… A hetedik CATHERINE ANDERSON

257 INDIÁN ÉGBOLT

napon Jake elhatározta, hogy taktikát vált. Ha rövidesen nem sikerül a karjába udvarolnia a feleségét, akkor három dolog közül egy biztosan bekövetkezik: vagy halálra dolgozza magát, vagy meghal tüdőgyulladásban, vagy elveszti az uralmát önmaga felett, és megerőszakolja a feleségét. Korából kifolyólag Jake még nem szívesen gondolt arra, hogy a sírba kerüljön, és mivel szerette Indigót, a másik lehetőség sem tűnt különösebben vonzónak. A legkevésbé sem akarta lerombolni a kialakult bizalmat, ami minden bizonnyal megtörtént volna, ha az erejére hagyatkozik. Mivel tudta, hogy ifjú felesége annyira fél a szeretkezéstől, mint a hosszú farkú macska egy szobányi hintaszék között, finom megközelítési módot választott, amihez némi színészi tehetségre, óvatos, nagyon könnyed kezére, és határtalan türelemre volt szüksége. Nagy reményeket fűzött ahhoz, hogy a terve működni fog, mert az volt a célja, hogy felkelti Indigo érdeklődését, mielőtt még észrevenné, mit is akar Jake. A dolog jól indult. Délutáni sétáikon és hosszú, együtt töltött estéiken kihasznált minden lehetőséget, hogy a lányhoz érjen, kis köröket rajzolt a nyakára, ujja hegyével a lány ajkán babrált, csiklandozta a tenyere közepét és a karjának hajlatát. A siker mértékét Jake Indigo szemén mérte le. Ha sikerült felizgatnia, akkor réveteggé, viharosszürke színűvé változott. A harmadik estén azt vette észre, hogy most már inkább szürke, mint kék. A negyedik délutánon várakozásteljesen dörzsölgette a kezét. A mai éjszaka lesz az! Ezzel a céllal elvitte sétálni Indigót. Szokása szerint egyik karjával átölelte Indigo vállát. Csakhogy ezúttal nem a karjába kapaszkodtak az ujjai, hanem lazán lógtak Indigo jobb melle felett. Ahogy a lány teste mozgott, úgy mozdult Jake karja és keze is, lazán begörbülő ujjai Indigo mellbimbójához értek. Az első „véletlen” érintés után Indigo megállt és gyanakodva pillantott Jake-re, s a férfi kedves, érdektelen tekintettel nézett vissza rá. A lány megnyugodott. Jake kivárt, majd újra célba vette áldozatát. Alig tudta megállni, hogy el ne mosolyodjon, amikor érezte, hogy a bimbó megkeményedik. A harmadik alkalommal már szinte átszúrta a puha bőringet, kidudorodva és feszesen várta, hogy valaki figyelmet szenteljen neki – ezt a figyelmet Jake boldogan hajlandó lett volna megadni. CATHERINE ANDERSON

258 INDIÁN ÉGBOLT

Talált egy füves részt egy tölgyfa mögött. Nem bátortalanította el egy olyan kis semmiség, hogy a talaj nedves. Hátát a fának támasztva leült és magához húzta Indigót. Átölelte a karjával, ujja hegyével a lány kulcscsontját kezdte simogatni, és közben megállás nélkül beszélt Sonny bohóckodásáról, úgy téve, mintha a kölyök teljesen lekötné a figyelmét, hogy a keze érintése ártatlannak tűnjön. Ujjai néha-néha elkalandoztak a lány mellkasának felső része felé is. Jake lepillantott és megállapította, hogy a siker elérhető távolságba került. A mellbimbói előremeredtek. Jake Indigóhoz fordult és lehajolt, hogy megcsókolja az arcát. Egyik kezét a bordáira helyezte, majd lassan, óvatosan elindult vele felfelé, míg el nem érte a lány jobb mellét. Indigo lélegzet-visszafojtva megmerevedett, amikor Jake a mutatóujja és hüvelykujja közé fogta a mellbimbóját. – Minden rendben – biztosította rekedt suttogással. Ajka a lány szája felé vándorolt. – Bízzál bennem. Csak nyugodj meg. Természetesen Jake azt remélte, hogy meg is teszi és hagyja, hogy folytassa. De teljes ernyedtségre azért nem számított. Ajka rátapadt a lány ajkára és a szenvedélyes csók hevében a nyelve becsusszant a lány szájüregébe és megízlelte az édességét. Indigo úgy elernyedt, mint az átázott selyem. Egy szörnyűséges pillanatig Jake azt hitte, elájult. A keze megállt a mellén és lassan elhúzódott. Indigo szeme üresen révedt a távolba. – Indigo! A lány pislogott és kissé bosszúsan Jake-re nézett. – Igen? Jake Indigo arcát figyelte. A páni félelemmel tudott mit kezdeni. Az sem lepte volna meg, ha megmerevedik. Vagy ha ellenáll. Hiszen Indigo gyors felfogású, tudnia kellett, mi Jake szándéka. De hogy elernyedjen? Távol állt ez a remegő alávetettségtől, és Jake-nek olyan rossz szájíze lett tőle, hogy minden lelkesedését elveszítette. – Jól vagy? – kérdezte. Indigo álomittas kis mosollyal a száján újra pislogott, mintha szenderegne. – Jól vagyok. Jake nem azt látta, hogy „jól” van. Sokkal inkább azt, hogy közömbösen elhagyta magát. Elhúzta a karját, a fának dőlt, és CATHERINE ANDERSON

259 INDIÁN ÉGBOLT

próbálta kitalálni, vajon a férfiúi büszkesége vagy a sajgó ágyéka fáje jobban. Eddigi szerelmeskedései során a reakciók széles skálájával találkozott már, még egy-két pofont is kapott, de emlékei szerint eddig egy nő sem szendergett el közben. – És te jól vagy? – kérdezte. Jake szórakozottan nézett rá. – Nagyszerűen.

Alapos megfontolás után Jake másnap délután Lorettának szegezte a kérdést, hogy vajon elmagyarázta-e a lányának az élet alapvető tényeit. Loretta égővörössé változott, és kiviharzott a házból, mondván, össze kell szednie a tojásokat. Jake nagyon rosszul érezte magát, hogy zavarba hozta az anyósát, de a házassága volt a tét. Válaszokra volt szüksége. Ezzel a céllal felkereste Farkasölőt is, aki még mindig ágyhoz volt kötve. Mint ahogy korábban is, amikor Jake tanácsot kért tőle, Farkasölő kerülgette a kérdést és csak homályos válaszokat adott. Beszélgetésükből Jake kihámozta, hogy Farkasölőnek fogalma sincs, Loretta mit mondott el Indigónak a szexről. Ezt női cseverészésnek gondolta, és egyáltalán nem tartotta fontosnak. Néhány perc alatt a férj többet taníthat a feleségének, mint amit szavakkal valaha is el lehetne érni. Jake azzal a nyilvánvaló benyomással hagyta el Farkasölőék házát, hogy a férfi az ő problémájának tartja Indigo felvilágosítását. Jake számára azonban a feladat kezdett megoldhatatlannak tűnni. Míg Jake a zavarodottságával küszködött, Indigo is próbálta megfejteni a saját kusza érzéseit. Jake egyáltalán nem olyan volt, mint amilyennek elképzelte. Látta ugyan, amikor az öntelt férfi megnyilatkozott benne, és tudta azt is, hogy képes vaskézzel uralkodni rajta, mégis legtöbbször végtelenül türelmes és gondoskodó volt, egyáltalán nem egyezett meg az elvárásaival. Amikor hozzáért, mindig gyengéd volt. Úgy tűnt, akár a meggyőződését is feladja, hogy örömet okozzon neki. Be kellett vallania, hogy kezdi megkedvelni. Méghozzá nem is kicsit, hanem nagyon. Igyekezett ellenállni, de nem sikerült. Többször megnevettette, mint eddig bárki. Mellette különlegesnek érezte magát. Még álmában is úgy tartotta a karjában, mint egy törékeny CATHERINE ANDERSON

260 INDIÁN ÉGBOLT

üveget. Mostanában Indigo néha odabújt hozzá, és az izmos karja között sokkal inkább védve érezte magát, mint fenyegetve. A tölgyfa alatt történt eset óta gyenge pillanataiban még azon is gondolkodni kezdett, vajon milyen lehet szeretkezni Jake-kel. Amikor a férfi hozzáért, mintha selyemfátyollal simogatták volna, és az érzést, amely ilyenkor a hatalmába kerítette, Indigo nem tudta megnevezni. Ijesztő volt, igen, mert tudta, hogy amit Jake tenni szándékozott, az nagyon kellemetlen lehet a számára. De jól is érezte magát tőle, mintha ő lett volna a vaj a forró süteményen. Attól félt, ha engedi magát felolvadni, Jake azonnal harap egy jóízűt. És ha megteszi? Hogyan lehetne valaki ilyen gyengéd és kedves, ha valami szörnyűséget tervez? Ez a kérdés egy letagadhatatlan tényhez vezette Indigót. Minden meggyőződése és minden korábbi, fehér férfiakkal kapcsolatos tapasztalata ellenére lassan kezdett megbízni benne. Ettől a felismeréstől egészen megrémült.

A tölgyfa alatt történt eset után egy héttel megérkezett a várva várt levél Jeremytől. Nehogy Indigo kíváncsiságát felébressze, Jake az erdőbe ment a levéllel, hogy elolvashassa, mielőtt hazaér. Nem kapott jó híreket. Jeremy az Ore-Cal iratainak további tanulmányozása után kezdett egyre biztosabb lenni abban, hogy az apjuk áll a Farkasok Földjén történt balesetek hátterében. Megírta Jake-nek, hogy azt tervezi, nemsokára ideutazik, hogy együtt nyomozhassanak. Jake a vállát egy fenyőfának támasztva hosszasan bámulta öccse kézírását, és felidézte a távoli délutánt, amikor Jeremy megosztotta vele a gyanúját. Mennyi minden történt azóta! Feltámadt a szellő, és megzizzentette a drága levélpapírt, amelyen az Ore-Cal fejléce volt látható. Jake végigfuttatta a hüvelykujját a papír szemcséin. Az elmúlt három hétben a háta mögött hagyott világ kezdett távoli álommá válni. Most minden olyan tisztán visszatért, hogy szinte látta maga előtt állni Jeremyt. Már nem volt annyira biztos benne, hová is tartozik. Itt volt a felesége. Lopezék házát lassan kezdte az otthonának érezni. A tenyerén bőrkeményedések voltak. De mégis, hogyan is fordíthatna CATHERINE ANDERSON

261 INDIÁN ÉGBOLT

hátat az alkalmazottainak, a családjának és az oly nehezen elért jómódnak? Az apja nem nagyon érdekelte, de Jeremyt és a húgait szerette. Ezeket a kötelékeket nem lehet könnyedén elvágni. Összehajtotta a levelet és ingzsebébe csúsztatta. Majd este, ha Indigo nem látja, bedobja a tűzbe. Nem lenne jó, ha felfedezné az Ore-Cal fejlécét és kiderítené az igazságot, még mielőtt elmagyarázhatná neki. Jake sóhajtott. Elmagyarázni? Te jóisten, hogy rettegett ettől a beszélgetéstől! Indigo nem fog repesni az örömtől, ha megtudja, hogy annak a férfinak a fia vette feleségül, aki majdnem megölte az apját. Bár Jake mindig ügyelt, hogy ne hazudjon Indigónak, azért féligazságokból szőtt egy egész hálót. Vajon mit gondol majd róla, ha mesél magáról? Vajon hogy érezné magát, ha megtudná, hogy van egy jegyese? A pokolba is, még mindig nem talált egy magányos pillanatot, amikor megírhatta volna Emilynek azt a levelet. Jake grimaszolt. Magányos pillanat? Az igazság az volt, hogy még nem találta meg a megfelelő alkalmat arra, hogy Indigo háta mögött megírja a levelet. Ettől átkozott bűntudata támadt. Indigo a végletekig őszinte volt, még akkor is, ha veréstől tartott. Hogyan is értethetné meg vele, miért él hazugságban? Jake lassan már a saját indítékait sem értette. Portlandben, azon a hosszú délutánon tökéletes megoldásnak tűnt inkognitóban ideutazni. De ez még azelőtt történt, hogy találkozott volna Farkasölőékkel, akik olyan őszintén mondtak ki minden egyes szót, mintha eskü alatt vallanának. Szembe kellett néznie azzal a lehetőséggel, hogy ártalmatlan kis megtévesztései összetörhetik Indigo szívét és tönkretehetik még mindig ingatag lábon álló házasságát.

Indigo

azonnal megérezte, hogy valami baj van, amikor Jake belépett a házba. A férfi sötét tekintetében valami rejtett nyugtalanság jelent meg, ragyogó vonásai keserű fintorba rendeződtek. Indigo a konyhaajtóban állt. Első gondolata a bánya volt. – Történt valami? Jake, mintha valahonnan nagyon messziről hallotta volna Indigo hangját, oldalra döntötte a fejét és tűnődve Indigóra nézett. Egy CATHERINE ANDERSON

262 INDIÁN ÉGBOLT

pillanattal később elmosolyodott. – Semmi említésre méltó. Csak levelet kaptam az öcsémtől. Indigo nem látta túl boldognak emiatt. Visszaemlékezett arra a délutánra a szénapadláson, amikor először beszélt neki Jake a családjáról és arról, hogy úgy érezte magát, mintha az egy tepsibe szorult hat cipó egyike lenne. – Rossz híreket közölt? Jake megtörölte a homlokát az ingujjával. – Nem, hacsak nem rossz hír az, hogy társaságunk lesz. Meglátogat bennünket. Indigo gyomra összerándult és úgy érezte, lesüllyedt egészen a térdéig. – Idejön? Jake felemelte a kezét. – Azt nem tudom, mikor. Azt írta, nemsokára. – Futólag körbenézett a nappaliban. – Itt a díványon megalhat. A lába kicsit majd lelóg, de nem fog belehalni. Indigo igyekezett megzabolázni a gondolatait. – Olyan magas, mint te? – Hidd el, ez az egyetlen, amiben hasonlítunk, Jeremy túlságosan jóképű. Ha elkezd hízelegni, fuss, amerre látsz. Indigo attól félt a legkevésbé, hogy Jake fivére majd hízelegni kezd neki. Valószínűleg csak ránéz majd és azonnal azt kérdezi Jake-től, hogy elment-e az esze. – Tud rólam? Jake Indigóhoz lépett, a fejét csóválva. – Nem. Még nem szakítottam rá időt, hogy írjak neki. Indigo a következő szavakat csak nagy erőlködéssel tudta kimondani. – Helyteleníteni fogja? Jake sötét tekintete találkozott az övével, és a férfi arca ellágyult a mosolytól. – Én helyeslem. Csak ez számít, Indigo. A lány azonban nem ezt akarta hallani. Hozzá volt szokva Jake osztatlan figyelméhez és most riadtan bámulta a férfit, ahogy a távolba mered, mintha egészen máshol járna az esze. Visszament a konyhába, lehúzta a tűzről a bablevest, hogy le ne égjen, míg sétálnak. Egy gondolat motoszkált vég nélkül a fejében. Jeremy még nem tudta, hogy bátyja egy indián nőt vett feleségül.

Miután elmosogatta az edényeket, Indigo engedélyt kért, hogy meglátogassa anyját. Jake gondolkodás nélkül megadta, és felajánlotta, hogy elkíséri, hiszen közben besötétedett. Miután CATHERINE ANDERSON

263 INDIÁN ÉGBOLT

Indigo most nem igazán vágyott a társaságára, közölte, hogy nem marad sokáig és elrohant, még mielőtt Jake kérdéseket tehetett volna fel. Jön a testvére… Indigo végigsietett a járdán a szülei házához, közben mindegyre csak anyja figyelmeztetése járt a fejében. Bőrszoknyáid és -ruháid nem lesznek elegendőek ott, ahol a hölgyek fodrokban és csipkében járnak. Indigo az arcához szorította a tenyerét. Miért is nem hallgatott az anyjára? Ha elkezdte volna még aznap használni a citromos vizet, talán már ki is világosodott volna a bőre. Most már késő. Indigo hirtelen megállt. Csak állt a sötétben és vakon bámulta az utcát. Jeremy látogatásának lehetősége miatt kénytelen volt szembenézni olyan érzésekkel, amelyeket eddig igyekezett eltagadni. Jake valahogy eddig mindig átfurakodott a védelmi vonalain. Egyelőre nem akarózott megneveznie a fájdalmat, amely pedig már kezdett kialakulni benne. Csak azt tudta, akarja, hogy Jake büszke legyen rá. De mi lesz, ha Jeremy megdöbben? Mi lesz, ha azután Jake is az öccse szemével néz majd rá? Lehet, hogy megbánja a házasságukat – ha eddig még nem bánta meg. Nem tűnt túlságosan lelkesnek, amikor bejelentette, hogy Jeremy jön. Miért is lenne? Hacsak nem valami különleges családból származik, komancs felesége miatt sokan felvonják majd a szemöldöküket. Még a végén elveszíti Jake-et… Ó, istenem, akár el is veszíthetem…, gondolta egyre rémültebben. Elmegy a hegyeken túli világba, soha nem jön vissza. Soha többé nem hallja, ahogy a nevén szólítja, amikor belép az ajtón munka után. Soha többé nem hallja mély hangját, ahogy a fülébe suttog. Soha többé nem alhat el úgy, hogy éjjel a szívéhez öleli. Indigo úgy érezte, valami meghasadt benne. Zihált, és maga köré fonta a karját. A fehér törvények szerint, amíg Jake el nem hálja a házasságot, a házasságuk visszavonható. Vajon ezért nem nyúlt eddig hozzá? Talán eddig is azt tervezte, hogy elhagyja őt? Könnyek szöktek Indigo szemébe. Ha ez igaz, akkor magánkívül kellene lennie az örömtől. Először is, soha nem akart hozzámenni egy fehér férfihoz. De akkor miért érzi magát így arra a gondolatra, hogy a férfi elhagyja? A kérdést nem lehetett megválaszolni. CATHERINE ANDERSON

264 INDIÁN ÉGBOLT

Jake rögtön gyanakodni kezdett, amikor Indigo egy rakás ruhával a karján tért haza a szülei házából. Gyanakvása csak fokozódott, amikor a lány egyenesen a hálószobába ment. A konyhaasztalnál maradt és folytatta a konyhakések élezését, várva, hogy Indigo előjöjjön és magyarázatot adjon. De mivel nem jött, Jake aggódni kezdett. Elég furcsán viselkedett egész este. Felállt és csendesen átment a házon. Amikor a hálószoba ajtajához ért, egy kicsit várt és hallgatózott. Mozgást hallott, ebből tudta, hogy Indigo még nincs az ágyban. Halvány fény szűrődött ki az ajtó alatt. Jake a szemöldökét ráncolva elfordította a gombot. – Indigo, mit csinálsz… Jake elfelejtette, mit is akart mondani. Felesége az ágy mellett állt, anyja egyik kék pamutszövet ruhájában. Láthatóan egyik ruhát vette fel a másik után, hajából kiszabadult néhány hajtű, a felcsavart fonat félrecsúszott, hosszú, lebegő tincsek keretezték az arcát. Jake a szoknya alól kivillanó mokaszin orrára pillantott. – Jake – mondta Indigo elhaló hangon. – Mit csinálsz? – Jake belépett és az ágyon heverő ruhahalomra nézett. – Ezek anyádéi, ugye? Indigo fájdalmasan elvörösödött. – Kölcsönadta őket. Azt reméltem, hordhatom valamelyiket, amíg varrok magamnak újakat. Jake nem akart hinni a fülének. – Nem is tudom miért, de azt hittem, nem szereted a fehér nők ruháit. Indigo elfordította a tekintetét. – Megváltoztattam a véleményemet. Nem mintha sokra mennék vele. Anya ruhái nem illenek rám. Jake látta a problémát. A lány melle majdnem szétfeszítette a ruha varrását. – Hát, ez nem olyan nagy katasztrófa. Nyugodtan hordhatod a bőrruháidat addig a néhány hétig, amíg varrsz egy ruhát. – Jake személy szerint hiányolta volna a rojtos szoknyát. – A kék jól áll. – Köszönöm. – Indigo nem fordult meg, hogy Jake-re nézzen. – Bárcsak illene rám! Úgy nézek ki benne, mint egy töltött kolbász. Jake elnyomott egy mosolyt és lassan odament a lányhoz. A szoros fűző jóval a nyakkivágás fölé tolta krémszínű melleit. Jake CATHERINE ANDERSON

265 INDIÁN ÉGBOLT

szerint a töltött kolbász nem teljesen fedte a valóságot. Nem mintha vitatkozni akart volna. Olyan aranyosan nézett ki, hogy Jake úgy gondolta, nem engedheti ki a hálószobából, ha már ennyit megmutatott a kebléből. Ahogy mellé lépett, rögtön észrevette a lány tekintetében a lesújtottságot. Közelebb lépett. – Mi a baj, kedvesem? Csak azért, mert bizonyos helyeken nem férsz anyád ruháiba, még nem kell elkeseredned. – Ó, Jake. A férfi lehajolt, hogy a szemébe nézhessen. Ismerve Indigót, érezte, hogy valami másnak kell lennie a dolog mögött, mint amit elsőre gondolt. – Ó, Jake? Ebből nem sokat értek. – Egyiket sem tudom hordani. Jake teljes szívéből helyeselt. Csak ennyit tehetett, hogy a keze ne kezdje a maga útját járni. – De hiszen elkészíthetsz egyet, amíg… – Ezt nem érted! Soha nem készülök el, mielőtt Jeremy ideér. Soha, még anya vadonatúj Wheeler-Wilsonjával sem! – De miért kellene… – A kérdés többi része Jake torkán akadt. Nyelt egyet, majd újra próbálta, de nem volt teljesen biztos abban, hogy hallani szeretné a választ. – Indigo, miért kellene kész lennie egy ruhának, mielőtt Jeremy ideér? – Mert… Indigo nyakán kidagadtak az erek, ahogy válaszolni próbált. De a szavak nem jöttek ki a torkán. Jake elvette a lány kezét az arcáról. A félelem és a fájdalom, amit ott látott, szíven ütötte. Nagyot sóhajtva a karjába zárta. – Ó, szívecském… Ahogy magához ölelte, furcsa szag ütötte meg az orrát. Olyan erős volt, hogy minden más kiment a fejéből. – Mi ez a szag? Indigo megmerevedett. – Milyen szag? Jake a lány füle mellett szaglászott. – Citromnak tűnik. – Ó – Indigo Jake vállához nyomta az arcát. – Citromos víz, amit anya kevert nekem. Jake összerázkódott. Tudta jól, mire használják a nők a citromos vizet, Mary Beth minden nyáron azzal öblítgette az arcát, hogy a bőre világosabbnak tűnjön. Becsukta a szemét. Emlékek ötlöttek fel benne, ahogy Indigo ül a babérfa alatt a Günter-tanyán. Aztán CATHERINE ANDERSON

266 INDIÁN ÉGBOLT

eszébe jutott mindaz, amit Brandon Marshall mondott a lánynak. Indigo életében először próbálta eltakarni az örökségét. És miért? Mert azt akarta, hogy Jake büszke legyen rá. Amikor ezt felismerte, olyan közel került a síráshoz, mint felnőtt életében még soha. Az egyik dolog, amit mindig is csodált Indigóban, az pont a szenvedélyes komancs büszkeség volt. Már egy örökkévalóság óta vágyakozott arra, hogy a lány valami jelét adja, hogy viszonozza a szeretetét. Most, hogy végre megtette, Jake rosszul érezte magát. Az indián vére miatt nem érzi magát elég jó feleségnek? Ennek pont az ellenkezője volt igaz. Épphogy ő, Jake nem ért fel vele. Szó nélkül felkapta a lányt. Sonny követte a lépteit, ahogy a konyhába vitte, ott letette a padlóra, és elővett egy tiszta kendőt a fiókból. A konyhapulthoz lépett, és megnedvesítette a vizeskancsóban. Amikor elkezdte sikálni a lány arcát, Indigo hátrahőkölt. – Mit csinálsz? – prüszkölt Indigo. – Lemosom azt az átkozott citromot. Nézz fel! – De én… – pislogott Indigo és csücsörített. Jake végigsimított a konyharuhával az arcán, majd lehajolt és egy csókot nyomott az orra hegyére. – Meg ne próbálj még egyszer ilyesmit! Úgy szeretem a bőrödet, ahogy van. Indigo szeme olyan volt, mint az összegyűrt kék bársony. – Ttényleg? Jake elmosolyodott. – Igen, tényleg. Annyi tejfölképű nő van, mint amennyi muslica a gyümölcsöshordó körül. Ha azt akartam volna, egy olyat vettem volna feleségül. – Előrehajolt és lopott egy gyors csókot. Indigót ez láthatóan nem győzte meg. Jake a két keze közé fogta az arcát, a szemébe nézett, a szíve majd megszakadt a fájdalom és a zavar láttán, amit benne látott. – Szeretlek, Indigo. Pont úgy, ahogy vagy. Szeretem a hajadat. Szeretem a bőrödet. Szeretem a bőrszoknyádat. Még a bőrnadrágodat is szeretem. Ha még egyszer megérzem rajtad a citromszagot, kitekerem a nyakadat. És szeretném, ha ezt az összes ruhát visszavinnéd anyádhoz. Érthető? – Igen, de Jeremy… – A pokolba Jeremyvel! Az én feleségem vagy. CATHERINE ANDERSON

267 INDIÁN ÉGBOLT

– De… – Nincs de. Jeremy pont úgy fog szeretni, ahogy vagy. Csak rád néz és azt fogja gondolni, én vagyok a legszerencsésebb ember a világon. – De mi van, ha… Jake gyengéden megrázta Indigót. – Nincs olyan, hogy mi van, ha. Csak az számít, amit én gondolok, és én azt gondolom, hogy tökéletes vagy. Jake látta, hogy a szavai valamennyire megnyugtatták Indigót. Kénytelen volt elfogadni a helyzetet. Hirtelen oly sok mindent megértett Indigóval kapcsolatban, amit korábban nem. A kérdés csak az volt, vajon ő értette saját magát?

CATHERINE ANDERSON

268 INDIÁN ÉGBOLT

Tizenkilencedik fejezet Amikor Indigo másnap reggel visszavitte az anyjának a ruhákat, az úton találkozott Mr. Christiannel. Új kalapot és csizmát viselt, udvariasan, kissé meghajolva köszönt, és tájékoztatta Indigót, hogy éppen az imént rendelt meg egy tenyészbikát. – Ó, hát ez csodálatos – válaszolt Indigo. Tudta, hogy a farmerre nehéz idők jártak. – Nagyon örülök. A férfi Sonnyra nézett, aki szorgalmasan szagolgatta a járda deszkapalánkjai között kinőtt füvet. – Tényleg nagyra értékelem a pénzt, amit kaptam, ezt megmondom magának, és örökre hálás leszek. Indigo kissé zavarodottan nézte a férfi vékony arcát. – Hát igen. – Indigo mosolygott. – Adja át üdvözletemet a feleségének. Viszontlátásra. Ahogy Indigo elindult, a farmer még utánaszólt: – Hogy boldogul ezzel a harapós fickóval? Egy szörnyű pillanatra Indigo azt hitte, Jake-re gondol, de amikor megfordult, látta, hogy a férfi Sonnyt nézi. – Ó, nagyszerűen boldogulunk. Mr. Christian a fülét vakarta és a fejét csóválta. – A legharapósabb állat, akivel valaha is találkoztam. Remélem, az ura nem akarja visszahozni, mert már elköltöttem azt a háromszáz dollárt. Ezzel Deke Christian elsétált. Indigo utánabámult, és egészen biztos volt benne, hogy félreértett valamit. Néhány perccel később, amikor odaért a szülei házához, még mindig az iménti beszélgetésen törte a fejét. – Anya, észrevetted már, hogy Mr. Christian kissé furcsa? Loretta elfordult a tűzhelytől kesztyűs kezében egy tepsi süteménnyel. – Furcsa? Ezt hogy érted? CATHERINE ANDERSON

269 INDIÁN ÉGBOLT

Indigo az asztalra rakta a ruhákat. – Nincs ki minden kereke. Rendelt egy bikát. – Indigo a szemöldökét ráncolta. – Valami nagyon furcsát mondott, valami olyasmiről beszélt, hogy Jake visszaviszi Sonnyt és visszakéri a háromszáz dollárt. Loretta meglepetten nézett. – Ó, anya, csak nem azt akarta mondani, hogy… – Loretta a konyhapuitra helyezte a sütőlapot. Halvány mosollyal bólintott. – Jake megvette Sonnyt? – Indigo a tűzhely előtt heverő kölyökre bámult. – Háromszáz dollárért? Honnan vett ennyi pénzt? – Nem lenne túl udvarias, ha megkérdeznénk. Tudja, hogy mennyire hiányzott neked Lobo, és úgy gondolta, a fia talán enyhít majd a gyászodon. Úgy tűnik, a háromszáz dollár nem volt nagy ár azért, hogy téged boldognak lásson. Indigo egy székre rogyott. – Akkor nem is… nem is akarta lelőni. Csak nekem játszotta el, hogy magamhoz vegyem. Loretta felkacagott. – De azért nem vagy rá mérges, ugye? Egy röpke pillanatig Indigo valóban mérges volt. Aztán Sonny-ra nézett és kedves mosolyra görbült a szája. Valójában a napjai sokkal gyorsabban teltek a kölyök társaságában, és most, hogy már megkedvelte, helyénvalónak tűnt, hogy ő nevelje fel Lobo fiát. – Nem, nem vagyok mérges – vallotta be lágyan. – Örülök. Jake-nek helyén volt a szíve. Loretta kivett egy tálat a konyhaszekrényből és megrakta süteménnyel. Az asztalhoz lépett, Indigo könyökéhez rakta a tálat, aztán leült. – Ha egy férfi háromszáz dollárt költ egy kölyökkutyára, amit a feleségének szán, akkor nagyon szeretheti azt a nőt. Különösen, ha közben ráadásul még meg is harapdálja őt az a kölyök. Indigóban szétáradt a melegség. – Lehet, hogy tényleg szeret – suttogta. – Legalábbis egy kicsit. Loretta vett egy süteményt. Harapott egyet a finomságból, aztán a lányát figyelte. – Szerintem a kicsinél jobban. – Kérdően nézett a lányra. – Indigo, lehet, hogy tiltott területre tévedek, de abból, amit egyik nap Jake mondott, arra következtettem, hogy még nem tettél eleget asszonyi kötelességeidnek.

CATHERINE ANDERSON

270 INDIÁN ÉGBOLT

Indigo arra gondolt, mennyire tisztán tartja a házat és micsoda finom vacsorákat főz mindennap. – De én… – Aztán elharapta. – Ja, hogy arra a kötelességre gondolsz. Loretta elpirult. – Tehát elismered? Indigo fészkelődni kezdett a székén. – Hát éppen nem utasítottam el. – Egy ideje már házasok vagytok. Vannak dolgok, amit a férfi elvár. – Egy tésztafoltot kezdett kapargatni a kötényén. – Tudom, hogy akaratod ellenére mentél hozzá. Ez biztosan nem könnyű. Loretta felnézett. – Attól félek, hogy elrontod a dolgokat. A visszautasított férfi erőltetni fogja. Nem hiszem, hogy ezt akarod. Indigo nem akarta. – De anya… – Jake jó ember és nem hiszem, hogy kegyetlen lenne. De nincs olyan férfi a földön, aki ne tudna harapóssá válni. Megértetted? Indigo teljesen megértette. – Igen, anya. Loretta szipogott. – Gondolom, most elég szívtelennek tűnhetek a szemedben. – A szeme elsötétült az érzelmeitől. – De a gyermekem vagy és meg akarlak kímélni a gyásztól. Ne tedd próbára a férjed türelmét.

Indigo aggódva és szomorúan tért haza. Ahányszor csak Sonnyra nézett, elfogta a bűntudat. Jake valóban törődött vele. Tucatnyi módon kimutatta már. De akkor miért fogta el még mindig a páni félelem, ha a hitvesi ágyra gondolt? Bement a hálószobába és ledőlt. Jake illata körülölelte, ahogy magához szorította a párnáját és behunyta a szemét. Szinte érezte a csípőjén Jake karját, a fenekére boruló tenyerét és testének melegét. Nemsokára valószínűleg hosszú időre elutazik. A gondolatra kifosztva érezte magát. Elképzelte a férfi sötét arcát, hajának ébenfekete tincseit lazán magas homlokába lógva. A gyomra remegni kezdett, csakúgy, mint akkor, amikor ránézett. Mi lesz, ha anélkül megy el egy másik városba, hogy szeretkeznének? Elképzelte, ahogy rámosolyog egy gyönyörű nőre és őbenne ébreszt bizsergést. Mi lesz, ha az a hölgy rászegezi a tekintetét? Indigo mellkasára rátelepedett a boldogtalanság. A férfi mindent megpróbált, hogy őt boldoggá tegye. És ő mit adott neki cserébe? CATHERINE ANDERSON

271 INDIÁN ÉGBOLT

Semmit. Még a bizalmát sem. Mindenképpen le kell vele feküdnie. Legalább ennyit megérdemel. Ha nem teszi, lehet, hogy elutazik, és soha nem tér vissza Farkasok Földjére. Erre a gondolatra majdnem sírva fakadt. Valahogy Jake került a világa központjába. Ha soha nem tér vissza, Indigo egy része meghal. Indigo kinyitotta a szemét és a plafonra bámult. Érzelmei összekavarodtak. Nem akarta szeretni a férfit. Nem akarta. Ettől borzasztóan érezte magát, és megijedt. Egyik karjával eltakarta a szemét és szipogott. Nem tisztességes, hogy a férfi ilyen érzéseket vált ki belőle. Ez egyszerűen nem tisztességes.

Ebédszünet alatt Jake elhagyta a bányát és hazaindult. Jeremy levelének megérkezése óta már nem volt meggyőződve róla, hogy Brandon Marshall áll a bányabalesetek hátterében. Ha igaza van, akkor az sem valószínű, hogy a kőomlást Indigónak szánták. Mivel tudta, mennyire hiányzik neki a munka, Jake átgondolta a dolgot. Ha a baleseteknek nem ő volt a célpontja, akkor miért ne tehetne különleges óvintézkedéseket, hogy garantálja a biztonságát, és miért nem engedhetné vissza dolgozni? A házba érve Indigót az ágyon alva találta. Egész közel lopózott és ujjával megérintette a lány selymes szempilláját. Indigo pislogott és lassan kinyitotta a szemét. Egy pillanatra csak bámult rá, mintha nem is látná. – Jake? – Ki más lehetne? – kérdezte mély hangon kuncogva. Indigo felkönyökölt. – Mit keresel itthon? – A madarak azt csiripelték, hogy lustálkodsz. – Ó! Kellene valamit tennem? Jake karba tette a kezét és összeszűkült szemmel Indigóra nézett. – Micsoda munkatárs maga, átalussza itt az egész napot. Keljen fel, és húzza fel a nadrágját, Mrs. Rand! Tennivalók vannak. – Hol? – A bányában. Indigo azonnal felült. – A bányában? De te… és mi van akkor… komolyan mondod? Azt mondtad, nem biztonságos.

CATHERINE ANDERSON

272 INDIÁN ÉGBOLT

– Átgondoltam, és mivel már olyan rég nem történt semmi, hajlandó vagyok egy kicsit kockáztatni. – Jake egyik kezét feltartotta. – Egy-két feltételem azért van. Csak fél napot dolgozhatsz. Indigo elragadtatva csapta össze a kezét. – Ó, igen! A fél nap gyönyörű lenne! – És velem kell dolgoznod. Nincs elbóklászás. Ez persze csak ideiglenes, amíg meg nem győződöm arról, hogy minden biztonságos. – Ó, igen! Igen! – Lelkesen bólogatott. – Egyáltalán nem bánom, Jake, tényleg nem. Azt fogod hinni, az árnyékod vagyok. – Még nem fejeztem be – figyelmeztetett Jake. – Nem emelhetsz nagyot, és ha csákánnyal vagy lapáttal látlak, a nyakad köré tekerem. Indigo kissé elkámpicsorodott. – De akkor mit tehetek? Jake odahajolt hozzá. – Beleegyezel a feltételekbe, vagy nem? Indigo újra felvidult. – Az is nagyszerű, ha csak ott lehetek. – Akkor öltözz. Talpra ugrott és a fiókosszekrényhez szaladt. Kirángatott egy nadrágot, visszafordult és odaszaladt a férfihoz. Jake-nek még éppen időben sikerült kitárnia a karját, hogy elkapja. Átölelte a nyakát. – Ó, Jake, köszönöm. Mielőtt még válaszolni tudott volna, Indigo kiszabadította magát és a szoknyája alatt húzni kezdte a nadrágot. Jake önkéntelenül elnevette magát. Életében nem látott még senkit ilyen gyorsan átöltözni. – Ebédeltél már? – kérdezte. – Nem vagyok éhes. – Enned kell. – Felkapta a lány szoknyáját a padlóról és a fiókosszekrény tetejére dobta. – Nincs vita.

Indigo annyira örült, hogy visszatérhet a bányába, hogy egyáltalán nem bánta a korlátozásokat. Már első találkozásukkor érezte, hogy Jake nem ért egyet a nők munkába állásával. Már az is csoda volt, hogy megengedte, hogy ott legyen. Nem akart panaszkodni és rengeteg tennivalót talált magának. Jake többször is kikérte a CATHERINE ANDERSON

273 INDIÁN ÉGBOLT

véleményét, mielőtt döntést hozott, ettől rögtön a dolgok részének érezte magát. A délután szinte elröppent, és mielőtt Indigo észbe kaphatott, az emberek kezdték elhagyni a bányát. Jake észrevette a levertséget Indigo arcán és megveregette az állát. – Ne lógasd az orrodat. Holnap is kijöhetsz. Indigo maga köré fonta a karját és mélyet lélegzett. – Ó, mennyire szeretem ezt az illatot! Jake az alagút bejáratának támasztott egy lapátot, majd megfordult, és Indigóra kacsintott. – Én is. Rád emlékeztet. – Rám? – Igen. Olyan az illatod, mint a napsütésé, a friss levegőé, a fenyőfáké – Jake itt nevetett egyet – meg a sáré. – Nincs is sárszagom. – Ahogy azonban egymás szemébe néztek, elbizonytalanodott. – Vagy igen? Jake hátravetette a fejét és nevetett. A hegyről lefelé menet megragadta Indigo kezét. Ahogy az erdőben sétáltak, egy pillanatra a szemükbe sütött a nap, aztán újra árnyék vetült rájuk. Derűs, tökéletes délután volt, a tavasz jöttének ígéretét hordozta, mégis… Indigo nyugtalan volt, de nem tudta, miért. – Vajon meddig lesz még ilyen szép napsütésünk? – kérdezte Jake. Indigo összehúzta a szemöldökét. Érzései teljesen összekuszálódtak. – Nem sokáig. Ha a március így kezdődik, akkor általában vízözönnel folytatódik. Jake a lányra mosolygott. A levegő hirtelen a lélegzetvételhez is túlságosan sűrűnek tűnt. – Akkor ki kellene élvezzük, amíg lehet – mondta Jake mély, meleg hangján. – Mi lenne, ha gyorsan összeszednénk valami vacsorára valót és ma az erdőben piknikeznénk? Indigo igyekezett tőle telhetően lelkesen mosolyogni. Hiszen imádott az erdőben lenni. De akkor miért érezte úgy, hogy a javaslat csapdába szorítja?

Jake az oldalán fekve, fejét a tenyerével megtámasztva nézett végig a réten. A fenyőágak susogása elringatta. A hűvös szellő simogatta a CATHERINE ANDERSON

274 INDIÁN ÉGBOLT

bőrét. Bár a vacsora viszonylag egyszerű volt, elégedettnek érezte magát, részben a környezetnek köszönhetően, de azért mégiscsak sokkal inkább a társaságában lévő nő miatt. Tekintetét a lány profiljára fordította. Nagyon szerette magas homlokának enyhe görbületét. Amikor a szemöldökére nézett, legszívesebben végigsimította volna az ujjaival az íveket. Kicsi orra, amely annyira hasonlított az apjáéra, fejedelmi, vad megjelenést kölcsönzött neki, amit a törékeny állkapocs és az édesen lebiggyesztett ajkak ellensúlyoztak. Különösen szerette a lány szögletes állát, amely makacsságáról árulkodott, de így kicsiben imádnivaló volt. Erő és sérülékenység finom keveréke. Volt a tartásában valami, ahogy emelt fővel, egyenes háttal járt, ami azt sugallta, a lelkét egyetlen férfi sem törheti meg. Mégis, amikor Jake a kézfejével megérintette az arcát, a keze a lány egész állkapcsát eltakarta. Indigo megfordult, és még elkapta a férfi mosolyát. – Mi az? kérdezte. Jake arcán álmodozó kifejezés jelent meg. – Csak gondolkoztam. – Miről? – Rólad. – Kék szeme elkapta a halványuló napfényt, és olyan tisztán ragyogott a férfira, mint az enyhén festett üveg. – Olyan gyönyörű a szemed! – Nem is láttad a szememet. A vigyor egyre szélesebb lett Jake arcán. – Mindened gyönyörű. Főleg az a sárpacni az orrodon. – Indigo megdörzsölte az orrát. – Lejött? – Kicsit jobbra. Indigo a könyökére támaszkodott és lehajolt. Jake hüvelykujjával letörölte a nem létező sárdarabot. – Most már jó. – Kezét a lány nyakára kulcsolta. – Ne menj el – suttogta. – Maradj itt lenn, és beszélj hozzám. – De miről? Jake torkát szorítani kezdte a fájdalom. Semmi kedve nem volt elrontani ezt az idáig szinte tökéletes napot, de nem bánhatott örökké visszafogottan vele. Komoly problémáik voltak, és most, hogy megértette, miből eredhetnek, el kellett kezdenie foglalkozni velük. Finoman, ha csak lehet. Nehéz az embernek szembenéznie CATHERINE ANDERSON

275 INDIÁN ÉGBOLT

önmagában az igazsággal. – Megtaníthatnál arra, hogyan kell az állatokkal beszélni. Nem tudhatod, mikor kell majd nekem etetni Fogatlant. Indigo szeme örvényleni kezdett. – Nem igazán beszélgetünk. Csak valahogy vonzódnak hozzám az állatok. – A szemeddel csinálod. Láttalak Sonnyval. Indigo láthatóan kényelmetlenül érezte magát, kerülte Jake pillantását és egy hajfürtjével játszadozott. Mióta előző este a hálószobában rátalált, amint veszettül válogatott a fehér női ruhák között, egyáltalán nem zavartatta magát azzal, ha Indigo elutasító volt. – Indigo, kérlek, nézz rám – suttogta. Indigo felé fordította nagy, értelmes szemét. Jake belenézett és elhatározta, ezúttal nem zárja el magát tőle. Hogyan is várhatna teljes őszinteséget tőle, amíg ő maga nem kockáztatja meg, hogy őszinte lesz vele? Nem leplezhette tovább szívének jóságával azt az egy szörnyűséges titkot. De más is volt benne, amit Indigónak látnia kellett: főleg az iránta érzett gyengédséget és szeretetet. Jake érezte, hogy Indigót zavarja a tény, hogy sosem hagyta, hogy túlságosan belelásson. Bizonyos szempontból megértette, miért. Amilyen zavart és szomorú volt Indigo, bármennyire is próbálta palástolni, a szeme mindent elárult. Talán ez az isten által adott tehetségének a szerves része, és nem tehet arról, milyen beszédesek a szemei. Mindenesetre mindig megosztotta, ami benne zajlott, és szükségképpen kifosztva érezte magát, ha a másik nem mutatott meg mindent. Jake sokat gondolkodott ezen, és úgy határozott, inkább megosztja vele a titkait, nehogy a lány azt gondolja, valami sokkal rosszabbat rejteget. – Ez egy különleges tehetség, hogy más teremtményekkel meg tudod értetni magad. Nem gondolod? Még ha soha nem is tudom megtanulni, hogyan kell csinálni, legalább megpróbálnád megosztani velem? Indigo szája megfeszült. – Ha annyira meg vagy győződve, hogy létezik a beszédnek ez a módja, akkor hagyd, hogy Sonny megtanítson rá.

CATHERINE ANDERSON

276 INDIÁN ÉGBOLT

Jake felkacagott. – Ő túlságosan elfoglalt, a bogarakat kergeti. Különben is, nem azt akarom, hogy ő tanítson meg. – Jake közelebb húzta Indigót. – Kérlek! Indigo az ajkát harapdálta, mintha sarokba szorítva érezné magát. – Ezt nem lehet megtanítani, Jake. Csak megtörténik. – Tehát tényleg beszélgetsz az állatokkal? – A szemét nem vette le a lányról, hátha lesz bátorsága igent mondani. – Ezért bízik benned Fogatlan, nem igaz? És ezért nem félsz tőle. Belenéztél a szívébe, igaz? Jake kiolvasta Indigo arckifejezéséből, hogy végre megtalálta a megfelelő szavakat. Azt letagadhatja, hogy beszél az állatokkal. Nem volt ez igazán hazugság, mert hiszen nem is szavakkal értekeztek. – Érzéseken keresztül történik, ugye? – erőltette a dolgot Jake. – Nem valami olyasmi, amit hallasz, nem szavakkal kifejezhető üzenetek, csak érzelmeket osztasz meg velük. Jake látta, hogy Indigo keze ökölbe szorul. – Miért ilyen fontos ez neked? Jake elmosolyodott. Hát nem pontosan ez volt a probléma lényege? Megijedt attól, hogy fontos. – Nem bűn az, ha más vagy. Indigo elkapta a tekintetét és behunyta a szemét. – Nem rejtheted el, ami vagy – suttogta rekedten, gyengédséggel teli hangon. – Nem látod, milyen értékes vagy nekem? Egyből tudtam, hogy beszélgetsz a vadállatokkal. – Nem igazán beszélgetünk. Inkább… – ijedten nézett Jake-re. – Egyáltalán nem olyan. Jake végigsimított az ujjával gerincének finom felső csigolyáin. – Miért félsz annyira beszélni róla? Nem is vagyok annyira más, mint Fogatlan, nem igaz? Ha megbízol egy pumában, bennem miért nem tudsz? Indigo elhúzódott. – Bízom benned. Jake keze megállt a levegőben, marokra fogta a levegőt, és elfogadta, hogy újra sikertelenül próbált elérni a lányhoz. Ironikus módon az a lány, aki olyan könnyedén belelátott mások szívébe, nem találta meg az igazságot a sajátjában. Jake a távoli fákat nézte. Szeme sarkából észrevett valami mozgást, de annyira el volt foglalva az érzéseivel, hogy nem CATHERINE ANDERSON

277 INDIÁN ÉGBOLT

tulajdonított neki jelentőséget. Ahogy azonban az a valami közelebb jött, a fekete-fehér színfolt riasztotta a hatodik érzékét és a gerincén végigfutott a hideg. Elnézett Indigo mellett, és meglátta, hogy egy bűzösborz közeledik, éppen feléjük tart, mintha meghívása lenne a vacsorára. Jake megfeszült, majd nyugalomra kényszerítette magát. Egy bűzösborz. Hát persze, egy bűzösborz. Már majdnem megfeledkezett arról, hogy Indigóval üldögél itt, kicsi és nagy állatok pártfogójával. – Kedvesem, társaságunk akadt. Remélem, a barátod. Indigo hátranézett a válla felett. – Ó, ez Büdöske. – Milyen találó név! – Jake szippantott egyet, majd rögtön azt kívánta, bár ne tette volna. – Ugye nem fog lespriccelni? – Nem, hát persze, hogy… – Mielőtt még válaszát végigmondhatta volna, Sonny kiugrott egy bokor mögül, és kilőtt a bűzösborz felé, vicsorogva és a levegőbe kapkodva. Indigo riadt tekintettel üvöltött a kölyökre.- – Ne, Sonny, nem! Jake rögtön kitalálta, mi fog történni. Futásra készen felugrott, elkapta Indigo karját, és magával rántotta. Hallotta, ahogy Sonny felnyüszít. A következő pillanatban vakon rohant. A szeme égett. Tüdejét a görcs rándította össze, miután belélegezte a földkerekség legirtózatosabb bűzét. Ezután szörnyű, gyomorforgató hányinger tört rá. Hallotta maga mögött, ahogy Indigo öklendezik. – A francba! Jake megbotlott egy ágban és térdre esett. A következő pillanatban már hányt. A rohamok között állandóan Indigót hívta, de választ nem kapott. Amikor a látása tisztulni kezdett, észrevette, hogy Indigo mellette fekszik, hasonló állapotban, mint ő. Sonny a fűben hempergett, orrát igyekezett a sárba törölni, szánalmas vinnyogások közepette. – Eltalált minket – szólalt meg Indigo alig hallhatóan. Valamilyen oknál fogva Jake ezt a kijelentést fergetegesen humorosnak találta és nevetni kezdett. Karját behajlította és a hátára gurult. Egyik kezével a szemét eltakarva végül sikerült két levegővétel között ennyit kinyögnie: – Azt hiszem, igazad lehet. – Sajnálom. Nem kellett volna barátságot kötnöm egy bűzösborzzal. CATHERINE ANDERSON

278 INDIÁN ÉGBOLT

– Jobb, ha a barátod, mint ha az ellenséged lenne. – Jake újra kacagni kezdett. Kezét a hasára szorította. – Jaj, istenem, de rosszul vagyok! Indigo lassan felült. – Mindenki más is így lesz, aki a közelünkbe mer jönni. Nem lehet lemosni. Jake kezdett kijózanodni. – Meddig? – Napokig, néha hetekig. Az ingje hátulját húzogatta és tovább émelygett. – Ó, Jake, sajnálom. Azt hiszem, anya készített valami gyógyírt paradicsomból. Talán használ. Jake körbeszaglászott. – Azt hiszem, nem talált el minket teljesen. Indigónak sikerült halványan elmosolyodnia. – Csak kezdesz hozzászokni. Egy óra múlva észre sem veszi az ember, hogy bűzlik. – Indigo az alsó ajkába harapott. – Mérges vagy? Jake felkacagott. – Kedvesem, ha valakivel ezen a világon szeretnék száműzetésbe vonulni, az te vagy. De azért jobb lesz, ha megtanítjuk viselkedni Sonnyt a barátaid jelenlétében. Indigo bizonytalanul lábra állt, és a vacsora maradékára nézett. – Hagyd csak. A kosár úgyis tönkrement. A lány bólintott. – Tudom. Csak szegény Büdöskét keresem. Szegény Büdöske?! Jake újra kacagni kezdett.

CATHERINE ANDERSON

279 INDIÁN ÉGBOLT

Huszadik fejezet Te jó ég! Ne gyertek közelebb! – Loretta szinte bezárta az ajtót, és a szűk nyíláson át kukucskált ki Jake-re és Indigóra. – Indigo, az ég áldjon meg, hát mikor tanulod már meg?! – Büdöske nem ránk. célzott, anya. Sonnyt akarta eltalálni. – Akár titeket akart, akár nem, jól eltalált. – Loretta az orrát legyezte. Indigo az ingjét húzgálta és fintorgott. – Van valamid, ami segíthet? Loretta sóhajtott. – Tettem el egy kis paradicsomot. De vigyázzatok, nehogy a szátokba kerüljön, és szappannal jól mosakodjatok meg utána. – Úgy hallottam, bebizonyosodott, hogy a paradicsom nem mérgező. Loretta kihívóan nézett rá. – Láttál már valakit, aki megette és utána el is tudta mesélni?!

Jake

és Indigo a patakparton egymástól tisztes távolságban választott fürdőhelyet. Jake számára azonnal nyilvánvalóvá vált, hogy nem éri el azokat a részeket, ahol a leginkább lespriccelte a bűzösborz. Felhúzta piszkos nadrágját, megkereste Indigót, és meg is találta egy kanyarulatban fürdőzve, ahol a bozót eltakarta, inge még mindig rajta volt. Jake mosolygott és lassan közeledett a lány felé, hogy végre megfeleljen Indigo legborzalmasabb elképzeléseinek. Hiszen számtalanszor megpróbálta a másik utat, és mindannyiszor bebizonyosodott, hogy azon nem jut előre. – Ledörzsölöm a hátadat, ha te is ledörzsölöd az enyémet. A férfi hangjára Indigo sikoltott és ugrott egyet a vízben. CATHERINE ANDERSON

280 INDIÁN ÉGBOLT

– Jake! Mit csinálsz… – A vízbe süllyedt, és onnan bámult a férfira, így is sokkal elragadóbb volt a kelleténél kibontott, csuromvizes hajával, amely a szemébe lógott. – Nem vagyok rendesen felöltözve. Igen, ezt Jake is észrevette. A férfi a fülét vakargatva, élvezettel szívta magába a látványt. Sonny mellette tocsogott, néhány lépésenként megállt, megrázta magát és a fűben szárazra dörzsölte a bundáját. Nedves szőréből ítélve, őt már megfürdethette Indigo. – Nem hagyhatjuk, hogy a bűnös legyen az egyedüli, aki rózsaillatúan végzi! Még mindig rajtad van az ing. Be tudok nyúlni alá, hogy megmossalak. Én pedig magamon hagyom a nadrágomat. Ez így elég biztonságosnak hangzott. A baj csak az volt, hogy Jake egyáltalán nem tűnt ártalmatlannak, ahogy ott állt a farmernadrágban, ing nélkül. Sokkal inkább az ellenkezőjének látszott: bronzbarna férfi felsőtest, kidolgozott izomzat, csurom vizes, zilált, ébenfekete haj. Indigo az örvénylő áramlást nézte. De mi is történhet vele a patak vizében? – Na jó, rendben – egyezett bele végül. Jake belegázolt a vízbe, egyik kezében a magasra feltartott paradicsomos üveggel. – Először én jövök. – Átnyújtotta a feleségének az üveget, majd hátat fordított neki. – Főleg a nyakamat, meg a vállamat kendd be jól. Azt hiszem, ott talált el a legjobban. Indigo már majdnem megfagyott, úgyhogy nem vesztegette az időt. Gyorsan bedörzsölte a férjét a paradicsommal, majd amíg Jake lemosta, leemelte a közeli sziklára helyezett szappant, és a tenyere között habosítani kezdte. Masszírozó ujjai alatt Jake vállain az izomkötegek acélkemények voltak, de mégis selymesek és melegek. Ujja hegyével végigsimította Jake nyakának oszlopát, és megcsodálta annak felépítését. Ahol neki kiálltak a csontok, a férfi ott is erőtől duzzadt. Miután beszappanozta Jake haját, az a víz alá bukott, hogy leöblítse, majd felbukkant és jól megrázta magát. A vízpermet szinte beterítette Indigót. Jake fogta a második üveg paradicsomot. – Rendben, most te következel. Odaállt a lány mögé és kitapogatta az ing szegélyét. Amikor kezével súrolta csupasz fenekét, Indigo ugrott egyet. – Mit csinálsz? CATHERINE ANDERSON

281 INDIÁN ÉGBOLT

Jake kuncogott. – Nem látok a víz alatt. Ne haragudj. Nem hallatszott nagyon bűnbánónak. Indigo visszafojtotta a lélegzetét, amikor Jake meleg, kérges tenyerével végigsimított a hátán. A férfi nem nagyon hagyott időt az aggódásra, bekente a paradicsommal és dörzsölni kezdte. – Attól félek, ezt az inget kidobhatod. Hangja kissé rekedt volt és furcsán fojtott. Indigo úgy gondolta, bizonyára a hideg miatt van. – Van másik. Csak alsónadrágból van kevés. Indigo mosolygást vélt felfedezni a férfi hangjában, amikor az válaszolt: – Ó, de kár. – Nevetés hallatszott a hangjából, és egyúttal kimondatlan kihívás is. – Anyának van még a muszlinból a méteráruk között. Majd veszek tőle valamennyit és gyorsan varrok néhány alsónadrágot a Wheeler-Wiison varrógépén. – Hát nem is tudom… – Meleg ujjai a lány nyakára fonódtak. – Jobb dolgokra is el tudnám költeni a pénzemet. Indigo szíve egyre hevesebben kezdett verni. Hogy felmérje Jake hangulatát, hátranézett, amikor az a vastag hajfonatokat a markába fogta. Arckifejezését nem lehetett értelmezni. Amikor kellőképpen bedörzsölte Indigo haját, szólt, hogy vegyen nagy levegőt és lemerítette, hogy leöblítse. Ezután a sekély részhez vezette. Indigo zavartan húzogatta inge elejét. A nedves muszlin szinte átlátszóan tapadt a bőrére. Kis cuppogó hangot adott, ahogy elhúzta kebléről, majd azonnal hozzáragadt, amikor elengedte. Jake sötét szeme lassan végigpásztázta a lány testét. – Nyugodj meg, kedvesem. Nem nézek oda. – Indigo épp az előbb látta, hogy odanézett. Gyanakvóan méregette a férfit, akinek huncutul csillogott a tekintete. Jake megszorította Indigo csuklóját és letérdeltette. Az ujjai csodákat műveltek a lány fejbőrén. Csak az anyja mosta meg eddig a haját, de az ő keze apró volt. Jake egyetlen keze is befedte Indigo egész fejét. Érintése éppen olyan gyengéd volt, mint az anyjáé, csak erőteljesebb, ujja hegyével körkörösen masszírozta a lány nyakizmait. Indigo feszült válla elernyedt, ahogy az érzés elringatta, és alávetette magát a férfi erejének. CATHERINE ANDERSON

282 INDIÁN ÉGBOLT

Többszöri szappanozás és öblítés után Jake kijelentette, hogy a lány haja tiszta. Kicsavarta, majd a vállán átvetve előrehajtotta a hajköteget, és felállította, hogy a hátát is meg tudja mosni. Indigo nem volt felkészülve arra, milyen érzés lesz, ha Jake ügyes, forró keze a csupasz bőréhez ér. Elállt a lélegzete, ahogy a férfi az ujjaival simogatta. – Ó, istenem, olyan a bőröd, mint a selyem – suttogta a lány fülébe. Indigo gyomra összerándult, tüzes forróság öntötte el. Lehunyta a szemét. Érezte, ahogy a férfi keze felfelé csúszik az oldalán. Vajon tényleg itt is lespriccelte a bűzösborz? A bűz valószínűleg teljesen elboríthatta. Jake keze ügyesen és forrón csúszott Indigo csípőjén át a hasára. A férfi mellkasát és lapos hasát a lány hátához nyomta. Ujjai gyengéden masszírozták a lány altestét. Egyik ujja hegye ekkor a lány köldökébe süppedt. Indigo sikkantott egyet és megmerevedett. Jake eldobta a szappant és másik karját a lány köré fonta. – Csak maradj nyugton – szólt rekedten. – Emlékszel, azt mondtad, bízol bennem. Pont, mielőtt Büdöske odajött. – Még mindig ott volt a mosoly a hangjában. – És ha bízol bennem… A mondatot nem fejezte be. Indigo akkor sem tudott volna megmoccanni, ha akar. A férfi jobb karja olyan szorosan tartotta, mint a satu. Gyengének érezte magát, fejét hátrahajtotta. Jake lemerült vele a vízbe, hogy lemossa a szappant a lányról. A hideg körülvette Indigót, de Jake forrósága elvette az élét. A férfi szája megtalálta az övét, az ajka nedves volt és hűvös, de egyszerre tüzes is. Felnyögött, amikor a férfi nyelve az övéhez ért. A világ forogni kezdett körülötte, az ég, a víz, a fák mind egy színes kaleidoszkóppá mosódtak össze. Aztán Jake a lány hasáról a mellére csúsztatta a kezét. A hidegben megkeményedett mellbimbót váratlanul érte Jake kezének melege. Indigo tűzforrónak érezte az ujjbegyeket, amikor azok közrefogták a merev csúcsot. Halkan felnyögött a testén átcikázó érzésektől. Tudat alatt tisztában volt azzal, hogy legalább meg kellene próbálnia kiszabadulni, de a tetthez nem volt elég ereje. Olyan csodálatosan érezte magát az érintéstől, gyengének és reszketegnek; finom melegség árasztotta el, mégis borsózott a háta. CATHERINE ANDERSON

283 INDIÁN ÉGBOLT

Jake felemelte a fejét, egy pillanatra szabadon hagyva Indigo száját. Zihálva suttogta: – Ó, istenem, micsoda kincs vagy! Feltörő, összezavarodott érzéseinek fogságában a lány nem találta a hangját. Jake lenézett a meglepett kis arcra és elmosolyodott, miközben újabb remegés vonult át a lány testén. A feje hátrahanyatlott, így Jake a nyakán láthatta, milyen vadul ver a szíve. Sajnálta, hogy el kell rontania a hangulatot, de átkozottul hideg volt ahhoz, hogy a patakban szerelmeskedjenek. Vonakodva elvette kezét a lány melléről és lehajolt, hogy a karjába vegye. Csurgott róluk a víz, amikor kivitte Indigót a partra. Pontosan érezte a pillanatot, amikor elmúlt a szenvedély hatása. A teste megfeszült, egyik kezével Jake nyakába kapaszkodva próbált körülnézni. A férfi igencsak szedte a lábát, hogy minél gyorsabban az ágyba érjen Indigóval, hogy a lánynak ne legyen ideje gondolkodni. Sietsége ellenére Indigo tágra nyitotta a szemét és gyanakodva nézett, amikor a házon át a hálószobába vitte. Nem mintha csodálkozott volna rajta. Ártatlan volt, de nem ostoba. Amikor lábra állította a padlón az ágy mellett, a lány megpróbált elhúzódni. – Ó, nem – mondta Jake rekedt hangon –, most nem. A lány arcára kiült riadalmat figyelmen kívül hagyta és megragadta az inget. Indigo a levetkőztetésére tett kísérletet azzal hiúsította meg, hogy a karját keresztbe fonta a keblei előtt. – Indigo… – Jake tudta, hogy a lány készen áll, azok után, ahogy a patakban reagált, csak éppen nem értette még a jeleket, amelyeket a teste küldött neki. – Emeld fel a karodat, édesem. Indigo csak bámult rá. Egy pillanatig Jake azt hitte, most az egyszer ellentmond neki. Rövidesen azonban mégis megtette, amit Jake kért. A férfi felrántotta az inget a lány könyökéig, ezzel gúzsba kötve, majd, miközben az ágyra fektette, a melleire hajolt. Abban a pillanatban, amikor a szája elérte a célját, Indigo levegő után kezdett kapkodni, egyre vergődött alatta és a karjával hadonászva próbált megszabadulni a nedves muszlintól. Jake megérezte a félelmét és visszahúzódott. – Sssss… – nyugtatgatta. – Nyugalom. – Lefejtette a csöpögő muszlint a lány kezéről. – Na látod. Nem kell kétségbe esned. CATHERINE ANDERSON

284 INDIÁN ÉGBOLT

Hatalmas kék szemével a férfi tekintetét kereste az esti homályban. Jake érezte, ahogy a lány melle minden lélegzetvétellel az övéhez simult, és a vágya olyan erős volt, hogy már remegett tőle. – Jake! – vinnyogott Indigo. Nagy nehezen nyelt egyet, majd megnyalta az ajkát. – Ö-összevizezed az ágyunkat. Annyira nyilvánvaló volt, hogy el akarja terelni a figyelmét, hogy Jake felkacagott volna, ha maradt volna még benne egy cseppnyi humor. – Egyáltalán nem érdekel az ágy. Indigo szeme kikerekedett. – Mit fogsz most csinálni velem? Természetesen tudta. Jake izzó tekintete nem hagyott benne kétségeket. Tompa agya érzékelte a meztelenségét és a férfi mellkasának melegét a mellein. Látómezejét betöltötték a csillogó, bronzbarna vállak. – Szeretkezni fogok veled – suttogta Jake selymes hangon. – Nem kell félned semmitől. Megígérem. Ezzel a kijelentéssel hozzá is látott. Egy csókkal indított, amitől elállt Indigo lélegzete. A halántéka lüktetni kezdett, a rettegés nőttön-nőtt. A bőrén érezte a férfi gyors és kemény szívverését. Jake egyik kezét Indigo csípőjére csúsztatta. A lány a férfi testének keménységéből és ziháló lélegzetéből tudta, hogy most nem fog megállni. Elszakította a száját a férfiétól, a kedves, gyengéd Jake-et akarta, akit ismert, nem ezt a kiéhezett, féktelen férfit, aki a tollmatracba nyomta. – Fájdalmat fogsz okozni? – Szólok, mielőtt megtörténik. Bízzál bennem, kedves. Bízzon benne? Indigo próbálta mindenáron távol tartani a száját a férfiétól. Jake néhány sikertelen próbálkozását követően felemelte a fejét. – Indigo, kérlek, nézz rám – suttogta. A lány együttműködésre kényszerítette magát. – Gyönyörű élményt akarok neked ajándékozni. Indigo nem értette, hogy lehet a fájdalmat gyönyörűvé tenni. – Okoztam neked valaha is fájdalmat? – kérdezte Jake. – Nem. CATHERINE ANDERSON

285 INDIÁN ÉGBOLT

– Akkor bízzál bennem – sürgette Jake érdes hangon. – Csak dőlj hátra és bízzál bennem. Csak dőljön hátra? Franny is pontosan ezt mondta. Csak dőlj hátra és gondolj egy margarétamezőre. Mielőtt észreveszed, már túl is vagy rajta. Indigo lehunyta a szemét. Margaréták. Hatalmas margarétamező. Szelíd fuvallat. A nap melegen süti az arcát. Ó, igen, margaréták. Margaréták és madarak éneke. Margaréták és csörgedező patak a közelben. Margaréták és Jake nyelve, amint a mellbimbójával játszik. Szeme kipattant és nagy levegőt vett. Belemarkolt Jake hajába és veszettül meghúzta. – Ne! – kiáltotta. – Kérlek, ne tedd, Jake! Nem… nem tudok így gondolkodni. – Nem akarom, hogy gondolkodj – tájékoztatta Jake, majd újra lehajtotta a fejét. Mielőtt még a szája újra rátalálhatott volna a mellbimbóra, Indigo eltakarta a kezével, és siránkozni kezdett: – De Jake… így nem… nem tudok… Hogyan gondolhatnék a margarétákra, ha ilyeneket csinálsz velem? Jake az egyik kezére támaszkodva Indigo szemébe nézett. – Margarétákra? Indigo késve vette észre, hogy elszólta magát. Nagyot sóhajtva a másik kezét a még fedetlen mellére zárta. – Milyen margarétákról beszélsz? – követelőzött Jake. A férfi tekintetéből ítélve Indigo nem tartotta valószínűnek, hogy tetszeni fog neki a válasza. – Indigo – kérdezte újra –, milyen margarétákról van szó? – Franny margarétáiról – tört fel belőle. – Semmi az egész. Csak egy módszer, hogy kibírjam. Már látta, hogy nem jót mondott. Jake elhúzódott és felvonta fekete szemöldökét. – Hogy kibírjad? Indigo eszeveszetten kereste a magyarázatot. – Miközben te… tudod… hogy ne legyen olyan szörnyű. Kíváncsi szikra szökött Jake szemébe. Egy pillanatig csak figyelt. – Szörnyű? Indigo, elölről kezdjed. Ki az ördög az a Franny, és milyen margarétákról beszélsz?

CATHERINE ANDERSON

286 INDIÁN ÉGBOLT

Indigo nem kis vonakodással beszámolt a szeretkezéssel kapcsolatos félelmeiről, Frannynél tett látogatásáról és a kapott jó tanácsról. Jake legurult róla és izmos karját a homlokára szorította. – Aznap a tölgyfa alatt… ott is a margarétákra gondoltál. Igaz? Indigo elkapta a tekintetét és idegesen csipkedte az ágyneműt. – Nem, Lobóra. Franny margarétái nem működtek. – Franny, az a kis szőke? – Mély hangon nevetve folytatta: – Elmentél egy… – Felsóhajtott. – Indigo, miért éppen Frannyhez mentél tanácsért? Indigo magára rántotta az ágytakarót és kissé elhúzódott. – Hát mert ő szakértő, nem? – kockáztatta meg a választ. – Igen, azt hiszem, az. Adott még más is valami tanácsot, amiről tudnom kell? Indigo biztos volt benne, hogy Jake azért mérges, mert egy ilyen személyes dolgot egy barátjával beszélte meg. – Senki nem beszélt velem erről – vallotta be. – Anya csak annyit mond, ne törődjek vele. Jake leengedte egyik kezét és fenyegetően összehúzott szemmel nézett a lányra. – Az nem jutott soha eszedbe, hogy engem megkérdezz? Indigo rögtön visszavágott. – Nem beszélhettem veled erről! – De miért nem? Hiszen most is erről beszélünk. – Jake sóhajtott. – Kedvesem, ha ennyire félsz valamitől, akkor legközelebb velem beszéld meg, kérlek. Legalább akkor megtudom, mi bánt. Hogyan foglalkozhatnék valamivel, amit eltitkolsz előlem? Indigo nem akarta, hogy foglalkozzanak vele. Főleg nem Jake. A kidomborodó mellizmokra bámult, majd a hullámzó izomkötegekre a hasán, a felsőtestét borító fekete szőrzetre, a sötét háromszög lefelé elkeskenyedett, és eltűnt a farmernadrág övrészében. Még hogy foglalkozzanak vele? – Én… te… ez nem olyan dolog, amiről beszélni lehetne. Ez… Indigo azt kívánta, bárcsak levenné már róla a tekintetét Jake. Úgy érezte magát, mint a légy a lekvárosüvegben. – Nem hölgyhöz méltó. – Velem nem kell előkelő hölgyként viselkedned – válaszolt Jake szelíden. – A férjed vagyok, és semmi sem kell hogy kényelmetlenséget okozzon, amit elmondasz nekem. Mi lesz, ha beteg leszel és orvoshoz kell menned? Franny nem vihet el. CATHERINE ANDERSON

287 INDIÁN ÉGBOLT

Indigo arcát elöntötte a forróság. – Gondolom, elmegyek magam. – És mivel fizetsz a látogatásért? – Szája körül elmélyültek a ráncok. – Nyíltan kell beszélned velem. És azt hiszem, a legjobb, ha most azonnal elkezdjük. Indigo úgy gondolta, jobb lenne mondjuk a jövő héten, vagy talán egy hónap múlva. Jake az oldalára gurult és a fejét tenyerébe támasztotta. Indigo rándult egyet, amikor Jake megragadta az ágytakarót, aztán ostobának érezte magát, hiszen csak betűrte a sarkait körülötte. – Bárcsak rögtön az elején elmondtad volna nekem, menynyire félsz! Hiszen így egész idő alatt feleslegesen aggódtál. Elmondhattam volna neked, mire számíthatsz, attól megkönnyebbültél volna. – Nem igazán arról van szó, hogy félek – vágott közbe Indigo reszkető hangon. – Inkább úgy mondanám, hogy nem vagyok lelkes. Olyan ez, mint a tápióka: van, aki majd megvész érte, mások meg már a gondolattól is öklendeznek. Jake a kézfejével megsimította a lány állát, a tekintetében látszott, hogy élvezi a helyzetet. – Akkor most elmondom, hogy mire számíts, rendben? Indigo ezt akarta a legkevésbé. – Már tudom. Jake szája megrándult. – Értem. És a bölcsesség milyen kútfőjének köszönhetően? Szintén Frannynek? – Nem, természetesen nem. – Indigo a férfi ádámcsutkáját bámulta. – Egyszer láttam, ahogy a pumák csinálják. – Hát ez csodálatos – válaszolt két lélegzetvétel között Jake. – Ha úgy csinálják, mint a házimacskák, akkor nem csoda, hogy reszketsz a gondolattól. Kedvesem… Mielőtt Jake belekezdhetett volna a leírásba, közbevágott: – És Haszontalan! Rengetegszer láttam a kocákkal. És egyszer a nagybátyám, Fürge összeeresztette a csődört Mollyval. Beküldött a házba, de eleget hallottam ahhoz, hogy tudjam, nem volt ínyére a dolog. – Mit szólnál, ha megígérném, hogy te szeretni fogod? Indigo leeresztette a szemhéját és megpróbálta óvatosan megfogalmazni a választ. – Talán… – megnyalta a szája szélét. CATHERINE ANDERSON

288 INDIÁN ÉGBOLT

– Nem mintha azt gondolnám, hogy megszépíted a valóságot, vagy ilyesmi, de… Jake nevetett magában. – Indigo, mi értelme lenne, ha füllentenék? Néhány perc alatt magad is rájönnél. És akkor mi lenne? – Akkor már nem számítana. Addigra már megengedtem neked. – Egyszer – vetette közbe Jake. – És azután mi lenne? Indigo őszintén remélte, hogy csak egyszer történik meg. Jake játszadozni kezdett Indigo hajával, érintésére a lánynak borsózott a háta. – Megígérem, hogy szeretni fogod. Ettől talán megkönnyebbülsz. – ujja hegyével a lány ajkát kezdte simogatni. Annyira csiklandozta, hogy Indigo legszívesebben harapott volna egy nagyot. – Az első alkalommal kisebb kényelmetlenséget fogsz érezni. Van benned egy finom válaszfal – itt ujjbegyével a lány nedves alsó ajkának belsejét kezdte simogatni –, amelyik beszakad, amikor beléd hatolok. A fájdalom csak néhány másodpercig tart, utána csak gyönyört fogsz érezni. Egy kicsit vérezni fogsz, ne ijedj meg, ha meglátod. A vér említésére Indigo hirtelen felült, eszeveszetten kapaszkodva az ágytakaróba. – Azt hiszem… hirtelen nagyon megkívántam egy pohár vizet. Te nem? – Épp az előbb másztunk ki egy egész folyamból – emlékeztetett meleg hangon Jake. – Én akkor is majd kiszáradok. Jake ujjbegye a csupasz karokra vándorolt. – Ha végeztünk, egy egész vödör vizet hozok neked. Indigo a vállára rántotta a takarót, hogy a karját is elfedje. Ha Jake hozzáért, a bőre mindenütt borsózott az izgalomtól. – Nincs szükség rá. Majd iszom egy kortyot az árnyékszékre menet. – Vajon miért van olyan érzésem, hogy mindjárt éhes leszel? Nem is rossz gondolat. – Tudod, én… – A mondandója félbeszakadt, amikor észrevette Jake sokatmondó pillantását. – Te könnyen nevetsz – hányta a szemére. – Neked egyáltalán nem lesz borzalmas. Jake-nek valahogy sikerült benyúlnia az ágytakaró alá. Egy ujjával végigsimított a lány combján, majd lábfején. Indigo alig bírt levegőt venni. Könyörögve nézett Jake-re. CATHERINE ANDERSON

289 INDIÁN ÉGBOLT

– Neked sem lesz borzalmas – suttogta a férfi. – Megígérem. Mély hangon ecsetelni kezdte, pontosan mit is fog vele tenni. Indigo nem volt meglepve, amikor beigazolódni látszottak a félelmei. – Mindenképpen ragaszkodsz hozzá? – kérdezte. Jake keze a lány térdhajlatánál járt, majd a combjára csúszott. Érintése hevétől Indigón kezdett elhatalmasodni a páni félelem. Igyekezett nem mutatni, amikor az ujjak feljebb kalandoztak. – Kedvesem, engedd, hogy elkezdjem, jó? Ha a borzasztó részhez érünk, akkor egyszerűen szólsz, jó? Keze veszélyesen közel került Indigo combjának tövéhez. Sötét emlékek tolultak fel benne, olyan dolgok, amelyekre igyekezett soha nem gondolni, kegyetlen kezek, amelyek megragadták, brutális, turkáló ujjak. Homlokát kiverte a veríték. A szíve vadul verni kezdett, mint amikor rosszul érezte magát. A szavak kitörtek belőle, nem bírta megállítani őket: – Akkor már késő lesz! – A visszafojtott zokogástól rázkódni kezdett a mellkasa, éles fájdalmat érzett, mintha levegőt nyelt volna. De nem a levegő volt az, hiszen lélegezni sem tudott. – Nem fogod abbahagyni! Tudom, mit fogsz csinálni. Jake keze megállt és melegen a lány combjára zárult. – Mit fogok csinálni? – Folytatod, még akkor is, ha fáj. Nem… – Indigo Jake-re bámult. – Nem fog érdekelni, mit érzek. És mivel erősebb vagy, nem foglak tudni megállítani. Jake kérdően nézett a lányra. – Indigo, csak gondold végig ésszerűen a dolgot. Gondolj a nők ezreire… millióira, akik mind szerelmeskednek. A vak is látja, hogy anyád imádja apádat. Vajon akkor is szeretné, ha szörnyű dolgokat művelne vele? Indigo szinte visítva kiáltott fel: – Csak két gyerekük van, Chase meg én. Lehet, hogy csak kétszer csinálták. – Ez ostobaság – mondta Jake határozottan. A keze újra felfedezőútra indult. – Nem hasonlíthatsz anyához. Ő nem egy indián ringyó és a férje nem egy… – A szavak a torkán akadtak. A befejezetlen mondat ott lebegett közöttük, tisztán és egyértelműen. CATHERINE ANDERSON

290 INDIÁN ÉGBOLT

Jake összerándult, mintha pofon vágták volna, a szeme szikrázott. Kihúzta a kezét az ágytakaró alól, és felült. – Nem fehér emberhez ment hozzá? Erről van szó? Jake hangjának kemény, keserű éle megijesztette. Vadul körülnézett a szobában, nem is tudta, miért mondott ilyet. Mintha valamiféle mélyen benne fortyogó undor tört volna ki belőle. Szerette volna visszaszívni a szavakat, hogy ne lássa Jake borzasztó tekintetét. – Nem azt akartam mondani. – Nem? – Jake arca megmerevedett, rideg lett, mintha egy idegen lenne. – Szerintem meg pontosan ezt akartad mondani. Szitkozódva túrt a hajába és folytatta: – Tudod, Indigo, halálosan elegem van abból, hogy állandóan Brandonhoz hasonlítasz. – Nem is hasonlítalak… – Nem, a fenét nem! – Felállt az ágyról, megfordult és a lányra bámult. – Ebben a házasságban nem két ember van, hanem három. És tudod, mi ebben a szomorú? Nem tudom, hogy egyáltalán észrevetted-e. Annyi tévképzet van a fejedben amiatt, amit az a rohadék művelt veled, hogy teljesen eltévedtél. Indigo hátrahőkölt, szeme akkorára tágult, mint egy serpenyő. Jake rájött, hogy üvölt, nagy levegőt vett, és igyekezett visszafojtani a belőle kitörni készülő dühöt. Az elmúlt hetek csalódottsága megtette a hatását. Túlreagálta a dolgot. Valahol a tudatalattijában tisztában volt ezzel. De úgy tűnt, nem tudja leállítani magát. Fel-alá járkált a szobában, igyekezett megnyugodni, aztán parázsló szemmel Indigóra nézett. – Mit akarsz tőlem? – kérdezte szelíden. A kérdés ott lebegett közöttük, megválaszolatlanul közéjük ékelődve. – Semmit – nyögte ki végül Indigo. Jake halk nevetéssel válaszolt: – Édesem, ne mondd, hogy semmit. – Visszament hozzá. – Mi mást tehetnék, hogy igazoljam magam előtted? Nevezd meg, azonnal megteszem. Bármi is legyen az. Amikor széttárta a karját, hogy megmutassa, Indigo lehetőségei korlátlanok, a lány összerezzent, mintha egy ütés elől hajolt volna le. Jake számára ez volt az utolsó csepp a pohárban. – A fenébe is, Indigo, ne rettegj már tőlem! CATHERINE ANDERSON

291 INDIÁN ÉGBOLT

– Ne haragudj! – Ne haragudjak?! És azt hiszed, ezzel el van intézve? Tudod te, milyen érzés, amikor elhajolsz előlem, mert azt hiszed, hogy meg foglak ütni? Jake érezte, hogy a düh ismét eluralkodik rajta. Megpróbálta lerázni. Az időpont és a helyszín nem volt éppen megfelelő, hogy kimondja a szavakat, amelyek benne forrongtak. De a józan ész kezdte elhagyni. Indigo kinyitotta a száját, mintha szólni akarna, majd gyorsan becsukta. Jake közelebb lépett, legszívesebben megrázta volna a lányt. – Azt hiszed, megütnélek, amikor mérges vagyok? Erről van szó? Újabb kis emlék, amit a jó öreg Brandon hagyott maga után? – Egész közel nyomta az arcát Indigóéhoz. – Nézz rám, a rohadt életbe! Jól nézz meg magadnak! Nem vagyok Brandon Marshall. Indigo belenézett a szemébe és látta benne a fájdalmat. A fájdalmat, amelyet ő okozott. Most nem is ijedt meg. A férfi hirtelen felbőszülése olyan meglepő változás volt a szokásos türelméhez képest, hogy bűntudatot érzett. Hát csoda, hogy őrjöng? – Ó, Jake, t-tudom, hogy nem vagy olyan. – Tényleg? – Nyersen felnevetett. – Még a végén elhiszem. Mindent megpróbáltam, hogy bebizonyítsam neked, nem olyan vagyok mint ő. – Felrántotta a matrac végét és kihúzta alóla a követ. – Mutass nekem még egy férfit, aki köveken alszik, az isten verje meg, és elhallgatok. Panaszkodtam? Akár csak egyszer is? A pokolba is, soha. És ez csak a kezdet. Indigo szörnyülködve bámult a padlón billegő kőre, majd újra Jake-re nézett. – Mit akarsz tőlem? – kérdezte újra. – Nem segített, ha jó voltam hozzád. – Indigo semmit sem szólt, Jake az ujjával csettintett. – Esetleg feleségül vehetnétek, és három hétig hozzád sem nyúlok. – Felsóhajtott, és felemelte a kezét, mintha védekezni akarna. – De hiszen ezt már megtettem, nem igaz? Sistergő csend telepedett közéjük. Indigo az éjszakákra gondolt, amikor a férfi olyan gyengéden a karjában tartotta, és könnyes lett a szeme. Tényleg, mit akar tőle? A válasz az volt, hogy semmit; hiszen Jake már mindent megadott, amit egy férfi adhat, sőt még többet is. CATHERINE ANDERSON

292 INDIÁN ÉGBOLT

Indigo lehunyta a szemét és a mellkasában érzett fájdalomra figyelt. Orrát megtöltötte a vanília illata. – Talán megállhatnék minden este a boltnál, és vehetnék neked, mondjuk, mentás cukorrudat. Még jobb lenne, ha vacsora helyett esténként elvinnélek sétálni, hogy az erdődben lehessél. Micsoda ötlet! Semmi bajom se lesz egy kis éhségtől, miután egész nap hülyére dolgoztam magamat, ha ezzel boldoggá tehetlek. Vagy esetleg megígérhetném, hogy soha nem kell elhagynod Farkasok Földjét. – Jake nevetett magában. – De ezt már mind megtettem. Indigo most először látta magát a férfi szemével, és úgy elszégyellte magát, hogy majdnem belepusztult. – Ó, Jake, kérlek, elég lesz. – Még el sem kezdtem – folytatta Jake. Újra elkezdett fel-alá járni a szobában. A félhomályban látszott, hogy remeg. A fiókosszekrénynél megfordult. – Nem hibáztatlak, nem. Elkövettem a megbocsáthatatlan bűnt. Indigo nem állta meg, hogy rá ne kérdezzen a félbehagyott megjegyzésre: – M-mi volt az? Jake szeme villogott a sötét szobában. – Fehérnek születtem. – Kezével végigmutatott magán. – Bűnösnek találtattam a vádban. Egy semmirekellő fehér gazember vagyok, mindig is az voltam, az is maradok. Ez nem fog megváltozni. És nagyon is jól tudod, mit jelent ez. Nem mersz megbízni bennem. Abban a pillanatban ellened fordulhatok, amikor megteszed. Ahogy Brandon is megtette. Indigo megpróbált megszólalni, de nem talált szavakat. Kezét a szemére tapasztotta és végül sikerült annyit kinyögnie: – Ó, Jake, egyáltalán nem így van. Egyáltalán nem! – De még mennyire, hogy így van! Egy percig sem állhattam meg előtted, az első naptól kezdve. Soha nem adtál esélyt. – A szíve vadul kalapált. – Tudod, milyen érzés volt aznap, Lobo sírjánál, amikor elmondtam, hogy meglepetéssel várlak itthon, és te csak a verésre tudtál gondolni? El tudod egyáltalán képzelni, mennyire fájt, hogy te ezt el tudod rólam képzelni?! Nem azért, mert bármit is tettem, hanem csak azért, mert fehér vagyok? A hangjából áradó nyers fájdalom még sokáig érezhető volt a levegőben, miután a szavak elhaltak. CATHERINE ANDERSON

293 INDIÁN ÉGBOLT

– Azt hiszed, az én szívem nem tud vérezni, Indigo?! Hát ide hallgass! Nekem éppen úgy fáj, ahogy neked, ha a bőrszínem alapján ítélnek meg és megbélyegeznek. – A hangja rettenetesen szomorú volt. – És ha már a faji kérdésnél tartunk, van itt még egy kis igazság, amivel szembe kell nézned. Te nem vagy büszke az indián származásodra. Csak egy kicsit ment mellé a dolog, átkozottul közel vagy a fehérhez, de mégsem vagy teljesen az. Egy indián ringyó vagy, aki sohasem fog megfelelni az elvárásoknak. Ezek a szavak úgy hasítottak a lányba, mint az ostorcsapás. A fejét rázta ugyan, és tiltakozott, de felismerte bennük az igazságot. – Jól nézz magadba, édesem! Tegyél egy utazást magadban, ahogy te mondtad. Te csukott szemmel szoktál utazni. Lehet, hogy az a semmirekellő gazember vagyok, akinek gondolsz, de legalább látom az utálatos oldalamat is. Te a tiedet szépen felöltöztetted törékeny büszkeségbe, a világnak a felhúzott orrodat mutatod, a férfiakkal méred össze az erődet, indián ruhák mögé rejtőzöl, hogy soha többé ne kövesd el azt a hibát és ne felejtsd el, ki vagy. Brandon megmutatta, mi történhet, ha kilépsz a helyedről. Indigo a fülére tapasztotta a kezét. Akár igaz, amit Jake mond, akár nem, nem akarta hallani, nem tudta elviselni. – Hagyd abba! – Nem, istenemre, nem fogom most abbahagyni! Ha így kell neked megmutatnom az igazságot, hogy ez a házasság működjön, akkor mindennap, minden átkozott órában meg fogom tenni, hogy végre felnyíljon a szemed, és szembenézz vele. A lány a fejét rázta. – Nehéz helyzetbe hoztalak, igaz? Nem tudod eldönteni, kit gyűlölsz jobban, engem vagy magadat. – Kérlek, ne… Jake utálattal a hangjában folytatta: – Hogyan is tisztelhetnélek téged egyáltalán? Téged? Egy semmi kis indián ringyót? Vékonyjégen jártál attól a pillanattól fogva, hogy hozzám jöttél feleségül. Bocsánat, rosszul mondtam! Nem jártál, hanem csúsztálmásztál. Úgyhogy nem foglak megütni. Az anyád vitatkozik az apáddal. Lehet, hogy a végén engedelmeskedik, de nem fél attól, hogy kiálljon az igazáért. De te, te vajon mersz ilyet tenni? A pokolba is, nem, hiszen egy fehér férfi felesége vagy. CATHERINE ANDERSON

294 INDIÁN ÉGBOLT

Indigo az ágytakaróba markolt, maga köré szorította, mintha csak az tartaná össze. A csendet, amely körülvette, csak szipogása és Jake egyenetlen lélegzése szakította meg. Összerezzent, amikor Jake újra megszólalt. – Hol van a tőröd, Indigo? Az esküvőnk napja óta nem hordod. A szüleid szerint korábban mindennap gyakoroltál vele. Indigo sírva sóhajtott egyet. – A-azt gondoltam, nem szeretnéd, hogy így tegyek. Jake nevetett. – Így van. Az, hogy ilyen jól bánsz a késsel, csak még jobban indiánná tesz, nem igaz? És beszélsz az állatokkal? Vajon melyik fehér nő tudja ezt utánad csinálni? – Az ablakhoz lépett. – És ne felejtsük el Lobót. Az az igazság, hogy azért hagyod nyitva neki az ablakot, mert azt hiszed, a szelleme ott van kinn, és örökké ott is marad, és tudatni akarod vele, hogy nem zártad be előtte a szívedet. Amikor rákérdeztem, bevallottad, de nem tudtál volna egyenesen odajönni hozzám és elmondani, igaz? Mert ez egy indián hiedelem. Ettől csak kevesebb leszel. Így van? Szeme választ követelt. Látva, hogy Indigo nem szól, folytatta. – Sok mindennel kapcsolatban féltél őszinte lenni, mert azt hitted, esetleg felébredek és meglátom, ki is vagy valójában. Egy indián ringyó. Háromnegyed részben fehér, de mégis egy semmi! Ez a gyanúsítás szinte meztelenre vetkőztette Indigot. A képzeletében sokkal tisztábban látta magát, mint eddig valaha. – Én nem vagyok semmi! Hogy mondhatsz ilyet nekem? – Nem vagy teljesen fehér. A könyveid szerint így semmi vagy. Indigo felbámult rá, nem volt képes elfogadni, amit Jake mondott, még akkor sem, ha tudta, hogy részben igaz. – Nem! Büszke vagyok arra, hogy komancs vagyok. – Szavak – mosolygott Jake csúfondárosan. – Jól hangzanak. És meg is próbáltál eszerint élni. Ez volt a biztosításod, igaz? Ha rajtad van a bőrruha és az az istenverte kalap, melyik fehér férfi nézne rád, nem beszélve arról, hogy melyik akarna feleségül venni? Ne adja isten, hogy megtörténjen. Brandon és a barátai megmutatták, hogyan bánna veled egy fehér ember, igaz? Indigo a kezével eltakarta a szemét. – Aztán jöttem én. – Izmos karját szorosan a bronzbarna teste mellett tartotta, a keze ökölbe szorult. – És én akartalak téged, CATHERINE ANDERSON

295 INDIÁN ÉGBOLT

bőrruhástul, mindenestül. Egy fehér férfi, aki nem akart az ellenkező irányba elszaladni. Egy fehér ember, akit az apád megkedvelt, ami még rosszabb. Attól a pillanattól kezdve, hogy rám néztél, tudtad, hogy csupán bajt okozhatok. Akármilyen jól is bántam veled, mindig tudtad, hogy van egy undorító oldalam. Kellett hogy legyen, hiszen fehér vagyok. Tekintete belehasított a homályba, sötéten, mint az obszidián. Indigo feljajdult, és megpróbálta a tenyerével magába fojtani a hangot. Jake intett. – És ezzel el is érkeztünk a mához, igaz? Az indián ringyó, akit épp egy fehér férfi készül használni. Hogy én ki vagyok, az egyáltalán nem számít. Csak azt látod, hogy mi vagyok. – Nagy nehezen levegőt vett. – Pokolian sajnálom, de ilyen bőrrel születtem. Lassan odalépett Indigóhoz. – Mit tegyek most, Indigo?! Kezdjük azzal, hogy letérdelsz elém? Ez való egy indián ringyóhoz, nem igaz? Nem akarok hát csalódást okozni neked. Indigo megrettenve nézett Jake-re. – Igen, hallottam, mit mondott neked aznap, minden egyes utálatos, beteg szavát hallottam. Gyere. – Csettintett az ujjával és a padlóra mutatott. – Gyere ide, elém. Lássuk, hogy tudsz csúsznimászni. Erre vártál? Hogy meglássam, mi vagy valójában, és úgy bánjak veled, mint Brandon? – Ez nem igazságos – suttogta Indigo reszketve. – Igazságos? És te, te igazságos voltál velem? – kérdezett vissza Jake feszülten. Indigo könnyek között bámult rá. Nem, kezdettől fogva nem volt vele igazságos. – Ó, Jake, bocsáss meg! Kérlek, bocsáss meg! Tudom, hogy rosszul viselkedtem. És… sajnálom. Indigo látta Jake szemében a sebzettséget, miközben a férfi egy hosszú pillanatig csak bámult rá. Aztán ezt suttogta: – Ha sajnálod, igazán sajnálod, akkor ess térdre, és mondd ki! Bizonyítsd be nekem és magadnak is, itt és most, hogy tudod, nem vagyok olyan, mint Brandon Marshall. Indigo keze ökölbe szorult. – Nem vagy olyan – zokogta –, tudom, hogy nem vagy olyan. CATHERINE ANDERSON

296 INDIÁN ÉGBOLT

– Bizonyítsd be! Nézz szembe azzal, ami a legjobban elborzaszt és hagyd magad mögött – sürgette Jake nyers hangon. – Bízzál meg bennem, és egyszer és mindenkorra találd ki, mire jó egy indián ringyó. Esküszöm az életemre, hogy nem fogod megbánni. Emlékek suhantak át Indigón, utálatos, heves emlékek. Látta magát tizenhárom évesen, a tisztáson állt és öt férfi jött ellene, mind azzal a szándékkal, hogy kényszerítsék: csússzon-másszon előttük. Indián ringyó. Ez a név visszhangzott a fejében. Lenézett a padlóra, ahová Jake mutatott, és úgy tűnt, száz kilométerre van. Ő nem olyan, mint Brandon Marshall meg a barátai. Tudta ezt jól. De valahogy mégsem bírt térdre esni előtte. Vállát rázta a zokogás, ahogy felkiáltott. – Nem tudok. – Miért? – Félek – vallotta be. – Nem kellene félnem. Tudom, hogy nem kellene félnem. De nem tehetek róla. Félek. Jake arcára barázdát vont a fájdalom, és egy pillanatig csak nézte Indigot. Aztán felsóhajtott. – Legalább ezt köszönöm. Most az egyszer igazat szóltál. Nem hiszem, hogy valaha kimondtad volna előttem. A legnehezebb szó a világon, igaz? Félek. Ezzel az ajtó felé fordult. Indigo látta maga előtt, hogy kisétál és soha többé nem tér vissza. Hasában fájdalmas gombócot érzett. – Hová mész? Jake feltépte az ajtót, hogy a falhoz csapódott. A küszöbön megállt és visszaszólt: – Megyek innen a pokolba, mielőtt még valami olyat teszek, amit később megbánnék. Indigo eszeveszetten próbálta magára rángatni az ágytakarót. – Jake, várj! Kérlek, várj! Hadd magyarázzam meg! – Megmagyarázni? Minek? Kristálytisztán látom. – Harsányan felnevetett. – Tudod, mi a szomorú? A magamévá tehettelek volna – csettintett – Így, ni. Ha nem törődtem volna az érzéseiddel, megtettem volna, valószínűleg naponta egy tucatszor az elmúlt három hétben. De az, hogy nem tettem meg, neked semmit sem számít. Ezzel a búcsúmondattal kisétált. Egy pillanattal később nagyot csapódott a bejárati ajtó. Indigo lehajtott fejjel dülöngélt jobbrabalra, a hasát fogva. A fájdalom, amit érzett, szinte nagyobb volt, mint amit el tudott viselni. Jake elment, és nem hibáztathatta. CATHERINE ANDERSON

297 INDIÁN ÉGBOLT

Valószínűleg vissza sem fordul majd. Miért is tenné? Egyetlen okot sem adott neki, amiért érdemes lenne itt maradnia. A fejében visszhangoztak Jake szavai. Újra meg újra lejátszódott benne a jelenet, és egyre jobban megértette. Egy semmi kis indián ringyó. Lassan, fájdalmasan felismerte, mit akart a tudomására hozni a férfi: nem azt, hogy neki nincs jó véleménye róla, hanem azt, hogy Indigónak nincs jó véleménye saját magáról. Maga előtt látta a férfit. A lusta mosolyát. A meleg tekintetét, amely felforrósította. Valószínűleg visszament a patakhoz a csizmájáért. Majd jön és összeszedi a holmiját. És aztán elmegy, mert Indigo nem volt képes elmondani neki, mennyire kétségbeesetten akarja, hogy maradjon.

CATHERINE ANDERSON

298 INDIÁN ÉGBOLT

Huszonegyedik fejezet A ház sötéten állt, amikor Jake visszatért. Becsukta maga mögött az ajtót, és megállt, hogy a szeme hozzászokjon a sötétséghez. A holdfény beáradt az ablakon, a bútorok ezüstösen csillogtak. Jake hallgatózott, majd a bűntudattól kínlódva behunyta a szemét. Azt várta, hogy Indigo még mindig itt lesz, azok után, hogy ennyi szörnyűséget mondott neki? A sötétben tapogatózva a díványhoz tántorgott, majd lerogyott. Bámulatos, hogy ki tud tisztulni az ember feje, ha egy órán keresztül ül a szabadban, és majd befagy a segge! Hátrahajtotta a fejét és a plafonon a holdfény sugarát figyelte. Holdsugár. A lány, aki a hold sugarain sétál. A szeme megtelt könnyel. Jézus, micsoda egy gazember volt! Milyen jogon tiport így a lány lelkébe? Jake felkönyökölt a díványon és a szemét eltakarta a kezével. Minden undorító szó az eszébe jutott, amit mondott. Teljesen lerombolta a méltóságát, és az önámítását is kegyetlenül leleplezte. Mintha ő lenne az egyetlen ember a földön, aki maszk mögé rejtőzik. Szép kis alak! Pont ő dobja rá az első követ? De miért? Vajon miért veszítette így el a türelmét? Azt éreztette vele, mintha három hét szex nélkül egy örökkévalóság lenne, mintha egész idő alatt csak lábtörlőnek használta volna a lány. Szegény öreg Jake. Milyen rosszul bántak vele! Azt hitte, Indigo nem látja a fától az erdőt? Hová tette az eszét? Valószínűleg az ágyékába. Hogyan is várhatta el egy ilyen tapasztalatlan és ijedt lánytól, hogy a hátára feküdjön és széttegye a lábát, miután alig egy hónapja ismeri? No és akkor most mi lesz? Esetleg elmehetne a szülői házba, és hazarángathatná. Hiszen nem kell már aggódnia amiatt, hogy mit gondol róla a felesége. Ma éjjel olyan mélyre süllyedt, amennyire csak lehetett. Vagy úriember módjára is elintézhetné a dolgot, és CATHERINE ANDERSON

299 INDIÁN ÉGBOLT

felszabadíthatná. Ezt a házasságot még vissza lehet csinálni. Kiléphetne az életéből és meghagyhatná neki azt a kis méltóságot, amit még nem tört össze. Egy semmi kis indián ringyó. Miért kellett ezt mondania neki? Néha túlságosan fájdalmas, ha valaki a napvilágra hozza legmélyebb érzéseit. És ő vajon elgondolkodott rajta, hogy megtegye-e? A pokolba is, nem. Csak az ágyékát hasogató fájdalomra bírt gondolni. May Belle a nevén nevezte a dolgot: a lába között hordta az eszét. Úgy viselkedett, mint valami herceg, Indigo tartozott neki, és ő ragaszkodott ahhoz, hogy megkapja a jutalmát. Valami hideg és nedves ért a lábujjához. Felugrott, majd a lábát szagolgató Sonny fölé hajolt. Indigo nem hagyná itt egyedül a kölyköt. Szinte félt reménykedni, felegyenesedett, és a válla fölött hátranézett. A lány ott állt az árnyékos előszobában, reszketett, mint egy elveszett gyermek, egy fehér selyembe burkolt kísértet, vörösesbarna haját szinte felgyújtotta a holdfény. – Még itt vagy – mondta bután Jake. Indigo néhány lépést előrelépett. – Vártam, hogy lássalak, mielőtt elmész. Jake mellkasa elszorult. Vajon mit várt? Meghívást, hogy maradjon? Visszafordult, karját a térde köré fonta, és lógó kezével Sonny fejét kezdte simogatni. A könnyek csiklandozták az arcát. Utoljára az anyja sírjánál sírt. Ez így rendjén is volt: életében másodszor veszítette el a számára legfontosabb embert. Pislogott és fohászkodott, bárcsak eszébe jutna valami, amivel meggyőzhetné Indigót, hogy adjon neki legalább még egy esélyt. Ha már Isten a mennyben nem segített. Egyetlen szó jutott csak az eszébe: a lány neve. Indigo. Egy hónappal ezelőtt ez a szó csak egy színárnyalatot jelentett a számára. Most pedig a szél dalait, margarétákat, holdfényt, farkasüvöltést, édességet, tisztaságot. Azt találta neki mondani, hogy nézzen magába és fedezze fel az utálatos oldalát. Vajon hogy merészelt ilyet tenni? Jake a bocsánatáért akart esedezni, és elkezdte: – Indigo, én… A lány előrelépett. – Ne mondd tovább! Kérlek, ne mondd ki. CATHERINE ANDERSON

300 INDIÁN ÉGBOLT

Kezét az ágytakaró gyűrődéseibe csavarta. Úgy reszketett, hogy attól félt, elesik, majd megkerülte a díványt és Jake elé állt. Mielőtt még a férfi kitalálhatta volna, mire készül, térdre ereszkedett, és hagyta, hogy az ágytakaró lecsússzon karcsú karján. – T-térden állva könyörgök. B-b-bocsáss meg nekem! – kiáltotta majdnem zokogva. – Jézusom, ne tedd ezt velem! – Jake megragadta a vállát. A lány testét rázó remegés a karjában vibrált. Kis arca eltorzult, egy pillanatra visszatartotta a lélegzetét, hogy megpróbálja elfojtani feltörő zokogását. – Nem gondolom, hogy olyan vagy, mint Brandon. Sajnálom, hogy ezt hitted. – Édesem, nem gondoltam komolyan. Kelj fel. Elvesztettem a türelmemet és neked estem, pedig nem… Indigo vadul rázta a fejét. – Nem – nyöszörgött. – Amit mondtál, az mind igaz. L-leg-alábbis majdnem. T-t-tényleg semminek éreztem magamat. – Megint visszatartotta a lélegzetét, dagadtra sírt, könyörgő szeme ezüstösen csillogott a holdfényben. Kiszakadt belőle a zokogás, a tüdejéből hevesen feltörő levegő csak úgy fütyült. – És akkor j-j-jöttél te. És kezdtem valaminek érezni magamat miattad. – Szótlanul esdekelve felemelte remegő kezét. – K-k-kérlek, ne menj el. Adj még egy esélyt, és megváltozom. Meglátod. Tényleg meg fogok változni. Nem fogok többé félni. És nem is fogok a margarétákra gondolni. És hazudni sem fogok. És ha azt hiszem, hogy megütsz, nem fogok elhajolni. Jake torkába ezernyi szó tolult, de nem volt képes kierőltetni egyet sem a szégyen szorongató gombócától. Te jó ég, mit tett ezzel a lánnyal? Nem fog elhajolni. Valamilyen oknál fogva ez a mondat jobban fájt Jake-nek, mint az összes többi. Indigo félt, és ő ahelyett, hogy megnyugtatta volna, üvöltött vele. Mivel megszólalni nem tudott, az egyetlen lehetséges dolgot tette: lecsúszott a díványról. Reszkető karjával magához vonta a lányt és az arcát a selymes hajzuhatagba temette. Néhány másodpercig csak erőlködött, hogy meg tudjon szólalni. Amikor végül sikerült, csak a nevét tudta kinyögni, meg még egy szót: – Szeretlek. – Mivel általában nem válogatta meg a szavait, és CATHERINE ANDERSON

301 INDIÁN ÉGBOLT

ez az utóbbi sem hangzott túlságosan kifinomultnak, nem várta, hogy ilyen varázslatos hatást ér el vele. Indigo a nyaka köré fonta a karját és rácsimpaszkodott, közben azt suttogva: – Ó, Jake… én is szeretlek. Kétségtelenül félt; a férfi azonnal megérezte ezt a teste merevségéből és szíve heves dobogásából. Tudta, mibe került neki, hogy így közelítette meg, meztelenül, térden állva, mégis összeszedte a bátorságát és megtette. Ezért Jake még értékesebbnek érezte ezt az ajándékot, amit a lánytól kapott. Azt is bizonyította, mennyire szereti őt. Jake azt kívánta, bárcsak szavakba tudná önteni, amit Indigo iránt érez. Szorosabban ölelte, gyönyörűséget lelve a keze alatt érzett selymes bőr tapintásában. Kitapintotta a bordáit, és elmosolyodott, amikor érezte, hogy Indigo összerándul az érintésétől. Bátornak bátor volt, de még nem sikerült legyőznie a félelmét. Ám Jake pont ezt szerette benne, hogy mert kockázatot vállalni. Indigo hátradőlt. Hatalmas, ragyogó szemével a férfi tekintetét kereste a félhomályban. – Megbocsátasz nekem? Kidobom azt a követ. Jake a megkönnyebbüléstől szinte elszédült. Nem kis bánattal a szívében gondolt vissza arra, hogyan viselkedett, azt kívánta, bárcsak valahogy visszavonhatná az egészet. Hiszen egy egész ágyra való kövön hajlandó lenne aludni, ha ez Indigót boldoggá teszi. – Azt hiszem, a kérdés sokkal inkább az, hogy vajon te meg tudsz-e nekem bocsátani. – A lány szemében tükröződő fájdalom láttán Jake legszívesebben belerúgott volna magába. – Nem a kő volt a baj, vagy a margaréták, vagy az, hogy félsz. Attól borultam ki, hogy nem voltál hajlandó velem szeretkezni. Most már nem tudom ezt a dolgot szebb színben feltüntetni, hogy mondjuk megbántottad a büszkeségemet, vagy ilyesmi. A színtiszta igazság az, hogy amióta csak megláttalak, kívánlak, és ez alatt a három hét alatt visszafogtam magamat, pedig tudtam, hogy az enyém vagy és azt tehetnék, amit csak akarok, de mostanra… – Itt abbahagyta és nyelt egyet. – Tiszta önzés volt az egész. Ne haragudj. – Most már kész vagyok – jelentette ki reszketeg hangon Indigo. Hevesen bólogatott hozzá. – Tényleg készen állok. CATHERINE ANDERSON

302 INDIÁN ÉGBOLT

Jake nevetett magában. Hát nem nagyon látszott rajta a lelkesedés. Mellbimbói Jake mellkasának nyomódtak, és a férfi érezte, hogy az ágyéka elkezd feszülni. Nagy erőfeszítéssel sikerült kimondania: – El tudod képzelni, mennyire szeretlek? És hogy milyen borzasztóan érzem magam attól, amiket mondtam neked? Indigo mohón levegőt vett. – Nagyrészt igaz, amit mondtál. Szinte minden. Kivéve azt, hogy utállak. És, hogy azt hiszem, olyan vagy, mint Brandon. M-már régóta tudom, hogy nem. – Ajka remegni kezdett és állán megjelent a gödröcske. – Kicsit olyan, mintha félnél valamitől a sötétben. Tudod, hogy valójában nincs is ott semmi, de nem tudsz tenni a félelem ellen. Nem tudok nem gondolni rá. Jake mellkasában egyre intenzívebb lett a fájdalom. Indigo hirtelen levegőt vett és folytatta. – Amikor apám arra kért, hogy menjek hozzád feleségül, azt gondoltam, lehet, hogy te… – Szemét behunyta és finom hang tört elő a torkából. – A férfiaknál ez másképp van. Amikor megházasodnak, attól még ők maradnak a főnökök. De egy nőnek nincs hatalma, és hogy boldog-e, az egyesegyedül a férjén múlik. – Nagy nehezen nyelt egyet. – Vannak férjek, akik a tulajdonuknak tekintik a feleségüket, aki csak arra való, hogy kielégítse az igényeiket, gyereket szüljön és a háztartást vezesse. Jake tudta, hogy ebben ő is bűnös. – Az indián nőknek ennél még ezerszer is rosszabb, ha ilyen férfihoz mennek feleségül. Milliószor rosszabb, mert semmik és senki nem törődik azzal, hogyan bánnak velük. Jake próbált megszólalni, de Indigo nem hagyta. – Ez igaz! A saját szememmel láttam. A fehér férfiak elveszik az indián nőket, és rosszabbul bánnak velük, mint a kutyájukkal. És én féltem. – A hangja elcsendesedett. – Nem ismertelek eléggé. – Megnyalta alsó ajkát és szipogott. – Attól féltem, ha felmérgesítelek, kegyetlen leszel velem. És… – Tekintetét levette Jakeről. – Attól féltem, nem leszel velem kedves, amikor… szóval, amikor intim dolgokat művelsz velem. Intim dolgok? Ez legalább egy fokkal már jobb a szörnyűséges dolgoknál. Jake odahajolt és megfogta az ágytakarót. Egyik sarkával letörölgette a lány patakzó könnyeit. A mellkasán érezte a nedvességet, amely a lány keblein lecsurgó könnyekből maradt. CATHERINE ANDERSON

303 INDIÁN ÉGBOLT

– És az engedelmes asszony? Az nem hazugság. Apám népénél tényleg ez a szokás. A feleség mindenben aláveti magát. Ez borzasztóan hangzik, de az Emberek között nem az, mert a férj megtiszteli a feleségét és nagyra becsüléssel tekint rá. Csak akkor válik borzasztóvá, ha fehér emberhez megy hozzá, aki megveti. Tenyere élével megtörölte a szemét. – Nem tudhattam, hogyan fogsz velem bánni. – Ó, szívecském… Indigo megrázkódott. – Egyszer el… elmentünk Jacksonville-be egy vásárra, és láttam egy trappert a feleségével. A férfi vett neki egy tányér ennivalót, amit az véletlenül kiöntött. Csak véletlen volt, de a férfi úgy tett, mintha a nő készakarva öntötte volna ki. Aljas szavakkal becsmérelte, és belerúgott, mondván, hogy a pénzét herdálja. Aztán megparancsolta, hogy a nő négykézláb másszon a porban és a földről egye meg az ennivalót. A többi ember csak állt körülötte és nevetett, mert az asszony megtette, amit mondtak neki. Csak nevettek. – Indigo csillogó szemében a megtört szíve tükröződött. – A trapper még hencegett is azzal, hogy a nő mindent megtesz, amit csak mond neki. Ostoba indián ringyónak nevezte. Arcát eltakarta a kezével. – Most már tudom, hogy te nem ilyen vagy. De akkor meg voltam rettenve. Apám néha túlságosan is megbízik az emberekben. Mivel az ő szívében csupa jóság van, csak a jót látja a többi emberben. Attól féltem, a te esetedben is ugyanez történt. Ne haragudj. Jake összefogta az ágytakarót Indigo körül, és a karjába vonta, de legalább annyira reszketett, mint ő. Megpróbálta beleképzelni magát Indigo helyébe, hogyan láthatta a világot, mit érezhetett, tudva, hogy vannak férfiak, akik így bánhatnak vele, ha lehetőséget ad rá. Visszagondolt arra, milyen sápadt volt Indigo az esküvő alatt, hogy reszketett a félelemtől és jobban megértette, mint korábban bármikor. Mégis, most itt volt, meztelenül térdelt előtte, és a bocsánatáért esedezett. Hogy lehet ez? – Indigo, én kérek bocsánatot. – A haját simogatta. – Annyira sajnálom. Együtt ringatóztak. Oly tökéletes érzés volt Indigót ölelni! Olyan hihetetlenül, valószínűtlenül jó érzés! Soha többé nem akarta elengedni. A lány hajával szárítgatta a könnyeit. Aztán CATHERINE ANDERSON

304 INDIÁN ÉGBOLT

lehajolt és nyakának legédesebb hajlatába fúrta az arcát. Lehet, hogy maradt valami kis nyoma a bűzösborznak, de Jake nem érezte. – Mi lenne, ha megegyeznénk, hogy megbocsátunk egymásnak? – kérdezte halkan. – Vagy vesszünk össze azon, ki kinek bocsát meg? Indigo sírós, fojtott nevetéssel válaszolt. Jake lassan a lábára állította. Nem tudta volna megmondani, hogy a hidegtől vagy az idegességtől reszket-e Indigo, mindenesetre belecsavarta az ágytakaróba. A drága arcot nézve Jake arra a szerencsétlen indián asszonyra gondolt, aki a földön csúszva ette meg az ebédjét a porból, örökre ki akarta kergetni a gondolatot Indigo fejéből, hogy ez vele is megtörténhet. De a szavak nem voltak elég erősek ehhez. Kezével Indigo karját dörzsölgetve Jake ezt suttogta: – Szeretném, ha most itt állva maradnál. Ne is mozdulj, ne is szólj egy szót se. Ugye megteszed? Bár tanácstalannak és aggodalmasnak tűnt, azért bólintott. Jake biztatólag megszorította a vállát, majd elengedte. Amit most tenni készült, az teljesen a természete ellen való volt. Eddig a pillanatig az utolsó leheletével is harcolt volna az ellen, hogy egyáltalán felmerüljön benne a gondolat. De most nagy levegőt vett és letérdelt Indigo elé. Legelőször a megaláztatást érezte, hullámokban tört rá. Aztán az átható szégyent. Nem volt a nagy hatású gesztusok embere, nem volt meg hozzá az előadói készsége. Most, hogy a padlón térdelt, egy szó sem jutott az eszébe. Egyetlen gondolat se. Most Indigo azt fogja hinni, hogy megőrült. Ami talán igaz is volt… őrülten szerelmes volt. Fejét hátrahajtotta és Indigóra nézett. A lány ismét könnyezett, de amilyen szófogadó volt, nem szólalt meg. Nem is volt rá szükség. Jake látta a hitetlen tekintetet, és ez mindent elmondott neki, amit tudni akart. Már nem is érezte magát idiótának. Lehajolt, kezével átfogta Indigo finom csontozatú bokáját, és megcsókolta a lábfejét. – Ó, ne tedd… – kiáltott Indigo. – Jake, ne tedd ezt… A férfi elengedte és lassan felegyenesedett. Az átélt érzelmektől mély hangon megszólalt: – Ez az, amit ez a fehér ember gondol az ő indián asszonyáról. Indigo a kezével eltakarta az arcát, sírni kezdett, a sírás egészen mélyről, a mellkasából szakadt fel, szárazon, szívszaggatóan. CATHERINE ANDERSON

305 INDIÁN ÉGBOLT

Lerogyott. Jake esés közben elkapta. Karjába vette és ringatta, miközben a haját simogatta. Nehezére esett ezt a sírást hallgatni, de tudta, hogy hat éve készült feltörni, és addig úgysem lesz képes Indigo teljesen maga mögött hagyni Brandon Marshallt, amíg meg nem tisztítja magát a fájdalomtól. Két sírás között elmesélte Jake-nek az egész rettenetes napot. Jake maga előtt látta a tisztást az erdőben, és az öt férfit, akik odacsalogatták Indigót. A tizenhárom éves Indigót. Jake érezte, hogy a könnyek a szemét szúrják. Tizenkilenc évesen még mindig sok tekintetben gyermek volt, hiszen el volt zárva a Farkasok Földjén túli világtól. Jake még sohasem találkozott ilyen tiszta szívű emberrel. Milyen ártatlan lehetett az a kamaszlány, amikor először szerelembe esett, és hogy megbízhatott az emberekben! Jake szíve fájt azért a gyermekért, de a nőért is, akit épp a karjában tartott. Egyetlen bűne az volt, hogy megszületett. A legfájdalmasabb azonban az volt, hogy átverték a lányt. Imádta Brandont és megbízott benne. Amíg a csapdáját fel nem állította a tisztáson, addig úgy bánt vele, mint a hímes tojással és elhalmozta bókokkal. Hát csoda, hogy Indigo megijedt, amikor egy másik fehér férfi iránt újra ilyen érzései támadtak? Jake hirtelen az ő szemén keresztül kezdte látni magát, és megértette, milyen bizonytalanság kínozhatta Indigót. Vajon tényleg az, aminek mutatja magát, egy kedves, szelíd férfi, aki igazán szereti őt? Vagy álnok szörnyeteg, aki kegyetlen macska-egér játékot játszik? – Indigo – suttogta. Azt akarom, hogy hallgass meg, és jól jegyezd meg, amit mondok, örökre. Te vagy a leggyönyörűbb ember, akit valaha is ismertem. Semmi szükség arra, hogy előttem vagy bárki más előtt térdre essél. Elvesztettem a türelmemet, és olyan dolgokat mondtam, amelyeket nem kellett volna. Megbocsáthatatlan bűn, hogy arra kértelek, térdelj le elém. Holnaptól a késednek a csípődön a helye. Megértetted? És nem érdekel az sem, ha az állatoknak szónokolsz az erdőben. Indigo sírós nevetése elcsuklott. – Rendben. – És még valami – tette hozzá Jake rekedten. – Mostantól az a kívánságom, parancsom, rendelkezésem – mondta mosolyogva, és kifésülte Indigo haját bájos szeméből –, hogy soha ne CATHERINE ANDERSON

306 INDIÁN ÉGBOLT

engedelmeskedj, ha a kívánságaim megalázó helyzetbe hoznának. Soha. Indigo zavartan nézett. – De… a feleséged vagyok. Engedelmeskednem kell, mindig. Jake megfogta az állát. – De ha az a méltóságod feláldozásával járna, akkor nem kell. – Végignézett a kedves arcon. – Komolyan mondom. Ha kell, kőbe vésem a parancsolatot, mert azt akarom, hogy sose felejtsd el. A büszkeséged sokkal többet jelent nekem, mint a feltétlen engedelmeskedés. Ha valaha is lennék olyan ostoba, és valami megalázó dolgot kérnék tőled, azt akarom, hogy egyenesen küldj el a pokolba. Elég világosan fejeztem ki magam? – Igen – motyogta Indigo. – Nagyon világosan. Jake tudta, hogy most valami olyasmire kéri a lányt, ami ellenkezik a meggyőződésével, és ha alkalom adódik, biztosan nem tenné meg, ezért így szólt: – Esküdj meg. Indigo bizonytalannak tűnt. – Jake, én… – Esküdj meg! – Erősködött a férfi. – Itt és most, hogy örökre túlléphessünk ezen. Azt akarom, hogy soha ne jusson eszedbe az az indián asszony, akinek a földről kellett ennie és soha ne félj attól, hogy ez veled is megtörténhet. – Elkapta a lány állát és kissé megrázta. – Esküdj meg! – Esküszöm – válaszolt nagy nehezen Indigo. – Nem gondolom, hogy helyes, de esküszöm. – Én viszont helyesnek gondolom, és mivel én vagyok a férj ebben a háztartásban, ez mától fogva így is lesz. Jake felemelte az öléből a lányt, felállt, és Indigót is felhúzta magával. Tekintete a reszkető vállakra tévedt. – Halálra fagysz itt – mondta csendesen ha nem gyújtunk be. Olyan hideg van ebben a házban, mint a sírban. A lány kicsit hátradőlt, és kézfejével törölgetni kezdte könnyáztatta arcát. Jake újból szárogatni kezdte az ágytakaró sarkával Indigo arcát. Miután eltűnt a nedvesség, Jake lehajolt, hogy meg csókolja a lány csillogó szemét, majd a karjába kapta. Amikor a hálószobába ért vele, az ágyra ültette és a fiókosszekrényhez ment Indigo flanel hálóingjéért. – Arra most nem lesz szükségem – szólalt meg a lány remegve. CATHERINE ANDERSON

307 INDIÁN ÉGBOLT

Jake megfordult és mozdulatlanná merevedett. Indigo pont egy holdfénysugárban ült. Az ágytakaró csípője köré tekeredett. Gyönyörű volt így, haja mint olvadt ezüst zuhatag, sötét, csúcsos mellbimbói a hajfürtökön keresztül kandikáltak Jake-re. A férfi vékony derekára nézett, amely finom, kerek csípőben, majd a rugalmas combokban folytatódott. – Indigo… – szólalt meg Jake, ujjait a flanelbe csavarva. Kedvesem, nem muszáj… – A-akarom – erősködött a vékony hangocska. – Tényleg. Jake szája mosolyra húzódott. Kapott már életében lelkesebb meghívásokat is. – Nem hiszem, hogy pont ma éjjel… – Kérlek! Nem akarok többé félni. A flanel kicsúszott Jake ujjai közül és elfelejtve a padlóra esett. Szent éppen nem volt. – Biztos vagy benne? A válasz egy határozott bólintás volt. Jake egy lépéssel közelebb ment. Hát hogy az ördögbe is tudott volna ellenállni? Igazság szerint Indigo egyáltalán nem volt biztos semmiben. Éppen annyira félt még most is, mint két órával korábban. De szerette ezt az embert, és ha le kell feküdnie vele, hogy megtarthassa, hát hajlandó volt rá ezen az éjjelen, és minden éjjelen. Ahogy Jake közeledett hozzá, a félelem rögtön a torkát kezdte szorongatni. Fogalma sem volt, mit várhat most Jake-től. Valószínűleg azonnal csókolgatni kezdi. Aztán az ágyra fekszik vele és elkezdi intim területeken fogdosni. Ehelyett Jake leguggolt előtte. Indigo annyira szeretett volna elbújni, hogy erősen az ágytakaróba markolt. A holdfényben Jake szeme ezüstösen csillogott. Lassan végignézett a lányon. Ez volt a legmegalázóbb néhány másodperc Indigo életében. – El tudod képzelni, milyen gyönyörű vagy? – Gyengéden végigsimított az ujjával a lány arcán, majd az orrán és az ajkán. – Néha éjjelente felébredek, csak fekszem itt, és nézem, ahogy alszol. Félek megmozdulni, nehogy eltűnj, mint a holdsugár az árnyékban. Indigo megpróbált megszólalni, de csak egy halk vinnyogásra futotta. Jake most a kulccsontja vonalát követte a kezével. – Kedvesem, reszketsz, mint a nyárfalevél. – Indigo nagy nehezen nyelt egyet. CATHERINE ANDERSON

308 INDIÁN ÉGBOLT

A férfi bőrkeményedéses hüvelykujjával simogatta Indigo ajkait. – Meg vagy ijedve. Indigo hirtelen bólintott. – Egy kicsit igen. Jake elharapott egy mosolyt. Olyan fiatalnak tűnt most, ahogy ott ült, tágra nyílt, riadt szemmel, feszült vonásokkal! A férfi vállon ragadta, óvatosan ledöntötte és melléült, majd fél könyékre támaszkodott. Egyik kezét a lány derekára helyezte, aztán ráhajolva megcsókolta a szemét. – Mesélj nekem a margarétákról – suttogta, miközben az ajkai rázárultak az egyik fülcimpájára. – Fehérek, rózsaszínűek vagy sárgák? – Fehérek – válaszolta Indigo levegő után kapkodva, ahogy Jake a füle alatti érzékeny pontot harapdálta. – F-fehérek és a közepük sárga. – És hol nőnek? Hegyoldalban? Indigo még jobban összeszorította a szemét, eszeveszetten igyekezett felidézni a képet, hogy ne is érezze Jake harapdálását a nyakán. Lehelete lágyan borzolta a bőrét, hogy Indigo háta borsózott tőle. – Egy mezőn. – Hm. – Jake szája már a torkán járt. – Nagy ez a rét? – Igen, és egy patak csordogál keresztül rajta. – Indigo érezte, ahogy könnyedén harapdálja bal mellének halmát és a szeme rögtön kipattant. Erről eddig nem volt szó! Nem mintha fájt volna. Legalábbis egyelőre nem. Indigo megmerevedve figyelte, ahogy Jake szája egyre közeledett a mellbimbójához. – Jake? – Hm? Margaréták, Indigo. Csak hunyd be a szemed és gondolj a margarétákra. – Ezzel finoman, incselkedve körözni kezdett a nyelvével a bimbó körül. – Tudod, a sárga közepűekre. Indigo csak azt látta, hogy a mellbimbója áruló módon megkeményedik és ácsingózva ágaskodik Jake szája felé. Úgy tűnt, a teste nem ismeri fel, milyen veszélyek leselkednek rá. Jake egyre közelebb körözött a sötét udvarhoz. Az apró harapások között a nyelve hegyével csiklandozta. A mellbimbó csúcsa megduzzadt, és a lány szívének minden dobbanását érezni lehetett benne, mintha Indigo testéből az összes vér itt lüktetett volna. Jake nyelve a bőrről az érzékeny, pettyezett részre siklott. A lüktetés éles fájdalommá változott. Nagy nehezen levegőt vett, majd CATHERINE ANDERSON

309 INDIÁN ÉGBOLT

újra hevesebben lélegzett, amikor Jake végül a szájába vette a duzzadt csúcsot. Fájdalmat várt és megmerevedett, de aztán finoman remegni kezdett, amikor a tiszta élvezet szétáradt benne. Jake a fogával finoman húzgálni kezdte a mellbimbót, majd szorosan összezárta körülötte az ajkait, és körbesimogatta a nyelvével. Egyszer, kétszer. Indigo mindannyiszor összerezzent. Az érzés, bár nem volt elsöprő, de kellemetlen sem. Talán inkább nyugtalanító. Talán az ingerlő volt a megfelelő szó. Nem is: inkább csalódottságot érzett. Mert még többet kívánt. Csak azt nem tudta, hogy pontosan mit. Kicsit ahhoz hasonlóan, mint amikor valami finomságot kívánt, és minden útjába kerülő falatot magába tömött, hogy kielégítse a kívánságát. Csak ez annál még rosszabb volt… sokkal rosszabb. Mély nyögéssel Jake hajába túrt és közelebb nyomult hozzá. Érezte, hogy Jake tisztában van azzal, mit művel vele, és a csalódottsága odáig fokozódott, hogy végül meghúzta Jake haját. Gyűlölte, ha ugratták, és ez volt eddig a legkegyetlenebb ugratás. Jake? Válaszképpen Jake rátapasztotta a mellbimbójára forró ajkait és gyengéden meghúzta őket, amitől Indigonak még a lábujjai is begörbültek. Szipogni kezdett és úgy kapaszkodott Jake-be, mintha az élete múlna rajta. Az áramütésszerű érzések egymás után érték. A hasa csomóba rándult és rángatózni kezdett. Mélyen belül tüzes forróságot érzett. Jake éhesen váltott a másik mellére és szopogatni kezdte. Aztán apró harapásokkal ingerelte, míg vonaglani nem kezdett a sóvárgástól, hogy Jake szája végre rátapadjon a mellbimbójára. Amikor Jake elhúzódott, furcsán üresnek és magányosnak érezte magát. A férfi a szemébe nézett, aztán a homlokára hajolt és megcsókolta. – Megbízol bennem? – kérdezte lüktető suttogással. – I-igen. Jake keze közé vette a lány kis arcát. – Félsz? – Igen. Jake szíve nagyot dobbant, amikor meglátta a lány szemében a kusza érzések összevisszaságát. Zavarodottság, nyugtalanság és sóvárgás. Mind közül kivilágított a szerelem. Sokkal erősebben, CATHERINE ANDERSON

310 INDIÁN ÉGBOLT

mint amit Jake megérdemelt. – Nem kell félned semmitől. Amit az előbb csináltam, az jólesett? – Igen, valahogy úgy – vallotta be Indigo. – Az első rész őrjítő volt. De a vége jó volt. Nagyon jó. – A többi még jobb lesz. – Igen? – Esküszöm. Indigo Jake kezéhez nyomta az arcát. – Mikor jön a fájdalmas rész? – Szólok előtte, ahogy megígértem. – Hüvelykujjával az állát dörzsölgette. – De ezen ne aggódj. Olyan gyorsan megtörténik, hogy észre sem veszed. Kevésbé fog fájni, mint amikor megvágtad magadat a karodon. Indigo szeme tágra nyílt. – Aztán soha többet? – Soha többet. A Jake tekintetéből áradó gyengédség jobban megnyugtatta Indigót, mint ahogy a szavak. A férfi mellkasa hozzápréselődött Indigo melleihez és bizsergette egész testét. Újra magán akarta érezni Jake száját, de szégyellte megkérni. Remegő kezével belemarkolt Jake hajába és magához húzta, ezzel a mozdulattal adva tudtára, amit szavakkal nem volt képes. Jake a kérésnek olyan alapossággal tett eleget, amitől forogni kezdett körülötte a világ. Aztán a férfi elhagyta a melleit és Indigo szájára tapasztotta az ajkát. Indigo úgy érezte, a férfiba olvad. Kezével az izmos vállakat simogatta és szétnyitotta az ajkait, hogy utat engedjen Jake nyelvének. A férfi forró keze a lány csípőjére siklott, ujjaival hol megmarkolta, hol könnyedén simogatta. Majd Jake bőrkeményedéses tenyere a hasára csúszott. Ujjával könnyedén simogatta a két comb találkozásánál lévő puha fészket. – Ne félj – suttogta Jake Indigo ajkainak. Kissé széthízelegte a lábait. – Ez az én asszonyom! Jake tapasztalt ujjai könnyedén játszottak Indigóval, mígnem a lány öle sajogni nem kezdett. Jake Indigo nyakát csókolgatva suttogta: – Istenem, de édes vagy! Csak hozzád érek és megőrülök. Az érzések örvényében Indigo feje hátrahanyatlott, hogy felkínálja magát Jake selymes ajkainak. Elfogta a vágy, combjaival CATHERINE ANDERSON

311 INDIÁN ÉGBOLT

közrefogta Jake kezét, a csípője megemelkedett, nem tudván biztosan, mit is akar. Jake tudta. Indigo Jake vállába mélyesztette a körmeit, háta megfeszült, akár az íj, a tüdeje zihálni kezdett. Jake mosolygott a holdfényes sötétségben, azon gondolkodva, vajon most milyen színűek lehetnek a margaréták. Figyelte Indigo arcát, miközben a csúcshoz közeledett. Tekintetében rémület látszott, a szeme kinyílt. Az első rándulásra félelemmel telt meg a szeme. – Minden rendben, kedvesem – csitítgatta Jake. – Csak hagyd, hogy jöjjön. Megint összerándult. Jake szíve nagyot dobbant, amikor meglátta a lány arckifejezésében a meglepett zavarodottságot. – Csak bízzál bennem, édesem. Később, miközben Indigo remegve és bódultan feküdt, Jake lerángatta magáról a farmernadrágot és a lány lába közé feküdt. Amikor megragadta Indigo csípőjét, a lány kinyitotta a szemét és a szenvedélytől nehéz szemhéja alól nézett a férfira. Minden akaraterejét latba vetve Jake megpróbált uralkodni magán. Kívánta a lányt. Soha nem vágyott még ennyire egy nő után. Miután ilyen nagy gonddal sikerült átsegítenie a félelmen, semmi kedve nem volt ismét a tudatára ébresztenie Indigót. De megígérte, hogy figyelmeztetni fogja. Először azért megvizsgálta a helyzetet. Talán, esetleg, történhet valami csoda és fájdalom nélkül becsusszanhat. Kissé előretolta a csípőjét és benyomult a lányba. A lélegzete érdes és durva volt. Gyűlölte, hogy fájdalmat kell okoznia Indigónak. De az igazság az volt, nem tudta, mennyire lesz rossz. Mindig is kerülte a szűz lányokat, úgyhogy a tapasztalata ezen a téren a nullával volt egyenlő. Indigo lebiggyesztett ajkából tudta, hogy máris kényelmetlenséget okozott neki, pedig még el sem kezdte. – Indigo – suttogta rekedten. A lány nagy, bizalommal teli szemmel nézett rá. – Most? kérdezte alig hallható, vékony hangon. Mielőtt megfeszülhetett volna a teste, amiben Jake biztos volt, hogy bekövetkezik, és akkor a fájdalma még nagyobb lesz, Jake azt suttogta: – Igen, most – és előretolta a csípőjét. Indigo teste megmerevedett, és éles kiáltást hallatott. Jake-et kiverte a hideg CATHERINE ANDERSON

312 INDIÁN ÉGBOLT

veríték. Miután behatolt, magához vonta Indigót és megállt. A lány a nyakába csimpaszkodott. – Fáj! – kiáltotta. Jake a fogát csikorgatta a megbánás agóniájában, hogy fájdalmat okoz, és bűntudata volt, amiért mégsem akar megállni. De olyan csodálatos volt Indigóban, amit eddig még sohasem tapasztalt. A lány teste olyan szorosan vette körbe! Már pusztán ez lehetetlenné tette, hogy megálljon. – Ó, istenem, Indigo, sajnálom. Már nem bírta visszatartani magát, mozgatni kezdte a csípőjét. Indigo sóhajtott és visszafogta a lélegzetét. Jake újra nyugalomra kényszerítette magát, mert nem akart fájdalmat okozni. Ahogy ott feküdt a lányt ölelve, és igyekezett megnyugtatni, egyszer csak felrobbant a lányban, és elélvezett; úgy járt, mint egy közönséges suhanc az első nőjével. Behunyta a szemét és remegett, hagyta, hogy megtörténjen, hiszen nemigen tudott volna mit hozzáfűzni a történtekhez. Ahogy a férfi forrósága beléömlött, Indigo újra levegőt vett. Kis sóhajtással suttogta: – Jaj, istenem – és Jake érezte, ahogy a feszültség kioldódik a lányból. Aztán, mint az újdonsült dobos, aki a saját ütemére menetel, és észre sem veszi, hogy a banda többi tagja egész máshol jár, ringatni kezdte a csípőjét. Jake azt sem tudta, sírjon-e vagy nevessen. A testét mintha kifacsarták volna, ő meg most kezd belejönni? A gyengeségtől reszkető karjára támaszkodott, a lány fölé emelkedett és elhatározta, hogy ha belehal is, de sikerre viszi Indigót. És tényleg úgy érezte, azonnal vége van. A szíve úgy kalapált, mint a pöröly. A holdfényben meglátta a könnycseppek ezüstös nyomait Indigo arcán. Ragyogó szemmel nézett Jake-re. Hitetlenkedő, izzó kis mosoly jelent meg az ajkán. Csípőjét természetes önfeiedtséggel emelte meg, kissé féloldalasan, anélkül az erő nélkül, amiről pedig Jake tudta, hogy örömet hozna neki. De még így is kezdtek megfeszülni az izmok az arcán. Kéjes sóhajtással visszavonult, majd újra Jake-hez lökte a testét. – Ó, Jake- suttogta. – Szeretlek. Ó, igen… Jake gondolatai sokkal inkább valahol az „Ó, nem…” körül jártak. De minden férfi életében legalább egyszer bekövetkezik a csoda, és CATHERINE ANDERSON

313 INDIÁN ÉGBOLT

miközben ártatlan kis feleségét csodálta, ahogy felfedezi a szeretkezés örömeit, végül Jake is megtalálta a maga örömét. Váratlanul, hihetetlenül a tűz újra fellobbant az ágyékában. Még remegett az első orgazmustól, de már érezte, hogy a következő feszíti. Óvatosan előremozdult, hogy Indigo karcsú csípőjének esetlen kis lökéseit fogadja, hagyta, hogy ő adja meg az ütemet, fájdalmas élvezettel telve hallgatta a remegő kis sóhajokat és az éles kiáltásokat, ahogy a lány megtapasztalta első extázisát. Aztán a szenvedély örvénye elragadta Indigóval együtt. Átvette az irányítást és merészebb ritmusba kezdett, amiről tudta, hogy sokkal nagyobb élvezetet hoz majd Indigónak. Majdnem vigyorgott, amikor a lány a térdét behajlítva a combjai közé szorította Jake csípőjét, hogy még jobban befogadhassa. Jake tudta, hogy végtelenül értékes kincsre talált, a lány teljesen mentes volt minden alakoskodástól. A férfi azt akarta, hogy gyönyörű legyen számára ez az élmény. Indigo háta hirtelen megfeszült és a teste megmerevedett. Jake teste ősi vadsággal válaszolt. Ahogy mintegy négy percen belül másodszor is a csúcsra ért, két meglepően racionális gondolat jutott az eszébe. Az egyik az volt, hogy valószínűleg valamiféle világrekordot dönthetett meg, nem mintha az ilyesfajta jelenségeket bárki is dokumentálta volna. A második kicsit kevésbé volt profán. Miután egész életében kételkedett benne, most teljesen megbizonyosodott afelől, hogy van mennyország. Nem Kaliforniában volt azonban, mint évekkel azelőtt hitte, és a közkeletű hiedelemmel ellentétben nem is kellett meghalni, hogy az ember oda jusson. A mennyország itt volt a földön… Indigo karjában.

CATHERINE ANDERSON

314 INDIÁN ÉGBOLT

Huszonkettedik fejezet Hajnalpír

jelent meg az ólomszürke égbolton, a hálószobába beszüremlett a rózsaszín izzás. Jake csukott szeme mögül meglátta a halványlilás fényt, és azon elmélkedett, hogy talán meghalt és végül mégis a mennyországba került. A mellkasán érezte Indigo csupasz mellét, karcsú combja a lába között feküdt. Ha ez nem a mennyország, akkor nem tudta, hogyan képzelje el. Érezte, ahogy Indigo az ujja hegyével egy lepkeszárny könnyedségével végigsimít az arcán, és rájött, mire ébredt fel. Éppen felfedezik. Ellenállt a kísértésnek, hogy kinyissa a szemét. Ha észrevenné, hogy ébren van, valószínűleg elszégyellné magát. Indigo az orrához ért, és félénken követte a vonalát. Ezután a száját fedezte fel, a fülét, majd a haja tapintását. Amikor kicsit hátradőlve végigsimított Jake mellkasán a tenyerével, a férfi majdnem elmosolyodott. A mellbimbója láthatóan nagyon érdekesnek bizonyult a lány számára. Jake-et elöntötte a gyengédség, amikor a lány eljátszott vele, hogy hasonló reakcióra késztesse, mint amilyen az övé volt Jake érintésére. Indigo két ujja közé vette a csúcsot és finoman morzsolgatta. Jake kissé felemelte a szemhéját. A lány hatalmas szemében gyermeki rácsodálkozást látott. A felfedező végül megunta a választ nem adó mellbimbót, áttért a mellkas szőrzetére, aztán az izompárnákat kezdte nyomkodni. Ezután a bordákon simított végig. Jake lélegzete elakadt, amikor a hasán található szőrcsíkot követve továbbvándorolt lefelé. Indigo finom szemöldöke kissé összeráncolódott, amikor a kezébe vette az ernyedt férfiasságot. Próbaként kissé megszorította. Szemöldökén a ránc elmélyült. Végigsimított a makkon. Jake hímtagja életre kelt a lány kényeztető érintése nyomán, és megmerevedett, Indigo megállt, és csak bámult a kezében tartott CATHERINE ANDERSON

315 INDIÁN ÉGBOLT

megduzzadt rúdra. A szeme tágra nyílt, elkapta a kezét, mintha valami megégette volna. Döbbent tekintete összekulcsolódott a férfiéval. A játéknak vége lett… Jake elmosolyodott. – Bajba akar keveredni, Mrs. Rand? Mert ha igen, sikerült. – Indigo arca téglavörösre pirult, igyekezett eliszkolni. Jake elkapta a derekát. – Hová-hová ilyen szélsebesen? Azt reméltem, most én következem. A pirulás elmélyült. – Hiszen te ébren vagy. Méghozzá nagyon is ébren, ahogy azt Jake, az akaratlan csábítás áldozata megállapította. Kihúzta a másik kezét a párna alól és utánozni kezdte a feleségét, követte az arca vonalát és kíváncsi áhítatot színlelt. Lassan a lány mellkasához ért, és a mellbimbóját kezdte vizsgálgatni. – Na nézd csak, mi van itt? – kérdezte rekedt hangon. – Érdekes, nagyon érdekes. Van valami különleges hasznuk, vagy csak azért vannak, hogy szépek legyenek? Indigo szeme elsötétült és összezavarodott, amikor Jake megfogta az egyik kis kemény dudort és könnyedén megcsípte. Jake tenyerét a lány melle alá csúsztatta és megemelte. Ráhajolt és a nyelve hegyével megízlelte. – Csodálatos íze van. Nem baj, ha egyet harapok belőle? Vagy kettőt-hármat? Indigo ajkai szétnyíltak és halk kis sóhajtás szökött ki közülük. Jake hátradőlt és mosolygott. – Nem szívesen adsz belőlük, igaz? Indigo forró erőtlenséget érzett, a szemhéja lecsukódott. Kissé előrehajolt, hogy a mellét teljesen a férfi kezébe tegye. Az a tenyerébe fogta és hüvelykujjával a bimbóudvart dörzsölgette. – Nos? Elvitte a cica a nyelved? – Igen – jött a késő válasz. – Mi igen? Nem szívesen adod őket? – De. Harapdáld, amíg jólesik. Szorosan átölelte a lány derekát, kissé megemelte, aztán magához húzta. Amikor a melle már csak pár centire volt a szájától, elengedte Indigót. Felnézett a szenvedélytől elsötétült szemébe és CATHERINE ANDERSON

316 INDIÁN ÉGBOLT

ezt suttogta: – Az éjjel nekem kellett elvennem. Most nekem ajándékozod őket? Indigo tekintete a férfi szájára siklott. Nyelt egyet és közelebb hajolt. A férfi nem mozdult, Indigo mélyről jövő nyögést hallatott. Újra szégyenlősen elpirult, ahogy saját kezével a férfi ajkához tolta a mellbimbóját. Jake minden eddiginél gyöngédebben vette a szájába és figyelte a lány arcán átsuhanó kifejezéseket, miközben finoman szopogatta. Kétségkívül ő volt a legédesebb, legértékesebb ajándék, amit valaha kapott.

Fél tíz volt, Jake még nem indult el a bányába, a felesége még aludt, és ő még nem reggelizett. De mit számított mindez? A pokolba is, semmit. Jake az ágy szélére ült, egyik kezével átkarolta feleségét. – Mennem kell, te kis boszorkány – suttogta. – Mivel egész éjjel nem hagytalak aludni, jobb lenne, ha ma itthon maradnál. – Hm… – Várni fogsz? Csókoktól duzzadt szája álmatag mosolyra görbült. Anélkül, hogy kinyitotta volna a szemét, ezt motyogta: – Eldobom azt a követ, megígérem. Jake nyelvével a nyakát döfködte. – Egyébként mire való? Valamiféle komancs varázslat? Indigo mélyebbre bújt a paplan alá. – Nem, háziszer – válaszolt bizonytalanul. – Hogy megfoganjak. Jake éppen Indigo füle alatt babrált az ajkával, és megállt. – Megfoganj? – Ühüm… A gyermekáldás miatt. – Mosolya szélesebb lett. – Hogy ne zaklass állandóan. Jake utánagondolt, és visszaemlékezett, hogy hallott már a férj matraca alá rakott kőről, aminek a fogantatást kellett volna meggyorsítania. Valószínűleg az volt a lényege, hogy minél kevesebbet alszik a férj, annál többet szerelmeskedik a feleségével. Valami azt súgta neki, Indigo célja nem teljesen ez lehetett, úgyhogy felkacagott. – A fenébe is, ne csak eldobd azt a követ, temesd is el! –

CATHERINE ANDERSON

317 INDIÁN ÉGBOLT

Ajkával megkereste Indigo száját. – Nem mintha ellenemre lenne, hogy gyermekeket csináljunk. Már ma éjjel elkezdhetjük. – Ma éjjel – egyezett bele Indigo álomittasan. – Mondjuk, célozzuk meg a tizenkettőt – vigyorgott Jake. – Mindegyiknél száz próbálkozással. Ha addigra ki nem fogy a szusz belőlem, akkor előáshatod a kövedet. – Hm… egy tucat, jó lesz. Jake adott egy búcsúcsókot, felállt, majd egy pillanatig lenézett a lányra. Istenem, mennyire szereti! Jake kételkedett benne, hogy Indigo tudja-e, mennyire. Búcsúzásképpen megvakarta Sonnyt a fülei között, aztán az ablakra nézett. Lobo halála óta Indigo először felejtette el kinyitni éjszakára.

Később

azon a délelőttön, amikor Indigo végül felébredt, melegített egy lavórra való vizet, hogy megmosakodjon. Felöltözködött, összeszedte tönkretett ingét és Jake farmernadrágját, majd a patakhoz ment a többi büdös ruháért. Percekkel később vidáman lobogott a kis örömtűz. Beledobta a ruhákat a tűzbe és hirtelen egy hat évvel ezelőtti jelenet jutott az eszébe, amikor elégette az összes, fehér nőknek való ruháját, és megesküdött, hogy soha többé nem ismeri el fehér származását. Jake karja között ezt a fájdalmat kitörölte a szívéből. Újra épnek és egészségesnek érezte magát. Kicsit elmosolyodott, amikor eszébe jutott az első pillanat, amikor meglátta Jake-et. Ha akkor valaki azt mondta volna neki, hogy kevesebb, mint egy hónappal később ez a férfi térdre esik előtte és megcsókolja a lábát, kétrét görnyedt volna a nevetéstől. Most azonban, hogy megtörtént, egyáltalán nem nevetett. Az összes férfi közül, akit ismert, pont Jake tette ezt meg, és pont őérte? A szeme megtelt könnyel. Az alsónadrágját is a tűzre dobta és nagy levegőt vett. Furcsa volt belegondolni. Oly sokáig kapaszkodott kétségbeesetten abba a kis büszkeségébe, amit Brandon hagyott neki. Aztán Jake egy pár szóval még ettől is megfosztotta. Most mégis megdicsőülve érezte magát. Mintha kiürítette volna belőle az utálatosságot, majd újra feltöltötte volna csupa jó dologgal. CATHERINE ANDERSON

318 INDIÁN ÉGBOLT

A füst Indigo szemébe szállt. Hunyorgott, magához szorította a karját és élvezte a forróságot. A babérfa lángja lassú, forró és hosszan tartó volt. Akárcsak Jake szerelme, gondolta Indigo. Nem az a típus, aki fellobban, nagy lánggal ég, majd hamar kihuny. Indigo visszament a házba és bár kissé kényelmetlenül érezte magát a szeretkezéstől, de nagy kedvvel látott a házimunkához. Lehet, hogy csak ideiglenesen ugyan, de ez volt Jake otthona, és Indigo azt akarta, hogy több legyen, ne csak tiszta és rendes. Amikor a munkából esténként hazatér, rögtön lássa, mennyire szereti a felesége, és milyen büszke, hogy az ő felesége lehet. Lecserélte a lepedőt, aztán elhatározta, hogy nagytakarítást rendez, jelezve, hogy Jake-kel az éjjel új időszámítás kezdődött. Kicipelte az összes szőnyeget az udvarra és a seprűvel kiporolta őket. Aztán kitalálta, hogy seprés előtt kiviszi a hamut a tűzhelyből és a kandallóból. Előbb a konyhában végzett, majd a nappaliban folytatta. Betérdelt a tűztérbe, előrehajolt és elkezdte összelapátolni a hamut és kormot. A tűztér hátuljában egy papír égett darabjaira lelt. Indigo el is dobta volna, ha pillantása nem akadt volna meg a részben megperzselődött levél fejlécén. A nyakán végigfutott valami kellemetlen borzongás. Ore-Cal Vállalat? Tekintete a levél el nem égett részéhez ért, amelyet jól olvasható, de férfias macskakaparással írtak. Kedves Jake! Attól félek, rossz híreim vannak. Félelmem beigazolódni látszik, további kutatásaim csak megerősítették a gyanúmat. Bokáig gázolunk a szarban. [A szakasz nagy része itt megperzselődött, és olvashatatlan volt. Az utolsó szavak ezek voltak:] hogy a piszkos munkát elvégezzük. Ha sikerül, a bizonyítékot apa orra alá toljuk és te végre hazajöhetsz onnan a fenéből, miután elvégeztük a dolgunkat. Dögunalmas itt nélküled, Emily nem hagy békén egy percig sem, állandóan azt kérdezgeti, mikor jössz már vissza, hogy kitűzhesse az időpontot. Emlékszel még egyáltalán a menyasszonyodra, Emre? Kissé már kételkedik benne, hiszen nem is írtál neki. Vettem a bátorságot és ugyanazt mondtam neki is, mint apának, hogy rövid vakáción vagy, amire CATHERINE ANDERSON

319 INDIÁN ÉGBOLT

nagy-nagy szükséged volt már. így kisebb az esélye, hogy lebukunk. Amint lehet, érkezem. Valószínűleg az lenne a legjobb, ha Farkasölőnek az igazsághoz a lehető legközelebb eső történetet mesélnéd el, és azt mondanád neki, hogy a testvéred látogatóba jön. Sosem voltunk túl jók abban, hogy ugyanazt [itt megint olvashatatlan rész következett] és magyarázataink túlságosan bonyolulttá váltak. Ó, de hol vannak már azok a régi szép idők? Addig is… Öcséd… Indigo remegni kezdett. Csak bámulta a levelet és azt kívánta, bárcsak tűnne el. Minthogy ez nem működött, újra elolvasta, és fohászkodott, hogy másodszorra ne tűnjön olyan gyanúsnak. Jake valahogy kapcsolatban állt az Ore-Cal vállalattal? Milyen piszkos munkára utalt Jeremy? És ki az az Em? Ó, istenem… Indigo a szájára szorította a kezét. Hazugság, csupa hazugság. Minden, amit magáról mondott, hazugság volt. Tudta már, milyen piszkos munkára utalt Jeremy, a bánya szabotálására. Hát persze! Milyen tökéletes terv. Ha apját komoly pénzügyi függésbe tudják kényszeríteni, akkor olcsón eladná a bányát az Ore-Calnak. Minden összeállt, mint a kirakójáték darabkái. Jake aznap érkezett, amikorra az Ore-Cal képviselőjét várták. Nem is volt bőrkeményedés a kezén. Még az is új megvilágításba került így, hogy miért akarta annyira, hogy Indigo ne dolgozzon a bányában. Nem akarta, hogy ott legyen, mert attól félt, esetleg megakadályozná a terve véghezvitelében. A fájdalom, amit érzett, elviselhetetlen volt. A padlóra kuporodott és a kezét a hasára szorította. Hogyan is bízhatott meg egy másik fehér emberben? Nem volt elég lecke, hogy egy alkalommal már megtette? Hiszen ő semmi a férfi szemében! Éppen úgy, mint ahogy Brandon szemében is egy semmi volt csak. Csak használja. Talán nem is tartotta magát házasnak, hiszen a felesége egy indián nő. De még ha annak tartja is magát, habozás nélkül elválna. De ennél még

CATHERINE ANDERSON

320 INDIÁN ÉGBOLT

sokkal rosszabb, amit az apjával művelt. Tönkretette. Mindent tönkretett, amiért az apja az elmúlt húsz évben dolgozott. Hogy tehette ezt? Te jóisten, hogy tehette ezt? Egy vékony hangocska felelt belülről. Az apád egy semmi, ahogy te is az vagy. Indigo dühös zokogással talpra ugrott, maga elé képzelte összetört apját, aki még állni sem bírt. Átment a szobán. Tekintete arra a helyre tévedt, ahol Jake letérdelt előtte. Megállt és elárasztották az emlékek. A fejében összevisszaság uralkodott. Felidézte a gyengéd szerelmeskedést, a szenvedélyes suttogást. A lábai majdnem összecsuklottak, és a díványra rogyva bámulta a levelet. Hazudozó? Minden hájjal megkent színész? Hogyan is térdelhetne le és alázhatná meg magát egy ilyen nagy, erős és büszke ember, mint Jake Rand, egy nő előtt, ha nem azért, mert őszintén szereti?

Amikor Jake késő délután kitárta az ajtót, legkevésbé azt várta, hogy Indigót a díványon ülve, arcát fekete korommal összekenve és a sírástós duzzadt arccal találja. – Istenem, mi történt? Apáddal történt valami? Anyáddal? Körülnézett a szobában. – Hol van Sonny? Indigo csak bámult rá. – Az ágy alatt alszik. Jake becsukta az ajtót és nekitámaszkodott. A szíve vadul verni kezdett. – Kedvesem, Fogatlannal van baj? Miért sírtál? Indigo nem válaszolt, egyre csak bámult rá. Szemét fekete korom keretezte, a színe olyan világoskéknek látszott, ami Jake-et a végtelenül mély, tiszta vizű hegyi tavakra emlékeztette. Belenézett a szemekbe és azt érezte, megfullad. Hangos csönd telepedett rájuk. Aztán hátborzongató érzés kerítette a hatalmába. Úgy érezte, a lány belelát a lelkébe. Aztán eszébe jutott, hogy lehet, hogy tényleg pontosan ezt teszi. Természetellenesen elcsendesedett, az arcán távoli tekintet jelent meg, mintha valami olyasmit hallgatna, amit Jake nem hallhat meg. Sebezhetőnek, meztelennek érezte magát, mint eddig életében még sohasem. El akarta vonni a tekintetét. Kis híján meg is tette. De megérezte, hogy ha így tenne, azzal helyrehozhatatlan hibát követne el. CATHERINE ANDERSON

321 INDIÁN ÉGBOLT

Hosszú idő múlva Indigo felállt, és reszkető kezét kinyújtotta felé. Jake meglátta, hogy a karcsú ujjak egy megperzselődött levélpapírt szorongatnak. Jake a kandallóra nézett. – Nem égett el teljesen – mondta Indigo egyszerűen. Jake felnyögött. – A pokolba vele. – Azt hiszem, nem ezt akartam hallani. Jake feltartotta a kezét, majd leejtette őket. – Nem olyan rossz, mint… – Keserűen felnevetett. – Valójában éppen olyan rossz, mint amilyennek látszik. Ezért nem mertem eddig elmondani neked. – Mondd el most – mondta halkan Indigo. Jake nyelt egyet. – Gondolom, már elmondtad apádnak. Indigo szemében fájdalom látszott. – Nem sok hiányzott. – A szája kissé remegett, ahogy megszólalt. – Ha a dolgok úgy állnak, ahogy az a levélből kiolvasható, akkor csak egy késsel tartozom neked, amit megforgatok a beleidben. Aztán, természetesen, a sírodra köpök. Jake becsukta a szemét. – Jézusom, Indigo. Azután, amit az éjjel megosztottunk egymással, ezt nem mondhatod komolyan. Indigo szeme csillogni kezdett. – Valami különleges dolgot osztottunk meg? Vagy csak kihasználtad az ostoba indián ringyódat? Ki az az Emily? – Ő a… – Jake megint feltartotta a kezét. – Ő volt a menyasszonyom. Indigo mereven a szemébe nézett. – Felbontottad az eljegyzésedet? Vagy azt tervezed, hogy visszatérsz hozzá, ha már eleget szórakoztál velem? Jake szárazon nevetett. – Ugye ezt magad sem hiszed el? Feleségül vettelek, az isten szerelmére. Úgy gondolom, ez gyakorlatilag véget vetett az eljegyzésemnek Emilyvel. Csak nem volt időm… – Itt elakadt, többé nem volt képes szebb színben feltüntetni az igazságot. Mióta Indigót ismerte, az őszinteségnek egészen új értelmét tanulta meg. – Valójában rengeteg időm lett volna, hogy írjak neki. Csak nem találtam meg a módját, hogy a hátad mögött megírjam a levelet. – Mert akkor rájöttem volna, hogy létezik? – Indigo leejtette a kezét, a papírfecni a földre hullott. – Tehát egy olyan férfihoz mentem hozzá, aki egy másik nővel van eljegyezve? Egy olyan CATHERINE ANDERSON

322 INDIÁN ÉGBOLT

férfihoz, aki egy másik nőt szeret? – A teste megmerevedett. – Ha arra gondolok, micsoda dolgokat engedtem neked, hogy megtegyél, szennyesnek és kihasználtnak érzem magam. Sokkal rosszabbul, mint azután, amit Brandon művelt velem. Vele legalább harcoltam. Meg akart erőszakolni, az legalább őszinte volt. Te hazugságokkal erőszakoltál meg. – Indigo, hallgass végig, kérlek! A lány kihúzta keskeny vállát. – Mit gondolsz, miért vagyok még itt? Úgy éreztem, ennyivel tartozom neked. Még akkor is, ha úgy tűnik, a piszkos munkátok majdnem megölte az apámat. Még akkor is, ha úgy tűnik, nagyobb bolondot csináltál belőlem, mint amekkoráról Brandon valaha is álmodott. – A hangja reszketett érzései intenzitásától. – Még ha úgy tűnik is, minden, amit elhitettél velem, hazugság volt, akkor sem tudnálak megcsalni, mielőtt meghallgatom, amit mondani akarsz. – Karját összefonta maga előtt és Jake-re bámult. – Ha van valami mondanivalód, amivel a bennem lévő fájdalmat enyhítheted, kérlek, mondd el. Jake az ingujjába törölte a száját. Legszívesebben átment volna a szobán és a karjába zárta volna a lányt. De félt megtenni. Úgy tűnt, Indigo darabokra hullana, ha hozzáér. De még volt remény. Még mindig szereti őt, különben már nem lenne itt. – Szeretlek – szólalt meg rekedten. – Ez nem hazugság, soha nem is volt az. És akármilyen csúnyának is látszik ez a történet, azért jöttem ide, hogy segítsek az apádnak, nem azért, hogy bántsam. – Jake az idegességtől remegő lábakkal a díványhoz lépett és leült. Indigo összetört ábrázata rettenetesen megrémítette. – Nem az én piszkos munkámról beszélt Jeremy a levélben. Hanem az apánkéról. Akadozva és bizonytalanul, kételkedve abban, hogy egyáltalán van-e értelme annak, amit mond, Jake beszélni kezdett. Indigo mozdulatlan, borzalmas csendben állt. – Sohasem hazudtam neked közvetlenül – gesztikulált a kezével. – Tudom, hogy nem voltam őszinte. Azzal hazudtam, hogy nem mondtam el mindent. Akár hiszed, akár nem, ahonnan én jövök, ez nem számít hazugságnak. Tudom, hogy ennek az égvilágon semmi értelme a számodra, mert te nagyon másképpen látod a világot, de az én világomban, ha valakinek a szándékai jók – és az enyémek CATHERINE ANDERSON

323 INDIÁN ÉGBOLT

ilyenek voltak –, és az igazság elrejtése elősegíti a céljait, akkor elhallgatja. A lány még mindig nem szólt egy szót sem. – Indigo, amikor idejöttem, mindannyian arctalanok voltatok. A félrevezetéssel senkit sem akartam megbántani, csak segíteni akartam. – Nagy nehezen nyelt egyet. – Soha nem gondoltam, hogy beléd szerelmesedek. Mire észrevettem, mennyire szeretlek, már réges-régen megástam a saját síromat. El akartam mondani neked a teljes igazságot, de csak halogattam, hátha Jeremy bizonyítékot talál arra, hogy nem apánk van az egész mögött. Akkor legalább nem lett volna olyan borzasztó elmondani neked az egészet. Indigo még mindig nem szólt. Jake a tenyerébe temette az arcát. – Gondolom, még azt várod, hogy Emilyről beszéljek. – Hogy kitaláltad! Jake felnézett. – Soha nem szerettem igazán. Elég sok időt töltöttünk együtt. Élveztem a társaságát. Előkelő családból származik. Majdnem harmincéves voltam. Kötelességemnek éreztem, hogy megkérjem a kezét. Azóta már megbántam, jóval azelőtt megbántam, hogy veled találkoztam. Kedvelem. Nem akartam készakarva megbántani. De számomra semmi varázslatos nem volt a kapcsolatunkban. Nem úgy, mint veled. – Szép? – kérdezte Indigo síri hangon. Jake azt akarta mondani, hogy Emily arca ronda, mint egy kutyáé és állandóan nyáladzik. – Igen, csinos. – Tudta, hogy ezek a szavak fájni fognak, de befejezte a hazudozást. – Kedves nő, kedves személyiség. Szerintem te is kedvelnéd. – Összeszorította a fogait, aztán sóhajtott. – De nem őt szeretem. Téged szeretlek. Már arra sem emlékszem pontosan, hogy néz ki. – Csipkés és fodros ruhákban és alsószoknyákban jár? Jake tudta, hogy veszélyes talajon jár. Indigo alsóbbrendűnek érezte magát az ilyen nőkkel szemben. – Soha nem láttam az alsószoknyáját. Indigo megtörten nézett Jake-re. – Azt mondod, előkelő családból származik. Te… te gazdag ember vagy, igaz? Az a ház, amiről a szénapadláson meséltél nekem, amelyik akkora, hogy a családod el CATHERINE ANDERSON

324 INDIÁN ÉGBOLT

tud veszni benne, az egy nagyon szép ház, ugye? Gazdag ember háza? Jake az otthonára és a sok elegáns szobára gondolt. Inkább elveszítené, csak hogy Indigót megtarthassa. Mit is sajnálna? A portiandi életét? Az most már nem felelne meg neki. Évekig úgy gondolta, hogy az a szegénység, amit gyerekkorábban megtapasztalt. Mostanra rájött, hogy a leggazdagabb ember is éhen halhat. Itt, Farkasok Földjén olyan dolgokat talált, amit pénzen nem lehet megvásárolni: szeretetet, hűséget, nevetést, belülről fakadó őszinteséget, tiszta szívet. És természetesen a legértékesebb mind közül az előtte álló lány volt. Hogyan is élhetne nélküle, most, hogy felfedezte, micsoda gyönyörűség is lehet az élet? – Igen, gazdag ember háza – ismerte el érdes hangon. – Egyetlen szobát kivéve: az én irodámat. – Jake Indigo arcát figyelte. – Valószínűleg az az egyetlen szoba benne, ami neked tetszene. Az egyetlen, amelyik nekem tetszik. Mindent saját kezűleg készítettem, minden egyszerű. – Nyelt egyet. – Igen, gazdag vagyok. Szinte bármit megvehetek magamnak, amit csak akarok. – Rándított egyet a vállán és folytatta: – Hétszáz dolláros feleséget, háromszáz dolláros farkaskölyköt. Minden más, amit valaha is vettem, egy fabatkát sem ér a szememben. De ott volt az irodám, amelyikben elbújhattam, és teleaggattam olyan dolgoknak a képével, amelyeket pénzen nem lehet megvenni. Hegyekkel, fákkal, tiszta vizű patakokkal. Ilyenfajta világban nőttem fel, és hiányzott. Erre először aznap jöttem rá, amikor a Günter-tanyán piknikeztünk. Indigo dörzsölni kezdte a karját, mintha fázna. A tekintete megbántottságról tanúskodott. – Olyan hölgyet kellett volna feleségül venned, akire büszke lehetsz, amikor bemutatod a családodnak. Egy előkelő családból származó nőt. Jake nagyot sóhajtott. Remegő kézzel a hajába túrt, majd megszólalt: – Valójában sokkal inkább aggódom amiatt, hogy a saját életemre büszke lehetek-e. Téged bárhova is viszlek, mindenütt büszke lehetek rád, Indigo. De én nem járhatok valami emelt fővel, tudván, mit követett el az apám. Ez mindent beszennyez abból, amiről valaha is azt hittem, hogy én vagyok. Te azon aggódsz, hogy vajon megfelelsz-e nekem. Kedvesem, az igazság az, hogy én vagyok az, aki nem felelek meg. CATHERINE ANDERSON

325 INDIÁN ÉGBOLT

– Nem máshoz mentem hozzá a családodból, hanem hozzád – válaszolt szelíden Indigo. – Mások bűnei nem a te bűneid. Jake a remény első fuvallatát érezte. Indigo megnyalta a szája szélét. – Azt hiszem, most el kellene menned, és beszélned kellene az apámmal. Megérdemli, hogy mindent megtudjon abból, amit most nekem elmondtál. Jake megpróbálta maga elé képzelni Farkasölő reakcióját. – Mielőtt ezt megtenném, tudnom kell, hogyan állok veled, Indigo. Mi lesz, ha a fülemnél fogva kihajít? Indigo égő fájdalommal nézett a férfira. – Fohászkodni fogok, hogy ez ne történjen meg. De ha mégis megtörténik… – Kormos kezére nézett, majd esedezve felemelte őket. – Ha igazán szeretsz, és úgy akarsz, ahogy vagyok, akkor én… – Ó, igen, akarlak – biztosította rekedtes hangon Jake. – Akarlak, Indigo. A lány szemében könnyek csillogtak. – Akkor hajlandó vagyok azt mondani, hogy nagyon buta ember voltál idáig, és kezdjük újra úgy, hogy kettőnk között nincs hazugság. Jake el sem akarta hinni, hogy ilyen könnyedén sikerült meggyőznie Indigót. Pont ő? Akinek a nyelve összegabalyodott az egy szótagú szavak kimondásakor is? Lassan felállt a díványról. – És ha apád azt mondja, menjek a pokolba a házából és a bányából? Indigo szája reszketett. – Szerintem belátod majd, hogy apám a szívével hallgat téged és a szavaknál többet hall meg. Beléd fog nézni, ha engeded, ahogy én is, és meglátja, hogy a jóság átvilágít az összes hazugságon, amit eddig mondtál. Jake azonnal felidézte, hogyan nézett a szemébe Indigo, és milyen csupasznak és védtelennek érezte magát, amikor belépett a házba. – Mi mást láttál még bennem a jóság mellett? – kérdezte csendesen. Indigo szeme bepárásodott. – Szerintem te is tudod. Ezúttal visszanéztél és megnyitottad magad, úgyhogy láttam. Jake torka elszorult. – Akkor látnod kellett a szeretetet. És a félelmet is, mert halálosan féltem, hogy elveszítelek. – Jake lassan közelebb lépett. – És a megbánást is, mert bárcsak kezdettől fogva őszinte lettem volna. Soha többé nem hazudok neked. Esküszöm. Indigo szinte észrevehetetlenül bólintott. CATHERINE ANDERSON

326 INDIÁN ÉGBOLT

– És még ma este írok Emilynek. Elolvashatod a levelet és fel is adhatod. Kérlek, bocsáss meg nekem. Indigo válaszképpen Jake várakozó karjába sétált.

CATHERINE ANDERSON

327 INDIÁN ÉGBOLT

Huszonharmadik fejezet Indigo a konyhában próbálta lemosni a kormot a kezéről és az arcáról, amikor meghallotta a bejárati ajtó nyílását. – Hát itt vagyok, végre valahára. Mi lesz az üdvözlésemmel? dörmögte egy mély hang. Bár Indigo még nem várta vissza Jake-et, nem hitte, hogy az apjával ilyen gyorsan befejezik a beszélgetést, a hang mintha Jake-é lett volna, és a magas, sötét hajú férfi, aki a konyhaajtón benézett, hasonlított is rá. – Itt vagyok! – kiáltott vissza Indigo. – Tiszta szappan vagyok. – A mosdó fölé hajolt és az arcát dörzsölgette. – Éppen próbálom levakarni magamról a feketeséget. – Leöblítette az arcát, aztán kitapogatta a kendőt. Miután a szeméből is kitörölte a szappanos vizet, az ajtónyílásban álló elmosódott, széles vállú alakra sandított. – Na, mit mondott? – Az egyetlen ember, akivel beszéltem, azt mondta, itt lakik Jake Rand – válaszolta egy zengő hang. – Elkövettem volna a megbocsáthatatlant és nem jó házba sétáltam be? Indigo pislogott, de még mindig nem látott élesen. A sötét, jóképű arc, amely rávigyorgott, nem a férjéé volt. Lassan felegyenesedett, és újra pislogott. A férfi nagyon hasonlított Jake-re, olyannyira, hogy akár ikrek is lehettek volna. – Ó… Nem, jó házba jött. – Indigo érezte, ahogy elpirul, és fohászkodott, remélve, hogy az összes kormot sikerült eltávolítania az arcáról. – Maga bizonyára Jeremy. Jeremy csettintett, egy ujját felemelte és intett Indigónak. – Kegyed tisztességtelen előnyben van velem szemben, és ezt egy ilyen csinos fiatal hölgytől nem viselhetem el. Szabadna megtudnom, kihez van szerencsém? CATHERINE ANDERSON

328 INDIÁN ÉGBOLT

Indigo még legrosszabb rémálmaiban sem képzelte, hogy Jake nem lesz jelen, hogy bemutathassa, amikor Jeremy megérkezik. Nem volt ereje megemlíteni a házasságukat, és egyedül szembenézni Jake öccsének elutasításával. – Indigo a nevem. A sötét szemek lassan végigmérték á lányt, és elismerően megélénkültek. – Indigo…? – Jeremy a fejét előredöntve biztatta a lányt a bemutatkozás folytatására. – Wolf a lánykori nevem – cincogta. – Indigo Wolf. – Ó, szóval a kedves apjáé a bánya, ahol Jake dolgozik. – Jeremy meghajolt, majd felegyenesedett. Kék batisztingét mintha most vették volna le a polcról, nem úgy, mint Jake sárfoltos kék gyapjúingjét. – És kegyed pedig éppen… – Jeremy körülnézett a konyhában és a tűzhely körül, majd folytatta – éppen házimunkát végez? Ez legalább igaz volt. – Igen – válaszolta Indigo, örvendve, hogy nem neki kellett magyarázatot adnia. – Igen, házimunkát. A férfi csillogó szemével újra ránézett. Az arcára mutatva így szólt: – Maradt még egy kis folt. Indigo megdörzsölte. – Hát, gondolom, Jake-et keresi. – Azonnal rájött, milyen ostobán hangzott, amit mondott és idegesen felnevetett. – Ó, hát persze, hogy Jake-et keresi, különben nem jött volna be a házunkba. – A szíve nagyot dobbant. – A házába. Jeremy egy pillanatig könnyedén mosolyogva nézte Indigót. – Tudja, hol van most? – Elment meglátogatni apámat. Már itthon kellene lennie. Úgy értem, bármelyik pillanatban itt lehet. – Indigo a nadrágjába törölgette a kezét. – Megkínálhatom esetleg egy kávéval? Mindjárt odateszem melegedni. Van egy kis süteményem is. Szereti a csokoládét? – Imádom a csokoládét. – A férfi a homlokát ráncolta. – Kegyed főz is? Indigo a tűzhelyhez fordult és rájött, hogy tüzet kell raknia. Lenézett a munkásinge ujjain éktelenkedő fekete foltra. Jake már hozzászokott, hogy foltos bőr munkaruhában látja, amikor a piszkosabb házimunkát végzi, de vajon Jeremy mit gondolhat most róla? Úgy nézett ki, mint egy sárban hempergő disznó. Erre a CATHERINE ANDERSON

329 INDIÁN ÉGBOLT

legvadabb rémálmaiban sem gondolt. Épp elég nagy feladat lett volna találkozni Jake rokonaival akkor is, amikor a legjobb formájában van. – I-igen, én főzök és takarítok. Jeremy Sonny morgására megfordult. Indigo rögtön odaszaladt és éppen a férfi lába előtt elkapta a farkaskölyköt a bundájánál fogva. – Nincs hozzászokva az idegenekhez. – Indigo felegyenesedett és magához ölelte a kis kölyköt. – Ha, ööö, ha esetleg elengedne, bezárnám a hálószobába. Attól tartok, elég harapós. Jeremy hátralépett. Indigo elrohant mellette. Ahogy a hálószobába ért, kétségbeesetten a fiókosszekrény felett lógó tükörbe nézett, és közel hajolt. Maszatos arcát dörzsölgetni kezdte egyik kezével, a másikkal kirántott egy fiókot és egy tiszta bőrfelsőt húzott elő. Rekordidő alatt átöltözött, majd lesimította a haját. Nem jó, de jobb, gondolta. Jeremy az asztalnál ült, amikor visszatért a konyhába. A szeme megakadt a tiszta blúzon és tekintete incselkedővé vált. Indigo összerezzent. Azt nem gondolta végig, milyen lesz, ha tiszta ruhában jelenik meg újra. Jeremy a szemébe nézett. – Mondja, Indigo, kegyed itt él a bátyámmal? Indigo megrettenve nézett vissza. – Nem egészen, nem. De azért bizonyos fokig, igen. Nem úgy… azaz hogy nincs semmi törvénytelen a dologban. – És mit szól ehhez a kegyed férje? – Jeremy figyelmesen nézte Indigót. – Említette, hogy a Wolf a leánykori neve, tehát joggal feltételezhetem, hogy házas, nemdebár? Indigo nagyot nyelt, és kétségbeesetten fohászkodott, hogy Jake érkezzen már meg. – A férjem, ööö… nem szól semmit. Úgy értem, nem bánja. – Újabb ideges nevetés tört elő belőle. – Nem is szeretné, ha másképp lenne. Jeremy bólintott. – Értem – mondta, de hangjából érezni lehetett, hogy egyáltalán nem érti a dolgot. Indigo hátralépett. – Azt hiszem, a legjobb lesz, ha átszaladok érte. – A bejárati ajtó felé mutatott. CATHERINE ANDERSON

330 INDIÁN ÉGBOLT

Jeremy állkapcsán rángatózni kezdett egy izom. Indigo ezt már megfigyelte Jake arcán is, amikor kezdett felmérgesedni. – Örvendtem a találkozásnak – mondta a férfi. – Én is örültem. Úgy értem, örülök. – Újra felnevetett. – Jake bármelyik pillanatban itt lehet. Ha itt megvárja, bizonyára nem kerülik el egymást. Indigo megfordult, nyílegyenesen az ajtóhoz szaladt, egyetlen gondolata a menekülés volt, hogy vissza se térjen, míg Jake haza nem ér. Éppen amikor a kilincs után nyúlt, az ajtó kivágódott és Jake belépett. Nem vette észre, hogy nincsenek egyedül, átölelte Indigo derekát és felemelte a földről, majd körbefordult vele. – A te apád a legmegértőbb ember, akivel valaha is találkoztam – mondta forrón. – Úgy érzem, mintha ezerkilónyi súlyt emeltek volna le a vállamról. – Szabad kezét Indigo hátsójára csúsztatta és lehajolt, hogy megcsókolja. – Ó, istenem, de jó veled, kedvesem! Miután mindezeken a dolgokon keresztülmentem, csak a karomban akarlak tartani és soha többé nem akarlak elengedni. – Jake, kérlek, ne, van… – Indigo eltolta magát, rémülten próbálva illő helyen tartani Jake kezét. – Hagyd abba. Itt van… – A szeme nagyra nyílt, amikor megérezte, hogy Jake keze az alsónadrágja derékkötője alá csúszik. – Jake, kérlek, itt a… hagyd abba! – Hagyjam abba? Rögtön… – ígérte rekedtes hangon Jake, majd lehajolt, és harapdálni kezdte Indigo nyakát. – Csak adj még két másodpercet és könyörögni fogsz, hogy ne tegyem. – Egy padlódeszka megreccsent. Jake mozdulata megállt és megmerevedett. Felnézett és megszólalt: – Jeremy! Indigo összehúzta a szemét. Más választása nem maradt, új sógora másfél méterről nézte, ahogy a férje lassan kihúzza a kezét a nadrágjából. – Örvendek a szerencsének – szólt Jeremy fagyosan. – Micsoda meglepetés! Jake továbbra is Indigo derekát fogta. – Összeismerkedtetek már Indigóval? Jeremy a lány felé nézett. – Igen. – És elmondott mindent? – Úgy gondolom, megértettem a helyzetet, igen – válaszolt Jeremy. CATHERINE ANDERSON

331 INDIÁN ÉGBOLT

Indigo belemarkolt Jake ingjének elejébe és vadul megrázta. – Nem értette meg. Jake szája megrándult, amikor visszanézett az öccsére. – Jól látom, hogy villog a szemed, Jer? Jeremy vállával az ajtófélfának dőlt és Indigóra mosolygott. – Ezt majd megbeszéljük, ha a hölgy távozott. – A hölgy nem távozik – válaszolt Jake huncutul vigyorogva. – Ugyanis itt lakik. Jeremy, hadd mutassalak be… – Nem hiszek a saját szememnek – fakadt ki Jeremy. Bocsánatkérően Indigóra nézett, majd így szólt: – Ne haragudjon, kérem. Megtenné, hogy egy pillanatra egyedül hagy minket a bátyámmal? Jake szorosabban ölelte Indigo derekát. – Jeremy, mielőtt még mondanál valamit, amit később megbánnál, szeretném, ha tudnád, hogy Indigo a feleségem. – Ez nem kifogás – vágott vissza Jeremy. – Nem hiszem el, hogy pont te viselkedsz így, miután mindeddig pokollá tetted az életemet, hát hogy tehetsz ilyet? Mi ez az egész, Jake? És ráadásul egy ilyen fiatal lánnyal? Annak a férfinak a lányával, akihez azért jöttél, hogy… – Mondandója hirtelen megszakadt. – Mit is mondtál az előbb? – Indigo a feleségem. Jeremy sötét bőrű nyaka hirtelen vörösödni kezdett. Hol Indigóra nézett, hol vissza Jake-re. Jake felkacagott. – Indigo, ez itt az újdonsült sógorod, Jeremy. Néha mintha szalma lenne a fejében ész helyett, de azért nem rossz gyerek, ha jobban megismered. Indigo rémülten figyelte Jeremy arcán a reakciót. A kezdeti csodálkozás után azonban a szája hamar nevetésre görbült. – Ezt komolyan mondod? A feleséged? Elmentél, és megházasodtál? Jake bólintott. – Ez megbocsáthatatlan. Hogy házasodhattál meg úgy, hogy egyikünk sem volt itt? – Jeremy lassan hozzájuk lépett, és Indigóra nézett. A szeme nevetett. – De hát miért nem mondtad, Indigo? Azt hittem… – A levegőbe markolt. A mozdulat Jake-re emlékeztette a lányt és idegessége ettől kissé alábbhagyott. – Azt hittem, hogy a CATHERINE ANDERSON

332 INDIÁN ÉGBOLT

bátyám… nos, hát, egyértelmű, hogy mire gondoltam. Kész voltam rá, hogy kinyuvasszam. – Vagy hogy belehalj a próbálkozásba – tette hozzá Jake. Jeremy figyelmen kívül hagyta a megjegyzést és megragadta Indigo vállát, hogy elhúzza Jake-től és alaposan szemügyre vegye. – Nos? – kérdezte Jake büszkén. – Mi a véleményed róla? Jeremy tekintete ellágyult. – Egyetlen kérdésem van: hol találtál rá? Nincs véletlenül egy húga? Jake felkacagott. – Nincs ekkora szerencséd. Jeremy intett Indigónak. – Figyelmeztetett a testvérem, hogy micsoda családba házasodsz? – Jelentőségteljesen Jake-re nézett. – Tud róla, micsoda gazemberek vagyunk mi? – Mindenről tud, Jeremy – bólintott Jake. Jeremy lehajolt és megcsókolta Indigo arcát. – Jake, gyönyörű a feleséged. Hogyan is engedhettem, hogy megtaláld a leggyönyörűbb lányt Oregonban, és feleségül vedd, mielőtt akár egyszer is ránézhetnék? Kiegyenesedett és hátralépett. – Isten hozott a családunkban! Jelenleg éppen kissé csorbult a jó híre. De, remélem, hogy Jake és én sikeresen helyreállítjuk a közeljövőben. Indigo a konyha felé indult. – Megrakom a tüzet és elkezdem főzni a vacsorát. Indigo hallotta, ahogy Jake halkan odaszól Jeremynek. Egy pillanat múlva Jake utánajött és vállon ragadta. – Kedvesem, jól vagy? – Megkönnyebbültem – suttogta Indigo. – Nem tudtam, mint mondjak, amikor besétált. Nem voltál itt, hogy támogass, és féltem bevallani, hogy házasok vagyunk. És aztán… – Nem úgy értem, hanem hogy egyébként jól vagy-e? – Sötét szemével az Indigóét fürkészte. – Az imént, amikor bejöttél ide, úgy tűnt, kissé akadozik a járásod. Indigo elpirult. – Ja, arra gondolsz. Semmiség az egész. Jake az állát ráncolta és játékból morcos arcot vágott. – Semmiség? Kedvesem, fáj? A tegnapi… Indigo Jake szájára tapasztotta a kezét és aggodalmasan nézett a nappali felé. – Semmi az egész – suttogta. – Elmúlik. CATHERINE ANDERSON

333 INDIÁN ÉGBOLT

Jake az asztalhoz vezette. – Ülj le. Majd én gondoskodom a kávéról és a vacsoráról. Egy jó hosszú, forró fürdőre van szükséged. – Lenyomta Indigót egy székre. – Ne vitatkozz. – Csendesebben! – cincogott Indigo. Jake gyorsan megcsókolta, és a tűzhelyhez fordult. – Gyere be, Jer. Úgy tűnik, ma este mi főzünk. Indigo kissé gyengélkedik. Indigo összerezzent, és egyre vörösebb lett. Jake észrevette, amint a fájdalmas pirulás lassan a hajáig ér, és vigyorgott. Jeremy bejött a konyhába. – Nem érzed jól magad? Jake fát rakott a tűzhelybe, gyufát gyújtott, majd lángra lobbantotta a tüzet. – Csak egy kicsit fáj itt-ott – adott magyarázatot Jake, huncutul nézve a feleségére. – Tegnap szokatlan tevékenységbe mélyedt és kissé túlzásba vitte. Jeremy kíváncsian pillantott Jake csillogó szeméről Indigo skarlátvörös arcára. Fogott egy széket és elmosolyodott. – A legjobb gyógyszer ilyenkor, ha az ember sokszor megismétli azt a bizonyos tevékenységet. Indigo lehajtotta a fejét és az abrosz nem létező foltját kezdte kapargatni. – Micsoda bölcs gondolat! – mondta Jake nevetve. A konyhapulton álló kávéskanna felé fordult és elővette a frissen őrölt kávészemekkel teli korsót. – Szóval, Jer, történt valami a leveled óta? Jeremy Indigo felé pillantott. – Szabadon beszélhetek? Jake feltette a tűzhelyre a kávéskannát és megkönnyebbülten sóhajtott. – Hála istennek, igen. Indigo mindennel tisztában van. Jeremy hátradőlt a székében. – Apánk van a dolgok hátterében. Most már teljesen biztos vagyok benne. Jake elfordult a tűzhelytől, a tekintete hirtelen elkomorult. – Nagyon biztosnak hangzik az állítás. Jeremy bólintott. – Sajnos igen. Találtam három banki pénzfelvételről szóló igazolást, mind Hank Sample nevére. Mindegyik pénzfelvétel CATHERINE ANDERSON

334 INDIÁN ÉGBOLT

körülbelül egy héttel azelőtt történt, hogy itt bekövetkezett egy baleset. Ez nem lehet pusztán a véletlen műve. Hank felbérelt itt valakit, aki elvégzi a piszkos munkát. A felvett pénzből fedezte a költségeit. Jake csípőjével a konyhaszekrénynek dőlt és karba tette a kezét. A tekintete elsötétült. – Még mindig nem hiszem el. – Nyugodtan elhiheted – szólt halkan Jeremy. Egyik csizmáját a térdére fektette, és hosszan tanulmányozta a sarkát. – De ez még nem a legrosszabb hír. – Komolyan Jake-re nézett. – Újabb pénzfelvétel történt öt nappal ezelőtt. Jake megmerevedett. – Tehát úgy gondolod, további bajok várhatók? – Ha helyes a gyanúm, akkor igen, és úgy gondolom, helyes. Ha a dolgok a menetrend szerint zajlanak, holnapután vagy azután valami történni fog. Indigo riadtan nézett fel Jake-re. – Újabb bányaomlás, mit gondolsz? – Azt nem lehet tudni. – Jake az állát vakarta. – Akkor holnap éjjel őrködnünk kellene a bányánál. – Jeremyre nézett. – Mindig a balesetek előtti éjszakán rongálták meg a tárnákat. Gondolom, az emberünk ezúttal is a jól bevált módszerekhez folyamodik. Nem találtál semmi adatot, amiből kikövetkeztethetnénk, ki az emberük? Jeremy a fejét csóválta. – Apa túlságosan ravasz ahhoz, hogy ilyesmiről írásos bizonyítékot hagyjon maga után. Gondolom, mindig szóban egyeztek meg, a kifizetés készpénzben történt, így sohasem bizonyítható. – Indigóhoz fordult. – El sem tudod képzelni, mennyire sajnálom ezt az egészet, és ami apáddal történt. Miket gondolhatsz most rólunk?! – Azt gondolom, hogy nagyon jó, hogy megpróbáljátok megállítani – válaszolt halkan Indigo. – És sajnálom az apátokat. Bizonyára nagyon boldogtalan. A kávéskannában forrni kezdett a víz. Jake félrehúzta, nehogy kifusson. Jeremyhez fordulva így szólt: – Kész vagy egy kis éjjeli virrasztásra? Azt gondolom, mindkét bányát figyelnünk kellene, ki tudja. Ha el tudnánk kapni a gazfickót, miközben valamelyik CATHERINE ANDERSON

335 INDIÁN ÉGBOLT

helyszínen tevékenykedik, akkor minden bizonyítékunk meglenne apa ellen. Jeremy bólintott. – És akkor mi lesz, Jake? Jake érezte, hogy a mellkasa összeszorul. Sosem szerette igazán az apját, de vérségi kötelék kötötte hozzá, nem tehetett mást, együtt érzett vele. Fájt, hogy az öregember bukását kell okoznia. De mégsem feledkezhetett meg arról, micsoda kárt okozott Farkasölőnek és a családjának, valamint számtalan más embernek. Nem is beszélve az anyjáról… Talán bizonyos szempontból még illene is, hogy a fiai tegyék tönkre a férfit, aki az anyjuk halálát okozta. Jake Indigóra nézett. A felesége. Most, hogy elhálták a házasságot, ezerszer jobban akarta védelmezni őt. Soha, erre megesküdött, soha nem ismétli meg az apja hibáit. Semmi sem válhat olyan fontossá, hogy kockára tegye Indigo egészségét. Jake igyekezett visszaterelni a gondolatait Jeremy kérdésére, és megszólalt: – Nem tudom, Jeremy. Egyelőre nem tudok ennyire előre gondolkodni. Előbb találjuk meg a bizonyítékot, aztán majd kigondoljuk, mihez kezdünk vele. Büntetésre szükség van, az biztos. De hogy pontosan milyenre, azt még ki kell találnunk. Jeremy összepréselte az ajkait, arca megnyúlt. – Igen, talán igazad van. – Nagyot sóhajtott. – Nos, mi a terv, te őrzöd az egyik bányát, én a másikat? Jake bólintott. Indigo felegyenesedett. – Én is menni akarok. Több szem többet lát. Jake ránézett. Késlekedés nélkül válaszolt: – Szó sem lehet róla. Indigo megkeményedett. Jake szigorú hangneme kizárta a vita lehetőségét, de most egy nagyon fontos ügyről volt szó. – Jake, apám egész életéről van szó. Mindenről, amin évekig dolgoztunk, hogy felépítsük. Ha a veszély miatt aggodalmaskodsz, kérlek, ne tedd. Én kockáztatok, ez az én döntésem. Jake állkapcsa megfeszült. – Hadd javítsalak ki. Az én döntésem, és épp az előbb hoztam meg. A közelébe sem mehetsz. – De én… CATHERINE ANDERSON

336 INDIÁN ÉGBOLT

Jake odaszegezte a tekintetével. – Javíts ki, ha nem jól mondom, de úgy gondolom, sosem mondtam, hogy ez a dolog vita tárgyát képezheti. – Jake, nagy területet kell figyelni – kiáltotta Indigo. – Nagyobb az esélyünk, hogy elkapjuk, ha hárman figyeljük. Nem ésszerű, amit mondasz. Jake belenézett Indigo kék szemébe és látta, mennyire fontos lenne a számára, hogy ő is figyelhesse a bányát. Jake azonban nem tudott másra gondolni, csak a lehetséges veszélyre. Az csak egy dolog, hogy hagyta dolgozni, de nem hozhatja készakarva olyan helyzetbe, ahol bármi baja eshet. Az apja átkozott bányája egyáltalán nem olyan fontos. Semmi sem olyan fontos. – Ha szükség van rá, tudok magamra vigyázni – biztosította Jakeet. – Most már a férjed vigyáz rád. – Kérlek, Jake, ez nagyon fontos nekem. – Keze ökölbe szorult. – Akárki is volt, majdnem megölte az apámat. Jogom van a saját kis bosszúmhoz. Jake arcizma sem rándult. – Meghoztam a döntésemet. – Nem igazságos. – Nem kell igazságosnak lennem. A feleségem vagy, azt teszed, amit mondok, most is, és máskor is. Vége a vitának. Indigo úgy érezte, mintha pofon vágták volna. Az arca égett, egy pillanatig a padlót bámulta, nagyon is tudatában volt, hogy Jeremy vele szemben ül az asztalnál. Feszült csend borult a szobára. Indigo felidézte, mennyire a szívén viselte Jake az érzéseit a múlt éjjel, és úgy gondolta, most pont az ellenkezőjét teszi. Felnézett, és észrevette, hogy Jeremy mosolyog, mintha az egész vitát közte és Jake között rettentő viccesnek tartaná. Azon gondolkodott, vajon nincs-e köze az öccse megérkezésének ahhoz, hogy Jake hozzáállása így megváltozott. – Vannak dolgok, amelyek sohasem változnak – mondta nevetve Jeremy. Jake megköszörülte a torkát. – Remélem, megbocsátasz nekünk. Mint minden friss házaspár, néha mi is beleszaladunk bizonyos ráncokba, amelyeket még ki kell vasalni. CATHERINE ANDERSON

337 INDIÁN ÉGBOLT

Indigo nem örült neki, hogy Jake egy ilyen fontos dologgal kapcsolatos érzéseit ráncoknak nevezi. Felállt a székről és anélkül, hogy felnézett volna, így szólt: – Azt hiszem, ledőlök egy kicsit. – Hozok be vizet és felteszem melegedni – mondta Jake. Indigo megállt az ajtóban. – Tényleg nem szeretnék ma este fürödni. – Jelentőségteljesen Jeremy irányába nézett. – Ha reggelre nem leszek jobban, majd akkor megfürdök. Jake előhúzta a vödröt a konyhaszekrény alól. – Akkor holnap egész nap fájni fog. Majd kiabálok, ha kész a kád. Jeremy addig a nappaliban marad. Indigo hátán a hideg futkosott. Jake azt várja tőle, hogy fürödjön, amíg az öccse is a házban van? Jake-re nézett. – Jake, én tényleg… – Fogadj szót nekem – fojtotta belé a szót a férfi. Néhány percen belül már másodszor szólt szemtelenül parancsoló hangon. Indigo lázadó tekintettel ment ki a szobából.

CATHERINE ANDERSON

338 INDIÁN ÉGBOLT

Huszonnegyedik fejezet A következő néhány éjszakán Jake úgy éjfél körül a szülei házába kísérte Indigót, hogy ne legyen egyedül, míg ő és Jeremy a bányáknál őrködik. Jeremy jóslata ellenére nem történt semmi baj, és senkit sem láttak a tárnák körül ólálkodni. Egyik éjjel Jeremy úgy látta, mintha a kettes számú bejárata előtt egy árnyék mozdult volna, de amikor közelebb kúszott, senkit sem talált ott. Úgy gondolták, hogy a rongálást valószínűleg az éjfél utáni legsötétebb órákban végezné el a tettes, ezért hajnali három körül otthagyták az őrhelyüket és visszaindultak Farkasok Földjére. Jake figyelmét nem kerülte el, hogy Indigo igencsak rossz néven vette, hogy kihagyta a Jeremyvel folytatott éjszakai kalandjaikból. Tudta azt is, hogy jobban szerette volna, ha hazafelé jövet nem szedi össze a szülei házából minden éjszaka. Egyetlen vigaszát az jelentette, hogy a döntése, miszerint az a biztonságos, ha mindenből kihagyja, a lány érdekét szolgálja. Egy napon majd túlteszi magát a bosszúságán és ő is belátja, ebben Jake biztos volt. Jeremy úgy másfél órával később ért vissza a Wahatból, a kettes számú bányából, mint Jake az egyes számúból. Ezt a kis időt Jake arra használta fel, hogy Farkasölőék házában bekapja a frissítőt, amit Loretta minden éjjel odakészített neki, és miután hazasétáltak, még mindig maradt egy kis ideje egyedül maradni a feleségével, és szeretkezni. Nem engedte, hogy Indigo kezdeti vonakodása ebben megakadályozza. Sohasem tudott ellenállni a kihívásoknak, különösen, ha a jutalom ilyen hihetetlenül édes volt. Indigo… Jake vére lázasan forrongott, ha a feleségére gondolt. Még amikor megpróbált ellenállni, a férfi érintésére akkor is olyan féktelen szenvedéllyel válaszolt, amelyet korábban Jake el sem tudott képzelni. Vagy egy tucatszor megpróbált már beszélni vele, hogy ne haragudjon rá, de mint mindig, a szavak most sem CATHERINE ANDERSON

339 INDIÁN ÉGBOLT

segítettek. Az érzéseit és a figyelmét inkább szenvedéllyel és birtoklásvággyal fejezte ki, nem pedig ékesszóló szavakkal. Azt nem tudta megítélni, vajon Indigo mit érez a szeretkezéssel kapcsolatban, amikor éppen neheztelt rá. Tudta, hogy kissé bántja a lány büszkeségét, hogy kezének egyetlen simításával képes felborzolni az érzékeit, de olyan édesen adta meg magát, hogy Jake nem bírt ellenállni. Legalább akkor, amikor a karjában tartotta, nem volt közöttük harag. Ha Jake egyszer meggyújtotta Indigónál a gyújtózsinórt, a lány akkorát robbant, mint egy kisebb köteg dinamit, amit olyan szakértő módon kezelt. Egyik éjjel, szerelmeskedésük kezdetén, Jake belenézett a szenvedélytől homályos szemekbe és nem tudta megállni, hogy egy kicsit ugrassa a lányt. – Ahhoz képest, hogy úgy ellenálltál, egészen kezded megkedvelni ezt a dolgot. Indigo lihegve és remegve lábujjhegyre állt és megcsókolta Jakeet. – Ugyanez történt a spárgával is. Jake kuncogott, a kezébe fogta a lány fenekét és megemelte, hogy szájuk egy vonalba kerüljön. – A spárgával? – Igen. – Türelmetlenül harapdálta a férfi ajkát. – Amikor ránéztem, azt gondoltam, utálni fogom. – A kezével Jake hajába túrt és lehúzta a fejét, hogy közel legyen hozzá. – Aztán anyának végül sikerült belém erőltetnie valamennyit, utána meg hetekig semmi mást nem akartam enni. Mielőtt Jake átengedte magát Indigo csókjainak, utolsó gondolata az volt, hogy reméli, a felesége vágyakozása utána nem múlik el néhány rövid hét alatt. Egy egész életen át tartó szerelemre volt szüksége ahhoz, hogy a sajátját kielégítse. Indigo szokás szerint Jake erős karjának ölelésében feküdt a szeretkezés után, és azon gondolkozott, vajon mi is történt vele. Vitájuk óta azt az idegesítő felfedezést tette, hogy nem tud ellenállni a férfi érintésének, még akkor sem, ha mérges rá. Jake egyetlen céltudatos simogatással fel tudta kelteni benne a vágyat. A legmegalázóbb dolog azonban az volt, hogy Jake tisztában volt a kezében rejlő hatalommal. Néha, a szenvedély agóniájában Indigo CATHERINE ANDERSON

340 INDIÁN ÉGBOLT

feje kitisztult, felnézett Jake-re, és szemében a birtoklási vágyat látta, mintha ezeket a szavakat hallaná: – Az enyém vagy, teljesen és visszavonhatatlanul az enyém. Csak nyugodtan próbálj meg harcolni ellene, ha akarsz. Ha hozzád érek, elpárolog a dühöd. És Indigo tudta, hogy ez így is van. Ettől a felismeréstől egészen megijedt. Jake hajlamos volt túlságosan is védelmezni őt. Ha túl könnyedén beadja a derekát ezzel kapcsolatban, akkor lehet, hogy más dolgokban is éppen ilyen ellentmondást nem tűrő lesz. Most kell a sarkára állni, és az értésére adnia, hogy nem tud boldog lenni, ha túlzottan kíméli őt. Ha minden alkalommal elolvad a férfi karjában, amikor csak az megérinti, akkor egy idő után Jake nem fogja komolyan venni az ő érzéseit. Pedig elolvadt. Indigo ezt ironikusnak érezte. Egész életében irtózott a gondolattól, hogy egy fehér ember birtokolja. Most pedig testestüllelkestül Jake Rand tulajdona volt. Nem erővel vette birtokba a férfi, hanem a szerelem törékeny fonalaival, a szenvedély tüzes indáival hálózta be, amelyek körülölelték, és pokoli vágyakozásba vonták. A hetedik éjjelen Indigo rögtön megérezte, hogy valami nincs rendben, amikor Jake a szülei házához ért, hogy hazakísérje. Általában abban a másodpercben támadást indított a lány érzékei ellen, amint kiléptek a szülei tornácára, az arcát, a nyakát, a vállát és a karját cirógatva. Mire a házhoz értek, Indigo már mindig vágyakozva gondolt a férfi csókjaira. De ma éjjel valami más kötötte le a figyelmét. – Jake? Történt valami? Jake kissé meghökkenve nézett. – Hogy történt-e valami? Nem. – Olyan tartózkodónak tűnsz. Jake felnevetett és átkarolta a lányt. – Bocsánat. Éppen a szálakat próbáltam kibogozni. – Jake megsimította Indigo haját a füle mögött. – Mihelyt összeszedem a gondolataimat, ígérem, hogy csak rád figyelek. Indigo arca elpirult. – Nem a figyelmedet akartam felkelteni. – Milyen kár. Milyen állhatatlan vagy! Előbb a spárgából lesz eleged, most meg belőlem. – Ezzel lehajolt és megcsókolta. – Hm, nem úgy érzem, mintha nem érdekelne a dolog. CATHERINE ANDERSON

341 INDIÁN ÉGBOLT

Indigo a szemét forgatta. – Milyen szálakat próbáltál kibogozni? A bányával kapcsolatosakat? – Indigo előrehajolt, hogy a férfira nézzen. – Igazán bevonhatnál engem is, legalább a gondolataidba. Jake sóhajtott. – Nem kizárni akarlak, kedvesem. Csak nem tudom mire vélni a dolgokat. – A fejét rázta. – Hét éjszaka, és semmit sem láttunk az égvilágon. Kezdem azt gondolni, hogy apám rájött, nyomon vagyunk és szólt Hank Sample-nek, hogy hívja vissza a kopóit. Indigo az ajkát rágta. – Ha ez így van, akkor valószínűleg soha nem tudjuk meg, ki okozta a bányaomlásokat. Apád egy másik bánya után néz, és az ember, aki majdnem megölte apámat, soha nem kapja meg a büntetését. – Így van. – Jake sóhajtott. – Azt reméltem, tesznek valamit. De most úgy tűnik, nem fog történni semmi. Ahogy leléptek a járdáról, Jake a karjába kapta és egyik kezével a lány szoknyája alá nyúlt. A beáramló hideg levegőtől és Jake forró kezétől hirtelen elakadt a lány lélegzete. Megpróbált ellenállni, de utálta bevallani, hogy a szívverése felgyorsult. – Csináltatnom kell alsónadrágokat – szólalt meg lihegve. – Nincs egy centem sem alsónadrágra. Jake ujjai a lány combtövéhez csúsztak. Indigo feje hátravetődött. – Gazdag vagy. Mindent megvehetsz, amit csak akarsz. Jake rekedt hangon válaszolt: – Csak a csupasz fenekedet akarom. – Valaki meglát! – Késő éjszaka van. – Jake szorosabban ölelte a lány derekát. – Olyan édes vagy, olyan hihetetlenül édes! Indigo lélegzetvételei közben nyögött, hátát megfeszítette a férfi karjában, és a forgó égboltra bámult. Faágak. A holdat felhők takarták. A csillagok halványan világítottak. Egy furkósbotot tartó kar emelkedett a magasba. Éppen akkor látta meg, amikor az egy körívet írt le a levegőben és pontosan Jake lehajtott fejére sújtott. A fa rettenetes, tompa puffanása hallatszott, ahogy a húst és a csontot érte. Jake teste élettelenül rogyott össze. Mielőtt Indigo felfoghatta volna, mi történt, háttal a földre esett. Jake úgy zuhant rá, mint egy kéttonnás nehezék. Pislogott, CATHERINE ANDERSON

342 INDIÁN ÉGBOLT

megpróbált levegőt venni. Hallotta, ahogy Sonny morgolódik. Aztán vakkantott egyet és elhallgatott. Indigo csak nehezen ébredt fel a kábulatból. Jake ájultan hevert. Két férfi árnyéka vetődött rá, ahogy körülötte ólálkodtak. Férje élettelen karja a lábára nehezedett. Élettelen… Sikoltás tolult fel benne, de nem volt elég levegője, hogy hangos legyen, úgyhogy csak egy kis sikkantás lett belőle. Jake, ó, édes istenem, Jake… Az egyik férfi letérdelt a feje mellé. – Még egy hang, Indigo, és elvágom a torkát ennek a szemét disznónak. Elvág – torok – disznó. A szavak értelmetlenül, de baljósan keringtek a fejében. A hang viszont ismerősen csengett. Pislogott és megpróbált átlátni a homályon. Brandon. Édes istenem, Brandon! A másik oldalán mozgásra lett figyelmes. Nagy nehezen lélegzetet vett, hirtelen megrémülve. Jake erőtlen vállába kapaszkodott. – Mit tettél vele? Mit tettél? Brandon közelebb hajolt. Most már tisztán látszott az arca. A holdfény csillogott szőke haján és kék szemében. – Eddig csak megalapoztam neki egy óriási fejfájást. De egy rossz mozdulat és meghal. Megértetted? Igazán megható, ahogy belekapaszkodsz, meg minden. De most felejtsd el és add ide a késedet. De csak lassan, Indigo. Indigo egyik karját lecsúsztatta Jake-ről és a csípőjéhez nyúlt. Amikor ujjai a kés markolatához értek, felmérte a lehetőségeit és rájött, hogy nincs semmi esélye. Brandon Jake nyakához tartotta a kését. Indigo kihúzta a fegyvert a hüvelyéből és a sárba dobta. A férfi mosolyogva rúgta félre. – Na most végre úgy vagy, ahogy szeretem. Védtelenül. Felnézett. – Kösd be a száját, Denny. Denny? Árnyék vetült rá. Kegyetlen kezek szétfeszítették az állkapcsát. Rongyot tömtek a fogai közé. Denver Tompkins… Denny. Indigo behunyta a szemét, amikor a férfi megkötötte a rongyot a szája körül. – Az unokatestvérem, Denver – mondta gúnyosan kacagva Brandon. – Soha nem vetted észre, igaz, te ostoba kis szuka? Ő volt az én kémem, míg a férjed meg nem szabadult tőle. CATHERINE ANDERSON

343 INDIÁN ÉGBOLT

Brandon felállt és intett Denvernek. – Húzd ki ez alól a seggfej alól, hogy megkötözhessük. De vigyázz vele. Nagyon gyors. Denver megragadta Indigót a hónaljánál fogva, és kirángatta Jake alól. A lány nem is a fájdalomra figyelt, hanem Jake meleg, mozdulatlan karjára, ahogy az végigsiklik a combján és a sárba toccsan. Hallotta, hogy nyög egyet. Talpra rángatták, szédülten tántorgott, és eszeveszetten nézett az utca sötét házaira. Még ha tudna is sikoltani, senki sem hallaná meg. Senki nem jár erre. Kétségbeesetten nézett Sonnyra és fohászkodott, hogy ébredjen fel és kezdjen ugatni. Nem látott komoly sebet. Denver hátrafeszítette a karját. A csuklóján érezte a kötél feszülését. – Tessék, itt van, becsomagolva és szalaggal átkötve, Bran. – Szép munka volt. Most aztán húzzunk innen. A könyökénél fogva megragadták, félig vezették, félig vitték az épületek mögötti sötét erdőben. Indigo hallotta a patak csobogását. Élesen balra kanyarodtak. Percekkel később a két szőke férfi pont szülei házának hátsó udvarán vezette keresztül. Indigo sóvárogva próbált üvölteni. Apja pont a hátsó ablak mögött feküdt. Még mankóval is jött volna, hogy segítsen rajta, ha fel tudta volna ébreszteni. A halvány reménysugár azonban gyorsan kihunyt, amikor Brandon és Denver tovább rángatta a hegyek felé. Indigo szeme kidülledt a kötés felett. A rongy egy része az orráig ért, minden lélegzetvétel nehezére esett. Az egyes számú bánya felé tartottak. Amikor az út kezdett meredekké válni, Indigo feladta a reményt, hogy bárki segítsen rajta. Eléggé eltávolodtak már a várostól. Senki sem jár erre az éjszaka közepén. Jeremy majdnem fél kilométerrel keletebbre tér haza a hegyről. Ó, istenem… Ha Jake magához tér, fogalma sem lesz, hol van Indigo. Fogva tartói láthatóan hasonlóan vélekedtek, hogy minden beavatkozás veszélye elmúlt, mert lelassították a lépteiket és elengedték Indigo karját. A lány megkönnyebbülése rövid életű volt. Brandon néhány lépéssel lemaradt és fenékbe rúgta. Ezután egyetlen mozdulattal fellökte. Mivel a keze hátra volt kötve, Indigo nem tudta tompítani az esést. Térdre esett, arccal előre, kicsit le is csúszott a lejtőn. Csak a kötés kímélte meg az arcát. CATHERINE ANDERSON

344 INDIÁN ÉGBOLT

Brandon együttérzést tettetve vállon ragadta és megfordította. – Ne haragudj. Azt hittem, mostanra már jobban megy a földön csúszás. – Kegyetlenül megszorította a lány arcát. – De úgy látom, senki sem tanított meg rá. Nem is baj. Szívesen adok leckéket. Felegyenesedett és talpra rántotta Indigót. A lány előbb megpróbált felülni, majd erejét megfeszítve igyekezett állva maradni. Brandon közelebb lépett. – Meglepettnek tűnsz. Hát nem emlékszel, Indigo, megígértem, hogy megtanítalak csúszni-mászni? Ahogy egy indián ringyónak kell. Biztosan emlékszel. – Sebhelyes szája rémes mosolyra húzódott. – Itt az ideje, hogy megfizess, kicsikém. – Hátrahúzta a haját, hogy kicsipkézett füle látható legyen. – Nem kellett volna harcolnod velem. Mennyivel egyszerűbb lett volna, ha csak szétrakod a lábadat. Most nekem kell megtanítanom, hogyan kell egy indián ringyónak csúszni-mászni. Denver nevetett. – Mondd el neki. Mondd csak el, mit fogunk vele tenni. Indigóban erős, fagyos félelem kavargott. Lába reszketett, attól félt, elesik. Ezek előre kitervelték a dolgot. És amit kigondoltak, az csakis ördögi lehet. Brandon rákacsintott. – Nagyon egyszerű, tényleg. Ma éjjel vagy odakúszol hozzám, és könyörögsz, hogy tegyem meg, vagy élve eltemetünk. Te választasz, édes. – Nekem is könyörögni fogsz – szólt közbe Denver. – Nekem is kijár egy menet azok után, amit Rand művelt velem. Indigo még a félelem zivatarában is megértette ezt, és zavartan pillantott Denverre. A férfi szemében forrott a düh. – El sem mondta neked? – Felnevetett. – Az a rohadék a szart is kiverte belőlem, aztán kirúgott. Indigo csak bámult rá. Jake kirúgta Denvert? Visszagondolt a bányában töltött fél napjára, és hirtelen rájött, hogy nem látta aznap a szőke férfit. Örült, hogy nem találkoztak, és bele sem gondolt, vajon miért. Csak azt nem értette, Jake miért nem mondott semmit? Denver közelebb jött. – És tudod, miért? Mert mertem nem megfelelően viselkedni veled! Elhiszed ezt? Nem megfelelően viselkedtem egy indián szajhával! Mintha azt az istenverte angol királynőt sértettem volna meg, vagy valami ilyesmi. CATHERINE ANDERSON

345 INDIÁN ÉGBOLT

Brandon megragadta Indigo karját és elindította. – Uralkodásod rövid volt. Most vissza a valóságba. – Felnevetett. – Ó, istenem, el sem tudom hinni, hogy végre eljött ez az idő. Hat évet vártam erre a pillanatra, hat évet! – Kissé megrázta Indigót. – Nehogy azt hidd, hogy az a seggfej férjed majd utánad jön, hogy megmentsen. Túljártunk az eszén, hiszen itt vagy. Denver nevetve vágott közbe. – Majdnem egy hétig figyeltük, ahogy minket figyel! – Csak éppen arra nem jött rá, hogy téged akarlak, nem azt a rohadt bányát. Amikor láttuk, hogy nem enged a közelébe, a kezünkbe vettük a dolgokat és hazafelé rajtatok ütöttünk. Az az ostoba senkiházi pontosan a kezünkbe sétált. Indigo levegőért kapkodott a kötésen keresztül, és erőlködött, hogy el ne essen. Csak egy dologra tudott gondolni. A bányára. Jaj, istenem, a bányába viszik. Élve eltemetik. Már tudta, mire készülnek. Édes istenem, kitalálta. Brandon ránézett és ferde szájával vigyorgott. – Már kitaláltad, igaz? Ez benned a fehér ember. Több eszed van, mint a legtöbbnek a fajtádból. Szóval mit gondolsz, édes? Levetkőzöl és könyörögsz, hogy szórakoztathass engem és Dennyt? Vagy inkább szép lassan meghalsz, harminc méter mélyen a bányában? Indigo lázadva próbált kiszabadulni a szorításból. Brandon felnevetett. – Ne hidd, hogy nem teszem meg, Indigo. Hat éve tartozol nekem. – A szájára mutatott. – Tönkretetted az arcomat, te kis szuka. Tényleg azt hitted, hogy eltűnök az életedből, és soha nem fizetsz meg érte? – Közel húzta magához. – Először csak simán meg akartalak ölni. Az első alkalommal majdnem az apádat öltem meg. Annak jó vége lett. Majdnem olyan jó érzés volt látni, ahogy gyászoltad, amiért ez történt vele. Indigo hirtelen szédülni kezdett. Pislogott és botladozva egyensúlyozott. – Aztán a farkas. Istenemre, az nem volt akármi. Téged akartalak eltalálni és szegény öreg Lobót találtam el helyetted. Ott ültem a hegyoldalban, és betegre röhögtem magamat. Indigo elbotlott egy kőben. Brandon elkapta. – Miután a kőcsuszamlás sem sikerült, elhatároztam, hogy konkrétabb célra van szükség. Denny és én tucatnyi tervet CATHERINE ANDERSON

346 INDIÁN ÉGBOLT

gondoltunk végig, de végül oda lyukadtunk ki, milyen vicces is lenne téged vonaglani látni! Úgyhogy maradtunk ennél az ötletnél. Vonaglasz vagy meghalsz. Ha ügyesen kúszol oda hozzánk és a bájaiddal eléggé elcsábítasz minket, akkor életben hagyunk. Megértetted? Indigo megértette. Brandon lökött egyet rajta, de ezúttal nem akkorát, hogy elterüljön a földön. – Vár a sírod, hölgyem. Miközben az út hátralévő részét megtették, Brandon képzeletében élénk képek jelentek meg Indigo sorsáról, ha úgy dönt, hogy nem csúszik-mászik előtte egy kicsit. Ezúttal gondosan megválogatta, melyik bányafát gyengíti meg. Ha a tárna beomlik, a végén egy kis rész sértetlen marad. Itt fogja majd tölteni élete utolsó perceit, harmincméternyire a föld alatt, teljes sötétségben, csontig fagyva, miközben a levegője lassan elfogy. Egy nagy sír, ahol lassan, rettegésben halhat meg. Indigo már majdnem azt kívánta, bárcsak erőszakolná meg a két férfi, és azzal túl lehetne az egészen. De azt is tudta, hogy Brandon nem igazán nemi kielégülésre vágyik. Sérült lelkében Indigo csak egy sárdarab volt, amit használni lehet, ő pedig nemcsak hogy ellenállt neki, de életre szóló sebet is ejtett rajta, amikor a becsületét igyekezett megvédeni. Brandon szemében egy ilyen nőt, mint ő, csak egy dologra lehetett használni. Meg kellett aláznia Indigót, hogy a bosszúja teljes legyen. Életéért cserébe azt várta el, hogy a lány csússzon-másszon előtte és könyörögjön, hogy megszégyeníthesse. A férfi úgy gondolta, csak ebben az esetben menekülhet meg a lány. Amit azonban Brandon nem értett meg, az az volt, hogy a becsülete nélkül Indigo tényleg az a senki lenne, akinek ő mindig is hitte. Amikor a bányához értek, a két férfi lámpást gyújtott, majd mélyen a föld gyomrába vitte Indigót. A halálos hideg a lány csontjáig hatolt. Jobbra fordultak egy helyreállított oldalsó tárnába. Úgy tűnt, egy örökkévalóságig mennek. Amikor a tárna vége felé közeledtek, Brandon egy csoport sűrűn elhelyezett bányafához lépett, megállt, és lámpását közel tartva megmutatta őket Indigónak. A lány friss fejszenyomokat látott a megsötétedett fában. CATHERINE ANDERSON

347 INDIÁN ÉGBOLT

– Szépen alá van dúcolva – mondta halkan –, egy gyenge pont, amit megerősítettek a bányafákkal, amikor újra kiásták ezt a szakaszt. – Ahogy beszélt, egy göröngy leomlott a boltozatról. Elmosolyodott. – Fogadni mernék, hogy vért izzadt a férjed, amíg felállították ezeket, és nem is tudta, hogy a felesége sírjához készíti a csapóajtót. Két kötélre mutatott, amelyek a bányafák köré voltak csomózva. – Mit gondolsz, mi történik ezekkel a szépen meggyöngített bányafákkal, ha Dennyvel letekerjük a maradék kötelet, és egy jót rántunk rajta, amikor kiérünk a tárnából? – Meglendítette a lámpást és az omlás hangját utánozta. – Egy pillanat alatt leomlik az egész. Az omlás valószínűleg csak néhány méter széles lesz, de a céljainknak megfelel. – Lassan elvigyorodott. – Mit gondolsz, miért, cukorfalat? Mert az omlás másik oldalán leszel, egy aprócska szabad helyen, és nem lesz légrés. Legfeljebb néhány óráig bírod ki. – A lány szemébe szúrta éles tekintetét. – De az a néhány óra egy örökkévalóságnak fog tűnni. Ezzel ellökte magától. Lábai mintha gumiból lettek volna, Indigo továbbment az előtte elterülő sötétségbe. A sírja felé. Átjárta a félelem. Amikor a tárna végébe értek, Brandon letette a lámpást és leoldotta Indigo szájáról a kötést. Egyet hátralépett és csillogó tekintettel végigmérte a lányt. – Milyen szépen tudsz könyörögni, ringyó? Denny a földre tette a lámpást és a lány felé sompolygott. – Tépjük le róla ezt a fölsőt, hogy szemügyre vehessük a melleit, Bran. – Nem – morogta Brandon. Arca eltorzult, majd erőltetett mosolyba merevedett. – Könyörögnie kell, hogy odanézzek. – Közelebb ment. – Mondd, hogy milyen édesek, Indigo. És hogy mennyire várják, hogy megcsókoljam őket. – Szeme villogott. – Könyörögj, hogy felhúzzam az ingedet. Könyörögj, hogy a kezembe fogjam őket. Mondd ki, édes! Vagy meghalsz. Indigo összegyűjtötte a nyálat a szájában és arcul köpte a férfit. Néhány másodpercig Brandon csak bámult. Indigo némi csodálkozást olvasott ki a tekintetéből, és rájött, hogy valamit nem vett észre évekkel ezelőtt. Brandonnak halvány fogalma sem volt CATHERINE ANDERSON

348 INDIÁN ÉGBOLT

arról, mi az a méltóság, mert neki olyan nem volt. Egész életében csúszómászó volt, csak nem tudott róla. – Menj egyenesen a pokolba, Brandon – suttogta Indigo. – Nem akadályozhatom meg, hogy megerőszakolj, de soha nem fogom azt kérni tőled, te nyálas dög, hogy hozzám érj. Utolsó leheletemmel sem. Brandon remegett a dühtől. – Ezt te szó nélkül hagyod? – kiáltotta Denver. – Verd ki belőle a szart is! Indigo egy pillanatra azt hitte, Brandon meg is teszi, de úgy látszott, az utolsó pillanatban visszanyeri önuralmát. – Nem. Ha elkezdem verni a kis szukát, akkor nem leszek képes abbahagyni. Azt akarom, hogy tiszta fejjel haljon meg. – Lihegve hátrált és ujjával a lányra mutatott. – Te akartad így, ostoba kis fajzat! Vésd jól az eszedbe! Most már akkor sem tenném meg, ha a földön kúszva könyörögnél. Denver nevetett. – Ugyan már, Bran. Rengeteg időnk van. Már teljesen rákészültem. Brandon az unokatestvérére nézett. – Menj el egy kurvához. Most nem ronthatod el a játékomat, csak hogy megkönnyebbülj. Túl sokáig vártam. Végig ez volt a tervem: vagy könyörög, vagy meghal. Tudtad akkor is, amikor belegyeztél, hogy segítesz. Denver feltartotta a kezét. – Ki gondolta volna, hogy inkább meghal. Gyere, Bran. Az nem olyan jó, ha fizetni kell érte. – Azt mondtam, nem. Indigo figyelte, ahogy Brandon felvette a lámpását. Denver vonakodva követte. Brandon elővett egy kötelet a kabátjából. – Fogd a lámpásomat, Denny. Indigo mozdulatlanul állt, miközben Brandon összekötötte a bokáját. Amikor felkelt, jeges mosolyt Villantott. – Csak hogy véletlenül se tudj elmenekülni. Ki tudja? Lehet, hogy el tudsz gurulni a bányafákig, és a föld betemet. Úgy hamarabb vége lesz. Lassan hátrált. – Viszlát, Indigo. Üdvözlöm az ördögöt. Ezzel a két férfi elment. Indigo várt, amíg a két lámpás apró kis ponttá halványult a sötétben, aztán az oldalára feküdt, ahogy Brandon javasolta, és hengeredni kezdett. A föld és a kövek vágták. CATHERINE ANDERSON

349 INDIÁN ÉGBOLT

Nem törődött a fájdalommal. A bányafák. Valahogy túl kellett jutnia rajtuk. Muszáj. Kábulat szállt rá. A lábával vergődni kezdett és a földfalba ütközött. Most már teljes sötétség ereszkedett rá. Egyáltalán a jó irányba gurul? Elvesztette a térérzékelését. – Viszlát, te hasznavehetetlen indián kurva! Brandon hangja csak úgy visszhangzott körülötte. Viszlát-lát-látlát. Az utolsó hangok is elhaltak: kurva-va-va-va. Aztán mély morajlás nyomatékosította a kiáltást. A föld remegett Indigo alatt. Kisebb göröngyök hullottak rá. Aztán csend lett, szörnyű, fekete, végtelen csend. Indigo hitetlenkedve, összefagyva feküdt. Ez nem lehet! Túlságosan borzalmas volt, hogy igaz legyen. Élve eltemették.

CATHERINE ANDERSON

350 INDIÁN ÉGBOLT

Huszonötödik fejezet Fekete sötétség kavargott Jake körül. Felnyögött és próbált kiúszni belőle, egy távoli hang hívogatta, Jeremy hangja. Próbálta azonosítani, melyik irányból érkezett, és elindult a hang irányába. Holdfény vágott a szemébe. Odanyúlt, ahol a fájdalom a legélesebb volt: a tarkójához. – Jake, az isten szerelmére, mi történt? Hol van Indigo? Indigo. A testvére hangjából kihallatszó pánik egy csapásra fájdalmas tudatra ébresztette Jake-et. – Istenem, mivel találtak el? Remegő kézzel felült, és pislogott, hogy visszanyerje a látását. Keleten rózsaszín csík jelent meg a kékesszürke ég alján, a hegyek borongós csúcsai mögött. Hajnal? A fejét rázta. Vajon meddig… Körülnézett és meglátta a földön Indigo kését. Belehasított a félelem. – Indigo? Nincs itt? – Vizenyős szemmel nézett Jeremy aggódó arcába. – Mi az ördög történt? Éppen jöttünk… – A mondat félbeszakadt, ahogy próbált visszaemlékezni. Csak Indigo kedves arcát látta maga előtt, ahogy hátravetette a fejét, szája elnyílt az élvezettől. Aztán hirtelen sötétség. Jake talpra ugrött. – Édes jó istenem, hol van? Jake dülöngélni kezdett, ahogy próbált megállni a lábán. Hányinger kerülgette. Térdére támaszkodott és vett néhány mély lélegzetet. Közben Jeremy a nyomokat vizsgálta. – Két gyalogos férfi – mondta komoran. Felegyenesedett és a patak felé nézett. – Magukkal vitték Indigót. Jake kancsalított a vakító fájdalomtól, ahogy az erdő sötétjébe nézett. A szíve vadul verni kezdett. Mióta fekhet itt? Két órája, esetleg három? Körülbelül három óra húszkor ment be Indigóért. Most pedig mindjárt hat óra. Jeremy odafordult hozzá. – Várnunk kell, míg világos lesz. Az orrunk hegyéig se látunk ebben a sötétben. CATHERINE ANDERSON

351 INDIÁN ÉGBOLT

Jake újra megtántorodott. – Lámpással megpróbálhatjuk követni őket lovon is. Egy hosszúkás fadarabot vett észre a közelben heverni, és megtapogatta a koponyáján az érzékenyen lüktető dudort. – A rohadt életbe! Átkozottul távol tartottam a bányától, hogy megvédelmezzem, most mégis történt vele valami. – Lámpással senkit sem lehet követni, Jake – szállt vitába vele Jeremy. – Egy órán belül világos lesz. Várjunk, amíg látunk is valamit. Jake az istálló felé indult. – Csinálj, amit akarsz. Az én feleségem van ott kinn valahol. Az istállóban Jeremy, elfogadva a kész helyzetet, segített Jakenek felnyergelni a lovakat. Jake éppen kivezette Buckot az istállóból, amikor vérfagyasztó hangot hallott. Megállt, a fülét hegyezte és egy farkas kétségbeesett üvöltését hallotta, amely hátborzongató módon végtelenül szomorúnak tűnt a távoli sötétségben. Nem hitt a fülének. Lobo. Egyetlenegyszer hallotta a farkas üvöltését, de ezt a hangot nem lehetett eltéveszteni. Ez nem prérifarkas volt. Jake abból rengeteget hallott Farkasok Földje környékén, és az az üvöltés egészen más volt. – Szerinted Sonny az? – kérdezte Jeremy. Jake megrázta magát. Körülnézett, csak most ötlött a szemébe, hogy a kölyök nincs ott. Nyilván követte Indigót. – Sonny túl fiatal ahhoz, hogy így üvöltsön – szólt rekedten. Jake a sötétség felé fordult, hogy beazonosítsa, honnan jött a vonítás. A fejfájást már el is felejtette. Az üvöltés újra hallatszott, hosszan, kétségbeesetten. Megint kirázta a hideg. Pontosan olyan volt, mint Lobo halotti éneke. Az a kiáltás bevésődött az emlékezetébe, minden szívszaggató hangja, amelyet sohasem tud elfelejteni. Ahogy a hang elnémult, Jake ezt suttogta: – Jeremy, ez Lobo. – Azt hittem, Lobót lelőtték. Jake a hegyoldal fekete sziluettjét bámulta és csak nagy nehezen bírt megszólalni. – Lelőtték. Meghalt. Jeremy a lovára hajolt és a sötétséget kémlelte. – Eléggé megviselt téged az a fejbe vágás. CATHERINE ANDERSON

352 INDIÁN ÉGBOLT

Az üvöltés újra hallatszott. Jake csendre intette a testvérét, és hallgatta, honnan jön a hang. – Fent van a bányában – szólt remegve. – Ez Lobo, Jeremy. Bárhol megismerem a kiáltását. – Elment az eszed? – Jeremy mély hangon nevetett. – Mi az ördögre gondolsz, Jake? És hová akarsz menni? Jake megkerülte Buckot balról, és a nyeregbe pattant. – Felmegyek! Ez Lobo, én mondom neked. Jeremy nagy nehezen felült a lóra. Jake mellé lovagolt. – Megőrültél. Megállnál és hallgatnál egy kicsit a józan észre? Jake tovább lovagolt. – A feleséged kint van valahol az erdőben – üvöltötte Jeremy. – Mi az ördögöt művelsz?! Ahelyett, hogy felkutatnád, farkasüvöltést kergetsz? Az isten áldjon meg, Jake! Állj már meg! Nem gondolkodsz értelmesen! Biztos a fejbe vágástól van. Hallgass már ide, a rohadt életbe! Jake azonban a következő farkasüvöltést hallgatta az éjszakában. Nem tudott Jeremynek magyarázatot adni. Maga sem tudott rendet tenni az érzései között. Csak azt tudta, hogy valami mélyen legbelül, ahol az ésszerű gondolkodás nem úr, azt súgta, a kiáltás Lobótól származik. Olyan erősen hitt ebben, hogy akár Indigo életét is kész volt feltenni erre.

A jeges, párás levegő kezdett ritkulni. Indigo szeme már égett a sötétségbe bámulástól. Reszketve sekélyes lélegzetet vett és halotti énekének utolsó refrénjét elénekelte. – Net, Indigo, habbe we-ichket, én, Indigo, a halált keresem. Csend. Csak a lélegzetének hangját hallotta. Nemsokára nem lesz elég levegője, hogy elénekelje az apja énekeit, vagy elmondja az anyja imáit, és a borzalmas csendbe temetve meghal. Megpróbálta legyőzni a páni félelmet. – Ja-aa-ke! – kiáltott, utat engedve a kétségbeesésnek. – Jake! A név visszhangzott körülötte, majd elhalt. Tudta, hogy eget és földet megmozgatna, csak hogy megmentse őt. Bizalom. Teljes bizalom. Olyan régóta várt már erre. Jake… Könnyek gördültek le az arcán, és szipogott. CATHERINE ANDERSON

353 INDIÁN ÉGBOLT

A halállal szembenézve és a sötétségtől vakon végre tisztán látott. Kétféle világuk között nem is volt olyan tátongó a szakadék. Most mindaz, amitől eddig félt, a mennyek apró ígéreteinek tűntek a számára. Hogy elmenjen Jake-kel a hegyek mögötti világba? Ó, igen… Bárcsak megkapná a lehetőséget. Ha Jake mellette van, ugyan mitől is kellene félnie? Felidézte, ahogy előtte térdepelt, a haja feketén csillogott a holdfényben, és lehajolt, hogy a lábait megcsókolja. Egész héten a sértődöttet játszotta, mert Jake megtiltotta neki, hogy a bánya közelébe menjen. Attól félt, öntelt visszautasítása az eljövendő bánásmód előhírnöke, hogy más, éppen ilyen fontos dolgokat is megtilt majd, és pokollá teszi az életét. Indigo rossz néven vette, hogy Jake egyetlen érintésére elfogta a vágyakozás. És mindez miért? Mert ez mind azt jelentette, hogy a hatalmában van. Még a férfi szeretetétől körülvéve is ragaszkodott a régi félelméhez, nehogy egy fehér ember tulajdonává váljon. Jake tulajdonává. Itt a sötétségben Indigo szemügyre vehette félelmét. Jake tulajdona, a rabszolgája, indián ringyója? Ó, igen! Bármelyik lenne ezek közül, örökre, csak lenne rá esélye. De egyáltalán életben van még? Fohászkodott, bárcsak úgy lenne, aztán azért is, hogy isten valahogy megtalálja a módját, hogy megmentse őt. Bárcsak kaphatna még egy esélyt, hogy rendbe hozza a dolgaikat, csak ennyit kért. Lehet, hogy Jake megfosztaná a szabadságtól, és csak a gyermekeiket nevelhetné. De tényleg olyan szörnyű sors lenne az? Hiszen jó volt, kedves, és minden más tekintetben is figyelmes. Még ha el is vinné Farkasok Földjéről egy olyan világba, ahol Indigo kitaszítottnak érezné magát, ő legalább mellette lenne. Hiszen az egész világon úgyis csak rá van szüksége…

Teljesen kivilágosodott, amikor Jake megállította Buckot a bánya bejáratánál. Lassan kikászálódott a nyeregből és a környező hegyoldalakat vizslatta, hátha meglátja az ezüstfekete látomást. Lobo. A torka elszorult, ahogy a tárna tátongó fekete szája felé közeledett. Jeremy odalovagolt és leugrott a nyeregből. – Hát itt vagyunk, de annak az átkozott farkasnak nyoma sincs – mondta. – Visszamehetünk végre, és követhetjük a nyomokat? CATHERINE ANDERSON

354 INDIÁN ÉGBOLT

– Hallgass, Jeremy! Menj vissza, ha akarsz, de ha mellettem maradsz, hallgass már el. Jake lehajolt egy lámpásért. Gyorsan meggyújtotta és magasra tartva belépett a tátongó bejáraton. A testét átjárta a félelem. Féligmeddig azt várta, hogy Indigo holttestét látja meg maga előtt. Ehelyett egy ragyogó, aranyszínű szempár nézett a szemébe. A szívverése felgyorsult. Ezután éles üvöltés visszhangzott körülötte. – Sonny – mondta reszkető nevetéssel. – Hé, öregfiú. Jeremy is nevetett, reszkető hangján látszott, hogy őt is megbabonázta a dolog. – Hát, ez megmagyarázza a farkasüvöltést, így, benn az alagútban a visszhang felerősítette a hangját. Jake-et már nem érdekelte, ki üvöltött. – Jeremy, ha Sonny itt van, Indigónak is itt kell lennie. Nem várta meg öccse válaszát, hanem feltartotta a lámpást és besietett a bányába. Halálos hideg zárult köré.

Sodródás… Sodródás a sötétben. Indigo ellenállt az érzésnek, de olyan megnyugtató volt megadni magát, elválni saját összefagyott testétől! A szavak összekeveredtek a fejében. Anyja imái, apja dalai. Nehéz bódultság lett úrrá rajta. Fájt a tüdeje, és csak felszínesen kapkodta a levegőt, gyorsan és kétségbeesetten. – Mi Atyánk… áldott a te méhednek gyümölcse… bocsásd meg a mi bűneinket… A szavak szakadatlanul áradtak belőle, ez volt egyetlen vigasza, egyetlen fegyver, amellyel a páni félelem ellen küzdeni tudott. Indigo Rand. Rand, Rand, Rand. Ijedten csukta be a szemét. Annyira félt! Nem akart egyedül meghalni, semmi kis pontként a teljes sötétségben. Egyre kisebb lett az a pont, egyre jobban elnyelte a sötétség. Egy kis kavargó foltocska. Jake arcát képzelte maga elé. Oldódó tudatában olyan valódinak és közelinek tűnt! Elképzelte, ahogy erős, forró ölelésébe vonja. Aztán Lobo. Nedves nyelve az arcához ért. Ó, igen, Lobo, a jó barát. Mély, gyászos üvöltést hallatott, amely körbevette és gyöngyözve aláhullott a mennyezetről. Lobo, hűséges farkasa. Mellette maradt, hogy elénekelje a halotti énekét helyette, és most eljött, hogy ő is elénekelje Indigóét. Már nem volt egyedül. CATHERINE ANDERSON

355 INDIÁN ÉGBOLT

– Lobo – suttogta. A farkas nyüszített, és újra megnyalta az arcát. Aztán Indigo mellé feküdt. Olyan valóságos volt, olyan valóságos! Indigo azt kívánta, bárcsak kiszabadíthatná a karját, hogy a vastag, bundás nyakat átkarolhassa, ahogy életében tette. De megelégedett azzal is, hogy arcát a bundának nyomta. Melegsége átáradt Indigóra és körbevette. Könnyei a farkas nyakszőrén peregtek le. Lobo…

Ó, édes Jézusom, ez nem lehet igaz… – Jake megmerevedve állt a tárna bedőlt szakasza előtt, szíve eszeveszettül kalapált a dermesztő félelemtől. A törmelék alól két kötél lógott ki. Csak ránézett, és azonnal tudta, mi történt. Letette a lámpást, elfogta a pánik. – Jézusom, Jeremy, itt van bent. Jeremy Jake mögött jött. – Nem tudhatod, Jake. A lényeg, hogy megőrizzük a nyugalmunkat. Ahogy Jeremy kimondta a szavakat, Sonny kikerülte Jake-et és őrülten kaparni kezdte a földet. Jake káromkodni kezdett és a köveket dobálta. – Brandon Marshall! Jézus Krisztus! Végig ő volt az! Minden másodpercben vigyáznom kellett volna. Az a rohadék ide temette el Indigót! Jeremy elkapta Jake karját. – Lapátra van szükségünk. Jake, az isten szerelmére, szedd össze magad. Puszta kézzel nem áshatod ki. Jake kitépte a karját Jeremy szorításából és pontosan ezt tette. Puszta kézzel ásni kezdett, dobálta a köveket, mint a vadember, káromkodott, fohászkodott, szipogott. – Lehet, hogy… Jake megfordult. – Menj és szerezz nekem egy rohadt lapátot! – Jeremy hátralépett, a bátyja szemében látott őrülettől megijedve.

Négy órával később Jake véres kézzel ásta ki az utolsó földréteget. Jeremyvel egy szűk nyílást ástak, amely a túl sok mozgástól is beomlással fenyegetett. Jake a nyílás előtt térdelt, és belebámult a sötétségbe, rémültebben, mint valaha életében. – Indigo! Csak csend volt a válasz. Elkínzott tekintettel nézett Jeremyre. CATHERINE ANDERSON

356 INDIÁN ÉGBOLT

– Bemegyek. – Jeremy megragadta a vállát. Mindkét férfi tisztában volt azzal, hogy Jake-et könnyen élve eltemetheti egy földcsuszamlás. Jeremy nem lenne képes időben kiásni. Jake a testvére szemébe nézett. Most az egyszer nem volt szükség szavakra. Vannak érzelmek, amelyeket szavakkal nem lehet kifejezni, és még Jeremy sem talált szavakat. Jake visszafordult a nyíláshoz és óvatosan bemászott. Ezen a ponton már annyira félt, hogy nem is érzett semmit. Nem a halál fenyegetésétől félt. Attól ijedt meg, hogy Indigo nélkül kell élnie. Jake rettenetes levegőtlenséget érzett, amikor a rögtönzött nyílás másik végére ért. Feneketlen sötétségbe zuhant. Azonnal levegő után kapkodott és zihálni kezdett. Akkor már tudta… Tudta, de mégsem volt képes elengedni ezt az utolsó kis reménysugárt. A sötétben tapogatózva rátalált. Olyan kicsi és hideg volt. Levegő, ki kell vinnie a levegőre. Visszamászott Indigóval a halvány fénynyaláb irányába. Amikor elérte a nyílást, átkiáltott Jeremynek. – Megtaláltam, Jer! Megtaláltam! Átadom neked. Fogd meg a vállát és húzd ki! Óvatosan, ó, de milyen óvatosan tolta Jake a fény felé! Jeremy előremászott és vállon ragadta Indigót. Ettől fogva Jake csak nézni és fohászkodni tudott, hogy Jeremy átér vele, még mielőtt a föld berogy. Ki a fényre. Ezt Isten biztosan megadja neki. Ha nem is Jake, legalább Indigo kedvéért, aki holdfényből és a szél dalaiból született. Nem a sötétbe való volt. Amikor Jeremy kihúzta, Jake majdnem sírt a megkönnyebbüléstől. Végre biztonságban van! Jake az oxigénhiány okozta kábulattal küzdve igyekezett megtölteni a tüdejét a nyíláson beáramló levegővel. Aztán ő is elindult, hogy lassan, kezét és lábát óvatosan egymás elé rakva kimásszon. Ki a fényre, Indigóhoz. Amikor végre kikúszott, a másik oldalon már omladozó földzuhatagban csúszott le. A következő pillanatban a Jerermyvel kiásott alagút szája bezárult mögötte. Csoda volt,, hogy időben kijutottak, csoda, isten újabb csodával ajándékozta meg. Jake remegve állt lábra, az örömtől reszketve, Ahogy megfordult, Jeremy állt közötte és a felesége összékuporodott alakja között. CATHERINE ANDERSON

357 INDIÁN ÉGBOLT

Abból, ahogy Jeremy ott állt, lábai széles terpeszben, Jake már tudta. De nem tudta elfogadni a helyzetet. – Jake – Jeremy hangja remegett, arcán szörnyűséges kifejezés jelent meg. – Ó, istenem, Jake, sajnálom. Jake teste megrázkódott. Egy pillanatig csak állt, és a fivére lesújtott arcát bámulta. Aztán a mögötte elterülő élettelen testre siklott a tekintete. – Nem… – vágott a levegőbe a remegő tagadás. – Nem… Reszkető, felsértett kezével a felesége arcához ért, majd a nyakát vizsgálta, abban reménykedve, hogy valamiféle életjelet lát a hideg, élettelen testen. – Jake, nem lélegzik – suttogta Jeremy. – Tudom, hogy te is látod. Nem lélegzik Jake a combjára fektette a lányt, arcát véres keze közé fogta, és ajkát az ajkára tapasztotta. Márpedig ő lélegeztetni fogja, akármi is lesz. Levegőt vett és tüdejéből a lány szájába erőltette. A levegő elakadt a lány torkánál, Jake hátrabillentette a fejét és szétfeszítette a száját. – Lélegezz, Indigo. Hallasz engem? Lélegezz, az istenért! – Újabb lélegzetet erőltetett a testébe. Aztán még egyet. – Jake, az isten szerelmére. – Jeremy szaggatott sírással fordult el. – Szedd össze magad. Kérlek. Jake levegőt vett és tágra nyílt szemmel bámult öccsére. – Imádkozz, a fenébe is! Ne csak álldogálj itt! Imádkozz! – Visszafordult Indigóhoz, a kezével eszeveszetten szorongatta a lány arcát. – Lélegezz, Indigo! Hallasz engem? Lélegezz, a fene essen beléd! Minden mást megtettél, amit kértem tőled. Parancsolom, hogy vegyél levegőt. Hallasz engem? A férjed vagyok, és azt akarom, hogy vegyél levegőt! Indigótól semmi válasz nem érkezett, Jake sírni kezdett. – Szeretlek. Nem halhatsz meg! Nem adtam engedélyt, hogy meghalj, az isten verje meg! Jake még percekig megosztotta vele a levegőjét. Tudta, hogy ez nem elegendő. Valahol a tudata mélyén tisztában volt vele, hogy ez nem elég. A dobogó szívét akarta neki adni. A lüktető vérét akarta beleönteni. A saját melegét is neki akarta adni. Szívesen meghalt volna helyette, neki adta volna az életét is. De nem így működnek a CATHERINE ANDERSON

358 INDIÁN ÉGBOLT

dolgok. És az, hogy a levegőjét megosztotta vele, egyszerűen nem volt elég.

Indigo egy vékony fényalagutat látott meg a sötétségben. Valaki onnan beszélt hozzá. A hang mélyen volt és meleg, csodálatos, de furcsán szomorú. A szavak szaggatottan értek el hozzá, néha csak suttogásként, aztán harsogóva, visszhangozva. Szeretlek mondta a hang. A szavak körülfogták, melegen és édesen. Azt hiszem, sosem mondtam el, mennyire. Meleg kezek mozgását érezte magán. Erős karok ölelték. Nyers zokogás rázta meg. Közelebb sodródott a hanghoz. A hang holdfényről, Lobóról, sárga-fehér margarétáról, a szél énekéről és a kezéből táplálkozó vadakról mesélt. Csodálatosan hangzott, mintha a mennyben lenne. Tudom, hogy ott vagy. Valahol távol, holdfényen lebegve. Indigo a szemöldökét ráncolta és megpróbálta felnyitni a szemhéját. Nem a margarétamezőn volt. Fázott, rettenetesen fázott. Jake… Megpróbált utánanyúlni. Jake sírt. Nem csendes könnyekkel, hanem hatalmas, pusztító zokogással, egész teste rázkódott. Meg kell vigasztalnia. De nem találta meg. Közel volt, nagyon közel, valahol a sötétségben. Indigo a fény felé mozdult. Igen, ott van, valahol a fényben, elérhetetlenül. Hirtelen kiáltást hallott. Él. Jeremy, a fenébe is, gyere ide! Él. A hang visszhangzott körülötte. A fény felé indult. Vakítóan fényes volt. Pislogott és próbálta a fejét megmozdítani úgy, hogy ne fájjon. – Indigo… Kedvesem… Indigo… A világ forogni kezdett. Karok emelték fel. Valaki az ölében vitte. Indigo kétségbeesetten próbált a fénybe érni, de ehelyett újra elsodródott, vissza a sötétségbe.

Amikor Indigo legközelebb felmerült a sötétségből és kinyitotta a szemét, az első dolog, amit meglátott, Jake elgyötört arca volt. Pislogott, próbált fókuszálni, és teljesen összezavarodott, mert otthon találta magát, az ágyában, a holdfény sugarai beáramlottak az ablakon. Jake az ágyhoz húzott konyhaszéken ült, a matracra könyökölt, egyik kezében az ő kezét tartotta. CATHERINE ANDERSON

359 INDIÁN ÉGBOLT

– Isten hozott újra itthon – szólt Jake rekedt hangon. Megcsókolta minden ujját, majd elmosolyodott. – Micsoda egy álomszuszék vagy te, átalszol egy egész napot és egy fél éjszakát. Indigo megérintette Jake borostás arcát. – Nagyon furcsákat álmodtam – suttogta rekedten – Szörnyűségeket. Beteg voltam? Jake szaggatottan sóhajtott. – Majdnem elveszítettelek. Indigo ujjával végigsimított Jake szeme alatt. – Azt álmodtam, hogy sírsz. – Indigónak sikerült halványan elmosolyodni. – Az egész egy nagy kuszaság. Brandon Marshall és Denver… – Behunyta a szemét. – Lobo is odajött hozzám. Azt hittem, meghalok, és ő eljött, hogy elénekelje a halotti énekemet. Olyan valódinak tűnt…! Jake lassan, hogy Indigo fel tudja fogni, elmesélte, mi történt. – Brandon és Denver a jacksonville-i börtönben vannak. Hilton békebíró és a seriff bekerítették őket ma délután. Brandon mindent bevallott. Azt mondja, néhány hónappal ezelőtt találkozott Hank Sample-lel a jacksonville-i szalonban. Sample egy bizonyos bizalmas munkát akart elintéztetni, és Brandont érdekelte a dolog. Amikor megtudta, hogy apád bányája a célpont, rögtön felmérte, hogy nagyszerű lehetőség kínálkozik a bosszúállásra, és közben még jól meg is fizetik érte. – Az apád – mondta Indigo szomorúan. – Mi lesz most vele, Jake? Úgy értem, az apáddal? Jake újra lehajolt és megcsókolta Indigo kezét. – Indigo, ma megjártam a poklokat az apám és Brandon Marshall beteges előítélete miatt. Amikor kihoztalak, nem lélegeztél. Azt hittük, meghaltál. – Könnyek szöktek a férfi szemébe, amikor Indigóra nézett, és megvonta a vállát. – Gondolom, őrültségnek hangzik, de azt hiszem, tényleg halott voltál, és hogy… A hangja elcsuklott, egy pillanatra kinézett az ablakon, mielőtt folytatta. Végül a fejét rázta. – De ez most már nem számít. Csak az számít, hogy a bányából úgy jöttem ki veled, hogy életben voltál, és most már nincs hely a szívemben az apám számára. Semmit nem érzek, se szeretetet, se gyűlöletet, csak a semmit. Jeremyvel elhatároztuk, hogy a törvényre bízzuk a sorsát.

CATHERINE ANDERSON

360 INDIÁN ÉGBOLT

Ahogy Indigo a szemébe nézett, azonnal látta, hogy őszintén gondolja, amit mond. Sohasem látta még ilyen kimerültnek. De különösen megbékéltnek is tűnt. Szomorúnak, de nyugodtnak. – Ő mindig az apád marad – szólt Indigo gyengéden. Jake lebiggyesztette az ajkát. – Ő nemzett, de sosem volt az apám. Ez nagy különbség. Egyetlen vigaszom, hogy nem hiszem, hogy bárkit is bántani akart volna. Az volt a hibája, hogy hagyta, hogy a kapzsiság vezérelje, és egy olyan őrültet bérelt fel, mint amilyen Marshall. – Eltökélten Indigóra nézett. – De ezek az ő hibái, nem az enyémek. Elegem van abból, hogy én fizessek azért, amit ő tesz. Megszorította a lány kezét. – Ma kis híján a legnagyobb árat fizettem. Azt hiszem, mostantól neki kell a saját bűneiért vezekelnie. – Nem haltam meg, Jake. Itt vagyok és veled beszélek. Jake bólintott, látszott, hogy nem tud megszólalni. A holdfényben könnyek csillogtak az arcán. Kis idő múlva nyelt egyet és megszólalt: – Kaptunk egy második lehetőséget, te meg én. Ki fogom használni és minden pillanatát úgy élem majd, mintha az lenne az utolsó. Indigo letörölte Jake arcáról a könnyeket, majd megsimogatta a fejét. – Hát akkor ne sírj. Szeretném, ha az utolsó pillanatunk boldog lenne. Jake zokogva Indigóhoz bújt és a karjába vette. Indigo is átölelte, de meg volt ijedve, mert még sohasem látta ilyennek a férjét. Egész testében rázkódott. Olyan szorosan tartotta Indigót, mintha félne elengedni. Percek múlva nagyot sóhajtott és kissé megnyugodott, Indigo hajával megszárogatta az arcát. – Soha ne hagyj el! Ígérd meg! Indigo lehunyta a szemét és elmosolyodott, visszaemlékezve az összes látomásra, amit a bányában látott. – Ígérem, Jake. Ahová te mész, oda megyek én is. Portlandbe is veled megyek. Amíg veled vagyok, nem félek a gondolattól. – A pokolba Portlanddel – válaszolt Jake síri hangon. – Lehet, hogy néhány hétre el kell majd utaznom oda, hogy Jeremyt eligazítsam, de azután Farkasok Földje lesz a hazám, és itt fogok lakni. – Ha elmész, én is megyek veled. CATHERINE ANDERSON

361 INDIÁN ÉGBOLT

– Tudom – mosolygott Jake. – Nem is lepődsz meg? – Nem. – Egy csókot nyomott a homlokára. – Minket egymásnak teremtettek. Akármilyen problémába is futunk, együtt megoldjuk. – És mi lesz az Ore-Callal? Jake gyengéden felnevetett – Azt hiszem, itt az ideje, hogy Jeremy átvegye tőlem. Miért is ne? Évekig cipeltem a terhet. Most ő következik. Kézben tartja majd a dolgokat, képes rá. Én már kiérdemeltem a jogot, hogy a saját életemet éljem. És ezt itt tervezem, Farkasok Földjén, a kis robbantási szakértőmmel és a tizenkét gyermekünkkel. Indigo megmozdult, nagyon is tisztában volt az iménti szavak mögöttes jelentésével. – Hogy én? Jake Rand felesége, a robbantási szakértő? Na, majd meglátjuk, milyen nótát fújsz, ha itt az ideje egy kis robbantásnak! Jake megsimogatta Indigo hátát, olyan szeretettel, ahogy még soha senkit nem szeretett. – Fontos leckét tanultam az elmúlt huszonnégy órában. Nem óvhatlak meg mindentől. Hiszen veled voltam múlt éjjel is, amikor Brandonnal találkoztunk, emlékszel? – Hátulról ütött le. Ezért nem hibáztathatod magad. Jake sóhajtott. – Nem. És a többi rossz dologért sem hibáztathatom magamat egész életemben csak azért, mert nem tudtam megakadályozni őket. – El-elakadó hangon elmesélte anyja halálának a körülményeit. – Most, hogy majdnem elveszítettelek, elgondolkodtam ezen és rájöttem, hogy nem az számít, meddig élünk, hanem az élet minősége a fontos. – Jake mélyet sóhajtott és fújtatott egyet. – Anyám halálának valódi tragédiája az volt, hogy rövid földi élete alatt borzasztóan boldogtalan volt. Oltalmazhatlak téged, míg meg nem öregszel, és ezzel életed minden napját elronthatom, vagy megadhatom neked a szabadságot, hogy minden pillanatát kiélvezd. Egy pillanatra elhallgatott. – Annyi mindenben tévedtem, Indigo! Vegyük csak, mondjuk, Mary Betht. Csak fohászkodni tudok, hogy nem késő még megváltoznom. – Meg fogod engedni, hogy jogot tanuljon? – Elegem van abból, hogy vattába csomagolom a nőket, akiket szeretek. – Jake szaggatottan kifújta a levegőt. – Vagy vegyünk téged. Tudni akarom, hogy boldogságot adtam neked. A végén, CATHERINE ANDERSON

362 INDIÁN ÉGBOLT

amikor végleg el kell búcsúznunk, ezek lesznek az egyedüli emlékek, amelyek vigasztalnak majd. Ez úgy hangzott, mintha a saját tapasztalatából jött volna rá. Indigo a mellkasához simult, és hallgatta a férfi egyenletes, határozott szívverését. – Ezt tényleg komolyan gondolod? Engedni fogod, hogy a dinamitot kezeljem és összeállítsam a tölteteket? Jake szorosabban ölelte. – Kedvesem, mindig is túlságosan védelmezni foglak. Én már csak ilyen vagyok, éppen úgy, mint ahogy a szabadságvágy a te természetedhez tartozik. Nem tudom jókedvűen elnézni, ahogy kimerítő munkát végzel. Olyan kompromisszumokat kell kötnünk, amellyel mind a ketten élni tudunk. De a dinamit, az más. Hacsak véletlenül fel nem robban, nem lehet tőle bajod. Indigo szíve repdesett a boldogságtól. – Óvatos leszek, megígérem. Jake felkacagott. – Azt jól teszed! Már elhatároztam, hogy közvetlenül mögötted leszek, amikor azt az átkozott anyagot kezeled. Ha az eljövendő királyságba robbantod magad, én is veled megyek. A tornác aljában fütyülő szélen kívül békés csend telepedett rájuk. A boldogságba burkolt Indigo elálmosodott, álom és ébrenlét között lebegett. Amikor Jake óvatosan elmozdult mellőle és felkelt az ágyból, ő is felébredt. Jake az ablakhoz lépett, nem vette észre, hogy Indigo ébren van. Nem tudta, miért, de a süvítő szél hangja valahogy vonzotta. Közvetlenül az ablaküveg elé állt és kibámult a helyüket változtató árnyékokra a holdfényes sötétségben. Ha elég hosszan bámult, az árnyékok alakot öltöttek. Tisztában volt azzal, hogy csak a képzeletében történik mindez, de a távolban egy elveszett farkas üvöltését vélte kihallani a szél zúgásából. Félénken megemelte az ablak reteszét és kitárta az ablakot. Mióta Indigóval összeházasodott, megszokta, hogy a hűvös éjjeli levegőn alszik. És különben is, mit árthat, ha nyitva hagyja az ablakot? Hátha… Indigo könnyes szemmel nézte, ahogy Jake a nyitott ablaknál áll és az éjszakába bámul. Tudta, mi zajlik most a lelkében. A párnára CATHERINE ANDERSON

363 INDIÁN ÉGBOLT

fordult, hallgatta a szél dalát, hiszen Jake végre a megmagyarázható dolgok mögé látott, és így meg tudta osztani vele ezt a gyönyörűséget. A férfi Indigóhoz fordult, a szeme ezüstösen csillogott a holdfényben. Összekulcsolódott a tekintetük, és a lány engedte, hogy mindaz, ami benne van, amit érez, kiáradjon belőle a férfi felé. Jake lassan elmosolyodott, ahogy felé indult. Indigo tudta, hogy meghallotta az üzenetet, még ha nem is szavakkal mondta el, ahogy ő is meghallotta a neki érkező üzenetet. Hogy Lobo szelleme tényleg itt van-e mellettük, immár nem tűnt fontos kérdésnek. A farkas örökre a szívében él, és ez a tudat teljesen elegendő volt. Ami valóban számított, az az volt, hogy Jake valahogy kezdte elfogadni mindazt, amit eddig félt megosztani vele. Az indián valót, ami az ellenséges világban elszigetelte. Kitárta a karját Jake felé, olyan megnyugvással, amilyenről eddig nem is álmodott. Amint Jake elindult az ablaktól, teste egy pillanatra keresztezte a holdfény útját, így árnyéka az ágyra vetült. Indigót egy pillanatra elnyelte a sötétség. A következő lépésnél a fény újra rávetődött, és újra láthatóvá vált. Indigo… különös lány, holdfényből, aki a szélben dalokat hall, aki nem is ennek a világnak a része, mégis feltétlenül szükség van rá ahhoz, hogy az teljes legyen. Jake mellébújt az ágyban, magához ölelte, és hálát adott a lány isteneinek ezért a második esélyért. Tudta, hogy őrült dolog, teljesen irracionális, de ha ezer évig is élne, akkor is haláláig azt hinné, hogy egy hűséges, ezüstfekete farkas ragadta ki és hozta vissza neki a lányt a halál karmaiból, akinek az üvöltése örökre az éjszakai szélben sodródik a hegyek és a holdfény lényegi részeként. Indigo… Valóban értékes ajándék.

CATHERINE ANDERSON

364 INDIÁN ÉGBOLT

Nyomdai előkészítés TORDAS és TÁRSA Kft. Ez a könyv a debreceni könyvnyomtatás több mint négy évszázados hagyományait őrző ALFÖLDI NYOMDA Zrt.-ben készült. Felelős vezető György Géza vezérigazgató

CATHERINE ANDERSON

365 INDIÁN ÉGBOLT