BIHAR MEGYEI NAPILAP z NAGYVÁRAD, 2016. AUGUSZTUS 3., SZERDA z XIII. ÉVFOLYAM, 3533. SZÁM z ÁRA: 1 LEJ z WWW.REGGELIUJSAG.RO
Buldózerveszély a Kert utcában
Állatgondozót keresnek
Fotó: Csikos Rolland
A Nagyváradi Állatkert vezetõsége e hónap elsõ hetében állatgondozót keres. Nincs meghatározva, hogy milyen állat mellett kell gondozói munkát végezni.
2.
Helyi prioritást a HIV fertõzötteknek A HIV Fertõzöttek Országos Szervezetének Egyesülete a Nagyváradi Megyei Kórház AIDS betegeivel foglalkozó osztályának együttmûködésével sajtókonferenciát tartott Zéró pozitív személy, helyi prioritás címmel.
3.
címszó alatt mégis elindulnak Ilie Bolojan polgármester buldózerei. Három évvel ezelõtt látott napvilágot az önkormányzatnak az a terve, mely szerint úgymond a gyalogosforgalom megkönnyebbítése miatt ki
Szabálytalanul parkolt, leállt a forgalom
Fotó: Dana Þinc
Tegnap valamivel 16 óra elõtt a csúcsidõben leállt a villamosközlekedés Nagyváradon egy, a Kossuth (ma Independenþei) utcán szabálytalanul parkoló Máramaros megyei rendszámú személygépkocsi miatt, a szerelvény ugyanis nem tudott elhaladni a sínekhez túl közel parkoló jármû mellett.
Bár csak pár percre ment el az autó felelõtlen tulajdonosa vásárolni, mire visszaért, már kiszállt a közlekedési rendõrség, és a villamos utasainak többsége is gyalogosan vágott neki úti céljának. A fiatal sofõr adatait felvette a rendõrség, miután az felszabadította az utat.
(sükösd)
kell szélesíteni a Kert utcát, éspedig oly módon, hogy több ott levõ, régi épületet, így a mûemléképületnek számító Törökházat is lebontásra ítélték. Adriana Lipoveanu városi fõépítész az eset kapcsán azt nyilatkozta, hogy az általános vá-
rosfejlesztési tervet a Kulturális Minisztérium már jóváhagyta, így annak sincs semmi akadálya, hogy a Kert utcai gyalogosrész bõvítésének érdekében épületeket bontsanak le.
Nem is olyan régen még Nagyvárad mindennapjaihoz tartozott egy akkor már nyolcvan éve létezõ áruszállító rendszer. Részletek az Örökségünk rovatunkban.
Szõke Mária
5.
(folytatás a 3. oldalon)
Nem nyaralnak, dolgoznak! Nagy az igény a vakációs diákmunkára Egy régi közmondás szerint, aki fiatalon megszokja, hogy dolgozzon, az felnõttként is megállja a helyét a munka mezején. Tájainkon is egyre több iskolás fiatal vállal a nyári vakációban különféle munkát, a szünidõ hónapjaiban inkább pénzt keresnek, minthogy szórakozzanak, lustálkodjanak. De hova mehet manapság tájainkon dolgozni egy diák, aki pénzt szeretne keresni a nyári vakáció alatt? Az álláshirdetésekbõl kiderül, Váradon és a közeli fürdõtelepeken is több vendéglátó-ipari egység, így palacsintázók, gyorsbüfék, fagylaltárusok is keresnek diákokat, egyetemistákat a nyári szezonra. Persze nem árt, ha a munkát vállaló fiatal résen van, esetleg szülei vagy tapasztaltabb, idõsebb barátai véleményét is kikéri, ugyanis az is kiderült, több vál-
Archív felvétel
P
ár napja borzolja a váradi magyar lokálpatrióták idegeit a hír, miszerint az új, általános városfejlesztési projektben benne foglaltatik az is, hogy a belváros egyik régi utcáján, a Kert (ma Avram Iancu) utcában „modernizálás”
110 éves lenne a váradi villamos teherszállítás
A nyári vakációban sok gyorsétterem alkalmaz diákokat
lalkozó lényegesen kevesebbet fizet vagy akar fizetni a diákoknak a különbözõ munkák után. Úgy vélik, a diák érje be kevesebbel. Nem árt tehát informálódni, mielõtt egy fiatal vakációs
munkát vállal, sõt ragaszkodniuk kell ahhoz, hogy az ideiglenes alkalmazás is a törvényeknek megfelelõen történjen. (folytatás a 3. oldalon)
(szõke)
HÉTKÖZNAP
Alkalmazhatóak a váradi börtön foglyai és épületek, közterek karbantartása és rendezése, csatornahálózatok és a közvilágítás felújítási munkálatai, csomagolás, elektromos alkatrészek és kábelek, gépkocsi alkatrészek elõállítása, lábbeli varrása. A foglyok alkalmazása számos elõnyt jelent a munkaadónak, így például: mentesítésti
Állatgondozót keresnek
az állami társadalombiztosítás kifizetése alól, egészségügyi biztosítás vagy munkanélküli segély fizetésének kötelességei alól, a megkötött szerzõdést bármikor meg lehet szüntetni többletköltségek keletkezése nélkül, a munkások ellátásáról (õrizet és élelmezés) a büntetés-végrehajtási intézet gondoskodik, valamint a munka elvégzésére biztosított nyersanyagokért és eszközökért szintén az intézet felel. Az érdeklõdõ cégek kérdéseikre a 0259/419-881-es telefonszámon vagy a poradea@ anp.gov.ro e-mail címen kaphatnak választ.
Vakációs gyerekprogramok a könyvtárban Meghosszabbították a Bihar megyei könyvtár gyermekrészlegén zajló vakációs programokat. Érdekes-hasznos tevékenységekre várják a kicsiket. A Gheorghe ªincai Megyei Könyvtár és a mellette mûködõ Gheorghe ªincai Kulturális Alapítvány által szer vezett, gyerekeknek szóló vakációs programok hétfõtõl péntekig 10 és 12 óra között zajlanak a könyvtár gyermekrészlegén. Holnap, azaz szerdán pszichodrámával kapcsolatos foglalkozást tart dr. Alin Creþu pszichológus, egyúttal Ausztriáról tanulhatnak a gyerekek. Csütörtökön a Bihar megyei rendõrség bûnmegelõzési osz-
tályának képviselõje tanítja majd hasznos dolgokra a gyerekeket, a barátság-vonat következõ úti célja pedig Svédország lesz. Pénteken híres emberekrõl tart elõadást Alexa Bercea diáklány, a Gyermekpalota énekszakának képviselõje. A következõ hét programjai hétfõn, az Eugenia Drãgoi rajztanár által vezetett mûhelyfoglalkozásokkal kezdõdnek, Doina Iliescu tanár vezetésével rövid jeleneteket játszanak majd a gyerekek, Tanc Mariana tanár pedig angol nyelvleckét ad. Kedden Sanda Ulici rajztanár vezetésével lesznek kreatív tevékenységek, francia nyelvklub is indul, a barátságvonat pedig Dánia felé tart
A gondozói munkakör bármelyik állatra kiterjedhet
majd. Szerdán a rendõrség képviselõje vezetésével a bûnmegelõzésrõl tanulnak majd a gyerekek, csütörtökön pszichodráma foglalkozás lesz, s Finnország felé tart majd a barátság-vonat, pénteken pedig a nagyváradi Hadtörténeti Múzeumba látogatnak a gyerekek. Augusztus 15–19. között hétfõn polgári nevelés lesz és társalgás angol nyelven, kedden kreatív tevékenységek zajlanak majd, szerdán a bûnmegelõzésrõl tudhatnak meg többet a gyerekek, csütörtökön pszichodráma jellegû foglalkozások zajlanak, valamint énekeket és verseket tanulnak a gyerekek, ezeket a pénteki záróünnepségen adják majd elõ.
Befejezõdtek a beiratkozások az egyetemen A Nagyváradi Egyetemen befejezõdtek a beiratkozások a 2016-ban induló szakokra, derül ki a tanintézet közleményébõl. Egyetemi alapképzésekre 3915-en iratkoztak be, mesterképzésre pedig 1247 hallgató jelentkezett. A különféle szakok felvételi vizsgái nem egyszerre zajlanak majd, ezért az egyetem vezetõsége kéri a feliratkozott fiatalokat, hogy bõvebb információért
Sudoku A játékszabályok a következõk: A 9×9-es tábla összes sorába és oszlopába be kell írni a számokat 1-tõl 9-ig úgy, hogy minden szám csak egyszer szerepeljen soronként vagy oszloponként, továbbá a 3×3-as négyzetekben is csak egyszer szerepelhet egy-egy számjegy. Tegnapi feladványunk megfejtése:
forduljanak az egyetem titkárságához, személyesen vagy a 0259/408-431-es telefonszámon, illetve a http://www.uoradea.ro/display10774 internetes elérhetõségen keressék meg az õket érintõ információkat. A felvételi vizsgák részvételi díja 100 lej, ezt a jelentkezõk a Transilvania bankban fizethetik be az egyetem RO71BTRL 00501202782511XX számlaszámára.
1 7 9 3 6 8 2
6
3 4
8 1 7
8 2 6 4
5 3 6 6 1
3
A Nagyváradi Állatkert vezetõsége e hónap elsõ hetében állatgondozót keres. Mivel a munkakör alkalmazottai rotációs rendszerben dolgoznak, ezért nincs meghatározva, hogy milyen állat mellett kell gondozói munkát végezni. Az állatkert gondozói állásának betöltésére augusztus 7-ig, vasárnapig lehet jelentkezni, melyhez mindössze egy dosszié összeállítása szükséges – közölte lapunkkal Bimbó Szuhai Tibor, a zoo ügyvezetõje. A dossziénak, melyet a váradi Közterület-kezelõ Zrt.-nél (ADP-nél) kell benyújtani, tartalmaznia kell egy önéletrajzot, egy szándéklevelet, a legmagasabb végzettséget igazoló diplomát (legalább tíz osztály), és természetesen jól jön egy-két ajánlás is, amelyek igazolják a jelentkezés alapfeltételét, az állatszeretetet. A jelölteket egy szakbizottság vizsgáztatja le augusztus 9-én, kedden. Fotó: Sükösd T. Krisztina
A Nagyváradi Börtön vezetõsége a Bihar megyei cégek figyelmébe ajánlja azt az alkalmazható munkaerõt, amelyet a fogva tartottak jelenthetnek számukra. A büntetésüket töltõ foglyok szakképzetlen munkásokként történõ foglalkoztatása számos elõnnyel járhat a potenciális munkáltatók számára. A váradi börtönben fogva tartott, munkába állni képes és akaró rabokat a következõ területeken lehet alkalmazni: mezõgazdasági területek megmûvelése, erdõtelepítés, hulladékgyûjtés és -újrahasznosítás, fémárukészítés, zöldövezetek
2016. augusztus 3., szerda
2 5 7 8 4 2 6
Bimbó-Szuhai Tibor elmondta ugyanakkor azt is, hogy a váradi zoo egy hónapja több állattal is gazdagodott, melyeket a budapesti állatkerttõl kaptak. Ennek köszönhetõen most elõször lehet látni Nagyváradon különleges kígyókat: két albínó tigrispitont (két és fél méter hosszúak) és a szintén egyedi újdonságnak számító zöld anakondát, illetve egy pápaszemes kajmánt is. A természetes szaporulatnak köszönhetõen négy szurikáta bébivel és egy mosómedve bébivel is gazdagodott az állatállomány. Fotó: Csikos Rolland
2. reggeliújság
Az ügyvezetõ azt is megemlítette egy mondat erejéig, hogy az idén is sikeresnek bizonyult a Tízessel az állatkertbe elnevezésû, az iskolákkal partnerségben szervezett program, mely a vakáció kezdete után harminc nappal lezárult. Ennek köszönhetõen körülbelül 500 jól tanuló gyerek látogatott el a zooba, akik többnyire a családjaikkal, barátaikkal járták körbe a parkot.
Szamos Mariann
ZEBRÁN GÁZOLTÁK EL z Közlekedési baleset történt hétfõn Nagyváradon a Nadányi (Transilvaniei) és a Vitéz János (Corneliu Coposu) utcák keresztezõdésében. Egy 22 éves vedresábrányi (Abrãmuþ) férfi személygépkocsijával közlekedve nem vette figyelembe a gyalogátkelõt, és a zebrán elgázolt egy szabályosan közlekedõ 82 éves asszonyt, aki a baleset következtében súlyos sérüléseket szenvedett. Az elgázolt aszszonyt kórházba szállították, a baleset körülményeit vizsgálja a rendõrség. FATOLVAJOKAT FOGTAK z Több fatolvajt fogtak a rendõrök a hét elején Bihar megye területén. Hétfõ este a kiskopácsi (Copãcel) rendõrjárõrök a település határában állítottak meg egy teherautót, melyet egy fugyivásárhelyi férfi vezetett. A raktérben három köbméternyi faáru volt, s a gépkocsi vezetõje nem tudta igazolni ennek eredetét. A valószínûleg illegálisan kivágott fát a rendõrség lefoglalta, az eset kapcsán büntetõjogi eljárás indult. Ugyancsak hétfõn a mezõtelegdi rendõrök egy közúti ellenõrzés során egy Pusztaujlak (Uileacu de Criº) határában megállítottak egy teherautót, melyet egy 36 éves férfi vezetett. A raktérben két és fél köbméternyi akácfa volt, ennek eredetét a teherautót vezetõ férfi semmilyen okmánnyal nem tudta igazolni. A fát elkobozták, a férfi ellen eljárást indítottak.
KÖZÉLET
2016. augusztus 3., szerda
Helyi prioritást a HIV fertõzötteknek A Svájci-Román Együttmûködési Program keretén belül a HIV Fertõzöttek Országos Szervezetének Egyesülete (UNOPA) a Nagyváradi Megyei Kórház AIDS betegeivel foglalkozó osztályának együttmûködésével sajtókonferenciát tartott Zéró pozitív személy, helyi prioritás címmel. Tegnap délelõtt az UNOPA szervezésében megrendezett sajtótájékoztató a meghívottak - a Bihar Megyei Prefektúra, a Bihar Megyei Tanács, a Nagyváradi Városháza, a Bihar Megyei Közegészségügyi Igazgatóság (DJSP), a Bihar Megyei Munkaerõ-elhelyezõ Ügynökség (AJOFM), valamint egyéb intézmények és civil szervezetek közötti párbeszéd jegyében zajlott. A jelenlévõk azzal a céllal vettek részt a konferencián, hogy a média orgánumai elõtt megfogalmazzák azon véleményeiket, amelyek helyi szinten a betegséggel kapcsolatos hatékony tájékoztatást, valamint a fertõzés továbbadásának megelõzését és ennek módszereit, valamint a betegséggel küzdõk jobb életminõségének kialakítását érintõ problémákat vizsgálják. A tudatosítás és a felelõsségvállalás jegyében ugyanakkor a fertõzött személyek társadalomba való visszailleszkedésérõl is szó esett. Az UNOPA igazgatója, Iulian Petre mellett a kerekasztal-beszélgetésen részt vett dr. Lucia
Iulian Petre, Lucia Mihalache és Mariana Fericean
Mihalache, a városi kórház járványrészlegének or vosa és Mariana Fericean, a Bihar Megyei Közegészségügyi Igazgatóság (DSP) járványtani orvosa is a fertõzõ betegségek országos megfigyelésével foglalkozó program koordonátora, akik pontos adatokat szolgáltattak a témában. A konferencia ötlete a két fõszervezõ intézmény azon látogatásaira épült, amelyeket a képviselõik Bihar megyében tettek fertõzött betegeknél. Ezekkel a találkozásokkal kapcsolatosan fogalmazódtak meg azok a kérdések, amelyek a HIV fertõzöttek szükségleteinek, mindennapi problémáinak, a kezeléseknek, az orvosi és szociális ellátásuknak, a munkaerõpiacon való foglalkoztatottságuknak a viszonyait vizsgálták. Beszélgetéseik egyértelmûen arra a következtetésre vezettek, amely szükségesnek találta egy egyesület létrehozását a betegek jogainak védelmére
és az elõmenetelüket segítõ programok biztosítására. Az elsõ két AIDS-es megbetegedést 1994-ben jegyezték Bihar megyében, és az azóta eltelt idõben az országos és megyei adatok egyaránt aggodalomra adtak és adnak okot, hiszen tavaly decemberben 13 766 HIV vírussal fertõzött személy szerepelt az országos statisztikákban, akik közül 698-an 2015-ben lettek betegek. Megyei szinten 131 esetet követnek nyomon a szakorvosok, és az elmúlt évben 79 személynél diagnosztizálták a vírust, ami jelentõs növekedést mutat a 2011-es 31-hez képest. A felszólalók egyetértettek abban, hogy jóllehet a betegség okozta halálozási szám jelentõsen csökkent (évente egy), és hogy a betegek állapota jónak nevezhetõ, a folyamatos növekedés egyrészt az érdektelenség, a betegség elbagatellizálása, másrészt a megelõzésre, a megfigyelésre és a kontrollra vonatkozó stratégia teljes hiánya miatt történik, melyet Romániában egyetlen kormány sem támogatott mind a mai napig. Az országos adatokat illetõen nem árt tisztában lenni azzal, hogy a fertõzések – a 2015-ös adatok alapján – 57,4%-ban heteroszexuális úton alakultak ki, 20%-ban befecskendezhetõ drogok használatának következményeképp, 16%-ban homoszexuális kapcsolatok útján és 2,3%-ban várandósság révén.
Szamos Mariann
Buldózerveszély a Kert utcában (folytatás az 1. oldalról) Akár a Török-házat is, ha egyszer a közlekedés és belváros „jövõbeli esztétikája” elmondása szerint ezt a megoldást követeli. A váradi magyar lokálpatrióták azonban már jól ismerik ezeket a „buldózeres” megoldásokat, mely révén a régi váradi városkép egyre inkább eltûnik, átalakul. És bizonyára az sem véletlen, hogy mindig a régi magyar Várad épített öröksége kerül az ilyenolyan korszerûsítési projektek áldozóoltárára. A sajtóban napvilágot látott cikkekbõl egyértelmûen kide-
rül, hogy kis jóakarattal a Kert utcai épületeket nem kellene lebontani, még akkor sem, ha ide nagyobb gyalogosforgalmat terveznek. Bolojan a téma kapcsán elmondta, hogy a Kert utcában a forgalom egyirányúsítása – mely sokak szerint elegendõ lenne ahhoz, hogy ne kelljen itt épületeket bontani – mindenféleképp meg fog történni, de ez szerinte nem elég ahhoz, hogy a gyalogosoknak tágasabb terük legyen a közlekedésre, az utca teljes lezárása az autóforgalom elõtt pedig nem megvalósítható. Megjegyzendõ, hogy a váradi Kert utcában az elmúlt év-
századok alatt sosem nyüzsgött és közlekedett akkora számú gyalogos, hogy ez bármilyen fennakadást okozzon a közlekedésben, és nem valószínû, hogy az elkövetkezõkben a gyalogosok olyan számmal lepnék el ezt az utcát, hogy emiatt mûemléképületeket kéne ott lebontani. A városi tanács magyar tagjai, legutóbb Kiss Gábor, RMDSZ-es tanácstag is szót emelt a Kert utcai tervek ellen, azonban ismerve a Bolojan-féle városvezetést, nem nagy a valószínûsége, hogy a város „hatalmasságai” elállnak buldózeres városrendezési terveiktõl.
reggeliújság
3.
Szabadkõmûves múzeum lesz az egykori páholyházból Jóváhagyta a váradi önkormányzat csütörtöki ülésén annak az eljárásnak a megkezdését, melynek révén állami tulajdonból a város köztulajdonába kerülhet az az épület, amely egykor a nagyváradi László király szabadkõmûves páholy székháza volt, késõbb pedig a vámhatóság mûködött az épületben. A váradi önkormányzat már tavaly kezdeményezett hasonló határozatot az épület birtokba vétele érdekében, azonban a regionális fejlesztési minisztérium kérte a dokumentáció újbóli elkészítését az épület aktuális jogi helyzetének megfelelõen. Az Rulikowski (ma Armatei Române) utcai, 1714 négyzetméteres alapterületû épületben az önkormányzat szabadkõmûves múzeumot szándékszik kialakítani. Az egykori páholyszékházat a muemlekem.hu oldal adatai szerint 1901-ben építették Bálint Zoltán és Jámbor Lajos budapesti mûépítész tervei szerint és 1902-ben adták át.
F. N. L.
Lebukott egy adócsaló A Bihar megyei rendõr-fõkapitányság gazdasági bûntényekkel foglalkozó osztálya adócsalás alapos gyanúja miatt kezdett eljárást egy 39 éves révi férfi ellen. A gyanúsított (az eddigi nyomozás szerint) egy Bihar megyében jegyzett fakereskedéssel foglalkozó cég ügyvezetõjeként 2012 és 2013 között magyarországi cégeknek és magánszemélyeknek adott el különféle faárukat, azonban a kiállított számlákon nem a valós áru mennyiséget és értéket tüntette fel. Az eddigi vizsgálatok azt igazolják, hogy az ügyvezetõ több mint 50 ezer lejjel károsította meg az államkasszát. Adócsalás alapos gyanúja miatt állítják majd bíróság elé.
Nem nyaralnak, dolgoznak! (folytatás az 1. oldalról) Békési Csaba, a Bihar megyei Munkaerõ-elhelyezõ Ügynökség (AJOFM) igazgatója tegnap kérdésünkre elmondta: az idén nagy volt a kereslet a diákmunka iránt, több cég jelentkezett az ügynökségen, hogy szeretnének diákokat, egyetemistákat alkalmazni a nyári hónapokra. Az AJOFM ezért egy nyári diákmunka programot is meghirdetett, így azok a cégek, akik a nyári hónapokban 16 és 25 év közötti iskolás vagy egyetemista fiatalokat alkalmaznak, havi 250 lejes állami támogatást kapnak minden alkalmazott fiatal után. Fõleg a turizmusban, éttermekben, de több gyárban is vállaltak ezen a nyáron ennek a programBékési Csaba nak a keretében nyári munkát váradi fiatalok. Békési úgy véli, azok a diákok, egyetemisták, akik folyamatosan végeznek a vakációk ideje alatt diákmunkát, tanulmányaik elvégzése után lényegesen könnyebben tudnak majd elhelyezkedni. A diákmunka-program már csak ezért is szerencsés kezdeményezésnek számit.
4. reggeliújság
POLITIKA
Plágium miatt megfosztották doktori címétõl Victor Pontát Miniszteri rendelettel megfosztották jogászdoktori címétõl Victor Ponta volt román kormányfõt hétfõn, miután az újjászervezett Egyetemi Címeket és Okleveleket Tanúsító Országos Tanács (CNATDCU) a múlt héten visszavonhatatlanul plágiumnak minõsítette a szociáldemokrata politikus doktori disszertációját, számolt be az MTI.
Mircea Dumitru oktatási miniszter azt követõen adta ki a tudományos cím visszavonásáról szóló rendeletet, hogy a CNATDCU néhány napja elutasította Ponta óvását, amelyet a testület június 30-án kiadott, a plágium tényét megállapító elsõ határozata ellen emelt. Az új oktatási miniszter rendelete egy négyéves politikai botrány végére tesz pontot, Ponta ugyanis nem ismerte el a plágiumvádat és nem volt hajlandó lemondani a kormány élérõl. Pontát nem sokkal miniszterelnöki kinevezése után, már 2012 júniusában plágiummal vádolta meg a Nature címû brit tudományos lap, amely szerint a nemzetközi büntetõ törvényszékrõl írt jogi doktori disszertációjának több mint felét más szerzõktõl vette át idézõjelek vagy lábjegyzetek használata nélkül. Ponta azzal védekezett, hogy a dolgozat írása idején még nem volt követelmény a hivatkozásokat a lap alján lábjegyzetben feltûntetni, forrásait pedig a disszertáció végén felsorolta. Victor Ponta 2003-ban, doktori címe megvédése idején államtitkár volt Adrian Nãstase szociáldemokrata kabinetjében, vezetõ tanára pedig maga az akkori miniszterelnök volt. A szociáldemokrata Ponta a plágiumbotrány kirobbantását politikai támadásnak minõsítette, és ellenfele, Traian Bãsescu akkori jobboldali államfõnek tulajdonította. Bár a tudományos címét kiállító bukaresti tudományegyetem is megállapította, hogy Ponta plagizált, azért õrizhette meg eddig doktori címét, mert tavaly decemberig a közméltóságok elleni plágiumvádakat egy olyan testület – az
Országos Etikai Tanács (CNE) – volt hivatott vizsgálni, amely az oktatási miniszternek volt alárendelve, és amely többek között Pontát is „tisztára mosta”. A jelenlegi, Dacian Cioloº vezette kormány megszüntette a kivételezést, feloszlatta a CNEt, és mindenkire érvényes egységes szabályozást vezetett be a tudományos dolgozatok eredetiségének vizsgálatára, a feladatot pedig az újjászervezett CNATDCU-ra bízta. A doktori cím hivatalos visszavonása aligha befolyásolja Ponta politikai karrierjét, hiszen 2012-óta bebizonyosodott, hogy választói nem tulajdonítanak különösebb jelentõséget a plágiumvádnak. A román média azonban arra számít, hogy Ponta elveszítheti ügyvédi kamarai tagságát, amelybe – doktori címének köszönhetõen – állítólag vizsga nélkül nyert felvételt.
Elhunyt Anna román királyné Életének 92. évében elhunyt Bourbon Anna pármai hercegnõ, Mihály román király felesége – közölte hétfõn a román királyi ház. A királyné egy svájci kórházban halt meg. Bourbon Anna 1923. szeptember 18-án született Párizsban René Bourbon pármai herceg és Margit dán királyi hercegnõ gyermekeként. 1939-ben szüleivel a nácik elõl Spanyolországba, majd Portugáliába, késõbb az Egyesült Államokba menekült, ahol 1940 és 1943 között egy New York-i képzõmûvészeti iskolában folytatta tanulmányait, közben elárusítóként is dolgozott. 1943-ban önkéntesként lépett be a francia hadseregbe, ezredét Algériába, Marokkóba, Olaszországba, Luxemburgba és Németországba követte, ezért megkapta a Háború Keresztje elnevezésû francia kitüntetést. Anna hercegnõ 1947-ben ismerte meg jövendõbeli férjét Londonban. Mihály király még ugyanabban az évben eljegyezte, de 1947 decemberében Mihályt lemondásra kényszerítette az akkori kommunista hatalom. Ezért házasságukat már számûzetésben kötötték meg egy évvel késõbb Athénban. Frigyükbõl öt lány született. A 94. életévében levõ Mihály királyt szintén egy svájci kórházban kezelik leukémiával. Õ 1927 és 1930, valamint 1940 és 1947 között volt Románia királya. A királyi pár a rendszerváltozás után térhetett vissza Romániába, azóta több kastélyt és birtokot kaptak vissza a román államtól.
Romániában csak értelmiségi vitákban merült fel a monarchiához való visszatérés gondolata. A királyi családnak ezért jelképes szerepe van a román közéletben. Mihály király márciustól legnagyobb lányát, Margit hercegnõt nevezte ki a korona õrének. (MTI)
2016. augusztus 3., szerda
Veszteséget okoz a puccs Elõzetes számítások szerint közel százmilliárd dolláros kárt okozott a török gazdaságnak a július 15-i elvetélt katonai puccskísérlet – közölte a kereskedelmi miniszter a török sajtóra hivatkozó MTI szerint. A Hürriyet címû napilap szerint Bülent Tüfenkci azt mondta, amennyiben figyelembe vesszük harci repülõgépek és helikopterek bevetésével, illetve a bombák ledobásával járó költségeket, továbbá az épületekben keletkezett károkat, akkor – elsõ becslésként – legalább 300 milliárd török lírával (100 milliárd dollár) kell számolni. A tárcavezetõ hangsúlyozta, hogy alaposabb számítások után a károk nagysága valószínûleg nagyobb lesz, és különféle veszteségekkel kell számolni középtávon is, például hogy sok turista lemondta törökországi szállásfoglalását és útját. A kormány megtiltotta az éves szabadságok kivételét több mint hárommillió köztisztviselõnek – csak emiatt közel egymillió foglalást mondtak le, és továbbiakkal kell számítani. „A puccsisták sajnos olyan képet festettek rólunk, mintha harmadik világbeli ország lennénk. Akik harckocsikat látnak az utcákon, és látják a parlament bombázását, azok nem jönnek el Törökországba. Mindez középtávon okoz veszteségeket” – mondta Tüfenkci. A miniszter szerint a török üzleti élet sikeresen ment át a „nehéz vizsgán”. Mint kifejtette, Törökországban a bankok, a tõzsde, a tõzsdei árupiac és a kereskedelmi központok már a pénteki napon történt puccskísérlet utáni munkanapon – hétfõn, július 18-án – kinyitottak, és nem emelkedtek számottevõen a kamatlábak, nem esett nagyot a tõzsdeindex.
Róma kész részt venni a líbiai légicsapásokban Olaszország kész csatlakozni az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet líbiai állásai ellen indított amerikai hadmûvelethez, elsõ lépésben az olaszországi légi támaszpontok rendelkezésére bocsátásával – jelentette kedden a Corriere della Sera címû olasz napilapra hivatkozva az MTI. Paolo Gentiloni olasz külügyminiszter hétfõ este közleményt adott ki, amelyben támogatásáról biztosította Fájez eszSzarrádzst, az ENSZ támogatta líbiai egységkormány vezetõjét a terrorizmus elleni küzdelemben. A római külügyminisztérium honlapján megjelent közlemény pozitívan értékelte az amerikai hadsereg légitámadásait az IÁ állásai ellen a líbiai Szirtben. A Corriere della Sera információi szerint Washington július 21én egyeztetett Gentilonival és Roberta Pinotti olasz védelmi miniszterrel a célzott líbiai légicsapásokról, amelyeknek célpontja a szélsõséges iszlamisták líbiai központjának számító Szirt, a fõvárostól, Tripolitól 450 kilométerre keletre. Az olasz napilap azt írta, „biztos, hogy Olaszország szerepet kap” a líbiai hadmûveletben. Az amerikai légicsapásokat végrehajtó drónok a Földközitengeren állomásozó amerikai hadihajókról, illetve Jordániából szálltak fel. Olaszország azonban már engedélyezte, hogy az amerikai drónok a szicíliai Sigonella bázisáról szálljanak fel. Az Egyesült Államok az északkelet-olaszországi Aviano támaszpontjáról is szeretne drónokat indítani, de erre a római kormány még nem mondott igent. A La Repubblica címû lap olasz kormányforrásokra hivatkozva úgy fogalmazott, „Itália líbiai légikampányra készül”. A líbiai egységkormány következõ felkérése Olaszországnak szólhat, és elképzelhetõ, hogy utóbbi szerepet vállal a líbiai mûveletekben – írta a lap. Pinotti védelmi miniszter több alkalommal hangoztatta, hogy Olaszország kész parancsnoki szerepet vállalni egy esetleges líbiai nemzetközi mûveletben. Viszont Matteo Renzi olasz miniszterelnök mindig azt mondta, hogy az olasz fegyveres erõk nem vesznek részt líbiai szárazföldi akcióban. Líbiai mély káoszba süllyedt Moammer el-Kadhafi diktátor hatalmának 2011-es megdöntése után. A hatalmi és biztonsági ûr következtében elszaporodtak a különbözõ milíciák, megjelent az Iszlám Állam és az al-Kaida terrorhálózathoz tartozó szervezetek. 2014 óta az országban különbözõ milíciák és törzsek támogatásával két rivális kormány és parlament mûködött a nyugati és a keleti régiókban. Az ENSZ közvetítésével decemberben megállapodás született egy elnöki tanács és egy egységkormány létrehozásáról. A megállapodás kétévi átmenetet irányzott elõ, amelyet új alkotmány elfogadása, elnök- és parlamenti választások zárnának. Líbia partjairól indul az Olaszországon keresztül Európába tartó migránsok több mint kilencven százaléka.
ÖRÖKSÉGÜNK
2016. augusztus 3., szerda
reggeliújság
5.
110 éves lenne a váradi villamos teherszállítás Nem is olyan régen, úgy harminc éve még Nagyvárad mindennapjaihoz tartozott egy akkor már nyolcvan éve létezõ áruszállító rendszer, közlekedéstörténeti relikvia. Villamossíneken közlekedõ több száz tonnás tehervonatok dübörgésétõl volt hangos Váradvelence. Akkor még mûködött pár 19. században létesült gyár és lerakat. A város arculata azóta gyökeresen megváltozott. Az egykor oly fontos üzemek helyén szemétkupacok vagy roskadozó épületek tanúskodnak arról, hogy itt malom, szeszgyár, szõrmegyár vagy cipõgyár állt. A következõkben megpróbáljuk felidézni a villamosközlekedés árnyékában meghúzódó elfeledett teherszállító hálózatot, amely átszõtte fél Nagyváradot.
Villamosmozdony csilingel Nagyvárad utcáin és gõzmozdony zakatol a Zöldfa utcán 1906 augusztus 1-jén munkába áll két kisméretû városi vasúti villamos mozdony, amelyeket az aradi Weitzer vagongyárban építettek. Ez volt az elsõ lépés annak érdekében, hogy számûzzék a belváros tehervágányairól a közúti vasúti gõzmozdonyokat, amelyek a lakosság nemtetszését váltották ki. Tekintsünk egy kicsit még visszább a múltba, és elevenítsük fel a gõzmozdonyú vasút korszakát. Az egykori nagyváradi ipar meghatározó szerepet játszott a város fejlõdésében. A gyáraknak szükségük volt egy hatékony városi szállítási rendszerre. Az 1800-as évek vége felé a gõzüzemû városi vasút adta azt a lehetõséget, hogy városunk üzemei közvetlenül, átrakodás nélkül továbbíthassák termékeiket Európa bármely részébe. 1882 augusztusában a nemrég létesült váradvelencei teherpályaudvarhoz (Oradea Est) csatlakozik a Nagyváradi Gõzmozdonyú Közúti Vaspálya Társaság tehervágánya, amely a Kolozsvári utcán haladt, a Templomtérnél (Tineretului) a Vár utca (Constantin Dobrogeanu Gherea) felé fordult, majd a Sertésvásártéri (jelenleg a nagypiac területe) telephely érintésével a Pece patakot átszelve a Vámház utcán (Sucevei) ért véget. Ehhez csatlakozott a Léderer és Kálmán féle malom és szeszgyár, a Rosenthal gõzmalom, a Schlessinger olajprés és a László gõzmalom. A tehervagonokat két kisméretû Krauss gyártmányú közúti vasúti gõzmozdony továbbította. Olvassuk az újságban, hogy a Zöldfa utcát (Vasile Alecsandri) sétáló utcává alakítják. Kevesen tudják, hogy 1901-ben a szóban forgó utcán fektették le a tehervágány új szárnyvonalát, amely a Sertésvásártérnél ágazott el a fent említett fõvonalból a Nagyvásártér (December 1 park) felé. Ehhez csatlakozott a Nagy Áruraktár is, és az Andrényi vasudvarnak is volt saját rakodóvágánya. Szóval a „kávédarálónak” becézett kis gõzös lépésben, nagyokat füttyentve haladt tehervagonjaival a Nagyvásártér forgatagában, és a Zöldfa utcán zakatolt a Szent László tér (Unirii) felé. Ez abban az idõben megszokott jelenség volt
más városokban is, csak a váradi hálózat mind forgalmában, mind méretében felülmúlta a hasonló városokéit.
Villamosítás és fejlõdés Így vált a Nagyváradi Gõzmozdonyú Vasút Rt. a város egyik legbefolyásosabb vállalatává. Olyannyira, hogy a létesülõ villanytelep számára felajánlja saját sertésvásártéri telkének e részét is. A villamosközlekedésre kiírt pályázat megnyerése után 1905-ben már, mint Nagyváradi Városi Vasút Rt. (N. V. V.) jegyzi magát. A kiépülõ személyszállító villamoshálózat egybeforrott a régi tehervágánnyal, ugyanis a Kolozsvári úton a Templom tértõl a velencei állomásig egészen a villamos sínek 1994-es felszedéséig osztozott a teher és személyforgalom. Az egyre jobban bõvülõ tehervágány hálózat csak fokozatosan lett villamos felsõvezetékkel ellátva. Így egészen 1933-ig még az öreg gõzösök is a város arculatának meghatározó jármûvei voltak.
A kezdetektõl Nagyváradon szolgáló villamos mozdony napjainkban, háttérben a Helyi Közszállítási Vállalat (OTL) mekatronika laboratóriuma
megrongálódása után lehetõséget nyújt az Arad–Kolozsvár vasúti, fõként katonai tranzit forgalom lebonyolítására. De térjünk vissza a múlt század elejére és kövessük figyelemmel ennek a magán vasútnak a sorsát. 1907-ben már a Nagyvárad–Belényes–Vaskóh vasúttársaság tulajdonát képezi. A forgalmat viszont a N. V. V. felügyeli. A Román Királyság ideje alatt a C. F. R. is szemet vet rá, de 1925-ben a C. F. O. M. (Cãile Ferate Orãºeneºti Oradea Mare S. A., azelõtt N. V. V.) megvásárolja. Azonnal villamosítja is ezt a vonalat majd, mint „Õ” viszonylat jelzéssel személyforgalmat is beindít rajta két villamoskocsival.
Helyi érdekû vasút az Õssi pusztai állomásig Ma már Váradõssi Nagyvárad része, de a második világháború elõtt még különálló település volt. Szintén 1906-ban kiépítenek egy teherszállításra használt vonalat a Rhédey kert (Bãlcescu park) és az Õssi vasútállomás (Oradea Vest) között. Az Õssi–Váradvelencei Helyi Érdekû Vasút társaság (HÉV) gõzmozdonyokkal végzett áruszállítást. Nagy elõnye volt, hogy a Nagyváradi Városi Vasúttal közösen az Õssi és Velencei pályaudvarokat egy városi vonallal kötötte össze anélkül, hogy a Sebes- Körösön áthaladt volna. Ez majd a második világháborúban kap jelentõséget, amikor a vasúti hidak
A 3-as számú villamos mozdony a Sánc utcán (ma Griviþei) 1978-ban
Közben a C. F. O. M. 1923ban a német birodalomtól vásárol egy használt Siemens típusú villamos mozdonyt, amit 3-as számmal lát el. Az Õssi vonal villamosítása után szükségessé válik beszerezni még egy villamos mozdonyt. Ezt a vállalat úgy oldja meg, hogy egy elsõ világháborús benzin-
Az 1906-os építésû villamos mozdony 1986-ban a Sánc utcán (Griviþei)
elektromos ágyúszállító egységre ráépít egy kocsiszekrényt. Sajnos a 4-es számmal jelölt jármû sok fejfájást okozott a váradiaknak. A házi gyártmány konstrukciós hibáiból adódóan sokszor kisiklott, motorjai leégtek. Csak a második világháború után sikerül használhatóvá tegyék teljes átépítése után.
A fénykor Az 1940-es években a nagyváradi teherszállító hálózat eléri a legnagyobb méretét. Ekkor már az egész rendszer villamosítva volt, több mint 30 vállalat csatlakozott rá saját iparvágánnyal, a napi forgalom száz vagont is kitett és a vágányok teljes hossza elérte a 20 kilométert. Megjegyzendõ, hogy az igen tekintélyes nyolc vonalat magába foglaló személyforgalmi vágányok hossza is 20 kilométer volt. A teherforgalmat pedig a két öreg Weitzer, a német 3-as és egy Budapestrõl elszármazott 5-össel jelölt villanygép bonyolította le. A statisztikai adatok szerint a teherforgalom utáni bevétel majdnem elérte a személyforgalomból származót. Igen figyelemreméltó, hogy a N. V. V. jelentõs tehervagon állománynyal is rendelkezett, amelyek a nagyvasúton is közlekedtek. Érdemes megemlíteni, hogy az 1942-es Szent László Napok alkalmából Nagyváradra érkezõ Szent Jobbot szállító úgynevezett „aranyvonatot” is az egyik villamos mozdony vontatta be a Rhédey kertbe. A jelenlegi nagypiac területén elhelyezkedõ kocsiszín mellett igen tekintélyes rendezõ pályaudvar helyezkedett el, ide futottak be a velencei és az õssi állomásról a teherszállítmányok. De említsük meg a jelentõsebb iparvágánnyal rendelkezõ vállalatokat is: az ezredforduló után lerombolt Kolozsvári úti Moskovits Mór szeszgyár, a talán kulturális központtá váló egykori Léderer és Kálmán féle szeszgyár és malom, a jelenleg még roskadozó Berger Dániel szeszgyár, a külsõ várfalra épült egykori László gõzmalom II-es telepe, késõbb Leichner szõrmegyár, a Villanytelep, a Lászó gõzmalom I-es telepe, aminek
utolsó magtárának helyén új tömbház épült, a Moskovits Adolf és fiai szeszgyár, amelynek tornyos épülete még véletlenül megmaradt, a hatalmas Emília gõzmalom, amelynek bontásáról sokat cikkeztek a helyi lapok, és nem utolsósorban a Phoebus vasöntõde, amelynek Înfrãþirea nevet viselõ szerszámgépgyár utódvállalata is csak a múlt emléke. A Félixfürdõi villamosvonal terve magába foglalta az egykori Dreher Haggenmacher sörgyár iparvágányának kialakítását is. A háborús idõk nehézségei ellenére ez megvalósult, a „fürdõvasút” terve viszont a mai napig csak örök álom, és természetesen az egykor híres sörgyárat is hiába keresnénk a térképen. A Debrecent ért 1944-es légitámadás után a váradi vállalat segíti ki villamosokkal és a nem sokkal korábban beszerzett 5-ös mozdonnyal a súlyos sérüléseket szenvedett cívis várost. De nálunk is nehéz idõk jártak. A gettóba szorított zsidó lakosság bevagonírozásának helyszíne szintén a Rhédey kerti vonal volt. A szeptember 6-i bombázás alkalmával súlyos sérüléseket szenved a Kolozsvári úti vonal, szerencsére a jármûvek nagy része azonban megmenekül.
A felszámolás évtizedei Az 1950-es években még a Vitéz utcán (Decebal) új rakodó rámpát építenek a meglevõ Szarvas sori (Kogãlniceanu) emelt szintû rakodó tehermentesítésére, és a vállalat saját mûhelyében megépít egy új villamos mozdonyt is. Azonban a nyugati iparnegyed kialakításával a régi gyárak elvesztik szerepüket, és ezzel együtt a villamosított tehervágány hálózat jelentõsége is csökken. A tehergépjármûvek elterjedése egyre inkább kiszorítja ezt az „idejét múlt” szállítási formát. Elõször a Zöldfa utcai vonal szûnik meg, majd az egykori Õssi HÉV válik a terjeszkedõ Înfrãþirea szerszámgépgyár iparvágányává maga után vonva a Vámház utcai szakasz felszámolását is. Pár vállalat azonban egészen az 1990-es évekig igényelte a nagyvasúti kapcsolatot, és így több mint nyolcvan év elteltével is még forgalomban tartották a villamos mozdonyokat. Az ezredfordulóra már ez is eltûnt, viszont megmaradt a három legöregebb gép: az 1906 augusztusától használatban levõk az OTL udvarán vannak elhelyezve, míg a 3-as számú a Nagyvásártér sarkánál van kiállítva. Visszapillantásunkkal figyelmeztetni szeretnénk, hogy eltûnõ múltunk ismerete és ápolása lényeges abban, hogy felismerjük értékeinket és átadhassuk azt a következõ nemzedékeknek.
Nagy István
TÁRSASÁG
6. reggeliújság
2016. augusztus 3., szerda
„Fontos, hogy mélyre nyúló gyökereink legyenek” Immár tizenegyedik alkalommal szervezték meg a Révrõl elszármazottak találkozóját, mely esemény vasárnap délelõtt a helyi református templomban kezdõdött és a mûvelõdési házban folytatódott. A Sebes-Körös menti település református egyházközsége, valamint a Pro Rév Egyesület által szervezett találkozóra közel kétszázan éreztek – helybéliek, a településrõl elszármazottak és meghívott vendégek. Szoboszlai Gáspár István, a Mezõtelegdi Református Egyházközség lelkipásztora hirdetett igét János evangéliuma 5:fejezetének 1–15 versei alapján. Igehirdetésében nyomon követhettük a beteg, reménytelenségben lévõ ember és közösség állapotát, az isteni kegyelem megnyilvánulását Jézus személyében, segítségében. Jó volt hallani a biztatást: „Kelj fel és járj!”. Az igehirdetés rámutatott arra, hogy egyéni, családi és közösségi életünkben keresnünk kell Jézust, hogy alkalomról alkalomra meghalljuk biztató, segítõ szavát. Ez ad nekünk lendületet, hitet mindannak megvalósításához, amire Isten elhívott bennünket.
Az igehirdetést követõen Papp Csaba helyi parókus lelkész megköszönte a vendéglelkész szolgálatát, majd az elszármazottak és a helybéliek mellett köszöntötte a székkutasi testvértelepülésrõl érkezett küldöttséget, a Rév nevet viselõ települések közül pedig Révfülöp (Magyarország) képviselõit, Cseke Attila parlamenti képviselõt, dr. Málnási Ferencet, a ma Kolozsváron élõ, egykor Réven oktató magyartanárt. Hasas János alpolgármester, a Pro Rév Egyesület elnöke üdvözlõ beszédében hangsúlyozta, hogy ez alkalomból a találkozás, a lelki növekedés, a beszélgetés és a jövõtervezés reményében hívtak és vártak mindenkit Révre, majd köszönetet mondott a rendezvény támogatóinak, a Bihar Megyei Tanács RMDSZ frakciójának és a Communitas Alapítványnak. A helyi fiatalok énekes mûsora után Kondor Géza, a Balaton-parti Révfülöp község polgármestere megköszönte, hogy az idén is jelen lehetnek az ünnepségen. „Köszönöm, hogy Hasas János alpolgármester és Papp Csaba lelkipásztor kiötlötte négy évvel ezelõtt, hogy jó lenne a Rév nevû
Szoboszlai Gáspár István
A két kitüntetett: Kondor Géza és Cseke Attila
Megtelt a templom hívekkel és hazatérõkkel
települések találkozóját megrendezni, hogy meglelték Révfülöpöt a világhálón, és meghívást kaptunk ez alkalomból a Sebes-Körös menti településre” – fogalmazott. „A növények gyökerek nélkül elpusztulnak, de nekünk embereknek is nagyon fontos az, hogy mélyre nyúló gyökereink legyenek” – mondta köszöntõjében Cseke Attila parlamenti képviselõ, rávilágítva a szülõföld varázsára, fontosságára, hisz, mint hozzátette, ez az a hely, ahova mindig vissza lehet jönni, ez az, amit nem lehet kitörölni az ember emlékezetébõl, bárhol is éljen a világban. „Lehet, hogy ahol most élnek az innen elszármazottak, ott szélesebbek az utcák, nagyobb a templom, nagyobb kultúrotthonuk van, de én remélem azt, hogy az önök szívében azért ez a templom, ezek a keskeny utcák a meghatározóak” – fogalmazott Cseke.
Az esemény fénypontjaként Hasas János, a Pro Rév Egyesület elnöke átadta az idei Pro Meritis-dijakat. Ezzel azon személyeket tüntetik ki évrõl-évre, akik tevékenységükkel Rév anyagi, szellemi és mûvészeti életét gazdagítják. Az idén Cseke Attila parlamenti képviselõ és a révfülöpi önkormányzat nevében Kondor Géza polgármester vehette át az emlékplakettet. Ezt követõen az elszármazottak szólaltak fel. Közülük elsõként dr. Málnási Ferenc köszöntötte a jelenlévõket. „Nagy örömmel érkeztünk haza, Révre, hiszen az itt eltöltött 18 év életünk szerves része. Annyi változott, hogy eddig a révi diákjaimat vittem Kolozsvárra kirándulni, azután a kolozsvári diákjaimat hoztam Révre kikapcsolódni, megcsodálni ezt a gyönyörû tájat, hallgatni a Körös csobogását, újra és újra felfedezõútra indulni a cseppkõbarlangba” – fogalmazott, majd
Az emlékplakett
Közös ebéd
Papp Csaba
Petõ Margaréta, biharpüspökiben élõ révi elszármazott mondott köszönetet a szervezõknek, a Bihar Megyei RMDSZnek a kifejtett munkájáért majd elszavalt egy verset és felolvasott egy áldást is. A program a kultúrotthonban folytatódott közös ebéddel és színvonalas kulturális programmal. Az ízletes birka- és marhapörköltet a székkutasi testvértelepülésrõl érkezett Lengyel Gyõzõ és felesége készítette. Az ezt megkoronázó program keretében pedig Papp Csenge Wass Albert verset szavalt, majd a Szoboszlai házaspár által irányitott mezõtelegdi néptánccsoport vette birtokba a színpadot, végül Farkas Zoltán, az Amazon Ász frontembere szórakoztatta a jelenlévõket.
2016. augusztus 3., szerda
REKLÁM
reggeliújság
7.
FIZESSEN ELÕ MOST!*
reggeliújság 1 hónapra – 15,50 lej 3 hónapra – 42 lej 6 hónapra – 81 lej 12 hónapra – 155 lej Elõfizetni a következõ módon és helyeken lehet: z a szerkesztõségben, a Kapucinus (ma Traian Moºoiu) utca 10. szám alatt; z a helyi lapterjesztõknél; z a postai kézbesítõknél, hivatalokban (katalógusszám 14113). Bõvebb információk a 0771/721-891-es telefonszámon kérhetõk. * A postai elõfizetések díjszabását utólag közöljük
VOLT, VAN, LESZ
AUGUSZTUS
8. reggeliújság
3. szerda Kisasszony hava
Köszöntjük Hermina nevû olvasóinkat. A holnapi ünnepeltek Dominika, Domonkos.
ÉVFORDULÓK z 1863-ban megszületett Gárdonyi Géza író (megh. 1922-ben). z 1924-ben meghalt Joseph Conrad lengyel származású brit regényíró (szül. 1857-ben). z 1930-ban megszületett Lévai Sándor bábszínész, báb- és díszlettervezõ, a kedvelt bábfigurának, Süsünek a tervezõje (megh. 1997-ben).
IDÕJÁRÁS ÉJJEL: 15 oC
NAPPAL: 29 oC
Virágkarnevál Augusztus 21-én, vasárnap virágkarnevál lesz Nagyváradon, 11. alkalommal. A szervezõk: a polgármesteri hivatal, A Turizmus Támogatásáért Egyesület, a Biharpüspüki Egyesület és a nagyváradi színház. Allegorikus virágkocsik fognak vonulni Nagyváradon, mazsorettektõl és népi ruhába öltözött táncosoktól kísérve. A szervezõk ezútin is felhívják a táncos, mazsorett, népi csoportok figyelmét az egész megyébõl, hogy vegyenek részt a felvonuláson. Jelentkezni az alábbi elérhetõségeken lehet: 0771/ 375-902 (Czvikker Katalin),
[email protected]. A jelentkezõkkel érintkezésbe lépnek egyeztetés végett.
Ave Maria-koncert A Nagyváradi Római Katolikus Püspökség szervezésében augusztus 12-én, pénteken 19 órától a Székesegyházban Ave Maria-koncert lesz. Közremûködik a Bazilika Szent Cecília kórusa Oláh Gabriella kántornõ vezetésével. Az est vendégmûvészei: Mányoki Mária, a Kolozsvári Magyar Opera énekmûvésze és Varga Tassin Erzsé-
bet énekmûvész, a Poissy-i Zeneiskola énektanszék vezetõje (Franciaország). Mûsoron: J. M. Haydn, B. Galuppi, A. Vivaldi, Rheimberger, G. Ruzitska, V. Bellini, G. Verdi, Léo Delibes és mások mûvei. Közremûködnek: Costin Éva, Lukács Róbert, Oláh Gabriella – hegedû, Fodor József – mélyhegedû és Ichim Beáta – gordonka.
Meghívó fonóba Közepesen felhõs idõre számíthatunk.
VALUTAÁRFOLYAM 1 amerikai dollár 3,9782 lej 4.4546 lej 1 euró 100 magyar forint 1.4306 lej
A NAP VICCEI Egy öreg kalóz a kikötõ melletti kocsmában meséli az élete történetét egy fiatalabb kalóznak: – Az elsõ csatában elveszítettem a fél lábam. Jött egy ágyúgolyó és levitte. Nos, azóta van falábam. – És a kezeddel mi lett? – Az a második csatában történt. A másik hajó kapitánya vágta le karddal. Nos, azóta van kampókezem. – S a szemeddel mi történt? Látom, az is üvegbõl van. – Az a harmadik csatában történt. Egy kis bogár belerepült a szemembe. – És? – Elfelejtettem, hogy kampó van a kezem helyén. z A parasztbácsi elõször van komolyzenei koncerten és nagyon figyeli a harsonás játékát. A szünetben odamegy hozzá és azt mondja, hogy... – Próbáljuk meg ketten, hátha úgy kijön...
reggeliújság
A Nagyváradi Kézmûves Ház minden szerdán 18–20 óra között fonóba hívja mindazokat, akik szeretnek kézimunkázni, hímezni, kötni, horgolni vagy gyöngyöt fûzni. A résztvevõktõl a szervezõk kérik, hogy vigyék magukkal az éppen aktuális kézimunkájukat és töltsenek el pár kellemes órát hasonló érdeklõdésû emberek társaságában, a hajdani fonók hangulatában. Várják tehát az érdeklõdõket minden szerdán a váradi várban, a Mesterségek utcáján mûködõ mûhelybe. További információ a 0740/904-110 (Pázmán Ida), vagy a 0723/319-468 (Kövér Annamária) telefonszámon.
2016. augusztus 3., szerda
Szalacsi falunapok Ezen a hétvégén, pénteken, szombaton és vasárnap tartják Szalacson az idei falunapokat. A tervezett program a következõ:
Augusztus 5., péntek: 18
óra – Szekeres hívogató a falunapra; 21 – Szalacsi Pincenap a Nagyburgán, zenél a Start együttes; 23 – Diszkó hajnalig az iskolaudvaron.
Augusztus 6., szombat: 9
óra – A lecsófõzõ bajnokság kezdése; 9 – Focibajnokság a futballpályán; 12 – Kézilabda mérkõzés az új gumis pályán; 13 – Ebéd a kultúrotthonban; 14 – A lecsók zsûrizése, majd eredményhirdetés; 16.30 – Falunap-megnyitó a Lármafánál, majd felvonulás: ünnepi beszédek, énekel a református Dalárda; 17.30 – Koszorúzás a Világháborús Emlékmûnél – szavalatokat hallhatunk, majd fellép az Örökzöld asszonykórus; 18 – Mazsorett felvonulás a falu központjában; 18.30 – A Mystic Angel Majorette csoport bemutató-
tus 6-án, szombaton 13 órától Fejes Rudolf Anzelm premontrei fõapát, prépost-prelátus a szerzetesek fehér ruhájába öltözteti Balogh F.
BIHAR MEGYEI KÖZÉLETI NAPILAP.
Kiadja a nagyváradi Euro Media Kiadói és Sajtóház Rt. NYOMDA: Kolozsvári Garamond. ISSN: 1584-3106 www.reggeliujsag.ro SZERKESZTÕSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Nagyvárad, Kapucinus (ma Traian Moºoiu) utca 10. szám. Tel.: 0359/467-222, 0771/721-895. Fax: 0359/467-220. E-mail:
[email protected],
[email protected]. Levélcím: Redacþia Reggeli Újság, str. Traian Moºoiu nr. 10, 410072 Oradea, România.
A XVII. Hegyközi Napok programja:
Augusztus 6., szombat: 18,30 óra – megnyitó; 19 – Székelyhídi Tini Dance Center; 20 óra – Mc Mik; 20.30 óra – Tóth Andi,
– Aszfaltrajzverseny az iskolaudvaron; 11 – Lovász Julianna népmûvészeti gyûjteményének bemutatója; 12 – Ünnepi Szentmise a római katolikus templomban; 14 – Ebéd a kultúrotthonban; 15 – Istentisztelet a református templomban; 16 – Gyereksarok – Arcfestés és Lufi hajtogató bohóc mûsora; 17 – Robikapa és Quad verseny; 18 – Trial Jam – extrém biciklis bemutató a központban; 19 – Repülõ Show – siklóernyõ és sárkányrepülõ bemutató; 19 – Lúdas Matyi az M. M. Pódium elõadásában; 20 – Sanzon koncert; 22 – 3+2 koncert (Magyarország); 23.30 – Tombolasorsolás; 00.00 – Tûzijáték; 00.15 – Diszkó hajnalig.
E hét folyamán, augusztus 1–7. között, hétfõtõl vasárnapig tartják a szentjobbi református gyülekezet idei vakációs bibliahetét. A változatos, színes programok délelõtt 10 órától kezdõdnek, melyekre szeretettel várják a gyermekeket, ifjakat – felekezeti különbség nélkül.
Alfréd és Vásári Norbert jelöltet. Az ünnepélyes szertartásra a váradi, Úri utcai premontrei templomban kerül sor.
XVII. Hegyközi Napok Az idén is augusztus elsõ hétvégéjén, azaz 2016. augusztus 6–7-én rendezik meg Hegyközcsatárban a Hegyközi Napokat immár tizenhetedik alkalommal, a községi RMDSZ és a CSATISZ szervezésében. A helyszín most is a tágas Kismezõ, ahol több tízezres tömeget befogadó tér alakítható ki. Lesz MotoCross bemutató és népszerû elõadók szombaton és vasárnap is. Lesz vidámpark, gumiugráló a gyerekeknek. Számos lacikonyha enni-innivalóval szolgálja ki a vendégeket, akiket nagy szeretettel vár a szervezõbizottság.
Augusztus 7., vasárnap: 10
Vakációs bibliahét Szentjobbon
Fehér szerzetesek tesznek örök fogadalmat A Szent István elsõ vértanúról elnevezett Váradhegyfoki Premontrei rendi Prépostság tudatja, hogy Urunk színeváltozásának ünnepén, augusz-
ja (Hegyközcsatár); 19 – Szalacsi iskolások táncbemutatója; 19.30 – Rúdtánc bemutató; 20 – Play Time koncert; 22 – Tóth Andi koncert (Magyarország); 23 – Diszkó hajnalig.
az X Faktor ötödik szériájának gyõztese; 21.30 óra – Szabadtéri diszkó.
Augusztus 7., vasárnap: 10 óra – MotoCross Enduro bemutató; 16 óra – MotoCross eredmény hirdetés, díjkiosztás; 18 – Betli Duó, Magyarország; 19 óra – a Hegyközcsatári „Benedek Elek” Gimnázium mûsora; 19.30 – Syntia, énekesnõ, Székelyudvarhely; 20.15 óra – a Hegyközcsatári Angels Menettáncosok bemutatója; 21 óra – Kerozin, Magyarország, élõ koncert. A szervezõk a mûsorváltoztatás jogát fenntartják.
Igazgató: Dana Þinc. Fõszerkesztõ: Borsi Balázs. Szerkesztõségi tagok: Boros Péter, Csikos Rolland, Czele Júlia, Fried Noémi Lujza, Sükösd T. Krisztina, Szamos Mariann, Szombati-Gille Tamás, Szõke Mária Magdolna. Tördelõszerkesztõk: Benkõ J. Zoltán, Darabont Éva. Külmunkatársak: Barabás Zsuzsa, dr. Gyõri György, dr. Jósa Piroska, Posta Ákos István, Sára Péter, Szõke Edit, Tárnoky Botond, V. Szilágyi István. Titkárság: munkanapokon 8–16 óra között, tel./fax: 0359/467-220.
Atlantiszkör Az Új Atlantisz-kör következõ összejövetele augusztus 4-én, csütörtökön lesz 19 órától a nagyváradi Ady Endre Líceumban. Beszélgetni fognak a jóga fizikai és mentális elõnyeirõl. A belépés ingyenes, az érdeklõdõket szeretettel várják!
Vasárnapi mulatság A nagyváradi Éva Klub táncos, batyus mulatságot szervez a nagyváradi Szakszervezetek Mûvelõdési Házában augusztus 7-én, vasárnap 17 órától (Nagyvásár tér, ma December 1. park). A zenérõl Veress László gondoskodik. Érdeklõdni a 0752/954-690-es, valamint a 0770/273-102-es telefonszámokon lehet.
Hirdetés (tájékoztatás): tel.: 0771/721-897. Reklámosztály: Sandu Durdeu, tel.: 0359/467-221, 0722/231-567. Lapterjesztés: Becsky István, tel.: 0770/139-310. Elõfizetni a szerkesztõségben, a helyi postahivatalokban s a különbözõ lapterjesztõ cégeknél lehet. Elõfizetési díj egy hónapra: 15,50 lej. Postai katalógusszám: 14113. Meg nem rendelt kéziratokat, fotókat nem õrzünk meg és nem küldünk vissza. A lapban megjelenõ, (x) jelzéssel ellátott publikációk fizetett hirdetések, a tartalmukért a hirdetõ vállalja a felelõsséget.
NAPI AJÁNLÓ
2016. augusztus 3., szerda
KIÁLLÍTÁS z A nagyváradi vár I épületében: Civilek a Nagy háború emléke ápolásában. A várgalériában: A képíró Zórád. Molnár László József: Retrospektív – grafikák. A multifunkcionális teremben: Niculae Adel festménykiállítása. Az A épület konferenciatermében zenetörténeti tárlat. z A vártemplomban: Várad várának regéje Szent László királyról. z A vármúzeumban (A épület földszint) a Nufãrul Fotóklub tanfolyama végzõseinek fotótárlata (augusztus 15-ig). z A nagyváradi Árkádia Bábszínház halljában: Trifán László: Retró bábszínházi plakátok. z A Partiumi Keresztény Egyetem Galériájában (Nagyvárad, Mihai Viteazul út 4. szám) A papír ideje és idõtlensége – papírmûvészeti tárlat. A Partiumi Keresztény Egyetem aulájában: Fénykép- és képeslapkiállítás. z Az Euro Foto Art Galériában: A Marosvásárhelyi Marx József Fotóklub kiállítása. z A Darvas–La Roche-házban (Rimanóczy/Iosif Vulcan utca 11. szám): a Nagyváradi Egyetem építészmérnöki karán végzett hallgatók diplomamunkái. z A Tavirózsa Fotóklub stúdiótermében (a Fekete Sas-palota épületében) Morvay Szabó Edina fotókiállítása. z A Szigligeti Stúdió fehér termében (Moszkva utca 8. szám) Gavrucza Tibor Érmelléki rapszódia címû jubileumi akvarellkiállítása. z A Lorántffy Zsuzsanna Egyházi Központ múzeumtermében: Magyari Imre éremkiállítása. z A nagyváradi egyetemi könyvtár elõcsarnokában az egyetemi hallgatók design-kiállítása. z A Frame Vision Galériában (Ady Endre utca 46. szám) Zsoldi Tibor festményei. z A nagyváradi Körösvidéki Múzeumban: Képek párbeszéde. Képzõmûvészeti kiállítás. z A nagyváradi római katolikus székesegyházban egyházmûvészeti kiállítás. z Ovidpop Photo Art Gallery (nagyváradi Era Park): A békéscsabai Márvány Mûhely tagjainak tárlata. z A Iosif Vulcan Emlékmúzeumban Iosif Vulcan emlékkiállítás. z A Megyei Könyvtár földszinti kiállítótermében Mihai Eminescu mûvei a könyvtár gyûjteményébõl (hétfõtõl péntekig 8–19 óra között). Az elsõ emeleten: Tavaszi illatok. Gyermekrajzok. z Az Ady Endre Emlékmúzeumban Csinszka-kiállítás. z Az érmihályfalvi könyvtár galériájában a nagykárolyi Bikfalvi Zsolt Learning to Fly (Repülni tanulni) címû fotókiállítása. z A nagyszalontai Arany Palotában: Sárközy Pál festményei és Merczel Péter grafikái. z Az Aurel Lazãr emlékmúzeumban (Nagyvárad, Aurel Lazãr utca 13. szám) festménykiállítás Idõ, legendák és képzeletbeli helyek címmel. Az alkotók: Natalia Maria Silaghi, Alexandra Regina Kéry, Ruxandra Crãiþa Bãltãþescu.
IV. Érmelléki Kézmûvesés Hagyományõrzõ Napok A Bethlen Gábor Alap, az Érintõ Egyesület, valamint az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács támogatásával ezen a nyáron is sor kerül az Érmelléki Kézmûves és Hagyományõrzõ Napok megszer vezésére Érmihályfalván. Az augusztus 3–6. között Érmihályfalván sorra kerülõ értékmentõ foglalkozásokra ezúttal is várják a gyermekeket, ifjakat, felnõtteket egyaránt.
A négynapos kézmûves napok programja a következõképpen alakul: Augusztus 3. – korongozás, magyar írásos varrás, papírfonás; Augusztus 4. – mézeskalácssütés, nemezelés, lapító alapszínfestés; Augusztus 5. – üvegfestés, lapítófestés népi motívumokkal; Augusztus 6. – agyagedény festés és díszítés, szalmafonás.
A kézmûves napokon ugyanakkor népdaltanulás és -éneklés, citeramuzsika és egyéb hagyományõrzõ foglalkozások bemutatására is sor kerül. A foglalkozások szerdán, csütörtökön és pénteken 14–18, szombaton 10–14 óra között zajlanak. Az alkotások kiállítására, valamint az emléklapok kiosztására a rendezvény utolsó napján kerül sor. A helyszín idén is a Gödör rendezvényház és udvara.
SZÍNHÁZ Szigligeti Nyári Színházi Esték a várban
Augusztus 7-én, vasárnap 21 órától: Nejem a neten. Vígjáték. Augusztus 14-én, vasárnap 21 órától: Az elûzött álom. Lukács Sándor önálló estje. z
z Bad Moms – amerikai vígjáték (11.15, 14.35, 17.10, 19, 20.25, 22.15) z Central Intelligence – amerikai akcióvígjáték (13.10, 18.20) z Finding Dory 3D – szinkronizált amerikai családi animációs film (10.40) z Ghostbusters 3D – amerikai akció-vígjáték (11.40, 15.40, 21.40) z Ice Age: Collision Course 3D – szinkronizált amerikai családi animációs film (12.30, 14.15, 16) z Jason Bourne – amerikai akcióthriller (12.05, 14.25, 17.50, 20.10, 22.30) z Me Before You – amerikai filmdráma (10.50) z Mike and Dave Need Wedding Dates – amerikai komédia (12.50, 20.40) z Suicide Squad 3D – amerikai–kanadai akciófilm (18.50, 21.10, 22)
Bérletek és jegyek árusítása az RMDSZ Independenþei (Kossuth) utcai székházában, a Nagyváradi Magyar Diákszövetség Sas Palota 2-4. szám alatti székhelyén, illetve a Gekko klubban, a T. Vladimirescu utca 40. szám alatt. Jegyeket 16 és 20 lejes áron, míg az összes elõadásra érvényes bérletet 99 lejes áron vásárolhatnak az érdeklõdõk.
Duna TV 06.50 Hajnali gondolatok; 07.05 Halálbiztos diagnózis – ism.; 08.00 Híradó; 08.25 Nemzetiségi magazinok; 09.35
Paula és a vadállatok – német ismeretterjesztõ sor.; 10.05 A hegyi doktor – német sor.; 11.00 Balatoni Nyár – magazinmûsor; 13.02 Híradó; 13.45 Kult+; 13.55 Jamie vidéki konyhája; 14.25 Család-barát; 15.25 Halálbiztos diagnózis – amerikai krimisorozat; 16.15 Erdészház Falkenauban – NSZK–osztrák sorozat; 17.10 Charly, majom a családban – német sorozat; 18.00 Doc Martin – angol sorozat; 19.00 Híradó; 19.35 A hegyi doktor – német sor.; 20.30 Szerelemben, háborúban – török sorozat; 21.20 Skandináv lottó sorsolás; 21.30 Szabadság tér ’56; 22.25 A ménesgazda – magyar filmdráma; 00.10 Goya kísértetei; 02.00 Rimini, Rimini – Egy évvel késõbb – olasz vígjáték; 04.00 Életkerék – magazinmûsor; 04.25 Szellem a palackból… – magyar ismeretterjesztõ mûsor; 04.55 Duna anzix – magyar ismeretterjesztõ sorozat
06.55 Ma reggel; 07.00 Híradó, idõjárásjelentés; 09.50 Ma délelõtt; 13.01 Déli híradó; 13.50 Ma délután; 18.54 Ma este; 19.00 Híradó; 19.26 Idõjárás-jelentés; 20.05 Szemtõl szembe; 20.30 Híradó, idõjárás-jelentés; 22.35 Világhíradó; 22.56 Ma éjjel; 23.00 Híradó, idõjárásjelentés; 01.05 Záróhíradó; 01.15 Éjszakai program
MTV 2
z Now You See Me 2 – amerikai akciófilm (18.20) z Skiptrace – hongkongi–amerikai–kínai akció-vígjáték (15.10, 22.45) z Star Trek Beyond 3D – amerikai sci-fi akciófilm (13.15, 19.25) z The Conjuring 2 – amerikai horror (22.30) z The Legend of Tarzan 3D – amerikai kalandfilm (11.10, 15.25, 17.25) z The Secret Life of Pets 3D – szinkronizált amerikai családi animációs film (10.45, 13.50, 16.45) z The Shallows – amerikai filmdráma (12.50, 16.30)
Oradea Shopping City Cortina Cinema Digiplex
z Star Trek Beyond 3D – amerikai sci-fi akciófilm (15.40) z Ghostbusters 3D – amerikai akció-vígjáték (14.35, 20, 22.15) z The Legend of Tarzan 3D – amerikai kalandfilm (12.35)
z Ice Age 5: Collision Course 3D – szinkronizált amerikai családi animációs film (13.35, 12.35) z The Secret Life of Pets 3D – szinkronizált amerikai családi animációs film (17, 18) z Bad Moms – amerikai vígjáték (14.50, 19, 20.30, 21.20) z Francofonia – francia–német történelmi film (13, 13.15, 17.20) z The Purge: Election Year – amerikai–francia akcióhorror (16.55, 19.10, 21.15) z Me Before You – amerikai filmdráma (15.05) z Jason Bourne – amerikai akcióthriller (13.50, 18.05, 20.15, 22.40) z The Shallows – amerikai filmdráma (16.15, 22.35) z Central Intelligence – amerikai akcióvígjáték (13.15, 18) z Now You See Me 2 – amerikai akciófilm (15.30) z Suicide Squad 3D – amerikai–kanadai akciófilm (19, 21.30)
HOROSZKÓP KOS (március 21.–április 20.) Zsarnokoskodással aligha lehet önbõl szeretetet kicsikarni. Ezt értesse meg végre a kedvesével is. BIKA (április 21.–május 20.) Talán jobban jár, ha a mai napon hagyja magát bizonyos mértékig sodortatni az események által. IKREK (május 21.–június 21.) Valakirõl híreket hall ma, melyek megrendítõk lehetnek önnek. De tanulságosak is egyben. RÁK (június 22.–július 22.) Próbáljon meg jobban koncentrálni, és adjon magának több szünetet. Figyeljen a munkájára! OROSZLÁN (július 23.–augusztus 23.) Nem minden jótanácsot érdemes megfogadnia. Van, amit nem lehet teljesíteni. SZÛZ (augusztus 24.–szeptember 23.) Ha hamar lecsap egy adódó alkalomra, az most és a jövõben is haszonnal járhat önnek.
9.
MTV 1
MOZI Lotus Center Cinema Palace
reggeliújság
MÉRLEG (szeptember 24.–október 23.) Rengeteg a teendõje. Ha kimerült, ne habozzon végre segítséget kérni a családtagjaitól! SKORPIÓ (október 24.–november 21.) Ami másnak erény, az az ön számára hátrányt jelenthet. Néha a roszszért is hálás lehet. NYILAS (november 22.–december 21.) Hajlamos lehet ma túlbonyolítani a dolgokat. Az egyszerû megoldás sokszor kézenfekvõbb. BAK (december 22.–január 20.) Ha kevesebb elvárással szemléli a környezetét, társaságát, akkor több örömet is találhat bennük. VÍZÖNTÕ (január 21.–február 20.) A legjobban a mai napon egy erdõ mélyén érezheti magát. Ott találkozhat igazi énjével. HALAK (február 21.–március 20.) Ma összetûzésbe keveredhet a legjobb barátjával, akit most az igazság érdekli. Mondja el neki!
05.45 Pestbeszéd – magyar dokumentumsorozat; 06.10 A MacLean család – kanadai drámasorozat; 07.00 Rajzfilm-
sorozatok, animációs sorozatok, bábfilmsorozatok; 13.25 Kicsi a bors, de erõs – német sorozat; 13.50 Rajzfilmsorozatok, animációs sorozatok; 21.10 Egyszer volt, hol nem volt – amerikai kalandfilmsorozat; 22.00 Én vagyok itt – magazin; 23.40 Monty Python Repülõ Cirkusza – angol sorozat; 00.45 Az A38 Hajó színpadán; 01.45 Rex Rómában – olasz krimisorozat; 02.35 Én vagyok itt – magazin; 04.10 Monty Python Repülõ Cirkusza – ismétlés
RTL Klub 05.00 Fókusz – ismétlés; 05.35 Story Extra – ismétlés; 06.00 Barátok közt – ismétlés; 06.30 Top Shop; 06.55 Jó reggelt, skacok!; 08.35 RTL Klub-híradó – ismétlés; 09.05 Fókusz – ismétlés; 09.40 Story Extra – ismétlés; 10.20 Asztro-show; 13.00 Autogram – autósmagazin, ismétlés; 13.30 Na végre itt a
nyár! – magyar ifjúsági filmsorozat; 14.00 A pletykafészek – amerikai drámasorozat; 15.00 Tûzön-vízen – amerikai akciófilmsorozat; 16.05 Éjjel-nappal Budapest – ism.; 17.20 Isten áldjon, Esperanza! – argentin romantikus sorozat; 18.25 Story Extra – sztármagazin; 19.00 RTL Klub-híradó; 19.55 Fókusz; 20.35 Éjjel-nappal Budapest; 21.50 Barátok közt; 22.25 Szulejmán – török kalandfilmsorozat; 23.30 Glades – Tengerparti gyilkosságok – amerikai krimisorozat; 00.25 RTL Klub-híradó; 01.00 A rejtély – amerikai–kanadai thrillersorozat; 02.05 Fitt Mánia – életmódmagazin, ismétlés; 02.35 Speed Racer – Totál turbó – am.–ausztrál–német akciófilm
TV 2 05.45 Aktív – ismétlés; 06.05 Sportos – sportmûsor; 06.10 Hungerõ – magyar zenés mûsor; 07.05 Red Carpet – Sztárok testközelben; 07.20 Mokka; 10.20 Stahl konyhája – ismétlés; 10.30 Babapercek; 10.40 Teleshop; 11.45 Astro-Világ; 13.00 Tények Délben; 13.25 Aktív; 14.00 Csapdába csalva – német dokureality-sorozat; 14.35 Knight Rider – amerikai akciófilm-sorozat; 15.40 Walker, a texasi kopó – amerikai sorozat; 16.45 María – mexikói sorozat; 17.50 Megtört szívek – török drámasorozat; 19.00 Tények; 20.25 Édes Élet Holiday – magyar reality-sorozat; 21.40 Jóban Rosszban – sorozat; 22.25 A szajré – amerikai krimi; 01.05 Red Carpet – Sztárok testközelben; 01.15 Lángoló Chicago – amerikai akcisorozat; 02.25 Tények Este; 03.05 Aktív – ismétlés; 03.25 Sportos – sportmûsor; 03.30 Ezo.TV
SPORT
10. reggeliújság
2016. augusztus 3., szerda
Rekordrészvétel, de megannyi kérdõjel
Pénteken kezdõdik a kosárlabda EB Huszonhárom ország korosztályos válogatottja vesz részt a pénteken, Nagyváradon kezdõdõ U16-os kosárlabda Európabajnokságon. A román csapatnak váradi játékosa is lesz Orbán Nikolett (Mihai Eminescu Fõgimnázium SK) személyében. A mérkõzéseket az Antonio Alexe Sportcsarnokban és a Váradi Egyetemi Sportcsarnokban rendezik. A román válogatott július 21e óta tartózkodik Váradon, hogy a lehetõ legalaposabban elõkészítse részvételét a kontinenstornán. A D csoportba sorolt házigazdák ellenfele a macedón, a lengyel, a belga és a norvég nemzeti csapat lesz. A váradi Orbán Nikolett (fehérben)
Hétfõn este a Román Labdarúgó-szövetségnek végül sikerült elkészítenie a másodosztályú labdarúgóbajnokság programját. Az viszont, hogy mely résztvevõ pontosan hol lép pályára szombaton, egyelõre még nem véglegesült. Az RLSZ 21 csapat indulását hagyta jóvá, ám kétféle sorsolást készített el, mert a Pankotai ªoimii részvétele még nem volt teljesen biztos, ugyanis az Arad megyei gárdának nem volt pályája, miután a pankotai önkormányzat a továbbiakban már nem támogatja az együttest. Jó román szokás szerint a szövetségnek nem sikerült idõben tisztázni a résztvevõ csapatok helyzetét, így tegnap, lapzártánkig nem dõlt el, hogy 20 vagy 21 csapattal rajtol-e a másodosztály új idénye. Ez rekordnak számít nemcsak Romániában, hanem Európában is, hiszen egyetlen olyan országban sincs ilyen sok másodosztályú gárda, ahol az élvonal küzdelme 14, 16 vagy 18 csapattal folyik. Ráadásul a honi közlekedési viszonyok katasztrofálisak, így a csapatok többsége az idény felét útón-útfélen fogja majd eltölteni.
Lesz-e meccs? A Nagyváradi Luceafãrul FC számára két forgatókönyv van, az elsõ szerint szabadfordulóval kezdi meg szereplését a másodosztályban. Amennyi-
Román bíró vezeti az olimpia nyitómeccsét
A rajt elõtt alig több mint három nappal nagy a fejetlenség a román másodosztályban
ben a 21 helyett csak 20 csapat vág neki a küzdelemnek, akkor a váradiak a Brassói FC-t fogadják majd szombaton 11 órától Váradszentmártonban. A piros-kék gárda helyzete kedvezõnek mondható, vannak viszont olyan csapatok, amelyek mindkét forgatókönyv szerint idegenben kezdik meg a bajnokságot. S alig 72 órával a kezdés elõtt még nem tudják, hogy 250 avagy 550 km-t kell megtenniük a meccs helyszínéig.
A nem végleges program Az elsõ forduló programja, elsõ verzió (21 csapattal): Afumaþi-i SK–Pankotai ªoimii,
Olimpiai falu helyett luxushajó
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK– Brassói FC, Bukaresti Juventus–Mioveni-i SK, Szatmárnémeti Olimpia–Resicabányai Metalul, Cãlãraºi-i Dunãrea– Brãilai Dacia Unirea, Tatrangi Unirea–Suceavai Foresta, Aradi UTA–Râmnicu Vâlceai CSM, Temesvári ASU Poli–Târgoviºtei Chindia, Baloteºti-i SK–Berceni-i ACS, Clinceni-i Academica–Nagybányai FCM. A Váradi Luceafãrul szabadnapos. Második verzió (20 résztvevõvel): Váradi Luceafãrul–Brassói FC, Afumaþi–Mioveni, Sepsiszentgyörgy–Resicabánya, Juventus–Brãila, Szatmárnémeti–Suceava, Cãlãraºi–Râmnicu Vâlcea, Tatrang–Târgoviºte, Arad– Berceni, Temesvár–Nagybánya, Baloteºti – Clinceni.
A román Teodora Albon (képünkön) játékvezetõ kapta a Rio de Janieroban sorra kerülõ olimpiai játékok nõi focitornájának nyitómeccsét. Az eseményre ma, román idõ szerint 19 órától kerül sor a svéd és a dél-afrikai csapat között. A kolozsvári sípmester egyik segítõje honfitársa, Petruta Iugulescu lesz, a második asszisztens pedig a szlovák Maria Sukeniková lesz. A riõi férfi focitornának váradi szereplõje is lesz Octavian ªovre partjelzõ személyében.
Teodora Albon
Octavian ªovre
Silaghi követi Cheregit Vásárhelyen Változás történt a harmadosztályú focibajnokságra ké-
szülõ Fugyivásárhelyi SK-nál. Az eddigi szakvezetõt, Cãlin
Az amerikai kosarasok igényeit nem elégíti ki az olimpiai falu, ezért egy luxushajóban „vészelik át” a riói játékokat. Minden olimpikon együtt fog lakni a számukra felépített olimpiai faluban, Rióban, viszont az amerikai sztárok másik szállásra csekkoltak be, mert úgy érzik, nem biztosít elég kényelmet számukra az olimpiai szálláshely. Craig Miller, az amerikai csapat szóvivõje elmondta: „Nem akarunk az olimpiai faluban lakni, nem ez a legmegfelelõbb mód a felkészülésre”. Az NBA-sztárokkal teletûzdelt együttes számára kibérelték a Silver Cloud névre keresztelt luxushajót. Az amerikai szövetségnek mélyen a zsebébe kellett nyúlnia, a hajón ugyanis egy lakosztály egy hétre 10 ezer fontba, átszámolva mintegy 3,7 millió forintba kerül. Az óceánjárón természetesen minden megtalálható: fényûzõ éttermek, kaszinó, könyvtár, szépségszalon… Gheorghe Silaghi váltja Cãlin Cheregit a fugyivásárhelyi kispadon
Cheregit kinevezték a Román Labdarúgó-szövetség által Buzãuban létrehozott Ifjúsági Központ edzõjének, így elhagyja a vásárhelyi gárdát, Helyére Gheorghe Silaghi érkezik, aki az elmúlt években a Nagyváradi Bihar FC Gyermek- és Ifjúságnevelõ Központjában dolgozott, majd idén tavasztól a Nagyváradi VSKban folytatta munkáját az U10es korosztályú gárda edzõjeként. Az elmúlt évek során Silaghi a Bihar FC második számú csapatát is irányította, amely ugyancsak a harmadosztályban szerepelt 2008 és 2011 között.
BL-visszavágók Egyforma eredményrõl, ám felemás helyzetrõl folytatja szereplését a Bajnokok Ligája selejtezõjében a román bajnok Giurgui Astra és az ezüstérmes Bukaresti Steaua. Mindkét gárda 1–1-et játszott az elsõ mecs-
csen, de míg a fõvárosiak hazai pályán fogadják a Prágai Sparta együtesét (s már egy gól nélküli döntetlen is elég számukra a továbbjutáshoz, addig a Dunapartiaknak gyõzniük kell, vagy döntetlen esetén legalább két
gólt kell szerezniük a dán bajnok Koppenhágai FC otthonában, a Parken Stadionban). A Steaua találkozóját a Pro TV közvetíti ma 20.45 órától, az Astra meccsét a TVR 1 sugározza élõben.
HIRDETÉS
2016. augusztus 3., szerda
reggeliújság
Ház
INGATLAN KÍNÁL Egyszobás Eladó 4. emeleti, 33 nm-es garzonlakás 21.000 euróért, Decebal-Bãcescu övezet. Telefon: 0788/207-020. Eladó földszinti, javított garzonlakás, Grãdinarilor utca. Telefon: 0259/477774.
Kétszobás Eladó elsõ emeleti, kétszobás, 60 nm-es lakás utcára nézõ ablakkal, 32.000 euróért, a Holdas templom környékén. Telefon: 0788/207-020. Eladó kétszobás, 70 nm-es lakás utcára nézõ ablakokkal a nagyváradi vár környékén, 33.000 euróért. Telefon: 0788/207-020. Eladó kétszobás, 3. emeleti, PB típusú, 45 nm-es blokklakás 35.000 euróért, ªtefan cel Mare-Penny. Telefon: 0788/ 207-020. Eladó kétszobás, elsõ emeleti, AN típusú, 62,19 nm-es blokklakás a rogériuszi piacnál, 37.000 euróért. Telefon: 0788/ 207-020.
Háromszobás Eladó háromszobás, 4. emeleti, 61,37 nm-es blokklakás 41.500 euróért, Cantemir-Electrica. Telefon: 0788/207-020. Eladó háromszobás, elsõ emeleti, PC típusú, 63,58 nm-es blokklakás a Velence negyedi piacnál, 42.000 euróért. Telefon: 0788/207-020. Eladó háromszobás, elsõ emeleti, PB típusú, 65 nm-es blokklakás 55.000 euróért. Telefon: 0788/207-020. Eladó háromszobás, 2 fürdõszobás, 2 balkonos blokklakás, Alcatel, PC. Telefon: 0259/437-571.
Elcserélem kisebbre (46-48 nm-re) vagy eladom kétszobás, 73 nm-es, komfortos, központi, utcafronti magánlakásomat. Érdeklõdni a 0749/453-131-es telefonszámon.
Telek Eladó 90 nm-es ház pirosban 116 nm-es telekkel, nagy utcafronttal, 53.000 euróért, Iuliu Maniu övezet. Telefon: 0788/207-020. Eladó 122 nm-es ház pirosban 363 nmes telekkel, 58.000 euróért, Calea Clujului-Plastor. Telefon: 0788/207-020. Eladó Szentjánoson 125 nm-es, 2012ben befejezett ház, 239 nm-es telekkel, 59.500 euróért. Telefon: 0788/207-020. Eladó 490 nm-es (17,5 m utcafront) házhely Nagyvárad és Szentandrás között, köves út, villany, 9500 euróért. Telefon: 0788/201-020. Eladó 600 nm-es (16 m utcafront) házhely Biharpüspökiben, köves út, villany, 12.000 euróért. Telefon: 0788/207-020.
ALBÉRLET KÍNÁL Kiadó bútorozott, teljesen felszerelt garzon a Rogériusz negyedben, a ªtefan cel Mare sugárúton. Telefon: 0741/103553. Kiadó háromszobás, 1. emeleti, AN típusú, bútorozott blokklakás a rogériuszi piac környékén, 180 euróért. Telefon: 0788/207-020. Kiadó kétszobás, 3. emeleti, PB típusú, bútorozott blokklakás 200 euróért a ªtefan cel Mare-Penny környékén. Telefon: 0788/207-020.
Lapkihordókat, kézbesítõket keresünk
Legsürgõsebben Nagyváradon, Biharon, Borson, Értarcsán és Biharszentjánoson Az Euro Media kiadóház terjesztési osztályán, a nagyváradi Kapucinus (ma Traian Moºoiu) utca 10. szám alatt személyesen várják azoknak a jelentkezését, akik folyamatos kereseti lehetõségként lapkihordást vállalnak, pár órás munkát heti öt alkalommal. Legsürgõsebben Nagyváradról, Borsról, Értarcsáról és Biharszentjánosról várunk jelentkezõket. Becsky Istvánt keressék a megadott címen, érdeklõdni a 0770/139-310-es telefonszámon lehet.
Hirdetésfelvétel vidéken A díjköteles apróhirdetéseket három vidéki településen is feladhatják olvasóink: Nagyszalontán I. I. Szabó L. Mária cégnél (a Republicii utca 27–29. szám alatt, a CEC Bank kirendeltsége mellett, itt megrendelhetik üzleti jellegû reklámjaikat is a Reggeli Újság olvasói), valamint Bihardiószegen Újváry Tamás (tel.: 0748/159-821), Szalacson Lécz András áll a rendelkezésükre. Kiadó háromszobás, bútorozott blokklakás új tömbházban a Luceafãrul negyedben, 400 euró+tva. Telefon: 0788/207020. Kiadó háromszobás, bútorozott, luxus kivitelû lakrész a központban, a Körösparton, 550 euróért. Telefon: 0788/207020. Kiadó ötszobás, bútorozott tetõtéri (penthouse) blokklakás új blokkban a Luceafãrul negyedben, 1200 euró+tva. Telefon: 0788/207-020.
JÁRMÛ
FIZESSEN ELÕ
MOST!*
reggeliújság 1 hónapra – 15,50 lej 3 hónapra – 42 lej 6 hónapra – 81 lej 12 hónapra –155 lej
KÍNÁL Sürgõsen eladó olcsón, jó állapotban lévõ, keveset használt, garázsban tartott 1310-es Dacia Break személygépkocsi, 1310-es Daciához való mindenfajta alkatrész. Telefon: 0359/179-348 (14 órától).
LAKÁSFELSZERELÉS KÍNÁL Bútorok Eladó vitrines szekrény nippekkel együtt. Telefon: 0359/179-348 (14 órától).
Háztartási cikkek Eladó 10 és 20 literes zsírosbödön, 40 literes lábas fedõvel, 20 literes fazék fedõvel, nagyon jó állapotban. Telefon: 0359/198-890. Eladó olcsón késkészlet, 6 személyes étkészlet, új konyhai bárd és klopfoló. Telefon: 0359/179-348, érdeklõdni 14 óra után.
KERES Háztartási cikkek
11.
Eladók kapák, lapátok, ásó, vasvilla, kisebb-nagyobb balták, kalapácsok, többfajta reszelõ. Telefon: 0359/179-348 (14 órától). Eladó vaskályha hamutartóval és 10 méter csõvel, könyökcsövekkel, olcsón. Tel.: 0359/179-348 (14 órától). Eladók olcsón kiskapák, csákányok, barkács- és különbözõ szerszámok, 2 méteres vasasztal U70-es vinklibõl (mûhelybe való), kombinált fogók 8-10 lejért. Tel.: 0359/179-348 (14 órától). Eladó féktárcsa, felnik, új ventilátorszíj, 5 db hengerfejpakolás, vadonatúj benzinpumpa és 4 db kerék 1310-es Daciához. Tel.: 0359/179-348, 14 óra után. Eladók olcsón 56-58-as férfikalapok, többféle színben. Tel.: 0359/179-348 (14 órától). Eladó 2,5×4 méteres jutaszõnyeg olcsón. Tel.: 0359/179-348, 14 óra után. Eladó vasfûrész, csillagkulcsok, villáskulcsok olcsón. Tel.: 0359/179-348 (14 órától). Eladó 10 és 5 méteres, orosz, automata, új mérõszalag. Tel.: 0359/179-348 (14 órától).
KERES Festményeket vásárolok nagyváradi (Tibor, Barát, Macalik, Mund, Jakobovits, Bartovics stb.), nagybányai, kolozsvári festõk alkotásait. Telefon: 0743/758-164.
SZOLGÁLTATÁS KERES Keresek egy megbízható, komoly hölgyet (lehet nyugdíjas is), aki kétszer egy héten bevásárol, segít a háztartásban (gondviselést is vállal). Telefon: 0359/179-348, érdeklõdni 14 óra után.
MUNKAHELY KÍNÁL
Vennék gyümölcscentrifugát. Telefon: 0359/179-348 (17 órától).
Kereskedelmi társaság építkezésben jártas munkásokat alkalmaz. Telefon: 0733/982-493.
Veszek konyhamérleget. Tel.: 0359/179348 (17 órától).
Komoly takarítónõt keresek. Tel.: 0880170.
EGYÉB KÍNÁL Eladó nagyon olcsón: 10 méter, 4 eres, szigetelt villanykábel, építkezéshez való ajtók, deszkák, gerendák, anyagok, fûtõtestek. Tel.: 0359/179-348 (14 órától). Eladó olcsón homok, kavics. Tel.: 0744/751-418. Eladó bálás széna. Tel.: 0259/352-576.
TÁRSKERESÕ 61 éves férfi keres hosszú távra egy komoly barátnõt. Tel.: 0757/801-582. Férfi 48 éves duci hölgyet keres házasság céljából. Tel.: 0755/847-643. Kedves hölgyek! Szeretnék egy hoszszabb kapcsolatot 60–70 éves korig. Tel.: 0770/315-092. 35 éves fiatalember megismerkedne független lánnyal tartós kapcsolat céljából. Tel.: 0727/071-981.
A reggeliújság AJÁNLATA
Egy hirdetést fizet, négyet kap, mindössze 7 lejért! Töltse ki az alábbi szelvényt, és ha a hirdetését (eladás, vétel, bérlés, alkalmazás, szolgáltatások, társkeresõ) tíz szó erejéig rendkívül kedvezményesen megjelentetheti a reggeli újságban! Vágja ki és hozza el vagy küldje be az olvashatóan kitöltött szelvényt szerkesztõségünkbe, ahol 7 lejért egy helyett négy megjelenést biztosítunk az ön által kiválasztott napokon!
Teljes név: Lakcím: Telefonszám:
Aláírás:
A hirdetés szövege (maximum 10 szó):
Elõfizetni a következõ módon és helyeken lehet: z a szerkesztõségben, a Kapucinus (ma Traian Moºoiu) utca 10. szám alatt; z a helyi lapterjesztõknél; z a postai kézbesítõknél, hivatalokban (katalógusszám 14113). Bõvebb információk a 0771/721-891-es telefonszámon kérhetõk. * A postai elõfizetések díjszabását utólag közöljük
A megjelenések napja: * Amennyiben hirdetése meghaladja a tíz szót, megfelelõ számú szelvényt is felhasználhat. * A gyászjelentésekre, megemlékezésekre, köszönetnyilvánításokra és a köszöntõkre nem vonatkozik az akció. * Kérjük, a szelvényt olvashatóan, lehetõleg NAGYBETÛKKEL töltse ki! * Ez a szelvény csak augusztusban érvényes.
A hirdetés tartalmáért a hirdetõ vállalja a felelõsséget.
KOKTÉL
12. reggeliújság
Az egyik leghírhedtebb szeretõrõl nyílik kiállítás õsszel Londonban Nelson admirális szeretõjének nem mindennapi életútját eddig nem látott tárgyak segítségével mutatják majd be a greenwichi tengerészeti múzeum Emma Hamilton: Seduction and Celebrity (Emma Hamilton, csábítás és hírnév) címû tárlatán. A november 3-án nyíló kiállításon több mint kétszáz tárgy segítségével ismerhetik meg a látogatók Lady Hamilton életét, amely egy cheshire-i kovács otthonában kezdõdött. Nemesemberekkel folytatott viszonyt, törvényen kívül született gyermeke, majd hozzáment egy nagykövethez. A Horatio Nelsonnal ápolt kapcsolata biztosította helyét a történelemkönyvekben, ugyanakkor bukását is az okozta. Fényûzõ életét próbálta Nelson oltalma nélkül fenntartani, de ez anyagi romlásba, majd az adósok börtönébe taszította, és végül egyetlen fillér nélkül halt meg Calais-ban, messze hitelezõitõl. Lady Hamilton eredeti neve Amy Lyon volt, 12 évesen azonban Emma Hartra változtatta és Londonba költözött. Négy évvel késõbb teherbe esett egy arisztokratától, aki nem volt hajlandó gondoskodni róla, ezért a nõ vidékre küldte a gyermeket. Emma Hartot nem sokkal késõbb „új védelmezõje“, Charles Greville bemutatta George Romney portréfestõnek, akinek a mú-
zsája, a brit történelemnek pedig az egyik legtöbbször megörökített asszonya lett. Greville azonban gazdag feleséget akart magának, Emma Hartot ezért elküldte nagybátyja, William Hamilton nápolyi brit követhez. Házasságot kötöttek, és Lady Hamilton belevetette magát a nápolyi udvari életbe. Mária Karolina nápoly-szicíliai királyné bizalmasa lett, és a kiállításon szereplõ levelek tanúsága szerint „jelentõs politikai befolyással“ bírt. Nápolyban, az 1798-as nílusi csata után találkozott Nelsonnal. Mindketten házasok voltak, kapcsolatukat sohasem ismerték el nyilvánosan. Lányuk, Horatia titokban született, és a kor társadalmi szokásai szerint Lady Hamilton nem vállalhatta, hogy õ a gyermek anyja. Mivel Nelson hosszú idõt töltött a tengeren, sokat leveleztek, így az utókor is megismerhette történetüket. Az admirális 1805-ben bekövetkezett halála után Lady Hamilton adósságokat halmozott fel, végül 1815-ben halt meg. A kiállítás kurátora szerint Emma Hamiltonban sokszor csak a szeretõt látják, aki elcsábította a legnagyobb brit admirálist, ez azonban csak egy olyan általánosítás, amely elhomályosított egy ambícióról és kreativitásról szóló életet, egy olyan nõét, aki már azelõtt ismert volt Nagy-Britanniában és Franciaországban, hogy megismerte Nelsont.
A NAP KÉPE
A nagyváradi gyermekváros minden hétfõn zárva van, állítólag ekkor végzik a takarítást és a karbantartást. A park tisztaságára most nem térnénk ki, de hogy az egyik ivókút hetek óta csontszáraz ebben a hõségben, az azért felháborító! Kép és szöveg: Csikos Rolland
2016. augusztus 3., szerda
Szomjan haltak az utolsó mamutok Az utolsó mamutok azért haltak ki, mert nem jutottak elegendõ iható vízhez – állapította meg egy új tanulmány. A mamutok többsége 10 500 évvel ezelõtt tûnt el Földünkrõl. Akadt azonban egy kisebb csoport, amely jóval tovább bírta, és csak 5600 évvel ezelõtt tûnt el az élet színpadáról. Az említett populáció a Bering-tenger egyik szigetén, a Szent Pál-szigeten húzta meg magát. Természetesen ezek az õsállatok sem kerülhették el sorsukat, kihalásukat azonban más okok idézték elõ, mint a nagy összefüggõ szárazföldeken élt fajtársaikét, írja a PNAS szakfolyóiratra hivatkozva a BBC hírportál. Ahogy a jégkorszak vége közeledett, a Föld éghajlata egyre inkább melegedett. Ennek hatására a tengerek vízszintje megemelkedett, így csökkent a mamutok otthonául szolgáló sziget területe. Ez azt is jelenti, hogy számos tó eltûnt a szigetrõl, vagy az édesvíz sós vízzel keveredett, amitõl ihatatlanná vált. A tavak száma tehát csökkent, a területük kisebb lett, a megmaradó édesvízkészleteken pedig egyre több állat volt kénytelen osztozni. Ez azonban egy másik problémát is elõidézett, nevezetesen azt, hogy a kis területen összezsúfolódó mamutok kitaposták a növényzetet. Mivel így semmi nem kötötte meg a talajt, a föld bemosódott a vízbe, ezzel is csökkentve a rendelkezésre álló édesvíz mennyiségét. „A mamutok tehát saját pusztulásukhoz járultak hozzá” – mondta Russell Graham professzor, a Pennsylvaniai Állami Egyetem munkatársa. Hozzátette: ha nem hullik elegendõ esõ és hó, ami táplálná a tavakat, ezek az állatok gyorsan elpusztulnak. „Tudjuk, hogy a mai elefántoknak napi 70–200 liter vízre van szükségük. Gyanítjuk, hogy ez a mamutoknál is így volt, emiatt a tavak rövid ideig tartó kiszáradása már végzetesnek bizonyulhatott a számukra” – magyarázta Graham professzor. A kutató elmondta, hogy napjaink klímaváltozása hasonló hatással lehet a kisebb szigetek élõvilágára, az édesvízkészletek kimerülése mind az állatokat, mind az embereket egyaránt fenyegeti. Love Dalen, a Svéd Természettudományi Múzeum szakembere szerint a most megjelent tanulmány jól mutatja, hogy a kisebb populációk mennyire érzékenyek a környezeti változásokra. A legutolsó mamut a Jeges-tenger egyik szigetén, a Vrangel-szigeten élt, és jelenlegi ismereteink szerint 4000 évvel ezelõtt pusztult el.
JÓ ÉTVÁGYAT! Pikáns sárgadinnyekockák Nincs is üdítõbb élvezet ebben a rekkenõ hõségben, mint egy jól behûtött sárgadinnye. Ám hogy télen se hiányozzék az íze, most pikáns fûszerezéssel elraktározhatjuk télire. Húsok mellé kiváló! Hozzávalók: 2 nagy (darabonként 2,5 kg-os) sárgadinnye, 1 liter víz, 1,5 deci ecetesszencia, 1 kg cukor, 2 fahéj, 20 deka gyömbérgyökér, 6 darab szegfûszeg. Elkészítés: A dinnyéket negyedekbe vágjuk, a magját kiszedjük, meghámozzuk és kockákra vágjuk. Az ecetesszenciát, a vizet, a cukrot, a fahéjat, a gyömbért és a szegfûszeget felfõzzük. Forrón ráöntjük a dinnyekockákra és lefedve három napig állni hagyjuk. Utána leöntjük róla a levet, kivesszük a szegfûszeget és a gyömbért. A dinnyedarabokat kis üvegekbe tesszük. Minden üvegbe teszünk egy kis darab fahéjat. A levet újra fõzzük 10 percig és mikor már kihûlt, a dinnyedarabokra öntjük, és az üvegeket lezárjuk. Hûvös helyen tárolva 2-3 hónapig is eláll. Jól illik a grillezett húsok mellé.