Bujtor Anna, Bujtor István, Dalia László, Gajdó Tamás, Szegő András, Váczy András, Vig György
Bujtor
DUNA INTERNATIONAL KÖNYVKIADÓ
A könyv megjelenését támogatta: Symbol Budapest
© Bujtor István, Bujtor Anna, Dalia László, Gajdó Tamás, Szegő András, Váczy András, Vig György
Szerkesztette: Bartha Elektra
Fotók:
Bujtor Judit magánygyűjteménye, Magyar Filmtörténeti Fotógyűjtemény, MTI, Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet, Gáspár Gábor, Ványi Ákos Címlapfotó: Ványi Ákos
Elnézést kérünk azoktól a fotósoktól, akiket nem sikerült felkutatnunk, bár mindent megtettünk ennek érdekében. Kérjük jelentkezésüket a kiadónál.
A kötetben változatlan formában adjuk közre
Bujtor István: Ezt megcsíptük Oszi.!? című, 1992-ben megjelent könyvét
Minden jog fenntartva! Tilos a kiadó engedélye nélkül a könyvből részletek közlése vagy bármilyen módon
történő másolása, terjesztése, beleértve a fénymásolást és az elektronikus adathordozó eszközöket is.
Kiadja: a DUNA International Könyvkiadó Kft. 1106 Budapest, Keresztúri út 8/A Tel.: 264 4555, fax: 264 4551
e-mail:
[email protected]
Felelős kiadó: a kft. ügyvezetője Kiadóvezető: Baráz Miklós Főszerkesztő: Sipos Attila Borítóterv: Baráz Klára
Műszaki vezető: Marton Éva
Beltipográfia és nyomdai előkészítés: Cz. Tóth János
Készült a debreceni Kinizsi Nyomdában Felelős vezető: Bördős János
A digitális kiadás gondozója:
Digitalbooks.hu )Kft.
http://www.digitalbooks.hu
A digitális kiadás készítői mindent elkövettek, hogy a mű minden e-könyv-olvasó eszközön, illetve
szoftverben hibamentesen jelenjen meg. A törekvésünk ellenére előforduló problémákkal kapcsolatban kérjük, keresse meg kiadónkat, és megpróbáljuk orvosolni a problémát!
EPUB ISBN 978-963-354-067-1 PRC ISBN 978-963-354-068-8
ELŐSZÓ HELYETT
EGYSZER VOLT…
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Csupi nevű kislány. Egy indiánsas és egy tücsökhattyú viharos
szerelméből született a tengeren. Az indiánsasok a levegőben élnek, és iszonyú erővel csapódnak az életbe, a gyönyörű tücsökhattyúk a parton zenélnek napestig. Nem éltek együtt, de Csupit megajándékozták két
világ ismeretével. A tücsökhattyú édesanyja hegedülni, tornázni, tollasozni, dolgozni és latinra tanította.
Kitartást és alázatot követelt tőle. Az indiánsas édesapja forgatásokra, szinkronstúdióba, teniszezni és vitorlázni vitte. Hétvégi gondtalanságot és féktelenséget ígért. A két világ nem találkozott. Így volt
kiszámítható. Így volt biztonságos. Csupi több időt töltött a tücsökhattyú világában, de rejtélyes vonzódást érzett az indiánsas szabadsága és ereje iránt. Az indiánsas tele volt büszkeséggel, és rejtett imádattal
szemlélte cseperedő gyermekét. Telve volt sértődéssel, nevetéssel, hihetetlen erővel, hibával és csodával.
Végletes volt, kiszámíthatatlan, ámulatba ejtő, erőteljes, vonzó és veszélyes. Maga volt az élet. Csupi minél inkább indiánsas lett, az apja annál nagyobb aggodalommal és szorongással nézte. Felismerte gyermeke
rettenetes erejét, de minél több vonást fedezett fel benne magából, annál nagyobb félelem töltötte el. Óvni akarta őt a tengertől, a széltől, a gyorsaságtól. Pedig tudta, ez lehetetlen. Így hát egyre jobban
gyönyörködött, és egyre többet aggódott. Meglepték ezek az érzések, de a világ minden kincséért sem
cserélt volna senkivel. Törékeny boldogsággal teltek az évek. Az indiánsas öregedett. Iszonyú erőfeszítéssel tartotta az iramot a fiatal sasokkal, és félelemmel gondolt arra, hogy lassan-lassan veszít féktelen
sebességéből. Egy nap lehanyatlott a tengerbe. A zöld baglyok titkos odújába került eszméletlen állapotban. A baglyok körbevették mérlegeikkel, és elkezdődött a kegyetlen alku. Ahhoz, hogy megdobbantsák a szívét,
le kellett törni az egyik szárnyát. Aztán pótolták a szárnyát, de gyengítették erejét. Csupi minden nap ült
indiánsas apja mellett, nézte az önfeláldozó baglyok munkáját, és mesélni kezdett. Mesélt a régi életről,
mesélt a sebességről, a szélről, a tengerről, a szabadságról, az illatokról, a ragaszkodásról és az erőről.
Kétségbeesetten kapaszkodott apja törött szárnyába. Megígérte, hogy ezután még gyorsabb indiánsas lesz, hogy neki is születnek majd indiánsas gyermekei, hogy szükség lesz indiánsas nagyapára, aki a
bölcsességet hordozza, és terelgeti a szertelen apró sasfiókákat. De ezeket már magának mondta. Az
indiánsasok ugyanis nem alkusznak. Erőből buknak alá a tengerbe. Örökre. Csupi azóta erősebb indiánsas, lelkében egy sohasem múló fájdalommal és ragaszkodással.
Utóirat: mindig arra biztattál, hogy írjak mesét a gyerekeknek. Ez az első mesém. Neked.
SZÍNHÁZ
BUJTOR ISTVÁN SZÍNHÁZA
Karrier – Győri Kisfaludy Színház, 1967. március 15.
A színházi világ szereti a szabálytalan pályakezdést. A színész felfedezése, megkedveltetése a nézőkkel hálás rendezői, színházigazgatói feladat. Az ismeretlenségből felbukkanó, más pályáról érkezett művészek
megjelenését az 1960-as évekre elfelejtette a közönség, hiszen Magyarországon színművészeti főiskolán készítették fel a tehetséges fiatalokat erre a hivatásra. Annál nagyobb feltűnést keltett 1966-ban Bujtor
István színrelépése. Berobbanásról nehéz beszélni, hiszen ekkoriban már nem illett bombasztikus eszközöket bevetni ahhoz, hogy egy-egy művészt megszeressen a közönség.
Az Esti Hírlap című lapban, mely a legközelebb állt ekkoriban a bulvárhoz, elsősorban azt emelték ki, hogy
Bujtor István pályamódosítás nyomán kezdi színpadi karrierjét. Az Achilles, a közgazdász című cikkből kiderült, hogy a Közgazdaságtudományi Egyetemen államvizsgára készülő fiatalember a Körszínház
Shakespeare Troilus és Cressida előadásán Achilles szerepét játssza: „Örülök ennek a megbízatásnak, de félek is a színpadtól. Teljesen ismeretlen világ, minden mozdulatnak más az értéke, mindent elölről kell megtanulnom. A színház keményebb munkát jelent, mint a film” – nyilatkozta.{1}
A Shakespeare-darab bemutató előadásán, 1966. július 9-én, melyet Kazimir Károly rendezett, az első
szereposztásban Inke László játszotta – ahogyan Bujtor jellemezte – a „modern, majdnem ma élt görög
hőst”, ezért a kritikák elsősorban az ő alakítását dicsérték. Néhány publicistának azonban – akik a második előadást is látták – feltűnt a számos filmből és tévéjátékból ismert színész. A Népszabadságban Molnár Gál
Péter ezt írta: „egy fanyar hős Achillest mintázott a színpadi színészként kitűnően bemutatkozó Bujtor
István”.{2} A többiek általában csak megemlítették, esetleg az „igen kitűnő volt” vagy a „nagyon tetszett”
szókapcsolat után írták le a nevét. A Pest Megyei Hírlapban viszont – Domján Edit, Szabó Gyula, Spányik Éva,
Inke László és Szirtes Ádám mellett „fővárosi kedvencként” határozták meg.{3}
Bujtor Istvánt a körszínházi bemutatkozás után 1967. január 1-jétől Várady György igazgató leszerződtette a
győri társulatba, ahol Kaufmann–Steinbeck Egerek és emberek című darabjában Lennie szerepét kapta. Műsorváltozás miatt végül Osztrovszkij Karrier című művének főszerepében mutatkozott be a győri közönségnek. (A szerepet végül Székesfehérváron játszotta el tizenhat évvel később…) A Kisalföld
Filmszínész színpadon című írásában már szó sem esett a közgazdász-diplomáról és a sikeres államvizsgáról.
A magyar filmek mellett nyugatnémet produkciók és a Szovjetunióban felvett Utazás című film férfi
főszerepeit említette a pályakezdő színész. A kézenfekvő kérdésről, a film és a színház közötti eltérésről pedig így vélekedett: „Sok és lényeges a különbség. Egészen más a játéktechnika. A filmen minél természetesebb vagyok, annál jobb. Színpadon ez kevés; sokkal erőteljesebbnek, direktebbnek, konkrétabbnak kell lenni. […] Filmezéskor más-más napokon vesszük fel a jeleneteket. Mire
’bemelegednénk’ egy szituációba, már más maszkban, más lelkiállapotban kell jelen lennünk egy újabb
hangulatú epizódban. Viszont lehetőség van javítani, változtatni. Ha kell, többször is felvesszük a jelenetet, s
