BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI RENDJÉNEK 6. SZÁMÚ MELLÉKLETE
A BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA KITÜNTETÉSEK ÉS DÍSZOKLEVELEK ALAPÍTÁSÁNAK ÉS ADOMÁNYOZÁSÁNAK RENDJÉRŐL SZÓLÓ SZABÁLYZATA
BUDAPEST 2008 (2013. MÁRCIUS 1. NAPJÁTÓL HATÁLYOS VÁLTOZAT)
A Budapesti Gazdasági Főiskola (továbbiakban: Főiskola) Szenátusa által alapított kitüntetések adományozására, továbbá a Magyarország címerének és zászlajának használatáról, valamint állami kitüntetéseiről szóló 2011. évi CCII. törvény (továbbiakban: kitüntetési törvény), valamint az emberi erőforrások minisztere által adományozható elismerésekről szóló 49/2012. (XII. 15.) EMMI rendelet (továbbiakban: EMMI rendelet) és más miniszteri, illetve önkormányzati rendeletben meghatározott kitüntetésekre, szakmai díjakra való felterjesztés rendjének meghatározása érdekében a nemzeti felsőoktatásról szóló 2012. évi CCIV. törvény és a Budapesti Gazdasági Főiskola Szervezeti és működési rend alapján Szenátus az alábbi szabályzatot alkotja.1 I. FEJEZET Általános rendelkezések A szabályzat hatálya 1. § (1) Jelen szabályzat személyi hatálya kiterjed a Főiskolával: a) közalkalmazotti jogviszonyban, munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban álló személyekre, b) a Főiskolával jogviszonyban nem álló személyekre a szabályzatban meghatározott feltételek fennállta esetén, c) hallgatói jogviszonyban álló személyekre. (2) A szabályzat tárgyi hatálya kiterjed a)2 valamennyi állami, az EMMI rendeletben, továbbá más miniszteri és önkormányzati rendeletekben meghatározott kitüntetésekre, amelyek esetében a Főiskolának felterjesztési joga van, b) a Főiskola által alapított kitüntetések, továbbá a díszoklevelek adományázására vonatkozó eljárási rendre. II. FEJEZET A kitüntetések adományozásának általános feltételei 2. § (1) A szabályzat hatálya alá tartozó személy állami, önkormányzati és a Főiskola által alapított kitüntetésben részesíthető, amennyiben a Főiskola hírnevének öregbítése érdekében oktatási, kutatási és más területen kivételesen magas színvonalú, példaértékű munkát végez. (2)3 Ha a közalkalmazott állami kitüntetésben részesült a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény felsőoktatásban való végrehajtásáról és a felsőoktatási intézményekben történő foglalkoztatás egyes kérdéseiről szóló 53/2006. (III. 14.) Kormányrendelet mellékletében meghatározott munkakörökben a közalkalmazott fizetési fokozatok közötti várakozás idejét a kitüntetés évében egy évvel csökkenteni kell.
A szabályzatot a Szenátus 2008. június 27-i ülésén fogadta el. Hatályos: 2008. június 27. napjától. A módosítást a Szenátus 2013. március 1-jén a 2012/2013. tanévi (III. 1.) 94. számú határozatával fogadta el. Hatályos: 2013. március 1. napjától. 3 A módosítást a Szenátus 2013. március 1-jén a 2012/2013. tanévi (III. 1.) 94. számú határozatával fogadta el. Hatályos: 2013. március 1. napjától. 1 2
A kitüntetések adományozására vonatkozó eljárási szabályok Eljáró szervek, a kitüntetésekre vonatkozó javaslatok felterjesztése 3. § (1) Az 1. § (2) bekezdés a) pontjában meghatározott kitüntetésekre javaslatot a rektor, illetve a rektor felhívása alapján a 3. § (2) bekezdés b-e) pontjában meghatározott személy tehet. A beérkezett javaslatok felterjesztéséről a Rektori Tanács véleményének kikérését követően a rektor dönt. (2) Főiskolai kitüntetésekre javaslatot tehet: a) rektor, b) rektorhelyettesek, c) gazdasági és műszaki főigazgató, d) főtitkár, e) dékán. (3) A Főiskola által adományozható kitüntetésekre vonatkozó felterjesztéseket az adományozását megelőző 2 hónappal kell benyújtani a Rektori Hivatalba. 4. § (1) A kitüntetésekre vonatkozó javaslatot – a Főiskola rektorának címezve – a 1. számú mellékletben található formanyomtatványon kell egy példányban benyújtani. Amennyiben a javaslattevő ugyanazon kitüntetésre több személyt javasol, úgy az előterjesztésnek egyértelmű rangsort kell tartalmaznia. (2) A 19. §-ban meghatározott díjra vonatkozó felterjesztéshez csatolni kell a Főiskolai Hallgatói Önkormányzat véleményét is. 5. §4 (1) A szabályzatban meghatározott kitüntetésekre vonatkozó javaslatok összegyűjtése, döntéshozatalra való előkészítése a Rektori Hivatal vezetőjének feladata. (2) A kitüntetett személyekről és az oklevelekről a Rektori Hivatal vezetője nyilvántartást vezet. A Rektori Hivatal vezetője a nyilvántartásban bekövetkezett változásról a Bér- és Munkaügyi Osztályt rendszeresen tájékoztatja. (3) Amennyiben valamely személy az 1. § (2) bekezdés a) pontjában meghatározott kitüntetésben részesült, és azt nem a Főiskola kezdeményezte, köteles azt a Rektori Hivatal vezetőjének bejelenteni nyilvántartásba vétel végett. Főiskolai kitüntetés visszavonása 6. § (1) A főiskolai kitüntetés attól a személytől, aki arra méltatlanná, érdemtelenné vált, visszavonható. Visszavonásra azok a személyek tehetnek javaslatot, akik a javaslatot tették. A javaslatot indokolni kell. (2) A kitüntetés visszavonásáról – az adományozás rendjének megfelelően – a rektor vagy a Szenátus dönt.
4
A módosítást a Szenátus 2013. március 1-jén a 2012/2013. tanévi (III. 1.) 94. számú határozatával fogadta el. Hatályos: 2013. március 1. napjától. 3
III. FEJEZET Az állam, a miniszter által adományozható kitüntetésekre vonatkozó általános szabályok 7. § (1) Az állam, a miniszterek és az önkormányzat által adományozható kitüntetések felsorolását a vonatkozó jogszabályok, illetve rendeletek tartalmazzák. (2)5 Az (1) bekezdésben meghatározott kitüntetések elnevezését és felterjesztésének, adományozásának rendjét és időpontját e szabályzat 2. számú melléklete, míg a kezdeményezés adattartalmát a 3. számú melléklet tartalmazza. (3)6 Annak, akit bűncselekmény elkövetése miatt jogerősen elítéltek – függetlenül attól, hogy az elítéléshez fűződő jogkövetkezmények alól mentesült-e –, csak kivételes méltánylást érdemlő esetben lehet állami kitüntetést adományozni. (4)7 Nem részesíthető az EMMI rendeletben meghatározott miniszteri elismerésben az a személy, aki a) ellen fegyelmi vagy büntető eljárás van folyamatban, b) jogerős fegyelmi büntetés vagy büntetőítélet hatálya alatt áll, (5)8 A közalkalmazott az elismerés kezdeményezője részére az elismerési kezdeményezés miniszteri döntésre való felterjesztését megelőzően nyilatkozatot (4. számú melléklet) kell tennie a) a személyes adatai kezeléséhez történő hozzájárulásáról, b) a (4) bekezdés szerinti kizáró körülményekről, c) a korábbi elismeréseiről és azokkal összefüggő adatokról, valamint d) adományozás esetén az elismerés elfogadásáról. (6)9 Az (5) bekezdés szerinti nyilatkozat hiányában, a nyilatkozat hiányos megtétele esetén, valamint a nyilatkozat alapján személyes adatai kezeléséhez hozzájárulását nem adó, továbbá kizáró okot megjelölő, vagy az adományozás esetén az elismerés el nem fogadásáról nyilatkozó jelölt elismerésben nem részesíthető.
A módosítást a Szenátus 2013. március 1-jén a 2012/2013. tanévi (III. 1.) 94. számú határozatával fogadta el. Hatályos: 2013. március 1. napjától. 6 Beépítette a Szenátus 2013. március 1-jén a 2012/2013. tanévi (III. 1.) 94. számú határozatával elfogadott módosítás. Hatályos: 2013. március 1. napjától. 7 Beépítette a Szenátus 2013. március 1-jén a 2012/2013. tanévi (III. 1.) 94. számú határozatával elfogadott módosítás. Hatályos: 2013. március 1. napjától. 8 Beépítette a Szenátus 2013. március 1-jén a 2012/2013. tanévi (III. 1.) 94. számú határozatával elfogadott módosítás. Hatályos: 2013. március 1. napjától. 9 Beépítette a Szenátus 2013. március 1-jén a 2012/2013. tanévi (III. 1.) 94. számú határozatával elfogadott módosítás. Hatályos: 2013. március 1. napjától. 5
4
A Főiskola által alapított kitüntetések és egyéb elismerések 8. § A Főiskola az alábbi kitüntetéseket alapítja: a) a Szenátus által adományozható kitüntetések és elismerések: aa) Pro Universitate Kitüntetés, ab) Pro Universitate Juventutis Emlékérem, ac) a Budapesti Gazdasági Főiskola Díszpolgára, ad) Professor Honoris Causa,10 ae) BGF Mecenatúra Díj, af) Főiskolai Sajtódíj, ag) az Év Oktatója Díj, ah) az Év Dolgozója Díj. b) rektor által adományozható kitüntetések, elismerések ba) Rektori dicséret, bb) a Budapesti Gazdasági Főiskola rektorának Elismerő Oklevele, bc) a Budapesti Gazdasági Főiskoláért Emlékplakett, bd) a Főiskolai Sportéletért Díj, be) Rektori Köszönőlevél. bf) a Budapesti Gazdasági Főiskoláért Jubileumi Emlékérem11. A Szenátus által adományozható kitüntetések és egyéb elismerések Pro Universitate kitüntetés 9. § (1) Pro Universitate kitüntetést a rektor javaslatára a Szenátus annak a személynek adományozza, aki jelentős mértékben elősegítette a Főiskola jó hírnevének öregbítését, hazai és külföldi elismertségét, a Főiskola részére jelentős szolgálatot tett, kiemelkedő szerepet töltött be az oktatás, tudományos kutatás fejlesztésében, színvonalának emelésében, továbbá a Főiskola társadalmi kapcsolatainak fejlesztésében. (2) A kitüntetés évente egy alkalommal az 1. § (1) bekezdés a-b) pontjában meghatározott egy-egy személy részére adományozható, melynek átadására a tanévnyitó ünnepségen, vagy a kitüntetett személyéhez kötődő jelentős esemény alkalmával kerül sor. (3) A kitüntetett adományozást igazoló okiratot, emlékplakettet és a Főiskolát szimbolizáló emléktárgyat kap. (4)12 A meghatározott személyek a (3) bekezdésben meghatározottak mellett a minimálbér négyszeresének megfelelő összegű pénzjutalomban részesülhetnek. Pro Universitate Juventutis Emlékérem 10. § (1) A Főiskola rektora Pro Universitate Juventutis Emlékérmet adományozhat évente egy fő főiskolai hallgató részére, amennyiben kiemelkedő tanulmányi eredménye mellett az főiskolai közösségért is jelentős, meghatározó munkát végzett. (2)13 A díj átadására a tanévnyitó ünnepségen kerül sor. Beépítette a 2010. október 12-15-e között tartott szavazáson elfogadott módosítás. Hatályos: 2010. október 15. napjától. Beépítette a 2009. december 4-i szenátusi ülésen elfogadott módosítás. Hatályos: 2009. december 4. napjától. 12 A módosítást a Szenátus 2013. március 1-jén a 2012/2013. tanévi (III. 1.) 94. számú határozatával fogadta el. Hatályos: 2013. március 1. napjától. 13 Beépítette a 2010. október 12-15-e között tartott szavazáson elfogadott módosítás. Hatályos: 2010. október 15. napjától. 10 11
5
(3)14 A díjazott adományozást igazoló okiratot, emlékplakettet és a Főiskolát szimbolizáló emléktárgyat kap, valamint a minimálbér kétszeresének megfelelő összegű pénzjutalomban részesülhet. A Budapesti Gazdasági Főiskola Díszpolgára cím 11. § (1) A rektor javaslatára a Szenátus évente egy alkalommal a Budapesti Gazdasági Főiskola Díszpolgára címet adományoz annak a személynek, aki munkásságával gyarapította az Főiskola tudományos, kulturális, művészeti és gazdasági értékeit, illetve jelentősen közreműködött ezen értékek megőrzésében. (2) A díszpolgári címmel kitüntetett személy díszpolgári oklevelet és emléplakettet kap, melyek átadására a tanévnyitó ünnepi szenátusi ülés keretében kerül sor. (3) A díszpolgári címhez pénzjutalom nem jár. Professor Honoris Causa cím15 11/A. § (1) A Professor Honoris Causa címet a rektor előterjesztése alapján a Szenátus annak a Főiskolával közalkalmazotti jogviszonyban nem álló hazai vagy külföldi személynek adományozza, aki kiemelkedő érdemeket szerzett a Főiskola nemzetközi kapcsolatainak fejlesztésében, szoros kapcsolatot tart fenn a Főiskolával és a Főiskolának, illetve az oktatás színvonalának emelése terén komoly szolgálatot tett és a Professor Honoris Causa címmel való kitüntetése a Főiskola megbecsültségét emeli. (2) A Professor Honoris Causa cím átadására a tanévnyitó ünnepségen, Magyar Tudomány Napja keretében, vagy a kitüntetett személyhez kötődő jelentős esemény alkalmával kerül sor. (3) A Professor Honoris Causa címmel rendelkező személy adományozást igazoló oklevelet, és a Főiskolát szimbolizáló emléktárgyat kap. BGF Mecenatúra Díj 12. § (1) A rektor javaslatára a Szenátus BGF Mecenatúra Díjat adományoz annak a hazai vagy külföldi, természetes vagy jogi személynek, aki az adott évben a legmagasabb összegű támogatást, vagy más adományt nyújt a Főiskolának. A legmagasabb összegű támogatás meghatározásakor a szakképzési hozzájárulás és az innovációs alap terhére tett kari felajánlásokat figyelmen kívül kell hagyni. (2)16 A díjban részesülő emléklapot kap, melynek átadására a tanévnyitó ünnepség keretében kerül sor. (3) A díjban évente legfeljebb 3 személy vagy szervezet részesülhet. Főiskolai Sajtódíj 13. § (1) A rektor javaslatára a Szenátus Főiskolai Sajtódíjat adományoz annak médiának, vagy az írott illetve elektronikus sajtóban dolgozó újságírónak, aki elismerésre méltó tevékenységével hozzájárult a Főiskoláról való objektív tájékoztatáshoz.
14
A módosítást a Szenátus 2013. március 1-jén a 2012/2013. tanévi (III. 1.) 94. számú határozatával fogadta el. Hatályos: 2013. március 1. napjától. 15 Beépítette a 2010. október 12-15-e között tartott szavazáson elfogadott módosítás. Hatályos: 2010. október 15. napjától. 16 Beépítette a 2010. október 12-15-e között tartott szavazáson elfogadott módosítás. Hatályos: 2010. október 15. napjától. 6
(2) A díjazott adományozást igazoló okiratot és emlékplakettet kap. (3) A díj évente egy-egy újságírónak vagy médiának adományozható. Az Év Oktatója Díj 14. § (1) A díj annak az oktatónak, kutatónak adományozható, aki a Főiskolán legalább 10 éves közalkalmazotti jogviszonnyal és oktatói kinevezéssel rendelkezik, és oktató-kutatói tevékenységét tartósan kimagasló színvonal látta el és ezzel hozzájárult a Főiskolán folyó oktatómunka színvonalának javításához, a Főiskola jó hírnevének öregbítéséhez, hazai és külföldi elismertségének erősítéséhez. (2)17 A díjazott adományozást igazoló oklevelet és legfeljebb a mindenkori minimálbér összegének megfelelő pénzjutalomban részesülhet. (3) A díjban évente és karonként legfeljebb egy-egy személy részesülhet. Az Év Dolgozója Díj 15. § (1) A díj – az oktatók és kutatók kivételével – a Főiskola azon dolgozójának adományozható, aki a munkaköréhez tartozó feladatokat tartósan magasan színvonalon, példamutató magatartással és szorgalommal látta el. A díj adományozásának feltétele a Főiskolával fennálló legalább 10 éves közalkalmazotti jogviszony megléte. (2)18 A díjazott adományozást igazoló oklevelet és legfeljebb a mindenkori minimálbér összegének megfelelő pénzjutalomban részesülhet. (3) A díjban évente legfeljebb kettő személy részesülhet. A rektor által saját hatáskörben adományozható kitüntetések és egyéb elismerések Rektori dicséret 16. § (1) A rektor a szervezeti egység vezető javaslatára – tartósan kiemelkedő színvonalú munkavégzés esetén annak elismeréséül – a szervezeti egység dolgozóját dicséretben részesítheti. A szervezeti egység vezetője évente minimum egy, maximum az adott dolgozói létszám fél százalékának megfelelő számú személyt javasolhat. (2) A rektori dicséret átadására évente a tanévnyitó ünnepség keretében kerül sor. (3)19 A dicséretben részesülő személy adományozást igazoló okiratot kap, és legalább a mindenkori minimálbér kétszeresének megfelelő összegű jutalomban részesülhet a szervezeti egység kerete terhére.
A módosítást a Szenátus 2013. március 1-jén a 2012/2013. tanévi (III. 1.) 94. számú határozatával fogadta el. Hatályos: 2013. március 1. napjától. 18 A módosítást a Szenátus 2013. március 1-jén a 2012/2013. tanévi (III. 1.) 94. számú határozatával fogadta el. Hatályos: 2013. március 1. napjától. 19 A módosítást a Szenátus 2013. március 1-jén a 2012/2013. tanévi (III. 1.) 94. számú határozatával fogadta el. Hatályos: 2013. március 1. napjától. 17
7
A Budapesti Gazdasági Főiskola rektorának Elismerő Oklevele 17. § (1) A Főiskola rektora saját jogán, vagy a dékán javaslatára Elismerő Oklevelet adományozhat a Főiskola közalkalmazottai és hallgatói számára, kiemelkedő munkájuk elismeréséül. (2) Az Elismerő Oklevélhez pénzjutalom nem jár. A Budapesti Gazdasági Főiskoláért Emlékplakett 18. § A rektor saját jogán, vagy 3. § (2) bekezdés b-e) pontjában meghatározott személyek javaslatára a Főiskola logójával ékesített emlékplakettet adományozhat olyan személyeknek, akik a Főiskola vagy a kar(ok) érdekében végzett iskolateremtő tevékenységükkel nagyban hozzájárultak a Főiskola hírnevének öregbítéséhez, kapcsolatainak ápolásához. Főiskolai Sportéletért Díj 19. § A Főiskola rektora Főiskolai Sportéletért Díjat adományozhat a Főiskola bármely szervezeti egységének, illetve az azokhoz tartozó bármely hallgatói, dolgozói csoportnak, a Főiskolával szoros kapcsolatban álló jogi személynek, vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetnek, illetve azon természetes személynek, aki aktív szerepvállalásával, áldozatkész munkájával és kiemelkedő sport- vagy sportszervezői teljesítményével méltón öregbítette a Főiskola hírnevét. Rektori köszönőlevél 20. § (1) A rektor a 3. § (2) bekezdés b-e) pontjában meghatározott személyek kezdeményezésére köszönőlevelet nyújt át a Főiskolán 25-30-35-40 évet közalkalmazotti jogviszonyban töltött, illetve a legalább 10 évet munkajogviszonyban töltött nyugdíjba vonuló munkatársnak. (2) A köszönőlevél mellett a rektor a 3. § (2) bekezdésben meghatározott személyek javaslatára a munkatársat egysége kerete terhére jutalomban részesítheti. Budapesti Gazdasági Főiskoláért Jubileumi Emlékérem20 20/A. § (1) A Budapesti Gazdasági Főiskoláért Jubileumi Emlékérmet a rektor adományozza a Főiskola alapításának 10, 15, 20, 25, éves stb. évfordulója alkalmából azon személyek részére, akik kimagasló szakmai és iskolaszervező tevékenységükkel hozzájárultak az integráció eredményes végrehajtáshoz, az intézmény hatékony és sikeres működési feltételeinek megteremtéséhez, a karok, illetve az egész intézmény szakmai elismertségének növeléséhez. (2) A kitüntetés átadására az évforduló alkalmából rendezett ünnepség keretében kerül sor. (3) A kitüntetésben részesülő személy adományozást igazoló okiratot és Jubileumi Emlékérmet kap. A díjazással pénzjutalom nem jár.
20
Beépítette a 2009. december 4-i szenátusi ülésen elfogadott módosítás. Hatályos: 2009. december 4. napjától. 8
IV. FEJEZET21 A karok által adományozható kitüntetések Arany Pecsétgyűrű 20/B. § Az Arany Pecsétgyűrű kitüntetést a Dékáni Tanács javaslatára a dékán annak a személynek adományozza, aki legalább 10 éve a Főiskolával, vagy jogelődjével közalkalmazotti jogviszonyban áll, és jelentős mértékben elősegítette a Kar jó hírnevének öregbítését, elismertségét, kiemelkedő szerepet töltött be az oktatás színvonalának emelésében, illetve munkaterületének elismert képviselője. E kitüntetés adományozható annak a személynek is, aki legalább 10 éve a Főiskolával, vagy jogelődjével közalkalmazotti jogviszonyban áll, és valamely, a Kar életében jelentős esemény (szakalapítás, indítás, pályázati projekt, beruházás stb.) megvalósulását alkotó módon segítette elő. (2) A kitüntetésre szóló javaslatot az illetékes szerezeti egység vezetője kezdeményezheti. A javaslatot minden év április 30-ig kell a dékán részére megküldeni. (3) A kitüntetés évente egy alkalommal egy oktató és egy nem oktató főállású közalkalmazott részére adományozható, melynek átadására a kari tanévnyitó ünnepségen kerül sor. (4) A kitüntetett adományozást igazoló okiratot, és egy, az adott Kar logójával ellátott, a belső íven a kitüntetett nevének gravírozását tartalmazó arany pecsétgyűrűt kap. Ezüst Pecsétgyűrű22 20/C. § (1) Az Ezüst Pecsétgyűrű (alumni díj) azoknak a volt hallgatóknak adományozható, akik a Főiskola elvégzése után kimagasló szakmai eredményeket értek el, ezáltal a) a karnak dicsőséget szereztek, b) jó hírnevét öregbítették, c) sokat tettek a kari diákközélet, az alumni kapcsolatok kialakulásáért és fejlődéséért. (2) A kitüntetésre szóló javaslatot a kar vezetői, oktatói és a Karrier Iroda kezdeményezhetik. (3) A kitüntetésben évente legfeljebb 2 személy részesülhet, amely az ún. Alumni-rendezvényen kerül átadásra. (4) A kitüntetett adományozást igazoló okiratot és egy Ezüst Pecsétgyűrűt kap. Magistri pro Facultate23 20/D. § (1)24 A Magistri pro Facultate (oktatói) díj azoknak az oktatóknak, kutatóknak, hazai és külföldi természetes személyeknek adományozható, akik a) jelentős mértékben elősegítették a kar jó hírnevének öregbítését, hazai és külföldi elismertségét,
Beépítette a 2009. december 4-i szenátusi ülésen elfogadott módosítás. Hatályos: 2009. december 4. napjától. Beépítette a 2011. február 25-i ülésen elfogadott módosítás. Hatályos: 2011. február 25. napjától. 23 Beépítette a 2011. február 25-i ülésen elfogadott módosítás. Hatályos: 2011. február 25. napjától. 24 A módosítást a Szenátus 2012. október 26-i ülésén a 2012/2013. tanévi (X. 26.) 25. számú határozatával elfogadta. Hatályos: 2012. október 26. napjától. 21 22
9
b) a kar érdekében tartós és kimagasló tevékenységet folytattak, c) tevékenységükkel hosszú időn át hozzájárultak a kar eredményes oktató munkájához. (2) A díj adományozását a szervezeti egységvezetők és a dékán kezdeményezhetik. (3)25 A díjjal emléktárgy, az adományozást igazoló oklevél, és az adományozás évének első napján érvényes minimálbér kétszeres összegének megfelelő pénzjutalom adható. (4) A díj a kar ünnepélyes rendezvényén (diplomaosztó, tanévnyitó, tudományos emlékülés, stb.) kerül átadásra. Pro innovatione et scientia díj26 20/E. § (1) A Pro innovatione et scientia (tudományos, innovációs) díj azoknak az oktatóknak, kutatóknak adományozható, akik a) jelentős mértékben elősegítették a kar tudományos és oktatási tevékenységének fejlesztését, szélesítését, a kar részére jelentős szolgálatot tettek, b) nagymértékben hozzájárultak a kar oktatásának és kutatásának, tartalmi színvonalának emeléséhez, a tudományos kutatási eredmények széleskörű gyakorlati alkalmazásának bevezetéséhez és terjesztéséhez. (2) A díj adományozását a szervezeti egységvezetők és a dékán kezdeményezhetik. (3)27 A díjjal emlékplakett, az adományozást igazoló oklevél, és az adományozás évének első napján érvényes minimálbér kétszeres összegének megfelelő pénzjutalom adható. (4) A díj a kar ünnepélyes rendezvényén (diplomaosztó, tanévnyitó, tudományos emlékülés, stb.) kerül átadásra. Civis perpetuus Facultatis díj28 20/F. § (1) A Civis perpetuus Facultatis/a kar örökös polgára díj azoknak a hazai és külföldi természetes személyeknek, a kar dolgozóinak, volt hallgatóinak adományozható, akik a) kiemelkedő módon segítették a kar oktató-kutató munkáját, hozzájárultak a kar fejlődéséhez, hazai és külföldi elismertségének növeléséhez, b) jelentős szerepet töltöttek be a kar társadalmi, tudományos kapcsolatrendszerének fejlesztésében, c) a kar részére jelentős szolgálatot tettek. (2) A díj adományozását a szervezeti egységvezetők és a dékán kezdeményezhetik. A módosítást a Szenátus 2013. március 1-jén a 2012/2013. tanévi (III. 1.) 94. számú határozatával fogadta el. Hatályos: 2013. március 1. napjától. 26 Beépítette a 2011. február 25-i ülésen elfogadott módosítás. Hatályos: 2011. február 25. napjától. 27 A módosítást a Szenátus 2013. március 1-jén a 2012/2013. tanévi (III. 1.) 94. számú határozatával fogadta el. Hatályos: 2013. március 1. napjától. 28 Beépítette a 2011. február 25-i ülésen elfogadott módosítás. Hatályos: 2011. február 25. napjától. 25
10
(3)29 A díjjal emléktárgy, az adományozást igazoló oklevél, és az adományozás évének első napján érvényes minimálbér kétszeres összegének megfelelő pénzjutalom adható. (4) A díj a kar ünnepélyes rendezvényén (diplomaosztó, tanévnyitó, tudományos emlékülés, stb.) kerül átadásra. Pro Facultate Juventutis díj30 20/G. § (1) Pro Facultate Juventutis (hallgatói) díj adományozható olyan hallgatóknak, akik tanulmányi munkájukon túlmenően a) a karnak dicsőséget szereztek, b) jó hírnevét öregbítették, c) sokat tettek a kari diákközélet kialakulásáért és fejlődéséért. (2) A díj adományozását a kar hallgatói önkormányzata és oktatói kezdeményezhetik. (3) Évente legfeljebb 3 díj adományozható, amely a kar ünnepélyes rendezvényén (diplomaosztó, tanévnyitó, tudományos emlékülés, stb.) kerül átadásra. (4)31 A díjjal emléktárgy, adományozást igazoló oklevél, és az adományozás évének első napján érvényes minimálbérnek megfelelő összegű pénzjutalom adható. Dékáni dicséret32 20/H. § (1) A dékán a szervezeti egység vezető javaslatára – tartósan kiemelkedő színvonalú munkavégzés esetén annak elismeréséül – a szervezeti egység dolgozóját dicséretben részesítheti. A szervezeti egység vezetője évente minimum egy, maximum az adott dolgozói létszám fél százalékának megfelelő számú személyt javasolhat. (2) A dékáni dicséret átadására Dékáni Tanácsülésen kerül sor. (3)33 A dicséretben részesülő személy emléklapot kap, és legalább a mindenkori minimálbérnek megfelelő összegű jutalomban részesülhet a szervezeti egység kerete terhére.
A módosítást a Szenátus 2013. március 1-jén a 2012/2013. tanévi (III. 1.) 94. számú határozatával fogadta el. Hatályos: 2013. március 1. napjától. 30 Beépítette a 2011. február 25-i ülésen elfogadott módosítás. Hatályos: 2011. február 25. napjától. 31 A módosítást a Szenátus 2013. március 1-jén a 2012/2013. tanévi (III. 1.) 94. számú határozatával fogadta el. Hatályos: 2013. március 1. napjától. 32 Beépítette a 2011. február 25-i ülésen elfogadott módosítás. Hatályos: 2011. február 25. napjától. 33 A módosítást a Szenátus 2013. március 1-jén a 2012/2013. tanévi (III. 1.) 94. számú határozatával fogadta el. Hatályos: 2013. március 1. napjától. 29
11
V. FEJEZET Díszoklevelek 21. § (1) A díszoklevél adományozásának célja a volt főiskolai hallgatók életútjának elismerése, diplomájuk megszerzésének évfordulójáról történő ünnepélyes megemlékezés. (2) A rektor arany, gyémánt, vas illetve rubin oklevelet adományoz annak, aki ötven, hatvan, hatvanöt, hetven éve szerzett meg oklevelét a Főiskolán, és életpályája alapján közmegbecsülésre méltó. (3) Díszoklevél megilleti azt a volt hallgatót is, aki az adományozás iránti eljárás során elhalálozott (posztumusz adományozás). (4)34 Díszoklevél adományozása iránt kérelmet – a Főiskola rektorának címezve – az 5. számú mellékletben található formanyomtatványon kell egy példányban benyújtani. A díszoklevél adományozását kezdeményezheti: a) az érintett személy, b) a dékán, c) a volt hallgató utolsó munkahelye. (5) A kérelemhez csatolni kell a végzettséget igazoló oklevelet vagy annak hiteles másolatát, valamint a szakmai önéletrajzot. (6) Ha a kérelmező már rendelkezik díszoklevéllel, az újabb díszoklevél adományozása iránti kérelemben (javaslatban) csak az előző díszoklevél átadása óta eltelt időszakban bekövetkezett, az adományozás szempontjából jelentős tényeket kell megemlíteni. (7) Díszoklevél adományozásáról a rektor dönt. (8)35 A díszoklevél átadására ünnepélyes keretek között, a diplomaosztó ünnepség keretében kerül sor. A díszoklevél adományozásáról, illetve az átadás időpontjáról az illetékes Dékáni Hivatal értesíti az érintetteket.
A módosítást a Szenátus 2013. március 1-jén a 2012/2013. tanévi (III. 1.) 94. számú határozatával fogadta el. Hatályos: 2013. március 1. napjától. 35 A módosítást a Szenátus 2013. március 1-jén a 2012/2013. tanévi (III. 1.) 94. számú határozatával fogadta el. Hatályos: 2013. március 1. napjától. 34
12
V. FEJEZET Hatályba léptető és záró rendelkezések 22. § (1) Jelen szabályzat a Szenátus által történő elfogadás napján lép hatályba. (2) Az egyes kitüntetések esetén nyújtandó pénzjutalom alanyi jogon abban az esetben jár, ha jelen szabályzat azt kifejezetten elrendeli. Budapest, 2008. június 27. Sándorné dr. Kriszt Éva s.k. rektor Záradék: Jelen Szabályzatot a Szenátus 2007/2008. tanévi 60. számú határozatával elfogadta. Hatályos: 2008. június 27. napjától. A Szabályzat módosítását a Szenátus 2009/2010. tanévi 22. számú határozatával elfogadta. Hatályos: 2009. december 4. napjától. A Szabályzat módosítását a Szenátus 2010/2011. tanévi 3. számú határozatával elfogadta. Hatályos: 2010. október 15. napjától. A Szabályzatot a Szenátus 2011. február 25-én tartott ülésén a 2010/2011. tanévi 53. számú határozatával jóváhagyta. Hatályos: 2011. február 25. napjától. A Szabályzatot a Szenátus 2012. október 26-án tartott ülésén a 2012/2013. tanévi (X. 26.) 25. számú határozatával jóváhagyta. Hatályos: 2012. október 26. napjától. A Szabályzat a Szenátus 2013. március 1-jén tartott ülésén a 2012/2013. tanévi (III. 1.) 94. számú határozatával jóváhagyta. Hatályos: 2013. március 1. Budapest, 2013. március 1.
Sándorné dr. Kriszt Éva rektor
13
1. számú melléklet Javaslat kitüntetés adományozására
I. A felterjesztett személy adatai Személyes adatok 1. Név (leánykori név): 2. Születési hely, idő: 3. Anyja neve: 4. Lakáscíme: 5. Telefonszáma: 6. E-mail címe: Munkahelyre vonatkozó adatok 7. Munkahelye: 8. Címe: 9. Telefonszáma: 10. Foglalkozása. beosztása: 11. Tudományos fokozata: 12. Fizetési osztálya: 13. Közalkalmazotti jogviszonyának kezdete: 14. Korábbi állami kitüntetései Javasolt kitüntetésre vonatkozó adatok 15. Javasolt kitüntetés: 16. Az átadás javasolt időpontja: 17. A kitüntetéshez javasolt jutalom: 18. A javaslatot tevő szervezeti egység határozata: II. Indokolás 16. A kitüntetés adományozásának rövid indokolása: (Részletes indokolás, szakmai életút ismertetése külön oldalon, kb. 1 oldal méltatás) Budapest, 20………………………............... ………………………………… felterjesztő
14
2. számú mellékélet36 Az oktatás területén adományozható kitüntetések, szakmai elismerések Kitüntetés
Kaphatják
Maximális létszám (fő)
A felterjesztés határideje
Nemzeti, állami ünnep által adományozható kitüntetések, elismerések Magyar Szent István rend
legkiemelkedőbb különleges érdemek, kimagasló életművek, nemzetközi téren szerzett jelentős értékek elismerésére
legfeljebb 3 fő
n.a.
Magyar Corvin-lánc
a magyar tudomány és művészet, valamint a magyar oktatás és művelődés fellendítése terén szerzett kimagasló érdemek elismerésére
a díjazottakból álló Testület létszáma legfeljebb 15 fő lehet
n.a.
nagykereszt: 5 középkereszt csillaggal: 20 középkereszt: 40 tisztikereszt: 140 lovagkereszt: 280
n.a.
arany: 200 ezüst: 250 bronz: 350
n.a.
A Magyar Érdemrend fokozatai
a nemzet szolgálatában, az ország fejlődésének elősegítésében, a haza érdekeinek előmozdításában és az egyetemes emberi értékek gyarapításában végzett kimagasló, példamutató tevékenység elismerésére
A Magyar Érdemkereszt fokozatai
36
Kossuth-díj
annak adományozható, aki a tudományok, a műszaki
n.a.
n.a.
Széchenyi-díj
alkotások, a kutatás, a műszaki fejlesztés, a kulturális és művészeti alkotások, a gyógyítás, az oktatás-nevelés terén kivételesen magas színvonalú, példaértékű, nemzetközileg is elismert eredményt ért el
n.a.
n.a.
Trefort Ágoston-díj
minisztériumi, önkormányzati, intézményi dolgozóknak, akik az oktatás érdekében hosszabb időn át kiemelkedő munkát végeznek
15
az adományozási alkalmat legalább 3 naptári hónappal megelőzően
A módosítást a Szenátus 2013. március 1-jén a 2012/2013. tanévi (III. 1.) 94. számú határozatával fogadta el. Hatályos: 2013. március 1. napjától. 15
az adományozási alkalmat legalább 3 naptári hónappal megelőzően
A Magyar Sport Napja (május 6.) alkalmából Kemény Ferenc-díj
a sport területén kiemelkedő oktatói, tudományos tevékenység elismerésére, természetes személyek vagy szervezetek részére adományozható.
3, megosztva is
az adományozási alkalmat legalább 3 naptári hónappal megelőzően
Pedagógus Nap (június 1.) alkalmából adományozható kitüntetések
Eötvös József-díj
Szent-Györgyi Albert-díj
Apáczai-Csere János-díj
azoknak a kiemelkedő munkát végző pedagógusoknak és főiskolai, egyetemi oktatóknak adományozható, akik oktatónevelő munkájuk során, életpályájukkal kifejezték elkötelezettségüket a pedagógus élethivatás mellett. a felsőoktatás területén kiemelkedő oktatási, kutatási és nevelési munkáért, illetve iskolateremtő, nemzetközi elismertségű tevékenységért kiemelkedő hatású oktatási-nevelési-gyógypedagógiai munkáért, valamint a pedagógiai gyakorlatot segítő kiemelkedő tudományos tevékenységért pedagógusok, főiskolai, egyetemi oktatók részére adományozható.
8
intézményi határidő: február 15. EMMI határidő: március 1.
18
intézményi határidő: február 15. EMMI határidő: március 1.
60 (ebből 30 felsőoktatás)
intézményi határidő: február 15. EMMI határidő: március 1. az adományozási alkalmat legalább 3 naptári hónappal megelőzően
Augusztus 20-a alkalmából adományozható kitüntetések Szinnyei József-díj
könyvtári szakterületen hosszabb időn át végzett kiemelkedő teljesítmény elismerésére adományozható.
intézményi határidő: január 31. EMMI határidő: február 6.
4
intézményi határidő: május 1. EMMI határidő: május 20.
10
a miniszter által kiírt pályázatban meghatározottak szerint
A díj átadására az év utolsó hónapjában kerül sor Kármán Tódor-díj
a gazdasági élet szereplőinek a magyarországi oktatás, képzés, felnőttoktatás, tudományos kutatás érdekében végzett kiemelkedő tevékenység elismerésére
16
Folyamatos (nemzeti, állami ünnepek alkalmából is)
Pedagógus Szolgálati Emlékérem
azoknak a nyugállományba vonuló óvodai, általános iskolai, szakiskolai, középiskolai pedagógusoknak és főiskolai, egyetemi oktatóknak adományozható, akik legalább 25 éven keresztül a gyermekek oktatása-nevelése érdekében tevékenykedtek, és kiemelkedő munkát végeztek
korlátlan
az adományozási alkalmat legalább 3 naptári hónappal megelőzően
Magyar Felsőoktatásért Emlékplakett
a felsőoktatási intézményben dolgozó oktatók és más alkalmazottak kiemelkedő munkájának elismerésére
60
az adományozási alkalmat legalább 3 naptári hónappal megelőzően
n.a.
az adományozási alkalmat legalább 3 naptári hónappal megelőzően
Folyamatos (nemzeti, állami ünnepek alkalmából, illetve kiemelkedő szakmai események alkalmából is)
A Miniszter Elismerő Oklevele
annak a természetes személynek, munkacsoportnak, közösségnek, aki (amely) a minisztériumban vagy a miniszter ágazati irányítása, felügyelete alá tartozó intézményben, szervnél, illetve a miniszter felügyelete alá tartozó ágazatok területén tevékenykedő szervezetnél a szakmai munkáját huzamos ideig színvonalasan végzi, vagy a szerv eredményes működése szempontjából fontos szakmai feladat végrehajtásában szerez érdemeket
17
3. számú melléklet37 Kezdeményezés ……………………………………. (az elismerés megnevezése)* miniszteri elismerésre A javasolt személy adatai: Név*: Születési név*: Születési hely, idő*: Anyja neve*: Munkahelye és annak címe: Beosztása: Lakcíme*: Elérhetőségei (telefon és e-mail): Korábbi állami / szakmai elismerés megnevezése és időpontja: Az elismerés átadásának javasolt időpontja*: Az átadáskor méltatásként elhangzó hivatalos rövid indokolás* (egy-két mondat):
A szakmai tevékenységet, életutat bemutató részletes indokolás* külön lapon csatolandó (legalább fél, de legfeljebb három oldal terjedelemben)! Dátum ................................................ kezdeményező aláírása* A kezdeményező adatai: Név (tisztség)*: Cím: Elérhetőség (e-mail, vagy telefon és fax)*: A *-gal jelölt részek kitöltése kötelező, elmaradás esetén a kezdeményezés nem fogadható be.
Beépítette a Szenátus 2013. március 1-jén a 2012/2013. tanévi (III. 1.) 94. számú határozatával elfogadott módosítás. Hatályos: 2013. március 1. napjától. 37
18
4. számú melléklet38 Nyilatkozat
(természetes személy) Alulírott, 1.
hogy a ....................................................... miniszteri elismerés adományozását előkészítő eljárásban az Emberi Erőforrások Minisztériuma természetes személyazonosító adataimat (név, születési hely, születés dátuma, anyja neve), lakcím adataimat, valamint az adományozásra irányuló javaslat megalapozásához szükséges személyes adataimat, továbbá a már megkapott elismeréseimre vonatkozó adataimat nyilvántartsa. 2. Kijelentem, hogy velem szemben az emberi erőforrások minisztere által adományozható elismerésekről szóló 49/2012. (XII. 15.) EMMI rendelet 5. §-ában meghatározott kizáró ok
3. Nyilatkozom arról, hogy a miniszter által adományozható elismerésben
elismerés megnevezése: az adományozás időpontja: 4. Kijelentem, hogy az elismerés adományozása esetén azt
5. Elismerésben részesítésem esetére, valamint az elismerés esetleges későbbi visszavonása esetére nevemnek a Hivatalos Értesítőben, valamint a minisztérium hivatalos lapjában és honlapján való közzétételéhez
Kelt: ................................................ elismerésre jelölt aláírása * A megfelelőt kérjük X-szel megjelölni!
Beépítette a Szenátus 2013. március 1-jén a 2012/2013. tanévi (III. 1.) 94. számú határozatával elfogadott módosítás. Hatályos: 2013. március 1. napjától. 38
19
5. számú melléklet39 Kérelem díszoklevél adományozására I. A kérelmező személy adatai Személyes adatok 1. Név (leánykori név): 2. Születési hely, idő: 3. Anyja neve: 4. Lakáscíme: 5. Értesítési címe (ha eltér a lakáscímétől): 6. Telefonszáma: 7. E-mail címe: 8. TAJ szám (csak pedagógusoknak): 9. Adószám/ adóazonosító jel (csak pedagógusoknak) /hiányában a BGF, mint közintézmény kifizetést nem kezdeményezhet/: 10. Nyugdíjfolyósítási törzsszám vagy a nyugdíjas igazolvány száma (csak pedagógusoknak): 11. Bank neve és bankszámlaszám (csak pedagógusoknak): 12. Végzettség (eredeti oklevél szerint): 13. Eredeti oklevelet kiállító intézmény neve: 14. Eredeti oklevél kiállításának időpontja (év, hó, nap): 15. Eredeti oklevél száma/ikt.sz.: A díszoklevélre vonatkozó adatok 16. A kérelmezett díszoklevél típusa (arany50 év, gyémánt- 60 év, vas- 65 év, rubin- 70 év): 17. Díszoklevél átadásának tervezett helye és tervezett időpontja (esemény): 18. Ha nem központi egyetemi rendezvény keretében kerül sor az átadásra, akkor pontos postázási cím (Iskola, önkormányzat, stb.): 19. Az adatokat szolgáltató neve és aláírása: 20. Az adatszolgáltatás időpontja: A BGF tölti ki!!! 21. Díszoklevél kelte: 22. Díszoklevél nyilvántartási száma 23. Megjegyzés: Szükséges mellékletek:
oklevélmásolat rövid szakmai életrajz Beküldési határidő: minden év március 31. Cím: Budapesti Gazdasági Főiskola Rektori Hivatal 1149, Budapest, Buzogány u. 11-13.
A módosítást a Szenátus 2013. március 1-jén a 2012/2013. tanévi (III. 1.) 94. számú határozatával fogadta el. Hatályos: 2013. március 1. napjától. 39
20