allen lW
rg Díj
Raou
be
Budai ófár * 20 1
0*
A B.Zs.H. Budai Körzetének Havilapja ® 2014. június-július-augusztus ® 5774. S.ziván-Támuz-Áv-Elul ® XVI. évfolyam 5. szám
Verő Tamás: Szemellenző egykor és ma 1. oldal Imaidők 2-3. oldal Jahrzeitok 3. oldal Háztáji Hírek 4. oldal Verő Tamás: Savuot 4. oldal Csillag Ferenc: Amit érdemes megnézni XL. 5-6. oldal
Szemellenző egykor és ma A szemellenző egy olyan eszköz, amely árnyékolja a kilátást, akadályozza a tényleges és valós kép belsőnkhöz való eljutását. Ennek lehet külső és belső oka is, de erről majd később. Sokan állítják, hogy a holocaust során a zsidók és a nem zsidók is szemellenzőt hordtak. A zsidók nem akarták elhinni azt, ami vár rájuk, ami megtörténhet velük. A nem zsidók szemellenzőt raktak fel, nem akartak szembesülni mindazzal, ami a szemük előtt zajlott (tisztelet a kivételnek). Nagymamám azt mondta, a tényeket sorolták, elhangzottak szemtanúk elbeszélései, sorolták az eljövendő lépéseket, a közelgő véget. És ők mégis viselték a szemellenzőt. „Ez velünk nem történhet meg!” - mondták.
kai belső harcokkal, amelyek még nagyobb megosztást, gyengülést okoznak. A mostani közösségi vezetőknek - akár vallási, akár világi - le kell venniük szemükről az ellenzőt, világos, egyértelmű célokat kell kitűzniük maguk elé, s ebben nem térítheti el őket/minket az önös cél, az egyéni ambíció!
Lefkovics Péter versei 6. oldal Deutsch Éva: Találkozások IV. 7. oldal Verő Tamás: A Vörösmarty Cserkészcsapat 8-9. oldal Várnai Róbert Tamás versei 9. oldal Hrotkó Larissza: Óbuda-Hegyeshalom. Visszaút? 10. oldal Porosz Péter: Igazságtalan 11. oldal Herskovits György: A karcagi Herskovits ikrek 12-15. oldal Az őszi Nagyünnepek imarendje 15. oldal A Micve Klub júniusi programja 16. oldal
A közösség vezetői is - a pánik elkerülése érdekében - feltették szemellenzőiket, és nyugtatni próbálták a közösség tagjait. A szemellenző, a belső hang, a lelkiismeret megnyugtatására szolgált. A rettenet valóságával szembenézni nem akaró, vagy nem tudó emberek önvédelmi reakciója volt. Ebben az időpontban már az ellenállás valós felvetése is nehézségekbe ütközött volna (a férfiak munkaszolgálatra hurcolása, és a folyamatos szigorú törvénykezések megalkotása). A nem zsidó emberek reakcióiról sem alkothatunk általánosan lesújtó véleményt, mert voltak ilyen és voltak olyan emberek is. Voltak olyanok, akik éltek és voltak, akik visszaéltek a lehetőséggel. Egyre többen találnak hasonlóságokat az akkori és a mostani események között. Mit tegyünk? Helyezzük fel a szemellenzőt? Most nézzünk kicsit szembe a tényekkel. Egy virulens, fejlődő, talán még létszámában is növekvő - de a tényleges számok töredékét elérő - közösség találkozik a politi-
Vegyünk egy átlagos magyar zsidót. Mit lát, mit hall és mit tapasztal? A zsidó szervezetek, a vallási formális és informális oktatás fejlődő ívet mutat: a kóser élelmiszer beszerzése megoldott, fesztiválok, koncertek, különféle zsidó események atrocitás nélkül zajlanak le. Identitásunk, „köszönhetően” a szélsőségeseknek is, pozitív irányban elmozdult. És akkor itt a nyár, itt van Szarvas, itt a pihenés, a nyaralás időszaka. Ezt a pár hónapot mérlegelésre is felhasználhatjuk: hol találjuk belsőnkben a zsidó hagyományokat? És a közösségek, a vezetőik? Itt az idő, talán a legutolsó pillanat, amikor a szemellenzőt levéve a gondokat, bajokat, és a problémákat látva, történelmi felelősségünk tudatában döntenünk kell, és a döntésünket következetesen végrehajtott tettek követhetik! Már nem elég az otthonunk falai között méltatlankodni, hanem tenni is kell valamit! Az önkéntes munka a közösségért, a zsidóságért, zsidóságunkért bizonyíthatja, hogy letettük a szemellenzőt! Verő Tamás rabbi
Budai ófár
2014. június
5774.Sziván-Támuz
Imaidők
2014. év június-július-augusztusi imarendje 5774. Sziván-Támuz-Áv-Elul 02. 03. 04. 04. 05. 06. 07. 09. 12. 13. 14. 16. 19. 20. 21. 23. 26. 27. 28. 30. Július 03. 04. 05. 07. 10. 11. 12. 14. 15. 17. 18. 19. 21. 31. Augusztus 01. 02. 04. 04. 05. 07. 08. 09. 11. 14. 15. 16. Június
07.03 18.30 10.00 18.30 10.00 18.30 10.00 07.02 07.03 18.30 10.00 07.02 07.03 18.30 10.00 07.02. 07.03 18.30 10.00 07.02 07.03 18.30 10.00 07.02. 07.03 18.30 10.00 07.02 07.03 18.30 10.00 07.02 10.01 18.30 10.00 07.02 07.02 07.03 18.30 10.00 07.02 07.03 18.30 10.00
hétfő kedd szerda szerda csütörtök péntek szombat hétfő csütörtök péntek szombat hétfő csütörtök péntek szombat hétfő csütörtök péntek szombat hétfő csütörtök péntek szombat hétfő csütörtök péntek szombat hétfő kedd csütörtök péntek szombat hétfő csütörtök péntek szombat hétfő hétfő kedd csütörtök péntek szombat hétfő csütörtök péntek szombat
Sáchrit - Reggeli ima Erev SAVUOT (gyertyagyújtás: 20.17) SAVUOT I. (gyertyagyújtás: 21.36) Erev SAVUOT II. SAVUOT II., MAZKIR (gyertyagyújtás: 21.37) Kábálát sábát, szombat fogadás (gyertyagyújtás: 20.19) Ünnepi ima - BEHÁLOTHÁ (Hávdálá: 21.39) Sáchrit - Reggeli ima Sáchrit - Reggeli ima Kábálát sábát, szombat fogadás (gyertyagyújtás: 20.24) Ünnepi ima - SLÁH LEHÁ (Hávdálá: 21.45) Sáchrit - Reggeli ima Sáchrit - Reggeli ima Kábálát sábát, szombat fogadás (gyertyagyújtás: 20.26) Ünnepi ima - KORAH (Hávdálá: 21.47) Sáchrit - Reggeli ima Sáchrit - Reggeli ima Kábálát sábát, szombat fogadás (gyertyagyújtás: 20.27) Ünnepi ima - HUKÁT (Hávdálá: 21.47) Sáchrit - Reggeli ima Sáchrit - Reggeli ima Kábálát sábát, szombat fogadás (gyertyagyújtás: 20.26) Ünnepi ima - BÁLÁK (Hávdálá: 21.44) Sáchrit - Reggeli ima Sáchrit - Reggeli ima Kábálát sábát, szombat fogadás (gyertyagyújtás: 20.22) Ünnepi ima - PINHÁSZ (Hávdálá: 21.39) Sáchrit - Reggeli ima Böjt nap - Sivá ászár betámuz - reggeltől este 21.28-ig Sáchrit - Reggeli ima Kábálát sábát, szombat fogadás (gyertyagyújtás: 20.17) Ünnepi ima - MATOT (Hávdálá: 21.31) Sáchrit - Reggeli ima Sáchrit - Reggeli ima Kábálát sábát, szombat fogadás (gyertyagyújtás: 20.00) Ünnepi ima - DVARIM (Hávdálá: 21.11) Sáchrit - Reggeli ima Erev Tisa BeAv (Böjt nap) kezdete: 20.14 TISA BEAV böjt vége 21.11. Sáchrit - Reggeli ima Kábálát sábát, szombat fogadás (gyertyagyújtás: 19.50) Ünnepi ima - VÁETHÁNÁN (Hávdálá 20.58) Sáchrit - Reggeli ima Sáchrit - Reggeli ima Kábálát sábát, szombat fogadás (gyertyagyújtás: 19.38) Ünnep ima - ÉKEV (Hávdálá: 20.45)
-2-
Sziván 04. 05. 06. 06. 07. 08. 09. 11. 14. 15. 16. 18. 21. 22. 23. 25. 28. 29. 30. Támuz 02. 05. 06. 07. 09. 12. 13. 14. 16. 17. 19. 20. 21. Áv 01. 04. 05. 06. 08. 08. 09. 11. 12. 13. 15. 18. 19. 20.
Budai ófár
2014. június 18. 21. 22. 23. 25. 27. 28. 29. 30. Szeptember 01. 04. 05. 06.
07.02 07.03 18.30 10.00 07.02 07.03 18.30 10.00 07.02 07.03 18.30 10.00
hétfő csütörtök péntek szombat hétfő szerda csütörtök péntek szombat hétfő csütörtök péntek szombat
Jahrzeitok Balkányi László Balkányi Sándorné Beck Józsefné Berkes Lajos Blau István Bodnár Sándor Bognár János Clara Richmond Dévai Andor Dévai László Dr. Bakonyi Lászlóné Dr. Barabás Vera Dr. Geszti József Dr. Mándi Béla Dr. Mándi Béláné Dr. Radnóti László Dr. Singer Ödönné Dr.Balkányi Lászlóné Dreschler Ottó Ehrlich Dezső Fettmann Amália Flamm Imre Flamm Miklós Forgács Rezsőné Fried Sándor Fried Sándorné Friedmann Józsefné Galambos Miklós Gálosi Elemér Geisler Sándorné Grósz Mórné (Jehudis bas Rivke) Grosz Zoltán H. Löffler Andor Halmos Ferenc Heller Endréné Hermann Siegried Hillinger Ignác Hillinger László Joseph Richmond Kertész Imréné Kéval Lászlóné Krausz Imréné
5774.Sziván-Támuz
Sáchrit - Reggeli ima Sáchrit - Reggeli ima Kábálát sábát, szombat fogadás (gyertyagyújtás: 19.26) Ünnepi ima - REÉ (Hávdálá: 20.31) Sáchrit - Reggeli ima Sófár fújás kezdete Sáchrit - Reggeli ima Kábálát sábát, szombat fogadás (gyertyagyújtás:19.12) Ünnepi ima - SOFTIM (Hávdálá: 20.16) Sáchrit - Reggeli ima Sáchrit - Reggeli ima Kábálát sábát, szombat fogadás (gyertyagyújtás: 18.59) Ünnepi ima - KI TÉCÉ (Hávdálá: 20.02)
Elul
22. 25. 26. 27. 29. 01. 02. 03. 04. 06. 09. 10. 11.
A Jahrzeit-Táblán szereplő elhunytak nevei az 5773. év Sziván-Támuz-Áv-Elul (június-július-augusztus) havában Június 18. Június 18. Június 18. Július 11. Augusztus 04. Augusztus 09. Július 09. Június 01. Június 18. Július 04. Június 21. Augusztus 12. Június 20. Augusztus 06. Július 25. Augusztus 30. Július 28. Június 21. Július 05. Július 27. Június 18. Július 29. Június 08. Július 22. Július 24. Június 18. Június 12. Június 08. Július 12. Augusztus 06. Augusztus 04. Augusztus 29. Június 24. Június 18. Augusztus 09. Június 02. Június 18. Június 18. Június 01. Július 07. Augusztus 12. Augusztus 14.
Lebovits Lili Lebovits Sándor Löfflerné Székely Irén Mészáros Géza Polacsek Tibor Práger Károlyné Radó Györgyné Radó Istvánné Reich János Reichmann Ármin Reisz Jenő Reisz Jenőné Rejtó Jenőné Rosenberg család Rosner Testvérek Rottenstein Lajos Sárosi Géza Schatz György Schenk Ferenc Schenk Rózsi Schenk Simon Schlanger Adolf Sebők Antal Spitzer Szeréna Stein Imre Steiner Béla Steiner Béláné Sugár Miklósné Sugár Péter Surányi Józsefné Szabados Mátyás és családja Takács Lászlóné Taub Béla Taub Béláné Ungár Gyula Vágó Lajos Váradi Tamás Verő Sándor Verő Sándorné Weisz Boldizsár Weisz József Zserjav Olga
-3-
Június 18. Június 18. Június 28. Június 10. Június 06. Július 20. Június 10. Június 07. Augusztus 05. Június 18. Június 18. Június 18. Augusztus 01. Június 18. Június 18. Július 30. Június 03. Június 18. Június 18. Június 18. Július 25. Június 08. Július 14. Június 18. Július 30. Augusztus 22. Június 02. Július 17. Június 01. Július 29. Június 18. Augusztus 05. Július 07. Június 18. Június 17. Június 12. Július 27. Augusztus 28. Július 30. Június 18. Június 18. Június 18.
2014. június Tájékoztatjuk kedves Olvasóinkat, hogy a nyári szünetre való tekintettel, a Budai Sófár újság legközelebb augusztus végén jelenik meg. Továbbra is sok szeretettel várunk mindenkit az istentiszteleteken és szeptembertől a Micve Klub rendezvényein. Kellemes nyarat és jó pihenést kívánunk! Június 22-én, 15.00 órakor a Frankel Leó úti zsinagógában tartjuk a Kiskőrös, Kecel, Soltvadkert mártírjairól megemlékező istentiszteletünket. Kafka macskái Szántó T. Gábor új regénye Auschwitzi túlélő egy folyóirat címlapján felismeri Kafkát, akivel együtt volt a lágerben. A történet hitelessége zavarba ejtő, hiszen Franz Kafka 1924-ben elhunyt… Nyomozás Pesten, Prágán, Bécsen, Berlinen, Oxfordon és szerelmeken át Tel-Avivig. Budapesti dedikálások: Június 13. péntek, 16.00-17.00 Írók Boltja (VI. Andrássy út 45.), 17.00-18.00 Vörösmarty tér, Noran Libro pavilon. Június 15. vasárnap 11.0012.00 Vörösmarty tér, Noran Libro pavilon. Könyvbemutatók: Pécs, június 10.; Miskolc, június 11.; Debrecen, június 12.; Szeged, június 15. A forgalmazó nagylelkűségének köszönhetően, a körzet tagjai - korlátozott létszámban - lehetőséget kaptak a Fuss fiú című film díszbemutatóján való részvételre, a Puskin Moziban! Részlet a tartalomból: A nyolcéves Srulik 1942-ben menekül el a varsói gettóból. Hogy egyedül is túlélje a
Budai ófár
5774.Sziván-Támuz
Háztáji Hírek háború borzalmait, előbb egy gyerekcsapathoz szegődik és az erdőben próbál boldogulni, majd felveszi a Jurek nevet és keresztény árvának kiadva magát egy lengyel farmon keres menedéket. A megpróbáltatások közepette zsidó identitása elveszni látszik. Találkozik olyan emberekkel, akik jutalom fejében elárulják és megverik őt, de olyanokkal is, akik az életüket kockáztatva segítenek neki. Jurek kitartását egy szörnyű baleset is próbára teszi, ám még ekkor sem adja fel a küzdelmet saját életéért. A megrázó film igaz történetet mutat be, megtekintését mindenkinek jó szívvel ajánljuk. 90. születésnapján meghitt hangulatban ünnepeltük Dr. Tordai Sándornét, Magdikát családja, barátai és a közösség tagjainak körében! Mázel Tov, Ad mea veeszrim!
Savuot Savuot 2014. június 3-án, kedden este köszönt ránk. Savuot, a Tóra-átadásának ünnepe Izraelben egy-, a világ többi részén, így Magyarországon is kétnapos ünnep. Az ünnep ötven nappal van Peszách után. A sávuot, szó szerint a Hetek Ünnepe, mivel pontosan hét héttel van Peszách után, és megegyezik az Ómer-számlálás 49 napját követő ötvenedik napjával. Innen a magyar „Pünkösd” elnevezés, mely a görög „Pentakosion” (ötven) szóból származik. Sávuot éjszakáját ébren töltjük és a Tórát tanulmányozzuk, ez köt össze bennünket a Színáj-hegyi Tóra-adás emlékével. A Tórában egyrészt, mint a „gyülekezés ünnepe” (áceret), másrészt a „Zsengék bemutatásának ünnepe” (chág hábikurim) van megemlítve, de legfőképpen a Tóra-átadása ünnepének tartják. Ezen a napon olvassák fel a Tíz Parancsolatot a zsinagógában.
Az Egyiptomból csodálatos módon kiszabadult, gyülevész rabszolgahad néppénemzetté válásának legfontosabb tényezője
-4-
nem a fizikai szabadulás volt. A megszabadult nép még nem tudta, mit kezdjen a számára idegen fogalommal, a szabadsággal. Így következett azután be a 40 évi vándorlás a sivatagban, mely idő alatt kihalt az egykor rabszolgaságban élt nemzedék, és egy új, fogékony generáció népesítette be az Ígéret Földjét. Zsinagógánk ezen a gyönyörű zarándokünnepen zöld színbe öltözik már az ünnep beköszöntekor, majd a következő két napra is virágokkal díszítjük. Emlékezünk elhunyt szeretteinkre (június 05-én, csütörtökön tóraolvasás után), mázkir imádságot tartunk (imakezdés: 10.00). Tisztelettel kérjük Önöket, hogy minél többen jöjjenek el zsinagógánkba imádkozni. Hág száméách! Verő Tamás rabbi
Budai ófár
2014. június
5774.Sziván-Támuz
Amit érdemes megnézni XL. Vígszínház: A revizor Katona József Színház: Godot-ra várva Az utóbbi napokban több olyan előadást is láttam, amelyet korábban - más-más színház produkciójából - is ismerek. Vannak örökérvényű darabok, melyeket mindig meg lehet nézni, sőt érdemes felidézni. Gogol drámája tananyagként is jelen volt és van a diákok életében. Beckett művét, műveit bizonyos generációk fedezik fel újra. Számomra „A revizor” produkciók közül a budapesti Katona József Színház 1987 és 94 között játszott előadása jelenti a legizgalmasabb és maradandó élményt. Amikor Hlesztakov nevét hallom, akkor óhatatlanul Bán János alakja jelenik meg. De hasonló élményem van a Művész Színház Godot-előadásáról is, amelyet 1994-ben Darvas Iván állított színpadra úgy, hogy magára is szerepet osztott. Partnerei voltak Garas Dezső, Bubik István és Iglódi István. A most látott előadások különösek, érdekesek, emlékezetesek. Az egyiket eredeti hangvétele teszi különössé, a másikat a fantasztikus rendezői tudatosság, a pontos színészvezetés, a színpadkép letisztultsága jellemzi, s így lopja be magát a néző szívébe. Gogol: A revizor A közismert színművet Mészöly Dezső és Mészöly Pál fordításában ismerheti a közönség. S a dráma mottóját ma is akarva, akaratlan gyakran idézzük: „Ne a tükröt átkozd, ha a képed ferde!” A Vígszínház és a Szputnyik Hajózási Társaság - Modern Színház- és Viselkedéskutató Intézet - Labor állította színpadra úgy, hogy a korábbi fordítást félretették. Morcsányi Géza fordítása alapján, a színészek improvizációinak felhasználásával a szövegkönyvet Bodó Viktor és Kovács Krisztina készítette. A néző mindenképpen felteszi magának a kérdést, lehet-e, szabad-e Gogol kiváló, erős kritikai hangot is megfogalmazó művét átírni, erősen aktualizálni. Mielőtt erre válaszolnánk, tekintsük át a Wikipédia szócikkét! (Gogol) „Drámai főműve, A revizor nemcsak az orosz-, hanem a világirodalom legismertebb komédiái közé tartozik. A szatirikus vígjáték egy tévedésen alapul, a komikum forrása az így létrejött helyzetből adódik. A helyi előkelőségek egymás után járulnak a képzelt revizor elé, hogy az némi szívesség és készpénz árán takargatni valóik fölött szemet hunyjon. Közben feltárulnak a korabeli orosz kisváros visszásságai, megjelennek a helyi előkelőségek torz figu-
rái, és az író gondoskodik róla, hogy az olvasó vagy néző felszabadultan kacagjon a jellemhibákon, az önteltség, a kivagyiság, a provinciális ostobaság képviselőin. Végül az ál-revizor természetesen lelepleződik, de a szerző az olvasón sem könyörül: ráébreszti, hogy egy kissé őróla is van szó. Gogol nevetése itt már senkit és semmit nem kímél. Nincs egyetlen pozitív figurája sem, hacsak egy később megjelent munkájának megjegyezését nem vesszük figyelembe: ,Igen, volt benne egy becsületes, nemes személy, aki elejétől végig szerepelt a darabban. Ez a szereplő - a nevetés. (…) Senki se kelt védelmére ennek a nevetésnek. Én komédiaíró vagyok, becsülettel szolgáltam a nevetést, így hát kötelességem védelmére kelni. A nevetés sokkal jelentősebb és mélyebb, mint gondolják...’“
len műgonddal jelenítik meg. Az egész kisváros összes vezetője mindent a sajátjaként kezel, s a megvesztegetési folyamat is teljesen életszerű. Hlesztakov, az álrevizor minden lehetőséget kihasznál. Pénzt szerez és leányokat, asszonyt hódít meg, s meglehetősen útszéli szöveggel mindőjüket leveszi a lábáról. Hlesztakov nem bukhat el, mert a korrupció világában mindig talál újra rászedhető embereket, s ez biztosítja továbbélését.
A revizor
Nyikolaj Vasziljevics Gogol Nos, a most látható előadás Gogol művét csupán kiindulási pontként kezeli, a szereplők egy részét megőrzi, de kiegészíti a jelenlévők körét. A polgármester szépséges lakókörnyezete helyett a történést a kisváros lerobbant uszodájába helyezi át. Minden kellően lepukkant, málló csempék, csöpögő csapok jelzik az egykor volt szebb napokat. A színpadkép a honi valóságot jól tükrözi, azaz a funkciótlan épületek városrondító valóságában történnek az események. A szereplők beszédstílusa pontosan követi a mai jelleget, így az első felvonásban igen-igen gyakran takarják ki a szöveget, azaz hangeffektussal jelzik az illetlen szavakat. Hogy miben aktualizálták a szerzők a darabot? A korrupció sokszínűségét hihetet-
-5-
A polgármestert Hegedűs D. Géza játssza. A szerepet láthatóan élvezettel formálja meg. Tudja, hogy a polgármester tipikus percember, de a kicsiségét kellő önfényező képességgel varázsolja a kisváros hatalmasságává. Hlesztakovot Lengyel Tamás játssza. Kellően harsány, valójában semmit sem ígér, mégis mindenki a lábai előtt hever. A színpadon amatőr, illetve fél amatőr szereplők is játszanak, hiszen ez közös produkció. Jól állják e kivételes játékkörülményt. A polgármester leányait alakítók a végletességig gonoszak és hiúk (Rainer Micsinyei Nóra és Kublicska Lőte). Az előadás végén megérkezik a valódi revizor. A városvezetésen pánik lesz úrrá, majd következik egy némajáték. Nem csak a színpadi szereplők, de a közönség is döbbenettel veszik tudomásul, ami várhatóan következik, következhet. Beckett: Godotra várva „Vladimir: A világ iszonyatos zűrzavarában egyetlen tény világos: várjuk, hogy megérkezzék Godot.” Ford.: Kolozsvári Grandpierre Emil Az íróról, Samuel Beckettről (1906 - 1989) a következőt érdemes tudni: 1927-ben a Trinity College-ban francia-olasz szakon végez, kiváló eredménnyel. Ezt követően párizsi egyetemi lektorként dolgozik. Párizsban közeli kapcsolatba kerül James Joyce-szal és körével. Proust-ról ír tanul-
Budai ófár
2014. június mányt, költői díjat nyer. 1930-ban visszahívják a dublini Trinity College-ba tanárnak, azonban hamarosan búcsút mond az egyetemi karriernek, vándorol, alkalmi munkákat végez. Beutazza Európát, majd Párizsban települ le. Itt írja meg Murphy című regényét (1938). A második világháború idején részt vesz a francia ellenállásban, majd az ír Vöröskereszttel tér vissza
Samuel Beckett Párizsba, ahol ismét otthonra talál. A Godot-ra várva 1952-ben jelenik meg franciául, és a következő évben a darabot be is mutatják Párizsban, Roger Blin rendezésében. Újszerűsége miatt viták kereszttüzébe kerül, többen azonban már akkor felismerik, hogy munkássága új korszakot jelez a XX. századi dráma történetében. További főbb drámái: A játszma vége
(1957); Az utolsó tekercs (1958); Némajáték; Ó, azok a szép napok (1961). Drámáit számos nyelvre lefordították, s azóta is világszerte játsszák. 1969-ben Nobel-díjjal tüntetik ki. A budapesti Katona József Színház áprilisban tűzte műsorára az előadást. A próbafolyamatot Zsámbéki Gábor indította el, ám egy betegség közbeszólt, s a rendezést Ascher Tamás fejezte be. Remek, ha két jelentős művész ilyen harmóniában tud együttműködni. Magam a második előadást láttam, s valóban kész produkció részese lehettem. A színpadkép rendkívül egyszerű. Az alkotók követték az író nagyon pontos színpadkép meghatározását. A most nagynak tűnő térben egy időnként forgó, mozgó homokszínű domb a főelem, melynek szélén egy kopasz fa, s a földből egy nagy rugó áll ki. Az ötszereplős darab beszélgetés-folyamnak tekinthető, melynek középpontjában a reményteli várakozás áll. Vladimir és Estragon a napokat várakozással töltik, se együtt lenni, se elválni nem képesek igazán. Vladimir az örök küzdő, a bizakodó, Estragon pedig a szorongásaival küzdő, kétségbeesésre hajló figura. Pozzo két megjelenése az idő múlását mutatja. Pozzo kegyetlen, elviselhetetlen figura, aki szolgáját maximálisan kihasználja. Második megjelenése már maga a pusztulás, a reménytelenség. Lucky, Pozzo szolgája az abszolút kiszolgáltatottság figurája. Többet árul el testével, mint szavakkal. A felvonások vé-
5774.Sziván-Támuz gét a Fiú zárja le, aki mindannyiszor fontos hírrel érkezik.
Godot-ra várva A gyakori színházlátogató ritkán él át a mostani előadáshoz hasonló élményt. A színészi játék fantasztikus, egységes. A különbségek karakterekké állnak össze. Kocsis Gergely (Vladimir), Elek Ferenc (Estragon), Kulka János (Pozzo), Keresztes Tamás (Lucky) játéka kidolgozott, míves, emlékezetes. Úgy szólalnak meg, mint egy fantasztikus vonósnégyes. Ezt az előadást látni kell, mondanivalója mindenkihez szóló, rendezése egyszerűségében megkapó, színészi alakításaiban példaértékű, tehát maradandó élményt jelent. „Estragon: Menjünk innét! Vladimir: Nem mehetünk. Estragon: Miért nem? Vladimir: Godot-ra várunk. Estragon: Persze, persze.” Ford.: Kolozsvári Grandpierre Emil Aki az előadásokat ajánlotta: Csillag Ferenc
Lefkovics Péter versei Hátralépés figyeljétek meg, amikor az ugró nekikészül az ugrásra, hátra-hátra lépdel és előre-hátra billegteti testét, ki távolságot méricskél, ki meg a magasságot, hogy minél jobban tudjon majd nekifutni, minél szédületesebb legyen a rohama, minél nagyobb legyen a lendülete, nekünk is sokszor vissza kell mennünk, nekünk is sokszor vissza kell tekintenünk, ha előre akarunk jutni, és hogy erőt gyűjtsük, hogy lássuk, honnan indultunk, most hol tartunk, és ahova akartunk, ahova terveztük, el tudunk-e jutni A történelem keletkezése Esemény és történés, történet majd regélés. Leírás és mesélés, értelmezés átélés. Múlt üzen a jelennek: aktuálisat, lényegest. Fikciók és remények, nagy víziók megéltek. Füllentések kemények, a hit tudása elég lesz. Múlt üzen a jelennek: aktuálisat, lényegest.
Legenda az igazság. Mítoszgyártás, hamisság. Kutakodás, ásatás, vélekedés valóság. Múlt üzen a jelennek: aktuálisat, lényegest. Fantázia történet: hit és tudás bőséggel. Új legenda, új mese, s rajta van már új meze. Múlt üzen a jelennek: aktuálisat, lényegest. A történet valóság, tanítja a hatóság, S tanulja a lakosság. Akad azért okosság; E történelemtörténet tán nem is oly bolondság. A megállóban Kitalálni, ki mire vár, ki merre megy, ki mit talál, kire mi vár! Kire mi vár; kire élet, kire halál. És ki lesz itt holnap, ha majd megint itt állsz, s ha újból itt találsz?
-6-
Budai ófár
2014. június
5774.Sziván-Támuz
Találkozások IV. Tordai Péter, a Budai Körzet elnöke Péter, amint az édesanyja interjújában említettem, 1948-ban született. A nyíregyházi gimnáziumban érettségizett és bár szülei akkor még ott laktak, Ő felköltözött Budapestre és itt végezte további tanulmányait. Diplomáját a Budapesti Élelmiszeripari Főiskola gépész karán szerezte. Ezen a főiskolán tanított egy évig tanársegédként, amíg a tanári diploma megszerzésére készült, de jött a szerelem, s így gyorsan meg is nősült - emlékszik vissza Magda, az édesanyja. A továbbiak egy részében az ő információira hagyatkozom, mert Péter nagyon elfoglalt és nem akarom kevés idejét igénybe venni. Péternek két lánya és négy unokája van, őket nagyon szereti, de mostanában velük is csak kevés időt tud eltölteni. Többször mondtuk már Péternek, hogy lazítson kicsit, de mindig kitér, illetve mostanában azt válaszolta, hogy Édesapjának megígérte, hogy vallását és hitét szerető zsidó ember lévén munkájának és anyagi eszközeinek egy részét egyháza és a kile javára akarja fordítani, ezt eddig is betartotta és úgy tűnik, élete végéig (éljen bis 120) be fogja tartani. Folytatva a beszélgetést megtudtam, hogy Péter szereti a társaságot, sok régi barátja van és számtalan hobbija, csak ideje nem marad most ezekre. Egy időben még épületeket is tervezett és vállalta a felépítésüket is. Rendkívül sokoldalú, a családját rajongásig szerető ember. Egy kidduson gyorsan elpanaszoltam bánatomat, hátha tud segíteni azon, amin eddig minden erőfeszítésem dacára sem tudtam. Az történt ugyanis, hogy a mi hazatértünk után több csatornán keresztül értesültünk édesapám haláláról, így pl. aki eltemette a burgenlandi Siegendorf nevű falucska határában bajtársaival együtt apámat (37 fő), hazahozta az iratait és egy megmaradt fényképet. Ezenkívül több alkalommal is megjelent az egyetlen magyarul kapható zsidó újságban az Új Életben, a Siegendorfban elhunyt 37 munkaszolgálatos névsora, külön édesapám nevével (Abrahamovits Jenő) és a katonakönyvéből származott adatokkal együtt. Ugyancsak ebben az újságban később megjelent egy hír, hogy a Siegendorfban elhunyt 37 munkaszolgálatos közös sírban nyugszik a katolikus temetőben, a bejárat mellett balra kialakított, alacsony beton falacskával körülvett sírban. Siegendorf Soprontól 8 km-re fekvő falu, a
határzár feloldása után többször ellátogattunk a közös sírhoz, de egyetlen nevet sem találtunk, kivéve a sír közepe táján egy vékonyka betonból készült Tóra öntvényt, rajta négy vagy öt héber betű karcolattal (bevésve, de elolvasni nem tudtuk, mert nem volt kipontozva). A sír ápolt volt, tele nyíló évelő virágokkal, legutóbb, mikor ott voltunk a dúsan nyíló pünkösdi rózsákhoz alig tudtuk elhelyezni az általunk vitt virágcsokrot. A csokorhoz a temetőgondnok adott egy nagy vízzel telt befőttesüveget. A temető melletti paplakban lakó plébánossal egyetlen egyszer sem tudtunk beszélni, a szakácsa szerint igen gyakran van a közeli Eisenstadban. Hagytunk neki számtalan szóbeli és írásos üzenetet magyarul és német nyelven is, de egyetlen egyszer sem reagált és telefonon sem jelentkezett. Ezek után felhívtam a Síp utcában a Chevra Kadisát és megkértem őket - miután elmondtam, mi mindennel próbálkoztunk hogy segítsenek megállapítani, valóban ott nyugszik-e az édesapám, mert a neve sehol nem szerepel, ők azonban elzárkóztak. Tordai Péter erre csendesen megcsóválta a fejét, rám mosolygott és csupán ennyit mondott: „Éva! Ne szomorkodj, ki fogjuk deríteni, hiszen már nyomon vagyunk.” Alig telt el 3-4 hét és az egyik kidduson Péter átadta a levélváltásokat a siegendorfi plébános és a MAZSIHISZ között. Ezekből megtudtuk, hogy édesapám valóban nem is a siegendorfi római katolikus temetőben nyugszik, mert a - plébános levele szerint oda orosz katonák lettek eltemetve (csak tudnám, hogy került akkor a sírra a héber felirat, a mi jelképes tóránkra?). Ugyancsak a plébános közölte, hogy a 37 zsidó munkaszolgálatos tetemét a Bécsi Zsidó Hitközség átvitette az eisenstadti zsidó temetőbe. Mindezeket az Eisenstadti Zsidó Hitközség visszaigazolta, és megírta, hogy a temető kulcsát megkaphatjuk a tulajdonukban lévő Zsidó Múzeumban, a múzeum vezetőjétől, egy kedves fiatal nőtől. Ezek után fiammal és menyemmel elutaztunk Einsenstadba, ahol megtaláltuk a temetőt: egy hegyoldalban, fűvel magasan benőtt hatalmas területen, mintegy 7-8 szokatlanul nagyméretű, fekete gránit sírkő emelkedett ki, a nap csillogott a rengeteg rájuk vésett arany betűn. A temető magasan be volt kerítve drótkerítéssel. Az első sírkő első sorában találtuk meg édesapám nevét, születési és halálozási időpontját. Péter fiam most már elmondhatta a
-7-
41 éves korában elhunyt nagyapjának - az édesapámnak - a sírja felett az első Kaddist. Nem győztem hálát adni a Mindenhatónak és Péternek az első találkozásunkkor, amiért eljárt ügyünkben és sok évi kutatás után, segítségével megtaláltuk édesapám sírját. Életemnek ez az eseménye sokat elárult Tordai Péter jelleméről és emberségéről. Azzal, hogy nekem - az alig ismert Deutsch Évának - ilyen gyors és sikeres segítséget tudott nyújtani, tanúságot tett azóta is tartó baráti viselkedéséről, kedves szavairól, szerénységéről, kiváló szervezőkészségéről. Akkor megértettem, hogy ezek a tulajdonságok valóban alkalmassá és méltóvá tették nem csak arra, hogy a mi elnökünk legyen és maradhasson sokáig (bis hundert und zwanzig), de arra is, hogy ő legyen a Budapesti Zsidó Hitközség elnöke és a MAZSIHISZ alelnöke. Nem szeretném, hogy gazdagon dicsérő fogadatlan prókátornak nézzenek a kedves olvasóink, de nem hallgathatom el azokat az örömöket sem, amelyeket a Frankelben átéltem és átélek, ahányszor csak el tudok menni. Ilyen például a gyönyörűen restaurált zsinagógánk látványa, a kapcsolódó helyiségek otthonossága, rendeltetésszerű használata, a színvonalas rendezvények sorozata, pl. a kiddusok megszervezése, az ünnepek megünneplése (úgy mint valaha odahaza). És még számos kiváló esemény, rendezvény elgondolása, megszervezése, az ezekhez szükséges hitsorsosaink, vagy más külső tagok megnyerése és megbecsülése, nem utolsó sorban az anyagiak megteremtése és más számtalan, általam nem ismert tevékenysége a kile és a Frankel javára. Megkérdeztem tőle a nagy választások után: „Mondd, Péter, hogyan győződ ezt a sokféle és sokirányú feladatot ellátni?” Erre szerényen megvonta a vállát, s így felelt: „Minden csak szervezés dolga, meg a Mindenható segítsége, ha erőt ad és egészséget, akkor minden megy.” Péter tehát kitűnő szervező és örökölte az ősök bölcsességét, valamint empátiával és veleszületett gyors felfogó készséggel rendelkezik. A fentiek mellett, ami nekem különösen tetszik, hogy csaknem minden istentiszteleten itt van, nem másik zsinagógában ünnepel, nem megy máshová, hanem idejön, haza, Budára a Frankelbe, mihozzánk. Deutsch Éva
Budai ófár
2014. június
5774.Sziván-Támuz
A Vörösmarty Cserkészcsapat A Vörösmarty Cserkészcsapat klubunkban ünnepelte fennállásának 90. évfordulóját. Az alábbiakban közöljük Verő Tamás rabbi, e jeles alkalomból elmondott beszédét. (a szerk.) Peszach a szabadság ünnepe. Széder este hágádát olvasunk. Alig pár napja, hogy vége peszach ünnepének. Egy pillanatra még azonban vegyük elő a hágádát. A cserkészek saját hágádájából idézek. „Mi a hat, ki tudja? Hatan vagyunk azon tökkelütött őrsben, amely a földön alszik ahelyett, hogy ágyban aludna, ötödik azon osztálynak száma, amelybe jártunk, négy vezető volt velünk, de egy se tudta, hogy éjjel hideg van, három géhás evett tizenhét ember helyett, két csendőrtől kaptunk hasfájást az ijedség miatt, egy percig sem tudtunk aludni a Fűrész tisztásnak földjében.” Ez mindent elmond róluk, rólatok. A hagyományokhoz és a természethez való ragaszkodás mindenekfelett. Honnan indult ki az egész? 1928-ban épült fel a Hitközség Zsigmond utcai bérháza, ahol most is összegyűltünk ünnepelni. 1928-ban itt kapott helyet a szobi tábor után a csapat, itt leltek otthonra 1929. szeptemberétől a farkasok, a cserkészek. 1922től a hat fős tábortól a 80 fős táborig, 11 év alatt 24 tábort tartottak. 1935-től 1948-ig 13 év alatt 25 tábort, és itt volt olyan tábor, ahol a Winnetou törzs több falkája több száz cserkészt is kitett létszámilag. Ez a mai is egy tábor, egy másmilyen tábor. De egy fontos tábort kiemelnék.
Má tajvu oháleho… Ez a felirat szerepelt a gödöllői világ-jamboree során felépített zsinagógán. És ott a nagy összejövetelen, a szombati istentiszteleten Dr. Vidor Pál, a csapat rabbija felhívta a figyelmet arra, hogy a szombat szentségét tisztelni kell, az imádság szavát aktívan használni kell, a tóra tanításának közös, örök értékére rá kell lelni, és ezek azok a dolgok, amelyek egyesítenek minket még akkor is, ha nem értjük meg egymás beszédét. Több korosztály van most itt. Más-más beszédek, más-más
élmények. De ahogy Vidor Pál tanította: a gödöllői világ-jamboree, a szombat, ami mindjárt ránk köszön, az ima szavai, a tóra tanításai összekötnek minket valamennyíünket. Közös törvény, közös fogadalom, cserkésztestvéri szeretet kötnek össze bennünket, titeket. Ezek voltak az egész életére kiható érzések, amikor a világ-jamboree után viszszatekintett Vidor. A cserkészideál - mondotta - egyet jelent: az emberebb ember, a magyar cserkészet ezt az ideált a magyarabb magyar útján keresi, mi ehhez még hozzátesszük: zsidóbb zsidó fiúkat akarunk nevelni. Nem a cserkészkalap és nem a cserkésznyakkendő, nem a cserkészbot és nem a liliomos jelvény teszi a mi cserkészfiainkat cserkésszé, hanem a hármas szent akarás, hogy emberebb emberek, magyarabb magyarok, zsidóbb zsidók akarnak lenni. Ezt adta mindannyiótoknak a Vörösmarty.
Kasznár Péter, Kovács Dénes, Feledi László 311. Vörösmarty cserkészcsapat. Cserkészkitüntetés tudjuk, csak egy van. Bronzszínű cserkészliliom. Ezt életmentésért adományozza Magyarország főcserkésze. 1930-as tahitótfalusi jamboree-ján, László Pál, aki nem sokkal előbb lábtörést szenvedett, és mozognia is alig volt szabad, belevetette magát a folyóba és egyik cserkésztestvérét kimentette az örvényből. Ő kapta meg a 311-edik cserkészkitüntetést. Talán ezért lett 311-es a 311-es. Fáklya néven került a kezekbe a csapatújság, aminek nevét most kölcsön vesszük. Fáklya kihunyt egykor, de újra gyulladt. 1941. december 31-vel a zsidó csapatokat kizárták a Cserkész Szövetségből. 1944. március 19. és 1945. március 19. Ég és föld. A fasizmus sem tudta szétbomlasztani a csapatot 1944. március 19-ig, és azután is a csapattagok sokat köszönhettek egymásnak és vörösmarty-s létüknek, de akkor megszakadt valami. És egy évvel később, igen, 1945. március 19-én a túlélők, a megmaradottak érezték, hogy szükség van rájuk, egymásra, és a csapatra. Újra fellobbant a fáklya. 1948-ban a csapat és a fal-
-8-
ka azonban külső nyomásra feloszlott. Fáklya utolsó pislákolása 2000. október elsejéhez köthető. Vörösmarty Mihály kétszázadik születésének évfordulós napja volt az, amikor a 311-esek összegyűltek. Ugyanitt. Most fáklya újra pislákol egyet, és pont a cserkészcsapat születésnapján, a 90-ik születésnapján. Ebből az alkalomból, ehhez az alkalomhoz én kívánok erőt és egészséget, és a szép régi emlékek felelevenítését! Vörösmarty-cserkész! Ha fogadalmi percekben, a természet ölén, vagy a magyar dicsőség terein lelkedből fohász kél, szívedből dal fakad, gondolj arra, aki azt mondotta: „Mindenható egyesség Istene, ki összetartod a világokat...” Soha ne csüggedj! So-ha ne hátrálj! Fejleszd az elmét, acélozd az izmot, neveld a jellemet, és valljad teljes hittel: „Az nem lehet, hogy ész, erő és oly szent akarat hiába sorvadozzanak egy átok-súly alatt.” Amikor a költőnek egyszer elszavalták gyermekei a Szózatot s oda értek: „Vagy jőni fog, ha jőnni kell, a nagyszerű halál. Hol a temetkezés felett egy nemzet gyászban áll!”, a költő felszökött helyéről és iszonyatos fájdalommal kiáltotta: „Nem igaz! Nem igaz!” A gyermekek ezután csak azt mondhatták: „Még jönni fog, mert jönni kell, egy jobb kor, mely után buzgó imádság epedez százezrek ajakán.”
Sellyei Panni, Marton Panni Vasvári György Vörösmarty-cserkész! Vörösmarty gyermeke! Örökszent lánggal égjen lelkedben a bizonyosság, hogy a költő jóslata valósággá válik. Ha meginogtunk is egy pillanatra, most már újra érezzük, hisszük és tudjuk: nem marad örök a sötétség. Még jönni fog, mert jönni kell egy jobb kor… aláírás Dr. Vidor Pál Most én, egy méltatlan utóda a rabbinak köszöntőt mondok itt és idézek tőle. Ehhez segítséget kérek egy másik rabbitól. Dr. Edelstein Bertalan rabbi, Vidor Pál egyik tanítója, példaképe azt mondta róla, hogy ő a csupa nagybetűvel mondott nevelő.
2014. június Talmud tóra növendékei Edelstein temetése napján már a tanulás folytatásának időpontjára kérdeztek rá Vidor Páltól, mert ezt
Budai ófár a titkot, a titok nyitját, hogyan kell jó nevelőnek, halhatatlan nevelőnek lenni, és ezt emelte még magasabb szintre Vidor Pál.
Négy generáció a tudásgazdagításhoz való szoros viszonyt örökítette át a fiatalokba Edelstein, és a gyászhét leteltekor iskolai osztályának növendékei egy jádot adtak a zsinagógának, hogy legyen azon a tórán, ékesítse azt, amelyet tőle tanultak meg imádva szeretni. Ez is azt mutatja, hogy Edelstein megtalálta
5774.Sziván-Támuz lett esett el, mint az Önkéntes Mentőegyesület fronton szolgáló, hadnagyi rangot betöltő tagja.
Deák Péter -Dia, Vajda Mihály Mikor Vidor Pálra emlékezünk, egy ő általa emlékezett embert is meg kell említenünk. Dr. Dömény Lajos volt az, aki megalapítója volt a magyarországi cserkész mozgalomnak. Ő adta ki a nevet, a parancsot. „Kadima, előre!”. Ő az életével is előre mutatott. 1914. szeptember 5-én, a ratusini erdő mel-
Mi valamennyien cserkészként tanulók vagyunk életünk végéig, és Nekünk, Nektek bizton mondható, hogy jó nevelőtők volt. Ti egymás nevelői voltatok és vagytok. Maradjon ez még így bis 120! Verő Tamás rabbi
Várnai Róbert Tamás (1925-1945) versei ESŐ Esik… Monoton kopogás a tetőn. Zenés csobogás, ahogy gyűlik a tócsa és dagad a sár. Mint a verés, szitál az eső. Megered, játszik. És az emberek, mint ázott verebek állnak a fák alatt. Felhők szállnak…
Gyújtsátok fel a földgolyót! Csináljunk sok-sok meleget Égjenek hát a tengerek! Ne fázzon többé senki sem, s te se fázz verődő szívem! Tiszapart, 1944. szept. 30.
Messzire hallik vad csattogása Lüktet a mozdony kopog a váz... Falvakon robog a szerelvény végig Sípol a gőzgép, bámul a nép… Hatalmas füstje felszáll az égig Mint egy nagy sárkány ily csodaszép Akár az élet olyan a vágta: Vad rohanás, vad tájakon át Előre, előre csak soh'se hátra, Kizár ez minden álmodozást…
Esik… A fákról víz csöpög, távolról mennydörgés görög… Nézem az esőt hogy szemel, szívemre esik és lever, úgy gyötör... Nosztalgia ül lelkemen. Vágyom haza!
Csattog a tengely pályáján járva Csillog a vágány, messzibe vész Prüszköl a gőzös, roppan a váza Íme a mozdony - az emberi ész … Szeged, okt. 1.
Otthon csak az ablakon át hallanám az eső zaját. Könyvvel a kezemben ülnék, de nem olvasnám, csak néznék… Messze néznék a távolt látva Csodaországba elszállva… Csak révedezve tekintetem elmerengve az életen… Esik… Mint egy könnyű kendő Lebeg a tájon az eső Fázom… Belülről remegek, Felettem sírnak a levelek…. Kiskundorozsma, 1944. szept. 30. FÁZOM Hideg van… Fázom, remegek, Gyújtsatok tüzet emberek! Gyújtsatok nagyot, lobogót
A Fázom kézirata VONAT Száguldó kerekek csattogva járnak, Csahol a mozdony, füstöt okád… Az állomáson utasok várnak, Felszáll a nép és indul tovább. Falja a távolt és robogása Elmét felőrlő nagy rohanás!
-9-
Várnai Róbert Tamás
Budai ófár
2014. június
5774.Sziván-Támuz
Óbuda-Hegyeshalom. Visszaút? A zsidók Óbudai téglagyárba történt internálásának írásos nyomai Óbuda 1944-ben a téglagyár miatt veszélyes helynek számított. A nem zsidók is igyekeztek elkerülni a gyár környékét. K. Jenő életrajzában megírta, hogy 1944. novemberében áthelyezték az óbudai telepre, de szabadságot kért és kapott, mert „köztudomású volt, hogy kicipelnek bennünket Németországba”.
A téglagyár A zsidó internálás első igazi nyomát az igazoló bizottság anyagának 23. lapján találtam meg, amely A. József elleni feljelentés volt. A. József a csillaghegyi gyártelepen dolgozott. Egy tisztviselő jelentette, hogy „a nevezett az óbudai gyártóműbe hurcolt zsidók holmiját árusított ki a nyilasok részére”. A „Kolónia” munkástelep lakói ezt bizonyítani is tudták. Ennek ellenére a bizottság A. Józsefet igazoltnak tekintette, hiszen magatartásában nem volt semmi munkásellenes. Kéry Gyula a XIII. kerület, Bodor utca 8. szám alatti telepről is említette, hogy 1944. október 15. után a telepen kivezényelt munkaszolgálatosok és zsidó munkások voltak. Figler János is tudott az óbudai téglagyárban „odagyűjtött zsidókról”. Az önéletrajzában leírta, hogy üzeneteket közvetített, név szerint özv. Onódi Pálné, Kálmán utca 23. és Löwy Jenőné, Vajdahunyad utca 12. szám alatti lakós számára. Kenyeret, cigarettát hozott a zsidó internáltaknak, sőt átengedte számukra a gyári leventeotthon mellékhelységeit. Figler baloldaliságát hangoztatta, de mind ez nem sokat használt. Ugyanis rajtakapták, hogy horogkeresztes jelvényt hordott. T. István erősítette meg a június 7-i tárgyaláson, hogy Figler János tényleg hordta a horogkeresztet a kabátján, de azt állította, hogy a fia találta meg valahol. Figler egyébként a bányatársaság titkára volt, és 1939-1943-as években a heves megyei Nagybátonyban dolgozott az első beosztásában. Az igazoló bizottság számára mindenféle papírokat szerzett be, hogy iga-
zolja a nem német kapcsolatait, és hogy a munkásokkal jól bánt. Volt az iratok között „Louis Lee-delise, British Colony Budapest” névjegye is, de azon semmi aláírás nem volt látható. Viszont volt egy levél mellékelve, és így derült ki, hogy az angol úr Figler János sógora volt. Azt írta, hogy Figler kérte az angol „adaptációt”, hogy ne kelljen bevonulnia a magyar hadseregbe. A dolog sajnos nem sikerült. „De mindenképpen németellenes volt a sógorom” - írta. Figlert mégis nyugdíjazták az 54/2/1945. számú irat alapján a tisztviselői, majd igazgatói szolgálatból. Az indoklás szerint a horogkeresztet tényleg hordta, és németbarát kijelentései is voltak. Ezért védekezését nem tartották hitelt érdemlőnek. A bizottság még súlyosabb büntetést is kiszabhatott volna, de tekintettel volt magas korára és szemmel láthatóan leromlott idegállapotára.
gyen voltak. Az orosz csapatok hol támadtak, hol visszavonultak, és ez így folytatódott február 9-ig. Az óbudai téglagyárat az oroszok az első létesítmények között foglalták le. Müller László műszaki igazgató jelentése szerint a németek fel akarták robbantani a telepet, amit mentési munkákkal megakadályozott. A robbantás tehát nem sikerült, pedig állítólag még 1944. őszén készítették elő. Februárban, amikor a budai harcokat Óbudán még lehetett hallani, Müller és az ottrekedt, vagy a „cegaj” elnevezésű gyári munkástelepen lakó munkások gondoskodtak az óbudai telep üzembehelyezéséről. 1945. februárjában a gyár több tanú szerint újra üzemelt, az ott elpusztult, vagy onnan elhurcolt zsidók nyoma nagyon gyorsan eltűnt. Kerestem további nyomokat az óbudai önkormányzat építési irataiban, de a téglagyár bontása során nem volt semmi meglepő esemény. De ha volt is valamilyen lelet, erről nem vettek fel jegyzőkönyvet. A gyárat és a szomszédos telepeket lebontották, helyükön több új épületet - iskolát és áruházakat létesítettek, a területét letakarta az aszfalt, és részben a fű.
Cegaj T. István tanúvallomásából derült ki, hogy 1944. november 17-én a zsidók még a téglagyárban voltak. Az internáltak között ugyanis volt egy Tibor nevű kollégája, aki egy csomagot hagyott megőrzésre. T. István a csomagot az irodában helyezte el, de később csak aggódott, hogy a csomag még mindig ott volt. Ugyanis szigorúan tilos volt bármit is megőrizni a zsidók részére. Az irodák tehát az internálás ideje alatt is működtek, és a tisztviselők naponta találkozhattak a zsidókkal és láthatták, hogy mi folyik ott. A bírósági tárgyaláson T. egyébként Hudacsék és Figler ellen tanúskodott azok nyilaskeresztes kapcsolatai miatt. 1944. december elején a téglagyárban már nem maradhatott zsidó internált, mert akkorra felállt a gettó. És 1944. karácsony táján bezárult a budapesti ostromgyűrű. Eichmannék, de Vajna is már december 24-én hagyták el a fővárost, december 25-26-án az oroszok a Római-fürdőnél harcoltak, noha más források szerint 27-én Csillaghe-
- 10 -
Az emlékmű Csak egy kis emlékmű áll a régi gyár és a koncentrációs központ helyén, amelyet az utóbbi időben az Óbudára költözött új zsidó közösség, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség saját jellegzetes jegyeivel láttak el. Hrotkó Larissza
2014. június
Budai ófár
5774.Sziván-Támuz
Igazságtalan Ha gyerekkoromban hébe-hóba nem az én, vagy játszótársa(i)m igazságérzetének megfelelően reagáltak a felnőttek valamely tettünkre, véleményünk szerint nem fair módon ítéltek meg bármelyikünket is, akkor ezt úgy „toroltuk” meg magunk között, hogy gúnyosan megállapítottuk: „szigorúak, de igazságtalanok” voltak velünk. Persze nem a régi „szép” időkre szeretnék nosztalgiázva visszaemlékezni. Sokszor hallani, olvasni arról, hogy túlságosan gyakran emlegetjük fel a hetven éve történteket, a holokausztot - mint ahogy gyakorta itt, a Budai Sófár lapjain is. Ráadásul onnan is érkezik kritika, ahonnan felfogásom szerint nem lenne várható: időnként ismert, vagy kevésbé neves zsidóktól is el-elhangzik rádiós-televíziós beszélgetésben, riporteri érdeklődést követően, néhanapján az írott sajtóban szintén feltűnik ilyesforma bírálat, arra hivatkozva, hogy a gyerekeknek, a fiatal generációnak pozitív jelen- és jövőképet kell mutatni, s azonkívül a szörnyűségek minduntalan felidézése a nem zsidókat irritálhatja. Mivel 2014. a holokausztra emlékezés éve, úgy vélem, a múlt komor történéseihez való efféle viszonyulás megér néhány szót. Természetesen azzal egyetértek, hogy ne csupán az időben nem oly távol megtörtént rettenetre hívjuk fel a figyelmet, hanem legyenek a jelenről-jövőről szóló optimista életérzést kifejező, identitást, önbizalmat erősítő üzenetek, a mindennapjainkat leképező gondolatok. Csakhogy a zsidóság 5774 éves történelme során a boldogság, az örömteli események kevesebb időt töltöttek ki, mint a nagyobbrészt a sok gyötrelmes, a megmaradást kockára tevő, veszélyeztető időszakok. Erre kötelesség emlékeztetni, mely nem önsanyargatásra kényszerítő tennivaló. Azért sem, mert manapság ismét fenyegető valósággá kezd fajulni a megerősödött gyűlölet, a nehézségekért „felelős” bűnbakkeresés, s azért sem, mert ezen megnyilvánulások rossz emlékeket, sőt aggodalmat ébresztenek jórészt az idősebbekben. A szörnyűségeket megélt generációnál bizony hívatlanul is előtolul a Soá nyomasztó emléke, mikor nap, mint nap látják, érzékelik az újnáci-hungarista eszmék álruhába rejtőzött felbukkanását. Ezért szükséges kötelezettségünk minduntalan felidézni a borzalmat, s ébren tartani az emlékezetet. Manapság ugyan elmaradnak a félelemkeltő feketeruhás, jellemző zászlókat lobogtató gyűlések-menetelések; csakhogy gyűlölködésre építő szavakat és tetteket helyettesítő akciók lépnek helyükbe, s a közös ismertetőjegyekre fel kell hív-
ni a figyelmet. Még akkor is, ha nem csupán a zsidóságot, hanem a nem zsidókat is érintő eseményről, Magyarország történelmének legsötétebb korszakát jelentő időszakról van szó (Heisler András: „ez nem zsidóügy”). Nem kell másra gondolnunk, mint a náci Németország 1944-es jelenlétére a vele háborús-szövetséges Magyarországon, mely német ittlét a Horthy-rezsimmel közös szándékot erősítve csak fokozta a zsidók addigi - 1920-tól folyamatosan meghozott magyar törvények által „szabályozott” szenvedéseit, s még az életben maradás csekély esélyétől is megfosztott csaknem 600.000 zsidó embert - köztük több, mint 100.000 gyermeket -, s most az ellenkezések, protestálások dacára - köztük a magyarországi német kisebbség, Németország és az USA külképviselete, zsidó és civil szervezetek, bel- és külföldi sajtó - erre emlékezés címén esztétikusnak nem mondható kreációt állítottak Budapest közepére. Szoros a kapcsolat a történelemhamisítás (történelem és hamisítás); a súlyos bűnök relativizálása; a deportálások idegenrendészeti feladatmegoldásként aposztrofálása; arra hivatkozás, hogy a deportálások csak a német megszállás után kezdődtek (Kamenyec-Podolszknál 1941-ben több ezer zsidót gyilkoltak le, köztük csaknem 18 ezret Magyarországról!); farizeus koncepció alapján milliárdokért Sorsok Háza néven készülő objektum; a jelennek etalonként állított, bűnösen levitézlett Horthy-érára párás szemmel visszagondoló, a naponta megjelenő, kódolt kettős beszéd mögé bújó gondolatok között. Ezt megerősíti az alábbi néhány szószerinti idézet a hamis múltidéző szemlélet egyik védelmezőjétől, a XX. és XXI. Század Intézet, a Terror Háza Múzeum főigazgatónőjétől, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem egyetemi tanárától, a Sorsok Háza projekt korifeusától. Ítélje meg mindenki az alábbi - különösen az utolsó - sorok alapján (melyekkel szemben nem érezte senki a felhördülés szükségét), hogy kimondójuk megérdemli-e a súlyosan elítélő szavakat, s mégsem lennénk igazságtalanok. - „Azért maradtunk a náci Németország mellett, hogy megóvjuk a magyar zsidóságot.” - „Az 1938-39-es zsidótörvényeket Németország erőszakolta ki.” - „Eichmannék a kormánytól függetlenül működtek. Meg voltunk szállva.” - „Bármennyire is sajnálatos: a holokauszt, a zsidóság kiirtása, vagy megmentése mellékes, mondhatni marginális szempont
- 11 -
volt, ami egyik háborús fél szempontjai között sem szerepelt.” - „A zsidók jogfosztása Magyarországon az 1930-as évek végén kezdődött.” (Bécsben, a Wallenberg Emlékkonferencián hangzott el.) 2003. június 14-én tartott, „A történészvita és konzekvenciái” című előadásra a XX. Század Intézet meghívta Ernst Nolte német történészt, aki szerint a németek humánusak voltak, mert az áldozatok a gázkamrákban 40 másodperc alatt meghaltak. Talán e korábbi kijelentések is bátorítást adtak ahhoz, hogy vezető politikusok a szobor-eset kapcsán megindult tiltakozásokra reagálva sommásan kijelentsék: a MAZSIHISZ és a baloldal között kapcsolódás van; a MAZSIHISZ csupán egy jelentéktelen szervezet; több zsidó szervezet a megemlékezésekre pályázaton elnyert öszszegeket azért nem veszi fel, s nem vesz részt az állami megemlékezéseken, mert a visszautasítást, illetve a távolmaradást a MAZSIHISZ radikálisai erőszakolták ki. A félrevezetés, a dezinformálás célja a magyarországi zsidóságot megosztani. A MAZSIHISZ-szel szoborügyben történt csalfa - többek között, mert olyan alkalomhoz kötötte a diskurzust, ami a zsidóság számára nem jelent ünnepi alkalmat - levélváltás a véleménycsere kecsegtetésével pedig averzió keltésére alkalmas. Utólag bebizonyosodott, hogy párbeszédre eredetileg sem volt valódi szándék, így erre nem is került sor, habár valamiféle kései beszélgetés(?) volt, de csak akkor, mikor már az ellenzők permanens jelenléte ellenére nagy lendülettel emelkedett ki a földből a tiltakozás tárgya. Az ún. Sorsok Háza belső terének kialakításával kapcsolatban, a szoborszörnyedelemhez hasonlóan van ígéret némi változtatásra, mely a jelen történések fényében kiszámíthatóan hasonló jövő elé nézhet, hiszen az eredeti elgondolás szerint már épül. (Ha elkészül, ugyan ki tud az elhatározott-megvalósított koncepción változtatni?) Hiába a felzúdulás az otromba szoboregyüttessel szemben. Az azzal egyet nem értők számíthatnak igazoltatásra, majd rabosításra és büntetőeljárásra. Még akkor is, ha az illető történetesen a holokauszt túlélő Fried Alice, akinek „bűne”, hogy a munkálatok helyszínét takarni szándékozó fóliára felírta: „Túléltem a Soát, szeretnék még élni!” Kinek van igaza és kinek igazságtalansága? Porosz Péter
Budai ófár
2014. június
5774.Sziván-Támuz
A karcagi Herskovits ikrek 1945. június. Befut Karcagra a deportáltakat hazaszállító vonat. A leszállók között volt édesanyám két kislányával, Edittel és Ágival. Megdöbbenésükre Apám nem várta őket az állomáson. Késve érkezett eléjük. Ági az úton hazafele felkiált: - Itt jön Samu bácsi (Apám ekkor már nem élt bátyja)! - Ági őt vélte felismerni, annyi év után nem ismerte meg az apját. Végül hazavergődött a család régi, kifosztott otthonába. Az újratalálkozás örömét sok fájdalom keserítette meg Anyám részéről. Apám betegen jött haza az oroszországi munkaszolgálatból. Egy vállalkozó szellemű hölgy vette „pártfogásába”, ápolta a beteg férfit, és tulajdonképpen csodálkozni sem lehet, hogy egyéb gyengéd szálak is fűzték őket egymáshoz. Anyám reakciója is természetesnek mondható: féltékenység! Persze Anyámék hazaérkezése után Apám megszakította kapcsolatát, de ez a dolog házasságukat a továbbiakban is megkeserítette. De azután továbbléptek, új életet igyekeztek megalapozni. Az újrakezdéshez próbálták visszakapni a szomszédjaiknak elhurcolásuk előtt átadott értékeiket. Többek között egy értékes szőrmebundát, amelyhez az akkori divat szerint muff is dukált. (A muffban voltak bevarrva az ékszerek.) A „jó” szomszéd készségesen visszaadta a bundát, de sajnálattal közölték: - A muff nincs meg. Elvitték az oroszok. Anyámék először elhitték a mesét, de később feljelentést emlegetve érdekes módon a szomszédék megtalálták a padláson az értékes darabot. Tulajdonképpen ez segítette az újrakezdésüket, a boltjuk újranyitását, áruval történő feltöltését. Próbálták folytatni abbahagyott életüket. A lányok elkezdtek iskolába járni, Ági egyik kedvenc és egyik legtehetségesebb tanítványa lett a szeretett Arató tanár úrnak. Lakásukat is igyekeztek újra berendezni, bár néha néhány utcával odébb látták kedvenc szőnyegeiket, ahogyan valakik saját kertjükben porolgatják, de az is előfordult, hogy az utcán jött Anyámmal szembe valaki az ő kedvenc ruhájában, kabátjában. Anyám ezeket szó nélkül hagyta, örültek, hogy éltek. Szüleim házassága is kezdett megszilárdulni, annyira, hogy új gyerek vállalásába is belekezdtek. 1946. november 10-én, reggel 7-kor, egy szép havas napon láttuk meg a napvilágot húgommal, a húsz perccel fiatalabb Marival, Karcagon a Dózsa György úti családi házunkban. Az otthonszülés abban az időben természetes volt, így a mi családunk sem kívánta megtörni a hagyományokat.
Apás szülés sem volt akkortájt divatban, nem beszélve arról, hogy Apám aznap nem is tartózkodott Karcagon, mivel pénzkereséssel volt elfoglalva, és éppen vásáron volt. (A Fő téren levő konfekció és textil üzleten kívül Apám vásárokra is járt.) Visszatérve a születésünkre, igen nagy volt a meglepetés, ugyanis senki nem tudta előre, hogy Anyám ikreket vár. Anyámnál csak a szülést vezető Lázár doktor volt jobban meglepődve, mert ő sem hallott semmiféle dupla szívhangot Anyám terhessége alatt. Végre Apám hazaérkezik, azt hiszi, hogy káprázik a szeme. Az egyik szobában egy fekete hajas baba, a másikban pedig egy kopasz újszülött. (A hajas baba én voltam, szegény Mari pedig a kopasz.) Nagy az öröm, megszületett Mari és Gyuri. Egyedül Ági, aki nem boldog. Közli szüleivel: - Én pedig holnap nem megyek iskolába. - De miért? - kérdik Anyjáék. - Azért nem - felelte a 11 éves Ági -, mert csak a szegényeknek van ilyen sok testvére. Szegény Ágit sokkolta a két új ikertestvér. Szüleim életében egy jó szakasz áll be. Próbálnak boldogok lenni. Eladják a Dózsa György úti házukat és vesznek egy szebb, nagyobb házat, szép nagy kerttel a Ladányi úton. Néhány Karcagon eltöltött év után Szüleim úgy döntenek, hogy felköltöznek Budapestre. Az Andrássy útra - akkor Sztálin út -, közel az Oktogonhoz mentünk lakni, ahol mindössze csak 1 évet töltöttünk annak ellenére, hogy az ablakokból pazar május elsejei felvonulásban gyönyörködhettünk. Előírták, hogy mindent el kell követni, hogy az épületek fel legyenek díszítve. Színes perzsaszőnyegeket kellett kirakni az ablakokba, hogy minél nagyobb legyen a színpompa. Az Andrássy útról a Városligetnél található csendes, fás utcába Abonyi utcába költöztünk egy nagyon szép 3 szoba-hallos, 2 teraszos lakásba. Itt éltünk majdnem húsz évig. Az 50-es évek borzalmai Egyik szomszédasszonyunk, aki a koncentrációs tábort megúszva, sok családtagját elveszítve azt hiszi, hogy már békében folytathatja megtört életét. Nagyot tévedett. Értesítést kap, hogy köteles otthonát elhagyni, kijelölt kényszerlakhelyre kell költöznie, mivel a családjának nagykereskedése volt, nem megbízható állampolgár. Amikor szomszédunk az ablakából észreveszi, hogy fegyveres ÁVH-sok jönnek érte, úgy döntött, hogy nem kezdi elölről a
- 12 -
kínlódást. Inkább a halált választotta, kiugrott az erkélyről. Szörnyet halt. A szép otthonát kiutalták egy akkori káder családnak, a mai napig is ők laknak ott. Ilyen világban éltünk, illetve élünk. Ilyen világban volt a gyerekkorunk. Szüleim is állandóan rettegtek, hogy mikor kerül sor a mi családunkra, mikor telepítenek ki. Félni kellett, hogy valaki vagy valakik kinézték maguknak otthonunkat. Anyám, mint egy igazi háziasszony igyekezett gondoskodni, ellátni családját. Divat volt a zsír bödönben történő gyűjtése, rizs, cukor, egyéb ételek tartalékolása. Ez óriási bűnnek számított. Bárkit megvádolhattak, hogy felhalmozza az élelmiszereket. Nem volt ritka a házkutatások elrendelése. Ha a hatóság úgy találta, ezért internálás, de még börtön is járhatott. Ezért szüleim, félve a hatóság túlkapásaitól, inkább a WC-be öntötték az akkor már nagyon nehezen beszerezhető élelmiszereket. Ekkor már jegyrendszer volt. Meg kell említeni a dicsőséges államosítást. Elvették szüleimtől autójukat, emeletes házukat, apám iparengedélyét bevonták. Ott állt kereset nélkül, 4 gyerekkel. Maradt a tartalék, Anyám ékszereinek, bundájának eladása, a szőnyegek feltekerése, eladása. Anyám bundáját egy színésznő vette meg, a nevére sajnos már nem emlékszem. Hiába, minden hiánycikk volt, szőrme is csak kéz alatt volt elérhető. Anyám nem sajnálta a tárgyak eladását. - Kell a pénz zabálásra - mondogatta. Érdekes, a közüzemi számlákat sohasem említette. Akkor még a víz ingyen volt. Az áram és a gáz sem volt olyan költséges. De „jó” világ volt. 1956. október 22., késő délután Anyámék leküldenek a sarki közértbe, hogy vegyek kenyeret. Amikor hazaértem, mondom otthon: - Képzeljétek, az utcán rengeteg ember van, kiáltoznak. - Ruszkik haza, ruszkik haza. Szüleim ájuldozva mondják, hogy ez tüntetés. Én ezt a szót - még nem voltam 10 éves - akkor hallottam először. Tüntetés. Az 1956-os eseményeket - véleményem szerint - kevés olyan ember volt, aki ekkora örömmel fogadta. Boldogok voltunk, nem kellett iskolába és zongoraórára menni. Meg kell mondjam, hogy szüleim örömét egy-két nem lényegtelen dolog beárnyékolta, amikor olyan plakátokat láttak: - „Reszkess Icig. Nem jucc Ausvicig.” Nem volt megnyugtató.
2014. június Az események folytatódnak. Nagy Imre november 4-i rádióbeszédével. Mint ahogy említettem, gyerek voltam, de még mindig a fülembe cseng a beszéd, himnusz, Anyámék rémült arca, a rokonok telefonon történő elérése. Búcsúzás, sírás, bizonytalanság. Hajnali csengetés. Az egész család ijedt arca, mindenki félt az úgynevezett csengő frásztól, ami - mint ismert - az ÁVO-sok nem sok jót jelentő látogatásának jele volt. De ez most más volt. A ház közös képviselője - akkor úgy hívták, hogy házmegbízott - volt a csengető, akinek végül is Anyám nyitott ajtót, úgy látszik, ő volt a legbátrabb, vagy a legedzettebb a családban. A házmegbízott közölte, hogy azonnal le kell vonulni az óvóhelyre a szovjet katonai támadás miatt. Gyors csomagolás, öltözés. Hűvös, barátságtalan november. Meleg kabát, irhabunda. Legnagyobb meglepetésünkre Anyám az én és Mari irhabundájára még egy frottírköpenyt is felhúz. Eszébe jutott, hogy hátha valakinek megtetszik a gyerekek meleg kabátja, 1944-es tapasztalat, jobb lesz álcázni. Levonulunk az óvóhelyre. Sok ijedt arc, persze a gyerekek tulajdonképpen élvezik a helyzetet. Laktak a házunkban ÁVO-sok is, ők a lakásukat kitelepített, nagyiparos zsidó családok révén kapták. Meg kell mondani - így több mint 50 éves távlatból is - a szomszédok nem közösítették ki az akkor már fülüket, farkukat behúzó ÁVO-s embereket, senki sem tett semmiféle megjegyzést, csak arra emlékszem, hogy kérték, hogy a fegyverüket ne tartsák maguknál. Az egyik közölte, hogy átdobta a kert kerítésén. Senki sem jelentette fel őket. Normális, békeszerető szomszédjaink voltak. Terjednek a hírek, rémhírek: - Hallottátok? Ég a Savoy, kigyulladt a Divatcsarnok. Utcai harcok, lövöldözések. Kenyérhiány. Elterjedt a hír, hogy a Hungária körúti kenyérgyárban kenyérosztás van, de oda el kellett jutni. Szegény Dezső sógorom - Edit férje - vette a bátorságot, és elment a kockázatos bevásárlásra, ami majdnem az életébe került egy eltévedt repeszdarabnak köszönhetően. Editék másfél éves kislánya, Évike az óvóhely kedvence lett. Elnevezték „hamm, kisasszony”-nak, ugyanis ha látta, hogy valaki eszik, odament hozzájuk és nyitotta a kis száját és mondta: - Hamm! Felköltözés az óvóhelyről Az utcában hófehér teherautók jelennek meg, amelyek a város kiéhezett embereinek alamizsnát hoztak.
Budai ófár Mi gyerekek, gyakran próbáltuk megkörnyékezni a teherautók sofőrjeit: - Bitte schön die Schokolad. (Persze nem tudtunk németül, de próbáltunk kicsikarni valamit, néha sikerrel.) Egyszer Mari a kis Évát az ölében tartva ismét próbálkozott. És csoda történt, kapott egy szem narancsot. Kincset ért akkor a számunkra még nem túl jól ismert gyümölcs. Imádtam hallgatni a felnőttek beszélgetéseit. Fő téma: menni vagy maradni. Persze a gyerekekben dolgozott a kalandvágy és legszívesebben felkapaszkodtam volna az első teherautóra, amely elvitt volna a határig, vagy esetleg Ausztriába. Akkor még az emberek nem Intercity-vel utaztak. Én mindenesetre már elkezdtem becsomagolni a játékaimat és kedvenc mesekönyveimet. Persze nem volt nehéz dolgom, azokban az időkben még nem volt olyan sok játékuk a gyerekeknek, mint manapság. Szüleim sokat gondolkoztak az Izraelbe történő kivándorlásról, de úgy döntöttek, maradnak, nem mertek új életet kezdeni. Több rokonunk a kivándorlás mellett döntött. Többek között Apám elpusztult nővérének lányáék, Katóék és Apám egyetlen életben maradt bátyja, Ignác és annak családja. Apámék tízen voltak testvérek, ketten maradtak életben! Sírva búcsúzkodás a Nyugati-pályaudvaron. Itthon folytatódik az élet. Ági is férjhez megy, szül egy szép kislányt, Julikát. Folytatódnak az iskolai évek. Az utcán, ha sétáltam szüleimmel, előfordult, hogy séta közben becsuktam a szememet. - Miért csukod be a szemedet? - kérdezték. - Hogy ne lássam az iskolát - válaszoltam. Utáltam járni iskolába, tanulni sem nagyon szerettem. Az eredményeim hármas-négyes bizonyítvány. Bezzeg Mari, ő mindig jeles vagy kitűnő volt. Nem szerettem leckét írni sem, sokszor föláldoztam a kis zsebpénzemet arra, hogy megkérjem Marit, hogy írja meg helyettem a házi feladatomat, vagy róla lemásolhassam a leckét. Kit csaptam be?! Történtek igazságtalanságok is az iskolában. Egy ízben az énektanárom meg akart buktatni énekből, pikkelt rám a tanár, illetve utált. Szerencsémre ezt megtudta az iskola igazgatója - Andrási Tivadar -, aki a buktatást nem engedte meg beosztott tanárjának. Később tudtam meg, hogy az Igazgató úr kedvelt engem, unokaöccsére emlékeztettem, akit Auschwitzban elgázosítottak. Ennek köszönhettem a jóindulatát, illetve a protekciót? A nevezetes tanár úr a szünetben odajött hozzám a folyosón, ő is megerősítette, hogy
- 13 -
5774.Sziván-Támuz átenged, azzal a megjegyzéssel: - A fene egyen meg! Átmész. Jó kis pedagógus. Én, kis hülye gyerek ezt a megjegyzését senkinek sem mondtam el. Később, évek múlva tudtam meg, hogy kirúgták a tanárt, ugyanis kiderült, hogy más diákkal is durva volt, sőt antiszemita megjegyzéseket is tett! A következő évben új énektanárt kaptam, Bors Irmának hívták, aki Kodály Zoltán közvetlen tanítványa volt. Nála már jelesem volt énekből. Megjött a hallásom, vagy már nem probléma a vallásom? Több jó nyaralásra emlékszem. Szüleinkkel többször nyaraltunk a Mátrában, Berekfürdőn, Siófokon, Harkányban, de a legnagyobb élményünk az első külföldi nyaralásunk, amely Zakopanéban és Krakkóban volt. Nagyon sok szép emlék fűződik ezekhez a helyekhez. Szüleim kardinális kérdést csináltak abból, hogy nyelvet kell tanulni, ezért már gyerekkorban elkezdtük a tanulást. Először németet, majd angolt és franciát tanultunk. Az általános iskola után én és Mari Közgazdasági Technikumban folytattuk a tanulást. Érettségi után mindketten elhelyezkedtünk. Mari a Metalimpex külkereskedelmi vállalathoz, én a Maspedhez, majd a Chemolimpex-hez mentem, később a Hungexpónál és a Ferunionnál dolgoztam. Mari 1968-ban férjhez megy és megszüli Andris nevű fiát. Amikor a korházban megmutatják a nővérkék a csecsemőt, így szólok: - Jé! Tiszta Lenin! A nővérkék megdöbbenek, azt hiszik, hogy esetleg rokonságban vagyunk a nagy forradalmárral. Na, de nem erről van szó. Marit - kicsit hegyes álla miatt - csúfoltam Leninnek. Tehát nincs rokoni kapcsolatunk a nagy Vezérrel! Csak a baba hasonlít az Anyjára. Időközben felépül Balatonlellén a nyaralónk, ahova szüleink imádtak lejárni, a későbbi években az unokáiknak, sőt most már a mi unokáinknak kedvenc nyaralási helyszíne, jelenleg is itt töltjük csaknem az egész nyarat. Szüleink egészségi állapota sajnos megromlik. Apámnál Parkinson-kórt állapítanak meg. Az orvosok közlik, hogy ez egy gyógyíthatatlan betegség, a későbbiekben öltözni, enni sem fog tudni egyedül. „Szép” kilátások. Anyám gyomorfekéllyel kínlódik, kórházba kerül, vizsgálatok, tükrözés és közlik az eredményt. Rák! A család természetesen kétségbe esik. Anyám nem tudja a diagnózist, abban az idő-
2014. június ben még a beteg előtt titkolták az eredményt. A kezelőorvos megerősíti diagnózisát. Két nővéremmel közli: - Hölgyeim, ha mi egyszer ezt kimondjuk, akkor ez így is van! Nem nyugszunk bele a halálos ítéletbe, átvisszük Anyámat egy másik kórházba, ahol a kor híres sebészprofesszora - dr. Mester Endre - vállalta a műtétet. A műtét után, hála az Égnek és a kiváló professzornak, bebizonyosodott, hogy az előző kórházban tévedtek. Nem rosszindulatú daganatról volt szó. Anyám a műtét után még 25 évet élt. De az élet kegyetlen. Anyám már lábadozott a műtét után. Abban az időben még a betegeket tovább tartották kórházban. Természetesen sokat látogatta közvetlen családja és a többi rokon is. Egyik alkalommal, Erzsike néni nagynéném (Herskovits Pali édesanyja) is a szokásnak megfelelően meglátogatta, a kórházban találkoztunk vele. A látogatás végén (abban az időben meghatározott látogatási idő volt) kérdeztük, hogy Erzsike néni jön-e velünk, Ő mondta, hogy marad még, lehet, hogy Pali is bejön. Végül Pali nem jött, Erzsike néni elindul haza. A Blaha Lujza téren a villamos nem állt be a megállójába, az utasok kezdtek leszállni, Ő is, de a villamos hirtelen megindult, és Ő a villamos kerekei alá esett, szörnyethalt. Anyámnak persze nem mertük elmondani az esetet, féltünk, hogy annyira felizgatja magát, hogy komoly következménye lesz. Titkoltuk a szörnyűséget. Anyám folyton kérdezte, hogyhogy már nem jön Erzsike látogatni. Azt hazudtuk, hogy szegény elesett, eltörte a lábát. Nem tudta hívni, még nem volt mobil. Ameddig lehetett, titkoltuk a fájdalmas esetet Anyámnál, majd ahogy az lenni szokott, egy régi ismerőse hívta akkor már az otthonában lábadozó Anyámat. - Szörnyű, hogy szegény Erzsike úgy halt meg, hogy pont nálad járt bent a kórházban. Így tudta meg, az esetet élete végéig sem tudta feldolgozni. Baleset volt, természetesen nem az ő hibájából. Anyám egészségi állapota kezd helyreállni, ezzel szemben szegény Apám állapota egyre rosszabb, vásározási munkáját sem folytathatja, leszázalékolják. Nincs kereset, csak a nyugdíj. Ismét a tartalékok felélése, kisebb lakásba költözünk, ami szintén a Városliget közelében, a Damjanich utcában volt. Ez egy kellemes, 2 szoba-hallos, nagy belsőkertre néző teraszos, elegánsan szép stílbútorokkal berendezett lakás, mégis nehezen szokták meg, főleg Anyám, siratta az előző, tágasabb, régi ott-
Budai ófár honát. Anyám legjobban a balatonlellei nyaralóban érezte magát. Ezt emlegette még a halálos ágyán is, hogy mennyire vágyik arra, hogy még egyszer lemehessen a „Balcsira”. Hozzáteszem, a Balatonba sohasem ment be, mégis imádott ott lenni. Telnek az évek. Én megismerkedem Jutkával, 1973-ban összeházasodunk. Ez az év sok egyéb változást is hoz az életembe. Munkahelyet változtatok, a Hungexpo Kiállítás Szervező cégnél helyezkedem el, aminek köszönhetően sok külföldi utazásnak nézhettem elébe. Különféle „Magyar Hetek” szervezésében vehettem részt a világ különféle helyein, mint Karachi, Lagos, Kuvait, Leningrád, Moszkva, Algír, Teherán, Lille, stb. Ezek az utak több hetes kint tartózkodással jártak. Munkámhoz tartozott a kiállítások megszervezése, lebonyolítása. Apám állapota egyre romlik. Kórházba kerül, rákot állapítanak meg nála. 1974. március 1-én meghalt. Utolsó kórházi látogatásomon, amikor Jutkával és testvéreimmel hazaindultunk, Apám utánam szólt: - Gyuri, gyere vissza! Veled már nem találkozom. Én próbáltam ezt úgy értelmezni, hogy ő úgy értette, hogy tudta, másnap elutazom. Persze az agyamban megvolt a nagyon rossz érzés. Nagyon idegesen, szomorúan utaztam el. A temetésére értem haza, 65 éves volt! Az élet megy tovább. Megszületnek gyerekeim. A szőke, göndörhajú Szilvike, és rá nem egészen egy év múlva a fekete, szintén göndörhaju Peti. Péter megszületése nem volt izgalommentes! A hetedik hónapban várandós Jutka Szilvikével anyósomék balatonkenesei nyaralójában volt lent, amikor hirtelen elkezdődtek szülési fájásai, annyira, hogy már nem volt idejük Pestre felérni orvosához, ezért félúton, Székesfehérváron mentek be a kórházba, ahol szerencsénkre Jutka gyerekkori ismerőse volt a szülészeten az ügyeletes orvos, így ő segítette világra, a farfekvéses, koraszülött nem egészen 2000 grammos babát. A csecsemő nem sírt fel, így közölték Jutkával, hogy sajnos a gyerek nem él. Persze sírás, zokogás, amikor egyszer csak felsírt Peti. Azaz inkább csak „felnyüszített”. A gyerek nagyon gyenge volt, az ápolónők azzal „vigasztalták” Jutkát, hogy az ilyen gyenge gyerekek nem nagyon szoktak megmaradni. Hála Istennek, nem volt igazuk! Ma már Péternek szép, okos felesége és két gyönyörű fia van. Az évek rohannak, a gyerekek iskolába kezdenek járni. Imádnak
- 14 -
5774.Sziván-Támuz munkahelyeinkre bejárni. Ma már ez nem divat, a multi cégekhez nem lenne menő dolog a gyerekeket bevinni. Egy alkalommal Peti, amikor tiszteletét tette irodámban, észrevette, hogy az íróasztalom fölött a naptár poszteren egy csinos, félmeztelen nő volt látható. Peti így szól: - Ez nem Anyu! Szegény gyerek csalódott, hogy nem az anyját vélte felfedezni a képen. Szilvike igyekezett a lábamról levenni, amikor csak tehette. Előfordult - nem túl gyakran - hogy elő kellett vennem „atyai” szigoromat. Próbáltam a gyerek lelkére beszélni, esetleg megszidni, ilyenkor Szilvikém ártatlan szemeivel rám néz és így szól: - Apu, milyen jól áll neked, ha dühös vagy! Ilyenkor milyen szépen csillog a szemed! Nagy bestia volt, nem lehetett rá haragudni, általában elnevettem magam. A gyerekekkel sokat kirándulunk, gyakran járunk strandra. A gyerekek játszanak, labdáznak, homokoznak, míg a kedves szülők dumálnak, olvasgatnak. Egyik alkalommal Jutka kéri, hogy amíg elviszi Szilvikét pisilni, addig figyeljek Petire, aki tőlem körülbelül 4-5 méterre, a homokozóban játszik. Amikor Jutkáék viszszaérnek, kérdezi: - Hol a Peti? - Ott játszik, nem látod? - feleltem. Hát kiderült, hogy egy másik kék fürdőnadrágos gyerekkel kevertem össze a fiamat. Peti, mivel nem látta Szilvit és az anyját, elindult keresésükre, persze eltévedt. Nagy ijedtség, idegesség, rohanás a gyerek keresésére. Én jobbra, Jutka balra, amikor megszólal a hangosbemondó: - Herskovits Petike várja szüleit a főbejáratnál. Boldogság, öröm. Megvan a gyerek! Rohanunk - nem sétálunk - a főbejárathoz. Sok-sok év elteltével, amikor Peti fiaival nyaraltunk, elmeséltük nekik a tanulságos történetet, mire Dávid megkérdezi. - És meglett az Apa? A nyolcvanas évek közepén, a Dunakanyarban, Nagymaroson vásárolunk egy hétvégi házat, ahová a mai napig is főleg tavaszi és őszi hétvégeken járunk le. A ház a hegyoldalban van, a telek végén egy patak csörgedezik. Valóban idilli környezet. A szomszédjaink mesélik, hogy sok vaddisznó él a közeli erdőkben. Egy alkalommal erdei sétára készülünk, amikor Peti közli, hogy ő nem jön velünk, mert fél a vaddisznóktól. Mi próbáljuk bíztatni:
Budai ófár
2014. június - Nem kell félni, azok félnek az emberektől. Petit nem lehet könnyen meggyőzni: - Mi van, ha bátor vaddisznóval akadunk össze? - kérdezi a gyerek. És milyen igaza van. Ez is benne van a pakliban. De szerencsénkre még nem jött össze a „meeting”. Mari kikerül Londonba. Ott él párjával és fiával több, mint tizenhét évet. Ott dolgozik, a Metalimpex-Külkereskedelmi Bank közös cégének a pénzügyi igazgatója. Andris fia ott ismerkedik meg a francia Muriellel. Összeházasodnak, óriási lagzi Párizsban. Mariék visszaköltöznek, Pasaréten vesz egy nagyon szép, új építésű, panorámás lakást, ahol a mai napig is lakik. Később Andrisék is Magyarországra költöznek két gyermekükkel - Alexandrával és Oliverrel. Nagyon tehetséges gyerekek. Anyanyelvi szinten beszélnek franciául, angolul, magyarul, de új nyelvek elsajátításával is foglalkoznak. A Hungexpo után a Ferunion Külkereskedelmi Vállalathoz mentem dolgozni, a Reklám és Propaganda Osztályt vezettem. A munkám sok utazással jár. Sok kiállítást szervezünk Párizsban, Milanoban, Kölnben, Stockholmban, Tel-Aviv-ban, Casablancában, stb. Természetesen ezek az utazások nem turistautak, nem vakációk, de mégis szerencsésnek mondhatom magamat, hogy a világ ennyi helyére eljuthattam. Szilvike gyönyörű nagylány lesz. Rajzanak körülötte a fiuk. Petivel együtt szorgalmasan tanulnak, nyelveket is, Szilvi angolt és olaszt. Peti hébert és angolt. Egy péntek délután, már majdnem hazaindultam az irodából, amikor telefonon ke-
res Anyám szomszédja, hogy Anyu elesett, nem tudja, hogy pontosan hogyan történt, nem akarja neki elmondani. Szólt a telefonja, szegény Anyu, mint általában tette, rohant a telefont felvenni (mindig rohant, attól tartott, hogy nem várják meg, amíg felveszi?). Most is így történt, de szegény belebotlott a szőnyegbe és így neki esett a kovácsoltvas telefonasztalnak, ami akkora ütéssel járt, hogy törést okozott nála. Mentők, kórház, ijedelem! Nem tud járni, később csak járókerettel, később már azzal sem. A Koltói baleseti kórház után az Amerikai úti Szeretet Kórházba kerül. Állapota állandóan romlik. Különféle fertőzéseket kap, keringése összeomlik, 1994 májusában meghalt. Nem érhette meg gyerekeim esküvőjét, dédunokáinak megszületését. A rendszerváltás után a hagyományos külkereskedelmi vállalatok felszámolásra kerültek, a cég összeomlott a fejem felett. Még nem voltam 50 éves, de már abban az életkorban is igen nehéz új állást találni. Ezek ellenére szerencsémre sikerült a magyar-amerikai Compexpo Kiállítás Szervező cégnél elhelyezkednem, külföldi kiállítási managerként, ami annak volt köszönhető, hogy a még élő partner cégeimmel sikerült együttműködési megállapodást kötnöm, és így folytathattam a tulajdonképpeni korábbi kiállítás szervezői tevékenységemet az új cégnél. Újabb bánat. Ági nővérünknél áttétes daganatot állapítanak meg. Sok kín, szenvedés után 63 éves korában meghalt. Gyerekeim megházasodnak. Szilvike három gyerek édesanyja. A legidősebb, gyönyörű Nikike egy nyelvtehetség, már 14 éves korában 2 nyelvvizsgával rendelkezik,
5774.Sziván-Támuz jelenleg franciául tanul. Szilvike középső kisfia, Ádám gyönyörűen zongorázik és kiválóan sportol. Igazi vagány srác. A legkisebb fiú, Balázs sem megy a szomszédba csibészségért. A múltkori családi ebéd közben eltűnik az asztaltól és a nappali szobából rohanva hoz egy nagy kristály tálat azzal a szöveggel: -Gyuri papa, ezt nekem adod nászajándéknak? Végülis ez egy aktuális kérés 6 éves korban. Petiék két kisfia Dávid és Gábor. Dávid egy matematikai őstehetség. Több versenyt nyert az iskolában és a kerületben. Gábor is kitűnően tanul. Mindketten nagyon jól síelnek és jók a karatéban. Gyerekeim saját vállalkozásaikban dolgoznak. Büszkék vagyunk rájuk, nagyon talpraesetten végzik teendőiket. Mi Jutkával nyugdíjas éveinket tapossuk. Sokat járunk színházba, moziba. A nyarakat főleg a Balatonon töltjük, de nagyon szeretünk utazni. Utóbbi években tengeri hajóutakon veszünk részt, azt mondogatjuk, hogy addig kell utazni, amíg az egészségünk megengedi. A vejem nemrégiben azt kérdezte: - Gyuri, mit szeretnél még elérni az életben? Gondoltam, hogy azt felelem, nyitott sport autót, vagy luxus villát jacuzzival a tetőteraszon. De azt feleltem: - Jövőre is szeretnék lábra állni. Való igaz, azon imádkozunk Jutkával, hogy a család minél tovább lehessen együtt egészségben. Megélhessük gyerekeink, unokáink életének további alakulását. Herskovits György
Az őszi Nagyünnepek imarendje Szeptember 24. 25. 25. 26. 26. 27. 28. Október
szerda csütörtök csütörtök péntek péntek szombat vasárnap
03. péntek 04. szombat
EREV ROS HASANA I. nap (gyertyagyújtás: 18.20) Elul 29. ROS HASANA I. nap 5775. Tisri 01. EREV ROS HASANA II. Nap (gyertyagyújtás: 19.21) 01. ROS HASANA II. NAP 02. Kabalat sabat - szombat fogadása, kiddus (gyertyagyújtás: 18.16.) 02. Ünnepi ima - HAAZINU (Hávdálá: 19.17) 03. Com Gedáljá - böjt nap reggeltől (Vége: 19.00) 04. EREV JOM KIPUR, KOL NIDRÉ böjt: 18.03. JOM KIPUR - Mázkir - NEILA - (Hávdálá, böjt vége: 19.05)
- 15 -
09. 10.
Budai ófár
2014. június
A
5774.Sziván-Támuz
júniusi programja
Június 04-05. (szerda, csütörtök)
SÁVUOT
Június 15. (vasárnap)
19.00 órától YALE STROM csodálatos klezmerjátékában gyönyörködhetünk ismét. A művész már harmadik éve ad nagy sikerű koncertet zsinagógánkban. YALE STROM hegedűművész, író, filmrendező az európai klezmer hagyományokat kutatta, műsorát ebből a gazdag kincsből merítette. Belépő: 1.500.- Ft Állandó programjaink
Hétfőnként (Június 2-án és 16-án) 16.00 órától KONDICIONÁLÓ TORNA a csontritkulás megelőzésére és a betegek állapotának javítására. Csütörtökönként (Június 12-én) 18.00 órától FRANKEL BARÁTI KÖR. Csevegés, társasjáték, kártya, sakk. Várjuk új tagok jelentkezését! Péntekenként SZOMBATFOGADÁS GYEREKEKNEK Szabó Évivel a Mezüze Klubban. Vasárnaponként 10.00-11.30 óráig TALMUD TÓRA 2-10 éves gyerekeknek. Témák: zsidó ünnepek, Biblia, héber dalok és táncok. 10.00-11.30 óráig BÁR MICVÁ ÉS BÁT MICVÁ felkészítés 10-15 éveseknek. Témák: héber nyelv írás - olvasás - beszéd, imák, zsidó élet ünnepei, ciklusai és hagyományai. (Info: www.hillel.hu,
[email protected]) Mindenkit sok szeretettel várunk rendezvényeinken!
Kellemes nyarat és jó pihenést kíván kedves Olvasóinak a Budai Sófár! BUDAI MICVE KLUB Frankel Leó úti Zsinagóga kóser rendezvények kiváló helyszíne Esküvő, bar/bat micva, születésnap, céges rendezvények, villás reggelik teljeskörű szervezését és lebonyolítását vállaljuk. Információért, referenciákért hívjon a következő telefonszámokon: 06 30 94-28-215 (Medgyesi Andrea); 06 30 4141-640 (Arató Judit)
Budai ófár
A BZSH Budai Körzet és a Frankel Zsinagóga Alapítvány havonta megjelenő kiadványa Elnök: Tordai Péter = Rabbi: Verő Tamás = Klubvezető: Arató Judit Főszerkesztő: Sárosi Viktória (
[email protected], 06-30-551-2002) A szerkesztőség címe: 1023 Budapest, Frankel Leó út 49. Iroda: Sárosi Éva = Irodai órák: hétköznap 7-13 óráig = Telefon: 326-1445 Internet: www.frankel.hu = E-mail:
[email protected] Nyomdai előkészítés: Gléda Kft. = Nyomda: Czede Kft. Támogató: Frankel Zsinagóga Alapítvány, MAZSÖK
