Breitner Péter A hajléktalanná válás rizikófaktorai és a kiút lehet ségei A hajléktalanná válás okait feszeget kérdést gyakran így teszik fel: kinek a hibája a lecsúszás, az egyéné vagy a társadalomé? A vagylagosan feltett kérdések egy bizonyos bonyolultsági fok fölött majdnem mindig hibásak. Ez is egy hibás kérdés, mert nincs megoldása, vagy ha úgy tetszik, túl sok megoldása van. Ha megismerjük a hajléktalan emberek egyéni élettörténeteit, azonnal kiderül, hogy az okok – melyekr l jobb ha óvatosabban, inkább rizikófaktorokként beszélünk – bonyolult hálózatot alkotnak minden lecsúszási, kiilleszkedési történet mögött. Ezekben mindig találunk b ven egyéni és strukturális okot egyaránt, akár ugyanarra a konkrét jelenségre érvényesen is. Példaképpen ott van a munkanélküliség. Az egyén-e a felel s, ha munkanélkülivé válik? Kezdetben nem, hiszen a munkáját elveszt személyt többnyire áldozatnak tekinti környezete (például a rendszerváltás, a gazdasági világválság, esetleg igazságtalan munkáltatói döntés vagy leépítés áldozatának), a szomszédsági és egyéb önjelölt ítél székek (helyi társadalom) eleinte még sajnálattal beszélnek róla. Ha azonban még fél vagy egy év múlva is munkanélküli az illet , egyre inkább t tartják majd felel snek sorsáért. Strukturális szinten ugyanez a kérdés nagyon egyszer , és egészen másképpen hangzik: ha nagyobb a munkaer -kínálat, mint a munkaer -kereslet, akkor globális munkanélküliségr l beszélünk, ez pedig annyit tesz, hogy több a munkát vállalni akaró ember, mint a betölthet munkahely.1 A könnyen megérthet kivonás eredménye mínusz, tehát törvényszer , hogy egy adott embertömeg (ez Magyarországon a rendszerváltás óta a néhányszázezert l a sokszázezerig terjed) semmiképpen sem fog munkát találni, akárhogyan is próbálkozik. (Globális munkanélküliség esetén még az átképzés sem segít!) Csak az a kérdés, hogy ki nyeri a kiszorítósdit. A konjunktúrahiány, az elhibázott gazdaságpolitika, a helyi szint , települési munkakeresletet sz kít rossz döntések felel seit általában sokkal nehezebb megtalálni, mint az egyént hibáztatni a saját helyzetéért... A szomszédság, a társadalmi környezet ezért hajlamos az utóbbit tenni. A munkanélkülivé váló ember önképe aztán lassacskán meg is felel a tulajdonított képnek. Elveszíti a talajt a lába alól, és az önbeteljesít jóslat m ködési elve alapján el is kezdi produkálni azokat a devianciákat, amelyeket már úgyis ráaggattak. (A példa er sen egyszer sít , de úgy t nik, hogy többékevésbé fedi a valóságos folyamatokat.) Az egyéni és a társadalmi okok dichotómiájával kapcsolatban az látszik kirajzolódni, hogy minden egyes ember története mögött megtalálható az okok mindkét típusa, de nem azonos mértékben. Ehhez a gondolatmenethez el ször érdemes megismerni Jacqueline Wiseman elméletét, amely a „társadalmi margóról” szól: „A társadalmi margó az egyén rendelkezésére álló tér, amin belül hibázhat a munkahelyén, hitelre vásárolhat, vagy a jelent s másik lábára léphet anélkül, hogy komoly retorziók érnék, például kirúgnák a munkahelyér l, megtagadnák t le a hitelt, vagy elveszítené barátait, családját. Ha az embert jól ismerik, és sok vonzó tulajdonsága van, elég társadalmi margóval rendelkezik ahhoz, hogy kellemetlen jellemz i is legyenek...”2 Az elmélet szerint egyéni margója méretét l függ en mindenkinek más esélye van arra, hogy kiilleszkedjen a társadalomból.
1
A példában használt globális munkanélküliség a munkanélküliségnek csak az egyik típusa. A probléma másik fontos változata a strukturális, vagy szerkezeti munkanélküliség, mely hasonlóan nagy társadalmi feszültségeket okoz: ebben az esetben nem a munkaer -kereslet és a munkaer -kínálat mennyiségi eltérésér l, hanem típusbeli különbségr l van szó. Az egyén szintjén hasonlóan lehetetlen helyzet állhat el akkor is, ha másfajta végzettség munkaer t keresnek, mint az övé. 2 Jacqueline Wiseman "Stations of The Lost: The Treatment of Skid Row Alcoholics." 1970, University of Chicago Press
1
Wiseman elméletét továbbgondolva hipotézisünk a következ : minél magasabb társadalmi státuszból érkezik az egyén (szélesebb társadalmi margó, több hibázási lehet séggel) annál több „egyéni ok” szükséges a lecsúszáshoz. Fordítva, minél alacsonyabb társadalmi rétegbe tartozik valaki (vékony társadalmi margó, kevés hibázási lehet séggel) annál kevesebb egyéni ok elég ugyanehhez. Éppen ezért a strukturális hatások sokkal könnyebben szedik az áldozataikat a vékonyabb margómérettel rendelkez emberek közül, akik jóval kevesebb devianciát (egyéni hibát) engedhetnek meg maguknak, mint a jobb társadalmi közegb l érkez k rétegeib l. Ez az elképzelés viszonylagos rendet teremt a „bárkib l lehet hajléktalan” vagy „csakis azokból lehet hajléktalan, akik maguk rontják el” vélekedések között (amennyiben ezek egyike sem igaz). Sokkal inkább úgy t nik, hogy a hajléktalanná válásra egészen más esélye van minden embernek. Kultúránk arról szól, hogy minden ember felel s a sorsáért, és ezt mi sem tagadjuk. Azonban e mondat apró bet s részében – ha lenne ilyen – ott állhatna a folytatás: minden ember felel s a sorsáért, viszont az egyes emberek egészen más mennyiség és min ség muníciót kapnak ahhoz, hogy megbirkózzanak a nehézségeikkel, és élhessenek a rájuk ruházott felel sséggel. A hajléktalanná válás rizikófaktorai és a változás kockázati elemei életútelemzések alapján: aknák és épít kockák Az alábbiakban a Van Esély Alapítvány eddigi m ködése során megismert élettörténetek, illetve hajléktalan emberekkel más keretek között készült interjúk elemzése, valamint különböz esetmegbeszélések során szerzett ismeretek, és sokéves munkatapasztalat alapján összegezzük a hajléktalanná válás legf bb rizikófaktorait. A tényez ket a jobb áttekinthet ség kedvéért, és a sérülésekre való érzékenység különböz sége miatt kettébontottuk gyermekkori (szül i) családban, és feln ttkori (saját) családban elszenvedett sérelmekre. A valóságos élethelyzetek persze korántsem ennyire tiszták minden esetben, hiszen nem mindenki n fel családban, és nem is mindenki alapít saját családot, de a felsorolásból ezek remélhet leg kiderülnek. Azért rizikófaktorokról, és nem okokról beszélünk, mert a különböz életesemények el fordulása és a kés bbi lecsúszás között nem tudunk igazi oksági kapcsolatot kimutatni: egyik felsorolt rizikófaktorról (vagy rizikófaktor-csoportról) sem állíthatjuk, hogy szükséges és elégséges feltétele a hajléktalanná válásnak, viszont minden arra utal, hogy létezik közöttük valószín ségi együttjárás. Továbbá fontos megjegyeznünk, hogy soha nem találkoztunk még olyan esettel, amelyben a lecsúszás mindössze egy valószín síthet okra vezethet vissza, ezekb l mindig több, esetenként egészen sok áll a háttérben. Az egyes rizikófaktorokhoz – szintén eddigi tapasztalataink alapján – megpróbáljuk hozzárendelni azokat a következményeket is, amelyek az esetkezelési folyamat során elérni kívánt változás útjába kerülhetnek. Ezzel egyúttal arra is kísérletet teszünk, hogy kötetünk más tanulmányaiban a változás természetér l és az életútközpontú szociális munkáról és segít beszélgetésr l leírtakat gyakorlati, felhasználói szint , egységes keretbe helyezzük. Ezzel egy olyan gondolkodásmódot próbálunk meg az olvasó figyelmébe ajánlani, amellyel a változásra irányuló esetkezelési munka során, kliensével közösen csökkentheti a sikertelenség rizikóját, megpróbálhatja elkerülni a buktatókat azáltal, hogy ezeket eleve figyelembe veszi, tudatosabb szintre hozza, és ha lehet, kliensével közösen feldolgozza. A hajléktalan helyzetbe került emberek életében számtalan olyan múltbéli esemény van, amely hol lappangó formában, hol a felszínen kifejtve hatását akadályává válhat a pozitív irányú változásnak. Ráadásul úgy t nik, hogy a változási folyamat – természeténél és traumatikus jellegénél fogva – általában felszínre is csalogatja ezeket a „rossz energiákat”. Mindez tulajdonképpen aknamez höz hasonlítható, ahol – ha már oda tévedt az ember – az 2
egy helyben állás t nik a legbiztonságosabb viselkedésnek, viszont minden helyváltoztatás veszélyforrásnak számít: a passzivitás biztonságot jelent, a változtatás veszélyt. Szimbolikus értelemben az aknák azok a korábbi életesemények, amelyek – többnyire lélektani hatásukat kifejtve – megnehezíthetik, vagy lehetetlenné tehetik a változás követelményeivel való megbirkózást. A segít egyik legfontosabb feladata pontosan az, hogy kliensével közösen megpróbálja felderíteni és „felszedni”, de ha ez nem megy, legalább a tudatosítás kis leszúrt zászlóival megjelölni ezeket az aknákat, hogy elkerülhet ek legyenek az út során. Az élettörténetekben azonban nemcsak a változásra veszélyt jelent aknák vannak jelen, hanem épít kockák is, amelyekb l-amelyekre a változási folyamatot alapozni, építeni lehet. A segít nek és kliensének ezeket is meg kell keresniük együttm ködésük során. Az épít kockák az életútban korábban el forduló események és el reviv energiák: a tehetségek, készségek és képességek, a korábbi sikerek. Minden olyan tényez épít kockának számít, ami korábban már m köd képesnek bizonyult, sikert jelentett. A változást ezért – az életútközpontú szociális munka szellemében – az életútban felfedezhet korábbi folyamatokra kell (és lehet) építeni. Talán már önismétlés, de még egyszer, utoljára ki kell hangsúlyoznunk: mind az aknák, mind az épít kockák megkeresése csakis az egyén megismerése és megértése útján lehetséges. A következ kben tehát arra teszünk kísérletet, hogy a – vázlatpontokból álló – rizikófaktor-gy jteményhez hozzárendeljük azok következményeit, az azokból származó veszélyforrásokat, amelyek az esetmunka során megnehezíthetik, vagy ellehetetleníthetik a változási folyamatot. Az egyes rizikófaktorok és az általuk okozott probléma egyúttal a segít beszélgetések ajánlott irányát is jelentik. A szül i családban el forduló, elszenvedett sérelmek, hiányok Alkoholfogyasztás Az alkoholfogyasztás f leg az apákra jellemz , de azért az anyák részér l is el fordul (ami talán még súlyosabb következményekkel jár). Az alkoholfogyasztásról rögtön elmondhatjuk, hogy nem jelent egyenes utat a kiilleszkedéshez, hiszen a sokszázezresre becsült alkoholbeteg tömeghez képest elenyész a hajléktalan emberek száma (20-30 ezer f ), viszont alig akad olyan élettörténet, amelyben ne fordulna el valamelyik, vagy mindkét szül alkoholbetegsége. A kés bbi, feln ttkori változtatási képességre kifejtett hatása tekintetében az alkohol általában nem is egy problémát, hanem rögtön egész problémacsoportot jelent. A szül i családban el forduló alkoholizálás (és kísér jelenségei) az így felnövekv gyermeket kés bb magát is hajlamossá teheti az alkoholfogyasztásra, és kapcsolati problémákat okozhat életében (sok egyéb mellett például alkoholista-megment játszmák formájában). Az alkoholizáló szül k gyermeke tehetetlenséget, cselekvés-képtelenséget is tanul, hiszen gyermekkora racionalitása ez volt: „hiába teszel akármit, nem tudsz a helyzeteden változtatni”. A tanult tehetetlenség kés bb, a feln ttkorban könnyedén lehet a változás akadálya: motiválatlanságot, a problémákkal való szembenézés helyett inkább passzivitást, vagy azok eltagadását hívja el , mint megoldási, avagy inkább nem-megoldási módot. A segít feladata ebben az esetben, hogy kiemelt figyelmet fordítson a passzivitás elkerülésére, rendszeresen, újra és újra tisztázza az irányokat és célokat. Bántalmazó szül , autoriter apa A bántalmazó magatartás is els sorban az apákra érvényes. A testi fenyítésen túl bántalmazásnak tekintjük a rideg, szeretetlen, túlkövetel , elhanyagoló szül i viselkedést is. Az autoriter apák között nem ritka, hogy tekintélyelv , hierarchikus szervezet munkavállalói. Ezek közé a szervezetek közé tartozik a katonaság, rend rség, id sebb hajléktalan emberek 3
apái között nem ritka a munkás r sem. Emellett a nem katonai jelleg , de hierarchikus, parancsvégrehajtás elvén m köd szervezetek is ideszámíthatók: ilyen a vasút, a t zoltóság, ment szolgálat stb.3 A f rizikófaktor azonban természetesen nem a munkahely, hanem a túlkövetelés és tekintélyelv ség megjelenése a szül i viselkedésben. A bántalmazó és autoriter szül i viselkedés lényege, hogy a követelmények magasak, de valójában soha nem elég (és soha nem is lesz elég), amit a gyermek produkál. Erre általában kétféle pszichés választ adhat a személyiség: visszahúzódóvá, vagy kényszeresen bizonyítani akaróvá válik. A visszahúzódás az el z pontban taglaltak mintájára tehetetlenséget, a saját sorssal kapcsolatos kívülállás-érzést és inkompetenciát okoz. Ezzel szemben a kényszeres bizonyítási vágy azt jelenti, hogy a gyermek nem mond le a lehetetlennek való megfelelés igényér l. Ez még akkor is dolgozik az ilyen körülmények között felnöv gyermek lelkében, amikor a hajdani túlkövetel apa (vagy más családtag) már régen nem is él: a bels bizonyítási kényszer áttev dik más személyekre és a külvilágra. Ez a lelki beállítódás folyamatosan arra sarkallja az embert, hogy valami „igazán nagyot tegyen”, az adott tett után azonban a bels vé vált apai elutasítás azonnal lenullázza az eredményt, ami ezután nem számít már, ezért az illet nek újra és újra produkálnia kell. Tragikus, ritualista és sehová sem vezet bels késztetésr l van szó, mellyel párhuzamosan többnyire kívülr l vezérelt, mások véleménye által könnyen befolyásolható feln tté válik a gyermek. Ez a személyiségtípus – különösen, amikor változásra irányuló teljesítményt várnak el t le, például egy esetkezelési folyamatban – könnyen eltéved a különböz illegális tevékenységek, b nözés irányába, mivel hajlamos váratlan, irreális lépéseket tenni a „nagy tett” kényszere alatt. Ez jelentheti sok pénz vagy társadalmi státusz hirtelen megszerzését. A kockázatkeres magatartás kísér je lehet játékszenvedély is, hiszen a játékgép bizonyos szempontból pont olyan, mint a túlkövetel apa: folyamatosan érte, neki kell dolgozni, a vágyott nagy elismerés viszont mindig a bizonytalan jöv ben lebeg, és valójában sohasem következik be. A túlkövetel szül i viselkedésnek lehet még egy – elég súlyos – következménye a majdani feln ttre, és annak változtatással kapcsolatos attit djére nézve: önkéntelenül és szabályozhatatlanul lázadóvá válhat a hatalomhoz f z d viszonyában.4 Ez a boldogulás szempontjából különösen kártékony jelenség, hiszen a hatalom csaknem minden társadalmi intézményben jelen van, azokban is, amelyeken keresztül a változás történhetne: egy munkahelyen a f nök, egy tanfolyamon a tanár testesíti meg a hatalmat, aki egyúttal a lázadás célpontjává is válhat. De ne feledkezzünk meg a szociális segít r l sem, aki (lásd feljebb), az egész esetkezelési, változási folyamat hatalmi f szerepl je. Az ilyen beállítódású emberrel a segít jének – a segít beszélgetés kibeszél -oldó funkcióját felhasználva – érdemes rendszeresen átbeszélni az adott munkahelyi vagy tanfolyami viszonyokat, azoknak hatalmi struktúráival együtt, hogy kliense fejében karban tartsa és helyre rakja önkéntelen és destruktív motivációit. Felmagasztalt anya Ebben az esetben az anyához való túlzott, a feln ttkorba is áthúzódó er s köt désr l beszélünk. Az anya halálakor nagy lelki törés következik be, amelyet soha, vagy csak évek alatt tud kiheverni a kés bb lecsúszó ember. A számukra elviselhetetlen és kezelhetetlen gyász id szaka alatt ezek az emberek többnyire mindent elveszítenek. Az a gyermek, aki így viszonyul az anyjához, kés bb, feln tt korában könnyen „otthon ragad” gyermekszerepben, 3
A túlkövetel , autoriter viselkedés természetesen nem jellemz minden emberre, aki a felsorolt szervezeteknél dolgozik, csupán azt kell kiemelnünk, hogy viszonylag gyakori a hajléktalanná váló emberek apái között. 4 A megfelelési kényszer és a lázadás együttes jelenléte a tudatban paradoxonnak hangozhat, pedig lehetséges: az ember könnyen kerülhet olyan lelki helyzetbe, hogy egy mintát követ annak ellenére, hogy valójában nem ért egyet vele, s t akár gy löli azt. A megfelelési kényszer és a lázadás mint két, egyszerre jelenlév , de egymásnak ellentmondó tudattartalom növeli a bels feszültséget és a zavarodottságot.
4
hiszen képtelen leválni anyjáról. (A feln ttkori rizikófaktorok között ezzel külön is foglalkozunk.) Szül elvesztése Szintén gyermekkori rizikótényez nek számít a szül k válása, halálozása, esetleg a gyermek kényszer , korai elköltözése (pl. kollégiumba). Ezek közül – talán furcsán hangzik – a szül halálozása t nik a leginkább feldolgozhatónak. Feltehet en azért, mert egyrészt ez már bekövetkezése pillanatában egy lezáródott és megfordíthatatlan esemény, másrészt a halál önmagában (!) nem jár b ntudattal, gy lölséggel, önhibáztatással, vagy más olyan lelki problémával, mint amely például egy válást kísérhet. A szeretett családtagok halálánál azoknak az elveszítését jobban megsínyli az ember, akikkel konfliktusos vagy ambivalens volt a viszonya. Ilyenkor valóban elhúzódó, önmarcangoló gyászid szak következik. A feldolgozott életutakban elég gyakori esemény az egyik szül válás utáni újraházasodása is, amely során a gyermek mostohaszül t kap. Sok személyes beszámoló szerint k igazi „gonosz mostohaként” viszonyultak a gyermekhez (vagy legalábbis k így élték meg). Ha azonban nem áll fenn ilyen fokú ellenségeskedés, a mostohagyermek státusz akkor is sok sérülés melegágya lehet – elég, ha csak a féltékenységet említjük. A kés bb megszület féltestvérek is problémát jelenthetnek a gyermek számára, hiszen k már mindkét oldalról édes gyermekeik az új szül párnak, míg a nagyobb gyermek úgy érezheti, hogy ezzel még jobban megingott a státusza a családban. A szül k korai elveszítése elég sok problémát okozhat a kés bbi, esetleges változási folyamatokban. A lelkiismereti problémákon, befelé forduló attit dön túl, visszahúzó lehet a mintakövetés is, ugyanis az ilyen veszteségeket elszenvedett ember hajlamos lehet maga is hirtelen és véglegesen megszakítani a kapcsolatait. Tapasztalataink arra mutatnak, hogy sok er feszítéssel és tudatossággal lehet ugyan eredményeket elérni, de az ember alapjában véve mégiscsak úgy képes élni az életét, ahogyan megtanulta: valakit veszíteni, valakit megtartani tanított meg a sorsa. Aki sokat veszített már – személyt, tárgyat – az els sorban veszíteni „tanul meg”. Kénytelen is erre, hiszen a veszteségek után mindig tovább kell élnie. Sok veszteség után „profi veszít vé” válhat az, akinek ez a megszokott, hiszen ezt az utat ismeri jobban, „egészen jól viseli”, néha mintha még ragaszkodna is hozzá. Egy változási folyamatban mindig fennáll annak a veszélye, hogy a veszítésre kondicionált ember félbehagyja az adott lépéssorozatot, legyen szó akár lakhatásról, tanfolyamról vagy másról. Éppen ezért a segít nek különösen koncentrálnia kell arra, hogy felismerje azokat a jeleket, amelyek arra utalnak, hogy kliense éppen elveszíti kedvét, önbizalmát, motivációját, és hagyná az egész folyamatot – az általa már jól ismert – veszteségsorozatba fulladni. Állami gondozás Az állami gondozás egy önálló fejezetet érdemelne, els sorban azért, mert már önmagában egy egész veszteségcsomagot jelent. A szül k és az otthon elveszítése is b ven elég rizikófaktor a kés bbi talajvesztéshez, de ezeken túl az intézményekben él gyermekek körüli személyek folyamatos változása (nevel i fluktuáció és ügyeleti rendszer), a minden gyermek számára szükséges kiemelt odafigyelés hiánya, az intézményi struktúra számtalan más sajátossága (id beosztás, tömegellátás, korábban egyenruha viselése stb.) nagyon komoly következményekkel járnak. A várható következmények: súlyos önbizalom- és önképproblémák, aluliskolázottság, szocializációs hiányok, fiatal-feln ttkori támogatás hiánya, és sajnos még hosszan folytathatnánk a sort.5 5
Az 1997. évi XXXI. gyermekvédelmi törvény szellemisége, és jó pár rendelkezése enyhített ezeken az intézményi viszonyokon. A mi szempontunkból a nagy gyermekintézmények lakásotthonokra lecserélését kell kiemelni, amely mindenképpen kedvez folyamat. Ezzel együtt – és itt nincs módunk ebbe mélyebben belemenni – úgy t nik, hogy egy intézmény soha nem pótolhat otthont és családot.
5
Volt állami gondozottak esetében a segít nek tulajdonképpen az összes többi rizikófaktornál felsorolt változtatási akadályra kiemelten kell figyelnie. Ezek közül csupán egyet érdemes külön kiemelni: az intézményi szocializációt. Az intézményben feln tt gyermeknek az intézményi struktúra jelenti az otthonosságot, egy önálló lakás idegen közeg lehet, a háztartásvezetés pedig ismeretlen és ijeszt . Iskolai kudarcok Az iskolai el menetel nehézségei egy olyan problémakör, mely a rendszerváltás óta, a társadalmi egyenl tlenségek drasztikus megnövekedésével vált egyre súlyosabbá. Az iskolai kudarcok (bukás, sikertelenség, tanári megaláztatás és az osztálytársak kiközösítése) alapjaiban határozzák meg a személyiség kés bbi fejl dését. Éppen ezért a segít számíthat arra, hogy az iskolai kudarcokon átesett kliense szorongással, visszahúzódással (esetleg a segít i kapcsolatból való kilépéssel) viszonyul a változási folyamatban adódó feladatokhoz. Hasonlóképpen a túlkövetel szül által okozott problémákhoz, az iskolai kudarc is járhat általában a hatalom elleni lázadással. Az átbeszélés, az eredmények rendszeres meger sítése ilyenkor sokat segíthet. Ezen kívül az iskolai kudarcok többnyire (magától értet d módon) súlyos tanulással kapcsolatos szorongást is okoznak. Mivel az iskola már a munkaszocializáció része, s t annak meghatározó kezdete, ezért negatív hatása lehet a munkakultúra alakulására is. Munkakultúra alatt a munkatevékenységhez, a munka világához, a teljesítményhez f z d teljes komplex viszonyt értjük. Ez azért rendkívül fontos, mert a munka az egyén társadalomba való integrációjának talán legfontosabb tényez je. (Lásd kés bb részletesebben a „munkanélküliség” rizikófaktornál.) „Hányódás”, vándorlás családdal együtt Kisgyermekkortól fogva egyre inkább számít, hogy állandóságot vagy ideiglenességet él meg a gyermek a mindennapokban. A folyamatos (kényszer ) költözés újra és újra elvágja a kialakult vagy kialakulóban lév , gyermektársakhoz és feln ttekhez f z d kapcsolatokat. Ez elmagányosodáshoz vezethet, ráadásul a vándorló család és annak gyermek tagjai könnyen válhatnak stigmatizálttá, és helyzetüknél fogva iskolai kudarcok áldozataivá is. A gyermekkori család vándorlása a kés bbi életszakaszokban a gyökértelenség legkülönböz bb tüneteit okozhatja: szomszédsági kapcsolatok esetlen kezelése, együttélési, együttm ködési problémák a lakóközösséggel. A segít nek erre mindig oda kell figyelnie, különösen, ha például lakhatási programba készül bevonni egy hányódó, vándorló múlttal rendelkez hajléktalan embert vagy családot. Szegénység A szegénység és hajléktalanság viszonya nem tisztázott: egyesek szegénykultúráról beszélnek, amely véd mechanizmusain keresztül megóvja a szegényeket a kirekeszt dést l (pénzkölcsönzési lehet ség, kölcsönös gyermekmeg rzés, szükség esetén befogadás stb.), mások szerint ilyen nem létezik. Számunkra úgy t nik, hogy a kisközösségek bomlása, és a szegénység tömeges nyomorrá változása az utóbbi 30-40 év folyamán szinte nyom nélkül eltüntette a szegénykultúrát. Mindazonáltal az esetelemzések arra mutatnak, hogy a hajléktalan emberek csoportja nem egyöntet en szegény családból való, bár úgy t nik, hogy a tendencia errefelé halad. A korábbi szegénység mindenesetre pénz- és háztartásgazdálkodási anomáliákat okozhat, emellett viszont – ha nem társul devianciákkal – praktikus fogásokra is megtaníthatja az embert, amit élete során mint hasznos, túlélést segít tudást alkalmazhat.
6
A saját életútban el forduló, elszenvedett sérelmek és hiányok Korai, konfliktusos elköltözés fiatalon: menekülés otthonról A kés bb hajléktalanná váló emberek körében gyakori a korán kötött („menekül ”) házasság, s t az is el fordul, hogy a családi konfliktusok el l, egyenesen az utcára költözik ki egy-egy fiatal. Összetettebb, a tudatalattiból ered lelki folyamatok állhatnak a háttérben, amikor valaki olyan foglalkozást választ, amelyet szintén otthonról, vagy a kapcsolatrendszeréb l való folyamatos menekülésként lehet értelmezni: ilyenek azok a foglalkozások, tevékenységek, amelyek sok utazással, a letelepedés hiányával járnak. Ilyen foglalkozás a kamionsof r, a tengerész és más utazással járó, vagy távol végezhet foglalkozás, de egyes esetekben az ingázás mögött is állhat ilyen motívum. Az e foglalkozásokkal járó életforma a kényszer ség vagy adottság leple alatt legitimálja és mélyíti el a köt dési problémákat, amelyek így soha nem oldódnak meg, csupán elhalasztódnak következményei. A folyamatosan távol lév emberek akár 20-30 évre is képesek elodázni kiilleszkedettségük, köt dési képtelenségük felszínre kerülését: aztán egyszer csak, hazaérkezve a semmiben találják magukat. Gyakran tapasztaljuk, hogy mintha valami titokzatos, destruktív er hajtaná rosszabb és még rosszabb helyzetbe a lecsúszóban lév embereket, míg végül a hajléktalanságban kötnek ki. Olykor egy-egy történet azt sugallja, hogy a menekülés számukra komplex életstratégiává vált. Az ilyen stratégia lélektani hátterében általában komoly, feldolgozatlan traumák sorozata áll. Örkény István a keretben idézett egypercesében mindennél jobban sejteti, hogyan is alakulhat ki a menekül életstratégia. Örkény István: Az otthon6 A kislány még csak négyéves volt, emlékei bizonyára összemosódtak, s az anyja, hogy tudatosítsa benne a küszöbön álló változást, odavitte a szögesdrót kerítéshez, és messzir l megmutatta a szerelvényt. - Nem is örülsz? Ez a vonat visz haza. - És akkor mi lesz? - Akkor otthon leszünk. - Mi az, hogy otthon? - kérdezte a gyermek. - Ahol azel tt laktunk. - És ott mi van? - Emlékszel még a mackódra? Talán a babáid is megvannak még. - Anyu - kérdezte a gyermek. - Otthon is vannak rök? - Ott nincsenek. - Akkor - kérdezte a kislány - onnan meg lehet majd szökni?
A menekülés motivációja meglehet sen rossz hatással lehet a változási folyamatra, hiszen fennáll a veszély, hogy az az ember, aki ezt az életstratégiát követi, bármilyen felmerül nehézség el l lelki, vagy akár fizikai értelemben is megpróbál majd megszökni. A segít nek ilyenkor a rendszeres megbeszélések részeként, el ször is meg kell próbálnia (óvatosan) tudatos szintre hozni a korábbi életeseményekben tapasztalható menekülési man vereket. Másodsorban érdemes rendszeresen, ugyanebb l a szempontból közösen elemezni a változás tartalmára vonatkozó eseményeket. „Otthonragadás” Nem ritka, hogy egy-egy hajléktalan ember történetéb l az derül ki, hogy feln tt korára „otthon ragadt”. Ilyenkor, b ven a feln tté válás határán túl, még mindig a szül kkel él, féligmeddig gyermekstátuszban. Ez a szül k haláláig tartó állapot, mely után többnyire gyors zuhanás következik, hiszen az „otthon ragadt” illet kihagyta a feln tté válás, önállósodás bizonyos szakaszait, így sok tudása nincs ahhoz, hogy önállóan boldoguljon. Az „otthonragadás” – nem véletlenül – gyakran jár együtt a korábban már említett „felmagasztalt 6
Örkény István: Válogatott egyperces novellák. Összeállította: Fráter Zoltán. Budapest, Palatinus, 1998.
7
anya” rizikófaktorral. Ez az élethelyzet látszatra ellentéte a menekülésnek, valójában azonban ez is értelmezhet hasonlóképpen, csak itt a kés bb lecsúszott illet a saját önállósága, a családalapítás el l menekül el. Sajnos ezek az emberek a legkiválóbb célpontjai a lakásmaffiáknak, hiszen gyakorlatiasságuk, világ- és emberismeretük csekély, ráadásul igencsak magányosak is, el fordul, hogy kapcsolatrendszerük csupán néhány személyre korlátozódik. Ilyen esetekben a segít nek a változtatási képességre nézve néhány fontos dologra külön is oda kell figyelnie: az „otthonragadt” lelki alkatú ember várhatóan önállótlan, befolyásolható, és sok minden hiányzik a hétköznapi társadalomismereti tudásából, hiszen élete nagy részét egészen zárt világban élte le. Figyelembe kell venni azt is, hogy ezek az emberek általában kihagytak bizonyos kamasz- és fiatal feln ttkori fejl dési életszakaszokat: nem alapítottak családot, talán még párkapcsolatuk sem volt, ezért az életnek ez a területe vakfolt lehet számukra. Az imént már említettük a lakásmaffiát, amely sebészi pontossággal találja meg ezeket a többnyire negyvenes, magányos férfiakat. A beszámolók szerint a lakás elcsalásának kezdete gyakran egy n i szerepl höz köthet , aki közrem köd cinkostársként hamarosan be is költözik az addigra már – szül nélkül – magára maradt férfi lakásába, aki kés bb újabb személyek megjelenésével lassan kiszorul a saját ingatlanából. Az ilyen férfi, minthogy n kapcsolatok területén (is) járatlan, a kezdeti gyanús jelekb l semmit nem vesz észre, így könnyen lépre megy. Er teljes vágy a családi társadalmi státusz elhagyására – a társadalmi mobilitás veszélyei A mobilitás alapvet en fejl dést jelent, de negatív következményei is lehetnek. Az az ember, aki elégedetlen gyermekkori családja anyagi helyzetével, szülei megbecsültségével, akár ha túlkövetel szül je is volt hajdanán, hajlamos meggondolatlan és irreális lépéseket tenni annak érdekében, hogy elhagyja a társadalmi státuszt, amelybe beleszületett, vagy amely a szüleié volt. Err l árulkodhatnak a sikertelen (és megalapozatlan) mobilitási kísérletek. De ha sikerült is, könnyen kerül sérülékeny helyzetbe, aki státuszváltáson megy keresztül, hiszen a társadalmi mobilitás el reviv mivolta mellett mindig feszültségforrást (is) jelent. A mobilitás ára lehet kapcsolatvesztés, gyökértelenség, hiszen ilyenkor könnyen elhalványulnak a régi kapcsolatok, de (még) bizonytalanok lehetnek az újak. A megszokotthoz képest mások, idegenek a kommunikációs kódok, a nyelvhasználat, mások a szokások, az öltözködés, akár még a táplálkozási szokások is. A társadalmi kirekeszt désnek jellemz módja lehet, hogy a mobil illet „két társadalmi réteg között a földön találja magát”, hiszen a kibocsátó és a fogadó közeg életformája, szokásai sem azonosak az övével, az egyik már, a másik még távol van t le. Hasonlóan a túlkövetel szül rizikófaktorhoz, a segít nek a változási folyamat során számítania kell arra, hogy kliense hajlamos meggondolatlan lépéseket tenni. Tudnia kell, hogy er s, olykor irreális bizonyítási kényszer dolgozhat benne, valamint hogy az elért részeredmények várhatóan nem fogják elégedettségérzéssel eltölteni kliensét. Érdemes a segít beszélgetéseket rendszeresen ezekre a témákra terelni. Alkohol, vagy más függ ség Itt most megismételhetnénk a gyermekkori család rizikófaktorai között írottakat. A hajléktalanná váló emberek gyermekkorához hasonlóan feln tt életszakaszukban is nagyon gyakori a saját vagy közeli családtag alkoholizálása. Alig-alig ismerünk olyan történetet, amelyben ez ne lenne meghatározó tényez . A túlzott alkoholfogyasztás és a változási folyamat nagyon nehezen fér meg egymás mellett, ezért miel tt komolyabb programba fogna a segít és kliense, érdemes megpróbálni megszüntetni, vagy kezelhet szintre csökkenteni azt. Az alkohol önmagában is megbízhatatlanná, bejósolhatatlanná teszi az élet csaknem minden területét, ráadásul – gátlásokat és akarater t oldó hatásán keresztül – az összes többi rizikófaktor kedvez tlen következményeit is felszínre segíti. A szerhasználat kordába terelését és az intenzív, változásra irányuló segít i munkát tehát érdemes különválasztani. (A 8
szenvedélybetegség megszüntetése vagy mérséklése természetesen éppen elég nagy pozitív irányú változásnak számít egy ember életében. Ez azonban még nem a kiutat jelenti a hajléktalanságból, de rendkívül fontos el feltétele annak.) Válás Talán már közhelynek számít, de a válás rendkívül gyakori rizikófaktor. A mindenki által ismert anyagi és lelki ártalmai helyett itt most másra hívnánk fel a figyelmet: váláskor a kapcsolatrendszer is rendkívüli módon besz külhet, hiszen – egyszer en fogalmazva – a szétváló házaspár korábbi, közös kapcsolati hálója is elválik. Különösen igaz ez egy konfliktusosabb válás esetén. Azért fontos ezt külön kiemelni, mert a hajléktalanság egyik f okaként az emberi kapcsolatok felszámolódását, elkopását, lecsökkenését szokták megnevezni. Az életútban el forduló válás(ok)ból hasonló következtetést vonhatunk le, mint a menekülés motivációjából: aki válik, az a probléma megoldása helyett kilép a helyzetb l. Ez akár beidegz dött megoldási módszerré is válhat. Emellett keresztbe tehet a változásnak az érzelmileg és anyagilag nem tisztázott, nem lezárt válás. Különböz váratlan pénzügyi csapdahelyzetek alakulhatnak így ki: ilyen például a gyermektartás, vagy a korábbi közös ingatlan körüli vita, esetleg követelés utóélete. Az ilyen tényez k rendre felbukkannak, ha változások kezd dnek, részben lelki okokból, részben pedig a legalitás felé való elmozdulás eredményeképpen. Ha ugyanis a változás részeként kliensünk dolgozni kezd, akkor a jövedelme – esetleg hosszú id után el ször – a hatóságok számára láthatóvá válik, és beindulnak az addig alvó letiltási, behajtási, büntetés-végrehajtási folyamatok. Ez egy nagyon gyakori forgatókönyv, a segít nek ezért megéri er feszítéseket tenni annak érdekében, hogy az ilyen természet dolgok még id ben kiderüljenek. Ez a váláson túl természetesen mindenféle, a korábbi életszakaszokból származó tartozásra is érvényes. Munkanélküliség A munka a legf bb társadalmi integrációs tényez k egyike, amely nemcsak jövedelmet nyújt, és ezzel bekapcsol a fogyasztási és termelési folyamatokba, hanem biztosítja az id strukturáltságát is. Az id beosztásra, a mindennapi ciklikus rutinokra szüksége van a személyiségnek. Akinek – mint legtöbbünknek – eleve strukturált az ideje, annak fel sem t nik ezeknek a dolgoknak a fontossága. A munkavégzés és a munkahely kapcsolatokat, kommunikációs helyzeteket is teremt, melyek szintén a személyiség alapszükségletei közé tartoznak. Ezek nélkül az emberek elmagányosodnak, haszontalannak, feleslegesnek, számkivetettnek érzik magukat. A hajléktalanná váló emberek szinte kivétel nélkül hosszú munkanélküli életszakaszon estek át korábban. A segít nek számítania kell arra, hogyha kliense hosszabb munkanélküli életszakaszon ment keresztül, akkor megváltozhatott a viszonya az id höz: nehezen szokik vissza a rendszerességhez, problémái akadhatnak a határid k, találkozók id pontjainak betartásával, esetleg napokat is eltéveszt. Emellett valószín leg az önértékelése is alacsony, amely emiatt támogatásra szorul. Sz kös lakáskörülmények Természetesen a lakástalanság vagy a sz kös lakáshelyzet is rizikófaktora a hajléktalanságnak. Sok kés bb lecsúszó embernek egyáltalán nem volt önálló lakása élete során, nem ritka az albérletr l albérletre vándorlás. Másoknak túl kicsi a lakásuk, ami válás esetén például már nem osztható tovább. A hajléktalanügyben dolgozó szakemberek számára trivialitás, hogy „lakni is meg kell tanulni”. Többször említettük a hétköznapi társadalomismeret fogalmát. A lakásban éléshez ennek a tudásnak egész garmadájára van szükség: a háztartásvezetés, az otthon berendezése, a számlabefizetés, a szomszédsági kapcsolatok ápolása-kezelése a legtöbb ember számára anyanyelvi szint ismeret, ám ezt ugyanúgy meg kellett szerezniük, mint minden más tudást. 9
Akinek erre nem volt lehet sége, mert intézetben n tt fel, vagy sz kös, zavaros lakásviszonyok között élt, talán soha nem volt önálló lakása, vagy éppen az élete nagyobbik részét intézményekben töltötte, annak korántsem ennyire magától értet d ek ezek az ismeretek: számára idegennek és ismeretlennek t nhet a lakásban lakás számos követelménye. Az iakirema közösség7 Az egész rendszer alapjául az a hit szolgál, hogy az emberi test undorító, és eredend en hajlamos az elsatnyulásra és a betegségre. Egy ilyen testbe bezárva az ember csak abban reménykedhet, hogy a rituálé és a ceremónia erejével szünteti meg testének ezen jellegzetességeit. Minden házban található egy vagy több szent hely erre a célra… Az ilyen hely középpontja egy falba épített doboz vagy fiók. Ebben a fiókban tartják mindazokat a varázsszereket és mágikus italokat, amelyek nélkül hitük szerint egy bennszülött sem élhet. Ezeket a készítményeket a különböz képpen szakosodott gyógyítóktól szerzik be. Közülük a leghatalmasabbak a varázslók, akiknek segítségét jelent s ajándékokkal kell meghálálni. Maguk a varázslók nem adnak gyógyitalt betegüknek, hanem csak eldöntik, hogy annak milyen összetev kb l kell állnia, s ezeket titkos si nyelven írják le. Ezt az írást a varázslón kívül csak a gyógyfüvek ismer je tudja elolvasni, aki aztán – egy újabb ajándékért cserébe – elkészíti a kívánt varázsszert. Az iakiremák a szájjal kapcsolatban már-már beteges félelmet és elragadtatást éreznek. (…) A mindenki által elvégzett napi testrituáléba beletartozik a szájtisztítás rítusa is. Jóllehet ezek az emberek rendkívüli gondot fordítanak a szájukra, az ezzel a rítussal járó tevékenységet a gyanútlan idegen el ször alighanem visszataszítónak találja. Mint elmondják, e rítus során az iakiremák egy kis köteg disznósz rt dugnak a szájukba valami varázsporral, s aztán a sz rköteget pontosan szabályozott mozdulatokkal mozgatják a szájukban.
Egy kultúra magától értet dik azok számára, akik abban szocializálódtak, ám végtelenül idegennek, érthetetlennek, akár furcsának is t nhet, ha valaki más közegben n tt fel. Horace Miner ál-antropológiai cikke a lehet legjobban szemlélteti ezt a helyzetet, amelyben a cím bet inek megfordítása után egy egészen más, meglep olvasattal találkozhatunk. A jó segít egyik legfontosabb alaptulajdonsága, hogy a saját tudását nem gondolja kizárólagos érvény nek a külvilágra, így kliensére sem, és ezzel képes elfogadni, hogy más embereknek egészen másfajta ismereteik, elképzeléseik vannak a világról, mint neki – ez már az empátia el szobája. Az énkép megváltozása Amikor az énkép megváltozik, és a lecsúszott ember hajléktalannak kezdi tekinteni magát, az már a folyamat vége, ami tulajdonképpen már nem is rizikófaktor, hanem eredmény. Aki elfogadja a saját hajléktalanságát, megtanul együtt élni a szégyennel, a lenézettséggel, belenyugvó, önfeladó, nem-cselekv , és többnyire depressziós lesz, amelyet általában súlyos devianciák kísérnek. Egy segít számára a legnehezebb feladat olyan embernek segíteni, aki idáig jutott a hajléktalan létben. Zárszó Az imént felsorolt rizikófaktorok, és a hozzájuk rendelt, változást akadályozó lehetséges következményeik listája korántsem teljes. A felsorolás b víthet , finomítható, de legfontosabb, hogy ugyanúgy személyre szabottan kell tudni alkalmazni ezeket is, mint a segít i munkát általában. A változási folyamat lehetséges akadályait – kliensünk és magunk számára – csak alapos, odaforduló és elfogadó megismeréssel deríthetjük fel. Ennek segítségével számíthatunk és felkészülhetünk különböz „nem várt” eseményekre, és ez az egyedüli módja annak, hogy elkerülhessük ket. Ha azonban a megismerés nem, vagy nem kell mélységben történik meg, csak a csodálkozás, az értetlenség, és a csalódás marad. 7
Horace Miner: Az iakiremák testi rítusai. In: Lettre, 18. szám, 1995. sz
10
