40.
évfolyam 1882.
Előfizetési feltételek: Egész évre . . 2 frt. Félévre . . . . 1 „ Negyedévre . GO kr.
46. szám.
Debreczen, vasárnap, november 5.
BRECZEN-NA&Y¥ARADi
Községeknek (50 kr. postadü beküldése mellett egész évro ingyon.
Egyes számára 4 kr. Szerkesztőségi és kiadói iroda: Piacx vürosliiiz-épnlettDl Bzombon a Molnarnc-félc épületben. _
Gyarlóság. Mfebrecaten, nov. 4. Azt mondják: az istennek legtö kéletesebb teremtménye az ember, kiben a teremtés koronáját kell feltalálni. Valóban, ha széttekintünk a nagy világban, igazat kell adnunk e nyilatko zatnál^ sőt tovább menve, tiltakoznunk keli azon divatos felfogás ellen, mely Darwin után kezdett lábra kapni, hogy t. i. az ember — nem egyéb: mint a tö kéletesedés felé haladó á l l a t . A könyvek-könyve szerint az em ber, az isten képmására van teremtve. Lehet hogy igaz. De mikor aztán tettei ből ítéljük meg a teremtés koronáját, mikor tapasztaljuk hogy mily szenvedé lyek, mily bűnök, mily kicsinyes gyarló ságok ékítik, akkor igazán, olyau kedvünk jön saját magunkat Darwin féle teremtménynek gondolni és hinni. A ki figyelemmel feiséri a társa dalmi élet hullámzását, a ki látja az ott nyilatkozó kinövéseket, túlkapásokat, igazán méltán csodálkozhatik a fölött, bogy az ember a teremtés koronája, hogy az isten képmása. Sokszor volt alkalmunk, az emberi gyarlóságokat napfényre hozni, sokszor beszéljünk társadalmi bűneink felől s ezúttal is egy emberi gyarlóságot óhaj tunk megszellőztetni. E gyarlóság csak a napokban nyi latkozott a Petőfi szobor leleplezésénél, az Arany János temetetésénél és a ha lottak napján, Petőfi Sándornak halála után 33 évvel sikerült szobrot emelni. A szüksé ges pénz, 30 ezer forint roppant nehéz ségek közt gyűlt össze. És a leleplezés nél annyi koszorú volt, hogy azoknak értéke a 10,000 forintot meghaladta. Arany János temetésénél hasonló kép történt, mig a szoborra, aránylag
"XTJk.DFLOZ^SL..
Szerelem és boszu. — lilbesiélés. —
Akárki mit beszélt, nem volt olyan szép leány az egész megyében, mint Pa taki Jolán. Hiába szólta, hasztalan szapulta, sok leány csemetéjére nagyon büszke mama, a fiatalság rabja volt gyönyörűn ragyogó szép kék szemeinek, melyekről Kondoros Pista egész lelkesülten állitá nem egy szer, hogy az esthajnali csillagot is elho mályosítják. Már pedig Kondoros Pista nagyon érti az efféle dolgokat. Hét vármegyében ismert minden leányt, végig gyönyörkö dött azoknak szemében, igy hát illetékes biró lehet az ily kérdésekben. Igazat is adott neki rendesen mindenki. Hiszen akárki nézze meg a Jolánka karcsú termetét, azt a gyönyörű kerekded alabástrom arezot, melyen a rózsapirja de reng, tekintsen bele a ragyogó égszin kék szemekbe, simogassa meg a hosszan leomló és sötét fürtök bársonyát, aztán tegye a ke zét szivére és vallja be őszintén: hogy nem látott soha, sem ébren, sem alva ily tündér szép leányt. — Valóban, igen szép, igazán angyal, mondják még azok is, a kik irigyelték esők bájt egy lényen.
TÁRSADALMI ES VEGYES TARTALMÚ HETILAP.
Hirdetési dijak : \\ Négy-hasábos petit sorért ű 'j k r ; többszörinél A kr, — !! Nagyobb t-a t o b l m u r i l i m l e - jj tésekm'l nagyon keduissoeu- | geilim>iiy«'k trtotnek || lít'-lyt-gdij : íiiiiult'ii bcigtíitá- | sért kalon ~M) kr. 1 ,.\yilttt>i--!'í>ii íiH'HJi'lriiii || Im/ltMiu'-ny íiiiiiuYn netitsoru. :• !i tó kr. Ilinliír.M'k <-s t'Kiii/.rh'-rii-k •' lu'lji.t'ii u kiadói hivatalim!, '. r . s á t b y K a r o l > .-.-, T e - I l i - g i l i l v . Laj..H'k«,imki!- : rc:.ki'iJi-.r!u-n, líiulapi-hti-u, , líi'-fübi'ii i-s l'ntgáliau II ua- i si-iií. í t* i II fü V o g l er CH A (Ippi'lik hird.-ti-si in( s - , zi'h'liiMi fodadt.itnak cl. n
»*»<% felállítására van inditvány téve a most üléspződeiegáczióknak azon szempont ból indulva ki, hogy a közös hadseregben szükséges a magyar elem szaporítása. Ugy látszik hogy e többször megtett indítvány most már el lesz fogadva. Részünkről szük ségesnek tartjuk a delegáczió méltányos határozatát, mert végre is a magyar nem-
zefcisógnek is megvannak a maga jogai és vagy a serdült) leányzó bele ne tekinthessen eloldozhatatianul teljesítendő kívánalmai. a botiányok gyűjteményébe, u s/öktetési, csábítási, házussagtörési, meg minden egyéb skandalosus história megolvadására. Hány iskolás gyerek meg serdülő A mikor üres a lap. lányka ph&ntUHÍáját vesztegette már meg i'ríy-ugy szerelmi história, a mi botrányé)ni — Nov. 3. A hirlapolvasás szenvedélye, tagad végződött I Vallás és erkölcs, jóizlés meg váloga hatatlanul igen sok előnnyel, de több hát ránnyal jár. Tájékozódni mindenről, érdek tás csak igen elvétve fordul elő a napisajtó legolvasottabb sorai közt, az újdonságok lődni minden iránt, tanulni a felhozott pél dákból s művelődni a folyamatos esemé rovatában. Pedig a sensatiohajhiiszat helyett nyekből, az mind igen szép, meg igen mennyivel többet érne a polgári erények hasznos. a gyilkosságok helyett nz erköl Hanem a hirlapolvasás szenvedélye kifestésé, események példázgatása, csakhogy a magyar közönséget elvonja az irodalom csös fájdalom, oz manapság már nem pikáns. pártolásától. Néhány hírlapra előfizetni még íla nincsen gyilkossági hirünk. botnem elegeudő lerovása a magyar irodalom ránymk, b-törési, zavargási, veszekedési, emelése iránt való kötelezettségünknek. Már pedig a hol igenis befészkelődnek a szöktetési újdonságunk, ha nem közöljük napilapok, ott ugyan könyvekre nem na azt, a mi fájdalom néha-néha mint családi vagy társadalmi skandalum fölmerül, akkor gyon költekeznek. ránk olvassák, hogy üres a lap. Megvesztegeti a helyes nyelv érzéket az a sok lelketlen ujsággyártó, a ki izgé Í R O D A.X«OIMC. kony természeténél fogva alkalmas lehet ugyan senzatiós ós botrányos események kipuhatolására, de sem elég ízlése nincsen — A „Képe* Ctatátii lmpoku a válogatásban, sem elég közlőtehetsége a 4. számának tartalma: Petőfi szobrára; nyelv törvényeinek szigorú kezelése által költemény, irta Thewrewk Árpád. — Szi A mi azonban a legszomoritóbb a vek harcza; beszély, (folytatás), irta Tursajtó még mindig nem tesz különbséget csányi Gyula. — Őszszel; költemény, irta az újdonság meg a közölhetetleueég között, Thuróczy Endre. — A jóslat; beszély, irta Lehet, hogy holmi öngyilkosságok, Riesz Hermin. — Czézár; elbeszélés, irta csábitások, családi botrányok s több efféle Szomory Károly — Jókai Mór Petőfiről; piszkos események, ha néhány óra múlva Jókai beszéde a Petőfi-szobor lelepzési ün nyomdafestékbe kerülnek, itt-ott megteszik nepélyén (folytatása következik.) — Hera hatást, szórakoztatnak, sőt elérik talán czeg mint lakatos legény; beszély, irta még azt is, hogy bizonyos olvasók részéről Mühlbach Luiza, fordította Milesz Béla. -— a lap ügyes szerkesztésének hírére is kriti Heti tárcza, irta Halvány Ifjú. — Képeink. — Mindenféle. — K é p e i n k : Ifj. Ráday kául szolgálnak. Gedeon gróf. — Kortársak. —- Petőfi szob De mit művelnek a tömegnél ? Az öngyilkosságok részletes és érdek ra. — Huszár Adolf. — M e l l é k l e t : A feszítő leírása keverve mindenféle reporteri „Métely hintők" czimü regény 49—04 ol kiczifrázó alkatrésszel, az öngyilkos kiváló dala. — A „Nővilág" október havi száma. leírásával, utolsó sorainak közlésével, végső — A b o r i t ó k o n : Heti naptár. — Sakk sóhajának érzékeny vázlatával a nagy tö' talány. — Háromszög-talányok. — Talá meg előtt nem a szórakozást hanem az nyok megfejtései. — A szótag-talány. — utánzási hajlamot inspirálják. A mint hogy Megfejtők névsora. — Kérdések. — A szer nem egy eset van rá, hogy elégedetlen exis- kesztőség postája. -— A kis lottó húzásai. tentiák kedvet kapva az érdekessé válásra, — Hirdetések. — Előfizethetui: Mehner megitták a gyufaoldatot vagy meglövik Vilmosnál, Budapest IV. ker. papnöveldé ül cza, .8. sz. Egész évre C frt, fél évre 3 magokat. A hirlapolvasás szenvedélye átragad frt. negyed évre 1 frt 50 kr. — JM phylloaoeirn és a phylloxea család minden egyes tagjaira. Nincs szi gorú ellenőrzés alatt, hogy az iskolás gyerek rakérdés mai állása tekintettel Nagy-Várad
— Aztáu ha nem volna is ilyen iga zán szép, még akkor tincs párja az egész világon! Legalább udvarlói mindég csak ezt mondják, kiket nem csak az általok felmagasztalt, bajok, de a nemes lélek igaz műveltsége, a sziv jósága és a kris tály tiszta, mindég vidám kedély, ellen állhatlanul hódítottak meg. Büszke is volt leányára, a jó doktor bácsi s bizony nagyon örült a lelke, a mikor hallotta a sok magasztalást. Versenyzett is kezéért, szivéért sok szép deli legény. Három város összes le ányának nem volt annyi hűséges lovagja mint a szép Jolánnak, a kik rabjai voltak szépségének, a kiket csak egy szó, egy te kintet is tulboldoggá tett már, hát ha még szivével és kezével is boldogitná valamelyi ket ! Az lenne csak az igazi, valóságos pa radicsomi üdv. Hanem hát épen erre volt a legke vesebb kilátása minden udvarlónak. Jo lán szeretett velők enyelegni, nem is saj nált tőlök egy-egy nyájas mosolyt, vagy egy kézszorítást; engedte őket gyönyörködni ragyogó szemének bűvös tengerében, de azután többet nem is remélhetett senki sohasem. Hiába volt a nyílt, vagy titkos epedés, hiába az elszánt ostrom, az esdeklés, bók, tömjenezés, magasztalás, imádat stb. stb. Jolán egyformán mosolygott reájok és nem tüntetett ki kegyeivel senkit— De bát nem érzi-e szivében a sze relem hatalmát? kérdik udvarlói, kik a
szép leány bírásáért talán életöket is fel többi társnői, és az a mosoly, az a játszó, derült, vidám kedély, csak álarcz egy sivár áldozták volna. — A szerelem hatalmát? Hát az mi ? vadon fölött, hol az első szerelem édes bolz dog álma, ábrándjaival és reményeivel, kérdezi Jolán, csodálkozó tekintetet vetve romokba döntve hever a feltámadás gondo a tudakozókra. — Mi az ?• Mi az 1 sohajtá Szigeti lata nélkül. Elemér, a titkos poéta és nyilvános imádó. Az a nyugodtnak látszó kebel, egy Nincs arra szó, melylyel felelni lehessen, szörnyű vihar szomorú szintere, viharnak, azt csak érzi a eziv, midőn üdvözölte lesz melyet a csalódás idézett elő. melynek ha viszonzásra talál, és elkárhozik örökkön tombolása szétzúzta a sziv örömeit, mely örökké, ha rokon érzelem nem ád üdvöt megsemmisítette az ifjú élet epedő vágyait, neki. hol a szivnek többé hite nincs, a hol a néma —- Már ily delikát csemegéből én zajtalan enyészet, vidám mosoly éskaczagó nem fogok kérni, monda pajzánul Jolánka kedély palástja alatt, örök nyudalomra, s vidáman kaczagott az ugyancsak dagá örök csendre készit. Jolánka szeretett. lyos czifra bókokon és szerelmes ömlen Mint a hogy szeret minden ifjú sziv, géseken. És aztán mindenki azt hiszi, hogy midőn meglát egy lényt, kiben álmainak ezt a szép leányt sziv nélkül teremte az kedvelt ideálját véli felismerttnek, kinek látására ragyogóbb lesz a szem, hevesebb, isten, mert nem tud szeretni. De hát valóban hihető-é az, hogy lázasabb a sziv dobogása, mikor az arezba nem ismeri a szerelmet? Csak az Ő keb szökik a pezsgő, gyorsan keringő vér, lében nem fakadna meg az a kedves virág, mikor lázas gyönyörben remeg az egész melynek nyilnía kell, ha jött a kikelet ? test, melyet egy édes, végtelen jól eső Vájjon vértezve van-e szive Ámor nyilai névtelen érzelem, mint izzó hév hat át, ellen, s azért nem hatja meg keblét a sze midőn senki más nem létezik az egész relmesek epedő kérése, virágok illata, csa- j világon a lélekre, csak az az egyetlen logány éneke, szellő susogása, s az egész | ideál, kinek tekintete ós beszéde, mint természet, a hol minden, de minden sze zefir az aeol hárfa vékony húrjait, bűbájos relemről beszél, és szeretetre hiv ? j rezgésbe hozza. Valóban Jolánka nem érzett szerelmet j (Folyt, köv.) egyetlen lovagja iránt sem. ^ j Sxombati János, De ezzel nincs moudva, hogy e vér tezett szív, már nem szeretett volna. Szeretett, ép oly szerelmes volt, mint
igen csekély mérvben gyűlnek az ado mányok. Hát a halottak napján, minő koszorulázba esik a n. é. közönség mely nek kegyeletes érzelme rendesen fölbuz dul, mikor határozottan tudja, hogy lesz is cselekedetének elég bámulója. Mert tetszelgés, hivalkodás, gyar lóság az egész cselekmény. Semmi más. Nem azt mondjuk mi ezzel, hogy nem volt méltó a mit a nemzet és a nemzetnek egyes tagjai tettek ama nagy szellemek iránti tisztelet kifejezésére. Nem; de kérdjük miért nem volt ily lá zas állapotban mikor a Petőfi szobrára kellett adakozni? Aztán a halottak napján, — mirevaló az a fényűzés a koszorúkkal, a vi lágítással ? Mindenesetre nagyon szép egyszer egy esztendőben azokról meg emlékezni, a kik voltak és nem lesznek többé, a kikkel és a kik által talán szép volt ez a földi élet, — de hát a kegye letnek p a z a r l á s b a n keli e okvetle nül nyilatkozni, mely hamar füsté válik s csak a néptömeg megbámulására van nak szánva. Mennyi üdvös dolgot lehetne azzal a pénzzel kivinni, a mi igy elvan paza rolva ?! Eleget lehetne tenni a kegye letnek az egyszerűség korlátai közt, az tán igazán jót lehetne tenni a maradék kal, a fölösleggel, a mi méltó lenne isten képmásához, a teremtés koronájához! Mikor, fogunk erre megérni? Kitudja? De hiszszük, hogy elfog jönni ez a megérés.
— Magyar
Jsa-tonai alcadé-
Mai számunkhoz tél ív melléklet van csatolva.
2 város és Biharmegye területére, czimti kis nmvecske küldetett be szerkesztőségünkbe, melyet Dr. Hajdú Gyula tanár olvasta fel 1882 évi október hó 22-én a nagy-váradi főreál iskola termében. — ívámyi 4l<íö»i, a vidéki hír lapírók egyik zseniális tagja, ki már kétszer lépett a közönség elé önálló dolgozataival, most ismét egy kötet müvet rendez sajtó alá: „ U j a b b b e s z é l y e k " ezim alatt. A raü még ez év elején fog megjelenni. Ára 1 írt. A szép irodalom barátainak melegen ajánljuk figyelmébe. — A ki előfizetni akar, Nagy-Váradra, ifj. Gyalokay Lajos városi tanácsnok és szerkesztőhöz kűldja az előfi zetési pénzt.
DEBBECZEN-NAGTÍVÁBADI ÉRTESÍTŐ.
Újdonságok.
Halottak estéjén.
Vájjon ki szereti és miért az ilyen el feledett lényt?
— K.irczolatok, pletykák. —
Hebrec&ew DOV. 4. Fényes kivilágított sir előtt álltam Nem idealizálok. Elment a kedvem — Előléptetéseié. D i e t r i c h tőle, mióta meggyőződtem, hogy Plató ér meg. A magas sirkő koszorúktól volt bo zelgőssége ostobaság, a melyet az élet kiAdolf gyalogsági, gr. C s á k y K á l m á n rítva, a sirt exotikus .virágok takarták s honvédlmszár alezredesek ezredesekké, B e- kaczag. Szeretem olvasni a Karttmusit, de száz meg száz mécses szines virága, pazar c s e y Autal honvéd gy. őrnagy alezredessé lettek előléptetve. — P u b l i k Ernő, tart. vagy ebéd, vagy vacsora után; szóval olyan fény nyel vette közül az egészet. A jó nép bámulva állott meg előtte. kor, mikor a gyomor tele van, mikor az em honvéd hadnagy, (távirdatiszt és önkéntes Fiatal férj nyugszik e sírban. Talán tűzoltó egyesületi alparancsnok) főhad- bernek egész más világnézete van, mint mi párhónapja csak, hogy csöndes ember lett. nagygyá lett előléptetve. — Fogadják sze- kor éhes. Én ilyenkor igen jól mulatok a Neje mély gyászban ott térdepel a szentimentalizmus apotheozisán. rencsekivánatainkat. Szeretem ilyenkor Byron világgyülölő sirkő előtu Lehet imádkozik. Vájjon a ha — A.& evangélikasoknotle nagy ünnep napja lesz e hó 12-kén, isteni tiszte költeményeit is. Hiszen ez kibékit azzal, a lott nyugalmáért-e ? Egyszer feláll, hátra tekint. Egy ma mi n i n c s , de a mi után még is ábrán letet rendeznek a főiskola imatermében, gas szőke fiatal ember karját nőujta neki s melyen Czékus János püspök is jelen lesz. dozunk! együtt eltávoznak. Rajongva olvasom Petrarka szerelmi ügy hallottuk, hogy az egyház ekkor fog Színház. •— Lássa, az Ödön sirja a legfénye szonettjeit, Óatullus vagy Heine lírai me véglegesen megalakulni. Olivette laleadalma operetté. A. — E v n b e r E/fejős, a városi nyomda rengéseit, melyek rendeseu egy nagy eszme sebb ! — Mert nem hullott rá egyetlen falu rosisa népsz. Kaviár bohózat derék szedője, ki lapunknak évek óta volt felfricskázásával nyernek beíejezést. Aztán, olvasom Hugó ideális felfogá könny sem az ön szeméből, monda valaki, a A pálinka dráma. Halottak estéje szedője és tördelője, a székelyhídi nyomdát dráma. megvevé, oda e hó elsején eltávozott. Kar sait, Dumas ragyogó, de abszurdum filozo tömegből. Az tudta hogy a fiatal férj nem volt Nem örömmel jelezzük, hogy a múlt társai bucsu lakomát rendeztek tiszteletére fikus elveit, elborongok Tassó versein, sőt hét egyetlen operettéi előadása — nem si s gyöngéd meglepetésben részesítek. Egy eszembe jut a„Tristium liber" Ovidiustól, boldog soha, az tudta, hogy e nő nem sze került semmi tekintetben sem. — Külöm diszkötésü, gyönyörű emlék könyvet nyúj — aztán Camoens szomorú este jut eszem retetbői, de tettetésből gyujtá meg az em ben maga az operetté zenei tekintben i tottak át neki, a tanulók pedig egy tajték be, mig egyszer rágondolok Zola Emilre, a lékezet világát a síron. Hisz már is menyasszony ha titok igen sok kívánni valót hagy hátra, — de az pipával lepték meg. — A bucsu estély ki azt mondja, hogy az a költészet, az a előadás sem közelité meg a középszerűséget. Papp György vendéglőjében volt; termé művészet, a mit meglehet m a r k o l n i . . . . ban is ! És ekkor eszembe jut hogy halottak Olivette Vadnai k. a. volt; több helyt csi szetesen számos felköszöntő volt mondva az * * -. * nosan játszott és jól is énekelt, de a 3-dik eltávozóra, kinek jól esett a szíves baráti napja van ! • Van egy horpadt sir, ott a temető há felvonásbeli matróz dalon kívül, egy szám megemlékezés, — Az eltávozónak mi is tulján, nagyon elhagyatva. * * mal sem tudott hatást kelteni. Cservári k. őszintén kívánjuk a legjobbakat. A paréj méter magasságra nőtt fölötte. Halottak napja! a.-nak kis szerepe volt. Kitűnőn mulatta — Elveszett egy finom ezüstös keA korhadt kereszt ketté törve nyugszik a Tehát egy ünnep? a mikor emlékezni sir fölött. tott Német József, míg Érczy és Boránd retba foglalt orcsiptető (zwicker) a Péter csak részben feleltek meg kötelességöknek. fián. A szíves megtaláló kellő jutalomba ré k e l l elmuli dolgokra, csöndessé vált em Alig tudja már valaki, hogy ott is A kar gyönge volt. szesül. Jelentkezhetni kiadóhivataluukban. berekre, alakokra, kiket egykor nagyon sze nyugszik ! rettünk, a kikért talán rajongtunk is, a kik „ A falu rossza" zsúfolt ház előtt adatott, — Tiszti sasemle volt ma d. e. a Valaki, egy lény, kit pár év előtt bál Hogy miért adta Feledi Boriska szerepét H. városháza nagytermében, melyre a tartalé eshetőleg egyszer mindenünk voltak, hanem ványoztak, imádtak, rajongtak érte. Dancz Nina, azt nem értjük ? El is sirta ta kos tisztek, kik az idén fegyvergyakorlat most már, ezen a napon hiúságunknak Szép volt. Szeretni vágyott és csaló karosan. Gonosz Pista Németbnek nem a ban részt nem vettek, — nagy számmal egyik tárgyát képezik, mert sirjokat kivilá dott. . .Ez vitte-a sírba, melyet önkezűleg gíthatjuk, mert rátehetünk keresztjükre egy ásott ! legjobb szerepei közzé tartozik. Egri drá jelentek meg. mai játéka hatásos volt; — különösen a — Dalárdánk csötörtökön este öt pengő forintos koszorút, (a mi hihetőleg Eszembe jutott a költő verse : falujától való búcsúzáskor, hanem azt nem dalestélyt rendezett a „Bika" szálloda ét h i t e l b e volt vásárolva, akkor is részlet tudjuk, hogy mért monda miszerint: „Kon termében, melyre igen szép számú közön fizetésre, —) és megmentettük vele a — Szépség a szívnek csak kínjára vau, Mert hisz a ki szép, az boldogtalan ! gasd, kongasd vén Robotos, búcsúztatót hú ség gyűlt össze. A jövedelem meghaladta a látszatot!... Ó ezt az alkalmat nem szalasztóm el! Az fényes átok, édes kárhozat, zol. . . " mert harangszó nem volt hallható, 30 frtot. A közönség éjfélig kitűnő hangu Erről én irok, a mi nagyon tisztelt olvasó Gyöngy, mii a csiga méhébe fogad ; Tán elaludt a vén Robotos ? — A közönség latban mulatott. Rósz szeilemektöl bérlett hatalom, külömben elég jól mulatott. — Weisa Gyula városunkban inknak. Persze, én tőlem ideális dolgokat Ha birod : kisért, bűvös súlya nyom, A Kaviár-ban Meagyaszai Evelinrő és Vidéken előnyösen ismert szakorvos, kell megemlékezni, ki sok ügyességgel, ele egyévi távolléte után körünkbe visszatér várni sem lehet! Én leirom a valót. Talán F n y , mely száz szemben mosolygón nevet, venséggel s tanulmányról és hivatottságról vén, s p e c z i á l i s orvosi rendeléseit és egy kicsit képzelek is hozzá, hanem hiszen De egy kebelnek sem ád meleget. tanúskodó játékával győzött meg benünket, í ' o g m ű t é t é i t mai nappal újra megkez az már egyre megy. Bízvást mondhatom, Magát emészti föl hévségiben ; hogy szerep körében többször is jól és si dette. Lakás : Bathyányi-utcza, t. Puszfay hogy ha nem igaz is, — de megtörténhetett Csábitni tud, de boldgoitni : nem ! volna ! kerrel játszhatnék. — A többi főszereplők Lajosné házában 2553. sz. a. G ásotton. o l n a ! Igen : -— v o 1 n a! Én is ismeretesek a múlt évről. -• JPapp György, városunkban boldogVlehettem v o l n a , ha meg nem csal A pálinka, a Zola „Ember irtó" regé közszeretetnek örvendő Gyuri bácsi, mint — A hírneves' bécsi Leitha nyéből dramatizált életkép egyes részeiben tudva van, kivette a nagyerdei fürdőt és tak v o l n a , vagy én meg nem csaltam bankház (Scbottenring 15.) Kimerülhetethatással volt a közönségre, de általános vendéglőt s e hó elsejétől fogva már kezeli v o l n a valakit. Szóval: volna, volna 1 Ez az élet filo lennek látszik abban, hogy pártolói elé szépészeti beeset, nem tudtunk neki tulaj is. A gőzfürdő jegyek kunt és bent Mendedonitni. A darab alap eszméje: a népet IOYÍCS Lajos és Mayer Ferencz kereskedé zófiájának sarkpontja. Ezen fordul meg mindig uj, és czélszerü ajánlatokkal lép fél. A minap kiadott hirdetménye, melyet ke mégundoritni a pálinkától. Szép gondolat, seiben válthatók. A társas kocsik most is minden I véssel ezőlőtt közöltünk papunkban, a bőrhumánus ezél, de kérdés, ugy a mint a dra ugy közlekednek mint eddig a „Bika" szál ze-érdekleteknek s tőkepénzeseknek teljes matizáló színpadra viszi az eseményeket, loda elől. — Papp György ur sok kénye — De jó hogy eljött! Ugy-e kikísér a eléretik-e a czél? Mi azt hisszük hogy: lemre vonatkozó intézkedést tett már is, s a temetőbe? Tudja, halottak napja van. A méltatására tarthat igényt. A czég főleg nem. Tagadhatatlan: a delírium trémensben ő ki a közönség igényeit mindég kielégitni férjem sírját k e l l kivilágittattni és meg számos hirdetései által jelentékenyen gaz meghaló munkás irtóztató kínlódása meg törekedett, bizonyára virágzásra fogja koszorúzni. Megakarom nézni, ha vájjon a dagítja az eddig csak hiányos szakirodalmat Az ingyen füzetek, és a pénzügyben vágó, rázó hatással lehet bárkire, de vájjon elret emelni a nagyerdei üzletet is. c s e l é d e k elvégezték-e a mit paran börze s kisorsolási lap, a „Leitha", mint tentő-e az, mikor az élet szörnyű nyomora — Thea estélyeket rendez Bőhm csoltam. különlegesség általánosan ismert s a taka közt, bár mi utón is megválhatni az élettől, ámuel a színházzal szemben ievő kávéházá Egy szép asszony mondta ezt nekem számító közöuségnek számtalan eset még nem a legkínzóbb állapott! ban, (polgármester ház) mely ugy van be és én azonnal szer voltam őt kikísérni, amit rékos, ben, nevezetesen megrendelések, eladások Valljuk be: sok szó fér éhez a darab rendezve, hogy minden kényelemnek meg annyival inkább megígérhettem, merta ko és cserék előtt, igen hasznosnak bizonyul hoz, sok ahoz az irányhoz a melyet Zola felel. A legjobb zenekarok felváltva fognak csi ott állott már a kapu alatt. tak be. Az ajánlatt tartalom teljessége Emil követ, melyet divatossá tenni, nagy működni, s hideg ételek és kitűnő minőségű — Uoalmas nap, monda a szép aszegri kávázi italok pontos és előzékeny ki szony! De hát emlékezni kell az elmul szemlélhető lesz, mthelyt betekintünk egy buzgósággal igyekszik több kritikus. Mi pár példányba, melyek- azonnal ingyen és magunk részéről: szeretjük ha a való élet szolgálás mellett lesznek kaphatók. takra is. bérmentve megküldetnek. Névszerint mos húsból vérből álló embereinek igazán em — Simonffy Imre kir. tanácsos, Aztán felültünk a kocsiba. Kimentünk tanában sok, részben vitatkozó tartalmú, béri cselekedeteit látjuk a színpadon, de polgármester ur, vasárnap délután megje a temetőbe. Ott a fiatal férj sirját disziték érdekes és oktató czikket közölt. Mióta a hogy az emberi gyarlóságok ily meztelen lent az önkéntes tűzoltók laktanyáján, hol j a cselédek, s a bámulok nagy csoportja néze rkesztőségi helyiség egyesült a bank seggel tárassanak fel, az lehet ugyan jogo mindent behatóan megvizsgált s végig nézte j helyiségeivel, épp a börze átellenében, a sult egy vagy más tekintetben, de nem felel a gyakorlatot is. Kiváló érdeklődése a ta a készülődést. — Ottbon hagytam, monda egyszer a czég oly helyzetben lehet, hogy pártolói ér meg a dramaturgia követelményének, mert gok közt nagy Örömöt keltett,sa mint hal dekében, azok tudakozásaira a legrövidebb aesthetikai gyönyör ébresztésére képtelen, lottuk a társulat, küldöttségileg fogja a de szép asszony susogva. — Mit? Az ima könyvet? idő alatt felelhet. ez pedig nem szép, igy nem művészi. rék polgárnagynak grdeklődésért köszöne — Ah nem. A szagos üvegemet. El Az előadásban Abonyi játéka emelke tét kifejezni, egyszersmind üdvözölni fogja sem lehet ájulni 1 Ki fogna itt imádkozni ? Felelős szerkesztő: Sato»nba'Íi János dik ki. Igazán nehéz, gyilkoló szerep, a névnapja alkalmából is. Majd estére ! A mikor itt lesz a nép 1 Kiadótulajdonos : Zicherman H. melynek ő tőle telhetőleg igyekezett meg — Esküvő. Vági Sámuel, helybeli — Kifog jönni estére? felelni. — Két este adatott elő e darab, de derék ifjú nagy iparos, e hó 16-án esküszik — Nem. Ma bérlet számom van a alig hisszük hogy maradandó hatást kel kedves és müveit Jakab Geczilia k. a. nyal színházban. Aztán a p á l i n k á t adják! tett volna. N.-Bárdon. — Előre is szerencsét kívá Csak nem mulaszthatom él. De ön kijön, „Halottak estéje, vagy imádkozás a nunk a fiatal párnak. ugy e, és beszámol nekem egy csésze thea Tisztelettel értesítem a városi és vidéki temetőben" czimü alkalkalmi drámán sokat — A ^wt alomjátékok a jövő mellett, ha fényes volt-e a sir kivilágítása, t ez. ösmerőseimet és volt klienseimet, hogy könnyezett a kis közönség érzékeny szivü héten megkezdődnek szinházzunkban. Az hajói m e g b á m u l t a - e a jó nép? Debrcczentől távollétem folytán félbeszakadt része. — A szereplők sok buzgalommal ját első H. D a n c z N i n a úrhölgyé lesz ked orvosi rendeléseiméit mindennemű t i t k o s szottak. den ; előadatik „Griseldei, a szénégető leá betegségek, bör- és szájbaj ok és kü Boccaccio péntekeken este hirtelené- nya" czimü hatásos szinmti. Reklám gyár Hát én ki is mentem a temetőbe. lönösen az elgyengült férfierő ellen — be lett elővéve, de azért eleget tapsolta tásnak nem vagyunk barátai, mert megva Volt rá okom. Van nekem ott egy sí egyes szereplőket a közönség. A czim sze gyunk győződve, hogy a közönség, . kit kit rom. Tulajdonkép semmi közöm sem lehet a mai napon újra megkezdtem, s továbbá, hogy repet Demjén Mari játszotta. Kár hogy érdeme szerint fog kitüntetni. H, Dancz hozzá, de hát érdekelt. hangjában már is fogyatkozásokat kell ész Nina úrnő megérdemli az — elismerért. Egy kis leányka sirja az, a kire csak re venni. •— Cservári Fiameltája kielégi tő. — Halottait • napjára^ igen A kórus furfangosan működött. Ki-ki hal sok szép koszorút készíttetett a közönség a egy lénynek van igen nagy oka és joga rá latszott hogy nem egy szöveget szeretnek helyben fiókteleppel biró F a r k a s t e s t - gondolni. A sir sötétben állott. Csak egy lam és fOgtÖVelí ezciilul is általam f á j t l a l énekelni. Aztán egyik másik kóristano ha- \ v é r e k virág üzletében s értésünkre esett, lliatlaillii — érzéslebniités utján - - eltá mis hangon sivalkodott, különösen az első hogy a derék czég a kívánalmaknak megle pion sem világított rajta. Szegény kis leány! Milyen boldog, volíttatnak. Betegek — a déii órát kivéve — felvonás fináléjában.— No de az operetté j pő eredménynyel felelt meg. E virág üzlet egCSZ liapOIl á t fogadtatnak. előadás igy is jó. j ben kiváló szép csokrok, cserepes virágok hogy oda lent alszik! Ha életben marad,oly sötét lett volna élete, mint a milyen sötét Ma este szinre kerü, „Kisasszony fe-j és koszorúk, mindenkor a legkitűnőbb íz most sirja ! Weisz Gyula leségem", holnap Hinkó a hóhér legény, lésű összeállítás mellett kaphatók. De volt rajta egy fehér virágos ko különleges orvos. hétfőn Milimari, kedden Grizeldis stb. stb. szorú. Bathyányi-utcza, tik.Pusztay Lajosné házában Az a koszorú kipótol mindent! Tudom 2553. sz. a. hogy azt a szeretet tette r e á . . .
DEBRECZEN-NAGYVÁRADI ÉRTESÍTŐ. ;j7(i, /1 8 8 .
107
Árverési h i r d e t é s . Alulírott kiküldött végrehajtó a végrehajtási törvény 102. §-a értelmében ezennel közhírre teszi : hogy a debreczeni kii*, járásbíróság f>197. számú vég zése által Lefkovics Jakab debreczeni lakos ellen Fölkl József debreczeni lakos részérc 110 írt követelés végett elrendelt kielégítési végrehajtás folytán bírói lag lefoglalt s 395 frtra becsült szobabeli bútorokból álló ingóságok nyilvános árverés utján eladandók, minek a helyszínéu vagyis alperes Pétcrtí-uteza 982. sz. a. lakásán leendő eszközlésére határidőül Í882. évi November hó G-dik napjának d. e. 9 órája kitüzetett, melyhez a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érdeklett ingók emez árverésen a végre hajtási törvény 107.§-a szerint szükség esetén becsaron alul is eladatni fognak. Kelt Debreczcnben 1882. október 26-kán.
"V"£t:raLc3.i I m r e m. k. (492.) 1 — 1. JÖ527 "18327 r
kik. birósági végrehajtó. '
3XTaigryS35CéL:roxy* kir. járásbiró. E l s ő r a n g ú egés'ZKégi ÍH asztoli-viz. LpfjtnrtalomdiiHabl) bor- és lithion-forrás
A debreczeni kir. törvényszék mint tkir. hatóság részéről közhírré tétetik, hogy Kővesdi János és Móricz Antal végrehajtatóáak, K h o n M ó r és neje Zichermann Katalin végrehajtást szenvedők ellen 1500 frt tőke hátra lék, a 2000 írt tőke követelés iránti végrehajtási ügyében, a debreczeni 3109. számú tkvben A I. 3333. hrsz a. 2331. sor számú házastelek, s külső ondódi földe, összesen 2220 frt vételárban, az 1883, évi januáv hó 24-ik napján dél előtt 9 órakor, a kir törvényszék árverési termében megtartandó nyilvános ár verésen, a megállapított kikiáltási áron alól is eladatni fognak. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlanok kikiáltási árának 10%-át kész pénzben, vagy az 1881. évi GO. t.cz. 42 §-ban jelzett árfolyammal számitott ovadékképes papírban, a kiküldött kezéhez letenni. A többi feltéte lek e kir. törvényszéknél, valamint a kapitányi hivatalnál megtekinthetők. Kelt Debreczenben a kir. törvényszék mint tkvi hatóságnak 1882. évi cktóber 23-án tartott üléséből. Bay Szügyényi jegyző. elnök.
Van szerencsém a n. é. közönség be cses tudomására jut tatni, hogy a már több évük óta K á d a s I u t c z á n levő lakáso mat F ü v é s z k e r t u t c z a 1 0 7 8 . szám ^alá tettem á t , hol mindennemű n á d s z é k e k és a legújabb divatu a m e r i k a i f a s z é k e k kaphatók és megrendelhetők. Tisztelettel
Csonka Dániel (494.) l - l
nádszékkötő.
Árverési hirdetmény.
'
Árverési hirdetményi kivonat.
Lakhely változtatás.
Wtk.
A debreczeni kir. törvényszék területén fekvő kabai líOTS színűi telekjegyző könyvben felvett (7G7Í), 7(iS0./dr hrjzi sz. ingatlanból végn-hujíásí. szenvedek Tíletfi 2/(5 reszbeli illetősége, valamint a kubai L'UUÖ. sz. (jkvben felvett' (il.'íl/b IM i:i/-lU b. G704/1). hrjzi sz. összesen 544 i'rtra becsült inatlanokra végrehajtató' Wcinberger Mihály javára Tercsi Gáborué szül. Kovács Juliánná vc«rroh;Jjt;íht' szenvedett eUen 451 frt i'A) kr kamat hátrány, 15 frt betablázáni, 4!) Irt (is kr per 10 frt :;-i kr végre hajtás kérési VI frt 37 krtmn megállapitott jelen érverési és még leimet ülendő költsé gek erejéig a kért árverés elrendeltetik ; milic/ kópiát n nicgnevezelt ingatlan a ki tüntetett bcesár mint kikiáltási ár mellett Kuba város község Vuáná! az h^'J.-tlik év November hó 10-dik napján d. o. í) órakor megtartandó árverésen biróibig ebuiatnak. — A venni szándékozók tartoznak az ingatlan bci-sárának io'vo vngyts I/i fit öl.) kit a kiküldött kezéhez letenni, vevő pedig köteles a Vtttohírt három egyenlő részletben és pedig az első részt az árverés jogerőre emelkedésétől szániiti.mió ?H) nap aíatt, a második részt ugyanazon naptól számítandó t)<> nap alatt, megfizetni, a többi árverési feltételek a hivatalos órák alatt a telekkönyvi hatóságnál megtekinthetők. Kir. Járásbíróság mint telekkönyvi hatóság. H.-Szoboszlón 18H1Í Hzept. hó 2-án.
GYENGESÉG, magömlós, elgyengült férfierő, tehetetlen ség, mindennemű ideg betegség, k é z - s láb reszketés, vérszegénység, hátgerinez sor vadás, valamint minden ezekből kifolyó betegség D r . Müllor főtőrzsorvos világhírű Miráculo Fríiparate-je által tartósan biz tositás melhtt, gyógyittatik. Az ujjánemzo por ára : 1 írt GO k r ; a Miráculo balzsamé 1 frt 50 kr. Postaküldeménynél 25 kraj c á r r a l több.
Mirakulo Inj ection és labdacsok Dr. Müller íő törzsorvostól veszély nélkül néhány nap alatt meggyógyít minden húgycső folyásodat, kiütést idült állapotban is alaposan, minden rósz utó kihatás nélkül. Azlnjection ára 1 forint a labdacsoké 60 krajezár. Postán küldéssel 25 krnjczárral több. Ausztria Magyaror szag részére főraktár: Bécs Szt.György gyógyszertár V, Wimmcr ^a-jae 33 sz. (a hová czimzendő minden Írásbeli megrende lés). Fiók raktár: Mohren Apotheke, Tuchlauben, és gyógyszertár „Sz. Lipóthoz" I., Píaukengasse. Csak a Dr. Müller főtőrzs orvos aláírásával ellátottak valódiak. (441.) 2 - 6 Férfiú gyengeségek, megrongált idegret, titkos ifjúkori velkékés kicsapongások
Naivsidor vastartalom nélkül, gazdag ter mészetes szénsavtartalommal, l i p ó c z i f o r r á s igazgatóság Eperjesen Kapható minden ásványvizkereskedésben ós a legtöbb gyógy szertárban. Kapható h ti 1 y b e n R i c k 1 József, C s a n a k József, és G er é b y Fülöp füszerkereskedöknél.
bérmentve luildetik meg.
Steiner Adolf:
hírlap-hirdetési irodája központi iroda X X J & J M : KXTTJRQ.
Helyettesítők Európa minden főhelyein. A világ Összes politiinii cs süiik1/ipjairH eszhii'öl hirdetéseket, az e r e d e t i
dij melleit vs mint valamennyi lap felhatalmazott ügynöke nagyobb, s gyakoribb hird. téseiuiél díjleengedésl nyújt. _ S t e i l i e r A d o l f hírlap lűrdetési-
irodája
Hamburgban,
Egyedül csak a perain~por
alkalmas a n e m z ő és s z ü l ő szervek mindennemű, gyengeségeinek elhárítására, s igy a férfiaknál a tehetetlenség (férfiú gyengeségek) s a nőknél a magtalanság mely aranyéremmel lett kitüntetve?. eltávolítására. Nem külömben pótolhatlan Fenti gyógyszer visszaadja az elgyengült gyógyszer az idegrendszer mindenbántalférfierőt, a legifjabb tűzzel, a miért az már mainál. A nedv, és a vesztések által előidé eddig is a legnagyobb vihíg-eiösmerésben zett elerőtlenedéseknél, s nevezetesen a ki részesült. — Uj értekezlet! tanács német, csapongások, önfertőzés és az éjjeli mag cseh és magyar nyelven 50 Jn\ vagy posta ömlések, (mint a tehetetlenség egyedüli bélyeg előleges beküldése mellett azonnal okozója) által előidézett férfiúi gyengeségi állapotoknál, valamint a kéz, ós lábak ide küldünk. ges roszketésénél, az által oly szer vau nyújtva, mely által az elmaradhatlan ered Miráculo-Injeetion ! mény okvetlen elérhetik. segit minden húgycső bajoknál (tripli) gyor Minden a fent elősorolt betegségek san még ha idült is. j nél, egyetlen szer sincs oly alkalmas mint a Dr. Wrtio Pemm-pora. ÁrthatatlanaágáEzen egyedüli szer, mely az orvosok t jót állunk. Egy adag ára használati utasítással által legjobbnak bizonyult, csak az alant1 frt 80 kr. Kapható Debreczenben: Dr. írottnál kapható. Rotbschnek V. Emil gyógyszertárában Bécs C. Kreikcnbauin in Brauoschweig. Minden rnás hasonnevüek hamisított ben: Gischner A. oki. gyógyszerésznél II. (480)) 2 -• 30 nevek. — Bizonyítványokkal szolgálhatunk. | ker. Keiser József str. 14.
Mirakulo-Práparate,
Van Bsu-renesóm a nagyérdemű kö/őnsi'get úrtusiteui, hogy a Horogh J . állal bift vendéglőt (Piacz, Molnár-téle ház) •ti vitt cm é.s azt m a vasárnap megnyi tom, ízletes ételekről és tisztán kezelt bo rokról gondoskodom. Naponta friss villás reggeli és ízletes ételek kaphatók. T. tisztelettel
Poppé Béla vendéglős.
„Berliner Wcspcii"-nek, a bécsi „Kikeriki"-ni!it, H budapesti „Bo lond Istók"-nak, az amsterdami „Asmodée" »ak, a stockholmi
/>*•. Murtmann
CUUr"-n«ic, a tengerentúli kivitelre, és a Lengyelország s nyugot-olaszországi fon tos, ipar s gazdászali szaklapnak a VflT-
sói „Inzenierja i Budownictwo"nak.
A világ összes lapjairól kime rítő hírlap sorozatot küld illgyeil és
Yán szerencsém a t. közönség szíves tudomására hozni, hogy a ref. főiskola szomszédságában levő papi r, iró, r a j z e s z k ö z ö k és p a p i r z a c s k ó gyári üzletemből a főpiaezon a „Bika" szálloda mellett „a nagy p a p i r z a c s k ó h o z " czimzett
Fiók-raktárt nyitottam, a hol is minden e szak mába vágó czikkek ugy kereskedők, mint egyesek használatára a lehető legolcsóbban feltalálhatók. Mindőn a t. közönségnek üzle tem iránt eddig tanúsított pártfogá sát megköszönöm, kérem azzal uj üz letemet is szerencséltetni. Tisztelettel
Geiger Ignátz. (484) 2 — 3.
fele
\ll\ililllll
„SÖlldagS NiSSÓ"-neb. Továbbá bér lője a legjelentékenyebb szaklapnak, az
UJ PAPIR-UZLET. (perui növényekből hészilve.)
megnyitás.
bérlője a
amsterdami „Die Indische Mer-
(-17S.)
Vendéglő
kontinens legjelentékenyebb élczhipjni hir detési részém-k, mint pl. : a b e r l i n i
Dr.Wrun-féIe öreg és ifjú férfiaknál jótállás mellett rövid idő múlva segít a világhírű és a megbecsülhetlen Dr. M ü l l e r főorvos . . . .
moí4'küld<'Hí, k ö n y v nekem nagy szolgálatokat tett, mert nemesük e'n, o ki mar teljesen reményteliül vulek, liá nom számos ismerősöm is a benne foglalt l«mi CM okunk köszönhetik egészségük helyréül- i lilásat. — Ezeket irja egy szerencseíieti kiépült o „Dr. Airy gyógymódjáról," K 410 lapra terjedő kitüno mnnkábun nem csalt n betiígségeu leirásö foglaltatik, liánom egy szersmind oly gyógyszerek is vumiuk frlsorolvn, melyek tényleg jóknak liizonyultak, ugy hogy a beteg a felesleges kiadásoktól mentve van. Egyik szenvedőnek sem kellene tehát elmulasztani 0 könyv megszerzéséi, iy Hichler kiiuió-iiilezetéheii Lipcsében jelent mi!!.. K könyv 75 kr. bek.ildése, melI tt í i o i ' i s t ' h e k K . egyetemi könyvárus állni (Bét'H, I . I4viin~lér (> sz.) kivánalni
W^^^^^
A legjobbnak talált szer a Húgycső folyás ellen,
A fé rfi aJktiíilf **# folyás len « ** ö -fe n é I,
el*
Egy az orvosi közeg által megvizsgált, és jónak, előnyösnek talált szem, m i n d e n f á j d a lom, vagy u t ó h a t á s n é l k ü l ugy uj, mint i d ü l t betegse'gekef, alaposan, es igeu gyorsan gyógyít. A Dr. Hartmanu „Auxilium" férfi, és nöi folyások ellenszere. És Dr. Hortmonn által felfedezett és igen kitűnőnek talált szere, lindeu nagyobb gyógyszertárban kapható. Ara 2 frt 80 kr. Főraktár: W. T w e r d y , Apolh. 1., Kohlmarkt 11., Wien. U i. Dr. Hartmann rendel uaponta 9—2 és 6 óráig lakásán, ki egyszersmind, minden nemű bőr, és iitkosbotegségeket gyógyít, ugyszinto a férügyengeségeket csotlálotos módon, továbbá mindenféle Syphílís és daganatokat ala posan eltávolít. Orvosi szerek a legnagyobb titoktartás mellett eszközöltetik. Dijjazás sze rény. Ugy szintén levelezésben. Bécs város, Seilergasse No. l i , Kapható Debreczenben Dr. R o t s e h II e k Y. Emil gyógy szertárában, (427) 5—V
OsinoN bajusz 17. "tí.ilt lf. -/< t)b éke. .\.: uly r > " i - MI
? ^ BlllKtklll , >'*53S'í>*.^_ Fraiilífui t .. Ilrfjtífcv '-f.í'^S^Hcliillirf traI 5i,C-* í,'íorHii-.;nrr'
P^ >*&!& Uvi-n t7.oihil.nt miw'l, :='\iü;uu ff - - t - t m r / o hliilm.il „ JJ:i(:i>iiV lii/tOK- , JiÍ7tinj'ir
ii:i''vs/..liiiui[il. — Ara <-yy mlíitfuut £J I l'l. Ml Xr.
DEBRECZEN-NAGYYÁRADI ÉRTESÍTŐ.
4
OOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOÜ
o Debrcczenben, a Bika cpiilct alatt.
bőr, pokróo üzletemet, mely a legjobb bel- és külföldi bőrgyártmányokat tartalmazza — egész újonnan rendeztem be. Folytonos törekvésem nagyban és kicsiben a t. ez. c-
a legkitűnőbb gépszíjakat minden szélességbe, fehér és barna kötőszíjakat, ugy minden nagyságu termény zsákokat. T. tisztelettel
(363)12—12.
Miayer Ferencz
©
8 o
>oooooooooooooooooooooooooo^ Gyengeségek. Magömlés, férfiúi gyengeségek. ímpoleus idegbajok vég tagolt reszketegsége vérszegény Mária-celli ség hátgerinczbántalmak és mindennemű utó ba jokat jótálás mellett gyógyít a katonai főorvos Dr. M ü l l e r M i r a c u l ó P r a p e r a t e j o Ái egy adag pornak 1 frt.J 60 A miraculő tapasz jeles hatású gyógyszer a gyomor min 1 frt. 50 kr posta küldeménynél 3 5 krajczúrral den báutalmai ellen, több. és fflulmnlhiilöllan az Miraculó-Inj ecti on étvágy- hiány, gyomorés pilulhík Er Miiller katonái főorvos találmánya gyengeség, roszszagn egynehánynapmulvaalaposangyólehelet, tzelek, savanyu g y i t , m i n d e n h u g y c s ő f o l y á s t (toipli.) felbnfogéSjltólika,gyo Daganatok, még ha idültek is alaposan gyógyít morhurut, gyomorégés, tatnak, minden uló fájdalom; vagy hatás nélkül. hügyliökéf.zödés, túl Egy adag ára 1 frt; a pillula 60 kr. Postakülde ságos nyalkaliépzödcs, ménynél 25 krral több. Egyedüli főraktár sárgaság, undor és há ausztria magyarország részére: Sz. Georgsnyás, főfájás (ha az a Apotheke. Bécs V. Wimmergasse 33. (hová min gyomorból ered), gyo dennemű írásbeli rendelmények is küldendők), morgörcs, székszornFiók raktár : Mohren-Apotheke, Tuchlauben, és lat, a gyomornak túl a „zum heil. Leopold" gyógyszertár. Plankengnsse. Az eredetiek Dr. Mt'iller katonai főorvos terheltsége étel és ital által, giliszta, lép- és aláírásával vannak ellátva (441.) 3—6 májbetegség, aranyeres bántalmak ellen.
gyomor-cseppek,
Okt. 15. 29. Nov. 12. 26. Decz. 10. 24-én.
Árjegyzéke. Mignio János első búza leetnényitö gyáránafc Oebrecsenbem. 100 k. legfin. crystál keményítő 2 8 . — 100 „ „ csipke szinte 2 2 . — 100 „ „ közép finom 1 8 . — 1 dur. „ kék viz „ 65. 1 koncz „ kékítő indigopapir 1. — 1 „ középfinom „ „ 80. Nagy raktár bikfaszén és koaksból darabos és tört, a darabos különösen fűtésre nagyon alkalmas és illő áron kapható. (447) 5—?
!££§"* Egy üvegcse ára használati utasitással együtt 35 kr. Kapható: M)ebrec&e*ibesa..élv. Motschnek W. Emil, €HkM N. és MihaMovits István gyógyszertárában valamint az osztrák magyar birodalom minden nagyobb gyógyszertárában és kereskedésében. Központi szótküldési raktár nagyban és kicsinyben Brady Károly „az őrangyalhoz" cziinzett gyógyszer tárában. Eremzierben, Morvaországban. (110) 26 — 52.
Legfinomabb amerikai Petroleum, Kiváló finom
R u m o t é s TJtieát. Friss T á t r a i ridzike gombát és áfonyát,
Kárpáti és Groji sajt, n a g y b á n y a i szilvaiz (lekvár), valamint
CZUKROT, KÁVÉT, szalon és kocsigyertyát
nlaiMmtal ftiiuiitlukt, továbbá
Lenkenczébe (fimeisz) tört festékeket,' P a d o z a t lack festékeket,
toöir ó s S s o c s i 3teaa37"02sóls:öti, a legújabb találmány
egyetemleges Lőrkenőcs fekete szijjazatra, kocsitetők, lábbeliek és katonai szijjazatrk feketitésére és puhán tartására,
ecseteket és mindennemű keíéket a legolcsóbb árakban pontos kiszolgálat mellett ajánl a „Kék maeskához" Czogléd-utcza, a Casino alatt.
nLXXXXXXXXXXXXIXOTX
Miraculo-Injection
Iheilt gofahrlos in. drei bis fünf Tagon Ausflüsso Dcnositpiir-KarlKroili " '
(444) 5 -
************
Dusán felszerelt férfi ruha raktár.
••••••••••••••*•**••*
Férfi ruha raktár! A legolcsóbb férflrulia raktár Debreczenben.
Figyelmeztetés! Bőr béléses kabátok szürke posztóból . . . 9 frt 75 kr. Szintén Lódon szövetből (valódi Stájerországi) 13 „ 75 „ Téli nadrág 2 „ finomabb 3 A Szintén mellénynyel 4 forinttól 5 frt 50 krig. Egész öltönyök téli szövetből 10 forinttól feljebb. Hosszú téli rokkok 9 frt 50 krtól 30 forintig. Valódi Lódon köpönyegek (Stájerországi) 12 írttól 21 frtig. Úgyszintén nagyválasztékban téli bundák és minden e szakba vágó czikkek. V i d é k i m e g r e n d e l é s e k n é l e l e g e n d ő a felső mellbőség. Kérem c ritkán kínálkozó alkalmat felhasználni. Minél tömegesebb látogatást kér
Kat& Hermán
ruhakereskedő.
Csanak-ház.
M i n d e n k i n e k m e g lehet róla g y ő z ő d n i
ezim alatt, mely a legjob hírnek örvend Főpiacz báró Josiuczyné úrhölgy házában a Hungária kávéház áti-llenében. Van szerencséra a n. é. közönség becses figyelmében ajánlani raktáramat melyet az őszi idényre igen dúsan — és bámulatos olcsó íérfiruha-árukkal rendeztem be, ugy hogy 20%—25% olcsóbb mint bármely ily más üzletekben. Nevezetesen utazó bundák Erdélyi bárány-Suppos— Farkas-Róka bőrös bélessel 3 5 - 1 0 0 frtig. Valódi Darócz köpeny 10— 25 frtig. Franczia-Süna-Boj kelmékből köpeny . . . . 14—25 „ Mexikáner „ „ 12 - 25 „ n H M.íjlat perzsia gallérak valódi Magyar köpeny . . 15—30 „ Téli kapátok-Süna-és boj kelmékbői 5-35 „ Darócz és Sima kelmékből bárány bőr bélésű kabátok 10 — 20 „ Férfi öltönyök Magyar és franczia szabású . . . 8— 30 „ Szalon öltönyök . . . ( ." 15— 30 „ őszi kabátok (úgynevezett Überziher) . . . . 9 - 25 „ Magános nadrágok francza —magyar—LengyelLovagló és Csizma szabásuak t 3— 10 frtig. Gyermek felöltők (úgynevezett Überziher) Mexikáner és kabátok 4— 10 „ Gyermek öltönyök Süoa- Koczkás — kelmékből . 3— 12 „ Üzletemet továbra is a n. é. közönség becses figyelmébe ajáülva.
P e u e r w e r k e r Ignátz. Debreczen főpiacz Hungária kávéházal átellenben. (409) 9—12.
Tbá-rnixlatos o l c s ó á r o n
Debreczen, 1882. Nyomatott a város könyvnyomdájában
Melléklet a „Debrcczen-Nagyváradi Értesítő" 46-ik számahoz. Anlage- und
SpeculationsK í i l l f c in a l l C H Combinutioncn (Tinischoperiilioncu, Prnmicn, Cousori Ü<'ii ele.) sowií' Kiife u, Verkafifn von LOS- u. OXOtiSChen Pnpircu volll'ührl anorl. annl r c c l und diSCI'et zu
Orlginaleoursen d.-is Bankhaua „LEITHA"
€J s ú s » ú r o ím teljesen tiszta, veszély nélküli, nem robbanó PETRÓLEUM, Van szerencsém a t. közönséget tisztelettel értesíteni, miszeriut a Koiff August brémai pHroleum finomító által j forgalomba hozott, és kitűnő minőségénél fogva világ hírre kapott úgynevezett „ífcánixár olajM-nuk Debreezen K vidékére e g y e d ü l i e l a d á s i j o g á t megnyertem, s az nálam
c r e d r ü hordókban I! 0«> k i l ó n k é u l ; 3 4 I r t . kisebb edényekben 1 kilónként 30 kr
;
(Halmai) Wien -•'choU.enrmg 15. Erprobte Ififormationen, gewissenliafte UalhscblaVe, reiclihalligo Brocliure u. PrubüUUUiitKini dcs Borson- u. VcrlosungsbI..ll.;í „ L E I T U A " gralis mid fruuco. (460.) 1 — 12
Nyilvános bécsi köszönete egy oly felgyógyított betegnek, ki már egy hangot sem tudott szóllaní, és megszámlálhatlan gyógyszer sikertelen használata után is csak a Hoff János „Maláta kivonatu, egészség söre" és „Mellbonbonjai" gyógyí tották tdjtsen fel.
„Uj bécsi orvosi tudósító" 1882 április 8-káról. A köhögés, htilós, k a t a r r u s , mell, gyomor, gégebaj, ós a szédülés elleni sike res gyógyításról
Maláta kivonatu egészség söre.
literenként
3 0 i t r é r t számítva kapluttó.
Ezen „Császár Olaj" megbecsülhetetlen előnye iiMum rejlik, hot-y teljesen v e s z é l y m e n t e s , « iwuiiyilií-ii 44 ReilUlMir g y u f o k k a l bir, mig uz eddiff forgalomban levő mneriKni prlrólrum nagy rétuben a 20 R e a i l i m i r gyuJTokot is «li:r,— v-iry ej>p nem hala
kellő vi^yiíxut hiáiiyútnin, sxiímtalati robbanás okozta $zercuic.-ü(louiié|í Yurilulf elő; limiHii rlü/ijn m
excu csiíNEár olajnak a kristály tiszta szin, sokkal erösebb világító képesség,»« ^snrfi teljes Kzagtalanság r» jelentékenyen t a k a r é k o s a b b e l é g é s , mely előnyök bőven kárpótolják az árkfilöub&cg<;t, a "mennyivel e/.ru világító uiijiig a liimuuiM: amerikai petróleumnál drágább. A császár olajon kivül továbbra is larlok IcurRíIinl^cmhiMi a le megbi?h»lóbb forrásból bitsíorzeli a m e r i k a i saloil p e t r ó l e n m o t t , melynek kilóját 26 kr, lilerjeí 22 ktéit Kiúmilom; belföldi kcszilnuuyt azonban — bár v% Kokkal oli-Hnlilt vesxélyes voltánál fo»va kereskedésemben egyatalában nem larlok. Teljes liszlelettel
C S A N A K
WWm
*&W M f
I
Mm.%ffl*0M0&W$3S»
A föpiaezon Teleky-uteza sarkán levő zálog kölesön-üzletben folyó év november hó 6-án délután 2-től 3 óráig árverés fog tartatni, melyre* a t. ez. közönség és főkép a lejárt téritvények birtokosai figyelmeztetnek azon huzzá adással, hogy ha azon tárgyak fentnevezett napig vagy ki nem váltatnak vagy meg nem hosszabbittatnak, eladásra bocsáttatnak Kelt Dekreczenben 1882. október 22.
Özázukríi nnjgy a/,ok száma kik az életről teljesen lemondtak már is csak e kitűnő (491.)i-i. Katz Jakab. sornak köszönhetik annak megmentését. Hoff János cs. k. szállító, kir. taná csos, tulajdonosa a nagy koronás érdem keresztnek, a po»osz és német rendek lo 358. szám. vagja, és egyedüli gyárosa a Hoff-féle ma 147. szám. láta kivonatnak. Európa majdnem minden herczegéuek udvavi szállítója Bécsben, ö y á r : Grabenhof, Brátmerstrasse 2 sz. Budapesti gőzmalmi lisztek z „ I S T V Á N " gőzmalom Iroda, és gyógyraktar Brátmerstrasse 8 sz. Két év ota szenvedtem Bronchinlkakészítményeiről tarrusbüii, és gégebalyban, ngy annyira s a j á t r a k t á r á b a n. hogy egyetlen szót nem valék képes szóllani. Bécs első tudorai, Gleickenbergbe, és Niz zába küldtek a múlt évben. Nizzából haza Csanak József lisztkereskedéséböl térve egy hó óta használom az ön maláta Árak ausztriai értékben Debreczenben. kivonatu sörét, és Isten után hála önnek, Kötelezettség és engedmény nélkül elmondhatom hogy nekem az ön Hoff János Készpénz fizetés mellett. féle egészségi maláta kivonatu söre, men Készpénz fizetés mellett, kötelezettség nél tette meg életemet és adta vissza étvágyaMmtjyen xsákicin.1. 100 kiló kül az árváltozásokért. mat. Kérek még részemre 28 üveg maláta 22 80 A. B. Asztali dara nagyszemü A oly gg kivonalu sört 5 klg. maláta csokoládét, és 21.80 szinte g3y 7 Q kilo teljsúly két ad.:g maláta bonbont, Maradtam önnek, Zsákok sálytartalma 22.20 Királyliszt . . . tisztelője tisxta súlynak véve. 21tí0 Lángli^zt . . . Mali Ferenoz 21 Montlíszt . . . . férfi ruha gyáros, és posztókereskedő 20.40 Zsemlyeliszt különös 100 kilónként Bécs Mariühilfstrasse 69. 19 60 Szám Bécs, 1882 április 8. felbontva 5 18 60 Fehér kenyérliszt 1-sŐ rendű IkildhSI kezdve 17.80 szinte 2-sod „ Magas mondások !!! 22 60 Közép kenyérliszt 1-ső rendű 16.20 I. Vilmos német császár: „Az ön A. Búzadarauagyszemü 1 3 /2 21160 közép r szép maláta kivonata" Ferencz József G. n » 2-n ° 22Í — ausztr. cs. magyar király: „Örömest tün 0 Királyliszt . . . Barna, kenyérliszt 1-ső . „ 10 60 21 40 tetem önt ki" Szakszonia királya : „Jó ha 1 Lángliszt . . . . „ 2-od 8.40 n B tással van a királyné anyjára", Diiriemarch 2 M o n t l i s z t . . . . Lábliszt 7.60 királya : „Gyógyhatása van az ön szeré 3 Zsemlyeliszt 1 rendű Veres liszt „ •. • II. n nek" Meklenburg Schverin nagy herczeg: 4 Finom korpa zsákkal 3.40 „Az ón elismerésem" zsáknélkül 5 Fehér kenyérliszt I r. n B 3 60 Durvakorpa zsákkal 6 „ n I I . . 3.— Orvosi eli§merések. , „ zsáknélkül B 10.— 7 Közép kenyérliszt I. „ Titkos tanácsos . Dr. Traube, Dr. Grase Simán őrlött búzaliszt zsákkal 9 40 10 20 Berlinből, Dr. Granichstádten Bécsből, Dr. S'/JJ Barna kenyérliszt ugyanaz „nélkül n 4,40 Janchzy Szt. Pétervárról, Dr. Pietra Santa ^7* » » Csirke búza Párizsból és még sok-ezer orvosok találták Debreczen, 1882. okt. 25. e maláta kivonatot a legelőnyösebb gyógy Búzadara és liszt 25 kilós ingyen zacskók ban 50 krral 100 kiló drágább, az egész szernek. zsák vételnél kitett áraknál. A zsákok súly tartalma, — teljsúly tisztaCsak az első eredeti Hoff Jásúlynak véve. I nos féle maláta gyártmányt A. 13. 0. 0—9 számig 25 és 85' kilo. Debreczen, 1882 október 25. kérem kérni, mely Magyaror10 11. 12 50 „ — „ | szagban és Ausztriában nagy Sima liszt 75 „ — „ (28) 36 — 52. ' érdem éremmel lett kitüntet ve. (A feltaláló arczképe). Azutánzottaknál hiányzik a Hoff János féle haszoálati utasí tás s az orvosok szerint káros hatással van fi a betegekre. A valódi Hoff János féle mellezukorkák kék papírban vannak.™ 2 írtnál kevesebbért nem küldetik. Női divat, pipereszerekben, és R o b e n szövetekben A -Hoff-féle maláta kivonatnak ára Bécsben és vidékén : Maláta kivonatu egész ségi söre láda és üvegben: 6 üveg 3 frt 82 kr; 13 üveh 7 frt 26 kr, 28 üveg 14 frt 60, A bekövetkező idényre több mint MO® darab van készlenben. 58 üveg 29 frt 10 kr. Helybeli megrende Costüme, Robes de chambre, Jaguettes, Rediugotes, Manteaux, lőknek 13 üvegtől bérmentesen házhoz küldetik. — 7« kilogr. maláta csokoládé I. Téli-palitonok és Dolmánok. 2 frt 40. II. 1 fit 60. III. 1 frt. Maláta bon Nevezett, Női divat és pipere kereskedés már 1839-ik óta mint igen bon 1 adag 60 kr. 7a—lU n ( l a 8 i s kapható előnyös bevásárlási hely ismeretes. Gyermek malátaliszt 1 frt. Maláta kivonat 1 üveg 1 frt, szinte 60 kr. Malátakávé egy csomag 50 kr, ugyszinte 30 kr. Egy kész maláta fürdő 80 kr. Bées, Lipótváros, Tábor-uteza 15 sz. a. (a Négerle u. szegletén.) Főraktár Debreczenben: RickI J. Z. (Üjonan nagyobbított árndája saját helyiségében.) Csanak József, Gerébi Fülöp, Varga Lajos. Gazdagon rajzolt jegyisőkok, úgymint e Robenszövet Nagy Károly: Újházi István. Nagy-Várad : Janky Antal. Nyíregyházán: Korányi Imre mintát «3JLJ és i3é]rziaexaLt}o@erL küld. (47G) 2 _ 3 ÍJ gyógysz. Továbbá miuden nagyobb vidéki gyógyszertárban. (436) — ?
ÁEJEGYZÉEE
ÁRJEGYZÉKE
JTÓ3SSE3^.
Értesítés.
Tisztelet tel értesítem a nagyérdemű közönségei, hogy miután a ref. egyház iciokö/bi'ii a/, eddig általam bérelt hol;helyisé get felmondta, ü/.letemet a báró Josono/.ynénnk, a „Jlurgária" s/álodaval s/embenievö, piaezutez 'i ház udvarába tettem út, hol miudenneniü n 6 i d i v a t ; u m t é l i f e l ö l t ő k és k a 1 a p o U a legdúsabb választékkan, jó iléssel kiállítva vásárolhatók. A bolt helyiség bérletára tetemesen alás/állva, lehetek oly kellemes helyzetben, melyszerint riiha-czikkeimet a lehetőleg le szállított áron adhatom. rígys/.ersmint van szerencsém női ru hák díszes, és pontos elkészítéséig ajánl kozni. A na»y érdemű közönség beesés párt fogásáért eM'dezve MCriiitt Hl ára.
A SZENVEDŐ EMBERISÉG
GYÓGYULÁSÁBA A máj,
a gyomor, a bél és a vese ismeretesen a természetes tiszti tója a testnek. Ha nemes szervek szabálysze rűen műkődnek, akkor az ember egész séges, háborgatások, számos és gyakran rémítő szenvedéseket idéznek elő. Dugulás, szelek, étvágytalanság, főfájás, gyomor , bél-, máj-, és epeszenvedések, vértolulás, szédelgés, sárgaság, aranyér, csuz és köszvény, bőrbetegségek, veseszenvedések és testi fájdalmak minden ágában, mert a kiürítési szorultság a testben, valamint méreganyagok is maradnak hátra, me lyek fentebb emiitett szerveket külsőleg téíitették volna el.
Az e g y e t l e n
gyógyszer,
mely egyszersmind mind ezen szervekre hat és a rendes működést leggyorsabban hozza helyre, épilgy a tJKCHVCdéSt gyökeresen fogja és mellőzi, a világ hírre szert tett és mindenhol a legna gyobb hatással használt B r a n d R i c h á r d gyógyszerész
s'weiczi l a b d a c s a i , Csakis ezek segítnek és százezrek köszönhetik ennek használata után egész ségük helyreállítását. Minek szenvednek tehát oly sokan oly igen, mikor kényel mesen és olcsó módon segíthet magán ? Ne mulaszsza tehát senki el, ki egy ilyen bajjal van terhelve, Brand Rickard-féle sweiezi labdacsait ideje korán megszerezni, melyek bizonyosan segiteiiíki mely már az első próbánál azonnal tapasztalható. Vigyázni kell azonban arra is, hogy
H H H H Nagyszerű választékú helye Bécsnek! H valódi-Brand Rieliard - féle sweiezi H asegíthetnek. labdacsok.tt, vegyük, mert csakis ezek plélhdobozban vannak H csomagolva Ezek és egy czimkével ellátva, H mely a fehér sweiezi keresztet piros me H Richárd névvel viseli. H zőben ABrand Brand Richárd-féle sweiezi labdacsok dobozonként 70 krért kapha H tók, 5 hétig elégséges, ugy, hogy a H napi mely W i ü g r i l l JállOÜ csak 1—3 krt tesz ki, H emellettszükséglet a használati utasítás, nagyszámú orvosi ítéletekkel mely a legtöbb gyógy kaphtitó. H szertárban (pi§r Kapható: Debreczenben ffiinNagyszerű választék.
xmo[xixoxrix]anaxrxiixn:
«1 en gyégys zertárban.
DEBRECZEN-NAGYVÁEADI ÉRTESÍTŐ. 395 szám. 1882. k. v.
Singerstr. 15
PSERHOFER J.-iéie
JÍjSécA'heti. „gold. Retohsapfel" VávtiWFtitá a h» U r lU f l«í títSyA l rl1i ". ' 6 1 " 1j1 e, » r y e t ejn u > s j lukacsok neve alatt; ez I Y * / J L l J t i 9 4 t J . t ^ !l < 9V RtőbI) 1I( vet t o l e s o g g . a l meg4trdemlik) mivcl | csakugyan alig létezik betegség, meljben e labdacsok csodás halasukat ezerszeresen be j nőm bizonyították volna. A legmakacsabb esetekben, melyekben minden egyébb szei sikertelenül alkalmaztatott, ezen labdacsok számtalanszor s a legrövidebb idó ulutt teljes | gyógyulást eredményeztek. 1 dóhoz 15 labdacscsal 21 kr. 1 tekercs 6 dobozzal i írt 5 f kr, bérmentetlen utánvét mellett megküldéssel 1 frt 10 kr ( ' tekercsnél kevesebh utm I küldetik szét.) Posta ulon való megküldések 5 Irton alól csakis aa összegnek postautal- í vány melletti beküldésével eszközöltetnek, nagyobb összegeknél utánvétel mellett is. — Számtalan levél érkezett, melyek irói hálát mondanak e labdacsokért melyeknek a legkü lönfélébb és legsúlyosabb betegségekben egészségük helyreállítását köszönik. A ki csak 1 egyszer kísértetett tett velük, tovább ajánlja. A számtalan köszönő íratok közül, ide mellékelve közlünk néhányat. jVVailiofer az Ybbs mell. 1880. november 24. Nyilvános liöszünet! Tekintetes ur | 1862 tö óta szenvedtem ara [nyerés bántalomban és hugyrekedésben prvosoltattam is magamat, de minden siker nélkül, baj ím mind rosszabbá vált ugy, hogy idö multával heves hasfájást is éreztem, (a elek összezsugorodása következtében;) teljes étvágytalanság állót be, s mihelyest csak a legcsekélyebb étket vagy egy korty vizet nyeltem is le, alig birtam a puliadás, nehéz zihálás és fulladozás miatt egyenesen [állni, mígnem végre az ön, csaknem csudálaos hatású vértisztitó labdacsai használatához folyamodtam, melyek nem tévesztették el, hálásukat, s engemet csaknem gyógyithallan [bajomból tökéletesen megszabadítottak. — Minek következtében éa a tekintetes urnák vértisztitó labdacsai s más egyéb erősítő gyógyszereiért nem győzöm hálám s elisme résemet elegendőképen kifejezni. — Kiváló mély tisztelettel Cellinger János. Tekintetes ur! Oly szerencsés voltam véletlen az ön vértisztitó labdacsaihoz jut tatni, melyek nálam csodákat miiveitek ! — Evek óta szenvedtem fejfájás és szélhüdésben, egy barátnőm az ön kitűnő labdacsaiból átengedett nékem 10 darabot, s ezen 10 darab labdacs engem oly teljes tökéletesen helyreállított, hogy az valódi csoda. — Kö szönetem mellett kérek még 1 csomagot küldeni. Prizka, 1881. márcz. 13. P á r András.
egészséges vagyok, ugy hogy most ismét! egészen uj életnek örvendhetek Fogadja azért I legmélyebb köszönetemet az ön csodatevői gyógyszeréért. Örökre hálakötelezettje Kwilling- M . , földbirtokos. B i e l i t z 1874. július 2 Mélyen tisztelt P s e r h o f e r ml Én és sokan mások, kik az ön „vértisztitó-pilulái»ak" egészségünket köszönjük, írásban fejez zük ki legmélyebb hálánkat Azon pilulái sok betegségben, mely ellen semmi más szer nem használt, a legcsodásabb gyógyeröt itmusitolták. A nók vérfolyásánál, rendetlen havi tisz tulásnál, hugyrekedésnél, gilisztánál, gyomo'gyengeség- és gyomorgörcsnél, szédülésnél és sok egyéb bajnál gyökeresen seailettek. Teljes bizalommal kérek még 12 tekercset. Mély tisztelettel i t a u c l e r K á r o l y . Tekintetes ur! Előre bocsájtva az miszerint valószínűleg valam« nnyi gyógyszere hasonló jósággal bir, az ö u h i r c s f a g y b a l ZSaillával, mely családomban több ídülí fog dagnak gyorsan végetvetett, daczára vala mennyi úgynevezett egyetemes szer iránti bizalmatlanságomnak, elhatároztam magamai az Ön vértisztitó labdacsaihoz folyamodni, hogy ezen apró golyóbisok segélyével meg ostromoljam régi idö óta tartott aranyeres bántainviraat. Egyáltalában nem restelem önnek bevallan^ miszerint régi bajem négy heti használat után teljes tökéletesen meg szűnt, s én ezen labdacsokat ismerőseim körében a legbuzgóbban ajánlom. Az elén nincs egyátalában semmi ellenvetésem, ha ön ezen soraimat, — jóllehet névaláírás nélkül — nyilvánosság elé óhajtja bocsátani. Mély tisztelettel y , g£p Bécs, 1881. február 20.
R a y s k o, 1879. november 23, Tekintetes ur! Az 1826-ikévtől kezdve egy két évi váltóláz után folyton beteg, s egészen odavoltam, heves derék- és oldalfá jások, undor és émelygés, bágyadtság, forró ság, álmatlan éjszakákkal voltak éltem napi; C s e n e y , 1874. május 18. gyötrelmei. Ezen 53 évi időközben 84 orvost] Tekintetes ur 1 Minthogy az ön „vértisz köztük 2 profeszort Bécsből hívtam meg titó-pilulái" feleségemnek, a ki évek óta tanácsadás végett, de mind hasztalan, bajom idült gyomorbajban s csuzban szenvedett, napról-napra súlyosabb lelt. Még csak ezen nemcsak visszaadták az életet, hanem uj ifijn évi október 23- olvastam az ön csodalabda erőt is öntőitek belé, más, hasonló betegsécsainak hir esetét, meghozattam, miután azo kben szenvedők kérésére még két tekercs kat uíasitásszerüen 4 hétig szedtem 70 évesi utánvétel melletti megküldésére kérem föl. étem daczára ismét erőteljes és tökéletesen Mély tisztelettel Sviszek BSaláxs.
Amerikai
kösm.-kenöcs, Csukamáj-olaj, £ • " > «
gyorsan és biztosan ható, kétségtelenül legjobb szer minden köszvényes és csu zos baj, nevezetesen hátgerinezbaj, tagszakgatás, görcs, ideges fogfájás, fejfájás, fülszaggalás stb. stb. ellen 1 frt 20 kr.
Anatherin smj-viz, Js ,
k.
eredeti, igen meglisztiiva a legkitünöb minőségű Egy üveg í frt.
Por lábizzadás ellen.
SZ.
. a . 1 ó di P o p p "* J . €r.-tÓl, •*-"Jfl* vw-w*> általánnsnn «.va.a..osan elismert, elismert le legjobb fogfentartó szer, t üvegcse 1 frt 40 krajezár,
Szem-essentifi,
&*£a?l
láterő erősítésére és fentartására; ere deti üvegcségben ára 2.50 és 1 frt. 50 kr.
Chinai
Ez.n
a lábizzadást, az ez állal keletkező kel lemetlen szagot, eltávolítja s épen tart ja a lábbelit, ez ártalmatlan szernek van bebizonyulva. Egy doboz ára 50 kr.
George Pate Pektorale-ja, sok év óta el nyáüiásodás, köhögés rekedtség, horűt, mell- és tüdöbajok gégebántalmak ellen legjobb és legkelle mesebb segéd szerek általánosan elis merve. 1 doboz ára 50 kr.
toilette-szappan, Tannochinin-hajkenöcs
a legtökéletesebb a szappangyártás terén. Használata után a bőr bársony sima lesz és igen kellemes szagot tart meg. Igen sokáig tort és ki nem szárad. Egy darab 70 kr. V MllVI pUl , h á z i s z e r [, urut) rekedtség, görcsös köhögés stb. ellen, 1 doboz 35 kr.
Fagy-balzsamlTXu,.
tói,
sabb szernek van elismerve, minden nemű fagybajok és idült sebek stb. ellen 1 tégely 40 kr.
9
P s e r h o f e r J . - tói évek óta orvosol, ós laikusok által valamennyi hajnöveszi ö szer között a legjobbnak elismerve, 1 csinosaa kiállított nagy szelencze 2 frt.
Egyetemes tapasz
Stcudel tanártól
vágott és szúrt sebek, mérges kelévényék, és a láb régi, idöszakonkinl fel nyíló kelések, makacs mirigy kelések fájó pokolvar, sebes és gyuladásos mell, megfagyott tagok köszvény és hasonló bajok ellen jónak bizonyult Egy tégely 50 kr.
Hsziitó-só'^eh Elet-essencma (prágai Egyetemes A . W,-től, Kitűnő háziszer megzavart cseppek, svéd cseppek,) emésztés minden következményei, u. m. megromlott gyomor, rósz emészlés, mindennemű altesti bajok ellen, kitűnő háziszer. Egy üvegcse 20 kr.
Árverési hirdetés.
gyógyszertár
fejfájás, szédülés, gyomorgörcs, gyo morhéj , aranyer, dugulás stb. ellen. 1 csomag ára 1 frt.
OTTValamemiyi franezia különlegesség vagy raktáron tartatik, vagy kívánatra pontosan tosan ss aa ílegjtitányosabban e g j u t a n y o s a n n a i i beszereztetik. ueszerez
A debreczeni kir. járásbíróságnak 9 3 7 9 / 1 8 8 2 . P. számú végzése folytán köz hírré tétetik, miszerint J. G. Singer bécsi czég részére Szallár Ferencz debre czeni lakostól 4 15 frt, s törvémes járulékai erejéig 1882. évi szeptember hó 23 és 25-én beróilag lefoglalt és 149 frt 87 krra becstilt kész férfi ruhák, bolti állványok, fanemnek és 583 írt 09 krt. térő követelesek 1882. évi november hó 9-én, dél előtt 9 órakor kezdetét veendő és Csapó-utczán, 337. sz. háznál s folytatólag a Kos kertben megtartandó nyilványos birói árverésen, a legtöbbet Ígérőnek azonnali készpénzfizetés mellett, szükség eserén becsáron alul is, el fognak adatni.—- Debreczen, 1882. évi Október hó 28. Török Pöter bírói kiküldött.
Árverési hirdetmény. Az é r s e l i n d i k ö z b i r t o k o s s á g i r e g á l é , jövő 1883-ik év Ja nuár 1-től három évre 1074 frt 05 kr kikiáltási ár mellett B a g a m é r b a n , az uradalmi gazdatiszti laknál folyó évi November hó 13-án délelőtti 9 órákkor nyilvános árverésen haszonbérbe fog adatni. — Az árverezni szándékozók a kikiáltási ár 10%-át kötelesek előlegesen lefizetni. Az árverési feltételek az uradalmi tiszti irodában bármikor megtekinthetők. B..».i!üér 1882 octóber 16 án
Bárdos Ödön (458.) 2 — 3
a n.-váradi káptalan gazdatisztje.
AZ ELSŐ
KÖZVETÍTŐ- ÉS TUDAKOZÓ-INTÉZET Debreczen, főpiacz, a városházzal szemben. Míinaltatna,1&\ Ingatlanságok örök á r o n eladásra. & nag-y ©zeg-léd n t e z á n egy A bóldogfalvai kertben 4% nyilas szőlő h á z f ö l d j e i v e l eg-y ü l t e l a d ó . borházzal és mindenféle szüretelő edé A nagyuj-utezán egy ház 242 öl ondódi nyekkel együtt kedvező feltételek mel lett eladó. (3198.) földjével e l a d ó . 2973. A nagyuj-utezán déli oldalon égy ház el- Nagyujutczán a déli oldalon egy há; kedvező feltételek mellett eladó. (3015. d ó / 3015 Az újkertben 2*/2 nyilas szőllő két da A főpiaczoD kitűnő helyen egy emeleteirabban minden időben e l a d ó . 2973. ház melléképületekkel és 5 hold 400 ö A kádas-utezán egy ház földjével együtt (1600 ölével számítván) ondódi foldd eladó, valamint ugyan ott eladó a posta együtt, kedvező feltételek mellett eladó kertben lévő 73/4 kapa szőlő 4Va bog- A vár-utezán két egymás mellett levój jás halápi kaszáüó, és az apafája hátul cseréppel fedett ház, 4 köblös földdel] ján 14 hold uj osztású föld értekezhetni eladó. 3090. irodánkban, vagy a talajdonosnál. Nagy-Péterfián a 820-dik számú ház on-| (3370.) | dódi földjével együtt vagy a nélkül eladó. (3415) Ingatlanságok
naszonbéri
kiadására:
lOoinb utczán l©§-ik számit \ kispiaezon egy bolt kiadó (2892) háznál & bntürozott szoba k o s z i és egyéb e l l á t á s s a l A Batthyányi-utczán 2 szobás lakás bu-l minden órán kiadó. 2«59. torral vagy a nélkül kiadó. |Az országos 'baromvásár téren egy bolt A terményvásár téren nagyhatvanutezán helyiség 5 szoba, konyha,ipineze, ka egy bolthelyiség raktárral együtt min 3096, mara és 40 lóra való istá lóval kiadó, den órán kiadó. valamint ugyanott kiadó 60 szekeres Az Egyháztéren egy első emeleti utczati tengeri góré is. 2974. szoba előszobával, valamint egy nagy |A Péterfiai temető mellett 4 db tengeri szoba, miodpnik bebutorozva vagy aj nélkül, külön külön vagy együttesen góró kiadó. B070, (3159) fA Széesényi-utczán 2 rendbeli lakás kiadó. kiadó. (3350) líiá csapó utczán egy utczai szoba elő |Egy 4 — 5 szobás lakás tiszta udvarral szobával, bebutorozva vagy annélkülj 2802. több évekre bérbe kerestetik. (3452.) kiadó.
Eladó
ingóságok,
:
A homok-utezán egy nagyon jó menetű] vegyes kereskedés, mindennemű fe)sze-j relvónyeivel együtt kedvező feltételek mellett eladó. 2967, 6 drb. Isíván gőzmalmi rész |A mester utczán egy tökéletesen felsze v é n y e l a d ó , értekezlietnij relt vegyes kereskedés családi körül i r o d á n k b a n . 2906. mények következtében eladó szabad 100 kas dobolatían méh 140 kasból vá-i kézből. 3064. lasztva eladó. 3096. f A H a d h á z i á l l o m á s k ö z e i é -I ben 4 nyilas v é n k e r t i szől-i í\z Ér-Dengélegi erdőben 10 hold 1883 lő pajtával ellátva eladó 1 1 dik évi vágású csertermés eladó. (3325) § 3282. | E g y a l m a s z i i r k e 1 6 m a r k o s R a d o c z a i t e l i v é r l ó e l a d ó , —1 vagryegy hasonló párja m e g vételre kerestetik. 1 JEgy 8-ado.sztálybeli tanuló mint nevelő alkalmazást keres. 1 |Egy tiszteséges uri háznál koszt és lakás jutányosán kapható. (961.) I •Egy füszerkereskedésbe Püspök ladányba 12—13 éves tanuló alkalmazás nyerheti iEíüy joghallgató irodába, vagy pedig mint nevelő, uri házhoz alkalmazást keres, i •Egy kereskedő segéd rőfös és divatáru üzletbe alkalmazást keres. 1 |Ej»y vidéki mezővárosban tevékeny fodrász által, egy jó menetű borbély üzleti berendezhető, — bővebb felvilágosítást irodámba. (3438.) 1 iTöbb évek ólta uradalmaknál alkalmazásba lévő vizsgázott gépész alkalmazástj keres. (3377.) i 1A Várad-utczán egy három szobás lakás : konyha, kamara, pincze és pánlás t a r - | tozékaival együtt, minden órán kiadó. (3391.) I Mindennemű magán- és kereskedelmi ügyletekben a levelezés bel- és küllőidre I franezia, angol, olasz, török, román s orosz nyelven eszközöltetik. I Az ezen rovatokban közlőttek iránt ingyen felvilágosítást ads egy ily köz-1 leményt 25 kr előleges lefizetés mellett, felvesz és közzétesz 1 |7'ortii'v< jó minőségben kapható Papp Sándornál csapó-uteza 330. Megrende léseket elfogad Szepessy és Kerekes ég a városház alatt. (3252)
I
[ZICHERMAN H. irodája, főtér Simönffy-ház. (41)