KULTÚRA ÉS TÁRSADALOM. A KULTÚRA FOGALMA. KULTURÁLIS SOKSZÍNŰSÉG. KULTURÁLIS IDENTITÁS. A KULTÚRA ÉS A MODERN KOR TÁRSADALMAI. A kultúra fogalma – akárcsak a társadalom fogalma – az egyik leggyakrabban használt terminus a szociológiában. Mielőtt azonban a kultúra szociológiai megközelítésű definiálására tennénk kísérletet, érdemes megvonni a distinkciót két konkurens fogalom, nevezetesen a kultúra és a civilizáció között. FERNAND BRAUDEL mutatott rá, hogy a kultúra és a civilizáció kifejezések „párharca” nagyjából 1800 tájékától figyelhető meg. BRAUDEL munkája1 során néhány korszakalkotó jelentőségű évszázad mindennapi életre gyakorolt változásait igyekezett számba venni. A mű fő vizsgálódási terepe az anyagi kultúra, illetve ahogy a kultúrát az egymás mellett élő civilizációk az időben alakítják. BRAUDEL számára a civilizáció a társadalmi együttélésről szól, arról, hogy miként tudunk egymással, illetve egymás mellett élni egy adott társadalomban. Ez alapján elmondható, hogy minden stabilabb társadalom kidolgozott egy civilizációt – magatartási, érintkezési és erkölcsi szabályokkal, és ezek kikényszerítésére szolgáló eszközökkel. BRAUDEL, miután világméretekben tekintette át a kultúrák és civilizációk küzdelmét, arra a megállapításra jutott, miszerint „kultúrának olyan civilizációt nevezünk, amely még nem érte el érettségét, optimumát, és nem biztosította fejlődését.”2 A civilizáció terminus (amelyet a „korcivilizáció” kontextusában első ízben VOLTAIRE használt) általános elterjedtségében a barbárság ellenpólusaként jelent meg és az intellektuális, technikai, morális és társadalmi haladást, a „felvilágosodást” jelölte.3 A civilizáció szó HERDER nyomán azonban alapvető változáson esett át Németországban: a kultúra itt az intellektuális és tudományos haladás jelentéstartalmát vette fel, míg a civilizáció az emberi élet anyagi oldalát volt hivatott képviselni.4 THOMAS MANN és WOLFGANG MOMMSEN tanulmányai arról tanúskodnak, hogy a kultúra a szellemiség, míg a civilizáció a gépiesítés szimbólumának tekintendő. Interpretációjukban az ember feladata nem más, mint megakadályozni, hogy a civilizáció lerombolja a kultúrát és a technika az embert.5 A Nyugat alkonyáról szóló terjedelmes könyvében OSWALD SPENGLER is a kultúra és a civilizáció problémáját vizsgálta, új összefüggésekbe helyezve azt. SPENGLER szerint minden kultúrában szükségképpen és eredendően benne rejlik a civilizáció; a civilizáció meglátása szerint minden kultúra elkerülhetetlen sorsa. A kultúrák predesztinálva vannak arra, hogy előbb vagy utóbb, de eljussanak a civilizáció fázisába. A civilizáció lezárulás, „ahogyan a gyermeki lelkiségre (…) a szellemi aggkor következik, ahogyan a tájra a kőből épített megkövesedő világváros borul. A civilizáció a visszavonhatatlan vég, amely benső szükségszerűségből hajtva újból és újból beköszönt. (…) A tiszta civilizáció, mint történelmi folyamat lényege – a szervetlenné vált, elsorvadt formák lépcsőzetes leépülése.”6 A kultúra uralmának periódusában a „fausti lélek” (az európai ember szinonimája) felvirágzott, de a civilizáció korára „hervadásnak indultak az európai ember szellemi képességei.”7 Ennek következtében BRAUDEL, FERNAND (1967): Anyagi kultúra, gazdaság és kapitalizmus, XV-XVIII. század. A mindennapi élet struktúrái: a lehetséges és a lehetetlen. Gondolat Kiadó, Budapest, 1985 2 BRAUDEL: op. cit. (1985), 98. p. 3 KARÁCSONY ANDRÁS: Bevezetés a társadalomelméletbe. Rejtjel Kiadó, Budapest, 1997, 145. p. 4 Erre nézvést ld. BOTZ-BORNSTEIN, THORSTEN: What is the Difference between Culture and Civilization? Two Hundred Fifty Years of Confusion, in Comparative Civilization Review, Number 66, Spring 2012, pp. 10-28. 5 Ld. pl. MANN, THOMAS: Gedanken im Kriege,in Die neue Rundschau, Vol. 25. (1914), pp. 1471-1484.; MANN, THOMAS: Betrachtungen eines Unpolitischen, in GOLTSCHNIGG, DIETMAR (Ed.): Georg Büchner un die Moderne. Texte, Analysen, Kommentar. Band 1: 1875-1945. Erich Schmidt Verlag, Berlin, 2001, pp. 232-233. 6 SPENGLER, OSWALD (1918-1922): A Nyugat alkonya. A világtörténelem morfológiájának körvonalai. I. kötet. Európa Könyvkiadó, Budapest, 1995, pp. 67-68. 7 DAVIDOV, JURIJ: A művészet és az elit. Gondolat Kiadó, Budapest, 1975, 316. p. 1
1
SPENGLER szerint a nagy szellemi döntések már nem a „széles földkerekségen” mennek végbe, hanem 3-4 világvárosban. A hatalmas metropoliszokkal szemben a többi táj és terület a vidék (Provinz) rangjára degradálódik, feladatuk pedig mindössze annyi lesz, hogy kielégítsék a világvárosok szükségleteit. A világ helyett a modern kor a városra koncentrált, és egy „újnomád parazita” tűnik fel: az „alaktalanul hullámzó tömegben fellépő, tradíciókat nélkülöző, vallástalan, intelligens és terméketlen tényember, aki mély ellenérzéssel viseltetik a földművesnéppel és annak legmagasabb rendű alakjával, a vidéki nemessel szemben.”8 A világváros a haza helyett a kozmopolitizmust, a hagyomány és a természetesség értékeinek tiszteletével szemben a hűvös tényérzéket, az állam helyett a társadalmat, a természetes jogok helyett a szerzett jogokat, a szív vallásos karitásza helyett a tudományos vallástalanságot favorizálja. A kultúra fogalma A kultúra szociológiai értelemben a csoport tagjai által megőrzött értékekből, az általuk követett normákból és a létrehozott anyagi javakból áll. Az értékek absztrakt eszmények, míg a normák konkrét elvek vagy szabályok, melyek követését az adott csoport valamennyi tagjától elvárják. A normákban a társadalmi élet követelései és tiltásai fogalmazódnak meg. Így például a monogámia – az egyetlen házastárshoz való hűség – kitüntetett értéknek bizonyult a legtöbb nyugati társadalomban. Sok más kultúrában viszont az egyénnek lehet egyszerre több férje vagy felesége. A házasságon belüli viselkedésnormák közé tartozik például az, hogy a férj és a feleség miképpen köteles megfelelően viselkedni az anyósával vagy az apósával szemben. Egyes társadalmakban szoros kapcsolatot kell kialakítani velük, míg máshol a megfelelő távolságtartás a norma. Amikor mindennapi interakcióink során használjuk a „kultúra” szót, gyakran a szellem olyan magasabb rendű tevékenységét értjük alatta, mint a művészetek, az irodalom, a zene, a festészet vagy a film. A szociológusok szóhasználatában a fogalom ezen tevékenységfajtákat is felöleli, de még sok egyéb mást is. A kultúra a társadalom vagy a társadalmon belüli csoportok tagjainak életmódjára utal. Beletartoznak az öltözködési, házasodási szokásaik, családi életük, munkamódszereik, vallási szertartásaik, illetve szabadidős tevékenységeik. Szintén a fogalom körébe tartoznak az emberek által létrehozott javak, amelyek aztán jelentéssel is bírnak számukra – az íjak, nyilak, ekék, gépek, számítógépek, könyvek, lakóhelyek. A „kultúrát” fogalmilag el lehet választani a „társadalomtól”, de a kettő nagyon szorosan összefügg egymással. A társadalom az egyéneket egymáshoz fűző kapcsolatrendszer. Társadalom nélkül semmilyen kultúra sem létezhet. Hasonlóképpen társadalom sem létezhet kultúra nélkül. Kultúra nélkül egyáltalán nem is minősülnénk emberi lényeknek, abban az értelemben legalábbis, ahogyan ezt a terminust használjuk. Nem lenne nyelvünk, amellyel kifejezzük magunkat, nem lenne öntudatunk, és súlyos korlátok közé szorulna a gondolkodási és a következtetési képességünk. Éppen eme lehetőségek megléte különböztet meg minket más fajoktól: a csimpánzok génállománya például 99 százalékban azonos az emberével – ezáltal közelebbi közöttük a rokonság, mint bármelyik más főemlősök között –, mégsem képesek a társas szerveződés magasabb szintjére lépni. A korai ember számára ezzel szemben a nyelv kialakulása kiváló lehetőséget teremtett a magasabb szintű együttműködésre és a kognitív fejlődésre. A nyelv fejlődése nemcsak a cselekvés rövid távú összehangolását teszi lehetővé,
8
SPENGLER: op. cit. (1995), pp. 69-70.
2
hanem az absztrakció és az elmélet, e csak az emberre jellemző kritikai kognitív képességek lehetőségét is megteremti.9 Az emberek közötti kulturális különbségek a társadalomtípusok változatosságával hozhatók összefüggésbe, ezért sort kell kerítenünk a jelen és múlt fő társadalomformáinak összehasonlítására. Figyelmünket főként arra kell összpontosítanunk, hogy a társadalmi változások miként hatottak az emberiség kulturális fejlődésére, különösen azóta, hogy az európaiak az egész világon elterjesztették saját életmódjukat. Kulturális sokszínűség Az emberi kultúra bámulatosan sokszínű. Az értékek és a viselkedési normák kultúránként alapvetően különböznek, s gyakran gyökeresen eltérnek attól, amit a nyugati társadalmakban élő emberek normálisnak tartanak. Így például a modern Nyugaton a csecsemővagy gyermekgyilkosságot tekintjük az egyik legszörnyűbb bűncselekménynek. A tradicionális kínai kultúrában viszont a lánygyermeket gyakran születésükkor megfojtották, miután világra jövetelüket nem gyarapodásnak, hanem tehernek tekintették.10 A korai, „varázstalanítást” megelőzően fennálló társadalmak mágikus világképében az sem volt példa nélküli, hogy a szárazságot – amelyet alapvetően az istenek haragjának tulajdonítottak – akként próbálták megelőzni – és az isteneket ezáltal kiengesztelni –, hogy a földet csecsemők vérével öntözték meg.11 A nyugati ember számos ételt előszeretettel fogyaszt, de nem táplálkozik macskával vagy kutyával, amelyek pedig a Föld egyes részein csemegének számítanak. A zsidók nem esznek disznóhúst, míg a hinduk disznóhúst fogyasztanak, de marhahúst nem. A csókolózást, ami a nyugati ember szerint az intim viselkedés normális része, sok más kultúrában vagy nem ismerik, vagy visszataszítónak találják. Mindezek az eltérő viselkedésmódok alakítják azokat a széles körű kulturális különbségeket, amelyek elválasztják egymástól a társadalmakat. A kis társadalmak (mint a vadászó és gyűjtögető társadalmak) kulturálisan jobbára egységesek, míg az iparosodott társadalmak maguk is sokszínűek, magukba foglalva számos különböző szubkultúrát. A modern városokban például számos szubkulturális közösség található: így London középpontjában egymás mellett található a nyugat-indiaiak, a pakisztániak, a bangladesiek, az olaszok, a görögök és a kínaiak szubkulturális csoportja. Mindegyiknek megvan a maga területe és sajátos életmódja. Kulturális identitás és etnocentrizmus Minden kultúrának megvannak a maga sajátos viselkedésmintái, amelyek idegenül hatnak a más kulturális környezetből érkezett emberek számára. Egyetlen szokás és hiedelem sem érthető meg attól a kultúrától elszigetelten, amelybe beágyazódik. Egy kultúrát jelentéseinek és értékeinek viszonyrendszerében kell vizsgálnunk – ez a szociológia legfontosabb előfeltevése. A szociológusok a lehető legnagyobb mértékben igyekeznek elkerülni az etnocentrizmust, ami azt jelenti, hogy más kultúrákat a sajátunkkal összevetve ítélünk meg. Mivel az emberi kultúrák rendkívül változatosak, nem meglepő, hogy a saját kultúrájukban felnövekvő emberek gyakran nem tudják elfogadni egy másik kultúra eszméit vagy viselkedésnormáit. MONTESQUIEU, akit leginkább a hatalommegosztás eszméje nyomán ismerhetünk, 1748-ban, a Törvények szelleméről szóló munkájában például kifejtette, hogy FUKUYAMA, FRANCIS: A politikai rend eredete. Az ember előtti időktől a francia forradalomig. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2011, 55, 60-61, 62. p. 10 SPINELLI, MARGARET C.: Infanticide: Psychosocial and Legal Perspectives on Mothers Who Kill. American Psychiatric Publishing, Washington, DC, 2003, 5. p. 11 FUKUYAMA: op. cit. (2011), 65. p. 9
3
mivel „az értelem jellege és a szív szenvedélyei különféle éghajlatok alatt erősen különböznek”, ezért „minden birodalom közül az értelem birodalma az első”, s ezzel azt az állítását kívánta alátámasztani, hogy az európai klímának nem akad versenytársa. „Ázsiában a szolgai szellemiség uralkodik, amelyet soha nem tudunk lerázni magunkról” – summázta a Keletről alkotott véleményét.12 MAX WEBER A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme című művében hosszú fejtegetéssel igyekezett alátámasztani, hogy csak „a Nyugat talaján keletkeztek olyan művelődéstörténeti jelenségek, amelyek egyetemes jelentőségű és érvényű fejlődés irányába mutatnak. Csak a Nyugaton létezik érvényesnek tartott fejlődési fokon álló tudomány”13 és így tovább. A XVIII-XIX. század folyamán az európai ember számos elméletet kreált a nem európai emberekről. Világképükben természetesnek vélték, hogy az emberek – a növényekhez és az állatokhoz hasonlóan – egy hierarchikus felépítésű rendszer részei, a piramis csúcsán az európai civilizációval, amelyet a legkifinomultabb és legtökéletesebb formának tartottak.14 Az őslakosokat az emberi lét legalsó szintjére helyezték, mivel nem tartották őket „civilizáltaknak”. Az őslakosok rovására tömegesen fordulhattak elő az alábbiakhoz hasonló esetek. JANET MILLET, egy anglikán lelkész neje az 1860-as évek hajnalán éppen férjének parókiáján tartózkodott, amikor is „megjelent egy ‹‹aboriginal›› férfi, aki viselkedésével nagy feltűnést okozott. A bennszülött férfi magát úriemberként mutatta be, és látogatásának céljaként a házaspár üdvözlését jelölte meg. Ez a ‹‹pimaszság›› felháborította Janetet: ‹‹Talán a leginkább kirívó az volt a (bennszülött) viselkedésében, ahogy magát teljes egyenrangúnak képzelte a társadalmi ranglétrán. Ez egy olyan feltételezés volt, amit mi még szívességből sem akartunk elfogadni, habár úgy tűnt, hogy látogatásának ez a célja.››”15DAVIES szerint a nyugati nagyhatalmak axiomatikus meggyőződése volt, hogy a „birodalomépítő fajok istenadta joga másokon uralkodni, s az a hit, hogy e fajok kulturális, gazdasági és alkotmányos berendezkedése magasabbrendű.”16A „szegregált birodalmi country clubba”17 csak a fejlett indusztriális társadalmak kerülhettek be, a Kelet pedig számukra „paraszttársadalmakat, állam nélküli nemzeteket és nyers autokráciát jelentett.”18 Az egyik kultúrából a másik területére való átlépés nehéznek bizonyul, de a szociológiában (is) meg kell szabadulnunk kulturális előítéleteinktől annak érdekében, hogy elfogulatlanul tudjuk megvizsgálni a különböző népek életmódját. Ezt már HUNTINGTON is javallotta, aki A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása című munkájában azt állította, hogy a civilizációk közötti egyensúly a XXI. század hajnalára felborulni, illetve módosulni látszik: a nyugati civilizáció relatív befolyását tekintve hanyatlik, míg az ázsiai civilizációk növelik gazdasági, katonai, illetve politikai arzenáljukat és erejüket, ezzel párhuzamosan pedig az iszlám államok robbanásszerű demográfiai növekedése a saját identitásuk és kultúrájuk melletti markánsabb kiállást fog eredményezni. 19A Nyugat összeomlása egyetlen módon kerülhető el: ha az amerikaiak megerősítik nyugati identitásukat, a nyugatiak (vélelmezhetően a nyugat-európaiakra gondolt HUNTINGTON) pedig
V. ö. MONTESQUIEU, CHARLES DE SECONDAT BARON DE: The Spirit of Laws: Volume I. Fourth Edition. Printed for J. Nourse, and P. Vaillant, London, 1766, pp. 402-403. 13 WEBER, MAX (1905): A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme. Cserépfalvi Könyvkiadó, Budapest, 1995, 9. p. 14 MORRIS, IAN: Why the West Rules – for Now. The Patterns of History and what they reveal about the Future. Profile Books, London, 2010 15 DÖMÖTÖR ILDIKÓ: Úri hölgyek a vademberek között. Az ausztráliai őslakosok ábrázolása a brit telepesnők és utazónők írásaiban a 19. században, in Aetas, 2010/3. szám, pp. 20-32. at 21. p. 16 DAVIES, NORMAN (1996): Európa története. Osiris Kiadó, Budapest, 2001, 38. p. 17 ZAKARIA, FAREED (2008): A posztamerikai világ. Gondolat Kiadó, Budapest, 2009, 69. p. 18 DAVIES: op. cit. (2001), 39. p. 19 HUNTINGTON, SAMUEL P. (1996): A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása. Európa Könyvkiadó, Budapest, 2002, 15. p. 12
4
megbarátkoznak a gondolattal, miszerint civilizációjuk egyedi ugyan, de nem univerzális.20Ami ugyanis a nyugati értékek egyetemességét valló értelmiségiek szemében követésre méltó minta, az a többi civilizáció nézőpontjából szemlélve tiszta imperializmus. A Nyugatnak szakítania kell azon dogmákkal, miszerint a Világ a Nyugat körül forog és a Kelet egy mozdulatlan halott, ezért a nyugati mintára történő modernizálás elengedhetetlen – állapítja meg TOYNBEEra hivatkozva HUNTINGTON. „A nem nyugati társadalmak anélkül is modernizálódtak, hogy elhagyták volna saját kultúrájukat és átvették volna a generális nyugati értékeket, intézményeket és szokásokat. (…) A világ alapjaiban mindinkább modernizálódik és mind kevésbé lesz nyugati.”21Az egyes országoknak a jövőben rendelkezniük kell az intézményeik formálásához és fenntartásához szükséges eszközökkel. A globalizáció eszköz kell, hogy legyen az illető társadalom számára, hogy elérhesse céljait: a jólétet, a stabilitást, a szabadságot és a kívánatos életminőséget. Minden országnak joga van a saját normáihoz. A nemzetközi megállapodásokra szükség van, de ezek feladata nem a belföldi demokratikus folyamatok helyettesítése, hanem éppen a megerősítése.22 Kulturális univerzálék A különböző népek sokszínű kulturális viselkedésében találunk néhány közös vonást. Azokat a közös jegyeket, amelyek valamennyi vagy szinte valamennyi társadalomban előfordulnak, kulturális univerzáléknak nevezzük. Valamennyi ismert kultúra rendelkezik grammatikailag összetett nyelvvel. Minden kultúrának van felismerhető családrendszere, amelyben bizonyos értékek és normák a gyermekgondozáshoz kapcsolódnak. Kulturális univerzálé a házasság intézménye ugyanúgy, mint a vallási rituálék és a tulajdonjogok. Valamilyen formában az összes társadalomban jelen van a vérfertőzés (incesztus) tilalma, azaz a szexuális kapcsolat tiltása olyan közeli rokonok között, mint apa és lánya, anya és fia, fiú-és lánytestvér. Az antropológusok számos egyéb kulturális univerzálét is azonosítottak, mint például a művészet, a tánc, a testdíszítés, a játék, az ajándékozás, a vicc és a higiéniai szabályok.23 Ugyanakkor sokkal kevesebb dolog univerzális jellegű, mint ahogy a fenti felsorolásból gondolhatnánk, hiszen valamennyi kategórián belül óriási a változatosság. A különböző kultúrákban például egészen eltérő lehet a vérfertőzés meghatározása. A modern kor társadalmai A tradicionális államok mára teljesen eltűntek a föld színéről. Jóllehet vadászó-és gyűjtögető, valamint agrár-és pásztorkodó társadalmak ma is léteznek, csak viszonylag elszigetelt területeken találkozhatunk velük, és a legtöbb esetben még a fennmaradt társadalmak esetében is a dezintegráció folyamata figyelhető meg. Ezen társadalomtípusok az iparosodás hatására semmisültek meg, azaz a nem állati erőforrások (mint a gőz vagy az elektromosság) alkalmazásán nyugvó gépi termelés kibontakozása révén. Az iparosodott társadalmak sok tekintetben egyértelműen eltérnek a társadalmi rend korábbi típusától, s bár először Európában alakultak ki, a hatásuk messze túlterjedt Európán. A modern iparosodás Angliában kezdődött, a XVIII. században megindult ipari forradalom hatására. Ez az összefoglaló elnevezés azon technológiai újítások bonyolult összességét jelenti, amelyek révén az ember a korábbiaktól eltérő módon biztosította 20
HUNTINGTON: op. cit. (2002), pp. 15-16. HUNTINGTON: op. cit. (2002), 116, 300, 539. p. 22 RODRIK, DANI (2011): A globalizáció paradoxona. Demokrácia és a világgazdaság jövője. Corvina Kiadó Kft., Budapest, 2014, pp. 301-302. 23 MURDOCK, PETER G.: The Common Denominator of Cultures, in LINTON RALPH et al. (Eds.): The Science of Man in the World Crisis. Columbia University Press, New York, 1945, pp. 123-142. 21
5
megélhetését. A forradalom egyrészt új gépek felfedezését jelentette, másrészt új energiaforrások (víz, gőz) hasznosítását az ipari termelésben, harmadrészt pedig a tudomány alkalmazását a gyártási módszerek javítására. Mivel egy-egy terület felfedezései és újításai változásokat idéztek elő más szférákban is, a technológiai fejlődés irama rendkívül gyors a társadalmi rendszerek tradicionális formáihoz képest. A Nyugat példátlanul sikeres volt a tudományos forradalom terén abban az értelemben, hogy a legfőbb XVII-XVIII. századi matematikai, csillagászati, fizikai, kémiai és biológiai áttörések Nyugat-Európához köthetők. Ez az egyik kulcsa volt a nyugati felemelkedésnek: korunk története nem más, mint annak krónikája, hogy sikerült végül a többi civilizációnak elsajátítania ezeket a nyugatot sikerre vezető alkalmazásokat.24 Az iparosodott társadalmak elsődleges sajátossága az, hogy a foglalkoztatott népesség túlnyomó része nem a mezőgazdaságban, hanem gyárakban és hivatalokban dolgozik. Még a legfejlettebb tradicionális államokban is a népességnek csupán elenyésző töredéke nem végzett mezőgazdasági munkát. A technológiai fejlettség viszonylag kezdetleges szintje egyszerűen nem tette lehetővé, hogy egy maroknyi kisebbségnél több ember mentesüljön a mindennapi mezőgazdasági munka alól. Az iparosodott társadalmakban emellett sokkal nagyobb az urbanizáltság, mint a tradicionális társadalmi rendszerek bármely típusában. Az iparosodott társadalmak többségében az emberek jóval több mint 90%-a városokban és nagyvárosokban él, ahol a legtöbb a munkalehetőség, és ahol folyamatosan új munkahelyek jönnek létre. Ezeken az új városi területeken a társadalmi élet a korábbinál személytelenebb, a napi találkozások jó része nem személyes ismerősök, hanem idegenek között történik. Az iparosodott társadalmak egy másik jellegzetessége a politikai rendszerükkel kapcsolatos, amely sokkal fejlettebb és intenzívebb, mint a tradicionális államok kormányzati formái. A tradicionális civilizációkban a politikai hatóságok (a királyok és a császárok) csekély közvetlen befolyással bírtak alattvalóik többségének szokásaira és életmódjára, hiszen azok többé-kevésbé önálló falvakban éltek. Az iparosodás révén felgyorsult a közlekedés és a kommunikáció, ami lehetővé tette az egységesebb nemzeti közösség kialakulását. Az iparosodott társadalmak voltak a legelső nemzetállamok, vagyis olyan politikai közösségek, amelyeket világosan rögzített határok választottak el egymástól, nem pedig bizonytalan határvidékek. A nemzetállamokban a kormányzat jelentős hatalommal bír az állampolgárok életének befolyásolása felett, mivel olyan jogszabályokat alkothat, amelyek a határon belül élő valamennyi emberre kötelező hatállyal bírnak. Az ipari technológia alkalmazása természetesen nem korlátozódott a gazdasági fejlődés békés folyamataira. A modern gyártási folyamatokat már az iparosodás kezdeti szakaszaitól kezdve felhasználták katonai célokra is, ami gyökeresen megváltoztatta a háborúskodás módjait, és olyan fegyvereket és katonai szervezettípusokat hozott létre, amelyek sokkal fejlettebbek voltak, mint a nem ipari kultúrákban megfigyelhetők. A gazdasági erőfölény, a politikai kohézió és a katonai erő szerepet játszhatott abban, hogy a legutóbbi évszázadban a nyugati életmód látszólag feltartóztathatatlanul terjedt el az egész világon.25 A tradicionális társadalmak és kultúrák nem azért tűntek el, mert „alacsonyabb rendűek” voltak. Egyszerűen nem tudtak ellenállni a nyugati országok által kialakított ipari és katonai FERGUSON, NIALL: Civilizáció. A Nyugat és a többiek. Scolar Kiadó, Budapest, 2011, 366. p. A közkeletű elmélet szerint magát az európai államépítést is a háborús szükséglet diktálta. Viszonylag elfogadott tétel, hogy a kora újkori Európában – miként az ősi Kínában is – kapcsolat állt fenn a háborús szükséglet és a modern állami intézmények kialakulása között, ám ez nem feltétlenül minősíthető az állam kialakulása általános okának. Erre nézvést ld. FUKUYAMA: op. cit. (2011), pp. 45-46. 24 25
6
hatalomkoncentrációnak. A neves történész, ARNOLD TOYNBEE szerint az egyes civilizációk egy fejlődési íven mozognak, a természeti és történeti tényezők pedig állandó kihívásokként (challenge) jelentkeznek az adott társadalomban (ezek természetük szerint lehetnek társadalmi, környezeti, történelmi, anyagi vagy morális kihívások). A civilizációk az őket ért kihívásra valamilyen válasszal (response) felelnek. Amennyiben a kihívás elég erős és a válasz is jó, akkor az adott társadalom dinamizálódik és fejlődik. Ha azonban a válasz helytelennek bizonyul, a társadalom stagnálni kezd, majd elhal.26TOYNBEE „hegymászás-metaforájában” igyekezett mindezt szemléltetni. A primitív társadalmak meglátása szerint valamikor szükségszerűen mozgásban voltak, mára azonban a sziklafal mászása során kifejtett energia folytán elfáradtak és statikus állapotba kerültek. Korunkra már csak öt nagy kultúra „maradt talpon”: a távol-keleti (kínai, japán, koreai), a hindu, az iszlám, az ortodox keresztény és a nyugati keresztény. A legvirulensebbnek szerinte ezek közül a nyugati kultúra bizonyult.27 A harmadik világ társadalmai A fentebb már részletesebben is kifejtett momentumokkal függ össze a gyarmatosítás problémája. Ennek során – a XVII. századtól kezdve egészen a XX. század elejéig – a nyugati országok – ha kellett, katonai túlerejük felhasználásával – gyarmatokat alapítottak sok olyan területen. amelyet azelőtt tradicionális társadalmak uraltak. Jóllehet mára valamennyi gyarmat kivívta a függetlenségét – legutoljára Palau, 1994-ben28 –, a gyarmatosítás folyamata átrajzolta a Föld társadalmi és kulturális térképét. Egyes területeken (Észak-Amerika, Ausztrália, ÚjZéland), ahol csak kis létszámú vadászó és gyűjtögető közösségek éltek, az európaiak kerültek többségbe. Máshol, így Ázsia, Afrika és Dél-Amerikai túlnyomó részein a helyi népesség maradt többségben – már ha nem irtották ki őket szisztematikusan. Az első csoportba tartozó társadalmak (pl. az USA) gyorsan iparosodtak. A második csoportba sorolhatók többnyire az ipari fejlődés jóval alacsonyabb szintjén állnak, és ezek összességét gyakran nevezik harmadik világnak. A harmadik világ társadalmai közé tartozik az afrikai országok többsége (Nigéria, Ghána stb.) és sokáig ide tartozott Kína, India, vagy Brazília is – ám utóbbi országok a világrendszer átrendeződése és multipolárissá válása révén már felemelkedőben lévő hatalmaknak számítanak.29 A harmadik világ országaiban alacsony az iparosodás szintje, és a népesség túlnyomó többsége mezőgazdasági termelést folytat. Mivel ezen társadalmak jó része az USA-tól és Európától délre helyezkedik el, néha együtt „Délnek” nevezik őket, szembeállítva a gazdagabb, iparosodott „Északkal”. Bár némelyikben találhatunk tradicionálisan élő népcsoportokat, a harmadik világ országai jelentősen különböznek a tradicionális kultúra korábbi formáitól. Politikai rendszerük azokra a formákra vezethető vissza, amelyek elsősorban a Nyugat társadalmaiban jöttek létre, azaz nemzetállamoknak minősülnek. Míg a népesség többsége mindig rurális (falusi) területen él, ezen társadalmak jelenetős része nagyon gyors urbanizációs folyamaton megy keresztül. Bár a gazdasági tevékenység alapvető formája a mezőgazdaság marad, a termést gyakran nem helyi fogyasztásra szánják, hanem eladják a világpiacon. A harmadik világ országai nem egyszerűen olyan társadalmak, amelyek „lemaradtak” a fejlettebb iparral rendelkező régiók mögött. A harmadik világban élő embermilliárdok életkörülményei jórészt a Nyugattal való kapcsolat révén álltak elő, amely aláásta a korábbi, tradicionális rendszereket. A harmadik világ társadalmait szokás még „fejlődő országoknak” is nevezni. 26
TOYNBEE, ARNOLD: A Study of History. Volume I. Oxford University Press, Oxford, 1947, pp. 60-79. TOYNBEE, ARNOLD: A Study of History: A Brilliant English Thinker Named Toynbee Sees the Past in Terms of the Challenges and Responses That Make and Break Civilizations, in LIFE Magazine, February 23., 1948, 119. 28 O’BRIEN, JOHN: International Law. Cavendish Publishing Ltd., London, 2001, 709. p. 29 Ld. FERGUSON: op. cit. (2011); ZAKARIA: op. cit. (2009); FISHMAN, TED C.: Kína Zrt. Gondolat Kiadó, Budapest, 2008 27
7
