Borostyánkonny
Borostyánkonny
Gyémántfiú 2.
A Gyémántfiú hősei, Heily és Nick, a világhírű színész szerelmespár rengeteget szenvedtek azért, hogy a kapcsolatuk beteljesülhessen. Most csendes boldogságban készülnek életük nagy napjára: az esküvőjükre.
Gyémántfiú 2.
Borostyánkonny Gyémántfiú 2.
Csakhogy mindezt ellehetetleníti a múlt kísértete. A szerelmespároknak általában kilenc hónapjuk van arra, hogy feldolgozzák egy csoda érkezését. Heilynek és Nicknek erre csak másodpercek jutnak, s miközben egymást érik az életükben a nehézségek, a háttérben egy háborgó lélek a legnagyobb kincsükre feni a fogát. A kialakult helyzet alaposan próbára teszi az „álompár” kapcsolatát.
SZUROVECZ
Vajon meddig megy el egy nő az igaz szerelemért? Képes-e legyőzni a múlt démonjait? Vajon mi kell ahhoz, hogy egy férfi igazi apává váljon? Van-e kiút a halálfélelemből, akkor, ha a sors kést szegez a torkunknak? Szurovecz Kitti Gyémántfiú című regénye 2011-ben az olvasói szavazatok alapján 5. helyezést ért el a Libri Aranykönyv Díj versenyén. A Borostyánkönnyben az írónő – rajongói biztatására – tovább fűzte Heily és Nick történetét. A trilógia második része sok-sok meglepetést tartogat a romantikus hollywoodi krimik szerelmeseinek! Tizenhat éves kortól ajánljuk! 2 999 Ft
Vörös pöttyös könyvek
élményt keresőknek – pont neked
S zurovecz magához
láncol
Kit t i
Borostyánkonny Sz u rov e cz
Kit t i
Gyémántfiú 2.
Könyvmolyképző Kiadó, Szeged, 2012 •3•
A Kutyák és lovak egyszemélyes szerkesztőségének, amiért ihletet adtál a regényem befejezéséhez… …és hitet egy új kezdethez. „Maradjon is így.”
•5•
“Virág nyílj ki már Bimbód feszítsd szét Hozd vissza nekem Ami enyém volt rég Szórd az illatát Szórd csak szerte szét Hagyd hogy láthassam Ami enyém volt rég…” (Aranyhaj és a nagy gubanc)
•6•
Prológus
I
smét kinyílt az ajtó. Minden ízemben remegtem, és még szorosabban öleltem őt, akiről sosem hittem volna, hogy valaha is első helyre kerül a szívemben. – Nem lesz semmi baj! – suttogtam, mire rám pillantott azokkal a kifejező, hatalmas szemeivel. Két könnyektől csillogó, gyönyörű borostyánkő. Bólintott, majd szorosan összezárta a szemhéját, bársonyos kezecskéit a füleire tapasztotta, körülötte ezer és ezer sötétszőke lokni… Sosem hagynám, hogy bántsanak. Nálad bölcsebb, elfogadóbb, szeretetteljesebb lényt nem ismertem soha. Te az én kislányom vagy. Az ölelésem védte életem kis csodáját, miközben bátran felnéztem arra az álnok arcra. Aztán megláttam a kezében a hatalmas kést. Pengeéles volt. Pont eléggé ahhoz, hogy mindkettőnk életét kioltsa.
•7•
1. fejezet
Isten hozott és isten hozzád
A
pici lány rémülten pillantott körül a terminálban, miközben görcsösen kapaszkodott a nörsz kezébe. Megejtően szép volt. Félhosszú, szőke haja tökéletes, sűrű csigákban kunkorodott a füle mögé, angyalian szép, két és fél éves arcocskájához egyáltalán nem illett a gondterhelt, komoly tekintet. Sandra Connor elérzékenyülve figyelte, amint a kis szépség tétován közeledett felé. Hát elhoztak hozzám, itt vagy végre! Nem is tudod, mennyire vártalak. Istenem, a kis szemed! Pontosan olyan… A borostyánszín szemek gyanakodva méregették Sandrát, és a kislány a bébiszitter háta mögé húzódott. Úgy szorította, úgy ölelte a nő lábait a Los Angeles-i reptér forgatagában, mintha mindkettejüket halálos veszély fenyegetné. – Nézze el neki…! – kérte a nörsz, amint hallótávolságon belül kerültek. – Az elmúlt néhány hétben idegenek vették körül, tudja, az a szörnyű intézet… De magának nem kell mondanom, milyen nehéz volt onnét kihozni! Sandra bólintott, majd közelebb lépett, és bekukucskált az as�szony háta mögé. A kicsi válaszul a nő szoknyájába fúrta az arcát. •9•
– Semmi baj, Katie – mosolygott az írónő. – Köszönöm, hogy elhozta. Sandra leguggolt, és gyöngéden megsimogatta a kislány haját. – Isten hozott Los Angelesben, Nikki! – mondta lágyan, mire a kicsi bizalmatlan, ám kíváncsi pillantással nézett a nőre, de nem szólalt meg. – Katie és te most egy ideig nálunk fogtok lakni – folytatta Sandra túl gyorsan, túl lelkesen. – Tudod, a férjem, Will, kinn vár bennünket a parkolóban, és hazamegyünk a meseszép házunkba! Képzeld, van egy kis medence és játszótér is a kertben, hatalmas csúszdával. Csak a tied! Jó lesz? Nikki elgondolkozva, tétován bólintott, de biztos, ami biztos, azért nem engedte el a dadus lábait. – Mama? Hol a mama? – tette fel hirtelen a kérdést, ami Sandra szívébe mart. Amit már valószínűleg mindenkitől megkérdezett ez a csöppség, a csilingelő hangocskáján, aki csak szembejött vele, mióta az édesanyja… – Nikki! – szólalt meg Katie, mert megérezte, hogy Sandra nem tud mit kezdeni a helyzettel. Hiszen mit is mondhatna egy idegen kislánynak, aki soha többé nem láthatja a mamáját? Nincsenek erre megfelelő szavak. – Hagyja csak! – kérte Sandra, majd ismét a picihez fordult. – A mamád most az angyalokkal van… – Az angyalokkal? – kérdezte gyanakvó arccal Nikki, de mintha megenyhült volna egy kicsit. – Mit csinál ott? Mit csinál velük? Miért nem jön haza? Sandrát meglepte és meghatotta a kicsi lány tiszta, angol beszéde – hiszen ebben a korban nem gyakori a folyékony beszéd. Hát még két nyelven…! • 10 •
– Mesélek erről neked, ha hazaérünk – mosolygott biztatóan Sandra, majd az egyik kezét Nikki felé nyújtotta. Ő azonban megrázta a fejét. – Katie kezét fogom – közölte ellentmondást nem tűrően, de legalább végre kibújt a nörsz mögül, és lassan elindultak a reptéri parkoló irányába. Sandra megigézve figyelte a szomorú szemű kis angyalt, aki szakasztott olyan volt, amilyennek Rebeka egyszer leírta: a kisujja körméig, mint az édesapja. Katie felkapta Nikkit a nagy tömegben, hogy mihamarabb odaérhessenek a fekete limuzinhoz, amiben a sofőrjük és Will várta őket. – Mióta vigyáz a kislányra? – kérdezte Sandra, csak hogy megtörje a szótlanságot. – Fél éve. Amikor a helyzet kezdett romlani… Rebeka belátta, hogy segítségre van szüksége. – Nikki gyönyörűen beszél – jegyezte meg Sandra. – Az utolsó három hónapban már csak angolul szólt hozzá… Sandra beharapta az alsó ajkát. – Megérezte, hogy nincs már remény… Katie bölcsen bólintott. Nocsak, Will Walker nem bírt a kíváncsiságával. Sandra szeretetteljesen nézett a férjére, aki az autónak dőlve, cigarettázva várakozott rájuk. Amikor észrevette, hogy közelednek, azonnal eldobta a csikket. Évek óta nem dohányzott már, de a gyermek érkezésének híre annyira felzaklatta őt, hogy ismét rágyújtott. Sandra látta, hogy Will szemei a kicsi lány arcára szegeződnek, és az ő tudatában is gyökeret ver a felismerés… Ha volt is kérdés valaha, hogy igaz-e Rebeka története, akkor most már nincs. Will előzékenyen segített beszállni a kocsiba a nörsznek és a gyereknek, de a pillantását képtelen volt • 11 •
levenni Nikki arcáról. Emiatt volt némi ügyetlenkedése a biztonsági övvel, csak harmadjára sikerült rögzíteni a megfelelő pontokon. Egyébként sem volt sok tapasztalata a gyerekülésekkel. – Basszus… Azt hittem, egyszerűbb lesz! – súgta oda Sandrának, mielőtt ők maguk is beszálltak volna a kocsiba. – Hell és Nick nem láthatja, ez már világos – bólintott Sandra, majd tanácstalan pillantással húzta félre az ajkát. – De most mit csináljunk…? – Igen, ez felvet némi problémát… De bocs, drágám, nekem most nincs erőm ezzel foglalkozni. Előbb meg kell szoknom, hogy apa lettem, vagy mi… – Inkább nagyapa – nevette el magát Sandra. – Mert az apjának is félig az apja vagy, évek óta… – Ez az, amiről meg kell feledkeznünk, ha nem akarjuk újra tönkretenni Nick életét, és fel szeretnénk nevelni ezt a kislányt! Menjünk, Sandy! Majd otthon megbeszélünk mindent. Nem szeretném, ha bárkinek is szemet szúrna… – Nos, azt hiszem, kár a gőzért, Nikkit nem lehet nem észrevenni. Az örökség, amit kapott… – sóhajtott Sandra, Will pedig az égnek emelte a tekintetét, miközben kinyitotta a limuzin ajtaját, és behuppant a hátsó ülésre. Épp szemben Nikkivel, aki kíváncsi tekintettel nézelődött a kocsiban. Egy ideig tökéletesen lefoglalta a kárpit színeinek feltérképezése, a berendezések szemügyre vétele. Amikor végzett, Willre pillantott, és az autóban ülők legnagyobb meglepetésére angyali mosolyra húzódott az ajka. – Más – közölte kacagva Katie-vel. – Más! Will csodálkozva nézett a kislányra, de azért szívet melengetően visszamosolygott. Nikki gyönyörű volt, és annyira ismerős, mintha eddig is az életük része lett volna. • 12 •
– Mi olyan vicces, kisasszony? – kérdezte kedvesen. – Bénán áll a hajam? – Kérem, ne vegye rossz néven, de Nikki sosem látott még… hm… kreol embert. Will és Sandra egyszerre nevetett fel. – Katie, ne aggódjon! Will Walker nem csinál nagy ügyet abból, hogy fekete. Ha pedig Nikkinek tetszik, még jól is jön ez az adottság. – Will továbbra is a kislányra mosolygott, majd elkezdett játékosan grimaszolni neki. Sandra elragadtatottan figyelte. Mindig érezte, hogy Will ért a gyerekek nyelvén, és nem lesz semmi gond, ha végre sikerül az örökbefogadás. Noha azt egyikük sem gondolta, hogy éveken át tartó, küzdelmes procedúra után éppen így jön majd össze a gyerek. Ilyen furcsán és fájdalmasan. Az angyalszerű kis teremtést alig néhány hete örökre elválasztotta a természet az édesanyjától, aki születése óta egyedül nevelte. Rebeka, a lány, akinek az élete megérne egy regényt – szólalt meg Sandrában az író, miközben elérzékenyülve figyelte, ahogy Will egyre jobb kedvre deríti Nikkit. A filmsztár gyermekét. Nick Richards balkézről született kislányát. A Walker házaspár eldöntötte, úgy őrzik meg ezt a titkot, hogy a kicsinek boldog gyerekkora lehessen. Nikki Walker – nem is hangzik rosszul. Nem lesz nehéz téged szeretni. ❖ – Csak még egyszer! Gyere ide… jaj… mi lenne, ha a következő géppel mennék? – kérdezte Nick Richards, miközben pontosan tudta, hogy ennek a lehetőségnek semmi esélye. Indulnia kellett. Már így is a maximumig húzta az időt, és nem akart visszaélni a hatalmával. Még akkor sem, ha tudta, a Mirage Film stábja addig várja Oroszországban, amíg csak oda nem ér. • 13 •
– Nem akarom abbahagyni… – suttogta az enyhén rekedtes női hang két csók között. – Édesem! Ez nem lehet normális. Hány éve is vagyunk együtt…? Ha belegondolok, milyen hosszú időre mégy, máris őrülten akarlak… már a gondolat is elég, hogy most hetekig nem lehet… akkor… amikor én akarom… A nő keze már határozottan a cipzárján babrált, s Nicket egy hajszál, de tényleg csak egy hajszál választotta el attól, hogy mégis áttegye az útját másnapra. Menne is, ha nem csinálnám ezt már három napja. Elég. Némi önuralom. Nem vagy már tizennyolc. – Jaj, Hell… Ha hazajövök, ígérem, hogy elveszlek feleségül, csak hagyj most kimenni a reptérre… Hé, Heily! Megőrjítesz, hagyd ezt abba! – Csak azt akarom, hogy tudd, Masenka… Tatjana… és Svetlana sem csinálja úgy, ahogyan én… – Jaj, te kis buta! – Nick szorosan magához ölelte szerelmét, és a fülébe súgta: – Szeretlek! És két hónap múlva végre tényleg a feleségem leszel! Senki nem rúghat melletted labdába! Ha Heily kételkedett benne, az mindig rossz emlékeket ébresztett a lelkében, még akkor is, ha tudta, nem több ez a menyasszonya részéről egyszerű évődésnél. A nő túl jól ismerte ahhoz, hogy ne vegye észre az arcán átsuhanó keserű kifejezést. – Ne kezdd! – kérte szenvedélyesen. – Nem úgy gondoltam… csak nagyon-nagyon hiányozni fogsz. Eszemben sem volt rossz érzéseket ébreszteni benned. – Tudom, drága – suttogta Nick, miközben megsimogatta Heily haját. – Csakhogy azok úgyis bennem vannak. Ez az első alkalom, hogy elválunk, azóta… Még akkor is így van, ha nem merjük kimondani.
• 14 •
– Ezen is át kell esnünk, Csillagszem. – Heily erőt vett magán, és rámosolygott élete legfontosabb férfijára. – Talán nem is normális az, ahogyan az elmúlt két évben össze voltunk nőve… – Lehet, hogy másoknak nem, de tudnod kell, hogy én egyetlen percet sem bántam meg belőle. Miután megtapasztaltam, milyen nélküled… Gondolni sem szeretek arra az időszakra. – Akkor talán ne most kezdjünk bele ebbe a témába, amikor menned kell, Nick! – mosolygott keserédesen Heily. – De azért ne temessük el örökre. Tudod, mit szeretnék? – Mit? – Azt, hogyha hazajössz Oroszországból, annyi év után végre mesélj el mindent arról az időszakról, töviről hegyire! Rendben? Nick megszorította Heily kezét, majd csókot nyomott a nő orrára. – De csak ha te is. És ha közben sütizünk – mosolygott a férfi, és játékosan megbökte szerelme oldalát. – Gonosz vagy, Nick Richards. Tudom, hogy híztam az utóbbi időben. De ez csakis a te hibád. Túl jól tartasz. Biztos hallottad már, hogy a nők belekényelmesednek a boldog kapcsolatba… – Sokkal jobban tetszel így, mint amikor a bordáid csaknem átszúrták a bőröd… – Nick beleborzongott az emlékbe, milyen állapotban volt Heily, amikor fél év kényszerű önszáműzetés után vis�szatért a nő életébe. – Ugyan, hamar megindultam, mert épp csak nem tokaszalonnával tömtél! – nevetett a nő, majd szorosan Nick karjaiba bújt. A férfi gyöngéden ölelte magához a törékeny kis testet. Még hogy kövér! Maga a megtestesült nő. Az életem. S Nick tudta, nem csak az övé. A szerelme, Heily Anderson színésznő, napjaink egyik ideálja.
• 15 •
Derékig érő, lángvörös, hullámos haj, smaragdzöld szemek, néhány szexi, aranyló szeplő, arányos, nőies vonalak… Nick és Heily már nyolc éve egy párt alkotott, mint a filmszakma koronázatlan királya és királynője, de a színész még mindig úgy érezte, amikor menyasszonya egy átszeretkezett éjszaka után, egy szál lepedőben végiglejtett a nappalin, hogy rajzolni nem lehetne tökéletesebb testet az övénél. Noha akadtak volna jelentkezők szép számmal, sosem volt Nick életében egyetlen nő sem, aki felvehette volna a versenyt Heilyvel. Azaz csak egy… talán. A férfi gyorsan elhessegette magától a kóbor gondolatot. Nem volt tiszta a lelkiismerete, még mindig nem. – Indulj, szerelmem… mert ha most nem mégy, én megesküszöm neked, hogy már nem is fogsz – nevetett a könnyein át Heily, Nickre pedig, hiperérzékeny ember lévén, azonnal átragadt a „női kórság”, s az ő szemeit is csípni kezdte valami. Mindkettejük életében több volt ez most egy egyszerű búcsúnál. Csaknem három és fél év telt el a végzetes nap óta, amikor Nick Richards, a szupersztár filmcsillag megpróbált véget vetni az életének. Nem bírta tovább a rajongók, a média, a filmstúdiók embertelen ostromát – ezek a terhek tizenkilenc éves kora óta nehezedtek rá szakadatlanul. Nick remek színész volt, de bevallottan alkalmatlan mindenre, ami a sztársággal együtt jár. Végül ügynöke, Will, és annak felesége, a világhírű írónő, Sandra Connor mentette ki őt a halál torkából, s átmenetileg egy kis faluban rendeztek be neki új életet, a távoli Magyarországon. Nick esélyt kapott, és kis segítséggel ismét magára talált… Amikor hónapokkal később ép lélekkel tért vissza Heilyhez és a régi életéhez, az felért egy csodával. Ráadásul a személyisége erősebb volt, mint valaha. • 16 •
Azonban a külön töltött időszak fájdalmai bőven hagytak nyomokat a lelkükön. Mindketten tettek olyat, amire nem voltak büszkék, olykor bűntudatos pillantásokat vetettek a másikra… Ez pedig tagadhatatlanul éket vert közéjük, még akkor is, ha önmaguknak sem merték bevallani. Voltak témák, amiket kínosan kerültek. Talán azért, mert féltek az újabb fájdalmaktól. Boldog kapcsolat volt az övék, olyan szövetség, amiben szerelemből, bajtársiasságból, barátságból, cinkosságból és hatalmas szenvedélyből áll össze a kerek egész. Közös mozisorozatuk, a Fényemberek, emelte őket hihetetlen magasságokba már tizenévesen, s ugyan időközben eltelt nyolc év, ám ők nem voltak sem kevésbé nagy sztárok, sem kevésbé érdekesek az emberek számára. Mégis, kihunyt már belőlük a megfelelési kényszer. Amikor épp nem egy forgatáson dolgoztak, csak egymásnak éltek, hiszen a legfontosabb az volt számukra, hogy elkerülhessék az újabb tragédiákat. De most ez az elválás, Nick európai munkája miatti búcsúzkodás feltépte a régi sebeket… – Nagyon vigyázz magadra, Csillagszem! – suttogta Heily, miközben tágas, rusztikus bútorokkal berendezett fogadószobájukból az előcsarnok felé tuszkolta Nicket. Ők ketten sose voltak a hollywoodi pompa és csillogás elkötelezett hívei, de idővel belátták: tényleg szükség van egy biztonságos helyre, amit őrök és kutyák védenek. A ház és a hozzá tartozó kert akkora volt, hogy a kíváncsiskodó tekintetek nem sok eséllyel indultak. Mióta pedig az egyik dobermann megharapott egy túlságosan elszánt rajongót, nem is nagyon próbálkoztak… – Te is, kincsem! – sóhajtotta Nick, majd még egyszer, utoljára magához húzta Heilyt. – Mindennap beszélünk, oké? Többé sosem fordulhat elő, hogy szem elől tévesszük egymást, rendben? • 17 •
– Sosem – ismételte Heily. – Gyorsan el fog telni ez az idő, különben is, el leszek havazva az esküvői ügyintézéssel… Sok dologban egyedül kell majd döntenem, nélküled. Izgulok emiatt. – Egész biztos, hogy minden tökéletes lesz, Hell! Nem is lehetne másként, amikor te állsz majd ott mellettem a templomban… – Szeretlek, Nick… Na, indulj már! – Drágám, ha bármi rosszat érzel… Gyere utánam Oroszországba, komolyan mondom! – Nem volna értelme. Amikor forgatsz, se látsz, se hallasz, te is tudod – rázta meg a fejét Heily. – Különben is, tudnunk kell felnőttekhez méltóan viselkedni. Elvégre hamarosan házasok leszünk, vagy mi a szösz… – Légy jó kislány, Heily… Ne próbálkozz semmi ostobasággal, mert megkértem Stevent, hogy tartsa rajtad a szemét! – Azt mindjárt gondoltam… Ezek szerint nincs bőgés, mert a drága bátyám egy este sem hagy majd nekem nyugtot. Pedig már azt hittem, újra megnézhetem az Elfújta a szelet… – Steven attól behányna… Én még csak-csak kibírom, de tudod, hogy kizárólag karácsonykor! – A férfiak szörnyű népség! Azt hiszem, ha végre sikerül kidobnom téged, elmegyek Sandrához… – Nem biztos, hogy jó ötlet. Szombat van. Tudod, mára várták a kisbabájukat… – Látod, ez most eszembe sem jutott! Mert teljesen elvetted az eszem! Tűnés az oroszokhoz, Nick Richards! – Szeretem, amikor ilyen kemény vagy, bébi… – Jaj, Nick… Nick, Nick, Nick, Nick, Nick… – Heily ismét a karjaiba fúrta magát, majd egész egyszerűen a háta mögé nyúlt, és kinyitotta a bejárati ajtót. Átnézett a férfi válla fölött, s látta, hogy • 18 •
Nick limuzinja már a kocsifeljárón várakozik. – Gyűlölök búcsúzkodni, mars! – Heily… ha összeházasodtunk, talán ideje volna valami olyasminek, mint Sandráéknál… – Fogadjunk örökbe egy gyereket? – Első körben nem erre gondoltam, te is tudod… – Én semmi jónak nem vagyok elrontója… – Tényleg? – Nick boldogan elmosolyodott, amikor Heily egyértelmű bólintásának hála, eljutott a tudatáig, hogy végre talán megvalósulhat mindaz, amiről korábban olyan sokat álmodoztak. Házasság, gyerek… szép dolgok, csak épp a két éve őket ért sokk után nem voltak annyira biztosak saját erejükben, hogy efféle felelősségteljes dolgokba bele merjenek vágni – még ha közösen is. Ezért váratott magára olyan sokat az esküvő, amire a világsajtó már évek óta fente a fogát. Most végre megvolt a kitűzött nap, és Nick nagyon, de nagyon várta. Sokkal jobban, mint bármelyik premiert. – Szeretnélek egész életemre magamhoz láncolni, te csodálatos csaj… – súgta Heily fülébe, mielőtt beszállt volna a kocsiba. A limuzin motorja szelíden indult, a karcsú autó kecsesen siklott a hatalmas ház gondosan ápolt, meseszép kertjében a nehéz kőkerítés felé. Nick látta, hogy Heily mosolyogva integetett utána, míg csak ki nem kanyarodott az utcára. Fájt az elválás. Egyikük sem volt nyugodt. A lelkükben csaták dúltak – olyanok, amiket elfelejtettek megnyerni vagy elveszteni valamikor, a történésekkel teli múltban.
• 19 •
2. fejezet
Ûzött vad
E
ric Avery a saját izzadságában fürödve ébredt. A lidércnyomás éjről éjre megtalálta, nem tudott ellene mit tenni. Noha hajnal négykor kissé becsípve érkeztek meg egy filmes partiról, képtelen volt tovább aludni. A mellette fekvő szépasszonyra pillantott. A nő egyenletesen lélegzett, ajka enyhén nyitva, rövid, fekete haja a homlokába hullott. A gyémánt fülbevalót elfelejtette kivenni. A férfi pár pillanatig utálkozva pillantott a kicsi, tündöklő kövekre. Megvan mindene. Nekem pedig nincs semmim, sőt! De ez nem tarthat soká. Elvégre ezért vagyok itt. Türelem! Lassú víz partot mos. Óvatosan felült az ágyban, majd tenyerét egy pillanatra sajgó homlokára szorította. Halkan kikászálódott, mert nem akarta fölébreszteni Lianne-t. A dúsgazdag producernőt, aki csaknem tizenkét évvel volt idősebb nála. A lánya, a dögös kis Heily, jobban illene hozzám. Röhej. Eric nagy sóhajjal indult el a fürdőszoba irányába, hogy némi hideg vizet löttyintsen fáradt arcába. Nap mint nap kifárasztotta a szerepjáték, a saját hazug bókjai, az álkedvessége. Nem akarta ezt az életet, mégsem volt más választása. • 20 •
Amikor fél évvel ezelőtt megtudta, hogy nagybeteg, ágyban fekvő apja, Gerald Avery korábbi fenyegetőzései ellenére mégis ráhagyja örökül a családi filmstúdiót, a Shinyt, nagyon boldog volt. Ám amikor ezen felbuzdulva véget vetett addigi aranyifjú életének, és kicsit beleásta magát apja üzleti ügyeibe, jött a hatalmas arculcsapás. Mert persze, tudott ő róla, hogy mióta Gerald beteg, nem mennek olyan jól a dolgok. Az öreg egy megbízhatatlan, tehetségtelen pribékre bízta a stúdióvezetést, aki az elmúlt években leforgatott egy nagy halom kommersz gagyit, szexfilmekkel vegyítve – nemhogy az előbbiek, de még az utóbbiak sem hozták a várt nézettséget. Eric hamar ráébredt a szomorú igazságra: míg ő a barátnőivel Európában múlatta az időt, addig apja megbízottja nem csak lenullázta a Shiny stúdiót, de hatalmas adósságokba is verte azt. Gerald Avery akkor kapta a második szívrohamot, amikor ő mindezt hírül vitte neki. – Itt kellett volna lenned! – tombolt az öreg stúdióvezető, miután kicsit jobban lett. – Most aztán megnézheted magad, Eric! Mire mentél a sok kurvázással Európában! – Tanultam, apám – felelte akkor nyugodtan. – Mindig is plasztikai sebész akartam lenni. Nem értek a filmezéshez! – Hát, akkor itt az ideje, hogy elkezdd megtanulni! Mert lehúzhatod az életedet a klotyón, ha ez a sok szar a nyakadon marad, miután én bekrepálok! Találj ki valamit! Okoskodj ki valamit, fiam, mert apád már nem képes rá… Nem dőlhet össze ilyen méltatlanul egy élet munkája… Nővér! Nővér! Az öreg Avery nem a választékos stílusáról volt híres, ami még inkább kifejezésre jutott, ha el volt keseredve. Aznap délután, miután bekötötték neki az infúziót és megkapta a harmincféle piruláját, egy elegáns, fehér borítékot lengetett meg Eric orra előtt. • 21 •
– Filmes parti, fiam. Egy igazi filmes parti! – mondta áhítattal teli hangon. – Apád nem lehet ott, de te igen! Azt ajánlom, kezdj el jó kapcsolatokat építeni! Akkor talán van esélyed kimászni a slamasztikából… Aznap Eric reményvesztetten távozott a klinikáról. Az álmai, a jövőjét illetően, néhány hét alatt szertefoszlottak. Érezte, hogy az öreg napjai meg vannak számlálva, és már sosem lesz képes a cége élére állni. Neki viszont halvány gőze sem volt arról, hogyan kell irányítani egy filmstúdiót. Még hogy irányítani! Talpra állítani! Visszahozni a halál torkából! Lehetetlen küldetés. A befektetők már a pénzüket követelve tomboltak, a Shiny emberei pedig minden második napon őt zaklatták: ki kell fizetni a pénzembereket, különben nagy baj lesz. Ha csak a hatalmas adósság örökléséről és a családi vállalat hírnevéről lett volna szó, Eric magasról tett volna az egészre. Ha mindössze ennyi lett volna a probléma, az első géppel elhagyta volna az államokat, hogy nyithasson egy magánpraxist valahol Európában, ezzel visszaküzdve magát az édes életbe. Itt azonban nem csak egzisztenciáról volt szó, hanem életről is. Nem sokkal azután, hogy Eric számára nyilvánvalóvá vált, apja filmes cége a csőd szélén áll, egy éjjel arra ébredt, hogy hideg fém nyomódik a halántékához. – Egy év, Avery! Ennyi időd van, hogy összeszedd a pénzt! – sziszegte a fülébe egy fojtott, kellemetlen hang. – Ha a megbízóim nem látják, hogy igyekszel, esetleg meg kell válnod a golyóidtól! Ericet azóta is kínozták a rémálmok, bárhol talált is rá az éjszaka. Így hát apja tanácsára elment arra a filmes partira. Ott pillantotta meg először a befolyásos, nagyvilági, reprezentatív, határozott, ám magányos, középkorú producernőt, Lianne Andersont. A nőnek láthatóan imponált a kedvessége, az, hogy egy nála több mint tíz évvel fiatalabb férfi érdeklődést mutat iránta. Eric azonnal megérezte, • 22 •
hogy a megoldáshoz Lianne ágyán keresztül vezet az út. Még aznap este mindent elolvasott a Diamond filmről, amit csak az interneten talált, és rájött, bizony beletrafált: a nő nem más, mint maga az aranytojást tojó tyúk. Számos filmcsillag befuttatása állt már mögötte és olyan kasszasiker produkciók, mint a Fényemberek sorozat, vagy az Álmok csapdájában. Ezeket még Eric is ismerte – a barátnői órákon át képesek voltak az említett filmekről fecsegni. A Lianne Anderson meghódítása projekt pedig igen sikeresnek bizonyult. A parti után néhány nappal virágot küldött az asszonynak, az üdvözlőkártyán egy vacsorameghívással. A nő az étteremben – tekintélyes mennyiségű whisky elkortyolgatása közben – elmesélte neki az egész, meglehetősen viharos életét, és Eric nem csalódott a megérzésében. Szerelemre és odafigyelésre van szüksége. A volt férje sárba tiporta az önbecsülését. Hát, tőlem majd megkapja az áhított visszaigazolást. Csak alaposan fizessen is meg érte… Úgy, hogy ne is vegye észre. Eric most Lianne Anderson fényűző márvány fürdőszobájában zselézte a haját, és legszívesebben szembeköpte volna a magas, sötét hajú, veszélyesen jóképű alakot, akit maga előtt látott. Gyűlölte, hogy átmenetileg selyemfiú státuszba került, mindössze azért, hogy megmentse haldokló apja cégét és a saját életét. De ahogyan más, úgy ez sem tart örökké – vigasztalta magát, miközben belebújt rövid ujjú ingébe. Eric Averynek megvolt a maga terve, és már nem állt messze a megvalósítástól. Még egy kis idő, és Lianne vergődni fog a szerelemtől. Akkor pedig megteszi majd a szükséges lépéseket – s ha mindez bevégeztetett, visszakapja a régi életét. Remélhetőleg egy apró kiegészítéssel: az asszony lányát, a szupersztár filmcsillag Heily Andersont szívesen magával vinné – amolyan szuvenír gyanánt. • 23 •
❖ Lana Richards szeretett korán kelni – mit sem számított, hogy szombat van. Munkája megszállottjaként már hajnalban a híreket böngészte. Miután végzett, futott egy órát az óceánparton, majd egy kiadós zuhanyzás után az asztalra varázsolta a reggelit. A kávét hétvégenként mindig ágyba vitte a szerelmének – mélyen gyökerező szokás volt ez nála, hiszen az anyjától is ezt látta annak idején. Lana szeretett volna jó társ lenni, még akkor is, ha ez oknyomozó újságíróként nem volt egyszerű. Ahogy időnként fogalmazott: jó adag hivatástudattal és kegyetlen főnökkel verte meg a sors – Ronald Christensen keze alá dolgozott, aki több mint egy évtizede sikeresen irányította a város legfelkapottabb filmes lapját: a Screendream magazint. Lana nagy megtiszteltetésnek érezte, hogy gyakornokként helyet kapott Christensen szárnyai alatt, de tudta, ha nem akaszt le valami félelmetesen nagy sztorit már az elején, a nagyfőnöknél hamar leírhatja magát. Lana elszánt volt és büszke. Főként arra, hogy nem használta ki a kapcsolatait, amikor jelentkezett a Screendreamhez. Pedig jóval kevesebb izgulnivalója lett volna az állásinterjún, ha megmondja, hogy ő Nick Richards, a világhírű színész nővére. A Gyémántfiúé – aki nem mellesleg sosem ad interjút, nem enged bepillantást a magánéletébe és magasról tesz az egész médiára. Lana gyakran hallotta, amikor a kollégái szidták Nicket, elkényeztetett hollywoodi bestiának titulálták, amiért olyan keveset mutat magából – a lány ilyenkor beharapta az alsó ajkát és hallgatott. Jól tudta, hogy az öccse miért menekül ennyire a nyilvánosságtól: néhány éve egy őrült rajongója csaknem megölte őt a menyasszonyával együtt. Lana büszke volt Nickre, amiért az őt ért traumák után képes volt talpra állni, és mély, igaz, testvéri szeretettel szerette. Főként ezért • 24 •
nem szerette volna, hogy a magazinnál fény derüljön az ő kilétére. Hiszen attól a pillanattól kezdve kétségkívül mindenki Nickkel kapcsolatos információkért nyaggatná. Lanát különben sem vonzották a sztárpletykák – frissen végzett oknyomozó újságíróként az igazán mély, tényfeltáró témák érdekelték. Ezt már az állásinterjún is kifejtette. Ronald akkor jól ki is nevette. – Kislány, akkor rossz helyen keres munkát! Értem én, hogy a Pulitzerre nyomul, de ez Hollywood! A mi feladatunk az, hogy az egész világot ellássuk babarózsaszín, jázminillatú hírekkel a kedvenc sztárjaikról! – Én azért megpróbálnék olyan témát találni, ami több mint ködszurkálás, ha már ilyen szép szóképekkel élünk – mondta akkor Lana határozottan, de mosolyogva. – A nagy filmkészítő cégek háttérügyei például ugyancsak érdekelnének… – Az emberek itt nem halásznak a zavarosban, hacsak nem akarnak másnap kivérezve lebegni a medencéjük víztükrén. A lapomnál legtöbben beérik azzal, hogy Paris Hilton táskakollekciójáról firkálhatnak… – Én nem vagyok ijedős lány! – szegte fel a fejét Lana. – Azt veszem észre – vigyorgott Ronald. A középkorú férfi fogai valódi hollywoodi-fehérben ragyogtak. – Hogy hívják magát? – Melanie May Richards. – Melanie… hm – ízlelgette a nevet magában elgondolkozva a főszerkesztő. Lehet, hogy ismerős vagyok neki? Szentséges ég, csak le ne bukjak… Szegény Nick! A lány szerencséjére azonban a főszerkesztő mindig felületes volt a hírességek családfáját illetően. – Melanie… Lanie… Lana! Igen, ez lesz az, Lana Richards. Már ne is haragudjon, de ezzel az angolosan kispolgári névvel sosem fog karriert csinálni ebben a városban. • 25 •
– Ha ez az ára annak, hogy megkapjam a munkát, vállalom – felelte akkor Lana, aki ugyan nagyon sajnálta a szüleitől kapott nevet, de túlságosan szeretett volna az Államokban maradni ahhoz, hogy visszautasítson egy ilyen lehetőséget. Minderre három oka volt: hogy közel lehessen imádott öccséhez és annak menyasszonyához, Heilyhez. Hogy igazán kipróbálhassa magát az újságíró szakmában, méghozzá a tűzközelben. De a legfontosabb késztetése a maradásra mégiscsak a szerelem volt Steven Hill-lel, a sikeres, eszményien jóképű, napsugaras mosolyú rendezővel. Csaknem két éve tartott már a kapcsolatuk, méghozzá zavartalan harmóniában, de Melanie-nak mindig volt egy enyhe hiányérzete a kapcsolatukat illetően. Úgy érezte, ennek a távolság volt az oka, hiszen az első időszakban, míg Melanie be nem fejezte az újságíró-iskolát, két különböző kontinensen éltek. Ingáztak, ahogy csak tudtak, ám a távkapcsolat nem tette lehetővé, hogy a vibráló, szenvedélyes érzelem igazi, mély, lelki összetartozássá válhasson. Végül rászánták magukat a nagy lépésre, ami azon a tényen alapul, hogy lakva ismerik meg igazán egymást az emberek. Melanie boldog volt, hogy Los Angelesbe költözhetett, és ezzel elkezdődött az új élete. Nem úgy az édesanyja, aki amiatt szipogott naphosszat, hogy már a második gyereke költözik egy másik kontinensre. May örökösen aggódott, és nem is alaptalanul – ami két éve Nickkel történt, az egész családot nagyon megviselte. Ezen a szombat reggelen, mire Lana végzett a zuhanyzással, már tízre járt az idő. Steven kávéscsészéjével a kezében indult el a hálószoba irányába. A férfi a hátán aludt, a világos szatén ágynemű csak derékig takarta. Lana élvezettel vette szemügyre testének minden négyzetcentiméterét. Csupán akkor fogta el rossz érzés, amikor a pillantása a golyó ütötte hegre tévedt, ami a kedvese mellkasán éktelenkedett. • 26 •
Ez volt az, ami mindig Lana eszébe juttatta, hogy Hollywood, az álmok és vágyak különleges, varázslatos fellegvára, álnokul, elrejtve viseli eltorzult, gonosz vonásait. Lanát nem ejtették a fejére. Résen volt minden pillanatban, és paprika spray-t hordott magánál, mióta csak először leszállt vele a gép az államokban. Steven megérezte a jelenlétét, majd a délelőtti, szobába áradó napfényben hunyorogva nyitotta ki a szemeit. Az ajka rögtön kedves mosolyra húzódott. – Szombat van. Semmi kiskosztüm… – mondta, miközben nagyot ásított. – Semmi smink… Semmi flanc… Elrontottad. Ma nem vagy Lana. – Akkor ki vagyok? – mosolygott Mel, és a csészét az éjjeliszekrényre tette. – Mel. Az én Melanie-m… És itt az ideje, hogy visszabújj mellém az ágyba! Noha Lana azt tervezte, hogy aznap délelőtt végez még egy kis kutatómunkát, ez volt az a pillanat, amikor eldőlt, ez nem így lesz. Steven, úgy kellesz, mintha minden nap, amit veled tölthetek, a legutolsó napunk volna. Melanie-t egyetlen dolog nyugtalanította csak. A férfi önszántából sosem mondta neki azt a szót, hogy szeretlek.
• 27 •
3. fejezet
Magányosok
–M
egyek már, asszonyom! Pár perc és viszem a reggelit! Két személyre? Vagy az úr már elment? – érdeklődött Januaria Perez épp eléggé mézesmázos hangon ahhoz, hogy munkaadója ne vegye észre bosszankodását. Ennek a nőnek minden mindig azonnal kell! Utasítgat, de nem vesz emberszámba. Utálom. Ahogyan a selyemfiúját is. Januaria még tizenéves korában szökött meg Mexikóból az Államokba, hogy szerencsét próbáljon. Színésznő szeretett volna lenni Los Angelesben – mint nagyjából mindenki, aki valamilyen vadregényes módon ideköltözik –, ám ez nem jött össze neki. Két választási lehetősége maradt: vagy beszáll dolgozni a callgirl-hálózatba, amit a barátja, Carlos is menedzselt, vagy elmegy hollywoodi fejesekhez takarítani. Januariának fontos volt a becsülete, a méltósága, így az utóbbi mellett döntött. Persze Carlos – aki már tizenöt éve vele élt – mindig mondogatta, hogy bolond: hírességek mocskát takarítani, ahelyett, hogy pusztán a nőiességével jutna szép összegekhez, szinte játszva! Pazarlás – Carlos ezt így nevezte. • 28 •
Januaria azonban hajthatatlan maradt, különösen, hogy néhány év gyakorlat után házvezetőnői állást kapott egy igazán neves és befolyásos családnál: Gilbert és Lianne Andersonnál. A munkáját szerette, a háziak modorát, viselkedését, személyiségét már nem annyira. Nem bírta elviselni, amint a folyamatos nőhiányban szenvedő családfő olykor a szoknyája alá néz – a teremtőnek hála, néhány évvel ezelőtt végre lelépett a szeretőjével az ipse. A gyereket, Heilyt, sem szívlelte soha. Elkényeztetett kis bestiának tartotta, és nem értette, hogy akinek ennyi mindent megadott a sors, az hogyan képes ilyen sok fájdalmat viselni az arcán. Idegesítette. Szerencsére már ő sem élt a házban, de gyakran megesett, hogy heteket az anyjánál töltött, amikor az élettársa, az ezerdolláros mosolyú angol színész forgatott valahol. Januaria mindig feszélyezve érezte magát, ha Heily a közelben volt. Állandóan a konyhában kotnyeleskedett, mintha szeretne főzni, de a házvezetőnőnek rögeszmés meggyőződése volt, hogy valójában őt figyeli, mert azt hiszi, lop. Ő, Januaria Perez! Még ha vonzotta is az a sok finom holmi, bizony sosem nyúlt volna semmihez – a becsület mindennél előbbre való. Épp ez volt az, ami miatt rendkívül idegesítette, hogy épp az ő párja, Carlos az, aki örömlányokat futtat néhány gengszter barátjával együtt. Nem egy luxusprosti-hálózat volt ez, hanem sokkal kisebb, igazán amatőr vállalkozás, és Januaria több mint egy évtizede rettegett, hogy Carlos egyszer le fog bukni. Azt a szégyent pedig nem élné túl! Az ilyen rajtaütések szoktak a lapok címoldalára kerülni, és ha Andersonék megneszelnék, hogy az ő barátjának bármi köze is van ehhez, bizonyára azonnal lapátra tennék őt. Lianne Anderson, ez a Januaria szemében parancsolgató, lelketlen producernő, pedig nagyon is adott a külsőségekre, a jó hírre. Aztán • 29 •
mire vág föl? Egy könyvet teleírhatnék azzal a sok szemétséggel, amit ebben a házban láttam, hallottam. Ám sosem tett volna ilyet. Ahhoz túlságosan megbecsülte és féltette az állását, az életét – hiszen ezeknek az embereknek nagyon messzire elér a keze. Épp ezért volt most igen mérges, amikor Carlos egyszer csak beállított a hátsó cselédbejáraton két miniszoknyás, kiélt arcú utcalánnyal, méghozzá azzal a kéréssel, hogy főzzön nekik egy jó erős feketét. A lányokkal ugyanis kicsit elszaladt a ló az éjjel, túl sokat szívtak, és így most képtelenek dolgozni. – Adj nekik egy kis koffeint, aranyom! – dörrent rá Carlos. – Már most abban a motelban kellene lennünk! Az ügyfelek felfegyverkezve várják őket… Carlos röhögött. Mindig nagyon jól mulatott a saját humorán, és nem igazán érdekelte, hogy a dülöngélő kurvák hangzavart csapnak Andersonék konyhájában, akkor, amikor a háziak még javában az igazak álmát aludták. Januaria idegei pattanásig feszültek, amire a harsány társaság végül elhagyta az Anderson rezidencia alagsorát. Elképzelte a jelenetet, amint Lianne tűsarkú, hálószobai papucsában és szaténköntösében, válogatott szitokszavak használatával repíti ki az állásából, megígérve, hogy elintézi, soha többé ne kapjon munkát rendes háznál. Januaria a saját verejtékében úszott, mire Carlos végre elvitte a két bedrogozott némbert, ezért úgy döntött, beáll a zuhany alá, mielőtt feltálalná a reggelit Lianne-nek és az új hapsijának. A tízpercnyi kiesés miatt nem készült el időben, így most a tűzhely előtt kapkodott, hogy a ház úrnője ne legyen dühösebb, mint egyébként, reggelente. Ilyenkor a hangulata mindig is durva volt, akár egy lópokróc. Pedig Januaria sokért nem adta volna, ha Lianne legalább egyszer az életben emberszámba veszi őt, és megköszöni a fáradozásait. • 30 •
A házi telefon ismét megcsörrent. A házvezetőnő összerezzent, és kilöttyintette a narancslét. – Igenis, asszonyom! – szólt a kagylóba a lehető legkedvesebb hangján. – Hol van már az a reggeli? Tizenegyre ki kell érnem a forgatásra. Ha maga miatt elkésem, én… – Azonnal viszem, Mrs. Anderson, ma reggel későn hozták meg a péksüteményt… – Nem érdekelnek a kifogásai! – mondta sötéten Lianne. – Milyen világot élünk ma reggel? Az őrök most hajtottak el két rosszéletű nőt a kapu elől, a reggelim sehogyan sem akar megérkezni! Januaria, nagyon kérem, legalább maga kapja össze magát! – Már indulok is fölfelé, asszonyom! – Nagyon helyes! Januaria remegve emelte fel a finomságokkal megrakott tálcákat. Nem volt nehéz kitalálnia, kiket hajtottak el Andersonék testőrei a kapu elől. A mexikói asszony rettegett, hogy barátja, Carlos Santuani, egy nap óriási bajba sodorja. Bárcsak elűzhetném valahogyan az életemből! Bárcsak ne tudna engem sakkban tartani! Januaria titka el volt ásva a vegasi sivatag homokjának és Carlos lelkének mélyére – egészen addig, míg az asszony úgy táncolt, ahogyan kerítő párja fütyült. ❖ Európa. Hm. Nicket önkéntelenül is elragadták a gondolatai, amikor a filmstúdió kis magángépének kerekei távolodni kezdtek a talajtól. A szüleinél tett londoni látogatásokat kivéve évek óta nem tette ki a lábát Amerikából. Azonban ezt az orosz projektet nem halogathatta tovább. Amikor aláírta a szerződést a Sirályok című filmre, úgy érezte, itt az ideje, hogy végre minden visszatérjen a rendes • 31 •
kerékvágásba. Elvégre nem láncolhatja magát örök időkre Heilyhez – az hosszú távon biztos, hogy kedvezőtlenül befolyásolná a kapcsolatuk alakulását. De azt nem gondolta volna, hogy ennyire fájdalmas lesz az elválás. Hogy mindkettejükben felszakadnak bizonyos emlékek. Amikor utoljára hónapokat töltöttek egymás nélkül, az csaknem végzetesre sikerült – Nick nagyon is jól emlékezett. Az öngyilkossági kísérlete és az azt követő igen különös rehabilitációja után nagyon megváltozott. Még jobban óvta a magánéletét, összeszedettebb lett, határozottabb, komolyabb és gyanakvóbb – Heily nem kis örömére, akit mindig is bántott Nick túlzott nyitottsága a rajongói és a sajtó felé. – Hogy vagy, szépfiú? Valahol azt olvastam rólad, nem bírod a repülést! – Tara Hawk, bájos filmbeli partnernője volt az, aki kizökkentette a gondolataiból. Nick elképzelte, hogy áll majd rajta a terepszín ruha, amiben katonalányt alakít. De az igazság az volt, hogy Tara akkor is gyönyörű lett volna, ha egy vödröt raknak a fejére. – Marhaság! – felelte Nick mosolyogva. – Nem kell mindent elhinni, amit a pletykalapok írnak. – Rendben – bólintott a lány. – De ha mégis problémáid adódnának, szólj majd, hogy időben hajoljak félre! Nick szerette a nevető szemű lányokat – Tara pedig ilyen volt. A nővérére, Melanie-ra emlékeztette, de ezt leszámítva semmit nem mozgatott meg benne. Számára Heily volt az örök nő… – Szereted Európát? – próbált csevegni Tara. – Jó hely – mondta Nick, és nagyot húzott az Evianból. – Ott nőttem fel, tudod… – Kelet-Európában is éltél, ha jól hallottam. – Mi az, elolvastad rólam a nem hivatalos életrajzot? – nevette el magát a férfi. • 32 •
– Szerintem fontos, hogy az ember tudja, kivel dolgozik együtt. – Kis eminens – cukkolta Nick, majd rákacsintott, és látványosan elővette a fülhallgatóját. Talán felfogod, hogy egy kis csöndre vágyom, cukorfalat. Tara vette az adást, és nem próbálta tovább erőltetni a beszélgetést. Nick látta az arcán a csalódottságot, de megfogadta magának, hogy egyetlen filmbéli partnernőjével sem keveredik túlságosan bizalmas kapcsolatba. Más sem hiányzik, mint hogy a sajtó többet magyarázzon a dologba, és Heilynek emiatt legyenek rossz pillanatai, amíg ő távol van. Nick óvatos volt. Jól ismerte már a dörgést. Ráadásul Tara nem olyannak tűnt, mint aki bánna egy kis egészségügyi szexet két jelenet között. Nick elmerült a gondolataiban. Naná, hogy éltem Közép-Európában. Micsoda furcsa, szenvedélyes, ellentmondásos idők voltak… Azt sem tudtam, ki vagyok én valójában. Aztán valaki ráébresztett… A színésznek mostanában gyakran eszébe jutott Rebeka. A magyar lány, akinek a felépülését köszönhette, és talán valami többet is. Becky, akinél önzetlenebb, kedvesebb embert nem ismertem soha. A lány belopta magát Nick szívébe, még akkor is, ha az pontosan tisztában volt vele, hogy Heilyt szereti. A pszichológiai terápiája az eldugott kis magyar faluban olyan jól sikerült, hogy végül újra és újra az ágyban kötöttek ki… Nicknek azóta is szörnyű lelkiismeret-furdalása volt, mert úgy érezte, kihasználta Becky érzéseit. Hónapokig élvezte a szeretetét, a kényeztetését, aztán amikor jobban lett, végleg otthagyta. Nem tervezte, hogy így lesz. Csakhogy az, hogy Heilyt elgázolták San Franciscóban, olyan heves érzéseket váltott ki belőle, hogy az első géppel visszarepült Amerikába. A lány mellett akart lenni – akkor döbbent rá a tényre: hiába erőszakoskodik a saját szívével, lelkével, • 33 •
megmásíthatatlanul Heilyt szereti. Ezt pedig Becky is tudta, érezte. Ahogyan pedig Nick azt, hogy micsoda lelkierőt tanúsított a magyar lány akkor, amikor elengedte őt. Szinte kilökte a ház ajtaján, ki az életéből… Vajon mi lehet veled, kicsi Becky? Nem tudlak elfelejteni. Nem, még akkor sem, ha önmagam előtt is tagadom, hogy nyomot hagytál bennem. Hogy vagy? Boldog vagy? Nyugtass meg, hogy igen! Hogy találtál magadnak valakit, akivel ott éltek, nagyon boldogan, a kicsi házadban... Ha ezt tudnám, talán könnyebb volna a lelkem. Sajnálom, hogy bántottalak. Azonban az órák teltek. S minél jobban közeledett a gép Európa partjai felé, Nicket annál jobban elragadták az emlékek. Egész felnőtt korából az a bizonyos négy hónap volt az, amikor igazán szabad lehetett, amikor nem élt úgy, mint egy sztár. Meggyógyította a lelkét az a korszak és az imádni való lány. Az iránta érzett kíváncsiság pedig egyre nőtt benne. Végül is, mi baj származhat abból, ha meglátogatom? Épp elég idő eltelt azóta, hogy képesek legyünk mindent higgadtan tisztázni. Nick tudta, hogy Heily rosszul lenne ettől az ötlettől, de érezte, az ő lelke megnyugodna, ha biztos lehetne afelől, hogy Rebeka jól van. Csak néhány órányi repülőút pluszban… Nem nagy ügy. Bekapcsolta a mobiltelefonját, és bosszankodva nyugtázta, hogy egyáltalán nincs térerő. Emlékeztetnie kell magát, hogy amint földet érnek, hívja föl Willt – ügynöke és egyben legjobb barátja biztosan tudja, mennyire szoros a forgatási ütemterv. Egy-két napnyi lógás talán belefér. Csakis a lelki egyensúly érdekében. Persze. Hazudj csak magadnak, öreg! Látni akarod. Te is tudod, hogy ez az igazság. – Miért mérgelődsz? – kérdezte ártatlanul Tara. – A zene általában nem dühíti, hanem nyugtatja az embereket… • 34 •
Nick megpróbálta ismét ellazítani az arcizmait. – Csak a szerepen gondolkoztam – felelte, egy nagy ásítás kíséretében. – Nos, igen, a katonák néha szigorúak… – Heily sem szereti, ha ráncolom a homlokom. Atyaég, alig hagytuk el a partokat, és máris úgy hiányzik! Mindketten nehezen viseltük az elválást. Ki is találtam neki egy kis meglepetést, amit hamarabb megkap, mint hogy mi földet érnénk Európában. Azt szeretném, ha érezné, hogy most is ott vagyok vele! – Ha ebből nem értesz, kisanyám, akkor semmiből. – Azt sejtem – felelte Tara kissé sértődötten. Nick pedig úgy tett, mintha nem vette volna észre. Szentséges ég, úgy látszik, nehéz hónapok elé nézek. Ráadásul van egy csókjelenetünk is. Ez csak ront a helyzeten. Egy dolog azonban igaz volt: a menyas�szonya már most, alig néhány órányi különlét után, nagyon hiányzott neki. Maga elé képzelte azt a különleges kis arcát, és könnyek szöktek a szemébe. Lehunyt szemmel ült tovább – az érzelmei nem tartoznak Tarára. Remélte, hogy csak a lelkiismerete űzi őt Körösújfaluba, hogy ismét láthassa Rebekát. Nick Richards döntött. Méghozzá úgy, hogy elmegy Magyarországra. Csakhogy nyugodtan lezárhassam örökre a múltamnak ezt a részét. Csakis ezért. Mi másért? Most kell ezt lerendeznem. Elvégre pár hónap, és házasember leszek. ❖ Heily Anderson egyedül maradt a Beverly hills-i villában. Hirtelen túl nagynak, már-már személytelennek tűnt az otthona. Hiszen a legfontosabbat vitte el belőle a reptérre néhány órája a taxi. A színésznő eredeti terve az volt, hogy az első hétvégét, amit Nick nélkül kell töltenie, szereptanulással üti el. Már csak egy hónap volt hátra • 35 •
új filmje forgatásáig, tudta, nem árt, ha alaposan tanulmányozza és átgondolja a karakter jellemét. Ez a szombat ideálisnak tűnt. Kiült a kertbe, egy gigantikus pohár limonádé társaságában, és olvasgatni kezdte a forgatókönyvet, ám a gondolatai minduntalan elkalandoztak Sarah Harrington ügyvédnő személyiségjegyeitől. Képtelen volt legyűrni magában a pánikot, amit Nick távozása keltett benne. Ilyen múlttal, mint a miénk… Az a csoda, hogy nem kapok agyvérzést ettől a helyzettől. Heily igyekezett megnyugtatni önmagát: ezúttal másként lesz. Akkora gikszerek, mint náluk voltak, azért nem történnek mindennap. Immár világossá vált, hogy ezen a napon nem lesz képes érdemben dolgozni. A szája szélét rágcsálta. Régi, rossz szokás volt ez, ami a sok stressznek köszönhetően alakult ki nála. Ha egyedül volt, még most is gyakran megfeledkezett magáról. Próbálta átgondolni, mi értelmeset kezdhetne az idejével, ami egy kicsit eltereli a gondolatait. Semmi kedve nem volt átmenni az anyjához, aki, mióta megjelent életében az új lovag, gyakorlatilag se nem látott, se nem hallott. Heily tudta, hogy szerelmes, és nagyon félt, hogy mi lesz ennek az új kapcsolatnak a kimenetele. Noha Lianne csaknem ötvenévesen is gyönyörű asszony volt, Heily egyszerűen nem tudta elképzelni, hogy ez a talán ha harmincéves pasi őszintén közeledik hozzá. Amikor az anyja néhány hete bemutatta őket egymásnak, Eric nagyon kedves volt – de Heily látott valamit a szemeiben, ami nem tetszett neki. Később félrevonta Lianne-t, és óvatosan rákérdezett a dologra. – Mama, biztos vagy benne, hogy Eric őszinte? – Drágám, csak mert az apád disznó, még nem jelenti azt, hogy minden férfi ugyanebben a cipőben jár – mondta magabiztosan az anyja. – Heily, Eric szeret. • 36 •
– Ezt neked kell érezni… – vont vállat a lány, akit valójában idegesített, hogy Avery a társaságában sem veszi le a kezét az anyja combjáról. – Rajong értem. Megadja nekem mindazt a gyöngédséget, amit apád mellett olyan sok éven át nélkülöztem. Boldog vagyok! – Örülök, mama. – Mit mondhatnék neked, ha egyszer szemellenzőt hordasz? Heily nem akart pálcát törni Eric fölött, de nem szívesen látogatta meg az anyját, amikor tudta, hogy a barátja is ott van. Avery néhány hete a konyhában, a cselédek füle hallatára közölte vele, hogy még sosem volt ilyen szexis mostohalánya. Méghozzá egy sokatmondó kacsintás kíséretében. Ezt az ízléstelen barmot! Ez a megnyilvánulás Heilynél végképp betette a kaput. Ráadásul igaza volt Nicknek, ma Sandrához sem illene átmennie, ugyanakkor majd meghalt a kíváncsiságtól, annyira szerette volna látni a kisbabát. A barátnője megígérte, hogy amint megnyugszik a kicsi, és kissé megszokja az új környezetét, áthozza bemutatni. Heily nagyon várta a percet. Mint ahogy azt is, hogy Nick néhány hónap múlva hazatérjen Oroszországból, és végre belevághassanak a saját család projektbe. A következő hetekben minden, az esküvővel kapcsolatos apróságot el kellett intéznie, hiszen ha ő is forgatni kezd, nem lesz rá ideje. Nick és ő jót nevettek, amikor kiderült, hogy szinte a kamera elől mennek majd örök hűséget fogadni egymásnak. Igazából mindketten jobban szerettek volna csöndes kis esküvőt, de belátták, hogy ez lehetetlen – elég, ha csak egy fotós bejut, és már lőttek is az intimitásnak, csalódott lesz mindenki. Így úgy döntöttek, inkább a sajtó képviselőit is meghívják a ceremóniára, reprezentálnak egyet, majd a legnagyobb titokban elutaznak nászútra. Heily imádott azokról a • 37 •
hamarosan eljövő, gondtalan napokról ábrándozni. Lustán szeretkezni Nickkel a parton, a lemenő nap fényében… Jesszus, milyen hosszú lesz ez a három hónap! Heily összerezzent, amikor valaki megnyomta a kapucsengőt, hiszen nem várt senkit. Szombat lévén elengedte a biztonsági őrt, így mezítláb bevágtatott a házba, hogy megnézze, milyen autó áll a kocsifeljárón. Méregzöld Maserati. Nem ismerős. Maga sem értette, milyen megérzés vezérli, amikor szokásától nagyon is eltérően fölvette a kaputelefont. – Igen. – Te vagy az, Hell? – Helló! – Heily szinte belevisított a látogató fülébe, aztán egyszerre csapta le a kagylót és nyomta meg a kapunyitó távirányítóját. Úgy rohant ki a kertbe, mintha kergetnék, még arra sem fecsérelte az időt, hogy fölvegye a papucsát. A két hűséges harci kutya, Alex és Nassar, követte őt. A dobermannok, Nickkel közös filmje, a Fényemberek szereplőiről kapták a nevüket. Heily velük együtt vágott át a kerten, és ugrott rá a férfi hátára, aki épp akkor kászálódott ki a sportautójából. Alex és Nassar a férfi kezeit és cipőjét szagolgatta. Érezték, hogy barát, rendkívül jó ösztönnel megáldott állatok voltak. Nem egy betolakodót csíptek már el a két filmsztár otthonában. – Ez nem ér, nehezebb lettél! – csipkelődött a férfi, miközben lerázta magáról Heilyt, és megölelte. – Istenien nézel ki! – Bárcsak a pasim mondaná! Már megint szakítottak velem… – Szegénykém! Gyógyulni jöttél? – kérdezte együtt érző hangon Heily.
• 38 •
– Egy Nicholas Richards nevű pasas elültetett egy kis dallamot a fülemben… – mosolygott. – Miszerint Heily Andersonnak igenis szüksége lesz a barátaira a következő hetekben. – Az a pasas alábecsül engem… – nevetett Heily zavartan, mert kicsit elérzékenyült. Nemcsak jó barátja, Patrik, váratlan megjelenésétől, hanem Nick gondoskodásától is. – A pasas tudja, hogy a gyémántot nem lehet őrizetlenül hagyni! – Meddig tudsz maradni? – kérdezte Heily, miközben belekarolt Patrikba. – És honnan szerezted ezt a király kocsit? – Béreltem. És mivel egy kicsit most magam alatt vagyok, addig maradok, ameddig csak akarod. Mindig jó hatással voltál a hangulatomra. – Akkor először is kapsz egy hatalmas limonádét, és beszélgetünk egy nagyot! – bólintott Heily, majd elindultak a ház felé. Patrik. Drága Patrik! A meleg fodrász, akit Heily élete legzűrösebb időszakában ismert meg egy magyarországi forgatáson. Mire a srác aranyszőkére festette a haját az Óz főszerepéhez, már a legjobb barátok voltak. Különös, mély lelki kötelék volt köztük az első pillanattól kezdve. Heily nem is tudta, Patrik nélkül hogy élte volna túl azt a néhány hónapot. Azóta csak elvétve tudtak találkozni, mert a srác határozottan Európa-mániás volt, Los Angeles lüktetése nem volt ínyére. Heily tudta, hogy valami nagyon komoly és nem túl vidám dolog történhetett Patrik életében, ha úgy döntött, hosszabb ideig marad. – Nagy a baj? – kérdezte Heily minden bevezetés nélkül, miután leültek a teraszon. – Pár hete született egy gyerekem. A lány csaknem belefulladt a limonádéjába.
• 39 •
4. fejezet
Vívódás
C
satt. Carlos Santuani pecsétgyűrűje úgy fölsértette a húsz év körüli fiatal lány arcát, hogy abból azonnal csöpögni kezdett a
vér. – Canalla Puta! – üvöltötte spanyolul, mint mindig, amikor eldurrant az agya. A szavak automatikusan az anyanyelvén jutottak eszébe ilyenkor. Mégis, mit várt ez a kis céda? Van képe idejönni azzal a mesével, hogy meló után kirabolták! Őrület! Carlos egy csöppnyi szánalmat sem érzett a lány iránt, aki magába roskadva zokogott a füstös kis iroda egyik sarkában. A férfi társa, Juan, úgy cigarettázott mellettük, mintha a verés a lehető legtermészetesebb dolog volna. Carlosszal mindketten azon a véleményen voltak, hogy ezekkel a lányokkal keményen kell bánni, mert még a végén túl nagy lesz a szájuk. Mit sajnáljak rajta? Nem életem asszonya! Igaz, Carlos Januariának is odasózott néha, csak hogy az asszony érezze a törődést. Juan halálos nyugalommal az arcán fölállt, majd fölrángatta a padlón zokogó lányt, aztán egyszerűen kitette a szűrét. • 40 •
– Natalie, legközelebb legyél okosabb! – szólt utána társalgási stílusban. – Ja, és kicsi lány, ha esetleg le akarnál lépni, megtalálunk! Miután hangos csattanással becsapódott az ajtó, Juan visszaült a székére, és újabb cigarettára gyújtott, majd hozzávágta a dobozt Carloshoz. A két csavaros eszű, bajuszkás mexikói pár percig szótlanul dohányzott a helyiségben – szerintük jogos haragjuk lecsillapításának okán. – Nem lesz ez így jó, cimbora! – szólalt meg végül Juan, majd égnek emelte a tekintetét. – Nem jó a portékánk! Egyre kevesebb a kuncsaft, a csajok meg egyre jobban szét vannak csúszva. – Nathalie majd összekapja magát – csitította Carlos. – Nem erről a kis szerencsétlenségről beszélek, hanem úgy általában! Különben meg nem kellett volna szájon vágnod… Egy ilyen ótvarral a fején napokig nem lesz rá kereslet. A francba, testvér, kell a lé! Ideje lenne belevágnunk valami komolyabb dologba! Így csak aprópénz esik le! – Bővítenünk kellene a hálózatot… – töprengett Carlos. – Új lányokra volna szükség, csinosabbakra, fiatalabbakra… De a fenébe is, L. A.-ben óriási a konkurencia! – Ugyan, tudod jól, hogy akik hajlandóak lennének igazán sokat fizetni a húsért, azoknak mi nem jutunk a közelébe! – legyintett Juan. – Legjobb lenne belenyúlni valami új bizniszbe… – Nyissunk autómosót? – Jaj, ne legyél már ennyire kertvárosi! – kapott a fejéhez Juan. – Figyelj, haver, ott ülsz évek óta az aranytojást tojó tyúkon. Januaria! Bejáratos abba a gazdag házba, az ő segítségével simán kirámolhatnánk. Gondolj bele, testvér, évekig nem lennének gondjaink! – Ugyan, Januaria sosem menne bele ebbe – sóhajtott Carlos, noha ő maga is eljátszott már a gondolattal. A rengeteg könnyen • 41 •
eladható kincs: ékszerek, értékpapírok, festmények, amiket ezüsttálcán kínált az Anderson rezidencia. – Csak kellő motivációra van szükség! – mutatott rá Juan. – Találj ki valamit! Meg kell hogy mondjam, nagyon elegem van már ebből az üzletből. Te is látod, hogy egy zsákutcában futkosunk évek óta fel és alá! – Ez igaz – hagyta rá Carlos, majd nagyot szippantott a méregerős cigarettájából. Lassan, elgondolkozva engedte ki a füstöt, akkurátus karikákat fújva. – Most hogy mondod, talán van valami, amivel hajlandóvá tehetném az én asszonykámat… – Na, ugye? – csapott a barátja térdére Juan. – Hidd el, cimbora, nem lesz nehéz dolgod. Nők! Viríts nekik egy rakás zsét, és máris a levegőben a lábuk! – Nem éppen erre gondoltam, de amit kitaláltam, az talán hatásos lesz… – mondta sokat sejtetően Carlos, aki már csak természetéből adódóan is imádott titkolózni. Azonban ezúttal más volt: az információ addig igazi kincs, amíg kevesen tudnak róla – s azt a bizonyos motivációs erőt, ami Januaria kapcsán eszébe jutott, nem szerette volna Juan tudomására hozni. – Gyerünk, haver, igyunk meg valamit! Igazad van, itt az ideje továbblépni! Carlos Santuani annak idején nagy álmokkal érkezett Los Angelesbe, és kezdett elege lenni az állóvízből. Unta már a lepukkant, külvárosi környéket, ahol Januariával osztotta meg a jobb napokat látott kis lakást. Ráadásul az asszony egyre többet nyafogott, hogy közeledik a negyvenhez és gyereket akar! Ebbe a kulipintyóba? Eszénél van ez? Carlos nem érzett magában nagy késztetést a gyermeknemzésre, de úgy gondolta, hogy ez is nyomós érv lehet, amikor arról vitáznak
• 42 •
majd, miért érdemes elhozni egy-két jobb dolgot a filmes munkaadóinak villájából. Több lóvé, nagyobb lakás, jöhet a gyerek. Ilyen egyszerű. Januaria be fogja kajálni. És ha nem, nos, akkor sajnos kénytelen lesz előhozakodni közös életük legkínosabb történésével: egyszer Vegasban a nő embert ölt. Ha más nem is, a csontok még mindig képesek árulkodni a gyilkosságról. Igen. Carlos Santuani határozottan tudta, mi az, amivel képes lesz megfogni Januariát, aki kezes bárányként játszik majd a kezükre a rablásban. ❖ Sandra Connor tanácstalanul nézegette az alvó kislányt. Vívódott, félt. Sok éve már, hogy őrülten vágyott megtapasztalni az anyaság érzését, és nagyon elszomorította, hogy az örökbe fogadott kislányának ő egyáltalán nem szimpatikus. Nikki már két napja volt náluk, de rá sem hederített. Az ennivalót kizárólag Katie-től, az angol bébiszitterétől fogadta el, csakis ő fektethette le, csakis ő olvashatott esti mesét. Sandra egyszer megpróbált énekelni a kislánynak, csak hogy felvidítsa. Nikki befogta a fülét, és elsírta magát. – Kérem, Sandra, ne vegye magára! – próbálta vigasztalni Katie. – A napnál is világosabb, hogy kizárólag engem nem kedvel – sóhajtott Sandra, és megpróbálta elfojtani a kitörni készülő könnyeket. – Nagyon rosszul kezdődik, igaz? De legalább a férjemre néha rámosolyog… – Szerintem ez is jóval több, mint amire a kicsitől most számítani lehet – bólintott bölcsen Katie. – Legalábbis eleinte… – És mi lesz akkor, ha ez nem oldódik meg? – mondta ki Sandra a legnagyobb félelmét.
• 43 •
– Meg kell oldódnia. Higgye el, ha három nap múlva visszautazom Angliába, Nikkinek nem marad választása, és barátkozni kezd magukkal…! – Három nap múlva? – hökkent meg Sandra. – Ezt eddig nem mondta, Katie! – Sajnálom, de eddig nem találtam alkalmas időpontot arra, hogy előhozakodjam ezzel. Egy családi keresztelő, tudja… – Oké. Értem. Menjen csak… – mondta megadóan az írónő, majd elszoruló szívvel indult el a gyerekszoba ajtaja felé – előtte még megsimogatta az alvó kislány haját. Mi lesz velünk, Nikki? – Mrs. Walker! – szólt utána halkan Katie. – Igen – fordult vissza fáradtan Sandra. – Ne akarja annyira átvenni az édesanyja helyét, ha tanácsolhatom. Nikki ezt érzi, és egyelőre érthetően nem tetszik neki az ötlet. Inkább próbáljon meg vele összebarátkozni… – Köszönöm, Katie – mosolyodott el halványan Sandra, noha ő nem érezte a kétféle közeledés közötti különbséget. Egyszerűen csak szerette, imádta a gyereket, attól a pillanattól kezdve, hogy megpillantotta a reptéren. Rögtön közel érezte őt magához, már csak azért is, mert Nikki úgy hasonlított valakire, akit Willel mindketten nagyon szerettek. Férjét a nappali kanapéján találta, amint egy filmes magazint lapozgatott, de üres tekintete elárulta őt: egész máshol járt gondolatban. – Heily telefonált… – szólalt meg, amikor meghallotta a felesége lépteit, majd jelentőségteljesen a szemeibe nézett. – Ötször. – Hú… – Sandra kétségbeesett grimaszt vágott. – Más sem hiányzik most, mint még több probléma. – Nem tudjuk sokáig halogatni, Sandy! Hacsak el nem tűnünk a föld színéről… Tudod, hogy Heily mennyire odavan a kicsikért. • 44 •
– Akkor, attól tartok, el kell tűnnünk, ahogy mondtad – felelte fáradtan Sandra, miközben leült Will mellé. – Ugyan, ne légy nevetséges, drágám! Túlaggódod a helyzetet. – Csak rá kell nézni erre a kislányra, Will! Heily nem most jött a falvédőről! Elképesztően okos nő, és mindig jók a megérzései… Will magához ölelte Sandrát, ezzel beléfojtva a szót. – Nyugodj meg, kicsim! – kérte. – Persze, számodra és számomra egyértelmű a hasonlóság, de csak azért, mert tudjuk, hogy ő Nick kislánya, és az első pillanattól azt kerestük rajta, mi mindenben hasonlít az apjához. Heily, Lianne és a többiek viszont ezt nem tudják, és szerintem az lesz az utolsó gondolatuk, hogy az ő vonásait keressék benne. A barátaink szemében Nikki nem lesz más, mint a mi örökbe fogadott kislányunk. – Hány évig kell még velem élned, hány zűrös helyzeten kell még átverekednünk magunkat ahhoz, hogy végre igazán megbízz a megérzéseimben? – suttogta Sandra. – Én bízom benned, drágám, de azt is látom, amikor túldramatizálsz helyzeteket. Ez pedig most egy ilyen eset. – Gondolod, Will? – Nem gondolom, drága, hanem tudom. Én azt mondom, a következő hétvégén hívd át Heilyt ebédre – simogatta meg a nő vállát. – Szüksége van rád. Most különösen, hogy Nick Európában dolgozik. Tudod, mit jelent ez Heilynek… – Jaj, ne gyötörj, Will! Így is olyan borzalmas lelkifurdalásom van! – Ugyan már, semmi okod rá! Csak kezeld a helyzetet egy kicsit természetesebben, és nem lesz gond. – Oké, megadom magam – húzta félre az ajkát a nő, de egy pillanattal később szinte már sírós volt az arca. Will elkomorodott. • 45 •
– Mondd, mi az, ami nyomaszt? – Nikki nem szeret engem. – Túl nagy elvárásokat támasztasz vele szemben. – Katie is ezt mondta az imént. – Tökéletesen igaza van – helyeselt a férfi. – Nikki egy kislány, akinek meghalt a mamája, és ő még nagyon is emlékszik rá! Nem tudja, hová tűnt Rebeka, és fogalma sincs arról, hogy mi kik vagyunk, és miért tartjuk itt… – Talán még mindig visszavárja Rebekát… – mondta töprengő hangon Sandra. – És ez így is lesz, míg csak el nem halványul az emléke. De mire ez megtörténik, már szeretni fog téged, Sandy, hidd el...! – Igyekszem – bólintott a nő, majd kitörölt egy kis könnycseppet a szeméből. – Menj, vegyél egy forró fürdőt, és pihenj! Mióta Nikki itt van, gyakorlatilag nem is aludtál… – Félek, hogy nem leszek jó anya. – Nagyon jó anya vagy. Én tudom. Sandra nem vitatkozott – bár korántsem volt meggyőzve –, de nem akarta túlzottan leterhelni a férjét a lelki nyavalyáival. Eddig azért bőgtem, mert nem volt gyerek, most meg azért, mert van. Szánalmas vagyok. – Sandy, ugye felhívod Heilyt? – Igen. Csak most… Szükségem van néhány napra, hogy megszokjam az új helyzetet. Nikkinek sem tenne jót, ha újabb idegenek érkeznének az életébe… Pláne, hogy néhány nap múlva Katie is elmegy. – Említette – morogta Will. – Nem örülök. De így legalább kénytelenek leszünk fejest ugrani a mély vízbe, szívem! • 46 •
– Naná – mosolygott Sandra. – Jut eszembe, Nicholas szerencsésen landolt? – Ez meg a másik! – felelt értetlen pillantással Will. – Miután megérkezett Oroszországba, felhívott, hogy intézzek el neki két szabadnapot! Mondtam is neki, hogy hová dugja a kérését, de csak erősködött. – Miért kell neki szabadidő? – kérdezte meglepve a nő. – Tudtommal az a célja, hogy olajozottan haladjon a munka, és mielőbb hazajöhessen Heilyhez. – Rég látta a szüleit – sóhajtott Will. – És akkor mit teszel, Mr. Vajszív? – Megpróbálok intézkedni, de csodák nincsenek. Azok a szerencsétlenek Moszkvában már így is napok óta rá vártak. Nicknek néha húzósak az igényei… – Az ő státuszában lehetnek is. Szupersztár, Will. Élő legenda. Intézd el neki, szerelmem! Hát, persze. Elintézem. Willnek volt egy furcsa, rossz megérzése, de nem akarta tovább nyugtalanítani Sandrát, akit a szó minden értelmében megviselt a kicsi lány érkezése. ❖ Miután földet ért Moszkvában, Nick már a reptérről felhívta Heilyt, akinek első dolga volt elújságolni, hogy Patrik megérkezett, és végigbeszélgették az egész éjszakát. A nő hangjára egyből belenyilallt lelkébe a kínzó hiányérzet. Legszívesebben azonnal magához ölelte volna. – Tudod, hogy fizikailag fáj nem látni téged? – kérdezte tőle szomorkásan. – Fejezd be, Richards, mert felülök az első gépre! – sóhajtott Heily. – Hagyjuk ezt abba, Nick! Koncentrálj most a filmre! Minél hamarabb leforog, annál hamarabb találkozunk! • 47 •
A férfi csodálta Heilyt a tartásáért, mert pontosan tudta, hogy mi munkájába kerül ez a vidám tónus a hangjában. A fenébe! Mindjárt szólok a pilótának, hogy menjünk haza. De tudta, hogy nem teheti. A forgatókönyv átkozottul jó volt: egy katonai, mélylélektani dráma, amit semmi esetre sem akart kihagyni a szakmai életéből. Heily is botorságnak tartotta volna. A filmstúdió asszisztense a terminál bejáratánál egy limuzinban várta őt és Tarát. Volt néhány lézengő rajongó, akik autogramra vártak, de semmi különös – Nick és Tara gyorsan aláírtak mindegyiküknek, aztán beszálltak az elegáns autóba. A férfi konstatálta magában, hogy a helyiek igen hatékonyan óvták a sajtó elől az érkezésük időpontját. Nick bocsánatkérő pillantást vetett az autóban ülő két nőre, majd gyorsan felhívta Willt, hogy intézzen el neki két szabadnapot. Az ügynöke enyhén szólva nem volt boldog. Nick tökéletesen megértette, és legalább hatszor elnézést kért a kérése miatt. Tudta, hogy a napokban érkezett meg Will és Sandra örökbe fogadott kislánya, így kisebb gondjuk is nagyobb most az ő szeszélyeinél. Szeszély? Becky… Remélem, hogy csak szeszély. Ha látom, hogy minden oké vele, megnyugszom. – Jól hallom, hogy szeretne két nap forgatási szünetet? – érdeklődött kedvesen a sajtófőnök, oroszos akcentussal. – Egyébként Svetlana vagyok… Hogy nevetnél, Hell, ha ezt hallanád! – Hello, Svetlana! – nyújtotta a kezét Nick. – Igen, nagyon örülnék egy kis szünetnek. A szüleimhez szeretnék elugrani Londonba. Hazudok, szemrebbenés nélkül hazudok. Gáz. – Semmi probléma nem lesz ezzel. Megoldjuk – legyintett a nő. – Gondolom, tanulmányozta az ütemtervet! Ezen a héten stúdióhelyszínen forgatunk, de aztán mindannyian kivonulunk a barlanghoz. • 48 •
A biztonságiaknak szükségük lesz két napra, hogy ott minden sínen legyen! – Ezt örömmel hallom! – Nick a nőre villantott egy kápráztató mosolyt, mire az előbbre hajolt, és mélyebb bepillantást engedett a dekoltázsába. Nem, Svetlana. Azt, köszi, de nem! Szerencsére, mielőtt a nő elkezdett volna nyomulni, bekapcsoltak Tara Hawk mi az, hogy rám senki nem figyel típusú érzékelői, és a színésznő azonnali csevejbe kezdett Svetlanával, aki kétségtelenül a kocsin kívülre kívánta magában Tarát, de azért udvariasan válaszolgatott a szállodával és az orosz konyhával kapcsolatos kérdéseire. Nick nem ment hotelba – egy csöndes, kedves lakást béreltetett magának Moszkva egyik barátságos részén, viszonylag közel a stúdióhoz. Az évek során rájött, ezzel a módszerrel sokkal egyszerűbben el tud bújni, mintha csillivilli szállodákban töltené a forgatáson kívüli életét, ahol nagyon hamar kiszúrnák őt – a rajongók és a sajtósok egyaránt. Nem voltak különleges igényei: sok növényt kért, jókora plazmatévét – amin nézheti majd a napikat –, valamint sok gyorsfagyasztott pizzát. Hiába, a régi szokások… A pizzáról megint Heily jutott eszébe, és amikor jó egy órával később végre megszabadult a slepptől, majd egyedül majszolta a for maggit átmeneti otthona nappalijában, már valósággal mardosta a menyasszonya hiánya. Nick az órájára pillantott. Fél három. Két óra múlva jönnek értem. Atyaég, a nyomorultsági indexem az egekbe szökött! Miután kicsomagolt, az első dolga volt lecserélni a nappali falán függő nonfiguratív festményt Heily portréjára.
• 49 •
5. fejezet
Megbízatás
H
a az ember lelkesedéssel végzi a munkáját, örül a hétfő reggelnek. Még akkor is, ha egy olyan nem mindennapi férfi mellett töltötte a hétvégét, mint Steven Hill. Melanie Lana Richards tökéletesen feltöltődve, azzal a határozott szándékkal sétált be a Screendream magazin kiadójának épületébe, hogy előző este támadt új ötletét – szerelme minden ellenérzésének dacára – felveti a főnökének. Úgy érezte, ha Ronald ezért nem lesz oda, akkor már csak a csoda segíthet. De hiszen épp azt készült véghezvinni! – Nem jó ötlet, Mel – húzta félre az ajkát Steven előző este, amikor a nő beavatta a terveibe. – Hollywood, bár babarózsaszínnek tűnik, a felszín alatt, hidd el nekem, veszélyes hely. – Steve, nálam jobban senki nem tudja, hogy igazad van, de én oknyomozó újságíró szeretnék lenni! – dacolt vele Melanie. – Akkor talán valami gazdasági lapot kellett volna választanod! – Itt L. A.-ben? Ugye, viccelsz? – Szegény kis Napsugár, miattam vagy itt! – simogatta meg Steven. • 50 •
– Eszedbe ne jusson bűntudatos lenni! Nekem ott a helyem, ahol te vagy – torkolta le játékosan Mel, majd a férfi ölébe ült. – Drágám, nincs baj, ha úgy döntesz, átköltözöl a keleti partra… – Ha ezt tenném, megint ugyanott tartanánk, hogy nem lehetnénk annyit együtt, amennyit szeretnénk. Hagyd abba, Steven Hill! – Akkor ne akard ezt az ostobaságot! – Lana akarja! – a nő elmosolyodott, szemeinek formája, akár két fogyó hold. Steven képtelen volt ellenállni neki. – Melanie… fontos vagy nekem, így Lana ötleteit nem kedvelem! Egyetlen hollywoodi stúdió sem örülne annak, ha a viselt ügyeik között turkálna egy újságíró, még akkor sem, ha olyan bájos, mint te vagy. Legalább gondolkozz el rajta, hogy leteszel erről az őrültségről! Mel, féltelek… – Oké-oké – hagyta rá, de esze ágában sem volt letenni a dologról. Nagy szerencse, hogy Steven és ő egyáltalán nem beszéltek napi szinten munkáról. Mel úgy döntött, ha Ronald bukik az ötletre, nyomozni kezd. Legfeljebb vakvágányra fut, de legalább megpróbálja. Céltudatos, határozott kopogással jelezte főnöke irodájának ajtaján, hogy szeretne valamit. Ronald egyedül volt a főhadiszállásán, már a titkárnője előtt beért a kiadóhoz, ami még kongott az ürességtől. Hollywood nem volt az a „reggel nyolcas” város, de Melanie bizonyítani akart. Ronnak pedig a válása óta nem volt magánélete, és a munkájába menekült – ez a tény nyílt titoknak számított a cégnél. – Szervusz, Lana! – üdvözölte őt fáradt, kialvatlan szemekkel. – Főznél nekem egy kávét? – Nem arra vettek fel – húzta fel az orrát Melanie, de rögtön megsajnálta Ront, és nagyot sóhajtott. – Mióta vagy benn? • 51 •
– Itt aludtam – hangzott a megdöbbentő válasz. Semmi komment. Szegény Ron! – Hány cukorral szeretnéd? – kérdezte Mel, miközben átment a titkárnő szobájába a kávégéphez. – Kettővel, köszi – szólt utána félhangosan a férfi, majd hozzátette: – Egyébként mit keresel bent ilyen korán? Melanie sokat sejtetően felnevetett. – Napközben mindig kidobsz, ha új ötletekkel akarok előhozakodni, arra hivatkozva, hogy dolgod van. Az e-mailekre pedig havonta egyszer válaszolsz – magyarázta. – Gondoltam, teszek veled egy kora reggeli próbát. Tejet kérsz bele? – Csak egy kicsit. Mondd! – kérte a férfi, majd az íróasztalára dobta a papírpaksamétát, és átment Lanához a titkárnői szobába. Nem szerette a közelében tudni ezt a lányt. Túlságosan szép volt. Túlságosan kedves. Ráadásul nagyon foglalt. Ha pedig ez nem lett volna elég indok, Ronaldnak semmi szüksége nem volt holmi viszonzatlan érzelemre. Sőt, semmilyen érzelemre. Jóval egyszerűbb volt csak a munkának élni. Lana szemkápráztató mosollyal fordult a férfi felé, és a kezébe nyomta a kávésbögrét. Fogalmad sincs róla, mennyire összezavarsz! – Még a szokottnál is morcosabb vagy ma reggel… Beszéljünk máskor? – Mondd csak! – Ronald belekortyolt a kávéjába, és igyekezett eltüntetni az arcáról az érzéseit. – Szóval, az én nagy ötletem: amolyan álruhás riporterként beépülnék a különböző stúdiókhoz, mint lóti-futi asszisztens, vagy épp titkárnő, és ügyesen lerántanám a leplet a viselt dolgaikról. Olyan sok minden kering a szakmáról ebben a városban, és szívesen kideríteném, mi az ügyek valóságalapja. Végre lenne valami mélyebb • 52 •
tartalom is a Screendreamben! Független lap vagyunk, Ron! Senki nem kényszeríthet bennünket arra, hogy a filmesek fenekét nyaljuk! Lana borostyánszín szemei szikrákat szórtak, miközben hevesen gesztikulálva próbálta meggyőzni a főnökét. Ronaldban közben megfogalmazódott, ami eddig nem tudatosult benne: lenyűgözi őt az a szenvedély, amivel ez az angol lány a munkájához viszonyul. – Nekem nem kell ezt bizonygatnod, Lana! – szólalt meg végül. – Jó ideje magam is úgy érzem, hogy a lap kissé egysíkúvá vált. Megújulásra lenne szükség. – Ron letette a kávésbögrét, majd kénytelenkelletlen Lanára pillantott. – Nem bánom. Próbálkozz! De fizetni csak akkor tudok érte, ha összejön! – Megértettem – bólintott a lány, és mivel érezte, hogy Ronald befejezettnek tekinti a beszélgetést, úgy döntött, visszavonul a saját kis három négyzetméternyi irodájába. Már a folyosón járt, amikor meghallotta maga mögött a férfi hangját. – Melyik stúdióval kezded? – A Shinyval – mosolygott rá vissza győzedelmes mosollyal Melanie. – A jó öreg Avery klán – mondta elgondolkodva Ron. – Te aztán nem viccelsz! Ha szükséged van parókára, esetleg álszakállra, nyújtsd be a számlát Tessnek! – Igazán nagyvonalú vagy! – Lana játékosan szalutált, majd Ronra kacsintott. – Van nekem egy nagy előnyöm! Ebben a városban engem senki nem ismer! Azt csak hiszed, kislány. De túlságosan elragadó vagy, úgyhogy meghagylak abban a hitedben, hogy igazad van. Ronald Christensen vis�szatért a munkájához, és próbálta kiverni a fejéből azokat a formás lábakat. • 53 •
❖ Patrik döntésképtelensége kezdett Heily idegeire menni, de persze a világért sem vallotta volna be neki. A barátja remekül elrendezte az életét. Lássuk csak! Adott egy meleg fodrász, aki bizonyos görbe estén túlságosan sokat beszélgetett egy Kyra nevű lánnyal, aztán valahogyan az ágyban kötöttek ki. De hogyan? Heily nem értette, hogy ha valaki a saját neméhez vonzódik, akkor miként tehet kivételt akár egyetlen estére is. És hogyan működhet a dolog? Patriknak persze megvolt erre a maga elmélete: elege lett a pasik szemétségéből, ahogyan fogalmazott, és szeretett volna kipróbálni valami újat. Hát, sikerült, háromszoros hip-hip hurrá neked, két kapura játszó barátom. Kyra – a német modell – ugyanis két hónap múlva beállított a nagy hírrel, hogy terhes. Patrik pedig ettől olyan szinten omlott össze, hogy Nicknek nem kellett sokáig ösztökélnie az amerikai útra – minél távolabb akarta tartani magát a várandós Kyrától és az egész kialakult agyrém helyzettől. – Egy kisgyerek nem olyan rossz dolog, Pat! – próbálta Heily vigasztalni már vagy századszor. – Attól, hogy megszületik, még nem kell okvetlen Kyrával leélned az életed! – Nincs is semmi kedvem hozzá – fintorgott a férfi. – Ez egy… Á, őrültség volt részemről ez az egész. Hell, engem egyedül nevelt fel az anyám. Az apám évente kétszer, a születésnapomon és karácsonykor meglátogatott, a mami pedig azt követelte, hogy játsszak vele. S persze semmi kedvem nem volt jópofát vágni a dologhoz, mert számomra az apám nem volt több egy idegen bácsinál. Érted már, Heily? Én nem akarok vasárnapi apuka lenni! Vagy igazi, vagy semmilyen! – Akkor döntened kell! – De nem tudok! • 54 •
– Akkor is döntened kell! – kántálta Heily, mint egy megakadt lemez. – Légy férfi! – Heily, az ég szerelmére! A színésznőt olyan szinten lekötötte a szereptanulás és Patrik lelkének ápolgatása, hogy csak nagyon kevés ideje maradt Nick távolléte miatt szomorkodni. A szerelme három napja utazott el, de legalább egy tucatszor hívta már telefonon, és az internetes csevegőprogram is sokat segített abban, hogy ne érezze olyan drasztikusnak az átmeneti különélést. Úgy érezte, talán jót tenne Patriknak, ha testközelből látna egy hús-vér kisgyereket – megeshet, hogy segítene leküzdenie a kicsikkel kapcsolatos aggályait. Így hát hétfőn délelőtt, miközben Patrik a kerti úszómedencében rótta a hosszokat, felhívta Sandrát. Az írónő önmagához képest kevésbé összeszedetten szólt a telefonba, ami nem kerülte el Heily figyelmét, hiszen nagyon jól ismerte a Fényemberek szerzőjét. Épp tizenhét éves kora óta dolgoztak együtt. – Ennyire kiborít az a kiskölyök? – kérdezte szeretetteljesen Heily. – Kislány – helyesbített Sandra. – Tudod, ma reggel hazautazott a nörsz, aki elhozta nekünk, és ez… hogy is mondjam… nagyon megviseli Nikkit. A háttérből hangos, panaszos hüppögés hallatszott. – Ó! Szegényke! – bukott ki Heilyből. – Biztos nem lehet kön�nyű neki. – Kétségbe vagyok esve, Hell! Mióta csak Katie elment, simogatom, ölelgetem, de egyre csak sírdogál – mondta szomorúan Sandra. – Fogalmam sincs, mit tehetnék… – Ne sírd el magad, és ne ess pánikba, mert a kicsi még zaklatottabb lesz! – tanácsolta Heily, mintha értene hozzá. – Hol van Will? – Tárgyal valahol – szipogta Sandra. • 55 •
– Segíthetek neked valamiben? Átmegyek! – Ne… Heily, kérlek, ne! Egyedül is boldogulok… majd talán pár nap múlva, ha egy kicsit rendezettebben leszünk, én viszem át hozzád Nikkit. – Nem tetszik nekem a hangod, Sandra. – Heily, kérlek, hagyj most! – azzal letette. A színésznő gondterhelt arckifejezéssel szorongatta a telefonját, amikor Patrik csuromvizesen megjelent mellette a teraszon. – Ha valamit szeretek Los Angelesben, akkor ez az – mosolygott, de azonnal észrevette Heily arcán a feszültséget. – Mi a baj? Eddig azt hittem, én vagyok magam alatt. – Sandra Connor – felelte Heily. – Tudod, a barátnőm, ő a Fényemberek szerzője. A férjével örökbe fogadtak egy kislányt, és úgy tűnik, elsőre nagy falat neki az anyaság… Nem bánod, ha átugrom hozzá pár órára? – Szívesen el is viszlek – ajánlkozott Patrik. – Nem hiszem, hogy jó ötlet – tiltakozott Heily. – Lehet, hogy engem is kidob. Legendásan kedves nő, de most nincs valami jó passzban. Megyek és megvigasztalom… De pár nap múlva igazán velem jöhetnél megnézni azt a pici lányt! – Heily, ne spekulálj! – Patrik, tudod, hogy gyerekpárti vagyok! – kacsintott rá a nő, majd beviharzott a házba, és felkapta a slusszkulcsát meg a napszemüvegét. Heily Anderson már rég nem az az ember volt, akit sofőrök fuvaroznak és testőrök kísérgetnek. Az anyja szerint folyamatosan kihívta maga ellen a sorsot ezzel a viselkedéssel, ám ő épp az ellenkezőjét érezte: amióta nem hurcolták ünnepélyes külsőségek között, mint valami kiállítási tárgyat, sokkal inkább biztonságban érezte magát. • 56 •
Néhány perc múlva már sötétített ablakú Jaguarjában szelte Beverly Hills utcáit – persze, csak a megengedett sebességhatáron belül. Ne lógj ki a sorból! Nem kell feltűnés. Akkor nem lesz gáz. Ebben a tempóban csupán néhány perc, és eléri Walkerék hófehér családi villáját. Amikor bekanyarodott az utcájukba, megcsörrent a telefonja. A Fényemberek filmzenéje csendült fel. Heily elmosolyodott. – Kisasszony, mondták már magának, hogy a világ egészen sivár és elviselhetetlen hely a jelenléte nélkül? – Nick szeretetteljes, de kissé panaszos hangja az égboltig növesztette Heily hiányérzetét. – Hogy halad a forgatás, Csillagszem? Mikor jössz már haza? – Szívem szerint az első géppel! Bár megtehetném, Hell! Csigalábon vánszorog az idő, húzgálom ki a forgatókönyvből a kész jeleneteket, de nagyon lassan fogynak. Hideg van itt, esik a hó, iszonyatos jeges szél fúj, Tara Hawk annyira feszélyezett a kamera előtt, hogy mindent tízszer kell újraforgatnunk! Nagyon rosszul kezdődik, Hell! Na, jó, abbahagyom… Semmi baj az itteni körülményekkel. Az a gond, hogy átkozottul nehéz nélküled… – Nick, hiányzik minden, ami te vagy! – Sietek haza hozzád, szerelmem! Ez a három nap elég volt arra, hogy rájöjjek, nem való már nekünk ez a külön forgatósdi… – Én is így érzem – felelte Heily lágyan.
• 57 •
