Borostyánba zárt rovar (termesz) Reticuliternes antiquus (Germar, 1813) (A Föld Múzeumának gyűjteménye, Varsó) [TG 5603] Fotó: Janusz Kupryjanowicz

Borostyánba zárt rovar (termesz) Reticuliternes antiquus (Germar, 1813) (A Föld Múzeumának gyűjteménye, Varsó) [TG 5603] Fotó: Janusz Kupryjanowicz

ELŐSZÓ Ez évben jubileumhoz értünk. 2002-ben a Miskolci Nemzetközi Ásványfesztivált huszadik alkalommal rendezzük meg. Az ásványgyűjtők miskolci egyetemi seregszemléje az eltelt húsz esztendő alatt nemzetközileg is számon tartott, jelentős rendezvénnyé nőtte ki magát. A Közép-Kelet-európai régió és az Európai Unió országaiból rendszeresen nagy számban ideutazott kiállítók, valamint elsősorban a szűkebb régiónkból érkezett érdeklődők találkozása kiváló alkalom a csodálatos ásványok, kőzetek és ősmaradványok által kiváltott esztétikai élményen kívül a természettudományos szemlélet és ismeret elmélyítésére, és a természet szeretetének és megbecsülésének elősegítésére. A rendező intézmények nevében tisztelettel köszöntöm a jubileumi XX. Miskolci Nemzetközi Ásványfesztivál résztvevőit és vendégeit. Külön is köszöntöm a látogatókat, Miskolc város polgárait, fiataljait, akik minden évben nagy érdeklődéssel várják az eseményt, és kitartó lelkesedéssel látogatják is azt. Szívből kívánok mindannyiuknak élményekben gazdag, tartalmas, önfeledt kikapcsolódást, a szakembereknek pedig hasznos és eredményes találkozót. Miskolc, 2002. március 16. Dr. Besenyei Lajos a Miskolci Egyetem rektora

FOREWORD 2002 is a jubilee for us, the Miskolc International Mineral Show is organised twentieth times in this year. This meeting of rockhounds at the University of Miskolc became an internationally acknowledged event. This show is a outstanding opportunity for numerous collectors arriving from Middle Eastern Europe and from the EU countries and first of all for visitors from our surrounding region not only to receive great impressions of the wonderful minerals, rocks and fossils but also to extend the knowledge and contemplation of natural sciences as well as to enhance our respect fro the nature. On behalf of the organising institutions I welcome the participants and guests of the 20th Miskolc International Mineral Show. I particularly welcome the visitors from Miskolc, who year by year show a great interest for the event and visit the festival with an unremitting enthusiasm. I wish a matterful entertainment with lots of pleasure for all participants as well as a worthwhile and successful meeting to the specialists and collectors. Miskolc, 16 March, 2002 Prof. Dr. Lajos Besenyei Rector of the University of Miskolc 1

XX. MISKOLCI NEMZETKÖZI ÁSVÁNYFESZTIVÁL

PROGRAM 2002. március 16. (szombat) 9.00 – 19.00 11.00 12.00

Kiállítás és börze Tombola Megnyitó A XX. Miskolci Nemzetközi Ásványfesztivált megnyitja Dr. Bőhm József, a Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Karának dékánja.

13.00 – 14.00

Vetítettképes előadás Dr. Nagy Mihály (Debreceni Református Kollégium): A Debreceni Református Kollégium Szőnyi-féle ásványgyűjteménye.

15.00

Tombola

2002. március 17. (vasárnap) 9.00 – 16.00 11.00 11.00 – 12.00

Kiállítás és börze Tombola Vetítettképes előadás Dr. Hevesi Attila (egyetemi docens, Miskolci Egyetem, Természetföldrajz Tanszék): Valamit Marokkóról.

15.00 16.00

2

Tombola Fesztiválzárás


PROGRAMME 16 March, 2002 (Saturday) 9.00 – 19.00 11.00 12.00

Exhibition and Fair Tombola Opening Ceremony The XXth Miskolc International Mineral Show will be opened by Dr. József Bőhm, Dean of the Faculty of Earth Science and Engineering of the University of Miskolc

16.00 – 17.00

Slide-show Dr. Mihály Nagy (Debrecen Reformed College): The Szőnyi’s mineral collection in the Debrecen Reformed College.

15.00

Tombola

17 March, 2002 (Sunday) 9.00 – 16.00 11.00 11.00 – 12.00

Exhibition and Fair Tombola Slide-show Dr. Attila Hevesi (Department of Geography and Ecology, University of Miskolc): Morocco in a few impressions.

15.00 16.00

Tombola Closing Ceremony

3


KIÁLLÍTÁSOK 1. A borostyán csodálatos világa A Lengyel Tudományos Akadémia Föld Múzeumának (Varsó) gyűjteményéből. 2. A Miskolci Egyetem Ásvány- és Kőzettani Tanszékének történeti értékei. 3. A „Földünk az optikán keresztül” fotópályázat díjnyertes felvételei.

SZOLGÁLTATÁSOK A fesztivál egész ideje alatt: Információ A fesztivál két napján 9.00–16.00 óra között: Büfé a Miskolci Egyetem menza-épületének földszintjén. Március 17-én (vasárnap): 10.00–14.00: Emlékbélyegzés. 9.00–16.00: Ásvány- és drágakő-határozás: Dr. Gatter István (ELTE Ásványtani Tanszék, Budapest)

9.00–16.00: Borostyánhatározás: Prof. dr. habil. Barbara Kosmowska-Ceranowicz (Lengyel Tudományos Akadémia Föld Múzeuma, Varsó)

4


EXHIBITIONS 1. The wonderful world of amber Arranged from the collection of the Museum of the Earth, Polish Academy of Sciences (Warsaw, Poland). 2. Historical items from the Department of Mineralogy and Petrology of the University of Miskolc. 3. The winning photographs of the “Our Geological Heritage” Competition.

SERVICES AVAILABLE Continuously: Information at the Registration desk During the two days of the mineral show, 9.00–16.00: Buffet on the ground floor of the Restaurant Building of the University of Miskolc. 17 March (Sunday): 10.00–14.00: Stamping of Mail 9.00–16.00: Identification of minerals and precious stones: Dr. István Gatter (Department of Mineralogy, Eötvös University, Budapest)

9.00–16.00: Identification of ambers: Prof. dr. habil. Barbara Kosmowska-Ceranowicz (Museum of the Earth, Polish Academy of Sciences, Warsaw, Poland).

5


A BOROSTYÁN ÉS TELEPEI Barbara KOSMOWSKA-CERANOWICZ Lengyel Tudományos Akadémia Föld Múzeuma (Muzeum Ziemi, PAN) Aleja na Skarpie 27, 00-488 Warszawa (Lengyelország)

A fosszilis gyanták közül legrégebbről ismert és a legjobb minőségű a balti borostyán, melyet a mineralógusok szukcinitnek neveznek. A szukcinit borostyánkősav-tartalma 3 és 8% között változik. Ez a nagy mennyiségű borostyánkősav teszi a Balti-tenger partvidékén bányászott borostyánt az összes többi fosszilis gyantánál értékesebbé. Világszerte ez ideig több, mint száz egyéb fosszilis gyantát határoztak meg, azonban ezek mindegyike 3%-nál kevesebb borostyánkősavat tartalmaz, vagy hiányzik belőlük ez az alkotóelem. A szukcinit elemi összetételét és néhány diagnosztikai tulajdonságát a következő táblázat foglalja össze: C-tartalom H-tartalom O-tartalom S-tartalom Nyomószilárdság Mohs keménység sűrűség olvadáspont törésmutató

61–81% 8,5–11% kb. 15% max. 0,5% 19–29 MPa 2–2,5 0,96–1,096 g/cm3 287–300 °C 1,539–1,542

Annak ellenére, hogy a balti borostyánnak számos diagnosztikai paramétere ismert, jelenlegi legpontosabb meghatározási módszere az infravörös abszorpciós spektroszkópia. A szukcinit fontos jellemzője még a tiszta, kellemes gyantaillat, valamint a növény- és állatzárványok jelenléte. Ez utóbbiak közül leggyakoribbak a rovarok, a pókok és a százlábúak (1. áb.). 6


1. ábra: Borostyánba zárt százlábú (Symphyla Classis). (Föld Múzeumának gyűjteménye, MZ 5609). Fotó: J. Kupryjanowicz. Fig. 1: Myriapoda inclusion in amber (Classis Symphyla). (Collection of the Museum of the Earth, MZ 5609). Photo: J. Kupryjanowicz.

A balti borostyán egyedülálló minőségét és kivételes szépségét az összetett átalakulási történetének köszönheti – mely a borostyánerdők viszkózus gyantájától a Balti-tenger partjára kimosott rögökig tart. Ez okozza változó átlátszóságát és színét, mely a fehértől a sárgáig terjed. Az átalakulási folyamat, melynek eredményeként a ragadós gyanta kemény, vágható és csiszolható szilárd tömeggé válik, teljesen még nem ismert. A nagyon élénk színű (sárgásvörös és barna) másodlagos változatok még napjainkban is átalakulóban vannak. Levegővel érintkezve a légköri nedvességtartalom- és a hőmérsékletváltozás már elegendő ahhoz, hogy a borostyán elsődleges, halványsárga felszíne elkezdjen telítettebb színeket felvenni, s csodálatosan változatossá váljon. Egy, a Balti-tenger déli partja mentén véletlenül felszínre bukkanó borostyándarab története legkevesebb 40 millió évvel ezelőttre nyúlik vissza. 7


A Gdański-öblöt környező területeken1 borostyántelepek a harmadidőszakban (eocén kor) képződtek. A legnagyobb harmadidőszaki telep egy delta alakot formált az északnyugat-európai medencét elborító epikontinentális2 tenger északi parti zónájában. Az 1970-es és 80-as években ezt a telepet bányászták a Samland-félszigeten, ahol évente 700 tonna borostyánt termeltek ki (2. ábra). Ugyanilyen borostyánban gazdag üledékeket – melyeket kék földnek neveznek – írtak le Gdańsktól északra, Chłapowóban, ezeket viszont mély településük miatt (akár 120 m mélységben) nem bányászták.

2. ábra: Külszíni borostyánbánya a Samland-félszigeten (Oroszország, Kalinyingrádi terület). Fig. 2: Open-cast amber mine on the Samland Peninsula (Kaliningrad region, Russia). 1

A kelet-poroszországi Samland-félsziget nyugati része (Oroszország , Kalinyingrádi terület), valamint Lengyelországban a Gdański régió. 2 Kontinentális területen kialakuló 8


A szukcinit egyéb harmadidőszaki telepei Lengyelország középső-keleti részén (a Lubartów régióban), Ukrajnában (ukrán borostyán) és Németországban (szász borostyán) fordulnak elő. Ezek a telepek a 40 millió évvel ezelőtti (felső-eocén) és a 22 millió évvel ezelőtti (felső-oligocén–alsómiocén) időszakok között jöttek létre. A Gdański-öböl peremén (Samland-Chłapowo) lévő telepek a harmadidőszak alatt sokszor lepusztultak, s emiatt a telep nagy része a delta eredeti kiterjedéséhez képest szétterült. A telep legnagyobb lepusztulása azonban a negyedidőszakban, azaz az utolsó egymillió évben következett be. Az egymást követő eljegesedési időszakok egyre jobban erodálták az idősebb rétegeket, s fordított sorrendben áthalmozták őket. Ennek következtében a borostyándarabok legnagyobb gyakorisággal a legkésőbbi balti eljegesedés üledékeiben jelennek meg. Glaciális, fluviális és fluvioglaciális szállítással a borostyán szétszóródott Lengyelország, Belorusszia, Litvánia, Lettország és Németország területére, de eljutott még olyan távoli helyekre is, mint a Brit-szigetek keleti partja, a dániai Jylland, vagy Skandinávia déli partvidéke. A borostyán kétféle módon szállítódhatott. Egyrészt gleccserekbe ágyazott jégtáblák zárványaiként a borostyán-tartalmú kék föld egész darabjai épségben szállítódtak jelentős távolságokra. Másrészt a borostyán kavicsok formájában szétszóródva is szállítódhatott tillel (kőtörmelékes agyaggal) és glaciális kavicsokkal együtt, ill. pleisztocén homokokban lévő borostyán-szemcsék alakjában. Borostyán lelőhelyek kimutatására földtani kutatást csak a Balti-tenger partja mentén települt negyedidőszaki homokokban és agyagokban végeztek. Mindazonáltal, a borostyán lengyelországi eloszlását mutató térkép legalább 600 előfordulást említ (3. ábra). A borostyánt először tengerparton figyelték meg, különösen nagy menynyiségben erős viharok után, így leginkább azt gondolhatjuk, hogy borostyánokat tengerpartokon lehet találni. Ez magyarázza, hogy sok ember – akik keveset tudnak a borostyán képződéséről – miért hiszi azt tévesen, hogy e kő eredete a Balti-tengerhez kapcsolódik. Valójában a borostyán hosszú útjának – mely a Samland régió és a Visztula torkolatának harmadidőszaki telepeiben, ill. a pleisztocén telepekben kezdődött – a Balti-tenger csak az utolsó, alig 10.000 éves szakaszát jelenti. A borostyán többszöri áthalmozódását a Balti-tenger létrejötte és fejlődése, valamint a parti üledékképződési folyamatok kapcsolják össze. 9


3. ábra: A térkép a lengyelországi borostyánlelőhelyeket és a korábbi borostyánbányákat mutatja a következő jelölés szerint: A, A1 – borostyán harmadidőszaki üledékekben; B, B1 – áthalmozódott, a pleisztocén idején harmadidőszaki üledékeket tartalmazó gleccsertáblák zárványaiként szállítódott borostyán,. Sraffozott terület a Balti-tenger partja mentén: a legnagyobb borostyán-koncentrációjú holocén telepek előfordulásai. Fig. 3: Map showing occurrences of amber and former amber mines in Poland. Sites with presence of amber are as follows: A, A1 – amber found in Tertiary sediments; B, B1 – from amber-containing Tertiary sediments redeposited by glaciers during the Pleistocene period. The hatched area along the Baltic coast indicates areas where the greatest concentrations of amber from Holocene deposits occur. 10


A borostyán tengerparti lerakódásával egy időben a pleisztocén rétegek kimosódásából szárazföldi felhalmozódások is képződtek a korabeli folyami üledékekben. A Gdański Északi Kikötő építésekor nagy borostyán-felhalmozódásokat fedeztek fel holocén tengerparti üledékekben, amelyeket utólag dűnerétegek borítottak be. A borostyánban leggazdagabb, 8 m vastag szint – nagyon vékony tőzegrétegekkel tarkítva – szupralitorális3 üledékekből áll, s 14 m-es mélységben fekszik. E homokos üledékek nagy mennyiségű növényi anyagot tartalmaztak, melyek segítettek megőrizni a borostyánt attól, hogy a parti zónában a hullámzás hatására kimosódjon. Ebben a régióban a borostyánt sok éve termelik hidraulikus módszerrel. A kitermelt anyag döntő része apró és igen apró darabokból áll, ugyanakkor kerültek elő 300 g-ot meghaladó súlyú borostyánok is. A lengyelországi borostyán-felhalmozódásokkal és más, ezen ritka ásványi anyaggal foglalkozó publikációk jegyzékét foglalja össze az alábbi kétrészes bibliográfia: B. Kosmowska-Ceranowicz (Ed.): Baltic amber and other fossil resins in Polish literature and works by Polish authors in world literature. Part I: T. Pietrzak & T. Różycka: Amber in nature, culture and art, 1993. Part II: M. Gula & K. Kwiatkowska: Amber in archaeology, 1994. Museum of the Earth, Warsaw.

3

A dagályszint feletti. 11


AMBER AND ITS DEPOSITS Barbara KOSMOWSKA-CERANOWICZ Museum of the Earth, Polish Academy of Sciences (Muzeum Ziemi, PAN) Aleja na Skarpie 27, 00-488 Warsaw (Poland)

Baltic Amber, or succinite as it is referred to by mineralogists, is the best quality fossil resin and was the first to have been discovered. Its organic origins are no longer a mystery to anyone. S u c c i n i t e is characterised by an amber acid content of between 3% and 8%. This amount of amber acid is the feature which elevates Baltic amber above all remaining fossil resins. Worldwide, over one hundred other fossil resins have been identified to date. All of these, however, contain either less than 3% amber acid or none at all. Other properties of succinite are its elementary composition: C = 61–81%, H = 8.5–11%, O = c. 15% and S = up to 0.5%; hardness: 199–290 megapascals or 2.0–2.5 on Mohs scale; density: 0.96–1.096 g/cm3; melting temperature: 287–300 °C; light refraction coefficient: 1.539–1.542, as well as its clean, resinous fragrance and the presence within it of plant and animal inclusions, mostly insects, spiders and myriapods (Fig. 1). Despite the fact that many of its parameters are known, the most accurate method at present for identifying Baltic amber is infrared absorption spectroscopy. The complex history of amber – from viscous resin in an amber forest, to nodule washed up on the beaches of the Baltic – has provide B a l t i c a m b e r with unique qualities and made it exceptionally attractive, ranging in colour from white to yellow and varying in translucency. The processes responsible for having turned a sticky resin into a solid mass which is hard enough to be cut and polished are not yet complete. Secondary varieties of very vivid colour, including yellow-red and brown, are still developing. Contact with air, changes in humidity and temperature are enough for amber’s primary, pale yellow surface to start taking on a more intense colour, and become beautifully variegated. The story behind a piece of amber, discovered by chance on the southern Baltic coast, extends back in time to at least forty million years ago. 12


During the Tertiary period (Eocene era) amber deposits formed in the areas surrounding the Bay of Gdańsk (in the western Samland Peninsula in Russia and in the Gdańsk region in Poland). The largest Tertiary deposit took the form of a delta in the northern coastal zone of the Epicontinental sea, which covered the north-west European basin. This deposit was mined in Samland during the 1970s and 80s, yielding 700 tons of amber per year (Fig. 2). The same amber-rich sediments, known as b l u e e a r t h , have been recorded north of Gdańsk, in Chłapowo, however, these have not been exploited as they lie at too great a depth (up to 120 m). The only other Tertiary deposits of succinite occur in central-eastern Poland (in the Lubartów region), in the Ukraine (U k r a i n i a n amber) and in Germany (S a x o n y amber). These deposits were formed between 40 million (Upper Eocene) and 22 million years ago (Upper Oligocene Lower Miocene). The Tertiary deposit at the edge of the Bay of Gdańsk (SamlandChłapowo) was eroded many times during the Tertiary period, which resulted in a large part of the deposit spreading out beyond the original extent of the delta. The greatest damage to this deposit did not come until the Quaternary period, i.e. during the last million years. Successive ice ages eroded increasingly older strata and redeposited them in reverse order. In consequence, the largest accumulation of amber nodules appears to be within the sediments of the most recent Baltic glaciation. Glacial, fluvial and fluvio-glacial action carried amber to Poland, Belarus, Lithuania, Latvia, Germany and even as far as the east coast of the British Isles and Jutland, as well as to the southern coast of Scandinavia. Amber was transported in one of two ways. Whole clusters of blue earth were carried intact over considerable distances in the form of f l o e s embedded in glaciers. Alternatively, amber was transported in dispersed form as p e b b l e s caught in boulder clays and glacial gravels, or as amber g r a i n s within Pleistocene sands. Identifying the presence of amber within Quaternary sands and clays using standard geological search methods is only practicable in those areas where amber accumulations lie in various Holocene sediments along the Baltic coast. Nevertheless, whilst working on a map showing the distribution of amber in Poland it was established that amber has been encountered on at least 600 occasions (Fig. 3). Amber was first noted on the seashore, in particular abundance after a heavy storm, and most people today know that it can be found on beaches. 13


This explains why many people who know little about the genesis of amber m i s t a k e n l y believe that its origins are in some way linked to the Baltic, when in actual fact this sea represents only the final stage (barely 10,000 years) of amber’s long journey from the Tertiary deposits in the Samland region and the mouth of the Vistula and from Pleistocene deposits. Consecutive redeposition of amber was linked to the creation and development of the Baltic and to the still ongoing processes of coastal sedimentation. At the same time that amber was being laid down within beaches which were successively altering their extent, further inland amber was settling in contemporary river sediments which were flushing out Pleistocene sediments. During the construction of Gdańsk’s North Port large accumulations of amber were discovered within the sediments of a Holocene fossil beach (dating from the period of the sea’s transgression and later regression) which had subsequently been covered by dune sediments. The richest, eight-metre-deep stratum, interspersed with very thin layers of peat, of s u p r a l i t t o r a l sediments lies at a depth of 14 metres. These sediments consist of sands containing large quantities of plant matter, which helped retain amber within the coastal zone by stopping it from being washed out by wave action. Amber has been extracted from this region for many years using hydraulic methods. Fine and very fine grains make up the majority of material recovered from this region, though several pieces weighing over 300 g have also been found. Numerous publications on the subject of amber accumulations in Poland and on other topics relating to this unusual mineral are listed in the two-part bibliography: B. Kosmowska-Ceranowicz (Ed.): Baltic amber and other fossil resins in Polish literature and works by Polish authors in world literature. Part I: T. Pietrzak & T. Różycka: Amber in nature, culture and art, 1993. Part II: M. Gula & K. Kwiatkowska: Amber in archaeology, 1994. Museum of the Earth, Warsaw.

14


A MISKOLCI EGYETEM ÁSVÁNY- ÉS KŐZETTANI TANSZÉKÉNEK TÖRTÉNETI ÉRTÉKEI MÁDAI Ferenc Miskolci Egyetem, Ásvány- és Kõzettani Tanszék 3515 Miskolc-Egyetemváros [email protected]

Az Ásvány- és Kőzettani Tanszék a Miskolci Egyetemen az egyik utóda a Selmecbányai Bányászati Akadémia első tanszékeként 1763-ban alapított Kohászati- Kémiai- Ásványtani Tanszéknek, így leltárában számos történeti értékű ásvány- és kőzetminta, illetve egyéb oktatási segédeszköz és műszer szerepel. A történeti értékek legjelentősebb és legrégibb darabokkal bíró részét a tanszéki ásványgyűjtemény történeti darabjai képezik, melyek közül számos bizonyosan az Akadémia selmeci korszakából, zömében a XIX. századból származik. A tanszéken fennmaradt legrégebbi műszerek, oktatási segédeszközök a XIX. század végén kerültek beszerzésre. A tanszék rövid története gyűjteményi szemszögből A gyűjtemények története szorosan összefügg a tanszék fejlődésének történetével. Az ásványtant 1763-tól 1840-ig a Kohászati, Kémiai és Ásványtani Tanszék (más forrás szerint Metallurgia és Próbázás Tanszék) keretében oktatták. Az ásványtani jellegű gyűjtemények gazdagodása elsősorban a professzorok ásványtani érdeklődésének függvénye volt. Ugyanakkor a tanszék korai időszakában oktató professzorok érdeklődési körének jelentős részét tette ki az ásványtan, és gyűjteményfejlesztési törekvésüket a Császári Udvari Kamara támogatta és finanszírozta. Így a tanszék 1763-as indításánál az első professzor, Nikolaus Joseph Jacquin – végzettségét tekintve orvosvegyész – összeállított egy hazai és külföldi darabokból álló ásványgyűjteményt, melynek okán sokat utazott külföldön és az országban egyaránt.

15


Utóda, Giovanni Antonio Scopoli, aki 1769-től tíz éven át vezette a tanszéket, tovább folytatta a hazai ásványok szisztematikus gyűjtését, valamint külföldről is vásárolt anyagot. Nevéhez fűződik a gyakorlati oktatás bevezetése is, a gyűjteményt felhasználta az előadások és gyakorlatok szemléltetésére. 1770 körül kötelezte diákjait kis ásványgyűjtemény összeállítására, velük rendszeresen látogatta a környező bányaüzemeket és ércelőkészítő műveket. 1774-ben Scopoli megvásárolta Tadeus Peithner professzor 1200 db-os ásványgyűjteményét, amellyel jelentősen bővítette a kollekciót.

1. ábra: Selmeci kalcit-kristálycsoport ábrázolása Scopoli Crystallographia Hungarica című könyvében (1776).

Scopoli selmeci tevékenységének egyik jelentős eredménye a Crystallographia Hungarica (Magyar Kristálytan) című könyve, mely a történelmi magyar lelőhelyek, de elsősorban Selmecbánya karbonát-, szulfát- és kvarcásványainak gazdagságát foglalta össze (1. ábra). A mű második kötete, mely az ércásványokkal foglalkozott volna, sajnos már nem készült el. Az 1776ban Prágában megjelent mű előszava tanúskodik arról, hogy Scopolit menynyire megragadták a Selmec környéki bányákból kikerült ásványegyüttesek, bányavirágok: 16

XX. MISKOLCI NEMZETKÖZI ÁSVÁNYFESZTIVÁL “Alig hiszem, hogy lenne a Föld kerekén még egy olyan bánya, melyben mindenféle kristályokat nagyobb változatosságban találhatnánk, mint Selmecbányán. Nincs egy földalatti útja sem, legkevésbé az érces telérek hasadékai, melyben a legkülönbözőbb színű, nagyságú, alakú, helyzetű és szerkezetű, az összes eddigiektől eltérő kristályok ne találtassanak.”

A tanszék jelenlegi gyűjteményének legrégebbi darabjai ebből az időszakból származhatnak, bár erről egyértelmű írásos bizonyíték nem áll rendelkezésre. 1779-től 1820-ig vegyész professzorok vezetése alatt (Ruprecht Antal, Patzier Mihály) a tanszék a kémia terén európai hírnévre tett szert. Ugyanakkor az ásványtan oktatását, ezzel párhuzamosan a gyűjtemény kezelését is sokadrendűnek tartották, így ebben az időszakban a gyűjtemény nem fejlődött, állaga romlott. Az 1818-ban Selmecbányára látogató francia tudós, Beudant csodálkozva állapította meg, hogy az Akadémiának még rendes ásványgyűjteménye sincsen, a darabok szekrényekben, fiókokban porosodnak, nem csoda tehát, ha a bányászhallgatók nem szeretik a tárgyat, nem ismerik az ásványokat.

Az újabb fellendülés Alois Wehrle nevéhez fűződik, aki 1820-tól 1835-ig állt a tanszék élén. Mindenekelőtt rendezte az eddig elhanyagolt gyűjteményt, s azt kiegészítette kristálymodell gyűjteménnyel is. Az ásványokat a Mohs-féle rendszer szerinti csoportosításban állította ki. Egy 1830-ból származó leírás szerint „a gyűjtemény az Akadémia első emeletén, 3 helyiségben van elhelyezve, az elsőben gyönyörű arany és vasércpéldányok, mészpátok, homokkövek, a másodikban geológiai darabok, gránitok, szienitek, csillámpalák, mészkövek, márgák a legszebb alakzatokban, a 3. szobában pedig gipszből készült kristálymodellek találhatók.”

1840-ben, az Akadémiának „Bányászati és Erdészeti Akadémiá”-vá történt átszervezése során a tanszéket kettéválasztották: az „ÁsványtanGeológia- és Paleontológia Tanszékre”, valamint a Kémiai-Kohászati Tanszékre. 1843-ban Pettkó János került a már tisztán földtani profilú tanszék élére. Scopoli óta ő bővítette először lényegesen a gyűjteményt: 1856-ban 17


megvásárolta Hauch Antal értékes gyűjteményét. Ennek, és az elődöktől átvett anyagnak a korszerű rendezésével megvetette a később oly híressé vált ásványgyűjtemény alapjait. A gyűjtemény Pettkó idejében már komoly nyilvántartással rendelkezett. Tóth Mike (1882) monográfiájának előszavában nagy tisztelettel említi Pettkót és a tanszék gyűjteményét: ... s még ugyanazon évben (1826) a selmeczi bányász-akadémiának jól s szépen rendezett ásványtárában mentem, hol Pettko tanár úr szívességéből hosszabb időn át, a tár tudományos catalogusának segélyével folytathattam tanulmányaimat.

Pettkó utóda Winkler Benő volt, aki csaknem 30 éven keresztül vezette a tanszéket (1871–1899). Selmeci munkássága főleg az oktatásban merült ki, de folytatta a Wehrle és Pettkó által megkezdett gyűjteményfejlesztést és rendszerezést is. A XIX. század utolsó évtizedeiben a selmeci ásvány-, kőzetés földtani gyűjtemény már Európa-szerte híres volt, összesen mintegy 10000 darabot számlált, melyből az ásványtani rész 4700 darabot tett ki. 1899-től a tanszéket Böckh Hugó irányította. Tanárkodását azzal kezdte, hogy tanszékének gyűjteményeit, könyvtárát egy, a Pénzügyminisztériumtól kapott nagy értékű rendkívüli támogatás segítségével gazdagította. Ennek keretében egyebek között egy 150 darabos fa kristálymodell-gyűjteményt, kőzetpéldányokat és vékonycsiszolatokat vásároltak a bonni Krantz cégtől. Szintén a századforduló idejéből származnak a legidősebb fennmaradt műszerek is: a Fuess (Berlin) által gyártott reflexiós goniométerek (lásd a hátsó borítót) és a Reichert, illetve Leitz cég által gyártott ásványtani polarizációs mikroszkópok. 1913-ból származik a tanszéken ma is használatos nagyméretű kristálymodell-gyűjtemény, melyet Kartolik József készített Selmecbányán. A trianoni döntés a Főiskola életében is hatalmas változást okozott: a selmeci székhelyet feladva Sopronba kellett átköltöztetni. Maga a költözés jelentős anyagi veszteségekkel járt, a tanszéki gyűjtemények jelentős része elpusztult, elkallódott. Ennek ellenére Sopronban a tanszék hamarosan talpra állt és nemcsak hazai, de nemzetközi tekintélyét is megtartotta. A gyűjteményt Sopronban Vitális István irányításával hozták rendbe és pótolták hiányosságait. A tudományterületek fejlődéséhez igazodva a tanszék 1923-ban ismét megosztásra került: az Ásvány-Földtani Tanszék vezetésével Vendel Miklóst bízták meg, míg az újonnan szervezett Földtan-Telepismerettani Tanszék 18


vezetését Vitális István tartotta meg. Vendel Miklós tanszékvezetősége idején (1923–1941) az ásványgyűjteményt átrendezték a legmodernebb rendszertani csoportosítás szerint. 1949 őszén a bánya- és kohómérnöki karokat az újonnan alapított miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemhez csatolták. A gyűjtemény kisebb része ekkor került át Sopronból Miskolcra, nagyobbik része 1959–60-ban érkezett meg Sopronból. 1960-tól a tanszék ásványgyűjteménye négy alkalommal kényszerült teljes áthelyezésre, emiatt a gyűjtemény ismét nagymértékben rongálódott. Az utóbbi évtizedekben két alkalommal történt nagyobb változás a gyűjtemény sorsában. Az 1960-as évek elején Wallacher László irányításával történt egy rendezés a Sopronból való átköltözés után. A másik átrendezés 1986-ban történt, ezt a munkát Wallacher László, Csordás István és Wiedemann Rainer irányították. A kiállítószekrények új arculatot kaptak, a kiállított példányok száma lecsökkent és kissé kiegészült. Az utóbbi évtizedekben a gyűjtemény főleg alkalamankénti vásárlásokkal és ajándékokkal bővült. 1991–93-ban megtörtént a gyűjtemény számítógépes adatbázisának létrehozása. Az ásványgyűjtemény történeti darabjai, dokumentumok alapján A többszöri költöztetés miatt leltári számokkal ellátott katalógus az ásványgyűjteményről nem maradt fenn. 2001-ben a Miskolci Egyetem Levéltárának sikerült fénymásolatban megszereznie Selmecbányáról egy 1914-ben készült katalógust, viszont ez nem leltárcímkék szerint készült rendszertani nyilvántartás, hanem a gazdasági hivatal részére összeállított lista volt. Az mindenesetre megállapítható belőle, hogy a gyűjteményben ekkor 619 fajt tartottak nyilván és a teljes ásványgyűjtemény 3680 darabból állt. A legbiztosabb mintadarab azonosítási lehetőség így a mintatartó dobozokban található cédulák és a mintákra ragasztott azonosító címkék vizsgálata. A mintákon háromféle címke fordul elő. Ezek közül a legrégebbinek a keretét is tintával rajzolták meg és ugyanilyen tintával írták meg a számokat is. E címkékhez tartozó gyűjteményi cédulákból néhány még megtalálható. E cédulákat még teljesen kézzel készítették, míg a későbbi cédulák kerete és fejléce már nyomtatással készült (2. ábra). 19


2. ábra: Az ásványpéldányokra ragasztott címkék, rajtuk az azonosító számmal.

A legrégibb megtalált cédulák is magyar nyelvűek, ami azt mutatja, hogy a XIX. század második feléből származhatnak, mivel a magyar nyelvű oktatásra való áttérés 1848 után kezdődött el a selmeci akadémián. A legrégibb ismert címkéket általában felülragasztották egy későbbi címkével, mely rombusz, illetve négyzet alakú és egy négyjegyű azonosító számot tartalmaz. Mintadarabra ragasztva e címkék maradtak fenn legnagyobb gyakorisággal. Az ehhez tartozó gyűjteményi cédulák már nyomtatással készültek, rajtuk a felirat M.k.bá.ak.ásv.földt.gyüjt (= Magyar királyi bányászati akadémia ásvány- és földtani gyűjtemény), így ezek az 1868-as reform utániak, melynek része volt az akadémia nevének magyarítása is. A cédulán nemcsak a leltári számok, név és lelőhely szerepel, hanem általában egy rövid, néhány szavas leírás a mintáról. Az azonosító számok egy modern ásványrendszertani sorrend szerint követik egymást úgy a rombusz, 20


mint a négyzet alakú címkéken. A fennmaradt gyűjteményről ez a legjobban rekonstruálható nyilvántartás, a későbbi időszakokban végzett gyűjteményrendezés addig sosem jutott el, hogy az újonnan adott sorszámokkal a darabokat is felcímkézzék. Gyanítható, hogy ez a nyilvántartás (rombusz, négyzet alakú címkékkel) Winkler Benő tanszékvezetése alatt készült, a selmeci gyűjtemény híres korszakában. A későbbi korokból még öt különböző címke maradt fenn, ezek közül kettő fejlécén szintén az akadémia szerepel. Mivel az intézményt 1904-ben nevezték át M. Kir. Bányamérnöki és Erdőmérnöki Főiskolává, így e címkék még ez előtti, selmeci korszakból származnak. A következő címke fejlécén a főiskola megnevezés szerepel, majd az azt követőn a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Bánya-, Kohó- és Erdőmérnöki Kara, mivel 1934-től a főiskolát a budapesti egyetemhez csatolták. Ezen utóbbi címkéhez új sorszámozás kapcsolódott (pl. IV. B. 3265), mely sorszámokat rávezették a korábbi cédulákra is, de a darabokra ilyen címkék már nem kerültek. Ez a rendezés az 1930-as évek végén, illetve a 40-es években történhetett Sopronban, katalógus azonban erről sem maradt fenn. A legfiatalabb cédulák az 1960-as években, a Miskolcra történt átszállítás után készültek. A cédulák sorszámozása rendszertani sorrendnek (Sztrókay K. rendszere) megfelelően készült, a korábbi nyilvántartási számokat e cédulákra nem vezették át és az új sorszámok a mintadarabokra nem kerültek rá. Ez a rendezés a gyűjtemény darabjainak közel felét érintette és utána a korábbi rendezésekkor készült cédulák sajnos elvesztek. A tanszéki ásványgyűjtemény éppen történeti értékei miatt napjainkban kapta meg a védettségi státust a Kulturális Örökségvédelmi Hivataltól. Az elkövetkező években tervezzük a korábbi nyilvántartási rendszerek részletes átvizsgálását, melynek eredményeként remélhetőleg pontosítható lesz a gyűjtemény múltja is. Az Ásványtani gyűjtemény 2864 kézipéldány-méretű darabból áll, melyek közül 356 db címkével és sorszámmal igazolhatóan a selmeci gyűjteményhez tartozik. Ugyanakkor a gyűjtemény döntő hányada származik Selmecről, de a régi gyűjteményi cédulák, illetve címkék hiánya miatt ezek azonosítása nehéz. Ha a gyűjtemény jelenlegi méretét összevetjük az 1914-es katalógus adataival, mely néhány évvel a Selmecről Sporonba költözés előtt készült, megállapítható, hogy az akkori, mintegy 3700 darab kétharmada túlélte az elmúlt évszázad viszontagságait. A gyűjtemény fontos részét képezik a Kárpát-medence történelmi lelőhelyeiről, főként hidrotermális érctelepekből származó minták (Selmecbánya 98 21


db, Kapnikbánya 40 db, Felsőbánya 38 db, Gyöngyösoroszi 25 db, Rézbánya 28 db, Dognácska 14 db, Vaskő 15 db, Úrvölgy 14 db Rudabánya 40 db). E minták jelentős része ma már bezárt, megszűnt tárókból származik (3. ábra).

3. ábra: Barit-kristálycsoport a selmeci gyűjteményből.

Scopoli gyűjteményének lehetséges maradványai A tanszék történetét összefoglaló fejezetben már említettük, hogy Giovanni Antonio Scopoli selmeci tanárkodása idején (1769–1779), 1774ben írt egy ásványtani monográfiát Crystallographia Hungarica címen, melyet Prágában nyomtattak ki 1776-ban. A két kötetre tervezett műből csak az első kötet jelent meg, amelyikben a királyi Magyarország fontosabb bányahelyeiről „de elsősorban Selmecbányáról” származó „földtermészetű kristályok” (karbonát-, szulfát-, és SiO2-ásványok) igen változatos alaki variánsait írta le és rendszerezte. A 474 leírt minta közel feléről (238) igen szép rajzokat is készített (illetve készíttetett), melyek rézmetszete a könyvben szintén megjelent. A leírások és rajzok alapját az az ásvány22


gyűjtemény képezte, melyet selmeci tanárkodása idején Scopoli maga gyűjtött, illetve ajándékba kapott, vagy vásárolt. Scopoli művét az 1988-as reprint kiadáshoz latinból fordító Tóth Péter történész levéltári kutatásai során kiderítette, hogy Scopolinak az oktatási gyűjteményen kívül egy magángyűjteménye is volt. Ez utóbbit 1779-es Selmecről történt távozásakor elszállíttatta, majd ez a gyűjtemény megsemmisült. A könyvben minden bizonnyal egyaránt szerepelnek a magán- és az oktatási gyűjteményből is példányok. Az ásványgyűjtemény számítógépes katalógusának elkészítése után (1993) merült fel a kérdés, hogy a jelenlegi tanszéki gyűjteményben vannak-e olyan darabok, melyek még Scopoli idejéből származnak. Az előző fejezetben részletesen ismertettük a rendelkezésre álló adatbázis hiányosságait, így erre a kérdésre csak a meglévő darabok részletes átvizsgálásával, és a könyvben közölt leírások és rajzok összehasonlításával kereshettük a választ. A vizsgálatok során világossá vált, hogy a megoldást több probléma nehezíti, így: • Sokszor még közelítőleg sem lehet megállapítani a leírásból a mintadarab méretét. Egyes leírásoknál tett Scopoli utalást a kristályok méretére (pl. „borsószem nagyságú”), de gyakran azt sem lehet tudni, hogy egy kézipéldány méretű, avagy 30–50 cm átmérőjű nagy darabról van-e szó. Ennek tisztázása azért lenne fontos, mert a jelenlegi nyilvántartott gyűjtemény csak kézipéldányokat tartalmaz, melyek közé bekerülhettek a Scopoli-féle nagy darabokból letört kisebb részek. Ha ennek lehetőségét elfogadjuk, akkor három darab – egy „barnapát” (barnára színeződött selmeci dolomit), egy aragonit és egy kalcitos kéreg – Scopoli-féle eredete a rajzok alapján valószínűsíthető. • A rajzok megoszlása nem egyenletes. Míg a könyvben leírt szulfát-, és kvarckristályok több, mint kétharmadáról van rajz, addig a teljes könyv kétharmadát kitevő karbonát-mintáknak „rendenként” változóan csak 20–30 %-áról készült ábra. Ugyanakkor a gyűjteményben fennmaradt régi, számításba jövő darabok többsége karbonát-, illetve baritpéldány. Legkevésbé a kvarckristályok maradtak fenn, szépségük miatt valószínűleg ezek a magángyűjtemény részét képezték, illetve ezek tűntek el az idők folyamán legnagyobb mértékben a gyűjteményből. Így a fennmaradt példányokat gyakran csak a leírásokkal vethetjük össze, mely a meggyőző azonosításhoz nem elegendő. 23


A Miskolci Egyetem gyűjteményének részletes átvizsgálása után kiválasztásra került mintegy 30 selmecbányai, illetve felsőbányai példány, melyek megjelenésükben igen hasonlóak a Scopoli-könyv egyes mintáinak leírásával. A rajzokkal való összehasonlítás után hat mintáról (kalcit-, dolomit- és baritpéldányok), illetve annak részletéről valószínűsíthető, hogy a rajzok róluk készültek. Irodalom Beudant, F. S. (1822): Voyage mineralogique et géologique en Hongrie pendant l'année 1818. Paris. Mádai, F. (1996): Searching for relics of Scopoli’s collection in the collection of the University of Miskolc. Acta Mineralogica-Petrographica, Szeged, 37, Supplementum, p. 72. Pojják T. (1964): Az ásvány-földtani tudományok oktatásának története Magyarországon, a felsőfokú bánya-, és kohómérnöki szakképzésben. Bányászati Lapok, 638–644. Scopoli, J. A. (1776): Crystallographia Hungarica, Crystallos indolis terrae. Prag. Scopoli, J. A. (1776): Crystallographia Hurgarica. Magyar Kristálytan. A Bányászat, kohászat és földtan klasszikusai III. (magyar és német nyelvű kiadás: Miskolc–Rudabánya, 1988). Szabadváry F. & Szőkefalvi Nagy Z. (1972): A kémia története Magyarországon. Akadémiai kiadó, Budapest. Tóth M. (1882): Magyarország ásványai. Hunyadi Mátyás Intézet, Budapest. Zsámboki L. (szerk.) (1985): Selmectől Miskolcig 1735-1985. Nehézipari Műszaki Egyetem, Miskolc.

24


A HERMAN OTTÓ MÚZEUM A szervezett magyar múzeumügy 2002-ben ünnepli fennállásának 200. esztendejét. A Herman Ottó Múzeum, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Múzeumi Igazgatóság központja, 1999-ben ünnepelte fennállásának 100. évfordulóját. Jogelődjét, a Borsod-Miskolczi Múzeumot 1899-ben alapította a Borsod-Miskolczi Közművelődési és Múzeumi Egyesület. Az intézmény 1953-ben vette fel a kiemelkedő tudós, Herman Ottó (1835–1914) nevét, akinek emlékét azóta is ápolja. A múzeum fenntartója a BorsodAbaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat. A múzeum gyűjteményei a legjelentősebb vidéki tárgykollekciók közé tartoznak és sokoldalúan reprezentálják a megye és az érintkező történeti régió tárgyi emlékanyagát. Legnagyobb múltra a Régészeti Gyűjtemény tekint vissza: anyaga az őskor és az újkor, a réz- és bronzkor emberének eszközeitől kezdve a honfoglalás, a középkori várak és települések hagyatékáig vonultatja föl a megye földjének sokáig rejtőző emlékeit. Jelentős kollekcióval rendelkezik a Numizmatikai Gyűjtemény is. A Helytörténeti Gyűjtemény elsősorban Miskolc középkori és újkori történetének tükre, az Iparművészeti Gyűjtemény pedig jól szemlélteti a történeti vármegyék kézművességének egykori magas színvonalát és kapcsolatrendszerét. A Néprajzi Gyűjtemény főleg a matyóság, a palóc vidék és egészében a történelmi Borsod tárgyi anyagát reprezentálja, de számottevő anyaggal rendelkezik a mai megyéhez csatolt történeti egységekről is. A Képzőművészeti Gyűjtemény – nagy hagyatékok révén – a 18–20. századi magyar művészet egészét bemutatja, de számot ad a megye és Miskolc élő művészetének javából is. A régió művelődéstörténetének fontos dokumentumait őrzi az Irodalomtörténeti Gyűjtemény, a múzeum Könyvtára pedig – főleg kiterjedt hazai és nemzetközi cserekapcsolata révén – a térség fontos társadalomtudományi kutatói bázisa. Nemzetközi rangú a múzeum Természettudományi Gyűjteménye, mindenekelőtt Ásványtára, amely az egész Kárpát-medence és a peremterületek ásványainak rangos reprezentánsa. A múzeum állandó és időszakos kiállításokon mutatja be tárgyi anyagának különböző egységeit, de azok igen jelentős része a gyűjteményi raktárakban a különböző szaktudományok szolgálatában áll. A Herman Ottó Múzeum tudományos kutatóhely sokirányúan van jelen a térség tudományos életében. Az elmúlt évtizedek sokféle kiadványa, kiadványsorozata 25


közül jelenleg három jelenik meg folyamatosan: a Herman Ottó Múzeum Évkönyve című periodika, a munkatársak kutatásait önálló kötetben közreadó Officina Musei, valamint az Ásványtár folyóirata, a Topographia Mineralogica Hungariae. Az elmúlt öt évben 16 monográfia és 4 összevont évkönyv fémjelzi az intézményi kiadványozást, nem is szólva a kiállításvezetőkről, gyűjteményismertetőkről. Az intézmény számos hazai és nemzetközi konferenciát szerevezett az elmúlt évtizedben, munkatársai folyamatosan jelen vannak a múzeumi szaktudományok tanácskozásain. A Herman Ottó Múzeum tagja az ÉszakMagyarországi Universitas Egyesülésnek, kihelyezett egysége működik a Miskolci Egyetem Művelődéstörténeti és Muzeológiai Tanszékének. A Herman Ottó Múzeum 1999. évi kiemelkedő tevékenységével az Év Múzeuma kitüntető címet nyerte el. Miskolc Megyei Jogú város közgyűlése pedig 2000. május 11-én – Miskolc Város napján – a Herman Ottó Múzeumnak a „Pro Urbe” kitüntető címet adományozta.

Kalcit a Herman Ottó Múzeum Ásványtárának gyűjteményéből. Lelőhely: Tornaszentandrás, Esztramos-hegy. A példány nagysága 9 cm. Fotó: Kulcsár Géza. 26


Bemutatkozik a Műszaki Földtudományi Kar A MISKOLCI EGYETEM Műszaki Földtudományi Kara (korábbi elnevezésében Bányamérnöki Kar) a világ egyik legrégebbi műszaki felsőoktatási intézménye. A kar az 1735-ben Selmecbányán létesített Bányatisztképző iskola, majd ebből 1770-ben Mária Terézia által alapított Bányászati Akadémia jogutódaként 1949-től a Miskolci Egyetem egyik karaként működik. A nagy tradíciókkal rendelkező Kar, az elmúlt években képzésében, oktatási és kutatási területeiben, elnevezésében is teljesen megújult, jelentős szakmai kapcsolatokkal rendelkező, nemzetközileg is elismert tudományos műhely. A Karon jelenleg az alábbi szakokon, szakirányokon folyik nappali tagozaton képzés: Geotechnikai és bányászati szak Bányászati szakirány Geotechnikai szakirány Előkészítéstechnika-mérnöki szak Nyersanyag eljárástechnikai szakirány Környezeti eljárástechnikai és hulladékelőkészítési szakirány Műszaki Földtudományi szak Geológusmérnöki szakirány Geofizikus-mérnöki szakirány Hidrogeológiai-mérnökgeológiai szakirány Geoinformatikai szakirány Olaj- és Gázmérnöki szak Olajmérnöki szakirány Gázmérnöki szakirány Környezetmérnöki szak Általános környezetvédelmi szakirány Ipari környezetvédelmi szakirány Környezet geofizikus-mérnök szakirány Gépészeti szakirány Geográfus szak

27


Az oktató- és kutatómunkát öt intézet 12 tanszéke szervezi, irányítja és végzi a Karon, így: Geotechnológiai és Térinformatikai Intézet Bányászati és Geotechnikai Tanszék Geodéziai és Bányaméréstani Tanszék Eljárástechnikai és Geotechnikai Berendezések Intézet Eljárástechnikai Tanszék Geotechnikai Berendezések Tanszék Földtani és Geofizikai Intézet Ásvány- és Kőzettani Tanszék Földtan-Teleptani Tanszék Geofizikai Tanszék Környezetgazdálkodási Intézet Hidrogeológiai-Mérnökgeológiai Tanszék Természetföldrajz-Környezettani Tanszék Társadalomföldrajzi Tanszék Kőolaj és Földgáz Intézet Olajmérnöki Tanszék Gázmérnöki Tanszék Bányászati Kémiai Kihelyezett Tanszék A több mint kétszázhatvanöt éves tradícióval rendelkező Műszaki Földtudományi Kar, ebben az évben is hívja és várja azokat a fiatalokat, akik szeretnék megismerni a természet itt bemutatott csodálatos világát, megvédeni a környezetünket és a több területen is jól felhasználható alapos tudás megszerzése mellett részeseivé akarnak válni a karon kialakult diákéletnek, diákhagyományoknak és az eredményes munkát segítő jó oktató és hallgatói kapcsolatnak.

28


A BOROSTYÁN CSODÁLATOS VILÁGA Időszaki kiállítás a Lengyel Tudományos Akadémia Föld Múzeumának rendezésében. A Herman Ottó Múzeum kiállítási épületében (Miskolc, Papszer 1.) 2002. március 18. és június 1. között tekinthető meg „A borostyán csodálatos világa” című kiállítás, melyet a Lengyel Tudományos Akadémia Föld Múzeuma (Varsó) rendez. A Föld Múzeuma (lengyelül Muzeum Ziemi) 1951-ben hozta létre borostyángyűjteményét, mely mára – 29,5 ezer darabos kollekciójával – a legnagyobb Lengyelországban. Gyűjteményüket számos tudományterület kutatói – geológusok, paleontológusok, entomológusok (a rovartan kutatói), kémikusok, művészettörténészek, néprajzkutatók stb. – használják fel tudományos kutatásaikhoz. Miskolci kiállításukon mintegy 500 darabot mutatnak be; részint természetes borostyánpéldányokat, részint pedig belőlük készült tárgyakat, de borostyánutánzatok is bemutatásra kerülnek. A kiállítás a következő témákat öleli fel: • Harmadidőszaki borostyántelepek. • Balti borostyánok negyedidőszaki üledékekből. • Egyéb fosszilis és szubfosszilis gyanták. • A balti borostyánban megőrződött eocén erdő növényei. • Az állati élet nyomai borostyánba zárva. • A balti borostyán változatai. • Borostyán a régészeti leletekben. • A borostyán felhasználása a művészetekben. • A jelenkori lengyel művészi ékszeripar. • Borostyán-feldolgozó technikák. • Lengyel népi iparművészet borostyánból. • A borostyán szerepe a vallásos hitben és a népi orvoslásban. • Borostyánutánzatok. Tekintse meg kiállításunkat! Szeretettel várjuk! http://www.hermuz.hu 29


Herman Ottó Múzeum A miskolci Herman Ottó Múzeum Ásványtára várja asztalához az Ásványfesztivál látogatóit. Könyvkínálatunkból: • Tóth Mike: Magyarország ásványai. • TMH I.: Az erdőbényei Mulató-hegy ásványai. • TMH II.: Telkibánya ásványai. • TMH III.: A Szerencsi-dombság ásványai. • TMH V.: Az Esztramos-hegy ásványai. • TMH VI.: A dunabogdányi Csódi-hegy ásványai. • TMH VII.: A magyar topografikus és leíró ásványtan története.

Herman Ottó Múzeum Ásványtára 3525 Miskolc, Kossuth utca 13. Tel.: (46) 505-098. Fax: (46) 555-397. E-mail: [email protected]

30


☯Amit kínálunk Önnek: ☯Tenyésztett tengeri és édesvízi gyöngyök ☯Fazettált és kaboson drágakövek ☯Ékkő dísztárgyak ☯Ásványok ☯Malachit és lápisz ékszerek

☯Egyedi ékköves ezüstékszerek Szolgáltatásaink: ☯Ékszerjavítás, kőpótlás ☯Gyöngyfűzés Különleges szolgáltatás: ☯Szakszerű ásvány- és drágakő-határozás 31


Címlapon: Különböző változatokat képviselő borostyánkavicsok. (Föld Múzeumának gyűjteménye, Varsó). Fotó: Tomasz Konart.

A XX. Miskolci Nemzetközi Ásványfesztivál rendező szervei: Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Kara Herman Ottó Múzeum OMBKE Egyetemi Osztálya

Szeretettel várjuk a XXI. Nemzetközi Ásványfesztiválon 2003. március 8–9-én!

A műsorfüzetet szerkesztette: Fehér Béla

Nyomdai munkálatok: Tipo-Top kft., Miskolc Felelős vezető: Solymosi Róbert 32

R. Fues reflexiós goniométer a 19. század végéről (Miskolci Egyetem, Ásvány- és Kőzettani Tanszékének gyűjteménye) Fotó: Kulcsár Géza

Borostyánba zárt rovar (termesz) Reticuliternes antiquus (Germar, 1813) (A Föld Múzeumának gyűjteménye, Varsó) [TG 5603] Fotó: Janusz Kupryjanowicz

Recommend Documents