BOLYAI SZEMLE KÜLÖNSZÁM

BOLYAI SZEMLE KÜLÖNSZÁM

TUSORI SZABOLCS

IGAZ VAGY SEM? NÉHÁNY GONDOLAT A SZÁNDÉKOSAN MEGTÉVESZTŐ JELZÉSEK PSZICHOLÓGIAI MEGKÖZELÍTÉSÉRŐL ÉS DÖNTÉSTÁMOGATÁSI JELENTŐSÉGÉRŐL TRUE OR FALSE? A FEW THOUGHTS ON THE PSYCHOLOGICAL APPROACH TO INTENTIONAL FALSE ALARMS AND THEIR SIGNIFICANCE IN SUPPORTING DECISION MAKING A katasztrófavédelem jelenlegi rendszerében kiemelt szerepet játszanak a jelzések értékelésében a megyei műveletirányító központokban szolgálatot ellátó kollégáink. Többek között e személyek feladata a szándékosan megtévesztő jelzések kiszűrése is, amelyek nem csak felesleges költségekkel terhelik a szervezetet, de adott esetben olyan szituációtól vonhatják el az erőforrásokat, ahol valóban emberek és életük munkái kerültek veszélybe. Ebben a tanulmányban áttekintjük azokat a pszichológiai kutatásokat, amelyeket a gyakorlatban alkalmazva jelentősen csökkenthetők az indokolatlan vonulások. Kulcsszavak: katasztrófavédelem, műveletirányító központok, megtévesztő jelzések, pszichológiai kutatások

Currently, in the system of disaster management our colleagues working in the Operations Control Centres play an essential role in the assessment of alarms. One of their tasks is identifying intentional false alarms, which not only mean unnecessary additional expenses, but also divert resources away from cases where people’s and their possessions are in real danger. In this article the psychological studies are reviewed which if put into practice, could significantly reduce the number of unnecessary interventions. Keywords: disaster management, operations control centres, false alarms, psychological studies

Bevezetés A katasztrófavédelem megyei főügyeleteire napi szinten több tucat olyan hívás érkezik, amelyet a statisztikákban az irreleváns kategóriába soro271

lunk. Ezek közé tartoznak például az eredetileg egy másik társszervet (mentők, rendőrség) érintő valós, de tűzoltói közreműködést nem igénylő események, a belső és külső telefonhálózaton érkező kapcsolási kérelmek, illetve azok a hívások, amelyek nyilvánvalóan a megtévesztés szándékával érkeznek az ügyletre. E hívások nagy százalékánál már az első mondat néhány szavából, hanglejtéséből és a háttérzajból jól beazonosítható, hogy csupán a „szokásos játékról” van szó, és szerencsére a bejelentő személy is gyakran belátja, értelmetlen folytatnia a mesélést, mivel hazugsága lelepleződött. Azonban van néhány olyan jelző személy, aki előre kitalált történettel vagy isten adta tehetségénél fogva zseniális rögtönző képességével olykor-olykor komoly dilemma elé állítja még a nagy szakmai gyakorlattal rendelkező kollégákat is. Csak a műveletirányító felkészültségén és korábbi tapasztalatain múlik, hogy a vonal túlsó végén hallható történetet hogyan értékeli: igaz vagy sem mindaz, amit éppen hall. Kétség esetén minden esetben a riasztás mellett kell dönteni (Restás, 2013a), azonban a szándékosan megtévesztő jelzések nem csupán felesleges költségekkel terhelik a szervezetet, hanem egy valós eseménytől vonhatnak el értékes erőforrásokat. A telefonon érkező szándékosan megtévesztő jelzésekkel kapcsolatos szakirodalmi háttér nagyon hiányos, ezért az alábbiakban egy olyan áttekintést kívánok nyújtani a kérdésről, amely további empirikus kutatásokat inspirálhat. Egyrészt megnézzük, mi az alapvető motivációs forrása az emberi hazugságoknak, másrészt pedig a műveletirányítók ítéletalkotási mintáinak és dilemmáinak legfontosabb jellemzőit vázoljuk. Végül megpróbálunk néhány javaslatot tenni, milyen módon lehetséges csökkenteni a szándékosan megtévesztő jelzések arányát. A fentiek elősegítik, hogy mind a tűzoltás megkezdése előtti felkészülési, mind a beavatkozás közbeni időszakban teljesülhessenek a tűzoltási és műszaki mentési alapelvek (Restás, 2013b)

A hazugság etológiai és evolúciós pszichológiai gyökerei Valószínűleg nem tévedünk nagyot, ha azt állítjuk, hogy a hazugság egy idős magával az emberi fajjal. Az etológiával1 és az evolúciós pszicholó1

A biológia azon területe, amely az állatok viselkedésével foglalkozik.

272


giával2 foglalkozó kutatok egyet értenek abban, hogy már a madaraknál is megfigyelhető a taktikai becsapás3 jelensége, amelynek elsődleges célja a túlélés és a fajfenntartás biztosítása az adott egyed szempontjából. A megfigyelések szerint — nem meglepő módon — a fejlettség magasabb fokán álló állatok összetettebb megtévesztéseket alkalmaznak, mint az alacsonyabb szinten állók. Míg a széncinkék kevésbé domináns egyedei ínséges időkben csupán egyszerű, valamilyen ragadozóra utaló vészkiáltásokkal próbálják elriasztani fajtársaikat az élelemtől, addig az emlősök bonyolultabb stratégiát képesek megvalósítani ugyanilyen okból kifolyólag. Ismert például olyan eset, amikor egy macska az ajtó előtt nyávogva úgy tett, mintha ki szeretne menni az udvarra. Ahogy a gondos gazdája felkelt a kandalló melletti kényelmes foteljéből, hogy teljesítse kedvence kívánságát, a cicus egy mozdulattal elfoglalta a megüresedett, kényelmes és felmelegített helyet. A főemlősök még összetettebb megtévesztési stratégiákat alkalmaznak. Egy vadon élő páviánok között dokumentált esetleírás szerint például egy fiatal hím nagyon találékony módon használta ki anyja magasabb társadalmi státuszát a könnyű táplálékszerzés érdekében. Az állat megvárta, míg egy másik fiatal nőstény nagy munka árán kikaparta a földből az ehető gumókat. Ezt követően látva, hogy kettőjükön kívül nincs más fajtársuk a környéken, vészjelzésekkel odahívta anyját, aki azonnal elzavarta a másik felnőtt állatot, mivel azt hitte, bántotta a kicsinyét. Ezután a fiatal hím nem zavartatva magát, elfogyasztotta a könnyen megszerzett táplálékot (Bereczkei, 2008). Ha az állatvilágban ennyire elterjedtnek számít akár a fajtársak, akár a ragadozók megtévesztése, nem lepődhetünk meg azon, ha ugyanez a motívum az embereknél is visszaköszön összetettebb és bonyolultabb formában. Az elméletalkotók úgy gondolják, a törzsi közösségek komoly szankciókkal sújtották és kizárták a teljesen megbízhatatlan és deviáns tagokat soraikból, ebből adódóan az ilyen egyedek támogatás nélkül elpusztultak és nem tudták átörökíteni előnytelen tulajdonságaikat a követ-

2

Az evolúciós pszichológia főként a kognitív (megismerés és feldolgozás), affektív (érzelmi) és konatív (viselkedéses) pszichológiai jelenségek hátterét , annak alapmechanizmusait kutatja. 3 Részletesen lásd: Bereczkei Tamás (2008). Evolúciós pszichológia. Osiris Kiadó, Budapest.

273

kező nemzedékre.4 Ezzel szemben az apróbb svindlik, amelyek segítségével kisebb energia befektetéssel nagyobb versenyelőnyre lehetett szert tenni, a szelekciós folyamatban igen hasznosnak bizonyultak és fennmaradhattak. Dawkins szerint „mindannyian túlélőgépek vagyunk, amelyeknek az a dolguk, hogy megőrizzék a géneknek nevezett önző molekulákat.”5 A hazugság (és találékonyság) továbbörökítése tehát nagyon előnyösnek bizonyul a fajok és egyedek közötti örök versenyben, valószínűleg ezért jellemzi mai napig az emberiséget is annak ellenére, hogy számtalan etikai, filozófiai és teológiai rendszer mélységesen elítéli.

Az ember és a hazugság Civilizációnk a természetben nem létező eszközökre és ideákra épül, életünket pedig áthatják a kitalált eszmék és történetek. Kreativitás nélkül nem létezne sem az általunk ismert tárgyi valóság, sem pedig az a kulturális közeg, amelyben élünk. Azonban nem csak a művészetek világában találkozhatunk kitalált történetekkel. A mindennapok keretei között gyakrabban az „igen” és a „nem” felcserélésével, ritkábban pedig igen hosszú és bonyolult mesék elhintésével igyekszünk társainkat az érdekeink szerint manipulálni. A hazugság az emberi társadalom és együttélés árnyképe. A filozófia- és vallástörténet etikai vetületei jól mutatják, hogy a rendíthetetlen moralitású gondolkodók és vallásalapítók minden korban keményen felléptek vele szemben. És hogy ez mennyire volt eredményes? A hazugság kipusztítására indított több évezredes állóháború gyakorlatilag semmiféle megoldást nem hozott. A legtöbb ember — legalábbis a témával foglalkozó pszichológusok szerint — nem múlik el úgy nap, hogy legalább egyszer ne hazudna (Biland, 2009). DePaulo, Kashy, Kirkendol, Wyer és Epstein (1996) azt találták, hogy egy főiskolás átlagosan napi kétszer füllent, míg Feldman, Forrest és Happ (2002) szerint a hétköznapi interakciók során az emberek tíz perc alatt akár három hazugsággal is előállhatnak. Bár feltételezhetően

4 5

Cosmides és Tooby, 1992, id. Bereczkey, 2008. Dawkins, R.: Az önző gén. Kossuth Kiadó, 2011.

274


a tudósok nem egymásra akartak licitálni, a vizsgálatok egyértelműen azt mutatják, hogy a megtévesztés egyáltalán nem ritka kísérője életünknek. Hazugság és életkor Az ember már három éves korától képes hazudni (Cole és Cole, 2006). Egy vizsgálat során gyerekek elé vonzó játékokat tettek, és a kísérletvezető azt mondta nekik, amíg kimegy a szobából, nem piszkálhatják azokat, mert ellenkező esetben büntetést fognak kapni. A gyerekek interakcióit egy rejtett videokamerával rögzítették, így utólag összevethető volt, hogy igazat válaszolnak-e arra a kérdésre, hogy hozzányúltak-e a játékokhoz. Az eredmények tanulsága szerint bár a gyerekek közel 90%-a nem bírt magával, és kezébe vette a tiltott játékokat, ezt csupán 38%-uk ismerte be. Ugyanezt a kísérletet megismételték ötéves gyerekekkel is, ahol a szabályt megszegők és azt be nem ismerők aránya nem kevesebb, mint 100%-volt (Lewis, 1993, id. Biland, 2009)! A kutatások arra is fényt derítettek, hogy minél idősebb a gyermek, hazugságai annál kifinomultabbakká válnak. 10 éves kor körül már nem csupán verbális szinten tudunk jól hazudni, de olyan affektív készségeket is birtokolunk, amelyek segítségével képesek vagyunk valótlan érzelmek akár tökéletes kifejezésére. Ezekből az eredményekből levonhatjuk a konzekvenciát, hogy a tűzoltóságok ügyeleteire betelefonáló kamaszok már olyan összetett megtévesztési stratégiával rendelkeznek, hogy amennyiben hagyjuk, pillanatok alatt meggyőzhetnek bennünket az általuk adott jelzés valóságalapjáról – még ha az egész csupán kitaláció is. Mindezt úgy lehet a legkönnyebben kiküszöbölni, ha „fő műsoridőben”, amikor vége van az iskolának, számítunk ezekre a hívásokra, és az ilyen betelefonálónak sosem adjuk meg a lehetőséget, hogy ő legyen a domináns a kommunikációs folyamatban.

Hazugság és a nemek Backbier és Sieswerda (1997) kutatásaiból kiderült, hogy az emberek elsősorban (kb. 75%-ban) önző érdekből hazudnak. Ennek ellenére a nők azok, akik inkább önzetlen okok miatt nem mondanak igazat. Mindennek a hátterében valószínűleg a női empatikus beállítódás állhat, amivel másokat akarnak megvédeni. A hölgyekre sokkal jellemzőbb, hogy inkább elhallgatnak dolgokat, mint hogy kitaláljanak valamit csak azért, hogy a kommunikációs partnerüket megtévesszék. 275

A nőkkel ellentétben a férfiakra sokkal inkább jellemzőek az önző hazugságok. Az erősebb nem képviselői előszeretettel élnek az ilyen jellegű megtévesztéssel, főleg amikor egy konkrét cél elérése érdekében szükségét érzik a partner manipulálásának. Az is megállapítást nyert, hogy a hölgyeknél a tudatos hazugság sokkal gyakrabban jár fokozott bűntudattal és stresszel, míg a férfiak mindkét dimenzióban kevésbé szoronganak (Biland, 2009). A fentiekből arra következtethetünk, hogy a tűzoltókat szándékosan megtévesztő betelefonálók inkább a férfiak köreiből kerülnek ki, mint a hölgyekéből.

A hazugságok hatékonyságáról A legtöbb ember meg van róla győződve, hogy habár ő maga rosszul hazudik, mégis a hazugságokat kiválóan képes azonosítani (Ekman, 2010). Ha ez így lenne, minden bizonnyal nem próbálnánk annyiszor megtéveszteni a körülöttünk lévő embereket, hiszen kínos lenne a nagyszámú lebukás. És kinek hiányozna mindaz a kellemetlenség, amivel mindez együtt jár? A kutatások eredményei is azt mutatják, hogy a társadalomban a roszszul hazudók aránya messze alul marad a jól és tökéletesen hazudók arányától (Lilienfeld, Lynn, Ruscio és Beyerstein, 2011). Bilard (2009) szerint a népesség túlnyomó része jól hazudik, míg körülbelül embertársaink 15%-a tökélyére fejlesztette társai átverését. Ennek az alfejezetnek tehát az a konklúziója, hogy az emberek többsége bizony jól hazudik és csak nagyon ritkán bukik le. Ezért a hatékonyabb ügyeletesi munka érdekében jó, ha tisztában vagyunk azzal, hogy komoly hátrányban vagyunk az intelligens és rosszindulatú bejelentő személyekkel vívott küzdelemben. Így ha néha-napján bedőlünk egy-egy szándékosan megtévesztő jelzésnek, ne vegyük annyira szívünkre, más sem tudná jobban csinálni…

A hazugság pszichológiájának következményei és szerepe a döntéshozatalban A fentebb ismertetett elméletek bár nagyon hasznosak, önmagukban mit sem érnek, ha nem tudjuk alkalmazni a belőlük leszűrhető tudásanyagot a 276


mindennapok során. A következőkben arra teszünk kísérletet, hogy röviden elkészítsük a „tipikus”, szándékosan megtévesztő jelzéseket adó személyek pszicho-profilját, valamint néhány jó tanácsot is megfogalmazunk ezek kiszűrésének lehetőségei kapcsán. Az emberek társadalmi együttélése azért lehetséges, mert a többségük elfogadja azokat a szabályokat és normákat, amelyre az adott társadalom épül. Ennek ellenére minden közösségben előfordul, hogy néhányan az együttélés szabályait áthágják (Andorka, 2003). Ebbe a kategóriába tartoznak azok a személyek is, akik nem rendeltetésszerűen használják a segélyhívó vonalakat. Hódi szerint mind a fiatalkorú, mind pedig a felnőtt telefonbetyárok főként a társadalom peremén élő személyek közül kerülnek ki. Ezek az emberek „ha telefonhoz jutnak, azt sajnos, nem a tér, idő áthidalására és annak megtakarítására használják fel, hanem játékra. Élvezik, amikor a találomra feltárcsázott számon jelentkezőt legorombítják... Egyesek kitartóan, hónapokon keresztül zaklatják ismerőseiket, de soha nem mernek megszólalni. 6 Itt érdemes annak a kutatásnak az eredményeire utalni, amelyet Jeff Hancock és munkatársai végeztek a közelmúltban (Weinschenk, 2011). A kísérlet előzményeként Naquin és kollégái azt vizsgálták, többet hazudnak-e az emberek attól függően, hogy élőbeszédben, saját kézzel írott levélben vagy e-mailben kommunikálnak társaikkal. Az eredmények szerint a három közül a számítógépes levelekben hazudunk a legtöbbet, mert ezeket személytelennek érezzük. Hancock és munkatársai megállapították, hogy ugyanez a tendencia érvényes a telefonhasználatra, mi több, az elektronikus levelezésnél tapasztalt magas előfordulási arányoknál is többet hazudunk a telefonon folytatott beszélgetések során. Éppen ezért a diszpécserként dolgozók – függetlenül attól, hogy milyen szervezetnél látnak el feladatokat – valószínűleg sokkal inkább eltorzított információk alapján kell, hogy döntsenek, mint azok, akik személyes kontaktust tudnak kialakítani az ügyfelekkel. Fentebb az életkor hazugsággal összefüggő vetületeit elemezve azt láttuk, hogy már kisgyermekként hajlamosak vagyunk hazudni, és mire kamaszkorba érünk, sokszor tökélyére fejlesztjük ezt a tudásunkat. Már azt is tudjuk, hogy a férfiak inkább hajlamosak a hazugságra, mint a nők, illetve az is szóba került, hogy nem olyan jól ismerjük fel a hazugságokat, 6

Forrás: http://hodis.vmmi.org/hodi/interjuk/telefonbetyarok.htm

277

mint ahogyan azt önmagunkról gondoljuk. Ha mindezt még kiegészítjük azzal, hogy idegeneknek inkább hazudunk, mint ismerősöknek, ráadásul mindezt a telefonon folytatott beszélgetések esetében tesszük meg leginkább, egyre érthetőbbé válik, hogy miért éri a tűzoltóságok ügyeleteit oly sok kísérlet a szándékosan megtévesztő jelzésekkel összefüggésben. A tavalyi év során országos viszonylatban összesen 867 olyan jelzés érkezett a katasztrófavédelem szervezetéhez tartozó ügyeletekre, amelyek a kiérkezést követően szándékosan megtévesztő jelzésnek lettek minősítve.7 Mindebből 41 alkalommal vonultak feleslegesen a tűzoltók a szerző jelenlegi szolgálati helyén8. A fentebb ismertetett tipológiát alkalmazva és a továbbképzések alkalmával részletesen elmagyarázva az idei év elejétől december közepéig sikerült az indokolatlan kivonulások számát 41-ről 11-re lecsökkenteni, ami önmagáért beszél. Ennek a néhány bekezdésnek tehát az a tanulsága, hogy ha nem egyértelmű a jelzés tartalma, merjünk szkeptikusok lenni, és szükség esetén feltenni további olyan kérdéseket, amelyek tisztázzák a nem világos körülményeket. Ilyen módon az indokolatlan vonulások száma jelentősen csökkenthető, amely a rendelkezésre álló erőforrásaink hatékonyabb kihasználásához vezet.

Összefoglalás Bár a pszichológia több mint egy évszázada arra törekszik, hogy egzakt tudománnyá váljon, vannak helyzetek, amelyeket nagyon nehéz kutatni, ebből adódóan csupán néhány más területen elért elméleti eredményre lehet támaszkodni a mindennapok során. Ezek közé tartozik a telefonbetyárokkal és – esetünkben – az általuk adott szándékosan megtévesztő jelzésekkel kapcsolatos kérdések köre is. Nem állítható, hogy ismerünk olyan módszert, amelynek segítségével száz százalékos sikert tudunk elérni a szándékosan megtévesztő jelzések kiszűrésével kapcsolatban, azonban néhány jellegzetes paraméterből nagyobb valószínűséggel megmondható, hogy a bejelentő személy hiteles-e vagy sem, illetve az általa adott információk valóságtartalma igaz vagy hamis. Néhány esetben 7 8

Forrás: KAP ONLINE adatbázisa. Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Megyei Főügyeleti és Műveletirányítási Osztály

278


olyan sikeres a megtévesztés, hogy a jelenlegi ismereteink alapján talán senki nem lenne képes felismerni a csalást. Éppen ezért, ha gyanítjuk, hogy bár hazugsággal állunk szemben, de nem vagyunk biztosak az ítéletünkben, és kérdéseink hadával sem sikerült meghátrálásra kényszeríteni a gyanúsnak ítélt bejelentőt, minden esetben végezzük el a szükséges szerek riasztását.

279

Felhasznált irodalom 1.

Ariely, D.: Kiszámíthatóan irracionális. Gabo, 2011.

2.

Aronson, E.: A társas lény. Akadémiai Kiadó, 2008.

3.

Atkonson, R. L., Hilgard, S. N.: Bevezetés a pszichológiába. Osiris, 2005.

4.

Backbier E., és Sieswerda, S., (1997) Edited by Vrij, A.: Detecting Lies and Deceit: Pitfalls and Opportunities.

5.

Balajthy Dániel: A hazugság pszichológiája – A hazudj ha tudsz! Tudományos hátteréről. Szkholion, 2012/2.

6.

Batey, M., & Furnham, A. (2006). Creativity, Intelligence, and Personality: A Critical Review of the Scattered Literature. Genetic, Social & General Psychology Monographs, 132(4), 355-429.

7.

Bereczkey Tamás: Evolúciós Pszichológia. Osiris, 2008.

8.

Beyerstein, B. L., Lilienfeld S. O., Lynn, S. J., Ruscio J.: 50 pszichológiai tévhit. Partvonal, 2011.

9.

Biland, C.: A hazugság pszichológiája. Háttér, 2009.

10. Buda Béla: A közvetlen emberi kommunikáció szabályszerűségei. Animula, 1994. 11. Buller, D. B., & Burgoon, J. K. (1996). Interpersonal deception theory. Communication Theory, 6, 203-242 12. Cole M., Cole S. R.: Fejlődéslélektan. Osiris, 2006. 13. Csányi Vilmos: Az ember viselkedése. Sanoma, 2007. 14. Csepeli György: Szociálpszichológia. Osiris, 2006. 15. Dawkins, R.: Az önző gén. Kossuth Kiadó, 2011. 16. DePaulo, B. M., Kashy, D. A., Kirkendol, S. E., Wyer, M. M. és Epstein, J. A. (1996): Lying in everyady life. Journal of Personality an dSocial Psychology, 70, 979-995. 17. Ekman, P.: Beszédes hazugságok. Kelly, 2010.

280


18. Feldman, R. S., Forrest, J. A., & Happ, B. R. (2002.): Self-presentation and verbal deception: Do self-presenters lie more? Basic and Applied Social Psychology, 24, 163-170. 19. Griffin, E.: Bevezetés a tudományelméletbe. Harmat Kiadó Alapítvány, 2003. 20. Grósz Zoltán: Védelmi igazgatás szakon folyó képzés helyzete és szakmai továbblépés lehetőségei, Bolyai szemle 2009: pp. 1-8. (2009) 21. Hamilton, D. L., Fiske, S. T., Bargh J.: A társak és a társadalom megismerése. Osiris, 2006. 22. Hare, R., D.: Kímélet nélkül. A köztünk élő pszichopaták sokkoló világa. Háttér, 2011. 23. Hidas Judit: Interkulturális kommunikáció. Scolar, 2004. 24. Hunyady György szerk.: Gazdaságpszichológia. Osiris, 2003. 25. Kahneman, D: Gyors és lassú gondolkodás. HVG Könyvkiadó, 2012. 26. Kant, Immanuel: Az ítéleterő kritikája; Bp. Akadémiai 1966, 1979; Ictus Kiadó, 1997; Osiris, 2003 (2. jav. kiad.) 27. Mészáros Aranka: Kommunikáció és konfliktusok kezelése a munkahelyen. ELTE Eötvös Kiadó, 2007. 28. Popper Péter: Lélekrágcsálók. Kulcslyuk Kiadó, 2010. 29. Pántya Péter: Új kiképzési lehetőségek tűzoltók számára, Műszaki tudomány az észak-kelet magyarországi régióban 2013 konferencia. Debrecen: Debreceni Akadémiai Bizottság Műszaki Szakbizottsága, 2013. pp. 417-424. 30. Pántya Péter: Hatékonyság és biztonság növelése az osztó vonala mögött, Védelem online: tűz- és katasztrófavédelmi szakkönyvtár, pp. 1-8. (2011), http://www.vedelem.hu/letoltes/tanulmany/tan320.pdf 31. Restás, Á. (2013a) A tűzoltásvezető kényszerhelyzeti döntéshozatala; PhD értekezés, Budapesti Corvinus Egyetem, Gazdálkodás és Szervezéstudományi Doktori Iskola, 2013 32. Restás, Á. (2013b): Principles of Decision-Making of Firefighting Managers, Based on Essay Analysis; H. Chaudet, L. Pellegrin & N. Bonnardel (Eds.). Proceedings of the 11th International Conference on Naturalistic Decision Making (NDM 2013), Marseille, France,

281

21-24 May 2013. Paris, France: Arpege Science Publishing. pp. 247-250, ISBN 979-10-92329-00-1 33. Restás Á.: A tűzoltásvezetők döntései - elméleti szempontból, Védelem, 2013./3, pp. 5-9, ISSN 1218-2958 34. Restás Á.: A tűzoltásvezetők döntéseit elősegítő mechanizmusok, Védelem, 2013./5, pp. 11-14, ISSN 1218-2958 35. Russell, B.: A nyugati filozófia története. Göncöl, 1994. 36. Thorne, B. M., Henley, T. B.: A pszichológia története. Glória, 2000. 37. Tusori Sz. (2013). A tűzoltóságra beérkező szándékosan megtévesztő jelzések kiszűrésének pszichológiai eszközei. Kézirat. 38. Weinschenk, S., (2011). 100 dolog, amit minden tervezőnek tudnia kell az emberekről. 39. Zentai István és Tóth Orsolya: A meggyőzés csapdái. Informális hibák és visszaélések a mindennapi életben. Typotex, 1999. 40. Zentai István: A meggyőzés útjai. A mindennapi élet meggyőzéspszichológiája. Typotex, 1998. 41. Zoltayné Paprika Zita: Döntéselmélet. Alinea, 2005.

282

BOLYAI SZEMLE KÜLÖNSZÁM

Recommend Documents