Mindenszentek, 1. évfolyam 8. szám
BOLDOGASSZONY A tornai és a tornaújfalui római katolikus plébániák értesítője
Az elmúlt a szocialista rendszernek vannak pozitív hozományai is, amelyeket meg kell tartanunk. Azonban nem ringathatjuk magunkat álmokba, mikor a múltat rózsaszín szemüvegen keresztül nézzük. Csak az ember szintjén számíthatunk igazi változásra. Ehhez viszont több generációra van szükség. Nem véletlenül hallottuk olyan sokszor: a negyven évig tartó szocialista rendszer után újabb negyven év kell majd, hogy a szocialista ideológia szemétjét az emberekből kitakarítsuk. A Biblia örök érvényű tanítása, hogy csak 40 keserű, nehézségekkel teli év után jutottak el az izraeliták az ígéret földjére. A sikerhez hosszú, küzdelmes, szorgalmas munkával teli évekre lesz szükségünk. Nem feladatunk, hogy az elmúlt húsz év pozitív eredményeit ecseteljük. Egy dologra szeretnénk azonban nagyon határozottan felhívni a figyelmet. Mi, keresztények, sokat köszönhetünk a bársonyos forradalomnak. Az Egyház újra szabadon tevékenykedhet, nincs bezárva a templom falai közé. Társadalmi téren is kinyilváníthatjuk keresztény hitünket. Senkit sem üldözhetnek vagy diszkriminálhatnak vallásos meggyőződése miatt. Húsz év
A SZABADSÁG HÚSZ ÉVE 1989-2009 Húsz évvel ezelőtt a hideg novemberi napok bizsergető melegséget hoztak az életünkbe. Az álom, amire még gondolni sem volt szabad, valóra vált. A megfélemlítésen, hazugságokon és kétszínű ideológián álló, de hatalmas katonai erővel rendelkező rettegett rendszer - vérontás nélkül adta meg magát. Mindenesetre „csoda” volt ez az erőszak nélküli átmenet.
Sokan az eufórikus hangulatban úgy képzelték, hogy a rendszer bukása után nálunk is azonnal megvalósul majd a „kánaán”. Csalódottan kellett tudomásul venniük, hogy mégsem így van. 40 év örökségét hordozzuk magunkon: 40 év jó és rossz tapasztalatát egyaránt. Az első időszakban olyanok voltunk, mint a kanári, akit hosszú évek után vége kiengednek a kalitkából, de visszaszáll oda, mert a régi helyén érzi magát biztonságban. Kell-e nekünk ez a szabadság? - kérdezték az emberek. Egykor Mózes is átélte mindezt: „minek hoztál ki minket ide a pusztába?” - kérdezték az izraeliták. A népnek jobb volt a rabszolgasors, ha húsos fazekak mellett ülhetett. Rossz volt-e hazugságban, szabadság nélkül, úgymond kalitkában élni? Az elvek és a nagybetűs igazság, a tömegnek nem sokat számítanak. Már az ókori rómaiak tudták, hogy a tömegnek elsősorban kenyérre és szórakozásra van szüksége. Talán jobb lett a világ az elmúlt húsz év folyamán? Nem! A szabadság nagy kihívást jelentett. Az új rendszerben előjöttek a korábban elfojtott indulatok és egészen új problémák is megjelentek. Az emberek azonban ugyanazok maradtak.
óta újra helyreállt az egyház struktúrája: vannak püspökeink, működnek az egyházmegyék, újra élnek a plébániák. Létezik hitoktatás az iskolákban, sőt katolikus iskolák is létrejöhettek. El van ismerve az egyházi házasságkötés. Új szemináriumok létesültek, csaknem minden plébánián plébános van. Sorra alakulnak a vallásos társulatok, működhetnek a lelkiségi mozgalmak, az egyház szabadon gyakorolhatja az ifjúság pasztorációját. És végül az, hogy a Boldogasszony létezik, végső soron, szintén a bársonyos forradalom hozománya. Istennek legyen hála! Juhász Attila
Boldogasszony
ESEMÉNYEK ROKKANT NYUGDÍJASOK TALÁLKOZÓJA TORNÁN
A tornai rokkant nyugdíjas egyesületnek 114 tagja van, amelyhez nemcsak a fogyatékkal élők, hanem bárki csatlakozhat. A szervezetnek az az elsőrendű célja, hogy a testi fogyatékkal élő embereknek reményt adjon és egyfajta keretet biztosítson a társasági éltre. Egyesületük ilyen szempontból elsősorban önsegítő csoportként működik. Őszi találkozójukra szeptember 26-án került sor a nyugdíjas klub épületében, amelyen a szervezet tagjainak mintegy a fele részt vett. A találkozót, amely alkalmazott sportjátékokból és gulyás-partiból állt, megtisztelte jelenlétével Ft. Juhász Attila plébános úr és a polgármester úr is.
TERMÉNY BETAKARÍTÁSI HÁLAADÁS TORNÁN A tornai plébániatemplomban október 4-én, a vasárnapi szentmise keretében adtunk hálát a Mindenható Istennek az összes adományáért, amelyet a föld ebben az évben is megtermett. A szentmise végén a plébános úr megáldotta azt a terményekkel teli kosarat, amely a megtermett zöldségeket és gyümölcsöket kívánta megjeleníteni. Köszönet illeti Andó Máriát, aki ezt a kosarat elkészítette.
2 IMANAP TORNAHORVÁTIBAN Nagyszámú hívősereg gyűlt össze a tornahorváti görög katolikus templomban, október elsején, az Istenszülő Oltalmának ünnepén, hogy részt vegyenek a papság évében megrendezett soron következő imanapon. A horváti hívek rég nem láttak ennyi embert templomukban, hiszen az utólagos becslések szerint legalább száz zarándok jött el a találkozóra. A zarándok hívek többsége autóbusszal érkezett, akik énekelve és imádkozva vonultak be a templomba, ahol Ft. Mondok István helyi lelkiatya köszöntötte őket. Mivel október hónap első napja volt, ezt követően, Ft. Juhász Attila tornai plébános vezetésével rövid rózsafüzér ájtatosságot tartottak. Majd, a keleti egyházban szokásos ünnepi Máriát magasztaló ájtatosságra, az Akatisztoszra került sor. A szepsi Vox Columbelae énekkórus jóvoltából több szólamban csendülhetett fel ez az ősi ima, amelyet Csajovszki Szabolcs rakacaszendi parókus vezetett. A híveket ezalatt a templomudvarban négy lelkiatya gyóntatta. Az ünnepélyes szent liturgiát Mondok atya celebrálta paptársaival: Juhász Attila tornai és Sipos György tornagörgői plébánosokkal és Zajácz Gábor bódvaszilasi parókussal, aki a szentbeszédet mondta. Jelen volt még a találkozón Mons. Dr. Gábor Bertalan szepsi esperes-plébános és Ft. Gajdo József jánoki plébános is. Különös alkalom volt a tornahorváti imanap, mivel amint azt Ft. Mondok István kiemelte, együtt tudtak imádkozni görög és római katolikusok, reformátusok, magyarok és szlovákok. A jelen lévők közül sokan ekkor jártak először a horváti templomban, ill. vettek részt görög katolikus szent liturgián. A horváti hívek gondoskodtak arról is, hogy a zarándokok a lelki táplálék mellett üdítőt és süteményt is kapjanak, és ezzel a kedves gesztussal még inkább elmélyítették a tornahorváti egyházközségről kialakult jó benyomást. Ft. Sipos György atya a szent liturgia végén bejelentette, hogy a következő imanap Tornaújfaluban lesz, október 25-én.
HITOKTATÁS ÚJFALUBAN ÉS ZSARNÓN A tornaújfalui általános iskolában az új tanévben 4 elsős diák jelentkezett katolikus hittanra. Így összesen 9 hittanos van a négy évfolyamban. Ebből 7 újfalusi, 1 horváti és 1 vendégi: 4 első, 2 másodikos, 3 negyedikes tanuló. A zsarnói alapiskolában 7 gyerek részesül katolikus hitoktatásban. Mindkét iskolában Ft. Sipos György atya tanít hittant.
2009 Mindenszentek
ESEMÉNYEK
3 MISSZIÓS VASÁRNAP TORNÁN Október 18-án, a missziós vasárnapi szentmisét Ft. Eigel Gábor, barkai plébános mutatta be, majd a szentmisét követően a nyugdíjas ház épületében egy beszámolót tartott indiai tartózkodásáról az érdeklődőknek. Örömmel válaszolt a jelenlévők kérdéseire, majd sok érdekességet mesélt missziós tevékenységéről. Szóba került többek között az indiai életmód, az étkezési szokások, a nyelvhasználat, valamint az éghajlat és az állatvilág. Mindannyian tartalmas és érdekes délutánon vehettünk részt, és Gábor atya megígérte, hogy a közeljövőben beszámol majd a Brazíliában töltött nem kevesebb, mint 9 éves missziós tevékenységéről is. K. E.
ŐSZI KÖZMUNKA A TORNAI PLÉBÁNIÁN Október hónap folyamán három alkalommal is közmunka volt a tornai plébánián, amely során kb. 25 férfi vette ki a részét a munkából. Elsősorban az udvar, a pince, a padlás és a gazdasági épületek kitakarítására került sor. A lomtalanítás lebonyolításában a tornai Önkormányzat volt segítségünkre. Köszönet illeti mindazok munkáját, akik ilyen formában segítették egyházközségünket.
ZARÁNDOKLAT MÁTRAVEREBÉLY-SZENTKÚTRA Plébániánk zarándoklatára október 11-én, vasárnap került sor. Az úticél a Nemzeti Kegyhely, Mátraverebély-Szentkút volt, ahol Szent István örökségeként ezen a napon ünnepelték a Szűzanyát, mint a Magyarok Nagyasszonyát. E szép ünnepre a tornai és az udvarnoki hívek plébánosuk kíséretében autóbusszal érkeztek. A búcsú főcelebránsa Juliusz Janusz apostoli nuncius volt, aki latin-magyar nyelven mutatta be a szetmiseáldozatot. Az esős idő miatt az ünnepi szentmise bemutatására a templomban került sor, de ennek ellenére is szép számban vettek részt rajta a hívek. A szentmise előtt a zarándokoknak lehetőségük nyílt elvégezni szentgyónásukat, hogy tiszta szívvel dicsérhessék égi Édesanyjukat. A búcsúi ünnepség a délután 14 órakor kezdődő litániával fejeződött be, amelynek keretén belül a kegytárgyakat is megszentelték. A nap végén mindannyian lélekben meggazdagodva térhettünk vissza otthonainkba. K. E.
IMANAP TORNAÚJFALUBAN A Papság évében immár 4. alkalommal rendeztünk imadélutánt Attila atya, István atya és jómagam összefogásával, most éppen Tornaújfaluban, vasárnap október 25-én. A házigazda újfalusi hívek nagy összefogásról tettek bizonyságot. Kisebb-nagyobb zarándokcsoportok érkeztek a szomszéd plébániákról és fíliákról, autókkal és busszal. A közös imádság bűnbánati liturgiával kezdődött, amely felkészített a szentgyónásra. Utána ünnepélyesen elimádkoztuk a rózsafüzért a világosság titkaival, amit szünet követett. A szünet alatt a jelenlévőket frissítővel kínálták meg. A rendezvén y csúcspontja a szentmise volt, amelyet Bartal Tamás Károly jászóvári apát celebrált 4 paptestvér - Mons. Gábor Bertalan, Ft. Eigel Gábor, Ft. Juhász Attila, Ft. Mondok István atya - kíséretében. Ezenkívül két paptestvér - Ft. Gajdo József és Ft. Zajácz Gábor atya - folyamatosan gyóntatott. A színig megtelt templomban zengett a tiszta szívből és szeretetből fakadó 22 ének valamennyiünk ajkáról. A papok odaadása, kántorunk szolgálata és a hívek közös imádsága által a mennybe emeltettünk. Sipos György
Boldogasszony
ÖRÖKSÉGÜNK
4
Földműves szülők gyermekeként elfogták és letartóztatták. látta meg a napvilágot 1922 szil- 1954. május 11-én az eperjesi veszterén. Édesanyját – Molnár Kerületi Bíróság három és fél, Máriát – nagyon korán elveszítet- 1954. szeptember 22-én a prágai Legfelsőbb Bíróte. A tornai elemi IN MEMORIAM ság öt és félévi iskola 7. osztályának elvégzése MAJANCSIK FERENC börtönbüntetésre ítélte, valamint után átlépett a (1922-1979) öt évre megfoszszepsi Polgári totta az állampolIskola 2. osztágári jogaitól. A lyába, de a polgávád hazaárulás és ri 4. osztályát a szolgálati titokmár nem Szepsitartás megszegében, hanem Kasse volt. Az 1955sán fejezte be ös amnesztia 1939-ben. Még értelmében két az év folyamán évet elengedtek felvették a kassai börtönbüntetésépremontrei gimből, így 1957. názium 5. osztájúnius 2-án szalyába. Itt érettsébadlábra helyezgizett 1943-ban. ték, de a műköEzután kispapnak dési engedélyt jelentkezett és nem kapta meg. megkezdte tanulmányait a kassai Szemináriumban. Ekkor hazajött édesapjához, Tanulmányai során nagyon szép Majancsik Gyulához. Előbb kőeredményeket sikerült elérnie. műves segédként és a Földműves 1948. június 27-én szentelték pap- Szövetkezet munkásaként dolgopá a kassai székesegyházban. zott, később a kvádergyárban heAlsókörtvélyes volt az első káp- lyezkedett el. Tornán mindenki lánhelye. 1950. szeptember 1-jén tudta, hogy mi történt vele. Egy került Nagytárkányba káplánnak, idő után megengedték, hogy miahol később plébánosi minősítés- sézzen a templomban, de csak zárt ben működött. Két évvel később ajtók mögött. már a dobóruszkai plébánia veze- 1962. június 1-jén megkapta a vártését bízták rá. 1953-ban egy ne- va várt működési engedélyt, így héz időszak következett az életé- került káplánnak a teljesen szlovák ben: kitalált törvénysértéssel vá- nyelvű Kisszebenbe (Sabinov). dolták meg, és kilátásba helyezték Egy évre rá kinevezték bolyi pléa letartóztatását. A dobóruszkai bánosnak. 1972-től nagykaposi hívek ekkor éjjel-nappal őrizték a plébános volt, amíg az egészségi plébániát. Az állami hatóság nem állapota ezt lehetővé tette. akart nyíltan ujjat húzni a hívek- Súlyos cukorbajban szenvedett, kel, ezért más módszerhez folya- és már ekkor amputálni kellet az modott. Meghagyta az akkori egyik lábát. Papi feladatát betegen ordináriusnak, hogy hivatalos át- és egy lábbal is lelkiismeretesen helyező levéllel mozdítsa el a plé- ellátta, de hamarosan a másik lábát bániáról. Főpásztora rendelkezésé- is levágták. vel nem akart szembeszállni, ezért E z u t á n v é g l e g h a z a j ö t t elindult, hogy elfoglalja új állo- nevelőanyajához és testvéreihez, máshelyét. Költözködés közben akik egészen 1979 novemberén
bekövetkezett haláláig ápolták. November 23-án helyezték örök nyugalomra a tornai temetőben. A kassai Kerületi Bíróság 1990. november 29-én rehabilitálta, és kimondta az 1954-ben hozott bírósági ítéletek érvénytelenségét. Juhász Attila “Milyen szép és örömteli ünnep volt, mikor ebben a templomban az elsőmiséjét tartotta. Virágkoszorúba zárva kísértük őt az oltárhoz. Igaz, hogy előtte hozták a kelyhet is selyempárnán, de ki gondolta volna akkor, hogy ebben a kehelyben annyi keserűség, szenvedés és megpróbáltatás van készítve számára. Szeretetünk büszkeségével kísértük papi pályafutását. Mintha mi kaptuk volna a dicséretet, úgy örültünk, mikor jöttek a hírek, hogy Ferike most itt van, majd ott van, és hogy a népek mindenütt nagyon szeretik. De ugyanígy elszorult a szívünk akkor is, amikor az Ő megpróbáltatásainak a híre eljutott hozzánk. És látnunk kellett Őt, mint megvert pásztort, híveitől leszakítva. Akkor is hozzánk jött és itt élt csendes jámborságban, nehéz munkát végezve. Közülünk is sokan csak akkor láthatták, hogy milyen igazi pap volt ő, nemcsak az oltárnál, de mindenütt, ahol csak megfordult. Az Úr Jézus azonban napvilágra hozta az ő ártatlanságát, és újból végezhette papi munkáját, de ezzel az ő keresztútja nem ért végett. Az Istenben való megnyugvása és türelemmel viselt szenvedése volt az ő életének legnagyobb és legmeggyőzőbb prédikációja, amelylyel nemcsak tanított, de példát is mutatott, hogyan kell jóbanrosszban híven szolgálni az Úr Jézusnak.“ Részlet Ft. Oravecz Pál tornai esperes - plébános temetési beszédjéből.
Kedves Olvasóink! A jövőben szeretnénk összegyűjteni a Majancsik Ferenc atya életével kapcsolatos összes adatot, illetve a róla készült fényképeket. Akik Ferenc atya életéről további részleteket tudnak, jelezzék a tornai plébánián. Minden információ fontos számunkra. Segítsenek nekünk abban, hogy egyre többen megismerhessék ennek a kiváló lelkipásztornak az életútját.
2009 Mindenszentek
5 HALOTTAK NAPJA Sajátos jellegű emlékezési nap, nem főünnep, nem ünnep, mégis rangját tekintve Krisztus és a szentek főünnepeivel egy szinten áll. Spanyolországban már a 7. században Szent Izidor püspök előírta papjai számára, hogy a pünkösd utáni napon a megholtakért misézzenek. Később, 1030 táján Odiló a clunyi bencés monostor apátja bevezette az elhunytakra való megemlékezés napját, és megszabta, hogy kapcsolják össze megemlékező imákkal. Ezt a megemlékezést átvette aztán az egész egyház. November 2-a így lett a halottak napja.
AKTUÁLIS HALOTTAINKRA EMLÉKEZÜNK A katolikus hívő nemcsak úgy emlékezik elhunyt szeretteire, hogy rendbe teszi azok sírját, hanem segíteni is akar halottainak. Hogyan teheti ezt meg? Amikor valaki meghal, Isten színe előtt számot kell adnia korábbi életéről. Az ítélet után az elhunyt személy a három állapot valamelyikébe kerülhet: - mennyország: üdvösség, örök boldogság - pokol: örök kárhozat - tisztítóhely: ideiglenes belső tisztulás. Elhunyt hozzátartozóink túlvilági sorsáról semmi biztosat nem tudhatunk. Ha a mennyországba jutottak, örülhetünk neki. Ha elkárhoztak, nincsen a számámukra segítség. Ha viszont a tisztítóhelyen vannak, akkor imádságainkkal és legfőképpen a szentmise felajánlásával le tudjuk rövidíteni tisztulásuknak idejét. Feltételezzük, hogy a legtöbb elhunyt a tisztítóhelyre kerül. A világegyházban léteznek társulatok, sőt szerzetesrendek is, akik feladatul tűzték ki maguk elé, hogy a tisztítóhelyen szenvedő lelkeken segítsenek. Főleg azokon, akikkel a hozzátartozóik nem törődnek a haláluk után.
A TEMETÉS INTÉZÉSÉNEK MENETE TORNÁN KOSZORÚ VAGY SZENTMISE? Szép temetése volt - szokták mondani. Ugyan mitől függ egy szép temetés? Minden, amit mi meg tudunk ítélni, csupán külsőséges dolog. Sok jelenlévő, énekkar, koszorúk, drága koporsó és a csodálatos síremlék... Mindezek a dolgok fontosak, mert az elhunytnak kijáró tiszteletről szólnak, de valójában, segítünke legalább egy kicsit elhunyt szerettünkön ezekkel a külsőségekkel. Egyáltalán nem! Mindenki szeretne a legjobbat nyújtani, de sokszor anyagilag nem engedheti meg magának. Ahogy különbség volt az élet folyamán gazdag és szegény között, most ugyanúgy különbség van a gazdag és a szegény ember sírja között... Rájövünk, hogy sok esetben a temetés nem a halottról szól, hanem a hozzátartozóiról. De törődünk-e egyáltalán magával az elhunyttal? Azzal, hogy rendbe tesszük a sírját, locsoljuk a virágokat, még nem sok mindent tettünk. Legtöbbet azzal segítünk, ha szentmisét ajánlunk fel értük. Az Atya számára ez a legkedvesebb imádág és a leghatékonyabb eszköz, amivel a tisztítóhelyen szenvedő lelkeken segíthetünk. Egy temető kapujának felirata: „Amik ti vagytok, az voltunk mi. Amik mi vagyunk, az lesztek ti. Nemsokára egyformák leszünk, itt az enyészet birodalmában.
Bárkivel megtörténhet, hogy temetést kell intéznie. Jó tudni, hogy mi ilyenkor a teendő. 1. Jelentsük a plébánián a halálesetet és beszéljük meg a plébánossal a temetés időpontját. Ha nem tudjuk elérni személyesen, telefonon is megbeszélhetjük a temetés időpontját. 2. Szóljunk a harangozónak a harangozás végett. 3. Szóljunk a kántornak. 4. Intézzük el a hivatalos iratokat. Az orvos által kiállított és az anyakönyvi hivatal által lepecsételt halotti bizonyítvány egy példányát a plébániára is el kell vinni. Enélkül a plébános nem temethet. A temetés minimum 48 órával a haláleset után történhet. 5. Szóljunk a zászlóvivőknek és a koporsóvivőknek (11 férfi). Ennek a részleteit Káposztás Csabával vagy Balázs Lajossal kell megbeszélni. 6. Szervezzük meg a temetéssel kapcsolatos egyéb teendőket. FONTOS TUDNI - a templomban a szentmise előtt imádság van a halottért, ahol a hozzátartozóknak is illik jelen lenni. - a halottért imádkoznak a temetés előtt is. Az előimádkozónak külön kell szólni, ill. autóval ki kell vinni a temetőbe. - a halottért gyászszentmisét szolgáltatunk a temetés után, ahol részt vesz az egész család. Szép hagyomány, hogy a hozzátartozók aktívan vesznek részt a gyászmisén: meggyónnak és szentáldozáshoz járulnak.
Boldogasszony
KÖ ZÉLET
6
Beszélgetés Viszlay Konráddal, a Krasturist polgári társulás elnökével Úgy hallottam, hogy Ön nemcsak a Krasturist elnöke, hanem az egész polgári társulás megálmodója is. Honnan jött az ötlet? Rövid ideig Németországban és Olaszországban éltem és láttam, hogy ezekben az országokban milyen hatékonyan működik a turizmus. Főként a falusi turizmus Dél-tiroli példája hatott rám. Semmi újat nem kellett kitalálnom, egyszerűen csak át kellett vennem a már működő példát. Pár nap alatt bebizonyosodott, hogy ez a modell nálunk is működik. Szeretnénk többet hallani a társulásról. 2007. július elsején jött létre, kb. 20 tagból áll. Tagjainkat olyan személyekből válogattuk össze, akik a környékünkön élnek, és valamilyen közük van a turizmushoz. Van közöttünk étteremtulajdonos, vállalkozó, szállásadó, kocsmáros, harmadik szektorbeli és néhány olyan polgármester is, akinek komoly érdeke a turizmus. Az első évet eszmecserére és információk gyűjtésére használtuk, a második évben szorosabb együttműködést alakítottunk ki a megyével. Ez tehát egy alulról induló kezdeményezés. Két éve létezünk, és ezalatt a rövid idő alatt többet tettünk, mint más civil szervezet 10 év alatt. Nem túlzó ez az utóbbi kijelentés? Ezt maga Trebula úr mondta, a kassai Megyei Önkormányzat vezetője. Szerinte, az egész Kassa megyében egyik polgári társulás sem volt annyira aktív, mint éppen a Krasturist. Mára valóban egy erős és ismert polgári társulásunk van, amelyben a megye vezetősége is tárgyalópartnert lát. Így könnyebben jutunk hozzá a megyei pénzekhez és a szponzorok is szívesebben támogatnak minket. Amikor a „vidékünkről” beszélünk, mit értünk pontosan ezalatt? A Jabloncától Szepsiig terjedő részt, amit a Nemzeti Park déli részeként is meghatározhatunk. Természetesen, tágabb értelemben ide értjük még Jászót, Krasznahorkát, Betlért, Rozsnyót és Kassát is. Mi a társulásuk célja? Főként az, hogy turistákat csábítsunk a környékünkre, és ha már itt vannak, foglalkoztatni tudjuk őket. Legyen hol megszállniuk, legyen mit enniük, biztosítsunk számukra különböző programokat. A turisták alatt elsősorban a rövid időre (1-7 napig) idelátogató turistákat értjük. Az soha sem volt kétséges, hogy a mi vidékünk alkalmas erre a célra? Úgy is kérdezhetném, hogy vidékünknek megvan-e az elegendő kapacitása arra, hogy a turizmus szempontjából nemcsak vonzó, hanem versenyképes is legyen? Amikor a német televízió (ZDF) munkatársai 5 évvel ezelőtt nálunk forgattak, azt mondták, hogy erre a vidékre egy hónap forgatás is kevés lenne, annyi itt a látnivaló.
Hogyan került velük kapcsolatba. Egyáltalán, hogyan jutott a német tévések eszébe Torna környékéről filmet forgatni? Amikor Németországban egy hotel-hálózatnál dolgoztam, ott találkoztam velük és meghívtam őket hozzánk. Előbb csak az operatőr jött, majd később elhozta az egész stábot is. Érdekelne engem, hogy mit lát egy külföldi olyan egyedülállónak a mi vidékünkön? Elsősorban vidékünk természeti adottságait tartották érdekesnek: a barlangokat, sziklákat, hegyeket. De elismerőleg szóltak az itt élő emberekről is. Kiemelték egyszerűségüket, természetes viselkedésüket. Szerintük az emberek nem kétszínűek: ha jó kedvük van, örülnek, ha viszont rossz, nem mutatják ennek az ellenkezőjét. Észrevették-e a külföldiek a hibáinkat is? Igen. Szerintük nem tudjuk kihasználni a lehetőségeinket. Elmondták, hogy ha az itt élő emberek egy kicsit ügyesebbek lennének, a turizmus terén akár Bajorországgal is versenyezhetnének. Egyik közmondásunk ezt úgy fogalmazza meg, hogy nem látjuk a fától az erdőt. Valóban így van. Sokaknak viszont nagyon jól jön, hogy nálunk a turizmus nem működik. Beszéltünk a más országokban szerzett tapasztalatokról. Ön is onnan hozta az ötleteit. Külföldi tapasztalata egy nagyobb rálátást, egyfajta többlettudást és kapcsolatokat biztosított. Hogyan látná mindezt, ha nem került volna el külföldre? Akkor a Krasturist nem létezne. Ön milyen lehetőségeket lát a helyi turizmusban. A hazai vagy a külföldi turistákat érdekli-e jobban ez a vidék? Polgári társulásuk ezen a téren komoly monitorozást végzett. Kiderült, hogy jelenlegi lehetőségeinkkel szinte minden korosztályt meg tudunk mozgatni. A gyerekekkel vagyunk egy kissé gondban.
2009 Mindenszentek
7
KÖZÉLET
Egyelőre nincs lehetőségünk arra, hogy pl. a számukra nyári táborokat szervezzünk. Azt lehet mondani, hogy külföldi turistákat jobban érdekli ez a vidék, mint a hazaiakat. A legtöbb ide látogató turista Magyarországról érkezik. Ez olyan tény, amivel komolyan kell számolnunk. Utánuk következnek a lengyelek, majd a csehek, akik az utóbbi időben kissé megcsappantak. Az itt élő, helybeli embereket miért nem érdekli jobban a szülőföldjük? Mert nem látnak fantáziát benne. Pedig a nagy munkanélküliség idején a falusi turizmus akár egy jó megélhetési formát is jelenthetne. Hogyan állnak a vidékfejlesztéshez és az agroturizmushoz a polgármesterek? Úgy, ahogyan általában az emberek. Az emberek 80%-át nem érdekli különösebben, hogy mi lesz. Mondjuk, 10%-uk elkötelezett és kész is tenni valamit, 10% pedig még megnyerhető az ügynek. A polgármestereket azonban a többség választja. Persze, néhány polgármesterrel ennek ellenére jól együtt tudunk működni. A turizmusba fektetett pénz az egész közösség érdekét szolgálja. Nemcsak a turisták számára fontos az utak leaszfaltozása. A rendbetett utak a faluban maradnak, elsősorban az ott élők fogják használni. Lepusztult községekbe, azonban, nehéz turistákat csalogatni. Ilyen körülmények között milyen változásra számíthatunk? A fent említett 10-20% kevés. Sajnos, nagyon sok a passzív ember. Őket kellene megmozgatni. Elsősorban az alulról jövő kezdeményezések fontosak, mert ezekhez járul majd hozzá a fentről jövő segítség. Felülről jövő segítség? Ez alatt az állami segítséget értem. A vidéki turizmus számára elsősorban a lehetőségek megadása a fontos: az önkormányzatok, a megye és az állam által. Nehézségeink jelenleg főként abból adódnak, hogy állami részről nem kapjuk meg a megfelelő anyagi támogatást. A benyújtott projektek késnek vagy stagnálnak, ennek következtében a felújítások is állnak. Az elmúlt hetekben megjelent Tornán a tornai borútról készült hirdetőtábla. Megtudhatunk erről többet? A turizmussal foglalkozva hamar rájöttünk, hogy szükségünk van néhány ún. turisztikai termékre. Olyan valami kézzel fogható dologra, amely a vidékünkre jellemző. Felmérést készíttettünk és kiderült, hogy nálunk hagyománya van a borászatnak, viszonylag még ma is sokan termelnek bort. Mintaként a tokaji borút állt előttünk, amely viszonylag messze esik tőlünk. Tokajban viszont szinte minden csak a borról szól, más egyéb terméket nem kínálnak.
Ön szerint melyek azok a termékek, amelyekkel híressé tehetjük magunkat? A természeti látványosságokon kívül vannak kulturális lehetőségeink is. Körtvélyesen pl. évente 4 fesztivált szerveznek. Nem tudom, ki hallott már a helyi múzeumokról? Pedig van belőlük jócskán a környéken. Pl. Somodiban ceruzamúzeum, Újfaluban tájház, Udvarnokon a bronzkori leleteket bemutató kiállítás, Körtvélyesen a népviseletet és a régi szerszámokat bemutató múzeum, Jabloncán pedig egy élő múzeum. Pl. megmutatják az érdeklődőknek, hogyan kell csigatésztát készíteni. Továbbá van a környéken rengeteg méz, nagyon finom lekvár, ízletes pálinka és egyre jobb bor. Meg kell tanulnunk ezeket a termékeket megfelelően becsomagolni és másoknak is bemutatni. Honnan jött a névválasztás? Környékünk borvidékét hivatalosan szepsi borvidékként jegyezték be (Moldavský vinohradnický región). Szepsiben viszont elsősorban a bor eladásával foglalkoztak. Szőlőművelés az egykori Torna megyében volt, annak is az északi részén. A névválasztással csak egy hagyományt elevenítettünk fel. Miben rejlik a Krasturist sikeressége? Társulásunk tagjai el akarnak valamit érni. Az önmegvalósítást látják a turizmusban. Legalább a fele aktív tag: húzóerő, aki mozgat, előre visz, nyüzsög. Önt teljesen leköti a munkája, amely a megélhetését biztosítja. Amint említette a Kaufland vezetése 100%-os teljesítményt vár el Öntől. Ráadásul munkája által napokig távol van otthonról. Hogyan tud ezen kívül még a polgári társulással is foglalkozni? Telefonon és e-mailen keresztül is sok mindent el lehet intézni. Beszélgetésünk egész ideje alatt egyfajta erős optimizmus árad Önből. Honnan meríti ezt a pozitív hozzáállást? Nem tudom. Csak így érzem jól magam. Egyszerűen pozitív ember vagyok. Gratulálok az elért sikerekhez. Maradjon továbbra is pozitív ember. Isten áldását kérem további tevékenységükre! Juhász Attila
Boldogasszony
ÉLETTÉR ISTEN PATIKÁJA DIÓFA (lat. Juglans regia, szlov. orech kráľovský, ném. Walnussbaum) A diófának szinte minden része hasznosítható, de a gyógyászatban elsősorban a levelét (Juglandis folium) és a termését (Juglandis nucis) használjuk. A leveleket júniusban gyűjtjük, a zöld dió termését pedig közvetlenül az érés előtt. A levele 5% csersavat, galluszsavat, ellagsavat, kevés illóolajat, juglon keserűanyagot, juglandin-alkaloidát és színanyagot tartalmaz. Csersav és ellagsav tartalma teszi, hogy jó gyulladáscsökkentő, baktériumöló és vérzés gátló. Leveleit akkor szedjük, amikor a diótermések kb. a fele nagyságúra nőttek. Teáját gyomor és bélhurut, magas vérnyomás, bélférgek ellen isszák. A népi gyógyászatban elsősorban vértisztítóként, étvágyjavítóként, vérhígítóként és a máj működését elősegítő gyógyszerként ismerik. Hajfestésre is használják. A szembajoknál külső borogatásként kamillával kombinálva jobban kifejti a hatását. Ha külsőleg használjuk, egyszer annyi kell belőle. A diólevél sűrű forrázatát kell elkészíteni aranyérbántalmakra, kelésekre, fagyásokra és a cukorbetegek lábán található sebek gyógyítására. Sokan hatékonyan használják a főzetet szájfertőtlenítésre, főként mandulagyulladás esetén. Ha a lábon lévő visszerek megpattannak és véreznek, 10 percig vízben áztatott diólevelet kell rátenni, majd tiszta gézzel átkötni és ezt naponta kétszer megismételni. Ha két borogatás között az ér szabadon marad, egy hét alatt
8 begyógyul. Az érett dió tápanyagait sokáig nem ismertük, pedig bármelyik fő táplálékunkkal felveszi a versenyt. A friss dióbél mindössze 25% vizet tartalmaz. Nagy energiaértékű, valóságos kalóriabomba, ezért csak mérsékelt mennyiségben javasolt. Nagyon magas, mintegy 40% az olajtartalma. A középkorban Franciaországban főként dióból nyerték az olajt, ezért valóságos diófaültetvényeik voltak. Zsírsav összetétele kedvező, mert zömmel a szervezet számára fontos telítetlen zsírsavakat tartalmazza. A dióban jelen van az omega-3 és az omega-6-os zsírsav is, amelyek nélkülözhetetlenek a szervezet növekedéséhez és fejlődéséhez, sőt fontos védőszerepet játszanak bizonyos betegségekkel szemben. Pl. csökkentik a vér koleszterinszintjét és ezáltal az érelmeszesedés és a szívbetegségek kockázatát is. Fogyasztásával a szervezetünk számára nélkülözhetetlen ásványi anyagokhoz és vitaminokhoz jutunk: kalcium, foszfor, magnézium, vas, réz, cink, szelén, továbbá B1, B6, E, Avitamin, ß-karotin és folsav. A benne lévő fehérjék mennyiségi és minőségi szempontból vetekszenek a húsokkal és a hüvelyesekkel. Ebből a szempontból a dió a vegetáriánus étrend kiemelt gyümölcse. P. Simon nagyon ajánlja a terhes nőknek a dió rendszeres fogyasztását. A dió túlzott fogyasztásának hatására kis hólyagocskák keletezhetnek a szájban olyan személyeknél, akiknek gyenge a mája vagy a gyomra. Ezt egy a dióban lévő irritáló anyag, az acrolein okozza. A diólevélből készült teát is csak mértékkel fogyasszuk, nem szabad túl erősre főzni. Egy hónapi használat után mindenképpen egy hónap szünetet kell beiktatni.
Juhász Attila
KINCSÜNK A NYELVÜNK Bicikli és prilba Amióta életbe lépett Szlovákiában az új közlekedési törvény, egyre többet hallani a közbeszédben is az „ún. prilbáról“. Nagyon csúnya, amikor magyar ragokkal illetjük ezt a szlovák szót. Talán azért terjedt el ennyire ez a helytelen szóhasználat, mert sokan nem ismerik pontosan a „prilba“ kifejezés magyar megfelelőjét. Bizonytalánságukban a biztosnak tűnő idegen szót fűzik beszédjükbe. Nos, a kifejezés magyar fordítása: sisak, vagy pontosabban kerékpársisak. A sisaknak, mint a fej védelmét szolgáló eszköznek, több fajtája is ismert: rohamsisak, vívósisak, búvársisak, trópusi sisak. A bukósisak alatt főként a motorkerékpárnál használt fejvédőt értjük. Ha pedig már a biciklinél tartunk, szép magyar kifejezésünk ugyanerre a járműre a „kerékpár“.
OLVASÓNK VERSE LÁSSANAK Még nem nyílt fel szemük nem látják a fényt, gyújtsd meg a szívükben Uram a reményt. Lobogtasd fel bennük szeretet-tüzed, melengesd életre hideg lelküket. Majd ha megismernek, hogy Te vagy az út, nyisd meg kérlek nekik égi szent kapud. Áraszd sebeidből gyógyító erőd, s minden bűneiktől megtisztulnak ők. A hit szent kegyelmét ajándékul add, újjászületésük kegyesen fogadd. Szentlelked ereje maradjon velük, kísértések ellen legyen fegyverük. [Ámen]
2009 Mindenszentek
9
FEJTÖRŐ
I. A három utazó közül melyik segít a bajbajutott emberen? II. Bibliaismeret Második Törvénykönyv 1. 2.
3.
Hány évig tartott az izraeliták vándorlása a pusztában, amíg elérték az Ígéret Földjét? Mózes halála előtt felment egy hegyre, hogy lássa az Ígéret Földjét. Melyik város magasodott a heggyel szemközt? Ki mondja Mózesnek, hogy nem fog belépni az Ígéret Földjére?
III. Fejtsétek meg a rejtvényt és a megfejtést írjátok be a következő mondatba:
A ………………………...az utolsó vacsora emlékezete és Jézus keresztáldozatának megjelenítése. 1.
2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9.
Ezen a napon alapította Jézus a bűnbánat szentségét Aki nem mond igazat, az ………. Az Isten háza Az apostolok száma A lélek fájdalma az elkövetett bűnök miatt Ebben a hónapban van karácsony Jézus édesanyjának neve. A keresztények jelképe A szentmisében Krisztus testévé válik.
IV. Számokból betűk
- A következő ábrában egy bibliai idézetet rejtettünk el. A meghatározások alapján a számokat betűkkel kell helyettesíteni. Ezeket beírva az azonos számú mezőkbe az idézetet kapjuk megfejtésül.
Megrögzött rossz szokás, szeszély 62 3 25 13 54 47 14 Koldulás 77 48 37 53 14 21 9 64 43 Kanócos világítóeszköz 46 15 33 71 60 26 59 Szörnyű természeti csapás 30 1 20 69 51 18 42 58 34 7 Jelenségek, tények mérlegelése alapján rájön 56 41 39 61 16 24 49 6 19 32 75 45 4 Ludwig van …… , az Örömóda zeneszerzője 35 27 50 44 12 10 63 57 65 Ízletes harapnivaló 5 70 8 72 68 55 23 17 2 74 28 66 Agatha Christie krimije 73 29 11 38 40 36 22 76 52 67
Az előző szám megfejtései: II. Hű maradt Istenhez III. 1. Tizenkettő 2. Fürjcsapatot küldött 3. Az Úr 4. Negyven 5. Józsué IV. „Alázkodjatok meg Isten hatalmas keze alatt, hogy annak idején megdicsőítsen benneteket!” (2Pét 5,6)
Boldogasszony
K A P C S O LAT
10 APRÓHIRDETÉSEK
„De akik az Úrban bíznak, új erőre kapnak, szárnyra kelnek, mint a sasok. Futnak de nem fáradnak ki, járnak-kelnek, de nem lankadnak el.” (Izajás, 40,31) 90. születésnapja alkalmából szeretettel köszöntjük Kulcsár Józsefet. E szép ünnep alkalmából kérjük a jó Isten áldását további életére, erőt, egészséget, valamint hogy még sok-sok boldog évet tölthessen el szerető családja körében Felesége, családja és rokonai.
„Istennek énekeljetek hálás szívvel zsoltárt, himnuszt és szent énekeket”. (Kol 3,16) A Mindenható Isten sokáig éltesse kántorunkat Juhász Károlyt, aki november 15-én ünnepli 60. születésnapját. Kívánjuk, hogy a templomunkban végzett hűséges kántori szolgálata váljék Isten nagyobb dicsőségére és a mi örömünkre is. Szolgálja a Jó Istent még számos éven át! A Boldogságos Szűz Mária anyai oltalmával kísérje élete lépteit! A tornai Rózsafüzér Társulat tagjai
PÜSPÖKI LÁTOGATÁS TORNÁN November 15-én, vasárnap kerül sor megyéspüspökünk, Mons. Vladimír Filo, első lelkipásztori látogatására a plébániánkon. 15:30-kor ünnepi szentmisét celebrál a tornai templomban, amelynek a keretén belül megemlékezünk Majancsik Ferenc tornai születésű pap halálának 30. évfordulójáról. A szentmisét követően a püspök úr megszenteli a plébánia épületét és találkozik a gazdasági tanács tagjaival, ill. a környék papságával. A püspök atya a jelenlévő papokkal együtt felkeresi majd Majancsik Ferenc sírját a temetőben.
IFJÚSÁGI HITTAN TORNÁN November hónapban szeretnénk beindítani a hittanoktatást felnőtt fiatalok részére. Jelentkezhetnek azok, akik egyáltalán nem részesültek hitoktatásban és természetesen azok is, akik az iskolai tanulmányaik alatt már jártak hittanra. Az ifjúsági hittan új megközelítésben, párbeszédes formában akarja közelebb hozni a hit alapjait az igazságot kereső fiataloknak. Korhatár: középiskolás kortól fölfelé. Jelentkezni a plébánián (Tel. 466.21.40) vagy Fodor Mareknál lehet november 15-ig. Az egyéb részletek az első találkozó idején lesznek megbeszélve.
A plébániai iroda hivatalos órái Tornán
Olvasóink kérésére közöljük azt az éneket, amelyet a szentkúti búcsúban hallottunk 1. Óh, Nagyasszony, nemzetünk reménye, rád szegezzük könnytelt szemeink! Veszni indult István öröksége, szép kertedben ős erényeink. Szállj közénk és sírj te is velünk, Vigasztald és mentsd meg nemzetünk! Szállj közénk és sírj te is velünk, vigasztald és mentsd meg nemzetünk! 2. Ifjúságunk hófehér virága porba hullott, alszik szent hite. Hő szerelmed, s szereteted lángja nem hevít kihűlt magyar szívet. Szép nagyasszony, hullass könnyeket, könnyeiddel mentsd meg nemzeted! 3. Ó, magyar nép apraja és nagyja, ölts magadra bűnbánó ruhát, mély keserved s fájdalmaid jaj-a töltse be a vétkező hazát! Hozzá sírj csak, sírj, hisz még szeret, jó Nagyasszony, mentsd meg népedet! 4. Bár ha bűnünk száma végtelen nagy, hőn könyörgünk, drága Szűzanyánk: tartsd fölöttünk anyai palástod, fordítsd el az Isten ostorát! Még te élsz a csillagot felett, e hazának veszni nem lehet.
Hétfőtől-péntekig: 9:00-12:00, 14:30-17:00 Szombaton: 9:30-12:00 A hivatali órákon kívül, valamint vasárnap és ünnepnapokon nincsen ügyintézés. Vegyük figyelembe, hogy az egyházi főünnepeken, amelyek hétköznapra esnek (pl. Áldozócsütörtök, Úrnapja) szintén zárva van a plébániai iroda. Telefonon keresztül is csak a megadott időszakban intézzük ügyeinket. Kivételt képeznek a sürgős esetek, mint pl. haldokló ellátása, haláleset. HALOTTAK NAPJA Halottak napja azoké, Akiket elfeledtek, Akiket a nagy feledés Közös sírjába tettek.
Kiken mécs nem ragyogja be Az elmúlás betűit, Kikről a száraz virágot A szelek messze űzik. Halottak napja azoké, Kik elesettek, árvák,
Akik éjjel megölelik, S megcsókolják a párnát. Akik siratják a múltat, Kiknek sírdomb az asztal is, Amelyre ráborulnak. Falu Tamás
2009 Mindenszentek
11 MISEREND A TORNAÚJFALUI PLÉBÁNIÁN NOVEMBERBEN
HIRDETÉSEK - ÚJFALU
VAN ISTEN 4. A legtisztább harmónia a világmindenségben van 1. Mindenszentek ünnepe Mi, emberek, ha a világmindenségre gondolunk, 8:00 Zsarnó mindig az ég felé emeljük tekintetünket. Nincs 9:30 Tornaújfalu olyan ember, akit nem bűvölt el egy-egy forró nyári 11:00 Tornagörgő este csillagos égboltja. Ilyenkor az ámulat, a csodá14:00 Bódvavendégi lat érzése áthatja egész lényünket, közben akaratlanul is, a „csillagtengerben” „fürkésszük” a szá6. Elsőpéntek munkra éppen ismerős csillagképeket: a Nagy- és 18:00 Tornaújfalu, litánia Kis Göncölszekeret, (rajta, a fényes Esthajnal csilla8. Évközi 32. vasárnap got a Vénusz bolygót), a Fiastyúkot, a Tejutat, esetleg a az esztendő hónapjainak csillagképeiből is 8:00 Zsarnó „felfedezünk” néhányat… 9:30 Tornaújfalu Miért ez a nagy csodálat? Talán az, a csodaszép: a 11:00 Tornagörgő mindent átölelő, azúrkékben tündöklő ragyogás lát14:00 Bódvavendégi ványa? Vagy, annak tudata, hogy a világmindenség 15. Évközi 33. vasárnap látható és láthatatlan alkotói mind, meghatározott törvény és rend szerint, saját pályájukon keringenek 8:00 Zsarnó bődületes sebességgel és soha össze nem ütköznek? 9:30 Tornaújfalu - Mindkettő. 11:00 Tornagörgő James Jeans (1877-1946) híres angol csillagász 14:00 Bódvavendégi szerint, a világegyetem összes csillagainak száma 22. Krisztus Király vasárnapja kb. annyi, mint London minden parányi porszeme összesen. Óriási az egymás közötti távolságuk, amit 8:00 Zsarnó csak fényévekben mérhetünk (Egy fényév 9 és fél 9:30 Tornaújfalu billió km! A fény sebessége 300 ezer m/másodperc 11:00 Tornagörgő (A hang sebessége 300m/másodperc) 14:00 Bódvavendégi A Tejútról (más néven Galaktikáról) kevesen tud29. Advent 1. vasárnapja ják, hogy ez egy csillagtömeg, amely megszámlálhatatlan csillagból áll, és maga egészében szabályos 8:00 Zsarnó körforgást végez (egy fordulatot 500 millió év 9:30 Tornaújfalu alatt!) És… itt az újabb ámulat: ilyen Galaktika, 11:00 Tornagörgő kétmilliónál is több van a világegyetemben! 14:00 Bódvavendégi Az olvasottak összegzéseként ismerjük meg azt a H I R D E T É S E K Tornaújfaluban nagy és félelmetes tudományos megállapítást, melyHétköznap a szentmisék Újfaluban: kedden 16 ben egyetért a világ összes csillagásza. Ha a világórakor a hittanosok részvételével, pénteken este 18 egyetem egyetlen csillaga letérne a számára órakor a bérmálkozásra készülők részvételével „megadott” pályáról, vagy megváltoztatna a számra „megszabott sebességét, illetve, ha megsemmisülne: (utána számukra hittan). bekövetkezne a világkatasztrófa, vagyis minden elpusztulna. A keresztség szentségében részesültek Mindezek után akaratlanul folytatódik az elmélkeVránsky Dávid - október 3, Torna désünk, kicsúcsosodik rácsodálkozásunk: micsoda Slifka Vivien - október 10, Torna lángelmének, mérnöknek, világhatalomnak kell lenSlifka Vanesa - október 10, Torna ni annak, aki ezt a világszerkezetet rendben képes Rigó Szimona - október 31, Torna tartani, kormányozni. Minden égitest mozgását, iráGrundza Erik - október 31, Torna nyát, sebességét, időtartamát, pályáját… úgy, hogy megóvja a világot a megsemmisüléstől. Ez a MinAz örökkévalóságba költöztek denható, Teremtő lény: ISTEN. Szabó Miklósné szül. Ongyik Anna okt. 10, Zsarnó Mázik Mihály Spisák Lajosné szül. Kulcsár Ilona - okt. „Nyugtalan a mi szívünk, amíg meg nem nyugszik 18, Torna benned Istenünk! Lukácsné szül. Dunka Éva - okt. 20, Szent Ágoston Torna
Boldogasszony, 2009 Mindenszentek
HIRDETÉSEK - TORNA
12
MISEREND A TORNAI PLÉBÁNIA TERÜLETÉN NOVEMBERBEN 1. vasárnap, Mindenszentek 8:30 Áj 9:45 Udvarnok 11:00 Torna 14:00 Udvarnok - temetőlátogatás 15:00 Torna - temetőlátogatás
7. Szombat 17:00 Torna - hálaadó szentmise a megélt 90 évért 8. Évközi 32. vasárnap 8:30 Áj 9:45 Udvarnok 11:00 Torna
2. Hétfő, Halottak napja Teljes búcsút nyerhet az a hívő, aki ezen a napon valamilyen templomot buzgón meglátogat és ott elimádkozik egy Miatyánkot és egy Hiszekegyet. Ezt a búcsút felajánlhatja a tiszítóhelyen szenvedő lelkekért.
8:30 Áj - előtte gyóntatás 16:30 Udvarnok 17:30 Torna
15. Évközi 33. vasárnap - püspöki látogatás 8:30 Áj 9:45 Udvarnok 15:30 Torna 22. Krisztus Király vasárnapja 8:30 Áj 9:45 Udvarnok 11:00 Torna
3. Kedd, Porres Szt. Márton 17:30 Torna-szentmise az elhunyt lelkiatyákért 4. Szerda, Borromeo Szt. Károly 17:30 Torna - szentmise a templomban szolgálatot teljesítőkért (egykori kántorok, harangozók, előimádkozók) 5. Csütörtök, Szt. Imre herceg ünnepe 17:30 Torna - szentmise (Molnár Imre) 6. Péntek, elsőpéntek 9:30 Torna - elsőpénteki beteglátogatás 16:30 Udvarnok - szentmise 17:30 Torna - szentmise az összes elhunyt jótevőnkért Aki Mindenszentek nyolcadában (nov. 1-8) a temetőt áhítatos lélekkel meglátogatja és ott a halottakért imádkozik, teljes búcsút nyerhet és azt felajánlhatja a tisztítóhelyen szenvedő lelkekért. Naponta csak egy teljes búcsú nyerhető. A búcsúnyerés feltételei: szentgyónás, áldozás, imádság a Szentatya szándékára (Miatyánk, Üdvözlégy, Dicsőség). A hívőnek továbbá akarnia kell a búcsút elnyerni és kerülnie kell bármilyen bűnhöz való ragaszkodást.
28. Szombat 17:00 Áj 29. Advent 1. vasárnapja 8:30 Udvarnok 10:00 Torna, szlovák 11:00 Torna, magyar November 1-jétől a hétköznapi szentmisék Tornán 17:30tól, a reggeli szentmisék 8:00 órától lesznek. A Boldogasszonyban megadott miseidőpontok változhatnak, ezért mindig a vasárnapi templomi hirdetés folyamán ismeretetett időpont a mérvadó.
IMÁDSÁG A HALOTTAKÉRT A TEMETŐBEN Áj -november 2, hétfő, a szentmise után. Udvarnok - november 1, 14:00, a ravatalozóban. Torna - november 1, 15:00, az új temetőben a ravatalozóban. Imádkozzunk együtt halottainkért a temető megszentelt földjén, ahol nyugodnak! Aki csak teheti vegyen részt ezen a rövid imádságon.
ÁDVENTI KOSZORÚKÖTÉS Szeretettel hívjuk a lányokat és az asszonyokat nov. 28-án szombat délután 15:00 órakor a nyugdíjas klubba, ahol megtudhatják, hogy milyen az igazi ádventi koszorú és hogyan kell azt elkészíteni. A fenyőgallyakat bebiztosítjuk, ezért tudnunk kell előre, hogy hányan vesznek részt a koszorúkötésen. Az elkészült koszorúkat ádvent első vasárnapján a templomban fogják megszentelni. Az érdeklődők nov. 15-ig jelentkezzenek Köteles Annánál vagy Andó Máriánál.
IFJÚSÁGI TALÁLKOZÓ November 17-én, Tornán a nyugdíjas klub épületében ifjúsági találkozóra kerül sor, amely a lelki elmélyülésen kívül a testvéri együttlétre is jó lehetőséget kínál. A találkozó 9:30-kor veszi kezdetét és a 16 órakor kezdődő ünnepi szentmisével ér majd véget.
Kiadja: Róm. kat. plébánia, Fő utca 442, 044 02 Torna, tel: 055/466.21.40 Felelős kiadó és főszerkesztő: Juhász Attila tornai plébános Szerkesztő: Viszlay Edit és Juhász József Internetes elérhetőségünk:
[email protected]