a városi önkormányzat közérdekű lapja
2014. Október
Boglári Hírek
„... Az akadémiai falu feladata, hogy kiszolgálja a sportolók, tanáraik és nevelőik év közbeni elszállásolását, gondoskodjon étkeztetésükről, tanulási lehetőségeiktől, rekreációs igényeitől...” (Képek a hátsó borítón.)
Balatonbogláron épül fel a Nemzeti Kézilabda Akadémia sportcsarnoka és AZ akadémiai FALU Vígh László kormánybiztos, a Nemzeti Sportközpontok főigazgatója bejelentette, hogy 2015-ben, tanévkezdésre elkészülnek a létesítmények, bruttó 4,5 milliárd forint értékben.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Vannak olyan pillanatok, amikor még azok is a meccset hallgatják, nézik, akik egyébként nem sportrajongók. Mi, akik végigizgultuk a sidney olimpiai döntőt, a Bukarestben megszerzett EB aranyat és a londoni negyeddöntőt a kétszeres hosszabbítással Izland ellen, mi már tudjuk, hogy a foci és vízilabda mellett miért a kézilabda a legnépszerűbb magyar csapatsportágak egyike. A magyar sport múltja, jelene és jövője ma itt van Balatonbogláron, a 2013 óta városunkban működő és reményeink szerint egyre bővülő Nemzeti Kézilabda Akadémiában. Mocsai Lajos tanár úr nemzeti és nemzetközi jelentőséggel bíró sokrétegű munkásságának elválaszthatatlan része a Balatonbogláron működő Nemzeti Kézilabda Akadémia, amely reményeink szerint nemcsak e kisváros népét, de a magyarság jövőjét is szolgálja. Ezért életművét és boglári elhivatottságát elismerve a képviselő-testület Mocsai Lajos úrnak Balatonboglár díszpolgára címet adományozta. Mészáros Miklós polgármester köszöntője (Elhangzott 2014. szeptember 27-én, a kitüntetés átadásakor.)
2
BALATONBOGLÁRI HÍREK
Az „Itthon vagy Magyarország szeretlek” Szent Mihály-napi rendezvény keretében (szeptember 27-én) a Neka Napon adták át Mocsai Lajos úrnak a díszpolgári elismerést, majd az 56-osok terének és Rieger Tibor alkotásának avatására került sor. Rieger Tibor monumentális műveinek sorában kiemelkedő jelentőségű a pannonhalmi bencés apátság bazilikájának millenniumi kapuja, a mosonmagyaróvári 56-os emlékmű és a kecskeméti II. világháborús áldozatokra emlékező dombormű, a Balatonbogláron 2004-ben a római katolikus templom kertjében felállított Teleki Pál tudós-államférfi életnagyságú ülő bronzszobra. A plébániatemplom falán Varga Bélát és Szőllősi Ferencet ábrázoló domborműve a két boglári plébános keresztény- humanista szellemi örökségére emlékezteti városunk polgárait. Az 56-os forradalom tere - amelynek méltó kialakítása városunk vezetésének régi adóssága volt - méltó helye lett Rieger Tibor harmadik Balatonboglári művének. Az emlékművet a Balatonboglári Polgári Kör kezdeményezte 2012-ben és a mű megvalósulását közadakozás segítette.
A TÉR felújítás előtt
A TÉR felújítás UTÁN
„..ezek az emberek sötét időkben, nehéz körülmények szágra küldött papok letelepedését. Továbbá neki is között világosságot sugároztak maguk körül...” köszönhető, hogy a lengyel származású zsidó meneErdő Péter bíboros kültek közül nagyon sokan menedékre találhattak a Dunakanyar különböző pontjain. Lékai László azért kapta az elismerést, mert a második világháború ideLengyel kitüntetések je alatt, Czapik Gyula veszprémi püspök titkáraként magyar hősöknek sokat tett a lengyel menekültek Balaton környéki Hetvenöt évvel ezelőtt, 1939. szeptember 18-án különösen keszthelyi - elhelyezéséért. Magyarország megnyitotta határait a lengyel mene- „A Lengyel Köztársasági Érdemrend Parancsnoki Keresztje kültek előtt. A határnyitást követően több mint száza Csillaggal posztumusz kitüntetést adományozták Angelo ezer lengyel menekült érkezett Magyarországra. Rotta néhai apostoli nunciusnak és Varga Béla katolikus Lengyel Köztársasági Érdemrend Nagykeresztje papnak. Angelo Rotta a kitüntetést azért kapta, mert posztumusz kitüntetést ítélték oda Serédi Jusztinián a második világháború alatt diplomáciai kapcsolatait és Lékai László néhai bíborosnak a második világmozgósítva határozottan tiltakozott a zsidók üldözéháború idején a magyarországi lengyel menekültekse és deportálása ellen. Emellett keresztségi igazolánek nyújtott segítségüsokkal látta el a magyarok mellett a lengyel származákért. A díjakat Roman sú zsidókat is. Szerepet vállalt a lengyel menekültek Kowalski budapesti lenszociális ellátásának megszervezésében. Kitüntetését gyel nagykövet adta át Alberto Bottari de Castello apostoli nuncius vette át. Erdő Péter bíborosnak, Vaga Béla - a méltatás szerint - balatonboglári plébánosként eszterg om-budapesti elévülhetetlen érdemeket szerzett a lengyel menekültek segítéérseknek csütörtökön sében. Az ő kezdeményezésére létesült a balatonboglári lena Lengyel Köztársaság gyel gimnázium, ahol csaknem hatszáz diák tanulhatott. A budapesti nagykövetsékitüntetést Balatonboglár polgármestere, Mészáros gén... A méltatás szerint Miklós vette át ....” Serédi Jusztinián annak idején minden lehetőForrás: MTI | 2014. 09. 18. 18:18:20. További részletek: séget megragadva segí- http://www.balatonboglar.hu/index.php?option=com_c tette a lengyel katolikus ontent&view=article&id=1465:2014-09-22-06-12egyház által Magyaror- 40&catid=1:friss-hirek&Itemid=18
BALATONBOGLÁRI HÍREK
3
BESZÁMOLÓ BALATONBOGLÁR VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE GAZDASÁGI PROGRAMJÁNAK VÉGREHAJTÁSÁRÓL 2010-2014 Tisztelt Képviselő-testület! Nem kapott könnyű örökséget a 2010-ben hivatalba lépett településvezetés. Az elmúlt négy évben ki kellett lépnünk az adósságcsapdából, fejleszteni a várost és mindezek mellett biztosítani a folytonosságot, a boglári hagyományok továbbvitelét és egyben alkalmazkodni a változó törvényi körülményekhez. A ciklusprogramot 2010-ben többen túlzottan optimistának tartották, ám a tények tükrében megállapítható, hogy még ezt is túlteljesítettük. 2010. októbere óta: - Befejeződött a Dr. Török Sándor Egészségügyi Központ mintegy 500 milliós felújítása és bővítése; - 2010 novemberében öt képviselő igen szavazatával döntött úgy a képviselő-testület, hogy folytatni fogja a városközpont megújítását és a turizmust szolgáló „családbarát” pályázati programokat; - 2012 nyarától ismét működik a felújított Gömbkilátó, elkészült a turisztikai fejlesztések időarányos része; - A Fischl-házban átadtuk a Lengyel Gimnázium emlékszobáját; - A Dózsa György utcában új parkolóhelyeket alakítottunk ki a régebbi forgalmi sávban; - Elkészült a Klapka utcában és a Gyep utcában a kerékpárút 65 millió Ft-ból; 2012-13-ban befejeződtek a város-rehabilitációs és turisztikai pályázatok, melyek megfelelnek a város turisztikai célkitűzéseinek és egyben a szezon meghosszabbítását is jelentik: - a bOGLÁRI bUBORÉK Élménystrand már az első évben sikeres volt, több ezer látogatót vonz és nyaranta 20 boglárinak teremt munkahelyet; - A Borudvarban a Szőlő és a Bor Nemzetközi Városához méltó módon boglári borászok kínálhatják minőségi termékeiket; - A Platán sor és a Platán téri vendéglátóhelyek is megújultak; - A Balaton Csavargőzösben interaktív múzeumot nyitottunk;
- Átadtuk az új piacot; - Van már saját mobilszínpadunk és rendezvénysátrunk; - A Platán strandon a játszótér gyerekeket vonz szezonon kívül is; - 2012-ben Szent Erzsébet napján avattuk fel a megújult Kék Kápolnát és a parkot, 2013 nyarától újra tapsolhattak a színház barátai a Vörös Kápolna előtti szabadtéri színpadon. - Vállalkozói beruházással elkészültek a Várdomb Kaland- és Szabadidőpark létesítményei is. Ez utóbbi - minden gáncs ellenére, a város közakaratával - valósult meg és a település sikertörténetei közé tartozik. Azon túl, hogy a Várdomb évi (cc.4,5 milliós) fenntartási költsége nem terheli a várost, a beruházás turisztikai, szezonhosszabbító értéke vitathatatlan és éves viszonylatban 20 új munkahely létesült. A látogatók száma évről évre emelkedik, idén már elérte a 260 ezret, a város a Gömbkilátóból és az iparűzési adóból közel 10 millió Ft bevételt ért el. 2013. január elsejétől - A nyolc Somogy megyei járásszékhelyen a kormányhivatalhoz tartozó járási hivatalok megkezdték működésüket. Ez Bogláron egyben a polgármesteri hivatal átalakulását is jelentette. A Városházán korszerűsítettük az informatikai rendszert, felújítottuk az irodákat és a váróterem is megfelel mára XXI. század elvárásainak; - Létrehoztuk az Intézményműködtető Irodát a Városháza keretein belül; - A középiskola jelenleg a Somogy megyei TISZK (Somogyi Térségi Integrált Szakképző Központ Középiskola, Szakiskola és Kollégium) tagintézménye, de az épületek a város tulajdonában maradtak; - A Boglári Kollégiumot – mely a város tulajdona – már mi működtetjük; - Az általános iskola szakmai fenntartója a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ, de az épületek fenntartása és a működtetés biztosítása továbbra is a város feladata; - A város vezetése egységes óvodát és bölcső-
dét hozott létre, amely 2014 szeptemberétől 150 milliós beruházással (120 millió forint pályázati forrás + 30 millió forint önkormányzati forrás) felújított és bővített létesítményben működik. 2013 szeptemberében megkezdte működését a Nemzeti Kézilabda Akadémia. Jelenleg 140 diákjuk tanul a városban, akik most a Boglári Kollégiumban laknak. 2013. 11. 14-én az egykori MÁV üdülő kormányhatározat alapján ingyenesen a város tulajdonába került. A tervezett NEKA-fejlesztések 2015-ben valósulhatnak meg, (a közbeszerzés most kerül kiírásra) mintegy nettó 3,8 milliárd forint értékben. A MÁV üdülőből a fejlesztés után modernizált, XXI. századi feltételrendszerrel megtervezett, magas fokozatú, 150 szobás hotel-kollégium lesz. Az Urányi sportcsarnok mellett egy új, három kézilabdapályát tartalmazó sportcsarnok létesül, amely nemzetközi mérkőzéseknek is helyet adhat és továbbra is biztosítja a helyieknek a korábbinál magasabb szintű sportolási lehetőségeket. A NEKA működéséhez köthető továbbá az is, hogy 2014. szeptembertől a boglári középiskolában gimnáziumi osztály indult, az általános iskolában pedig egy NEKÁS 8. osztályt szervezhettek, felújítják az általános iskolai tornatermet is. A régi mozdony helyett a vasútállomás területére a MÁV-val történt egyeztetéseket követően kapunk egy 424-es gőzmozdonyt, az egykori magyar ipar remekét, melyet 2015-ben szeretnénk elhelyezni. 2014. március 1-től Magyarország kormánya valamennyi település összes adósságát eltörölte, ez a mi esetünkben mintegy 1,5 milliárd, vagyis 1500 millió forintot jelentett. Eddig évente több mint 100 millió forintot fizettünk ki az előzőleg felvett hitelek törlesztésére, ezt az összeget most már fejlesztésre tudjuk fordítani. Adóemelés nem történt, az adótételek gyakorlatilag a négy évvel ezelőtti szinten vannak. Az elmúlt négy évben városunk az állami költségvetésből a kormánytól 89 millió. Ft külön
4 támogatást (Önhiki) kapott az intézmények működtetésére, közüzemi számlákra, beruházási pályázatok önerő kiegészítésére 125 millió, korábban MIK által fenntartott köznevelési intézmények működtetésére közel 20 millió Ft, valamint 18,9 millió Ft-ot kurtaxa kiegészítésére, turisztikai fejlesztésekre. Az előző évtizedekben az ilyen támogatások címén összesen pár millió forintot kaptunk. 2014. június 7-én tettük le a Datalogic Hungary Kft. legkorszerűbb, 7 500 m2-es balatonboglári üzemcsarnokának alapkövét. Az új üzem új munkahelyeket is teremt. A tervek szerint az első ütemben száz-száztíz dolgozót vesznek fel, majd a következő két évben további hetven-nyolcvan főt várnak, XXI. századi munkakörülményeket biztosítva számukra. Az üzem működése a munkahelyek mellett jelentős adóbevételt is jelent 2015-től. A beruházás egyben azt is jelzi, hogy a Klapka utca környéki kereskedelmi és szolgáltató övezet felértékelődött, további befektetők fogadására is fel kell készülnie a városnak. A cég tervezi egy második üzemcsarnok felépítését is. 2014-ben - A Platán strand környékének fejlesztése is folytatódott: a Borudvarhoz és az új büfésorhoz kapcsolódó illemhely épült. - Átépítettük a szőlőskislaki kultúrház tetőszerkezetét, az épület további felújítása a következő évek feladata lesz. - A Vörösmarty tér saját erőből szépült meg, a turisztikai szezont követően szeretnénk folytatni az építkezést. - Az OTP előtti évtized óta rendezetlen terület is teljesen megújult. Új parkolókat alakítottunk ki az Alkotás utcai oldalon, a parkosításban a szőlő, városunk egyik jelképe is szerepel.
BALATONBOGLÁRI HÍREK - Szőlőskislaktól Boglár felé már a frissen aszfaltozott úton közlekedhetünk. A milliárdos beruházás központi forrásból valósult meg. - Az iskolában két tanterem teljes bútorzatát kicseréltük. A beruházások és fejlesztések mellett fontosnak tartottuk a hagyományok ápolását is. A civil szervezetekkel szerződéseket kötöttünk a rendezvények szervezésére és működésük biztosítására. A régi rendezvények – némelyik megújult „köntösben” – megmaradtak, de a város 800. születésnapja, 2012 óta a Város Napján, június elején adjuk át a kitüntető díjakat is. Boglár jó úton jár. Valami elkezdődött. Természetesen sok feladatunk van még. Vannak tervezett, elkezdett, folyamatban lévő beruházásaink is: - Évtizedes adósságunk – Lellével közösen – a Munkácsy utca, terveink szerint hamarosan elkészül a szélesítés és a burkolat, a költségek a boglári költségvetésben biztosítva vannak; - Elkezdtünk végre egy járdaépítési és felújítási programot is. Első lépésként a Szegfű és Gyöngyvirág utcai járdák kialakítása történik meg; - WC készül a Jankovich-telepi strandon és megújul a Kodály-strandon is; - Befejezzük a Klapka utcai kerékpárút még hiányzó szakaszát; - Kiépítjük az Attila és a Török Bálint utcákban a térvilágítást; - Elkezdődött a térfigyelő kamerarendszer kiépítése; - Új honlapunk lesz; - Szőlőskislakon és Bogláron is fel kell újítanunk a ravatalozót; - Folyamatban van a 80 millió forintos
2011-ben a Klapka és a Gyep utcákban kerékpárút készült, befejeződött a rendelő korszerűsítése és bővítése, új parkolók létesültek a 7-es úton, a Fischl-házban lengyel emlékszobát rendeztek be 2012-ben
szőlőskislaki ivóvízprogram; - 100%-os lesz a szennyvízprogram, a hiányzó szakaszok kiépítésére a szerződést aláírtuk; - Mintegy 200 milliós – részben uniós – forrásból a következő tanévre megújulnak az iskolaépületek (nyílászárók cseréje, energetika, fűtéskorszerűsítés, szigetelés stb.) - A Városi Konyhát olyan állapotban hoztuk, hogy az iskolások közétkeztetése biztosítva legyen. A további felújítás, korszerűsítés tervezése folyamatban van; - Jelenleg a közmunkaprogramon keresztül a közalkalmazottak és köztisztviselők mellett további mintegy 80 munkavállalónak biztosítunk segély helyett munkát egész évben; - A csapadékvíz-elvezetés különösen az idei, extrém időjárási körülmények között vált az egyik legfontosabb feladattá. Fontos tudni, hogy a tervek készen vannak, a megoldás több milliárdos tételt jelent. Ezt az évekig tartó munkát nem lehet csak saját erőből megoldani, hanem uniós pályázati támogatásokból tudjuk finanszírozni. - A következő években megtörténhet a kultúrház és a Fischl-ház felújítása is, ehhez is pályázati támogatást kérünk és remélünk. - Folytatjuk a platánok „gyógyítását” is. Úgy érzem, a város vezetése jó munkát végzett az elmúlt négy évben. Balatonboglár nemcsak a déli parton, a megyében, de országosan, sőt, nemzetközi szinten is elismerést vívott ki magának. Egyre jobb boglárinak lenni. Jó lenne, ha mindezt öt év múlva is leírhatnánk. Balatonboglár, 2014. szeptember 4. Mészáros Miklós polgármester
BALATONBOGLÁRI HÍREK
5
bOGRÁRI bUBURÉK ÉLMÉNYSTRAND
a platán strand A FELÚJÍTÁS ELŐTT
a hajó A FELÚJÍTÁS ELŐTT 2012-ben és 2013-ban elkészültEK a családbarát turisztikai fejlesztések 2012-ben felújították a gömbkilátót, 2013-ban elkészült a kalandpark is
6
BALATONBOGLÁRI HÍREK
a piac A FELÚJÍTÁS ELŐTT
a platán sor A FELÚJÍTÁS ELŐTT
a parti sétány A FELÚJÍTÁS ELŐTT ELKÉSZÜLT az új piac, A VÁROSKÖZPONT PARTI TERÜLETEI, SÉTÁNYAI MEGÚJULTAK és BORUDVAR várja a vendégeinket
BALATONBOGLÁRI HÍREK
7
Az ÁRPÁD-HÁZI SZENT ERZSÉBET EMLÉKPARK A FELÚJÍTÁS ELŐTT ÉS A TURISZTIKAI FEJLESZTÉSek UTÁN
8
BALATONBOGLÁRI HÍREK „Egy célotok legyen: tegyétek boldoggá az embereket.”
Ezt a Szent Erzsébetnek tulajdonított hitvallást idéztem két évvel ezelőtt a róla elnevezett csodálatos park megnyitóján. Aki most felsétál a dombra és letekint Boglárra, az láthatja: ezt próbáltuk meg képviselő-társaimmal az elmúlt ciklusban és a célunk továbbra sem változik. Nem fogom még egyszer felsorolni a négy év fejlesztéseit, a ciklusértékelőben mindezekről olvashatnak. Aki nyitott szemmel jár Bogláron, az tapasztalhatja, hogy jelentős fejlődés történt. Az összességében több milliárdos uniós pályázatok mellett a legfontosabb támogatást az jelentette, hogy a Fidesz-KDNP vezette kormány lenullázta a települések adósságát. Idén már nem kellett százmillió feletti törlesztést fizetnünk a hitelező banknak, ezt az összeget például főtereink szépítésére fordíthattuk. Büszke vagyok arra is, hogy nemcsak megőriztük a bogláriak munkahelyeit, de sokaknak a segély helyett új megélhetési forrást teremtettünk. Az új turisztikai létesítményekben, az Intézményműködtető Központban, és a Kalandparkban összesen legalább 60-70 új munkalehetőséget teremtettünk. A törvényi változások nyomán átalakult ugyan a hivatal, de a híresztelésekkel ellentétben egy szakember sem került utcára, ők a járási és kormányhivatalokban – akár ugyanazon íróasztal mellett – végzik tovább munkájukat. Az oktatási rendszer átalakítása további lehetőTisztelt Képviselő-testület! Kedves Balatonbogláriak és Szőlőskislakiak! Turisztikai tanácsnokként a 2010-2014es ciklusprogram turisztikai fejlesztéseiről szeretnék tájékoztatást adni. A sportturizmus eddig is nagyon fontos szerepet játszott városunk életében. A 250 hajót befogadó vitorláskikötő, a 15 pályás teniszcentrum és az Urányi Sportközpont kiemelkedő színvonalúak. A Nemzeti Kézilabda Akadémia Boglárra kerülése az eddig is sikeres sportturizmusra óriási fellendülést fog hozni. Most kerülnek közbeszerzési kiírásra a NEKA beruházásai: a mostani sportcsarnok mellé egy három kézilabdapályás új sportcsarnok épül, amely nemzetközi mérkőzéseknek is helyet adhat. A volt MÁV Üdülőből egy, a XXI. századi feltételrendszerrel megtervezett magas fokozatú hotel-kollégium lesz Akadémiai Falu néven és rehabilitációs wellness központ is létesül. A két létesítmény 4,3 milliárd forintos beruházást jelent városunkban. Itt méltó körülmények között lehet majd fogadni az edzőtáborozó magyar és külföldi csapatokat is és a rangos események résztvevőit.
séget nyitott. Újra Bogláré lett a kollégium és megtartottuk az általános iskolánk működtetését is. Az Intézményműködtető Iroda megalapítása is sikeresnek bizonyult. A munkatársak látják el a városi intézmények takarítását, karbantartását, bonyolítják a központosított árubeszerzést, étkeztetést stb. A négy év során nem emelkedtek a helyiekre vonatkozó adók, sőt ahogy javul a város anyagi helyzete, egyre többet fordíthatunk helyi szociális támogatásokra. Mocsai Lajosnak a Szeretlek Magyarország napon adhattam át a Balatonboglár Díszpolgára címet. Vígh László kormánybiztos úr az ünnepségen bejelentette, hogy heteken belül kiírják a közbeszerzést a Nemzeti Kézilabda Akadémia új csarnoka és a „falu” építésére. Ismeretes, hogy a volt MÁV üdülőt ingyenesen kapta meg a város az államtól. Tanár úr elmondta, hogy ez lesz az igazi szezonhosszabbítás, amikor diákok és edzők százai lesznek itt egész évben, versenyek, edzőtáborok, mérkőzések lendítik fel sportturizmust. Nemcsak a hazai, de a nemzetközi sporttérképre is felkerülünk, a helyi sportélet is nagyobb teret, lendületet kap. Szombat óta az 56-osok tere végre méltó lett nevéhez: lelepleztük Rieger Tibor új boglári alkotását, a forradalom emlékművét. Az új parkban a kedvencem a kis szőlőültetvény. Tudjuk, már évezredek óta termelnek vidékünkön szőlőt, készítenek bort és reméljük, ez még sokáig így is marad. Sok változás, előremutató fejlesztés történt négy év alatt, jóval több, mint a megelőző 20-
A sportturizmus által a városunkban eltöltött vendégéjszakák és a tartózkodás alatt elköltött pénz is Balatonboglárt és a helyi vállalkozókat erősítik. Nagyon fontosnak tartom városunk infrastrukturális fejlesztését is az elmúlt években. Több nagyberuházásról számolnék be röviden: A Családbarát örökségvédelem komplex turisztikai vonzerő-fejlesztés Balatonbogláron (összköltség 323 millió Ft) Ez a projekt tartalmazta a védett Balaton műemlékhajó felújítását, a turisztikai piacot, a rendezvényeket kiszolgáló színpadot és rendezvénysátrat, a Kék és Vörös Kápolnák környezetének rehabilitálását és magának a Kék Kápolnának a felújítását és a szabadtéri színpad felújítását. Elkészült a bOGLÁRI bUBORÉK Élménystrandon két nagy vízi csúszda az egyedi tervezésű vizes játszótérrel és élménymedencével. Balatonboglár városközpont parti területeinek integrált családbarát fejlesztése (összesen 246 millió Ft) A pályázat a város turisztikai fejlesztéseit kiegészíti és összeköti a főtérrel, a piaccal, a főtérrel, a Kápolna-dombon megépült Szent Erzsébet Emlékparkkal és a Várdombbal. Az eddigi 144 parkoló mellé 105 új készült megfelelő csapadékvíz-elvezetéssel, megújultak a
30 évben. Nem állhatunk meg és nem akarunk megállni. Októbertől a megyei közgyűlés dönt a Somogyra jutó mintegy 50 milliárdnyi fejlesztési összegről. Természetesen nagyobb az esélye annak a településnek, amelyiknek polgármestere a közgyűlés tagjaként közvetlenül vesz részt az előkészítésben és szavazati, döntési joga van. Nekem az a megtiszteltetés jutott, hogy egyedüli bogláriként a Fidesz-KDNP listáján a befutó 3. helyen vagyok, ami talán eddigi munkám, munkánk elismerése is. Újabb milliárdokhoz juthatunk, de nem hagyhatjuk azt, hogy a fejünk felett, a hátunk mögött osszák a fejlesztési forrásokat. Álmodozni, nagy terveket szőni, kritizálni, beszélni mindig kell és lehet is, de ez nem elég. A pénz mellett kell sok más is, többek között megbízhatóság és jó kapcsolatok. Nemrégiben azt olvastam, egy képviselőtársam nagyon örül a Borudvarnak, a másik a házát is azzal hirdeti, mennyi szépség (Szent Erzsébet Park, Buborék stb.) várja itt a vendégeket. Ők akkor négyen NEM-et mondtak, és ha nem lett volna öt IGEN, ma mindez nincs. Mert a képviselőnek nem utólag kell csak örülni, hanem élni a lehetőségekkel és főleg tenni azért, hogy ezek meg is valósuljanak és szolgálják az itt élőket és itt nyaralókat. Köszönöm, hogy bíztak bennem. Mészáros Miklós polgármester
burkolatok a Platán sétányon és téren is, új utcabútorok kerültek ki és a tér világítása is korszerűbb lett. A Platán strandon és környékén új közösségi tereket alakítottunk ki. Többfunkciós (30x50 m-es) homokos sportpálya, gumiborítású kosárlabdapálya és különleges gyermekjátszóterek létesültek, melyeket szezonon kívül is használnak a helyiek és idelátogatók. Civil összefogással készült el a fűzfalabirintus, a szolgáltatások bővítésére a környezetbe illeszkedő új pavilonok lettek felállítva a parton és a sétányon. A város neves borászai egész szezonban működtedhetik a Borudvart. 2008-ban a Várdombon az ottani természeti értékeket tiszteletben tartó Kaland- és Szabadidőpark létesítéséhez hozzájárult a város önkormányzata. Hosszas huzavona után 2012-ben nyitott meg újra a Gömbkilátó, majd magánvállalkozásban elkészült a város turisztikai értékeit jelentősen gyarapító beruházás is, mely szerintem ma Boglár leglátogatottabb turisztikai vonzereje. Köszönjük, Csiszár Szilárdnak. Idén – saját erőből – megvalósult a Vörösmarty tér és az OTP előtti park felújítása. Itt szeretnék köszönetet mondani a turisztikai fejlesztések tervezésében és
lebonyolításában végzett munkáikért Pór Péter városi főépítésznek és valamennyi boglári vállalkozónak, akik a kivitelezésekben részt vettek. A sok építkezés miatt adódtak kellemetlenségek is a város lakóinak, ezért utólagos elnézésüket kérjük, de úgy érzem, a város épülése, szépülése ennyit megért. Összefoglalva: a város vezetése turisztikai szempontból jó munkát végzett. Balatonboglár még soha ennyi turisztikai fejlesztési pályázati pénzt nem kapott, mint az elmúlt négy évben. Újra felkerültünk Magyarország turisztikai térképére! Köszönet ezért Magyarország Kormányának, a fejlesztéseket támogató képviselőknek, a megyei és városi vezetésnek. Külön köszönet Mészáros Miklós polgármesternek, aki mindent megtett azért, hogy városunk ennyi pályázati és egyéb támogatáshoz jutott. A legnagyobb köszönet Mocsai Lajos tanár urat illeti, aki Boglárra hozta a Nemzeti Kézilabda Akadémiát, ezzel megvalósulhat városunk legnagyobb sportturisztikai beruházása és hosszú távú fejlődésnek nyitja meg az utat. Vadasfalvi János
BALATONBOGLÁRI HÍREK
9 a városban már 140 AKADÉMISTA diák tanul energetikai korszerűsítés volt az iskolánál
A VÖRÖSMARTY TÉR felújítás előtt
fOLYTATÓDOTT A VÖRÖSMARTY TÉR FELÚJÍTÁSA A SZŐLŐSKISLAKI MŰVELŐDÉSI HÁZ ÚJ TETŐT KAPOTT ELKÉSZÜLT A 6711-ES ÚT a városházán ügyfeélforgalmi teret alakítottak ki elkészült az óvoda és bölcsőde felújítása, bővítése
10
BALATONBOGLÁRI HÍREK
ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁS 2014. október 12. Balatonboglár 2014. október 12. napján került sor a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választására. Szavazni reggel 6 órától este 19 óráig lehet. Valamennyi választópolgár csak abban a szavazókörben szavazhat, ahol a lakóhelye szerint illetékességgel rendelkezik, ez azt jelenti, hogy a választópolgárnak településen beül nincs lehetősége arra, hogy más szavazókörbe átjelentkezzen. Abban az esetben, ha a választópolgárnak akadályba ütközik az adott szavazókörbe történő eljutás, lehetősége van mozgóurnát igényelni. Szavazni a névjegyzékben szereplő szavazópolgárnak áll módjában, aki személyazonosságát és lakcímét a magyar hatóságok által kiállított, érvényes okmánnyal igazolni tudja. A jelen választáson a választópolgárok polgármesterjelöltre, egyéni listán képviselő jelöltekre illetve megyei listára szavazhatnak.
• A polgármester jelöltek szavazólapján érvényesen szavazni egy jelöltre lehet. • A megyei közgyűlés tagjai szavazólapján érvényesen szavazni egy listára lehet. • Az egyéni képviselőjelöltek szavazólapján Balatonbogláron érvényesen szavazni 8 képviselőjelöltre lehet. • Az egyéni képviselőjelöltek szavazólapján 8 képviselőjelöltnél több képviselő jelöltre leadott szavazatok esetében a szavazólap érvénytelen. • Az egyéni képviselőjelöltek szavazólapján 8 képviselő-jelöltnél kevesebbre is lehet szavazni, a szavazólap ebben az esetben érvényes.
SZAVAZÓKÖRÖK BalatonboglárON 1. Szavazókör: Fischl-ház épülete - címe: 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 12-14. 2. Szavazókör: Somogyi TISZK Közép-és Szakiskola Mathiász János Tagintézményének épülete - címe:8630 Balatonboglár, Szabadság u. 41. 3. Szavazókör: Lukács Károly Városi Könyvtár épülete - címe:8630 Balatonboglár, Tavasz u. 1. 4. Szavazókör: Lengyel – Magyar Barátság Házának épülete - címe:8630 Balatonboglár, Árpád u. 17. 5. Szavazókör: Dr. Török Sándor Egészségügyi Központ épülete - címe: 8630 Balatonboglár, Vikár Béla u. 4. 6. Szavazókör: József Attila Művelődési Otthon épülete - címe: 8691 Balatonboglár-Szőlőskislak, Fő u. 2.
Balatonboglár 2010-ben megválasztott képviselő-testületének tagjai közül a „zárszámadó” lapszámban Mészáros Miklós, Resch János, Türjei Attila, Vadasfalvi János kívánt értékelő írást közzétenni a képviselői munkájáról. A többi képviselő nem kívánt élni a lehetőséggel.
MEGYEI KÖZGYŰLÉSI LISTA Polgármester Jelöltek: Mészáros Miklós (FIDESZ-KDNP ) Keserű Zoltán Sándor (BVE)
Egyéni listás jelöltek BALATONBOGLÁRON (A szavazólapon feltüntetett sorrendben) Jelölt neve (jelölő csoport)
1. Pauerné Juhász-Dóra Ildikó (FIDESZ-KDNP) 2. Türjei Attila (FIDESZ-KDNP) 3. Vadasfalvi János (FIDESZ-KDNP) 4. Keserű Zoltán Sándor (független jelölt) 5. Dr. Sziberth László (BVE) 6. Czöndör István (BVE) 7. Mészáros Miklós (FIDESZ-KDNP) 8. Kalász Zoltán (BVE) 9. Horváth László (független jelölt) 10. Katona Ferenc (BVE) 11. Varga Kálmán (FIDESZ-KDNP) 12. Dr. Regős Péter (FIDESZ-KDNP) 13. Papp Lajos (független jelölt) 14. Csere Andrea (BVE) 15. Gács János (JOBBIK) 16. Resch János Imre (független jelölt) 17. Németh András (JOBBIK) 18. Szalai Tünde Irén (BVE) 19. Kis József (független jelölt) 20. Dr. Németh Roland (FIDESZ-KDNP) 21. Sümegi Tamás (BVE) 22. Szabó György (FIDESZ-KDNP) 23. Mayer Zoltán (BVE) 24. Kollár Károly (független jelölt) 25. Semsei István (független jelölt) 26. Mátyás Balázs Máté (JOBBIK) 27. Osváth Péter (független jelölt) „1. Sajtótermék politikai hirdetést kizárólag ellenérték fejében tehet közzé. A közzététel további feltétele, hogy a sajtótermék hirdetési szolgáltatásainak árjegyzéke az Állami Számvevőszék nyilvántartásában szerepeljen. Mindebből következik, hogy a bejelentési kötelezettségre vonatkozó határidő elmulasztása esetén politikai hirdetés közzétételére nincs lehetőség abban az esetben sem, ha a sajtótermék ingyenesen, ellenérték nélkül kívánja biztosítani a politikai hirdetés közzétételét.”
TájékoztatÓ A Balatonboglári Hírek nem közöl a jelöltektől Forrás: 2/2014. NVB iránymutatás politikai hirdetés származó politikai hirdetést, mivel nem szerepel és politikai reklám közzétételéről (http://www.valasztas. az ÁSZ nyilvántartásában. hu/hu/ovb/allasfoglalasok/2014/2014-99.html)
Jelölő szervezet neve, 1-5 jelölt a listán
MAGYAR SZOCIALISTA PÁRT Sárdi Árpád Csendesné Murányi Ibolya Harján Dávid Völgyi Lajos Horváth Zoltán István
DEMOKRATIKUS KOALÍCIÓ Dr. Kolber István Polgár Krisztina Ágnes Kakas József Dr. Horváth Gábor Zenó Remes Gábor
JOBBIK MAGYARORSZÁGÉRT MOZGALOM Kesztyüs Attila Ander Balázs Gombai Győző Dr. Takács Richárd Imre Gömbös Katalin
SOMOGYÉRT EGYESÜLET Dr. Gyenesei István Kövér István Attila Stikel János Dr. Schäffer Károly Dezső Zana István
JÓLÉT ÉS SZABADSÁG DEMOKRATA KÖZÖSSÉG Paluska János Piltner Zsolt Drexler Róbert Ferenc
SOMOGY POLGÁRAIÉRT EGYESÜLET Gyenes Borbála Kasza Géza Ferenc Fábián Sándor Fábián Sándorné Dr. Oláh Vilmos
FIDESZ-MAGYAR POLGÁRI SZÖVETSÉG, KERESZTÉNYDEMOKRATA NÉPPÁRT Jakó Gergely Karvalics Ottó Mészáros Miklós Holovits Huba Dr. Balázs Árpád
EGYÜTT – A KORSZAKVÁLTÓK PÁRTJA Fülöp Krisztián Németh Imre Pumb Nándor Filebics Magdolna
BALATONBOGLÁRI HÍREK Kedves Bogláriak, Kislakiak! Letelt egy ciklus. Ilyenkor egy képviselő zárszámadást készít lelkiismeretében. Ezt tettem én is. Négy éve nem dobtam be az „etetőt” a mély vízbe, nem ígérgettem összevissza mindent. Én a legdrágább kincsemet akartam adni: becsületességem, tisztességem, szívem és hatalmas Boglár-szeretetemet. Négy év távlatából biztos vagyok benne, hogy megkapta városom. Rögtön az elején, 2010. november 25-én hatalmas döntés előtt állt a testület. Fejlődünk vagy tovább marad a Csipkerózsika-álom? Lepakoljuk a sok pénzt a teherautóról vagy továbbengedjük? Igen vagy nem? Döntésem után a testület és a város mindenese lettem, akit el lehetett mondani mindennek. Nem érdemeltem meg. Többi képviselőtársam is döntött: négy nem, mely az ő magánügyük lett a magyarázkodás szégyenpírjával. Öt igen velem együtt, kik bizonyították, hogy a Kedves Bogláriak, Tisztelt Választópolgárok! Eltelt négy év, mióta megválasztottak képviselőjüknek. Olyan érzésem van, mintha most kezdődött volna el ez a nemes és megtisztelő munka, feladat. Munka? Nem feltétlenül éreztem annak. Feladat? Az volt bőven. Kezdetben két bizottságnak is tagja voltam, majd ahogy csökkent a bizottságok feladata átszerveztük magunkat és egy bizottsággal dolgoztunk tovább. Ettől kezdve ennek voltam a tagja. 2006 és 2010 között már külső tagja voltam az akkori nevén Oktatási-, Kulturális- és Sportbizottságnak, így volt gyakorlatom az önkormányzati munkában. Képviselői tevékenységem alatt sok hasznát vettem az itt megszerzett tapasztalatoknak. A négy év szépen, simán kezdődött. Úgy tűnt, hogy mi négyen, a FIDESZKDNP támogatásával bekerült képvi-
11 város fejlődésében lehet Szív-ügy is. Ezek után a város felhúzta a fejlődés hétmérföldes csizmáját. Több évtizedes lemaradást értünk utol. Lett rendezvénysátrunk színpaddal, megszűnt a hajóállomáson az ócskavastelep, helyette múzeumhajó, játszóhely, egységes borudvar szilárd burkolattal, Buborék, csodás csúzdák, sportpályák és mesebeli játszóterek, Platán sétány díszburkolattal. Jelentem az a kilenc fa is jól érzi magát, melyeket egykor oly lelkesedéssel ki akartak vágni parkolóhelyeknek. Itt a környék legszebb piaca megújuló térrel, szenzációs Szent Erzsébet Park, a barátság, báj, szépség, szerelem csodálatos pihenőhelye. Higgyék el, nemcsak a levendulák illata kábít, hanem a látvány is. Bölcsi, ovi, a NEKA, a Várdomb, a Datalogic, az orvosi rendelő, a kislaki kultúrház teteje, új városközpont, iskola energetikai pályázata… Lehetetlen felsorolni mindent a négy év eredményeiből. E város a déli part rejtelmes-kincses
selők Balatonboglár érdekében együtt fogunk tudni dolgozni független képviselőtársainkkal. Az első negatív tapasztalatom akkor volt, amikor a városi TV pályázati kiírását kellett megfogalmazni. Annak a csapatnak is a tagja voltam, akik a pályázati kiírást elkészítették és gyanús volt, hogy a feltételeket túl speciálisra szabták „független” képviselőtársaim. Nem értettem, miért kellettek ilyen különleges feltételek. A pályázatok kibontásánál megtudtam: az egyik pályázóra voltak rászabva a kiírás pontjai. A tőlük „független” pályázóra. Szerencsére a képviselők többsége a másik pályázót választotta, de egy hajszálon múlt az eredmény. A második negatív meglepetés akkor ért, amikor egy megnyert pályázat szerződésének aláírásáról és a hozzá szükséges önerő biztosításáról kellett dönteni. Ez az a pályázat volt, melynek köszönhetően Balatonboglár
szigete lett. Az idelátogatók minden nap új titkokat fedeznek fel, a gyerekek pedig csodás kincseket ásnak ki. A valamikori nyers gyémántot sikerült dörzsölgetni, vakargatni, csiszolgatni, hogy brill lett belőle, mely különösen szép fénnyel csillog. E csillogásra egyre többen kíváncsiak. A brill neve: Balatonboglár. Én nagy tisztelettel köszönöm városunk minden lakójának a közös munkát, mely engem büszkévé tett. Köszönöm, hogy egy hihetetlen időszakban tehettem a városomért. Úgy gondolom, hitvallásomhoz mindvégig hű maradtam, amely így szól: Balatonbogláron születtem, Balatonboglár az én hazám. Akik ismernek, tudják a folytatást: „A haza minden előtt!” Barátsággal jó egészséget kívánok és hitet a csodálatos folytatásban. Resch János
megújult és fejlődésben állva hagyta a környékbeli településeket. 4 független képviselő vissza akarta adni a megnyert pénzt és NEM-mel szavazott! Akkor arra gondoltam, hogy talán „Boglártól függetlenek”. Ezek az események megalapozták az ezután következő három és fél év hangulatát. Ennek a testületnek nem volt konfliktusmentes a működése, de ez talán nem is baj. Ez a demokrácia. A nagy baj az lett volna, ha a Boglár-ellenes vélemények kerültek volna túlsúlyba, de ez nem így történt. Most minden boglári élvezheti ennek a vitáktól nem mentes négy évnek az eredményét. Hogy mik ezek? Nem szeretném felsorolni. Menjünk ki az utcára és nézzünk körül! Most a NEM-mel szavazó képviselőtársaim is azt mondják, hogy örülnek neki. Csakhogy nekünk, képviselőknek nem az a dolgunk, hogy örüljünk. Az a választópolgárok fel-
adata. Nekünk, képviselőknek úgy kell szavaznunk, hogy a lakosság örülhessen. Ezért választottak minket. Ezért kellett IGEN-nel szavaznunk. Én igennel szavaztam mindenre, ami most fejlődést hozott kisvárosunknak. Ez megnyugvással tölt el és úgy érzem, négy évig azért tevékenykedtem, amire felesküdtem. Látom az eredményét. Ezúton szeretnék köszönetet mondani azoknak a képviselőtársaimnak, akik együtt dolgoztak velem és mertek igent mondani akkor, amikor kellett. Önöknek pedig kedves Választópolgárok, köszönöm, hogy bizalmat szavaztak nekem 2010-ben és ezzel részese lehettem Balatonboglár sikertörténetének. Tisztelettel és köszönettel: Türjei Attila
gyorsan épül a datalogic üzem Várhatóan a Magyarországon gyártott legerősebb, a legendás 424-es mozdonyok egyikE KERÜL BalatonboglárRA kamerák a közbiztonságért
12
BALATONBOGLÁRI HÍREK Az egykori MÁV üdülő teljes átépítése után - 2015 szeptemberére - elkészül a Nemzeti Kézilabda Akadémia lakófaluja
Balatonboglári Hírek A Városi Önkormányzat közérdekű lapja ISSN 1587-8805 (nyomtatott) ISSN 2061-8301 (online) Felelős kiadó: Mészáros Miklós polgármester Felelős szerkesztő: Vásárhelyi Tibor Szerkesztőség: Polgármesteri Hivatal 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. T.: 85 / 550 332. Fax: 85 / 350 469 E-mail:
[email protected] Nyomdai munka: TRADEORG NYOMDA Fűzfőgyártelep Felelős vezető: Tóth Zoltán
A NEKA FALU kertépítészeti tervét és a látványterveket a Nemzeti Sportközpontoknak köszönhetjük.