Bodrog-parti beszélgetések Sárospatak, 2012. január 12. Készítette: Dr. Szathmáry Béla Ph.D. egyetemi tanár
1
A XIX. század egyház és állam kapcsolata Az egyháztudat: Corpus christianum Az állam a legitimitását a keresztyén vallás
értékrendjére alapítja. A nem katolikus keresztyén egyházak vezetői is fokozatosan politikai tényezővé válnak. Az állami egyházpolitika liberalizálódik. A helyi közösségekben a lelkészek és egyházi kurátorok befolyásos emberek. Következménye: Az egyházakhoz tartozó vezetők, lelkészek a közélet aktív résztvevői.
A középkorra oly jellemző világkép, a corpus christianum a felvilágosodás eszmerendszerének hatására felbomlani látszik a század közepére, különösen végére. A római katolikus egyház egyre inkább elveszti egyedüli, kizárólagos szerepét, befolyását a politikai hatalomban. Tudomásul kell vennie, hogy az egyház politikai befolyása egyrészt csökken, továbbá osztoznia kell azon más egyházakkal, így jelesül a protestáns egyházakkal is. Az állam még mindig a keresztyén vallás eszme és etikai rendszerét tekinti annak az alapnak, amelyre a politikai rendszert felépülni hiszi, ezért az oktatási rendszerét lényegében átengedi az egyházaknak, majd 1848-ban törvényi kötelezettséget is vállal arra, hogy mindezt nem csak a katolikus egyháznak, hanem az 1848. évi XX. törvénycikkel bevettnek tekintett latin, görög és örmény szertartású római katolikus, az ortodox, református, evangélikus, unitárius közösségeknek is biztosítja. A 3. § ugyanis úgy rendelkezik, hogy a bevett felekezetek egyházi és iskolai költségeit közálladalmi költségekből fedezzék. Bár a szabadságharc bukását követően 1855-ben a Vatikánnal megkötött konkordátum visszaállította a katolikus egyház államegyházi jellegét, de ezt a nemzetközi szerződést a magyar állam soha nem emelte állami törvénnyé. Az 1867-es kiegyezést követően a szabadelvű egyházpolitika a vallás- és lelkiismereti szabadság törvénybe iktatását eredményezte, majd 1885-ben az egyházak jelentős képviseletet kaptak a felsőházban. Ennek tisztségüknél fogva tagjai voltak a megyéspüspökök, a nagyjavadalmas szerzetesrendek főnökei, a székesfőkáptalanok nagyprépostjai és az ortodox püspökök. A protestánsok arányos képviseletet kaptak, az 1895-ben bevett felekezetté váló zsidók nem kaptak főrendiházi tagságot. Az egyház képviselői pedig jelen voltak a helyi, megyei önkormányzatokban. Ez volt tehát Kiss Áron püspök kora, egyházi személyiségkénti működésének állami és társadalmi környezete.
2
A XXI. századi helyzet A corpus christianum már csak egyházi illúzió. Az állam a legitimitását nem vallásos értékrendre
alapítja. Az állam jogrendjét nem az egyháznak kell kanonizálni. Az állam és az egyházak egymástól elválasztva működnek. Az állam-egyház viszony politikai kérdés, amelynek iránya a mindenkori hatalmat gyakorló kormányzati erők világnézetéhez kapcsolódik.
3
Kérdések: 1. Van-e az egyháznak politikai küldetése? 2. Kivonulhat-e az egyház a közélet formálásából? 3. Hol a helye az egyházaknak a mai magyar
társadalomban? 4. Miként politizáljon és miként ne politizáljon az egyház? 5. Vállalhatnak-e aktív politikai szerepet az egyházak lelkészei?
4
Az egyház politikai küldetése Az állam viszonya az egyházakhoz: A magyarországi egyházak és vallási közösségek a társadalom kiemelkedő fontosságú értékhordozó és közösségteremtő tényezői, amelyek hitéleti tevékenységük mellett, nevelési, oktatási, felsőoktatási, egészségügyi, karitatív, szociális, család-, gyermek- és ifjúságvédelmi, valamint kulturális, környezetvédelmi, sport- és más tevékenységükkel, valamint a nemzeti tudat ápolásával is jelentős szerepet töltenek be az ország és a nemzet életében. Magyarország elismeri és támogatja a külhoni magyar közösségek életében meghatározó szerepet játszó egyházak és vallási közösségek tevékenységét is .
Az újonnan elfogadott egyházi törvény preambuluma szerint: a dián. Ez utóbbiak elismerésével az állam az egyházakat fontos politikai szereplőként ismeri el, hiszen e szervezeteket nem csak a vallásszabadság kollektív alanyaként tekinti, akik a hitélet gyakorlása céljából alkotnak közösséget, hanem olyan szervezeteknek, amelyek az államcélok megvalósításában az állam partnerei és fontos partnerei. Mindezt egymástól elválasztott, autonóm szervezetek együttműködéseként határozza meg a törvény későbbi rendelkezéseivel. Ádám Antal volt alkotmánybíró a kapcsolatot partneri kapcsolatként írja le és értelmezi. Az egymással partneri kapcsolatot létesítő felek quasi egyenrangú felekként lépnek e kapcsolatba, s erre utalnak az államnak a nagy egyházakkal megkötött megállapodásai is, amelyek például elismerik a belső autonómia mellett az egyes egyházak bíráskodási jogát, amely az Alkotmány és az alaptörvény értelmében államhatalmi jogosítvány. Ugyanakkor azonban azt is tapasztaljuk, hogy a rendszerváltást követően az egyházak nem kapták vissza az önálló működésükhöz szükséges vagyonukat, az állam a német rendszertől eltérően nem szedi be kötelező érvénnyel az egyháznak járó tagi juttatásokat, az egyházadót, a történelmi egyházak esetében a csökkenő létszámú egyháztagság már csak saját anyagi helyzete folytán sem képes, de nem is akar olyan mértékű támogatást adni, amely az önálló működést feltételeit biztosítaná. A történelmi egyházak erőteljesen kötődnek egyfajta köldökzsinórral az állami költségvetéshez, így önállóságuk, egyenrangúságuk erősen megkérdőjelezhető. Ugyanakkor az állam lojalitást vár el az egyházaktól, tehát politikája támogatását várja el a támogatásért cserébe.
5
Az egyház politikai küldetése Az egyház szempontjából: „Az egyháznak a magasrendű elvi politikával
okvetlenül foglalkozni kell. De az egyháznak a hétköznapi utcai politikától magát távol kell tartania.” Az egyház fenntartja magának a kifogásolás és a tiltakozás jogát, ha az állam törvényei ellentétesek Isten törvényeivel. Az egyház pártpolitikai küzdelmekben nem vesz részt, lelkészeit távol tartja a közvetlen politikai küzdelmektől.
A kapcsolatot az egyház szemszögéből nézve azt láthatjuk, hogy az egyházak is ragaszkodnak a maguk politikai szerepvállalásához, amelynek tartalmát különböző módon határozták meg különböző politikai viszonyok között. Ravasz László református püspök 1946-ban az első kérdésünkre azt a választ adta, hogy: Lásd a dián! Ennek alapja az állam és az egyház kapcsolatának politikai értelmezése. Az egyház azonban a napi politikai küzdelmekben nem vehet részt, pártpolitikai küzdelmekre nem használhatja az igehirdetés szent alkalmait, a szószék kivételes tekintélyét, nem állhat sem bal, sem jobb párton, csak egyedül Isten pártján. De nem hallgathatja el kifogásait és tiltakozását, akkor, ha azt látja, hogy az ország vezetése Isten törvényeinek ellentmond. Ennek megfelelően járt el a MRE egyház is, amikor saját belső törvényében megtiltotta lelkészeinek a lelkészi szolgálat megtartása melletti aktív politikai részvételt pl. országgyűlési képviselőként vagy polgármesterként, s hozta nyilvánosságra tiltakozását a Horn és Gyurcsány kormányok idején az egyházi és állami, önkormányzati oktatási intézmények hátrányos megkülönböztetése, az abortusz engedélyezése és a szociális kérdések kormányzati megoldásának kapcsán.
6
A tényleges helyzet Karl Bart Sárospatak, 1936. „Az egyháznak mérlegelnie kell azokat a különféle
ajánlatokat, amelyeket az állam tesz és tehet neki: akár a népegyház, akár a szabad egyház, akár a hitvalló egyház lehetősége nem más, mint egy-egy ajánlat, amelyet az egyház kívülről kap és csak kívülről kaphat.”
Zsinati határozat 29/1998. „Az egyház léte nem a mindenkori földi hatalom függvénye.”
Következtetés (Fazakas Sándor) A kedvező politikai fordulatokban nem a megígért Isten
Országát kell látni, hanem az államrendek változása minden esetben több bűnbánatra, hívei összegyűjtésére és bizonyságtételre kell, hogy indítsa az egyházakat.
Az egyháznak – és a továbbiakban a református egyházról beszélek – tisztában kell lennie azzal, amit Barth 1936-ban sárospataki teológiai székfoglaló beszédében megfogalmazott, hogy az egyház társadalmi működésének lehetőségeit kívülről, az államtól kapja. Ennek a tényszerűségét a protestáns egyházak születésüktől tapasztalhatták, de hajlamosak voltak kedvező helyzetekben elfelejteni. A Horn kormány idején újra megtapasztalhatták, hogy az aktuális politikai vezetés még hajlandó különalkukat kötni a politikai támogatás vagy legalábbis lojalitás érdekében, ahogyan azt megtette a Magyar Katolikus Egyházzal az ún. Vatikáni szerződés megkötésével, de a MRE vezetésének szembesülnie kellett a kormányfő cseppet sem hízelgő megjegyzésével, amikor számon kérte a katolikusokkal való egyenlő elbírálás elmaradását: „A református egyház nem politikai tényező! Ha pedig a református templomokban MIÉP gyűléseket tartanak, s ezt az egyház megengedi, miért várnak el a kormányzattól támogatást?” E helyzet egyik helyes reakciója volt az egyház részéről az a zsinati határozat, amely - részben a sértett büszkeség hangján - megszólaltatta azt a belső egyházpolitikában feledni látszott alaptörvényt, hogy az egyház léte nem a politikai hatalomtól függ. Tartalmában ez nem csak a kormányzatot rótta meg viselkedése miatt, hanem rá akarta ébreszteni az egyház vezetőit és tagságát is arra, hogy az állami köldökzsinór nélkül is fenn kell tudni tartania önmagát, s a társadalomban betölteni kívánt szerepének kereteit adott körülmények között szűkebbre szabták számukra a korábbiakhoz képest, de kötelességét mindez nem érintheti. Így joggal vonta le Fazakas Sándor egy 2001-ben tartott előadásában azt a következtetést az egyházak számára új távlatokat nyitó első Orbán kormány intézkedése után, hogy a kedvező politikai fordulatok nem feltétlenül az Isten Országát jelentik, hanem csak ösztönzést a keményebb egyházi munkára.
7
Kivonulhat-e az egyház a közélet formálásából? Nem, mert a valóság nem szakítható szét szent és profán szférára; az egyház helye nem Isten és a világ között van; az egyház nem közvetítő, hanem közösséget vállaló és közbenjáró; az egyház osztozik népe és környezete sorsában;
Ennek jegyében fogalmazta meg Fazakas Sándor az egyház politikai szerepvállalása szempontjából figyelembe veendő alapelveket. Ennek tartalma az én olvasatomban az, hogy az egyháznak küldetésénél fogva szerepe van a közoktatásban, a közművelődésben, a szociális problémák megoldásában, mert ez az egyház – ugyancsak Bart szerint – nem a mennyben, hanem itt a földön az adott emberi társadalom közegében él és munkálkodik, itt kell kifejtenie az igehirdetői és a szentségeket kiszolgáltató tevékenységével együtt tanítói, diakóniai tevékenységét. Az egyház feladatai: Ezért tehát létéből adódóan szerepvállalásra köteles.
8
Hogyan politizáljon az egyház? Az érdekkapcsolatokra széthulló világban szükség van olyan
közösségekre, ahol a politika és a gazdaság mindenhatóságát szuggeráló korszellemmel szemben hirdetnie kell, hogy ezeket az emberléptékűség keretei között kell tartani; mindezt az egyház nem kényszerűségből teszi, hanem a kritikai szolidaritás eszméjétől vezettetve. Ezért:
Tartsa szem előtt, hogy nincs „igazi politika”, hanem csak egy jobb, emberléptékű, igazságosabb politika létezik! Hívja fel a figyelmet a szükséghelyzetekre! Ne bűnbakokat, hanem megoldásokat keressen! Teremtsen fórumot a külső és belső párbeszédre! Szakmai információk megszerzése alapján tényszerűen szóljon hozzá a kérdésekhez!
Ennek pedig elsősorban úgy tehet eleget, hogy saját tevékenysége megszervezése során nem felejti el, hogy az egyház épületét jelentő templomot az egyház társadalomban élő tagjai mint élő kövek építik azzá. Tehát az egyháznak elsősorban a saját közösségeit kell megerősíteni, fejleszteni, s ezen közösségek jó és hatékony működése révén befolyásolhatja a világi hatalom hozzáállását a társadalomhoz és annak tagjaihoz. Ha és amennyiben ezek az élő közösségek jól működnek, tagjaik és a kívülállók számára is például szolgálnak, akkor ezek az egyháztagok – és nem csak az egyházi tisztségviselők, vezetők, esperesek, püspökök – hanem valamennyi egyháztag mint a politikai közösség tagja a demokratikus jogállam keretei között helyes politikai (választói) döntéseivel érdekeit nem figyelmen kívül hagyó hatalmi rendszert fog létrehozni, működtetni. Ezen túlmenően e közösség tagjai világi állami tisztségviselőként, vállalkozóként, egyetemi hallgatóként, egyszerű kétkezi munkásként képesek lesznek mindennapi tevékenységüket úgy szervezni, irányítani, hogy a keresztyéni szolidaritás eszméje, a szeresd felebarátodat mint magadat parancsolat jegyében egymásért és ne csak önmagukért dolgozzanak.
9
Hogyan politizálhat az egyház? Erőszakmentes politika, lehetőségei: személyes párbeszéd, tömegkommunikáció, polgári engedetlenség, bojkott, sztrájk támogatása Lemondás a „barát-ellenség” szemléletmódról. Szabad nyilvánosságot! Kiállás a szegények, a kitaszítottak, a jogfosztottak
érdekében.
Gondoljunk Jézus, Gandhi, Martin Luther King példájára. Az egyház ma nem indulhat háborúba, nem áldhat meg hatalmi célokért másokat pusztító fegyvereket. Az erőszak kényszert jelent, s a kényszer soha nem ad teret önálló akaratnak, a választás lehetőségének. Az egyház nem képviselhet ezért kizárólagosságot hirdető nézeteket. Toleránsnak kell lennie, el kell fogadnia, hogy mások másként gondolkodnak. Velük, az egyházétól eltérő nézeteket vallókkal szemben a személyes párbeszéd és a tömegkommunikáció segítségével kell türelmes, meggyőző tevékenységet folytatni. Ha ez nem elegendő, élhet a polgári engedetlenség, a bojkott, a sztrájk támogatásának eszközével. Nem szabad a világot barátra és ellenségre felosztani, s a másik táborba tartozókat ellenségnek tekinteni. A másik táborba tartozók is felebarátaink. Igen, bár sokszor nehezen mondjuk ki keresztyénként is, de szeretnünk kell a bűnözőket, a cigányokat, a bankárokat is. A tetteiket kell elítélnünk, nem a tettek cselekvőit! Ha elkeseredetten, dühödten támadjuk a másként élőket, gondolkodókat, politikai ellenfeleinket, megint el fogunk jutni, mert ez egyenesen oda vezető út, hogy vannak abszolút igazak és vannak abszolút tévedők, akik kiiktatandók, megsemmisítendők. Az egyházak egyszer már elkövették azt a hibát, hogy melléálltak ilyen politikai hatalomnak. A Barmeni Nyilatkozat után a protestáns egyházaknak tudniuk kell azt, hogy miért született meg az. Az igazsághoz nyilvánosság kell. Igaz érdekeket nem lehet sunyi módon a háttérben, különalkukkal intézni.
10
Hogyan ne politizáljon az egyház? Ne akarjon politikai tényezővé válni! Ne alakítson pártot és ne támogasson egy bizonyos
pártot! Ne kívánjon az állami törvényhozásnak diktálni! Ne kössön politikai alkukat, különalkukat! Ne kívánjon államhatalmi jogosítványokat gyakorolni! Ne kérjen és ne fogadjon el függőségéhez vezető pénzügyi támogatást az államtól!
Az osztrák katolikus egyház az 1952-es mariazelli kiáltványban tett hitet a „szabad egyház a szabad társadalomban” modell mellett. „Egy szabad egyház azt jelenti, hogy megáll a saját lábán, tehát önálló. Minden történeti korszaknak megvolt a saját szükséglete és lehetősége. Manapság azonban az egyház mögött nem áll sem császár, sem kormányzat, sem párt, sem osztály, sem ágyú, de még tőke sem. [...] Egy szabad egyház a következőket jelenti: – Nem térünk vissza az elmúlt évszázad államegyházi státusához, amely a vallást az állampolgári felfogás egyfajta ideológiai felépítményévé degradálta, és amely a papok generációit inaktív államhivatalnokokká nevelte. – Nem térünk vissza a trón és az oltár szövetségéhez, amely a hívők lelkiismeretét elaltatta és amely vakká tette őket a mélyben meglapuló veszéllyel szemben. – Nem térünk vissza egy pártnak az egyház felett gyakorolt védnökségéhez, amely talán a maga idejében szükséges volt, de tízezreket idegenített el az egyháztól. – Nem térünk vissza azokhoz az erőszakos próbálkozásokhoz, amelyek tisztán szervezeti és államjogi alapon keresztényi irányelveket akartak megvalósítani. – Egy szabad egyház nem jelenti a sekrestye vagy a katolikus gettó egyházát sem, hanem egy szabad, önmagában is megálló egyház a világra nyitott ajtók és a kitárt karok egyházát jelenti, amely kész az együttműködésre mindenkivel. – Együttműködés az állammal minden kérdésben, amely a közös érdekeket érinti, tehát a házasságban, családban, nevelésben. – Együttműködés minden társadalmi renddel, osztállyal és irányzattal a közös jólét megteremtése érdekében – Együttműködés minden felekezettel az élő Istenben való közös hit alapján, együttműködés minden szellemi irányzattal is, minden emberrel, akik mindig mindenhol készen állnak, és az a szándékuk, hogy az egyházzal együtt küzdjenek a valóságos humanizmusért, az »emberi szabadságért és méltóságért«. Egy szabad egyház csak egy szabad társadalomban tud élni, amely biztosítja emberi méltóságot. Éppen ezért a mariazelli tudományos ülés ugyanolyan nyomatékkal hangsúlyozta a szabad egyházat, mint a szabad társadalmat.”
11
Vállaljanak-e az egyházi személyiségek politikai tisztségeket? Az egyházi személyiség vállalhat politikai szerepet. Ha politikai szerepet vállalt, hagyjon fel egyházi
tisztségével! Oka: A két birodalom – egyházi és világi – törvényei mások, egyszerre nem lehet két úrnak szolgálni.
12
